e) A Déli Kárpátokban.

12. A Cindrel környékének geológiai viszonyai.,

De . Liffa AuEÉL-tól és De. V eftdl ALADÁE-tól..

(5 szövegközti ábrával.)

Az 1913. évi országos geológiai felvétel alkalmával feladatunk; tárgya az 1:25,000 méretű térkép 23. öv XXIX. rovat DK-i lapjának lefejezése után a felvételnek a szomszédos lapokon való folytatása volt. Munkánkat e célból a Piatra Álba nevű havason kezdtük meg egyrészt,. mert a tavaly felvett területtel a Podelul mic, Dealu Domnilor és Dealu Cibanul felé legcélszerűbbnek mutatkozott a csatlakozás, másfelől pedig, mert a 24. öv XXX. rovat ÉNy-i lapjának a román határig lenyúló része innen volt legkönnyebben megközelíthető. A román határszélnek bejárása: után a 23. öv XXIX. rovat ÉK-i lapjára tértünk, majd ennek befejezése után — mivel még elegendő idő állott rendelkezésünkre — e szekciói L a c k n e k - í ő I 1) 1906-ban felvett ÉNy-i lapjának a reambulálását végeztük..

Mivel munkaterületünknek különösen a DK-i része a piatra-albar és dusi csendőr- és pénzügyőrségi laktanyáktól eltekintve, teljesen lakat­lan volt, ez idén is nagy nehézségekkel kellett küzdenünk. Megfigyelés seink eredményeit röviden a következőkben foglaljuk egybe:

I. M orfológiai rész.

Az iméntiekben röviden körülvázolt és a Sebestől K-re fekvő terü­letünk legnagyobb része a szebeni havasokhoz, míg a reambulált, a Sebes bal partján fekvő terület a kudzsiri havasokhoz- tartozik.

Morfológiai tekintetben a szebeni havasok ide eső' része sokkal vál­tozatosabb képet nyújt a kudzsiri havasoknak a múlt év folyamán felvett s ez idén reambulált, Lacknertől felvett területénél: Mert egyrészt — kü­lönösen délen és keleten — havasi jellege sokkal típusosabb, másrészt mert a glaciális hatások jóval jelentékenyebb jelenségeivel léptten-nyomom ta­lálkozunk.

1) Lackn ek A n t a l : Jelentés a szászvárosíi és kudzsiri havasokon az 1906. év­ben végzett földt. felvételemről. (A m. k ir. Földtani; In t. évi; jelentése. 1906.. 131—135.1.).

(2) F E L T É T E L I JE L E N T É S . 167

A terület legmagasabb tájai — Cinciiéi 2245 m, Steílistye 2244 m, Piatra alba 2180 m, Frumoasa 2205 ml Serbota maré 2016 m — egy tönk felületnek a maradványai, melyeket csak a mélyen bevágott völgyek szakítottak szét. Ezek a lapos tetők a De MARTONNE-féle Boresco típusú tönkfelülethez tartoznak a múlt évi jelentésünkben említett Surián kör- nyéki legmagasabb pontokkal együtt.1) E magas tönkfelületnek e meg­maradt roncsai nagy kiterjedésű gerincrendszert alkotnak, melyből a ki­ágazó mellékgerincek a területet erősen tagolják. Ez a gerincrendszer nagy

1. ábra. A Cindrel nagy karja . (Vendl felvétele.)

kiterjedésű vízgyűjtő területeket választ el egymástól, melyek egyfelől a Sebest és a Zsilt, másfelől pedig a Lotrut és az Oltót táplálják vizükkel.

Ebbe a tönkfelületbe vannak bemélyítve a glaciális erózió okozta károk, melyek fiatal, vagy legfeljebb csaknem érett jellegűek, amennyi­ben fölöttük a terület peneplén jellege mindenütt megmarad. E károk kö­zül leghatalmasabb a Cíndrel északi oldalán levő Jezerul maré karja, melynek falai mintegy 200 m magasak. Fenekén 1999 m. t. sz. fölötti magasságban terül el a mintegy 200 m hosszú és 80—100 m széles tó, mely DNy-i szélén, a meredek sziklafal tövében hirtelen 2—3 m mély.

-) L if f a A., Vendl A .: Geológiai jegyzetek a kudzsiri és szebeni havasokról. M. k ir. Földtani Intézet 1912. évi jelentése, p. 68. Budapest, 1913.

