erdélyi örmény gyökerek 17. évf. 191. sz. 2013. január -...

A Fővárosi Örmény Klub minden hónap 3. csütörtökén 17 órakormindenkit szeretettel vár az új helyszínre, a Pest megyei KormányhivatalNyáry Pál termébe, bejárat a Budapest V., Semmelweis utca 6. szám felől

„Emlékek nélkül, népeknek híre csak árnyék...”(Vörösmarty Mihály)

az Er dé lyi Ör mény Gyö ke rekKul tu rá lis Egye sü let

ha vonta meg je lenő ki ad vá nyaXVII. év fo lyam 191. szám

2013. január

Lapunk az interneten: a www.magyarormeny.hu honlapon is olvasható.Elektronikus levélcímünk (e-mail): [email protected]

f ü z e t e k

LépcsőimaAz örmény liturgiában – misekezdetkor – a pap és a diakónus (va-

lamint a többi segédkező) megállnak az oltárlépcső előtt és felváltva imádkozzák a lépcsőimát. Miért ez a neve? – Mint említettük: az ol-tár lépcsője előtt imádkozzák. A II. vatikáni zsinat liturgia reformjáig megvolt a lépcsőima a római katolikus (latin szertartású) misében is. Sőt ennek hatására került be a középkor folyamán az örmény liturgi-ába és ott megmaradt napjainkig. Az örmény lépcsőima bővebb, mint a latin volt. Az év folyamán részleteiben felidézzük!

A pap kezdi:Az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen. És a szent Is-

tenszülőért, Urunk fogadd el könyörgésünket és üdvözíts minket.A Szentháromság neveit tartalmazó keresztvetéssel kezdődik, de

azonnal kiegészítjük az Istenszülő nevével, hisz hitünk szerint Ő a leghatásosabb közbenjárónk. Eme imával kezdjük mi is az új esz-tendőt!

Dr. Sasvári László* Szent Liturgia örmény katolikus szertartás szerint, Bp. 2006. 4–5. o.

Csiki Margit Gitka örmény motívuma

Erdélyi Örmény Gyökerek2013. január

2

Erdélyi Örmény Gyökerek 2013. január

3

Béres L. AttilaÖrömszerzés tizenhetedszer

A Pest megyei Kormányhivatal Nyáry Pál konferencia termében szépen díszített karácsonyfa előtt rendezte meg a 2012-es esztendő utolsó klubestjét a Fővárosi Ör-mény Klub. A Szent Karácsony ünnepén című műsor résztvevőit dr. Issekutz Sarolta, a rendező Fővárosi Örmény Önkormányzat és Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke, csengettyűszóval köszöntette. A klub kétszázadik, tizenhetedik ka-rácsonyi műsorát a Bp. Főv. II. kerületi Örmény Önkormányzat, a Ferencvárosi Ör-mény Nemzetiségi Önkormányzat, a Bp. Főv. XI. ker. Újbuda Örmény Önkormány-zat és a Bp. Főv. XII. ker. Örmény Nemzetiségi Önkormányzat támogatta.

Fővárosi Örmény Klub 2013. január 17., csütörtök, 17 óra

A Pest megyei Kormányhivatal Nyáry Pál terme,bejárat a Budapest V., Semmelweis u. 6. szám felől

MűsorRozsos Tamás László:

Az erdélyi örmény eredetű nemes Lukács család genealógiája c. könyvét bemutatja a szerző, aki a helyszínen dedikálja művét

Közreműködik:Kobzos Kiss Tamás Magyar Örökség-díjas zeneművész

Rendezte: Fővárosi Örmény Önkormányzatés Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület.

A karácsonyi estet megtisztelte Fü-löp Ákos atya, az Orlay utcai ör-mény katolikus plébánia adminiszt-rátora, akit felkért az estet megnyitó dr. Issekutz Sarolta, hogy köszönt-se az ünnepi klub résztvevőit. Ákos atya rövid beszédében a karácsony titkáról tett tanúságot és kihangsú-lyozta az örmény katolikus temp-lom rendszeres látogatásának igé-nyét. Ezt követően az ünnepi hangulathoz il-lően a klub háziasszonya Dr. Czirják Árpád Ferenc pápai prelátus, a kolozsvári Szent Mihály templom ny. plébánosának karácso-nyi gondolatait olvasta fel. A Magyar Örök-ség-díjas Ferencz Éva énekművész karácso-nyi egyházi énekeinek összeállítása, erdélyi népi énekek, kántálá-sok bensőséges előadá-sai méltán arattak nagy tapsot. Várady Mária színművész Szabó Lő-rinc: Külön béke című -, majd Babits Mihály: Csillag után című ver-sét mély átéléssel adta elő. A műsor első ré-szében dr. Issekutz Sa-rolta beszámolt az Er-

délyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület 2012. évi működéséről is. (A beszámoló szerkesztett vál-tozatát a 4-6. oldalon adjuk közre.)

A karácsonyi műsor a Szongott Kristóf-díj átadással folytatódott, a díjat idén az egyesület elnöksé-ge – az 1998-as alapítása óta Ajtony Gábor elnök vezette – Csíkkörze-ti Magyar-örmény Közösség Szent-

háromság Alapítványa, Csíkszereda részé-re ítélte oda. (A laudáció a 7-9. oldalon.) Az oklevelet Szongoth Gábor alelnök olvasta fel, majd dr. Issekutz Saroltával közösen ad-ták át a Szongott Kristófról készült bronz em-lékplakettet, az oklevelet és ajándékokat a hu-

szonkettedik kitüntetett-nek. Az alapítvány nevé-ben Dr. Ajtony Zsuzsa kö-szönte meg a díjat.

A kulturális műsor Várady Mária által fel-olvasott Nyírő József: Álózi bácsi karácsonya c. novellával és Fogolyán Kristóf fuvolaművész át-

szellemült játékéval zárult. A közönség a mű-vészek előadását nagy tapssal köszönte meg.

A klub háziasszonya minden évben a szeretet ünnepén ajándékkal is köszönti a megjelenteket. Az ajándék idén Murádin Jenő: Magyarörmény paletta című köny-

ve volt, amelyhez egy kis fenyőtobozt is adott emlékül. Emlékeztette a hallgatóságot a tavaly karácsonyi füzetekben megjelent A kis fenyő-toboz története c. mesé-re, hogy legyen otthon helye a mi karácsony-fánkon is a szeretet jel-

képeként. dr. Issekutz Sarolta kegyelem-mel teljes, áldott karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánt a közösség tagjainak, családjainak egy po-

hár pezsgő kíséretében. A fogadáson Sergio ba-rátunk örmény piláfot, örmény salátát és süte-ményt kínált, amelyek ismét nagy tetszést arat-tak mindenkinél. Az es-ten ajándékvásárlással is készülhettünk az ün-nepekre.

Fülöp Ákos atya

Ferencz Éva

Várady Mária Fogolyán Kristóf

A karácsonyi klubest közönsége

dr. Issekutz Sarolta, Szongoth Gáborés Dr. Ajtony Zsuzsa


4


5

Az egyesület működéséhez a tagdíj bevé-teleket, adományokat és az adózó állam-polgárok személyi jövedelemadó 1 %-a felajánlásait (190.199 Ft) használtuk fel. Együttműködési megállapodásokat kö-töttünk a Fővárosi Örmény Önkormány-zattal és több kerületi örmény nemzetisé-gi önkormányzattal – amelyek az egyesü-let képviselőiből alakultak – programja-ink, kiadványaink megjelentetésének tá-mogatására.

Köszönet az adományozóknak, az együttműködő örmény önkormányzatok-nak a nyújtott támogatásokért, illetve a kö-zös projektekben részfinanszírozással való részvételért. Ezen közös projektek az ör-mény kultúra megismertetését, terjesztését célozták meg.

Az egyesület idén sem fizetett személyi juttatást az egyesületi munka vezetéséért, és alkalmazottat sem foglalkoztatott, sem irodai rezsiköltségeket nem fizetett, de fi-zette a telefon-, internet- és a helyiségbér-leti díjat.

Májusban – főleg a jogszabályváltozá-sokra tekintettel – módosította Alapszabá-lyát, megemelte a 16 évvel ezelőtt megál-lapított tagdíjakat, megújította tagsági re-gisztrációját, megújította Elnökségét.

*A Fővárosi Örmény Klub 17. évét zárjuk, ez a karácsonyi est a 17. és egyúttal a 200. klubest. Változatlanul sikeresek klubdél-utánjaink érdekes programjainak és a kö-zösségi összetartásnak köszönhetően. Vál-tozatlanul felváltva rendezik a kerületek, a főváros és az egyesület a havi klubdélutá-nokat, amelyek októbertől új helyszínen: Pest megyei Kormányhivatal Nyáry Pál

termében kerülnek megrendezésre (V. ker. Semmelweis u. 6.). Változatlanul minden klubdélutánról képes beszámoló jelenik meg a füzetekben, a decemberi füzetekben a klubműsorok rendezőiről olvashatunk tájékoztatást, míg a füzet végén a klubmű-sorok is összesítésre kerültek.

Idén is átadtuk a Szongott Kristóf díjat – immár 14. alkalommal – a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Közösség Szenthárom-ság Alapítványa – Csíkszereda részére, akiknek és főleg Ajtony Gábor elnöknek gratulálunk az 1998. óta tartó folyamato-san kiemelkedő tevékenységért, a csíkkör-zeti magyarörménység összetartásáért.

A mai ünnepi karácsonyi klubestet az EÖGYKE és a Fővárosi Örmény Önkor-mányzat rendezte, melyhez rendkívüli tá-mogatást nyújtott a II. kerületi-, a Ferenc-városi-, a XI.- és XII. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat. Köszönjük. Az Egyesület több klubest rendezésébe is besegített, valamint minden hónapban a klubestek vezetését, a hangosítást, műsza-ki berendezések és eszközök biztosítását, szállítását és üzemeltetését is végzi.

Az Erdélyi Örmény Gyökerek füzetek, kulturális és információs havilapunk XVI. évfolyama jelent meg idén, a decemberi a 190. lapszám. Átlagosan 44 oldal havi ter-jedelemben jelent meg, eddig 1250 pél-dányban, valamint 100 pl-ban a 2012. füzetek évkönyv két kötetben. 2013-tól csökkenteni fogjuk a füzetek papíralapon megjelenő darabszámát, összhangba hoz-va az egyesület taglétszámával. Ez azon-ban nem érinti az erdélyi olvasóinkat, ők változatlanul megkapják továbbra is a fü-zeteket. Ez az egyetlen magyar nyelvű, rá-

adásul egyetlen örmény havilap a Kárpát-medencében, így kulturális missziót tölt be és egyúttal dokumentumértékű a jelen és a jövő számára. A füzetek megjelenésének kiemelt támogatói voltak ebben az évben is a Fővárosi Örmény Önkormányzat, a II. kerületi- és a Ferencvárosi Örmény Nem-zetiségi Önkormányzat. A füzetek és meg-hívók, beszámolók a www.magyarormeny.hu honlapunkon is olvashatók, amely ol-vasói kör egyre bővül. Idén is eljutott a fü-zetek és évkönyv a közgyűjtemények ol-vasópolcára és gyűjteményébe.

Idén az Erdélyi Örmény Múzeum könyvsorozat 18. köteteként kiadtuk Murádin Jenő: Magyarörmény paletta c. kislexikont, amely a magyarörmény kép-ző- és iparművészek közül 36 személyt mutat be életrajzi adatokkal, alkotásaik-kal. Hiánypótló tanulmány és kiadvány igényes kivitelben. Mint minden köny-vünk, ez is eljut közel 100 közgyűjte-ménybe, itthon és külföldön, ezzel is gaz-dagítva a hazai örménységről létrehozott örmény alkönyvtárakat, továbbá a könyv-ben megjelent művészek és a könyvki-adásban résztvevők tiszteletpéldányt kap-tak. Az első kötetet követi 2013-ban a má-sodik kötet, amelyet dr. Benedek Katalin művészettörténész készít.

