ERDÉLYKULTÚRKÉPE

ÍRTA

CSEKONICS ERZSÉBET GRÓFNŐ

A SZERZŐ EREDETI RAJZAIVAL

P A L L A D I S RT. K I A D Á S A , B U D A P E S T

PALLAS RT. NYOMDÁJA, BUDAPEST, V., HONVÉD-UTCA 10

FELELŐS VEZETŐ: TIRINGER KÁROLY MŰSZAKI IGAZGATÓ

Gróf Toldalaghy Józsefnekajánlva

Nem száraz, tudományos könyvet készülök írni,ahogy a címből talán sokan gondolnák, hanem csak Erdélymúlt és jövő szerepét óhajtom ismertetni röviden a magyar-ság fejlődésében. Gondolom, így talán jobban elérem célo-mat, mint hogyha adatokkal zsúfolt, jegyzetekkel és idéze-tekkel zavarosított munkát írnék, melyet legföljebb csak atörténetbúvár olvasna el, de nem a társadalom zöme. Pediga célom éppen az, hogy minél többen fogják föl és értsék átErdélynek, e tőlünk elszakított országrésznek és a száza-dókon át is egyéni életet élő magyar töredéknek fontossá-gát, jelentőségét, a magyar — mondhatnám tőzsgyökeresmagyar — műveltség és gondolkodásmód fejlődésében.

Csak kevesen tudják vagy gondolnak arra, hogy mígBudapest és az ország többi része a technikai fejlődés, anyugati (az „Abendland“) kultúra és a mindinkább nemzet-közivé alakuló műveltség és gondolkodásmód képviselője,addig Erdély nemzeti jellegét megőrző, egyéniségét mind-inkább fejlesztő tényező marad, aminek folytán tehát sokkai hűebben tükrözi vissza faji tulajdonságait és faji jelen-tőségét, mint az ország többi része.

Mert minden nemzetnek, épp úgy mint minden egyén-nek kötelessége, hogy egyéniségét kifejlessze és fajához hű,azaz igaz maradjon. Shakespeare intelme „To Thine ownself be true“ („légy hű önmagadhoz“), minden egyén és fajjelszava kellene, hogy legyen. Igazán érvényesülni, a benne

8

lappangó lehetőségeket megvalósítani és hivatásának elegettenni csak az tud, aki igaz marad Önmagával és egyéniségé-vel szemben. Az átformált egyén, vagy a benne élő hajla-mok ellenére dolgozó faj akaratmegfeszítéssel esetleg tud-hat ideig-óráig érvényesülni, de bizonyos pontig mindigmeghasonlott lesz önmagával.

Ez a magyar faj tragikuma. Turáni, ázsiai nép, melybehódolt a nyugati műveltségnek.

Mint egyszerű nomád nép, egyéni kultúra híjánEurópába telepedve, kénytelen volt a Nyugathoz csatla-kozni, különben éppúgy elsöpörte volna a történelem, minta népvándorlás többi tömegét. Hogy ez nem történt meg —-az Árpádok érdeme. De a turáni nép évszázadok múlva semtudott teljesen átváltozni, nem lett eléggé nyugati, hogySzéchényi eszményképét: a dolgozó, kitartó „FaustischerMensch''-et kitermelhette volna, mert a „LegnagyobbMagyar“ abban hibázott, mikor azt gondolta, hogy az ázsiaiembert egyszerűen el lehet némítani. Az ő szempontjábóltalán igaza volt, t. L, hogy csakis a gazdaságilag erős, kul-turálisan nyugati gondolkodású Magyarország tudja meg-állni helyét a germán szomszéd mellett, de gazdasági jólétnem lehet a végszó, ha egy faj lelkiáramlataiba ütközik.

Viszont a történelem sok pusztítása: a tatár és törökdúlásai, meg — sajnos — az egymással vívott véres testvér-háborúk, úgyszintén a sok idegen elem, mely soraikba föl-szívódott, okozták azt, hogy a magyar faj és vér sohasemvolt elég erős, hogy teljesen egyéni alapon bontakozzék ki.

Erdély érdeme, hogy évszázadokon keresztül magá-ban élve, faji sajátságait fejlesztette, jellegzetes egyéniségétmegtartotta és a nyugati kultúrát elfogadta ugyan, de át-gyúrta a saját ízlésére — tehát nem ő azonosította és asszi-milálta magát a Nyugathoz. Még ennél is nagyobb érdemeErdély magyarságának, hogy idegen kereszteződés nélkül,egymagából t e n y é s z t ő d ö t t ki. Mert csakis tiszta„rasse“ tudhat egyéni erőt kifejleszteni. Szászok és oláhokközt, évszázadokon keresztül, sokkal tisztább faj maradt azerdélyi magyarság, mint az ország többi magyarja. Eddigmég nem hatott elfajzítóan a sok összeházasodás se egymásközött, hanem inkább segítette a kitenyésztést: a külön típusmegerősödését.

9

Nehéz politikai helyzetében századokon keresztülcsakis értelmessége és ravaszsága mentette meg Erdély poli-tikai függetlenségét és az egyes egyének létét, úgy, hogypolitikai és diplomata-tudás, magasfokú intelligencia, hihe-tetlen gyors észjárás jellemzi ma is az erdélyieket. Széleslatkor, az események megítélése magasabb szempontból, defőleg a pszichológiai tudás és lelki kultúra, mind magasankifejlett tulajdonságaik. De viszont igényeik és civilizáció-juk sokkal alacsonyabb fokon áll, mint Magyarországon.

Ez azonban nem fontos, sőt: a túlmagasfokú civili-záció mindig „le commencement de la fin“. Amivel azonbannem akarom Magyarország vesztét vészjóslóan beharan-gozni. Isten ments! Ahol még annyi alkotó tehetség van,mint nálunk, ott igazán nincs mit aggódni. Azt akaromcsak kidomborítani és olvasóim tudatába vésni, hogy: ameny-nyire lehet, csak önmagunkból, fajunkból, népünkből alkos-sunk és ne csak a Nyugatot majmoljuk, vagy, ami mégennél is vészesebb: amerikai giccseket és szemfényvesztéstutánozzunk. Gazdasági téren, természetesen, kell, hogy lépésttartsunk és civilizálódjunk, de ez csak keret legyen, amibenaz egyéni lelki kultúra, a faj-művészet és tudomány fej-lődjék.

Eddig, mint faji megnyilvánulás, csak néha lobbantföl a nyughatatlan turáni vér, csak felületesen nyilvánultmeg a szikrázó, félbenmaradt eszményiség, mely Széchényita keserű gúny szavakra fakasztja: „Ázsia újra lóra kap!“És mi is vele ítélünk, mert gondolkodásmódunk a Nyugatéés nyugati mértékekkel mérlegeljük az értékeket. Pedig, havesszük: az emberiség történetében annyi különböző kul-túra, annyi különböző életfelfogásból fejlődött műveltségélte idejét és enyészett el, hogy végeredményben nem is igendönthetjük el, — vájjon a dolgozó Nyugat embere, az ame-rikai „sky-scraperek“ alkotója, vagy a jövendő Ázsia kul-túrájának megfelelőbb egyéniség van-e közelebb a vég-célhoz!

Lehet, hogy Ázsiában gyullad föl a jövő életképeskultúrája — abban az óriási, ismeretlen, nekünk félelmetesÁzsiában, melynek lappangó, vonzó erejét még nem értjük,csak borzongva sejtjük meg néha az orosz művészet meg-nyilvánulásaiban. Vagy az orosz ballet színpompája, töké-

10

letes művészi beállítása, a doni kozák-kórus ének-technikaifölülmúlhatatlansága, hátborzongató, szinte földöntúlimelankóliája nem vált-e ki belőlünk valami sejtést, nekünkegészen ismeretlen, szunnyadó erőkről, oly elfödött nagytűzről, amely még csak néha-néha szikrázik vagy világítdelejes-halványán a steppék és tundrák mocsarai fölött? ...Ma még csak apró kék, lila lángocskák, narancsos lángnyel-vek kúsznak a máglya hasábjai közt — hol előtűnnek, holeloszlanak, elillanak, meg újra fölélednek. Egyre kevesebblesz a kék és lila, egyre több a piros és sárga, míg egyszerrecsak föllángol az igazi tűz, az óriási máglya és vörös ésnarancs fénycsóvák csapdosnak az égig. Kezdődik az új kor-szak, az új világkultúra — egészen más nézetekkel, másszempontokkal, más értékekkel, más céllal, mint a makultúrája.

A magyar faj, az erdélyi faj, a lappangó turáni örök-ség bele fog-e kapcsolódni az új kultúrába?

Ki tudná megmondani? Ki tudja csak némileg is el-képzelni, hogy évszázadok és évszázadok hánykódása utánlehetővé teheti-e ezt a néprajzi fejlődés?

Feleletet senki sem adhat, de nekem meggyőződésem— és szeretném, ha minél többet meg tudnék győzni arról —hogy igazi nemzeti fejlődésünk csak most bontakozik azirodalom, művészet, gondolkodásmód terén és hogy ebbenelső sorban is Erdély lesz a főtényező. Erdély, a maga fajitisztaságával, évszázadokon át öröklött nemzeti önérzetével,régi hagyományaival és a történelmi múltban gyökerezőőserejénél fogva.

— Erdély, légy hű önmagadhoz!

11

Erdély néprajzaA magyarok bejövetelekor Dacia azakkori Erdély már csak a népvándorlásutóképét mutatja, nincs már egységesenszervezett politikai vagy néprajzi jelentő-sége. Ezzel szemben fontos szerepe lehetett a

legrégibbtörténelmi időkben, mikor az agathyrsek Erdély helyénés a szkyták az Aldunáig erős birodalmat alapítottak,mert meghódítását a perzsák már Dárius alatt megkísé-relték (valószínűleg az akkoriban már híres aranybányákmiatt) és keleti birodalmának megszervezése előtt Nagy-Sándor is a dákokat, gétákat (Trákiából jött nép, mely azagathyrsek birodalmát foglalta el) akarta meghódítani biro-dalma északi határának biztosítására, de terve, úgy látszik,meghúsult a dákok harciasságán. Kómái időkben először Ju-lius Caesar gondolt Dácia meghódítására, de meggyilkolta-tása következtében csak Trajanus alapította meg a dáciairómai tartományt, miután legyőzte Decebalust, a hatalmasdák uralkodót. A rómaiak 37 várost alapítottak XJlpia Tra-jana fővárossal és egész gondjukat az arany- és só-bányákkitermelésére fordították.

Dácia szerepe körülbelül az volt a római birodalom-ban, mint Szibériáé Oroszországban: bányái voltak a biro-dalom összes kitoloncolt rabszolgáinak gyűjtőhelyei. Voltott hispániai, bataviai, gall, britann, dalmát, thrák, palmyr,szíriai, numida, cyprusi stb. rabszolga és légionista, akik-nek, a latin nyelven kívül, semmi közük sem volt a rómainéphez.

14

A „Dáko-Román Kontinuitás“ hazug ötlete alapján,melyet 1800-ban az erdélyi Major Péter eszelt ki, a mostaniRománia szeretné bebizonyítani, hogy ő a római tartományörököse, az oláh nép pedig a római nép leszármazottja. Eztazonban semmiféle históriai alapon nyugvó következtetés-sel vagy fönnmaradt adattal megerősíteni nem tudja. Mert:

I. A rómaiak az ilyen tartományokban sehol semhagytak számottevő utódokat, mivelhogy a különben is több-nyire nem rómaiakból toborzott légiókat folyton változ-tatták.

II. Mert a tartomány kiürítésekor minden, magátrómainak nevező elem a légiókkal együtt elvonult.

III. Mert a római városok, a latin centrumok, a nép-vándorlás korában teljesen elpusztultak.

IV. Mert az említett rabszolga-bányamunkások tö-mege az akkori ismert világ minden részének szedett-vedettzagyvaléka volt, melytől egyöntetű faj vagy nemzet leszár-maztatása egyszerűen nevetséges. Az egyetlen, amit arómaiak hátrahagytak, a latin nyelv volt, melyet az őslakók(kelták?), dákok és szláv eredetű nomád népek későbbátvettek.

A rómaiak után Dácia lett a zűr-zavar, pusztítás,káosz és fejetlenség színtere. Egymást előrenyomva, tusz-kolva jöttek a különböző gótok és vandálok, majd a hunok,gepidák és avarok, továbbá a szláv és bolgár törzsek, ame-lyek mind csak a fajkeveredést növelték, de különben semminyomot nem hagytak maguk után. Az egyik germán törzs— a gepidák — megkísérelte ugyan valami egységes ger-mán birodalom megszervezését, de Justinianus császár, akirögtön átlátta ennek veszedelmét a bizánci császárságra, alongobardokkal megsemmisítette ezt a törekvést.

A magyar nép maga békésen élő, a finnekkel rokon,turáni nép volt és csak a harciasabb, törökkel rokonfajúugorokkal egyesülve, kezdte meg hódító útját. Bejövetele-kor, a krónika szerint, Háromszékben, Csíkben és Udvar-helyen székelyek laktak, a Mezőségen pedig (mely akkormajdnem lakatlan erdőség volt) egészen Beszterce, Déva,Kolozsvár határáig gepidák és szláv törzsek, továbbá aBánátban és Krassószörényben vlach és bolgár knézek éltek.

15

A Marostól fölfelé a Tisza mentén Máramarosig (belső határKolozsvár) húzódott Marót fejedelem kazár országa és ittélt az egyetlen, többé-kevésbbé szervezett népegység.

Miután a magyarok a Kis-Alföldig mindent elfog-laltak, egyik vezérük, Töhötöm, Marót ellen vonult, akithosszú ellenállás után megvert és országát teljesen elfog-lalta. Fejedelmük megöletése után a kazár nemesség telje-sen behódolt. Kolozsvárnak és a Mezőségnek majdnem lakat-lan erdőelvén át a magyarok megkapták az összeköttetésta székelyekkel, míg délen a vlach és bolgár törzsek harcnélkül, könnyen behódoltak. Ezeknek a nemessége Szent-István alatt megkeresztelkedett, aminek következtében ter-mészetesen Nyugat felé húzott és egészen elmagyarosodott.Népük azonban hű maradt a régebben fölvett bizánci vallás-hoz és így a keleti Egyház felé gravitált, ami első indítékalett a későbbi oláh elszakadásnak.

A bessenyők, kiszorítva Moldvából a kunoktól, gyak-ran betörtek Erdélybe, ahol, az idők folyamán letelepedve,egybeolvadtak a székelyekkel és magyarokkal. A kunokszintén többször betörtek a keleti határon, rabolva, foszto-gatva, gyújtogatva és többnyire nagy zsákmánnyal vonul-tak megint vissza, míg végül Szent-László Cserhalomnáldöntő győzelemben leverte őket. A későbbi Árpádok alattugyan ismét nagy számban jöttek be, politikai szerepet isjátszottak s a tatárjárás után az Alföldön telepedtek le.

Második Géza az Alsó-Rajna vidékéről szászokathívott Erdély déli részébe a határvidék megerősítésére ésteljes autonómiát biztosított az új telepeseknek. A tatárjárásután pedig IV. Béla, hogy pótolja a szörnyű mészárlástólmegtizedelt lakosságot, mindenféle népet beédesgetett azországba, úgy, hogy a Balkánról valószínűleg ekkor is sokvlach törzs szivárgott be Erdélybe és a délvidékre.

Ezek szerint Erdélyben már az első századokbanhárom fajt különböztetünk meg, úgymint a magyart, aszászt és az oláht és ugyancsak három, elismert politikai ésautonóm jogokat gyakorló nemzetet, még pedig a magyart,a székelyt és a szászt, mivelhogy az oláhok nem alkottakkülön politikai egységet.

Hogy helyes képünk legyen a külömböző fajokról,egyenként vesszük őket vizsgálat alá.

A székelyek

A „Csiki Krónika“ és egyéb mondák szerint a széke-lyek a hunok ivadékai, akik Csaba visszavonuló hadábólmaradtak itt. Viszont, Nagy-Károly irtó háborúja után,Baján avarjai is Erdély legkeletibb zugában húzódtak meg,ahol nagyon is lehetséges, hogy egybeolvadtak hún roko-naikkal. Más verzió szerint a székelyek mint magyarok jöt-tek be, valamivel a honfoglalás előtt, még pedig a népván-dorlás rendes útján, azaz a keleti Havasokon át és nem avereekei szoroson, mint a későbbi magyarok. Egy harma-dik föltevés szerint már Etelközben csatlakoztak a magya-rokhoz, a hadjáratokban ők mentek a had előtt, a letelepü-léskor pedig határőrök lettek. Ε szerint Magyarországbólvonultak volna Erdélybe, még Töhötöm hadjárata előtt.Egy részük Biharban szállt volna meg: s e föltevés melletttanúskodik Székelyhíd, Székely telek stb. község.

Akárhogy történt is, kétségtelen, hogy a székelyrokon nép a magyarral, ugyanaz a család, mint a kaukázus-menti kabarok. Ezeknél most is sok hasonló vonást talá-lunk, nyelvben, öltözetben, táncban, zenében, stb. Lebediá-ban maradtak, mikor a magyarok kivonultak onnan. A szé-kelyek nyelve azonban inkább a hunokéra és az avarokéraemlékeztetett. Jogi intézményeik régebbiek, mint Magyar-ország alkotmánya. Ugyanazok az ősintézmények, náelyekMagyarországon a vezérek alatt voltak érvényesek. A hon-foglalás idején már rendezett, megállapodott, ősi hierarchi-kus szervezetük volt. A magyarokétól eltérő, külön pogányistentiszteletet tartottak, Zandirham vezetése alatt. A papihierarchia idővel katonai szervezetté alakult át, úgy, hogyezután minden székely a katonai rangja szerint szerepelt aközéletben is. Törzsszervezetükből kifolyólag a nemzet6 „nem“-re oszlott, a nemek 4 „ágra“. Kaszt-rendszert nemismertek, csak lófőt és gyalogost, a vagyoni állapot szerint.

A „nem“ nem a családdal, hanem a birtokkal össze-függő lófőség jogainak és kötelezettségeinek kútfejekéntjelentkezik. Mint ilyen, csak a tatárjárás után fejlődött kiteljesen (addig hierarchikus papi uralom volt) és föntartottamagát a magántulajdon kialakulásáig, amikor is a „nem“elvesztette jelentőségét. A hat „nem“ volt: az Adorján,

17

Meggyes, Jenyew, Halo, Ewrlik és Ábrán „nem“. A nem-zet feje volt a közakarattal választott „Főrabonbán“, min-dig az Ábrán nemből, később pedig a „Székelyek Ispánja“.Háborúban, a fejedelemség idejében, a Székelyek Főkapi-tánya állott a hadak élén. A „Székelyek Grófja“ címét akirály viselte. Maguk közt évente fölváltva ispánokat (bírá-kat) választottak a különböző ágakból, melyeknek családaiaz évszázadok során primipilusok, azaz fő-főszékelyek let-tek. Területük (a mostani Háromszék, Csík, Udvarhely ésa később telepített Aranyos-szék) 7 Székre oszlott és nemvármegyékre, mint az ország többi része. Ezeket a király-bíró, az alkirálybíró és ispánok kormányozták.

Birtokaik többnyire közös birtokok voltak: községibirtokok, melyeknek „nyílföldeit“ a főemberek és lófők köztosztották szét. A „nyílföld“ elnevezés onnan jött, hogy aföldosztást sorshúzással döntötték el, t. i. nyílvonással.A magánbirtokok többnyire irtványföldekből kerültek kiés ez volt a lófők magánvagyona. Utód nélküli elhalás ese-tén, vagy árulásért járó elkobzáskor stb. a birtokok mindiga székely nemzetre szálltak vissza. Fiutód kihalása esetén aleányokat fiúsították. A leányok, mint olyanok, nem örököl-hettek. A fiskusnak mindaddig semmi joga sem volt, mígnéhány fejedelem törvényesen nem próbálta megnyirbálnia székelyek kiváltságait. I. Rákóczi György azonban ekiváltságukat 1636-ban kelt kiváltságlevelével újra meg-erősítette.

A székely közbirtok részben megmaradt a mi időn-kig, azaz a román agrár-reformig. Főleg erdők, legelők, stb.voltak, melyeknek jövedelméből iskolákat, kultúrcélokat,stipendiumokat, stb. tartottak fönn.

Az Árpádházi királyok meghagyták a székelyek tel-jes szabadságát. Adót nem fizettek, csak különös alkalmak-kor az úgynevezett „ökörsütést“, melynél a későbbi száza-dokban előforduló zsarolások és a vajdák meg primipilusokjogellenes törekvései nagy elkeseredést szültek a nép közt ésvégre is a véres Dózsa-lázadásnak lettek indító okai.

A fejedelmek a mohácsi vész után belátták a széke-lyeknek, mint harcoló elemeknek fontosságát és ezért a lófő-ket — gyakran egész községeket — nemességre emelték.Adóban csak a Portának járó évi összeg egy részét fizették

18

és egyéb, rendkívüli adókat „kapu“, azaz porta szerint fizet-tek. Ezzel szemben János Zsigmond alatt, amikor sérelmeikmegszüntetésére Ferdinand pártja érdekében fegyvert fog-tak a nemzeti király ellen, vereségük után, a segesvári gyű-lésen, 1563-ban, szabadságuk nagy részét elvesztették. A köz-nép jobbágyokká lett, költözködési jog nélkül, a nemzet bir-tokában lévő parajdi sóbánya pedig a kincstár kezére került.Későbbeni országgyűlés ellenben elrendelte, hogy a széke-lyek évi sószükségletét a kincstár ingyen juttassa nekik,amint az minden más nemesnél szokás volt.

Mikor a Báthoriak ellen föllázadtak, leveretésükután a közszékelyek sorsa még szánalmasabb lett, úgy, hogyengesztelhetetlen gyűlölet fogta el őket a kormányzat és anemesség iránt. A székely kérdés komoly szociális kérdéssénövekedett. Báthori Zsigmond idejében Mihály vajdáhozcsatlakoztak, aki megígérte összes jogaik helyreállítását, devégül, Báthori Gábor alatt, sérelmeik rendezése után ismétvisszatértek a nemzeti párthoz.

Idők folyamán a jobbágyosításból egész különlegeshelyzet alakult ki. Mivel ugyanis a jobbágyok se kapu-pénzre, se hadbamenetelre nem voltak kötelesek és jobbágyiterheik is csekélyek voltak, mindig több és több szabad szé-kely fokoztatta le magát jobbággyá, ami a lófő-székelyekmegterheltetését növelte, a hadkötelezettek számát ellenbenleszállította, úgy, hogy Bethlen Gábor jónak látta törvénythozni, mely a székely jobbágyságot csak az „Ősjobbá-gyokra“, azaz a már Mihály vajda előtt meglévő jobbá-gyokra korlátozta. A többiekre ezentúl kötelező volt a kapu-számra való adózás, akár csak a szabad székelyeknél.

A székely nép Erdély kultúrtörténelmében a szabad-ságot, az egyéni, nemzeti önérzetet és őskiváltságaikhozvaló ragaszkodást képviselte. Fő hivatása a honvédelemvolt. Háborúban rendesen a sereg előtt és mögött ment.Vitézsége messze országokban közismert volt. Tomori jel-lemzése szerint: „sem Istentől, sem embertől nem félnek.Még él köztük a pogányok hite, hogy, akiket a földön meg-ölnek, azok a mennyországban szolgáik lesznek ...“

Szabadságukat oly féltékenyen őrizték, hogy a feje-delmi hatalomban és az elüljáróiknak tartozó fegyelemben

19

is csak szabadságuk elnyomásának szándékait látták. Ezértfogtak oly gyakran fegyvert és szegültek a hatalom ellen.Akaratuk ellenére azonban nem szívesen harcoltak, főlegaz országon kívül, amire, különben, törvény szerint nem isvoltak kötelesek. Bethlen gyakorta használta őket diplomá-ciai szolgálatra, mert okosságuk, furfangos és gyors ész-járásuk miatt erre igen alkalmasak voltak. A Habsburgokalatt gyakran vállaltak kémszerepet a határőrvidéken. Békeidején erdőirtó és állattenyésztő nép volt, város-alapításranem alkalmas. Harcait is sík területen küzdötte végig ésnem várfalak közt. A székelyföldi városok idegenszerűek éscsak nehezen épültek föl. Ilyenek a kormányzati székhelyek(pl. Udvarhely) és a kereskedelmi gócpontok. (Kezdi- ésMarosvásárhely. )

A mostani székely dolgos, szívós természetű, nagyonokos, sőt ravasz, úgy, hogy a zsidóság nem talál nála jótalajra, mert a székely gyanakvó s ezért sohasem lehet rá-venni kockázatos üzletek kötésére. Ugyanebből az- okbólkonzervatív és sok dologban elmaradott. Földjéhez ragasz-kodik. Mint faj, egészséges, de, sajnos, a háborúelőtti évek-ben kivándorolt cselédek Moldovából és a szász “városokbólsok betegséget hoztak haza, főleg az asszonyok között.Inkább szapora, de a halandóság is roppant nagy — kétszerakkora, mint pl. Angliában — pedig a székely agrár-népegészséges életmódot él, a fizikuma jó, a lakása tiszta, leve-gős, az étkezése kielégítő és kuruzsláshoz sem folyamodik,mint az oláh. így csakis a rossz higiénikus és orvosi viszo-nyokkal lehet magyarázni és megérteni a magas halálozásiszázalékot. Tudatlanságuk és gyanakvó természetük is hozzá-járul ebhez, mert éppen ezért ellenségei minden hasznosújításnak. A nagy gyermek-halandóság egyik fő-oka pedigaz, hogy a székely nem is tartja ezt nagy csapásnak, el lévénterjedve náluk a hit, hogy úgyis túlnépes a vidékük. Ez arögeszme persze, az egyke terjedését is nagyon elősegíti.

Az asszonyok roppant dolgosak és ügyesek, főlegháziipari cikkek készítésében. Házaikat nagyon tisztán éscsinosan tartják.

A székely a szásszal egyáltalán nem, az oláhval pedigcsak ritkán keveredik, mint pl. a moldovai csángó-falvakés a hunyadvármegyei telepítések esetében, amit voltakép

20

nem lehet a rovásukra írni, mert egyrészt a magyar kor-mányok alig tettek valamit az érdekükben, másrészt pedigakkora oláh-túlsúllyal álltak szemben, hogy végre is el kel-lett merülniük.

Őszintén és sajnálattal kell bevallani, hogy nem aszékely népen múlott, hogy az Unió óta nem fejlett jobbanés nem érte el azt a színvonalat, amelyet el lehetett várnitőle, hanem a magyar kormányokon, melyek nem támogat-ták őket kellőleg és nem ismerték föl egészében a székelynemzet faji hivatását és nemzetgazdászati fontosságát.A kiegyezés óta, mialatt Magyarországon minden térenóriási föllendülés mutatkozott, a Székelyföldön alig voltennek látszata: kulturális és gazdasági téren messze vissza-maradt az anyaországtól.

A néptanítás terén szomorú hiányok mutatkoztak.Ez nagyrészt a székely községek sok-felekezetűségén ismúlott, ami lehetetlenné tette, az egyöntetű iskolázást.A községek nem bírtak fönntartani saját erejükből 2—3templomot, papot, iskolát és tanítót, megfelelő fizetéssel.A tanuló ifjúság vagy kénytelen volt igen távoleső község-ben járni neki megfelelő felekezeti iskolába, avagy a hely-beli iskolákba, melyeknek tanítói, silány fizetésük mellettmás keresetre is lévén utalva, hivatásukat természetesenerősen elhanyagolták. Nagyon hiányoztak továbbá a gazda-sági és ipari iskolák is, főként pedig egy erdészeti akadémia,mely, a sok erdőbirtokot tekintetbe véve, okvetlen szükségeslett volna. Mindenekelőtt is.

A legnagyobb hiba azonban először is a vasúthiány-ban kereshető, ami majdnem lehetetlenné tette a kereske-delmet a Székelyföldön. Ráadásul pedig a terület ötvenszázaléka rosszul kezelt erdőbirtok volt, mely, egyrészt alegeltetés által, másrészt a rendszertelen kitermelés vagyelévülés folytán ment tönkre. A termőföld is, Háromszéketkivéve, sokkal rosszabb, mint pl. a szász vidékeken. Ennekis egy részét lassan lemosta a víz a meredek hegyoldalakon(nem is említve, hogy a rossz megmívelés folytán mind ter-méketlenebb lett), másrészt pedig a folyóvölgyekben azévenkinti árvizek tették tönkre a termést. Lassan odajutotta székely földmíves nép, hogy amit évszázadokon keresztülfejszével és baltával kiverekedett magának az őserdőből, azt

21

újra befásíthatja, ha egyéb módot nem talál a talaj meg-kötésére és a vízmosások szabályozására.

Amíg a háziipar jövedelmezett és a székelyek végez-ték egész Erdély cséplését, a megélhetésük is biztosítva volt.De amióta a gyáripar és a román vámháború rohamosancsökkentette a kivitelt, a cséplőgépek pedig fölöslegessé tet-ték a kézi-cséplést, azóta a székelyek sora döntően rosszrafordult. Évente ezrével szegődtek el Oláhországba cselédnekmeg iparosnak, mivel ott könnyebb volt az elhelyezkedés ésnagyobb a kereslet. Ezek, ha nem is oláhosodtak el mind,de viszont városi rossz erkölcsöket és tömérdek betegségethoztak haza magukkal és nem volt meg bennük többé aszékelyek ragaszkodása ősi földjükhöz. A birtokosok a sze-beni „Albina“ banknál mindinkább eladósodtak, a külön-ben okvetlen szükséges tagosítás az extenzív állattenyésztésrovására ment, míg ezzel szemben máshol az apró parcel-lákra osztott pár holdas birtokokon rendszeres gazdálko-dásra gondolni sem lehetett. Majdnem mindenütt meg-maradt a régi ugar-rendszer. Mindezek következtében a szé-kely kivándorlás évről-évre nőtt és egyre fenyegetőbb lett.Hogy ezzel szemben a Földmívelésügyi Minisztérium keze-lése alatt több mint 17.000 hold és Pénzügyminisztériumkezében 6300 hold telepítésre alkalmas föld hevert, mutatja,hogy az organizáció ezen a téren teljesen kihagyott.

Csakis nagyszabású gazdasági, ipari és kereskedelmireformok segíthettek volna a Székelyföld sorsán. Első sor-ban a Budapest—Kolozsvár—Marosvásárhely—Kézdivásár-hely-i vasútvonal egész Galacig, mely megnyitotta volna akeleti kereskedelem útját, majd gyárak építése adó-elenge-dés mellett, a háziipar legmesszebbmenő fölkarolása és ter-mékeinek értékesítése konzorciumok révén és végül aSzékelyföld természetes kincseinek fölhasználása és kiakná-zása (bányák, gyógyfürdők, stb.). Eáadásul pedig, természe-tesen, a szakszerű oktatás is.

Nem akarom elhallgatni, hogy az 1875-ben alakult„Székely Mívelődési és Közgazdasági Egylet“, a „Háziipartés Iparoktatást Fejlesztő Székely Egylet“, a „HáromszékiSzövő Egylet“, stb., valamint egyes egyének is, nagy tevé-kenységet fejtettek ki ezen a téren, de a szükséges anyagialapok híján, legjobb akarat mellett sem bírtak számot-

22

tevően változtatni a székelység során, bár közvetlen aháború előtt nagyobbszabású akciók is indultak, így pl. agróf Bethlen István által szervezett bizottság, mely a föld-birtokok adás-vevését ellenőrizte és gátolta oláh kézre kerü-lésüket. Ezeket azonban a világháború, az oláh betörés ésmegszállás természetesen semmivé tette és jó időre még alehetőségüket is megszüntette.

Hogy a mostani helyzetből hogyan fog kialakulni aszékely nép sorsa, még nem állapítható meg. A viszonyokannyira bizonytalanok, hogy máról-holnapra aligha lehetterveket kovácsolni, nem is szólva messzebbmenő, nagyobbbefektetésekről. Ha figyelmen kívül hagyjuk is az oláh meg-szállás lélektani oldalát, a gazdasági is tisztára a magyarelem elnyomására, kiirtására irányul. Az álagrár-reformannyira tönkre tette a nagybirtokosokat és a művelt osz-tályt, hogy ez nemcsak anyagiakkal nem tud segíteni a szé-kely nép során, hanem szellemi erejét és munkaképességétsem bírja a közérdeknek szentelni, mert a létfönntartás min-dennapi küzdelme fölemészti minden energiáját.

Mint évszázadokon keresztül, úgy most is csak amaga erejére, szívósságára, furfangjára van utalva a szé-kely nép és egyelőre nem számíthat külső segítségre nem-zetének fejlesztésében. De bízom benne, hogy ez csak átme-neti állapot, melyen a székely nép, mint a múltban is annyi-_ szór, úgy most is keresztül vergődik és megtartja faji önérze-tét, erejét arra az időre, amikor alkalma lesz rá, hogy elegettegyen hivatásának és fajához méltóan kibontakozva, továbbfejlődhetik.

A szászok

Egy időben divat volt a szászokat a géták, gótok (aminem ugyanaz a nép) leszármazottjainak tekinteni, akik akésőbbeni letelepülések által csak megerősödtek. Ez a föl-tevés azonban éppoly kevéssé valószínű, mint a római-románkísérlet. Lehet, hogy a szász telepesek fölszívták magukbaa népvándorlás német maradványait, de még ez sem való-színű, mert mindenkor roppant elzárkozottak voltak éskülönben is az itteni gepidák bizonyára nagyon összekeve-redtek az avarokkal meg a szlávokkal.

23

Az Árpádok a déli határvidék őrzésére telepítették lea szászokat, mivelhogy a magyarok eleinte, ázsiai szokásszerint, 50—100 km szélességben teljesen kopár és lakatlanterületet hagytak határukon az ellenség betörései ellen. Azúj telepeseket később ide, a hegylánc északi oldalára telepí-tették le. Az első németek már valószínűleg a keresztes had-járatok csapataiból maradtak vissza, de a rendszeres, nagytelepítés II. Géza uralkodása alatt történt és észak felőlhúzódott lefelé Szatmár-Németin keresztül.

Egészen sajátságos monda is fűződik a szászok letele-püléséhez, melyet, mint érdekességet említek meg. Az1701-ben Leipzigben megjelent Thomas Fritsch-féle Lexi-kon így adja elő a mondát: „Die Sachsen sollen von denHamelischen Kindern herstammen, derer 130, am 26. Juni1284 durch einen Rattenfänger in einem Berge geführet u.ferner durch einem unterirdischen Marsch nach Siebenbür-gen sollen gebracht worden sein!“

Ezzel szemben a szászok Közép-Rajna-menti és flan-driai kivándorlók, ugyanazok a vitéz törzsek, amelyek, nemakarván behódolni Nagy-Károly beolvasztó politikájának,Angliába vándoroltak ki. Új hazájukban a welshek és skó-tok ellen védték a határokat, míg testvéreik minálunk akunok és besnyők ellen.

Ezeken kívül pedig II. Endre alatt a kunok betöréseiellen letelepített Német Lovagrend is sok német iparostés munkást tömörített maga köré. A lovagrend maga a szo-rosok megerősítésére kapott megbízást, de a vezérük, Her-mann Salzer arra törekedett, hogy a Barcaságot, az Oltvölgyét és a mostani Oláhország egy részét önálló tarto-mánnyá fejlessze, egyenesen a Pápa fönhatósága alatt. Or-szágának e megcsorbítását II. Endre nem nézhette tétlen ésvégre is kénytelen volt száműzni a lovagrendet. Alattvalóikközül azonban sokan itt maradtak és a szász városok lakóivalolvadtak egybe.

A Géza-féle telepítés eredményeképpen hét ilyen vá-ros épült föl: Szeben, Újegyháza, Szászváros, Kőhalom.Szerdahely, Segesvár, Szászsebes, melyeket az AndreanumDiploma 1224-ben egyesített. Brassó és Kolozsvár későbbitelepítések. Az Andreanum, a szászok Arany Bullája, bizto-sította szabadságukat, kiváltságaikat és harmadik törvényes

24

nemzetté tette őket Erdélyben. Élükön a „Szászok Grófja“volt, aki épp úgy, mint a Vajda, vagy a Székelyek Ispánja,csak az uralkodónak volt alávetve. Szebenben évente kon-ventet tartottak, mely a Székelyek Nemesi Lustrájának feleltmeg. III. Béla külön prépostságot alapított részükre Szeben-ben és ez nem az erdélyi püspökség, hanem egyenesen Róma,azaz Esztergom alá tartozott. Adót csak igen csekélyét fizet-tek, hadjáratba pedig csak 500 embert kellett állítaniuk,amivel szemben, természetesen, városaik megvédésére ésmegerősítésére is köteleztettek. Továbbá, ahogy az említettLexikon megjegyzi:

„Die Sachsen geniessen u. besitzen als ein freies VolkIhre Lande in höchster Libertat u. Freiheit, u. sind, vermögeihrer Privilegien niemanden als ihren Oberherrn immédiatunterworfen, daher sie auch Macht haben in ihrem Landeauch Privilegien auszuteilen, adeliche Güter zu besitzen u.andere Regale, als Fischen, Jagen u. dergleichen auszuüben.“stb. Féltékenyen őrizték nemzetiségüket és nem vettek föl asoraikba senkit, aki nem tudta: „durch genügsame Docu-mente von echtem teutschem Geblüt zu sein sich legitimie-ret hat.“ Törvényhozásra megvolt a „Statuta Nationale“-juk, mely az Alt-Sächsisches Recht kivonata; ezt BáthoriIstván 1583-ban megerősítette. Városaikat 12-—18 tagú ta-nács kormányozta, melynek főbb méltóságai a Königsrich-ter, Stuhlrichter, Bürgermeister stb. voltak. Minden hiva-tal betöltése választás útján történt. A szebeni királybíró-nak: a „Szászok Grófjá“-nak megválasztásához azonban azuralkodó jóváhagyása is szükséges volt.

A határok őrzése mellett legfőbb fontosságuk az iparés kereskedelem terén érvényesült. Mielőtt Apafi letelepí-tette az örményeket, az egész kereskedelem az ő kezükönment át. Erdély különben is fontos kereskedelmi út voltNyugat és Kelet közt, főleg mielőtt a tengeri összeköttetésmegnyílt Ázsiával (XV. század) és ebben a szászoknak, aHansa-városokkal föntartott kapcsolataik révén, fontos sze-rep jutott. Az ipar és művészet terén is főként őket látjuk,ami bizonyos pontig természetes is, miután erődített váro-saikban több nyugalommal és biztonságban űzhették mes-terségeiket, mint a folyton hadakozó magyar és székelynemzet.

27

Iparosaik mind céhekre oszlottak; ezt a rendszertGoblinus és Scharffeneck 1376-ban honosították meg. En-nek a rendszernek hasznossága mellett megvoltak az árny-oldalai is, amennyiben sok súrlódásra adott okot paraszt ésmesterember között, még pedig a megszabott magas árakmiatt és mert a mesterek csak igen csekélyszámú tanoncotvoltak hajlandók kitanítani., Iparcikkeiket eleinte csak azországban, majd Cseh- és Lengyelországban, Ausztriában,Dalmáciában és Velencében értékesítették. Behozatali cik-keik voltak: a finom szövöttáru Kölnből, úgyszintén vász-nak, selymek. Szőnyeget és fűszert Keletről hoztak be. Ke-reskedelmüket főleg az Anjouk fejlesztették, amennyibenértékes kiváltságokkal halmozták el őket, úgy hogy sok szászebben az időben Bécsben házakat szerzett. A gazdasági jó-léttel, természetesen, föllendült a kultúra és művészet is.

Vallásra nézve a reformáció kezdete óta lutheránu-sok voltak. Német szerzetesek: Johannes Surdaster és Jo-hannes Honterus terjesztették Luther német Biblia-fordítá-sát a szászok közt. Nyelvezetük inkább Fränkisch volt, de azirodalomban és templomi énekeikre a Hochdeutschot hasz-nálták. Iskolájuk számos volt és jó, Brassóban, Szebenben ésSegesváron, de akadémiájuk nem volt. Fiaik közül sokatkülföldön, a német egyetemeken neveltettek, majd, mikora Harmincéves Háború alatt megnehezedett Németországgala közlekedés, a németalföldi és angol iskolákat látogattáknagy számmal. Különösen lelkészeik kiképzésére fordítottaknagy gondot, már az 1444-iki „Burzenlander Capitular“statútumai szerint, senki sem kaphatott plébániát, ha nemvégzett egyetemet.

A magyar állam aránylag mindig bőkezűen támo-gatta a szász Egyházat és iskolákat s ezt a segítséget a szá-szok, elveik dacára, elfogadták. Jelenleg az oláh állam isrészesíti őket némi támogatásban.

Politikailag a szászok többször zavart okoztak a tör-ténelem folyamán, az első századokban főleg a szebeni pré-postság függetlenítése körül és kiváltságaiknak megvédéseérdekében. Viszont, ha a fejedelmek biztosították kiváltsá-gaikat, a szászok többnyire a nemzeti párton állottak. Váro-saik sokszor elpusztultak a különböző betörések alkalmával,sőt még a pártviszályok sem kímélték őket, így pl. Szeben

28

majdnem porrá égett Báthori Gábor alatt. Az 1848-as for-radalomban, az osztrákok bujtogatására és az általános nem-zeti fölébredések korában, engedve a kor szellemének, aszászok is függetlenítették magukat Magyarországtól és,osztrák fönhatóság alatt, külön szász

Markgrafschaftotakartak fölállítani. Ez a törekvés azonban meghiúsult és azosztrák uralom sem mutatkozott olyan nagylelkűnek, mintremélték, úgy hogy a kiegyezéskor már ismét a Magyar-országgal való egyesülésre szavaztak, ami azonban nemzárta ki azt, hogy a magyarokat többé-kevésbbé mindiggyűlölték és tényleges vagy képzelt sérelmeik miatt sohaseszűntek meg panaszkodni. Egy időben, az anierikai meggaz-dagodás kecsegtető reményével sokan vándoroltak tengerentúlra, de ott is példásan összetartottak és mint külön szászkolónia, exkluzív életet éltek.

A háború végeztével az oláhok hívására és inkább akényszernek engedve, 1919 januáriusban Meggyesen alá-írták az oláhokkal való Uniót, jogaik és autonómiájuk bizto-sítása mellett. Ezt a lépést, mely 800 éves határvédelmi tra-díciójukkal és kötelességükkel merő ellentétben állt (kivált-ságaik az „ad retinendam coronam“ hivatásához volt kötve),csakhamar alkalmuk volt megbánni, mivelhogy a gyula-fehérvári pontokat az oláhok nem ismerték el, a szászokjogaival egyáltalán nem törődtek és közigazgatásukba isbeleavatkoztak, arról nem is szólva, hogy a Begatbeli(ó-romániai) centralisztikus politika a szász ipar hanyatlásátjelentette. Súlyosbítja még visszás helyzetüket az is, hogy,mint germán nép, a jelenleg francia befolyás alatt álló oláhnemzet alá kerültek. Magyarok elleni gyűlöletük és politikaitradíciójuk, hogy t. i. mindig a kormány pártján állottak,sokáig megakadályozta a két kisebbségi (a magyar és szász)elem közeledését, úgy hogy jóformán csak e napokban lehetszó együttműködési kísérletekről a közös veszedelemmelszemben.

Természetükből kifolyólag a szászok nemzetgazdá-szati szempontból nagyon hasznos elemnek tekinthetők. Rop-pant dolgosak, összetartok, tudományszomjasak, vagyonuk-hoz ragaszkodók. Magas kultúrájuk van, nemcsak az isko-lázás, hanem a gazdasági organizáció és a belterjes gazdál-kodás terén is. Faji erejük és vagyoni biztonságuk évszáza-

29

dos alapokon nyugvó társadalmi és gazdasági szervezeteik-ben rejlik. Minden egyéni tevékenység is csak a közös érdekés cél szemmeltartásával történik, úgy hogy bátran mond-hatjuk róluk, hogy a világ legfegyelmezettebb és öntudato-san munkálkodó népe. Társadalmi megnyilvánulásaik(Burschenschaftok stb.) és szertartásos szokásaik, melyek fő-leg a vagyongyarapításra szükséges fegyelmezett és józanéletmódra serkentenek, mind a történelmi múltba nyúlnakvissza és sok emberöltő tapasztalataival forrasztják egybea szász társadalom egyes egyedeit. Nagy-német ideáljukatmindig féltve őrizték és, bár Németország vajmi keveset tettérdekükben a múltban, mégis mint anyaországot tekintet-ték. Utóbbi időben, mint az, sajnos, Magyarországon istapasztalható, Németországban nagy mozgalom indult azösszes germán telepítések szervezésére, úgy hogy azóta aszászok is sok erkölcsi és egyéb támogatásban részesülnekNémetországból.

Évszázados ittlétük óta egyáltalán nem asszimilálód-tak szomszédaikkal. A magyaroktól a felsőbb körökben csaknémely öltözéket, szokást és talán ételt vettek át, míg a köz-népben csak az oláh babona és gondolkodásmód gyakoroltnémi befolyást. Egyébként nivelláló egyenlőségük majdnemkiirtotta belőlük az egyéniséget, ami, ha nem is szimpatikusvonás és a kimagasló tehetségek lehetőségét gátolja, mégisropant tömegerőt és szívós energiát bír kifejteni. Ezt a tömöregységet főleg az evangélikus Egyház adta meg nekik. Egy-házuk és nemzetük voltaképen egy és ugyanazt az eszmétképviselte. A háború romboló hatása folytán természetesenez a vallás-nemzeti egység is meglazult némileg. Főleg azegység tudata veszett ki az emberek széles rétegéből. Hogyaz új eszmék és áramlatok sodrában hová fog fejlődni aszász nemzet, azt egyelőre még a jövő bizonytalanságatakarja.

Az oláhokEzeket nem azért említem, mint hogyha Erdély kul-

túráját előmozdították volna, hanem elsősorban éppen azért,mert a magyar kultúra legnagyobb veszedelmét jelentik ésmásodszor, mert, a népesség tekintélyes része lévén, ezáltalfontos szerepet játszanak.

30

Görög történetírók följegyzései szerint a vlachok aX. században kezdenek nagyobb számban föltűnni a Balká-non, még pedig kizárólag mint hegyekben élő pásztornép,mely nyájaival bekóborolta az egész Balkánt. Eégi magyarírók azt is hangoztatják, hogy az V. és VI. századokbanAlbániában romagniai, azaz olasz népek telepedtek le, akikaztán Thesszália felé vonultak, melyet őróluk Nagy-Vlachiá-nak neveztek el. Csakis e réven lehet szó az oláhoknak eset-leges latin rokonságáról.

Románoknak először Bonfini nevezte őket, hódolvaa Renaissance általános divatjának, amely szerint mindenúj elnevezés a klasszicizmus jegyében született meg. Sajnos,ennek a divathóbortnak köszönhetjük részben a dáko-románteóriát is.

A nagy-vlachiai pásztorok is csak a Balkán déli ré-szén, tehát a dunai határon alul terjedtek el. Csak később,Kúnország föloszlatása után, a XIII. században, és egyébbolgár-szláv zavargások folytán húzódtak észak felé, azazHavasalföldére. A honfoglalás előtti Erdélyben lakó népeka hegységekbe menekültek a magyarok bejövetelekor és csaka tatárjárás pusztításai, az elnéptelenedés után vonultak lemegint. Ezek azonban nem vlachok voltak, hanem többnyireszláv-féle népek, esetleg kelta maradványokkal. Kivételekvoltak a hunyadvármegyei vlách és bolgár knézek, akik, mintföntebb említettem, áttértek a római vallásra és teljesen el-magyarosodtak, míg népeik, megmaradván a bizánci Egy-házban, évszázadok küzdelmeinek magvát vetették el. Ennekeredményeképpen a bizánci befolyás alatt álló behódolt tör-zsekből (az elmagyarosodott nemesség kivételével) a KeletiEgyház primitívsége dacára, de jól működő szervezeténélfogva, idővel kifejlődött az oláh nemzeti eszme. Napjainkbanis az Egyházi szervezet a legnagyobb politikai és nemzetitényező; az Orthodox Egyház az a központi hatalom, amelyköré csoportosul a nemzeti eszme.

A magyarok és székelyek eredetileg többen voltak,mint az itt lakó törzsek, de az utóbbiak elég rohamosan sza-porodtak, ami, sajnos, nemcsak külső befolyásnak, hanema magyarok önhibájának is tulajdonítható. Külső okozatvolt a sok kún-bessenyő-tatár-pusztítás, mely egész vidéke-ket néptelnített el, ahová később a Havasokból és a Balkán-

31

ról beszivárgó elemeket telepítettek le, mindenféle kiváltság-gal. Továbbá a székelyek, ős-szervezetük értelmében szaba-dok lévén, úgyszintén a szászok is, a birtokok megmívelésére(eleinte kizárólag a királybirtokokon) oláh jobbágyokathasználtak. Később pedig a nemesi birtokokon és a szászvárosok területein is egyre több oláh telepedett le. Elnépe-sedésükhöz az is járult, hogy, háború esetén csak a magya-rok és székelyek lévén hadkötelesek, csakis ezeknek a számafogyott. Erdők irtására is engedélyezték az oláhok letelepe-dését, még pedig azzal a kiváltsággal, hogy az ilyen irtás-földekért nem voltak kötelesek adót fizetni.

Ahol feles számban telepedtek le, ott megtartottákknézeiket, ispánjaikat, akik azonban politikai szerepet nemjátszottak. Csak egyszer történik róluk említés, mint részt-vevőkről a III. Endre-féle közös Erdélyi gyűlésen. Nemazért nem élveztek jogokat, mert más nemzetiségűé kvoltak,hanem azért, mert jobbágyszámba mentek. A magyarjobbágynak sem volt politikai joga, de épp úgy, mint ez,az oláh jobbágy is megszerezhette a magyar nemességet ésakkor ugyanazon jogokat és politikai kiváltságokat élvezte,mint a született magyar nemesek.

Pópáik a későbbi századokban mind nagyobb szere-pet játszottak az oláh nemzeti érzés fejlesztésében. Ezek ma-gukban véve is olyan műveletlen és vad elem voltak, hogyegyáltalán nem lehettek hivatva fékentartani a lopásaikról,fosztogatásaikról és egyéb barbár tulajdonságaikról márakkor is közismert népet. Egykori olasz okmányok szerinta knézeknél és alattvalóiknál napirenden volt a gyilkosság,fosztogatás, rablás, úgy hogy igen sok panasz hangzott elellenük.

A fejedelmek és főleg Bethlen Gábor azt az óriásipolitikai hibát követték el, hogy az oláh papságot és népeta művelődés útjára terelték, abban a reményben, hogy ez-által biztosítják együtt-működésüket a nemzeti párttal. Ezzelszemben a református vallásra térítések, az oláh Biblia ter-jesztése Bethlen alatt és az istentiszteletbe behozott oláhnyelv az ó-szláv helyett csakis az oláh nemzeti érzés fejlő-dését szolgálta. Ehhez járult még, hogy a két oláh vajdátminduntalan behívták a különböző politikai pártok s az oláhvajdák támogatása rend szerint sok pusztítással és újabb

32

oláh elemek letelepülésével járt. A híres Mihály vajda,miután Rudolf részére elfoglalta egész Erdélyt, azt a célttűzte ki magának, hogy a magyar elemet, amennyire lenétséges, kipusztítja és Erdélyt, az oláh vajdaságokkal együtt,erős birodalommá egyesíti. Szerencsére Básta nem méltá-nyolta ezt a törekvést, mint a Habsburg-ház érdekeivel ellen-kezőt és Mihály vajdát szó nélkül kivégeztette.

Az oláh papság a fejedelemség korában a Tirgovistipüspökséghez tartozott, kivéve, mikor Mihály vajda meg-alapította Gyulafehérváron az első erdélyi Görög Keletipüspökséget, amely azonban nem sokáig tartotta magát,hanem a kalugerek (szerzetesek) távozásakor megszűnt.Ezek a kalugerek voltak az egyetlen, némi műveltséggel bíróelem Oláhországban és kolostoraik sokszor ideig-óráigpüspökségekké fejlődtek.

A vajdaságok kivándorlása még a tizennyolcadikszázadban is tartott, főleg Mária Terézia alatt, miután az ottelterjedt fanarioták (görög származású kincstári bérlők)zsarolásai elől folyton menekült a nép. Általában a, románkirályság megalapításáig az oláh népnek magának alig voltrésze a vajdaságok kormányzásában. LegtÖbbnyire görögöktöltötték be a magasabb hivatalokat, míg a gazdagabb bir-tokos osztály a boérokból került ki, akik szintén nem vlach,hanem bolgár származásúak voltak.

Erdély függetlenségének elvesztésekor Leopold ésutódai a római Egyházhoz szerették volna csatolni az oláho-kat, ami az 1700-iki gyulafehérvári zsinaton, bizánci ana-thémák dacára, meg is történt. Az oláh papság egy része el-szakadt a görög-keleti Egyháztól és, mint görög-katolikusok,Rómához csatlakoztak. Ezzel azonban nem fűződik szoro-sabban a magyarsághoz, sőt nemzeti törekvéseikben bizo-nyos magyar-ellenes irredentizmust szítottak, de már nemgörög-keleti, hanem Habsburg-orientálódással. Vezetőik1791-ben memorandumot állítottak össze, a „Supplex libellusVallachorum“-ot, melyben egyházi és politikai elismerésü-ket kérvényezitek. Az osztrák kormány akkoriban vissza-utasította a memorandumot, de azért 1848-ban nem vonako-dott fölhasználni az oláhokat a magyarok ellen. Oláhország-ban azonban ezalatt mindjobban fölülkerekedett az oroszbefolyás és, miután az erdélyi oláhok csalódtak az osztrák

33

ígéretekben, a kiegyezéskor, ki lévén mondva egyenjogúsá-guk a három egyéb nemzettel, önként szavaztak az UnióraMagyarországgal és a világháború végéig a magyarok olda-lán állottak. Az oláh irredentizmus és aknamunka csak azoktóberi forradalomkor bontakozott ki egész teljességében.

Hogy azóta mi a szereplésük, látjuk lépten-nyomon:elrománizálás a jelszó, melynek leple alatt minden törvény-telenségre, elnyomásra hivatottak. Elfeledve, hogy ami mű-veltségük van, azt a fejedelmeknek és később a Habsburgok-nak köszönhetik, csak történelmi elnyomásról és leigázás-ról érvelnek. A forradalomkor minden hagyományt és tör-ténelmi tényt mellőzve, kimondották Gyulafehérváron azUniót Romániával, a magyarok és szászok mellőzésével.Az úgynevezett „Gyulafehérvári Rezoluciókat“ azonban,melyek a kisebbségi jogok tiszteletbentartását is biztosítot-ták, a román kormány teljesen mellőzte, úgy hogy a buka-resti kormány nemcsak a kisebbségek jogait tiporja lábbal,hanem oláh testvéreik érdekeit sem veszi számításba. Buka-rest központosító politikájával az erdélyi oláhság is elvesz-tette szereplési lehetőségét Nagy-Komániában, amire pedighivatva volna, miután magasabb műveltségi és erkölcsifokon áll, mint az anyaország. A kormányzati és közigazga-tási züllés majdnem olyan elviselhetetlen nekik is, mint atöbbi kisebbségnek, miután ők is megszokták volt a régLbecsületes magyar vármegyei közigazgatást és hatóságokat.Egyelőre azonban még oly nagy a gyűlölség magyar és oláhközött, hogy komoly együttműködésről szó sem lehet. És,noha pártprogrammjuk biztosítja a „Gyulafehérvári Rezo-luciók“ megtartását, az általános, magyarság-ellenes irány-zatban és elrománosító törekvésekben egyetértenek aRegattái.

Hogy a „Regionalisták“, azaz az erdélyi nemzetioláh-párt és a Regat közt kenyértörésre kerül-e a sor, való-színűleg a közel jövőben fog eldőlni. Lehet, hogy az erdélyirománok, felsőbbségük tudatában, végre tudják hajtani pro-grammjukat: „az állam egysége mellett a decentralizált ön-kormányzatot az új tartományok számára“, de viszont az islehet, hogy Bukarest, fölhasználva az éles vallási ellentétetaz erdélyi görög-katolikusok és orthodoxok között, ügyes ésszokásos raffinait politikájával megbomlasztja a párt egy-

34

ségét és továbbra is a helyzet ura marad. Hogy az előbbieshetőség mit jelentene a magyarság számára, nem jósol-hatjuk meg, lévén ez a holnap kérdése. A jelenlegi tényállásaz, hogy a magyar minden téren talajt veszít, míg az oláh-ság számban és gazdagságban napról-napra gyarapszik.Nemcsak az Erdélyben már meglévő románság terjeszkedéseszaporítja számukat, hanem az egyes telepítések és főleg aKegatból odacsődített tisztviselők, mindennemű alkalmazat-tak és azok, akik zsarolható gyarmatnak tekintik Erdélyt,mely csakis az ő meggazdagodásukra virult és fejlődött év-századoknak véres és verejtékes munkája nyomán.

Magyar települések és egyéb nemzetiségek

A csángók 7 faluban élnek Brassó vármegyében. Szé-kelyek ezek, akik előbbeni századokban, de főleg MáriaTerézia alatt, a határőrvidék megszervezésekor, vándoroltakki Erdélyből és telepedtek le Bukovinában, ahol András-,Hadik- stb. falvát alapították. Magyar nemzetiségüket mégmost is megtartották. Egy részük idővel visszavándorolt ésa szászok közt telepedett le, akik aztán erős nyomást gyako-roltak rájuk, amennyiben nemcsak lutheránus vallásrakényszerítették a katolikus csángókat, hanem jogaikat isnagy mértékben korlátozták. Sajnos, hogy a mind inkábbsúlyosbodó gazdasági viszonyok miatt kénytelenek Komá-niába cselédeknek szegődni, úgy hogy napról-napra mindjobban román befolyás alá kerülnek.

