anita gayn - 2. szükségem van rád

8/18/2019 Anita Gayn - 2. Szükségem Van Rád

1/249

Prológus

Hat teljes hét telt el, mióta elüldöztem a legtökéletesebb nőt magam mellől, mert én vagyok a

földön a legnagyobb barom, bedőltem holmi látszatoknak, félreismertem az egyetlent, akit valahais tiszta szívemből szerettem, és aki engem is szeretett.

A szerelem kiállja a próbákat, mondták többen is, és én elhittem. Elhittem, hogy még jóvátehetem a hibáimat, úgy éreztem, muszáj így lennie, mert nélküle én sem élhetek. Többetnem fogom tettetni, hogy nincs szükségem rá, és nem fogom azt hazudni, hogy nem kell nekem,mert most már – hat hét szenvedés után – tudom, hogy csak ő kell.

Megérkeztünk Mauira, a kölykök a táj szépségeiről áradoztak, de nekem Emily járt a fejemben.Izgultam, és még nem tudtam, hogyan fogok hozzákezdeni a könyörgéshez, de megesküdtemmagamnak, hogy csakis az igazat fogom elmondani, és ezentúl nem szépítek semmit.

- Minden rendben lesz – mosolygott rám Michelle. – Ki fogtok békülni.

Két órával később…

Gyönyörűbb volt, mint valaha. Csak bikinifelsőt, és egy apró, színes szoknyát viselt. A haját újravörösre festette, a bőre napbarnított volt, az arcán boldog mosollyal ölelte Dorothyt, majd rámnézett.

Megbabonázódva meredtem a közeledő alakjára, a kedves mosolyára, amit nem is érdemeltem.

- Szia, Matt! – lábujjhegyre állva gyors puszit nyomott az arcomra, aztán már el is fordult. –Annyira örülök, hogy itt vagytok! Szeretném, ha megismernétek valakit.A kezét kinyújtotta a közelben ácsorgó magas fickó felé, aki egyetlen szörfnadrágban, anyakában cápafog medállal és a válláig érő, hullámos, szőke hajjal vonzotta magára a környező nők elismerő pillantását.

- Mark, szeretném bemutatni a nővérem, Dorothyt. – A pasas rámosolygott a lányra, aki nyombanelvörösödött. – Ő Michael, Peter, Meghan, Michelle. – A húgom is pirulni kezdett. – Sarah,James és Matt.

A fickó szeme rám villant mintha nagyon is tisztában lenne a ténnyel, hogy én ki vagyok, viszontén inkább Emily karját bámultam, ahogy a pasas derekára csúsztatja a kezét.

- Mindenki, ő itt Mark, a barátom.- Sziasztok! – bólintott a fickó, még mindig engem bámulva.„A barátom”. Nyilván csak egy haverja, olyan, mint Mike vagy Dean. Ettől még nem kellkiborulnom.- Figyelj, édes. Most mennem kell, később látjuk egymást! – lenézett Emilyre, aki mosolyogvafelnézett rá.- Persze, szerelmem!


2/249

Ha a szó, nem lett volna elég bizonyíték, a fickó és Emily között elcsattanó forró csók biztosmeggyőzött volna. Figyeltem, ahogy az édes ajkai ennek az idegen pasasnak a szájára tapadnak,és hirtelen az összes reményem semmissé vált. A lehetőségeim eltűntek, hiába is próbáltam volna

utánuk kapni.Míg én továbbra is némán álltam ott, mint egy ökör, Emily átkarolta Dorothyt, kézen fogtaMeghant, és lelkesen faggatni kezdte őket, egyedül Michelle sétált mellém és csúsztatta a kezétaz enyémbe…

Megjegyzés: egyetlen dolgot változtattam meg a történetben, Bamba lányt eddig Veronicánakhívták, mostantól Patricia lesz a neve. Az első fejezetet hamarosan felteszem.

1. fejezet: Fájó sebek

Hangos csörömpölés veri fel a dohos ház félhomályos konyhájának csendjét. A kisfiú ijedten

becsukja a szekrényajtót, amit csak egy odahúzott székre állva ért fel, de már túl késő. Alkoholtólbűzlő, ápolatlan férfi rohan be, és már menet közben ordít.„Már megint mit csináltál, te kis rohadék!”A kisfiú rettegve néz az apja ökölbe szorított kezére. A félelem átjárja minden porcikáját, mégmegmoccanni sem mer.„Mit vertél le?! Anyád salátástálját?! Egyáltalán mit turkálsz te ott?!”„Semmit” – vágja rá a gyerek elhaló hangon.A férfi keze meglendül, a kisfiú behunyja a szemét, de a szúró, zsibbadó fájdalomtól nem tudjamegkímélni magát. Elveszti az egyensúlyát, és a székről a salátástál éles cserepeire zuhan.Közben egy nyikkanás sem hagyja el a száját.„Soha ne merj többet hazudni! Hazudni bűn! Kelj fel, te mocsok! Takaríts fel magad után!”

A kisfiú nehézkesen felemelkedik. Mint mindig most is megijeszti a saját vérének látványa, amierősen szivárog a jobb szeme melletti mély sebből.Lágy hangú, apró nő siet a segítségére.„Úristen, Mattie! Mi történt? Mit csináltál vele?” – kéri számon a férjét, aki csak megrántja avállát.„Leesett a székről” – azzal nemtörődöm módon hátat fordít, és kimegy.

Két óra múlva, mikor a kisfiú a kórházi vizsgálóágyon üldögél, és a kedves doktor bácsi a sebetvarrja össze, zavaros gondolatok kavarognak a fejében. Ha hazudni bűn, akkor miért kérte azanyja, hogy hazudjon? Sőt, ő is hazudik folyamatosan… talán csak a felnőtteknek szabad.„Hány éves vagy?” – kérdezi a doktor bácsi.

„Öt” – válaszolja a kisfiú.Az orvos, miután fejezte a varrást és bekötözte a sebet, megkéri, hogy vegye le a pólóját.„Miért?” – tiltakozik az anya.A kisfiú figyelmét nem kerüli el az anyja arcára kiülő rémület. Végül a póló lekerül, a doktorbácsi megvizsgálja a kékeszöld, néhol sárgás foltok tömkelegét. Megkéri a nőt, hogy menjen ki.„Mi történt veled, Mattie?” – kérdezi.A kisfiú lesüti a szemét, és úgy válaszol.„Leestem a hintáról.” – Az anyja kérte, hogy ezt mondja, és őérte bármit megtenne. Még hazudikis, ha kell.„Nem az anyukád csinálta?”„Nem” – mondja gyorsan a kisfiú, arra gondolva, hogy anya sosem tenne ilyet.


3/249

„Akkor az apukád?”„Leestem a hintáról” – mondja újra a megbeszélt hazugságot.„Tudod” – magyarázza a doktor bácsi. – „A zúzódásokról meg lehet állapítani, hogy mikor

szerezték őket. Ez például” – mutat a kisfiú bordáira, ahol egy sárgás folt emlékezteti őt az apjaegyik különösen fájdalmas rúgására. – „Talán egy hete történt. Nem attól, hogy ma leestél ahintáról.”A kisfiú érzi a csapdát, erősen gondolkodik, és rálel a megoldásra.„Sokszor szoktam leesni. Majdnem minden nap.”A doktor bácsi ezután megint az anyjával beszél. A kisfiú nem érti a szavakat, de látja a pánikotaz arcán, és ettől ő is megrémül. Végül hazamennek.

Két nappal később egy furcsa néni és egy bácsi jönnek látogatóba. A néni kérdezgeti, hogy mikoresett le a hintáról, és ő töredelmesen bevallja, hogy minden nap leesik, de tegnap és tegnapelőttnem. A bácsi az apjával beszél, mindkettő jük szava egyre hangosabb, majd egyszer csak a néni és

a bácsi elmennek.„Margaret!” – ordítja az apa és a feleségére támad. –„Te jelentettél fel, ugye, te kis lotyó? Temondtad nekik, hogy verem a gyereket!”„Nem” – tagadja a nő és máris egy nagy pofon csattan az arcán.„Ne hazudj, te kurva!” – az apa megint emeli az öklét, de a kisfiú rémülten odarohan és az anyjaelé veti ma-gát.„Én voltam! Én mondtam, engem üss meg!”Percek múlva a sötét, levegőtlen kamrába zárt kisfiú fejében újabb gondolatok kavarognak ahazugságról. Lehet, hogy hazudni bűn, de szükséges. Ha igazat mondott volna, akkor talán mostaz anyjának vérezne a szája.Miközben eldönti, hogy ezentúl mindig hazudni fog, ha azzal jobbá teheti a dolgokat, a kis

kezével letörli a vastag vércsíkot, ami a doktor bácsi által bevarrt, ám most felszakadt, égő sebbőlszivárog.

~*~

A hülyeségnek vége! Megesküdtem, hogy soha többet nem hagyom, hogy ezt tegyék velem.Bámultam a lányt, aki velem szemben állt. A lányt, akit ostoba módon mindennél jobbanszerettem ennyi idő után is, és most kiderült, hogy nem is ismerem.Képes higgadtan a szemembe bámulni, még azután is, hogy azt hazudtam neki, nem szeretem.Nyilván neki nem is számít. Ha képes volt megcsalni, és meglopni engem…Elkeseredettségemben majdnem ráüvöltöttem, de aztán csak ennyit mondtam.

- Isten veled!Megfordultam, hátra sem nézve bementem a szobámba és becsaptam az ajtót. Ha a helyes dolgotcsináltam, miért érzem ilyen ocsmányul magam? Miért akarok kimenni, és megmondani, hogymindez csak színjáték volt, hogy csak azért mondtam mindent, mert meg akartam bántani, hogyneki is ugyanannyira fájjon, mint nekem? Volt egy pillanat, mikor fel akartam tépni az ajtót ésmegmondani, mennyire gyűlölöm, amiért megint összetörte a szívem, amiért megint megtette eztvelem, mégsem tettem.

Gemma felvihogott, hidegen, kegyetlenül, olyan oldalát mutatva, amit én csak mostanábanismertem meg.- Ez könnyen ment – suttogta. – Szerintem elhitte, hogy megint együtt vagyunk.


4/249

Nem válaszoltam. Igen, a hirtelen felbukkanása egy szál fehérneműben, tényleg megkönnyítette,hogy kitaláljam a hazugságot.- Úgy sajnálom! – folytatta, és odasétált hozzám. Nekem nyomta a majdnem meztelen testét, a

kezeivel végigsimított a bőrömön, és megcsókolta a jobb vállam.Nyilván kellett volna valami mást is éreznem az enyhe csodálkozáson kívül, amiért ilyen kedvesvelem, még azután is, hogy huszonegy hónapnyi járás után kidobtam egy lányért, aki…Lenéztem rá, és ő ezt kihasználva lábujjhegyre állt, és megcsókolt.- Kérlek! – könyörgött. – Kezdjük újra! Szeretlek, Matt! Nem akarlak elveszíteni.Újabb forró csókot lehelt a számra, míg én magamat átkoztam, amiért egy másik csókkalhasonlítom össze, mintha nem tudnám, hogy azok a csókok, úgyis felülmúlhatatlanok.Dühömben megragadtam Gemma derekát, és keményen megcsókoltam. Kényszerítettem magam,hogy élvezzem a teste közelségét, az odaadó nyögéseit, és a kezének kutakodó érintését.Hiába volt minden, a test nem az volt, amelyikre vágytam, a hang természetellenesnek hatott és asimogatás sem az a lágy, tétova cirógatás volt, amivel Ő kedveskedett a szeretkezések közben.

- Én nem haragszom rád – motyogta Gemma, amikor már a nyakát csókoltam. Szívesenmegkértem volna, hogy inkább ne beszéljen, hagyja, hogy a testébe feledkezve enyhüljön afájdalmam, hogy elfeledjem ezt a nyomorúságos helyzetet, de nem tettem, így folytatta. –Tudtam, én hogy valami nem stimmel ezzel a lotyó Emilyvel…

Emily. Annyira nem akartam erre a névre gondolni, olyan régóta el akartam felejteni, és mármajdnem sikerült. Soha nem szabadott volna visszajönnie! Bárcsak maradt volna ott, ahol volt…bárcsak most ő lenne itt!

