az 1945-1950 közötti magyar népbíráskodásról

62 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

Szálasi akasztásána bíróság elnökeés a soros ügyész. Az elnök Jarkótanácselnök

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 63

NépbíráskodásMagyarországon

1945–1950A később győztessé váló szövetségesek már az 1942. január 13-ánLondonban kibocsátott Szövetségi nyilatkozatban kinyilvánítot-ták, hogy nem fognak napirendre térni a háborús bűnök felett. Az 1943. október 19–30. között Moszkvában megtartott külügymi-niszteri értekezleten azt is kijelentették, hogy „a fasiszta ve zetőketés más, háborús bűnösként ismert vagy gyanúsított személyeketle kell tartóztatni és az igazságszolgáltatásnak átadni”.

zMolotov szovjet külügyi népbiztos Kerr moszkvai brit nagykövet-hez 1943. június 7-én írt levelében kifejtette, hogy „azért a fegyve-res segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott,valamint azokért a gyilkosságokért és erőszakos cselekményekért,fosztoga tásokért és gyalázatosságokért, ame lyeket a megszálltterületen követtek el, a felelősséget nemcsak a magyar kormány-nak kell viselnie, hanem na gyobb vagy kisebb mértékben a magyarnépnek is”. Ennek az álláspontnak a módosulása 1944 őszén alap-vetően a Vörös Hadsereg harci eredményeitől függött.

ZINNER TIBOR

PÁRTOKA SZÁMONKÉRÉSRŐL

A hazai illegális kommunisták 1944. szep-tember 1-jei kiáltványukban követelték amagyar Gestapo azonnali megszünteté-sét, tagjainak és vezetőinek letartóztatá-sát és bíróság elé állítását. A Kállai Gyulaés Rajk László által megfogalmazott,1944. október 2-i akcióprogram szerintaz egyik legfőbb feladat „a háborús felelő-sök letartóztatása, vagyonuk el kobzása ésnépítélet elé állítása”. Ugyanebben az idő-ben Moszkvában is készült egy akcióprog-ram. 1944. szeptember 28-i tanácskozá-sukon a magyar emigráns kommunistákazt tervezték, hogy „a hazaárulók és hábo-rús bűnösök feletti ítélkezésre kü lön bíró-ságokat kell szervezni”, továbbá „a hábo-rús bűnösöket és hazaárulókat le kell tar-tóztatni és a különbíróságnak át adni, köz-tük a kormányzót, az 1941. április 6-a ótahivatalban volt kormányok összes minisz-tereit és politikai államtitkárait”. A vita so -rán egyfelől javasolták a háborús bű nösökvagyonának elkobzását, másfelől felme-rült, hogy ne kössék a felelős ségre vonás

időpontját 1941 áprilisához. A magyar kommunisták

elképzeléseit azonban amoszk vai birodalom vezetőiszámos helyen mó do sí tot -ták. A jövőbeli Quislingekelképzelései nem térhettekel Sztá lin világbirodalom-

teremtő vágyaitól. A Magyar NemzetiFüggetlenségi Front szegedi programjá-ból már kimaradt Horthy Miklós felelős-ségre vonása, új elem volt viszont a hábo-rús bűnösök vagyonának elkobzása.

A Szovjetunió Állami Honvédelmi Bi -zottsága 1944. október 27-én határozotta magyarországi hadműveletek alatti sutáni „katonai” és „politikai” feladatokról.Ez a „há borús és népellenes bűnözők fele-lősségre vonását államhatalmi feladatnak”minősítette. A Vörös Hadsereggel együtt„érkező” szovjet Állambiztonsági Nép -biztosság munkatársai azonnal megkezd-ték a szervezőmunkát, hogy megteremt-sék az új magyar tisztogató, megtorló,megfélemlítő, elnyomó szervezet felállítá-sának feltételeit. Az MKP így szerezhettemeg a rendőrségi és politikai rend őrségipozíciók zömét, tagjai ezért játszhattak akezdetektől meghatározó szerepet az erő-szak-apparátusban. Gyakorta előfordult,hogy a koalíciós pártok képviselőikéntváltak ismertté a közvélemény előtt, mi -közben titokban a kommunista párt tag-jai voltak. Közéjük tartozott például a„nem zeti parasztpárti” belügyminiszter,Erdei Ferenc és a „kisgazdapárti” buda-pesti rendőrfőkapitány, Sólyom László.