Moldovában is vannak csángók; a Szereth menténpedig ős-csángók laknak, akik már a népvándorlás idejében,vagy kevéssel később telepedtek meg ott.

Az Erdélyi Magyar települések a honfoglaláskor azelőnyomulás irányában történtek, még pedig Nagyvárad-Kolozsvár irányában, a Szilágyság és Kalotaszeg vidékén.Kolozsvár maga eleinte szász volt, de később egészen el-magyarosodott.

A három törvényes nemzet az első időkben egymástólegészen függetlenül élte állam-életét, már akkor megvaló-sítva kis államok konföderációjának lehetőségét, ami azon-

35

ban az ország megvédésére szükséges erő szétforgácsolásátjelentette és közigazgatásilag is bizonyos pontig széjjel darabolta az országot. Egyesülésüket csak az a nagyszabású ésa nemességre nézve igen veszedelmes jobbágy-lázadás voltképes megteremteni, amikor is Zsigmond uralkodása alatta három nemzet véd- és dac-szövetséget kötött, külső és belsőellenség ellen Kápolnán, 1437-ben. Főleg jogaik és kivált-ságaik kölcsönös megvédésére kötelezték magukat.

*

Az örmények Örményország föloszlása után, Moldvánát a XVII. század végén jöttek be. Apafi 1660 és 1690 köztSzamosújvárra telepítette le őket és Egyházukat kiváltsá-gokkal látta el. Nemességet is kaptak és idővel teljesen be-olvadtak a magyar nemzetbe.

Ezeket nem kell összetéveszteni az izmaelita és ör-mény kereskedőkkel, akik már az előbbeni századokban isgyakran jöttek az országba a keleti, főleg szőnyeg-kereske-delem révén.

Cigányok is nagy számban voltak és vannak, de ter-mészetesen politikai szerepük sohase volt, sőt már 1635_benmegszüntették a vajdaságukat is. Igen élénk eszűek és ott,ahol néha magyarokkal összeházasodtak, bizonyos művészizsenialitás keletkezett. Persze, csak szórványos esetekről vanszó. Egyik főfoglalkozásuk az aranymosás volt.

#

Ez volna erdély néprajzi háttere, amely talán túl-színesnek látszik egységes fajok kitenyésztésére, de nem sza-bad elfelejtenünk, hogy a különböző nemzetek annyira el-szigetelten éltek egymástól autonómiájuknál fogva, hogyösszeházasodás sokkal kevesebb történt köztük, mint az em-ber gondolná. Különben is, ahogy ez most a Bánát 4 különböző lakosságú falvain tapasztalható: a különböző nemzeti-ségek hihetetlen tisztán maradnak meg falvanként. Eszerintlehet következtetni, hogy Erdélyben a szászokkal egyálta-lán nem, az oláhokkal pedig, mint alsóbb rendű néppel, csakkevés volt a keveredés. A magyarok és székelyek, többnyireszabadok és nemesek lévén, nem valószínű, hogy gyakranösszeházasodtak volna a kóbor vagy jobbágy oláhokkal.

36

Az őslakók és a népvándorlás maradványainak fel-szívódása volt tehát az egyetlen számottevő nemhomogénelem, de ezek közt is nagyon sok avar és bún leszármazottlehetett; ezek azonban turáni népek voltak, épp úgy, minta később beolvadt kunok és bessenyők, velük tehát a magyarfaj csak erősbödött. Különben is hihető, hogy Erdélyt, mintőserdőkkel borított vidéket, elég gyéren lakták és hogy csaka folyók völgyeiben voltak rendes telepek, míg a hegyekpásztorkodó népei csak jóval a honfoglalás után húzódtaklefelé, amikor a különböző nemzetek már szervezett egysé-gek voltak, úgy hogy a bennlakók sem játszottak olyan fon-tos szerepet a fajkeveredésben, mint az ember első pillanatragondolná.

Ha Erdély történelmét végigfutjuk, sajnos, nem zár-kózhatunk el a tény elől, hogy a magyar faj pusztulásánaksokszor ők maguk voltak az okozói. Az oláh vajdák, tatárKhánok, törökök bejövetelét és pusztításait kizárólag bel-viszályok tették lehetővé, épp úgy, mint Basta hajdúinakgarázdálkodásait is csak Báthori Zsigmond ingadozó politi-kájának köszönhették. Erdély, amennyire céltudatosanőrizte nemzeti alkotmányát és szabadságát, annyira nemtörődött a nemzetiségi kérdésekkel. Ez bizonyos pontig ért-hető, mert a francia forradalom előtt és a napóleoni hábo-rúkig nemzetiségi kérdés — mint öntudatos kérdés — jó-formán nem is volt, de a faji áramlatok ösztönszerűleg mégismegnyilvánultak a népekben, mint pl. a germánoké a re-formáció alatt, sőt az olasz népnél már korábban is, Dantebefolyására.

Hogy Erdély és a Részek meg a Habsburg-elleneselemek egyáltalán a nemzeti eszmét védték, az kétségtelen;de viszont a német- és alkotmányellenes irányzat letöréseközben egyáltalán nem eszméltek föl az oláh veszedelemre.Talán azért, mert politikailag nem volt mit tartani tőlük:szervezetlen, műveletlen nép volt, melynél a szellemi fölül-kerekedés nem is jöhetett számításba.

Igen, de ők még nem tudták, amit mi, a XX. század-ban, már tudunk, hogy a kultúrát mindig a barbárok tesziktönkre s a művelt népet mindig a műveletlen szorítja ki, merta primitívebb faj, tenyésztési szempontból, mindig átütőbb,mint a magasabban álló és főleg a primitívebb faj, főleg

37

szaporasága miatt, máris óriási előnyben van a kultúr-népekkel szemben.

Ez az utóbbi tény rnost is legnagyobb veszedelmeErdély nemzetiségi kérdésének. Mert ha intelligencia, mű-veltség és életrevalóság dolgában igazán nincs is mit tarta-nunk a még annyira elnyomó hódítókkal szemben se, viszontaz oláh nép rohamos szaporodása és terjedése igazán aggo-dalomra adhat okot. Míg ugyanis a szászok arisztokratikusegyke-rendszerükkel, a székelyek pedig nagy halandóságukmiatt nem szaporodnak úgy, mint ahogy születési számukarányában várható volna, addig az oláhok a mostani, csakisnekik kedvező gazdasági viszonyok folytán óriási mérték-ben terjednek.

És ez nincs jól így. A még működő magyar felekezetiiskolákban, kultúr-egyesületekben, magyar szervezkedések-ben több gondot kellene fordítani erre a kérdésre is. Bizo-nyos, hogy a gazdasági és egyéb értékeknek magyar kézenmaradása Erdélyben a magyar nemzetiség jövőjének egyikbiztosítéka, — nem szólva a kultúra terjesztéséről — de vég-eredményben mégis csak a legprimitívebb és legősibb ter-mészeti kérdés az, amely körül minden forog. Létkérdések-nél minden visszatér a Természetnek néhány alapvető ős-törvényhez. Pedig, sajnos, éppen ez az, amit legtöbbször ki-hagynak a számításból, valahányszor a civilizáció fontosproblémáit fejtegetik.

Eszméljünk föl végre, hogy itt valóban létkérdésről— és olyan létkérdésről — van szó, amely minden nappalsürgősebb lesz és az erdélyi magyarság végpusztulását vagyfejlődését jelenti. Több gyerek kell, és főleg egészségesebbgyerek: — gyerek, aki nem pusztul el a rossz higiénikusviszonyok és tudatlanság folytán: — gyerek, aki megéliErdély föltámadását, ha a mostani generáció el is esik a küz-delemben!

Tudom, hogy a jelenlegi oláh deszpotizmus alatt méga meglévő magyarság is nehezen tudja föntartani magát ésnem gondolhat terjeszkedésre, se szaporodásra, hiszen máraz első években 18.000-en voltak kénytelenek kivándorolnimegélhetés hijján! De azért mégis bele kell oltani, bele kellnevelni a terjeszkedési, továbbfejlődési gondolatot mindenegyes egyénbe, mert csakis így tudja majd kiböjtölni a jelen-

38

legi lélekölő viszonyokat és csakis így tud majd erejénekegész teljességével küzdeni. Nekem szilárd a hitem, hogy amagyar keresztülrágja magát ezen az emberfölötti faji meg-próbáltatáson, a tengernyi üldöztetésen, melyről a történe-lem talán csak pár sorban fog megemlékezni, bár a maivalóságban a létnek vagy nem-létnek késhegyremenő har-cát jelenti.

Oláh iskolázás, vallási üldözés, agrár-reform, kilakol-tatás, zsarolás, morális elzüllesztés, politikai jogok megtaga-dása, minden magyar kultúra elnyomása — mind-mind arrairányul, hogy testben-lélekben elpusztítsa a magyarságot.És ijesztő, kétségbeejtő, hogy 10 év leforgása alatt mit értekel e téren! De a visszahatás jönni fog, — sőt bizonyos pontigtalán már jön is — hiszen egyrészt a külföld véleménye las-san mégis felénk fordul és idehaza a magyar-párt számot-tevő erőt kezd képviselni a választási mozgalmakban. Fajunkmegbízhatósága, erkölcsi és szellemi felsőbbsége lassan, debiztosan mégis kivívja majd magának az őt megillető helyet.Egy korrupcióra alapozott államszerkezet nem tarthatja ma-gát örökké, rendezett és erkölcsi alapokon nyugvó állam-csoportok között. Előbb-utóbb önmagát ássa alá.

De, hogy ezt megérhessük, szükség van minden mák-szemnyi lelki-erőnkre, energiánkra és ügyességünkre. Ésarra is, hogy megtanuljuk öntudatosan, céltudatosan hasz-nálni ezeket az eszközöket. Egyöntetű, fegyelmezett és jólmegszervezett «küzdelem legyen a magyarság erdélyi harca— és nem csak a magyarságé, hanem a többi kisebbségé isr

melyet a múlt hagyományai és a jelen szenvedései egyesít-senek a közös veszedelemmel szemben. Érezze át mindegyik— magyar és szász egyaránt — hogy nem csak az anya-nyelvéért és a nemzetiségeért küzd, hanem egész Erdély kul-túrájáért a Balkán műveletlenségével szemben: azért a kul-túráért, melyet együtt, vállvetve teremtettek meg és tenyész-tettek ki, évszázadok tradícióján, generációk életével.

Erdély szereplése

a vallás terén

A vallási és nép-mozgalmak, apolitikai, szociális áramlatok és ethikaiirányzatok sokkal szorosabb összefüggés-ben vannak, mint ahogy a laikus, egy-oldalú gondolkodás hinné. Mondhatni:nincs nagy vallási áramlat, amely mögöttfaji vagy politikai háttér ne lappangana.A fehér indo-árja faj már az őskorhomályában fölébe kerekedett Ráma vilá-gosság-kultuszával a déli feketék miszti-kus, emberáldozatokkal borzalmas hold-kultuszának, melynek utolsó maradványaiaz asszir Astarte- és a föníciai Moloch-áldozatokban találhatók, míg az előbbeniaz Orpheusi misztériumokban és azApolló- és Mithras-kultuszokban kulmi-nált. Míg ezeknek keletkezése már az időkkezdetén faji terjeszkedésekben gyökere-zett, addig a buddhizmus és a keresztény-ség szociális irányzata egyrészt a brah-mánok kasztrendszere, másrészt a rómaiak

plutokratikus uralma ellen irányult.Amely megállapítással nem akarom a krisztusi tan istenimegnyilvánulását és tökéletes ethikai szépségét lekicsiny-leni, csak azt akarom jobban kiemelni, hogy épp abban azidőben, amikor a zsidó materialista-merkantil vallás a thórá-

40

ban, azaz mesterséges vallási szabályokban, összpontosult éséppen, amikor Róma az erkölcstelenség és pénzuralom tető-pontjára hágott, — épp akkor kellett eljönnie a Messiásnak,világnézeteket felforgató, emberi értékeket megváltoztató,egyenlőséget hirdető szeretet-tanával. A testvériség és ön-feláldozás hitvallásával az önzés bálványozásával szemben.

Mohammed az izlám segítségével egyesítette azösszes arab, kis-ázsiai és a felső-afrikai barna népeket ésmég most is nagy és számottevő hatalommá egyesíti, mely-nek különben szórványos egyedei soha sem alkottak volnaegységes, faji önérzettel bíró nemzetet.

J3izánc és Róma elválása sem annyira dogmatikaialapon — ama bizonyos „ióta“ miatt — történt, hanemKelet és Nyugat összeegyeztethetetlensége miatt. A Colon-nák és Orsiniak, a Ghibellinek és Guelfek versengése semvolt más, mint a világi hatalom fölvonulása az Egyház ellen,a germán uralom harca a latinnal. Az inkvizíció sem annyiravallási, mint inkább faji érdekek megvédésére hozatott,mert először is a spanyol zsidók ellen alkalmazták. Az eper-jesi vértörvényszék sem a protestáns vallás hittételei ellenirányult, hanem a magyarság gyengítése volt a célja.

A Luther-mozgalom pedig a német Biblia terjeszté-sével, a germán faj fölébredését és egyesítését, a német nyelvkiművelését teremtette meg, a latin-ajkú népek uralmávalszemben. Továbbá a protestáns-párt az előrehaladást, a fej-lődést jelentette, míg a Habsburgok mai napig is Rómátképviselik, a ragaszkodást a hagyományhoz, a vallási külsőformák megőrzését — a konzervativizmust. Évszázadokonkeresztül a bevett hitet, a helyesnek tartott törvényeket, szo-kásokat védték az újonnan fölmerült nézetek, a kor szellemeáltal szükségesnek látott reformok és a fejlődés-diktálta újí-tások ellen. Mert minden reform, minden erőszakos változ-tatás sok romboló csirát hord magában, egyrészt, mert amúlt romjain épít, másrészt pedig, mert minden új eszmekalandorokat, zavarosban halászókat vonz maga köré, éppenazért, mert új, mert a mindennapi, megszokott állapot he-lyett valami változtatással, rendfölbontással kecsegtet.A Habsburgok pedig a felelőtlen elem, a pusztító erő örökellenségei. És, mint ilyeneknek, megvolt és megvan a lét-jogosultságuk — éppen úgy, mint ahogy minden pártban

41

kell konzervativizmus a liberalizmus mellé. Hivatásukat ottlépték túl, ahol nem engedve a fejlődés folyamatának, túl-zott maradisággal céljaiknak épp az ellenkezőjét érték el:— lassú átmenetek helyett forradalmi megoldásokat. Az an-gol .politika előrelátását nem követve, legtöbbször csak azemberi természetben lappangó visszahatást ébresztették föl.De árnyoldalaik mellett ne felejtsük el mindazt a fenkölt ésnemes eszmét, amit képviseltek: az Egyházat, a vallás-nak ezt a külső szimbólumát és a múlt lovagiasságát,„noblesse“-jét.

Az emiitett vallási mozgalmak mögött lappangó fajiés szociális áramlatokat a versengő felek legtöbbször nemis sejtik — néha még a vezetőik sem — és csak ösztönszerűerők hajtják őket ebbe vagy abba a mederbe, a faji-lélektantörvényei szerint, míg ők maguk meg vannak győződve,hogy a Szent-Írás egyes tételeinek téves magyarázatainakkiküszöböléséért, vagy az Igazságért ontják éltüket. Ezekazok a „Rajongók“, akiknek hite és önmeggyőződése hegye-ket bír megmozgatni. De mellettük ott van a sok lanyhaelem, akiket magával sodor az ár, vagy a divat, vagy a külsőkörülmény, legtöbbször a konjunktúra. Van aztán olyan is,— rendesen a vezetők — akik céltudatosan politikai vagynemzeti eszme kivívására használja föl az úgynevezett val-lási mozgalmat.

Mert tényleges célokban elütő vallási mozgalomnincs, nem is lehet, csakis a külsőségekben, a végrehajtásimódokban lehet eltérés, aminek a lényeghez semmi köze.A legbensőségesebb vallás, az emberiség végső ethikai törek-vése és célja mindig Egy és Ugyanaz, bármely úton halad-junk is feléje. És akik ezt egyszer átértették, azok nem „val-lsái küzdelmet“ folytatnak egy , másik vallással szemben,hanem csakis vallást-tagadó, ethikai célokat visszautasítóáramlatok ellen harcolnak. Ennek a tudata, természetesen,bizonyos műveltségi fejlettséget tételez föl, ami a nagytömegben eddig még nincs meg, úgy hogy sokan még mostis azt hangoztatják, hogy „az ő vallásuk az egyetlen“. Ami-ből csak annyi az igaz és bizonyos, hogy a vallás különbözőformái lehetnek többé-kevésbbé rokonszenvesek, azaz job-ban vagy kevésbbé megfelelők az egyes nemzetek hajlamai-nak, temperamentumának és főleg műveltségi fokának.

44

Erdélyt nem az utóbbi szempontok késztették a refor-máció fölvételére, hanem a politikai cél, vagyis a magyar-ság alkotmányos és szabad megőrzése a Habsburg-ház abszo-lutisztikus és németesítő irányzatával szemben. Pedig a kato-likus vallás inkább megfelel a fantáziával bíró keleti nép-nek, mint a puritán, száraz kálvinista forma s az erdélyimagyarság mégis ösztönszerűen ehhez fordult, hogy mégerősebben aláhúzza függetlenségét a Habsburg-háztól. Ezekszerint a reformációt főleg azok vették föl és tartották megaz ellenreformáció alatt is, akiknek a magyarság nemzetiérdeke mindennél fontosabb volt. És merem állítani, hogyez a mentalitás még napjainkban is észrevehető. Ha pedigvisszatekintünk Erdély múltjára, úgy megállapíthatjuk,hogy ugyanez a faji öntudat vallási téren már évszázadok-kal a reformáció előtt is megmutatkozott: — értem az ősivallás roppant erős újra ébredését, föllobbanását II. Gyulavajda alatt.

Mert Erdély vallási mozgalmai nem a reformációval,hanem mindjárt a honfoglalás utáni időkben kezdődnek,amikor az itt lakó népek egy része már a bizánci Egyházbefolyása alatt állt, közöttük I. Gyula vajda is, Töhötömunokája, aki egy Hieratus nevű szerzetessel terjeszttette agörög-keleti vallást. Ezzel szemben II. Gyula visszatért apogány vallásra és Szent-Istvánnak csak akkor sikerültErdélyt a római Egyházhoz csatolnia, amikor Gyula vajdátfegyveres erővel leverte. Mivelhogy az Árpádok a Nyugatkultúrájához szítottak,'természetes, hogy országukat is csakRóma fönhatósága alatt akarták látni s ennek megfelelőenkizárólag róm. katolikus szerzeteseket telepítettek le, térítői,művelődési és gazdasági célokból. Még III. Béla se tűrte akeleti befolyást, pedig Bizáncban nevelkedett és görög fele-sége volt.

Gyulafehérváron már Szent-István alatt alakult azErdélyi Püspökség, amely azonban csak a magyarságot ésegypár szász töredéket egyesített maga alatt, mert a széke-lyek a moldovai miltkovi Püspökséghez tartoztak, a szászokzöme pedig, sok huza-vona, egyenetlenkedés, Róma és Esz-tergom közti súrlódás után, a szebeni Prépostság alá rendel-tettek, mely egyenesen Róma és nem Gyulafehérvár alá tar-tozott. A Német Lovagrend, ameddig a Barcaság ügyeit

45

rendezte, megerősítette és a kunok közt térítési munkát vég-zett, sok kiváltságot élvezett (pl. a papi dézsma elengedése,stb.) és területük is külön egyházi kerületté nyilváníttatott.Továbbá a kerci apátság is függetlenítette magát az erdélyiPüspökségtől, a kolosmonostori pedig egyenesen a Pápafönhatósága alá tartozott. Ez a szétdaraboltság természe-tesen sok egyenetlenség kútfeje lett és roppant gyöngítettea püspökség erejét, amiért is, a különböző püspökök változ-tatni akarván a helyzeten, gyakran ellentétbe jutottak Rómá-val és főleg III. Honorius pápával, aki, természetesen szin-tén, ragaszkodott kiváltságaihoz.

Közben a tatárjárás, a kún uralom, az Erdélyt kor-mányzó hercegek és királyuk közti végnélküli harcok alattrettenetes nyomor, rablás és gyújtogatás pusztította Erdélyt.A kolostorok, a püspökség, a templomok mind elpusztultakegynéhányszor, úgy, hogy pl. a gyulafehérvári első bazili-kából semmi sem maradt meg. A legrégibb templomok több-nyire fából épültek, magas helyen, kő-kerítéssel övezve,ahová a falu népe, veszedelem esetén, menekülhetett. Némelyilyen vártemplom napjainkig megmaradt. A szerzetesek be-jövetelével majdnem párhuzamosan épültek az ispotályok,különösen a keresztes hadjáratok alatt. Az első, melyrőlemlítés történik, a tordai. A szebeni és a besztercei márnagyobbszabásúak és későbbiek.

A kunok megtérésekor Moldovában kún Püspökséglétesült és odacsatolták a székelyeket is, bár hevesen ellen-keztek. Róbert Károly megválasztásáig és uralkodása elejénnagy zavargások törtek ki Erdélyben a függetlenségüketmegtartani akaró vajdák, a szász Prépostság, a Püspökségés a dézsmát fizetni nem akaró nemesség közt. Tetézte a bajt,hogy a Pápa, saját közegeivel akarván rendet teremteni,többször ellenpüspököket nevezett ki, ami a zűr-zavart, ter-mészetesen, csak növelte. Az Anjou-királyoknak azonbansikerült helyreállítaniuk a rendet és megszilárdítani a Püs-pökség hatalmát. Nagy-Lajos a gyulafehérvári gyűlésenmegszabta a püspökség hatáskörét, jogait és kötelezettségeit.Kimondotta, hogy világi ügyekbe és perekbe nem folyhatikbe, nemesek birtokait nem foglalhatja le és papokat ilye-nekbe nem ültethet. Az általa elfoglalt birtokok fölött avajda hoz ítéletet. Ezzel szemben a házassági ügyek, a nász-

46

ajándék, a leány negyed, az erkölcsi kihágások (amennyibennem bűnvádilag tárgyaltatnak) a Püspökség jogkörébe tar-toznak. Ezek a végzések ugyan a vajdáknak kedveztek, dea Püspökség hatalma mindazonáltal igen tekintélyes maradt.

Nagy-Lajos az oláh vajdasági harcok után katholikusminorita szerzeteseket küldött az oláh nép közé térítési szán-dékkal; fölelevenítette a miltkovi püspökséget és a moldo-vaiak részére új püspökséget is alapított, de azért a román-ság zöme mégis a keleti vallás mellett maradt. Uralkodásaután rohamosan terjedt a huszita-mozgalom nemcsak Mol-dova, hanem Erdély területén is és főleg a dézsma megtaga-dásában és általános zavargásokban nyilvánult.

Zsigmond alatt mutatkozott legelőször fenyegetőena török veszedelem és nem lehet eléggé kárhoztatni az akkorieurópai elfogult, vak politikát, — világi politikát és Egy-házi politikát egyaránt — mely nem ismerte föl a veszede-lem egész súlyát és nem szervezett rögtön keresztes hadjára-tot, hanem inkább csak a huszita-mozgalom letörésével törő-dött a konstanci zsinaton. Pedig épp akkortájt — amikorTimur Lenk mongoljai az angorai csatában majdnem meg-ásták a Török-birodalom sírját és a trónversengés Bajazidfiai közt egyenetlenné tette az ozmán hatalmat — meg voltadva a lehetőség, hogy egyszersmindenkorra megállítsák atörökök Európa felé törekvését. De Zsigmond nem terjeszke-dett a Balkánon, úgy hogy az oláh vajdák és a szerbek több-nyire behódoltak a töröknek, sőt szervezték erdélyi beütéseitis. Zsigmond ekkor azon gondolkodott, hogy Erdély délihatárvidékét megint a Német Lovagrendre bízza; de, mintsok egyéb bölcs terve, ez is végrehajtatlan maradt. A törö-kök végleg befészkelték magukat a Balkánon, mialatt a ma-gyarok nem gondoskodtak kellő védelemről. A Hunyadiakdiadalai is csak az ő személyes tehetségüknek köszönthetők,de a Hunyadiak elhaltával és a következő gyenge királyokzűrzavaros uralkodásával az ország már nem kerülhette ela mohácsi vész tragédiáját.

Kevéssel a pogányságnak e győzelme előtt kezd elő-ször terjedni a reformáció. II. Lajos udvarában egy időbendivatba jött a vallás-újítások kérdéseinek megvitatása éselfogadása, de a növekvő Habsburg-befolyás ezt csakhamarelnyomta, úgy, hogy a protestantizmus csak a Nemzeti párt-

47

ban talált megfelelő talajt. A Részekben és Erdélyben ellen-ben rohamosan terjedt, bár a fejedelmek maguk eleinte mégkatholikusok voltak.

És itt bontakozik ki Erdély felsőbbséges lelki-kultu-rális fejlettsége a nyugati nemzetekével szemben, mert mígezeknél egy évszázad múlva is folyik a vallási harc, a val-lási türelmetlenség és üldözés, addig a kis Erdélyben nem-csak a gyakorlatban, hanem az 1557-iki és 1563-iki tordaiországgyűléseken már törvényileg is kimondották a hárombevett vallás: a katholikus, a lutheránus és a kálvinista val-lás (melyhez rövidesen az unitárius is jött) egyenlőségét ésszabad gyakorlását. Az orthodox vallást, mint a jobbágyoláh nép vallását, nem ismerték el külön, hanem, mint addigis, szabadon működhetett.

Ez a törvénybeiktatás persze nem zárta ki, hogy néhakisebb vallási súrlódások ne forduljanak elő a különbözőfelekezetek közt, de még a Báthoriak is, akik pedig hitbuzgókatholikusok voltak, ritka mérséklettel és tapintatossággaligyekeztek elsimítani az ellentéteket. János Zsigmond alattaz unitáriusok nagy hatalomra tevén szert, mivel Blandrathaorvosa által az ifjú fejedelem is e felekezet befolyása alákerült, Báthori István kénytelen volt némileg csökkenteni ahatáskörüket: az állami nyomdát kivette a kezükből és cen-zúrát állított föl.

Báthori Kristóf az unitárius prédikátor, DávidFerenc hatalmát igyekezett korlátozni és néhány unitáriusközséget a kálvinista püspökség alá helyezett. Ez nem gátoltaDávidot abban, hogy bátran tovább hangoztassa a vallás-kutatás szabadságát, míg saját pártja be nem vádolta zsidó-zásért és házasságtörésért. Erre országgyűlés elé idézték,ahol nagy vallási vitázásban védte nézeteit, de végre is adévai várba internálták, ahol az éltes prédikátor nemsokárameghalt.

Báthori István maga Lengyelországban mindinkábbjezsuita befolyás alá került és rábírta Kristóf öccsét, hogya kolosmonostori apátságba jezsuitákat telepítsen. így aztána monostor csakhamar valóságos akadémiává fejlődött,gimnáziummal, bölcseleti és hittudományi tanfolyamokkal.A rendek eleinte belenyugodtak ebbe az újításba, de mikora jezsuiták térítési munkájuk mellett mindinkább politikai

48

cselszövésekbe is keveredtek, 1588-ban, Báthori Zsigmondnagykorúsításakor, fölléptek a szerzet ellen. A fejedelemnagykorúsítását a rend kitiltására szóló törvény feltételéhezfűzték. Ez a törvény meg is lett, azonban a szerzet számostagja álruhában mégis az országban maradt, amit a rendekelnézéssel tűrtek. Ez a türelmesség azonban rossz következ-ménnyel járt, mert Báthori Zsigmond, aki egészen a jezsui-ták kezében volt, annyira a befolyásuk alá került, hogy atörök szövetséget fölbontotta és Rudolf kezére játszotta azországot, amely körülmény a Basta-uralomnak és rengetegnyomornak és pusztításnak lett a kútfeje. Csakis ilyen poli-tikai szempont miatt tiltották ki végleg a rendet az ország-ból, de néhányat még akkor is megtűrtek közülük nem hiva-talos minőségben.

A vallási türelem egyik fő oka volt az Egyházak füg-getlensége az államtól, a papi szabad jurisdictio és a papokkizárása az országgyűlésről meg a hivatalokból. Ezzel szem-ben a türelmesség semmikép sem jelentett vallás-kÖzönyös-séget, amint azt a rengeteg hitvitázó irat, polémikus gyűlésés az irodalomban lelkes pártviszályok mutatják. Maguk azország törvényei is kaloda-büntetés terhe mellett kötelezték, a templomba járást, kinek-kinek a vallása szerint.

A sok hitvitatkozás, amellett, hogy a magyar nyel-vet és irodalmat fejlesztette, nagy fontossággal volt a pro-testáns vallás kikristályosodására is, mert sok téves nézetet,becsúszott szofizmát és homályosságot oszlatott el. Legélén-kebb volt a szóharc az unitáriusok megalakulása körül.A vitázok mind európai műveltségű, többnyire papok éskollégiumi tanárok voltak, miután a fejedelmek és főurakmindent megtettek, hogy a közoktatást magas színvonalraemeljék. A főnemesek mind külföldi egyetemekre, főlegNémetországba, Upsalába küldték házi papjaikat, majd aharmincéves háború zavargásai alatt Hollandiába és Angol-országba. A gyulafehérvári kollégiumon gyakran alkalmaz-tak külföldi professzorokat, vagy egyes szemeszterekre, vagyéletfogytiglan.

Az erdélyi főiskolák foglalkoztak először a keletinyelvek és vallások fordításával, így Benkő Ferenc lefordí-totta a talmudot és az alkoránt 1710-ben. A bibliai és hit-vitázó iratok terjesztése által a kolozsvári fejedelmi és a sze-

49

beni szász nyomda fejlődött nagyon. A fejedelmi kor vallá-sosságának fő jellemvonása a Biblia buzgó olvasásábanmutatkozik. Bethlen Gábor ötször, I. Rákóczi Györgyhuszonötször olvasta el a Bibliát! S ezt a jó példát a legtöbbfőúr követte. Kolozsváron készült Bethlen Gábor alatt ahíres oláh bibliafordítás, az oláh nemzet fejlődésének elsőmérföldköve!

Mint föntebb említettem, az oláh pópák és az oláh népművelődését a fejedelmek kezdeményezték a szertartások-nak oláh nyelven végeztetésével, az ó-szlávval szemben, me-lyet még papjaik sem értettek és a görög-keletieknek refor-mátus vallásra térítésével. Manapság csak sajnálhatjuk amagyarság rovására elkövetett ilyen tévedéseket, de el kellismernünk, hogy a fejedelmek ezt, mint a kultúra harcosaiés az általános műveltség terjesztői cselekedték. Mint ilyenekcsakis elismerést érdemelnek az emberiség, de főleg az oláhnemzet részéről!

A magyarországi ellen-reformáció Pázmány alattErdélyben is nagy irodalmi föllendülésnek és heves hitviták-nak lett a kútfeje. Bár a Bíboros fölülmúlja tehetséggel min-den ellenfelét, azért ezek közt is sok nagytudású és művelt-ségű egyén volt. Ezek közül említendő Szenczi MolnárAlbert, székely eredetű, Pozsonymegyében született kálvi-nista, aki nagy érdemeket szerzett a tudomány és a magyarirodalom terén. Sokszor a legnagyobb Ínségben végezte kül-földi tanulmányait és körutazásait. Első műve, melyet Prá-gában Rudolfnak ajánlott, a latin-magyar szótár volt, azelső ilyen munka abban az időben és mint ilyen, roppantfontos. Később zsoltárokat fordított, aztán Bibliát, kathekiz-must. Zsoltár-fordításaival főleg a magyar verselésen len-dítet sokat, mert bámulatos könnyedséggel kezelte az akko-riban még nagyon darabos nyelvet és mindig újabb és újabbversformákat használt. Ezeket a zsoltárokat Moritz hessenitartományi grófnak ajánlotta, kinek kérésére magyar gram-matikát is írt, sajnos, latinul. Sehol sem volt maradása.Fogarasban fölkereste Bethlen Gábort, aki őt a Gyulafehér-várra tervezett egyetemre akarta kinevezni, de halála ebben,sajnos, meggátolta. Molnár maga majdnem ínségben haltmeg, mint a nemzeti tudományosság vértanúja. Egyéb híresprotestáns teológiai írók voltak: Alvinczi, Gelei, Medgyessi,

50

stb. Gelei Katona műveiből híres a „Titkok Titka“, a„Magyar Grammatikácska“ és az I. Rákóczi György általkiadott és nevével ellátott „Graduate“.

Pázmány maga nem tartozik Erdély nagyjai közé, deföl kell említenem, mint korának legműveltebb, legtisztáb-ban látó — nemcsak apologetáját, hanem politikusát is.Noha katholikus püspök volt és a magyar Habsburg-poli-tikai párton állott, sőt az ellen-reformációt is ő kezdemé-nyezte és hajtotta végre, mégis nyíltan átlátta és bevallotta,hogy csakis a független, török véduralom alatt álló Erdélytudja megmenteni a magyar alkotmányosságot és nemzeti-séget. A XVII-ik században bárhol is hiában keresünk ehhezfogható látkört és elfogulatlanságot. Hitbuzgó volt, de nemelvakult, az ellen-reformáció visszaélései, szigorú eszközeiellen mindig erélyesen tiltakozott. A német koronás királypártján állott ugyan, de amellett a magyar nemzet és a ma-gyar kultúra főharcosa volt.

1600 első felében egy Angliából visszajött tanulómeghonosította a presbiteriánizmust, mely csakhamar roha-mosan terjedt és főleg a papok és a meglévő intézményekromlottságát ostorozta. Mivel ez a vallás Angliában is a kor-mány ellen irányult és végül a cromwelli forradalmatokozta, a fejedelem és a kormányzó rendek nem jó szemmelnézték és Szatmár-Németibe zsinatot hívtak össze, mely avallás-tudósok nagy retorikájával csakhamar megbuktattaa presbiteriánizmust. A szekta ennek következtében nemsokáig tartotta magát és megszűnt.

Az egyetlen felekezet, melyet Erdély, szakítva türel-mességével, szigorúan üldözött, a szombatosok, azaz zsidó-zók szektája volt. Ezt Eőssi András alapította és főleg aleigázott székelyek közt terjedt, mivel ezek, a szintén leigá-zot zsidó néphez hasonlóan, oly Messiásra vártak, aki meg-szabadítja őket a főrendek zsarnoki elnyomása alól. Hogymiért üldözték a szombatosokat olyan erélyesen, valószínű-leg azzal magyarázható, hogy „Istent káromló“ szektánaktekintették — de, hogy miért, nem egészen világos, miutána vallás-különbség főleg abban volt, hogy a szombatot ünne-pelték, disznóhúst nem ettek, kovásztalan kenyérrel áldoz-tak és gyermekeiket vonakodtak megkeresztelni. A deésizsinat ítélete alapján, áttérésük külső jeléül újra meg kellett

51

keresztelkedniök és az unitárius vallásra felesküdniök;Vonakodás esetén fej- és jószágvesztés várt reájuk, amitazonban nem hajtottak végre rajtuk. I. Rákóczi Györgyparancsára a különböző várakba szállították őket és „mígészre nem térnek, várépítésre használtatnak!“ A szekta azon-ban egyes falvakban az üldözés ellenére is majdnem nap-jainkig fönmaradt, míg végül teljesen elzsidósodott és azsidó rabbi alá került.

Eőssi mellett Pécsi Simonnak volt nagy szerepe aszombatosok közül. Ismeretlen családból került Erdélybe,ahol először is a Szent-Erzsébeti unitárius iskola rektora lett,majd Bocskay titkára és Bethlen Gábor kancellárja. Meg-ismerkedvén Eőssivel, áttért a szombatos vallásra és kegy-vesztése után (a fejedelem megvesztegetéssel vádolta) telje-sen a tudománynak és vallásnak adta magát. Lefordította atalmud egy részét, Chajun, Alnakna, Ibn-Gabirol és másokműveit úgy, hogy bátran lehet Buxtorf, a kor legnagyobbhebraistája mellé állítani. Szerkesztett továbbá ima- és szer-tartás-könyveket, énekeket fordított, stb. Munkásságánakszintén a deési zsinat vetett véget, mely őreá is kimondotta,megtérés híján, a jószág- és fejvesztést. Ö is kénytelen volt,mint sok más, legalább formailag, megtérni, úgy, hogy életehátralevő éveit nyugalomban tölthette.

A Habsburgok uralmával megkezdődött Erdélyben isaz ellen-reformáció és, ha nem is az inkvizíció alapján, deerős nyomással és sok igazságtalansággal. A kormányzatba,közigazgatásba, ahol csak lehetett, katholikusokat neveztekki. A görög vallásról katholikusra térőket segítették, míg areformátus vallásra térteket a német katonák üldözték ésvagyonilag zaklatták. Különösen Mária Terézia, a „Catho-lika Comissio“ révén sok gondot fordított az „enyhe“ katho-lizálásra, amely, ha nem is erőszakosan, de sok erkölcsikényszerítéssel ment végbe. Legnagyobbat lendített azonbana katholikus ügyön, I. Lipót alatt, a görög-keleti Egyház egyrészének fúziója Rómával. Ez a Habsburg-diplomácia mes-teri sakkhúzása volt, nemcsak a katholikus vallás szempont-jából, hanem azért is, mert így Bécs döntő befolyást szerzettaz erdélyi oláhság fölött.

A XVII. század végén újra megalakult, bár a Guber-nium ellenezte, a majd egy századig szünetelt erdélyi Püs-

52

pökség. Azonban nemcsak Bécs működött az erdélyi katho-likus Egyház megerősödésén, hanem a főurak egy része is,mint pl. Apor István, Mikes Mihály, Kálnoky Sámuel ésHaller István, akik az Egyház ügyeit intézték. Az a különösvilági és egyházi szervezet, mely a katholikusok ügyeit ren-dezte Erdélyben, mindinkább megerősödött és az addigi szo-kásokon és hagyományokon nyugvó intézkedések lassan jogiformát öltve, megalakult az „Erdélyi Kómái Katholikus Sta-tus“, melyet az „Approbatae Constitutiones“ és a „LeopoldiDiploma“, majd 1867-ben Ferenc József és maga a Szent-Szék is jóváhagyott.

A következő adatok Szász Zsombor: „Erdély Romá-niában“ című könyvéből valók.

Ez a különleges szervezet onnan vette eredetét, hogyamikor a protestantizmus gyökeret vert Erdélyben és akatholikus papok száma nagyon megapadt, a főurak és ne-mesek, mint az Egyház patrónusai, mindinkább befolytakaz Egyház ügyeibe. A templomok fentartásáról és építéséről,a papok ellátásáról ők gondoskodtak, összejöttek a diétán,külön tanácskoztak és határozatokat hoztak az Egyház köz-igazgatási, pénzügyi és nevelési ügyeiben. Az is megtörtént,hogy a püspöki szék hosszú megüresedése alatt püspököketis választottak. A XVII. század végétől kezdve az ilyen tár-gyalások állandósultak és a Status keretén belül napjainkigis megmaradtak.

A Status az erdélyi római katholikus Egyház önkor-mányzati szervét képviseli az Állammal és a többi Egyház-zal szemben. Túlnyomóan világi tagokkal kormányozza ön-magát. Üléseit az erdélyi püspök elnöklete alatt évenkénttartja. Hatáskörébe tartoznak: az Egyház általános kor-mányzata, a közigazgatás, az iskola, a vagyoni és gazdaságiügyek, a felügyelet, a papság és egyházi tisztviselők fölött,az egyházi költségvetés, stb. A közigazgatást az IgazgatóTanács végzi, mely 8 egyházi és 16 világi tagból áll, kiket aStatusgyűlés választ. Nagy birtokai voltak a StatusnakKolosmonostoron, Váralmáson, Radnóthon és Alsóbajmons ezek még a Báthoriak adományozásaira vezethetők vissza.A jezsuiták kiűzetésekor a birtok ugyan más kezekbe került,de visszajövetelük után apránként megint összevásároltákőket, míg 1773-ban történt föloszlatásukkor a „Tanulmány

53

Alap“ törzsvagyona lett és idővel nagyon meggyarapodottúj adományok és a jó kezelés folytán.

Az oláh megszállás óta — noha a bukaresti kormánynem merte eltörölni a Statust — természetesen tömérdektámadást kell elszenvednie. Nemcsak papjait bántalmazzák,hanem birtokai legnagyobb részét fölosztották, jogait lábbaltiporják, iskoláit számos esetben államosítják, gyűléseit vagybetiltják, vagy erősen felügyelik, de helyenként arra is kény-szerítik, hogy templomait adja át a görög-katholikusoknak.Ez az eset történt a kolozsvári minorita templom átadásávalis, melyet a Pápa azonban jóváhagyott. A beavatatlanokerősen támadták Rómát emiatt az átadás miatt, mert nemfogták föl a Szent-Szék kényes helyzetét, t. i. Róma éppenakkor tárgyalta a román Concordátumot, melynek meg-kötése reá nézve roppant fontos volt, úgy, hogy nem akartakisebb egyenetlenkedésekkel elmérgesíteni a tárgyalásokat.

Professzor Ghibu egyetemi tanár és a hozzá hasonlójó hazafiak, tőlük telhetőleg izgatnak a Status ellen és beakarják bizonyítani, hogy a Status helyzete mind a Szent-Szék, mind a magyar Állam előtt törvénytelen volt. Köve-telik, hogy a magyar apostoli király jogai az orthodox val-lású román királyra ruháztassanak át és hogy az nevezze kiaz erdélyi püspököt is, akinek székhelyét Gyulafehérvárrólmagyar területre tennék át. A nagyváradi és szatmári püs-pökséget megszüntetnék, az Egyház minden ingatlanát ki-sajátítanák és iskoláit államosítanák.

Hogy az Egyházak államosítása mit vonna magaután, azt ők legjobban tudják, mert amióta az oláh orthodoxegyházat szekularizálták, azóta papjaik, iskoláztatásuk ésáltalában a vallási élet, ha lehetséges, még sokkal alacso-nyabb színvonalra süllyedt, mint a múltban volt. „Az ortho-doxia nem az egyén, hanem a faj vallása. Romániában bizáncialávetettség és megalázkodás, Erdélyben protestáns önérzetés függetlenség volt a légkör, melyben az Egyházak fölnőt-tek. Minden orthodox egyház abban a Bizánctól öröklött baj-ban szenved, hogy teljesen alá van vetve az államnak ésezért vallási és kulturális dolgokban meddő, nincs fejlődéseteljesen demoralizált.“ Az Egyház tagjai, mint minden egyébRomániában, a politika eszközei lettek és, szorosan a kor-mánytól függvén, nem egyházi érdemeik szerint, hanem

54

politikai szereplésük alapján ítéltetnek. Műveletlenségükbennemcsak nem tudják vezetni és oktatni a reájuk bízott fele-ket, hanem örökös politizálásuk (és az ezzel járó folytonosrészegség) által valóságos tűzfészkeket szerveznek min-denütt.

De Bukarest minden törekvése meddő maradt, mertaz erdélyi orthodox Egyházat, mely széleskörű önkormány-zaton épült fel, eddig még nem sikerült államosítania. Ezzela törekvéssel párhuzamosan kísérlik meg a görög-katholikusEgyháznak egyesítését az orthodoxszal, mivelhogy minden-nemű római befolyással szakítani szeretnének. Pedig Nagy-Románia eszméjét, egész meglévő kultúrájukat és iskolázá-sukat csakis görög-katholikus testvéreiknek köszönhetik,kik az Unió révén megkapták Nyugat felé a kapcsolatot ésa latin Egyház kulturális befolyását. Hogy a görög-katho-likus vallás és szertartás sohasem gyökerezett meg a nép-ben, az több, mint bizonyos, mert az oláh nép lelkileg meg-maradt orthodox hagyományai és babonái mellett, de azértaz Unió, kulturális befolyásával, a román nemzet legfonto-sabb tényezője marad. Ez a tudat hatja át a görög-katholikusEgyházat, mely semmi szín alatt nem akar az orthodox Egy-ház állapotára süllyedni. Ennek következménye a majdnemközépkori vallás-villongás a két Egyház között és az a hit-térítési buzgalom, melynek rövidebbjét valószínűleg a görög-katholikus Egyház fogja húzni, mivel ellenfele rendelkezikaz államhatalom minden fegyverével.

A két katholikus Egyház elnyomásával természete-sen párhuzamosan folyik a protestáns Egyházak önkor-mányzati jogainak csorbítása is. Mint a római katholiku-sokkal szemben, úgy itt is minden elképzelhető nyomástalkalmaznak: agrár-reformot, a vallási oktatás gátlását, afelekezeti iskolák államosítását vagy beszüntetését, a templo-mok kisajátítását és ehhez hasonlókat. Különösen pénzügyiés gazdasági téren igyekeznek őket mihamarabb tönkretenni. A múltban nemcsak saját vagyonuk volt a különbözőprotestáns Egyházaknak, hanem a hívők maguk és a magyarÁllam, is hozzájárult a felekezeti iskolák fönntartásához. Ezmost, természetesen, teljesen megszűnt (kivéve a szász ev.Egyház esetét, melynek támogatásához a román állam isnémileg hozzájárul) és a protestáns hívők odajutnak, hogy

55

gyermekeiket oláh iskolákba kell küldeniük iskoláztatásra,úgy, hogy a gyermekek idővel, református oktatás híjján,vagy az állam-vallásra térnek, vagy teljesen erkölcsi háttérnélkül maradnak.

Mind ez a sok törvénytelenség, természetesen, nemannyira a vallás ellen irányul, mint inkább a magyarságellen, melyet ezek az Egyházak képviselnek. Elrománosítása jelszó minden téren és minden eszközzel, még ha a béke-szerződésbe vagy saját törvényeikbe ütközik is. Az erdélyikisebbségeket nemcsak faji rokonaiktól szigetelik el, hanemegyháziak sem tarthatnak fenn külföldi összeköttetéseketvallási testvéreikkel. Ez súlyos kulturális csapás, mert aprotestáns Egyházak mindeddig szoros kapcsolatban voltakaz angol, hollandiai és amerikai Egyházakkal.

Még ezeknél is súlyosabb üldözésben van részük akisebb szektáknak: a baptistáknak, nazarénusoknak, stb.,kiket a törvény el sem ismer, Mindamellett azonban erősenterjednek, ami abból érthető, illetőleg azzal magyarázható,hogy a román vallás maga nem szól az észhez és az orthodoxvallástanítás a legnagyobb tudatlanságban folyik. Amivelszemben áll, hogy a mostani lélekölő viszonyok és idegességközepette az emberek fűhöz-fához kapkodnak megnyugta-tásért és lelki erőért. Ezt pedig minden vallásban inkábbmegtalálják az emberek, mint az oláh vallásban.

A jövő generáció fogja csak megmutatni, hogy ajelenlegi kormány-irányzatok elérik-e céljukat — azt, t. i.,hogy alávetik-e a magyarságot az orthodox elmaradottság-nak és tudatlanságnak és a bukaresti atheista szellemnek,avagy a vallási és nemzeti üldöztetés nyomában új lelki ésfaji erők keletkeznek, melyek felekezeti különbség nélkül,erkölcsi és nemzeti erős egységgé tömörítik-e az erdélyimagyarságot?

Az Árpádok már az első században tisztá-banvoltak Erdély hadügyi jelentősé-geivel: védő bástyának tekintették aMoldvából minduntalan betörő kun, be-senyő, tatár stb. hodák ellen. Nem szerepelt mint külön tartomány és magyarlakta vidékeivármegyékre oszlottak, mint az ország többirésze, de a vajdák uralma alatt mégis voltbizonyos önállósága.

A három nemzet eleinte függetlenül élt egymástól:külön bíráskodott, belügyeit saját törvényei alapján intézteés csak később tartottak néha közös gyűléseket, a vajdákelnöklésével. Ezeken azonban sohase hoztak az anyaországtörvényeivel ellenkező határozatot.

Egy időben a király legidősebb fiát bízták meg Erdélykormányzatával, ami gyakran, különösen IV. Béla uralko-dása végén és után, sok véres pártviszálynak, versengésnekvolt okozója, melyekben a harcias kunok is többször fon-tos, de gyakran végzetes szerepet játszottak. Ha nem királyiherceg kormányozta Erdélyt, akkor a vajda volt a királyhelytartója, de ekkor is főleg a katonai hatalmat képviselte.Néha ketten töltötték be ezt a tisztséget, amikor is az egyikmindig a király személye körül tartózkodott.

A vajdaság hatáskörének nem pontos meghatározásagyakran zavargásokat okozott, mert a vajdák néha — mintpl. III. Endre alatt Lóránt — túlságosan függetlenítették

58

magukat. Az utolsó Árpád alatt a királyság elveszítettehatalmát és az ország néhány nagyratörő főúr kezébe került,akik majdnem önálló uralkodók lettek. Róbert Károly csaka legnagyobb nehézséggel győzte le ezeket.

Erdély az első századokban nem bírt kellőleg fej-lődni, mivel sok betörés és pusztítás színhelye volt. A határ-őrvidék többnyire nem volt elég erős az ország megvédésére^különösen miután II. Endre kénytelen volt ismét elűzni aBarcaságban letelepített Német Lovagrendet. Ehhez járul-tak a belső viszályok — jobbágy-lázadások, a dézsma meg-tagadása, huszita-mozgalmak, stb. — káros hatása is, melyekfőleg Zsigmond uralkodása alatt lettek fenyegető veszedel-mek. A felsorolt jelenségek egyébként a többi országban ismegvoltak ez időtájt, mint a nagy pestis-járványok szociálisutóproblémái. A megtizedelt jobbágyság, nem bírván elegettenni kötelességének, mindenütt nyíltan föllázadt. (Európá-ban körülbelül 25,000.000 ember halt meg akkor, ami azakkori népesedésnek igen magas százaléka volt.) Az erdélyiparaszt-lázadás következtében a 3 nemzet az 1438-iki tordaiországgyűlésen megnyitotta a kápolnai véd- és dac-szövet-séget. Ez volt az úgynevezett „Unió Trium Nationum“.(„Három Nemzet Szövetsége“.)

A XIV. században Magyarország szempontjából újpolitikai kérdés bontakozott ki Erdély szomszédságában.A mai Románia területére ugyanis, miután a tatárjárásmegszüntette az ott alakult birodalmat, mindig több és többvlach törzs húzódott a Duna jobb oldaláról. Ezek semmi-képen sem tekinthetők őslakóknak, mivel Menander görögiró szerint a vajdaságok területén a IV. században szlávoklaktak, melyekhez a VII. században bolgárok csatlakoztak.(Utóbbiaktól származnak az oláh bojárok.) A máramarosioláhok Kún László alatt telepedtek le, aki segítséget kértRómától és Konstantinápolytól a keleten betörő tatárokellen s ennek következése volt, hogy a szerb Ibar vidékérőlvlach csapatok vállalkoztak a határ megvédésére. Ezek,miután a magyarokkal vállvetve sikeresen harcoltak azellenséggel, nem akartak visszatérni régi hazájukba, hanemletelepedtek a máramarosi határon.

1330-ban Róbert Károly kénytelen volt hadat vezetniBassarat havasalföldi vajda ellen, mivel ez Olteniát (a szö-

59

rényi bánságot), amely magyar terület volt (IV. Béla aJohannita-rendnek adományozta), önkényesen elfoglalta.A hadjárat azonban nem sikerült és így alakult meg az első,félig független vlach állam, magyar fönhatóság mellett.A moldvai vajdaság Nagy-Lajos alatt alakult ki a mára-marosi oláh vajdák családi perpatvara folytán, többé-kevésbbé szintén a magyar király védelme alatt. Nagy-Lajos,hogy a törökök ellen biztosítsa az országot, szorosabb szö-vetségre lépett a vajdaságokkal, sőt Fogaras várát és kör-nyékét is hűbérül adta nekik. Uralkodása óta a havas-alföldivajdák következő címet viselték a latin oklevelekben: „Deiet Regis Hungáriáé gratia, Vojvoda Transalpinus, Banusde Zenrinia et Dux novae plantationis et terrae Fogaras.“A Nagy-Lajos és a Vajda között megkötött béke egyik föl-tétele volt a katholicizmus terjesztése oláh földön. De ez azintézkedés éppen úgy nem tudta meggyökereztetni a rómaivallást az oláh nép között, mint a Szereth városban 1370-benalapított katholikus püspökség.

Zsigmond alatt bebizonyosodott, hogy az oláh szövet-ségre nem lehet számítani, mert az oláhok nemcsak, hogyZsigmondot elárulták és tőrbe csalták a nikápolyi csata után,hanem még a törökök erdélyi betörését is előkészítették.(Zsigmond, bölcs előrelátással az oláh faj gyökeres kiirtá-sát javasolta az 1429-iki lucki kongresszuson.)

A két Hunyadi alatt a vajdaságok megint magyarfönhatóság alá kerültek. Hunyadi János, attól fogva, hogyDrakul vajda elfogta őt a várnai csata után, saját belátásaszerint nevezte ki az oláh vajdákat. V. László 1457-iki okle-velében panaszkodik is, hogy Hunyadi a „hűséges moldovaiés havasalföldi vajdákat hol megölte, hol elkergette és ahelyükbe olyanokat tett, akik neki lekötelezettjei valának“.Hunyadi, látjuk, nem sokat törődött a saját oláh eredetével,hanem csakis Magyarország jövőjét tartotta szem előtt. Biz-tosítani akarta a vajdaságok közreműködését egy újabbtörök-ellenes balkáni hadjáratban. Ebben is, mint minden-kor, a székelyek hadi képzettségére támaszkodott. Erdély-nek magának sohase voltak vaskezűbb uralkodói, mint a kétHunyadi, akik fegyveres erővel, kíméletlenül fékezték mega pártoskodó elemeket és a feltörekvő székely primipiluso-kat. Mátyás azonban, ellentétben apjával, nem keleti, hanem

60

középeurópai hatalommá akarta tenni Magyarországot, mi-nek folytán Erdély ugyan elvesztette politikai jelentőségét,ellenben az uralkodó bölcs intézkedései által, különösena városokban, nagy művészi és gazdasági föllendülés indultmeg. A legtöbb magyar város ő alatta épült föl, úgymint:Marosvásárhely, Udvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásár-hely, Tor da, Dés, stb.

Az oláh vajdaságokkal azonban Mátyásnak is meg-gyűlt a baja, mert István moldovai vajda befogadta aMátyás ellen szőtt Veres-Benedek-féle összeesküvés tagjait,mire a király kénytelen volt hadat vezetni ellene. Az Istvánvajda megveretése után, 1475-ben kiadott oklevél élesen vilá-gítja meg az államjogi viszonyt a magyar állam és a románvajdaságok közt: „Mivelhogy István vajda Mátyást termé-szetes urának ismeri el és neki, valamint a Szent-Koroná-nak is tartozó hűséget ígért, Mátyás őt és bojárjait s az egészMoldovát kegyeibe visszafogadja. István megígéri, hogymindazt teljesíti, mit jog és szokás szerint az előbbi vajdákis tenni tartoztak a magyar Koronának, stb., stb.“

A következő gyenge uralkodók alatt azonban Erdélyelvesztette hatalmát a vajdaságokkal szemben, amelyek ter-mészetesen, azonnal függetlenítették magukat. Ez azonbannem tartott soká: a fejedelmek alatt megint megváltozotta helyzet és Erdély meg a két vajdaság megint szorosabbösszefüggésbe került egymással. Bár a szentesítés voltaképena Porta jóváhagyásától függött, a fejedelmek azért bizonyospontig mindig befolyásolták a vajda-választásokat, azért,hogy ezek, mint lekötelezettjeik, elismerjék a fejedelmekfönhatóságát. A Zápolya alatti trónversengés következté-ben, amikor is mind a két fél Kares Péter moldovai vajdasegítségét kérte, ez az utóbbi, hol mint barát, hol mint ellen-ség, többször betört Erdélybe.

A vajdaságok legfontosabb szereplése Mihály vajdaalatt volt, amikor ez, mint a Habsburg-pártiak szövetségese,a Báthori Endre fölött aratott schellenbergi diadal után be-vonult Gyulafehérvárra és államiratain már csak a követ-kező föliratot használta: „Mihály havas-alföldi Vajda, őcsász. és Kir. Felségének tanácsadója, Erdély helytartója,hadainak kapitánya Erdélyben és a hozzácsatolt Részek-ben“ ... Azonban koronázásról, fejedelemségről és Erdély

61

meg Havas-alföld egyesítéséről nincs hiteles történeti ada-tunk, Mihály vajda meggyilkoltatása pedig gyorsan végetvetett ennek a dicsőségnek is.

Báthori Gábor, akinek ambíciója egy „keleti állam-csoportosulás volt, fegyveres erővel verte le mind a két vajdát.Ezt az eszmét különösen a két Rákóczi György tűzte ki poli-tikai célul; mind a ketten jól megalapozott állam-csoportot,azaz birodalmat akartak szervezni itt Keleten, melynektagjai Erdély, a két vajdaság és Lengyelország lettek volna,a Rákócziak fönhatósága alatt, azzal a célzattal, természe-tesen, hogy sakkban tartsák a török uralmat. Míg I. RákócziGyörgy a vajdaságok fönhatóságát ravasz, lassú politiká-val nyerte meg, addig utóda nagy rátörő, kalandos utakonkereste céljainak elérését. Miután az oláh vajdákat leköte-lezte, Lengyelország felé fordította figyelmét. Merész vállal-kozása időszerűnek látszott, mivel a svédek X. Károly alattháborúba keveredtek Kazimir János lengyel királlyal ésszövetség esetén Rákóczinak biztosították a lengyel trónt.A kozákok szintén ellenséges lábon voltak a lengyelekkel.Ε kedvezőnek látszó föltételek hatása alatt nem hallgatott atanácsurakra, akik óvták a vakmerő tervtől, hanem meg-indította a háborút, mely néhány pillanatnyi siker utánvégzetesen fejeződött be, Kemény Jánosnak és az egész ma-gyar hadnak tatár fogságával. Ez aztán majdnem Erdélyvesztét okozta. A török ugyanis, miután akkoriban éppenszövetségben volt a lengyelekkel és külömben is átláttaRákóczi terveit, fölmondta pártfogását, a Rákóczihoz hű kétvajdát elűzte és magát Rákóczit is letette a fejedelmi székből.

