Drábik JánosA szabadkőművesség a pénzhatalom kiszolgálója

Ebben az írásunkban arra a kérdésre keressük a választ: mi a kapcsolat a szabadkőművesség és a júdaizmus között? Friedrich Wichtl – osztrák politikus és közéleti személyiség – abból a feltételezésből indult ki, hogy létezik egy zsidó-szabadkőműves kapcsolatrendszer, amelyhez az első világháború végén harmadikként az Oroszországban hatalomra került bolsevizmus is csatlakozott intézményesült rendszerként. Wichtl egyenesen mesterségesen létrehozott „mű-zsidóknak” tekintette a szabadkőműveseket, akik a pénzhatalmi zsidó körökhöz hasonlóan a kommunizmus és a bolsevizmus elterjesztésében voltak érdekeltek.

A szabadkőművesség befolyásának a növekedése olyan szabadkőművességet bíráló nézeteket váltott ki, amelyek azt hangsúlyozták, hogy a szabadkőműves hálózatok mögött a szervezett zsidóság a mozgatóerő. A szabadkőművesség természeténél fogva nemzetközi, és ennyiben mindig is rivalizált a nemzeti szükségleteket, érdekeket és értékeket képviselő nacionalizmussal, patriotizmussal.

Az első világháborút követően széles körben elterjedt az a nézet, hogy a szabadkőművesség, a pénzhatalmi zsidóság, valamint a marxista bolsevizmus egymást kiegészítő és koordináltan együttműködő összeesküvést alkot, amelynek célja az egy-központból irányított világrendszer létrehozása. Az összeesküvés köznapi értelemben olyan titokban megkötött megállapodást jelent több személy vagy több szervezet között, amelyek egy közös cél elérését tűzik ki maguk elé. E cél elérése érdekében a részvevők fegyelmezetten és koordináltan hajtják végre az irányító személyek utasításait. Az ilyen kisebb és rövidtávú összeesküvésektől különbözik a hosszútávra szóló – gyakran évszázadokon átívelő - nagy összeesküvés. Ez olyan átfogó stratégiát igényel, amely már azt bizonyítja, hogy semmi lényeges nem történhet kizárólag spontán módon, és nem lehet csak a véletlen műve. Egy olyan világméretű konfliktust, amilyen az első világháború volt, nem lehet csupán a véletlenek szeszélyes játékának tekinteni. Ilyen világtörténelmi eseményre csak az illetékes döntéshozók akaratából és hosszú előkészületek után kerülhet sor.

Mi támasztja alá, hogy az első világháborút a szabadkőművesek, a szupergazdag zsidó bankárdinasztiák és a marxista bolsevikok együttesen robbantották ki, illetve alakították át saját ideológiai céljaikat követő háborúvá? Kiindulópontként elfogadhatjuk, hogy léteznek rövid- és középtávú, valamint hosszútávú összeesküvések is. Az emberek természetes igénye, hogy magyarázatot találjanak egy olyan - az emberiség sorsát hosszútávon befolyásoló -világeseményre, mint a tragikus következményekkel járó első világháború. Kell valamilyen racionális magyarázatot találni a húszmillió ember halálával és további tízmilliók életének a megrövidítésével járó tragédiára, amelyre az egész emberiség akkor legcivilizáltabb részének számító Európában került sor. Valamilyen módon felfoghatóvá kell tenni ezt a szörnyűséget. A megértéshez a túlságosan is bonyolult eseménysorokat gyakran le kell egyszerűsíteni.

1

Mindennapos tapasztalat, hogy a tömegtájékoztatási intézmények a közérthetőségre hivatkozva manipulálják a közvéleményt és egyre többször szándékosan átírják, meghamisítják a történelmet. Ehhez gyakran elég a fontos tényeknek, körülményeknek az elhallgatása, máskor pedig a véletlen szerepének a túlhangsúlyozása. Az emberek azonban egyre inkább kételkednek abban, hogy ilyen nagyhorderejű és komplikált események csak úgy maguktól következnek be. Feltételezik, hogy ezeknél az eseményeknél a döntéshozók és a mögöttük meghúzódó hálózatok összehangolt stratégia szerint cselekedtek a közösen elfogadott cél érdekében. Az is természetes igény, hogy egy ilyen komplex jelenség hiányzó elemeit, szegmenseit hipotézisekkel, ésszerűnek látszó feltételezésekkel egészítsék ki. Az ily módon szerzett tökéletlen tudás is elfogadhatóbb, mint a teljes bizonytalanság, az ismeretlentől való félelem.

A nagy horderejű események megtervezői és végrehajtói szükségszerűen a maximális titoktartásra törekednek, mert így könnyebben el tudják érni kitűzött céljaikat, mivel kevésbé kell számítani az ellenérdekű felek közbeavatkozására. A hatalom gyakorlói maximális titoktartásra, továbbá a megtévesztésre és az elhallgatásra törekednek. Azok, akik a tényeket akarják megismerni és a valódi összefüggéseket feltárni, azok viszont a nyilvánosság nyomása alá akarják helyezni a színfalak mögött megbúvó döntéshozókat, hogy kiderítsék titokban tartott céljaikat és módszereiket. Ha olyan nagy horderejű és sok vonatkozásban váratlan esemény történik, mint amilyen az első világháború kitörése volt, az egyes emberek pánikba esnek, és félelmüket csak fokozza, ha nem kapnak elfogadható választ a tragikus történések okaira.

A szabadkőművesek azért kerültek az oknyomozó- és tényfeltáró kutatók figyelmének a központjába, mert olyan fegyelmezett és titoktartó nemzetközi szervezetet alkotnak, amely alkalmassá teszi őket, hogy beépülve a formálisan létező és látható intézményekbe, ott koordináltan a saját céljaikat valósítsák meg. Az egymással szembenálló európai államok döntési központjaiba beépült szabadkőművesek - a pénzhatalmat ellenőrző szervezett zsidóság támogatása és háttérből történő irányítása nélkül - nem lettek volna képesek az első világháború kirobbantására. Ugyanez mondható el a marxista bolsevikokra is, akik a nemzetközi pénzkartell és a szabadkőművesség támogatása nélkül nem kerülhettek volna hatalomra Oroszországban. A pénzhatalommal bíró zsidóság és a titkos hálózatokkal rendelkező szabadkőművesség, továbbá a világforradalmat hirdető marxista bolsevikok valamennyien nemzetköziek, kozmopoliták és internacionalisták. Ennyiben az összetartozást kifejező nemzeti közösségeknek és a nemzetállamoknak az ellenfelei. A szabadkőművességet az a szupergazdag bankárdinasztiákból álló nemzetközi pénzkartell használta fel évszázadokon átívelő stratégiája végrehajtására, amely a francia forradalmat is és az első világháborút is kirobbantotta.

A szabadkőművességet, a cionista pénzhatalmi zsidóságot és az internacionalista bolsevikokat egyaránt a kettős-morál, a kettős-mérce, a kétszínű-képmutató politikai farizeizmus jellemezte. A szabadkőművesség magát emberszerető, a világ jobbításán fáradozó, jó szándékú emberek közösségeként tüntette fel, miközben a világtól elzárt páholyokban és titkos szervezetekben az összeesküvők, a forradalmárok és a maffiajellegű bűnözők

2

koordinálták stratégiájukat és tetteiket. Ezt számos történész nemcsak állítja, de dokumentálta is. Ma már elég erre vonatkozóan igénybe venni a kibernetikai, informatikai forrásokat.

Az ember közösségi lény. Elsődleges közössége a család, amely nélkül nem is születhetne meg. A másik természetes közösség, amelyhez tartozik a nagyobb család, a nemzet, amely nélkül az egyes ember saját kultúrával bíró, teljesértékű társadalmi lényként nem létezhetne. Az egyén a nemzet segítségével lehet egy nyelvi-kulturális közösség része, amelyet egybekapcsol a közös történelem, a hagyomány- és sorsközösség. A szabadkőművesek, a pénzhatalmi szervezett zsidóság, valamint a bolsevikok kezdettől fogva mind a család, mind a nemzet felszámolására törekedtek. Ez volt az oka annak, hogy Erich Ludendorff, aki az első világháború végén a német hadsereg vezérkari főnöke volt, annyira féltette a német nemzetet integráló és védelmező hazafias nacionalizmust a szabadkőművesektől, a zsidóktól és a bolsevikoktól.

A francia Ernest Jouin (1844-1932) számos írást publikált a szabadkőművesség és a szervezett zsidóság viszonyáról. Arra a következtetésre jutott, hogy a faji, a nemzeti és vallási hovatartozás vonatkozásában a zsidóság ellentétes érdekűvé vált az emberiség egészével szemben. Ezért, akik védik az ember természetes közösségét alkotó családot és nemzetet, azoknak kötelessége leleplezni a szabadkőművességet is, amely a szervezett zsidóság irányítása alatt ál, közelebbről a nemzetközi pénzkartell álcázott hálózataként működik. Számos szerző teszi fel a kérdést, hogy szabad-e a szabadkőművességet a zsidóság által a saját céljai elérésére létrehozott szervezetnek, illetve hálózatnak tekinteni vagy se? Erre a kérdésre ma sincs egyértelmű válasz, de egyre nő az igenlő választ adók száma. A szabadkőművességet kritikusan szemlélő szerzők ezt a szervezetet hazafiatlan, vallásellenes összeesküvők szövetkezéseként bírálják. Ezek közé tartozott Eduard Drumont (1844-1917), aki a szabadkőművesség egyik legkeményebb kritikusának bizonyult. A szabadkőművesség a világ szinte minden táján létezik, és titokban a világ közvéleménye, de még a szabadkőműves tagság előtt is ismeretlen és nagyhatalmú személyek irányítják. A XIX. század második felében és a századforduló idején ilyen nagyhatalmú szabadkőművesnek számított lord Palmerston (1784-1865) brit miniszterelnök -, az amerikai Albert Pike (1809-1891) és az olasz Adriano Lemmi (1822-1906). Albert Pike-ot egyenesen az első szabadkőműves pápának is tekintették, mert neki sikerült egyesítenie egy átmenetei időre a világszerte létező főbb szabadkőműves irányzatokat.

A szabadkőművességet egyes kutatók ezoterikus, okkult, misztikus nézeteket valló emberek szövetségének tekintik, akik már elfordultak a kereszténységtől és legjobb esetben is csak deistának nevezhetőek. A deizmus követője elismeri Isten létét, de a világra való közvetlen befolyását már tagadja. Az Ernest Jouin által szerkesztett folyóirat a ’RISS’ (Revue International des Sociétés Secretes) már első számában azt közölte az olvasóval, hogy „napjainkban egy titkos társaság uralkodik a világon. A kételkedés gyermeteg dolog lenne, az érdeklődés hiánya pedig bűncselekménynek minősíthető. Ez a titkos társaság kétséget kizáróan oly mértékben megsokszorozta önmagát, hogy lehetetlen valamennyi szervezeti elágazásáról tudni. Nem lehet ismerni a résztvevők listáját, mert azok soha nem teljesek, ezért nem tudhatjuk, hogy kiket használ fel tevékenységének az álcázására és nincs rálátásunk

3

valamennyi megjelenési formájára sem. Kétségtelen, hogy ezek a szervezetek egy közös központ - a szabadkőművesség - révén kapcsolatban állnak egymással”.

Jouin szerint a szabadkőművesek tanításai már megjelentek a rózsakereszteseknél, akik részben zsidók voltak. Erich Ludendorff a zsidó származású, bajorországi jezsuita Adam Weishaupt-ot (1748-1830), aki az Ingolstadt-ban működő egyetem tanára volt, tekintette a zsidó és szabadkőműves együttműködés egyik legfontosabb személyiségének Németországban. A bécsi Friedrich Wichtl kétségtelenül fontos szerepet játszott a szabadkőművességet leleplező tények feltárásában. Nemcsak a szarajevói merénylet elkövetőit vette közelebbről szemügyre, de igyekezett a szálakat a háttérből húzogató konkrét személyekre is rámutatni. A szabadkőművesség Versailles-ben is fontos szerepet játszott. Bizonyított tény az is, hogy szerepe volt azoknak az anarchista-pacifista mozgalmaknak a beindításában, amelyek végül felbomlasztották a német hadsereg hátországát és belülről győzték le Németországot.

Németország „hátba-döfése” és Wilson elnök 14 pontja

Az a történelmi tény, ami ’Dolchstoss-Legend’-ként, vagyis a Németországot megbénító ’tőrdöfés’ legendájaként vált ismertté, csak azért ’legenda’, amiért az összeesküvést az érintettek nem összeesküvésnek, hanem csak ’összeesküvési elméletnek’ neveznek. Tény az, hogy Németországot az első világháború során katonailag nem győzték le. A német hadsereg valójában közvetlenül a győzelem előtt állt, amikor a marxista szocialisták és a zsidó pénzkartell balliberális hálózata - megbénítva a hátországot - kiszolgáltatta Németországot az antant hatalmaknak. A győzelemre esélyes német hadsereg egyszer csak nem jutott elég élelmiszerhez és hadianyag utánpótláshoz a saját hátországától. Ezt minősítették a német hadsereg akkori vezetői ’hátba-döfésnek’. 1918 őszén a polgári lakosság élelmiszerellátása valóban nagyon megromlott, de tervszerűen végrehajtott felforgató tevékenység nélkül a német társadalom nem fordult volna el hírtelen a saját hadseregétől, amely mindvégig az ellenfél területén harcolt. Idegen katonaság csak a fegyverszünet után lépett német fennhatóság alatt álló területre. A leghangosabb pacifisták mögött ugyanazok az erők álltak, akik a háborút évtizedeken át előkészítették, majd rövidtávú konfliktusok provokálásával kirobbantották.

A fegyverszünetet 1918 novemberében a Woodrow Wilson amerikai elnök által előterjesztett 14 pont alapján fogadta el a német kormány. Az Amerikai Egyesült Államok elnökének a békejavaslatát a Szenátus és a Képviselőház 1918. január 8-án hagyta jóvá. Célja az volt, hogy véget vessen az első világháborúnak, de úgy, hogy az eljövendő háborúk lehetőségét is kizárja. A 14 pontot egy 150 fős munkacsoport készítette el, és az az Edward Mandell House öntötte végleges formába, akit a pénzhatalmi világelit legtekintélyesebb dinasztiája, a Rothschild-ház küldött Wilson elnök mellé. A tiszteletbeli ezredesi címet viselő E. M. House által véglegesített szöveg szerint az elkövetkezendő béketárgyalásoknak nyíltnak és átláthatóaknak kell lenniük. House kitért arra is, hogy olyan igazságos és stabil békére van szükség, amely biztosítja a békeszerető országok biztonságát az erőszak és az önző agresszió megszüntetését.

4

Ami Németországot illeti, Wilson elnök pontokba szedett ajánlatai elismerik a német nép eredményeit, s nem kívánják igazságtalanul korlátozni Berlin jogos igényeit. Németországgal szemben is az volt az alapelv, hogy méltányosnak kell lenni valamennyi néppel szemben, és mindegyiknek joga van arra, hogy szabadságban éljen. A Compiegne-i fegyverszünetet az antanthatalmak képviselői 1918. november 11-én írták alá - a városka közelében lévő erdőben, egy vasúti kocsiban - Németország képviselőivel. Az antant részéről Ferdinánd Foch marsall, Németország részéről pedig Mathias Erzberger látta el kézjegyével a szerződést.

