bereg megye pesty frigyes helységnévtárában 1864–1865

95
Mizser Lajos BEREG MEGYE PESTY FRIGYES HELYSÉGNÉVTÁRÁBAN 1864 - 1865 A földrajzi nevek gyűjtése az 1850-es években kezdett szárnyra kapni. Révész Imre, balmazújvárosi református lelkész nemcsak falujának neveit tette közzé, hanem levelezés útján az ország több részéből is gyűjtött anyagot, amelyet elküldött a Magyar Tudományos Akadémiának. Beregből 5 nevet közöl: Barabásról és Jándról. 1859-ben pedig Mándy Péter Szatmár megye minden helységének földrajzi neveit gyűjtötte össze a telekkönyvekből s továbbította az Akadémiának. Pesty Frigyes történész, akadémikus nyilvánvalóan ismerte mind Révész, mind Mándy anyagát. Ekkor támadhatott az a zseniális ötlete, hogy össze kellene szedni "a haza helyneveit", a magyarokét és a nemzetiségiekét egyaránt. A Helytartótanács támogatta Pestyt - így 1864 legelején megindíthatta a gyűjtőmunkát. Pesty gondosan megtervezett kérdőpontokat állított össze. Ezeket most rövidítve közlöm: 1. "A megyének, kerületnek, járásnak, széknek a neve, hov a helység tartozik". 2. "A községnek, városnak hányféle neve él most; melyik neve bír csak helybeli elterjedéssel, melyik ismeretes országszerte". 3. "Volt-e a községnek más elnevezése? Vagy tán csak különfélekép íratott a mostani helynév?" 4. "A község mikor említetik legkorábban?" 5. "Honnan népesítetett? 6. "Mit lehet tudni köztudomásból, írott vagy nyomatott emlékekből a név eredetéről, értelméről, mindegyik nyelvű helynévre nézve?" 7. "A község határában előforduló többi topographiai nevek..." /és részletesen felsorolja a földrajzi utótagokat, saját gyűjtéséből példákat is hoz/. Ezek után az "Utasítás" következik, amely tanácsokat tartalmaz a gyűjtés módját illetően, és felhívja a leírók figyelmét arra, hogy a teljességre törekedjenek. Pesty azt hitte, hogy rövid idő alatt meg lehet ezt valósítani. Ebben tévedett, hiszen nem ismerhette a hivatali gépezet mechanizmusait. A Helytartótanács minden főispánnak elküldte a megfelelő számú kérdőíveket. A megyékben az irányítás az alispánok kezébe került, aztán következett a főszolgabíró, majd a szolgabíró, aki is eljuttatta az íveket a helységek jegyzőihez, lelkészeihez, tanítóihoz, bíráihoz. S visszafelé is ugyanígy történt - ez nem kevés időbe tellett. A gyűjtés sikere /sikertelensége/ a szolgabírók lelkiismeretességén avagy nemtörődömségén múlott. Bereg megye anyaga is egy év alatt állt össze. A Bereg megyei gyűjtés az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában található. Nem az eredetiben láttam, hanem mikrofilmről olvastam le, s teszem most közzé. Jelzete: Fol. Hung 1114/9.

Upload: truongtuyen

Post on 05-Jan-2017

249 views

Category:

Documents


6 download

TRANSCRIPT

Page 1: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Mizser Lajos

BEREG M E G Y E PESTY FRIGYES H E L Y S É G N É V T Á R Á B A N 1864 - 1865

A földrajzi nevek gyűjtése az 1850-es években kezdett szárnyra kapni. Révész Imre, balmazújvárosi református lelkész nemcsak falujának neveit tette közzé, hanem levelezés útján az ország több részéből is gyűjtött anyagot, amelyet elküldött a Magyar Tudományos Akadémiának. Beregből 5 nevet közöl: Barabásról és Jándról. 1859-ben pedig Mándy Péter Szatmár megye minden helységének földrajzi neveit gyűjtötte össze a telekkönyvekből s továbbította az Akadémiának. Pesty Frigyes történész, akadémikus nyilvánvalóan ismerte mind Révész, mind Mándy anyagát. Ekkor támadhatott az a zseniális ötlete, hogy össze kellene szedni "a haza helyneveit", a magyarokét és a nemzetiségiekét egyaránt. A Helytartótanács támogatta Pestyt - így 1864 legelején megindíthatta a gyűjtőmunkát.

Pesty gondosan megtervezett kérdőpontokat állított össze. Ezeket most rövidítve közlöm: 1. "A megyének, kerületnek, járásnak, széknek a neve, hov a helység tartozik". 2. "A községnek, városnak hányféle neve él most; melyik neve bír csak helybeli elterjedéssel, melyik ismeretes országszerte". 3. "Volt-e a községnek más elnevezése? Vagy tán csak különfélekép íratott a mostani helynév?" 4. "A község mikor említetik legkorábban?" 5. "Honnan népesítetett? 6. "Mit lehet tudni köztudomásból, írott vagy nyomatott emlékekből a név eredetéről, értelméről, mindegyik nyelvű helynévre nézve?" 7. "A község határában előforduló többi topographiai nevek..." /és részletesen felsorolja a földrajzi utótagokat, saját gyűjtéséből példákat is hoz/. Ezek után az "Utasítás" következik, amely tanácsokat tartalmaz a gyűjtés módját illetően, és felhívja a leírók figyelmét arra, hogy a teljességre törekedjenek.

Pesty azt hitte, hogy rövid idő alatt meg lehet ezt valósítani. Ebben tévedett, hiszen nem ismerhette a hivatali gépezet mechanizmusait. A Helytartótanács minden főispánnak elküldte a megfelelő számú kérdőíveket. A megyékben az irányítás az alispánok kezébe került, aztán következett a főszolgabíró, majd a szolgabíró, aki is eljuttatta az íveket a helységek jegyzőihez, lelkészeihez, tanítóihoz, bíráihoz. S visszafelé is ugyanígy történt -ez nem kevés időbe tellett. A gyűjtés sikere /sikertelensége/ a szolgabírók lelkiismeretességén avagy nemtörődömségén múlott. Bereg megye anyaga is egy év alatt állt össze.

A Bereg megyei gyűjtés az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában található. Nem az eredetiben láttam, hanem mikrofilmről olvastam le, s teszem most közzé. Jelzete: Fol. Hung 1114/9.

Page 2: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Az 1849-67-es beosztás szerint a kassai kerülethez tartozó Bereg megye öt járásból állt: Felvidéki, Kaszonyi, Munkácsi, Tiszaháti, Vereckei. A Felvidéki és a Vereckei járásokból egyáltalán nincs adatunk /a beregszászi levéltárban sem/, a Munkácsiból is kevés van, de a másik kettő sem teljes. Összességében a megye 89 településéről küldtek vissza kérdőíveket: a Kaszonyi járásból: 39, a Munkácsiból: 8, a Tiszahátiból: 42. Ez a szám napjainkra már kevesebb lett, mert községegyesítések, városhoz való csatolások is történtek azóta a határ mindkét oldalán. Csonka Bereg 24 helységéből egyedül Tiszaadony jegyzője nem küldött vissza semmit. A dátum sok helyen hiányzik, mivel a kerületi jegyző csak a székhelyközségnél keltezett, s ott is írta alá. A pecséteknek a mikofilmen többnyire csak a nyoma látszik. Az anyag azért is érdekes, mert több ruszin /a leírásban következetesen: orosz/ falu névanyagával is megismerkedhetünk.

Eddig több közzététel is történt /pl. Tolna, Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből a Nagykállói járás, illetve Ujfehértó/. Alkalmazkodtam az eddig megjelent munkák elveihez. A szöveget betűhű olvasatban adom meg. Ez annyit jelent, hogy általában ragaszkodtam az eredeti helyesíráshoz /pl. nagy- és kisbetűk, j és ly írása, egybe- és különírás, a magán- és mássalhangzók rövidsége és hosszúsága stb./. A számnevek toldalékolását viszont egységesítettem, és a különírt ragokat egybeírtam a szótővel. Megtartottam a mondatok szerkezetét - beleértve a központozást is. Helyesírásilag - még ugyanazon közlő esetében is - eléggé vegyes a kép. Ha pl. bánya helyett banyát ír, tudjuk, hogy tévesztés; de amikor nem derül ki a leírásból /főként felsoroláskor/, hogy lapos vagy lápos helyről van-e szó, már problémázhatunk. A földrajzi neveket mindig aláhúzással jelölöm /ismétlődéskor csak egyszer/, attól függetlenül, hogy úgy volt-e a kéziratban vagy sem. A feltűnő tévesztéseket /!/-lel jelötöm. Nem jelzem az áthúzásokat, a betoldásokat. Lapszámozás nincs a kéziratban. Továbbá - technikai okokból - nem jelölöm a vezetéknevek végén levő ipszilonokon a két (ritkábban egy) pontot. Három cirillbetűs nevet pedig transzlitteráltam.

Bereg megye anyagát a könnyebb áttekinthetőség kedvért járásonként teszem közzé. Mindhárom járás leírása előtt közlöm a helységek nevét. Zárójelben pedig 1. a mai ukrán nevét:/pl. Szerencsfalva /Szcsaszlive/, 2. a még magyar fennhatóság alatt megváltoztatott nevet + a mai ukrán nevet: pl. Bubuliska /Borhalom; Boboviscse/. Figyelembe vettem az 1995 márciusában "visszakeresztelt" községek neveit is.

Felvetődhet az a kérdés is, hogy mennyire maradtak meg a beregi elnevezések, annál az egyszerííbb oknál fogva, hogy a 89 helységből 66 esik odaátra. 1988-ban jelent meg Tóth János: Beregrákos /Rakosino/ helynevei című dolgozata /Magyar Névtani Dolgozatok 75. szám/: az 1865-ös 15 rákosi névből már csak háimat ismer.

Page 3: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Végezetül közlöm az előforduló tájszavakat továbbá a nem általánosan isméit idegen szavakat, illetve az isméiteknek az itt használatos jelentését /felesleges lenne pl. a donáció, fília, redukál stb. szavakat itt magyarázni/. A rövidítések közül is a nem általában közismerteket vagy a megtévesztő eket adom meg.

álló patak holtág arestál őiizetbe vesz B. báró börvény meténg /növény/ commassatio, commassál tagosítás, tagosít computus számvetés consiliaríus - királyi tanácsos consilium tanács cseprente bokor, bozót csirittyán közvetlenül a földből kinőtt apró fahajtás csirittyás bokros, bozótos, cserjés eml. emlékirat Fedinandus D. G R. Vng Ferdinánd Isten kegyelméből Magyarország

királya gaz/os/-bozót/-os/ - bokor /bokros/ hg. helység helv. hitv. református inquisito /jogi/ vizsgálat ker. kerületi; keresztény k x v keze kereszt-vonása /írástudatlanoknál/ kiütés katonai betörés literátus humán tudományokban képzett, művelt ember m(s)k maga (saját kezével) N. nemes pacska dohánycsomag pászka megszentelt húsvéti kalács Patron a Hungáriáé - Magyarország Nagyasszonya piscatorius halászó p. 0. példának okáért praedium 1. a község átköltözés előtti helye, 2. elpusztult

helység rámasz cölöp renovatum felújíttatott riskafu muhar nza miseruha

Page 4: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

T t. e. topogi aphiai név topographicus szám

sz. sztán

utrene u. m.

szántó; szent egymástól távolabb álló házak a hozzájuk tartozó aklokkal, karámokkal tekintetes törvényhatóságilag egyesített földrajzi név helyrajzi szám úgymint, azaz reggeli mise

A K A S Z O N Y I J A R A S

Balazsér /Balazsijeve/, Balázsfalva /Ballósfalva; Balasivci/, Barkaszó /Barkaszove/, Benedike /Benediki; Benedikivci/, Bubuliska /Borhalom; Boboviscse/, Cserejóc /Cserház; Cserejivci/, Cserlenó /Cserlenove/, Csomonya /Csongor; Csomonin/, Hribóc /Gombás; Hribivci/, Ignéc /Znyacove/, Ilkóc /Ilkó; Ilkivci/, Iványi /Ivanyivci/, Kajdanó /Kajdanove/, Kálnik /Beregsárrét; Kalnik/ Kisbégány /Mala Bigany/, Kisdobrony /Mala Dobrony/, Kisgut /Gut/, Kislohó /Beregszölős; Lohove/, Kismogyorós /Mikulivci/, Klacsanó /Kljacsanove/, Lauka /Lóka; Lavki/, Medvegyóc /Fagyalos; Medvegyivci/, Mezőkaszony /Kaszony/, Nagybégáuy /Velika Bigany/, Nagy dobrony /Velika Dobrony/, Nagygut /Gut/, Nagylohó /Beregszölős; Lohove/, Nagymogyorós /Kopinyivci/, Odávidháza /Sztare Davidkove/, Patkanyóc /Patakos; Packanyove/, Rafajnaújfalu /Rafajlove/, Rákos /Beregiákos; Rákosin/, Ruszkóc /Orosztelek; Ruszke/, Skuratóc /Beregh almos; Skuratyivci/, Szerencsfalva /Scsaszlive/, Szeniye /Szernye/, Vorotnica /Vorotnice/, Zápszony /Zasztavne/, Zsukó /Zsukove/. Összesen: 39 helység /azóta községegyesítések is történtek/.

auf 1. Balazsér hajdan Balázsé helység, fekszik Beregh megyében, a' Tisza inneni oldalán a' Tóháti községek közt a' Mező Kaszonyi fő Szolgabírói Járásban, - a' helységet ez előtt Beregszász felől folyó Nagy víz, hajdanta Basa vize fél o lda l ró l képeztte, - később felső Zemplén Megyéből ide jött Tótok a' víz másik vagy nyugoti o ldalán telepedtek meg, ugyan azon hely is Balázséinak neveztetett el.

H E L Y N E V E K Balazsér községből Beregh megyéből

Page 5: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

ad 2. Neve a községnek Balázséi' és Balázsé helybeli el terjedéssel - és ország szertei ösmerettel. Balázséinak neveztetik,

ad 3. Hajdantai neve Balázsé. ad 4. A község mikor említtetik leg korábban, a' helység 1664-ik évben

említtetik leg korábban. ad 5. Honnan néppesitetett; egy része mint régi magyarok nem tudatík,

másik rész mint tótok felső Zemplén megyéből jöttek ide, az akkori főd birtokos Buday Zsigmond Úr engedelme mellett.- ki is hely adván nékik, itt telepedtek meg.-

ad 6. A név eredetéről, mivel sem polgári sem egyébb okiratok nem léteznek.- nem tudatík.

ad 7. A helység határában lévő dűllők a következendők: Szeléncze mint szelid szántó földek, nevét onnan vette. Tisztás hajdan járhatatlan hosszú Tó, jelenben száraz, a' közepén volt nagy tisztaságtól vette nevét.- Ponk egy posványos Tócska, nevéről semmi sem tudatík.- Botka Szántó földek. Filep Láz nevét onnan nyerte hogy hajdan Filep nevü ember irtotta ki mint Sűrűt.-Patak hát mely a1 határon m: Jánositól keresztül álló pataktól neveztett el.-Csókás Erdő ez előtt nagy Sűrűség hol temérdek Csókák tanyáztak.- Kecske kosár nevét onnan vette, hogy hajdanta sok kecskék tanyáztak rajta. Cseh Láz Kaszállók hajdan Cseh nevü ember irtotta, honnan nevét kapta.- Fok Láz, nevét a Nagy vizból /:áradás alkalmakor:/ ki folyó patakból nyerte, mely azt körül folya.- Nagy és Kis Láz Nagy és Kis Varga nevü emberek irtották.-Malom Kert a' hajdan ott volt Vízi malomtól vette nevét.- Zugó onnan vette nevét, hogy a' fentebb helyekről ottan folyt le morajjal a viz; a N : Bégányi Rétbe.- Tó szugoly a' mellette fekvő Nagy Bégányi Nagy tótól.- Csonkás a' rajta volt Csonka fákról neveztetett el - Sári tó nevét egy vén Sára Leányról vette 'kinek is birtokában volt. Tyukos tó egy kerekded hajdan posványos hely.- A Határral következő határok állanak Szomszédságban: Beregszász város; M Jánosi, Kis Bégányi, N : Bégányi, és Homoki ha tá rok-

Kelt Balázséiban Aug 26-n 865 Mező Albert

Jegyző

H E L Y N E V E K Balázsfalva községből Bereg megyéből.

Balázsfalva Bereg megyében helyezett Kaszonyi Szolga bírói járáshoz tartozó, község. E község oroszul Balazsavczi, magyarul pedig Balázsfalva néven neveztetik. Volt e hajdan a községnek más elnevezése? Mikor említetik legkorábban? Honnan népesítetett? Sem írásilag sem szóhagyománybol nyomára jutni nem lehet. E község nevét vette valami Balázs nevü embertől,

Page 6: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

ki - nem tudni mely időben - első lakosa volt a Községnek. Balázsfalva helység határában lévő dűlők nevei: Telenyov, Závoji, Gyalak, Horb, Berezina, Táczin potuk, Zakruzsni, Bahna, Vinnicski.

H E L Y N E V E K Barkaszó községből, Beregh megyéből.

\.l Barkaszó község igen régi hogy onnan erről nem túdatik. dél és Keletről erdővel környeztetik. északról egy nevezetes hely van, az ugy nevezett Ger'senyéi hely /:praedium:/ ez Gersenyei nevezetű falú volt, azon praediumot Gersenyi István kapta Leopold Királytól. A' mostani Ger'senyi család nevőkkel dicsekednek.

2.1 Van egy nevezetes dűllője /:Uj rekesz:/. Van a' közepén egy dombocska, a' régiek állítása szerint Rákóczi ott táborozott - bukásakor emlékül azonn dombot katonáival hordatott öszve hajdan erdőség lévén. A' Munkácsra vezető Út mellett volt,- regéllik hogy Rákóczi kincseket fegyvereket rakatott a dómba.

A' község béliek több ajkúak Ref. és Izrael templommal bír, határán szántó és kaszálló földek szép menyiségben van, s dúsan diszlik. Nyúgotról határát egy patak hasítja mely, is medrével a' tisza töltés nem létezteig, nagy alkalmat nyújtott a' latorcza, és Tisza ki rohanó áljainak.

Barkaszó Máj 20 1865. öszve li la Sárközy Gedeon sk

ker: Jegyző

H E L Y N E V E K Benedike községből, Bereg megyéből.

1. Benedike a' Kaszonyi szolgabírói járásban esik. 2. magyarul és oroszul is Benedike név alat ismeretes. 3. Ősidőktől szinte csak Benedikének neveztetett. 4. hogy mikor létesittetett, és 5. honnan népesíttetett, nem tudhatni meg. 6. a' Község eredetét Benedek nevet viselt alapítójától számaztatják. 7. a' Község semmi nevezetest nem rejt múltját illetőleg, pecsétjén ís egy

gombát szedő hajadont visel. Földjei állanak 1. Podkiila, 2. szélscsina 3. lozi, 4. sztaroe szelő, 5. lazuvníki. Szomszéd falvak Kálnik, Ignécz, Kajdanó,

Page 7: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Rákos, és Ruszkócz -Benedike február 28. 865.

öszveiita Komka Geyza kör. Jegyző

\B u b u Iis ka/

1- ső pontra Búbúliska Községből Beregh Megyebői Kaszouyi járás I l - i k szolgabirói szakasz.- Búbúliskai Jegyzői Kerület Szék helye. -

2- ra Búbúüska, oroszul Bobovístse,- de előbb ősmeretes és úatík-3- ra Nem volt 4- re 400 évtáján 5- re Amagyarokkal az oroszok bé jövetelekor, amidőn Scítiából bé jöttek,

a hét magyar vezérekel,- a lakosok orosz ajkúak, 6- ra Búbúliska 500. év táján Koríátovits hadvezér adományozta,- a

Csernek Hegyi Bazílíta szerzetnek,- az Helység petsétjén Czímerűl egy Barát kezében szőllő kötéseket tart, Búbúliska Helysége körűi hassal olvasható -

A Helység határa 1864-ben Commasáltatott,- a Csernek Hegyi szerzetnek Búbúkskán van egy rendezet Majorja melynek közepén kőépület Kápolna áll fenn- sátoros ünnepek alkalmával azon kápolnában a szerzetesek isteni ajtatóságot végeznek.

7- ik pontra folyók patakok, Daúka a Hribóczi határból ered nap nyugoti oldalon rosztímir; ered a Szerencsfalú határból az Gr Schőnbom Lúpcsína erdőségből a Szent forásból, és azon két kis Malmot forgat Búbúliska Helység nap nyugoti oldalán patak Oríchovica. ered, a Kis Mogyorósi erdőségből -mind a három patak egyesül a Zsúkói a Motsár, Düllők, szöllő Hegyek, neve.-pístsok. Hajlik, Velikej sor. Molodina od szellá.- mely Magas hegyen fekszik, a hegy közepén egy kereszt van fel alítva, a Csernek Hegyi szerzet által, a szőllő Hegyen a régi Ös Magyar tőrvények a szokásból ki nem maradtak-, ma is aszerént hozatnak a hegyi tőrvények - az 9-edet a Csernek Hegyi Szerzetnek adják természetben a múltból

Erdők Tölgy és Bikfa Dúbova, Sztavlinétz. mely az Csernek Hegyi Szerzet erdeje - Dúbrova - ez a Község erdeje,

Mező Dűllők Berezíní Novi Lázi Matassó Dohánya Vászó horb, Mattici. Mezsi pototsini. Na Vínítski Mótsárki Lútska Zsolobina Vebkéi hrúnok. doh éj horb Káminy Lázistse Veligánya Váskovetz Martini. Kondráts Tábla lipniki Zsitistse Velikej rosztimir

Page 8: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Szomszédok Zsúkó Nagy Lohó Vorotnitza Szerencsfalva Balázsfalva község határai -

H E L Y N E V E K Cserejócz községből Beregh megyéből -

Kaszonyi járás I l - ik szolga birói szakasz Búbúliskai kerülethez tartozik. Cserejócz néven ismeretes és iratik, orosz ajkú lakosok lakják. Nem volt mindég Cserejócz néven neveztetett. 300 év táján Az Össze jött szomszéd helységekből telepedtek le az Orosz ajkúak

Hagyomány útján egy orosz egyént Cseráj úgy neveztek; mely egyén nevéről Cserejócz vette jelenlegi Nevét - azon Cseráj nevű ember volt az aki, amidőn Rákosi lakosok meg vették A Gr. Schőnborntól a Vidéki Tölgy erdőt, egy véka ezüst pénzért,- és a vékát a Rákosiak tsak tsapósan bírtak meg tölteni, -mi útán a vidéki erdőben 500-ad részes birtokos volt, és seitéssei is makoltak és azon erdőben Cserájnak. A helység petsétjén tő nyomat látható -

7-ik A Helységben bent lévő forrást Cihánscinak nevezik, melyből csergedező patak foly a Helységen nap nyúgoton Lázi Mocsár düllön keresztül a Zsúkói Mocsárban - ezen Cihánscin a fonásból hordatik az ivó Víz - és szolgál egész Helységnek Marha ítatóúlis - mely forrás az ország út mellett van és Csárda mellett, az utasoknak jó víz kedves italul szolgál.

Kert, Mező szántó föld és Düllők; Kerti . Zázvonom. palenina szántó földek,- Zsúkó, Iványi határok mellett. Nap keletről Kászállók, Mocsár lázi Zsúkói határ Nap nyugotról és Nagy Lohó

Szomszéd helységek - Nagy Lohó Zsúkó Iványi

H E L Y N E V E K Cserlenó községből, Bereg megyéből.

1. Cserlenó Bereg Megye Kaszonyi járás I I . szakaszában esik. 2. Oroszul szinte e néven ismeretes, különböző szláv értelmű lévén az. 3. Keletkezésétől olta mindig Cserlenónak említtetik 4. legkorábbi említéséről és 5. és honnan népesítéséről nincs tudomás 6. Szóhagyományból annyit tudni Cserlenó eredetéről hogy mint vadon Két

veres öltözékü ur állítólag katonai egyén által alapíttatott, kik Szláv eredetűek lévén, a telepitvényt ön ruházatuk színéről nevezték el Cserlenónak, a' Cserlenó magyarban nevezet.

7. Cserlenó alat folyván a' régi latorcza ös időkben a' lapályos tulajdonú helységet anyira elözönlötte, hogy a lakosság minden fáradság nélkül a legjobb

Page 9: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

minőségű halakat foghatta 's e' kedvezmény méltánytalanul a' község pecséten mai napig is hal czimert visel.

e' község következő dűlőkre oszlik: 1. Gubástó. 2. Irtás. 3. Gemya. 4. Oveloe pole. 5. Lazi 6. Jurova za borok 7. Zahumenya. 8. Zanuvcsila rovna.

Szomszédoltatík Kajdanó és Ignécz községek által. Kelt Cserlenón mártz 5. 865.

Öszveirta Komka Geyza k. jegyző

H E L Y N E V E K Csomonya községből, Bereg megyéből.

Az ./. alatt csatolt öszeirás szerént mint azt a leg idősebb emberek elö adni képesek voltak.- miután sem itás beli sem nyomtatás beli hagyományból tudni semmi sem lehet.-

H E L Y N E V E K Ö S Z V E I R Á S A Csomonya községéből Bereg megyéből

Az 1-sö Kérdő pontra. Van e Község Bereg megyében Kaszonyi Kerület Járás és Székben.

a 2-ikra A Község neve jelenben Csomonya a mely név ország szerte ösmeretes.- hanem a közmonda szerént azt álítyák a mostan élő emberek,-hogy hajdan Cseh nyomának nevezhették.-

a 3-ikra. A Községnek mint a 2-ikbe említtetik hajdan hajdan lehetett a neve Cseh nyoma - mert azon időbe a mikor a csehek magyar országot meg szálották ezen Községben is csehek lakhattak - a Község akkori lakosai pedig más helyre költöztek el a monda szerént.- a mely hely máig is puszta falunak neveztetik,- hol még máig is találtattak némi értz pénz darabok Leopold király idejéből.-

a 4-ikre Hogy a Község mikor említtetik legkorábban azt tudni nemlehet a most is elő emberektől.

az 5-ikre Hogy honnan népesittetett azt szintén tudni nem lehet. a 6-ikra A nép eredetéről köztudomásból anyit lehet tudni hogy azok mind

magyarok és reformátusok.- az irot vagy nyomtatot emlékekből miután az nints semmit -

7-ikre Vannak e község határában következő topográphiai nevek - Gelisztó fekszik nap keleten, es a Barkaszoi határ szélig nyúlik - szántó és Kaszáló földekből ál. fekete szeg hajdan egy kis patak folyta körül a mibe igen fekete

Page 10: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

víz volt. Kas szeg Csík kas alakú föld rész, Kaczánka, Totli égri nemes szeg hajdan nemes emberek bírták.- Kerek égér mostis Katsalako hely.- Gotsányos lapos vizes hely most is sás és gyikény terem benne,- Jos kere szeg Szántó és Kaszáló földekből ál - egy része posványos; Nagy Hoszú nyáias. Kis Haszú dülö Szántó és Kaszáló földek,- Csűrös Kert hajdan csürvolt ehelyen.-Keresztom. Benésziri dülö Temető soija goromja Puszta falú, hajdan falú lehetet a helyén, Barúsa Határ dülö motsár lapos posványos hely.- Örvény szintén mely posványos hely.- Gazsi rekesz hajdan Gazsi nevü ember bírhatta.-Kobla barázda Gór barázda gyepű Pénzes bokor; a monda szerént hajdan pénzt találhattak alatta.- Nagy erdő erdő rész a Községe, vannak benne következő nevezetű helyek, Széles láz. Kós égre Disznó szálas hajdan Sertés Szálas lehetet ehelyen.- Nagymotsár lapos motsáros hely, gyűgy égre, Kázmér pataka. víz áradások alkalmával, víz áló hely, Bikkes gorond hajdan nagy bikfák voltak rajta.- Daró csíny ás sok és sürü tövis van rajta.- Nagy gorond egy emelkedet földrész, Nagy gorond égre patak mely áradások alkalmával viz áló hely. Sípos Szuglya a monda szerént hajdan Sípos nevezetű ember bírhatta - Kerepetz patak áradások alkalmával folyó.- Kerepecznevü falu alat ered - e folyó választya a csomonyai határt a Szeniyi határtól - Bomyus kert hajdan a monda szerént borjúk legeltek ó t t - Belső rekesz egy körül sánczolt főid darab, Jészényik vagy is más néven urak erdeje. - erdő rész szép Tölgy fák vannak rajta. Kos Mihály Szugja Nagy Luka Szőrös szeg Nagyvajasné Szuglya Kerepecz hát a Kerepecz folyó partján a Szemye folyóra szegellík k i . - Jósef égre hajdan motsáros posványos helyvólt, éger fák még most is vannak benne.- Szép tölgyes Szép tölgy fák vannak benne.- Zsere v. határ patak e patak választya a Csomonyai határt a Nagy Dobronyítól.- s le folyása van az ugy nevezet Daranyó patakra, Pahalla patak Darvas domb egy ki emelkedet kis domb, hói hajdan a Dani madarak kötöttek.- Láz dülö Szántó földek és Kaszáló rétek, Kis árok megi szántó földek egy árok meget van, a min aviz a tavaszi áradások alkalmával le foly. Kányátika Szabó rét Láz tályék Nagyrét mege. Kaszálók és Szántó földek.- Külső Láz gorond egy csekély ki terjedésű Szántó föld.- Hoszu Tövis Kert alva szántó földek.- Szúnyog rét Sok Szúnyog virág terem rajta Szabó rét Kaszálok.- Csonokut szántó földek az alatta folyó patakon árvizes ido alkalmával csonokon jártak az ugy nevezett Ine folyóra a mely folyó a Latorcza veszi eredetért, 's északra fekszik.- Éger alya Kaszálok Szeg dűlő szántó földek egy kis szegletes része a határnak, a mely a Grof Schöbum /!/ uradalma Ha ra csín ás nevü erdelyével szomszédoltatik Keletről.- Jazívó hajdan vizes posványos helyvólt, sok Jáz halakat fogtak ótt.- Körtvélyeske sok vadkörte fa van rajta.- Bodzás sok födi bodza terem ótt.- Két hid közi, két patakközött fekvő Szántó és Kaszáló mind két laposon híd van.- Banyarekesz Szántó és Kaszáló földek,.- Szombat fölgye Szántó és Kaszáló földek hajdan Szombat nevü ember bírhatta.- Kis Erdő erdő rész a Községe északnak fekszik, az uradalmi erdővel szomszédos -

Page 11: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

el választyak az ugy nevezett urbán és Macsoncza patakok, ezen folyamok árvizes időben a Latoitza folyóból veszik eredetüket, nyugotról az ugy nevezett Szamáró patak választya a N Dobronyi hátaitól.- vannak ezen erdörészeken következő nevezni szokót helyek Kecskés Szilasa Pajtás, Malom szug valaha malom lehetet ót, vala hol. merítő Szúg. Nagy rekesz egy körül sántzolt Szföld rész Lerétze gorond egy kis domb az erdőben. -

Kelt Csomonyán 1865-íki evi Majho 6-án Szentzi mp Jegyző

[HRIBÖC]

1- ső pontra. Hríbócz Községből Beregh Megyéből Kaszonyi járás szolgabírói I l - ik szakasz. Búbúlisskai Jegyzői kerülethez tartozik.

2- ra Hribócz íratik és ösmeretes jelenleg 3- ra Volt Mária Therézia Királyné idejében Hribótz, neveztetett Temáva 4- re Orosz had vezér Koríátovíts hozta be az oroszokat Lithvániából az

Helységet 1339-ik év ólta említetik, melyet hagyomány útán is tudnak. 5- re 1339-ik év táján népesítette Koríátovíts Vezér, a magával hozót orosz

néppel a Temavát, jelen nevű Hribótz helységet, 6- ra Hogy Hríbótzon mely nagy Tölgy erdőséggel van körül véve, igen sok

gomba termet, elnevezték Hríba,- mí útán lett Hribótz a Helység. Ur dolgára a lakosok régenten 500 év táján a Munkácsi várba járta,.- a rengeteg Tölgy erdőt irtották hol most Hribótz Helység van, hagyomány útján régenten a szomszéd falúból melyet 500 év táján Ilavátzia Gerüítzi - ma Vorotnitza neveznek mentek ált a lakosok Hribótz helységben a telepedtek ott meg: mely két helység ma ís egymás mellett van.-

7- ik pontra a folyó patakok, krivéj pótok, mely ered a Kicsera erdőségből az felső Vizniczei határból s folyle a Voronitzai határon, hútta pótok, Koszó verch forásos helyről ered, s bele szakad a krivéj pótokban, - Dálni pótok ered, Míluska Zascsob erdőségből lefoly a Helységben, gánüczi patak, ered az Ilykótz helység határában lévő bércekből és egyesülnek a Voronitzai napnyúgot oldalon Hlúbokéi patak, ered az Ilykótzi helyekből, a gánüczi patakban szalad, ered a Kámeniszti hegyből a felső Víznítzeí határból s le foly szülte azon határban nevezet erdőségek mind az Gr Schőnbom tulajdona, és nem Hríbótzi határban vannak

Dűllők, Mezők Lázi, ríká. Búgerovitza Poroszkovetz - Szajkovó mokionivi Szúhadánka Szenyko lázok Hlúbokéj pótok popü Horb, rozá horb, Húsznyi Dícskí, Zánykú poszih, rekesz pud. rosz púgyom, Velikéj hemíkova, Velíka

Page 12: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Záhorodá pud terma ka cí - mezsi járkomá kút, apetséten Medve van Czímerűl. Hribótz helysége körül Írással

Szomszéd Helységek Vorotnitza Klocski felső Víznitze Szídorfalva Fedeles falva Hertzfalva Szerencsfalva Búbúlisska Helységek határai-

H E L Y N E V E K Ignécz községből, Bereg megyéből

1. Ignécz Bereg megye éjszak nyugoti határ szélén, a' Kaszonyi járás I l -od szakaszában esik.

2. Ignécz oroszul Znyaczovo név alat ismeretes. 3. hogy hajdan más nevén említetnék a' község nincs adat reá. 4. A' mostan élö nemzedék visszavíhetlen nagy időre teszi Ignécznek

mostani nevezetét. 5. Ignécznek Népesülése egészlen homályban dereng, törzsök apákal

azonban a' mostani nemzedék Antalik, Glagolitz, Resetov, és Hrib Családokat említi:

6. a' név eredetéről sem mit, sem egyébb hitelt érdemlő fontos hagyománya sints Ignécznek oroszban Znyaczovo nevezete leg fellyebb Znalo /:tudta:/ Szláv szóbólí származtára utalhatni

7. Ignécz község jeleni nemzedéke nem a' törzs apák alapítót fekszik, miután az első falu a' mostan puszlúnya dűlő nevezet alat ismeretes helyen fekütd /!/, hol jelenleg is szántáskor mindenféle jelentéktelen cserép szántatik fel, de hogy mikor pusztult el az első falu nem tudni, azomban az elpusztulást irtó habomnak mlajdonitják, hol álítás szerint zárda ís let volna, 's ugyancsak az otti templom romjaiból épült a' mosti Ignéczi kő templom.

