Készítette: Róth Beáta
Konzulens tanár:Hárs Gyuláné
LEÁNYVÁR TÖRTÉNETE ÉS NÉPSZOKÁSAI
Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző FőiskolaE s z t e r g o m
1995
Tartalomjegyzék
BEVEZETÉS 3..................................................................................
LEÁNYVÁR KÖZSÉG TÖRTÉNETE 4...................................................A FALU FÖLDRAJZI FEKVÉSE 4.............................................................................A FALU TÖRTÉNE'T'E 5..........................................................................................
LEÁNYVÁR NÉPSZOKÁSAI, HAGYOMÁNYAI 18....................................
FARSANG 19...........................................................................................................HÚSVÉT 22..............................................................................................................
PÜNKÖSD 24...........................................................................................................KARÁCSONY 26.......................................................................................................
Betlehemezés 26.................................................................................................SZILVESZTER ÉS ÚJÉV 33.....................................................................................VÍZKERESZT 36.....................................................................................................SCHUMLING 38......................................................................................................SZÜRET 40..............................................................................................................TOLLFOSZTÁS 40...................................................................................................ESKÜVŐ 41.............................................................................................................A LEÁNYVÁRI KÓRUS 46........................................................................................
BEFEJEZÉS 49.................................................................................
2
3
Bevezetés
Magyarország történetében fontos szerepet töltöttek be a
nemzetiségek. Az anyaországból hozott szokások, hagyományok,
ismeretek gazdagították, színesítették a magyar kultúrát. A
kisebbségek sorsa pedig mindinkább egybefonódott a többségi
nemzetével, hol egymást segítve, hol konfliktusokkal terhesen. Egy
kis magyarországi nemzetiségi falu -Leányvár- történetét és
hagyományait választottam dolgozatom témájául.
Az első fejezetben a község történetét mutatom be, amely
visszanyúlik egészen az emberiség őstörténetéig és a második
világháború utáni évekig tart. A dolgozat második részét a falu
népszokásai és hagyományai foglalják el. Ezt egy-egy ünnephez
kapcsolódó énekkel vagy versbe szedett szöveggel próbáltam
színesebbé tenni. Természetesen a sok évig működő nemzetiségi
kórus sem maradt ki a feldolgozásból.
4
Leányvár község története
Az egészen kis nemzetiségi község -Leányvár- lélekszáma 1638 fő és a
becsült adatok alapján, ennek kb. 45%-a a nemzetiségi lakosok
aránya. A községben német ajkú lakosok élnek.
A falu földrajzi fekvése
Leányvár még éppen Komárom-Esztergom megyében fekszik. Pest
megyével határos. Ez a „határ menti viszony” olyan szoros, hogy a
falu földjeinek nagy része már a másik megyében terül el. A nagy
forgalmú, 10-es számú Bécsi út mentén található, Budapesttől
nyugatra 32 km-re, Esztergomtól pedig 12 km-re. Az említett főút
mellett húzódik a falu egyik része, a másik két domb oldalában,
illetve a közöttük levő völgyben fekszik.
A falu fölött helyezkedik el a 213 m magas Kálvária-domb, amelyről
szép látvány tárul szemünk elé. Ennek tövében terül el a falu 3 km
hosszúságban. Észak felé a Pilis sötét hegyvonulata húzódik,
amelynek aljában két falu található: Kesztölc és Piliscsév. A
szürkéskék hegyek és a Pilis között enyhén dombos, lapályos vidék
alakult ki. Kelet felé, Budapest irányában a látóhatárt hegyek,
dombok zárják le. Errefelé halad el a vasút is. A falu déli része fölött, a
Kálváriával szemben egy másik domb található. E domb egyik felét
búzával, a másikat kukoricával szokták bevetni. A falutól nyugat felé
szintén dombok, szántóföldek húzódnak, amelyek a szomszéd falu,
Csolnok felé vezetnek. Aki felmegy a Kálvária-dombra, szinte a lába
5
előtt látja a Kisalföld utolsó keleti nyúlványát, az esztergomi Bazilika
csillogó kupoláját, valamint 30-40 km hosszúságban az Esztergomtól
egészen Budáig húzódó Pilis hegység és az erdőség kéklő láncolatát. A
falu mögött pedig a végtelenségbe húzódnak a Gerecse szelíd, békés
hangulatot árasztó lankái.
A Pilis-Gerecse-Duna háromszög már az ókor emberének is tetszett,
igen kedvező volt számára ez a földrajzi fekvés. Természetes, hogy
ilyen központi és stratégiailag kedvező fekvése miatt a község
területén, vagy annak környékén már ősidők óta élnek emberek, akik
sorra rendre estek áldozatul a mindenkori történelmi eseményeknek.
A falu története
Egy község történetét földrajzi fekvése és a környékén illetve területén
lezajlott történelmi események határozzák meg. A „múlt” itt nem
Leányvár múltjával kezdődött. A régészeti leletek évezredekre
visszanyúló emlékekkel tanúskodnak arról, hogy ez a terület is
jelentősen részt vett az emberiség őstörténetének - az ősember
civilizált emberré való fejlődésének - változatos színjátékában. A
régészek Leányvár külterületén több helyen megtalálták a csiszolatlan
kőkor emberének nyomait. Szántások során, földalakítási munkálatok
közepette előbukkantak nyomok, melyek régi településre engednek
következtetni.
A kőkor emberének nyomait sok helyen megtalálták a régészek.
Például: Csolnokon, Dorogon. A Magyar Nemzeti Múzeumban ma is
láthatók ilyen kő- és csonteszközök.
6
A következő igen fontos változás az emberiség őstörténetében a
bronzkor, amely i.e. 2000-1000. évekre tehető Magyarország
területén. Ebben az időben már az agyagművesség is kifejlődött. A
Leányvári Általános Iskola volt igazgatója is őriz egy nem korongozási
technikával készült agyag ivópoharat, amelyet az 1930-as években a
Kolostor hegy környékén találtak.
A vaskor, melynek korai szakasza Magyarország területén i.e. 1000
évvel kezdődik és időszámításunk elején ér véget, ugyancsak hagyott
nyomokat. Ekkor telepedtek le ezen a környéken a germán eredetű
kelták, akik kereskedelmükben már saját veretű pénzzel fizettek. Sok
általuk használt szerszámot ma is hasonló formában készítenek.
Például: olló, sarló, fejsze.
A keltákat erőszakkal hajtották uralmuk alá a rómaiak, akik ezt a
területet is uralták, és erős védelmi vonalrendszert építettek M
erődítményeikkel, hogy a Pilis-Gerecse-Duna háromszög felé vezető
h e g y s z o r o s o k a t b i z t o s í t s á k . F e l t e h e t ő e n e n n e k a z
erődítményrendszer egyik őrállomásának alapjaira - kút és
őrhelyszoba - bukkantak, a ma már nem létező futballpálya
kialakítása során, 1949 nyarán. Feltételezhető, hogy i.sz. 400-ból
való. Jelentős római kori lelet még Dorogtól Leányvár irányában, a
Zsidódi-patak völgyében, az úgynevezett Hosszúréten feltárt villa. Az
itt elterülő szántóföldeken, szántás közben, számos épületkő került
felszínre.
A virágzó római kultúra korszaka a IV. sz. vége felé lehanyatlott.
Számos barbár támadás gyengítette Pannónia életét úgy, hogy 409 és
7
427 közt a beözönlő hunok elől meghátráltak a rómaiak. Az V.
században pestis és éhínség pusztított, ennek következtében sok
telep elnéptelenedett. A frankok időszakos szereplése után (a frankok
legkeletibb végvára Esztergom volt) 250 éves avar uralom kezdődött.
Erre az időre esik az északról jelentős mennyiségben beáramló
s z l á v o k l e t e l e p e d é s e a K á r p á t - m e d e n c é b e n . A n é p
megkeresztelkedett, püspökük is volt Esztergomban. Kisebb-nagyobb
fejedelemségeket alapítottak, ezek egyike Esztergom tájékán alakult.
A honfoglaló magyarok e járás területén kétféle népet találtak:
germánokat és szlávokat.
Figyelemreméltó az a tény, hogy Esztergom és környéke (ide tartozott
Leányvár is) nagy szerepet játszott az Árpád-házi királyok idején, és a
középkori Magyarország fővárosa volt a tatárjárásig.