1945 nyarán a belügyi testületek 95%-akommunistákból állt. Zömmel „szerve-zett munkások” alkották az új gárdát, őkmint „ellenállók”, illetve „megbízhatónaktűnő” egyének lettek az állomány tagjai.Mindemellett Rákosi Mátyás – miként

erről 1945. február 19-én Dimitrovot tájé-koztatta – új veszélyt látott azokban a zsi-dókban, „akik korábban munkásszázadok-ban voltak és most hazatérnek. […] sej -telmük sincs a kommunizmusról, viszontintelligensek, ügyesek és a falvakban és kis-városokban, valamint a rendőrségnélhamarosan vezető befolyásra tesznekszert. Északnyugat-Magyarországon –valamint Budapesten – a pártot erősen el -zsi dó so dottnak tekintik. E volt munkaszol-gálatosok jelentős ré sze korrupt karrieris-tának bizonyul, és nagy károkat okoz pár-tunk tekintélyének. Harcolunk e veszélyellen, s ezért néhány városban szinte má -ris antiszemitának tekintenek bennünket.”

A térfoglalást nem sikerült megakadá-lyozni, mert azok is bekerültek a titkos -rend őrség soraiba, akiket kizárólag a „bos-szúvágy”, a „kapzsi kereseti lehetőség, sza-disztikus ösztönöknek és hajlamoknak akielégítése indított arra”, hogy itt he lyez -kedjenek el. Mi több, „sokan a múlt rend-szer bűnösei közül is” itt kerestek „mene-déket”. Minderről a főállamügyész-helyet-tes népügyész tájékoztatta a SzövetségesEllenőrző Bizottság (SZEB) Pest megyeikirendeltségét 1945 szeptemberében.

A NÉPBÍRÓSÁGOK FELÁLLÍTÁSA

A tételes jog rendszerében két tendenciaérvényesült a második világégés után.Egy részt a hagyományos, formalizált jog


74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

A háborúsfôbûnösöket szállítójármı a Mátyásföldi

RepülŒtéren,1945. október 3.

alkalmazása a szokott magánjogi, peresés közbűntényes esetekben. Másrészt apolitikai ítélkezés új körülményeknekmegfelelő felhasználása. Kezdetben mégez utóbbi esetben is nagymértékben tá -maszkodtak az előző évtizedekben és avilágháború idején keletkezett „tételes”jogszabályokra. Az Ideiglenes Nemzetgyű-lés elvi felhatalmazására ugyanakkor kü -lön rendelkezéseket, törvényerejű minisz-terelnöki rendeleteket léptettek életbeolyan tettek szankcionálására, amelyek-ről korábban jogszabály nem rendelke-zett. A nemzetiszocializmus felett diadaltaratott nemzetközi nagykoalíció politikaibüntetőkoncepciójával azonos elvek érvé-nyesültek a második világháború utánimagyarországi jogpolitikában, de azt meg - előzve! Így nem csupán a kivételes, ha -nem a tömeges politikai büntetőügyek ise büntetőpolitikai koncepció napi jogsza-bályainak hatálya alá estek.

