Download - Babits Mihály életműve
Babits Mihály életműve
A külvilágtól való elszigeteltség állapotától a prófétaszerep
felvállalásáig
„Babits Mihály nagy ember és nagy költő” - írta Ady 1908-ban a Duk-duk afférhoz című cikkében.
A két költő viszonya némileg Petőfi és Arany kapcsolatára emlékeztet:
Ady forradalmár volt, Babits gyakran nézett vissza a múltba és nem mindig bízott abban, hogy van fejlődés a történelemben.
A latin mellett görögül, franciául, németül, angolul és olaszul is beszélt.
Rendkívüli intelligenciája miatt poéta doctusnak (tanult költőnek) is nevezik.
Eleinte bölcselettel akart foglalkozni, filozófiai ismertetéseket közölt folyóiratokban, műfordításokat készített.
Barátságot kötött Zalai Béla filozófussal, Juhász Gyulával és Kosztolányival is.
Első verseit is ekkor írja.
1908-ban a Holnap című versgyűjteményben az ő műveiből is közöltek →
Osváth Ernő, a Nyugat főszerkesztője figyel fel írásaira, és ettől kezdve folyóiratában rendszeresen szerepeltette mint költőt és értekezőt.
E korai szövegek azt mutatják, hogy Babits Kosztolányihoz hasonlóan vidékiesnek, elmaradottnak:
hol nótázónak, hol szónokiasnak érezte a századfordulón divatos költészetet.
Fiatalos daccal idegen mintákhoz nyúlt, Baudelaire-hez és a XIX. század közepén alkotó angol költők műveihez fordult ösztönzésért.
Később már felismerte a magyar kultúra mélyét is, kissé külsőségesnek érezte, és ezért némi iróniával szemlélte költői indulását.
Halálfiai (1927) című önéletrajzi ihletésű regényében minősítette ifjúkori dekadenciáját.
Babits a nálánál fiatalabb Kosztolányihoz képest mint költő lassabban indult, de már pályafutásának legelején egyértelműen szakított a századvég uralkodó költői divatjával, és érettebb költészetet jelentetett meg.
Levelek Irisz koszorújából (1909) című kötete nyíltan szembefordul az arany középszer eszményével.
In Horatium című versében - az arany középszer ellen fordulva - a soha-meg-nem-elégedést ünnepli.
Óda a bűnhöz című verse a mértéktelenséget emeli értékké. Babits kiüresedettnek, érzelgősnek és retorikusnak érezte az
1900 körüli magyar köznyelvet. Tárgyiasabb költészetet akart teremteni, és bölcseleti igénnyel
lépett fel (Horváth János figyelt fel rá). Nemcsak lírikusként, de értekező műveiben is filozófiai
kérdésekre keresett választ. Babits rendkívüli tudatossággal szerkesztette meg első
könyvét.
Húsvét előtt című, 1916 húsvétja előtt írt versében már az igék jutnak meghatározó szerephez,
tipikus expresszionista alkotás. Egyetlen fokozás, amely kiáltásba torkollik. A beszélő a malom jelképével idézi fel a pusztítás erőit.
(Schöpflin Aladár, a Nyugat értekezője ír erről tanulmányt.)
Dithürambuszt alkalmaz, amelyben a tanító célzat önkívületszerű lelkiállapot kifejezésével társul.
A késleltetés módszerével él, akárcsak Vörösmarty A Guttenberg-albumba vagy Petőfi A XIX. század költői című versében.
Babits már igen hamar szembefordul a háborús uszítással,
ezzel a versével pedig nyíltan, a nagyközönség elé is kiállva utasítja el a háború humánumpusztító erkölcstelenségét.
Játszottam a kezével című, 1915-ös költeménye megjelenése után Babits ellen hadjárat indult.
1916-ban felfüggesztették tanári állásából. Babits háborúellenessége visszhangot talált a baloldali
értelmiség körében. Fortissimo című, 1917-es háborúellenes verséért
elkobozták a Nyugatot, őt magát pedig perbe fogták. A közös sors tovább mélyítette kapcsolatát Adyval. 1919 januárjában Babitsot egyetemi tanárnak nevezték
ki, de a Tanácsköztársaság után elbocsátották, és
visszavonult a közélettől. Az ellenforradalom bekövetkeztével Babits a
műfordításokban keresett menedéket.