~*~

Napos, enyhén szeles idő volt. Épp a szobámban szedtem össze néhány CD-t az esti fergetegesbulira, amit Zach-nél tartottunk aznap.- Ez meg mi? – kérdezte undorodva az említett, és kiemelt a CD kupacból egy virágokkaltelerajzolt lemezt. – Gemma zenéi? Úgy érted, a hegedűszámai? Jaj, de édes!- Fogd be! – szóltunk rá Deannel egyszerre.Zach süketnek tettetve magát be akarta tenni a hifibe, de félrelöktem, és elszedtem tőle a CD-t.- Aúú! – vinnyogott Zach, ugyanis kicsit eltúloztam a mozdulatot, így arccal előre a földön kötöttki. – Hogy bánsz a bajtársaddal?

Csak úgy mellesleg mondom, Zach egy őrült. Igaz, ezt már akkor tudtam, mikor két éve egyházibuli alkalmával kijelentette, hogy mi hárman, Dean, ő és én megalakítunk egy nőfaló triót,

ahogy ő nevezte. Az idióta még azt is mondta, hogy válasszunk magunknak valami menő nevet.Ha nem állítjuk le, bizonyára azóta sem szedünk össze egy jó csajt sem. Ha valóban nevet kelleneadnunk magunknak, a legtalálóbb a Jó, a Rossz és a Csúf lenne. A Jó természetesen Dean, amindig tökéletesre vágott hajával, a csajokat megszédítő választékos stílusú modorával és anézeteltéréseket elsimító, állandóan békítő jellemével. Nem kétséges, hogy Zach érdemelné ki aRossz nevet. Pökhendi, a női nemet teljesen lealázó viselkedése és az utána zokogó lányokkalvaló érdektelen szívtelensége ellenére, minden héten sikerült megf űznie valakit, aki nem tanulvaelődjei tipikus hibájából, végül azon a bizonyos lapáton végzi, míg Zach elégedett vigyorral azarcán új kaland után néz. Én pedig a Csúf lennék, ehhez inkább nem f űznék kommentárt.A lényeg, hogy a nőfaló trió nem jött létre, viszont Zach egy olyan lehetőséget villantott megDean és előttem, ami barátokká kovácsolt bennünket.


5/249

- Szóval, szakítani fogok Pattyvel! – hozta fel a témát Dean, miközben Zach-et figyelte, aki mostföldön kú-szott, mint egy ötéves idióta.- Miért? – kérdeztem értetlenül.

Patricia Gemma legjobb barátnő je, alig két hónapja járnak együtt, és eddig nem volt semmiprobléma közöttük, vagy ha volt is Dean nem említette, így jogosnak éreztem a kérdésem.- Mert totál elmebeteg a csaj! – jelentette ki Dean.Zach hirtelen őrült vihogásba kezdett.- Mi a frász ez? – húzta elő az ágyam alól a kezét, amiben egy régi plüssmackó volt. – Már értem,hogy miért szólít Gemma Mattie-macinak! Te ezzel alszol?

Küzdöttem egy kiadós ordítás ellen, odaugrottam, elvettem a medvét, és bevágtam a hifi mögöttisarokba.- Mondtam, hogy ne nyúlj a cuccaimhoz! – förmedtem rá, arra gondolva, hogy többet senkit nemengedek be a szobámba. Zach idióta viselkedése dühítőbb még annál is, mint mikor Gemma

turkál a szekrényemben.- Nem kell ezt szégyellni – vigyorgott kockáztatva, hogy behúzok neki egyet. – Én egyplüssnyúllal aludtam egészen nyolc éves koromig. Aztán inkább rágyúrtam a nőkre.- Nem az enyém – hazudtam közömbös hangon. – Sarah hagyta itt. Szóval, miért akarsz szakítaniPattyvel?Dean válasz helyett nekiállt kigombolni az ingét. Értetlenül álltam a dolgok előtt, mindaddig, mígmeg nem láttam, hogy mit rejteget a magas gallér alatt.- Azt a kurva életbe! – nyögött fel Zach, és igaza volt.Dean nyakán élénkvörös foltok éktelenkedtek, ez nem is volt újdonság, de most egy egész,kékeslila fogsor-nyom egészítette ki a mintát.- Megharapott! – morogta Dean és visszagombolta az ingét. – És nem csak a nyakam néz így ki,

más helyek… - legyintett egyet. – Mennie kell! Nem bírom elviselni.- Más helyek? – kérdezte gyanakodva, ám kaján hangon Zach. – Csak nem azt akarod mondani,hogy beleharapott a…- Fogd be! – csattant rá Dean tőle szokatlan ingerültséggel.- Beszélned kellene vele – ajánlottam. – Emiatt még nem muszáj szakítani…- Nem! – vágott közbe Zach. – Ne békítsd őket! Elég volt a monogámiátokból! Szakíts vele,aztán menjünk csajozni! Ne hallgass Mr-Egy-Évig-Meg-Sem-Dugtam-A-Barátnőmet-re!A felhallatszó ordítás kímélte csak meg az orrba vágástól.- Gyere le, te seggfej, itt van az egyik csajod!- Egy perc – ordítottam vissza –, amint leértem halott ember vagy, Peter! Jobb, ha menekülsz!Zach kérdőn nézett rám.

- Milyen egyik csajod?

Ahogy jobban belegondoltam, rájöttem, hogy Peter mondandója tényleg nem Gemmáravonatkozott, különben is, ő habozás nélkül feljött volna.- Menj le, nézd meg, ki az! – mondtam Zach-nek. – Lehet, hogy megint a te egyik szédültbarátnőd! – ami nem lenne újdonság, mert a srácot üldözik a csajok. Nemegyszer hozzánk isutána jöttek, és Peter megszólítása nem feltétlenül rám értendő.- Nekem nincsenek barátnőim! – vágta rá Zach. – Lehet, hogy Tamy az!Azzal felugrott, és kirohant.- Kérlek, emlékeztess rá! Miért is barátkozunk vele? – tettem fel a költői kérdést, miközben akezemben tartott CD halmot levágtam az ágyra.


6/249

- A Pilates miatt.Gyerekesen összevigyorogtunk.- Matt, megérkezett a modell, akit rendeltél! – hallatszott fel Zach ordítása.

Ezt továbbra sem értettem, de azért elindultam lefelé, hogy utánanézzek a dolognak.- Ki keres? – kérdeztem, és akkor megláttam őt.

Ha azt mondanám, hogy egy gyönyörűen mosolygó, vékony lányt láttam, azzal nem tudnámmagyarázni azt az érzést, ami elkapott. Először is, a lányból olyan sugárzó szexisség áradt, amitőleltátottam a szám. A fekete nadrág olyan izgatóan simult a combjaira, hogy nem tudtameldönteni, hogy azt bámuljam, vagy a kék, enyhén átlátszó felsőn átsejlő melltartójánakkörvonalát.- Szia, Matt! – már a hangjában is volt valami megkapó. Édesen csengett a fülembe, eltartott pármásodpercig, hogy rájöjjek, tudja a nevem.Talán ismerem valahonnét? Kizárt, emlékeznék erre a szintén vadító hajszínre. Ahogy

belenéztem a csillogó szemeibe, megint végigsöpört rajtam az a furcsa érzés.Együttlétünk húsz hónapja alatt egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy megcsaljam Gemmát,de ezekben a percekben, még arról is megfeledkeztem, hogy barátnőm van. A kölykökveszekedése idegesítő háttérzajként zavarta a sebtében kigondolt tervem kivitelezését. A lánymellé sétáltam, és laza mozdulattal átkaroltam a vállát, majd a lépcső felé vezettem.- Beszélgessünk, valami csendesebb helyen!Zach féltékenyen bámulta a kettősünket, így neki egy gonosz vigyorral odavetettem.- Szedd szét őket!

Levezettem a lenti nappaliba, közben meg megesküdtem magamnak, hogy nem engedem el, amígmeg nem adja a telefonszámát, e-mail címét, vagy akármilyen elérhetőségét.

- Foglalj helyet! – levettem a karom a válláról, és intettem a kanapé felé. – Kérsz valamit inni?Elképzeltem a jelenetet, ahogy felbontok egy vörösbort, aminek Susan ugyan nem örülne, deezerszer jobb ötlet, mint narancslével kínálni.Megrázta a fejét, és csak mosolygott rám. Én is mosolyogtam, közben tűnődve, hogy ki lehet.Talán a Pilatesről az egyik csaj? Á, azokra mind emlékszem. Valami bulin futottunk össze?Lehet, hogy nagyon részeg voltam, és azért nem rémlik.- Mit tehetek érted? – kérdeztem végül, olyan hangsúllyal, mintha emlékeznék rá, hogy ki ő.- Nem ismersz meg, Matt? – lefagyott a mosolya, a szája enyhe fintorba húzódott, minthaneheztelne, amiért nem dereng semmi. Megértettem a reakcióját, én is átkoztam magam.- Nem – mondtam végül őszintén. – Valami bulin találkoztunk? Biztos nem beszélgettünk, mertarra emlékeznék – ebben biztos voltam. Kizárt, hogy elfelejtsem azt, hogy szóba álltam egy ilyen

gyönyörű nővel.- Nem egy bulin, Matt! – csattant fel türelmetlenül. – Emily vagyok!Olyan érzés volt, mint mikor behúznak nekem egy óriásit. Szabályosan megszédültem afelismeréstől. Bevillant az arc, amit olyan régóta próbálok száműzni a fejemből, és az álmaimból.Tovább bámultam a lányra, imádkozva, hogy ne ő legyen.- Emily Sullivan. Nem emlékszel rám? Régen szomszédok voltunk. – Mégis ő, az agyambanösszeállt a két kép, az imádott kislány, ez a csábító nő. Letagadhatatlan volt a hasonlóság. –Nyolc éve költöztünk el anyám-mal…- Emlékszem rád! – vágtam közbe. Hogy a fenébe ne emlékeznék? – Mit akarsz itt? – hátráltamel tőle.


7/249

Miért jött vissza? Akárhogy is gondolkodtam, nem találtam értelmes indokot. Nem akartam, hogyitt legyen, pont most, mikor minden tökéletesen rendben van az életemben.- Hát… gondoltam, hogy beszélgethetnénk.

Ezzel csak még jobban felhúzott. Beszélgetni? Nyolc év után? Ezzel már nagyon elkéstél, teáruló!- Mi a fenéről? – horkantam fel. Hogy miért nem válaszoltál a leveleimre? Hogy miért dobtál el,mint holmi kivert kutyát?- Ühm, azt hittem, hogy talán örülni fogsz nekem. – Hitetlenkedve felnevettem.Kész röhej volt! Örülni? Én? Már miért örülnék? Mert tönkretette az életem? Mert soha nem jöttvissza? Soha nem jelentkezett, magasról tett rá, hogy mi van velem!- Rosszul hitted! – közöltem vele, hogy letörjem ezt a hülye bizonyosságát. – Miért kelleneörülnöm?„Bőven túlléptem rajtad, Emily Sullivan” – vágtam volna legszívesebben a képébe. –„ Nincsszükségem rád, úgyhogy feleslegesen jöttél meglátogatni! Tűnj innen, mielőtt olyat vágok a

fejedhez, amit Dr. Grant nagyon nem helyeselne.”- Egyáltalán miről akartál beszélgetni? – kérdeztem végül, mert ezt még elég illedelmesnektartottam. – Nem is ismerjük egymást!

„Nem ismersz engem! Nem tudod, ki lett belőlem, és nem tudod, mit éltem át miattad!”- Akkor jobb, ha megyek – mondta érdektelen hangon, mintha csak egy nem szívesen teljesítettkötelesség miatt rabolta volna az időmet.- Jobb – vágtam oda dühösen.Megfordult, és köszönés nélkül távozott. Bámultam utána, majd vállat vonva elindultam fel azemeletre. Nem, korántsem érdekel már, hogy mi van vele. Felőlem aztán fel is fordulhat a ribancanyjával együtt! Nem érdekel!

Többet úgysem fogom látni, hála Istennek.- Ki volt ez a lány? – kérdezte Sarah, ahogy felértem.- Senki – vágtam rá.- Nagyon szép volt a haja – jegyezte meg Meghan.

Legyintettem, és elindultam egy emelettel feljebb, nehogy még feltegyenek ezer kérdést.Csakhogy kérdezőkből odafent sem volt hiány.- Öregem, ki volt ez a jó csaj? – támadott le Zach.- Senki – ismételtem. – Csak tévedésből jött ide.Arra azonban nem számítottam, hogy olyan mély sebet bolygatott fel, hogy egész hétvégén másrasem tudok majd gondolni, mint rá.