Ez a kettősség követhető nyomon ajoggyakorlat személyi, szervezeti és intéz-ményi feltételeiben. A korábbi bírói kartlé pésről lépésre eltávolították, s ezzel pár - huzamosan laikus, „megbízható” – eufe-misztikusan népinek nevezett – eleme-ket vontak be az ítélkezésbe. A régi tör-vényszéki szervezet mellett új, különbí-rósági, népbírósági rendszert vezettek be.A szovjet–angolszász felelősségre vonásielképzelések gyakorlati megvalósítása aVörös Hadsereg által megszállt országok-ban a korabeli sztálini eljárási módokkal

egyezett meg: mérlegelés nélkül, megfel-lebbezhetetlen „ukázoknak” megfelelőenszülettek az ítéletek. A különleges hely-zetben kiadott jogszabályok keretrende-letek voltak, és ezek széles lehetőségetbiztosítottak a különbíróságok számára,beleértve a megtorló jellegű, kivételesensúlyos ítéleteket is. A pártpolitikai küz-delmektől befolyásolt bíráskodás számosklasszikus jogelvet sértett meg.

Szegeden a helyi nemzeti bizottság már1944. december 13-án határozott a nép -bíróság felállításáról, de a rendelet kidol-gozása és közzététele elhúzódott 1945.január 9-ig. Az utolsó népbíróság a Tisza-parti nagyvárosban 1950. április 1-jévelfejezte be működését. Ez volt a népbírás-kodás első, 1944–1950 közötti időszakaMagyarországon. Az Ideiglenes NemzetiKormány 1945. január 26-án fogadta el anépbíróságok felállítására vonatkozó elsőjogszabályt, a 81/1945 M.E. sz. rendele-tet, amelyet a Magyar Közlönyben febru-ár 5-én tettek közzé. Az Ideiglenes Nem-zetgyűlés 1945. szeptember 11-én emel-te törvényerőre a népbíráskodásról addigszületett négy miniszterelnöki rendele-tet (1945. évi VII. törvénycikk).

A fővárosban a Budapesti NemzetiBizottság 1945. január 27-én döntött – akommunista párti Vas Zoltán előterjesz-tése alapján – a helyi népbíróság felállítá-sáról. Az elfogadott határozat tartalmaz-ta a sürgősséget is. Ennek alapján az első,végre is hajtott ítéletet a Budapesti Nép-

törvényszék 1945. február 3-án hirdetteki, de még nem a miniszterelnöki rende-letet, hanem a hadra kelt seregbeli eljá-rást alkalmazva. Másnap a három halálra -ítéltből kettőt – Rotyis Péter főtörzsőr-mestert és Szívós Sándor szakaszvezetőt– az Oktogonon felakasztották, a távollévő Haynal Alajos vezérőrnagy soha nemállt bírái elé.

1945. július 22-én Révai József azt írtaa Szabad Népben, hogy „reakciós az, akiantikommunista”. A régi Magyarországonmeghatározó erővel bíró politikai ténye-zőket egyre kevésbé differenciáltan érté-kelték, s a korábbi időszakot „fasiszta”minősítéssel illették. Révai írásából kitet-szett, hogy aki pártja vezetésének vagy ahatályos moszkvai vonalnak politikai cél-jait keresztezi – avagy feltehető, hogykeresztezni meri, netán egyáltalán akar-ja –, az mind reakciós, a „demokrácia” ésa „nép ellensége”, ezért úgy is kell bánnivele. Ennek alapján mosták össze a tény-legesen háborús vagy népellenes bűnö-ket elkövetőket azokkal, akiket a kommu-nisták ellenfélnek tekintettek. Az MKPmindennapi politizálásában a demok -rácia–reakció fogalompárraszűkült az érdekek tagolt -sága. Révai Szabad Népbenmeg jelent írása érzékeltette,hogy a megfélemlítő appará-tus számára potenciálisanmilliókra tágul az üldözendő„ellenség” köre. Ekképp vált


74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

Péter Gáboramerikai katonákkalegy börtöncellaelôtt, Andrássy út60., 1945. október 3.

parttalanná a múlt ban történteket nemesegyszerűséggel „fasizmusnak” tituláló,haraggal és részrehajlással megtorló köz-igazgatási és bírósági gyakorlat.

POLITIKAI FEGYVER

Hol helyezkednek el a népbíróságok ahoni igazságszolgáltatás történetében,miként értékelhetjük a magyar népbíró-ságok szerepét és tevékenységét?

