A városligeti Vajdahunyadvár

A budapesti Városliget

Széchenyi-szigetén, Alpár Ignác

zseniálisan megtervezett és felépített

épületegyüttese nem csupán jól

működő múzeumépület, romantikus

hangulatú palota, hanem

Magyarország ezeréves építészet-

történetének gyűjteménye is.

Különleges egységekben mutatja be a

román, a gótika, a reneszánsz és a

barokk stílus magyarországi és egyben európai jellegzetességeit. Az erdélyi gótikus

vajdahunyadi vár kínálta az épületcsoport fő motívumát, ezután kapta az elkészült

épületcsoport a nevét: „Vajdahunyadvár". Az épületegyüttes a külföldi és hazai turisták

városnéző programjában, a közeli Hősök terével együtt, kihagyhatatlan látványosságként

szerepel születésétől napjainkig.

Az egyes épületelemeknél a történeti Magyarország számos egyéb műemléki részlete is

megjelent, így a Jáki templom kapuja, a pécsi dóm kápolnarészlete, a szepescsütörtöki

1

Zápolya-kápolna, lőcsei és a besztercebányai pártázatos házak, a brassói Szent Katalin-bástya

tornya, a bártfai városháza erkélye, a gyulafehérvári Károly-kapu, a Gödöllői Királyi Kastély

néhány motívuma. A magyar műemléki részletek mellett francia, olasz, román kori

várkastélyrészleteket és francia reneszánsz kastélymotívumokat, valamint osztrák, barokk

palotaelemeket is felhasznált a tervező építész.

A főbejárathoz vezető „Hidaskapu" tipikus középkori vár bejáratát utánozza. A híd két

oldalán egy-egy kőoroszlán látható a főváros címerével. Baloldalt román stílusú várkastély

emelkedik. A román épületcsoport legismertebb része a „Jáki-kápolna"-ként emlegetett kis

templom. Bélletes kapubejárata az 1256-ban felszentelt nyugat-magyarországi, Vas megyei

Ják község román kori templomának részleges másolata. Jobboldalra tekintve gótikus

épületcsoport tárul a látogató elé.

A belső udvarban a gótikus csoport templomhomlokzat-szerű részletét láthatjuk. A

jellegzetes dómhomlokzat közepét óriási, mérműves ólomüvegablak tölti ki. A toronnyal és a

köríves toronyszerű zárterkély-sorral gazdagított lovagterem-homlokzattal az építész

Vajdahunyad várának legszebb részleteit emelte be az együttesbe, méltó emléket állítva a

Hunyadiak korának. A főbejárati kapun átlépve a látogató XVIII. századi, Mária Terézia

királynő korabeli barokk kastéllyal találja szembe magát. A főhomlokzatot a nagy, íves

záródású ablakok közt a barokk stílusra jellemző burjánzó épületplasztika, domborművek,

szobrok sokasága borítja. A belső udvarok erre a látványtengelyre csatlakoznak, a jobb

oldalon a Hunyadi-udvar, és a bal oldalon a román kori kolostor-kerengő. A kerengő

motívumai, a pillérek, gyámkövek, oszlopfők a magyarországi középkori műemlékek

részleteinek másolatai. A Műjégpálya felől a gótikus szárny véghomlokzata és a reneszánsz

palota tükröződik a tó vizében. A reneszánsz épületrész homlokzatfelületét az ablakok fölött

színes csavarodó sgrafittó díszítések és a párkányon végigfutó felvidéki-szepességi-pártázatos

reneszánsz elemek gazdagítják. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületét 1991-ben

nyilvánították védett műemlékké. Az épületegyüttes festői kialakításával Budapest egyik

kiemelkedő műemléki nevezetessége.

Rosch Gábor építészettörténész

2

A Vajdahunyad vára vagy Vajdahunyadvár (hivatalos nevén Történelmi

Épületcsoport) Alpár Ignác építész által alkotott épületegyüttes a budapesti Városligetben .

Fekvése

Budapest XIV. kerületében, a Városligeti-tó ún. Széchenyi-szigetén található. Négy

hídon keresztül közelíthető meg.

Története

Az 1896-os millenniumi ünnepségek tiszteletére olyan épületegyüttest kívántak

létrehozni a magyar fővárosban, amely „három dimenzióban” ábrázolja a magyar építészet

ezeréves történetét. A 21 részből álló Történelmi Épületcsoport a millenniumi ünnepségekre a

szoros határidő és a költségtakarékosság szempontjai miatt ideiglenes jelleggel, főleg fából

készült el. A nagy sikerre való tekintettel 1904 és 1908 között Alpár vezetésével tartós

anyagokból építették fel. Nevét legjellemzőbb, a vajdahunyadi várat mintázó főhomlokzati

részéről kapta.

Részei

Az ún. Jáki kápolna a Vajdahunyad várában

A vár légifotója

3

Román kori épületcsoport

Ún. Jáki kápolna – alaprajza a lébényi templomét, kapuzata a jáki apátsági

templométutánozza. A kápolna valódi, felszentelt római katolikus miséző hely. A

Kassai tériplébániához tartozik, minden vasárnap szentmisét tartanak benne. Gyakran

rendeznek benne esküvőket, koncerteket.

Kerengő – Árpád-kori pillérek, gyámkövek és oszlopfők másolataival.

Auditórium.

Kínzótorony – 37 m magas. Környékével, a Lovagvárral együtt felvidéki várak

részleteit utánozza.

Tompa-torony (a tó felőli oldalon).

Oroszlános kőhíd.

Hidas- vagy Nyilaskapu – szélessége 10,5 m. A csapórács csak imitált: nem

ereszthető le és nem zárható be. A felette lévő ostromfolyosó, lőrések és bástyafalak a

diakovári püspöki várból valók.

Segesvári bástyatorony – a kapu másik oldalán. Környéke, a Palotarész Anjou-kori

vegyes stílusú.

Gótikus épületcsoport

A Nyebojsza-torony, az azonos nevű vajdahunyadi torony másolata meghatározza a

főhomlokzat karakterét.

A Hunyadi-loggiák szintén a vajdahunyadi várudvarból merítenek ihletet.

Lovagterem.

A csütörtökhelyi Zápolya-kápolna szentélye (kicsinyített másolat).

Dómhomlokzat.

Hunyadi-udvar – kapu felőli falon a csütörtökhelyi kápolna csipkézett bejárata,

oszlopsoros-bolthajtásos erkély Árpád-házi királyok domborműveivel. A szemben

lévő falon a hármas nyílású olaszos loggia I. Mátyás és Aragóniai Beatrix reliefjével a

vajdahunyadi Mátyás-loggiát utánozza. Színpadán koncerteket szoktak rendezni.

A segesvári vár Apostolok tornyának másolata.

4

Reneszánsz–barokk épületcsoport

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum épülete valódi osztrák barokk stílusú palota.

Főbejárata a gyulafehérvári Károly-kapura hasonlít.

Az épületegyüttes délkeleti sarkán álló Katalin-bástyatorony a brassói Katalin-

kapumagasított utánzata, keleti oldalán a bártfai városháza erkélyével.

A tó felől látható Német-homlokzat német reneszánsz stílusú, sgraffito díszítéssel.

ANémet-torony 50 m magas, toronysisakja hagymakupolás.

Szintén a tó felől látható az alacsony Francia-torony. Korai francia reneszánsz stílust

utánoz, tetőgerincén delfines díszítés látható.

Köztéri szobrok

Alpár Ignác (Telcs Ede alkotása 1931-ből – a főbejárattal szemben)

Károlyi Sándor szobra (a Hunyadi-udvaron, Stróbl Alajos alkotása)

Anonymus (Ligeti Miklós alkotása)

A délkeleti sétányon Mitterpacher Lajos, Tessedik Sámuel, Nagyváthy János és Pethe

Ferencmellszobra.1

1 Wikipédia: Vajdahunyad vára: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vajdahunyad_vára

5

Vajdahunyad vára

Fekszik:

Hunyad vármegyében

Románul:Hunedoara

Hunyad vármegye elhelyezkedése a történelmi magyarországon

zerencsés véletlen őrizte meg s egy nagytehetségű kiváló műépítész támasztotta fel számunkra a magyar várak legszebbikét, Hunyadot. (Varjú Elemér "Magyar várak" című könyvében, 1932)

6

A VÁR KÉPE 1825-BŐL

VAJDAHUNYAD VÁRA

7

A VÁR ÉSZAKKELETI OLDALA

A VÁR ÉSZAKKELETI OLDALA

8

A VÁR KELETI OLDALA A BETHLEN GÁBOR ÁLTAL ÉPÍTETT TORONNYAL ÉS

BÁSTYÁVAL

A VÁR ALAPRAJZA

9

Valamikor Magyarország telve volt szebbnél-szebb várakkal. E tekintetben talán

csak Normandia versenyezhetett vele. Ám ennek a véráztatta földnek a tragikus sorsa hozta

magával, hogy legnagyobb részük visszahozhatatlanul elveszett. Egy-egy kőhalom,

omladék falmaradvány, némelykor csak egy név és néhány okleveles adat őrzi emléküket.