Több kiadványt is támogattunk, amely-nek eredményeként idén jelent meg pl. az Erzsébetvárosi Örmény Katolikus Plébá-nia könyvtárkatalógusa, valamint az Ör-mény Katolikus Plébániák Gyűjtőlevéltár repertóriuma, vagy Dávid Csaba Dirán és Júlia Gyergyószentmiklós c. könyve, vé-gül Szil-Vay Ingrid Újjászületés c. verses-kötete.

Részt vettünk több kerületi rendezvény létrehozásában, így pl. a II. kerületben az Örmény arcok, örmény szemek c. kiállítást és a megnyitó műsort rendeztük, valamint

az Ízek utcája gasztronómiai bemutatót a Kerület Napja keretén belül; az Aradi Vér-tanúk emlékműsort és részt vettünk a Bu-davári- és a Zuglói Örmény Önkormány-zatok rendezvényein.

Hathatós segítséget nyújtottunk az Ör-mény Katolikus Plébánia működésének javításához, segítettük a plébániai örmény könyvtárállomány bővítését nagy értékű könyvadománnyal, hangfalak adományo-zásával a rendezvények lebonyolításához nyújtottunk segítséget, a múzeum megis-mertetéséhez újságcikkekkel és a Ferenc-városi ÖNÖ által szervezett televíziós fel-vételen való részvétellel és előadással já-rultunk hozzá. Továbbá a Zeneagapé szer-vezésével, ill. közreműködéssel, a Plébá-nia kertjének rendezésében való részvé-tellel, búcsúnapokon valamint koszorú-zási ünnepségeken való részvétellel (már-cius 15., október 6.) segítettük az egyház köré szerveződő közösséget. Az év ki-emelkedő eseménye volt október végén a libanoni XIX. Péter Nerszesz örmény katolikus pátriárka által küldött Avedik Hovannisiján örmény katolikus pap foga-dása egyesületünk székhelyén és a bemu-tatkozó szentmiséje az Orlay u-i templo-munkban, amely – ígérete és reményeink szerint – folytatódni fog.

Részt vettünk világi (III.15., Örmény Genocídium április 24., október 6. és ok-tóber 23.) és egyházi ünnepeinken itthon és otthon Erdélyben: így pl. Világosí-tó Szent Gergely búcsún Szamosújváron, az Orlay u-ban, Nagyboldogasszony-napi búcsún Erzsébetvároson, Kolozsváron a II. Kolozsvári Napokon, Fogolykiváltó Boldogasszony búcsún az Orlay u-i temp-lomunkban, október 6-án Eleméren Kis Ernő sírjánál stb. Az Aradi Vértanúinkra október 2-án nagyszabású rendezvénnyel emlékeztünk Budapesten.

Beszámoló az Erdélyi Örmény GyökerekKulturális Egyesület 2012. évi működéséről


6


7

Ez évben is segítettük anyagiakkal, előadással és gyermekajándékokkal a Szentpéteri József Ötvös Iparművészeti Stúdiót ingyenes örmény művészeti okta-tását – iskolások és felnőttek részére, részt vettünk a készített munkák kiállításában.

Régi örmény könyvek kölcsönével segí-tettük a Lipcsei Egyetem könyvkiállítását, az 500 éves örmény könyvnyomtatás em-lékére.

Számtalan örmény vonatkozású kiállí-táson, előadáson, koncerten, emléktábla avatáson, megemlékezésen vettünk részt. Október 5-én pedig Nagybecskereken Lázár Vilmos emlékére bronz dombormű-vet (Domonkos Béla alkotása) avattunk a Nagybecskereki Plébánia Templom-ban, ahol a 48-as vértanúnkat keresztelték. Ezen projektet a Fővárosi Örmény Önkor-mányzattal és a Bp. Főv. II. kerületi Ör-mény Önkormányzattal közösen valósítot-tuk meg, a közös elnök dr. Issekutz Sarolta szervezésével, lebonyolításával.

Sajnos idén sok temetésen is részvet-tünk, miután eléggé elöregedett közössé-günk. Közösségünk elhunyt tagjai emlékét őrizzük, szokásunkhoz híven a füzetekben is megjelentettük eltávozásukat.

Örömmel vettünk részt erdélyi örmény honfitársaink magyar állampolgársági es-küjének letételénél.

Barangoltunk Erdélyben örmény őseink nyomában és részt vettünk a Csíkszépvizi örmény családi találkozón, amelyre könyvajándékokat is vittünk magunk-kal. Megtartottuk a barangolás nosztal-gia klubját is, amelyről mindenki boldo-gan vitte haza a szép emlékeket feleleve-nítő fotókat – sokak által készített fotók-ból összeszerkesztett – DVD-n, hagyomá-nyunkhoz híven.

Második éve veszünk részt az örmény könyvnyomtatás 500. évfordulója alkal-

mából az Országos Széchényi Könyvtár és a Budapesti Történeti Múzeum „Örmény kultúra a Kárpát-medencében” c. kiállí-tásának szervezésében, támogatóinak ösz-szegyűjtésében. A kiállítás 2013. március második felében kerül megnyitásra a Bu-dapesti Történeti Múzeumban, amelyhez kétnyelvű katalógus, nemzetközi konfe-rencia társul. Sikerült igen jelentős össze-gű támogatásokat szerezni e nagyszabású rendezvénysorozathoz, melyért köszönet a Fővárosi Örmény Önkormányzatnak, va-lamint a Bp. Főv. II. kerületi-, Józsefvá-rosi-, Ferencvárosi- és a XII. kerületi Ör-mény Nemzetiségi Önkormányzatnak.

Részt veszünk hozzájárulásunkkal a XII. ker. Örmény Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett Hollósy Simon festőmű-vész emléktábla avatásában (2013. febru-ár 8., 11 óra) és megrendezzük az ezt kö-vető megemlékezést és filmvetítést a XII. ker. Polgármesteri Hivatalban.

Ez évben is segítettük az örmény téma-körökben kutatókat támogatással, köny-vekkel és riportokkal.

Részt vettünk – a jogszabályok válto-zása miatt – több nemzetiségi kerekasztal beszélgetésen, konferencián és segítettünk hozzánk forduló örmény önkormányzata-inknak.

Az eltelt 19 év nagyon sok eredményt hozott az örmény kultúra megismertetése és az örmény identitás felszítása, táplálá-sa terén. Érdemes részt venni benne, mert megőrizzük és megmutatjuk őseink ered-ményeit, és munkánkkal hozzájárulunk az örmény eredetű magyarok örmény identi-tástudatának fenntartásához, továbbörökí-téséhez.

dr. Issekutz Sarolta elnök

(Elhangzott 2012. december 20-án, a Fővárosi Örmény Klubban)

LaudációA Csíkkörzeti Magyar-örmény Közösség

Szentháromság AlapítványaRövid története1730-ban Roszka István lembergi vikárius létrehozta a „Csíkszépvízi Szentháromság Segélyegyesületet”, melynek feladata az örménykatolikus egyházközség anyagi tá-mogatása volt. Az Egyesület – alapítása-kor – főleg szociális jellegű volt, anya-giak hiánya miatt egyelőre szigorú spó-rolásra szorítkozott, kevés vagyonát fő-leg adományokból gyűjtötte. Szabályzatát 1881-ben a m.kir. Belügyminiszter jóvá is hagyta 999/1881 március 6-i számmal és keltezéssel. Az Egyesület nagyon hatéko-nyan működött az Alapszabályzatban fog-laltak szerint. 1949-ben a kommunista ha-talom megszüntette, vagyonát államosí-totta. A szépvízi örmény lakosság tragi-kusan megfogyatkozott, a plébánia pap nélkül maradt és az elárvult templomot a helybeli róm. kat. plébániához csatolták.

Teltek-múltak az évek, megtörtént a rendszerváltás és a Szépvízről elszármazott családok Csíkszeredában élő leszármazot-tai elhatározták, hogy megpróbálják újjá-szervezni a „Szentháromság Egyesületet”. Az elhatározás nem volt problémamentes, de 1998. okt. 2-án hivatalosan is a csíksze-redai Törvényszéken Alapítvány formájá-ban, mint a hajdan volt „Szentháromság Egyesület” jogutódját, bejegyezték. Így jött lére, mint jogi személyiség, a „Csíkkörze-ti Magyar-örmény Közösség Szenthárom-ság Alapítványa”. Alapszabályzata megha-tározza és részletesen tárgyalja az Alapít-vány jellegét, felépítését, szervezeti formá-ját és céljait. Az Alapítvány független, poli-tikamentes és nem profitorientált.

Céljai:• ápolni és fejleszteni a csíki és nem

csíki örmény származású magyarok önazonosság tudatát,

• folytatni azokat az elveket, amelye-ket a hajdani Egyesület magáénak vallott, természetesen a mai viszo-nyokhoz alkalmazva,

• örmény családok felkutatása és kap-csolatteremtés közöttük,

• az örmény nyelv, kultúra és történe-lem megismertetése az ez iránt érdek-lődőkkel,

• a tulajdonjogi viszonyok feltárása, az ingatlanok jogi helyzetének tisz-tázása, az elvett javak visszaszerzése, megőrzése és adminisztrálása.,

• kulturális rendezvények szervezé-se, azokon való részvétel bel- és kül-földön,

• együttműködés lehetőségének meg-keresése más örmény közösségekkel, amelyek azonos célokat követnek,

• kiadványok gondozása, amelyek az örmény múlttal, jelennel és jövővel foglalkoznak,

• kultikus helyek (templom, temető) nyilvántartásba vétele, gondozása és anyagi lehetőségek szerint, ezek kar-bantartása.

Az Alapszabályzat kötelező módon tartalmazza a vezető testület összetétel-ét. Eszerint van egy Kuratórium, amely 7 tagból áll: elnök, alelnök, pénztárnok és 4 tag. A vezető tanács mellett, de ettől füg-getlenül, létezik egy ellenőrző bizottság.


8


9

Az Alapítványnak pillanatnyilag 50 be-jegyzett tagja van, nyitva áll minden ör-mény és nem örmény származású, becsü-letes szándékú ember előtt, aki elisme-ri és elfogadja az Alapszabályzatban fog-laltakat. Tagjelentkezéskor szándéknyilat-kozat kitöltését kéri, amelyen a személyi adatok és a havi hozzájárulás összege van feltüntetve.

Megvalósításai (a teljesség igénye nélkül):Újra megjelentették Bodurian plébános atya 1930-ban kiadott „Vörös hold” című el-beszéléskötetét, majd ezután egy fényképe-ket tartalmazó album is napvilágot látott, mely a szépvízi ör-mény katolikus temp-lomot mutatja be.

Rendszeresítették a „Katalin bálokat” minden év novembe-rének utolsó harmadá-ban.

Küldöttséggel részt vettek és vesznek a budapesti, gyer-gyószentmiklósi, er-zsébetvárosi és sza-mosújvári rendezvé-nyeken és búcsúkon.

Évenként megrende-zik a hagyományossá vált „Örmény Családok Találkozóját”, melynek anyagi hátterét a Zuglói Örmény Önkormány-zat biztosítja.

Gyermekeik/uno-káik több alkalom-mal nyári táborozá-

son vettek részt a Siófoki Örmény Ön-kormányzat anyagi segítségével.

A hajdani Egyesület államosított in-gatlanjait sikerült nagy nehézségek árán visszaszerezni. A visszakapott épületben (1862-ben épült) elindítot-ták egy Emlékház létrehozását. A na-gyon lelakott épületet részletekben si-került tatarozni, de még további mun-kálatok elvégzése is szükséges. A fel-újított szobákban liturgikus tárgyakat, könyveket, folyóiratokat, fényképeket

és bútorokat helyeztek el. A tatarozá-si munkálatokhoz a Hargita Megyei Ta-nács is hozzájárult anyagi segítséggel. A könyvtár és a fotókiállítás anyagának bővítéséhez az Erdélyi Örmény Gyöke-rek Kulturális Egyesület és a Zuglói Örmény Önkormányzat is hozzájárult értékes anyaggal.