A népbírósági tanácsok megfélemlíté-sét s a közvélemény esetleges kritikájá-nak megakadályozását célozták a koráb-bi periódus igazságügyi vezetőivel, bírái-val szemben indított büntetőeljárások.Ezek kiegészítették a létszámcsökkenésteredményező igazolási és „B” listás eljá-rásokat, az internálásokat. A politikairendőrség népügyészeket, államügyésze-ket, bírákat is letartóztatott, majdnemmegbénítva a népbíráskodást. 1946. no -vember 7-én az igazságügyi tárca állam-titkára már arra hívta fel a jogszolgálta-tók figyelmét, hogy „kilencmillió ma -gyarnak ítélkeznek”. A bírói és ügyészitestület azonban nem maradt távol a po -litikai élet hullámveréseitől.

A munkáspárti politikusok az új ellen-ségkép kialakítása során nem csupán azún. horthysta és Szálasi-féle periódus álla-mi berendezkedésének politikai és erő-szak-szervezeti vezető rétegeire koncent-ráltak, törekvésük messze túlmutatott akülönböző ún. antifasiszta rendeletekbencélba vett csoportosulások tagjainak fele-lősségre vonásán. Ennek távolabbi hátte-rében az állt, hogy 1946-tól mind nyilván-valóbb lett a konfrontáció a győztes ha -tal mak viszonyában. Magyarországon akülönbíróságok különböző pártérdekeketkifejezésre juttató tanácsainak létrejötté-vel az igazságszolgáltatás olyan politikaifegyverré vált, amely nem csupán az elkö-vetett cselekmények számonkérését szol-gálta, hanem alapvetően a politikai érde-keknek rendelődött alá. A bel ügyi és kato-nai nyomozó szerveket az MKP kisajátí-totta, ami ele ve ellentétes volt az ál lamvédelmével. Ennek függvényében tor zultel és vált pártérdekké a bírói eljárás.

Ebben a kontextusban bontakozott ki– a kor publicisztikai megfogalmazásaszerint – a „fasisztamentes Magyarország”megteremtését célzó komplex „számon-kérési” rendszer részeként egy problé-mákkal teli, már annak idején is súlyoskri tikákat kiváltó ítélkezési gyakorlat.A „fa siszta maradványok felszámolásá-nak” folyamatában nem csupán azokatvonták (vonatták) különböző közigazga-tási és bírósági eljárások hatálya alá, akikaz 1944–1945-ös változásokat megelőzőpo litikai szisztémákban bizonyíthatóantorz, emberiességellenes politikát valósí-tottak meg és bűntetteket követtek el,hanem azokat is, akik a következetes for-radalmi átalakulás megvalósításának

esetleges vagy vélt ellenzői lehettek, ígyhá borús és népellenes bűnössé minősí-tésük törvénytelen, elítélésük, meghur-colásuk jogtalan volt.

A titkosrendőrség, valamint a Honvé-delmi Minisztérium Katonapolitikai Osz-tálya 1945 februárjától-márciusától tar-tóztatta le azokat a személyeket, akiket– ha büntetőügyükben vádemelésre okotadó cselekményeket találtak – átadtak anép ügyészségeknek. A „fasiszta maradvá -nyok felszámolásának” népügyészségi ésnépbírósági szakaszában népügyészek ésnépbírák vettek részt. A népbíráskodás –az igazságügyi tárca első em bere, dr. Ries

István szerint – „a nemzetpere meg rontóival szemben,voltaképpen egy per, melytechnikai szempontokbólbomlik különböző perekre”.

