Bene János

NYÍREGYHÁZI HONVÉDEK A KÁRPÁTOKBAN 1944-1945-BEN

A Nyíregyházáról, illetve Szabolcs megyéből sorozott gyalogos és tüzér alakulatok a I I . világháború idején jelentős mértékben vették ki a részüket az ország politikai és katonai vezetése által meghatározott háborús feladatokból.

A doni pokolból 1943. május elején hazatért 12. gyalogezredet (pk.1: Muzsay Ferenc ezredes) 1944 elején ismét mozgósították, és a szintén nyíregyházi 22. tü­zérosztállyal (pk.: Saáry István ezredes), valamint annak ikeralakulatával, a 78. tü­zérosztállyal együtt (pk.: Mogyoróssy László alezredes) az elsők között vonultatták fel a szovjet hadsereg állandósult előnyomulása miatt egyre inkább veszélyeztetett keleti határaink védelmére.

Ezen alakulatok az ungvári 24. hadosztály (pk.: Pintér Aladár vezérőrnagy) alá­rendeltségébe tartoztak, amely egyike volt annak a 8 korszerű seregtestnek, ame­lyet 1943 nyarán, a honvédség utolsó nagy átszervezésekor hoztak létre. Hadrend­jébe három (12., 21. és 24.) gyalogezred, négy tüzérosztály (22., 23., 24. és 78.) és egyéb közvetlen alakulatok tartoztak.

A keleti hadszíntér 1943. december végére kialakult helyzetéből könnyen meg lehetett állapítani, hogy a szovjet hadsereg ukrajnai előnyomulása a következő év első hónapjaiban elérheti a Kárpátok nyúlványait. Az ellenség fő támadási irányait a honvéd vezérkar ugyan inkább Románia és Lengyelország felé valószínűsítette, az északkeleti határok védelmét azonban elsőrendű feladatként kezelte. A magyar katonai vezetés a Kárpát-vonal védelmét kizárólag saját csapatok felhasználásával kívánta megoldani, s ezért a német had vezetőségtől folyamatosan kérte a meg­szálló hadosztályok átcsoportosítását a Kárpátok előterébe. Ennek megvalósulásá­tól azt remélték — a Kállay-kormánnyal közösen —, hogy a szovjet csapatok nem tartják majd szükségesnek a Kárpátok jól megerősített és jól védhető vonalának áttörését.

Miután a szovjet hadsereg offenzívája 1944. február elején folytatódott, a hon­véd vezérkar február 13-án elrendelte a már 1944. január 6-án mozgósított 1. had­sereghez tartozó szolnoki 16. és az ungvári 24. gyaloghadosztály, illetve a 2. he­gyidandár mozgósítását. Időközben, március 11-én mozgósították az 1. hegyidan­dárt és a 2. páncéloshadosztályt is. Ezek a seregtestek szintén az 1. hadsereg had­rendjébe tartoztak. A csapatoknak a menetkészültséget február 25-ére kellett elér­niük, s összeszoktatás, helybeni kiképzés nélkül március 6-ától megkezdődött k i ­szállításuk, amely 10 napig tartott. A 24. hadosztály Nagyberezna, Perecseny, Szolyva és Munkács körzetében összpontosult, s Ökörmező és az Uzsoki-hágó között látta el a határ védelmét. A nyíregyházi alakulatok szállítási útvonala

1 pk.: parancsnok

Miskolc - Sátoraljaújhely - Csap - Uzsok - Munkács - Szolyva volt. 2 A 12. gya­logezred él szállítmánya, az ezredközvetlen árkászszázad március 9-én indult el, majd naponként gördültek ki a szerelvények az ezred részeivel. Az utolsó szállít­mány március 14-én rakodott k i . 3 A 12. gyalogezred Szolyva területére került. 4

Március 14-én kezdett bevagonírozni a 22. tábori tüzérosztály, másnap pedig a 78. tábori tüzérosztály. A 22-esek másnap már ki is rakodtak, a 78. tüzérosztály pedig kirakodása után március utolsó napjaiban Körösmezőn és Havasalján kilé­pett az országból és gyalog folytatta útját.5

Itt, a kihelyezési területen tökéletesítették az alosztályok a kiképzést, itt tartot­ták az első harcszerű lőgyakorlatokat is. A zömében sík vidékhez szokott legény­ségnek mintegy 3 hét állt rendelkezésére, hogy elsajátítsa a nehéz, hegyes, erdős terepen való mozgás, harc fortélyait.

Március 19., hazánk német megszállása után a Kárpátokban lévő alakulatokat, amelyeket az 1. magyar hadsereg-parancsnokság fogott össze (pk.: Náday István, majd március 28-tól Lakatos Géza vezérezredesek) a német Dél Hadseregcsoport­nak (április 5-től Észak-Ukrajna Hadseregcsoport) rendelték alá, és a további al­kalmazásukról is a német hadvezetőség döntött. A feladatuk az volt, hogy a Kár­pátokon átkelve a Dnyesztertől délre állítsák meg a szovjet támadást.

