Budai II László (1928-1983) az aranycsapat tagja

1928. július 19.-én született Bednarik László néven, Rákospalotán. Tehetségére már korán

felfigyeltek, hiszen 12 évesen már a Rákospalotai TK-ban játszott, majd 14 évesen a BRSC csapatához került.

1947-ben igazolt a Hutter Olaj SC, a későbbi nevén Növényolaj Kinizsi SK csapatához. A

rákospalotai Növényolajgyár vezetése támogatta a sportot, sok tehetséges fiatal bontogatta itt a szárnyait a későbbiek során is.

Innen került be az ifi válogatottba, majd egy év múlva, 20 éves korában a Ferencváros igazolt játékosa lett. Tagja volt az 1948-49-es jubileumi ötvenéves bajnokcsapatnak.

A Ferencváros színeiben első gólját 1948 augusztusában szerezte egy Jednota Kosice elleni

kupameccsen. Érkezésével alakult ki a Fradi jubileumi legendás bajnokcsapatának a csatársora: Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor.

Innen mutatkozott be a válogatottban is, Sebes Gusztáv válogatta be, 1949. május 8.-án a Megyeri úton, egy osztrákok elleni 6-1-es siker alkalmával.

Ebben az időben elvárás volt, hogy a népszerű sportolók, színészek stb. magyaros hangzású

nevet vegyenek fel. Így lett Bednarik-ból Budai vagy Purczeld-ből Puskás.

A világháború utáni új rendszer a sportot is átszervezte, a Fradit rövid időre az élelmezési

dolgozók csapatával, az ÉDOSZ-szal egyesítették, a jobb játékosok pedig a Honvédhez kerültek, valójában ez lett Budai II. igazi csapata.

Nevében a római II-est is itt kapta a Honvédban, mivel a nála hét évvel idősebb Budai László már 1946 óta tagja volt a csapatnak (ő Budai I. vonult be a hazai futballtörténelembe).

Első válogatott gólját is 1949.-ben-ben szerezte a Svédországgal játszott 2:2-re végződött

meccsen.

Budai II. jobbszélsőként Kocsis Sándorral alkotott halhatatlan párost. Ők a Fradiban találtak egymásra, nagyon összeszokott kettőst alkottak.

Kocsis Sándorral legendás párost alkottak.

Edzés után gyakran órákig gyakoroltak, ma ez ugye elképzelhetetlen, de meg is látszik a mai magyar foci színvonalán.

A minta a következő volt. Kocsis a félpálya környékéről gyors, hosszú labdával indította a

jobbszélen Budait, akinek hajszálpontos beadását Kocsis fejjel vagy lábbal a hálóba vágta. Másik variáció az volt, hogy a beadást Kocsis a kapunak háttal állva ollózta a hálóba.

Nagyszerű példa arra, hogy mit sem ér a tehetség szorgalom nélkül!

A felállásból következik, hogy Budai II. nem gólkirályként szerzett hírnevet, de az ő alájátszása

nélkül Kocsis - illetve általában a válogatott - sem tudott volna ilyen sikereket elérni. Akkor még nem tartották nyilván az „asszisztokat”, abban biztosan ő lett volna a csúcstartó.

Kocsis 68 válogatott mérkőzésen 75 gólt szerzett, Budai II. 39 meccsen tízet. Budai villámgyors

szélsőként a pontos beadások, a helyzetbehozások „nagymestere” volt, nem elsősorban befejező csatár.

Szerencsém volt több mérkőzésen is látni őket, csak azt hallottuk, hogy Púpos menj! Kocka

máris félfordulattal, laposan indította a jobbszélt és rohant előre, mert tudta, hogy a beadás menetrendszerűen érkezik a fejére, akár fújt a szél vagy esett az eső.

A becenevekről néhány szó. Az alakuló „Aranycsapatban” szinte mindenkinek volt valamilyen beceneve: Budai – Púpos, Kocsis – Kocka, Hidegkuti – Öreg, Puskás – Öcsi, Czibor – Bolond.

Sebes Gusztáv volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya és Budai II viszonya

ellentmondásos volt, Sebes többször kihagyta a válogatottból, de ennek ellenére tagja lehetett

az 1952-es Helsinkiben rendezett olimpia aranyérmes labdarúgócsapatának, bár a döntőben

nem játszott.

