a háború ellen -...

1
Paradicsom- szezon Megkezdték a paradicsom feldolgozását a budapesti, a szegedi, a kecskeméti, a nagykőrösi, a békéscsabai, a hatvani és a nyíregyházi konzervgyárban. Egyelőre naponta százvagonos szállít- mányok érkeznek, a csúcs- időszak augusztus közepén kezdődik. Ekkor naponta 600—700 vagon nyersárut fogadnak. A most következő hét közepétől az ország töb- bi konzervgyárában is meg- kezdik a paradicsomsűrítmé- nyek gyártását Az Ipar ösz- szesen több mint 25 ezer va- gon paradicsomot dolgoz fel az idén. A tunguszi robbanás titka Tunguszka térségében (Szi- béria) az 1908-ban észlelt ko- losszális erejű robbanást egy kis üstökös okozta — állítja Vaszilij Feszenkov akadé- mikus. A tunguszi testtel egyidejűleg a légkör felső ré- tegeibe kozmikus porfelhő hatolt be, amely a Nappal ellentétes Irányban mozgott Megállapításait a tudós an- nak a legutóbbi expedíciónak az adataira alapozza, amelyet a Szovjetunió Tudományos Akadémiája szervezett a rob- banás körzetébe. Hipotézisé- ben más országok arra vo- natkozó megfigyeléseit ls te- kintetbe vette, hogy a robba- Dugonics, matematikus fl Tömörkény gimnázium kézikönyve Arcképén bármily szigorú mértékletességgel szemléli piarista reverendájából a másfél századdal későbbi ol- vasót, szuggesztív tekintete, arcizmai közt bujkáló meleg mosolya valami örök embe- rit, nagy humanistát sejtet Dugonics Andrásnak, váro- sunk hajdanvolt hírneves fiának képmására nyílik a szegedi Tömörkény István gimnázium matematika ta- nári munkaközösségének gondos munkája, Dugonics András matematikai írásai- nak válogatott kézikönyve. A szegedi író halálának 150. évfordulójára emlékező kö- tet Dugonics új arcát mutat- ja be az olvasónak: kevesen tudják róla, hogy korának kiemelkedő matematikusa ls volt. Mint Irodalmár pedig, szenvedélyes nyelvújítója, a matematika sajátos szak- nyelvének. Olyan ma már közismert, általánosan elfo- gadott, használt kifejezések származnak tőle. mtnt egyenlet, hasáb, köb. tétel, csúcs stb. Kazinczy Ferenc, a neológusok lobogó tekinté- lye ugyan erős fenntartások- kal, kritikával fogadta „csi- nálmányait", ám érdemben elismerte: „a piaristák egész seregében nincs tlsztelete- sebb név, mint a jó öregé, s ezer botlásáért elég pótalék tíz nem botlása". A korának neves tudósait ismerő, munkásságukkal tü- zetesen foglalkozó Dugonics A tudákosság című könyvé- ben felhasználta Newton, Leibnitz, Cardano és má- sok eredményeit. S ha új Is- meretekkel nem is gazdagí- totta a matematikát, geo- metriai vonatkozásban szá- mos új bizonyítási eljárást dolgozott kí. A matematiká- val is hitet tett hazafiúi bá- torsága, elszántsága mellett, II. József németesítö törek- véseire például igy válaszolt: „Én ezen igyekezetének elle- ne állván, csak azért is az algebrát és a geometriát magyar nyelven kiadtam, hogy megmutassam az or- szág előtt, hogy a német nyelv nem olyan alkalmatos a tanulmányok kimagyarázá- sához, mint a magyar nyelv". Válogatott matematikai írá- sait a Tömörkény gimnázi- um igazgatósága A' mi volt vittatni való címmel bocsátja az érdeklődők ren- delkezésére — 500 példány- ban. A kézikönyv nyomdai szedését az ipari szakközép- iskola kéziszedő tagozatának harmadéves növendékei vé- gezték Dobó József és Vincze György tanárok irányításá- val. Az összeállító szaktaná- rok: dr. Lang Jánosné, Gru- ber Anna, Horváth Lajos, Maftényi Terézia, dr. Mi- hálka György né és Márki- Zay Lajos. nás napján milyen fényes volt az égbolt. Feszenkov véleménye sze- rint Földünk hosszú történe- te folyamán számos esetben összeütközhetett kisebb-na- gyobb üstökösökkel, de az üstökösök maguk viszonylag kis sűrűségük miatt nem ér- ték el Földünk felszínét. A tudós kiszámította a tunguszi robbanást kiváltó feltétele- zett üstökös pályáját. Számí- tásai szerint az üstökös Nap körüli keringési ideje körül- belül 10 év volt Feszenkov feltételezése szerint az üstökös tömege több millió tonna lehetett, energiája pedig egy óriási hidrogénbomba felrobbaná- sának felelt meg. Óriási tö- mege ellenére a tunguszi kozmikus test a víznél ki- sebb sűrűsége miatt nem ér- te el a Földet A tudósok úgy vélik, hogy a robbanás Földünk felszínétől számítva mintegy 10—12 kilométer