crowe eric gorviki pokol hu nncl4242-846v1

8/6/2019 Crowe Eric Gorviki Pokol Hu Nncl4242-846v1

http://slidepdf.com/reader/full/crowe-eric-gorviki-pokol-hu-nncl4242-846v1 1/104

Eric Crowe Gorviki pokol

Eric Crowe Gorviki PokolFelelős szerkesztő: Dr. Pálinkás Imre Ellenőrző szerkesztő: Vértessy Tamás Tördelő szerkesztő: Massár MátyásBorító festmény: Szendrei Tibor © Vágó CsabaISBN szám: 963 212 702 1Kiadja: Inomi Kft.Felelős kiadó: Bogdán Miklós Nyomtatta és kötöttea Kaposvári Nyomda Kft. - 231271Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgatóEric CroweINOMI KÖNYVKIADÓ Budapest, 2003

3700. Arel Kvartja, Kék Acél Hava Gorvik, Ahradó...TODDA FELNYÚLT, ujjbegyével kitapintotta a szikla tetején a következő fogást, megkapaszkodott avékony peremben, és lassan feljebb húzta magát. Jobb lábfejét beékelte egy keskeny repedésbe, akövekhez lapulva oldalt tornázta magát, majd megpihent az esővíz vájta vágatban. Vett néhány mélylélegzetet, aztán lenézett az alatta tátongó, kétszáz ölnyi mélységbe. Balra előtte, az árnyékot adókiszögellés túloldalán, a meredély oldalához szorult halászfalu házai fürödtek a kék hold fényében. Atelepülést Ranagol egyszerre áldotta meg tóparti idillel, és a közeli hegyvidék fenséges komorságával.A felhős ég sötétje, az ormok szürke peremei és a tó mélyzöld víztükre keltette borongós hangulat nem

maradt hatás nélkül Toddára sem. A hűs levegő borzongató ujjakkal cirógatta bőrét, ahogyvégigsiklott alant a tekintete. A faluban minden csendes volt. Egyelőre.

103



Felnézett, és a tőle két lépésnyire lévő peremet vizsgálta. A sziklák csipkés szélei az esti homálybanhelyenként egybemosódtak a fennsíkot borító erdő fakoronáival. Hiába meresztette a szemét, semminyugtalanítót nem látott. Pedig tudta, hogy a kicsiny fennsíkon álló kúria őrei a sűrűben rejtőznek.Miattuk választotta a nyaktörő meredélyt a kevésbé meredek hegyoldal helyett, s haladt mindvégig aszakadék árnyékos oldalán. Felhagyott a hasztalan próbálkozással, és a vörös holdat fürkészte. Afénylő korong alja ekkor érte el a tó túlsó partját szegélyező hegyek tetejét. Időben volt.Kinyújtózott a vájat adta lehetőségekhez képest, kitapogatta az utolsó néhány kapaszkodó helyét.Megjegyezte, hol találja őket, aztán visszahúzódott mélyedés aljára. Megpróbált mindent előkészítenia teljes sötétség beállta előtt.Todda még sosem járt itt. A halászfalut csak megsárgult szélű térképekről ismerte, mint ahogy az An-

don fennsíkon álló, vidéki rezidenciáját is. Gon-corga volt az Abradó északi határvidékén élő Dagradocsalád szolgálatában. A moradonok mestere, sien-orta, első ember a fejvadászok között. Neki fent voltdolga, a társainak odalent.A vér kötelékén keresztül érezte őket. Tudta, már várnak a pillanatra. Elég volt a syanra össz-

pontosítania, hogy testén keresztül elöntsék helyettese gondolathullámai. Készen állunk - érkeztek az érzelem foszlányokkal keveredett szavak.Csupán elégedettséget küldött vissza. Tudta, a syan érteni fogja.A grófi birtokon születtek valamennyien. Az uradalom minden egyes zugát átitatta a varázs, melygyermekkoruktól fogva gyülemlett testükben, egyetlen hatalmas családdá kovácsolva akiemelkedetteket, s az alattuk szolgálókat. Mindazok, akik átestek az egyesítés szertartásán és ittak ahárom örökéletű véréből, rendelkeztek az entitás hatalma felett, melyet a Dagradók teljes háza népe, a

birtokon élő vazallusok és az oltárokon feláldozott idegenek szültek életre. A vér kötése hatalmat adott

nekik csalárdság, árulás - és egyeseknek a halál felett.A gon-corgák különös zárványok voltak tóparti halászfalu világában, mint ahogyan a Dagradók isidegen anyagként ékelődtek Abradó testébe a gorviki határvidéken. A család ősi fészke komorabb voltaz azt körülvevő zord hegyeknél. Nyílt titoknak számított, hogy a várat rejtő erdő vénséges fái közötttúlvilági lények vertek tanyát évszázadokkal korábban, s hogy a kőerőd sziklapincéiben álló áldozatioltárokat időtlen idők óta sosem hagyják kiszáradni a saggia emberi vérben felszentelt papjai. A családfanatikus buzgalommal kereste a Kosfejű kegyét. A kegyet, melyet minden kiemelkedettkiérdemelhetett; élő és élettelen egyaránt. A létezésük függött tőle.A hercegi Carganis ház évszázadokkal korábban vetett szemet a Dagradók aranybányáira. Azóta, haidőről-időre alábbhagyott is közöttük a nyílt harc, a felszín alatt az árnyháború csatáit folyamatosantovább vívták. A telérekben rejtőző sárga fémnek és elzárt fekvésének köszönhetően a grófi birtok méltó ellenfele volt a hatalmas, ám megosztott Carganis családnak. A gazdag bevételekből fenntartottmagánhadsereg, a birtokot körülölelő járhatatlan hegyek, és a három halhatatlan varázshatalma ezidáig képes volt visszaverni a hercegi csapatok támadásait. A családot összekötő vérkapocs ellenállt ahatáron átsurranó fejvadászok terjesztette rontásnak. Sem pénz, sem fenyegetés, de még mágia sem

bírhatta rá az egyesítés szertartásán átesetteket, hogy a saggia ellen forduljanak. A birtok hágóit, ahatárőr tornyok kapuit ellenben sűrűn díszítették az elfogott Carganis gon-corgák testrészei. A családvérkötései mindezidáig kitartottak, és az Orom büszkén állt az abradói fennsík déli oldalát övezőhegyek között.Az árnyékok elmélyültek Todda körül. A vörös hold felső pereme már csak alig ujjnyival emelkedett ahegyek vonulata fölé. A sien-orta tovább folytatta útját. Megfordult, felnyúlt az első kapaszkodóig,ujjaival ráfogott a kicsiny kiszögellésre, s miközben lassan átláthatatlan sötétség borult körülötte atájra, elindult felfelé. Megfontoltan, fogásról-fogásra haladt, minden mozdulatot kétszer meggondolt.

Miközben mászott, többször felidézte magában a képet, amit még a halvány holdfénynél látott.Mindössze két ölnyi magasságot kellett leküzdenie, mégis, mire elérte az erdő szélét, és behúzódott a bokrok takarásába, felkelt a második hold.

103



Meglapult, és a körülötte álló fákra összpontosított. Mit sem látott a rejtőzködő őrökből. Szemét behunyta, elmélyedt benső nyugalmában, és a vér szaván keresztül megszólította a hús törvényének engedelmeskedő testek tudattalan világát. A korábban csendes erdő lassan megtelt számára élettel.Csak annyi dolga volt, hogy elválassza a magot az ocsútól.Öten rejtőztek a sűrűben. Ketten a kevésbé meredek hegyoldalon éles ívekkel felfelé kanyargó sze-kérutat fürkészték, egy a meredélyt, ahol Todda feljutott, két másik pedig őket tartotta szemmel, hogyközbe tudjon avatkozni, ha szükséges.A sien-orta tovább várt.

Nem sokára fény gyulladt a meredély aljában. Előbb alig pislákoló apró lángocska volt csupán, utóbbeltéveszthetetlen, fényes tűz, egy perccel később égre törő hatalmas máglya. A halászfalu egyetlenfogadója lángokban állt.Mozgolódás támadt az út melletti bokrok között. A rejtőző gon-corgák egyike felállt, és futva indult akúria felé. A hőségtől megperzselődött tetejű szomszédos házak ekkor gyulladtak fel a tó partján.A sien-orta rúnáktól fénytelen karperecével némaságot bűvölt magára, és lopakodva indult a vidékiudvarház irányába. Még így is, hogy tudta, hol rejtőznek az őrök, pokolian nehéz dolga volt. Acsendmágia segítségével öt hosszú, feszült percébe tellett, mire megtette a meredély szélétől a kertszéléig tartó, alig harminc lépésnyi távolságot. A terméskő falak mellől kiirtott erdő széléig osont, és

tíz lábnyira a kaputól megállt. Az épület udvara hangos volt az ocsúdó gárdisták zsivajától. Odabentlovakat nyergeltek, sebtében kiáltott parancsok sürgették gyorsabb tempóra a hercegi katonákat.Todda megszabadult fekete öltözetétől. Alatta fekete, vörös és arany színű, laza szabású egyenruharejtőzött. Pár pillanat múltán a sien-orta a Carganis család gárdistáinak egyenruhájában feszített. Afejvadász végignézett magán, majd felszíjazta oldalára az eddig hátán hozott kardot.A gyalogos kapu egy perccel később kinyílt, és fáklyás katonák sorjáztak ki rajta az udvarból. Agárdisták ellenőrizték a közeli bokrokat. Az elhúzódó árnyháborúk mindennapi rutinná tették azóvatosságot.- Nyithatjátok! - hangzott a kiáltás néhány pillanattal később, és a kétszárnyú, nehézkes alkotmánymozgásba lendült. A vaspántokkal megerősített fa hangos koppanással ütődött a két ember magaskőfal oldalának, és egy pillanattal később tucatnyi lovas ügetett ki az udvarból a halászfalú irányába.Todda közelebb lopózott, megszüntette maga körül a mágikus csendet, s igyekezett minél

jelentéktelenebbnek tűnni. Miután az őrjárat eldübörgött a gyalogos gárdisták között, elvegyült a kitártkapun visszasiető egyenruhások között. — Az andon hibát követtett el, amikor úgy döntött, fejvadászai mellett frissen kirendelt, reguláriscsapatokkal őrizteti a tanácsnokát. Ezt fogjuk kihasználni, hogy bejuss! A katonák nem ismerik elég

jól egymást, álruhában átosonhatsz közöttük - magyarázta egy héttel korábban a saggia stratégája azOrom alvadt vérszín falú tornyában. - A kúriát ritkán használják, főként akkor, ha az andon, vagyvalamely bizalmasa megunja a székváros nyüzsgését. A tanácsnok alig egy hete érkezett. Az egyik

szolgát sikerült megfizetnünk, segítségünkre volt az álcád megválasztásában. A titoknok személyitestőre azon az éjszakán a szobájában alszik majd - nyújtott át reszketeg kezével, egy vésetekkel telerótt medált a meggyötört ember. - Köszönet érte az érseknek! - helyezte szertartásos mozdulattal aGon-corga tenyerébe.Todda a vénség karjára nézett. A férfit feketemágia alázta meglett emberből reszketeg ronccsá. A

rituális sebhelyek hálója belepte a kezét egészén a ruha jótékonyan rejtő ujjáig. A sien-orta hálát adott a sorsának, hogy nem kellett ismernie azoknak a sebeknek az eredetét.- Ranagol akarata szerint! - vette el az érmét. A stratéga elfordult, és a gyertyák libbenő, sárga

fényében ismét a vázlatok fölé görnyedt. Láthatólag már cseppet sem törődött vele.Határozott léptekkel vágott át az udvaron. Amennyire tehette, kerülte a fáklyák fényét. Elment azistálló mellett, végignézett az álmos képű lovászok arcán, és megfigyelte, milyen messze van az épületteteje a faltól. Rátért az ösvényre, ami a kúria oldalában álló szolgabejáróhoz vezetett, és belépett azajtón. A cselédszállásra jutott. Végigment a hosszú, ajtókkal keretezett folyosón, az egyenruhatekintélyével szinte eltúrva maga elől a karikás szemekkel kóválygó szolgákat. A közlekedő végéből akihalt konyhába jutott. Átvágott a tűzhely melletti nyitott térségen, és megállt a túloldali ajtó előtt.Letépte a nyakában rejtező, bőrszalagon függő medált, és a homlokához emelte. Először csak a

bőréhez érő fém keménységét érezte, utóbb gyenge rezgést az érme szélei körül, végül nyilallófájdalmat, ahogy az életre kelt anyag karmait a húsába mélyesztette. Szemei kidülledtek, ínye vérezni

103



kezdett, amint az arcát átformáló mágia munkához látott. Bőre felhólyagosodott, csontjai kimozdultak helyükről, haja elszürkült, szemöldöke megsűrűsödött, kifakult. A kín izzó késsel szabta át külsejét.A sien-orta hangtalanul tűrt. Ismerte a fájdalmat. Gyertyafény lebbent a homályban, mögötte halk nyikorgással nyílt szélesre az ajtó.- Ki az ott? - hallatszott mögüle az ijedt női hang.A falra saját árnyéka vetült. Todda tudta, hogy folyamatosan formálódó arca még gyertya nélkül ishalálra ijesztené a belépőt. Előrehajolt, mint aki meggörnyed a fájdalomtól, halkan felnyögött, ésvéreset köpött a mellette lévő dézsába. Nem esett nehezére végigvinni a színjátékot. Csak engedte,hogy felszínre törjön belőle az eddig elnyomott kín. A fény felerősödött körülötte, ő még közelebbhajolt a falhoz. A lány felfedezhette rajta a gárdisták egyenruháját, mert nyugodtabb hangon szólt.- Beteg vagy, uram? Szóljak a katonáknak? Todda csak a fejével intett nemet. A szájábancsendesedett a vérzés, de még nem mert megszólalni.- Akarod, hogy hívjam a felcsert? - erősködött mögötte a fiatal, vékony hang.A gon-corga ismét a fejét rázta, és a kezével intett a lánynak, a konyha közepe felé.- Mit akarsz, uram? - értetlenkedett a szolgáló. Todda az asztalon álló kancsók egyikére mutatott.- Máris! - tüsténkedett a szolga, és néhány pillanattal később a kezébe nyomott egy borral teli kupát.A sien-orta az ajkához emelte, és nagyot húzott belőle. A savanyú lőre szétmosta szájában a vér ízét.

- Akarsz még, gárdista?- Nem - mordult fel a fejvadász, és a torkából előtörő rekedtes hangba maga is beleborzongott. -Mitkeresel itt az éjszaka közepén? Ha megtudom, hogy meg akartad lopni nagyurat, levágatom a kezed! -hördült fel, mint a részeg, aki a sok szesz után nehezen türtőzteti indulatait, s mintha máris tolvajlásonérte volna a szolgát, a kardja felé tapogatózott.- Ne, uram! Kérlek, várj! - hátrált rémülten a szolgáló. - Csak a szakácsot kerestem!- Hagyj magamra! - roskadt magába a „gárdista", és elbocsátólag intett. A lány kirohant a konyhából.A sien-orta felegyenesedett, és a távolodó alak után nézett. Arca mostanra elnyerte új formáját,homlokát mégsem az elfojtott fájdalom verítéke borította. Ha lelepleződik a szolgáló előtt, az végzeteskövetkezményekkel járhatott volna a Dagrado családra nézve.- Valami készül a hercegi udvarban, s jó okom van hinni, hogy a felfordulásnak köze van a családhoz- csóválta meg a fejét Ragran ab Dagrado, a birtok legfőbb ura, két nappal korábban az Orom

lovagtermében. - A Carganis ház nyugtalan. Szokás szerint túl gyorsan fogy az arany a hercegikincstárból. Az andon továbbra is költekezni akar, és nem elégszik meg bányáink éves adóival. Egyhónapja is van már, hogy megérkezett a szükségadót követelő bulla. Ráadásul új ellenségünk van a

székvárosban. Egy északi idegen szítja ellenünk az indulatokat. Az udvar nem nyughat, míg újabb próbát nem tesz velünk. A jövő kuszává vált, a papok nem látnak előre.- Menj Doggába, keresd fel Gachino con Rodonát, a herceg bizalmasát! A titoknok a közelmúltbantett értékes szolgálatért az andon költségére utazhatott a vidéki udvarházba. Ármányt szőtt.Szeretném hinni, nem ellenünk. Az a férfi sokat tud az uralkodó viselt dolgairól, ahhoz legalábbiseleget, hogy a herceg egész kis hadsereggel őriztesse. Juss be a rókavárba, és ejtsd szerét, hogy észre-vétlenül magaddal ragadd az emlékeit! - adott át egy vérvörös rubint a családfő. - Tudni akarom, mit tervez az andon, akinek nyűgét, Ranagol akaratából, tűrnöm kell!

— Szavad szerint, ábrádon! — hajtott fejet ura előtt, akit mindig ugyanolyannak látott, amióta csak

az eszét tudta. A családfő arcát, noha már elmúlt kilencven éves, még mindig hollófekete haj, és erős szakáll keretezte. Teste erőteljes, de nem nehézkes, tekintete a prédára leső vadászé. Tökéletesenmetszett, karvalyszerűen görbülő merész orra kráni ősökre emlékeztetett, míg a szemeiben meg-megcsillanó derű a shadleki kaján léhaságot idézte. Todda nem látott még nála megfontoltabb,vadabb és bővérűbb embert, mint ahogy kegyetlenebbet és nagylelkűbbet sem. Szeszélyességben taláncsak a másik két halhatatlan tehetett túl rajta. A fia, és a nagyasszonyanya.Todda tíz éve szolgálta az ab Dagradókat, mint moradon, és négy éve vezette a saggia legjobbembereit a rejtélyek és intrikák csatáiban. A múló idővel mind magabiztosabban uralta az alá rendelt erőket. Gon-corgáit mára inkább érezte, mintsem tudatosan gondolt velük, s a családi vérből eredő hatalom évről-évre kezesebben idomult akaratához.- A stratéga majd elmondja a részleteket. Légy alapos! A Nagyasszonyanya rosszat érez, és az ő

jóslataiban sosem csalatkozik az ember! - intett elbocsátólag a gróf.- Tudom, ábrádon; az övéiben soha... - hátrált ki a szobából lehajtott fejjel.

103



Megvárta, míg az ajtó becsukódik mögötte. Megtapogatta az arcát. Bőre himlőhelyes volt, szájátvékony, gondosan ápolt körszakáll keretezte, akárcsak a titoknok személyi testőrének. A gárdistaegyenruha rangjelzését megváltozott külsejéhez alakította, az egyik asztal alatt elrejtette ahosszúkardot, hogy visszafelé könnyen magához vehesse, aztán kilépett a konyhából. Végigment aközlekedőn, az azt követő étkezőn, és a fáklyákkal megvilágított főbejárat utáni előcsarnokba jutott. Ateremben álló gon-corgák kutató pillantásainak kereszttüzében felment az emeleti hálók felé vezetőlépcsőn. Elhaladt a feljárat tetején álló fejvadászok mellett, és ráfordult a titoknok éjszakai szállásafelé vezető folyosóra. Úgy tűnt, senki sem fedezte fel, hogy a testet uraló lélek idegen ebben akörnyezetben.A tanácsadó ajtaja előtt álló, vörös-fekete ruhás alakok egyike közeledtére felé fordította a fejét, éstekintete az érkezőt fürkészte. Todda határozottan feléjük tartott. Amint a közelükbe ért, az őrök egyike elé lépett.- A nagyúr alszik.- Reméltem, hogy így lesz! - biccentett, mint akit a legkevésbé sem érdekel a fejvadászmondanivalója. - Állj félre az utamból!- Éjnek évadján háborgatnád? Ha faluban gyulladt tűzről akarsz jelentést tenni, elkéstél. Raquo már

beszélt az abradonnal - húzódott gúnyos mosolyra a corgafi szája.

Látszólag bosszú suhant át a mestertestőr arcán, mialatt Todda fejében lázasan keringtek a gondolatok.Most először nem örült neki, hogy az andon embereit megosztják a belső intrikák.- Hogy mi ügyem a nagyúrral, nem a te dolgod, gon-corga! Raquoval magam beszélek reggel.Gachino con Rodona biztonságáért én felelek minden körülmények között! Most pedig el az utamból,ha nem akarod a kutyák ebédjeként végezni! - vesztette el látszólag a türelmét.A fenyegetés hatott, a fejvadász szó nélkül ellépett előle. Todda benyitott a titoknok lakrészébe, és

becsukta maga mögött az ajtót. Nem voltak ínyére a kint történtek. Máris nagyobb feltűnést keltett,mint szeretett volna. Remélte, az elmaradó reggeli találkozó a kúriát vigyázó fejvadászok vezetője-akinek nevét mindössze a megvett szolga beszámolóiból ismerte - és a tanácsadó mestertestőre közöttnem leplezi le, hogy itt járt. Körülnézett a fogadószobában. A teremnek is beillő, vörös brokátfüggö-nyökkel besötétített helyiségben minden csendes volt. Az asztalon kicsiny örökmécses állt, aprólángjával világítva be a társalgó nehéz, súlyos bútorokkal teli világát.

A gon-corga már csak lépésnyire állt tőle, hogy véghezvigye a feladatát. Kezébe vette a vérvörösrubint, hogy a szomszédban alvó Gachino con Rodona párnájára helyezze. Tapasztalatból tudta, alignéhány perc lesz csak, míg a test kötésein keresztül az ékkő magába fókuszálja az alvó férfi tudását.Ha sikerrel jár, soha senki nem fogja megtudni, hogy itt volt.A háló felé vezető ajtó résnyire nyitva állt. A sien-orta hangtalan megindult felé, aztán megtorpant.Borzongás rázta meg, ahogy a másik szoba közelébe ért. Valami nem volt rendjén odaát.A nyíláson keresztül a halál fuvallata érkezett, s Todda szinte a bőrén érezte hűvös simogatását, holottszellő sem rebbent a zárt falak között.

Nem vont fegyvert. Még reménykedett.Az ajtóhoz osont, és benézett a hálóba. A benti mécses halvány világánál látszólag minden a helyénvolt, de a baldachinos ágy leeresztett függönyein túlról a sien-orta frissen kiontott vért szagolt.Talán perverz vágyait élte ki, és mostanra az ágyas halott!

Közelebb lopózott, és ujjnyira félrehúzta a könnyű kelmét, hogy a gyertya fénye utat találjon ahomályba. Hiába reménykedett. Gachino con Rodona saját vérében fürödve feküdt az ágyban. A hájastokában húzódó hússzín, még mindig bugyogó vágás második szájként vigyorgott a sien-ortára.Valaki megelőzte. Még nem járhatott messze. A szoba ablakai zárva voltak, az egyetlen ki és bejáratotő használta. A gyilkosnak még idebent kellett lennie, érett meg pillanatok alatt a felismerés. Lassankörbefordította a fejét, de senkit sem látott. A háló üres volt. Homlokáról kövér verejték-csepp hullotta padlóra. Józanabb fele az ajtó felé hajtotta, hogy mihamarabb eltűnjön, de a kudarc keserűsége, és azereiben pezsgő Dagrado büszkeség nem hagyta, hogy a bolondját járassák vele.A vér hatalmához nyúlt, és kiterjesztette érzékeit a szobában. A hús mágiája ezúttal sem hagytacserben. Az elő anyag válaszolt a dobbanó szív hívására. Todda hitetlenkedve a szoba sarkában álló,ruhákkal telirakott szék felé fordult. A kacifántos árnyékok rejtekében most sem látott semmit, mégisérezte, hogy a gyilkos közöttük lapul. És volt még valami különös azon a helyen. Valami rettenetesenidegen, taszító és legalább ennyire halálos.

103



Ajtó csapódott odakint, és egy szemvillanással később a karikás szemű testőr rontott be a hálóba, a bejárat előtt álló két gon-corga kíséretében.Még a mákony sem tudta kábaságban tartani, amikor megérezte ura halálát!A testőr egy pillanatra megtorpant, amikor felismerte saját magát, Gachino con Rodona még mindigvérző holtteste mellett állni, de egy szívdobbanásnyival később dobótőre máris a levegőt hasította.Todda kitért a bizonytalan támadás elől, csípőmagasságban előhúzta a rejtve hordott, hátára fejjellefelé felszíjazott ramierát, és az alkarra szorított pengével hárította a felé lendülő fejvadász csapását.Hátrébb lépett, hogy teret nyerjen, de a három támadó lélegzetvételnyi szünetet sem engedett neki. Azágy és a fal közé akarták szorítani, hogy mihamarabb végezzenek vele.A sien-orta ütemet váltott, szembetámadott, hogy időt nyerjen. Előre döfött, megsebezte nyakánközépen álló, mákonytól nehézkes mozgású hasonmását, mire az visszahúzódott. Kardjával ésalkarvédőjével hárította a felé tartó pengéket, majd nekilendült, mint aki fel akarja nyársaltatni magát amég mindig harcra kész testőrrel. Az ősz férfi felé szúrt, Todda testével elmozdult az előredöfőfegyver mellett, és mielőtt még a pengék hálójában rekedt volna, magához rántotta a kinyújtott karútestőrt. Mögé került, és a túl lassan mozduló testet a fejvadászok közé lökte. Támadói pillanatnyihátrányba kerültek. Ennyi pont elég volt neki, hogy a bejárat felé vesse magát.Az ajtóban ekkor tűntek fel az újabb Carganis gon-corgák.

Todda megtorpant. Tudta, hogy a kör bezárult. Még az ablakokig sem juthatna el anélkül, hogy halálossebet ne kapjon. Ideig-óráig talán képes lesz tartani magát támadóival szemben, de a küzdelemvégkimenetele már eldőlt. Dacos gorviki vére mégsem hagyta, hogy feladja, és értelmetlenül lekasza-

boltassa magát.A belépők felé lökte az útjába kerülő díszes asztalt, s míg azok hárman szétrebbentek, a baldachinoságytól elfelé kerülve, a titokzatos árnyékot vető támlás szék felé rohant. Fellökte a bútort, s miutándöbbenten tapasztalta, hogy nincs mögötte senki, letépte a legközelebbi fal előtt függő vörös

brokátszövetet.Az alak feketében volt. Haja aranyszőke, szeme bíbor parázzsal izzó. Tartásából halálos fenyegetéssugárzott.A sien-orta abban a pillanatban hátravetette magát. A gyors mozdulatnak köszönhette az életét. Avágás elkerülte a nyakát, és a torka helyett a mellkasát érte; hosszan felhasította a húsát. Todda a

hátára zuhant, s mit sem törődve a fájdalommal, avagy kiszolgáltatott helyzetével, tovább hátrált aszőnyegen csúszva. Szerencséjére a gon-corgák ekkorra beérték őket, és ahelyett, hogy a fekvő, erősenvérző fejvadászt vették volna célba, a veszélyesebbnek ítélt ismeretlenre támadtak.Az első úgy vesztette el a fejét, hogy azt sem tudhatta, hol hibázott. Todda, noha a szemei előtt

játszódott le minden, csak egyetlen dolgot fogott fel a villámgyors, embertelenül pontos mozdulatból:elég egyetlen pillanatot késlekednie, ugyanúgy jár majd, mint az eldőlő torzó. Oldalra gördült, felállt,félrelökte útjából a felborított széket, és a túléléssel elfoglalt gon-corgákat faképnél hagyva, kivetettemagát a szoba ágy melletti ablakából. Mögötte meglepett kiáltások harsantak, kobrakardok szelték ártalmatlanul a levegőt, és halálhörgésektől lett hangos a szint.Legalább négy ölnyit zuhant, miután véresre hasított arccal hólyagot és zsalukat átszakítva kitört. Azudvar köveire érkezett. Megpróbálta kigurulni az esést, de a lendület és az ugrással áthidalt mélységtúl nagy volt. Oldalát összezúzta a kemény felszínen, vérző sebe kínnal figyelmeztette létezésére.

Talpra tornázta magát, futásnak eredt, és a kocsiszín oldalában álló hordókon felkapaszkodva az istállótetejére jutott. Nyílpuska kattant mögötte, acélfejű vessző szisszent el mellette. Lekushadt, görnyedvevégigszaladt a gerinc takarásában, és egy újabb ugrással átvetette magát a kerítés túloldalára.Talpra érkezett, tett néhány tántorgó, bizonytalan lépést, majd egy pillanattal később vad vágtábanrohant a fennsík széle felé. Félúton sem járt, amikor egy faágakon megperdülő, irányt tévesztettdobótőr szisszent el a feje mellett. A méreg kesernyés szagát még álmában sem tévesztette volna el.Irányt váltott, a fák között cikázva még távolabb került az úttól, és amikor már úgy érezte, üldözőikarnyújtásnyira csörtetnek mögötte, elérte a hegyoldalt.Gondolkodás nélkül rúgta el magát a peremről.Zuhant. Ágak csapódtak az arcába, gallyak törtek szét a teste alatt, felsebezték bőrét, szétszaggatták ruháját. Többször is keresztezte a felfelé ka-nyargó utat, ám egyetlen alkalommal sem állt meg. Eleinte a háta mögött sejtett, szőkefegyverforgatótól való rettegés hajtotta, utóbb a lendület volt az, aminek képtelen volt ellenállni.

103



Millió sziklaszilánk tépte, szaggatta húsát, útjába eső fatörzseket került el, miközben az irányokatteljesen elvesztve, egyre gyorsulva tört utat magának a tüskés aljnövényzetben. Bal karja elakadt egysemmiből felbukkanó kőben, a törött csont fájdalma szétsugárzott a tagjaiban, de nem maradt rá ideje,hogy törődjék vele, mert megállás nélkül csúszott, pörgött tovább a tó felett kezdődő szakadék irányába.Aztán mindez véget ért és karjait, lábait széttárva, ezúttal szabadon, zuhanni kezdett lefelé. Miközbenkétségbeesetten kutatott az elveszett irányok után, lábával megpróbált a becsapódás felé fordulni.Igyekezete ellenére oldalt csapódott a hullámzó vízbe. Kezeivel sikerült annyira megvédenie a fejét,hogy nem vesztette el az eszméletét az ütközést követően. Öklendezni kezdett, de legyűrte agörcsöket, és a körülötte kavargó légbuborékok útját követve a vízfelszín felé tört.

Nem érhette el. Egy örvény magával ragadta, és kétszer is megforgatta tengelye körül, mire szabadonengedte. Ekkorra az eszméletlenség határán járt. Szemei előtt vörös karikák ugráltak a légszomjtól ésaz erőlködéstől. Amikor a feje végre kibukkant a vízfelszín fölött, és hozzájutott az első kortylevegőhöz, néhány őrült, kapkodva lihegő lélegzetvétel után a part felé kezdett vergődni.Mire lába a föveny alját érte, tagjaiból kiszállt az erő. Ingatag léptekkel gázolt tovább a derékig érővízben, míg egy nagyobb hullám ledöntötte a lába-ról, és térdre zuhant. Izmaiba görcs mart, a hegyoldal szikláin összetört karja ellenállt az akaratának, ő

mégsem adta fel. Néhány pillanattal később újra megindult a part felé.Csupán méterekre volt a fövénytől, amikor be kellett látnia, mennyire felesleges volt a küzdelme.Halk nevetést hallott a feje fölül. Odanézett. A hálóban látott moradon ott állt előtte a parton. Lábahajszálnyira pihent a kicsapó hullámok utolsó csíkjától, mintha még maga a víz is tartott volna tőle.Egy ideje az ő küzdelmét szemlélte az árral.Elképzelni sem tudta, miként vághatott elé.Az alak vékony volt, magas, a végletekig sovány. Ruhája könnyű szövetével gondtalanul játszott aszél. A combjára szíjazott rövidkard nyomokban emlékeztette a sien-ortát saját pengéjére. Aranyszőkehajjal keretezett arca jelekkel volt teli. Szeme bíborvörösen izzott az esti homályban.

3701. Antoh Terce, Tengercsend Hava Erion, Fogadónegyed VlNIDlS a frissen ácsolt emelvényen ült. Alatta a versenyre összegyűlt tarka vendégsereg hullámzott.A Rólak tiszteletére rendezett harci játékok alka-lomról-alkalomra több embert vonzottak a tavernaelőtti térre. Az évközben csendes hely néhány napja ismét átalakult, hogy méltón fogadhassa azösszegyűlteket.Széles, sokszínű szalagokkal elválasztva tucatnyi pálya és küzdőtér állt egymás mellett, egészen a teretszegélyező házak faláig. A pástokon íjászok és öklözök; zsoldosok és szerencsevadászok; lovas ésgyalogos harcosok mérték össze tudásukat. A szalagok túloldalán hangosan kiáltozva kötötték fogadásaikat a tehetősebb kalmárok, mellettük szájtátva figyelt a nincstelen pórnép, tétnek szántrezeiket az öklükben szorongatva. A küzdőknél csak a nézők zsivaja volt hangosabb. Az óceán felőlfúvó könnyű szél tucatnyi, égbenyúló póznán lobogó zászlóval játszott. Az ingyenkonyhák felőlfrissen sült hús illata szállt az embertenger felett.Széles hátú, csupa izom, csupa veríték korgók vonultak el az emelvény előtt, s miután intettek akarzaton ülő felé, tovább haladtak a „Rongyba Burkolt Kardok" csatateréig. A toroni nem sok esélyt

adott a velük szemben felálló könnyűvértezetű rowoni zsoldosoknak.Vinidis boldog volt. Bár nehezen vallotta be magának, gorviki útja során hiányzott neki Erionnyüzsgése. Annyi távol töltött hónap után, most ismét úgy találta, hazaért. Örömmel töltötte el az

103



érzés. Az Abradóban töltött hétköznapok után, a tizenkétmilli-ós hercegség hatalmas palotái, városnyi parkjai és gigászi falai ismét lenyűgözték. Négy év telt el, mióta visszatért az Elátkozott Vidékről. Azóta idejét leginkább utazással és csendesszemlélődéssel töltötte. Féltucatnyi országot bejárt, eljutott különös vidékekre, ám arra mindig ügyelt,hogy az Elátkozott Vidéken elesett társa, Rólak tiszteletére rendezett játékokra visszatérjen a Városok Városába, és megnyissa az ünnepséget.Ellenben a karzat főhelyének másik széke, mint ahogy az elmúlt két évben, ezúttal is üresen állt.Suyenas nem osztotta lelkesedését, mellyel a hagyományok teremtése és ápolása iránt viseltetett, snoha leveleiben mindig megemlékezett egykori harcostársukról, egyre nyíltabban zárkózott el avisszatéréstől.Vinidis csak keveset tudott a félelfről. A kósza szóbeszédek, a kéthavonta befutó üzenetek arról adtak hírt, hogy Suyenas visszatért gyökereihez, s a hozzá hasonló kevertvérűek között múlatja min-dennapjait Haonwellben. A démonimádók templomából magukkal hozott vagyon ráeső részéből egészkis kolóniát hozott létre a Mer'Daray partján, nem messze a tengeri kikötővárostól, Ziaddaltól. Erén ésGianag számkivetettjei hamarosan hírét vették az elf menekülteket befogadó városnak, és mind többenérkeztek a biztonságot nyújtó falak közé. Mára a település lélekszáma elérte a kétezret, és a levelek tanúsága szerint Suyenasnak mind több gondja akadt hirtelen nagyra nőtt gyermekével. Az üzenetek

hangvételéből Vinidis kiérezte, hogy a félelf kitűnően érzi magát új családja körében, és esze ágábansincs visszatérni a kődzsungelbe, ahol egykor ő maga is üldözött volt. Neki nem voltak ilyen nagyra törő tervei. Az első harci játékot követően elképzelések és valódi célok nélkül folytatta tovább a kalandorok életét. Állandó bevételre nem volt szüksége, hát ímmel-ámmalválogatott Haonin felkéréseiből. Kereste a veszélyt, de csak akkor adta bérbe a kardját, ha egyetértett acélokkal. Kapcsolata a felhajtóval idővel megkopott, s noha a barátság megmaradt közöttük, a dwoonmind ritkábban kereste meg egy-egy különleges, vagy szokatlan felkéréssel.Eleinte borral és nőkkel próbálta feledni az Elátkozott Vidéken történteket, majd miután ez nem tűntelegendőnek, hazája hagyományait követve, ajzószerekkel fokozta tovább az iramot. Megjárta a

poklok bugyrait, de még hagymázas álmaiban sem tudott elszakadni az őrző jégkék tekintetétől. Egyfejfájós, másnapos hajnalon aztán rádöbbent, hogy ez az út olyan helyre vezet, ahonnan többé nincsvisszatérés.

Maradék önbecsülését összeszedve ismét felkereste régi énje kedves helyeit, és elfoglaltság híjánnapjait mind gyakrabban töltötte vívótermekben, lovardákban. A gyakorlás szülte kihívás erőt adottneki az újrakezdéshez. Idővel leszámolt démonaival, és kezdett visszatalálni egykori önmagához.Rendszeres látogatója lett a Hercegi Nagykönyvtárnak, és Krad főpapjának jóvoltából betekintéstnyert a központi rendház titkos levéltárába. Az esték egyre sűrűbben találták az olvasópad deszkái fölégörnyedve.Kutatásainak célja az eltűnt démoni birodalom, Ryek volt. Tristamus Davore - elfogulatlan, Shulur tényferdítéseitől mentes - munkáinak nyomán járva új megvilágításba került előtte a kor, melynek tégelyéből Észak ma ismert arca megszületett. Érdeklődése kimeríthetetlennek tetszett, s végültucatnyi, vérére szomjazó hadzsitól körülvéve kellett rádöbbennie, hogy a múltja nehezen ereszti. Azégiek - hogy valójában melyikük, már maga sem tudta - kegyesek voltak hozzá, s kitartott, míg azőrjárat elérte. Akkor, tucatnyi sebből vérezve belátta: Erionban életben maradni, egész embert kívánó

feladat.Felépülése után elhagyta a Városok Városát, és két Aranykör Rendi paplovaggal az oldalán Ordan-bament, hogy a tűzvarázslók fellegvárában leljen nyugalmat. Néhány hónappal később, immáronegymaga, a feszes, hierarchikus rendtől megcsömörlötten, a Hat Városba menekült.A tengerparti meleg, a lenge öltözetű nők látványa felpezsdítette könyvtárakban megsűrűsödött vérét.Gondtalan hetek léptek az önmarcangolás és a poros fóliánsok böngészésnek helyébe.Előbb az ölét szerfelett könnyedén osztó fehérnépre unt rá, majd a haszonleső cimborákra. Néhányhelybéli bankár unszolására jelentéktelen befektetésekkel próbálkozott, ám csúfos kudarcot vallott.Belátta, hogy a pénz világa nem neki való, és hirtelen elhatározással tovább folytatja utazásait.A kapuhálón keresztül a Dwyll Unióba ment. Krad lovagjainak ajánlása megnyitotta előtte az ódonkönyvtárak ajtaját, ám az ott összegyűjtött tudás mérhetetlenül idegen volt számára. Hosszúnak tűnőhónapok alatt belefáradt a naplovagok sarkalatos gondolkodásmódjába, mindenekfelett célszerűépítkezési stílusába, és külországiakat elutasító világába.

103



Távozása után Gorvik felé vette az irányt, és rövid bolyongást követően Abradóban kötött ki.Korábban nem hitte volna, hogy ennyire megérinti majd a bővérű nép életvitele. Bálokra járt, pénzerévén befolyásos barátokra és pártfogókra tett szert, s mikor idővel jobban kiismerte magát a társaságiéletben, megsejtette, valójában micsoda fondorlatos és kifinomult játék folyik a színfalak mögött. Azelső félévet követően tett néhány rövid kirándulást a tartományi székvárosból kiindulva, de a vidék vad zabolázatlansága óvatosságra intette.Egy ideig az Erionba való visszatérés gondolatával kacérkodott. Terveket szőtt, hogy hajókat bérel, ésexpedíciót indít Calowynre, ám tudta, rengeteg időre, és jó néhány őrült, gazdag mecénásra leszszüksége, mire az álom valóra válik. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen szavahihető beszámolótsem ismert Calowyn felkutatásáról, ami sejteni engedte, hogy a vakmerő felfedezők jobbára csak halni

jártak arrafelé. A gondolat azonban, hogy a távoli földrészen nyughatatlan vére végre megszelídülne,nem hagyta nyugodni.Lillathiráról visszatérve rémálmai eltűntek, mintha sosem lettek volna, s helyükbe az ébrenlét kétségeiköltöztek állandó vendégként. Gyakran ébredt fáradtan, mint aki egész éjszaka talpon volt, svisszatekintve úgy tűnt, olykor hetek mentek veszendőbe céltalan semmittevéssel. Új keletű vágyak ésérzések kerítették hatalmukba, melyeknek nyomára sem emlékezett, s mikor kérdéseivel befeléfordult, nem talált mást, csak újabb kétségeket.

Egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy makacsul ismételgeti: mi történik velem?Idővel belátta, egyedül nem boldogulhat.Amikor a negyedik év végén visszatért Erionba, aggályaival Arthemis Vendorrához fordult.- Ne feledd, nem vagy egészen ember! Kyr véred befolyással bír minden porcikádra. Idegen szellemi'

ség, idegen gondolatok, kiszámíthatatlan érzelmek... Ne csodálkozz rajta, ha még önmagad sem érted,mi zajlik benned! Calowyni örökséged eddig megóvott a vénüléstől, de túl a negyvenen emberi feled eszmél, és azon van, hogy behozza a lemaradást — mondta a nagymester, a főrendház kerengőjében

sétálva.- Megnyugtató tudni, hogy van még bennem valami, ami felelősséggel gondol az isteni tönényekkel! -húzódott fanyar mosolyra Vinidis szája. - Noha megmagyarázhatatlan érzéseimen, és korábban so~

sem volt, új vágyaimon túl semmi sem változott.- Tudom, hogy a pengéd a régi. A híreket hall' va nincs ember Erionban, aki kételkedne benne!

-nevette el magát a nagymester.- Elvarratlan szálak mindig maradnak. Nem hittem, hogy a dzsadok a gőzben lepnek meg. Eleddig abban reménykedtem, hogy a fürdés közös szenvedélyünk - csóválta meg a fejét a toroni.- Kár azért a fürdőházért! Szerettem ott időzni, amikor még kíséret nélkül járhattam az utcán!- A falak egyben maradtak. Ezzel együtt sze-rencsém volt, hogy a hadzsiknak nem volt idejük azelőkészületekre. Ha szervezettebben támadnak, aligha lehetnék itt. A dzsadok nehezen felejtenek. Négyéve már, hogy Iszmail el-Samid az ő szemük' ben is halott.- Az a félreértés mindörökre közöttünk kell, hogy maradjon! - ismételte meg Vendorra négy évvel korábbi kérését.- A halottak újabb bosszút szülnek - legyintett lemondóan Vinidis. - Talán semmit sem érne már, hamegtudnák az igazat.- Biztonságosabb lenne, ha ismét útra kelnél. Az idő a legkiválóbb feledtető.

- Ha négy év nem volt elég, ugyan mit számít még néhány?- Ki tudhatja, talán a mostani kudarcból tanultak.- Annyit bizonyosan, hogy legközelebb megfontoltabban terveznek, és sikerre viszik a küldetést - állt meg Vinidis a kerengőben.- Épp ezért mondom, ne maradj soká Erionban!- tette vállára a kezét a nagymester. - Aggódom érted. Bizonytalanságod ellenségeidnek kedvez.- Az ünnepség végét mindenképpen megvárom- mosolyodott el flegmán Vinidis, és a gesztus egykori kalandozó énjét idézte. - Utóbb talán egészenhosszú időre elhagyom a várost.- Újabb utazást forgatsz a fejedben? - engedett fel Vendorra.- Az attól függ, vajon Kiad egyháza támogatná-e egy caíowyni felfedezőút tervét?- Calowyn...? - ejtette ki elgondolkodva a ne-vet a főpap. - Ennyire becsülöd csak az életed, vagyennyire sóvárogsz a tudás után? Mit vársz a Vörös Kontinenstől?- Válaszokat.

103



- Papjaink megvizsgálták a testedet, és a lelkedet is. Bizton tudom, nem találtak semmit - vonta fel a szemöldökét Vendorra.- Inkvizítorra lenne szükségem, de születésem okán nem szívesen fordulok hozzájuk!- Ha akarod, közbenjárok az érdekedben. Ha baráti fogadtatásra nem is, de elnézőbb elbánásra talán

számíthatsz tőlük.- A szívességeket inkább Calowynra tartogatom - csóválta meg a fejét nevetve a boszorkányvadász. -

Ha egyáltalán belevágok. Ugye nem hitted, hogy azzal, ha az inkvizíció kezére játszol, már meg is szabadulhatsz tőlem?- Majd gondolkodom a lehetőségeinken, de mindenek előtt rendezni akarom az itteni ügyeidet! Attól tartok, mindenki, aki a közeledbe megy, halálos veszélynek van kitéve. Akár barát, akár ellenség azillető.- Legyen, hát. A játékokat követően, ígérem, újabb kitérőt teszek a világban. Cserébe válasszal kell előállnod, mikorra visszatérek.- Leköteleznél, ha ezúttal nem Gorvikot, vagy Kránt választanád - bólintott beleegyezően Vendorra.- Lehet, hogy megvalósítom régi tervemet, és visszatérek Lillathirára, hogy hozzak néhány újabbérdekes kacatot - pislantott Krad elszürkült arcú papjára a toroni.- Még csak tréfából sem javallanám! Shulur kiterjesztette hatalmát a szigetre. Azóta Ikrek őrzik a

lejáratot, és az elpusztult környéket. Nem kétséges, jó néhányan akadnak arrafelé, akik szívesenváltanának veled néhány keresetlen szót.- Na persze, Toron! - mordult fel hangosan, emlékeiben idáig jutva.- Parancsolsz, nagyuram? - lépett mellé a ceremóniamester.- Csak elgondolkodtam, Lanop - hárította el a libériás férfi segítőkészségét. - Járok egyet. Ha szükséglesz rám idefenn, küldess utánam! - állt fel.- Kívánságod szerint! - hajolt meg az intéző.Lerobogott a frissen gyalult falépcsőkön, és igyekezett mihamarabb arctalanná válni azembertengerben. Szemei támadók után kutattak a tömegben. Annál ugyan büszkébb volt, hogytestőröket fogadjon, de vagyona és befolyása révén mindent megtett, hogy kellemetlenmeglepetésekkel szolgáljon orvtámadóinak. Ruhája alatt abasziszi sodronying feszült, bal karjángiribichi tűvető remekmű várta, hogy halált osszon, ha szükséges, fegyvereit mérgekkel pre-paráltatta.

Arra az esetre, ha mindez kevésnek bizonyulna, bőrét egy biztos menedékhez juttatott hergoli boszorkánymester tetoválásai borították.A tér körüli utcák forgatagát célozta meg, hogy szemügyre vegye a mulatság hírére idegyűltcsepűrágók mutatványait. Innen is, onnan is barátságos kiáltások szálltak felé, s bár a köszönőknek alignegyedét ismerte személyesen, rendre viszonozta a gesztust.Beért a házak közé, egy ideig céltalanul bámészkodott egy fáklyákkal zsonglőrködő abasziszi artistaelőtt, majd miután beleunt a látványba, átpártolt a közelben lévő tiadlani erőművész porondjához.A magas, csupa izom fickónak nehéz dolga volt a korgóktól és harcosoktól nyüzsgő közönséggel.Minden harmadik szemlélődő finnyás megjegyzéseket tett a mutatványaira, s amint egy keleti barbár feltűnt a környéken, azonmód az emelvényen termett, hogy próbát tegyen a láncokkal, sziklákkal ésvasrudakkal. A tiadlanit, szerencséjére, az emberekhez értő fajtából faragták, és egyszer sem követte el

a baklövést, hogy megpróbálja útját állni a kövei felé törtető húshegyeknek. Ellenben, ha valakikudarcot vallott, a helyébe állt, és megmutatta neki, milyen az északi virtus. Vinidis idővelelismeréssel adózott az artista erejének, és nemkülönben fogékonyságának, mellyel megoldotta a

problémás helyzeteket. Amikor aztán a különös versengés véget ért, egy egész ezüstöt hagyott a férfiszínpadra dobott erszényében.Alig tehetett néhány lépést, amikor a háta mögül a nevén szólították.- Uram! - kiáltotta egy fiatal hang. - Kérlek, bocsáss meg, Vinidis nagyúr!Hátranézett. A tömegen keresztül piszkos ruhájú, cingár, tizenéves forma fiú tört utat magának.- Lanop küldött? - kérdezte gyanakodva a kölyköt, miután az megállt előtte. A ceremóniamester küldönceit fényesre csiszolt modorukról könnyedén fel lehetett ismerni, de ez a mostani ruházatdolgában jócskán elütött tőlük.

_ Nem, nagyuram - szegte le a fejét a fiú. -Ajándékot hoztam neked, és egy üzenetet - nyújtotta akezét, benne egy vászoncsomaggal, és egy gyűrött szélű levéllel.Az ember nem menekülhet el egy pillanatra sem ebben a városban.

103



- Ki küldött? - vizsgálta meg jobban a boszorkányvadász a küldöncöt, de a szakadt rongyokon nyomasem volt címernek.- A nevét nem tudom, a Kapuk Terén fogott meg magának - vonta meg vékony vállait a gyerek, ésmég magasabbra emelte a kezét.- Hadd nézzem, hát! - engedett a toroni, és elvette a küldeményt.A kölyök szó nélkül hátrébb lépett, de nem ment sehová. Vinidis az erszényéhez nyúlt, rezet vetettneki. A fiú még a levegőben elkapta az érmét, aztán egy hálás mosollyal eltüntette a zsebében. A

boszorkányvadász nem törődött vele tovább. Megforgatta kezében a csomagot, valami keményet érzetta vászon alatt, utóbb mégis úgy döntött, a levéllel kezdi. Feltörte a pecsétet, és kihajtotta az üzenetet.

Nagyuram, VinidiS'Re L'Hass! Kérlek, bocsásd meg, hogy ismeretlenül zavarlak, de ügyem nem tűr halasztást! Jöjj el holnapTorozon tavernájába, az est leszállta után egy órával! Remélem, a levél kíséretéül küldött csomag meggyőz problémánk közös gyökeréről!

A Te szolgád Egy ideig elgondolkodva forgatta ujjai közt az illatos papirost, aztán a vászoncsomag után nézett, éskihajtotta az összegöngyölt kelmét. Egyetlen érme lapult a szövetbe tekerve. Vinidis jól ismerte ezt afajta aranyat. Az elmúlt években többtucatnyin adott túl az erioni szabadpiacon. A finom

megmunkálású, tenyérnyi korong, fejveretén a vicsorgó, szárnyas torzszülöttel, hátoldalán az ősifelirattal, mely szerint egy ország, s vele egy bizonyos elv örök, megszólításig hasonlított aLillathiráról négy éve magukkal hozott érmékre.Felnézett. Az utcakölyök még mindig várt.- Mivel vett rá, hogy ne lopd el a pénzt? - kérdezte.- Az öcsém nála van - felelte egyenesen a gyerek.- Mit akarsz még?- Csak annyit, Vinidis nagyúr, hogy aki a csomagot küldte hosszú köpönyeget hordott, és a fejétcsuklya takarta.- Ezzel még nem sokra megyünk - mosolyodott el a toroni.- Igen ám, de illatosító volt rajta! Akkor sem tudtam volna eltéveszteni, ha a tér másik végében áll!Olyan kacifántosán beszélt, mintha legalábbis uraságodhoz szólt volna. A hangja mégis egy férfié volt

- csillogott a gyerek szeme.- Jól van, fiú, megéred a pénzedet! - intette közelebb magához Vinidis a küldöncöt. - Menj atavernához, keresd meg Lanop intézőt! Mond neki, hogy én küldtelek, és azt üzenem, tömje meg a

ben-dődet, amíg csak fér beléd! Ha pedig maradni akarsz, kerítsen neked munkát a fogadó körül!- És az öcsém? - meresztette rá kerek szemeit a gyerek.

_ Jöjjön hát ő is! - lódította a kölyköt a tér felé.A lurkó csík módjára furakodott keresztül a tömegen. Néhány pillanat múlva már a színét sem lehetettlátni. A boszorkányvadász, amíg tehette, követte a tekintetével.Cikornyásan megírt levél, nem kevésbé körmönfont beszéd, méregdrága illatosítok, gondolta,miközben a tribün felé indult. Dzsad a fickó, nem kétséges, de Torozon a lehető legrosszabb hely aleszámoláshoz, merengett tovább, miközben a keskeny utcák közül kiérve átvágott a téren.Mindenesetre nem árt megvizsgáltatni a levelet és az érmét is, hátha mindkettő mérgezett,

figyelmeztette magát a tribün elé érkezve.Komótos nyugalommal ment fel a karzatra, ám mielőtt elfoglalta volna helyét a páholyban, viseltesvívókesztyűit tőle szokatlan óvatossággal dobta maga mellé a földre.

103



3701. Darton Terce, Sikolyok Hava Gorvik, Abradó

Az ERDŐ CSENDES volt, a hegyek némán magasodtak föléjük. Todda mégis úgy érezte, figyelik őket. Sarkával megnógatta a lovat, kiléptetett a Dagrado katonák sorából, és megállt az út szélén.Körbenézett, szeme bokorról bokorra vizsgálta át a környéket. Semmit sem talált, ám a gerincét

bizsergető érzés maradt.Aranyozott lószerszámok csörrentek mellette, vasalt, súlyos kerék fröccsentett jéggel kevert saratheréitje lábára, ahogy a Nagyasszonyanya feketével és bíborral díszített kocsija elhaladt mellette. Afogat után nézett. A hintó nehezen haladt a hegyek közt vezető emelkedőn. A fáradt igások orrlyukából sűrű fehér pára tört elő minden lélegzetvételnél.- A hegyoldal üres, sien-orta - állt meg mellette az új syan. - A felderítők nyomát sem látták az andon

embereinek. Pedig érzem őket! _ Váltsd fel őket pihentekkel! A szurdok eszményi hely a támadáshoz.A syan megfordította hátasát, és a hátvédben lovagló fejvadászokhoz léptetett. Todda végignézte,amint a nő nyugodt magabiztossággal osztotta parancsait a gon-corgáknak. A lány a saggiától az Ertanevet kapta. A legjobb tőrvető volt a fejvadászok között. Az utóbbi hónapokban megosztotta vele azágyát. Ölelése forró volt, együtt töltött pillanataik vad szenvedéllyel aranyozták be napjait. A sien-ortaminden közös éjszakájukon vérét áldozta a vágy oltárán. Tudta, mindez túl szép ahhoz, hogy sokáigtarthasson.A kocsi után indította a heréltet.Harmadik napja voltak úton, a Dagradók sasfészkéből a gorviki határ felé. A környék csendességévelcsak a pincebörtönök könyörtelen némasága kelhetett volna versenyre.A hegyvidék kihalt volt, a farkasok síró énekén túl csak a ritkán érintett falvak vittek színt a szürke

ormok közti utazás mindennapjaiba. Uradalmán végigutazva a Dagradók Nagyasszonyanyja tiszteletetés félelmet váltott ki alattvalóiból. Az előbbi segítőkészséget, az utóbbi feltétlen odaadást szült.Todda az úrnő személyes testőrségét vezette. Az irányítása alá rendelt gon-corgák alig fél éveszolgáltak a keze alatt. A fiatal moradonok a sien-ortát látták benne, az erős falkavezért, akit maga aKosfejes Nagyúr ajándékozott meg csodálatos megérzéseivel. Ő azonban a tóparti faluban történtek óta tudta, olykor még az emberfeletti is kevés a sikerhez.- Az elővédek, akaratod szerint, tovább járőröznek, sien-orta - állt meg mellette Erta.- Menj és pihenj, syan! Küldetek érted, ha szükségem lesz rád - mondta morózusan. A csontjaibanérezte, hogy a felderítők semmit sem találnak majd.Az indulás pillanatától kezdve rossz sejtelmek gyötörték. Ragran ab Dagrado tervének nagyszerűségea kezdet időpontjának eltitkolásában és az előkészületek gyorsaságában rejlett. Todda elveszni érezteaz előnyöket az indulás reggelén, ahogy a Dagradók sasfészkének udvarán állt. Pillantást érzett atarkóján, amely idegen volt. Biztosan tudta, nem tartozhatott a várban élők egyikéhez sem.Az indulás előkészületei zajlottak az udvaron. A sötét köveken várakozó fekete hintó körül címeresinasok, álmos tekintetű siedonok, kosfej tetoválású papok és néma fejvadászok sürgölődtek. Alovászok már befogták a hatalmas testű, fekete igáslovakat, most a fullajtárokon volt a sor, hogyfeltöltsék a hintó rakterét. Az udvar harcosokkal és lovakkal volt tele. A több mint százfős kíséretnek csupán töredékét tették ki a Toddára bízott gon-corgák.A sien-orta hajnalban tudta meg, hogy a nagyasszonyanya útnak indul. A merre akkor még rejtély voltelőtte is. Fejvadászai azóta a kísérők között jártak. A moradon semmit sem akart a véletlenre bízni.Carganis an Abradó árnyháborút kezdett a saggia ellen. Fejvadászai lassan elárasztották a grófság

birtokait, és a sien-orta mind többször találkozott pusztításuk nyomaival. Noha nagy szükségük lettvolna rá, a családfő egy ideje nem mutatkozott. A saggia ereje fogyott, és lassan a főbb utak

biztonságának megőrzése is gondot okozott. Ám a helyzet csak akkor lett igazán súlyos, amikor néhány hete felröppent a hír, hogy Ragran ab Dagrado halott.

