elfelejtett ösztöndíjak - nepujsag...renc alapítvány (alapító: dr. balla Árpád főorvos)...

12
A jövőnk olyan lesz, ahogyan ma építjük, amennyi figyelmet az iskoláknak, az oktatásnak szentelünk. Ez a szemlélet még nem nyert eléggé teret, és emiatt a helyzet korántsem meg- nyugtató Maros megyében sem. Néhány kivételtől eltekintve a helyhatóságok többsége nem tekintette és tekinti első- rendű feladatának az oktatásügy tárgyi és anyagi feltételei- nek a folyamatos korszerűsítését, a mai igényekhez való felzárkóztatását, a jó képességű tanulók teljesítményének értékelését, a nehéz anyagi helyzetben levő diákok anyagi támogatását, figyelmen kívül hagyva, sőt helyenként nem is ismerve az erre vonatkozó törvényes előírásokat sem. Covid, választás, covid, választás… Röviden és velősen ez jellemezte a romániai életet és belpolitikát 2020-ban. Az egész országra rányomta bélyegét a koronavírus-jár- vány, és bizonyára ennek is tudható be, hogy a politikai élet a meg- szokottnál is zűrösebb, zavarosabb, agresszívebb volt. Ráadásul még két választás is „színesítette” a képet, hiszen a politikusok a vírus és a járvány elleni harcot, a szükségállapotot és általában a járvány- helyzetet is kampánytémává változtatták. Így hát természetes volt, hogy a szükségállapot alatt sem szűnt meg a politikai csatározás a pártok, a kormány és az ellenzék között, amelyek kölcsönösen vissza- éléssel vádolták egymást. Felerősödött a magyarellenesség is. Az államelnököt például még a koronavírus-járvány sem zavarta különösebben, és a szokásos vesszőparipáján lovagolva úgy támadta a szociáldemokratákat, hogy közben a magyar közösséget s annak érdekvédelmi szervezetét pró- bálta lejáratni, azzal vádolva a liberálisok rögeszmésen gyűlölt po- litikai ellenfeleit, hogy Erdélyt kiárusítják a magyaroknak, hogy Orbán Viktor ki tudja mit ígért nekik és a többi… Tette mindezt az ország „területi épségének” védelmében. Mózes Edith Bodolai Gyöngyi (Folytatás a 3. oldalon) 2021. január 5., kedd LXXIII. évfolyam 1. (20677.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej) Illegális szemétlerakók az országutak mentén Az útügyi igazgatóság alkalmazottai december utolsó napjaiban, az enyhe időjárást kihasználva, a balesetek nyo- mait is próbálták eltüntetni az utak menti védőkorlátok cseréjével, az út- jelző táblákat tisztították meg a lerakó- dástól, illetve cserélték újakra. ____________2. Évértékelő a Nyárádmentén A kistérséghez tartozó 13 önkormány- zat mindenike pályázott a 2. intézke- dés keretében lehívható összegre, itt nyolc projektet már le is zártak, egy hamarosan befejeződik, a többi még folyamatban van, eddig itt 361 ezer eurót folyósítottak a kedvezményezet- teknek. ____________4. Pápai Páriz Ferenc-díj-átadás A székelyudvarhelyi Pápai Páriz Fe- renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék- éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat, gyógyszerésze- ket, akik kiváló szakmai és tudomá- nyos tevékenységet fejtettek ki. ____________5. A járványban helytálltak a gazdák December 29-én, a járványra való te- kintettel, zártkörű évzáró összejövetelt tartott Szovátán az RMGE Maros, amelyre az egyesület munkatársai, együttműködői, a gazdakörök vezetői, polgármesterek és a szakterületen dolgozó intézmények képviselői kap- tak meghívást. ____________6. Az erdőszentgyörgyi iskola épülő új szárnya 2020 januárjában Fotó: Nagy Tibor (archív) (Folytatás a 4. oldalon) Lesújtó helyzetjelentés Maros megye iskoláinak támogatásáról Elfelejtett ösztöndíjak

Upload: others

Post on 21-Aug-2021

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

A jövőnk olyan lesz, ahogyan ma építjük, amennyi figyelmetaz iskoláknak, az oktatásnak szentelünk. Ez a szemlélet mégnem nyert eléggé teret, és emiatt a helyzet korántsem meg-nyugtató Maros megyében sem. Néhány kivételtől eltekintvea helyhatóságok többsége nem tekintette és tekinti első-rendű feladatának az oktatásügy tárgyi és anyagi feltételei-nek a folyamatos korszerűsítését, a mai igényekhez való

felzárkóztatását, a jó képességű tanulók teljesítményénekértékelését, a nehéz anyagi helyzetben levő diákok anyagitámogatását, figyelmen kívül hagyva, sőt helyenként nem isismerve az erre vonatkozó törvényes előírásokat sem.

Covid, választás, covid, választás…

Röviden és velősen ez jellemezte a romániai életet és belpolitikát2020-ban. Az egész országra rányomta bélyegét a koronavírus-jár-vány, és bizonyára ennek is tudható be, hogy a politikai élet a meg-szokottnál is zűrösebb, zavarosabb, agresszívebb volt. Ráadásul mégkét választás is „színesítette” a képet, hiszen a politikusok a vírusés a járvány elleni harcot, a szükségállapotot és általában a járvány-helyzetet is kampánytémává változtatták. Így hát természetes volt,hogy a szükségállapot alatt sem szűnt meg a politikai csatározás apártok, a kormány és az ellenzék között, amelyek kölcsönösen vissza-éléssel vádolták egymást.

Felerősödött a magyarellenesség is. Az államelnököt például méga koronavírus-járvány sem zavarta különösebben, és a szokásosvesszőparipáján lovagolva úgy támadta a szociáldemokratákat, hogyközben a magyar közösséget s annak érdekvédelmi szervezetét pró-bálta lejáratni, azzal vádolva a liberálisok rögeszmésen gyűlölt po-litikai ellenfeleit, hogy Erdélyt kiárusítják a magyaroknak, hogyOrbán Viktor ki tudja mit ígért nekik és a többi… Tette mindezt azország „területi épségének” védelmében.

Mózes Edith

Bodolai Gyöngyi

(Folytatás a 3. oldalon)

2021. január 5., kedd LXXIII. évfolyam 1. (20677.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej)

Illegális szemétlerakók az országutakmenténAz útügyi igazgatóság alkalmazottaidecember utolsó napjaiban, az enyheidőjárást kihasználva, a balesetek nyo-mait is próbálták eltüntetni az utakmenti védőkorlátok cseréjével, az út-jelző táblákat tisztították meg a lerakó-dástól, illetve cserélték újakra.____________2.Évértékelő a NyárádmenténA kistérséghez tartozó 13 önkormány-zat mindenike pályázott a 2. intézke-dés keretében lehívható összegre, ittnyolc projektet már le is zártak, egyhamarosan befejeződik, a többi mégfolyamatban van, eddig itt 361 ezereurót folyósítottak a kedvezményezet-teknek.____________4.Pápai Páriz Ferenc-díj-átadásA székelyudvarhelyi Pápai Páriz Fe-renc Alapítvány (alapító: dr. BallaÁrpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazzaazokat az orvosokat, gyógyszerésze-ket, akik kiváló szakmai és tudomá-nyos tevékenységet fejtettek ki.____________5.A járványban helytálltak a gazdák December 29-én, a járványra való te-kintettel, zártkörű évzáró összejövetelttartott Szovátán az RMGE Maros,amelyre az egyesület munkatársai,együttműködői, a gazdakörök vezetői,polgármesterek és a szakterületendolgozó intézmények képviselői kap-tak meghívást. ____________6.

Az erdőszentgyörgyi iskola épülő új szárnya 2020 januárjában Fotó: Nagy Tibor (archív)

(Folytatás a 4. oldalon)

Lesújtó helyzetjelentés Maros megye iskoláinak támogatásáról

Elfelejtett ösztöndíjak

Page 2: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

A karácsonyi, majd a szilveszteri ünnep előtt azútügyi igazgatóság alkalmazottai elvégezték aszokásos nagytakarítást, hogy a közutakon köz-lekedőket megkíméljék a szeméttel tarkított pi-henőhelyek visszataszító látványától. Azonbanannak ellenére, hogy hetente takarítanak, a kör-nyezetkárosító egyéneket semmi sem tántorítjael attól, hogy illegális szemétlerakónak használ-ják az országutak mentét és a pihenőhelyeket.

Az útügyi igazgatóság alkalmazottai december utolsónapjaiban, az enyhe időjárást kihasználva, a balesetek nyo-mait is próbálták eltüntetni az utak menti védőkorlátok cse-réjével, az útjelző táblákat tisztították meg a lerakódástól,illetve cserélték újakra. Az országutak mentén lerakott sze-mét összegyűjtése során egy szemetelő egyén lakcímét issikerült azonosítaniuk a predeali útügyi mérnökség alkal-mazottainak. Az illető egy ház felújításából származó épít-kezési törmeléket helyezett el a turisztikai övezet egyik útmenti parkolójában, egy másikban pedig nyílászárók cse-réjének nyomai tarkították az útpadkát. A takarítást végzőmunkások a törmelékek mellett többek között olyan borí-tékot is találtak, amely révén azonosíthatták az elkövetőt.A szemét tulajdonosának házhoz szállították a szemetét. Az

azonban tagadta, hogy ő hagyta volna a parkolóban az épít-kezési törmeléket, mi több, azt állította, hogy a szemetétvalaki ellopta. Az útügyi igazgatóság szóvivője, Elekes Róbert megkeresésünkre elmondta, sajnos hasonló esetekhetente előfordulnak, bírságot azonban nem tudnak kirónia gyanúsítottakra, csak abban az esetben, ha tetten érik azilletőt. Arra a kérdésre, hogy milyen típusú hulladékot ta-láltak az alkalmazottaik, megtudtuk, hogy az országúttól hétméter szélességű szakasz még az igazgatóság ügykezelé-sébe tartozik, és főleg az erdő melletti területekről rengeteghulladékot kell összegyűjteniük. Találtak már egyebek mel-lett sífelszerelést, egészségügyből származó, felelőtlenül el-dobott zsáknyi használt ruhát, branült, építkezési anyagot,fürdőszobakagylót, foteleket, ágyakat, tévét, hűtőszekrényt,de nagy mennyiségű romlott zöldséget és gyümölcsöt ishagytak erdőszélen műanyag ládákkal együtt. Mindezek is-meretében azon sem lehet csodálkozni, hogy egy-egymegye parkolóiban és az útszélekről ünnepek után hozzá-vetőleg két-három tonna hulladékot gyűjtenek össze azútügy alkalmazottai. Az autópályákon pedig őrző-védő cégkell őrizze a pihenőhelyeken lévő épületeket, egyébként avandalizmusra „szakosodott” egyének szétszednék, éshasználhatatlanná tennék azok berendezését.

Újévi hangverseny – közönséggel Január 7-én, csütörtökön 19 órától közönség előtt tartjarendkívüli újévi hangversenyét a Marosvásárhelyi ÁllamiFilharmónia a Kultúrpalota nagytermében. VezényelPablo Boggiano ausztriai karmester, fellép a filharmóniaszimfonikus zenekara. Műsoron: Strauss-művek. A kö-zönség kérésére a hangversenyt január 8-án, pénteken19 órától megismétlik. A járványügyi előírások szerint ahelyek száma korlátozott. Jegyek a filharmónia Kultúr-palotában működő jegypénztáránál kaphatók. A pénztárhétfőtől szerdáig 10–18 óra között, csütörtökön 10–19óra között tart nyitva.

Online opera-előadás2021-ben is folytatódik a Kolozsvári Magyar Opera on-line közvetítéseinek sorozata. Az évnyitó Johann Stra-uss-hangversenyt követően két olyan újévi összeállításközvetítését tűzték műsorukra, amely a közönség és atársulat visszajelzései mellett a szakmai zsűri tetszésétis elnyerte, a 2014-ben bemutatott Letshow produkciótugyanis a legjobb musical-előadás díjával jutalmazták.A Letshow újévi kabaréfelvétele január 7-én, csütörtö-kön 19 órától, a 2015-ös Letshow újramelegítve címűszilveszteri előadás 10-én, vasárnap 19 órától követhetőaz intézmény YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán.

Az örök Kalotaszeg – néptáncelőadás

A Magyar Állami Népi Együttes és a HagyományokHáza közös szervezésében kerül bemutatásra január 8-án, pénteken 21 órától az interneten Az örök Kalotaszegcímű néptáncelőadás. Az előadás egy bánffyhunyadizenész család, a Vargák („Csipások”) zenéje kapcsánfoglalja össze Kalotaszeg tipikus román, magyar, cigánynépzenéjét, táncait. A műsorról bővebb tájékoztatás azonline-hagyomanyokhaza.jegy.hu honlapon, illetve ahttps://hagyomanyokhaza.hu/.../az-orok.../20210108-2000 linken.

Az Ariel színház előadásai Január 10-én, vasárnap 10 és 22 óra között a marosvá-sárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Lúdas Matyicímű előadása, 17-én a Tűzmadár, 24-én a Fogadó akíváncsi hörcsöghöz, 30-án a János vitéz látható az in-terneten. Az előadásokra az Ariel színház honlapján, aMűsor/naptár menüpontot megnyitva, a JEGYVÁSÁR-LÁS címkére kattintva lehet jegyet vásárolni. A vásárláshoz szükséges link az előadások Facebook-eseményeiben is megtalálható. Alkalmanként az elővá-sárlás csak az előadás időpontja előtt néhány nappalválik lehetségessé – ezt a Műsor/naptár menüpont alattaz előadás címe melletti JEGYVÁSÁRLÁS címke meg-jelenése jelzi. A honlap műsornaptárát az Ariel színházfolyamatosan frissíti.

IDŐJÁRÁSEső, havas eső várhatóHőmérséklet:max.­4­0Cmin.­-1­0C

Ma SIMON, holnap GÁSPÁRés BOLDIZSÁR napja. SIMON:­ a Simeon név görögSzimón alakváltozatából ered.GÁSPÁR: bizonytalan eredetű.Lehet, hogy perzsa eredetű, a je-lentése ez esetben kincset meg-őrző, kincstárnok.

VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2021. január 4.

1 EUR 4,86911 USD 3,9609

100 HUF 1,34901 g ARANY 246,2338

Megkezdődött az oltásMaros megye hét oltási központjából háromban, közöttüka Maros Megyei Klinikai Kórház által szervezettben decem-ber 31-én megkezdődött a koronavírus elleni országos ol-tási kampány. Ebben az oltási központban a tavalyi évutolsó napján, illetve január 1-jén és 2-án 560 egészségügyidolgozót oltottak be – tájékoztatott közleményben a MarosMegyei Klinikai Kórház. Az első, 975 adagos oltóanyag-szállítmányból a sürgősségi kórház, illetve a segesvári kór-ház is részesült – áll a prefektúra közleményében.

Megérkezett a második oltóanyag-szállítmány

Január 3-án, vasárnap újabb 1340 oltóanyag érkezett abrassói elosztóközpontba. A vakcinát január 4–6. közöttMaros megye hat oltási központjába juttatják el. Az orszá-gos oltási stratégiának megfelelően első körben az egész-ségügyi dolgozókat, illetve az állami és magán szociálisintézmények alkalmazottjait oltják be. Az elkövetkezőkbenújabb oltóanyag-szállítmányok érkeznek a megyébe – ol-vasható a prefektúra közleményében.

Újra lehet Londonba repülni Az országos vészhelyzeti bizottság döntése értelmében ja-nuár 4-étől újraindultak a repülőjáratok Marosvásárhely ésaz Egyesült Királyság között. Minden utasnak, aki Nagy-Britanniából vagy Észak-Írországból érkezik Romániába,48 óránál nem régebbi negatív koronavírus-gyorstesztetvagy PCR-tesztet kell felmutatnia. A 14 napos karanténugyanakkor minden Egyesült Királyságból Romániába ér-kező utasra vonatkozik, kivételt képeznek a Románián át-utazók, ha a belépéstől számított 24 órán belül elhagyjákaz országot. A járatokról a Transilvania repülőtér és a Wizzair légitársaság honlapján lehet bővebb tájékoztatástkapni.

Jövő héttől folytatódik a tanítás Az óvodások és iskolások téli vakációja január 10-éig tart,ezt követően folytatódik a 2020–2021-es tanév első sze-mesztere. Az első félév január 29-én zárul, és egyhetes fél-évi vakáció követi. A második félév február 8-án kezdődik.Mivel a katolikus és az ortodox húsvét idén nagyobb távol-ságra esik egymástól, a tavaszi szünidőt két részben: április2–11. és április 30. – május 9. között kapják a gyermekek.A nyári vakáció június 19-én kezdődik. A végzős évfolyamokkorábban búcsúznak: a tizenkettedikesek számára június4-én, a nyolcadikosoknak június 11-én ér véget a tanév.