magasságban történhetett A kozmikus test jelentős része gázállapotba ment át, alap- vető tömege viszont szétszó- ródott állapotban fokozato- san ellepte az egész északi féltekét Feszenkov üstökös-elméle- te egy a közül a sok hipoté- zis közül, amelyet immár 60 éve vitatnak a tudósok. A hi- potézisek nagy száma (né- hányban még más bolygóról érkezett űrhajó is szerepel) azzal magyarázható, hogy a robbanás körzetében a koz- mikus test egyetlen darabká- ját sem lelték meg. (TASZSZ) Vita a mnnkaiielyi közérzetről Sok összetevője van a munkahelyi köz- érzetnek: a munka szeretete, a munkakö- rülmények, a fegyelem, az üzemi demok- rácia, a vezetés stílusa, a társadalmi tu- lajdonhoz való viszony stb. Ezek összefüg- géseiről, a munka és a közérzet szem- pontjából fontos hatásairól olvashatunk az Itt közölt hozzászólásban. Munkakedv, szakmaszeretet, fegyelem Érdeklődéssel olvastam a kétségtelenül sok igazságot tartalmazó, de a témát néha egyoldalúan megvilágító „ol- vasói" leveleket. A vita so- rán most már kezd kiala- kulni a vélemény, mikor ér- zi jól magát az ember mun- kahelyén, de a téma még ko- rántsincs kimerítve. Néhány gondolattal én is bekapcsoló- dok a vitába. Ha a munkahelyi közérze- tet röviden akarnánk megfo- galmazni, akkor azt mond- hatnánk: a munkahely: közérzet, ha a dolgozó jól érzi magát munkahelyén és magáénak érzi az üzemet. A kérdés ilyen megválaszolá- sa azonban nagyfokú leegy- szerűsítés. A munkahelyi közérzet akkor jó, ha a dol- gozó kedvvel végzi munká- ját, szereti szakmáját, hiva- tását, munkatársai megér- tőek, segítőkészek, munkakö- rülményei, anyagi ösztönzése megfelelő, vezetői vélemé- nyét meghallgatják — sőt se, vagy ahol ez már kiala- kult, annak megtartása. Manapság több száz olyan dolgozóval találkozhatunk, akik egyik üzemből a má- Egy másik üzemben két művezető műszakját nem elég alapos indokok alapján megcserélték. Az utasítást a művezetők nem hajtották sikba vándorolva keresik az végre, inkább lemondtak ál- igazinak, ideálisnak tartott munkahelyet Különösen ja- nuár 1 óta nőtt azoknak a száma, akik kipróbálva az Üj Munkatörvénykönyv ad- ta lehetőségeket, egy kis ki- rásdulást tesznek a szakmá- ban, hogy később esetleg visszatérjenek oda, ahonnan kiindultak. Ezek a vándorlók az esetek kisebb hányadában a rossz üzemi közérzet miatt Indultak útra, az esetek többségében azonban nem ez az alapvető ok. Sokszor csu- pán azért sétálnak egyik üzemből a másikba, hogy ki- válasszák azt az ideálisnak tartott üzemet, ahol a leg- kisebb munkával a legmaga- sabb keresetet lehet elérni. A vándorlók még nem találták meg helyüket az életben, nem jöttek rá a munka szép- igényük is - , ha az üzemet ség f re - Sok e IT lberr f £ b * szé j,- gettem erről a kérdésről. Volt, aki a munkában csak a terheket látta, szükséges igazán magáénak érzi. Nem könnyű a jó közérzet minden feltételét megvalósí- tani, de nem is tartozik a le- hetetlen feladatok közé. A vállalat párt- és állami ve- zetésének alapvető érdeke és fontos kötelessége a jó han- gulat, közérzet megteremté- wm Ötven éve A háború ellen ötven évvel ezelőtt, 1918 nyarán hazánk népe már törkig volt a véres Imperia- lista világháborúval. Az uralkodó körök hatalma ek- kor már észrevehetően meg- gyengült. Ennek okát egy- részt a monarchia hadsere- gének a frontokon elszenve- dett vereségei, másrészt a tömegek erösödő háborúelle- nes harca képezték. A jú- liusi és augusztusi békeak- ciókból becsülettel kivette részét Szeged dolgozó la- kossága is. Június végén és július ele- jén tragikus hír rázia meg az egész magyar népet A piavei csatában (mely a mo- narchia hadseregének döntő vereségét hozta magával) a habsburgl hadvezetőség sok tízezer magyar katona éle- tét áldozta fel. Szegedet ez külön fájdalmasan érintette, hiszen a város fiaiból álló 46-os gyalogezred is elvér- zett e távoli olasz folyó men- tén. Sok szegedi özveRy és árva vádolta némán e ször- nyű háborút Érzéseiknek Szeged két kiváló költője is kifejezést adott A Szegedi Napló június 30-án közötte Móra Ferenc versét Bánatos hangon si- ratva az elesetteket lázított e kegyetlen, a magyar nép érdekeivel ellentétes háború ellen. Nem „dicsőséges ha- lálról", ellenkezőleg: tra- gikus áldozatokról frt. A Dél- magyarorszóg július 2-án közötte Juhász Gyula 46 cí- mű versét. A szám a Piavé- nái elvérzett szegedi gya- logezred emlékét idézte fel. Juhász Gyula verse komor ódai hangon vádolja a so- rok között az értelmetlen há- borút. A piavei tragédia csak fo- kozta Szeged lakosságának háborúellenes hangulatát. Egyre nagyobb tisztelet övezte a városban is az egyedüli erőt, amely képes a béke kivívására: a munkás- mozgalmat. A szegedi szo- cialistákat nem csüggesztette 6 DÉl-MagyarorszAg VASÁRNAP. 