103



Todda tudta, hogy a hír nem igaz. A vér kötelékén át vele együtt minden beavatott megérezte volna, haa saggia legfőbb ura megtér Ranagolhoz. Ám a gróf eltűnése őt is nyomasztotta. A családtól kapotthatalom meggyengült ereiben az elmúlt hetekben. A bizonytalanság egészen az indulás reggeléignyugtalanította.

Az öregtoronyban várok rád — ébresztette felbolyduló vérén keresztül a koravén stratéga szenvtelenüzenete azon a három nappal korábbi hajnalon. Késlekedés nélkül elindult, hogy eleget tegyen atanácsnok kérésének. Átvágott a beavatottak szállásául szolgáló barbakán folyosóin, majd aszemérmetlenül terpeszkedő kapubástya mellett kilépett a gyilokjáróra.Ösztönösen körbenézett. Az Orom húsz láb magas, fekete kövekből rakott falain belül minden csendesvolt. Csak az őrök lépteinek zaja törte meg a kora reggel néma idilljét. A váron túl az abradóifennsíkot övező hegyek fenyvesekkel borított, párába burkolózott csúcsai álltak. Todda végigsétált agyilokjárón és belépett az öregtoronyba vezető függőhidat őrző rondella kapuján. Az erősség közepénálló masszív bástya elkülönült az Orom többi részétől, s csupán egyetlen bejárat kötötte össze avilággal. Ahogy a sien-orta végigsétált a zárt folyosón, magán érezte a nem evilági entitások kutakodóérintéseit. Tudta, ha ártó szándékkal lenne a toronyban lakók iránt, percek alatt habzó szájú őrültkéntvégezné a barbakán alatt húzódó kazamaták celláinak egyikében.- A Nagyasszonyanya néhány órán belül hosszú útra indul. Te vezeted a személyes testőrségét

-utasította a stratéga, amint a fogadószobába ért. -Egy századnyi siedon kísér el benneteket.Todda a vérében érezte, a titoknok forrongó indulatait. Hallania sem kellett, hogy tudja, ezzel az úttal a saggia hatalmas kockázatot vállal.A saggia. A hosszúra nyúlt életűek elátkozott vérű kompániája. Uraiknak megadatott, hogy biztoskézzel válasszanak hitvest maguknak: olyannyira, hogy asszonyaik elsőként fiúgyermekkelajándékozzák meg őket. Az első utód után azonban erőtlen magjuk tovább satnyult, és a Dagrado örö-kösöknek testvér nélkül kellett felnőniük. A papok praktikái ellenére a gyermekek nemzedékrőlnemzedékre gyengébbnek születtek, s a beavatási szertartást követően a sien-orta megérezte, hogy urafiát, Wierra con Ragrant egykor holtan emelték ki anyja méhéből. Ha titok kitudódna, a gróf halálaután a Dagrado birtokok visszaszállna a Carganis Ház kezére. S velük együtt az aranytelérek

bányászati joga. Az abradói törvények világosan szóltak: az örökösnek élnie kell, ha át akarja vennicsaládja vagyonát.

- A Gorvik tartományba vezető úton haladj! - mondta a Nagyasszonyanya, miután kilépett az őrtoronyudvarra nyíló kapujából. A sien-orta bólintott. Erian ab Dagradot csak a birtok érseke követte ahintóba. A kopaszra borotvált fejű, vörös köpenyt viselő főpap teljes koponyáját beborította arátetovált kosfej.Todda jelére útnak indultak a felderítők. A sien-orta időt hagyott nekik, hogy elébük kerülhessenek,majd üzent Chaddia kapitánynak, a siedonok vezetőjének. A menet összeszokott rendben indult el, adíszőrség elfoglalta helyét a hintó két oldalán. A bakon ülő gon-corga a lovak közé csapott, miretársai, a hátul várakozó fullajtárok felszökkentek a kocsira. A fejvadászok java részét Todda ahátvédbe rendelte. A batár megindult, és kirobogott a kapun a hármas sorokban haladó lovasok után. Asien-orta lába gyengéd nyomásával mozdulni engedte a türelmetlenül toporgó heréltet, és a menet utánléptetett.Két lépés után érezte meg hátában az idegen pillantást. Megállította a lovat, és a nyeregben

hátracsavarodva kereste a szempár gazdáját. Tekintete végigsiklott az öregtorony lőrésein. Elmosódottárnyékot látott elsuhanni a felső szint keskeny ablakai mögött. Elbizonytalanodott. A vár legbelsőtermeibe csak a család bizalmi emberei juthattak be szabadon. Még neki is be kellett érnie azzal, hogycsak akkor léphetett be, ha hívatták. Néhány pillanatot még az érzéseinek szentelt, de csalódnia kellett.A batár után indult. Azóta semmi sem zavarta meg az útjukat.- Az elővéd elérte a völgy bejáratát, sien-orta. Nem találtak nyomokat - jelentette a syan.- Kutassanak tovább. Küldj ki még négy embert! Nézzenek át minden bokrot!- Szavad szerint! - hajtott fejet Erta.Maga sem hitte, hogy bármit is találhatnak. A tehetetlenség érzése fojtogatta, miközben balsejtelmeiegyre csak űzték, hogy tegyen valamit. Ügetésre nógatta a heréltet, mintha csak ekképpen elé mehetnea bajnak.Beérte a köveken zörgő hintót.- Kétségek gyötörnek.7 - intette közelebb nagyasszonyanya.

103



- Az erdő csendes, úrnőm, rosszérzéseim mégsem hagynak nyugodni - fékezte meg a lovát, és mutattaaz alázat jeleit.- Ahogy öregszel, úgy leszel egyre aggodalmasabb! - fedte meg a gyönyörű asszony. Hollófeketéncsillogó haja, sugárzó tekintete, dacos ajkai mindannyiszor megidézték a sien-ortát. Erian ab Dagradomár Todda születése előtt a várban élt. Mára túl volt a hatvanadik évén. A kor érinteni sem tudta. -Titokban indultunk. Az andon emberei nem erősödtek meg annyira, hogy ilyen rövid idő alattütőképes csapatot sorakoztathassanak fel ellenünk! - nézett végig a Dagrado siedonok során a

Nagyasszonyanya.- Minden szavad akár a szentírás - hajtotta le fejét Todda.- Akkor hát, mire véljem a balsejtelmeid?- Magam sem tudom, mire akar figyelmeztetni a bennem ágáló érzés, mégsem hagy nyugodni agondolat, hogy veszélyben vagy!- Ez a dolgod - mosolyodott el a Nagyasszonyanya, és látni engedte hibátlan fogsorában megülőtűhegyes szemfogait -, hogy akkor is aggódj, amikor nincs miért.- Vihar előtti csend, ami gyötör - rázta meg a fejét Todda. - Olyan, mint a tóparti faluban, aholelvesztettem a saggia legjobb fejvadászait!- A család akaratával jártál el! A gon-corgák halála sajnálatos, de törvényszerű volt. Ugyanakkor nem

hiábavaló. Ranagol kegyéből ismereteid új szövetségeshez segítették a Dagradókat.- Az északi férfi - emelte fel a fejét a gon-corga. - Azt hallottam, az udvarban ellenünk hangolja aherceget.- Nem kétséges, hogy mindkét oldalból hasznot akar húzni. Amikor elhozta nekünk az andonüdvözletét, felajánlotta szolgálatait a saggiának.- Láttam a szemét, furcsa volt a tekintete. Mintha nem illett volna a testbe, amibe kényszerült.- Sokat látsz, sien-orta. Néha még engem is meglepsz.- Azt az alakot a kúriában mégsem éreztem, pedig mindössze néhány szívdobbanással járt előttem.- Végül mégis megtaláltad - nézett különös élvezettel Todda szemébe a Nagyasszonyanya, és a vér

parancsára, a gon-corgában ismét kiélesedtek az éjszaka emlékei.- Csak nevetett rajtam. Az ellene támadó fejvadászokat néhány szemvillanás alatt vágta le - rémlett felelőtte a gon-corgák pusztulása.

- Ne feledd, hiába volt mesteri fegyverforgató, halandó, akárcsak te! - figyelmeztette a Nagyasz-szonyanya.- Ahogy ott állt a víz partján, bíbor szemeivel közönyösen vizsgálva küszködésem, olyan volt, mint asebezhetetlenség eleven szobra - látta megint maga előtt az aranyhajú alakot. - Gondolod, hogy ő voltaz? Krán küldötte, a Vérkővel együtt érkezett háborodott?- Térj magadhoz! - mondta kéjesen Erian ab Dagrado, és szabadon engedte a sien-orta elméjét. Arcakipirult, keblei felgyorsult ütemben emelkedtek, szemében vad tűz égett.Todda lerázta magáról az emlékezés kábulatát.- Tedd a dolgod és hagyd nálad érdemesebbre a gondolkodás terhét! - húzta el a kocsi függönyét a

Nagyasszonyanya.- Hallom és engedelmeskedem!A fejvadász megállította a heréltet. A hátán érezte Erta figyelő tekintetét. A syan csak az engedélyére

várt, hogy közelebb jöhessen. Todda hagyta magában érlelődni a Nagyasszonyanya szavait, és csak aztán intett a lánynak. A gon-corga arcán feszült izgalom ült.- A felderítők parancsod szerint előttünk járnak. Nyomát sem látták Carganis harcosoknak. A szurdok csendes. Túlontúl csendes.- A legjobb embereiddel vedd körbe az úrnő kocsiját! Legyen tartalék lovatok női nyereggel.Erta biccentett, intett három emberének, és elvegyültek a hintó mellett lovagló díszőrség soraiban.Todda elégedetten figyelte miként helyezkednek el a gon-corgák. Mindez már az ő keze munkája volt.A fejvadászok szavak nélkül is tudták, mit vár tőlük.Kár, hogy csak keveseknek adatik meg, hogy évekig szolgálják a saggiát!Az első két tűzlövedék fertályóra múlva csapott le rájuk. Az egyik lángba borította a katlan kijáratát,és elzárta tőlük a menekülés útját. A másik, valamelyest irányt tévesztve, az út menti erdőbe zuhant,felperzselte a fákat, és lángtengerrel árasztotta el a menet derekán haladó siedonokat. A sorok azonnalmegbomlottak, a levegő égett hús szagától lett terhes.Todda az elővédben lovagolt. A hágó kijáratát, alig háromszáz lépéssel előtte a hercegi csapatok bí-

103



borba öltözött gárdistái zárták le. Megfordította a heréltet, és vágtában indult a Nagyasszonyanyakocsija felé. Körülötte fáklyaként lobogó, érthetetlenül üvöltöző emberek vergődtek, vadul csapkodvamaguk körül. Egy jobb oldalán lángoló, fájdalmasan nyerítő ló vágtázott el mellette. Az égő szőrbőlsugárzó meleg szinte arcul csapta a sien-ortát. A völgy izzó katlanná változott, mialatt amegzavarodott katonák közt próbált utat törni magának.Szisszenés kelt életre körülötte, amely még a lángok hangját is képes volt elnyomni. Ösztönösen aherélt nyakához hajolt, és még nagyobb tempóra biztatta hátasát. Égő fejű siedon fordult ki előtte anyergéből, kis híján lángra gyújtva a sien-orta ruháját. A szájából kiálló nyílvessző tovább lángolt azüres tekintetű koponyában.Acélfejű lövedék koppant a nyergében, égő húsának fájdalma nyilallt a combjába, ő mégis hálás voltsorsának. Az erőtlen vessző elkerülte a lábát, és megakadt a kemény bőrben. Letörte a szárat, a lángok vívókesztyűjén át is megsütötték a tenyerét, aztán tovább hajszolta az állatot. Elkerült két magát oltósiedont, kitért egy megvadult ló útjából, majd elvesztette az uralmat a herélt felett, és legázolt egyföldön fetrengő, lángoló alakot.Az ősöreg tölgyfa csak azután zuhant az útra, hogy lova nyílvesszőtől találtán rogyott a porba.Kiakasztotta a lábát a kengyelből, ellökte magát a nyeregből, de lendülete túl nagy, az ideje pedig túlkevés volt hozzá, hogy sérülés nélkül érjen véget a zuhanás. Ismét a bal keze hagyta cserben, akárcsak

a tóparti faluban. Noha két lábbal ért talajt, azonmód előre zuhant, és mielőtt még karját a teste aláhúzhatta volna, keze a földnek csapódott. A régi fájdalom emléke megsokszorozott erővel tért visz-sza. Átgördült a hátán, és kimarjult baljával mit sem törődve tovább rohant a kocsi felé. Égetőhőhullám csapott az arcába, ahogy a hatalmas tölgy kidőlt az útra. Csak a törzséhez közel lángolt,levelei zöldek voltak, magától nem zuhanhatott el.Amint a tölgy megállapodott, az ágak sűrűje felé indult. Fellábalt az oldalán fekve is embermagastörzsre, végigszaladt a derékvastagságú ágak egyikén, és a végén leugrott, egyenesen a túloldalontomboló küzdelembe.Földet ért, átgördült ép vállán, és talpra érkezve megállt. A lesújtó kard a sérült keze irányábólérkezett, a testét célozta meg. Todda befordult a fegyverforgató kéz alá, lecsapott a kardot tartócsuklóra, és fölfelé préselte a vállát. A megfeszülő végtag könyökben eltört, a bíborruhás gárdistafegyvertelenül rogyott a porba. A sien-orta magára hagyta megnyomorított ellenfelét.

Összekeveredett Dagrado siedonok és hercegi katonák között vágott át a fekete fogat felé. A harc ahintó körül volt a leghevesebb. Majd félszáz elit harcos és grófi szabadharcos küzdött, vállt vállnak vetve az őket körülvevő Carganis csapatokkal. A közelharcban kavargó tömeg valósággal forrnilátszott. A batárt lángoló nyílvesszők borították, de a szerkezetét óvó mágia nem engedte lángra kapnia kocsit. A védők egyelőre kitartottak.A sien-orta kirántotta a combjára szíjazott ramierát, lendületből fejberúgott egy vérző combjátmarkoló gárdistát, majd egyszemélyes felmentő seregként hátba támadta a herceg katonáit. Háromsiedont szúrt hátba, mire észrevették, és az elsők felé fordultak.Az andon válogatott emberei voltak. Gyors átrendeződéssel pengéből vont falat emeltek eléje, éselvágták tőle a továbbjutás útját. Todda hátra mozdult, és szabadjára engedte az ereiben keringőhatalmat. A hús szavára ellenfelei vére megsűrűsödött, szívük meglassúdott a szokatlan terhelés miatt.Mozdulataik darabossá váltak, lépteik bizonytalanná. A pengék üteme elvált egymástól, és a sien-orta

átgázolt rajtuk.Torkon szúrta a legközelebb állót, elhúzódott egy bizonytalanul érkező csapás elől, majd elsöpörteellenfele lábát. Térddel arcba rúgta az eldőlőt, majd az ernyedt testet a vállára emelve berontott atömegbe. Terhét két lépésről a megdöbbent gárdisták közé dobta, és az egyensúlyukat vesztettharcosok között a kocsi felé tört. Kardját az útjába kerülő első katona tarkójába döfte, mielőttvégigvágtak a vállán, és felhasították a lábszárát. Térdre rogyott, félre gurult, ágyékon szúrt egyközelébe merészkedőt, majd a visszapörgetett ramiera nyelével kitolta egy felé botladozó gárdistaszemét. Hagyta, hogy a halott rázuhanjon, és maga alá temesse.Fegyverét a földbe szúrta, egyik sebét összepréselte, és a tenyerébe gyűlt maréknyi vért az előtte állókatonák felé vetette. Testnedvei a gárdisták bőréhez érve savként kezdték marni a húsukat. Toddaledobta magáról az élettelen testet, és átvágott a fájdalom bénította harcosok között.Alkarra szorított pengével hárította az elsőként felbukkanó Dagrado siedon vágását, és elsiklottmellette, mielőtt az még egyszer nekihuzakodhatott volna. Több támadás nem érte a sajátjai részéről.- A Nagyasszonyanya látni kíván, sien-orta! -lépett mellé Erta, amint a kocsi közelébe ért.

103



A sien-orta a hintóhoz futott. Az ajtó előtt, fejet hajtva megállt.Úrnőm?

Beléphetsz - érkezett szellemnyelven a válasz.Lenyomta a kilincset, és beszállt a batárba. Odabent az érsek feküdt kifordult szemekkel a padlón.Orrából, szájából sárgás lé folyt a bársonnyal borított ülésre. Nyelve ernyedten lógott ki a fogai közül,akár a vágóhídon a döglött disznóké. Todda óvakodott szavakkal elárulni érzelmeit. Letérdelt,lehajtotta a fejét, és a figyelem pózába helyezkedett.- Balsejtelmeid megerősítést nyertek, sien-orta! Az életemre törtek! - mutatott dühösen Erian abDagrado a Kosfejes szolgájának élettelen testére. -Az érsek az aurámra hangolta a sajátját. Öt érte azelső támadás. A másodikkal már felkészülten szállhattam szembe. Hadüzenet nélkül támadtak rám asaját birtokomon! Ezt még a herceg sem teheti meg büntetlenül! Hogy áll a küzdelem odakint? -lobbantak lángok az éjfekete szemekben.- Elvesztünk, Nagyasszonyanya. Mágiával megtévesztették a felderítőinket, tőrbe csaltak bennünket.Két tűzköpőjük áll a szurdok kijáratában, ahonnan lángba borították az elővédet, és elzárták amenekülés útját. Fát döntöttek az útra, hogy elvágják tőlünk a lovascsapatok egy részét, és hogykiszolgáltassák őket ballisztáknak. Az andon gárdistái körbevették a kocsidat, úrnőm. Alig százanvannak, de bizton érzem, nemsokára újabb százak érkeznek majd a hegyoldal rejtekeiből. Chaddia

kapitányt túl sokan szorongatják az elővédben, a siedonok derékhada képtelen lesz időben érkezni amegmentésedre.- Mágikus álca, tűzköpő a völgytorokban, elrejtett százak a hegyoldalban! Még Carganis an Abradósem képes ennyi idő alatt ekkora erőt felállítani a Dagradók családi birtokán! - keményedtek meg a

Nagyasszonyanya vonásai.- Ez azt jelenti, hogy napokkal korábban tudtak a jöttünkről, úrnőm - értett egyet Todda.- A kocsi védelme?- Még tartjuk magunkat, de ha megérkeznek a pihent gárdisták, a siedonok összeomlanak a nyomásalatt. A mostani támadás célja, hogy megakadályozza a menekülésedet, Nagyasszonyanya. Az andonemberei jól végzik a dolgukat. Lovaid leölve, kocsisod holtan fekszik a hámok között - emelte fel afejét a sien-orta, ahogy Erian ab Dagrado szellemkezének érintésével parancsolta.Ősöreg gyűlölet lángja lobbant a látszólag fiatal asszony tekintetében.

- Legyen hát! - szigorodott meg a gyönyörű arc, és a Nagyasszonyanya kicsiny ládát vett elő ruhájaredői közül. - Fogd! Juttasd vissza az Oromba! Ha elbuksz, a doboz nem kerülhet a herceg kezébe! Hasikerrel jársz, a fiam, Wierra tudni fogja, mihez kezdjen vele.- Hallom és engedelmeskedem! - vette át ladikot Todda.- Tudasd az örökössel a történteket, s hogy az andon nem tartja be az íratlan törvényeket! - bocsátottaútjára a Nagyasszonyanya. - Készítsd az embereidet! Ranagol nevére, tudni fogod, mikor induljatok!Todda kiszállt a kocsiból, és becsukta maga mögött az ajtót. A szeme sarkából még látta, ahogy Erianab Dagrado baljába áldozókést ragad, és másik kezén felvágja ruhája ujját. Lelépett a kocsigrádicsáról. Erta azonnal megjelent mellette.- Az öt legjobb, veled együtt készüljön az indulásra! Mindenkinek legyen lova, és vértezete! - adta kia parancsot.A syan futva indult, hogy egybegyűjtse az embereit.

Todda leakasztotta a kocsi oldalán függő zabos zsákok egyikét, és kiöntötte a magvakat a földre.Magához intette a díszőrség egyik katonáját, és segítségével a ládikát az iszákba tette, majd közöserővel nekiláttak, hogy a csípőjéhez kötözzék. A siedon néhány szívdobbanással később a földrezuhant, oldalában egy lángoló nyílvesszővel. Todda magára maradt, s mire fél kézzel befejezte, amitketten elkezdtek, a syan megérkezett. A gon-corga egy gyönyörű, vérző nyakú, fekete telivért vezetettkantárszáron. Bal karján egy csupa korom, ám szemeiben sértetlen sodronying.- Segíts! - nyújtotta ép karját a vértezet felé Todda.A nő felé lépett, felemelte a sien-orta törött kezét, és mit sem törődve az okozott fájdalommal,szakavatott mozdulatokkal ráerőltette testére a páncélzatot. Amint a vért a helyére került, a syanfelkötözte Todda karját.- Gyűljetek körém! - fordult a várakozó gon-corgák felé Todda. - Minden áron meg kell védenetek azéletem! Ha mégis elesnék, a rangban következő lép a helyemre, és eljuttatja az iszákban lévő doboztaz Oromba! - mutatott a csípőjén lévő zabos zsákra a sien-orta.

103



Kavarodás támadt mögöttük, és leggyorsabban eszmélő Erta tőrt vetett a Dagrado katonák gyűrűiénáttört hercegi gárdista torkába. A bőrvértes alak a nyakához kapott, lendülete megtört, de mielőttösszeesett volna, tett még néhány tántorgó lépést a Nagyasszonyanya kocsija felé. Egyszívdobbanással később három kard, féltucatnyi dobótőr és egy alabárd feje roncsoltafelismerhetetlenné a testét.Az első, aki átjutott!A fejvadászok nyeregbe szálltak.- Az úrnő jelére áttörünk, a szurdok oldala felé! - kiabálta túl a csatazajt Todda. - A doboz nemkerülhet az andon kezébe! Ha az utolsó is megszorul közülünk, pusztítsa el, mielőtt végeznek vele!A Nagyasszonyanya alig egy perc múltán lépett ki a kocsi ajtaján. Tekintetét Toddára emelte, majdmiután pillantásuk összefonódott, kérdés villant a férfi gondolatai között.Merre.7

A sien-orta kardjával jelezte az irányt. A gyönyörű arcon sötét árnyék futott keresztül, majd intett afejvadásznak, hogy indulhat. Todda jobbra fordította a fekete telivért, és lassú léptetésben indultak azalaktalan masszaként kavargó tömeg felé.Hat öl átmérőjű tűzcsóva csapott fel előttük a föld mélye felől, és hercegi gárdisták tucatjait égetteszénné egyetlen szemvillanás alatt. A felcsapó hő, még a robbanástól tíz lábnyi távolságban állók

öltözetét is lángra lobbantotta. Hercegi gárdisták és grófi siedonok harcukkal felhagyva vergődtek aföldön, hogy szabaduljanak a kíntól. Fájdalomüvöltésektől, és égett hús fanyar bűzétől lett terhes alevegő. A sien-orta ocsúdott leghamarabb. Sarkát kíméletlenül hátasa véknyába vágta. A telivér ösztönösen megpróbált kitörni, de a fejvadász kegyetlen erővel tartotta irányban a zabla vasával. Azállat megugrott, elhagyta a gon-corgák gyűrűjét, és féltonnás testével tört utat a katonák lángolósorfalán keresztül. Todda támadótartásba pörgette a ramierát, legázolt két vakon botorkáló gárdistát, ésfelrúgott egy túl közel merészkedő Carganis siedont. Többet tenni nem volt érkezése, mert a rá rontó

bátrak többsége dobótőröktől átjárt tagokkal zuhant a földre, mielőtt elérhette volna.A lándzsások csapatával az erdő szélénél találkoztak. A szálfegyveresek a kocsi védelmének megtörésére érkeztek. Amikor meglátták a feléjük robogó lovascsapatot, kiszélesítették arcvonalukat,és acélerdőt emeltek a menekülők elé. Az áttörés lehetetlennek tűnt. A sien-orta megfékezte a telivért,kerülni készült, mire mögötte diadalüvöltés tört elő a feléjük rohamozó gárdisták torkából.

A második lángoszlop a sorfal közepén robbant.. Szerteszét vetette az összetömörült katonákat, forróvérpermetet szórva minden irányba.A rázúduló hőhullám valósággal arcul ütötte a sien-ortát. Megingott a nyeregben, és kis híján a földrezuhant. Combjával keményen megszorította a ló oldalát, ép kezéből hagyta lehullani a ramierát, ésminden erejével megpróbálta irányban tartani a hátasát. A telivér azonban megmakacsolta magát, atérdek kényszerítésével mit sem törődve kitört, és nekivadulva menekült az útra döntött fa irányába.Todda veszni hagyta inkább. Leugrott a megbokrosodott hátas nyergéből. A lábszárára csatolt tokbólelőhúzta egyik kobrakardját, és a lángoszlop után maradt katlan felé vette az irányt. Két hatalmasugrással elérte a feketévé szenesedett kör szélét, és átvágott a zsírosan füstölgő emberi maradványok között. Lába alatt koponyacsont roppant, a hőség szinte elviselhetetlen volt odabent.Átvágott a felperzselt területen, ledöfött egy útját keresztező lángoló alakot, elhajolt egy bizonytalanullecsapó ramiera elől, és a riposztot feledve tovább futott az erdő széle felé. Dobótőr szisszent a füle

mellett, majd közvetlenül utána még egy. Ám míg az első szemből érkezett, és irányt tévesztett, amásodik a háta mögül indult útjára, és hajszálpontosan vágódott az ellenséges tőrvető mellkasába.A gon-corgák tették a dolgukat.Elkerülte az erdő égő szélét, és bevetette magát az út menti bokrok közé. Penge csapott a nyaka felé azegyik fa törzse mögül. A kobrakard lapjával félreütötte a vágást, de az így is csak hüvelyknyivelkerülte el. A támadás ereje kibillentette egyensúlyából, és megállásra kényszerítette.Az ágak takarásából előlépő férfi kopasz volt. A hegyvidéki hideg dacára egyetlen bőrmellényt viselt

barna vászon nadrágja felett. Inas karján jól látszott az izmok játéka, ahogy megemelte a kezébenforgatott hosszúkardot.Egy masquadator!Todda csak hírből ismerte a hercegi család fanatikus bajnokait. Tudta, hogy hűségüket mágia biztosítjaaz uralkodó család felé, és hogy kráni alapokon nyugvó képzésük a legkiválóbb harcosokká teszi őketa tartományban. Sérült kezével nem sok esélyt adott magának a túlélésre. Előre pörgette a

103



kobrakardot, a masquadator gyomra felé szúrt, miközben jobb lábával kegyetlen erejű rúgást indított a bordái felé. A kopasz férfi félrelibbent a szúrás elől, és elhátrálva teret nyert, hogy elkerülje a rúgást.- Ugorj! — hallotta fejében Todda Erta hangját. Elpördült masquadator elől.A háta mögül érkező dobótőr a harcos hasába vágódott. A sien-orta kihasználta a fanatikus pillanatnyidermedtségét, és felhasította a combját. A masquadator felhördült, és a kardmarkolattal arcba sújtottaToddát. A sien-orta megtántorodott, száját elöntötte a vér, miközben félvakon maga elé vágott. Hogyvégül mi okozta a harcos halálát, sosem tudta meg. Mire tekintete kitisztult a fanatikus élettelenülfeküdt a földön.Háta mögül lassuló ütemű lódobogás érkezett. Megfordult, felnézett. Erta nyújtotta felé szabad karját.Todda felkapaszkodott a nyeregbe, a syan jobbjával tőrt vetett az ágak közt feltűnő íjász gyomrába.Elvágtattak a lehanyatló lövész mellett, elérték a kaptató szélét, és a ló nyakára dőlve rúgattak felfelé.Mindössze két gon-corga kísérte őket.Hátuk mögött ismét felhangzott a lángoszlop születését jelző bömbölés. Todda visszanézett.A Nagyasszonyanya a szekér mellett állt. Testéből tucatnyi, vörös tollú nyílvessző meredt elő, deujjainak tánca már újabb mágiát készített elő. Körülötte az elit harcosok maradéka küzdötttántoríthatatlanul.A sien-orta megrendülten adózott a lenyűgöző látványnak. Kétségei szertefoszlottak. Most már

biztosan tudta, az andon sosem győzhet a Dagradók elleni küzdelemben.

3701. Antoh Terce, Tengercsend Hava Eríon, Fogadónegyed

A TAVERNA robosztus épülete komoran magasodott Vinidis fölé. Az előtte álló hatalmas térenszemfényvesztők és mutatványosok hada lármázott. A toroni észrevette közöttük a tegnap látotttiadlani erőművészt. Úgy tűnt, a fickó ezúttal saját örömét keresi egy belvárosi örömlány oldalán.Amikor tekintetük találkozott, az északi széles mosollyal köszönt a toroni felé. Vinidis biccentett, éstovább folytatta útját Torozon legendás épülete felé. A bejárat előtt megállt, leszállt a lóról, és akantárszárat az elé siető legénykének vetette.- Csak egy órát maradok, hagyd elől! - mondta az apródnak is beillő tizenöt éves forma fiúnak, és egyfélbetört ezüstöt nyomott a markába. - Addig is viseld gondját!A kölyök hálásan biccentett, megpaskolta a mén nyakát, és az udvarban álló kocsiszín felé vezette.Vinidis belépett a duplaszárnyú, acéllal és mágiával megerősített kapun. Intett a folyosón várakozóvörös szakállú törpének, aki az elmúlt néhány hónapban elmaradhatatlan kellékévé vált a helynek,

majd továbbsétált a lármától hangos ivó felé.Ahogy belépett, megcsapta a hely jellegzetes illata. Sehol máshol a világon nem érintkezett egymássalegyetlen helyen Ynev ennyiféle nemzete. Itt akadálytalanul keveredhetett egymással az asziszok sörszagú lehelete a dzsad rózsavíz aromájával; az ereni uraságok udvari orkjainak kipárolgása az elfek erdőillatával; a toroni szerencsevadászok verejtékének ajzószerektől szúrós bűze a shadleki

pengehősök asztalán várakozó bor gőzével. Vinidis utat tört magának a bejáratban tanácstalanulálldogáló rowoni zsoldosok csapatán, elsétált az irdatlan hosszúságú pult mellett, és némi keresgélésután helyet talált a középső padlat egyik üres asztalánál.A dzsad a füstbe burkolt első szint kerengőjén állt. Incognót, tucatnyi redőbe hajtogatott csuklyáslepelruhát viselt, és őt figyelte. Vinidis már beléptekor észrevette, de betartotta az erre vonatkozóíratlan szabályokat, és megvárta, míg a másik keresi fel őt. Leült a tölgyfából faragott, mázsás székre,s az még meg sem melegedhetett alatta, amikor máris étekhordó került elé, és a kívánságairól faggatta.

Bort rendelt, könnyű, homoki vöröset, és némi pipadohányt. A bornak a felénél, a pipának csak azelején járt, amikor a csuklyás dzsad feltűnt az asztalánál.

103



- Megengeded nagyuram? - érkezett az incogno árnyékából a behízelgő hang.- Ha az vagy, akinek gondollak - intett fejével a toroni az asztal túloldalán várakozó szék felé.A köpenyes megkerülte az asztalt, és leült a felkínált helyre. Ruhája redőibe túrt, és egy vászonra rótthevenyészett vázlatot csúsztatott Vinidis elé. A toroni előrehajolt, hogy jobban szemügyre vegye arajzot, ám annak dacára, hogy sem a levélpapíron, sem a csomagon nem találtak mérget, óvakodottmegérinteni. A sárgásfehér szövetdarabon egy koronát viselő, talpig vértbe öltözött férfi állt, kardjátüdvözlésre emelve.- Mit akar ez jelenteni? - dőlt hátra, miután szemügyre vette a vázlatot.- Ha nem tévedek nagyuram, kedveled az ó-időkből visszamaradt emlékeket - súgta a kenetteljeshang.- Sokat tudsz rólam, de én csak alig valamit te rólad - biccentett Vinidis.- A személyem hidd el, nem fontos... - harapta el a mondat végét a dzsad.Az étekhordó állt meg az asztaluknál. A csuklyás mézsört kért, és intett a suhancnak, hogy hagyja őketmagukra.- Névtelenségbe burkolózol, arcodat elrejted előlem, homályos üzenetekben hívsz találkára. Mondjvalamit, amiért érdemes maradnom! - tért a lényegre a toroni, amikor a háziszolga odébb állt.- Ahogy azt észrevehetted, a magamfajta, otthonukból elüldözött zarándokok nehezen felejtenek.

Szembeszegülnek bármilyen ellenféllel, ha kell, s örökké még Krad egyháza, vagy a te méltán híreskardod sem állhat az útjukba, hogy beteljesítsék szent bosszújukat - a csuklyás lassan teregette kilapjait.

_ Itt az ideje, hogy a tárgyra térj, dzsad! - értette el a burkolt fenyegetést a toroni.- Csak az fékezheti meg haragjukat, ha kiderül, hogy akiért bosszút fogadtak, érdemtelen volt atiszteletükre - hajolt közelebb a csuklya, és az árnyékba rejtőző szempáron megcsillant az asztalon állóörökmécses fénye. - Mondjuk, ha számukra megbízható forrásból hallanák, hogy akit Iszmail el-Samidnéven ismertek, egy másik toroni kezétől nyert pusztulást.- Tehát, ha eljárok ügyedben, számíthatok rá, hogy néped végre nyugtot hagy nekem? - mondta kihangosan az ajánlatot a boszorkányvadász.- Hatalmamban áll, megbékíteni népemet -libbent előre az incogno. - Sőt, még ennél is többetajánlhatok neked Toron szülötte!

- Mi lehet ennél több? - kortyolt a borába Vinidis.- Tudom, hol találod meg a válaszaidat - emelkedett feljebb a csuklya, és húsos ajak tűnt elő a vászontakarásából.- A válaszaimat? Milyen kérdésekre gondolsz egyáltalán? - szűkültek össze a toroni szemei.- Azokra, amelyek nem hagynak nyugtot neked, mióta visszatértél az Elátkozott Vidékről. Melyek előbb a Dwyll Unióba űztek a Városok Városából, utóbb Gorvik hegyei közé - citálta szenvtelenül adzsad.Vinidis megfeszült, eluralkodott rajta a kiszolgáltatottság dühe, de a kyr ősöktől örökölt hideg logikafelülkerekedett az indulatain. A fickó nagyon sokat tudott róla. A boszorkányvadász Krad egyházának vezetőjét gyanította az események mögött. Felemlegetett kétségeiről csak Arthemis Vendorrának

beszélt. És persze Suyenasnak.- Érdekel az ajánlatod, zarándok - engedett le, és dőlt hátra a székben.

- A kép az első kyr császárt ábrázolja, aki néhány évtized leforgása alatt leigázta a kontinens északifelét, és olyan birodalmat alkotott, mely húszezer éven át dacolt az idő múlásával - csúsztatta közelebba vázlatot a dzsad.- Hasyness Dhalam on-Mantor flottaúrról beszélsz. Ismerem népem történetét - nézett nagyobbérdeklődéssel a rajzra Vinidis.- A Hódító nemcsak tetteiben alkotott nagyot, de valósággal égig emelte mindazt, amihez hozzáért.Kivéve egyetlen alkalmat - emelte fel ujját a dzsad. - A kép hű mása az érkezők első helyben vert

pénzérméinek. Talán hallottad már hírét Awder on-Sienel kovácsmesternek, aki életre ihletette az elsőöt darabot. Az uralkodó kívánságára örökfémet kevert az arany közé, hogy elpusztíthatatlant alkosson,hasonlóképpen a birodalomhoz. Ám a legendás kovács, aki előtte még sosem tévedett, ezúttal hibátvétett a méregdrága anyaggal. Amit létrehozott elpusztíthatatlan volt ugyan, de merőben mássá lett,mint aminek szánták. A mester balfogásáért az életével fizetett, ám halála nem gátolhatta meg, hogyművei elterjesszék a hozzájuk kötött rontást. A hibás érméket különleges hatalommal verték meg - azátok mögött a leigázott crantai nép sámánjait gyanítják. Ha kyr vérű érinti őket, menthetetlenül

103



A szoba tágas és világos volt. Berendezését tucatnyi kultúra elemeiből válogatták össze. AKereskedőnegyedre néző ablakok kereteiben méregdrága abadanai síküveg állt, a padlón szőnyegek helyett állatbőrök feküdtek, a falakon az Anublien-tavak mellett élő góbiin törzsek maszkjai lógtak. Aszék, amiben a gorviki siedon ült, abasziszi munka volt. Dúsan faragott mintákkal, hagyományosstílusban készült. Kényelemben alig maradt el az előtte terpeszkedő asztal túloldalán felállított,trónusnak is beillő karosszéktől. Mindkettő anyaga mahagóni. Mögöttük falikárpit, shadoni selyem.- Még mindig megadja a módját! - szűrte a szót a fogai között a férfi.Felállt a székből, és az ablakhoz sétált. Ameddig a szeme ellátott, a Kereskedőnegyed dokkjai

húzódtak. A tengerparton veszteglő hajók között sirályok felhői csapongtak. A gorviki néminosztalgiával nézett le az utcákon kavargó tömegre. Évek teltek már el azóta, hogy ura, Ragran abDagrado akaratából maga is része volt a forgatagnak. Akkoriban nagykanállal falta az életet, éskiélvezte a hatalmas város minden kínálkozó lehetőségét. Régi emlékek elevenedtek meg benne mareggel, amikor a Nyugati Kapu felől érkezve annyi idő után ismét belépett a Kalandozók Városába.Szomorú dolog volt gondoktól terhelten visszatérnie. A három emelet magas, erődszerűen kiképzettház legfelső szintjéről az alatta nyüzsgő roppant város hatalmas, élettől lüktető élőlényre emlékeztettea gorvikit.Hat év röpke idő, de a város, mely a legendák szerint, örök időktől fogva áll a világot kettéosztóSheral tövében, képes volt gyökeresen megváltozni. A visszatérő vándor ismét idegenként rótta utcáit.Kezdeti reményei, hogy megint viszontláthatja a régi arcokat, gyorsan szétfoszlottak. A kevés túlélőtőlmegtudta, hogy a legtöbben meghaltak, vagy eltűntek.A régi kalandorok közül egyedül egy emrelin, egy messzi földről érkezett amazon találta meg aszerencséjét a falak között. Törvény elől bujkáló, szökött rabszolgaként hagyta itt, s most elismertfelhajtója volt a városnak. Méregdrága bérházat tartott fenn a város egyik előkelőbb kerületében, nemmessze az Erioni Bankháztól. A gorvikit mégis az lepte meg a leginkább, amikor a kalandornőraktárához érve az ajtónálló a nevén szólította.- A Titkok úrnője örömmel köszönt házában Terda Arovik! - hajtott fejet előtte a libériás inas a házudvarán állva.- Köszönöm! - szállt le a lováról, és igyekezett elleplezni zavarát.- Kérlek, kövess! - fordított hátat a szolga, és a legfelső szintre vezette. - Az Úrnő nemsokáramegérkezik. Addig kérlek, itt várj rá! - nyitott be a komornyik a különös ízléssel berendezett szobába.Terda még visszagondolva is elmosolyodott a megszólítás hallatán. Amikor elhagyta a várost, az

„Úrnőt", még Amerielnek hívták, de leginkább csak szökött rabszolgaként emlegették. Ahogy a városdzsad kereskedői mondták, az idők azonban változnak, és aki nem képes vitorláiba fogni a változásszelét, annak gyorsan leáldoznak a napjai Erionban. Terda gúnyosan elmosolyodott: a pergő szavúhelybeli dzsadok szemrebbenés nélkül ontották az efféle képzavarokat. Ami viszont Amerielt illeti, aFogadónegyedben közszájon forgó hírek merőben új képet festettek az egykori szökevényről. Amerieltmostanság a Titkok Úrnőjeként emlegették. Már nem a fegyverforgatót látták benne, hanem aszerteágazó kapcsolatokkal rendelkező felhajtót, aki uzsorakamatra ad kölcsönt, és hírhedt orgazdája avárosrésznek.A hallottak óvatosságra intették. Ha eredménnyel akarja véghezvinni a Dagradók örököse, Wierra conRagran parancsát, nem szabad felemlegetnie a dicstelen múltat. Az élete múlott rajta, hogy ne okozzoncsalódást urának.Terda Hat Városban volt, amikor megkapta a levelet. A pecsétet a gróf helyett az egyszülött fiú látta el

kézjegyével. A saggia ügynöke azonnal tudta, hogy a család komoly bajban van.

103



Az üzenet tartalma megerősítette a gyanúját, és a fél év óta benne bujkáló rossz érzést. Egyetlen napalatt lezárta minden folyamatban lévő ügyét, pénzé tette a Dagradók nála lévő aranykészletét, ésvisszaindult a családi birtokra.Alkudott, vesztegetett, sőt gyilkolt is, mire végül helyet szerezett magának egy ócska lélekvesztőn. Akicsinyke hajó hetekkel később a Kosfejes országának nyugati határánál tette partra. Innen még hosz-szú napokba telt, mire váltott lovakon elérte ura birodalmát. A saggia legjobb gon-corgái a hegyvidék lábainál várták. Rejtekutakon vitték az Orom gyomrában meghúzódó kazamatarendszer bejáratáig.Terdának érkezése után ruhát váltani sem maradt ideje, az örökös azonnal magához rendelte. Mireészbe kapott, a rohanás sziklába vájt folyosókon folytatódott tovább. Fáradtsága mellett különöscsendesség lett úrrá rajta. Korábban nem hitte, hogy a vár alatt húzódó járatok ilyen mélyre nyúlnak azősi kövek közé. Wierra egy minden kényelemmel felszerelt barlangban várt rá. Terda egyedül lépett

be. A fejvadászok megálltak az ajtó előtt. Az ügynök térdre rogyott, tekintetét a padlóra szegezte. A beavatási szertartástól eltekintve még nem állt szemtől szembe a család egyetlen vér szerinti tagjávalsem.- Állj fel!Wierra con Ragran parancsoláshoz szokott, erőteljes hangja ostorként vágott végig rajta. Azelsőszülöttből sugárzott az uralkodói felsőbbrendűség. Vizenyős szemei nagy belső nyugalomról

árulkodtak. Keskeny vállai törékenynek mutatták, tartása mégis lendületes karaktert sejtetett. Bőre fakó, arca hústalan, beesett, ajkai vékonyak, ám vérrel teltek. Terda mázsás terhet érzett a vállán,miközben engedelmeskedni próbált a parancsnak.- Rég nem jártál idehaza. A számadók szerint nyolc éve már, hogy elhagytad a saggiát - nézett a sze~mébe a grófi sarj. Terda megroggyant a tekintet súlya alatt. Az urából áradó kisugárzás a torkát

fojtogatta. Lehajtotta a fejét, hogy ne kelljen éreznie a színtelen, véreres szemekből áradó kriptahideget.- Azóta sok minden megváltozott, és a saggiának ismét Erionban van szüksége rád - emelte fel Terda

fejét az akaratával az ábrádon, majd ellenállhatatlanul foglyul ejtette a tekintetét. A férfi úgy érezte,az utolsó gondolatáig belelát. - Abradó andonja szemet vetett a család aranybányáira. Gon-corgáit beszivárogtatja a határainkon, elégedetlenséget szít a peremvidékeken, és azon igyekszik, hogyelszigetelje az Ormot a birtok városaitól. Apám féléve nagybetegen fekszik a legbelső szentélyében,

csak Ranagol kegyének köszönheti, hogy még életben van. A mágikus betegség végezni fog vele, napjaimeg vannak számlálva. Az andon terve kiváló, de nem számolt apám hihetetlen életerejével. A saggiamég elég erős, hogy ellenálljon egy nyílt támadásnak. A bányák védelme a hegyek miatt megtörhetetlen, az Orom évekig tarthatja magát. Erőnk azonban napról napra apad.Míg apám él, a herceg tétlenségre van kárhoztatva, noha máris felajánlotta oltalmazó karját a

Dagradóknak. A kegyet visszautasítottuk, de a herceg befolyása egyre erősebb. Amint apám meghal,az andon fegyverbe hívja az abradonok seregeit, és közös erővel elsöpörnek bennünket.

A Kos fejes Úr akaratából mégis van remény. Gorvik ranashavikja segélykezet nyújt felénk. A bíboros felajánlotta pártfogását aranybányáink adójáért cserébe. A családi tanács döntött. A saggia készen áll megkötni a paktumot, mely a grófságot Gorvik területéhez csatolja. A ranashavik serege már ahatáron gyülekezik, ám amíg az egyezményt nem írtuk alá, nem mozdulhat.

Az andon nem ostoba. Kémei felfigyeltek a határ menti mozgolódásra, és gárdistáival hónapokkal

ezelőtt lezárta a tartományok közötti mezsgyét. A Nagyasszonyanya fél éve indult el, hogy tiszteletét tegye a bíboros előtt. Az első bányaadóval és a család hűbéri esküjével kelt útra. Útközben kíséretével együtt csapdába csalták a herceg csapatai. Erian ab Dagrado a halált választotta, de áldozata nemvolt hiába való. A védelmére kirendelt gon-corgák, a kavarodást kihasználva, visszajuttatták ahűbéresküt a várba.

A Nagyasszonyanya halála fájdalmas űrt hagyott maga után. Bizton tudom, a beavatás kötelékénkeresztül te magad is érezted a fájdalmat. De Ranagol tanai termékeny talajba hullottak, amikor elérték a Dagradókat. A tragédia felnyitotta a szemünket. Anyám utazását a lehető legnagyobbtitokban készítettük elő, még a kíséret tagjai is csak az indulás reggelén tudták meg, hogy menniük kell. A kelepce azonban hosszas előkészületeket igényelt. Áruló van közöttünk, ráadásul a családitanácsban. Valaki kijátszotta a vérségi kapcsot, és lepaktált az ellenségünkkel! Bizton tudom, azandon ismeri születésem körülményeit.- De hiszen nem fordulhatunk ellened, nagyúr!

103



- Te pedig ágról szakad leányka, egy szál karddal a kezében, aki képes volt ölni érte, ha valaki acombjához ért - bólogatott Terda. - Ha jól hallottam, azóta nem csak a lakhelyed változott - nézettkörül a szobában a férfi.- Történt egy s más, míg távol voltál - tért ki a téma elől Ameriel.- Azt beszélik, felhajtó lettél - ütötte tovább a vasat a férfi. - Olyanoknak szerzel munkát, mintamilyenek mi magunk voltunk nem is olyan rég.Előfordul néhanapján - biccentett az Úrnő, és lefagyott az arcáról a mosoly, ahogy megérezte, üzletlehet a dologból.

_ Talán segítségemre lehetnél az ügyben, amiben járok - fújt bosszúsan Terda. _ Szóval, mégsem pusztán baráti látogatás? _ Gondoltam, segíthetünk egymáson - hagyta rá a másikra Terda. - Szükségem van egy csapatválogatott fegyverforgatóra. Olyanok kellenek, akik kellőképp tapasztaltak ahhoz, hogy Gorvikban ismegállják a helyüket, de elég okosak hozzá, hogy tartsák a szájukat, amikor kérdezni szeretnének.- Varázstudó?- Nem lesz rá szükség - rázta meg a fejét a férfi.- No és mikorra lenne elég hamar ez a nem mindennapi társaság?- Ha meg tudunk egyezni, egy hónapod lesz rá, hogy megtaláld a megfelelő embereket.

- Ugye tudod, hogy nem olcsó mulatság az ilyesmi? - dőlt hátra a székben Ameriel. - Erionban nemtalálsz ütőképes fegyverforgatókat, akik bagóért teszik kockára az életüket.- Gazdag mecénás áll a hátam mögött. A pénz nem okozhat gondot, míg ésszerű keretekről van szó -csóválta meg a fejét Terda.- Hol lesz szükséged rájuk?- Gorvik, Abradó. Ennél többet, ha akarnék, sem mondhatnék neked.Az Úrnő leeresztette kezeit a trónszék karfájára, és a gondolataiba merült.- Van egy csapat megbízható fegyveresem, akik egy hónap múlva szabadulnak fel - folytatta néhány

pillanattal később. - Egy Sheralba induló kutatóútra gyűjtöttem össze őket. Ők pont jók lennének neked, ráadásul akad közöttük olyan, akinek tűrhető a helyismerete Gorvikot illetően.- Ez jó hír.- A részedről rendben is van, de nekem még lenne egy kérésem hozzád - hallgatott egy sort az Úrnő. -

Én is elmegyek a hegyek közé. Az utóbbi időben nem szívesen mozdulok ki Erionból, de már túlrégóta vagyok falak között. Idejét érzem egy kis izgalomnak, persze csak mértékkel. A társaságban ottlesz ugyan az egyik testőröm, de ahogy megláttalak, felötlött bennem a gondolat, hogy jó lenne, ha ottlennél, és észrevétlenül a hátamon tartanád a szemed.- Csak nem a bizalmadba akarsz fogadni?- Miért is ne? Ismerlek egy ideje. Tudom, hogy ok nélkül nem döföd hátba a barátaidat. Ráadásulmegbízható, ügyes embereket keresel. Itt az alkalom, hogy ellenőrizd az alkalmasságukat - húzódottkaján mosolyra a Titkok Úrnőjének ajka.Terda fejében őrült sebességgel kergették egymást a gondolatok. Egy hónapnyi nyugalomra számított,drága fogadók kényelmére, ágyasok simogatására az arcán, helyette a hegyormok hidegét, pokróconalvást és egész napos lovaglást kínált a sors.Elég volt egyetlen pillantást vetnie Amerielre, hogy tudja, ezúttal sincs igazán választása.

VINIDIS INDULÁSA csendesebb, bizonytalansága nagyobb volt, mint amikor négy évvel ezelőtthasonló céllal hagyta el a Kalandozók Városát. Akkor fényes páncélú lovagok, magasba emelt zászlók

103



és fanfarok hangjai kísérték, most csupán lova patáinak magányos koppanása. Társai a városon kívülvárták. Az ésszerűség azt diktálta, ne keltsenek feltűnést.Hajnalban egyedül lépett ki Rólak Tavernájának ajtaján, és indult az Északi Kapu felé. A dzsad illatoslevele két nappal korábban érkezett Lanophoz. Az üzenet szerint a Titkok Úrnőjének zsoldosai aHavasi Gyopárhoz címzett fogadóban várnak rá. Az üzenet, a várttal ellentétben, pontosan ésszűkszavúan fogalmazott volt.„Mágia dolgában ne legyenek félelmeid. A hely különleges fekvése miatt alkalmatlan rá, hogyhétköznapi varázstudó bűbájt formáljon a sziklák hatalma ellenében!"Vinidis az elmúlt napokban utána kérdezett a titokzatos nőnek. Egykori felhajtója, a dwoon Haoninszerint nem sokkal azelőtt tűnt fel Erion kalandozói között, hogy ők a Krad lovagok megbízásábólelindultak az Északi Városállamok felé. Az Úrnő, akik korábban az Ameriel nevet viselte, szököttrabszolga volt. Az amazont Láncbarátok hurcolták el szülőföldjéről, az Anublien-tavak mellől. Atoroniak Erionba hozták, ahol mindig akadt bolond, aki hajlandó volt megfizetni egy emrelin árát. Adúsgazdag ostoba ezúttal is ráfizetett kevélységére. Az emrelin átvágta a torkát, ellopta aranyait, aztánfelgyújtotta a házát, és elrejtőzött Erion kalandorai között.Az amazon azóta sokra vitte. Megérintette a Városok Városa, s idővel a férfiakkal is türelmesebb lett;a szerencsések olykor túlélték a túlságosan merész próbálkozást. Békülékenységének híre ment, és

idővel mind többen keresték társaságát. Ki kardját, ki aranyait, ki értesüléseit hozta magával. Ahogynépszerűsége nőtt a kalandozók körében, úgy nőttek az ismeretei Erionról. Egy évvel később belátta,ideje leraknia a kardot, és új lehetőségeit kihasználva munkát adnia ismerőseinek. Az orgazdaság és azuzsorakölcsönök mára elsatnyult csökevények voltak az irányítása alatt álló szervezetben. Vinidistmegnyugvással töltötte el, hogy társai az ő emberei közül kerültek ki.Elhagyta a várost, átvágott a kapubástya alatt húzódó, majd mérföld hosszú alagúton, és közbennosztalgiával gondolt vissza egykori társaira. Con Datidára, aki a falaknál már nem lehetett velük.Larabie Ves Regnecorra, aki előre látta saját pusztulását. Tufirra, Thomasra és Rolakra, akikettörvényszerűen ragadott magával a kincsvadászok után gyakorta kinyúló Hideg Kéz. És Nemutra, azészaki Arel papra, akit saját társuk kezétől ért utol a halál. Még mindig haraggal gondolt vissza aközéjük furakodott shuluri ikerre.Kiléptetett a kapuboltozat alól, és a hűvös reggeli ködhöz illő, morózus hangulatban haladt tovább a

hófehér kövekből kirakott úton. A Havasi Gyopár néhány földnyire volt a Városok Városától. A későnérkezők, akiket az éjszaka a falakon kívül talált, állandó bevételt biztosítottak a két emelet magasfogadónak. A karámban, a korai óra ellenére, négy felszerszámozott, durva szövettel letakart lóvárakozott. A boszorkányvadász belovagolt a kapun, és kikötötte a pejt a várakozó állatok mellé.Kioldotta a nyereg mögé szíjakkal felkötött lópokrócot, és betakarta vele a hátast.- Vinidis-Re L'Hass, örülök, hogy megérkeztél! - lépett ki a fogadó ajtaján egy középkorú, gyönyörűnő. Barna, dús haját szabadon hagyta, amitől arca és dereka még vékonyabbnak tűnt. Buggyos ujjú,királykék selyeminget viselt fekete mellénnyel, sötét byzonbőr nadrágot, térdig érő lovaglócsizmával.