1 6 8 D E. L IF F A A U R É L ÉS D R. V E N D L A LA D Á R (3)

Ezenkívül a Cindrel keleti szélén még egy kisebb kár észlelhető.A Vrf. Frumoasei északi oldalán a Jezerul mic elég hatalmas, 200

m magas sziklafallal határolt kárja vágódik he a 2200 m-es térszínbe. A Foltea és a Gropata lunga felé vivő gerincek között még egy kisebb kár van a Frunioaseiba bemélyesztve.

A Jezerul maré és Jezerul miéből kifolyó patakok széles, teknő- szerű völgyben folynak észak felé, melyekben itt-ott csiszolt csillámpala lapok figyelhetők meg. Ez a két nagy cirkuszvölgy a Riu maréban egye­sül egymással, tehát irányuk nagyjában északi.

A Steflistye északi, illetőleg északkeleti oldalába két nagy kár vágódott bele, melyeknek völgyei szintén északi irányban futnak le s patakjaik az Izvorul Jurcanuluiban egyesülnek.

Miilociea PicioreleCailor Gugamarelitjif 1586 1390

Több egymás közelében fekvő, csaknem érett kárt találunk az el- soroltakon kívül a Piatra alba és a Cristesci között elterülő lejtőkön. Ezek közül a Steaja K-i kórjában egy a törmeléktől csaknem teljesen feltöl­tött csekélyvizű tó látható, amely vizével a Lotrut táplálja.

A cirkuszvölgyek egy része tehát a Cindrel, Dealu Serbota és Foltea közötti gerincből É és K-i irányban, más része pedig a Piatra alba, Steflistye és Cindrel gerincéből É, ív és D-i irányban ered. Leg- nagyobb ezek közül a Cindrel É-i lejtőjébe vágott cirkuszvölgy, mely távolabbra a Riu mare-ban folytatódik. Nagy cirkuszvölgyek terülnek el még a Steaja és Steflistye közötti gerinc körül, amelyek délfelé haladva a Lotruba vezetnek.

A károknak a tetőkhöz legközelebb eső részeiben a hó maradékai még augusztus hó közepén, a Cindrel és Piatra alba káraiban ellenben még augusztus hó végén is meglelhetők.

(4) F E L T É T E L I JE L E N T É S . 1 6 9

Egy alacsonyabb — 1400—1600 m — peneplén részletei azok a tetők, melyek a Piciorele Cailor környékén fordulnak elő. Ezeknek tönk- felület jellege azonban a sűrűn bevágott völgyek miatt kevésbbé dom­borodik ki, mint a Boresco tipusán. Ez a peneplénszerű kifejlődés a Fru- moasáról nézve tűnik legjobban fel, mint a 2. ábrán vázolt kép mutatja.

Miként e vázlatból is látható, legmagasabb pontjai: a Cinciula 1030 m, Dealu Casile 1603 m, Tortúra 1524 m, Piciorele Cailor 1586 m, Mijlociea 1474 m, Guga maré, 1390 m, stb., amelyek többnyire igen dús erdőséggel vannak födve s csak északon nagyobb kiterjedésű tisztásokkal, legelőkkel megszakítva. Többé-kevésbbé összefüggő gerinceket alkotnak s a vidék főbb közlekedési irányait képezik.

E peneplénbe vannak az aránylag nagy vízbőségű hegyi patakok, folyók mélyítve, amelyek meandenszerű kanyarulatokkal futnak le a mélyebb fekvésű völgyekbe, alkalmat adván ez által számos helyen ki­sebb kiterjedésű alluviális területek keletkezésére. így látható ez a Riu Frumoasa, a R. Foltea s részben a Bisztra és Dobra völgyek egy ré­szén is.

II. Geológiai rész.

A tanulmányozott területet — miként a Surián környékét — a kris­tályos palák csillámpala csoportja borítja, melyet a román geológusok az első csoport kristályos paláinak neveznek. Ez a kristályos pala-cso­port a takarót alkotja a benne fellépő eruptivumokkal együtt s D-felé Ro­mániában folytatódik.

