a magyarországi kórházi szociális munka helyzete...

27
MAGYAR ZSÓFIA A magyarországi kórházi szociális munka helyzete egy országos kutatás tükrében 1 Bevezetõ A WHO (World Health Organization) egészség-fogalmát alapul véve – amely szerint az egészség a teljes testi, szellemi és társadalmi jólét álla- pota, és nem pusztán a betegség vagy fogyatékosság hiánya – a magyar egészségügynek is egyre inkább el kell fogadnia, hogy a medicinális ke- Kutatásommal arra vállalkozom, hogy a már meglévõ szolgáltatások eddigi helyzetét egy egységes szempont szerint bemutassam, hogy milyen szervezeti egységben, milyen végzettséggel, milyen feladatkörrel, milyen feltételekkel mûködnek. Kutatásom célja, hogy tényként beszélhessünk a magyar kórházi szociális munkások mûködési módjáról. A klasszikus szociális intézmények tárgyi feltételeirõl és dolgozóik helyzetérõl folyamatos felmérések készülnek a módszertani intézményeknek köszönhetõen, viszont az integrált intézményekben dolgozó szociális munkásoknak nincs semmiféle koordináló intézményük, szervezetük, amelyek figyelemmel kísérnék az õ helyzetüket. Különbözõ felméréseket olvashatunk a szociális munkások (Pék, 2000) és külön az egészségügyi dolgozók (Pikó–Piczil, 2000) helyzetérõl, de tudomásom szerint a kórházakban dolgozó szociális szakemberek körülményeirõl nem készült átfogó felmérés. Elsõdleges célom, hogy átfogó képet kapjunk arról, jelenleg hány kórházban mûködik kórházi szociális munkás, illetve szociális feladatokat ellátó szakember. További cél a hazai kórházi szociális munka helyzetének megismerése a kórházakban mûködõ szociális munkások, illetve szociális szakemberek közvetlen megkérdezése révén. TANULMÁNYOK 44

Upload: others

Post on 18-May-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

MAGYAR ZSÓFIA

A magyarországi kórháziszociális munka helyzete

egy országos kutatás tükrében1

Bevezetõ

A WHO (World Health Organization) egészség-fogalmát alapul véve –amely szerint az egészség a teljes testi, szellemi és társadalmi jólét álla-pota, és nem pusztán a betegség vagy fogyatékosság hiánya – a magyaregészségügynek is egyre inkább el kell fogadnia, hogy a medicinális ke-

Kutatásommal arra vállalkozom, hogy a már meglévõ szolgáltatásokeddigi helyzetét egy egységes szempont szerint bemutassam, hogy

milyen szervezeti egységben, milyen végzettséggel, milyenfeladatkörrel, milyen feltételekkel mûködnek. Kutatásom célja, hogy

tényként beszélhessünk a magyar kórházi szociális munkásokmûködési módjáról.

A klasszikus szociális intézmények tárgyi feltételeirõl és dolgozóikhelyzetérõl folyamatos felmérések készülnek a módszertani

intézményeknek köszönhetõen, viszont az integrált intézményekbendolgozó szociális munkásoknak nincs semmiféle koordináló

intézményük, szervezetük, amelyek figyelemmel kísérnék az õhelyzetüket. Különbözõ felméréseket olvashatunk a szociális

munkások (Pék, 2000) és külön az egészségügyi dolgozók(Pikó–Piczil, 2000) helyzetérõl, de tudomásom szerint a kórházakban

dolgozó szociális szakemberek körülményeirõl nem készült átfogófelmérés.

Elsõdleges célom, hogy átfogó képet kapjunk arról, jelenleg hánykórházban mûködik kórházi szociális munkás, illetve szociális

feladatokat ellátó szakember.További cél a hazai kórházi szociális munka helyzetének

megismerése a kórházakban mûködõ szociális munkások, illetveszociális szakemberek közvetlen megkérdezése révén.

TANULMÁNYOK

44 ����� �����

� � ������ ������� � � � ��� ��� ��� � ��������� ���������� ���� �� ���������� �� ������������

Page 2: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

zelések mellett a szociális problémákkal is foglalkoznia kell. A legtöbbjóléti országban ez már nem is kérdéses. A kórházi szociális munkásokegyenrangú és elengedhetetlen munkatársai az egészségügyi szakembe-reknek mind a betegek kezelésénél, mind a népegészségügyi programokkialakításánál, megvalósításánál.

A szociális munkások egészségügyi intézményekben való alkalmazá-sát törvény nem írja elõ, csak az egészségügyi szolgáltatást nyújtó egyesintézmények szakmai minimumfeltételeirõl szóló 60/2003. (X. 20)ESZCSM rendelet mellékletében jelölik meg, mint „szükséges” szolgál-tatást.

Az egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézmények a rendelet teljesí-tésére mindig újabb és újabb haladékot kapnak. Az alacsonyabb szintûszabályozásnak és a rendeletek teljesítésének hazai gyakorlatát ismervemegengedhetõ az a kijelentés, hogy az országban még mindig vannakolyan kórházak, amelyek nem rendelkeznek kórházi szociális munkásstátussal. Továbbá a törvényi rendelkezés hiányában nem tisztázott aszolgáltatás létrehozásának mikéntje sem.

Mindezek ellenére bizonyos szakmai kapcsolatok és gyakorlatok ré-vén tudni lehet, hogy a szakmában dolgozók megjelentek a hazai kór-házakban, változatos felállásban, eltérõ feltételekkel és különbözõ szintûmunkavégzéssel. Ugyanakkor a szociális munka e területe sem engedhetimeg, hogy bizonyos idõ elmúltával szakmai protokollok, koncepciók nél-kül mûködjön, ha résztvevõi egyenrangú tagjaivá akarnak válni a gyó-gyító teamnek, ha valóban professzionális szintû munkavégzést akarnakgarantálni. A hazai koncepció kialakításához már tények, tapasztalatokkellenek, hogy ez valóban alkalmazható legyen, és valós kérdések, di-lemmák megvitatását tárgyalja.

Kutatásommal arra vállalkozom, hogy a már meglévõ szolgáltatásokeddigi helyzetét egy egységes szempont szerint bemutassam, hogy mi-lyen szervezeti egységben, milyen végzettséggel, milyen feladatkörrel,milyen feltételekkel mûködnek. Kutatásom célja, hogy tényként beszél-hessünk a magyar kórházi szociális munkások mûködési módjáról.

A klasszikus szociális intézmények tárgyi feltételeirõl és dolgozóikhelyzetérõl folyamatos felmérések készülnek a módszertani intézmé-nyeknek köszönhetõen, viszont az integrált intézményekben dolgozószociális munkásoknak nincs semmiféle koordináló intézményük, szer-vezetük, amelyek figyelemmel kísérnék az õ helyzetüket. Különbözõ fel-méréseket olvashatunk a szociális munkások (Pék, 2000) és külön azegészségügyi dolgozók (Pikó–Piczil, 2000) helyzetérõl, de tudomásomszerint a kórházakban dolgozó szociális szakemberek körülményeirõlnem készült átfogó felmérés.

Elsõdleges célom, hogy átfogó képet kapjunk arról: jelenleg hány kór-házban mûködik kórházi szociális munkás, illetve szociális feladatokatellátó szakember.

További cél a hazai kórházi szociális munka helyzetének megismerésea kórházakban mûködõ szociális munkások, illetve szociális szakembe-rek közvetlen megkérdezése révén.

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 45

Page 3: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

Hipotézisek

Az elõzmények ismeretében az alábbi feltételezésekbõl indultam ki:1. A kórházakban különbözõ végzettségû szakemberek látják el a szo-

ciális feladatokat.2. Még mindig vannak olyan, fekvõbeteg-ellátást nyújtó intézmények,

amelyek nem rendelkeznek kórházi szociális munkás státussal.3. A kórházi szociális szakember a legtöbb esetben szervezetileg az

ápolási igazgató felügyelete alatt áll.4. Ha egy intézményben több kórházi szociális szakember van, akkor

a legtöbb esetben együtt dolgoznak, és más szakmák képviselõivel isfolyamatos munkakapcsolatot alakítanak ki.