Ignécz községe szomszédoltatík a1 megye területében Kajdanó, Benedike és Cserlenó, Ungmegyéből Bacsóvá, és Dubróka községekkel

Az Ignécz határát képező föld pedig következő dűlőkre esik.

1. Szédevecz 12. Za szelőm 2. Par laz 13. Magyar szádok 3. Gubás tó 14. Hrunok. 4. Sopolíni 15. K u mlinu. 5. Pusztíni 16. 3-ti kerti. 6. Pod Bacsavom. 17. Za horodá. 7. Netece. 18. Dratínya. 8. Za kertom. 19. Gábor töltés. 9. Kuti 20. pod Mertveczi 10. mali kerti 21. Pod sűrű. 11. Mocselo 22. Brod.

Page 13: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

a' község határában esö erdők pedig ekként neveztetnek 1. Bába szög

2. Vinyko 3. Gorosztini 4. Svatyiku 5. Szétozkélés. 6. Mezsi laborczu. 7. Sás Eger 8. Mezsi Vej szkomé

meleg erdőkben a' korábbi időkben hasznaltatót tavak következő nevezet alat melitetnek. Gerény patak Péter tó leány gorond Laatégy tó (!) Mertvicza Hálás tó Csespalo.

Mind ezen itten elö számlált dűlők, erdők és mocsáros helyek hogy érdekes történeti oldallal bírnak jelentős elnevezésűkből következtetőn lehet, de azt Ignécz földeit osztálya bemondani nem tudja, 's csupán a' Meitveczi /:holtak mezeje:/ dűlőről annyi él szó hagyományként, hogy az ottan létező nagy hantok az ugyan azon mezőn vivőt csata halottait tárja kebelében és a' Pasztini dűlő hogy a' régi falu helye.

Ignécz február 26-án 865 öszve irta Komka Geyza

k. jegyző

[ILKOCJ

1- ső pontra Dykócz Községből Beregh Megyéből Kaszonyi Járás I l - i k szolgabírói szakasz. Búbúlisskai Jegyzői kerülethez tartozik

2- ra Ilykótz, oroszul jiükitzi, hanem Ilykótz néven íratik és ősmeretes 3- ra Nem volt tsak akként mint a 2-od pont alatt van nevezve 4- re 300 év táján -5- re Magyar Országi Káipátok Tátra hegy alól vándoroltak be a Tóthok 's

meg telepedtek. -6- ra A munkácsi várba jártak úrdolgára Négy gazda 300 év táján.-

későbben a bé vándorlót Tóthoknak Gr. Schőnbom adot, lakó főidet erdőségekből melyeket irtottak, tizenkét évekig robotot sem dolgoztak, éítkezésre fát ingyen nyerte, mintegy 50 év előtt, ma már a Tóthok meg oroszosodtak a helység petsétjén, Vad Oz Czimer flykócz Helysége petsétje Magyar kőrűl hassal olvasható

7- ik pontra, patakok. Ilnistse ered felső Viznitzei erdőségből Plosnyi forásból le foly a Hribótzi határban - Hlúbókej járok, ered az hátaiban lévő Szpudberech levő forásból - Hiipű patak ered szinte ahatárban lévő forásos

Page 14: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

helyről folyle. Dél felé a felső Víznrtzeí ritka folyóban - jó forás kősziklákból a helyből foly ki Vosnye Madár a falú erdejéből, mely egézseges tiszta vizet a lakosok hasznainak -

Dűllők, szántó pólányka Csertézi Hripú Nezsi Cseitészi Nyízsnyi Mádova Dolinka na hrobách púd verchom Bránítzi Berezini horbok.

Szomszédok Szerencsfalva Hríbótz Liszámya Hertzfalva felső Víznitze. Kelt. Búbúlisskán Mártíús 25-én 1865.

Jegyzetté: Andrássy Imre mk ker jegyző

H E L Y N E V E K Iványi községbök, Bereg megyéből.

1. Iványi esik a' Kaszonyi Szolga bírói járás I I . szakaszában. 2. oroszul Ivánóczi, átalánosan ismeretes neve pedig Iványi. 3. a' mostani Iványi egy hajdan Iván nevű város helyén létesült. 4. mikor említtetik leg korábban a'jelenlegi Iványi nem tudni 5. a' hagyomány szerint a' régi Iván most törzsökből. 6. Iványinak eredetéről a' volt Iványi gkat. lelkész, ki koros, és köz becsült

személy volt, nékem kővetkezőt beszélte, mintha a1 régebbi Iványi vára régente, különösen pedig a 10-ik században Zoltán magyar vezér uralkodása idejében egy Zoltán vezérnek vérrokona által ki vissza vonult életet élt, hívatott, épült volna, ott települt volna meg maga ís, és az így épített Várat saját nevéről Iván-nak nevezte el, mely város sok ideig virágzó létnek örvendezvén, alatta foly a' Latorcza vize 's,- azon nagy földrengés azonban mely a' Latorczát régi medréből munkács alat ellen irányban lökte Iváni várost is vég kép el temette, 's az emberek is jobbára eltemettetvén, csak a' megmaradottak alapíták újból a' mosti Iványi falut, a' Latorcza régi medre még most is sok helyt feneketlen sarat tartalmaz, 's a' jeleni Iványi babonásabb híszemü osztálya most ís hallani véli abból az eltemetett harangok hangjait.-diszesitik különben Iványi egy régi építménynek látszó kőtemploma egy kies dombon, és végre ennek becsét e' falunak az Iványi Uradalmi Majorság mely Grof Schönbom Család tulajdona és sok, és miután nagyobb része rosz minőségű földje mívelésénél a' lakosságnak alkalma van kézi keresetre.

Van továbbad e' Községben egy igen élvet nyújtható főrdöi helyiség is, mely azonban gyéren látogatott, ámbár igen nagy mérvű vize síkeres gyógy erővel bir több bajok eltávolítására

az Iványi határ beli földek következő dűlőkre oszlanak. 1. Nisa szela. 2. Zavertz. 3. Dőlni nívé. 4. pinyazsnajama. 5. Kruh. 6. Naperehast. 7. Na pokovece, 8. Riki 9. Szuha latoritza. 10. Koczuranyi, 11. Topulník. 12. Dícskj 13. Kolo Klacsanova. 14. Dóhí níví. 15. Mocsarki, 16. Mohilka. Van

Page 15: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

továbbad Iványi Község határában 3. terpedtebb szőlő domb,- mely kedvező 's különösen száraz évszakban kellemes asztali bott terem, neveztetvén e' szőlő hegyek pudzsenünu, bojog völgy, velikej sor. Pálecska völgy Benedka.

Végre szomszédos Iványi község Ruszkocz, Rákos, Odávidháza, Klacsanó, Lavka, N . lohó és Cseréjócz községekkel.

Kelt Ivanyiban Mart 6. 1865. Komka Geyza k. jegyző

H E L Y N E V E K Kajdanó községből, Beregmegyéből.

1. Kajdanó esik a' Kaszonyi szbirói járásban 2. Jajdanónak neveztetik, azonban általánosan Kajdanónak ismeretes. 3. régente Gajdanó v. Galydanó neve volt e' községnek 4 a ' község mikor létesülése, és 5. népesítéséröl nincs semmi biztos adat. 6. a' községi helyzésre nézve szó hagyomány után azt tartják, hogy e1

községnek meg településkor tellyesen vadon volt 's az első meg szálló egy tisztásabb bár ide tellyesen gallyas benőt helyen települt meg, 's így a' helyet annak természeti minősége után, galy-elő szót használva - a' danó ragot onnan következtetik, hogy az első meg szálló nevét jelzi, csak azon egyben el térő véleménnyel lévén, valyon a' meg szálló orosz, vagy Magyar volt e', miután az Orosz Danko, és magyar Dániel nevek rövidebb ki fejezésére egyaránt alkalmazhatni a' danó v. dani nevezetet.

7. Kajdanó helységnek dűlői következő nevezettel bírnak. 1. Kertak allya 2. Úrhintó, 3. egres. 4. dombocska. 5. batár. 6. Kerekláz, 7. Andrásovancsá. 8. puszta falu. 9. Csorgó. 10. Iván patak 10. /!/ bágnya. 'se' község határában esik a' Gróf Schönbom Uradalmába esö Dorubuki Majorság, terjedelmes és igen jó minőségű szántó és Kaszálló földjeivel, és az ugyan csak Kajdanói vidék erdő név alat ismert erdő, mely utóbbi nem csakvégtelen nagy terjedelme, de kítünö jósága miat is szép jövőnek néz éhbe, ha valósul az, hogy Bereg Megye a' közel jövőben vas út által köttetik öszve Kassa, és hazánk más helyeível. Végre Kajdanót illetőleg megéríntetík, hogy a' Latorcza e' falun folyt régente, hová ís a' szomszéd Nednakovo községen jővén át; most azonban csak medre is az is föveny iszappal éktelenkedik.

Szomszédjai levén Kajdanónak Rákos, Benedíke, Ignécz, és Cserleno községek.

Kajdanó február 28. 865. öszveirta

Komka Geyza k. jegyző

Page 16: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Kamik Beregh-megye - kaszónyi szóiga bírói Járás beli Hellység E Hellység mint Oroszul, mint Magyarul egy néven neveztetett mindig, más el nevezéssel sóba nem biiván - a Község miólta neveztetik igy - arra bizonyítékok hiányzanak; Annyit deríthetni k i , hogy igen nagy sár fészek, és a falún keresztül folyó kis patak ha ki árad, akkor az ember gyalog sem mehet keresztül egyik oldalról a másik oldalra, haneha ló hatón,- és az Orosz nép sarat hivatya oroszul Kál, tehát hihetőleg attól az egész község vette el nevezését Kál, Kálnik. Millyen időtől fogva neveztetik igy a Község, nem tudhatni; valamint azt se honnan népessittetett - Dűlők nevei: Nizsekertu, Báhnó. Temina, Nizse szelő, Nízsni hórb, Pód iámiscsi, Kúcsóra, Szóvény, Rószadejcsé, Vísni hórb, Záhóróv. Sztárílyisz. Veliká hóra. Csórni Zemlyi, Vinicskij, Irúcháusvá, Mócsárkij, Hurka, Kálniczkij. Póróskóvécz. Czerkóvnij Horb, Bucsina, krúsniki, Ná Netú, Pólyánká, Bezátni, Berezinszkij Hrunók, Mócsila, Dovhij nevi. Dúdkóvíczá, Dúbíná, Pod Dúbíni kut pód kertámi.

H E L Y N E V E K Kis Bégány községből, Beregh megyéből.

ad: 1: Kis Bégány /alias Ó Bégány/ helység fekszik Beregh megyében a Tisza inneni oldalon,- a Tóhátnevü községek közt, erdő vidéken - a Kaszonyi fő szolgabírói járásban. Tóháti községek sorába tartozónak neveztetik azért, mert a Szemye Mocsár határán vonul el, ugyan csak itt egyesülvén a nevezett mocsár ága - a Bereghszász felől folyó is itt Bégánynál mint egy fél kör idomban határt képező Vérke folyóval.

ad 2: Neve a községnek Kis Bégány és 0 Bégány hely beli el terjedéssel és ország szeitei ösmerettel Kis Bégánynak neveztetik

ad 3. Hajdani neve Ó Bégány, mostani elnevezését onnan kapta, hogy midőn egy Bégányí virágzó család kétágra szakadt, egy másközt felosztozván, a nagyobb fitestvér innen eltávozott s letelepedett az ősi bírtok azon részén hol jelenleg N . Bégány áll; a kissebb fi ősi szokás szerint maradt az apai lakó helyen- innen lett Kis Bégány elnevezése.

ad 4. Találtatnak egyesek birtokába létező okmányok, melyekben O Bégányban keletkeztek, osztály levelek pedig 1600 után több példány.

ad 5. Honnan népesíttetett nem tudatik, de hogy a Bégányi család már a Tatárjáráskor itt lakott és virágzó család volt mutatja a következő esemény:

ad 6. Bégányi Lénárd és Károly egy testvérek a tatároknak Balázséi-községben levő Vérke hídnál ellent álltak, a hidat előlök fel szeték, utolsó töltésök kifogytáig lövöldöztek, mi alatt a tatárok uj hidat készítettek s üldözni

Page 17: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

kezdték az ellent állókat s Bégányi Lénárd a Balázsén' határban levő ma már teljesen ki száradt - tyukos nevü tóba fúlt lovastól együtt, mely tavat a nép ma is Lénárd tavának nevezi, Bégányi Károly pedig a Beregszászi hegybe menekült.

ad 7. A község határában levő dűlők a következők: Temető sor, nevét vette a szomszédságában levő temetőtől. Lengyel irtás, hihetőleg Lengyel nevü utójáról, mennyiben az egész O Bégányi határt erdőség birította. Agyag ásó nevét agyag talajas földjéről vette. Malommezö. ez van a Balázsén fordulón, régi öregeg állításaik szerint ezen düllőben több római régiségek p. o. urna darabok találtattak, mi , arra mutat hogy itt hajdan község létezhetett. Mostani nevét a mult században vette, az ottani Vérke folyón levő Malomtól. Borzlyuk, nevét vette a rajta létező sok borz lyukaktól, melyek itt a régi időben mint akkor még erdőségben tanyáztak. Borsós, nevét vette onnan hogy vizes időkben itt sok borsó nőtt fel a vetés közt. Szép asszony dombja igy neveztetik a falu alatt levő kaszállókban felemelkedett két halmocska, gyanitható csatában el esettek fekvő helye az. Híd eleje, hajdan híd vezetett itt át a Vérke folyón a Nagy Gutí határra. Fenekzug nevét onnan vette hogy a Vérke és Szeniye mocsárok itt egyesülnek, a Szeniye mocsárnak itt jövő ága Fekete víznek neveztetik, és a két víz egyesülésénél a föld ugy áll mint egy háló csúcs szöge vagy feneke. Pohárka, mely nevét onnan vette, hogy a Vérke viz által körül folyatván a sziget pohár alakot nyert. Fájdas, nevét onnan vette hogy a rajta hajdan létezett erdőségekben sok fajd tyúkok tanyáztak. Liget, ez egy csonka erdőség, hajdanta szántóföldek voltak itt, s egy kiemelkedettebb rész benne Pál bíró dombjának neveztetik, hihetőleg mivel annak birtokába létezett. Ördöngös, hajdanta sűrűséggel fedett posványos hely jelenleg tiszta kaszálló föld. Leány fertő lapályos szántó főid, hajdanta förödni jártak bele a leány gyerekek, s nevét innen vette. Kor igy neveztetik egy sásas, szántó földek közt levő tó. Homok, nevét onnan vette hogy a határ ezen része felemelkedettebb - homokos hely.

Következőleg határoltatik: éjszakról Nagy Gut, s a gróf Schönboni uradalmi Rafajna nevü erdeje, el választva a Vérke által, nyugatról a kaszonyi és Zápszonyí határ, délről Nagy Bégány, Keletről Balazsér.

Kelt Kis Bégány Aug 28. 1865. Mező Albert

Jegyző

H E L Y N E V E K Kis Dobrom Községből, Bereg megyéből

Az ./. alat csatolt ösze irás Szerént amint azt a mostani élő lakosok elö adni tudtak. - miután sem írásbeli sem nyomtatot beli hagyomán nints

Page 18: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

H E L Y N E V E K Megnevezés Kis Dobrony községéből Beregmegyéböl. -

1- sö kérdő pontra,- Van eközség Begmegyében /!/ Kaszonyi Szolgabírói Járás Járás /!/ Kerület és Székben. -

2- ikra Akőzségnek jelenben tsak egy neveélmostan a mely név ország szerte ösmeretes.- a mostan élő lakosok ugyan azt álityak, hogy hajdan a Tatár futás alkalmával - letvolna még eközség egy más nagyobb falu Dobronyó név alatt a minek most romjai sem látzanak.- ha nem azon hely hol az a falú fekhetett mainapigis Ó Dobronyonak veztetik /!/.-

a 3-ikra Hogy e Községnek volté hajdan más el nevezése azt a most elö lakosok nem tudják.

a 4-ikre Hogy e Község említtetik legkorábban arról a mostan elö emberek semmit sem tudnak. -

az 5-ikre Hogy a Község honnan népesithetetett azt e Község lakói szintén nem tudják

a 6-ikra Köztudomásból, miután sem irot sem nyomtatot hagyomány nints - anyit lehet tudni, hogy e nép eredetére magyar református. -

a 7-ikre Község határában következő néven nevezendő Dülö v. topograpkiai nevek.- Kert alja dülö a mely napfeljövetröl, a N Dobronyi határ széléig teijed, az ugy nevezet folyó barázdával a mely barázdán öszel és Tavaszai 's ugy nevezet árvizes idö alkalmával a szántó és Kaszáló földekről a viz folyle.- azugy nevezet Kaiitsa patakból veszi eredetért. - Kis erdő dülö Szántó földek. Varjas Kartisa megi hajdan Katsalako helyvolt Szántóföldek és Kaszálók. Karos kert hajdan Kőrűl volt kerítve.- Csonkás Szántó földek es Kaszálok hajdan sok csonka tölgy fák voltak rajta, Dorígaz hajdan valami Dori nevü ember bírhatta. Láp oldal nap feljőtről egy nagy lápos patak fekszik e dülő mellett hol sok Sás terem, de nagyobb része reketye bokrokkal van be növe.- Tiba szög Erdő rész ösi el nevezlés.- vannak benne következő patakok a mellyek a Latortza folyó ki öntése alkalmával kapják a vizet.- első és második Elevér e patakok le folynak a Láp patakba vagy is a Zséje nevü határ patakra,- e patak választya el a Kis Dobronyi határt a N Dobronyi határtól.-ezen helyek átalánosan Szögeknek neveztetnek,.- ezen Szögek nevü erdörészt keletről a Latortza folyó valásztya el Ungmegyétől.- Égés tó hajdan Lápos reketyés helyvolt.- a mit száraz évekbe kiégették, s most Kaszáló Tocsó ösi el nevezés. Veczkegorond Szántó föld rész - egy kí emelkedet föld rész, a mit a Veczke patak csaknem keresztül foly.- a mely patak áradása alkalmával a Latortza folyóból veszi táplálékát. Latortza keit egész a Latortza parton fekszik gyürü fak vannak benne. - Remete a monda szerint mivel hogy ezen a helyen valaha nagy és sürü erdő letvolna, s hogy a Tatár futás alkalmával a nép oda menekült, ehelyen töb ásások is meg kisirtetek 's ben a föld gyomrában Szén és hamu találtatak. Remete patak aló patak. Bartabikes

Page 19: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

gorond ösi el nevezés Gombás éger vizenyős hely.- Harkályos gorond Kétölyvös Gorond szántó és Kaszáló föld, a mellette áló pataktol vette a nevét - a mit Ölyvősnek hivnak ha nem hogy a patak honnan neveztetik azt nem tudni Magos gorond Szántó földek, Magos gorond Szántó földek, Tseresnyés egy Kis Darák erdő rész.- Nagy éger patak. Szeles és hoszú lapos hely - Szílas erdő ritkás erdö. Sabisnya Szinte erdő rész.- Nagy rekesz Sz föld hajdan körül volt kerítve, enevezetü helyen két patak van István éger és Szilitska - Borpataka hát erdö rész mely tsakugyan a mellette lévő patakról neveztetik Dobronyo göröngy a erdö resz e gorondon lehetett valaha a Közmonda szerént Dobronyó nevű falu mivel maradványaiból mainapigis Tégla és Kö darabok találtatlak, ugyan ezen gorond alat van egy patak Dobronyó pataka tsak árvizes időben foly szintén a Latortza folyóból nyeri táplálékát. Dobronyo megi erdö rész ml van a Dobronyo göröngyán.- a Latoitza folyó partján Szénégető gorond erdö rész hihető hogy hajdan szenet égethettek ott. Malom göröngy a erdö rész, hajdan malom volt alatta a Latoitza folyón a mint czölöpjei máig is láthatok. Mitrecze szög erdö rész egy tsak ugyan Mitrecze nevü patakotska veszi körül. Esdáia Sűrűje, mostani nevezettel egy része Gálok rekeszének neveztetik, gyűmőltsős és szántó földek az esdaia nevü patak foly mellette de csak akkor ha a Latortza folyó ki árad.- a patak választya el a Kis Dobronyi határt Szabólts megye Ágtelek község határától. Györké rekesz valaha Györké nevü ember bírhatta 's körül lehetett kerítve szántó földek vannak benne.- Szigeti rekesz hajdan Szintén körül volt kerítve.- Szántó földek vannak benne. Tonna rekesz Tonna nevü család biita szintén körül kerített szántó földek.- atellába /!/ véve mindeni rekeszek Paleo néven nevezetett el.- Boijukas erdö rész volt most már Szántó földek - egy fel emelkedet dombotska.- Kemicze rekesz Szántó földek valaha a monda szerint szinte körül volt kerítve - mellette van egy Kemicze nevü áló tó.- Szomoga dűlője Szántó földek és Kaszálok, Asztragos dülö ösi el nevezés Szürösrét dülö Szántó és Kaszáló földek Folyáspataka dülö Szántó földek egy kis patak van alatta a mi öszel és Tavaszai a szántó földekről a víz le foly Elő suma dülö egész a falu alatt fekszik, hajdan sürü gazos csirityános helyvolt Domb sürüje egy a határon leg magasabban fel emelkedet dombotska sürü tövissel benőve - de vannak azonban Szántó földek is benne. Bereg rétye Kaszálok hajdan lapaj posványos Kakás hely volt. Bereg oldal Szántó földek a mellette levő Bereg nevü lapostol vette nevét. Kétútközi Dülö két út közt van - Veréb vára hajdan ezen helyen sok sürü tövisek közt Szántó földek voltak híva, és már amikor a Buza érni kezdet, ha a Búzáról a verebeket el hajtattak csak a tövisek közzé bújtak, onnat nevezték ehelyet veréb várának.- Pap Sásasa regen Csonok útnak is neveztek hajdan csak anyi kis tisztás volt a közepén hói egy csonok fert el, nagy sürü reketyés közt.- késöb azonban a Papnak sását kaszálgattak rajta.- Patak megi Szántó és Kászolo föld - Sziget patak rétek e patak körül folyása egy kis szigetet képez, Ligetke egy csekély ki

Page 20: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

teijedésü Ligetes erdő részetske Korom megi Szántó földek hajdan egy mély gödör volt a mibe korom feketeségü aló viz volt. Kék folyás Bodzás hat föld.-hajdan tsak hat darab Szántó földből állót és sok földi bodza termet rajta. Remete megi Szántó földek egy remete nevü áló patak meget fekszik.- Rózsás rét Kaszáló és Szántó földek sok pallagi roszát terem.

Kis Dobrony Májho 9-e 865 Lentze mp Jegyző

H E L V N E V E K Kis Guth községbői Beregh megyéből.

ad: 1. Kis Gut /:alías-Kis Szemye:/ helység Nagy-Guttól Éjszakra fekszik,-esik Bereg Megyében, a1 Tisza inneni oldalán, az M : Kaszonyi fő Szolgabírói Járásban, a' Szemye Mocsárból eredő fekete víz - mely a' két helység közt foly Éjszaki partján.-

ad: 2. Neve a' helységnek Kis Guth helybeli elterjedéssel és ország szertei ösmeret tel Kis Guthnak neveztetik.

ad: 3. Hajdani neve Kis Szemye ad: 4. A Község mikor említetik leg korábban, leg korábbi említésére fel

deiitő okmány nem létezik. ad: 5: Honnan népesíttetett nem tudatik. ad. 6. A név eredetéről semmi tudomás nem létezik; a népességére nézve

mind magyarok, s laknak benne több föld birtokosok ad: 7: A község határában elő forduló dűlők nevei következők: Kóláza

napnyugotra a falu alatt a fekete víz partján, Csere alja agyagos főid a falutól északra: Sűrű tájéka. Homok. Temető alja, mivel a temető alatt fekszik. Viz sor, mely a fekete vízről neveztetik annak, mivel annak partján van. Lígetkaszállók, a barkaszói erdőről mivel az alatt fekszik - Van még egy hely szinte a két helység közt fekszik, emlékezetet haladó idő ólta kis Munkács nevén, mely hihetőleg a vizes időkben e helyet körülvevő vizektől vehette nevét,- gyaníthatólag mint a hely mutatja, de állíttatik is - régebben valami nagy szem épületnek adhatott helyet.

Következőleg határoltatík: Keletről a gáti,- éjszakról az ízsnyétei, délről a Nagy gutí, nyugatról a barkaszói határok által.

Kelt Kis Guton 1865. Aug. 27-én Mező Albert Ker: Jegyző

Page 21: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

[K i s / o h ó]

1 pont Kis Lohó Községből Beregh Megyéből Kaszonyi Járás II-ik szolgabírói szakasz. Búbúliskai Jegyzői Kerülethez tartozik-

2. pont Egy Kis Lohó néven íratik és neveztetik és bír el terjedéssel 3 pont Volt Oroszul hijjták Lenyúczi és Máloje Lochova mely mind két

neve a helységnek. Az orosz nép által neveztetett.- 's ma is orosz ajkú lakossák Lenyüczi úgy nevezi.-

4-ik p. 5 0 0 év előtt fenn állott. Kis Lohó /Lenyúczi/. 5: pontra Hagyomány útján Orosz hadvezér Koriátovíts 1339-ik évben

Nagy Lengyel Országból Lithvániából hozta hé az oroszokat 6- ík pontra Hagyományilag a Tatár járás, /szvidi/. Kúrúczok jártak,

pusztítottak, Kis Lohóra is elmentek,- észre vették az Aszonyok őket,- és akkor egy aszony a bé futott kemenczébe,- kenyeret akart bé hányni - de el szaladt a Tatárok magok, mivel ehessek voltak az kenyér tésztát marokkal hányták a kemenczébe ették.-

Régenten Kis Lohóii lakot a GCath pap. Páscha Iván nevű, a ki javadalmából ki élni nem túdot,- egyet gondolt és Cúratorával és harangozójával az általvetőt nyakában véve tsépet seprűt a valiára két hívével csépelni ment Szabólts Megyében A Nyire.- N . Falúban Vasárnap regei Utrenére mentek a Cséplők és isteni ájtatoságra - az falubéli pap betegsége miat a regéli isteni tisztelet Utrenére el nem menvén - ezt látta Páscha Iván, le vetette subáját, és magára vonta a rízákat 's elvégezte az Útrenét és az evangéliumot is el olvasta - ezeket a nép be mondta a beteges lelkésznek,-azonual el arestáltatta Páscha Ivánt magához vezetette,- 's kérdőre vonta, hogy merte azttenni. Páscha Lelkész ki mondta hogy oly szegény Parochián van, hogy kényszerítve volt Csépelni menni - mi után N falubeli Lelkész Páschának 6. kőből gabonát adott - azttanátsolta hogy többe ne Merészeljen, Parochiáját és híveit elhagyni

A munkácsi Gcath püspökség tudomására jővén Páscha Iván pap Cséplői vándorlássa - Páschát Kis Lohóról el vették és Nagy Lohóra ált tették - akkor vesztette el a Lelkészt Kis Lohó hogy többe kőzöttök nem lakott - A Helység petsetjen Sarogja metszés van - Kis Lohó Helység magyar fel irattal - ezen Kis Lohó Község régenten a Bornemisza Családé volt 's eladák Gr. Schőnbomak -a Tatárok mely embert meg fogták a házban, azon ember, neje szemmé láttára két lábát fenn tartva a Káposztás hordóban dugták fővel 's a káposzta lébe halasztották, 's hogy már nem él mutogatták nejének.-

7- ík pontra Dűli ők, Záhúmenya. kerti horb. Obücs na kertom. Jakúbi vérch szántó földek és keitek.- szomszédoltamak Déltől N Lohói; napkeletöl Klenótzi erdő Malá kicsora. Éjszákról Hríbócz, nap nyúgotról Búbúliska helységek határ szélek, úgy a Klocskói Manyák láz erdőség - az helység kőiül van véve a Gr Schönbom erdőségeível, melyek három oldalról fogják körűi

Page 22: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Kis Lohó Helységet - az erdőket nevezik Velika Kícsera mala kícsera Manyák láz - Kemitze patakot ma ered. Malá kicsera erdőségből s le folya a Nagy Lohói határban -

Szomszéd helységek Nagy Lohó Klocskó Hribótz Búbúliska -

H E L Y N E V E K Kis Mog\?orós községből, Bereg megyéből.

Bereg megyében kebelezett, és a Kaszonyi Szolga birói járáshoz tartozó Kis Mogyorós helység, oroszul Mikuluvczi magyarul pedig Kis Mogyorós néven neveztetik. Volt e hajdan e községnek más el nevezése? Mikor említetik e község leg korábban? Nem tudhatni. E község orosz nevét valami Csurigán Mikula nevü embertől vette, ki e község határában - a nép közt lévő hagyományként - első telepedett le; letelepedésének ideje azonban nem tudatik. Magyar nevét pedig, mely álitólag csak későbben adatott neki,- e község határában bőven található mogyoró fáktól vehette.

Kis Mogyorós határában lévő düllök nevei következők: Nizsna polyánka, Lupcsina, Sztudena potocsiná. Lipová, GyiK Dovhepole. Kebekulyá, Orichovicza, Volkavo hrib. Dámkát pole. Kálábiská, K u t Visnya polyánka. Dolina. Ibrunak. Csamyina, Báhna. Horb. Poroskovicz. Kosáriszka. Vovcsij. Rosztimir.-

[K l a c s a n ó]

1- ső pontra Klacsanó Községből, Beregh Megyéből. Kaszonyi járás I I - ik szakasz szolga biroi, Búbúliskai Jegyzői kerülethez tartozik

2- ra Kalcsanó bir csupán el teijedessel 3- ra Nem volt 4- re Nem tudják 5- re Amagyarok amidőn az oroszokai Scíthiából bé jöttek, hagyomány

útján - régenten Gallis Család lakta Kalcsanót és Horváth.-6- ra hagyomány szerént régenten a Klacsanói határban lévő Gallis hegy

meredek Hegy tetőről Ágyúzták A Munkácsi Várat mikor Rákóczi vezért üldözték,- azon Gallis Hegyen kő bányák vannak honnan Múnkáts Várossá lakó házait építi,

1844-ben az Kő bánya Vágok tálaltak több darab ezüst pénzt mely pénzen, Török lovon ülve fegyveresen egy oldalon, a más oldalon hóid Czímer és török fel írás volt,- a helység petsétjén szőllő gerezd van metszve Klacsanó Helység kőrűl írással, A Kalcsanai határszélben az Unghvára Vezető Ország útón három Vendéglő Csárda állással,- 's tőbb apró házak Múnkáts Várossá Vas rozsdás szinű Vizű kényelmes fürdő háza 's múlató helyek,- a lakosok két

Page 23: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

harmada Oroszok, 's egy harmada Rcath válásúak. külön Templomok van azon felül 200. lélek Zsidó is lakja - a felmérés a határa megtörtént, tervben munkálatban van ez évben 1865. a hasgatás is

7-ik pontra Szöllö Hegyek Gallis Lovátska, Kis Hegy, melyet Neszének is neveznek Svábü brúnok Malá Gálliska Meredek szöllö Hegyeken finom fejér bor terem.- Düllők na Nivách ná Szikotyi. ná Velikoje pole, hvosnyi. szinárét tábla, lozách. máloje pole. lázok Mocsárki lázki. szántó földek. Legelök palenéj hrúnok szeren éj hrúnok Lezsáló Záloma Lávotzkéj hrúnok Szúnyági.-

Erdők Tölgy Bikfa Ubrics Sztavlínétz Kis hegy hol egy Csárda van és fürdő ház, ezen erdők a volt földes Uraké - Kis hegyen agyag anyag vájatík melyekből erős főző fazékok edények készülnek Kúlinkótz Domb, mely cserjés és azon dombon erdő kerülő ház áll fenn. Szinte Klacsanóhoz tartozik,

Szomszéd Oroszvég Munkács Város Iványi Dávidháza Községek határai.-

[L a u k a ]

1- ső pontra Laúka Községből Beregh Megyéből, Kaszonyi járás I l - i k szolgabírói szakasz, Búbúliskai Jegyző kerülethez tartozik

2- ikra Laúka, oroszul Lavké, de elsőbb nevéről ösmertetik jelenleg 3- ra Nem volt. 4- re Mária Thérezía Királyné idejéből hagyomány útján 5- ie Koriátovíts had vezér Nagy Lengyel Országból Lithváníából 1339-ben

hozta bé az oroszokat - anép orosz ajkúak, 6- ra 500 év előtt hagyomány szerént Laúkán lakot egy Lávó nevü orosz

ember a helység attól nyerte Lávok nevét, mely Magyarul palló;- Koriátovíts hadvezér adományozta Laúkát a Csernek Hegyei Szerzetnek 500 év táján. Uri munkát A Munkácsi Várban tefyesítettek a Laúkai lakosok,- a Helység petsétjén Czímer Tölgyfa és ágak van metszve Laúka Helység Magyar felírással. 150 év előtt Laúkán lakot az oroszpap, de áltment Nagy Lohóra,- a határ Comasatio 1864-ik évben tőrtént meg

7- ik pontra patak. Koroly patak Zsarnina erdőségből egy forásból, ered, le foly a határon Nyúgotnak Iványi helységben, jákü patak a Zsarnini erdőből mely Gr Schőnbőme, az Klenótzi határból ered, és öszve olvad a helységben Koroly patakkal 's le foly Iványiban.