Erdély tényleges politikája és külpolitikai hivatásacsak az ország kettészakadásával és a fejedelemség megala-kulásával, vagyis Buda elestével kezdődik. Addig csak azanyaország stratégiai támaszpontja volt, most pedig átvettea magyar nemzet hivatását, céljait: a féltékenyen őrzöttAlkotmány csorbítatlan föntartását, a nemzet szabadságá-nak biztosítását és a szomszédos két nagy vetélytárs: a törökés német terjeszkedés sakkbantartását. Erdély volt a magyar-ság államalkotó erejének képviselője. Míg a Felvidék és atöröktől meg nem szállott terület — a Részeket kivéve, me-

62

lyek a Fejedelem pártján állottak — Habsburg fönhatóságalatt akarta kiűzni a törököt az országból és egyesíteni anemzetet, addig a nemzeti párt török segítséggel szerettevolna egyszersmindenkorra végét vetni a Habsburgok alkot-mány-elnyomó politikájának. Martinuzzi kezdeményezte eztaz utóbbi politikát, melyből kifolyólag, mint a mérleg nyelve,ügyesen egyensúlyozott a két nagyhatalom között, avagykijátszota egyiket a másik ellen.

Erdély jogi viszonya következő volt ekkor a két államközött: a Fejedelmek nyíltan a török hűbéresei voltak, tit-kos szerződésben azonban elismerték a magyar Királyt ésErdély függetlenségét is csak ideiglenesnek tekintették azonideig, amíg „ a Habsburgok elég erősek lesznek a török ki-űzésére és egész Magyarország egyesítésére. A Fejedelmekálláspontját legvilágosabban tárja föl Bocskainak 1606-bankelt testamentuma, melyben ezt írja: „Valameddig a magyarKorona oda fönt (t. i. Bécsben), nálunk erősebb nemzetsé-geknél forog, mindenkor hasznos és szükséges föntartani egymagyar fejedelmet Erdélyben. Ha pedig az Isten adná, hogya magyar Korona magyar kézhez kerülne egy koronás ki-rályság alá, úgy az erdélyieket is intjük, hogy azon Koronaalá a régi módi szerint adják magukat“.

Ezt a szokásos politikát, sajnos, nem minden fejede-lem folytatta céltudatosan, hanem néha, mint az ifjú JánosZsigmond alatt, majd később, Báthori Zsigmond idejében,nyíltan a Habsburg-ház felé szítottak, attól tartva, hogy aporta Erdélyt is csak török tartománnyá fogja alakítani.Pedig a török barátság, ahogy azt most, évszázadok múlva,madártávlatból megítélni lehet, sokkal többet ért és kevésbbévolt veszedelmes, mint a Habsburgoké, akik sohase akartaktágítani kitűzött céljuktól: Magyarországnak osztrák tarto-mánnyá tételétől. Ezzel szemben az ottomán birodalom fé-nyes hódításai és hirtelen fölkényszerített, mondhatjuk ko-moly néprajzi vagy erkölcsi alap hijjával szűkölködő uralmanem jöhetett számba, mint végzetes veszedelem. Mert a csu-pán hadjáratokra és győzelmekre alapított uralom nem tart-hatja magát évszázadokon keresztül — Napoleon trónja isállandóan ingadozott a szuronyok hegyén — különösen ebbenaz esetben, miután a török nép súlypontja mégis csak Ázsiamaradt és nem a Balkán.

63

Viszont természetes, hogy az akkori időkben, az ese-mények közepette és a népek fejlődésének történetét nemismervén, a pogány veszedelem sokkal nagyobbnak látszott,mint amekkora valóban volt. Pedig a magyarországi hódítóhadjáratok is annyi pusztítással jártak, hogy a népek állandórettegésben éltek. Ilyen szempontból azonban a török Er-délyt békében hagyta, megelégedvén az évi, aránylag csekélyadóval és csak Lippa meg Jenő várát követelte, mint szövet-ségi szolgálatainak jutalmát és elismerését. A néhány törökbetörés Erdélybe csakis belviszályok alkalmával történt,vagy amikor a fejedelmek, a szövetség ellenére a Habsburgokkezére akarták játszani az országot; amit utóvégre igazánnem lehet a porta leigázó szándékának rovására írni. Az aveszély sem fenyegetett, hogy az akkor még barbárnak szá-mított ázsiai nép teljesen elpusztítja a nyugati kereszténykultúrát; mert, ámbár ez, sajnos, a hódoltsági területen bi-zonyos pontig megtörtént, Erdély viszont olyan kulturálisföllendülésnek indult a török szövetség ideje alatt, mint az-előtt soha. A portának különben se volt számottevő befolyásaa nemzetre, kivéve azt a néhány szokást, melyet a portánlévő Kapitihák és egyéb rendkívüli követek honosítottakmeg. De ezek is főleg a divat, fegyverek és ötvösművekdíszítésében, a keleti dulcsászok behozatalában és talán adiplomáciához szükséges keleti furfangba és virágos beszédbeburkolt ravaszságban összpontosult.

Ezzel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy a portaigondolkodásmód, természetesen, egészen más volt, mint azeurópai, úgy hogy a közigazgatás is más alapokon állott.Épp úgy, mint most is a Balkánon, az erdélyi követ se tu-dott elérni semmit a vezérek, különböző basák és ajtónállókmegvesztegetése, azaz megajándékozása nélkül. Ez olyanáltalános szokás volt, hogy nem is számított erkölcstelenség-nek. Nyilvánvaló, hogy ilyenformán minden fejedelmet el-ismerő athname és egyéb kedvezmény megszerzése tekinté-lyes költséggel járt, de megérte, ha biztosította a békét. Min-denesetre még mindig kevésbbé volt költséges, mint egy-egyoláh vagy tatár betörés, vagy akár a belső pártviszály is,mely alatt rend szerint rengeteg pusztítás, értékveszteségtörtént, nem is említve a lakosságban véghezvitt mészár-lást. Igaz ugyan, hogy a végeken szüntelenül folytak kisebb-

64

nagyobb harcok béke idején is és a porta nem mindig tudtafékentartani basáit, de a fejedelmek fölterjesztésére így isgyakran rendet teremtett, vagy megbüntette garázdálkodóalattvalóit.

A török maga Konstantinápolyban nem volt olyanműveletlen és barbár, mint ahogy gondolni lehetne, sőt méga keresztény vallással szemben sem volt türelmetlen, ahogyazt Nagy Szabó Ferenc, a „Borsos Krónika“ folytatója kon-stantinápolyi útjáról hazatérbe említi: „Ebből megérthetiaz, aki akarja, — t. i. hogy Galatában és Konstantinápolybanhány keresztény templom van — hogy a török sem templo-mában, sem hitében senkit nem háborít, hanem ki-ki lássamint vall, tartsa azt: de másnak békét hagyjon, senkit necsúfoljon és ne disputáljon, mert ha körmön érik, meghalérette: csak adja meg az adóját a császárnak és tartsa aztamit akar — senki nem erőlteti arra erőszakkal, hogytörökké legyen“ és „bizony hogy jobban vagyon a törökbirodalomban dolga a kereszténynek, hogy nem itt!“

Az erdélyi követekkel rend szerint emberségesen bán-tak, az európai követekkel körülbelül egyformán, csak abbanaz esetben gyűlt meg a bajuk a fővezérrel vagy szultánnal,ha az évi adót egyáltalában nem, vagy csak hiányosan szol-gáltatták be. De amikor Kamuthi Farkas rendkívüli követtúl-önérzetesen, a keleti diplomáciai formákat teljesen mel-lőzve, erélyesen lépett föl Jenő vár kérdésében, a szultán(miután a követet előzetesen letartóztatta) panaszt emeltellene Bethlen Gábornál. Ezzel szemben a megkedvelt ésmegszokott követek, mint Borsos Tamás, Toldalagi Mihály,nagy kegyben voltak és a portai vezérekkel, basákkal, jó-baráti viszonyban közlekedtek. Erdély főurai közül a törö-kök csak nagy ritkán (ha már túl-sok pártviszályt okoztak)tartóztattak le valakit, mint például az ifjú Székely Mózest,kit a Jedikulába zártak. Haller Gábor kivégezte tése épp olyritka, mint érthetetlen eset volt és állíthatjuk, hogy a töröksokkal megbízhatóbb barát volt, mint a német, vagy — saj-nos — sokszor, mint maguk a nemzeti párt urai.

Mint föntebb említettem, a fejedelmi politika egyikirányzata a lengyel trón felé törekedett, mint Erdély hatal-mát növelő összeköttetésre. Ez Báthori István alatt meg isvalósult, amikor lengyel király lett, bár a fejedelemségről le

65

kellett mondania; de azért a helyébe választott Báthori Kris-tófnak tanácsadója volt és voltaképpen Erdély tényleges kor-mányzója maradt. A Báthoriak befolyása igen nagy voltLengyelországban és Krakóban sok kultúremlék tanúskodikróluk. A lengyel nép közt még most is sok monda fűződik amagyarokkal kötött szövetség idejére. A 30 éves háborúideje alatt a svéd szövetségesek is megígérték, hogy bizto-sítják a lengyel trónt az erdélyi fejedelemnek (akkor I. Rá-kóczi Györgynek). Lengyelországgal kapcsolatosan nagyKeleti birodalom ideája lebegett a fejedelmek szeme előtt,törökellenes blokk gyanánt.

Erdély legjelentősebb külpolitikai szereplése kétség-telenül az volt, hogy részt vett a 30 éves háborúban BethlenGábor és I. Rákóczi György alatt. Már az első fejedelmek iskeresték az angol és francia pártfogást; I. Jakab teljes szim-pátiáját nyilvánította az első nemzeti királyoknak, de termé-szetesen, csak erkölcsi segítséget nyújthatott. A franciák isa nemzeti pártot támogatták örökös ellenségeik, a Habsbur-gok ellen. Komoly, pénzbeli segélyről ellenben csak akkorlett szó, mikor a fejedelmek a cognac-i ligához csatlakoztakés a 30 éves háborúban fegyveres erővel részt vettek.

A háborúban magában leginkább a svéd sereg, Thor-stenson alatt és az egyesített protestáns német hadak voltaksegítségükre, míg a portán a francia és Roe angol követsürgette a nemzeti párt érdekeit, igyekezvén kieszközölni atörökök támogatását.

Bethlen nagyszabású terve az volt, hogy az összesprotestáns nemzetek segítségével megtöri a Habsburgok ural-mát mind a Németalföldön, mind Poroszországban, Keletenpedig szorosabban Magyarországhoz csatolja a lengyel ki-rályságot és főleg: hogy alkotmánya biztosítása mellett egye-síti a kettészakadt országot. A terv végrehajtása eleinte sike-resen haladt mind a két fejedelem alatt, de közbejött akadá-lyok mindig megakadályozták a végleges sikert. Először anémet hadak ügyetlenkedése Brünn és Prága alatt, majd adánok betörése Felső-Poroszországba, ami a svédek vissza-vonulását okozta, aztán Gusztáv Adolf halála, de főleg atörökök magatartása. Ezek eleinte mindig pártolták a had-járatot, fegyveres segítséget is készek voltak nyújtani, amígcsak Felső-Magyarországon folyt a harc, de mihelyt a feje-

66

delmi csapatok Bécs felé nyomultak, nemcsak hogy cserbenhagyták őket, hanem titkon ellenük is dolgoztak, úgy, hogya fejedelmek kénytelenek voltak, a Liga akaratának ellenére,többször békét kötni, a portai angol és svéd követek közbe-lépésének ellenére. És ez nem egyszer, hanem többször for-dult elő, Bethlen és Rákóczi alatt egyaránt, úgy hogy a vég-leges vesztfáliai békében 1648-ban, bár az egyik cikk biz-tosítja Erdély függetlenségét, a hatalmak nem találták ér-demesnek, hogy ezért kezességet vállaljanak. Teljesen a hi-báján kívül ugyan, végeredményképpen mégse találták na-gyon beszámítható szövetségesnek Erdélyt.

Hogy a török ez alkalommal olyan kétes szerepet ját-szott, az teljesen érthető: a fejedelmeknek be kellett volnalátniuk, hogy Erdély függetlenségét csak addig tarthatjákmeg, míg a portára nézve nem túl-hatalmasak, de viszontaz osztrákok sakkban tartására alkalmasak. Bethlent, Rá-kóczit csak addig támogatták a törökök, míg Magyarországterületén voltak és győzelmeikkel nem erősítették meg ahelyzetüket annyira, hogy lehetséges legyen elszakadásuk aportától. Mihelyt azonban a fejedelmek olyan megegyezésreléptek a svédekkel, angolokkal és franciákkal, hogy ezekkezességet vállaltak a fejedelemség, esetleg a magyar király-ság függetlenségéért, a török kénytelen volt cserben hagyniőket, sőt ellenük dolgozni, amint azt Bethlen leveleiből tisz-tán láthatjuk. Csak az az érthetetlen, hogy az olyan előre-látó, nagy koncepciójú politikus, mint Bethlen, eleve nemvolt tisztában azzal, hogy a török nem tűrheti a magyarnemzeti fejedelemség végleges megerősödését, különösen ak-kor, mikor a perzsa háborúkkal volt elfoglalva. Ausztriamegveretése, Bécs esetleges kézre kerítése a magyarok által,nem volt a célja, amikor nem volt annyi katonája Európá-ban, hogy Bécs birtokát magának biztosíthatta volna. A szo-limám hadjáratoknak vége volt, amint azt a Thökölyi-félekudarccal végződő bécsi hadjárat megmutatta.

A Thökölyi-mozgalom és Apafi uralkodása franciairányzat felé húzta a nemzeti pártot. A fejedelem és XIV.Lajos nagyfontosságú szerződést kötöttek, melynek értelmé-ben Apafi a bujdosókkal együtt megtámadja a Habsburgokatés ezért évente, ameddig a hadjárat tart, 10.000 tallér segít-séget kap a franciáktól, a franciák tudta nélkül nem köt bé-

67

két Leopolddal, de a franciák viszont biztosítják a portatámogatását. Ennek dacára Sobiesky megverte Bécsnél azegyesített fejedelmi, Thökölyi-féle és török hadakat és a né-met csapatok mindinkább visszanyomták őket. Egymásutánestek el a török kézen levő várak és végre Buda is fölszaba-dult: a francia politika épp úgy, mint később Rákóczi Ferencalatt, csődöt mondott és e kudarcok után már a török semvolt elég erős a fejedelemség támogatására, úgy hogy Apafiés főleg a mindenható Teleki Mihály keresték az összekötte-tést Béccsel.

Új éra köszönt be Erdélyre, mely majdnem teljesenelvesztette eddigi függetlenségét. Végleges megegyezés csaknehezen jött létre, miután Leopold el nem fogadható feltéte-leket fűzött hozzá (mint például német őrség a fontosabbvárakban, a Részek elcsatolása, stb.), a fejedelem jogkörétpedig annyira megnyirbálta, hogy ezek szerint már csak szá-mot nem tévő báb lett volna a bécsi kormány kezében. S amitmég eleinte, a török háború kezdetén, engedett (amikor nagyerdeke volt, hogy a fejedelmet elszakítsa szövetségesétől),azt utóbb, a győzelmek után, mind visszavonta. Erdély ka-tonai megszállása is megtörtént, a „török járom alóli fel-szabadítás“ ürügyével.

Az első balázsfalvi szerződés aránylag eléggé el-fogadható volt, mert biztosította a vallásszabadságot, Erdélymegvédését török betörés esetén, a német csapatok vissza-vonását stb. De, miután Caraffa, mint teljhatalmú katonaimegbízott, felütötte székhelyét Szebenben, az abszolutizmusfenyegető lett és még a ritka tehetségű politikus (BethlenMiklós, aki jól megfontolt diplomát készített elő) sem hárít-hatta el egy hűségnyilatkozati okmány aláírását, melyetTeleki segített fogalmazni. Teleki ezért Bécsből nagyobbajándékot kapott. Ε „homagium“ — behódolás — aláírásafolytán a rendek ezentúl nem mint követelők vagy alkudo-zók, hanem mint kérvényezők tárgyaltak a német kormány-nyal. De még így sem bírtak segíteni a tömérdek kivetettadón és sérelmen.

Némi változás történt, amikor Thökolyi török segít-séggel betört az országba és teljesen megverte a német sere-get. Ε győzelem ugyan nem tartott soká, de mégis volt annyieredménye, hogy Leopold, Bethlen Miklós bécsi küldetése és

68

diplomáciai ügyessége folytán rászánta magát a diplomaaláírására. Ε diploma 18 pontja biztosítja a régi alkotmánybizonyos mértékű visszaállítását. Eszerint:

a vallás-szabadság (a katholikusoknak járó néhánykedvezménnyel) fönntartatik,

az eddigi adományozások, kiváltságok, megerősít-tetnek,

a Werbőczy-féle országgyűlési törvények (az ellen-állási pont kivételével) és a szászok jogai megmaradnak,

hivatalokat belföldiek kapnak,az ország főkormányzóját, helyettesét, a katonai fő-

parancsnokot, főkancellárt, a tanácsurakat, főispánokat, aszékelyek főkapitányát és az ítélő-mestereket az ország-gyűlés felterjesztésére az uralkodó nevezi ki az erdélyi uraksorából,

néhány hivatalba katholikusok tétetnek,évenként országgyűlés tartatik,a kormányzó az országban lakjék és esküdjön föl a

hazai törvényekre,ő maga meg a tanácsurak a királyi kincstártól kapják

fizetésüket,az adó a régi marad,a szabad székelyek mentek a köztehertől,a szabad kereskedés megmarad a régi állapotban,az országban szükséges német őrség élén német gene-

rális lesz, aki azonban az ország ügyeibe nem avatkozik,hadügyekben pedig a kormányzóval, államtanáccsal és azerdélyi hadak főkapitányával érintkezik,

a közigazgatási visszaélések módosíttatnak.A diploma ellenben nem biztosította a közben elhalt

Apafi, fiának a fejedelemséget. Mi több, a német generálisok(kivéve Veteranit), a diploma kikötésének ellenére is mind-inkább belekontárkodtak a közigazgatásba, a katholikusokügyét, ahol lehetett, előtérbe nyomták a reformátusok kárára.A tisztviselők kinevezése is egyre jobban az uralkodótól füg-gött, úgy hogy Erdélyből, a diploma szerződése ellenére, idő-vel osztrák tartomány lett. A hitlevél a magyar király vé-delmi jogát lassanként uralkodói joggá változtatta át. A val-lásról szóló biztosítékok kijátszására — mivel Leopold nemmert nyíltan föllépni a vallásszabadság ellen — a bécsi kor-

69

mány kieszelte a keleti és római egyház unióját a katholikusfelekezet erősítésére, ami' kellő tárgyalások után meg is köt-tetett. Ezzel szemben a református vallásra áttérő görög-keletieket a németek katonailag üldözték és vagyonukat el-kobozták.

Ez időben az ország pénzügyi helyzete mind rosszabo-dott, nemcsak az osztrákoknak járó rendkívül magas hadiadó,hanem a még Apor által kiadott, zsarolás-szerűén behajtottkincstári javadalmak miatt is. A nép nyomorgott, amelykörülmény kiáltó ellentétben állt a kormányzó és egyébfőurak fényűzésével. Az országgyűlés felszólalásai ez ügy-ben csak tetézték a sérelmet: a pénzügy rendezésére, de osz-trák elnöklet alatt, bizottságot alakítottak, mely a kincstáriügy rendezése céljából nemcsak a kormányzót, Aport, ha-nem az egész kormányszéket is mellőzte és Fehérvárra tele-pedett, ahonnan az ország finánciáit kezelte.

Közben a magyarországi sérelmek is mindjobban nö-velték a „Bujdosók“ (Kurucok) számát, akik végre RákócziFerenc vezetésével nyilt fölkelést szerveztek s ez lassan át-terjedt az erdélyi elégedetlenekre is. A kormány ugyan eré-lyesen ellenezte a mozgalmat Szebenből, de a német hadaknem lévén elég erősek, a fölkelők csakhamar meghódítottákaz országot — Marosvásárhelyen fejedelemmé választottákRákóczit és helyreállították a régi status quot. Ez az ered-mény, sajnos, a francia szövetség segítségével sem tartottsokáig, mert az újonnan jött német csapatok lassan vissza-szorították a kurucokat. Leopold utóda, I. József, teljesamnesztiát adott, ami sok bujdosót visszajövetelre késztetett,úgy hogy Rákóczi ügye mindjobban hanyatlott és a szatmáribékével 1711-ben ismét helyreállt a rend. Rákóczi pedigFranciaországban, majd Rodostóban élte száműzetését.

A fejedelemség ügye végre is egészen letűnt és ErdélyÖnkormányzata is a múlté lett. Bár az Unió Magyarország-gal csak 1848-ban mondatott ki, Erdély egy egész századonát nem játszott külön szerepet a magyarság terén; a régi időkpolitikusai is letűntek a bécsi kormány raffinait uralma alatt.Az országgyűlés elvesztette fontosságát, csak rendeletekethozott: a főbb hivatalok alig töltettek be: a jezsuitákatmegint letelepítették, az adó évről-évre növekedett. III. Ká-roly alatt a magyarok elfogadták a Pragmatica Sanctiot,

70

tiltakozásuk ellenére a székelyeket is megadóztatták; a bécsikormány jogtalan pereket folytatott és az önkényes uralomnapról-napra növekedett, mert nem volt, aki ellentálljon.Ar nemzeti érzés és akaraterő mindinkább gyengült, a nyu-gati befolyás alatt. A bécsi udvar és a gazdasági föllendüléselernyesztette a magyarság egyéniségét. Apor Péter „Lusus-Mundi“-jában siratja a régi magyar világot és a nyugatiszokások fölvevését. Mária Terézia különösen értette a fő-uraknak Bécsbe csábítását és sok hasznos gazdasági megegyéb reformjával palástolta tényleges céljait: az elnemze-tiesítést és a katholizálást. Alatta szervezték meg a székely,szász és oláh határőr-ezredeket, melyeknek összeírásánálés áttelepítésénél a székelyek egyik zendülését Mádéfalvánnagy vérengzései verték le.

II. József elnémetesítő kísérletei fokozták a szászoknemzeti érzését, míg népszámlálási és földfölmérési rendele-teire Hóra és Kloska vezetésével föllázadt az oláh nép. Ezjobbágylázadás volt, de a görög-keleti pópák pártja naprólnapra növekedett a jezsuiták térítő buzgósága ellenére —vagy éppen emiatt. A disszidenseket, akik mindinkább oroszprotekció alá vetették magukat, nem lehetett elnézni és akormány végre is először a pesti szerb püspökség, majdkülön és önálló püspökség alá rendelte őket. Mint negyediknemzet azonban még nem szerepeltek. A szerint, hogy tar-tózkodási helyük, meg birtokuk révén milyen nemzet jog-köreibe tartoztak, olyan nemzetiségnek számítottak.

I. Ferenc reformellenes uralkodása Erdélyben isészrevehető, ahol különben a civilizáció sokkal alacsonyabbfokon volt, mint pl. Bécsben. Különös lélektani jelenség,hogy amíg a Fejedelemség alatt a lelki-műveltség — amintazt a vallási türelem és egyéb széles látkörű intézmény bizo-nyítja — magasabb fokon állt, mint Európa többi országá-ban, az osztrák uralom alatt a nemzet minden közgazdaságiés szociális előmeneteltől elzárkózott. A nemesség nem akartaévszázadokon át féltékenyen őrzött szabadságát a népre, ajobbágyságra is kiterjeszteni. Lehet, hogy ez csak ösztön-szerű ragaszkodás volt a múlt törvényeihez és alkotmányá-hoz, amelyből ezen kívül úgy sem maradt semmi, de lehet,hogy visszahatás bizonyos csökönyös elernyedtség volt azelőbbeni századok tevékenységével szemben. Viszont az is

71

lehet, hogy az osztrák — azaz bécsi — befolyás folytán anemesség, kizökkenve eddigi kerékvágásából, a neki egészenúj fényűzés vonzó hatalmába esett és, természetesen, nemakart lemondani olyan jogokról, melyek vagyoni helyzetétbiztosították. Bárhogyan történt is, bizonyos, hogy Erdélysokkal később csatlakozott a Széchenyi-féle reform-eszmék-hez, mint Magyarország és csak Wesselényi föllépése ráztaföl végre aléltságából.

A magyar nemzeti szellem fölébredése természetesenpárhuzamosan ment a nemzetiségek fejlődésével, amit kü-lönben is Bécs és Metternich a kulisszák mögül folyton szí-tottak a magyar, lengyel és olasz törekvések ellensúlyozá-sára. A szász, mint német faj, különös kegyben volt és, ter-mészetes, hogy a magyar nyelv hivatalossá tétele ellen dol·gozott, éppen úgy, mint az Erdélyi Múzeum és egyéb másmagyar kulturális intézmény ellen is. Az oláhság, persze,követte a szászok példáját, miután a román nemzeti gondo-lat, a római leszármazás és ehhez hasonló nagyhangzásúeszmék terjesztésére hivatottnak tartotta magát.

Nagy-Románia gondolata, sajnos, nem a két Vajda-ságban érlelődött, ahol a fanarióta és a török meg orosz be-folyás az oláh népet inkább elnyomta, hanem magyar föl-dön, Erdélyben — magyar befolyás, magyar iskolázás ésművelődési lehetőségek alatt. És csodálatosképpen az erdélyinemesség egyáltalán nem eszmélt erre. Wesselényi volt azegyetlen, aki észrevette a nagy veszedelmet és sürgetve azegyesülést Magyarországgal, külön nemzetiségi törvénytdolgozott ki. Az oláhok, látván, hogy az egyesülés esetén el-enyészően kis számban lesznek az egész Magyarországgalszemben, természetesen ellenezték az Uniót, míg a szászokegy része, szabadságuk biztosítása mellett, nem idegenke-dett a gondolattól. Az Unió létre is jött az 1848-iki kolozsváriországgyűlésen a románok tiltakozása ellenére. A hivatalosnyelvet és a föld megváltást szabályozó törvényeket már ámagyarországi gyűlésen tárgyalták.

Ezalatt Bécs, nem is nagyon titokban, szította a nem-zetiségi kérdést és katonai parancsnoksága alatt megengedteaz oláhok és elégületlen szászok fegyverkezését. Az úgyneve-zett „békéltető bizottság“ sok vérengzéssel akarta leszerelnia magyarok fegyverkezését. Csakhamar megkezdődött a

72

nyílt harc, mely eleinte a román és császári hadaknak ked-vezett, de miután Bem tábornok, akit Kossuth állított azerdélyi hadak élére, ideig-óráig megint visszahódított min-dent, az oláhok, kiknek teljes elszakadását az osztrákok semhagyták jóvá, végre is egyezkedni kezdtek a magyarokkal.Ekkor azonban az oroszok bejövetele eldöntötte a harcot: amagyarok kénytelenek voltak letenni a fegyvert a túlnyomóerő előtt.

A Szabadságharc kudarca után Erdélyben is megkez-dődött az abszolutizmus, a politikai üldözés és a perek kor-szaka, amely alatt Bécs csak a szászok irányában volt enge-dékeny. Még az oláhok is süket fülekre találtak, mikor kétfontos memorandumban az „egységes román állam“, vagyisDákó-Románia (az egyik osztrák, a másik török védnökségalatt) megalakítását kérték, sőt kisebbségi kérdésekben iselestek a bánáti szerbek és szászok kedvezményeitől. De aszászok sem érték el ábrándos céljukat — a szász Mark-grafschaft szervezését osztrák uralom alatt — és ezért idő-vel ők is elidegenedtek az új kormányzattól. Ehhez járult aközgazdasági nyomor, a devalváció, a termelés csökkenésea nagybirtokosoknál, akik az úrbér megváltásaképpen csak akiegyezéskor kaptak teljes kárpótlást, úgy hogy jobbágyaik-tól megfosztva, kellő forgótőke nélkül nem bírtak megfelelőgazdasági gépeket beszerezni. A jobbágyság fölszabadításaegyébként, még nemzetiségi szempontból is, káros volt, mertezáltal számos oláh jutott földhöz, akikből szinte egy csa-pásra elég erős oláh kisgazda-társadalom keletkezett.

1854-ben, miután a császári nyílt parancs megszün-tette az ostrom-állapotot, a magyarság újra lélegzeni kezdettés előbb kulturális téren mozdult meg, az „Erdélyi Gazda-sági” és az „Erdélyi Múzeum“ Egyesület megalakításával,majd megkezdte a tényleges politikai szereplést is. 1860-ban,a külpolitikai kudarcok után, az uralkodó részben helyreállí-totta Erdély alkotmányát az októberi diplomával, de mivelnem az 1848-iki törvényt vette alapul — az egyesüléstMagyarországgal — a magyar képviselők a passzív rezisz-tencia álláspontjára helyezkedtek és se a szebeni tartományigyűlésen, se a bécsi közös gyűlésen nem vettek részt, sőtotthagyták a közigazgatást is, ahol helyükben a tudatlanoláh tisztviselők olyan gyászos és végzetes rendszert foly-

73

tattak, hogy még az oláh elemekkel is meggyűlöltették ma-gukat. A bécsi, a Schmerling-féle politika sehogy sem váltbe, a szász és román képviselők egyáltalán nem értettek egyetés miután Erdély költségvetése és a vasút kérdése roppantigazságtalanul dőlt el, a nemzetiségek is mind jobban elfor-dultak Ausztriától, úgy hogy a kiegyezéskor összehívottországgyűlésen a többség a Magyarországgal szükségesUnióra szavazott. A szebeni tartományi gyűlésen már elő-zőleg kimondották volt a négy nemzet egyenlőségét és ahárom nyelv törvényesítését.

Közben III. Napoleon erős nyomására, a két vajdaságegyesülése után, török szuverenitás alatt, megalakult Cusá-val a független román állam, melyet a berlini kongresszus1878-ban ismert el. Az 1880-ban létrejött királyság Caroluralkodása alatt külpolitikailag inkább a monarchiával tar-tott, míg utóda, Ferdinánd, Oroszországgal szövetkezett.

A kiegyezéssel megszűnt Erdély önálló politikai sze-replése, miután teljesen beleolvadt az anyaországba.

Erdély jövő politikája természetesen az anyaországirányzatától is függ; nem járhat önálló utakon, maga-szabtairányban, mert ehhez faji szempontból nem elég erős, deezzel szemben kell, hogy bizonyos pontig befolyásolja Ma-gyarország külpolitikáját, már csak azért is, mert egyedei-nek, faji tisztaságuknál fogva, biztosabb a politikai ítélete,faji ösztönük is erősebb, mint elnyugatiasodott testvéreiké.

Magyarországnak gazdaságilag és kereskedelmileg ajövőben mindinkább Keletre kell terjeszkednie, mivel Nyu-gaton már úgyis gazdasági túltermelés és szellemi túlnépe-sedés van. Országunk lesz az összekapcsoló tényező Kelet ésNyugat között — még sokkal inkább mint eddig — ésMagyarország fogja a Balkánra vinni a kultúrát és gazda-sági civilizációt. Jobban tudatában kellene lennünk fajunkúttörő hivatásának ezen a téren. Ebben a munkában pedigErdélynek lesz fontos szerepe, Erdélynek, mely a székelyekrévén eddig is Kelet felé fordult és ilyen irányú tovább ter-jeszkedését csak az összeköttetések hiánya gátolta. A mon-archia idejében minden vasútvonalat csak hadügyi szem-pontból és nem az ország egyes részeinek gazdasági kiakná-zása céljából irányítottak és építettek. Ez okozta aztán, hogyaz egész Székelyföld és népe, természeti kincseivel, gazda-

76

sági termékeivel, sokoldalú ipari lehetőségeivel parlagonhevert és egyáltalán nem volt módja, se alkalma hivatásá-nak teljesítésére.

De, hogy, a jövő ázsiai föllendülés esetén, kivel,hogyan és miként kell egyesülni — azt majd csak a jövőkialakulás fogja megmutatni és a faji ösztön, mely a kellőpillanatban érvényesülni fog. Jelenlegi törekvésünk azlegyen, hogy erősítsük, gyarapítsuk ezt a faji ösztönt, hogyszükség idején ne hagyjon cserbe bennünket.

zetbe tömöríteni, rövid fejezetben ismertetni, nehéz, mert aműveltség nemcsak elvont lelki folyamat, hanem sokoldalútényező, mely az emberiség szellemi fejlődésének különbözőmegnyilvánulásaiban érvényesül. Értem: gondolkodásmód-ban, erkölcsökben, törvényekben, szokásokban, művészetben,stb. És mindegyikről száz meg száz oldalt lehetne írni, föl-világosi tásukra pedig töméntelen adatot előkotorni családilevéltárakból, könyvtárakból, padláson pókhálósodó vas-ládákból, fiókok sárguló irathalmazai közül.

És így van ez Erdély esetében is. Mert talán sehol avilágon nincs annyi családi krónika, napló, följegyzés, minta régi erdélyi családoknál, — följegyzés, évkönyv, melybőlnapról-napra össze lehetne írni a régieknek nemcsak törté-nelmi múltját, hanem ágas-bogas teendőit, apró-cseprőbajait, birtokaik, háztartásaik, életmódjuk minden csínyját-bínját. De sajnos, sehol a világon nem törődtek oly kevéssé

78

ezeknek napvilágra hozatalával, mint éppen Erdélyben ésMagyarországon.

Kivéve a Kemény és Mikó által az „Erdélyi Törté-nelmi Adatok“-ban kiadott naplókat és néhány egyébkiadást, a múlt élet ereklyéi: küzdések, örömök, fájdalmakmegörökítései legtöbbnyire ott porladoznak, halványulnak— és pusztulnak — a könyvespolcok mögött, vagy a fiókokalján. Miért? Azért, mert a háború előtt vajmi kevés embertérdekelt az ilyesmi, most pedig, mikor a nemzeti üldözésfolytán fölébredt a ragaszkodás a dicső múlthoz — most,mikor a mindennapi létért folyik a küzdés, már nem telik alelkiekre.

Pedig éppen most kellene kutatnunk nagy elődeinkéletét, küzdéseiket, keresztültörtetéseiket harcon, osztrák-tatár pusztításokon, pestisen és a mostanihoz hasonló zordidőkön. Erőt meríthetnénk és reményt, tapasztalatot: elkerül·hetnők azokat a hibákat, melyekbe apáink estek.

Érthetetlen nemzetünknél a háború előtti idők közö-nyössége múltja iránt, hiszen más országok irodalmábancsak úgy nyüzsögtek a memoárok és levelek, sőt mi több:nálunk a művelt osztály majdnem többet tudott a Mme deSévigné-k, de Stael-ek és Prince de Ligne-ek leveleiről éséletleírásaiból, mint a Kanizsai Dorottyák, a Csáki-Wesse-lényi Annák levelezéséből. Pedig hazánk nagyasszonyai, hanem is alkottak irodalmi „salon“-okat, mint angol és francianem is alkottak irodalmi „salon“-okat mint angol és franciakortársnőik, nemzetükön belül azonban ép olyan nagyok, hanem fontosabbak voltak, mint ők. Történelmi családainkasszonyai önfeláldozó munkásságukkal, fiaiknak vallásos,erkölcsös nevelésével, egyéni tudásukkal, jótékonykodásuk-kal és birtokaiknak szakszerű kezelésével igazi védőbástyáivoltak a magyar nemzeti eszmének és a magyar népnek.Ránk maradt tömérdek leveleik megannyi tanúságai nemes,nagy lelküknek és koruk műveltségi állapotának.

De erről majd később, a maga helyén. Előzőleg mégvissza kell tekintenünk Erdély korábbi történetére.

Egyéni műveltsége, természetesen, csak a fejedelmiidőkben kezd kialakulni, de azért már előzőleg is látunkkülönbséget a két országrész között. Ez a különbség, köz-vetlenül a mohácsi vész előtti időkben, sajnos, nem előnyös

79

Erdélyre nézve, mert akkoriban a közrend és a nép állapotasokkal ziláltabb volt, mint az anyaországban. Egy Dózsa-féle lázadás csakis ott üthette föl a fejét leírhatatlan kegyet-lenkedéseivel, ahol a jobbágyság és a nép többi rétegeire is(mert hiszen a mozgalom feje lófő-székely volt) embertelenelnyomás és igazságtalanság nehezedett és ahol a hadakozásnapirenden volt.

Az embertelen elnyomást legkivált Báthori Istvánvajda kezdte és fokozta hallatlan zsarnokságával és kapzsi-ságával, de nem maradtak mögötte a dézsmaszedők és ökör-sütők garázdálkodásai sem. Míg Biharban jómódú paraszt-gazdákat látunk, addig Erdély területén sok helyt betevőfalatja sem volt a népnek. Növelte ezt a vigasztalan állapo-tot, természetesen, a sok határvillongás és tatárbetörés is,ami az úgyis harcias székely népet még bátrabbá, mondhat-juk: még vadabbá tette. Nem csodálkozhatunk, hogy ezekaz emberek, akik a folytonos harcokban naponta kockáztat-ják életüket és sohasem tudják, ha elmennek hazulról, hogytávollétükben nem gyilkolja-e le családjaikat, nem dúlja-eföl otthonukat a tatár, — akik azzal dicsekszenek, mennéltöbb ellenség feje fityeg le a nyereg-kapájukról: —nem cso-dálkozhatunk, hogy olcsóba veszik az emberéletet, a kínló-dást, a vérontást.

A halálbüntetés napirenden volt akkoriban és azorr- és fülcsonkítások a legkisebb vétekért is kijártak. Demég Ázsiából eredő, vagy tatártól átvett szokások is diva-toztak, így pl. a várfalakon kopjára szúrt ember-fejek,koponya-díszek és hulla-piramisok, melyek Dzsingiszkántömegsírjaira emlékeztetnek, vagy a perzsák „HallgatásTornyaira“, melyeknek tetején a nap, meg a szél és a kese-lyuk tisztították fehér csontvázzá a kitett holttesteket.

A folytonos háborúskodásnak az a következménye is lett,hogy a sok, magát szabadnak érző harcos, csendes időkbensem volt hajlandó otthon gazdálkodni és a földet túrni. Le-alázónak, jobbágysorsnak tekintette ezt a foglalkozást. Leg-föllebb állat-tenyésztéssel és állat-kivitellel foglalkozott, deaz utóbbit viszont a törvény tiltotta be minduntalan,amennyiben a kivitelből a kincstár akart meggazdagodni.Ε kevéssé fényes kép mellé ne felejtsük el megfestenia városok életét és fejlődését, melyek akkortájt, de meg már

80

az Anjouk korától kezdve is virágzó állapotban voltak. Minda két nagy uralkodó számtalan, értékes kiváltsággal aján-dékozta meg mind a magyar, mind a szász városokat. Azutóbbiak akkor élték fénykorukat, amennyiben az Afrikakörüli víziút nem lévén föltárva, a keleti kereskedelem nagyrésze Kis-Ázsiából Erdélyen át vonult a Hansa-városok felé.Természetesen Velencével is élénk volt az adás-vevés, úgy,hogy a szász városok nemcsak keleti szőnyegeket, fegyvere-ket és velencei értékes selymeket, arany-ezüst szövött hol-mit, üvegeket, drágaságokat hoztak az országba, hanemmaguk is nagy művészi föllendülésre buzdultak ez által.

Ekkor épült a sok késő-góth és góth-renaissance át-menetű templom és épület, pl. Szászrégenben, Kercen, Hal-magyon, Besztercén és a többi szász városban és ekkor ké-szült a gyönyörű ötvösművek egy része is. Mint jeles festő,a XIV. század végén Nikolaus mester működött Szebenben;az ottani üvegfestmények és egyéb képek tőle származnak.Hasonló nevű festő Kolozsváron is dolgozott. Ennek Mártonés György fiai voltak a híres szobrászok és ércöntők; gyö-nyörű munkáikból, sajnos, csak a prágai Szent-György-szobor maradt reánk. Hogy hogyan került Prágába, nemtudjuk: némelyek szerint IV. Károly császár és cseh királyrendelte meg, mások pedig azt állítják, hogy Nagy-Lajosajándékozta az említett uralkodónak.

Akárhogy történt is, a szobor művészi értéke roppantnagy és bátran vetélkedhetik a Nyugat akkori leghíresebbalkotásaival. A kritikusok a legkülönfélébb nézeten vannakérdemeit illetőleg: ki ezt a tulajdonságát emeli ki, ki azt, amiviszont azt bizonyítja, hogy nem egy figyelemreméltó tulaj-donsága van. Stílusáról Czakó ezt írja: „a szobor mestereia középkori francia művészet tanításait olasz iskolában kap-ták s azokat a maguk magyar lelkén átszűrve alkalmazták:ezzel váltak minden tekintetben eredetivé“.

Ugyanezt mondhatjuk a legtöbb festő és egyébművészről is: ha külföldön születtek is és ha tanulmányai-kat nem is itthon végezték, műveikben mégis van mindigvalami egyéni, sajátos vonás, mely a magyar, azaz erdélyiszellem és környezet közvetlen befolyása és átidomító ereje.Még a szász városok is, amelyek pedig eléggé önmagukbazárkózottan éltek és régebbi egyéni kultúrájuknál fogva

81

kevésbbé voltak fogékonyak idegen befolyással szemben, —még ezek sem kerülhették el a „genius locit“ és a körülöttüklakó nép egyem jellemvonásainak hatását. Ez leginkábbötvösművészetükön és cserépedényeik mintáin vehető észre.

Márton és György mester egyéb alkotásai főkéntNagyváradot díszítették, így pl. Szent-István, Szent-Lászlóés Szent-Imre bronzszobrai a székesegyház ékességei voltak1370-ből. Húsz évvel később pedig Szent-László lovas-szobrátemelték ugyanott. Ezekből azonban, sajnos, semmi semmaradt ránk, hacsak nem a győri székesegyház Szent-Lászlóhermája, mely valószínűleg a váradi lovas-szobor fejénekmása. A székesegyház elpusztulása volt a legnagyobb csa-pás, mely a magyar művészetet érhette. Tudjuk, hogy gaz-dagságra és pompára vetélkedhetett a fehérvári koronázótemplommal és valószínűleg hazánk legkorábbi freskó-ciklusai díszítették s alighanem ezek lehettek mintái a szé-kely templomok elmaradhatatlan Szent-László-legenda kép-sorozatainak.

Az említett két nagy szobrászon kívül csodálatos-képen nem tudunk másokról az akkori időből. Szobrászatiemlékeink se nagybecsűek, ami annyival érthetetlenebb, mertkét ilyen ritka tehetségű mester valószínűleg tanítványokatis nevelt, sőt maguk is már .bizonyos kifejlett iskola növen-dékei voltak. Ezzel szemben az akkori és a renaissance-kor-beli síremlékek többnyire csak ruházattörténeti szempont-ból érdekesek. A XV. századbeli emlékeink közül említésreméltók még a nagyszebeni keresztkút, a szentségtartó, akórus padjai, a harangok, úgy szintén a gyönyörű stolzburgikereszt, mely az ötvösművészet remeke és a Heltai ostenso-rium. Festésben pedig a híres Rozsnyai-féle keresztre-feszítésés a Mátyás-korabeli brassói Szűz-Mária kép. A renaissanceelső pirkadása a Hunyadiak korában mutatkozik, azonbana humanizmus teljes virágzását csak a fejedelmek alatt érteel, mert a bécsi egyetemen tanuló szász ifjúság csak akkori-ban honosította meg az ott látott új irányt.

A Hunyadiak, főleg Mátyás, nagyon elősegítette amagyar városok fejlődését, még pedig kiváltképen Kolozs-várét, az ő szülővárosáét. Bár politikájának súlypontját nemKeletre fektette, mint az apja, mindazonáltal átlátta Erdélyfontosságát, mint a nyugati civilizáció legkeletibb kiszögellé-

82

sének védőbástyáját és tekintettel erre, nem tévesztette szemelől a vajdaság fellendülésének fontosságát. Legszebb épít-kezési emlékünk e korból kétségtelenül Vajdahunyad vára,melyet még Hunyadi János építtetett újra, a francia renais-sance módra, a XIII. századbeli vár fölhasználásával. (Köze-lebbi leírását majd az építkezési fejezetben közlöm.)

Miután a fejedelemség megalakulása körül támadtzavargások lecsillapultak, különösen Báthori István bölcsuralma alatt, békés idők következtek Erdélyre s ez a körül-mény biztosította a városok nyugodt fejlődését. Míg azalföldi és dunántúli városokat a török többszörösen feldúlta,addig Erdélyben a Basta-sarcolásokat, a tatárbetörést és az1848-iki fosztogatásokat kivéve, az erdélyi városok nyugod-tabban és egyöntetűbben fejlődhettek, lehetővé tevén azegyéni jellegzetességek meggyökerezedését. A felvidéki váro-sokat, meg talán Pozsonyt, Sopront és Kőszeget kivéve, azanyaországban seholsem találunk az erdélyi kis városokhozhasonló kultúr-gócpontokat és történelmi egységeket, ami-lyenek voltak pl. Kolozsvár, Segesvár, Beszterce és a szászvárosok általában. A nyugalmas időkkel és a fejedelemségmegalakulásával már a nép jóléte is fokozódott, amennyi-ben humánus törvények igyekeztek megszüntetni a vissza-éléseket a dézsma- és harmincadfizetés körül, meggátolvánegyúttal a kincstári tisztviselők visszaéléseit is.

Főleg Báthori István, Bethlen Gábor és I. RákócziGyörgy nevéhez fűződik tömérdek rendelet és üdvös törvény.Utóbbiakat, mivelhogy addig nem volt rendes törvénykönyv,hanem az országgyűlés esetről-esetre szabta meg az eljárást,mint Angliában is, I. Rákóczi György a „Compilata“-banés az „Approbata Constitutionis“-ban gyüjttette össze. Ezvolt az első erdélyi törvénykönyv, mely az osztrák uralomalatt és még a Magyarországhoz csatolás után is érvény-ben volt.

Hogy helyes képet nyerjünk Erdélynek XVI. század-végi és XVII. századbeli állapotáról és műveltségéről, leg-célszerűbb, ha éppen az akkori törvények alapján világítjukmeg ezt a korszakot, mely Erdély fénykorát jelenti és egyénikutúráját képviseli. Természetesen sok minden máskéntvolt az életben, mint a papíroson, rengeteg volt a visszaélésis, de azért a kép, melyet nyerünk, hú tükre az államfő és

83

az ország ügyeit vezető tanácsurak és egyéb főurak nézetei-nek és kultúrfokának. Ezek szerint a két Rákóczi alatt akövetkezőket látjuk:

A termés általában a fiscust illeti. Ezt a kiváltságotnéha fölfüggesztették. A hadjárat alatt megkárosult föld-mívelő kártérítést kapott. A legeltetési kihágásokat szigo-rúan büntették. A jó törvények mellett is sok panasz merültfel a fiscus tisztjei és a dézsmások ellen. Az iparosok mindcéhekre voltak osztva. Abban az esetben, ha nem tettek ele-get hivatásuknak, megszüntették a céhet. Az árakat azországgyűlés szabta meg. Csak helybeli ácsokat és kőmívese-ket volt szabad foglalkoztatni, kivéve, ahol nem voltakelegendő számmal. Miután I. Kákóczi György alatt kevesenvoltak, ő Danzingból hozatott kőmíveseket, kik a boltíveket„11 ölnyi szélességre is mesterségesen és állandóan meg tud-ták csinálni“. Az ötvösök többnyire Kolozsváron és Jenőndolgoztak.

A mesterembereket a fejedelmek inkább rosszul fizet-ték. A külföldre küldött mesteremberek is többnyire nyomo-rogtak. Ágyúöntőkért Lengyelországba küldtek. Fejedelmiutasítás volt, pl. ez is: „Hozzanak olyan mestert, ki olyanoszközt tud csinálni, kivel a sárt a víz fenekéről fel tudjaszedni és hajóba hányni!“ A kereskedelem majdnem kizáró-lag a fiscus kezén volt, de az országgyűlés néha, rövid időre,engedélyezett szabad kereskedést is. A fiscus megszabott áronvásárolta a termékeket a termelőtől. Ez saját szükségletérevisszatarthatott bizonyos mennyiséget. Más ember pénzénidegen ember részére nem volt szabad marhát venni. A keres-kedelem főleg Bécs és Lengyelország felé ment. Bécsben ügy-vivő is voit. A zsidók már akkor is nagy szerepet vittek,főleg a rendeletek kijátszásában, pedig feladatuk volt „azország kereskedelmét bővíteni és nem szűkíteni“. A marha-eladás körül sok visszaélés lehetett, amint a tömérdek szi-gorú törvényből látjuk. Ékszereket a fiscus Bécsben vásá-rolt. Hadi felszerelést Lengyelországban.

Az utak és hidak fönntartására sok hasznos törvényttalálunk. Az országutakat a községek és városok voltak köte-lesek jókarban tartani, büntetés terhe mellett. Fönntartásuk-hoz az állam is hozzájárult. A havasokon keresztül Oláh-országba és Moldovába vezető utakat fej- és jószágvesztés

84

terhe mellett nem volt szabad használni. A hidak építői és aköltségesebb utak rendben tartói vámot szedhettek, de ha nemjavítgatták hídjaikat, akkor elvesztették vámszedési jogaikatés ráadásul a szóban forgó hidat is rendbe kellett hozniuk.A vám fizetésétől minden időben sokat fölmentettek. így pl.a posta-vivőket, a nemeseket majdnem mindenütt, továbbáa nemesek ügyeiben járó jobbágyokat, székelyeket, sóhordó-kat, szász és debreceni kereskedőket, stb. A vámszedéshezkülön fejedelmi engedély kellett. A Maroson, Szamoson»Oltón és Hévizén hajók közlekedtek. A szállítók vámot fizet-tek rakományukért.

A törvények általában igen humánusak. Csapásokesetén az adózást leszállították, pl. pestis, hadjárat, tűzvész,stb. esetén. Sajnos, nagyon sok volt a visszaélés. Adó kétfélevolt: a) rendes és b) rendkívüli adó. Rendes volt a fej- éskapu-adó. Fejadót a „taxás városok“ fizettek. Ez a körül-mények szerint változott. Kapupénzt porta szerint fizettek,néha 20, vagy 22, 24 forintot. Az adókezelőknek és beszedők-nek szigorú büntetés mellett kellett törvényesen eljárniuk.Azonban itt is sok a visszaélés.

Az egyenes adók a kincstárba folytak az ország szük-ségleteire, meg a portai adó fizetésére. Rendkívüli adókatpénzben vagy ingyenmunka alakjában vetettek ki a vég-házak, a konstantinápolyi erdélyi-ház tatarozására, foglyokkiváltására, stb. Az adó összegét mindig nagyon tapintato-san állapították meg. A fej- és kapu-adó mellett, főleg a szé-kelyeknél, volt néha marha-, eke- és jobbágy-adó is. Adót afiscus is fizetett. Az adózás nyilvántartására honoráriumok,„regestrumok“ voltak letétben a káptalanoknál, melyeketezek, bárkinek kérésére kötelesek voltak kiadni.

Az adókötelesek többnyire rendesen fizettek, ellenkezőesetben a végrehajtó szedte be rajtuk az adót. Ha önhibáju-kon kívül nem bírtak fizetni, akkor haladékot kaptak és ki-tűzött határidőn belül fizethettek. Itt is sok a visszaélés. Voltolyan adó is, amely egyenesen a fejedelem kincstárába folyt.Az „Approbata Constitutionis“ szerint a fejedelmek jöve-delmi forrása is az ország tulajdona, melyet a fejedelemnekcsak haszonélvezetképen engedtek át.

A dézsmát búza, köles, len, kender, lencse, borsó,szőlő, bor, bárány, baromfi alakjában szedték. A szegény

85

népnek sok kára volt a késlekedésekből és egyéb visszaélések-ből. A dézsma fizetése alól is voltak fölmentettek. Nem fize-tett dézsmát a nemes és a székely. Harmincad volt az adó akivitt vagy behozott jószág után. Nemes ember a saját jószá-gán termelt állat után nem fizetett harmincadot, a jobbágysem az után, amit saját udvarán tenyésztett. A harmincad-szedés bizonyos helyekhez volt kötve; ilyen helyek voltak,pl. Törcsvár, Déva, Dés, stb. Csalás esetén a nemes ember iselvesztette összes marháit. A nem fizetésért és visszaélésértszigorú büntetés járt.

A sóakna-jövedelmek a kincstárt illették. Fejedelmiengedély és az országgyűlés beleegyezése nélkül nem voltszabad sóaknát nyitni. Nemes ember a saját birtokán lévősót szabadon használhatta, de nem adhatta vagy ajándékoz-hatta el. A fiscus szabadon kereskedhetett a sóval az ország-gyűléstől megszabott áron. Kereskedők csak a fiscustól vettsóval kereskedhettek. Az aknákat a jobbágyságnak kellettmívelnie. Arany-, ezüst-, réz- és kőbányát nyitni és mívelnimindenkinek szabad volt. Az ezüst a fiscus közönséges jöve-delme volt. Mivel az országban kevés volt a vas, ezt súlyosbüntetés terhe mellett nem volt szabad kivinni. Az aranyporszintén a fiscus jövedelme. Titkos eladójára vagy vevőjérenagy büntetés hárult, még ha a tulajdonos nemes embervolt is.

Kéneső-bányát mindenki nyithatott, de a terméstcsak a fiscusnak adhatta el. Ha magántulajdonos külföldreadta el, roppant szigorú büntetést kapott: néha fej- és jószág-vesztést is. 100 q kéneső ára I. Rákóczi György idejében 4000tallér volt. Egyéb fiscus-jövedelmekhez tartozott pl. a salét-rom, amit saját használatára bárki főzethetett, eladásraazonban csak engedéllyel és csak akkor, ha a fiscus nemakarta átvenni. I. Rákóczi engedélyt kér salétrom behoza-talára királyi birtokról, II. Rákóczi alatt pedig a császárfolyamodik salétromért. A fiscus ezenkívül még a talált kin-csek egyharmadát is megkapta és a pénzbírságok kétharmadrészét is.

A teherviselők, azaz adózók ölfa vágására is köte-lezve voltak, amit nem lehetett pénzzel megváltani. Ölfákata földesúr tartozott szállítani. A fiscus sójának elhordása istöbbnyire közteher volt. A teherviselés nem nehezedett egy-

86

formán minden adózóra. Az „ingyen gazdálkodás“, azazfejedelmi útlevéllel ellátott utasok elszállásolása, ellátásalovaikkal együtt, igen súlyos teher volt, amely azonban anemesekre nem volt kötelező. Ε körül volt a legtöbb vissza-élés. Főleg az utazó katonaság követelőzött sokat. Ezt a tör-vényt idővel módosították is, amennyiben később csak azingyen-lakás-adás volt kötelező.

A teherviselésből származó bajokat illusztrálja a szá-szok 1649-iki országgyűlési beadványa: A falusi jobbágy-ság és városi lakó tönkre megy a súlyos terhek alatt, né-mely falu már egészen elpusztult, nem tudják templomi ésegyéb építkezéseiket elvégezni. A városi lakó is képtelenerre, mert a szegény kézmíves annyit sem keres, amennyi-ből a családját eltarthatná. A jobbágyság fő-terhe a kikö-tőkbe való sóhordás, ami megakadályozza a szántást és szőlő-mívelést, stb. Az országgyűlés igyekezett ezen enyhíteni, denem sok eredménnyel.

A „postálkodási“ jog egyedül a fejedelem, azaz afiscus joga. Ez azt jelentette, hogy a fejedelem leveleinektovábbszállítására a falvak kötelesek voltak egyik falutóla másikig ingyen lovat és szekeret adni. Magános egyén nemélhetett e joggal, bár ez, a tilalom dacára is sokszor meg-történt. A postások is sok visszaélésre adtak jogot. A falvakcsak „salvus conductus“-ra voltak kötelesek fuvart adni.Pénzt ezért nem követelhettek. A postások ellenben sokszorellopták és eladták a lovakat, úgy, hogy némely falu egészenkifogyott lovaiból. Szükségtelen megjegyezni, hogy a postaigen lassan működött, így pl. II. Rákóczi levele Gyulafehér-várról Besztercéig március 9-től egészen 18-ig utazott. Hanagyon fontos és sürgős volt a levél, úgy akasztófát rajzol-tak rá, annak jeléül, hogy ha a küldönc nem idejekoránhozza meg a levelet, akkor fölakasztják.

Az építkezés terén következők történtek: Jenőt,Lúgost, Karánsebest, Ónodot, Gyalut, Patakot, Fogarast,Reglicet, Husztot és Váradot rendbe hozták és kijavították.A Kolozsváron elpusztult jezsuita-templom helyén I. Rákóczikollégiumot, papi és tanító-házat építtetett. II. Rákóczi alattFehérváron országházat, Konstantinápolyban pedig újerdélyi házat építettek, Gyulafehérváron pedig még kollé-giumot és Háromszéken templomot.

87

Az idegen telepesek nem voltak teherviselésre köte-lezve, mint a bennszülöttek. A fejedelmek szívesen láttákőket. Szörényben sok havas-alföldi telepedett le és gazdago-dott meg. Mikor ezeket hazahívták, a kormány törvényilegelrendelte, hogy marháiknak csak harmadrészét vihetikmagukkal.

