A szociolingvisztika kialakulása és alapkérdései

BevezetésAz 1960-as években paradigma-váltás ment végbe a nyelvészetben: az addigi, elsősorban

leíró jellegű nyelvészeti kutatások mellett kezdtek hangsúlyosabbá válni azok a kutatási

területek is, amelyek a nyelvet elsősorban a használata felől kezdték el vizsgálni. A

nyelvnek a társadalom felőli vizsgálata sok olyan kérdést, problémát hozott a felszínre,

amelyekkel a leíró nyelvészeti diszciplínák esetében nem merültek fel.

Ezeknek a kérdéseknek a vizsgálata a szociolingvisztika keretein belül történt

meg: az irányzat a társadalomtudományokban alkalmazott módszereket ültette át a

nyelvészeti kutatásokra – ezek a kutatások pedig a társadalom nyelvhasználattal

kapcsolatos gyakorlati problémáira próbálnak meg megoldást keresni.

Dolgozatomban áttekintem a szociolingvisztika kialalkulásának egyes állomásait:

röviden áttekintem az előzményeket, a nemzetközi szakirodalmat, majd a diszciplína

magyarországi elterjedését. A különböző szakirodalmi összefoglalások alapján a dolgozat

kereteinek megfelelően, röviden bemutatom a szociolingvisztika szemléletmódját,

módszereit, leíró nyelvészettel való kapcsolatát.

A szociolingvisztika kialakulása

A nyelvészeti tanulmányok alakulásában az 1960-as évektől érhető tetten az a

folyamatos, lépésenként haladó paradigmaváltás, amely az addig domináns nyelvészeti

irányzatot, a strukturalizmust az összefoglaló néven alkalmazott nyelvészetként

emlegetett paradigma irányába tereli. A paradigma-váltás ebben az esetben azt jelenti,

hogy az alkalmazott nyelvészetnek előbb a módszerei bukkannak fel a

nyelvtudományban, ezekből növi ki magát az alkalmazott nyelvészet több ága is, köztük

a szociolingvisztika.

A nyelvészet történetével foglalkozó tanulmányok azonban minden esetben

megjegyzik azt is, hogy alkalmazott nyelvészet irányzatainak a sajátosságai már a korai

időktől tettenérhetőek a nyelvészetben, ám nem konzekvens formában1. A strukturalista

iskola alapjait lefektető Ferdinand Saussure különbséget tesz ugyan a langue és parole

1 Sándor Klára: Szociolingvisztikai alapismeretek. In Galgóczi László (szerk.): Nyelvtan, nyelvhasználat, kommunikáció. JGYF, Szeged, 1999. 137.

között2, ez pedig maga után vonja a kétféle terminus mentén történő nyelvészeti

vizsgálatokat is. Sándor Klára rendszernyelvészetet illetve szociolingvisztikát

összehasonlító tanulmányában idézi Saussure terminusait: az úgynevezett „belső”

nyelvészet a langue mentén bontakozna ki, míg a „külső” nyelvészet a nyelv

„megvalósulása”, a parole mentén, ám a nyelvészeti tanulmányozás szempontjából mégis

az előbbit tartja elfogadhatóbbnak („a legigazibb, belső nyelvészet tárgya a statikus,

homogén nyelvi rendszer”3).

A strukturalista iskola tehát elkülönítette a kétféle „nyelvet” és a nyelvnek a

rendszerszerűségére helyezte a hangsúlyt, ám a későbbiekben a strukturalisták által

elhanyagolt parole-t, a nyelvi peformanciára is fokozatosan figyelem terelődött. A nyelv

társadalomban történő használatának a vizsgálatában a kihívást a „hogyan” kérdése

jelentette a kutatók számára, vagyis az ilyen jellegű empirikus (eddigiekben merőben

eltérő irányultságú) kutatás megfelelő módszereinek a kidolgozása és érvényesítése.4

A generatív nyelvészet ugyan a rendszer vizsgálata helyett a hangsúlyt az emberi

képességre helyezte, ám az „univerzális grammatika” sem adott választ a társadalmi

nyelvhasználat minden kérdésére.5

A szociolingvisztika első metodistájának az amerikai William Labov nyelvészt

tartják, aki először foglalkozott a szociolingvisztika módszereivel, és hívta fel a figyelmet

arra, hogy a nyelvhasználat egyes problémáinak megoldása a nyelvészeknek, a

nyelvtudománynak a feladata.6

Ilyen előzmények után vált a szociolingvisztika meghatározó paradigmává a

nyelvészetben. Az irányzat alapmunkái Peter Trudgill angol nyelvészhez (Bevezetés a

szociolingvisztikába - 1976 és Bevezetés a nyelv és társadalom tanulmányozásába -