5. A mai kórházi szociális szakemberek feladatköre a szociális ügyin-tézésnél és a közvetlen problémamegoldást igénylõ feladatoknál már szé-lesebb kínálatot mutat.

6. A kórházi szociális szakemberek hatékony munkavégzéséhez szük-séges feltételek többnyire nem adottak.

7. Az integrált intézményekben dolgozó szociális munkások igénylika másoddiplomás képzés létrehozását, illetve feltételezem, hogy a törvé-nyi szabályozás hiányossága miatt többen nem vesznek részt a kötele-zõen elõírt továbbképzési rendszerben.

A kutatás módszere

A vizsgált személyek a hazai egészségügyben foglalkoztatott kórháziszociális munkások, illetve szociális szakemberek. A vizsgálni kívánt ala-nyokról hivatalos adatbázis még nem áll rendelkezésünkre, így egyedüla munkahelyek alapján lehet õket elérni.� Ebbõl következõen az elõzetesmintavételi keret az összes hazai fekvõbeteg ellátást nyújtó kórház. Pon-tos számukról és címükrõl az Orvosi Információs és Oktató Rendszer� egész-ségügyi adatbázisából nyertem képet, némi kiegészítéssel és aktualizá-lással. A különbözõ kórházi egyesítések és idõközbeni megszüntetésekkövetkeztében az intézmények száma 157.

Elõször telefonon mértem fel, hogy mely kórházak alkalmaznak kór-házi szociális munkásokat, illetve szociális szakembereket. Úgy véltem,hogy az ápolási igazgatóktól, illetve – saját tapasztalatom alapján – ahumánpolitikai igazgatóktól, humánpolitikai osztályvezetõktõl ismerhe-tem meg ezeket az adatokat. E kiindulási ponttal viszont azt kockáztat-tam, hogy kihagyom a felmérésbõl azokat a szociális szakembereket, akikaz osztályvezetõ fõorvosok, illetve más vezetõk alá tartoznak. Ezt a koc-kázatot a megjelölt vezetõkkel való, a telefonos beszélgetéssel és az en-gedélykérõ levélben lévõ hivatkozással próbáltam csökkenteni, így tehátkis fenntartással kell kezelni azt az adatot, hogy a 157 kórházból 99 kór-

��� !"�#$%

46 ����� �����

� ������� �!��� ��������� !���� ����� ��"��� ������������� ����������� � ����������������# $������ � !��%&''(((���������" � ����� �����!����

Page 4: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

ház jelezte: alkalmaz kórházi szociális munkást, illetve szociális szakem-bert.

Elsõdlegesen a szociális szakemberek nevét, kórházon belüli pontoselérhetõségét akartam megkapni, de a fent említett személyektõl (egyesesetekben az ápolási igazgatók helyetteseitõl) több esetben nem tudtammeg a szükséges információkat. A név megtagadásakor a felettesek adat-védelmi elõírásokra hivatkoztak, illetve közölték, hogy bármilyen felmé-rés csakis rajtuk keresztül történhet. Így többnyire azt tudtam meg, hogyegy kórház hány szociális szakembert alkalmaz.

A vezetõkkel való beszélgetéskor rögtön beleütköztem abba a nehéz-ségbe, hogy ki is számít kórházi szociális munkásnak. A magyarországiszociális munka elõzményeinek ismeretében számításba vettem azon dol-gozókat is, akiknek nincsen szakirányú felsõfokú végzettségük, de szo-ciális feladatokat látnak el. Így az elõzetes felmérés alapján a vizsgáltpopulációba kerültek azok a lelkészek, lelkigondozók (összesen 3 fõ) is,akik a lelkigondozói munkájuk mellett a szociális feladatokat is magukravállalják, illetve a szociális asszisztensek, akiket szociális munkásként al-kalmaznak. A vizsgált populáció 216 fõ lett.

Az adatgyûjtést az adatvédelem szabályainak megfelelõen 2003 szep-temberében egy, 31 kérdésbõl álló – többnyire zárt kérdéseket tartalmazó– önkitöltõ kérdõívvel végeztem el. A kérdõívek az érintettekhez postaiúton, a legtöbb esetben az ápolási igazgatókon keresztül jutottak el. Akérdõívvel együtt küldtem el a feletteseknek és a fõigazgató-fõorvosok-nak címzett, engedélykérõ leveleket is. A határidõre 52 kérdõív érkezettvissza. A sürgetõ levél lehetõségével nem éltem, de a feldolgozás lezá-rásnak idejét két héttel meghosszabbítottam, így összesen 146 db kérdõívjött vissza, vagyis 68 százalékos a visszaérkezési arány, amely az elemzésszempontjából – a szakirodalom alapján – jó eredménynek mondható.�

Elemzés

A kérdésekre adott válaszok elemzése elõtt, az elõzetes felmérés alapjánmegállapíthatjuk, hogy Magyarországon a kórházak 63 százalékában al-kalmaznak kórházi szociális munkást, illetve szociális szakembert. AzOrvosi Információs és Oktató Rendszer egészségügyi adatbázisa alapjánkészített kategóriák szerint a következõ megoszlást láthatjuk az 1. ábrán.Mindegyik megyében minimum egy kórház alkalmaz szociális szakem-bert. Mind a négy egyetem alkalmaz szociális munkást, de nem mind-egyik klinikáján. A kórházak létszáma alapján 100 százalékos a lefedett-sége Gyõr-Moson-Sopron, Békés, Hajdu-Bihar, Bács-Kiskun, Pest me-gyéknek. A legkevesebb szociális státussal rendelkezõ kórház az orszá-gos (40%), állami fenntartású intézményeknél (36%) és Veszprém megyé-ben (33%) található.

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 47

) �� �������� �� ��� �� *+** � � ,�� (� �-�- %� ������� ������ �� ������������������ ��� �� ������� ��� ������� ��� ������ ������ ���%.�/ ��� � � ���������� %����� ���0/ ������� ������� ��� ������� ��!���������� ���� � ������������ ���������"��0%������������������������� �� �������� ��� ���1� � ������ ������ �� �������!������/ !��� ������� ��� ��������/ ��� ��� � � ���������� �� �������� ������ ���� ���

Page 5: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

�� ���� ����������� ������� � ������� ���������� ������� � ���� �� ������ �� ������ ��� ���� � � � ��

������ � � ������ �� ����� ����������

Adatok a kórházi szociális szakemberekrõl

A szociális szférára jellemzõ tendencia itt is felfedezhetõ, miszerint azegészségügy területén mûködõ segítõ szakemberek között a nõi nemképviselteti magát nagyobb százalékban. (Lásd 2. ábra)

�� ���� ! ��������� ����� ������ � ��������� � � �"# ��

A válaszadók életkori megoszlását nézve azt látjuk, hogy többnyire(61%) a fiatalabb korosztály (18–40 évesek) alkotja a szociális szakembe-rek táborát. A 18–25 évesek között találjuk a tanulmányi szerzõdésseldolgozókat és frissen diplomázottakat.

��� !"�#$%

48 ����� �����

Page 6: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

�� ���� ! ��������� $�� ���� ��������� � � �"# ��

Az elõzetes várakozásokhoz képest meglepõ a válaszadók szakmaivégzettségének az aránya. (Lásd 4. ábra) A válaszadók majdnem három-negyede (69%) a szakiránynak megfelelõ szociális diplomával rendelke-zik, így összességében a szociális végzettséggel rendelkezõk aránya 84százalék. Viszont még mindig magas a nem szakirányú képzettséggelrendelkezõk száma (23 fõ). A végzettség szerinti megoszlás nem mutatösszefüggést az életkorral, de az megállapítható, hogy a 41 év felettiekkörében is magasabb a szociális diplomával rendelkezõk aránya, és a18–25 év között találunk (5 fõ) nem szociális végzettségût is.

� ���� ! ��������� ������� �$��� �$�� � � �"" ��

A további adatok értelmezése szempontjából jó látnunk, hogy az adat-közlõk mely megyékben dolgoznak, milyen fenntartású és hány ágyasintézmények keretei közt végzik a munkájukat.