Erdély katonai ereje kétféle volt: állandó és nemzeti.Az állandó sereg békében is fegyverben állott a határvidé-kek és várak oltalmazására. A nemzeti erő a háború alatthadra fölülni tartozó rendek serege volt. Az állandó katona-ság számát és fizetését az országgyűlés szabta meg. Jenőbenlovasság is volt, melyet a jenői földbirtokosok voltak köte-lesek eltartani. Ezenkívül még mezei katonaság is volt. Ezeksok panaszra adtak okot, mert a parasztoknál voltak elszál-lásolva. A Bihar vármegyei hajdúk, ha nem akartak elegettenni a katonai fölhívásnak, földes-úri szolgálatra és fejadófizetésére voltak kötelesek. A távozóknak háza és földje aföldesúr tulajdona lett. A fejedelemnek ezeken kívül rende-sen még kevés zsoldos serege is volt. A várbeli darabont-szolgálatra köteles jobbágy helyett a földesúr más embertis állíthatott. A darabontok feleségei és gyermekei otthonmaradtak a földesúr szolgálatára. A várakban német gya-logságot is találunk. I. Rákóczi hadseregében volt: 1200német gyalog-, 1500 mezei had, 600 udvari lovasság, 600gyalogság és 60 kipróbált céllövő, aki a fejedelmet minden-hová, még vadászatra is elkísérte. Szükség esetén 20.000emberrel rendelkezett.

A nemzeti katonaság csak háború esetén volt kötelesfölülni. Nemesek voltak ezek és vagy személyesen, vagyhelyetteseik által jelentek meg. Ha a fejedelem maga vezetteseregét, köteles volt a személyes megjelenés. Egyházi szol-gálat nem mentett föl a katonai kötelezettségtől. A külföldönlakó erdélyi birtokosok is hadkötelesek. Ez a katonasághárom nemzetből állt: a magyar, a székely és a szász nemzet-ből. A fölszerelés áttekintése végett a tisztek évente „mus-trát“ tartottak. Kiki rangja és vagyona szerint fegyverke-zett. A mustrákon főleg a „szolgarendek“ jelentek meg, afőurak és főispánok nem. Mozgósításkor a nemesség eleinteott ülhetett föl, ahol akart, de később csak a mustra-helye-ken. II. Rákóczi alatt az özvegyasszonyok is kötelesek vol-

88

tak lovast vagy gyalogost állítani. A hadjáratban lévők jó-szágai szintén állítanak lovast és gyalogost. A nemzetihadak országgyűlési rendelet nélkül nem voltak köteleseka határokon túl hadakozni. Jószágos nemes ember megfelelőzsoldost állíthatott saját személye helyett, jószágáról pedighárom kapu után egy lovast. Akinek kevés volt a jószága,az másokkal együtt állított. Akinek zsoldosa vagy fia aháborúban elesett, az nem volt köteles újabb zsoldost állí-tani ugyanabban a hadjáratban.

A székely primoresek több lóval, a lófők egy lóval, adarabontok pedig gyalog voltak kötelesek megjelenni. Ökvoltak a had legfontosabb része. Aki nem jelent meg, halál-lal halt. Jószága azonban nem a fiscusra, hanem a családjáraszállt. A betegek bizonyítványt voltak kötelesek felmutatni.A szászok az „Andreanum“ szerint belháború esetén 500, kül-háborúban 100 vagy 50 (a szerint, hogy a fejedelem jelenvolt-e) katonát voltak kötelesek állítani. A szebeni király-bíró-ispán és a többi királybíró is hadköteles volt, de ezekés még két polgár ember a fejedelem mellett tartózkodtak.Hadrakelés csak országgyűlési rendeletre volt kötelező, derendkívüli esetben tanácsuraival is elrendelhette a fejede-lem. A nemesek és székelyek csak az ország határán kívülkaptak fizetést.

Jogi é r d e k ű t ö r v é n y e k : A fejedelem sze-mélye szent és sérthetetlen. A törvény nemcsak a fejedelemszemélye ellen irányuló tettet, hanem a sértésre irányulószándékot is bünteti. A bűnös fej- és jószág-vesztéssel lakolt.A sértetlenség az volt, hogy a fejedelem nem vállalt felelős-séget cselekedeteiért. T. i. mellette állott a fejedelmi Tanács,amely nélkül nem hozhatott határozatot. A felelősség teháta Tanácsot terhelte. A tanácsrendet törvényes megidézésután hűtlenség bűne miatt büntették.

A fejedelmi jog kötelességekkel volt egybekötve sezekre megválasztásakor megesküdött. Ezek: Elődjénekjövedelmét, adományozásait, elzálogosítását, törvénybenelfogadott rendeleteit sértetlenül hagyja. A portától nemszakad el. A porta iránti kötelezettségeit teljesíti, a frigyetmeghagyja és követeket küld, a portára. A császár és máskeresztény fejedelem ellen ok nélkül háborút nem indít.A négy vallás szabadságát meghagyja és senkit nem üldöz

89

a vallásáért. Idegeneket nem pártfogol. Bel- és külföldiországos dolgokat tanácsurai nélkül nem intéz. Erődöket,végházakat el nem idegenít. A személyeket és városokatmeghagyja kiváltságaikban. Nemeseket csak törvényes idé-zés után ítél el. Alattvalóin nem enged erőszakot. Az ország-gyűlés szabad választását nem akadályozza és ennek tudtanélkül a fejedelemséget másra át nem ruházza. A tanács-ban és az országgyűlésen mindenkinek szabad fölszólalástenged. Az ország törvényeit megtartja és másokkal is meg-tartatja. Mindenkinek igaz törvényt szolgáltat. Törvény-napokon és a törvényszék tárgyalásain nem vesz részt.(Később csak a fiscusi tárgyaláson nem.)

A jogviszony a fejedelem és népe közt alkotmányosvolt. A három hatalmat: úgymint a törvényhozó, ítélő ésvégrehajtó jogot együtt gyakorolták. A törvényhozó hatal-mat a három nemzet és a fejedelem képviselője az ország-gyűlésen, még pedig: 1. a fejedelem előterjesztéseit a rendekkívánatával; 2. az egész hazát illető sérelmeket és kívánato-kat; 3. pedig a perek tárgyalását (mint Törvényszék). A feje-delmi aláírással és pecséttel ellátott törvénycikkek egyiknyomatát a gyulafehérvári káptalanban, a másikat pediga kolozsmonostori konventben helyezték el.

Az ítélő hatalom szintén a fejedelem és nép közösjoga, azonban a fejedelem átengedheti a törvényszéknek.A végrehajtó hatalom a fejedelem személyében összponto-sult. A fejedelmek adományozási joga a következő javakraterjedt ki: 1. azokra a jószágokra, melyeknek tulajdonosaiörökösök nélkül halván el, a fiscusra szálltak (per defectus);2. a hűtlenség büntetése révén a fiscusra szállt jószágokra(per notam); 3. pedig azokra a jószágokra, melyek magáno-sok közt kötött szerződés útján (per contractum) jutottak afiscus kezére. Ezeket eladhatta vagy eladományozhatta. Másfiscusi birtokot nem. Az adományozás donációs levéllel járt,amelyet, ha elveszett, a fejedelem köteles volt újra kiállítani.

A fejedelem által végrendetileg hagyományozottvagy törvényesen öröklött jószágot a fiscus el nem vehette,másokat azonban visszaszerezhetett. Olyan jószág, melynekbirtokjoga kétséges volt „publicatio“ alá került. A birtokosköteles volt birtokjogát egy éven belül fölmutatni, mertkülönben elvesztette a birtokot. Telket csak törvényszabta

90

áron lehetett eladni vagy venni. Törvénytelenül szerzett bú-tokra törvényes birtok jogot szerezni nem lehetett. Nemesember jószágát a fejedelem nem foglalhatta le. A fejedelemáltal zálogba adott birtokot az utódja kiválthatta vagy sem,tetszés szerint. Ha az özvegy kárt tett meghalt férje jószágá-ban, az örökösei beperelhették. Hozománya kivételével átkellett adnia a jószágot örököseinek. Viszont, ha az örökösökbolygatták az özvegyet, ez is beperelhette őket. Az ilyenpereket tárgyalták leghamarább. A jogtalanul elvett birto-kot a fiscus köteles volt visszaadni. Kétes esetekben a feje-delem a tanáccsal tisztázta az ügyet.

Aki nem volt megelégedve ügyének elintézésével, alegközelebbi törvénynapon kérhette ügyének jobb elintézé-sét. Ha ügye elintézetlen maradt, a törvénynap megtartásaelőtt egy hónappal kérhette az elintézést. Egy törvénycikka perújítás alatt lévő jószágok elintézését sürgeti. Ha valakimásodízben veszi el erőszakkal a jószágot a törvényes örökös-től, a vármegyén ítélték el. Harmadik esetben a fejét vesz-tette. A végrendelet csak akkor volt hiteles, ha a rendelkezősajátkezű leg írta alá. A főurak rendesen hiteles közemberek-kel íratták alá. Magkihalás esetén nemcsak az a birtok szállta fiscusra, melyet az utolsó férfisarj bírt, hanem annak ajószágnak az öröklési joga is, amely másnál volt zálogbana férfi sarj elhaltakor. Székelyek csak ritka esetben adhattákel jószágaikat és akkor is csak mindenféle föltétel betar-tásával.

Perlekedés a törvényszékeken: világin és egyházintörtént. Világi: a vármegyei, széki és városi. Ezek háromrangra oszlanak, míg az egyháziak mind a négy bevett val-lásnál alsóbbakra és felsőbbekre. Kriminális ügyeket ezekennem lehetett tárgyalni. A per kezdete az „intés“ (1 és 2 hetesadmonitio), aztán az idézés a saját törvényszéknél (nemestnem lehetett idézés nélkül elítélni), majd a kihívás az ország-gyűlés vagy a tábla elé (ez az utóbbi csak súlyosabb vétkek-nél). Midőn a tisztek vagy a fiskális direktor oly cselekményelkövetéséről győződött meg, melyért pénzbírság járt, ezttörvényszék elé hívás előtt is behajthatta.

Az alperes köteles volt megjelenni az idézésre a tör-vényszék előtt. Ha fontos ok vagy betegség akadályozta,akkor ügyvéd által képviseltette magát. Ha pedig egyáltalán

91

nem jelent meg, akkor perét vesztette. Ebben az esetben alegközelebbi szék ideje alatt tiltakozhatott. A bizonyításoklevelekkel vagy tanukkal, bírói szemlével vagy . esküveltörtént. Per derekán használható kifogás volt a „patvar“(calumnia), amely néven a valaki ellen álnokul, kétszínűénindított pert értjük. Ennek büntetéseképen a patvarkodóörökre elvesztette ügyét és nem is újíthatta meg. Az ítéletellen jogorvoslás volt a betiltás (prohibita), abban az eset-ben, ha az alperes nem jelent meg, vagy a fellebbezés (appel-latio.) Egyik nem zárta ki a másikat. Az „ellenállás“ céljaaz volt, hogy az alperes, aki meg volt győződve ügyénekigazságáról, új ítéletet kapjon. Ilyen esetben le kellett tenniaz ellenállási díjat, melyet az alperes visszakapott, ha bebi-zonyította ellenállásának jogos voltát.

Ha valaki nem várta be az ítélet kimondását, hanemmár előbb a végrehajtáshoz látott, 200 forinttal bűnhődött.A végrehajtók szigorú büntetés terhe mellett 15 napon belülkötelesek voltak kimenni a végrehajtásra. Minden bevégzettpert még egyszer meg lehetett újítani a „kegyelemmel valóperújítás“ útján. A perlekedésben megszabott pénzbírságegy részét a peres kapta: az alperes illetéki díját egészen.A hatalmaskodó udvarbírák ellen is volt törvénycikk, úgy-szintén a törvényt meg nem tartó nemes és városi rend ellenis . . . De hiába!

Legelterjedtebb bűn a lopás volt, ami abból látszik,hogy számos és igen súlyos büntetés jár ki érte. A latrokmegfogására a tisztek úgynevezett „cirkálást“ tartottak, mégpedig bárki birtokán. Aki latrot szökni engedett, azt súlyosbüntetésre, néha fejvesztésre ítélték. Az ispánoknak mindenhárom évben volt kötelezővé téve a cirkálás. A latrokat, hatetten érték, rögtön megbüntették, ha vétkük bizonytalanvolt, addig maradtak fogságban, míg ügyük tisztázódott.

Marhalopás esetén kötelező volt az úgynevezett„nyomkövetés“. T. i. egyik falu köteles volt a nyomozást amásik falu határától átvenni. Aki ezt nem teljesítette, 200frt büntetést fizetett. Amely falunál megszűnt a nyom, annaka falunak bírója köteles volt eléteremteni a bűnöst, ha pedignem tudta, akkor az egész falu fizette meg a kárt. Ez az egészeljárás sok fáradsággal járt és sokszor nem is lehetett igaz-ságosan elintézni. A büntetések mértékéről nehéz pontos

92

képet alkotni, amennyiben a törvények rendesen így szólnak:„érdemük szerint“ vagy „bűnük minősége szerint“, stb.

Az 1646-iki törvény úgy intézkedik, hogy a tolvajtelső ízben tartsák „erős penitenciázás“ alatt, másodszorpedig halállal bűnhődjék. Vagyonából elégítsék ki a kár-vallottakat és a tiszteket, de a feleség és a gyerekek részéthagyják meg. Adó-nem-fizetés, csempészés vagy csalás eseténrendesen nagy pénzösszeg volt a büntetés vagy az egész jó-szág elvesztése járt. A jobbágyok nem kiadását is szigorúanbüntették.

Az 1657-iki országgyűlés általános böjtöt és misézéstrendelt el az ország siralmas állapota miatt. Aki ezt megnem tartotta, 12 frt-ot fizetett, a parasztok pedig kézikalodábakerültek, amíg a prédikáció és könyörgés tartott. Menedék-levél nélkül utazó, vagy a népen élősködő katonákat szigo-rúan büntettek. Kamara-ispánok, akik ajándéksót kérteksóért menő jobbágyoktól, szintén kemény büntetést kaptak.Közmunka-tagadók 200 frt-ot fizettek. Hadban megjelenninem akarók minden jószágukat, később azonban csak életü-ket vesztették!

A zsidó zsidó-ruhát, a görög görög-ruhát volt kötelesviselni. Katonának és magyarnak meg volt tiltva a köntös.A fiscus emberei, kik jobbágyot bántalmaztak, a fejedelemtetszése szerint bűnhődtek. A hivatal viselés kötelező volt.Gyilkosságról pontos adat alig van, bár általában nagy apanasz a sok gyilkosság miatt. A paráznákat megvesszőztékés megkövetni voltak kötelesek az egyházat. Eleinte pénz-bírság járt ezért. Az a pap, aki nem jogosan házasulandószemélyeket adott össze, vagy az a tisztviselő, aki pénzértházas személyeket elválasztott, 200 frt büntetést fizetett.

Az oláh „kultúra“ akkori állapotára jellemző kihágá-sok ellen hozott intézkedések közül említjük, hogy az az oláhpüspök, aki olvasni nem tudó oláh parasztokból pénzértpópákat csinált, tisztségét vesztette, azonkívül pedig „le kel-lett, hogy vegye róluk a papságot“. Az olyan oláh esperes,aki „a társadalom szokása és Isten akarata“ ellenére, háza-sokat elválasztott vagy rég elhagyott feleségeket visszaadott,halállal bűnhődött.

Végváraknak idegen kézbe adásáért a felelős szám-űzetett és utódai is átok alatt állottak. Ezt a törvényt úgy

93

hozta az országgyűlés, hogy örökké megmásíthatatlan le-gyen. Azokat, akik az ország békéje ellen idegenekkel össze-játszottak, fej- és jószág-vesztésre ítélték. Leányrablásértszintén fej- és jószágvesztés járt. Szombatos vallásért férfiak-nál szintén fej- és jószág-vesztés, nőknél csak jószág-vesztésjárt. A vasárnap megszentségtelenítését 12 frt fizetéssel bün-tették. A szülőket sértő gyermekeket a bírák megostoroztat-ták vagy megpenitenciáztatták. Az olyannak, aki atyját vagyanyját megverte, kezét vették. A feleséget rabló oláht ispá-nok és szolgabírák büntették belátásuk szerint A pestistőlmegtizedelt, vagy tűz által elpusztult városokba újonnan le-telepedők pár évig adómentesek voltak.

Erdélyben egyesült és nem egyesült nemzetek éltek.Előbbiekhez tartoztak a nemes magyarok, székelyek, szászokés a nem nemes magyarok, utóbbihoz számított az oláh, azsidó, az örmény, a cigány stb. A nemesség világi és egyházivolt. A világiak mágnások: címzetes grófok és bárók és ado-mányos nemesek: „egy-házhelyi nemes“ (jobbágy nélküli) éspuskások, akik a várakban és vadászatokon puskás szolgá-latra használtattak. A nemesség részint eredeti, részintszerzett. Az eredeti a vezérekig vezethető vissza. Szereznilehetett nemességet: 1. királyi adomány révén (donatio re-gis), 2. címeres levél (litterae armalis) és 3. honosítás révén(indigenatus). A honosított otthon is úri rangban kellett,hogy legyen, itthon pedig érdemeket kellett szereznie. Földes-ura beleegyezésével a jobbágy is nemesíthette magát.

Nemeseket személyükben és vagyonukban csakis tör-vényes idézés vagy elmarasztalás útján lehetett megtámadni,kivéve, ha főbenjáró bűnben, a helyszínén fogták el őket.A korcsmálási jog a nemeseké volt. A nemesek megbüntetésea vármegyei tisztek kötelessége volt. A városi polgárok vér-díj tekintetében egyenlők voltak a nemesekkel, de nem élvez-ték ezeknek kiváltságait. Minden politikai közhivatalt visel-hettek. A nemes ember városi háza és telke után városi adótfizetett. (A polgárság és nemesek közt örökké tartó viszályvolt.) Székely nemességet nem lehetett kapni, mint fejedelmiadományt, csak akkor, ha a kérvényező be tudta bizonyítani,hogy valódi székely törzsnek törvényes maradéka. A szá-szok kaphattak adományos jószágot és címeres levelet, ne-mességet a fejedelmektől, de ezt csak szász föld határain

94

kívül élvezhették (t. i. a kiváltságokat), mert egymás köztmind egyenlők voltak. Szászt csakis saját törvényszéke elélehetett idézni, a felségárulás vagy hűtlenség esetét kivéve.Szász városban idegen nem szerezhetett házat.

A nem egyesült nemzetek ki voltak zárva a polgárijogok gyakorlatából, de hazai törvényen alapuló jogaik éskötelességeik voltak. A jobbágynak a földesúri szék szolgál-tatott igazságot. A földesúr köteles volt nyolcad napra tör-vényeskedni. A jobbágy a vármegyei székhez, sőt a fejede-lemhez is appellálhatott. Szökött jobbágyát visszakérhette aföldesúr. Ezt a „jobbágy-kérést“ számos törvény sürgeti.Ha valamely jobbágy nősülni akart, a földesúrnak nem voltszabad visszatartania az „asszonyi állatot“. A fegyverhor-dás általában tilos volt. Az oláh népre jellemző, hogy a törvé-nyek minduntalan fölhozzák az „oláhok alacsony állapotját“.Pópáik sokszor visszaéltek helyzetükkel. A Szamosújváronés Ebesfalván letelepített örményeket fölvették a haza jogo-sított polgárai közé. A többiek, akárcsak a zsidók és görö-gök, csak a fejedelem akarata szerint járhattak-kelhettek.Kereskedelmük bizonyos feltételekhez volt kötve: tilalmasutakon nem járhattak, minden behozott és kivitt áru utánharmincadot fizettek, a kereskedésen kivül másba nem voltszabad avatkozniuk (kémkedés, posta stb.), ha Erdélybenvolt perük, ott kellett törvénybe menniük.

A morvák, az úgynevezett „új keresztények“, vagyisanabaptisták, Alvincen laktak és vallásukat, meg iparukatszabadon folytathatták. Gyártmányaikat csak belföldön voltszabad eladniuk (posztó, kézművek stb.). Szász városokranem mehettek. A zsidó kereskedők főleg Fehérváron laktak.^Kötelességük volt a marha-behozatal. Sokat csaltak, olcsónvették meg az állatot, amit a rac es török hozott be és drágánadták el a városokban. Ezért büntetés járt. Az „Erdélyi ház“építésére pénzt áldoztak. A cigányok vajdaságát 1635-bentörvény szüntette meg. Az utolsó vajda Valón Péter volt.Adót nem fizettek, csak a lengyel hadjárat foglyainak ki-váltására házanként egy-egy forintot. Egyéb idegeneknek,ha állandóan Erdélyben laktak, az ottani törvényekhez kel-lett alkalmazkodniuk. Honosítás előtt hivatalt nem viselhet-tek, se fekvő jószágot nem bírhattak.

Gond volt az iskoláztatásra is: 1000 frt büntetés terhe

95

kellett tiltotta a törvény, hogy a földesúr megakadályozzaa jobbágy-gyermekek iskolába járását. Egyik törvénycikkfelszólítja a fejedelmet, hogy iskolát és papoknak való házatépítsen Kolozsváron a Farkas-utcában. A gyulafehérváritanárok számára, kik a háborús időben sok kárt szenvedtek,I. Rákóczi kártérítést kért a császártól. Ez viszont Rákóczitarra kéri, hogy engedje meg előkelő ifjaknak a bécsi és kül-földi jezsuita-iskolák látogatását. A fejedelem ezt, mint tör-vénybe ütközőt, megtagadja.

Az irodalom elég elterjedt volt. Emberek egymásnak,mint különös megtisztelést, könyveket ajándékoznak. A val-lási irodalom terén különösen az unitáriusok szorgalmasak,de könyveiket, mivel tele voltak sok zsidó tannal, gyakortaelkobozták. A jogtudomány terén II. Rákóczi elrendelte aJános király halála óta kibocsátott törvények összegyűjté-sét. Ezt külön bizottságra bízta, mely az anyagot összegyűj-tötte, átvizsgálta és az országgyűlés elé terjesztette. Ε mun-kára rendkívüli adót is vetettek ki. A föladat maga nagyonnehéz volt, mert a XVI. század törvényeinek nagyobb részemár nem is volt megszerezhető. A bizottság tagjai voltak:Rhédei Ferenc, Haller István, Sulyok, Barcsai Ákos, HallerGábor, Basa Tamás és Pettki István. A feje Kemény Jánosvolt, aki nagy ambícióval látott munkához. 1653-ban II. Rá-kóczi György megerősítette ezt a törvény-gyűjteményt, mely„Approbatae Constitutiones“ néven ismeretes. Nyomtatásbanelőször Nagyváradon jelent meg.

Az orvostudomány nem állt nagyon magas fokon.Bethlen Gábor házi orvosa, Schulitz (vagy Sculteti) állítólagnagyon ügyes ember volt. Egyszersmind fejedelmi ügynök-ként is szerepelt és, mint portai követet ölték meg. A szászokközt többnyire német orvosok és patikusok működtek. Gyó-gyítási módjaikról, sajnos, semmit sem tudunk.

A fejedelmi könyvnyomda és könyvkötészet Fehér-váron volt. Kolozsváron híres volt Abrugyi György könyv-nyomtató, aki a „Formula Administrationist“-t is nyom-tatta „types Heltaius“-sal. A káptalani (világi papok) levél-tár Fehérváron, a konventi (szerzetes) Kolosmonostoron volt.Az Approbatae Constitutiones szerint a fejedelem ezeket ki-vette papi kézből és világi személyekre bízta. A káptalanraés konventre a következő rendelkezések voltak: mindegyik

96

testület legalább három személyből áll, akik a kancellár, azítélőmester vagy a titoknok előtt esküt tesznek, hogy hűsé-gesek, titoktartók lesznek és a levelek őrzését, másolását éskiadását pontosan végzik, bizonyítványt, levelet és másolatothiteles pecséttel látnak el. Levéltári letétbe helyeztettek ajegyzőkönyvek, a fejedelmi kiváltság- és adomány-levelek,könyvek és törvénycikkek eredeti példányai. De biztonságkedvéért magános emberek is berakhatták okmányaikat.Utóbbiak részére megyei levéltárak is voltak. Magán-könyv-tára sok embernek volt, néha még olyannak is, akinek másjószága nem is volt.

A fejedelmi választás egyik föltétele a vallás-szabad-ság volt, ami azonban, mint pl. I. Rákóczi esetében, nem aztjelentette, hogy a katholikus vallást egyenlőnek tartottavolna a kálvinistával. Sőt tudjuk, hogy az utóbbi vallásnaknagyon buzgó híve volt és hogy nagyon ragaszkodott hozzá.Ellenben a törvény megparancsolta mindenkinek a vasárnapitemplomba járást, kinek-kinek a vallása szerint. A híresdeési gyűlés főcélja az unitáriusok kettészakadásának el-intézése volt, mivel hogy a tan tiszta megállapításától, a„consensus ministrorum“-tól sokan eltértek. A vádló RávMátyás volt, Beké püspök ellen. A szó vita heves és hosszan-tartó. Végre is, fejedelmi nyomás alatt, meglett a „DeésiComplanatio“, melyben elfogadták „Jézus Krisztus istenitisztelettel való imádását és közvetlen segítségül hívását“ ésa keresztelést az „Atya, Fiú és Szentlélek“ nevében. Ezt avégzést beiktatták az „Ecclesiastica disciplina“-ba. Kimon-dották továbbá, hogy a szász és magyar unitáriusok békül-jenek ki, a zsidózókat kizárják az amnesztiából, a püspöktartson zsinatot és az egyházak hirdessék ki a kiegyezést, apüspök készíttessen a „confessio“-nak megfelelő kátét, stb.A fejedelem tanácsuraival aláírta ezt a nyilatkozatot. Azunitáriusok ereje ezzel le volt törve, mert a fejedelem eré-lyesen ellenőrizte könyvkiadásaikat.

I. Rákóczi alatt különben sok panasz hallatszott katho-likus részről is, jogaik csorbítása miatt. Ezt a tényt, külö-nösen II. Ferdinánd és Esterházy nádor, nem győzték nagyi-tani és terjeszteni. Rákóczi maga élénken tiltakozott a vádellen és visszavágott a magyarországi evangélikus templo-mok elvételének ügyével, amiből azt látjuk, hogy panasz és

97

sérelem egyáltalán volt mind a két oldalon. Rákóczi nemtitkolja, hogy nem szereti a katolikusokat, de tiltakozik, hogytörvénytelenül bármit is elkövetett volna ellenük.

A katholikus rendek összefoglalták sérelmeiket, me-lyeket a gyulafehérvári gyűlésen 1640-ben nyújtottak be akövetkező pontokban: 1. nincs püspökük és a vicarius jogaimeg vannak szorítva; 2. a katholikus papok kisebb helyekenműködésükben akadályozva vannak; 3. a gyulafehérváripraefectus István jezsuitát kitiltotta; 4. a lugosi bán meg-büntetett egy katholikust, mert alamizsnálkodó katholikuspapokat befogadott házába. Eredményképpen, pár visszauta-sítás után, megkapták a vicariust. A fejedelem megerősítetteebben a minőségben Szalmay István ferencrendit. A jezsui-tákról azonban hallani sem akart. István jezsuita kitiltásapedig azért történt, mert a fejedelem tudta nélkül és katona-ruhában jött be. A bán helyesen járt el, mert a papok szin-tén engedély nélkül jöttek be. Tekintettel a császárra, a feje-delem végre megengedte, hogy a jezsuiták, akik már úgyisaz országban vannak, továbbra is ott maradhassanak. Hogya katholikusok elleni irányzat nem lehetett túl-erős, mutatjaaz a körülmény, hogy a főgenerális, Kornis, és a tanácsurakközül is néhány katholikus volt.

Az 1646-iki szatmárnémetii zsinat az angol puritániz-mus és a presbiterianizmus rendszer megfékezésére gyűltössze. A fejedelmek közül Bethlen Gábor volt a legtürelme-sebb. I. Rákóczi nagyon szerette a vallását, II. Rákóczi utáltaa katholikusokat. I. Rákóczi Ferenc megválasztásakor azországgyűlés új föltételt szabott, még pedig azt, hogy a feje-delem holtig hű marad vallásához és ha mégis megváltoz-tatná, a rendek föl vannak oldva esküjük alól. Ez a fejede-lem anyja, Báthori Zsófia miatt hozatott, mert féltek, hogyez, férje halála esetén, katholikussá neveli a fiát. Sokan azon-ban nem tartották helyesnek ezt a módosítást.

Az 1652-iki országgyűlésen nagy jezsuita-per kelet-kezett, mert ebből a rendből álruhában megint sokan lopóz-tak be az országba, mire a protestánsok fölzúdultak. A csá-szár és a lengyel király követeket menesztettek Rákóczihozebben az ügyben, amely elég kényes volt, mivel a jezsuitákravonatkozólag két törvény állt egymással szemben: a besz-tercei, amely kitiltotta őket és a meggyesi, amely beengedte

98

őket. Végre is a besztercei győzött. II. Rákóczi azonban, bár-mennyire nem szerette őket, törvény ellenére soha sem há-borgatta a katholikusokat, mert inkább mással törődött: —a dicsőség-szerzés embere volt.

A vallásügyi vita a vallásügyi törvény miatt kelet-kezett, amely tiltotta a meglévő vallások újítását. Ez ellenfőleg a presbiteriánusok tiltakoztak. Élükön állt I. RákócziGyörgy özvegye, Lorántffy Zsuzsanna. Fia a consistoriálisrendszert pártolta és a beiktatást keresztülvitte.

Ennyit tárnak elénk a Rákócziak törvényei, melyekalapjai lettek a későbbi törvénykezéseknek is, de a fejede-lemkor általános műveltségi állapotának megvilágításáraszolgálnak még a fönt említett családi levelezések, évkönyvekis, melyek az egyes főúri otthonok, várkastélyok életét ésmunkásságát, kulturális jelentőségét tárják föl. Mert min-den nagyobb, gazdag család lakóhelye egy-egy gazdaságiés művészeti, sőt tudományos központ is volt, amelynek feje,vezetője — ha uraik a harctéren vagy a fejedelem személyekörül távol voltak — gyakorta az egyes családok nagy-asszonya volt. Hogy ezek működésének egész horderejét ésnehéz mivoltát kellőképpen értékelhessük, el kell képzelnünkaz akkori nagy vagyonokat és birtokokat, az akkori nehézközlekedési és adminisztratív viszonyokat, a rengeteg jóté-konysági és iskoláztatási kötelezettségeket, a politikai ésdiplomáciai szerepléseket és a rengeteg alkalmazottnakrendbentartását. *

A vagyonok nagyságát illetőleg elég a következőkreutalni: Zápolyai Jánosnak 40 kővára volt és 2 millió holdföldje. Hommonnai Bálint vagyona majdnem ugyanekkoravolt. Rhédei Ferenc egymaga bírta a máramarosi nagy do-miniumokat, a Báthoriak szükség esetén egész hadseregetállíthattak föl saját embereikből. Később, persze, megoszlot-tak ezek a nagy birtokok, de azért az egyes családok mégmindig terjedelmes hatáskörben rendelkeztek. A várak ma-guk egy-egy kisebb fejedelmi udvar jellegét viselték, ameny-nyiben a családtagokon kívül ott nevelkedtek az elszegénye-dett rokonok, vagy nemes családok sarjai is, továbbá házipapok, lelkészek, latin deákok, hopmesterek, az úgynevezett

* Lásd Takáts: „Magyar nagyasszonyok“

99

„vénasszony“ (rendesen egy elszegényedett rokon vagy másmegbízható egyén, ki magasabbrendű kulcsárné-számbament) és tömérdek cselédség, lovász, solymász, stb. tartózko-dott ott és élte életét.

A nemes ifjak tudományban gyarapodtak, fegyver-viselést, jó modort tanultak itt, szórakozás gyanánt pedigagarakkal, sólymokkal vadászgattak, amely időtöltésben az,asszonyok is örömest részt vettek. A nemes kisasszonyokpedig háztartást, kertészetet, szebbnél-szebb kézimunkákattanultak úrnőiktől, amire néha török rabszolga-leányok ok-tatták őket. Ezüst, arany fonállal hímezték a pártákat, kesz-kenőket, ünneplő-ruhákat, bársony palástokat, melyekértBécs es a külföldi asszonyok irigyelték őket.

A magyarok magas kultúráját mutatja, hogy öltö-zetükben csak valóban értékes prémeket és drágakövekethasználtak. Már a honfoglaláskori ékszerek jellege is hatá-rozott ízlést, tehát műveltséget föltételez. Magát ékesíteniminden nép közös tulajdonsága, de a primitívek a közön-séges, élénk színeket és munkát kedvelik, míg a fejlettebbízlésűek a ritkább és finomabb anyagban gyönyörködnek.A kultúra másik bizonyítéka a kertészet. Későbbi időkben, ahanyatlás korában, fogalmuk sem volt az embereknek arról,hogy mily magas fokon állott nálunk, a XVI. és XVII. szá-zadokban, mind a virág-, mind a zöldség-kertészet. Magyar-országi nagyasszonyaink különösen oly magas fokra fejlesz-tették a zöldség-termelést, hogy még a bécsi udvarnak, sőtBelgiumba, az özvegy Anna királynénak is kedveskedtekmindenféle gyümölcs- és zöldség-„primeur“-ökkel. Hogy milyfontosnak tartották kertészeteiket, mutatja az, hogy zavar-gások és menekülések esetén soha se feledkeztek meg arról,hogy jól kiválogatott palántákat és gyümölcs-magokat vi-gyenek magukkal.

Az akkori kor ínyenckedése mellett szól, hogy a ma-gyarországi főurak, pl. a Zrínyiek, Frangepánok, akiknekHorvátországban, vagy a tenger közelében volt birtokuk,mint kiválóságot, tengeri halat meg egyéb tengeri terméke-ket hozattak és meglepték vele barátaikat, néha még Erdély-ben is. Ha meggondoljuk az út hosszaságát és a nehéz szállí-tási viszonyokat, elképzelhetjük, milyen állapotban érkeztekmeg az ilyen csemegék. Halat különben sokkal többet fogyasz-

100

tottak az akkori időben, mint később. A legtöbb nagy birto-kon volt halastó, ahonnan többnyire Ausztriába szállítottáka halat. Így pl. Pemflinger Jánosnak Szebenben egymagá-nak 12 halastava volt és nagyhírű kertészete.

A gyümölcstermelés és kertészet magas fejlettségé-vel együtt járt, hogy gazdasszonyaink tömérdek zöldséget ésgyümölcsöt tettek el télire, még pedig sokféleképen. Liktá-rium, azaz lekvárféle volt legalább 30—40 fajta, melyeketüvegekben vagy cserép-fazekakban tartottak. így pl. a foga-rasi 1632-iki évkönyvben olvassuk, hogy nagymennyiségűaszaltszilva, törött birsalma, görögdinnye, aszaltbarack, stb.van raktáron. Ezeket aztán az ebédeken mint „confectet, lik-táriumnak való formás tányérokon“ adták föl. Az aszaltgyümölcs is roppant elterjedt volt. Így I. Rákóczi Györgytárházában 1642-ben 151 köböl aszu-szelid gyümölcs, 379köböl aszu-szilva, 566 köböl aszú-vad gyümölcs, 31 köbölaszu-som, 34 köböl aszu-kökény, 10 köböl aszu-meggy,8 köböl aszu-barack, stb. volt fölhalmozva. BornemisszaAnnának csupán kis rónaszéki kúriájában 50 mérő aszú gyü-mölcse volt.

A virágoskertek terméséből tömérdek illatszert készí-tettek, melyeket lombikokban, üstökben főztek, pároltak.Némely kastélyban egész laboratórium volt e célból. Majdminden leltárban találunk: „fűvíz vevőt“ vagy „virágvízvevőt“ és egyéb ilyen szerszámot. Az elképzelhető legkülönb-féle ilyen vizeket készítették. Hogy megint a fogarasi leltártidézzem: volt ott parlagi rózsavíz 5 üveggel, kerti rózsa 2üveg, epervíz 4, petrezselyem víz 2, bodzavirág 4, spikinárd 3,fehér liliom 2, hárs virág 2, tamariszkusz 2, turbulya 1, úti-fű 2, porcfű 4, lóméntha 2, fodormentha 1, istenfája 1 üveg.Lorántft'y Zsuzsanna Patakon 1634-ben rózsa-, gyöngyvirág-,petrezselyem-, szegfűecet-, levendulabor-, rózsaecet-, fodor-menta-, eper-, pápafű-, kömény-, cseresznye-, sóska-, chela-donia-, hárs-, liliom-, fekete- és fehérüröm-, eufrosia-vizetkészíttetett.

Persze, gyógyfüveket is nagy mennyiségben szárítot-tak, mert az akkori nagy orvos-hiányban rendesen a vár úr-nője gyógyítgatta a vidék betegjeit. Szükségtelen említeni,hogy az akkori egészségügyi viszonyok a lehető legkezdetle-gesebbek voltak és tömérdek babona és kuruzslás divatozott

101

a nép között. Ezzel szemben a kastélyokban néha meglepőenmodern szokásokat is olvasunk, így pl. járványos betegsé-gek alatt fertőtlenítettek, még pedig füstölték a szobákatürömmel, örmény-gyökérrel, egér far ok-fűvel. A levegő javí-tására különben nagy divatban voltak a tömjénezők, szag-lócskák és úgynevezett szivallok. A vizet (ha egyáltalánitták!) előzőleg fölforralták, ez azonban ritkán történt megrendesen, éppen a sok betegség miatt, csak bort ittak.

Azonban nemcsak ilyen téren működtek asszonyaink,hanem a tudomány és műveltség fejlesztésére is törekedtek.A fejedelem-asszonyok közül különösen Lorántffy Zsuzsannavett élénk részt a vallási vitatkozásokban és az iskolázás ter-jesztésében. Bethlen Kata pedig, aki a jeles történész, BodPéter pártfogója volt, híres könyvtárát, melynek csak alajstroma 117 nyomtatott lap terjedelmű volt, az enyedi kol-légiumnak adományozta, ahol is ez a főiskola büszkeségemaradt a 48-iki oláh pusztításig. Majd minden előkelő családtaníttatott külföldön néhány lelkészt, deákot, avagy fiaikkíséretében küldték ki őket a külföldi egyetemekre. A Beth-lenek, Bánffyak, Hallerek ivadékai gyakran látogatják aheidelbergi, frankfurti, leydeni egyetemeket, ahol néha, minta „kis gróf“ Bethlen István, egész kis udvartartással jelen-tek meg és utazták körül Németalföldet, Angliát, Francia-országot és Itáliát. A harmincéves háború előtt különösenHeidelberget látogatták a magyar deákok, ahol külön „colo-niá“-ba tömörültek és, mint ritka tehetséges tanulók, magas-lottak ki társaik közül. Bethlen Gábor, aki maga egész éle-tén át érezte a külföldi tanulmányok hiányát, minden térenkereste a külföldi összeköttetéseket és nem győzte segíteni azifjak utaztatását és taníttatását. Ennek rendesen meg is volt akellő hatása, ahogy azt Bethlen János, Haller Gábor, Beth-len Miklós, stb. személyében láthatjuk.

A bécsi és egyéb udvaroknál való maradását és azelnemzetietlenedést azonban ellenezték, különösen az anyákés hitvesek, akikben a hazafias érzés, mint az asszonyoknáláltalában roppant ki volt fejlődve. De meg büszkeségüknélfogva sem szívták szívesen az udvarok hízelgő levegőjét ésleveleikben gyakran akadunk olyan sorokra, amilyenekkelgarai Bánffy Borbála csalogatja haza az urát 1568-ban:„A Kegyelmed fejedelme nem Istene Kegyelmednek, hogy

102

ily igen tart tőle, — hiszem, hogy talán így vagyon üdvös-ségemre, hogy mindenkor az én szívem Te Kegyelmedértrettegésben vagyon ...“ — És Wesselényi Anna Franciskaígy ír 1639-ben az anyjának: „Az bizonyos, hogy a bécsilakásnak még gondolatától is irtózom“. — Hallerné KárolyiKlára pedig, mikor arról volt szó, hogy fiai az udvarba men-jenek, csudálkozva írja: „Mit használ nekik térdhajtásuk?Isten kegyelméből mindnyájan nemzetünk magyarságábanmegmaradtunk. Csak maradjanak ők is lélekben magyarok.Ha magyar köntösben járnak is, elélhetnek“. Ezt a magyarszellemet nagyasszonyaink az irodalomba is átvitték, ameny-nyiben leveleiknek stílusa tősgyökeres magyar és nincslatinnal keverve, mint az akkori irományok legnagyobb része.Legtehetségesebb ilyen levelezőnk egyike — aki jel-lemére nézve is kimagasló egyéniség — határozottan CsákinéWesselényi Anna, a híres Csáki István anyja. Csáki Istvánvolt a Bethlen-udvarban a katholikus párt feje és majdnemfejedelemjelölt, de viszonya Brandenburgi Katalinnal kelle-metlen helyzetbe hozta, anyjának sok keserűséget okozott ésvégre is elkobozták a vagyonát. Csákiné már 21 éves korá-ban özvegységre jutott és holtáig hű maradt férje emlékéhez,bár korában a „szép özvegynek“ hívták. De nem csak gyö-nyörű asszony, hanem roppant művelt és tehetséges is volt.Kiterjedt levelezésének stílusa kiváló, tiszta, kifejezései tős-gyökeresek, szép ötletekkel tarkítva. Erkölcsi mondásai éseredeti szólásai jeligévé lettek korában. Levelein kívül ma-gyar imádságos könyvet is írt, melyet barátainak küldözge-tett. Udvarában szokás szerint nemes leányokat és ifjakat isnevelt, a gazdálkodáshoz igen értett és maga kezelte terje-delmes birtokait. Alattvalóival, jobbágyaival nagyon ember-ségesen bánt, így pl., mikor népe mezei munkáját végezte,nem engedett csépeltetni: „hadd végezze a szegénység a magaszántását, vetését“. Fuvarozáskor pedig: „várjanak a jó szán-útra, ebben a sáros időben és rossz utakon ne gyötörjék aszegény népet. . .“ stb. Egyik kortársa kancelláriai jelentés-ben írja róla: „A szeretetre legméltóbb főasszony, a leg-kegyesebb és legbőkezűbb özvegy, aki igen sok áldozatothozott a Hazának“. Udvarhoz is járt, sokat utazott, sok isme-retséget kötött. Külső megjelenése és modora kitűnő. Minde-nütt szerették. Jó barátságban volt Esterházi nádorral és

103

nejével, Nyári Krisztinával, majd Batthyányné Poppel Évá-val, korának legkiválóbb protestáns asszonyával, BatthyányFerencné Lobkovitz Évával stb. Ideális szép barátság fűzteőket egymáshoz: ha valamelyik beteg volt, a többi rögtönaz ápolására sietett és folyton elhalmozták egymást ajándék-kokkal, minthogy az ajándékozás egyáltalán roppant divatvolt akkoriban. Wesselényi Anna egy a sok főasszony között,aki nemzetéért és családjáért élt és munkálkodott.

De, hogy a fejedelem-kor mindennapi életét, a szoká-sokat, ruházatot stb. kellően megismerjük, Apor Péter„Metamorphosis Transylvaniae“-jét kell olvasgatnunk, mely-ben a fejedelemség megszűnésekor, leírja és siratja a „régijóidőket“ és az elmúlt dicsőséges kor nyájasságát és kedé-lyességét. Mert mindenkor voltak és mindenkor lesznek em-berek, akik csak a múltban tudtak élni, akik nem építenekés nem néznek előre, hanem a tegnapon rágódnak és hátra-felé húznak, mint a rákok. De viszont ilyeneknek is kell len-niük: különben nem volna „Metamorphosis“, amiből merít-hetnénk.

A jó Apor tehát visszatekintett pápaszemén keresztüla neki közeli múltra és ez vala, amit ott látott Anno Dei1736-ban:

A Habsburgok uralma előtt, mikor még kevés volta titulus, de annál nagyobb a gazdagság, főuraink nagylábon éltek és bőkezűen adakoztak. Apor István pl. nemcsakatyafiainak, hanem elévaló szolgáinak is elajándékozott40—50 egész negyvenes hordó borokat, gulyája és ménesemegtekintésekor pedig húsz csikót („gyermek-lovat“) is el-ajándékozott szolgáinak, még pedig jó fajtát, melyet néha60—80 forintért is árultak. Kereskedőkkel való leszámolás-kor pedig 5—6 vég angliai posztót osztott szét. Némelyköntösét nem viselte tovább mint 3—4 holnapig, ezeket szin-tén elajándékozta. Szolgája volt vagy 50—100, jó készpénz-fizetéssel, meg ruhára való jó angliai, fajiandi posztóval.A lovasoknak és trombitásoknak csizma is járt. Bőségesenfőztek nekik, úgy hogy a sok maradékból a tömérdek agáris élhetett. A káplánnak, meg felesége lelkészének, azazprédikátorának úri fizetése volt. Apor testamentuma BethlenGábor végrendelete után a legnagyszerűbb. Csak „ad piascausas“ (kegyes célokra) testált 120.000 forintot.

1 0 4

R u h á z a t . Régente az asszonyok nusztból vagynyestből való geleznában jártak. A fő-leányok fején hat csont-ból, szőrrel erősen megkötött korona volt jó-féle gyönggyelvagy klárissal megrakva. A könyékig bő ing, onnan a kézigkeskeny, sipos ujj. Erre inneplőkor olyan tábla-forma,arannyal kivarrott ruhadarab jött. A keztyű selyemből, né-melykor középütt ezüst-varrott cifraság. Egyszerűbb asszo-nyoké cérnából, az ujjak szabadon. Régente az asszonyok,leányok nem mutogatták magukat szemérmetlenül kivágottderékkel, mint később, hanem fehér, rakott gyolccsal nyakigbefödték magukat. Az apró ráncok gyakran kis csillogó réz-cifrasággal voltak ékesítve. Főasszonyok, ha nem csizmát,úgy ráncos, veres sarut viseltek szász módra. Télen erre vagya csizmára szőrből botost húztak. Fejükön a menyecskéknekis fátyol volt, melyet messze lebocsátottak, hogy ússzon.

Otthon mentét viseltek, útra palástot. Utóbbit télen,kinek módja-rangja szerint, gazdag prémmel bélelték. Kívülsima vagy virágos bársony volt, lent többnyire rojtos, idő-sebb asszonyoké fekete, csipkével szegve. A színesek is sok-szor ki voltak varrva arany-ezüst csipkével, úgyszintén azelőkelő leányok által gyakran viselt rövid, vörös, zöld, meggy-szín bársony suba is. Nyak körül nuszt- vagy nyest-gallérvolt, nagy nyaktakaró fátyol, nusztos vagy nyestes kozák-süveg a kisasszonyok fején és sokszor színes strucctoll fej-dísz. Igen díszes. Hajukat kétfelé fésülték, vassal megsütöt-ték és oldalt lebocsátottak, olykor gyönggyel befűzve.

A szásznék mellükön medaille-forma dolgot viseltek,melyet kesentyűnek hívtak. Az előkelőknél aranyból volt,drágakövekkel, a szegényebbeknél ezüstből, ónból, pléhből,csinált kövekkel vagy üvegekkel. Főasszonyoknak rendesenrása-szoknyájuk volt, kivéve, mikor díszesen kiöltöztek. Öv-jük fekete kláris, a gazdag leányoké vörös kláris. Későbbmár a szolgáló asszonyok is mind rása-szoknyát akartak, ciframentét, ezüstös pártát, gombot. Fölkapott köztük is a fény-űzés. A székely asszonyok két hosszú tűt dugtak kétoldalt akontyukba, mely jobbra-balra elállt és nagy ezüst vagyarany hólyagos gombban végződött.

Régente a nép asszonyai és leányai igen erényesekvoltak, az ellenkezője ritka volt: csuda-számba ment. A ké-sőbbi fényűzéssel azonban az erkölcsök is lazultak.

105

A férfiak, módjuk szerint, nusztos süveget viseltek,medaillával, gyöngyből csinált bokrétával, abban kerecsen-vagy ráró-toll kétfelé hajolva, sastoll, de legszebb volt mégisa három darutoll. A fejedelmi udvarokban e célra sok darvattartottak s mivel ezek rendesen szürkék voltak, tollaikatszép gyengén kiszedték, faolajat öntöttek a tokjukba ésismét helyrerakták őket, úgy hogy rövid időn belül szépenmegfehéredtek.

Pompás kép volt, mikor az úrfiak darutollasan, lódin-gosan, tarsolyosan felültek veresre festett, köves, gyöngyös,klárisos szerszámú, arannyal szőtt, portai cafranggal feléke-sített lovaikra, melyeknek homlokán szintén „üstöknyomta-tón“ darutoll; lábuk ezüst kengyelben, csizmájukon aranysarkantyú, gyémánttal, rubinnal. Mögötte párduc-, tigris-,farkas-bőrös, sastollas szolga, nagy ezüst-aranyos gombok-kal, láncokkal. Elül a cifra vezeték-paripák. Bizony akár-mely más országban megirigyelték volna.

Az ifjak igen szerették a csigás kantárt, szügyellőt,farmatringot, melyek apró, bab-nagyságú gyöngycsigákkalvoltak kivarrva, közbül egy-egy nagyobb tengeri csigával.Drága portéka volt. A csizma szárát szép térdkötővel kötöt-ték meg alul, a horgasinakon; ez két ujjnyi széles majc- vagybagaria-bőrből volt, ezüst csattal, a szíj vége rojt vagy bőr-cifrázás.

Nyáron kalapot viseltek, fennálló egybekötött strucc-tollal, avagy fekete süveget, sűrűn megrakva ezüst-tűvel.Akitől kitelt, magával vitt ezüstös, aranyos, tollas buzo-gányt, a nyele bársonnyal borítva, a vége ezüstös-aranyos,mások csak vas-buzogányt, de ennek a nyele is ezüstös ésaranyos. Némelyek hasonló nyelű baltát vagy csákánythordtak. Az, kinek ez sem telt, tatár korbácsot hordott, tama-riszkuszfa-nyéllel, két végén fehér csont, vagy vékony hosszú-nyelű két-három bog. A hosszúkat „nohajkának“ hívták.A télikesztyűk párduc-, hiúz-, róka-bőrből voltak. A nyárikesztyűt kikacagták.

Férfiak, ha megházasodtak, szakállt eresztettek hol-tukig, csak Béldi Pál nem, mert őt tatár fogságban az ura,valahányszor megharagudott rá, mindig a szakállánál fogvahurcolta meg. Ha valaki leberetváltatta a szakállát, akkora haját nem; egyébként majdnem mindenki vágatta a haját,

106

de ha kopasz volt, nem viselt parókát, mint később, hanemselyem vagy bársony sipkát tett a fejére. Bajusza legtöbb-nek hosszú volt.

Nyakravalót csak utazáskor viseltek. Ez hosszú volt,két vége skófiummal vagy arannyal, selyemmel kivarrva éshosszan lelógott, vagy lovagláskor hátul lebegett. Rend sze-rint portai selyem-nyakravalót viseltek. A főrendek pom-pára való mentéje hosszú volt, széles gallérral, mely majd-nem a hát közepéig ért, némely ilyen galléron nuszt, hiúz,vagy rókatorok. A két ujj földig fityegett, kutyafülű volt,a végén bélelt. Abban az időben ismeretlen volt a paszománt,de a vitézkötés megvolt a kivarrások végén.

Skarlát-posztó kétféle volt: velencei skarlát, a singje16 frt, vagy törökgránát 4 forintos, kék-, zöld- és meggy-szín-ben. Ez tartósabb volt, mint az angol és a főnemesek viselték.A köznemesek fajlandist, közönséges landist. A fejedelemcselédei viselték a leghosszabb köntöst. A dolmányokonezüst-, arany-gombok; heveder-öv akkor még nem volt, csakselyem öv, szép csattal. Nyáron az öregek „materia“-kön-tösben jártak. Bársonyban csak a fejedelem járhatott.

Az ifjak karban kivágottat hordtak, abból skófium-mal vagy arany fonállal kivarrott ingujj függött ki. Az ingvékony matériából volt, alatta rendes vászoning. A nadrágvégén rendszerint bőrkapca, némelykor úgy sétáltak törökpapucsban. A nemesek csizmája hun sárga, hun veres, azonezüstös-aranyos sarkantyú. Az ifjak salavárit is viseltek,némelyek varrott bagariából telekes bocskort, mint a haj-dúk, igen cifra szíjjal megkötve, a bocskor felső része is cifra.Hosszú hajuk soha sem volt, de nem is kötötték föl, mint akülföldiek, hátul zacskóban. Többnyire levágatták és csakelül hagytak meg egy üstököt, melyet nagy csomóbán fel-kötöttek.

V e n d é g s é g e k stb. Reggelire Brassóban fahéj-vizet főztek, vagy aqua vitát ittak, égetett bort, vagy pedigaz utóbbit tálba öntötték, megmézelték, fügét, mazsolát tet-tek bele, majd meggyújtották és úgy keverték, aztán eloltot-ták, kiitták, a fügéket pedig megettek. A férfiak ürmös bortis ittak. Szokásos ételek voltak: tormás disznóláb, káposztástehénhús, lúdhús, szalonnával vagy polékával, kukrejttel,árpakásával, murokkal, petrezselyemmel, nyáron hüvelyes

106

borsóval, továbbá lúd törött lével, tyúk sülve, fokhagymával,ecettel, szalonnával. Nyúlhús fekete lében stb. De főlegrengeteg káposzta. Vajat csak a kása közepére adtak, vagykalács-lepénybe. A kapor gyakori ízesítő.

Az ebédlőben négyszögletes, kihúzható asztal volt afal mellett. A fali oldalon bélelt pad, szemben karos-székek.Tízkor ebédeltek, hatkor volt a vacsora, nem mint később,francia mód szerint. Az asztal egyik végén volt pár ezüstkanál, a késeket pedig mindenkinek az inasa nyújtotta oda,mikor épp kellett, azonkívül pedig mindenkinek megvolt amaga kése az övén hátul hüvelyben, melyet étkezés előtt azinas megtisztított. Az ón-tányér ritka volt, inkább fatányér-ról ettek. A tálak ellenben ónból voltak, csak a fejedelemevett ezüst tálról. Mikor elhozták az étket, a férfiak léptekelőször a „Palotára“ (ebédlő), utánuk a leányok: a legkisebbelül, legutoljára pedig az asszonyok. Előttük öreg szolga,mint hopmester. Mikor sorra fölálltak, a pohárnok előállottezüst korsóval és medencével, melyben sorra megmosdottak.Akkoriban nem volt az a sok praecedentia-kívánás, kinál-kodás, mint később, mindenki természetesen foglalt helyetsok teketória nélkül.

Miután megmosódtak, a pap az asztalt megáldotta.Az asszonyok elül ültek, a leányok hátrább, a fal mellett.A legfőbb asszony az asztal egyik végén, a gazda a másikonült. Utóbbi kínálgatta a szomszédait, de különben nem voltgazdálkodás: mindenki az előtte lévő tálból vett, vagy abból,amelyik jobban ínyére volt. Az ürmöst és bort rendesenvörös, máztalan fazekakban hozták, akkoriban még nem volt„karafina“. Az asszonyok rend szerint ezüst-pohárból ittáka bort.

A nagyobb vigasság a második fogás után kezdődött,amikor is a gazda bekért egy szép segesvári viaszos kupát,azt másod-, harmad- vagy negyed-magával elköszönté. Mi-helyst az új bor forrni kezdett és csípős lett, mindig azt itták.A gyümölcs föltálalásakor hosszúszárú üvegekben, úgy-nevezett kortyogós üvegekben, melyeket Porumbákon,Fogarasföldön készítettek, tartották a bort, jeges cseberben.-Ugyanakkor bejöttek a vendégek szolgái is és hátuk megettsorba állva, egészségükre ittak.

Az asszonyok kevés bort fogyasztottak, inkább csak

108

sert bokáitokból. Volt velencei kristály-pohár is, de azt nemigen használták, főleg csak mutogatták. Célszerűbbnek tar-tották az ezüst-serleget, kupát, mely nem tört el és háborúidején vagy szükségkor pénzzé válthattak.

A gazdag családok asztalterítékéről fogalmat ad amár említett gróf Apor István ezüstjéből a következő holmi:rendszeresen használt ezüst tála volt 88, ezüst tányér ugyan-annyi, ezek olyan vastagok voltak, mint az óntálak és tányé-rok. Feleségének meg neki arany-kanalakat hoztak be ésnégyszögre készített, két ujjnyira megaranyozott ezüst-tányérokat. Ezüst borhűtője oly nagy volt, hogy egy 6 évesgyermeket-megfereszthettek volna benne, kívül-belül egytenyérnyiig aranyos. Bécsből hozatta 3000 forinton. Mikor„tricesimarum arendatőr“ (harmincad-bérlő) volt, meg-parancsolta, hogy ha a vámon valami újat hoznak a görögkereskedők, első sorban is ő hozzá vigyék. Így vett meg egy-szer egy 30 kristályból álló rakományt. A legelső kristályo-kat 1686-ban Németországból hozták. Később voltak velenceiés lengyel palackok is. Kapott volt egyszer ajándékba Ester-házi Ferencnétől egy igen szép zsebórát, melyben az asszonyképe volt festve a belső lapon, még pedig azért, hogy mintfő harmincad-árendátor az ő feles marháit, melyeket Erdély-ben vásárolt, engedékenyen taksálja meg! El is engede Aporvagy 200 forintot.