1992), köthetők, aki a labovi alapokat követve írt a szociolingvisztikáról. Ez utóbbi műve

lexikonszerű: tételesen, szócikkszerűen összefoglalja és magyarázza a szociolinvisztika

legfontosabb alapfogalmait.7

2 Ez előbbi a nyelvre elvont szabályok rendszereként tekint, a közös tudásra, míg ez utóbbi a nyelv „megvalósulása”, alkalmazása az egyéni beszédben.3 Sándor K.: i.m. 1484 A strukturalista paradigma leíró módszertana a mindennapi nyelvhasználat empirikusn gyűjtött adait nem vette figyelembe. (Bartha Csilla: Szociolingvisztika alapjai. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Mai Magyar Nyelvi Tanszék, Budapest, 1998. 9.)5 Bartha Cs.: i.m. 10 – 11. 6 Sándor K.: i.m. 136 – 137. 7 Sándor K.: i.m. 139.

A szociolingviszika másik „alapműve” Ronald Wardhaugh Szociolingvisztika8

című tanulmánykötete, amelyről Sándor Klára azt írja, hogy hatalmas előnye az, hogy

tankönyvszerűen foglalja össze a szociolngvisztikáról való legfontosabb tudnivalókat, 15

fejezetre lebontva. Mindegyik fejezet végén feladatok, illetve továbbvezető kérdések

találhatóak, a didaktikus jelleget hangsúlyozva.9

A szociolingvisztika Magyarországon

A paradigma a hatvanas években kezdett terjedni és hatni Amerikában illetve az

angolszász területeken. A nyelv kutatásának ezen szemlélete Magyarországon a hetvenes

években kezd megjelnni: néhány szerző a szociolingvisztika témakörébe tartozó

kutatásokat végez, amelyeket tanulmányok, kötetek formájában jelennek meg.10 A

hetvenes évek végén Nyelv és társadalom címen jelenik meg összefoglaló

tanulmánykötet a megelőző időszak szociolingvisztikai jellegű tanulmányaiból, azonban

az igazi áttörést az 1980-as évek hozzák, amikor fellendül a szociolingvisztikai

szemléletű kutatások száma. Törvényszerű az is, hogy az adott diszciplína módszereit

lehetetlen tökéletesen alkalmazni minden nyelvben: a módszerek egyik nyelvből a

másikba átültetése nem működik azonnal: ebben az esetben is többéves kutatási

tapasztalatra volt szükség ahhoz, hogy a magyar viszonyokra vonatkoztatva

kialalkuljanak a legmegfelelőbb módszerek. Ehhez az is hozzájárult, hogy a budapesti

Eötvös Loránd Tudomáyegyetemen már a nyolcvanas évek közepétől tanított

tantárgyként szerepelt a diszciplína.

Bartha Csilla 1998-as tanulmányában már azt állítja, hogy a kilencvenes évek

kutatásaiban már tettenérhető a szociológia magyar „önálló arculata”11, és nemcsak

Magyarországon, hanem a határon túli magyar területeken is. Ennek az oka egyértelmű: a

szociolingvisztika tárgykörébe tartozó témák (pl. a nyelvi jogok, kétnyelvűség stb.) a

kisebbségi léthelyzetben élő magyarok körében általánosabb, illetve hétköznapibb

problémákat jelentettek, jelentenek. Bartha Csillával ellentétben Sándor Klára

tanulmányának az „elindítója” a szociolingvisztika sajátosan „magyar” értelmezése: a

8 Magyarulmegjelent: Ronald Wardhaugh: Szociolingvisztika. Osiris – Századvég, Budapest, 1995. 9 Sánor K.: i.m. 138.10Bartha Csilla Pléh Csabát, Régrer Zitát említi, akik elsősorban szocializációs problémákkal, nyelvi hátrányos helyzettel foglalkoznak. (Bartha Cs.: im. 8.)11 U.o. 9.

szerző szerint a Magyarországon „művelt” szociolingvisztikának sok esetben az a

csapdája, hogy a leíró és a társadalmi szemléletű nyelvészeti paradigmát próbálja meg

összemosni, így a nemzetközi ilyen irányú kutatások módszerei funkciótlanul jelennek

meg.12 Megjegyzi, hogy ez a diszciplína attól válik sajátosan magyar arculatúvá, ha

tartalmában válik azzá, nem pedig a nemzetközi szakirodalom által kínált és már

sikeresen alkalmazott kutatási gyakorlatok, módszerek figyelmen kívül hagyásával.