Szőllő Hegy Velikéj sor moldína. Gyilok. Szöllö Hegyből a Kilenczed a Csernek hegyi Szerzetnek adatík,-

Dűllök Kopín horb, pód víniczáme Sebenyák tereskove pole, velikéj Mákoviscse Máléj Mákoviscse - szántó földek -

Legelők Záhúminya, Andráska, - erdők koloní horb, noviné kirvoe, ahol az erdő közepén egy Zárda áll,- topoline Zá kertom Gyilok mely erdőségek a Csernek Hegyi Szerzeté -

Page 24: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Szomszéd helységek Klacsánó oroszvég Gr Schőnbom Zsamini erdősség Iványi -

H E L Y N E V E K Medvegyócz községből Be reg megye bül

Medvegyócz község Bereg megyében lévő Kaszónyi szolgabírói járáshoz taitózik. Ezen helység magyarul Medvegyócz. Oroszul pedig Medvegyúvczi nevet visel. Hogy még ezeken kívül,- volt e hajdan e községnek más elnevezése? Mikor emlitetik legkorábban? és honnan népesítetett? sem irásilag.- sem hagyamányból annyit deríthetni k i , hógy Erdőségekkel be volt nőve, és vala hógy egy tanyára akadtak, a hói nyólcz Medvét meg találtak abba a tanyába és így innét kapta e község Magyarul Medvegyócz. Oroszul pedig Medvegyúvczi nevét.

E község határában kővetkező nevű düllők léteznek Víszóki Ohucs, Kapány. Medzsi Óbúcsámi, Vórótniczá. Gyákóvá cháscsa. Zsólóbb zá víniezi Petyku Hrúnók Bajza tni Kúcsórá déliná Króchlá Horá Czerkóvczi, Poperecsnyi, Nivi Róviscse, Dánkú Hrúnók. Pód bányóv. Kálnicsok. Pozaputyi. Róvi kut Horb Dubrová. Kórcslya, Voszti, Járná. Póddubóvíe Pód Káhinyák óbúcs, Gorbucs Hrúnók, Kalinyák óbúcs Pászticzki Hórb Pájdoríczá iiízsni lázi Kolomliná Járók Gyilok.

H E L Y N E V E K M. Koszony községből, Beregh megyéből.

Mező Kaszony várossá büszkén emelkedik dél és keletnek fekvő ország szeite hires bor termő nyúgoti rést hegy oldalába.- Északra a' várostól Zápszony községe létezik, a' városhoz tartozó rész vélt /tanya/ Nyúgotra szántó és kaszáló földek vágynak, a' lakosokat rendes idő jártával búzával vagy abból készült jó kényénél táplálja, délről több nevezetes dűllőjei vágynak u.m. Pethlen. ott hajdan Jákó nevü falu volt, benne Pethlen Uraság lakott, nevéről hivatik máig is a' hely - azon helyet most erdőség boltija,- százados tölgyek súdarai emelkednek a1 magasságba, makkot termő lombozatai, éves pihenést ád a' pásztoroknak, a' midőn az allya pompás legelőt nyújt a' rajta járó Bannoknak.- Délről szinte regényes a' hely, az Óriás nevü hely, regéllik hogy ott onás lakván - el mentekor pálczáját ott hagyván, mely pálcza egy öt öles kö szál vélt, négy éve hogy le romboltatott s öt öl kö lett belölle.- A' benti lakósok 3 templommal bimak.- figyelmet igényel csak nem a' hegyen lévő Ref. templom melybe naponta keresztyének számosan lépdelik az a' templom küszöbét, büszkék a' Rákóczitól kapott Harangjukra és az asztalhoz való

Page 25: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

poharakra, áldottak legyenek kik az illy ajánlatokat /ereklyéket/ szentül tudják tartani. Nyugodjanak kik nevök emlékül hagyják, jó tetteik által a maradékoknak.

Mező Kaszony várossá dicsekedhetik kebelébe lévő szolgabírói székkel miután székhely.

Kaszony Máj 30. 865 elő irta Sárközy Gedeon msk

kei. Jegyző

H E L Y N E V E K NBégátiy községből. Beregi? megyéből.

ad 1: Nbégány helység, esik Beregh Megyében a Tisza inneni oldalán, az M: Kaszonyi fő szolga bírói járásban; tartozik az ugy nevezett tóháti helységekhez, mely elnevezést a Szenrye Mocsártól nyerte ezen vidék, 's az ahoz tartozó heljségek.

ad 2: A község valamint hajdan, ugy jelenben is Nagy bégány nevet visel. ad 3: A községnek hajdani más el nevezéséről tudomás nem létezik. ad 4: A község a hely beli Reform: Egy ház templomában olvasható fel írás

szerint 1630-ban Ref Lelkésszel bírt, 's a helység Temploma ódonsága ily régi kora mutatott, a községben egyébiránt a helység korát mutató semmi polgári okmány nem létezik.

ad 4: /!/ Hogy honnan népesittetett, hihetőleg Nbégányi fi örökös ezen helységem le telepedése alkalmával vitt magával egy rész telepitvényt, azonban a község a Lengyel betörés alkalmával sokat szenvedvén, nagyon el néptelenült, 's e híjány ki pótolását az akkori birtokos Nbégányi Urak felvidéki oroszokkal pótolták, kik most is nagy részben - ösi Intőket meg tartva községünkben élnek, 's községünk népességének 1/3-át teszik.

ad 5: Neve meg fejtésre vár, különben a hajdan virágzott de jelenben ki halt Begányi család bölcsője 's birtoka volt.

ad 6: A község levő hely elnevezések: Palaj. a falu alatt lapályos szántó föld. Nagy domb. Kis domb. Búré. Szarkadülö. Nyárjas. Papberke. Kis mező- Tó szugoly. Láz. Szűnve. Liget. Lengyel irtás, mely nevét Lengyel nevü kiirtójától vette. Szem szúró. Gyertyános. Kis bérez /domb/ Rivaly. Kányó /patak/. Kisreketye. Nagy szeg. Nagy szeg. Zombor. Luka erdő. Kür erdő. Sásmocsárerdő. Kürbikkes. Szöllő hegy. Nagy hegy. Kis hegy. Veresforrás. Csillagos, Kalapács far, Daióczi far. Kőbánya. Bikkes bánya, a honnan kitűnő épületi kő bányásztatik.

Következő határok által szomszédoltatik. Keletről: Balazséri, északról Kis

Page 26: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

bégányí, nyűgöt] ól Zápszoní, délről Homoki és Dédai határok által. Kelt N. Bégány 1865. augusztus 26-án

Mező Albeit kei. Jegyző

H E L Y N E V E K N. Dobrony községből, Bereg meg\'ébői

Az ./. alat ide csatolt ősze iiás szerént, a mint azt a mostani elő öreg emberek elö adni tudtak, mert sem irás belí, sem nyomtatott beli hagyomány nints.

H E L Y N E V E K Megnevezése Nagy Dobrony községből Bereg megyéből

Az 1-sö kerdö pontra- Van e Község Bereg megyében Kaszonyi Szolgabirót Járás Kerület és Székben.

a 2-ikra A községnek jelenben tsak egyneve él - a mely név ország szerte ősmeretes

a 3-ikra Hogy a Községnek más neve letvolna - arról a mostan elő emberek nem tudják. -

az 5-ik... Hogy a Község honnan népesítetett, azt sem köztudomásból sem irott hagyományokból mitan /!/ az nints tudni nem lehet.-

a 6-ikra A nép eredetére nézve magyar református a 7-ikie Vannak e Község határán következő nevekkel nevezni szokot dülö

v. topographiai nevek - Fejér rét dülö szántó földek.- Sáréger reketyés sáros sástermő lapos hely Szilás Kaszáló földek, erdó Szántó földek Bese szög Sz földek. Duda Szántó földek Szemye folyó Daranyó patak Cserge dombja Sz. földek, Ároktsa közi Sz földek alsó forás hát Sz. földek, alsó fonás hát onnan neveztetik hogy ezen dülö oldalába hajdan egy fonás vót és egész jó ivó vízzel szolgált a monda szerént a mikor Rákotzine a munkatsi várban lakot abból hordatot magának ivó vízér t - Alsó Bekény Sz földek Bartsu Sz földek felső Bekény Sz földek Taliga szög Szántó és Kaszáló földek Patak közi Szántó földek. Korgó rét szántó földek. Puszta rekesz Sz földek Lutska szeg Sz földek, Csorgohát Szántó és Kaszáló földek, Kis és Nagy Garb Sz földek, Piskáros patak retek, Kék patak rétek Esztöközi Sz földek, mosó rét rejtek Taritska Dombja Sz földek.- Szopat alja Sz föld és rétek Bokolyka pataka patak sás termő hely, Bokolyka megi rétek Veres tölgyes Sz földek Bogjos körtefa Sz földek Tyukszoros Sz földek Kis és Nagy Kaiitsa rétek, István tava Sz földek, Aranyos dombja Sz földek Szomoga Sz földek Kis erdő Sz földek

Page 27: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Lokér gyakra Szföldek alsópatak köze Sz földek Ny áras sziget rétek Renetihát sz földek és rétek atakközi /!/ sz földek, nyires szeg Sz földek és rétek, alsó fonás hát Sz földek, Hosszú földek sorja Sz földek, Daronyo megi Községi erdő rész Lutska szög gyümőltsős, Hamis atakközi Kaszálok, Előmocsár sarós posványos hely, Nagy éger egy reketyével benőt sáros ingoványos föld rész, Lutska gorond gyümőltsős, veres gorond gyümőltsős, Hargos éger regen esik termo posványos helyvolt most száraz. Szénégető Hallá pataka az ez előtti években szinte csiktennö lapos vizenyős patakvólt, most száraz. - Dublutska pataka egy lápos patak, határ patak epatak választya a N . Dobronyi határt a Csomonyai határtól.- Jósef éger hajdan Katsák és Darvak laktak benne most száraz. Szép tölgyes Széptölgy fák vannak benne, Dibó szalás Zseje patak. Tarcsagorond gyümőltsős Sándor rekesz gyümőltsős,- Felső erdő erdörész a Községe.- Czira rekesz gyümőltsős, Kányoczka pataka lápos posványos hely, Merdencze pataka most is vad katsák lakó helye, Szamáró határ patak a Csomonyai nagy Dobronyi erdőség kőzött, Borzos gorond egy emelkedet föld rész az erdőben hajdan a monda szerént borzok tanyája volt.- Utas gorond. Jósef gorond Dublicza Matsoncza patak határ patak áradások alkalmával a Latortza folyóból kapja a vizett, s el választja Keletről, a N . Dobronyi határt, a Gróf Schönbum uradalma, Borostyán nevűerdejétől, Tarkabikfa gyümőltsős Széles motsár lapas motsáros hely.- Dombos rekesz gyümőltsős, Puszta rekesz gyümőltsős, Belső szálas gyümőltsős /!/, Telega szög gyümőltsős, Csonok út pataka folyó patak a Községen keresztül foly, a Latortza folyóból ered. Szögek v. Matsocza közi. Községi erdő rész.- Következő nevezetes helyekkel.- Hasztéttó gyümőltsős. Pás gorond gyümőltsős, Macz gorond, égetgorond gyűmőltsősők, Kurta Matsoncza patak áradások alkalmával a Latrotzábol ered.- Malom gorond gyümőltsős a monda szerént malom lehetet e tályon. Hatracz pataka folyó patak a Latrotza folyóból ered északról Osztroszga pataka lapos posványos hely Kis patak Szetti patak szintén alatortzábol erednek, Más gorond egy kis dombos hely az erdőben hatámsa patak. Sebes patak, Mitrícze Szug Poptoja Zseje Szög és Zseje patak e patak választya, nyugotról a N . Dobronyi határt a Kis Dobronyi határtol.- tsak árvizes időben foly.- Ivátó Szilas erdő rész Sepeje patak sáros lapos Kakás hely, Tatár Szúg Korpás Szúg, hosszú Tölgyes holló szúg Nagy Láp sás termő hely Kis Lap szintén Sas termő hely, Csonkás rekesz. Nagy gorond. Keresztény Szúg gyűmőltsősők. Bonyi laposa Katsalakó lápos hely Tzövek Tölgyese erdő rész, Nagy Szapat árvizes időbe haszna vehetetlen lápos hely.-Szilas irtás föld Kaszálok, Külső rekesz irtás föld gyümőltsős Kerepeczközi erdő resz Grof Schönbum uradalmához tartozik. Tamás éger Erdő rész szintén mtosagos Grof uradalmához tartozik.

Kelt N Dobronyba Majhó 20-a 1865

Lentze mp jegyző

Page 28: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

H E L Y N E X E K Nagy Giith községből, Beregh ive gyéből.

ad: I . Nagy Guth /:áliás Nagy Szemye:/ helység esik Bereg Megyében a' Tisza Éjszaki oldalán, a' Tóhát községek közt. Erdős vidéken, a' M : Kaszonyi fö Szolgabírói Járásban, Tóhati Községek sorába tartozónak a szemye Mocsarától neveztetik.

ad. 2. Neve a' községnek Nagy Guth helybeli elterjedéssel és orsz szettéi ösmerettel Nagy Guthnak neveztetik-

ad: 3. Hajdantai neve Nagy Szemye a' Szemye Mocsárról ad. 4. A község leg korábbi említésére fel derítő okmány nem létezik ad: 5. Honnan népesittetett. mint Magyarok honnan származásokról

tudomás nincsen, ref: vallásúak, tisztán Magyarok.-ad: 6. A név eredetéről semmi tudomás nincs. -ad: 7. A község határa 1200 hóidat tesz, földje homok agyag egyveletű,

mely minden összit jól terem. Düllők el nevezései: Dudás. Ganalyoskák. Aranyos hegy Hosszag. Nagy Láz. Harka Berke. Kormányok, Kis Mező Bisztra. Agyag ásó. Körtvélyes. Matyus, a fekete víz vonul el mellette,- Agyag ásó mely a Guthi Erdővel van körül vétetve, Harka berke pedig ez elölt a' Szemye partján, a düllők miről vetek el nevezésöket, nem tudatik

Kelt Nagy Guthon Aug 27-n 865 Mező Albert Ker: Jegyző

[N a gy lohó]

1- ső pontra Nagy Lohó Községből Beregh Megyéből Kaszónyi járás I l - i k szolgabírói szakasz.- Búbúliskai Jegyzői Kerülethez tartozik

2- ra Nagy Lohó néven iratik és ősmeretes, orosz ajkú lakosok lakják 3- ra Volt. Oroszul Velikoje néven nevezik Loch nevű fonás útán nyerte

Lohó nevet,- a 6 pontban meg fejtendő -4- re 500. év előtt fenn állott 5- re Orosz had vezér Koríátovíts 1339-ben Nagy Lengyel Országból

Lithvániábó! hozta bé az oroszokat 's telepitette meg.-6- ra Kőz tudomás szerént Leopold Császár által ajándékoztatott Nagy

Lohó Koríátovíts vezérnek 's hogy a lakosok akkor úri munkára a Munkácsi várban jártak,- hogy Nagy Lohó Helység közepén van egy fonás, mely Lóh úgy neveztek. A helység Nagy Lohó attól nyerte Lohó nevét - ugyan ezen fonás körül volt Növe Loch fákál mely magyarul galagonya fa, bokrok, azon forásból kristály tiszta jó egezséges használya a lakossák - ezen fonás ki

Page 29: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

folyását Molodinszki pótoknak nevezik,- A helységi petséten. Gerlitze Metszés Nagy Lohó Melysége Magyar körül Írással olvasható -

Nevezetes Nagy Lohó meit. a határszélien Gr Schönbom területi: Hegységekben a leg keményebb táblás kő vágaték melynél az építkezésre jobb 's erösebb, 's munka szaporaságára Beregh Megyében nem táláltatík-

7-ik pontra folyó patakok,- peráló, - mely magyarul Mosó hely ezzen patak a Kis Lohói forásból ered: a falún le foly nap lementen a Cserejóczi határban -Molodinszki patak, mely ered a falú Nap keleté oldalán az Locli nevű. vagyis galagonyafa bokros forásból, az új utzán le foly a házak előtt a Cserejóczi határban -

Mezö. Düllök horb, Berezíní, hrabíní - Laúka és Cserejótz Helységek szomszédságában és Bendzsia,- proszánka pászika. rebro. Obűcs. húttárí Kis Lohó. Búbúliska Zsúkó - Helységek szomszédságában - Vósnyi lazi. Nyísnyí lazi a kaszállók Zsúkó Iványi Búbúliska határok szomszédságában vannak.

Szőllő Hegyek. Rápü verch. Jákúbú verchínok. - amely szőllő hegyeken az bor must kilenczedet Gr. Schőnboiuak adatik - jó asztali fejér borokat terem, nevezet két szőllő hegy

Határos szomszéd Helység Búbúliska Kis Lohó Zsúkó Cserejócz Laúka hányi .

H E L Y N E V E K Nagy Mogyorós községből. Sereg megyéből.

Nagy Mogyorós község Bereg megyében lévő Kaszonyi Szolgabírói járáshoz taitozik. Ezen helység magyarul N. Mogyorós oroszul pedig Kapinuvczi nevet visel. Hogy még ezeken kívül,- Volt e hajdan e községnek más elnevezése? Mikor említetik a község leg korábban? sem írásilag, sem hagyományból nyomára jutni nem lehet. E község orosz elnevezése a nép álitása szerint, egy Telyiho nevü kiszolgált kapitánytól veszi kezdetét; kiis első lakosa volt e helységnek, és igy tölle kapta e község magyarul Kapinócz oroszul pedig Kapinuvczi nevét, de hogy mely időben: azt nem tudhatni. Jelenlegi magyar elnevezése,- Nagy Mogyorós - mely a község idősb egyénei álitásaként nem rég időtől van használatban, a község határában lévő sok mogyoró fától vehette kezdetét. Nagy Mogyorós helység egy csergedező köves patak mentében fekszik, mely patak Lupcsina nevü erdőben ered. és végig futván Kis Mogyorós, Nagy Mogyorós és Balázs falva helységeken, jó ivó vízzel latja el a helységek lakóit és azok barmait. -

E község határában következő nevű düllök léteznek: Gyilok. Roviny. Horb, Rusztímír, Cserveni verch, Obucs, Odilavá, Verch, Rekoszt, Horbok. Orichivicza, Fitykovicza, Csirová niva, Popová dolina, Szrednij hrunok, Zakrúsní. Patakovszkíj horb

Page 30: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

H E L Y N E V E K ODávidháza községből, Bereg megyéből.

1 Ódávidháza esik a' Kaszonyi járás I l -k szakaszában, és az Uj Dávidháza község tőszomszédságában, el választván e' Két község a' Latolcza /!/ folyó által.

2. Ódávidháza magyarul, és oroszul Sztaroe Davidkovo neveztetik. 3. Ódávidháza korábban csak Dávidházának neveztetett, az ó szótagot

azonban annak meg különböztetéseül csatolták mellé, hogy a' későbben létesült Uj Dávidháza községgel ne egy nevet viseljen, 's illetőleg hogy mint a' korábban épült helyiség az ökett megilletett Ó- nevezettel legyen ismeretes.

4. Ódávidházának keletkeztéről, és 5. honnan let népesitéséröl nincsen tudomás 6. Ódávidháza V is az őskori Dávidháza honnan keletkezéséről, sem irot,

sem hagyomány szerű adat nincs, értelme után következtetve - az ös alapitó csalhatatlanul Dávid nevet viselhetett, 's így kezdetben it házat. rs utódi pedig Községet létesitettek.

7. Ódávidházának következő dűlök alat ismeretes földjei vannak. 1. Polena topülnik 2. Józsa. 3. Csusiscse. 4. Lazt. 5. Ja ruha erdeje a' községnek jelenleg nincs, de hogy régente lehetet onnan következtetni, mert a' régebbi községi pecséten egy fejszét tartó ember ábrázoltatik, továbbá e' község déli oldalán a' Latorcza folyó folyik, mely a' szó hagyomány szerint régente éj szaki felén folyt volna, de régi idö olta egy földrengés következtében medrét egészlen ellenkező hányba vette.

Végre Ódávidházának határos falvai Iványi, Ruszkócz, Uj dávidhaza Munkács, és Klacsanó.

Ódávidháza február 27-én 1865 öszve irta Komka Geyza k. Jegyző

H E L Y N E V E K Patkanyócz Községből Beregh Megyéből.

Patkanyócz Beregh Megye - Kaszónyi szóiga biróí Járásbeli hellység. E hellység mint Oroszul, úgy Magyarul egy nevén neveztetett mindig, más elnevezéssel soha nem birván. A Község miólta neveztetik igy, arra, a bizonyítékok hiányzanak; a száj hagyományból annyit deríthetni k i , hogy a leg első letelepőlö Patkán nevű egyén volt, s hihetőleg attól az egész község vett el nevezését; Millyen időtói fogva neveztetik igy a község, nem tudhatni, valamint azt se, honnan népesittetett.

Page 31: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

A község bír saját köz birtókosságtól egészen elkülönített Erdővel, mellynek neve Andrijóva Póle. Az egész határ mint egy 5000 hóidra terjed, ide számítván a köz birtókosság Erdejét is.- A Község Erdejébül folyó Pataknak-, éj szakról kezdve délnek a Patak kanyarodik le felé,- egy sóiban nyúlnak le a házók. 's ez egész egy S alakot képez.- jó egy óra szükséges, hógy egy gyalog ember keresztül rajta hatolhasson.- Dűlők nevei Zah innen ki Bradók - Pánykú hórh - Málini - chascsúszkij - Sztárá Czerkóv - Pólyánkat chmilnik. Pod Chascsúszkij - Hroviscsi - vrilychová hóra hóra Briscsi Bereziná. lazók - lazki pud Sztav - linczoru Za merki - Cseitész - Búbány -Veliki lyesz Donijánká Szavko\iczá, Vélj ki bereji. Dúbóva, Versók... niyé, nucsava, horb Teminá Dólinké Móhilá. Poroskovecz. Ubócs. Szádok. Hrin Andrejovoe. Pole, DriVotnyvi Nivi veliki, Sesó] - Szkikoxi, Pólyánki, Sebiitzte - Gevánásovúz - Ha tá r Pohámyá Dragós. Pletokovi. Pólyánki. Sebrítzte - Gevánásovúz - Hatá r Po hánryá Dragós, Pletoratí, Dohi Cseitész Pánszkij Lyisz. Mohilká - Ez utóbbi Magyar nyelvileg annyit jelent mint sir dombócska a Községnek kőz pontjától véve keletnek fekszik; mint egy 1/4 rész Órányi távolságra - E Kis Dűlőcske igen Csínos Síkságon fekszik; a mellynek közepe táján egy valóságos, 's igen természetes alakban fel tűnő jó nagy sir domb emelkedik ki , a melyről a szárny /!/ hagyomány beli rege a midőn Országunkban 's ragadozó Tatárok e vidéken meg pihentek volna; e hellyen öszve verekedtek. Olaszainkkal, s az el hunt Tatárok e sirba temetettek, azéit mai napig is sir dombnak neveztetik

H E L V N E V E K R. üjfalii községből, Beregh megyéből\

R. Újfalu régi község. A' szaporodás és település által nagyobbodván Ujfalú néven maradt. Keletről a' Gróf Schönborg Ra fájna nevű erdelye környezi -Észak Keletről szántó földjei lévén a' Barkaszói hátaitól a' Samó nevű patak vágja ketté. Észak nyúgotról ki folyó jótékonyságokat Szernye községével együtt élvezendik. Ugyan csak ezen erdőn van egy folyam, neve Sebes patak. Nevét onnan vette hogy Tatár járáskor a' lakosok községöket ott hagyván, a' l a t á r o k előtt a' Sebes patakig futottak. Ott meg alván be várva a1 Tatárokat. A' lakosság vezére Badó Mihály a' tatárok fő vezérét a' Chán fiát lováról le dövén. földre derittetett bukásul miatt a' Tatárok, el vérzett Urokat lóra kötve tova futottak. A' Tatárok közz.ül a' csata téren sokan el vérzetek, máig találtatnak fegyver darabok. A' Badó Család R. Újfaluba nevőkkel büszkéd-délről a' Szernye vize mosti határát csavargós medrébe sokáig tartotta, a' Borisából hirtelen ki rohanó árot. magával ragadva a' Gáthi nagy tóból a' Raf.

Page 32: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

erdőn a' Szemyébe szakadó árot is.- A ' benti lakosok egy vallásúak békés nyúgottan élvezik napjaikat, buzgón hallgatják a' nagy Ref. papjuk tanításait.

R. Újfalu Maj 26. 1865. öszve irta

Sárközy Gedeon mp ker, jegyző Hegedűs Sámuel m K Hegedűs Sámuel k x vo

hites Barka szí János hites

H E L Y N E V E K Rákos községből Bereg megyéből.

1. Rákos Bereg Megye Kaszonyi Járás I l - ik szbirói szakasznak fő helye, lakván azt felényire gKat és felényire ref vallású nép

2. Rákos mint magyar, mint orosz nyelven csak e' név alatt ismeretes, 3. hajdan vissza hihetőleg egész keletkezéséig is csak Rákosnak neveztetett. 4. hogy mikor említtetik legkorábban nincs semmi adat sem 5. honani népesitése is homályban dereng, annyit tudhatván meg csak

szóhagyományból, hogy az előző Magyar Rákoson a' szomszéd Iványiból települt meg, de hogy ezen jövevény mint alapító, vagy pedig más lakot község lakosául jöt volt át, nem lehet tudni.

6. Rákos nevének redetéröl az mondatik, hogy mivel a' Község a' régi Latorcza két partján oly kedvező helyen kezdődőt építtetni, hol a' Latorcza folyóban rend kivül, és sok kitűnő Rákok tanyáztak, az alapítók e' Kedvezmény méltánylatáúl helységöket - mint a' sok rákot magában rejlet latorcza folyam partjáni telepitvénye Rákosnak nevezésével, 's ez elnvezés megörökíttetett a' megnépesült helységnél és az uto kor által, és mai napig ís a község petséten egy nagy rákot láthatni; a' régi latorcza medre pedig jelenleg is a Község közepén száraz évben egészlen víztelenűl nedvesebb években pedig lucskos vízzel telt, melyből építkezésre a' legjobb homokot moshatni.

7. Rákos község az egész járásban legjobb minőségű földekkel dicsekszik, csak hogy a' népesség arányához mérten igen kevés föld esik egy Családra, mi után egy legnagyobb telek 3/8-ból ál, de kevés ki vétellel igy 3/8. telket három, sőt négy család is búja: e' földek következő dűlőkre oszlanak: 1. Kruh, 2. patakhát 3. sásmései 4. csonkás 5. sebes köz 6. malom köz 7. Jankó kert 8. Kövi csongár, 9. túl szilvás, 10. fücz fás. 11. Komlós láz, 12. Ur rekesz 13. Pózsava, 14. puszta falu, 15. szállás.

Page 33: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

A' határos szomszéd falvak I . Ó Dávidháza. 2. Ruszkócz. 3. Benedike. 4. Kajdan /!/ és mind a' Latorczán innen és túl rajta. Lauka községével esvén a' Latorcza folyó Rákosról véve dél keleti irányban.

Rákos Márt 3 865 őszvírta Kom ka Geyza K. jegyző

H E L Y N E V E K Ruszkócz községből, Bereg megyéből

1. Ruszkócz esik Bereg Megye Kaszonyi Járásban 2. A község oroszul Ruszkoe név alatt hasznalatos. 3. Ruszkócz - Ruszkoe - mindég egy nevet visel. 4. Ruszkócznak keletkeztet, s 5. honnani népesitését nem tudhatni. 6. Ruszkócz eredetéről nincs biztos adat, valószínűleg azonban alapitója

Roszút nevü lehetet, élvén e községben jelenleg is ily nevű család. 7. A községben következő név alat ismeretes dűlők vannak 1 / Nohátka. 2.

Mocsár. 3. Kolok rovszta. 4. Banyacska. 5. Lazi. 6. Pivamiezi. 7. Zariká. 8. Hruk. 9. Dózsovák 10. Lázé, - a Latorcza viszi régente Ruszkócz allyába folyt, melynek medre most is folytonos iszappal telt. Szomszédságban pedig Iványi, Csapóczka, Benedike, Szakos és O Dávidháza községek esnek.

Ruszkócz február 27-én 1865 öszve irta Komka Geyza k jegyző sk

H E L L Y N E V E K Skúratócz Községből Beregh Megyéből.

Skúratócz - Beregh megye - Kaszónyi szóiga biróí Járásbeli hellység - E hellység, mint órószúl, úgy magyarul egy nevén neveztetett mindég, más elnevezéssel soha nem bírván. A község miólta neveztetik így, arra, a bizonyítékok hiányzanak, a száj hagyományból az állityák mint ha régenten város let volna ótt. és 100 eke Ur dolgára lépet ki volna; és mintha vargák is laktak volna ótt tehát bőrökkel volt dólgúk, az Örósság pedig bőit Szkúrának hivattya Órószúl, tehát hihetőleg attól vette az egész község elnevezését Skúrá Skúratócz - millyen időtől fogva neveztetik így a község, nem tudhatni, valamint azt a honnan népessittetett - Skúratócz határában levő düllők nevei

Page 34: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Obúcs. Máli patak. Bérezi ni óbúcs. Nád láza mi, Bábcsíka, Hliboki Járók, vizsnyi lázi. Pólyánké. Vargúscsiná. Vargú patak. Csertész. Zá ni várni. Kósztyú Hrunok. Kaszácska. Prpód dúbovzi. Dobóvá.

H E L Y N E V E K Szerencs falva községből. Be reg megye hő/.

Szerencs falva Bereg megyében lévő Kaszonyi szolga bírói járáshoz tartozik. E község jelenleg oroszul Szerencsuvci. magyarul pedig Szerencs falvának neveztetik. Ezen községnek neve hajdanában Sztaroe szelő volt mi magyarul annyit tészen O falu; de midőn ezen névvel birt még akkor a nép közt lévő hagyomány szerint e helység nem a mostam helyén, hanem tőlle múlt egy órányi távolságra nyűgöt felé feküdött. Az ( ) falunak helye, mi jelenleg Szántó föld. most is ' Sztaroe szelő névvel bír. A község mikor említetik leg leg korábban 0 és Honnan népesítetett? nem tudhatni. E község álitólag azért neveztetik Szerencs falvának; mivel az O falut a lakosoknak, nem tudni, mi oknál fogva, midőn el kellett hagyniök, e mondatot hangoztatták: "Menjünk tovább szerencsét próbálni", és igy jelenlegi nevének -a nép közt lévő hagyományként - ez lenne eredete. Ezen község határában következő nevű düllők fordulnak elő: Hvozdová mláka. Sztaros szelő. Zsitiscse, Marsalovicza. Viszokoe, Csopoványa. Dojiná. Dolhi niví. Csertezsík. Láz, Hriczuv Kut, Szidurcsári, Mocsárki, Obucs. Hrunok.-

A feljebb nevezett Hvozdová mlaká - a nép köz lévő hagyomány szerint -azért neveztetik igy, mert hajdanában egy Hvozd nevű földes Urasági hajdú -ki a helység beli néhány kis korú jobb ággyal gorombául és kíméletlenül bánván általuk, midőn férfi kort értek,- e helyen bosszúból meggyilkoltatott; és igy holt tetemeinek feltalálása óta. düllő, Hovzd nevéről Hvozdová mlákának neveztetik.-

H E L Y N E V E K

Szernye községből, Bereg megyéből.

A ./. alatt ide csatolt ösze írás szerint

H E L Y N E V E K ÖSSZEÍRÁSA Bereg megye Szernye községéből.

Az 1-ső kérdő pontra.- Van ezen Község Bereg megyeben Kaszonyi szolgabíró Járás Kerület és Szék

Page 35: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

a 2-diki a Aközségnek jelenben csak egy neve él, a mely név ország szeite ösmeretes

a 3-ikra Aközségnek hajdani neve Zeniie a 4-ikre Aközség hogy mikor emlittetik leg korábban, arról a mostan élő

emberek tsak annyit tudnak, hogy 320 évvel ez előtt már e Község fen állót -miután azt Mátyás Király által saját kezűleg iit és Kiadót 1545-ben !\i Kis Munkátson kelt adomáin levél bizonyitja

az 5-ikre Aközséglakosai eredeti magyarok, 's kevés kivétellel reformátusok - hanem hogy honnan népesitethetett azt sem köztúdomásbol, sem pedig irot emlékekből tudni nem lehet.-

a 6-ikra Köztudomásból ugy látszik hogy hajdan ot ahol most Szernye község fekszik rengeteg erdöségvólt. 's abba a monda szerént sok özek is laklak - Község lakói magyarok.