Állattenyésztési tanfolyam Az RMGE Maros szervezet állattenyésztési tanfolyamotindít. A 180 órás elméleti, illetve gyakorlati képzés befeje-zése és a záróvizsga sikeres letétele után a résztvevők amunkaügyi és az oktatási minisztérium által elismert okle-velet kapnak, amelyet egyebek mellett pályázatoknál vagycégalapításnál használhatnak fel. Jelentkezni Kiss Miklósfalugazdásznál a 0787-828-403-as telefonszámon vagyszemélyesen hétköznap 9 és 15 óra között a szervezet Ma-rosvásárhely, Laposnya utca 23. szám alatti székhelyénlehet.

Hírszerkesztő: Nagy Székely Ildikó

5.,­keddA Nap kel

8 óra 6 perckor, lenyugszik

16 óra 50 perckor. Az év 5. napja,

hátravan 360 nap.

Megyei hírek

ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!Elfogadunk­előfizetést­lapunkra­a­következő­hónapra­a­Népújság­szerkesztőségében:­

Marosvásárhely,­Dózsa­György­utca­9.­szám,­2.­emelet,­57-es­iroda.­Borbély­Ernő,­naponta­9-14­óra

között,­szombat­–­vasárnap­zárva.­­Tel.­0742-828-647

­­­2 NÉPÚJSÁG­ _______________________________________________ HÍREK­–­TUDÓSÍTÁSOK­ __________________________________________ 2021.­január­5.,­kedd

RENDEZVÉNYEK

Illegális szemétlerakók az országutak menténTettenérés esetén bírságolhatnak

Fotók: Brassó Megyei Útügyi Igazgatóság

Szer Pálosy Piroska

Page 3: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

Nincs egyensúly a kereskedelmi és beruházási kap-csolatok terén az Európai Unió és Kína között, jelen-tette ki Winkler Gyula EP-képviselő azt követően,hogy részt vett az EP nemzetközi kereskedelmi bi-zottsága, az INTA keretében működő, EU–Kína kap-csolatokat felügyelő monitoring csoport ülésén.

A december 30-i szerdai online megbeszélésre nem sokkalazután került sor, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bi-zottság elnöke bejelentette, hét év után lezárultak az EU–Kínatárgyalások egy átfogó beruházási megállapodást (Comprehensive Agreement on Investment – CAI) illetően.

Winkler Gyula az INTA EU–Kína kapcsolatokat felügyelőmonitoring csoportjának koordinátoraként és az EU–Kínaügyek állandó jelentéstevőjeként üdvözölte a politikai tárgya-lások lezárását a beruházási megállapodás kapcsán, reményétfejezte ki, hogy ez a megállapodás elősegíti az EU–Kína kap-csolatok egyensúlyának helyreállítását, jelentős előnyt bizto-sítva az európai vállalatoknak, beruházóknak.

„Célkitűzésem, hogy az INTA keretében minél alaposabbanelemezzük az EU és Kína közötti megállapodást, hogy azegyezmény minden fontos területen megfeleljen az EP-képvi-selők elvárásainak, beleértve a jobb piacra jutási lehetősége-ket, a piacot torzító gyakorlatok és a tisztességtelen versenykezelését, valamint a fenntartható fejlődés, a klímavédelem, akörnyezetvédelem, a vállalatok társadalmi felelősségére és amunkavállalók jogaira vonatkozó rendelkezések kérdéskörétis. Akkor tudom ezt az egyezményt támogatni, ha elfogadják

álláspontunkat a fent említett területeken. Követni fogjukugyanakkor azt is, hogy a megállapodást mennyire könnyensikerül életbe léptetni. Tehát olyan mechanizmusokra vanszükség, amelyek az egyezmény alkalmazásának kiszámítha-tóságot biztosítanak, egyértelművé teszik a folyamatot. Az Eu-rópai Parlamentnek felelősségteljesen kell monitorizálnia azegyezmény gyakorlatba ültetését és ezt várjuk el az EurópaiBizottságtól is” – hangsúlyozta Winkler Gyula. Mint rámuta-tott, a beruházási megállapodás rendelkezései fontos kereske-delmi intézkedéseket is tartalmaznak, amelyek célja azegyensúly visszaállítása a kétoldalú kapcsolatban.

„Üdvözlöm azokat a jelentős eredményeket, amelyeket apiacra jutás, a tisztességes verseny biztosítása terén értek el,ideértve a kényszerített technológiaátadás ellen hozott szabá-lyozásokat, az állami vállalatok kötelezettségeit, az állami tá-mogatásokra vonatkozó átláthatósági normákat” – magyaráztaaz EP-képviselő, ismételten kiemelve, hogy „Kína stratégiaipartnere, de versenytársa is az uniónak”.

Az EU–Kína kapcsolatokat felügyelő monitoring csoportmeghívottja volt az uniós főtárgyaló, aki az Európai Bizottságdelegációját vezette, és aki a megállapodás részleteiről tájé-koztatta az EP-képviselőket. Az Eurostat adatai szerint 2019-ben az EU 198 milliárd euró értékben exportált Kínába, mígaz onnan érkezett import értéke 362 milliárd euró. A Kínávalszembeni kereskedelmi hiány az EU konszolidált GDP-jének2 százalékát teszi ki.

(Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája)

A brit kormány nem adhatja ki az Egyesült Államok-nak Julian Assange-t – így döntött nem jogerős hét-fői végzésében az eljáró londoni bíróság. Azamerikai hatóságok várhatóan fellebbezést nyújta-nak be a határozat ellen.

A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen az ame-rikai hatóságok a brit kormányhoz benyújtott kiadatási kére-lemben 18 vádpontot fogalmaztak meg. Ezek közül 17kémkedéssel, egy pedig számítógépes rendszerek feltörésévelvádolja Assange-t.

Az ausztrál állampolgárságú, 49 éves Julian Assange por-tálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem 500 ezer titkosamerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt évek-ben ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek.

A londoni központi büntetőbíróság azonban hétfőn kihirde-tett határozatában kimondta, hogy Julian Assange nem adhatóki az amerikai hatóságoknak, elsősorban azért, mert reálisannak a kockázata, hogy Assange az amerikai vizsgálati fog-ságban öngyilkosságot követ el.

A végzés szerint az amerikai kérvény alapján szigorúan jogiszempontból elrendelhető lenne Assange kiadatása.

Mindazonáltal depressziós, a jövőjétől rettegő emberről vanszó, és a teljes elszigeteltség körülményei közepette a jelenlegiangliai vizsgálati fogságának helyszínén foganatosított koc-kázatcsökkentő intézkedések nélkül nem garantálható, hogyAssange nem vet véget életének – áll a londoni bíróság hétfőivégzésében.

Védői szerint a WikiLeaks-portál alapítóját az Egyesült Ál-lamokban akár 175 év börtönre is ítélhetik. Az amerikai ható-ságok ugyanakkor jelezték, hogy Assange-nak kiadatása éselítélése esetén nagy valószínűséggel 4-6 évet kellene rács

mögött töltenie. Az Egyesült Államoknak 14 napja van a fel-lebbezés benyújtására, és az amerikai kormány már korábbanközölte, hogy a kiadatás megtagadása esetén ezt meg is teszi.

Julian Assange hét évet töltött Ecuador londoni nagykövet-ségén az ecuadori kormány által nyújtott diplomáciai menedékvédelme alatt. Két éve azonban – az ecuadori nagykövet en-gedélyével – a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épüle-tében őrizetbe vette.

Assange eredetileg azért menekült a nagykövetségre, merta svéd kormány is körözte őt Svédországban elkövetett sze-xuális bűncselekmények vádjával, bár a svéd ügyészség avizsgálatot már évekkel ezelőtt beszüntette, és 2019-ben visz-szavonta Assange nemzetközi körözését.

Julian Assange és ügyvédei attól tartottak, hogy ha Nagy-Britannia átadja Assange-t Svédországnak, a svéd kormánykiadhatja őt az Egyesült Államoknak.

Az amerikai hatóságok azonban közvetlenül a brit kor-mányhoz is eljuttatták a kiadatási kérelmet.

A tavaly februárban kezdődött kiadatási eljárásban az ame-rikai kormány jogi képviselője kifejtette, hogy az amerikaidiplomáciai okmányok szerkesztetlen közzétételével Assangetudatosan sodort súlyos veszélybe olyan emberi jogi és ellen-zéki aktivistákat, valamint újságírókat, akik elnyomó rezsimekvezette országokban élnek és tevékenykednek, vagy terror-szervezetekről gyűjtöttek adatokat.

Az amerikai kormány jogi képviselője szerint nem lehet aszólásszabadsághoz fűződő joggal igazolni mások életének ésszemélyi biztonságának közvetlen veszélyeztetését.

Jogi szakértők egyöntetű véleménye szerint Assange kia-datási ügye a fellebbezési eljárások miatt jó eséllyel évekigelhúzódik. (MTI)

Brit bíróság: Julian Assange nem adható ki az Egyesült Államoknak

A hollandiai Tilburgban újabb, egy hónap leforgásaalatt immáron a negyedik robbantásos támadástkövették el lengyel árucikkeket forgalmazó üzletekellen – írta a Dutchnews holland hírportál hétfőn.

A hétfő hajnali támadás súlyos károkat okozott az épületbenés a szomszédos ingatlanokban, de nem követelt halálos áldo-zatot.

December 9-én hasonló robbanószerkezetek léptek műkö-désbe az észak-hollandiai Bewervijk és Aalsmeer városában,illetve a délkelet-hollandiai Hertogenboschban három, ugyan-csak lengyel boltnál. A robbanások anyagi károkat okoztak az

üzletekben, amelyek ugyanazon család tulajdonában vannak.A rendőrség továbbra se talált se gyanúsítottat, se indítékot.

A tulajdonos, az iraki kurd származású Taha Mahmoed úgynyilatkozott a helyi rádiócsatornának, hogy nem tud arról,hogy családjának ellenségei lennének, de nem zárta ki annaka lehetőségét, hogy a támadásokat egy üzleti vetélytársa kö-vette el. Mahmoed a rendőrséget lustasággal vádolta.

„Nem tesznek semmit, pedig megígérték, hogy elfogják abűnöst. Nem is értem, hogy követhettek el robbantásos táma-dásokat egy ilyen jól működő országban” – nyilatkozta. (MTI)

Hollandiában már több üzletet ért támadás

Március 15-ig igényelhető marad Romániában a ko-ronavírus-járvány kapcsán lehetővé vált hiteltör-lesztés halasztása, de a részletfizetésfelfüggesztésének időtartama nem haladhatja mega kilenc hónapot – jelentette be Florin Cîţu minisz-terelnök december 30-án.

Az erről szóló sürgősségi rendeletet szerdai ülésén fogadtael az új kormány.

A hiteltörlesztés halasztását tavaly március vége óta kérhet-ték azok a hitelesek (cégek vagy magánszemélyek), akiknekaz előző év azonos időszakához képest legalább 25 százalékosbevételkiesést okozott a koronavírus-járvány. A mostani ren-delet szerint a hiteltörlesztés felfüggesztését továbbra is kér-hetik azok, akik egyáltalán nem, vagy kevesebb mint 9hónapig vették igénybe korábban ezt a lehetőséget.

A kormány június 30-ig meghosszabbította azt a programotis, amelynek értelmében az ötven év feletti állástalanokat, il-letve a 16 és 29 év közötti munkanélkülieket teljes munkaidőre

alkalmazó cégek egy éven keresztül havi 2500 lejes állami tá-mogatásban részesülnek.

A kormány szerdai ülésén a koronavírus-járvánnyal kapcso-latos támogatási programok kiterjesztése mellett számos egyébgazdasági intézkedést is hozott, amelyek a hatalmas – a GDP9 százalékát meghaladó – hiánnyal küzdő államháztartásegyensúlyának helyreállítását célozzák.

A kormány egyebek mellett elfogadta azt a közvitára bo-csátott sürgősségi rendeletet, amely a 2020-as decemberi szin-ten befagyasztja a közalkalmazotti béreket. Florin Cîţu azt mondta: a szerdai kormányülésen hozott döntés csaknem17,6 milliárd lej megtakarítást jelent az idén a költségvetés-nek.

A december 6-i választások nyomán karácsony előtt hiva-talba lépett kormány várhatóan január második felében ter-jeszti a parlament elé a 2021-es év államiköltségvetés-tervezetét, amelyben hét százalékos GDP-ará-nyos deficitet céloznak meg. (MTI)

Szintén 2020-ban utasították el érdemi vita nélkül akisebbségi jogokat biztosító közigazgatási törvényter-vezetet, a kisebbségek személyi elvű autonómiájárólszóló kerettörvényt, illetve a magyar közösség személyielvű autonómiastatútumának tervezetét. Közben többpolitikus törvénykezdeményezéssel tiltotta volna meg,hogy bárki is autonómiáról beszéljen Romániában, akimeg mégis megtenné, azt kiutasítanák az országból.

És még nem beszéltünk a híres, időközben törvénye-rőre emelkedett törvénytervezetről, amely a „trianoniszerződés napjává” és kötelező ünneppé nyilvánítja jú-nius 4-ét Romániában. A tervezetet az RMDSZ jelenlegikoalíciós partnere, a Nemzeti Liberális Párt is támo-gatta.

Azért történtek jó dolgok is ebben az országban: aszeptemberi helyhatósági választások nyomán Maros-vásárhelynek újra magyar polgármestere lett. A magyarösszefogás érvényesült a parlamenti választásokon, azRMDSZ megőrizte parlamenti erejét, és kormányra lé-pett.

Hogy mi lesz a folytatásban…

3130 új koronavírusos megbetegedés

A legutóbbi tájékoztatás óta 3130 új koronavírusosmegbetegedést igazoltak Romániában 9550 teszteredményének feldolgozása nyomán – közölte hét-főn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). AGCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek ko-rábban nem volt pozitív teszteredményük. Az új ese-tekkel 643.559-re nőtt a járvány eleje óta igazoltfertőzöttek száma. Közülük 577.198 pácienst gyó-gyultnak nyilvánítottak. Ez idáig 4.837.361 koronaví-rusteszt eredményét dolgozták fel, ezek közül9550-et az elmúlt 24 órában végeztek el, 6320-at azesetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján,3230-at pedig kérésre. A legutóbbi tájékoztatás ótajelentették 138 olyan teszt eredményét is, amelyetkorábban dolgoztak fel. (Agerpres)

Folytatódik az oltáskampányAz elmúlt 24 órában 354 személy kapta meg Romá-niában a Pfizer BioNTech koronavírus elleni vakciná-ját – tájékoztatott vasárnap a COVID–19 ellenioltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló or-szágos bizottság (CNCAV). Ezzel 13.596-ra nőtt abeoltottak száma. Az elmúlt 24 órában beoltott sze-mélyek közül egynél jelentkezett enyhe allergiás re-akció. Az oltáskampány kezdetétől összesen 37személynél jegyeztek kisebb allergiás reakciót. Az ol-tóközpontok este 8 óráig tartanak nyitva, így a 17 óraés 20 óra között beadott vakcinákat a következő napijelentésbe foglalják bele – hangsúlyozza a CNCAV.(Agerpres)

Párbeszédet sürgetnek az iskolák újranyitásáért

Az iskolák újranyitására vonatkozó döntés decentra-lizálását kéri a Tanulók Országos Tanácsa (CNE) atanügyminisztériumtól. A tanulók tanácsa arra hivat-kozik, hogy az online tanulás fárasztó, nem hatékonyés hosszú távon nem fenntartható. Figyelembe véve,hogy közeledik a vizsgaidőszak és a második félév,illetve hogy sok településen a fertőzöttségi arány 3ezrelék alatt van, felkérik az oktatási tárcát, hogyismét decentralizálja a tanintézmények újranyitásáravonatkozó döntést, a helyi fertőzöttségi arány függ-vényében, ugyanakkor pedig biztosítsa az egészség-ügyi kellékeket az órák biztonságos lefolyásaérdekében. A CNE ugyanakkor felhívja a figyelmetarra, hogy sok tanuló számára az online oktatás le-maradást jelentett, mivel a megfelelő készülék és in-ternet hiányában nem tudtak csatlakozni atanórákhoz, be kell pótolniuk a tananyagot, és ehhezki kell dolgozni a megfelelő tervet, ellenkező esetbenhosszú távon a következmények „katasztrofálisaklesznek”, a „funkcionális analfabetizmus arányánaknövekedése várható”. Felszólították az oktatási mi-nisztériumot, kezdje el a párbeszédet a szociális part-nerekkel, hogy meg lehessen találni a megoldást aziskolák újranyitására. (Agerpres)

