AZ ECSÉM LAKADALMA

Albert András meséje alapján

El sem tudnám beszélni, hogy mennyit fáradtam,mikor az ecsém házasodott meg, mert én annyitfáradoztam miána, hogy csak az Isten amegmondhatója.

Épp akkor házasodott meg az ecsém es, mikor a 4 nagy sirültszarvú ökreink voltak. Azt mondja nekemédesapám, menjek el a tekerőpataki malomba,

hogyőröltessek egy kicsi búzát, hogy legyen kalács

elegendő alakadalomra, hogyha vaj egy vendég jő, nehogy a

szégyenmegöljön kalács nélkül. Azért megtöltöttünk vagy

tíz köblöszsákot szemes gabonával.

Elvittem hátra a szekérhez, feltettem a szekér utójába.       

Akkor kivezettem az ökröket az istállóból.A hizbélit fogtam csából, s a csábelit fogtam hizből. Hát pontosan találnak egymás mellé. Akarom beledugni a járompálcákat a járomlikba, hát nem mennek belé. Ragadok egy kötőrudat, próbálom, lám csak belefér a likba. A másik felébe dugok egy söprűnyelet, hát pontosan találnak a likba.

Ekkor elindultam Tekerőpatak felé. Mikor beértem Csíkszépvízre, kérdezek egy suszter embert, nem tudja-é, merre van Tekerőpatak? Azt mondja nekem a suszter :

- Nekem van egy pár bakancsom eladó, olcsóbban es odaadom, ha megveszi.

Ej, gondolom magamban, ez biztosan most szabadult meg Nagyszebenből. Vagy ő bolond, vaj nekem nincs eszem.

Akkor bémentem Szeredába, hát látom, hogy ott kuporog a város szélin egy ráncos pofájú vénasszony. Kérdeztem őt es, nem tudja-é, hol van Tekerőpatak? Azt mondja nekem, ő tudja, csak úgy mondja meg nekem, ha elvitetem őt es oda. Na, gondolom magamban, egy  öregasszonyban méges több ész van, mint egy suszterben. S mondám neki, hogy üljön fel a szekerre, és vezesse az ökreimet. Felültem a szeker utójára, s ő elvezette az ökröket Tekerőpatakig. Hogy hamarább mehessünk, a nagy erdőn mentünk keresztül. Onnat bémentünk Székelyudvarhelyre, ott az Öregasszony leszállott a szekerről. Úgy elbolondultam, hogy Tekerőpatakig mentem.

Ott beállítottam a malom udvarára az ökröket,  az ostorom nyelét felüttem az ökrök elejibe, hogy ne menjenek tovább. Menyek bé a malomba, hát senki sincs a konyhában. Kezdem keresni a molnárt, hát sut se kapom, a pálinkás korsó felakasztva a szegen. Akkor kijöttem, mérgemben az ökröket kifogtam a járomból, bévezettem a konyhába, mert künt akkora legyek jártak, mint egy-egy valóságos kutya. Hát nehogy az ökröket megegyék a legyek, béköttem a góc alá őköt. Akkor bényitottam egy kenyeres szekrénybe, s hát a gazdaasszony áll ott egy söprűnyelvel. Kérdezem, hogy hol a molnár. Azt mondja a szakácsné, hogy még nem jött haza az iskolából.

- Hát hol van a malom?- Azt elküldtük ki szegfűgombázni az oldalba.

Még az se jött vissza. Ej, gondolom magamban, mindjárt rendet

teremtek én itt.Ragadtam egy cseber vizet a kezembe. A

másikkezembe egy kelepet, és elmentem ki az

oldalbaén es. Ott elkezdtem kelepelni. A malom azt

hitte,hogy én es malom vagyok. Hát egyszer jő

felémegy szatyor gombával. Akkor én felhúztam

egy cseber rudat rea, és ő meglátta, hogy énember vagyok, s nem malom, s hogy agyon

akarom ütni.

Egyszer, ébredek fel, hát a nap már szentül el. Akkor elmentem bé a malom udvarára, hát a búzám meg van őrölve, s ki van rakva a szekerre. Bementem a konyhába, hogy az ökreimet vezessem ki a góc alol. Ezalatt a vén boszorkány olyan tüzet tett, hogy az ökreimből pecsenye lett, és én keservemben mind megettem az ökröket.

Menyek ki, hogy térítsem meg a szekeremet,a rúd vége megakadt az ostor nyeliben, úgyhogy ketté törött.