Aki levest akart enni, az asztal végén lévő kanalak-ból kért. Volt idő, mikor a villa is ritka volt. Galeotto cso-dálkozva említi, hogy Mátyás idejében az egy késnél nemvolt több az asztalon és mégis, a sok mártásos, leveses étekdacára, a Mátyás király köntösén soha mocsok nem volt. —Mikor a sok borivástól megittasodtak az emberek (mert,hogy sokat ittak bizony!), énekes inasaikat hozatták be éselénekeltettek velük szép, régi magyar dolgokat, vagy sze-relmi dalokat. Régente igen kedvelt volt a török síp és dob.Trombitáltak is néha, de az igen hangos volt. Asztal után,vagy közben is néha, előkerítettek hegedűt, dudát meg furu-lyát, cimbalmot és táncolni kezdtek, nem a későbbi ugrálóstáncokat, hanem szépen halkan járták. Ilyen volt a „Lengyel-változó“, a „laposkás tánc“, a „gyertyás tánc“, az „egerestánc“, mindenik a maga nótájával. Most már csak francia,tót, német tánc járja! Pl. a „minevét“.

109

A fejedelmi udvarban az étkezés sokkal nagyobb pom-pával, azaz szertartással folyt le, de ott is volt azért ivás éstánc Apafi Mihály alatt, a külső formák betartásával. Ha afejedelem a fejedelemasszonnyal táncolt, az urak addig mindfönnállottak és valahányszor arra fordult a fejedelem, fejethajtottak. Apafi igen szépen és csendesen táncolt, alig lát-szott, hogy emeli a lábát. Kedvenc muzsikája a duda volt.Egyébként vadászni is szeretett. Közben igen sokat olvasott,főleg a Bibliát, avagy óráit igazgatta, amiből igen sok volta házban. Legkedvesebb órája; mely mindig előtte állt azasztalon, bojtos kis kutyát ábrázolt, mely minden órábanmegmozdult: kitátotta a száját és ugatott.

Régente sokkal nagyobb volt a nyájasság, ceremónia-nélküliség, mint később. Mindenki atyafinak tekintette amásikát, mint hogyha csak egyetlen nagy család lett volnaaz egész erdélyi nemesség. Különösebb titulusra és vagyonranem néztek, hanem, ha szegényesen, bocskorban járt is va-laki, de nemes származású volt, azt csak úgy kezelték, mintmaguk közül valót. Ha útra kelt valaki, eszébe sem jutottvolna fogadóba térni, hanem beállított akárkihez és ez min-dig nagy vendégszeretettel és nyájassággal fogadta. De mega fejedelmek alatt nem is igen volt vendégfogadó, éppen mertnem volt szükség rájuk. Csoda-számba ment Kolozsváron aközéputcai fogadó, melyen kövér szakács volt ábrázolva tűz-hely mellett, nagy kés a kezében. Egy másik, rongyos ház,Miriszló mellett, szintén vendégfogadó-számba ment, csak-hogy oda soha senki be nem tette a lábát!

Ha hosszú útra kelt valaki, előre küldte a lovait, vagynéha a falvakban rekviráltatott. Csak a szászok nem voltakkötelesek ilyenkor lovat adni, de hogy ha hatalmas úr voltaz utazó, nem sokat kérdezősködött, hanem valamely úton--módon mégis kényszeríteni tudta őket, hogy a segítségérelegyenek. A szomszédok és barátok közt olyan nagy volt ajó viszony, hogy nemcsak folyton látogatták egymást, ha-nem, ha az egyik valamilyen különlegességre tett szert, rög-tön megajándékozta vele a barátját. Farsangkor pedig na-gyon vígan voltak: több atyafi összegyűlt és ökrös szekere-ken, boros csebrekkel, csuklya a nyakukon, bot a kezükben,hegedű és dudaszó mellett fölkeresték többi atyafiaikat ésvolt ott dínom-dánom, vigasság. Ez alól aztán nem volt ki-

110

térés: kellett vigadni, akár kedve volt az embernek, akárnem! A jelszó volt: „Az emberség megindult és fölkeresi azembertelenséget és ahol föltalálja, emberségre tanítja!“A Húsvét-másodnapi öntözködés is nagy mulatság voltakkoriban. Az ifjak végigjárták a falvakat és aki asszony-néget találtak, azt jól megöntözték, sőt a leányokat csak úgyhajigálták a vízbe. A kastélyokban is úszott minden. Apró-szentek napján pedig megvesszőzték a leányokat. Az urakörültek, ha a cselédeik is mulattak, táncoltak, csak a vesze-kedést, verekedést nem tűrték.

A vallási különbség sem vert éket az emberek ésházastársak közé, mint később: katholikus, kálvinista, uni-tárius, ki-ki végzi saját istentiszteletét és nem háborgatja amásikat. Később, sajnos, és főleg az osztrákok bejövetelekor,kiélesedett a helyzet: a német a katholikusoknak kedvezett,mire a reformátusok, természetesen, szintén erélyesebbenjártak el velük szemben. Azonban már előbb is, Apafi fele-ségének, Bornemissza Annának befolyására, igen megnyir-bálták a katholikusok jogait és a nyilvános istentisztelete-ket gyakorta beszüntették. Ezelőtt azonban sokszor látjuk,hogy a református családok Kolosmonostoron vagy egyébkatholikus iskolában neveltetik gyermekeiket, ahol tudják,hogy jó a tanítói erő.

A levélírásban nem volt régente, még a fejedelmek-nek címzett levelekben sem, olyan sok ceremónia és papír-fecsérlés, titulus és körmondat, hízelgés, hanem mindenkiegyszerűen megírta, amit akart, elég volt egy árkospapírnegyed része is egy „supplicatio“-hoz.

Utazáskor hintón jártak, bőrös, kétfelé eresztős (ezdrágább volt), vagy orsós hintón. Akinek mindkettő volt, azfeleségét az utóbbin járatta, ő maga meg az elsőn ment, kétvagy négy lóval, aszerint, hogy messzi útra indult-e, vagycsak a közelbe. Belülről virágra cifrázott szattyánbőrrelvagy gordovánnyal volt bélelve, néha csak posztóval, afejedelemé pedig bársonnyal, körös-körül selyem-rojtokkal,kívülről réz-szögekkel kiverve. Hosszú útra úgy fölpakko-lódtak az ilyen hintóra, hogy el kelt a hintó elé néha a 6,vagy 8 ló is. Mert nemcsak szemközt ültek a kocsibannégyen-öten, hanem a frájjok az ablaküléseken is kuporog-tak, a csatlósok pedig a kocsi csatlóján hátul, a bakon meg

111

az inas üldögélt, mert a kocsis még a fejedelemnél is a nyer-ges lóról hajtott.

A nagy uraknak veres, zöld szironnyal varrottbagaria-hámjuk volt ünneplőre, azon pedig nagy, fehér ónnalmegónozott csattok. A hintó hátulján, meg az ülések és abak alatt ládák voltak, ezekben vitték a szükséges holmit éselemózsiát. Rendesen főtt káposztát és sültet vittek útra. Azüléseken párnazsák, azon meg puha, cifra portai párnák.A hintó előtt lovasszolgák mentek, a lovász a vezeték lóvalmögötte. Minden paripán volt hegyes tőr. A hintóban hátulkétfelől tartották a töltött puskákat; a stutz- vagy tersényipuska vontcsövű volt. A flintát nem ismerték, de volt serétespuska is, ezzel azonban vadat nem lőttek, csak madarat, hogya csak megsebzett vad ne pusztuljon el valahol. Sőt vadász-törvény volt akkoriban, hogy aki rálőtt egy vadra és nemejtette el, azt megvesszőzték, még ha nagyon előkelő úr voltis. Régente nagy örömük tellett az agarakban is: nemcsaknyulat, rókát, hanem farkast, szarvast is fogattak velük, sőtvolt olyan agár is, amely még a hiúzt is megfogta.

A hintó mellett, ha messzire utaztak, konyhakocsi éstárszekér is volt, ha pedig lakodalomra mentek vagy egyébpompára: keresztelő, installálás, stb., akkor a lovakra az em-lített szép hámokat rakták, drága portai vánkosokat a hin-tóba, a hintó mögött aranyos szerszámú paripa, azon ara-nyos tőr, aranyos buzogány, a hintó előtt 6—8 ezüst, ara-nyos, drágaköves szerszámú ló. A lovak tollasak, bokrétá-sak, a hátukon oroszlán-bőr, vagy tigris-, párduc-, sőt néhamég viziló-bőr is! Ékes cafrangok lógtak le róluk. A lová-szok, szolgák, étekfogók, főasztalnok mind díszesen, tollasán.Utánuk a síposok, trombitások. Fény, káprázat, pompa.

A lakodalmi ünnepséget megelőzte a leánykérés, azazelmátkásodás, amely majdnem olyan fontos ceremónia, mintmaga a lakodalom: eskü és gyűrűváltás volt. A mátkásságalatt a menyasszony bátyjának hívta a vőlegényt. A lako-dalom, mely még nagyobb pompával, parádéval, tánccal,fölköszöntéssel folyt le, később tartatott. Sok hagyományosszokás, figura tarkította az ünnepséget, sok drágaság,ékszerben és ruházatban, arany- és ezüst-holmiban gyönyör-ködtette a jelenlévőket, sok gyertya-fény nagy, régi ezüst-tartókban, vagy fali félgyertya-tartókban tükröződött hólya-

112

gos serlegekben, arany-ezüst-tálakban művészi gyümölcs-tartókban. Muzsikaszó mellett hozták be az ételeket és a nagyboros-kancsókat. A menyasszony a vőlegény oldalán ült azasztalfőn és nem evett semmit, csak a könnyeit törülgette.

Az ünnepség folyamán három különböző köntösbenjelent meg: először hozták ki, mikor a vőfély az ajándékokatmutatta be, másodszor, mikor az asztalhoz vezették, harmad-szor pedig, mikor a táncot megkezdte a vőlegénnyel. Ekkorrendesen fehér köntösbe öltöztették, vagy ha előbbeni ruhájamár fehér volt, úgy zöldbe, a haját kifonták és szélesen eresz-tették lé a hátán, néha hosszú, keskeny, fényes pántlikákkalcifrázva. Az előbbeni gyöngyös, köves korona-koszorúhelyett most virágos koszorút raktak fejére.

A menyasszony-tánc alatt, mikor is a násznagy egy-kettőt forgott vele és aztán atyafiaihoz vitte búcsúztatni, jó-formán alig táncolt, csak csöndesen lépkedett. A vőfély,amint a menyasszonyt kivezette, kivonta kardját és lemet-szette vele a leány fejéről a koszorút, azt kardja markola-táig lebocsátotta, jeléül annak: „hogy az menyasszony emlé-kezzék meg, hogy mivel szüzességének jegyét, az koszorút,karddal veszik el, úgy viselje magát az szent házasságban,hogy ha azt megmocskolja, kard lészen az fején!“

Másnap reggel az menyecske fejét igen szép pártávalés orientális gyöngyös, köves főkötővel födték és a vőlegényáltal előző nap ajándékozott ruhába öltöztették. A muzsiká-sok az. alatt pedig majd mindenkinél hajnalnótát húztak. Azúj asszonyt menyecskének hívták, mivelhogy a jó feleségolyan, mint a „kis menny, az mint hogy az gonosz asszonybizony igen nagy pokol és gehenna!“ — Aznap a vőfély ven-dége volt mindenki, ő készítette a reggelit és a mézesbort,amit „csókos pohárnak“ hívtak. Volt aznap sok tréfa, móka,jeste pedig megint tánc és vígság. Harmadnapra pedig az újférj haza vitte a feleségét, ahol ismét három napig víganvoltak és táncoltak.

A keresztelők majdnem ugyanannyi vígsággal, hanem is éppen annyi pompával mentek véghez, mint a lako-dalmak.

A temetések igen ünnepélyesek és tiszteletteljesek vol-tak, a halottnak nemcsak atyafiai és barátai, hanem a szom-szédjai is részt vettek a temetésen. (Csak a fiatal leányokat

113

nem vitték el.) Minden faluban, ahol a temetési menet végig-vonult, harangoztak és gyertyákat gyújtogattak vallás-különbség nélkül. Ha férfi volt a halott, síposok és dobosokis kísérték, meg páncélos lovas, aki arany zászlót tartott.A sok fekete posztó-drapérián kívül, csipke és gyertya, csa-ládi címerek, táblákon meg a holtat dicsőítő versek voltaka menetben. Egy fekete zászlót és kardot összeromboltak ésa sírba helyezték a halott mellé. Az arany-zászlót pedig atemplomban nyelénél fogva függesztették föl és ott lobogott,fejjel lefelé. Katholikusoknál nem volt magyar beszéd,különben igen. A halotti tor roppant egyszerű és csöndesvolt: mindenki csak annyit evett-ivott, amennyire ép szük-sége volt és utána csöndben eltávozott.

K o l o z s v á r i k o n v i k t u s . Apor szerint, akiottan járt iskolába, a tanárok igen okosan és emberségesenbántak a deákokkal. A tanulók nyáron munkába mentek,még pedig először is kötelesek voltak behordani a tanárokszénáját, termését, amit szívesen tettek, tekintve, hogy atanárok jól megfizettek érte és jó ellátásban is részesítettékőket. Az így kapott pénzt ruházkodásra fordították. A külön-böző mestereket nem szakmájuk szerint nevezték, hanemnagy-mesternek, középső-mesternek, kis-mesternek. A nagy-mester háza előtt, a Farkas-utca felé, igen szép kert volt,benne zöld táblajáték, azaz billiard, melyen a páterek és mes-terek játszottak, néha a nemes urïiak is. A város-fal felépedig igen rendes kis puszpángos kertecske, cifra virág-ágyakkal, melyeket a mester néha átengedett a deákoknak^hogy ott versenyt növesszenek szebbnél-szebb virágokat.Odébb elkerített helyen volt tekéző-kő (a szeminárium kisudvarán is), ahol az úrfiak és főurak fiai tekéztek. Esős idő-ben más játékaik voltak, úgymint: ostábla, prágány, stb.

A refektóriumban, mely az utcán által a másodikpáter házánál volt, két asztalnál ettek, az egyiknél a páte-rek, mesterek, nemes úrfiak, ahol is többet kellett fizetniük(100 frt-ot), mivel jobb és több volt az ellátás is. A másodikasztalnál 80 frt-ot fizettek, de azért itt is elég lehetett az étel,mivel az ebéd négy fogás volt és még kevés bort is kaptakhozzá. A reggeli és ozsonna kenyér volt, a többieknek sajtés egyéb is járt hozzá. Az úrfiak 20 forintért inast is tart-hattak.

114

A második páternek is volt kertje, szép nyári házzal,melyben gyakran étkeztek nyáron a deákok is. Az udvarontíz-tizenkét őzet tartottak. A ház mögött, a piac felé azutcára, kifüggő ablakú kis faház volt, az úgynevezett „kiskonviktus“, miután, ha kevesen voltak, vagy szűk volt atüzelő, a deákok itt laktak. Ha nem mehettek a mezőre lab-dázni, sokszor a jezsuiták monostori gyümölcsösébe mentek,nyáron itt gyakran majálisoztak és néha kint is háltak.Olyankor este vígan voltak és a németektől tanult tűzijáté-kokkal, mozsarakkal szórakoztak.

Nagy ünnepeken processzióban jártak, de csak röviddistanciára, mert nyíltan nem volt szabad körüljárni-mennia városban. A katholikusok ilyen elnyomása akkor kezdő-dött, mikor a török bevette Váradot és az ottani kálvinistaprédikátorok bejöttek Erdélybe. Ugyanakkor kerültekKolozsvárra a kolosmonostori páterek és tanárok is, mivelaz apátságban már nem voltak biztonságban. Templomukazonban nem volt és csak a rendházban mondhattak misét.Kolosmonostoron azonban évente, Nagyboldogasszony nap-ján, híres búcsú volt, melyet nagy pompával ültek meg amindenhonnan odazarándokló hívek. Némelyek egész pro-cessziókban jöttének zászlókkal.

Katholikus páterek voltak még Udvarhelyen, ezek-nek plébániájuk és templomuk lévén, szabadon végezhettékistentiszteletüket. Itt is volt konviktus. Gyulafehérváronszintén volt két páter és a Báthori Kristóf által épített tem-plomot használták. Gyergyószentmiklóson is voltak páterek.Az ország törvényei szerint két klastromnál több nem lehe-tett az országban, ezekből egy volt a franciskánusoké Csík-somlyón, a másik Mikházán. Ezek azonban, sajnos, oly sze-gények Voltak, hogy csak egy-egy barátot tudtak iskolázásvégett külföldre küldeni. Nem is tanítottak mást, mint teoló-giát. A Lázárék építettek ennek a szerzetnek zárdát aGyergyószárhegyre, a Haller-család pedig Fehéregyházára,de a kálvinista fejedelmek mindkettőt betiltották.

Ennyit mond nekünk Apor. A fejedelemségnek nagyintézményeit: az iskoláztatást, idegen művészek és tudósokmeghívását, az építkezéseket, nagy politikai szereplésöktőleltekintve, nem említi, mint ahogy ezek nem is tartoznak

115

művének kereteibe. Pedig fölbecsülhetetlen a fejedelmekérdeme ezen a téren. Bethlen és a két Rákóczi nemcsak kül-földi egyetemekre segítettek számos tanulót, hanem ezen-kívül, különösen a Nagy-fejedelem, külföldi tudósokat ishívott az országba, még pedig főleg a gyulafehérvári, azaznagyenyedi főiskolára. Ilyenek a híres Opitz Márton, Pisca-tor és Bister féld, akik (kivéve az utóbbit), ha nem is marad-tak soká hazánkban, de legalább megvetették alapját a fő-iskola tanulmányi irányának és oly magyar tanári gárdakiképezésének, mely kiválóan teljesítette hivatását. Soraik-ból nemcsak nagyszabású tudósok, hanem tehetséges írók éshitvitázók is kerültek ki. Örök veszteség, hogy BethlenGábort halála meggátolta abban, hogy a gyulafehérvárifőiskolát egyetemmé bővítse, amely azért még így is igenmagas színvonalon állott.

Miután a másik tudományos centrumról, a kolozsváriszemináriumról már szó volt, itt a gyulafehérvári, későbbennagyenyedi kollégiumról kell megemlékeznünk.* Fehér-váron már a reformáció előtt is volt iskola, de azért, akimagasabb tanulmányokat akart folytatni, külföldi egye-temre ment. Bécsben a XVI. század elején 265 tanuló volt,Krakkóban majd ugyanannyi. János-Zsigmond alatt a lefog-lalt papi vagyonból, a dominikánus kolostorból, főiskolátállítottak Gyulafehérváron. Ennek első híres rektora a wit-tenbergi deák, Ilosvai Benedek volt, aki a wittenbergi ma-gyar „bursa“ nyomán állította össze iskolai törvényeit. Azifjúság ezek szerint önkormányzati alapon állott.

János Zsigmond Blandrata György által akart tudó-sokat hozatni külföldről, de ez még akkor, úgy látszik, nemsikerült. Kormányzása alatt unitárius lett az iskola szelleme.Ezzel szemben a Báthoriak alatt jezsuita iskola is működötta városban, de mind ez elpusztult Mihály vajda dúlásai foly-tán 1599-ben. A főiskola új virágzása 1622-ben kezdődött,amikor Bethlen Gábor meghívta Opitz Mártont, a némettudóst és költőt, akinek hamaros távozása után AstediusJános, Bisterfeld és Piscator fejlesztették továbbra az inté-zetet. A tanárok roppant nagy évi fizetést kaptak — 1500forintot, ami akkoriban igen szép összeg volt. Bethlen nagy

*) Lásd „Nagy Enyedi Collegium Albuma“ 1926-ból.

116

javadalmakkal és földbirtokkal ajándékozta meg végrende-letében iskoláját Enyed környékén. A szegény tanulókról isgondoskodott, amennyiben negyvennek ellátását biztosította.1629-ben adta ki a híres közös-címer-levelet, melynek foly-tán minden akkori és későbbi református lelkész nemességetkapott. A megfogyatkozott erdélyi nemesség ily módon újszelemi erőkkel gyarapodott.

Az iskolában magyar segédtanárokat is találunk anémet professzorok mellett, — ezek az úgynevezett „collabo-rator ok“. Az elemi tanulókat a végzett diákok tanították sez a szokás, pedagógiai szempontból igen hasznos intézményvolt. Az iskola tanításában és szellemében három nagy tudósbefolyását tapasztalhatjuk, úgymint Melanchtonét, a strass-burgi Stürmet és a goldbergi Trotzendorfét. Sok gondot for-dítottak a latin nyelv tisztaságára, a bibliai idézetek betanu-lására és a disputációkra, szónoklatokra, melyek mind a hit-vitázás szempontjából voltak fontosak.

De a magyar nyelv föllendítésére is nagy hatássalvoltak iskolai és vándor-színjátékaikkal, melyeket a XVIII.század végével Marosvásárhely, Tordán, Déván és Nagy-enyeden tartottak. Ezekről az előadásokról a „MagyarKurir“ igen érdekesen számol be: „Marosvásárhelyen ismétjátzodni kezdett az Ifjúság, és úgy értettem, hogy az ideiKollegyiumi esztendő végén, a nagy emlékezetű ProfessorKovásznai Úr halála után, meg-szóllallott s egynehány esz-tendei hallgatását félbeszakasztotta. Tordán, Déván nemújságok a Magyar víg és szomorú játékok, melyeknek szerzőia N.-Enyedi Ifjak. Eljátzodói pedig azokban a városbanszületett s nyaralni hazament Tanulók. N.-Enyeden nemhazudok, ha azt mondom, hogy 15 esztendőtől fogva mindenKollégiumi esztendők egy Theatralis Játékkal rekesztetnekbé. Többnyire két része van a játéknak: az első szomorú, az,utolsó víg.“

Fölbecsülhetetlen a protestáns ifjak hasznos befo-lyása, nemcsak vallás-polémia terén, hanem a városi polgár-ság oktatásában, pallérozásában is. Ők voltaképpen a magas-színvonalú „erdélyi színészet“ megalapítói és azért voltakúttörők, mert az akkori Magyarországon, a jezsuita iskolák-ban, majdnem kizárólag latinnyelvű színielőadásokat tartot-tak s ezekből a hazafias szellem teljesen hiányzott. Magyar

117

témájú darabokat csak még a piaristák és pálosok előadásai-ban találunk, de náluk is csak később, mint az enyediifjaknál.

A kollégium mellett, különösen I. Rákóczi alatt, fenn-állott a nemes úrfiak udvari iskolája is, Keresztúri Pál, anagyérdemű pedagógus vezetése mellett. Ennek két leg-nagyobb tanítványa Bethlen Miklós és Apáczai Csere Jánosvolt. 1653-ban, a német professzorok távozása után, a Hol-landiából visszakerült Apáczai, mint a poétái osztály segéd-tanára, vette át az iskola szellemi vezetését. Egészen újirányzat fejlődött ki alatta, miután Apáczai — ComeniusArnos követője volt, azaz szemléltetően tanított és főleg atermészetrajzra, a mathematikára, és az anyanyelvre fordí-tott nagy gondot. A csillagászatban Copernicust, a filozófiá-ban Carthesiust vallotta mesterének, vagyis a kritikai vizs-gálódás jogosultsága mellett állt. Theológiában fölvilágo-sult presbiteriánus, azaz az önkormányzat híve volt.

Mivel azonban Angliában leginkább a túlzott presbi-teriánusok juttatták vérpadra I. Károly királyt, Erdélybennem szívesen látták ezt a szektát és ez volt az oka, hogyApáczai sem kapta meg a kollégium fő-professzori állását,hanem, II. Rákóczi György kinevezésére, Basire Izsák,I. Károly orvosa lett a vezető, Apáczait pedig Kolozsvárrahelyezték, aminek eredményeképpen az ottani iskola erősenföllendült.

Basire tervbe vette, hogy akadémiává fejleszti a kol-légiumot, de ezt a tervét, sajnos, a lengyel hadjárat kudarcaés a tatár-dúlás meghiúsította. Az interregnum alatt az iskolaKolozsvárra menekült; ahonnan csak Apafi Mihály telepí-tette megint vissza birtokainak központjába: Nagyenyedre.A különben gyönge fejedelem volt Bethlen Gábor után akollégium legnagyobb jótevője, mert anyagilag és erkölcsi-leg mindenképpen támogatta. Kurátorrá tette a nagyérdeműBethlen János kancellárt, kivel a főkurátorok egész fényessorozata kezdődik. Ilyenek voltak, pl. az előbbinek fiai: Mik-lós, Sámuel, aztán több Teleki és végre Teleki Sámuel, amarosvásárhelyi „Téka“ alapítója és nagy mecénás.

Az 1682-iki nagy szervező enyedi gyűlés után kezdő-dik az igazi föl virágzás. A törvények megalkotásán kívülfölépítették az ó-kollégiumot, a tanári lakásokat és egyszers-

118

mind rendezték a birtokügyeket is. Az intézetben ekkorelemi iskola, 6 osztályú gimnázium és 2—3 éves filozófiai,meg 2 éves theológiai kurzus volt. A kollégium nevelési sike-rének egyik fő tényezője a „tanítva-tanítás“ volt, mely adeákot ismereteiben szilárdította és felelősség érzetét növelte.

1671-től kezdve nagy versengés folyt a Gyulafehér-váron meghúzódott sárospataki kollégium és az enyedi kö-zött. Az előbbinek élén a konzervatív Pósaházi János állott,az utóbbit pedig Csernátoni Pál és Dézsi Márton igazgattákés az Apáczai óta szabadelvű enyedi szellemet képviselték.Csernátoni a „Mecénás tanárokhoz“ sorakoztatható, mertjövedelmének egy részét és halálakor egész vagyonát a kollé-giumra hagyta. Utóda és talán a legnagyobb tanár, PápaiPáriz Ferenc lett, Apáczai méltó tanítványa. Nemcsak minttanítói és adminisztratív tehetség volt híres, hanem minttheológus, fizikus, hisztórikus, szótár-író és orvos, sőt mégmint diplomata is. Fáradhatatlanul munkálkodott a kollé-gium érdekében. Sajnos, még ő sem tudta megakadályozni1704-ben, a Tige ezredes által vezényelt osztrák csapatokpusztítását. Nemcsak a város, hanem a kollégium is a lán-gok martaléka lett és a tanulók kénytelenek voltak Toroc-kora vonulni. A fölépítést újabb labanc-dúlás késleltette.A Lipót-féle diploma elfogadása után pedig egyébként ismegnehezítették a főiskola föltámadását: birtokait pör aláfogták, melynek csak II. József vetett véget.

A fejedelem bukásával, aki addig a kollégium főható-sága volt, megalakult a „Consistorium“ 50 világi és egyházitagból. A főkurátor, Teleki Sándor, a nagy Teleki Mihályfia és Páriz Ferenc érdeme, hogy a kollégium újra fölépült.Angliából kértek pénzbeli segélyt. Kérvényüket Páriz fiavitte Angliába, Páriz híres szótárának díszpéldányával ésTelekinek drágaköves kardjával, a British Múzeum számára.I. György rendeletére minden templomban gyűjtés indultmeg, ami tetemes összeget eredményezett. Ebből a pénzbőlépült Mária Terézia korában a Kis-kollégium, majd Szé-chényi korában a Nagy-kollégium és végre 1883-ban mégegy újabb épület.

Az iskola életében korszakalkotó volt. a Marosvásár-helyen 1769-ben elfogadott tanterv és ennek utasításai, me-lyek szerint az értelemre ható oktatást, a felesleges memori-

119

zálás elkerülését és általában a vallásos, erkölcsös neveléstsürgették. Páriz mellett, mint hírneves tanárok, szerepeltekAjtai Abód Mihály, I. és II. Kovács József, vásárhelyi TőkeIstván, aki a legelső légszivattyút hozta Erdélybe és már1769 előtt is tanított kísérleti természettant, továbbá BenkőFerenc, a kiváló ásványtani és földrajzi író, a német nyelvés természetrajz tanára. Köteles Sámuel, a Széchényi-korhatása alatt, nagy lelkesedés közben kezdte meg a filozófiamagyar nyelvi tanítását. Kerepei Ádám kiváló történész voltés Körösi Csorna Sándor tanára. Hegedűs Sándor főleg esz-téta, aki e tekintetben nagy hatással volt Barabás Miklósra.Szász Károly a jogtudományban, a mathematikában, fiziká-ban híres. Méltó tanítványa báró Kemény Zsigmond és Sala-mon Ferenc, a történetíró.

A fiatalabb tanárok szintén nagyban elősegítették anemzeti ébredés diadalra jutását; ezeknek sorából való ZeykMiklós, főúri család fia, ki a természetrajzi oktatást emeltemagas színvonalra és a kollégium múzeumának állat- ésnövénytani osztályát gazdagította rengeteg preparátumával.Segédtársa Mihályi Károly filozófus. Farmos Károly kiválójogász volt és szenvedélyes mechanikus, aki a kollégiummalom-zsilipét, fűrészmalmát és tégla-cserép-gyárát építette.A tanítványok közül, az említetteknél sokkal kiválóbb azseniális Bolyai Farkas, aki nemcsak világra szóló mathe-matikus, hanem költő is volt. A fő-gondnokok közül emeljükki báró Naláczi Józsefet, báró Wesselényi Miklóst, báróKemény Dénest és végre Erdély Széchényijét: gróf MikóImrét.

Az iskola hatása kiterjedt egész Erdélyre, de főleg aszékely értelmiséget karolta föl és vitte diadalra. Évente szá-zával vonultak a székely paraszt-fiúk a kollégium falai közé,ahonnan a legmagasabb állásokra emelkedtek. Nagy hatás-sal volt az ifjúság szellemi és nemzeti fejlődésére az önképző-kör, mely később, miután hatóságilag betiltották, „kollá-ciók“-ra oszlott. A kollégium épületei gyarapodtak, könyv-tára növekedett, külön könyvnyomdát és papírmalmot szer-zett, régiségtára gazdagodott. Ez a régiségtár már 1726-banmegvolt — tehát már tíz évvel a British Múzeum megalapí-tása előtt (1735) — és tréfás kuriózumokon kívül római régi-ségek, feliratkövek, nagybecsű érmek, pénzek és a Benkő

120

óta gyarapodó, Zeyk által elsőrangúvá fejlesztett természet-rajzi gyűjtemény voltak benne.

Mindennek a szép életnek, munkásságnak, műveltség-nek azonban ismét véget vetett az 1849-iki oláh-dúlás, melyromba döntötte az épületeket, a könyvtárt és gyűjteménye-ket elhamvasztotta, a lakosság nagy részét elpusztította, atanár- és deák-sereget pedig száműzetésbe kényszerítette.Tetézte a katasztrófát báró Wohlgemuth kormányzó rende-lete, hogy Enyeden csak elemi iskolát engedélyez. Mind amellett két tanár: Vájna Antal és Incze Dániel 1850-benvisszatértek, beköltöztek a romok közé és lassan, de kitartómunkával megkezdték újra a tanítást és a még megmenthetőholmik helyreállítását. Lassacskán visszakerült a többi tanáris és gróf Mikó meg még néhány főúr megindította az újra-építést, a könyvek gyűjtését, az adakozást és a tanítóképző,jogi tanfolyam és theológiai fakultás fölállítását. 1861-benpedig újra szervezték a tanítás rendjét és az iskola kor-mányzatát.

A fejlődés rohamosan megindult, úgy, hogy 1866-banmár ezerszáz tanulónál több volt az intézetben. A múzeumis újra megnyílt, Elekes Károly és tanítványa, az új-guineaiutazó, Fenichel Sámuel természettani gyűjteményével éspreparátumaival, ifjú Kerepei pedig a régiség- és ásvány-gyűjteményt alapította meg. A kollégium épületei higié-nikus szempontból átalakultak: kórház épült és tornaterem,az internátus pedig kibővült.

1869-ben megszűnt a jogakadémia, mert Kolozsváronmegnyílt az egyetem, ahová nemsokára átköltözött a theoló-giai fakultás is. A kollégiumban így már csak az elemiiskola, a gimnázium és a tanítóképző maradt. Ez nagy lét-szám-apadást jelentett, ami azonban kívánatos volt, mertígy az internátusban jobban el lehetett helyezni a tanulókates a tanítás meg a tanulás is magasabb színvonalra emelked-hetett: — a tanítás egyénibb és szakszerűbb, tehát sikere-sebb lett. Az iskola benső élete modernizálódott es azegészségügy fejlődött. Uszoda alakult, dalkör, zenekör,Bethlen-Gábor-vallásos-egyesület, vívókör, stb. A Kemény-Zsigmond-önképzőkör is föllendült. A kollégium népességeezerről 500—600-ra apadt. 1895-ben felállították az úgy-nevezett „konviktust“, azaz köztartást. A szegényeknek járó

121

cipó-segélyt pénz-segéllyé változtatták. A sok alapítványrévén az ifjúság évente körülbelül 50—60.000 forint segély-ben részesült. Ε tekintetben páratlan volt a enyedi kollégiumaz egész országban.

Így volt ez 1918-ig, amióta, birtokaitól megfosztva,államsegély nélkül, leírhatatlan nehézségekkel küzdködve,még mindig fönntartani próbálja magát a kollégium és tőletelhetőleg igyekszik megvédeni autonómiáját és évszázadosszellemét. Bár az oláhság műveltebb osztályának nagy részeszintén innen került ki, most mégsem hajlandó támogatni akollégiumot, mert tisztában van azzal, hogy ez a főiskola,történelmi múltjával, a magyarság és a magyar műveltségfő mentsvára, bölcsője, ahonnan jól fölfegyverzett, magyardeák-vitézek indulnak az Élet meghódítására zászlóikon anemzeti jeligével.

Erdély harmadik, korábbi tudományos gócpontja,mint már említettük, a kolosmonostori apátság volt, mely,különösen a Báthoriak alatt, a jezsuiták kezében, nagyonmagas színvonalú iskolázást nyújtott, katholikus és prote-stáns ifjaknak egyaránt. Sajnálatos, hogy fénykora olyanhamar ért véget és hogy az apátság később már csak, mintlevéltár szerepelt. Nagyvárad török kézre jutása miatt pediga szerzetesek kénytelenek voltak Kolozsvárra vonulni.A híres Árpádkori kolostor teljes elpusztulása, II. Józsefuralmától a múlt század elejéig, örökös szégyenfoltja a ma-gyar értelmiségnek. Ma már csak kis kápolna jelzi a hajdanhíres, történelmi fontosságú apátság helyét...

Az iskolák mellett ne felejtsük el a könyvnyomdákatsem, így Benkő Ferencet és Heltaiét Kolozsváron, úgyszinténaz ezzel összefüggő könyvkötészetet, mely Európa-szertehíres volt. Bár a XVI. század óta az erdélyi könyvkötészetolasz és német hatást mutat, renaissance-arabeszkjeiben mégmindig sok magyaros rajz és ornamentika van. Ez az okaannak, hogy néha kissé talán túl-gazdagok a rajzok. Hogymennyire egyénien dolgoztak az erdélyi könyvkötők, mu-tatja az, hogy még a külföldi mintavasakat is saját ízlésükszerint formázták át.

Az akkori kor és Erdély különlegessége — az ötvös-művészet (melyet lejjebb majd bővebben ismertetek) — sok-

122

ban a politikának köszönheti fejlődését, még pedig azért,mert a fejedelmek korában, főleg portai (azaz: török) szokásfolytán, az értékes ötvöstárgyak ajándékozása fontos diplo-máciai segéd-eszközzé fejlődött.

Az építészet és szobrászat fejlesztésére leginkább olaszmestereket hozattak a fejedelmek. Tudjuk, hogy a gyula-fehérvári palota olasz mintára épült és már a Báthoriak isolasz kőfaragókkal dolgoztattak s az ő mesterségük nyomátnemcsak a fejedelmi városban és Kolozsváron bizonyítja sokdíszes ajtó- és ablakkeret, de még faluhelyen is, így pl. azágotakövesdi templomból az Erdélyi Múzeumba került remekpastoforium. Ez a gyönyörű műemlék a XVI. század elsőfeléből származik. Azonban a szobrászat nem maradt kizá-rólag külföldi mesterek kezében: sok szamos-menti, mezőségivagy kalotaszegi faluban találunk renaissance-faragványo-kat, melyek magyar mesterektől eredhettek. Az építészet vál-tozatos formáiból városainkban is elég nagyszámú kőmíves-mesterre következtethetünk, mert az épületek építési módjakülönböző és nem egyetlen egy mester módszerét mutatja.Nagyszabású renaissance-épület kevés van, aminek magya-rázata a góthika lassú fejlődése, késői fennmaradása, mega mohácsi vész körüli zavaros idők dermedtsége. Az olaszhatás általában inkább csak dekoratív jellegű.

I. Rákóczi György műszaki téren is igyekezett fönn-tartani a kapcsolatot idegen országokkal. így pl. várait rész-ben a németalföldi Coehoorn rendszerében építette át és aFelső-Tisza szabályozását is hollandi mérnökökkel akartamegcsináltatni. Halála, sajnos, meggátolta ebben.

*

A fejedelemség bukására a nemzeti szellem teljeseltespedése következett. Az uralkodó körök energiája arraszorítkozott, hogy megmentsék a régi alkotmány foszlányai-ból, ami még menthető. Ez pedig nagyon kevés volt. És azosztrákok nem voltak hajlandók tiszteletben tartani még ezta keveset sem. A kormányzat Bécsből indult ki, sok tiszt-séget és állást osztrákok vagy ezek jóakarói töltöttek be, úgy,hogy az előbbi korokban szereplő családok visszahúzódtakbirtokaikra, a múlt emlékein rágódva, avagy, engedve akor szellemének, fölvonultak Bécsbe és az udvari levegőben

123

bódították el magukat. Ennek részint jó hatása is volt, mintminden új környezetnek és világlátásnak, mert szélesítettea szemhatárt, új anyagot adott a gondolatvilágnak, de ezzelszemben kiölte a tősgyökeres magyarsággal járó őserőt ésszívósságot, az igényeket pedig növelte, munkásságra valókésztetés nélkül, míg a nagy luxus elernyesztette, elpuhí-totta az embereket.

A bécsi pompák, fényes ünnepek, a hízelgő légkör ésa tömérdek cím-osztogatás aranyport hintett a szemekbe,melyek e külső kedveskedéseken keresztül nem vették észreMária Terézia udvarának elnemzetietlenítő törekvéseit.A felületes szemlélő magában Erdélyben is haladást látha-tott, amennyiben lassan rendeződtek a viszonyok, a jobbá-gyok sorsáról gondoskodott az uralkodó, zseniális királyné,kastélyok épültek szép barokk-stílusban, Teleki Sámuel kan-cellár, a bibliográfia mecénása, gyönyörű könyvtárral gaz-dagította Marosvásárhelyt, a szász Bruckenthal pedig, MáriaTerézia jobbkeze, Erdélyben sok kultúr-intézményt létesített,többek közt a nevéről ismert híres szebeni múzeumot.Továbbá új katholikus iskolák nyíltak meg, templomok tata-roztattak, szokások megfinomodtak, francia nyelven folyt atársalgás, krinolinok suhogtak a kastélyokban, nyugati néze-tek, nyugati külsőségek nyomták háttérbe nemcsak a keletimozzanatokat, hanem a valódi, ősi erdélyi sajátságot is.

Mialatt azonban Bécs a művelt udvari modor, az euró-pai „Schliff“ zománcával ajándékozta meg Erdélyt, — keleti„tartományát“ — addig kis székely községben lemészárol-tatta a legmagyarabb nép színe-javát, akik nem akarták ahatárőr-ezredek járma alá vetni szabadságukat. A mádéfalvimészárlás — a borzalmas „Siculieidium“ — nyers valóságavolt annak, ami különben burkoltan történt a fényes szín-falak mögött. Ez a földalatti áramlat még egyszer napvilágrakerült II. József elnémetesítő politikájában és a Hora-láza-dásnak nem rögtöni leverésében.

Habsburg szempontból, sőt általános nyugati szem-pontból — a „Római Szent Birodalom“ szempontjából —teljesen helyes volt az irányzat: az osztrák-ház, a római csá-szár, a nyugati műveltség keretébe akarta vonni a némelytekintetben hátramaradt, nekik még barbárnak tetsző szom-szédot, alattvalót; a római Egyháznak akarta biztosítani az

124

elszakadt református felekezeteket, meg-akarta hiúsítani akeleti Egyház felülkerekedését és a konzervatív, forradalom-ellenes abszolutizmussal igyekezett eltiporni a szabadelvű-séget és a részletes önkormányzatokat. Ezzel csak politikaitradícióit követte és vélt missziójának tett eleget — az őszempontjából. Sajnos, ez a szempont nem a félig keleti népszempontja, nem a népek önfejlődési kötelességének szem-pontja volt: úgy hogy, bármennyire üdvös és hasznos volt isművelődési tekintetből a Mária-Terézia-kor, mégsem az volt,ami kellett volna hogy legyen.

Meg kell itt állapítanunk azt a szomorú valóságot,hogy Erdély lakosságának műveltebb osztálya, különös lelkielernyedés folytán, nem tartott lépést a kor haladásával, nemvalósította meg már magában azt, amit a külföld hozottneki. Ahelyett, hogy az ország maga hozta volna rendbesaját ügyeit és fejlődött volna saját egyénisége szerint, nyu-godtan tűrte, hogy idegen tényező végezze ezt helyette. —És ki tudja: talán még örült is neki . . . Pedig ez nem idegenpénzen történt: ez a civilizálás magyar verejtéken, magyarvéren történt — de idegen szellemben.

Ennek a furcsa jelenségnek, ennek az elvakulásnakés elfásultságnak az 1848-iki általános nemzeti föllendülésvetett véget. Széchenyi eszméit báró Wesselényi Miklós, azerdélyi föld szülöttje, vitte diadalra a Királyhágón túl.Egyéniségének ereje alatt fölébredt a szunnyadó nemzetitudat, mely nobilis önfeláldozással ontotta vérét a szabad-ságharcban. Az eredmény látszólag a legnegativabb volt,ténylegesen azonban a legnyomasztóbb abszolutizmus sembírta már elsorvasztani az egyszer fölébredt nemzeti ön-tudatot.

A kiegyezés, a Magyarországba beolvadás után, meg-szűnt Erdélynek önálló politikai szereplése, sőt az országrészbizonyos pontig, sajnos, háttérbe szorult az anyaország köz-pontosító törekvései mellett, de a régi uralkodó osztály, hakisebb kereteken belül is, folytatta működését. Erdélybena főúri családok sokkal inkább megtartották patriarkálisszervezetüket, mint a Királyhágón innen, jobban összefor-rottak alattvalóikkal, a néppel és sokkal inkább vettek részta helyi mozgalmakban, közigazgatásban, kulturális törekvé-sekben, egyházi és iskolai ténykedésekben is. Ennek a körül-

125

ménynek megvolt a jó, épp úgy, mint rossz oldala is. Elő-nyös volt annyiban, hogy áthidalta a felsőbb osztályok és anép között Magyarországon tátongó űrt és hogy olyanokkezében volt a közigazgatás és a népnek, a nemzetnek sorsa,akik évszázadok óta megszokták a vezérszerepet és magasészbeli tehetségeik, azaz főleg műveltségi fokuk miatt leg-alkalmasabbak is voltak erre. Káros pedig azért volt, mertönmagán kívül nem nevelt vezéri kart, a népet magát nemszervezte, úgy hogy mikor rájuk szakadt az oláh uralom saz agrár-reform megfosztotta vagyonától, pozíciójától azuralkodó osztályt és ez nem szállhatott síkra sem anyagilag,sem politikailag, a középosztályt és a népet készületlenül értea rázúdult csapás és nem bírt egységes erőt, se szervezettellentállást szembeszögezni az elnyomással. Most pedig, azsarnoki uralom alatt, mikor a menekültek és száműzöttekezreivel kivonult az országból dolgozó és intelligens elemé-nek színe-java, nagyon nehéz már helyrehozni ezt amulasztást.

Az erdélyi és magyarországi lélek közti különbségrőljelenleg annyiszor van szó, annyit tárgyalják és kutatják,*hogy bajos újat írni róla. Magyarországon, különösen a meg-szállás előtt, egyáltalán nem akarták elismerni a különbsé-get, kinevették az erdélyiek által a Királyhágón húzott„spanyolfal”-at és bogarasságnak tartották „Erdélyország“eszméjét. Pedig, aki félig-meddig nyitott szemmel ment oda,rögtön észrevehette a különbséget nemcsak a beszédben ésszokásokban, hanem a gondolkodásmódban is.

Sajnos, legtöbben, akik rászánták magukat, hogyszétnézzenek az ország keleti részében, csak külsőségekenakadtak fönn: a nép és az állapotok primitívségén, a rosszvasúti összeköttetéseken (ezért különben a budapesti politikavolt felelős), az emberek múlt századbeli életmódján stb. Soktekintetben igazuk volt. Ezek a jelenségek az erdélyiek uta-zástalanságának és kis helyben forgó életének tulajdonítha-tók, amiért megrovást is érdemelnek, mert a civilizációvalhaladni kell és főleg nem szabad kikapcsolódni a környezet-ből, különben az ártérben rekedt pocsolya szerepére jutunk,

* Lásd „Magyar Szemle“ 12-ik szám (1928.) Jancsó Benedek: „Van-eszakadás az itthoni és az erdélyi lélek közt?“

126

melyet a folyam nem frissít és nem sodor magával a nagyvizek felé.

De a felületes magyarországiak ezenfelül is találnakkifogásolni valót: azt tartják, hogy az erdélyiek kulturálistéren, alacsonyabb fokon állanak, mint ők. Már pedig azerdélyiek maguk és azok, akik jól ismerik őket, ennek azellenkezőjét állítják. Részemről ezekhez csatlakozom, mertúgy látom, hogy az erdélyiek életfelfogása, világproblémainézetük, vallási és történeti érzékük sokkal tágabbkörű,mint a magyarországiaké. Vallási türelmük pl. nemcsak amúlt emléke, hanem valóság, a mai korban is és követendőpéldaképpen hozható fel. Mind azok a magyarországi katho-likusok és reformátusok egyaránt, kik középkori elfogult-sággal napról-napra mélyítik a szakadékot a két felekezetközt, ahelyett hogy vállvetve küzdenének a destruktiv ele-mek ellen, nem fitogtathatják jogosan kultúrájukat az erdé-lyiekkel szemben, akiknek emberítélete is reálisabb és tény-leges értékeken alapuló, nem pedig külsőségeken (vagyon,kinézés, pozíció stb.), mint, sajnos, minálunk. Ezért is isme-retlen fogalom náluk a „snob“ és a „smok“, ami okvetlenülmagas kulturális fokot jelent.

Az erdélyi magyarság életét, majdnem minden tettéta nemzeti érdek és szempont befolyásolja. A háború előttiMagyarország nemzeti öntudatának hiánya — és nem leheteléggé kárhoztatni ezt a körülményt! — annyiban kissé meg-érthető, hogy itt nagyobb, homogén néptömeg, jómódbanegyütt élve, nem volt kitéve ezer veszélynek, mint az erdélyimagyarság az oláh sokadalom közepette és sokkal mostohábbgazdasági, természeti viszonyok közt. Az erdélyi magyarokfönmaradása folytonos létküzdés volt, mely bizonyos önzéstés gyanakvást szült a lelkekben, de egyszersmind nagyonsok életrevaló szívósságot is. Ezek a mostoha körülményekteszik érthetővé azt a sajátságos, majdnem összegyeztethe-tetlen szűklátókörűséget a mindennapi vonatkozásokban azemlített széles kulturális látkör mellett: — hogy t. i. az erdé-lyiekben megvolt ugyan a történelmi múltjuk, kitenyésztett-ségük és egyéb körülmények folytán a lelki, azaz észbelifogékonyság és nagyratermettség, de viszont a létért valómindennapi küzdés, a kis nemzet fönmaradása körül forgószáz meg száz, aránylag apró probléma annyira lekötötte

127

figyelmüket és lefoglalta erejüket, hogy természetes, ha gon-dolataik mindig csak ugyanabban a mederben folytak s arövid élet keretein belül nem találták meg a fizikai időt, hogyismereteiket bővítsék, utazzanak és tágasabb érdekkörbenmozogjanak.

Az „erdélyi gondolat“ náluk nagyobb arányokatöltött, nagyobb fontosságú volt, mint ahogy ez, az emberi-ség történetéhez és az általános fejlődéshez viszonyítva,helytálló volna; de ez a túlzás nem elítélendő, sőt van bennevalami bámulatot keltő és semmi esetre sem érdemli meg,hogy vállvonogatva lebecsméreljük. A háború előtti Magyar-országon elkelt volna egy kevés ebből a túlzásból (mely nemtévesztendő össze a sovénizmussal, amiből úgy is sok volt),mert minden ember és minden nemzet csak akkor alkothatvalamit, ha valóban hisz abban, amit tesz és ha egész figyel-mét arra összpontosítja. Bizonyos fanatizmus minden alko-táshoz szükséges.

Abból a nézetemből, hogy Erdély népe kevésbbé civi-lizált, mint a többi, nem következik az, hogy a művelődésilehetőségek is annyival gyérebbek voltak itten; mert a múlt-ban híres iskolák és tanulási székhelyek tovább folytattákáldásos működésüket és mellettük még sok száz meg száz újiskola létesült, hogy a tehetséges székely és egyéb népfiakatérvényesülésre segítse. Kolozsvárnak egymagának öt fő-gimnáziuma, 3 polgári iskolája, 3 ipari iskolája, 6 akadé-miája, két tanítóképzője és egy egyeteme volt. A kulturálismozgalmakat ezen kívül a különböző társaságok, pl. az „UnióClub“, az „Erdélyi Irodalmi Társaság“ stb. irányították.Az ország többi részeiben ugyanilyen szép számban voltakiskolák és intézmények. A művészet terén nagyfontosságúvolt a „Nagybányai Festőiskola“, ahonnan Magyarországleghíresebb mesterei kerültek ki. Egyéni, egészséges lég-áramlat nyilatkozik a kies fekvésű kis bányaváros művész-telepéről és, ami fontos: határozott stílus bontakozik kiköréből.

Az iskolák, a kollégiumok és az egyetem ifjúsága az,melynek vállain Erdély jövője nyugszik — azén az ifjúságén,mely Adyt választotta szimbólumnak és már a sivár, gond-terhes jelenben él, de saját szenvedésein okulva, megtaláljaa feltámadás útját is. Erdély Ady-kultusza is egyike a sok

128

irányzatnak, melyet ideát nem értenek meg, jobban mondvafélreértenek, különösen az előbbeni generáció esztétái. A nagyköltőnek csak forradalmi, romboló, hatást tulajdonítanak,pedig nem ez az, amit az erdélyi ifjúság keres — nem is eztlátja Adyban, hanem a zseniális költő eszményi magyar lel-két, a majdnem prófétai ihletet, amellyel nemzete fogyaté-kosságait ostorozza és az öntudat alatt rejlő faji erő meg-nyilvánulását.

Ez az ifjúság messze van a március 15-iki szellemtől— ez az ifjúság már tapasztalt, öreg ifjúság, amely tudja,hogy a fölépítéshez nem szükséges a meglévő jónak ledön-tése és nem tűzzel és vérrel akar dolgozni, hanem tudással,kitartással, realizmussal. Ez az az ifjúság, melyen a magyar-ság keleti szögletköve nyugszik és amely szikla-szilárdanékelődik bele az ellenség ingoványába.

A múltban gyökerező új erdélyi szellem különösen azújabbkori irodalomban nyilvánul meg legerősebben lépten-nyomon. Egész gárda tehetséges fiatal író mutatkozik, nembeszélve a jólismert, már a megszállás előtt is érvényesültírókról és írónőkről, kik az új szellem előfutárjaiként szere-pelnek és kiveszik a maguk részét hazájuk újjáépítésében.Más ez az irodalom, mint a pesti szalonnak kozmopolita, hanem is mindig erkölcstelen, de legtöbbnyire materiálisiránya, bázis nélküli regényével, meddő pszihológiai bon-colgatásaival. Ezzel szemben az erdélyi irodalom háttere tör-ténelmi, a tárgya: valóságos emberek élete, küzdése és gon-dolatvilága, az irányzata nemzeti föltámadás, célja a fajitulajdonságok érvényre juttatása, a faji különlegességekmegrostálása, kikristályosítása. Ha ezt kellőleg megértjükés értékeljük, rájövünk, hogy az erdélyi szellem voltaképpena magyar szellem, az erdélyi lélek a magyar lélek, a magaeredetiségében, magára hagyatva, nyugati befolyás nélkül.Es, mivel ilyen: nem kell elzárkóznunk előle, nem kell el-torlaszolnunk a Királyhágót, mert testvérek vagyunk mind-nyájan, ha más levegőt szívunk is, ha más apró szokásokatvettünk is fel az évszázadok folyamán. Túl-kevesen vagyunkmi, ural-altáiak a nyugati embersokadalom között: nem en-gedhetjük meg tehát a széthúzást, az eltérést a célokban.Kötelességünk, hogy kölcsönösen adjunk-vegyünk, megért-sük és kisegítsük egymást.

Építészetiemlékek

Erdély, a székelyparaszt alkotásokat ki-véve, az építészet te-rén nem mutat nagyobbegyéni eltérést a többieurópai alkotástól. Afigyelmes kutató azonbanegynéhány jellegzetességet,megkülönbözteti pl. a nyu-

stílust az erdélyitől. Ez akülönös vonás a bizánci befolyás, melyfőként a templomok alapszerkezetében ésa freskók technikájában tűnik föl. Tud-juk, hogy a nyugati térítők előtt márbizánci szerzetesek is jártak erre, sőt elégerős volt a hatásuk is. Nem egy kolostorés templom épült abban az időben, deezek, sajnos, jobbára vagy elpusztultak,vagy átépültek az idők folyamán. Nap-jainkig megmaradt és igen jellegzetes afelsőszilvási (Prislop,Hunyadmegye), eredetileg kolostortemplom, melyet a híresNicomedes szerzetes építtetett a XIV,század végén, az egyip-

tomi keresztény-kopt templomok mintájára. A kistoronyi,XII. századbeli templom alaprajza is az egyenlőszárú görögkereszt. Ebből látszik, hogy Erdély a művészet terén isKelet és Nyugat ütközőpontja, vagy kapcsa. Nyugodtanmondhatjuk, hogy a brassói Fekete-templom a legkeletibbgóthikus építmény.

Sajátságos, hogy míg a román stílusban keleti be-folyás érvényesült, addig a góthikában még a németeknél isnyugatibb mintákra dolgoztak. Ez azért volt, mert a bencé-sek és a ciszterciták francia építő mestereket hívtak az or-szágba. Az utóbbi szerzeteseknek köszönhető egész sorozategyszerű falusi templom. Megjegyzendő még, hogy Erdély-ben a különböző stílusok sokkal lassabban fejlődtek, de sok-kal tovább is tartották magukat, mint más országokban.

130

Az építészet terén indokolatlan volna egyéni magyarstílust keresni, mert magyar építészet nem volt. A nomádnép a szabad ég alatt: erdőben, berkekben végezte istentisz-teleteit és semmiféle maradandó, nagyobbszabású építke-zésre nem volt szüksége.

A népművészetből eredő különös jellegzetességekcsak legföljebb az ornamentikában és a nép közvetlen alko-tásaiban láthatók. Ezekről majd alább beszélek, itt anagyobbszabású építészeti emlékeket akarom röviden is-mertetni.

Mint tudjuk, Erdély déli részében, már a magyarokbejövetele előtt, még a római megszállás ideje alatt, virágzóvárosok épültek a bányaközpontok körül, amelyeknek majdmindegyikében templomok és egyéb nyilvános épületek pom-páztak, római szokás szerint. A légiók és bányászok sokfélenemzetisége okozta, hogy a legkülönbözőbb vallású istenek-nek emeltek oltárokat s ez a körülmény nagyon változatossáteszi a műemlékek maradványait. Különösen a kisázsiaiMithras-napkultusz volt elterjedve, nem szólva arról, hogya rómaiak a leigázott népek isteneit is megtűrték gyarma-taikban, sőt, mint házi isteneket (lareseket) a Pantheonjukbais bevették.

Sajnos azonban, a római uralomból csak faragottkövek és csonka szobrok maradtak ránk: a városok legtöbb-jének még csak a helyét is alig lehet fölismerni, mert vagya népvándorlás hordái pusztították el, vagy azért mentekfeledésbe, mert az emberek a múlt századig teljesen közöm-bösek voltak a régiségekkel szemben. Szomorú elgondolni,hogy amit nem a tatár vandalizmus vagy az enyészet tetttönkre, azt a tudatlanság pusztító szelleme hordta széjjel.Földmunkálatoknál, szántás közben még most is fölvet azekevas régi köveket, felírásos maradványokat, melyek azon-ban csak ritkán kerülnek műértők kezébe, akik meg is tud-ják becsülni a majd kétezer éves emberi alkotásokat.

A Eóma előtti időkből alig állapítható meg egy-egykazár vár, mert a dák romokat nem lehet megkülönböztetnia későbbiektől, bár valószínű, hogy ezeknek is voltak virágzótelepeik. Nagyon lehetséges, hogy a rómaiak is a régi tele-peken emelték városaikat és pedig folyók mellett, bányászatiés egyéb alkalmas helyeken. A hegytetőkön néhol megmaradt

130

romok, melyeket a nép „Tündérvárakénak nevez és fantá-ziájában tündérekkel, meg óriásokkal építettéit, lehetséges,hogy dák eredetűek, vagy még régebbiek, de egész bizonyo-san nem lehet meghatározni. Az igen elterjedt Dárius kin-cséről szóló rege mindenesetre tőlük ered. A nép, a későbbsok helyen talált, nagymennyiségű pénzeket, természetesen,e kincshez tartozóknak képzeli, de ezek római időkből szár-mazó görög aranyak (úgynevezett Kozon 282 körüli és Lysi-machus aranyak) vagy római ezüstpénzek.