Tervek vannak, a kivitelezés késikMég legalább három év kell, amíg nekifoghatnak aPloieşti – Brassó autópályának, de addig is vannaktervek arra, hogy csökkentsék a forgalmi torlódást aDN1-es úton – nyilatkozta vasárnap Mariana Ioniţă,az Infrastruktúrát Kezelő Országos Vállalat (CNAIR)vezérigazgatója. Hozzátette: addig is több megoldá-son gondolkodnak, hogy csökkentsék a forgalmi tor-lódást a DN1-es úton. Ezek közé tartozik, hogyaluljárókat építenek a gyalogosoknak, és az is, hogymegfordítható forgalmi irányú sávokat hoznak létre.A közlekedési minisztérium múlt év novemberébenközölte, hogy a 48 és 58 millió lej közötti értékre be-csült munka elvégzésére egy vállalat nyújtott be pá-lyázatot. (Agerpres)

2021.­január­5.,­kedd­ ___________________________________________ HÍREK­–­TUDÓSÍTÁSOK­ ______________________________________________ NÉPÚJSÁG­3

Ország – világ

(Folytatás az 1. oldalról)

Covid, választás, covid, választás…

Továbbra is igényelhető a hiteltörlesztés halasztása

Kína stratégiai partnere, de versenytársa is az EU-nak

Page 4: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

Ez a helyzetkép derül ki abból azalternatív jelentésből, amelyet aTiszta iskolákért Maros megyébenelnevezésű projekt keretében aRomán Akadémiai Bizottság (SAR)kezdeményezésére megyénkben ta-nuló egyetemi hallgatók, diákok ké-szítettek Anda Meţac helyimegbízott vezetésével. A projektvezetője Cristian Ghingheş, jogügyifelelőse Constantin-AlexandruManda. A céljuk az, ahogyan a ko-rábban ellenőrzött Konstanca me-gyében is, hogy felhívják a helyiközösségek, diákok és szülők fi-gyelmét, eszközt adjanak a kezükbeahhoz, hogy kiálljanak amellett,hogy a helyi tanintézmények a kor-szerűségi követelményeknek meg-felelő támogatásban részesüljenek ahelyhatóságok részéről. Ezt ugyanisa tanügyi törvény, kormány- és mi-niszteri rendeletek írják elő, amit azönkormányzatok sok településennem ismernek és nem vesznek fi-gyelembe.

A jelentés elkészítésében résztvevő egyetemi hallgatók, diákokkérdőívet juttattak el megyénk va-lamennyi helyi tanácsához, polgár-mesteri hivatalába, amelybenkülönböző kérdéskörökre – a diák-ösztöndíjak, az iskolák anyagi ésműködési feltételeinek biztosítása,beruházások a tanintézmények kor-szerűsítése érdekében, az iskolai or-vosi rendelők helyzete – kértekválaszt. A jelentés szerint a helyzet-kép több mint elkeserítő, az oktatás-ügy finanszírozása a legtöbbhelységben minimális, a korszerűkommunikációs eszközök haszná-latának és a vonatkozó jogszabá-lyoknak az ismerete hiányos vagynem létezik. A jelentés készítői aztis kiemelték, hogy vannak helyha-tóságok, ahol nincsenek tisztában,nem ismerik a közérdekű informá-ciók közlésének a kötelezettségérevonatkozó 2001. évi 544-es tör-vényt sem, ami ezt előírja. Ezért aztkérik a megyénkben működő kor-

mányhivataltól, hogy szankcionáljaazt a két helyhatóságot, amelyekmegtagadták a válaszadást. Nem folyósították az ösztöndíjakat

A kérdésekre adott feleletekbőlkiderült, hogy a 2020/21-es tanév-ben a diákösztöndíjak (kiváló telje-sítményért járó, érdemösztöndíj,tanulmányi és szociális ösztöndíj)folyósításának a hiánya a legkriti-kusabb, mondhatni alig létezik. 104helyhatóságból 43 helyi tanácsbanirányoztak elő ösztöndíjakra pénzt,de ebből mindössze 14 (13,72%)erősítette meg, hogy tanácsi határo-zatot is hoztak az ösztöndíjak folyó-sítására, ami egyébként törvényáltal előírt kötelességük. 79 helyitanács (77,45%) határozatot semhozott, nemhogy kifizette volna adiákoknak törvényesen járó ösztön-díjat. Mint említettük, hét helyható-ság a kérdésre adandó választ ismegtagadta. A 14 helyhatóságból,ahol létezik tanácsi határozat, mind-össze négy (3,92%) folyósította atanulóknak járó mind a négy típusúösztöndíjat, hat helyhatóság(5,88%) a kiváló teljesítményt elérttanulóknak adott ösztöndíjat, 12helyhatóság (11,76%) érdemösz-töndíjat folyósított, és mindösszenégy (3,93%) adott tanulmányi ésszociális ösztöndíjat. Ez utóbbibóla legalacsonyabb havi hét lej volt.

A helyzetet a hiányzó tanácsi ha-tározat meghozatalával lehet ren-dezni, ha a törvényt mindenközigazgatási egységben be akarjáktartani, amire a megyei tanfelügye-lőség is kellene időnként figyel-meztesse a tanintézményeket –jegyzik meg a jelentés készítői.

A jelentés kapcsán elhangzottmegbeszélésen a marosvásárhelyitanács képviselője bejelentette, hogyez feltett szándékuk, és az elmaradtösztöndíjakat is pótolni fogják.Más célra fordították

A második vizsgált kérdéskört aziskolák finanszírozása, anyagi ésműködési feltételeinek a biztosítása

jelentette. 2019-ben a helyhatósá-gok 42.497.605 lejt irányoztak előerre, ebből 30.817.425 lejt kaptakmeg a tanintézmények, 11.680.179lejt nem arra használtak fel, amireeredetileg szánták, hanem más célraosztották újra. 2020-ban keveseb-bet, 35.875.134 lejt szavaztak megmegyei viszonylatban a helyhatósá-gok az iskoláknak, ebből 58.837 lejtmás célra utaltak át.

A tanulmány készítői azt javasol-ták, hogy a polgármesterek megkell hogy növeljék a tanintézmé-nyek működtetésére szánt összege-ket, különös tekintettel ajárványügyi helyzetre, hiszen bizto-sítani kell minden diáknak a masz-kot, kesztyűt és fertőtlenítőszert,amit a megyei közegészségügyiigazgatóságnak folyamatosan kellellenőriznie. Az ő feladatuk bünte-tést kiszabni az igazgatókra, akiknem igénylik a helyhatóságoktól azerre szükséges összegeket. Az ösz-szesítés szerint a tanintézményekigazgatói évente körülbelül kétszerkérik a polgármesteri hivataloktólaz iskoláknak szánt költségvetés ki-egészítését.

Míg 2019-ben 65, 2020-ben 52tanintézmény igényelt beruházá-sokra pénzt a helyhatóságoktól. Azösszeg 2019-ben 82.605.581 lejvolt, 2020-ban 91.910.649 lej. A

2019-ben előirányzott pénzt36.752.357 lejjel egészítették ki,amihez hozzájárultak Mezőgerebe-nesen és Erdőszentgyörgyön fel-használt összegek.

A jelentés készítői azt javasoljáka katasztrófavédelmi felügyelőség-nek és a közegészségügyi igazgató-ságnak, hogy fokozott mértékbenellenőrizzék azokat a polgármeste-reket, akik politikai vagy egyébokokból nem arra használják a ren-delkezésükre álló pénzt, hogy agyenge állagú iskolaépületeket fel-újítsák, és azok mind nevelés- ésoktatásügyi, mind egészségügyiszempontból megfeleljenek a köve-telményeknek. Véleményük szerinta prefektusnak alaposabban kell el-lenőriznie azokat a helyi fejlesztésiterveket, amelyeket kormánypén-zekből finanszíroznak. Példamutatás helyett kritikus helyzetben

A jelentés készítői egy sor kifo-gást fogalmaztak meg az iskolai or-vosi rendelők felszerelésével ésműködésével kapcsolatosan is. Vé-leményük szerint egy egészségügyiközpontként számontartott megyé-ben példát kellene mutatni ezen atéren is. Megyei viszonylatban 103iskolai orvosi és 17 fogorvosi ren-delő létezik, ebből 112 működik tel-jes programmal, amit azonban a

helyszínen nem volt módjukban el-lenőrizni az adatgyűjtőknek. A ren-delők eloszlása nem egységes,elsősorban a városokban találhatók,ilyen szempontból a vidék helyzetekritikus. Pedig a járványügyi hely-zetben kulcsszerepük kellene hogylegyen a megelőzésben, és megfe-lelő körülményeket kellene biztosít-sanak az immunizálásra is.

2019-ben 669.167 lejt folyósítot-tak a működtetésükre, 2020-ban947.874 lejt. 2019-ben hat (5,88%),2020-ban hét (6,86%) helyhatóságutalt ki pénzt az iskolai rendelőkműködtetésére. A rendelők többsé-gének a felszerelése nem megfelelő,sürgősségi helyzetekben nem bizto-sítanak steril környezetet a mentésibeavatkozáshoz, ha egy diák jut kri-tikus helyzetbe vagy egy pedagó-gus. Az iskolai rendelők az elsőhelyszínt kellene képezzék a meg-fertőzött gyermekek azonosításáraa fertőző betegség első tüneteitőlkezdődően. Ismeretes a gyors bea-vatkozás szükségessége kritikushelyzetekben, amihez legalább egydefibrillátorra lenne szükség, ami aszívműködést szabályozza, és kép-zett személyzetre, aki elsősegélyttud nyújtani.

Az oktatásügy finanszírozásamegyénkben nem tartozik az első-rendű fontosságú feladatok közé.Holott egy felelősen gondolkodóközösség számára az kellene legyena cél, hogy a fiatalok a legjobb kö-rülmények között, a kockázatok ki-küszöbölésével, teljesítményüketelismerve és értékelve készüljeneka jövőre. Amit a vonatkozó törvé-nyek lehetővé tesznek, csak be kel-lene tartani azokat. Az eszményiiskola azonban csak a helyi közös-ségek és azok vezetőinek a céltuda-tos, lelkiismeretes hozzáállásával,támogatásával valósítható meg – fo-galmazták meg a jelentés készítői.

A jelentés bemutatására szerve-zett online konferenciára, bár érde-kes és tanulságos volt a vita, és ajelentéskészítők véleménye is, azérintettek közül nagyon kevesen je-lentkeztek be.

Évértékelőt tartott a Nyárád-mente Kistérségi Társulás, avezetők ismertették a köz-gyűléssel az évi megvalósítá-sokat, pénzügyi mutatókat, ésegyéb aktuális kérdéseket istárgyaltak.

A Nyárádmente LEADER Egye-sület tevékenységét Péter Hunorügyvezető ismertette. A szervezet aLEADER-alapokból öt intézkedésmentén hirdetett meg pályázatokata kistérségben. A vállalkozók szá-mára meghirdetett 1. intézkedésen41 benyújtott pályázatból 9 esetbenkötöttek támogatási szerződést (hatpanzió, két szolgáltató- és egy ter-melőcég részére), mindenik a meg-valósítás fázisában van, számukraeddig 413 ezer eurót fizettek ki. Akistérséghez tartozó 13 önkormány-zat mindenike pályázott a 2. intéz-kedés keretében lehívható összegre,itt nyolc projektet már le is zártak,egy hamarosan befejeződik, a többimég folyamatban van, eddig itt 361ezer eurót folyósítottak a kedvez-ményezetteknek. A 3. intézkedésrenégy pályázat érkezett be kulturálisprojektekre civil szervezetektől,ebből kettő zárult le, amiért 80 ezereurót fizettek ki. A 4. intézkedésszociális programokat támogat, azitt lehívható 100 ezer euróra csakNyárádszereda pályázott egy szoci-ális intézmény létesítésére, ez eset-ben a közbeszerzési eljárás be isfejeződött. Ugyancsak 100 ezereurót hirdettek meg a turisztikai

együttműködési programokra (5.intézkedés), ennek keretében Nyá-rádremete önkormányzata pályá-zott, folyamatban van aközbeszerzési eljárás. A 28 nyertespályázatból összesen 11 esetben fi-zették ki a teljes összeget, 860 ezereurót az 1650 ezerből.

Segítséget kért a NyárádmenteKistérségi Társulástól a nehézanyagi helyzetbe jutott Bekecs tánc-színházi egyesület. Az intézménytvezető Benő Barna Zsolt az ülésenelmondta: a tavalyi rendkívüliévben a járvány miatt kénytelenekvoltak hónapokig szünetelni, szoká-sos tevékenységüknek csupán töre-dékét tudták megvalósítani, ésbevételük is a tavalyelőttinek mint-egy negyede volt csupán. Ilyen be-vételkiesés mellett pedig lehetetlenfenntartani az intézményt. A Nyá-

rádmente Kistérségi Társulás és aMaros Megyei Tanács közötti meg-állapodás értelmében új projektet isfelvállalt az egyesület, a Nyárád-mente kulturális értékeinek bemu-tatását Erdélyben, amiért 200 ezerlejt kapott. Az egyre inkább dü-höngő járvány miatt a 32 vállalt elő-adásból csupán 20 került színpadra,illetve előadótérbe, a többit márcsak online közvetítések útján tud-ták eljuttatni a közönséghez.

Ilyen körülmények között a kis-térségi társulástól a Bekecs egyhaviműködési és fizetési költségeire kértfedezetet, ami a körülményektől füg-gően 75-100 ezer lej között mozog,ez viszont a kistérségi társulás évi

költségvetésének egyharmadát jelen-tené. A Bekecs már rég kinőtte Nyá-rádszeredát, s nemcsak Marosmegyében, hanem a Kárpát-meden-cében is letette már a névjegyét. Hamost nem kap segítséget, hogy túl-élje ezt a krízishelyzetet, az eddigikét évtizedes munka teljesen oda-vész – érvelt Nyárádszereda polgár-mestere az egyesület kérése mellett,hozzátéve, hogy idénre már vannaktámogatási ígéretek, de ezt az idő-szakot át kell vészelnie a Bekecsnek.A város tavaly 50 ezer lejjel támo-gatta az egyesületet különböző kul-turális programok fejében, mostpedig 20 ezer lejes támogatás kiuta-lását javasolta Tóth Sándor. Min-

denki tudatában van annak, hogy egyekkora összeg nem oldja meg azegyesület gondjait, de az év elejénmég visszatérnek a kérdésre – ígértékmeg a nyárádmenti polgármesterek.

Az ülés keretében a polgármeste-rek elbúcsúztak a leköszönt Fe-renczi Györgytől, aki 28 éven átvolt folytonosan Nyárádkarácsonközség elöljárója. Az ünnepi pilla-natokban a volt polgármester min-den kollégájának köszönetetmondott az együtt végzett munká-ért, továbbá arra buzdította őket,dolgozzanak kitartóan, minden naptegyenek egy-egy lépést az éppenfolyamatban levő tervek megvaló-sítása érdekében.

Gligor Róbert László

­­­4NÉPÚJSÁG­ _____________________________________________________ AKTUÁLIS­_________________________________________________ 2021.­január­5.,­kedd

Több pénzügyi kérdésről is tárgyalt a közgyűlés, „gyorssegélyt” is kiutalt a Bekecs együttes számára Fotó: Gligor Róbert László

Évértékelő a Nyárádmentén

Elfelejtett ösztöndíjak

A magyar középiskolák 2019-es tantárgyversenyén nyertes diákok informatikából Fotó: archív

(Folytatás az 1. oldalról)

Ferenczi György 28 évi polgármesteri munkaután köszönt el kollégáitól

Page 5: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

Ismét fogadhatják a közönségüketa marosvásárhelyi művészeti intéz-mények. Igaz, a produkciók korlá-tozott számban látogathatók, de –végre! – a publikum immár nemszorul az online tér adta keretekközé. A Maros Művészegyüttes is élta lehetőséggel, és e héten – január8-án, pénteken 19 órától – adja előa Paradicsom kőkertjében című elő-adását.