Amit pedig dúló háborúk és zsarnoki hatalom meghagytak, az - többnyire gyakorlati

célokból - úgy át van alakítva, annyira ki van forgatva eredeti mivoltából, hogy régi

formáit, művészeti értékeit, egykori szépségét a szakember is alig tudja felismerni.

Hunyad vára sok-sok társánál szerencsésebb volt. Többször ostromolták, nem

egyszer tűz pusztította, sokáig a régiségekkel ellenséges lábon álló hivatalok dúltak benne,

mégis oly sokat megőrzött hajdani pompájából, hogy lehetséges volt helyreállítani.

Váraink egy része, éppen amelyek a nagy katasztrófákat kikerülték, a renoválásnak esett

áldozatul; mérsékletet nem ismerő építészek romantikus, sohasem létezett álomkastélyokat

formáltak belőlük. Hunyadnak ebben is kedvezett a sors. Némi hibák és tévelygések után

Möller István tanárban párját ritkító szaktudással és rajongó lelkesedéssel működő

restaurátort kapott. Az ő vezetése alatt valósággal újra született a Hunyadiak vára, hogy

méltókép tartsa fenn - bár egyelőre rabföldön - a magyarság egyik legnagyobb és

világszerte legjobban ismert hősének, Hunyadi Jánosnak az emlékét.

Amint a vár nagyérdemű helyreállítója kimutatta, a mai díszes építkezés helyén

Hunyadi János ideje (kb. 1430) előtt szerényméretű, egyszerű szerkezetű erőd állott. A

másfélméteres, tehát nem valami erős falakkal bíró vár körfala szabálytalan mandulaidom

alakjában épült. Bizonyosan volt ezen belül öregtornya, voltak lakó- és raktárhelyiségei, a

falon kívül pedig sáncai, de ezeknek nyomait eltörülték a későbbi építkezések.

Ez az első vár nem keletkezhetett az Árpádok korában; XIII. századi részletet

maradványai között nem lehet kimutatni. Nem találkozunk a későn megalakult Hunyad

megye nevével sem a XIV. század második tizede előtt, Hunyad várát pedig 1364-ben

említik először okleveleink. Keletkezését I. Károly király koránál előbbre nem lehet tenni s

építésének okára sem nehéz rámutatnunk. 1330-ban ment végbe Károly szerencsétlen

havasalföldi hadjárata. Ekkor tűnt ki, minő veszedelem fenyegeti az elhanyagolt déli

végeket a még ekkor ritka lakosságú részeken. A lefelé nyúló völgyeket meg kellett

erősíteni s ezért épült az Egregy mentén Hunyad, a Sztrigy mentén Hátszeg vára;

mindkettő egy-egy előretolt bástyája a vidék régi, erős, de az országhatártól messzefekvő

várának, Dévának.

10

Hunyad fennállása első évtizedeiben királyi-vár, közvetlen ura az erdélyi vajda.

Nagyterjedelmű, de gyér lakosságú birtokok tartoztak hozzá. Nem is hajthatott számottevő

jövedelmet s ezért a várakat elvesztegető Zsigmond király könnyű szívvel adott túl rajta.

1409-ben kelt az oklevél, amellyel Zsigmond király Hunyad várát és uradalmát

Szerb fia Vajk nevű udvari lovagjának új adományozás címén odaadja. Az ajándékozás

módja mutatja, hogy Vajknak talán valaminő kölcsön s az evvel kapcsolatos zálogjog

révén már volt valami köze a várhoz. Az ilyen birtokadományok szerzésének rendszerint

az uralkodónak nyújtott kölcsön volt az alapja. Ha aztán az uralkodó fizetni nem tudott (s

ugyan mikor tudott a jó Zsigmond király?), akkor még egy kis ráfizetéssel, sokszor anélkül

is könnyen meg lehetett nyerni a donációt, amely kőváras urasággá tette a szerény

újnemest. Hunyadra nem sokan vágyakozhattak, mert a birtokbaiktatás simán lefolyt s

1410. február 10-én a nagypecsétes privilegiális levelet is kiadták a most már Hunyadi

Vajk nevet viselő lovagnak.

Minden nyom arra mutat, hogy Vajk értett az előretörés módjához. Magának a

tótországi régi Szapolyai-családból hozott (legalább is második) feleséget, János fiának

pedig a Horogszegi Szilágyiak tekintélyes nemzetségéből. Amikor 1430 körül elköltözött e

világból, nevet, vagyont, tekintélyt hagyott gyermekeire. Ez időben idősebbik fia, Hunyadi

János már előkelő férfiú; a király kíséretének tagja és szép katonai múlt áll mögötte. Az

igen szerény Hunyad vára nem elégítette ki igényeit. Hozzáfogott tehát, hogy megfelelően

átalakítsa, vagy jobban mondva újat építsen a régi helyére.

Az építkezés jó ideig eltartott, de legalább kívülről 1446 körül készen állott a vár

magva. Területe a réginek kétszeresére növekedett; udvara alig volt kisebb a régi erősség

külső kerületénél. Minden meg volt benne, amit a kor megkívánt. A vár nyugati oldalán

hatalmas palota emelkedett, földszintjén és emeletén egy-egy nagy, kéthajós

lovagteremmel. Kelet felől a díszes, magas kápolna kapott helyet. Ettől loggiás folyosó

vezetett a lakószobákhoz. Az épülettömbből tornyok törtek a magasba, a hathatós védelmet

szolgálva, de emelve a vár szépségét is. Az északnyugatra néző főbejárás hatalmas

kaputornyon át nyílt az udvarra. A vár tövében zúgó folyó felett magas, falazott talpakra

rakott, szétszedhető híd vezetett ki a várból. Az északi sarkot kerek, nyúlánk torony védte;

tarka festése miatt még később is hímes-torony volt a neve.

A vár jól el volt látva védőművekkel, de volt egy gyenge oldala, a déli, ahol a

szomszédos magaslat igen közel állott a falakhoz. Majdnem be lehetett tetejéről látni a

várba s innen hajítógépekkel, ágyúkról nem is szólva, sok kárt tehetett benne az ellenség.

11

Ezért erről az oldalról erős előretolt zömök tornyot építettek a domb lejtőjére. (Nye bojsza,

ne félj néven hívta a délvidéki várőrség.) Ettől támokkal erősített izmos fal húzódott a

várig, tetején kiszélesedő zárt folyosóval. A várból felvonó hídon át lehetett a folyosóba

átlépni s így szükség esetén a Nye bojsza a vártól elkülöníthető volt. Egyúttal a fal tetején

menő lebegő folyosó danzkerül (illemhely) szolgált; olyan egészségügyi berendezés,

aminőre másik példát Magyarországból nem, csak a német lovagrend híres poroszországi

váraiból tudunk mutatni.

A vár külső képét szép erkélyek, függőtornyocskák, folyosók, faragott keretű

ablakok, tarka festés élénkítette. Belül a pompás ajtók, kandallók, a még ekkor elég ritka

mázas cserépkályhák és a falakat borító freskók vallottak a várúr előkelőségére és

jóízlésére. Ami pompát a kor e téren kifejteni tudott, abból alig hiányzott valami.

A vár szépsége okozta, hogy ismertetői építésénél francia mesterekre gondoltak.

Ezt a feltevést azonban sem írott adatok, sem tárgyi bizonyítékok nem támogatják.

Ellenkezőleg. A várban sűrűn alkalmazott heraldikai díszítés stílusa egyenes cáfolata a

francia behatásnak. Magyarországon a tatárjárás utáni korszak óta nem folyt annyi

várépítkezés, mint Zsigmond király korában. Nem lehetett tehát hiány itthoni

építőmesterekben. Ha Hunyadon franciák dolgoztak, úgy templomaink egész soránál is a

távol nyugat művészeinek működését kellene feltételeznünk.

Hunyadi halálakor (1453) a vár építése kétségkívül teljesen be volt fejezve;

özvegye már csak apróbb változtatásokat tett rajta s belső díszítését fejlesztette. De amikor

teljes pompájában készen állott, elérte virágzásának tetőpontját is. Nagy hibája volt, hogy

messze esett az ország központjától. Hunyadi János életének javát a török és szövetségesei

elleni harcok töltötték ki. Ő keresve sem találhatott volna rezidenciájául alkalmasabb

helyet Hunyadnál. Mátyás, amint királlyá választották (1458), elszakadt elődei fészkétől.

Azt sem tudjuk, megfordult-e benne élete későbbi éveiben. Idővel magához vonzotta

anyját is. Szilágyi Erzsébet elhagyta a várat, amelynek felépítésében s feldíszítésében

bizonyosan sok része volt s átköltözött szeretett fia közelébe, Óbudára. Itt élt igazi

anyakirályné módjára s innen kormányozta hatalmas birtokait, amelyek közé azonban

Hunyad nem tartozott. Ezt Mátyás fiára, Jánosra ruházta (1482), talán hogy ezzel is

kiemelje valódi Hunyadi voltát.