IV. (Kun) László király felesége, Kun Erzsébet 1278-ban elrendelte,
hogy dorogi földjeit, ahol egy ideig az udvari szakácsok laktak, és
amelyek a dorogi káptalani földekkel határosak, a földeken található
terményekkel együtt a Duna-sziget apácáinak juttassák. A mai
Leányvár területén fekvő hajdani településről tudósító első írásos
adat a XIII. sz. végéről való. Egy 1297. június 22-én kelt oklevélben a
Duna-szigeti apácák keresik az igazságot az esztergomi káptalannal
szemben az Erzsébet hajdani királyné által az apácáknak juttatott,
Dorog környékén elterülő, szakácsok földjének nevezett birtok
határainak megállapítása végett. Márton bíró és a királyi megbízott -
Csévi András-, jelenlétében az apácák megbízottja István comes,
kiválaszthatja a földek közül azokat, amelyek az ő tulajdonukban
8
voltak; erről a keresztesek július 15-ig jelentést terjesszenek be.
Fennmaradt a keresztesek esztergomi konventjének III. Endre
királyhoz intézett válasza 1297. július 9-ről keltezve. Ebben kétszer
is előfordul a falu neve, mely akkoriban Wolmoth (Walmöd, Bolnuch)
volt. A korabeli magyar királyi udvarban sok külországbeli alattvaló
is tartózkodott, amelyek között németek is voltak. Lehetséges, hogy
valamelyik király egyik német emberének szolgálatait jutalmazva
birokot adományozott neki. Ezt az embert hívhatták Wolmoth-nak.
Magyar névadási szokás szerint a birtok megkapta a tulajdonos
nevét, ezért kaphatta a Wolmoth nevet ez a település. Ilyen nevű
emberek még ma is élnek a délnémet területeken (például: Grazban,
Münchenben, Stuttgartban). Wolmoth akkoriban még királyi birtok
volt, feltehetően azonban, hogy nemsokára új birtokos vette át ezt a
vidéket is. Ugyanis a királyi ház a környék többi határrészét és a
szomszédos falvakat (1263-ban csolnoki szőlőt kapnak az említett
apácák, 1274-ben Csév egy része, 1278-ban Dorog kerül a
birtokukba) már korábban a nyúlszigeti (ma Margit-sziget)
apácáknak adományozta. Az 1297-es első említés után a jelenleg
ismert forrásokban évszázadokig nem találkozunk a mai település
elődjének nevével.
Bizonyításra vár az a monda, hogy a Báthoryak vára állt a Kolostor
hegyen (199 m), amelyben egy Báthory lány lakott volna- s innen ered
a község neve Leányvár.
1570-ben egy török adóösszeírásban bukkan fel újra a falu neve. Az
esztergomi szandzsák (török közigazgatási egység, kerület)
adóösszeírásában már Valmód néven szerepel. A falu ekkor lakatlan.
9
A másfélszázados török hódoltság idején sok más településhez
hasonlóan elnéptelenedik, romba dől, pusztasággá, vadonná lesz.
Ugyanis, aki csak tehette elmenekült a Duna túlsó oldalára,
Esztergom vármegye északi részébe. Elmenekültek a jobbágyok,
földbirtokosok, az apácák, akik már kolostort építettek Valmód és
Csolnok között egy kis domb tetején (Kolostor hegy). A kolostor
építésének idejéről sajnos a különféle háborúkban számtalan
iratanyag is elpusztult.
A török elleni harcok során a Habsburgok kormányozta Észak-
Magyarország és a török megszállás alatt álló területek közti határ a
csaták kimenetelétől függően „vándorolt” ide-oda. Ez történhetett
akkor is, amikor a török egy időre elvonult erről a környékről és
néhány település új gazdát kapott. 1608-ban II. (Habsburg) Mátyás
király Csolnokot és határát a budai klarissza apácarendnek
adományozta. Valószínű, hogy a mai Leányvár területe is ekkor
került az új rend birtokába. Új birtokos volt, lakosság azonban
nemigen. 1670-ben - Esztergom városán kívül - a megyében alig
találtak több mint 2000 embert. A török hódoltság alól visszafoglalt
területeket hivatalos bizottságok járták be, és Leányvár neve mellé is
ez a meghatározás került: egészen elhagyott (ganz oedt).
Szekfü Gyula így ír az ekkori Magyarországról: „Ez az idő a vihar
utáni csend pillanata volt... ...az Eszék és Budapest közötti vidéken
sem falvak, sem emberek nem voltak láthatók, a vad legelők,
homoksivatagok vagy a parttalan vizek összefüggő mocsaras
területein kívül semmi nem volt.”
10
Az 1701-ből fennmaradt első egyházlátogatási jegyzőkönyv említést
tesz Leányvárról, mint Csolnok leányegyháza (Csév és Kesztölc
mellett). Egy 1720-as adóösszeírás azonban Leányvárt nem említi.
Ennek oka az lehet, hogy itt földnélküli jobbágyok, zsellérek éltek,
akik nem voltak adókötelesek. Leányvár nevére vonatkozóan Bél
Mátyás történetíró 1730-as kiadású művében azt találjuk: „Leányvár a
budai apácák birtoka, akiktől a nevét is kapta. Azelőtt ugyanis
Ulmodvárnak hívták.” (A Wolmoth- Valmód- Ulmod névalakulásának
nyelvi hangtörténeti okai vannak)
A harcok lecsendesülése után kezdett az elmenekült, szétszóródott
lakosság visszaszivárogni. Sokan elpusztultak, ezért helyükbe
máshonnan is jöttek: szökött katonák, földnélküli zsellérek,
vándorlegények. Különböző vidékekről igen sok szlovák, kevés szerb
sőt német bevándorló is érkezett. Közülük a legigényesebbnek az
általában sváboknak nevezett német lakosság mutatkozott. A
németek nem könnyen alkalmazkodtak a magyar viszonyokhoz. Sem
az éghajlat, sem az elvadult, nehezen termővé tehető földekkel járó
munka nem volt az ínyükre. De az ígéretek csábítóak voltak: telek,
ház, adómentesség. Ennek ellenére a szokatlan éghajlati viszonyok és
a fáradságos munka miatt sokan megszöktek. (Például: az óbudai
klarisszák birtokáról, a beköltözött 18 jobbágy megszökött és vissza
sem tért.) E tanulságok alapján a későbbi telepítéseknél már feltételt
szabtak: p1. legyen 200 forintja mint indulási pénz.
De mi késztette a német embereket, hogy távoli vidékre vonuljanak?
A jobb élet reményében hagyták el szülőföldjüket. Ugyanis ebben az
időben szinte egész Európa harcban állt, ekkor zajlott a harmincéves
11
háború (1618-48), amely a német földre is kihatott. A birodalom
széttagoltsága és az örökösödési jogrend (melynek értelmében a földet
csak a család egyik fiú tagja kaphatta meg) is távozásra ösztönözte a
parasztokat. A környékbeli földesuraknak érdekük volt, hogy a
községet benépesítsék, jobbágyokat telepítsenek, akiknek művelésre
földeket adtak, és ezért ők pénzbeli és természetbeli juttatásokkal
tartoztak gazdájuknak. Tehát megkezdődik az önkéntes bevándorlás
mellett, a céltudatos telepítés.
Sajnos, csak közvetett adatokból lehet a leányvári telepítés idejére
következtetni. A XVIII. század elejétől már folyamatosan jöttek német
bevándorlók Magyarországra. Ismeretes még, hogy a szomszéd falu -
Csolnok - 1738-ban önálló plébánia lett, Sárisáp és Leányvár
leányegyházakkal. Ebben az évben Csolnokon pestisjárvány
pusztított. Akik életben maradtak, elköltöztek Tinnyére, Únyra és
Nagysápra. Csolnok a budai klarissza apácák birtoka volt, akik a
török uralom idején Pozsonyba költöztek. A visszafoglalás után
Grassalkovich Antal királyi kamarai elnök és királyi jogügyi igazgató
vette bérbe tőlük Csolnok és Leányvár földjeit. A Grassalkovich -
család németeket telepített be 1740-50 között Csolnok benépesítésére.
Feltehetően Leányvárra is ekkor jöttek az első német csoportok. Az
1755-ös egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a Sándor-család
telepítette be a falut. Az bizonyított tény, hogy 1755-ben jegyezték
be az első leányvári lakost Csolnok egyházközség anyakönyvébe.
Levéltári adatokból ismeretes, hogy 1757-ben összeírták az új
leányvári betelepült lakosokat, akik három évi adómentességet
kaptak, szőlő után pedig hat évi adómentesség illette meg őket. A
lakosság száma akkoriban 198 volt (ebből 15 a
12
jobbágycsalád), valamennyien katolikus vallásúak és német
anyanyelvűek. A lakosság megélhetési forrása a szőlőművelés, rozs -
és burgonyatermesztés volt.