A március 31-én megindított ungvári hadosztály több menetoszlopban, gyalog, ún. ütközetmenetben a havas Uzsoki-, Vereckei- és Beszkid-hágókon és a galíciai sártengeren keresztül három hét alatt érte el Dolina, Bolechow, Sztrij területét. A terep és az időjárási nehézségek, a keményre fagyott és hóval borított hegyi utak, valamint a szabadban való pihenés, éjjelezés és étkezés mind a személyi állo­mányt, mind a lovakat nagyon igénybe vette. „Hosszú menetelésünk április 23-án fejeződött be. SwietyJozef (Szent József) nevű helységben szállásoltunk el... " — ír­ta Huszár László őrnagy, a 12. gyalogezred ezred első segédtisztje, majd a 12/11. zászlóalj parancsnoka.

A 24. gyaloghadosztály alakulatai 1944. április 24-én estek át a tűzkeresztsé­gen. Erre az időre ugyanis a főirányban támadó, s a német X I . hadtestparancsnok­ság alá rendelt 2. páncélos hadosztálynak a Nadwornán, Delatynon át Kolomea felé indított támadása Nadworna és Delatyn április 18-án való elfoglalása után áp­rilis 23-ára Sadzawka, Tlumaczyk és Slobodka Lesna helységek előtt elakadt. így egyre sürgetőbbé vált ezen seregtest megsegítése. E napon azonban még csak a 12. gyalogezred, a hadosztály tüzérségből pedig „14 h-ig mindössze a 22. tábori

2 Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban HL), Vezérkar Főnöke iratai (a továbbiakban VKF) , 2815/M. hdm. 1. vkf./944. sz. 3 HL, Központi Szállításvezetőség (a továbbiakban KSZV) napló 1944. márc. 9-15. 4 Huszár László: Visszaemlékezés a nyíregyházi m. kir. 12, honv. gyalogezred harcaira. 1944. márc. -1945. jan. (a továbbiakban Huszár). 3. Lelőhely: Jósa András Múzeum (a továbbiakban JAM) Adattá­ra, 791-93. sz. 5 HL, KSZV napló. 1944. márc. 16-28.

tüzérosztály és a 78. tábori tüzérosztály zöme tudott úgy felvonulni, hogy a táma­dást támogathassa. "6

A Swiety Jozefre megérkező nyíregyházi gyalogezred tehát — a 2. páncélos­hadosztály alárendeltségébe lépve — már április 24-én kora délután harcba bo­csátkozott. Először a 12/1. zászlóalj (pk.: Ilonkay József alezredes), illetve az ezredközvetlen páncéltörő ágyús és aknavető alosztályok, majd a 12/11. (pk.: Veresváry László alezredes) és a 12/ni. (pk.: Sándor Zoltán alezredes) zászlóaljak kísérelték meg a Slobodka Lesnából kivezető út mentén, illetve attól délnyugatra és északnyugatra lévő erdőkből támadó ellenség visszavetését. „Kilenc napig tar­tott a tusakodás! Egyik fél sem tudott jelentős eredményt kiharcolni, kedvező pozí­ciót elérni. így az elért helyzetben védelmi harcok kezdődtek. " — olvasható Hu­szár László visszaemlékezésében.

A 12. gyalogezred bevetése annál is inkább szükséges volt, mert a 2. páncélos­hadosztály két harccsoportja közötti erdőben a felderítés erős ellenséges csapatokat állapított meg, amelyek a Tlumaczyk elfoglalásáért küzdő saját támadó csoport északi szárnyát veszélyeztették. Az ellentámadás azonban elkésett, a Slobodka Lesna felől előretörő ellenség tért nyert, s a 12. gyalogezred április 25-én Brodki, Smeredzyna, Bredtheim helységek vonalában rendezkedett be védelemre, a 12/1. zászlóalj pedig Swiety Jozeftől délre biztosított. Az ezred ezt követően egészen május 12-éig a 2. páncéloshadosztály alárendeltségében maradt.7

1944. május 3-áig az arcvonalon viszonylagos nyugalom uralkodott. Ezen a na­pon a 12. gyalogezred sikerrel próbált a Swiety Jozefből Slobodka Lesnába vezető műút mentén kedvezőbb állást felvenni, s ott a 12/11. zászlóalj az út két oldalán be­ásta magát. Két nap múlva a 12/IH. zászlóalj próbálta meg mintegy 800-1000 mé­terrel előrébb az arcvonalat kiegyenlíteni, ez azonban nem sikerült, mert másnap hajnalban egy szovjet ellenlökés 500 méterrel visszavetette őket.

Az ezred másik arcvonal-kiigazító vállalkozása május 11-én a 12/1. zászlóalj és a 24. gyalogezred részeinek részvételével történt, Budaházy Mihály vezérőrnagy, a hadosztály gyalogsági parancsnokának (hadosztályparancsnok-helyettes) vezetésé­vel. A cél a Jedlina erdő teljes birtokbavétele volt. A támadás hajnali 4 órakor in­dult, s a sűrű, bokros erdőben nehezen haladt előre, sokszor csak kézigránátharc árán érték el céljukat, a Kolomijka patakot.