Amikor Mátyás halála után megkezdődött Korvin János kifosztása, örökségének ezt

a részét senki sem akarta tőle elvitatni. Azonban a boldogtalan herceg hamar túladott rajta,

vagy legalább is annyira megterhelte az uradalmat, hogy annak 1494 óta inkább csak

12

névleges tulajdonosa volt. A mondott évben 10.000 aranyat vett fel rá kölcsön Kinizsi

Páltól és feleségétől, Magyar Benignától. Ezek rövid idő múlva továbbadták a zálogjogot

Bakócz Tamás akkor egri püspöknek és rokonainak. A nagy szerző főpapot azonban ez

esetben elhagyta hagyományos szerencséje. A vár birtokbavétele többszörös bírói ítéletek

dacára sem sikerült. 1508-ban az akkori várnagy, Alpestesi Nagy György huszárjai élén

fogadta a beiktatásra érkezőket, s úgy megriasztotta az előkelő társaságot, hogy futva

menekültek Hunyad vára alól. A pénz is odaveszett mindörökre. A herceg, gyakorlott

adósságcsináló módjára, másoktól is vett fel a várra kölcsönöket. Bikly János uramat 1200

forint fejében megtette hunyadvári várnagynak olyan ravasz kikötés mellett, hogy amíg az

összeget vissza nem fizeti, addig a hitelezőt a várnagyságból el sem mozdíthatja. Perelte is

a saját várnagyát a szegény János herceg, de az ítéletet már nem érte meg. 1504. október

12-én elhúnyt; a rákövetkező évben egyetlen fiacskája, Kristóf is követte a sírba. A várra

özvegye, a szerencsétlen sorsú Frangepán Beatrix kapott 1506-ban II. Ulászlótól

adományt, bizonyosan csak azért, hogy ezzel is több jusson a király gonoszlelkű

rokonának, Brandenburgi György őrgrófnak, akihez a legcsúnyább módon feleségül

kényszerítették. A szegény asszonyt 1509-ben a halál szabadította meg férjétől és az

élettől. Természetes, hogy jog és igazság ellenére mindenét az őrgróf örökölte. 1510-ben

Hunyadra is megszerezte a donációt s beült a birtokba, amelyhez jog szerint semmi köze

sem volt.

Végül is György urat 1519.-ben hűtlenségben marasztalták el s az erdélyi vajdát

királyi rendelet utasította, vegye el tőle Hunyad várát, ha máskép nem lehet, ágyúkkal s

adja át a Bakócz-családnak. A vajdának azonban (ez időben nem kisebb ember, mint

Szapolyai János) egyéb gondja s baja volt, mint Hunyad ostromára indulni. György még

egy ideig élősködött az ország nyakán; amikor eltávozott innen, sokáig küldözték utána

tisztjei a jövedelmeket Ansbachba. Hunyadon jó pénzért adott túl. A vevő a hős Török

Bálint volt, akinek némi huzavona után 1536-ban sikerült szerzeményére az adományt

megkapni János királytól. Előbb azonban egy ostromot állott ki a vár; Czibak Imre próbálta

Törököt kivetni belőle 1534-ben. Ez alkalommal tűzkár is esett benne. 1601-ben Mihály

vajda is megrohanta s felgyújtotta Hunyadot. Már ekkor a Török-család napja

lealkonyulóban volt. Négy év múlva hűtlenség címén elvették tőlük az uradalmat s az ifjú

Bethlen Gábor kapott rá adományt.

Bethlen a nyugodt birtoklás kedvéért kielégítette a Törökéktől származó igénylőket

s aztán költséget nem kímélve megkezdte a vár restaurálását. Sajnos, sok tekintetben át is

13

alakította azt, saját ízlésének megfelelően. A keleti oldal lakóhelyiségeit egy emelettel

megbővítette; a felső lovagterem helyére három lakószobát csináltatott maga és a

fejedelemasszony számára. A védőfalakat magasabbra rakatta, bástyát építtetett a keleti és

az északi oldalra ágyútelepek részére. Helyenként még a szép, régi freskók átfestésétől sem

riadt vissza, nem nagy örömére a késői műértőknek.

A megújult várat Bethlen családi birtoknak szánta s amikor elkészült a

helyreállítással, unokaöccsének, az ifjabbik Bethlen Istvánnak ajándékozta. Ezen a réven

kapcsolódik össze Hunyadvára története a korszak leghíresebb asszonyáéval.

Bethlen István ugyanis 1627-ben házasodott. Elvette pedig Széchy Máriát, aki még

ekkor nem is sejtette, hogy majdnem két évtized múlva ő lesz a murányi Vénusz. Akkor

még fiatal, ártatlan és jóhírű asszonyka volt, amikor Hunyadon boldog napokat töltött férje

oldalán. De hajh, ezek hamar elfogytak, 1633-ban már mint özvegy jár a hunyadi várban,

hogy egy év mulva végkép elszakadjon tőle. Nem bírta ki férfioltalmazó nélkül; férjhez

ment a nem hozzá illő Rozsályi Kún Istvánhoz. Emlékét az egyik terem mennyezetére

festett címere őrzi a várban.

Hunyad aztán sorba ment az igényjogosultak kezén. Előbb Bethlen Péteré, aztán

nővére, Katalin, Zólyomi Dávidné kapta meg. Utóbbi építkezett is benne; egy traktust

később is az ő nevéről hívtak. Örököseitől Thököly Imre szerezte meg. Amikor átvette,

részletes leltárt készítetett fel a várról. Az inventárium sok értékes feljegyzést tartalmaz,

belőle tudjuk az egyes részek neveit, sok helyiség rendeltetését és korát. Thökölytől

mihamarább Apaffy Mihályra szállott a vár (1685), a szokásos "hűtlenség címén"; tőle

adományozás útján fiára, az utolsó erdélyi fejedelemre. Ennek halálával özvegye, Bethlen

Katalin lett volna a jogszerinti tulajdonos; de már 1725-ben elhúnyt. Ezzel Hunyad vára

véglegesen visszakerült oda, ahonnan Zsigmond korában elindult, a koronához.

A "koronát" a XVIII. században már kincstárnak nevezték; ez pedig prózai nyelven

annyit jelentett, hogy az ősi várat ezentúl kegyeletes érzelmekkel nem igen törődő,

többnyire nem is magyar hivatalnokok vették kezelésbe. A váron talán fennállása óta ezek

rontottak legtöbbet. A termekbe falakat építettek, a freskókon keresztül ajtókat, ablakokat

törtek, ha kellett, vakoltattak, meszeltettek. Szóval igyekeztek a középkori várból valódi

hivatali helyiségeket formálni.

1784-ben, a Hóra-lázadás rémnapjaiban, a vár falai mögött keresett a megyebeli

nemesség egy része menedéket. Hálából a vármegye csináltatta meg a pusztuló tetőket.

14

1847-ben I. Ferenc király körutat tett Erdélyben s ez alkalomból Hunyad várát is

bemutatták neki. Laxemburg álromantikus lovagvárának építtetője el volt ragadtatva az

öreg várból áradó valódi romantikától. Minden áron helyre akarta állíttatni s első részletül

30.000 forintot utalványoztatott ki költségekre. A kincstári jószágigazgatóság renováltatott

is, de saját ízlése szerint. Még több hivatali szobát csináltatott, egy sereg freskót ismét

leveretett, új ajtókat tétetett a régiek helyére s az állami vasgyár részére nagyszerű

vasraktárakat rendezett be. Áldatlan működését 1823-ban egy villámcsapás szakította

félbe. De nem sok időre. Az elhamvadt tetőket újból a vármegye közönségével állíttatták

helyre s aztán maradt minden a régiben. A Bach-korszakban még a járási hivatalok is itt

kaptak helyet. A Hunyadiak várában a Bezirksgericht működött. Mígnem 1854. április 13-

án, épp a Bezirksvorstand bűnös könnyelműsége folytán, tűz ütött ki a kaputorony mellett

levő egyik helyiségben. A lángok gyorsan terjedtek; rossz nyelvek úgy mondták, nem is

volt meg a szándék elfojtásukra. Másnapra Hunyad várának puszta falai meredeztek az

égre.

Évek teltek el, amíg a "helytartóság" rászánta magát, hogy a romokat úgy-ahogy

befedesse. Addig eső, hó, szél, fagy pusztította a várat. Hunyad gyors léptekkel haladt a

végenyészet felé.