„Paradicsom kőkertjében… A műsorcímét az egyik legrégebbi karácsonyiének adja, amely csak az archaikus zeneiréteget őrző tájakon maradt fenn. Előadá-sunkban karácsonyi szokásokat elevení-tünk fel, amelyeket táncjelenetekbeágyazunk, ügyelve arra, hogy eredetisé-gük ne sérüljön. A többségében székely-földi hagyományokat, énekeketmegjelenítő műsorban helyet kapnak régi,ma már nem élő szokások, melyeket ar-chív filmek, néprajzi adattárak őriznek.Ilyen az egész magyar nyelvterületen leírtpásztorjáték és ennek egy speciális válto-zata, a rendkívül régies vonásokat őrzőbukovinai székely betlehemezés vagy»csobánolás« is. Helyet kapott a közeliévtizedekben még élő székely mezőségikántálások közül Vajdaszentivány falubólvaló magyar és Szászcsávás faluból valócigány kántálás. A megjelenő betlehem arégi betlehemesek világából az ún. báb-táncoltató betlehemeseket idézi, amelyek-ről marosvásárhelyi leírásokat is jegyez anéprajztudomány.

A műsorban törekedtünk még élő szoká-sokat is bemutatni. Egyik ilyen az udvar-helyszéki kis falu, Kénos karácsony napiregölés szokása, amely az ősi Kárpát-me-dencei regölés hagyomány egyetlen élő re-

gölése, amelyben fiatal házasokat felke-resve termékenységet, gyermekáldást éskarácsonyi boldogságot kívánnak. A másikélő karácsonyi hagyomány Nyárádselyefalu István-napi köszöntő szokása, amely-ben gyönyörű énekekkel keresik fel az Ist-vánokat, valamint az »istványozók«szívéhez közelálló lányos házakat. A rend-kívül gazdag hagyományt a mai napig mű-velik a selyei fiatalok.

Műsorunkban igyekeztünk a keresztényEurópa karácsonyi szokásrendszerébőlazokat a gyöngyszemeket felvonultatni,amelyek a környezetünkben formálódtakki, és sok évszázadon át segítettek abban,hogy szépen, boldogan élhessük meg a ke-resztények legnagyobb ünnepét, a kará-csonyt. Boldog ünnepeket kívánunk!” –írják előadásukról az alkotók.

A produkció rendező-koreográfusaVarga János, énekel Kásler Magda, a

Maros Művészegyüttes zenekarának kísé-retében. Zenekarvezető Moldován HorváthIstván.

Tánckarvezetők: Törzsök Zsuzsánna ésFarkas Sándor Csaba.

A nézők befogadásakor fontos az együt-tes számára a járványügyi protokoll betartása: a helyfoglalás az érkezés sor-rendjében történik, mindannyiunk egész-ségének megőrzése érdekében a szájmaszkviselése is kötelező érvényű, a 37,3 Cel-sius-fok fölötti testhőmérséklettel rendel-kező nézőket pedig nem áll módjukbanbeengedni a nézőtérre. Ugyanakkor felhív-ják a nézők figyelmét, hogy a kötelező tá-volságtartás miatt a helyek számakorlátozott.

Jegyek a helyszínen kaphatók, előzeteshelyfoglalás szükséges a 0757-059-594-estelefonszámon hétköznaponként 9–13 és17–19 óra között. (Knb.)

Ábrám Zoltán a Máramaros megyei Szi-nérváralján született 1963. december 9-én. Azottani parókián nevelkedett, hiszen anyainagyapja és édesapja együttesen közel hat év-tizeden át voltak Németi lelkészei. Szatmár-németiben érettségizett 1982-ben az akkori 5.Számú Ipari Líceumban (ma Kölcsey FerencGimnázium). Szorgalmát és tehetségét jelzi,hogy tanulmányi átlaga 9,91 volt, tízesselérettségizett, és diákkorában összesen hu-szonöt tantárgyversenyen szerepelt, matema-tikából és magyar nyelvből eljutott azországos döntőig.

1983-ban sikeres felvételi vizsgát tett, ésa Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszeré-szeti Intézet általános orvosi karának hall-gatója lett. Már egyetemista évei alatt aGînduri Studenţeşti c. diáklap magyar olda-lának a szerkesztőjeként tevékenykedett,egyúttal a lap fotósa volt. Az egyetemistákfotókörének a tagjaként több kiállításon sze-repeltek fényképei. 1986-ban megalapította,és három éven át irányította a Communitasirodalmi kört, amelynek ez idő alatt – a dik-tatúra nyomása ellenére – több mint ötvenmeghívottja volt az erdélyi értelmiségiekköréből. 1989-ben szerezte meg orvosdok-tori fokozatát.

1991-ben újságírói diplomát is szerzett abudapesti Bálint György Újságíró Iskola bel-politika szakán.

1993-ban Dienes Sándor professzor irányí-tása alatt elkezdte doktori tanulmányait. A he-xavalens króm ipari alkalmazásánakmunkaorvostani kérdéseivel foglalkozó tézi-sét 1998-ban védte meg.

1994-ben közegészségtani és táplálkozás-tani szakorvosi diplomát, majd 1998-banközegészségtanász főorvosi fokozatot szer-zett.

1991 márciusában sikeresen vizsgázott aMarosvásárhelyi Orvosi és GyógyszerészetiEgyetem Közegészségtani Tanszékére,majd az egyetemi ranglétra minden fokátvégigjárva 2006-tól egyetemi tanár, 2009-től tanszékvezető és doktorátusvezető,2020-tól az Orvostudományi Kar dékánhe-lyettese. Megalakulásától fogva tanára aReformátus Egészségügyi Iskolának,amelynek 2004–2008 között tanulmányiigazgatója volt. 2010–2017 között a Sapien-tia Erdélyi Magyar Tudományegyetem óra-adó tanára.

Ösztöndíjas kutatóként több hónapig tevé-kenykedett Budapesten a Kísérleti Orvostu-dományi Kutatóintézetben Vizi E. Szilveszterakadémikus irányítása alatt, a Fodor JózsefOrszágos Közegészségügyi Központban ésmás rangos külföldi intézményekben. Félévet dolgozott és tanult az oxfordi John Rad-cliffe kórházban.

Számos környezeti vizsgálatot, táplálko-zási felmérést, népegészségügyi kutatást vég-

zett. Kiemelt kutatási területe a magyar né-pesség életmódjának és egészségi állapotá-nak, a népesedési kilátásoknak, történelem-egészségtani kérdéseknek a vizsgálata. 2012–2018 között az amerikai Nemzeti Egészség-védelmi Intézet által támogatott nagyszabásúkutatás romániai irányítója, amely romániai,magyarországi és amerikai szakemberekegyüttműködésén alapult, címe: Dohányzás-kutatási képességfejlesztés Romániában. Ahét témában zajló kutatás intervenciós mód-szerek alkalmazására, a dohányzáspolitika be-folyásolására is alkalmat nyújtott. Ennekjegyében került sor 2016-ban a bukaresti or-szágház költségvetési és pénzügyi bizottságá-nak a tanácstermében három kiemelt kutatásitéma ismertetésére és a dohányzás gazdaság-politikai vonatkozásait elemző tanulmánykö-tet bemutatására, valamint 2019 márciusábanegy nemzetközi fórumon való részvételre aCotroceni-palotában.

Tudományos munkásságát 11 szakkönyv,6 egyetemi jegyzet, 8 könyvfejezet, továbbá29 főszerzőként és 68 társszerzőként közöltin extenso közlemény fémjelzi. Nemzetközikonferenciákon 17 dolgozatot mutatott be fő-szerzőként és 36-ot társszerzőként. Hazaikonferenciákon 37 főszerzős és162 társszer-zős dolgozata van.

2006-tól napjainkig 11 kutatási pályázat-nak volt az irányítója. Ezek közül talán a leg-fontosabb az amerikai együttműködésbenzajló dohányzásprevenciós projekt, de fog-

lalkozott az életmódhoz kötődő beteg-ségekkel, a marosvásárhelyi Azomureşkombinátban dolgozó munkásokra hatóirritáló gázok és gőzök egészségkárosítóhatásával, a helyi vízminőség felméré-sével, hogy csak a legfontosabbakat em-lítsem.

A társadalmi kérdések iránt mindigérzékeny Ábrám Zoltán tanulmányoztaa Marosvásárhelyről Magyarországratörténő orvosmigráció több mint fél év-százados történetét, vizsgálta a csángólakosság életmódját és egészségi állapo-tát, valamint a kábítószer-fogyasztásproblémáját.

Oktató-kutató tevékenysége mellettszerteágazó újságírói és közírói, közéletitevékenységet folytat. Számos orvosijellegű, orvostörténelmi írás szerzője na-pilapokban, folyóiratokban. Születési-halálozási évfordulójukon meg-

emlékezett számos orvosegyéniségről. Pub-likációs tevékenysége rendkívül sokoldalú.Könyvei között található szakkönyv, interjú-kötet, településmonográfia, útleírás, emlék-könyv.

Ábrám Zoltán elkötelezett fotográfus.Több csoportos fényképkiállításon szerepelt,ötször szervezett egyéni fotókiállítást: Dél-Afrika fotókban, Nyitott ablak a világra, Ör-mény múlt és jelen, Erdélyi református élet,Periprava.

Közösségi tenniakarását az újságírói, köz-írói ténykedései mellett a civil szervezetek-ben kifejtett munkában éli meg. 2008-tól azEMKE országos alelnöke, az Erdélyi-Mú-zeum Egyesület alapító tagja, egy ideig azOrvostudományi Szakosztály választmányitagja, 1998–2002 között jegyzője. 1998–2005 között az Orvostudományi Értesítő fe-lelős szerkesztője.

Tucatnyi tudományos rendezvény szerve-zője, a marosvásárhelyi Tudományos Diák-köri Konferencia és az EME TudományosÜlésszakok rendszeres résztvevője.

Közegészségtani tudományos, kutatótevé-kenységéért Pro Hygiéne emlékéremmel tün-tették ki, 2017-ben a Genersich Alapítványhatáron túli díjazottja, 2019-ben LencsésGyörgy – Ars Medica díjat kapott.

Ábrám Zoltán életpályája egyértelműen bi-zonyítja, hogy rászolgált a közismerten kima-gasló teljesítményt nyújtó személyeketelismerő Pápai Páriz Ferenc-díjra.

Dr. Szilágyi Tibor

2021.­január­5.,­kedd­­­____________________________________________ KÖZÉLET­–­KULTÚRA­ _______________________________________________ NÉPÚJSÁG­5

Ábrám Zoltán méltatása a Pápai Páriz Ferenc-díjjal való

kitüntetése alkalmából

A Maros Művészegyüttes közelgő előadásárólParadicsom kőkertjében

A Költő visszatér A szoborállító Erdélyi Magyar Közművelő-

dési Egyesület Maros megyei szervezete januárelsején huszadszor helyezte el a „A Költő vissza-tér” feliratú koszorút a 2000. december 16-ánfelavatott marosvásárhelyi Petőfi-szobor talap-zatára, Petőfi Sándor örökkévalósága szellemé-ben.

A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintet-tel idén nyilvános megemlékezésre nem kerültsor. Örvendetes azonban, hogy nemcsak a költőtér vissza évről évre, hanem két évtized után újramagyar polgármestere van a városnak. Bort,búzát, békességet!

Dr.­Ábrám­Zoltán­EMKE-alelnök

Pápai Páriz Ferenc-díj-átadásA székelyudvarhelyi Pápai Páriz Ferenc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000

óta évente emlékéremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat, gyógyszerészeket,akik kiváló szakmai és tudományos tevékenységet fejtettek ki. Tavaly a járványügyi helyzetmiatt többszöri halasztást követően az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerész-tudományi Szakosztályának marosvásárhelyi székhelyén történt az online formában követ-hető díjátadás. Oktatói, kutatói és közéleti munkásságának elismeréséül életműdíjbanrészesült dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár, dékánhelyettes, valamint életműdíjat vett át dr. Domahidi János főorvos. Fiatal kutatói díjban részesült Ferencz Elek gyógyszerész, PhD-hallgató.

Az alábbiakban dr. Szilágyi Tibor professzor, szakosztályi elnök laudációja olvasható.

Page 6: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

­­­6 NÉPÚJSÁG­__________________________________________________ MEZőGAZDASÁG­ _____________________________________________ 2021.­január­5.,­kedd

December 29-én, a járványravaló tekintettel, zártkörű év-záró összejövetelt tartottSzovátán az RMGE Maros,amelyre az egyesület munka-társai, együttműködői, a gaz-dakörök vezetői, polgármes-terek és a szakterületen dol-gozó intézmények képviselőikaptak meghívást. Jelen voltdr. Sándor Tibor László, Magyar-ország bukaresti nagykövet-ségének gazdasági attaséjaés rövid ideig dr. Vass Leventevolt képviselő is.

Fazakas Miklós, az RMGEMaros elnöke beszámolója előtt tol-mácsolta dr. Torda Márta, a ma-gyarországi Agrárminisztériumnemzetközi és Kárpát-medenceikapcsolatok főosztálya vezetőjéneküzenetét, aki a járvány miatt nemtudott jelen lenni a rendezvényen. Aszervezetnek címzett levélben egye-bek mellett az állt, hogy a Kárpát-medencei gazdaközösségek a jövőfenntartható társadalmának azalapja olyan értékek mentén, mint aszeretet, a gondoskodás és az egy-más iránti kötelezettségvállalás.2020-at Magyarország kormánya anemzeti összetartozás évének nyil-vánította, 2020. június 4-én pedig aszétszakítás 100. évfordulójára em-lékeztünk. A minisztérium nyolctárgyalótermét a trianoni diktátum-mal külhonba került, egyet pediganyaországi, a magyar történelemszempontjából meghatározó város-ról neveztek el, ezek: Kolozsvár,Székelyudvarhely, Kassa, Pozsony,Lendva, Beregszász, Szabadka, Kó-rógy és Sopron. Szintén a nemzetiösszetartozás éve alkalmából fotó-pályázatot hirdetett a szaktárca, abeküldött képekből százat a főlép-csőházban kiállítottak, és fotóalbumis készült 100 év – 100 kép címmel.Az albumba az RMGE Marostól 16képet választottak ki.

A járvány miatt átrendeződtekugyan a kapcsolatok, de a lehetősé-gekhez mérten a közös szakmaiprogramokat fenntartotta a szak-tárca. Folytatódott a 2018-ban elin-dított falugazdászprogram, az ehhezszükséges anyagi forrásokat előte-remtette a minisztérium. Csatlakoz-tak a Magyarországon több éve

sikeresen működő Vándorbölcsőmozgalomhoz is, így a külhoni civilszervezeteken keresztül számos me-zőgazdaságból élő családnak tudtakbölcsőt adományozni. Továbbra iseljuttatták a szervezetekhez a Ma-gyarországon megjelenő szaklapo-kat.

„Úgy gondolom, a Kárpát-me-dence egységében az egyik fontospillér a gazdaság és az agrárium fel-lendítése. A gazdák számára a jövőa közösségi gazdálkodásban van,amely egyfelől összeszervezi azegyéni termelői kapacitásokat,másfelől a piacon képes megfelelőalkuerőt felmutatni mind az inputoldalon, mind az értékesítést te-kintve. A gazdálkodók a közösség-alapú gazdálkodás keretében,szövetkezetek létrehozásával ma-gasabb hozzáadott értékű agrárter-mékeket állíthatnak elő, ésjuttathatnak piacra.” Ezért is leve-lében a főosztályvezető asszony aszövetkezés fontosságát hangsú-lyozta. Végül Wass Albert követ-kező szavaival kívánt boldog újesztendőt a jelenlevőknek: „Az életfontos dolgai nem azok, amiket ál-talában fontosaknak tartunk. Pénz,pálya, haladás, siker, munka: haarról van szó, hogy megtaláljukmagunkat ebben a világban s érde-mesnek ítéljük benne a létezést,akkor ezek mind nagyon aprócskadolgok. Az érzések és a hangulatoka fontosak, melyek lelkünket színe-

zik s a lelkünkön keresztül a világotis, melyben élünk.”

Az együttműködés fontosságáthangsúlyozta rövid beszédében dr. Sándor Tibor László, Magyaror-szág bukaresti nagykövetségénekgazdasági attaséja is, aki megkö-szönte a gazdáknak, hogy a járványmiatti nehéz évben kitartottak, hely-tálltak és végezték a társadalomszámára oly fontos munkát.