A vidék felépítésében résztvevő csillámpala csoport kőzetei a kö­vetkezők:

A ) Kristályos palák:| a közönséges csillámpala

a) csillámpala < j3 pneumatolitos injekciótermékeket j tartalmazó csillámpala.

b) kvarcit

c) amfibolit j « gránáttal j j3 gránát nélkül

B) Mélységbeli kőzetek: a) gránitos gnejsz. , . I I . biotittal.b> g“ J!Z ( 2. amfibollal.

C) Tel érkőzetek:aj diasiszt leukokrát telérkőzetek: pegmatit és aplit.

D) Szerpentin.

1 7 0 D E . L IF F A A U R É L ÉS D E . V E N D L A LA D Á R (5)

Területünk túlnyomó része csillámpalából áll.A csillámpala üledékes eredetű teljesen átkristályosodott kőzet,

mely injekciók révén magával a gnejsszal a legszorosabban összefügg. Tipomorf elegyrészei a. kvarc, biotit, muszkovit, melyekhez még többször földpátok is járulnak. (Eöldpátos csillámpala.) Helyenként azonban a földpátok hiányzani látszanak. Kifejlődésében nem mindenütt egyforma. Itt-ott — többnyire a gnejsz közvetlen közelében — rendesen sok biotitot tartalmaz s a muszkovit alárendelt; ugyanitt aránylag sok földpát for­dul elő benne, úgy hogy egészben véve paragenetikus gnejsz jellegű. A gnájsz határán, fflint a Frumoasa felső völgyében, vagy a mélyebb völ­gyek feltárásaiban a csillámpala rendesen ily kifejlődésű. Az ortogenetikus gnejsztól — és e helyen csak azt tekintjük gnejsznak — a rózsaszínű ortoklász hiánya révén különböznek e paragenetikus kőzetek. Mállott darabokon, vagy murvás törmelékben a megkülönböztetés igen bajos.

Egy ilyen — a Dobra völgyéből származó — gnejszszerű csillám­pala a mikroszkóp alatt túlnyomó részben kvarcból állónak bizonyult, melyhez muszkovit, biotit, kevesebb albit-oligoklászszerű plagioklász, mikroklin és ortoklász járul lényeges elegyrész gyanánt. A biotit erő­sen pleochroos: y = zöldes barna, P = y, a = barnás sárga. Akcesszo- riumként apatit és zirkon fordul elő benne.

A gnejsztól messzebb levő pontokon fokozatosan több a muszko­vit és a pneumatolitos injekciótermékekkel átjárt csillámpalában már csaknem kizárólag a muszkovit a túlnyomó.

A csillámpala többé-kevésbbé típusos lepidoblasztos struktúrájú.A pneumatolitos injekciótermékeket tartalmazó csillámpalára jel­

lemző, hogy porfiroblasztos struktúrájú. A kőzet alapszövetében a por- firoblasztok: a gránát, disztén, sztaurolit, helyenként turmalin s ritkán a rutil. Ezek közül a gránát a legelterjedtebb. Egyénei néha 1—2 cm át­mérőt is elérnek, mint a Steflistye, Cristesci, Cindrel, Hanesul stb. kör­nyékén. A disztén már sokkal inkább lokalizáltan lép fel, de rendszerint a gránáttal együtt. Egyénei táblásak, átlag 1—3 cm hosszúak, ritkán újjnyi nagyok. Rendesen kékes-szürkés színűek a bennük levő fekete opak zárványok folytán. Csak ritkán szép kék, vagy fehérszinűek (Cindreli sztina környékén). A legtöbb disztén a Cindrelen és Domniloron, valamint a köztük végighúzódó átlag 2000 m magas gerincen fordul elő. E pon­tokon a csillámpala valósággal hemzseg a sok diszténtől. A sztaurolit már sokkal alárendeltebb s csak nehány ponton lép fel jelentékenyebb mennyiségben, így a Steflistyétől D-re. A sztaurolit egyénei néha 1 cm hosszúságot is elérnek, prizmás kifejlődésűek. Néha a diszténnel az is­mert parallel összenövésben fordulnak elő. A turmalin még ritkább s oly nagy tömegekben, mint az eddig említett ásványok, soha sem fór-

(6) F E L V É T E L I JE L E N T É S . 171

dúl elő a csillámpalában. Rendesen csak szórványosan található. Még leg­több turmalint tartalmaz a csillámpala a Steflistye és a Gotia környé­kén, hol gyakran 3—4 cm. hosszúságú egyének is megfigyelhetők. A rutil még szórványosabb; csak a Cristesci és a Steflistye táján találtuk, hol mogyorónyi-diónyi nagyságban fordul elő. Miként a Schwarzwald ,,rench“-gnejszaira mintegy kövület gyanánt jellemző a rutil a szedi- nentumos származást illetőleg, úgy e csillámpalákban is elég fontosnak tekinthetjük fellépését.