A hatvanas évek elején az isteni gondviselés lelkes pártfogót támasztott az

enyészetnek szánt vár részére Arányi Lajos egyetemi orvostanárban. 1866-ban egy

vészkiáltással igyekezett a figyelmet Hunyadra irányítani. A következő évben színes

képekkel ellátott valóságos díszmunkában ismertette meg a nemzettel, mit bír s mit veszít a

várban. Az alkotmányosság helyreállta után mindjárt foganatja volt a lankadatlan

buzdításnak. 1868-ban Schulz Ferenc irányításával már megkezdték az első, biztosító

munkálatokat. 1871-ben az első mester halála után Steindl Imre vette át a helyreállítás

vezetését. Sajnos, nem egészen jó irányban, mert a romantika szellemében "szebbé akarta

tenni a várat, mint valaha volt". Utána valóságos kontárkezek pusztítottak renoválás örve

alatt s okoztak jóvá nem tehető károkat.

A komoly és céltudatos helyreállítás csak a nyolcvanas években, a Műemlékek

Orsz. Bizottsága felállítása után indult meg gr. Khuen Antal műépítész vezetése alatt. A

feladat igen nagy volt; először el kellett távolítani a toldásokat és stílszerűtlen pótlásokat. S

a költségek semmiképp sem álltak arányban a teendőkkel.

15

A vezetést gr. Khuen halála után segédje és munkatársa, Möller István vette át.

Nála hivatottabb emberre nem eshetett volna a választás. Azóta jó kezekbe volt letéve

Hunyad vára sorsa.

Az 1907-től kezdve teljes rendszerességgel folytatott restaurációt a befejezés előtt

szakította félbe a háború. Szerencsére a vár akkorára biztosítva volt...

16

Természeti értékek, természetvédelem

A magyarországi

természetvédelem története az egykori

természetes növénytakaró

megváltozásával, a természeti

környezet átalakításával kezdődött. A

ma jellegzetesen magyar tájnak, így

természetvédelmi szempontból becses

emléknek tartott fátlan puszta és

alföldi ártéri élővilág a 18-19. századi

lecsapolásokkal és vízrendezésekkel

alakult ki. A kiállítás bevezető részében ezekre a változásokra utaló makettpárt és archív

képeket láthatunk. A tudományos, esztétikai és történeti szempontból becses természeti

értékek első összeírására 1909-ben került sor. Az akkori Magyarország stilizált térképén ezek

közül 22 ilyen objektumot láthatunk. Közülük kiemeljük a Magas-Tátrában lévő

Nagytarpatak-vízesést.

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében a korábbi természeti

értékeknek csak mintegy 30%-a maradt az új országhatárok között. Közülük legelőször a

madárélőhelyek, majd pedig a kőbányászat által veszélyeztetett, értékes vulkáni alakzatok

kaptak több-kevesebb védelmet. A természetvédelem első törvényét 1935-ben fogadták el.

Ezen törvény alapján az első természetvédelmi területet 1939-ben a debreceni Nagyerdőben

jelölték ki. Bátorliget 1950-ben történő védetté nyilvánítása és az első tájvédelmi körzet, a

tihanyi 1952. évi kijelölése számított ezen korszak fontos eseményének.

A kiállításban láthatjuk az 1974-ben védetté nyilvánított kétéltűek és hüllők néhány

faját, illetve az 1980-as évektől folyamatosan egyre nagyobb számban védelem alá helyezett

lepkékből láthatunk egy kis gyűjteményt. Egy dioráma az 1973-ban létesített Hortobágyi

Nemzeti Park élővilágát mutatja be. A nemzeti park a fátlan puszta tájképi értékei és ezen

pusztán élő állat- és növényvilág, továbbá a hozzá kötődő hagyományos életformák

megőrzésére hivatott.

17

A mai Magyarország természeti értékeinek bemutatása a túzok élőhelyét megjelenítő

diorámával kezdődik. A túzok megóvása a magyar természetvédelem egyik legfontosabb

feladata, mivel Magyarországon él az európai túzokállomány jelentős része. A dioráma előtt

egy vitrinben láthatjuk a rezneket, ami viszont már kipusztult a hazai madárfaunából. (Ezt,

illetve a többi vitrinben elhelyezett madarat a múzeum első, 1907-ben megnyílt kiállítására

preparálták.)

A Magyarország stilizált térképén elhelyezett 20 kép a mai magyar természetvédelem

egy-egy jellegzetes értékét mutatja be. Közülük kiemeljük az Alföld jellegzetes kunhalmait és

a lecsapolásokkal, vízrendezésekkel létrejövő hullámterek élővilágát. A növények közül

felhívjuk a figyelmet a magyar kikericsre (Colchicum hungaricum), amely Magyarországon

egyedül a Szársomlyó-hegyen tenyészik.

A térkép előtti makett a Pálvölgyi- és a Mátyás-hegyi-barlangokat jeleníti meg.

Kevesen tudják, hogy Budapest alatt, a budai oldalon több barlang is található, amelyek közül

kettő látogatható. (Hazánkban 1961 óta minden barlang védett.) Az 1996-ban készített

kimutatás szerint Magyarországon 6 nemzeti park, 46 tájvédelmi körzet, 158 természetvédelmi

terület és 950 helyi jelentőségű természeti érték található. Ezek az ország területének több

mint 7%-át foglalják el.

A kiállításban a magyar, továbbá az angol és német nyelvű szöveg mellett a fotók

színezése is igyekszik az illető korszakot dokumentálni. Így a második világháború előtti

időszakban készült fényképek barnák, az 1960-as, 70-es évekbeliek fekete-fehérek, míg a

maiak színesek.

Dr. Oroszi Sándor

18

Erdészet

Az erdészeti kiállítás

bemutatja az erdőt mint

életközösséget. A mi éghajlati

viszonyaink között az erdő a

legösszetettebb, a leggazdagabb

életközösség. Benne a fák a

meghatározók, de az erdő sok ezer

növény- és állatfajnak is

életlehetőséget nyújt.

Az erdőgazdálkodás története azt a folyamatot jeleníti meg, ahogyan az ember az első

erdőt irtó, erdőt hasznosító tevékenységétől eljutott a mai, többcélú erdőgazdálkodáshoz.

Hazánkban ennek a történelmi folyamatnak a magyar honfoglalástól kezdődően vannak

emlékei. Így a legeltetésnek, aztán a szántóföldi művelés érdekében végzett erdőirtásoknak, a

bányászathoz, ércfeldolgozáshoz kapcsolódó kiterjedt erdőpusztításoknak, s ez utóbbiakhoz

kötődő, első szabályozott erdőgazdálkodási műveleteknek.

A 18., majd pedig a 19. század

az okszerű, a hosszú távú

erdőgazdálkodás tudományos és jogi

megalapozásának az időszaka - s

egyben az egyre nagyobb arányokat

öltő természetátalakításé,

erdőpusztításoké is. Magyarországon

1879-ben fogadták el az első korszerű

erdőtörvényt, amely szerint az erdők

zömében csak az állami

erdőfelügyelet mellett lehetett bármilyen gazdasági tevékenységet folytatni.

Az erdészeti kiállításban az egyes erdészeti műveletek hármas időbeosztásban kerülnek

bemutatásra: a második világháború előtti időszak, az 1950-es, 60-as évek és a mai erdészeti

eszközök láthatók. A mondanivaló megértését fényképek és grafikák is segítik. A kiállításban

19

a magyar, továbbá az angol és német nyelvű szöveg mellett a fotók színezése is igyekszik az

illető tevékenység korban történő elhelyezését megkönnyíteni. Így a második világháború

előtti időszakban készült fényképek barnák, az 1960-as, 70-es évekbeliek fekete-fehérek, míg

a maiak színesek.

Az első világháború előtt Magyarország területének 26,2%-án állt erdő, ez az érték

Trianon után 11,8%-ra csökkent. A második világháború utáni 12,0%-os erdősültséget

napjainkig 18,4%-ra sikerült növelni. Ez az erdőtelepítési munka széles társadalmi

összefogással valósult meg, s így az erdőből származó anyagi és nem anyagi jellegű javakra is

joggal tart az egész társadalom igényt. A kiállításban hangsúlyosan szerepel a mesterséges

erdősítés kép- és eszközanyaga, éppen azért, hogy az előbb említett erdőtelepítési munka

legfontosabb fázisai bemutathatók legyenek. Az erdei maggyűjtéstől kezdve a csemetekerti

munkákon át az erdők ápolásáig mind az egykori, mind a mai eszközök bemutatásra kerülnek.

A különböző, az átlaglátogató által kevésbé ismert szerszámok használatának megértését

fényképek segítik.

Külön felhívjuk a figyelmet a fakitermelés bemutatására. Itt nemcsak a kézi eszközök,

illetve azoknak gépesített változatai, hanem az erdészeti szállítás nagy feladatát bemutató

makettek is láthatók. Például az erdei és a folyami tutajozás makettjei.

Az 1970-es évektől kezdve Magyarország erdeit igyekeznek az erdők hármas

hasznosítása követelményeinek megfelelően kezelni. Ez azt jelenti, hogy az erdőknek a

fatermesztésen kívül védelmi (talaj-, árvíz-, természetvédelem stb.) és szociális-üdülési

feladatokat is el kell látniuk. Ezért az is bemutatásra kerül, hogy a romló környezeti állapot

ellensúlyozásának egyik lehetséges módja az új erdők telepítése, amit a racionális

földhasznosítás szempontjai is alátámasztanak.