Bírósági ügyiratok bizonyítják, hogy Leányvár határában ebben az
időben (1720-as években ) mozgalmas események zajlottak. 1720.
október 14-én Grassalkovich Antal egy keresettel fordul a megyéhez,
melyben az 1719. év októberében, dorogi lakosok által ellene
elkövetett „violentia” (erőszak) miatt kér orvoslást. A perirat szerint a
dorogiak 15 ökrüket a leányvári „tilalmas réteken” legeltették, ezért
Grassalkovich uraság emberei a marhákat elhajtották. Az éjszaka
leple alatt a dorogiak felfegyverkezve betörtek az udvarba, és
kiszabadították az állatokat, sőt a marhákat őrző jobbágyot alaposan
összeverték. Még egy „marhaügyet” jegyeztek fel a krónikák, amely
szintén említi Leányvárt. Ez 1716-ban történt, a bűnös a káptalan
(Illyés János) volt, aki részben Kiscsév és Leányvár, részben Dorog
határán lévő, mindig a csolnokiak által legeltetésre használt területet
nemcsak elfoglalt, hanem onnét hét marhát el is hajtott, amelyeket
visszaadni nem volt hajlandó. 1722-ben bizottság száll ki Dorogra,
hogy megállapítsa, meddig terjedt a dorogi határ és meddig
használhatták a dorogiak a közös legelőket.
E bírósági pereskedések után térjünk vissza Leányvár lakosságához.
1775. évi levéltári adatokból tudjuk, hogy Leányvár szegény község
volt. Kevés jobbágynak kellett sok zsellért eltartani, és még a
földesúrnak, az államnak adót fizetni, valamint ingyen dolgozni. A
leányvári lakosok száma akkor nőtt meg jelentős mértékben, amikor
Csolnokon nagy tűzvész pusztított (1782-ben). A vagyonukat
13
elvesztett emberek - többek között - Leányváron telepedtek le. Ezt
bizonyítják a korabeli csolnoki egyházi anyakönyvben szereplő és a
mai leányvári családnevek. 1767-ben például ezeket a neveket
jegyezték be: Spielman, Stadtmüller, Groß, Gerstner, Kniebeißer,
Heinz, Locher, Weißenburger stb. Ezek a nevek Leányváron ma is
léteznek, Csolnokon viszont nem.
Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint a népesség 500 fő volt. A
feljegyzésekből kitűnik, hogy ezekben az években az első iparosok
között volt két takács, két varga, egy kovács, egy mészáros, egy
földesúri kocsmáros, egy községi kocsmáros és egy kőműves.
A leányvári plébánia 1803-ban lett önálló. Az első anyakönyvi
bejegyzés 1803. december 19-ről való. A község temploma 1806-ban
épült.
A már említett német családnevek sora az 1803-1804-es adatokból
bővült. Pl.: Parti (ma:Bartl), Puchler, Eifert, Schißler, Baumstark,
Geltz (ma: Gölcz), Walter. Ezek is arra utalnak, hogy a németek
betelepítésekor nem volt magyar anyanyelvű őslakosság a faluban,
vagyis lakatlan volt Leányvár.
Az 1840-es évektől kezdve a mezőgazdaság mellett egyre erősebben
jelentkezett egy újabb munkalehetőség: a szénbányászat. Az itt élő
emberek életében sorsdöntő fordulatot hoz. Dorogon szenet találnak,
mely iránt fokozódik az érdeklődés. A sok zsellérből többen
bányászokká válnak. Feljegyzésekből ismeretes, hogy a
mezőgazdaságból csak a nagyobb földdel rendelkező parasztok tudtak
14
megélni, másoknak viszont a bányászatból szerzett jövedelem jelentette
a megélhetést. Talán ennek köszönhető, hogy a falu lakossága
növekedésnek indult. Míg 1755-ben 198-an, addig 1863-ban már 609-
en vannak.
Az 1848-as márciusi események, Kossuth és Petőfi lelkesítő
szónoklatai hatottak a jobbágy és zsellérsorban élő, szegénységgel és
földesúrral folytonosan küzdelmet vívó lakosságra. 1849-ben 17 fő állt
be honvédnak. A szabadságharc leverése utáni években Schiller
György fegyverrejtegetés vádjával állt bíróság előtt.
1857-től kezdődően a község vállalja az egy iskolamester egy
tantermes iskola fenntartási gondjait. Bár már 1803-ban van egy egy
tantermes iskolája a falunak, de ezt a valláslap szervezte és tartotta
fenn 1857-ig. 1904-ben az iskola egy tanteremmel, és egy tanerővel
bővült.
1907-ben már vasútállomás és távírda volt a faluban. (posta 1926-tól)
Az első világháború (1914-18) kb. 100-200 leányvári lakost szólított
hadba, akik közül 31 fő hősi halált halt. A hősök emlékművét 1937-
ben leplezte le a község. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy az itt
maradt asszonyok, milyen hősiesen viselték a nehéz körülményeket. Az
árvákkal együtt végezték a nehéz mezőgazdasági munkákat, a ház
körüli teendőket. Sok helyen öt - hat gyermek ellátása mellett
állatokkal is foglalkoztak, hogy a mindennapi létfenntartást biztosítsák
a reménytelennek látszó, örömtelen élet továbbfolytatásához.
15
A Tanácsköztársaság kikiáltása sem hagyta közömbösen a kis falu
lakosságát. Meg is alakították a direktóriumot (irányító társadalmi
szerv). A direktóriumi vezetőknek és tagoknak a Tanácsköztársaság
bukása után üldöztetésben volt részük.
Az iparosodás további fejlődésével némileg javultak a
munkalehetőségek, munkakörülmények, de az évről évre visszatérő
szanálások, elbocsátások, a munkanélküliségtől való félelem
rettegésben tartotta az itteni embereket.
A német ajkú lakosság munkaszeretetének, szorgalmának, az új iránti
fogékonyságának, takarékos életmódjának érdeme elsősorban, hogy a
község szép fejlődésnek indult.
Századunk első negyedében Leányvár már bányászfalunak tekintendő.
A férfiak Dorogra és Csolnokra jártak dolgozni. A húszas évek közepén
indítottak munkásvonatokat, addig pedig gyalog vagy kerékpárral
jártak dolgozni. Télen gyakran derékig érő hóban kellett a
munkahelyre eljutni. Tavasszal pedig a ház körüli föld is adott bőven
munkát. Akinek nem volt földje, az a kiscsévi uradalomtól bérelhetett.
Ha a bányákban keresett pénz és a föld „adománya” sem volt elég, -
márpedig ez sokszor előfordult - akkor az asszonyok és a nagyobb
gyerekek is napszámba mentek. A család megélhetésének elősegítése
miatt az „idősebb” fiúk munkába álltak, a többség a bányánál.
Leányvár 1921. október 20-ig Dorog csatolt községe volt, igy önálló
közigazgatással nem rendelkezett. 1921. október 21-től vált önálló
16
községgé. Ettől kezdve fejlődése meggyorsult. Az 1920-as években
kiépítették az elektromos hálózatot. A község székházát 1924-ben
építették. Felépült a tűzoltószertár és az iskola harmadik tanterme a
nevelői lakással. 1929-ben létesült a Bécsi út mentén egy kőőrlő üzem,
majd mészégető kemencék is. A közlekedés javulását, gyorsulását
jelentette a 30-as évek elején a Bécsi út felújítása, majd 1936-ban a
mai Erzsébet üt megépítése. Az út két oldalán diófákat ültettek, melyek
közül néhány még ma is megvan. 1935-ben felépült a bányászok
támogatásával a Munkásotthon, amely a mai Kultúrház elődje. Itt
találhatjuk a község könyvtárát is. 1941-ben az iskola már négy
tanteremmel és négy tanítóval működik. Takaros kis falu lett
Leányvárból...