A régi kő-emlékekből elég sok maradt fönn, több mintbármely más országban, de ezeknek a javarésze, sajnos, III.Károly alatt Bécsbe vándorolt, aki Ariosti által gyüjttetteössze a római felírásos köveket. A megmaradt darabok rész-ben az Erdélyi és Bruckenthali Múzeumok és részben a fehér-vári püspökség könyvtárában vannak.

A rómaiak alkotásaiból elsősorban is a műutak fon-tosak, mert ezek nyitották meg az őserdőkkel borított or-szágot a déli közlekedésnek és forgalomnak. A fő római út aVaskapun jött át és innen ágazott széjjel az arany-bányák felé.

A római tartomány fővárosa, Ulpia Trajana, adákok Sarmisegethusája, a mai Várhelyen, Hunyadmegyé-ben, még romjaiban látható. Sarmiz dák király építtetteNagy Sándor idejében. Négyszögletes, nagy erődítés lehe-tett. A rómaiak amphiteatruma, egyes utcák, továbbá épü-let-helyek és falak maradványai ma is láthatók. A mostanifaluban még két mozaik is fönmaradt, az egyik Nopcsáék-nál, a másik egy oláh paraszt területén. Sajnos, nagyon megvannak rongálva és az elsőnek témája, mely az Iliasból Parisítéletét ábrázolta, alig vehető ki. A másik még rosszabb álla-potban van, amennyiben félig az utca alá van temetve.Fürdő-padló lehetett.

Szászvárostól délre, a bükkel borított vadregényesG r e d i s t y e magaslaton, szintén látható egy római városmaradványa, fürdővel és cirkusszal.

Fehérvár mellett volt a virágzó A ρ u 1 u m, melyóriási területen épült és tömérdek szobor-töredék, domborműstb. maradt fönn benne. Különösen érdekes egy Mithras-kultuszhoz tartozó dombormű. A magyarok bejövetelekorGyula vezér akadt rá a régi város maradványaira s az ő

132

nevéről nevezték el a várost Gyulafehérvárnak; „Fehér“akkori időben „Fő“ vagy „nagyot“ jelentett, székhelyet. Pl.Székesfehérvár, Nándorfehérvár, Fehértemplom stb.

Torda mellett feküdt a dák D i e r n a - ν á r, a mos-tai Tündérszöllő felett. A rege szerint az akkor uralkodó főúrfia, atyai engedelemmel várat épített és mikor elkészült, tele-rakta katonákkal és megtagadta apjának az engedelmessé-get. A felbőszült apa megtámadta a várat, de heves ostrom-mal sem bírta bevenni. Kibékülést színlelve, postagalambo-kat kért emlékül, ezeket aztán gyújtó-anyagokkal fölszerelvemegint visszabocsátotta a várba. Ez a csel olyan jól sikerült,hogy a vár tövig leégett. A helyén épült S a 1 a i n e rómaivárosból csak kövek maradtak fönn, bár a XVII. századig azegyik kapu még állt. Pallas szobra ékeskedett rajta, Gorgon-fejű pajzzsal. A nép Leányvárnak nevezte. A vízvezeték ésa római út még láthatók.

Erdély területén a gyógyforrások mentén többhelyütttalálunk fürdőmaradványokat, pl. Κ i s k a 1 á n n á 1, ahol azérdekes kis kráter mélyen fekvő fürdő-medencében még mostis 22 fokos meleg víz bugyog.

A l b u r n u m a mostani Zalathna helyén volt. A dákidőkben keletkezett város a mai Zsidóvár-hegycsúcson lehe-tett. Állítólag azok a zsidók építették és lakták, akiket Dece-balus Jeruzsálam pusztulásakor, mint Rómának ellenségeittelepített oda. Egyébként a rómaiak fő-bányavárosa volt.

A k r i v á d i a i római kerek őrtorony még arány-lag elég jó állapotban van. Ilyen tornyok láthatók mégO r l y a v á r a l j á n és V e r e s t o r n y o n is.

D e m s u s o n érdekes régi templom van, mely eset-leg szintén római időkből származik. Hátszeg vidékén fekszikés jelenleg az egyesült görög katholikusok temploma. Épít-kezési stílusa egészen szokatlan. Zömök tornya első bizáncibefolyású keresztény stílus lehetne. A templom maga kiesi,körülötte sírkövek, kopott oszlopok, oroszlánok láthatók. Azaránylag nagy torony a templom közepéből emelkedik. Négyoszlopon nyugszik, melyek fönt kéniényszerű tornyot alkot-nak. Ez a négy oszlop megfelel a moldva-bizánci stílusnak,ahol is a templom közepén álló oszlopok a négy Evangélistátábrázolják. Később ezeken nyugodott a Megváltót ábrázolókupola. A toronyra, mely lépcsőzetesen keskenyedik, kívül-

133

ről föl lehet jutni. Faragatlan, nagy, lapos kövek födik.Ablak három sorban van rajta, az oszlopokat dombormű-lovak díszítik. Hogy eredetileg mi volt, nem lehet bizonyo-san tudni. Dio Cassius szerint Longinus, Tarjanus hű embe.rének sírja.

A Strigy vizében, Izabella királyné idejében tömér-dek aranyat találtak (állítólag Decebalus kincsét), melyetMartinuzzi, lévén akkor kincstáros, rögtön le is foglalt.

Hun időkből voltaképpen csak mondák maradtakfönn, bár Udvarhely állítólag Attila udvara lett volna. Azúgynevezett „Réka sírja“ pedig Attila feleségének nyugvó-helye.

Β u d ν á r, Udvarhely közelében, melyből még pár kő-fal nyoma most is látható, a „Székely Krónika“ szerint a hunösszeomlás után a főrabonbán székhelye volt. A nemzet álldozó poharát, a híres kókuszdió-kelyhet, mely most a Sándor-család birtokában van, itt őrizték. Zandirham innen küldöttvolna követeket Árpád elé és itt folyt a nemzeti áldozat,mígnem az ellenség a XI. században a várat lerombolta, mireOpour Sándor főrabonbán keresztény lett, a kehelyre rá-tétette a keresztet és Csíkba vitette. Erre közte és a székelyekközt harc ütött ki, melyet I. Béla csillapított le, eltörölvénegyúttal a főrabonbánságot és a többi pogány szertartást.

Az országban több helyütt látni széles árok- és föld-hát-maradványokat, aminő pl. a Homárka, melyek mindenbizonnyal kelta eredetűek, ismeretlen várromok, melyeknekfalaiban tégla nem található, a kövek pedig mészkővel vannakösszeforrva. Ezeknek építése szintén korai időkre tehető, mi-vel a magyar várak eleinte inkább a völgyben épültek. Ilyenromok a Székelyföldön is találhatók s ezeket nem tulajdonít-juk a székelyeknek, mert ezek a várépítés ellen voltak. Jobbszerették a nyilt harcot és nem tűrtek hatalmaskodó vár-urakat maguk fölött. A magyarok pedig a tatárjárás előttnem építettek várakat és a meglévő erődöket és romokatTündérváraknak képzelték. Ezekből napjainkban, persze,csak néhány várfal látható.

Ilyenek Korond mellett a F i r t ο s és Τ a r t ο d vára,a monda szerint a jó és a rossz szellem várai. Tartod, ellensé-gének, a jó szellem várának szegletkövét tündéreivel el-lopatta; ezt a követ még most is mutogatják a falu határá-

134

ban. A rom maga igen festői a patak fölött. Firtos váraMária Terézia alatt a jezsuitáké volt, később a ferencieké.Falaiból ma már nem sok látható. Udvarában templom rom-jai vannak és közelében elég ép kápolna.

B á l v á n y o s v á r , Háromszékben, egyike legfes-tőibb romjainknak. Nagyon magasan fekszik és őrtornyábólgyönyörű kilátás tárul Csíkszékre és Háromszékre. A toronyalatt van a nagyobb várrom, melynek kapuja egy ölnyiremég áll. Ezt is a tündérek építették és aranyhíd kötötte összea Büdösheggyel. A „Székely Krónika“ szerint Opour Sándorfia építette, aki hű maradt ősi hitéhez. Innen a „Bálványos“elnevezés. Más monda szerint a pogány Opour-család azAporok ősei. Az Árpádok kihalásakor Opor László erős vajdavolt és függetleníteni akarta magát a királyoktól. Ottó bajortrónkövetelő, hogy magának biztosítsa ezt az erős ellen-felét, el akarta venni Opor leányát, de a vajda inkább RóbertKárolynak kedvezett és Ottót koronástól együtt egy évigfogva tartotta.

S ó l y o m k ő festőién fekszik az Olt partján. A törö-köknek szánt sólymokat rendesen itt fogdosták össze.C s i c s ó v á r á t , K i n c s e s v á r a t , I k a v á r á t óriásoképítették. Utóbbinak csonka tornyáról minden reggel ször-nyű óriás-kígyó tekerődzött és hajolt le inni a patakból.

A kazár várnyomokban tégla is található. Ilyenek:D á r i u s ν ára Szászlónán, H o l o f e r n e s vára. A híresGelu vára Gyalu közelében lehetett (de nem a mai gyalui várhelyén). A várhegyen csak sáncok láthatók. A monda sze-rint a közelben, feneketlen mélységben volt az Ördögnekgyönyörű szép kertje. Eleinte nagy sötétségben ment oda leaz ember, majd egyszerre vakító fényben ragyogott minden.Egy szép napon az Ördög kertésze meghalt, mire az Ördöga várúr leányát elrabolta és levitte magával a kertbe, a vá-rat pedig földúlta.

*

Szent István hét vármegyére osztotta Erdélyt (Sep-tem Castrum, Siebenbürgen) és minden megye székhelyénekegy-egy várat jelölt ki (a Székek nem számítottak ide), többvárőrségi községgel. Ezekből a várakból később magántulaj-don lett, a községek pedig jobbágy-sorba jutottak (várjobbá-gyok? ... Jobagiones Castri).

135

Ilyen vármegyei székhely és köztük a legfontosabbvolt Gyulafehérvár. Előtte a Maros folyik, mögötte aNyugati-Havasok hegyei emelkednek. Vára az arad—kzébeniországúton uralkodó dombon épült. Ezt állítólag Gyula vezérépítette Apulum romjain. A város a vár körül emelkedik;Sok elemi csapás érte a századok során mindenkor. Előszöra tatárok dúlták föl. Rogerius püspök csak romokat, ember-csontokat talált itt a följegyzései szerint. Másodszor Mátyásalatt dúlták föl, aki a lázongó erdélyi főurakat jött meg-fékezni, később pedig Martinuzzi ostromolta, majd BethlenGábor, aki részben ugyan fölépítette, de a tatárok rögtönaztán ismét földúlták. Utánuk a törökök foglalták el. És ígyvolt ez majd minden várral, várossal, úgy hogy csodaszámbamegy, hogy kő kövön megmaradt ennyi pusztítás után. Apafialatt ugyan építettek a váron, de a Rákóczi-forradalomkormégis gyönge erősség volt. 1713-ban Steinville főparancs--nok egész újonnan felépítette és a régi várat teljesen átala-kította. Azért, hogy nyugatra, a hegyek felé tért nyerjen, azottani városrészt keletre telepítette. Újabb stílus szerint,csillagszögben épült. Nagyon megkapó élmény a fölhajtás ameredek úton, a magas várfalak mentén, melyeket két szépbarokk-kapu díszít. Az elsőt kétfejű sas ékesíti, a másodikatΠΙ. Károly lovas-szobra, lábai alatt letiport törökök ésegyéb trófeák. A szobor fejét az oláhok a bevonuláskor le-verték, úgy hogy most csak a csonka törzs mered ég felé.Az épületben sok kazamata van, fegyvertár.

A püspökséget Szent István alapította 1003 tájt.III. Endre országgyűlést tartott itt 1291-ben. Erdély nagy-jai a székesegyházba temetkeztek. Az elszakadáskor Izabellafejedelmi rezidenciává alakította a püspöki épületet. Ez ígymaradt 1715-ig, mikor is a püspökséget visszaállították.Izabella és Bethlen Gábor sokat tettek a város szépítésére.Bethlen Gábor református főiskolát, nyilvános könyvtárt éskönyvnyomdát állíttatott föl és törvényben mondotta ki;hogy a várbeli házak szalma-födeleit, sövény-kerítéseit aszékelyek méltóságához jobban illővel cseréljék föl. A feje-delmi beiktatások, lakodalmak, temetések mind itt folytak le.Sajnos, csak a templom maradt meg a régi.

Heltai szerint Szent István a Gyulától elfoglalt kin-csekből építette az első templomot, A mostani, stílusáról

136

ítélve, csak a XII. században épülhetett, amely század ná-lunk a román stílus fénykorát képviseli. III. Béla alatt fran-cia építőmesterek építették. Alapszerkezete bazilika, de min-den egyéb részlet a XII. század jellegét tükrözi. Mint min-den más épület, ez is többször leégett, de mindig újra föl-épült. Hunyadi János a szent-imrei győzelem zsákmányábólszépítette, Bethlen Gábor magasabbra emelte a tornyot,haranggal és órával látta el, Stoika püspök 1773-ban a sanc-tuariumot alakítatta át.

A legrégibb okmány, mely a székesegyházat említi,1277-ből való. Teljesen kőből épült, sok szobrászati dísszel,az alapja római kereszt, három csúcsíves hajóját hat-hatoszlop választja el egymástól. Az oszlopfejek faragásaművészies, az oldalablakok román-stílűek, a szentélybenpedig gothikusak. Két tornya közül csak az egyik épült ki,a portálé művésziesen díszített oszlopokon nyugszik. Külö-nösen szép a gothikus bejárat előfülkéje fölött emelkedő rop-pant magas román ívezet, mely majdnem a templom teljesmagasságáig fölnyúlik. Nagyon művészies és szokatlan meg-nyilvánulás. Fölötte szép ablak és a párkányzaton négyapostol szobra. A nyugati oldalon is látható egy kisebb,remekül faragott renaissance-bejárat, kőlépcsővel és fölöttecímerrel, keleten pedig művészies román kis portálé, oszlop-sorozattal, az ívezet félkörében pedig Krisztus és két apos-tol domborműve. A mellék-kápolnák zárkövein helyenkéntállatfaragványok: majmok, szfinkszek, oroszlán; centaurus,vagyis a kereszténység győzelmének jelvényei a pogányságfölött. A zárfalon több mesteri bas-relief. Jelenleg a románállam restauráltatja a templomot, szerencsére elég hozzá-értéssel, bár a templom belseje ezáltal sokat veszít régi, han-gulatos légköréből, mivel a sok újonnan faragott oszlopfej éskő teljesen új benyomást tesz. A két félköralakú mellék-kápolna falain nagyon halvány freskó-maradványok kerül-tek napvilágra. A padlózatot, mely az oszlop-talapzatokateddig majdnem teljesen eltakarta, jelenleg kb. egy méterrelsüllyesztették, ami nagyon ügyes megoldás volt.

A templom belsejében sírok sorakoznak. HunyadiJános teteme Zimonyból ide került, mellette nyugszik afivére és László. A sír a templom oldalához ragasztott kő-szarkofág, rajta szákállas férfi fekszik hanyatt. Mellette

137

másik szarkofág, állítólag Lászlóé. Az északi oldalon vanIzabella sírja, mellette fehér-márvány női alak magyarruhában, majd a királyi családi címerek és lábánál JánosZsigmond szarkofágja. Bethlen Gábor fekete-márvány sír-kövéből és I. Rákóczi György sírjából 1716-ban oltárokatcsináltak. Ide temetkeztek még Báthori Endre, Bocskai,Rákóczi Zsigmond, Bethlen István, továbbá sok főúr, főpapés előkelő asszony, de sírköveik lekoptak és nem tudni, hogyki hol nyugszik. A szarkofágokat is többször földúlták, úgyhogy üresek és a feliratok, domborművek is nagyon megron-gáltak. A képeket és orgonát az unitáriusok a Zápolya-házuralma alatt kitették a templomból. A következő századok-ban hol katholikusoké, hol reformátusoké volt a templom.

A várban balfelől az első épület a pénzverde, 1714-benépült egy női zárda helyén. Jelenleg tüzér-kaszárnya és régifegyvertár. Láthatjuk rajta Báthori Endre bíbornoki címe-rét. A nyugati bástyában áll a püspöki székhely, vagyis azegykori fejedelmi palota. János Zsigmond sokat tett a palotaszépítésére: falait freskókkal ékesítette. Miután Bethlen Gá-bor ostroma alatt leégett, ő olasz stílusban renováltatta apalotát, festményekkel, faragványokkal és aranyozássaldíszítette. Velencéből drága függönyöket hozatott, melyekrómai történelmi jeleneteket ábrázoltak. Első RákócziGyörgy levétette az olasz födelet, mert áteresztette az esőt,déli részén szárnyas bástyát húzatott és szökőkutat állítta-tott fel. Sajnos, az 1658-iki tatárdúlás és az 1849-iki égésfolytán egész újonnan építették át, úgy hogy jelenleg egészenegyszerű, régi épület. Közelében látszik a fejedelmi kert,melyet Diana kertjének neveztek. Északra nagy épület lát-ható, tisztek számára.

Az északi bástyaszögletben van a püspöki könyvtár,fölötte csillagvizsgáló. A könyvtárban becses Corvinák, kéz-iratok, pergamentre fraktur-betűkkel írt esztergomi mise-könyv 1377-ből. Érdekesek a láncos kézirati könyvek, abbóla korból, mikor könyveket, mint gályarabokat, láncon tar-tottak. A könyvtárat gróf Batthyány Ignác püspök, a „LegisEcclesiastica“ írója alapította 1798-ban. A csillagvizsgálószintén akkor épült. A gimnázium 1756-ból való, de, sajnos,a forradalomban leégett, úgy hogy restaurálni kellett.

A kaszárnyában volt egykor a Bethlen Gábor-kol-

140

légium, mely a tatárdúlás után Kolozsvárra költözött ésinnen, Apafi idejében, Enyedre. A kollégium helyrehozottépületében a Sárospatakról kiűzött tanulók húzódtak meg,de 1716-ban ezek is Marosvásárhelyre költöztek. Ekkor lettbelőle kaszárnya. A csász. és kir. ruhatár helyén 1773 előttjezsuita zárda és templom volt, melyet Báthori templománakneveznek, mivel Báthori Kristófot ide temették.

K o l o z s v á r . A régi római telep, C l a u d i o po-lis, Kolozsvár környékén, teljesen eltűnt. Romjait kolozsiparasztok találták meg, így került a kolozsiak kezére, akikKolozsvárnak keresztelték el. Eleinte szász telepítés volt,majd kevert, de Dávid Ferenc alatt a XVI. században telje-sen elmagyarosodott. Két várból állt. A régi, az Óvár, észa-kon volt. A második várfal Zsigmond alatt épült. Az Óvár-ban, kis téren, kolostor és templom látható. A Ferencieké.Igen szép a kolostorban lévő apró kert és udvar, csúcsívesárkádjaival és a remek gothikus refektóriummal. A vár-falak több helyen megmaradtak, úgyszintén az egyik bástya-torony is, szép, igen ép és színes Bethlen Gábor-címerrel.

A város főterén a Szent Mihály-templom emelkedik,épült a XIV. század végén, vagy a XV. század elején. Zsig-mond király szerencsés kiszabadulásának emlékére a siklós-vári fogságból, nagy pénzösszeget szentelt a templom épí-tésére. Gothikus stílű, háromhajós, a fő- és mellék-szentélyeknyolcszögűek; kereszt-boltozataik, melyek csoportos tám-oszlopokon nyugszanak, újabbkoriak. Ezeknek kehely-for-ma jú rövid oszlopfejeit növényi díszítmények ékesítik. Egyi-kén szőlő-levelek és gerezdek között két emberi alak vehetőki. A diadalíveket és a mellékhajókból az oltárokhoz nyílómagas ajtónyílásokat a XVIII. században csúcsív helyettkörívekre alakították át. Valószínűleg újabbkori a kápolnákés hajók közt a válaszfal is.

A hajókat fejezetnélküli oszloptámok választják elegymástól. A mellékhajók fél-oszloptámainak ugyanolyanoszlopfejük van, mint a szentélyben: két szembenálló orosz-lán, növénydísz között. A főbejáró közelében az oszlop-tárnok erősebbek, mert valószínűleg két torony volt tervbe-véve. Az egyik meg is volt, de lerombolták, a másik toronyhelyén pedig két szoba van egymás fölött; egyikben őrzik akolozsmonostori konvent okmányait, a másik kincstár. Saj-

141

nos, a legrégibb kincsek mind elvesztek. A zárköveket több-nyire domborfaragványok díszítik, ilyenek pl. a magyarcímer, a kolozsvári címer, egy nyitott könyv, kőfaragó-jel-vények stb. Az ablakok kívül csúcsívesek, belülről koraia-knak. A templom mellett a múlt században hasonló stílűtornyot emeltek. Az idők folyamán a templom többször le-égett. A legutóbbi restaurálás, sajnos, nem volt előnyös. Sokmodern gothikus mozzanat csúszott be; a majdnem fehérrefestett falakhoz és oszlopcsoportokhoz támasztott régi barokk-szószék és mellékoltárok semmiféle összefüggésben nincse-nek az épülettel és határozottan lekívánkoznak odaragasztotthelyzetükből.

A farkas-utcai református templomot Mátyás építettea minoritáknak. Egyidőben a jezsuitáké volt. Bethlen Gábora templomot és kolostort Akadémia alapítására 1622-ben areformátusoknak engedte át. Azonban 1649-ben helyreállí-tották. Egyhajós. A boltozata gothikus és igen magas.Ügy látszik, hogy 1644-ben egy olasz építész renaissancekörívűre alacsonyította, teljes összhang nélkül. Ezt azonbanaz utolsó restaurálás alkalmával szerencsére helyreigazítot-ták. Az ablakok díszei három félkör és halhólyag, míg ahomlokzati ablakok virág- vagy geometriai alakokat vesz-nek föl. Nagyon művésziesek. A templom déli részénekkeresztfolyosója a sekrestyébe vezetett, most pedig többrészre van osztva és raktárnak használják. I. RákócziGyörgy kétízben is tornyot építtetett a templomhoz, de minda kettő bedőlt.

Érdekessé teszik a templom hajóját a kétoldalt végig-húzódó, padokra függesztett, színes, családi címerek. Mégazokból a régi időkből származhatnak, mikor minden nemescsaládnak meg volt kijelölt helye a templomban.

Nagyon szépen és stílusban egészen tökéletes azegyetem-utcai barokk piarista-templom faragott gyóntató-székeivel, sok mellékoltárával.

A Fő-tér közelében és a Híd-utcában több XVI. ésXVII. századbeli ház áll, többek között Mátyás király szülő-háza, tarka-cserepes tetővel. Most múzeum. Közelében vanBocskai szülő-háza, mely később Heltai tulajdona lett és ittvolt a nyomdája. A bemenetnél balra kő-táblán még most is

142

megvan Boccacio verse a peches péntekről, amely Bocskairavonatkozik. Jelenleg fűszeres bolt, melynek konzerv-pyra-rnisai majdnem teljesen elfödik a nagy fejedelem gyönyörűkő-eímerét. A főkormányszéki épületet a jezsuiták építették1700-ban. A rend eltörlése után egyideig üresen állt, majd1790-ben a szebeni főkormányszék foglalta el. 1796-ban le-égett. Restaurálása alkalmával nagy termet építettek benneaz országgyűléseknek. Jelenleg a Bánffy-családé. Igen széprokokó-palota, a párkányzatán szobrokkal. A másik Bánffy-palota a Strada Bratianuban szép vasrácsaival és oszlopai-val szintén megtekintésre érdemes. Gróf Korda építtette.A fellegvárat Steinville kezdte építeni 1715-ben. Falai márnem láthatók, csak a sáncok meg egy mély kút.

Torda. Turdától, Attila nagyapjáról nevezték így.(?) A római telep és későbbi vár helye nem biztos. A mostanivárromok, az úgynevezett „kastély“ 1453 körül épült Salinaeromjaiból. Basta alatt földúlták. A benne fekvő templomotés tornyot I. Rákóczi György állította helyre. Ma már csakvárfalainak két oldala, egyik kapuja és két bástyája maradtmeg. Terjedelmes udvarában a reformátusok temploma éstíz lakóház van.

K ü k ü l l ő v á r . A Nagyküküllő balpartján kishegyfokon fekszik. Festői kép. Terebélyes régi fák fölöttemelkedik négy magas, szöglet-bástyával és tömött tornyok-kal. Téglából falazott sánccal van körülvéve. Az udvarbavezető tornyos kapu barokk-bejárata fölött a kígyós Bethlen-címer és a Csákiak török feje látható. Egy Küküllő-vár márállott 1581-ben, de a mostani, stílusáról ítélve, valószínűlegnem az eredeti. A régi alkalmasint lejjebb feküdt, a falu vé-gén, közvetlenül a folyó partján. Egy időben a Zápolyákévolt, majd a fejedelmek, Thököly Imre, Bethlen Gábor, ApafiMihály, az udvari kancellária, stb. birtoka lett.

A Cserna és Zalasd összefolyásánál van H u n y a d-v á r a. Már az Árpádok alatt volt itt vár, amely királyi bir-tok volt, mígnem Zsigmond Hunyadi Jánosnak és apjának,Vojknak adományozta. A mostani várat Hunyadi Jánosépíttette. Egyike a legimpozánsabb erdélyi váraknak. A Za-lasd fölött emelkedik és hatvan lépés hosszú híd köti összeegyik bástyáját a túlsó parttal. A híd harmadik oszlopán„Bethlen Gábor 1612“ fölirat van, amiből következtetni

143

lehet, hogy akkor épült. A hídon át négyszögű bástyáhozérünk, melyen az 1780-iki évszám látható.

Jobbra, a Zalasd fölötti sziklákon emelkedik a fő-szárny, faragott kövekből, melyeket oszlopok metszenek át.Ezek az emeleti erkélyeket tartják. A bástyából négyszög-letes udvar nyílik, 25 öl mélységű kúttal. Az udvarból gyö-nyörű faragott ajtón át jutunk a főszárny földszinti részébe,azaz a góthikus terembe, melyet öt vörös márvány-oszlopketté oszt. Innen góthikus ajtójú lépcső vezet föl három szo-bába, amely eredetileg egy volt: a lovag-terem. A zalasdioldalon folyosó van, kiugró, födött kis erkélyekkel (rondel-lákkal), melyek, föltételezni lehet, hogy Hunyadi korábanlakószobák voltak, mert a padló márványból van és az abla-kok góthikus cirádákkal ékeskednek.

A hídtól a bal-szárny szeszélyesebb, de kevésbbé töké-letes építkezés. Alatta Hunyadi korabeli kápolna. Az oltár-kép Kapisztrán Jánost ábrázolja. A falakon a Hunyadiakholló- és Szilágyi Erzsébetnek ágaskodó vadkecske címerelátható. A várurak karzata góthikus faragványokkal ékes.Benne kőből faragott prédikáló-szék. Ezen az oldalon többbástya van, míg a hegy felé melléképületek emelkednek. Azőrtornyot folyosó kapcsolja össze a várépülettel. A tornyotNebojszának hívják. A vár sokáig magántulajdon volt. Egyidőben Török Bálint örököseié, majd Bethlen Gábor, Thökölyés később a fiscus kezére került. A múlt században majdnemrommá égett és csak napjainkban építették föl újra.

S z é k e l y u d v a r h e l y közepén van a régi vármaradványa, amely, ha nem völgyben, hanem magaslatonállana, legfestőiebb várromjaink egyike volna. Már Vencelkirály idejében, 1301-ben is volt itt vár, de a későbbi„Székelytámad“ várat Zsigmond építtette a székelyekkel,annak megtorlására, hogy Ferdinándhoz csatlakoztak. Négyszögletbástyája még éppen áll, úgyszintén az egyik falrész-let egész magasságában; ezen most is látható a János Zsig-mond által használt magyar címer a négy folyóval és kettőskereszttel, továbbá szüleinek a címere: az apai, farkast ábrá-zoló címer és az anyai, a kígyóval. Mellette hosszú, már aligolvasható felirat van, melyben inti honfiait, hogy ne hajolja-nak idegen uralkodó felé. A várat több ízben feldúlták, utol-jára Pekri Lőrinc, kuruc vezér alatt, aki a székelyek kéré-

144

sére rombolta le, — inkább talán azért, hogy ellenség nehasználhassa. Később ferencrendi klastrom volt, majd a szé-kely nemzet levéltára. Közelében, az „Agyagfalvi Réten“kötöttek a székelyek véd- és dac-szövetséget jogaik eltipróiellen, a Dózsa-lázadás után. 1555-ben Ferdinánd idejében,miután Erdélyt elfoglalta Izabellától, a székelyek itt kodifi-kálták nemzeti törvényeiket nyolcvannyolc pontban Dobóés Kendi vajdáék alatt. Ez volt az első magyar nyelven irotttörvénykönyv. Az 1848-iki forradalomkor is itt gyűltekössze és fegyverkeztek a székelyek.

A másik nevezetes székely vár, a Várhegy, —gúnynevén „Székelybánja“ — Háromszék közepén fekszik,de jóformán még rom sem maradt belőle. János Zsigmondalatt épült és 1599ben, mikor Mihály vajda, Basta szövet-ségese, a székelyek támogatását kérte Báthori Endre ellen,ezeknek kérésére tövig leromboltatta. A lécfalvi gyűlésen atöbbi vár felépítését ugyan elhatározták, de a Várhegyetsohase építették föl.

C s í k s z e r e d á n is van vár, a M i k ó vára, me-lyet II. Rákóczi idején a tatárok ugyan elpusztítottak, degróf Steinville újra felépített, amint ezt a kapun láthatótábla is jelzi (1716). Az Olt partján, a keleti hegyek tövé-ben fekszik. Várfalai nincsenek, a sáncok fölött emelkedika kastély.

M a r o s v á s á r h e l y a Maros balpartján, a hegyeknyúlványán épült, nagyon nagy, tágas udvarral. Délnyugatirészén a református egyház emelkedik, a délkeletin pedig avárparancsnoki lak, mely egy kolostor helyén, a Basta-zavargások alatt épült, Borsos Tamás polgármester kezde-ményezésére. A lakosság céhek szerint emelte a falakat1602-ben. A székelyek le akarták rombolni, arra a törvényrehivatkozva, hogy Székelyföldön nem szabad várnak állania,de Borsos ékesszólása megmentette a várat. A reformátustemplom a góthikus stílus egyik remeke. Mária Terézia alattnagyon megrongálódott, mert nem engedte meg a reformá-tus templomok restaurálását. Tetőzete jelenleg is rémes álla-potban van. Marosvásárhely egyik nevezetessége a „TelekiTéka“, melyet Teleki Sámuel kancellár 1783-ban MáriaTerézia stílusban épített. A könyvtárban érdekes bútorok,képek, ásvány gyűjtemény és 60.000 kötet van, hazai tárgyú

145

és klasszikus irodalom. Nevezetesebb kéziratok: egy régi tér-kép, növény-levelekre írt, illuminait biblia, egy írott Taci-tus, Mátyás könyvtárából, stb. A híres fegyvergyűjtemény,melyben főleg török fegyverek voltak, 48-ban kallódott el.

A szász-széki kerített városokat csak a törökök idejé-ben vették fallal körül. Ε városok a szász telepítések elő-nyomulási iránya szerint épültek, azaz az ország belsejébőlaz elpusztított déli vidékek felé. Ilyenek M e d g y e s , aNagyküküllő balpartján. (1146.) Először Mátyás alatt erősí-tették meg, de a várfal ma már nincs meg, mert Pekri Lőrinca Rákóczi-forradalom alatt leromboltatta. Újabb fala nagyongyönge. Még ma is három kapuja van.

Medgyes fontos útkeresztező, a székelyföld—küküllő-völgy—fehérvári vonal és a marosvásárhely—szebeni útközepén. Történelmi időkben sok nevezetes esemény szín-helye volt. A hírhedt Gritti, miután Czibak Imrét megölette,ide menekült és itt is gyilkolták meg. Báthori Istvánt ittválasztották meg nagy pompával lengyel királlyá. Bocskaititt avatták fejedelemmé. Báthori Gábor gyilkosai az itteniFerenciek tornyába zárkóztak, de a felbőszült nép feltörtea kapukat és a torony-ablakból hajigálta le őket. A medgyesinagy-templom, melyet erős kőfal vesz körül, tipikus erődí-tett templom-kastély, 1509-ben épült egy másiknak helyén.

S z á s z s e b e s , a Sebes partján, kedves fekvésűváros, a kenyérmezei térség keleti szögletében, 1150-benkeletkezett. Eleinte csak sánccal és favárral volt erősítve, demiután a törökök idejében erősen exponált helység volt,Zsigmond alatt kőfalat vontak körülötte. De a törökök ígyis leégették 1438-ban. A mai, egészen jókarban lévő vár1566-ban épült. Inkább kis-szabású. Két kapuja van egymás-sal szemben; a katonai kaszárnya gróf Steinville ott-tartóz-kodására épült. A piaci templom egyike a legnevezetesebbgóthikus szász templomoknak. Kőből van, hajóját, melymellékhajókra oszlik és kórusát támoszlopok tartják kívül-ről. A hajóra eső tíz támoszlop külső felén két rendben szob-rok láthatók, az egyik sor az oszlopok tetején, a másik aközepén. Hol magyaros, hol görögös ruhát viselnek, a fejü-kön korona, vagy sisak van, a hajuk hosszú. Ördög- és állat-faragványok is láthatók rajtuk. A padló négyszögű kövezetrómai felírással. Az oltár alján, jobb felől Zsigmond király

146

címere, balról a városé, továbbá a fölírás: „Altare hoc érec-tuni anno 1418, renovatum 1681, rursus 1790.“

A kórus falán több helyt freskók vannak. A portaleés az ablakok csúcsívesek, míg a boltozat félköríves. A toronyablakai románok, ez a legrégibb rész még a XIV. századelőtt épült, míg a szentély, mely különösen nagy, a XIV. szá-zad végén. A hajó egy századdal később. A templombanrégente híres Mária-szobor volt, mely könnyeivel megjósoltaa vidék szerencsétlenségéit, aminek folytán a város fontosbúcsújáróhely lett. A szobor “jelenleg Kolozsváron, a piaris-ták Torda-utcai templomában van. A piac keleti oldalánemelet nélküli kis házat látunk. Mátyás király építtette utazófejedelmek és tisztviselők elszállásolására. Ő maga is ittlakott, Zápolya János pedig itt halt meg.

S z e b e n az erdélyi szász kormányzat és egyetem,továbbá az osztrák katonai főparancsnokság, a főkormány-szék és kincstárnokság egykori székhelye. Mindenkor nagyonfontos helység. A várost állítólag Hermann alapította, akiGizella királyné vei Bajorországból bejött lovag volt, másokszerint pedig Nagy-Károly idejében az avarok ellen küldöttHermann lovag. Innen a „Villa Hermanni“ és a „Hermann-stadt“ elnevezés. A naptári krónika szerint 1160-ban kezd“ték építeni a szászok. Roppant erős vár volt, úgy, hogy atörök egyszer sem tudta bevenni, bár kényes helyen épült,a Vöröstorony-szoros közelében. Fekvése jó volt, régebbenvíz vette körül, amelyet a XVI. században halastóvá alakí-tottak. Második József óta a vízárokban kertek díszelegnek.A mostani fal téglából van, míg a régi kőből volt. Keletioldala még most is majdnem egészen ép, négy bástyával.

A történelmi idők folyamán sok ostromot állott ki.Báthori Gábor, hogy megbosszulja Endre halálát, csel útjánkézre-kerítette a várost, melyet fejedelmi székvárossá nyilvá-nított, miután a lakosságot lefegyverezte. A szászok errekivonultak és helyükben pusztaság maradt, úgy, hogyBáthori Gábor kénytelen volt kibékülni velük. II. RákócziGyörgy erősen ostromoltatta. Apafi alatt kitartott a törökmellett, de 1848-ban ő vitte legeiül a császári lobogót.

Lutheránus temploma igen nagy, de, sajnos, nincsösszhangban, mert nem egy időben épült. Szentélye a leg-

147

régibb rész. Ez a szászok bejövetelekor Máriának szenteltkápolna volt. Ehhez idomították a többit, A templom maga1431-ben kezdett épülni, de a tornya oly gyenge volt, hogya XV. század végén támaszképen az „Új templomot“ emel-ték melléje kelet felől. Három hajóra oszlik, hat-hat oszloprpal. Oldalt támoszlopok vannak. Déli felén a hajó tám-oszlopai között hét csúcs nyúlik ki a kőfalból, az egyesült hétszász Széket jelképezvén. A falhoz kis torony támaszkodik,benne csigalépcső. Ugyanitt egy dombormű, Krisztust ábrá^zolja a Getszemáné-kertben. Az ablakok remek színes üveg-ből vannak.

A templom a Szász Ispánok temetkezési helye volt.A karzaton lobogók láthatók, továbbá nagyon sok címer,melyek azonban művészi szempontból nem értékesek. Kettőközülük mégis érdekes: az egyik Budai Margitnak, HallerPéter nejének címere 1566-ból. Rajta két fiú domborművelátható magyar ruhában és kalpagban, ami azt bizonyítja,hogy a szász előkelőségek díszruhája a magyar volt. A másikLutsch Mihály szász Ispán sírköve 1662-ből. Az ajtótóljobbra a padló alatt kőtábla fedi a gyönyörű féldombor-faragványt. Ugyanaz a mester készítette, aki az Apafiaksíremlékeit faragta Almakeréken: Nicolas Illyés. A szentélyészaki oldalán meglepő festmény látható. Ez a híres Rozs-nyay-János-féle kép, melyet majd alább bővebben ismerte-tek. Ez a templom a reformáció elején lutheránus tűzfészekvolt, úgy, hogy II. Lajos idejében az új könyveket a Fő-piacon hatóságilag elégették.

A piac déli sorának keleti szögletén kis tornyos épületállt, mely állítólag a lovag Hermanne volt, valószínűlegazonban valamely lovagrend háza. A városháza igen régi,nagy, faragott kövekből van rakva és szobrokkal, kőfaragá-sokkal díszítve. A tágas középület Mária Terézia alatt épülta Karinthiából és Krajnából bevándorolt lutheránusok szá-mára. Később katonai árvaházzá alakították át. A városnakvan színháza, tanodája és itt van a híres Bruckenthal-múzeum, mely nemcsak ásvány-, érem- és régiségtár, hanemegyéb gyűjteményei is vannak. Könyvtára is híres, úgy-szintén a képtára is, melyben ritka hazai és olasz festmé-nyek vannak. Bruckenthal Sámuel kancellár alapította,tömérdek pénzen.

148

S e g e s v á r a Nagy-Küküllő mentén, magaslatonépült. Legszebb városaink egyike, melynek stílusa nagyonemlékeztet Nürenbergre. A város közepén emelkedő hegyoldalán van a tarka cseréppel fedett városház tornya, mígkörülötte barokk-tetős, kisebb-nagyobb házak csoportosul-nak, a tetejét pedig a lutheránus gimnázium és a régi tem-plom foglalja el. A külváros a hegycsúcs alatt gyűrűzik,kertekkel körülvéve. Vára kicsi és elviselt, csak nyugatioldalán állanak még a bástyák. Északon már csak egy nagy-szerű kapu látható. Érdekes a templomhoz vezető hosszú,meredek lépcső, mely 1604 óta fedél alatt van. A város maga1198-ban keletkezett, 1676-ban nagy tűzvész pusztította, míga Basta-uralom alatt a Nagytemplom kincseit, a híres tizen-két apostol ezüst-szobrával, elrabolták.

A XV. század végén három templom épült, úgy minta Kórház-, a Kolostor- és a Hegyi-templom; az utóbbi egymár meglévő kápolna helyén. Ez góthikus-stílű és háromhajóra oszlik, melyeket nyolcszögű oszlopok választanak elegymástól. Kívülről tizennégy támoszlop látható, míg akórust hét támasztja. Teljesen cifraság nélküliek s az egyik-ből negyvenöt kőlépcsős csiga-grádics vezet a padlásra.A kórus alatt kőből épült sírbolt van. Minden nagyon egy-szerű munka; faragott kő csak az ablak és ajtó körül van.Szobrai közül ma már csak egy térdelő és két álló férfi-alaklátható. Ez a dísznélküliség valószínűleg a többszöri leégé-seknek tulajdonítható. Sokáig használatlanul állott, csaktemetkező hely volt és csak a XVIII. században jött meginthasználatba. Utoljára 1838-ban renoválták.

S z á s z v á r o s (Broos) 1200-ban keletkezett. Szé-pen fekszik a Maros bal-partján. Várfala nincsen. A városközepén emelkedik az erőd, melynek tágas udvarán két pro-testáns templom áll. A közfalak és bástyák még máig is meg-vannak és igen festőiek. Basta ostromolta a hadaival, dekénytelen volt visszavonulni, mert a lakosság méhkasokathajigált az ostromló katonákra. Végre is a tatárok pusztí-tották el.

B r a s s ó . Címere koronás gyökér, mely a vár falánis festve látható. Hogy hogyan jutott hozzá, nem tudni biz-tosan: némelyek azt tartják, hogy lengyökér, melyet a városépítésekor a földben találtak és a városházán tartották az

149

1689-iki égésig. Mások szerint a koronás gyökér a földben,mint termésarany találtatott.

Brassó Erdélynek legnagyobb és legfestőiebb városa.Mindenkor fontos gócpont volt, Erdélynek és a Két-Oláh-országnak közös piaca. Fellegvára a völgy torkolatábanépült. Balra a Cenk 3000 láb magas hegy, délen pedig aHavasok emelkednek. Épült 1203-ban. Eleinte csak a Cen-ken volt erődítés, 1377-ben megkapták Törcsvárat, azzal aföltétellel, hogy ott kővárat emeljenek, de már 1384-ben avárost magát erősítették meg.

Az ó-város küljebb volt a mostaninál, de a lakossággazdagodásával mind beljebb húzódott a völgybe. A várfalkétfelől a hegyek lábainál épült. A kőfalak, megrongálvabár, de majd mindenütt láthatók és északra több helyencsinos gyümölcsösöket és kerteket rejtenek.

A Bolgárszeg nevű külváros is nagyon csinos, kies ésfestői. A múlt században két várkaput építettek hozzá lent.A vártól nyugatra emelkedő hegy oldalán két őrtorony áll,melyek elül laposak, hátul pedig köralakúak. Az úgynevezettFehértorony 1494-ben épült, a Feketét 1599-ben villámsújtotta.

A várost örökös veszedelem fenyegette, mivel négyszoros, úgymint a Bodzái, az Osánci, a Tömösi és a Törcs-vári szorosok közelében feküdt. Nevezetesebb épületei: elő-ször is a Fekete-templom, mely a góth stílus elsőrangú em-léke. 1385-ben kezdték az építését, mely 40 évig tartott ésangolok, franciák és hollandusok is adakoztak rá. A külsőtámoszlopokon a tizenkét apostol aranyozott szobra ékes-kedett. Belsejében a magyar királyok idejéből az országnevezetesebb eseményeit és Brassó szomorú napjait megörö-kítő krónika volt bevésve. Sajnos, az 1689-iki égéssel mind-kettő elpusztult, de azért még most is nagyon érdekes a tem-plom, kívülről, belülről egyaránt. Teljesen faragott kőbőlépült. Tizenhat toscanai oszlop osztja három részre. Az egyikoszlopon kőből faragott gyermek látható. Állítólag lángészvolt, akit mestere kenyérirígységből felküldött az oszlopra,hogy a mérő-zsinórt bocsássa le onnan és mikor a zsinórvégét elérte, a gyereket is lerántotta vele.

A templomban több nagy embert temettek el; ilyenekvoltak: Johannes Honterus, a lutheránus vallás terjesztője,

150

majd a tudós Wagner Bálint, továbbá Fuchs, a BáthoriGábor ellen küzdő Weiss Mihály, stb. Újabb korban óriásiorgonát és harangot kapott. A templom belsejét kétoldaltlelógó pompás szőnyeg-gyűjtemény díszíti, mely az úgy-nevezett „erdélyi szőnyegek“ legszebb példányai.

Brassó legnagyobb épülete a gyönyörű városháza.1420 körül épült. Levéltárában királyok és fejedelmek saját-kezű aláírású iratai. A bazár nagyszerű, de ízlés nélkül épült,olyan nagy, hogy minden céhnek megvan benne a saját áru-helye. 1545-ben Hirscher Lucas városbíró özvegye, Apolló-nia építtette, annak az örömnek emlékére, hogy egyetlenleányát, akit már eltemetett, a halottat kirabolni akaróharangozó életrekeltette és hazavitte.

A lutheránus gimnázium könyvtárában őrzik Luther-nak Honterushoz írt egyik levelét és a hazai történelemneksok fontos kéziratát. A város előtt, magas hegyen emelkedika fellegvár, melyhez a város felől igen meredek lépcső vezet.Állítólag már a Német Lovagrend megerősítette a hegy-csúcsot 1211-ben, fából és földből emelt erőddel, melyet Pétermoldvai vajda János Zsigmond alatt bevett és lerombolt.A régi vár helyett 1554-ben új kővárat emeltek. Mély kútjátBethlen Gábor alatt ásták. A brassóiak itt húzták meg ma-gukat, mikor Caraffának nem akartak behódolni, egyébkéntpedig a város kereskedelmi raktára volt.

B e s z t e r c e (Nősen, most Bistritz). A Besztercefolyó völgyének kiszélesedésében emelkedik a város hatal-mas tornya és temploma. 1206-ban keletkezett, mint a leg-utolsó szász telep. Első időben a királynék birtoka volt, mígkésőbb Hunyadi János és családja kezére került. A Mátyásalatti viszonyok folytán várát lerombolták. Eleinte fából,majd Mátyás után kőből épült. Eredetileg három, újabbannégy kapuja volt. Basta alatt hosszú, hősies ostromot állottki, de végül is az osztrákok kezébe került, akik megsarcoltákés kifosztották. Mivel a Kolozsvártól Bukovina felé vezetőút határszélén két hegylánc között épült, fontos közlekedésihely volt. Evangélikus-lutheránus temploma roppant nagy,de a góth stílusnak nem elsőrangú emléke, mivel a tatarozá-soknál sokat vesztett eredetiségéből. Egy bergamoni építészkezdte az építését 1522-ben. Igen magas tornyáról, melyetfolyosó vesz körül, gyönyörű kilátás nyílik a vidékre. A vá-

151

rosban két nagyon régi ház van, egyik a piacon, félig romba-dőlve, állítólag Hunyadi Jánosé volt. A másik voltaképpenegész házsor, mely Borgóra menőleg a piac bal-sorát alkotja.Kis szállásokra van osztva és mindegyik épületnek az emeleteküljebb áll a földszintjénél, úgy hogy alattuk végig lehetjárni. Némelyek bazárnak tartják, abból a korból, mikor akeleti kereskedelem hazánkig terjedt, mások szerint azonbankolostor volt. Talán ez lehetett a kolostori épület, melyet azország Báthori Zsigmondnak első lemondásakor ex-fejedelmilaknak kijelölt Besztercén.

Végvárak

Ezek többnyire a szorosoknál, a Két-Oláhország és amagyar határ mentén épültek. Ilyen az Ο j t ο z i vár az Oj-toz vizén, melyet Rákóczi-várnak is hívnak, a Gyilkos hegyfokmellett. Most is igen festői rom. A moldvai támadások mindigerről történtek, mivel a Gyimesi-szoros ekkor még járhatat-lan volt. 1241-ben Batu mongoljainak egy része is itt jött be.

Sz e n t-L é 1 e k ν á r az Ojtozi-szorossal szemben,fekszik. A falu szélén kastélyrom mlátható, fölötte, a kopaszhegyen kápolna. Itt volt a régi vár. Hajdan nagyon híres éslegrébibb várunk volt, már a X. vagy XI. századból. A mos-tani kastély romban tömlöcök vannak és fölöttük kártyaház.

M i k e s v á r a sziklán épült. Nem tudni pontosan mi-kor, de tudjuk, hogy Mátyás már elajándékozta. Itt történt1634-ben a Mikesek híres leányrablási históriája. T. i. MikesMihály beleszeretett Talnóczi Sebestyénnek, a vár birtokosá-nak leányába, meg is kérte a kezét, de kosarat kapott, mirekét testvérével és szolgáival a kastélyba ront és, anyja távol-létében, elrabolja a leányt. A fájdalmas anya, Károlyi Zsófia,Zabolára siet és törvényesen kikéri a leányát, de nem kapjameg, mire I. Rákóczi Györgyhöz megy, aki leányrablásmiatt elrendeli a keresetet. Mikes Lupul havas-alföldi vajdá-hoz menekül és bár a szülők a leányt leányfővel kapjákvissza, Mikest mégis „nótázták“ és jószágait elvették. 1639“ben azonban kegyelmet kapott és visszatért; a szép Sára mégmindig hajadon volt, de mégsem Mikeshez ment nőül, hanemHaller Péterhez, aki Szebenben lakott és már nem volt fiatal

152

ember. A szerencsétlen asszony később tulajdon kezével vágtael a torkát.

A b o d z a i v á r nem maradt meg, a f e k e t e -halmi vár sem, bár itt a vár mellett van egy templom-kastély, melyet raktárnak használnak.

Τ ö r c s ν á r. Tájéka és fekvése roppant festői. Völgyenéhány száz méter széles sziklarepedés. A kőszirtbe vésettországutat a határt elzáró roppant hegyek teszik érdekessé.A Német Lovagrend építette II. Endre alatt, Dietrich nagy-mestertől kapta a Dietrichstein nevet Az első vár fából volt,mivel a lovagrendnek sem volt szabad másból építkeznie,így csak I. Lajos alatt épült kőből. Még elég jókarban vanés a góth és a bizánci stílus keveréke. Egyik tornyát máig iskörülfutja két sor megrongált bizánci faragás. Vassal béleltkapuja láncra jár. A lovagkort élénken elénk varázsolja akis udvar, a sziklába vájt kút és az udvart övező apró szo-bák. Egyik része 1617-ben a puskaporos toronnyal a levegőberepült. Mivel a Tömösi-szoros csak a törökök idején lett sze- -kerek részére járható, addig a fő-forgalmat a Törcsvári-szoroson át bonyolították le.

V ö r ö s t o r o n y és L a t o r v á r a Vöröstoronyi-szorosban, azaz az Olt völgyében fekszenek. Vöröstorony avölgy szélesebbik részének elején épült, gyönyörű tájon. A vármaga inkább különös, mint szép: közepén toronybástya emel-kedik, tetőtől talpig vörösre festve. Emeletében használhatókápolna van. A szoba- és kápolna-ablakok igen keskenyek ésmagasak. Oláhország felőli oldalán kőfal vezet le az Olthoz.Eközt és az országút között bástya-torony romja áll, melyetHasadt toronynak neveznek. Maga az országút kapu alatt ve-zet át. Latorvár beljebb a völgyben, az Olt partján fekszik,A monda szerint óriások építették. A kereskedelmi vámolástitt végezték. Trajanus valószínűleg innen jött be Dáciába.

T a l m á c s v á r a Szeben vize és az Olt összefolyásá-nál, nagy magaslaton épült és még ma is nagyon festői rom.Várfalai, sajnos, már csak öt-hat méteresek, néhol pár lő-réssel és tágas kapuval. Az első századokban erősített klas-trom volt. Ezt nem a Német Lovagrend építette, hanem való-színűleg a Talmácsiak, akik nagyon gazdag és hatalmas csa-lád voltak az Árpádok és az Anjouk korában.

I l y e v á r a a Maroson Magyarország felé vezető szo-

153

roson épült. Ma már csak egyetlen szöglete áll, két szobával.Az egyikben Bethlen Gábor született; ezt az eseményt azenyedi kollégiumban őrzött hosszú felírású kő örökíti meg.

S e b e s v á r a Sebes és Kőrös torkolata fölött, a Ki-rályhágó felé épült. Festői képet nyújt. A falai elég épek éslakószobái, istállói és csonka tornya még állanak. Keletkezé-sének idejét nem tudjuk. Itt gyűjtötték a Királyhágón bejöttvámot.

S z i l á g y s o m l ó két vára a Báthori-családé volt. Azegyik a város piacán, melynek igen szép romja még most islátható. Épületeinek, bástyáinak nagy része még áll és azajtók felett Báthori-címer sárkányfogai tisztán kivehetők.A nemzeti fejedelmek korában minden harci mozgalombanszerepelt. A másik vár a Mogura-hegy oldalán volt, az úgy-nevezett Várhegyen. Nagykiterjedésű romja még most islátható.

S z i l á g y c s e h b ő l alig maradt meg valami.K ő v á r a Drágfi-családé volt. Igen fontos szerepet

játszott a történelemben. Ma már romjai sincsenek.

Zászlós-urasági várak

A Szent István által behozott intézményekkel kétfélezászlósúraságot kaptunk, úgymint grófságot és báróságot,melyek az első időkben várakhoz voltak csatolva. Későbbkifejlett a „Szabad Báróság“, ami azt jelentette, hogy egy-egy váruradalom kivonta magát a megyei hatóság alól s avárbirtokos azt a kötelezettséget vállalta, hogy had idejénsaját bandériumával vesz részt a háborúban. A nemzetifejedelemségek kora ugyan eltörülte a Szabad Báróságokat,de azért Görgény, Déva és egypár más vár mégis megmaradt.Végre azonban ezekből is csak Fogaras tartotta magát.Zászlóurasági várak voltak a vajdai, a székelygrófi és apüspöki várak. Az első században ezeken kívül még a nagyonhatalmas Zonuki gróf, Szolnokmegye főispánja, bírta Csicsóés Bálványos várát.

Ilyen zászlós-urasági várak voltak:C s i c s ó vára a Szamos jobbpartján, erdős hegy-

vidéken, fehér meredek szirten épült s már a múlt században iscsak egy romszöglete állt. A szirtet, melyből malomköveket

154

fejtettek, lassanként annyira alávágták, hogy a vár aprán-ként a mélységbe zuhant. A történelmi időkben nagyon fon-tos szerepet játszott. Előbb a Zonuki grófoké, a vajdáké,majd Mátyástól kezdve a moldovai vajda birtoka volt. 1250körül épült, de már Izabella leromboltatta.

B á l v á n y o s v á r Szamosújvár mellett emelkedett.Nagyjában ugyanaz a története, mint Csicsóvárnak. Kövei-ből építtette Martinuzzi

S z a m o s ú j v á r t , amely még napjainkban is egé-szen jókarban van. A Kis-Szamos jobbpartján, az örmény vá-ros szélén fekszik, négyszögletes vár, négy bástyával. Előtte akertté alakított várárok fölött híd vezet a várba. Az egészváron rengeteg felirat, faragványok, Martinuzzi és a Zápo-lyák címere, majd Fráter Györgynek szobra, továbbá orosz-lánok, angyalok láthatók. Martinuzzi itt tartotta tömérdekkincseit: 250.000 forint, 889 márka veretlen arany, 2453márka ezüst, 4000 Lysimachus-arany, 300 díszló, arany-,ezüst-edények, aranyláncok, drága ruhák, királyilag gazdagasztalteríték stb. volt ez a kincs. Báthori Zsigmond ebben avárban fojttatta meg unokatestvérét, Báthori Boldizsárt ésKovasóczit. Az osztrákok állami börtönt csináltak belőle.

Déva, a Maros balpartján, jókarban lévő vár. Gyö-nyörűen fekszik, mint sasfészek, a hegycsúcson. Még arómaiak, vagy talán a dákok építették, illetőleg a mondaszerint, tündérek. Stílusa nincs, de roppant erős, majdnembevehetetlen volt. A XIX. században pusztulni kezdett, mireMitrovszky, az osztrák katonai parancsnok, minden ingó-ságot, úgymint ajtót, ablakot, vaskeretet, stb. elárverezte-tett. I. Ferenc király restauráltatta, de, sajnos, ízléstelenül.Az ötvenes években nyugat felől három kapun át csigaútvezetett föl a várba s a környező mélyedés fölött hídja volt.Bent volt a kincstár és több szoba; Dávid Ferenc börtönét mais mutogatják benne. Az udvarba I. Rákóczi György fúra-tott mély kutat.

G ö r g é n y gúla-alakú kishegyen fekszik Szászrégenés Gyergyó között. Sajnos, ma már csak darabka várfal és avárudvaron nagy, négy oszlopon nyugvó pince van megbelőle. Hogy mikor épült, nem tudni, valószínűleg még azőskorban. Rabutin romboltatta le. Barcsay és Kemény alattnagy szerepe volt.

155

Gyalu négyszögletes vár, négy bástyával, ezeknekegyikében kápolna van. Udvara nagyon tágas, a behajtásioldal empire-stílusban épült. A falak többnyire vörös színnelvannak aláfestve, ami barátságossá teszi a különben is lak-ható várat. A vársáncok maradványai nagy kiterjedésűek.Szent László a váradi püspökségnek adományozta s ennek abirtoka is maradt a XVI. századig. Ezután többször cseréltgazdát. Báthori Zsigmond itt végeztette ki Kendy Ferencetés Bornemissza Jánost. A múlt században az istálló építése-kor boltívet fedeztek fel, benne koporsót, két fejnélküli, meg-láncolt emberrel. A Rákócziak sokáig bírták. Maga I. RákócziGyörgy is szeretett itt időzni.