Dr. Oroszi Sándor

20

Vadászati kiállítás

Ezt a kiállítást a gótikus

épületszárny emeleti termeiben

találjuk. A felvezető lépcsőház falain

magyar vadászati témájú

ábrázolásokat láthatunk. A kiállítás

előterében a történelem előtti korok

vadászati emlékeit mutatjuk be.

Egymillió éves ősszarvas (ruza)

mészkőbe kövült agancsmetszete

Süttőről, és egy, a Körös folyó

medrében talált 8000 éves gímszarvasagancs jelzi - számos más régészeti lelet társaságában - a

vad egykori jelenlétét hazánk területén. Az első nagyteremben a magyar vadászat történetét

tekinthetjük át őseinknek a Kárpát-medencébe való érkezésétől napjainkig.

Az ablaksor mentén elhelyezett tablókon időrendben közép- és újkori metszetek,

oklevélmásolatok, képes ábrázolások, a 18. századtól festmények, majd a 19. század végétől

archív fotók segítségével tanulmányozhatjuk a vadászati emlékeket. A tablók alatti vitrinekben

a számszeríjtól az automata puskáig rövid, teljességre nem törekvő bemutatót láthatunk

vadászfegyverekből, vadászati eszközökből (tőrök, kések, lőportartók, tölténykészítő

eszközök, felszerelési tárgyak). A terem végén a magyar vadászati múlt kiemelkedő vadfaját,

a 18. század folyamán kipusztult bölényt állítottuk ki, mellette hárommázsás, 1907-ben lőtt és

preparált barnamedve áll sziklaalapzaton. Ősvad mindkettő a Kárpát-medencében a

jávorszarvassal együtt, amely már korábban, a középkor végén kipusztult, eredeti kapitális

lapátját a második fali fegyvervitrin aljában találjuk. A polgári kor vadászemberét egy, a 19-

20. századforduló ízlése szerint berendezett vadászszoba bemutatásával hozzuk közelebb a

látogatókhoz.

A sarokterem nemcsak építész szemmel kápolnaapszis, hanem a kiállítás "szentélye"

is. Itt láthatók a jelenleg érvényes és a korábbi világelső magyar trófeák. A nagyterem a mai

vadászat bemutatója. A terem közepén lévő diorámák (élőképek) természethű - tavaszi, nyári,

őszi, téli - környezetbe helyezve hozzák emberközelbe az öt nagyvadfajt: a szarvast, a

dámvadat, a muflont, az őzet és a vaddisznót. A nagyterem igazi vadászhangulatát - stílusosan,

21

állványokon - a térben rendezett aranyérmes gímszarvas- és dámagancsok adják, a múzeum

gyűjteményének reprezentatív

darabjai. A trófeabemutató másik

része a nagyterem végfalán található:

az őz, a vaddisznó és a muflon

kiemelkedő trófeáinak csoportja, az

egyedülálló martonvásári őzagancs

eredetijével, amely 1965-1983 között

18 évig szerepelt a világranglista első

helyén.

Önálló gyűjteményt képez a

selejtezési csoport, melyet elsősorban a szakembereknek ajánlunk. Kivételes érdekességű

trófeasorozat, ugyanazon szarvas hat egymást követő évben viselt és vetett agancsa tanúsítja a

fejlődés, illetve a visszafejlődés biológiai folyamatát. Két, viaskodás közben agancsaival

összeakadt és így elpusztult szarvasbika agancsa, hurokban elpusztult őzek csontjai

dokumentálják az erdei "tragédiákat".

Vadászat a művészetben

A közelmúltban új, ugyanakkor egyéni színfoltot is képviselő bemutatóval egészült ki a

tradicionális múlttal bíró vadászati-vadgazdálkodási kiállítás gazdag vadászfegyver,

vadászeszköz, trófea és dermoplasztikai anyaga. 1997 júliusában nyílt meg a "Vadászat a

művészetben" című kiállítás, a vadászati és halászati kiállítás metszéspontjában lévő

körteremben. Nagyobbik felében az antikvitások, míg a terem kisebbik részében kortárs

képző- és iparművészek alkotásai kaptak helyet.

Ehhez a teremhez szervesen kapcsolódik a "kisterem", ahol két alkotó kivételével ma is

élő és alkotó idősebb és fiatalabb, tehetséges művészek munkáiból nyújtunk ízelítőt:

festményeket, csontfaragásokat, ékszereket, díszes bőrmunkákat. Külön festőállványon látható

a néhai világhírű vadászfestő, Csergezán Pál (1924-1996) Vaddisznók című, befejezetlen

képe.

Bányai József

22

A növények országából

A kiállítás bevezető részét

képezi az "Erdészet" és "Természeti

értékek - természetvédelem" című

kiállításoknak. Ennek megfelelően

utal a növényvilág földtörténeti

korszakoknak megfelelő kialaku-

lására, majd a Kárpát-medence mai

természetes növénytakarójára.

A természetben megtalálható,

szabadon növő növények

felhasználása egyidős az emberiséggel, hiszen a gyűjtögető életmód az emberré válás

folyamatának is része volt. Később, több ezer éven át, az utántermelés kialakulása után is

fontos szerepet töltött be a táplálkozásban, a gyógyászatban és a mindennapi élet egyéb

területein.

A kiállítás a növények egykori és mai szerepét két módon igyekszik megközelíteni,

bemutatni. Az egyik a felhasználási terület szerinti. Tehát az élelmezési, gyógyászati és

háztartási célokra történő egykori és mai (növény)gyűjtögetés. Itt különösen becsesek azok az

emlékek, amelyek a népi növényismerettel, növényfelhasználással kapcsolatosak. Hiszen a

kibontakozó orvostudomány vagy modern táplálkozástudomány jó néhány növény ismeretét a

korábbi népi gyakorlattól vette át, fejlesztette tovább. A kiállítás ezen részén számos növény-,

termés- és virággyűjteményt láthatunk.

A természetes növényvilág bemutatásának másik megközelítési módja a különféle

növényi részek felhasználásának a megjelenítése. Az ember az évszázadok során ugyanis

egyik növényt elsősorban a gyökeréért, másikat a száráért, leveléért, virágjáért és

természetesen leggyakrabban a terméséért vágott ki, tépett le vagy szüretelt le. A természetes

körülmények között élő, nem termesztett növények ilyen irányú hasznosítása azonban

fokozatosan visszaszorult, a szintetikus anyagok tömeges megjelenésével csaknem teljesen

megszűnt. Így például a cserkéregtermelés vagy a (fenyő)gyantászás az 1960-as, 70-es

években tűnt el, azaz a kiállítási bemutató mintegy emléke a megszűnt hasznosítási módoknak.

23

A természetes anyagok ismételt felértékelődése néhány ágazatot viszont megmentett az

elfeledéstől. Például a fűzfából vagy nádból, gyékényből készült tárgyak erre utalnak.

Ugyanakkor tudnunk kell, hogy például a fűzvessző előállításában az ember már nem elégszik

meg a természetben szabadon növő anyaggal, hanem fonóvesszőt adó fűzültetvényeket létesít.

Szintén a természetes növényvilág részbeni megváltoztatására, azaz a növények

telepítésére példa az eperfa. A már évszázadok óta Magyarországon meghonosodottnak

tekinthető fát elsősorban a selyemhernyó-tenyésztés céljából hozták be.

Míg a selyemhernyó-tenyésztés a növények leveléhez, addig a méhészet kimondottan a

virághoz kötődik. A múzeum ebben a kiállításban talált alkalmat arra, hogy a zsákmányoló

méhészet, majd a hagyományos paraszti méhészet, végül pedig a modern kaptáros méhészet

néhány emlékét, eszközét bemutassa.

A kiállításban a magyar, továbbá az angol és német nyelvű szöveg mellett a fotók

színezése is igyekszik az illető tevékenység korban történő elhelyezését megkönnyíteni. Így a

második világháború előtti időszakban készült fényképek barnák, az 1960-as, 70-es évekbeliek

fekete-fehérek, míg a maiak színesek.

Dr. Oroszi Sándor

24

A halászat története Magyarországon

A magyar halászat múltja

népünk eredetéig, az őshazáig nyúlik

vissza. Számos régészeti emlék,

nyelvészeti és összehasonlító néprajzi

kutatás bizonyítja, hogy a legősibb

halászati eszközök és módszerek még

a finnugor őshazából valók.

Halászatunkban a honfoglalás jelentős

fejlődést eredményezett.

A halászati tevékenységhez szervesen kapcsolódó halkereskedelem művelői hazánkban

a halárusok voltak. A XV. és XVI. század halárusai közül egyesek csak keszegféléket, mások

egyéb friss halat árusíthattak. Vizát és tokféléket - királyi pátens alapján - csak a mészárosok

és hentesek céhe árusíthatott.