A következtetések szempontjából mindenképpen pozitív, hogy azösszes megyébõl érkezett vissza kérdõív, és a telefonos felmérés alapjánvégzett kutatásnak az eredményéhez közelít a válaszadók megoszlásiaránya. (Lásd 5. ábra)

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 49

Page 7: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

� ���� !� ��� �%���� ��������&� � � �"# ��

A fenntartók szerinti megoszlást nézve elsõsorban a megyei, illetve avárosi önkormányzat intézményeibõl kaptam adatokat.

�� ����� �� !� ��� �%���� �� $��$������� ���� �� ��

��������� �����

������ ������������ �� ���� ����� ������������ �! ���"��#����� ������������ �! ���$%��&�� ' ���( �� )%������ � '�'( �� ) *������� ������� ! ��������� �� ����� ������������ ������� � $�"+��&����, -������� � $�".�������� �� +�� ������� ����������/� � $�"0��#��� �� ����������/� � $�" �12�#��� � $�"3������� ��� �$$

4������11�� � �$$5��$$ ����� �6�&���� �� ���6� #� ���� ���7

�� ����� �� !� ��� �%���� ���������� ������

����� �����

�$$ � ��� �" �����$�5�$$ �$ ���"�$�5�$$ �$ �"���$�5��$$ �� ������$�5�$$$ �� �'���$$�5�'$$ � ����'$$ �� ��� �� !��3��� ��� �$$�$

��� !"�#$%

50 ����� �����

Page 8: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

Adatok a kórházi szociális munkás státusok kialakulásáról

Mivel törvény nem írja elõ a kórházi szociális munkások alkalmazását,így fontos megnéznünk, hogy elsõsorban kik szorgalmazták a szociálismunkás státusok létrehozását az egészségügyi intézményekben. A 6. áb-rán jól látható, hogy a legtöbb esetben az ápolási igazgatóknak tulajdo-nítják a státusok létrehozásának kezdeményezését. Az osztályhoz rendeltstátusoknál pedig feltehetõen az osztályvezetõ fõorvosok voltak a kez-deményezõk. Ketten a területi Gyermekjóléti Szolgálat vezetõjére hivat-koztak, amely azt mutatja, hogy a Gyermekjóléti Központok számára kö-telezõen elõírt kórházi szociális munkások alkalmazását bizonyos helye-ken már megvalósították. A minõségbiztosítási tanácsadókat senki nemjelölte meg. Az egyéb kategóriában ketten hivatkoztak a minimumfelté-telre, ketten pedig – tévesen – a törvényi elõírásra. Megemlítették mégközbenjáróként az ápolási osztály fõnõvérét, a pszichiátriai gondozó ve-zetõjét, és egy esetben a pszichológust is.

�� ����� ! ������ ������� ����� � ���� �$ ��������� ������������� � �"' ��

A „Mióta van az Önök intézményében kórházi szociális munkás státus?”kérdést többen a saját mûködésük kezdetére vonatkoztatták, illetve nemtudtak rá válaszolni, így kissé fenntartással kell kezelni a kapott ered-ményeket. A válaszok alapján két tendenciát rajzolódik ki: az egyik azössz-számot mutatja, hogy hány státus jött létre adott évben, a másikpedig külön a pszichiátriai státusok megalakulásának az idejét. (Lásd7. ábra) Egyes helyeken már rögtön a rendszerváltás után létrehoztak szo-ciális munkás státusokat, amelyeket valószínûleg szociális szervezõkvagy egyéb végzettségû szakemberek töltöttek be. Igazából az 1990-esévek közepétõl jött létre a legtöbb státus, ami összefügg azzal a ténnyel,hogy ebben az idõszakban kerültek ki a legelsõ diplomások is a képzé-sekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas és Békés megyében alakították kistátusokat. A státusok létrehozása mind a mai napig aktuális kérdés, mi-vel körülbelül még 58 kórházból (37%) hiányzik a szociális munkás. Atelefonos felmérés során több ápolási igazgató is jelezte, hogy szeretné-nek alkalmazni szociális munkást, de pénzügyi kereteik jelenleg ezt nem

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 51

Page 9: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

teszik lehetõvé. Egy-két helyen viszont nem tartják fontosnak a szociálismunkás alkalmazását, mivel úgy gondolják, hogy a nõvérek a saját mun-kájuk mellett a szociális feladatokat is el tudják látni.

�� ���� ! ������ ������� ����� � ���� ����� $��� �� $�� �� ��� �%���������� � � �(� ��

A státusok minõségét jelzi, hogy milyen formában hozták létre. A vá-laszadók 85,6 százaléka fõállásban végzi a munkáját, tizennégyen (9,6%)más munkakör ellátása mellett, öten (3,4%) félállásban, akik közül két fõnyugdíjasként (egyikük havi 60 órában) és ezen kívül egy fõ pedig vál-lalkozási megbízással.

Az adott kórházban a szociális szakemberek megnevezése, megszólí-tása is sokat elárulhat arról, hogy mennyire ismerik a szociális munkást,hogyan értékelik, mennyire sikerült az elõdök szerepébõl kilépni. A vá-laszadók legnagyobb részét a „kórházi szociális munkás” névvel illetik,de használják a „szociális munkatárs” megnevezést is (15,1%), ami aztsejteti, hogy õket egyenrangú partnerként kezelik az egészségügyi dol-gozókkal. (Lásd 8. ábra) A „szociális nõvér” egyértelmûen elutasítandómegszólítás, a szociális szakemberek egy részének mégis azzal kell szem-besülnie, hogy sokan még mindig nem tudnak különbséget tenni a kétmunkakör között. Sõt, a „kórházi szociális munkás” megnevezést meg-jelölõk 22,2 százaléka is panaszkodott arról, hogy olykor õket is szociálisnõvérnek hívják, a betegek és a dolgozók egyaránt. Néhányan azt is je-lezték, hogy ilyenkor helyesbíteni szoktak. Az egyéb megnevezésekben13-an jelezték, hogy egyszerûen csak szociális munkásnak hívják õket.Vannak, akit szociális tanácsadónak, szociális ügyintézõnek, szociális elõ-adónak, szocioterapeutának neveznek. Ebben a kategóriában szerepel a„lelkész” és két „lelkigondozó” megjelölés, amely indokolt a fõ munka-körüket nézve.

��� !"�#$%

52 ����� �����

Page 10: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

�� ���� !� ��� �%���� ��������$��� �������) �� �� �� $��$��*���� � � �"# ��

A kórházi szociális munka szervezeti elhelyezkedése

A szociális munkás státusok szervezeti elhelyezkedése fontos tényezõ aszakma elfogadottsága, besorolása, és nem utolsó sorban az önállósággyakorlása szempontjából. Három tényezõt érdemes megvizsgálni, azelõbb említettek fényében. Az egyik, hogy ki gyakorolja a munkáltatóijogkört a szociális szakember felett, a másik, hogy ki a közvetlen szakmaivezetõje, és a harmadik, hogy mekkora ellátandó egységet bíznak rá.

A legtöbb esetben (89%) a kórházi igazgatóság vezetõi (elsõsorban azápolási igazgatók) közül kerülnek ki a szociális munkások munkaadói.(Lásd 9. ábra) Az osztályvezetõ fõorvosokhoz elsõsorban a pszichiátriaiosztályon dolgozó szociális munkások tartoznak. Az „egyéb” kategóriá-ban a klinikákon dolgozó szociális munkások a kari, illetve az egyetemifõnõvéreket jelölték meg munkaadóként, egy fõ pedig a területi Gyer-mekjóléti Szolgálat vezetõjét, az ápolási igazgatóval közösen. Ez utóbbiesetben a szociális munkás bérét pályázati pénzbõl finanszírozzák.

�� ���� ! ��������� ����� � �� � � �"# ��

A szociális munkások szakmai felettesei szempontjából már nagyobba szóródás. (Lásd 10. ábra) A fõigazgatók már kevésbé jelennek meg efelettesi körben, ezt a jogkört leosztják az ápolási igazgatóknak, az osz-tályvezetõ fõorvosoknak, illetve amennyiben lehetséges, a szociális cso-

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 53

Page 11: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

portok vezetõinek. Az adatok alapján az ápolási igazgatók egy része szin-tén továbbadja a szakmai irányítás jogát, jobb esetben az intézménybenmûködõ szociális csoport vagy részleg vezetõjének, aki feltehetõen na-gyobb szakmai hozzáértéssel rendelkezik. Az „egyéb” kategóriában a ka-ri fõnõvérek mellett a pszichiátriai gondozó, a kórházhoz kapcsolódódrogambulancia, lelkigondozói és gyermekjóléti szolgálat (plusz az ápo-lási igazgató) vezetõjét jelölték meg szakmai felettesüknek.