~*~

Gemma teljesen meztelenül feküdt alattam. Készséges volt és gyönyörű, mégis… csak Őrátudtam gondolni. A csókokban kerestem az Ő szájának édeskés ízét, érintésem nyomán a halk,izgató zihálást; azokat a dolgokat, amiket Gemma nem tudott megadni, én mégis vele voltam.Vitatkoztam egy belső hanggal, ami utasított, hogy hagyjam abba. Rájöttem, milyen bolondvagyok, ebben a helyzetben épphogy nem tudok felejteni, hiszen folyamatosan rá gondolok.- Matt! – Peter robbant be a szobába, aminek én ostoba állat, nem zártam be az ajtaját.Legördültem Gemmáról, mintha semmissé tudnám tenni, azt, amit nyilvánvalóan látott.Rábámultam, míg Gemma takarót húzott mindkettőnk testére. Utáltam azt a szemrehányó


8/249

pillantást, amit a kölyök vetett rám.- Már értem! Egy rohadt tetű vagy, igaz? – azzal megfordult, és becsapta maga mögött az ajtót,míg én még mindig bambán bámultam utána. Igaza volt, egy rohadt tetű vagyok!

- Folytassuk, Mattie-maci! – dörgölőzött hozzám Gemma, és átkarolva a nyakam igyekezettmagára húzni.

Mindig imádtam a jó szagú, szőke tincseit, most azonban értetlenül meredtem rájuk. Barnánakkellene lenniük. Behunytam a szemem, hogy képes legyek a folytatásra. Felhagytam acsókolózással, hiszen az csak rontott a hatáson, helyette Gemma nyakát kényeztettem. Egycseppet sem lett jobb a helyzet, élénk nyögései és a bőrének parfümtől nehéz illata elrontották azillúziót, sőt a kezem alatti bőr is más tapintású volt, mint az Övé.Elképzeltem az Ő karjait a nyakam körül, a puha combjai szorítását a csípőmön, a hangját, ahogya fülembe suttogta: „Nem akarom, hogy abbahagyd, Mattie!”- MI A FRANCOT CSINÁLTOK!

Az éktelen ordításra megint felkaptam a fejem, és egy nyögéssel nyugtáztam az újabb testvérfelbukkanását. Most Michelle volt az.- Szia, Michelle! – köszönt Gemma cseppet sem zavarban, és látszólag nem érdekelte, hogyMichelle mit gondolt a helyzetről.Jobb lett volna, ha engem sem érdekel, de sajnos nem így történt.- MIT KERES EZ A RIBANC AZ ÁGYADBAN? – kiabálta Michelle, mintha ő lett volna amegcsalt fél.Nevetséges volt az egész, hiszen jelen esetben, szó sem volt megcsaláskor.- Menj ki, Michelle! – szóltam rá, sajnos feleslegesen.- Mi az, hogy menjek ki?! Nem fogom hagyni, hogy a szemem láttára csald meg a barátn ődet!Te… te… egy-szer lennél képes a farkadat a gatyádban tartani, rohadék!

- Semmi közöd a dolgaimhoz! Takarodj ki! – üvöltöttem rá.- Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy nem mondom el Emilynek! – vágott vissza.- Hát, mondd el neki! Kit érdekel?! Ha tudni akarod, már szakítottam vele! – olyan volt, minthanem is én mondtam volna ezt a mondatot.

Michelle döbbent képet vágott.- Nem hittem volna, hogy ekkora szemétláda vagy! – mondta, és kiviharzott. Még az ajtót isnyitva hagyta maga után.- Ő ezt nem értheti – sóhajtotta Gemma miközben átölelt.Türelmetlenül lesöpörtem magamról. Eddig sem volt kedvem hozzá, most már rá sem tudtamvolna nézni.

- Jobb lenne, ha most elmennél – mondtam, miközben felkeltem és magamra kaptam a gatyám.- De hát…- Csak menj el! – ismételtem élesebben.- Ennek köze van, Emilyhez? Mert én…- TAKARODJ! MOST! – nehezen érezhettem volna nagyobb állatnak magam, mint amilyenvoltam.Gemma összerezzent az ordításomtól, hiszen tényleg nem kiabáltam rá, még soha az életben. Aszeme könnybe lábadt, de azért a ruhája után nyúlt. Nem néztem rá, miközben magára kapkodta adarabokat, még akkor sem mikor újra kimondta a nevet, ami sebet ütött a lelkemen.- Csak azt jegyezd meg – szipogta. – Hogy Emily nem szeret téged! Én igen, Emily nem!Azzal ő is távozott. Odaléptem az ajtóhoz, bevágtam utána és elfordítottam a kulcsot a zárban.


9/249

Hirtelen nem tudtam mit kezdeni magammal, körbenéztem, és a szemem megállapodott azéjjeliszekrényemre hányt mobiltelefonon. Még egyszer látni akartam a megdönthetetlenbizonyítékát, annak, hogy elárultak.

Felkaptam a telefont, benyomtam néhány gombot, és máris megjelent az üzenet a mexikóiféregtől.

„Szia, hercegnő! Mit szólnál az Álompár hotelhez? Szerintem el tudom intézni, és ne aggódj, eznem olyan mocskos hely, mint a motel, ahol tegnap voltunk. Hívj vissza, és megbeszéljük arészleteket! Adrian”

Bevillantak a fejembe a képek, a fájdalom végigsöpört rajtam, és az ordítást leküzdve nekivágtama mobilt a szemközti falnak, ahol tompa csattanással darabokra esett szét.- Emily – mondtam ki a nevét, még mélyebbre vágva a sebet a lelkemben.

2. Hideg és érdektelen

Többméteres hó hullott azon a karácsonyon. A kisfiú lelkes arccal, izgulva ugrál az apró,feldíszített fenyő körül. Soha nem látott még ilyen csodálatos dolgot, az anyja és az apja is jókedvűek.„Végre az első normális karácsonyunk!” – sóhajtja a nő.„Ezentúl mindig ilyen lesz” – válaszolja a férje. Átkarolja a nőt, majd nevetve megcsókolja.Finom ételeket esznek, és sokat nevetnek azon az estén, majd a nő ágyba küldi a kisfiút.„Most aludnod kell, Mattie, különben a Télapó nem hoz neked ajándékot”

A kisfiú még sosem kapott ajándékot, lehunyja a szemeit, és próbál elaludni. Nem megy, asötétben többször is lesurran, de mindig elkedvetlenedve bújik vissza az ágyába. A Télapó mégnem járt itt, pedig ő nem is volt rossz… annyira.

Reggel, ahogy kinyitja a szemét, eszébe ötlik, hogy karácsony van. Pizsamában lerohan, és aligmer hinni a szemének. A karácsonyfa alatt egy nagy, piros doboz és egy kisebb, lapos csomagvárakozik. Csak leül, és csodálja az ajándékokat, de hozzájuk érni nem mer. Minden annyiragyönyörű.Rettenetesen sok időnek tűnik, míg végre felkelnek a szülei. Az anyja és az apja is nevetve jönnek le a lépcsőn, majd az apja örvendező hangon közli.„Mivel jó kisfiú voltál, valami nagyon szépet hozott neked a Télapó, gyorsan nézd meg!

Hamar ráveti magát a csomagra, és eláll a lélegzete, mikor meglátja, mit kapott. Egy nagy, pirostűzoltóautó, ami szirénázik, villog és csodálatos. Sosem volt még ilyen jó játéka. Ráadásul azanyja is boldog, gyönyörű arany nyakláncot kapott.„Megfázol, kicsim! Kelj fel a hideg kőről!” – mondja a nő, de kisfiú a fejét rázza.„Nem fázom” – és csak játszik a földön, elképzelve egy hatalmas lakástüzet, amit csak ő tudeloltani az autójával.

Hirtelen igazi szirénázás nyomja el a játék kiadott hangjait. Az apja idegesen ugrik az ablakhoz,aztán rendőr bácsik jönnek be a házba, majd utánuk Mr. Anderson az utca végében lakónagyhangú bácsi. Neki is van egy kisfia, de még sosem játszottak együtt.„Én megmondtam!” – ordítja, és a kisfiúra mutat. – „Ezt az én Johnnymnak vettem!”


10/249

A kisfiú rémülten nézi, ahogy a férfi felkapja a tűzoltókocsit, majd az anyjára is vádlón ordít.„És az a nyaklánc is! Ruth-nak, a feleségemnek volt az ajándéka! Ott volt a fa alatt!”Az egyik rendőr bácsi lefogja apát, majd bilincset tesznek rá. Apa nem kiabál, ahogy szokott,

csak érdektelen hangon ennyit mond.„Basszák meg! Basszák meg mindannyian!”

A kisfiú még mindig rettegve ücsörög a padlón, most igenis fázik, de nem mer felkelni, csak néziaz anyját, aki könyörög, Mr. Andersont, aki csúnya dolgokat kiabál, és az apját, aki csak meredmagad elé. Végül mind kimennek, az ajtó becsapódik, és a kisfiú egyedül marad a hideg padlón.Nézi a karácsonyfát, majd arra gondol, hogy a Télapó hozzá mégsem jött el, hiszen az apja loptaaz ajándékokat. De akkor hol vannak az övéi?

~*~

A depressziónak vannak fokozatai, erre rájöttem már. Én épp a másodikban voltam. Az első szakaszban volt a szüntelen pusztítási vágy. Ezt elintéztem, a szobám úgy nézett ki, mintha a lelkivilágom tükrözné, vagyis romokban volt. A második fázis a letargia.Csak feküdtem, és bámultam a plafont odaképzelve az édes-gyűlöletes arcot.- Dögölj meg, Emily Sullivan! – mondtam néhányszor magam elé, de nem segített.Fájdalmat éreztem, mintha belülről égetne valami. Azt kívántam, bárcsak azonnal megölnevalaki. Fogjanak egy kést, vágják ki a szívem, és cincálják apró darabokra. Az lenne a legjobb.Túl nagy volt a csend, máskor mindig zajonganak a hülye kölykök, most meg semmi. MégMichelle ordítását is visszasírtam. Nem tudtam kiűzni a fejemből Emilyt.

Elképzeltem, ahogy együtt van azzal a mexikói féreggel, aki még arra sem méltó, hogy egy

légtérben tartózkodjon vele. Mi a fenét eszik rajta? Csak mert állítólag jóképű? A nők mindostoba, felszínes ringyók.Már biztos vele van, és együtt röhögnek az idióta balfaszon, aki csak arra volt jó, hogy… mire is?Hirtelen felültem, és eltűnődtem a dolgon. Nem volt logikai kapcsolat a két dolog között, Emilyellopta a pénzt, közben végig a mexikói féreggel járt össze, ez megvolt, de hogy jön a képbe azapám?Emily azt mondta, neki kellett a pénz, és én elhittem, de ha ez így van, akkor a lopás nem voltkitervelve. Tehát Emily nem azért járt velem, hogy el tudja emelni. Sőt, nem is feltételezhetem,hogy megtervezte a lopást.„Téged keresett és pénzt akart tőled” – hallottam a hangját a fejemben. – „De én azt mondtam,adok neki, ha elhúz innét, és nem zavar téged.”

Ha ez csak hirtelen jött ötlet volt, akkor mi volt a terve velem? Nem értettem, hogy mit akarttőlem. Talán csak szórakozott, unta a mexikói férget, nyilván látta, mennyire bele vagyok zúgva,és…Nem, ez nem lehet, hisz észrevettem, hogy a szex sem volt az igazi. Amikor vele voltam azcsodálatos volt, de úgy tűnt, csak nekem. Pedig még meg is kérdeztem, mire egy szokásos kamuválaszt adott.„Nekem még sosem volt ehhez hasonló.” – Mintha ez jelentene valamit, nyilván össze sem tudjahasonlítani a volt pasijaival. Ribanc!Kis híján felnevettem, amiért ilyen hülye vagyok. A végén még mentségeket keresek amegcsalására is, aztán odamegyek könyörögni, hogy fogadjon vissza. Abból nem eszik!


11/249

A gondolataimat egyre erősödő dübörgés zavarta meg. A dübörgés rohanó léptek zajává nőtte kimagát, majd valaki nekicsapódott az ajtómnak.- Matt, azonnal nyisd ki! Tudom, hogy bent vagy, te szemétláda! – Szuper, a drága Mike is

megérkezett. Lehet, hogy ő is tudott a mexikói féregről, és együtt röhögtek rajtam.- Tűnj el! – morogtam.- Nyisd ki, vagy betöröm! – ordította. Épp valami gúnyosat akartam felelni, hiszen, hogy afrászba tudná betörni az ajtót, mikor egy hangos reccsenést hallottam, és az ajtóm kinyílt.- Mi a f…Először Mike rohant be, feldúltan, vörös képpel, majd Peter és Dean.- Haver, mi a frász történt itt? – kérdezte Dean.- Emily rajtakapta Mattet, amikor Gemmával kefélt! – mondta Peter megvetően.- Mit mondtál neki? – kiabálta Mike.Ritkán hallom kiabálni, de el kell ismernem, van hangja.- Mi közöd hozzá? Takarodjatok a szobámból!