Önálló érdekvédelmi

szervezeteket, halászcéheket a

főhivatású halászok a XVI. század

elején hozhattak először létre. Halas

vizeink védelmét és a piaci halárusítás

monopolhelyzetét kívánták

szervezetükkel a maguk számára

biztosítani. A céhek artikulusai

szabályozták a mesterségbeli

magatartást, a tudás szintjét, a

halászatot, a bérletet, a halárusítás és halkereskedelem ügyét.

Folyóvizeink és természetes állóvizeink múltbeli halászatát önálló egység mutatja be.

Ismereteket szerezhetünk a Dunáról, melynek partjain megtelepült falvak nagy részét zömmel

halászok lakták. Legértékesebb hala évszázadokon át a viza volt. Másik jelentős

halászhelyünk a Tisza. Értékes halfaunája a múltban bőséges fogást biztosított. Természetes

állóvizeink közül a Balaton és a Velencei-tó halászatával ismerkedhet meg a látogató.

25

A természetes vizek meghatározó szerepét, a halászat jelentőségét és a

természetvédelem kapcsolatát, érdekeinek találkozását a „Természetes vizek és

környezetvédelem" című tárló szemlélteti. A Kárpát-medencében élő mintegy 80 halfaj

természetes környezetét imitáló diorámában kerül bemutatásra, külön jelölve az őshonos,

betelepített és védett halakat.

A természetes ívóhelyek csökkenése, valamint a természetes ívási körülmények között

megmaradó csekély számú halivadék szükségessé tette a mesterséges halszaporító bázisok

létrehozását. Itt ismerkedhetünk meg a Dinnyési Ivadéknevelő Tógazdaság és a

Százhalombattai Temperáltvizű Halszaporító Gazdaság (TEHÁG) tevékenységével. A kutatás

témaköre az első magyar halászati intézménynek, a Magyar Királyi Halélettani és

Szennyvíztisztító Kísérleti Állomás utódjának tekinthető Haltenyésztési Kutató Intézet

(HAKI) kutatásainak körét ismerteti. A kiállítást sporthorgászat bemutatása zárja (A

MOHOSZ szerepe, fogási eredmények, horgászlétszám alakulása).

Szabó László Péter

26

A háziállatok kialakulása

A Magyar Mezőgazdasági

Múzeum háziasítás-történeti kiállítása

a főbejárattól balra található. Az első

háziasításról szóló állandó kiállítást

Matolcsi János és Takács István

rendezte 1982-ben, majd Bartosiewicz

László vezetésével 2000-ben

felújításra került. A kiállítás

szemléletesen mutatja meg az ember

és az állat kapcsolatát, és az ember

hatására az állatokon végbemenő változásokat.

A kiállítás rögtön egy különlegességgel kezdődik. A terem bal oldalán egy

őstulokkoponya köszönti a látogatókat, míg jobb oldalon a tárlók felett 4 magyar szürke ökör

koponyája látható. Mind a négy ökör kapitális szarvakkal rendelkezik. Fajtájának is

kiemelkedő méretű egyedeit csodálhatja meg az érdeklődő.

A terem bal oldalán 3 tárlóban

archeozoológiai leleteket és 3

életképet látunk az ősember korából.

Az első tárló bemutatja az őskőkor

(paleolitikum) élővilágát. Olyan

fajokat láthatunk köztük, melyeket ma

Magyarországon már elképzelni sem

tudunk, pl. barlangi medve, gyapjas

orrszarvú, mamut. Minden kiállított

csonttöredék eredeti, sok köztük

méreteiben is lenyűgöző. Ebben a korban az ember barlangokban, kunyhókban lakott, és

táplálékát vadászattal és halászattal szerezte. Mindhárom életkép jól szemlélteti az ősember

életét, figyelve az apró részletekre is. A következő tárlóban a különböző fajok háziasításának

helyét és idejét ismerhetjük meg, világtérképen lehelyezve. A harmadik vitrin az újkőkor

(neolitikum) emberének háziállatait ismerteti. Hogy a látogató könnyen beazonosíthassa az

27

apró csonttöredékeket, minden csonttöredék mellett láthatjuk az állat képét, rajta

testrészenként azonosítva a leletet. A régészeti ásatások során előkerült állatcsontok jól

szemléltetik a kor állatfaunájából az ember számára jelentős fajokat. A Kárpát-medencében

ekkor az ember háziállata a juh, a kecske, a szarvasmarha, a sertés és a kutya volt. A

kiállításban és a kiállításvezetőben a korra jellemző százalékos fajmegoszlást is

megismerhetjük. Ezek az első háziállatok a Balkán irányából érkeztek az újkőkori Körös-

kultúra népeivel. Külön érdekesség, hogy újkőkori, több ezer éves, különböző fajokat ábrázoló

állatfigurák is láthatók a kiállításban.

A terem jobb oldalán található vitrinekben állatfajonként láthatók a háziasítás nyomán

fellépő különbségek. A bejárattól haladva a fajok abban a fontossági sorrendben szerepelnek,

amely a Kárpát-medencében a legtöbb régészeti lelőhelyre jellemző. Az első két vitrin a

szarvasmarha háziasításáról szól. Jól megfigyelhetők a lábközépcsontok méretében, és a

koponya formájában végbemenő változások. Ez a tárló mutatja be a magyar szürkemarhát is,

mely hazánk jelentős tájfajtája volt a 17-19. században. Napjainkban tenyésztése újra

fellendülőben van. Különlegesség az i.e. 1500-ból származó vaphiói aranyserleg, mely az

őstulok befogását jeleníti meg. A harmadik tárlóban a vaddisznó és a házisertés csontozatában

bekövetkező változások kerülnek bemutatásra. A következő három tárló az ember hatására

létre jött juh-, ló- és kutyafajták sokszínűségét és változatosságát szemlélteti.

A bal oldali utolsó tárlóban az elmúlt 150 év néhány jeles zoológusának portréját és

legfontosabb munkáit láthatja a látogató.

Kőrösi Andrea

28

A magyar szőlő és bor Európában

2003 őszén nyílt meg a

szőlészeti-borászati állandó kiállítás.

A Magyar Királyi Mezőgazdasági

Múzeumban a megnyitás óta, 1896-

tól állandó szőlészeti-borászati

kiállítás tájékoztatta a gazdákat az

ágazat történetéről, jelenéről. Ezt a

haladó hagyományt folytatta a

múzeum vezetése, amikor az európai

csatlakozás küszöbén a korábbi

kiállítás felújításáról, illetve új részekkel való bővítéséről döntött. A kiállítás felöleli a kárpát-

medencei és a magyarországi szőlő-borkultúra kialakulását napjainkig.

A jégkorszak utáni földtörténeti korok, megkövesedett szőlőlevelei a különböző Vitis

(szőlő) nemzetség észak-magyarországi meglétét bizonyítják.

A kelta előzmények után a római hódítás korában virágzott fel a szőlőtermesztés a

Dunántúlon, Pannóniában. A mai magyarországi, Dunától nyugatra elterülő borvidékeken

mindenütt megtalálhatók a római szőlőművelés nyomai. Különösen a Duna, a Balaton és a

Fertő-tó mentén. A római szőlők szinte a vizek tükrében fürödtek. De a belső dunántúli Villa

rustica-k majorságaiban is termesztették a szőlőt, készítették a borokat. A majorsági épületek

misztérium helyiségeinek falát a szőlő, a szőlőtermesztés és borkészítés, Bacchus boristen

freskóképeivel díszítették. A szőlő termesztése, feldolgozása, a borkészítés technológiája

alapvetően napjainkig nem változott. A római szerzők által többször leírt ókori szőlő-

bortermelés jól megismerhető, s a római birodalom itáliai területein folytatott szőlőműveléstől

a pannóniai nem különbözött. A római-antik szőlő-borkultúrát a reneszánsz ismét a köztudatba

emelte.

Egyes kutatói vélemények szerint a népvándorlás évszázadait átvészelő romanizált

őslakosság és a letelepedett közösségek elsősorban a Nyugat-Balaton térségében átmenthették

a római kori szőlő- és bortermelés hagyományait.

29

A népvándorlás korának nomád népei közül is többen ismerték a bort. A népvándorlás,

a nagyállattartó életmód azonban nem kedvezett a szőlő termesztésének. Legfeljebb az

ősfoglalkozások körébe tartozó gyűjtögető életformának megfelelően a folyó menti, téli

szállás környéki ligeterdők fakoronájára futó szőlőt (Vitis sylvestris - erdei, vadszőlő, illetve a

Vitis vinifera -kerti szőlő) gyűjtötték össze.

A honfoglaló magyarok a szőlőtermesztés északi határát Levédiában lépték át, ahol

már nemcsak a borral, hanem a szőlőtermesztéssel, szőlőtermesztő népekkel is kapcsolatba

kerültek. A honfoglalás előtti bolgár-török jövevényszavaink (szőlő, bor, csiger, karó, szűr,

ászok) is jelzik ezt. Az arab és bizánci források tanúsága szerint, a Fekete-tenger és a Káspi-tó

között elterülő nagy birodalom, a Kazár Kaganátus (királyság) területén, ahol a vándorló

magyar törzsek több évszázadig éltek, szőlőművelő népek laktak.