Wilson elnöknek a fegyverszünet aláírása előtt nyolc hónappal megtartott programadó beszéde képezte a német kapituláció alapját és az 1919-es párizsi békekonferencia meghirdetett vezérfonalát. Az amerikai elnök előzetesen nem egyeztetett európai partnereivel, és ezért beszédében még saját magasztos eszméiből indult ki, amelyeket Európa háború által sújtott népei örömmel fogadtak. Hittek Wilson világbéke programjának. A színfalak mögül a nemzetközi pénzkartell és a szabadkőműves hálózatok által irányított frontemberek, a francia Clemanceau, az angol Lloyd George és az olasz Orlando már ekkor szkeptikusak voltak. Számukra Wilson felhívása csak a népek és Németország megtévesztését szolgáló maszlag volt. Céljuk valójában az volt, hogy ebből a szabadkőműves ideológiai küzdelemmé átalakított háborúból minél több előnyt biztosítsanak a maguk számára.

Az antant hatalmak felelős képviselőit Versailles-ban szakértőként a háttérhatalom ügynökei vették körül. Wilson elnök tanácsadója Stephen Wise rabbi volt Washington-ban. Versailles-ban már Bernard Baruch és House ezredes voltak az amerikai elnök főtanácsadói. Lloyd George, brit miniszterelnököt a londoni központú pénzhatalmi elit rangos tagja Phil Sassoon segítette a béketárgyalásokon. A francia küldöttség vezetőjét Georges Clemanceau-t belügyminisztere, Georges Mandel segítette, aki azonos a párizsi Rothschild-ház tagjával: Louis Rothschild-dal.

Jelen volt Versailles-ban a Federal Reserve létrehozója és tényleges irányítója Paul Warburg. De ott volt testvére is Versailles-ban, Max Warburg, aki Németországot, a vesztes nagyhatalmat képviselte. Csak emlékeztetünk rá, hogy Max Warburg volt a legnagyobb német kereskedelmi bank tulajdonos elnöke és egyben az a személy, aki az első világháború teljes ideje alatt a német titkosszolgálat főnöke volt. (A hitleri harmadik birodalomban, Hjalmar Schacht helyetteseként, ő volt a Reichsbank egyik vezetője 1938-ig.)

A Versailles-i békecsinálók könyörtelen pragmatizmussal jártak el és öntelten félretettek minden erkölcsi megfontolást. Clemanceau – francia miniszterelnök – bizonyult a szabadkőműves világstratégia legkövetkezetesebb végrehajtójának. Saját helyzetét úgy jellemezte, hogy Versailles-ban Lloyd Georges brit miniszterelnök személyében egy önjelölt Napóleon, Woodrow Wilson amerikai elnök személyében pedig egy, a világ megmentésén fáradozó önjelölt Jézus Krisztus között kellett ülnie és egyensúlyoznia.

5

Wilson elnök 14 pontjából az első öt általános érvényű volt. Ezek olyan elveket tartalmaztak, mint a hajózás teljes szabadsága, a titkos diplomácia megszüntetése, a leszerelés, a megszállt területek szuverenitásának helyreállítása és a nemzetek önrendelkezési jogának biztosítása. Wilson alapgondolatait elvben elfogadták Versailles-ben a tárgyalások során, de a győztes hatalmak végülis csak négy pontot valósítottak meg belőle. Az Egyesült Államok szenátusa sem ratifikálta a Versailles-i békeszerződést, és Amerika a Népszövetségbe sem lépett be. 1920-ban a Republikánus Párt győzött, amely nyíltan az európai ügyekbe való be nem avatkozás elvét hirdette.

A cionista pénzhatalmat gyakorló szuperbankárok segítették hatalomra Oroszországban a bolsevikokat. Elsőszámú emberük Trockij volt, de Lenin is engedelmeskedett utasításaiknak. Ennek megnyilvánulása volt az a békéről szóló dekrétum, amelyet Lenin kezdeményezésére elfogadott a Szovjetek Második Összoroszországi Kongresszusa 1917. november 8-án. Ebben a hatalomra került bolsevikok bejelentették Oroszország kilépését a háborúból és területi elcsatolásoktól mentes, igazságos és demokratikus békerendezést sürgettek. Ez vezetett az 1918. március 3-i breszt-litovszki békéhez.

A Wilson-i békeajánlatának az ötödik pontja szerint a gyarmati igényeket annak az elvnek a betartásával kell rendezni, hogy az érintett lakosság érdekei ugyanolyan súllyal érvényesüljenek, mint azoknak a kormányoknak az érdekei, amelyek a gyarmatokon a szuverenitást gyakorolják.

Mivel az első világháborúban a győztesek nem tudtak német területet elfoglalni, ezért Wilson külön kitért arra, hogy Belgiumot ki kell üríteni és helyre kell állítani állami szuverenitását. Hasonló módon a francia területeket is fel kell szabadítani és megszállt részeiről a német haderőnek ki kell vonulnia. Elzász-Lotharingiát, amelyet Poroszország 1871-ben magához csatolt, Berlinnek vissza kell adnia Franciaországnak. A 14 pont egyértelművé tette, hogy Olaszország határait az etnikai-nemzeti vonalak szerint kell kiigazítani. Az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek pedig azt ígérte, hogy valamennyi számára biztosítja az önálló fejlődés legszabadabb lehetőségét.

A Monarchia által megszállt Romániát, Szerbiát és Montenegrót ki kell üríteni, és Szerbiának kijáratot kell biztosítani a tengerhez. A különböző balkáni államok kapcsolatait pedig az állami és nemzeti hovatartozás történelmileg kialakult vonalai szerint kell meghatározni. A balkáni államok politikai és gazdasági függetlenségét és területi integritását nemzetközi garanciákkal kell alátámasztani. Az egykori Ottomán Birodalom török részeinek teljes szuverenitást kell adni. A többi nemzetiségeknek, akik még mindig török uralom alatt élnek, biztosítani kell a szabad önrendelkezést, önálló fejlődésük lehetőségét. A tengerszorosokat, köztük a Dardanellákat minden nemzet hajója és kereskedelme számára nyitva kell tartani. Wilson elnök leszögezte, hogy független lengyel államot kell létesíteni, amelynek magában kell foglalnia a lengyel lakta területeket és nemzetközi szerződéssel kell biztosítani számára a kijáratot a tengerhez, garantálva politikai, gazdasági és területi sérthetetlenségét. Az utolsó pont szerint meg kell alakítani a nemzetek szövetségét, hogy a

6

nagy és a kis államok politikai függetlenségét és területi sérthetetlenségét egy nemzetközi szervezet garantálja.

Ami a történelmi Magyarországot illeti csak annyit ír, hogy az itt élő népeknek biztosítani kell az autonóm fejlődést. A 14 pontból úgy tűnik, hogy Wilson elnök az etnikai-nemzeti elvet és az önrendelkezést ajánlja a békerendezés vezérfonalául. A Versailles-i békerendezés részét képezte a Trianonban aláírt diktátum is, amely a történelmi Magyarországgal, illetve annak a magyar anyanyelvű lakosaival szemben, sem a történelmi elvet, sem az etnikai-nemzeti elvet, sem az önrendelkezési elvet nem vette figyelembe. A magyar néppel szemben durva negatív diszkriminációt alkalmazott.

A pénzhatalmi világelit és szabadkőműves frontemberei egyedül a magyar nemzettől tagadták meg az összes nemzetközi jogelvnek az alkalmazását. Az etnikai határok teljesen másutt húzódtak, mint a trianoni diktátum által meghúzott vonalak. Amikor a Károlyi Mihály vezette kormány került hatalomra, amelyben a fontos pozíciókat a baloldali radikális- és liberális szabadkőművesek töltötték be, a párizsi Grand Orient és a nemzetközi szabadkőművesség nem részesítette támogatásban a Budapesten hatalomra került szabadkőműves kormányt. Kiderült, hogy a baloldali liberális magyar szabadkőművesek, akik a háború során mindvégig jó kapcsolatot ápoltak a nemzetközi szabadkőművesség párizsi központjával, végülis tehetetlennek bizonyultak az egyre nagyobb befolyáshoz jutó cseh és szlovák nacionalista szabadkőművesekkel - Thomas Masaryk-kal (1850-1937), Edvard Benes-sel (1884-1948) és Milan Stefanik-kal - szemben. Ugyanezt lehet elmondani a román Ion I. C. Bratianu-val (1864-1927) kapcsolatban is, aki öt alkalommal is a bukaresti kormány élén állt és a külügyi tálcát is többször irányította. Ion Bratianu felsőfokú tanulmányokat folytatott Franciaországban és magasrangú szabadkőművesként eredményesen képviselte Románia területszerző igényeit, köztük Erdély Romániához való csatolását.

Ugyancsak befolyásos szabadkőműves volt Nikola Pasics (1846-1926) szerb miniszterelnök, aki Versailles-ban azt is bizonyítani próbálta, hogy kormányának semmi köze nem volt a szarajevói merénylethez, mert kezdettől fogva törvényes eszközökkel törekedett az egységes Délszláv állam létrehozására. Pasics, Masaryk és Bratianu tehát a szabadkőműves testvériségen keresztül is meghitt kapcsolatot tudott kiépíteni a szabadkőműves Wilson elnökkel és Clemenceau francia miniszterelnökkel, valamint a velük együttműködő politikusokkal, szakemberekkel. A szabadkőművesség pragmatikus és reálpolitikát folytat. A gyakorlatban igénybe veszi céljai eléréséhez többek között a megtévesztést és a csalást is. A felsorolt szabadkőművesek Párizsban a döntéseket hozó politikusok és a közvéleményt befolyásoló újságírók megvesztegetésével is igyekeztek számukra kedvező területi döntéseket elérni.

Ha a szabadkőművesek a hirdetett elveik szerint hoztak volna döntéseket Párizsban és Versailles-ban, akkor az őket engedelmesen, sőt szervilisen kiszolgáló magyar Nagy-Oriens-nek a tagjaiból álló politikusokat is meg kellett volna hallgatniuk. A mai napig nincs válasz arra a kérdésre, hogy a párizsi Grand Orient vezérkarának miért nem felelt meg a Károlyi kormány? Közismert volt, hogy a magyar Nagy-Oriens a párizsi Nagypáholy

7

szellemi irányítása alatt állott, és a magyar Nagy-Oriens szabadkőművesek ugyanolyan baloldali radikálisok és liberálisak voltak, mint azok a döntéshozók, akik a szabadkőműves szolidaritást megtagadva csak a magyar páholytestvéreiktől fordultak el és hagyták cserben őket.

Hasonló módon jártak el a Törökországot irányító és kizárólag szabadkőművesekből (zömmel a Thesszalonika-i dönmeh közösségből származó) isztambuli kormánnyal is. A szabadkőműves Musztafa Kemal Atatürk azonban megtagadta a párizsi Grand Orient Törökországra vonatkozó döntéseinek a végrehajtását. Ehelyett megszervezte a katonai ellenállást és sikerrel meg tudta védeni az Ottomán Birodalom törökök által lakott részének az egységét. Így született meg a mai Törökország, és így lett a szabadkőműves Musztafa Kemal-ból Atatürk, „a Törökök Atyja”.

Ebből az a tanulság, hogy a magyarországi Grand Orient szabadkőműves kormánynak nem leszerelnie kellett volna a frontról visszatérő honvéd hadosztályokat, hanem igénybe vennie őket legalább az etnikai határok védelmére. Csak azokat a tiszteket kellett volna elbocsátania, akik szlovákként, vagy románként etnikai hovatartozásuk miatt nem vállalták a magyar ajkú lakosság védelmét. A baloldali radikális, szociáldemokrata és kommunista magyarországi szabadkőművesek - eltérően a cseh, a román és a szerb szabadkőművesektől - nem vállalták fel a magyar nemzeti érdekek védelmét. Elsősorban internacionalisták és kozmopoliták voltak, akik szembenálltak az európaiság lényegét képező keresztény kultúrával és értékrenddel. Színt kell vallania a magyar Nagy-Oriens szabadkőművességnek, hogy miért nem volt hajlandó időben felvállalni az etnikai határok védelmét? A Károlyi kormány miért szerelte le napok alatt rekordgyorsasággal a frontról hazaérkező egységeket, ahelyett, hogy azokat átcsoportosította volna a támadásra felvonult cseh és román hadsereggel szemben? Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy közvetve Tisza István halálában is szerepe volt a szabadkőművesség balliberális radikálisainak.

A pénzhatalmi világelit átvált a pacifizmusra

A cionista pénzhatalmi világelit sikeresen léptette be az első világháborúba az Egyesült Államokat az antant hatalmak oldalán. Ez az államok feletti hatalmi hálózat egészen 1916 végéig Németország győzelmét kívánta - legalábbis a keleti fronton - az antiszemitának tekintett cári rendszer megdöntése érdekében. Az oroszországi szabadkőműves hatalomátvétel során a cárt lemondatták és a zsidó-szabadkőműves Alexander Kerenszkij került a kormány élére. Ezzel megnyílt az út a szupergazdag bankárdinasztiák által finanszírozott Trockij és Lenin hatalomra jutására. Amikor a bolsevik hatalomátvétel megtörtént, Németország a keleti frontról átcsoportosíthatta erőit a nyugati hadszíntérre.

A pénzhatalmi világelit elvárta az Oroszországban uralomra került bolsevikoktól, hogy Németországban is hasonló szabadkőműves-kommunista hatalomátvételt készítsenek elő és hajtsanak végre. Németországban bolsevik ügynökök jelentek meg, akik pacifista jelszavakkal lázítottak az ország és a hadsereg vezetése ellen. Fontos fejlemény volt a pénzügyileg és

8

gazdaságilag erős Egyesült Államok hadba-léptetése a zsidó pénzhatalmi elit segítségével. Ezzel lényegesen megváltoztak az erőviszonyok az antant javára és a központi hatalmak hátrányára. A német hadsereg több kisebb katonai vereséget szenvedett el és a háborúban kimerült lakosság – természetesen német győzelemmel – szerette volna, ha a háború minél előbb véget ér. A német haditengerészet Ludendorff tábornok vezérkari főnök jóváhagyásával döntő csapást készült mérni a brit haditengerészetre. Ekkor léptek akcióba a bolsevik ügynökök, és a Kiel-i haditengerészeti támaszponton megszervezték a matrózok lázadását. Az 1918. október 29-én kitört matrózlázadás hamarosan forradalmi helyzet kialakulásához vezetett egész Németországban. Ez kényszerítette II. Vilmos császárt arra, hogy november 9-én lemondjon, és Hollandiába meneküljön. A matrózlázadást követően Ludendorff tábornok is lemondott a német vezérkar irányításáról, és utóda, Paul von Hindenburg tábornok lett. Ő november 7-én táviratban kért találkozót az antanterők parancsnokától, Ferdinánd Foch francia marsalltól.

A német parancsnokság küldöttségének a konvoja november 7-én lépte át a frontvonalat. Miután a német küldöttség áthaladt a háború által elpusztított észak-francia vidéken elsötétített járművekbe szállt, majd Foch marsallnak a Compiegne-i erdőben lévő vasúti szerelvényéhez szállították. A francia marsall csak kétszer jelent meg a három napig tartó tárgyaláson. Az első napon megkérdezte a német küldöttségtől, hogy mit akar, az utolsó napon pedig részt vett a megállapodás aláírásában. A német, angol és francia tisztek olyan fegyverszüneti egyezményt fogalmaztak meg, amely Németország feltétel nélküli megadását és a német hadsereg leszerelését jelentette. Az antant csupán néhány ígéretet adott mindezért cserébe. Az angolok a fegyverszüneti egyezmény aláírását követően sem oldották fel a Németország ellen életbe léptetett tengeri blokádot. Erre csak a békeszerződés aláírásakor került sor. Jellemző az antant magatartására, hogy több tengeralattjáró leszerelését követelte, mint amennyivel a német flotta rendelkezett.