Május 11-ike után a 24. hadosztály viszakerült az 1. hadsereg parancsnoksága alá. E naptól kezdve az arcvonal megmerevedett, s mintegy két hónapig tartó, az első világháborúra emlékeztető állóháború alakult ki. A fő támadási célt, a fontos vasúti csomópont, Kolomea és Obertyn környékének elfoglalását nem sikerült el­érni. A sok veszteséggel, de kemény helytállással vívott harcok során azonban az 1. hadsereg helyreállította a Kárpátok előterében a megszakadt német arcvona­lat, s Nadworna, Delatyn és a Prut völgyének elfoglalásával a szovjet hadsereg elő­reugró arcvonalívét súlyos veszteségek árán felszámolták. E harcok során a

6 HL, V K F , 634/hdm. csf. 1944. 7 U o .

78. tüzérosztály a 24. és a 21. gyalogezredet, a 22. tüzérosztály pedig a 12. gyalog­ezred harcát támogatta. 8

A hadműveletek befejezése után a Tlumacz - Ottynia K. - Kolomea Ny. -Peczeniczyn - Pistyn - Kuty - Kosow mögötti vonalon megkezdődött a védőállá­sok kiépítése. A védelem súlyát az útszorosokra, a Prut völgyére és a Stanislauba vezető útra helyezték, Tatarow, Dolina, Nadworna és Delatyn városokat pedig kör­védelmi központokká építették k i . A 24. hadosztály — amelynek élén ekkor már Markóczy János vezérőrnagy állt — feladata a Prut völgyének lezárása volt. A 12. gyalogezred parancsnoksága továbbra is Swiety Jozefben maradt, védelmi har­cát a 22. tábori tüzérosztály támogatta. A 78. tüzérosztály pedig a 24. gyalog­ezredhez került. A tüzérség szerepe ezekben a hónapokban az erdős-hegyes terep miatt erősen lecsökkent, nem tudtak össztüzeket adni, és a terepet sem sikerült tel­jesen belőni. A mocsarakon és erdőkön (Jedlina, Marjanka) átvezető arcvonalon nem lehetett szilárd védőállásokat kiépíteni. A hamar feltörő talajvíz miatt csupán alig fél méteres lövészteknőkben helyezkedtek el az első vonal alakulatai, 200-300 méterre az orosz vonaltól. Az ellenség közelsége miatt drótakadályok, aknazárak telepítésére alig nyílott lehetőség, ezeket főleg az erdőátvágások, ösvények, utak szegélyein telepítették.9 1944. június elején érkezett ki első pótlásként a 12. gya­logezredhez a 12/a menetzászlóalj (15 tiszt és 431 főnyi legénység). 1 0

Június közepétől aztán felgyorsultak az események. A szovjet hadsereg június 23-án megindított Bagratyion fedőnevű támadó hadművelete előbb a Heeresgruppe Mitte vonalát törte át több helyen, majd július közepétől a Heeresgruppe Nordukraina vonalát veszélyeztette. A szovjet 1. és 4. Ukrán Front Tarnapol és Brody felől megindult seregtestjei áttörték a német 1. páncéloshadsereg védelmét és Lemberg felé közeledtek, a német 4. páncéloshadsereg állásain is túljutva aka­dálytalanul gördültek előre nyugati irányba.

A Lembergnél bekövetkezett események miatt a már Beregfy Károly vezérezre­des parancsnoksága alatt (1944. május 26-ától) álló 1. hadsereg július 19-én tette meg első előkészületeit az arcvonal tervszerű visszavételére. A felettes német pa­rancsnokság beleegyezése nélkül, a többnyire szóban elrendelt visszavonásnak jú­lius 20-21-én kellett volna megkezdődnie, s a későbbi események ismeretében ez lett volna az utolsó alkalom a tervszerű visszavonulásra.

A szovjet hadművelet a magyar arcvonal ellen július 23-án reggel 8 órakor vette kezdetét, de az még nem érintette a 24. hadosztály védőállásait. Az áttörés a bal szomszéd soproni 7. hadosztálynál történt, s annak alakulatai a hátukba került szovjet 11. lövészhadtestbeli erők átkaroló hadmozdulatai elől a 24. hadosz­tály védősávjába húzódtak. A Majdan Sredninél súlyos veszteséget szenvedett

Gergelyfi Imre: Háborús napló 1944-45 (a továbbiakban Gergelyfi). 8. HL, Tanulmányok és visz-szaemlékezések gyűjteménye, 3287. sz. 9 Huszár, 7.

1 0 HL, KSZV napló. 1944. máj. 23.

7. hadosztály részeinek pánikszerű visszaözönlése már lehetetlenné tette a 24. had­osztály tervszerű visszavételét.

A július 24-én délelőtt elkésve megkezdett visszavonulás miatt a 12. gyalogez­red, amelynek hátrajutása javarészt nehezen járható erdei földutakon történhetett meg csak, az ellenség átkaroló támadásaitól is veszélyeztetve, nehézfegyverzete és vonatalakulatai nélkül, rendezetlenül, kisebb csoportokban özönlött hátra. Az ezre­det támogató 78/3. üteg a visszavonulás során két lövegét megmentette,11 a másik két üteg lövegei július 24-én Krasnán, a „krasnai pánik" során vesztek el, a 22. tü­zérosztály viszont minden lövegét elvesztette (a visszavonulás elrendelésekor, ne­hogy azok szovjet kézre kerüljenek, felrobbantották), és csak személyi állományá­val érkezett a hátsó gyülekezési körzetbe. 1

A visszavonulás irányába eső utakon özönlött hátra a tömeg, amely sok helyen rendkívüli torlódásokat okozott. E pániknak oka volt az is, hogy még július 24-én délelőtt — amikor már nyilvánvalóvá vált az áttörés és a bekerítés veszélye — na­gyon sok parancsnok nem kapott semmilyen visszavonulási parancsot, s így ők a közvetett módon szerzett értesüléseik alapján igyekeztek viszavonni csapataikat a második védelmi vonalba, amelyben — az első vonalhoz való közelsége miatt — sikeres védelmi harcot folytatni már nem lehetett. A hirtelen felbukkanó bekerítő csapatok miatt nem volt ideje a tüzérségnek sem a tüzelőállásból kivonni és fel­kapcsolni a lövegeket, így azért azokat ott semmisítették meg.