1968. AUGUSZTUS 4. el az az átmeneti kudarc, ami a júniusi sztrájk siker.-, telénségével érte őket. A he- lyi Munkásotthonban eleven élet folyt Gyakran rendez- tek július és augusztus fo- lyamán összejöveteleket melyeken elsősorban a béke kérdésével foglalkoztak. Augusztusban a szegedi szociáldemokrata pártszer- vezet ismét nyilvános meg- mozdulást rendezett. Az al- kalmat erre egy látszólag nem politikai kérdés: a kór- ház ügye szolgáltatta. Ez ré- gi problémája volt a város- nak. Mindenki érezte, hogy az elavult épület helyett új kórházra lenne szüksége a lakosságnak. Ebben a köz- érdekű ügyben hívott össze a szegedi SZDP augusztus 11-én népgyűlést. Többezres tömeg jelent meg ezen a na- pon délután négy órakor a Corso moziban. Pelczéder Ágoston, a szo- ciáldemokrata pártközpont kiküldötte beszédében új kórházat sürgetett Szeged- nek. A régi épületet ő maga is látta. „Nem is kórház ez, hanem kripta, ahova az em- bereket élve temetik el" — állapította meg. A költségek előteremtésére javasolta, hogy adóztassák meg a ha- digazdagokat. Beszéde végén pedig joggal mutatott rá ar- ra: a komoly beruházás, sajnos, a jelenlegi körülmé- nyek között nem valósulhat meg; az új kórház alapvető fettétele, hogy vessenek vé- get a háborúnak. A tömeg tetszéssel fogadta a beszé- det; soraiból gyakran törtek ki a békét éltető jelszavak. A gyűlés többi szónokai is figyelmet érdemeltek. Vo- natkozik ez különösen Ju- hász Gyulára. Hatásos be- szédében kifejtette: Korb Flórisnak volt a múltban egy zseniális terve az új kórházra vonatkozólag, me- lyet a város hatalmasai el- süllyesztettek. Augusztus végén pedig or- szágos fórumon kapott han- got a város proletársága.' Augusztus 23-án volt a va-' sasok kongresszusa. Ezen felszólalt Nemes Lajos sze- gedi kiküldött is. Belpoliti- kai reformokat és békét sür- getett a város vasmunkás dolgozói nevében. A munkásmozgalom kö- vetkezetes harca mozgásba hozta Szegeden is a polgári demokratikus csoportokat. Ez utóbbiak szintén a békét kö- vetelték agitációjukban. A Móra Ferenc által szerkesz- tett Szegedi Napló ennek fontos fóruma volt Kiemel- kedő a lap július 26-i szá- mának vezércikke. Ebben Bölöni György szomorú év- fordulóval foglalkozott: négy esztendeje tort ki a világhá- ború, mely „mindent felfor- gatott." „Békét kívánunk" — ez volt a mottója úgyszól- ván nap mint nap az ilyen tárgyú cikkeknek. Míg az imperialista hatal- mak folytatták a szörnyű vérontást, keleten már meg- született a fiatal szovjet ál- lam, mely következetes bé- kepolitikát folytatott. Ez ro- konszenvet keltett Szeged közvéleményében is. ,A bol- seviki külpolitika: a béke — állapította meg július 3-án a Délmagyarország. — Amíg a népbiztosok tanácsa van ha- talmon. Keleten nem bonyo- lódhatik a helyzet." A lap július 7-1 számában pedig Juhász Gyula fejezte ki ro- konszenvét a szovjet állam iránt. Voltak tehát már ekkor Szegeden, akik a helyes utat felismerték, ök már látták, hogy a föltámadott nép ereje fog véget vetni a háborúnak és az elnyomásnak. Közéjük tartozott Juhász Gyula is. Ekkoriban írta meg „Ma- gyar nyár 1918-ban" című híres versét. Ennek végén lázító hangon teszi fel a kér- dést: „Mi lesz, ha egyszer [szikrát vet a szalma. És föllángol e táj, e néma. [lomha? Ha megutálva száz here [pimaszt már, Vihart aratva zendül [a magyar nyár?" A költő már érezte a vi- har közeledését. Amit ekkor megjósolt, néhány hónappal később be is következett Az őszirózsás forradalom véget vetett a háborúnak és a re- akció hatalmának. Dr. MERÉNYI LASZLÖ rossznak tartotta azt,, de töb- ben voltak azok, akik büsz- kén meséltek arról, hogy végzik munkájukat és meg- találták örömüket az elért eredményekben. A munka