A 7-ikre Tömege dűlő Szántó és Kaszáló földek, azért neveztetik e névvel, mén egy áló patak meget van. és Csomonyai határ szélig nyúlot hol ismét egy áló tó választva el a Csomonyai határtol.- ugy szintén a Barkaszoi határtol is -vannak e dűlőbe következő néven el nevezett helyek.- Csákány Szeg. Csenáloska patak lapos zsombikos föld rész hajdan sok csikót fogtak benne.-Lantos szeg hajdan Lantos nevű ember bírhatta - Gát Szúgja, hajdan áló motsár vette körük a mihez hozzá jó rajt gátcsinalassal kömyitettek.- Tofark -Bótrágyi láz dűlő hajdan Bótrágyi nevű ember birhatta. Lantos szeg lapossá.-lapos patakos vizenyős hely. Nagy gaz dűlő hajdan gazos tövises hely lehetett most már Szántó föld.- Muszka berke Szántó földek. Kopasz láza hajdan Kopasz nevű ember bírta. Sovány láz sovány termeketlen hely. Vizes láz kakás vizes hely. Husi láz. Csonkás Zsoldok sűrűje szántó földek, Tóth l á z -Toth neveztüek birták hajdan, Csönik.- Szidokniezö Szántó földek, gyűrűs berek a monda szerint hajdan sok gyürü fák lehettek rajta, 's attul kaphatta jelenlegi nevét.- Harasztos dülö - alvinczy fölgyei Szántó földek, Boda patakja, áló lapos sás termő hely, Jó kakás sok káka terem benne.- Tar gazzá most is elö Tamevü család használya - Kovács bítyke hajdan bik fák lehettek rajt. Körtvélyes sok vadkörte fa volt rajta. Nyáras Dülö ez előtt sok nyár fák voltak rajta Kema dülö Szántó földek.- Szálas sertések szálása v. is tanyája volt hajdan, Gát kert hajdan gáton jártak által egy patakon, Szina dűlője Sz földek és Kaszálok, ösi elnevezés. Hegyes Tölgyes egy kissé emelkedet föld rész hajdan sok tölgy fák voltak benne.- Mágoto pataka lapos zsombakos hely. Boncz palája ösi el nevezés - Patak Zsombja egy kissé emelkedet föld rész, két áló patak veszi k ö r ű i - Kék patak áló viz, Csik vész sok esik halakat fogtak ótt Badó réve a monda szerint a Szernye vizén hajdan Bado nevezetű ember csonokon járt azon helyen által - Gál vésze, valaha Gál nevű ember csikót fogót ot - Homok szer dülöje Szántó földek, homokos föld rész, Temető sor Szántó földek, a Temető közt van Gombódás ösi el nevezés.- Nagy út hosza utjás /'!/ köszte Roszás sok pallagi roszát terem - Keskenyek keskeny hosszú

Page 36: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

szántó földek Két öt hósza, merítöhát hajdan a Szernye folyóra vizet, menteni jártak oda.- Rekétyes a földek barázdáján hajdan sok reketye volt.- Rövid sor Kmta rövid szántó földek - Hoszú sor hoszú Szántó földek Két malom közi viz közt van min hajdan malmok voltak.- alvinczy Kaszálok Alvinczy család birta valaha.- Helina Dülö hajdan a monda szerént Kei t vóltAlvinczy Helénáé.- Puszta alva valaha a monda szerént valami puszta tanya lehetet ot. Tövises Sok tövisk és Szedens termet ott. Balása dülö mogyoroska Vágás fenek Kaszáló rétek Rekeszek hajdan bekerített hely volt - Sütő Szeg a monda szeréént Sütő kementze volt ótt - Esztrom dűlője Szántó és Kaszáló földek 1545-be /!/ Mátyás Kiráj adományozta Szeniye Községének.- van ezen dülöbe egy kis darab ligetes erdő rész is. 's következő névvel nevezendő helyek, Jeste. Szaiszeg, Pusztarekesz, Vékony rekesz, Nyires, Oláhó nagy lapos zsombékos posványos hely, magas gorond egy ki emelkedet föld rész.-Kótor szeg, Kerepecz tü Lejtős Szilas hát Esztrom patakszeg Rekesz megi. Pap tó áló viz Kotor csikászó patak Jaturía Kaszálok Tóth gázsi ergéje viz áradások alkalmával viz foly rajta Latzpatak Kun pataka patakok. Felső erdő erdő resz vannak benne következő névvel nevezett helyek - Császló horgya Káposztás keit; Kerek égér sok égér fa van benne Kováts pallajja hajdan patak volt. Sebes patak.- Szemyi hát - Ágoston patak Jó szeg Sasgyepü Határberek szeg az ujfalusi határt el választya a Szemyi határtol, Rosztoka fölgye Bagony ergéje Nagy Lomos patak Kis Lomos patak Szaladás pataka mogyorós gazos süm hely Ritkás Töke palló Kosár reketyése Kosár alakú lapos reketyés hely Reketyés berek Nagy tó áló viz volt most legelő, Esztokna patak nyarás tó Széles berek

Kelt Szerayén 1865 évi majhó 7-en Lentze mp jegyző

[Vo r otnic a]

1- ső pontra Vorotnítza Községből Beregh Megyéből Kaszonyi Járás Szolgabírói I I . szakasz. Búbúlisskai Jegyzői Kerülethez tartozik.

2- ra Vorotnítza úgy íratik és ősmeretes. 3- ra Volt 500 év táján, nevezték Slavátzía Gerzűiczi néven - demínthogy a

Helység egy vonalon áll 9 számból Búbúlisska és Hiibócz Kőzőt - tehát Vorotnitza, elneveztetett - mely magyarul anyit tészen kapú s, e szerént nevét hogy Voromitza, kapú a két tő szomszéd helységtől vette.- Gerüiczí, csúfoló neve ma is említetik,-

4- re Koríatovits vezér népesítette bé oroszokai 1339-ik év táján 's azólta említetik a' helység - hagyomány szerént -

5- re Koríatovits vezér Líthváníából 1339-ik évben hagyomány szerént.

Page 37: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

6- ra folyók patak, hútta patak, krivéj patak. Hlúbokej patak, szuha dánka patak folynak a Hríbóczi határból a Búbúlisskahatárban.- A helység petsetjén kakas Czímer van Vorotnitza Helysége magyar körül Írással -

7- re Dűllók Velikej Dubrova - Mala Dubrova Siroka Berezina Lidnye Zányká Szuha Dánka Mártin - szántóföldek -

Szomszéd helységek Hríbótz Kis Lohó Búbúlisska

Zápsony községe ez előtt M . Kaszony Varossának filiája lévén, most ön hatalmúlag uralkodik.- dél keleti hegy oldalába fekszik.- A M . Kaszonyi lakosokkal bor termő hegyeikkel nem versenyezhetnek, szántó és kaszálló földjeikkel dicsekedhetnek. Keletről határát Nagy és Kis Bégány felöl az ugy nevezett határ patak hasítja, be ömlendö a' Szemyébe. van egy nevezetes helye keletnek tőrös, ebbe van egy vár alakú vagy gömbölyűded hely /:osztorró:/ folyammal körül véve, Régi tulajdonossának neve nem túdatik. Az öregektől állíttatik hogy a' patakon keresztül, hol a' várba a' föl vonó hid lehetett most cseréből és földből készitett gát van, mi is a' maradéknak emlékül szolgál.-Ugyan ebbe a' düllöbe van egy nevezetes gát, fejedelmi gátnak hívják az öregek állítása szerint a' nagy rét kőzzül a' fejedelem vagy alattvalói azon a' vonalon jártak ki a' mostani Szemye hídja irányába, a' vár ottani létét cserepek és kövek bizonyítják,- szinte a' falú végén van egy hely neve Kova domb arra az egész falú ki rendeltetett kovát szedendő meg boldogult Ferencz királyunk parancsolatjára. A' lakosok Reformok dolgos és buzgó Keresztyének. Isten áldása legyen rajtuk.

Zápszony Máj 29. 1865 öszve Irta Sárközy Gedeon msk

H E L Y N E V E K Zápsony községből, Beregh megyéből.

ker Jegyző Hogy előttünk valották hiteles bizonyítjuk Kelt mint fen Ballá Károly

biro

Kovst Adám + von (!) Tóth míklós + von Kovást jozsef + von (!) név író szathmari András msk hites

Ballá Sámuel fö hites

Page 38: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

1- ső pontra Zsúkó Községből Beregb Megyéből Kaszónyi járás 11-ik szolgabírói szakasz - Búbúlískai Jegyzői Kerület.

2- ra Zsúkó, oroszul Zsókova, hanem Zsúkó íratik -3- ra Nem volt 4- re Nem tudják 5- re A magyarok bejövetelekor, amidőn az Oroszokai edjűt jöttek bé

Scíthiából 6- ra Hagyomány útján Zsúkó Helységet régenten lakták Nemes Családok

Román és Kricsfalúsí Család.- az régi óltska templom aroviny kaszáik) közepén volt 300. év táján, a helységben van T Rúzsák temetkezési sir boltja hóva fél század ólta temetkezik a Család - M i szerént Zsúkó helységnek voltak földes Urai apetsétén Zsúkó helység Magyar körül írással, lomb metszéssel.-kőz tudomás szerént Zsúkó helység határában Mocsáron keresztül, a járhatatlan ország útat 200 ölnyire föld hányásai azon Vonalat a volt Beregh Megyei 1861 -ik évi Megyei Kormány Atyailag gondoskodót, és meg köveztette, 's Mely vonalon Két nagy hidat is csináltatott,- mely helyen az előbbi közlekedés veszedelmes volt.- és járhatatlan.- amelyekéit alakosság ajkain áldási írnak rebegnek a volt Megyei Kormányra

7- ik pontra, folyó patak, drík ezen-patak a Búbúlískai határból foly ált napnyúgot felé - más patak Hrabína ez szinte Búbúlískai határból foly. - s mind kettő A Motsár düllön foly le a Csapótzkai határban Apoluj folyóban -

Dúl lök, pá sziki paporogy víníczí. Dúbrova Hrábini szükej láz rekeszt, Zá Mlinom. Mocsár serényi, Búcsina ez utóbbi erdő. Bíkfa 's Tölgy. A mely a Rúzsák, Nedeczeí Gr Barkóczi Halúskai volt földes urak tulajdona -

A Mocsár, Kaszálló oly dágvány volt hogy. 10. év előtt nem lehetett használni - tsak Csíkot és Rákot fogtak alakosok - egy öli melységről és válynak Tölgy fa rámaszokat míólta a töltés 's Arok fenn áll.

Zsúkó Helysége comasáltatott 1863-ban szomszédai Kálnik, Csapótzka. Iványi Cserejócz Nagy Lohó Búbúliska.-

A Munkácsi Járás

Alsóviznice /Nizsna Viznicja/, Felsőviznice /Veniya Viznicja/, Iglénc /Pásztorlak; Hlinyanec/, Klastromalja /Pidnionasztir/. Kölcsin /Kölcsény; Kolcsine/, Podhering /Orhegyalja; Pidhorjam/, Selesztó /Szélestó; Selesztove/. Ujklenóc /Nyárasdomb; Klenovec/. Összesen 8 helység.

Page 39: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

H E L Y N E V E K Alsó Vizsnitza KözségbőlMwikátsi Megyéből Beregszász

\.l Alsó Vizsnitza - Fel épitetett Rákóczy Ferencz idejében.- az emberek más tudomással nem bírnak.

2.1 A Községnek hajdan más el nevezése nem volt - csak A. Vizsnicza. 3. A Köség mikor említetik leg korábban? Rákóczy idejében, az esztendő

pontosan nem tudják. 4.1 Népesítetett Lengyel országból a Kanura nevü helységből, többnyire

telepitetek -5. / Hagyományok, vagy emlékekből sem lehet tudni méér neveztetik el

Vizsniczének, csák ázt hogy határos Felső Vizsnitzével. és onan szintén telepetek alsóra, hát azért maradott A. Vizniczében. mínyájan oroszok: és helység ál - 32. sztánból.

6. / Határban szintén találhatunk; pé ldáu l . Mezők, Rétek, Kaszálok. Erdők, Legelő. Bányák, patakok, és Egy folyó, egyébb nem találtatik név szerint.

I . Mezők: Lucka 2.1 Zubkovitza, 3. Posíkia, 4./ Rozséla. 5./ pod Hrbkom, 6.1 Munkácsovsky (podkoprana), 7. Kallitka, 8./ Kisrákovitza, 9.1 Treti 10. Trocjanky 1 1. Továmya.

I I . Kaszálok 1./ Zserebi, 2.1 Lászky, 3./ Mezi vodany 4- Tokámyi , 5. Cserba vitra, 6./ Mocsári, 7./ Topólnyik, 8./ Tretyi. 9.1 Uderinok. 10./ Staty. 11. Polunicej

I I I - ik Legelő: Topolina név allatt -I V - ik Erdők: 1./ Podaly Határos Uj. Klenocz, 2.1 Dolina határos Dubnia,

3./ Vilinitzky határos F. Vizsnitza. V - ször Patakok.- Bisztri név alatti, ászéit, hogy Sebessen foly, 2. Lubatács

a mi gyön dölt bányákból, V I . Bányák hanem már most nem használhatók, hanem hajdan a mi

Grófunk. Gr. Schőiibom nagy gazdagságot szedet ki és szok vasat készítettek, mert más követ nem szóigált afőld. 1/ Dubina erdőben határos Klenótzal a további bányák hon e mást ösze vannak dőlve, 2-ik helyen Vinnitzky Erdőben mely határos F. Vizsnitzel. 3-ik pedig Telekovics partion, móst temető határos Uj Klenótzal szintén voltak bányák, hanem mostan már mind össze vannak dőlve és csak nagy gödrög, lyukak, találhatók

Más itten nevezetek nem talál hatók Kelt A. Vizsnitzében, 864 17/6.

Roscis Vaszil. Bíro. Mihal Csinec teofil Kis birok bizonyos és saját nótáitól megerősítettek.

PÉCSET

Page 40: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Felsö-Víznícze Bereg Vgyében kebelezett Munkátsi Püspöki Megyéhez tai tozó Orosz ajkú Anyaközség nevét kölcsönzi Víznícze folyamtól, mely Ungh Megyében Túrja Bisztra helységnél hegyi fonásból eredvén Vízniczei völgyön át Frigyesfalva és Selesztó határain lefolyva, és több hegyi patakocskákkal olvadva össze, Munkátsnál latorczával egyesül. Viznicze Vize öt Urad. Malom, és a' hires Munkátsi Vasgyár kerekeit hajtja.-

Felső-Víznicze hihetőleg ma már 13-ik Században 4-ík Béla Király uralkodása alatt a' nagytatár járáskor fennállott Miután a' helységhez egyik közel eső hegyre elfutottak, és ott húsvét ünnepén pászkát ettek, honnan is Azon hegy maíglan pászkóczi nevet visel.

A helység első telepítője rege szerint Bogdán nevü vala. Most is e helységben több Bogdán-ok laknak.

Itt lakott hajdan hajdanta Cserszky Nemes Család, és halas tava volt a' helye ez ideig is halas tónak Neveztetik. Mondják hogy valami Knyáz :herczeg:/ lakott volna itt, és egy hegyen Várkastély építését tervezte, Mire

nagy rakás követ is hordatott, a' kőhalmaz Maíglan is feltűnő, és a' hegy Knyáztól Knyázovonak elneveztetett. Azon berezeg vagy knyáz igen sok répát termesztett, és répa raktárt felállítatott, honnan a' hely, melyen a' raktár állott répáktól ripiscse nevet kapott, és ezt jelenleg is tartja. Legbizonyosabb azonban az, mi valóságos igaz, hogy itt Rákóczi idejépben Cserszky család lakott, és a nép ajkán Knyáz név alatt fordul elő maiglaii ís. Felső-Viznícze Rákóczi Zsigmond idejében a' 16-ik Században 13. házat, 18-ik Század Második felében pedig Mária Terézia Uralkodása alatt 16. egész telket számlált,- Mint Munkátsi és Szent Miklósi Uradalmakhoz tartozó község ezen Uradalmakkal 1726-ik évben 3-ík Károly által Gróf Schönboni Lothar Ferencz Mainzi Érseknek adományoztatott, és jelenleg is Gróf Schönboni törzs birtokában vagyon.- E' Községben van gkat. lélekszám 530. rómkat. 7. héber 27. és 96. ház szám.

Felső- Vízsnícze erdős hegyekkel borítva, a' földje sovány, határában sok vaskő találtatik, A' népe hajdanában gazdag volt. Most szegény. Szegénységének oka a' pénz fonás hiánya. Foglalkozik ugyan e' környék népe favágással. Szén égetéssel, és Vas gyárakrai szén fuvarozással de igen csekély hasznával, Mert a' mondott Munkakereset néhány év óta a' Zsaroló Korcsmabérlő Zsidóknak az Uradalom által bérbeadatván, azoktól a' dolgozó név számtalan rímánkodásai daczára sem kap pénzt Munkájáért, hanem csak itallal, patskával és Sóval a' hogyugy elégíttetik, ez aztán a' Nép demoralisatióját is szüli, Mert sokan addig járnak bekeresett pénzök után, míg az a' Zsidóktól meg nem kaphatván, bosszúságukból egészen elisszák, míg mások Vasár és ünnepnapokon, mely napokon Szokás Szerint Computus tartatik, egyik a' Másiknál hamarább reggeli óráktól a' bérlő Zsidókhoz

Page 41: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

csődülvén egész nap a' korcsmában részegeskednek. Fájdalom átfutja szivét a' nép ily szórnom sorsán Szánakozni tudó embernek. Jósolni lehet, hogy ily kesely mellett 50-100 év múlva a' Vizníczeí Völgy lakói, sorvadásra minden módot fel használó, szemlátomást szaporodó, és a' Nép Véres Verítékén gyorsan gazdagodó Zsaroló Zsidók' rabjai, és nem gazdák lesznek.-Tanátsolandó volna az Uradalomnak e' népet a' Zsidók kezéből ki szabadítani, és az Urad. Tisztek által a' nép keresményét, valamint az ez előtt néhány évvel szokásban volt - fizettetni.-

Felső-Vizsniczei határbani hegyek és dombok nevei: Viznitski hegy, Nagykut és Kis kut domb, 35. év előtt szántatott, most erdő, Nagy és kis paszkócz dombok, 35. év előtt szántó főid, Kícsera és lunyánszki hegyek kaszálókkal, Obuts és berdo hegyek kevés kaszálóval podulki Vögy rétekkel, Kitsarka, baranovszki, felső és alsó dabinki hegyek kaszálókkal, Kaminy Sziklahegy, Szvitkovo domb, hadrákovo és dorotskó hegyek kaszálókkal, jávomik domb, Liszámyai rétek Vizsnícze folyamnál. Liszitsanka. Knyázovo, Kopcsák és Voron erdős hegyek forásokkal. Erdeiben találhatnak: Medvék, Vaddisztók, Szarvasok Őzök, rókák, farkasok sat.

A' hegyi fonásokból eredő patakotskák: Veliki bisztri, Kozejovicza, puszkún, jáitsistsa, Cseitis, Sztrílkó Zuhatag Színitski sat.

Szántóföldjei: horb, ledkányi és Zuhumniczi. Legelői erdős hegyeken és dombokon: pászkovczi, Kozjovicza, Vismitski,

Nagy kut, kis kut, Kitsera, jáitsistsa, Sztrílkó, berdó és Obuts. Felső-Vzsniczei határ fekszik Napkelettől Dubina, nyugodtál Hríbócz,

déltul Alsó-Vizsnicze, Belebele, Gévén falva, Runófalva, északtól Szidorfalva községek határai Szomszédságában.

K i iita a' Község emberei bevallása nyomán Felső-Vizniczén Juni 15-én 1864

Torna Sándor msk. Felső-Vízniczei gkat. lelkész.

Tekintetes Bereg Vgyében Munkátsi járásban és és Munkáts Mező Városához egy jó Magyar Mértföldnyire eső Felső-Viznicze Községének Statisticai leirása

H E L Y N E V E K Igléncz községből Bereg megyéből

Munkács Szolgabírói járásból - Igléncz 350 lakossal egysült /!/ G: Cath. vallású, nyelvük orosz - szét szóivá Kissebb nagyobb dombocskákon fekszik -'s minthogy földjeinek sárga rítkás agyag hihető hogy onnan nevét vette -Hlinyánecz - mi magyar nyelven annyit tenne mint agyagos - most mind a' Két nevét használják - magyarul Igléncz - oroszul Hlinyánecz. - Gróf Schönboni

Page 42: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

birtoka volt - szép K i nézései bir a' Dubrova nevü (lelnék fekvő síkságra -hagyomány nélküliek - a' Község határában elő forduló topogiaphiai nevek mind orosz elnevezéssel bírnak, 's semmi nagyszerű régiségre, vagy rejtély megnyitásra nem mutatnak - igy például Kaminecz - hová a' honnan erős és jó épitő kő ásatik. Hagyomány szerint harmadik fa templomuk,- 's ugyan harmadik dombocskán is - az első volt Ulinecz hegyen, a' másik Hászineez hegyen, 's mái napig is ez elnevezett hegyeknek, u. m. Ulinecz és Hászineez maradékai vágynak, a' mostani kis fa templomuk a' hol áll. azon dombocska semmi elnevezéssel nem bír - felől rajta scsosz. nevü magaslat - alatta IVlagyaruszkej hrunok melly ala obáva nevó folyócska folydogál, 's rajta két kövü vizi ugya csak Magyaruszkij nevü malom létezik - hajdan valami magyar emberé lehetett jelenleg Gróf birtoka ilmsze /:ilnisze:/ nevü patak a' hol hajdan len teremhetett - egy más árok iz Vinnice melybe egy Kámistszicsja soha kinem száradó fonásnak a' vize húzódik.- ugy szinte Rakovecz. Láz, Ny ácsán ovo, Zárinki, temoványa, rekeszt - és mezsi Zátinki, a' hol Hászineez nevü malom is létezett - egy szóval semmi ollyan nem létezik, miből valami nagyszerű emléket következtetni lehetne.-

Kelt Igléncz Június 25-e 1864.

[K lastromaljaJ Klastrom allya községnek az aval kapcsolatban lévő Zárda v

Klastrommal eredeti vázlata

1- öre Klastrom allya Község létezik Beregh Megyében, Kassai Kerület. Munkátsi Járás, szék hely Beregh szász.

2- dikra A helységnek más el nevezése soha nem tudatot. 3- ikra 4- ikra a helység leg korábban az azzal kapcsolatban lévő Klastrommal,

alapítójának Koijátovits Teodor Litván Herczeg idejéből számitatik, ki valamint a Klastromot, ugy a helységet alapitá, a tatárok pusztitása után. említést érdemel még hogy ezen hellyen hagyományból tudatik a magyarok Pannon földre költözésekor e táj és helyen Álmos vezér vezérlete alatt it pihenvén ki fáradalmait az azon hosszú utjoknak.

5- ödikre a helységet a fent sokat érdemlő és tiszteletre méltó nevezet Herczeg, valamint megyénk hegyes vidékét alapitá.

6- or a helység költsönözte az elnevezését a Klastromtól, azon külömbséggel. miután alatta mintegy létezik Klastromallya nevet visel.

7- er Különös föld birtoka nem lévén a' helységnek csak a mit a szerzet vagy is a Klastrom atyái mint ennek meg álapitot födes urai adtak, és pedig az leg közelebb álo testvér Oroszvégh Községe határán;- utzája kettő van melly egyik uj Malom utza. hol is fel vezet benünket az ugy nevezet Csernek hegy, hegyre mely kis terjedelemben, szép szölö mivelést elő mutat, hol is kies

Page 43: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

dombotskán az ugy nevezett Latorcza folyó tövében északi részen a Klastrom is ál, gazdasági épületeivel és Kis Konyha kertel s Kül országi fákkal ellátva.

ég allya többnyi vala mint a Megyének ugy a helységnek is egéséges, bár a íórásokban nem bövelkedig még rá a közel fekvő jó vizet nyer - A lakosok beszéd módja tót orosz ajkú; Válásuk leg inkább görög egyesült tanáltatik Romai Katholica is. Zsidó csak egy lakos. A lakosok száma ház és udvar számra mint egy 150-et meg halad,

határos Oroszvéghel Kivel egy adó községet tesz, Kölesén. Selesztó Községekkel

A lakosok meg nevezése ház szám szerint Sorszám Gazda neve vallása foglalkozása

1. A Zárda Bazilita GC 2. Az ugy nevezet cse­ GC

lédlak v. Major 3. régi ügyvédi lak RC

most Csihovjász Jákob 4. i f Kusnyir Vaszily GC 5. Dobokay Miklós özv. GC 6. Kozár Jurko GC 7. Bisa Matyi GC 8. Csudai Miso 9. Gonák Iván

10. Zárda tulajdona Ocsinás Pál

11. Votsik Ivan 12. Butkai György 13. Vatáha Miso 14. Káhats Miso 15. A Zárda tulajdona

Batik Ferko 16. Szteczo Jurko 17. Lichtenstein Herko Héber 18. Csudi Feró GC 19. Korkoványi János RC 20. Munda Ferencz özvegye GC 21. Szoligán Vaszily GC 22. Votsik Vaszily 23. Popik Iván özvegye 24. Zagurszki Mihály özv 25. Ruszin Jurko 26. Szoligán Miso 27. Csemericz Ivan

napszamos gazda

napszamos

Kortsma bérlő gazda

Page 44: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

28. Zárda tulajdona Kárdosi Jurko napszámos

29. Brestsajko Iván 30. Zárda tulajdona

Kopin Mária napszámos 31. Hauiilyák Iván 32. Kábáczi Miso 33. Gáválecz Pesta RC gazda 34. Zárda tulajdona

Lajtár Mária GC napszámos 35. Korpáneva Vasz gazda 36. Náhólka Dániel RC asztalos tulajdonos 37. Kusnyir Vaszily öreg GC gazda 38. Koritko Károly RC Kováts mester A többit a sokra tisztelt s nyomatásban meg nevezet Szerző meg

bővítéséére, s ha netán valami lhányzanék kéljük azt mellékesen tudatni vélünk, melyet hazafiúi kötelességünknek ösmerjük meg küldeni, tisztelettel bé rekesztyük ki vonatunkat.

Kelt Klastromallyán Június 13-án 1864

PECSÉT helység biro Votsik Iván k x v hitesi Kozár Jurko k x v

Náhálka Dániel k x v öreg Kusnyir Vaszily k x v

Kábaczi Miso k x v Község elö járói -

Rövid K i vonatja eredetéről Klastrom allya Községnek

H E L Y N E V E K Kölcsin községbői Beregh megyéből.

Munkácsi Fő Szolgabírói Járás régi helység Kö temploma Római Orosz Valású Papja Selesztói helységbe Szomszédságba lakik nyelve Orosz ugyan Koriatovics Orosz Herczeg idejitöl mondatik, földje agyak kavicsai vegyes Latorcza Obara és Viznicze folyamjai koszt egyeneségen terülnek éczaki oldalát Iglintz és Tapsa hegyes erdei fedik, Napkeletről Podhering helysége Munkács Város mezeje Nyugotröl Oroszvég és Frigyess falva helységei határosak. - Helysége elöt van Nagyszerű Timso-gyára gyár és tisztek lakjaival el látva, mit egy 2500 Mázsa Timsó gyártatott évenkint, Fmltsaga Gróf Schöiibom tulajdona, most harmadik éve hogy el hagyatott epüteni

Page 45: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

pusztulnak, a' Szegénység fa vágási és fuvarozási érdemtől el eset.- Kelt Pudh Május 20-kán 864

Buzinkay János Jegyző

H E L Y N E V E K Podhering községből Beregh meséből.

Munkácsi Járás. Oroszul Podhoijani bizonyosan nevezetét az előtte álló Szarka hegyi Szőllő hegytől kapta, mint hogy allata el terül /:podhóru:/ Fő Méltóságú Gróf Schönbom birtoka el rendezet gazdaságot Szesz és Ser főzéssel. Serfőző magos épülete régiségre mutat - az egyik ajtaján olvasható 1707. renovatum, pínczékbe Rákóczi pénzverdője vala.

Ezen helység a leg régiebbekközül lehet lakosai Orosz nyelven és Válást tartanak. Szőllő hegye Szarka hely /!/ nevezet alat jön ellő, felvisz dél nyugotnak, bora savanya vizel kellemes Ö Korába gyógyító erővel bir, éczaki adala a hegynek menő Kőszikla, tetején orosz Apácza Klastromnak most is láthatok romjai. Határát Latorcza Vize Sutinkó hegyese Csernek hegyi Kostronik a hol Viznicze Vízivel öszve foly sok Károkat hagyva maga után minden nagyobb Szerű áradásoknál határos éczaktől Bukovinka, Kunstár falva Kendereske Sz Miklós helységekkel. Nyugoton Kölcsin Selesztó, Csernek hegy Klastrom alya és Oroszvégh délről Munkács Városa és annak Mezeje terül el - igen Kevés ki vétellel földei egyeneségeken terülnek el földje agyak kavicsos vegyülettel középszerű - Fa templom régi. Népesedése Koiiatovics Orosz Herczeg idöböl lenni álitatik. Kelt Podheringbe Május 20-án 864

Buzinkay János sm

H E L Y N E V E K Selesztó községből Beregh megyéből

Munkácsi Fő Szolgabírói Járás Népe Romai Orosz Valásu Oroszul beszél Koiiatovics orosz Herczeg idejétől szánnaztatik Viznicze folyója vasasztja /!/ Kölcsintól, ugy azon helységei határosak, földjei és ugyan azon természetűek, éczáktöl /!/ Tupcsa hegyes erdőiről fedetik, Nyugotra egész hoszába Fiigyes falva helysége terül el mely csupán Fmga Sebőn boni Vas gyáraitól Tisztek és Munkások hazaikkal határos, lakossai Vas kö épület, Tűzi fa és Szén fuvarozással foglalatoskodnak Fa templomok régiségre mutat,- Pap és Kántor lakjok utóbbiba az Oskola egybesitetett fáből vannak épi tve-

Kelt Podheringbe Május 20-kán 864. Buzinkay János mp

Page 46: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Ujklenótzi községből, Bereg megyéből.

Megye: Bereg Vármegye, Kerület. Kassai,- Járás. Munkátsi; széknek neve Beregszász Ujklenócz bir saját nevével.- más elnevezése nintsen, semi más közös név alatt nem ismertetik. Ujklenócz névvel bír ország szerte ismeretes.-

A' községnek más elnevezése nem volt, Csak Ujklenótz A' község említetik Legkorábban 1827-ik évben: Colonia. Népesítetett. e. Gömöi-Kishont vármegyéből Ó-Klenótz nevü helységből. A' név eredete O-Klenótz, mint hogy a' lakosok onnan szaunáznak a

községet elnevezték Ujklenótznak. A' Község határában előforduló topographiai nevek: 1. Zsellér földek, - 2.

Új földek - VIesi vrsok„- 4. alsó Dolina, 5. Tupsa határos Selesztó nevü hely seggel.-

6. Sztrední versok; 7. pri banjach, 8. Kovjenka, 9. Konopnice. 10. Homoliszto határos Alsó Víznicze nevü községgel.-

1 1. Nizni Kaszál ló, - Visní kaszálló - határos Igléncz nevü helységgel.-13. Polyana határos Koczkaszállással-NB Konopnicza nevü utolsó dülő vagy mező 997 topographicus szám be

van ina a' telek könyvben.-Kelt Ujklenótzon Június 9-kén 1864 Hitelesen ki adta Vranicz János sk PECSÉT a fenn evezett helység

Bírája -

A Tiszaháti Járási

Asztély /Luzsanka/, Badaló /BodolivV, Barabás, Bátyú /Batyovo/, Borzsova /Nagyborzsova; Borzsava/, Bótrágy /Batragy/, Bucsu /Bulcsú; Bucsu/, Csaroda, Csetfalva /Csetfalva/, Csorna /Tiszacsoma; Csorna/, Csonkapapi /Popove/, Déda /Beregdéda; Déda/, Fejércse, Gecse /Gecsa/, Gelénes, Gergelyi, Gulács, Halábor /Hrabariv/, Harangláb /Harangláb/, Hete, Hetyen /Hetyen/, Homok /Mezőhomok; Homok/, Jánd Kislónya. Macsola /Mocsola/, Marok. Marokpapi, Mátyus, Nagydaróc /azonos a mai Beregdaróccal/, Nagylónya, Som /Beregsom; Som/, Surány /ma: Beregsurány/, Tákos, Tarpa, Tiszakerecseny, Tiszaszalka, Tiszavid, Tivadar, Ugomya, Vámosatya, Vári /Vari/, Vásárosnamény. Összesen 42 helység

Page 47: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Asztély községbői, Bereg megyéből.

1. A megyének neve Bereg. Kassai kerület, tisza háti járás. Beregszász a széknek neve. Asztély község tartozik a beregszászi székhez; a község még Aszté nevet is visel; a községben a töltés út mentiben levő délrőli sor Kis- macsolá-nak is hívatik, mi az Asztéli helv. hitv. egyház anya-könyvéből kiviláglik.

A politikai felosztáson kívül, vidék, környék, táj, nem bir külön el nevezéssel, sem több falvak csoportozata közös név alatt nem ismertetik. Hogy honnan vette eredetét a falu neve, bizonyosan nem tudatik; vannak ki azt az Osztály szótól származtatják; hajdan hogy volt Asztéli nevet nevet viselő család az áll. de a már deficiált.

2. A község élő neve mely a nép alykán forog Asztély, a míveltebb osztály Aszté-nak hja és mondja, a kis macsola el nevezése a töltés mentiben már kiavúlt. helyette a csonka sor van gyakorlatban. A csonka sor nyugoti végén le járó ut a legelőre határ út nevet visel. A nép magyar ajkú, jobbára helv. hitvallásúak. vannak néhányan rom. katholikusok, úgy szintén görög katholikusok és végre kevesen Izraeliták is, kik mindnyájan magyarul beszélnek, idegen ajkúak saját nyelvöket is értik, de nem mindnyájan mert már elmagyarosodtak.

3. Hogy volt é a községnek a főn emiitetteken kívül más neve, a róla tudomásul nincs, mert ezekre nézve adatokkal nem bírunk: hanem ezt az illető megye levél tárából leginkább ki puhatolhatni, sőt ugy lehet a Leleszi Káptalanba is szerezhetni róla adatokat.