A válogatottban legszebb mérkőzését 1950. június 4-én játszotta, amikor is egymaga négyet lőtt a lengyeleknek, ráadásul kint Varsóban, a mérkőzést végül 5-2-re nyerte meg a magyar csapat.

Tagja volt az Évszázad mérkőzésén győztes Aranycsapatnak, akik 1953. november 25-én

győzték le 6:3-ra Angliát a Wembley Stadionban, véget vetve az angolok 90 éve tartó hazai veretlenségének.

Tagja volt az 1954-es futball világbajnokságon ezüstérmes magyar válogatottnak. Egy kis adalék döntőbejutásért Uruguay ellen játszott meccs hosszabbításáról:

„112.perc: Hidegkuti szöktette Budai II.-t, aki a labdával előre tört. Az alapvonalról beívelt, a kaputól öt

méterre várakozó Kocsishoz. Kocsis magasra emelkedve fejelt a bal alsó sarokba. 3-2”

A mérkőzést végül 4-2 re nyerte a magyar csapat, és bekerült a döntőbe, ahol Budai nem játszott.

Az aranycsapat története 1956-ban ért véget, amikor a Honvéd nyugat-európai és dél-amerikai

túrájáról az együttes három meghatározó játékosa, Puskás, Kocsis és Czibor nem tért haza.

Budai II., és néhány másik játékos hazatért, bár ő is kapott 80 ezer dolláros ajánlatot. Budai II.

és Kocsis pályán kívül is nagy barátságban voltak, de kapcsolatuk megszakadt Kocsisék emigrálásával.

Budai két mérkőzésen még szerephez jutott az 1958-as svédországi VB-n, utolsó mérkőzését

1959. május 1-jén játszotta az NDK ellen, Drezdában. 39 válogatottbeli fellépésen összesen 10

gólt szerzett. Válogatottságainak száma az idő távlatából talán kevésnek tűnik, de nagy csatákat vívtak Sándor Csikarral a hetes mezért.

A Honvédban játszott pályafutása végéig, és négy magyar bajnoki címet szerzett. 1961-ig

maradt a csapat tagja, amikor egy közlekedési balesetben megsérült, egy motorkerékpáros ment neki a korábban már többször sérült lábának, és az orvosok nem tanácsolták a folytatást.

Még aktív labdarúgó korában elvégzett egy edzőtanfolyamot, így a honvédos pályafutása

lezárását követően az Egyesített Tiszti Iskola (ETI), majd a Kossuth Lajos Katonai Főiskola Sportegyesületénél (KKFSE) edzőjeként dolgozott.

Személyes élményem is kapcsolódik Budai edzőségéhez. Abban az időben rendszeresen

totóztam. Egyik munkatársam Laci közeli jó barátja volt, és gondoltam az ő segítségével megkérdezem a neves edzőt, hogy mire számít a KKFSE - Komló mérkőzésen.

Biztosan nyerünk, ha minden rosszul megy, akkor esetleg X, volt a válasz. Természetesen a

Komló idegenben nyert, azaz a jó tipp 2 lett volna. Így 12 találatom volt, a +1-t is eltaláltam, nyertem pár száz forintot, a 13+1 több mint 80 ezret fizetett.

Budai László 1979-ben vonult nyugdíjba, mint alezredes, ezután 1980-ban még néhány hónapig

a Fót csapatánál tevékenykedett. Négy évvel Kocsis halála után Budai is követte őt az örök

futballpályákra: 1983. július 2-án agyvérzés vitte el.

Budai magánemberként hazatért Rákospalotára, ahol az idősebbek és a futballrajongók ma is áhítattal beszélnek róla.

Rákospalotán nem feledkeztek el róla: 1999 óta viseli nevét a legnagyobb kerületi pálya, a REAC - stadion. 2013-ban a palotai helytörténeti fasorban egy fát is kapott.

Budai szerényen és hasznosan, alázattal játszott egy olyan csapatban, ahol tudta, hogy nem ő a legfényesebb csillag.

Emlékét megőrizzük!

Összeállította: Vincze Péter