Nyakában fehérarany nyaklánc lógott, apró falevelet ábrázoló medállal. Jobb válla alatt a felkaronezüst karperec fogta le ruhája ujját. Oldalán kaotikus acélindákkal átszőtt keresztvasú hosszúkardlógott, melynek markolata száguldó párducot formázott. Igéző fekete szeme Vinidisre villant, ésazonmód megdobogtatta a férfi szívét.

- Titkok Úrnője, ha nem tévedek - biccentett a toroni az érkező felé, és befejezte a kantárszárral való bíbelődést.- Neked Ameriel! Gyere, idebent meleg és forralt bor vár! - intett felé a nő, és az ajkán megjelenőmosoly olyan meghitt volt, hogy egy pillanatra ellágyult tőle Vinidis szíve.

Emrelin. Szemrebbenés nélkül hazudik, és játszik mások érzéseivel, mint bárd a lant húrjaival ~figyelmeztette magát, aztán belenézett a nő tiszta tekintetébe, és úgy döntött, pokolba az előítéletekkel.Az ivóban hárman vártak rájuk. Két gorviki férfi és egy fiatal lány ült az Úrnő asztala körül.- A hölgy Arossa Nebiel. Csak hónapokkal ezelőtt érkezett a Városok Városába, még híven őrziföldünk szokásait - mutatott a feltűnő szépségre Ameriel. Vinidis a nőre nézett, és érezte, hogylegszívesebben elveszne a lány pillantásában.A lány minden ízében maga volt a feszülő életerő. Dacos ajkai, villanó szemei egyszerre vonzották, éstaszították a toronit. Vastag varkocsban viselt, sötét haja csodálatos szabályossággal metszett arcéleketkeretezett. Bal szeme alatt öt apró, áttetsző ékkő csillogott könnyek gyanánt. Széke mellett íj, tegez, ésdíszes markolatú hosszúkard támaszkodott a fogadó falának. Arossa olyannak tűnt, akár egy

103



zsákmányát leső ragadozó. A lány fekete szemeit a harcoséba fúrta, pillantása valósággal magábaszippantotta a férfit, elvarázsolta, majd eldobta magától, mint a megunt játékot.A közjáték láttán az asztal jobb oldalán ülő, kisebb termetű, vékonyra nyesett bajuszú gorviki szélesenelmosolyodott. Vérvörös inget viselt, fekete, olajos haját mélykék kendővel fogta össze,fegyverövében díszes ramiera pihent. Fülében inga módjára meglendültek az apró smaragdfüggők,ahogy felemelkedett. Ruhája, tartása délvidéki ficsúrt, hangja, mozdulatai gorviki gyilkost sejtettek.- Az úr, Terda Arovik - intett Ameriel a férfi felé.- Alig egy hete érkeztem Erionba, de máris többet tudok rólad, Vinidis-Re L'Hass, mint magáról ahercegről - biccentett a siedon.- Igyekszem kerülni a feltűnést - nyugtázta a hallottakat a toroni.

_ Sacrio Warnaga - lépett tovább az Úrnő a társaság utoljára maradt tagja felé. - Az óhazában láttameg napvilágot, ám azóta ideje javát a Városok Városában töltötte.A medvetermetű férfi sima mozdulattal emelkedett fel az asztal mellől. Szólni nem szólt, csak feltűnőalapossággal vette szemügyre a toronit. Rövid tüskehaja sűrű pofaszakállban folytatódott arca kétoldalán. Széles állkapcsa korg viadorokhoz tette hasonlatossá, de még a hegyvidék kíméletlen

barbárjainak sem adatott olyan véreres szempár, mint amilyen a gorviki bozontos szemöldöke alatt ült.Mélyet szippantott a levegőből, és Vinidisnek úgy tetszett, a vadállatias megjelenésű férfi valóban a

szagára volt kíváncsi.- Az Északi úton indulunk az Elátkozott Vidék felé - szólalt meg az idősebb emrelin, amikor mindenki rá figyelt. - Az utolsó kereskedelmi csomópontnál a hegyek felé fordulunk. Az egyik falubanvárni fognak ránk. Ott fogadunk vezetőt, és felfrissítjük a készleteinket, mielőtt tovább indulunk azerőd felé.A tájékoztatás láthatólag Vinidisnek szólt. A társaság többi tagja csendben itta tovább forralt borát. Atoroni egy ideig szorosan markolta meleg kupáját, majd miután végzett a tartalmával, közelebbhúzódott a kandallóhoz, és felmelegítette a reggeli hidegtől megdermedt tagjait.- Ideje indulnunk! - állt fel a Titkok Úrnője amikor mindannyian végeztek a forralt borral. Az emrelinemberei azonnal mozdultak. A nagydarab gorviki átvette az útra való ellátmányt Ameriel kifizette afogadóst, a többiek a lovakhoz mentek.Mire a hajnali hűvösben Vinidis végzett a ló-pokróc feltekerésével, már nyoma sem maradt benne a

forralt bor és a kandallótűz melegének. Nyeregbe szálltak, az Úrnő Arossa kíséretével az élre állt, éskönnyű ügetésben vágtak neki az útnak. A toroni a két nő mögött haladva figyelte, ahogy az amazonok teste szinte egybeforr az alattuk mozduló állattal. Mellette az alacsonyabb gorviki lovagolt, a sortSacrio Warnaga zárta.Fertályórája sem haladhattak, amikor a hátvédben lovagló medvetermetű siedon az élre rúgatott. AzÚrnő megállította a lovát, s vele együtt a többiek is követték a példáját. Vinidis körbenézett a kihaltkörnyéken, de néhány bokron és facsoporton kívül semmit sem látott. A patacsattogás elültével agorviki leszállt a lováról, és némaságra intette őket. Szemeit lehunyta, lélegzete lelassult.- Valami baj van - mondta, néhány pillanattal később, amikor felhagyott az összpontosítással.- Érzel valamit? - kérdezte a Titkok Úrnője. Viselkedéséből egyértelműen kitűnt, hogy mindenek felett megbízik a férfi véleményében.- Valami közeledik felénk - mondta kitágult orrlyukakkal Sacrio. - A föld dübörög. A talpamban

érzem, ahogy a vágtázó lovak alatt megremegnek az út kövei.- A ligetnél lemegyünk az útról, és elrejtőzünk fák között! - adta ki a parancsot az Úrnő, és abban a

pillanatban vágtába ugratta a lovát.Vinidis a többiek után indította a pejt. Az út élén leszállt, a lóról, és kantárszáron vezette az állatot afák közé. Amint megállapodtak, ő is megérezte a föld gyenge remegését. A medvetermetű eorvikilesunyt fejjel kitartóan bámult az út felé.

_ Reméltem, hasznosnak találod majd a társaságunkat! - lépett a boszorkányvadász mellé a Titkok Úrnője, és ahogy a férfi nyakához hajolt, hogy a fülébe súgjon, kezét finoman megpihentette a vállán.A nő forró lehelete nem maradt hatás nélkül Vinidisre. - Mióta csak ismerem, bírja ezt a különlegesképességet. Míg ő átokként éli meg, én jókora hasznot húzok belőle. Nézd csak! - mutatott a távolbanfeltűnő lovagok felé.A boszorkányvadász behúzódott egy fatörzs takarásába. Az emrelin ellépett mellőle, és maga iselrejtőzött. A páncélosok húszan voltak. Ezüst vértjüket fekete szegecsek díszítették. Az élen haladó,mellvértes alak lovának sörényébe sárga kendőt fontak a gondos kezek.

103



- A Kard Testvériség lovagjai! - súgta döbbenten Vinidis. Hogy a pokolba kerülnek ezek ide? - ötlött fel a toroni félvérben. Nem áltatta magát: nagyon is sejtettea választ. Négy évvel korábban, az épülő Krad templom védelménél megküzdött, és alulmaradt HellaRiquill lányával szemben. Azóta nem akadt dolga a Rettenet Asszonyának szolgálóival, de Haoninszerint azok figyelemmel kísérték a sorsát. A boszorkányvadász tudta, hogy ittlétük nem lehetvéletlen.Az előttük elsorjázó lovagok páncéljának ezüstjén megvillant a nap gyenge fénye.- Igencsak siettek - szólalt meg elsőként Terda, amikor a nehézlovasság tovább vonult.- Üldöztek valakit - hagyta helyben Sacrio, és a Titkok Úrnőjéhez fordult. - Remélem, nem minketakartak! - kérdezte összeszűkülő szemmel.- Nincs okuk rá, hogy vadásszanak rám - rázta meg a fejét a nő. - Letérünk az útról. Elkerüljük afogadókat, és amíg bírjuk, a szabadban éjszakázunk. Semmi kedvem ismételten találkozni velük! Azefféle fanatikusoknál sosem tudhatod - ült ki a leplezetlen gyűlölet az Úrnő arcára, azzal megfordítottaa lovát, és a puszta felé indult. A többiek szó nélkül követték.Vinidis néhány lépéssel lemaradva követte a csoportot. Sehogy sem tudta kiverni a fejéből agondolatot, hogy a Kardlovagok miatta indultak útnak Erionból. Épp eleget hallott a konok fajtájukról.Tudta, hogy a templom ostrománál elesett Orna da Rótta lovag haláláért többen bosszút fogadtak a

rendből. Mindazok, akik még éltek az egykori védők közül, gyűlöletük célpontjai voltak.Azaz ő és Suyenas.A falut Imonnak hívták. Négy nappal azután érték el, hogy az Északi Kereskedelmi Központotelkerülve rátértek a Sheral felé vezető földútra. A település alig húsz házból állt. Utolsó falu volt ahegyek lábánál, ahol még találtak fogadót. Az itt lakók egyenes jellemű, nyílt emberek voltak, akik nem fizettek adót senkinek, és saját kezükkel védték meg családjukat a veszélytől. A sziklakövekbőlfelhúzott épületek előtt lenyúzott hegyi állatok prémeit lengette a fagyos szél. A falu közös istállójateherhordó öszvérekkel volt teli.- Vezetőt keresnek? - kérdezte a tavernának csúfolt italmérés gazdája, amikor Terda szóba elegyedettvele.- Van már emberünk - rázta meg a fejét Ameriel. - A neve Zald. Azt üzente, ezen a helyen vár ránk.- Akkor üljenek le nyugodtan! Ha egyszer a szavát adta, akkor biztosak lehetnek benne, hogy eljön. Ö

a legjobb, és a legbecsületesebb hegyi vezető a faluban. Az este leszálltával ő is megérkezik - intett azasztalok felé a csapos.- Nálad éjszakázunk. Készítsd elő a szállásunkat! Melegíts vizet, és ürítesd ki valamelyik dézsádat!Addig is, míg elkészülsz, hozz sültet, meleg levest, forralt bort! — utasította a férfit az Úrnő.A kocsmáros intett a pult végén várakozó legénynek, hogy vegye át a helyét, és eltűnt a konyhában. Atársaság az üresen tátongó ivó legnagyobb asztalához ült.Vinidis régi szokása szerint, a kandallóban ropogó tűzhöz sétált. Egy rántással megszabadítottaincognoját a ráhullott hó maradékától, leverte csizmájáról a ráfagyott sarat, majd kezeit a lángok közelébe tartva felmelegítette elgémberedett ujjait. Mire végzett, étel került az asztalra, és fűszeresforralt bor illata töltötte be a vastag gerendákból összerótt helyiséget. A boszorkányvadász sorsávalelégedetten ült a többiek közé, és belekortyolt a kupájába.- Ránk fért már a kényeztetés! - jegyezte meg Terda elnyújtózva az asztal melletti padon.

- Úgy beszélsz, mintha nem is abradói lennél! -terítette ázott köpenyét a tűz mellé Sacrio. - Azthittem, ti ott a hátságon jobban hozzászoktatok a megpróbáltatásokhoz!- Az elmúlt években legfeljebb a hűvös hajnalokhoz szokhattam volna hozzá, a Hat Város napostengerpartján - nevette a kisebbik gorviki.Vinidis elgondolkodva hallgatta a két férfi szavait. A szabadban töltött hét megviselte minden

porcikáját. Hiába állították maguk köré a lovakat, és feküdtek a tűz mellé, a hegyek közeledtével azéjszakák mind elviselhetetlenebbé váltak. Hosszantartó pihenésről szó sem lehetett. Az este még azúton érte, a hajnal pedig már a lovak hátán köszöntötte őket. Így ma, napszálltakor, mind elégedettenvették tudomásul, hogy korábban térhetnek nyugovóra.- A hegyek itt egészen mások - magyarázta Terda Sacriónak. - A csontjaimban érzem, ahogy a hideglefelé csúszik az ormok felől.- Beszélik ugyan, hogy vannak olyan csúcsok, amik egészen az istenek lábáig érnek, de én még sosemtalálkoztam velük - lépett hozzájuk, egy gyapjúbőr bekecset, és zsíros bőrnadrágot viselő, őszbehajló

bajszú férfi.

103



- Zald? - szólalt meg az Úrnő.- Ameriel asszony! - biccentett a hegyi ember. A negyvenes éveinek vége felé járó alak ráncos szemeisokat látott éveket, a derekát körbefogó övre erősített, karcos fejű fejsze mozgalmas hétköznapokatsejtetett.

_ Örülök, hogy megjöttél! - mutatott a padok egyikén lévő szabad hely felé az amazon.Zald némiképp feszélyezetten ült le a társaság tagjai közé. Néhány mozdulattal megoldotta ruháján aszíjakat, a fejszét az asztal lába mellé támasztotta, hogy nyele a jobb keze irányába essék. Vinidis elsőlátásra megkedvelte a nyugodt mozgású férfit.- Most már megtudhatom, hová tartanak? -kérdezte a hegyi ember, miután elhelyezkedett.- A dwoonok lakta kyr határerődbe megyünk. Azt mondták, vagy képes elvezetni oda. Az intézőmszerint, vagy a legmegbízhatóbb vezető a faluban -felelte az Úrnő.- Hát ezért várt egy egész napot a házam előtt a síkföldi! - mosolyodott el fanyarul Zald, mint akilegrosszabb elképzeléseit látja megvalósulni. - Melyik úton akarnak menni?- Sietős a dolgunk, három héten belül Erionban kell lennünk.- A rövidebb úton nem számít, milyen vezetővel mennek - legyintett fásultan a férfi. - Ha szerencsénk van, túléljük, ha nincs, mindnyájunkat elbűvöli a sárkány éneke, ami a falak közt visszhangzik.- Azt beszélik, hogy tucatszor megjártad már azt az utat, és nem vesztettél el egyetlen karavánt sem.

- Szerencsém volt. Eddig.- Nos?- Felviszlek titeket. De háromszoros pénzt kérek, és minden egyes elhullott állatom után még egy-egyaranyat.- Megegyeztünk! - kapott az ajánlaton az Úrnő.- Gondoltam, hogy az ilyesmi nem tart vissza -állt fel Zald a padról. - Holnap, napfelkelte után kétórával itt vagyok. Mindőtöknek hozok öszvért. Ha rám hallgattok, a lovakat itt hagyjátok, odaföntúgysem vennék hasznukat. A fogadós, jó pénzért, gondjukat viseli - vette magához a fejszéjét a hegyiember. Terda csak akkor szólalt meg, amikor becsukódott mögötte az ajtó.- A sárkány éneke? - nézett kérdőn a Titkok Úrnőjére.- Valami helyi mendemonda! - vonta fel a vállát Ameriel, mint akit a legkevésbé sem érdekel a dolog.- Ezek itt babonás népek így magyarázzák, ha tízből egyszer tévednek a hegyi vezetők. Könnyebb az

ismeretlenre fogni, mint beismerni, hogy hibáztak.- Mi ez a legenda? - szólt közbe Vinidis.- Van egy barlang, nem is olyan messze a falutól — fújt bosszúsan az amazon. - A fala kékes fénytáraszt magából, az oldalát simára csiszolta valami rég kiapadt patak vize. Tökéletes hely, hogy a hegymélye felé tartó karavánok lerövidítsék az útjukat. De az egyszerű emberek nem szeretik a bűbájosdolgokat. Költöttek hát hozzá egy legendát - fejezte be az Úrnő, és láthatólag le akarta zárni a témát.- Na és, mi az? - kérdezte Terda, miután az amazon elhallgatott.- Nem tudtam, hogy ennyire érdekelnek az ostoba babonák! - kezdte elveszteni a türelmét Ameriel.- Én is szívesen meghallgatom - kelt a gorviki segítségére Vinidis.Az Úrnő a toronira kapta a tekintetét, harag villant a szemeiben, aztán ugyan olyan gyorsan el is ült.A nő szándékolt lassúsággal belekortyolt az előtte lévő kupába, mielőtt belefogott volna a történetbe.- A hiedelem szerint évezredekkel ezelőtt valami sárkány született a hegy gyomrában. Korszakokon

keresztül csak a mélyben lüktető mágikus energiákkal táplálkozott, és a hangokat hallgatta, melyek népének regéit dalolták. Az ősi szerzet idővel megnőtt, majd amikor a szellemek már nem meséltek tovább, kiénekelte magát a hegy gyomrából, hogy új történetmondót találjon. A legenda szerint délfelé repült, a havas hómezőkre, ahol sokan élnek a társai közül. Azóta persze a hírét sem hallották errefelé - tárta szét a kezeit Ameriel. - Az alagutat sokan használják. Persze időnként előfordul egy-egy baleset, de hát mégiscsak a Sheralban vagyunk. A hegyek veszélyesek, de a karavánok nem azérttűnnek el, mert egy sosemvolt sárkány éneke visszhangzik még mindig a falak között. Remélem, elégszívszorongató a történet, hogy ne higgyetek benne!- Minek mennek karavánok a hegyek alatt a Sheral mélyébe? - gondolkodott hangosan Terda.- Kéthavonta rendszeresen élelmet szállítanak ez egykori kyr határerődbe. Máskülönben bolondok mindig akadnak. Ki a szerencséje, ki a végzete miatt akar a csúcsok közé jutni - nevette az Úrnő.- Mit tudsz a dwoonokról? - kérdezett közbe Vinidis.

103



- Furcsa, hallgatag népség, akik nem keresik a barátságot senkivel, de minden portékáért tisztes áratfizetnek. így aztán, ha egy-egy vakmerő kalmárt el is nyel a hegy gyomra, gyorsan akad más, akifelvállalja a kockázatot.- Szóval akkor mégis elnyeli őket a hegy? - kapott a szón Terda. Az amazon mereven viszonozta a

pillantását.- Senki sem tudja, hogy mi történik velük. Egyszerűen eltűnnek. Az utánuk érkezők nyomukat semlátják.- És a felszerelés?- Minden eltűnik. Soha senki nem talált semmit. Se halottak, se csontok, de még egy vércsepp sem!-rázta a fejét az Úrnő.- Egyre kacifántosabb! - jegyezte meg Sacrio.- Az - hagyta annyiban Ameriel.- És a másik út? - ostromolta tovább a nőt Terda.- Megkerüli az ormokat, és a szirtek között kacskaringózva ugyanoda jut. Jéghideg szél, meredek szakadékok, éjszakázás a hóban. Köszönöm, én nem kérek belőle!- Mekkora kerülő?- Épp elég nagy, hogy eszembe se jusson arra menni, ha még egy egyszerű kereskedő is vállalja a

kockázatot! - csattant fel a Titkok Úrnője.- Hát éppen ez az - nézett az amazonra Sacrio. — A magunkfajta vonzza a bajt.- Csak nem akartok kerülőt tenni egy ostoba falusi legenda miatt? — nevetett fel gúnyosan Ameriel.- Természetesen nem! - jelentette ki határozottan Terda. - Holnap reggel a rövidebb úton indulunk.

A BARLANG bejáratán első pillantásra látszott, hogy nem természetes képződmény. Ahogy a havasmeredélyen felkaptatva hirtelen meglátták, egyikük sem tudta kivonni magát a megkapó látványhatása alól. A hat ember magas, kékes színben lüktető nyílás leginkább egy óriás féreg nyomáraemlékeztette Vinidist.- Odabent vigyázzatok jól! Ne maradjatok le, mert nem megyek senki után - közölte Zald, ahogyfelértek a barlang előtti természetes teraszra.- Mi van odabent? - fújta ki magát Terda a kapaszkodó után. A szőrmékbe, és vastag ruhákba

burkolózott társaság száron vezette fel a gyakran makacskodó öszvéreket.- Semmi. Ugyan olyan belül, mint kívül — mutatott a sima felületű köre a hegyi vezető, és befeléindult a lába alatt ropogó friss hóban.- Látod.7 - kérdezte Terda Vinidistől, és fejük fölé mutatott.- Igen. Lehet, hogy mégiscsak kijött innen az a sárkány - biccentett a toroni, a kihajló peremetfigyelve. A kékes, világító anyag cseppet sem hasonlított a hegy szikláira.- Biztató kilátások! - mondta a gorviki, és a szőrmecsuklyát az arcába húzva tovább indult.A barlang meglepően tiszta volt belülről. A varázslatos fényben derengő kövek természetellenesélességgel tükrözték vissza a belépők kontúrjait. A lábukon behozott hó és sárhordalék latyakosnyomot hagyott a henger alakú, beláthatatlan hosszúságú folyosó alján.- Mintha nem is szikla lenne! - érintette meg kesztyűjét levéve a gigászi barlang oldalát Sacrio.-Vizes! - közölte döbbenten, miután ujjai hegyét a sziklához érintette.

- De hiszen farkasordító hideg van! - állt meg Terda.- Pedig ez víz! - csóválta meg a fejét nevetve a nagydarab gorviki, aztán megnyalta az ujján lévőcseppet. - Teljesen tiszta.

103



- Ha az tetszik, akkor ezt mindenképp meg kell néznetek! - mondta incselkedve Arossa a bejárat felémutatva.- Mi az? - kapta fel a fejét Sacrio, és az amazon felé indult.Az emrelin nevetve mutatott a magukkal behozott latyakra. A hó és sárnyomok körvonalai megtörtek a köréjük gyűlő vízben, és darabokra szakadva, lassan megindultak a barlang szája felé.- A barlang megtisztítja magát! Polgárfeleségek álma ez a hely!- Lehet, hogy egy apró ér folyik el felettünk, és annak a vize szüremlik át a repedéseken - találgatottTerda.- A barlang az ellenkező irányba lejt, és ha egy egyszerű érrel van dolgunk, miért nem fagy meg avíz? - csóválta meg a fejét Vinidis, és a kijárat felé mutatott, amerre szemmel is jól kivehetőenemelkedett a folyosó.

_ Olyan érzésem van, mintha az alagút kilökné magából mindazt, amit nem érez idevalónak - nézettkörbe Sacrio.Vinidisnek felállt a hátán a szőr, ahogy a nagydarab, pofaszakállas férfire nézett. A gorviki orrlyukaiki voltak tágulva, szeme vadállat módjára járt körbe, fülkagylója megrándult minden halk hangra. A

boszorkányvadász eddig még csak orkok közelében érzett ilyesmit.- Ideje indulnunk! — szólalt meg a hátuk mögül Zald. - Ha lehet, minél rövidebb ideig maradnék

idebent.- Igazad van, ne vesztegessük az időnket! - intett a Titkok Úrnője a járat mélye felől.A gorvikiak azonnal felhagytak a nézelődéssel, és a vezető után indultak. A toroni egy pillanatraegyedül maradt Arossával. A lány feléje fordult, elindult az irányába, és anélkül, hogy a szemébenézett volna, elment mellette. Az illata, és ujjainak finom érintése a combján még órákkal később iskísértette a férfit.A vájat nyugodt volt. Odabent nem fujt a szél, és a vizes felület ellenére a talaj jól tapadt. Az időmúlásával melegebb lett, és társaság tagjai, Zald példáját követve, meglazították magukon a vastag

prémeket. Mindössze a követhetetlenül múló távolság és percek zavarták Vinidist. Az alagút falátmindenütt ugyanaz a kékesen világító kőkemény anyag alkotta, érintése hideg volt és nedves. A toroniidővel egy hatalmas féreg gyomrában érezte magát. Az idegen környezet mindegyiküket zavarta, deszemmel láthatólag a medvetermetű gorviki volt közülük a legfeszültebb.

- Akárha kövezett úton haladnánk. Mégis olyan bizonytalan vagyok - jegyezte meg hosszú órákkalkésőbb Sacrio.- Csak nyugalom! - intette a férfit a Titkok Úrnője. - Amíg nem történt semmi, felesleges előreaggódnunk!- Akkor itt az ideje, hogy hozzá kezdjünk! - állt meg dermedten Zald.- Mi a baj? - kérdezte Ameriel, mint akit kígyó mart.- Látod a fényt? - mutatott egyenesen tovább a hegyi vezető. - Szemlátomást véget ér az alagút.- No és?- Még legalább félnapnyi út az üregrendszer vége - vett mély levegőt Zald.- Nem lehet, hogy tévedsz? - reménykedett a hozzájuk csapódó Terda.- Tucatszor jártam már végig az utat - rázta a fejét a hegyi ember. - Egész karavánokat vezettemkeresztül oda és vissza. Még a távolság felét sem értük el.

- Visszafordulunk? - fordult az Úrnő felé a gorviki.- Ugyan már, hiszen még azt sem tudjuk, mi van ott!- Megegyeztünk! Nem sodorhatsz veszélybe mindenkit! - nézett az amazon szemébe Terda.- Nyugalom! Senki sem akar, meghalni! Csak nézzük meg, hogy mi van ott elől. Ha úgy találjuk,hogy túl veszélyes, azonnal elmegyünk innen - váltott hangnemet Ameriel.

_ Zald szerint az egész hegy megváltozott, nekem ez épp elég veszélyesnek tűnik! - sziszegte agorviki, de nem tett több megjegyzést.Az emrelin intett a többieknek, aztán az öszvéreket hátrahagyva elindult a természetes fény felé.- Hol ér véget a járat? - kérdezte néhány lépéssel később Sacrio a vezetőt.- Fenn a jeges bércek közt. Onnan még egy napos út az erőd - felelte Zald suttogva.- Akkor gondban vagyunk - fújt dühösen a gorviki.- Miért mit látsz? - kérdezte Arossa, és nekilátott, hogy felajzza az íját.- Látni semmit - rázta meg a fejét Sacrio —, de a szél egy tavaszi erdő szagát hozza felénk.- Tudtam, hogy nem szabadott volna hinnem annak a vén banyának! — köpött a barlang kövére Zald.

103



- Mit jósolt? - tapintott a lényegre Vinidis.- Azt, hogy Kyel áldása van rajtam, és nem érhet baj a hegyek között! Ha még egyszer összefutok vele, nem szalasztóm el kitekerni a nyakát!- Pedig, ha netán lesz alkalmad megszorongatni a torkát, mégiscsak igaza volt a boszorkának!-mosolyodott el gúnyosan Arossa, és megfeszítette az üres íjat, hogy ellenőrizze munkája eredményét.Az Úrnő intett Sacriónak, mire a férfi előre indult. Néhány lépésnyire lemaradva tőle a fiatal amazonhaladt. Ezúttal vesszőt is helyezett az idegre.- Akár egy vadmacska! - jegyezte meg csendesen a többiektől lemaradt Terda Vinidisre kacsintva.- Állandó izgalom lehet egy ilyen nővel élni! -biccentett egyetértően a toroni, és élvezettel figyelte,ahogy Arossa a gorviki után lopakodik.- Elvégre emrelin. Az Úrnő, a régi szép időkben, gondolkodás nélkül átvágta bárki férfiember torkát,ha sértve érezte magát. Jónéhány magabiztos fickót láttam vérben fagyva feküdni, aki félreértetteAmeriel szándékát - vonta fel a szemöldökét a gorviki.- Jól ismered? - nézett a távolodók után a boszorkányvadász.- Elég jól, hogy tudjam, egy pillanatig sem szabad megbíznunk benne! Úgy játszik a körülötteélőkkel, mintha nem is lenne lelke.- Akkor hát mit keresel itt?

- Elintézni való ügyem akadt a Városok Városában, és ő kedvező ajánlatott tett - vont vállat a férfi. -Jobbnak láttam rajta tartani a szemem.- Indulhatunk! - fordult feléjük Ameriel, és a kijáratnál álló Sacrio felé mutatott.Havas szirtek, égbe nyúló ormok és jégperemekkel csipkézett gleccserszakadékok helyett fákkal és

bokrokkal borított lankás domboldal tárult a szemük elé, amikor kiléptek a barlangból. Alattuk sűrűerdővel borított völgy húzódott, ameddig a szem ellátott. Mire a két férfi kiért, Sacrio és Arossa már nekilátott a vetkőzésnek. Vinidis és Terda nem sokkal később követte a példájukat.- Kyel szent nevére, még életemben nem jártam ezen a helyen! - dühöngött Zald, amikor a többiek után ő is felért a peremre.- Pedig valóságosnak tűnik - mondta Sacrio, miközben egy marék frissen tépett füvet szaglászott.

_ Még a Sheralban vagyunk? - nézett körül Ameriel, akit szemmel láthatólag kevéssé ráztak meg atörténtek.

Zald bizonytalanul próbált tájékozódási pontokat keresni a völgyet határoló ormok között.- Ha igen, akkor az északi peremvidéken járunk a hegység lábánál. Ott vannak olyan féloldalt elhajlóhegykúpok - mondta egy percnyi vizsgálódást követően.- Ha barlangot kellene keresned, merre tennéd? - nézett körbe a kiterjedt völgykatlanon a nő.- Azt hiszed, van valahol egy másik bejárat?- Legalábbis remélem. Ha ez egy térkapu, akkor lennie kell visszaútnak is.- Miért nem fordulunk vissza? - kérdezte Terda.- Mert ha ilyen egyszerű lenne a megoldás, akkor a kereskedők is visszajutottak volna.- Megkeresem a másik barlangot, ha ugyan létezik - vágott közbe Zald, és faképnél hagyta avitatkozókat. Néhány szívdobbanással később Terda utána indult.- Miből gondolod, hogy van másik bejárat? -lépett közelebb Vinidis az Úrnőhöz.- Fogalmam sincs róla, de inkább adok célt az egyetlen embernek, aki megmenthet minket, mint

hagyom, magába roskadni - vonta meg a vállát hanyagul az amazon.- Ennél több van a tarsolyodban, Ameriel. Túlságosan magabiztos voltál egész úton, és túl sokat tudtála hegyi legendáról - mosolyodott el gúnyosan Vinidis.- Ha mindent elmondtam volna, amit tudok, sosem lehettem volna azzá, akivé kinőttem magam -mosolyodott el ravaszul a Titkok Úrnője. - Nos, nem igaz, hogy soha senki sem tért vissza. Kétemberöltővel ezelőtt, egy Trobal nevezetű hergoli fejvadásznak sikerült a csoda. Amikor a barlangvéget ért előttük, a hegyek déli oldalára jutottak. Amundok és dzsennek vívták előttük véres csatáikat.- Már megbocsáss, de ennél nagyobb hazugságot életemben nem hallottam - kockáztatta meg Vinidis.- Az amund-dzsenn háborúk korszakokkal korábban lezárultak: még mértéktartó krónikások szerint islegalább hétezer éve, vagy ilyesmi.- Hagyod, hogy befejezzem? - csattant fel az emrelin élesen. Vinidis bólintott.- Képzelheted. A karaván tagjai is kis híján megbolondultak a látványtól. Valami időalagút vagy milehet itt, én nem értek az ilyesmihez. Doranban az ősi Cranta építőinek tulajdonítják ezeket a csúf meglepetéseket. Ami az idekeveredő fejvadászt illeti, társai sorra elhullottak, de a hergolit túlélésre

103



nevelték, és a képes volt a lehetetlenre. Evekig tartó bujkálás után szerencséje egy másik bejárat közelébe sodorta. Állítólag valahol a völgy túloldalán. Belépett a sziklaüregbe, és miután végigjárta, aSheral közepén találta magát, néhány napi járóföldre a vár romjaitól.- Hogyan szereztél tudomást minderről? A her-goliak nem épp a szószátyárságukról híresültek el. Egyefféle hihetetlen történettel pedig végképp nem dicsekszik senki, aki nem akarja nevetségessé tennimagát.- Nem rád tartozik, honnan tudom. A lényeg, hogy nincs más dolgunk, mint megkeresni a másik

bejáratot - szögezte le az Úrnő. - Semmi kedvem éveket tölteni ezen a helyen, vagy ebben az időben. _ zárta le a beszélgetést.- A gyorsabb megoldásról nem is beszélve -biccentett Vinidis, és kisétált a sziklaperemre.Vinidis még mindig hazugságnak gondolta a hergoli történetét a dzsennekről és amundokról, deóvakodott véleményének hangot adni. Forrón remélte, hogy a kék falú barlang nem valami átkozottalagút az időbe, az viszont tagadhatatlan, hogy az új kijárat nem oda vezetett, ahova kellett volna. Azistenekre, hiszen tavasz volt ideát, akárhol legyen is ez a hely!Odakint Zald már elmélyülten magyarázott a többieknek.- Ha létezik valahol az a bejárat, annak a völgyet körülvevő hegyek oldalában kell lennie. Azok amegsüllyedt, csupasz sziklaoldalak ott alkalmas helynek látszanak - mutatott a több mérföldnyi

távolságban lévő, széles repedések mentén meghasadt földcsuszamlások felé.- Mihamarabb induljunk el! Nem akarom, hogy az este itt érjen minket - jelentette ki az Úrnő.A feleslegessé vált ruhákat az öszvérekre rakták, fegyvert kötöttek az oldalukra, és Arossa után azÚrnő is felajzotta az íját. Amikor kész voltak, Zald elkezdte a leereszkedést a hegyoldalon.A kezdetben lankás talaj később meredekebbé változott. Mind nehezebben boldogultak azöszvérekkel, és néhány óra múltán kénytelenek voltak könnyíteni az állatok málháin, nehogy azok alábukat törjék. Az út során Sacrio kéretlen tanácsokkal látta el Zaldot, és a hegyi vezető legnagyobbdöbbenetére jóslatai rendre beigazolódtak. így amikor egy patakon áthaladva a gorviki veszélyt jelzetta csapatnak, az idős férfi volt az első, aki elrejtőzött az erdőben.Sacrio mozdulatlanul hallgatózott a vízben állva. Idővel magához intette a hegyi embert, csendesenmagyarázott neki, aztán átlábalt a csermelyen, és eltűnt a túloldali sűrűben. Zald visszahúzódott azerdőbe. Vinidis mellé lopózott.

- Hová lett?- Látott valamit lefelé, ahol azt az erős hullámot veti a víz - intett folyásirányba a férfi.- Mit mondott?- Idegen szagot érzett - csóválta meg a fejét hitetlenkedve Zald. - Még életemben nem láttam ilyenembert! Jobban kiismeri magát a hegyek között, mint én! Pedig a nyakamat rá, hogy még mindig aSheralban vagyunk.- Fura alak, nem vitás - értett egyet a toroni.- Akárcsak a cimborái, a többi garabonciás - legyintett féloldalas mosoly kíséretében a hegyi ember. -Hogy a világ kifordul a sarkából, és ti férfiemberek mit sem törődtök vele, még csak elfogadom. Dehogy a két fehérnép miért nem ejt egyetlen könnyet sem, azt már nehéz megértenem! Csak egyetlendologra tudok gondolni. Ti kalandozók valóban az istenek legkülönösebb teremtményei vagytok!- Megnézem, mi folyik elől - mondta csendesen a boszorkány vadász, és magára hagyta Zaldot.

Alig tehetett néhány lépést, amikor Sacrio tűnt elő a fák takarásából.- Egy csapat nehézvértes fegyveres állt meg inni a zubogóknál fertályórával ezelőtt. Lehettek vagynegyvenen, és a hozzájuk tartozó kíséret – mutatott a háta mögé a gorviki.

_ Kardlovagok? - kérdezte Vinidis. _ Aligha - rázta a fejét a gorviki. - Nyomát sem láttam lovaknak, és a katonák félvértet viseltek. Jólösszeszokott csapatként mozogtak. Őröket állítottak, amíg a többiek megtöltötték a kulacsokat. Anyomokból jól látszik, hogy volt velük néhány testőrökkel kísért mágiahasználó is.- Vagyis kis híján belefutottunk egy vajákosokkal megtámogatott páncélos csoportba a Sheral szélén?- kerekedtek el a toroni szemei.- Nem egyszerű reguláris katonák, az biztos. Kitűnő stratégiai érzékkel foglalták el a legjobbmegfigyelő helyeket.- Kik lehettek ezek? - lépett elő a fák közül Ameriel, háta mögött a többiekkel.- Az erioni herceg különleges csapata? - találgatott Terda. - Az ő pálcája alatt több veterán katona ésmágiahasználó dolgozik.

103



- Abasziszi falanxharcosok, néhány boszorkánymesterrel megerősítve - kacsintott Arossa a toronira.- Akár tűzvarázslókat kísérő ordani főnixek is lehetnek - legyintett Sacrio. - A felszerelésük kiválóvolt. Egyikük leült a laza földre. A páncélját finom kidolgozású vésetek borítják.- Mindegy, kik voltak. Ami fontos, hogy a környéken vannak, és mi mindent megteszünk, hogy netalálkozzunk velük! - szólt közbe az Úrnő.- Nem lesz könnyű, ők is a hegyoldal felé tartanak! - nézett félre Sacrio.Ameriel bosszúsan a fújt egyet.- Nézzük meg még egyszer a nyomokat, hátha találunk még valamit! - mondta végül, és a zubogó feléindult. A szeme villámokat szórt, ahogy elvonult Vinidis mellett.A nyomok Sacriót igazolták. Vinidis hiába keresett újabb jeleket, idővel be kellett látnia, hogy agorviki ebben is felülmúlja. A medvetermetű férfi végigvezette a boszorkányvadászt az őrhelyeken, ésa toroni a shuluri ezredek felderítő különítményeinek módszereire ismert az elhelyezkedésükben.- Mintha a boszorkányurak egyik csapata járt volna erre! - öntötte szavakba a megérzéseit.- Ilyen távol a Quiron-tengertől? - nézett rá Arossa.- Magam sem értem - csóválta meg a fejét Vinidis, és a Titkok Úrnőjét figyelte. Az emrelinlátványosan elgondolkodva vizsgálta az egyik vasalt csizma nyomát a földön.Csatakiáltás harsant a hegyoldalban. A kalandorok egy emberként rántottak fegyvert. Madarak

rebbentek a fák között, megriadt vadak törtek utat az aljnövényzetben. Az első üvöltést újabb követte,és a völgy falai megsokszorozva verték vissza az egyre erősödő rikoltásokat. Egy pillanatra robbanásdöreje nyomott el minden más hangot, majd fegyvercsattogás és emberi fájdalomkiáltások zaja keltéletre a távolban.- Mi a ménkő?! - kapta fel a fejét a hegyi ember, és megkésve a fejszéje után nyúlt. A többiek ez időtájt engedték le fegyvereiket.- Úgy egy mérfölddel előttünk vannak - mutatott a völgy lentebb fekvő részei felé Sacrio. - A vértesek megtalálták, amit kerestek. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nem mi voltunk azok. _ Kezdegyre kacifántosabb lenni ez az egész! -fintorodott el Ameriel.- Most kell megtalálnunk a barlangnyílást, amíg el vannak foglalva! - szólalt meg Terda.Arossa és Sacrio egyöntetűen az Úrnőre néznek.- Elboldogulsz az öszvérekkel? - szegezte a kérdést az idősebb amazon a hegyi embernek.

- Lassabb leszek nálatok, de menni fog - bólintott Zald.- Maradj a hegyoldalban, amilyen magasan csak tudsz, és mindenképp kerüld el a völgyet! Asziklarepedésnél találkozunk - fejezte be az emrelin, és a zsoldosok felé fordult. - Legyetek óvatosak!

Nem akarom, hogy észrevegyenek minket, de mindenképp meg kell nézzük, mi folyik odalent!-mondta, és Terda döbbent tekintetétől követve elindult a hangok irányába.Mindenképpen, persze - gondolta Vinidis -amikor azt sem tudjuk, hol vagyunk. Női logika.Külön ösvényeket használtak, hogy ne akadályozzák egymást. A csatárlánc közepét Sacrio adta,mellette az Úrnő és Arossa haladt, a szélekre Terda és Vinidis húzódott. Az előttük járó csapat nyomátkövették. Ahogy a csata hangjai mind közelebbről érkeztek, a toroni egyre vadabb vágyat érzett, hogyelőre siessen. Átvágott egy vízmosáson, térdig süllyedt a kicsiny patak jéghideg vizébe, majdfelkapaszkodott a túloldal szikláin. Leereszkedett az azt követő lankán, és a többiek elé került. Azösszecsapás alig százlépésnyire lehetett tőle. Tisztás akadt az útjába. Szíve szerint, tovább rohant

volna, de a gyermekkora óta belénevelt óvatosság megállásra kényszerítette. A bokrok közöttmeglapulva várta a többieket.A fakó, sárga köpenyt a levelek hálójában fedezte fel az irtás túlsó oldalán. A széles vállvasakat viselőharcos háttal állt a toroninak. Úgy tűnt, beszél valakihez. A boszorkányvadász megfordult, és jelzett asziklaormot kerülő többieknek, hogy álljanak meg. Miután mindenki lekushadt, Sacrio elindult Vinidisfelé. A boszorkány vadász az erdő szélén álló, nem mindennapi harcos felé bökött az ujjával.A katona időközben felhagyott korábbi elfoglaltságával, a tisztás felé fordult. A vértes közel két méter magas volt. Fejét sisak takarta, színezüst, vékony fonatokba rendezett haja utat talált a tarkójáig leérőfémlemezek alatt. Termete leginkább Sacrióéhoz volt hasonlatos, ám vállvasai még inkább kiemelték csontozatának robosztusságát. A férfi az emberi nem díszpéldánya volt. Arca szoborszerű szépségetsugárzott. Szabályos vonásai kreol aranybarnák voltak, szemei fakókékek.

Ez nem lehet ember! - érezte fejében az Úrnő gondolatait Vinidis.

103



A boszorkányvadász végignézett a katona vékony varkocsain, egyenes tartásán, fejformáján, nemesenmetszett arcélén. Manapság csak Shulur társadalmi elitjében lehetett találni ilyen pompástulajdonságokkal megáldott férfiakat.Sárga köpeny, nehéz vértezet, toroni módszerek, mágiahasználókkal megtámogatott acél! - citáltaszeliemny elven a boszorkány vadász. - Mintha valaki életre keltette volna a kyr légiók egyik

szakaszát! A barlang! Mégiscsak visszarángatott minket valamely idő előtti korba, hogy pusztulást hozzonránk!

Igazad lehet. Az ott egy igazi kyr harcos! Efféle másolatot csak Daumyr urai alkothatnának! De ha eza Boszorkányerőd egyik küldöttének kísérete lenne, már régen belefutottunk volna a fejvadászok hálójába.

A nyomok alapján inkább tűntek katonáknak, mint testőri kíséretnek.Miért döntöttél úgy, hogy nézzük meg őket! Egyszerűbb lett volna odébb állni.Magam sem értem. Olyan érzésem támadt, hogy ide kell jönnünk! - érződött ki a zavarodottság a nőgondolataiból.Talán a barlang befolyásolt, így akart megszabadulni tőlünk. Egész úton, erős késztetést éreztem,hogy belevessem magam a küzdelembe.

Annyira a sajátomnak tűnt az érzés! - döbbent meg Ameriel. Bárhogy is legyen, ideje tovább állnunk!Az Úrnő némán bólintott, és intett a többieknek, hogy húzódjanak vissza.- Kínosan ügyelnek az óvatosságra, hogy még a csata hevében is állítanak hátvédeket! - súgta Sacrio atoroninak.A boszorkány vadász visszafordult a tisztás felé. Már három, sárgaköpenyes katona jelent meg a rétszélén. Mellettük, jobbról és balról, egymástól jól elkülönülten, egy-egy incognót viselő alak várakozott.Három, egy és egy. Összesen öt. Jó számok. Legalábbis a toroni számmisztika szerint - villant Vinidisfejében a gondolat.Az egyik fegyvertelen alak a vértesek taréj sisakos vezetőjével beszélt, és feléjük mutatott.- Észrevették minket! Húzódjunk vissza a vízmosás védelmébe! - szólalt meg mellette Sacrio.

Vinidis nemet intett a fejével.- A fegyverforgatókkal szemben talán kitarthatnánk, de ha azok ketten tényleg az ősi kyrek varázshatalmának birtokosai, egy pillanat alatt lángoló katlanná változtatják a sziklák védelmét. Mégnem biztosak a dolgukban. Csak akkor van esélyünk, ha kihasználjuk a tétovaságukat.Mi történik ott elöl.7 — érkezett Ameriel üzenete a boszorkányvadászhoz.

A varázstudók megérezték a jelenlétünket. Most küldik a nyakunkra a hátvédet! Hogyan vehettek észre!Talán maga a barlang árulta el nekik, hogy itt vagyunk.

Nem hagyhatjuk, hogy megszorítsanak bennünket! Mindenáron el kell jutnunk az alagút folytatá- sához!Készítsétek az íjatokat! A csuhások nem érhetnek a közelünkbe! - fordult vissza Vinidis.- Ilho-mantari legyen kegyes hozzánk! - húzta elő a boszorkányvadász az alkarvédőjébe rejtett

dobótőreit.- Mi van, ha nem akarnak nekünk ártani? -fogta meg a vállát Sacrio, ahogy a toroni kivonta afegyvereit.- Gondolod? Úgy néznek ki? - intett fejével az ék alakzatban, karddal a kezükben közelgő légiósok felé Vinidis. A mögöttük álló incognós alakok egyikének kézfején kékes energia kisülések villóztak.A kvrek a tisztás feléig jutottak, amikor két fekete tollú nyílvessző vágódott ki a bokrok közül. Azegyik a jobboldali csuklyás torkába csapódott, a másik a baloldali hasába fúródott. Vinidis kirontott azirtásra, és tőrét a haldokló kámzsás felé hajította. Az egyik harcos kivált az alakzatból, és félreütötte a

pengét. A dobás jó húsz méterről érkezett, Vinidist mégis meglepte a mozduló vértes könnyedsége.Terda, Sacrio és Arossa kirontottak sűrűből, és megrohanták a páncélosokat.Újabb vessző süvített el a boszorkányvadász füle mellett, és véget vetett az életben maradt csuhásszenvedéseinek. A dobófegyvert félreütő vértes talán elé állhatott volna a lövedéknek, de amikor látta,hogy a másik kámzsás lehanyatlik, sorsára hagyta a vergődő alakot. Talán a számok törvénye kívántaígy, hiszen a négy rossz szám. A három kyrnek, a haldokló nélkül, több esélye volt a győzelemre.

103



Terda a mellette törtető Sacrioval ekkor érte el a vértesek vonalát. Vinidis látta, ahogy a hajszálnyitkéső Arossával együtt miként csapnak össze a légiósokkal. A három páncélos begyakorolt

precizitással széthúzódott, hogy kihasználhassák nagyobb fegyvereikből adódó előnyüket. Az elsőösszecsapásban a gorvikiak ramierái, és az emrelin hosszúkardja ártalmatlanul vásott el a kyrek vértezeten.A boszorkányvadász útjára küldte második dobótőrét, majd kardot vont, miután az acél lepattant a

baloldali légiós vállvasáról. Ameriel harmadik nyílvesszője is elzúgott már a füle mellett, mire Terdaoldalán csatlakozott a küzdelemhez.A kyr oldalt fordult, helyzetet váltott úgy, hogy egyik támadója se tudja oldalba támadni. A gorvikikihasználta az ütemtörést, és pengéjével apró sebet ejtett a vértes alkarján. Vinidis a pillanat töredékealatt rácsodálkozott a harcos gyönyörű, tiszta szemére, aztán a rúnapengével a páncél hasi rácsozatafelé döfött. A lagosst a légiós fém alkarvédője akasztotta meg a keskeny keresztvas alatt, míg azalattomban lesújtó pugosst az egy kézzel forgatott súlyos kard söpörte félre. Terda azonnal észrevettea toroni támadása után maradt rést, előrelendült... és egy szívdobbanással később vérző vállalhanyatlott a földre. A mellettük harcoló kyr készült a gorviki mozdulatára, és csontig hasította a férfihúsát. A baloldali vértes előre lépett, hogy végezzen a füvön fekvővel. Vinidis vágás-döféskombinációval állta útját, és hátrébb szorította.

A légiós nem hagyta veszni a lehetőséget, és dacára ingatag egyensúlyának, a boszorkányvadász felévágott. A toroni kettős keresztblokkba fogta a csípőmagasságban érkező nehéz pengéjét, és a föld felékényszeríttette. A páncélos karja megfeszült, ahogy ellenállt az erőnek, mire Vinidis engedett, belépetta felfelé emelkedő kardok alatt, és bal oldalról teljes erejéből megrúgta a kyr térdét. A csont-reccsenést fájdalmas ordítás követte, de a vértezet és az inak kitartottak. A boszorkányvadászkiengedte szorításából a másfélkezes kardot. A rövidebb fegyverrel a vértes nyaka felé vágott, ahosszabbal ugyanoda szúrt. A légiós fémmel védett alkarját tette a pugoss útjába, a lagosst kardjávaltolta félre, és ép lábán megtámaszkodva nekirontott kisebb testű toroninak.Vinidis vadul hátrált, majd a kipördült jobbra, az egyetlen lehetséges irányba. A légiósok remekültették a dolgukat. Háta mögött máris felszisszent az Arossával küzdő kyr fegyvere. Oldalt vetettemagát, hogy kikerülje a támadást, majd mielőtt még a két páncélos közé szorult amazontlemészárolták volna a kyrek, rövidebb fegyverét eredeti ellenfele combja felé hajította. A harcos

lelassult, hogy félreüsse a pugosst, elegendő időt hagyva az emrelinek, hogy ellépjen az útjából. Asebesült kyr a térdeplő toroni után lépett, felé vágott, ám sérült lába miatt a mozdulat rövid volt.Vinidis félregördült, és talpra állt.Tharr szemfogára, talán saját őseim egyike küld mindjárt pokolra!Elhajolt a mesteri íven felé közelítő kard útjából, majd a rúnafegyverrel félrecsúsztatta a következőcsapást. A másfélkezes penge szikrázva változtatott irányt. A boszorkányvadász felnyögött a karjáranehezedő nyomás alatt. Mielőtt a nehéz fegyver ismét útjára indulhatott volna, kardjával a vértes sérültlába felé vágott. A légiós hátralépett, a lagoss elcsúszott a páncéllemezeken. A kyr meglendítette afegyverét, tovább lökte a toroni pengéjét, és közelebb lépett ellenfeléhez. A boszorkányvadász későnérezte meg, hogy már nem lesz ideje visszahúzni a kardot. Öklével az utolsó pillanatban még arconsújtotta a páncélos alakot, de az baljával torkon ragadta, és ellenállhatatlan erővel emelte felfelé.Vinidis teste megfeszült, megpróbált gáncsot vetni a kyr bajnoknak, de markolatgomb csattant a

halántékán és a világ szürkébe mosódott körülötte. Vakon előrekaszált a lagossal, de a vágásmegpattant a széles vállvason. Ujabb ütés érte a fején, a keresztvas ezúttal az arccsontján találta.Elöntötte a vér a száját. Felrántotta a lábait, és mindkét talpát nekifeszítette a páncélos mellkasának. Atorkát szorító marok engedett. A hátára zuhant. Félregördült, de a kard a bal karjába mart. Kirúgott alégiós irányába, és örömmel nyugtázta a felharsanó fájdalomüvöltést. Hátragurult, felállt, és mielőttfelnézett volna, csípőmagasságban maga elé vágott.A csapás ártalmatlanul szelte a levegőt. A vértes háromlépésnyire imbolygott tőle. Összeszorítottfogakkal fogta két keze közé kifordult térdét. A boszorkányvadász tőrt vetett felé. A penge lepattant akyr alkarvédőjéről, ám ugyan abban a pillanatban nyílvessző szisszent, és állapodott meg a légióstorkában.

Épp ideje volt, Ameriel!A légiós ráfogott a nyakából kiálló szárra. A toroni nem várta meg, hogy mihez kezd vele. Közelebblépett a haldoklóhoz, és lesújtott. A rúnapenge nyomán szilánkokká hasadt mogyorófadarabok csapódtak Vinidis vértjének.

103



Felpillantott. Győzelme ellenére rosszul álltak. Kezdeti túlerejük mostanára semmivé lett. Noha akyrek csak ketten maradtak, Terda vállsebe lehetetlenné tette a további harcot, és Arossa arca vérbenúszott. Vinidisnek úgy tűnt, az amazon már csak megérzéseit követve hátrál a csapások elől. Sacriomellén hosszában széthasadt az ing, alatta sodronying szemei csillantak fel. A vért a gorviki életétmentette meg, de a vágás így is elérte a combját, és könnyebb sebet ejtett.A boszorkányvadász Arossa helyzetét ítélte veszélyesebbnek. Felkapta a földre hullott pugosst,és az amazon segítségére sietett. A lány mind nehezebben állta a sarat. Végérvényesen védekezésbeszorult, és látszattámadásai mindössze arra voltak hivatva, hogy a légiós ne sodorhassa el testierejével.Vinidis elnyújtott ívű, kettős szélmalomvágással rontott a kyrre. A múlt bajnoka elhátrált előle, ésezzel időt nyert az emrelinnek. Arossa összeszedte magát, kitörölte a vért a szeméből, és ismételtentámadásba lendült. Nyílvessző csattant a légiós mellvértjén, Vinidis félrekapta fejét az iránytváltoztatott lövedék elől, és mindkét kardjával a katona gyomra felé szúrt. A vértes kifordult a toroni

pengék elől, ám az amazon fegyvere végigvágott a nyakán. A sérülés nem volt mély. A gyorsanocsúdó kyr Arossa felé sújtott. Az amazon hátravetette magát, esetlenül maga elé kapta kardját, de ahosszú penge félresöpörte a vékonyabb acélt, és elérte a mellkasát. A vágás keresztiránybanfelhasította a nő testét. A vékony, izmos lány rongybabaként zuhant a földre.

Vinidis ismét előre szúrt a rúnakarddal, és a fémhegy végre utat talált a rákozott vértezet rései között.Elengedte a pugosst, és a lagosst két kézre fogva, gyomortájon bepréselte a vasat a kyr testébe. Alégiós megremegett, de még maradt benne elég erő, hogy eltaszítsa magától a toronit. A vértes elszántviccsorral az arcán, ráfogott a hasából kiálló fegyver markolatára, aztán összerázkódott, és a földrezuhant.A boszorkányvadász kirántotta kardját a halottból. Sarkon fordult, hogy Sacrio segítségére kelljen.Igyekezete feleslegesnek bizonyult. A nagydarabgorviki ellenfele mellkasán térdelt, és puszta kézzel csépelte a sisaknélküli fejet. A kyr torka feltépvetátongott, a siedon kezei és szája vöröslöttek a friss vértől.- Vége van! - lépett közelebb az őrjöngő gorvikihoz Vinidis, de ügyelt rá, hogy kardtávolságbamaradjon.Sacrio tovább tépte, szaggatta a halottat.