Mindezek az ásványok, de főként a turmalin jelenléte, arra mutat­nak, hogy igen erős pneumatolitos posztvulkáni hatások járták át a csil­lámpalát. Ezek a pneumatolitos hatások a pegmatitok kialakulását kísér­ték, melyek számos helyen vékonyabb-vastagabb erek alakjában sokszo­rosan belehatoltak a csillámpala rétegei közé. Helyenként a pegmatit igen vékony erekben járja át a csillámpalát. Néhol oly sűrűn áthatotta a peg- matit-eutektikum a csillámpalát, hogy a kőzet a kisebb-nagyobb földpát- kvarc csomóknál fogva a szemes gnejszra emlékeztető textúrájú, mint pl. a Grura Bisztra és Sugág között a Sebes völgyének feltárásában, a Dealu Cucuiu táján, Bisztra völgyének alsó részén stb. A pegmatit e rop­pant savanyú magmájának igen hígan folyósnak kellett lennie, mert másként ily vékony erekben nem nyomulhatott volna a csillámpala ré­tegei közé. Ez pedig — a bvarc-földpát eutektikuma mellett — csak úgy volt lehetséges, hogy ez a magma telítve volt ásványképző gőzökkel és gázokkal. Ez ásványképzők között fontos szerepű volt a bór és ez ma­gyarázza meg a turmalin fellépését a csillámpalában főleg ott, hol sok pegmatittelér fordul elő.

A csillámpala kialakulásában tehát a pneumatolitos kontakt meta­morfizmus lényeges szerepű volt.

A csillámpala helyenként amfibolt és augitot tartalmaz, a csillám háttérbe szorult. Ilyenkor elég tömött, kékes-szürke árnyalatú. Ily kifej- lődésű egész lokálisan a Guga marétól északra egynéhány ponton.

Területünk északi részén a Steaua maré és Batrina tájékától kezdve kelet felé a Magúra környékén, Mijlociea táján át a Strimbáig a csillám- palában apró betelepülésekben vas- és mangánérc fordul elő. Ezek jelen­létéről az ÉNy lapon már Lackner is megemlékezett.1) Ezek a betelepü­lések főként mangán- és vastartalmú szilikátokból állanak, melyek mál­lása révén a Mn és a Fe oxidok, illetőleg hidroxidok alakjában válik ki.

A csillámpala egész terjedelmében kisebb fokú gyűrődéseken ment át, miként ez a völgyek feltárásaiban igen jól látható. A 3. ábra ilyen gyűrt, igen vékony amfíbolitos és kvarcos injekciókat tartalmazó csil-

>) Lackner A.: 1. c.

1 7 2 D E. L IF F A A U R É L ÉS D R. V E N D L A LA D Á R (71

lámpala részletet tüntet fel a Sebes völgyéből a 434 km-nél. Jelenté­kenyebb, erősebb gyűrődések csak területünk északi részén, a Lima nuce- tól északra fordulnak elő, hol azután a Cfuga mica táján az antiklinális északi szárnya kezdődik.

Helyenként az az üledék, melyből a csillámpala kialakult, túlnyomó részben kvarcból állhatott s ebből képződtek a kvarcitok. Ezek csak je­lentéktelen betelepülések. A kvarcit legnagyobb folton a Steaja 1969 m és 1887 m magas pontján észlelhető, hol egészen a Hanesuli patak völgyéig nyomozható. Helyenként, — mint a Guge mica, Guga maré környékén —

3. ábra. Amfibolitos és kvarcos injekciókkal átjárt gyűrődött csillámpala a Sebesvölgyében. (Vendl felvétele.)

csak igen erősen kvarcban gazdag csillámpalának minősítendő. A kvar- citok uralkodó elegyrésze a kvarc; ezenkívül alárendelten muszkovit, bio- tit, néha chlorit, ritkán zirkon észlelhető bennük. Mindig kitünően réteg­zettek, ami a csiszolatokban is határozottan kifejezett. Igen nagy ke­ménységüknél fogva rendesen elég meredek falat formálnak (Steaja).