Hát az ostorom nyeliből egy akkora fa lett,

mint egy valóságos jegenyefa. Gondoltam magamban, jó, hogy lesz

kalács elégséges, de hát miből főznek főzeléket.  Hát én fel es másztam a fára, a kebelemet megtöltöttem verébfiúval, harkályfiúval és evetpilifiúval, legyen miből főzeléket készítsenek. Kiáltottam a molnárinasnak, hogy hojzon egy kötelet, vesse fel nekem, hogy ereszkedjek le vélle. Hát egyszer jő az inas, hoz nekem egy tányér levest. Ej, mondom neki, nem kell nekem ételféle, hiszen megettem a két ökrömet sülve. Ekkor megint kihozott az inas egy zsák korpát .

Akkor én leereszkedni kezdtem, le a korpakötelen. Mikor féligre ereszkedtem, hát a korpakötelet elrágták fejjel az evetpilik, és akkor én elkezdtem zuhanni lefele. Még jó lett volna, ha leestem volna, de a kebelemben megtollasodtak a verébfiak, és az evetpilik kezdték csibbedni őköt. Azok kezdtek repdesni a kebelemben, és az ingemet úgy felfútták, hogy ott harcoltak benne, hogy ingemet a szél vinni kezdett.

Egyszer hát látom a levegőből, hogy egy patak martján egy  sereg asszony mos, s kiabált fel nekem:-Ne, repül egy ember ! Ne, repül egy ember !

Én nem hallottam jól, hát úgy értettem, hogy hujzam fel az ingemet. Mikor felhúztam, a madarak mind kirepültek belőle, és én belépuhantam a vízhe. A víz kétfelé vágódott, és én száraz láb kijöttem belőle. Mikor a víz visszafolyt a medrébe, annyi hal maradt kétfelől a martján, hogy a Csík vámegye három kerek hónapig szedte fel a halakat, méges még egy héjja sem volt. Egyszer hát látom, hogy jő bé egy csóré cigánypurdé, és ami hal megmaradt, a kebelébe felszedte, és mind elvitte. Én se tátottam el a számjat, hogyne legyek senkinek sem a lába alatt, lefeküdtem az út közepébe, és aludtam.

Egyszer azt látom álmomban, hogy az úton jő le egy fehér ló. Felébredek, nézek utána, s hát tényleg menyen ott egy fekete. Kiáltok a szürkének, hogy álljon meg, de az ügyet sem vetett véllem. Akkor en utánafutottam, felszöktem a deresnek a hátára,s kezdtem vágtatni a piros pejvel. Hanem úgy vitt a sárga, hogy azt hittem, a mennyország kapujáig szökünk. És meg se álltunk, míg egy gyümölcsöshöz nem értünk. Annyi volt a káposzta és a paradicsom benne, hogy a szememvel borsónál és faszujkánál egyebet nem láttam.

Akkor leszálltam a ló hátáról, felültem a hasára, megfogtam a farkát,

s bélódítottam a kertbe. Akkor elvezettem a fakót egy eperfa alá, ott  megkottem a szürkét egy szilvafához, otthagytam a sárgát az almafa alatt, én elmentem, és megrázintottam az uborkafát, s úgy hullott a répa a fejemre, hogy a sütőtök majd béverte a fejemet. Aztán annyi cseresznyét ettem, hogy olyan volt a hasam a szilvától, mint egy jó colos deszka. Úgy jóllaktam volt körtével, hogy még a szájam es zsíros volt a málnától.

Akkor kezdtem eregelni a gyümölcsös alatt, lhogy lássam meg, hogy még mi van a kertben. Egyszer elérek egy kicsi pusztásra, s hát ott van egy szép kicsi kápolna, lépesmézböl van felépítve. Bundapalan- csitával volt béfödve, és mellette kereken a kerítés kolbászból és fekete hurkából volt. Laskából voltak a kapulábak. A galambok sülve s főve repültek a leve gőben. Nem kellett senki se utána nyúljon, csak ki kellett tátsa a száját, s sülve és főve repültek bé oda. A tyúkok a szájukban vitték tárcán a csürkéket paprikásan kisülve. Kinek mennyi tetszett, annyit ehetett belőle.

Hát még amikor a sült malacok jöttek elé. Hátukba belé volt ütve a kés és a villa, kinek amennyi tetszett, annyit vághatott belőle.