A félnomád életformájú magyar törzsi közösségekhez csatlakozó népek között

borkészítő népek is voltak. A fák lombszintjére felkúszó szőlők begyűjtött fürtjeiből taposás

révén nyert mustból, alacsony alkoholtartalmú, savanykás erjesztett italt készíthettek, amelyet

veremben tároltak. Ennek minősége persze elmaradt a görög és más kereskedőktől beszerzett

drága borokétól.

A kereszténységgel való találkozás is Levédiában történt meg. A honfoglalás után

(1000-ben), a pogány Vajk megkeresztelkedve az István nevet vette fel, és a nyugati,

Rómához tartozó kereszténységet államvallássá tette. Szent István 1001-ben a Pannonhalmi

Apátság alapítólevelében elrendelte az

egyházi tized beszolgáltatásának

kötelezettségét, ami a szőlőtermésre

és a borra is vonatkozott.

A keresztény vallásban a

szőlő, a szőlőtő, a venyigék sokasága

a keresztény egyházat, a vallási erőt,

és magát Jézus Krisztust, a bor, pedig

Krisztus szentséges vérét jelentette,

amelyet az emberiség bűneinek

megváltásáért ontott. A keresztény egyház liturgiájában a szőlőnek, de különösen a szőlő

levének (bornak) az ókori kereszténység óta nélkülözhetetlen szerepe van. Ahol kereszténység

volt, ott volt szőlőtermesztés és borfogyasztás is. A keresztény egyház így a legnagyobb

terjesztője lett a szőlőtermesztésnek és a borgazdálkodásnak. A Biblia számtalan helyen

30

közvetlenül (mind a zsidók történetét elmesélő Ószövetségben, mind a keresztény egyházak

tanításait hirdető Újszövetségben) említi a szőlőt és a bort, vagyis Jézus Krisztus megváltását.

A miseáldozat bemutatásánál a bor ezért fontos, alapvető szerepet kapott. A misebor

átváltozása előtt jelképe, utána, pedig szubsztanciája Krisztus vérének. Az öblítő bor tisztítja,

az eucharisztikus bor pedig szent tartalommal tölti meg a kelyhet.

A szőlővel, borral adózók már a fejedelmi szolgálónépek között, majd a magyar

királyság korai időszakában megkülönböztetett figyelmet kaptak. A "vinitoresek"

(szőlőművesek), a "bocsárok" (pohárnokok), a "szőlős" "Vinár" esetleg a "Vanyarc" vagy

"Vonyarc" helynevek bortermelő népességet, borral adózókat, eleinte rabszolga, majd jobbágy

jogállású közösségeket jelentettek. A király, az egyházi, vagy világi földesúr a szőlőterülettel

együtt adományozhatta, adhatta őket. Településeik általában az erdőzóna és a szőlők határán

helyezkedtek el.

A szőlő- és bortermelésben a keleti örökséget a fára felfutó, folyóvölgyi lugasos szőlők

jelentették, míg a nyugati átvételt a 13. századtól általánossá váló alacsony tőkeművelés. Az

ország keleti felében taposással nyerték a szőlőlevet, míg a nyugati területeken prések

használatával. A nyugati hatást erősítette a keresztény egyházszervezet kiépülése és a nyugat-

európai telepes népesség megjelenése, akik közül a bajor-német-frank területről érkezők

elsősorban Nyugat-Magyarországon (Sopron, Szekszárd), a francia-vallon-olasz területről

érkezők pedig Dél-Magyarországon (Szerémség), Eger vidékén és Tokaj-Hegyalján telepedtek

le a tatárjárás (1241.) után.

A bor a középkori gazdálkodásban rendkívül fontos árucikk volt. A legfontosabb

kereskedelmi csomópontok a királyi jogtól felruházva árumegállító, vásártartó joggal

rendelkeztek. A középkori városok határában mindenhol szőlőhegyeket lehetett találni. A

magyarországi városfejlődésben a szőlő-bortermelő város különleges városfejlődési

sajátosságot jelentett. A városi polgárságnak és a városi közösségnek saját tulajdonú szőlei

voltak, a kézműiparos polgárság jövedelmét a szőlő-bortermelés egészítette ki. Az őshonos

fajták mellett (leányka, királyleányka, juhfark, csóka szőlő stb.) a már az ókorban is ismert

fajtákat (rajnai rizling, sárga muskotály, kecskecsöcsű stb.) és a nyugat-európai kapcsolatok

révén meghonosodott (góhér, bajor stb.) fajtákat is termesztették.

Az ország közepén előrenyomuló törökök Buda elestével (1541.) három részre

szakították az Európát is védő magyar királyság területét. A Balatontól északra és nyugatra a

bécsi császári udvar befolyása alá kerülő királyi részre, a középső, török fennhatóságú

területre és a 17. század végéig független Erdélyi fejedelemségre.

31

Amíg a nyugat-magyarországi városok és földesurak bortermelése és -kereskedelme

elsősorban nyugat felé irányult, addig a török fennhatóságú területeken a mohamedán vallás

alkoholtilalma és a szétzilálódott állami kereskedelem miatt a szőlő- és bortermelés hosszú

távon hanyatlásnak indult. A hadszíntereken és a hadi felvonulási területeken a szőlő- és

bortermelés sokat veszített korábbi színvonalából. Ugyanakkor ezen a területen honosodott

meg a szerbek által terjesztett balkáni, nyílt erjesztésű, kadarkás vörösborkultúra. Délkelet-

Dunántúl (Somogy, Tolna) ún. török borát ez a szőlőfajta adta, de a Duna-Tisza köze és a

Tiszántúl vörösborát is. Az elpusztított Szerémség helyét a minőségi bor előállításában a 16.

század elejétől-közepétől Tokaj-Hegyalja vette át.

A független Erdély a mostohább természeti adottságok miatt Magyarországról,

Moldvából és Havasalföldről borbehozatalra szorult. A bortermelés felértékelődése miatt az

erdélyi főurak szőlőbirtokaik növelésére és minél nagyobb mértékű borkereskedésre

törekedtek. Bethlen Miklós, Széki Teleki Mihály, Bethlen Gábor és Apafi Mihály

fejedelmeknek jelentős jövedelemforrása volt a szőlő- és bortermelés.

Az osztrák gazdaságpolitika a 18. század közepétől a jó minőségű magyar borok

európai és külpiaci megjelenését minden adminisztratív eszközzel igyekezett akadályozni.

(Vízi úton nem lehetett szállítani, csak tengelyen, ugyanannyi gyengébb minőségű osztrák bort

kellett kivinni, mint amennyi magyart.) Beviteli tilalmak és diszkriminációk akadályozták a

magyar borok európai jelenlétét, miközben a francia, spanyol, portugál borok uralni kezdték

az európai borpiacot. Emellett a feudális terhek (az adózások különböző formái és a földesúri

túlkapások) akadályozták a szőlőmunkák igényes elvégzését és a szakszerű borkezelést. Ezek

nélkül viszont a magyar borágazat a palackozást mindinkább előtérbe helyező európai

borászattal szemben fokozatosan lemaradt. Hiába volt a kiváló ökológiai-termőhelyi

adottságokból adódó jó minőségű must, ha a feldolgozás technológiája elmaradott, az

értékesítés pedig szervezetlen volt.

A borkereskedelem pangása és fejletlensége, a kezelési hiányosságok és a palackozási

nehézségek miatt a magyar borok kiszorultak az európai piacokról. Az eladatlan készletek a

nagymértékű síkvidéki szőlőtelepítések terméseivel növelve a 19. század első felére nagy

árcsökkenést, dekonjunktúrát eredményeztek.

Az első magyar nyelvű mezőgazdasági-borászati szakírók, közgazdászok hiába

ostorozták a bortermelőket és biztatták írásaikkal a jobb gazdálkodásra, ha a gazdasági-

társadalmi viszonyok nem tették ezt lehetővé. Tessedik Sámuel, a keszthelyi Georgikon, a

32

mintagazdálkodásukkal példát mutató földesurak sem tudtak eredményesen változtatni ezen a

helyzeten.

A jobbágyságot eltörlő 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc a szőlődézsma

ügyében csak az önmegváltást biztosította, ami egészen az 1880-as évek végéig elhúzódott.

Mire a magyar parasztság megváltotta a szőlőterületei után fizetendő dézsmaösszeget, egy új,

minden korábbinál veszélyesebb természeti csapással - a történeti borvidékek kötött talajú

szőlőinek végpusztulását jelentő - filoxéra pusztításával kellett szembenéznie.

Az amerikai szőlőgyökértetű megjelenésével lezárult a magyar szőlő- és borkultúra

fejlődésének első ezer éve, és egy új, sok viszontagsággal és vargabetűvel terhelt időszak

kezdődött el a magyarországi szőlő- és borágazatban.