Az amfibolitok főként területünk északi felében lépnek fel sűrűn a csillámpalában vékonyabb-vastagabb telérszerű betelepülések alakjában. Rendesen csak kisebb foltokat foglalnak el. Itt-ott, például a Dúsra vivő -út feltárásaiban a Luna nuce és Dús között számtalan vékonyabb ér alak­jában a csillámpala rétegei közé települtek. Ezek rendesen kitűnőn réteg-

(8) F E L V É T E L I JE L E N T É S . 173

gettek. Máskor, így a Dealu Grindiin és Magurától É-ra több ponton rétegzettségük alig észlelhető s inkább tömeges kőzetre emlékeztetnek. Ezek rendesen gránátot is tartalmaznak. A7alószínű, hogy ezek az inkább tömeges kőzetre emlékeztető amfibolitok eruptív eredetűek. A Stina Steflescilortól északra húzódó gerinc aműbolitja igen sok földpátot tar­talmaz, úgy hogy amfibolgnejszra emlékeztet, vagy legalább is igen erő­sen földpátos földpátamfibolitnak tekintendő. Egyébként is — úgy lát­szik — az összes amfibolitok több-kevesebb plagioklászt is tartalmaznak. Minthogy egyikünk e környék amfibolitjairól részletesebb petrografiai munkát készít, ez alkalommal a kőzettani viszonyokra bővebben nem térünk ki.

Egy helyütt, a Piaira Tomnatekului gerincén az 1272 m kúpon észleltük azt a jelenséget, hogy a gránátos amfibolitot vékony pegmati- terék járták át. E pegmatiterek lefutása gyakran meanderszerű. A pegma- titerek szélén kontakt anyag alakult ki. Helyenként ez a konta.ktmeta- morfizmus oly erős volt, hogy a pegmatit alig ismerhető fel.

Az amfibolitok az atmoszferiliák hatásának sokkal jobban ellent- állanak, mint a csillámpala. Innét ered az a jelenség, hogy rendesen ki­meredő tömbök alakjában figyelhetők meg.

Területünk kisebb részét ortogenetikus eredetű gnejsz borítja, mely rendszerint rózsaszínű földpátot (ortoklászt) tartalmaz. Főként a Fru- moasa völgye mentén bukkanik e gnejsz felszínre. A gnejsz körülbelül 1460 m magasságig a Frumoasa völgyében biotitgnejsz, innét kezdve fel­felé pedig túlnyomó részben mint amftbolos gnejsz fejlődött ki,

A biotitgnejsz többnyire határozottan rétegzett texturájú; tipomorf elegyrészei rendszerint injekciós gnejszként síkokban kifejlődöttek s sze­mes kifejlődés hiányzik. Helyenként azonban, így a Frumoasa és Sala- nile torkolatától kezdve a román határig gránitos gnejsz jellegű. Ennek rétegzettsége vagy csak gyengén kifejlődött, vagy alig észlelhető s így e kőzet inkább gránitos jellegekre emlékeztet. Magától értetődik, hogy e kettő között éles határ nem vonható. E gnájsz elegyrészei xenoblasztos kifejlődésűek. Káliföldpótja túlnyomó részben mikroklin, az ortoklász alárendelt; a plagioklász savanyú (albit-oligoklászszerű), a kvarc szín­telen. A biotit rendesen barna, erősen pleochroos: a- - sárga, p = Y> Y = sötétbarna, zöldes árnyalattal. Itt-ott a biotit idioblasztos jellegű. Másutt cafatokká húzódott szét. Helyenként cliloritosan elváltozott. Tipomorf elegyrészek még a magnetit, apatit, zirkon. Hiszterogen elegyrésznek te­kintendő az epidot, mely a földpátok rovására képződött.

Az amfibolgnejszra jellemző, hogy a kevés biotiton kívül túlnyomó részben amfibolt tartalmaz színes elegyész gyanánt. Az amfibol igen erő­sen pleochroos: a = zöldes sárga, fi = zöld, Y = sötét (kékes) zöld.

1 7 4 D B. J .I I1 A A tIB É L ÉS D B. V E X D 1 A LA D Á R (9)

c : y = 22°. Az akcesszorikus elegyészek között gyakori a sárgás-szürke Utánit. Az amfibolgnejsz a Frumoasának az 1487 m magassági pontja körül a legtipusosabban kifejlődött, hol biotitot csak igen alárendelten tartalmaz.