BOSSZÚVÁGY ÉS BŰNÖSMENTÉS

A népbírósági tanácsok a rájuk rótt fel-adatokat hajtották végre a „fasiszta ma -radványok felszámolásának” folyamatá-ban. Ám nem hagyható figyelmen kívülaz sem, hogy e büntetőperek elítéltjeivelszemben a büntetőeljárás különböző sza-


74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

Péter Gábor és Szalai Sándor politikaiügyész a rabszállítóajtajánál

kaszaiban számos törvényte-lenséget is elkövettek. Fizikaiés lelki erőszakkal csikartak kibeismerő vallomásokat – pél-dául „beismerem, hogy fasisz-ta beállítottságú voltam” – és

hamis tanúvallomásokat. Is mertek az alap-talan vádaskodásokat tartalmazó feljelen-tések, a meg nem történt – vagy másképp,esetleg mások által elkövetett – eseménye-ket tartalmazó vádiratok, a büntetőperekvádlottjait a „ka tonás” tárgyalásvezetésselmegfélemlítő tanácselnökök, a történelmitények sza ba dos kezelése, majd a sajátosinterpretáció okozta problémák a tényál-lásokban, a va lótlanságoknak helyt adóelső és má sod fokon kihirdetett ha tá -rozatok stb.

A budapesti politikai rendőrség felada-ta – vezetőjének 1945. február 20-i fel-jegyzése szerint – „a nyilasok, fasisztáklefogása, néptörvényszék elé állítása, ademokratikus Magyarországgal szembenálló mindennemű szervezkedés és mozga-lom likvidálása” volt. Eseteinek 60%-a atársadalom közreműködése (feljelenté -sek, besúgások), 40%-a saját kezdeménye-zés (nyomozás) útján keletkezett. Péter

Gábor szerint a „feljelentések nagy részealaptalan és bosszú műve volt”. Mindezazonban érdektelen volt, mert az ártatla-nokat utóbb megvádolták és bíróság eléállították. Ha pedig valakit felmentettek,akkor vissza kellett kísérni a politikairendőrséghez – ahol folytatva a korábbankialakított, törvényellenes gyakorlatot –internálhatták, erőteljes kom munista kri-tikáját adva a népbíráskodásnak. Már1945 őszétől, egyfajta „harmadfokként”…

A politikai rendőrségen az elfogulttanúk, hamis felismerők és fel nem isme-rők, gyanús mentővallomásokat tevők,gyanúsítottak ártatlanságát hangoztatókés akasztását követelők között gyakortavoltak zsidók is, akik – miként Bibó Ist-ván is utal rá – magatartásukkal gerjesz-tették az antiszemitizmust. Mindez jelen-tősen be folyásolta az ún. tömegperekbenítélkező népbírósági ta nácsokról a társa-dalomban kialakult képet. Mivel az erő-szakszervekbe bekerült egykori deportál-tak és munkaszolgálatosok gyakorta fizi-kai erőszakkal megszerzett nyomozatieredménye a büntetőeljárásban számosesetben zsidó származású népügyészvagy népbíró elé került, sokan vélték úgy,

hogy 1945-ig a zsidók felett a magyarok,most a magyarok felett a zsidók ítélkez-nek. A va gyonjogi vitákkal csak tovább éle-ződött a helyzet. A megaláztatásokból,meghurcolásokból visszatértek közel semkövetkezetes antifasizmusának érvényesü-lésekor nem mindig a korábbi jogi képzett-ségből fakadó tudás volt a meghatározó.Az egykori diszkrimináltak közül sokan ahatályos jogszabály szellemével, tartalmá-val ellentétesen vádoltak, ítélkeztek. S afeljelentők, valamint a vád és a védelemtanúi körében sokszor a valóságot is torzí-tó bosszúvágy volt érzékelhető.

A problémákat fokozták az első- ésmásodfokú népbíráskodás fórumai kö zöt -ti konfliktusok. A Népbíróságok Or szágosTanácsának (NOT) bírái kizárólag szakkép-zett jogászok voltak, és tudásuk alapjánjoggal minősíthetők az objekti vitás mér-céjének a „pártbíróságként” aposztrofáltelsőfokú népbíróságokkal szemben. RiesIstván mégis úgy jellemezte a másodfokúbíráskodást, hogy ott „nem ítélkezés, nemmegtorlás, hanem na gyon szép formábanvaló háborús és népellenes bűnös-mentésfolyik”. Elfogadhatatlan elmarasztaló állás-pontja a kora beli ellentmondásos jogsza-