Ebben az általános zűrzavarban a 24. hadosztály a számára Nadworna felé megadott visszavonulási irány helyett Delatyn felé vonult vissza, s így a Prut völ­gyében még nagyobb torlódás keletkezett.

A két napig tartó visszavonulás során a legnagyobb veszteséget az áttöréshez legközelebb fekvő 12. gyalogezred zászlóaljai szenvedték el. Az átkarolások elke­rülése végett a reteszállásokat is feladó, többször is új felvételi állásokat foglaló nyírségi alakulatok végig harcolva vonultak vissza. A Delatynba hátrajutott gya­logezredből csupán egy zászlóaljnyi harccsoport s az ezredközvetlen alosztályok maradtak meg — írta Huszár László őrnagy. 1 3

Az áttörésért felelőssé tett s német részről erősen bírált Beregíy Károlyt ezek­ben a napokban váltották le, és küldték ki parancsnokul dalnoki Miklós Béla ve­zérezredest, kiérkezéséig pedig kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy, a V I . hadtest parancsnoka látta el a hadseregparancsnoki teendőket, aki drákói szigorral, ke­gyetlen terrorral, felkoncolások elrendelésével próbált a pánikon úrrá lenni. 1 4

1944-re már javában folyt a védelem kiépítése a Kárpátokban. Az 1940-ben Csapon felállított Erődítési Parancsnokság alakulatai a völgyek lezárására fokoza­tosan három védelmi vonalat alakítottak ki. Ez a rendszer korántsem alkotott

1 1 Bernáth Zoltán: Ukrajnától a párizsi medencéig. Nyíregyháza, 1998. (a továbbiakban Bernáth, 1998.) 70. 1 2 Gergelyfí, 23-33. 1 3 Huszár, 14. 1 4 Dombrády Lóránd - Tóth Sándor: A magyar királyi honvédség 1919-1945. Budapest, 1987. 332.

összefüggő védelmi vonalat, az egyes támpontok között az ellenséges gyalogság könnyen átszivárgott, a harckocsik és a gépkocsikon szállított gyors alakulatok el­len azonban védelmet jelentett, s a támadás lassításával lehetőséget biztosított a saját erő tervszerű átcsoportosítására, bevetésére.

A legkülső vonal a Hunyadi-állás volt a Kárpátok túloldalán, a hegyek előteré­ben a Zabie - Mikuliczyn - Zielona - Turka vonalon. Mögötte, az ezeréves hatá­ron húzódott a Szent László-állás a Hoverla - Tatár-hágó - Toronyai-hágó -Vereckei-szoros - Uzsoki-szoros vonalban. A védelmi rendszer fő erősségét a Körösmező - Királymező - Ökörmező - Volóc -Fenyvesvölgy terepszakaszon kijelölt Árpád-vonal képezte, amely a lehetőséghez képest a legjobban ki volt épít­ve, de amely mögött már a magyar Alföld terült el, tehát az Árpád-vonal áttörése után az ellenséges csapatok szabadon törhettek előre az ország szíve, Budapest fe­lé . 1 5 Az Árpád-vonal ugyanis nem zárta le az Alföldre leghamarább kivezető ung­vári és munkácsi irányt, és Huszt felé sem védett. Ezen városok előterében mind­össze tábori jellegű védőállások épültek k i . 1 6

A 24. hadosztály július 28-án hajnalban vonult vissza Delatynból a Hunyadi­állásba, ahol a Bystrzycza Nadwornianska folyó völgyében húzódó szakasz védel­mére kapott parancsot. A Dórán, majd Jaremczén átvonuló gyalogsági és tüzérala­kulatok a magas hegyek között, a Zonka és a Zielenica patakok völgyében mene­telve július 29-én és 30-án érkeztek meg a fent említett folyó melletti Zielona hely­ség területére. Itt szeptember közepéig tartózkodtak, s a folyó völgyét körülvevő magaslatokon kemény és fáradságos munkával erős fedezékeket és támpontokat építettek ki .

Maga a Hunyadi-állás nem volt kiépített védővonal. Csupán védelemre előké­szített területnek minősült, tüzelőállásai és óvóhelyei csak a fontosabb útvonalak és patakvölgyek lezárásainál épültek ki . A 12. gyalogezred a hadosztály főellenál-lási vonalába került, Czernik községet és a körülötte lévő hegyvonulatokat szállta meg.1 7 Az ungvári seregtest parancsnoksága Rafajlovára települt, s ide irányították a 78. tüzérosztály megmaradt két lövegét is. 1 8

A Hunyadi-állásban való tartózkodás a 24. gyaloghadosztály számára ismét a nyugalmasabb állásharc idejét jelentette. Nagyobb ellenséges támadás nem érte az arcvonalát, csupán a nehezen járható, erdővel borított magas hegyekben tevékeny­kedő ukrán nemzeti partizáncsoportokkal volt kapcsolatuk. Az önálló Ukrajna lét­rehozására fegyvert fogott csapatok nem tanúsítottak ellenséges magatartást a ma­gyar alakulatokkal szemben. Elsősorban a német és a szovjet megszálló erőkkel álltak szemben, de a lengyel partizánok is ellenségeik voltak.