A romlás virágai című Baudelaire kötet lefordítására 1923-ban vállalkozott Szabó Lőrinccel és Tóth Árpáddal.
Magyar írókortársai többségéhez hasonlóan őt is mélyen megrázta a trianoni békeszerződés,
de távol állt tőle, a nemzetek közti ellenségeskedés.
Petőfi koszorúi című versét 1923-ban, Petőfi 100. születési évfordulójára írja,
amelyet Babits szerint „Csak a Megszokás és a süket Hivatal ünnepel".
Babits verse arra figyelmeztet, hogy a múlt öröksége csak a jelenre vonatkoztatva kelthető életre.
Felhívással fordul az új nemzedékhez, tőlük várja a nemzeti megújulást. A költeményben a múlt, jelen és a jövő idő
szembesítése játssza a formaszervező szerepet.
Az 1920-as években nemcsak politikailag, hanem szellemileg is kétségbeejtőnek látja az ország belső helyzetét.
Ebből a kilátástalanság-élményből születik a Sziget és tenger (1925), negyedik verseskötete.
1927-ben Baumgarten Ferenc esztéta végrendelete alapján irodalmi alapítványt hozott létre.
Babitsot kérte fel arra, hogy ő döntse el, kinek adják oda évenként a díjat.
1929-től, Osváth Ernő halála után a Nyugat egyik szerkesztője.
Az istenek halnak, az ember él (1929) címmel jelenik meg az ötödik verseskötete,
melynek egyik legismertebb darabja: A gazda bekeríti házát. Ebben a versben már egészen más költői magatartást fogalmaz
meg. A vers keletkezésének háttere: Esztergomba költözik feleségével, és visszavonuló magatartást
tanúsít. A klasszicizálódó törekvés felerősödésének oka: Babits eltávolodott a romantikus elképzelésektől. Visszatér a szecessziós és az expresszionista korszakához.
Vesrenyt az esztendőkkel: az 1934-es kötet a prófétaság vállalásának kötete. Híres verse a Csak posta voltál, melyben az egyéniség szerepére mutat rá. Körkörös felépítésű mű.
Az 1930-as években Babits nem csak versíróként, hanem értekezőként is arra törekedett, hogy saját feladatkörét kijelölje a magyar kultúrában.
Ebből az indíttatásból keletkezett Az európai irodalom története című összefoglaló irodalomtörténeti munkája (1936).
700 oldalon annak összefoglalására vállalkozott, amit közös európai hagyománynak vélt.
Rendíthetetlenül hitt az európai kultúra egységében. Leginkább a klasszikus görög és római kor, a Biblia és a középkor
állt közel hozzá.
Babits vallásossága két okból erősödött az 1930-as években.
Egyrészt a náci Németország terjeszkedése, másrészt az erdélyi magyarság sorsa töltötte el
egyre inkább aggodalommal, és csak az Isten és a Gondviselés segítségében
bízott. 1934-ben Babitsot nehéz légzés kezdte gyötörni,
és e betegség hatására a halálra való felkészülés gondolata foglalkoztatta.
Délszaki emlék című kötetében szinte minden versében a halállal foglalkozik.
1937 áprilisában kiderül, hogy Babitsnak gégerákja van, súlyos műtéten esik át.
Beszélni nem tud, ún. beszélgetőfüzetekben kommunikál feleségével, melyeket még ma is őriznek.
Balázsolás című, a műtét előtt írt 1937-es versében Szent Balázshoz,
a 303-ban vértanúságot szenvedett (lefejezett) püspökhöz könyörög, aki a hagyomány szerint gyerekek életét mentette meg a halszálka
okozta fulladástól. Az elégikus költemény iróniával és humorral vegyül. A beszélő arra a kérdésre keres választ, hogyan lehet elviselni a
szenvedést. A végkövetkeztetés a halálnak olyan nyugodt tudomásulvételére
ösztönöz, melyre egykor a keresztény mártír adhatott példát.
1938 februárjában súlyos gégeműtéten esett át, és ettől fogva haláláig betegeskedett. A műtét utáni lábadozás idején írta a Jónás
könyvét. Még kórházba kerülése előtt hozzáfogott e lírával
ötvözött négyrészes elbeszélő művéhez. Saját léttörténetét, önéletrajzát ismerteti a bibliai
história mögött. Az ótestamentum egyik kis prófétájáról, Jónásról
szól, de Babits írása sokban eltér a Szentírástól.