Maga a biotitgnejsz kifejlődésében igen különböző; itt-ott igen erő­sen füldpátdús, másutt a csillámok a túlnyomók benne. Az utóbbi jelen­ség főként ott észlelhető, hol közel a csillámpalához fordul elő, vagy injekciókat alkot a csillámpalában. Igen valószínű, hogy ezek az igen erősen csillámos (biotitos) rétegek már szedimentumok metamorfózisából alakultak ki. A gnejsz vékonyabb-vastagabb injekciók alakjában a csil­lámpalába is behatolt, miként a mély völgyek bevágásaiban, így első sorban a Sebes völgyének feltárásaiban látható. A csillámpala határán számtalan injekció észlelhető, úgy hogy sokszor a határt a két kőzet kö­zött igen nehéz megvonni. Természetes ezek alapján, hogy a térképen csak a jelentékenyebb gnejszfoltókat tüntettük fel a csillámpalán belül.

A csillámpalát és a gnejszt is differenciálódott leukokrát telér- kőzetek: pegmatitok és aplitolc járják át.

A pegmatitok általában a túlnyomók. A gnejszban rendesen erősen biotitosak, muszkovitot nem tartalmaznak és igen sok rózsaszinű káli- földpát fordul elő bennük, mely néha ökölnyi nagyságú. E földpátok gyakran másodlagosan epidotosan elváltozottak: Sebes völgye, Kudzsir- patak völgye stb. Ezekre vonatkozólag a múlt évi megjegyzéseinkhez nem fűzünk semmit, csak azt említjük meg, hogy idei területünkön ez a bio­titos pegmatit sokkal alárendeltebb, mint a Surián környékén.

A csillámpalában fellépő pegmatitok — melyek múlt évi terüle­tünkhöz képest az idén jóval kisebb méretekben fordultak elő — túl- ■ nyomó részben csak muszkovitot tartalmaznak. A biotit jóval ritkábban figyelhető meg bennük, pl. a Strimba északi oldalán. A pegmatit helyen­ként roppant sűrűn átjárta vékonyabb-vastagabb injekciók alakjában a csillámpalát, miként főként a Dus-Frumoasai út mély kimosásaiban ész­lelhető, hol számtalan vékony pegmatitér szeli át az utat. Helyenként a pegmatitot alkotó kvarc-földpát-eutektikum oly sűrűn lép f'el a csillám­palában, hogy földpátos csillámpaláról szólhatunk. Néha ez a földpátos csillámpala szemes gnejszhoz hasonló struktúrájú. A pegmatittelérek gyakran igen sok turmalint tartalmaznak, melynek egyénei gyakran több cm. hosszúságúak, így a Piaira albán s a tőle dél felé húzódó gerinceken a Lotru völgye felé. A turmalin egyéneinek prizmazónája rendesen jól kifejlődött, a terminális lapok azonban nem. Pleochroizmus erős és kife­jezett: s = halavány sárga, o> = barna (gyengén zöldes árnyalattal). A turmalin fészkekben fordul elő a pegmatit földpátjai és kvarcai kö­zött. Néha magában a kvarcban lép fel mintegy zárványok gyanánt, pl.

( 10) F E L V É T E L I JE L E N T É S . 175

Fiatra alba. A legtöbb turmalin talán a Grotia gerincén levő pegmatitokban fordul elő.

Az apliitelérek, melyek a gnejszban lép­nek fel, igen alárendeltek, rendesen csak egy­két m vastagok.

A szerpentin csak igen apró foltokban for­dul elő a csillámpalában. E foltok folytatá­sai a múlt év nyarán megfigyelt mintegy 20 km hosszúságú szerpentinvonulatnak, mely a Stina Boului tájékától kezdve egészen a Dobra völgyéig húzódik DlSTy—ÉK-i irány­ban. E vonulatot már Stue Dénes1) és jSTop- csa Fekenc2) is említi. A múlt évben a D. Negru és a Mlacile táján észlelt szerpentin­hez ÉK felé a Paltinei táján s a Kirpa völ­gyében levő foltok csatlakoznak; ezeket már L ackner Antal3) is ismerte. A bisztrai la­pon a Dobra völgyének felső részében s a Bisztra patak bal oldalán levő gerincen ész­leltünk kisebb szerpentin foltokat. A mik- roszkópi vizsgálatok eddigi eredményei arra vallanak, hogy ezek a szerpentinek piroxénes- (bronzit, diallagit) olivines, talán gabbró- szerű eruptiv kőzetből képződtek. Telérszerű betelepülések alakjában fordulnak elő a csil­lámpalában. Különösen jól észlelhetők még makroszkoposan is a bronzitszerű piroxének a Bisztra völgyétől D-re levő kis szerpentin- folt kőzetén, mely bár eléggé mállott, mégis a benne ritkán előforduló pirosén elég üde.