4. Melyik évbe említtetik először, azt, irományaink ezekről nem levén, tudomásunk nincs, hanem hogy régi bizonyos.

5. A község hogy honnan népesíttetett be arról nincsenek adataink. 6. Köz tudomásból, hagyományból írott vagy nyomatott emlékekből a név

eredetéről értelméről, ezek hiánya miatt semmi bizonyost nem tudhatunk. 7. A község határában elő forduló többi, több nevű topográphiai nevek

következők.

1. Barta dűlő /: szántó földek :/ kelet északnak, határos Bereg szásszal; ebben létezik, egy zsombékos tó, mely csak nagy szárazságban apad ki és használható, de csak marha legelésre: esős időben használhatatlan: ugyan ezen dűlőben említtetik a kis barta, érintkezik a beregszászi határban létező csere nevű erdővel, ez is csak száraz időben használható.

2. Keletrőli dülő résznek neve Long alja, érintkezik a búcsúi és beregszászi határokkal északról és keletről. Ebben kissebb el nevezések kis és nagy nyilas:

Page 48: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

malom jó út; ezen dülő vonalban van egy patak mi ez név alatt jeleideg száraz de használhatatlan álapotban.

3. A macsolai hátánál kelet délről a macsolai határbani erdő szomszédságában puszta dülő név alatt ismeretes.

4. Eger, a község déli oldalán, érintkezik a macsolai hátánál dél és nyugotról, sőt a Surányi hátánál is, marha legelő jelenleg van benne egy igen jó kút marha itatásra; a legelő bekeriti a kaszálót, az unt (!)

5. Egénét nevet viselő kaszáló; széna termő hely; ezekben kisebb dűlők; szénhely, kis rekesz, leptika, nádas éger, égerhát; ennél vonul el a Surányba vezető országút vagy töltés.

6. Kenderes keit dűlő, szántó föld, dél felől az ország ut mentiben kisebb dűlők ezekben: égerszeg, lúgos; az éger szegvégibe a töltéssel szomszédosán égerrét; de ez is csak száraz időben használható, teljes zsombékokkal. Jegyzett, a kendereskert Hosszak nevet is visel.

7. Meny ütte dülő, mely nevét onnan vette, hogy egy embeit szántása közben a villám agyon súlytott ott; s lett meny ütte dűlő a neve egy része nagyobb része szántó föld, kisebb része széna termő hely; melynek neve ócska út a régi ország úttól nyugotra a Surányi erdő fiatalos szomszédságában. Ugyan ebbe a dűlőbe esik a surányi határ szélben nyugotra, egy haszna vehetetlen zsombékos tó, péter tó név alatt, száraz időben marha legelésre is sovány: vizes időben épen haználhatatlan. Ugyan ezen dűlőben van egy hely ör föld név alatt, azután fekete berek, szigethát, út hossza; akasztófa nyárasa; nevét onnan vette, hogy ott hajdan egy gonosztevő kötél által kivégeztetett; végre a töviskes dülő kakás szer.-

8. Cserealja dülő szántó föld, van észak felől, a beregszászi erdő szomszédságában mely csere erdő név alatt ismeretes; innen vette ez a dülő a nevét.

Kisebb dűlők ezekeben: a balázska. csókás, pokróczos. három föld, csonkás, (nyíres) határföld, a hajas nyíres szomszédságában de e már a beregszászi határban esik.

A micz patak, a beregszászi határból jön át, mely a falu közt vonul át, a meny ütte és csere alya dűlők közepén nap nyugottnak tartva.

össze irta Asztéban Június 29: 1864.

PECSÉT Balajthy István mk lelkész és Szabó Dávid mk ez időszerént községi fbíró

Page 49: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

H E L Y N E V E K M A G Y A R Á Z A T A Badaló községből - Bereg megyéből.

(Be adva Fö szolgabíró t Demeter Emánuel Umak 1864 maj. hó 336 sz. rendelete nyomán)

Az adat gyűjtés: 1- sö kérdő pontjára. Badaló falu tartozik a* tiszán inneni kerülethez Beregmegye tiszaháti

járásához, fekszik af Tisza folyam jobbpartja mellett, vidéke tiszahátnak mondatik; Szomszéd határok északról a' Csornai határ; keletről Vári és Halabor, délről a' Tisza, nyugatról Taipa.

2- k k. pontra E' helységnek leginkább Badaló neve van szokásban; egyébiránt Bodoló neve ismeretes ország szerte és ez utóbbi helyesebb a' régi jegyző könyvek, okiratok szerint, de a' név eredetét tekintve is, mint utóbb láthatni.

3- k k. pontra. Nincs rá adat sem szóbeli hagyomány, hogy az emiitett két nevén kivül, leg régibb időkben mi nevet viselt e' helység. Azon két név közt csak a' magán hangzó betű tesz különbséget. -

4- k k. pontra: Tudtunkal az 1518-k évi határjárási okieveiben emlittetik először Bodoló helység neve, melly oklevél a' Leleszi káptalanból másoltatott le a' helység számára; azonban ez okirat tartalma aztmutatja hogy már 1500-k év előtt népes hely lehetett Bodoló. - de régibb említésről nincs tudomásunk.-

5- k k. pontra. Sem okiratból sem hagyományból kí nem jő, honnan népesült meg e' község? azonban hogy a' reformatío előtt óhítü keresztények lakták e', talán ruthen nyelvűek abból gondolhatni; mert az 1799-k évben elbontott ócskatemplom falai festett képekkel voltak borítva, és a falbeli köszekrényben talált eml. 's az uj templom falába ismét visszatett emlék hat, nem magyarul, nem is diákul volt fogalmazva, hanem a vidéken lakott íntellígentía által élnem olvashatott nem értett másnyelven. -

6- k pontra. - A' helységnevének eredetéről 's jelentéséről szóbeli hagyomány után annyit tudhatni, hogy Badaló helyesebben Bodoló lett a' botoló mellék névből; melly nevet azért kapta e' helység, mert bizonyos közlegelőn a' szomszéd községek lakosaival összeperelvén - e' szomszédokat jól meg botolták ütlegelték, - az előtt mikép nevezhették a' botra termett lakosok helységét, nem tudhatni. -

7- k pontra. Badaló helység maga valamint egészhatára - melly nem megy három ezerhóidra sem egészen sik lapos helyen fekszik annyira hogy teljesen ártér alá van sorozva; fölgye kivévén a' tisza által nevelt részeket mindenütt kemény agyagos; felső területéhez azonban a' sok vízáradás sok föveny, homok, és sárgaföld nemeket vegyített; egyébiránt az egész határ sovány és

Page 50: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

sok trágyázást kivan ez óta, míolta a' vég (!) gátak a' töltések, és az átmetszések elkészülvén a' tiszta árja nem kövéredik. A' Hasznot nem hajtó határrészhez számíttatik két terjedelmes mocsáros halvány vagy hólt tisza - 's ugyan a' tisza által hagyott apróbb tavak. - Többi része a' határnak haszon vehető; 300 holdnyi cserjés fiatalos erdő föld; kevés gyümölcsös, az is igen ritkán és keveset terem; a' kaszáló föld is megkevesedett - miután a' szárazság miatt terméketlenné vált rétekből igensok szántás alá vétetett; van e' szeiínt a' határ jobbadán szántás vetésre használtatik; kí száradt patakjai közzül -mellyek azonban inkább a' tisza áljának utai voltak, egy piskáros nevet visel a' piscatoríus latin szótól. - mert hajdan halásztatott, egy Sebes barázdának mondatik - mert az árviz sebesen haladt le rajta 's szántófőid barázdáján képződött; Szova pataka e' szónak eredete 's értelme ki nem puhatolható; -Nagy tó kissebb tó a tiszavíztől kimosott gödrök 's laposok voltak 's lehet hogy régenten épen hólt tisza volt. -

Két fordulóra vagy mezőre van a' helységhatárafel osztva. Felső mezőre -melly keletre 's északra fekszik - maga e' helység egy jó széles és kigödrölt hosszú uttzából áll - Amelly keletről nyugotra nyúlik, 's nyugoti a' Tibéris nevű néhány házból álló kis uttzácska északra délről északnak mutat; a' Tiberís nevet hihetőleg valami literátus egyén vagy katona ragasztotta rá - Olasz hon folyó vízéről. - A' helység kis határa felette sok dűlőkre van osztva, vagyinkább nevezve; azért pedig mert e' határ valaha egészen gazból irtatván k i . 's annál fogva nagyon rendetlenül és sokféle irányban vonulván a' földek mesgyéi megkülönböztetésül öt hat darabocska térségnek is külön nevet adott a' nép. ha a' darabocskak mesgyei egyformán állottak 's egy időben vétettek mívelés alá. - Az ujabb időkben készült bírtok íveken és telekkönyvekben azonban a' sok dűlök kevesebbre reducaltattak, annál is inkább, mert többször ugyan azon földterület hol egy holmás dülő névvel neveztetett, nem levén bizonyos választéka mindenütt a' dűlőknek.

Az emlékezetesebb dűlök - értelmezve a1 lehetségig felső mezőben Határszeg: a' tiszaparton dél keletre a' falutól szegnek neveztetik a' tisza vizébe beszegelléstől, határszegnek mert a' helység határ mesgyéjéig a' tiszaig terjed. Teuevizsla dűl a' határszeg keleti végiben a' monda szerint valami Vizsla vagy Szilaj baromnak (gazdája vagy pásztora általi) térengetésétől. Mogyorós alja mogyoró cserjéjéről; halhólyag halászó tócskájáról Veresé, Sálié.

A tenevizsla egy része kerektónak is neveztetik valami kerek ded tó forma lapostól, melly már ma nem látszik.

A' határszeg és tenevizsla a' védgáton belől feküsznek.

Page 51: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

A' tiszavéd tölésén kívül esnek a felső mezőben: a' Mogyorós aljai dülő mogyoró cseréjétől; Hal hójag hajdani halas tócskájáról Veresé, Sárié hajdani birtokosáról; Kovács Patakhát - patak forma hosszúlapos mentiben a' Kovács családról, Ligetnél hajdani Honiak, Ludas tóra jövő neve érthető; Horgasok görbe horgas alakjáról, sasalja a1 mellette volt nagy erdőről mellyben sasok is fészkeltek, Sz. Bálinté elnevezése okanem tudható, temető sor temető alj - a' temető környékén fekvéséről, nagyház sorja egy kaszárnyának használt nagyházról, mellyben a' híres gróf Gvadányi is lakott kapitány korában, a múlt században. Tengeri kert rekeszben levő hajdan főkép tengerit termő föld, Tengeriskert alja. Kert alja a' falu házi kerjei alatt fekvő tér. Tasna neve nem érthető. -

Almezőben, Reketyés szeg szép tölgyes Égerhát - ugyanazon fa nemektől vették nevőket. Kállaié birtokosától. Nagy tó sorja, két útközi. fekvésétől neveztetik, Almás Ludastó és Kis híd környéke szinte fekvésétől, Vitályosé hihetökép a' felette folytatott vita vagy pereléstől, Bábaluga, Szilas nevezetének eredete nem tudható, ducskós dinnyerekeszmagában érthető. Ez itt elősorolt dűlők a töltésen kívül feküsznek; A' tisza védtöltésen belől fekvő helyek a' most említett dinnyerekesz egyrésze, hólt tiszahát, hólt tisza köz mind fekvésétől neveztetik, Szeg oldal Várszeg mindenik a' tisza beszegellése kanyarulata mentiben, azonban hogy itt vár lett volna nincs róla emlékezet. Szinaé erdő és kaszáló a' Szína családról, Szarkáé nem tudni, embemévből vagy madártól veszi e nevét. Feketéé birtokosa nevéről palaj, kerekded almaj, meleg szinte két név csak nem ugyan azon térséget jelent érthető: Csapó rekesztve, Kísmezöd elnevezése nem érthető világosan. Nyilas - mert nyíl szerint hasgattattak ki , déllö mert ott delelt a' tiszaparton a' csorda, óltványos magában érthető. Kövicses, a' tiszai parton levő kövicses fövénytől, ócska merítő szinte a' tisza parton - érthető.

Mégtöbb dülö nevek is fordulnak elö hasonló okoknál fogva elnevezve. Az utasitás szerint összeírták Badalón Juni 6. 1864.

Badaló község elöljárói 's ídösbjeí 's közli a1 Község fő bírája Balogh Elek msk

P E C SÉ T

Page 52: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Barabás községből Sereg megyéből. Tiszaháti járás, 1-ső al szolga bírói

szakaszhoz tartozik. Székhelye N. lónya.-

Barabás helység hogy honnan telepedett legyen és mikor? se hagyományilag sem egyébb adatokból igazolni nem tudjuk, ha nem gót épülésü templomunk, mely ugyan jelenben kiigazítva más formát kapott: eléggé igazolja, hogy e helység már ezelőtt telepíttetett meg és még mai napig is egy harangunk a régiségnek hagyománya meit gót betűkkel van körül írva és még ez ideig nem tudhatjuk a körülírás tartalmát.- A község régibb időben Barlabásnak neveztetett, most pedig Barabásnak neveztetik, és nem régen, mivel egy 1758-ik évben kiadott községi pecséten Barlabásnak neveztetik. Hogy pedig hajdan is magyar ajkú lakosok lakták: hagyományból tudjuk. Lakosai most is ref. vallásúak, számra nézve mintegy 1000 en. Határunkat több község határai környezik: nevezetesen keletről M . Kaszony város határa, délről Gelényes és Vámos Atya község határaival szomszédos, nyugatról Tisza Szálka, Tisza Vid , Tisza Adony, Tisza Kerecseny határozzák, melyeket a mi hatalmiktól a régente Csámávoda jelenleg Csaronda névvel nevezett patak választ el, mely patak a Batony nevezetű patakkal összevegyül, északról a hetyeni erdő és Csonka Papi község erdeje és szántó földjei által környeztetetik.-

Patakok megnevezése. Határunkon keresztül hajdan mint folyó, jelenleg mint holt patak: az úgynevezett Micz foly, mely a beregszászi határon folyó Vérke patakból veszi eredetét s több határokon folytatja csavargós útját. Határunkba a Gelényes felé levő ugy nevezett Pethlen erdőnél foly be, mely erdő jelenleg nagy tulólt tölgy fákkal bővölködvén: erdő, de hogy hajdan szántó föld volt: mai napig is látszik, még pedig a mint a földásások alkalmával talált csontvázak bízonyitják: temetőhely lehetett; e patak végre határunkon kígyózva keresztül vonulván, a M . kaszoni határba veszi folyását. Vannak még több patakok is: Zakóna patak. Bíkkes patak mely nevét hajdan ezen a tájon levő Bikkes-erdötöl vette, Dávid-árka, Kabula-Éger, Örvény patak.-

Szántó föld elnevezések.- Malom gát-szeg, Köris-palló-szug, Szállás szeg, bagi füles. Sós nyáras. Cserepes tájéka. Táncos föld. Kádas tó, Déllö tájék, köles talló, Tyukos tó, sár állás, döröng föld, kis mező, csajkáit pap füves, kapu tóhát. Csűr alja, hosszak, kerekmező, pap szegi, kis Telek. Silóka, Ernyöszél Ravasz homoka, kósa rekesz, Jákó szugja, kerek tóhát, Berezke láz.-

Kaszáló földek elnevezései.- Csonkás, avasza Csirkés puszta rekesz. Csapó Somosi gaz, orosz rekesz, vasírtás Kílábó köitvélyes, hármas pogár, Tobok nyires, nagy rekesz liget szenyvedí, kelemen, Sinka,- király-Éger, Huszti Tóth benke, szabó rekesz, fekete vár, örvény gorond, barna éger. Farkas. Ezen

Page 53: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

földek és patakok neveiket vették részint a föld tulajdonságától, részint állás formájuktól, részint más sajátságaikból vagy a hozzájuk csatolt mondákból. -

Bátyú községből Bereg megyéből

Tiszaháti járás. 1-sö alszolgabirói szakaszhoz tartozik. Székhelye K. Lónya Mai napig fenn maradt szóhagyoniányilag, hogyezen hely, mivel most is

patakokkal van kőiül övezve és keresztül metszve mintegy két sziget gorondos helyet fonnál - hajdan mocsáros marha legelő lehetett és ennek következtében a mostani falu pásztorok tanyája, s mintegy ezek két szigeten laktak, melyekről árvizes időkben nem lehetett mindig az egyikről a másikra átmenni, tehát csak felhívások és megszólítás után közlekedtek egymással Bátya név alatt, innen vette a falu a nevét későbben, miután a pásztor tanyából egy község társaságot alakitott. Hogy honnan népesittetett? hagyományilag nem tudjuk, hogy mint most ugy hajdan is tiszta magyar nép lakta. Lakosainak száma 456.

Bátyú községet határozzák keletről Csomonya és Szemye község határai, melyeket a Szemye választ el egymástól, északról Nagy Dobrony határa, melyet szinte valamint az ugy nevezett kerepecz erdőt és bátyi liget erdőt tekervényes folyamával a Szemye hasít és bele is szakad a Csarondába, nyugatról N Lónyai Uradalmi rész erdő, délről a botrágyi határ.

A többi helységekhez hasonlólag a bátyúi határon is az ár vizek alakították a patakokat, melyek aztán előbbi neveiket sokszor megtartották. Délről az ugy nevezett tó erdejéből leereszkedik a pap palló pataka, mely nevét hogy honnan vette Bótrágy leírásában előadatott. Ezen patak több vizekkel együtt a lontrába és a parazsinába, onnan pedig a Botrágyi erdő részekbe. Másik ága a falu közepének veszi magát, s kigyózva folytatja a Szemye folyóba, és minden kanyarulatnál más nevet vesz fel. Továbbá u. m. Disznó éger pataka, telekszeg patak, bodó hát patak, képszeg patak, Demjén láz patak, kórház szeg patak, máié láz patak, habuknya szeg patak, híd szeg patak, bába híd patak. Temető patak, szeg patak, írós patak, itt ismét két ágra szakad, a miéit két águ pataknak nevezik s a déli részen megyén a nagy erdőbe a marton égeren keresztül szakad a fekete patakba; a fekete patak leszáll a Szár tóba, onnan a Szemyébe veszi magát. Az északi oldalon a két águ patak egy szigetet fonnálva a keit alatti patakba veszi magát és Csavargós folyamával több név alatt: nevezetesen Lacz tövise patak, Birde szeg p., Miklós szeg p.. Bencze láz p_, Tüzvasku p. Kir láz p. Látomás szeg p. Gálháza p. Ivány palló p. Bori szeg ]L Acsláz p. pokol kapu p. Csonkás p. Kárasztó p. lehet bog\ a Karásztó, Kósa gorond p. első szeg p. Bótrágy p. így szakad be a Szemyébe és azzal együtt a Csarondába, amely ismét a Latorca folyóba.

Page 54: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

[BORZSO VA] Tekintetes Foszolga biró Ur!-

336. h. sz. alatt meg küldött Hely nevek adat gyűjtése kérdő pontjaira gondos után járás útán is csak a1 következőkben felelhetek, nem levén az Egyház irattárában semmi okmány, mely a' föltett kérdésekre valódi világot deríthetne.

A község neve Borzsova tartozik Beregh megyének tiszaháti szolgabírói járásához lakosai ref, Magyarok kik 380 lelket számlálnak anya egyházzal rendes paróchiával s iskola tanítóval bimak.

Köztudomás szerint a' községnek Borzsova néven kivül más neve nincs és nem is vó l t -

Régiségére mutat a' községnek a most is használható állapotban levő kis kö templom mely 1830-ik évben kitóldás által megnagyobbittatott, és toronnyal elláttatott, egyéb aránt az egyházi jegyzőkönyvek 1669 1679 előtti ídökröl nem emlékeznek, ekkor kezdődvén az anya könyvek vezetése -

Honnan iiépesittetett biztosan nem tudhatni hihető hogy hogy a' borzsovai -ma már egészen ki halt - család mint első s egyedüli birtokos telepitette és népesítette.

A község nevét az alatta folyó Borzsafolyamtól kellett hogy vegye.-Fekvése a' községnek s határának róna, s átalában termékeny.-Szomszédoltatik északról N Muzsaf Észak keletről Bene. Délről Vári. Nyugatról Gecse községektől s határaiktól.-

Kelt Borzsován Július 3 1864 Darcsí Miklós borzsovai ev. ref. pap

m k -A borzsovai lelkészi hivataltól Tekintetes Demeter Emánuel Főszolgabíró Úrhoz tisztelettel hivatalból

Beregszászban

Bótrágy községből Bereg megyéből.

Tiszaháti járás. 1-sö alszolgabirói szakaszhoz tartozik. Székhelye N. Lónya. Miután e tájék nagy erdőségekkel és tavakkal környezett: erdőhátnak és

tóhátnak neveztetik a szomszéd határokkal együtt. Községünk hajdan Botruágnak Íratott, jelenleg Bótrágy név alatt ismeretes. Hogy mikor és honnan telepedett? erről hagyományüag semmit nem tudunk, annyi igaz, hogy templomunk régi gót épület. Hajdan és most magyar ajkú lakosai voltak és

Page 55: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

vannak, mintegy 600 lakossal bir. Bótrágy községet határozzák: keletről Szernye és Újfalu községek határai, melyeket a Szemye folyó választ el egymástól. Ezen folyó eredeti nevét egy 27 holdnyi Szemye nevezetű lápból veszi, ezelőtt mintegy 12 évvel Borzsova község határán a Borzsa folyó vizböl ki-szakadott Ver ke nevü folyón a Tisza áradása alkalmával a Borzsa folyót felnyomta a Vérkébe, mely folyó a Szemyével csatlakozván: e vidéknek nagy károkat okozott, melyek külömbféle nevet nyervén az egész határt be hálózzák; déli oldalon Som és Hetyen, nyugotról Harangláb községek határai és a n. lónyai erdö. Északon Bátyú község határozzák.

Patakok elnevezései - A Szemye folyóból szakad az úgynevezett Sikes árka, mely patak nevét sikitásától vette, mivel árvízkor sikitásával figyelmeztette a lakosokat; több patak ömlik továbbá a Nagy rétbe. Karakó pataka, mely szántó földek közti kanyargásból vette nevét; Diószeg patak, Bartaszeg patak. Szent mezeje pataka a tó erdeje alatt a tepején patakba foly, a honnan a pap palló patakába útját. Ezen patak azért nevezetett pap palló patakának, mivel hajdan Bátyú községe a Bótrágyi Egyházi filiája levén a nagy árvizes időkben az isteni tisztelet a patak partján tartatott, és hogy a pap egyik partról a másikra mehessen: pallót készitettek és azon patakot azóta pap palló patakának nevezik. Ezen patak és a többi vizek a kontniba és parazsiban egyesülve leszállanak a ma már csak csonkás nagy erdőbe az úgynevezett Aroncsa. Rána, Omsó, Lágista. Vidraszeg és úgy a fekete patakba. Ezen patakok neveiket részint természetűknél fogva öröklöttek, de ugy látszik az erdö elnevezési tájtól vehették mostani ismeretes neveiket, mivel patakká csak a nagy áivizek alakították. A Bartaszeg, Diószeg patakok a Szuha mocsár­rétbe szállanak le, ugyszinte a somi határból a Hirinyó patak, Jókondó égre belejőnek az ugritó. habula, ma csilla patakkal, melyek szinte a Szuha és a mocsár réten találkoznak.

Szántóföldek és kaszálók elnevezései.- Szemyehát a Szemye folyó partján foly, nagyszeg Láz, Ráznó, Zabos kert. Kisszeg, Határ sorja, Keresencse. Redahát, Tekenyöske, Szilölem arak. Harka szeg, Harka domb egy kerek domb v. halom forma, Mogyorós szeg, általüt, Nyires szeg, Matkó égerhát. Káka rekesz, Sordás. Sárkány liget. Mató illahát, nagy vémye, csonkás Mogyoróska, Habula, pámó szegi. Bokorköz, Színné Szuha. Ezen patakok is neveiket hihetőleg, mivel hajdan ott erdőség lehetett vagy ezen erdők elnevezéseiről vagy a földtájak neveitől vették.-

Page 56: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Jelentés Bucsu község eredete a nevezetesebb határ helyiségeinek elnevezéséről -

Bucsu község eredetét körülbelől azon búcsújáró helytől vette, mely még a Husziták idejéből fenn maradt s még jelenben élő emberek emlékezetére is megvolt nagy szerű épületek alap kövei is mutatják.

Hogy valósággal ott származik é? eredete e névnek Bucsu? Azt meghatározni teljesen nem tudjuk, de eredetét leg jobban csak is onnan hozhatjuk be-

Határa köriilbelől 1000 hóid, mely nagy részint földes urí használat alatt s terméketlen posványos helyeken van.

Leg nevezetesebb határ el nevezése a "Lóhalál" - mely még a legrégibb időktől e nevezetet viseli bizonyos nő rablás alkalmakor történt Ló beleveszéséről. Ez a hely mai napig is már álló víz jókora mélységgel b í r -

Ezután jön az "Ereszvény" nevü határrész. Ezen elnevezés eredetét szinte az elébbi korból veszi. Nevezetesen: Egy éltes ember ifjabbal jővén öszve párviadal lett a vége az ismeretségnek.- 'S miután az éltes ember majd hogy nem győzedetmeskedék az ifjún: így szólító fel:- Eressz Vén!- s így lön' a határ rész elnevezése Ereszvén.

A többi határ részek elnevezései későbbi időkből valók levén említést alig érdemlenek.

Lakossága részint ref. valásuak, részint róm. Catholicusok s kevés részben pedig görögök. Van ref. any (!) egyház és templom;- lélekszám 140. Róm. Cath. részről 155.-

Közbiitokosok T. Dercsényi László, Rácz István és gróf Schoenbrun.-Kelt Búcsúban 1864, Jul. 18.

Bátor keszí Sámuel rak. ref Lelkész

Nagy Károly községi bíró M . K.

H E L Y N E V E K Csaroda községből, Beregh megyééből.

Sor szám Meg nevezések 1 Síposka kaszálló föld

Jegyzések füz fa síp csínállasúl sok fűz fa volt. hajdan Csamavoda, most ís fekete a vize. nem öntötte el az árvíz e határt egyébb neve nínts valódi hely az árvíz előtt Sok nyír fa volt

2 Csaronda Vize

3 4 5 6

" Ágak közi térség A Nagy erdő Szállás Nyir fa

Page 57: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

7 Hatvan karó az karó rekesszel kerített föld volt

8 Bak szar nem tudatik 9 A Nágv tó oldal egy C fonna nádas rét volt máig

10 Kép csere csere volt rajta 1 1 Mogvoró bokor Sok mogyorót termett 12 Simondiák, Szilicska hát nem tudatik 13 Nvárjas bercz és benne egy

tanya 14 Hílísz tava máig is az nem tudatik 15 Aranv ásó dombia i i i i

16 Sepráta tó máig az i i i i

17 Liget raita egy tanya ház 18 Czakó földié t i i i

19 Ivánkaszeg Micz patak keríti i i i i

20 Hat móna i i H

21 Kakás közi Sok kákát termett 22 Ilva fíjatal erdő Semi 23 Vad almás szeg Vad almát termett 24 Sütís mitz patak partja 25 Malom szeg nem tudatik 26 Tántus fa nem tudatik 27 Szederjes nem tudatik 28 Kender osztoró Kendert termő föld volt 29 Marton osztoró nem tudatik 30 Berek i i i i

31 Bá berke H i i

32 Oláj kosár 33 Csaroda fii itt ered a Csaronda vize 34 Kis erdő erdő volt 35 Tőkés gaz n i i

36 Egres erdő máig is az 37 Baior erdő nem tudatik 38 Akol erdő erdő 39 Kis Csaroda falu volt

Kelt Csarodán 14-k Martz 1865 Veress Miklós Baksay Antal ms biró ker. jegyző Beszenszky Péter m k tanácsos

Kakas András hűtős Nagy János hűtős

Page 58: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

[C s e tf a I v a]

Csethfalva község. Beregh megyéből - tiszaháti járás - A' mint a' Borsa vára Krónika irója mondja.- Csethfalva község vette nevét Aipád unoka öccsének Bélának egy sánta Cseth nevű szóigájától, melly helyet hü szolgalatjáért neki adományozott - a' községnek más neve nem volt - A' mint a' fent emiitett krónika iró mondja - de több hatokból is kitűnik a' magyarok bejövetelekor 889-907. tájban - rólla semmi bizonyos nem tudni - csak hogy itt mindég magyar ajkú nép lakott, 's lakja - a' mint fent meg Íratott - a' Községből Dél keletre - Bánna tisza hányta föld - Pap ágya ezelőtt míg a' tagosítás meg nem történt a' papnak földjei ott voltak s azért nevezték pap ágyának.- Hod és Hodi halvány hótt tisza - Lóger - Rákóczi Ferencz katonái Esze János és Nagy István fö vezérek alatt folytonos ott tartózkodásoktól - Irtás erdő volt jelenleg szántó és kaszálló.- liget lapos hely, hajdan erdő jelenleg szántó és kaszálló. -Eszak kelet Eperjes, erdő de jelenleg szántó - a' mint a' nép hagyomány említi-igen sok földi eper termett - Bikkes hajdan bikkes erdö. jelenleg szántó föld -Vadass hajdan sürü csirittyás - s vadak barlangja volt - most szántó és kaszáló - Teke vápálya egy árok csatlós patak és diákné sássá mind sássas rét s nevét tulajdonosától vette. Éjszakra Kara láz Kaszáló szántó - Kerek ded csere -kaszáló - Nyires - hajdan Nyír fás erdö volt s jelenleg is vágynak cseprentéi -Szántó föld - Szoros szeg a Kadarcs patak veszi körül - Nyáras Szeg Szántó föld - még nem rég is nyárfás volt Hollós Kaszáló - hajdan erdö - Dél nyugotra - Palaj tisza hanta lapály - Sziget a tisza vette 3 oldalról - mist szilvás vasas agyagos kemény szántó föld halvány hótt tisza - Csathó füzessé Csathó Kapitánytól mint birtokosától - szántó és kaszálló föld - említést érdemel a Kadarcs - mely hajdan eredt a tiszábul Ugocha megye tisza uj hellyi határban és Ugocsa megyét választja s be jön a Csetfalvai határba a Liget düllönél - s k i megy a Csetfalvai határból a Nyáras szegnél. Vári és Benei határ közé. s szakad a borsába - említést érdemel az hogy midőn Botond Csethnek adományozott föld határát mutatta - találták meg Csetnek urát Aipád unoka öttsét az emiitett belát kardjába ereszkedve - azon patak partján mely Ugocsaban jön a Csetfalvai határba - s a mint a Krónika iró mondja - itt nyugszik a Kadarcs - és ott el is temettetett s azólta a patak Kadarcs nevet visel - ez a Kadarcs patak most száraz és csak essö víz áll meg benne

Kelt Csetfalván Juli 20-a 1864. Lánczi József mk Csetfalvai Lelkész Ombodi István Községi Biró

Page 59: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Csorna helység Bereg megyében a Tisza háti járásban fekszik beregszaszbol Szatmárba a Badaloi révnek vezető ut vonalba badaló szomszédságában esik.-Keletröl Gecse és Vári, délről Halábor éés Badaló, nyugotról Taipa éjszakról Macsolával határos - Mint a Leleszi levél tárból ki vett iratokból látható a 17-dik században a mostani falu még nem létezett. Csorna birtokon Beregszász és Vári Városok perlekedtek. Később a 18-dik század közepén Kaydi lett a birtokossá kiis grof Schönbor /! / jobbágyai közül Szidorfalvárol némelyeket ide telepitett, és ezek voltak Csorna falu első lakói. A megyei levéltárban létező iratokból következik hogy Kaydinak grof Schönborral ezért perei volt.-Késöbb a falu szaporodott a Nyirröl és Ugocsábol jött ki itt megtelepedik által. A falu nyugoti széle határának neve Puszta Csorna - mint a hagyomány tartja ottan volt, de elpusztitatott, épületeknek nyomai láthatók a kö és tégla omladekokban, de hogy mikor pusztult el, lehet gyanítani hogy régen, hihetőleg 4-dik Béla idejében a tatáijáráskor, mert az Erdő mely helyén nevelkedett hatalmas Századokra mutató tölgyekből állott, melyért azonban a jelenlegi birtokos 1850-3-dik években tökéletesen kiirtatta és azóta Puszta csoma mint szántó földek műveltetnek. Csorna helységről egyébb feljegyzésre érdemes hiteles adatok hiányzanak. Jegyzettem Beregszász Juni 10-n 864

Csopeg Gábor Beregszászi és Csornai gr. kath. Lelkész

Csonkapapi községből Beregmegyéböl. -

Tisza háti járás. 1-ső alszolgabirói szakasz. Székhelye N . Lónya. Hogy Csonka Papi község ezelőtt 300 évvel is ezen a nevén volt ismeretes,

melyen most: nem csak hagyományilag tudjuk, de okiratolva is van.- Őseink hagyományai szerint a falu azon a helyen lett volna, mely határunkon mai napig Csonkás Cserepesnek neveztetik, a mi onnan is hihető hogy ezen helyen mai napig találnak ásás alkalmával cserép és tégla darabokat és mivel azon föld talaja telek-televény földből áll. Csak később telepedett innen mai helyére a Mícz patak partjára, de hogy mikor? bizonyosan nem tudjuk. A falut valamint most, ugy hajdan is magyar ajkú lakosok lakták hagyomány szerint, jelenleg a lelkek száma 700. Határunkat környezik keletről M . Kaszon, délről Barabás, nyugotról Hetyen, északról Som község határai. A mícz folyó ma valamint falunkat, ugy határunkat keresztül metszi, és ebből több patakok is származnak. Több patak elnevezése: Mitricze, Nagy Szuha, Zobogó, Zakónak, kőris patak, Mihály éger patak, avaska patak, Bíkkes patak, káncz éger patak. Nagy és kis rutnya patak, János Mocsár pataka. Láz, éger. Szarvas patak.