- Warna! - csattant fel az erdő felől az Úrnő hangja. A gorviki összerezzent, mintha korbácsütés értevolna.- Megvágott! - kiáltott fel panaszosan Sacrio. Szemében egy megvert kutya sértődöttsége ült.Amikor felállt a felismerhetetlenségig összeroncsolt fejű légiós testéről, a szájából még mindigcsöpögött a vér.- Induljunk, amíg tehetjük! - sürgette őket Ameriel.- Velük mi lesz? - sandított vérszomjasán a földön fekvő társaik felé a gorviki.Az Úrnő a mozdulatlan testőrnőre, és a vállsebét szorongató Terdára nézett. Vinidis ujjai megfeszültek a lagoss markolatán.- Feltesszük őket az öszvérekre! - nézett a háta mögé az amazon, amerre az állatokkal bajlódó Zaldotsejtette.- Semmi kétség, ezek itt kyr légiósok! - mutatott a lába elé Vinidis. - Nincs ember Yneven, aki képes

lenne ilyen hűséggel utánozni őket. Vagy egy illúzióba vagyunk bezárva, vagy átléptünk egyidőkapun, és az Ötödkorban jöttünk ki belőle.- Mit gondolsz, mit kellene tennünk? - nyúlt meg az emrelin arca.- Még egy összecsapást nem élünk túl - szorította össze a bal karján lévő vágást a toroni. - Azegyetlen esélyünk, ha időben megtaláljuk az ebben a valóságban formát öltött bejáratot.- Vegyétek fel őket! Minél hamarabb utol kell érnünk Zaldot - indult el Ameriel az erdő széle felé.Sacrio Terdát, Vinidis Arossát vette a vállára. A toroni alig titkolt boldogsággal vette észre, hogy alány, a súlyos seb ellenére, még életben van. A fákon túli harci zaj egyre távolodott tőlük. Erejüketmegfeszítve haladtak felfelé a fák között. Biztonságukra most a Titkok Úrnője ügyelt. Fertályóramúltán feltűnt előttük a hegyi ember alakja. Az eszméletlen Arossát felkötözték az egyik öszvér hátára, Terda képes volt megtartani magát a nyeregben.- Vegyétek magatokhoz a legfontosabb holmikat az állatokról! Ha rajtunk ütnek, nem akarok mindentelveszíteni - mondta Ameriel, aztán Sacriohoz fordult. - Azt akarom, hogy találd meg azt az átkos

bejáratot!

103



A két eszméletlen testet villámgyorsan felpakolták a málhás állatokra. Indulásuk után a boszorkányvadász az utóvéd szerepét vállalta magára. Bement a barlangba, tett néhány lépést odabent,aztán megállt, és visszanézett.A fák lombkoronái egy ütemre mozdultak a tavaszi szellőben. A csatazaj elültével a környék madarairákezdtek megszokott énekükre. Minden annyira szívfájdítóan idilli volt, hogy a toroni azonnalmegérezte, mennyire nem valóságos. Vinidis még mindig hallani vélte a halottak kiáltásait, bőrén ottérezte a kiontott vér melegét. Az elszálló lelkek sikolyai a fülében csengtek.Sárkány éneke. Ennyit a falusi legendákról.Erőt vett magán, tovább indult, de nem tudott szabadulni á gondolattól, hogy a crantaiak halálának köze van ahhoz, hogy ők a Sheralba jöttek.Csak reménykedett, hogy ezúttal a megfelelő helyen és időben bukkannak ki a kék falú járatból.

A vár megrendíthetetlen hegyoromként tornyosult föléjük. Monumentális falai, robosztus, erőt sugárzó bástyái akkor is megtörték volna az ostromló seregek elszántságát, ha értő kezek nem a Sheral belsejének egyik legmagasabb ormára építik. Az erőd elérhetetlen magasból nézett le az érkezők kiscsoportjára. A megmászhatatlan sziklák oldalára szélfútta hó tapadt. A felújítást végző dwoonmesteremberek keze nyoma jól felismerhető volt a falakon. Út nem vezetett az erősségbe, ellenben

hatalmas állvány lógott a szédítő mélység fölé. A szerkezeten átfutó kötél végén kosarat himbált afagyos szél.- Nincs sereg, amely bevehetne ezt az erődöt! -állt meg Terda, két lépés között a derékig érő hóban. -Katapult képtelen eljutni idáig, létra félútig sem ér fel. Ostrommérnök itt nem képes győzelemresegíteni vezére seregét.- Azt sem értem, minek építettek ide erődöt a kyrek! - állt meg a Titkok Úrnője is. Hatalmas

bundájában, az arcát védő szőrmével, kisebb termetű medvére hasonlított. - Nincs itt semmi, amitmeg lehetne védeni. A kőszörnyeteg építései és fenntartási költségeiről nem is beszélve.- Ennek ellenére nem egyszer cserélt gazdát az elmúlt évezredek alatt - pihent meg az élen haladóZald. A hó törésébe belefáradt hegyivezető intett az Arossa öszvérét vezető Sacriónak, hogy vegye át ahelyét.- Volt sereg, ami megostromolta ezt a várat? -kérdezte hitetlenkedve Vinidis, szőrmecsuklyája

védelmében.- A legendák szerint a védők többször önként elhagyták - rázta meg a fejét a hegyi ember.- Nem csodálom. A remek kilátás ellenére, nem szívesen töltenem itt a telet tüzelő nélkül - nézett fel amagasba a toroni.- Elsőként akkor hagyták magára, amikor a Rettenet Asszonya földre szállt Yneven. Az akkorivárkapitány hosszú elszigeteltség után felhagyott a vár védelmével, és teljes háza népével visszatért ahithű tartományokba. Míg őrizte az erősséget, senki sem fogott az ostromba, noha a várnagyrendszeresen zaklatta hegyek lábainál lévő orkokat. A szörnyetegek idővel elvágták tőle azutánpótlást, és kiéheztették őket.- Megtalálták az erőd gyenge pontját - vont vállat Sacrio, és törni kezdte a havat a többiek előtt.- A dwoonok mikor jöttek ide? - kérdezte Vinidis, amikor a vezető mellé ért.- Kölyök voltam még, amikor elkezdték újjáépíteni a falakat, és legalább húsz éve már, hogy a

lovagok a családjukkal együtt beköltöztek.- Rettentő munka lehetett újból felhúzni azokat a falakat! - csóválta a fejét a boszorkányvadász.- Abban az időben minden ember itt dolgozott a faluból - bólogatott Zald. - Az apám karavánokatvezetett ide, én akkoriban kezdtem el járni a hegyeket. Rengeteg idegen volt itt - mutatott körbe a férfiaz orom lábánál fekvő fennsíkon. - A varázstudók megolvasztották a havat a környéken. Egy egészfalut építettek annak a tengernyi munkásnak. Emelők helyett mágia emelte a csúcsig a gerendákat, ésvolt itt egy vörös átjáró, aminek a másik fele a vár közepébe nyílt.- Nem is tudtam, hogy a dwoonok jeleskednek a térmágiában - szólt közbe a Titkok Úrnője.- Az ő szakrális varázslataikra egyáltalán nem jellemző a profán alkalmazás. Inkább hiszem, hogyerioni, vagy még inkább dorani bérmágusok keze lehetett a dologban - értett egyet Vinidis.- Vajon mi végre volt ez az iszonyatos pazarlás?- Azt hittem, tájékozottabb vagy nálam.- Sajnálom, hogy csalódást kellett okoznom. A Titkok állítólagos Úrnőjeként magam is inkább leltemvolna örömöm abban, ha tudom a választ - felelt gunyorosan Ameriel.

103



Fertályóra hótaposás után elérték a szikla oldalát.- Ha be akarnak engedni minket, nemsokára megérkezik a kosár. Ha nem, dél körül visszafordulunk Imonba, és estére elérjük a tegnapi szálláshelyet - topogta le maga körül a havat Zald.Vinidisben felhorgadt az ellenérzés a hegyi ember szavait hallva, aztán felnézett a majdhogynemfüggőleges sziklákra, és belátta, hogy igaza van.- Remélem, nem tagadják meg tőlünk a tüzük melegét! - mondta, és a hegyi ember példáját követveletaposta maga körül a havat.- Szóval szerinted nem lehetne feljutni? - kérdezte Sacrio a fal felé intve.- Az első harminc láb után annyira elgémberednének az ujjaim, hogy már azt sem érezném, halevágnák őket - rázta meg a fejét a toroni.- Ha te nem is, én lehet, hogy nekivágok! - nevetett fel kihívóan a gorviki.Éles nyikkanás hallatszott fentről. Fejük felett megjelent az állvány vége, a kilendülő kosárral együtt.- Nem lesz elég mindnyájunknak - jegyezte meg aggodalmasan az Úrnő.- Az öszvérekkel együtt semmiképp sem férünk el benne. Valakinek itt kell maradnia vigyázni azállatokra! - értett egyet Zald.- A sebesültek maradnak, amúgy is csak akadályoznának minket - döntött Ameriel egy pillanatleforgása alatt. - Téged ismernek odafent, szükségünk lehet rád, hogy elnyerjük a bizalmukat. Ti pedig

készüljetek! Azért, mert odafönt hideg van, még lehet, hogy forró fogadtatásban részesítenek bennünket.Sacrio Vinidisre nézett, aztán hozzálátott, hogy kihámozza magát a bundák mélyéről. A toroni egyideig hideglelősen figyelte a másikat, aztán ő is nekifogott a vetkőzésnek.- Ha délutánig nem jelzek, hogy jöhettek, fogjátok az állatokat, és menjetek vissza Erionba! -utasítottaa sápadt Arossát az Úrnő. - Mond meg Medosnak, hogy meghaltam, és mindent tegyen a megbeszéltek szerint!- Igen asszonyom! - súgta az amazon. Ameriel elégedetten bólintott, és hozzákezdett, hogy meg

bontsa magán a ruházatát.Az érkező kosarat a szél két-három alkalommal is hangosan nekilökte a meredek sziklafalnak. Mindenütközés után hó szakadt le a meredélyről, és hullott a lent várakozók nyakába. A társaság morgolódvahúzta össze magát, és ahogy a készség megérkezett, a négy épkézláb kalandor azonnal beszállt. Zald

jelzett a fentieknek, mire az alkar vastagságú kötelek megfeszültek.- Örülök, hogy mégsem kellett másznom! - jegyezte meg Sacrio, egy perccel később, miután a kosár nekicsapódott a sziklafalnak, és a bent lévők alig tudtak talpon maradni.Vinidis szóra sem méltatta a meghunyászkodott gorvikit. A bádogkészség pereme felett a közelihegyek hóval borított ormain kalandozott a tekintete. Három nappal korábban érték el a kékesenderengő barlang végét. Még élesen emlékezett a pillanatra, amikor a kijáratban állva feszültenfürkészték Zald arcát. Szerencsére a hegy nem állította újabb próba elé őket, és a vezető ellágyulóvonásait látva, bennük is feloldódott a gyomrukat markoló görcs.A szűz porhóban való egész napos gázolás, és a dermesztően hideg éjszakák ellenére az öszvérekenfekvő sebesültek állapota, ha lassan is, de javult. Az estéket felhalmozott hófalaktól védve, szőrmékbeés pokrócokba csavarva töltötték. Az állatokat a fekvőhelyük köré állították, a készletek közöttmagukkal hozott fából aprócska tüzet raktak. Arossa tegnap este nyitotta ki először a szemét, és

Vinidisnek nagyot dobbant a szíve, amikor végre a fáradtan mosolygó, sötét szempárba nézhetett.- Nem éppen Erigow belső városa - törte meg a csendet Ameriel, a lassan velük egy szintbe érő erődötfigyelve.- Ahogy elnézem, az újjáépítés a dwoon eszmerendszert követte - biccentett Vinidis. - Több bástyát islényegesen átalakítottak. Azok a tornyok ott - mutatott az emelőállványt közrefogó két tömzsiépítményre. - valaha magasabbak voltak, és kevésbé szélesek. A kyrek sosem alkalmaztak volna ilyenotromba védműveket. A Dwyll Unióban bőven volt rá időm, hogy megismerjem a dwoonok céltudatossággal párosuló konokságát. A szépséget könnyű szívvel rendelik alá a hasznosságnak.- A lovagok vezetője, da Nerda lovag veszedelmes, makacs férfiú. Nem sajnálta sem a költségeket,sem a fáradtságot, amikor erősséget emelt! -értett egyet Zald.- Eljött az idő, hogy a szemébe nézzünk ennek a veszedelmes embernek! - mosolyodott el az Úrnő,amikor elérték a fal magasságát.A köteleknél serénykedő szolgák rögzítették a kosarat, és a vár belseje felé húzták az emelőt. A védműfelett átlibbenve Vinidis megfigyelte a tíz láb magas, hat láb széles falon posztoló, prémes köpenybe

103



öltözött vérteseket. A jégvilág közepén idegenül hatott a katonák átalvetőjén díszelgő napis-ten-szimbólum.A kosár a központi udvar oldalában, az öregtorony mellett ereszkedett le a földre. A váron belülnyomát sem látták az erődöt kívülről borító hónak. Az épületek, a lépcsők tisztán ragyogtak, a télirefelhalmozott tüzelő rendezett halomban állt az istállótól nem messze.Az érkezésükre küldött fogadóbizottság tizenkét emberből állt. Vinidis ízlésének túl sok volt benne anehézvértes, kétkezes kardokkal felszerelt fegyveres.

_ Da Nerda lovag már vár benneteket! Parancsára elé kell, hogy kísérjelek! - hajtotta meg előttük afejét a csatlósok vezetője.- Két sebesült társunk és a málhás állataink odalent várnak bennünket. Hálásak lennénk, ha ők ismihamarabb urad vendégszeretetét élvezhetnék!- próbált lassítani az iramon az Úrnő.- Nem várhatunk! - zárkózott el szilárdan a katona. - A parancsom egyértelmű. Ha köztetek van akáosz bajnoka, késlekedés nélkül uram elé kell vinnem titeket. Jobb szeretném, ha szépszerévelkövetnétek, de ha másként nem történhet, megvan hozzá az erőm, hogy kényszerítselek - mutatott afalon és az öregtorony lő réseiben álló számszeríjászok felé.- Nem hagysz más választást - nyugodott bele az elkerülhetetlenbe az amazon.

- Kövessetek! - fordított hátat a parancsnok. A katonák körbevették őket.- Már húsz éve kísérek karavánokat a várba, de még soha sem láttam a lovagot! - mormolta fogaiközött a hegyi ember. - Azt beszélik, nem mozdul ki az öregtoronyból, és hite szerint még mindig aDwyll Unióban él.- Vajon melyikünk lehet a káosz bajnoka? -fordult hátra Sacrio az őrség gyűrűjében.- Ennyi vértestől körülvéve remélem, hogy te!- vonta fel a szemöldökét a Titkok Úrnője.A páncélosok felvezették őket az öregtorony második szintjére vezető falépcsőn. A parancsnok megállt a másfél ember magas, acéllal megerősített kapu előtt, és a kalandorok felé fordult.- Da Nerda lovag parancsára innen egyedül kísérlek tovább titeket - mondta, mielőtt belépett az ajtón.A bejárat mögött nyolc lépés hosszú, keskeny folyosó várt rájuk, amely egy hatalmas lovagterembenyílt. A simára csiszolt kövekkel kirakott padlón hosszú faasztalok álltak, mellettük masszív padok,

amelyeken akár ötven ember is elfért volna egyszerre. A falakat páncélok, lovagrendek címeres pajzsai és a napisten lángsugaras jelképei díszítették. A terem végében Ranil áldozóoltára állt, előtte ahelyiséget uraló, padlattal megemelt főasztal. Mögötte három félig felpáncélozott alak ült egy-egytrónszékben. A nemesek körül csatlósok sürgölődtek, mialatt a lovagok sötét színű bort kortyoltak kupáikból. A szolgák gyakorlott mozdulatokkal csatolták fel uraik vértjének hiányzó darabjait.A szoborszerű vonásokkal megáldott három alak ügyet sem vetett a belépőkre. A fogadásukrakiküldött katonák parancsnoka megállt a folyosó végén, és várakozásra intette a kalandorokat.- Furcsa - jegyezte meg Vinidis a mellette álló Úrnőnek. - Az Unióban sehol sem láttam olyanlovagtermet, ahol a falakat különböző hitközösségek címerei díszítették. A vallási csoportok folyamatos harcban állnak egymással. A fegyveres összetűzés ugyan nem gyakori, de a hatalmivillongások mindennaposak.- No és? - értetlenkedett az emrelin.

- Az ott - mutatott Vinidis a terem főhelyén függő mentazöld zászlón fénylő karddal a karmai közöttszárnyaló ragadozó madárra. - a Sasok lovagjainak címere, míg a mellette lévő - mozdította kissé balraaz ujját, egy napkorongot és ezüstsárkányt mintázó címerpajzs felé. - a Szent Tűz rendé. A harmadikat

pontosan nem ismerem - bökött a kettős napot szimbolizáló jel irányába -, de amikor pavalonbanláttam egyet, senki sem akarta elmondani, kihez tartozik. Gondolom, valami megvetett hitközösség

jelképe.- Miért fontos ez? - fordult a toroni felé Ameriel.- Bárkik is legyenek ezek a lovagok, félretették az ősi viszályt, amikor eljöttek erre az istenektőlelhagyatott vidékre. A váron belül mégis minden feltétlen hagyománytiszteletet tükröz. Nyakam rá,hogy az asztalon álló kupákban davaloni fekete bor van. Kérlelhetetlen fanatizmus kell hozzá, hogyhúszévnyi bezártság után a három főrend hazai italt kortyolgathasson reggelente, egy fél világnyira aszülőhazától - magyarázta Vinidis. - A dwoonok rendkívül makacs népség. Ezek hárman mégisfélretették a szüleiktől örökölt viszályt, és összefogtak egy eszelős áldozatot követelő cél érdekében.Ilyet csak abban az esetben tesznek a napimádók, ha külső ellenséggel találják szembe magukat.

103



- Külső ellenség? A Sheralban, mindentől elzárva? - fintorgott Ameriel.Vinidisnek az időalagútban tapasztaltak után megvolt a véleménye az elzártságról, de óvakodott ennek hangot adni.Az asztal főhelyén ülő lovag, ezt a pillanatot választotta, hogy intsen a szakaszparancsnoknak. A tisztmegindult a terem vége felé, a zsoldosok szó nélkül követték. Átvágtak az asztalok között, és néhánylépésnyire az iszogató uraktól megálltak.- Megjöttél hát! - emelte feléjük kupáját a főhelyen ülő, negyvenes évei derekán járó, egykoronmézhajú, mostanára lassan őszülő lovag. Tekintete eltéveszthetetlenül Vinidis szemét kereste. - Seregnélkül érkeztél, ez józan belátásra vall. Örülök, hogy így döntöttél, és szemtől szembe vállalod aharcot! Voltak köztünk olyanok, akik nem reménykedtek az egyenességedben - húzódott elégedettmosolyra a szikár arc, ahogy a balján ülő lovagra nézett.- Nem értelek, lovag - nézet a várúrra a boszorkányvadász.A vállas dwoon csodálkozva figyelte a vele szemben álló, hófehér hajú harcost. Ahogy előre dőlt,szőke, tömött bajszáról borcseppek hullottak az asztal lapjára.- Azt hittem, az érmékért jöttél - vonta fel a szemöldökét.- Igen, azokért - bólintott rá Vinidis.- Remélem, nem gondoltad, hogy küzdelem nélkül átadom őket! - intette arrébb csatlósait a lovag.

- Bíztam benne, hogy megalkudhatunk az árukra.- Az ár vérben mérendő - nyugodott meg a várúr, és intett a szolgáknak, hogy folytassák a munkát. -Az Északi Szövetség kérésére minket, hármunkat ért a megtiszteltetés, hogy házunk má-sodszülöttjeiként őrizzük az örökfémet. A becsület nem engedi, hogy ennél kevesebbel beérjük.- Senkinek sem kell meghalnia, nagyúr! Alázattal kérlek, fogadd el könyörgésünket, és engedd, hogyaranyban váltsuk meg az érméket! - szólt közbe Ameriel.- Egy elzártságban leélt élet árát akarod pénzzel megfizetni, senkiházi asszony? - csattant fel da

Nerda. - Húsz éve nem hagytam el a vár környékét. Vártam a hóhajú férfit, aki a jóslat szerint eljön,hogy összemérje velem a kardját. Egyedül Ranil lehet a megmondhatója, hogy mióta epekedtem ezérta pillanatért! Ma így vagy úgy, de véget ér a fogság!- nézett a boszorkányvadász szemébe a dwoon.- Nem azért jöttem, hogy erővel vegyem el, ami a tiéd! Pénzért cserébe kérem az érméket, nem

kívánom a halálodat! - rázta a fejét Vinidis.- Amikor ma reggel jelentették, hogy alig néhány társad kíséretében a kapuban állsz, már sejtettem,hogy keveset tudsz róla, miért vagy itt - higgadt le a lovag. - A várból élve csak az érmékkel együtttávozhatsz. Ha nem állsz ki velem, nemtelen halálban lesz részed, s azoknak is, akik veled tartottak.Hóhér kezére adlak mindannyiótokat.A boszorkányvadász tanácsot várva nézett a mellette állókra.- Kapja meg a leckét a dwoon, ha annyira akarja!- mondta flegmán a Titkok Úrnője.- Annál biztosan jobb megoldás, minthogy önként hajtjuk fejünket a bakó bárdja alá - adta a toroni aláa lovat Sacrio. - Harc nélkül úgysem adom meg magamat, és néhányat biztosan magammal viszek akatonák közül. Akkor már százszor inkább az haljon meg, akinek kedve van hozzá!- Ha mindenáron ragaszkodsz a küzdelemhez, én készen állok - dobta köpenyét az egyik padra

Vinidis, miközben da Nerda felé fordult.- Örülök, hogy így döntöttél! Nem szívesen engedtelek volna oda Driegde kutyáinak! - állt feltrónusáról a lovag. - A nevem Sakrak da Nerda! Társaim a száműzetésben, Nordien Vagrass ésLuppoen Dall - hajtottak sorban fejet az emelvényen lévők.- Vinidis-Re L'Hass - biccentett a boszorkányvadász.- Előbb én küzdök meg veled. Ha elbukom, sorban utánam a társaim. Egy-egy érmét bíztak mindegyikünkre, de csak együtt válunk meg tőlük. Nem utasíthatod el egyikünk kihívását sem. Rajtadáll, hogy mennyit pihensz a küzdelmek között. Minden párbaj dwoon szabályok szerint zajlik éséletre-halálra szól. Egyikünk sem ad kegyelmet, és elvárjuk, hogy te se hagyd szégyenben a legyőzöt-tet! Kivételt csak Dall lovag képez, akinek nem kedvezett a sorshúzás. Ő utoljára küzd meg veled. Haalulmarad, átadja neked az örökfémet. Persze reményeink szerint erre sosem kerül sor! - vigyorodott elszélesen a lovag, és intett a csatlósoknak, hogy tisztítsák meg a terem közepét.

103



- Készen állok, noha még mindig hajlanék a békés megoldásra - rázta le a vért a kardjáról Vinidis.- Nem áll módomban eltérni Sakrak da Nerda lovag szavaitól - lépett le az emelvényről Vagrass.A várakozó szolgák felcsatolták a dwoon baljára a falról leemelt sárkánycímeres pajzsot, míg egyikük csatabárdot nyújtott a kezébe. Amint elkészültek nemes lehajtotta sisakrostélyát és a küzdőtérre lépett.Vinidis, amint leengedte üdvözlésre emelt kardját, a pajzsot elkerülve kombinált kettős támadástindított a dwoon torka és fegyvertartó keze felé. A lagoss elakadt a csatabárd acélfejében, de anyomában érkező pugoss rést talált a páncélos védelmén, és a vért lemezei között becsúszva könnyűsebet ejtett a lovag felkarján. Da Vagrass némán tűrte a fájdalmat, és pajzsa erőteljes taszításával

próbált szabadulni a túlságosan közel került boszorkányvadásztól.Vinidis félrehúzódott, és a lagossal sakkban tartva a dwoon fegyverét, elsiklott ellenfelefegyverforgató oldalán. A lovag utána mozdult, de mielőtt még szembekerülhetett volna a toronival, azfél pengéig döfte pugossát a férfi térdébe. A vértes felüvöltött, és bárdját a háta mögé lendítette.A boszorkányvadász számított a kétségbeesett támadásra. Könnyedén ellépett a fegyver útjából, ésmire a lovag térdre hullott, már három lépés távolságból figyelte ellenfelét.- Nem kívánom a halálodat, ahogyan hittársadét sem - mondta Vinidis, aztán meglepve kapta félrefejét a felé repülő fegyver útjából.A bárd csak könnyű sebet ejtett a nyakán, mielőtt döndülve csapódott a háta mögötti falba. Da Vagrass

kivonta rövidkardját a combjára erősített tokból, és bénult térdét maga után húzva araszolni kezdett atoroni felé.Méreg! - döbbent meg Vinidis, ahogy orrát megcsapta a kesernyés illat.

Kiegyenlített küzdelem!Késlekedés nélkül előre lendült, félreütötte a dwoon rövidkardját, és egy pillanattal később erőnek erejével préselte át lagossát a vérten. A lovag felbömbölt, ahogy az acél hüvelykről-hüvelykre fúródotta hasába. A toroni szilárdan tartotta az acélpikkelyes halként vonagló harcost.A kín első hulláma egy acélbilincs erejével szorította össze a szívét. Jéghideg fájdalmat érzett amellkasában. Elengedte a kardját, és a pugosst két kézre markolva a dwoon sisakja alá szúrt. Arövidebb penge sosem ért célt. A boszorkányvadász görcsök közt vergődve dőlt a kövekre. Fénylabdarobbant a koponyájában, és ő elvakultan meredt az átláthatatlan fehérségbe.

Natara! - üvöltötte fejében az ismerős hang.

Amikor kinyitotta a szemét, Ameriel állt felette. Egyedül feküdt a padlón. Da Vagrass korábbi helyéncsak egy terjedelmes vértócsa feketéik.- Mi történt? - hörögte a fölébe hajoló Amerielnek.- Megmérgezett az átkozott! - köpött a földre a Titkok Úrnője, és egy vizes kendővel továbbtisztogatta Vinidis vállsebét. - Amikor elestél, nem engedtem, hogy hozzád nyúljanak! - intett fejével atávolabb várakozó javasember felé.- Azt hittem, megfagyok! - tapogatta meg a mellkasát a boszorkányvadász.- Nézni is fájdalmas volt - simított végig a férfi homlokán az emrelin. - Ahogy a földön vergődtél,lyukas rézgarast sem adtam volna az életedért! Ha nem végzel azzal a kétszínű féreggel, fél lábonállva is könnyedén elmetszi a torkodat!- Ostoba voltam. A dwoonoknál jártamban hallottam lovagrendekről, akik mérgekkel és hazug-ságokkal élnek. Persze, hogy nem hittem nekik. Az átkozottak úri modora elaltatta bennem a gyanút!

- Hogy érzed magad? - kérdezte a nő, és lágyan a kezei közé vette a férfi fejét.- A következő párbajt holnapra halasztóm! -lazult el a nő karjaiban Vinidis.- A holnappal akad egy kis probléma. Amíg eszméletlen voltál, történt egy, s más.- Az utolsó lovag meggondolta magát? Nem hajlandó átadni az érméket, de szívesen agyonlövet azíjászaival? - kérdezte fáradtan a toroni.- Nem jársz messze az igazságtól. A várnép egy része megneszelte urai halálát. Az itt élők három,egymással egyenrangú lovag háza népe. Mindnyájan rendjük nagymesterének másodszülöttjei. Félő,hogy da Nerda, és a másik halott nemes emberei nem engedelmeskednek majd az életben maradtcsaládfőnek.- Honnan tudod, mindezt?- Míg ájultan feküdtél, Luppoen Dall a bizalmába avatott. Elmondta, hogy akit elsőként levágtál,vezette a legnépesebb tábort. Húsz évvel ezelőtt ő kapta a megbízást Ranil rendjétől. A másik kétlovagot névleg azért küldték, hogy az Unió egységesen legyen jelen, ám Dall szerint pusztán aveszélyes másodszülöttektől akartak megszabadulni a rendek. Az itt töltött húsz esztendő alatt nem

103



szűnt meg az ellentét a családok között. Ha túl sokat várunk, valamely forrófejű elsőszülött, vagyfrissen megözvegyült asszony könnyen a fejünket veteti.Micsoda társaság.

_ Főként da Vagrass embereitől kell tartanunk. Lelkiismeret-furdalás nélkül esküsznek hamisan, éskiválóan értenek a mérgekhez - fejezte be Ameriel.

_ Mennyi időnk van? - ült fel Vinidis, és megpróbálta átmozgatni görcsöktől merevvé vált tagjait.- A dwoon szerint néhány óra. Utána már nem lehet biztos benne, hogy ki tud juttatni minket,amennyiben te leszel a győztes.- Ezek szerint Luppoen Dall bárdja, vagy a hóhér pallosa között választhatok? - vonta meg a vállát atoroni. - Nem is tudom, miért nem csodálkozom.- Tudom, nem könnyű a döntés súlyát viselni - nevetett rá bájosan az emrelin. - Egyébként a lovagkészségesnek tűnt. Ha nem kötné a fogadalma, hitemre, küzdelem nélkül is futni engedne minket.- Kezd elegem lenni a napimádók konokságából! - mordult fel Vinidis, ahogy mindkét tenyeregörcsbe rándult, mielőtt felvehette volna kardjait a földről. - Holmi homályos jóslatnak engedelmeskedve, húsz évet egy kőbörtönbe zárva tölteni észszerűnek tűnik nekik, de hogytisztességgel vívják meg a csatát, amire ennyit vártak, már cseppet sem fontos!- A nyaksebedet mindenesetre elláttam - kelt fel mellőle az Úrnő. - Sacrio szerint a méreg estére

kiürül a véredből.- Szólj a lovagnak, hogy fél órán belül megküzdök vele! - állt talpra a toroni a kardjára támaszkodva.- Ahogy akarod - nyújtotta a kezét az amazon, és a legközelebbi padig támogatta az esetlenül mozgóférfit.A toroni leült, és nekilátott, hogy saját módszerei szerint enyhítsen a baján. Elővette boros kulacsát, és

jó párszor meghúzta, hátha a predoci hegyleve enyhíti az izmait fogva tartó görcsöket. Csalódniakellett. A kiszabott idő leteltével egy hajszálnyival sem érezte jobban magát.- Talán még nem késő kitörni - mondta Sacrio Amerielnek, amikor látta, hogy a boszorkányvadászmég mindig milyen siralmas állapotban van.- A lovag szerint da Vagrass emberei már gyülekeznek az udvaron - intett nemet a fejével az Úrnő. -Dall nélkül felkoncolnak minket, amint kiléptünk az ajtón. Ha pedig mégis elérnénk a kosarat, ugyanki eresztene le minket? A dwoon nélkül nincs esélyünk.

- Akkor ne várakoztassuk tovább! - emelkedett fel Vinidis, és ingatag léptekkel a vérmocskosküzdőtér felé tántorgott. Csak most, hogy talpra állt, érezte meg a bor okozta mámort.- Vigyázz, nehogy megöld! - szólt utána Ameriel. - Ha meghal, a csatlósok darabokra tépnek minket,mielőtt még kijutnánk az öregtoronyból!A boszorkányvadász kardjára támaszkodva megállt a terem közepén.- Luppoen Dall, párbajra hívlak! - intett az utoljára maradt lovag felé.A vértes felállt a megüresedett asztal mellől. Kétkezes csatabárdot vett a kezébe, és a toroni elé sétált.Tisztelgésre emelte fegyverét, majd megszólalt.- Elfogadom a kihívásod Vinidis-Re L'Hass! Ha alulmaradsz, szavamat adom, hogy társaidat élvekijuttatom a várból.

_ Nem kell megtartanod az ígéreted! - rontott előre mámoros fejjel a boszorkány vadász.A lagoss vad, elhibázott ívben lendült támadásba a pugoss elkésve csapott a vértes ágyéka felé. A

dwoon a kétfejű csatabárd vasával félrelökte a hosszabbik kardot, és mielőtt a rövidebb penge célbaérhetett volna, fegyvere nyelével arcon sújtotta a toronit. Vinidis feje hátrabicsaklott, elvesztette azegyensúlyát. Lábai kicsúsztak alóla, és a hátára zuhant.Valami megrettent a boszorkányvadászban. A bor mámora, a méreg bénító görcse semmivé enyészett.Füstös, kesernyés íz ömlött szét a szájában, valahol a homloka mögött egy hang egy nevet üvöltött.- Natara - bukott ki a száján a szó.A lovag megállt felette. Valahogy megváltozott az idő. Luppoen csatabárdja megdöbbentő lassúsággalindult el a toroni felé. Vinidis gyomron rúgta, és önmagát is meglepő fürgeséggel talpon termett. Adwoon megállt. A boszorkányvadász elhátrált a vértes elől, orrában megérezte a lüktető fájdalmat.- Amíg fáj, élsz. Ha élsz, küzdj tovább! - villant fel előtte pugomagitora arca.Oldalazni kezdett a lovag körül. Nehézkesebb ellenfele meg-megkésve követte a mozgását. Vinidiskivárt, majd az alkalmas pillanatban egy testcsellel elkerülte a csatabárdot, és rést nyitott ellenfelevédelmén.

103



A kard a vállán érte a dwoont. A lovag elfordult, és a penge ártalmatlanul siklott el a vérten. Dallmeglovagolta a szúrás lendületét, és ahelyett, hogy visszafordult volna, hátát mutatva a toroninak,körívben meglendítette a fegyverét.Vinidis hátrálás helyett előre mozdult. Vállával nekiugorott a páncéllemezeknek, és kibillentetteegyensúlyából a tengelye körül megpördülő dwoont. A lovagot meglepte a vakmerő mozdulat.Egyensúlyát vesztve előre tántorodott, arra azonban maradt ereje, hogy a bárdot íven tartva, befejezzeaz elkezdett támadást. A boszorkányvadász talpával támasztotta meg Dall vaskesztyűs keze alattnéhány hüvelyknyivel a kétkezes fegyvert.A csatabárd hirtelen megakasztott támadása mindkettőjüket kis híján felbillentette. A könnyebbvértezetű toroni ocsúdott hamarabb. Előre lendült, és teljes testsúlyával nekirontott a tántorgó Dallgyomrának. Az ütközés a földre taszította a lovagot, az utolsó pillanatban azonban még megragadta a

boszorkányvadász ujjasát. A küzdő felek együtt zuhantak a vérmocskos kövekre.A boszorkány vadász kemény csattanást érzett a tarkóján, ahogy a nemes vasalt könyökével lesújtott.A fájdalom jéghideg hullámokban vonta görcsbe a nyakát. Hirtelen kimondhatatlan haragot érzett,amelybe összesűrűsödött az elmúlt négy év üressége, a bosszúszomjas dzsadok iránti tehetetlensége,az idevezető út minden fáradtsága és érthetetlensége. Asztrális gátak szakadtak el benne, és vad vágytöltötte el, hogy fékezhetetlen tombolásban engedje szabadjára feltorlódott dühét.

Vinidis földre dobta a közelharcban használhatatlan kardot. Pugossával újból és újból felszúrt avértezet vállban megroppanó sodronyszemei közé. Jobbjával tőrt rántott, és ellenfele torkát kereste.A lovag kétszer is az arcába sújtott vaskesztyűs öklével, aztán mindkét kezével a toroni torka felékapott, és kegyetlen erővel megszorította.A boszorkányvadász teste megfeszült, ahogy szabadulni próbált az acélos maroktól. Tőrével Dall torkafelé csapott, de a lovag túl messze tartotta el magától, és a fémkaroktól nem érhette el. Felhagyott azelkeseredett próbálkozással, és a rövid fegyverrel a vért illesztékei közé döfött. Az eresztékek kitartottak, a keskeny penge eltört. Vinidis szemei előtt vörös karikák járták követhetetlen táncukat.Elejtette a használhatatlan csonkot, és puszta kézzel próbálta, lefejteni a torkát szorongató kezeket.Dall sérült jobbja engedett, de ép keze továbbra is ellenállhatatlan erővel préselte össze a toroninyakát. A boszorkányvadász szemei előtt kezdett homályba borulni a világ.Elengedte a pugosst. Baljával könyöknél, jobbjával csuklónál nekifeszítette mindkét kezét a lovag

páncélos karjának, és megpróbálta túlfeszíteni az izületet. Elgyengült kezei élettelen rongykéntküzdöttek az acél ellen. Már az ájulás szele környékezte, amikor a fojtás, minden átmenet nélkül,elernyedt a torkán. Lélegzet után kapkodva dőlt az eszméletlen lovag mellé.

Néhány pillanattal később határozott kezek ragadták meg a vállát, és emelték fel a földről.- Hogy érzed magad? - kérdezte tőle a szemei előtt felbukkanó árnyalak Sacrio hangján.- Mint akit darabokban vetettek a disznók elé... - nyögte elfúló hangon.- Még életemben nem láttam ilyet! - nevette a hang gazdája.- Mi történt?- Úgy estetek egymásnak, mint két vadember. Nem hittem volna, hogy akárcsak egyikőtök is életbenmarad.- Dall?- Lassan elvérzik. Ha a felcser meg is menti az életét, a jobbját sosem használhatja többé. Valósággal

kicsontoztad, miközben fojtogatott! Ez az átkozott dwoon pedig némán tűrte! Mindenesetre, felül kell bírálnom a népéről alkotott véleményemet! -fordult hátra a gorviki, és engedte maga mellé a Titkok Úrnőjét.- Elég lett volna, ha egy pillanattal tovább bírja! - vallotta meg a boszorkányvadász.- Már az is csoda, hogy eddig kitartott! - nyugtatta meg Ameriel. - Kis híján levágtad a karját. Úgyömlött belőle a vér, hogy azt hittem, azonnal elájul. Ez a lovag nem csak kívülről van vasból -mondtaőszinte elismeréssel Ameriel.- Remélem, nem hal meg! - emelkedett félkönyökre Vinidis.- A felcser elállította a vérzést. Már csak azon kell imádkoznunk, hogy időben eszméletére térjen! -nyugtatta meg a toronit egy kétes értékű fintor kíséretében Sacrio.- Ha kell, magam állítom talpra! - ígérte határozottan az amazon, és a kuruzsló felé indult.A boszorkányvadász erőt vett magán, és Sacrio segítségével talpra állt. Mire a sebesülthöztámolyogtak, Ameriel már heves vitában állt a felcserrel.- Az élete veszélyben forog! - csóválta a fejét a kötszereivel foglalatoskodó férfi. - A seb egyetlen

103



rossz mozdulattól felszakadhat. Akkor pedig még Ranil hatalma sem mentheti meg az életét! _ Nem várhatunk! - szögezte le az Úrnő. - Ha a kintiek hírét veszik, hogy mindhárom családfőn beteljesedett a jóslat, nem lesz senki, aki megmenthetne minket!- Reteszeljük el az öregtorony ajtaját, a lőrésekből gyújtsuk fel a lépcsőt. Az épület remekül védhető.Ha mégis betörnek a katonák, még mindig feljebb húzódhatunk a tetőszintre - nézett körbe tettrekészen a gorviki.- Erre nem lesz szükség! - szólalt meg falfehér arccal Luppoen Dall. - Amíg élek, a szavam parancs avárban. Nincs olyan elsőszülött fiú, vagy özvegy, aki ezt nyíltan kétségbe merné vonni. Személyesenkísérlek titeket a kosárig. Házam katonái szavatolják az elvonulást, amit ígértem. Sem a da Nerda, sem

pedig a da Vagrass család nem fogja saját népe vérét ontani idegenek miatt.- Kérlek, uram, maradj! Ha a seb szétnyílik, mit sem tehetek érted! - helyezte a felcser a kezét asebesült vállára.- Hagyj! - mondta határozottan a lovag, és szemével intett a katonáknak, hogy segítsék fel. - Vegyétek le rólam a vértet! Küldjetek Naggáért! Szedje össze a legmegbízhatóbb embereit, és jöjjön ide!Váltsátok le a falon lévő íjászokat a Dall család embereire! Vonjatok gyűrűt a kosár körül! Senki semmehet az emelő közelébe az engedélyem nélkül.A kalandorokat kísérő szakaszparancsnok fejet hajtott, és a kapu felé indult.

- Készüljetek! Amint a katonáim megjönnek, kijuttatlak titeket - nézett Luppoen Dall a szerencse-vadászokra, majd a bent maradt fegyveresekhez fordult. - Adjatok nekik sisakokat, amelyiknek nincsvértje, arra húzzatok láncinget!- Mi szükség erre? - nézett gyanakodva a felé közelítő fegyveresekre Sacrio.- A legjobb lőhelyeket Dallok tartják majd, de kevesen vagyunk ahhoz, hogy az egész várat figyeljük.Csatlósok léptek a zsoldosok mellé, és szelíd erőszakkal végrehajtották uruk parancsát.A tiszt öt perccel később tért vissza egy csapat, mellvértjükön kettős napkorongot viselő harcossal anyomában. Az újonnan érkezettek parancsnoka –barna hajú, szikárképű alak - a lovaghoz ment, és féltérdre ereszkedett előtte.- Az íjászokat leváltottuk, saját embereinket állítottam a kosár csörlőjéhez. A lépcsőt két szakasz Dallkatona vigyázza, és még egy áll készenlétben az öregtorony mögött, ha a szükség úgy hozza.- Jól van Nagga! - intette talpra a katonát a családfő. - Fogjátok közre az idegeneket, és ha kell, az

életetek árán is védjétek meg őket!- Pihenésre van szükséged, nagyúr - emelkedett fel a parancsnok, Dall átvérzett kötését, éshalottsápadt arcát vizsgálva.A lovag megrázta a fejét.- Te fogsz kísérni. Kínosan ügyelsz rá, hogy senki se vegye észre, ahogy támogatsz! Zárt alakzatbanhaladunk, ne tegyetek elhamarkodott mozdulatokat! Ha látják, hogy életben vagyok, nem fognak támadni! - mosolyodott el bágyadtan a nemes, és megkapaszkodott a tiszt kinyújtott karjában. - Ti

pedig, fővesztés terhe mellett, az öregtoronyban várjátok, míg értetek nem küldök! - mondta ateremben maradt da Nerda és Vagrass fegyvereseknek.Az öregtorony ajtajában újabb szakasz Dall katona csatlakozott hozzájuk. Körülvették az elsőcsoportot, és átölelték akár egy újabb réteg páncél. Az élen Luppoen Dall haladt, merev tartással, ösz-szeszorított fogakkal.

Nem egészen egy perc kellett hozzá, hogy elérjék a kosarat, Vinidis mégis élete leghosszabb percének érezte. A lincselésre készülő tömegből sugárzott a gyűlölet. Dwoon nyelvű kiáltások röppentek mindenfelől, a férfiak az öklüket rázták feléjük. Egy kisírt szemű asszony mozdulata nyomán kőkoppant Zald sisakján. A Dall katonák feljebb emelték pajzsaikat és fegyvereiket, de óvakodtak tőle,hogy megtorolják a támadást.- A kosárban jó célponttá váltok - kapaszkodott meg a készség szélében a falfehér nemes. - Ha jótakartok, húzzátok le a fejeteket, és fel se nézzetek, amíg nem értetek az orom aljára!A kalandorok várakozás nélkül helyezkedtek el odabent.- Megbocsáss jó uram, nem feledkeztél meg valamiről? - kérdezte a Titkok Úrnője.- Aligha hinném! - nézett hideg tekintettel a nőre a lovag, és Vinidishez fordulva folytatta tovább. -Fogadalmam szerint egy napig nem üldözlek benneteket. Bízom benne, hogy addig a másik kétcsaládot nem viszi rá a lélek, hogy saját népe vérét ontsa Sakrak da Nerda parancsa ellenében. Am azidő lejárta után, minden hadra fogható emberemmel utánatok megyek, és nem nyugszom, míg

103



a bakó kezére nem adlak benneteket! - mondta a lovag amilyen hangosan csak tudta, hogy a távolabbállók is értsék a szavait. - Az örökfémet ebben az erszényben találod - nyújtott a toroni felé egy fekete

bársony tarsolyt. - Kiváló harcos vagy Vinidis-Re L'Hass. Becsület dolgában is megállód a helyed.Remélem, neked több szerencsét hoznak majd, mint nekünk! - intett a nemes a csörlőnél állóembereinek, és a kosár megemelkedett.- Sajnálom, hogy így kellett lennie! - nézett hosszan a barna szemekbe Vinidis, aztán lehúzta fejét a

perem alá, és azon imádkozott, hogy egyetlen orvlövésznek se jusson eszébe gyújtónyilat használni.A kötelek megreccsentek, a kosár megemelkedett, és nagy lendülettel átlibbent a fal felett. A százölnyi mélység fölött lengve a boszorkányvadász próbált nem gondolni rá, hogy az emelő kezelőiközött hányan akadnak, akik a pusztulásukat akarják. Annak ellenére, hogy mindössze néhány kósza,erejét vesztett nyílvessző csapódott a kosár oldalának, csak akkor nyugodtak meg teljesen, amikor mindannyian a szikla alján, szilárd talajon álltak.- Nem hittem, volna, hogy ilyen könnyen elengednek! - jegyezte meg az úrnő, amikor a bádogkészségmegindult felfelé.- Amíg Luppoen Dall talpon marad, féken tartja őket - tapogatta meg duzzadt torkát Vinidis.- Megnézted már az erszényt? - lépett a toroni mellé az Úrnő.- Nem láttam értelmét - rázta meg a fejét a boszorkányvadász.

_ És ha megcsúfolt, mint ahogyan Vagrass tette? _ Mit sem tehettünk volna ellene - vonta fel a vállát Vinidis. - Noha nem hiszem, hogy rávitte alélek!

_ Csak egyképpen nyerhetünk bizonyságot - erőlködött tovább Ameriel.Vinidis kinyitotta az erszényt. A fekete bársonyban három töretlen fényű aranyérme feküdt.Fejoldalukon Hasyness Dhalam on-Mantor flottaúr képmása emelte üdvözlésre a kardját.- Gyönyörű! - súgta elmélázva az Úrnő. - Belegondolni is dermesztő, hogy ezt a fémet húszévezreddel korábban az ősi kyrek kezei érintették!

Nagy dolog. Engem meg kis híján felkoncoltak három nappal ezelőtt, gondolta Vidnidis, de ezúttalsem szólt.- Induljunk! A dwoonok pihenten indulnak majd a nyomunkba - zárta össze a tarsolyt a

boszorkányvadász, és ruhája mélyére süllyesztette.

Felszedelőzködtek. Miután mindenki készen lett, Zald megindult visszafelé reggeli nyomaikon. Atoroni meghúzta magán a bundát összefogó szíjakat, és másodikként állt a sorba. Hátában leplezetlengyűlölettel villant egy fekete szempár.- Messze a hóhatár felett járunk. Itt örökké tart a tél - mutatott a barlangkijárat alatt tátongószakadékban húzódó halványkék gleccserre Zald. - A hegyek lavinái táplálják. Csak nem messze lmonhatárától olvad meg, és változik bővizű patakká. Még sosem jártam ilyen magasan, de megismerem aszínét. Ez a Liro.- Hogyan tovább? - nézett Ameriel kétségbeesetten a felettük tornyosuló függőleges sziklafalra, majdaz alattuk ásító irdatlan mélységre. - Még út sincsen, ami a halálba vezessen.- Hogy érted ezt? - kapta fel a fejét a hegyi ember.- Nekem úgy tűnik, a barlang mindent elkövet, hogy örökre itt maradjunk - vont vállat az Úrnő.- Elég egy megreccsenő réteg, és mind eltűnünk a lezúduló hótömegben - hagyta rá Zald.

- Odaát van egy vékony perem, amin tovább juthatunk - tért vissza Sacrio a sziklaterasz széléről. - Azöszvéreket itt kell hagynunk.- Túl messze vagyunk még a falutól, hogy megváljunk a készletektől - vetette közbe a hegyi vezető.- Inkább, minthogy itt várjuk ki a következő lavinát, vagy éhen haljunk - indult a málhásállatok feléaz amazon.- A perem keskeny, nem terhelhetjük túl magunkat, különben lezuhanunk a szakadékba - biccentett agorviki. - Ráadásul a sebesültek holmiját is nekünk kell cipelnünk.- Válogasd ki a legszükségesebbeket, és oszd szét! - állt meg a barlang bejáratánál Ameriel.A vezető nekifogott az állatok leszerszámozásának.- Friss a levegő, mégis olyan mintha fuldokolnék - lépett az Úrnő mellé Vinidis.- Zald szerint minél magasabbra mész, annál rosszabb - nézett közönyösen a toronira az emrelin.- Különös, hogy pont egy ilyen kietlen vidékre kerültünk!

_ Miért lenne különösebb, mint az ötödkor közepe? _ Mert akkor volt oka annak, hogy oda jutnunk - dörzsölte össze fázósan a karjait a boszorkányvadász.

103



_ Miről beszélsz? - nézett Vinidisre elkerekedett szemekkel Ameriel. _ Találkoznunk kellett a sántával, és a két fickóval, akik cserbenhagyták.- Csak te láttad őket. Lehet, hogy rólad szólt a történet.- Amikor megláttam az örökfémet a fekete bársonyban, rájöttem honnan volt olyan ismerős a vázlat,amit a dzsad mutatott a domborműről - hagyta figyelmen kívül az amazon szavait a boszorkányvadász.- Még Shulurban találtam egy leiratot, a családi könyvtár apokrifjei között. A Legendák és Enigmák egy részletének sérült, hiányos másolata volt, ötödkori kyr mítoszok gyűjteménye. Egyes dalnokok elképesztő dolgokra képesek. A sziklavár aljában állva döbbentem rá, hogy amit abban a völgybenláttunk, egyszer már megtörtént.- Szerinted azért kerültünk vissza a múltba, hogy újjá élesszünk egy régi történetet? - kérdezte,zavartan az amazon.- Évezredekkel korábban annál a sántánál volt mind az öt örökfém érme. A Sheralban halt meg, ahegyek lábánál.- No és?- Mi azokért az érmékért mentünk, erre a közelükbe találtuk magunkat. Nem tudom, hogy most miértvagyunk itt, de annyi bizonyos, van itt valami, ami valamelyikünknek nagyon fontos.- Miért mondtad el mindezt?

- Ti emrelinek furcsa népség vagytok, ősöreg bálványokat imádtok, és ahogy hallottam, nem ritkafelétek az emberáldozat. Kérlek, vigyázz a gondolataiddal! - vette vállára a csomagját Vinidis. Nemsokára mindannyian útra készen álltak a sziklateraszon, és Zald behajtotta az öszvéreket a barlangnyílásba.- Talán megtalálják őket a dwoonok, mielőtt megfagynak - nézett az állatok után a férfi.- A perem eleinte nagyon keskeny, de úgy húsz lépés után kiszélesedik, és egy felnőtt ember kényelmesen elfér rajta. A túloldalon várok rátok -mondta Sacrio, azzal kikapaszkodott a mélységfölé, és szikláról sziklára haladva araszolt előre, míg végül eltűnt a szemük elől.- Zald itt marad, ha valakinek segítségre van szüksége. Vinidis, te vagy a következő! - mondta azÚrnő.A boszorkányvadász kilépett a szédítő magasság fölé. Fagyos szél süvített a talpa alatt, jobbnak láttanem lenézni. Biztos fogást keresett a sziklafalon. Az előtte haladó gorviki úgy-ahogy megtisztította a

kapaszkodókat, de a hátán lévő súlyos málhával még így kihívást jelentett a keskeny perem. Ameredély néhány méter után erőteljesen meghajlott a fal irányába, és ahogy Vinidis kilépett asziklaterasz védelméből, a fagyos szél vad erővel támadt rá. Hátán hintázni kezdett a nehéz teher, atartószíjak a vállába mélyedtek, és a szakadék felé húzták. Vinidis szeme, szája, orra egy pillanat alatttele lett hóval. A pihék előbb megolvadtak, majd idővel ráfagytak az arcára. A toroninak egy életreelege lett a hegymászásból. Félvakon matatva hosszú percekig telt, mire áttornázta magát a túloldalonvárakozó Sacrio mellé.- Add a kezed! - nyúlt felé a gorviki. Vinidis megragadta a nagydarab harcos karját, és áttornáztamagát a peremre. Az alig öt arasz széles ösvényen a két férfi épphogy elfért egymás mellett.- Köszönöm! - fújta ki magát Vinidis, miután hátrahúzódtak egy mélyedésig, és helyet cseréltek.- Igazán nincs mit - legyintett Sacrio, és visszasétált a perem szélére. - Mond csak, mióta ismered azÚrnőt? - fordult a boszorkányvadász felé a gorviki miután, beékelte a lábát egy repedésbe.