A hitleri fajelmélet borzalmas zűrzavart okozott, és még borzalmasabb
háborúhoz vezetett. A volksbundista szervezkedés következtében a
német ajkú lakosok egy része belépett a szervezetbe. A német
hadseregbe is jelentős számban soroztak be katonának fiatalokat. A
német ajkú fiatalok szülőföldhez való ragaszkodása szépen kifejezésre
jut, ugyanis sok fiatal önként a magyar hadseregbe jelentkezett annak
dacára, hogy még nem hívták be őket. A volksbundista szervezet
tagjait a szovjet csapatok menekülésre kényszerítették. Leányváron
1945. húsvétja előtt egy héttel fejeződött be a háború. Mint ismeretes,
a háborúból győztesen kikerült nagyhatalmak által megkötött
Potsdami Szerződés egyik pontja előírja, a magyarországi német
nemzetiségűek kitelepítését Németországba. Leányváron 75 család,
mintegy 250 fő került kitelepítésre. Megjegyezni kívánom, hogy a
kitelepítési listára többen is fel voltak véve, de az akkori kormány
intézkedésére, a már vasúti
17
kocsikba elhelyezett családok - akik mint bányászok és
hozzátartozóik voltak - visszamaradtak.
Igen nehéz körülmények között, amit a háború szörnyűségei okoztak,
még a nemzetiségi problémákkal bonyolítva kezdődött a község
vérkeringésének megindítása. A kitelepített lakosság helyére
Magyarország más vidékeiről érkeztek emberek. Például a Békés
megyei Bucsáról. Ettől kezdve a falu lakosságának kb. a fele magyar
anyanyelvű. Az újonnan érkezettek megkapták a kitelepített németek
házát, földjét. Sokan beálltak a téeszbe, ahol csak a szántóföldekkel
foglalkoztak. Így a gyümölcsösök és a szőlőskertek csakhamar
tönkrementek.
18
Leányvár népszokásai, hagyományai
A falu ismét fejlődésnek indult, most már a vegyes anyanyelvű (német
és magyar) lakosság szorgalmából.
Az oktatás 1945. április 4-én már megkezdődött, igaz, hogy csak egy
tanteremben mert az iskola nagy része romos állapotban volt. A
berendezést és a szemléltetőeszközöket elhurcolták és
megsemmisítették, a tanulók a földön ültek. Később kilenc teremmel
gazdagodott az iskola , ahol 12 tanár tanított .
1951 után a nemzetiségek oktatásának megvalósításáról törvényerejű
rendelet intézkedett. Ezzel a lehetőséggel élt Leányvár község
vezetősége is, és Erdély Jenő akkori iskolaigazgató a szülők kérésére
1954-ben bevezette a nemzetségi nyelvoktatást, majd az óvodában 1959
-ben 25 fővel nemzetiségi csoportot indítottak.
Sajnos azonban azok a hagyományok és szokások, amelyekről a
továbbiakban írni szeretnék, már nem kerültek be újból a közéletbe.
Aki mégis sok mindent tett és tesz ennek megváltoztatásáért, Erdély
Jenő a Leányvári Általános Iskola volt igazgatója. Az ő munkásságára
később fogok kitérni. Most azonban azokat a népszokásokat és
hagyományokat kívánom bemutatni, amelyeket egy idős néni, Kisvölgyi
Antalné mesélt el hosszú délutánokon keresztül.
Először is nézzük meg a népszokás szó általában vett értelmezését.
Népszokásnak nevezzük szűkebb értelemben az évenként ismétlődő
ünnepek és az emberi élet nagy fordulóinak megülési módját, melyet
19
a hagyomány évszázadokon át alakított ki és kapcsolt össze
meghatározott mondandóval, költészettel és cselekedetekkel. Az ünnepi
szokásoknak két nagy csoportját külön szokták bemutatni és
tanulmányozni. Az emberélet fordulóinak, vagyis a családi élet
népszokásait a születéstől a halálig, valamint a naptári és gazdasági év
jeles napjaihoz, egyházi ünnepeihez kapcsolódó népszokásait.
Szélesebb értelemben a hagyományos műveltség a népszokásban
szabályozza egy közösség és a benne élő emberek mindennapi
munkáját, viselkedését, egymás közti érintkezését: miként kell aludni,
fölkelni, tisztálkodni, köszönni, megszólítani, enni, dolgozni, játszani,
gyászolni, dalolni, táncolni és az érzelmeket másokkal közölni. Én a
szűkebb értelemben használt népszokásokat szeretném felsorolni ill.
bemutatni.
Farsang
A farsang ellen minden hazai egyház harcolt, ugyanis az ördög
ünnepének tartották. Bod Péter így vélekedik a farsangról: „Fársáng
vagy Hus-hagyó Kedd Napja. Azt a nevezetet Fársáng, a' Magyarok
vették a Németektől, a' kik sokféle játékot 's bolondságokat indítottak
ezen a' napon, s ez időben vendégeskedvén, nyargalódzván 's magokat
mulatván.” A „farsang” szó - Bod Péter szerint - német jövevényszó. A „
Waschang” megjelölés 1283-ban jelenik meg bajor - osztrák írásos
emlékekben, az egész ünnepi periódust jelző „Fasnacht”, „Fastnacht”
mellett. Lehetséges, hogy a hazai németségtől vették át a magyarok ezt
a kifejezést.
Eredetileg a vízkereszttől ( január 6. ) hamvazó szerdáig (a húsvét
előtti 40. nap) terjedő időszak.
20
Leányváron az volt a szokás, hogy csak az a legény mehetett bálba, aki
a 18. évét betöltötte. Egy legényes házban összegyűltek és a lányokkal
együtt koszorút készítettek, amelyet szalagokkal díszítettek fel. A
szalagra minden lány ráírta a nevét. A fiatalok zenei kísérettel mentek
a kocsmáig, ahová csak ügy léphettek be, ha elmondtak egy verset. A
kocsma közepére felakasztották a koszorút. Éjfélkor minden legény a
kalapjára tűzte azt a szalagot, amelyiken a kedvese neve állt. „A
fiatalok körbe-körbe táncoltak, ami igazán gyönyörű látványt nyújtott.”
Ez a mulatság vasárnaponként zajlott. Másnap a fiúk beöltöztek
különféle ruhákba, és így járták végig a falut. Lányos házaknál
megálltak és tojást, tyúkot, kakast, pénzt kaptak. Aztán farsang
keddjén ebből a gyűjtésből éjfélig tartó közös vacsorát rendeztek.
Ekkor történt a „kaszálás” is, ami abból állt, hogy a kapott kakast
beásták a földbe. A vállalkozó legények szemét bekötötték,
megpörgették és így kellett a kakas fejét lekaszálni. Ezért persze
pénzzel fizettek (kalapba gyűjtötték) és ha sikeresek voltak, a pénzt
megkapták, a kakasból pedig a vendéglős megfőzte a közös vacsorát.
Érdekes, de elgondolkoztató szokás ez. Magyarlakta vidékeken is él.
Napjainkban lehet, hogy az állatvédők fognak véget vetni ennek a
szokásnak.
A farsang utolsó napján eltemették az emberek a farsangot. Egy fiú
papnak öltözött, aki a koporsónál (amit egy teknő szimbolizált) állva
ezt mondta:
21
„Pfarrer: Der Martin Luther wollte
mit seiner Frau Khadl das Vesper singen;
er greift iara wohl an das Köpfelein!
Leute: Köpfelein zelitz-zelorum,
das war dem Martin Luther
sein ganz Prinzession!
Pfarrer: Der Martin Luther wollte
mit seiner Frau Khadl das Vesper singen;
er greift iara wohl an das Wandelein!
Leute: Wandelein, Köpfelein zelitz-zelorum,
das war dem Martin Luther
sein ganz Prinzession!
Pfarrer: Der Martin Luther wollte
mit seiner Frau Khadl das Vesper singen;
er greift iara wohl an das Knäppelein!
Leute: Knäppelein, Wandelein, Köpfelein zelitz-zelorum,
das war dem Martin Luther
sein ganz Prinzession!
Pfarrer: Der Martin Luther wollte
mit seiner Frau Khadl das Vesper singen!
er greift iara wohl an das Zäherein!
Leute: Zähelein, Knäppelein, Wandelein, Köpfelein zelitz
zelorum,
das war dem Martin Luther
sein ganz Prinzession!”
22
Húsvét
A húsvéti ünnepkör kezdetét a virágvasárnaptól számíthatjuk. A
szokások ettől az időponttól a húsvét vasárnapot követő fehér
vasárnapig, illetve az ezt követő hétfőig tartó periódusban
helyezkednek el. A szokások sok eleme egyházi jellegű, amelyek régebbi
„pogány” képzetekhez kapcsolódnak. A nem egyházi jellegű szokások a
tavaszhoz kötődnek: a természet megújulásával és a termékenységgel
vannak összefüggésben. Ilyen például az öntözés és a tojással
kapcsolatos játékok.