A Zuglói Örmény Önkormányzat-tal közösen emléktáblákat is elhelyez-tek a szépvízi örmény katolikus temp-lom cintermében és a hajdani – mostan-ra felújított – épület külső falán.

További terveik:Folytatni szeretnék eddigi tevékenysé-güket új tagok és támogatók bevonásá-val. Hangsúlyt helyeznek főleg a fiatal tagok mozgósítására.

Szorgalmazni szeretnék az Emlékház státusának mielőbbi elnyerését, a be-rendezés bővítését, fűtés és a biztonsági berendezés szerelését pályázatok révén.

Tervükben szerepel egy Emlékhá-zat ismertető és népszerűsítő kiadvány szerkesztése is, amellyel elődeik emlé-kének akarnak tisztelegni.

*

Ajtony Gábor (1932, Csíkszereda)Szülei: Ajtony-Ajvász Árpád – Fejér Dóra. Felmenői mind örmény szárma-zásúak, (erzsébetvárosi Szenkovics, ill. csíkszépvízi Fejér családok). Családfá-ja 1772-ig vezethető vissza. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte, 1951-ben érettségizett a mai „Márton Áron” Gimnáziumban. „Osztályidegen” lévén (édesapja gyógyszertár-tulajdonos volt), többszöri próbálkozás után sem sikerült tanulmányait folytatni, ezért két évig gyári munkásként, kollégium-

gondnokként és laboránsként volt kény-telen dolgozni. Az osztályharc enyhü-lése (Sztálin halála) után a marosvásár-helyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egye-tem Gyógyszerész Karán nyert felvételt 1953-ban. Itt 1958-ban diplomázott és a csíkszeredai Állami Gyógyszertárban kapott kinevezést, ahol édesapja mel-lett dolgozhatott. 1973-ban főgyógy-szerészi vizsgát tett és megbízták egy új gyógyszertár létrehozásával. Ezt a pati-kát 1995-ig, nyugdíjazásáig vezette. Ez-után is szakmájában dolgozott vidéken. Jelenleg a Gyulafehérvári Caritas szer-vezet gyógyszerésze.

1962-ben nősült, két lány édesapja.1992-1996 között Csíkszereda Me-

gyei Jogú Város önkormányzati képvi-selője volt.

1998-tól alapító tagja és elnöke a Csíkkörzeti Magyarörmény Közösség Szentháromság Alapítványának.

Ajtony Gábor elnök a csíkszépvízi örmény ka-tolikus templomban, 2012. augusztus 25-én


10


11

2013. február 8-án (pénteken) 11 órakor emléktáblát avatunk a XII., Böszörmé-nyi út 17/b. számú épület falán. A tábla Hollósy Simon (Máramarossziget, 1857. február 2. – Técső, 1918. május 8.) erdé-lyi örmény festőművészre, az első ma-gyar művésztelep: a nagybányai festőisko-la alapítójára emlékezik a róla elnevezett utca és a Böszörményi út sarkán lévő há-zon. Az emléktáblát a XII. kerü-leti Örmény Nemzetiségi Önkor-mányzat készíttette, támogatók a Hegyvidéki Önkormányzat és az Erdélyi Örmény Gyökerek Kul-turális Egyesület.

Az avatáson Jankovics Mar-cell, a XII. kerület díszpolgára, Fonti Krisztina alpolgármester és dr. Issekutz Sarolta, az Erdé-lyi Örmény Gyökerek Kulturá-

lis Egyesület elnöke mond méltatást a híres festőművészről.

A táblaavatást követően közösen át-sétálunk a Hegyvidéki Önkormányzat (XII. ker. Böszörményi út 23-25.) alag-sori tanácstermébe, ahol könyvbemuta-tóval (Murádin Jenő: Magyarörmény pa-letta – Kiadó Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, Budapest 2012) és

Bogdán Pál: Hollósy Simon port-réfilmjével emlékezünk a 156 év-vel ezelőtt született művészre.

A megemlékezést a Bp. Főv. II. kerületi Örmény Önkor-mányzat támogatja.

Mindenkit szeretettel vár a rendező

Budapest Főv. XII. kerületiÖrmény Nemzetiségi

Önkormányzat

Hollósy Simon emléktábla a XII. kerületben

A Nemzetiségek Napja alkalmából tartott ünnepségen Balog Zoltán, az emberi erő-források minisztere – Orbán Viktor mi-niszterelnök nevében – 2012. december 18-án, kedden délelőtt a Parlament Dele-gációs Termében adta át a Nemzetisége-kért Díjakat. A rangos állami kitüntetésben egy kulturális szervezet és tíz magánsze-mély részesült. (Mint ahogy a füzetek egy évvel ezelőtti januári számában beszámol-tunk róla, 2011-ben a sok éves kiemelkedő tevékenységéért dr. Issekutz Sarolta, az Er-délyi Örmény Gyökerek Kulturális Egye-sület és a Fővárosi Örmény Önkormány-zat elnöke, a Fővárosi Örmény Klub alapí-tója részesült a Kisebbségekért Díj Hazai Kisebbségekért Tagozata elismerésben.)

Délután a Budai Vigadóban rendezett ha-gyományos kulturális ünnepség Gálamű-során a nemzetiségi színházak műsorában a cigány, az ukrán, a horvát, a német és a szerb fellépők mellett az örmény nemzeti-séget Várady Mária színművész, a Buda-vári Örmény Önkormányzat elnöke képvi-selte. Szőke István rendezésében Nahapet Kucsak XIV. századi örmény költő 101 Hairen című verskoszorújából 23 szerel-mes verset adott elő nagy sikerrel.

Hazánkban 1995 óta ünnepeljük a nem-zetiségeket december 18-án, az ENSZ Nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi ki-sebbségek jogairól szóló nyilatkozata el-fogadásának a napján.

(Béres)

Nemzetiségek Napja

Benkő Dóra Rózsa, 1991. október 23-án született Budapesten. Édesanyja erdélyi, székely-örmény gyökerekkel rendelkezik: dédnagyapja a csíkszépvízről származó Zakariás Gyula. Négy testvére van.

Általános iskolai tanulmányait Kesztölcön-Piliscsabán-Esztergomban, majd a középiskolát a Váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában vé-gezte népi ének szakon. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem első éves népi énekes hallgatója.

A népzene kicsi kora óta része az életé-nek. Korengedménnyel, már 6 évesen az Óbudai Népzeneiskolába járt, ahol énekel-ni (Fábián Éva tanárnőtől), furulyázni (Ju-hász Zoltán tanártól), kobzolni (Kobzos Kiss Tamástól) tanult. Nyaranta a váraljai Egyszólam táborban palóc, gyimesi, du-nántúli, mezőségi, Küküllő-menti, mold-vai hangszeres és énekes zenével ismerke-dett. 2008-tól hegedülni tanul (Huszthyné Rita tanárnőtől), majd zenekarral, mint énekes lépett fel több alkalommal.

Óbudai évei alatt zenésztársaival két-szer indultak a gödöllői Országos Nép-zenei versenyen, mindkét alkalommal ki-emelt nívódíjat kaptak. Esztergom városi népdaléneklési versenyen első helyezett lett. A váci zenekarával Bonyhádon nívó-díjat kaptak. Kétszer voltak Krakkóban a

Magyar Nagykövetségen, ott, mint énekes szerepelt.

Jelenczki István filmrendezővel eszter-gomi filmforgatása alkalmával került is-meretségbe, három filmjébe kapott felké-rést: Égi Élő Igazság, Háború a nemzet el-len, A hatalom cinizmusa. E három film betétdalait énekelte.

Számos rendezvényen, kiállítás meg-nyitón és egyházi ünnepségen énekelt az évek során.

Hangszeres és ének tanárain kívül nagy hatással voltak rá a népi ének és hangszer kiváló képviselői, művelői: Tereskéről, Gyimesből, Moldvából, Zalavégről, Visáról, Körösladányból, Orotváról, stb. „Ők azok, akik még élő és hiteles módon képviselnek egy olyan, elveszőnek tűnő kultúrát, amit sokan nagyon féltünk...”

Katolikus keresztények lévén, a temp-lomi énekek között évek óta igyekeznek mindig megszólaltatni az archaikus népi imádságokból, énekekből is. „A templomi éneklések során jöttem rá arra, hogy azt a lelkiséget, amit a népdalaink hordoznak és üzennek, csak alázattal lehet képviselni.”

A Zeneművészeti Egyetemi tanulmá-nyai befejeztével az éneklést és majd ké-sőbb a tanítást szeretné hivatásként mű-velni, hogy „tovább adhassam mindazt a kincset, amit én is megkaphattam”.

Zeneagapé2013. január 20-án az örmény katolikus templomban, (Budapest XI., Orlay u. 6.) a 16,30 órakor kezdődő szentmise után, melyen Benkő Dóra Rózsa fiatal énekesnő kápráztatja el közönségét. Minden érdeklődőt szeretettel várunk ifjú tehetségünk bemutatkozásán.

Szongoth Gábor szervező

„Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének – nem de-rék ember.”

gróf Széchenyi IstvánHollósy Simon


12


13

1976-ban született Szamosújvá-ron, szülei egyetlen gyermeke-ként. Olyan keresztény nevelés-ben részesült, amit a családban ta-pasztalt szeretet és pozitív életpél-da támasztott alá. Ez nemcsak az elkényeztetéstől óvta meg, de az igényesség felé is vezette. Már ko-rai tinédzserkorától kezdte keresni magának azt a közösséget, amely a legkö-zelebb volt kialakulófélben lévő értékrend-jéhez. A karatétól a táncházig sok mindent kipróbált, minden érdekes volt, de semmi sem volt igazán meggyőző számára...Ozsváth Judit: Hosszas keresgélés után aztán mégis talált valami igazán vonzót. Mi volt ez?Kasza Tamás: Kedves Barna atyánk (Szalontai Barnabás OFM) lelki veze-tői munkája révbe ért, amikor az 1991-1992-es tanévben megnyitotta számunk-ra az utat az éppen kialakulni látszó ifjú-sági lelkigyakorlatok felé. Első alkalom-mal Désre mentünk, hisz egy fiatal, lelkes és közvetlen Csaba atya nevű ferences pap (Böjte Csaba OFM) oda hívott össze ben-nünket. Ez volt az első ilyenszerű lelkigya-korlatunk, mely meghatározó nyomot ha-gyott bennünk, és ugyanakkor az első ta-lálkozásom is a cserkészettel. Teljesség-gel meghatározott és lenyűgözött, aho-gyan a ferences atya és egyben cserkész-vezető irányítása alatt tevékenykedtek és

viselkedtek az ottani cserkészek. Nagyon sok érdekességet tudtak, és mindezek mellett valami leír-hatatlan varázslatos légkör övez-te őket – a kis titokzatosság tel-jességgel ellenállhatatlanná tette őket nemcsak számomra, hanem valamennyi lelkigyakorlatozó tár-sam számára is.

Meg is kérdeztük Csaba atyától, hogy mik a feltételei a cserkésszé válásnak, és hazaérve beindítottuk a munkát. Olyan fel-nőtt személyre kellett találnunk, aki hajlan-dóságot mutatott közösség-, azaz csapat-alapításra és ennek vezetésére. Nem sejtet-tük viszont, hogy ez kemény dió lesz, és igen nagy próba elé állít bennünket. Szin-te két évig kerestük, fogyhatatlannak tűnő lelkesedéssel az olyan személyeket, akik-ről reméltük, hogy igent mondanak, de saj-nos sorban mindenki visszautasított. Már csak hármunkban égett a vágy lángja, ami-kor 1993 nyarának végén megtaláltuk Laci bátyánkat, aki nagy örömmel fogadott ben-nünket, és a már szinte hihetetlennek tűnő választ adta felkérésünkre: „Igen, szívesen vállalom”. Raff László elektromérnök az-tán tíz évig volt a csapatunk vezetője.