És akkor Mike lendítette az öklét, és behúzott egyet. Minden erejét beleadta az ütésbe, ráadásulfájt is.

- Mit mondtál neki? – kérdezte megint, és fenyegetően emelte az öklét, hogy újból megüssön, hakell.Bénán bámultam rá, de Dean közbelépett.- Elmondaná valaki, hogy mi folyik itt? Mi történt, Mike?- Szakítottam Emilyvel! – vetettem oda. – Ezért Mike gondolom durcás lett!- De… miért? – nézett rám Dean értetlenül.- Mert Emily látta, hogy Gemmával…- Fogd be! – förmedtem Peterre.

Eközben Mike lehiggadt, úgy nézett rám, mint egy nyálkás meztelencsigára, aminek éreztem ismagam, aztán halkan ezt mondta.- Remélem most elégedett vagy magaddal! Nem gondoltam volna, hogy igaza lesz, és ténylegekkora seggfej vagy!Ezen felhúztam magam. Hogy jön ahhoz, hogy még ő vonjon kérdőre engem?- A kis barátnőd, biztos nem mondta, hogy…- Nem mondott semmit! – kiabált rám. – Ugyanis elment! Összepakolta a holmiját, éshazautazott!Ez belém fagyasztotta a szavakat, így némán bámultam, ahogy Mike kiviharzik a szobából.

~*~

Emily látogatása utáni vasárnap Dean, Zach és én Zach-ék teraszán ültünk és bámultuk a tizenötgyönyörű nőt, akik a szemünk előtt hajlongtak, terpesztettek és pucsítottak. A Pilates gyönyörei.Minden két éve kezdődött, mikor Zach azt mondta, hogy olyan dolgot mutat nekünk, ami után alába nyomát is megcsókoljuk.- Na, mit? – kérdezte Dean.- Anyukám tornázik – közölte.Ehhez tudni kell, hogy Zach „anyukája” egy istennő. Igazából nem áll rokoni kapcsolatbanZach-kel, hiszen Zach apjának ki tudja, hányadik nő je, de „anyunak” szólítja, és folytonölelkeznek. Amikor először hallottam, hogy Zach úgy beszél az anyjáról, mint csodásszexistennőről, az álmainak megkísértő jéről, és a legtökéletesebb démonról, azt hittem, hogy


12/249

valami abnormális viselkedésformáról van szó, de amikor találkoztam Candyvel… elég annyi,hogy az agyam korántsem a sütit kínáló, kedves háziasszonyok közé csoportosította.Candy huszonkilenc éves, darázsderékkal, és hatalmas, tökéletes mellekkel (amikről Zach

bizalmasan elárulta, hogy karácsonyi ajándék gyanánt kapta Zach kéjsóvár apjától).- Nyugodtan öleld meg minden találkozáskor – ajánlotta Zach. – Nem tudod, miről maradnál le.Ebben is igaza volt, az érzés, amikor a feszes mellek a mellkasomnak nyomódnak, és a tudat,hogy rajta csak az a tréningdressz van, amit a Pilatesesek mind viselnek… így hát Dean és énvisszatérő vendégei vagyunk a látványosságnak, minden vasárnap és csütörtök délután, mikorCandy és dögös barátnői összegyűlnek, és a tökéletes testükre tapadó, szexi dresszben edzik atestüket még feszesebbre.

Nem volt ez másként azon a vasárnapon sem, csakhogy most valahogy nem hozott lázba a n őklátványa, ugyanis még mindig dühöngtem.Hogy képzeli, hogy csak visszajön, és az kéri, hogy beszélgessünk? „Azt hittem, hogy talán

örülni fogsz nekem”. Hát, ezt nagyon is rosszul hitte!- Látnod kellett volna azt a tegnapi csajt – hozta fel újra a témát Zach. Deanhez beszélt bár aszemét Candyn tartotta. – Matt is tőle gőzölt be ennyire.- Nem gőzöltem be! – vágtam rá, pedig így volt.Az előző esti bulin sem tudtam feloldódni, mindaddig, amíg részegre nem vedeltem magam.- Csak rohadtul fáj a fejem – folytattam. – És az nem segít, ha a te ocsmány nyavalygásodat kellhallgatnom.- Befogom, ha elárulod ki volt az!- Senki!- Legalább a telefonszámát add meg! A neve nem is érdekes…- Fogd be! – figyelmeztettem.

- Önző – morogta, de szerencsére csendben maradt a továbbiakban.Végül sikerült elmerülnöm a Pilates gyönyöreiben, de Emily újra meg újra eszembe jutott.

A másnap jól indult, nem kellett korán kelnem, így egész jókedvűen mentem az iskolába.Irodalom volt az első órám, amit még szeretek is. Elhatároztam, hogy jóváteszem a kissé bunkóviselkedésemet, amit a bulin tanúsítottam Gemmával szemben. Végül is nem volt nagy ügy, csakegy másik sráccal táncolt. Nem kellett volna gyerekesen otthagynom, még akkor sem, ha Jeff voltaz a valaki, aki hírhedt barátnő elcsábító szemétláda.- Meg kellene tanulnod bízni az emberekben – szokta mondani Dean, mert szerinte mindig alegrosszabbat feltételezem.Ezt a rosszat azonban egyáltalán nem feltételeztem. Megcsókoltam Gemmát, és halkan

bocsánatot kértem tőle, amit ő mosolyogva elfogadott, így némileg megkönnyebbültenigyekeztem a helyem felé, mikor megláttam őt.

Egy pillanatra azt hittem, hogy képzelődöm, de aztán a kétségbeesés hangosan szakadt felbelőlem.- Hát, te meg mi a frászt keresel itt!Ami persze nyilvánvaló volt, az előtte heverő tanszerekből, és abból, ahogy közönyösenücsörgött, pontosan az én székem mögött. Felnézett rám, hidegen végigmért, és közömböshangon ennyit mondott.- Angol órám lesz.Bár nyíltan a tudomásomra hozta, továbbra sem hittem el. Ennyire nem cseszhet ki velem az élet!


13/249

- Itt? – kérdeztem rá. – Pont ebben az iskolában? Pont ebben a teremben? – Azt kívántam bárcsakálom lenne. Mit keres itt? Csak nem…- Úgy tűnik – felelte és továbbra is egykedvűen szemlélődött mindenfelé, mint aki felméri az új

környezetét.- Hogy kerültél ebbe a suliba?Az nem lehet, hogy ideköltözött, kizárt. Talán csak vendégdiák, hogy amíg látogatóban van azapjánál, ne maradjon le semmiről.- Isten útjai kifürkészhetetlenek.Tehát igaz. Ide fog járni. Itt fog tanulni az én iskolámban, az én közvetlen közelemben! Teljesenkiborultam, rég éreztem magam ilyen szarul, és ezt csak azzal érte el, hogy itt van. Leültem éstűnődtem, legf őképp azon, hogyan tüntethetném el innen. Egész nap ebben az iskolában lesz?- Meddig fogsz idejárni? – fordultam hátra. Fintor suhant át az arcán, mintha undorítaná alátványom.- Egész félévben – Ezt nem akartam hallani, f őleg nem ilyen flegma stílusban. Mintha őt nem is

érdekelné, hogy fenekestül forgatja fel az életem. Kezdtem nagyon is dühös lenni.- Még három hónap? Nem tudtál volna másik iskolát választani? Vagy másik várost? Másikállamot? – akárhová mehet csak el innen. Biztos voltam benne, hogy semmi jó nem származhatabból, ha mi ketten ezentúl minden nap látjuk egymást. Illetve én látom őt, mert ő még csak rámsem nézett, egy pillantásra méltatott csupán, és máris elkapta a szemét azzal az idegesítő fintorralaz arcán.- Emlékszel, mit mondtam Isten útjairól? – csattant rám úgy, mintha gyengeelméjű lennék, majdfelállt, hogy otthagyjon engem, ahogy már megtette nyolc évvel ezelőtt is.Mielőtt meggondolhattam volna felugrottam, és az arcába vágtam.- Jobban tennéd, ha másik iskolát választanál!

Legnagyobb meglepetésemre keményen ellökött maga elől, mintha holmi rühes kutyába rúgnabele, majd alaposan le is teremtett.- Először is, ez egy szabad ország, ott tanulok, ahol csak akarok. Másodszor ne merj velem ilyenhangon beszélni, mert idézet tőled „Nem is ismerjük egymást”, tehát a modorod még bunkóbbnakhat, mint amilyen bunkó egyébként is vagy és harmadszor, ha ijesztőnek akarsz látszani, nemaffiafilmekből vedd a stílusodat! – az utolsó mondatát egy gúnyos, lenéző mosollyal olvasta afejemre és én, hosszú idő óta először meg sem tudtam szólalni.Tudtam, hogy lenéz engem! Annyira biztos voltam benne!- Ki ez? – suttogta Gemma, ahogy bambán Emily után bámultam.Mogorván elismertem magamban, hogy annyira erős a személyisége, hogy lehetetlen beszélni afejével. De mindig is ilyen volt, már kislánykorában is. Elviselhetetlen!

Lassan elkezdődött az óra, és én a lehetőségeken töprengtem. A tarkóm folyamatosan viszketett,mert tudtam ott van mögöttem, és valószínűleg figyel. Vagy talán nem, lehet, hogy komolyannem érdeklem, és nem akar idegesíteni, csak én idegesítem fel magam a jelenléte miatt. De annyimindent elronthatott, Gemma már most kérdezősködik, amit igyekszem figyelmen kívül hagyni,de mi lesz, ha válaszolnom kell? Mi lesz, ha véletlenül beszél apámról, és ezzel lerombolja amagam köré épített hazugságvárat? Talán, ha beszélnék vele erről…- Nem tudom – hallottam Gemma hangját, így kényszerítettem magam, hogy figyeljek a hülyeidézetes játékra, hiszen Gemma mindig engem szólít fel.- A levél se rezzen, a patak se csobban – csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme, cserebogárdünnyög, hallgatja álomban, halálra bűvölve, halk éjjeli zene.- Keats – mondtam, mire a tanárnő újabba kezdett bele, én pedig hirtelen elhatározással


14/249

hátrafordultam, hogy odasúgjam Emilynek, hogy beszélni akarok vele. Nem voltam biztos benne,hogy jó ötlet-e, de ahogy belenéztem a szemeibe, láttam a szenvtelen kifejezést az egyébkéntnagyon is bájos arcán, nem jött ki hang a torkomon.

Nagy volt a csend, míg egymásra meredtünk, és akkor eszembe jutott, hogy nekem kell nevetmondanom.- Emily Sullivan – nyögtem ki.

A szemei elkerekedtek a meglepetéstől, majd újra megvető fintorba szaladtak a vonásai.- Meg tudná ismételni, kérem? – nézett el a fejem mellett.Ezt nem kellett volna, Ms. Remington nagyon kényes az ilyesmire. Rövid vitába keveredettEmilyvel, aki olyan hűvös hangon válaszolgatott neki, hogy a tanárnő egyre dühösebb lett. Márrég kitapasztaltam, hogy spinénél mézzel könnyebb legyet fogni, bár nem csodáltam, hogynincsen férje. Még abban is kételkedtem, hogy volt, aki elvette a szüzességét. Eszembe jutottZach egyik megjegyzése, miszerint az ágyban is biztos idézeteket nyög. Hirtelen nagyon is

viccesnek tűnt a dolog, alig bírtam magamban tartani a röhögést.Különben ez bizonyította, hogy ki vagyok készülve. Dr. Granttel már milliószor átbeszéltük ezt,úgyhogy meg tudtam állapítani.Egész órán egyetlen rövid hátrapillantást engedélyeztem magamnak, és láttam, hogy Emilybuzgón körmöl, de a száját még mindig utálkozón tartotta. Nyilván haragszik rám, amiért nemtudta az idézetet, de hát ez van. Miért nem figyel? Nehogy már az én hibám legyen! Különbennem is biztos, hogy tudta volna. Talán nem is szeret olvasni.Bevillant az édes, pisze orrú kislány, ahogy nekem magyaráz.- Ha megtanulok olvasni, az elsőre a Robinson Crusoe-t fogom elolvasni, aztán az összeskönyvet, ami a könyvtárban van…Nyilván nem tartotta be. Nem olyannak tűnik, aki olvas. Bizonyára ki sem látszik a bulikból, meg

a pasikból.Mikor észrevettem, hogy azon tűnődöm, hogy ennek az árulónak van-e pasija, rájöttem, hogykezdek megzakkani. Mit érdekel engem?Mikor megszólalt az óra végét jelző csengő Ms. Remington Emilyre ripakodott.- Következő alkalommal cseréld el a helyed Matt Harperrel.Emilyre pillantottam, aki olyan gyilkoló pillantással mért végig, mintha az én helyem lepráslenne, és biztos lenne benne, hogy a kór azonnal végez vele.- Rendben – válaszolta érdektelenül, és elfordította rólam a tekintetét.