A német vezérkari főnök – Hindenburg – a belgiumi Spa városában lévő főhadiszállásáról tartotta a kapcsolatot a német küldöttséggel távirat útján. Bekapcsolódott a táviratváltásba Friedrich Ebert kancellár is, aki az új berlini kormány élén állott. Matthias Erzbergert, a német küldöttség vezetőjét, egy Berlinből küldött rejtjelezés nélküli táviratban felszólították, hogy fogadja el a feltételeket és írja alá a fegyverszüneti egyezményt. A szociáldemokrata Friedrich Ebert kancellárt a bolsevik-irányítás alatt álló spartakisták egyre nagyobb nyomás alá helyezték, és a szorongatott kormány így akarta megakadályozni a felkelést. A Lenin által küldött bolsevik lázítók és a cionista-szabadkőműves hálózatok szolgálatában álló pacifisták ekkor már megkezdték forradalmi tanácsok létrehozását Németország nagyobb városaiban.

Már a fegyverszüneti egyezmény is gátlástalan diktátum volt, amelynek az egyoldalú feltételeit az antant képviselői diktálták. Előírta a német csapatok visszavonását Franciaország és Belgium területeiről, valamint az akkor még német területnek számító Elzász-Lotharingiából. Németország keleti részén is fel kellett adni a háború során elfoglalt területeket. További rendelkezés volt, hogy a német csapatokat a Rajna keleti partjától számított 30 km széles fegyverszüneti zóna mögé kellett visszavonni. A túlzások közé lehet

9

sorolni, hogy a német hadseregnek fel kellett adnia minden fegyverzetét és felszerelését. A német haditengerészetnek pedig az össze hadihajóját az antant hatalmak felügyelete alá kellett helyeznie. Németországot ezen felül kötelezték a breszt-litovszki béke és a bukaresti szerződés felmondására. Ezeket a megállapodásokat a központi hatalmak korábban kötötték Oroszországgal és Romániával.

A szabadkőművesség a cionizmus szolgálatában

A cionista pénzhatalmi világelit stratégiájának fontos része volt Európa hatalmi viszonyainak az átrendezése. Ehhez volt szüksége a nagy háborúra, amelyet gondosan előkészített és kirobbantott. A szupergazdag bankárdinasztiák az első világháborút nem tudták volna stratégiai céljaiknak megfelelően sikeresen levezényelni a nemzetközi szabadkőművesség szinte minden döntési központot elérő titkos hálózata nélkül. Ezért fontos kérdés közelebbről megvilágítani, hogy milyen a kapcsolat az államok feletti cionista pénzhatalmi világelit és a nemzetközi szabadkőművesség között.

A szabadkőműves-cionista világelit célja egy felülről integrált diktatórikus világrendszer létrehozása, amely lehetővé teszi, hogy a viszonylag kis létszámú – a szupergazdag bankárdinasztiák alatt álló - szervezett zsidóság gyakorolhassa a világhatalmat. Úgy valósulna meg a sokat várt evilági messiás uralma, hogy Jeruzsálemből kormányozná az emberiséget. Ennek a nagyszabású világstratégiának szerves részét képezi a jeruzsálemi Templom-hegyen álló aranykupolás sziklamecset, az iszlám vallás egyik legszentebb emlékművének a felrobbantása. Ezt az emlékművet a vallásos ortodox-zsidó rabbik és a szekuláris szabadkőműves illuminátusok egyformán megvetik és szeretnének tőle megszabadulni.

A sziklamecset romjaira a szabadkőművesek egy zsidó szabadkőműves templomot akarnak építeni, ahol ők és messiásuk hódolatteljes imádatát fejeznék ki az egyiptomi kétfejű sas istenségnek, a Mammon-Ra-nak, amely a pénz és a jólét istene. A zsidóság egy része fundamentalista. Ők kitartó ambícióval küzdenek a világhatalom megszerzéséért, hogy egyszer s mindenkorra megvalósítsák az egész földgolyóra kiterjedő és régóta vágyott cionista királyságukat. Az elhallgatott és így kevésbé ismert tények közé tartozik, hogy a szabadkőművesség és a szabadkőműves páholyok zsidó eredetűek és működésük is a zsidó hagyományokon nyugszik. A júdaizmusnak – mint vallásnak – szerves részét alkotja a babiloni Talmud és a zsidó Kabbala. Ez utóbbi a mágia egyik rendszere és ez az alapja a skót rítusú szabadkőművesség 33-as fokozatán alkalmazott szertartásnak.

A The Jewish Tribune of New York 1927. október 28-i számában ezt olvashatjuk: „A szabadkőművesség a judaizmuson alapul. Mi marad belőle, ha elvesszük a szabadkőműves rituáléból a judaizmus tanításait?”

Albert Pike „Morals and Dogma” című híres munkájában megírja, hogy a zsidó Kabbala a szabadkőműves gyakorlat és rituálé alapja. A szefirák teológiáján nyugszik a szabadkőműves tudás lényege. A szefirák átlagértelemmel felfoghatatlan hatalommal

10

felruházott kozmikus erők, Isten létezésének a megnyilvánulásai. A szefirák közvetítenek Isten és a teremtett világ között. A tíz szefira együttvéve alkotja az emanációk világát, vagyis a legfelsőbb és változhatatlan ősvilágot. Pike szerint a szefira teológiája magasszintű mágia. Hivatkozott könyvében ezt ő „Sacerdotal Art”-nak (papi művészetnek) és „Royal Art”-nak (királyi művészetnek) nevezi.

Albert Pike ugyancsak a „Morals and Dogma”-ban fejti ki, hogy a Sátán Jahvének az ellentéte, azaz a Sátán az Isten negációja. A beavatott szabadkőművesek a Sátánt nem személynek, hanem erőnek tekintik, amely ugyan a jó érdekében jött létre, de a gonoszt is szolgálhatja. A Sátán a szabadság és a szabad akarat eszköze. A Sátán – amelynek a másik neve Lucifer – isteni lényegű, és ezért imádatra méltó. A nemzetközi szabadkőművesség szuverén nagy mestere azt parancsolja a szabadkőműveseknek, hogy ne kételkedjenek Luciferben. A szabadkőművesség elrejti titkait mindenki elől, kivéve a beavatottakat és a bölcseket. Az elrejtés technikái közé tartozik a megtévesztés, valamint a hamis és félrevezető magyarázatok terjesztése a használt szimbólumokról. A nemzetközi szabadkőművesség tehát kettős természetű: egyrészt politikai célokat követő titkos társaság, másrészt olyan gnosztikus vallási szektához hasonlító közösség, amelynek a gyakorlatában megtalálható a fekete mágia és a boszorkányság is.

A kutató előtt kibontakozik Istenüknek, Mammonnak az imádata is. A különböző irányzatú szabadkőműves páholyok szívesen fogadják soraikba nemcsak a zsidókat, de a hitüket elhagyó mohamedánokat, buddhistákat, más vallások követőit, valamint a vallástalan agnosztikusokat és az istentagadó ateistákat is. A szabadkőműves társadalomban a zsidók az elsők az egyenlők között. Albert Pike a „Morals and Dogma” 819. oldalán a zsidókat „a szabadkőművesség hercegeinek” nevezi. A szabadkőművességben is érvényesül Orwell „Állatfarm” című könyvében olvasható megállapítás, hogy „mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek”.

Már tettünk említést az ősi szíriai istenségről, a Mammon-Ra-ról, amelyet az okkultisták jelentős része ma is tisztel, és amely a jólét, a gazdagság és a pénz istenének számít. Mammon-Ra lényegében egy hatalmas démon, a pokol egyik uralkodóhercege. Különösen nagy becsben tartják a zsidó kabbalisták, akik pompás szertartásokon fejezik ki tiszteletüket e pogány istenség iránt. Az istenként tisztelt egyiptomi fáraók minden reggel azért mentek le a nagy folyóhoz, hogy Mammon-Ra-t imádják. A Biblia óvja az emberiséget az antikrisztustól, amelynek a jele a háromszor ismétlődő hatos szám, a 666. Ez a szám a szabadkőművesek és a zsidók számára az általuk várt messiásnak a szimbóluma. Pike csak rejtjelezve utal rá, és „a nagy munka hármas titkának” nevezi.

Albert Pike, Isaac Wise, de mások is azt bizonygatják, hogy a szabadkőművesség valójában zsidó kabbalizmus, amely tele van ördögűzéssel és boszorkánysággal. Az Újszövetségben János apostol mennyei jelenésekről való könyvének a 18. fejezete szól arról, hogy az utolsó időkben a „Nagy Város”, a Rejtélyes Babilon (Jeruzsálem) a Gonosz birodalmává növekszik, amely polipként behálózza az egész földet. A pénzhatalom - a globális pénzkartell és

11

hálózatai – uralma alá kerül az egész világ. A globális pénzimpérium irányítói olyan varázslók, akik egyszerre kereskednek termékekkel és az emberek lelkeivel.

A szabadkőműves hálózatok hagyományaiban ma is elevenen él a varázslás és a boszorkányság számos változata. Szembeötlő a pénz istenének – Mammonnak – a legteljesebb imádata. Természetesen a békeszeretet sem maradhat ki a szabadkőműves retorikából. 1994 novemberében a ’The Jerusalem Post’ című lapban megjelent Izrael Állam Nagypáholyának a hirdetése, amely a béke szabadkőműveseit szólította meg. Köztük szerepelt a tiszteletreméltó Yitzak Rabin izraeli miniszterelnök és őfelsége Hussein, Jordánia uralkodója, valamint az ugyancsak tiszteletreméltó Bill Clinton, az Egyesült Államok elnöke. A hirdetés - amelyet Ephraim Fuchs, az izraeli szabadkőműves rend elnöke írt alá - meleg testvériséggel gratulál az Izrael és Jordánia között megkötött békeszerződés aláírásához.

A szabadkőművesek felemelkedése Izrael politikai életében 1948-ig nyúlik vissza, amikor a napjainkban oly fontos szerephez jutott állam megalakult. David Ben Gurion – Izrael első miniszterelnöke – nemcsak szabadkőműves volt, hanem marxista-leninista is. Utódai az izraeli kormány élén kivétel nélkül magasfokozatú szabadkőművesek voltak, köztük Golda Meir is, aki egy női szabadkőműves szervezetnek, a Co-Masons-nek volt a tagja. 1993-ban a szabadkőművesek ünnepélyes tanácskozást tartottak Jeruzsálemben. Az olasz La Republica 1993 októberi száma így számol be erről: „Izraelben van egy megállapodás a politikusok és a szabadkőművesek között és az ünnepségen részt vett Jeruzsálem főpolgármestere Teddy Kollek is az askenázi főrabbival Israel Meier Lau-val. Kollek elmondotta az összegyűlt szabadkőműveseknek, hogy ’Önök nagy megtiszteltetésben részesítik Jeruzsálemet. Ez természetes, ha figyelembe vesszük, hogy Salamon király volt a templom nagy építője, amely a szabadkőműves szellemiség gyökerét alkotja és az ő építőmesterei voltak az első szabadkőművesek’ ”.

A nagyszabású ünnepséget Izrael Állam Nagypáholya szponzorálta és Lau főrabbi kijelentette, hogy a szabadkőművesség alapelvei mind megtalálhatóak a Könyvek Könyvében, a zsidó nép legszentebb írásában. A főrabbi itt a babiloni Talmudra utalt, amely az ortodox zsidóság számára ma is érvényes előírásokat tartalmazza és amely a zsidó hagyomány tárháza. Lau főrabbiról fennmaradt egy fénykép, amelyen kabbalista-szabadkőműves jelzéssel üdvözli az akkori egyiptomi elnököt, Hosni Mubarak-ot kairói találkozásukon, 1998-ban.

A többszörös kormányfő, Benjamin Netanjahu, aki 2014-ben is Izrael miniszterelnöke, nyíltan beszámolt arról, hogy az Egyesült Államokban avatták fel szabadkőművesnek. Erről a Shishi nevű programot népszerűsítő izraeli kiadvány számolt be 1994 tavaszán. A La Republica arról is beszámolt, hogy Yitzhak Rabin is aktív szabadkőműves volt. Izraelben a 2010-es években mintegy négyezer szabadkőműves működött aktívan hetvenhat páholy keretében. Az izraeli bíráknak és vallási vezetőknek a túlnyomó többsége aktív szabadkőműves. A Rothschild-ház által finanszírozott izraeli Héber Egyetem (Hebrew University) belső udvarában felállítottak egy egyiptomi obeliszket, valamint egy négyoldalú piramis alakú csúcsban végződő emlékoszlopot, amely a szabadkőművesség egyik

12

legfontosabb szimbóluma. Az izraeli legfelsőbb bíróság belső terében található a jogi szakkönyvtár, amelyet építészetileg egyiptomi piramishoz hasonlóan képzetek ki.

A New York-ban működő B’nai B’rith Páholy, amely a zsidó szabadkőművesség egyik irányítóközpontja, szorosan együttműködik az izraeli páholyokkal. Ugyanezt teszi az Anti-Defamation League, az ADL (Rágalmazás-elleni Liga), valamint az American Civil Liberties Union, az ACLU (Amerikai Polgári Jogi Unió). Talán még ennél is fontosabb az, hogy a pénzhatalmi világelit amerikai fellegvárának, a Wall Street-nek, a vezető bankárai is ezt teszik szinte kivétel nélkül.

Ma már bárki megnézheti az interneten, hogyan működik a jeruzsálemi szabadkőműves páholy. A videó megtekintése során tanúi lehetünk annak, hogy milyen titkos rituálékat folytatnak a zsidó szabadkőművesek egy Jeruzsálem alatt fekvő barlangban. A szertartás résztvevői ünnepélyesen megfogadták, hogy lerombolják és eltávolítják a Templom-hegyről a jelenleg ott lévő Omar Mecsetet, valamint azt az aranykupolás építményt, amelyet úgy ismerünk, hogy ’Dome of the Rock’ (Szikla Templom, Szikla Mecset). Mindkét templom az iszlám vallás és kultúra szent helyei közé tartozik. Az elképzelések szerint az izraeli haderő rakétával, lézerfegyverrel, vagy bombával robbantaná fel az említett épületeket egy folyamatban lévő háború kaotikus viszonyai között. Az egészért az arabokat tennék felelőssé azt állítva, hogy egy eltévedt arab rakéta vagy bomba döntötte romba ezeket az épületeket.

Ezután kerülne sor a próféciákban megjövendölt - valamennyi vallást képviselő -szabadkömüves templom felépítésére. Ennek az ökumenista-szinkretista templomnak az aranykapuin haladna át az Új Cionista Messiás, a ’Földbolygó Királya’. Ennek a templomnak az oltára előtt tudatná a világgal, hogy az Univerzális Megmentő végre megérkezett olyan ember személyében, aki járatos a Szent Kabbalában, amely Izrael népének a kizárólagos öröksége. Minderről Albert Pike tájékoztat minket a ’Morals and Dogma’ c. főművének 839. oldalán. A cionista messiás bizalmasan közli a világgal, hogy „Krisztus” nem más, mint Isten választott népe, a zsidóság egésze. A Kabbala és a Zohár szerint a zsidók teremtették „Istent” a saját képükre, és a zsidók „Istene” tükröződik az isteni emberben (a zsidókban), mivel a zsidók az „Isteni Természet” részesei. Mindez a szabadkőművesek kettős céljának és misztériumának is a végső titka. Az első cél: Mammon-Ra-nak - az erő, a pénz és a gazdagság istenének - az imádásával létrehozni a világ vallásainak a szintézisét, amelynek központi alakja a zsidó messiás. A második cél: a zsidó utópia megvalósítása, a zsidók világkormányának a létrehozása, amely az egész emberiséget kormányozná a zsidók által, a zsidókért az idők végezetéig.