��� ���� ! ��������� ������� ���� ����

A szociális munkások közel felének (44%) a tevékenysége a kórházvalamennyi osztályára kiterjed, bizonyos helyeken leszámítva a pszichi-átriát vagy egy másik osztályt. Az egyéb kategóriában tízen jelezték,hogy több különbözõ osztályt is ellátnak (kettõtõl tízig terjedve). A vá-laszadók jelentõs százaléka (25%) dolgozik csak pszichiátrián. (Lásd 11.ábra) Többen vannak, akiknek munkája a belgyógyászatra (7 fõ), egy-egyszemélynek pedig csak a traumatológiára, rehabilitációs osztályra, orto-pédiára, onkoradiológiára, neurológiára, szemészetre, fül-orr-gégészetreterjed ki. Többen jelölték meg a pszichiátriai gondozót, illetve a járóbeteg-ellátást (4 fõ) az ellátandó területük között.

A mutatók alapján a szociális munkások munkájának hatóköre össze-függésben áll a kórházi ágyszámokkal. A 800 ágy alatti kórházakra jel-lemzõbb inkább az összes osztály ellátása, de van egy olyan válaszadó,akire 1200 feletti ágy jut. A 2500 feletti ágyszámmal rendelkezõ intézmé-nyeknél pedig több, vagy egy-egy osztály jut egy szociális munkásra.

��� !"�#$%

54 ����� �����

Page 12: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

��� ���� ! ��������� ����&��� �� ��%�� � � �"" ��

A kórházi szociális szakemberek munkakapcsolatai

Az ellátandó feladatok elõtt érdemes megnézni, hogy milyen felállásbandolgoznak a kórházi szociális szakemberek. Egyedül vagy más szociálisszakemberekkel együtt, és ha többen, akkor vajon szociális csoportot al-kotnak-e. Az együttdolgozásnál fontos tényezõ a munkakapcsolatok mi-lyensége is, mind a szakmabeliekkel, mind az egészségügyi, illetve másszakemberekkel.

Az alábbi ábrán azt láthatjuk, hogy a válaszadók egyötöde egyedüldolgozik az intézményében. (Az elõzetes felmérés szerint is a kórházak52 százalékban egy szociális szakember tevékenykedik, azaz a teljes lét-számot nézve a kórházi szociális munkások körülbelül 24 százaléka egye-dül látja el a szociális feladatokat.) Ahol pedig több szociális szakembervan, ott általában valamilyen kontaktus megvalósul, de csak kis százalék(6,2%) jelezte, hogy minden esetben együtt dolgoznak. Leginkább az esetimunkakapcsolat jellemzõ.

��� ���� ! ��������� �������+���� �� �� �� $��$��*���� �$�� ������������� ���������� � � �"" ��

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 55

Page 13: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

A több szociális szakembert foglalkoztató intézményekben kérdés,hogy a munkatársak szociális csoportot alkotnak-e. A 13. ábra alapján aztláthatjuk, hogy az összes válaszadóknak kicsit több mint az egyharmadaszociális csoporttagként mûködik. A fenti eredményekkel összevetve azis észrevehetõ, hogy a szociális csoport nem féltetlenül jelenti azt, hogya tagok minden esetben együtt dolgoznak.

Az együttdolgozáson túl kérdés, hogy a szociális csoportban dolgo-zóknál vajon mûködik-e a végzettség szerinti munkamegosztás. A kapotteredményt némi fenntartással kell kezelni, mivel ennél a kérdésnél már14-gyel többen tartották magukat szociális csoporttagnak. Az alábbi ábraalapján az látható, hogy a végzettség szerinti munkamegosztás nem jel-lemzõ. Ennek hátterében valószínûleg az is ott állhat, hogy az egyes he-lyeken azonos végzettségû munkatársak dolgoznak együtt.

��� ���� ,��&�-� ������� ��+�� ���. � � �"# ��

�� ���� /������ ��+�� ��� $� ������ ����������� � ���. � � #0 ��

Egy beteg szociális problémájának komplex megoldását a legtöbbesetben egy interdiszciplináris szociális csoport tudja biztosítani, mely-ben a hatékonyság egyik kulcsát az adja, hogy a különbözõ végzettségûszakemberek folyamatosan együtt dolgoznak, egymás számára könnyenelérhetõek, a kliensek minél gyorsabb ellátása érdekében. A kérdésreadott összetett válaszokból kiderült, hogy a kérdõívben említett szakem-berek az intézményen belül elérhetõk, de nagyon kevés esetben tagjai aszociális csoportnak. (Lásd 15. ábra) A legjellemzõbb, hogy csak eset kap-csán keresik meg õket a szociális szakemberek. Leginkább a pszicholó-gussal, a jogásszal és a kórházi lelkészekkel van kapcsolatuk. Az önkén-tesek bevonása és a szociális asszisztensek alkalmazása még nem gyakoria hazai intézményekben. Az egyéb szakemberek között említették mega területi szociális intézmények munkatársait, a (gyógy-) foglalkoztató-kat, a karitatív szervezetek vezetõit, az orvosokat, fõnõvéreket, akikkelszintén folyamatos kapcsolatot tartanak fenn. Ezenkívül a betegjogi kép-viselõt, védõnõt, gyógytornászt és ketten egy szociálpolitikust is megje-

��� !"�#$%

56 ����� �����

Page 14: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

löltek, akivel folyamatos kapcsolatot tartanak. Itt kérdés lehetne, hogy alegutóbb említett személy milyen pozícióban dolgozhat.

�� ���� ! ��������� �������+���� �� �� ���$� ��������������

��� ���� ! ������� ������������ �$���$��� �� ��$���$�*��� ������������������ �������+���� ����� � � �"# ��

A szociális szakembereknek az egészségügyi szakemberekkel valókapcsolattartása a munka jellegébõl adódóan elkerülhetetlen, így igazá-ból az a kérdés, hogy milyennek ítélik meg az elõbb említett dolgozókkala viszonyukat. A válaszok alapján elég egyoldalú kép tárul elénk. (Lásd16. ábra.) A válaszadók egyértelmûen megfelelõnek tartják az adott mun-kakapcsolataikat. Különösen a fõnõvérekkel és az ápoló személyzettelvaló viszonyukat tartják teljes mértékben kielégítõnek, akikkel együtt a

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 57

Page 15: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

leginkább érintettek a betegek ellátásában. Talán az osztályvezetõ fõor-vosok azok, akikkel kicsit kevesebben jönnek ki. Két személy egyáltalánnem tartja megfelelõnek a kapcsolatát a fõorvosokkal, hatan pedig a kór-ház vezetõségével állnak hadilábon.

A kórházi szociális szakemberek által ellátott feladatok

A szakma gyakorlati megvalósulását és egyben a megítélését is mutatja,hogy a kórházi szociális szakemberek mely feladatok elvégzését vállaljákfel. A Kórházi Szociális Munkások Vezetõinek Társasága által megálla-pított 19 feladatkört (Hobschman, 1983) sorra véve láthatjuk, hogy a ha-zai kórházi szociális szakemberek tevékenységköre még mindig igenszûk. (Lásd 3. táblázat)

A többség munkájának (76,5 %) nagy részét a közvetlen segítségnyúj-tás teszi ki, az elbocsátás elõkészítésével és az anyagi, szervezési felada-tok ellátásával együtt. A közvetlen segítségnyújtás a szociális munkamódszereinek alkalmazását jelenti, ami az egyszerû szociális ügyintézés-nél több, kiterjedtebb. Ez összhangban áll azzal, hogy a válaszadók je-lentõs százaléka felsõfokú képesítéssel rendelkezik, vagyis mélyebb szak-értelmet adó ismeretekkel bír. Az elõbbi feladatokhoz szorosan kapcso-lódik az információnyújtás a különbözõ szolgáltatásokról, és a közvetítõszerep vállalása a területi intézmények felé. A kórházon belüli érdekvé-delmi feladatok ellátását viszont már kevesen (13,8%) vállalják, ez való-színûleg összefügg azzal, hogy elvileg már mindegyik kórházban alkal-maznak betegjogi képviselõt. A nemzetközi gyakorlatban igen magasraértékelt pszichoszociális feladatok ellátása (Szabó, 1994) a hazai gyakor-latban még valóban kisebb mértékû. A betegfelvétel elõkészítése is ke-vésbé jellemzõ. Bizonyos osztályokon, érthetõ módon, ezt a feladatot nemis lehet megvalósítani, például a baleseti sebészeti osztályon, de vannakolyan helyek, ahol jobban elõ lehetne segíteni a betegek adaptációját, ahola szociális problémák idõben való megismerésével hatékonyabb és telje-sebb körû munkát lehetne végezni, például a belgyógyászati osztályo-kon.