Onnat nem messze volt a máléhegy. Annak a kozelében volt a tejpatak és túróból és ordából akkora hegyek, hogy az ember alig látott fel a tetejére. Süvegcukrokat állogattak fel kilometres köveknek. Kockacukrot terítettek az utakra. És a többi patakokból, ha az ember inni akart, a halak és a rákok sülve futottak bé az ember szájába. Onnan nem messze volt a borforrás. Hordók telivoltak borral. aki meg nem kóstolta azt a bort, a hordók leütötték a lábáról, s keresztül höngörödtek a hasán, a sörösüvegek a fán termettek, fekete sörvel. Ha valaki béállt a fa  alá, a sörösüvegek dugatlanul hullottak a fejibe.

A jegenyefán  termett a női ruha. Selyemben bársonyban és mindenféle drága szövetben. Fenyőfákon termett férfi ruha, legjobb szövetekben.

Rézből voltak a johok, ezüstből a tehenek, aranyból a lovak és gyémántból a szárnyas állatok.

Csokoládéból volt a pap, cukorból a kántor, mézescukorból a harangozó, mandulából a bíró.

Ott, amikor jött az eső, piros pántlikákat villámlott az ég, és amikor villámhullás volt, körték hullottak le és málnaszemekből volt az eső.

Méges alig vártam, hogy megszabaduljak onnat, met jóllaktam volt mindenfélivei. És muszáj es volt visszajöjjek az ecsém lakodalmára. Pedig sajnáltam ott hagyni a boldog országot.

Ahogy kiértem a kertből, elvágtattam a búzaarató asszonyok felé. Kérdeztem őköt:

—  Van-e vizek?Azt mondja egy leány :

—  Van. De olyan hideg, hogy nem lehet inni belőle.  Hanem menjen el ki oda a vadalmafa alá, ott van egy kút, igaz, hogy bé van fagyva, ha bé tudja törni a jeget, hát ihatik belőle.

El es mentem a lovammal ki a vadalmafa alá  s hát látom, hogy tényleg bé van fagyva a kút. Én bizony  reavezettem a lovamat a jégre, de a jég nem tört a ló lába alatt. Próbáltam a sarkammal törni be, úgy|sem ment. Egy követ vettem a kezembe, a vertem a jeget, de ejsze, úgy se tört bé. Akkor mérgemben lekaptam a fejemet, s úgy csaptam hezza, azonnal bétörött. Akkor nekihajlottam a kutnak s  jól egyet ittam belőle.

S akkor megint vágtatni kezdtem Tekerőpatak felé. 

Mikor elértem Vaslábnak a túlsó szélihez, esszetalálkoztam három diákval. Köszönök nekik illendőképpen, azt mondják nekem a diákok :

—  Atyafi, hol hagyta el a fejit?Tapasztom a hátam, s nézem a sarkamat,a

zsebeimben, s hát suhugy sincs a fejem. Akkor jutott eszembe, hogy ott felejtettem a kútnál. Akkor visszamentem újból a kúthoz.

Ezalatt nekiállt az az átkozott fejem, sárból és agyagból csinált kezet, lábat, testet magának, s kezdett iszánkodni a jégen.

Eleget mondtam neki, hogy : nye fejem, nye, gyer ide, mert zabot adok! De a fejem ügyet sem vetett véllem.

— „Ej — gondoltam magamban —, na várj, fejem, met ha te tudsz egyet, én tudok kettőt!" 

Akkor agyagból, sárból, csináltam egy kopót, utána nyuszítottam a fejemnek, azzal megfogattam véle, akkor levettem az agyagtestről, feltettem a helyére.

Megint felültem a fakóra, kezdtem vágtatni a deresvel. De úgy vitt a sárga, hogy majdnem leestem a pejről. Nemsokára megérkeztem a fejérvel. Leszálltam a feketéről, és a szürkét béfogtam a szekérbe, s úgy jöttem vissza a lakodalamba.

De addig az öcsém már megházasodott, és már két gyermekek volt, de azért úgy se voltam elkésve a kalácsval. Akkor csaptunk egy jó nagy lakomát, olyant, hogy még a tyúkok es táncoltak. Hét napig tartott. Restággal hoztuk a bort, s méges elfolyt. Annyi volt az élelem az asztalon, hogy rengett tőlle, de istenes ember volt, aki kapott egy falást belőlle. Még most es élek, ha meg nem haltam .

Készítette: Kurkó ÁkosV. B. osztályos tanuló