A húsvéthétfői öntözés napjainkban is él. Bár a környező népek
jelentős része ismeri, a szlovákoknál, cseheknél és különböző germán
népeknél azonban öntözés helyett vesszővel való csapulást találunk.
Nagycsütörtökön „a harangok Rómába mentek”. A harangszó helyett a
gyerekek jártak körbe Leányváron, és kerepeltek minden harangozási
időben. Például: délben, litánia, mise idején.
A kereplést különféle szövegekkel kisérték. Ezt délben mondták:
„Mia ratschn, mia ratschn, die 12. Stund,
was Jesus für uns leiden muß.
Da geben wir allen christlichen Menschen zu Kund'
in der 12. Stund.”
Az esti harangszó helyetti kereplésnél pedig ez hangzott el:
23
„Mia ratschn, mia ratschn, englischer Gruß,
was jeder Christ beten muß.
Fallet nieder auf eueren Knie,
und betet drei Vaterunser und Ave Marie.”
Nagyszombaton a fiúk és a lányok házról házra jártak énekelni. Ezért
sok helyen tojást és pénzt kaptak. Szombat reggel a mise előtt
kerepeltek és ezt énekelték:
„Christus ist erstanden von allen seinen Marten.
Da sollen wir all froh sein, Christus will unser Tröster sein.
Alleluja! Lob und Dank dir, o großer Gott! Und wär er nicht
erstanden, so wär die Welt vergangen;
Nun seit, daß er erstanden ist, loben wir den Herrn Jesu
Christ.
Alleluja! Lob und Dank dir, o großer Gott!
Es gingen drei framme Frauen, sie wolln das Grab beschauen.
Sie suchen den Herrn Jesu Christ, der vom Tod erstanden ist.
Jetzt singet Alleluja, Alleluja.
Gelobt sei Jesus Christus.
Wir wünschen euch frohe Osternfeiertage!”
Nagyszombaton este újra megszólaltak a harangok. A locsolóbált
hétfőnként rendezték a faluban. A lányok fehérben voltak a bál elején,
majd este felé színes ruhába öltöztek át. A zenészek olyan zenét
játszottak, amilyet a fiatalok kívántak. Sokszor a fiúk így küldtek egy-
egy szerelmes nótát kedvesüknek.
24
A mai napig szerveznek húsvétkor bált Leányváron. De azt hiszem
ennek a hangulata egészen más, mint az akkori mulatságnak.
Pünkösd
A húsvétot követő hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény
egyházi ünnep, annak emlékére, hogy a biblia szerint a Szentlélek
eltöltötte a tanítványokat.
A pünkösd éppen olyan mozgó ünnep, mint a húsvét. Nevét a görög
pentékoszté, „ötvenedik nap” jelentésből nyerte. A pünkösd ünnepe ősi
zsidó hagyományból származik: e napon adtak hálát az ókori Izraelben
a sikeresen befejezett aratásért. Később a keresztény kultúra is átvette
az ünnepet. A középkor óta a pünkösdi király és pünkösdi királynő
választás szokása kapcsolódik hozzá. A pünkösdi király választás
vasárnap történt a délelőtti mise vagy istentisztelet után. A templomból
kiáradó tömeg szolgáltatta a nézőközönséget a legények lovaglási és
ügyességi vetélkedőjéhez. A győztes lett a pünkösdi király: egy
esztendeig a falu első legényének számított, minden lakodalomba
hivatalos volt. Egy év múlva új királyt választottak. E szokás
általánosan ismert volt az országban. Erről tanúskodik egy közismert
szóláshasonlat: „Rövid, mint a pünkösdi királyság”.
Leányváron ilyen értelemben vett királyválasztás tulajdonképpen nem
volt. A legények kijelöltek maguk közül egyet, aki jól tudott lovagolni.
Virágból koszorút készítettek, amelyet a király viselt. Lovakkal
végigvonultak a falun. A lovak virággal, pünkösdirózsával és
25
árvalányhajjal voltak díszítve. A menet élén a pünkösdi király haladt.
Amikor lányos házhoz értek, a lovakkal kört alkottak és így énekeltek:
„Mia rein tuat hin, mia rein toher,
mia bringen den Engl Pfingstkinig toher
und dea a Engl Pfingstkinig wü kam der
soll drei rot Kofjona ham drei rote
Kofjona dea ist wos weat mia rein
hausiern mia rein spoziern mit Feigal
und mit grüanen Klu.
Glück herein, verschont das Kindilein wird gesund
Meini liawi Personen, jetzt geinga drei Schnecken übers
Howafeöld, mia nimma nichts ein wie Ar und Göd
Der Schlißel weat schon klingen
Die Hausfrau wird schon bringen.
Wir wünschen glückseligen Pfingstkönigfeiertag!”
Az ének után tojással, tyúkkal ajándékozták meg a legényeket.
26
Karácsony
Ez a télközépi ünnepkör a farsang mellett a maszkos alakoskodásnak,
dramatikus játékoknak legfontosabb időpontja. Hazánkban a két
legfontosabb dramatikus szokás: a betlehemezés és a regölés. Az
elsőnek fő alkalmai karácsony és vízkereszt, a regölés fő ideje pedig
István ünnepe. A téli ünnepkör sok szempontból hasonló a húsvétihoz.
A karácsony a legnépszerűbb keresztény ünnep, mely köré a
legkülönbözőbb eredetű szokások és képzetek csoportosultak századok
folyamán. Ha e szokásokat és hiedelmeket eredetükig nyomon
akarnánk követni, akkor végig kellene kísérnünk a kereszténység egész
történetét. Ezek a szokások- éppúgy, mint a húsvéti ünnepkör
esetében- az egyházi liturgiából válhattak ki, s újra „népi szokásokká”
alakultak.
Leányváron két olyan játék létezett, amelyet karácsonykor mutattak be
a gyerekek: a betlehemezés (das Christkindlspiel) és a pásztorjáték (das
Hirtenspiel) .
Betlehemezés
Egész Magyarország területén ismert ez a szokás, amelyet december
24-én játszanak. A betlehemezés felidézi Jézus születésének
körülményeit, amelyeket a Bibliából ismerünk. József várandós
feleségével, Máriával elindult Izraelből Betlehembe. Nem találtak
szállást, ezért egy istállóban húzták meg magukat, és ott született a
Megváltó. A bibliai történet szerint a pásztorok fölkeresték a családot,
és elmondták, hogy az angyal azt jövendölte gyermekükről:
27
ő lesz a Megváltó. A leányvári szokás szerint előadott játéknak
azonban nincsenek pásztor szereplői.
Das Christkindlspiel
Engel: Schön guten Abend wünscht euch Gott.
Vom Gott bin ich gesenntener Bot.
Vom Gott, vom Gott bin ich gerannt,
Erzengel Gabriel bin ich genannt.
Den Zeptr in meiner Hand, die Kron auf meiner Haubt,
das hat mir Gottes Sohn erlaubt.
Maria, Maria tritt du herein
und bring das kleine und bring das kleine Kindelein.
Maria: Gelobt sei Jesus Christus. Ich komm' herein getreten,
wenn alle Kinder fleißig beten.
Wenn sie nicht fleißig beten, und singen
wearn will goldene Gaben bringen.
Engel: Josef, Josef tritt du herein, tritt du herein
und wieg das kleine und wieg das kleine Kindilein.
Josef: Wie soll ich das Kindlein einwiegen,
ich kann meinen alten Rücken nicht biegen.
Schlaf ein, schlaf ein mein kleines Kindilein.
Engel: Was soll dem Kind sein Name sein?
Maria: Jesus soll sein Name sein!
Engel: Jesus sei Jungfrau sein, Jesus soll, Jesus soll sein Name
sein!
Was soll dem Kind sein Wiegelein sein?
Maria: Knippelein soll sein Wiegelein sein!
28
Engel: Knippelein sei Jungfrau sein, Knippilein soll, Knippilein
soll sein Wiegelein sein!
Was soll dem Kind sein Windelein sein?
Maria: Schleier soll sein Windelein sein!
Engel: Schleier sei Jungfrau sein Schleier soll, Schleier soll
sein Windelein sein!
Josef: Ihr Hirten wachet auf!
Alle: Nun sei es euch nicht lang!
Nun sei es euch nicht lang!
Der Tag ist vergangen, die Nacht ist gekommen so hell,
so hell, so hell scheint der Mond. Dort sitzt der
heilige Jausef mit eisgrabem Bart,
er sitzt vor dem Knippelein bewahret das Kindelein,
das Kindelein bewahret so hübsch und so fein,
so hübsch und so fein.