- Erion mellett, a fogadóban találkoztunk először. Miért?- Nagyon a szívén viseli a sorsodat.- Akárcsak mindannyiunkét.- Látnod kellett volna, milyen vehemensen lökte félre a felcsert, amikor méregtől bódultan alovagterem padlóján feküdtél!- Nem akarta, hogy még egyszer megmérgezzenek - vont vállat a boszorkányvadász.- És amikor a találkoztunk a Kardlovagokkal? Ahogy rád nézett, azonnal leparancsolt minket az útról- folytatta Sacrio.- Talán a fülébe jutott egy régi história.- Már évek óta dolgozom az Úrnőnek. Tudom, mi mindenre képes, hogy célba jusson, de olyanaggodalmat még sosem láttam az arcán, mint amikor összerogytál a várban - fordult vissza a meredélyfelé a gorviki. A boszorkányvadász megbántottságot érzett ki a hangjából.Elsőként Terda érkezett, majd az Úrnő, végül Arossa és Zald másztak ki a párkányra. A fiatal amazonmég mindig nagyon erőtlen volt. Noha csomagjait szétosztották maguk között a kalandorok még így is

103



megcsúszott a vékony peremen, és csak Zald gyors segítségének köszönhette az életét. Vinidis szíveszerint magához ölelte volna a szárnyaszegett madárként pihegő lányt, de a szikla túl keskeny volt azefféle mutatványokhoz.Lassan haladtak. A gleccser felett száguldó jéghideg szél olykor rettenetes erővel csapott le rájuk, ésnem egyszer a földre kényszerítette a társaságot. Megcibálta ruháikat, belekapott a hátukra szíjazottmálhába, és lezuhanással fenyegette őket. Ilyenkor térdre rogyva húzódtak a szikla oltalmába, és aszőrmekesztyűkben is megdermedt ujjakkal próbáltak kapaszkodót találni a havas köveken. Egyik kényszerpihenőjüket követően a hegyi ember nem indult tovább.- Mi történt? - kérdezte Vinidis az előtte fekvő Terdát.- Azt hiszem, talált valamit - fordította hátra maszkos arcát a gorviki.- Magányos alak jár előttünk - mondta Zald. Sacrio leoldotta hátáról a csomagját, és előre mászottvezetőig. A boszorkányvadász hiába erőltette a szemét, mit sem látott onnan, ahol gubbasztott.- Futva haladt végig a párkányon, mindenféle felszerelés nélkül! A lába alig mélyedt a hóba, minthacsak lebegett volna a föld felett.- Milyen idős a nyom? - kérdezte az Úrnő.- Percekkel ezelőtt keletkezett. Ebben a szélben még így is csoda, hogy maradt belőle valami - hajoltegészen közel a talajhoz, és mélyeket szippantott a levegőből. - Talán egy elf - mondta, valamivel

később a fejét rázva. - ők hagynak ilyen halvány nyomokat a sárban, de ennek itt cseppnyi fűszagasincs _ futott fintorba a nagydarab férfi arca.- Mi a baj? - furakodott előre Ameriel.- Nem tetszik ez nekem. Aki előttünk jár, bőrsarut visel. Még ha a barlangból is érkezett, a lábának már akkor is rég el kellett volna fagynia.- Talán megtaláltuk, amiért itt vagyunk! - nézett Vinidis az Úrnőre.- Induljunk tovább! - mordult fel rosszkedvűen Ameriel. - Legyen kéznél a fegyveretek! Nincs olyanelf, aki képes itt életben maradni prémek és élelem nélkül.Ahogy haladtak előre, a perem mind szélesebbé vált. Fertályóra múlva elérte egy erdei gyalogösvénynagyságát. A nyomok továbbra is előttük kígyóztak. Sacrio szerint gazdájuk egyre távolabb kerülttőlük. A párkány végül meredeken irányt változtatott, a felettük magasodó fal irányába fordult, és egyszéles repedésben ért véget. Félórányi kapaszkodás után a meggyötört társaság egy kiterjedt fennsíkra

jutott. A metsző, hideg szél ellenére a bundák alatt valósággal fürödtek az izzadságban.A sziklák védelméből kijutva hómező állta útjukat, ameddig a szem ellátott. Vinidis izmai remegtek akülönös megerőltetéstől. A boszorkányvadász Arossát kereste. A lány a többiektől lemaradva monotonkapaszkodott felfelé. Már csak hihetetlen akaratereje hajtotta felfelé az emrelint. Mindannyiantisztában voltak vele: ha megtorpannak, csak idő kérdése, mikor fagynak halálra.- Ott talán meghúzhatnánk magunkat - mutatott a fennsík egy nem olyan távoli mélyedésére Zald.Vinidis ledobta a málháját, és visszament a lányért. Arossa szó nélkül fogadta a segítségét. Az amazonmár túl volt a tudatos gondolatok határán.Elgyötörten indultak az apró völgy felé. A hol derékig, hol mellkasig érő hóban minden lépésért megkellett küzdeniük. Félúton Sacrio ismét megtalálta az előttük járó elf nyomait.- Már ketten vannak. Külön érkeztek. Akit eddig követtünk, a másik nyomában jár. Vadászik rá, akár egy nagyvadra szokás! Nagyon óvatos. A lépteik sem ugyanolyanok. Amelyik elől halad, jobban

emlékeztet elfre. Ő is felszerelés nélkül jár, mintha nem kellene tartania a hidegtől - egyenesedett fel agorviki. - Rossz előérzetem van - fordult az Úrnő felé.- Váltsunk irányt, menjünk más felé! -javasolta Terda.- A környező hegyeket akarod megmászni, vagy inkább fagyhalált halsz a hómezőn? - mutatott avölgyet szegélyező magaslatok felé Ameriel. -Ugyanúgy nincs választásunk, mint ahogyan eddig semvolt. Vagy lemegyünk a szélvédett völgybe, és kipihenjük magunkat, vagy meghalunk! - intettZaldnak az Úrnő, hogy induljon.A horpadást fertályóra múltán érték el. A vadul csapdosó szélben kihűltek, ruhájuk helyenkéntmegfagyott. Már csak egymást támogatva tudtak, talpon maradni. A legrosszabb állapotban Arossavolt, akit egy ideje már a toroni támogatott.A szélcsend minden átmenet nélkül állt be. A változás olyan hirtelen volt, hogy az elöl haladók arccal a

hóba buktak. _ Mágia óvja a környéket - jegyezte meg Vinidis, miután betámogatta Arossát a védett területre.

103



_ Ott az a tó, a fával - mutatott remegő ajkakkal Sacrio, a völgy mélyén terjengő ködben megbúvóvízre. - Melegebb, mint a környék, a partján meghúzhatjuk magunkat.A szél varázslatos megszűntével sokkal könnyebben haladtak. A hideg nem szorította olyan erővel azizmaikat, a hó kevésbé volt porózus, és ahogy a tóhoz közeledtek, egyre vékonyabban fedte a földet.Mégis, mire elérték a vizet, Vinidis alig állt a lábán.Odalent újabb kellemes meglepetés várta őket. A melegvizű tavacska kipárolgása a part közelébenmegolvasztotta a havat, és dacára a fennsíkon uralkodó hidegnek, apró, puha fűvel benőtt gyűrűnek adott életet maga körül. A víztől pár lépésnyire álló hatalmas fűzfa élt, és barkáit bontogatta. A

boszorkányvadász lerogyott a földre, és saját, fülében visszhangzó szívverését hallgatta. Megkínzottteste a jussát követelte. Lecsukta a szemét, és hagyta, hogy kiszolgáltatva magát a barlang akaratának,elnyomja az álom.Zavaros képek jelentek meg a szeme előtt.Újra látta magát Gorvikban. Találkozott egy idegen, sosem látott fiatal férfivel, aki ábrádon volt asajátjai között. A nemes teste vékony volt, pillantása nem evilági homállyal nézett rá. Szemfogaitermészetellenesen erősek voltak, akárcsak igéző szépségű anyjának. Látta magát, ahogy alkura lépvelük.Pénz nem cserélt gazdát, mégis mindkét fél roppant elégedettnek látszott.

Az álomkép Vinidis gúnyosan nevetett álmodójára.- Képtelenség! - riadt fel Ameriel hangjára. -A fűznek még a magja sem kerülhetett volna ide.Kinyitotta a szemét, és a ráfagyott ruháitól meg-szabaduló amazonra nézett. A meleg és a szélcsendhatására a többiek gyorsan feléledtek az erőfeszítés okozta, ájulásszerű kábulatból.- Legalább száz éves - húzódott Zald közelebb a vízhez.A tó körül egyenletes tavaszi meleg volt. A boszorkányvadász még a frissen hullott eső illatát is éreznivélte. A levegőben nyoma sem volt a távolról látott párának. Minden tiszta volt, és érintetlen.Vinidis hozzá látott, hogy leerőltesse magáról az olvadásnak indult bundát. Amikor végzett,szemügyre vette a mellett fekvő Arossát. A lány arca fehér volt a vérveszteségtől. Ameriel szerint aseb ugyan gyógyulásnak indult, de a folyamatos utazás miatt nem tudott összeforrni. A

boszorkányvadász megoldotta a szíjakat az amazon ruháján, és kibontotta a törékeny testet a bundából.A lány mellkasán keresztbe futó kötés több helyen átvérzett. A toroni az Úrnő felé nézett, de Amerielt

teljesen lefoglalták a saját gondjai. Vinidis a málhája felé indult, hogy átkösse Arossa sebét.- Csak maradj! - nézett rá az emrelin fénytelen fekete szemeivel, és ujjaival a toroni kezéhez nyúlt. Amozdulat olyan természetes, az érintés olyan erőtlen volt, hogy Vinidisbe késként hasított azaggodalom.- Szörnyen nézel ki! - mondta vigasztalás gyanánt.- Rendbe jövök, ne aggódj! - biztatta az amazon. A boszorkányvadász rettenetesen érezte magát.- Átkötöm a sebedet.- Még nem értem az erőm végére. Csak maradj mellettem, annyi pont elég lesz - hajtotta le a fejétArossa a nedves földre, és lassan elernyedt a teste.Félóra múltán, hála a jótékony melegnek, a kalandozókba visszatért az életkedv. Az állati szívósság-gal megáldott Sacrionak még arra is maradt ereje, hogy körbejárja a menedék környékét. Amikor visz-szatért, ajkán furcsa grimasszal bökött a háta mögé.

- Megtaláltam a vadászt.Ameriel ocsúdott leghamarabb a társaságon eluralkodott értetlenségből.- Beszéltél vele?- Nem állt módomban - rázta le a ruháira tapadt havat a gorviki. - Halott. Száz lépésnyire fekszik atótól. Egyetlen nyílvessző végzett vele.- És a gyilkos? - nézett körül az Úrnő.- Valahol itt kell lennie a víz körül. Lövésirányban indultam el, és ide jutottam - nézett AmerielreSacrio.- Száz lépésről, egyetlen lövéssel ölte meg a vadászt? - biccentett elismerően az amazon.- Szemen lőtte. Erős, pontos találat volt, még a koponyacsontot is átütötte.- Az lehetetlen! - mondta mély meggyőződéssel az emrelin. - Valószínűbb, hogy elrejtőzött valahol ahóban.- Ha meg is tette, nem hagyott nyomokat - rázta meg a fejét a medvetermetű férfi.- Pontosan hová tart a lövésirány? - szólt közbe Vinidis.

103



- A fűz felé - intett a fejével a fa irányába Sacrio.- Ideje lenne alaposabban körülnézni! - vonta ki a kardját Terda.Együtt mentek a tó partjáig, de az ágak közé csak a nagyobbik gorviki lépett be.- Itt vannak a nyomai. Úgy tűnik, felmászott a fára.- Az ágak közül lőtt? - csóválta meg a fejét az Úrnő. - Ekkora távolságnál elég egy levél, ésméterekkel téveszt célt a vessző.- Mégsem mászott fel a fűzre, hanem belesétált! - változtatott korábbi véleményén Sacrio. -Nemrugaszkodott el a talajról, a fa kérgén sincsenek sérülésnyomok.- Erre még egy elf sem képes! - nézett körül bizonytalanul Ameriel.- Nem biztos, hogy elf, már ami a halott vadászt illeti - lépett ki az ágak közül a gorviki -, bár nagyonhasonlít rá. Érdemes megnézni, megéri a fáradtságot!A halott a hátán feküdt, jobbára elfre hajazott. Alkata vékony, fülei hegyesek. Ruházata különös,fekete, selyemszerű anyag. Bőre sápadt, mint a hó, amin feküdt, haja szőke, akár a nap aranya. Azarcát jelek és kusza ábrák borították. A nyílvessző szára a bal szeméből meredt felfelé.- Mi ez? - nézett tanácstalanul a többiekre Terda.- Talán valami elfajzott elf kolónia tagja, ami csak itt, a Sheralban telepedett le - vonta fel a vállátSacrio. - Nézzétek a ruháját! Látszatra vékony,

akár a selyem, de amikor hozzá értem, éreztem, hogy erősebb anyagból van, mint az acél!A kalandorok idegenkedve figyelték a kiterített lényt.- Ti is érzitek? - törte meg a csendet Vinidis.- Mit? - kérdezte Terda.- Még holtan is a veszély aurája lengi körbe - nézett az épen maradt, semmibe meredő szemre atoroni.- Legszívesebben, most azonnal menekülni kezdenék - bólintott Sacrio. - Pedig annyira esetlen éstörékeny.- Miből gondoltad, hogy a tó felől jött a lövés? - vágott elé a mélyebb gondolatoknak Ameriel.- A nyomokból, és a test fekvéséből következtettem ki - hajolt közelebb a földhöz Sacrio. - Tudom,hogy hihetetlenül hangzik, de ez a valami az utolsó pillanatban felfedezte, hogy rálőttek. Az orvlövészirányába kapta a fejét, és a nyílvessző ezért fúródott a szemébe. A felgyűrődött szélű nyomokból

egyértelműen látszik a hirtelen mozdulat.- Akkor pusztán véletlen volt a pontos találat -engedett fel az Úrnő.- Nekem úgy tűnt, az íjász annyira ismerte az áldozatát, hogy képes volt ezt is beleszámolni a lövésbe- nézett Amerielre a gorviki.- Már egy ilyen pontos és erős, százméteres lövés is valóságos csoda, amire talán tízen képesek egészYneven! Azonban olyan lövész, amilyenről te beszélsz, egész egyszerűen nem létezik a kontinensen -rázta a fejét az Úrnő.- Hogy nem ember, annyi legalábbis bizonyos. Sőt az is, hogy még csak nem is az yllinori Sasok között kell keressük az íjászt! - nézte a halottat Vinidis, és érthetetlen módon olyan érzése támadt,mintha régóta várt ajándékot látna maga előtt.- Arról nem is beszélve, hogy Yllinor a világ végén van.- Talán valaki Elfendelből? - találgatott Terda. - Igaz, ők sosem lépik át az országhatárt.

- Menjünk innen, amilyen gyorsan csak tudunk! Ez a küzdelem nem a mi léptékeink szerint zajlott, ésnekem semmi kedvem összeakadni a győztessel - fordult sarkon az Úrnő.A tó partján semmi sem változott. Arossa továbbra is békésen aludt a füvön, mintha körülöttük nem istombolt volna a gyilkos hideg. A toroni a lányhoz lépett, és finoman felébresztette. Az amazonkinyitotta a szemét és a férfire nézett. Vinidisnek ismét a régi tüzet látta a pillantása mélyén.- Álmodtam - érintette meg a boszorkányvadász kezét a lány, érintése lágy volt, mégis élettől teli. - AFöldanya beszélt hozzám. Azt mondta, itt biztonságban vagyunk.- Az Úrnő nem így látja, úgyhogy ideje indulnunk - segítette fel az amazont Vinidis.- Köszönöm! - mondta Arossa, és tekintetével Amerielt kereste. Amint megtalálta, szó nélkül hagytafaképnél a férfit. A toroni pillantása hosszan elidőzött a lány hátán, fiúsan keskeny csípőjén, vékonyderekán.- Próbáljunk meg a horpadásban maradva észak felé átvágni a fennsíkon, hogy védve legyünk aszéltől - vette fontolóra a lehetőséget Zald Sacrio mellett állva.

103



- Szélvédett helyen, a meglévő készletekkel, két éjszakát kihúzhatunk a szabad ég alatt - gondolkodotthangosan a gorviki. - Ha a völgy elég hosszan lejt, talán elérhetjük a hóhatárt.Fertályóra múlva, a tó természetes lefolyását követve elindultak a fennsík mélyebb részei felé. Amelegvizű patakocska partjai idővel befagytak, végül az ér torlódott szélű jégdarabbá csökevénye-sedett. A fagyhalált halt patak látványa nyomasztólag hatott a társaság tagjaira. Két órával később már tudták, mennyire felesleges volt minden erőfeszítésük.Elérték a fennsík szélét határoló hegyeket. A horpadás elkanyarodott előttük, és az ormok lábai előttkígyózva délnek tartott. Megkerülték a legközelebbi csúcsot, és a szemük elé táruló látvány kiölt

belőlük minden reményt.Az elnyúló mélyedés végét megmászhatatlan sziklafal zárta le.- Akkor ennyi? - állt meg Terda csalódottan a völgykanyarulatban.A többiek hitük vesztetten néztek Zaldra és Sacriora. A két vezető is megtörve bámulta az elébük tornyosuló hegyet.- Az előző orom előtt egy pillanatra éreztem valamit - kezdett bele vontatottan a gorviki. - Hasonlította barlang szagára, de annyira gyenge volt, hogy inkább nem szóltam. Persze, most aligha van jobbdolgunk, minthogy megnézzük.- Nincs választásunk - biccentett Zald. - Feléig sem jutnánk a csúcsnak, és máris kőkeményre fagyva

zuhannánk vissza.- És a tó? - kérdezett közbe Arossa.- Csak elnyújtanánk vele a szenvedéseinket -csóválta meg a fejét Terda.- Akkor már százszor inkább Sacrio megérzése! - igazította meg a száját fedő prémet Ameriel.

Néhány száz métert haladtak visszafelé a saját nyomaikon, amikor a gorviki meredeken a hegyek feléfordult. Eleinte lassan haladt, lépésenként megállt, és beleszippantott a levegőbe, később egyrehatározottabbá vált, és egy közeli csúcs felé fordult.- Ugye tudod, mit csinálsz? - kérdezte a gerinc felé félúton a Titkok Úrnője, ahol a jéghideg szél már

bénító erővel fújt át a ruháikon.- Ebben az erős szélben lehetetlen követni a szagnyomot. Az egyetlen esélyünk, ha megpróbáljuk kitalálni, hol lehet a barlang bejárata - húzódott közelebb Amerielhez Sacrio. - Ott feljebb, láttam egykeskeny párkányt. Akár szerencsénk is lehet.

Félórányi kapaszkodást követően érték el a hegy oldalában meghúzódó peremet.- Ezért éreztem meg! A barlang itt sem engedte megfagyni a vizet - guggolt le egy tócsányi sár melléa gorviki.A boszorkányvadász visszafordult, és felhúzta az utolsóként érkező Arossát. A lány remegő tagokkaldőlt a hátára.- Kyelnek legyen hála, ez az! - sóhajtott fel megkönnyebbülten a barlangból visszatérő Zald.-Megmenekültünk.

IMONBAN EGYETLEN éjszakát töltöttek. Noha mindannyiukra ráfért volna a hosszabb pihenés, a bennük bujkáló rossz érzések, és a bizonytalanság tovább űzték őket. Senkinek sem volt ellenvetése,amikor másnap reggel Ameriel felvetette az indulás gondolatát. Az amazon négy arannyal toldottameg Zald bérét az elvesztett állatok miatt, és még további kettővel az odalett felszerelésért. A hegyiember a rengeteg pénztől megilletődötten búcsúzott a társaság tagjaitól. Amikor tekinteteösszetalálkozott Sacrioéval, nem bírta szó nélkül.- Igazság szerint a pénz fele téged illet - bökte ki rövid tépelődés után.- Megkérem az árát, ne félj! - nevetett fel a gorviki, és az Úrnőre sandított.

A lovakat jó állapotban találták. A fogadós szemmel láthatólag még arra is vette a fáradtságot, hogyidőnként megjárassa az állatokat. Érkezésük napján a pej barátságos horkantással üdvözölte Vinidist.

103



A toroni végigsimított a nyakán, és ahogy tenyere a hátas meleg bőréhez ért, megnyugvást érzettlegbelül.

Jó tempóban haladtak a hegyek lábánál húzódó síkság felé. Egyetlen éjszakánál semelyik fogadóbansem töltöttek többet. Három nappal később elérték az Északi Kereskedelmi Központot, és onnantólrátértek a kyr útra. Az út monoton nyugalma elaltatta félelmeiket, az őszi délutánok melegefelolvasztotta a hegyek közt lelkükbe lopózott fagyot. A kedélyek megnyugvásával a társaság tagjai is

pihenni vágytak, ám Ameriel sürgetésére minden reggel tovább indultak.- Semmi kedvem a siker kapujában elbukni! -válaszolta az egyre ingerültebb kérdésekre az amazon.- De hát nincs miért inunk szakadtából rohanni! - mordult fel Terda, akit néma kitartása ellenérerendkívül zavart a vállsebe. - A dwoonok aligha üldöznek minket a hegyeken túl, a barlangbélifantomok pedig nem árthatnak nekünk ideát. Egy napnyi pihenő igazán ránk férne!- Márpedig nem állunk meg Erionig! - nézett kihívóan a gorviki szemébe az amazon. - Ha nemtetszik, maradhatsz. Épp elég bolond holttestét láttam a kanálisban úszni, hogy tudjam, addig nemlankadhat az ember figyelme, amíg mindent el nem rendezett maga körül!- Elegem van a féligazságaidból, Úrnő! - csattant fel a gorviki. - Kockáztatod az életünket, anélkül,hogy elmondanád, mibe rángatsz bele!

- Fáradt vagy és ideges - váltott hangnemet az amazon. - Ha pihenni akarsz, tedd! De ne lepődj meg,ha egyedül maradsz! - zárta le a vitát.Az összezördülés után továbbra is egész nap lovagoltak, mintha még mindig üldöznék őket. Az Úrnőahol csak lehetett, pihent állatokra cserélte hátasaikat. Vinidis peje gazdája terhe nélkül is csak nehezen tudott lépést tartani friss társaival. A gyors utazás megviselte a kalandorokat, kiszipolyozta

belőlük az erőt, és aláásta figyelmüket. A vértesek ezért tudták olyan könnyedén meglepni őket.Alig egy napnyira jártak Eriontól, mikor a Kard Testvériség lovagjai a semmiből bontakoztak kielőttük az út közepén. Az eloszló mágia emberfeletti megjelenést kölcsönzött a harcosoknak. Vinidiscsak ekkor figyelt fel az Úrnő és Sacrio között zajló néma beszélgetésre. Az élen haladó Terdamegfékezte a lovát, mire a mögöttük lévő bozótosból újabb páncélosok léptettek elő.Az ezüstszín lovasok nem tettek támadó mozdulatot. Húszan voltak, jelvényeik szerint teljes jogú

beavatottjai a rendnek. Magabiztosságuk nem hagyott kétséget elszántságuk felől. Lassan körbe vették

a kalandorok csapatát.- Mit akartok? - törte meg a csendet Ameriel.- A toroniért jöttünk! - emelte fel sisakrostélyát a lovagok egyike, és kiléptetett társai közül. -Ha nemálltok az utunkba, elmehettek. Nincs dolgunk veletek, nekünk csak az északi feje kell, ám haszükséges, a tiétekkel együtt vesszük el! - közölte nyugodtan a harcsabajuszú férfi, aki leginkábbmegtermett hentesre emlékeztette Vinidist.- Csak nem hiszed, hogy magára hagyjuk a társunkat? - küldött megvető pillantást a lovag felé azemrelin.- A döntés a tiétek - vonta meg a vállát a Kígyóhajú szolgája. - A túlerőnk több mint elég agyőzelemhez. Nem kívánom az életeteket, de ha úgy hozza a kényszer, nyugodt lélekkel végzek veletek. Távozzatok, amíg megtehetitek!- No és ki kéri ezt tőlünk? - mérte végig pimaszul a lovagot Ameriel.

- Renan Folne - biccentett a nő felé a harcsabajuszú, és kivillantotta híjas, csorba fogsorát.- Adj időt, hogy dönthessünk! - sápadt el az amazon.- Legyen - hagyta rá a vértes. - Ám a türelmem véges, ha túlfeszítitek a húrt, nem lesz újabbfigyelmeztetés!Az Úrnő a többiek felé fordította a lovát, és lehalkította a hangját.- Hírből ismerem ezt az alakot. Közismert alakja Erion Orwella rendjének. Képzett varázshasználó,hírhedt bajkeverő, és félelmetes fegyverforgató. Beszélik, még saját egyháza szabályaira is fittyet hányolykor. Ott volt a Domviknak szentelt San Badleno Bazilika felgyújtásánál, és neki tulajdonítják aKikötőnegyed régense ellen végrehajtott merényletet is.Tudtommal baráti szálak fűzték Orna da Rótta lovaghoz, aki négy éve veszett oda a FogadónegyedbeliKrad templom ostrománál. Ezért akarja annyira a fejedet - nézett a boszorkányvadászra az Úrnő.- Őrültség lenne szembeszállni velük! - csóválta meg a fejét Sacrio. - Egyetlen rohammal elsöpörnek minket, vagy ami még rosszabb, szorosabbra húzzák a kört, és lassanként aprítanak fel!

103



- Márpedig harc nélkül aligha engednek tovább! - lélegzett mélyeket Terda, hogy feltüzelje magát. -Talán, ha éket formálunk, áttörhetünk közöttük, aztán irány a puszta! Győzzön, akinek a lova jobban bírja a vágtát!

_ Áttörni közöttük? Te sem gondolod komolyan! Teljes vértben vannak! Nincs esélyünk, most, hogykörbefogtak minket! - csattant fel az Úrnő.

_ Csak nem küzdelem nélkül akarod, megadni magad a végzetednek? - mordult fel a gorviki.- Miféle végzetről beszélsz? Elmegyünk - felelte Ameriel.Terda döbbenten bámulta az emrelint.- Valami oka biztosan van, hogy nem rontották ránk azonnal - szólalt meg Arossa, de rögtönelhallgatott, ahogy az Úrnő ránézett.- Sajnálom Vinidis! - fordult a toroni felé az Úrnő.- Te tényleg odavetnéd az orwellánusoknak? -mordult fel Terda.- Ha akarsz, maradj! - vonta fel a vállát Ameriel. - Egyedül leszel.- Csak a magad nevében beszélj, boszorka! - robbant ki a gorviki, és Sacriora nézett.- Mindössze egy életem van - rázta meg a fejét a nagydarab férfi. - Nézz körül, abradói! Ezt a harcotnem nyerheted meg.- És te? - nézett Terda Arossára. - Az életedet mentette meg a hegyekben! Ha nem cipel keresztül a

fennsíkon, megfagysz a hóban.- Ő azt teszi, amit én mondok neki! - vágott a válasz elé a Titkok Úrnője. - Te pedig jobban tennéd, havégiggondolnád, kinek tartozol az életeddel! Dolgod van még ezen a világon, nem vagy szabad ember.Terda szemében egy pillanat alatt kihunyt a tűz.- Sajnálom! - mondta csendesen Vinidisnek.- Azt teszed, amit tenned kell - biccentett belenyugodva a megváltoztathatatlanba a toroni. -Havisszatérsz Erionba, vidd meg a halálhírem Rólak Tavernájába!A gorviki csak biccentett, aztán léptetésben haladt át a lovagok megnyíló sorfalán.- Van nálad valami, aminek már aligha veszed hasznát - húzódott közelebb a boszorkányvadászhozAmeriel.- Szívességet kérsz tőlem, miután a farkasok elé vetettél? - nézett elhűlve a nőre Vinidis. - Aszíveddel együtt a lelkiismeretedet is rég zálogba csaptad már!

- A helyemben te sem tennél másként. Ha maradunk, a Kígyóhajú szolgái minket is lemészárolnak.Értelmetlen lenne a halálunk.- Te is tudod, hogy Folne a rend parancsa ellen cselekszik. Csak azért ajánl alkut, mert nem akar veszteségeket! - köpött az útra a boszorkányvadász.- Ez egy pillanatig sem tartja vissza attól, hogy nekünk vezesse az embereit! Add az érméket, hogy azutunk ne legyen hiábavaló! - maradt érzelemmentes az Úrnő arca.- Legyen! - oldotta le a bőrzacskót a toroni, és az aranyakat a földre öntötte. - Csússz a porban, ahogyhozzád illik!- Ha nem tudnám, hogy a jó orwellánusok mindjárt kardélre hánynak, magam ontanám ki a beleidet! -lobbant a gyűlölet lángja az amazon szemében.A toroni nem szólt, mire Ameriel leszállt a lóról, hogy felszedje az érméket.

_ Hogyhogy nem érezte meg Sacrio a lovagot? - nézett le a nyereg magasából a guggoló nőre Vinidis.

- Mágiával leplezték a nyomaikat - mosolyodott el gúnyosan az emrelin.- Így helyes, tudod, hol a helyed. Nő létedre nagy kár lett volna a saját kezedbe venni a dolgok irányítását. Jól tetted, hogy azokra hagytad, akikben van elég erő! - vigyorodott el megvetően a toroni.Az emrelin arcát elfutotta a vér, keze a kardmarkolat felé mozdult, aztán csúfondáros mosoly terültszét az arcán.- Hiába is próbálkozol, nem fogok neked ugrani. A vérontást meghagyom a lovagoknak, és egyetlenkarcolás nélkül távozom - vette fel az utolsó aranypénzt Ameriel, és nyeregbe szállt. - Kellemesidőtöltést! Ahogy elnézem, a kiváló társaságban nem lesz hiányod!A orwellánusok szétváltak a három távozó előtt. Egyedül Arossa nézett vissza a toronira. Vinidis nemtudott mihez kezdeni, a lány arcára kiülő kétségbeeséssel. A vértesek zárták soraikat, a

boszorkányvadász egyedül maradt a Kígyóhajú szolgáival.- Végre szemtől szemből találkozhatunk! Régi vágyam teljesül azzal, hogy személyesen ismegismerhetem, a „shuluri mészárost" - mondta túláradó jókedvvel Folne, és közelebb léptetett amagányos lovashoz.

103



- Amikor Erionban járok, gyakran időzöm Rólak tavernájában. Ha dolgod volt velem, kár volt ilyenhosszan halogatnod a találkozást!- A sors kegyetlensége, hogy magas körökben akadnak pártfogóid egyházunkban Vinidis-Re L'Hass.- Nocsak, az Egyetlen Ivadék elhagyja a Városok Városát, és a talpnyaló kutyák máris semmibeveszik a szavait? - mosolyodott el szélesen a boszorkányvadász, de szeme a lovagok sorát fürkészte.Hiába. Ilho-mantari ezen a napon nem osztott kegyelmet.- Van, hogy a bosszú mindennél kedvesebb a Kígyóhajú Asszonynak. Ha visszatértem a rendbe,elszámolok a tetteimmel.- Hogy találtál rám? - lépett túl a lovag szavain Vinidis.- A fülembe jutott, hogy a hegyek felé veszed az irányt. Szemlátomást akadnak rosszakaróid azok között, akiket a barátaidnak hiszel.Vinidis lassan elővonta a kardját.- Itt az ideje kiegyenlíteni egy régi adósságot - emelte meg a fegyvert a boszorkányvadász.Menj, nézd meg, mi történt! — csengett még mindig Sacrio fejében Ameriel percekkel korábbiüzenete.Átosont két bokor között, és meglapult. A környék kihalt volt. Még a tücskök is hallgattak. A levegőrothadás szagával volt teli.

Még egy iker sem képes kivágni magát a lovagok közül! - emlékezett a szellemnyelv szavaira agorviki.Sacrio tudta, hogy az Úrnőnek igaza van.Mielőtt megjelentek volna, már messziről megérezte Orwella lovagjait. Noha a fények játéka tökéletesvolt, az állatok szagát semmi sem rejthette e1 előle. Ha az Úrnő nem figyelmezteti napokkal korábban,talán elárulja magát, így azonban némán jelezte a nőnek, hogy amit várt, bekövetkezett. Az amazonhallgatásra intette, és a toroni sorsa percekkel később beteljesedett. Miután magára hagyták, Sacriolyukas rézgarast sem adott volna az északi fattyú életéért.Annál inkább megdöbbent, amikor a boszorkányvadász félórával később utolérte őket. A harcosnak néhány könnyebb sérülésen túl kutya baja sem volt. A gorviki nyomát sem látta rajta a csata utániizgalomnak. Az alatta lépdelő pej azonban szemét forgatva, kitágult orrlyukakkal érkezett. Sörényénzöldesbarna, rothadás szagú cafatok fityegtek. Egyedül Terda vette a bátorságot, hogy faggatni kezdje

az északit a történtekről, de néhány elharapott mondattöredéknél, ő sem kapott több választ. Sacriokiérezte a harcos szavaiból a bennük rejtező bizonytalanságot. A toroni mozdulatai hasonlóképpentétovák voltak, és csak nehezen tudta leplezni kábaságát.Azonnal megérezte rajta azt a kesernyés szagot. Ugyanazt a rothadásszerű bűzt, mint ami a kyr határerődben árasztotta el az orrát, pillanatokkal a boszorkányvadász csodálatos gyógyulása előtt.Ráadásul tisztán emlékezett rá, ahogy az északföldi szeme az életveszély pillanatában egy csapásrakitisztult a méreg és az alkohol okozta kábulatból.Valami nem volt rendben ezzel a toronival.Sacrio elérte a liget szélét. Kilesett az ágak közül. A földön fekvő ezüstszín páncélok mégszázlépésnyire voltak tőle. A toronit és a pejt kivéve senki sem hiányzott. Még a nehézcsontú harcilovak is mind döglötten feküdtek az út porában. A környéken mindent zöldesbarna massza lepett. Alevegő mind émelyítőbb szagokat hozott felé. Ösztönei menekülésre sürgették, de énjének tudatos fele

előre hajtotta.Kilépett az útra, elhagyta a bokrok takarását. Szélirányból közelített, mégis szinte meztelennek éreztemagát. A zöldesbarna terület szélén a bűz olyan erős volt, hogy minden igyekezete ellenére öklendeznikezdett. Kendőt kötött az arca elé, és egy letört ággal megpiszkálta a szétkenődött anyagot. Ugyanaz amassza volt, mint amit a toroni hátasán látott. A fertőzött terület közel harminc lépés hosszú volt. Arothadás mindent beborított, a vérteket és az út porát kivéve.

Nem mert tovább menni. A kígyószív-vésetekkel borított, mozdulatlan páncélok minden figyelmeztetőérzésnél erősebben taszították. A földet vasalt paták túrták fel, ám a nyomok jóval kevesebb halálrólárulkodtak, mint ahány fekvő holtestet látott. Mindössze két-három pengeváltásra került sor, mielőtt aziszonyat végigszáguldott a küzdőkön.A halál készületlenül érte a támadókat. Az állatok letaglózott ökrökként terültek el a porban, alovagokat két csapás közt érte a végzet. A húsvér testek elrothadtak vértjükben, a fű kipusztult, a

bokrok a földre dőltek, a fák csupasz karókként meredtek az ég felé.

103



Hiába kényszerítette magát, nem tudott a körön belülre lépni. A benne élő ösztönlény mindannyiszor felülkerekedett rajta. Végül felhagyott a hasztalan próbálkozással, és megkönnyebbülve fordított hátata rettenet poklának. Lábai szinte maguktól vitték hátrahagyott lova felé. Amikor elérte az állatot és anyeregbe vetette magát, egyetlen gondolat töltötte ki a fejét.Most már biztosan tudta, hogy akit Vinidis-Re L'Hassként ismer, semmiképp sem lehet az, akinek vallja magát.

- THARR MEGKÍMÉLTE testedet és lelkedet, hogy továbbra is híven szolgáld őt - nézett rá gúnyosfélmosolya mögül a sárga köpenyes pap.Vinidis az áldozati oltárra dobta az aranyakkal teli erszényt. A Kígyó szolgája utána kapott, éseltüntette csuhája mélyén.- Mi van az emlékeimmel? Miért nem tudok felidézni dolgokat? - szorította meg az aszott kezet a

boszorkányvadász a tisztelet legkisebb jele nélkül.- Szabadulj meg az érméktől! Bajt hoznak rád, és minden véredre! - révedt el semmiben a pap szeme.- Olyat mondj, amit magamtól nem tudok!- A híretek megelőzött Erionban, pietor. A csomagod túlontúl értékessé vált a falak között, hogy

büntetlenül birtokold.- Akkor vedd el őket! - oldotta le az oldaláról a másik erszényt a toroni, és a csuhás felé nyújtotta.- Már megfizettél a szolgálataimért - rázta meg a fejét a kénsárgacsuklyás.- Tartsd meg! Áldozatként hagyom a Háromfejű oltárárán.

- Nem tehetem, romlást hozna ránk! Az inkvizítorok sosem nyughatnak. Ma te, holnap én. Éld azéleted és ne vond magadra a Háromfejű haragiát! - lépett hátra a pap, és egy elbocsátó mozdulattal

jelezte, hogy részéről véget ért a találkozó. - Mihamarabb keress magadnak egy bolondot, akinek eladhatod az átkozott érméket! - mondta még a távozónak.- A jelölt már megvan, csak az akarat hiányzik, hogy megtegyem - morogta az orra alatt Vinidis, ésfaképnél hagyta a csuhást.A szolga a Tharr szentély kijáratáig kísérte. A boszorkányvadász fejére hajtotta az incogno csuklyáját,és kilépett az őszi esőbe. Végigment a szűk, homályos sikátoron, befordult a polgárház udvarába, és azólak között átvágva a Shadleki Leánykához címzett fogadó hátsó kijáratához jutott. Keresztül sétált akocsiszínen, és a taverna előtt felszállt a lovára.- Mit sikerült intézned? - kérdezte az eresz alatt várakozó gorviki.- A Háromfejű szolgája sem talált többet, mint Krad papjai. Az inkvizítorokhoz kell mennem, ha megakarom tudni az igazságot - bujtatta lábát a kengyelbe Vinidis.- Rejtélyesen fogalmazol - jegyezte meg Terda, és a kapuk tere felé fordította hátasát.- Az Úrnő előttünk jár. Az árnyakban járók már ismerik az érmék történetét. Minden épkézlábcsirkefogó ránk vadászik. A csuhás épp csak egy pillantást vetett rám, és azonnal tudtam, hogy szósem lehet valódi vizsgálatról - követte az abradóit a boszorkányvadász. - A vén méregkeverődünnyögött egy sort, rajzolt néhány rontásűző rúnát a levegőbe de ha tudja, hogy Shulurban születtem,

talán még ennyivel sem próbálkozik.- Az átkozott boszorkány! Akkor kellett volna elvágnom a torkát, amikor először viszontláttam! Nohaigencsak formás nyakról van szó, így magunk közt szólva - húzódott vigyoriba a gorviki arca.

103



- Magam is szívesen megszorongatnám - mosolyodott el az incogno árnyékában a toroni, ésrádöbbent, hogy a történtek dacára sem tudja szívből gyűlölni Amerielt.- Azért kíváncsi lennék rá, miért lopta el a harmadik érmét - váltott lassú ügetésbe a gorviki.- Azt hiszem, ez egyértelmű - zárkózott fel Terdához a toroni.- Gondolod, hogy a pénz miatt tette volna? Ezzel egy csapásra elvesztette a jó hírét Erionban.Felhajtóként és kalandorként egyszerre vált hiteltelenné. A fejére kitűzött vérdíjról nem is beszélve.Többet vesztett, mint amennyit az érméért valaha kaphat.- A pénz ezúttal valóban másodrendű - értett egyet Vinidis.- Akkor hát?- Hatalom. Ameriel nem ostoba. Tudja, hogy amit eddig felépített, aligha maradhat fenn komolytámogatók nélkül. Régóta várta már, hogy valami különleges kerüljön a kezébe, amit aztán igazánértékesre válthat. Amikor a dzsad szóba hozta előtte az örökfémből kovácsolt érmék történetét, kapvakapott a lehetőségen. Felrúgta szokásait, és maga vette kezébe a dolgok irányítását. Mindentelkövetett, hogy teljesítse megbízója kívánságát, ugyanakkor nem mulasztott el ügyelni a saját

biztonságára sem. Gondolom, te is egyfajta testőrként kerültél közénk - fordult az abradói felé.- Mondjuk inkább úgy, a ravasz kis dög úgy intézte, hogy amíg vissza nem térünk Erionba, az ő életelegalább olyan fontos legyen nekem, mint a sajátom - gúnyolódott saját magán a másik. - Pedig

tudnom kellett volna, hogy a Kosfejes Úr semmit sem ad ingyen. Ha az egyik kezével áldást oszt, amásikkal kétszeresen vesz el.- Ameriel ismerte Folne bosszúesküjét - folytatta tovább Vinidis. - Úgy intézte, hogy a lovag tudjonróla, mikor hagyom el a várost. Talán nem akart mindenáron megöletni, de az érmék és közte álltam,hát tennie kellett valamit. Némi emrelin praktikával megoldotta, hogy nyugodtan halászhasson azavarosban. Tudta, hogy a Kígyóhajú szolgái nem emelhetnek kezet rám, ugyanakkor tisztában voltFolne heves természetével is. Azt csak remélhette, hogy a lovag igyekszik majd megkímélni embereit.Biztos vagyok benne, jól felkészült rá, hogy ha minden összeomlik körülötte, ő akkor ismegmeneküljön. Odafelé Sacrio segítségével elkerültük a vérteseket, visszafelé azonban addig hajszoltminket, míg elégé kimerültünk ahhoz, hogy belefussunk a kelepcébe.- Ezért rohantunk annyira! - csettintett a nyelvével Terda.- Tartott tőle, hogy a lovagok idő előtt megunják a várakozást. A terv végül bevált, kivéve azt az apró

részletet, hogy érthetetlen módon túléltem a harcot az orwellánusokkal.- Még most sem értem, hogy tudta ellopni azt az érmét!- Olyan természetességgel adta vissza az erszényt - mosolyodott el szélesen Vinidis, és tárta szét akezeit.- Nem csoda, hogy reggelre eltűnt. Mindkettőnket átvert, és én igazán még haragudni sem tudok rá.- Kiváló taktikus. Remekül méri fel az erőviszonyokat - hagyta rá a toroni.- Szerinted, mit fog tenni?- Ha van esze, meghúzza magát - vont vállat a boszorkányvadász.- Akkor miért kürtölte világgá a történteket?- Megosztotta a figyelmünket, nemkülönben a dzsadét. Most, hogy a saját bőrünkre is vigyáznunk kell, nem kutatunk utána minden erőnkkel.- Jártam a Kikötőnegyedbeli raktárában. Még a szalmát is elhordták a lovak alól.

- Gondosan előkészítette a visszatérését.- Meglopott minket, megnehezítette a dolgunkat, de mindig ügyelt rá, hogy ne feszítse túl a húrt.- Csak egyetlen érmét vitt el, holott megtarthatta volna mind a hármat - biccentett a toroni. -Persze, hamár a falon kívül tudom, hogy ő hozta a nyakamra a lovagokat, nem lettem volna könyörületes!Haonin segítsége nélkül azonban mindaz, amit elmondtam, csak halvány sejtés volt.- Amikor visszatértél a harcból, alig ismertem rád - csóválta meg a fejét az abradói.- Attól fogva, hogy elváltunk, egészen addig a pillanatig, hogy utolértelek titeket az úton, semmiresem emlékszem. Semmire.- Fura ember vagy te Vinidis-Re L'Hass - húzta összébb a köpenyét a gorviki -, de az ajánlatom mégmindig áll. Gyere velem Gorvikba, nálad rátermettebb embert aligha találhatnék!- Megvannak a magam félelmei. A Kosfejes országából a legkevésbé sem vágyom újabbakra! -tiltakozott a toroni.- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani - legyintett lemondóan Terda.

103



- Ellenben tudok valakit, aki a segítségedre lehet - engedte el a füle mellett a másik szavait a boszorkányvadász. - A férfit Haoninnak hívják, jó hírű felhajtó. Bár nem gorviki, Rattikani atörzshelye. A félszemű vénember hírhedt arról, hogy nem tűr meg szószegőket a taverna falai között -került el egy saroglyát toló kézművest a toroni.- Köszönöm! - mondta Terda, és lelassította lovát a kordájával ügyetlenkedő polgár előtt. - Az időmegyre rövidebb, mihamarabb ütőképes csapatra lesz szükségem.- Az emberei hatékonyak, és garantáltan megbízhatóbbak, mint az Úrnő ígéretei - húzódott Vinidis azútszéli házfal mellé a szemből érkező ökrösszekér útjából.Vigyázz! - akart kiáltani Terda, de még levegőt sem vehetett, amikor máris tudta, hogy elkésett.A boszorkányvadász háta mögött álló taverna zsaluja hirtelen kipattant, és egy tőrt markoló kar jelentmeg az ablakkeretben. A pugoss egy követhetetlenül gyors mozdulattal villant a toroni bal kezében, ésmár le is csapott az orvtámadó csuklójára. A kéz gazdája fájdalmasan felüvöltött, és elejtette afegyvert. Vinidis jobbjával tőrt hajított az ökrösszekér szalmájában matató kocsis torkába. A hajtómegbillent a bakon, és egy felajzott nyílpuskát rántott magával az út sarába.A saroglya tulajdonosával az időközben feleszmélt Terda végzett. A nyeregből kihajolva előredöfött,és torkon szúrta a szablyát ragadó alakot. A fickó összerándult, teste a dágványba zuhant. A gorvikiVinidisre emelte a tekintetét, de már csak a taverna ablakában eltűnő incogno szegélyét láthatta.

Terda körbenézett a hirtelen kihalttá vált utcán. A gazdátlan ökrösszekér az út közepén vesztegelt.Hajtója a sárban feküdt, tőle alig néhány arasznyira a kordé gazdája. A piszkosszürke esővízhez egyretöbb vörös vér keveredett. A megrettent polgárok pillanatok alatt eltűntek a sikátorokban; bár a városiőrség keményen megtorolta a polgárokon esett sérelmeket, a legtöbben jobb szerettek volna életbenmaradni.Vinidis hosszú percek múltán tért vissza. Addigra már csak az ökrök áztak együtt a gorvikival azesőben. Az utca üresebb nem is lehetett volna.- Sajnálom! - tárta szét a kezeit Terda.- Merre is élsz mostanság, gorviki barátom? -húzta ki tőrét a halott nyakából a toroni.- A Hat Városban. Kik voltak ezek? - terelte el a szót a másik.- Néhány ostoba. Elcsíptek egy morzsát az Úrnő híreiből. Azt hitték, gazdag zsákmánnyal tértünk vissza a Sheralból. Akkor sem lett volna esélyük, ha nem ilyen körmönfont nehézkességgel építik fel a

támadást - rázta le az esővízzel keveredett vért a hajítópengéről Vinidis.- Dühösnek tűnsz.- Te talán örömmel gyilkolsz? - kapta fel a fejét a boszorkányvadász, aztán csak legyintett. -Ámbátor ate fajtádnál sosem lehet tudni.- Egyetlen ember sem hibátlan.- Nos, úgy tűnik, ők sem voltak azok - hagyta ott a sárban fekvő két alakot a toroni, és felszállt a lovanyergébe. - Menjünk, mielőtt ideér a városőrség!- Mi fontosabb dolgod van annál, hogy tisztára mosd magad? - nógatta meg a lovát a gorviki.- Itt az ideje, hogy végrehajtsam, amit felvállaltam. Odaadom az érméket a dzsadnak - húzódottfélmosolyra a boszorkányvadász szája.Vinidis holtfáradtan ébredt a találkozó napján. Feje fájt, karjai zsibogtak, mintha az egész éjszakátátdorbézolta volna, holott emlékei szerint az éjközép már az ágyban találta. Öltözködés közben

kényelmetlenül feszengett tiszta ruháiban, és sáros csizmáit látva a herceget átkozta, amiért az ősöregváros utcáinak majd' a fele kövezetlen.- A belsővárosban persze még a parkok sétányait is márvány fedi! - dohogott magában, miközbenfelöltötte fegyverövét.A dzsad a Shíren kerületben, a Tubarózsához címzett fogadójában várta az üzenetét. A válaszlevélnéhány órán belül Rólak Tavernájának küszöbén várta a boszorkányvadászt. Az üzenet szokatlanulszűkszavú volt.„Holnap kora reggel légy Torozonnál!" Az ajtóhoz ment, kirúgta az éket, aztán vágyakozva nézettvissza az ágyra. Érthetetlen fáradtsága mellett rosszullét gyötörte, teste minden porcikája a párnák közé kívánkozott. Erőt vett magán, kilépett az ajtón, és lebotorkált az ivóba. Még az örökké készségesLanop sem tudta jókedvre deríteni.- Nehéz éjszakád volt, uram? - lépett közelebb az intéző. - Kívánod, hogy küldessek Torozonhoz?- Magam megyek! - morogta morózusan a boszorkányvadász. - A lovam?- Felnyergelve vár - hajtott fejet Lanop.

103



- Adj ennem, és gondoskodj róla, hogy valaki takarítsa le csizmámat! - rogyott le Vinidis az üresasztalok egyikéhez.Az intéző tett egy tétova mozdulatot a konyha felé, aztán mégiscsak a helyén maradt.- Mondd már! - engedett fel a toroni saját használhatatlanságán mulatva.- Reggel egy szolga kérdezett felőled, uram. Üzenetet hozott, de csak veled volt hajlandó beszélni.

Nem volt merszem hozzá, hogy felébresszelek.- Mikor ment el?- Órányival az ébredésed előtt. Azt mondta, még keresni fog.- Akkor hát nincs veszve semmi. Jól tetted, hogy nem ébresztettél fel - intett Lanopnak, hogy hozza azételt.A reggeli és a mellé ivott bor felrázta nyomott hangulatából. Mire kilépett a taverna kapuján,megfakultak a szeme körül éktelenkedő lila karikák. Átvágott az esővíztől csúszós udvaron, és azistállóban várakozó pejhez ment. A lovászfiú elé vezette az állatot. Vinidis már a nyeregben ült,amikor felismerte a kantárt tartó kölyköt.- Te hoztad az üzenetet a Játékok napján - vigyorodott el elégedetten. A fiú alig emlékeztetett korábbiönmagára. Ruhája új, arca szokatlanul tiszta volt.- Igen én voltam az, uram - bólogatott az inas, miközben a ló lehajtott feje felett áthúzva, a toroni

kezébe nyomta a szárat.- Mi a neved, gyerek?- Alase.- Hogy érzed itt magad, Alase?- Nagy jót tettél velünk nagyúr, amikor magadhoz vettél minket! Lanop intéző a szívén viseli asorsunkat!- Ennek örülök! Megtennél nekem valamit Alase? - hajolt előre a nyeregben a boszorkányvadász.- Amit csak kívánsz!- Odaleszek ma délelőtt. Jön majd egy küldönc, aki beszélni akar velem. Ha elmenne, mielőtt visz-szaérek, eredj utána, és nézd meg hová tart! Aztán gyere vissza, és mondd el, hogy mit láttál!- Meglesz - bólogatott a kölyök.- De aztán vigyázz, nem szeretném, hogy a küldönc észrevegyen! - emelkedett fel a nyeregben a

toroni.- Nem először csinálok ilyet, nagyuram! - mosolyodott el magabiztosan Alase. - Olyan leszek, mint azárnyéka!- Rajtam kívül csak Lanop intézőnek tartozol elszámolnivalóval! - fejezte be a beszélgetést a

boszorkányvadász, és kiügetett az udvar kapuján.Rólak Tavernájából félórás út vezet lóval Torozonig. A szemerkélő esőben Vinidisnek majd kétszer ennyi idejébe telt, mire odaért. Tekintetek tucatját érezte a hátában. Egyszer hátra is fordult, hogyfigyelmeztesse hódolóit tolakodó modortalanságukra Kerülőutakat használt, igyekezett forgalmashelyeken haladni.A híres taverna előtt még mindig besúgók lestek minden mozdulatát. Mintha a környék összes koldusaés utcakölyke az ő megfigyelésével lett volna megbízva. A kantárszárat az elésiető kölyöknek vetette,aztán belökte a hatalmas tölgyfakaput, és belépett a szokatlanul csendes épületbe.

A reggeli órára való tekintettel az ivó kongott az ürességtől. A dzsad magányosan ült a középsődobogó egyik asztalánál. Csuklyája, mint rendesen, ezúttal is az arcába húzva pihent. Amint meglátta a

boszorkányvadászt, mézsört töltött az előtte lévő kancsóból az asztalon álló kupákba.- Itt van, amit akartál! - lépett hozzá Vinidis, és az asztalra dobta az övéről leoldott erszényt. A fémhangosan koppant a zsírtól, és gyertyaviasztól foltos falapon.- Hangosabb az érkezésed, mint azt remélni mertem! - kínálta hellyel a kalandozót a dzsad.- Hogy áll az alku rád vonatkozó része? - engedte el a füle mellett a csuklyás szavait a

boszorkányvadász. - A minap megtámadtak a nyílt utcán. Reménybeli gyilkosaim között akadt népedfiai közül is.- A hadzsok sosem járnak egyedül, eltévedt bárány volt a szerencsétlen. Már érkezésed napján

beszéltem a családfőkkel - bontotta ki az erszény száját a dzsad. - Tehát igaz a hír - húzta össze a bőrtnéhány pillanatnyi tűnődés után -, az Úrnő elárult.- Fel sem háborít?- Munkaadónknak egy is elég lett volna a háromból.

103



- Ki ő? - kortyolt a mézsörbe Vinidis.- Nem sokat tudok róla. Jobbára csak annyit; elég hatalmas hozzá, hogy képes legyen elrejteniszemélyét a magamfajta kíváncsiskodók elől.- Legalább megpróbáltad - tette a kupát az asztalra az északi. – Dicséretre méltó próbálkozás, annálsajnálatosabb, hogy nem értél célt!- Aranyon, fegyvereseken és más evilági hatalmon túl mágia is rejti a kilétét - tolta félre bosszúsan a

poharát a dzsad. - Ennek ellenére rájöttem valamire. Kár, hogy nem több megérzésnél.- Kíváncsivá tettél!- Néhány jel arra mutat, hogy szoros kapcsolatban áll veled.- Beszélj!- Mint mondtam, inkább csak megérzés - dőlt hátra a székben a dzsad, és rendkívül elégedetnek tűnt.Vinidis egy ideig eljátszott a kezében tartott kupával, mielőtt megszólalt.- Ö akarta, hogy ezt mond, igaz? - érzett rá a szavakon túli homályos tartalomra a boszorkányvadász.- Igen - emelte fel a fejét a dzsad, és fehér fogai kivillantak az incogno árnyéka alól.- Mit üzen még?- Hogy kövesd a gorvikit a Szent Földre!- És ha maradok?

- Engem a legkevésbé sem érdekel! Én így is, úgy is megkapom a fizetségemet, ami magunk köztszólva, felettébb nagylelkű a feladat csekélységéhez mérve.- Galradzsa vigyázzon a lépteidre! - állt fel az asztal mellől Vinidis. - Szükséged lesz rá, ha mégegyszer keresztezed az utamat!- Megértettem. Egyébiránt van nálam száz arany a részedre. Mi legyen a sorsa?- Add át Lanop intézőnek Rólak Tavernájában! - indult el a kijárat felé a toroni.- Mondott még valamit az a rejtélyes alak! - szólt utána a dzsad, mielőtt hallótávolságon kívül értvolna.A boszorkányvadász megállt.- Azt üzeni, tudja, mi történt az orwellánusok-kal, s hogy Gorvikban te magad is fényt deríthetsz arejtélyre.Vinidis többre nem volt kíváncsi. Átvágott a kijárat felé, és a tölgyfa ajtón át kilépett a szemerkélő

esőbe. A pejre majd két percet kellett várnia. Az állatot vezető falfehér kölyöknek remegtek a térdei afélelemtől. Szemlátomást akkor végzett a hátas le-csutakolásával.- Kár volt letakarítanod! - vetett egy rezet a fiúnak.Az inas utána kapott az érmének, de olyan esetlenül, hogy az a földre hullott.- Neked meg mi bajod?- Két alak megpróbált közel férkőzni a lovadhoz, uram! — felelte a kölök kis híján sírva. — Ataverna intézői rajtakapták őket!- Talán még sosem láttál lótolvajt? - engedett fel a toroni.- Azt már igen, de ennyi hullát, és kiontott embervért még soha! A lovad csupa vörös volt, a nyakátóla tomporáig!- Akkor mégiscsak jól tetted, hogy lecsutakoltad - lépett a kengyelbe Vinidis, és borús hangulatbanindult Rólak Tavernája felé.