Erich Ludendorff a szabadkőművesség és a zsidóság kapcsolatáról

Erich von Ludendorff 1865. április 9-én Posen-ben, a mai Poznan-ban született. Apja a porosz hadsereg tisztjeként a porosz-osztrák háború egyik irányítója volt 1866-ban. Ludendorffot apja kadétiskolába küldte és 1882-ben, 17 éves korában, már megkapta a hadnagyi rangot. Ludendorff számára fontos volt, hogy ő az északi, germán népekhez tartozó német nemzet fia. Azt is számon tartotta, hogy apai ágon az ősei Svédországból származtak.

13

Erich Ludendorff 1927-ben, amikor megírta a „Vernichtug der Freimaurerei durch Enthüllung ihrer Geheimnisse” (A szabadkőművesség megsemmisítése titkainak a leleplezésével) című könyvét, akkor már lezajlott a weimari köztársaság ellen szervezett puccskísérlet. Ludendorff-ot, aki maga is aktívan részt vett a puccskísérletben, a bíróság felmentette. Ezt követően vette át a feloszlatott Nemzetiszocialista Párt egyik utódszervezetének a vezetését. 1924-től öt éven át a Nemzeti Szocialista Szabadság Párt parlamenti követe volt. Létrehozta a Tannenberg Szövetséget, és 1925-ben megpályázta a köztársasági elnöki tisztséget is. Ezt lényegében azért nem sikerült neki megszereznie, mert a szavazás második fordulója előtt Hitler arra buzdította híveit, hogy Hindenburg-ra szavazzanak és így Ludendorff visszalépett a jelöltségtől. A kudarc után ideje jelentős részét a szabadkőművesség és a történelmet formáló háttérerők kutatásának szentelte.

Németországnak a háború előtt 65 millió, a háború után mintegy 60 millió lakosa volt. A németországi szabadkőművesek száma egyes adatok szerint 60 ezer, más adatok szerint 80 ezer volt. Mivel könyve megértéséhez fontos adat, ezért megemlítjük, hogy a világon élő zsidó közösségekben élők együttes számát mintegy 15 millióra becsülték az 1920-as és 1930-as években. Németországban a hivatalos adatok szerint 600 ezer zsidó élt, vagyis a lakosság 1 százaléka. A világ szabadkőműveseinek a számát pedig 4 millióra becsülték, és a zsidó szabadkőművesek száma 40 ezer volt, amiből azonban 30 ezren az Egyesült Államokban éltek. Németországban sokáig a nem megkeresztelkedett zsidókat nem vették fel a szabadkőműves páholyokba. Ez alól néhány páholy kivételt tett. Ezért az 1920-as években mintegy 600 zsidó szabadkőműves lehetett Németországban.

Ludendorff könyvének (mi a ’Vernichtung der Freimaurerei durch Enthüllung ihrer Geheimnisse’ 1931-es második kiadásából idézünk, amely Münchenben jelent meg a Ludendorffs Volkswarte Verlag kiadásában) az elején megállapítja, hogy „a szabadkőművesség titka a zsidó. Egy faji azonosságtudattal bíró embernek, különösen egy németnek, ismernie kellene ezt a tényt. Azért, hogy bizonyítsam és igazoljam ezt az állítást, röviden megvilágítom, hogy a német szabadkőművesség mennyire függ a judaizmustól”. (A továbbiakban minden egyes idézőjelbe tett bekezdés egy-egy idézet Ludendorff könyvéből.)

„A zsidók természetesen nagyon is jól ismerik a szabadkőművesség titkát vagy titkait. Dr Isaac M. Wise munkájában olvashatjuk, hogy »a szabadkőművesség zsidó intézmény, amelynek az elejétől a végéig zsidó a történelme, fokozatai, jelképei és titkos jelszavai.«”.

„A szabadkőművesek zsidóktól való függése nemcsak megnehezíti a német nép felszabadítását az ellenség igájából, de fokozza és súlyosbítja a leigázásukat és néhány németet arra kényszerít, hogy közreműködjön a zsidó hatalom és a zsidó világuralom rendszerében. A szabadkőművesség elsődleges célja, hogy rávegye az ipar szakképzett hivatásos irányítóit a zsidó uralom fennálló rendszerében való részvételre”.

„A mindkét nemhez tartozó németek elfajulását megkönnyítette, hogy a német elfelejtette, hogy ő egy árja, egy teuton, de mindenekelőtt egy német.”

14

„Nincs elég hely a szabadkőművesség egész történetének az ismertetésére. Csupán annyit kívánunk erről mondani, hogy a szabadkőművesség a XVIII. század közepén Angliából érkezett jellemzően zsidó alkotóelemekből álló szervezeti formákkal és működési szabályokkal. Előszeretettel fogadták az olyan zsidó ’parvenűk’, mint például Moses Mendelssohn, a Jezsuita Rend pedig támogatta.”

„A nemzetközi szabadkőművesség szorgalmazta a világháborút, és most a minket körülvevő környezetnek az elzsidósításával akadályozza meg az igazság feltárását erről a háborúról.”

„A magasabb szabadkőműves fokozatok valamelyikének az elérése nem a magasabb szintű beavatásnak és nem a szabadkőműves rend végső céljai megismerésének a próbája vagy bizonyítéka. Az egyik már hivatkozott publikációban olvashatjuk, hogy a harmincadik fokozatot elért szabadkőművesnek milyen szörnyű és félelmetes eljárásokkal kell szembenéznie.”

„A szuverén uralkodókat választották védelmezőknek és később szenvedniük kellett… II. Vilmos császár és az orosz cár nem voltak szabadkőművesek, és ezért mindkettő elveszítette trónját… A nemzsidó páholyokhoz tartozó szabadkőművesek létszáma bolygónkon eléri a több milliót, az Egyesült Államok szabadkőműveseinek a száma több mint három millió, ezután következik Anglia, többszázezer szabadkőművessel, majd Németország, ahol a szabadkőművesek száma nyolcvanezer. A nyolcvanezres szám jó és korrekt módon tükrözi a német, a teuton vért. De ehhez még hozzá kell számítani a németországi zsidó szabadkőműveseket.”

„A szabadkőművesek befolyásos köztisztviselők a német kormányzatban. Gustav Stresemann (Németország kancellárja 1923. augusztus 23-tól november 23-ig, D.J.) is szabadkőműves. A szabadkőművesség nyúlós, ragadós, láthatatlan képződmény, amely behatol mindenhová.”

„Az akácnak nevezett virág a zsidóság jogara… Én tüskés cserjének ismerem az akácot. A szabadkőművesség belső világában az akác az élet fáját jelenti, amelyet fehér és vörös virágokkal imádnak, és amely megszemélyesíti az Igazat és az Igazságosságot… A németek természetesen nagyon is tisztában vannak azzal, hogy ezt az igazat vagy igazságosságot Juda Jogara ígérte a világnak… Valamennyi szabadkőműves páholyban a Dávid-csillag ragyog… Németországban a szabadkőművesek legalacsonyabb szintjén, az inas fokozatban, a hatágú csillag helyére az ötágú csillag került, amely napjainkban a zsidó Szovjetunió jelvénye lett, és amely egy Kabbalista szimbólum… Ez az ötágú csillag jelképezi a Fényt, amelyet az Izrael templomának a szentélyében álló zsidó pap testesít meg, amikor a Főpap az Engesztelés Napján visszatér a Szentek-Szentjébe.”

„A ’G’ betű, amely oly feltűnő minden szabadkőműves szertartáson, a Gematriát jelképezi. A valóságban ez a ’G’ betű Jehovah nevének a kezdőbetűje, őt személyesíti meg, az ő helyét foglalja el… A Kabbala. Ez a zsidó filozófiának, a zsidó mágiának, a sötét

15

babonának a könyve… A gonosz babonának a betűjével és a számmisztikával foglalkozik a Gematria. A világháborút jelentő héber szó számbeli kalkulációja a Gematriában 1914-nek felel meg… A hatágú Dávid-csillag a Teremtés hat napját jelképezi a zsidóság számára, Salamon pecsétjének a geometriai figurája háromszög formájában van kialakítva… Ezt a Dávid-csillagot valamennyi páholyban megtaláljuk… A Kabbala a Teremtés zsidó elképzeléseiről szól és tíz koncentrikus alakzatról tesz említést… A Kabbala a reinkarnáció eszméit is tanítja… A fa egy másik Kabbalista alakzat, amely a Teremtést ábrázolja, és rendkívüli tiszteletnek örvendő szimbólum a szabadkőművesség egész világában.”

„Az Újszövetség jelentése. Az úgynevezett keresztény humanitárius szabadkőművesség nem a názáreti Jézusra, nem Péterre, nem Pál apostolra, nem a négy evangélistára alapozza mitológiáját, hanem Szent János evangéliumára. János evangéliumának az első szavai a következők: ’Az örökkévaló ige testté lett. Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden Ő általa lett. És nála nélkül semmi se lett, ami lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt’… Ezek a szavak megegyeznek a Logosz kabbalista doktrínájának az alapjaival.”

„Az Istenségről szóló erkölcsi törvények és elképzelések legmagasabb szintű doktrínáit a Kabbalában a józanész fogalmával fejezi ki. A véres francia forradalomban a XVIII. század végén az ’ész istennőjét’ vállon hordozták körbe Párizs utcáin és az ő nevében ontották a legnemesebb, fajtiszta, arisztokrata északi faj vérét ugyanúgy, ahogy most Oroszországban. A zsidó észnek szüksége van ezekre a faji háborúkra… A zsidónak egy törekvése, egy célja van az életben: A saját etikai mércéjét akarja az egész világra érvényes hitté és vallássá tenni. A kereszténység és a mohamedánizmus az első lépés a zsidóság számára, a második lépés a szabadkőművesség.”

Ludendorff – könyvében - ez után arról akarja meggyőzni német olvasóit, hogy a szabadkőművességben nincs semmi közös a keresztény vallással. Könyve írása idején a Porosz Nagypáholy nem hagyta jóvá azoknak a felvételét, akik nem vallották magukat kereszténynek. Már említettük, hogy Jézus tanításai és János apostol evangéliumának első sorai között Ludendorff nem talált összefüggést. Ezért fogalmaz úgy, hogy igen laza a szabadkőművesség kapcsolata Jézussal. A szabadkőművesség testvéri közösségében a keresztény páholyok Jézust Mesterüknek és irányítójuknak tekintik. Az így értelmezett Jézus azonban olyan istenséget reprezentál a számukra, amely úgy közeledik az emberhez, mint Adam Kadmonhoz.

(Az Adam Kadmon a Kabbalában az ’eredeti embert’ jelenti, de ez a mitikus ’első ember’ nem azonos a bibliai Ádámmal. Adam Kadmon Isten ’eredeti törekvése’ arra, hogy létrehozza az emberiséget egy olyan fenséges lény útján, aki kozmikus méretekben egyenlő az univerzummal. Amikor a bibliai Ádám bűnbe esett, az emberiség lefokozódott, anyagi természetű lényként hússá és vérré lett, továbbá nemekre bomlott és utódai is halandókká lettek. A Kabbalának megfelelően minden emberi lélek csak egy töredéke Adam Kadmon kozmikus dimenzióban létező világlelkének. A Kabbalában - amely a zsidó okkultizmusnak

16

tekinthető - a Lelkek Terme, a Gúf, a Hetedik Mennyben van. Innen származik minden emberi lélek. Ilyen értelmezésben minden lélek a Gúfból érkezik, amely viszont maga Adam Kadmon.)

A szabadkőművesek tehát Jézust Keresztelő Jánoshoz hasonlítják. Azt tanítják róla, hogy Jézus az esszénusok zsidó szektájához tartozott és valójában szabadkőműves volt. Az esszénusok hátat fordítottak a társadalomnak és a hivatalos zsidó vallásnak. Kivonultak Júdea sivatagába, ahol aszkéta közösségként éltek. A szekta vezetője az igaz tanítónak tekintett alapító volt, aki szembeszegült a templom papságával és a főpappal, aki valószínűleg kivégeztette emiatt. Az esszénusok hite szerint a világban jelen van a fény és a sötétség ellentétein alapuló dualizmus. A szekta tagjai a fény fiainak tekintették magukat, és mindenki mást a sötétség fiaihoz soroltak. Az esszénusok másik tanítása az isteni eleve-elrendelés tana volt, valamint a messiás közeli időben várható eljövetele. Az esszénusok elutasították a templomi áldozatokat. A zsidó háború éveiben Róma ellen harcoltak és részben a háború áldozataivá váltak. A háború kapcsán pusztult el szálláshelyük és ekkor rejtették el szent irataikat is a környező barlangokban. Ezeknek egy része került elő a Holt-tengeri tekercsek megtalálásakor. Az esszénus szekta tehát a júdeai kereszténység előfutárának is tekinthető.

Ludendorff szerint Jézus személyének a bevezetése azzal a megfontolással történt, hogy elfogadhatóvá tegyék a szabadkőművességet a jó keresztények számára is. Így ír erről:

„A felvilágosodott, jól tájékozott beavatott tisztában van azzal, hogy a kereszténységet és az Újtestamentumot a szabadkőművesség egyfajta csaléteknek használja, de csak addig, ameddig a kereszténység és az Újszövetség összhangban áll a kabbalista filozófiával, teológiával és politikával.”

„A szabadkőművesség misztikus formáiban minden vonatkozásban a zsidó ortodoxia, a zsidó értékrend, a zsidó nemzeti hovatartozás a döntő tényező. Ez a három félelmetes egységet alkot… Ez a zsidó egyesítés iszonyú erővel támadt a mit sem sejtő, gyanútlan Németországra.”

„Gondolati táplálékként a szabadkőművesek noahidáknak, azaz Noé fiainak nevezik magukat. A pátriárkákra és a prófétákra is hivatkoznak természetesen. Így a bibliai szövegekkel egyezően Jehovára, El Shaddai-ra (a Mindenható Isten – D.J.) és másokra.”

„Az ördög szövetségre lépett Abrammal, akit később Ábrahámnak neveztek, és utódot ígért neki, akit később Izsáknak hívtak, aki az emberi faj első körülmetélt tagja volt. Ábrahám fontos alakja a különböző testvéri szövetségeknek (baráti társaságoknak, ’furcsa testvéreknek’ angolul ’Odd Fellows’ – D.J.), amelyek azért szolgálnak a szeretet mintáiul, mivel sehol nem olvashatjuk, hogy jó pénzért eladta a feleségét szajhának.”

(A testvéri szövetségek, ’furcsa testvérek, alkalmi barátok’ rendjének, az Oddfellows Guild-nek az eredete visszanyúlik a Kr. e. VI. évszázadba, az izraeliek babiloni fogságának az idejére. Ezt a rendet zsidó elítéltek hozták Európába azt követően, hogy Titus római császár

17

Kr. u. 70-ben leromboltatta a jeruzsálemi templomot. A ’Furcsa Barátok Rendjét’ lovagok alapították meg 1452-ben Londonban, mint testvéri közösséget, melynek tagjai kölcsönösen segítik és támogatják egymást.)

Ezután Ludendorff rátér a Talmud szerepére a szabadkőművességben. A Talmud a Tóra és a zsidó törvények után a legfontosabb írásos zsidó forrás, amely a zsidó történelem, vallás és kultúra enciklopédiájának tekinthető. A Tóra vagy más néven Mózesi könyvek a Biblia Ótestamentumi részének első öt könyve, amelyet a zsidó és a keresztény hagyomány Mózestől származtat. A Tóra héberül tanítást jelent, és ma is ezt az elnevezést használják a világ, az emberiség és a zsidó nép keletkezéséről szóló Mózesi könyvekre. A Talmud szó jelentése ugyanúgy tanítás, de elmélyülés értelemben. Ez az enciklopédikus hagyománygyűjtemény mintegy 800 rabbi héber és arámi nyelvű írásainak az összegyűjtéséből keletkezett. Az ótestamentum egyes könyveihez fűzött magyarázatokat, a zsidó vallási törvényeket tartalmazza. Ezek a magyarázatok eredetileg szóhagyományként éltek, mert nem írták le őket. Írásos rögzítésükre csak a harmadik század óta került sor. A Talmudnak két fő területe van. Az egyik a bibliai törvények értelmezése, alkalmazása és kiegészítése, a másik a bibliai elbeszélések kiegészítése és erkölcsi tanítások megfogalmazása.