Például: Babits hőse a hajófenéken akar megbújni, azt akarja, hogy őt egy magányos erdőszélen tegyék ki,
míg a Szentírásbeli próféta azt ajánlja a hajósoknak : vessék a tenger mélyére.
Míg a bibliai próféta belátja sorsát, addig Babits hőse lázad.
Először magányba próbál menekülni, majd látomásai után a bűnös világvégét jövendöli.
Először gyáva, aztán kevély. Mindkétszer vétkezik és bűnhődik. Az Úr gyarló szolgája küldetését mégis teljesítette,
tiltakozott a megáradt gonoszság ellen: „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma, atyjafiáért
számot ad a testvér". A Biblia szerint Ninive megtért Jónás szavára, Babits
művében a város lakói csúfot űznek belőle. Ugyanúgy nem hittek a prófétának, mint Babitsnak a
fasizmus veszélyeit hirdető versei esetében. Ez a mű már nyílt tiltakozás, felszólítás a fasizmus ellen.
Jónás könyve A négyrészes elbeszélő költemény hőse a bibliai próféta, akinek alakjában a költő szellemi önarcképét alkotja meg. A történet látszólag hűen követi az Ótestamentum eseményeit, az első rész végén azonban élesen eltér attól. Míg a Biblia Jónása maga kéri a matrózokat, hogy vessék a habokba, addig Babits hőse el akar rejtőzni. Ugyanígy az Ószövetség Ninivéjében hisznek a prófécia beteljesülésében, a XX. századi történetben azonban kinevetik Isten küldöttét. Jónás esendő, de patetikus alak is egyben. Egyszerre vív kilátástalan harcot az Úr és a bűnös város ellen. Nem élhet annak, amire született, nem hagyják, hogy a maga értékrendjének megfelelően alakítsa sorsát. Az Isten és Jónás viszonya ugyan idilli, szinte patriarchális kapcsolat, de az Úr kegyetlen, kettejük közül ő az aktív, az irányító, a próféta csupán reagál, de nem futamodhat meg a küldetése elől. A prőfétaság vállalását felsőbb hatalom, erkölcsi parancs követeli: a személyes érdekek ellenére is a jót kell szolgálni, hiszen " vétkesek közt cinkos, aki néma". A próféta kötelessége szólni az embertelenség ellen, még akkor is, ha a küzdelem komikus és eredménytelen. A mű befejezése mégis reménykeltő: Ninive nem pusztul el - a bűnös város is méltó lehet a kegyelemre. A költemény szerkezetét a próféta önmagával, szerepével való küzdelme határozza meg. A négy rész sematikus ábrája ennek megfelelően a következőképpen épül fel:
Szerkezete 1-2. rész 3-4. rész beteljesülő be nem teljesülő várakozások várakozások (Jónás prófétai vállalása) (Ninive pusztulása) 1., 3. rész 2., 4. rész a külvilág mozgalmas Jónás perlekedése eseményei Istennel - a tengeren példázat-jelleg: - cethal - Ninivében - tökinda
Verselés A jambikus és magyaros ritmus, a hangnemek váltakozása (ironikus, patetikus, archaikus, népies) a régi és a modern kor közötti párhuzamot erősíti. A kortársak egyértelműen az erősödő fasizmus bírálatát olvasták ki a Jónás könyvéből, de a tágabb értelmezés szerint a humánum, az erkölcs védelmének egyetemes érvényű szándéka minden korokon átível. Hogy maga költő is önarcképének szánta a Jónás könyvét, a Jónás imája bizonyítja leginkább. Az egyes szám első személyű könyörgésben "mértékül kívánja még a költő Istent és a Bibliát, költészetének művészi és erkölcsi tökélyéért, a hibátlan szavak hadsorának bátor kimondásáért, Isten sugallata szerint." (Melczer Tibor)
A költeményhez utólag függelékként illeszti hozzá a Jónás imáját (1939).
A költő önvizsgálatát tárgyiasította, Jónás az imában önbírálatot mond magáról. Rendkívül félénk, kicsinyes, hiú ember volt, ezzel magyarázható, hogy más világnézetű művészt sosem
jutalmazott Baumgarten-díjjal. Írásmódját tekintve a Jónás könyvében Babits klasszicizáló
törekvése valósult meg (újklasszicizmus).
1941. augusztus 4-én éri a halál Budapesten.