Hosszas, tudatos de hihetetlenül érdekes és motiváló felkészülés után 1994. május 8-án tettem le a cserkészfogadalmat, mely-ről nemcsak tudtam, de éreztem is, hogy egy életre szól. Éreztem, hogy végre kitel-jesedett bennem az, amit már évek óta ke-restem, az, amire szüleim neveltek, ami-

re nevelőim, lelkivezetőim irányítottak. Olyan közösséget találtam végre, melyben teljességgel otthon éreztem magam, ahol társaim is hasonló értékrenddel rendelkez-tek, olyan közösséget, mely értékei révén a legtökéletesebben ötvözte az istenit az em-berivel, az egyházit a világival, mely lefed-te a legszélesebb érdeklődési körrel ren-delkezők kíváncsiságát is, mely motivált, s mely nekem megadta a hiányzó testvére-ket is.

Hivatásom, meghívásom már igen ifjú koromban elkezdett érlelődni bennem, és kis léptekben meggyőződéssel haladtam a papi hivatás irányába. Érettségi utáni éve-imben egyre erőteljesebbé vált bennem a hívás, de ennek tisztázása sok akadály-ba ütközött, és kevésnek bizonyult a ren-delkezésemre álló idő. Ekkor a gondvise-lés által küldött lehetőséggel élve a katona-ságot választottam mint egyéves gondolko-dási időt, és bölcsen tettem. Hazaérkezés-kor már tisztán láttam, hogy Isten hívását nem csak kizárólag papként lehet megélni, hanem elkötelezett közösségi vezetőként/nevelőként, családos emberként is ugyan-úgy az ő útján szolgálhatok. Ugyanakkor a katonaságnál ért egyedi élettapasztalat a hi-vatásában küszködő és idealista gondolko-dású legényből férfit faragva küldött haza. A felismerés és a tapasztalat új lendületet adott életemnek.

Így végeztem el a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen a pszicholó-gia szakot, remélve, hogy segíti majd ne-velői munkámat, és megtanultam az órás-mesterséget édesapámtól, a családi tradíció folytatásaként és a fenntarthatóság biztosí-tása végett, majd elismerést szereztem egy kolozsvári szakmai kiképzést tesztelő inté-zetben. Időközben egyházmegyei ifjúsági referens voltam, egyháztanácsos lettem, és folyamatosan cserkészkedtem.

Szüleim és említett mentoraim sorához csatlakozott még Petike barátom is (Pierre Clarmidy jezsuita), aki ifjúkorunk megfor-málásában és társkeresésünk döntéshozata-lában egyaránt segítségünkre volt, miköz-ben csapatunk és erdélyi magyar cserké-szetünk igaz szövetségesévé vált. Itt em-lítem még Laci bácsit (Arató László cser-készvezetőt, az egykori Márton Áron Ki-adó vezetőjét), aki cserkészhivatásom megerősödésében és leképezésében ját-szott szerepet, az ökümenikus gondolkodás kiteljesedésében segítő taizéi közösséget és Sanyi bátyámat, aki életmunkája révén so-kunk számára még igen hosszú ideig pél-dakép marad.Időközben egymásra találtunk társammal, megházasodtam, és cserkészházasságunk gyümölcseként 2011. május 16-án megszü-letett Panna lányunk és Gergő fiunk.O. J.: Kérem, ismertesse a Romániai Ma-gyar Cserkészet felépítését, és vázolja an-nak munkáját!K. T.: Él nálunk az a mondás, hogy egy cserkész nem cserkész, mint ahogyan egyetlen sejt sem alkot egy testet. A leg-kisebb egység az őrs (öt-nyolc személy-ből álló csoport), több őrs alkot egy rajt, több raj pedig egy csapatot. Kisebb létszá-mú csapatok esetén több őrs is alkothat egy csapatot. Több csapat alkot egy körzetet, nagy létszámú cserkészszövetségek eseté-ben több körzet alkot egy kerületet, s ezek summája alkotja a cserkészszövetséget. Ez valamennyi magyar cserkészszövetségben így van.

Az elmúlt évtizedben végrehajtott meg-fontolt változtatások sorozatának köszön-hetően, az RMCSSZ jelenlegi alapszabály-zata szerint egy háromtagú elnökség veze-ti a szervezetet, mely mozgalmi vezetőből, ügyvezető elnökből és az elnökből áll. Ez a felosztás két alappillérre osztja a szövetség

Ozsváth JuditMindenki becserkészhető*

(1. rész)Kasza Tamás tíz éve tagja a Romániai Magyar Cserkészszövetség vezetőségének. Koráb-ban külügyi vezető, majd ügyvezető elnök volt, 2011-től pedig az elnöki tisztséget tölti be.

*Keresztény Szó, 2012 szeptember

Kasza Tamás


14


15

vezetőségét. A nevelésért a mozgalmi rész felel, és ezt erősíti a nevelési vezető, a ve-zetőképző vezető, valamint a lelki vezetők. A szervezeti oldalon dolgozik a külügyi ve-zető, a gazdasági vezető, a PR koordinátor és a főtitkár. Velük együtt alkotjuk a kibő-vített elnökséget. Meggyőződésem, hogy ez az eddigi legjobban kigondolt felépítés, nekünk pedig megadatott, hogy a gyakor-latban is bebizonyítsuk ezt.

Az első erdélyi cserkészcsapatok már 1990-ben megalakultak (Udvarhelyen a Budvár, Kolozsváron az Apáczai Csere Já-nos), és gomba módjára szaporodtak. 1993 telén már 51-nél több csapat tevékenyke-dett. Jelenleg 138 bejegyzett cserkészcsa-patot tartunk számon, és Erdély-szerte több mint 1500 szülő bízza ránk gyerekei isko-lán kívüli nevelését. A cserkészmódszer si-kerére utal az a tény is, hogy a cserkészet a világ legnagyobb ifjúsági mozgalma, va-lamint az is, hogy a jelenlegi Magyar Kor-mány nyilvánosan is elismerte a cserké-szet több mint százéves értékorientált ne-velői munkáját, és felvállalta felkarolását a minél hatékonyabb ifjúságnevelés érdeké-ben. Csapatainkban, akárcsak a világon a legtöbb helyen, koedukáció van, felekezeti szempontból pedig, néhány kivételtől elte-kintve (ezek a plébániai vagy parókiai csa-patok) legtöbb csapatunk ökumenikus szel-lemben dolgozik. Kisebbségi sorsban osz-tozva és legtöbb helyen szórványban élve a magyar közösség megélésének a fontossá-ga előnyt élvez, s ugyanúgy egymás hité-nek a megismerése által egymás jobb meg-értése és gazdagítása.

A nevelési alkalmak és az önnevelés-re serkentő lehetőségek sora megszámlál-hatatlan, de az alapot a heti őrsi foglalko-zások adják. Ezt követik a rajtalálkozók, a csapattalálkozók, a portyák és a kirán-dulások. Mivel a találkozás, ismerkedés,

megmérettetés alkalmai egyaránt hozzájá-rulnak a személyes és közösségi fejlődés-hez, a csapatok nevelési munkáját a körze-tek és a szövetség különböző korosztályok-nak szervezett tematikus rendezvényekkel egészíti ki, illetve a legügyesebbek a veze-tőképzésen kívül a nemzeti és nemzetközi programokra/táborokba is eljuthatnak.O. J.: Milyen munkákat jelentettek/jelente-nek az ön számára a szövetségen belül ko-rábban és jelenleg betöltött feladatkörök?K. T.: A cserkész köszöntés így hangzik: Jó munkát! Én úgy éreztem, hogy minden-ben erre kell törekedni, hivatással és elkö-telezettséggel. Soha nem könyököltem an-nak érdekében, hogy tisztségeket és pozí-ciókat érjek el életemben, éppen ezért el-képzelhetetlennek tűnt, amikor 2002-ben – mint derült égből villámcsapás – az egyik választási közgyűlésen teljesen váratlanul javasoltak és megválasztottak külügyi ve-zetőnek. (Ezt valószínű azzal érdemeltem ki, hogy megszerveztem egy téli taizei za-rándoklatot egy busznyi erdélyi cserkész-nek Párizsba, majd azt követően Buda-pestre.) Megtisztelő és egyben nagy kihí-vás volt számomra, s bár különleges képe-sítésem nem volt hozzá, lelkesedéssel pó-tolva kezdtem el a munkát. Részben ismer-tem a szövetség éppen aktuális helyzetét, és volt bennem egy szilárd elképzelés ar-ról, hogy milyen irányban kellene fejlődni, bővülni, de tudtam, hogy ez csapatmunkát igényel. Létrehoztam egy külügyi bizott-ság nevű munkacsoportot, meghíva oda hozzám közel álló és mások által javasolt cserkésztestvéreket, akik nyitottak voltak a munkára. Négy év alatt ebből a munkacso-portból nőttek ki a következő elnökség tag-jai, de ugyanakkor – meghatározó lépés-ként – közös munkával sikerült aktualizál-ni a szabályzatunkat, újragondolni az őrs-vezető képzési folyamatot és elindítani az

országos vezetőképzést, valamint megszer-vezni REGE elnevezésű szövetségi tábo-runkat, mely szinte minden szinten új len-dületet adott az erdélyi magyar cserkészet-nek. Ha az 1990-es évek elejét az erdélyi magyar cserkészet hőskorának nevezzük, akkor a 2000-es évek elejét joggal nevez-hetjük az újjászerveződés hőskorának.

2007-ben javasoltak, jelöltek és válasz-tottak meg az új alapszabályzatunk új tiszt-ségébe, ügyvezető elnöknek, hogy az el-nöki munkakört tehermentesítsük. Ebben a folyamatban igen nagy segítséget jelen-tett számunkra, hogy – a magyar cserkészet alapértékein túlmenően – volt egy biztos origónk Gaál Sándor bátyánk személyé-ben, aki nemcsak alapítója, de aktív veze-tője, nevelője és 1993-94-től elnöke is volt a szövetségnek. Hihetetlenül sok mindent tanultam, és tanulhatott bárki, aki Sándor bátyánkkal együtt dolgozott, de a legcso-dálatosabb az volt, hogy mi is felfedeztük, hogy tőlünk tanulva – s a cserkész örök fi-atalság jegyében – ő is sok mindennel gaz-dagodott.

Ügyvezető elnökségem ideje alatt a lel-kes és következetes csapatmunkának kö-szönhetően beindult a rendszeres erdé-lyi segéd- és őrsvezetőképzés, tisztázód-tak a szövetség jogi ügyei, nagyobbrészt megszülettek új szabályzataink, elkészült az annyira áhított egyenruhánk első ré-sze, az ing, állandósultak, továbbfejlődtek és bővültek az országos rendezvényeink, és igyekeztünk minél tudatosabban nyit-ni a társadalom felé. Újraszerveztük az ad-minisztrációs rendszert, és ennek nyomán megszületett a modern és használható cser-készigazolvány, és nem utolsósorban meg-szerveztük programokban igen gazdag em-lékévünket, ennek keretében pedig a 2000 utáni második szövetségi nagytáborunkat, a MajNem-et.

Szövetségünk és személyes életem-ben a legnagyobb változást a 2011-es vá-lasztási közgyűlés előtti időszak jelentette, melyben Sándor bátyánk tudatosította ve-lünk, hogy úgy érzi, megérett az ideje an-nak, hogy átadja a cserkészszövetség ve-zetését. Hirtelen bizonytalanokká váltunk, és elkezdtük keresni az ideális elnökjelöl-tet. Amikor szembe kellett néznem a ki-hívással, hogy egyedüli jelölt vagyok, na-gyon küzdöttem önmagammal. Semmi-képp sem tartottam magam annak a jelölt-nek, akit én olyan tökéletesen körülhatárol-tam. Aggasztó volt ugyanakkor az is, hogy ezzel egyidőben munkahelyet kellett vál-tanom, és túl nagy volt a bizonytalanság, ugyanakkor pedig életem másik nagy vál-tozása, az apaság előtt is álltam.

Megtisztelő volt számomra, hogy a sok, nálamnál jóval idősebb és sokkal tapasztal-tabb vezető is nekem szavazott bizalmat, így meggondoltan mondtam ki az igent, bízva abban, hogy Isten csakis olyan terhet ró ki az emberre, melyet az képes hordozni.