Annak ellenére, hogy valóbansok számítást, tervet keresztülhúzotta koronavírus-járvány, 2020-ban isgazdag volt a szervezet tevékeny-sége – mondta többek között beszá-

molójában Fazakas Miklós, azRMGE Maros elnöke. Majd néhá-nyat felsorolt. Többek között meg-említette a Szülőföldön okosan!jelmondatú programot, amelynekkeretében a falugazdászok 18 tele-pülésen tartottak szakmai felkészí-tőket. Az RMGE Maros képviselőijelen voltak a budapesti Agro Mashszakkiállításon. A Sapientia EMTEkertészeti tanszékével közösen azédesburgonya termesztéséről tartot-tak gyakorlattal egybekötött kép-zést. Csíkfalván a tavaszimunkálatokról, a gyümölcsfák met-széséről tartottak előadást. Háromhelyszínen méhészeti tanfolyam isvolt. A silócirok termesztéséről többmint 20 gazdát érintő gyakorlatiképzést tartottak. Volt aratóünnepFintaházán, szakmai tájékoztató akombájn beállításáról, a len szak-szerű aratásáról, és folytatódtak afelnőttképző (méhészet, zöldség-,gyümölcstermesztés, állattenyész-tés) tanfolyamok is. A szervezet fo-tópályázatot hirdetett, amelyre 34pályázó 103 képet küldött be. Meg-újult külsővel újraindították azegyesület honlapját.

Segítették a tagokat, és nem csaka Pro Economica Alapítvány általmeghirdetett pályázatok lebonyolí-tásában. 827 pályázatot írtak, ami-ből 811 nyertes volt, az említettalapítvány által kért zálogjogbe-jegyzésben is közvetítettek. Decem-berben 597 olyan gazdánál tartottakhelyszíni ellenőrzést, akik sikeresenpályáztak valamilyen mezőgazda-sági eszköz, munkagép, traktor be-szerzésében.

A kül- és belkapcsolati munkát il-letően megtudtuk, hogy hét alka-lommal hívták meg a szervezetképviselőit az ország legnagyobbszakmai szövetsége, a LAPAR ta-lálkozóira. Részt vettek Temerinbenborversenyen, Budapesten a búza-és árpanapon, a 29. Farmer-Exponemzetközi, mezőgazdasági és élel-miszeripari szakkiállításon, a ZGRaiffeisen Technik – mezőgazda-sági gépeket forgalmazó cég – gya-korlati bemutatóján. A tavaly csak amintákat küldhették el a hagyomá-nyosan megszervezett szatymazibor- és paprikamustrára, és az ösz-szes érmes (egy ezüst-, hárombronz-) lett.

Sikerült megtartani a Bekecs-tetőn a kilencedik gazdanapot, aholtíz – a szakterületen kiválóan tevé-kenykedő – személynek átadták aPro Agricultura Transilvaniae díjat.

Az RMGE Maros is csatlakozotta Magyarok kenyere programhoz,amelyben Magyarországról, illetvea Kárpát-medence magyarlakta te-

lepülésein gazdálkodók ajánlanakfel búzát rászoruló gyermekeket se-gítő szervezeteknek. A marosi szer-vezet 28 településen szervezte mega gyűjtést, és a Bekecs-tetőn ünnep-ségen öntötték össze az adományt.A 28 helységből 690 személy/csa-lád adományozott mintegy 20.000kg búzát, 14.000 lej, 1.100.000 fo-rint értékben. Emellett 12 kg méz isgyűlt. Az adomány különböző szo-ciális intézményekhez került. Végüldecemberben a Sapientia EMTEkertészmérnöki és tájépítész karávalhat diákot tíz hónapon keresztül ta-nulmányi ösztöndíjban részesítet-tek.

Fazakas Miklós felvázolta a jö-vőbeni terveket. Mindamellett,hogy az említett tevékenységeketfolytatják, lépéseket szeretnénektenni a gazdák terményeinek értéke-sítése terén. Fel szeretnék lendítenia Maros Gazda Kft.-t, nemsokárabevezetik a tagkártyát, amelynek tu-lajdonosa a partnercégektől kedvez-ményesen vásárolhat mezőgaz-dasági inputokat.

Bevezetnék hivatalosan a MarosiTermék (Produs Mureşean) nevűtájjelegű eredetvédelmet, ami segítia termelőket abban, hogy értékesít-sék mezőgazdasági, élelmiszeriparicikkeiket. Úgy tűnik, végleg rende-ződik a székház helyzete, és nagy-szabású felújítást terveznek.Továbbra is erősítenék a szakmaiinformációs hálózatot, mert csak azinformációkkal napirenden levő,szakmailag jól felkészült gazdáktudnak helytállni, és építhetnek ver-senyképes gazdaságot – mondta azelnök, hozzátéve, hogy a szervezetebben kínál partnerkapcsolatot ésvállal kül- és belföldi képviseletet,közvetítő szerepet a szakma és adöntéshozók között.

Évzáró az RMGE Marosnál A járványban helytálltak a gazdák

Vajda György

Fotók: Ábrahám Szilárd

Fazakas Miklós

dr. Sándor Tibor László

Page 7: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

2021.­január­5.,­kedd­­­___________________________________________________ SPORT­_______________________________________________________ NÉPÚJSÁG­7

Hosszabb interjút adott a magyarlabdarúgó-válogatott szövetségi ka-pitánya a Kossuth Rádiónak az el-múlt év utolsó napjaiban, amelybenbetekintést biztosított az idei terve-ibe és elképzeléseibe. Marco Rossibeszélt a többi között arról, mikéntmaradhat Szalai Ádám a nemzetiegyüttes csapatkapitánya, van-eesélye Dzsudzsák Balázsnak vissza-térni a válogatottba mint a Debre-cen játékosa, vagy hogy mit gondolaz Európa-bajnoki és a világbajnokiselejtezős ellenfelekről.

Marco Rossi szövetségi kapitányazt javasolja a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának,hogy keressen magának új klubcsa-patot. Szalai Ádámra ugyanis amostani szezonban előbb szakmaiokok, majd a klubvezetéssel zajlottvitája, végül térdsérülés miatt nemszámítanak a német FSV Mainz 05csapatánál, ezért a Bundesligábannem is lépett pályára, csupán kétNémet Kupa-meccsen kapott lehe-

tőséget csereként. „Szalai olyan ve-zéregyéniség, amilyen nincs mégegy a válogatottban. Épüljön fel,aztán játszania kell! Bármennyire isbízom benne, nem hívhatom meg a

válogatottba, ha nem játszik, hanincs megfelelő fizikai állapotban!”– fogalmazott az olasz szakvezető.

Az 56 éves szakember megerősí-tette, hogy bár több korábbi váloga-

tott játékos, így Dzsudzsák Balázs,Korhut Mihály, Pátkai Máté és Feczesin Róbert is az NB II-ben fut-ballozik, a másodosztályból nemfog játékost behívni a keretébe, azaznekik nincs esélyük szerepelni anyári Európa-bajnokságon. „Én tisz-teletben tartom a játékosok döntését,nekik is tiszteletben kell tartaniuk azenyémet. Az NB II-ből senki nemlesz válogatott, mert ez a bajnokságnemzetközi szinten nem versenyké-pes. Nem gondolhatjuk, hogy azAjka, Nyíregyháza vagy Haladás el-leni mérkőzés megfelelően felkészítarra, hogy valaki Lengyelország,Franciaország vagy Portugália ellenlépjen pályára” – mondta Rossi.

Az Eb-csoportról Rossi kifejtette,hogy a mostani négyes sokkal erő-sebb, mint a 2016-os volt. Ezt azzalindokolta, hogy a világbajnok fran-cia csapat második, a címvédő por-tugál pedig ötödik a nemzetköziszövetség (FIFA) világranglistáján,de ő a német együttest is a legjobbtíz közé sorolja a világon.

„Papíron teljességgel lehetetlen atovábbjutás, mégis korrekt és

komplett módon kell lejátszani ameccseket, nem szabad letérnünkaz utunkról. Hinnünk kell abban,hogy akár meg is csinálhatjuk! Nemúgy fogunk kimenni a pályára, hogyveszíteni fogunk, hanem hogynyerni akarunk. Még akkor is, ha azesélyünk egy az ezerhez. Ha veszí-tünk, akkor úgy veszítsünk, hogyemelt fővel jöhessünk le a pályáról”– mondta Rossi.

A világbajnoki selejtezőcsoportriválisai közül az angol gárdát azEb-riválisokkal azonos szintűneknevezte, ugyanakkor a lengyel csa-pat ellen szerinte nyíltabb párharclehet, mert hasonló erősségűnektartja, mint amilyen a Nemzetek Li-gájában ősszel megelőzött orosz,szerb és török gárda volt.

„A tavaly novemberben Wales-ben elveszített Eb-selejtező után újidőszámítás kezdődött, ott teljesenszétestünk a második félidőre, mo-mentumunk sem volt. Elsősorban ajátékosok hozzáállása változott megaz idei évre, ezt kell megtartani” –mondta az őszi menetelés kulcsárólRossi.

Rossi: „Nem szabad letérnünk az utunkról!”

Lehet-e 2021 a marosvásárhelyi labdarú-gás újjászületésének éve, feltételezve, hogyrövid időn belül a járvány miatti korlátozásokmegszűnnek? Ennek a témának próbálunkutánajárni.

2020 nem csak a koronavírus, hanem amarosvásárhelyi labdarúgás abszolút mély-pontjának éve is. Ebben az esztendőben a vá-rosban egyetlen hivataloslabdarúgó-mérkőzést sem játszottak! Persze,ebben a járvány is közrejátszott, hiszen min-den ifjúsági bajnokság szünetelt, valamint azamatőr felnőttbajnokságok is, de ha ez nincsígy, akkor is nagyon kevés lett volna a fel-nőttmérkőzés. Jelenleg ugyanis egyetlen fel-nőttcsapatot működtető aktív klub van avárosban: a 4. ligás Atletic, amelyet néhányéve Mezőrücsről költöztettek Marosvásár-helyre. A csapat teljesen amatőr alapokonműködik, sem anyagi, sem szervezeti hátterenem teszi a feljutás potenciális várományo-sává.

A megyeszékhelyen azonban talán ennéltöbbet szeretnének a sportkedvelők, ha jelen-leg nem is lehet reménykedni abban, hogyegy élvonalbeli csapat mellett tíz további amegyei szintű bajnokságban szerepeljen, ésmég egy 16 csapatos városi bajnokság is mű-ködjön, mint ahogy ez nem is olyan régen,negyven-ötven éve még a mindennapok részevolt.

2008-ban kampánytémának számított apolgármester-választáson egy csapat legalábba 2. liga szintjén, miután a hadsereg által mű-ködtetett ASA, amely a 3. liga szintjéig küz-dötte le magát, kimúlt a katonai csapatokmegszüntetése következtében. A témát azRMDSZ jelöltje kezdeményezte, ám ezthamar átvette az újrázni készülő Dorin Floreais, aki mellé abban az időben csatlakozottClaudiu Maior, a későbbi városvezető tan-dem sportért felelős tagja. Gyorsan megvá-sárolták Nagyszentmiklós helyét a 2. ligában(a szabály akkoriban még lehetővé tette ezt,ma már megvalósíthatatlan lenne), és létre-hozták a FCM-t. Ez a klub lett aztán a maros-vásárhelyi labdarúgás zászlóvivője akövetkező tíz évben, néhány jelentős sikerrel,bajnoki ezüstéremmel, román Szuperkupa-győzelemmel, európai kupaszerepléssel. (Azkülön elemzés témája lehetne, hogy miként,milyen megkérdőjelezhető anyagi háttérrel ésmenedzseléssel, de ez nem ennek a cikkneka tárgya.)

Miután a FCM-ből lett új ASA is csődbejutott, a CSM révén volt egy újabb próbálko-zás, de a 3. ligába feljutott csapat már nemiratkozott be a bajnokságba a korábbi polgár-mester és a városi tanács közötti politikaipatthelyzet miatt. Itt állunk most, új városve-zetéssel, a vele elvileg azonos hullámhosszonrezonáló városi tanáccsal, ám továbbra is fel-nőtt-labdarúgócsapat nélkül, amelynek a fel-építése amúgy sem lehetséges egyszerűujjcsettintésre.

Az új polgármesterrel novemberben készí-tett interjúnkban a labdarúgásról Soós Zoltánazt mondta: „Közös konstrukcióban gondol-kodunk. Nem titok, hogy voltak és lesznekegyeztetések a Puskás Akadémiával, szeret-nénk, hogy a marosvásárhelyi futball vissza-kerüljön arra helyre, amely megilleti. (…)Integrálnánk valamennyi városi sportklubot,amely labdarúgással foglalkozik, az MSE-tőlkezdve a Vulturii-ig vagy a Kinderig. A Vá-rosi Sportklub elsősorban a 16 év fölötti korosztállyal foglalkozna. Én azt szeretném,hogy egyetlen élcsapat legyen a városban, hi-szen többet nem lehet eltartani, és abbanbízom, hogy ennek a mandátumnak a végéremár legalább a 2. ligában lesz Marosvásár-hely.”

Hogyan is működne ez azonban a gyakor-latban? Valóban a Puskás Akadémáról vanszó, vagy a Székelyföld Labdarúgó-akadé-miáról, amely előbbihez tartozik ugyan, deönállóan dolgozza ki erdélyi stratégiáját?Ennek részeként hamarosan megépül Maros-szentgyörgyön, a megyeszékhely közvetlenszomszédságában az akadémia sportbázisa,amely edzési lehetőséget biztosít majd szá-mos gyereknek, annak az integrált rendszer-nek a részeként, amelyet a polgármester isemlegetett. Ne legyenek azonban illúzióinkarról, hogy a pályákhoz akadálytalanul hoz-záfér mindenki, hiszen az SZLA csakis azo-kat engedi majd oda, akik megfelelnek afeltételeinek. Ennek pedig része, hogy azSZLA nem támogatja a felnőttcsapatokat azFK Csíkszereda kivételével, amúgy pedig akihelyezett központokban az utánpótlás-ne-velés legnagyobb tehetségeit Csíkszeredábagyűjti össze. Ha pedig Marosvásárhely beta-gozódik ebbe a rendszerbe, minden esélyemegvan arra, hogy labdarúgásban Csíksze-reda függelékévé váljék. Vajon hányan sze-retnék ezt? Vajon nem önállóutánpótlás-nevelésre van szükségünk, amelya város zászlóscsapatának neveli a tehetsége-ket, akárhogyan is nevezzük ezt a csapatot?

Amúgy pedig hogyan is működne a város-ban működő „valamennyi klub integrálása”,hiszen ezek önálló, egymással versengő en-titások, saját politikával, érdekekkel, háttér-rel? A sportágat pedig éppen ezek versengésevinné előre, nem az integrálása, azonos esé-lyek biztosításával.

És eddig a gyerek- és ifjúsági fociról be-széltünk, hogyan lesz ebből felnőttcsapat tízéven belül a 2. ligában? A válasz egyszerű:sehonnan…

Hogy a városban egyetlen élcsapatra vanszükség, maradéktalanul egyetérthetünk Soós

Zoltánnal, de honnan bukkanjon fel ez a csa-pat? Ha nincs a városi költségvetésben annyipénz, hogy egy legalább félprofi labdarú-gócsapatot működtessen, mit támogathatnakmajd az esetleges szponzorok, amely a fel-jebb lépést lehetővé teszi?

A modellt Sepsiszentgyörgy adja, DiószegiLászló példája révén. Diószegi tíz év alattvitte az 5. ligából az élvonalba a Sepsi OSK-t. Előbb saját pénzéből támogatta, aztán magamellé gyűjtötte a támogatókat, és – a Szé-kelyföld Labdarúgó-akadémiától teljesenfüggetlenül – magyarországi forrásokhoz ishozzájutott. Ehhez azonban a jó értelembenvett fanatizmusára is szükség volt, egy pilla-natig sem hagyta magára a csapatot, ma ismindenben támogatja az adminisztratív éstechnikai stábot, a játékosokat, és nincsmeccs, amelyet kihagyna, akár hazai pályán,akár idegenben.

A gazda szeme hizlalja a jószágot, ez pediga Sepsi OSK-ra hatványozottan igaz.

Nos, amíg nem lesz Marosvásárhelyen isegy hasonlóan elkötelezett focikedvelő,amelynek nemcsak pénze, de kiváló kapcso-latai is vannak, hasonló eredményre alighalehet számítani. Anélkül, hogy Soós Zoltánjó szándékát kétségbe vonnánk, nem ő az amegszállott futballrajongó városvezető, akiezt képes megtenni.

Amúgy pedig 2021 legfeljebb a csapatmegalakulásának lehet az éve, amely jó eset-ben a 4. ligába iratkozhat be. És ha 2022 nya-rán sikerül is feljutnia a harmadosztályba,akkor is elvesztegettünk két teljes évet, éscsak innen kezdődhet a gondolkodás a ho-gyan továbbról.