Az utcák megváltoztak. Az egyre sűrűbben szemerkélő eső fátyla szürke homályba vonta a házakat.Az emberek házaikba bújtak, a terek elnéptelenedtek. A boszorkányvadász mégsem érezte egyedülmagát. A nyomában járó tekintetek hűséges kutyaként követték. Csuklyáját mélyen az arcába húzva,fejét lehajtva léptetett a fogadó felé, majd megelégelve az idő szeszélyét, a közeli Ellana szentély feléfordult.A templom kapuja mellett álló, márványba álmodott, kitárt kelyhű lótuszok egykedvűen gyűjtötték szirmaik közé a rájuk hulló vízpermetet. Vinidis megnyugodva lovagolt át a másfél alak magas falak között. A háta mögött hagyott feszültség lassan semmivé foszlott benne. A kert csendesen ázó virágai,hatalmas levelű, méregzöld növényei harmóniát szőttek az őszi délelőtt nyugtalansága köré, ésészrevétlen türelemmel simították ki a vándor ráncait.Leszállt a lóról, a kantárt az elé siető fiatal leánykának nyújtotta. A tavernában történtek ellenére tudta,hogy itt nem kell féltenie az állatot. Felment a templom impozáns márvány lépcsőin, és azoszlopcsarnokkal díszített bejárat előtt lerázta a vizet incognojáról. Az ajtó kinyílt, mielőtt még

103



elérhette volna. A megjelenő, igéző mosolyú fiatal nők megszabadították átázott ruháitól, és afogadóterembe vezették.A boszorkányvadász a főpapnőhöz sétált, és kezet csókolt a kortalan asszonynak. A kurtizán aférfi szemébe nézett, és kérdések helyett magához szólította a teremben álló tizenéves lánykák egyi.két. A félig még gyermek teremtés megállt úrnője előtt, majd néhány pillanattal később, fejét meg-hajtva nyugtázta a néma kérést. Vinidis leoldotta erszényét, s miután arannyal áldozott az istennőoltárán, követte a könnyű léptű lányt az épület belső termei felé.A párductestű, hollófekete hajú papnő, aki Ellana kegyéből megosztotta vele ölelését azon az órán,tisztára söpörte a férfi kétségektől zsúfolt fejét. Ujjainak lágy érintése elcsitította teste görcsösdermedtségét, halk szavai kiölték belőle a bizonytalanság mételyét. Noha kérdésekben és válaszokbannem szűkölködött a közösen töltött idő, az ágyas kíváncsisága meg sem közelítette a hajszálvékonyhatárt, mely a meghitt beszélgetést az alkalmatlankodástól elválasztja.A pásztorórát követően a toroni visszatért a fogadóterembe, és újabb aranyakkal egészítette ki oltáronhagyott adományát. A főpapnő merengve figyelte a kisimult arcú harcost.- Örömmel tölt el, hogy bár hírekért jössz, és az időd szemlátomást szűkre szabott, nem úgy térsz behozzánk, mintha a Szürkecsuklyásokhoz jönnél! -szólalt meg a negyvenes éveiben járó, igéző tekintetűszépség.

- Ehelyütt gyönyörűség megtartani az íratlan szabályokat - hatott fejet a boszorkányvadász.- Bírni a tudást, és élni az általa kínált lehetőséggel, nem mindenkinek adatik meg, Vinidis-Re L'Hass.A botorok jeltelen sírban nyugszanak, vagy lelkük a Nekropolisz utcáin kísért. Sokan beszélnek rólad mostanság, s nem mindenki emleget olyan jó szívvel, mint ahogy mi tesszük magunk között!- Akadnak rosszakaróim - ismerte el Vinidis.- Épp csak megtértél a Sheralból, de a fejed felett máris sötét felhők gyülekeznek! Orwella hitsorosaielőtt nem maradtak titokban a városon kívül történtek. Még Hella Riquill lánya sem képes tovább

pórázon tartani őket. Vigyázz merre jársz! A Kígyóhajú keze messze elér a Városok Városában.- Épphogy csak megszabadultam a dzsadoktól! - ráncolta homlokát a toroni.- A helyedben nem lennék ilyen biztos a dolgomban. A sivatagi menekültek között sokan akadnak,akik nem hisznek Imafez el-Rahim szavának. Még nem mindenki feledte el bosszúfogadalmát.- Hallottál valamit a rejtélyes alak felől, aki az ibarai háta mögé rejtőzik?

A főpapnő kezét nyújtotta a toroni felé, közelebb húzta a férfit, és maga mellé ültette a pamlagra.- Közel áll hozzád - súgta a fülébe. - Túl könnyen irányít ahhoz, hogy idegen lehessen. Módszereibenakad ugyan némi lágyság és kellem, de minden igyekezete ellenére lerí róla, hogy férfival van dolgod.Kitűnően játszik a lapjaival, de nem tévedhetetlen. Amerielnek sikerült kijátszania, és ellopta előle azérmék egyikét.- Saját gyarlóságom volt az oka - vetette közbe Vinidis.- Megbízód a dzsadon keresztül bizalmát helyezte az emrelinbe. Ne hagyd figyelmen kívül, hogyvalakinek már sikerült rászednie! Találd meg a gyenge pontját, és küzdj ellene minden erőddel! -szűkültek össze a főpapnő szemei.- Köszönet a fáradságodért! - hajtott fejet a boszorkányvadász, és az övén függő erszény felé nyúlt- Hagyd csak! Már éppen eleget fizettél azért amit bármelyik koldustól ennek töredékéértmegtudhattál volna.

- Az itt átélt öröm töredékét leltem volna benne.- A hiúságomat próbálod legyezgetni, északi férfi? - nevetett fel az asszony, s miközben felemelkedettültéből, karját kínálta a boszorkányvadásznak.A toroni felállt, és belekarolt a nőbe.- Fogadj el tőlem két jó tanácsot! - mondta a főpapnő, ahogy a fogadótermen keresztül a kijárat felékísérte a férfit. - Hagyd el Eriont! Mostanság túl szűk lett neked ez a város. Várj, míg híred megfakulvalamelyest!- Krad bölcsessége szól belőled, asszonyom! -mondta némi malíciával a hangjában Vinidis. - És amásodik jó tanács?- Jöjj sűrűbben hozzánk! - mosolyodott el a főpapnő, és intett búcsút a toroninak. Vinidis fejet hajtott,és kilépett márványoszlopok közé.Lova útra készen várt az épület udvarán. A kantárszárat tartó leány haja épphogy nedves volt aszemerkélő esőtől. Felkapaszkodott a nyeregbe, kilovagolt a kapun, és további kitérők nélkül Rólak Tavernája felé vette az irányt. Ébernek érezte magát és tetterősnek. A rátelepedett haragot, és

103



kiszolgáltatottságot kisöpörte lelkéből az örömök házban töltött óra. Ahogy az útra ért, ügetésre biztatta hátasát.Belovagolt a fogadó kapuján, mire Alase szaladt felé a kocsiszín irányából. Vinidisnek elég voltegyetlen pillantás, hogy tudja, a fiúnak sürgős mondanivalója van.

_ Itt volt! - fogta meg a ló zabláját a kölyök. _ Hagyott üzenet? - ragadt át rá Alase lelkesedése.Az inas a fejét rázta.- Elment, pont úgy, ahogy előre megmondtad uram. Persze rögvest utána indultam! - vigyorodott elelégedetten a fiú.- Hová tartott? - szállt le a nyeregből a toroni.- Hát éppen ez az! Wella Tavernájáig követtem! I - Mi ezen olyan meglepő?- A küldönc nem volt kifutófiú, sem uraság, aki efféle helyet megengedhet magának.- Akkor hát szolga az illető - mosolygott a kölyök körmönfontságán a boszorkányvadász.- Nem volt rajta címer! - rázta a fejét a kölyök. - Meg aztán az egész alak olyan furcsa volt. Úgyöltözött, mintha Erenből jött volna, de a haját úgy fonta, ahogy felénk még az asszonyok sem. Televolt apró csavarokkal meg görcsökkel.- Úgy, ahogy az elfeken lehet látni?

- Úgy, úgy! - bólogatott szorgalmasan Alase. -De a küldönc nem volt elf. Legalábbis én még soseláttam ilyen pocakos erdőjárót.- Jól van kölyök, megéred a pénzed! Mesélj, mi történt Wella Tavernájában! Eljöttél szépszerével,vagy ki kellett dobniuk?- Nem vettek ám észre! - legyintett fellengzősen a fiú. - Meghúztam magam az istállóban, ott vártam,amíg a pocakos megjelent a gazdájával.- Hogy nézett ki az úr?- Hát, olyan elfféle volt - bizonytalanodott el Alase.- Nem láttad jól? - simogatta meg a gyerek haját Vinidis.- Látni láttam, csak ez sem volt mindennapi szerzet — mondta az inas. — Igen kedvelte a pompátmeg a fényűzést. A ruhája árából tíz család egy egész esztendeig jóllakna mifelénk. A lova meg olyanvolt, hogy még a Belsővárosban is csak ritkán látni olyat.

- Szólj Lanopnak, hogy holnaptól fogva neked és az öcsédnek a konyhán legyen a helyetek! - lódítottaútjára a fiút a toroni.Alase hátra sem fordulva szaladt a taverna épülete felé.Vinidis megfogta a pej kantárát, és bevezette az állatot az istállóba. Leszerszámozta a hátast, majd egymarék száraz szalmával nekilátott átdörzsölni a szőrét. Gondolatai minduntalan Alase szavai körül

jártak.- Suyenas, régi cimbora, miért jöttél vissza? - dünnyögte az orra alatt, és nem tudta kiverni a fejéből,hogy az Elátkozott Vidéken történtek óta a félelf mindenkinél többet tudott róla.

- Ők ketten? Ez minden, amit keríteni tudtál? - túrt idegesen a hajába Terda, ahogy elvette szemét afalon levő résről.A dwoon felhajtó szánakozva mérte végig a kapkodó gorvikit. A másik szobában várakozó két

fegyveres jóval több volt annál, mint amit néhány nappal korábban remélni mert volna. A harmonikustestfelépítésű ikerpárnak jó híre volt a városban, persze mindez mit sem segített azon, hogy agorvikinak legalább kétszer ennyi emberre lett volna szüksége.- Az elvárásaid túl magasak, az idő túl kevés volt - csóválta meg kopasz fejét Haonin. - Ha nemVinidis-Re L'Hass ajánl a figyelmembe, bele sem fogok egy ilyen lehetetlen vállalásba.- Hiába minden! Két ember nem elég! - szelte át három lépéssel a szobát a gorviki, hogy a falhoz érvevisszaforduljon.- Hacsak a számosságukkal akad gondod, néhány töltelék fegyverforgatót könnyen keríthetünk. Azikrek akkor is szilárd alapját adják majd a csapatnak.- Nekem ütőképes emberekre van szükségem, akik képesek túlélni Ranagol országában! - fortyant felaz abradói. - Semmire sem megyek sétáló hullajelöltekkel!- Akkor igen nehéz helyzetben vagy! - lökte be az ajtót Vinidis-Re L'Hass.A gorviki úgy pördült meg, mint akibe kígyó harapott.

103



- Még legalább két emberre lenne szükségem! -harapta össze az ajkait Terda, miután felismerte a belépőt.- Leszek az egyik a kettőből, ha elég jó vagyok neked - villant össze a toroni tekintete a felhajtóéval.- Nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak! - a gorviki elmosolyodott.- Milyenek az embereid? - fordult Vinidis Haonin felé.- Nézd meg magad, ha olyan kíváncsi vagy! -intett a lyuk felé a dwoon.A boszorkányvadász a falhoz lépett, a repedéshez illesztette a szemét, majd egy pillanattal későbbelismerően biccentve egyenesedett fel.- Ezek azok, akiknek gondolom őket?- Pardia Eleron és Lynias Eleron személyesen - mondta rendkívül elégedetten a felhajtó. - Remélem,ők elég jók neked.- Mi az hogy! - füttyentett halkan Vinidis.- Van itt valami, amiről esetleg nekem is tudnom kellene? - nézett szét értetlenül az abradói.- Azt hiszem, itt az ideje, hogy megkövesd az előttünk álló urat! - hagyta bizonytalanságban a gorvikita boszorkányvadász.- Miért, ki ez a két ember?- Pyarroni harcművészek - könyörült meg Terdán a dwoon. - Egyikük a kard, a másik a lándzsa

mestere. Mióta tanyát vertek Erionban, tucatnyian próbálták már őket Darton poklára segíteni, desorban kudarcot vallottak.- Mi a bűnük?- Hallottál a Racchinik és a szukék közötti összezördüléséről? - vette át a szót Vinidis.- Majd' az egész kerület leégett, amikor felrobbant az Imeko Torony - biccentett a gorviki.- Akkor azt is tudod, hogy az idő tájt számos kalandozó ajánlotta fel a szolgálatait annak a félnek,akitől nagyobb hasznot remélt.- Rémlik valami egy legyilkolt, vak Sacronról, néhány felgyújtott raktárról, és több tucat kalandorról,akik fényes nappal ölték halomra egymást a kerület utcáin. De mindez gyors véget ért, miután aszukék családjában az örökösök egymás torkának ugrottak.- Pedig akadtak bőven jelentkezők, akik szívesen meghosszabbították volna a rövidke káoszkort.Önjelölt vezérek tűntek fel a zsoldba állt kalandorok élén, és tovább folytatták a megkezdett harcot

szólt közbe a dwoon.- Mivel a két terület urai vagy sebeiket nyalogatták, vagy épp családjuk legközelebbi tagjainak kiirtásával voltak elfoglalva, az uralkodónak kellett kézbe vennie az ügyet. A háború csak akkor tesz

jót egy országnak, ha a határain túl folyik. A herceg tisztában volt ezzel az alapvetőtörvényszerűséggel, és mindent elkövetett, hogy az utcákon a béke legyen az úr. A saját emberei túlértékesek voltak az efféle munkára. A város ura helyettük azokat küldte csatába, akik elég bölcsek voltak hozzá, hogy kimaradjanak a két fél viszályából. Az uralkodó kalandozókat bérelt, és csírájábanfojtotta el a semmiből feltűnt vezérek hatalmát. Alig egy hónappal azután, hogy megérkeztek az elsőkalandorok, az utolsó lángok is kihunytak a Shíren kerületben.- Mi köze ehhez a két harcosnak a szomszéd szobában?- Előbb Lynias végzett a szukék szolgálatában álló banda fejével, majd két nappal később Pardiafejezte le a Racchiniak területére befészkelt csoport vezetőjét - mosolyodott el sejtelmesen Haonin.

- Akkoriban több tucatnyi kalandor fogadott bosszút ellenük, de szemmel láthatólag még mindigélnek.- Egy ember még akkor is hiányzik.- Utólagos engedelmeddel, azt kerestem meg, aki a legkönnyebben tudott segíteni - szaladtkényszeredett fintorba a toroni arca.- Ki az?- Attól tartok, sejted.- Ameriel?- Megtalálni ugyan lehetetlen, de az egyik intézőjén keresztül tudtam neki üzenni. Igen készségesvolt. A zsoldosok kint állnak a folyosón, csak arra várnak, hogy felfogadd őket.- Miféle alakok?- Csak azok, akiket már korábban is neked ígért az a boszorkány. Ő persze nincs közöttük, de küldöttmaga helyett valakit, aki képes pótolni a hiányát.- Sacrio és Arossa?

103



- Továbbá egy északi fegyverforgató, aki ha akarná, se tagadhatná, hogy toronból érkezett - bólintottVinidis.- Nincs választásom - legyintett Terda.- Akarod, hogy behívjam őket?- Nem kell - rázta a fejét a gorviki, és Haoninhoz fordult. - Tudasd velük, amit az ikreknek iselmondtál. Négy nap múlva, hajnalban indulunk. Lovak és úti felszerelés nélkül jöjjenek! - távozottelborult arccal az abradói, a szoba hátsó ajtaján.

AMIKOR Terda elővette az övébe tűzött kést és átvágta a rabszolga torkát, Vinidis nem akart hinni aszemének. Keze a lagoss markolatára fonódott, de a gorviki nem tett támadó mozdulatot. Az abradóinem nézett egyikük szemébe sem. Szorosan tartotta a haldokló testét, és a felnyitott erekbőlkispriccelő vért a tisztás füvére folyatta.A nem várt gyilkosság mindenkit meglepett, de a pyarroni testvérpárt kivéve senki sem húzottfegyvert. Pardia tízujjnyi hosszan vonta elő kardját, mielőtt megakasztotta a mozdulatot, Lyniaskezében megemelkedett a lándzsa. A toroni előtt nem volt ismeretlen az emberáldozat látványa, mégishosszan gondolkodott mielőtt elengedte a rúnapenge markolatát. A társaság többi tagja higgadtanfogadta a történteket.Terda rézpénz nagyságú, matt medált halászott elő ujjasa nyakából, és megfürösztötte a frissenkiontott vérben. Kántálni kezdett, és félkör alakban körbeforgatta a magatehetetlen haldoklót. Azösszekötözött kezű rabszolga - feketehajú, fekete szemű, középkorú nő, ránézésre valahonnan a DéliVárosállamok területéről - különös transzba süllyedt.

Szívverése meglassult, ám a felnyitott artériákon keresztül, minden lökésre szokatlanul magas sugár- ban spriccelt szét a vér. Az éltető nedvek magasra csaptak, majd mintha láthatatlan urnákba gyűltek volna, csordogálni kezdtek a levegőben.- Mire készül? - figyelte érdeklődve az eseményeket Arossa.- Véráldozatot mutat be - ült ki az undor Lynias arcára. - Gondolom, a Kosfejű Istennek!- Igencsak biztos a dolgában. Alig kétórányira vagyunk Eriontól, és a város hemzseg az inkvizíto-

roktól. Nem adok fertályórát nekik, s mozdulni sem lehet majd tőlük a tisztáson - ráncolta a homlokátVinidis.- Akkorra mi már nem leszünk itt - lökte helyére a kardját a lenszőke Pardia. - Az a ranagolita,emberáldozó szörnyeteg az asszony élete árán juttat minket Gorvikba! - mutatott Terda felé a pyarroni,ahol a haldokló nő vére egyre felismerhetőbben rajzolt ki egy föld felett imbolygó átjárót.- Nyugalom - tette öccse vállára a kezét Lynias. A fiatalabb férfi vállai megereszkedtek, de hogy nekelljen látnia a haldoklót, a közeli erdő irányába fordult.Vinidist kevésbé rázta meg a dolog, mint a két pyarronit. Az L'Hass família másodszülöttjekéntegykor maga is áldozott embert a Háromfejű oltárán. Az évek múlásával az élmény ugyan másmegvilágításba került, de még mind a mai napig fel tudta idézni a zsigereit átjáró bizsergést, ahogy azelszálló lélek fájdalma kapcsolatot teremtett közte, és az isteni entitás között. Miután elhagyta Shuluit,többé sosem volt képes megtenni. Az élet értéke, ha lassan is, de átértékelődött benne a Városok

Városában töltött évek alatt.Felhagyott a fájdalmas emlékek felidézésével, és helyette a társaság újdonsült tagjait vette szemügyre.

103



A pyarroniakkal hamar tisztába jött. A két len-szőke alak sosem távolodott el egymástól tíz lépésnélmesszebb. Mindkettőről első látásra lerítt, hogy kiváló harcosok, de a boszorkányvadász hiányolta

belőlük a rátermettséget, amely hosszútávon életben tarthatja az üldözött vadat Erion dzsungelében.Óvatosak voltak és bizalmatlanok, ám nyoma sem volt bennük a túlélők ismérvének, az előrelátásnak.Az iménti gyilkosságot követő heves mozdulatok, és a szemükben felvillanó bizonytalanság végképpmeggyőzték Vinidist. A gyanú, mely eleinte csak halványan motoszkált a toroniban, Pardiakifakadását követően tovább szilárdult. A testvérpár egyedül semmiképp sem maradhatott volnaéletben. Láthatatlan támogatók álltak a hátuk mögött.Hogy kik lehettek azok, a két pyarroni esetében kitalálni csupán pillanatok kérdése volt. A Fehér Várost irányító briliáns elmék a Dúlást követően mind gyakrabban állítottak kalandozókat a soraikba.Jelenlétük hajszálnyit sem zavarta a toronit. A pyarroniak célpontja ezúttal Ameriel volt.Az ikreket követően a toroni férfit vette sorra. A fickó széles fejű, szenvtelen hüllőre emlékeztetteVinidist. Találkozásuk óta egyetlen szólt sem szólt. A harcos teljesen szőrtelen volt, kezdve tar kopaszkoponyájától a ruhaujjból kilátszó kezéig, és a nadrágszár alól kivillanó pipaszár bokákig. Feje széles,lapos, akárcsak valami békafélének. Szemei szokatlanul dülledtek, szája hatalmas, keskeny ajkakkalkeretezett. Evés közben tűhegyesre köszörült fogak villantak ki mögülük. Válla keskeny, testfelépítéseakár egy tizenéves kölyöké, combján két rövidkard nagyságú, enyhén hajlított pengéjű fegyver.

- Melyik csatornából szedtétek elő ezt a szörnyeteget? Az első pillanatban azt hittem, egy rododa-színészt hoztatok magatokkal - kérdezte Arossát még Erionban a boszorkányvadász.A lány Vinidis szürke szemébe nézett, majd mielőtt túl hosszan időzött volna a veszélyes látványnál,félrekapta a tekintetét.- Ne hagyd, hogy megtévesszen a törékeny külső! Még a Szürkecsuklyások is félve emlegetik a nevét.- Ismered?- Hallottam már felőle - vont vállat az amazon.- Az Úrnő csak ritkán élt a szolgálataival.- Ilyen drága?- A bérezéséről mit sem tudok, de szerintem még Ameriel is tart tőle.- Kiugrott iker, vagy egy elfeledett szekta utolsó alakja?- Ezt neked kellene jobban tudnod!

- Neve van?- Az Úrnő csak Sakálként emlegette.- Sakál? - ízlelgette a szót a boszorkányvadász.- Valamiért úgy érzem, a „Gekkó" sokkal inkább illene rá - tette hozzá Vinidis, a toroni kisfiús alakjátfigyelve.- Mehetünk - rázta fel gondolataiból Terda hangja. - A kapu Abradóba nyílik.A pietor közelebb lépett a föld felett hullámzó jelenséghez. Az átjáró keretei között vékony vérréregtakarta el az átlátást. A rabszolganő teste össze-aszottan, mozdulatlanul hevert a fűben. A társaságtagjai bizalmatlanul méregették a kaput, és láthatólag egyikük sem akart elsőként belépni.- Induljatok, az átjáró csak néhány percig marad nyitva! - unta el a várakozást Terda.- Megyek - lépett előre Sacrio, aki indulás óta feltűnően kerülte a boszorkányvadászt.- Azt hiszed, neked kevesebb félnivalód akad nálunk? - fogta meg a férfi karját Arossa, mint akinek

esze ágában sincs elengedni a gorvikit.- Ki tudja? - rázta le magáról a lány kezét Sacrio, és a kapuhoz ment. Egyik ujját belenyomta ahártyaszerűen remegő anyagba, majd amikor sértetlenül húzta vissza, átlépett és eltűnt a többiek szeme elől.- Láttad a kezét? - kérdezte Vinidistől a fiatalabbik pyarroni.- Igen, csupa vér volt - nyugtázta a történteket a toroni, és megindult a kapu felé.- Vigyázzatok! - kiáltott Arossa, és ellépett egy megtört ívben érkező nyílvessző útjából.Vinidis megpördült a sarkán, hogy hátranézzen, de a Gekkó vékony testének minden erejévelnekirohant az oldalának, és alkatát meghazudtoló erővel lökte a földre. A harcos a fűbe zuhant, ésmielőtt még felállhatott volna, fülébe csendült a hüvelyéből előcsusszanó ikerpengék zaja.

Régi shuluri sérelem? - villant át rajta a gondolat, miközben menekülést keresve gördült távolabb afűben. Csak méterekkel távolabb egyenesedett fel, fegyverrel a kezében. A hüllőszerű alaknak akkorranyoma sem volt. Ellenben a tisztás szélén vadul vágtázó, magányos lovas alakja bukkant fel. Az íjászt

103



felismerni szívdobbanásnyi ideig tartott. A következő pillanatban Vinidis megnyugodva figyelmeztettea mellette állókat.- Tegyétek le a kardot! Ismerem azt az őrültet.- Ha valóban őrült, talán nem ártana megszabadítani tőle a világot! - eresztette le az íját az amazon.- Ártalmatlanabb annál, semhogy ilyen véget kelljen érnie - lökte tokjába a pugosst Vinidis.- Mégis ki ez az alak, hogy ránk lő, aztán közénk lovagol, mintha mi sem történt volna? - kérdeztemorogva Lynias.- A neve Suyenas, mostanság pátriárkaként tisztelik Haonwell egyes vidékein - vigyorodott el a

boszorkányvadász, és a félelf felé indult.Az íjász csak az utolsó métereken fékezte meg a lovát. Az állat patái lépéseken keresztül csúsztak afüvön, mielőtt megállt volna. Suyenas átlendült a hátas nyaka mellett, és a kantárba kapaszkodva álltmeg a toronival szemben.- Reméltem, megkeresel azok után, hogy megpróbáltam üzenetet hagyni Lanopnál! - nézett Vinidisszemébe a félelf.- A szolgád egy szóval sem említette, hogy ki küldte - vonta meg a vállát a boszorkányvadász.- Száz arany a fejedért! Ez volt az első hír, amit Erionba érkezve hallottam! Mégis mit kellett volnatennem? - lépett közelebb Suyenas, és alaposan szemügyre vette a toronit. - Mit sem változtál, mintha

csak népem vére folyna az ereidben! _ Anyám nem mondta, ami pedig apámat illeti ő még szórakozásból sem hált volna kevert vérűasszonnyal - ölelte magához a boszorkányvadász a félelfet úgy, mint a régi szép időkben.

_ Már megijedtem, hogy ellenséget látsz bennem - nevette Suyenas.- Hogy találtál rám?- Lanop - legyintett a félelf.- Azt sem tudja, hová jöttem!- Nekem éppúgy engedelmességgel tartozik, mint neked. Napokkal korábban megparancsoltam neki,hogy értesítsen, amint elhagyod a várost. Egyébiránt nagyon értelmes kölyök ez az Alase.- így bízzon az ember a megérzéseiben! - hagyta rá a másikra Vinidis. - Mi szél hozott?- Az első és a legfontosabb ok az volt, hogy rábírjalak, ne menj el Gorvikba - szorította meg a

boszorkányvadász karját a félelf.

- Ezzel elkéstél - rázta a fejét a toroni. - A szavamat adtam. A kapu nyitva áll, az időd túl kevés, hogymeggyőzz.- Akkor marad a második megoldás - sóhajtott nagyot a félelf.- Éspedig?- Veled tartok Gorvikba - lépett a lovához Suyenas, és leoldotta a nyereg mellé készített úti csomagot.- Megőrültél? A Kosfejes országa nem való a magadfajtának!- Nyomós okom van rá, hogy belépjek a pokolba - vette hátára a poggyászát az íjász.- A kapu túloldalán kérdés nélkül a fejedet vehetik!- Akkor legalább Moranna Naranol előtt számolhatok el a tetteimmel. Míg, ha maradok, az sem biztos,hogy lesz mit a földbe temessenek - lépett a véroszlopok között feszülő hártyába a félelf.

MÁSODIK NAPJA tartották fogva őket ugyanabban a cellában. A kezdeti haragot mostanárafelváltotta bennük a néma beletörődés, és Sacrio fékezhetetlen dührohamai is mind ritkábban követték egymást.

Vinidis a bezárt vadállatként sarokban kuporgó gorvikira nézett. A férfi arckifejezését látva megjelentelőtte, ahogy a siedon saját fejét faltörő kosként használva rontott újból és újból a vasrácsoknak.

103



Sacrio vadállati tombolást vitt véghez foglyul ejtésük első napján. Puszta kezével, fogaival marta avasrácsokat, és addig nem nyughatott, míg véresre nem kaparta körmeit. Amikor aztán fájdalmaiannyira felerősödtek, hogy képtelen volt folytatni, vert kutyaként húzódott a sarokba, és sebeitnyalogatva halkan vinnyogott.Fegyvereiket elvették, de felszerelésüket megtalálták a cellában. A napi rendszerességgel érkező ételsem emlékeztetett a foglyoknak szánt moslékra. Vinidis úgy vélte, várnak valamire. Persze amikor kétnappal korábban, csurom véresen megérkezett a kenderfű füstjétől nehézkes levegőjű barlangterembe,mindez nem volt ilyen nyilvánvaló.

Ahogy átlépett a kapun, és megértette, hogy csapdába került, minden erejével megpróbált ellenállni.Visszafordult, hogy a kapun keresztül keresse a menekülés útját, ám az átjáró egyirányúnak bizonyult.Amikor átlépett a jelenségen, és a másik oldalon a barlang falával találta szemközt magát kardot vont,és ellenfeleit kereste. Csalódnia kellett. Senki sem érkezett a sűrű füsttel terhes homályból.Lélegzetét visszatartva megkerülte a kaput, de csak Sacrio testét látta a padlón heverni. A semmiből aGekkó lépett elé, tekintetében mély csalódottság ült, aztán a hüllőszerű alak teste elernyedt, fejehangosan koppant a sziklaköveken. Az ajzószereken felnőtt Vinidis a nyakát tette volna rá, hogyszínjátékot látott. A gyíkforma fickónak aligha lehetett kárára a kenderfű füstje.

Félvakon előre botorkált. Kardja hegyével tapogatta ki az utat maga előtt, majd miután elérte afémpántokkal megerősített, zárt tölgyfa ajtót, egy mély sóhajjal ő is megadta magát a légszomjnak.Mikor a kábulatból magukhoz térve, hányingerrel küszködve számba vették a csapatot, kiderült, hogyTerda kivételével mindannyian ugyanabban a cellában vannak. A rettenetesen megnyomorítottételhordó szolgával folytatott egyoldalú beszélgetésekből azóta semmit sem sikerült kideríteniük.A tétlenségre ráunva, Vinidis és Suyenas a második napon behúzódott a cella egyik sarkába, hogymegossza egymással a közelmúlt eseményeit.- A bajok nem sokkal azután kezdődtek, hogy elküldtem neked az utolsó levelet - kezdett bele atörténetbe a félelf. - Az első jel a menekülők elmaradása volt. Eleinte nem tudtam mire vélni a dolgot.Mivel nem hittem, hogy az ereni - és tegyük hozzá nyugodt lélekkel -, a gianagi urak szokásai ilyenhirtelen megváltoztak volna, felderítőket küldtem a Családszövetség területein túlra. Az erdőjárók hetekkel később, szörnyű hírekkel tértek vissza. A kolóniánkba tartó menekülteket nem sokkal

határaink előtt gyilkos vérfürdő várta. A mészárosok korra vagy nemre való tekintet nélkül megöltek mindenkit, aki hozzánk igyekezett.Félrevertük a vészharangokat, és fegyverbe szorítottam a család minden hadra fogható lakóját.Mondhatom, igen kevés haszonnal. Közösségünk többnyire menekülőkből állt, harcosaink épphogyelegen voltak a település védelmére. Újabb járőröket küldtem ki, de néhány szerencsés társunkon kívülcsak szomorú híreket hoztak magukkal.A második csapás a kereskedőkaravánok elmaradásával zuhant ránk. A környező városokból érkezőszállítmányok egyik pillanatról a másikra elkerülték a kolóniát. Leveleimre zavaros válaszok érkeztek,annyi azonban bizonyossá vált, hogy a kalmárokat a határainkat őrző „elfek" fordították vissza.- Talán valamelyik őshonos famíliával gyűlt meg a bajotok?- Ellenkezőleg! A támadók emberek voltak, de népünk gyermekeinek adták ki magukat. Képzettorgyilkosok voltak, akik rendkívül jól ismerték a környéket. Gyarlóságuk ellenére az erdőben lepték

meg a fajtársainkat. A gyilkosságok többségét tradicionális módon hajtották végre, a gyanút aCsaládszövetségre terelve. Sikerült elérniük, hogy a körülöttünk élő pátriárkák elfordultak tőlünk.Magam álltam határvadászok élére, hogy elejét vegyem a további gyilkosságoknak. Hetekig követtük az ellenséget, de csak elhalványuló nyomokat, láthatatlanná és érzékelhetetlenné váló harcosokattaláltunk. A mészárlás pedig folytatódott tovább.- Mágiahasználók, segítették őket? Ki volt képes ilyen erőt ellenetek fordítani?- Hitem szerint egy toroni fejvadász klán emberei álltak a háttérben - engedte el a kérdés második felét a füle mellett az félelf.- Mit kerestek a toroniak ilyen mélyen a határ mögött?- Ugyanezt a kérdést tették fel nekem is Haonwell urai, amikor eléjük vittem ügyet.- Elutasítottak?- Nagyon kiszámíthatóak az emberek! - játszott el egy penészes szalmacsutakkal Suyenas. -Ha azelfek egymást gyilkolják, szóban talán elítélik a tettet, de magukban vállat vonnak, és tovább mennek.Ám, ha egy ember veszti életét, bőszülten rontanak a gyilkosra!

103



- Akárcsak ti, elfek.- Tudom, látszatra úgy tűnik, érzéketlenül megyünk el a percemberek problémái mellett, de valójábanértetlenül állunk előttük. Jöttök, mentek, átrohantok felettünk, s mire észbe kapnánk, hogy egy

probléma megoldásra érett, ti már el is felejtettétek.- Tehát az ország urai figyelmen kívül hagyták a kérésedet? - tért vissza az eredeti kerékvágásbaVinidis.- Nyíltan időt kértek, de a színfalak mögött félretették a problémát - bólintott az íjász. - Abban azidőben röppent fel a hír, hogy a Családszövetség egy kráni kalahorának áldoz, és az entitás annyiramegerősödött, hogy áthelyezte székhelyét az anyagi síkra. Azt beszélték, ezért van szükségünk egyretöbb élő áldozatra.- Nincs épeszű ember, aki hitelt ad ezeknek a szavaknak!- Nos, bolondokból odaát sem szűkölködnek. A hír elég volt hozzá, hogy a tanács tovább halogassaügyünk elbírálását.- Bezárkóztatok a szövetség területére? - vonta le a logikus következtetést a toroni.- Legalábbis megpróbáltuk - felhősödött el Suyenas tekintete. - A gyilkosságok azonban továbbfolytatódtak, ezúttal a város falain belül. A sorozatos halálesetek persze kiváló táptalajul szolgáltak aszóbeszéd további terjedésének.

- Áruló volt köztetek?- Az évek során mindenkit befogadtunk, aki menedékért kopogtatott. Óvatlan voltam. Eszelősreménnyel építettem fel egy új világot, ahol mindaz, ami az álmaimban élt, valósággá válhatott volna!De Ynev természete úgy tűnik, nem tűri meg magában a szentimentális álmodozókat. Nyíltságunk védtelenné tett bennünket, és amikor az ellenség lecsapott ránk, saját ábrándjaim okozták a szövetség

pusztulását.- Kár magadat vádolnod! Nem te voltál az, aki romlást hoztál néped fejére.- Te nem láttad a halottak szemét! - révedt a semmibe Suyenas. - Megannyi vádló pillantás. És voltennél rosszabb is. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudunk úrrá lenni a köztünk tombolóőrületen, parancsot adtam a város kiürítésére A távozókkal együtt lett oda az elmúlt évek mindenerőfeszítése. Amikor végül már csak tucatnyian maradtunk, elindultam, hogy magamhoz vegyem afegyvereimet. Amit a ládámban találtam, felülmúlta legszörnyűbb álmaimat!

- Megloptak?- Bár úgy lett volna! Fegyvereim alvadt vértől voltak mocskosak, saját fajtársaim vérétől. A földrerogytam, és éreztem, nincs világi hatalom, amely képes lenne felemelni onnan. De Moranna Naranolnem hagyott el, és a bosszú tüze, mely anyám és fogadott apám gyilkosának halálával kialudt aszívemben, újból feltámadt bennem. Erő költözött a karomba, ahogy magamhoz vettem ameggyalázott fegyvereket.Tucatnyi válogatott határvadász élén indultam neki, hogy felkutassam a gyilkosok egyikét. Miresikerrel jártam, kísérőim csupán ketten maradtak. Egyikük társa kezétől esett el, s áldozatával lepleztele az áruló kilétét. Lesből csaptam le rá, és vallomásra bírtam, mielőtt végeztem vele. Szavaibólkiderült, hogy nem más, mint egy elf bőrbe bújtatott gonosztevő, aki mágiával pótolta születésihiányosságait. Nem adta magát könnyen a fattyú, de amikor felemelkedtem mellőle, tudtam mindazt,amit ő tudni vélt.

A felbujtó kilétéről nem volt tudomása, egynémely dolgokkal mégis sikerült tisztába jönnöm. Atámadások célpontja nem a szövetség volt. A toroniak megbízója engem akart elidegeníteni atestvéreimtől. Bárki is tört ellenem, sokat tudott rólam. Többet annál, amit kívülállókéntmegfigyelhetett. Mi tagadás, kezdetben rád gyanakodtam. Főként azután, hogy ezt találtam a féregzsákjában. - mutatott fel egy aranyat Suyenas.Erionba érve azonban rádöbbentem, hogy tucatnyi orgyilkossal a hátad mögött sürgetőbb dolgod isakad annál, hogy aprólékos gondossággal tedd tönkre az életem. Elküldtem hozzád Haonwellben

bérelt ember szolgámat azzal, hogy csakis veled beszélhet. Reménykedtem benne, hogy értesz majd anéma üzenetből! Akkoriban már sejtettem, hogy mindketten ugyanannak az összeesküvésnek vagyunk az áldozatai, és hogy a métely gyökereit a démonimádók templomában történtek körül kell keresnünk.A számadóm sajnos nem talált meg, én pedig láthatatlan rosszakarómmal a hátam mögött nemkockáztattam, hogy személyesen keresselek meg. Reméltem, ha titokban tartom ittlétemet, nyomára

juthatok népem gyilkosának. Kezdetben jól haladtak a dolgok. Sikerült rájönnöm, hogy a dzsad,Imafez el-Rahim mögött álló hatalom azonos azzal, amely kolóniánk végzetét okozta. Tudtam, hogy

103



MÁR EGY HETE haladtak nyugatnak, amikor utolérte őket az égzengés. Előbb csak a szél erősödöttmeg, és kergette föléjük a fekete felhőket, majd sűrű cseppekben rákezdett az eső, és viaszosvászonköpenyeik dacára eláztatta őket. Fertályórát haladtak a fák menedékében, amikor rájuk szakadt a

jégverés, és egy hatalmas fenyő ágai alá szorította őket.- Nem húzhatjuk ki idekint! - igyekezett túlüvölteni a tomboló elemek hangzavarát Suyenas. -Fedetthelyre kell húzódnunk, vagy a társaság felét elviszi a tüdőlob!- Errefelé nincsenek barlangok! - kiáltott vissza Terda. Vére vizes patakokban folyt le felrepedthomlokáról.- Meg kell szegnünk a megállapodást! Ha idekint maradunk, nem lesz senki, aki célhoz ér! -emelte felmindkét karját a feje védelmére a félelf. A felettük csapdosó fenyőágak kis híján kiverték a szemét.- Igaza van a korcsnak - suttogta Wierra con Ragran. - Fedél alá kell húzódnunk, vagy mind itthalunk! - kapaszkodott meg fogvacogva Terda vállában a főrend.

Vinidis elmerengve nézte a remegő térdű emberi roncsot. Ugyanez a férfi, egy héttel korábban pusztamegjelenésével keltett dermesztő félelmet a szívükben. Az esőtől és jégtől ronggyá ázott, szakadozottruháiban a gróf fia leginkább a Gátról szökött rabszolgának tűnt, akinek legfeljebb órái lehetnek hátraaz életéből. Sehogy sem tudta, maga elé idézni az egyenes tartású, büszke alakot, akinek a tekintetemegdelejezte őket.- Igyekezz, szolga! - mordult Wierra con Ragran Terdára. - Keress szállást uradnak!A férfi fejét lesunyva nézett körül. Tekintete összeakadt a toroni pillantásával. Vinidisreménytelenséget látott a szemében. Akárcsak a gazdája, most a szolga sem emlékeztetett régiönmagára. A boszorkányvadásznak egy, az ordani piacon látott sólyom jutott az eszébe. Aszabadságától megfosztott ragadozót szűk ketrecbe kényszeríttették, és vadászat helyett döghússalkellett beérnie. A pietor tudta, hogy az efféle nemes vadaknak miféle sorsot tartogat a bezártság. Vagy

belepusztulnak a rabságba, vagy ketrecük rácsait szaggatva megőrülnek a faltól-falig való járkálásban.Egyiket sem kívánta Terdának.- Előre megyek! - mondta hangosan, hogy szavait a többiek is megértsék.- Veled tartok! - biccentett a szolgává alázott harcos. - Ha emlékeim nem csalnak, van egymenedékház az északi szorosban, nem messze a hágótól - mutatott jobbjával a hegyhátak közötthúzódó keskeny völgy vonulatra.Vinidis felszállt a lovára, és a fák ágai között maradva, ügetésben indult a jelzett irányba. Karjával

próbálta védeni fejét a lehulló jégdaraboktól. A teste csurom víz volt. Bőrének minden egyes pontjánérezte a rátapadó ruha hidegét. Az átázott nyereg hangos csattogással kísérte az útját.- Siessünk, az ábrádon nehezen tűri a várakozást! - hangzott fel mögötte Terda kiáltása.A gorviki ügetésből könnyűvágtába váltott, és megelőzte a toronit. A boszorkányvadász csak majd egymérfölddel később érte utol, ahol a fenyőkkel benőtt fennsík megtört, és útjuk egy meredek ereszkedővel az alattuk kanyargó út felé vezetett. A gorviki túl nagy lendülettel vágott neki a lejtőnek.Az átázott talajon a ló patái megcsúsztak, az oldalára dőlt, és gazdájával együtt leszánkázott a lankán.Lovasának csak egy villámgyors ugrással sikerült elkerülnie, nehogy lába az állat teste alá szoruljon.Végül nyakig sárosan, de sértetlenül állt meg a meredély aljának egyik szürke vizű pocsolyájában. Atoroni jóval óvatosabban vágott neki az ereszkedőnek, s miután szerencsésen leért, a nyeregbőlkihajolva segédkezet nyújtott a még mindig ugyanott ülő férfinak.- Mióta elhagytuk Eriont, minden olyan más lett - fogadta el a felkínált kart Terda, s miután talpra állt,felugrott a boszorkányvadász mögé.Vinidis az eséstől megriadt hátas után ügetett.- Hazám földjén járok, mégis idegenebbnek érzem itt magam, mint a Városok Városában.- Ott is helyt álltál, itt sem fogsz csalódást okozni.

- Éppen ez az, ami aggaszt. Ha elbukom, kudarcom magját szakaszthatja a saggiának.

103



- Mi ez a változás urad körül? A kazamatákban még azt sem értettem, mi szüksége van ránk, hogyelkísérjük a rokmundi völgybe, most pedig azt nem tudom, hová lett az a férfi, aki elől Sacrio fülétlesunyva menekült a börtöncella sarkába - érték be a siedon lovát.- Sokkal többet nem tudok, mint amit Wierra elmondott - szállt át a csupa sár állat hátára a gorviki.- Az a kevés éppen elég lesz.- Nálunk a szolga nem kérdőjelezi meg urai döntését! - hajtotta le a fejét Terda, mintha csak a lovaoldalán lecsúszó agyagdarabokat figyelte volna.- Várj, ne feledd, hogy egy renegáttal beszélsz! Régen volt az, amikor önként mentem volna halálbamások akaratából. A szabadság és az önálló akarat pestisként hat az elvakult hűségre.- Azt hiszem, igazad van - vonta meg a vállát Terda, és felhagyott a sárdarabkák bámulásával. -Túlrégóta élek már távol. Erion és a Hat Város megfertőzött a nyíltság elveivel.- Nehéz vallomás ez egy esőben ázó gorvikitól - lépetetett közelebb a másikhoz Vinidis, és vállonveregette a csuromvíz harcost. - Itt lenne az ideje, hogy elmond, mit keresünk itt, és hogy hová tűnt azerő az abradonból, ami előtt mindenki meghajolt a tömlöcteremben - fordította lovát a közeli völgy-vonulat felé a boszorkányvadász.- Az ifjú gróf hatalmát a kazamatákban évszázadok alatt feláldozott emberek életerejének köszönheti.Ő és a családfő bármikor képesek meríteni ebből az erőből - léptetett a toroni után Terda.

- Ám ahogy eltávolodik az Oromból, átkozott vére munkálni kezd benne, és teste lassan átadja magátaz enyészetnek.- Úgy érted...?

_ Ez a természet rendje - hallgatott el a gorviki, mint aki komoly döntés előtt áll. - Wierra con Ragranhalva született. Apja saját vérét áldozta Ranagol oltárán, hogy visszahozza az életbe, ezzel kiszakítva agyermek lelkét az örök körforgásból. A Dagradók sarjai generációról generációra egyre esendőbbek.Mind tudtuk, hogy egyszer eljön az idő, amikor az első és egyetlen szülött nem lesz életképes. Acsaládfőt kivéve persze egyikünk sem várta, hogy ilyen hamar. Az ábrádon már régóta készült a

pillanatra, és amikor meghozta a szükséges áldozatot, a saggia papsága vele adta a vérét. A kötelékenát a beavatottak szíve egyszerre dobbant meg a felsíró újszülöttével. A maga módján Wierraelpusztíthatatlan, legalábbis míg meg nem törik a belsőszentélyben őrzött rúnaterem bizonyosrajzolatait, vagy el nem ragadják a várból, hogy a jelek hatalma többé ne terjedjen ki rá.

- Senki sem próbálkozott még?- Sokáig sikerült mindezt titokban tartani, ám Abradó hercege így is szinte mindent megtett, hogy aDagrado családfa végre kihaljon. Csellel, ármánnyal, megvesztegetéssel hiába próbálkozott. Kísérleteisorra elbuktak a vérszövetségben álló családtagok megkérdőjelezhetetlen hűségén. A beavatásiszertartáson átesettek képtelenek elárulni urukat. Sem tettel, sem gondolattal nem tudnak tenni ellene.Az andon azonban nem adta fel.Rendkívüli alapossággal készítettek fel egy csapatot. Nekromantái elorozták egy rég halott papunk lelkét, s miután kitudták tőle titkait, beleplántálták egy üres porhüvelybe. Gon-corgáik mágiávalengedelmessé tett elf kopókat hoztak magukkal, és az állatok emberfeletti érzékeit használvaközelítették meg a szentélyeket. Még így is tucatnyian hullottak el a csapdákban és az őrzők támadásitól, mire sikerült elérniük a használat alatt álló járatokat, s majd mindannyian odavesztek,mikorra meglelték a rúnatermet. A megmaradtak az egykori pap segítségével hozzáláttak a rajzolatok

megtöréséhez, ám egy hibás mozdulattal elszabadították az őrződémonok egyikét. A túlvilági lényelőbb hamuvá perzselte őket, majd kitört a kazamatákból, és őrült pusztításba kezdett a váron belül.Tombolását végül a Nagyasszonyanya fékezte meg, aki jól ismerte a más síkokról származó entitások evilági gyengéit.- Semmilyen körülmények közt sem tudod elárulni őt, igaz? - nézett Terdára Vinidis. A csuklyája

pereméről aláhulló vízcseppek valóságos függönyt alkottak a szemei előtt.- Ha szánt szándékkal tennék ellene, a vérem savóvá válna az ereimben. Saját testem lenne bírám éshóhérom egyben.- Nem értem, miért hagyja el urad önszántából a biztonságos menedéket, ahol senki sem árthat neki?- A családfőt megmérgezték, napjai végesek. A Nagyasszonyanyát megölték. Nincs más tagja acsaládnak, aki képes lenne tenni a saggiáért. A herceg seregei ellepték a grófság földjét. Amint Ragranab Dagrado lelke megtér Ranagolhoz, megkezdik az Orom ostromát.- Akkor még inkább az erődben lenne a helye.

103



_ Ha az andon egyesíti ellenünk a tartomány nemeseinek erejét, a családnak mindenképp vége.egyedül egy hatalmas mecénás védhet meg minket az andonnal szemben.- Ki merne szembefordulni Abradó uralkodójával?- Egy ranashavik mindenképpen.- Egy bíboros?- Gorvik tartomány bíborosa.- Szembeszegülne a herceggel egy grófság miatt? Mióta szokása a nagyuraknak szívükön viselniszomszédjuk hűbéresének sorsát!- A szívjóság messze áll tőle, de az önös érdek komoly súllyal esik a latba. A Dagradók bő telérekkelmegáldott aranybányák felett bírnak bányászati joggal. A saggia befogadásával az onnan származóadó a ranashavik kincstárát gyarapítja.- Pénz?- És hatalom - bólintott a siedon. - Ami az egyiknek erősség, a másiknak veszteség. Mindenmegszerzett aranydukát a kétszeresét éri ebben az ezredéve folyó harcban.- Mi állja útját a szövetségnek?- A herceg idejekorán megsejtett valamit. Az uradalom déli határait lezárta, lehetetlenné téve ahűbéreskü letételét. A nagyúr beteg, hitvese halott, s az egyedüli, aki megtehetné vére átkán a várhoz

köttetett. Nincs az a kíséret, amely képes lenne az örököst átjutatni a mezsgyén.- A vérkötés ellenére áruló van a családban - fejtette meg a hallottak lényegét a toroni.A gorviki megállította a lovát, és az északi férfira nézett.- Hibát követtem el, amikor magammal hoztalak. Uram azt akarta, olyan harcosokkal térjek meg akik vitézül forgatják a fegyvert, de nem tesznek fel fölösleges kérdéseket.- Legközelebb jobban meggondolom, hogy mikor szólok - ígérte a toroni.- A sejtésed azonban helyes - folytatta Terda, mintha mi sem történt volna. - Az andon előre tudott acsalád minden lépéséről, a Nagyasszonyanya halála szintén az áruló bűne.- Ezért választott minket a gróf. A saggia emberei közül senkiben sem bízhat, de az idegenkalandorokban igen.- Én is azért nyertem el a bizalmát, mert míg a Hat Városban éltem, elfelejtettek ideát. Most azonbanelővettek, leporoltak, és újra hadrendbe állítottak.

- Meg kell fizetned a távol töltött évek szabadságáért.- Valahogy úgy - legyintett lemondóan a gorviki. - Egyébiránt az ifjú gróf nagyszerű elme. Mígmindenki apja halálára vár, és arra, hogy ő leghűségesebb embereivel öngyilkos küldetésbe kezdjen ahatáron, addig dél helyett nyugatnak fordul, és olyat tesz, amire senki sem számít.- Mi végre megyünk hát Rokmundba?- Nem tudom, uram nem avatott be. Csak az érzéseim súgják, hogy olyasvalamit készülmegbolygatni, amelyet Gorvik urai ezredévek óta jobbnak láttak békén hagyni.- A herceg gon-corgái miatt kerüljük el a lakott településeket? - kérdezte Vinidis rövid gondolkodásután.

_ Ha felismernek minket, azonnal nekünk rontanak. _ És a rokmundi határvadászok? _ Uram bízik a megérzéseiben, melyek lassabban hagyják el, mint testi ereje. Végső esetben pedig ott

vagyunk neki mi, hogy időt nyerjünk neki.- Akkor igencsak kapóra jön számára Sacrio és Suyenas képessége.- Nem vitás, noha meglenne nélkülük.- Annak a nyomorék börtönőrnek miért kellett meghalnia a kazamatákban?- Senki sem tudhat rólatok, sem pedig az indulásról. Vérével és halálával a trónörököst erősítette.

Noha születése óta néma volt, mára nincs az a mentalista, aki kitudhatná a titkait.- És a fogadásunkat előkészítő varázstudó?- Még át sem értetek, már megtért Ranagolhoz.- Szemlátomást Wierra con Ragran semmit sem bíz a véletlenre - gyűlt meg a keserű nyál a

boszorkányvadász szájában.- A Kosfejes Nagyúr törvénye egyszerű. Ne hibázz!Vinidis megtartotta magának előkívánkozó gondolatait. Könnyű vágtába ugratta a lovát, és a fenyők ágai alatt nekiiramodott a hágó irányába. Csak fertályóra múlva lassított, amikor a gerendákbólösszerótt, masszív épület kibontakozott előttük az esőben.

103



- Ez az - húzta meg a kantárszárat Terda. -Előbb körülnézünk odabent, s ha minden rendben, szólunk a többieknek!A boszorkányvadász némán bólintott, és elindította lovát az épület oldalában megbúvó szín felé.Az istálló kapuja nyitva állt, odabent tucatnyi öszvér és igavonó barom várakozott. Az átázott szőr

bűzétől alig lehetett megmaradni a falak között.Az ivóban épp csak egy fokkal volt jobb a helyzet. A vizes ruhák, párolgó testek és a száradó hajszaga, a kandallóból áradó meleggel együtt azonnal megcsapta a belépők orrát. A két szint magas,teremnek is beillő helyiség tele volt vendégekkel. A pult mögött álló csapos alig bírta kiszolgálni anála szárítkozókat. A falak mentén karzat futott a felső emeletre, ahol a vendégszobák ajtói álltak.Vinidis hátratolta a csuromvíz csuklyát, és a küszöbön állva kirázta elnehezedett incognoját.- Ez nem volt túl okos gondolat! - csóválta meg a fejét Terda.- Ettől aligha lett vizesebb a padló! - mondta Vinidis, ahogy kibújt a zekéjéből.- Jobb lett volna, ha a rejtve marad a kiléted. Kár feleslegesen borzolni a kedélyeket.A toroni körbenézett az ivóban, és magában igazat adott a siedonnak. Fehér hajával, világos szemével

jócskán elütött a kreolbőrű, karvalyorrú vendégektől. Biccentett a siedon felé, hogy megértette, majdtársára bízta, hogy helyet találjon nekik. Terda az ivó eldugott sarkában álló asztalhoz vezette.- Maradj itt! Beszélek a csapossal, megpróbálom kitudni, miféle alakok a vendégei - dobta le a padra

átázott úti köpenyét a gorviki, és a söntés felé indult.Az ivót többségében favágók töltötték meg, akik az ítéletidő miatt húzódtak a falak közé. A társaságmásik felét úton lévő kalmárok, és azok kísérői adrák. Vinidis párducmozgású harcosokat, és túlzottanis éles szemű hordárokat fedezett fel közöttük. A magára maradt toroni pillanatok alatt kihívó

pillantások kereszttüzében találta magát, hát jobbnak látta, ha nézelődés helyett elmerül a tölgyfalapközepén álló gyertya lángjának vizsgálatában.- Minden rendben! - rogyott le mellé Terda, két kupa forralt borral a kezében.- Valóban? Míg odavoltál, asztal szomszédaink tucatnyi módon végeztek velem gondolatban -morogta Vinidis.- Nyugalom! Látszólag egy helyi ábrádon, Odra con Medos szolgálatában állok. Mellettem csak annyira vagy feltűnő, mint egy elf Erionban. Megnéznek maguknak, de ha nem adsz rá okot, békénhagynak.

- A többiek?- Üzentem értük. Fertályórán belül itt lehetnek.- Eszerint biztonságosnak ítélted meg a helyet - ízlelgette szájában az olcsó lőréből készült, fűszeresitalt a boszorkányvadász.- Csak pár favágó, néhány kalmár, és egy rokmundi kisasszony, aki a Fények Ünnepére igyekszik Gorvikba. Kicsit túlzsúfolt lesz az örökös ízlésének, de a vendégek kellőképp érdektelenek.- A völgyön túli terület már Rokmund?- A hágó a határ - biccentett a carridon.A fertályóra leteltével Sacrio lépte át a taverna küszöbét. A nagydarab gorviki bikatekintettel nézettkörbe az ivóban, miközben átázott köpenyét lekanyarította a válláról. Mögötte Arossa érkezett aGekkóval és Suyenassal. A félelf elég eszes volt hozzá, hogy magán hagyja viaszosvászon incognó-

ját. Utoljára a gróf jelent meg az ajtóban a két pyarroni kíséretében.