szépségét azonban nem min- denki fedez: fel. Van, akit kell vezetni a munka megbecsülésére. Régen a szakmunkások féltékenyen őrizték a szakmai fogásokat, takargatták, titkolták a módszereket, nehogy valaki megtanulja, mert létbizton- ságuk függött attól, hogy szakmájukhoz jobban érte- nek. Ma már ilyentől nem kell tartani. A dolgozók nem lásukról. Mindkét művezető megbecsült, többszörösen ki- tüntetett dolgozó volt A problémát itt is a kellően át nem gondolt, rosszul előké- szített műszaki intézkedés okozta, az érintett két mű- szakban pedig rossz, ideges hangulat alakult ki. A légkört nemcsak a dur- va, goromba hang, hanem a laza technológiai és munka- fegyelem is mérgezi. A ren- detlenség rendszerint újabb rendetlenséget szül, a fegyel- mezetlenség pedig sok vitát okoz. Egyik üzemünkben a hulladék már lassan „hegye- ket" alkot és még tovább nö- vekszik. A jól dolgozók látva, hogy a rosszul dolgo- zóknak senki nem szól, gyárthatják bátran a selej- tet —, elkedvetlenedtek, nem vállalják az állandó vitát dolgozótársaikkal. A fegye- lem tehát nélkülözhetetlen része az üzemi közhangulat- nak. Akkor jó igazán a közhan- gulat, ha a munkások magu- kénak érzik a gyárat. A fel- szabadulás után a gyárak ál- lamosítását követően magá- tól értetődő volt ez. Több mint 20 év elteltével azonban sokan már elfelejtették, a fiatalok pedig csak elbeszé- lésből hallották, milyen volt a tőkések gyárában dolgozni. Sokan nyugodtan elnézik a lopást, ha az nem a szemé- lyi tulajdont károsítja, elné- zik a minőségrontást, ha az nem az általuk vásárolt árut rejtegetik tudományukat, sőt érinti, közömbösek a közős- segítenek azokon, akik még s ég dolgai Iránt, mindaddig, 3 amíg egyéni érdekeiket nem sérti. az alkotás örömét. A mun- kaszeretet szorosan összefügg a közérzettel is, mert ald utálja a munkát, azzal be? szélhet a vezetője akármi- lyen szépen és udvariasan, nem találja meg a helyét az üzemében, tovább keresi a „neki való munkahelyet" sokszor már csak a keresés kedvéért is. Aki magáénak érzi özemét, az alkotóan vesz részt a gyár munkájában, meglátja a hi- bát, harcol a felelőtlenség és az Intrika ellen. Pártszerve- zeteinknek és a vállalatok vezetőinek olyan légkört kell teremteni, hogy a munká- sokban a közösség ügyel iránti felelősség erősödjön. A kialakult jó munkahelyi Többet kell fog i a i kozniok az műszaki-gazdasá- üzeml demokrácia kérdései- közérzetet gi intézkedésekkel is védeni kell, mert rossz intézkedé- sekkel könnyen el lehet ron- tani a munkakedvet. Egyik szegedi üzemben a régi és az új munkások között az üzemi légkört mérgezó ellenszenv alakult kl. Idős, jó szakmun- kások, több évtizede dolgoz- tak a gyárban, felmondtak. A kedvezőtlen légkört egy nem kellően átgondolt új kollektív bérezési rendszer bevezetése, az új dolgozók betanítási költségeinek a kollektívára hárítása okozta. Szomorú dolog, hogy kívül- ről kellett figyelmeztetni a gyár vezetését a hibás intéz- kedésre, melynek megváltoz- tatása után javult a hangu- lat is. vei, bátor kezdeményező lég- kört kialakítva, hogy senki se' féljen elmondani vélemé- nyét, és legyen meggyőződve a munkás arról, hogy okos javaslata meghallgatásra ta- lál. A jó özemi közérzet bizto- sítása nagyon bonyolult fel- adat, megbontásához elég egy meggondolatlan intézkedés, egy tapintatlanul, rosszul el- helyezett mondat. Az elron- tott közérzet helyreállítása azonban igen sok munkát igényel. Vigyázzunk ezért gondosan a jó üzemi közér- zetre! BALOG ISTVÁN, a Szeged városi pártbizottság osztályvezetője litott büntetsíesSiaB'ős A közbiztonság megszilár- dítása szempontjából az a leghatékonyabb, ha a bűnül- döző szervek a bűnösökkel szemben azonnal eljárnak. Ezt tartja szem előtt az úgy- nevezett gyorsított büntető- eljárás. Ennek lényege, hogy amikor kisebb bűntettről van szó, s a büntetés mértéke nem haladja meg az öt évet. a tényállás pedig egyszerű vádirat és tárgyalás kitűzése nélkül, három napon belül bíróság elég állítják az el- követőt. Az erre vonatkozó jogsza- bály 1967. január 1-én lépett hatályba. A jó tapasztalatok alapján ez év tavasza óta az egész ország területén élhet- nek a bűnüldöző szervek a gyorsított büntetőeljárás esz- közével. Igy van ez Szegeden LS.