Ha pedig meg is lesz mindez, hol van mégMarosvásárhely labdarúgásának alapja, az alakosságarányosan számolva minimum öt-hat magánklub, amely ama bizonyos piramisalapját adja? Nem lehet ugyanis utánpótlás-nevelést eredményesen végezni, ha a 16-17évet betöltött fiatal labdarúgók számára, akiknincsenek még azon a szinten, hogy a legma-gasabb osztályokat megcélozzák, nincs lehe-tőség arra, hogy folytassák kedvencsportjukat.

Marosvásárhely labdarúgásának szétve-rése gyors és „eredményes” volt. Visszaépí-tése hosszadalmas és keserves feladat lesz.Persze, csak akkor, ha tényleg azt akarjuk,hogy Bölöni, Hajnal, Fazakas, Fánics és atöbbiek városában ne szoruljon végleg a pe-rifériára a világ legnépszerűbb sportága. Ámjelenleg inkább a címben is megfogalmazottkérdőjelek erősebbek.

Labdarúgás? Marosvásárhelyen?

Fotó: Index

Sepsiszentgyörgy lehet a követendő példa cikkünk szerzője szerint Fotó: Puskás AFC

Bálint Zsombor

1168.Szerkeszti:­Farczádi­Attila

Page 8: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

88 NÉPÚJSÁG ______________________________________________________ SPORT ___________________________________________________ 2021. január 5., kedd

Nem szünetelt a két ünnep kö-zötti periódusban sem a férfikosár-labda országos liga, amely újabbbuboréktornákat szervezett háromhelyszínen. Galac és Zsilvásárhelyvolt szabadnapos ezúttal, és mostsem volt a fertőzések miatt kima-radó csapat, így az egyetlen esetKonstanca maradt, még az első tor-náról.

A legnagyobb érdeklődés aNagyszeben – Nagyvárad mérkő-zést övezte, hiszen a bajnoki címrepályázó klubokról van szó, amelyekjól kezdték a bajnokságot, csupánNagyszeben botlott egyszer. Ezúttala szebeniek kihasználták a hazaipálya előnyét (ha lehet egyáltalánilyenről beszélni, amikor nincseneknézők a teremben), így pedig mostmár Nagyváradnak is van egy vere-sége. Három buboréktorna után Ko-lozsvár maradt az egyetlen hibátlancsapat, mégsem vezeti a rangsort,mert egy mérkőzéssel kevesebbet

játszott, mint Nagyszeben, így érte-lemszerűen egy ponttal kevesebbetis gyűjtött, mint riválisa.

A rangsort amúgy jelentős mér-tékben befolyásolja, hogy egyesektöbbször, mások kevesebbszer mér-kőztek. Négy klub van, amely leját-szotta mind a hét lehetségestalálkozóját, azonban ugyanannyi

klub csupán 4-4 meccsen léphetettpályára.

Ha a tabella alsó felét nézzük, ittKonstanca az egyetlen nyeretlencsapat, de ezt befolyásolhatja, hogyközvetlenül a karantén után, megfe-lelő felkészülés nélkül lépett pá-lyára két egymás utáni tornán.Egy-egy győzelme Csíkszeredának,

Zsilvásárhelynek és Galacnak van.Vélhetően innen kerül majd ki az akét csapat, amely osztályozót vív azidény végén az 1. liga első két he-lyezettjével, amelyek között remé-nyeink szerint a MarosvásárhelyiCSU Medicina is ott lehet.

A férfikosárlabda Nemzeti Ligaszerdán és csütörtökön folytatódika 4. buboréktornával. A helyszínekVoluntari, Craiova és ismét Nagy-szeben. Ezúttal a Kolozsvári U-BT-n és a Bukaresti Steauán a sor, hogyszünetet tartsanak.

Meglepetések a második buboréktornán

A szombaton tartott dzsiddai prológgal elkezdődött a Dakar-rali, amelyen to-vábbi 12 gyorsasági szakaszon, január 15-ig versenyeznek Szaúd-Arábiában többkategória képviselői a világ legnehezebbnek tartott tereprali-viadalán.

A mezőnyben vannak magyarok is. A szatmárnémeti Gyenes Emánuel az Au-tonet Motorcyle Team csapat képviseletében a szervizcsapat nélkül induló pilóták(Malle Moto) kategóriájában indult. Szalay Balázs és Bunkoczi László az OpelDakar Team színeiben nevezett az autósok között egy Opel Grandland X-szel,míg a kamionosok rajtlistáján szerepel a Fazekas Károly, Horn Albert Péter, Csá-kány Péter trió is egy Scaniával. Darázsi Zsolt a Thierry Pacquelet, Geoffrey Thal-gott francia navigátor-szerelő párossal kiegészülve indult a kamionosok viadalánegy MAN-nal.

A Dakar-rali hivatalos honlapja szerint az útvonal teljes egészében megújult atavalyi versenyhez képest, a mezőnynek a prológgal együtt összesen 7658 kilo-métert kell megtennie, hogy aztán január 15-én célba érjen Dzsiddában.

A viadal egyetlen pihenőnapját január 9-én tartják, a leghosszabb gyorsaságiszakaszt pedig január 14-én, egy nappal a célba érkezés előtt rendezik, ennek során511 kilométert kell majd megtenniük a résztvevőknek.

Az autósoknál rajthoz állt a címvédő Carlos Sainz, Lucas Cruz páros a gyáriMini csapat versenyautójával, de ott van a mezőnyben többek között a 13-szorosDakar-győztes Stéphane Peterhansel (Mini), valamint a kilencszeres ralivilágbaj-nok Sébastien Loeb (Mini) is. A motorosoknál szintén részt vesz a viadalon a cím-védő Ricky Brabec, aki 2020 januárjában az első amerikai Dakar-győztes lett. Akétkerekűek mezőnyében a 2016-ban és 2019-ben is diadalmaskodó ausztrál TobyPrice szintén indul.

A Dakar-ralit 1979-ben rendezték meg először, Párizs és a névadó szenegáli fő-város között, utána viszont Európán és Afrikán kívül is több országban került rásor, nemegyszer volt már Dél-Amerika a helyszín, a 2020-as viadalt pedig a mos-tani házigazda, Szaúd-Arábia rendezte.

EredményjelzőDakar-rali, prológ (Dzsidda, 11 km):* autó: 1. N. al-Attijah (Toyota) 5:48 perc, 2. B. Baragwanath (Century) azonos

idővel. 3. J. al-Radzsi (Toyota) +0:08, ...52. Szalay B. (Opel Dakar Team) +1:38* motor: 1. R. Brabec (Monster Energy Honda) 6:01 perc, 2. J. Barreda Bort

(Monster Energy Honda) +0:06, 3. D. Sanders (KTM) +0:13 mp, ...33. GyenesE. (Autonet Motorcycle Team) +1:03Dakar-rali, 1. szakasz (Dzsidda–Bisha, 277 km):* autó: 1. C. Sainz (X-Raid Mini) 3.05:56 óra, 2. S. Peterhansel (X-Raid Mini)

+0:25, 3. M. Prokop (Orlen Team) +3:18* motor: 1. T. Price (Red Bull KTM) 3.18:26, 2. K. Benavides (Monster Energy

Honda Team) +0:31, 3. M. Walkner (Red Bull KTM) +0:32, ...34. Gyenes E. (Au-tonet Motorcycle Team) +41:54Dakar-rali, 2. szakasz (Bisha–Wadi Ad-Dawasir, 457 km):* autó: 1. N. al-Attijah (Toyota) 4.03:14 óra, 2. S. Peterhansel (X-Raid Mini)

+2:35, 3. C. Sainz (X-Raid Mini) +9:17* motor: 1. J. Barreda Bort (Monster Energy Honda) 4.17:56 óra, 2. R. Brabec

(Monster Energy Honda) +3:55, 3. P. Quintanilla (Rockstar Energy Husqvarna)+6:02, …35. Gyenes E. (Autonet Motorcycle Team) +39:23

Szalai Balázsék műszaki hiba miatt mért idő nélkül fejezték be az 1. szakaszt.

Elkezdődött a Dakar-rali

A férfiaknál a teniszező Fucsovics Márton, valaminta labdarúgó Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik, anőknél az úszó Kapás Boglárka, a cselgáncsozó Kara-kas Hedvig és a tornász Kovács Zsófia került a legjobbhárom közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének(MSÚSZ) 63. alkalommal kiírt Év Sportolója-szava-zásán.

A díjátadót január 11-én, a koronavírus-járványmiatt nézők nélkül tartják meg a Nemzeti Színházbankialakított stúdióban. Az előre felvett elemekből össze-vágott 90 perces adás romániai idő szerint 20.45 órátóllesz látható az M4 Sporton.

A szombati online sajtótájékoztatón az MSÚSZ el-nöke, Szöllősi György jelentette be a kategóriák elsőhárom jelöltjét. Elmondta, a gálát nézők nélkül, előrefelvéve rendezik meg, és igyekeznek a találkozások ésa fizikai kontaktok számát minimalizálni. Így a sztár-vendégek is csak videóüzenetek, bejelentkezések for-májában lesznek láthatóak, köztük a román színekbenötszörös olimpiai bajnok, jelenleg az Egyesült Álla-mokban élő tornász, Nadia Comăneci. „Idén is átadjáka MSÚSZ Életműdíját, és a Magyar Labdarúgó-szö-vetség kérésére ezúttal nem lesznek külön labdarúgó-kategóriák, így a futballistáknak is az abszolútkategóriába kell megméretniük magukat” – tette hozzá.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a MagyarSakkszövetség elnöke – egyben a gála kreatív produ-cere –, Szabó László elmondta, mivel a koronavírus-járvány miatt az idén nagyon kevés eseménytrendeztek a fogyatékos sportolóknak, ezúttal csak egyközös kategóriában hirdetnek győztest, a férfiakat, anőket együtt díjazzák, a csapatoknál ezúttal nem lesznyertes.

Az M4 Sport csatornaigazgatója, Székely Dávid be-jelentette: a gála műsorvezetője Berkesi Judit lesz.

Nadia Comăneci lesz a magyar Év Sportolója gála 2020

egyik sztárvendége

Bálint Zsombor EredményjelzőFérfikosárlabda Nemzeti Liga, 3. buboréktorna:* Craiova: SCM U Craiova – Konstancai Athletic Neptun 69:61, Bu-karesti Dinamo – CSO Voluntari 66:77, Konstanca – Dinamo 54:79,Voluntari – Craiova 85:64.* Focșani: Csíkszeredai VSKC – Bukaresti Steaua 53:70, CSM Focșani– Kolozsvári U-BT 51:82, Kolozsvár – Csíkszereda 103:70, 67-80, Steaua – Focșani 80:64.* Nagyszeben: Temesvári SCM – FC Argeș Pitești 73:78, NagyváradiCSM – Nagyszebeni CSU 87:91, Pitești – Nagyvárad 65:71, Nagy-szeben – Temesvár 92:58.A bajnokság állása: 1. Nagyszeben 13 pont (6/1), 2. Kolozsvár 12 (6/0),3. Pitești 11 (4/3), 4. Steaua 10 (4/2), 5. Voluntari 10 (4/2), 6. Nagyvá-rad 9 (4/1), 7. Focșani 9 (2/5), 8. Csíkszereda 8 (1/6), 9. Temesvár 7(2/3), 10. Galac 6 (1/4), 11. Zsilvásárhely 6 (1/4), 12. Dinamo 6 (2/2),13. Craiova 6 (2/2), 14. Konstanca 4 (0/4).

A hármas listák (ábécésorrendben):* férfiak: Fucsovics Márton (tenisz), Gu-lácsi Péter (labdarúgás), Szoboszlai Do-minik (labdarúgás)* nők: Kapás Boglárka (úszás), KarakasHedvig (cselgáncs), Kovács Zsófia(torna)* csapat: Ferencváros labdarúgócsapata,férfilabdarúgó-válogatott, férfivízilabda-válogatott* csapat (egyéni sportágak csapatver-senyeiben): Babos Tímea, Kristina Mla-denovic (tenisz), férfitenisz-válogatott,női tornászválogatott* edző: Märcz Tamás (férfi vízilabda-vá-logatott), Szerhij Rebrov (Ferencvároslabdarúgócsapata), Marco Rossi (férfi-labdarúgó-válogatott)* fogyatékos sportolók (összevont díj):Berente Judit (szervátültetett sífutó, sí-lövő), Kiss Péter Pál (parakajakos), Os-váth Richárd (kerekes székes vívó)* az év sportpillanata: Szoboszlai Do-miniknek az Izland elleni Eb-pótselejteződöntőjében lőtt győztes gólja; Valter At-tila országúti kerékpáros véghajrája a Ké-kestetőn, amellyel megnyerte a Tour deHongrie utolsó szakaszát és vele az összetett versenyt is; Vogel Soma védése,amikor a vízilabda-Európa-bajnokságdöntőjének büntetőpárbajában hárítottaGranados lövését, ezzel 21 év elteltévelújra kontinensbajnok lett a magyar férfi-válogatott

A legnagyobb érdeklődés a Nagyszeben – Nagyvárad mérkőzést övezte, hiszen a bajnoki címrepályázó klubokról van szó Fotó: a Nagyszebeni CSU közösségi oldala

Fotó: a verseny honlapja

A román színekben ötszörös olimpiai bajnokot is láthatjuk majd a díjkiosztó ünnepség alkalmával Fotó: Realitatea Sportivă

Page 9: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

2021.­január­5.,­kedd­__________________________________________________ KÖZÉLET______________________________________________________ NÉPÚJSÁG­9

A jó vezető kulcsfontosságúminden szervezet életében,legyen az kereskedelmi vagynonprofit irányultságú. A ve-zetőnek nem az a szerepe,hogy egyszerűen irányítsa azembereket, hanem hogy mo-tiválja, ösztönözze és vezesseőket, hogy együtt érjék el akitűzött célt. Ezért fontos,hogy milyen vezető irányítjaaz adott szervezetet.

Decemberben nemcsak új képvi-selők és szenátorok foglalhatták ela helyüket a parlamentben, azMMDSZ-nek is új elnöke lett. Ter-mészetesen a két választásnaksemmi köze nincs egymáshoz.

Összeállításunkban Marton Lász-lót, az MMDSZ leköszönő, tiszte-letbeli elnökét és Varga Lászlóújdonsült elnököt kérdeztük.

Marton László: Az emlékeketmagammal viszem

– Hogyan élted meg az elnökiéveidet?

– Ha egy szóban kellene össze-foglalnom az elmúlt 2 és fél évet,ameddig a Marosvásárhelyi MagyarDiákszövetség elnöki tisztségét be-töltöttem, azt mondanám, hogy ta-nulságos volt. Mindenképpen voltnehézség. Amikor megválasztottakdiákszövetségi elnöknek, aMOGYE-ügy új kezdete zajlott,emiatt pedig nagyon sok nehéz-ségbe ütköztünk az első egy-másfélévben. Egy fél évre ezt követőenpedig megérkezett a koronavírus-járvány. Tehát elmondhatom, hogytényleg nagy horderejű problémák-kal kellett szembenéznem és azMMDSZ-nek is. Azonban szerin-tem többnyire sikerült helytállni. Aproblémák ellenére is élménydúsidőszakot tudhatunk magunk mö-gött, rengeteg rendezvényünk volt,nagyon sok embert ismertem megezek révén, és számos projektet vit-tünk véghez. Az az érzés, amikor azötlettől eljutunk a sikeres megvaló-sításig, számomra felbecsülhetetlen.Rengeteg jó emléket viszek ma-gammal.

– Melyek azok vagy melyik az amegvalósítás, amelyikre a legbüsz-kébb vagy?