Page 60: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Kaszáló és szántó dűlők megnevezései.- Csonkás Cserepes. Mihály éger, Bömböcske, Telek zug - kőris rekesz. Zakónak hát. Szállás, Palaj szeg, Palaj hát, Szuha köz. Csonka, Aszalványos, Homok, Hosszú mocsár Liget. Répás kert. Varga pólik. Nagy rekesz. Szállás Telekzug, Kovács Láz, Malom szeg, oltoványoska. hajdan gyömőlcsős volt, nagy Éger. Szakasz, Karvalyas. Ny áras. Kotyor, Uj Karai, Bodzás Micz, Kakás sor, árok hát. Gátrekesz, Kerek tövises. Bereg tölgy fás. Kónya. Kürtő, Mátyusné berke. Dinnye föld-

A fentnevezett patakok, kaszáló és szántó földek részint természetöktöl, állás formájuktól, vagy föld tulajdonosuktól vagy patak elnevezésétül vették mostani ismeretes neveiket.

H E L Y N E V E K Deda községből megyéből.

Magyar Ország Bereg megy-e Déda falujának s határának le írása

Déda falu fekszik Bereg Megyébe Tisza háti járás második Szakaszába Megye Szék heje Bereg szász. Katonai Kemlethez tartozik a Kassaihoz.

A falú eredetiségéről egyebet nem tudunk mint jelenben is használható Rfor templomon látható hogy ez elöt Századokkal veres festékei volt be festve a falazat, a Lelkésznél harmad fél Százados anya könyv elö mutatható, egyébb Semmi, a falút jelenben lakják Rfor, mind két részén lévő Kathólikúsok és Zsidók.-

A helység északi részén kezdődik az ugy nevezett Homok fele való forduló s ennek Düllöjei Koska Dombb. Körbe Dombb. Körbe laposa. Vár szeg, lúkáts Szeg. Kjrya, és Kampó

Etöl Észak keletnek a hegy alatti Kaszálók, a Kaszáló mellett fekszik Két száz holdnyi Szőllő hegy fekszik, Keletnek, Délnek, nyúgotnak, és Északnak, Nevei Hompojog forás hegy és Begányi oldal, ezen helynek Keleti végén van egy hompojog nevű épületnek való kö bánya, nyúgotí részén Szinte a B Prényej /!/ Zsigmond utódja kö bányája és el pusztult timsó Gyára.-

Etöl nyúgottnak esik a szilos nevü le vágott erdő jelenben éger fa törzsökkel van beborítva használhatók Kaszálónak,-

Etöl Délnek fekszik az ugy nevezett Kíi-va nevű volt erdő ez Évben K i irtatott fel szántatott,

Etől Keletnek fekszik 400 hólnyi nádas és lápos rét jelenben ki van Száradva ennek közepén van egy föld vár jelenlegi neve tó vár, semmi kö anyag nélkül, egyedül Sántzokból és nagy fel hányásokból áll, eredetért hol vehette nem túdhatik; Ezen nádas és láppos réttől Délnek fekszik a ligeti fojámok, ezen folyamok közt fekszik Répa hely, Gorond, Szöldényes, Telek Gorond, Kis szeg Gorond. Éger Gorond, Szent Pál füve.

Page 61: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Etől Keletnek fekszik az ugy nevezett Súrány fele való fordulló. ennek Düllőjei Rekettye mege. Darótzi út alja. Beder laposa, fojó Barászda. Kisért, Keit, és Bakos. Etöl Északnak meg fordul az úgynevezett Bereg szász fellé való fordulló. Ennek Düllőjei Bereg Dombb. vát homok, lisztes tó. Vérke Dombb. Sarí jó, Kis nyáros és temető sor.

Végre meg említetik hogy a helységnek semmi mellék nevét nem tódúnk, a helység őszves határa Három ezer holdnyi

Kis Lajos m. k. biró

[F EJ ERC SE]

Helji meg nevezések Jegyzések 1 Karós Kászálló El nevezése nem tudatik 2 Hete felölli Kei t alja menyibe Hete felöl esik - ) j Hajós táiék Kaszálló El nevezése nem tudatik 4 Papi szeg 5 Le pusztult erdő most legelő 6 Nagv és Kis rekesz Kaszálló Kerítéssel volt körűi 7 Lenes Keit Szántó föld El nevezése nem tudatik 8 Dombos sor szántó föld magassabb földek 9 Másik mező " El nevezése nem tudatik

10 Kender osztoró i i i i i t

11 Bánnéjé Kaszálló t i n i i

12 Sor rekesz " n i i i i

13 Malom eleji Szántó föld H t i i i

14 Hosszú földek i i M i i

15 Hai asztva Kaszálló i i i i H

16 Piskarísa Kender föld i i i i i i

Kelt Fejércse Jun 30-ik 1865 Szalay Ignatz biró Veress Miklós Szalyi Lajos kézi x vona

Ker. Jegyző Bakura Míhaj kéz X vonás Név alá iró Szalay Ignátz

P E C S É T

[GECSEJ

Meg nevezése Gecse kőzségeról és a határon lévő dűlőkul -Neve a községnek Gecse, és mindég is ez volt az eredeti s regi neve a

Megye a melyhez tartozik Beregh. Járás tiszaháti-. Székhely Bereghszász. Határainak régi nevei-, a Borsovaí határ szomszédtsága

Page 62: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

1-őr Szíta hátt Szántó föld;- Derekas szeg Szántó föld - Hosszak Szántó fold.- Irottvány. Szántó föld Mély mótsár ez előtt tó hanem most már mi útán tagosítás van. kanalízálva van ki száradt Szántó föld-.

2. Nagy Gáborok. Kis Músají határ szomszédtságába ez is előtt sásas és lápos hely volt a melyek kaszáló, most már egy része Szántó főid. Nyíkol ez előtt kaszáló most már Szántó főid. Eger, ez előtt éger fás is és Motsáros hely volt most már tiszta kaszáló

3. Erdő, a Kis Musaj határ és Matsolai szomszédtságába Mohos, az erdő alatt ez előtt kaszáló mos már Szántó főid Kis Mező szátó /!/ föld - Gagós ez előtt kaszáló mast szántó föld

4. Lödőr árka. Csornai határ szomszédtságába Szántó főid Kakás ez előtt kaszáló most Szántó fő ld-

5. Sovány tur. A vari határ szomszédtságába Szántó főid - és a helység déli oldalát ez előtt körül folyó Szípa patak most már használható kaszáló -

6. Honan népesítet a helység erről semmi adatok és tudomások nints -Kelt Gecsély, Juli. 16-an 1864

PECSÉT Kotsis Mihály Hg birája Szabó Ferentz Fodor Sámuel msk

Hogy a' túl lapon irt pontok úgy állanak mint oda irva vannak, azt csak annyiban bizonyítom, a' mennyiben azok oly egyének által vetettek fel, kik a' helyekkel ismeretesek, mert én ki csak egy éve hogy itt lakom, a1 határ különböző részeivel, vagy azoknak valami nevezetességeivel ismeretes nem vagyok.

Az egyháznak is pedig valami régi időkből levő könyvei - mellyekböl azokra nézve valami hiteles adatokat lehetne meríteni - nincsenek.

Kelt Gecsély 1864. July 15 Miklós József smk ref. Lelkész

H E L Y N E V E K Gelényes községből, Beregh megyéből.

A Hellységbe

Csóka erdőség lévén hol csóka madarak lak tanyája volt most lakó hazak vágynak el nevezése igy származott.-

A Határ dühökre osztva 1 -ső Határ nyárjas

Káposztás kert mely káposzta termélésről neveztetik

Page 63: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Száro gyokor - eredeti el nevezése nem tudatik 2- ik düllő Hosszú Nyárjas

Hosszú és kerekdék Semlyék viz állásos el nevezése nem tudatik Dandoné juka el nevezése nem tudatik Puszta rekesz mennyibe mint rekesztés nélkül levő kaszálló föld azért

neveztetik puszta rekesznek. -Bentze pap nyáijas miért nevezödött igy nem tudatik Tántzos kert hasonlóul nem tudatik Hosszú rekettye hát " " Buja berke sűrű gaz lévén ezért neveződík Pap öi-yénye a Mítz patakának hirtelen fordulása miatt nevezödik igy.-Szeplós irtatlan gaz el nevezése nem tudatik Zsid és Kis erdő puszták mint el pusztult falu helyek - mikor lehettek falvak

és pusztultak el nem tudatik 3- ik düllö

Sovány szer Lauka nevezetű el nevezése nem tudatik Róka iuk "

4- ik düllő Fonó Mezsde

Gát felé itten valami gát létezett, a Mitz fojó átjárásara lehetett. Gálok rekessze Gál tsalád rekessze lévén hajdan Pénzes laposs Zsombékos viz álló hely -Mogyoró bokor Mogyorót termett, Kis éger valami egres lehetett

5- ik dűllő Lápos

Kis és Nagy kerek tavak viz álló helljek Lápos patak laposságáról nevezödik Búzás rekesz N rekesz mint kaszállók el nevezése nem tudatik Nyirjes hajdan nyiijes erdő volt

6-k dűllő Varjas

Nagy Tóhát nagyobb tó lévén mint egyebütt erről nztetik /!/ Nagy Éger máig is meg tartja nevezetet valóságba Kánás el nevezése nem tudatik Hátulsó rekesz " " " Ember halásszo hajdan halászó lehetett Szép erdő nevezetes szép erdő lehetett. Cziko valami czíkk része lehetett az erdőnek mely máig fenn álló erdő Farkas homoka lak tanyája lehetett az farkasoknak Juka

Page 64: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Sísák patak máig is elnevezése nem tudatik Hamvastó míról neveződík nem tudatik Bada Szintén nem tudatik miről neveződík Kis és Nagy Botz kerek -Gönte patak ezen elnevezésnek sints semmi eredeti Kis és Nagy rét " " Gálé Gáltsalád birtoka lehetett Sűrű és Visk éger el nevezése az erdő sűrűségéről neveződött Banáts lápos rét lehetett elnevezésére nem emlékszünk Ótoványos Almás és Szilvás kert lévén hajdan Fertés el nevezése nem tudatik -Dobrony nevezetes ívó víz létezett e héljen -Mítz pataka hajdan fojó víz lehetett, most már ki száradván egéssz

határunkat fojam gödrével csavarogja be - Kelt Gelenes 30-ik Juni 1864. Veress Miklós fő bíró

Varga Károly ellenőr msk Simon Vilmos hites Szabó Jósef hites Latzkó jános hites Kovács András kis bíró x v Név alá író Varga Károly msk

H E L Y N E V E K Gergelyi községből, Bereg megyéből.

Gergelyi helység fekszik Bereg Megyeben a kassai kerületben, Neve a járásnak hova tartozik az ugy nevezett Tisza háti Járás. Szék hely Bereg szász városa.-

Az emiitett Községnek ezen egy neve él 's ugyan csak ezen név alatt esmerétes.-

Ezen helységnek más nevét soha nem hallottunk, sem nem olvastunk, minthogy semmi régi levelekkel nem bírunk -

Gergelyi helysége 1770-töl említtetik leg korábban, a mint gyanítani lehet szomszéd Ugoraya községből telepíttetett mit abból lehet észre venni, hogy Ugoniyán mostan is sok Gergely vezeték nevü csaladok vágynak, hogy Ugornyáiiak telepitvénye az igazolja, hogy a Maii /!/ Terézia Urbárium ösze írásánál csak Ugoniya amlitetik, holott majd nem fele az úrbéreseknek Gergelyiben van.

Fent irt Gergelyi község határos Nyugotról V. Namény város határával mellytöl egy régi Hólt Tisza által lévén el választva, de ezen holt Tisza mikor

Page 65: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

lehetet élő Tisza az adatok nem létté miatt rólla semmi bizonyost néni álhthatunk. Északról határos a szomszéd Ugomya, Keletről Tákos helység, melly határok ugy szólván nincsenek egy mástól meg különitve mind e mai napig sem.

Gergelyi község hatarának részei a helység alatt el terülő Kenderes keit nevü hely ez tiszta fövenyes föld melly fövenyt a gyakran ki rontott Tisza folyó hordott ide, 's ugyan ezért kender termesztésre használtatik. Ennek utanna következik a Halvány hát nevü hely ennek az a tulajdonsága hogy nagyon sok esőt kivan 's ha idejébe nem szántatik a keménység miatt parlagon marad, terem tengerit búzát igen szépen. Sivatag többnyire kaszálló föld. Undi keit 's Nagy keit mind kettő jó kiterjedésű, az elsőt a lakosok az utóbbit pedig a Gróf Vay Család búja. Köles mező a gyakori esőzések idején kevés hasznot hajt.- Kis Liget kert fele szántó fele kaszálló föld, be nyúlik a Makócsa patak partjaira. Következik Eszteré szeg gazos hely régen erdő volt. Susok szeg O szeg. Pattoga szeg ezek hajdan mind erdők voltak, de az idö mind meg emésztette Most némelly részeiben gabona buza 's egyébb vetemények termesztetnek.

Fö figyelmet érdemel még az Omsós nevü szép fiatal erdő, melly ez előtt két évekkel már el kezdett vágatni, még nemi csekély része még most is fen áll, ennek fiatal fái hasonlatosok a Máramarosi fenyő fákéhoz. Az ezen erdő levágatásából került pénz mostan a már számos évek alatt folyamatba lévő arányosításra fordittatik. Adja Isten jó kimenetelét!

Gergelyi község a közös Tákos Ugomya községekkel bir még egy igen nagy kiterjedésű legelő földdel, mellyen a lakosok marháin kivül 4 vagy 5.000 darab külső kissebb 's nagyobb birtokosok juhai legelnek, a bent lakosoknak nem kevés veszteségekkel. Melly legeltetés miatt a helly beli lakosok más idegen határra kéntelenittétnek Marháikat hajtani. 'S érettek summás pénzt fizetni.

Jegyzetté 1864-ik évben Július 6-ikán Barát pal Gergelyi község ez idő szerinti birája.

H E L Y N E V E K Guláts községből. Sereg megyéből.

Magyar Ország

Bereg Megye Guláts falujának 's határának le irása Guláts községe fekszik Bereg Megyébe Tiszaháti járás második szakaszába,

Megye székhelye Bereg szász Katonai kerülethez tartozik a Kassaihoz.

Page 66: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

A' Falu eredetiségéről egyebet tudni, minden régi Írásoknak nyomai után tsak Guláts lakják tsak tisztán refomátusok és öt tsalád sidók. Községünk lakói körül belől nyólcz vagy kilentz száz. A ' helység határának

Keleti részén a' dűlök ezek László mezeje asszony matsár Makóé Halvány hát Kányás Igomya Baráté a Kis erdővel a' mi most jelenben neveztetik Kőris bokornak a' Halászé a' Poslátzal melyen végződik a' Keleti Forduló.

Innen Nyugotnak a' régi tavasz mező mely most neveztetik szén égető. Nagy Keit Benyike és és /!/ Pogás keit fodoré nevekkel Nyugotnak ismét közép láb bóldi'sáréval, az irtás szásza ring Szarvas domb morotva hát Ga'sójé és Kakás fark Dé's és dé's égje dakó Száj vető, Lutska és az ingyen nyilak táblája

Innen Északnak az iitás kender mező medvés szeg bereg és hoszu mező. végre az Erdő a' lapossal együtt ezek után Délre az ártéren belőli Tisza fordulók vagy is Szilvások nevei Keleten kezdődve a' Tisza fojtába Nagy mező Szilvás szeg Kis mező szeg tó béli Tohát Szuha Malom hely Gelérde Bor fövenye Szakadás Túr tó 's Nagy szeg Poroszló és belső Dé's végre az erdőből a' tiszáboz bé zárt etset szeg nevü puszta hely a' határon lévő tavak pedig név szerént ezek a' Halvány és morotva. Ezen kivül pedig a' határunkat két át metszések rongályák

Végre meg emiitjük hogy a' helységnek semmi mellék nevét nem tudunk, a' helység határa körűi belől 5 azz /!/ ezernyi hóid.

Ballá György m.k. bíró

H E L Y N E V E K Halábor községből, Bereg megyéből.

Halábor tiszta magyar kálvinista falu a' tisza jobb partján Bereg megyében, a tiszán háti Járásban köz igazgatásra nézve a bereg szászi székhez tartozik a' tisza háti járáshoz A' községnek fönt emiitett nevén más neve nints- sem ii ott sem száj hagyományok másról nem emlékeznek.- Eredete a' régiségben vész el, egyedül egy darab fa a' templom ajtaja, mely már egyszer pusztuláson ment keresztül,- szó hagyomány szerént vagy a' Lengyelek kiütésekor - mely a' szék város Bereg szászt is pusztitotta - vagy a Tatárok felső Magyar országoni csapongásukkor,- nyújt némi világot 1647-böl ily fel Írással: - "Halábori Pál csináltatta 1647." Ugyan Bár egy nyárfából alkotott szó széken, mely szinte a' régi elpusztult vagy pusztított templombóli maradvány gothus betükkeli fel írás és egy régi pohár, mely most is használatban van szint /!/ goth fel írással - azt látszanak igazolni, mint e' hely fekvése is, hogy e' hely egy üldözött bujkáló Népnek, nevezetesen a' Cseheknek lehetett első tanyájuk. És e' tekintetben fönt állásának 's eredetének idejét nem nehéz ki találni - 'S Halubás a' hires cseh viador itt ütött tanyát ne talán, akkor még nevét is tudjuk szánnaztatni. Hogy

Page 67: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

a' község ott veszi eredetét a' hol vallása, bizonysága az, hogy más vallásul soha nem ismert - 's ma sem igen tűr kebelében, mi szinte cseh származásra mutat - mert a' Luther és Kálvin reformatióit egész hely községek teljesen egyszerre nem fogadták el - vagy ha igen - arról a' történet emlékezik - vagy pedig az Hussita volt - előre el készített nép a' reformatióra. Mennyire féltett kintse volt a' ref. vallás ezen különben egy szerű Mezei Népnek népnek bizonysága legyen ama régi történet, melyet az öregek ajkáról vettem:- "A közel fekvő Vári Mező Városból - hol hajdan kolostor lehetett - ide járt a' temetőbe egy Barát rendesen naponként imádkozni 's a' népet is hihetőleg hit cserére akarta bujtatni - ezért a nép fel bőszülvén seregestöl egy alkalommal utánna nyomult, és a' határ szélen agyon verte"- mely főid ma is Pap cserének neveztetik - vér dijba - Várihoz kapcsoltatott.

- Határában semmi nevezetesség - egyedül az ugy nevezett "Puszta" van, vagy is inkább puszta Halábor, mely mint fönt íratott vagy a' Lengyelek ki ütésekor - vagy midőn a' Tatárok Szatmárt Máramarost és Beregett fel dúlták, pusztíttatott el, és az utolsó áll inkább, a' mennyiben a' szó hagyomány valami, lóra fel kapott 's elragadott menyecskéiül emlékezik - a' mit a' Lengyelek nem igen tettek mint ker vallásúak.

adta Haláboron Jun 7 1864. Görömbei Pál ref. pap

336. Tiszteletes Görömbei Pál urnák Haláboron Június 10-ig elváratik

Harangláb községből Bereg megyéből

Tiszaháti járás. 1-ső alszogabirói szakaszhoz tartozik. Székhelye N . Lónya. Hogy községünk honnan települt: a nép monda és őseink hagyományából

nem tudjuk, csak gyanítjuk, hogy hajdan marha tanya volt, mivel most ís marha tartó hely, és a Csaronda partján fekszik, melyet hajdan szláv nyelven Csamavodának neveztek. Barom tanyából később kis faluvá alakult. Mint hajdan ugy most ís magyar ajkú s jelenleg mintegy 250 lakost számlál. Határunkat keletről Bótrágy és Som határai, délről Hetyen község környékezik, melyeket töle a Csaronda folyó választ el, mely Csaroda község határából veszi eredetét, továbbá nyugatról a N . lónyai erdő rész vonul el, északról a Bótrágyí határ. Az árvizes időkben ezen határt is elönté gyakran a víz, mely több patakokat formált, p. Damásnya. Dezsenye, hideg patak: ez a Csarondából veszi eredetét és hüs fák árnyékában folyva: nyáron is hüs vizet szolgáltat a barmoknak.

Szántó és kaszáló földek elnevezései.- Kenyeres föld. Nyires föld hát, bakos kert, barna szél, ezen táj kaszálónak használtatik és egy zugot formál, melyet a Csaronda foly körül.

Page 68: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Hete községből. Bereg megyéből.

\.l Hete Község van Beregh megyében, Tiszaháti járás. Székhely Beregszász

21 A! Községnek csupán egy neve van, hajdan is volt Hete 's ez van elteijedve

3./ A' Községnek hajdan sem volt más elnevezése, 's mindig egyformán Íratott.

4/ A' mint az itt lakozó Hetei Családnak donatiójából,- metly 1588-ban Egn püspök consiliarius, és Magyar országon Rudolf Császárnak Helytartója Redecius István név aláírásával megújítatott donatiójából kitüni /!/ már ezen donatio még ujitása előtt is századokkal Hetének neveztetett, a' monda szerint azért, mert a hét magyar vezérek e helyen öszvejövetelt tartottak.

5./ Az emiitett donatio bizonyítása szerint nár /!/ azon időben itt magyarok és csupán is tisztán magyarok laktak, mit az említett donatión kívül a' község határában elő forduló helyek régi magyar elnevezései ís mutatnak.- 1653-ban pedig - mint az Ur vacsora ki szolgáltatásához való edények feliratából kitűnik - reformált egyház volt, még pedig olly tiszta hogy azon időtől fogva mai napig is tisztán magyar ajkú reformátusok lakják.

6.1 A' Község nevének eredete - ha a' mondának hitelt adunk - a 4-ik pont alatt már kinevezett okból származik.

1.1 A' Község határában elő forduló többi topographiai nevek következők: Harasztja, Czigány sor. Telek szántó földek. Patak köz egy mocsár által körül vett szántó földeket tartalmazó hely, Kertalja szinte szántó föld. Palló sor, ár vizes időkben ide pallón járhattak. Kántoré ingoványos lapály, Faragóé Faragó Család nevéről, melly ezt birtokolta, Rekesz kaszálló, hajdan deszkával kerített hely.-

A 1 tarpai határ felől: Pap kertalja szántó dülö. Kormány hossza hosszan nyúló szántó földek, Tó oldal egy kerek tó melletti szántó földek. Tó közi egy patkó alakú tó közt levő szántó földek, Taipai határóldal szántó dülö; Csépáu mocsáros kaszálló; Éger alja hajdan egres erdő volt, Rekeszrejáró sz. földek. Pipásnak is nevezik azért, mert itt pipa alakú földek vannak. Érhát nagy ér follya keresztül, rétes hely, marha járó. Borjuskert árokkal kerített kaszálló, hol tavasszal a' botjukat szoktatják ki . Dinnyés kert, hajdan Ur szállásának neveztetett, miért? nem tudatik, nagy erdő volt, később ki irtatván, dinnye 's kolompér termő hely lett, jelenben gabonatermő és kaszálló, Hidgazza erdős hely, Tapólcsa tó által kerített sziget Palajica erdős hely szinte szigetben. Orberek és Kalodás azért neveztetett, mert az oda hajtott marhák mint ha belettek volna zárva az azon hely körül elterült mocsarak közé. Közös bajosnak azért neveztetik, mert a' jándi és hetei egyházak közösen bírják. Porgána erdő, mellynek közepén egy lapály van,- Bogaras kaszálló, nevét az

Page 69: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

ott található sok szúnyogoktól 's más bogáraktól kapta. Kender mező erdős hely; hajdan falu lehetett itt, mit az ezen részen lévő szántó földek alakát most is megtartott földek 's ásatás alkalmával található vastag cserép edények mutatnak.-

Gyepű menés keskeny erdő, melly a' Bogaras nagy területű gyepüjét képezte.

Kelt Hete Július 20-dik 864 Papp Gábor mk biró Szabó István Eskütt Bozó István mk

Hetyen községből Bereg megyéből.

Tiszaháti járás. 1-ső alszolgabirói szakaszhoz tartozik. Székhelye N . Lónya. Hetyen fekszik a Micz folyó két partján. E község ugy hajdan, mint ma is

Hetyen név alatt volt ismeretes. Mikor említtetik legkorábban és mikor népesült? nem tudjuk; valamint neve eredetéről sincs tudomásunk.-

Határiban elö forduló topographíai nevek ezek: északra a Haranglábi nagy Éger és parasztfa erdő, mely utóbbi nevét onnan vette, hogy hajdan paraszt lakosok bírták és használták, továbbá a Csarondahát, mely az alatta elfolyó Csarondáról neveztetik így, sós gazzá. Répás kert, Ködöböcz telek éger, ezek részint szántó részint kaszáló földek. Keletre Som és Cs. Papi községek határozzák, a mely oldalon vannak a Kána oldal, tóhát, patak kapu, kilenced rekesz a hajdani kilenced Dézmáról, nyár berek, mitríce patak, makócsa patak és tukír tájéka, ezek is szántó és Kaszáló földek, Délre Barabás és T. Adony községek határai felöl vannak: Kerettyü patak, kis rekesz, répás kert, szántó és Kaszáló földek; Lucskás erdő, kis erdő közepén egy örvény nevü patakkal, Fenyves homok erdő: Batonfarka, Sebes pataka és Okarthó nevü patakokkal. Nyugotról Kerecsenyí és Mátyusí határok környezik; ezen oldalon vannak: patakocsa örvény, égeré, gát pataka, szuglyos, palaczka. Hosszú rekettye, asszony-ember patakával, ezek mind erdők; továbbá rét a bokros hát, kesejőcske. Kanáltík, szegerdő, mély éger erdő, tavasz mező palaj. Dudás. részint szántó, részint kaszáló földek.

Page 70: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Homok községből, Bereg megyéből. Homok községének leírása

Bereg megye, Tiszaháti járáshoz tartozik Homok községe, többféle neve nincsen, 's más névről nem tudunk, mint azt hogy földje Homokos, népesült többnyire jövevényekből, K i k vallásra nézve görög Catholicusok

A Község határában található forduló és düllő nevek ezek Szigeti fordulón. Hosszak, kis mező, azért hogy kőről fogta a kis sár. Görbe - Kis tó oldal -Puszta rekeszt - Nagy sziget azért neveztetik hogy egy felül láp, más felül rég foglalta - Égés, a Bégányi fordulón Pap szuglya azért nevezték hogy pap buta,- Határtó azért hogy határba a tó is Jáczó Domb, Kert alja kertek alatt van - kis tó mocsár, Kender ásztató kies helly -

Beregszászi Fordulón pedig düllö helly Rózsás helly, - Záhorada kenderes helly melly rekesztbe tartatott,- Baksa lapos - Csonkás, - Sári tó pocsojás, sáros helly,- Sári tó oldal, mint szántó föld Sári tó mellet, Fövenyes. épületekre való bu - 's Gám.

Egresi Sándor m.k. biró

H E L Y N E V E K Jánd községből, Bereg megyéből.

1- ő pont Kassai Kerület Tisza háti járás 2- ik pont egy az az Jánd ugyan ez Jánd 3- ík pont melyben a foglaltatik hogy van é más el nevezése nints 4- ik pont Jánd van említve István fijánál a, X X I . 1547-röl a. s utána

emlékezik róla Szirmai Antal együt említvén Jánd-ot nagy dobosai bereg böl. Nagy halász pályival Szabóltsból mint Petényi birtokot.- az első lapon kitet 4-ik pontra Barakonyi András és köz Mándi Bagosi István és Szerentsi Gedeon által a Jobágyok részére ki adot írásban emlitödik Jánd 1658-ban május 23-dikán

5- ik pontban hogy honan népesítetett nem tudjuk 6- ik pontra hogy mit lehet a név eredetéről értelméről Semít 7- ik pont a falú szabólts felöl való végén következik a temető az ország ut

melet mely a volt Jándi rébe vezet mely ré el pusztult csak csónakon lehet a ti szán át kelni és szalad a Tiszába a számos belle a ré mellett az az a tísza mellet van a Kováts tó mely hajdan tísza volt és a mint túdjúk és ez a falút tsak nem körül kerüli mi is a falút meg haladván Halvány visel a Kováts tónak partján levő földek Csá kertnek neveztettnek min hajdan falu lehetett halomásból anyít tudunk róla hogy ít let volna Jánd de az otan fojó tisza szakgata a mej aból is k i tetszik hogy ot temérdek töttt cserép és rég ko

Page 71: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

darabok vannak ez útán következik a Szeres a tisza mentibe it a fenteb említet halvány kerületébe a Szeg erdó - hajdan V. Naményi határ volt de a tisza Jándhoz szakitota azon tul van a Gergeji határ szélen van egy szigetelt tábla föld a tisza kanyarulatban mely Szopaj név alatt él de hogy szakította el a tisza a Jándi határtól arról azt beszélik hogy elléb el szakította a tisza Vítkához onan vísza szakította a Gergeji határhoz maj már most egészen külön álló a Jándi határtól ínén vísza keresztül a Halványon következik egy mélyedék Közepén egy dombal mely Sivatag néven nevezendő melien a Toldi kert nevü szántó kaszáló földek s enek a végébe az úgy nevezett Csonka Család Szállása mely már vég képen el pusztult ez útán következik az égre háti kaszáló földek melete a Szhdék motsáros hej ez után a nyilas kaszálók e mellet van a Demeter szeg nevű volt erdő melyen még most is ál egy néhány fa az az tölgy fa mutatja hogy nagy és erdő volt most pedig legelőnek használtatik ez útán következik a K|s és Nagy Bajos melyen hajdan valami üldözött nő kiről ez maradt a nép ajkán hogy a V. Atyai Várba lakot volna ez ajándék adta a Jándi és Csarodai Jobbágyságnak még 1658-ban mej még régen ös erdő volt s legelönekis használtatot most pedig búza termő föld ez mellet a falú fellöl van a nagy rét mely tsak ritkán szárad ki legelő melete Kesö szeg egy ketös kútal a közepében is azon eröl a falú felöl egy nagy patak mej majd az egész határon keresztül megyén azon etül van a Kerek gorond közepébe egy Kút meljen egy patak körül körül foj azon túl van az úgy nevezet Kenőd legelő mej erdő volt de már el pusztult ezután egy kis kerek lapos mej Kalodás laposa ritkán szárad kí e mellett Kalodás gorond legelő melyen még most is ál még egy néhány fa a mellett van egy külön álló rész mely a Kalodás névalatt él mely külön határdombokkal van el látva ez a Jándi és Hetei egy ház birtoka tölgy erdő volt csak vagy hat ével ez elöt irtatot ki most búza termő föld e melet a Csonka patak mej szinte erdő volt csak most szántatot fel ezelöt egy ével mí ís legelőnek használtatot e mellet az ugyan csak Csonka patak kaszáló föld bejei hejel fel szántatott és következik Csára Csára Kaszáló ennek is nagyob része már fel van szántva e mellett nyúlik el egy patak a Gúlátsi határból jön be a Jándi határa és a tisza töltéshez mint egy 50 ölnyire azon felül Baka szeg mely a Gúlátsi erdőtől szomszédoltatik de ennek egy nagyobb részét el [4-ik lap] szakitot a tisza Panyolai határhoz ezelöt mintegy nyólczvan kilenczven ével mit még máig ís a Jándi lakosoknak nagy része bimak mely töbnyíre Gyömöltsös e mellet lejeb a tisza hát nevü Gyömöltsös kert it ot fel szántogatva eben van egy ki apadhatatlan Gödör mely nagy Gödörnek hivatík eztet mintegy ezelöt 40 ével a tisza töltésen levő ári törés alkalmával mosta mejnek át mérője minden fellé lehet 50 öl e mellet van a Toldi Motsár mely hajdan haszna vehetetlen posvány volt most ez a leg job föld a határúnkban mert a mellété lévő gödör egészen fel töltöte e mellet van a Mező kert szántó föld e mellet van a Gúlátsra járó út Jándról e mellet a mező szántó Kaszáló föld ezen belől a tisza mellett Péter gaza Gyömölcsös melyről emlékezik Béla

Page 72: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Kii áj nevetlen jegyzője, ebe van egy ásot fok ugyan ezen néven melyet hajdan egy szárazság alkalmával a község tagok vizet akartak botsátani az egyik tóba mely a falú alat van a róla a megjegyzés hogy akor a tisza meg áradván nem tsak a fallut ha nem a környéket el bóritota a víz és e mellet következik a Zsaró kert nevü Szántó mező egy laposai mely mező laposnak neveztetik de tsak a tísza áradás alkalmával haszna vehetetlen és következik a hosztó rész egy néhány darab szántó föld e mellet a rét közelebb emiitetem tó mej hajdan tisza volt mely aról is világos hogy a partjaitól százados fák az az tölgy fák dűltek bele és igen sok ijen találtatik bene enek az öblébe vagy Kanyarulatyába van egy csak nem kerek mező mely Tóbélí nevén van s it következik újra az öblén tísza rév út. mely fent Írtakat a Községben élő idősb egyének a régi irományokban találtak a jelenben is a fent irt mi szerént talaltatak.

Kelt Jándon Június 30-án 1864-ben. Simon András bíró mk Kontz Pál mk tanácsos Buzdor György k x v

K. Lótna községéből Beregh Megyéből.

Tiszaháti járás. 1-ső alszolgabírói szakaszhoz tartozik. Székhelye N Lónya Határai keletről Bátyú község. Délről Nagy Lónya Nyugotról Eperjeske;

Északról Szalóka és Eszeny mínkettö Szabóles megye A községnek emlékezet óta más neve nem említtetett a mostaninál. Hogy hajdan más elnevezése volt e? nem tudatik 1646 évben már mint

község létezett. Jelenlegi helyére a tísza balpartjáról a most Szigetnek nevezett helyről telepíttetett le.

A név eredetérül, sem hagyományból sem írott emlékekből mit sem tudhatni.