Feldühített, pedig egy pillanattal korábban még azt fontolgattam, hogy beszélek vele. Most csakfelkaptam a cuccom, és az ajtó felé indultam, csakhogy egy kéz furakodott a tenyerembe.

- Matt, várj! – kelletlenül megálltam, és Gemmára néztem. – Ki ez?- Senki – válaszoltam kimérten.Zach is odarohant hozzám, és széles vigyorral az arcán kérdezte.- El tudod ezt hinni? Egész hétvégén nem ment ki a fejemből, erre itt van! Ez a Sors akarta!- Te már találkoztál vele korábban? – hökkent meg Gemma, és Zach-re nézett.- Szombaton – bólogatott Zach. – Mattet kereste, de ő állítja, hogy nem ismeri. Kapaszkodj meg,Lauren elveszett nővére!Természetesen a sztorit mind ismertük, mint minden hasonló kaliberű pletykát.- De te honnan ismered? – nézett rám Gemma. Zach is kérdőn bámult.A szemem Emilyre villant, aki továbbra is ugyanolyan hidegen nézett, és mivel válaszolni nemakartam, inkább gyorsan elhagytam a termet.


15/249

Gemma kérdéseit könnyű volt leszerelni, kényszerítettem, hogy a száját inkább csókolózásrahasználja, azonban én szemét, továbbra is Emilyre gondoltam, és arra, hogy mi a frászt keres itt.Biztos voltam benne, hogy velem akar kiszúrni.

Az elméletem be is bizonyosodott, mikor elterjedt a híre, hogy valami páros dolgozatírásraMike-ot választotta társául. Kérdésemre Mike azt mondta, hogy egyetlen szót sem beszéltek,úgyhogy nyilván valami ellenem irányuló dologra készül. Később kiderült, hogy nem csakMike-ra szállt rá, teljesen bevadította Zach-et is. Én még nőtől nem láttam így bezsongani(kivéve Candytől, de az kicsit más helyzet). Bizonygatta, hogy Emily mennyire odavan érte, sőt,azt találta mondani, hogy végre egy olyan csaj, akit talán nem csak egy-két éjszakára tartana meg.

A harmadik ellenem irányuló merényletet az ebédlőben követte el. Volt képe az én helyemre ülni,és ott édelegni a megszédített és idiótán vigyorgó Zach-kel. Dühösen odacsörtettem elé, ésráförmedtem.- Tűnés a helyemről, Vöröske!

- Parancsolsz? – nézett fel rám unottan, és annyira közömbösen, hogy legszívesebbenmegragadtam volna a székét, hogy átvonszoljam az ebédlő másik oldalára.- Ez az én helyem! – kopogtattam meg az asztalt, kicsit erősebben a kelleténél. – Húzzál el a jó,büdös francba!Rám mosolygott, amitől legszívesebben elhátráltam volna, és nevetős hangon kibökte.- Én voltam itt előbb, sajnálom, de azt hiszem, neked kell menned! – Lenéz és kiröhög ennyiember előtt?Elhatároztam, hogy nem hagyom magam, felsorakoztattam az összes érvemet, amiért el kellmennie, és neki mindegyikre volt valami frappánsan gúnyolódó, és lekezelő válasza.Kétségbeesésemben egyre nagyobb hülyét csináltam magamból, még Zach is rám szólt.- Hagyd békén az ismerősömet, attól, hogy te nem bírod, még ülhet ennél az asztalnál.

Ezután tényleg nem vitatkozhattam tovább.- Ezért még megfizetsz, áruló! – morogtam, és leültem a helyre, ami nem az enyém volt.Gemma kérdő pillantásokat vetett rám, nyilván, amiért kezdek oltári nagy baromként viselkedni,de egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy Emily ott volt velünk. Főleg, mert továbbra is úgy tett,mintha nem foglalkozna velem, közben meg undorodó arccal aprókat harapott az ebédjéből éstudtam, hogy azon jár az esze, hogyan csesszen ki velem, még jobban.

De nemcsak engem tisztelt meg azzal az undorodó pillantásával, Gemmára is folyamatosanfintorokat vágott.Hamar némileg burkolt szóváltásba keveredtek. Tudtam, hogy Gemmának ugyanolyanunszimpatikus Emily jelenléte, mint nekem, és ettől sokkal jobban éreztem magam, ugyanakkor

továbbra is aggódtam. Tudna olyasmit mondani Gemmának, amitől ő úgy nézne rám, mint…- Hol festeted a hajad? – kérdezte Gemma.- Ne fáradj! – vetett rá Emily egy lesajnáló pillantást, összepakolta a holmiját, majd elegánsan azujjai köré tekert egy tincset a vadító színű hajából. Be kellene tiltani az ilyen színt! – Nem kellelkerülnöd a fodrászomat! Ez a szín otthoni munka! – rám mosolygott, amitől egyből elment amaradék étvágyam is.- Hát ez meg is látszik! – vetettem oda neki, közben meg feldühödtem, amiért így mer beszélni abarátnőmmel. Mégis kinek képzeli magát?Felállt az asztaltól, még mindig ugyanazzal a mosollyal, és kedves hangon azt mondta.- Az én hajszínem neve: Vadító vörös, Mattie. – Furcsa érzés söpört végig rajtam. Mattie-nekszólított, mint régen. Nem is tudom, miért lepődtem meg ennyire, mikor rájöttem, hogy csak


16/249

gúnyolódik. – A tiédet, hogy hívják? Szarbarna?Mivel sikerült tökéletesen lealáznia, megfordult, és magabiztos léptekkel elindult az ellenkező irányba, én pedig ott maradtam egyre éledő dühvel, bambán bámulva utána, majd az ujjaim

önkéntelenül is végighúztam a szarbarna hajamon.

~*~

„Összepakolta a holmiját és hazautazott” – visszhangzott a fejemben, miközben Mike utánbámultam. Emily elment? De hát mi a frászért?- Haver, igaz ez? – kérdezte Dean. – Lefeküdtél Gemmával?Frusztráló, ha az embert még a legjobb barátja sem érti, meg, de nem volt kedvem kimondaniazokat a szavakat, mert még valósabbá tenné a történteket. Így is magam alatt voltam.- Csak próbáltam – feleltem végül. – De nem ment.- Megtudhatnám, miért… próbáltad meg? – kérdezte tőle szokatlan gúnyos felhanggal, ami

átszakította bennem a gátat.- Megcsalt engem! Összejárt a mexikói féreggel, ki tudja, mióta, szerintem soha nem isszakítottak. Tudod, hol voltak csütörtök délután? Egy ocsmány motelben! Az én hátam mögött,és még volt képe engem hibáztatni! Szakítottam vele, Gemma meg pont itt volt, és…

Ennyi tellett tőlem egyszerre. Szenvedtem, mint egy kutya, ráadásul akkora szánalmas baromnakéreztem magam, mint még soha, mert mindezek ellenére még mindig szerettem, és a gondolat,hogy elment…- Megint csinálod! – jegyezte meg Dean komoran. – Honnan a fenéből veszed ezt az őrültséget?Dühösen felugrottam az ágyról. Megint csinálod! Utáltam ezt hallani, mert mostanában csak eztmondta nekem. Hogy képzelődöm, és bebeszélem magamnak az összeesküvés elméleteimet.

- Most nem képzelődöm! – vágtam a képébe. – Gemma volt, aki látta őket! Ő mondta el nekem!- A féltékeny exbarátnőd? – kérdezte szkeptikusan. – Mondd, hogy nem csináltál semmihülyeséget!Utáltam, hogy nem hisz nekem, de azt még jobban, hogy azt gondolja én csesztem el, ígymagyarázni kezdtem.- Itt hagyta a mobilját – intettem türelmetlenül a darabok felé a fal mellett. – Kapott egy üzenetetattól a mexikói féregtől, az volt benne, hogy találkozzanak az Álompár hotelben, mert az nemannyira mocskos, mint a másik hely, ahol korábban voltak. – Elképzeltem, ahogy egy fülledt,ocsmány motelszobában hozzáér a tökéletes testéhez…

- Nem gondoltam semmi rosszra – mély levegőt vettem, mintha ez megszüntethetné azt az érzést,

ami belülről marcangolt. – Hallgattam rád! – folytattam kicsit gúnyosan. – Gondoltam, majdmegkérdezem, amikor átjön, hogy kibéküljünk… ugyanis Mike mondta, hogy át fog jönni, deGemma előbb jött. És mutatott képeket, ahogy Emily és az a… szóval, hogy bemennek.Merthogy Gemma követte őket.- És? – kérdezte Dean.- Mit és? – kezdtem ordibálásba. Miért értetlenkedik, ez nem elég? – És mikor idejött,szakítottam vele! Mit kellett volna tennem?Hosszan nézett rám, kifejezéstelen arccal. Úgy ismertem már ezt a nézését, várt egy kicsit, hogylenyugodjak. Vettem egy újabb mély levegőt és az ajtóhoz mentem, hogy legalább csináljakvalamit.- És kérdőre vontad? Bevallotta, hogy megcsalt?


17/249

Az ajtózár egyszerűen kiszakadt a keretből, így értelmetlen is lett volna megpróbálkozni abezárkózással. Kelletlenül Dean felé fordultam.- Nem.

Most megkaptam az „idióta vagy” nézést, de Dean ezt nem érthette. Nem vonhattam felelősségre,nem mondhattam el, hogy tudom, mit tett. Látta volna rajtam a szenvedést, megkérdeztem volna,miért csinálta, hogy mit csesztem el, amiért nem voltam jó neki… holott, mindezt tudtam. Jobbvolt így, lezárni, mielőtt még több probléma lett volna belőle. Legvégül úgyis az a balfék lettemvolna, aki a legrosszabbul jön ki az egészből, mint mindig.

- Ne csináld ezt! – förmedt rám Dean. – Most ne! Jóformán azt sem tudod, mi történt, legalábbarra vedd a fáradtságot, hogy kiderítsd!- Mit derítsek ki? – üvöltöttem vissza. – Hogy melyik napon keféltek, és milyen pozícióban?!- Azt, hogy egyáltalán keféltek-e! Mert ha nem, te meg itt baszakodsz még egy darabig, hozzámne gyere rinyálni!

Megdöbbentem, ugyanis Dean nem szokott ilyen trágár szavakat használni, mielőtt azonbanválaszolhattam volna, újabb nem kívánt vendég tűnt fel az ajtómban.Dorothy volt az, kisírt szemekkel, azzal a bájos vonással az arcán, ami annyira emlékeztetettEmilyre.- Bocs, hogy zavarok! – vetette oda nekem gúnyos hangsúllyal, és nagy ívben a szobámba hajítottegy szatyrot, de közben még véletlenül sem lépte át a küszöbömet, mintha undorodna belépni aszobámba.Megfordult, hogy távozzon, de Dean utána szólt.- Várj, Dorothy!- Tessék? – visszanézett, láttam a friss könnyeket az arcán. Szánalmas látvány volt.- Emily elment? Miért?

- Kérdezd meg őt! – mutatott rám vádlón. – Tudtam, hogy össze fogod törni a szívét, ugyanolyanvagy, mint az a másik! Csak kihasználtad!- Jobban tennéd… – kezdtem, de Dean egy intéssel belém fojtotta az ingerült választ.- De mit mondott? – faggatózott Dean.- Semmit! Csak hagyott egy levelet, hogy majd hív! És… – kitört belőle a hisztérikus sírás. –Nézd meg a szatyorban! – azzal elrohant.