A válaszadók 28,3 százalék mondta, hogy a munkájuk nagy részét aszociális rizikótényezõk szûrése teszi ki. A pszichoszociális értékeléstmár többen végzik (54,5%). Ez utóbbi feladatok ellátása a pszichiátriándolgozóknál még gyakoribb arány (10%). Jelentõs azoknak a száma(82,1%), akiknek a feladataik között kisebb vagy nagyobb mértékben sze-repel a felvilágosító munka jogi ügyekben. Az önsegítõ csoportok szer-vezése nagyon kevés helyen (11,7%) jelenik meg egyértelmû feladatként.

A szociális szakember véleményének, megállapításainak az elismeré-sét jelenti, ha a kórházi teamben is lehetõsége nyílik konzultálni, jelentéstadni. Ez az út a válaszadók egynegyede számára még nem járható. Aterületi intézményekkel való esetkonzultáció szintén nem egyértelmû.

Az egészségvédelmi, prevenciós munkában való tevékenykedés a kór-házi keretek között igen korlátozott, így nem meglepõ, hogy kevesen(8,3%) jelölték meg egyértelmû feladatukként. Az oktatásban való rész-vételt nagyban meghatározzák a területi és intézményi adottságok, mivel

��� !"�#$%

58 ����� �����

Page 16: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

csak ott tud oktatni a szociális munkás, ahol egészségügyi, illetve szociá-lis képzés folyik. A lehetõségekhez mérten viszonylag magas azoknak aszáma (45%), akik valamilyen szinten az oktatásban tevékenykednekvagy továbbképzéseket szerveznek. A válaszadók elenyészõ száma jelez-te, hogy kutatási területen, illetve magasabb szinteken munkálkodik. Azegyéb tevékenységek kategóriáján belül a mentálhigiénés feladatokat, azönkéntes segítõk koordinálását, az egészségügyi dolgozók számára nyúj-tott szociális munkát jelölték meg.

�� ����� �� ! ��������� � �� ��� � ������ �� ������������� ����&����� � �"� ��

���������� ����� ������� ����� �7��� ���� ���� ���������

����

8������ �� � �6�&����� ��#� ���9�� ����� �� ��������6 ��! '��' ���� ��� �$$

+�19�� ���� #��� ���: ������9�� �� ������������� ��� �!�� ''�! ���� �$$

;������ #��� � �����2���� ���� ���� !�$ ��� �$$<��9�� �� �����6�������� ��=���� ���" �$�$ ���� ��� �$$>���9&����9�� �� ������ ��� 1 7

���97 ��������� �� #��� �����/����� ���� ������ ����� ��������:��� ����?�� ���� ���� �"�� ���! �$$

+��#�� �� ���2�� ��#��������@������������ ��A� 1 7 ���2��?���� ������ ?����#��������� ������� ��2��������#��9�6�� B������� ��19�� ���12���� 9�� ���� ��� �"�! �"�� �$�$ �$$

����� �� ����#����� ���2����@:���������� �� ������� 1 7����������� ��/��B� ���� � ��?7A ��� �$�$ ���� �"�� �$$

�� #� ����2�6 ��#��������B��� :����?�� �"�! '"�! �'�! ��� �$$

�� #� ����2�6 ��#��������� ?��������� � ��6��2����� ��19�� ������ @� ���� ������ ������ �������A ���� ���� ���� "�� �$$

C ���6�� ��2�6 �� �������6@�����2��A 9��1����� ����#����� '��' ���� ��� '�' �$$

C����#��� �� �� ������ � ������1 7 �6�&���� ?� : �� ���: �1��? ����� #���� ������ �!�" ���� ��! ��! �$$

% ?�9����� � �����2����@1 7 &��� ������6� ��� �� ������9�� �� ���&��� � &� ����� ��?7A '�' �"�! �"�! ��� �$$

%�������/ ��9�6 �� ���������� ��� �6�&��� ����D?�� ���� �!�� ���� ���� �$$

%�������/ ��9�6 �� ���������� ��� ���: ��� ����������� �� � ���� ���� ���� ��� �$$

E���#��� � �6�&���=��������� ���#�����?���� ��� ��2����?�� "!�� �"�! $�" ��� �$$

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 59

Page 17: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

���������� ����� ������� ����� �7��� ���� ���� ���������

����+�������� ��������#��� ��

�� 1��#���2# �/���?��#� 6 ����#��� '��� �!�� ��� ��� �$$

*������ �� ��#�??��1���������#������ 1 7 ��������:����� ���9�� �� ������?����1���?��#� 6 ����#��� ''�� �'�� "�� ��� �$$

+/����� � �6�&��� ���9�� ���/��� ���: ���� ""�� ���� ��� ��� �$$

%�������:���D���9�� 1� ���������9�19�6� ����� ��� ���� �'�� ��� ��� �$$

%���? �'�" ���! ���� $�$ �$$

Az, hogy ki milyen feladatot lát el, nagy mértékben függ attól is, hogyaz intézmény mit vár el a szociális dolgozótól, illetve hogy a potenciálisklienseknek mekkora körét bízza rá. A válaszadók háromnegyede nyi-latkozta azt, hogy a szociális feladatok mellett egyéb tevékenységek el-látására is rákényszerül. (Lásd 17. ábra)

��� ���� ����)���-� ���$�� ��� ������� ������ ��. � � �"� ��

A kórházi szociális szakemberek eseti leterhelése változatos képet mu-tat. (Lásd 18. ábra) A válaszadók jelentõs százaléka (41,7%) igen magasesetszámmal dolgozik (200 felett/év), amely a szakmailag elfogadhatóhatárokon túl van. Sajnos a válaszokból nem derül ki, hogy ezek közülhány az esetmenedzseléssel és hány az információnyújtással kapcsolatoseset. Az esetszámok nem mutatnak összefüggést azzal, hogy mekkora aszociális szakemberek hatóköre. Az ágyszámmal sincsen összefüggés, deaz ágyszámok növekedésével relatíve magasabb az esetszám,.

��� ���� ! ��������� � ����$� ���+&� ���) � � $��� ��� ����� � � �"" ��

��� !"�#$%

60 ����� �����

Page 18: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

A kórházi szociális szakemberek munkakörülményei

Személyi feltételek

A professzionális szociális munka megvalósítása egy nagyobb intéz-ményben már több szociális szakember meglétét feltételezi. Az ellátandófeladatok között vannak olyanok, amelyek átadhatóak lennének közép-fokú ismeretekkel rendelkezõ szakembereknek is, a hatékonyabb mun-kamegosztás érdekében. A válaszadók nagyobbik része (60,4%) viszontnem igényelné az utóbb említett munkaerõt, inkább képzett szociálismunkásokkal bõvítenék (41,7%) a szolgáltatásukat, illetve kis százalékuk(14,6%) a meglévõ szociális szakemberekkel módosítaná a munkakapcso-latát. (Lásd 19. ábra) A szociális munkást igénylõknek több mint a fele(58,3%) nem jelezte, hogy hány fõvel bõvítené a keretet, a másik felepedig döntõen 1 fõre (25,7%), de volt, aki 14 fõre tartana igényt. Azigények megléte, illetve hiánya nem mutat összefüggést azzal, hogy hányágyas kórházban dolgozik a válaszadó.