Tanulmányának bevezetőjében felsorolja az ezzel járó hátrányokat, ugyanakkor

megoldás(oka)t is javasol a problémára.

A szociolingvisztika alapkérdései

A diszciplína kialakulásának a kezdetén szociolingvisztika elnevezés is

problematikus volt egyes kutatók szerint, és ez a meghatározhatóság problémáit is

felvetette. Sándor Klára idézi William Labovot, aki amellett érvel, hogy a

szociolingvisztika terminust sem tartja feltétlenül helyénvalónak („Hosszú évekig

ellenálltam a szociolingvisztika terminusnak, mert magában foglalja, hogy létezhet olyan

sikeres elmélet vagy gyakorlat, amely nem társas szemléletű.”13). Sándor Klára arra is

felhívja a figyelmet, hogy a diszciplína egyik alapművének számító Szociolingvisztikában

is csak lehetséges meghatározásokat javasol. Peter Trudgill, Labov nyomán szemléletnek

nevezi a szociolingvisztikát, amelyet gyűjtőnévként használ a társadalmi szemléletű

nyelvészet kategóriáinak az összefoglalására. Szociolingvisztika fogalmát Kiss Jenő a

következőképpen határozza mag: „a nyelvhasználat és a társadalom, a nyelvi és a

társadalmi struktúra közötti kölcsönös kapcsolatot kutatja abból kiindulva, hogy a

nyelvhasználat az ember társadalmi tevékenységének szerves része.”14

Alapvető szempont az is, hogy a ez a diszciplína miben különbözik a

rendszernyelvészettől. Az elsődleges szempont az, hogy a szociolingvisztikai

kutatásokban a nyelv empirikus megközelítését alkalmazzák. Sándor Klára összefoglalja

a téma szakirodalmi adatatait és arra a következtetésre jut, hogy a szociolingvisztikai

szemlélet természetes veljáróiként tekint a nyelvek időben való változékonyságára,

heterogenitására, illetve társadalomba való beágyazottságára.15 Tehát a kiindulópont 12 Sándor K.: i.m. 136.13 Labov, William: Sociolinguistic Patterns. Idézi Sándor K.: i.m. 141.14 Kiss Jenő: Társadalom és nyelvhasználat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.15 Sándor K.: i.m. 147.

külöböző: a leíró nyelvészeti kutatások egyfajta „ideális” nyelvből indulnak ki, azt

vizsgálódásban nem játszik szerepet a nyelvek különbözősége, míg a szociolingvisztika a

társadalmi nyelvhasználat különbözőségeit természetesnek veszi. A beágyazottság azt is

jelenti, hogy a nyelvhasználat mindig közösséget feltételez, vagyis a nyelv használata

egyfajta (tanult) viselkedés, így a szavaknak nemcsak önmagukban van jelentésük,

hanem úgynevezett társas jelentésük16 is kialakul: ez azt jelenti, hogy nyelvi

viselkedésünket a beszédhelyzet határozza meg (pl. ki a beszédpartner, milyen

körülmények között beszélünk stb.). A nyelvi heterogenitás nyelvváltozatokat feltételez:

egymással egyenértékű, csoportfüggő nyelvhasználati módokat.17 A nyelvi változás pedig

folyamatszerűségében ragadják meg: ha egy bizonyos dologra léteznek egymás mellett

élő változatok, az már azt feltételezi, hogy a nyelv változóban van.18

A nyelv empirikus megközelítéséből és a nyelv társadalmi használatából adódóan

ennek a diszciplínának társadalomtudományi eredetű módszerei születtek.19 Ezek a

módszerek arra irányulnak, hogy a kutatók szert tegyenek az úgynevezett nyelvi

adatokra. A nyelvi adatok gyűjtésének megvannak nemcsak a szakmai hanem az etikai

szabályai is, illetve fontos az is, hogy a megfelelő mintát válassza a kutató az adott

problémakör vizsgálatához.20

A kutatásokhoz szükséges nyelvi adatokat legtöbbször az interjúkkal,

kérdőívezéssel gyűjtik a kutatók. A szociolingvisztikai interjúnak megvannak a maga

szabályai és követelményrendszere is, melyről részletesen értekezik Kiss Jenő. 21 Az

interjú lehet kötetlen vagy irányított attól függően, hogy a gyűjtőnek milyen jellegű

nyelvi adatokra van szüksége.