A Talmud - Ludendorff szerint – azt a gyűlöletet és megvetést fejezi ki, amit a zsidók éreznek minden néppel szemben. „A Talmud egyértelműen meghatározó befolyást gyakorolt a szabadkőművesek elméleteire és gyakorlati módszereire. Ezt olvashatjuk: ’Mózes, a mi tanítónk, arra tanít minket, hogy minden embert kényszeríteni kell arra, hogy azokat a törvényeket kövesse és azoknak engedelmeskedjen, amelyeket Noé fiai kaptak – öljenek meg mindenkit, aki ezt megtagadja.’ ”

„A zsidóság hosszútávú stratégiája, politikája az, hogy Noét eltávolítsa, és helyére Salamont helyezze a szabadkőművesség alacsonyabb és magasabb fokozatain… A svédek és a dánok királyai szabadkőművesek… A svéd szabadkőművesek vezetőjét, Salamon Vikáriusának (a nagypáholy ügyeit ideiglenesen vezető főpapnak - D.J.) nevezik egészen addig, amíg ténylegesen uralkodó nagymesterré lép elő. Szabadkőműves tagsága egészen addig titkot képez, amíg ténylegesen ő a hatalmat gyakorló vezető… Anglia királyai VII. Edvárd és V. György magasfokozatú szabadkőművesek. Ezek a szabadkőművesek aláássák a Monarchia tekintélyét és visszaélnek az emberek bizalmával… Az ő tekintélyük mögé elrejtőzve dolgoznak a szabadkőművesek a zsidó uralom és világhatalom létrehozásán. Ó, embernek fia! Kezdj el gondolkodni, aztán cselekedj és szerezd vissza szabadságodat!”

Ezt követően tér rá Ludendorff az egyik legfontosabb állítására, amely szerint a szabadkőművesek lényegében mesterséges, ’művi úton előállított’ zsidók lennének. A mesterséges zsidóság létrehozását szolgáló képzés kapcsán hivatkozik Salamon királyra és az Ószövetségre. Így ír: „A természetes szabadkőműves páholyok alkotmányában ezt olvashatjuk: ’A bölcs Salamon király Rendünk alapítója és első uralkodója… Az emberi lábnak a jobb szögben való elfordítása kabbalista szimbólumot jelent, az egyenes járás a tisztességes életvezetésre utaló kódszó.’ ”

18

„Az Adoniram számbeli konstrukciói pedig illúziók. Ezekből jönnek létre a Kabbala különleges számalakzatai. A ’3’-as szám Jehova teremtő erejét jelenti, mint már utaltunk rá. A kabbalista uralmi rendszerben három birodalom van; a ’9’ jelenti a mágikus kocka alapját; a ’3x3=9’ esetében a számok összege kiadja a 15-öt. A ’27’ a ’3’-nak a köbre emelése. Ez jelképezi a szám teljességét, amelynek a megszemélyesítése a hiteles és megvesztegethetetlen zsidó.” Ludendorff írásának célközönsége a németországi szabadkőműves páholyok tagjai voltak. Ezért ha a zsidó szó helyébe a szabadkőművest tesszük, akkor egyértelmű a tábornok nekik szóló üzenete.

„A Kabbala a Teremtést tíz koncentrikus alakzatban ábrázolja… A fa, amelynek a legfelső ága koronát képez, a teremtés másik kabbalisztikus figurája. A korona a szabadkőművesség szent jelképeinek az egyike. A Szabadkőműves Mester pedig megszemélyesíti és képviseli a hatalmat, amely ennek a koronának a titka… Az a szabadkőművesség, amelyhez sok protestáns lelkész tartozik, csak igen keveset vett át a kereszténységtől. Még a Biblia is csak egy jelkép… Jézus tanítása szabadkőműves értelmezés szerint a vallásos erkölcsöt képviseli… A zsidó, tudatos rosszhiszeműséggel arra törekszik, hogy a szabadkőművességen keresztül érvényesítse nézeteit a vallásban.”

Dr Hieber, aki a németországi Lauenburg szabadkőműves páholyának (Zum Leuchtturm an der Ostsee – Világítótorony a Keleti-tengernél) volt a tekintélyes tagja, ezt írta a kereszténység és a szabadkőművesség viszonyáról: „Nem kell átvenni a teológiai doktrínákat, meg kell elégednünk azzal, hogy ha Jézus Krisztus nem teljesítette volna be küldetését, akkor élete és tevékenysége hiábavaló lett volna, de amint azt a tények bizonyítják, már évezredes siker áll mögötte.” Dr Hieber azt is kimutatja, amiként „az emberi és az isteni alakzat közelít egymáshoz a kocka figurájában, az Isten Fiának a szimbolikus ábrázolása. Ő a zsidó gyermek Betlehemben.”

Ludendorff 108 oldalas könyvének a további részében behatóan szemügyre veszi a kabbalista és a szabadkőműves tantételeket:

„Valamennyi szabadkőműves testvér lényegében egy páholyt alkot, és ennek az egyetlen páholynak a központja New York-ban van, a zsidóság fővárosában… A szabadkőműves tevékenység egyikének a ’Királyi művészet’ a neve. Célja megbuktatni a királyokat Salamon, a zsidó király nevében és az ő tiszteletére… A szabadkőművesség három nagy világossága a Kabbalából van átvéve, ezek a Bölcsesség, a Szépség és az Erő… A legtöbb német páholy nem veszi fel tagjai sorába azokat a zsidókat, akik nem keresztelkedtek meg, de elfogadja a megkeresztelkedett zsidókat… Nos, nem tudja-e mindenki, hogy a keresztelkedés nem képes befolyásolni vagy megváltoztatni a zsidót? Egy zsidó mindig zsidó marad.”

„A szabadkőművesség az Északot teszi meg központjának, a Sötétség otthonának, az Élet zord és kemény oldalának, a bűn és a barbarizmus helyének. Északon a meredek sziklák az emberi fajt jelenítik meg primitív, civilizálatlan állapotban, amelyet tőrrel és vakolókanállal kell megmunkálni és kockává alakítani a zsidó érdekében és az ő dicsőségére… Nagy

19

hazugság az a zsidó igény és állítás, hogy ’Ex oriente lux’ (Keletről jön a fény – D.J). Ehhez a hazugsághoz ma is ragaszkodik a szabadkőművesség.”

Ludendorff fő mondanivalója, hogy a szabadkőművességet a zsidók hozták létre, és ők irányítják. A szabadkőművesek természetesen keményen bírálták nézeteit. Azt kérdezték tőle, hogy milyen fajhoz tartozott názáreti Jézus és az összes apostol? A keresztény szó a ’Christos’ görög szóból származik, amelyik felkent személyt jelent. Ez viszont a Messiás (héberül Meschia) szószerinti fordítása. A keresztény mártírokat még a kr. u. III. évszázadban is Novi Judaei-nek nevezték. Ennek a bírálatnak az volt a lényege, hogy a kereszténység a júdaizmus egyik elágazása. A júdaizmusnak ez a gyermeke – kereszténységként – döntő szerepet játszott az északi faj civilizációs fejlődésében.

A bírálók azt is Ludendorff szemére vetették – így a szabadkőműves L. F. Strauss, aki Massachusetts-ben végezte kutatómunkáját -, hogy a ma ismert szabadkőművesség alapítója 1717-ben nem zsidó volt, hanem egy olyan személy – Antony Sayeer -, aki mind apai, mind anyai ágon sok nemzedéken át az északi ’Nordic’ fajhoz tartozott. Ez mondható el a szabadkőművesség alkotmányának elkészítőjéről, James Anderson-ról is, aki 1723-ban foglalta össze a modernkori szabadkőművesség legfontosabb alapelveit és működési szabályait.

Hogyan viszonyul egymáshoz a judaizmus, a kereszténység és a szabadkőművesség?

E sorok írójának gyakran átélt tapasztalata: igen sokan vannak, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mi is valójában a júdaizmus, a kereszténység és a szabadkőművesség. A júdaizmus és a kereszténység közti bensőséges kapcsolat cáfolhatatlan tény, mivel az Ószövetség első része - Mózes öt könyve - tartalmazza a zsidó Tórát: a Teremtésről (Genesis), a zsidók Egyiptomból történő kijöveteléről (Exodus), a Leviták egyházi szolgálatáról (Leviticus), az izraeliták megszámlálásáról (Numbers) és a törvény summájáról. Megállapíthatjuk, hogy a kereszténység valójában egy szemitavallás. A keresztények (Deuteronomy). a zsidó Istenben, a Jahve-ban hisznek és az ő törvényei és parancsolatai vannak összefoglalva a Tórában. Az Ószövetség tehát lényegében a zsidó szupremácia dokumentuma, amely jövendöléseket tartalmaz a vagyon megszerzéséről, és arról, hogy miként kell meghódítani és Jahve követőivé tenni a nem-zsidó népeket.

Jahve nem a béke és a szeretet istene, amikor így szól kiválasztott népéhez - a zsidókhoz - Ézsaiás könyvének 60. fejezete 12. versében: „Az a nép és az az ország, amely néked nem szolgál, elvész, és a népek mindenestől elpusztulnak.” A 6. vers pedig így fogalmaz: „És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, a megtartód és megváltód, Jákobnak erős Istene.”

A keresztények többsége azt sem tudatosította maga számára, hogy a zsidó Messiást imádja, Yeshua Moshiach-ot. Jézus Krisztus (Yeshua Moshiach) azért jött, hogy beteljesítse a Tórában megjövendölt próféciákat, és a zsidóknak hirdesse a megváltást és az üdvözülést. Eredetileg így hangzott útmutatása, amelyet a zsidóság soraiból választott tanítványaihoz

20

intézett: „A pogányok útjára ne menjetek és a samaritánusok városába ne menjetek be. Hanem menjetek inkább Izrael házának eltévelyedett juhaihoz. Elmenvén pedig prédikáljátok, mondván: elközelített a mennyeknek országa.” (Máté evangéliuma, 10. Fejezet 5-7.)

A XX. század végének és a XXI. század elejének keresztény cionistái tudatosan szolgálják ki a zsidókat, amikor félrevezetik a nem-zsidókat Jézus valódi küldetéséről. A történelem tanúsága szerint a zsidóság sikeres kísérletet tett arra, hogy - Isten megbízottjaként - a Földön hozza létre saját maga számára az ígéret földjét. Ez a nem-zsidók jelentős részének felszámolását, a megmaradtaknak pedig a szolgai függőségbe való taszítását jelenti. Az Ószövetségi Zsoltárok Könyve 2. fejezetének 9-11. verse szól arról, hogy miként kell bánni a zsidóknak a nem-zsidókkal: „Összetöröd őket vasvesszővel: széjjel zúzod őket, mint cserépedényt. Ezért királyok, legyetek eszesek és okuljatok földnek bírái. Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.” A zsidók szilárdan hisznek abban, hogy magasabb szintű lélekkel rendelkeznek, amit ők neshomah-nak, isteni léleknek neveznek, amely közvetlenül istentől származik. A nem-zsidók a neshomah hiányában csak állati lélekkel rendelkeznek (Nefesh HaBahamis) és úgy kell velük bánni, mint az ingó vagyonnal. Ezért a zsidókat tekinthetjük a valódi rasszistáknak. Szent könyveik pedig tele vannak olyan megfogalmazásokkal, melyeket mai szóhasználattal gyűlöletbeszédnek nevezhetnénk.

Ez a rasszista szupremácizmus jelenik meg a Yom Kippur, a bűnhődés, vezeklés napja szertartásában, amelynek keretében minden zsidónak háromszor el kell mondania ’Kol Nidre’ imádságot: „Mindazokat a fogadalmakat, eltiltásokat, esküket, ígéreteket, átok alá helyezéseket, vezekléseket és kijelentéseket, melyeket megfogadtunk, melyekre megesküdtünk és melyekre elköteleztük magunkat, melyeket megtiltottunk magunknak ettől a Jom Kipurtól a Jom Kipurig, mely javunkra jön el, mindezeket megbántuk már! Mind legyen feloldott, érvénytelen, nem kötelező és semmis, teljesen érvényét vesztett, hatály és kötelezettség nélküli! Fogadalmaink ne számítsanak fogadalmaknak, tilalmaink ne számítsanak tilalmaknak és esküink ne számítsanak esküknek!”

Ez az egyik legmegrázóbb és egyben legrégibb zsidó rituális szöveg. Eredetileg technikai jellegű nyilatkozat volt, amelyben a zsidó ember közli, hogy minden vallási jellegű fogadalom, ígéret, kötelezvény, eskü – amit meggondolatlanul tett és az elmúlt évben megszegett -, a Kol Nidre elmondása után érvénytelen. Ez az imádság nem tiszta héber, hanem inkább arámi nyelvű (Jézus arámi nyelven beszélt), mert kétezer évvel ezelőtt, amikor ez az ima keletkezett, a nép többsége arámi nyelven beszélt. Aki pártatlan elemzőként közelít a Kol Nidre-hez, kénytelen számításba venni, hogy az valójában egy engedély az egész éven át tartó folyamatos hazugságra, mert Jahve a Kol Nidre elmondásával felmentést ad a hazugság következményei alól.

A júdaizmus legfontosabb könyve a Talmud. A Talmud követőit nem lehet eretnek szektának tekinteni, mert a júdaizmus egészét áthatja. A zsidó nép megszentelt könyvnek tekinti a Talmudot. A Babiloni Talmud szóbeli hagyományként élő törvénygyűjtemény volt, amelyet a Tórát megelőzően a babiloni fogság idején írtak le. A Babiloni Talmudot tekintélyes rabbik

21

többször átírták és kiegészítették. Napjainkban a Tóra kommentárjának és a hozzáfűzött jegyzetek gyűjteményének tekintik. A most használatos Talmud felhígítva ismétli meg a Babiloni Talmudban foglalt eredeti koncepciókat. Ezért mondhatjuk, hogy a Tórát hűen követő zsidók és a talmudista zsidók között valójában nincs lényegbe vágó különbség.

A Random House Szótárban olvashatjuk, hogy „a cionizmus világszintű zsidó mozgalom, amelynek eredményeként létrejött és fejlődött Izrael állama”. Ilyen értelemben a zsidó közösségek világszerte cionistának nevezhetőek, hiszen valamennyien akarták Izrael Állam létrejöttét és annak sikeres fejlődését. A nem-zsidók egy része aktívan részt vesz a zsidóság világstratégiájának a végrehajtásában. Ennyiben ők is cionistának nevezhetőek. Izrael képviselői Zsidó Államnak és nem Cionista Államnak nevezik országukat. Ez is arra utal, hogy a zsidó nép egésze támogatta azt a cionista mozgalmat, amelynek eredményeképpen a Zsidó Állam létrejöhetett. Az Ótestamentum Istene is azt ígérte a zsidó népnek, hogy uralkodni fognak a nem-zsidó nemzetek felett.

A Talmud gondolkodásmódját fejezte ki Menachem Begin izraeli miniszterelnök, amikor 1982-ben a Knesszetben (Izrael parlamentjében) a következőket mondta: “A mi fajtánk, uralkodó faj. Isteni hivatást teljesítők vagyunk mi ezen a bolygón. Éppúgy különbözünk mi az alacsonyabb fajoktól, ahogy ők a férgektől. S mi több, a mi fajunkhoz hasonlítva, más népfajok barmok és állatok, legjobb esetben marhák. Más népfajok emberi ürüléknek tekintendők. Nekünk a sors rendelte, hogy uralkodjunk az alsóbbrendű fajok fölött. Földi birodalmunkban élenjáróink vaskézzel fognak uralkodni. A néptömegek, mint szolgáink, lábainkat fogják nyaldosni.”