Az elnök feladata az elnökség munkájá-nak koordinálása, a képviselet, a szerződé-sek és döntések felelősségteljes meghoza-taláról való gondoskodás, de ugyanakkor a bátorítás és a lelkesítés is. Azt gondolom, akkor vagyunk jó vezetők, ha tudatosan úgy kezdjük el a munkánkat, hogy a folya-mat végére megtaláljuk azt, akinek majd átadhatjuk a stafétabotot.

Van egy mondás, mely meghatározza az önkéntes munkámat: addig dolgozz, míg a munka nem jelent terhet számodra. Ha valaki elkezd panaszkodni arról, amit ön-kéntesen vállalt, akkor az már régen rossz. Ezért fontos objektívnek maradni, ameddig csak lehet, és a biztonság kedvéért időn-ként egyeztetni nagy tiszteletnek örvendő tisztánlátókkal, bölcsekkel.

Folytatjuk


16


17

BevezetésA XVII. században hozzánk köl-tözött örmény népről elmondhat-juk, hogy a legműveltebb volt az ugyanazon évszázadban hazánk-ba telepített és telepedett egyéb népek között. Nem a hadi mes-terség, hanem a békés polgári foglalkozás volt a kenyere. Kitűnő kereskedő és ipar-űző nép volt, hamar magyarosodott s al-kalmazkodott a hazai viszonyokhoz. A kik e népből vagyonra tettek szert, szívesen áldoztak a közjóra és sokat tettek a kultura emelésére. Kereskedésük és iparuk való-ságos jótétemény volt az országra, mely a XVII. században épp az ilyen elemben na-gyon megfogyatkozott volt.

A nálunk megmagyarosodott örmé-nyek természetesen a közéletben is szere-peltek, mihez azonban a nemesi rang föl-tétlenül szükséges volt. Egyes családok már a XVIII. század első felében nyer-tek magyar nemességet, de az örmények nagyobb arányú nemesítése Mária Teré-zia idejében történt. Az ő vagyonos voltu-kat mutatja az a körülmény, hogy minden egyébtől eltekintve a legnehezebb idők-ben jelentékeny pénzáldozatot is hoztak az országnak azért, hogy a magyar szent ko-rona tagjai, az ország nemesei lehessenek.

Nem érdektelen dolog az örmény ne-meseket megismernünk. Olyan nemese-ket, kik karddal szerezték a nemeslevelü-ket, ezrivel ismerünk. Az örmény csalá-

dok azonban nem ezek közé tar-toznak. Ők majd mind munkával és takarékossággal szerezték a vagyonukat s munkásságuk ered-ménye volt a nemességük is.

Vannak ezek közt olyanok a kik csöndes, de az országra néz-

ve fölötte hasznos működést fejtettek ki s így érdemük bizonyára felér azokéval, a kik karddal a kezükben egy levágott fejért kaptak nemességet.

Különben az örmények akkor is teljesí-tették a kötelességüket, mikor a haza ve-szedelemben volt. Ilyenkor a hadakozás-tól sem vonták meg magukat s küzdöttek velünk és nem ellenünk. Hiszen az ara-di golgothán is két vértanút látunk az ör-mény nemzet soraiból – Kis Ernőt és Láz-ár Vilmost!

A főbb örmény családok multjának föl-derítése tehát nem közömbös dolog. A ma-gyar mívelődéstörténet sok és becses ada-tot talál minden egyes család multjában. S e mellett megismerünk egy olyan népet, mely velünk jóban és rosszban mindig osztozott, s mely iránt a magyarság min-dig rokonszenvet mutatott.

Ezek az okok birtak reá bennünket, hogy a Magyarországba telepedett örmé-nyek egyik vezetőjének, valóságos atyjá-nak életét földerítsük és családjának hi-teles leszármazását megállapítsuk. Verzár püspök ez a derék férfiú, a kinek a nevé-hez fűződik Szamos-Ujvár város alapítá-sa s az örmény nép betelepülésének a biz-tosítása Erdélyben. Lelkes és derék em-ber volt, a ki nem a maga érdekéért, ha-

nem egyedül az örmény nép boldogulásá-ért és jólétéért dolgozott és küzdött egész életén át. Nem csoda tehát, ha az ő di-cséretes emlékezete ma is él az örmény nép szívében. Megérdemli ő azt is, hogy a magyarság is megismerje küzdelmes életét. Mi hisszük, hogy nem végeztünk fölös munkát, mikor az ő életére és csa-ládjának leszármazására vonatkozó ada-tokat összegyűjtöttük és összeállítottuk. Hiszen az első örmény család ez, mely a magyar genealogia díszes pantheonjába bevonul. Az alábbi adatok bizonyítják, hogy a Verzár család megérdemli ezt a helyet.

E munkában a család nevéhez a «Szamosujvári» jelzőt fűztük. Ez nem a család nemesi előneve, hanem csupán azért használjuk itt, hogy a szamosujvári nemes Verzár családot megkülönböztes-sük azoktól a régi és új Verzároktól, a kik nem tartoznak e családhoz. Némileg ugyan meg is illeti őket a Szamosujvári előnév, mivel a Verzár család tagjai más-félszáz évig éltek Szamos-Ujvár város-ában, melynek megalapítása és fölvirá-goztatása körüli munkálatokban jelentős és kiváló részt vettek.

A család négy leszármazási tábláza-ta hiteles anyakönyvi adatok alapján ké-szült. Hogy ezt a családfát ily alaposan és kimerítően állíthattuk össze, abban nem csekély érdeme van Főt. Kapatán Már-ton szamosujvári örmény katholikus lel-kész úrnak, a ki az ottani, örmény nyelven vezetett anyakönyvekből a Verzárokra vo-natkozó összes, mintegy 230 adatot szíves volt kikeresni és csoportokba állítva ve-lünk közölni, a mely hathatós támogatá-sáért e helyen is meleg köszönetet mon-dunk.Kelt Budapesten, 1914 julius 26.

Éble Gábor.

Verzár Oxendiusz püspök, a hazai ör-mények apostolaAz örmény nép Erdélybe való beköltözésének története eléggé ismeretes.1 Apaffy Mihály Er-dély fejedelme adott nekik helyet 1672-ben, mikor a Camieniz nevű, Moldvában fekvő vá-rosukat a török elfoglalta. Apaffy megengedte a fölkelőknek, hogy bárhol megtelepedhetnek. S a betelepülő örmény nép csakugyan több he-lyen ütötte fel a sátorfáját. Kitűnő kereskedők és jeles iparosok lévén, Erdélyben hamarosan gyarapodni kezdettek. S ez volt a bajuk. A jó-létük ugyanis irigységet keltett s a szegény ör-mények ezernyi kellemetlenségnek és üldö-zésnek lettek kitéve. A beköltözött nép türe-lemmel viselte a szenvedéseket, mert remél-te, hogy a békesség helyreálltával ismét visz-szatérhet Moldvába.2 Ki tudja, nem követ-kezik-e be az örményeknek az országra néz-ve ezen fölötte káros kiköltözése, az örmény népnek a boldogulását e földön biztosítsa. Ez a férfiú Verzár Oxendiusz (Wirzirescus vagy Verzereskul) a hittudomány doctora, aladai püspök és az erdélyországi örmények apostoli vicariusa,3 nemcsak az örményeknek, de korá-nak is egyik legkiválóbb embere. Mérhetetlen szeretet lakozott a szivében üldözött népéhez s 1 Lásd Szongott Kristófnak: «Szamosújvár sza-bad kir. város monografiája, 1700 – 1900» czímű művének I—IV. köt. és Tagányi Károly, dr. Réthy László, és Kádár József: «Szolnok-Doboka vár-megye monographiája» czímű munka VI. kötetét2 Közös pénz. levéltár. Siebenbürgen 1696. Bécs. Az örmény nép folyamodása a királyhoz: maximis incommodis patientissime, hac tamen spe, huc usqe vixit, fore ut tandem aliquando, chara pace subsequente iterum ad propria in Moldaviam remigrare valeat.3 Közös pénz. levéltár. Siebenbürgen 1696. Bécs. Az örmény nép folyamodása a királyhoz: maximis incommodis patientissime, hac tamen spe, huc usqe vixit, fore ut tandem aliquando, chara pace subsequente iterum ad propria in Moldaviam remigrare valeat.

Éble GáborA szamosujvári Verzár család*

(1. rész)

* Budapest, Franklin-társulat nyomdája, 1915. Eredeti írásmód

Verzár-címer


18


19

ez a szeretet nem hagyta őt addig pihenni, míg nemzete boldogulását nem biztosította. Elő-ször is a róm. kath. egyházba terelte összes hí-vőit, jól tudván, hogy ezzel népének jövő bol-dogulását hatalmas lépéssel viszi előre. Hogy az örmény nép nagyobb erőt képviselhessen s hogy a támadásoknak jobban ellenállhasson, Verzár Oxendiusz püspök elhatározta, hogy a szétszórtan élő örményeket egy helyre tele-píti és így lehetővé teszi, hogy azok saját ma-guk igazgassák önmagukat. Az 1696-ik évben folyamodott tehát népe nevében a királyhoz s arra kérte, engedje át méltányos áron az ör-ményeknek a fiscalis javak egyikét: Szamos-Ujvárt vagy Görgény-Szent-Imrét. Lipót ki-rály 1696 aug. 20-án kelt végzésében nem el-lenezte e kivánság teljesítését s Apor Istvánra, erdélyi kincstárnokára bízta, hogy ez ügyben alkudozzék az örményekkel.4 A háború és za-varos idők miatt azonban évekig húzódott az ügy s Oxendiusz püspöknek még sokat kellett fáradnia és küzdenie, míg népének óhaja tel-jesedésbe mehetett. Közben Oxendiusz püs-pök a maga számára nemesi kúriát vásárolt Görgény-Szent-Imre közelében s erre 1696 aug. 28-án királyi jóváhagyást is kapott.54 Közös pénz. levéltár. Siebenbürgen 1696 aug. 24. Bécs. Lipót király megismétli leiratát az örmény püspök kérése ügyében, de kijelenti, hogy a vég-leges döntés előtt tudni kivánja, nincsenek-e poli-tikai és kamarai akadályai a kérés teljesítésének.5 Lásd u. o. Ez a nemesi kúria a következő alkatré-szekből állt: Egy házhely, rajta két ház (az egyik-ben a püspök édestestvére Verzár Ist¬ván, a má-sikban az ángya Dorottya asszony: Verzár Vaszil özvegye lakott). Egy három, kőre járó malom minden tartozékaival, a malmot a Görgény vize hajtja. Egy korcsmaház. A görgényi szőllőhegyen 2 drb szőllő. A felső fordulóban 4 drb szántóföld, az alsóban 5 drb szántóföld és 3 drb kaszáló. A püspök halála után 1716 márcz. 30-án osztozko-dott e javakon az ő két testvére István és Vaszil, il-letőleg ez utóbbinak özvegye Dorottya úrasszony.

Az udvari kamara 1697 márczius 28-án arról értesíti Aport, hogy Oxendiusz püs-pök panaszkodik a miatt, hogy az Ő Felsé-gétől neki és népének adott «gratiát» még mindig nem kapta meg. «Mi — írja a ka-mara — nem tudjuk, mi legyen a késede-lemnek oka? Ha olyan okok merültek vol-na föl, melyek a jelzett grationale megvál-toztatását tennék ajánlatossá, értesítse Ő Felségét. Ellenkező esetben azonban adja meg Oxendiusz püspöknek azt, a mit az uralkodó már elrendelt».6

Nincs semmi nyoma annak, mit fe-lelt Apor a kamara sürgetésére. Különben 1697-ben, mint tudjuk, a tatárok a radnai szoroson át betörtek Erdélybe. E hírre a szentéletű Verzár Oxendiusz püspök fegy-vert ragad s népével együtt hősiesen küzd a tatárok ellen. Népe keserves küzdelem árán megmenekült ugyan, de a püspök maga tö-rök rabságba esett s három évig ette a ra-bok kenyerét. Csak a Karlovici békesség után 1699-ben szabadult ki. Ekkor azon-nal hozzáfogott előbbi terveinek megvaló-sításához. Az 1700. év május 15-én sikerül is neki az örmények részére ideiglenes sza-badságlevelet kieszközölni.7

Erre aztán az örmény nép 25,000 forin-ton megveszi a kamarától a szamosujvári dominium azon részét, mely a vártól dél-felé nyúlt el. Valamikor e helyen állott Gerla falu s azért az új örmény várost jó ideig Gerlának is hivták.