Upload: dangdang

Post on 25-Feb-2018

215 views

Category:

Documents


1 download

TRANSCRIPT

Paradicsom-szezon

Megkezdték a paradicsom feldolgozását a budapesti, a szegedi, a kecskeméti, a nagykőrösi, a békéscsabai, a hatvani és a nyíregyházi konzervgyárban. Egyelőre naponta százvagonos szállít-mányok érkeznek, a csúcs-időszak augusztus közepén kezdődik. Ekkor naponta 600—700 vagon nyersárut fogadnak. A most következő hét közepétől az ország töb-bi konzervgyárában is meg-kezdik a paradicsomsűrí tmé-nyek gyár tásá t Az Ipar ösz-szesen több mint 25 ezer va -gon paradicsomot dolgoz fel az idén.

A tunguszi robbanás titka

Tunguszka térségében (Szi-béria) az 1908-ban észlelt ko-losszális ere jű robbanást egy kis üstökös okozta — áll í t ja Vaszilij Feszenkov akadé-mikus. A tunguszi testtel egyidejűleg a légkör felső ré-tegeibe kozmikus porfelhő hatolt be, amely a Nappal ellentétes Irányban mozgot t Megállapításait a tudós an-nak a legutóbbi expedíciónak az adata i ra alapozza, amelyet a Szovjetunió Tudományos Akadémiája szervezett a rob-banás körzetébe. Hipotézisé-ben más országok ar ra vo-natkozó megfigyeléseit ls te-kintetbe vette, hogy a robba-

Dugonics, matematikus

fl Tömörkény gimnázium kézikönyve Arcképén bármily szigorú

mértékletességgel szemléli piarista reverendájából a másfél századdal későbbi ol-vasót, szuggesztív tekintete, arcizmai közt bu jká ló meleg mosolya valami örök embe-rit, nagy humanis tá t s e j t e t Dugonics Andrásnak, váro-sunk ha jdanvol t hírneves fiának képmására nyílik a szegedi Tömörkény István gimnázium matemat ika ta-nári munkaközösségének gondos munká ja , Dugonics András matematikai írásai-nak válogatott kézikönyve.

A szegedi író halálának 150. évfordulójára emlékező kö-tet Dugonics ú j a rcá t muta t -ja be az olvasónak: kevesen tudják róla, hogy korának kiemelkedő matematikusa ls volt. Mint Irodalmár pedig, szenvedélyes nyelvúj í tója , a matematika sajátos s zak -nyelvének. Olyan ma már közismert, ál talánosan elfo-gadott, használt kifejezések származnak tőle. mtnt egyenlet, hasáb, köb. tétel, csúcs stb. Kazinczy Ferenc, a neológusok lobogó tekinté-lye ugyan erős fenntar tások-kal, kri t ikával fogadta „csi-nálmányait" , ám érdemben el ismerte: „a piaristák egész seregében nincs tlsztelete-sebb név, mint a jó öregé, s ezer botlásáért elég pótalék tíz nem botlása".

A korának neves tudósait ismerő, munkásságukkal tü-zetesen foglalkozó Dugonics A tudákosság című könyvé-ben felhasználta Newton, Leibnitz, Cardano és má-

sok eredményeit . S ha ú j Is-meretekkel nem is gazdagí-totta a matematikát , geo-metriai vonatkozásban szá-mos ú j bizonyítási e l járást dolgozott kí. A matemat iká-val is hitet tett hazafiúi bá-torsága, elszántsága mellett, II. József németesítö törek-véseire például igy válaszolt: „Én ezen igyekezetének elle-ne állván, csak azért is az algebrát és a geometriát magyar nyelven kiadtam, hogy megmutassam az or-szág előtt, hogy a német nyelv nem olyan alkalmatos a tanulmányok kimagyarázá-sához, mint a magyar nyelv". Válogatott matematikai í rá-sait a Tömörkény gimnázi-um igazgatósága A' — mi volt vittatni való címmel bocsátja az érdeklődők ren-delkezésére — 500 példány-ban. A kézikönyv nyomdai szedését az ipari szakközép-iskola kéziszedő tagozatának harmadéves növendékei vé-

gezték Dobó József és Vincze György tanárok irányításá-val. Az összeállító szaktaná-rok: dr. Lang Jánosné, Gru-ber Anna, Horváth Lajos, Maftényi Terézia, dr. Mi-hálka György né és Márki-Zay Lajos.

nás napján milyen fényes volt az égbolt.

Feszenkov véleménye sze-r int Földünk hosszú történe-te folyamán számos esetben összeütközhetett kisebb-na-gyobb üstökösökkel, de az üstökösök maguk viszonylag kis sűrűségük miat t nem ér-ték el Földünk felszínét. A tudós kiszámította a tunguszi robbanást kiváltó feltétele-zett üstökös pályáját . Számí-tásai szerint az üstökös Nap körüli keringési ideje körül-belül 10 év v o l t

Feszenkov feltételezése szerint az üstökös tömege több millió tonna lehetett, energiája pedig egy óriási hidrogénbomba fel robbaná-sának felelt meg. Óriási tö-mege el lenére a tunguszi kozmikus test a víznél ki-sebb sűrűsége miat t nem ér-te el a Fö lde t A tudósok úgy vélik, hogy a robbanás Földünk felszínétől számítva mintegy 10—12 kilométer magasságban tö r t énhe te t t A kozmikus test jelentős része gázállapotba ment át, a lap-vető tömege viszont szétszó-ródott ál lapotban fokozato-san ellepte az egész északi fé l t eké t

Feszenkov üstökös-elméle-te egy a közül a sok hipoté-zis közül, amelyet immár 60 éve vi tatnak a tudósok. A hi-potézisek nagy száma (né-hányban még más bolygóról érkezett ű rha jó is szerepel) azzal magyarázható, hogy a robbanás körzetében a koz-mikus test egyetlen darabká-ját sem lelték meg. (TASZSZ)

Vita a mnnkaiielyi közérzetről

Sok összetevője van a munkahelyi köz-érzetnek: a munka szeretete, a munkakö-rülmények, a fegyelem, az üzemi demok-rácia, a vezetés stílusa, a társadalmi tu-lajdonhoz való viszony stb. Ezek összefüg-géseiről, a munka és a közérzet szem-pontjából fontos hatásairól olvashatunk az Itt közölt hozzászólásban.