A béke Nobel-díjjal kitüntetett izraeli kormányfő is (aki korábban az Irgun terrorista szervezetet irányította) azt támasztja alá, hogy a zsidóság kollektív tudatában erőteljesen él a gyűlölet a nem-zsidók iránt. A júdaizmus tehát szoros és bensőséges kapcsolatban áll a kereszténységgel, de nem univerzális vallás, amelyhez minden ember tartozhat. A júdaizmus olyan vallásos, etnikai központú ideológia, amely elsősorban a kiválasztottakra vonatkozik. Ehhez a zárt etnikai közösséghez csak zsidók tartozhatnak. Ezért lényeges kérdés, ki tekinthető zsidónak.

Egy személy csak akkor számít zsidónak, ha annak született. A rabbinikus törvények szerint a zsidó vér anyai ágon öröklődik az utódokban. A hagyományos zsidó vallás tehát azt tekinti zsidónak, akinek zsidó volt anyja. A Talmud megállapítja, hogy az áttérteket és a nem-zsidókat a Messiás eljövetelekor nem fogják befogadni, ahogyan Dávid és Salamon uralkodása idején sem fogadták be őket. A zsidók nem különíthetik el identitásukat a vallásuktól. De ebben a vonatkozásban is fokozatosan változás következett be, és ma már sok ateista vagy agnosztikus szekuláris zsidó van, aki a vallási hagyományt nem követi és mégis teljesértékű zsidónak tartja magát, és a zsidó közösség is annak tekinti őket.

A szekularizált zsidóság is úgy tekint spirituálisan önmagára, hogy különbözik a nem-zsidóktól. Az, hogy a zsidó nép ténylegesen egy elkülönülő fajt alkot-e vagy se, ma is érzékeny és vitatott kérdésnek számít. Az is tény, hogy az évszázados elkülönülés

22

következtében valóban létrejött egy sajátos zsidó génkészlet, amely biológiailag is megalapozza a zsidóság különállását. A genetikai különbségeknél fontosabb azonban a judaizmusban kifejeződő értékrend és az ezzel kapcsolatos egyéni és közösségi magatartás. A júdaizmus az eredeti zsidó gondolkodásmód olyan ideológiai ’software’-ének tekinthető, amely megnyilvánulhat olyan zsidóknál is, akiknek egyébként más a gondolkodásmódja és a beállítódása. Amikor a zsidók elkülönülnek, ténylegesen kirekesztik saját közösségeikből a nem-zsidókat, akik nem lehetnek ebben a vonatkozásban egyenlők velük. A saját törvényeik szerint élő zsidó közösségek tudhatják és számon is tartják, hogy ki a zsidó és ki nem az. A többségi nemzet tagjai ugyanezt nem tehetik. Ők nem tudhatják, hogy ki a zsidó származású és ki nem az, mert az már rasszizmus a kettősmércét előszeretettel alkalmazó zsidó értékrend szerint.

A zsidó vallás értelmezhető az önimádat vallásaként is. A zsidó kollektívtudat termékét a zsidó Isten, Jahve személyesíti meg. Az Ószövetség részét képező Tórából és a Talmudból tudjuk, hogy Jahve vérszomjas, bosszúálló Isten, aki rituális emberáldozatot követel azoktól, akik hisznek benne. A XX. század azért lehetett a zsidók évszázada (ahogyan azt Yuri Slekzkine megfogalmazta), mert a zsidóknak rendkívüli találékonysággal sikerült olyan vallási rendszert létrehozniuk, amely őket érinthetetlenné tette, és amelynek a segítségével hosszú időn át sikeresen manipulálták a keresztényeket. A szigorú csoport-összetartozást hatékonyan kombinálták a legváltozatosabb üzleti praktikákkal és pénzügyi technikákkal. Így elérték, hogy a befogadó népek eltartsák őket anélkül, hogy az tudatosodott volna bennük.

Jézus jól ismerte a zsidó írásos hagyományt és a vallási gyakorlatot. A levitáktól, az írástudóktól és a farizeusoktól eltérően azonban ő gyökeresen másként értelmezte a zsidó vallási hagyományokat. Isten fiaként, Messiásként, Isten királysága, számára nem evilági uralmat jelentett. Jézus következetesen hirdette, hogy az ő országa nem e-világról való, és annak nem a földi Jeruzsálem, hanem a Mennyei Jeruzsálem a szent városa. Azt hirdette, hogy Isten választott népe nem a testi Izrael, hanem a lelki Izrael. Bárki tartozhat Isten népéhez, ha betartja Isten parancsolatait, valamint az univerzális erkölcsöt, amely előírja, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat és csak azt tedd neki, amit elvársz tőle, hogy veled tegye. Diadalmas hadvezér helyett a szenvedő messiás küldetését vállalta. Ez a felfogás igen távol áll a hagyományos zsidó doktrína központi tanításától.

Jézus tudta, hogy őt a zsidóság farizeus vezetői halálra ítélték, mert szembe szállt alapvető érdekeikkel. Ennek tudatában mégis elment Jeruzsálembe, hogy teljesítse Istentől kapott küldetését, noha ez fel fogja gyorsítani sorsának beteljesedését. Miután jól ismerte a zsidó tanításokat, így azokkal összhangban akart cselekedni. Jézus tehát alapvetően átértelmezte a zsidó vallást és Isten népének nem a testi Izraelt, hanem a lelki Izraelt tekintette. A földi birodalom helyett a mennyek országát ígérte azoknak, akik megtartják Isten parancsolatait. A zsidó vallásban mélyen gyökerezik az áldozati szerepvállalás és Jézus tudatosan vállalta fel az áldozat szerepét. A vagyon és a gazdagodás helyébe a szegények tiszteletét helyezte. Az uzsorás pénzváltókat korbáccsal űzte ki a templomból, és hirdette, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába.

23

Lehet tehát azt állítani, hogy a keresztények egy a zsidó népbe született, a zsidó kultúrában felnőtt embert tisztelnek Istenként Jézus Krisztus személyében, de ehhez hozzá kell tenni, hogy Jézus szembe szállt a zsidó vallásban és gyakorlatban mindazzal, ami a történelem folyamán szembeállította a júdaizmust a kereszténységgel. Az a szabadkőművesség, amely nem vállalja nyíltan az ateizmust, csak annyiban keresztény, hogy felvállalja a Jézus által is hirdetett univerzális erkölcs követését. A kereszténység azonban ennél sokkal több.

A zsidóságot és a júdaizmust mély és lényegi kapcsolat fűzi a szabadkőművességhez. A Jewish Guardian című lap 1922. április 12-i számában ezt így fejezte ki: „A szabadkőművesség Izrael méhéből született.”

A Le Symbolisme című francia szabadkőműves folyóirat 1928 júliusi számában pedig azt írja, hogy „a szabadkőművesség legfontosabb kötelessége, hogy dicsőítse a zsidókat, akik változatlanul megőrizték a bölcsesség isteni színvonalát.”

Egy másik magasfokozatú szabadkőműves - Dr Rudolf Klein - pedig úgy fogalmazott, hogy „a mi szertartásunk az elejétől a végéig zsidó, és az embereknek ebből le kell vonniuk azt a következtetést, hogy nekünk tényleges szoros kapcsolatunk van a zsidósággal.” (Latomia, No. 7-8, 1928)

A B’nai B’rith Párizsban tartott tanácskozásán elhangzott fontos megfogalmazásról a Londonban megjelenő The Catholic Gazette 1936 februárjában így számolt be: „Számos titkos társaságot hoztunk létre, amelyek mind a céljaink érdekében tevékenykednek, és a mi parancsainkat és irányításunkat követik. Megtiszteltetést, igen nagy megtiszteltetést jelent a nem-zsidók számára, ha csatlakozhatnak a szervezeteinkhez, amelyek aranyunknak köszönhetően jobban működnek, mint valaha. Titokban továbbra is arra törekszünk, hogy azok a gójok, akik hűtlenül elhagyva saját legfontosabb érdekeiket csatlakoztak összeesküvésünkhöz, soha ne tudhassák meg, hogy ezeket a titkos társaságokat mi hoztuk létre, és a mi érdekeinket szolgálják…”

Meir Kahane rabbi, aki a Zsidó Védelmi Liga egyik irányítója volt, jelentette ki, hogy a B’nai B’rith-et és az ADL-t (Anti-defamation League – Rágalmazás-elleni Liga) Adler, Schiff, Marshall, Seligman, Loeb és Warburg hozta létre. Ezen kívül fontos szerepe volt még a szabadkőművességnek is a B’nai B’rith Rend létrejöttében, amely 1843. október 13-án, New York-ban kezdte meg a működését. Tagjai szabadkőművesek és a Furcsa Barátok Rendjébe (Odd Fellows) tartozó lovagok voltak. Az ADL-t a B’nai B’rith hozta létre és fő feladata kezdettől fogva a kereszténység gyöngítése és a keresztény értékrend aláásása volt.

A szabadkőművesség és a B’nai B’rith Rend formálisan is szövetséget kötött egymással. A szabadkőműveseket Albert Pike, a B’nai B’rith Rendet pedig Armand Levi képviselte. A B’nai B’rith-et történelme során szinte kivétel nélkül mindig a Rendhez tartozó szabadkőművesek irányították. 1917-ben a B’nai B’rith oroszországi szervezetének a nagymestere egy harminckettes fokozatú szabadkőműves volt, aki a bolsevik

24

hatalomátvételben is fontos szerepet játszott. A B’nai B’rith olyan szabadkőműves szuperpáholy, ahová kizárólag zsidó szabadkőműveseket vesznek fel. A zsidó identitást, mint már utaltunk rá, a zsidó anyától való származás alapján állapítják meg.

Fritz Springmeier – aki hosszú éveken át kutatta a júdaizmus és a szabadkőművesség kapcsolatát –, véleményét röviden így összegezte: „A szabadkőművesség a Talmud által létrehozott vallás a nem-zsidók, a gójok ellenőrzésére.”

1861-ben, a Párizsban megjelenő zsidó folyóirat, a La Vérité Israélite (Vol. V., p.74), a következőket írja a szabadkőművesek és a zsidók kapcsolatáról: „Ez a kapcsolat sokkal bizalmasabb természetű, mint ahogyan azt elképzelnénk. A júdaizmusnak eleven és mélyreható rokonszenvet kell ápolnia a szabadkőművességgel és nem lehet olyan ügy ezzel a nagy befolyással rendelkező intézménnyel kapcsolatban, amely közömbös lehetne a számára. Hosszú ideje az erkölcsi téren és a politikai szabadságok vonatkozásában elért haladásnak köszönhetően a szabadkőművesség képesnek bizonyult arra, hogy kilépjen a misztikus titkos társaság szerepköréből, amelyet a korábbi zsarnoki kormányzatoktól való félelem kényszerített rájuk, hogy elrejtőzzenek a körültekintő visszavonultságba. A szabadkőművesség működési elvei és módszerei ma már jól ismertek a közvélemény számára, ezért már nem okoz az embereknek nehézséget, hogy megértsék a szabadkőművesség szellemiségét és céljait.”

„A szabadkőművesség lelkét a júdaizmus alapvető hittételei alkotják. Eszméi, a nyelvezete és a szervezete csaknem teljesen zsidó eredetű. Amikor megközelítjük a szabadkőműves szentélyt, ahol a szabadkőműves rend tagjai végzik szertartásaikat, Salamon nevét halljuk mindenhonnan, és ez az izraeli vallásra és kultúrára emlékeztet. A szimbolikus oszlopok a jeruzsálemi Templom oszlopai, ahol Hiram-nak a kőművesei naponta megkapták a bérüket és ahol ereklyeként őrzik kegyelettel tisztelt nevét. A szabadkőműves szertartások és hagyományok visszavisznek minket a zsidó történelemnek abba a korszakába, amikor a zsidó uralkodó beteljesítette Dávid király ígéreteit, és méltó emlékművet emelt Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének, a mennyek és a föld teremtőjének a tiszteletére.”

Bizonyítható-e, hogy a zsidóság irányítja a szabadkőművességet?

Ezt a dolog természeténél fogva közvetlen, kemény bizonyítékokkal nehéz alátámasztani. Közvetett, puha bizonyítékok viszont bőségesen találhatóak. Az egyik feltételezés szerint, amit olyan tájékozott emberek, mint Gougenot des Mousseaux, valamint Copin-Albancelly fogalmaztak meg „a zsidóság alkotta a szabadkőművességet, hogy elpusztítsa a keresztény civilizációt és megvalósítsa az Izrael uralmához vezető világforradalmat.” E cél eléréséhez a szabadkőművesség csak eszköz. Copin-Albancelly (1851-1939) meggyőződéses szabadkőművesből lett a szabadkőművesség egyik legkövetkezetesebb bírálója. A XIX. és a XX. század fordulóján egy radikális újságot alapított ’Le a zsarnokokkal’ (Á bas les tyrans) címmel, és ő volt a vezetője a Szabadkőműves-ellenes Ligának is, amelynek a folyóiratát ’A francia reneszánsz’ (La Renassance francaise) is ő adta ki.

25

Copin-Albancelly attól tartott, hogy a nemzetközi zsidóság által irányított szabadkőművesség felbomlasztja a nyugati keresztény kultúrát és helyébe egy új világrendet vezet be. Azzal vádolta a zsidó szabadkőműves hálózatokat, hogy beépültek a politikai szervezetekbe, és fokozatosan átvették azok irányítását. Meg volt arról győződve, hogy ezek a titkos társaságok egy globális hatalmi struktúrát akarnak létrehozni.

A szabadkőművesség és a zsidóság kapcsolatára vonatkozó másik elméletet Nesta Webster és Friedrich Wichtl képviselte. Eszerint a szabadkőművesség elvileg jó és helyes intézmény, de a forradalmárok – elsősorban a zsidók – fokozatosan beszivárogtak a páholyokba, megrontották és elterelték azokat emberbaráti céljaiktól, hogy forradalmi eszméik megvalósítására használják őket. Ez a törekvésük nem mindenütt járt sikerrel, mert a szabadkőművesség egyes irányzatai (pl. az angol páholyok) mentesek maradtak a radikális forradalmiságtól. A magát öntudatos cionista zsidónak valló francia történész – Bernard Lazare – szerint azonban a zsidók nem dominálták olyan mértékben a szabadkőművességet, ahogyan azt egyes szerzők állítják. Tény az, hogy már a szabadkőművesek bölcsőjénél voltak kabbalista zsidók. Ezt támasszák alá az egyes megőrzött szertartások. Később a francia forradalmat megelőző években egyre több zsidó csatlakozott a szabadkőművességhez. Ők maguk is hoztak létre titkos társaságokat. A zsidó származású, élete első szakaszában jezsuita Adam Weishaupt, az illuminátus rend alapítója környezetében is sok zsidó volt.

Martinez de Pasqually - portugál zsidó - is számos illuminátus csoportot szervezett meg Franciaországban. A Martinez által alapított páholyok a többi racionális irányzatot követő páhollyal szemben misztikus irányzatot képviseltek. Bernard Lazare szerint a titkos társaságoknak ez a két irányzata megfelelt a zsidó szellemiség két pólusának: a gyakorlati racionalizmusnak és a kabbalista panteizmusnak.