Azonnal hozzá is fogtak a város alapítá-sához, és az első, a ki magának e helyen há-zat épített, a püspök volt. Szongott szerint «Verzár püspök nemcsak akkor volt jelen, mikor kimérték Gerla város telkeit, hanem előrelátó gondos szeme örömtelten nézte azt a megható jelenetet is, midőn a szorgos munkások a város alapját rakták le».6 Közös pénz. ltr. Siebenbürgen. Bécs7 Közös pénz. ltr. Siebenbürgen. Bécs

A keletkező városnak az Armenopolis, magyarul Örmény-város nevet adták, mely csak később változott Szamos-Ujvár névre.

Ugyancsak 1700-ban, aug. 1-én alapí-totta a püspök Szamos-Ujvárott a timár-társulatot, melynek telepein készültek az-tán a híres szattyán- és kordovánbőrök.

Mivel az ideiglenes szabadságlevél nem biztosíthatta teljesen az örmény nemzet jö-vőjét, Oxendiusz püspök tovább is buz-gón fáradozott, hogy nemzete további bol-dogulásának minden föltételét megszerez-ze. A Rákóczi-féle szabadságharcz után 1711-ben ismét egy szép és igen jelentős emlékiratot8 dolgozott ki az örménység ér-dekében s azt a maga és az örmény nem-zet nevében az udvarhoz fölterjesztette. A 14 pontozatból álló emlékirat kifejti, hogy az örmény nemzet letelepítésére egy hely nem elégséges, azért Szamos-Ujvárt és Görgény-Szt.-Imrén mint kincstári jószá-gokon, elegendő terület átengedését kéri, még pedig úgy, hogy a nevezett területeken csakis a római katholikus hitre tért örmény nemzet lakhassék. Kérelmezi továbbá azt is, hogy az örmény nemzet szabadon űz-hesse iparát és kereskedését itthon és a kül-földön. Az örmény nemzet igéri, hogy in-gatlanok szerzésére nem törekszik, s hogy minden örmény család 10 rénes forint évi adóra kötelezi magát. Mivel — mondja az emlékirat — a Thököly- és Rákóczi-harczok idején az örmény nemzet minde-néből kifosztatott, hogy régi állapotára jut-hasson, három évi mentességet kér. Kéri ezenkívül, hogy az örmény nemzet az er-délyi generalatus védelme alá helyeztessék s ügyeikben a saját bírájuk ítélkezhessék. Lelkiekben Virzirescus Oxendiusz aladai püspök alá tartozhassanak és saját nyelvü-8 Ezt az előrelátó mély politikai bölcseséggel megszerkesztett latin nyelvű emlékiratot az Ok-leveles Függelék-ben adjuk magyar fordításban.

kön tarthassanak isteni tiszteletet, a mint azt a római kúria jóváhagyta.

Mivel – mondja tovább az emlékirat – Ő Felsége a kiváltságlevél kiadását a fentebbi értelemben elhatározta, az örmény nemzet azt kéri még, hogy csak egy kiváltságlevél adassék ki s hogy a görgényszentimreiek a szamosujváriaknak legyenek alárendelve.

Bár az örmény nemzet fentebbi kérésé-nek teljesítését Ő Felsége elhatározta, a várt kiváltságlevél azért sokáig nem jött le. Az örmények betelepülése és önállósága bi-zonyára sok akadályba ütközött és sok ér-deket érintett. S míg ezek a kérdések nem tisztázódtak teljesen, addig azt nem is kap-ták meg. Közel másfél évtizedes várakozás után 1726 október 17-én adta ki III. Kár-oly király a végleges kiváltságlevelet. Ez a tizenegy pontból álló kiváltságlevél nagy-részt teljesíti azt, a mit Oxendiusz püspök kért az örmény nemzet nevében. Csak a görgényszentimrei uradalom átadását nem teljesíti, a mennyiben csakis Szamos-Ujvárt (Armenopolist, magyarul Örményvárost) említi, mint a letelepült örmények városát.

A lánglelkű főpap, Verzár Oxendiusz püs-pök, a ki az örményeknek új hazát, új otthont szerzett, már nem érte meg e kiváltságlevél kibocsájtását, mert 1715 márcz. 10-én meghalt Bécsben. Hálás népe azonban mind máig nem felejtette el azokat a nagy érdemeket, a miket nemzetének e nagy fia szerzett népe jövőjének megteremtése körül. Világosan hirdeti ezt az a körülmény, hogy Szamos-Ujvár lelkes polgá-rai városuk alapítójának szobrot emelnek. Ki-ki tehetsége szerint adózott e nemes czélra s a dolog már addig jutott, hogy a magyar szob-rászat jeles mestere Liptó-Ujvári Strobl Alajos már el is készíté a szobor gipszmintáját. Így hát rövid idő múlva Szamos-Ujvár legszebb terét fogja ékesíteni a méltó emlék, mely az örmény népnek hálás és a multat feledni nem tudó lelkét dicséri. Folytatjuk


20


21

Ki volt Abedik?Magyar-perzsa kapcsolatok! Mi-lyen bizarrul hangzik ez ma, és milyen reális politika volt ez a XVII. században!

Az ember nem is hinné, hogy valaha, a messze Ázsiában, a tró-pusi Iszpahanban székelő perzsa sahtól, illetve az ő segítségétől is függhetett az, hogy a mai Magyar-ország ismét szabad ország legyen.

Pedig így volt. A hatalmas császárt me-sevilágának csodapalotájában verseng-ve keresték fel a napkirály, az angol Stu-artok, Lipót császár, a Nagy Mogul, a dán király, a velencei doge, Szobienkszki, a ró-mai pápa és a spanyol király díszes, aján-dékhozó követségei, hogy ezt a még mai szemmel is szinte érthetetlenül magas, hu-manisztikus műveltségű nagyurat a maguk számára megnyerjék. A XVII. század má-sodik felében, amikor Európa keresztény fejedelmeinek vágyálma és életcélja vér-be, idegekbe átitatódott fanatikus pogány-gyűlölete arra ösztönözte őket, hogy a déli részről fenyegető törököt végre egyesült erővel kiűzzék a civilizált Európából, en-

nek a világkoalíciónak messzeme-nő, földrészeket átfogó tervei tá-madtak. A szultánok ősi ellenségét és riválisát, a nagyhatalmú, óriási seregekkel rendelkező perzsa sa-hot akarták rávenni arra, hogy pár-huzamos hadjáratot kezdjen az eu-rópai keresztény törökellenes tá-bor támadásaival.

Az ezerfelé húzó és száz parci-ális érdektől fűtött szövetségesek az akko-ri primitív közlekedési viszonyok mellett is egész hihetetlen méretű diplomata for-galmat bonyolítottak le. Az elsősorban ve-szélyeztetett és érdekelt Magyarország ki-rályának volt a legfontosabb, hogy nyél-be üsse, a különösen Velence, a pápa, és a lengyel királyok által kez deményezett per-zsa szövetséget, az Abedik-féle okmányok-ban annyiszor hangoztatott „Persianische Allianzot”. Ügyes, vakmerő, tapasztalt és minden akadályt leküzdeni tudó zseniális em berre volt szükség, aki ezeket a szinte re-génybe illő, ezer viszontagsággal járó ázsi-ai követ-utakat megvalósítsa.

A magyar király és német-római csá-szár talált is ilyen embert: Abedik Pé-tert, az egykori menekült örmény fiút, a fa natikus törökgyűlölőt, a nagytehetsé-gű írót, a későbbi magyar grófot és heves megyei földbirtokost. Erről az Abedik Pé-terről a mai korban senki semmit sem tud. Hosszú kutatásaink során egyetlen egy tör-ténész, egész könyvtárak, magán és álla-mi levéltárak anyaga sem tudott Magyar-országon adatot szolgáltatni személyéről.

A bécsi császári állami levéltárak mérhe-tetlen anyagában: – a Kriegsarchiv, a fő-haditanács, a Hofkammerarchiv, a Haus-, Hof- und Staatsarchivban –, találtunk ada-tokat. Továbbá a velencei és egyéb olasz kö vetjelentésekből, feljegyzésekből, dip-lomáciai levelezésekből, régi-régi angol és francia naplókból, feljegyzésekből, egzo-tikus, keleti vonatkozású gyűjtemények-ből, a mechitarista szerzetes rend anyagá-ban kutathattunk. A XVII. századi itáliai út-leírók, valamint a bécsi, egyetemi nyom-dai kiadványok, a perzsa történelemköny-vek adatainak segítségével keltettük élet-re gróf Abedik Péter színes, fantasztikus, Aleppótól Jeruzsálemen, Iszpahánon, Ró-mán, Moszkván, Teheránon, sziklás ázsiai fennsíkokon, viharos tengereken át Bécsbe és Magyarországra, és onnan ismét több-ször oda-vissza vezető életét.

A magyar történeti és szakirodalom, – amely Abedik Péter személyére, – talán épp annak nem magyar eredete miatt sem figyelt fel, semmi adatot nem tartalmaz a férfiú, a magyarság szempontjából is oly hasznosnak mutatkozott működésére. És ha a Királyi Könyvekben a királyi parancs be nem vezetteti érdemeit elismerő grófi dip-lomáját, „Pathai” előnevét, valamint ma-gyar földesúri adománylevelét, akkor talán még a nevét sem találhattuk volna fel itt-ott, egykét szűkszavú bemutatásban, me-lyek azonban mind csak a Liber Regiust ki-vonatolják.

Az Abedik Péterre vonatkozó kutatása-ink nem várt, színes eredményekre vezet-tek. A következőkben el szeretnénk monda-ni, ki is volt ő, milyen tevékenységet fejtett ki, és ki is volt tulajdonképpen a magyar ki-rálynak ez a régen elfelejtett, nagy embere.

Mielőtt azonban pathai gróf Abedik Pé-ter életrajzának ismertetéséhez hozzákez-denénk, szükségesnek látszik a figyelmet

ráirányítani néhány olyan körülményre, amely az ő személyének és működésének a helyes megítéléséhez feltétlenül hozzá-tartozik.