Das soll mein Erlöser, das soll mein Erlöser sein.
Jetzt treten wir ab von jenigem Platz
und wünschen euch allen eine ruhsame Nacht!
Gelobt sei Jesus Christus, Gelobt sei Jesus Christus!
Wir wünschen euch fröhliche Weihnachtsfeiertage!
29
A Máriának, Józsefnek és angyaloknak beöltözött gyerekek Szenteste
házról házra jártak betlehemezni.
Ez a szép szokás ma is él Leányváron. Igaz, a gyerekek csak oda
mennek ahová hívják őket. Tavaly iskolai szervezésben elő is adták a
tanulók a betlehemes játékot. Ennek sok idős ember örült, mert a régi
szép időkre emlékeztette őket az előadás.
Das Hirtenspiel
Engel: Ich tritt herein ganz abendspät,
einen guten Abend wünscht euch Gott.
Einen guten Abend zur fröhlichen Zeit,
Herr Jesu hat uns den Weg bereit. Wir
kommen doher auf diesen Platz und
singen euch die Ehre an,
die ehrsame Ehre mit dem ganzen Hausbesitz.
Engel: Ich tritt herein ganz abendspät,
einen guten Abend wünscht euch Gott.
Einen guten Abend in der fröhlichen Zeit.
Herr Jesu hat uns den Weg bereit.
Glück und Heil wieder weilt,
wenn wir das alte Jahr wieder gut gespielt
habm. Wir kommen doher auf diesen Platz
und singen euch die Ehre an.
Die ehrsame Ehre mit dem ganzen
Hausbesitz und mit dem zarten Kindilein.
Sankt Josef, Sankt Josef tritt duas herein
und die Kinder wollen gehorsam sein.
Wirt: Freunde, was ist euer Bekelren?
Josef: Können wir nicht bei euch einkehren?
Wirt: Habt ihr auch Geld zu verzehren?
Josef: Geld haben wir nicht zu verzehren, denn wir sind sehr
arme Leute.
Wirt: Wenn ihr kein Geld habt, so geht auf das freie Feld!
Josef: Wir möchten bitten um den kalten Stall
Wirt: Geht hin nach Betlehem zu dem kalten Stall, dort könnt
ihr liegen nach der Wahl.
Josef: Ich als alter Mann mit neuen weißgrauen Haaren muß
das Kindilein auf meinen Armen tragen.
Maria: Ach trag, ach trag herzliebster Josef mein,
Gott wird dein höchster Belohner sein.
Engel: Ihr Hirten hört mein Wort!
Hirten: 0, jetzt samm mir 's scha poit to.
30
31
Non weiter Reise sind wir müd' geworden,
so legen wir uns auf das Gras
und schlafen noch eine Weile.
Engel: Gloria! Gloria! in exelsis deo.
Hirt I.: Hearst mein liava Bruada,
wie die Engl im Himmü singen.
Hirt II.: O du grawa Limei,
wie kannst du teis versteh,
wenn die Schaf im Stall klingen und du
hearst die liavi Engl singen.
Engel: Gloria! Gloria! in exelsis deo.
Von hohem Himmel komm' ich her, da sing
ich alle nei und Gute leer,
da sing ich, was ich singen und sagen will.
Ihr Hirten steht mir alle bei.
Ihr liegt ja noch auf grünem Hei.
Gebt hin in die heilige Betlehem-Stadt, dort
wo Maria geboren hat.
Hirt I.: Hearst mein liava Bruada,
wir solln nach Betlehem gehn.
Hirt II.: Sollen wir reisen die Ehre erweisen.
Ist niemand hier, der uns zu Jesu Kindilein
führt?
Maria: Freunde, wen suchet ihr hier?
Hirt I.: Wir suchen Gottes Kindilein, hier soll es
geboren sein.
Maria: Ihr suchet Gottes Kindilein, hier liegt es in
dem Knippelein.
Hirt I.: Hearst mein liava Bruada,
32
jetzt werden wir dem Kind wos verehren.
Ich will ihm verehren Milch und Brot,
damit es leidet keine Not.
Hirt II.: Ich will ihm verehren Windilein,
damit man es kann einwiegilein.
Hirt I.: Hearst Bruada jetzt wearn wir ein Loblied singen.
Faung du an!
Hirt II.: Faung du an, du bist a fromma deutscha Mann.
H. I-II.: Faungma oli beide an!
Alle: Was soll das bedeuten, es zeigt sich schon an.
Es gingen vornwärts die Stunden,um Mitternacht
Glänzen die Sterne je langer, je mehr,
treibs umma, treibs umma, die Schäflein doch all
treibs umma, treibs umma, dann zeig ich euch was.
Dort in dem Stall, dort in dem Stall
eine wunderschöne Jungfrau, die kniet auf den Hei.
Barmherziger Vater, der steht auch dabei.
Hei ein schönes Kind, hei ein schönes Kind.
Das Kindilein in dem Knippilein zwischen Esel und Rind,
das Kindilein, das zittert vor Kälte und vom Frost. Ich
glaube es hatte ja niemand verstoßt,
gebt nur fein Acht, gebt nur fein Acht
und daß ihr dem Kindilein keine Unruh nicht macht!
O Jesu beschütze vor Unglück das Haus,
die Krankheit im Hause, die treibet Jesus hinaus.
Laß Frieden drin Verdamm den Streit,
laß fröhliche Diener in all Ewigkeit.
33
Einen schönen Gruß, den lassen wir bei diesem Weib und
Kind hier.
Gelobt sei Jesus Christus, Gelobt sei Jesus Christus!
Szilveszter és újév
Szilveszter estéjén sem maradhatott el a bál Leányváron. A hálaadási
mise után- mire kijöttek a templomból- a zene már szólt. A kanászok
ostorral csattogtattak. Éjfélkor a bálteremben a fények kialudtak, és
elkezdtek énekelni.
Így köszöntötték az újévet:
34
„Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen,
heut” lieber Gott gib uns Glück
zu diesem neuen Jahr!
Das Kind, das wird beschnitten heut'
zu Ehren der ganzen Christenheit.
Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen,
heut' lieber Gott gib uns Glück
zu diesem neuen Jahr!
Zu Ehren allen unsren in der christlichen Gemeinde,
Verzeichet euren Feinden!
Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen,
heut' lieber Gott gib uns Glück
zu diesem neuen Jahr!
Gott, schütze unser Land und unsere Gemeinde,
Von Hagel, Frost, Feuer und Gefahr!
Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen,
heut' lieber Gott gib uns Glück
zu diesem neuen Jahr!
Die Scheuer soll'n sich füllen,
Das soll den Hunger stillen
Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen,
heut' lieber Gott gib uns Glück
zu diesem neuen Jahr!
35
Zum Schluß ein Gruß von diesem Jahr, wenn
es doch schon längst vorüber war. Neues
Jahr, das woll'n wir schön empfangen, heut'
lieber Gott gib uns Glück
zu diesem neuen Jahr!”
A dal eléneklése után folytatódott a tánc, ami reggelig tartott. Még éjjel
elindultak a legények a lányos házakhoz. Ott verset mondtak,
énekeltek. Ha nem gyújtották fel a villanyt vagy nem jelezték, hogy
hallották a köszöntőket, akkor a fiúk hangos köhécselésbe kezdtek, a
lány pedig kénytelen volt visszajelezni. Süteménnyel és borral kínálták
meg őket és továbbmentek.
„Wir kommen doher auf olli Gefähr,
und wünschen dem Herrn a glücksöligs neigs Joah,
glücksöligs neigs Joaha frölliche Zeit
und wie Maria das Kindlein begleid.
Do ziagt der Herr Jauset' sein Heimad heraus
und mocht dem Kind a poa Windilein draus.
Die erste war zu kurz, die zweite war z' lang
und wie Maria das Kindlein empfang.
Da kommen drei Engl vom Paradis vom Paradis zur
Menschheit zur Wacht. Sie wachet in aller Zeit
vom Anfang bis zur Ewigkeit. Gelobt sei Jesus Christus!”
36
A fiatalabbak csak korán reggel indultak útnak. Meglátogatták a
nagyszülőket, keresztszülőket, rokonokat és egyszerű köszöntőket
mondtak. Így kívántak boldog újévet. A kisebb gyerekek pénzt vagy
apróbb ajándékot kaptak, a nagyobbakat itallal és kaláccsal kínálták
meg.