Az első elmélet hívei szerint a nyugati keresztény civilizáció képtelen lett volna önmagában a szabadkőművesség létrehozására, mert a titkostársaságok a keleti szellemiség és lelkiség megnyilvánulásai. A szabadkőművesség egyetemessége, céltudatos működése és a zsidó érdekek szolgálata természetesnek tűnik, ha zsidó alkotásnak fogjuk fel. Ha viszont a keresztény szellemiségből és értékrendből indulunk ki, akkor már nehezen érthető. Az a következetesség, ahogyan a szabadkőművesség a keresztény civilizáció gyengítésére és lerombolására törekszik, teljesen összhangban van zsidó eredetével.

A második elmélet arra támaszkodik, hogy a szabadkőművesség kezdeti időszakában kevés zsidó tagja volt a páholyoknak. Nagyobb számban csak a XIX. század első harmadában csatlakoztak a szabadkőművesekhez, de nem játszottak vezetőszerepet. A XIX. század második felében és a XX. században a zsidóság azonban egyértelműen átvette a nemzetközi szabadkőművesség irányítását. A XX. század elején a forradalmi mozgalmak élén a zsidó szabadkőművesség állt, és a zsidó befolyás túlsúlya már valamennyi szabadkőműves irányzatban érvényesült.

A szabadkőművesség olyan titkos társasággá alakult át, amelyet a kereszténységgel élesen szembenálló nemzetközi kisebbség irányított. Aki ismeri a zsidóság kultúráját, az

26

megállapíthatja, hogy a zsidóságot is jellemzi ez a három tulajdonság. A szabadkőműves páholyoknak és az okkultista társaságoknak a céljai csaknem teljesen azonosak a szervezett zsidóság kollektív céljaival. A szabadkőművesség természetesen a zsidó értékrend egy ál-keresztény változatát képviseli, de a lényeget meghatározó eszmék közösek.

Artur Preuss (1871-1934), német származású amerikai, az Egyesült Államok szabadkőművességről írott tanulmányában „Study on American Freemasonry” megállapítja, hogy a szabadkőművesség filozófiájának döntőrészét a zsidó Kabbalából vette át. Ezt a véleményt erősíti meg Albert Pike is:

„A szabadkőművesség a fény keresése. Ez a kutatás visszavezet bennünket közvetlenül a Kabbaláig. A lehetetlennek és a filozófiának ebben a régi és alig megértett keverékében a beavatott számos szabadkőműves doktrína forrását fogja megtalálni, és idővel eljut a hermetikus filozófusok, az alkimisták, a középkor pápaellenes gondolkodói és végül Emanuel Swedenborg megértéséhez.” (A. Preuss - Study on American Freemasonry, 180. old.)

Ugyanebben a tanulmányában idézi (178. old.) A. Preuss Albert Pike-ot: „Valamennyi igazi dogmatikus vallás a Kabbalából indul ki és oda tér vissza. A Kabbalából van véve mindaz, ami tudományos és nagy az olyan illuminátusok, mint Jacob Boehme, Swedenborg és Saint Martin vallási álmaiban. Valamennyi szabadkőműves szervezet a Kabbalának köszönheti titkait és szimbólumait.”

Joseph Gabriel Findel (1828-1905) - német szabadkőműves - írta „Die Juden als Freimaurer” (A zsidók, mint szabadkőművesek) című munkájának a 19. oldalán, hogy „nem annyira az emberiség érdekeinek az érvényesítéséért folyó harcról van szó, hanem a zsidóság érdekében és az ő hatalomra juttatásáért folyó küzdelemről. Ebben a harcban a zsidóság úgy jelenik meg, mint irányító hatalom, amelynek a szabadkőművesség alá kell, hogy vesse magát. Ezen nincs is mit csodálkozni, mert a zsidóság ténylegesen máris döntő tényező számos európai nagypáholyban. Ami Németországot illet, szem előtt kell tartani, hogy ott a zsidóság uralja a pénz és kereskedelmi piacokat és ő irányítja a sajtót”.

A szabadkőműves páholyokban sok szó van a beavatottságról, a szellemiségről, a miszticizmusról, a vallásról, az emberi szabadságról, de ha áthatolunk a verbális ködfüggönyön, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a szabadkőművesség valódi célja minden hagyományos érték megsemmisítése. A forradalmi mozgalmak tanulmányozása elvezeti a kutatót a szabadkőművességhez, ennek a tanulmányozása pedig a szervezett zsidósághoz.

Tapasztalati tény, hogy a zsidók és a nem-zsidók között olyan mély antagonizmus húzódik, amely időről időre felerősödik és valamilyen konfliktus formájában oldódik meg. Ennek az évezredeken átnyúló ellentétnek részben genetikai-vérségi-etnikai-faji, részben pedig szellemi-értékrendi okai vannak.

A szabadkőművesség ideológiai háborúja

27

1917. június 28. és 30. között Franciaország két Nagypáholya, a Grand Orient és a Grand Loge de France (a nemzeti irányzatot követő nagypáholy) kongresszust tartott, és arra meghívta a semleges államok szabadkőműves szervezeteinek a képviselőit. A tanácskozás célja a világháborút befejező békeszerződések feltételeinek a megvitatása volt. A tanácskozás előadói már a demokrácia szent háborújáról beszéltek. Kifejtették, hogy a világháború, amelyet a tekintélyuralmi militarista államok indítottak meg, hatalmas küzdelemmé alakult át a demokratikus rendszerű és az önkényuralmi militarista államok között. Hivatkoztak arra, hogy Oroszországban a cári rendszer már összeomlott. Görögországban az események kikényszerítették liberális alkotmány elfogadását. Európa több más országában is fontos változások következtek be, ezért szükséges egy olyan nemzetek feletti szerv létrehozása, amelynek az a feladata, hogy békés eszközökkel oldja meg a nemzetközi konfliktusokat a háborúk elkerülésével.

A nemzetközi szabadkőművességnek, mint a béke elkötelezettjének, behatóan kell tanulmányozza ennek az új nemzetközi szervezetnek a szervezeti felépítését és működési elveit, mert úgy tekint a Népszövetségre, mint a béke, valamint az emberiség egyetemes boldogulása leendő képviselőjére. A párizsi tanácskozáson azt hangoztatták, hogy Franciaország a militarizmus lerombolásáért szállt síkra, de most tovább akar menni. Követeli a Nemzetek Szövetségének a létrehozását, és ezt a célját a békeszerződésekben is rögzíteni kívánja.

A szabadkőműves szónokok hangsúlyozták, hogy a Népszövetség létrehozásával hűek maradnak Franciaország hagyományaihoz, amely 1789-ben deklarálta az emberi jogok és szabadságjogok biztosítását, később pedig síkra szállt a népek önrendelkezési jogáért is.

A szabadkőműves vezetők hangoztatták, hogy fokozott erővel és a siker növekvő reményével folytatják e célokért a harcukat. Így fogják megkoronázni a francia forradalom nagy művét. „Szabad egyéneknek a szabad köztársaságban való kapcsolatai maguk után kell, hogy vonják az egyes népek közti hasonló kapcsolatoknak a létrejöttét.”

Szép szavak hangzottak el arról, hogy a népek fennmaradásának az alapja a lakosság szabadon kinyilvánított akaratában megnyilvánuló szuverenitás. A nemzetiségeknek joguk van az önkormányzathoz, az egyes népek és nemzetek függetlenségéhez való joga pedig sérthetetlen. Az a nép, amelyeik nem rendelkezik a fejlődéséhez nélkülözhetetlen demokratikus és liberális intézményekkel, nem alkothat nemzetet. A szabadkőműves Wilson amerikai elnök is részt vett a kongresszuson és kijelentette, hogy a háborút nem a német nép, hanem a német kormány ellen folyik.

A kongresszusról beszámoló tudósításokban (a „Freemason de Londres”-ban) olvashattuk, hogy „a világháború a demokrácia harca az önkényuralom ellen, és az új világ demokratikus lesz, akár tudomásul veszi ezt a német császár, akár nem”. A háború valódi okait kereső kutató számára ma már világos, hogy a jog, a szabadság és a civilizáció háborúját hangoztató lelkes nyilatkozatok mögött az igazi cél a pénzhatalmi világelit stratégiájának az útjában álló

28

monarchiáknak az eltávolítása - a Hohenzollern, a Habsburg és a Romanov-dinasztia uralmának a megdöntése - volt, valamint a balliberális, radikális marxista mozgalmaknak a győzelemre segítése forradalmak kirobbantásával.

A híres francia történész, Leon de Poncins, a „Freemasonry and Judaism: The Secret Powers behind the Revolution” (A forradalom titkos erői: Szabadkőművesség és zsidóság) című munkájában, amely 1928-ban jelent meg, azt hangsúlyozza, hogy a szabadkőművesség és a zsidóság alkotja a keresztény civilizáció elleni nagy összeesküvésnek a két egymást kiegészítő csoportját. Poncins szerint nem szabad a szabadkőművességet hanyatló szervezetnek tekinteni, és mint ilyent leírni. A francia szerző - említett munkájában – hangsúlyozza, hogy a zsidóság jelenti a meghatározó erőt a forradalom titkos erői vonatkozásában. A zsidók szerepére való összpontosítást nem lehet mellőzni, de azt se lehet állítani, hogy ők lennének a világunkban észlelhető minden problémának és bajnak az elsőszámú okai.

Bernard Lazare „Antiszemitizmus” című munkájának 117. oldalán felteszi a kérdést, hogy mi volt a titkos társaságok és a zsidók kapcsolata? Lazare szerint világos, hogy a zsidók nem játszottak uralkodó szerepet ezekben a szövetségekben és nem a zsidók voltak szükségszerűen a szabadkőművesség urai és nagymesterei. Az is igaz, hogy a zsidók kezdettől fogva kapcsolatban álltak a szabadkőművességgel, mert hiszen a szabadkőművesek a Kabbalának a szertartásait használják. Az is valószínű, hogy a francia forradalom kitörése előtt több zsidó lépett be a titkos társaságok bizottságaiba, mint valaha, és maguk is alapítottak titkos társaságokat. Lazare úgy fogalmaz, hogy „a titkos társaságok kifejezték a zsidók kettős természetét”. „Noha a zsidók nagyon aktív résztvevők voltak a titkos társaságok agitációjában, ez nem azért volt, mert ők lettek volna a titkos társaságok alapítói, hanem csak azért, mert a titkos társaságok elvei nagyon jól megegyeztek a saját elveikkel”. A cionista történész Lazare azt is megemlíti, hogy a francia forradalom alatt alacsony számukhoz képest a zsidók igen aktívak voltak. Párizsban ők töltötték be a körzeti választási vezetői, a hadtestparancsnoki, továbbá a kisegítő bírói állásokat.

Az is figyelemre méltó, hogy 1848-ban Európában is a zsidók voltak a forradalmak legaktívabb résztvevői. Így ír Lazare idézett könyvének 118. oldalán: „Látjuk őket az Új Németországért folytatott agitációkban; nagy számban tagjai titkos társaságoknak, melyek a forradalom harcoló erejét képezik; megtalálták útjukat a szabadkőműves páholyokban; a Karbonárik társaságában; mindenütt ott voltak Franciaországban, Németországban, Angliában, Ausztriában, Olaszországban”. Ehhez még hozzáteszi: „Hozzájárulásuk napjaink szocializmusához jól ismert és igen nagy. A zsidók a jelenlegi társadalom szélein foglalnak helyet. Az ipari és a financiális kapitalizmus képviselői között, és azok között, akik erőszakosan tiltakoznak a tőke ellen. Rothschild ellentéte Marxnak és Lasalle-nak; a pénzért való harc ellentéte a pénz ellen folytatott harcnak és a részvénnyel spekuláló ellentéte a nemzetközi proletár és forradalmi mozgalom”.

A szabadkőművesség, mint a pénzhatalmi elit élcsapata

29

Fejtő Ferenc a „Rekviem egy hajdan volt birodalomért” című munkájában - amely 1990-ben jelent meg magyarul a Minerva-Atlantisz kiadásában - állapítja meg, hogy az első világháború a francia Grand Orient szabadkőművesség befolyására alakult át 1917 tavaszától ideológiai háborúvá. A pénzhatalmi világelit - hosszútávú stratégiájának megfelelően - Németországban is kísérletet tett a bolsevik típusú diktatúra bevezetésére. Németországban azonban a Lenin által támogatott bolsevik hatalomátvétel nem sikerült. Ez lehetővé tette Nyugat-Európa számára, hogy Németországot használja védőpajzsként, s így védekezzen a bolsevik terjeszkedéssel szemben. Franciaországnak is szüksége volt erre a védőpajzsra.

A brit kormány 1915-ben, ügynökén, Lawrence of Arabia-n keresztül odaígérte az araboknak Palesztinát, ha fellázadnak a török uralom ellen. Amikor a világháború ideológiai háborúvá vált, Arthur James Balfour 1917. november 2-án levelet írt lord Rothschild-nak, a Dinasztia londoni fejének, amelyben tudatja a pénzhatalmi világelit elsőszámú emberével, hogy a brit kormány szimpátianyilatkozatot fogadott el a cionisa-zsidók támogatásáról. A levél így hangzik:

„Őfelsége kormánya jóindulatúlag tekint a zsidó nemzeti otthon megteremtésére Palesztinában, és minden tőle telhetőt meg tesz e cél elérésének az elősegítésére, miközben világosan kell látnunk, hogy semmi sem csorbíthatja a Palesztinában fennálló nem-zsidó közösségek polgári és vallási jogait, illetve a bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státuszát.”

A levél végén Balfour arra kéri lord Rothschild-ot, hogy ezt a nyilatkozatot hozza az Egyesült Királyság Cionista Szövetségének a tudomására. A levél megírásakor már kész volt az a bizalmasan kezelt jelentés, amely tartalmazta az Oszmán Birodalom felosztását.

A Balfour-nyilatkozatot a Törökországgal kötött párizsi békeszerződés részévé tették. Figyelemre méltó, hogy még szerepel benne az a kikötés, hogy a zsidó nemzeti otthon létrehozása nem jár együtt a Palesztina területén élő más népek önrendelkezési jogainak a csorbulásával. London azért ígérte oda a Brit Birodalomhoz nem tartozó Palesztinát a cionista zsidó közösségeknek 1917-ben, mert azok cserébe kötelezettséget vállaltak arra, hogy az Egyesült Államokat Nagy Britannia szövetségeseként beléptetik a világháborúba.

Az első világháborút előkészítő és a háttérből irányító pénzhatalmi világelit céljai elérésére kezdettől fogva szorosan együttműködött a nemzetközi szabadkőművességgel is. A hivatalos történetírás még mindig úgy ír az első világháborúról, hogy a pénzhatalom és a vele szövetséges szabadkőművesség szerepét csaknem teljesen mellőzi. Fejtő Ferenc azonban – már említett munkájában – több fejezetet is szentel a szabadkőművesség szerepének. Megállapítja, hogy „a szabadkőművesség, ez az elitisztikus, jól felépített, továbbá a politikai pártoknál jobban szervezett és központosított tömörülés játszotta az élcsapat szerepét abban, hogy a nagyhatalmak háborúja ideológiai háborúvá változzon át abból a célból, hogy Európát köztársasággá alakítsa át. Olyan köztársasági Európává, amely a Népszövetségbe tömörül – amely alapvetően szabadkőműves eszme -, miután végre levágták a klerikalizmus és a militarista monarchizmus hidrájának a fejét.”

30

Fejtő arra is rámutatott, hogy a francia háborús propaganda a háború igazolására legfőbb érvként a francia forradalomtól örökölt jakobinus ideológiára hivatkozott. A háború kitörésének pillanatában René Viviani miniszterelnök és Théophile Delcassé külügyminiszter szabadkőműves volt. A később következő Briand kormányban Viviani igazságügyi miniszter, de a közmunkaügyi tárcát vezető miniszter – Marcell Sembad – is szabadkőműves volt. Viviani az 1917-es Ribot kormányban is részt vett, de még további két miniszter is szabadkőműves volt. A fontos döntéseket hozó háborús bizottságban négyen is képviselték a szabadkőműveseket. 1917 novemberétől 1920-ig a francia külügyminiszter – Stephen Pichon – ugyancsak szabadkőműves volt.