Abedikben mi főképpen az embert, az érdekes, kalandos, Európát és Ázsiát járó, nagy politikai terveket forgató és végrehajtó embert vázoljuk fel. Ennek ellenére az egy-kori követen és írón magyar szempontból is igen sok az ismertetni való. Abedik Péterről eleve tudjuk, hogy örmény származású em-ber volt. A habsburgi birodalomba már fel-nőtt emberként került, s csak férfikora de-lén került Magyarországgal kapcsolatba. Tehát nem törzsökös magyar szülőktől szár-mazott, olyan férfiúról van szó tehát, aki sa-ját elhatározásából és vonzalmából úgyne-vezett érzelmi magyarrá vált, s ezt tettekkel is bizonyította. Életútjának, amely bővel-kedik herkulesi válaszutakban, egyik, talán legjelentékenyebb fordulópontján határozta el, hogy lépteit Magyarország felé irányít-ja. A hitükért lefejezett ősök és az üldözte-tések között felnőtt, katolikus nevelésű férfi Rómában teológiával is foglalkozott. Bécs-be kerülése után érthetővé vált, hogy előző foglalatosságai Magyarországra irányította a figyelmét, és éppen itt, az akkori európai törökellenes koalíció színhelyén és csata-mezején vélt szeretett otthonra lelni. A kele-ti eredetű Abedik Péter számára érzelmileg is közelebb kellett álljon a magyar való ság, mint a német Bécs és a nemzetközi Róma. Ez nem csak feltételezés, hanem ellenőriz-hető megnyilvánulásai is igazolják. A Ma-gyarország déli részein rengeteg véráldo-zattal hadakozó seregnél akart működni, a császárkirályhoz és a bécsi főhaditanács-hoz számtalan, ilyen irányú kérést terjesz-tett elő. S nem csak közvetlenül akart részt venni Magyarország felszabadításában, ha-nem külügyi működésével is elősegíteni azt, tehetsége szerint. A magyarság ellensé-

* Eredeti írásmódban1 Az Abedik családnév további névváltozatai az egyes forrásokban: Abedick, Bedic, Bedick, Bedik, Petik. „A név örmény eredetű. Helyes alakja Abedik, miután pedig keleti nyelvben a „b” betű áthasonul s azonos kiejtésű a „v” be-tűvel, ugyanaz a név ma Avedik alakban is fel-található.” (Dr. Kunos Ignác)

Írták: dr. Kallos Lajos és dr. Kerekesházy József – a heraldikai részt dr. báró Nyáry Pál (1937)

Abedik gróf csodálatos élete*1(1. rész)


22


23

gei az ő ellenségei is voltak. Nem csak a tö-rökkel, hanem – képzeljük csak el, mit je-lenthetett ez a csak nem régóta Lipót szol-gálatában álló, bécsi diplomata számára! – még a belső, birodalombeli magyarnyú-zókkal is ellenszenvet érzett. Haragjának gyakran hangot is adott, például az eperje-si hóhérral, a nagyhatalmú Caraffa gróf csá-szári tábornokkal szemben, akivel még ösz-sze is verekedett. Ezzel szemben a magyar-ság nagy embereivel, különösen az alkotó, az egykori parasztgyerekből lett hercegprí-mással, Szelepchényi Györggyel különösen jó viszonyban volt. Nagy tisztelője a her-cegprímásnak, aki pályájában is segítette őt, és büszkén írta le Abedik, hogy az többször megjelent előadásain is.

Abedik nagy tudású, széles látókörű ember volt. Mint Magyarország felszaba-dításának perzsiai szószólója nem csak az ország viszonyait, vezető államférfiait is-merte, hanem otthonos volt a magyar tör-ténelemben is, sőt, még régi királyaink genealógiáját is fejből tudta.

Abedik egész diplomáciai működése arra irányult, hogy a törököt Európából, külö-

nösen annak legtöbbet szenvedett, számára oly rokonszenves Magyarországról a Szent Liga minél hamarabb kiűzze.

Buda felszabadítása előtt két évvel, amikor XI. Ince pápa hihetetlen anyagi ál-dozataira és diplomáciai erőfeszítéseire, amelyekre még a Napkirály és Lipót csá-szár sem tudott megfelelően hatásos fel-tartóztató politikát alkalmazni, Abedik is teljes lendülettel bekapcsolódott a felbuz-dult európai hatalmak törökellenes követ-ségjárásaiba. Magára vállalta az egyéni-leg a legviszontagságosabb és legtöbb ve-széllyel járó missziót, s elindult a perzsa sah udvarába, olyan területeken át, ahol az oszmán hatóságok és személyes ellensé-gei állandóan az életére törtek.

1684 februárjában adták meg számára a császári udvarból azokat az utasításokat, amelyek értelmében az akkori Magyaror-szág felszabadítására irányuló katonai szö-vetséget kellett megszerveznie, amelynek végső célja Buda felszabadítása volt. Az ő áldozatos munkájának is köszönhető, hogy két év múlva Buda szabaddá vált.

Folytatjuk

Országos Levéltár K szekció anyagábólBizalmas értesítések, 1920. november 18.

22. Az örmények magyarok akarnak maradniA román impérium alá került területen az utóbbi időben olyan intézkedések történtek, amelyek az erdélyi és bánáti örménységet a magyarság testéből ki akarják szakítani. A kezdeményezések ebben a tekintetben már meg is történtek, de az egész akció, mint az erdélyi lapokból kivehető, pozitiv eredményre nem fog vezetni, mert az egyes váro-sokban szétszórt örmény társadalmi egyletek egymásután emelik fel tiltakozó szavukat a szétszakitó törekvések ellen és kiemelik, hogy miután őseik is magyaroknak érezték magukat, ők, az unokák is azoknak vallják magukat. Ily értelmü határozatot hoztak ed-dig a kézdivásárhelyi, brassói, csíkszeredai, csíkszépvizi, gyergyószentmiklósi és er-zsébetvárosi örmények. (MTI)

(Eredeti írásmódban)

Örményország ábrázata csak az út nyol-cadik napján kezd megváltozni. A karaván előtt dombok és síkság, a tekintet már sza-badon csaponghat.

De itt van ismét egy hó borította hegy: a Masszal. Ezen is túl kell jutni, mert ott már egy tekintélyes város áll: Bajburt. A fáradt utas boldogan sóhajt fel: puha de-rékaljon pihentetheti meg tagjait. A va-lóság azonban döbbenetes. Bajburt csu-pa rom. Kiégett házak, üszkös falak. A hajdan gazdag, fényűző város áldozatául esett a legutóbbi háborúnak. Paszkievics elpusztította a várost. (Paszkievics Iván orosz hadvezér. Részt vett a napóleoni, perzsa és török háborúkban, és leverte a lengyelek 1831-es felkelését, ezért meg-kapta a „Varsó hercege” címet. A ma-gyar szabadságharc leverésére I. Miklós cár Magyarországra küldte 180 000 főnyi orosz hadsereggel. Előtte történt a világo-si fegyverletétel.)

Bajburt hatezer lakosa annak idején a he-gyekbe menekült és csak most, szinte Besse szeme láttára tér vissza egy részük a lerom-bolt otthonokba. A városban nagy az ide-gengyűlölet, és Besse is – akit orosznak néznek – kínos kalandba keveredik.

Így számol be róla: „… Hirtelen látom, amint a törmelékek közül egy tizenhárom év körüli leány lép elő. Nagyon szép, de vad düh torzítja el vonásait és őrült görcs rán-gatja egész testét. Mezítelen karját a ma-

gasba emeli, kezét ökölbe szorítja, engem fenyeget és kiáltozik, mint aki eszét vesztet-te. Igazi fúria…”.

És szinte nyomban ezután egy másik je-lenet. Alighogy a karaván megpihen egy is-tállóban, megjelenik húsz török férfi, fele-lősségre vonják a karaván vezetőjét, hogy miért hozott ellenséget a városukba és Besse felé mutogatnak. Besse azonban nem várja be a karavánvezető válaszát, ő maga fordul a törökökhöz, és törökül felszólítja őket, hogy nézzék meg a trapezunti pasa ál-tal kiállított útlevelét, abban benne áll, hogy ő Ausztriából érkezik. A hangulat nyomban megváltozik, amikor meg kiderül, hogy Besse magyar nemzetiségű, még őrséget is állítanak a védelmére. Le is vonja a követ-keztetést: az utasnak jó ismernie az ország nyelvét és szokásait, meg az emberek ter-mészetét.

Egynapi pihenő után folytatják az útju-kat. Előttük a Masszal hófödte orma. For-rón tűz a nap, a hegyorom hórétege olva-dozik, a hólé a lábuk alá zúdul. Az álla-tok megcsúsznak, elveszítik egyensúlyu-kat, felbuknak. Besse türelmetlen. Nem is várja be a megfeneklett karavánt, ez-úttal nem hátul kullog, hanem a többie-ket messze megelőzi. Hátaslovát vezet-ve, gyalog, szörnyű fáradság árán, és fe-szülten vigyázva, nehogy a tátongó sza-kadékba zuhanjon, halad egyre feljebb, megállás nélkül a csúcsig. Érdemes volt. A pompás látvány valóságos költőt csi-nál Besse Jánosból. Elragadtatással írja: „Megálltam és néztem a legnagyszerűbb,

Dr. Kelemenné Csíkszentgyörgyi-Ficzus MargitKaravánúton Örményországban,

Besse János utazása 1830-ban*(Elhangzott a Magyarok Házában, 2012. október 18-án – 3. rész)

*Radó–Tardy: Világjáró Besse János– Táncsics könyvkiadó, Budapest, 1963


24


25

a legrendkívülibb képet, amit valaha lát-tam. Nagy festőművész ecsetjére méltó látvány! Az egész egy csodálatos rajz volt, egyetlen nyelv sem mondhatja el gazdag-ságát, hatását, és örökké cserélődő, vég-telen változatú árnyalatait.”

Erzerumig még hátra van kétnapi járás. Az Eufrátesz éppen kilépett medréből, a he-gyeken megolvadó hó nagy tavaszi áradást okoz. Besse vezetője vízzel teli árokba bu-kik, és társának kell nagy üggyel-bajjal ki-halásznia onnét.

Erzerum városa összevissza épült. Kes-keny, kanyargós, piszkos sikátorok. Besse magánháznál keres szállást, kap is annál a tisztes örménynél, akinek váltót hozott.

Erzerumban az orosz megszállás alatt béke és rend honol, a lakosság minden nemzetisége úgy viselkedik, mint az oro-szok őszinte szövetségese – állapítja meg Besse.

Vége a fárasztó karavánútnak, a sok ké-nyelmetlenségnek. Az út orosz-kaukázusi módon folytatódik - kozák kísérettel.

1830. május 9. Délután 5 óra. Besse élet-veszélybe kerül. Egy hegyi folyón kell át-kelni, a víz különösen nagyra duzzadt a sok esőtől és a lezúduló hólétől. Besse és két kozák kísérője a folyó erős sodrába zuhan, és kis híján odavesznek. Csak az utolsó pil-lanatban tudnak kikapaszkodni a partra. Ez-után csuromvizesen kell még két óra hosz-szat tovább lovagolniuk, hogy emberlak-ta helyre kerüljenek. Közben szörnyű vihar tör ki, eső, jégeső, hó – mind a nyakukba zúdul, mind a vesztükre tör.

A következő emberlakta hely Mesengert falucska. Besse egy török paraszt házában talál szállást, a házigazda tüzet rak, hogy vendége megszárítkozhassék. Vacsorára hat tojás, egy kancsó friss forrásvíz, utána mélységes álom. Valóban csodálatra mél-tó, edzett szervezete van ennek az öregnek,

hogy másnap frissen, kipihenve, mintha mi sem történt volna, folytatja útját.

Mielőtt azonban elindulhatna, sorra jön-nek látogatói: a helyőrség orosz tisztjei, akik a kozák kísérőktől értesültek az elő-ző napi kalandjukról és meleg érdeklődést tanúsítanak utazónk hogyléte iránt. Jólesik az érdeklődés Besse Jánosnak, látja, hogy orosz földön milyen kedves vendég a ma-gyar utazó, nemcsak a honfitárs Emmanuel tábornok területén, hanem itt, az ősrengeteg kellős közepén is, idegenek között.

„Csak az útlevél pecsételő csinovnyikok-tól meg a lusta, buta kulcsároktól mentsen meg a sors” – teszi hozzá megjegyzéséhez.

Karsz városa a következő állomás. Besse ámulattal nézi az erős várat, mert ismeri Karsz elfoglalásának történetét. Az orosz csapatok (kozákok és négy zászlóalj gya-logság) fergeteges rohamot intéztek a hal-latlanul megerősített vár ellen. Vitézül ve-rekedtek és már háromszáz halottat veszí-tettek, amikor váratlan esemény történt. Paszkievics tábornok még előzetesen sza-bad rablást ígért a karabagi és a nahicseváni muzulmánoknak, s most ezek négyezren rohanva érkeztek, nehogy lekéssenek a vá-ros elfoglalásáról. Áttörve az orosz csapa-tok között, egyetlen rohammal bevették Karszot, és annyi zsákmányt szedtek össze moszlim hittestvéreik holmijából, vagyoná-ból, hogy az orosz parancsnok által jutal-mul felajánlott aranyakat büszkén vissza-utasították. Helyettük érdemrendeket köve-teltek. Paszkievics jelentette ezt a cárnak, és I. Miklós 300 érdemkeresztet küldött neki szétosztásra.