1 5 Uo. 379. 1 6 Ölvedi Ignác: Az 1. magyar hadsereg története 1944. január 6-tól október 17-ig. Budapest, 1989. 121-122. 1 7 Bene János - Szabó Péter: Huszonnégyes honvédek a Kárpátokban. Nyíregyháza, 1997. (a további­akban Bene - Szabó, 1997.) 77-78. 1 8 Bemáth, 1998. 86.

Erre az időre esett a veszteségek számbavétele is. A hadosztály az eddigi harcok alatt elvesztette gyalogságának 40 %-át, tüzérségének pedig a felét. Gyalogezredei ennélfogva két zászlóaljra olvadtak le. Az újjászervezés során a július 23-iki áttö­résért bűnbakká kikiáltott és — méltánytalanul — feloszlatott 7. gyaloghadosztály 4. gyalogezredének legénységét a 12. gyalogezredbe olvasztották be. A tüzérséget is átszervezték, s az eddig Máramarosszigeten feltöltésre váró 78. tüzérosztályt vé­gül is nem alakították újjá, hanem legénységéből és tisztikarából teljesen feltöltöt­ték a nyíregyházi 22. tüzérosztályt, ellátták új lövegekkel és osztályparancsnokként Mogyoróssy László alezredest bízták meg. A továbbiakban ez a tüzérosztály támo­gatta a 12. gyalogezred harcait. Az ezredparancsnokság élén is változás történt: Muzsay ezredes bevonult a hadosztály-parancsnokságra, helyét pedig Hegedűs Flórián ezredes vette át.

Románia 1944. augusztus 23-i kiugrásával az 1. hadsereg helyzete újból kriti­kussá vált. Kötelékéből néhány seregtestet a közvetlenül veszélyeztetett déli határ­szakaszra vezényeltek, ezért a hadsereg visszavonása a kevesebb erővel is tartható, jobban kiépített hátsóbb állásokba egyre inkább fontossá vált. Ugyanakkor min­dinkább várható volt a szovjet hadsereg támadásának felélénkülése ezen az arcvo­nalszakaszon is. A várt támadás még a Hunyadi-állásban érte a magyar csapatokat 1944. szeptember 9-én, s a felettes német hadseregcsoport-parancsnokság csak szeptember 23-án engedélyezte a visszavonulás megkezdését. 1 9 A 24. hadosztály alakulatai a Légió-hágón át a Tarac folyó völgyében tették meg az utat a Szent László-, illetve az Árpád-vonalig.

A 12. gyalogezred szeptember 26. és október 17. között Királymezőtől délkelet­re a Tempa-magaslat közelében vívott védelmi harcokat.

Az október 15-i kormányzói proklamáció, a háborúból való kiugrás tétova kí­sérlete, majd a nyilas hatalomátvételt követő, a harc további folytatásáról intézke­dő parancs általában az Árpád-vonalban érte a csapatokat. A katonapolitikai hely­zetről szinte teljesen tájékozatlan tiszti és legénységi állomány „nagy meglepetés­sel", „izgalommal és örömmel" majd „teljes elképedéssel" fogadta a híreket, a hadseregparancsnok és vezérkari főnöke átmenetelét a szovjet hadsereghez és az új parancsnok, László Dezső altábornagy megérkezését.

Az október 15—16-i kétnapos hadműveleti szünet után a 4. Ukrán Front 18. had­serege újból támadásba lendült az 1. hadsereg arcvonalán. A hadsereg-parancsnok­ság úgy döntött, hogy — az ellenségtől mielőbb leszakadva — folytatja a vissza­vonulást a Tiszához, s ott próbálja meg feltartóztatni a szovjeteket. A 24. hadosz­tály visszavonulásának útja: Bedőháza - Técső - Bustyaháza - Huszt (október 22-én éjjel nagy csata a partizánokkal a városban) - Nagyszőllős - Beregszász -Vásárosnamény - Kisvárda - Dombrád. A helyzetet súlyosbította azonban az a tény, hogy egyes szovjet seregtestek október 20. és 22. között dél felől már Nyír­egyházát is elérték, s ezzel nemcsak az Erdélyből visszavonuló német 6. és 8.,

1 9 Jolsvai Viktor: A Magyar Királyi 1. Honvéd Hadsereg története. In: Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920-1945). 2. köt. Szerk. Dalnoki Veress Lajos. München, 1974. 235.

valamint a 2. magyar hadsereget fenyegették bekerítéssel, hanem az 1. hadsereg hátát is veszélyeztették.

Az 1944. október 30-31-én a Tiszához kijutott és a jobb partra átkelt 24. had­osztálybeli alakulatok másodízben kerültek közvetlen német alárendeltségbe, miu­tán november 4-éig a Wöhler-seregcsoport X V I I . hadtestének parancsnoksága alá utalták őket. Ezt követően ugyan az 1. hadsereg ismét átvette felettük a vezetést, de közvetlen felettes német hadtestparancsnokságuk megmaradt.20