Munkakedv, szakmaszeretet, fegyelem

Érdeklődéssel olvastam a kétségtelenül sok igazságot tartalmazó, de a témát néha egyoldalúan megvilágító „ol-vasói" leveleket. A vita so-rán most már kezd kiala-kulni a vélemény, mikor ér-zi jól magát az ember mun-kahelyén, de a téma még ko-rántsincs kimerítve. Néhány gondolattal én is bekapcsoló-dok a vitába.

Ha a munkahelyi közérze-tet röviden akarnánk megfo-galmazni, akkor azt mond-ha tnánk: jó a munkahely: közérzet, ha a dolgozó jól érzi magát munkahelyén és magáénak érzi az üzemet. A kérdés ilyen megválaszolá-sa azonban nagyfokú leegy-szerűsítés. A munkahelyi közérzet akkor jó, ha a dol-gozó kedvvel végzi munká-ját, szereti szakmáját , hiva-tását, munkatársai megér-tőek, segítőkészek, munkakö-rülményei, anyagi ösztönzése megfelelő, vezetői vélemé-nyét meghal lgat ják — sőt

se, vagy ahol ez már kiala-kult, annak megtartása.

Manapság több száz olyan dolgozóval találkozhatunk, akik egyik üzemből a má-

Egy másik üzemben két művezető műszakjá t nem elég alapos indokok alapján megcserélték. Az utasítást a művezetők nem ha j to t t ák

sikba vándorolva keresik az végre, inkább lemondtak ál-igazinak, ideálisnak tar tot t munkahe lye t Különösen ja-nuár 1 óta nőtt azoknak a száma, akik kipróbálva az Üj Munkatörvénykönyv ad-ta lehetőségeket, egy kis ki-rásdulást tesznek a szakmá-ban, hogy később esetleg visszatérjenek oda, ahonnan kiindultak. Ezek a vándorlók az esetek kisebb hányadában a rossz üzemi közérzet miat t Indultak útra, az esetek többségében azonban nem ez az alapvető ok. Sokszor csu-pán azért sétálnak egyik üzemből a másikba, hogy ki-válasszák azt az ideálisnak tar tot t üzemet, ahol a leg-kisebb munkával a legmaga-sabb keresetet lehet elérni. A vándorlók még nem találták meg helyüket az életben, nem jöttek rá a munka szép-

igényük is - , ha az üzemet s é g f r e - S o k e I T l b e r r f £ b * s z é j , -gettem erről a kérdésről. Volt, aki a munkában csak a terheket látta, szükséges

igazán magáénak érzi. Nem könnyű a jó közérzet

minden feltételét megvalósí-tani, de nem is tartozik a le-hetetlen feladatok közé. A vállalat pár t - és állami ve-zetésének alapvető érdeke és fontos kötelessége a jó han-gulat, közérzet megteremté-

wm

Ötven éve

A háború ellen ö tven évvel ezelőtt, 1918

nyarán hazánk népe már törkig volt a véres Imperia-lista világháborúval. Az uralkodó körök hatalma ek-kor már észrevehetően meg-gyengült. Ennek okát egy-részt a monarchia hadsere-gének a frontokon elszenve-dett vereségei, másrészt a tömegek erösödő háborúelle-nes harca képezték. A jú-liusi és augusztusi békeak-ciókból becsülettel kivette részét Szeged dolgozó la-kossága is.

Jún ius végén és július ele-jén t ragikus hír rázia meg az egész magyar n é p e t A piavei csatában (mely a mo-narchia hadseregének döntő vereségét hozta magával) a habsburgl hadvezetőség sok tízezer magyar katona éle-tét áldozta fel. Szegedet ez külön fá jda lmasan érintette, hiszen a város fiaiból álló 46-os gyalogezred is elvér-zett e távoli olasz folyó men-tén. Sok szegedi özveRy és árva vádolta némán e ször-nyű h á b o r ú t Érzéseiknek Szeged két kiváló költője is kifejezést a d o t t

A Szegedi Napló június 30-án közötte Móra Ferenc ve r sé t Bánatos hangon si-ratva az e lese t teket lázított e kegyetlen, a magyar nép érdekeivel ellentétes háború ellen. Nem „dicsőséges ha-lálról", ellenkezőleg: t ra-gikus áldozatokról frt. A Dél-magyarorszóg júl ius 2-án közötte Juhász Gyula 46 cí-mű versét. A szám a Piavé-nái elvérzett szegedi gya-logezred emlékét idézte fel. Juhász Gyula verse komor ódai hangon vádolja a so-rok között az értelmetlen há-borút.