A gyűjtéssel kapcsolatban felmerül az úgynevezett „megfigyelői paradoxon”22

kérdése is, amelyet William Labov fogalmazott meg elsőként: hogyan lehet úgy nyelvi

adatot gyűjteni, hogy az alanyok tisztában vannak azzal, hogy a beszédüket, beszélési

16 Uo.147.17 Uo. 147.18 Uo. 14719 Sándor Klára felhívja a figyelmet arra is, hogy a szociológia felől érték/érik olyan vádak a szociolingvisztikát, hogy válogat abban, hogy milyen módszereket vesz át, illetve hogy azokat más módon alkalmazza, mint a társadalomtudományokban megszokott. Sándor K.: i.m. 154.20 Kiss Jenő: A nyelvi adat. In uő. (szerk.): Társadalom és nyelvhasználat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995. 31.o.21 Uo. 40 – 46.22 Kiss J.: i.m. 36 – 37. Bartha Cs.: i.m. 15. Sándor K.: i.m. 152 – 153.

szokásaikat figyelik meg. Erre a problémára a szakirodalom többféle best practice-t ajánl:

az interjú elején minél nyugodtabb, oldottabb hangulatot teremteni és természetesen első

lépésként tájékoztatni az illetőt arról, hogy a gyűjtött adatok névtelenül kerülnek a

nyilvánosság elé.

A szociolingvisztikai gyűjtésekkel kapcsolatosan gyakran beszélnek az etika

kérdéseiről már kezdetektől fogva. Ezek az etikai kérdések a nyelvi adatok közlőivel

illetve a gyűjtött nyelvi adatok felhasználásával kapcsolatosak.23

A szociolingvisztika kutatási területei szerteágazóak: a nyelvi jogok

problémakörétől kezdve a többnyelvűség kutatásán át kiterjedhetnek a különböző

társadalmi csoportok nyelvváltozataira, vizsgálhatják azt, hogy a beszéden keresztül

hogyan válnak nyilvánvalóvá a közösségen belüli viszonyok, kutathatják a nyelvi

hátrányokat, szólhatnak az iskolai nyelvhasználatról, illetve az anyanyelvoktatás által

felvetett kérdésekről (például kisebbségi térségben).24

Összefoglalás

Dolgozatomban kísérletet tettem arra, hogy bemutassam a szociolingvisztika

kialakulásának néhány kulcsmomentumát, előzményeit, magyar nyelvterületen való

megjelenését, valamint összefoglaljam a szociolingvisztikai szemlélet fontosabb

aspektusait (a leíró nyelvészettel való összehasonlításban). Kitértem a fontosabb kutatási

témákra, módszerekre is.

A dolgozat természetesen a teljesség igénye nélkül készült, a terjedelmi korlátok

miatt a szociolingvisztika számos területét lehet érinteni. Dolgozatomban kevésbé

beszéltem a szociolingvisztikai kutatás buktatóiról, a Magyarországon kívüli magyarlakta

területekről származó kutatásokról. A dolgozatot a fenti és számos más, csak részben

érintett témakörrel lehetne kiegészíteni.

Bibliográfia Bartha Csilla: A szociolingvisztika alapjai. Budapest, ELTE

Bölcsészettudományi Kar Mai Magyar Nyelvi Tanszék, 1998. Kiss Jenő (szerk): Társadalom és nyelvhasználat. Nemzeti

Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.

23 Kiss J.: i.m. 37.24 A szociolingvisztika néhány témakörének részletesebb kifejtése: Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2010.

Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2010.

Réger Zita: Utak a nyelvhez. Nyelvi szocializáció – nyelvi hátrány. Soros Alapítvány – MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 2002.

Sándor Klára: Szociolingvisztikai alapismeretek. In Galgóczi László (szerk.): Nyelvtan, nyelvhasználat, kommunikáció. JGYF, Szeged, 1999. 135 – 171.

Wardhaugh, Ronald: Szociolingvisztika. Osiris-Századvég, Budapest, 1995.