Az ungvári seregtest alakulatai a szüntelen visszavonulást követően november 5-étől 26-áig a Tisza vonalának védelmét látták el. Az arcvonal a Révleányvár -Cigánd - Tiszakarád - Kenézlő - Zalkod - Bodrogkeresztúr vonalon húzódott, mögötte a sok csatornával s patakkal átszőtt tisza-bodrogi sík árterület feküdt, mely az őszi esőzések nyomán nehezen járható sártengerré változott. Az 1. hadse­reg-parancsnokság hiába javasolta arcvonalának a védelemre kiválóan alkalmas Zempléni-hegység aljai, Bodrog mögötti területre való visszavételét, a felettes né­met parancsnok, Ottó Wöhler gyalogsági tábornok, a német 8. hadsereg parancs­noka nem járult ehhez hozzá. 2 1

Az itt eltöltött három hét alatt a magyar alakulatok sikeresen hiúsították meg az ellenséges átkelési kísérleteket. November 20. és 22. között csaknem teljesen meg­semmisítettek egy Kenézlőnél átkelt román 18. gyaloghadosztálybeli harccsopor­tot. Az ellenséges csapatok visszavetésében elsősorban a 12/111. és a 21/1. zászló­aljak vették ki részüket. Ellentámadásukat 10-12 üteg, közöttük a nyíregyházi 22. tábori tüzérosztályéi is támogatták. „Mivel a felső vezetés a Tisza vonalát vé­deni akarta, az átkelt ellenség visszavetését rendelte el... Pokoli tűzharc kezdődött. A támadást a 12/111. zászlóalj hajtotta végre Maár Gyula őrnagy vezetésével. Fel­zárkózva a tüzérségi tűzre egy lendületes, elsöprő támadással visszavetette az el­lenséget — mely többszörös túlerőben volt — a Tisza túlsó partjára. A megmaradt részeket foglyul ejtették. A felső vezetés a kimagasló haditettért a zászlóaljnak a sisakon viselhető tölgyfalomb megkülönböztető jelzést adományozta. A hadseregen belül elsőként. Sajnos, ennek a kitüntetésnak nagy ára volt, közel 30 %-os veszte­séget szenvedtek." — írja Huszár László őrnagy, aki ekkor már a 12/11. zászlóalj parancsnoka volt. 2 2

A Tisza mentén eltöltött hetek alatt csoportosították a soproni 4. gyalogezred megmaradt állományát a Szüle László százados parancsnoksága alatt álló 12/1. zászlóaljba.

Miután délen, a Tiszadadánál átkelt ellenséges erők már Szerencs és Miskolc felé közeledtek, északon pedig az Ungvárról kiinduló szovjet támadás Kassa felé nyert tért, a Tisza vonalának védelme értelmetlenné vált, s így a 12. gyalogezred is — az ellenséggel szoros érintkezésben — november 25-26-án a Bodrog és a

HL Mikrofilmtára, 896/b. tekercs. Heeresgruppe Síid anyaga. Anlagen zum Kriegstagebuch (1944. okt. 26 - dec. 30.) 1944. nov. 4. 2 1 Uo. 1944. nov. 11. 2 2 Huszár, 18-19.

Ronyva közötti magaslatokon húzódó állásokba hátrált. A védelmi vonal leginkább veszélyeztetett balszárnyát Sárospatak és Bodrogzsadány között a 12/1. és I I . zász­lóalj tartotta, míg a jobbszárny — Olaszliszka és Szegilong — védői között ott ta­láljuk a 12/111. zászlóaljat.

Ekkor már állandóvá vált a visszavonuló magyar alakulatok bekerítésének ve­szélye. December hónapban a csapatok — sokszor alig járható földutakon, állandó harcérintkezésben a hátukban és oldalukban fel-felbukkanó ellenséges erőkkel — a Hernád völgyében vonultak vissza, és Hidasnémetinél keltek át a folyón.

A Hernád és a Bódva völgyében visszavonuló 24. gyaloghadosztály alakulatait 1944. december végén a Rozsnyótól délre, illetve délkeletre fekvő Szilicei-fennsíkra irányították. A román 4. hadsereg V I . hadtestének hadosztályai azonban már december 20-án elérték a fennsíkot, sőt lejutottak a Szádellői-völgybe. Továb­bi támadásukat az ott védekező német 4. hegyihadosztály megállította, és a táma­dókat Szádalmás felé visszavetette. A harcok ezt követően a fennsík uralgó pont­jaiért folytak. A magyar állások fekvése a Szádalmás felől támadó ellenséggel szemben előnyösebb volt, de a sziklás talajon nem lehetett megfelelő fedezékeket építeni, s a ritkás erdőben pihenésre alkalmas épület sem volt. Az első vonalban fedezék nélkül harcolók sokat szenvedtek a tüzérségi tűztől és a becsapódások nyomán szétrepülő szikladaraboktól, a kemény januári hidegtől. Erre a helyre ér­kezett meg már december 25-én a 12. gyalogezred. Súlyponti területre kerültek, hi­szen a román csapatok Hárskút és Várhosszúrét felől nagy erővel nap mint nap tá­madták a vonalakat. A január 4. és 11. között elhárított számos század- és zászló­aljerejű támadás során mindhárom zászlóaljparancsnok kiesett (hősi halált halt Virágh Emil főhadnagy, 12/1. zászlóaljparancsnok, megsebesült Huszár László őr­nagy, 12/11. zászlóaljparancsnok és megbetegedett Maár Gyula őrnagy, 12/111. zászlóaljparancsnok).