„Ich wünsch, ich wünsch ich waß Weit wos,
hintern Ofen hocht a hos,
Unter den Kosten lauft die Maus,
Basl keipst ma eingri verschimpüdi Brotwiascht raus.”
„So klein ich bin, so wünsch ich doch
Zu diesem neuen Jahr
Gesundheit, Glück und Segen
Langes Leben, wohl ergeben.
Hier auf Erden recht viel Freud
Nach dem Tod die Ewigkeit!„
„Ich wünsch eing a glücksöligs neigs Joah
hint und vorn a neigs Toar,
In der Mitt a laungi Stonga,
daß ma kan die Brotwiascht Faunga!”
Vízkereszt
Hagyományosan január 6-án, Vízkereszt napján ér véget a karácsonyi
ünnepkör. Katolikus vidékeken a keresztvíz szentelésének ünnepe.
37
Ezt a vizet aztán egész évben megőrizték. Gyógyító erőt tulajdonítottak
neki, s ha betegek voltak, ittak belőle. Vízkeresztkor szedték le a
feldíszített karácsonyfát, és ekkor rendezték a háromkirályjárást (der
Dreikönigstag) is, amely a három napkeleti bölcsről kapta a nevét.
Január 6-án Leányváron is volt háromkirályjárás. A három király
(Gáspár, Menyhért, Boldizsár) fehér ruhát viselt, fejükön papírkorona
volt. Az elöl menő fiú egy hosszú botot vitt, amely csúcsán csillag
fénylett. Így járták a házakat és köszöntő énekeket adtak elő.
Mindenhol szeretettel fogadták őket. Főleg a gyerekek várták a
királyok érkezését. A dal után édességet, diót, esetleg pénzt
ajándékoztak nekik.
Dreikönigslied
Wia heilgn drei Kinig' mit unseren Stern,
wir loben Gott und preisen den Herrn!
Jetzt reisen wir oilli drei das Bergel hinauf,
doart schaut der Herodes beim Fenster heraus.
Herodes sprach: „Kehrt ein bei miar,
ich will euch geben ein gutes Quartier!
Ich will euch geben Heu und Streu, ich
will euch halten in Zier und Treu !”
38
Ach nein, ach nein, dass kann ja nicht sein,
wir suchen Maria mit Jesulein!
Wir suchen's ganz nacked und bloss,
wia leg'n 's der Maria Muttergottes im Schoss.
Der Stern, der wollet uns leichten,
nach Bethlehem wollen wir reisen!
Nur eine, noch eine ist unser Begehrn,
a Pliamal, a Kiarzel in unseren Stern!
Der Stern, der wollet uns leichten,
nach Bethlehem wollen wir reisen!
Schumling
A következő szokás már nem ünnephez kapcsolódik, hanem a
gyümölcséréshez. Amikor a faluban beérett a cseresznye, egy
vasárnapon a családok kocsira szálltak és elindultak a falu szélén lévő
földjeikre. Gyümölcsöt szedtek, énekeltek, ettek, ittak, mulattak.
Ennek az emlékét őrzi egy szép ének, amelyet a leányvári kórus
dalgyűjteményében találtam.
Edle Lindenbäume
Edle Lindenbäume vor der alten Kirch,
deren Schatten unsre Ahnen sammelten sich.
39
Das ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All.
Es ist mein Heimatdorf, es ist Leiwar.
Leiwar, Leiwar, Leiwar.
Auf dem Klosterberg obn, schwebt die einste Burg; wo
uns nach dem Spiel erfrischt der Huadwatbrunn. Das
ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All. Es ist
mein Heimatdorf, es ist Leiwar.
Leiwar, Leiwar, Leiwar.
In der goldenen Sonne, in den heißen Sand,
wo wir lustig gingen in das Weingeland.
Das ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All.
Es ist mein Heimatdorf, es ist Leiwar.
Leiwar, Leiwar, Leiwar.
Hier in Schumling stand ein großa Kirschenbaum,
dort, den Frühling jubeln, war ein Kindertraum. Das
ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All. Es ist
mein Heimatdorf, es ist Leiwar.
Leiwar, Leiwar, Leiwar.
Abends, wenn wir zogen von den Acker heim,
trotz der Müde, sangen wir aufs Gassele in.
Das ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All.
Es ist mein Heimatdorf, es ist Leiwar.
Leiwar, Leiwar, Leiwar.
40
Sonntags nachmittage spielte die Musik,
fröhlich lauschten, sangen, tanzten alle mit.
Das ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All.
Es ist mein Heimatdorf, es ist Leiwar.
Leiwar, Leiwar, Leiwar.”
Szüret
A szürethez számos vidám népszokás fűződött. A szüret ideje a szőlő
érésétől függött. A fáradságos munka után kijelölték a bál napját. Egy
leány beöltözött bírónénak, egy legény pedig bírónak. Feldíszített
kocsira ültek és végigvonultak a falun. A kocsi előtt négy leány- tiszta
fehér ruhában- egy-egy rúdra felfűzött szőlőből készített koszorút vitt.
A lányokat a legények választották ki. A szüreti felvonulás végén
cigánynak beöltözött fiatalok mentek. A szüreti felvonulók a kocsmáig
vonultak, ahol reggelig tartó bállal fejeződött be a nap. A bálban egy
csősz őrizte a szőlőkoszorút. Aki vett belőle, annak fizetnie kellett. A
mulatság végére a szőlő elfogyott.
Tollfosztás
Hideg téli estéken sem állt meg az élet a faluban. Aki libát, kacsát
tartott összegyűjtötte a tollat. Az asszonyok , hogy a hosszú téli
estéket közösségben töltsék, a tollfosztást együtt végezték. Ez
nemcsak munkát, hanem szórakozást is jelentett számukra. De a
legények apróbb csínytevésekkel igyekeztek borsot törni az asszonyok
orra alá. A kertben fogott verebeket a toll alá eresztették. A
kismadarak igen nagy felfordulást okoztak a szorgoskodó lányok és
41
asszonyok között. A jókedvet nemcsak ez jelentette. Munka közben
énekeltek, beszélgettek és különféle történeteket meséltek. A gyerekek
a sarokban ülve hallgatták a boszorkányokról szóló meséket. Így teltek
az órák, fogytak a tollak. A fosztás után a házigazda, főtt kukoricával,
aszalt gyümölccsel kínálta meg az asszonynépet. A munka legvégén
(egy háznál kb. egy hétig tartott a tollfosztás) teával, borral és
süteménnyel vendégelték meg őket. Ez a szokás sok vidéken ma is él.
Nagymamám is gyakran meghívja kedves ismerőseit és együtt
fosztanak. A puha tollakból utána párnát készít, amit az unokáinak
ajándékoz.
Esküvő
A lakodalomra való készülődés már hetekkel előtte elkezdődött. A
jegyesek személyesen hívták meg a rokonokat, barátokat. Régebben az
esküvő előtt három héttel egy-két ún. meghívő (Hochzeitseinlader)
ment a rokonokat felkeresni, és a jegyespár nevében meghívták őket
az esküvőre. A meghívottakat borral kínálták és a következőket
mondták:
„Wir sind geschickt von Bräutigam und Braut,
Die uns die Einladung anvertraut.
Wir laden euch ein als ihre Gäste
Zu ihrem kommenden Hochzeitsfeste.
Den Kirchgang sollt ihr helfen schmücken und zieren,
Und dabei den Mut nicht verlieren.
Nach dem Kirchgang gehn wir zurück ins Hochzeithaus,
Dort bekommen wir einen Schmaus;
42
Wir bekommen dort Braten, Kuchen und Wein,
Dabei wollen wir alle recht lustig sein.
Solange der Rauchfang raucht und die Pippe lauft
Hört die Hochzeit ja nicht auf!
Vivat!”
Két-három nappal az ünnep előtt már kenyeret sütöttek az
asszonyok, csirkét és disznót vágtak. Mind a leány részéről, mind a
fiú részéről segítettek a rokonok. Az esküvő napján a vőlegény elment
kikérni a menyasszonyt. A vőlegény fekete cipőt, fekete öltönyt és
kalapot, valamint fehér inget viselt, fehér nyakkendővel. Az öltöny
gallérjára rozmaring és viaszvirág volt tűzve. A első vőfély volt a
szóvivő. Néhány szóval megköszönte a szülőknek, hogy felnevelték a
lányt és bocsánatukat kérte, ha valamivel megbántotta őket
gyermekük. Szomorú, és mégis vidám pillanatok voltak ezek.