Nem akartam tudni, hogy mi van benne, tökéletesen hidegen hagyott, de azért figyeltem, amintDean odasétál, és kirángatja belőle a fekete bőrdzsekit. Azzal együtt néhány papírt, és a lóherésnyakláncot is kirántotta, ezek a földre potyogtak.A szemem nem tudtam levenni a láncról. Hiszen azt azért adtam, mert…

- Ez egy levél – mutatott fel Dean egy megtépázott papírlapot. – És néhány csekk, Emily nevérekitöltve.Kelletlenül odacsörtettem, és kitéptem a kezéből őket. A csekkek ismerősek voltak, ezeket mindSusan adta neki. Ezt nem értettem, összeadva még több is volt, mint amennyit tőlem vett el…Széthajtottam a levelet is. Még csak nem is nekem szólt, de azért átfutottam.

„Megkérhetlek rá, hogy a nyakláncot add vissza Mattnek? Üzenem, hogy már úgysem érvényesaz, amiket mondott nekem, így inkább visszaadom. És mondd neki, hogy sok boldogságot, éshogy sajnálom, amit történt.Nagyon fogsz hiányozni, ezért majd naponta foglak hívogatni, úgyhogy ne aggódj értem.Szeretlek: Emily


18/249

Ja és kérlek, add vissza a csekkeket, Mrs. Knightnak”

- Itt a bizonyítékod! – vágtam hozzá Deanhez a levelet.

A nyakláncot felkaptam a padlóról, majd ledőltem az ágyamra, és úgy döntöttem, folytatomtovább a plafonbámulást.Idegesített, ahogy Dean zörgeti azt a nyomorult papírt, még jobban, mikor vett egy nagy levegőt.- Bizonyíték mire? Hogy szétmaszatolta a tintát a könnyeivel?- Bevallotta, nem? Sajnálja, ami történt! – mintha ennyivel meg lehetne oldani. Én is sajnálom,hogy nem vertem laposra azt a mexikói férget. Sőt, meg is tehetném, milyen jól esne odamenni ésaddig ütni, amíg…- Basszus, te tényleg komolyan beszélsz?! – dugta a képembe a levelet, eltakarva előlem a kilátásta plafonra. – Ez Emily! Ennyire nem ismered? Akkor is bocsánatot kér, ha elüti egy vonat!Tőlem is bocsánatot kért, amikor megütöttél! Ez…- Akkor mondj egy okot, amiért bocsánatot kérhetne tőle, ha ártatlan! – vágtam rá abban a hitben,

hogy egyet sem tud mondani.

- Azokért, amiket akkor mondott, mikor összevesztetek, azért, mert úgy érzi az ő hibája, hogyszétmentetek, azért mert megzavart a Gemmával való dugás közben! Vagy, mert kölcsönvette apénzed, amit megjegyzem, vissza is adott! Hát nem érted, ő mindenért önmagát hibáztatja!Szeretitek egymást, ezt most nem cseszheted el…- Befejezted? – kérdeztem nyugodtságot erőltetve a hangomra, erős késztetést éreztem arra, hogybehúzzak neki egyet.- Szeret téged! – közölte, és a fejemhez vágta a levelet. – Nem lehetsz ekkora marha!- Szeret? – kérdeztem, gúnyosnak akartam látszani, de a hangomból csak szánalmas keserűségérződött. – Honnan veszed ezt? Azt egyik pszichológiai könyvedből olvastad?

- Ő mondta nekem tegnapelőtt. Megkérdeztem.- Nyilván hazudott, igazat mégsem mondhatott, hiszen tudta, hogy visszamondod…- Azt is mondta, ha előtte árulom el neked, kinyír! – tette hozzá a legmeggyőzőbb hangján,amivel mindenre rá tud venni.Feladtam, hogy hidegnek és érdektelennek tettessem magam, én kurvára hülye, hagytam, hogyegy apró reménysugár világítson az összetört szívem romjaira.

3. Vérszínű kísértések

Szép, tavaszi nap volt, enyhe szellő fújdogált, a környékről madárcsicsergés és kutyaugatáshallatszott. A kisfiúnak még sincs kedve játszani. Csendben hallgatózik.„Ki volt az, Matt?” – hallja az anyja máskor olyan szelíd hangját. – „Tudni akarom, hogy milyenribancot szedtél össze!”A kisfiú tudja, hogy az ő hibája a veszekedés, hiszen ő árulta el az anyjának, hogy látta náluk aztaz idegen nénit, aki valami furát csinált az apjával a konyhaasztalra dőlve.

„Mondtam már, hogy nem történt semmi!” – üvölti az apja. – „ A gyerek hazudik!”A kisfiú azt kívánja, bárcsak hazudott volna, de épp az anyja az, akinek sosem szokott.„Persze fogd csak a gyerekre!” – sírja a nő. – „Nem szeretsz már engem? Rám untál, Matt? Nem


19/249

vagyok jó neked?”Legszívesebben odarohanna az anyjához és biztosítaná, hogy ő a legjobb anya, a legszebb nő avilágon. Hiszen tudja, hogy vigasztalásra van szüksége, amit az apjától soha nem fog megkapni.

„Fejezd már be ezt a hülyeséget!” – ordítja a férfi. –„ Annyira elegem van ebből a kurva életből!Csak élősködsz rajtam, te meg a hülye kölyköd! Mindent megteszek értetek, mégis mindig csakbaszogatsz, ha itthon vagyok! Csodálod, ha máshol keresek menedéket?!”

Lábdobogás hallatszik, majd a nő rémült sikítása.„Ne menj el, Matt! Ne, kérlek, szeretlek! Úgy sajnálom, ne menj…” – ajtócsapódás és az anyjahangja elhal.A kisfiú előrohan, és szorosan átöleli a bejárati ajtó mellett térdelő nőt. A kezével elsimítja azokogó anyja könnyeit.„Ne sírj, anya!” – súgja a fülébe. –„ Én nagyon szeretlek!”Az anyja szorosan magához öleli, a kisfiú érzi, hogy ameddig ők együtt vannak, semmi baj nem

történhet. Amikor a nő végül elengedi, puszit nyom a kisfiú arcára, majd lecsatolja a gyönyörű nyakláncát, amit soha nem szokott levenni, és amit a nagyitól kapott az érettségijére.„Most menj fel a szobádba, Mattie!” – mondja, miközben a kisfiú nyakába akasztja az ékszert. –„És ne gyere le, csak akkor, ha apa hív, érted? Nem szabad lejönnöd, amíg apa nem szól neked,hogy lejöhetsz!”A kisfiú érzi, hogy komoly dologról van szó, ezért szó nélkül bólint, és felmegy. Sokáig van aszobájában, a sarokban ücsörög, és a kezével a medált markolja, nehogy véletlenül elveszítse azanyja legkedvesebb holmiját.

Egy egész éjjel eltelt már, a kisfiú éhes, és fáradt, de csak várakozik. Meghallja a kopogástodalentről, de nem mozdul akkor sem.

Éles sikítás hallatszik, majd egy újabb. Dobogó léptek, valaki felrohan a lépcsőn és szinte betöriaz ajtót. Az egyik szomszéd néni az.„Mattie, hát itt vagy!” – zihálja, majd kiabálni kezd. – „Megtaláltam a gyereket, semmi baja!”Újabb nő lép be, Ivonne az, anyja barátnő je. Sír, odarohan a kisfiúhoz és megöleli.„Gyere, kicsim! Elmegyünk innen!”„Nem szabad” – rázza a fejét a kisfiú. –„Anya azt mondta, nem mehetek le, amíg apa nem hív!”

Ivonne felzokog, de azért felemeli a kisfiút, és továbbra is magához szorítva, elindul vele lefeléaz emeletről.„Csukd be a szemed, és bármit hallasz, ne nyisd ki!” – suttogja, és a kisfiú engedelmeskedik.Furcsa érzés, ahogy a nő lerohan a lépcsőfokokon és ő nem lát semmit, ezért önkéntelenül is

kinyitja a szemét. Idegenek vannak a házban, két bácsi, a szomszédok, aztán meglátja az anyját.Nem, nem az anyját, hanem az ijesztő, tágra nyílt szemű nőalakot, aki a csuklóján tátongó,hatalmas vágásokkal, vérfoltos ruhában kísérti az elkövetkezendő éjjeleken. Aki elől hónapokigfog menekülni a nyugtalan álmaiban, akinek a vérét mindenhová kivetíti gyermeki fantáziája.

~*~

„Szeret téged.” Mennyire egyszerű mondat, csak két rohadt szó, mégis visszhangot vert afejemben, mintha Dean ezerszer kimondta volna.- És te hittél neki? – kérdeztem őszintén. – Az emberek sokszor mondanak ilyesmit, úgy is, hogynem gondolják komolyan.


20/249

- De nem az olyanok, mint ő – nézett rám komolyan. – Bízz bennem, Matt! Szeret téged!Tanácstalanul felsóhajtottam. Ha halvány esélye is lenne annak, hogy igaza van, én lennék alegboldogabb a világon, de…

- Ha szeret, miért csalt meg? – kérdeztem szkeptikusan.- De hát nem is csalt meg! – mondta nyomatékosan Dean. – Ez nyilván csak egy félreértés!Sikerült tökéletesen elbizonytalanítania. Félreértés? Hogy lehetne az? Viszont, ha mégis…- Akkor most mit csináljak? – néztem Deanre.Végignézett rajtam.- Először is öltözz fel normálisan, aztán kiderítjük, mi történt! Lemegyek, beszélek Mike-kal.- Oké – mondtam vagy egy perccel később az üres szobának.

A legrosszabb az volt, hogy reménykedni kezdtem, ahogy már sokszor az életben. Eddig mindigkicsesztek velem, miért lenne ez most másként? Az élet ezt kényszeresen csinálja velem!Bár igyekeztem felkészíteni magam arra, hogy úgyis kibaszás lesz a vége, azért feltápászkodtam

az ágyamról, és sebtében előhalásztam egy pólót.Miért ment el? Abban a hülye levélben nem írta le Dorothynak. „Mondd neki, hogy sokboldogságot, és hogy sajnálom, ami történt.” De mi történt? Mi a frászt sajnál? Nyilván ezt amegcsalást a mexikói féreggel. Hiszen ezzel ő is bevallja! Hacsak…Felkaptam a levelet, és újra átolvastam. Talán tényleg a veszekedést sajnálja? Persze, ez nem jelentené, hogy nem csalt meg. Hiszen nem volt boldog velem, ő mondta, hogy nem bírelviselni… mert egy vadállat vagyok.Ez akkor sem jogosítja fel arra, hogy megcsaljon! Újabb dühhullám söpört végig rajtam, akikívánkozó ordítás helyett azonban csak gombóccá gyűrtem azt a hülye levelet, és elhajítottam.Gyűlölöm! Álszent, kis ringyó! Bárcsak soha ne találkoztam volna vele, akkor nem…De mi van, ha azért ment el, mert megbántódott? Az nem lehet, akkor már korábban is elmehetett

volna, mikor szemét voltam vele. Hacsak nem azért ment el most, mert nagyon szemét voltam.Lehet, hogy fájt neki, amiket mondtam, hiszen nem voltam épp kíméletes, és neki is vannakérzelmei…Vagy ezt csak én képzelem! Érzéketlen, kis cafka! Sosem akart önmagától megcsókolni, sosemmondta, hogy érezne valamit irántam…De mondta az üzenetben, amit hagyott nekem: „Csak azt akarom, hogy tudd, szeretlek, azért isviselkedem ilyen idiótán”. Hogy örültem ennek a mondatnak, még egy napja sem volt, még azthittem, hogy kibékülünk, és elmondhatom, mennyire szeretem.Szerettem.

Az önmagammal való skizofrén vitázásomat Dean újbóli megjelenése szakította félbe.

- Elmentek! – újságolta. – Michelle, Mike és a kislány elmentek, hogy körbekérdezősködjenekEmily felől. Merthogy repülőre nem szállt, és igazából azt sem tudják, hová mehetett.- Lehet, hogy el sem ment! – vetettem fel gúnyosan. – A mexikói féreghez költözött!Hirtelen minden értelmet nyert. Hiszen nem is ment el! Odaköltözött ahhoz a nyálas…- Ne légy barom! – förmedt rám Dean. – Öltözz fel, és menjünk!- Beszélt arról a bútorozott lakásról, amit annyira akart! – hadartam sötéten, miközben áthúztam afejemen azt a nyamvadt pólót. – A féregnek van egy, lefogadom, hogy ott vannak, és most is éppkefélnek!- Jó, akkor megnézzük őket! – vágta rá Dean ironikusan.- Mi?!- Elmegyünk az étterembe, és ha nincs ott a fickó, akkor megnézzük a lakást. Vele van


21/249

lerendezetlen ügyed, nem? Rákérdezünk a dologra.