A fokozódó ellenséges nyomásra 1945. január 20-ától a 24. hadosztály Dobsi-nán és Helpán át a Garam mentén ismét visszavonult. A hosszú és fáradságos me­net alatt leginkább a 12/1. zászlóaljat érték veszteségek, január 24-én Bradarkán egy teljes százada esett fogságba. Az alakulatok január utolsó napján érkeztek meg Hronec (Kisgaram) térségébe, és itt ismét védelembe mentek át. A német XXLX. hadtestparancsnokság ugyanis a Garam folyására merőlegesen Hronec központtal egy hosszú védővonalat létesített, mivel itt a folyó mentén több völgy és közút ta­lálkozott. 2 3 1945. február 8. és március 31. között a 24. hadosztály a fent említett hadtestparancsnokság alá tartozott, alegységeit pedig — a mind gyakoribbá váló szökések miatt bizalmatlan német felsőbb parancsnokságok — a német alakulatok közé ékelték be. A magyar csapatoknál lévő német összekötő tisztek pedig egyre éberebben felügyelték az arcvonalbeli és amögötti tevékenységet.

Az ungvári seregtest egykori fő- és vezérkari tisztjei, Horváth Gyula és Szende László századosok, valamint dr. Szilágyi Gábor vezérkari százados által korabeli hadinaplók, visszaemlékezések alapján készített összeállítás a 24. gyaloghadosztály történetéről. 67.

A csapatok a Garam környéki állásokban néhány napos pihenőhöz is jutottak, mert a Tiszától őket üldöző román I I . hadtest alakulatai csak február 6-án érték el védővonalukat. A német ellátásra való áttéréssel valamit javult a személyi állo­mány élelmezése is. Ezen a védővonalon az egyes zászlóaljak az uralgó magasla­tokon körkörös védelemre berendezkedve támpontokat alakítottak ki, közöttük pe­dig járőrök tartották az összeköttetést. A kemény munkával, nagy nehezen elké­szített bunkerek valamelyest védtek a hideg ellen. Az ellátás viszont az 5-600 mé­teres szintkülönbségek miatt roppant nehéz volt. A kellemetlen időjárásra tekin­tettel az első vonalban lévőket — akárcsak a Szilicei-fennsíkon — sűrűn kellett váltani, s a leváltottak néhány napos pihenőjüket a völgyekben fekvő falvakban töltötték el.

A közel másfél hónapos Garam környéki védelem az egyes támpontok meg­szerzésére irányított, gyakran heves, s tüzérségi támogatással kísért ellenséges támadások elhárításával és kisebb felderítő vállalkozásokkal telt el. Leginkább a 12/1. zászlóalj állásait érték nagyobb román támadások. A zászlóalj megviselt — másfélszáz főre leapadt — állományát ezért február 17-én egy nyugalmasabb védőszakaszra irányították.

Az állóháború március 20-án fejeződött be, amikor a szovjet és román csapatok Zólyom elfoglalását követően déli és keleti irányból a Garam mentén megindítot­ták támadásukat Besztercebánya ellen. A magyar csapatok ismét kemény utóvéd-harcokban vonultak vissza Besztercebánya, majd Hermanecen át a Túróc völgyé­ben Stubnyafurdő irányába. A súlyos harcokban érzékeny veszteségeket szenved­tek a 12. gyalogezred zászlóaljai is, amelyek Besztercebánya nyugati részére szo­rultak vissza.

A visszavonuló 24. hadosztály feladatát a felettes német XXIX. hadtestpa­rancsnokság abban jelölte meg, hogy foglaljon el védőállást a Teplice patak völ­gyében, Stubnyafurdő - Cremosne vonalában, s ezzel április 6-áig biztosítsa a né­met 101. vadászhadosztály kivonását, amely a magyar seregtest védelmi vonalán átvonulva, a Kis-Fátra keleti vonulatán, Mosócz község környékén kerül új védő­állásba. 2 4 A feladat a kimerült, súlyos veszteségeket szenvedett csapatok csekély erkölcsi és fizikai ereje, a rájuk váró teljesen kiépítetlen állások és az ellenség túle­reje miatt szinte megoldhatatlan volt. A német csapatok eddigi szoros kötelékéből való kikerülés és a seregtest szinte valamennyi alakulatának egymáshoz közeli el­helyezkedése lehetőséget teremtett egy merész és kockázatos lépésre, nevezetesen egy előnyös feltételek melletti kiegyezésre az ellenséggel, a megmaradt személyi állomány megóvása érdekében.

A 24. gyaloghadosztály több — alakulata sorsát szívén viselő — fő- és vezérka­ri tisztjének fejében fordult meg a további értelmetlen harcból, s az előnytelen né­met szövetségből való kiválás gondolata. Ezen elhatározás értelmi szerzője dr. Szilágyi Gábor vezérkari százados, a seregtest anyagi vezérkari főnöke volt. Ő győzte meg e lépés szükségességéről a hadosztály ideiglenes parancsnokát,

Bene-Szabó, 1997. 123.

Muzsay Ferenc ezredest, s ő ment át két kísérőjével parlamenterként április 3-áról 4-ére virradóan a kiegyezési ajánlattal a szemben álló román 1. lovashadosztályhoz is. Az ajánlat, amelyet a zólyomi román hadosztály-parancsnokságon április 4-én szovjet részről végül is akceptáltak, a magyar csapatok számára az adott helyzet­ben előnyösnek tűnt: a hadosztály beszünteti a harcot, fegyverzetét és felszerelését megtartva átadják a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormánynak, s mentesülnek a hadifogság alól. Eddig még egyetlen magát megadó, átálló magyar kötelék sem ka­pott ilyen lehetőséget, hisz valamennyien hadifogoly-, jobb esetben antifasiszta tá­borokba kerültek.