– Konkrétan nem tudnék kie-melni egyet sem, hiszen ezek kü-lönböznek. Azonban megemlítenék

párat, amelyek számomra kimon-dottan kedvesek. Az egyik az, hogya külügyi kapcsolatainkat sikerültnagymértékben bővítenünk. Szoroskapcsolatban állunk a HÖOK-kal,ez a Kárpát-medencei magyar diák-szövetséget összefogó, budapestiszékhelyű szervezet. A pozsonyi éskolozsvári orvostanhallgatókkal isjó kapcsolatot ápolunk, ahogyan amagyarországi egyetemek orvos-tanhallgatóival, illetve ezen intéz-mények hallgatói önkormány-zataival is. Ami még úgymond azén időmben indult el, az a diákszö-vetség úgynevezett kinézeténekfrissítése. Ezen belül elindítottunkegy brandingkampányt, különbözőpromotálási anyagokat gyártottunka szervezet logójával, illetve meg-említeném a december végén kike-rülő új weboldalunkat is, ahol egysokkal fiatalosabb koncepcióvalpróbálunk minél több diákot Ma-rosvásárhelyre csábítani. Emellett adiákszövetség működése az elmúlt2 és fél év alatt átállt a szakosztály-szerű rendszerre, ennek következté-ben színesítettük a rendezvény-palettánkat, sokkal több diáknak tud-tunk lehetőséget adni önkénteske-désre és szervezésre. Ezzelpárhuzamosan, az orvosin kívül, amásik három marosvásárhelyiegyetemnek – Sapientia, MűvészetiEgyetem és Babeş–Bolyai – a diák-szövetségével még szorosabb kap-csolatot alakítottunk ki, jelenvannak a döntéshozó szervünkben,és havonta egyeztetünk mind azeredményekről, mind a felmerülőproblémákról. Egy másik megvaló-sítás, amelyre boldogan emlékszemvissza, hogy sikerült megnyernünka Communitas Alapítvány jóvoltá-ból egy pályázatot kutató diákok-nak. Ez része volt a tervemnek, ésszerepelt az ígéreteim között, és 2és fél év után, pont a végére, sike-rült megvalósítanunk. Továbbáörömmel tölt el, hogy az onlinetérbe való átköltözést jól meg tud-tuk oldani, ez is pozitívum.

– Mennyire nyomta rá a bélyegéta koronavírus-járvány az elnöksé-ged utolsó hónapjaira?

– Először nagyon bosszús voltama járvány miatt, mert azt gondoltam,hogy a másfél év alatt gyűjtött ta-pasztalatot most fogom tudni igazánkamatoztatni, és ez nem olyan for-mában valósult meg, hogy több és

jobb rendezvényeket szervezünkvagy érdekképviseletként érünk elúj dolgokat, hanem inkább abbanállt, hogy át kellett állnunk az on-line rendszerre. Először negatívanérintett, de így utólag visszatekintveelmondhatom, hogy azért volt pozi-tívum is, főleg a karantén első ésmásodik hónapjában, mert akkorvolt időm az addigi tevékenysége-met áttekinteni és elemezni. A ne-gatívum természetesen az volt,hogy kevesebb rendezvényt tudtunkszervezni, bizonyos projektek fél-bemaradtak, és kevesebbet tudtunktalálkozni a diákokkal.

– Milyen érzés visszavonulni?– Ennek is megvan a pozitív és a

negatív vetülete egyaránt. Negatí-vumként élem meg, hogy már nemfogok ezzel foglalkozni, hiszenmindig nagyon szívesen végeztema munkámat, és örvendek, hogyanno vállalkoztam erre. Hiányoznifognak a rendezvények, az em-berek, akikkel együtt dolgoztunk, ésadott esetben szórakoztunk, ha elégidő eltelik, még a gyűlések is elkez-denek hiányozni. Pozitívumnak tar-tom, hogy sikerült az utánpótlástbiztosítani, a projektek és rendezvé-nyek mellett. Ahogy a mondás szól:úgy adom, ahogy kaptam.

– Summázzuk az elnökségedet.Milyen tervekkel, ígéretekkel indul-tál el, és ezekből mi valósult meg?

– Ezelőtt két és fél évvel háromnagy alappillére volt a beszédem-nek és az ígéreteimnek. Az egyik azvolt, hogy a tudományos életet egykicsit fel kell lendíteni. Ez a járványmiatt nem tudott a végleges formá-ban megvalósulni, de például a Tu-dományos Diákköri Konferencia(TDK) bővült mind műsorkínálat,mind lehetőségek szempontjából.Erre az eseményre is bárki bármi-lyen témával bármelyik egyetemrőljelentkezhetett. Idetartozik a máremlített kutatói pályázat, amit sike-rült lehívni, és több ezer lejes ösz-szeggel támogatni öt diákot. Ez jókezdet, remélem, tovább fogjáktudni vinni. A második pont azegyetemi felvételizők számának amegőrzése volt és a megfelelő nép-szerűsítés a középiskolások köré-ben. Úgy gondolom, hogy ezmegvalósult, hiszen nemhogy nemcsökkent, hanem esetenként nőtt isbizonyos szakokon a jelentkezőkszáma. Ez annak is az eredménye,

hogy különféle akciókat indítottunkel, mint például a MOGYE-karavánvagy a próbafelvételik és a nyíltnapok. Utóbbi kettőt online is meg-szerveztük, de a járvány előtt ezekfizikai formában zajlottak le. A har-madik pont az volt, hogy a többiegyetemista diákszervezettel élén-kebb kapcsolatot alakítsunk ki, hi-szen Marosvásárhelyi MagyarDiákszövetségről beszélünk, nempedig orvosis diákszövetségről.Mára a három legnagyobb esemé-nyünk közül kettőt együtt szerve-zünk. Már azelőtt is jó úton haladtaz együttműködés, de ezt sikerülttovább is fejleszteni. Ezáltal mégmarosvásárhelyibb az MMDSZ,úgy érzem, ez is egy olyan ered-mény, amire büszke lehetek.

– Milyen elvárásokkal adod át azelnöki széket?

– Az eddig elhangzottakból kitű-nik, hogy az eddigi programoknak,rendezvényeknek és az érdekképvi-seletnek a jelenlegi szinten tartásamár önmagában sem egyszerű fel-adat. Számomra is kezdetben azvolt a legnagyobb kihívás, hogytudjam megtartani a szintet, és a le-hetőség szerint növelni. Ezenkívülelvárom, hogy továbbra is tartsákszem előtt a középiskolás diákokat,hiszen ők is fontosak számunkra.Emellett pedig fontos, hogy azMMDSZ legyen még inkább ma-rosvásárhelyi diákszövetség, nem-csak az egyetemisták számára,hanem a vásárhelyi lakosok szá-mára is.

Varga László: Tenni szeretnéka fejlődésért

– Miért jelentkeztél elnöknek?– Amikor elkezdtem az első évet,

már a legelső rendezvényen bele-csöppentem a diákszövetségiéletbe, és nagyon megtetszett.Ahogy teltek az évek, ki akartamvenni a részemet az eseményekből,idővel elmentem szervezni. Nagyontetszett a „termékpaletta”, amit azMMDSZ felmutatott, illetve mindigis szerettem a közösségi tevékeny-ségeket, azt, hogy tartozzunk vala-hova, mert az egyetemista létnekszerves része a diákélet. Részeseakartam lenni a szervezet életének,részese is lettem, jobban beleástammagam, rendezvények szervezésé-nél is jelen voltam, az utóbbi évbenaz érdekképviseleti részbe is bepil-

lantást nyertem. Úgy éreztem, én istudok tenni azért, hogy mindezmegmaradjon és fejlődjön. Ez voltaz elsődleges motiváció számomra.

– Milyen célkitűzéseid vannak?– A fő cél az, hogy ne szenvedjen

csorbát az eddig felépített diákszö-vetségi összkép. Továbbá szeret-ném, hogy ez a nyitottság amarosvásárhelyi egyetemisták kö-zött megmaradjon, hogy a közeljö-vőben is minél többet együtttudjunk dolgozni. Illetve fontos azis, hogy tudjuk biztosítani az után-pótlást. A középiskolásoknak fon-tos, hogy egy adott városban milyena diákszövetség. A programok és ajó hangulat az egyetem mellettnagyban képes befolyásolni a 11–12.-es diákokat abban, hogy Maros-vásárhelyt válasszák. Tehát azelsődleges cél, hogy ne rontsaksemmit, utána pedig, hogy fejlőd-jünk azon az úton, amelyen elindul-tunk. Továbbá szerintem az elnök főfeladata, hogy összetartsa a csapa-tot, és tudja azt megfelelően moti-válni.

– Hogyan értékeled László elnökitevékenységét?

– Nagyon megfogott már az elsőrendezvényen, hogy az elnök és adiákok között nincs távolságtartás.Arra gondoltam, hogy nem lehetcsak úgy odamenni az elnökhöz,már a státuszából adódóan sem, éskezet fogni vele, ezzel szembenpont az ellenkezője történt az elsőMMDSZ-es eseményen, amelyenrészt vettem. Megtartotta a beszá-molót, majd mindenkihez odajött,és egy kicsit beszélgetett. Bármikoraz év folyamán felkereshettük, fo-lyamatosan nyitott volt, nem csakaz adott rendezvény szervezőivel,hanem mindenkivel. A másik dolog,amit nagyon tisztelek benne, hogyészszerűen gondolkodik, meghall-gatja az emberek véleményét, hogyegy adott dologra jobb rálátása le-gyen, a következtetéseket levonja,és úgy próbál dönteni, hogy mindenigényt figyelembe vesz. Nem csakegyszerűen elérte a kitűzött célokat,hanem meg is hatványozta azokat,vagyis a munkával fejlődött a cél is.Elsőéves koromban ismertem megLászlót, ő már akkor elnök volt, ésmostanra nagyon jó barátok lettünk,ezt pedig a diákszövetségi életnekköszönhetjük. Számomra egyértel-műen példakép!

Új elnöke van a Marosvásárhelyi Magyar DiákszövetségnekFelelősség a marosvásárhelyi diákéletért

Nagy-Bodó Szilárd

Varga László és Marton László

Page 10: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

10 NÉPÚJSÁG­ ___________________________________________ KÖZLEMÉNY­–­KÖZÉLET­__________________________________________ 2021.­január­5.,­kedd

MAROS MEGYEI TANÁCSELNÖK

2021. január 4-én kelt1. számú rendelet

a Maros Megyei Tanács nyilvános rendkívüli ülésének összehívásáról

A Maros Megyei Tanács elnöke,tekintettel a jelenlegi járványügyi helyzetre, valamint a 55/2020. sz. törvényelőírásaira, amely a COVID–19-világjárvány hatásának megelőzését és leküzdésétcélzó intézkedésekről rendelkezik, továbbá a 394/2020. sz. kormányhatározattalbevezetett veszélyhelyzetre, amelyet a 1065/2020. sz. kormányhatározattaldecember 14-től kezdődően meghosszabbítottak, és amely a veszélyhelyzet ide-jén alkalmazandó intézkedésekről rendelkezik, amelyek a COVID–19-világjárványhatásának megelőzését és leküzdését célozzák,

az utólag módosított és kiegészített, a közigazgatási törvénykönyvre vonatkozó57/2019. sz. sürgősségi kormányrendelet 178. cikkelyének (2) bekezdése, 179.cikkelye, alátámasztva a 134. cikkely (1) bekezdésének a) pontjával, (5) bekez-désének a), a^1) és a^2) pontjaival és a 135. cikkellyel, valamint a 196. cikkely(1) bekezdése b) pontjának előírásai alapján

elrendeli:

1. cikkely: (1) Azonnali hatállyal összehívja a Maros Megyei Tanács plénumát nyil-vános, rendkívüli ülésre 2021. január 8-án 13.00 órára, a Közigazgatási Palotanagy gyűléstermébe.

(2) A soros ülés napirendjének tervezete a jelen rendelet szerves részét képezőmellékletben található.

2. cikkely: A megyei tanács ülésének nyilvános jellegét a gyűlés élő közvetítésé-vel biztosítják, amelyet az intézmény Facebook-oldalán lehet követni.

3. cikkely: Jelen rendeletet közzéteszik a helyi sajtóban és a hatóság webol-dalán, és elküldik a megye főjegyzőjének, a megyei tanácsosoknak, a Maros Me-gyei Tanács szakapparátusához tartozó igazgatóságoknak, szolgálatoknak ésosztályoknak.

Péter Ferenc EllenjegyziELNÖK Paul Cosma

FŐJEGYZŐ

A Maros Megyei Tanács elnöke 2021.01.04./1. sz. rendeletének melléklete

A Maros Megyei Tanács azonnali hatállyal összehívott, január 8-i rendkívüli ülésének

NAPIRENDTERVEZETE

1. Azoknak a megyei tanácsosoknak az eskütétele, akik a 2020. szeptember 27-i önkormányzati választások jelöltlistáján póttagokként szerepeltek, és akikneka mandátumát a Maros Megyei Bíróság érvényesítette;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

2. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács 2020.11.05./158. sz. határozata 3.mellékletének a módosításáról, amely a Maros Megyei Tanács szakbizottságainakszervezésére vonatkozik;

Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke

3. Kérdések, interpellációk, válaszok, vélemények.

Péter FerencELNÖK

Jászkeszeg Forrás: Nuus-hu

A Magyar Haltani Társaság hon-lapján rendezett közönségszava-zásra december 31-én délig 7683szavazat érkezett, ez alapján alakultki a végeredmény. A három jelöltközül az ősi vonásokat viselő ésnapjainkra erősen megfogyatkozottangolna a szavazatok 20 százaléká-val lett a harmadik. Második a fő-ként Magyarország hegy- ésdombvidéki patakjaiban élő, mind-össze 8–10 centit elérő fürge cselle.Erre a viszonylag ritka és védetthalra a szavazók 31 százaléka vok-solt. Az élen, 49 százalékos több-séggel, a közepes és nagyobbfolyók alföldi szakaszait kedvelőjászkeszeg végzett.

A világos pikkelyei miatt Her-man Ottó által még ónos jásznaknevezett jászkeszeg ezüstös színűpontyféle. Az alsó úszói többnyirerőtes-pirosas színűek, ezért gyak-

ran összetévesztik a bodorkávalvagy a vörösszárnyú keszeggel. Ajászkeszeg pikkelyei azonbanapróbbak, ezért az oldalvonalánmindig 55-nél több számolható,míg a másik két fajnál 50-nél keve-sebb.

Táplálékát zömmel az üledékbenrejtőző gerinctelen állatok, férgek,puhatestűek alkotják. Áramlásked-velő faj, de a gyakran felfrissülő ta-vakban is megtalálható, amilyenpéldául a Tisza-tó, a Balatonbanazonban ritkaság. Ívásuk késő ta-vasszal történik, ezért április 15-tőlmájus 31-ig a fogásuk tilos. Ikráju-kat a sóderes mederfenékre vagy avízi növényzetre rakják. Közepestermetű hal, a kifogható legkisebbmérete 20 cm, de a 30 cm fölöttieksem ritkák. A húsa szálkás, de ízle-tes. A magyarországi horgászrekord3,86 kg (1995).

Az idei év hala a jászkeszeg

Távolságtartásra figyelmez-tető ruhadarabokkal kísérle-teznek Oroszországban. Apólóba vagy pulóverbe varr-ható, illetve a ruházatra kívül-ről is feltehető ultrahangosérzékelők villognak és hang-jelzést is adnak, ha valakiszemből másfél méternél kö-zelebb megy a ruha viselőjé-hez.

– Egy ilyen eszköz hasznos lehetminden közösségi rendezvényen,akár a bejáratnál is osztogathatnák.Valószínűleg kicsit más lenne, mintamelyet már kifejlesztettünk, demindenképp segíthetné a megfelelő

távolságtartást – mondta a Suhovlaboratórium projektben részt vevőmunkatársa, Anton Artyomcsuk.

Az érzékelős ruhadarabok a ko-ronavírus-járvány megfékezésétszolgálhatják. A kétkedők szerintazonban hátrányuk, hogy nem rea-gálnak arra, ha a viselőjüket hátul-ról vagy oldalról közelítik meg.