Jöttükre a vendégek moraja elhalkult, majd néhány pillanattal később felerősödött. Néhány hevesebbvérmérsékletű alak máris a társaira kacsintott, de a helyi ábrádon kendői megtették hatásukat, és akötekedni vágyók magukra maradtak. Terda felpattant az asztaltól, ura elé sietett, és támaszt nyújtottneki.- Beszéltem a fogadóssal - számolt be a siedon, miután a nemest az asztalhoz kísérte, ésmegszabadította rátapadt ruháitól. - Szállást ad nekünk éjszakára, és a vacsora is csak pillanatokatvárat már magára!- Remek! - nyögte vacogó fogakkal Wierra con Ragran, ahogy lerogyott a padra.Terda a csaposhoz ment, és egy kupa forralt borral, valamint egy száraz pokróccal tért vissza. Miutánátadta urának az italt, nekilátott, hogy szárazra törölje az örökös dermedt izmait. A rázkódástól azátázott ing lecsúszott a grófi sarj vékony vállairól, és melltájékig látni engedte remegő testét. A férfihihetetlenül sovány volt, csontjai valósággal átdöfték hófehér bőrét. A kandalló villódzó fényénél is

jól láthatók voltak azok a vastag, kék és mélyvörös erek, melyek roppant piócák módjára hálózták be amellkasát.

103



A társaság tagja megoldották ruháikat, ám a siedon intésére nem mentek a tűzhöz szárítkozni. Helyettenémán kortyolták forralt borukat, és kupáik oldalát szorongatva próbálták felmelegíteni dermedtujjaikat. Egyedül a Gekkót nem rázta a remegés, s mielőtt inni kezdett a kupájából, körbenézett azivóban lévőkön.

_ Nem éppen vendégszerető népség - kapta el Vinidis a férfi pillantását, miközben hazájuk nyelvénszólt a torz emberhez.- Mint a Medúza kerületben! Ott gyűlik össze hasonló szemétje a világnak - szólalt meg rekedtes,sustorgó hangján a toroni.- Nagyon hirtelen jött az eső - jegyezte meg incognoja takarásából Suyenas. - A semmiből csapott leránk, mégis milyen hosszan tart.- Jól meglepett minket - hagyta a félelfre Vinidis, és visszafordult a Gekkóhoz, hogy ott folytassa,ahol az imént abbahagyta.- Alig kezdett rá a szél, a felhők már a fejünk felett voltak - morogta Suyenas. - Néhány perccelkorábban nem hittem volna, hogy esni fog.- Mire akarsz kilyukadni? - elégelte meg a félelf monológját a boszorkányvadász.- Semmire. Egyszerűen csak nem értem - nézett Vinidisre az íjász. Volt valami Suyenas tekintetében,amitől azonmód megszűnt a toroni nyugalma.

Fél órára volt szükségük hozzá, hogy tagjaikból felengedjen a hideg, és távozzon belőlük adermedtség. Addigra Terda összeszedte a ruháikat, és a fogadósra bízta őket. Az ivó levegője nyúlósvolt a vizes rongyokból kigőzőlgő párától. A csapos az ajtóhoz ment és szélesre tárta. Néhányandurván rákiáltottak, valaki hangosan felröhögött, de senki sem vette a fáradtságot, hogy tettlegességrevetemedjék. Vinidis letörölte maga előtt az asztal lapját, és fázósan húzta a vállára a deréktájralecsúszott pokrócot. A kéménykürtőn átrohanó kereszthuzat kisöpörte a fullasztó levegőt az ivóból, ésfelszította a tűz lángjait.Az ajtóban álló alakok körvonalait csak hosszú pillanatokkal később fedezte fel észre. A

boszorkányvadász elég időt töltött Abradóban, hogy kendőikről azonnal felismerje az andon embereit.- Rejtsétek el az örököst, készítsétek a fegyvereiteket! - utasította őket Terda, miközben újabb

pokrócot terített Wierra con Ragran hátára. Miután végzett, az asztallap takarásában előhúzta acombjára szíjazott ramierát.

Az andon emberei öten voltak. Lovaikat a bejárat előtt hagyták, mint akiknek még sürgős dolguk van.A derekán hanyagul megkötött, méregzöld kendőt viselő vezetőjük két fegyveresével a pult felé indult.A bejáratnál állók behajtottak maguk mögött az ajtót, és elzárták a kifelé vezető utat. A rangidős gon-corga a csaposhoz ment, és néhány kérdést követően a kalandorok asztala felé fordult. Tett két lépéstelőre, majd megállt, és szemei körül elmélyültek a ráncok a koncentrálástól.- Minket keresnek! - fortyant fel Sacrio, és nekihuzakodott, hogy a nehéz tölgyfaasztalt a közeledőkre

borítsa.- Nyugalom! - fogta meg a vállát Terda. - Talán az idegenek miatt keltettük fel a figyelmüket. Csak akkor támadjatok, ha szólok, de ha elszabadult a pokol, ne kíméljetek senkit! Az első csapás után azegész vendégsereg a nyakunkon lesz!Vinidis dobótőrt csúsztatott mindkét tenyerébe, és lusta nyugalommal figyelte a közeledő gon-corgákat. A fejvadászok kivont ramierákkal érkeztek. Hanyag eleganciájuk, amivel az összecsapás

lőtti helyzetet kezelték, szorult helyzete ellenére lenyűgözte a toronit. _ Kinek a védelme alá tartoznak a külhoniak? -állt meg előttük az andon fejvadásza.- Engem bíztak meg a kíséretükkel - felelte Terda csendesen.- Ki az Urad? - kérdezte élvezettel a siedon, noha a siedon kendőjéből pontosan leolvashatta volna aválaszt.- Odra con Medos. Uram az andon bizalmát élvezi, ahogy azt magad is tudod.I - Épp ezért nem érhetem be ennyivel. Mutasd a hűségbélyeged!- Nem áll módomban megtenni - mosolyodott el Terda.- Akkor kényszeríteni foglak! - jelzett társainak a gon-corga, és az asztalt megkerülve elindult asiedon felé.Félúton sem jártak, amikor Sacrio rájuk borította a mázsás tölgyfalapot. Miközben a herceg embereifélreugrottak a lezúduló asztal útjából, Terda egy hatalmas ugrással a parancsnok nyakába vetettemagát.

103



• Vinidis elhajította a kezében lévő tőröket. Az első félrecsúszott a vezető balján álló fejvadászalkarvédőjén, ám a másik csak a szomszéd asztaltól felugró fegyveres torkában állt meg. A siedon anyakához kapott, lendülete megtört, és egy zsák búza tehetetlenségével zuhant a társai közé. Amellette ülők egy emberként ragadtak fegyvert.- Rosseb! - summázta a toroni a helyzet alakulását, és a keze ügyébe kerülő söröskorsót a közeledőgon-corga arcába vágta.A fejvadászt megzavarta a szemébe löttyenő ital -Vinidis ököllel gyomron vágta a férfit. A gorvikitüdejéből kiszaladt a levegő, de arra még maradt ereje, hogy a boszorkányvadász felé szúrjon. A toroniellépett a kicsapó kar mellett, ráfogott ellenfele csuklójára, aztán egy köríves mozdulattal eldobta agon-corgát. Az fejével a pad élének csattant, és ernyedten a földre csúszott.Vinidis felnézett. Az ivó vendégei ekkorra felocsúdtak első meglepetésükből, és közös erővelszorították a kalandorokat a terem sarkába. A boszorkányvadász tekintetével Terdát kereste, defelfedezhetetlen volt a testek kavarodásában.Csak villámgyors reflexei mentették meg a torka felé tartó pengétől. Félrekapta a fejét, de az acél mégígy is fájdalmas sebet ejtett a nyakán. Bal kezét kinyújtotta a barna kendős, bronzbőrű ficsúr felé, éskioldotta az ujjas alatt rejtőző giribichi remekmű feszítő szerkezetét. Acélos csattanás nyomta el a harchangjait, és a szétszakadó szövetből fémtüskék csapódtak ellenfele arcába. Egyik a gorviki arccsontját

roncsolta szilánkokra, a másik fogait törve feltépte az állkapcsát, míg a harmadik a homlokán irányttévesztve széthasította a fejbőrét, és félig leszakította a fülét. A toroni kirántotta a pugossát,keresztvasig döfte a gon-corga gyomrába, aztán átvágta a térdre rogyó férfi torkát. A lélegzetvételnyiszünetet kihasználva felajzotta a tűvetőt, és előhúzta lagossát.Hátba szúrt egy figyelmetlen siedont, utat tört az egymás mellett küzdő ikrek felé, de mielőtt elérhettevolna őket, hátrálni kényszerült az egyik kereskedő testőrei elől. Kibújt a torkát kereső ramierák fél-köréből, és egy gyors, egyenes szúrással megszabadult támadói egyikétől. Kihátrált, hogy teretnyerjen, elhajolt egy vágás elől, majd csípőn döfte tárna-Jóját. A lagoss hegye elakadt a csontban, ésahogy a sebesült megpróbált kitérni a penge útjából, az kis híján kifordult a boszorkányvadászkezéből. Vinidis érezte, ahogy csuklójából kifut az erő.Dobópenge szisszent a füle mellett. Felnézett, és az ivó oldalán körbefutó karzat korlátja mögöttfelfedezte a rejtőzködő tőrvetőt. Vinidis célzás nélkül a fickóra lőtt a tűvetővel. Noha a mechanizmust

közelharcra tervezték, a becsapódó acéltüskék elegendő rombolást vittek végbe a faszerkezetben, hogyaz orvtámadó eltűnjön.Tőr vásott el az oldalán, pugossával éppen hogy hárítani tudott egy combja felé tartó kobrakardot,aztán folyamatosan védekezve hátrálni kezdett a fal felé. Úgy tűnt, rajta a sor, hogy megfizesse aziménti bemutató árát. Szempillantás alatt fél tucat fegyverforgató gyűrűjében találta magát. Kések,ramierák, hosszúkardok csaptak felé, és ha egyet le is vágott ellenfelei közül, abban a minutumbanmás állt a helyére. Újabb döfés csúszott el a sodronyingén, fájdalmas zúzódás maradt utána.A testét borító tetoválások egyikéből savat vetett a hozzá legközelebb állóra, s míg támadóimegrettentek az áldozatból áradó bűztől, megpróbált utat vágni a karzat felé. A gorvikiak azonban túlsok fortélyt láttak már tőle ahhoz, hogy szabadon engedjék. Ketten elé álltak, megakasztották, s mireészbe kapott, a többiek teljesen körülvették.A segítség a legváratlanabb helyről érkezett. A gyíkarcú toroni berobbant támadói közé, és a

meglepetés erejét kihasználva szétszórta őket. A Gekkó szemmel követhetetlen gyorsasággal forgatta pengéit. Hihetetlennek tűnő elhajlásokkal, embermagas ugrásokkal tért ki a fegyveresek útjából,miközben hajszálpontos vágásokat osztott maga körül.Pusztítók nyitnak így utat a fellázadt rabszolgák között, kerekedtek el Vinidis szemei a toronihatékonyságát látva.A boszorkányvadász ledöfte egyik megzavarodott ellenfelét, majd a haldoklót a társai közé lökte.Oldalba szúrt egy egyensúlyát vesztett siedont, miközben a feljáró felé törtetett. Előre lépett, egykettős kereszttel leszorította a gyomra felé tartó kobrakardot, aztán támadója arcába fejelt. Vállávalfélrelökte a megszédülő alakot, hosszabbik kardjával a Gekkó felé kerülő gorviki nyakára sújtott. Atestőr feje elvált a testétől, a torzó letaglózva zuhant a padlóra. A boszorkányvadász visszafordult,

pugossát a vérzőorrú siedon torkába nyomta, aztán fegyverét a holttestben hagyva ugrott hátra a balróllesújtó kard útjából. A meztelen mellkasú, füstszagú kocsikísérő nekihuzakodott az újabb vágásnak,aztán Suyenas nyílvesszőjétől találtán hangtalan hanyatlott a földre.

103



Felrohant a lépcsőn. Odafent, néhány lépés után szembetalálta magát a csupa vér tőrvetővel. A fickóarcát összeszabdalták a tűvető nyomán szét' hasadt korlát faszilánkjai. Vinidis átvágta a félvak sebesülttorkát, a halott mellényéből hajítópengét vett a kezébe, mielőtt a test eldőlt volna, aztán megfeszítette agiribichi szerkezet rugóit.Három gorviki hullott el odalent, mire keresni kezdték. Akkor behúzódott az árnyékok közé, ésodébb osont a sötétben. Felénél járt a karzat túloldalához vezető útnak, amikor kis híján beleütközöttaz előtte lapuló alakba. Maga elé kapta a kardját, de senki sem támadott rá.- Nem hittem, hogy még mindig haragszol - tolta félre az útjából Suyenas Vinidist, és a lenti tömegbelőtt. A vessző a Terdát fojtogató gon-corga hátában állt meg. A gorviki teste megfeszült, szorításaellazult a Dagrado siedon torkán. Az lerázta magáról a tehetetlen testet, és új ellenfelet keresettmagának.- Hogyan kerültek ezek ide? - nézett kétségbeesetten a boszorkányvadász az ivóban lévő hercegifejvadászokra.- Az ajtót használják - intett fejével a bejárat melletti halottak felé az íjász. A mozdulatlan testekbőlrendre a félelf vesszői álltak ki.A karzat megremegett alattuk. A túloldali lépcsőfeljáróban egy két lábnyi magas alak tűnt fel. A

jövevény vad volt, szőrös és rettenetesen büdös. Szemei vörösen izzottak, súlya alatt megreccsentek az

állványzatot tartó gerendák. Állatias kinézete ellenére két lábon járt. Mindkét kezében fegyvert fogott.A boszorkányvadász a torzszülött és Suyenas közé lépett, tőrt vágott a lény mellkasába, majd utánaküldte a kiürült mellényt is. A bestia kitért a hajítópenge útjából, karjával félrecsapta szemei elől azekét, és hatalmas kardjával a pietorra sújtott. A toroni lebukott a penge alá, és ágyékon döfte atorzszülöttet. A nehéz fegyver a gerendák közé csapódott, és ujjnyi forgácsokat szórva megszorult afában.Magára hagyta a vinnyogó szörnyeteget, gyomorba szúrta a fejszéjét emelő favágók egyikét, majdlábát megvetve útját állta az íjász felé tartó helybélieknek. Lagossát az első átdöfött combban hagyta.Tőrt rántott, átvágta a törött lábú alak torkát. Lefejelte a sebesültet félrelökő fejszést, majd a térde alólkipattanó nyolc hüvelykes pengét teljes hosszában a kábult alak gyomrába döfte. A lépcsőn állóhelybéliek rettegve hátráltak előle.Ellenállhatatlan erő taszította oldalba, nekiütközött a korlátnak. A fa megreccsent, engedett, a

boszorkányvadász egyensúlyát vesztve imbolygott a karzat szélén. A véres ágyékú torzszülött néhánylépésnyire állt tőle, bal kezét ütésre emelte. Vinidis elrugaszkodott, és a hátukat egymásnak vetőkalandorok közé ugrott.Talpra érkezett. Megtámaszkodott egy hátán fekvő gorviki holtestén. Bal kézfeje elmerült valamimeleg, nedves anyagban. Ösztönösen lenézett. A harcos nyakán apró, mély, harapott seb volt a nyakiütőerek felett. A boszorkányvadász felkapta a halott ramieráját, és a szorongatott Terda felé indult.- Megálljatok! - robbant az ivó zárt terébe, egy természetellenesen erős hang. - Fejezzétek be ahiábavaló küzdelmet! Adjátok át a gróf ivadékát, és megkegyelmezek nektek!Az andon emberei hátrébb húzódtak, a csatazaj néhány pillanat alatt elült. Vinidis az ajtóban megjelentalakra nézett. A férfi köpenyén nyoma sem látszott a kinti esőnek, homlokát tetovált kosfej díszítette,arca ezer ránc szerteágazó keveréke volt. Szeme vizenyős kocsonya, mellyel Ranagol tekin-tett a világra. Karommá görbült ujjai között áldozó-Icést tartott. Oldalán két fekete vértes lovag állt.

- Nincs szükségűnk a kegyelmedre - nevetett fel egy ismerős hang Vinidis háta mögött.- Wierra con Ragran - biccentett a vékony alak felé a tetovált homlokú. - Ezt a csatát elvesztetted, addfel magad!Vinidis körbe nézett a társain. Pardia holtan, tucatnyi sebből vérezve feküdt testvére előtt. Lynias aligállt a lábán, kezében törött lándzsájának nyelét szorongatta. Az ikrek mögött Arossa hevertmozdulatlanul. Sacrio a földön ült. Hasán keresztirányban hosszú vágás éktelenkedett. A vadállatikülsejű férfi, mindkét kezét a sebére szorítva állta útját kitüremkedő beleinek. Terda fegyverrel akezében állt ura előtt. Nyakát vöröslő karomnyomok borították. Egyedül a Gekkó tűnt sértetlennek.A pietor alig ismerte fel az örököst. Az erőtlen, magába roskadt, csupa ránc arcú emberi roncs helyettazzal a nemessel nézett szemközt, akivel a várbörtönben hozta össze a rossz sorsa.- Ismerhetnéd annyira a Dagradókat, hogy tudd a választ! - kacagott vérforraló gúnnyal Wierra.- Ranagol lovagjai odakint várakoznak. Egyesült hatalmunkkal te sem dacolhatsz. Add meg magad, ésígérem, bíráid előtt melletted emelek szót!

103



- Már a semmiből jött vihar kezdetén tudtam, hogy a herceg megsejtette, merre keressen. Gondolod,küzdelem nélkül megadom magam?- Ahogy akarod! - vont vállat az egyházfi. - Pusztítsátok el! - intett a mellette álló páncélosoknak.Bömbölés harsant a karzat irányából. A torzszülött a nyakából kiálló nyílvesszőt markolászva áttörtea korlát maradékát, és a padlóra zuhant. Vinidis talpa alatt megremegett a föld. Még a lovagok ismeglassúdtak egy pillanatra.- Tartsátok fel őket! - kiáltotta Wierra. Vinidis a tűvetővel a közeledő gon-corgák közé lőtt,tetoválásai egyikéből tüzet bűvölt a lovagokra, majd a földről felkapott ramierával a kezében

belevetette magát a küzdelembe.Opálos fényesség kelt életre körülötte, amely fokozatosan bekebelezett mindent és mindenkit azivóban. Ahogy megpróbálta útját állni az örökös felé törtető lovagok egyikének, érezte, mikénttelepedik elméjére a gondolatait megbénító nyomás.- Átokverte varázshasználók! - köpte kábán a szavakat, és utolsó tőrét a tetovált homlokú pap feléhajította. A penge félúton elakadt az ajtón keresztül befelé törtető vértesek egyikén.Artikulálatlan szörtyögést hallott a háta mögött. Valami vastag, vörös átnyúlt felette, és körbefonta,majd kásává lapította a lovag sisakos fejét. Vinidis dermedten megfordult. Hatalmas masszamagasodott fölé.

A lény majd négy láb magas volt. Alakja emberre emlékeztetett. A fej tájékán dudorodó félgömbönsötét és világosabb részek váltották egymást, melyek nyomokban emberi arcra emlékeztettek. Szájhelyett fekete örvény formázott üreget a kinövésen, nem sokkal a vállak felett. Hatalmas karjairóllebernyegként csüngött alá a megalvadt vér. A belsejéből időnként hörgésszerű, ütemes szörtyögés törtfel. A ranagolita lovagok első döbbenetük elmúltával acéllal és mágiával estek a behemótnak.Wierra con Ragran felkiáltott, kezével a csuhás felé intett. A gólem a páncélosok közé rontott, éscombnyi vastag karjaival nyitott utat magának a Kosfejes papja felé. Ütései nyomán vértesek emelkedtek el a földről, fegyverek, pajzsok repültek szerteszét. Páncélos testek csapódtak az épületgerendafalának, és a behorpadt fémlemezek eresztékei között spriccelve tört elő a vér.Lángförgeteg csapott le a semmiből, egyenesen a lény fejére, ám láthatólag több kárt tett a körülöttelévőkben, mint a gólemben. A tetovált homlokú pap felkiáltott, és mindkét kezét kinyújtotta támadójafelé. A lény mellkasán fatörzsnyi lyuk nyílt, testéből akószám fröcscsent a vér a mögötte állókra, de ez

sem akadályozta meg abban, hogy elérje a ranagolitát, és elroppantsa a derekát.- Maradjatok körülöttem! - utasította őket Wierra.Vinidis közelebb lépett az örököshöz, és onnan figyelte a gólem tombolását. A nemes védelmével már nem sok dolguk akadt. A teremtmény percek alatt megölte az ivóban lévő Carganis harcosokat.Miután a testét összetartó energiák elfogytak, az anyagát adó vér szétfolyt a padlón. Az épület jó részeekkorra lángokban állt.A pap halálával a kinti vihar erejét vesztette, s csak az eső szemerkélt tovább. A járni tudó kalandorok kivonszolták eszméletlen társaikat a szabad ég alá.- Egy perccel sem maradhatunk itt tovább! -mondta Terda, miután mind odakint voltak. - Az andon

bérencei bármelyik pillanatban itt lehetnek!Vinidis munkához látott, és Lynias segítségével felkötözték az ájultakat a lovakra.- Igyekezzetek! - szólt rájuk hátasa nyergéből Wierra, és gúnyos mosollyal az arcán elindult a nyugati

szoros felé vezető úton.

A ROKMUNDI katlant öt nappal később érték el. Amikor a szomszédos hegy gerincéről lenéztek az

alattuk elterülő völgyre, Vinidis úgy érezte, pusztán a látvány megérte a fáradtságos utazást. Amélyzöld fenyvesekkel borított tájon mintha egy gigászi óriás hagyta volna a lábnyomát. A lenyomathatározott formáit mára elmosta az eső, szétfújta a szél, megrepesztette a jég, de a kicsiny medence

103



még így sem vesztette el jellegzetesen elnyújtott formáját. Közepét átláthatatlan, hófehér felhőtakaróülte meg, kifürkészhetetlenné téve az alatta megbúvó erdőt.Útjuk fáradtságos volt. Az éjszakákat feszült figyelemben töltötték, a nappalok keserveserőfeszítésekkel teltek. Hol meredek emelkedők lassították őket, hol a sebesültek miatt kellett sűrűnkényszerpihenőt tartaniuk. Arossa állapota nehezen javult. Tarkóján öklömnyi duzzanat keletkezett.Fejsebe miatt gyakran szédült, esténként lázálmokat látott, napközben alig bírt megmaradni anyeregben. Vele ellentétben Sacrio látványosan gyógyult. A hasán keresztbefutó vágás már a második napon összezáródott, és a Rokmundban töltött harmadik napon láthatólag már kutya baja sem volt. A

boszorkányvadász ismerte annyira a sebeket, hogy tudja, nem mindennapi csodát lát. Wierra testeismét megadta magát a természet törvényeinek. A nemes napról-napra vált önmaga árnyékává.- Csak reggel ereszkedünk le, idefent töltjük az éjszakát - mutatott a hófehér felhőkre Terda.Vinidis leszerszámozta a lovát, kicsapta legelni az állatot, aztán kiállt a táborhelyükül választottmélyedés párkányára. Ahogy körbenézett az érintetlen tájon, lelke mélyéig megborzongatta a völgybőláradó, lüktető életerő. A katlan felől fújó szél belekapott vállig érő hajába, és az arcát simogatta. A

boszorkányvadász megnyitotta magát a völgy előtt. Utat engedett a fák évszázados nyugalmának, ahegyek büszkeségének és az odalent lüktető, vadul burjánzó életnek. Megérezte egy várakozó tudatreményekkel teli figyelmét, a felhők alatt pezsgő élet hívogató ösztönvágyait, és valahol mélyen,

mindezek alatt egy távoli, idegen hatalom eszenciáját.Bizonytalansága ellenére mélyebbre túrt, hogy mögé láthasson a homálynak, aztán rémülten zártaössze pajzsait a ködből formát öltő vörösen izzó szempár előtt. Mintha a rémálmaiban élő ősgonoszkelt volna életre abban a tekintettben. Erőnek erejével szakította ki magát a révületből, és elfordult atitkait féltő felhőtengertől.Visszatért a táborba, és látva a többiek törődöttségét, elindult, hogy tüzelőt gyűjtsön éjszakára. Idefelé

jövet jó néhány tölgyet látott a fenyők közé ékelődve.- Érzed te is? - jelent meg mellette Suyenas néhány lépés után.- A völgy?- Igen, lüktet az élettől! Vajon mi dolga lehet itt az abradonnak?- Tartok tőle, holnap megtudjuk.- Hihetetlen erőknek parancsol!

- Ami a menedékházban történt elképesztő volt! Egyszerre védett meg minket a pappal szemben, ésidézte meg a vérlényt. A tetovált homlokúnak nem volt esélye vele szemben.- Akkor miért jött? Nem hinném, hogy a halált kereste.- Egy emberi roncs után kutatott, de helyette a hatalma teljében lévő Wierra con Ragrant találta.Képes volt kaput nyitni a lovagoknak. Kiemelkedett lehetett a hasonszőrűek között, ereje mégiselenyészett a Dagrado örökös hatalma mellett.- Mi szüksége ránk, ha ilyen hatalmaknak parancsol?Vinidis megállt az útjukba került tölgyfa előtt, és letört egy száraz ágat. A reccsenés messzirevisszhangzott a völgy fölött.- Idő kell neki, hogy képes legyen magára találni. Mi elég haladékot adtunk neki, hogy felkészüljön a

pappal való találkozásra.- Még most sem értem, hogy kerültek oda a fejvadászok.

- Csapdába csaltak minket, mint ahogy a vadászaton szokás, csak a hajtók helyét ezúttal a vihar vetteát.Suyenas hallgatott egy sort.- Nagyot fordult a világ, mióta visszatértünk a démonimádók templomából. Azóta nincs olyan nap,hogy ne éreznék figyelő pillantásokat magamon. Átkot vettünk a nyakunkba, amikor megbolygattuk aRyek Tüzét. Annak a kőnek örökké abban az üregben kellett volna maradnia - nézett a toroni szemébea félelf. - Emlékszel még a beszélgetésünkre a börtöncellában? - kérdezte hirtelen.- Mondani akartál valamit, de az örökös érkezése félbeszakított - biccentett a boszorkányvadász.- Az Erionban töltött napjaimról próbáltam többet elmondani. Igyekeztem nem vesztegetni az időmet,míg a Városok Városában voltam. Érkezésem után felelevenítettem régi kapcsolataimat a dzsadkuplerájok őrzőivel. A barátoknál csak az ellenségek felejtenek nehezebben. Gyorsan megtudtam, mitörtént veled az elmúlt négy évben. A sivatagi haramiával kötött megállapodásod különösenérdekesnek tűnt, hát alaposabban utána jártam a dolognak. Könnyű volt rájönni, hogy valaki rejtőzik adzsad alakja mögött, de felfedni a kilétét már jóval nehezebb feladatnak tűnt. Csak nagyon ritkán

103



bukkant fel, s ha ködé akart válni, egy pillanat alatt eltűnt a szem elől. Dzsad megbízód, Imafez el-Rahim emberei mindig a közelében voltak, ha szüksége volt rájuk. Megannyi tolvajt és nyomkövetőtállítottam rá, de mire kiismerhették volna a módszereit, távoznom kellett Erionból.- Mindenesetre jó kapcsolatot tartott fenn a hadzsikkal - összegezte a hallottakat Vinidis.- Megpróbáltam szóra bírni őket, de hajthatatlanok maradtak. Amikor aztán megfenyegettem őket aSzürkecsuklyásokkal, kiderült, hogy ők sem tudnak többet, mint mi. Az arctalan alak mindig Imafezel-Rahimon keresztül utasította őket.- Ez minden? - kérdezte csalódottan Vinidis.- Annak a rejtőzködőnek volt egy kísérője -mosolyodott el sokatmondón az íjász.- Ismered? - hagyta abba a tüzelő gyűjtését a boszorkányvadász.- Csak úgy, mint te.- Beszélj már!- Nekünk Sakál néven mutatták be, de a kinézete alapján én inkább nézném valamiféle gyíknak.- A fickó toroni. Kizárt, hogy egy dzsadnak dolgozzon! - mondta mély meggyőződéssel a pietor.- Azt hittem, szülővárosod, Shulur Toronban van - nevetett fel Suyenas.- Nem mindenki alacsonyodik le olyan könnyen, mint én! - engedett meg magának egy gunyorosmosolyt Vinidis is. - Hovatovább az nem testőri munka volt. Inkább tettem magamért, mint őérte.

Honnan kaptad a hírt?- Biztos forrásból.- Szürkecsuklyások?- Nem bízom a tolvajokban! - csóválta meg a fejét a félelf. - A saját szememmel láttam.- Eszeveszett história, még hogy a Gekkó tudja, ki ez a rejtélyes alak!- Mit gondolsz, meg tudjuk szorítani?- Talán, de nem lesz könnyű abból ítélve, ahogy a tavernában harcolt.- A fogadóban történtekről jut eszembe, tudtad, hogy Wierra con Ragran vámpír, aki mások vérébőlnyeri a hatalmát? - fanyalodott el Suyenas.- Mit láttál?- A karzaton voltam - biccentett Suyenas. -Hátba lőttem a gon-corgák vezetőjét, aki már kis híjánmaga alá gyűrte Terdát. Amit azután a siedon tett jócskán meglepett. Felpattant a gon-corgáról, a

testével fedezte előlem, nehogy megöljem, majd a haldoklót az örököshöz cipelte, mire az a nyakáravetette magát, és szívni kezdte a vérét. Látnod kellett volna a szemeit! - ült ki az undor a félelf arcára.- Jó ideje nem tudom már, hogy vajon a megfelelő oldalon állunk-e ebben a küzdelemben. Talán csak hagynunk kellett volna, hogy az andon megszabadítsa a világot ettől a szörnyetegtől! Nem kérdés,hogy jobbá lett volna általa - hallgatott el Vinidis. - Te miért jöttél ide? - kérdezte meg néhány

pillanattal később.- Igazán magam sem tudom. Hirtelen minden olyan zavaros lett körülöttem. Ismeretlenek törtek azéletemre, testvéreim haltak meg azért, hogy valaki fájdalmat okozzon nekem. Zavarodott voltam, aztűnt az egyetlen jó megoldásnak, ha találkozom veled.- Kíváncsiság?- Ha az életem múlik rajta, feltétlenül!- Mióta visszajöttünk a szigetről, nem találom a helyem. Tudatnélküli zombiként járom Ynevet, és

bármerre visz az utam, ismeretlen ismerősökkel találkozom. Valaki kegyetlen játékot játszik velem.Tudni akarom, ki az, és miért teszi!- Nem kizárt, hogy most is az ő szabályai szerint cselekszel.- Egy csatamágus egyszer azt mondta nekem, hogy noha útjaink meg vannak írva a csillagok könyvében, nincs akarat ezen a világon, amely befolyásolhatná szabad döntésünket.- Ha jól sejtem Tufirra gondolsz, de ő eltűnt mellőled, amikor beléptetek a Ryek Tüzének kamrájába.Még egy marék por sem maradt utána!- Semmire sem emlékszem a bent történtekből - csóválta meg a fejét Vinidis. - Az idő tájt kezdődöttez az éber rémálom.- Ideje visszamennünk! - húzta össze a köpenyét Suyenas. - Érzem, hogy valami figyel minket aködből.- Mintha nem is csak egy akarat rejtőzne odalent - idézte fel a megérzéseit Vinidis.

103



- Fogalmam sincs, de meg sem vagyok meglepve, hogy ilyen nagy hatással van rá az erdő. ASheralban a puszta fogaival tépte szét egy ellenfele torkát. Pontosan olyan volt, mint egy vadállat!Arról nem is beszélve, amit a várbörtönben művelt a rácsokkal!A köd idővel felszakadozott, végül fertályórányi lovaglás után semmivé foszlott. Ez idő tájt Vinidisazon kapta magát, hogy egy gyönyörű, napsütötte, őszi erdőben kaptat felfelé egy lankásdomboldalon, és rendkívül élvezi a gondtalan lovaglást. A farkasok egyre merészebben mutatkoztak aközelükben, s már nem riadtak meg, amikor a boszorkányvadász rájuk nézett.- A dombon túl várnak minket - mondta révetegen Sacrio, ahogy a fákat kerülgetve a toroni mellé ért.- Nézzétek a farkasokat! — emelte fel a jobbját Suyenas, és a fák takarásából előlépő vadakramutatott. Az állatok két oldalról melléjük kerültek, de tíz lépésnél jobban nem közelítettek feléjük.- Mi ez a furcsa hely? - elégelte meg a meglepetéseket a boszorkányvadász.- A Felhők Völgyében vagyunk, Vinidis-Re L'Hass - szólalt meg a toroni háta mögött reszketeghangján az örökös. - A helybéliek messzire elkerülik ezt a helyet. Azt rebesgetik beszélő vadak lakják,s hogy az érdemtelenek soha többé nem térnek vissza innen.- Mi végre jöttünk ide? - fordult hátra Suyenas a nyeregben.- Évszázadok óta pihen itt valami, amire szükségem van - felelte készségesen Wierra.- A dombon túl? Ahogy Sacrio mondta? - kérdezte a boszorkányvadász.

- Nem, ezen a helyen csak az őrzők várnak ránk - léptetett el mellettük az örökös.A farkasok nagyok voltak és természetellenesen fegyelmezettek. Sötét szemük izgatottan vizslatta azérkezőket, pofájukból arasznyi agyarak meredtek elő, tartásukból magabiztosság sugárzott. Félkörbenálltak a domb takarásában megbúvó tisztás túloldalán, elvágva a tovább vezető utat. A karéj közepén

borjúnagyságú állat ült a hátsó lábain.- Megérkeztünk? - nézett Vinidis Terdára.- Alighanem - biccentett a gorviki, és lefékezte lovát a fenevadak alkotta félkör előtt. A többiek követték a példáját.A vezérhím és a mögötte várakozó, szürke oldalú nőstények mozdulatlanok maradtak. Csak a levelek zúgása, és lószerszámok csilingelése törte meg a csendet. Vinidis a hatalmas fenevadak ütemesenemelkedő és süllyedő horpaszát figyelte. Mindössze ennyi árulkodott róla, hogy élnek.- Mit akarhatnak? - kérdezte Arossa.

- Akármi legyen is az, már hozzákezdtek, hogy közöljék velünk - intett a boszorkányvadász adermedten figyelő Sacrio felé. - Mentális kapcsolatban áll a vezérhímmel!- De hát ezek csak állatok? - fakadt ki a pyarroni.- Úgy találod, akként is viselkednek? - suttogta az emrelin.Vinidis észrevett egy szürke oldalú, megtermett nőstényt, amely egyenesen őt bámulta. Engedett akísértésnek, és visszanézett a sötét szempárba. Ahogy a tekintetük összekapcsolódott, máris megérezteelméjében az idegen tudat gondolatfoszlányait.Miért jöttél ide?

Az abradont kísérem. Azzal, ami odabent van, nem lehet dolga senkinek. A szabályok dolga, hogy változzanak. De nem ezeknek.

Tudhatod, hogy be fogom kísérni. Arra készülsz, hogy megölj?Csak ha kényszerítesz rá.

Nem adsz más esélyt. Fegyverrel jössz, és megbolygatni készülsz azt, aminek rendeltetése, hogyörökké rejtve maradjon.Talán mégsem arra rendeltetett.

Ha megteszed, a világ, amiben élsz, maholnap olyanná lesz, amilyennek sosem szeretnéd látni! Zsoldos vagyok, nem a saját elgondolásomból cselekszem. Arannyal fizetnek meg minden mozdu-latomért.

A lelkiismeret nem adok-kapok kérdése. Állj félre az útból, ha élni akarsz!Tudod jól, hogy nem tehetem!

Ekképp te sem hagysz nekem más választást. Nézz magadba! A férfi, aki veled jár, sötét titkokat hordoz.

103



hogy mozdulni se bírjon, aztán szabad kezével eltörte a nyelőcsövét. Lelökte magáról a tehetetlenállatot, és a talpra ugrott. A dög hörögve vergődött a földön.Három megtermett jószág száguldott felé. Fegyvert vont, futásnak indult, és mielőtt még a farkasok

beérhették volna, egy megvadultán kapálózó ló mögé került. Az állatok elkerülték a hátast, éstempójukon lassítva, elnyújtott íven fordultak vissza a boszorkány vadász felé. Vinidis tőrt vágott azélen haladó csapatvezér füle mögé. A bestia hangtalanul dőlt a fűbe, magatehetetlen teste továbbcsúszott a rét közepén megszorított szerencsevadászok felé.A társuk elvesztésétől megzavarodott emberfarkasok egy pillanatnyit megkéstek a forduló befeje-zésével. A toroni szélsebesen feléjük rohant, és kardjával sikerült felhasítania a hozzá közelebb eső

bestia oldalát. Az állat felvonyított, belei kiomlottak a fűre. Az utolsó ragadozó megállt, a boszorkányvadász felé fordult, és egy ugrással rávetette magát. Vinidis kiperdült a nőstény elől, ésvillámsebes mozdulattal lesújtott rá. A farkas meglepően emberei hangon nyögött fel, mielőttmozdulatlanul maradt a földön.A toroni a zárt körben védekező kalandorok irányába rohant. Már csak néhány lépésre volt tőlük,amikor meglátta többiektől elszakadt Terdát egy borjú nagyságú fenevaddal küzdeni. A több sebbőlvérző gorvikit maga alá temette a hatalmas bestia. Vinidis gondolkodás nélkül fordult az irányába.Futva vágott át a réten, koponyán sújtott egy felé ugró farkast. Az állat véres pofájával felé kapott,

Vinidis beleszúrta a hosszabbik pengét a szájába, ésa földhöz szegezte a fejét. A pugoss egy szemvillanással később átvágta a dög torkát. A boszorkányvadász a gorvikit marcangoló bestiához lépett, és átdöfte a mellkasát. A ragadozófelnyögött, rándult néhányat, és ráomlott az alatta vergődő Terdára.- Vigyázz! - kiáltott mögötte az amazon.Sarkon fordult, de a felé száguldó fenevad elsodorta hatalmas tömegével. Vinidis a giribichimechanizmus acéltűit még esés közben az állat gyomrába lőtte. A hátára érkezett, baljával eltoltamagától a szőrös testet, és a térde alól előpattanó pengével kétszer is ágyékon döfte a farkast. Az állata torka felé kapott. A boszorkányvadász félrerántotta a fejét, de a fogak még így is elérték akulcscsontját. A farkas összeszorította az állkapcsát, és jobbra-balra megrángatta a fejét. Éles fájdalomhasított a boszorkányvadász jobb vállába, csontja hangos reccsenéssel adta meg magát. Felüvöltött, alagoss kiesett a kezéből, szeme előtt vörös karikák járták követhetetlen táncukat. Megszorította a

pugoss markolatát, és az előugró mérgezett pengét újból és újból az állat oldalába vágta. A harmadik szúrás után a farkas testét remegés rázta meg, és fehér habot köpve dőlt le Vinidisről.Kobramarás.A boszorkányvadász abbahagyta az ordítást, ép baljával vállsebe felé kapott. Éles csontvég sebezte fela tenyerét. Baljára nehezedve megpróbált felállni, fél térdig jutott, amikor rájött, hogy sérült karjamiatt felesleges volt aggódnia. Farkasok állták körbe, felhúzott ínyük mögül kivillantak véresagyaraik. Vinidis felegyenesedett, hogy emelt fővel fogadja a halált, aztán az első állat felé vágott. Aragadozó kitért a penge elől, és feldöntötte a toronit. Vállába ismét belehasított a fájdalom, orrátelöntötte a bestia bundájának szaga. Feje a füves földhöz ütődött, miközben törzsét elfordítvaigyekezett ép vállára zuhanni. Arcát betemette az állat szőre, a ránehézkedő test összepréseltevállsebét. A kín elviselhetetlenné vált. A pugoss kifordult a kezéből.Pengék szisszenése és fájdalmas morgás hallatszott a feje fölül. A rajta álló állat egy szempillantás

alatt elernyedt, tehetetlen teste még inkább ránehezedett. Vinidis kis híján eszméletét vesztette afájdalomtól. Szemei előtt összefolyt a világ. Csak ködös képeket látott maga körül, ahogy ép kezévelújból és újból meglökte a mellkasára nehézkedő dögöt. Maga sem tudta, végül meddig tartott, mígsikerült kiszabadulnia a rajta fekvő test alól, ám a harci zaj egy pillanatra sem csendesedett a fejefelett. A kínnal telt vinnyogások közé azonban mind sűrűbben keveredett hüllőszerű, fájdalmassziszegés.Amikor végre sikerült talpra vergődnie, a farkasok a szeme láttára tépték darabokra a több sebbőlvérző, törött kardokkal harcoló Gekkót. Vinidis szellemkezével kinyúlt távolabb heverő pengéje felé,és a tenyerébe húzta. A holttestet szaggató, sebeiktől és a vér szagától megvadult állatok csak alecsapó pugoss hangjára figyeltek fel. Az elsőt félig lefejezte, a következőt a bordái közt szúrta szíven.A harmadik a lábába kapott, és egyetlen harapással eltörte a combcsontját. A boszorkány vadászeldőlt. A farkas a következő pillanatban mellé rogyott a fűre. Tarkójában a félelf nyílvesszője állt.

103



- Ki vele, mit akarsz? - hergelte magát a toroni, és elkeseredett kísérletet tett rá, hogy felüljön.Gyomra görcsbe rándult, ernyedten zuhant vissza a földre. - Ha végezni akarsz velem, ne halogasdtovább! - nyögte elkeseredetten, ám a benne tomboló harag szemernyit sem hagyott alább. Szemeielőtt vad képek villantak, szárnyas démonokat látott karcsú tűtornyok között repkedni egy sápadt,

beteges nap alatt. Fejében újból és újból felhangzott a név: Natara.- Csak maradj nyugodtan! - tette a toroni vállára hatalmas kezeit a gorviki, ezúttal mindenféle támadószándék nélkül.- Mi ez a játék? - fújt Vinidis, és döbbenten tapasztalta, hogy a beszéd már nem jár fájdalommal.- Ahogy elnézem már nem tart soká! - egyenesedett fel Sacrio.- Micsoda?- Valami történik veled, a tested átalakul.A pietor szemei előtt továbbra is vad képek kavarogtak, lassan kezdte külső szemlélőként érezni magáta saját bőrében. Egy fortyogó láva fölött lebegő hatalmas gömb közepén állt. Körülötte szárnyas,démoni vérrel fertőzött alig-emberek sürögtek. Tudta, hogy egy szertartást készítenek elő. Ő magahatalmas volt, nagyobb mindegyiküknél. Élet és halál ura a teremben lévők felett. Egy csoportnyiembert hoztak elé, Vinidis-Re L'Hass is ott állt közöttük. Az arca fáradt volt és meggyötört. A húsvér test alatt azonnal felismerte Natara kisugárzását. Már tudta, semmiképp sem küldheti halálba saját

magát.- Próbáld mozgatni a karod! - rángatta ki az álomvilágból Sacrio.A boszorkányvadász zavaros szemekkel nézett fel a gorvikira. Hosszú pillanatokba telt, mire visszata-lált régi önmagához. A vízióban rajta eluralkodó érzések annyira életszerűk voltak, hogy a földönfekve is idegennek érezte magát a testében.Megpróbálta felemelni a karját, és legnagyobb döbbenetére sikerült neki. Felbátorodva erőt vettmagán, s noha fájdalom mart a combjába, felült. Törött válla csak távoli, tompa nyomásként

jelentkezett. Lábában a csontszilánkok kín nélkül húzódtak a helyükre. Minden porcikája viszketett,vére gyorsabban keringett az ereiben. A lüktető, bizsergő érzés olykor az elviselhetetlenség határáigfokozódott. Végignézett magán. Sebei ugyan rohamos gyógyulásnak indultak, de a bőrén apró, zöldtályogok jelentek meg, majd tűntek el újra. Szaguk kísértetiesen emlékeztette Vinidist a szájábanérzett keserű ízre.

- Mi történik...? - kérdezte, de elakadt a szava, ahogy körbenézett a tisztáson.A feltépett füvet tetemek borították, ám fekete bundájú, hatalmas fenevadak helyett ruhátlan emberek feküdtek szerteszét. A holtesteken nyoma sem volt a harcban szerzett sérülésnek.- Láttam, hogyan alakulnak át, és tűnnek el róluk a sebek - mondta magyarázatképpen Sacrio. — Életre ugyan egyikük sem kelt, de gondoltam, talán veled is megtörténhet a csoda, ezért próbáltalak meg kizökkenteni a halál előtti melankóliádból. Az arcod már akkor behegedt, amikor még a földönfeküdtél.- A többiek?- Tíz perce lehet, hogy elindultak.- Utánuk kell mennünk!- Képtelen vagyok rá! A farkasok kötése erősebb bennem, mint a saját akaratom. Nem tudok, és nemis akarok közelebb kerülni ahhoz!

- Miért mi van odabent?- Hívják Ranagol Szemének, vagy a Vér Kövének, noha kevesebb annál. Szilánkja csupán az egykorihatalomnak. Amanovik leszármazottai bástyázták körül az élet bélyegével, hogy elrejtsék kisugárzását.- A farkasok ezek szerint...- Őrzők, akik évszázadokkal később, az Amanovik család virágzásának idején kerültek ide, hogyminden igazhitű gorviki tudomására hozzák: ami odabent van, tilalmas a halandók számára.- Ezért nem hatott ránk a mágiájuk.- Az Amanovikok maguk sem hitték, hogy valaki idegenek kezére akarja juttatni a Kosfejes Úr ajándékát! - köpött a földre Sacrio.- Akkor maradj! - állt fel Vinidis.Behajlította a karját, de nyomát sem érezte fájdalomnak. Látszólag minden rendben volt, csak az agyomorforgató érzés ne lett volna a torkában, amitől elgyengülni érezte a tagjait. Megkereste a

103



Wierra con Ragran nem sokkal az est leszállta előtt, viharos széltől kísérten tért vissza közéjük.Kiengedett hajjal, lobogó köpenyben jelent meg a lyuk szélénél, feje felett mennydörgő villámok

jelezték érkezését. Leginkább arra hasonlított, amilyennek a kazamatákban ismerték meg. Erő éshatalom sugárzott belőle, tekintete elsöpörte a vele szembeszegülök akaratát, szeme bíbor lobogássalfénylett. Teste nyomokban sem emlékeztetett arra a szánalmas porhüvelyre, amelyben eddig élt.Csontja, húsa kifordult önmagából, és fenséges palotát épített fel saját romjaiból.Az új életre kelt a föld felett lebegve érkezett a kör széléhez. Megállt a szerencsevadászok mellett, és

pillantása Vinidisen állapodott meg.- A fizetségetek - dobott egy erszényt a lábaik elé. Senki sem mozdult.- Akit keresel, az Abradói Fennsíkon találod. Egy elhagyott ezüstbányában kutatja hasztalan az ősök nyomait. Elméjét megfertőzte a hazájától való évezredes távollét, és a testét megszállt őrült istenientitás. A Dradda tó közelében keresd, nem messze a partján álló halászfalutól - mondta Wierra.Hangjától meghajlottak a környékbeli fák.- Nem keresek semmit! - rázta a fejét a boszorkányvadász.- Hogy mihez kezdesz a tudással, nem érdekel, de tartozol nekem egy válasszal - nézett mélyen a

boszorkányvadász szemébe. Vinidis megszédült, s azon nyomban kirekesztettnek érezte magát a sajáttestében.

A rothadás keserédes íze ellenállhatatlanul árasztotta el a száját. Emlékkép tört utat magának a múlthomályán keresztül, s újra látta magát, ahogy üzletet köt a Dagrado családdal. Azok az ősi hatalommal bíró szerzet rejtekhelyét ajánlották neki, ő a segítségét, és az áruló nevét kínálta érte cserébe.Tisztességtelen alku volt mindkettejük részéről. A toroni már akkor tudta, hogy ki adta el őket, elvégreő plántálta az elhasznált porhüvelybe az idegen lelket, az igazi mellé. A Dagradók pedig elképzelnisem tudták akkoriban, hogy miként szerzik meg a választ.- Sok minden változott azóta, de végül mindketten megkaptuk, amit akartunk - mondta Wierra, ésszabadon engedte a boszorkányvadász tekintetét.A toroni szédelegve tért magához, épp időben ahhoz, hogy lássa, ahogy az örökös eltűnik a szemük elől. Az életben maradt három kalandor értetlenül bámult a pietorra.- Mit mondtál neki? - ragadta meg a harcos vállát Arossa.

● Semmit! - nyögte Vinidis. - Én az égvilágon semmit!

URA PARANCSA a mennydörgés erejével csapott le rá. Felült az ágyban, tekintete körbevillant asötét szobában. Szíve megvadulva dobogott, lélegzete kapkodóvá vált, halántékán verejtékcseppek gyöngyöztek. Wierra parancsa felforralta a vérét. Alig tudott ura maradni önmagának.Lelépett az ágyról, csendre intette az ébredő Ertát, és öltözni kezdett. Belebújt ujjasába, felhúztanadrágját, és magához vette fegyvereit. Az ajtót pont olyan nesztelen csukta be maga mögött, mint

amilyen hangtalanul érkezett órákkal ezelőtt. Az ágyából figyelő syan szó nélkül nézte, ahogy a sien-orta kilépett a szobájából. Még hosszú percekig mozdulatlan maradt.Todda átvágott a beavatottak szállásának folyosóján, és a végén a családtagok lakrésze felé fordult. Azotromba kapubástya oldalában kilépett a gyilok-járóra, és végigment a fal Gorvik tartományra nézőszomszédos oldalán. Tekintete egy pillanatra a távolba révedt. A kék hold csalfa fényének élessziluettjei között pengeélességgel rajzolódtak ki a határvidéki hegyek.- Nemsokára azok ott már Gorvik tartomány ormai lesznek - emlékezett Wierra szavaira.- Nagy kockázatot vállalsz, uram.- A változás fájdalommal és áldozatokkal jár. Itt az ideje, hogy juttassak belőle másoknak is! Tudni

fogod, ha sikerrel jártam. Amint megüzentem, ki az áruló, azonnal végezz vele!A gyilokjárón haladva Todda fejet hajtott uralkodója bölcsessége előtt. A vér kötelékén keresztülmegérezte Wierra megnövekedett életerejét. Ereiben ott lüktetett az örökös megújult energiája.

103



A stratéga a földön feküdt. Homlokából vér folyt a szemébe, arcát rettenetesen megmarta a sav. Bőrehólyagokkal, és nyitott sebszájakkal volt tele. Értetlen tekintettel bámult a fölé magasodó fejvadászra.- Mit akarsz? - hörögte, miközben leemelte bal kezét vérző válláról, és megnézte az alatta lüktetősebet. Elképedve fedezte fel testében a sien-orta fegyverét.- Te vagy az áruló - mondta Todda.A titoknok szóra nyitotta a száját, de mielőtt belekezdett volna mondandójába, felismerés fénye gyúlt aszemében. Az apró, megkínzott testű ember leeresztett, vállai még inkább előregörnyedtek.- Ideális célpont voltam - biccentett -, a logika kizárta, hogy gyanúba fogjam magam.- Láttam a másik énedet, nincs miért szégyenkezned!Az öreg tekintete hálásan villant a sien-ortára, aztán elmerült a gondolataiban. A gon-corga tőrének hegye ujjnyira várakozott a ráncos nyaktól.- Mondd meg Wierrának, hogy a hóhajú északföldi plántálta belém a mételyt, amikor első alkalommalközöttünk járt. Én mérgeztem meg az abradont, és én árultam el a Nagyasszonyanyát - tért vissza atranszból a gorviki.- Ahogy kívánod, stratéga - adta meg a tiszteletet Todda.A titoknok lehajtotta a fejét.- Engedd, hogy bizonyítsam hűségemet!

A sien-orta beleegyezőn biccentett, de csak egy ujjnyival húzta hátrébb a tőr hegyét. A stratégafelpattintotta pecsétgyűrűje tetejét, és az alatta lévő tűvel apró sebet ejtett a nyakán. A görcs néhány pillanattal később elérte, és a stratéga rángatózó tagokkal zuhant a sav marta kövekre. A titoknok vergődésén túl egy másik lélek vonaglása is rázta ugyanazt a testet.- Nasce apertu zad'occa a vierra sini forit! - mormolta fogai között Todda, miközben a szoba közepéresétált, és felvette a földről ramieráját.Visszament a haldoklóhoz, lábával rálépett az ősz férfi rángatózó koponyájára, és néhány pontoscsapással levágta a fejét.

- ÉS AROSSA Rémálmai? - szegezte Vinidisnek a kérdést Suyenas. - Éppúgy figyelmen kívül hagyodőket, mint a nyomunkban járó farkasokat?- De hiszen azok csak álmok! - tárta szét a kezét a toroni, mint aki nem érti, miről van szó.A félelf bosszankodva fújt. Az évszázados bükkfák között morranásként hatottak a kimondott szavak.Vinidis szarvasbőr kesztyűjével letörölte kardjának nyirkossá vált markolatgombját.

- Talán most akarsz megfordulni? A lány sem nem jós, sem nem boszorkány. Ha álmodik is valamit,ugyan ki tudná megmondani, mit jelent. Különben is csak egy emrelin, aki már az anyatejjel ishazugságot szívott magába!- Ha ennyire nem bízol benne, miért hálsz vele éjszakáról éjszakára? - túrt csizmája orrával a nedvesavarba a félelf. - Neked igazán tudnod kell, nyugodtak-e az álmai.- Álmok és kósza farkasok miatt akarsz meghátrálni? - dőlt a háta mögött álló fa oldalának Vinidis.- A farkasok ok nélkül sosem hagyják el a vadászterületüket. A környék vadakban gazdag, nincsértelme, hogy kövessenek bennünket! Mi van, ha a lány tényleg előre lát, a jövőbe, és halál vár ránk abban a bányában? - telepedett le egy letört ágra Suyenas.A toroni hosszan hallgatott, miközben szórakozottan forgatta a kezében lévő hatodkori idolt.- Már döntöttem, továbbmegyek. Téged semmi sem kötelez. Nem török pálcát feletted, ha magamrahagysz.

- Mennyi esélyt adsz az életben maradásra egy magányosan utazó félelfnek Gorvikon keresztül?-csóválta meg a fejét az íjász.

103



- Akkor maradj itt, és várd meg, míg visszatérek! Ha túlélem, ígérem, Erion faláig kísérlek.- És a többiek? Kockára tennéd az életüket?- Mindenki maga dönt, nem emlékszel? A szigetre sem kényszerített bennünket senki. Miért hiszed,hogy az akaratomat rájuk erőltethetném?- A nagy többség parancsba kapta, hogy kövesse minden lépésedet! Ha te mész, mennek veled!- Hiába próbálsz megingatni, átlátok rajtad, barátom - mosolyodott el Vinidis. - Legalább annyiraeltökélt vagyok, mint amennyire te bizonytalan. Ha vívódásodra keresel gyógyírt a döntésemben, rosszhelyen keresgélsz. Nekem elég a saját terhemet cipelnem.A félelf felkapta a fejét, aztán ajkait csücsörítve, gunyorosan összehúzta a szemeit.- Igazad van, kár azzal áltatnom magam, hogy mások boldogulását keressem. Épp elég törődni valóakad a saját sorsommal is - merült el az avar vizsgálatában Suyenas. - Mi van akkor, ha a lánynak igaza van, és a herceg emberei még mindig őrzik azt az elhagyott ezüstbányát?- Akkor biztosan lennie kell ott valaminek.- Sacrio szerint már időtlen idők óta zárva tartják azokat a tárnákat. Mit találhatnánk ott, ami fontoslehet neked?- Nem tudom, egyszerűen csak érzem, hogy oda kell mennem - forgatta ujjai között a barrast Vinidis.A kicsiny szobor közelsége megnyugtatta. Már egyáltalán nem bánta, hogy Wierra eltűnése után ismét

előkereste a Gekkó nyeregtáskájából.Suyenas ránézett, aztán az elmélázó tekintet láttán a környező fák koronái felé fordult.- Gondolkodtál már a völgyben történteken? -kérdezte meg valamivel később a félelf. - Korábbanelképzelni sem tudtam volna, hogy a hüllőképű toroni bárkiért is feláldozná az életét!- Én sem értem, de aligha bajtársias érzések vezették - rázta a fejét a pietor. - A kisujját semmozdította, amikor Pardiát megölték a vendégházban. Ráadásul alig szólt hozzám, pedig egy helyrőlszármazunk.- Nem hiszem el, hogy nem látsz a szemedtől! - állt fel az ágról Suyenas. - Az Erion melletti tisztásona földre lökött, amikor felétek lőttem, a fogadóban azonnal melletted termett, ahogy megszorítottak atestőrök, legutóbb pedig az életét áldozta a halvány reménysugárért, hogy a túlélők talán egy darabbanhúznak ki a dögök alól!- Gondolod, hogy...?