A megállapodásban rögzítettek gyakorlati kivitelezése, tehát a német összekötő törzsek lefegyverzése, az esetleges német csapatmozgások megakadályozására az utak és vasútvonalak lezárása, a csapatok zárt egységbe való csoportosítása, végül az állások megnyitása és az ide felzárkózott ellenséges alakulatok átengedése a se­regtest hadműveleti területén nehéz és kockázatos feladat volt.

1945. április 6-án — a harcok beszüntetésének tervezett napján — a hadosztály alakulatai általában Stubnyafurdő körzetében, a Teplice patak völgyétől keletre helyezkedtek el. Az északi szárnyat a 12. gyalogezred biztosította már nyugat-ke­leti arcvonallal. Az ezredparancsnokság a hadosztály-parancsnokság harcállás­pontján, Raksán települt, a 12/1. zászlóalj védőállásai pedig Háj községtől keletre létesültek. Különös gondot kellett fordítani a két község felé vezető utak lezárásá­ra, ezért ide csoportosították a még megmaradt páncéltörő ágyúkat is. Az akció szempontjából a védővonalaktól hátrább elhelyezkedő tüzérség előnytelenebb helyzetben volt. A tervezett vállalkozásról, annak lefolyásáról csak az ezred- és zászlóaljparancsnokok s a hadosztálytörzs néhány „megbízható" tisztje tudott, a csapat csak a bekövetkezett események előtt szerezhetett erről tudomást.

A német alárendeltségből való kiválásra és a harc beszüntetésére végül is április 7-én került sor. A 12. gyalogezred e napon engedte át állásain a román csapatokat. A 12/1. zászlóalj utólag rekonstruált harctéri naplója így örökítette meg az ese­ményt: „Bemegyünk az ezredparancsnokságra. Együtt a tisztikar. Nagy a titkoló­zás. Hegedűs Flórián ezredes, 12. gyalogezred-parancsnok előveszi a térképet és kiadja a parancsot: pj védőállásba megyünk... A teremben lévő két német tiszt el­köszön. Mikor a németek elhagyták a termet, ezredes úr megáll a beszédével. Egy pillanatra hallgat és mondja: »Hadosztályunk ma éjjel átáll a Miklós-féle hadse­reghez! A megegyezés az oroszokkal már megtörtént. A fegyvereket megtarthatjuk. Nem leszünk hadifoglyok!« Nagy csend, szinte hallani a zsebórák ketyegését. Min­denki lehajtott fejjel áll, vár. Vajon mi fog történni... Megyünk vissza egységeink­hez és tájékoztatjuk tisztjeinket, a legénységet... Közben német páncélgépkocsi szalad be a faluba. Az ezredparancsnokság előtt megáll. SS századosok az őrséget lefegyverzik, bemennek a parancsnokságra és Hegedűs ezredest és Csikor száza­dost25 letartóztatják. Vári alezredes26 észrevette az SS-eket és Perger őrmesterrel

Csikor Kálmán a 12. gyalogezred ezred 1. segédtisztje. Vári Ferenc a 12/1. zászlóalj parancsnoka.

és a hírvivőkkel az őrt álló SS századost s a gépkocsivezetőt elfogják. Berohannak az ezredparancsnokságra, és az ott lévő négy SS tisztet letartóztatják, elfogják... Német tüzérség és harckocsik lövik erősen a Raksa, Stubnyafürdő, Háj, Cremosne községek területén lévő egyéb magyar egységeket. Április 7. ... a románok felé for­dulunk. Jelszó: Budapest, ne löjjl... Közben jönnek a románok... Rövidesen jön az ideiglenes fegyverletétel. Garmadával áll ott pisztoly, géppisztoly, villámgéppuska, aknavető, gránátvető, páncéltörő ágyú stb. ... Szörnyű volt az elválás azoktól a bajtársaktól, akik minden rábeszélés ellenére visszamennek a németekhez... "2? A 12. gyalogezred április 7-én 43 tisztből, 35 tiszhelyettesből, 185 tisztesből, 354 honvédből, összesen 617 főből állt. 2 8 A hátrább fekvő tüzérségi és vonatalakulatok átállását azonban az észbe kapó német hadvezetés — fegyveres beavatkozással — megakadályozta. Természetesen voltak olyan alakulatok is a hadosztályban, ame­lyek annyira távol voltak az arcvonaltól, hogy hírt sem kaptak a tervezett lépések­ről, s voltak olyanok is, akik azt eleve helytelenítve nem is akartak átállni. Ma már nem tudjuk melyik okból, de később orosz fogságba került a nyíregyházi 22. tüzér­osztály megmaradt tisztikara és legénysége is.

Az ungvári seregtest harcot beszüntetett 2587 fős állománya előbb a zólyom-bucsai táborba, majd vasúton Hajmáskérre került. A fegyverzet és felszerelés nagy részét a románok — az előzetes megállapodás ellenére — maguknak tartották meg. A Hajmáskérre szállított 24. hadosztálybeli alakulatok adták majd a magvát az 1945 tavaszán-nyarán szervezett új, demokratikus honvédség 5. hadosztályának.

2 7 JAM Adattára, 907-95. sz. A 4/1. majd 12/1. zászlóalj harctéri naplója. 1945. április 6-7. 2 8 Bene-Szabó, 1997. 147.