Külön meg kell emlékeznünk arról a kis szerpentin előfordulásról, mely a Frumoasa és a Foltea között húzódó gerincen észlelhető.

i) Stur D.: Bericlit iiber die geolog. übersichts- aufnahma das stidwestl. Siebenblirgen. Jalirb. d. k. k. Geol. B. A. 13. köt., pag. 45. Wien. 1S63.

*) B. Jvopcsa F.: A Gyulafehérvár. Déva, Kusz- kabánya és a romániai határ közé eső vidék geoló­giája. Budapest, 1905. A m. kir. Fokit. Int. Év­könyve 14. köt., 4. fűz.. 102. lap.

3) L a ck n er A.: 1. c.

0

esill

ámpa

la

kvar

ctt

amfib

olit

szer

pent

in

gnej

sz

pegm

atit

4. áb

ra.

Váz

lato

s sz

elvé

ny a

Lot

rutó

l a

Val

ea L

ucar

atái

g. M

érté

k a

boss

zúsá

gra:

1

: 203

,000

,

176 D K . L IF F A A U R É L ÉS DK. Y E S D I A LA D Á R ( 1 1 )

Ez a szerpentin annyiban érdekes, hogy gránátot tartalmaz, amit csak ebben az egy esetben észleltünk. Az egykori piroxének és olivinek marad­ványai is elég jól felismerhetők mikroszkóppal e kőzetben. A gránátok vastag kelifitzónával körülvettek.

Miként már a múlt évi jelentésben is említettük, ez a hosszú szer­pentinvonulat nem egy ponton esetleg a feldolgozásra is alkalmas volna. Számolni kell azonban azzal a körülménnyel, hogy ezek a pontok mind roppant félreeső helyek, úgy hogy a szállítás szinte kivihetetlennek látszik.

A terület tektonikai viszonyaira jellemző, hogy a csillámpala-gnejsz komplexus mindenütt gyengén gyűrt. A Frumoasa táján, illetőleg tőle kissé északra egy szinklinélis alakult ki, melynek déli szárnya területün­kön a román határ felé mindenütt nyomozható. A rétegek e szárnyban

5. ábra. Vázlatos szelvény a D. Podelul maré és a Cindrelen át. Mérték a hosszú-Ságra: 1: 165.000.

mindenütt igen laposan dőlnek, itt-ott lokálisan csaknem teljesen horizon­tálisak. A szinklinélis északi szárnya a terület északi részén nagyjában Ny—Iv-i csapással húzódó antiklinális déli részét alkotja. I tt az anti- klinális tengely körül a rétegek erősen és meredeken gyűrtek s ezen túl északi dűléssel települnek (4. ábra). Egészben véve tehát a bejárt terület legészakibb részén egy antiklinális van kifejlődve, mely kis hajtással nyugat felé — részben a H alaváts-IóI felvett lapon — vonul végig a Muncelul felé. A szinklinélis a Frumoasától északra lép fel s innét a Verfu Rudarilor D-i részén, a D. Casile É-i részén át a Valea Piciorului mentén a D. Paltinein keresztül a Mlacile tájáig meglehetősen nyugati csapással, innét NyDNy-i irányban húzódik a Yalea Dimpul felé. Ennek a szin- klinálisnak a déli szárnyán vannak a legmagasabb tetők (Cindrel, Stef- listye, Frumoasa, Domnilor, Piatra alba, Surián).1)

A csillámpala és a gnejsz között levő kapcsolatot az 5. ábrán fel­tüntetett vázlatos szelvény érzékíti meg.

Ú V. ö. Inkey Béla: Az erdélyi havasok nyugati részének földszerkezeti váz- lata. Földtani Közlöny, 1884.. p. 11.