A ruhák tervezői egyelőre nem iskaptak engedélyt a tömeggyártásra,amihez még a megfelelő tőke is hi-ányzik. Ha forgalomba kerül, egytávolságtartó hosszú ujjú felsőközel 85 eurónak megfelelő rubelbekerülhet. (mózes)

Forrás: euronews

Távérzékelő ruhadarabokkal kísérleteznekA koronavírus-járvány

megfékezését szolgálhatják

Fotó: hu.euronews.com

Page 11: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

ADÁSVÉTEL

ELADÓ 52 fokos szilvapálinka. Tel.0744-928-334. (10252-I)

MINDENFÉLE

FÉMSZERKEZETI MUNKÁT válla-lok: kapu, garázsajtó, ablakrács stb.Tel. 0744-966-747. (65081-I)

FUVART, bútorhordást vállalunk sze-mélyzettel, külföldre is, valamint tör-melékszállítást. Tel. 0749-543-104.(8318-I)

IDŐS hölgy mellé gondozónőt kere-sünk nappali ellátásra (4 óra/nap).Tel. 0724-228-458. (10260-I)

VÁLLALOK mindenféle építkezésimunkát, fametszést. Tel. 0741-352-972. (10262-I)

MEGEMLÉKEZÉS

Fájó szívvel emlékezünk a drágajó édesanyára és nagymamára, akisbodoni születésű küküllődom-bói lakosra, PÁLOSY JULIANNÁRAszül. Sebe. Szomorú emlék szá-munkra 1996. január 5., amikorédesanyánk váratlanul távozottaz örökkévalóságba. Már 25 éveannak, hogy pótolhatatlan űrt ha-gyott szerettei lelkében. Szépemlékét, vidám nevetését egyéleten át szívünkben őrizzük.Három gyermeke, unokái és déd-unokái. (-I)

BARNI, nem felejtünk!Barátaid. (10226-I)

Soha el nem múló fájdalommalemlékezünk a mezőkölpényiBORSA IOANRA halálának 35.évfordulóján. Emlékét örökkéőrzi Buba, Lili és azok családja.Nyugodj békében, drága jó Tá-tánk! (10249)

Elmentél tőlünk egy január 3-inapon, köszönni, búcsúzni nemvolt alkalom. Úgy mentél el,ahogy éltél, csendesen és szeré-nyen, drága lelked, fáradt testednyugodjon békében!Soha el nem múló szeretettel em-lékezünk ifj. IGNÁCZ TIBORRA,aki január 3-án három éve öröknyugalomra tért. Egy pillanat ésmindennek vége, olyan gyorsantávoztál a végtelenségbe. Maradta bánat és a csendes sírhalom,szerető szívünkben örök gyászés fájdalom. Emléked szeretettelés fájó szívvel őrizzük. Édesanyja, Ibolya, apja, Tibor ésszerető öccse, Zoltán. (10069)

Fájdalommal gondolunk NEMESELEKRE születésnapja alkalmá-val. Nem feledünk, szívünkbenőrizzük szeretetedet. Nyugodjbékében! Szerető testvére,Emma és húgai. (10208)

Kegyelettel, tisztelettel emléke-zünk édesapánkra, a vadasdiszületésű GYÖRFI DOMOKOSRAhalálának 25. évfordulóján. Nyu-godjon békében! Emlékét őrzikszerettei. (10256-I)

„Nem múlnak el, kik szívünkbenélnek, itt maradnak bennünkörök csendességben.”Fájó szívvel és szeretettel emlé-keztünk január 3-án a drága jó fe-leségre, édesanyára, nagyma-mára, SIMON ILONÁRA szül.György halálának 13. évforduló-ján. Emléke legyen áldott, nyu-galma csendes! Szerettei.(10250-I)

Másképp lenne minden, hogyhavelünk lennél, ha hozzánk szól-nál, ha ránk nevetnél. Elvitted afényt, a derűt, a meleget, csakegy fénysugarat hagytál: az em-lékedet. Elhagytad a házat, amitúgy szerettél, itthagytál mindent,amiért küzdöttél. Bennünk él egyarc, egy meleg tekintet és egymosoly, amivel vártál minket.Csend borult az egykor vidámházra, te elmentél, és lelkünk olyárva.Szomorú szívvel emlékeztünk ja-nuár 1-jén a drága jó férjre, édes-apára, testvérre, nagyapára,dédnagyapára, id. GYÉRESI BALÁZSRA, aki egy éve távozottel szerettei köréből. Bánatos fe-lesége, négy gyermeke és csa-ládjuk, hat unokája és családjuk,öt dédunokája.„Amíg szívünk dobog, emlékedbennünk élni fog.”Emléke legyen áldott, nyugalmacsendes! (10240-I)

Soha el nem múló szeretettel em-lékezünk id. FARKAS IRMÁRAszül. Kacsó halálának 9. évfordu-lóján. Emléke legyen áldott, nyu-galma csendes! Szerettei.(10261-I)

Fájó szívvel emlékeztünk a ja-nuár 4-én elhunyt drága jó édes-anyára, nagymamára, dédire,MELEG ERZSÉBETRE szül.Szőcs, aki egy éve, pótolhatatlanűrt hagyva maga után, amennybe távozott. Emlékétörökre szívünkbe zárjuk. Kétlánya, négy unokája, hat déduno-kája. Nyugodj békében, drágaédesanyánk! (10271-I)

ELHALÁLOZÁS

Fájó szívvel tudatjuk, hogy a sze-retett édesanya, nagymama, dé-dimama, jó szomszéd,

özv. TÓTH BÁLINTNÉ (Ilonka néni)

életének 83. évében elhunyt. Te-metése 2021. január 5-én, ked-den 15 órakor lesz a reformátustemetőben. Nyugodjon békében! Unokája és családja. (10278-I)

Megrendült szívvel tudatjuk

mindazokkal, akik ismerték és

szerették, hogy a szeretett férj,

apa, nagyapa, após, sógor,

apatárs, rokon, kolléga és jó

barát,

HATSEK VILMOS

nyugalmazott főgyógyszerész

életének 86., házasságának 57.

évében sokéves betegség és

rövid szenvedés után 2020. de-

cember 30-án visszaadta lelkét

Teremtőjének. Drága halottunk

földi maradványait 2021. január

2-án helyeztük örök nyugalomra

a marosvásárhelyi református te-

metőben, evangélikus szertartás

szerint. Emléke legyen áldott,

nyugalma csendes!

Gyászoló szerettei. (10248-I)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

a szeretett anya, nagymama és

anyós,

özv. NOVÁK ILONA

79 éves korában hirtelen el-

hunyt. Búcsúztatása 2021. ja-

nuár 5-én, kedden 13 órakor lesz

a marosvásárhelyi központi te-

metőben (Verii utca), végső nyu-

galomra a szentháromsági

unitárius temetőben helyezzük.

Emléke legyen áldott, nyugalma

csendes!

Szerettei. (10269-I)

Isten akaratába belenyugodva,

megrendült szívvel tudatjuk,

hogy a szeretett férj, édesapa,

gyermek, testvér, rokon és jó

barát,

RÁDULY ANDRÁS

közgazdász

66. életévében rövid szenvedés

után örökre megpihent. Szeret-

tünk temetése 2021. január 5-én,

kedden 12 órakor lesz a maros-

vásárhelyi római katolikus te-

mető felső kápolnájától.

Búcsúzik tőle édesanyja, fele-

sége, lánya, Réka, fia, Andris,

anyósa, testvérei, Edit és Béla

családjukkal együtt.

Emléke szívünkben örökké élni

fog. (10268-I)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a

szeretett édesapa, nagytata, déd-

tata, rokon és jó szomszéd,

BODÓ RÓBERT

életének 87. évében január 3-án

csendesen megpihent. Temetése

január 5-én, kedden 13 órakor

lesz a református temetőben.

Emléke szívünkben örökké élni

fog.

A gyászoló család. (10272-I)

Azért vagyunk a világon, hogyvalahol otthon legyünk benne.

(Tamási Áron)Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

HORVÁTH-KOVÁCS HAJNALKA-AGÁPE

gyógypedagógus tanár, református lelkész özvegye,

életének 91. évében 2021. január3-án Marosvásárhelyen átadtalelkét teremtőjének. Búcsúznak tőle gyermekei: Loránd, Gyöngyvér, Ádám,Zsombor és családjuk, testvérei:Éva és Ilma, a rokonok, barátok,szomszédok, mindazok, akikkelélete során egy közösségben éltés dolgozott, a világ bármelypontján is legyen az. Megfáradt testét január 8-án,pénteken 14 órakor helyezzükörök nyugalomra a marosvásár-helyi református temetőben.„Én vagyok a feltámadás és azélet, aki hisz énbennem, ha meg-hal is, él.” (János 11:25) (-I)

Fájó szívvel tudatjuk, hogy a sze-retett feleség, édesanya, nagy-mama, testvér, anyós, anyatárs,rokon és jó szomszéd,

GERGELY JULIÁNNAszül. Bálint

életének 81. évében, türelemmelviselt szenvedés után, 2021. ja-nuár 3-án csendesen megpihent.Temetése január 6-án, szerdán 13órakor lesz a Jeddi úti temető-ben, unitárius szertartás szerint.

A gyászoló család. (-I)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Mély megrendüléssel érte-sültünk RÁDULY ANDRÁShaláláról. Őszinte részvétünketfejezzük ki, és vigasztalódástkívánunk szeretteinek. Legyennyugalma békés és emlékeáldott! A Romániai MűszakiSzakértők Testületének maros-vásárhelyi fiókja. (p.-I)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönetet mondunk mindazok-nak, akik drága halottunk,HATSEK VILMOS temetésénrészt vettek, sírjára virágothelyeztek, fájdalmunkban osztoz-tak, gondolatban velünk voltak.Gyászoló szerettei. (10248-I)

Hálás szívvel mondunk köszö-netet azoknak, akik drágahalottunk, SZAKÁLL ISTVÁNbúcsúztatóján jelen voltak ésmindazoknak, akik lélekbengyászunkban és fájdalmunkbanőszinte részvéttel osztoznak.Külön köszönet ápolónőjének és barátainak az önzetlensegítségért. A gyászoló család.(10254-I)

2021.­január­5.,­kedd­­­_________________________________________________ HIRDETÉS­__________________________________________________ NÉPÚJSÁG­11

REDőNYÖK,­ SZALAGFÜGGÖNYÖK,­ GARÁZSKAPUK ésegyéb árnyékolástechnikai cikkek, automatizált változatok nagy vá-lasztékban. Tel. 0745-379-638. (sz.-I)TERMOPÁN ablakokat, ajtókat gyártunk és szerelünk németREHAU profilokból. Tel. 0745-379-638. (sz.-I)A­MAROSVÁSÁRHELYI­REFORMÁTUS­TEMETő teljes körűellátást biztosít a segélyből (koporsó, szállítás, balzsamozás, temetke-zés). Telefon: 0265/215-875, 0365/448-734, 0749-073-534. (20875-I)ABLAK-­és­AJTÓGYÁRTÓ­CÉG­fiatal, megbízható, becsületes ASZTALOST keres. Tapasztalat előnyt jelent. Tel. 0745-301-460.(10266-I)A mezőfelei AMICUS­ÖREGOTTHON­IDŐSEK ÉS BETEGEKGONDOZÁSÁT vállalja szakképzett személyzettel és több mint tízé-ves tapasztalattal. Orvosi és szociális ellátást is biztosítunk. Tel. 0752-214-323, 0744-615-258. (22394-I)

Szolgáltatás­–­Üzleti­ajánlat

A hirdetési rovatban megjelent közlemények,

reklámok tartalmáért a hirdetésfeladó

vállalja a felelősséget!

MISSISSIPPI SZŐNYEGMOSÓ Szőnyegmosás, -szárítás professzionális módon.

Rögzített padlószőnyeg mosása helyszíni kiszállással. Kanapé-, ülőgarnitúra-tisztítás.

Rendelésért és egyéb információkért hívja bizalommal a 0799-998-899-es telefonszámot. (sz.-I)

A MAROS KÖZBIRTOKOSSÁG az erdőkitermelésben szakosodottés minősített cégek tudomására hozza, hogy 2021. január 19-énzárt árverésen 2021-ben kitermelhető, lábon álló fát értékesít. Azárajánlatokat legkésőbb 2021. január 18-án 15 óráig kell benyújtania közbirtokosság Szováta, Iszujka utca 1. szám alatti székhelyén.Az árajánlatok elbírálása 2021. január 19-én 9 órai kezdettel azajánlattevő cégek jelenlétében történik a közbirtokosságszékhelyén. Az árverésre kerülő fatömeg jegyzéke, illetve azárveréssel kapcsolatos egyéb pontosítások a közbirtokosság fenticímén, valamint a 0743-757-035-ös és a 0744-248-686-ostelefonszámon szerezhetők be. (22391-I)

Page 12: Elfelejtett ösztöndíjak - Nepujsag...renc Alapítvány (alapító: dr. Balla Árpád főorvos) 2000 óta évente emlék-éremmel és kísérő oklevéllel díjazza azokat az orvosokat,

MAROS MEGYEI TANÁCSMŰSZAKI IGAZGATÓSÁGMUNKÁLATKÖVETÉSI SZOLGÁLAT

KözleményA Maros Megyei Tanács Műszaki Igazgatósága tájékoztatja az érdekelteket „A 151D jelzésű megyei út rehabilitációja, Nyárádtő és Ákosfalva, Marosmegye” projektre vonatkozó környezetvédelmi kérelem benyújtásáról, amit ki-vitelezésre javasoltak a következő helyszínen: Nyárádtő város, Dózsa György köz-ség, Nyárádkarácsony, Ákosfalva – a 151D jelzésű megyei út, Ákosfalva – Nyárádtő,0+000 km – 15+513 (Maros megye).

Az érdekeltek a fenti projektről tájékoztatást kérhetnek a Maros Megyei Környe-zetvédelmi Ügynökség székhelyén, a 0265/314-984 telefonszámon, a 0265/314-985 faxszámon, elektronikus levélben az [email protected] címen, valaminta Maros Megyei Tanács székhelyén, Marosvásárhely, Győzelem tér 1. szám, naponta 8–16 óra között.

Az érdekeltek megjegyzéseit naponta fogadják az [email protected] e-mail-címen.

Az ELNÖK nevében Paul CosmaSzász Zoltán Tibor FŐJEGYZŐmegyemenedzser

KOBAK KÖNYVESBOLT

Marosvásárhely, Győzelem tér 18. szám,

www.bookyard.ro

12 NÉPÚJSÁG­ ___________________________________________ KÖZLEMÉNY –­REKLÁM­__________________________________________ 2021.­január­5.,­kedd

FONTOS TELEFONSZÁMOK• Romtelecom-tudakozó

- információ - 118-932- általános - 118-800

• Központosított ügyelet (Rendőrség, Tűzoltóság, SMURD, Csendőrség, Mentőállomás): 112• Rendőrség - 0265/202-305 • SMURD (betegekkel kapcsolatos információk) - 0265/210-110• Sürgősségi szolgálat:

- gyermekeknek - 0265/210-177• Optika-Optofarm - 0265/212-304

- 0265/312 436- 0265/250-120- 0265/263 351

• Optolens szemsebészet - 0265/263-351• Marmed - 0265/250-344

járóbeteg-rendelő: - 0756-468-658- 0729-024-380

Labor - 0751-114-307e-mail: [email protected],

www.marmed.ro• Dora Optics - 0733-553-976• Dora Medicals - 0265/212-971• Radiológia, echográfia

Dr. Jeremiás István - 0265/222- 446• Lézerakupunktúra - 0722-885-851• Emma vendéglő, - 0740-083-077hidegtálak készítése - 0365/404-664

• Prefektúra - 0265/266-801• RDS–RCS - 0365/400-401

- 0365/400-404• Áramszolgáltató vállalat - 0800-801-929- vidék - 0265/929

• Delgaz Grid - 0265/200-928- 0800/800 928

• Aquaserv:- hideg víz-csatorna - 0265/215-702 - közönségszolgálat - 0265/208-888- központ - 0265/208-800

- 08008 208-888• Fogyasztóvédelmi hivatal - 0265/254-625

• Vasútállomás - 0265/236-284• Távolsági buszállomás - 0265/237-774• Vili Kft.: temetkezés, segélyintézés (0-24 óra), professzionális balzsamozásNemzetközi halottszállítás - 0265/215-119

- 0744-282-710• Alkony Kft. temetkezés (24 ó.) - 0265/263-865koporsók, kellékek, - 0745-606-215 koszorúk - 0745-606-269 és halottszállítás - 0758-047-604• Melinda temetkezés - 0741-615-661Oneşti tér 12. sz., a Litoral mögött,teljes körű szolgáltatás - 0740-263-907

- 0265/311-862• Maros megyei RMDSZ - 0265/264-442

- 0265/262-907• Thomas Hux sofőriskola - 0741-235-239,

- 0365/882-842• Üveg-tükör szerelése, házhoz szállítás - 0265/248-430

Utazási irodák- MAORI turisztikai iroda - 0365/440-528

www.maori.ro e-mail: [email protected] Transervice - 0265/216-242- World Travel Shop - 0265/216-768

turisztikai iroda - 0265/269-900- Bálint-Trans - 0745-611-999

9–17 ó. - 0265/255-092- Intertours - 0265/264-011Royal GTS - 0265/269-308

0731-898-989Hu 0036-306-053-753

- Family Holiday - 0365/449-833,- 0749-922-887

-Thomas Hux utazási iroda - 0365/882-842- 0772-068-684

Méltányos reklámdíj fejében állandó szereplője lehet

a FONTOS TELEFONSZÁMOK rovatnak. Várjuk jelentkezését

a 0265/268 854-es telefonon.