„Kommt edles Brautpaar, kommt heraus!
wir führen euch in das Gotteshaus, wir
führen euch vor das Hochaltar! dort
brennen alle Lichter hoch und klar, Maria,
die Mutter Gottes rein,
die lad' ich Mutter Gottes rein,
die lad' ich zur Hochzeit ein;
sie soll euch führen bei der Hand,
dass nicht zerreisst
das christliche Eheband!
Vater und Mutter, Schwester und Bruder, tretet voran!
schaut eure junge Kinder an;
wie sie weinen und die heissen Tränen,
den jungfraulichen Abschied von euch nehmen!
nun ihr geehrtes Paar, wie fertig seid ihr, die Mutter hier,
und habt noch nicht gedankt dafür;
so danket ihr junges Paar mit frohem Herzensleid,
einen schönen Dank den Vater auch,
bevor ihr geht ins Gotteshaus!
Herzlichste Kameraden mein!
ihr sollt nicht unmöglich sein,
so reicht uns zum Abschied die Hand,
wir treten von dem ledigen Stand;
das war ja nur ein Augenblick,
und kommt niemals zurück!
in Tränen soll sich jedes Augenpaar baden;
aus der Ferne auch die Verwandten
zu der Hochzeit einladen!
oh, himmlischer Vater, wir bitten dich,
lass sie heute denken an mich! Da
geht ihr in Gottes Namen, lasst
euch segnen für diesen Tag!”
43
44
A koszorúslányok öltözéke
A menyasszony fekete ruhában volt, amelyhez fekete kötényt, fehér
harisnyát és fehér csipkegallért vett fel. A fején fehér viaszvirág
koszorút viselt. A kikérés után mentek a templomba. A zenekar haladt
a menet élén, utána a menyasszony a vőféllyel, majd a vőlegény az
első koszorúslánnyal. A szülők zárták a menetet. Az egybegyülteket
terített asztal várta a lakodalmas házban. Az ifjú pár mellé a
keresztszülők ültek. A fiúk és a lányok nem egymäs mellett voltak a
teremben. A lakodalmat a vőfély irányította. A terített asztalnál
ezekkel a szavakkal köszöntötte a fiatalokat:
„Es klingt heut der Glocken Klang,
Der Jungendzeit ihr letzter Gang,
45
Verweht als wie ein süßer Traum
Dem Mensch in diesem Weltenraum.
Wenn man zur Welt geboren ist,
Ganz sorglos später größer wird,
Sich an dem Lebensfrüchling freut,
So ahnt man nich den Ernst der Zeit,
Doch naht die Stunde schon heran;
Ihr steht als Braut und Bräutigam.
Es ist für Euch ein ernster Schritt,
Der fürs ganze Leben wichtig wird.
Ganz hoffnungsvoll zu dieser Stund
Reicht Euch die Hand zum Lebensbund!”
A vacsorát a legények szolgálták fel. Ezután egymás egészségére ittak,
amit rövid köszöntő előzött meg:
„Gute Gesundheit für die Schiffleut,
Wenn sie langsam fahren, kommen sie auch weit!
Vivat!”
Éjfélkor volt a menyasszonytánc, melynek végén a vőlegény felkapta a
menyasszonyt, az összegyűjtött pénzt, és kiszaladt a teremből. Mikor
visszajöttek a menyasszony a fején koszorú helyett már kendőt viselt.
A lakodalom reggelig tartott.
46
A leányvári kórus
A falu kulturális életében fontos szerepet játszott a nemzetiségi kórus.
Erdély Jenő vezetésével 1973. augusztusában alakult meg
Leányváron. Kezdetben 35 tagból állt. A próbákat hétfőnként
tartották, ahol minden tag pontosan megjelent. A kórusban három
generáció énekelt együtt, a nagymamától az unokáig. A kórus vezetője
a tagok segítségével összegyűjtötte a leányvári népdalokat. Az énekkar
sok helyen sikeresen lépett fel. (Sárisáp, Bokod, Budapest). Ezekre a
szereplésekre még ma is mindenki örömmel emlékezik vissza. 1976.
október 17-én a német nemzetiségi kulturális vetélkedő megyei
döntőjét Leányváron rendezték. Az énekkarok, versmondók, zenekarok
Csolnokról, Tatabányáról, Tarjánból, Vértessomlóról érkeztek.
Természetesen helyi fellépők is voltak. A kórus egy idősebb tagja -
Anna Sturcz- nagy sikert aratott, amikor a saját maga által gyűjtött
népdalokat előadta. Erdély Jenő vezetésével kb. 1985-ig működött az
énekkar. Utána már ritkábban találkoztak és most már fellépések
sincsenek.
Die sangesfreudigen Leányvárer mit Chorleiter Eugen Erdély
47
A német nemzetiségi kulturális vetélkedő meghívója
Még ma is minden tag örömmel és büszkeséggel gondol vissza az
együtt eltöltött évekre. A szereplések nemcsak sikert jelentettek,
hanem nagyon fontos szerepet töltöttek be a népdalkincs
48
felkutatásában, feldolgozásában, megőrzésében, ezáltal hozzájárultak
a német nyelv ápolásához.
49
Befejezés
Die Muttersprache
Unsre Ahnen kamen einst hierher
und fanden hier ein neues Heimatland.
Die viele Müh' und auch die Plag' war schwer,
sie schafften es für uns mit Herz und Hand.
Seitdem sind viele Jahr' vorbeigegangen:
Wir haben die schönen Sitten und Bräuche uns bewahrt;
das Kind hat sie immer von den Eltern empfangen und
weitergegeben in seiner Art.
Das schönste, was wir uns erhalten:
die Muttersprache ist es doch.
In Ehren wollen wir sie stets gestalten
und weitergeben noch und noch.
Wie eine Fackel brennt in dir ein Licht, der
Mutter Wiegenlied, oft klingt's dir zu:
Vergiß ja deine Muttersprache nicht und
tue deine Pflicht,
dann findest du die innerliche Ruh.
Josef Kanter versét választottam a fejezet végére, mert úgy érzem,
hogy amit leírt minden korban érvényes lesz. Fontos, hogy a
hagyományokat, szokásokat összegyűjtsük, megőrizzük és egyszer
50
majd mi is átadjuk a fiatalabb generációnak. Sajnos egyre kevesebben
foglalkoznak az anyanyelv ápolásával, pedig ez sokak kötelessége
lenne. Erre mindenkit kötelez az ősök tisztelete. A gyűjtőmunkám
során is tapasztaltam, hogy az ünnepekhez kapcsolódó játékok és
szokások lassan feledésbe merülnek, és nem lesz aki átadja a jelen
fiatalságának. Bízom abban, hogy e néhány lejegyzett hagyománnyal
sikerül hozzájárulnom a múlt megőrzéséhez. Leendő pedagógusként
én is kötelességemnek tekintem a népszokások ápolását, és
továbbadását.
Blaise Pascal szavai a jövőre utalnak: „A múlt és a jelen csak
eszközként szolgálnak, célunk természetesen a jövő.”
51
Irodalomjegyzék:
1. Balogh Kata- Bárdos István: Komárom-Esztergom megye
településtörténeti kalauza. Komárom-Esztergom Megyei
Önkormányzat Pedagógiai Intézet, Tatabánya, 1993.
2. Bellér Béla- Wild Katalin- Szabó János- Szende Béla:
Nationalitätenkunde. Tankönyvkiadó, Budapest, 1989.
3. Budayné Mosonyi Klára: Dorogról a dorogiaknak. Dorog
Nagyközségi Tanács V.B.
4. Deutscher Kalender 1983. /Jahrbuch für die
Ungarndeutschen/Demokratischer Verband der
Ungarndeutschen, Budapest
5. Dömötör Tekla: Naptári ünnepek- népi színjátszás. Akadémiai
Kiadó, Budapest, 1983.
6. Dr. Béla Kálmánfi: Glück auf! Demokratischer Verband der
Deutschen in Ungarn, Budapest, 1975.
7. Erika Áts: Tiefe Wurzeln /Eine ungarndeutsche Anthologie/.
Demokratischer Verband der Deutschen in Ungarn, Budapest,
1974.
8. Gerstner Károly: Leányvár név- és településtörténete /In: Új
Forrás, 1979. 3.sz./
9. Gyárfásné Kincses Edit: Színes kalendárium. Nemzeti
Tankönyvkiadó, Budapest, 1993.
10. O'sváth Andor: Komárom és Esztergom közigazgatásilag
egyelőre egyesített vármegyék múltja és jelene. 1938.
52