Mindezt úgy adta elő mintha a világ legjobb ötlete lenne. A gondolat, hogy véletlenül meglátom

Emilyt a mexikói féreg karjai között, felért egy kínzással. Tudtam, ha okot ad rá, megölöm aférget sőt, ha rossz kedvemben leszek, netán kényszerítem Emilyt, hogy végignézze!

~*~

- Nem szarbarna! – győzködött Gemma aznap délután. – Szép, gesztenyeszínű a hajad, macikám!Ne emészd magad, amiatt a kis lotyó miatt!- Nem emésztem magam – vágtam rá.Cseppet sem érdekelt, hogy a hajam szarbarna-e vagy sem. Sokkal inkább izgatott az, hogymiként tüntethetném el innen ezt az idegesítő, kis…- A ringyó! – háborgott Zach. – Hogy mer így viselkedni velem? Mintha ő valaki lenne! Hülye

picsa!Gemmáék jakuzzijában ültünk éppen és alkoholmentes koktélt ittunk, amit Mrs. Warren szolgáltfel nekünk.- Jó a szövege a kislánynak! – röhögött Dean.- Láttam, hogy bámultad! – vágta rá Patty azzal a féltékeny hangsúllyal, amit akkor vesz elő,amikor Dean másik lányról merészel szólni.- Csak mondom – húzta el a száját Dean.- Honnan ismered? – tette fel újra a kérdést Gemma és mind rám bámultak.Kedvem lett volna lebukni a víz alá, hogy elkerüljem a tekintetüket.- Sehonnan – vonogattam a vállam.- Utál téged – jegyezte meg Gemma.

Ez nekem is feltűnt. Nem volt elég az ebédlőben tanúsított totálisan lealázó viselkedése, atornaórán is dolgokat sugdosott rólam annak a mókusképű barátnő jének. Vártam, hogy mikorkezdenek terjengeni a friss pletykák a múltamról, de még semmit nem hallottam.Ebben a pillanatban Gemma húga, Jenny és Lauren Sullivan léptek ki a kertbe.- Jenny! – szólt oda nekik Gemma, és hozzánk intette őket.Jenny kiköpött Gemma, csak három évvel fiatalabb kivitelben, ugyanaz a szőke haj, ugyanazok aszép vonások és ugyanaz a rajongó pillantás, csak épp a nővérével ellentétben nem engem,hanem Zach-et tüntette ki vele. Ellentétben Lauren szeme Deanen időzött a legtovább, de az énsebhelyes karomat is alaposan megbámulta. Szinte már nem is zavart, megszoktam ezeket afurcsállkodó, némelykor undorodó pillantásokat.

- Az új nővéred egy kurva! – közölte vele Zach.- Nem a nővérem! – vágta rá a kislány, pedig a hasonlóságot nem lehetett letagadni. – Csak egyidegen. És szerintem is kurva! Ugyanolyan, mint az anyja!- Az anyja kurva? – lepődött meg Gemma. Én is hallottam már ez irányú pletykákat, sőthallottam a sztorit Emily anyjának rossz befolyásáról Emilyre, amit Mr. Sullivan említett.- Az hát! – bólogatott Lauren. – És apa egy ilyet hoz a házhoz, képzeljétek…

Hosszas mesélésbe kezdett arról, hogy lépett le az anyuka valami Hawaii-i fickóval, hogyanhozta el Mr. Sullivan Emilyt a lerobbant csótányfészekből, és hogy az étteremnek nevezett hely,ahol állítólag Emily dolgozott igazából egy bár.- Szerintem nem is pincérnő volt! – magyarázta a kislány. – Hanem kurva, mint az anyja! Nem


22/249

vagyok biztos benne, de hallanotok kellett volna, ahogy nyavalygott a munkája miatt. Biztos sokügyfelet kellett otthagynia.Ezt nem igazán hittem el, biztos voltam benne, hogy Lauren túloz, ám másnap, miután egész

délelőtt azt kel-lett hallgatnom Gemmától, hogy milyen nagyképűen viselkedik a kis kurva, úgydöntöttem, hogy nyíltan rákérdeznek a dologra.

A kis szarkeverő megint az én helyemen ült egy üveg kóla mögött, és megint olyan arccal,mintha ez neki len-ne abszolút megalázó. Újabb undorodó pillantásokat vetett rám, miközben énpedig egyre jobban gyűlöltem emiatt. Igazuk van a többieknek! Mégis kinek képzeli magát?- Igaz, hogy anyád lelépett egy Hawaii-i pasassal? – vetette fel Zach.- Ja – vetette oda Emily olyan hangsúllyal, mintha legszívesebben szétverte volna az üveget asrác fején.- Téged miért nem vitt magával? – kérdeztem, mielőtt meggondolhattam volna. Arra gondoltam,hogy talán az elhagyás miatti fájdalmát fejezi ki ezzel a hideg érdektelenséggel, de mikor úgy

nézett rám, mintha azt kérdezné: Hogy mersz hozzám szólni, te ocsmány állat?”; gyorsanhozzátettem.- Na nem, mintha érdekelne, csak igyekszem udvarias lenni – mert nehogy azt higgye, hogyérdekel. Leszarom, mi van vele.Még csak annyira sem méltatott, hogy válaszoljon nekem. Dühömben majdnem a fejére öntöttema maradék kóláját. Hihetetlen, hogy mennyire fel tud húzni!Patty kedvesen megkérdezte:- Tényleg egy olyan lakásban éltél, ami tele volt csótányokkal?- Nem tudom – gunyoroskodott. – Amikor felkapcsoltam a villanyt az összes szétszaladt.

Ezt nem tudtam értelmezni. Ez most igent jelent, vagy egyszerűen kigúnyolja Pattyt az abszurd

kérdés miatt? Dean újra felnevetett, amíg meg nem kapta Pattytől a féltékeny pillantást.- Szóval, az anyád mivel foglalkozik? – kérdezte Gemma, miközben Dean észrevétlenül magára,majd Pattyre mutatott, és a kapcsolatuk milyenségét kifejezendő, olyan mozdulatot tett, minthaelvágná a saját nyakát.- Légiutaskísérő! – vágta rá Emily hidegen. Épp arra gondoltam, hogy szólni fogok Gemmának,hogy beszél-jen Pattyval, arról, hogy viselkednie kellene, ha nem akarja, hogy Dean kidobja, deEmily hangszínét hallva újból megtriplázódott a vérnyomásom. Hogy mer ilyen hangon beszélniaz én barátnőmmel?A helyzet fokozódott, mikor Gemma udvariasan rá mert kérdezni, és Emily újfent egyminősíthetetlen hangvételű választ adott, nálam is elszakadt a cérna.- Igazából nem érdekel minket, hogy mi az anyád. Csak aggódunk, hogy követed a példáját, és

rossz hírét kelted az iskolának! – vagyis, hogy kurva vagy! – gondoltam magamban elégedetten.A legnagyobb elképedésemre meg sem próbálta tagadni. Igaz lenne? Tényleg eladta a testét?- Szerinted tényleg kurva? – fordult hozzám Zach, miután Emily elhagyta az ebédlőt.Megvontam a vállam. Annyira nem érdekelt…

Később a társadalomórán Zach egy levelet körmölt Emilynek.Tényleg kurva vagy?Elküldte neki, de Emily olvasás helyett, egyszerű, utálkozó arccal a földre söpörte. Zach ezenbedühödve csodás műalkotást készített, egy általa elképzelt jelenetről, amit ő csinálna Emilyvel,és ezt is elküldte neki. Ugyan-úgy járt, mint az előző levelével.- Szerintem az a baj, hogy nem írod alá – mondtam, és a következő rajz alá odaírtam. Egy kurva


23/249

lánya, ráadásként piros tollal beszíneztem a különösen nagymellű Emily rajz haját. Nagy ívbenáthajítottam a termen, és pont előtte pattant az asztalra.

Rám nézett, én pedig egy kis bólintással adtam a tudtára, hogy nézze meg. Megnézte, a szájátmegvetően el-húzta, és azt a papírt is lepöckölte az asztaláról. Idegesített, hogy semmi reakciótnem látok tőle. Azt akartam, hogy dühös legyen, vagy csak csesszen le, mint ahogy a normálisemberek tennék a helyében, de ő egyszerűen nem reagált.- Emily, nem levelezünk az órán! – szólt rá végül a tanár.- Én nem tehetek róla, hogy megdobálnak – vetette oda flegmán, amivel csak még jobbanfelhúzta a tanárt.- Ha nem akarsz bezárást, jobban teszed, ha befogod a szádat a továbbiakban!Emilyn nem látszott semmi. Kételkedni kezdtem benne, hogy vannak-e érzelmei egyáltalán.Délután a kedvenc helyünkön ültünk, és hamburgert ettünk (még Gemma és Patty ismegengedték maguknak, mondván, egy ilyen témához lehet). Ugyanis még mindig Emily volt a

téma.- Nem értem, hogy miért nem hagyjátok békén – csóválta a fejét Dean.- Direkt ki akar cseszni velem – morogtam. – Majd meglátod!- De miért tenne ilyet? – kérdezte Gemma. – Miért titkolózol előttem, Mattie-maci?Ez kurva jó, most még bűntudatot is ébreszt bennem! Ez hiányzik nekem! Belenéztem akönyörgő, kék szemeibe, és könnyedén ezt hazudtam.- Nem titkolózom, édesem! – A becézés nem az erősségem. Nem is tudom, miért, dekiakasztanak a nyálas szavak, de most meg kellett erőltetnem magam. Még egy bocsánatkérő csókot is adtam neki.- Édesem – gúnyolódott Zach. – Ideadnád a kethupot?A többiek nevettek, de én igazán nem voltam vevő a humorára, tudtam, Emily hogy készül

valamire…- Emily! – hallottam egy ismerős férfihang ordítását.Meg is láttam Mr. Sullivant, majd a felé igyekvő lányát is. Elhaladtában csak egyetlenmegsemmisítő pillantást küldött felénk, majd mindketten kiléptek az ajtón.- Megmondtam, hogy követ! – csattantam fel, és levágtam a meg sem kezdett hamburgert atálcámra.- Túlreagálod – mondta Dean. – Ez csak véletlen!- Szerintem nem! – mondta Gemma is. – Ez akar tőled valamit!

És ebben én is biztos voltam. Mivel a napom úgy, ahogy volt, elcsesződött, hazaindultunk.Először Gemmát kellett kitennem a házuknál.

- Nem jössz be? – kérdezte kacéran, azzal a szexis felhanggal, amivel sikerül mindigmegőrjítenie.El sem hittem, hogy ilyen szerencsés vagyok. Egy ennyire gyönyörű, és tökéletes lány, mit akartőlem? Sosem értettem, mit eszik rajtam, de nekem elég volt, hogy velem jár, és szeret engem.A vele való kapcsolatom volt az egyik legjobb dolog a mostani életemben, és Gemma még sohanem vert át engem. A szerelmünk gyengéd és nyugodt volt, jobbat nem is kívánhattam volna.Lassan egy éve, hogy először szeretkeztünk, neki én voltam az első, a hazugságom szerint ő isnekem, és közös jövőt is terveztünk. Kellett volna ennél több? Nos, egészen addig a délutánig aztgondoltam, nem, de Emily felbukkanása ezt is tönkretette.

Az a délután volt az első, amikor a szenvedély hevében, Gemma gyönyörű testét birtokolva


24/249

behunytam a szemem és vérszínű tincsekről fantáziáltam.

~*~

Dean nyomában lecsörtettem a lépcsőn. Egy idegen nő üldögélt a barna kanapén, Sarah ésMeghan távolabb álldogáltak, Peter, mint szokásosan a PlayStationjével játszott, James pedigcsak üldögélt mellette, és a képernyőt figyelte.- Mi a helyzet? – kérdeztem, csak azért, hogy mondjak valamit.Számíthattam volna a közutálatra. Sarah és Meghan rám pillantottak, mindkettejük szeme vörösvolt. Egyszerűen megfordultak, és bementek a szobájukba. Peter egy mozdulattal felugrott,kikapcsolta a játékot, és odaszólt Jamesnek.- Kimegyek fürdeni. Jössz?James bólintott, és engem figyelmen kívül hagyva mindketten távoztak.