A piavei tragédia csak fo-kozta Szeged lakosságának háborúellenes hangulatát . Egyre nagyobb tisztelet övezte a városban is az egyedüli erőt, amely képes a béke kivívására: a munkás -mozgalmat. A szegedi szo-cialistákat nem csüggesztette

6 DÉl-MagyarorszAg VASÁRNAP.

1968. AUGUSZTUS 4.

el az az átmeneti kudarc, ami a júniusi sztrájk siker.-, telénségével érte őket. A he-lyi Munkásotthonban eleven élet fo ly t Gyakran rendez-tek júl ius és augusztus fo-lyamán összejöveteleket melyeken elsősorban a béke kérdésével foglalkoztak.

Augusztusban a szegedi szociáldemokrata pártszer-vezet ismét nyilvános meg-mozdulást rendezett. Az al-ka lmat erre egy látszólag nem politikai kérdés: a kór-ház ügye szolgáltatta. Ez ré-gi problémája volt a város-nak. Mindenki érezte, hogy az elavult épület helyett ú j kórházra lenne szüksége a lakosságnak. Ebben a köz-érdekű ügyben hívott össze a szegedi SZDP augusztus 11-én népgyűlést. Többezres tömeg jelent meg ezen a na-pon délután négy órakor a Corso moziban.

Pelczéder Ágoston, a szo-ciáldemokrata pártközpont kiküldötte beszédében ú j kórházat sürgetett Szeged-nek. A régi épületet ő maga is látta. „Nem is kórház ez, hanem kripta, ahova az em-bereket élve temetik el" — állapította meg. A költségek előteremtésére javasolta, hogy adóztassák meg a ha -digazdagokat. Beszéde végén pedig joggal mutatot t rá a r -r a : a komoly beruházás, sajnos, a jelenlegi körülmé-nyek között nem valósulhat meg; az ú j kórház alapvető fettétele, hogy vessenek vé-get a háborúnak. A tömeg tetszéssel fogadta a beszé-det ; soraiból gyakran törtek ki a békét éltető jelszavak.

A gyűlés többi szónokai is figyelmet érdemeltek. Vo-natkozik ez különösen J u -hász Gyulára. Hatásos be-szédében kifej te t te : Korb Flórisnak volt a múltban egy zseniális terve az ú j kórházra vonatkozólag, me-lyet a város hatalmasai el-süllyesztettek.

Augusztus végén pedig or-szágos fórumon kapott han-got a város proletársága.' Augusztus 23-án volt a va-' sasok kongresszusa. Ezen felszólalt Nemes Lajos sze-gedi kiküldött is. Belpoliti-kai reformokat és békét sür-

getett a város vasmunkás dolgozói nevében.

A munkásmozgalom kö-vetkezetes harca mozgásba hozta Szegeden is a polgári demokrat ikus csoportokat. Ez utóbbiak szintén a békét kö-vetelték agitációjukban. A Móra Ferenc által szerkesz-tett Szegedi Napló ennek fontos fóruma vo l t Kiemel-kedő a lap júl ius 26-i szá-mának vezércikke. Ebben Bölöni György szomorú év-fordulóval foglalkozott: négy esztendeje tort ki a világhá-ború, mely „mindent felfor-gatott." „Békét k ívánunk" — ez volt a mottója úgyszól-ván nap mint nap az ilyen tárgyú cikkeknek.

Míg az imperialista hatal-mak folytat ták a szörnyű vérontást, keleten már meg-született a f iatal szovjet ál-lam, mely következetes bé-kepolitikát folytatott. Ez ro-konszenvet keltett Szeged közvéleményében is. ,A bol-seviki külpolit ika: a béke — állapította meg júl ius 3-án a Délmagyarország. — Amíg a népbiztosok tanácsa van ha-talmon. Keleten nem bonyo-lódhatik a helyzet." A lap júl ius 7-1 számában pedig Juhász Gyula fejezte ki ro-konszenvét a szovjet állam iránt.

Voltak tehát már ekkor Szegeden, akik a helyes utat felismerték, ö k már látták, hogy a föl támadott nép ereje fog véget vetni a háborúnak és az elnyomásnak. Közéjük tartozott Juhász Gyula is. Ekkoriban írta meg „Ma-gyar nyár 1918-ban" című híres versét. Ennek végén lázító hangon teszi fel a kér-dést:

„Mi lesz, ha egyszer [szikrát vet a szalma.

És föllángol e táj , e néma. [lomha?

Ha megutálva száz here [pimaszt már,

Vihart a ra tva zendül [a magyar nyá r?"

A költő már érezte a vi-har közeledését. Amit ekkor megjósolt, néhány hónappal később be is következett Az őszirózsás forradalom véget vetett a háborúnak és a re-akció hatalmának.