F ο g a r a s. Nagy térség veszi körül, majd széles árok,amely ma veteményeskert. Ezen át hosszú híd vezet a keletioldalon a várba. A főépület körül keskeny térség. Az épületmaga négyszög, négy bástyával. Még egészen ép. Két emele-tes épület van benne, sima oldalakkal és apró ablakokkal.A déli oldalon terjedelmes folyosó nyugszik kerekded oszlo-pokon, mögötte nagy terem, az úgynevezett „Országház“,Alatta szobák; ezeknek egyikében halt meg I. Apafi. A kony-hában roppant tűzhelyek tátongnak. Kápolnája is van. OporLászló építtette 1310-ben. Építői állítólag fa-pénzt (fagarast)kaptak fizetségül, melyet azonban szombaton készpénzre cse-réltek be. Innen a „Fogaras“ név. De már 1231-ben „TerraFugros“-ról van szó, úgy hogy a név valószínűleg onnanered. Az idők folyamán többször renoválták, aminek emlékéta Báthoriak sárkányfogas és Bethlen Gábor átlőtt hattyúscímerei őrzik. Nagy Lajos a havas-alföldi vajdáknak ajándé-kozta a várat, hogy legyen hová menekülniük a török elől,de Mátyás megint elvette tőlük. Azóta sok kézen forgott;ilyen gazdái voltak Majlád, Békés Gáspár stb. Később a feje-delmek feleségeiknek adományozták; így kapta pl. Bran-denburgi Katalin, Lorántffy Zsuzsanna és Bornemissza Anna.Mária Terézia óta a szászoké volt.

Lovagvárak

Már a legrégibb időkben megvoltak, de III. Endrealatt, aki elrendelte a rabló lovagvárak eltörlését, majdnemmind elpusztultak. Ilyenek:

156

D e z s ő vára Nagyalmásnál. Hegyélen fekvő, széprom. A felső várból még a torony, több szoba és kerek, füstöskémények láthatók.

Ε g e r es i vár, a falu közepén, a Nádas partján fek-szik. Négyszögű épület, körülbástyázva. Sok rajta a latinfelírás, faragás és Báthori-címer.

Kolozsvártól északra van D r á g, elég jókarban, tűz-fallal és bástyával körülvéve. Eleinte a Drági, majd a Kamuti-esaládé, most pedig a Wesselényieké.

A híres B e t h l e n i várnak ma már csak a helyéttudjuk.

A P a s z m o s i várkastély Teke és Besztercze közöttfekszik, kis magaslaton. Szeszélyes tornya van, az aláhajtásmellett szentek szobrai jobbra-balra.

V é c s, Szászrégen felett fekszik a Maros partján, gyö-nyörű kilátással. Igen magas, négyszögletes vár. Szegleteinbástyák, a bejárati híd előtt két kőoroszlán. Eészben maros-kőből, részben téglából épült. A délnyugati bástya alattgóthikus kápolna van, míg a többiek alatt börtön. Homlok-zata a húsz méterrel alatta folyó Marosra néz. Sok felírásmaradt fönn góthikus és latin betűkkel. 1537-ben lényegesenrestaurálták. Hogy mikor keletkezett, nem tudjuk, de II.Endre alatt már megvolt. Werbőczy részben itt írta meg„Tripartitum“-át. Akkoriban a Kendieké, Báthoriaké, Bocs-kaié, Bethlené volt, majd Kemény János óta a báró Kemény-család birtoka. Az utolsó restaurálás nagyon sokat ron-tott rajta.

S z e n t D e m e t e r a Kis-Küküllő partján, Maros-vásárhely felé, a folyam völgyére nyúló hegyfokon épült.Százados faóriások között áll a festői, régi kastély. Három-oldalt emeletes épület, a negyedik oldala a várfal. Két bás-tyája, épületei és lakóháza épek. Keletkezéséről csak mondamaradt fönn.

Τ ο r ο c k ó vára a leghíresebb vasbánya-területen, aSzékelykőn (Nyugati Havasok) emelkedett. A híres várnakma már csak nyoma van meg.

A Τ ο r ο c k ό-S z e n t g y ö r g y i vár sziklás hegy-oldalról néz le az alatta elterülő falura. Még ép. A Toroczkay-család ősi fészke. Határában két kápolna-maradvány van,melyeket állítólag alagút kötött össze a várral.

157

A G á 1 d i-k a s t é 1 y a Maros jobbpartján, Fehérvárközelében, festői keretben fekszik a szentimrei tér fölött, aholHunyadi megverte a törököt. Lakható állapotban van. Vár-ura a híres Kemény Simon volt. A hős sírboltban fekszik akastély előtt. Ettől jobbra kápolna romjai láthatók.

Κ ο l e v á r Malomvíznél, a hátszegi völgyben, aKetyezát erdős oldalán, gyönyörű fekvésű rom. A Sebesvízfelett magas sziklacsúcson emelkedik. Nem tudni, mikorépült. A Kendeffy-családé.

K e r e s d . Segesvár közelében, eldugott helyen fekszikez a gyönyörű kis vár. Udvara és egyik érdekes tornya tisztarenaissance. A tornyon szokatlan, életnagyságú, színes dom-borművek (lándzsát fogó katonák), ami páratlan jelenség adekoráció terén. A tetőket majd mindenütt színes cserepekfödik, úgy hogy az udvar vakolatlan, vörös tégla-falaivalegyütt, ritka élénk hatással van a nézőre. A kápolna és atermek góthikus boltozatnak, míg az ablakok mind renais-sance stílusban vágottak. A szobákban érdekes bútorok (pl.ágy 1578-ból), a kertben faragott kő-szék relieffel és ehhezhasonló érdekességek láthatók. Gróf Bethlené.

Családi kastélyok

Míg a lovagvárak a királyok idejében, addig a kas-télyok a fejedelmek alatt szerepeltek. Többnyire falvakban,vagy falvak közelében épültek. Rendesen négyszögűek éshárom oldaluk emeletes. Sáncok és árkok veszik körül.

Β ο n c i d a, a legszebb kastélyok egyike, a Kis-Szamospartján fekszik, ötszáz holdas parkban. Erődítése a múlt szá-zadban ment tönkre, a mostani kastély barokk-stílusbanépült Mária Terézia alatt. Különösen szép a köralakú rokokó-udvar, melynek falait körben mithológiai szobrok díszítik.Érdekes az udvarba nyiló istálló is, nagy lószobrával. A kas-télyban remek rokokó-kályhák, családi és fejedelmi képek,remek bútorok és porcellánok vannak. Roppant érdekes éspáratlan a maga nemében a Mária Terézia idejéből való sakk-játék, szépen faragott, méteres fabábukkal. Régente az egyiknagy teremben, körben ülve sakkoztak az urak, hosszú pál-cikákkal mutatva a húzásokat, mire a szolgák tolták ide-odaa figurákat. Az ötszáz holdas gyönyörű parkot, melyet a

158

Szamos szel keresztül, sok kőszobor, híd, stb. díszíti. A grófBánffy-családé.

S z e n t - B e n e d e k , Dés mellett, hegyoldalon fek-szik, gyönyörű kilátással. Bástyái máig is állanak. A bencésszerzeteseké lehetett. Jelenleg a Kornis grófoké.

Z s i b ó , Szilágyban, a Szamos balpartján, dombonemelkedik a falu fölött. A mostani főépület báró WesselényiMiklós építtette, de régebben is nevezetes hely volt. KákócziFerenc itt vesztett fontos csatát. 1848-ban itt történt azutolsó fegyverletétel.

G e r n y e s z e g . Vásárhely fölött fekszik, a Marosbalpartján, a mostani gyönyörű barokk-kastély, 1777-ből,melyhez kőhíd vezet. Híres sok ablaka van (144). Hogy az elsőkastély mikor épült, nem tudni. Zsigmond király alatt mármegvolt. Teleki Mihályt az itteni templomban temették el1691-ben. A kastélyban sok régiség, római ásatások emlékei,szőnyegek és régi bútorok láthatók. Egyike a legszebb kas-télyoknak.

Ke r elő S z e n t P á l kastélyát Haller István épít-tette 1610-ben. Négyszögletes épület, melynek csak három ol-dala van fölépítve. Körülötte várárok és bástyák. A keletiszárnyban kápolna van. Békés Gáspár és Báthori István köztitt volt a döntő csata. A kastély közelében, dombtetőn van afallal bekerített, nagyon díszes családi sírbolt, érdekes fel-iratokkal, címerekkel, barokk-kőfaragásokkal és magas,minaretszerű tornyú kis kápolnával.

K a d n ó t elég nagy vár a Maros balpartján, a faluelőtt. Eemeletes épület, melynek különös barokk-kapuján aBethlenek vasból öntött óriási címere (koronás kígyó, a szá-jában alma) ékeskedik. Bákóczi György építtette 1630-ban,Agostino Serena velencei építésszel. De azelőtt is volt már ittkastély, a fehérvári káptalan birtoka. x\zóta sok kézen mentát s egymásután bírták a Kendiek, Bogáthiak, II. RákócziGyörgy, Bethlen stb.

M a r o s ú j v á r a híres sóbányák fölött fekszik elégmagasan, a Maros balpartján. Gálffy János, Báthori Zsig-mond tanácsura építtette a XVI. század vége felé. Későbba Mikeséké volt. A mostani kastélyt Mikó Imre roppant ízlés-telen góthikus stílusban renováltatta 1856-ban. Jelenleg aTeleki-családé.

159

G e r e n d, Torda mellett, az Aranyos partján fekszik.Két szárnya van, két bástyával. A Gerendi-családé volt.

F e j é r e g y h á z , Segesvár mellett, a Nagy-Küküllőpartján. A gróf Haller-családé volt. Legszebb és legépebb kas-télyaink egyike, mely hajdan erősség volt. Terjedelmes parkveszi körül, melyben halastó, virágház, orangerie stb. van.Először a Vizaknai-családé volt, majd Mátyás alatt ErnstJánosé. 1553-tól pedig Haller Péteré. A Segesvárt ostromlóhadaknak rendes főhadiszállása volt. Négyszögű épület volt,szegletbástyákkal. Jelenleg nagyon rossz állapotban.

E b e s f a l v a , Segesvár és Meggyes közt. BethlenGergely építtette 1552-ben, de mindig az Apafiak birtoka volt.Négyszögű kastélyának egy része még áll a piac közepén.Keleti és északi szárnya a városházat képezi, míg nyugatioldalán csak tetőnélküli fal van. Bástyája még egész jókar-ban áll. A dél felőli apró szobák és ablakok nem változtakApafi kora óta. A múlt században, az egyik fal lebontásakormegtalálták II. Apafinak nejéhez írt szerelmes levelét. Hogymi lett'belőle, nem tudni, de a művészi serleget, amelybenrejtve volt, egy ebesfalvi polgár őrzi.

B o n y h á d o n úri lak és kastély van. Bethlen Far-kas, Izabella tanácsosa építtette 1545-ben. Négy szöglet-bás-tyája van, nagy udvara és szép kertje a Kis-küküllő partján.Mostani barokk-képére a XVII. században alakították át.Emeletes, nagyon csinos kastély.

B e t h l e n - S z e n t m i k l ó s , a Kis-Küküllő jobb-partján. Ennek is két kastélya van a XVII. századból. Azegyiket Bethlen Miklós építtette francia módra ésez volt az első ilyen stílusú kastély Erdélyben. Építője anői életben és családjában is francia szabad mozgást hozottkülföldi utazásairól.

Özd, a Nagy-Küküllő völgyében, XVL századbelinégyszögletes kastély. Fenyvesek közt fekszik, igen festőién.

Bolya, Nagyszebentől északra, szép kastélyrom.A l s ó - R á k o s erődszerű. A Székelyföld szélén fek-

szik és ennek kulcsa volt. Déli bástyáján a következő feliratolvasható: „Dei gratia ex fundamento fecit GeorgiusTükösd, 1624.“

H o m o r ó d - S z e n t p á l még a tatárfutás előttiidőkben épült. Igen szép kastély. Erős kapuk, rácsozott abla-

160

kok vannak rajta és a szobákból rejtett lejáratok az alagsor-ban épített istállókba. Ezek arra valók voltak, hogy mígelül rabló csapatok ostromolták a kastélyt, addig a családlórakapott és rejtett úton elmenekült.

S z á r h e g y , Gyergyó közelében, a Szármán nevűhegyen, már messziről látható. A Lázár-család ősi fészkevolt. Egy része rom. Boltíves kapujának belső oldalán góthi-kus betűkkel ez a felirat olvasható: „Krisztus Mária, Anno1532.“ A Rákóczi-forradalomban lerombolták és azóta csakrészben állították helyre.

Templom-kastélyok

Ezeket főleg a szászok emelték a XV. században biz-tonsági szempontból. Ilyenek: Homoród, S z á s z v e s z -sződ, Ν e t h u s, S ö v é n y s z e g és S z á s z k é z d i1493-ból, M i k l ó s t e l k i 1524-ből. Ezekben a templom-hajó és a kórus egy magasságban, egy födél alatt van.A torony külön áll. Más csoporthoz tartoznak az olyanok,melyeknél a lövő-rések és az ívezet a kóruson a templomhajójánál magasabbnak tetszenek. Ilyenek a D á 1 y a i1451-ből, a M á r t o n h e g y i , a Ν a g y c s ű r i , a R o-z s o n d a i , az Ú j v á r o s i , a N a g y t e l k i , stb. A har-madik válfajnál a kórus toronnyá alakul és ide összponto-sul az egész erő. Pl. Β ο 1 h á c s ο n, Alsó- és Felső-B a j o m o n . Az oláhoknál nem találunk templomkastélyo-kat, a magyaroknál is keveset; a magyarok ugyanis, inkábbcsak a várakat és kastélyokat építettek. A székelyeknél aBodzái-szoros körül találunk néhányat. Fontosabb ilyentemplomkastélyok a következők:

F ö l d v á r , a Barcaság szélén. A Német Lovagrendfőszékhelye volt és eleinte csak földből, majd mikor enge-délyt kaptak rá, kőből építették. Szép romja kisebb magas-laton fekszik. Maradványaiból ítélve, elég nagy kiterjedésűlehetett. A mostani lutheránus templom állítólag a lovag-rend kápolnájára épült. Az oltár mögött mindenesetre lát-ható egy Szűz-Mária-kép, melyen három páncélos lovagimádkozva veszi körül az Istenanyát. A mongolok rontottákel 1345-ben.

S z á s z h e r m á n a síkságon fekszik Brassó és

161

Háromszék közt. Igen érdekes, kerek templom-kastély, me-lyet kettős kőfal vesz körül. Hat torony-bástyája van. Egyikmég a templom építése előtt kápolna volt. Falain érdekesfreskó-maradványok láthatók. Kétszáz kamráját a lakosságraktárnak használja. A várárokban még ma is víz folyik.Templomát 1840-ben renoválták. Sok ízléstelen festés rontjaaz összhatást. A fehérvárihoz hasonló portáléja faragott kő-ből van. Apró, kettős ablakok adják a világosságát.

R o z s n y ó v á r a , Brassó közelében, igen meredeksziklacsúcson épült. Pompás látvány a Bucsecs alján. A vá-rat jelenleg raktárnak használják.

Az A p á c z a i kastély festői rom, az Olt partján.Már csak néhány falrészlet és ajtó- meg ablak-nyílás lát-szik belőle.

K ő h a l o m . Szeben táján sziklacsúcson fekszik ez azigen régi vár. Néhány bástyája még egészen ép. Kőbe vésveolvasható a következő felírás: „Én, Bánffy András itt fogvavoltam 1648 die 25 Julii.“

S z e l i n d e k . Csonka vár. Meggyes és Szeben közt azországút fölött. Romja elég nagy, közepén leégett, nagy tem-plom emelkedik. A vár maga nagyon régi, de a templomkésőbbi keletű.

Κ i s-D i s z n ó d magas csúcson fekszik és nagyon fes-tői rom, melyben négyszögű, faragott kőből, román stílusbanépült, ódon templom van. Már II. Endre alatt megvolt.Három ajtaja van, melyek közül az északi oszlopokon nyug-szik. Nagyon kevés rajta az ornamentika. Hat ablaka van.Kővel fedett.

Az Ε n y e d i templom-kastély sok viszontagságonment át. Már 1239-ben fennállt. A város közepén fekszik ésrajta belül van a ref. és luth, templom, meg néhány ház.Több tornyos bástyája van s mindegyikre föl van jegyezve,hogy melyik céhhez tartozott.

*

A királyok idejében a lovagok és szerzetesek mellettaz úgynevezett szerzetes lovagrendek is szerepeltek. Birto-kaikat a Kereszttúr nevű falvak jelölik. A három főrend: aTemplárius-, a Marianus- és a Johannita-rend volt. Monu-mentálisabb építkezéseket eleinte csak a szerzetesek emeltek.

164

míg a világiak csak az olasz hadjáratok után kezdtek épít-kezni. A Templáriusoknak nyomát sem látjuk. A Máriánu-sok a Barcaságot bírták, míg a Johannitáknak Keresztesenés Kereszttúron és talán Tordán is maradt nyomuk. A szer-zetesek közül a bencések Kolosmonostoron, a cisztercitákpedig Kercen apátságot és monostort építettek, melyekannak idején hatalmas erődök voltak.

Erdély különlegessége a „monastériák“. Ezen a címena görög vallás hívei, a falvaktól messze, erdős hegyeken,templomokat és remetelakokat állítottak fel. A múlt század-ban, újoncozás idején, ,,papnövendékség“ ürügyével az oláhfiatalság menhelyei lettek, mire a kormány megszüntetteőket. Ilyenek voltak A n d r á s h á z a , D ο r m a,v stb.

Szén t-M i h á 1 y k ő vár- és kolostor-maradvány.T ó t f a l u d Fehérvár közelében, az Ompoly partján,

hegycsúcson fekszik. Körülötte római maradványokat talá-lunk. A tatárjárás következtében épült, amikor IV. Bélamegengedte Péter püspöknek a várépítést, azzal a föltétellel,hogy a vár később a káptalanra szálljon. Egy időben a pálo-soké volt.

A 1 ν i n c Fehérvár mellett, a Maros balpartján. Ittölték meg Martinuzzit. Előbb domonkos-rendi kolostor volt.A négyszögű várat vízárok veszi körül. A kőfal már csak azegyik oldalon áll, ott ahol a kapu volt; elég magas, sima fal,az ablakok körül faragott kő-párkányzattal. A kapun olvas-ható fölirat szerint egy sokcímű báró kanonok emelte 1733-ban. Ma félig rom.

K o l o s m o n o s t o r . A falu szélén kis dombon tem-plom és kis lak, meg' egy új feszületes kálvária látható. Ezaz egész, ami megmaradt a híres kolosmonostori apátság-ból. I. Béla építtette 1061—1063-ig. Szent-László nagy ado-mányokkal gazdagította. Az első századokban sok küzdelmevolt az erdélyi püspökséggel, melynek nem akarta alávetnimagát. A tatárok feldúlták. Mátyás alatt erősség volt.A jezsuiták, akiket a Báthoriak telepítettek ide, nagyon föl“lendítették és majdnem egyetemi színvonalra emelték, de1556-ban, a jezsuiták kitiltásakor, szekularizálták. Bocskayután egyes egyének kapták, mint adományt. Az Osztrák Házfölülkerekedése után megint a jezsuiták kezébe került1773-ig, amikor XIV. Kelemen pápa a rendet eltörülte.

165

Ekkor a katholikus püspökség kezelte, mint a kolozsvárilíceum alapítványát. Nagyszabású kéttornyú temploma volt,melyet II. József alatt raktárnak használtak. Ezután lassanelpusztult és amikor 1818-ban kimondották, hogy le kellhordatni, Rudnay püspök a düledező monostor köveiből épít-tette a kolozsvári líceumot. Szentélyét az apátság emlékére1819-ben templommá alakították. A góth-stílű maradványhomlokzatán van bevésve a templom története.

Κ e r c. Szebentől Fogaras felé az Olt partján fekszik.Valószínűleg már III. Béla, a ciszterciták betelepítője épít-tette. A tatárjárás majdnem egészen elpusztította. A szerze-tesek föladata volt, hogy Fogaras vidékét megműveljék, deMátyás alatt annyira világias életet folytattak, hogy a királyeltörülte az apátságot és jószágait a szebeniek kezelésérebízta. A hajdan pompás épületeknek ma csak a helyük vanmeg és a góth-stílű templomból csak kórus maradt fönn, avárszerű helységből pedig kis oláh falu lett.

A T o r d a i k o n v e n t az Aranyos partján, a mos-tani lutheránus templom helyén állt. A Johannita-rendet kö-vető kórházi kereszteseké volt. Határában egy kutat mostanis Szent-János kútjának neveznek.

A M e s z e s k o n v e n t a Meszes kapunál, vagyis aMagyarország felé vezető út mentén állt. Álmos herceg aXI. század végén bencéseket telepített ide és Szent-Margit-ról nevezte el a konventet. A Magyarországba járó só-szál“lító szekereknek itt vámot kellett fizetniük. Ma már a romjais alig látható.

R a d n á n templom romja van. A hajdani nagybányaváros ma már csak kis oláh falu. A tatárdúlás pusztí-totta el a templomot, melynek román-stílű szentélyéből amostani görög templom épült. Tornya még áll, úgyszintén atemplom portáléja és a hajó kőfalának egy része is. A bolto-zatok mind félkörívesek és kőből vannak.

A G e r e n d i ev. ref. templom, mely a román-góth-stílusnak átmenetét mutatja, inkább egyszerű. A szentélyészaki falában igen primitive felírás van 1290 évszámmal.1500-ban renoválták. Kemény János önéletírásában említi,hogy Sarmaságiné, Gerend úrnője, a XVII. században ebbena templomban tartotta légyottjait Markó vajdával.

Κ i s-t ο r ο n y Szebennel összeforrt ev. luth. templo-

168

mának görög kereszt alapszerkezete van. A torony külön álla piacon. 1848-ban és később is renoválták. Szerkezete ésdéli portáléjának félköríve a XII. századra vezethető vissza.A templom körül kőfal van, ebben földalatti boltüregek,melyeket raktáraknak használnak.

A H a r i n a i ev. luth, templom Teke és Beszterceközt, magaslaton fekszik, nagyon impozáns építmény. Két-tornyú, ami a román-stílusú templomoknál nálunk ritka.Szép portáléja van. Három hajóját három-három oszlop vá-lasztja el egymástól. Csak a szentélye boltíves, míg a többipadolt. Ablakai keskenyek. Patak-kőből épült és 1692-benrenoválták.

S ζ á s ζ ο r b ó. Az ev. luth, erősített templom dombonfekszik. Inkább kicsi és román-stílusban épült. Három hajójavan, melyekét négyszögletes oszlopokon nyugvó árkádokválasztanak el egymástól. Homlokzatán négyszögletes toronyvan; ablakok csak a déli oldalon, inkább aprók, háromrészre osztottak és félkörívesek; a szentélyen hosszúak éskeskenyek. A mellékhajók is boltívesek. Csak temetésekrehasználják, mivel a temető mellett van.

Székely művészet*Kézimunkák, cserépedények díszítésében, a fafara-

gások, a híres kapuk formáiban nyilvánul meg leghűebben aszékelyek igazi népművészete és a tősgyökeres magyar,Ázsiából magunkkal hozott szín- és forma-világ. Látunkszasszanida-virágokat, asszir-palmettát, indo-szkitha-kapu-íveket, mongolos kopjafákat, melyeket vándorlásaik közbenhoztak magukkal az őshazából, a turáni fensíkról, majdkésőbb a Kaukázus lejtőiről. Ha a sepsiszentgyörgyi SzékelyMúzeumban végignézzük azt a sok cifraságot, eleven színt(élénk-pirosat, nefelejts-kéket, zöldet) és csalafinta formát,mintha nem is hegylakó néptől volna, hanem valami keleti,nomád pásztorfajtól, mely napsütéses rónákon tereli a gulyátés a hosszú, nyári delelőn maga készíti a minden napra szük-séges eszközöket: fúr, farag és „ügyeskedik“. Téli szállásánpedig, mikor a család összehúzódik jurtájában, az asszonyokfonnak és szőnek, növény-gyökerekből festéket kotyvaszta-nak és színes mázt kap a sok faragás, díszítés. A keleti rónákáramlata csap az ember felé és kétezer év mintha alig érin-tette volna a népben meggyökerezett művészi hajlamot. Két-ezer év szenvedése, nélkülözése nem irtotta ki a keleti fan“táziát, élénkséget és verőfényt.

Természetesen, nehéz megállapítani, hogy melyekazok a motívumok, amelyeket magukkal hoztak Ázsiából ésmelyek fészkelték be magukat csak később, a renaissance-időkben és a török befolyás meg a perzsa szőnyegek elterje-

* Malonyai és Húszba könyve nyomán.

170

dése révén. A díszítések majdnem kizárólag a növényvilágutánzatára szorítkoznak; mértani minták, pl. a sakk-táblaés a primitive „Raute“, ahogy a román-stílű frízeken lát-ható, csak ritkán fordulnak elő. Az állatformákból is ritkaa madár, a szarvas; emberi torz-alakok egyáltalában nincse-nek s ha mégis előfordulnak, egészen bizonyos, hogy idegenhatások eredményei.

Virágdíszeink közül legrégibb a rózsa, melyet márpogány sírok emlékein is találhatunk. Később szegődik ehheza szegfű, a búzavirág, a tulipán, a XVII. század óta, főlegcsempéken, az őszi rózsa és napjainkban, bútor festésen, agyöngyvirág. Leveleket csak hézagok kitöltésére alkalmaz-nak és akkor is főleg a cakkos rózsa, vagy a keskeny szegfűlevelét. Legősibb vonal az inda vagy csigavonal, mely rend-szerint a sarkokból indul ki és a találkozásnál virágcsokorbontakozik ki, egyszerűen jelzett szalagkötéssel. A szalag-motivum eredetileg soha sincs egymagában, vagy natura-lisztikusan, mint pl. a Louis XVI. stílusban, hanem inkábbcsak mint egyszerű összekötő vonal jelenik meg.

Hímzéseknél a virágok szintén erősen stilizáltak ésle vannak egyszerűsítve, néha majdnem kivetkőztetve eredetiformájukból. Érdekes összehasonlításokat lehet tenni akülönböző szőnyeg-minták és a székely varrottasok között;kitűnik ebből, hogy mennyi lelkirokonság vagy befolyás vankettő között. Néha majdnem vonalról vonalra megtaláljuka hasonlatosságot. Hogy csak néhányat említsek a Mányokikönyvének hímzés-illusztrációi és az Orendi „TeppichKunde“-jében ábrázolt szőnyegek közül: egy régi parajdivarrottas ugyanazt a félig geometriai, félig stilizált mintátmutatja, mint általában a kisázsiai szőnyegek. Egy másik,szintén parajdi hímzésen pedig tipikusan tömör kaukázusigeometriai ornamentika fordul elő, úgyszintén egy felsősó-falvi mintán is. Az ilyen geometriai ornamentikát főleg ajellegzetes kalotaszegi hímzéseken látjuk, mivel ezeknekalapja a háló, azaz szálhúzáson alapuló apró négyszögeksorakozása, mely a virág-motivumok kezelését megnehezí“tené. Ezek közt olykor a megismerhetetlenségig stilizáltgalambok is előfordulnak s ezek a Ming-oroszlánokat ábrá-zoló, turkomán-szőnyeg modorára emlékeztetnek.

A gyakran előforduló stilizált szegfű-motívumok

171

megvannak az anatóliai szőnyegeken is, míg a szabadabbankezelt virág-hímzések, filigrán szárak és apró levelek mindtipikus perzsa szőnyeg-díszek. Még a híres „Tschi“, azaz„Wolkenband“ motívum — ez a jellemző perzsa szőnyeg-dísz— is előfordul, bár ritkán, a székely varrottasok szalag-díszeiben. Perzsa eredetű a főleg cserép-edényeken előfordulóvirág-elhelyezés, ahol is a fő-virág mögül félig eltakart más-szí nü virág kandikál elő. Ez a virágdísz, bár a székelyekszintén Ázsiából hozhatták volna magukkal, valószínűleg atörök fegyver díszekkel vagy egyéb török műtárgyakkal ho-nosodott meg, mivel csak a XVIXI. század óta fordul elő.

Azt hiszem, fölösleges említenem, mert hiszen általá-ban tudott dolog, hogy a gyönyörű székely varrottas-hím-zések, éppúgy, mint a torockói és egyéb parádés népviseletek,már majdnem kivesztek és a művészies, tartós kézimunkát,a megbízható háziipart egészen elnyomta a silány, de olcsóbbgyári termék. Már csak kevés faluban (pl. Felsőrákoson,Torockón, a csángó hétfaluban) látni vasárnaponként a szí-nes, díszes népviseletet. De azért akad néha itt-ott, nemcsaka falu öregjei között, hanem a leányok és legények sorábanis, aki még büszkén kiöltözik elődeitől öröklött díszruháiba.A leányok színes, szalagos hajfonattal, vagy esetleg a szélesbőzöni szalmakalappal jelennek meg, ráncos, szőttes „fös-singu-ben, virággal kivarrott, vagy bársony lájbiban, hím-zett, csipke-galléros ingvállban. A nyakukon piros kaláris,a lábukon csizma. Torockón még a török módra fölkunkoro-dott orrú ráncos csizmát viselik. A férfiak fekete, színesenszegett kacagányt hordanak, télen oldalt gombolós, fehér,ujjatlan irha-bundát, mely csak derékig ér és, akárcsak abőrmellény, szépen ki van varrva virággal. Régebben ma-gas, kerek, lapos-tetejű fekete kalapot viseltek, zöld zsinór-ral, de ma már ez is ritka. Lábukon fekete szegélyű, fehérharisnya vagy csizma, vagy „cüpők“: amolyan hosszabbszárú bakkancs, melynek kívülről van a vágása és szíjjalfűzik össze.

És a népviselettel hanyatlik a nemzeti egyéniség,hanyatlik a hagyomány, hanyatlik a ragaszkodás is azanyaföldhöz ...

Hanyatlik a háziipar egyéb ága is: a fafaragásos, szí-nes virágokkal kifestett bútorok: székek, padok, ágyak,

174

pohár-szekrények, kasztenek, tulipános kelengye-ládák, azeredeti búbos kemencék, meg a régi, szép, lábon álló csem-pés tűzhelyek és az elmaradhatatlan szövő-székek, az asszo-nyok kezében cifrán faragott és festett guzsaly-nyelek, me-lyekre a gyapjú volt kötve. No meg a szintén vésett és szí-nezett vászon-feszítők. A földmívelő nép már nem élénkenfestett, formás járomban hajtja állatjait a szántásra, aleányok nem ázsiai rajzú, festett mosó-lapátokkal verik amosást a patak mentén, a székely „ügyeskedések“ letűnnekkupáról, kanálról, ostornyélről, nem beszélve a vájt-fara-gású, agancsból készült, régi puskaporos tülkökről.

A még található tulipános festett bútorok többnyirecsak a múlt század hatvanas éveiből valók és semmi esetresem régebbiek, mint a múlt század eleje. Ezek egyszerűbarok-formát mutatnak. Ma már, sajnos, Brassót kivéve,ahol Oláhország számára készítenek modern festésű tulipá-nos ládákat, az asztalosok végképpen abba hagyták a régi,festett, székely bútorok készítését.

Legékesebbek voltak a ládák, fali tékák és a pohár-szekrények, melyeknek alján két fiók és ajtó van, rózsák ésegyéb virágokkal kifestett mezőkkel. Az ágyak két végénbarokos rakvány szokott lenni, amit a mennyezetig tornyo-suló párnák tesznek szükségessé. A rakvány alatt két kisszínes mezőben pedig virágok díszlenek. A székek egyenestámlájúak, bárok körvonallal.

A festés módja mindig egyszerű, árnyékolás nélkül,éppúgy, mint a hímzéseken. A virágokat rendesen fehérvagy sárga sáv választja el a színes alaptól, a fehér alapnálpedig fekete. A bútor-dísz természetesen mindig virág, melya csángóknál roppant gazdag, tömött és bonyolult csoporto-zatban szokott lenni, fehér pontokkal és sok cifrasággal tar-kítva. Az ilyen festett bútorok természetesen nagyon élén-kítették a székely parasztházat, melynek egyik legfontosabbdarabja, elmaradhatatlan kelléke, szerszáma az osztováta,vagyis szövőszék volt, melyen szép mintás szedettesek, szőt-tesek készülnek. Ezekből hajdanán Udvarhely vármegyébőlélénk kivitel volt. Legújabban, hála Istennek, úgy látszik,ismét divatba jönnek a nép közt is.

Az osztováta rendesen nincs festve, csak vésve, avagytüzes vassal beleégetett virágokkal díszítve. Legcifrábban

175

vésett és mindig festett a guzsaly, melynek hegyén néhacsörgő, fagolyócska van, hogy megszólaljon, ha belékapnaka rákötött kenderbe. Nagy szerepet játszott valamikor, nemis olyan régen, a legénytől a leánynak ajándékba faragottguzsaly meg általában a fonó, mely a falvak téli mulatságavolt. Hosszú téli estéken egybegyűlt a fiatalság víg énekszómellett, vagy hallgatta a község öregjeit, akik a székely néprégi-régi regéit mesélték, nekünk furcsa tájszólással, elavultkifejezésekkel, sok hosszú hallgatások közepette. A vénekott gubbasztottak melegedés végett a szép, cserepes, széles

padkáján, amely szintén a szoba dísze volt, de ma már, saj-nos, majd mind sutba került.

Alig látni már szép csempés kályhát, milyeneket ahíres korondi, keresztúri, mákfalvi fazekasok készítettek.A szoba egyik sarkában álltak, olykor a talpazattól lontigcsempézve, máskor azonban lábakon és akkor mellek-kaiyna-val fűltek oldalról. A csempék többnyire fehér ^ kek min-tásak voltak, vagy zöld mázasak. Az említett helyeken kivulBrassóban is készültek ilyen csempések, amelyek, Dar szá-szoktól valók, mégis sok magyaros vonást mutatnak leg-szebb cserép-gyűjtemények a Kolozsvári Múzeumban, azErdélyi Kárpát Egyesület néprajzi gyűjteményében, továbbá

176

a szebeni szász Kárpát-Egyesület Múzeumában és a sepsi-szentgyörgyi „Székely Múzeum”-ban találhatók.

A fazekasságnak két faját különböztetjük meg, a pri-mitívebb, közönséges „engobe“-eljárást, azaz focskolássalvaló edénykészítést és az ónzománcos műveletet. A falusicserép-edényeknél most is az előbbeni engobe-módszert hasz-nálják: a fazekas a korongon mintázott edényt leönti finomagyag-iszappal, ráfesti vagy bevési a mintát, ekkor kemen-cében kiégeti, majd ólomoxidos mázzal bevonva, megintkemencébe rakja, hogy megadja a színek élénkségét és azüvegszerű zománcot. Az ilyen edényeken, mivel olcsó vásárimunka, ·egyszerű a díszítés: rendesen nagy ecsetvonásokkalhúzzák meg a virág- és levél-mintákat, gurgulyával csep-pentik a pontokat vagy geometriai vonalakat. Az ónzomán-cos edényeken azonban, mivel ezek a jobbmódú köröknekkészülnek, a díszítés is sokkal gondosabb, finomabb, művé-sziesebb és a virág-mintákon kívül állatokat, alakokat, néhatájképeket és egyéb jeleneteket is ábrázolnak.

Az ónzománcos eljárás abban különbözik az engobe-tól, hogy az edényt nem iszappal vonják be, hanem elég vas-tag fehér ólommáz-réteggel és erre jön a festés. Nem lévénezen zománc, a színek kevésbbé élénkek, mint a közönségesfazekakon. Az ónzománcos edény-készítést a habánok (hol-land eredetű unitárius szekta) a XVXI. században honosítot-ták meg Ausztriában, Cseh- és Felső-Magyarországon. Cso-dálatosképen magában Erdélyben nem terjedt el ez a tech-nika, bár a brassói fazekasok nagyon ügyesek voltak szak-májukban. Az úgynevezett győri ónzománcos edények, ahogya nevük is mutatja, Magyarországból kerültek át Erdélybe.A szászoknál elterjedt, igen szép és művészies, úgynevezettalvinci kancsókat, régente szász eredetiteknek tartották, dekésőbbi kutatások szerint Ausztriából, Gmunden vidékérőljöttek le a Dunán, majd föl a Tiszán és Maroson át kerültekAlvincra, mely a XVIII. században fontos vizi kereskedésigócpont volt.

Az engobe-os edények közül kiemelendők a Küküllőtájékán, a XVIII. század végén és a XIX. század elején ké-szült tinta-kék edények. Valószínűleg mind egy- és ugyan-azon műhelyből kerültek ki, mert egyformán különleges,egyéni technikával készültek. T. i. két agyagfocskolásban

177

részesültek. Az első, rendes réteg fölé, fél-száraz állapotban,kobaltkék agyagmáz került, melybe hegyes pálcikával vés-ték be — de csak a felső rétegbe — a rajzot. Egyébkéntugyanaz az eljárás következett, mint a rendes fazekaknál.

Ezek az edények eléggé hasonlítanak az ugyanolyandél-csehországi fazekakhoz, de a kettő közt valószínűleg mégsincs összefüggés, mivel a küküllőiek mintája abszolút népiesés magyaros. Főleg egyszerű, de művészies virág- és madár-motívumok díszítik, amelyek nagy rajzi készségről tanús-kodnak. Sajnos, már a múlt század közepe előtt hanyatlikez az ág, úgy, hogy csak körülbelül hatvan évig tartottamagát. Hogy a mestere milyen nemzetiségű volt, nem bizo-nyos. A szórványosan előforduló föliratok ugyan németek,de ez rendelésre is történhetett. A díszítés minden esetre any-nyira tősgyökeres magyar, hogy bajosan eredhet idegenkézből.

Másik edény-csoport a tordai, amely már nem egyet-len egy mester egyéni ízlését, hanem, mondhatnók, egy egésziskola művészi fölfogását képviseli. A mai tordai fazekasokmég mindig elsőrangúak és edényeik sokban hasonlítanakaz előbbeni századok munkáihoz. Nem annyira a díszítésimintákban, mint főleg a formavilág sokféleségében nyilat-kozik a, tehetségük. A kancsó formája zömök, vaskos, a nyakajóval szűkebb, mint a feneke, de a nyak felett tágabb, hen-gerszerű tag veszi körül az edény száját, ami roppant jelleg-zetes. Kégente fehér engobe-bal vonták be és erre került akék, olykor zöld cifraság. Ritkán használtak ecsetet, rende-sen csak a bivalyszarv-alakú gurgulyával rajzoltak. Azedények alsó és fölső részén rendesen sakk-tábla mintás, elégszéles szegély húzódik, közte a gazdagabb virág- vagymadár dísz. A növények legtöbbször csigavonaías kunkorodás-ban végződnek. Igen szépek a tordai tányérok is: a peremüknagyon gazdagon díszítve, szorosan körülfutó levelekkel,vagy egymás mellé sorakozott rózsákkal, olykor geometri-kus rajzok is vannak rajtuk.

Ezek a cserép-termékek, mint látjuk, nem a Székely-földön készültek; a székelység aránylag nem mutat annyiegyéni vonást az agyag-iparban, mint egyéb művészi meg-nyilvánulásaiból várni lehetne. Cserépedény-mintái nagyonhasonlítanak a magyarokéhoz és tordaiakhoz. Mint egyéni

178

díszt fölemlíthetjük a tányérokon csak nálunk előfordulókakas-mintát, primitív rajzú, mellképes bokáljaikat, a fönt-ről lefelé húzódó hullámvonalakat és a bátran megrajzolt,húsos-levelű növény-ornamentikát.

A székelység legegyénibb megnyilvánulása, művésziérzékének megtestesülése kétségtelenül a jól ismert díszes,faragott, galambdúcos „székelykapu“, amelyen, mintha meg-volna örökítve a népnek nemcsak ezeréves európai törté-nete, hanem az ősi, ázsiai vándorlások benyomásai, be-folyásai és a különböző keleti kultúrák emlékei is. Már anagy kapu, mint olyan is, kétségtelenül ázsiai, azaz mongolmegnyilvánulás, míg különböző formáiban, ívelésében ésdíszítéseiben nemcsak a török, mór és perzsa, hanem még azasszír motívumok is könnyen föllelhetők, sőt egy fenyédikapu oszlopfői egészen az egyiptomi oszlopfő benyomásátteszik. Mongol jellegnek minősül a dupla, pagodás fedél(mely bároknak is nevezhető), továbbá a kapu-zábék bevég-zese, a szemöldökfa és kapufélfa közti háromszöget össze-tartó, gyakran igen masszív formájú fadarab és némelyesetben a kis kapu és a felső szemöldökfa közti átlyuggatott,faragott rész. A mongol motívum mellett sok török, azazjobban mondva perzsa hatás is észlelhető, néhol pedig egé-szen tiszta mór-stílű részletek is vannak, pl. a patkóíveskapuk kicakkózott, hagymaformájú kivágása, mely egészenmegfelel a mór ívezetnek. Ilyen egy türkői és csíkkozmási,meg két csernátfalvi kapu.

A hagyományos keleti formáknak ez a fenmaradásaröppent meglepő, ha elképzeljük, hogy a legtöbb kapu nemrégebbi, mint a múlt század, mert hiszen a fából készült kapugyorsan pusztult, korhadás, tűz és más okok miatt úgy, hogygyakran kellett renoválni vagy újjal pótolni. Ebből nyilván-való, hogy a forma-érzék erősen atavisztikus jelenség.

A fa-építkezés magában véve a népvándorlás óta, sőtmár az előbbi korból, maradt szokásban. Tudjuk, hogy Attilapalotája és a többi hún házak is, többnyire faragott fábólvoltak, tágas, befelé nyíló kapuval. Priscus rhetor leírásaszerint Attila házának fala gyalult, sasokba eresztett geren-dákból volt. Ε szerint nem borna, hanem bálvány-falak vol·tak. A bálványok közé, úgy látszik, féldomborműen faragottdeszkákat is illesztettek. Hogy a faragványok milyenek vol-

179

tak, azt, sajnos, nem tudjuk, lehet, hogy berakott munkákis díszítették. A királyi udvar kerítése, a többitől eltérően,tornyokkal ékeskedett. A tető formáját nem tudjuk, lehet,hogy pagoda-szerű volt, ahogy valószínű, hogy a hún házakinkább a kínai faházakhoz hasonlítottak, mint a mostani szé-kely házakhoz, bár az utóbbiakban sok mozzanat emlékeztetAttila házának leírására, pl. a kerítés, a kapu, a bornafal,az erkély, a lépcső-feljáró, a fafaragás stb. A bombay-iszikla-templomoknak fát utánzó kapui némileg hasonlítanaka székely kapuhoz, ami azért lehetséges, mert az a juntái,karlii és bojai szikla-templomok faragásai nem hindu erede-tűek, hanem közép-ázsiai, azaz turáni típusról tanúskodnak,a turáni népvándorlás (vagy betörés) idejéből.

A díszítések vagy vésettek, vagy festettek, még pedigtöbbnyire virág-motívummal. A benyomás rendesen re-naissanee-os, de van (pl. egy balavásári kiskapun) tisztaLouis XVI. motívum is. Roppant érdekesek egy kis bőzön-újfalusi kapunak a félfái, melyeknek ékszerűen bevésettlevéldísze messziről kínai írásjelekre emlékeztet. A díszíté-sek csak négy színben fordulnak elő, még pedig: az indákmindig sötét-vörösek, a levelek kékek vagy zöldek, fehércifraságokkal. Sárga vagy lila szín nem fordul elő soha.

Az ornamentika vidékek szerint változik, azaz min-den vidéknek megvan a maga jellegzetes díszítési módja,így Udvarhelymegyében az indás, hármas-levelű, stilizáltdísz szokásos, míg Csíkban a lóherés és pálmás kapu. Ezzelszemben a legöregebb kapuk mindkettőtől eltérnek. A leg-régibb évszám 1751 egy dalnoki nagykapun, mely sok érde-kességet mutat föl. így pl. különleges díszek a kis-kapu fölöttelhelyezett, napot és holdat ábrázoló körök, melyeket címer-szerűen szirén, medve és sárkány vesz körül. Talán ténylegcímer akar lenni, bár az is lehetséges, hogy valami ősi,mithológiai ábrázolás, de minden esetre több, mint csakornamentika vagy töltelék.

Szimbolikus jelentőségű dísz valószínűleg az a gránát-almafához hasonló ábra is, mely a magyardályai kis-kapufölött van és egyedül áll a maga nemébén. Ritka, de előfordula kétfejű sas minta is, de még ennél is ritkább, a női alak,mint pl. egy ménasági és csíkszentmártoni kapun. Egy oláh-falvi kapun a pálmából kiinduló liliomos, indás dísz nagy

180

virágban végződik, mely nagyon is emlékeztet a szűr- éssuba-hímzéseken gyakorta látott szasszanida-virágokra.

Az udvarhelyi kapuk formában, ívben sokkal ke-vésbbé tökéletesek, de viszont díszítésre igen gazdagok ésművésziesek. A kapuláb, mely egy—másfél méter magas éskiugró, rendesen külön van díszítve, még pedig rozettás,csigavonalas mintával. Minden kapufélnek felső részén, ki-vétel nélkül, palmetta van, a levelek közt apró virágokkal.A palmetta majdnem azonos az asszír palmettával, de azutánzás nem valószínű: ős-motívum kell hogy legyen ez,melyet a székelyek állhatatosan használtak a legrégibb idők-től fogva. A kis-kapu fölötti részt néha címer- vagy mester-ségi jelvények foglalják el. Az udvarhelyi díszítés kétség-telenül a legrégibb és tipikusságát tekintetbe véve, évszáza-dos gyakorlatot és hagyományt föltételez. Egyúttal leg-inkább azonos a honfoglalási és ázsiai díszítési móddal.A színek túlnyomóan vörösek és kékek, fehérrel és zölddel,fehér pöttyökkel tarkítva.

A kapuk egyik csoportját az oszloposok teszik, me-lyek díszítésre nézve az udvarhelyiekhez tartoznak. Az osz-lopok sohasem jelennek meg teljes mivoltukban, hanem csakmint féldombormű a kapufélfákon. A legrégibb kapuzábé-oszlopnak virágedény lábazata van. Így a gyönyörű Bethlen-falvi kapun is, mely pazar díszítéséről híres. Az oszlop magahárom kanelürös s ezeknek a kezdetén és végén tulipánszerűvirág van. A nyak, úgy mint a talapzat felső része, kettősgyűrűt mutat. Az oszlopfej magas, díszes, több lapja van ésfedő lapja fölött nő ki a szokásos palmetta. Ehhez hasonló,kanelűrözött pálma-oszlopot csakis az assziriaiaknál találunk.Szárgon király khorzabadi palotájának udvarában a bethlen-falvihoz erősen hasonló oszlop állott. Az is meglepő, hogyaz asszír oszlopos kapuk lába előtt rendesen virágedényállott, mely messziről olyan volt, mintha az oszlop talapza-tát alkotná.

Ez a különös hasonlóság nem annyira valószínűtlen,mint az első percben gondolnók. Az asszir-babiloni művelt-séget ugyanis az arabok és perzsák vették át s az utóbbiak,szasszanida-perzsa királyaik alatt, könnyen továbbíthattáka Kaukázus és Ural mentén lakó magyaroknak. A perzsa-arab műveltség kihatását a magyar művészetre az Árpád-

181

kori sírleletek ezüst-virágai is bizonyítják, amelyek nemutánzatok, hanem szakasztott szasszanida-rozetták és arabosdíszek.

Magát a pálmás-oszlopot nem találjuk a perzsáknál,de a virágdísz csakis őrajtuk keresztül jöhetett le hozzánkaz assziraiaktól. Annyi bizonyos, hogy a székely ornamen-táció nem nyugati minták utánzata, hanem tisztára ázsiai..A fejezetek és lábazatok csigás képzése is csak Babilonbanfordul elő. A székely címerek napja, holdja és csillagai szin-tén az ősi vallásból származnak mely, a perzsák napkultu-szán keresztül, a babiloni asztronómiai kultusszal hozhatókapcsolatba. Címerek sokszor fordulnak elő a kapukon, pl.az említett bethlenfalvi kapun egész címer-sorozat látható.Az ív háromszögében, ha nem nap vagy kör van benne, ren-desen madár-díszt látunk, még pedig sokszor búbosbankát,melynek a jelentőségét, sajnos, nem tudjuk.

Oszlopos kapuink közül említsünk meg egy miklós-falvit, 1825-ből, mely majdnem olyan tökéletes, mint a fent-említett. Majd egy zetelakit 1835-ből és egyet 1838-bóLA csetelaki 1840-ben készült ecclesia-kapuja már az oszloposkapuk visszafejlődését mutatja. Egy pálfalvi és korondinagykapun az oszlop fölött és alatt, fejezet és talpazat he-lyett, gyaluforgács-tekercs van. Az előbbeninek az oszlopaegészen sima. Érdekes a kis-kapu fölött a környílás. Utóbbinaz oszlop két egyenlő félre oszló renaissance-os ballusztrá-dot mutat.

A csavaros forgács-tekercs bizonyítéka annak, hogya föntebb említett csigás kapitel nem a renaissance ión-csigá-jából származik, hanem valami felkunkorodott tekercsből.Hogy renaissance befolyás alatt a tekercs mindinkább ión ·formát öltött, az természetes, de ebből nem lehet azt követ-keztetni, hogy esetleg fordítva történt és hogy a tekercskeletkezett a renaissance mintából: mert sehol máshol ilyeneltorzulásra nem akadunk. Tekercses oszlopfőket azonbanlátunk a persepolisi oszlopon, amelyeket nem lehet görögbefolyásnak tulajdonítani. Az említett, aránytalanul karcsúés magas oszlopok valószínűleg fa-építkezést utánoztak, ahola fa-forgács-tekercs-bevégzés egészen természetes. Érdekesa csíkszentmiklósi nagykapu oszlopfeje, mely háromsorosszirmú virágot képez és igen hasonlít a szasszanida-díszhez.

182

A kapuk egy másik fajtájához tartoznak azok, me-lyeknél a kis-kapu fölött egy nagy, vagy 4—6 kerek nyílástátong. Ilyenek (4 lyukú) vannak Lisznyón Derzsen 1747-ből. Dalnokon, a Veres-féle kapun, nagy, gerezdéit szögekalkotják a fő-díszt, egy nagy, kerek nyílású, székely kereszt-túri kapun pedig csupa sujtás-díszt meg sallang-utánza-tot látunk.

A csíki kapuk abban különböznek az udvarhelyiektől,hogy a kis kapu fölötti rész rend szerint rácsozott, cifradeszkakivágással díszített. A deszkák oldalainak mintázása,kivágása különben a svájci faházaknál is divatos, de a csrkieknél mindig megvan a magyaros, azaz keleti jelleg.A számos ilyen kapu közül csak a csíkszentmártonit fogomemlíteni, mint a legősibb díszítési mód mintaképét, bár csak1867-ből való. A színezése roppant élénk és kapufélfáin, négy-szögletes edényből kinőve, ott látjuk az assziriai pálmánakmajdnem pontos mását, mely csak annyiban tér el ősétől,hogy a rovatolt törzs és a palmetta között jobbra-balra hajlólevelek és tulipánok vannak. Egyébként szakasztott mása aRawlinsontól fölfedezett kujund csíki dombormű pálmáinak

A só vidék kapui igen elütnek a többiektől, amenynyiben nem követik annyira a hagyományos, régi díszítésimódszert, hanem inkább a modern, természetes alakokatkedvelik. A szőllőfürt pl. igen gyakran fordul elő, amit más-hol alig találunk. A kapuk rendesen kicsinyek, azaz a nagy-kapu nem szokott födve lenni, hanem félfái ékes kopjaszerűenvégződnek, gyakran indiai mintára. A korondi kapukon be-mélyített, festett díszt látunk.

Helyenként a székelyeknél is előfordulnak kő-kapuk,de természetesen sokkal ritkábban, mint a fából faragottak.A háztól-házig terjedő, cseréppel fedett tégla-kapuk (pl.Homoródújfalun, Zsomboron) pedig teljesen olyanok, mint anagy szász kapuk s a székelyek alkalmasint ezektől is vet-ték át. Nem valószínű, hogy megfordítva történt volna,mert az ilyen, kapukkal egybe épített házsorok a sváboknális előfordulnak.

A székelyház maga többnyire fából, azaz nagy, aligleháncsolt gerendákból épült, mert az erdős vidéknek ez alegolcsóbb anyaga. Ezeket egymás fölé rakva, agyaggal

183

gondosan kitapasztják és bemeszelik, úgy hogy csak a ház-sarkokon látni, ahol csupaszon állnak ki a gerezdbe rakottfák, hogy nem vályogból vagy téglából van a ház. Oldaltoszlopos fatornác torkollik a „kieresztésbe“; mely a maga-san épült házak kiugró pitvara, avagy bedeszkázott, kiszéle-sedett „verandája“. A homlokzatot, az úgynevezett „Bütü“-t(mert hogy itt látható az építő neve és az évszám) gyakranvakolat-díszítéssel szépítik. Ilyen díszek: a mester-emberek

jelvényei, Szent László lóháton, a koronás sárkány, virágokstb. Régi házaknál az ablak fölött festett virágok ékesked-

tek, az ablak alatt pedig, úgyszintén a lent kiszélesedő házfalalján, domborított tapasztáson, festett sáv. A régi, magaszsúpfödeleken, hogy a szél el ne hordja, kalodák, azaz össze-kötött, néha kopjás hegyben végződő rudak voltak keresztbevetve. A tetővégeken kereszt, vagy cserép-díszítés. Ma máramióta tilos a szalmafödés, mind ez nagyon megváltozott.

A házakban, sajnos, sokkal kevesebb ősi vonást talá-lunk, mint a kapukon, de azért bátran mondhatjuk hogy amagas, kontyos tető mongol eredetű és hogy a télig be-deszka-rácsozott, fapilléres tornác, valamint az ereszes kapu-alj szintén kétségtelenül keleti jellegű. Az oszlopokat négy-

184

zetalakú gerendákból faragják, inkább karcsúra, dupla ka-pitelesre és középen vagy hengeralakúra, vagy két részre·ballusztrádosra. Az utóbbiak renaissance-jellegûek. Azoszlopfejek kettes-gömbös vagy bojtos beosztása mindenesetre keleti: a régi perzsa- és bizánci kapitelek mind ilyenek.A szabadon végződő, oszlopszerű alakítások: kopjafák, tetőbevégzések, gémeskút-végek stb. szintén nagyon eredetiekszoktak lenni. Maguk a kopjafák pedig egész egyszerűenkopja-utánzatok. A temetőkben találunk csillagos, buzogá-nyos alakításokat is. A gerendák maguk nem szoktak díszítvelenni. Kő-épületeken sok a vakolt-dísz, mely emlékeztet aszász házakra. A ház beosztása olyan, mint a svájci házak-nál szokásos, ami azonban valószínűleg nem idegen befolyásjele, hanem a célszerűség kikristályosodása.

Mint érdekes jelenséget meg kell még említenem, hogykapuinkon az ablakszerű rámázat felső közepéről kétoldaltlelógó és többnyire a betöltendő téren felül jóval túlérő dísz-nek kezdődő csomója benyúlik a nagy gerenda, vagyis akapu-fries díszébe, amihez hasonló forma csak a nepáli abla-koknál, látható, amennyiben a felső relief-koszorú ezekenis fölér a friesen túl, egészen a párkányzatig, sőt néha márott is kezdődik. A gondolatmenet egy és ugyanaz, bár a midíszeink sokkal laposabbak, mint a hinduké. Az utóbbiakkifejlettek, míg a mieink megmaradtak eredetiségükben.A baktriai és indo-szkitha görög királyok pénzein a szárnyasNikét babér- és olajág-jelvényekkel látjuk s ezeket az indo-szkitha-ugor királyok átveszik pénzeikre. A babérkoszorúés olajág a királyság vagy a nép jelvényei lettek. Hogy aszékelyek ezeket a motívumokat őseiktől kapták-e Indiából,avagy más ugoroktól vették át: nem lehet pontosan megálla-pítani. Hogy Nepálban még ma is találhatók, ezt az országelzárkózottsága magyarázza. Ott a kő- és fa-építkezés még mais keverve fordul elő, mint a Krisztus utáni első századokhindu építkezéseiben.

Székely templotnok

A székely építkezés egyik legsajátságosabb példányaaz unitárius templom, mely sokban különbözik nemcsak akatholikus, hanem a református, azaz kálvinista templomok-

185

tói is. Gyakorta találunk góthikus ajtószemöldököket, mintpl. a mederesi templomét és egyéb góthikus részleteket, me-lyek még a katholikus időkből származnak. Előfordult az afurcsa eset is, hogy a reformációkor az egyetlen katholikustemplomból kettőt építettek, még pedig úgy, hogy az anya-got (oltárköveket, faragványokat, képeket) minden rendszernélkül, igazságosan kétfelé osztották, úgy hogy néha a leg-szebben faragott kövek az alapzatba kerültek. így vanaztán, hogy a legvalószínűtlenebb helyeken találunk góthi-kus, faragott köveket.

Az építkezési formát illetőleg sajnálatos, hogy a vá-rosi templom-minták olyan nagy befolyást gyakoroltak:csak néha akadunk egy-egy teljesen egyéni mozzanatra,melyből következtethetjük, hogy ha mesterének szabad kezethagytak volna, a templomban is diadalra juttatta volna aszékely építkezési módot. Ez azonban teljesen soha sem tör-tént meg s így a székely stílus főleg csak a díszítésre és be-rendezésre szorítkozik.

A templom ajtaja rendesen világoskékre festett, virá-gokkal díszített, mezőkre osztott fa-ajtó, épp úgy, mint ahajó két végén lévő karzat, azaz kórus is. Egyiken van azorgona és a kifüggesztett, festett, faragott szegélyű tábla,melyre a zsoltár számát és a „ditséretett“ írják föl. A toronyfelőli oldalon lévő kart a fiatal házasok vagy legények hasz-nálják. A menyezet deszkázott, szintén égszínkék, félméte-res kockákra osztva, melyeket fantasztikus virágcsoportokdíszítenek. Középen a felírás: „Az én házam imádságnakháza“ és az építési évszám, az építő, a kurátor neve stb. Egyoldalt a szószék látható szép takaróval. Fölötte művészi for-májú korona: virággal, levéldísszel, gondosan faragva,festve. A katedrától jobbra-balra világoskék padsor. Az elsőkét padon fantasztikus festmények, kockákra osztva. Az Ur-asztala díszesen faragott, szép terítővel borítva. Ilyen tem-plom a keresztúri, érdekesen meghosszabbított egyik kereszt-hajójával, karcsú, bádogsisakos tornyával. Ugyancsak ilyenaz agyagfalvi és még sok más templom.