��� ���� ! ��������� ��$�����$���-� �$� ������� ��������� ����� ����$.� � �"" ��

A kórházi közegben az esetvezetés különösen idõponthoz kötött,gyors döntést igénylõ segítõ munka, amelyben nem ritka, hogy a kliensekéletébe radikálisan kell beleavatkozni, egy alapvetõ változást kell segíteni– például idõs beteget kell kiemelni a megszokott családi közegébõl, ésegy zsúfolt idõsek otthonába kell elhelyezni. Az egyéb szociális terüle-tekkel összehasonlítva itt jellemzõbb, hogy a klienseket végérvényesenelveszítik. Sok esetben a kórházi szociális munkásoknak nincs szakmailagkompetens vezetõjük, szakmabeli munkatársuk, akikkel megoszthatnáka problémás vagy lelkileg megterhelõ eseteiket, így számukra a szuper-vízió létfontosságú kérdés. A válaszok számából azonban jól látható,hogy ezen a területen is kevésbé megoldott ez a szolgáltatás. (Lásd 20.ábra)

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 61

Page 19: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

��� ���� ������� -� � ������� ���+���)���. � � �"� ��

A szakmai megbecsültséghez tartozik az a tényezõ is, hogy a szociálismunkások munkáját szakmailag értékelik-e. A válaszadók 62 százaléka(a 141 fõbõl) azt vallja, hogy ez az õ esetükben megtörténik.

��� ���� ! ��������� �$�*���� $� &� � ������� ���� ��$���� �$�� � � �"� ��

A munkahelyi feltételekhez tartozik a fizetésekkel és juttatásokkal va-ló elégedettség kérdése is. A válaszadóknak kicsit több mint a fele nemelégedett a bérével, közülük kevesebb azoknak a száma, akik egyáltalánnincsenek kibékülve a fizetésükkel. (Lásd 21. ábra) Ezzel szemben elégmagas azoknak a száma is, akik már elégedettek a fizetésükkel. Az elé-gedettség mértéke nem mutat összefüggést a szakmai végzettséggel.

Tárgyi feltételek

A hatékony munkavégzés érdekében bizonyos tárgyi feltételek megléteelengedhetetlen. A segítõ szakma sajátossága a közvetlen klienskapcso-lat, amelynek alapvetõ kiindulópontja a bizalom megszerzése, a kapottadatok titoktartási kötelezettséggel való kezelése. Ezek alapvetõ feltétele,hogy a szociális szakember rendelkezzen önálló irodahelységgel, széles-körû ellátást biztosítani tudó infrastruktúrával és ideális esetben bizo-nyos pénzügyi kerettel. (Lüssi, 1997)

A szociális szakemberek legnagyobb része (69,4%) az irodahelyiségétmásokkal – a legtöbb esetben (68,5%) nem szakmabeliekkel – kényszerülmegosztani, például a kórház könyvtárosával, pénztárosával, fényképé-szével, de találunk olyat is, aki a textilraktárossal, gondnokkal osztozko-dik. Öten a pszichológussal, fõnõvérrel, hárman a gyógytornásszal, ket-

��� !"�#$%

62 ����� �����

Page 20: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

ten az ápolásoktatóval vannak egy szobában. (Lásd 22. ábra) Egyesek pe-dig orvos, logopédus, szakszervezeti ügyintézõ, jogász, betegjogi képvi-selõ, dietetikus mellé kerültek. Két dolgozó egyáltalán nem rendelkezikirodával.

��� ���� !� �����������$�$ ������� ������ &�-�. � � �"" ��

A válaszadóknak mindössze 6 százaléka elégedett az infrastrukturálisfelszereltséggel. A megjelölt tárgyi feltételek közül a válaszadóknakmajdnem a fele elsõsorban a fogadóhelyiséget, a számítógépet és a nyom-tatót hiányolja, amelyek pedig ma már a mindennapi ügyintézés elen-gedhetetlen kellékei. (Lásd 4. táblázat) Többen szeretnének (39,7%) pénz-ügyi keretet tájékoztatókra. Jelentõs azoknak a helyeknek a száma(36,3%), ahol a közvetlen telefonvonal sem adott. Az adatvédelem szem-pontjából jó, ha a szociális szakemberek maguk tudják a fénymásolási,faxolási ügyeiket intézni. A válaszadók több mint egynegyede igényelnéis ehhez a megfelelõ eszközöket. A megkérdezettek egynegyede az üze-netrögzítõre is igényt tartana. A válaszadók egyötöde közvetlen telefon-számot és zárható szekrényt is szeretne. Az egyéb eszközök között egész-ségnevelési célok elérésére alkalmas eszközöket, szakmai folyóiratokat,újságokat jelöltek meg, és többen jelezték, hogy bizonyos pénzügyi ke-retet szeretnének önsegítõ csoportok mûködtetéséhez, hajléktalanokgyors megsegítéséhez.

� ����� �� ! ��������� �� $���� ������$��$�$��� ��$���� ����%�%� ���"# ��

��

�7 �����6&� ����� "� �!���7 <���2�6��1 �� �����7 F������6 �$ �����7 >���:��� ����� ��B�������6 �:����������6�6 �1���� '� �!�"

'7 +��#�� �� �� ����#��� '� �����7 �������� 6��1 �� ���!"7 ��G �' ���$�7 H���������2�� �� ����!7 I��&��6 �������� �� �!���$7 +��#�� �� �� �������� �� �'����7 %���? � ���

Maga az irodahelyiség megléte még nem vonja maga után, hogy aztmegfelelõnek is tartják a szociális szakemberek a kliensekkel való fog-lalkozáshoz. A válaszadóknak kicsit több mint a fele érzi úgy, hogy amunkájához elégséges a meglévõ iroda. (Lásd 23. ábra) Az irodahelyiséget

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 63

Page 21: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

nem megfelelõnek tartók nagyobb része a megosztott irodával rendelke-zõk körébõl kerül ki.

��� ���� ������������ �� &�-� �� ����& � ����������� ���� �������������.� � �"# ��

A hiányzó tárgyi feltételek között többen jelezték, hogy pénzügyi ke-retet szeretnének a kliensek támogatására és bizonyos feladatok ellátá-sához. A felmérés alapján valóban az derült ki, hogy elenyészõ azoknaka száma (5,5%), akik pénzügyi eszközökkel rendelkeznek. A pénzzel gaz-dálkodók elsõsorban pályázatból és egyesületi támogatásból nyerik anya-gi forrásukat. Csupán egy személy jelezte, hogy közfinanszírozási szerv-tõl kap támogatást.

�� ���� �1�%� � ���-� ���������� ���+) ��� � �����*�� � ������� $����.� � �"� ��

A válaszadók egyhatoda mûködtet alapítványt vagy egyesületet szo-ciális feladatok ellátására, vagyis egyesek maguk teremtik meg a pénz-ügyi feltételeiket.

A kórházi szociális szakemberek képzési lehetõségei

A képesítési követelmények szerint az általános szociális munkás kép-zésben 5% az egészségügyi ismeretek aránya. Az egyes képzési intézmé-nyekben lehetséges a kórházi szociális munkára való elõszakosodás, dea többségük számára nem, és a legjobb esetben is csak egy féléves kur-zusként biztosítják e tantárgyat. (Török, 1998) A gyakorlatot nyújtó te-rephelyeken a kórházi szociális munkás státusban dolgozó tereptanároka legtöbb helyen hiányoztak, vagy ma sincsenek ott. Ilyen elõzményekismeretében kérdés lehet, hogy a kórházi szociális munkás státusban dol-gozók mire alapoztak a munkamódszerük kidolgozásakor.

��� !"�#$%

64 ����� �����

Page 22: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

A megkérdezettek legnagyobb része a saját elképzeléseire, az életbõlvett tapasztalataira támaszkodott munkamódszere kialakítása során, míga válaszadók 53 százalékának volt segítségére a képzésben tanult anyagés a szakirodalom. (Lásd 25. ábra) A más szociális munkások példájábólvaló tanulás és módszereik átvétele is segítette a válaszadók egy-egy har-madát. Az „egyéb” kategóriában egyesek a szociális igazgatásban szere-zett tapasztalataikra, mások emberi kapcsolataikra, egy elõkészítõ teamjavaslataira, illetve tömegkommunikációs eszközökre hivatkoztak.