- Vaknak kellene lennem, hogy ne ismerjem fel!- De hát mi végre, és az Úrnő többi embere miért nem?- Talán a fickó nem egyetlen urat szolgált, és közülük sem az erioni szuka akaratát tartotta előbbrevalónak - vont vállat Suyenas.Vinidisen a kezében lévő bálványra nézett.- A toroni nem teljes egészében volt ember. Legalábbis az idol, amit a nyeregtáskájában találtam errőlárulkodik. Hallottál már valaha a sicariorok szövetségéről?- Soha.- Káoszkori szektának mondják, amelynek alapítása a Ryeki Démoncsászárság idejére esik. A

birodalom bukásáig töretlenül szolgálták uraik érdekeit. Helyüket az Ikrek vették át Toronban, dehagyományaik nem vesztek el teljesen. A historikusok szerint egyes tagjaik élni tudtak a szeráfiörökség hatalmával, és nem evilági oltalmazókat fogadtak a testükbe. Ha nem tévedek, a Gekkó is egy

volt közülük.- Már megint Ryek! - robbant ki a feszültség Suyenasból. - Mióta visszatértünk, szellemként kísért

bármerre járok! Megfertőz mindent, amihez csak hozzáérek!- Talán emiatt voltam képtelen elfogadni a gondolatot, hogy egy efféle alak kéretlen védelmétélvezem.- Még mindig nem értem, mit akart tőled.- A csatamágus mondott nekem valamit, amikor a démonimádók templomában jártunk, a Ryek Tüzeután kutatva. Egy homályos jövendölésről beszélt, emberekről, akik csak azért éltek Toronban, hogyidőben megtaláljanak, és kijuttassanak engem Shulurból.- Azt hiszed, a Gekkó egy volt közülük?- A császárvárosból jött, és az életét adta értem - biccentett Vinidis.- Valaki felbérelte? Talán a dzsad mögött álló alak? - sétált fel, s alá Suyenas.- Ahogy én tudom, a sicariorok nem vállalnak megbízást idegenektől.- Talán a családod nyúlt utánad, hogy megsegítsen? - állt meg a félelf.

103



- Ha ismerted volna az apámat, eszedbe sem jutna ilyesmi - mondta egy fanyar mosoly kíséretében a boszorkányvadász.- Akkor mégis mi közöd egy hatodkori szektához?- Csakis a templomban történtek.- Én is ott voltam, láttam mindazt, amit te.- Meg is lett érte a „jutalmad". A család, amit a sajátod helyett építettél, elpusztult miattad. Most

pedig épp Gorvik mélyén, Abradó hegyei között állsz, ahol a magadfajtának könnyű nyomtalanuleltűnnie.- Ezért? - tárta szét a kezeit a félelf.- Biztosak sosem lehetünk a dolgunkban.- Ki képes ilyen mélyen a vesénkbe látni, és mindig ott döfni belénk, ahol a legjobban fáj? -támaszkodott meg az egyik bükk oldalánál Suyenas.- Bárki legyen is az, ismeri a legrejtettebb vágyainkat, tud minden lépésünkről, és elég hatalmashozzá, hogy a világ mindkét felén utolérjen bennünket.- Ehhez még Arthemis Vendorra hatalma is kevés.- Én két olyan szerzetet is ismerek, aki képes rá - emelte fel a fejét Vinidis.A toroni fakóezüst hajába belekapott az avarral játszó őszi szél. Suyenas a boszorkány vadász szemébe

nézett. A csend megfeszült közöttük.- Kettőt én is ismerek - biccentett az íjász egy örökkévalóságnak tűnő pillanat után -, és az egyikükettúl jól ahhoz, hogy gyanúba foghatnám.- Magam is ekképpen vagyok - hagyta rá a toroni a félelíre. - Pedig csak te vagy én lehetünk azok.Szótlanul figyelték egymást. Várták, hogy a pillanat tovább szálljon, de az makacsnak bizonyultkörbefonta őket és magához kötözte mindkettőjüket. Az idő lassan elvesztette értelmét.A bokrok közül leselkedő fekete bundájú, hatalmas farkas értetlenül szemlélte a két kalandor elnémulását. Csapdát gyanított, de tudatos énje maradásra bírta.- Elmegyek veled! - törte meg a csendet Suyenas a hosszúra nyúlt pillanat után, és karját nyújtotta atoroni felé.- Értsétek meg végre, mind meghalunk! - változott hisztérikussá Arossa viselkedése. - Ha bemegyünk a barlangba, egyikünk sem tér vissza! Megelevenedik a sötétség, és elpusztít bennünket!

- Nyugodj meg, csak álom volt, amit láttál! -tette az amazon vállára a kezét Lynias, de visszarettent areszkető test érintésétől.- Minden nyomorult este, mióta elindultunk abból az elátkozott völgyből!.7 - nézett vöröslő szemekkela másik háromra az emrelin. - Örökké ugyanazt látom. Éjszakáról-éjszakára igyekszem elkerülni acsapdákat, de amint belépünk a bányába, az álom mindig ugyanúgy folytatódik tovább!A sziklákkal körülhatárolt kicsiny menedékben megült a csend. A kalandorok szótlanul nézték Arossakönnyes arcát. A mohákkal borított, dolmenszerű köveken több együttérzés látszódott, mint rajtuk.Sacrio szerint alig néhány órányi járóföldre voltak a bánya bejáratától. A hegyoldalban megbúvónyitott szurdok kiváló éjszakai szállásnak tűnt.- Mégis mitől kellene tartanunk? - nézett fel Suyenas, aki a tábortűz fényénél nyílvesszőit rendezgette.- Sosem látom tisztán. Olyan, akár az életre kelt sötétség. A legváratlanabb helyekről csap le, mégálmomban sem tudom meglepni! - könnyezte a nő. - Pedig a Földanya a megmondhatója,

hányféleképpen próbáltam már - súgta maga elé.- Azt mondtad, mind az öten eljutunk a bányáig. Ennyien sem leszünk képesek elbánni vele? - ült leLynias a hegyoldal mélyedésében megszorult kövekre.- Mit tehetnél a semmi ellen, ami jelek nélkül támad rád? - rázta meg a fejét indulatosan a lány. - Acsillagtalan éjszaka életre kel körülötted, és magával ragad! - torzultak el az amazon vonásai, ahogyültéből felpattanva a pyarroni fölé hajolt.A harcművész hátrahőkölt, tekintete megváltozott. Mozdulatai zavarttá váltak, szemébe kétségköltözött. Amit az emrelin arcában látott, megérintette. Nyomott csend telepedett a társaságra.- Legendáink szerint az emrelin harcos, ha istenének fontos feladatban jár, előre megérzi a halálát. AFöldanya így menekít meg minket az értelmetlen pusztulástól. Még nem késő visszafordulni! Hagyjuk az átokverte bányát, és mentsük azt, ami mindannyiunknak a legbecsesebb! - érezte meg ahangulatváltozást Arossa.- Az életünket? - kérdezte gúnyosan Sacrio. -Azt hiszed, az Úrnő megbocsát, ha a cél előtt visz-szafordulsz?

103



Ezúttal az emrelinen volt a hallgatás sora.- Persze, ha menni akarsz, menj! Úgysem köt ide semmi. Az főként nem, hogy összeadtad magad atoronival. Azt hitted, ennyivel magad mellé állíthatod, és nem fog leereszkedni a tárnákba? Ő már kölyökként Shulur vérnászokon nevelkedett boszorkányaitól tanulta a szerelem művészetét. Amit te alegnagyobb kegyként kínálsz neki, azt egykedvű nyugalommal tépi le! - köpött a földre a gorviki.- Nem sokára eljön az idő, hogy megfizetsz a szavaidért, Sacrio Warna! - robbant ki a napok ótagyűlő indulat az amazonból, és ha a többiek nem fogják le, puszta kézzel esik a gúnyosan vigyorgóférfinak. - Odalent megdöglesz te is, akárcsak a társaid a völgyben! - fröcsögte Arossa.Sacrio sátáni vigyort küldött az amazon felé.- Ami a völgyben történt, mindannyiótok bűne. Örömömre szolgálna, ha te lennél az első, akit elér érte a méltó büntetés! - fordított hátat az amazonnak a gorviki, és kifelé indult a katlanból.Arossa vércse módjára felsikított, kitépte magát Suyenas fogásából, és Sacriora vetette magát.- Elég ebből! - csattant fel Lynias, és az acsarkodók közé lépett. - Holnap szükségünk lesz rátok.Arossa gyűlölködő pillantást vetett a siedonra, aztán tüntetőleg elkerülve a harcművészt, kivonult asziklák közül. Néhány pillanattal később Sacrio az ellenkező irányba indulva szintén eltűnt a sűrűerdőbe.- Felettébb szótlan maradtál! - fordult Lynias feldühödve a csendben várakozó Vinidishez.

- A gorvikinak igaza volt. Egyikőtöknek sem kell maradnia — nézett a pyarronira a boszorkányvadász. - Láttam, megérintett, amit a lány mondott. Tartozom annyival, hogy eláruljam,mióta elhagytuk a völgyet, valóban rosszul alszik. Olykor kiabál álmában, és amit akkor mond, azegybevág a történeteivel. Ha menni akarsz, itt az ideje, hogy elindulj! Kis szerencsével egy hónap alatteléred a határt, mire beköszönt a tél, már Pyarronban kortyolhatod a Hat Város borait.- Nem áll módomban itt hagyni téged - rázta meg a fejét Lynias, és a távozók példáját követve, eltűntaz erdőben.Suyenas csak jóval azután szólalt meg, hogy a harcművész lábai alatt törődő avar ropogása elhalt asziklák között.- A gorviki egy ideje már nem alszik éjszakánként - mondta csendesen.- Anyaszült meztelen kóborol az esti rengetegben - tette hozzá Vinidis.- Tegnap meglestem, amikor visszatért a ruháihoz. A testét friss harapás-, és karmolásnyomok

borították.- Milyen állat marta meg?● Farkas - mondta magától értetődő természetességgel a félelf.

- A MÉLYEDÉSBEN rejtőzik, az avar alatt. Bukócsapdákkal van körülvéve, teljesen gyanútlan. Ha afélelf meglövi, a társai nem veszik észre, hogy meghalt — súgta az emrelin, a domboldal takarásában.- Ő az első őrszem. Egyszer már kivallattam, de nem sokra mentem vele. Közel egy éve kerültek ide,azóta semmi sem történt velük. Igazából azt sem tudják, mit őriznek.- Mi az, hogy egyszer már kivallattad? - csodálkozott Lynias.- Mondtam nektek. Álmomban százféleképp láttam már ezt a helyet, és közel ennyiszer játszódott leelőttem ez a beszélgetés is. Eltartott egy ideig, mire kiismertem az őrség és a csapdák elhelyezkedését.Utána mind az öten életben lejutottunk a bányába.- Úgy érted, újra meg újra álmodtad a lehetséges jövőt, és nem felejtetted el, amit az előző

próbálkozásaidból tanultál? - vonta fel a szemöldökét Suyenas.- Felettébb praktikus, nem igaz? - fintorodott el az amazon.- Majd kiderül! - hagyta rá a félelf. - Honnan lőjek, hogy halálos legyen?

103



- Kússz végig a vízmosáson addig, ahol az árok megtörik, és keletnek fordul! - mutatott Arossa ahegyoldalon lefutó, patak marta mélyedésre. -Lépd át az acélszálat, ami rád omlasztaná a köveket,mássz fel a másik oldalon, és remek rálátásod lesz az őrre.- Merre keressem? - kérdezte Suyenas, miközben elkezdte leoldani magáról útifelszerelése maradékát.- Szétvetett lábakkal fekszik az avar alatt. A kezeit maga mellett tartja, ettől kiemelkedik a horpadássíkjából. Nyugodj meg, eddig mindig könnyen észrevetted!- Majd észben tartom! - ereszkedett le a vízmosásba az íjász, és lopózva indult a törésvonal felé.Vinidis egészen a kanyarig követte szemével az íjász alakját.- Ha lelövi, végre hinni fogtok nekem? - fordult a várakozókhoz Arossa.- Eddig sem kételkedtem benned - felelt a toroni.- Akkor miért sétálsz a halálodba?! - kerekedtek el a lány szemei.- Nem teszem. Tudom, hogy nem hazudsz nekünk, s talán van is igazság az álmaidban, de a sorsunkatsenki sem határozhatja meg helyettünk, arról nekünk kell döntenünk.- Hiszel benne, hogy meghalunk odabent? - lépett közelebb Lynias.- A hitem az én dolgom! Mint ahogy az is, miért teszem kockára az életem! Te Pyarron eszméje miattdugod a fejedet a mantikor torkába, az emrelin egy másik ember, és egy ősi isten parancsa miatt, de énsaját meggyőződésből, önmagamért akarok bemenni oda!

- Ezért mondta az Úrnő, hogy vigyázzak veled - nézett rá Arossa. Arcáról egy pillanat töredéke alatttűnt el a védtelen nő maszkja. - Önzőbb vagy annál, hogy mások sorsa befolyásoljon.- Az életem felett magam akarok rendelkezni - hagyta rá a lányra a toroni, és visszafordult a vízmosásfelé.Suyenas öt perccel később tűnt fel a hegyoldal irányából. Az emrelin szavára mindannyianleereszkedtek az árokba, és a félelf elé mentek.- Úgy feküdt ott, mint egy kő, teljesen mozdulatlanul, és épp csak összerándulni maradt ideje, miutána vessző a hátába csapódott - suttogta az íjász. - Ügy éreztem magam, mint egy mészáros.- Egyenesen a szívébe találtál, még a jelző huzalt sem tudta meghúzni. Épp csak az avar rezzent megfelette - biccentett az amazon.- Láttad, hogy mi történt? - kérdezte Lynias.- Egyszer vettem rá a fáradtságot, hogy megnézzem — bólintott a lány. - Persze, csak álmomban.

Végigmentek a vízmosáson, Arossa segítségével elkerülték csapdákat, túlhaladtak az íjász nyomain,majd kimásztak a csatornából, és meghúzódtak egy közeli mélyedésben. Miután mind elhelyezkedtek,az amazon beszélni kezdett.- Külön-külön képtelenség megölni az őröket, anélkül, hogy észre ne vennének minket. Együtt kellvégeznünk velük, különben csoportosan zúdulnak a nyakunkba - mondta Arossa, majd egymás utánkiosztotta a tennivalókat a kalandoroknak. Vinidist utoljára hagyta, és a toroni tudta, hogy nemvéletlenül teszi. - A legjobb falatot neked tartogattam! - mosolyodott el kéjesen az amazon, s miutánketten maradtak a horpadás mélyén, szorosan hozzábújt a boszorkányvadász mellkasához.Ajka a pietor ajkára tapadt. Vékony, erős kezeivel benyúlt a toroni sodronyinge alá, jéghideg ujjai aderekát keresték. A férfi testét elöntötte a vágy, ahogy a nő hajának buja illata az orrába tódult.Önkéntelenül a lány keblei után nyúlt, ahogy azok a lazán viselt fűző felett könnyű prédaként kínálták magukat. A nő hozzá hajolt, engedte, hogy a vadász kezei megérintsék melleit, és sikamlós csókot

nyomott Vinidis meztelen nyakára.- Ezt az életemért kapod, te önfejű, csökönyös barom! - lehelte forrón a szavakat Arossa a férfi fülébe,és egy pillanattal később borotvaéles tőre fájdalmas sebet hasított a boszorkányvadász oldalán.Az amazon kígyó módjára elcsúszott a boszorkányvadász mellől, és a száz lépéssel távolabb lévő

bánya bejárata felé mutatott. - Az embered a kürtőben vár. Nyílpuskát tart magánál. Biztos kezűlövész. Mire odaérsz tudni fog rólunk, de késlekedik a tárna beomlasztásával, amíg nem végezlegalább eggyel közülünk. Igyekezz! Hiába elszánt alak, a kötelességtudat erősen munkál benne, ésmost az álmokkal ellentétben csak egyetlen lehetőségünk van.Vinidis egy pillanatig farkasszemet nézett a véres tőrt szorongató, őrült tekintetű lánnyal, aztán kínjaitTharrnak ajánlva elindult, hogy bevégezze a feladatát. Arossa, többieknek adott tanácsaiból tudta,hogy esélye sincs észrevétlenül megközelíteni a bejáratot. Kimászott a horpadásból, előre kúszott akövetkező domb gerincéig, majd amikor látta, hogy a kalandorok a helyükön vannak, felpattant, ésrohanvást indult az emelkedő tetején sötétlő nyílás felé.

103



Az első szisszenés a harmadik lépés után kelt életre mögötte. Nyomában torkához kapó gon-corgazuhant le az útjába eső sudár tölgy ágai közül. A megreccsenő gallyak zaja megtörte az erdő csendesidilljét. Pillanatokkal később lábdobogástól és fegyvercsörgéstől vált hangossá a környék. Vinidis nemtörődött az elszabadult pokollal, rendületlenül rohant tovább a bejárat irányába.Futtában elkerült egy torkának szánt dobótőrt, kitért a megkésett Sacrio elől menekülő gon-corgaútjából, átlépett néhány boka és térdmagasságban kifeszített bukócsapdát, majd mielőtt belezuhantvolna az útját keresztező, karókkal teli verembe, félreugrott a barlangnyílás felől érkező acélvesszőútjából. A nyaktörő mutatványt követően fél lábbal ért földet, s miközben azon igyekezett, hogyvisszanyerje egyensúlyát, friss sebe tovább hasadt a csípője felett. A fájdalom a szemvillanástöredékére mozdulatlanságra kárhoztatta. A következő pillanatban újabb kattanás hallatszott, és anyílvessző szikrát hányva vásott el a sziklaköveken. Körülbelül ott, ahol a feje lett volna, ha továbbugrik.Megrohanta a barlang bejáratát, mielőtt még a lövésznek esélye lett volna újra felajzani az ismétlő-nyílpuskát. A gon-corga a semmiből lépett ki elé, és lendületét kihasználva a boszorkányvadász torkafelé vágott. Vinidis lebukott a csapás alá, majd távolabb pördült ellenfelétől. A fejvadász utána lépett,a feje felé rúgott. A pietor előre mozdult, és egy jól sikerült lábsöpréssel térdben törte el a gorvikitámasztó lábát. A gon-corga a földre zuhant, de mert kemény fából faragták, nem adta fel a küzdelmet.

Vinidisnek a nyaka felé repülő kard után még egy dobótőrt is félre kellett ütnie, mire a lagoss végreutat talált a fejvadász bal szemgödrén keresztül.- És most? - kérdezte tétova félmosollyal az arcán a pietor háta mögött álló emrelin. A kezében tartottfinom megmunkálású kard pengéje vértől piroslott.- Én tovább megyek - mondta Vinidis továbbra is a barlang bejárata felé nézve.- Tudod, hogy minden, amit mondtam igaz! Az előbb mentettem meg az életedet! Ha bemegyünk,egyikünk sem jön ki élve!- Hogy halok meg?- Tucatnyi módon láttalak elpusztulni.- Tehát nem tudod - zárta le a vitát a toroni, és elindult.- MEGÁLLJ! - kiáltott utána a lány. A hangjában annyi kétségbeesés és fájdalom volt, hogy Vinidisengedelmeskedett a kérésnek.

Arossa térdre zuhant, összekuporodott, mint a védekezni képtelen áldozatok, akik a megadástválasztják a küzdelem helyett. Hangtalan sírás rázta a testét. A boszorkányvadász visszafordult, és alányhoz lépett. Vívókesztyűs jobbja az emrelin álla felé nyúlt, és egy finom mozdulattal felemelte a nőle-hajtott fejét. Az amazon barna szemei könnyben úsztak.- Én leszek az első! - omlott össze a lány és el-fojthatatlan zokogásban tört ki.- Sosem láttad a többiek halálát - mondta Vinidis.- Soha - nyögte az emrelin, és homlokával a férfi combjának dőlt. - Kegyelmezz! Ha lemész, nincshatalom, ami megvédhetne!- Maradj! Felejtsd el az Úrnőt, utazz messze délre! Ezekben a zűrzavaros időkben Pyarron szívesenlát minden fegyverforgatót.Az amazon a sarkára ült, és letörölte a könnyeit.- Sosem jutnék ki az erdőből. Alig néhány mérföldnyire lennék, amikor egy hatalmas farkas tépne

szét - nézett Arossa Sacriora. A gorviki egy pillanatig állta a lány tekintetét, aztán elfordította a fejét.A boszorkányvadász a bejárat felé indult.Elsőként Lynias kezébe került fáklya, majd a fellobbanó lángról Sacrio és Vinidis is meggyújtotta amagáét. Az egykor ezüstbányaként szolgáló tárnarendszer előbb végeérhetetlen lépcsősorokon,elnyújtott csigavonalban kanyargó, lejtős folyosókon, és acélkerekű csillék vájta nyomú utakonvezetett keresztül, míg utóbb egy gigantikus kiterjedésű terembe torkollott. Mire elérték a csarnokot,úgy tűnt, időtlen-idők óta járják a sötétséget. Útjuk során a fáklyák fénye minduntalan bő ezüst erekrehullott.- Vajon miért hagyták megműveletlenül? — lépett a falhoz Lynias, és ujjaival megérintette afejmagasságában lévő dús érctelért.- Valami még az ezüstnél is fontosabb volt a herceg számára - öntötte szavakba a gondolataitSuyenas. A félelfet jól láthatóan megviselte a földmélyi bezártság.

103



- Jártam már hasonló helyen - szívta be a tárna száraz levegőjét Vinidis. - Fekete volt, akárcsak ez itt,de a levegő ott fojtogatott az évszázadok alatt felgyülemlett gyűlölettől. Most semmit sem érzek. Üresés szenvtelen minden, még a rabszolgák nyomora sem szól hozzám.- Kristálytiszta semmi - értett egyet Sacrio, aki behunyt szemmel hallgatózott. - Még a szagok isüresek.Lynias ellépett a fal mellől, és néhány lépéssel megelőzte a többieket. A fáklya fénykörének határánsziklába vágott nyomok sejlettek fel.- Kövessük a munkások jeleit! - fordult vissza a harcművész.Vinidis a pyarroni után indult, a láng megrebbent a kezében, és csóvát húzott a sötétben. Az emrelinfalfehérré sápadva sikkantott fel mellette.- Itt van! - nyögte a lány.A toroni megfordult, a sötétbe nézett. Kiterjesztette érzékeit, szellemkezével a feketeségbe nyúlt.Körbetapogatózott, de csak végtelen ürességet érzet maga körül.- Nincs itt senki - mondta Arossának.- Még néhány lépés a csillék nyomai mentén, és megtaláljuk az első áldozatokat - nézett Vinidisre akönnyektől vörös szemű amazon.- Miféle áldozatok? - kérdezte az idegesen figyelő Suyenas.

- Emberi és nem emberi lények csontvázai, megszáradt porhüvelyek, amik az úton várnak ránk - sírtaArossa, aztán gyűlölködő tekintettel mérte végig mindannyiukat. - Titeket is utolér a végzetetek!Hiába nem láttam, az érzéseim nem csalnak! Mind itt pusztulunk! Kínokkal teli halálotok lesz,akárcsak nekem!- Halkabban! - intette le az emrelint Sacrio.- Hallottál valamit? - rezdült össze a félelf.- Nem - felelte a gorviki ridegen -, de egyikünk sem fog, ha ilyen lármával vagyunk!- Menjünk! - hagyta ott az emrelint Vinidis. - Ha lány álmai nem csalnak, rövidesen megtudjuk, mivelkell szembenéznünk.Az első holtest egy sáskaemberé volt. Kicsiny, háromszög alakú fején hatalmas gömbszemek ültek;visszahajló, karomban végződő karjai közül csupán kettő maradt felismerhető. Ízeit lábait, és a

potrohát körülölelő kitinburkot számtalan sérülésnyom borította. Az aunnak nehéz halála lehetett. A

tetem páncélját vastag, megkeményedett szürke por fedte.- Évszázadok óta hever itt - mondta a gorviki, miután a fáklya villódzó fényében megvizsgálta aholtestet. - Azóta nem mozdították, de a páncélt néhányan már megvizsgálták, nem épp kíméletesmódszerekkel. A karjait egy hihetetlenül éles fegyverrel vágták le - csóválta a fejét a gorviki.- Valami nem tetszik, látom - hajolt közelebb Vinidis a holttesthez.- Ezekbe a sebekbe az effélék nem szoktak belehalni. Egyszer északon láttam egy elf csapdábaesett sáskaharcost. Az aun már alig látszott ki a vesszőket borító tollakból, de még mindig továbbküzdött az életéért. Ennek itt egyik sérülése sem halálos.- Túl régen történt, a nyomok nagy részét elfedhette az idő - egyenesedett fel Vinidis.- Beljebb bőven lesznek még holttestek, azokon kielégítheted a kíváncsiságodat! - ígérte ArossaSacriónak.- Ki ez a lény? - kérdezte a gorviki az amazont.

- Nem tudom, de már figyel minket.- Lehetetlen! — mondta mély meggyőződéssel Lynias. - Az érzékeim némák, nincs itt semmi, amiártani akarna nekünk.- Az őrök sem mondtak semmit? - ragaszkodott a kérdéséhez a siedon.- Mégis hiszel az álmomban? - sütött a gyűlölet az emrelin arcáról.- Segíts, és talán túléled! - mordult a nőre Sacrio.- Egy tetovált arcú tébolyultról dadogtak, aki már évszázadok óta kísért a gorviki éjszakákban, ésnevetésével kergeti őrületbe az áldozatait. Az egész érthetetlen és összefüggéstelen volt.- Az Éjben Kacagó? - sápadt el a siedon. Vinidisnek fogalma sem volt, hogy honnan hallhatott agorviki az elfek őrült kalahorájáról, mindenesetre Sacrio rémülete őszintének tűnt.- Amikor egy éve ideküldték őket, hogy váltsák le az őrséget, csak halottakat találtak. Futártválasztottak maguk közül, és visszaküldték a corgájukba. A hírvivő azzal az üzenettel tért meg, hogyminden rendben, tegyék tovább a dolgukat - folytatta az emrelin, és láthatólag kegyetlen örömötokozott neki a gorviki arcának minden egyes rezdülése.

103



- Mit tudsz róla? - rázta meg Sacrio vállát Vinidis.A siedonnak időre volt szüksége, hogy összeszedje magát.- Mindig éjszaka érkezik, és pusztulást hoz azokra, akik meghalják halk nevetését. A bárdok szerintleginkább elfre hajaz, de az arcát rajzolatok borítják, olyasfélék, amelyeket az erdőjárók sosemfestenének magukra. Őrültnek tartják, mert kacagva néz szembe a túlerővel, és érthetetlen dolgokatcselekszik. Van mikor egész falvakat töröl el a föld felszínéről, anélkül, hogy nyomuk maradna,máskor életben hagyja az ellene támadókat. Szavainak rettenetes ereje van. Hegyeket képeselmozdítani igéivel, vagy széllé változik, ha úgy akarja. Mióta Krán megérintette Gorvikot, ő is itt van.Akaratától függően uralkodók tűnnek el, vagy emelkednek fel a semmiből. Eddig egyetlen szót semhittem az egészből, de ez a tátongó üresség, ami körül vesz minket, szóról-szóra olyan, amilyennek azénekmondók leírták. Mintha a fénykörön túl nem létezne semmi, és a világ csak belőlünk, ötünkbőlállna!- Ugyanez az érzés kísért, mióta beléptünk a csarnokba - nézett körbe a feketeségen Vinidis. -Minthaidelent minden kifakulna lassan.- Talán még nem késő megfordulni! - könyörgött Arossa.- De hisz semmi sem történt - rázta a fejét Vinidis.- Épp ez az! Szívesebben néznék szembe egy valódi ellenséggel, mint a legendák semmijével!

-morogta Lynias.A következő holttest egy gorviki férfié volt. Csontvázkezében makulátlan pengéjű kobrakardokatszorított. Hogy mióta lehetett halott, nehéz volt megállapítani, ám az idő gombák és férgek nélkül iscsak csupasz csontokat hagyott hátra. Mellében korhadt mogyorófa szár támaszkodott a bordáknak.- Vágni sem volt alkalma - mondta a hulla fölé hajoló Sacrio. - A lövés a szegycsontján érte, ésvégzett vele. Ezek itt rúnakardok - törte el a csontváz csuklóit a siedon, és emelte fel az ikerpengéket. -A corgák nem adnak ilyen fegyvereket akárki kezébe. A gyilkos mégis meglepte, és egyetlen lövésselvégzett vele.- Ha tényleg egy elffel van dolgunk, akkor ez nem is olyan meglepő - vonta meg a vállát a

boszorkányvadász.- Lövész és kardforgató egy személyben! - emelkedett fel a halott mellől a gorviki, és gyilkos

pillantást vetett az amazonra.

- Megőrültél? Csak nem képzeled, ostoba? -emelte fel a hangját Arossa.- Miért is ne? - emelte feljebb ramierája hegyét Sacrio. - Amióta megtudtad hová készülünk,megpróbáltál visszatartani minket! Különben is, a saját szádból hallottuk, hogy hazudtál nekünk.- Ezért akarod a véremet venni? - hátrált el az amazon.- Ha igaz, amit mondtál, nem sokkal kurtítanám meg az életed hosszát - vonta fel az ajkait a gorviki,és látni engedte erőteljes fogsorában ülő, csaknem agyarnyi szemfogait.- Elég legyen! - lépett a siedon elé Vinidis.- És ha a túlélés kulcsa máris itt van a kezünkben? - mutatott a lányra a gorviki. - Azért, mert háltálvele, már bizalmadba avatod?- Figyelmeztetett minket az őrökre. Mit gondolsz, mennyi esélyünk lett volna a csapdákkal és afejvadászokkal szemben? - rázta a fejét a toroni, aztán a hangosan felsóhajtó emrelin felé fordult.A lány tágra nyílt szemekkel, szólni képtelenül nézett rá. Arcán az értetlenség és a döbbenet keveréke

ült. Vinidis elindult felé, de mielőtt elérhette volna, Arossa tehetetlenül omlott a földre. Combja hátsóoldalán, a térdei felett vöröslő sebszájak látni engedték átvágott inait. A boszorkányvadász ellépett asebesült mellett, és fáklyáját előre tartva, vakon bámult a sötétbe. A másik három kalandor egy

pillanattal később mellette termett, majd körbeállták az amazont. A pietor hátrébb húzódott, ésletérdelt a tehetetlenül heverő lány mellé.- Mondtam neked, hogy én leszek az első - remegett Arossa a férfi karjaiban.A boszorkányvadásznak elég volt egyetlen pillantást vetnie a sebekre, hogy tudja, az emrelin sohatöbbé állhat lábra.- Nem éreztem semmit! - mondta hitetlenkedve Lynias, és idegesen cikázó szemekkel vizslatta asötétséget.- Az életre kelt sötétség, a manifesztálódott semmi - idézte az amazon szavait Suyenas.- Te sem láttál semmit? - kérdezte Vinidis hátra sem fordulva.- A fáklyák fénye zavarja a látásomat, talán teljes sötétben többre lennék képes.

103



- Hagyd csak, egyikünk sem érezte meg! - állt fel a boszorkány vadász, és elfoglalta helyét a sebesültkörüli gyűrűben. Arossa felült, és magához húzta földre hullott kardját.- A seb? - nézett a toronira Lynias.- Nem kell ellátni.- Gyújtsunk fáklyákat, és szórjuk szét magunk körül! - ajánlotta a pyarroni.- És utána? - vicsorgott Sacrio a hullától elor-zott két ramierával a kezében. - Bármi is les ránk, azodúja évszázados tetemekkel van tele. Ideje van bőven, hogy kivárja, míg elalszanak a fények.- Akkor induljunk a kijárat felé! Hagyjuk itt ezt az átokverte helyet!- Szerinted elérnénk? - csóválta a fejét Suyenas.- Akkor hát mit akartok tenni?- A gróf csapdába csalta a toronit. Vele együtt mi is besétáltunk a magunk végzetébe! - morgottSacrio.- Miféle csapda az, amit kívülről őriznek, nehogy belesétáljon valaki? - ingatta a fejét Suyenas.Erre már a gorviki sem tudott mit mondani. Pattanásig feszült idegekkel várakoztak, teherbírásuk határáig próbára téve a figyelmüket, ám az őket körülölelő sötétség néma maradt. Fertályóra múltán,Vinidis unta meg elsőként a várakozást, és fáklyáját maga elé hajítva, pugossát kivonva tett néhányóvatos lépést a csillenyomok mentén. A sötét halkan felnevetett körülöttük.

A szisszenést életre szülő pendülés megdöbbentően halk volt. Az amazon teste hátrahanyatlott, fejeelőre billent. Sziklának csapódó koponyája tompa loccsanással adta meg magát a kemény köveknek. Anégy kalandor egy emberként vetette magát a lövész irányába, ám hosszas keresgélés után is csak elmosódott nyomokat találtak a bánya porában.- Istentelenül gyors, és átkozottul hangtalan! -nevetett fel hisztérikusan Sacrio. - Könnyű csizmát,vagy sarut visel. Fegyverrel együtt is aligha nyom többet hatvan fontnál. Nem ő volt a sáskaharcosgyilkosa. Egy ilyen törékeny testben nincs elég erő, hogy átvágja az aun páncélját.- Az erőt kiválthatja a mágia, a józan megfontolást pedig az őrület vadsága - emelte meg a kezébentartott lagosst Vinidis.- Mire vár? - lélegzett mélyeket Lynias. - Miért nem terít le minket is, ahogy Arossát?- Játszik velünk, mint a jóllakott nagymacskák az újszülött gidákkal - mordult fel Sacrio. - Figyelminket, és élvezi a rettegésünket.

- De hát mi ez? - próbálta visszanyerni a nyugalmát a pyarroni.- Óidők démona, régen volt hatalom elkorcsosult eszenciája, avagy valamely istenség világra okádottgyermeke. Nem mindegy? A válasz talán kötetekre rúghatna Krad könyvtárában, de egyikünknek semlesz rá lehetősége, hogy valaha is meséljen róla - költözött cinizmus a toroni hangjába.- Akkor hát vége? - érett felismeréssé a sejtés Lyniasban.- A gorvikinak volt igaza, Wierra rászedett minket. A bejárat előtt álló gon-corgák nem őrök, csak élő

jelzőművek. Haláluk tudatja a herceggel, hogy a barlang lakója kidugta fejét a föld alól.- Ekkora hatalommal könnyűszerrel kijátssza a fejvadászokat - vetett ellent Suyenas.- Lételeme a pusztítás. Nincs szándékában elkerülni őket - vélte Vinidis.- Tehát ekképp szabadul meg tőlünk a vérszívó? Miért nem végzett velünk maga?- Nem piszkolta velünk össze a kezét, tudta, hogy a halálba küld minket.- De miért volt olyan biztos benne, hogy eljövünk? - kérdezte Suyenas.

- Miattam - döbbent rá az igazságra Vinidis. -Belém nézett, és meglátta idebent, hogy nem kellkételkednie. Az érzéseim megcsaltak vele kapcsolatban. Láttam rajta, hogy lelkiismeret-furdalásnélkül küld bárkit a halálba, de az ösztöneim azt súgták, valamiért fontos neki, hogy elégedett legyek.Amikor... - a boszorkány vadász elharapta a mondatot, ahogy egy bíborszín szempárt látott feltűnni aharcművész válla fölött. A tekintet gazdája az idegenek kiismerhetetlenségével bámult rá, mielőttLynias alteste halott húsként rogyott volna össze.Suyenas volt közülük a leggyorsabb. Pengéje pillanatnyi késedelem nélkül csapott le arra a helyre,ahol az imént még a támadó állt, ám kudarcot vallott. A bíborszemű egy szellő könnyedségével tért kielőle.- Él? - kérdezte a boszorkányvadász, miközben érzéseire hagyatkozva újból és újból a sötétségbecsapott.- Igen, egy pillanatra láttam a teste melegét! -mondta a leengedett fegyverrel álló Suyenas. - Vigyázza hátamra, a démont hagyd Vinidisre! – szólt a mögötte álló Sacrionak, és letérdelt a magatehetetlen

pyarroni mellé.

103



A gorviki eldobta a fáklyáját, utóbb a rúnakardokat is, és elindult a kijárat felé. Hatalmas csattanáshallatszott a boszorkányvadász felől.- Megállj! - állt talpra a félelf, és íját a siedonra emelte. - Mire készülsz?A férfi megfordult, a félelfre nézett, ám az arc, ami egykor Sacriohoz tartozott, mostanára csak nyomokban emlékeztetett a gorviki kalandorra. Az íjász szeme láttára kisarjadó szőrzet lassanelöntötte az egész arcát, fogai hatalmas agyarakká nőttek, szemei véreres, fekete masszává duzzadtak,tartása meggörnyedt, s mindössze pillanatok választották el attól, hogy mellső lábaira ereszkedjen.- Hagyj elmennem! Ebben az alakban talán még elérhetem a kijáratot - hörögte alig érthetően a féligátváltozott farkasember.Suyenas rövid tépelődés után leengedte az íját.- Eredj!A borjú nagyságú farkas egyetlen ugrással kívül került a fáklya fénykörén. A félelf ismét leguggoltLynias mellé. Vinidis néhány pillanattal később visszatért.- A gorviki?- Alakot váltott, és elhagyta a süllyedő hajót.- A pyarroni?- Él, de az egész teste béna. Remélem, neked jobb híreid vannak!

- Kétszer vágtam utána, de megsebeznem egyszer sem sikerült. Játszva tért ki a pengém elől!Tucatnyi alkalma volt rá, hogy megöljön, de még csak nem is próbálkozott.- Ezek szerint a tűvetővel sem sikerült meglepned.- Akár a levegőt is célozhattam volna ennyi erővel.Suyenas letette íját a földre, és rövidkardjával a kezében Vinidis háta mögé állt.- Akár az Elátkozott Vidéken.- Akkor a tisztességes halálért küzdöttünk - biccentett a toroni.- Most nem kaptuk meg a lehetőséget a sorstól - mosolyodott el az esélytelenek nyugalmávalSuyenas.- Részemről még mindig az öröm, hogy te vagy mellettem! - nevetett fel a boszorkányvadász.-Sajnálom, hogy Rólak nem lehet itt velünk!- Összpontosítsatok! Az érzés nagyon gyenge, de ha tudjátok, hogy mire számítsatok, képesek

lehettek megelőzni - szólt közbe a pyarroni.Vinidis szánakozva gondolt Lyniasra. A harcművész egy élet munkájával alkotott tökéletes fegyvert atestéből, és most bénultan, szelleme meggyalázott templomából kellett szemlélnie utolsó küzdelmét.- Maradj veszteg! Ha kivársz, talán megéred a holnapot - préselte ki száján a szavakat, ám ahogykimondta, rádöbbent, életében nem adott még ilyen rossz tanácsot.- Ha akarnék, sem lehetnék ennél mozdulatlanabb! - nevette torz mosollyal Lynias. - Eltört, mint egyértéktelen kardot! Ha titeket megölt, csak a kegyelmében bízhatom, hogy nem várja ki, míg az éhhalálvégez velem. Azt pedig aligha hihetem, hogy megesik rajtam a szíve Ha eljön az idő ne hagyjatok ittneki!A két kalandozó hallgatott. Szemük a sötétséget kutatta, ám ha magukba néztek, ugyanaz az ürességnézett vissza rájuk.- Ha eljön az ideje - biccentett Vinidis. Vártak. A csend jelek nélkül húzódott közelebb hozzájuk,

láthatatlan araszonként lopta a távolságot, majd hangtalan dermedt meg, semmikupolát vonva föléjük.Szívük dobogása egy ütemet vert a fáklyák villódzó fényével. Belenyugodtak a megvál-toztathatatlanba, gondolataik letisztultak, figyelmük a környezetükre összpontosult. A rejtőzőfenyegetés jelenléte mind nyilvánvalóbbá lett.Egyetlen csapás, egyetlen jól előkészített mozdulat, érezte a zsigereiben Vinidis.Idő és tér jelentéktelenné vált, a fáklyák sercegése a semmi részévé. Nem létezett más, csak aláthatatlan vadász és az életükért küzdő vadak. A nyomás mind érezhetőbben nehezedett rájuk, a sötétegyre sűrűbben gyűlt meg körülöttük, és lassan bekebelezte a lángok fényét. A halálra szántak elmé-lyültsége átlépte az évtizedes képzés hiányát, és az állapot, amibe kerültek, leginkább a sárkánytáncmegtéveszthetetlenségéhez vált hasonlatossá.Vinidis az utolsó pillanatban megérezte támadás irányát. Fejét apró körívben elhajtva kitért a vágáselől, kardjait mellmagasságban lendítve előre vágott. Suyenas pengéje ugyan abban a pillanatbankapott a támadó felé. Halk reccsenés hallatszott, ahogy a fegyver éle szöveteket hasítva tép a húsba,aztán a bíbor szempár tovatűnt a sötétben.

103



- Érezted? - kérdezte Vinidis.- Azt hiszem, sikerült megsebeznünk! - váltott fogást a kardján Suyenas.- Megvágtam, a rúnapenge elakadt benne!- Még ha gyorsabb is nálunk, az elmék párbajában ezúttal alulmaradt - lépett vissza a helyére a félelf.Ahogy mozdult, lába valami puhát érintett maga előtt. Lenézett. Hőlátása bíborban izzó fényei közöttvörösen tekergő kígyók kúsztak fel a lábszárán, a combján keresztül, egészen a gyomráig.Beleremegett a felismerésbe.- Suyenas?- Moranna Naranol! - nyögte az íjász, és fegyvertelen bal kezével vonakodva megérintette kiömlött

beleit.Lágy szellő libbentette meg haját. Az elmúlás ígéretét érezte az orrába kúszó illatokban. Felnézett. A

bíbor szempár egészen közelről bámult az arcába. Semmit sem érzett a közelségéből. A tudat, hogy azimént a gyilkos csak kegyetlen játékot űzött velük, mely a kétesélyes küzdelem hiú reményévelkecsegtette őket, az acélnál is fájdalmasabb sebet ejtett rajta. Kardja csendülve hullott a sziklára. Jobbkézfeje még a köveken heverve is tovább szorította markolatát.Vinidis megpördült, a lagoss lapja elakadt a meredten álló félelfben. Alkarra szorította a pugosst, ésmegragadta az íjász vállát.

- Tharr poklára, szólj már valamit! - súgta a fülébe.Suyenas erejét vesztve térdre rogyott. A megrepedő bélfalak nyomán híg ürülék keserű szaga öntötteel az orrát. A toroni öklendezni kezdett mögötte, aztán maga is térdre hullott. A félelf baljával levágottcsuklója felé nyúlt, és értetlenül szemlélte a vértelen csonkot.- Pusztulj, átkozott férge a világnak! - tajtékzott hátában a boszorkányvadász, a semminek ordítvafájdalmát.A sötétből halk kacaj érkezett válaszul.- Nem fogok elvérezni! - nyögte Suyenas az őszinte rettenet hangján. - Ölj meg, ne hagyj szenvedni!- Nem! - húzódott el tőle Vinidis. - Képtelen lennék rá!- Már halott vagyok, csak az örömét nyújtod el vele, ha életben hagysz! - szorította meg ép kezével a

boszorkányvadász karját az elf.- A fattyú ezzel engem pusztít el apró porcikánként! - hajtotta le a fejét a pietor bika módjára. A

gyűlölet folyékony lávaként égette az ereit.Suyenas elengedte a boszorkányvadászt.- Ha megöltél, az egyetlen maradsz, aki megtehette.- Azt hittem, te voltál, te rendezted úgy, hogy ide kerüljünk — ismerte el a toroni.- Még mindig nem érted, igaz? Túlságosan is hittél önmagádban. Én az elejétől fogva gyanakodtamsaját magamra. Ne hagyd, hogy a családom kiirtása büntetlenül maradjon! Ne engedj a könnyebbmegoldásnak, küzdj ellene minden erőddel! Mutasd meg neki ugyan azt a fájdalmat, amit ő okozottnekünk! Benned van, nem menekülhet előled!- Úgy lesz, ahogy kéred. Bosszút állok érted, bármibe kerüljön is - emelkedett fel Vinidis a bajtársamellől.A lagoss egyet fordult a pietor kezében. Suyenas feje a kövekre hullott. A kifröccsenő vér savkéntmarta a boszorkányvadász bőrét.

- Ne hagyj hiába várni, az időm elérkezett! -mondta a földön fekvő nyomorék.A toroni ujjaival kitapogatta a harcművész mellkasát, és szíven szúrta a pyarronit. A testmozdulatlanul adta meg magát a halálnak. A boszorkányvadász felvette a sötétben sercegő fáklyák egyikét, és elindult, hogy beteljesítse a félelfnek tett ígéretét.Sosem tudott visszaemlékezni rá, hogy végül meddig bolyongott a pokoli csarnokban. Éppúgytölthetett odalent órákat, mint napokat. Idővel a barlang belseje felé vette az irányt, hogy vackán találjameg Suyenas gyilkosát. Útközben olyan sosem látott lények tetemeivel találkozott, melyek csupaszcsontvázai borzadállyal töltötték el szívét. Hatalmas monstrumok, idegen gigászok és alig látható

parányok tetemei győzték meg róla, hogy Arossának igaza volt. Esélytelen áldozatként léptek atárnákba. Mire a harmadik fáklyája leégett, már biztosan tudta, csak akkor találkozhat a barlanglakójával, ha az is úgy akarja, s hogy a gyilkos csak épp annyira vétkes társai halálában, mint azösztöneitől vezérelt Iáméra, amely áldozatára veti magát.A boszorkányvadászban izzó gyűlölet ekkor elfordult a kacagó gyilkostól, s helyette végzetük okozójára irányult.

103



Idővel érzékeit - talán az emberi elme számára hosszútávon elviselhetetlen állandó sötétség hatására -különös bódulat kerítette hatalmába. Víziói támadtak, melyek leginkább a lázálmokhoz voltak hasonlók. Száját minduntalan elöntötte a posvány keserédes íze, orrában ott érezte a rohadás szagát.Vakon haladt előre, pusztán tapintására és megérzéseire hagyatkozva, miközben fejében újrajátszották magukat az elmúlt évek eseményei. Örült vízióiban kapcsolatok és idegen gondolatok lettek átjárhatóvá számára, s mire ujjai a csarnok túlsó falát érintették, lázálmai között Vinidis is eljutott sajátmegoldása kulcsához.Wierra nem csapta be. Bizonytalansága múlttá lett ezen a helyen. A benne lakónak volt dolga asötétség rémével. A válaszokat ugyan önmagában lelte meg, de a felismeréshez fájdalomra, és társaielvesztésére volt szüksége. Érezte, ha llho-mantari hozzásegíti, Erionban tudni fogja, mit tegyen.Hátat fordított a rémségeknek, melyek az elhagyott bányában vártak rá, és a falnak támaszkodvamegkezdte pokoljárását a kijárat irányába. Már csak a cél lebegett a szemei ellőtt. Az adott erőt neki atovábbi küzdelemhez.A kijáratot második próbálkozásra, a megfelelő folyosót órákig tartó bolyongás után találta meg.Amikor végül a barlang száján keresztül, meglátta a hajnal fényét, földöntúli boldogsággal rebegetthálát a Biztos Kezű Hölgynek. A kijáratban állva, véres szemekkel, eltorzult arccal bámulta a köddel

borított erdőt. Tovább botorkált, majd mielőtt elérte volna az első csapdákat, lerogyott a párától

nedves, sárga levelekre.A hátára feküdt, elnyúlt a földön. Látása a felszálló köddel együtt tisztult. Hagyta, hogy az ébredőerdő, ritmusával visszacsalogassa a lázálmok és kétségek szülte világból. Mire felkelt az avarról, a napkorongja már kétujjnyival emelkedett a hegyek gerince fölé. Sugarának melege sápadt arcát simogatta.A gorvikira a lovak mellett talált rá. Félig ember, félig állat alakot viselt. Szája vöröslött a lemészárolthátas vérétől. Testét mindössze szétszakadt nadrágjának utolsó foszlányai fedték a csípője körül.Szemei állati gyűlölettől telten villantak a boszorkányvadászra, tartásából mégis félelmet olvasott ki atoroni.- Tehát túlélted! - morogta eltorzult szájával nehezen ejtve a szavakat. - Reméltem, hogy legalább tekijutsz abból a pokolból! - hagyta ott a lemészárolt lovat az emberfarkas, és a toroni felé indult.- Nem akarok harcolni veled - hátrált Vinidis. - Hibáztam, de készen állok rá, hogy vérét vegyemannak, aki végső soron társaid halálát okozta.

- A családom voltak - villantotta ki véres fogait Sacrio. - Öcséim és húgaim, nővéreim és bátyáim!Elvettétek tőlem, ami egy átmenekült élet után az otthont jelenthette volna! A gyerekkorom futásbólállt, felnőtt életem állandó küzdelemből. Végre megtértem a sajátjaim közé, mire ti mészárszékkéváltoztattátok a családom hajlékát.- Ha visszatérsz velem Erionba, olyan vagyonhoz juttatlak, hogy többé nem kell mások haragjátóltartanod - nyújtotta jobbját Sacrio felé Vinidis.- Pénzen akarod megváltani a vérbosszúm, toroni kalandozó? Semmit sem tanultál a dwoon lovagok halálából? Tudhatnád, hogy a szenvedés árát csak vérben lehet megfizetni - szorította a pietort az erdőfelé a gorviki.- A napisten harcosai már elestek, te miért akarsz a sorsukra jutni? - állt meg a boszorkányvadász afák vonala előtt, és kardot vont.Sacrio izmai megfeszültek a dühtől, ugrásra készült, de a toroni fegyverét látva letett a szándékáról, és

inkább oldalazni kezdett a harcos körül.- Későn eszméltem. Az idegenben töltött évek, és ragaszkodásom a kalandorok falkájához nemengedett tisztán látni. Nem tudtam, mit higgyek, amikor legidősebb bátyám felnyitotta szememet avölgyben. Hiába éreztem, hogy közéjük tartozom, a megszokás túlontúl erős volt bennem, nemengedte, hogy a védelmükre keljek! Csak amikor halott testvéreim a szemem láttára változtak visszaemberré, döbbentem rá, hogy mindaz, amit hallottam, igaz. A testem rendre elpusztult az idő

parancsára, de a lelkem mindig emlékezett rá, hová tartozik, és visszatalált a völgybe. Akkor ellenedfordultam, hogy bosszút álljak, de közeledtemre összeforrtak a sebeid.- Kizökkentettél a halál előtti mélakórból - emelte feljebb a lagoss hegyét Vinidis, ahogy a gorvikitestén megindult az átváltozás.- Amikor elhagytuk a völgyet, éjszakánként különös vágy kerített hatalmába. Állati énem előtört azemlékek hatására, és felruházott az átváltozás képességével. Az első estét követően ruhátlanulébredtem a tábor közelében, s csak a vakszerencsének köszönhettem, hogy nem lepleződtem le.- Miattad követtek minket a farkasok.

103



Hat Város partjait az ötödik elején látta meg. A következő hajnal már a Városok Városában köszöntöttrá.Imafez el-Rahimot megtalálni könnyebb volt, mint ahogyan azt remélni merte. A dzsad volt olyanostoba, hogy nem hagyta el Eriont. Amikor Haonin segítségével utána indult, napok alatt eljutott a

búvóhelyére. A helyi tolvajklán embereit a felhajtó tanácsára a Szürkecsuklyásokra bízta.Elérte a ház oldalát. Berúgta a szolid, polgári jómódot sejtető ajtót, és a szilánkokká forgácsolódottkereten át belépett a házba. Zörejt hallott a balra eső első szobából. Félreállt a folyosóra kirontó hadzsiútjából, és öklével a halántékára sújtott. A testőr megtántorodott, feje hangosan koppant a félfán, aztánkábultan csúszott a padlóra. Vinidis magára hagyta az eszméletlen dzsadot.

Néhány lépés után megállt Imafez el-Rahim szobája előtt, a lagoss pengéjét a tölgyfalap és a zár közötti résbe illesztette, majd oldalt pördülve felszakította az ajtót. A hálóból kivágódónyílpuskalövedék súlyosan koppant a közlekedő deszkáin. Bentről káromkodás hallatszott, majdzakatolás, ahogy a kapkodó, ügyetlen kezek megpróbálták újból megfeszíteni a csörlős készséget.Belépett a szobába. Ahogy a dzsad felismerte, azonmód földre dobta a használhatatlan nyílpuskát, ésaz ablak felé vetette magát. Kitartó volt, mint a sivatagi sakál, és eltökélt akár a manase. Csak acombjába csapódó dobótőr tudta végleg eltéríteni a szándékától. Végül teste olyan hirtelen hagytacserben, hogy arccal zuhant a fal mellett álló láda sarkának. Egy ideig vért és fogszilánkokat köpdösött

a padlóra, majd amikor felocsúdott kábulatából, csorba vigyort küldött a felette álló harcos felé.- Ha szólsz az érkezésedről, jobban felkészültem volna a fogadásodra, Vinidis-Re L'Hass.- Mond, amit tudni akarok, és gyors halállal ajándékozlak meg!- Mire vagy kíváncsi? - húzta maga alá ép lábát a dzsad, és a láda szélére támaszkodva felült.- Milyen nevet használ?- Azt mondta, Natarának szólítsam.- Miért te?- Nem tudom - rázta a fejét a dzsad. - Talán elég elvetemültnek tartott ahhoz, hogy képes legyek veledkétszer is végigjátszani ugyan azt a játékot.- Miért volt vele a toroni szerafista?- Az életét védte. És a tiédet is, ha jól gondolom.- Az érmék?

- Miután átadtad őket, mindkettőt elhelyeztem a törpe bankházban, a templomból elhozott kincsek mellé.- A saját pénzemből fizettél ki Torozonnál? -kérdezte a boszorkányvadász, de magában már tudta aválaszt.- A testedet használva könnyedén hozzáfért mindenhez, ami a tiéd - biccentett a dzsad. - Utasításokatosztott nekem, és busásan megjutalmazott azért, hogy rejtve tartottam előtted a jelenlétét.- Pénz dolgában velem sem jártál volna rosszul. Elég lett volna egy apró jel, hogy életed végéiggazdag ember legyél.- Nem volt merszem hozzá. Amikor ő nézett rám a szemeiden keresztül, tudtam, hogyha elárulom,olyan halálban lesz részem, amely legszörnyűbb rémálmaimat is túlszárnyalja.- Azt hitted tőlem több könyörületre számíthatsz?

crowe eric gorviki pokol hu nncl4242-846v1

Documents