Rám haragszanak? Magamban szitkozódtam. Én vagyok a hibás, mert ki mertem dobni innen azta…- Biztos te vagy Matt – szólított meg az idegen nő. – Én Tracy vagyok, az új bébiszitter.Nyújtotta a kezét, de én csak döbbenten meredtem rá. Új bébiszitter? Ilyen hamar? Hiszen Emilycsak ma ment el.- Gyere már! – szólt rám Dean.- Örvendek – mondtam a nőnek, és követtem Deant. – Ez mit keres itt? – kérdeztem tőle fojtotthangon.- Honnét tudjam? Én nem itt lakom!Igaz, olyat kellett volna keresnem, aki a házunkban lakik, és szóba áll velem, csakhogy abban apillanatban nem voltam eleresztve ilyen ismerősökkel. Új bébiszitter? Susan talán a sürgősségi

dadaszolgálatot hívta?- Vezetsz? – kérdezte Dean, de aztán csak megrázta a fejét. – Inkább én.- Mi a terved? – kérdeztem. Én járuljak a mexikói féreg elé? Meg fogom ölni, ez biztos. Nagy ráa kísértés.- Nekem semmi – válaszolta Dean. Ahogy szétnéztem, rájöttem, hogy az én kocsimmal jött ide.Igaz, előző nap megbeszéltük… – Te fogsz beszélni vele, megkérdezed, igaz-e, és hogy mit tudEmilyről.- Biztos, hogy nála lesz – hoztam fel újra a teóriám. – És ha vele van, agyon fogom verni azt aférget, sokkal korábban meg kellett volna tennem. Már akkor…- Nem fognád be? – csattant rám Dean, így hát befogtam, de az indulataim nem csillapultak.

Jobb is, hogy odamegyünk, legalább lesz alkalmam kiadni magamból valamennyi feszültséget.Elkapom a nyakát, és addig szorítom, amíg el nem lilul a feje. A szadista gondolatok közben aszemem az új autóillatosítómra tévedt. Eszembe jutott, hogy előző éjjel, mikor észrevettem,mennyire meglepődtem.„Ez is egy bizonyíték arra, hogy szeret.” – vágta a fejemhez Dean, és én igazat adtam neki.Legalábbis akkor.- Bűntudata volt – szólaltam meg. – Azért vette ezt a szart, és azért takarította ki a kocsimat! –azzal a hevességgel letéptem az illatosítót a helyéről, és ki akartam vágni az ablakon, de mégsemtettem. Fahéj illatot árasztott.Visszaemlékeztem az Ő bőrének enyhe fahéj illatára, ami hozta magával a szája ízének bódítóemlékét, az érzést, mikor a karomban tarthattam, mindent, amit úgy szerettem, és szeretek is


25/249

benne.Mindezt most a mexikói féreg élvezi…- Vagy csak a kedvedben akart járni – mondta Dean, miközben a hátsó ülésre hajítottam az

illatosítót. – Mert szeret téged! – nyomatékosította.

Inkább magamban tartottam a válaszom. Csak egy ilyen reménytelenül idealista, mint Dean, lehetannyira elvakult, hogy nem látja át a helyzetet. Vagy én vagyok túl nagy barom ahhoz, hogyészrevegyem nincs igazam?- Te maradj kint! – utasított Dean, amikor befordult az étterem parkolójába. Megláttam a mexikóiféreg lerobbant furgonját. Tehát itt van, jobb is, hogy nem én vezettem, mert egyből annakhajtottam volna neki. – Bemegyek, és kihívom neked, hogy megkérdezhesd.- Helyes – vágtam rá, de csak magamban tettem hozzá, hogy legalább bent nem lesz véres apadló.Kiszálltam a kocsiból, és bevágtam magam mögött az ajtót. Mi van, ha Emily is odabent van?

- Maradj kint! – figyelmeztetett Dean még egyszer, és elindult befelé. – És ne csinálj semmihülyeséget! – nézett vissza.

Pedig épp azt fontolgattam, hogy keresek valami féltéglát, amivel bezúzhatom a kék furgonszélvédő jét. Nem is tűnt rossz ötletnek, szétnéztem a földön, de pechemre csak apró kavicsokatláttam. Eszembe jutott, hogy van egy csavarkulcs a kocsim csomagtartójában. Az pontosanmegfelelne.Az ötlet ki is ment a fejemből, mikor megláttam Deant kifelé tartani a nyomában azzal azönelégült féreggel. Ekkor már tudtam, hogy meg fogom ölni. Ahogy kilépett az ajtón, és felémközelített az idióta kötényben, bevillant, ahogy hozzáér az Ő gyönyörű testéhez…- Matt! – lépett elém Dean, amikor épp lendületet akartam venni, hogy egyetlen jól irányzott

ütéssel törjem el a féreg orrát. – Csak kérdezd meg.

Nyeltem egyet. Megkérdezni feleslegesnek tűnt, ugyanis nem akartam hallani, ahogy kimondja,még kevésbé azt, ha letagadja, de eleget tettem a kérésnek.- Te és… Emily – meg kellett erőltetnem magam, hogy kimondjam a nevét, f őleg egy olyanmondatban, ahol ezzel a féreggel szerepel együtt –, elmentetek egy motelbe csütörtök délután?Gondolatban vállon veregettem magam, hiszen legyőztem a kísértést. Ütés helyett kérdeztem, báraz ütés jobban esett volna. Persze még nincs késő, csak megvárom a válaszát.Undorodó arckifejezéssel nézett rám, amivel alapból kiérdemelt egy pofont, ehhez jött azocsmányul szabályos arcszerkezete, plusz a mondat, amivel kiverte nálam a biztosítékot.- Igen – vetette oda foghegyről. – És?

És ez túl sok volt. Tudtam, hogy igaz! Elárult, becsapott, és hazudott nekem, mindezt egy ilyencsúszómászó törpéért. Félrelöktem Deant, három lépéssel a féreg elé kerültem, és életemlegnagyobb ütésére emeltem az öklömet.Szerencséje volt, ugyanis idejében kapcsolt, és hátrébb lépett, de az ütést bevittem, csupán aszöget tévesztettem el, így ahelyett, hogy az orrát törtem volna, a száját találtam el.Elégedettséggel töltött el a fojtott nyögése, és a puffanás, amivel kiterült előttem, de ettőlkorántsem csillapult a dühöm.Ahogy megláttam a vércsíkot, ami a száján csordult le, arra gondoltam ez korántsem elég. Ezsemmi ahhoz a fájdalomhoz képest, amit nekem kell elviselnem, és amit neki kell majd azelkövetkezendő percekben.


26/249

Engedtem a kísértésnek – Dean kiabálását figyelmen kívül hagyva – nekiugrottam a mexikóiféregnek, és közben arra gondoltam, ha nem is ölöm meg, maradandó sérüléseket még okozhatok

neki4. fejezet: Elvakító gyűlölködés

A kisfiú magányosan álldogál a sok fekete ruhás ember között. Nem, nincs egyedül, mégismagányos. Hogy tehette ezt az anyja? Hogy hagyhatta magára? Hát semmit nem jelentett neki,mikor a kisfiú azt mondta, szereti? Az elmúlt napok fájdalmas masszává folytak össze,éjjel-nappal síró emberek tucatjai, az apja részeg zokogása, nők, akik ide-oda vonszolják akisfiút.Idegen házakban alszik, jóformán ismeretlen emberek között, és sehol sem érzi jól magát. Nemtartozik senkihez.

„Miattad történt, te kis rohadék!” – kiabált rá az apja az egyik este, de a kisfiú tudja, hogy ez nemigaz.Gyűlöli az apját, mert az ő hibája, hogy az anyja már nincs velük. Miatta csinálta a csúnyasebeket a csuklóján.Gyűlöli, ahogy az apja a fekete dobozra borulva ordít.Gyűlöli a síró embereket.Gyűlöli a bácsit a fekete ruhában, aki azokat a furcsa szavakat mondja.Virágot kell dobnia a dobozra, amit a föld alá tesznek, pedig ennek semmi értelme nincs, hiszenaz a doboz be van zárva. Az anyja nem is látja a virágokat, nem lát ő már semmit.

Felnéz az égre, ahol Isten lakik, a fekete ruhás bácsi azt mondja, ő vette el az anyját, őt is gyűlöli.

Megfordul, és elindul a sok fehér kő között. Írás van mindegyiken, de nem tudja elolvasni.Megtorpan egy olyan kőnél, aminek a tetején egy kőmadár üldögél.„Mattie?” – hallja a szelíd női hangot. Ivonne az, az anyja barátnő je, aki mostanában mindignagyon kedves. – „Mit csinálsz?”„Anyának miért nincs ilyen madara?” – kérdezi.„Galamb” – mondja Ivonne. –„Tudod, az sokkal több pénzbe kerül.”

A kisfiú megérti, mindig minden pénzbe kerül. Ha felnő nagyon sok lesz neki, és venni fog azanyjának is olyan szép madarakat.„Mattie, megvert az apukád?” – kérdezi Ivonne.„Nem” – hazudja a kisfiú. Megszokta már, hogy erre a kérdésre mindig nemet kell mondania.

Megígérte az anyjának, és be fogja tartani.„Mi történt az arcoddal?” – a gyengéd ujjaival megérint egy fájdalmas horzsolást a kisfiúhomlokán.„Semmi” – válaszolja a kisfiú, és gyűlölni kezdi Ivonne-t is, amiért kérdezősködik. – „Hagyjálbékén!”„El kell mondanod, Mattie!” – győzködi Ivonne. – „Akkor tudok segíteni neked.”„Nem kell segíteni!” – kiabálja a kisfiú, és rohanni kezd a fehér kövek között.Nem elég óvatos, elbotlik, és nekiesik az egyik kőnek. Nagyon fáj, de nem ezért kezd sírni.Gyűlöli a köveket, gyűlöli a fájdalmat, és gyűlöli, hogy sír.

„Kicsim, semmi bajod?” – érinti meg a vállát Ivonne, pont ott, ahol egy különösen fájdalmas


27/249

zúzódás van.„Hagyjál!” – húzódik arrébb. –„Hagyjál, utállak!”Ivonne azonban csak magához öleli a kisfiú zokogástól rázkódó, sajgó testét és erősen tartja, nem

törődve a gyűlölködésével, így végül elhallgat, de a sírást nem tudja abbahagyni.

~*~

Kimondottan felszabadító érzés volt ütni, és állni az ütéseket. Nem becsültem le az ocsmány,mexikói férget, az ütései gyengék voltak, azt kívántam, bárcsak képes lenne nagyobbakat ütni.Végül pár idegen pasas rángatott szét minket.- Hol van? – ordítottam a tetűre, aki a vérző orrát markolászta, miközben az étteremből kirohanópincércsaj rendőrséggel fenyegetőzött.- Honnan tudjam? – förmedt rám. – A te csajod, nem az enyém!Ettől csak még dühösebb lettem. Szóval, ennyi? Lefekteti, aztán félredobja, mint holmi…

- Matt! – üvöltött rám Dean, és keményen a vállamra csapott, hogy figyeljek rá.- Mi van? – kérdeztem, nem éppen úri modorban.Próbáltam szabadulni a fickók szorításából, de nem akartak engedni, közben meg mindenféleszitkokat vágtak a fejemhez.- Adrian – szólította meg Dean kifejezetten udvariasan azt a rohadékot –, nem tudod, hogy hollehet Emily?

A féreg fintorgott, a pincércsaj átnyújtott neki valami törlőkendőt, amivel próbálta kúrálni a -megelégedésemre vastag sugárban vérző – orrát.- Nem láttam csütörtök óta.Keserű kárörömmel figyeltem, ahogy egy pofányi véres nyálat köp a betonra. Dean még mindig

az udvariasság mintapéldáját játszotta.- Csak mert összepakolta a holmiját, és elment valahová – magyarázta neki. – Most őt keressük.- Nekem már semmi közöm sincs hozzá – vont vállat.- Csak addig volt jó, amíg megdugtad? – kérdeztem, és valósággal rosszul voltam a sajátszavaimtól.A féreg rám pillantott, láttam rajta, hogy röhög rajtam.- És mikor is tettem ezt? – kérdezte gúnyosan.- Csütörtök délután? – segítette ki Dean. – Amikor együtt voltatok abban a motelben.- És még ő győzködött, hogy a pasija nem egy nagydarab idióta – nevetett. – Igaza volt, te egyhülye faszkalap vagy! Ismered te egyáltalán a barátnődet?

Mielőtt megszólalhattam volna, Dean feltette a kérdést.- Nem feküdt le veled, igaz?A féreg nem válaszolt, de ahogy nézett…A gyűlölködésem egy pillanat alatt döbbent megrökönyödéssé változott, és elkeseredettenmegkérdeztem magamtól:Mit csináltál, te agyalágyult ma

anita gayn - 2. szükségem van rád

Documents