�� ���� ���� �������� � ������������� ������) �� ����. � � �"# ��

� ����������� ��� ���� �� �������������

A szociális szakemberek hosszú távú mûködése szempontjából kér-dés, hogy megoldott-e a kötelezõ szakmai továbbképzésben való részvé-telük. Az egyes válaszokból kiderül, hogy ezen a területen nincsen tisz-tázva, hogy a kórházi szociális szakemberek hová tartoznak a tovább-képzési rendszerben. (Lásd 26. ábra) A válaszadóknak több mint a feleazt nyilatkozta, hogy továbbképzésben részt tud venni, éspedig a leg-többjük munkahelyi támogatással tudja megtenni ezt. Itt azonban kérdés,hogy õk mit értettek a támogatott és kötelezõ továbbképzésen. A válasz-adók másik felénél már problémás a megfelelõ továbbképzési program-ban való részvétel. Többen jelezték, hogy azért nem vesznek részt to-vábbképzési programokon, mert nem regisztrálták õket. Van, aki azt fe-jezte ki az „egyéb” kategóriában, hogy jó lenne, ha meghívnák õt szakmaitanácskozásokra. Van, aki szociálpedagógusként tapasztalja, hogy egyál-talán nem tartják nyilván a pontszerzés szempontjából.

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 65

Page 23: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

��� ���� ! ���� � $� �% ����� �����$+�$�� ����������� �$�� ��-� �����.� � �"' ��

A nemzetközi gyakorlatban a kórházi, illetve a pszichiátriai szociálismunka külön képzési formában is megszerezhetõ. Magyarországon szin-tén felmerült a posztgraduális képzés megszervezésének, elindításának agondolata, és ma már ha jól tudom a szakképzési program is körvonala-zódni látszik, egy PhD munka keretén belül'. Kérdés, hogy a megkérde-zettek is szükségesnek tartanák-e a képzés elindítását, elvégzését. Vég-zettségre és életkorra való tekintet nélkül a válaszadók legnagyobb több-sége szükségesnek tartaná a képzés elindítását, illetve az elvégzését(78,8%). Elenyészõ azoknak a száma (3,4%), akik csak a pszichiátriai szo-ciális munkában látnák értelmét a képzésnek. A válaszadók egytizedeegyáltalán nem igényelné a képzést, és tizenegy fõ nem tudta megítélnia kérdést.

Összegzés

A kétlépcsõs felmérésbõl kirajzolódott, hogy az ország minden megyé-jében alkalmaznak kórházi szociális szakembereket, és elsõsorban az or-szág keleti részének igényeit elégítik ki a szociális munkás státusok. Eztaz arányt valószínûleg a térség jellemzõje, a szociális problémák erõtel-jesebb jelenléte is indokolta.

Az elsõ hipotézisem csak részben igazolódott be, mivel igaz, hogy akórházi szociális munkás posztokon különbözõ végzettségû szakembe-reket találunk, de a szakirányú végzettséggel rendelkezõk száma jóvalmagasabb (84%), így homogénebb a végzettség szerinti megoszlás. Ki-emelendõ, hogy magas a szociális diplomával rendelkezõk aránya (69%).

A szociális munkás státussal nem rendelkezõ kórházak száma (37%)még mindig igen jelentõs, különösképpen annak az adatnak a fényében,hogy a státussal rendelkezõ kórházak 52 százalékában csak egy szociálisszakembert alkalmaznak, ami nem igen teszi lehetõvé a professzionálismunkavégzést. A státusok 10 százaléka egyéb munkakörhöz rendelt, il-letve félállásban biztosított (3,4%), ami azt jelenti, hogy – a létrehozottstátusok ellenére is – egyes helyeken még mindig nem ismerik el a komp-

��� !"�#$%

66 ����� �����

2 ���� �� �����/ �34 35 6����������.� ���� $����� �.��������

Page 24: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

lex ellátást nyújtani tudó szociális munkát. A szociális szakemberek meg-nevezésénél felszínre került, hogy a kórházi szociális munkások nagyrésze küszködik még a szociális nõvéri múlt legyõzésével és azzal, hogyegyenrangú félként fogadják el õket. Az egyéb észrevételek között egye-sek konkrétan meg is fogalmazták, hogy „az egészségügy kemény hie-rarchiája nem nagyon akarja befogadni, partnerként kezelni a szociálismunkást”, „hiányzik az osztályvezetõkkel egyenrangú szociális team”.

A harmadik hipotézisem részben beigazolódott, miszerint a szociálisszakemberek legnagyobb része (64%) munkáltatói szempontból az ápo-lási igazgatók alá tartozik, de a szakmai vezetõség szerint már változa-tosabb felállások valósulnak meg. A szakmai felettesre, illetve a szociáliscsoporttagságra vonatkozó kérdéseket alapul véve két szervezeti megol-dást találunk. Vannak az egyedül dolgozók (ez nem jelenti feltétlenülazt, hogy egyedül vannak szociális munkásként az intézményükben), il-letve a szociális csoportot alkotók. Az elsõ esetben többnyire az ápolásiigazgatók (48%), az osztályvezetõ fõorvosok (34%) a szakmai felettesek,míg a második esetben szakmai felettesként megjelennek a szociális cso-portvezetõk (33%), de összességében nézve mégis jellemzõbb (67%), hogyezt a pozíciót is egészségügyi szakemberek töltik be.

A szociális szakemberek mellett a felettesek – elsõsorban az ápolásiigazgatók – is élhettek az írásos véleményadás lehetõségével. A megkér-dezettek 25 százaléka ezt meg is tette. Többen jelezték, hogy ahol többszociális munkás dolgozik együtt, ott azt tapasztalják, hogy a szociálismunkások megtalálták a helyüket a hierarchiában. Ennek ellenére a kór-házi szociális szakemberek nagyon kevés helyen alkotnak önálló részle-get megfelelõ szakmai vezetõvel.

A negyedik feltételezésem csak részben nyert igazolást. A szakmabe-liek között jellemzõ (62%) a munkakapcsolat kialakítása és az együttdol-gozás mind eseti szinten, mind az egyéb feladatok ellátásakor. Más szak-emberekkel leginkább csak egy adott kliens ügyében kerülnek kapcso-latba, vagyis nemigen valósul meg az interdiszciplináris együttmûködés,ami pedig a professzionális szociális munka egyik fontos eleme. A kór-házi szociális szakemberek egészségügyi dolgozókkal való munkakap-csolatának értékelésében nem jelent meg az oly sokszor hangoztatott elnem fogadás ténye.

A szociális szakemberek által ellátott feladatok köre bõvül, de mégmindig inkább a „tûzoltó munka” kényszerérõl tesznek tanúságot. Ah-hoz, hogy a szociális munka a prevencióban és a magasabb szinteken ismegjelenjen, erõteljes szemléletváltozásnak kell létrejönnie mind azegészségügy, mind a társadalom szintjén. A szociális munkásoknak pe-dig tudatosabban, bátrabban kell vállalniuk a társadalmi tervezésben va-ló részvételüket, hiszen ehhez megkapták az alapokat képzésük során.A fentiekre nézve az ötödik hipotézis csak részben igazolódott.