74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

Bárdossy Lászlóa népbíróság

elôtt, 1945

bályokból következett. Amíg a laikus nép-bírák és ta nács elnökük ítélete a „fasizmusfelett aratott győzelemnek” számított,addig a NOT enyhítő határozatai miatt a„hivatásos fasisztamentők gyülekezőhelye”címkét kapta. A másodfokú ítélkező f -órum bírálata azért is megalapozatlan,mert bírái csak minden második népbíró-sági büntetőügyben jártak el. A büntető-perek alapján rögzíthető, hogy a pártpo-litikai döntések által behatárolt elsőfokúnépbírósági radikalizmussal szemben aNOT – sokszor még a SZEB kényszerítőjellegű beavatkozási kísérletei ellenére is– a kö rülményekhez képest a törvényke-zés tisztaságát igyekezett védeni.

A HÁBORÚS FŐBŰNÖSÖK

1945 októberétől kezdve szállítottákMagyarországra Nyugatról az ún. hábo-rús főbűnösöket. Miként dr. Sulyok De zsőügyvéd, korának jeles polgári politikusais megállapította, közülük kettő, dr. Bár-dossy László és dr. Imrédy Béla, a kétminiszterelnök volt jelentős személyiség.Halálra ítélték és 1946. január 10-én, illet-

ve február 28-án végezték ki őket. Adeportáltató „trió” – a két belügyi állam-titkár, Baky László és dr. Endre László,valamint miniszterük, Jaross Andor –büntetőügyében szintén halálbüntetéstszabott ki a népbíróság. Az államtitkároksorsa 1946. március 29-én, miniszterükéáprilis 11-én teljesedett be.

Az 1946. március 1-jén halálra ítélt Szá-lasi Ferenc és társai büntetőügyébenelhangzott ítéletet követően, március 12-én és 19-én voltak az akasztások: a nem-zetvezetőt, Beregfy Károlyt, Gera Józsefetés Vajna Gábort, illetve Csia Sándort, br.Kemény Gábort és Szőllősi Jenőt ekkor kís-érték bitó alá. A Sztójay Döme vezette ún.Quisling-kabinet tagjai közül 1946. augusz-tus 24-én végezték ki a volt kormányfőt,Reményi-Schneller Lajost és Szász Lajost.A 2. magyar hadsereg tragédiája miattbűnössé kikiáltott Jány Gusztáv ítéletét1947. november 28-án Budapesten hajtot-ták végre (felmentette a vádak alól a Leg-felsőbb Bíróság 1993. október 4-én).

A szövetséges hatalmak 1946. augusz-tus elejéig a kikért 546, háborús bűncse-lekmény elkövetésével gyanúsított sze-mély közül 312 főt adtak át a magyar

hatóságoknak. 1948. április28-án a kikért, de ki nemadott személyek száma már518 volt. A magyar kommu-nisták ugyan tervbe vették akormányzó büntetőjogi fele-lősségre vonását, de Sztálin 1946. április16-án Moszkvában tudatta a Nagy Ferencminiszterelnök vezette delegációval, hogy„Horthyt nem kell bíróság elé állítani”.Molotov ehhez még hozzáfűzte: a kor-mányzó „azzal, hogy fegyverszünetet kért,részben jóvátette bűneit”. A taktikusmoszkvai diktátorral és vezetőtársávalszemben van olyan magyar történész, akiúgy vélekedik napjainkban, hogy a kor-mányzó „bűnrészes volt 437 ezer magyarvidéki zsidó totális jogfosztásában, kirab-lásában és deportálásában”, és kormány-zóságának utolsó hónapjaiban kb. 350ezer zsidó vesztette életét.