Dr. MERÉNYI LASZLÖ

rossznak tar tot ta azt,, de töb-ben voltak azok, akik büsz-kén meséltek arról, hogy végzik m u n k á j u k a t és meg-talál ták örömüket az elért eredményekben. A munka

szépségét azonban nem min-denki fedez: fel. Van, akit rá kell vezetni a munka megbecsülésére. Régen a jó szakmunkások féltékenyen őrizték a szakmai fogásokat, takargat ták, t i tkolták a jó módszereket, nehogy valaki megtanulja, mer t létbizton-ságuk függött attól, hogy szakmájukhoz jobban ér te-nek. Ma már ilyentől nem kell tartani . A dolgozók nem

lásukról. Mindkét művezető megbecsült, többszörösen ki-tüntete t t dolgozó vo l t A problémát itt is a kellően át nem gondolt, rosszul előké-szített műszaki intézkedés okozta, az ér intet t két mű-szakban pedig rossz, ideges hangulat alakult ki.

A légkört nemcsak a dur -va, goromba hang, hanem a laza technológiai és munka -fegyelem is mérgezi. A ren-detlenség rendszerint ú j a b b rendetlenséget szül, a fegyel-mezetlenség pedig sok vi tát okoz. Egyik üzemünkben a hulladék már lassan „hegye-ket" alkot és még tovább nö-vekszik. A jól dolgozók — látva, hogy a rosszul dolgo-zóknak senki nem szól, gyár tha t ják bát ran a selej-tet —, elkedvetlenedtek, nem vál lal ják az ál landó vitát dolgozótársaikkal. A fegye-lem tehát nélkülözhetetlen része az üzemi közhangulat-nak.

Akkor jó igazán a közhan-gulat, ha a munkások magu-kénak érzik a gyárat. A fel-szabadulás u tán a gyárak ál-lamosítását követően magá-tól értetődő volt ez. Több mint 20 év elteltével azonban sokan már elfelejtet ték, a fiatalok pedig csak elbeszé-lésből hallották, milyen volt a tőkések gyárában dolgozni. Sokan nyugodtan elnézik a lopást, ha az nem a szemé-lyi tu la jdont károsí t ja , elné-zik a minőségrontást, ha az nem az ál ta luk vásárolt á ru t

rejtegetik tudományukat , sőt érinti, közömbösek a közős-segítenek azokon, akik még s é g dolgai Iránt, mindaddig,

3 amíg egyéni érdekeiket nem sérti.

az alkotás örömét. A m u n -kaszeretet szorosan összefügg a közérzettel is, mert ald u tá l ja a munkát , azzal be? szélhet a vezetője akármi-lyen szépen és udvariasan, nem talál ja meg a helyét az üzemében, tovább keresi a „neki való munkahelyet"

sokszor már csak a keresés kedvéért is.

Aki magáénak érzi özemét, az alkotóan vesz részt a gyár munká jában , meglát ja a hi-bát, harcol a felelőtlenség és az Intrika ellen. Pártszerve-zeteinknek és a vállalatok vezetőinek olyan légkört kell teremteni, hogy a munká -sokban a közösség ügyel iránti felelősség erősödjön.

A kialakult jó munkahelyi T ö b b e t k e l l f o g i a i k o z n i o k a z

műszaki-gazdasá- ü z e m l demokrácia kérdései-közérzetet gi intézkedésekkel is védeni kell, mer t rossz intézkedé-sekkel könnyen el lehet ron-tani a munkakedvet . Egyik szegedi üzemben a régi és az ú j munkások között az üzemi légkört mérgezó ellenszenv alakult kl. Idős, jó szakmun-kások, több évtizede dolgoz-tak a gyárban, felmondtak. A kedvezőtlen légkört egy nem kellően átgondolt ú j kollektív bérezési rendszer bevezetése, az ú j dolgozók betanítási költségeinek a kollektívára hárí tása okozta. Szomorú dolog, hogy kívül-ről kellett figyelmeztetni a gyár vezetését a hibás intéz-kedésre, melynek megváltoz-tatása után javult a hangu-lat is.

vei, bátor kezdeményező lég-kört kialakítva, hogy senki se' fé l jen elmondani vélemé-nyét, és legyen meggyőződve a munkás arról, hogy okos javaslata meghallgatásra ta-lál.

A jó özemi közérzet bizto-sítása nagyon bonyolult fel-adat, megbontásához elég egy meggondolatlan intézkedés, egy tapintat lanul , rosszul el-helyezett mondat. Az elron-tott közérzet helyreállítása azonban igen sok munká t igényel. Vigyázzunk ezért gondosan a jó üzemi közér-zetre!

BALOG ISTVÁN, a Szeged városi pártbizottság

osztályvezetője

l i t o t t büntetsíesSiaB'ős

A közbiztonság megszilár-dítása szempontjából az a leghatékonyabb, ha a bűnül -döző szervek a bűnösökkel szemben azonnal e l já rnak. Ezt t a r t j a szem előtt az úgy-nevezett gyorsított büntető-eljárás. Ennek lényege, hogy amikor kisebb bűntettről van szó, s a büntetés mér téke nem haladja meg az öt évet. a tényállás pedig egyszerű

vádirat és tárgyalás kitűzése nélkül, három napon belül bíróság elég á l l í t ják az el-követőt.

Az erre vonatkozó jogsza-bály 1967. j anuár 1-én lépett hatályba. A jó tapasztalatok a lapján ez év tavasza óta az egész ország területén élhet-nek a bűnüldöző szervek a gyorsított büntetőel járás esz-közével. Igy van ez Szegeden LS.