Besse a történethez hozzáfűzi: „Így vonz-zák magukhoz az oroszok azokat a törökö-ket, perzsákat és tatárokat, akik a meghódí-tott országrészeken maradnak és így aknáz-zák alá egyre inkább az ozmán birodalom és a perzsa sah hatalmát.

Amikor Besse a karszi pasalik orosz kato-nai parancsnokánál, BERGMAN tábornok-nál ebédel, elmondja a tervét, hogy okvet-lenül el akar jutni az Ararát hegyre. Hiszen ott vannak alig néhány mérföldnyire a bibli-ai hegytől, hósipkás feje szinte az orruk előtt úszik a felhőkben. Besse, a vérbeli utazó so-hasem bocsátaná meg magának, ha meg nem mászná – legalább bizonyos magasságig – az Ararátot. (Az Ararát Arménia legmagasabb hegycsoportja. A csúcs 5210 m magas.)

Lázas érdeklődését azonban rögtön lehű-ti házigazdájának közlése, hogy legutóbb éppen az Ararát felé vezető úton egy falu-ban felütötte a fejét a pestis. Tudja, hogy ahol pestis van, ott a vesztegzár sem hiány-zik. Mit tehet hát, nekivág a további útnak. Azért vállalja a kényelmetlen, kínos kara-vánutat, hogy elkerülje a vesztegzárat.

Rosszul összetákolt tutaj viszi át egy fo-lyón, még egy hegyre kell felkapaszkod-nia és fentről megpillantja az idilli síkságon elterülő falvak közt Gumri-t. (Térkép 3/4) Egy órával később mégis vesztegzár-tábor foglya lett, cseberből-vederbe került. A vi-harvert, elnyűtt katonai sátrak szabad járást engednek szélnek-esőnek. Besse mindjárt az első éjszakán bőrig ázik a sátorban, más-nap azonban EPIFANYEV doni kozák őr-nagy meghívja a maga jobb és kényelme-sebb sátrába. Jó barátságot kötnek, szinte mindennap együtt sétálnak. Kedves kirán-dulóhelyük az a magaslat, ahonnan felhőt-len napokon egészen közelről látni az Ara-rátot, hiszen csak alig egynapi járóföldre van a hegyóriás.

Május 25-én parancs érkezik, hogy a tá-bort áthelyezik a Tifliszhez 75 versztával közelebb fekvő Gergerj-be. Másnap min-denkinek indulnia kell. Besse retteg a fel-kerekedő tömegtől, a tolongástól. Délután négy órakor lovat bérel, és elindul a veszé-lyes hegyi úton.

Az út felfelé olyan meredek, hogy a lo-vak alig mernek nekiindulni, lefelé síkos a hegyi patakoktól, amelyek lépten-nyomon átfolynak rajta. De végre megszabadult a vesztegzárból, szabad az út Tiflisz felé.

Egy utolsó nekirugaszkodás még és ott van útjának várva-várt céljánál. Vajon mit vár, mire számít a Kaukázus gerincének déli lejtőjén? Tudja, pedig ezt akkor Nyu-gaton még kevesen tudják, hogy itt már a középkor elején olyan magas műveltség vi-rágzott, amely idősebb Európa országai-nak műveltségénél. Lehetetlen, hogy az ősi grúz irodalom ne tartalmazzon fontos, dön-tően fontos adatokat a grúzok közelében élt magyarokról. Ebben fanatikusan hitt Besse, és ez a hite hajtja vad hegyeken, sebes fo-lyókon, gyakori veszedelmeken keresztül Tiflisz felé.

Ó igen, az ősi örmény kultúra emlé-kei vetekedhetnek a grúzokéval, a haj-dani örmény történészek is sokat adhat-nának a kereső-kutató magyarnak, ámde az örmény kultúra kincseit szétdúlták, év-századokon át pusztították. De hiszen az örményeknek nagy része Tifliszbe mene-kült, itt talán nemcsak grúz, hanem ör-mény úton is nyomot találhat. Barátnak ölelésre tárt kar, ellenségnek könyörtelen fegyver – ez Grúzia.

1830. május 28-án érkezik Tiflisz-be. Megérkezését követő napon jelentkezik a törzskari főnöknél, aki udvariasan fogad-ja a magyar vendéget és magával viszi a kormányzói palotába, hogy maga mutas-sa be a kormányzónak, aki nem más, mint Paszkievics. A 48 esztendős, alacsony ter-metű, hihetetlenül gőgös arckifejezésű, dül-ledt szemű tábornok azonnal kiváltja Besse ellenszenvét. Az audiencia után Besse eze-ket jegyzi fel útinaplójába: „A tábornok jel-lemének a dölyfösség az alapvonása, ösz-szehasonlításul, nagy különbséget látok az


26


27

olyan elkapatottság nélküli modor, mint Voroncov gróf úrnak magas születéséből eredő nyájassága, nemes és bőkezű termé-szete, másfelől Eriván és Erzerum meghó-dítójának gőgössége között. Szilárdul elha-tároztam, hogy többé nem lépem át gőgös palotájának küszöbét.”

Besse ekkor még nem tudja, hogy 19 év múlva Paszkievics fogja megadni a kegye-lemdöfést a magyar nép szabadságharcá-nak is.

Öt napig marad Grúziában, a rokonkuta-tás azonban sajnos, sikertelen. Először fel-keresi a túszként tartott avar és lezg törzsi vezetőket, elbeszélget velük népük eredeté-ről, helyzetéről.

„Hallottak a magyarokról, akik egykor a Kaukázus magas hegyei között éltek, de nem hiszik, hogy ők ugyanebből a népből erednének. Valóban, sem az arckifejezésük, sem a típusuk nem olyan, mintha kaukázu-si magyarok lennének. Vad ábrázatúak, rút termetűek.”

Hasonló jelenetek következnek további grúziai útján: Goriban, Kutaiszban is csu-pa igent kap a hegyeken túli magyarokat il-letően.

Egy kézzelfogható adat is felbukkan jegyzeteiben: „Egy igen művelt örmény ember, akihez engem trapezunti ismerőse ajánlott, megígérte, hogy megismertet egy régi, örmény nyelvű kézirattal, amelyben kifejezetten említés esik arról, hogy a Ka-ukázus túlsó oldalán magyarok uralkod-tak. E becsületes örmény módfelett örült, hogy annak a népnek egy sarjadékát lát-hatja, s egészen különös örömére szolgált, úgymond, hogy felhívhatja figyelmemet az őseimre.

Sajnálatosan, az említett kéziratot állandó lakóhelyén, Trapezuntban hagyta, biztosí-tott azonban róla, hogy amikor legközelebb visszatér ama városba, le fogja fordíttat-

ni török nyelvre a magyarokkal kapcsola-tos cikkelyeket, és óhajomnak megfelelően egy másolatot át fog adni lovag GUERZI-ek, Szardínia trapezunti konzulának, aki viszont ígéretéhez híven Budára fogja ne-kem továbbítani, Ausztria konstantinápolyi internunciusának közvetítésével.

Nagyon sajnálom, hogy ez a kézirat nem érkezett meg hozzám, nem is hallottam töb-bé említeni, pedig újabb bizonyítéka lehe-tett volna korábbi értesüléseimnek; nem tu-dom, kinek tulajdonítsam a mulasztást.”

Mi is őszintén sajnálhatjuk, hogy ez az örmény tudósítás végül is nem került elő, talán még ma is ismeretlen forrás.

Lehetséges az is, hogy MOZESZ HORENACI-nak, a legnagyobb örmény történetírónak az ötödik században írt mű-véről (annak egy másolatáról) volt szó, aki „Arménia földrajza” c. nagy művében em-líti a Kuma-menti magyarokat.

Besse pénze fogyóban van, ezért júni-us 2-án hazafelé indul. Június 8-án érkezik Redut-kalé-ba, ahol hajót bérel, és irány: Európa. Kalandos utazás után, 1830. szep-tember 2-án érkezik vissza Bécsbe.

A cári orosz birodalomban szerzett úti élményeit itt fejezi be: „Kedves köteles-ségemnek tartom, hogy itt kijelentsem, az Orosz Birodalomban töltött hosszú tar-tózkodásom alatt a polgári és katonai ha-tóságok mindenhol várakozáson felül jó szívvel, nyájasan fogadtak és mindenhol találkoztam azzal az őszinte barátsággal, azzal a fitogtatás nélküli vendégszeretet-tel, amelyről az oroszok olyan híresek: az országukban eltöltött időm mély és ma-radandó emlékeket hagyott bennem. (...) Hiszen mint minden rang és cím nélküli, egyszerű nemesembernek elegendő volt megmondanom, hogy magyar vagyok és máris szívélyesen, mondhatni szeretettel fogadtak.”

EpilógusBesse az úti jelentéseit folyamatosan

küldte haza, az első három még távollé-tében, a negyedik körülbelül éppen haza-érkezésekor (20. sz. kép), az ötödik pedig ugyanennek az évnek a végén jelent meg a Tudományos Gyűjtemény c. tekintélyes fo-lyóiratban, amelyet ez idő tájt Vörösmarty Mihály szerkeszt.

Hazatérése után nem sokkal Besse János külföldre távozott. Anyagi körülményei-nek javulásában és egy összefoglaló útle-írást tartalmazó könyve kiadásának támo-gatásában reménykedett. Több országban is megfordult, de főképpen Franciaországban – Marseillesben – élt, ahol nyelvész pro-fesszorként oktatott.

Könyve csak kaukázusi utazása után nyolc esztendővel látott napvilágot, Fran-ciaországban. Ennek kálváriáját az 1838-ban franciául megjelent kiadás előszavában mondja el.

A könyv végén az előfizetők névso-ra olvasható: a 116 előfizető között ott van Oroszország, Svédország, Hannover, Spanyolország, Poroszország és Ausztria konzulja, neves tudósok, orvosok, keres-kedők, közhivatalno-kok. A könyv ajánlá-sa József nádornak szól. Az útikönyv megjelenése, élénk franciaországi sajtó-visszhangja mintha visszaadná Bessének mindazt, amit az epedő honvágy ki-sajtolt belőle. Saj-nos, nem. Egészségi állapota már végle-gesen megrendült és a honvágy még gyor-sítja is a folyamatot.

Az utolsó dokumentumok, levelek, Besse János életének utolsó nyomai Jankovich Miklós hagyatékában maradtak ránk. Így az utolsó levele is: „1841. június 12. Párizs

Tekintetes Úr! Kitűnő és elfelejthetetlen Drága Jó Barátom Uram! Párizsba visz-szatérésemtől fogva annyi volt a gondom és bajom, hogy egy halálintés másik világ-ra hívott ötórai szenvedés után. De az Is-ten megint életre visszahívott, és holnap (dilizsanszba) magamat úgyszólván bepa-koltatom Strassburgig, onnan Karlsruhe, Württemberg, ahol Ulmban hajóra ülök, és Bécsből Pestre megyek, ahol egynéhány meleg fürdőt fogok venni és ott fogom vár-ni a moldaviai uralkodó parancsolatját. Oly gyenge vagyok, hogy nem írhatok. Alig tar-tom pennámat. Igaz buzgó híve maradok holtom napjáig. Tekintetes Úrnak alázatos szolgája: Besse János”

A levél alján a címzett, Jankovich Miklós feljegyzése olvasható: „június 24. A bizo-nyára már halott ógyallai Besse Jánosnak ez a levele ma érkezett. Jankovich Miklós”

Besse János élt hetvenhat évet, meghalt valahol Párizs és Pest között, akkor, amikor végre útban volt imádott hazája felé.


28


29

Bálintné Kovács Júlia rovataÖrmény szertartású és örmény gyökerűrómai katolikus papok Erdélyben (34. rész)

„Népem szolgálata ott, és úgy, ahogy és ahol lehet

erdélyi örmény gyökerek 17. évf. 191. sz. 2013. január -...

Documents