A falusi, a mezővárosi és a városi kocsmák a népi ital- és borfogyasztásban, a társas

kapcsolatokban és az információcserében egyaránt meghatározó szerepet játszottak. A

borkimérés feudális monopólium volt, amit a földesúr bérbe is adhatott.

A szőlőhegyekkel rendelkező településeken a borok eladása a jobbágyok borának

kimérésével - a mai boroknál kisebb alkohol- és extrakt tartalmú borokból - Szent Márton

napján (X. 11.) kezdődött, és Szent György napjáig (IV. 24.) tartott. Ezután lehetett a

következő év Szent Mihály napjáig (IX. 29.) a földesúri dézsmaborokat forgalomba hozni.

A borfogyasztás mértékét befolyásolta az a tény is, hogy a középkori járványok idején,

a tiszta ivóvíz hiánya miatt, a lakosság szívesebben fogyasztotta a gyógyító, erősítő hatású

borokat. A napi borfogyasztás mennyisége egy mezei munkát végző férfi esetében naponta 3-5

liter is lehetett, hozzá kell azonban tennünk, hogy a mai borokénál kisebb alkohol- és extrakt

tartalmú borokból. A főúri, királyi-császári udvarokban a nagy lakomákon ennél többet is

megittak a nehezen emészthető, sok sós, zsíros, füstölt húst tartalmazó káposztás ételek

fogyasztása közben.

A borfogyasztás a 19. század végén, a filoxéra (szőlő gyökértetű) pusztítása miatt

nagymértékben visszaesett. A 20. század első felében az egy lakosra jutó évi borfogyasztás

átlag 40-50 liter között mozgott, ez azonban a század végére 30 liter alá csökkent. A

borfogyasztás csökkenésének legfőbb oka a felgyorsult életritmus: a modernizáció, a

motorizáció, és a sör illetve az üdítőitalok - más bortermelő országokban is bekövetkezett -

népszerűvé válása. A 21. század elején a kulturált borfogyasztás terjedése eredményeként 28-

35 liter az egy főre jutó bormennyiség Magyarországon. Ezzel Európában a 7-9. helyen állnak

a magyarok.

33

Kiváló minőségű nemzeti italunk, a magyar bor előállítása a 19. század végéig az

ország lakossága közel 1/3-ának adott mindennapi kenyeret. A magyar bor határon túli és

belföldi forgalmazása, a szőlőhegyi falusi turizmussal összekapcsolva, napjainkban is több

százezer gazdának és családtagjaiknak ad munkát, keresetet, megélhetést.

A magyar bor ma Magyarország nemzeti arculatához szorosan hozzátartozik, minősége

pedig megbecsült helyet biztosít számára Európában, az Európai Unióban. Tokaj-Hegyalja és

a Fertő-tó környéke szőleivel, boraival a világörökség részét képezi.

Dr. Csoma Zsigmond

34

A magyar mezőgazdaság története a kezdetektől 1945-ig

Az új állandó kiállítás a

magyar mezőgazdaság történetét

kronologikus felépítésben, komplex

megközelítéssel mutatja be az

élelemtermelés kezdeteitől, vagyis az

újkőkortól egészen 1945-ig. Eddig

három ütemben nyílt meg a

kiállításnak a 20. sz. elejéig terjedő

szakasza (2005-2007 között), a

későbbiekben tervezzük a napjaink

mezőgazdaságát bemutató rész kialakítását is.

Az első teremben a Kárpát-medence területén a magyar honfoglalásig megtelepedett

népcsoportok mezőgazdasággal kapcsolatos eszközanyagát mutatjuk be, a terem jobb oldalán

az előkerült régészeti anyag, bal oldalon a használat módját érzékeltető rekonstrukciók

segítségével. A bemutatással azt kívánjuk bizonyítani, hogy későbbi hazánk földje, Európa

legrégebbi mezőgazdasági területei közé tartozik.

A kiállítás hangsúlyosan kezeli a mezőgazdaság fejlődését meghatározó újításokat az

egyszerű talajművelő eszközöktől az ekéig, a kocsiig.

A magyar honfoglalás és kora Árpád kor mezőgazdaságát a 2. terem foglalja össze. A

honfoglalás útvonalát bemutató tablókon a földművelés különböző elemeinek megismerésével

jutunk el, az ideérkező magyarság félnomád életmódjának érzékeltetéséhez. A terem közepén

a nomádok „háza" a szállítható nemezborítású jurta berendezve, a mellette lévő üvegpadló

alatt az ásatások során előkerült Árpád-kori ház kibontakozó alapjai érzékletesen láttatják a

letelepedés menetét.

A II. ütem: a következő teremben /3./ az Árpád-kori ház és környezete felépítve,

berendezve látható. A terem bal oldalán pedig a színes dokumentációs és ábrázolásokkal teli

tablósor ismerteti a kora és késő középkori mezőgazdasági fejlődést a török kor kezdetéig,

1526-ig.

35

A késő középkor tárgytípusait, ház- és településformáit tárgyak és rekonstruált

makettek láttatják érzékletesen.

A terem középpontjában a szentkirályi ásatás eredményeit tárlókban, egy ház

metszetében kialakított konyha, szoba fűtőrendszerével, régészeti állatcsont- és magleleteinek

segítségével mutatjuk be. A török háborúk pusztításait a három részre szakadt Magyarország

az állattenyésztés és szőlőművelés intenzívebbé válásával tudta túlélni. Különösen fontos volt

a marhaexport, a végvárak borral történő ellátása. Eszköztípusok, ekék, állat- és

növényújdonságokat bemutató mulázsok (gyümölcs és növény utánzatok) teszik érzékletessé a

kiállításnak ezt a részét.A 2007-ben megnyílt III. ütem a török háborúk utáni gazdasági

újjáépítés és a belterjes (intenzív) művelési mód jellemzőit foglalja össze a 19. században és a

20. század első felében. Az elnéptelenedett területek nemzetiségi betelepítésén keresztül a

paraszti gazdaságok modernizációját, a növényi újdonságok megjelenésén át az állatok

fajtaváltásáig változatos módokon mutatja be a kiállítás. Csúcspontját -az egykori

mezőgazdaság egyik legfontosabb eseményét- egy 19. századi cséplési jelenet valódi gépekkel

történő rekonstruálása jelenti, amit az 1851-ben idekerült angol gyártmányú gőzgép és egy

valódi cséplőgép segítségével mutatunk be.

A munkához fontos

mezőgazdasági eszközök és a

mindennapi élethez szükséges

élelmiszerek, kerámiák, lószerszámok

egy igazi vásár keretében jelennek

meg. Vannak itt kapák, kaszák, villák,

lapátok, kocsikerekek, répavágók,

darálók, ekék, de liba, tyúk, sertés,

tojás és szép, díszes tányérok,

kosarak, fazekak egész sorozata is,

valamint a legújabb gépek, darálók, morzsolók, ekék, vetőgép stb. Aki itt nem talált meg

mindent, betérhet a Hangya boltba, ahol fűszer, gyógynövény, olaj, ecet, sör stb. volt

megtalálható.

A tárlókban kitérünk a 18. században megalapított első mezőgazdasági szakoktatási

intézmények, a 19. századi állat- és növény-egészségügyi kutatóintézetek működésére, a

művelési rendszerek fejlődésére is.

36

A következő teremben az I. világháborút követő időszak ismételt talpra állítási

törekvéseit mutatjuk be, egy falusi gazdakörön keresztül, ahol a korszak agrársajtójának

fénymásolatai olvashatók, egy falusi moziba jutunk. Itt a korszak filmhíradóiból, szakmai

filmjeiből vetítünk érdekes anyagokat. Innen egy gazdasszonyképző enteriőrt tekinthetünk

meg a korszak még ma is fellelhető eszközeinek, módszereinek bemutatásán keresztül.

A terem zárásaként a korabeli tudományos intézményrendszernek egy gabonakísérleti

állomását mutatjuk be, valódi eszközök és a növénynemesítés nemzetközileg is kiemelkedő

személyiségeinek eredményei segítségével.

A gyermekek számára interaktív sarkokat rendezünk be, ahol műtárgymásolatok, a már

ismeretlen pásztoreszközök, használati tárgyak, gyermekjátékok kézbevehetők.

A gabonaszemeket mikroszkóp segítségével lehet vizsgálni. Mindkét helyen puzzle-k,

feladatlapok is segítik a téma mélyebb, élményszerű megértését.

Az installáció a történeti terekhez illeszkedik és lehetőséget ad egy műtárgyvédelmi és

látogatói szempontból is korszerű látványos kiállítás befogadására. Ezt biztosítják az újszerű

felületkiképzések és a világítástechnika is. A kiállítás utolsó szakaszának elkészültével

egyidejűleg a lehetőségek függvényében további interaktív egységek is elhelyezésre kerülnek.

A kiállítás hasznosítását, mélyebb megismerését a bérelhető MP3-as lejátszók,

tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások és kiállítás vezető füzetek segítik elő.

Dr. Szatmári Sarolta

37