ELŐSZÓ

Jelen könyv témája a manicheizmus. Erről a vallási rendszerről, hitelveiről, alapítójáról, keletkezéséről, tevékenységéről, utóéletéről itt Magyarországon igen keveset tudunk. A bibliográfiából látható, hogy a magyar nyelvű szakirodalom mennyisége igen csekély, amely mellett csak a lexikonok szűkös szócikkei adnak néminemű információt. Az alábbi munka ezt a hiányt igyekszik pótolni.A manicheizmus a III. században, Perzsiában jött létre, abban az államban, amely már ekkor évezredes múltra tekintett vissza. A mai Irán hegyvidéki ország, területe mintegy, 1, 7 millió km, határaira azonban a történelem folyamán talán az a legjellemzőbb, hogy azok állandóan változtak. A perzsa harcos hegyi nép, amely egy-egy dinasztiája, valamely neves uralkodója alatt hatalmát messzi földekre kiterjesztette: Thrákiáig és Egyiptomig, a Gangeszig, az Aral-tóig és a Szír-Darjáig. A hatalmi viszonyokat tekintve a III. század inkább bizonytalan semmint szilárd kor, ugyanis ekkor történt az Arszakida-Szászánida dinasztiaváltás.A III. századi Perzsia meg-megújuló vagy inkább folytonos háborúkat viselt nyugaton Róma, keleten pedig a sztyeppei népek ellen. Geopolitikailag Perzsia olyan kritikus területet birtokolt (és birtokol ma is) amelyet régtől fogva legalább két kultúrális-politikai-etnikai-vallási törésvonal fogott közre.Nyugaton Róma volt az ellenfele a Parthus Birodalomnak, majd a Szászánida Perzsiának. Bizánc, mint Róma utódállama megörökölte annak ellenfelét. Keleten Parthia majdnem összeroskadt a Kr.e. II.század közepén bekövetkezett szaka invázió súlya alatt, majd szomszédja lett a szakák után vonuló kusánoknak ill. az általuk szervezett államnak. Perzsia pedig a IV. században szembetalálta magát a hunokkal.Ezen kétfrontos politikai-katonai kihívás mellett különböző vallási rendszerek övezték Perzsiát. Keletről a buddhizmus terjeszkedett, míg a nyugati határokon túl érlelődtek a keresztény tanok, hogy a következő évszázadokban felekezetekre szakadva egészen Kínáig jussanak.Az a sokféle kihívás, a vallási sokrétűség, avagy vallási megosztottság, amely tényezőkből a III. századi Perzsia története felvázolható, nyilván rányomta bélyegét a manicheizmusra is.Mani az "igehirdetést" Kr.u. 240 körül kezdte el. Egy olyan vallási rendszert alkotott, amely - a lexikonok szerint - a zoroasztrianizmus, a kereszténység és a buddhizmus hitelveit ötvözte egybe. Mani követői, ha ma élnének valószínűleg tiltakoznának ezen magyarázat ellen, mondván vallási nézeteiket nem több helyről ollózták össze, hanem azok koherens rendszert alkotnak.Mani missziós tevékenysége, amely Sápúr ( Kr.u. 240k-270) a perzsa nagykirály családjában is szerzett híveket vélhetően a társadalom több