Érdekesek a különálló tornyú templomok, pl. a torjai,dupla facsúcsával, a derzsii templomnak impozáns, várszerűtömege, ahol is a különálló torony, azaz harangláb, építke-zés szempontjából sokszor helyesebb megoldásra ad alkalmat,

186

mint az egybeépített tornyok. A derzsii templom egyébkéntis figyelemreméltó, amennyiben a támaszpilléres templom-falon még látszanak a lőrések, a megerősített bejárón pedigaz eltorlaszoló gerendáknak hagyott lyuk. A szentély igen jógóthikus stílű, a torony-sisak olaszos. A megerősített tem-plomok egyébként az egész Székelyföld jellegzetessége, aliglátunk templomot, melyet nem vesz körül kőfal, vagy nekülönálló dombon épült volna.

A szép deszka-menyezetek közül alig maradt meg egy-néhány. Vagy múzeumba kerültek, vagy elkallódtak. Leg-érdekesebb az enlaki templomban az orgona fölötti fakockána hun-székely rovás-írás egyetlen maradványa, mely azon-ban alig emlékeztet a germánok rúnáira, hacsak nem annyi-ban, hogy mint néha ezek is, jobbról balra íródnak. A festést,mint a latin írás említi, Muzsnai György készíttette 1668-ban, a tatárok pusztítása után. A menyezet díszítése határo-zott renaissance és nagyon változatos, a száz évvel későbbenfestett kórus két bokrétája azonban teljesen magyaros. Szépdeszka-menyezetek vannak Székelyudvarhelyen és Csíkdel-nén, mely egyúttal a legrégibb fa-menyezet. Az 1613-as év~szám van az egyik festményen. A motívumok többnyirerenaissance-stílűek, de mindig keverve magyar díszítésselr

avagy alkalmazva a honi ízléshez. Ezen a menyezeten nemkevesebb, mint 14 díszítési motívum váltakozik. A templommaga késő góth stílban épült.

A másik, legrégibb famenyezet a dályai ev. ref. tem-plomé 1630-ból. Festett menyezeten kívül érdekes a bejárat-nál lévő kis festett ládikó, melyet perselynek használnak,Csiksomlyón a Salvator-kápolna dongabolt-menyezete isfenyőfára festett mezőkre oszlik, melyekben szentek képeLláthatók latin fölírásokkal. Alkalmasint a XVII. század vé-gén készült, mint a festett oltár és kórus is. Ennek a kápolná-nak a helyén állhatott a Szent Istvántól emelt kápolna; de eza mai csúcsíves kis épület semmi esetre sem azonos vele,ahogy sokan hinni szeretnék. A tarcsfalusi szegényes kisgóthikus templom menyezete 1700-ból való. A díszítések.elég gyarlók.

Érdekes a XVIII. századbeli köpeci ev. ref. templommenyezete, mert a japán-sárga alapú négyszögekben határo-zottan perzsa vonású virágok láthatók, még pedig úgy, hogy

187

egy nagy középső virág oldalán félig eltakart más virágtapad, ami a perzsa, hindii és teheráni hímzések sajátos voná-sa, de a XVIII. század óta a magyar díszítésben is előfordul.A XVII. századból való a inaksai ev. ref. templom renais-sanceos menyezete is, amely azonban magyaros virágokat ismutat. Többnyire kék alapra vannak festve piros, fehér,zöld, sárga színben, barna vagy vörös szárakkal. A kórusrózsabokrétái is magyarosabbak, mint a menyezete.

Huszka páratlannak említi a magyardályai góthikus“renaissanee átmeneti festményeit a XVI. századból és aménasági katholikus templom menyezetét, a szentély falábavésett 1655-ös évszámmal. Az utóbbi templom gyönyörűolasz renaissance-kori szárnyas oltáráról híres. Udvarhelyvármegyében majd minden templom menyezete, kórusa ésajtaja festve van.

A legszebb festett ajtók Árvátfalván és Homoród-karácsonyfalván vannak. Előbbeninek a karzata is igen szép.A sepsiszentgyörgyi ref. templom ajtaja gyönyörű renais-sance faragványokkal ékeskedik. A faragványok többnyirekatholikus templomokban találhatók. Ilyenek a csíkszent-mártoni templom Erzsébet-oltárának szárnydísze és szent-ségtartója, faragott, nagyon áttört, paraszt-barokkban.A csíkkozmási templom csarnokában góthikus padsor lát-ható, Csíkszentdomonkoson pedig igen szép faragott, pillé-res, renaissance-oltár és Mária-szobor van.

Népművészeti emlékek láthatók még a következőtemplomokban: Kecsedkisfalun, Rugonfalván, Alsósimén-falván, Szentábrahámon, Zsákodon, Felsőrákoson, Fiátfal-ván stb, Az aranyosszéki templomokban is található sok ér-dekes emlék, pl. TorockószentgyörgyÖn, Várfalván, Sink-falván, Mészkőn, Szentmihályfalván stb.

Fali képek, azaz freskók a középkorból csak kevéshelyen maradtak fönn; többnyire restaurálások alkalmávalmentek tönkre. Így pl. Homoródkarácsonyfalván, Homo-ródoklányon stb. A székely keresztúri katholikus templomfreskóinak egy részét meg lehetett menteni, körülbelül 6 mé-ter hosszúságban. Sajnos, azonban a színek és alakok a fel-ismerhetetlenségig megrongálódtak az előbbi vakolások foly-tán. Csak egy jelenet vehető ki az Apokalipszis XVII-ikfejezetéből: „És láték egy asszonyt ülni egy vörös színű vad-

188

állaton, mely rakva volt káromlás nevével, hét feje lévén éstíz szarva. Az asszony pedig bársonyba és bíborba vala öl-tözve és fölékesítve arannyal és drágakövekkel és gyöngyök-kel és kezében arany pohár lévén tele utálatossággal...“

Aránylag legjobban menekült meg a bögözi ev. ref.templom északi falának képsorozata, mely az „ítélet napját“ábrázolja, 10 m hosszúságban és 134 cm magasságban.A kompozíció középpontja egy 110 cm magas, ülő Jézus-alak,a feje körül glória, művésziesen redőzött palásttal. Jobbraés balra két-két mezőre oszlik az ábra: a felső mezőn jobbra-balra egy-egy angyal térdelve hódol Isten fiának, az alsómezőkön pedig Szűz Mária és Szent János.

Az angyalok mellett látunk hat-hat apostolt, mind-egyiknek kezében könyv. Arcvonásaik nemesek, tiszteletetgerjesztők. Szent János mellett Mihály arkangyal kivontkarddal egymáshoz kötözött kárhozottakat terel a pokol felé.Az angyalhoz legközelebb álló alak középkori divat szerintvan öltözve, structollas kalpaggal, a többi mezítelen. A soro-zat jobboldalát egész magasságban a pokol kapuja tölti beés nyílása egy szörnyetegnek a tátott szája. Ebbe éppenbeleesik egy elkárhozott, nagy ládával a hátán (valószínűleguzsorás volt), egy másik pedig már beljebb jutott.

A pokol kapuja előtt, a felső mezőben egy sarkantyúsvitéz mezítelen testet visz a vállán: úgy látszik a pokoltólakarja megmenteni, egy ördög azonban már utána nyúl.A baloldali képen még egy Szűz Mária-alakot látunk állóhelyzetben, amint védőleg emeli palástját azok köré, akikéletükben hűek voltak hozzá. Emellett szimbolikus kép:kékes-szürke korong, benne két kisebb korong: az egyik vilá-gos, a másik sötétebb sárga. Az eget ábrázolja a nappal ésholddal, alatta rézsútosan egy barna korong, valószínűleg aföld. Az utóbbin hajó látszik, meg egy félig fekvő ember, akihátával a hajónak dül: a tenger és szárazföld jelképe. (?)Az eget és földet rozetta-rajz kapcsolja össze, melynek egyikmélyedésében kacskaringós kígyó van, valószínűleg a para-dicsomi kígyó. Ettől balra a halottak föltámadása látható:két angyal az ítélet-harsonát fújja, míg a földön megnyílnaka sírok és a halottak ujjongva támadnak föl. A képsorozat-nak balra legszélsőbb része a mennyország, melyet áttört kő-fal vesz körül. Az üdvözülteket, kiket angyal vezet, Szent

189

Péter ereszti be a kapun. Az angyal után két főpap megy, egytonzúrás szerzetes, két koronázott férfi, végül egy férfi ésegy nő.

Hogy milyen időből valók a falfestmények, nem tudnibiztosan, de valószínűleg a XV. századból. Eleinte csak ez aképsorozat került napvilágra, de idővel majdnem az egésztemplomot borító festményeket sikerült kifejteni a vakolat-réteg alól. Két szent alakja alig ismerhető föl. Ennél jobbállapotban van Veronika kendője, majd egy férfi szent,bizánci koronával a fején, ami azért érdekes, mert a többikorona Anjou-liliomos díszű. Három román félkörösfries alatt három szent mellképe. Az északi falon, az alsóképsorozat fölött Szent Margit legendája 11 jelenetben a mű-vész által szabadon földolgozva. A Margit-legenda fölött aszékely templomokban elmaradhatatlan Szent László-legendalátható. Márk krónikája után festhette a művész, mert aSzent Lászlótól megmentett leányt a festő, mint a váradipüspök leányát ábrázolja, ahogy is Márk a krónikája elejénemlíti, bár aztán megjegyzi, hogy nem a püspök leánya volt.Ezt a képsorozatot megbontja egy későbbi időben tört ablakés a csúcsíves boltozatnak hozzáépítése, melyet azonbanazóta megint eltávolítottak.

A két legendasorozat régebbi, mint az „ítélet napja“,ami abból is látható, hogy egy helyt az „ítélet“ a Margit-legenda folytatására van festve. A képek színe: vörös, sárga,szürke, sötétkék, barna és fehér. Zöld nincs, mint általábana székely faliképeken, kivéve Bessenyő templomképeit, ame-lyeken világos-zöld is előfordul. Huszka följegyzései szerinta székely templomok északi fala soha sem volt áttörve, ha-nem rendesen kifestve, még pedig közvetlen a menyezetalatt, Szent László legendájával. Legérdekesebb ilyen fali-kép a szepsi-bessenyői (Háromszék) református templombanlátható, ahol az északi fal magassága folytán két képsor iselfér. Az alsó régebbinek látszik. A templomot magát több-ször renoválták, legrégibb része a hajó; a szentély valószínű-leg a XVI. században épült hozzá. A torony felső része és elő-csarnoka későbbi korból valók. Az ajtó és egyik ablakrészmég román, úgyszintén az egyik diadalív, a sekrestye-ajtótazonban lapos csúcsívre alakították. Az előbbeni részletek aXIII. századra vezethetők vissza, míg a szabálytalan szentély,

190

a hálós boltgerinc és lapos csúcsív késő góth átépítést föltéte-lez, még pedig a XV. század végén vagy a XVI. század ele-jén. Az északi fal itt is teljesen ki volt festve, két egymásfölötti képsorozattal.

Ε képek általában nem mutatják, hogy festőikbenkülönösen kifejlett művészi érzék lett volna, de helyenkéntazért sokszor nagyon helyes megfigyelést árulnak el. A mak-sai festmények pl. figyelemreméltó etnográfiai tanulmányok-ról tanúskodnak. A falképek közül csak az egyiknek keletke-zési évszámát ismerjük: a derzsii unitárius templom egyikképén ezt a feliratot olvashatjuk: „Hoc op. fecit pingere seupreparare mag. paul fili stephani anno dni mm CCCCoX nonoscriptum seribetat et pulchram puellam in mente tenebat“.Azaz: ezt a müvet festette vagy készítette Pál mester a M.István mester fia, az Úrnak 1419-ik esztendejében, írta azírást és a szép leány járt az eszében!“ Tehát Pál mester aXV. század elején élt. Föltűnő, hogy a székelyföldi képeklegtöbbjén a ruházat, fegyverzet és az alakok csoportosításarégibb kor ízlésére vall. Ebből arra lehet következtetni, hogya XV. századbeli székelyföldi festők régebbi templomokfestményeit utánozták. Igen lehetséges, hogy úgy a székely,mint a magyarországi László-legendaképek a nagyváradi,Szent László által épített és századok óta elpusztult Székes-egyház képeinek mintájára készültek. Minden esetre olyegyformák, hogy valamely őstípus létezése föltételezhető.

*

A német kultúra hatása alatt Erdélyben, azaz főlega Szászföldön a XV. században igen elterjedtek a szárnyasoltárok, akár csak a Felvidéken. A legrégebbi Almakerékenlátható, de mint olyan, csak történelmi jelentőségű, művésziérték nélkül. Festészeti szempontból értékesek a barcasági,segesdi, prázsmári, medgyesi, somogyomi, berethalmi, nagy-sinki, nagydisznódi és koltövényi képek. A prázsmárit, saj-nos, 1803-ban szétbontották, részei azonban megvannak atemplom északi hajójának bejárata fölött. Ezeket a.művésziképeket Schuchlein Hans ulmi mester (1505.) iskolájábólvaló festő készítette. A medgyesi képek Rogier van derWeyden hatását árulják el és művészük a Schongauer-félePassió-metszetek után dolgozott. Az egyik Wohlgemuth-

191

utánzat. A somogyomi oltárképek 1909 óta a segesvárimúzeumban vannak. Pszihológiai jellemzésük és biztos raj-zuk feltűnő, az arcokat a festő egyénítette és ugyancsakegyéni a háttér festési módja is.

Az 1515-ből való berethalmi szárnyas oltár festészeténmegérzik a frank befolyása. Az 1520-ból való segesdi képekművészi színezésűek. A nagysinki Kristóf-kép a XVI. századelején élt Vincentius műve: a kompozíció egyszerű, de drámaielevenségű. Ugyanaz a dél-német származású művész fes-tette a nagydisznódi oltárképet is, amelynek azonban, sajnos,csak a predellája van meg a Bruckenthal-múzeumban.A holtövényi oltár tizenkét képét élénk színezés és bizonyosdrámaiság jellemez. Általában azonban azt tapasztalhatjuk,hogy Erdély szárnyas oltárain a plasztikai dísz kiválóbb,mint a festészet. Valószínűleg Németországból, Észak-Ma-gyarországból és Lengyelországból Erdélybe vándoroltmesteremberművészek munkái a szárnyas oltárok javarésze,melyek a szászok kultúrájáról és a reformációt közvetlenülmegelőző korszakban egyházukkal szemben való áldozatkész-ségükről tesznek tanúságot.

Ε mesterek között kétségtelenül legtehetségesebb voltRosenau, azaz Rozsnyai János, aki a szebeni ev. templomfreskójának festője. Ezt a képet, a rajta látható felírás sze~rint 1445-ben festette. Nem tudjuk róla biztosan, hogy ma-gyar volt-e vagy sem. Némelyek a morva Rosenauból szár-maztatják, azért, mert képén a magyar címeren kívül ottdíszeleg az osztrák és a cseh is, de ezt a föltevést megdöntiaz a körülmény, hogy festményén a helyi elemek (pl. a nőkruházata) nagyon érvényesülnek, úgy hogy a hazai szásznépet okvetlenül jól kellett ismernie. Alkalmasint közülükvaló volt. Szebenben különben már a XIV. században is voltfestő, míg a XV. és XVI. századokban roppant virágzott amesterség, úgy hogy az egész Szászföldet ők látták elképekkel.

A híres falikép a szentély északi falán van két pilasz-ter között, temperával festve. 9.48 m magas és 5.06 m széles.Három főrészre oszlik: a legfelső csúcsíves mezőben csillagoseget láthatunk, a közepén nappal és Jehovának zsidó hetük-kel írt nevével. A második részben négy tornyocska közötthárom ábrán jelenetek vannak Jézus életéből: a pásztorok

192

imádása, Jézus keresztelése a Jordánban és a mennybemene-tel. Legalul pedig, igen díszes keretben a főkép, vagyis akeresztrefeszítés. A keretben a három címer: a magyar, afeketesasos osztrák és a kétfarkú cseh oroszlán. Kétoldaltpillér emelkedik, a baloldalin a megkötözött Jézus, kezébennádszál, jobbra pedig Jézus, mint ítélő bíró, fölemelt karok-kal, a szája előtt lebegő kard, a lábainál négy égő gyertya.A baloldali Jézus-szobor alatt Szent István palástban, koro-názási jelvényekkel, jobboldalt pedig Szent László, a fejénkorona, balkezében az országalma, jobbkezében csatabárd.A két király alatt, egyszerű keretben, térdelő alak.

A keret alsó részén, vasrácsos ablak mögött, övönfelül, a szenvedő Jézus alakja, kitárt karokkal, oldalain seb.A főkép a keresztre feszített Jézust ábrázolja, a két latorközött. A feszülettől jobbra négy szent nő, balra Szent János,kezeivel eltakarja az arcát és sír. Díszes palástú női alaktérdreborulva öleli a kereszt lábát: Mária Magdolna. A hát-térben számos női alak, szász viseletben. A nézők közül egyfiatal ember megfogja a keresztet és föltekint a Megváltóra.A feszülettől balra zsidó papok és vének gyülekezete, igendíszes öltözetekben. Hátul előkelő és köznép lóháton ésgyalog. Egy lovas-katona szíven döfi Jézust, míg egy másikpóznán ecetes szivacsot nyújt neki. Jézust magát a meghaláspillanatában ábrázolja a művész és egész lényéből fenségesnyugalom és a sorsában való megnyugvás tükröződik.

Az egész művészi alkotáson flandriai hatás észlelhető:a festő talán Van Eyck vagy Rogier van der Weyden tanít-ványa volt. A kompozíció egészen nagyszabású, a csoportokmind élénk mozgásban, az alakok a részletekig jellemzők, akifejezésük bensőséges és finom; a rajz a perspektíva szem-pontjából egészen helyes és a színek meglehetős frissek.Ebből a korból kevés ilyen nagyszerű kép maradt ránk.A szerkezet gondossága figyelemreméltó és a korhoz képestdrámai hatása is nagy, úgy hogy mesterét jogosan lehet anagy művészek közé számítani. Az idők folyamán, sajnos,sok finomság veszett el a képből, amennyiben egy feliratbólláthatjuk, hogy 1650-ben valami „Herman pictor“ átfestette,amikor is bizonyára sok módosításon mehetett keresztül.Rozsnyai ezen képen kívül még a mattersdorfi egyháznakis festett egy keresztrefeszítést.

ÖtvösművészetHazánkban az ötvösművészet már a vezérek koráig

vezethető vissza, amikor is, történelmi adatok szerint, márkülönböző mesteremberek működtek a magyarok között.Hogy ezek külföldiek voltak-e vagy sem, nem tudjuk, tényazonban, hogy a sírokban lelt ezüst tarsoly- vagy süveg-leme-zek, boglárok stb. egyéni, a népvándorlás többi emlékétől el-térő mintákat mutatnak. Leginkább a szasszanida-virágok-hoz és levelekhez hasonlítanak. Ezzel szemben az Árpádokalatt eleinte nyugati, később pedig, mint Olaszországban esegyebütt is, erős bizánci befolyás érvényesül. Ez az irányzatnálunk tovább tartotta magát, mint a Nyugaton, míg a körü-löttünk lakó orthodox szlávoknál majdnem napjainkig meg-rögződött a merev bizánci stílus.

Minden művészetnek nagyobb impulzust adott azAnjouk trónrakerülése, akik egyéb iparágak között lelkesenfölkarolták az ötvös-művességet is, melyet olasz mesterekáltal új formákkal, új irányzattal gazdagítottak. A XIV.század legvégén, azaz a XV. század elején alakulnak a ma-gyarországi ötvös-céhek Kolozsváron, Kassán, Brassóban,Besztercebányán, Komáromban, Trencsénben, Pesten, Deb-recenben stb. Erdélyben valószínűleg a szászok lettek alap-vető mesterei az igazi erdélyi ötvös-művészetnek, mivel be-jövetelükkor a XII. és XIII. századokban már tanult ipa-rosaik voltak. Lehetséges azonban, hogy itten, az arany- ésezüst-bányák országában, már ősidők óta földolgozták a nyersfémek egy részét.

A királyok által kiváltságolt ötvösségi fő gócpontokeleinte Kolozsvár, Besztercebánya, Brassó és Nagyszebenvoltak. Az ötvös-művészet első virágzásának tetőpontját aXV. században érte el, amikor is a szép zománcozott góthikus

194

kelyhek nemcsak Magyarországot lepték el, mint pl. a Suky-féle kehely Esztergomban, hanem külföldre is kerültek. ígyNagy Lajos ajándékainak egy része Aachenbe. Azt is tud-juk, hogy Ippolito d'Esté esztergomi érsek kincsei közt er-délyi műremekek is voltak és Beatrix királyné zólyomi vár-nagya számára Besztercebányáról rendeltek kupákat.

Ekkor fejlődött a magyar ötvösség különlegessége: asodronyzománc, legnagyobb tökéletességre. Bár hihetőlegVelencében keletkezett, de sehol sem érvényesült annyira éssehol sem tartotta magát oly sokáig, mint nálunk. Még agóthikus időkben is megmaradt, a többi országgal ellentét-ben, ahol a román stílus hanyatlásával teljesen megszűnt.A sodrony-zománc annyiban tér el a rendes rekesz-zománctól(cloisonné), hogy előbbinél a rekeszek falai finom, csavartezüstdrótból vannak, melyek egyúttal a minták körvonalaitis megadják. Továbbá nemcsak a körvonalon belül öntik kizománccal a rekeszt, hanem a rajzon kívül is. Az ehhez igenhasonló filigrán-zománcnál csak a belső részeket zománcoz-zák. Az úgynevezett „Erdélyi-zománcnál“ a fémlemezből ki-metszett díszítmények széleire vékony, szalag-alakú lemez-kéket forrasztanak, vagy a recepiens szélét karima módrafölhajtogatják s az így keletkezett keretbe olvasztják be azománcot. Ezt utólag néha „luminálják“ azaz más színű zo-mánccal felülfestik.

A sodronyzománc monumentális példánya a győriszékesegyház Szent-László hermája, vagyis aranyozott ezüst-lemezből vert ereklyetartó mellszobra, mely eredetileg anagyváradi székesegyházban volt és a XVI. században kerültcsak Győrbe. A herma, a Váradon őrzött régi Szent-Lászlóereklyetartó helyébe készült, mely a XIV. század végén pusz-tult el, valószínűleg a nagy tűzvészben, melyben a székes-egyház legtöbb műkincse elolvadt. A meglévő herma vagya XIV. század legvégéről, vagy a következő század elejérőlvaló. Alsó részén, mely a palástot ábrázolja, dűlt négyszögűmezőkben találjuk meg a sodrony-zománcos díszt, amely egy-szerű mintázatá\ral a palást szövetét akarja utánozni.

Egyházi edényeken sokszor tapasztaljuk, hogy a sod-ronyozás egymagában érvényesül és apró görcsöket, négy-szögű mezőket, kacskaringókat és kicsi gömböcskéket, azú. n. „bőrtűket“ alkotva, hálószerűén beborítja az egész

195

edényt. A kelyheken ekkor tájt sok góth architektonikus motí-vum szerepel, melyek a kehelyszárak nodus-ainál nem min-dig- adnak alkalmat hálás megoldásra, mivel az ilyen kely-hek fogása nehézkes és a kehely szép vonala sem érvényesül.Meg kell azonban említeni, mint ennek a stílusnak kiválópéldányát, a nagydisznódi ereklyetartó-keresztet, továbbá aNemzeti Múzeumban őrzött nagyváradi aranyozott ezüst-ámpolnát, melynek testét trébelt körték alkotják, a lábát ésnyakát pedig gazdag filigrán-háló borítja. A régi magyarötvösség valódi remeke. Az egyházi ötvösmüvekhez tartoz-tak még akkortájt a csóktáblák, aminő pl. a Nemzeti Mú-zeumban őrzött Beszterczei Balázs mesternek XV. század-beli csodaszép csóktáblája. Ide tartoznak még a palástokösszetűzésére használt kapcsok (morsus, Heftel), melyek aBrassó és Nagyszeben vidékén viselt világi morsusoktól csakannyiban térnek el, hogy az előbbieket rendesen szentek apróalakjai díszítik. Ezekből sok szép példányt őriz a Múzeum.A góthikus világi ötvösmívekhez számítjuk az úgy-nevezett hólyagos serlegeket, melyeknek testét fölfelé és le-felé hegyesedő, kivert hólyagok alkotják. A belső horpadá-sok a serlegbe öntött folyadékot, a fénysugarak által meg-törik és így szép optikai hatásokat okoznak. Ivóeszköznek,de szentelt olajok tartására is készültek a szarvalakú edé-nyek, melyek vagy tülökből, vagy elefántcsontból voltak,zománc- vagy aranyozott dísszel. Pohár is sok maradt reánka legkülönbözőbb formákban, ahogy a Bruckenthal Múzeumgyűjteményében látható. Többnyire három lábon állottak ésderekukon lombok és apró alakok díszítették. Hogy némifogalmunk legyen az akkori főúri fényűzésről és gazdagság-ról, érdemes idézni egy olasz követnek 1521 július 29-ikijelentését Bakács Tamás hagyatékáról:

„Három napon át úgy hurcolták ide-oda az ezüst-edényeket, akárcsak cserépedények lettek volna. Némelyekszerint 300 mázsát tett ki a súlyuk. Egy aranymíves állította,hogy száz métermázsánál minden esetre több. Látni lehetettszarvasokat, madarakat és szarvakat ábrázoló asztaldíszeket,roppant nagyságú edényeket, melyek császári udvartartás-hoz sem lettek volna méltatlanok.“

Ebből következtethetjük, hogy az ötvösök száma ésügyessége nem lehetett mindennapi. Nemcsak ötvös-műveink

196

kerültek külföldre, hanem ötvösmestereink közül is egy-néhány, még pedig főképen Lengyelországba, III. Iván cárhívására pedig Oroszországba is. Kolozsvári Márton ésGyörgy, tudjuk, hogy Prágában működtek.

A renaissance-stílus az ötvösségben általában későb-ben mutatkozik, mint az építészetben, valószínűleg, mert avisszatérés az antik mintákra nehezebben volt végrehajthatóa többnyire egyházi célokat szolgáló ötvös-művészetben.Olaszországban az ötvösség csak akkor lép a renaissanceterére, mikor a pogánykori tradíciók már teljes uralomrajutottak. Ekkor pedig már nem egyházi, hanem világi voltaz ötvösség. A technika is sokban megváltozik: a kristályokés fél-ékkövek használata lesz divatos: jáspis, onyx, achat,karneol, stb. és nagyon gyakran tengeri csigák is. A pénzekés érmek vésése ugyan még az ötvösök feladata, de már ittis új technika érvényesül, amennyiben negatív vasmintákbaöntik az érmeket.

Az ötvösség késői átformálódása még inkább áll Er-délyre, ahol a mohácsi vész körüli zavargások és háborúsidők folytán az ötvös-művészet egy időre hanyatlásnak in-dult. A góth-stílus késői fennmaradását bizonyos pontigAugsburg hatásának is lehet tulajdonítani, amennyiben anémet városok közül itt legtovább tartotta magát. Ehhezjárul még, hogy, bár Erdélyben a reformáció többnyirecsöndben ment végbe, mégis sok műemlék pusztult el ekkor,fey pl· a brassói Fekete Templom ötvösműveinek nagy része,mivel ezeket hatósági rendeletre 1543-ban a városházán be-olvasztották. Az egyházak pedig természetesen alig adtakmunkát az ötvösöknek.

A nagy fejedelmek és különösen Bethlen Gáboruralma új föllendülést jelent és ekkor, a XVI. és XVII. szá-zadban éli hazánkban második fénykorát az ötvösművészet.A török barátság és a keleti kapcsolatok eredményezték,hogy az ötvösségben, különösen az ékszer- és fegyver-díszí-tésben lassan uralkodó lett az ázsiai ízlés és befolyás, amisok erőt és egyéni jellegzetességet hozott a kövek színpom-pája révén, noha talán kissé a szépség rovására. Főleg a tür-kiz, gyöngy, gyöngyház és a Velencéből származó korál adtörökös jelleget az akkori magyar díszítésnek. A drágakövek-nek, Theophrastus és Plinius nyomán, régente sok gyógyító

197

hatást tulajdonítottak. Ezek az úgynevezett „orvosságos kö-vek“, melyekkel Kecskeméti W. Péter is hosszasan foglalko-zik nevezetes ötvös-művében. Ékszerek és tárgyak díszítéséreugyan a legrégibb idők óta használtak köveket, de koránt-sem oly mértékben, mint a renaissance korában, Amerikafölfödözése után. Akkoriban a halottakkal sokszor eltemet-ték kedvenc ékszereiket is.

A fejedelmek alatt a fönt említett városok mellettGyulafehérvár, Enyed, Vásárhely és Segesvár is fontos sze-repet játszott az ötvös-művészet fejlesztésében. A másodikföllendülést a fejedelmi udvartartás és a főurak fényűzése,továbbá az ékszer-gyűjtés, de főleg az akkoriban nagyondivatozó ajándékozás okozta. Ez a divat lassanként szinte kö-telező lett s főleg a portai követek megvendégelése rendesentetemes ötvösmű elajándékozásával is járt. Nagyon terhelteez az ajándékozási hóbort a városokat is, úgy, hogy éventeezrekre és ezrekre rúgott az ilyen kiadás. A fejedelemtől azutolsó szolgáig, akivel csak dolga volt a városnak, mind szá-mított ajándékra. Még a városon keresztül utazó követek is.Az ilyen ajándékok közt ott találjuk a szőnyeget, díszhintót,lovat, posztót, szövetet, órát, orvosságot, címerpajzsot, pat-kót, bort, élelmiszert, stb., de főleg az ötvösműveket. Brassónagyszabású ajándékokat adott Π. Ulászlónak, I. Ferdinánd-nak, János királynak, Izabellának, Grittinek, Mehemed bey-nek, stb. A havas-alföldi vajdáknak, hogy megelőzzék betöré-seiket, szintén gyakran adtak nagy ajándékokat. Mivel ezeka vajdák sokszor változtak és a helyzet többnyire nagyonbizonytalan volt, az ilyen ajándékok igen tetemes rubrikáttettek. A XVI. század közepén a brassóiak még koronát, azazdiadémot is küldtek Elias Péter fiának. A város rövid tíz évalatt 41 billikomot, 5 poharat, 18 pár csattot (fibula) aján-dékozott el 2000 frt értékben.

Az erdélyi zománc-technika ekkor fejlődött ki teljestökéletességében, még pedig a sodrony-zománctól eltérő stí-lusban, amennyiben más a foglalása, mások a színei, a mus-trái és más az alkalmazása az ékszereken, a kardhüvelyeken,az öveken, a serlegeken és a könyvfedeleken. Ez a technikaazonban nemcsak Erdélyben, hanem az ország többi részé-ben is elterjedt, sőt még külföldön is találkozunk vele. A ke-leti kereskedelem révén divatba jöttek a kókuszdiós és strucc-

200

tojásos poharak, meg az ananász-serlegek. Legelterjedtebbműfaj, a városi számadások szerint, a kupa volt (cuppa,koep), mely ritkábban aranyból, leginkább aranyozott ezüst-ből készült. A város t. i., éppúgy, mint a vagyonosabb pol-gár, kupákba fektette heverő pénzét, melyeknek ez időbenpénz-értékük is volt, úgy, hogy néha tartozást is fizettek vele.

A szász asszonyok pazar fényűzése hozta divatba asok arany-, ezüst-zománcos násfákat, öveket, hajtűket ésruhakapcsokat, amelyeknek divatja egy időben annyira túl-zásba ment, hogy hatóságilag eltiltották a viselésüket, mivelfölébresztették a tatár és török martalócok kincs-szomját. Azezüst díszöv volt a Szászföld jellemző ötvösműve, melyetgazdag és szegény egyaránt viselt. Övcsinálók is készítettékőket, de a szebbek mind ötvös-mesterektől erednek. Mamár, sajnos, csak a nagyobb városokban készülnek. Muzeálisöveink a XVII. századnál nem régebbiek, mivel az ezüst csat-tosok és boglárosok, úgy látszik, csak akkor fejlődtek ki.A díszek mindig renaissance-stílűek és rendesen igen szépek.A csattokat majdnem kizárólag stilizált levelek és nagy-virágú guirlandok díszítik, vert vagy áttört alapon, fili-gránba foglalt kövekkel. A zománc ezeken nem lényeges.A szász nők szép mellbogláraiból egész gyűjtemény láthatóa Nemzeti Múzeumban.

Jellegzetesek Erdély művészetében az úgynevezett„cigány-serlegek“, melyeket zálogházakban még most isnagy számban őriznek. (Brassóban kb. száz van.) Ezek majd“nem sima, fönt kissé kiszélesedő ezüst-serlegek, melyeket acigányok féltékenyen őriznek és, ha nem merik maguknálhordani, kis összegért a zálogházakban deponálják. Néhakiváltják őket és olyankor nagy dáridót csapnak és isznak aserlegből. — Hogy miképpen jutottak hozzá? . . . Nem tudni.

A poharak, kupák, serlegek stílusa többnyire „er-délyi“, azaz nagy virágú és levelű dísszel ékesek. A kelyhekenés egyéb egyházi tárgyakon lévő felírások korának meghatá-rozására hasznos tudni, hogy a XV. század elejéig a barátmaiusculákat, a XV. század közepétől kezdve a minusculá-kat, a XVI. században pedig a római kapitális betűket hasz-nálták. A feliratok négyfélék voltak, még pedig: 1. Jézusra,Máriára és a szentekre vonatkozóak; 2. a kehely rendelteté-sét fel tüntetők; 3. az ötvös és donátor neve, címerrajz, év-

201

szám és 4. értelmetlen feliratok, azaz össze nem függő betűksorakoztatása. A feliratok maguk is rendesen hibásak.

Az ötvösök maguk majdnem mind igen művelt embe-rek voltak, sokszor város-atyák, akik az ötvösség mellettgyakran, mint pl. Brassóban, irodalommal is foglalkoztak,azaz krónikákat hagytak hátra, melyeknek egy részét nap-jainkban kiadták. Tanonc-, azaz legény-korukban sokszorvándorolnak városról városra, nemcsak Magyarországon,hanem külföldön is, főleg Németországban. A moldovai ván-dorlások tiltva voltak. A céhszabályok nagyon szigorúak:minden mester kötelessége, mihelyst művét elkészítette, azon-nal ráütni saját mesterjegyét és azután a céhmesternek meg-mutatni; aki, ha a mű minden tekintetben elfogadható, ráütia város hitelesítő jegyét. Csak ekkor szabad eladni a művet.Az ötvösművek fémének ellenőrzése szintén nagyon szigorú.A hamis pénzt mindig elkobozzák és a bűnösöket erélyesenbüntetik, néha máglya-halállal. Mester csak az lehet, akibizonyos számú évet, mint tanonc és legény már eltöltött,majd a mesterremek elkészítésével (chef d'oeuvre) meg-érdemli a fölavatást. A mesterremek rendesen valamilyenedény (Geschirr), valószínűleg trébelt serleg vagy kupa volt,majd vésett, címeres pecsétnyomó és drágaköves gyűrű. Ezeknagyon szigorú elbírálás alá estek és ha csak némileg is nemfeleltek meg a követelményeknek, összetörettek.

A kiváló erdélyi mesterek közül csak a következőketemlítem föl: Sthin Tamás a XVII. század elején működöttés alkotásait a berethalmi templom, a szendrői ev. ref. eklé-zsia és a báró Radvánszky-féle gyűjtemény őrzi. Műveinekjellegzetes ismertető jelei a virág- és lomb-dísz között meg-jelenő nagyon magas homlokú, göndörhajú gyermek-fejek.Bartosch Igele Brassóban élt. Híres a feketehalmi ág. ev.templomban őrzött művészies kivitelű födeles kannája. Azalakok kiverése és a cizellálás egészen elsőrangú. Kolozs-váron a XVII. század negyvenes éveiben dolgozott BrózerIstván mester, aki az odavaló ev. ref. templomban őrzöttarany-kelyhet készítette 1640-ben. A rendes erdélyi zománcmellett a nálunk ritkán előforduló, áttetsző, vájt zománcotis nagy művészettel használja.

Leghíresebb ötvösművészünk azonban a lőcsei szár-mazású, nagyszebeni Hann Sebestyén mester, akinek számos

202

ismeri művét a nagyon kiugró domborművek és a thémákmithológiai jelentősége karakterizálják. Bámulatos techni-kája mellől azonban, úgy látszik, hiányzott belőle az alkotófantázia, mert műveit rendesen külföldi rézmetszetek utánkészítette. Igen szép a szebeni ág. ev. presbitériumban őrzöttfödeles kupája, mely Salamon ítéletét és Sába királynét ábrá-zolja, majdnem egészen plasztikus domborműben. Sok kupájamagántulajdonban van.

Általában igen szép kelyheket és egyéb ötvösműve-ket találunk a következő helyeken: első sorban is, természe-tesen, a Bruckenthal-féle és az Erdélyi Múzeumban, azutánpedig a brassói, XII. században épült Szent-Bertalan-tem-plomban, mely száz évvel koraibb, mint a Fekete-templom.A Fekete-templom egykori kincseiből ma már jóformán csakhat kehely maradt. Ezek is valószínűleg az egyszerűbbek ésújabbak közül valók. A nagy ezüst-tálak nem hazai munkák.A beolvasztást megelőző régi leltár szerint a következő mű-kincsek voltak ott fölhalmozva egykoron:

„26 Kelch, mit samt den Patenen, wiegen . . Mark 81Das Maria Bild wiegt samt den Patenen ... „ 29Das Bild Salvatoris wiegt samt den Patenen „ 44Dy gros Monstrance wiegt samt den Patenen „ 341/2 Dy kleine Monstrance wiegt samt den Patenen „ 191/2 Das Creycz, das nichts alles ist bereit wiegt . „ 181/2

Dy 2 Brost Bilder wiegen samt den Patenen „ 271/2

Dy 4 Silberen Hend wiegen samt den Patenen „ 20Dy 2 Silberen lychtert wiegen samt den

Patenen................................................................. „ 81/2

Das Röchfass mit dem Hörne u. ein kleinSilberen Leffel...................................................... ,, 10

In einem grossen Peytel Pacifical u. andersilberen Gerumpel wiegt...................................... „ 11

Fünf Creucz u. 2 Pacifical, wiegen........................... ,, 214 par Ampullen u. 1 Heftlen, wiegen .... „ 91/2

5 Communicant Pixen dy öl Pix mit einge-rechnet, wiegen..................................................... „ 14“

Azaz 4176 forint értékű tárgy. (Hogy mily nagy kincsvolt ez, mutatja, hogy egy ház ára akkoriban 150 forint volt!)Ezeket a kincseket, sajnos, mind a városházára vitték és be-

203

olvasztották. A fémből szükség esetén időnként kupákat csi-náltak, elajándékozás céljából. Azonban a Fekete-templomkincseit nemcsak ezek a hatósági lefoglalások apasztották,hanem az 1689-iki nagy tűzvész is, mely fél-Brassót elpusz-tította és a templomot magát nagyon megrongálta. Hegeni-tius írja: „N. B. In der Advent Woche ist durch Verwahr-losung unserer Glöckner in unserer Sacristey in der grossenPfarr Kirche ein Feuer angegangen, darinnen viele alte, jadurch den seligen Herrn Mart. Lutherum selbst eigenhändiggeschriebene Bücher verbrannt worden sind, insbesondereaber sind etliche Silberne Kelche, so zum Gottesdienst ge-braucht worden, gantz u. gar geschmoltzen. Gott behüte Unsfür weitern Schaden.“

Szép kelyhek láthatók még Prázsmáron, még pedig4 darab reformáció előtti góth kehely. Továbbá Tatrangon,Pürkeresen, Csernátfalván (igen szép góthikus kehely),Vidombákon zománcos kehely, mely a hazai sodrony-zománckésőbbi fejlődésére tanulságos. Egyébként ezüst aranyozvaes áttört, vert és öntött munka. További ötvös-kincsek van-nak még Feketehalmon, Keresztény falván, Szászmagyaro-son, Botfalun, Szent-Péteren, Csíksomlyón, stb. stb. Az ötvös-müvek közt akadunk néha keresztelő medencékre is, füstö-lőkre, pl. a brassói róm. kath. templomban, melynek gyö-nyörű tömjénzője méltán sorolható a Sebastian Hann-félekehely mellé. Vannak még artoforiumok és ciboriumok is.

A keleti egyház ősidőktől fogva a Szent Kenyeret ba-zilika formájú tabernaculumokban (artoforium, pyxis, chi-vot) tartja. Brassóban látható két ilyen tipikus, bár nemnagyon régi tartó. A görög templomokban továbbá sok aszent kép, melyen a szentnek csak az arca, a keze, a lába lát-szik ki az ezüst burkolat alól. Ez a burkolat néha egészeneima, de többnyire vésett vagy domborított. A képkeretek éskönyvtáblák is sokszor vert ezüstből vannak. így pl. abrassói Szent Miklós-templom régi ezüst-táblás evangélia-riuma, amely remekmű számba megy. A keresztek, feszüle-tek, lámpák, füstölők, tömjéntartók szintén nagyon meg-sokasodtak. Különlegesség a keleti Egyházban az esketésnélhasznált jegyesek koronája, melyet a szertartás alatt a je-gyesek fejére tesznek. Koronákat azonban a keleti Egyházonkívül is találunk. Ezek az úgynevezett iskolai koronák,

204

vagyis a diákvezetők (Rex) insigniái. Brassóban 3 ilyen ko-rona látható, még pedig kettő rézből, egy meg ezüstből. Ré-gente szokás volt koronát helyezni a fejedelmi sírokra is, ígyIzabella sírjára is tettek egyet, Bocskayéra pedig kettőt.

Háborús időkben természetesen tömérdek kincs menttönkre, azaz tűnt el, pl. Mihály vajda rövid uralma alatt,aki rengeteg ötvösművet harácsolt össze, azon kívül, hogya holtövényi oltáron álló szép ezüst-szobrokat elpusztíttatta.A német vallonok is jól megszedték magukat, tőlük azonbanBocskay, mikor legyőzte őket a Rába mentén, a kincseknagyobb részét megint visszaszerezte. Castaldo állítólag tár-szekereken szállította el az összelopott értékeket. BáthoriGábornak brassói ostroma alatt is sok ötvösmű ment tönkre.

A fejedelemség megszűnésével abbamaradt a portaiadózás és ajándékozás, úgyszintén a fejedelmi udvar fény-űzése is. Egy csapásra munka nélkül maradnak az ötvösökés még a szigorú törvények sem gátolhatják a mesterek ván-dorlásait. Selejtes, olcsó munkát végeznek, potom pénzenvásárolják össze a régi szép kincseket és viszik külföldre.A XVIII. században pedig még jobban hanyatlik az ötvös-ség: kereskedők lépnek a mesterek helyébe és többnyire kül-földről hozzák áruikat, úgy, hogy 1872-ben, mikor a XIV.század óta fönnálló ötvöscéh rendszert eltörlik, már csakhagyomány a hajdan híres erdélyi ötvösművészet!

*

A ránk nézve legfontosabb külföldi ötvösjegyek akövetkezők: Nürembergé „N“ betű, Leipzigé „L“, Breslau,azaz Wratislaué „W“, Augsburgé pedig fenyőtoboz. A gyak-ran előforduló „fűrész“ nyom, vagyis cikk-cakk a fém ellen-őrzésének nyoma. Régente a most említett négy várossal vol-tunk legszorosabb kapcsolatban és innen került a legtöbbidegen ötvösmű hazánkba.

A belföldi jegyek közül a következők fontosak: A tor-nyos kapu: Buda; két pöröly keresztbetéve és fölötte „S“betű: Selmecbánya; kettős kereszt, néha „C. L.“ betűvel(Civita Leutschovia): Lőcse; kettős kereszt pajzsban: Zólyom.(Lőcséé elipszisben van.) Besztercebányáé négy pólyás címerés egy bányász alakja. Kassáé a Nagy-Lajos által adomá-nyozott liliom. Kecskemété kecskefő. Rozsnyóé háromágú

205

rózsa. Pozsonyé háromtornyos kapu, de ez a jegy megvanKolozsváron, Segesváron, Sopronban, sőt Marosvásárhelyenis. Brassóé korona vagy koronás gyökér, azaz a város címere.Nagyszebennek és Meggyesnek csodálatosképen nincsenjegye. A legrégibb műveken egyáltalán nincs jegy, mivelerre csak a XVI. század óta kötelezték a céhszabályok amestereket.

Valamikor régen-régen, még mielőtt Hadúr seregeivégigostorozták a rónákat, még mielőtt a római sasok Dáciafölött keringtek — sőt, még mielőtt a dákok és agathyrzekErdély arany-kincseivel kérkedtek az ókori világ előtt —valahol az idők hajnal-homályában, a mai székely-lakta vidé-ken, Erdély legkeletibb szögletében nagy kelta-kultúrgóc-pont, vagyis bölcső volt, ahonnan kelta törzsek indultak elvilágútjaikra, ahonnan kelta népek vitték a kultúrát délre,délkeletre, Görögország felé és Kis-Ázsiába. A rég eltemetettmykénei kultúrát is minden bizonnyal ezek alapították.Hogy a kelta-népek Erdélyből kerültek ki és hogy itt való-ban erős államuk volt, abból látható, hogy a Székelyföldönhatalmas nép alkotásának a maradványai mutatkoznak.Mert csakis erős, szervezett népegység emelhette azt az érde-kes, eddig kevés figyelemre méltatott, mesterséges töltést,földhátat, a Homárkát, mely Háromszékből egészen Gömörvármegyéig húzódik s egy kultúrnép védőbástyáját jelentibarbár szomszédjai ellen. A nagyenyedi ásatások eredményeiis kelta eredetűek. És a székely mondákban „Tündér“- és„Óriás“-váraknak nevezett ősi romok, melyeknek keletkezé-sét jóval a rómaiak előtt homály fedi, nem szintén marad-ványai-e az őskor letűnt dicsőségének?

Keltáknak már csak azért is tekinthetjük ezt a népet,mert a Sepsiszentgyörgyi Múzeum tárgyai meglepő hason-latosságukkal emlékeztetnek a nyugatmagyarországi, velemiőskori kelta-ásatások régiségeire. A Székelyföldön e szerint

208

erős, leigázott népréteg volt valószínűleg, melynek marad-ványait a székelyek, bejövetelük után, fölszívták magukba.Ennek a fölszívódásnak a hatása, atavisztikus alapon, saj-nos, néha kiüt a székelyeken, ama természetes folyamat foly-tán, hogy a leigázott őslakó nép évszázadok folyamán mind-jobban előtör a hódító népen keresztül. „Sajnos“, ez a körül-mény azért, mert a kelták mostani utódai, amint azt a bur-genlandi „hienzek“-nél is látjuk, egyáltalán nem kultúr-képesek. Már pedig sok hasonló vonást találunk a székelyekés a hienzek közt. Hogy csak néhányat említsek: egyformánravaszok és gyanakvók. Tudjuk azt is, hogy a hegyi lakószékelyek mennyire irtóznak mindennemű újítástól. Azon-ban az erdélyi kelta-maradványok annyiban mégis szeren-csésebbek a nyugatiaknál, hogy erős és életképes, ritka tehet-séges népfajjal keveredtek, amilyen a székely s ez a keresz-tezés remélhetőleg elég erős lesz arra, hogy ismét új kultú-rát teremtsen a régi műveltségi körzetben.

Különös természeti, fiziológiai vagy történelmi tör-vény, hogy bizonyos áramlatok, faji képességek és erők meg-határozott földrajzi pontokhoz vannak kötve. Ilyen gócpontvolt mindenkor Európának ebben a részében Erdély ésNyugatmagyarország. Még pedig fontos kultúrbölcső és való-színűleg hadierősség, mint már említettem, a kelták, majd adákok alatt a római uralom idején pedig, mint Dácia és Pan-nónia. Ezzel szemben a Duna—Tisza köze, vagyis az Alföld,sohasem játszott fontos szerepet: népek, melyek ide építet-tek: hunok és avarok, majd később a törökök, homokra épí-tettek, mert uralmuk szétfoszlott, mint a köd és leghalvá-nyabb nyomuk sem maradt. Ady, nem is történelmi tudás-sal, de a költői ihletség tisztánlátásával kesereg a Duna-medence sorsán.

Mindig ilyen bal volt itt a világ?Eredendő bün, lanyha vétek?Hideglelés, vergődés, könny, aszály?A Duna-parton sohse éltekBoldog, erős, kacagó népek?

S halk mormolással kezdte a mesétA vén Duna. Igaz, ez átok,Mit már sokan sejtünk, oh mind igaz:Mióta ő zúgva kivágott,Boldog népet itt sohase látott.

209

A Duna-táj bús villámhárító,Fél-emberek, fél-nemzetecskékSzámára készült szégyen kaloda.Ahol a szárnyakat lenyesték8 ahol halottasak az esték.

„Sohse lesz máskép, így rendeltetett“,Mormolta a vén Duna habja.S boldogtalan kis országok közöttKinyújtózott a vén mihasznaÉs elrohant tőlem kacagva.

És vájjon mi ennek az oka? Az-e, hogy az őskorbanitt mocsár, mocsár mellett húzódott? Hogy egészségtelenvolt? Az-e, hogy a lapályon, a rónán a nomád nép lelkenomád marad, máról holnapra él és nincs hajlama az alko-tásra? Vagy talán az, hogy nincs az Alföldön kő, szikla,hegyorom, mely a maradandóságot jelképezi és nem gyor-san porladozó anyag, hanem szilárd, kemény, ellentálló,amelyből s amelyre építeni lehet — államokat, otthont védőbástyákat, művészetet, amely nemcsak föld, homok, porfelhő,melyet fölkavar a szél, illó délibáb, lápok lidércfénye, belát-hatatlan messzeség és folyton változó felhőképlet, naplementiszínáradat — mint mind az, amit az alföldi nép lát egész éle-tén keresztül. Lehet, hogy idők folyamán, nemzedékek múlvaaz alföldi városok is jelentenek valamit, alkotnak valamit,de az is lehetséges, hogy csak asszimilált civilizációt fognakképviselni és egyébként nem játszanak fontosabb szerepet amagyarság lelki fejlődésében.

Ezzel szemben Erdély — térbeni és időbeni helyzetefolytán és mert ott él a nemzet legtisztább faji tényezője —hivatva van arra, hogy nemcsak Erdély, hanem az országtöbbi magyarságát is képviselje, ennek magja, életadó for-rása legyen. Ebben rejlik Erdély fontossága és hivatása: —ez az a tény, melyet Magyarországon szem elől tévesztenek,amelyre legtöbben még csak föl sem eszméltek eddig: —hogy a Magyarság anyaországa voltaképpen Erdély, nempedig az Alföld és a főváros. Mert Pest jelenleg csak nagyemberi egyveleg, Múzeum, raktár, karaván-szerail, ahovámindent összehordanak az országból: vagyont, terményt,tehetséget, gondolatot, de nagyon sok sémita-mételyt is egy-úttal. Pest rabitz-falakból épült, vadonatúj város (Buda,

210

sváb lakosságával ma már nem játszik szerepet), amely mégsokáig nem lehet kultúr-központ, de még bölcső sem, mertnincsen múltja, nincs történelmi háttere, stílusa. Talán nekiis meglesz egyszer mindez — de Erdélynek már van, sőtvolt évszázadokkal ezelőtt is és lesz a jövőben is, ha erősenellentáll a mai pusztításnak és ha nyílt szemmel követi hiva-tásának útját. — Hogy képes lesz-e erre, azt majd csak aJövő mutatja meg.

Mert ámbár végigmentünk Erdély történetén, a sokfényes, de még több gyászos események, korszakok soroza-tán: — noha megvizsgáltuk faji összetételét, mérlegeltüktetteit, gondolatait és művészi megnyilvánulásait: mégismind ezeken okulva, mind ezekből leszűrve a tanulságokat— tanácstalanul állunk, hogy még sem tudunk tisztán bele-látni Erdély jövőjébe. Nem tudunk, mert nemcsak benső erő-kön és hajlamokon múlik ez a jövő, hanem külső, nagy áram-latokon, politikai és etnográfiai alakulatokon is. Sokkal ki-sebb töredék vagyunk a különböző nagy mozgalmaknak őrlőmalomkövei között, semhogy döntő befolyásunk lehessen avilág-politikában. Ám azért mégis törekednünk kell arra,hogy a nekünk szabott szűk keretekben megvalósítsuk, amireképesítve vagyunk, amit várnak tőlünk és hogy az Emberi-ség nagyszerű szimfóniájában eljátsszuk a nekünk kiosztottszerepet. És eljátsszuk jól, hiba nélkül, megfeszítveminden képességünket. Mert ha nem, úgy nemcsak nem tet-tünk eleget hivatásunknak, hanem megérdemeljük azt is,hogy kiszorítsanak a helyünkből és más, erre érdemesebbdalolja el a mi szerepünket.

Hogy ez az eshetőség ne fordulhasson elő, nem leheteléggé hangoztatni, hogy fő az összetartás, a tömörülés ésha egyelőre is a mai nyomasztó helyzetben nem is gondol-hatunk továbbfejlődésre, legalább azon legyünk, hogy neengedjünk egy tapodtat sem abból, ami még a kezünkbenvan. Székely szívóssággal, kitartással verekedjük ki jussun-kat és a román iskolázás, a tönkre tételünket célzó agrár-reformok és egyéb igazságtalan nyomások ellenében, élesz-szük és fejlesszük magunkban a magyar kultúrát, a nemzetiöntudat felsőbbségét és az egyéni jellemvonásokat.

Erdély politikai állásfoglalására nehéz ma még biz-tos és pozitív irányt kijelölni, de alapelvül szögezzük le, hogy

213

csakis egészen józan alapra kell építenünk politikai törek-véseinket. Az utópisztikus, kápráztató vak remények nincse-nek helyén; azt se gondoljuk, hogy ha tétlen, ölbe tett kezek-kel várunk, talán fölkarolja hazánk sorsát egy Lord Kother-mere, vagy más külföldi mozgalom. — Nem! ... Meg kelltanulnunk helyesen látni, ha az, amit látunk nem is olyankecsegtető, mint hinni szeretnők; meg kell tanulnunk atényleges valóra építeni. Első sorban legyünk tisztábanazzal, hogy a Magyarországhoz való visszacsatolás eseténsem lehet „úgy, mint régen volt“: — a nemzeti öntudatáraébredt oláhságot nem lehet nem-létezőnek vagy nem-fontos-nak tartani, még a történelmi határaival visszaállított Nagy-Magyarország keretén belül sem. Számottevő tényező ma-rad, akár jogosan, akár nem, akár a saját hibánkból, akárkülső okozatok következtében. Csakis teljes magyar, szászés román autonómiával lehet elképzelni Erdély egységét,esetleges függetlenségét és jövőjét. Ha ez meglesz valamikor,akkor, igenis: ragaszkodjunk jogainkhoz, ne tűrjünk kere-teinken belül oláh akna-munkát, ne engedjünk ki a kezünk-ből egy holdnyi földet, egy mákszemnyi jogot sem. Másod-szor pedig: határkiigazítási kísérletekbe sehogyse egyezzünkbele (arról nem is szólva, hogy igazságosan úgysem lehetnemegoldani a kérdést), mert Erdély problémája nem csupánaz, hogy a magyar nemzeti gócpontok hová tartozzanak,hanem problémája egy történelmi és földrajzi egységnek is,amely, akár a magyar, akár — ideiglenesen — a románunióban, egy és földarabolhatatlan kell, hogy maradjon.

És még egyet: a gazdasági, az anyagi érdekek és szer-vezkedések mellett ne feledkezzünk meg a magyar kultúrakövetelményeiről sem, mert a gazdasági jólét nem elégségesahhoz, hogy előmozdítsa egy nép fejlődését; a nagy eszmékis szükségesek, a lelki meggyőződések, a hit tulajdon fajunk-ban, amely szívósan kitart és nem mond le, nem hátrál megaz első akadály előtt, hanem tovább küzd és bízva bízik.Erős, igaz lelki áramlat kell: — az, amely Erdély utolsó párévi irodalmában pirkad: — törhetetlen hit a történelmi, nagymúltban gyökerező erő fölélesztésében és a népművészetegészséges, sajátos alkotásaiban. A bennünk szunnyadóázsiai őserőt, a turáni — nem átkot! — hanem faji öntudatotkell új megnyilvánulásra ébreszteni. Szóval: meg kell talál-

214

nunk önmagunkat, a hivatásunkat és a lelkünket, azt a lég-kört, hatáskört és miliőt, amely leginkább felel meg lelkü-letünk követelményeinek.

Lehet, hogy Erdély jövője szakít a nyugattal, szakítezeréves átidomulásával, ezer év eszméivel, gondolatával,bálványaival, térbeli fölépítésével. Lehet, hogy kelet feléfordul, hogy ösztönszerűleg keresi a faji kapcsolatokat, hogyújra föléled honvágya és vonzza, viszi bölcsője — a rejtel-mes, sejtelmes, titokzatos Ázsia — felé, ahonnan annyianjöttek s ahová oly kevesen tértek vissza.

Mert az emberi lelkek mélyén szunnyadó áramlatokútjai kifürkészhetetlenek és ki tudná megmondani — honnan jöttünk, hová megyünk? . . .

Pillanatra feltűntünk, mint a hulló csillag, fényesen,szikrázón — aztán . . . „köd előttünk, köd utánunk“ ...

De minden pillanatnak megvan a jelentősége!