A község határában elö forduló hely nevek: Vinna tövise, hajdan tövises mocsáros hely, most szántóföld, dülő neve Kakaska, dűlő, hajdan vizenyős, nádas vízimadarak tanyája, most szántó főid,- Szénégető. Kaszáló, hajdan erdő szénégető hely innen van jelenlegi neve.- Lekenyő hajdan erdő, most kiirtott fiitennö lapályos hely, a tísza balpartján.- Kapukért gyümölcsös, hajdan kapuja volt innen vette nevét - Lázka a tísza balpartján gyümőlcsős.-Szíget a hólt ésNagy tísza folya körül a község hajdani telep helye, most gyümölcsös.- Fogás irtott hely gyümölcsös.- Illó tó nádas ingoványos hely.-hámos rekettye szeg, bokros legelő. Kis Zug. Folyók a Nagy Tísza. Csai cuda­

rt tél

Page 73: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

K4acsolaközségből, Beregmegyéből.-

1 Macsola község, a tiszántúli kerületben. Bereg megye tiszaháti járásában, a megye székhelyétől Beregszásztól dél-nyugatra- mintegy fél mérföldnyire -erdős sik földön fekszik - E vidéknek közös neve, a megye határát képező Tiszáról: Tiszahát.-

2. A községnek mai neve: Macsola.-3. Hajdan Macsolyának is Íratott; legrégibb időkben pedig Mocsillának

neveztetett-4. Mocsilla, vagy mai nevén Macsola, már 1449-ben emlitve van, egy

akkor történt határjárásról szóló, s a megyei levéltárban meglevő okiratban; valamint az is felvan jegyezve a macsolai ref. egyház 1776-ban kezdődött anyakönyvében, hogy Macsolán 1795-ben már anya-egyházuk volt a magyar ajkú Reformátusoknak,- első papjuk Vári Mihály vólt.-

5. K ik voltak első alapitói a községnek s honnan népesittetett? nem lehet kinyomozni. Mostani lakosai: Ref. magyarok, rom. cath.tótok és óhitű oroszok; de az utóbbiak viselete is egészen magyaros, tisztán beszélnek magyarul, tót anyanyelvükön beszélni már csak az idősebbek tudnak; a 30 évnél ifjabbak pedig nem is értenek.

6. A mai Macsola vagy is a régi Mocsilla név. eredetét vehette a falu déli odalán elnyúló álló-tótól, melynek sáros vizében kendéit szoktak áztatni.-Mocsilla különben tót szó, s áztatást jelent. Ebből azt lehet következtetni, hogy eredeti lakosai talán tótok voltak.-

7. A község határában következő helynevek fordulnak elő: a/ Szántó főid dűlők az éjszaki fordulóban. Faluvégesi dűlő, közvetlenül a

falu éjszaki végénél - Kalodás csere, hajdan cserjés, bokros hely.-Galambszérö, nevét onnan vehette, mivel a szomszédságában fekvő nagy erdőből sok sok vad galamb jár aratáskor e helyre, mely rendesen búzával vettetik.- Szilvás mege egy hajdan mellette létező szilvás kertről.- Kecskéstó attól nyeite nevét, mivel a tisza-szabályozás előtti árvizek miatt, ezen dűlőnek lapályosabb részén állandóan viz volt s mintegy kis tavat képezett, s meg lehet hogy oda hajtották a kecskéket inni,- most azonban egésszen száraz. Észer = északi szer, bizonyosan azéit, mivel a fordulónak leg éjszakibb részén van, a búcsúi határ szomszédságában Csonkás itt régebben ki száradt csonka fák állottak, egy elpusztult erdő maradványai, Halmos közepén némi csekély emelkedés van, ettől kapta nevét.- Vizhát, a Vérke folyó partján,- de ezen viz torkolata elzáratván, most kiszáradt meder. Hosszak, azon oknál fogva hívatik így, inert ezen dűlő földei feltűnőleg hosszak.

b. Szántóföld dűlők a déli fordulóban Keit alja, a házi keitek keleti végében.- Árokhát egy természetes élő sövénnyel benőtt árokhányástól, mely

Page 74: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

az éjszaki és déli fordulókat elkülöníti. Kerekded vagy Boglyás, ezen dűlő. a hajdani árvizek korában kaszáló fold volt, hol néha sok boglyát raktak, később apródonként felszántogatták a kerületit, hol dombosabb, s így csak egy kis kör alakú térség maradt meg kaszálónak, innen a Kerekded nevezet; most azonban egészen száraz, bár lapályos szántó főid.- Tengeris keit itt hajdan kitűnően tengerit termesztettek.- Középmező, a déli forduló közepét képezi.-Kis borz-juk. itt valaha, mint mondják - borzot fogtak, de ekkor még erdő vol t- Peres Bakta ezen dülő a Gróf Károlyi család Bakta nevü szép gyertyánfás erdeje mellett feküdvén, az emiitett Grófok elakarták venni, de nem sikerült; innen a peres Bakta név. Pente föld a kiszáradt Vétke folyónál elpusztult malomhoz vezető út mellett.- Börvényes alja, nevét onnan nyerte, mivel a mellette fekvő kis erdőben sok börvény terem, egy kék virágú s télben is zöld növény.- Kis mező, azért neveztetik igy, mivel a déli forduló többi részéről, a kis erdő által egészen külön szakittatik s nem nagy terjedelmű.-Ennek szomszédja a Füstöléng, név jelentése nem tudható.-

C. Erdők, tavak, erek, lapályok. A falú déli határában van a Kis erdő.- melynek közepén van a Balácza tó

zsombék, nád és éger fát termő. 5-6 év előtt, most azonban a szárazság után kitísztitatván j ó sásas szénát terem - A kis erdőben vannak még a Hosszú reketyés és Mály Erge korábbi árvizes időkben tószerű lapály, ma szintén sását termő kaszálók.- A falú déli határán terűi el a Nagy Erdő, egyes részei: Mosztok hát, hason nevü kiszáradt patak partján.- Mogyorós gorohd. Pijkás gorond hasonnevű kiszáradt lapályok mellett.- Nagy Öves és Kis öves, talán azért neveztetnek így, mivel az erdővel az erdőnek szélét képezik, s mintegy övvel köritik.- A nagy erdő északi szélén van a Széles ér, hajdan vizes, lapályos erdő, most legelő. -

d. Kaszálók és irtványok: Szipocs fenék, lapályos, bokros kaszáló, a déli oldalán elnyúló, kiszáradt Szipa patak mellett.- Nagy Liget hajdan ligetes, és árvíz járáskor sok szénát termő téren kaszáló.- de most miólta árvíz nem járja, sovány riska füvet terem, s e miatt nagyobb része kiirtatott és felszántatott. Egyes részei: a Liget kapu, mely mintegy bejárást képez a falú felől.- Aborás. hol hajdan abora v. széna szín állott.- Piroska és Csipö név eredetéről nem tudható. - Surányi út oldal a Surányi Út mellett és a Kőhatár, a Surányi határnál.

A Berkesz. Danczka kitűnő jóságú irtványok: valamint a Tohát is, a mosztok tó mellett. Dinnyés kert egy árokkal körűivett írtvány, a házi kertek nyugoti végében, hol egykor dinnyék term esztettek.- Szilvás kert, árokkal keritett írtvány, valaha szilvás volt - Dobsa, hajdan erdő, most írtvány; nevét egykori birtokosától nyerte.-

A Szipa. Szípocska patakok, melyek kiszáradtak,- feljebb már megvoltak említve. -

Page 75: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Varga József sk macsolai ref. lelkész

A 336. k. i . szám alatti, hely nevek összeírására vonatkozó felhívás és Utasítás nyomán foganatba vett, s a tiszaháti fő Szolgabírói hivatalhoz betelj észtetett

Helynevek összeírása Macsoláról

H E L Y N E V E K Marok községből Beregh megyéből.

1. A megyének neve Beregh, kassai kerület, Tiszaháti járás, Beregszász a széknek neve, Marok községe tartozik a beregszászi székhez; a község még Marok nevet is visel.

A politikaii /!/ fel osztáson kivül, vidék, környék, táj nem bir külön el nevezéssel, sem több falvak csopoitozata közös név alatt nem ismertetik, Hogy honnan vette eredetét a falu nem tudatik.

2. A község élő neve mely a nép ajkán forog: Marok; a nép magyar ajkú, jobbára rom. kath. vallásúak, mintegy harmada a népnek helv. hitvallásuak, és végre kevesen gör. Kath. és izraeliták is, kik mindnyájan magyarul beszélnek, idegen ajkúak saját nyelvöket is értik, de nem mindnyájan mert már el magyarosodotak

3. Hogy volt e' községnek a fönt emiitetteken kivül más neve róla tudomásunk nincs, mert ezekre nézve adatokkal nem bírunk.

4. Melyik évbe emlittetik először ezekről iromány szinte nem lévén, tudomásunk róla nincs, hanem hogy régi bizonyos,

5. A község hogy honnan népesitettett be, erről nincsenek adatok. 6. Köz tudomásból, hagyományból, irott vagy nyomatott emlékekből a név

eredetéről, értelméről ezek hiánya miatt semmi bizonyost nem tudunk. 7. A község határában elö forduló többi, több nevü topographiai nevek

következők: 1. Osztoró hát I . Forduló(Szántó földek) nyugotról határos Papival. 2. Micz közi 1. forduló /szántó földek/ határos keletről a surányi, nyugotról

a papi, északról a surányi határokkal 3. Dusa háti I I I . forduló, kelet-északról határos a surányi hátánál, ezen

fordulóban említetik Dusa Bárostya és Kenderártó tavak, a melyen haszon vehetetlenek, ugyan itten megy keresztül Surányból Tarpára vezető ut.

4. Hetei vágás és Nádas éger /szántó földek/ keletre határos a surányi hátánál , délről a Szipa nevezetű patak és a tarpai hátánál.

5. Szipa elve /szántó és kaszáló föld/ délről határos a tarpai erdővel, nyugotról a hetei hátánál , köztük van az ugy nevezett Pártás nevü kaszáló.

Page 76: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

6. Szipa hát nevet viselő kaszáló, széna termő hely ezekben vannak az ugy nevezett Öröm mező. Malató. Eger. Nagy rekesz és Zoboggó nevezetű helyek, ennél vonul el a Tarpába vezető ut.

7. Emberlom. Mároki éger. Szén liget. Patakhát. Csikós és Puszta rekesz nevezetű kaszáló földek elnevezéseik igen régi.

Végre a község közepén keresztül nyúlik az ugy nevezett Lápos tó. Öszvehta : Marokban ju l . 14. 1864.

Kiss Endre sk r. k. tanitó és Badak Dániel mk ez idő szerint községi

f. biró

[Már o kp ap i] Tekintetes fö Szolga biró Ur!

A honn ismeretre vonatkozó helybeli adatok beszolgáltatása felett ki adott rendelet telyesitese szempontjából M . papi részéről a helybeli idössebb lakosok közre munkálása mellett anyít jelenthetek hogy sem helységünk sem egyes határ dűlőink nevezetének honan származása felett figyelmet érdemlő adatokkal nem birunk némely egyes tályak mint Kis berek apja Nagy berek apja melyek a Mitz patak kanyarulata által formáltattak ugy latszik hogy kerek formajoktól vették nevöket mások mint szökölyé katkójé hajdankori tulajdonosaiktól neveztettek, egyes ös motsárok, patakok, és helyek nevei mint nevad, osztoro. Szípa, mitz. ilva az öregektől vett hagyományok szerint a hajdanába itt tanyázott Csehektől el nevezetteknek mondatnak, más helyek mint Horgas tó. Szil a s mogyorós kender mező, répás kert, toviske. a nevezet helyeknek formájáról s rajta termet termékekről s fákról neveztettek el.

Sajnálom hogy a Honn ismeretre vonatkozó nevezetesebb adatokkal nem szolgálhatok, egy régibb anya könyvünkbe látható be jegyzés szerént a helységünkbe lakozó Tótok csak 70 vagy 80 ével szivárogtak ide Zemplén megye felső részéből a szerént a fentebb említett Sláv forma hely nevek külömben is régibb időkből származván régi Cseheknek tulajdonitható.

Kelt Marok papi Július 11 -én 864. Fílep Ferencz községi bíró

Page 77: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Mátyus község Bereg megye, Tisza hatí járás első alszolgabírói szakaszhoz tartozik. Székhelye N . Lónya, neve jelenleg is az a mi hajdan volt, hogy mikor s honnan kapta jelenlegi nevét, arról sem írás, sem szóbeli hagyomány nincs, -Község fekszik fekszik /!/ a tísza jobb partján, a lakosok mindnyájan magyar ajkúak, - határát kerítik Északról Nagy Lónya, Nyugotról a hót tísza. Délről T Kerecseny Keletről Hettyení határok. Hogy honnan népesíttetet jelenlegi helyére nem tudatík,- a határban elö forduló topographíaí elnevezések - u. m. Hót tísza. kiszáradt használható kaszáló.- Akol mező. Zálogos. Ballá tölgyes, írtvány Szántó főd, gorond kaszáló, akol rét kaszáló, N rekesz. Kis rekesz Pallagok. hajdan szántó főid, jelenleg kaszálló.- Lucska kaszáló, Bíkacs kaszallók, Demeter kaszáló, Nyilas községi legelő, Pámó kiszáradt tó K és N rét Nagy homok, az erdösség közepén felemelkedett, kerek szántófőid, díszes tanya hely,- Súlymos,- írtvány, Méjtó lápos hely, Rét meg, és Ina mocsár szép erdő Boczhomok szántó főid - most szántó főid és gaz Füzes gyümölcsös, Pénzgödör, a monda szerint pénzt találtak ott most szántó főld.-

Tavai, Vídí tó, Behám patak, Bócsíkó patak. Kis éger, Meverekettyehát. Derenyö patak. Baton. Csaronda. Selyhát patak. Súdószeg patak. Kerektó. Vizesé. Nagytó. -

H E L Y N E V E K Nagy Darócz községből, Bereg megyéből. N. Darócz Községből, Beregh Megyéből.

1. Kassai Kerüllet, Beregh Vármegye, Tiszaháti Járás Beregszászi Törvényszékhez tartozik.

2. A községnek egy féle neve van, demíútán más megyékbe is van illy nevü, az azoktól úgy kűlőmböztetik meg, hogy ehez, még mellék név jön N . és igy Nagy Darócz

3. Hogy ezen községnek hajdanába mas neve lett volna, arról tudomás nints.

4. Sőtt hogy mikor neveztetett volna el, az sem tudható,-5. Ezen Községben 1774-ben 16 gazda lakott, és hogy ezek honnan

Származtak, nem tudható, mind Reformátusok, későbben pedig 1813-ban Zemplén Megyéből, Homonna vidékéről Származván több gazdák, G: Cath, vallásúak úgy hogy mind ez elsőbbí, mind utóbbiak Szaporodván jelenleg van a Községbe 70. gazda, jelenleg Szegények, mert 862-k évb[en] el égtek.

6. A hely nevek eredetéről bizonyos nem tudható 7. A Község határos Északról M . Kaszony N. Bégány, Keletről Déda,

Délről Surány, M . Papi, nyugotról Csaroda és Gelényes Községekkel, a

Page 78: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Község határában elö fordulló dűllő nevek, Nagy Keit. Kaszálló és Szántó föld, Szöllö Szer Sz. f. Diczházi Tábla Sz. f. Ritse ki Száradt tó, Kőszeg Sz. f. Róka juk Sz. f. Fajdos Sz. f. Kaposi bokra Sz. f. Kis Asszony Erdélye Sz. f , ezt Lonyai Gábor Ur egy Kis Asszonytól örökölte, Csardut Sz. f. és Kaszálló; Rivaj Kaszálló; Mihályka K: Észten cse, K: Seregélyes lap Kaszálló Nemes Erdő, félye el pusztult, jelenbe Csak legelő, Madarláz Kaszálló Sássas lapos K: Ujfogás Sz. f. Közös Erdő, azért hivatik úgy, mert 1836.-ik év előtt M . Kaszony Várossával közös volt, akkor pedig két felé hasittatván.

Kelt Darócz 28-ik Június 864. Kötény Jósef kősegi

biro

Nagy Lónya községből Beregh Megyéből

Nagy Lónya Községnek más neve nem volt ez előtt sem, most jelenbe sincs, lakosai általánosan reformált magyar ajkú, a község ember emlékezet ólta említtetik, honnan népesítetett? azt sem hagyományból, sem nyomatott emlékekből mivel hogy nincsenek nem lehet tudni.- fekszik a tisza jobb partján.- Délről határozzák Mátyus, Hetyen, Nyugoton Benk, Mogyorós , Epeijeske községek Szabóles megyébe,, Északról Szent Márton, Száloka, ugyan csak Szabóles megyébe, Keletről Nagy Dobrony, Bótrágy és Harangláb községek

A' Község határán elö forduló topographiai nevek: Átalföldek Bandi gaz hosszak, kalakistyahát. kenderszer, és Köpörcz, melyek jelenbe a községből vezető ugy nevezett szorosson egy dülö ut által a faluhoz vannak elválasztva, mely dülö a bátyúi fö útba megy ki , s most a tagosítás által első forduló nevet kapott. Továbbá észtem a hát a mellette lévő esztema hajdan lápos, ingoványos nádas, most pedig szép kaszálható patak vagy is inkább rétről neveztetik.-Nagy kaszálló. Albert rét. Mester rét. Hosszú gaz, melyek birtokosairól, és az utolsó cserjés tövisses gazos állapotban lévő idejéből kapta nevét, gyepes kis és nagy. Akasztófasor, mely helyen monda szerint hajdan arra járó gyalog ut mellett akasztó fa volt fel állítva, ezek most a tagosítás által 2-ik forduló nevet kaptak ebez tartozik vagy is ezeknek Keleti fele részén folyik ki , most ugyan száraz állapotban lévő Korgó ér. Utas Bika rét, Szalvány, Homok allya Lomocz allya patak rév, mely utóbbi a mellette lévő patakon lévő rév járó és vizí malomról vette nevét, ezek a Községtől a keleti oldalon feküsznek, a községtől nyugotról délről következik, Kisszer farkasvei em esztema köz. Kei eknyárjas Nagy tábla vagy is kék domb sorja. Kis Anyva Bense Osztalló Csomákja Szederszeg Hópámó köze, melyeken a Mátyusi és Haranglábi utak mennek keresztül, Meggyes kert érhát tóhát vagy bokros, melyek hason nevű, hajdan nagy tó vagy hólt tisza mellett fekszenek, ismét tóhát. Zátonyfark,

Page 79: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Epreskeit, régebben Lenci dombja Völgy vagy kis záton, nagy záton, melyek a tisza mellett, annak ki áradásai alkalmával mint sziget vizel kőiül folyt, s nevét onnan vette.- Sziget Lekenyö melyeket régebben 1780 körül míg a tisza körül folyt, de ugyan csak emiitett idő tájon, szük torkolatát vagy is bejárását el mosta, s így össze szakadván a szabolcsi oldalra rekesztette, s az addig körülte lévő tisza folyó hólt tisza nevet visel. E kis utolsó hely sziget, és lekenyö, hajdan gyönyörű, s már fekvésénél fogva is szép gazdag gyümölcsös keitek voltak, most is ugyan azon czélra használtatnának, de a hanyag birtokosok és szárazsága miatt gyümölcs termelésre igen el silányult.-

Folyói, és tavai, a tisza, melyen a községből nyugotfelé ki vezető ország uton hidasos rév járás van, a Kert alatti Nagytó nyugoton, mely hajdan a tisza medre volt, de most már mint jó szántó föld használtatik. Észtem a egy 50 holdnyi száraz jó szántó földet körül kerűllo, hajdan járhatatlan ingoványos lápos, rekettyés álló tó, Köpörcz tó Kis Lónyai tó, Veczketó, melyek vagy szántás vagy kaszállásra használtatnak. Csaronda patak mely Hetyen és Haranglábi határok közt jön be a Lónyai határba és keresztül folytatja útját az erdőségen, míg a szalókai határba tovább megy, hol két ágra szakad.

Erdő hely el nevezések: Ányva, Hópainóköz, Pámó mezeje Sebes érhát, a hason nevű patak mentibe Patkós, Baratna köz Long Kasnya, Csáronda hát Kátva zúgja hason nevű patak mellett, mely a Kerecsenyi határba ered, és a Csarondába szakad, Csamócza hát, Naméncsa hát hason nevű paták mellett Kiwa szugoly hason nevü rekettyés ingoványos patak közt, Höcsik örvénye, hol hajdan több felöl jövő patakokon a viz öszve folyt s itt meg ütközött. Tövis, Dibicse köz. Csonkás Lovas homoka szállás kasnyaerehát hason nevű patak mellett. Tatár homoka, Tenyisó, Butyegre, Szénégető, birístye köz Ibrány ér szugoly hason nevü patak mellett mely a Csarondába szakad. Dolha, Hid köz hol a Csaronda mint fő patakon hid szokott lenni, jelenleg gáton járnak rajta által, Czakó motsár Czakó hajlás, Szerbécz szugoly hason nevü patak mellett két ér laposa, hason nevü patak mellett, mely a csarondába szakad, Tövistó Örvény gorond Sivó Están bokor Tiszta mocsár Gyűrű szeg Nagy Kema, Kis Kema, Vidra szeg, vidra gorond Lónyai László szállás poczpatak hát, fűvecske szeg, Dencséri szeg, Demjén sássassa. Bagoly szállás Ördöngös Liget, Patak köz

Som községből Bereg megyéből.

Tiszaháti járás. 1-ső alszolgabirói szakas. Székhelye N. Lónya. Som község honnan telepedett mai helyére? sem írásilag sem

hagyományilag nem tudjuk, csak annyit tudunk, hogy hajdan ís ezen a nevén neveztetett. Mint most ugy hajdan is magyar ajkú népek lakták, melyeknek száma jelenleg 700-ra megy. Határunkat sok patak hálózó, melyeknek helyét

Page 80: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

mai napig észre lehet venni, de ma már csak vizfelfogó patakoknak nevezhetünk. Som község határai: Keletről Rafajna Újfalu és Zápszon községek határai, csak hogy Rafajna Újfalutól a Szemye folyó választja el, melynek eredete Bótrágy község leírásába bevezettetett, nyugotról Hetyen és Harangláb, délről M . Kaszon, Csonka Papi, Északról Botrágy községek környezik.

Patakok nevei.- Zápszon éger, hajdan járhatatlan patak meder volt. Nagy Eger, Halácsa, Szíri rét. Kis és Nagy rét. Szőr füves, kis és nagy patak. Csortos Eger, Juri árka, déli árka, határ Éger, mind ezen elnevezésű patakok, valamint a déli oldalról a kaszoni, a zápszoni, somi szőlő hegyekről leereszkedő hó és eső vizek az úgynevezett Mátra rétbe és ördöngös rétjébe leszállva és így Fonás ér,- Bika mocsár-, kis-telek mocsár, középső ér, kenderáztató patakon keresztül folydogálnak a Jászló patakba, valamint a kovácsó. Kis patak a jászló patakkal együtt a bótrágyi nádas rétbe özönlik. Kána patak, mesteri féle patak, tölgyfás patak, tulkos patak. Szarka Éger, ezen patakok a bótrágyi határ Herinyó rétjébe szakadnak.

Szántó föld Düllők nevei.- Ördöngös, Gát szeg, Gonda, Szikora, Nyaras. Béres szérű, város ut. Madár düllö, Bodzás szer, Harka gaz. Farkas hugyó, Galambszerö, buza berke. Vadas szeg. Béres kuthát. Tóth irtás. Baksa irtás. Sovány sor. Gyürü sark. Karám nagy szeg. Tizenkét hold szer, kis telek mezeje, létszakadék. Döbönyös kut tájéka. Lórekesz. forrás ut. Szunyogos. Káposztás kert.-

Kaszálók nevei.- Kána. Szállás. Madarék. Keresztmezö, általüt. Kis Herenád, Harka rekesz. Kovácsó oldal, jászló szeg. Nádas. Nyáras, pervána oldal. Száldobok, Domán homok, kerek gorond, Bakkantó ut. Nagy Miklós homoka, Baksa górod, Suri domb.-

Szölö hegy elnevezések.- Hegyköz, Hegyhát, Láz. Veres kapu sor, forrás sor, bereknye fa sor, farkas ordító, ültetés sor. Bánya, kis köves, felső Silla, messze látó, hosszú sor, szántó, mulató szőlő, gödör kapu sor, mátra sor.-

Adat g\n{jtés Bereg megy-e Surány községéből

\.l A' megyének, kerületnek, járásnak, széknek a neve hová a' helység tartozik.

Surány községe tartozik a' kassai kerületnek bereg megyében lévő tiszaháti szolga bíróságához, Szék hely Bereg szász város.

2.1 A' községnek hány féle neve él, melyik bir helybeli eltérj édessel, melyik ismeretes országszerte?

Ország szerte ismeretes neve Surány. 3./ Volt e' hajdan a' községnek más elnevezése?

Page 81: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

A'jelenleg élők tudomásával nem volt. 4. / A' község mikor említtetik legkorábban? Erre nézve a' jelenkorbeliek föl világosítást nem adhatnak. Az egy ház

község ref. templomában lévő fölirat, mely az Ima ház belsejének kiujitását mutatja 1775-ik év. Más e' kérdő pontra vonatkozó irat, sem a' község, sem az Egyház iratai között nem létezik.

5. / Honnan népesittetett? Az eleinte kevés népességű községet tisztán magyar ajkú lakosok tevék

azomban ez előtt 50-60 évvel vándoroltak be Zemplén megye felső részéből a' most már nevezett község fele részét tevő tót ajkú lakosai, 's jelenleg is részint mint rokonok, részint mint ismerősök látogatásul jővén megtelepednek. így népesittetett 's népesül naponta e' község, mely mint nyelvié, ugy vallásra nézve is kétféle, az eredeti törzs faj helv. hitvallású Magyar, a' bevándorlott tót ajkú vegyes rom. Cath. 's görög Cath vallású.

1.1 A' község határában előforduló mező nevei: Aranyos és Sóut. dűlök nevei Fenek. Köpe. Laskás. töltés gazzá, kertalja, ligetalja. Pázmán alja, várszeg, kender ártó hát, lókötö. czinnes. nyáras. tüzes szer homok

legelő nevei: Pétertó. Kis tó, fargát. kaszálló nevei: Asztalos, asztagos. Szállás, Mogyorós, tyukbegy, tómege,

Baktalló. Erdők nevei: Gyűrűs, Nagy erdő, liget, magas gorond Mocsár. Tavak nevei: Pétertó, vásárostó, asszonytava, kender ártó. rét neve: Pázmán. folyók nevei: Micz, Szipa, mosztok. Ezek folytak néhány évvel előbb körül

a' határt de e' pár évi folytonos szárazság következtében tökéletesen kiszáradva, részint legelő 's kaszállónak használtatnak.

Kelt Surányban Július 12-én 1864. Kázmér János

biró

H E L Y N E V E K Tákos községből, Bereg megyééből.

ad/ l -ső Bereg Megye Tisza háti járás Tákos Község.-ad/2-or Tákos Község tsak ezen egy el nevezés alatt él és ösmeretes több

századok olta ország szerte.- határa Ugomya Gergelyi határral közös. ad/3, ember emlékezete olta ezen község tsak egyedül egy el nevezés alatt

íratott.-ad 4. és 5/. hogy honnét népesítetett 's említetik leg korábban azt tudni nem

lehet azonban anyi az iratokból tudható hogy 1400-ba már élt bizonyos Tákosi Család és főbb birtokos ki ezen községen birt 's uralkodót.

Page 82: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

ad/6, álitolag ezen el nevezést hajdan Tákosi László nevezetű Úrtól nyerte volna.

ad/7. Nagy liget szántó és kaszálló földek - vötsike posványos patak -tölgyes szeg hajdan korba erdő most szántó és kaszálló - számos ligete szántó föld - Kerekettye szeg szántó föld patakokkal körül véve - Lácz eleje szántó föld - hosszú föld szeg szántó föld pataktol keresztül hasitva - Bézsa eleji szántó föld - So vágó és Sugo kaszáló patakok közt. - Nagy rekesz kaszáló. -tetemes oldal - kaszáló föld, határ patak a gelénesi határ oldalon. - Kis Mogyorós Szántó föld.- Paptava szeg hajdan erdő most szántó földek s. a. t. több víz állo és szántó földek igénytelen el nevezés alatt.

Kel tTákoson 1865 Máit. 29: 865 Jegyezte

Szibeit Mihály Kei Jegyző

H E L Y N E V E K Tarpa mező Városból Beregh Megyéből.

I . Tarpa Mező Város tartozik Beregh Megyének Tisza háti Járásához a' vidék

mellyen fekszik a' tisza fojóról tisza hátnak hivatik.

I I . A' Városnak ország szerte a' legrégibb időktől fogva csak ezen egy neve

ismeretes, hogy Taipa. I I I .

Hajdan sem volt más elnevezése a' Községnek a' régi irományokban is így íratott le a' hely név.

I V A' Községnek neve a' leleszi Káptalan ki vett Taipát érdeklő irományokban

legkorábban 1353-ba említtetik, midőn Erzsébet Királyné által Taipán és Marok községek közt határ járás rendeltetik - azonban a' Polchy István volt megyei Levéltárnok által versekben szerzetért Szép asszony dombja czimü hős költeményben 1222. év tályán emlités tétetik Taipáról is, mellyet akkor a' Taipai Nemesség birt.

V . Honnan és mikor nepesittetett arról bizonyost nem tudhatni, hihetőleg a'

Magyarok bejövetelekor mint a' tiszához közel eső erdős 's barom legeltetésre alkalmas hely telepíttetett 's ületett meg, maga az egész helység egy régi tisza meder két oldalán terűi, mely kör alakú tó már csak nem egésszen betelt 's részint keiteknek használtatik.- Később népesült a' tisza parton feküdt de elpusztult régi Helmecz nevű falúból úgy szinte Hegyi nevű helységből

Page 83: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

mellyről a' fent emlitett határ járási irományban említés tétetik, azon helyek a' hol ezen elpusztult helységek a' Taipai határhoz tartozik jelenben ís.-

V I . A' név eredetéről mit se tudhatni, annyi azonban áll hogy leg régibb 's talán

leg első biitokosa a' Taipai família volt, de hogy a' hely vette e' nevét a' birtokosról vagy a' birtokos ettől meg határozni nem lehet.

V I I . A' Város határában elő forduló topographiai nevek következők: 1- ő A' Város uttzái. Tóhát úttza az említett tókanyarúlat Nyúgoti oldalán

vonult el. Velencze, Kandia úttzák szinte a' kört képző tó déli és északi oldalán terülnek 's ez okon nyertek tengeren fekvő Város és szigethez hasonló nevet,- Hajnal uttza keleti része a' Városnak, Ujj uttza legutóbb telepitett szélső uttza.- Kis uttza. Virág uttza. Nagy és Kis derék uttzák a' város belső részén piatzi részén vannak.

2- szor Külső területi alakú kaszálló hely.- Halas patak hát egy patak mellett - melly halas pataknak hivatik - szántó földek. Tisza hát a' tisza mellett gyümölcsös kaszállók, Tisza szeg szinte kaszállók, Pazmits szántó földek, itt hajdan falú lehetett mivel sok cserép darabok találtatnak szántáskor, Nyáras patak hát ílly nevü patakocska mellett szántó földek ki irtatása előtt Nyár fákkal bövölködö hely volt,- Pereki tóhát. Kerek tóhát szántó földek, a' dülő közt lévő tócskákról veszik neveiket, Dereka Szeged szántó. Tölgyes szántó és kaszálló kiirtása előtt tölgy fás hely volt. Súlymos tókömyéke kaszállók az ott levő Sulymot termő tóról neveztetik. Nagy és Kis tómegi szinte ezen tón belül a' tisza mellett fekvő gyümöltsös. Gána szeg gyümöltsös. Vágás tengeri termő tisza fövenyes hely, hajdan erdő volt, 's onnan neveztetik Vágásnak,.-Temető sor szántó, a' temető sorjába. Berek kaszállók, szinte erdős berkes hely volt- Szöitsén allya szántó, a' Szörtsén nevü, hajdan tisza kanyarulat - tó mellett. Gacsán szeg gyümöltsösök. Szilas szúg. Szilas oldal. Szílas szántó földek, kiirtatások előtt szil fás helyek voltak,.- Helmeczszeg gyömőltsösitt volt a' régi Helmecz falú de a' tisza által elszaggattatott.- Kis tóhát szántó egy kis tónak nevezett tó mellett. Harasztos allya legközelebb erdőből irtatott. Eger szeg tavasz földek ki irtása előtt éger fák voltak rajta. Tanya gaz legelő hely pásztorok szoktak rajta tanyázni 's delelni.- Nagy erdő a' Város erdeje. Nyíres irtás földek nyirfák lehettek rajta. Szipa hát a' Szipa határ patak mellett, Nagy és Kis hegy szőllő termő hegyek két dombon alattuk Kemény barna szinü köböl áll, melly épülethez 1 s utakra bányásztatik. Kis mező. Kis mező oldal Agyagos jó búza termő szántó földek. Téb urasági erdő, mellette Téb égre kaszállók. Vápa szántó földek közepe tályán van egy kerek lapály mely Vápa tónak hivatik, Csépány Zsombikos sássat termő hely. Csonkás kiirtása előtt csonka fák áltak rajta. Sósdomb sor, szántó földek nevét vette az itt egy máshoz közel álló 5. dombokról mellyek csatában elhullottak tetemeit fedik, mellettük egy régi sáncz helye is látható, a' dombok kivétel nélkül Sós

Page 84: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

domboknak neveztetnek, hihetőleg attól hogy a' bele temetett hullák mésszel be hintetvén a' nép az besózásnak mondta, de hogy mikor és kik csatázhattak itt arról a1 krónika halgát, ollykor vastag lópatkókat és kard töredékeket találnak e* tájon.- Csere szer szántó hajdan cserjés hely lehetett. Keskeny hoszas szántó a' földek alakjáról hivatik. Láz szántó - Vad alma szer szántó hajdan vadalmafák voltak rajta. Ökörbika szántó. Nagy és Kis rét lapály urasági rétek. Asszonymotsár lapályos rét, Körös erdő urasági erdő,- Veczke kaszálló 's szántó földek - Bodzás a' rajta uralgó földi bodzáról. Petregát szántó föld egy része lapály - Tóhát kertallya szántó a' tóhát úttza kertje alatt.-Kis és Nagy cseplesz kaszállók ritka füvet termők. Dobra farka kaszállók, a' Dobra nevű patak végibe. Dobrahát szántó ugyan azon patak mellett. Dajka gát szántó.és lapályos kaszállók, sáros időben a' dülő útat gátolni vagy is gályákkal be rakni szokták. - Kis rét oldal szántó, Kisrét kaszálló vizenyős lapos helyen.-

Taipa Város határa szomszédoltatik Keletről Csorna és Badaló községektől, Délről a' Tisza fojó elválasztja Szatmár megyétől, Nyugotról Tivadar, Gúláts, Északról Hete, Marok, Súrány községektől a' két utóbbi község határától a' Szipa patak választja el a' Taipai határt.-

Jegyzetté Taipán Június 10-én 1864. Székely József

Pecsét Város Jegyzője /A pecsét körirata: M E Z Ő TARPA V Á R O S PETSÉTJE 1842/

T Kerecseny községből Beregmegyéből

Tiszaháti járás 1-ső alszolgabírói szakaszhoz tartozik Székhelye Nagy Lónya

Hogy a község honnan telepíttetett sem szó, sem pedig írásbeli hagyomány róla nem létezik,- a község jelenleg fekszik a Tisza jobb partján, ha nem már más helyre telepitették által jelenleg, mivel a tísza szagatja jelenlegi helyét.-Mint hajdan ugy most ís magyar ajkú nép lakja,- Határai keletről Hettyen Délről T Adony, Barabás, V. atya, Nyugotról, Szabóles megye Ör Ladány Északról Matyusí határok kerítik. A határban elö forduló topographíaí elnevezések, u. m. rév erdeje, fíllíng, gorond. szil a s. petlend. puszta rekesz, széles berek. Kondor Pál sűrűje, Csamóczahát, Pap mocsár, Balázsi patakhát, sípos szeg. Nagy derenyö, tiszta Mocsár, hajdan mocsáros hely, galag lapos, galagi sürü. szem csík, kőris rekettye, káposztás szeg, mese, mesemocsár, bab hely. Magerdö - itten elö forduló nevek részint szántó, részint kaszáló és gazos helyek, külön megnevezvén a kaszálókat vagy szántó földeket nem lehet, mivelhogy a földek használata külömbözőfelekép van,- tavai, a hólt tísza, Mosótó. híd eleje, Nadályos.