A hatodik hipotézisem beigazolódott. A szociális szakemberek mun-kakörülményeikkel kapcsolatos válaszai és igényei arról tanúskodnak,hogy több helyen nem fordítottak kellõ figyelmet a szolgáltatások kiala-kítására. A személyi feltételeknél a legégetõbb, hogy többen teljesen egye-dül kénytelenek ellátni az intézmény szociális feladatait, nem megoldotta szupervíziójuk, és a bérük sem áll arányban a végzettségükkel. Nagyon

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 67

Page 25: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

jelentõs azoknak a száma (76%), akiket egyéb tevékenységgel is megbíz-nak a saját feladatuk ellátása mellett. A kérdõív kérdésébõl nem derülki, hogy ezek milyen munkák, de feltételezhetõ, hogy a megbízás tényearra is utal, hogy a szociális munkát nem ismerik el teljes értékû foglal-kozásként. A tárgyi feltételeknél az alapvetõ mûködési hely nem kellõenbiztosított, hiszen a válaszadók legnagyobb része nem rendelkezik foga-dóhelyiséggel, önálló irodával, sõt, többeknek tõlük idegen szakmák kép-viselõivel kell osztozkodniuk. A gördülékeny ügyintézéshez szükségesalapvetõ eszközök – például számítógép, nyomtató, közvetlen telefonvo-nal – több helyen is hiányoznak. A váratlan esetek és bizonyos progra-mok megvalósítása, fenntartása olykor megkívánná, hogy a szociálismunkások pénzügyi kerettel is rendelkezzenek. A válaszok alapján egy-értelmû, hogy a kórházi szociális munkásoknál ez nem megoldott. Na-gyon kevés helyen használják ki az egyesületi, illetve az alapítványi for-ma nyújtotta lehetõségeket.

A kórházi szociális szakemberek képzési lehetõsége az egyik legmeg-oldatlanabb kérdés. Az általános szociális munkás-képzés mellett egyreinkább megfogalmazódott, hogy bizonyos területeken speciális, mélyebbtudásra van szükség a hatékonyabb munkavégzés érdekében. A mentál-higiéné, gyermekvédelem, családgondozás, addiktológia területén mû-ködnek a diploma megszerzése után elvégezhetõ másodképzések, de azegészségügyi szociális munka kimaradt e körbõl. A kórházi szociálisszakemberek a kérdõív kapcsán egyértelmûen kifejezték, hogy igényel-nék a posztgraduális képzés elindítását, és ha lehetõségük lenne rá, el isvégeznék. A legvisszásabb helyzetet a kötelezõ továbbképzési rendszermutatja, amelyben egyértelmûvé vált, hogy az integrált intézményekbendolgozó szociális szakemberekrõl teljesen megfeledkeztek a törvényho-zók. A válaszadók a kutatással kapcsolatos észrevételeik között erre kü-lön felhívták a figyelmet, és az érdekképviseleti szervezet létrehozását istöbben megemlítették. Viszont a válaszadók nagy többsége (67%) – avisszás helyzet ellenére is – részt vesz továbbképzéseken, sõt, közülüklegtöbben munkahelyi támogatással tehetik ezt. A hetedik hipotézisemígy csak részben igazolódott be.

Egy új kutatás keretén belül érdemes lenne a kórházi szociális munkásokfeladatvégzése során felmerülõ kérdéseket, dilemmákat feltérképezni.

Befejezés

A jóléti szolgáltatás létrehozása összetett folyamat eredménye. Egy jólétiszolgáltatásnak van története, kialakulása, amelyben érvényesül a foko-zatosság elve. A szolgáltatás megszervezéséhez elõször az egyéni szük-ségleteknek, problémáknak kell a felszínre kerülniük, hogy láthatóvá vál-janak, és beszélni lehessen róluk. A felfedések után érzékelhetõ, hogy azadott szükséglet, probléma többeket is érint, és a kielégítésük akkor gaz-daságos, ha össztársadalmi szinten kezelik. A kezelésnek az egyik for-mája az adott szervezeti struktúra átalakítása, az igényekhez való igazí-tása, illetve egy teljesen új szervezeti keret létrehozása, amely a szolgál-tatások alapját jelentheti.

��� !"�#$%

68 ����� �����

Page 26: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

Magyarországon a rendszerváltással vált lehetõvé, hogy felszínre ke-rüljenek a valós szükségletek, állapotok, és a róluk való gondolkodás. Amagyar lakosság rossz egészségi állapota már korábban keletkezett, dea mutatói csak az utóbbi évtizedben kerülhettek nyilvánosságra, amikoris az átmeneti idõszak kihívásai még jobban rontották az amúgy is rossztendenciát. A helyzet kezelése halaszthatatlanná vált, így az egészségpo-litika fõ célkitûzései egyikének tekintette a népegészségügyi szemléletmegváltoztatását. Az egészségügy területén megindult reformfolyamatelsõsorban a gazdasági szerkezet szintjén ért el változásokat, és úgy tû-nik, csak lassan veszi át az új, népegészségügyet szolgáló szemléletmódot.

A kórházi szociális munka mint jóléti szolgáltatás létrehozása az egyikolyan mozzanata az egészségügy átalakulásának, amely arról tesz tanú-ságot, hogy az egészségügy – elsõsorban a kórház – elismeri a társadalmirehabilitációban való részvételének kötelességét.

Felmérésem eredményeinek tükrében azt látom, hogy a kórházaktöbbsége kezdi felismerni ezt a feladatát, de még nem fektet rá kellõhangsúlyt. A kórházak beengedték a falaik közé a szociális szaktudássalrendelkezõket, de nem minden esetben látják bennük a teljes értékû mun-katársat, akár ha a feltételek biztosítását, akár az ellátandó feladatköröketnézzük.

A kapott eredményeket viszont nézhetjük arról az oldalról is, hogyegy új szolgáltatás létrejöttének vannak kezdeti nehézségei és különbözõszakaszai, amelyeken át kell eljutnia a kiteljesedéshez. Ezeket a lépcsõ-fokokat a fejlett ország képviselõi sem tudták kihagyni. Innen nézve ahazai kórházi szociális munka helyzete nem reménytelen, hiszen törvényielõírás nélkül, a minimumfeltételek megalkotása elõtt már létrehoztakkórházi szociális munkás státusokat, és a legtöbb esetben a nagyobb ha-tókörrel rendelkezõ vezetõkhöz rendelték, amely lehetõséget biztosíthata jövõben önálló részleg megalkotására, ha az egyedül dolgozóknak si-kerül az elismertségüket növelni és létszámukat bõvíteni. Nagyon sokfügg a már most dolgozó kórházi szociális munkásoktól, s attól, hogyõk hogyan képviselik a szakmát. A visszaküldött kérdõívek arányát (afeldolgozás után is még érkeztek kérdõívek) és az egyéb rovatban tettmegjegyzéseiket nézve látható, hogy a kórházi szociális munkások nemközömbösek a munkájuk helyzete iránt, így a kórházi szociális munkatovábbfejlesztése ügyében érdemes velük is számolni.

Felhasznált irodalom

�������� ���� ��� ! ��"���� � �������#�$� �%������� "$&�' ��$�� �"���"$�������� ��"��(�)��������*�� +%�,-�. +� /%���0 �11��

21��11�� �3� �1�� 456+5! ��"���� � �������#�$� �%������� "$&�' ��$�� �"7���"$�� ������ ��"��(�)��������*�� +%�,-�. +� /%���0 �11��

-#���0 8��� ����9�: � ��"�����������; �%<����� �("�� �$��%���� �"��"$ �� !�7�$�� =��"� ����� 4�$��� > ?@A ���,B �"$>8������� ���,B �"$0 C(��,��0���>�2��

8�� �� �" ��111�: !���� % ���0 �%<����� �("���%�D 5%<����� !("��0 3��� � )� �� ��8��' C��"�78�<�� !��� ��111�: EF� ���("� �� ���BGDH0 4���$ �� ��

���� � � ����� � ����� �� ���� ��������� ����� ���������

����� ����� 69

Page 27: A magyarországi kórházi szociális munka helyzete …esely.org/kiadvanyok/2004_4/MAGYAR.pdfsekbõl. 1994 elõtt Borsod-Abaúj-Zemplén, Gyõr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok,

5��' -��%� ������: 5%<����� �������� � �'�����"� �": C'�� /'��)"� �� ������/'��)"�: � �'���� �%<����� �("�� ���,����

5��' -��%� ����I�: 5%<����� �("�� � �'�����"� �": +��' 6�(�� �������: 5%<������("�� �� �������#�$� 56!!40 C,� ��� %���

=���� /(�� ������: � �%<����� �("�� "���"$ ���,������� � �������#�$��"� �":J%�� /(�� �������: J����"$ � �%<����� �("�� �$��%�����%� 5����� 5�7 ����0 C(��,��0 �I2�

��� !"�#$%

70 ����� �����