A jugoszláv és a román kiadatási kéré-seknek ugyanakkor a magyar szervek ele-get tettek. Sőt néha szóban előadottkérelmeket is teljesítettek. A szovjet meg-szálló hatóságok nem terjesztettek előkiadatási kérelmeket, maguk intézkedtek,rövid úton… Ezekben az országokban –


74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

A népbíróság Major-tanácsa a Bárdossy-tárgyaláson, 1945

Jugoszláviában, Romániában és a Szovje-tunióban – sokszor még a magyar népbí-róságok korábban hozott ítéleteinél issúlyosabb megtorlásban részesültek akiadottak, és halálbüntetést szenvedtek.Az újvidéki vérengzésért is felelős GrassyJózsefet és Zöldy Mártont 1946. január11-én ítélték halálra Budapesten, kiada-tásuk után, 1946 őszén Jugoszláviábanvégezték ki őket, miként Feketehalmy-Czeydner Ferenc tábornokot is. A MagyarKirályi Honvéd Vezérkar főnökét, az előb-bieket évekkel korábban felelősségrevonni kívánó Szombathelyi Ferencet is azidő tájt végezték ki, hasonlóképp Ju -goszláviában. Őt azonban a LegfelsőbbBíróság utólag, 1994. március 16-án fel-mentette a vádak alól. Ennek hatályaazonban nem vonatkozik a jugoszláviaiítéletre.

MIKÉPP ÉRTÉKELHETŐ?A honi népbíróságok ítélkezőtevékenysé-ge jogerős ítéleteik ismeretében nem ítél-hető „véreskezűnek”. Nyilvánvaló, hogyfőként a törvénytelen kivégzésekkel zárultbüntetőügyeket már akkor és utóbb isokkal bírálták, és nem meglepő számosjogerős ítéletük későbbi hatályon kívülhelyezése. Mások, a viszontagságokat túl-élők és a honi holokauszt vérzivataránakösszefüggéseit feltárók viszont keveslik afelelősségre vonás nagyságát és mértékét,főképp a népellenes cselekedetek kiterve-lőinél, hatályba léptetőinél és a végrehaj-tóknál. Azért, mert egyrészt a korabeliközigazgatásban tevékenykedőkkel szem-ben főképp adminisztratív eljárásokatfoganatosítottak annak idején, és nemvették igénybe a népi igazságszolgáltatást,

másrészt a világháborúk közötti magyar-országi, utóbb szélsőjobboldali és fasisz-ta szerveződéseknek minősített politikaierők – korabeli és később ismertté vált –létszámadataihoz viszonyítva a népbíró-ságok kb. minden 15-17. személyt büntet-ték meg.

A valóság valahol e két álláspontközött húzódik. A népbíróságok a máso-dik világégés utolsó hónapjaitól rájukrótt feladatot nem szabotálták el, azállandóan változó, fokozatosan radikali-zálódó politikai mozgástérben végrehaj-tották, mi több, gyakorta inkább túltel-jesítették. Nem kis mértékben azért,mert a politikai erőtényezők a csenevészmagyar náciellenes erők helyett rájukoktrojálták olyan feladatok elvégzését is,amelyeket a világháború során másuttmásképp „oldottak meg”. A népbíróságitanácsokba delegáltak pártjuk álláspont-ját képviselték. Ezért vált politikai csa-tározások színterévé a népbíráskodás,hol a koalíción belüli baloldali radikaliz-mus, hol az ezzel ellentétes „mentőakci-ók” érhetők tetten. A megszálló erőksiettette baloldali fordulat fokozatosanrányomta bélyegét a népbíráskodásra.A ’45-ös voksolások után a munkáspár-tok – elsősorban a kommunisták éshasonlóképp az igazságügyi területet fel-ügyelő szociáldemokraták, főként azigazságügyi tárcát vezető dr. Ries Istvánés köre közreműködésével – a „fasisztamaradványok” elleni harc mellé az ún.népi demokratikus forradalom győzel-méért folytatott küzdelmet is betelepí-tették a népbírósági tárgyalótermekbe,ahová így a múlt bűneinek felszámolásamellé egyre gyakrabban a mindennapospolitikai harc is beszüremkedett. Azantifasizmust cégérül felhasználva igye-keztek lehetőséget keresni – s találtakis – egyfelől a „gyűjtőpártnak” tekintettkisgazdapárt és a mögötte meghúzódópolitikai erők „leszalámizására”, másfelőla baloldali térnyerésre.