Page 85: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Tiszaháti járás, 1-ső alszolgabíróí szakasz - Székhelye N . Lónya.-A községnek jelenleg egy neve él, hajdan volt e más el nevezése, s hogy

honnan telepíttetett, arról sem írás sem szóbeli hagyomány nem létezik,- s hogy mikor említtetik legkorábban nem tuda t ík -

A községet határozzák Északról Barabás, Nyugotról T Vid , Délről K. Varsány, keletről V. Atyai határok, s fekszik a Tisza jobb partján, lakosai általában magyar ajkúak.

a határban elő forduló topographíaí elnevezések, u. m. Ur mező. Nagyerdő, kaszáló. Kertalja, felső szálas, Csaroda hát, Józsa gaz, Matyi gaz, liget, espán szeg, telek szeg. Fejér János szeg, Ilona rekesz, tavai Kárászka, Sín patak, espántó, Csaroda fojó, Morotva - itten szintén elkülöníteni a szántó feldeket a kaszálóktól nem lehet, mivelhogy tagosítás szrínt egy dűlőbe, több külön álló kaszálók, legelők és szántó földek vannak,- a föld elnevezéseket nem tudni honnan vannak -

Tisza Víd községéből Beregh Megyéből

Tiszaháti járás 1-ső szolgabírói szakaszhoz tartozik. Székhelye N . Lónya. Délnyugotí részen Szabóles megye szomszédságában van, a Tisza folyó

balbartján /!/ fekszik. T. V i d falunak csak egy hely-, a környékbeli ismeretes neve van, Víd falunak más elnevezéséről, a hagyomány Vída vagy Víd telkét emleget - Mí lehető levéltárba, okiratokba is megvan, hogy lekorábban /!/ mikor említtetik nem tudatík.-

Szántóföldje a falú környékén, mely a.Tisza gyakori kiöntése által meg homokosodott,- két fö részié oszlik, a falútól Délre, Ócska mező Északra Újjmezőnek neveztetik.- Kaszálója töbfélehelyeken terül el. Legelője rendetlen fekvésű egész a Barabási határig nyúlik,- a legelöt rendetlen terjedelművé teszik, az itt ott felfogott fogások, vagy rekeszek,-

Gyümölcsöse Vídí szeg fekvéséből ki vehető, hogy régenten a Tisza csaknem félszigetté alakította a Tisza balpartján fekszik, mely délről határa, északról a T. Adonyi fűzes, keletről Kopócs Apatiszeg nevű erdő, ezt a Tisza Beregmegyéhez átszakasztotta.- A Gyűrei szeg nevét Szabóles megyei Gyűre nevű falútól vette mely alá nyúlik,- Szeg vagy Zug nevét onnan vette mert a Tisza egészen szigetté alkotta.

Patakok Sebes patak, mely a Délkeletről szomszéd Tisza Szálkai határ Csinál dí szoros nevű méjjedésből ered és szakad a T Vídí határba a Mogyorós patakba.- Mogyorós patak nevét onnan vette hogy még mínapíg is a partján elterülő gazok mogyorót teremnek. Lúcska és Mély patak mind kettő a Mogyoróspatakból ered.- Határpatak. Határszeg. Gyertgyános Zug.

Page 86: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Tavai Termás tó lapos gyakran víz álló.- mejj Gerecse, méjj víz állásos t ó -Enderé tó, Baranya tó. Méjj éger tó Vídí tó, az őskorba elö Tisza volt, ma halvány - Píszkáros, Ligeti patakok. Apró égrek ez előtt egres, ma már köz legelő. Csüllög oldal Baranya közi. Bócsikó szeg. Konyha vagy Konyha tájéka, hagyomány szerint nevét onnan vette, hogy az őskorban üldözött őseink ezen helyen találtak menekülést az üldöző Tatárok elől - a Rév, a Tisza folyón.

Bereg Megye Tivadar községre törté ne/mi adat gyűjtés.

1. pontra Tivadar taitozik Bereg Megyéhez a Beregszászi fő Szolgabírói járáshoz,- a Megye székhelye - Beregszász, 's mint ilyen a Megye fő városa ezen város históriái múltjáról ösmeretes - valamint Munkács is - Beregszász eredetéről el nevezéséről egyebet a Tompa Mihály hazai költő által ki adott "Nép regék és mondáknál" nem tudunk.

2-ra A községnek más nevét mint Tivadar sem ok irat. sem száj hagyomány útán nem tudhatni

A 3. 4. és 5-ik pontra vonatkozólag sajnos hogy csak "nem tudhatjuk"-kal kell felelni. Magyarok lakván a falut ugy szintén környékét is, igen valószínű hogy még a hon foglaló Árpád korából népesittetett be.- maga a község tisza parton fekszik - mi igazolja a most említett állitást. tudva lévén az hogy eleink kik a régi Nomád életet folytatták, 's barom tartással foglalkoztak, rendesen Víz parton telepedtek le.- jelenben is kik a községben laknak Magyarok 's Reformátusok.

6- ik pontra nézve a Név eredete homályos, 's inkább Tót vagy Román származású - Ugocsa Megyében hol már találkoztak Oláhok szinte van hason el nevezésü Tivadar nevü falu - egyéb más hiteles adattal nem birnak.

7- ikre A határban levő düllők csak meg erősiti az előbbi pontban említett állitást, mert az illy el nevezések, mint Ganyola és Uszturó nem magyar eredetű szavak.- a többiek mint Kis tó hát - Csülkös fa - Malom kert - Halas patak hát - bár helyi el nevezések, de még is Magyar származású nevekül tűnnek fel.

figyelmet érdemlő hogy a Ganyola háti düllöben Szántás alkalmával találtatnak Cserép és tégla darabok mellyek ott falu létezését gyanittatják, melly sejtelem ha áll, ugy az vagy hon foglaló Árpád - vagy IV. Béla Király idejében a Tatárok által pusztíttatott el - ide vonatkozólag fel említendő, hogy a Halas patak háti düllöben egy ízben tett ásatás alkalmával, régi ló patkók, egyéb vas darabok - !s golyók is találtattak.- idő közileg lelnek 1700-ból vert ezüst pénz darabok is V I . Károly kör Írással.

Egyéb aránt a szomszéd Tarpa város határában a várostól Nyugotra eső ugy nevezett Téb erdő körűi régi hadi czélokra szánt sánczolások nyoma is

Page 87: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

látható. Maga Tarpa város I I . Rákóczi, leopold - stb. korából több rend beli igen érdekes és hiteles kiváltság levelekkel bir. Hogy e vidék harczok szin helye volt ki tetszik onnan mert a Tivadarral szomszédolt a tisza jobb partján levő Kisar Község határában és az ugy nevezett Gyütö Sikon a N . Pálkövi S. Pataki tanár által ki adott Magyar ország története czimü históriai mű igazolása szerént Schwendi Lázár Bibomok által szinte csata vívatott - ez és a Tarpai határban emiitett sánczolás közt fekszik Tivadar - innen való színű az emiitett falu hely - létezése és annak csata általi el pusztulása.

Ennyi mind az mit Tivadar Község eredetéről helyi el nevezéséről 's történelméről, kútfők hiányában tudhatni.

Kelt Tivadaron 1865 Szibeit Mihály

kei. Jegyző Költsey Ignátz föld birtokos által

H E L L Y N E V E K

adat gyűjtés és magyarázattya Bereg Megye Ugomya község részéről ad 1. Ugomya község fekszik Bereg megye tisza háti járásban egybe

kapcsolt Gergelyi község szomszédtságában, minél fogva Ugomya Gergelyinek is neveztetik - ezen két testvér község nem tsak határjok ha nem egy más mellett feküdvén közösön tartsanak egy papot álitás szerint azon üdötöl fogva hogy Gergelyi község épülni kezdett, a mikoron is az Ugomyai egy háznak filiája lőn Gergelyi. Gergelyi azonban már ma népességevei Ugomyát felöl haladta ugyan - de az Anya Ecclesia Ugomya tsak meg maradott máiglan - ezen két Község határával közös még mint egy fél mért földnyire fekvő Tákos Községe is.-

ad 2. Ugomya ösi üdöktöl saját nevezetéről ösmeretes Ország szerte ezen nevezet alatt azonba Ugomya Gergelyi tsak 1849 utánn ösmeitetett,- a

ad 3. Község más elnevezéssel soha nem b í r t ­ad 4. halomás 's nép rege utan a magyarok bevándorlásával a midőn a tisza

partjára értek látván a' vizet nógatták egy mást mondván ugorna - innét vette volna nevezeteiét - a mikoron is a magyarok tömlőkre hidat épitettek volna által hatoltak, hol egymást biztatták Na meny tovább, honnat V. Namény vette nevét.

ad 5. hogy honnan népesedet légyen arrul semmi tudomás sints ad 6 a mit az el nevezés eredetéről tudhat a 4 pont alatt kiíratott ad 7. Lonyi keit nagyobb ki teijedésü szántó 's kaszáló földek a melly

helyre 0 Ugomya a tisza partjáról kiszorittatván Uj Ugomya épült 1861-dik évbe - Kjs és Nagy ingó szeg kaszáló földek melly patakokkal van körül véve

Page 88: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

- Bag esztero legelő föld a Bagi praediummal határos - szil berek legelő hajdan korba rengeteg erdő - Szilas legelő hajdan erdö.- Nagy és Kis Mogyorós legelő hajdan erdö.- Tüzes-tisza hányás jelenben szántó kaszáló s gyümölcsösökkel.- Szilas dombja két kis domb a^Szilason.

O Ugomya Község alatt fekszik mérhetetlen Inélységü holt tisza - Ugomya és Tákos közt nyullik az ugy nevezett Makotsa folyam a' melly a Szipa folyamból és az ártér előtt pedig a tiszábol is meg áradni szokott a Szipa eredetét veszi Bereg laposabb vidékén a Borzsábol ágazván - a Makotsa vize pedig a Vámos atyai határba szakad a Csaronda vízébe- Ugomya községe alatt mi előtt az állo híd fel épitetett Gergelyi és Namény közt, járt által a tiszán a rév a midőn is Ugomya Nagy ország útba feküdt. -

Kelt Ugomyán Mártius 17-én 1865. szerkesztetett Csatlós ferentz bíró Szibert Mihály ker Jegyző által Ugomya Község hely nevek magyarázattya

H E L Y N E V E K V. Atya községbőj Bereg megyéből.

ad 1. V Atya Község fekszik Bereg Megyében a Tisza háti járásban az ugy nevezett Tisza háton.

ad 21. Vámos csak ezen az egy nevén ösmeretes ország szerte ad 3/. ember emlékezete olta ezen nevén ösmeretes Vámos Atya s ha volt é

vagy biit é más névvel arrul tudomás nintsen ad 41. V Atya fent állót már Zápolya János előtt is - a mit az tanusit leg

inkább hogy V Atya alatt fen állott vár Zápolya János alatt pusztíttatott le ezen nevezett alatt Atyai vár.

ad 5/. hallomás szerint Büdi Barkáts volt hajdani főbb birtokos által telepitetett - de hogy honnét arrul tudomás nem szerezhető

ad 61. nap rége utánn hajdan korba Atya egy több helye volt a körülete fekvő falvaknak, 's innét osztogatta volna e vidék nagy ura parantsait 's igy mint több helynek főbb helye neveztetett Atyának - onnét vévén a környék parancsait is.

ad 7. Atyai vár omladék melly síkságon fekszik fel hánt sánczokkal a vár maga épitetett ugyan de mind erősségére mind fekvésére való nézve ugy látszik mind ha a mélységből egy ki emelkedett kőszikla csúcs lenne - a vár körül van véve sántzokkal a mellyek jelen üdöbe ís víz alatt áll a sántztol mint egy hat öl távolságra egy patak veszi körül a várat, a melly patak mint egy száz ölnyi szélességű - ezen pataknak a neve máig is had éger. - eh ez 3/4 mért föld távolságra fekszik egy fennebb emelkedett föld melly vas bánya hátat

Page 89: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

visel, a hol máig is nagyobb menyiségbe található vas taratzk. V Atya határát a Csaronda veszi körül és itt a' határba foly a csarondába a makotsa pataka is.- a határba több jelentéktelen föld részek el nevezései vágynak, mellyek azt mutatyák hogy ujabb kor gazdái nevét viselik.-

V Atyai vár le írása V Atyai lakos Nagy István jegyzéke szerint a k i a V Atyai máiglan is mint leányági öröklő birja s használja - a ki szerint is az Atyai vár hely ezelőtt 380 évvel nagy rengeteg erdőség volt, a melly erdőségbe egy rabló banda minden fele dult és rabolt, és úgy az ország egy részébe nyugtalanságot okozott - a Tornai Várba lakott légyen bizonyos Barkáts Tamás nevezetű hires vitéz, ki is el indult hogy a rablókat fel keresi - azokat fészkeikből ki üzi 's elpusztitja, Barkáts Tamás keresése következtében a' rengeteg erdőségbe egy kis szigetetskébe a' hol jelenleg az Atyai vár fekszik fel találta a rabló csapatot de várakozása ellenére kemény hartzot kelletett ki állania tsak hamar a meg kezdet hartzal a rablók két főnökét el ejté - 's több rablók el estének 's némü rész meg futamodtanak ugyan de katonáiból is számoson el estek maga is a halál martaléka leve - felesége nyugtalanságába sem férjét sem katonáit visza érkezni nem látván keresésére indult férjének -hat hét múlva találta meg férjét, azon a helyen a hol az atyai vár fekszik már a férgektől is el emésztetve.- Barkáts Tamásné a nagy keserűség s bánat közepette édes attyaval Büdy Mihállyal el indult panaszra az az üdöbeli Uralkodóhoz, a kiis a kesergő nö veszteségét enyhítendő nejének ajándékozta azon helyet a hol a vár fekszik hogy epithessen várat, 's ebez hozza csatolva neki ajándékozta a tiszai több falvakat egész nagy szöllösig - onnét keresztül Munkátstg, a várat fel is épitetette ugyan Barkáts Tamásné édes Attya Büdí Mihállyal - ezen Uradalom kevés ideig virágzott - mint egy 75 évekig - ezen várat a Török, vagy Zápolya dulatta fel első ferdinánd, vagy maximilián alatt -enyi a Nagy István jegyzékéből hogy mi való ezen iratokból a történelem legjobban tanusithattya - azonban a várnak erősségéről tanúságot tesz a két ölnyi vastagságú föld darabok - a várnak romban lévő állása tanúságot tesz arról is hogy virágzó állásába szép 's jó rendel épült - a várba való bejárásról a déli oldalon fen maradót kö lábak kapu fonna üregek tanúságot tesznek, a vár közepébe egy oldalról mesterségesen ki faragot kö kut szemlélhető máig is, a melly a malter által oly keményen van ösze forasztva hogy a kö törik inkább apróra mint sem a forasztás el váljon - ugyan a vár közepén szemlélhető egy kémény böségü mélly juk kemény égetet négy szegü téglákkal ki rakva - a falusiakból kötelén le ereszkedvén regéilik miszerint a mélységbe egy pintze fonna üreg létezik a mellybe több hordóba el térne, azonban hogy ezen üreg mélly czélra használtatott, annak semmi nyoma sints - a négy székletén gömbölyű fonna bástya maradványt mutat- a falakon keresztül jukak vágynak bástyazaton melly tanúsít lövésre készült helyiségekre - a vár körül még most is a sántz tanusitya szép négy szegü fekvésű Ízletes voltát, annak szép sima medre akkor üdöben veteményes házi kertre mutat - a viz hogy

Page 90: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

mesterséggel volt ezen sántzba be vezetve tanusittya az hogy ámbár a több körolette patakoktol el különített de víz tsak akkor jön bele ha a többi patakokba már viz áll - a vár körületén található máig is minden nemű idomtalan vastagságú Cserép edény darabok - a várba bent a kö fal hányatással találtattnak kisseb és nagyobb golyók vasból 25 font nagyságúak is a melly a jelenlegi vár tulajdonosok birtokába jut a' golyók mind a déli oldalon találtatnak, mi azt tanusitja hogy a varnak ostromlása északi oldalról történt.- a varon kivül találtatnak aprob ezüst pénz nemek egyik oldalán a Magyar ország czimere korona nélkül Ferdinandus D G. R Vung, 1536 körül írással, a másik oldalon Szűz Maria képe PATRON A V N G A R I A E körül Írással.-

Ez mind a mit V Atya Község hely név magyarázattyához tudakozódás személyes meg tekintés 's puhatolás utánn szolgálni lehet

Kelt V. Atyába 1865 Május havában Szerkesztette Szibert Mihely ker Jegyző

H E L Y N E V E K Vári Várossából Bereg Megyéböl-

1. Régibb Nevi ezen privilegiált Városnak Varon Waari Waary Varinum. Mező Vári - Ezen Városnak legrégibb lakosai Tótok voltak kiket a' Magyarok meggyőzvén helyettek Kun eredetű Magyarok telepedtek meg benne.- Mellyet is kővetkező láttatnak ersősíteni. 1. A ' Kunoknál meg most is meg van az a' traditio hogy a' Kunok az ö betegjeiket bejövetelekkor a' Tiszához közel lévő Borsovai Vár körül hagyták

2. Az i l l . Váriak legrégibb adomány leveleiknek fő eszkőzlő oka a' lehetett hogy ők Kun eredetűek voltak

3. Földből készített Várát mellyet a' Borsóvá vizéről, vagy mi hihetőbb a' szomszédos Bor'sova helységről Borsovai Várnak hívták. Tótok építették, de a' melynek északi és déli falait, midőn a' Várat Zalán fejedelem bírta - a' Magyarok bejövetelekor Aipád lerontatta, es a' Várat körül vevő méj Sánczba vonatta, hanem a' benne lévő épületek közül a' kissebeket meg hagyta mint a' Vár közepén való Káponát es a' Napkeleti oldalon levő toronyocskát, mely 1657-be a' Lengyeleg végképen elpusztították,- 's bár ezen Vár romból építtetett a' lelkészi lak, templom kerítés 's más épületek mindazonáltal a' fundamenmmba meg igen sok kő van. Ezen Bor'sovai Várat a' lakosok jelenleg temetőnek használyák. 1360-ba mikor a' Munkácsi Vár épült Keriátovich/!/ Theodor nevű Orosz hertzegé volt Vári.

A' Városnak több adomány levelei voltak, azomba sajnálni lehet, hogy a' legrégibb privilégiumairól semmit vagy igen keveset lehet tudni, mivel minden

Page 91: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

régibb iratai elvesztek. A' most meg lévő adomány levelek között elsőnek tartatik Zsigmond Király adomány levele,- de ez is csak a' régebbiek megerőssítője

A 2-k Lajos Király által adatott 1517-be Martz 25. mely által a' Vári bironak és tanátsnak hatalmat ád minden hely beli ügyeknek bírói megítélésére 'S ugyan ez által ado és Dezma alól felszabadítja

Rudolf Király 1580-ban kiadott Királyi levelében meg erőssiti a1 Váriaknak rovott vámon és harminczadokon való szabadságaikat, es ugyan ebbe meg fenyegeti Dobó Ferenczet, hogy a' Vári polgárokat lene tartoztassa; hanem mindenütt szabadon jönni menni engedje.-

E' Várost 1514. a' Dosa György kurúttzai dúlták 1566-ba Zápolya Jánostol Tokaj alat elbocsájtott tatárok pusztították.

1654. A' Lengyelek Lobomirszki Vezér alatt hamuvá égették. -A' régibb időbe iskolája virágzó állapotba volt mert 1683-tól 1799-ig

felsőbb tudományokat halgató fijak is voltak, 's mint Togás diákok említtetnek.

A' Város lakosságának nagyobb része Helv. hitvallást követi, azonban vannak R. Catholicusok í s -

Vari 864. június 16. Mali Lajos Füredy Gábor Városi Jegyző biró

Vásáros Namény mzö város magyarázattyához csatolvány

H E L Y N E V E K Vásáros Namény községből, Bereg megyéből.

./. előtt melléklettel ad 1. Vnamény Mzö város fekszik Bereg megyében a Tiszaháti járásban -

Bereg megyétől fekszik elszakasztva a tisza által, a Tisza bal partyán Szathmár megye Vitka, l ik - Szabolts megye Kis Varsány községei által határozva. 1848 utánn a foradalom meg bukta után V. Namény csatoltatott Szabolts Megyéhez Kis Várdai Szolgabírói kerülethez.- később azonba egy évvel Szathmár megye Máté szálkai kerülethez kapcsoltatott, a hol is meg maradt 1861-ig a mikor is köz óhajtás következtében eredeti helyéhez Bereghez csatoltatott vissza. Namény venné eredeti nevét még állítólag elődeinktől, a mikoron is Magyar országba be törtek a tiszán Naménynál által törekedtek kissé megpihenvén -nógatták egymást - namény - s igy meg maradót neve később időkbe azonba naményra át változott.

Page 92: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

ad 2. Vásáros Namény egyedül egy el nevezés alatt ál - s ösmeretes ország szerte.

ad 3. Vásáros Namény a' leg régibb időkben tsak naménynak, álitólag az előtt pedig naménynak neveztetett.

ad 4. Vásáros Namény említetik leg korábban 1418-ban a mikoron is Sigmond Romai Császár és Magyar Király a Vnaményi birtoknak évenkénti országos és heti vásár jog gyakorlatára ad Szabadalmat - Lonyay György fiának Ferencznek kérelmére. -

ad 5. V. Namény honnan népesitetett légyen arról tudomás nints, azonban a mi nemű tudhatásához czélt adhat e következendő adatokkal szolgálhatunk a mi régibb időkről jegyzettben áll. —

a/ 1617-ben Lonyaí Gergely és Menyhért közt osztály történt. b/ 1653-be egyeség történt Botskay Istvánnö Lonyai Susánna - Lonyay

Anna Veselényi Istvánnö - Lonyay Margit - és Bánfy Erzsébet Lonyay Sigmondné közt egy részről, és Vay Péter és Soltán Anna közt más részről melly egyesség folytán egy tiszai malom 1/6 része járulékaival és az Ugomyai földekkel Vay Pétéinek adatik át.

c/ A Naményi vár felett Ngygos Veselényi Ur részére inquisitio vitetett véghez 1694-be.

ál 1735-be az Eötvös vár kastéllyát megszálló katonák annak kerítését fel égették - a mikoron is Károlyi Sándor egyességet eszközöl.-

e/ 1736-ba a naményiak meg verik a megye hajdujait-f. / 1768 So raktárnak ki hasítandó birtok iránt, a consiliumnak fel iratik. g. / 1774-ben Béldi Sara naményi curíaját tényleg el foglalja B. Eötvös

I m r e -h. / 1779-be emlitetik Czifra föld nevezetű föld nevü /!/ birtok neve melly

Lonyay László neve alatti alperes Eötvös Miklós ellen állási perben emlitetik Az 1-ső és 4-dik pont alatt Vnaménynak el nevezése ki Íratott - A Naményi

határban több 's számtalan elnevezésekkel biro föld részek találtatnak, a melly el nevezések ez előt mint egy húszan öt évvel történt tagosítás elenére más s több fordulokba 's düllök esvén mind azon által nevezésöket meg tárták - hogy honnét vették légyen elnevezésűket kevés tudomást szerezhetni.- az el nevezések a következendők - Simon ora Kaszáló föld gyümöltsössel melly hajdanában valamint most is a Naményi határhoz tartozott most azonban a tisza által el szakasztva a tisza bal partján a Beregi oldalon fekszik.-

Borsó szeg mellynelynek /!/ egy része a tiszátol elszakitatva a Tisza Szaboltsi oldalán fekszik szép gyümöltsösel mellynek egy része Grof Károlyi Bagi erdejéhez tartozott azonban csere utján Lonyay Család birtokába esett -ezen naményi határban fekvő Bagi szegi birtok hajdan korba egy ki egészítő része lehetett az ugy nevezett Bag agyagaso praediumnak mellynek jelen idö beli főbb birtokossai Gr Károlyi István- Gr: Gyulay - Gr Lonyay György -Pecsky Pal Urak több százakra menő apróbb birtokosokkal, kik az országban

Page 93: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

szerte széjjel 's ösni éretlen ül a V. Atyai közönség előtt laknak - Lenets -Körény - Szép istván kert kaszáló szép gyümöltsössel a tisza Szabolts oldali partján - Oltványos hajdan gyümöltsös a Lonyai családé jelenben szántó föld -Vaska Szállás szántó - Vaska tava to - és Vaska Szöllöje hajdan korban jelenben is Vnaményban élö Vaska család elejétől vehették elnevezésöket,- a melly család ugyan későbbi időktől fogva mint Úrbéres gazdák 's régi törzs állanak fent.- Ludányos tava egy fél holdat képező rétes hely, melly minden víz áradással alolrol Kis Varsány felöl árad fel - nádat és gyékényt terem -Komlós keit jelenben szántó föld - Csonka körte szántó föld - gyapáros hegy emelkedettebb hely szántó földekkel - Beneda hegy egy domb az ugy nevezett hugyo hegy előtt - hugyo hegy a fekete föld kezdete 's a homok végezete l ik felöl a hol is mind jövet mint menet az utas pihentettni áll meg, a miről nevezödött el huggyo /!/ hegynek - hideg és mély völgyek - völgyek és homok hegyek között - diós hegy a leg magasabb homok domb, mellynek oldalán nyullik el az ugy nevezett Czifra föld, a melly föld a 18-ik századba vette el nevezését, akkor a midőn a Lonyay Család és Eötvösék között a midőn is Lonyay ezen peres földet be vetette. Eötvös azonban a midőn a gabona a fejét már ki vetette keresztül kasai szántatta k i -

Bubut hegy hosszú homok domb szántó földekkel a Kis Varsányi - I lki -Vitkai és Naményi határok közt - Vas kapu hajdani ország ut két homok domb között a homok föld kezdetén - nagy és kis jukas hajdan sima földön fel emelkedet gömbölyű kup forma dombok, melly álitolag háborús üdöbe emberi kéz által hordatot össze - Kalodás - Ketske hegy - Papp hegy szántó földek - Ongi rét - Bakony - Zsordé zsombékos hely - halyvány hát halvány közötti kaszálok - Csorba Kaszállo a forradalom előtt leg szebb gyümöltsössel. Zugoj kaszállo a tisza kanyarodoba a tisza 's ország ut között, telep agyú telep helyek sántzokkal a' tisza pa r tyán- ezen kivül számtalan tavak ugy mint konlodo to melyen hajdan ország ut vezetet keresztül - kis fanatska, nagy fanatska. Csonka körte tava, kerektó - beneda hegy tava, nyárias, tövis kut. nádasi dorgo tó, medvés, mind annyi tavai - Csene fok amelly viz áradáskor viz jaro fok.-

Enyi az a mit V Namény hely nevi magyarázattyához kézséggel szolgálni 's illetőleg ki puhatolni lehet - azonban mind ezekről bővebb tudomást 's magyarázatot lehet szerezni a Bereg Megyei levél tárba

Kelt Vnamény 1865 Május havában szerkesztette Szibeit Mihály Jegyző

Érkezett Június 4-n 1864 /három PECSÉT/

Vnamény helyneve magyarázattya

Page 94: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Das Komitat Bereg in der Ortsii amen Sammlung von Frigyes Pesty

1864 wurde eine riesige Arbeit in Gang gesetzt: "die Ortsnamen der Heimat zusammensammeln". Diese Sammlung eifaßte die Ortsnamen aller Sprachen des damaligen Ungarns, nicht nur die ungarischsprachigen. So finden wir im Komitat Bereg mehrere Ortschaften, in denen die Ortsbezeichnungen überwiegend ruthenisch sind. Frigyes Pesty hat die nötige Anzahl der gedruckten Formulare an die Komitate durch den Statthalterrat verschickt. Seine gekürzten Fragen lauteten:" 1. Name des Komitats, Kreises, zu dem das Do i f gehört. 2. Welche Namen des Dorfes sind jetzt gebräuchlich; welcher Name ist nur lokal benutzt, welcher Name ist auch landesweit bekannt9 3. Gab es früher auch eine andere Bezeichnung des Dorfes? Oder nur der heutige Name wurde anders geschrieben? 4. Wann wurde das Dorf erstmal eiwähnt? 5. Woher wurde es besiedelt9 Was kann man über die Herkunft, Bedeutung des Ortsnamens in allen Sprachen aus der mündlichen Überlieferung, aus geschriebenen oder gedmckten Quellen wissen? 7. Die übrigen thopographischen Namen in der Grenzmark des Dorfes."

89 Ortschaften in drei Kreisen des Komitats Bereg haben diese Arbeit in einem Jahr verrichtet. Das Niveau der Aufzeichnungen ist schwankend, da es von dem Schreiber abhing, was ei* für wichtig erachtet hat. Also die Antworten auf die Fragen sind subjektiv. Manche hat sich damit begnügt, nur die thopographischen Namen mit etwas Kommentar anzugeben. Es kommt auch die Eintragung vor: "Dieses Dorf hat keine Besonderheit." Ein anderer teilt thopographische Namen kaum mit, obwohl gerade das der Sinn war. In der Beschreibung mancher Dörfer übeivriegen die historischen Ereignisse oder die Kuriositäten - da hat man sich in mehreren Fällen um Jahrhunderte vertan. Die Datierung ist manchmal deswegen weggefallen, da die Kreisnotariate nur die Beschreibung der Hauptgemeinde datiert haben. Es gibt aber auch genaue, detaillierte Beschreibungen. Ich möchte besonders hervorheben, wie ausgezeichnet das hydrographische Material ist. Die Namen der heute nicht mehr vorhandenen Rinnen, Teiche, Moore sind nunmehr nur in dieser Beschreibung zu finden. Aus Rumpfbereg haben wir, bis auf Tiszaadony, über alle Dörfer Beschreibungen. Die geographischen Namen der Rutlienendörfer sind im allgemeinen einfach, so z.B. Csertész (=Roden), Horb (=Hügel, Anhöhe), es gibt auch ungarische Entlehnungen, z.B. Kerti (=Gärten), Rovna (^Flachland) usw. Aus der Geschichte wird meistens auf den Ansiedler Tódor Korjatovics Bezug genommen (14. Jh.). Der Volksname ist folgerichtig russisch.. Die Sprache des Verbindungstextes ist: ungarisch.

Bei der Drucklegung habe ich mich an die Prinzipien der bisher veröffentlichten Bände gehalten. Der Text wird wortgetreu wiedergeben und ich habe auch die

Page 95: Bereg megye Pesty Frigyes helységnévtárában 1864–1865

Onginaloithographie beibehalten. Die geographischen Namen werden durch Untersti eichung hervorgehoben. Ich habe die Satzstruktur beibehalten, einbegriffen die Inteipunktion.

Es wäre natürlich gut zu wissen, wieviele Bezeichnungen bis heute erhaltengeblieben sind. Um so mehr, weil von den 89 Ortschaften 66 gegenwärtig nicht zu Ungarn gehören. Dessen ungeachtet hielt ich mich an die damalige Veiwaltungseinteilung und die Beschreibung der Dörfer erfolgt - der leichteren Überschaubarkeit zuliebe - nach Landkreisen. Auf die Namensänderung wird vor der Beschreibung des Kreises immer aufmerksam gemacht.

Zu dem Material über Bereg habe ich auch ein Index aufgelegt, aber wegen Platzmangel kann ich es hier und jetzt nicht publizieren.