rétegét, csoportját is áthatotta. Sikerét az bizonyítja a legjobban, hogy Kartír főpap - a könyvben Mobéd Karter főmágus - fellépett ellene, sőt üldözte az általa eretnekségnek bélyegzett manicheizmus híveit.Kartír, Sápúr uralkodása alatt még csak "papi tanító" I. Bahrám (271-274 vagy 273-276) idején "Ahura Mazda főpapja", II. Bahrám (276/277-293) országlásakor már "Bahrám lelkének üdvözítője". Üldözött mindenkit, aki nem zoroasztrianus volt, így a keresztényeket, a mandeusokat, a buddhistákat és a manicheusokat is.Az Új vallás, a manicheizmus rövid működés után úgy látszott eltűnik, pontosabban eltüntetik a föld színéről. Kr.u. 277-ben Manit kivégezték, ezzel egyidőben a követői közül szintén meggyilkoltak a dolgozat szerint mintegy 200 embert. Mani utódja, Sissinios Kr.u. 286-ban ugyancsak erőszakos halálnak esett áldozatul.A manicheizmus III. századi történetét kutatva számos kérdést tehetünk fel: Megközelítőleg hányan lehettek Mani hívei? Milyen társadalmi csoportokból épült fel a közösség? Előkelő vagy szegény rétegek, kézművesek vagy kereskedők, nemesek vagy szolgák, nomádok vagy földműves elemek csatlakoztak hozzá? Etnikai megoszlásuk tükrözte-e a korabeli Perzsia tarka nemzetiségi térképét? Esetleg valamely zárt "nemzeti" közösség fogadta el az új hitelveket?Mani vallási rendszere több hagyományhoz nyúlt vissza, amelyekből bizonyos elemeket beemelt saját tanai közé. Ennek figyelembevételével a manicheizmus integrációs erőként működött, működhetett volna. Sápúr talán pont ezért támogatta Manit? Viszont ebben az esetben miért lépett fel vele szemben Kartír főpap? Személyes rivalizálás játszott közre benne vagy vetélkedés a két vallás között? A megoldást valószínűleg a lehetséges válaszok ötvözete adja meg. Annyit biztosan tudunk, hogy Mani kivégzése és gyülekezetének szétszórása után hívei nyugatra és keletre is eljutottak.A IV. században Európában és Észak-Afrikában manicheus közösségek léteztek, amelyeknek - egy ideig - maga Szt. Ágoston is tagja volt. Annak ellenére, hogy később elfordult Mani tanaitól pontosan Szt. Ágoston manicheiznusa utal arra, hogy igen magas szintű hitelveket fogalmazott meg.Az üldözések a nyugati féltekén is folytatódtak és első pillantásra úgy tűnik, hogy Mani hívei elfogytak az V. században. Elképzelhető vajon az, ha közösségileg nem is de hitelveik fennmaradtak más, eretneknek bélyegzett szekták tanításaiban? A balkáni bogumilok, az észak-itáliai patarénusok, a dél-franciaországi katharok "eretnek" nézeteire hatott-e, hathatott-e a manicheizmus? Az írott betű, a könyvek, esetleg sokszoros áttétellel áthidalhatják-e a majd félévezredes hiátust az V. század és a XI. század eleje között?Kérdéseink vannak, válaszaink kevésbé.

Mani hívei az üldöztetés elől keletre is menekültek. Ezen keletre menekülés útvonala földrajzilag megegyezik a nesztorianus kereszténység ázsiai térnyerésével. Nesztor konstantinápolyi pátriárka volt (meghalt Kr.u. 454-ben) akit Róma püspöke kiátkozott. A nesztorianizmus Perzsiában az V. században majdnem államvallás lett. Irak városaiból a tengeren át eljutott Dél-Indiába, Kínába; Perzsia észak-keleti régióiból pedig Turkesztánon át Mongóliába és szintén Kínába. Ugyanezen a tengeri és szárazföldi útvonalon vándoroltak a buddhista szerzetesek magukkal víve Buddha tanait Kínába és még keletebbre.A szárazföldi utat ma úgy hívják: selyem út. Csangantól - Kína akkori fővárosa - a Tarim-medence városain keresztül, a "dicsőséges Szamarkand", a "nemes Bokhara" és számos más hírneves turkesztáni oázis város érintésével Rejen és Tebrizen át Antiochiáig és Konstantinápolyig vitt. Keletről nyugatra és nyugatról keletre.Mani hívei a selyem úton menekültek keletre. A térkép bizonytalan jelzéseit követve manicheus közösségek léteztek Észak-Kelet Perzsiában, a Tarim-medencében, a Balhas-tótól délre lakó ujguroknál. A manicheizmus "ujgur fejezete" Mani tanainak legnagyobb világi sikere ti. a manicheizmus Kr.u. 762-ben az Ujgur Birodalom államvallása lett.Az ujgurok Kínában ismerkedtek meg Mani hitelveivel, amikor is az ujgur uralkodó hadsereggel érkezett a lázongások által megrendült Tang dinasztia védelmére. Az ujgurok szállásterülete ekkor a Kínát északról övező sztyeppéken volt, ahonnan a IX. század közepén, második felében költöztek mai hazájukba a Tarim-medencébe.A manicheizmus az ujgurok között terjeszkedő államvallás volt, a IX. század első évtizedeiben ujgur (nemzetiségű?) manicheista papok missziós tevékenységet folytattak Kínában. Az Ujgur Birodalom összeomlása után a manicheista ujgurok ismét menekültek, ezúttal nyugati irányba. A Tarim-medencében érte őket a mongol terjeszkedés, önként behódoltak Dzsingisz kánnak. A mongolok átvették az ujgur írást és az ujgurok a birodalmi közigazgatás legfontosabb csoportját adták.Összefoglalva a perzsiai eredetű manicheizmus kutatása Európába, Közép-Ázsiába és a Távol-Keletre vezet bennünket. Jelen munka a feltett kérdésekre próbál meg válaszokat adni.

Pintér Zsolt történész