Így következhetett be, hogy a tör-vénysértő büntetőeljárások szinte a kez-detektől jelen voltak. A koalíciós alaponhozott ítéletek lehetőséget teremtetteka pártatlan, „pártharcokon felüli” népbí-róság csalfa nimbuszának kialakulásá-hoz, és elterelték a figyelmet azokról afolyamatos törvényszegésekről, amelyekjelei mind a nyomozati, mind a nép-ügyészségi fázisban mindvégig tettenérhetők voltak. Mindez egyúttal gátjalett annak, hogy a népbíróságok azt atevékenységet folytassák, amiért létre-hozták őket. A hibáik, torzulásaik, tör-vénysértéseik nem vá laszthatók el a mű -ködésüket meghatározó korszak belsőés külső összetevőitől. A népbíróságokkihirdetett ítéleteikben teret engedtekaz igazságszolgáltatást befolyásoló poli-tikai akaratnak, és figyelmen kívül hagy-ták azokat a milliókat, akiknek nevébenítélkeztek.


Magyarországon huszonöt népbíróságszervezŒdött, számos helyen ítélkezettezeknek kihelyezett tanácsa. Létrejött, denem mıködött a Berettyóújfalui Népbíró-ság, míg számos kezdeményezést eluta-sítottak. A népbíróságok feladatuk elvég-zését követŒen sorra szıntek meg. Tevé-kenységük három nagy szakaszra osztha-tó: 1945 eleje és 1948 tavasza közöttvégezték el a munka dandárját, amit 1948januárjában tizenöt népbíróság megszün-tetése is bizonyít. 1949 tavaszáig tart akövetkezŒ periódus, ekkor azok hagytákabba ítélkezésüket, amelyek a korábbanfelszámoltaktól a legkevesebb folyó bün-tetŒügyet vették át, végül 1950 tavaszá-ra a már centralizált népbírósági rendszerutolsó tanácsai is befejezték munkájukat.

A népbíróságok mıködésének értéke-lése csak a népügyészségek munkájánakáttekintése után végezhetŒ el. A népbí-ráskodás megszınésekor az idŒ tájt ren-

delkezésre álló adatok szerint 90 551 sze-mélyt állítottak a népügyészek elé. 87 417személy büntetŒügye 1950 áprilisáig lezá-rult. Vádat emeltek 42 066 személlyelszemben, a többi esetben a büntetŒeljá-rásokat megszüntették. A radikális, szél-sŒséges nyomozati tevékenységnek nemcsupán ez a bírálata, hanem annak meg-alapozatlanságára utal a 23 939 személyesetében elrendelt pótnyomozás is.

1945. február 3.–1950. április 1. közöttaz 1945. évi VII. tc. alapján 59 429 sze-mélyt állítottak népbírák elé. A nép -ügyész ségeknek átadottak harmadát,26 997 személyt marasztaltak el. Ebbenaz idŒszakban a 477 halálraítélt közül kivé-geztek 189 személyt. A pótnyomozásiadatok, a gyanúsítottak és az elmarasz-taló ítéletek számai jelzik, hogy a koalíci-ós pártok által delegált népbírák ítélkezé-se, a népbíráskodás a pártpolitikai csatá-rozások színterévé vált.

NÉPBÍRÁSKODÁS SZÁMOKBAN

SZABADSÁGVESZTÉS-BÜNTETÉSEK1 évig terjedŒ 12 629 személy 46,77%

1–5 év közötti 9 366 személy 34,69%

5–10 év közötti 1 355 személy 5,01%

10–15 év közötti 481 személy 1,78%

életfogytiglan tartó 167 személy 0,61%

internálásra ítélt 16 személy

KÉNYSZERMUNKA- BÜNTETÉSEK3 évig terjedŒ 249 személy 0,92%




életfogytiglan tartó 315 személy 1,16%

az 1945-1950 közötti magyar népbíráskodásról

Documents