Fejtő röviden bemutatja azt is, hogy milyen változáson ment át Franciaországban a szabadkőművesség, amíg eljutott ahhoz, hogy ő alkossa Franciaország egyetlen szilárd struktúrával rendelkező szervezetét. Emlékeztetünk arra, hogy Franciaországban a republikánusok 1877-es győzelme a szabadkőművességnek volt köszönhető. Ez a félig titkos szervezet irányította a sajtót és az emberi jogok ligáját. A harmadik köztársaság idején a szabadkőművességhez való tartozás megkönnyítette a bejutást a közigazgatási pályákra. III. Napóleon uralkodása idején tízezer francia szabadkőművest, 1914-ben pedig már hatvanezret tartottak számon. A radikális pártot, a zárt szabadkőművesség világi képviseletének tartották. 1910-től sok szocialista lett szabadkőműves, és ez megváltoztatta ennek a szervezetnek a jellegét. A háború megosztotta a francia szabadkőműveseket és sokan pacifisták lettek közülük.

1914 júniusában a francia szabadkőművesek közeledtek a nacionalistákhoz, ennek az egyik oka az volt, hogy Berlinben a szabadkőműves nagypáholyok felfüggesztettek minden béke erőfeszítést és megszakítottak minden kapcsolatot a szövetségesek páholyaival. Ez véget vetett mind a szabadkőműves nemzetköziségnek, mind a szocialista internacionalizmusnak. Ettől kezdve a köztársaság védelme lett a nacionalizmust választó francia szabadkőművesség jelszava. Ez összhangban volt a párizsi kormány háborús propagandájával.

Fejtő Ferenc azt állítja, hogy a háborút végsőkig folytatni kívánó felfogás éppen úgy nem volt szabadkőműves eredetű, mint a francia forradalom. Azt is állítja több szerzőtől eltérően, hogy Clemanceou nem volt szabadkőműves, ahogyan Robespierre sem volt az. Ehhez a magunk részéről azt fűzzük hozzá, hogy a páholytagság nem előfeltétele annak, hogy egy politikus a szabadkőművesség céljait és érdekeit képviselje. Kezdettől fogva voltak „köténnyel rendelkező” és „kötény nélküli” szabadkőművesek. Általában nem közvetlenül a szabadkőművesség kormányoz, de akik a döntéseket hozzák igen gyakran szabadkőművesek vagy azok támogatottjai.

A szabadkőművesek részben titkos társaságok útján, részben olyan nyilvános szervezeteken keresztül érvényesítették politikai célkitűzéseiket, mint az Emberi Jogok Ligája, a Közoktatási Liga, a Szabad Gondolkodók Szövetsége. Ezek a szervezetek mind a republikánus elveket hirdették. Kényszerűségből elfogadták a nemzeti elvet is, de egyidejűleg tervezeteket készítettek a létrehozandó Népszövetségről. A szabadkőművesek is eredetileg

31

annexiók nélküli békét kívántak, de az olasz szabadkőművesek rávették őket, hogy támogassák a területi követeléseket. A szerb szabadkőművesek előbb megnyerték francia szabadkőműves-testvéreiket Nagy-Szerbia, majd Jugoszlávia gondolatának.

A cseh szabadkőműves vezetőknek Thomas Masaryk-nak és Edvard Benes-nek sikerült meggyőzniük a francia szabadkőműveseket arról, hogy a Vatikán és a katolikus kereszténység támaszának számító Osztrák-Magyar Monarchiát darabolják fel. Masaryk és Benes szerint egy ilyen lépés hozzájárul a szabadkőműves küldetés teljesítéséhez, amelyet a Gondviselés bízott a francia népre, a forradalom népére. A szövetséges és semleges országok szabadkőműveseinek a kongresszusán, amelyre 1917. június végén került sor Párizsban, már határozatot fogadott el az olasz, a cseh, a szlovák és a dél-szláv szabadkőművesek követeléseiről. Az elfogadott dokumentumokat, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolását követelték, megküldték a szövetséges és a semleges kormányoknak. André Lebey – magasrangú francia szabadkőműves – kemény szavakkal ítélte el a kongresszuson azt a két nemzetet, amely erőszakkal tartotta össze az Osztrák-Magyar Monarchiát. Lebey szerint a nemzeteket erőszakkal összetartó birodalmak semmibe veszik az emberi jogokat és a népek jogait. Végleges vereségük nélkül sem az emberi jogok sem a népek jogai nem létezhetnek. Lebey ehhez még azt is hozzáfűzte: „Ha van szent háború, akkor ez az és ezt fáradhatatlanul ismételgetnünk kell… Közép-Európa életre keltett, megtisztult, megmentett népei megmutatják majd, hogy milyen az a berendezkedés, amely elfogadható, jótékony és üdvös, mert szabad és független.”

Lebey ismertette azt a négy célt is, amelyre a nemzetközi szabadkőművességnek összpontosítania kell: „Elzász-Lotaringia visszaadása Franciaországnak, a független Lengyelország létrehozása, Csehország függetlensége és annak a kinyilvánítása, hogy a Habsburg Birodalom által elnyomott valamennyi nemzetiséget fel kell szabadítani vagy pedig egyesíteni olyan államokban, amelyeket a fenti nemzetiségek népszavazás útján hoznak létre.”

Fejtő Ferenc véleménye szerint az Osztrák-Magyar Monarchia szétrombolása összhangban volt a francia és az amerikai szabadkőművesek eszméivel, és ezért fenntartás nélkül támogatták a Monarchia feldarabolását. A köztársasági és demokratikus Európára vonatkozó elképzelések azonban nem valósultak meg a Népszövetség keretei között. A nacionalista politikusok, diplomaták és katonák arra használták fel a nemzetközi szabadkőművesség támogatását, hogy létrehozzák Franciaország hegemóniáját a szétrombolt Monarchia utódállamai fölött. Hamar kiderült, hogy ezek az utódállamok sokkal kevésbé kezelhetőek, mint a Habsburgok által uralt Dunamenti Birodalom volt. A gyenge utódállamok sokkal kevésbé vetettek gátat a német terjeszkedésnek, mint ahogyan azt az újjászervezett, modernizált, Dunai Monarchia meg tudta volna tenni.

Fejtő szerint az Osztrák-Magyar Monarchiát a Franciaországban és Nagy Britanniában eluralkodott osztrákgyűlölet tette tönkre, amelynek élharcosai a szabadkőművesek voltak, és akik régóta várták a leszámolást a Vatikán klerikális támaszának tekintett Monarchiával. Az autonómista és szeparatista mozgalmak ügyesen használták ki a maguk javára az

32

irracionálissá növelt osztrák-gyűlöletet, ami nem egyedül a szabadkőművesek monopóliuma volt. Ezért a világháborúnak az ideológiai háborúvá való átalakulásáért sem egyedül a szabadkőművesek hibáztathatók.

Nem elhanyagolható az olasz szabadkőművesség sem, amelynek döntő szerepe volt Olaszország hadba lépésében az antant oldalán. A francia és olasz szabadkőműveseket egyesítette osztrákgyűlöletük és együttműködtek a nacionalistákkal, hogy sikerre vigyék 1918 júniusában az Elnyomott Népek Képviselőinek római kongresszusát. Itt a Seton-Wattson által támogatott cseh és szerb szabadkőműveseknek sikerült az antantállamok fő háborús céljává tenniük a Monarchia felbomlasztását és nemzetiségeinek a felszabadítását.

Az élcsapat szerepét betöltő szabadkőművesség számára a cselekvési programot Thomas Masaryk és Edvard Benes készítette elő. A két cseh politikus fontos szerepet játszott a kompromisszumos béke elleni küzdelemben, a háborús célok meghatározásában és a háború előtti európai rend megváltoztatásában.

Benes 1916-ban, Párizsban, már nyíltan a Habsburg Birodalom megsemmisítéséről beszélt. Kijelentései egybecsengtek a 32-es fokozatú szabadkőműves Rudolf Steinernek - az antropozófia megalapítójának – a svájci Bázelben 1916 decemberében elhangzott szavaival. Steiner elmondotta, hogy néhány londoni titkos társaságban már az 1890-es években előadásokat tartottak egy jövőbeni nagy háborúról, amely aztán 1914-ben ki is tört. Ezeken az összejöveteleken levezették a páholytagok számára a jövendő háború menetét, és a térképeket is felrajzolták a kontinentális Európa országainak az új határairól.

A szervezett zsidóság, a szabadkőművesség, a különböző titkos társaságok és a kifejlődött tömegtájékoztatás - élükön a nemzetközi hírügynökségekkel – az első világháborút megelőző évtizedekben már koordináltan együttműködött. A hivatkozott zsidó apologéta Bernard Lazare – francia történész – az „Antiszemitizmus” címet viselő főművében azt is megírta, hogy „a zsidó nem elégszik meg azzal, hogy elkereszténytelenít, ő elzsidósít; lerombolja a keresztény hitet; kierőszakolja a vallásos közömbösséget, ugyanakkor rákényszeríti saját elképzeléseit a világról, az erkölcsről, az emberi életről azokra, akiknek a hitét aláásta; ősrégi céljának a végrehajtásán fáradozik – a keresztény hitvallás megsemmisítésén.”

A nemzetközi pénzkartell hosszútávú stratégiájának megfelelően alakította ki Európában azokat az erőviszonyokat, amelyek szükségszerűen az első világháborúhoz vezettek. Ennek részleteit egy másik írásunkban tárgyaljuk. Kísérletet tettünk annak bebizonyítására, hogy a nemzetközivé vált szervezett magánhatalom intézményeként a szabadkőművesség kulcsszerepet játszott az első világháború előkészítésében, kirobbantásában és levezénylésében. A szervezett magánhatalom gyakorlói a XIX. század második felében már a szupergazdag zsidó bankárdinasztiák voltak, akik fokozatosan átvették a nemzetközi szabadkőművesség irányítását is. Ezért fontos tanulmányozni, milyen kapcsolat van a szervezett zsidóság ideológiája - a kabbalista júdaizmus - és a szabadkőművesség között.

33

Emlékeztetünk arra, hogy a XIX. század végén és a XX. század elején a zsidó hegemónia alá került szabadkőművesség Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Oroszországban világosan kinyilvánította: a nemzetközi szabadkőművesség célja egy társadalmi forradalom kirobbantása. A szabadkőművesség létre akart hozni egy Új Világrendet, amelyben a vallásos intézményeket és a vallásos hitet eltávolítják. E cél érdekében megdöntik azokat a monarchikus rendszereket, amelyek támogatták a vallást, az egyházi intézményeket és a keresztény értékrendet. A főbb európai országokban a szabadkőműves páholyok váltak az egyház és vallásellenes küzdelem központjaivá. A páholyokban készítették elő a lázadásokat, az államcsínyeket, a felkeléseket, a politikai gyilkosságokat. Az 1789-es francia forradalom óta valamennyi ilyen tevékenység mögött megtalálhatták a történészek a szabadkőművesség befolyását.

Az egyik figyelemre méltó körülmény, hogy azok a szabadkőművesek, akik meghozzák a szervezett magánhatalom stratégiájának megfelelő döntéseket, szinte soha nem a szabadkőművesség nevében teszik azt. A szabadkőművesség és a mögötte álló nemzetközi pénzkartell céljait követve különböző pozíciókat ellátva és címeket viselve érvényesítik azt az ideológiát, amelyet a szabadkőművességen keresztül sajátítottak el.

Michael Howard – brit történész – „The Occult Conspiracy” című munkájában megerősíti, hogy a vezető európai országok szabadkőművesei a XIX. század második felétől a XX. század elején át az első világháború végéig arra összpontosították erőfeszítéseiket, hogy a két, még megmaradt, központi hatalmat - az Osztrák-Magyar Monarchiát és az Orosz Birodalmat -megdöntsék. Ezt a stratégiai céljukat az első világháború előkészítésével, tervszerű elhúzásával és a Versailles-i rendszer kialakításával el is érték. Michael Howard még azt is megerősíti, hogy II. Miklós cárt és Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst többek között azért gyilkolták meg, mert nem voltak szabadkőművesek. II. Vilmos német császárt, valamint II. Lajos bajor királyt is ugyanezért kényszerítették lemondásra.

A kutatók túlnyomó többsége szerint a szabadkőművesség a zsidó titkos társaságokhoz sorolható, amelyekben a tagoknak megkülönböztetett tiszteletben kell részesíteniük a Dávid csillagot, az egyik legfontosabb zsidó jelképet. A szabadkőműves páholyok belsejét azért díszítik az égitestekkel, a nappal, holddal és a csillagokkal, hogy az univerzumhoz hasonlítson. A páholyok vezetői a Worshipful Master (Imádatra-méltó, vagy Tiszteletre-méltó Nagymester-testvér) elnevezést viselik. A szabadkőművesek nem titkolják, hogy Salamon király a zsidókat jelenti, akik az összes ember között a legbölcsebbek, a akiknek uralkodniuk kell a világ felett.

Dr Custos „A szabadkőművesek a világ vámpírjai” című könyvében azt is megírja, hogy a francia és az angol szabadkőművesek 5 millió angol fontot fizettek a szerbeknek Ferenc Ferdinánd és felesége meggyilkolásáért Szarajevóban.

Steven Wise rabbi mondta azt, hogy „egyesek marxizmusnak (kommunizmusnak) hívják, én júdaizmusnak nevezem”. (The American Bulletin, May 5, 1935.) Ez azt jelenti, hogy a júdaizmus nem más, mint álcázott kommunizmus, a cionizmus pedig rejtett kommunizmus.

34

Elgondolkodtató az is, amit Bobby Fischer a zseniális sakkvilágbajnok mondott 1992. szeptember 1-én tartott sajtóértekezletén: „Először is, meg kell értenünk, hogy mi valójában az igazi kommunizmus…a szovjet kommunizmus nem más, mint álcázott bolsevizmus, ami viszont álcázott júdaizmus.”

A szabadkőművesség meghatározó befolyást gyakorolt a kommunista mozgalomra és ideológiájára. Mindkét mozgalom propagandájában kulcsfogalomnak számított a progresszió, a humanizmus, az egyenlőség és az egyetemes testvériség. A két szellemi és politikai mozgalom kutatói – ideológiai különbségeik ellenére – megegyeznek abban, hogy mindkét mozgalom a nemzetközi zsidóság fontos eszközének bizonyult. A szabadkőművesség gyengíti az adott nemzeti közösséget az átértelmezett liberalizmus túlzásaival, s így segíti elő a XXI. század elejére jellemző enervált, ugyanakkor agresszív, morbid és dekadens kultúra és életvitel terjedését az euró-atlanti térségben.

A meggyöngített nemzeti közösség már nehezen tud ellenállni a radikális marxizmusnak és az agresszív kommunizmusnak. Ezt támasszák alá az 1917-ben Oroszországban lejátszódott események. A hatalmat először a szabadkőművesek szerezték meg a Kerenszkij-kormány hatalomra juttatásával, majd pedig átadták a hatalmat a despotikus kommunista forradalmároknak, akik már csak tömegterrorral és a gazdasági marxizmus ateista államvallássá tételével tudtak uralmon maradni.

A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy amikor a baloldali liberalizmusnak elkötelezett radikális szabadkőművesek hatalomra kerülnek, akkor a demokratikus szocialistákat és a szakszervezeti mozgalmakat betiltják, mert azok ilyenkor már feleslegessé válnak. A bolsevikok ugyanezt tették, mert a bolsevik pártot tekintették a balliberális szabadkőműves ideológia hiteles végrehajtójának és ezért rivális szabadkőművesekre már nem volt szükségük.

(Folytatjuk)

35