A FORDÍTÁS JOGA FENNTARTVA

Pallas részvénytársaság nyomdája, Budapesten.

A TISZTELT HÁZ.1886.

BEVEZETÉS*

Tisztelt

képviselőház!Enyhítő körülménynek hozom fel

magam mel-lett, hogy nem vezetett

eleitől

fogva eltökélt

gonoszszándék e könyv megírására.

Igaz, hogy már

két

országgyűlésen át

írom akarczolatokat

az önök beszédeiről, de mindig el

vol-tam készülve arra, hogy e karczolatok is napról-napra egy közös sírba temettessenek az önök be-szédeivel.

Megmondjam-e ki és mi költötte fel

bennemmégis ez ellenkező törekvést? (Halljuk!) CsernátonyLajos, ő ajándékozott

nekem a főrendiházi reform-vita után emlékül

egy könyvet, mely a franczia par-lament

karzatáról

közöl

szellemes megfigyeléseket.Én akkor

a könyvet, mely pedig nagy örömetokozott, meg sem köszöntem, mert

mindjárt

elha-tároztam, hogy visszaadom magyarul — a mi par-lamentünkről. (Nyugtalanság minden oldalon.)

S még jobban megerősített

e szándékomban az,amit, ha jól

emlékszem, ő mondott

épen akkor:* Engedjék meg, hogy én is azt

tegyem, a mit

némelyszónokok, a kik előre elkészített

beszédeikbe (melyeket

aztánhasználat

végett

a gyorsíróknak adnak át) előre bejegyzik a«helyeseket», «tetszést» és «zajt».

4„Milyen érdekes olvasmány lenne most, ha

valaki az 1848/49-iki országgyűlésről írt volna ilyenkarczolatokat. A száraz beszédekből és a HázNaplóiból bajos az utókornak egy parlamentet min-denestől meglátni. Macaulay soha sem írta volnameg nagy történelmét, ha nem lettek volna abbóla korból mindenféle pamphletek s memoire-ok.(Madarász József közbeszól: Igaz, úgy van!)

Én azonban megvallom, még a memoire-oknálés pamphleteknél is igénytelenebb dolgot írok. Nemrajzolom a pártok aprólékos súrlódásait, a strébe-rek kapaszkodását, a frondeurök intrikáit, amamelukok kapzsiságát, a poseurök színmutatásait,a sycophantok fürgeségét, még kevésbé vehettemitt apróra az egyes üléseket (hiszen eleget teszemazt egyebütt), én egyszerűen, minden tendenczianélkül, az önök otthon hagyott feleségeinek írokegy fecsegést a Ház külső képéről — aminőnek aza karzatról látszik.

Helyesen mondá egy ízben Pulszky Ferencz:sok dolog optikai kérdés a Házban. Én még azt tol-dom hozzá, hogy maga a Ház is optikai kérdés, mégmagában a Házban is. Hát még a Házon kívül ?

Sok embert tartanak nagynak a Házban, kisemmit sem ér. És sok embert tartanak kicsinyneka Házon kívül, aki sokat ér. Sem azok nem látnakegészen tisztán, akik bent vannak, sem azok, akikkünn vannak. A leghelyesebb látpont, amely nincsse kint, se bent — a karzat. De ezt nem szabad ki-mondani, mert azt, aki kimondja, örökre a karza-ton hagyják.

Hiába rázza fejét a t. miniszterelnök úr. (Zaj,ellenmondások a jobboldalon.) Bocsánatot kérek,ha nem jól látom.

5Beismerem különben, hogy vannak a könyv-

ben csípős megjegyzések és vágások minden oldalra,de egyik sem származik ellenszenvből. Nem a kép-viselőket üldözöm én t. Ház, és nem a korrupcziót,(élénk helyeslés) hanem csak az unalmat . . .

Dicsérni általában kellemesebb, mint csipke-lődni — de határozottan érdekem ellen van. Kipró-báltam már a két methódust a képviselő urakon.

Egy ideig gúnyolódva tehetségteleneknek raj-zoltam egyeseket s én magam látszottam ekkortehetségesnek.

Máskor csupa bölcseket faragtam a képviselőurakból — s ekkor mindenki engem nézett bo-londnak.

Egy szóval, nehéz megélni a t. Házzal úgy, hogya Ház is egészen okos maradjon, én pedig ne ma-radjak egészen unalmas.

Van szerencsém tehát, a körülményekre valótekintettel, a következő határozati javaslatot be-nyújtani:

Mondja ki a Ház, hogy senkinek sem szabadmegharagudni.

A CHAOSZ.

Ha a legelején akarom kezdeni, onnan kell ki-indulnom, mikép keletkezik a tisztelt Ház?

Körülbelől olyan formán, mint ahogy a világkeletkezett.

Legelőször van a chaosz. (Csakhogy ez igen kel-lemes atmoszféra.)

A szürke alaktalan gomolyból nem látszik kisemmi, csak a zászlók és a roppant zavaros szóözön.

6Ez áradatban eveznek a különböző színű sajkák a

jelöltekkel.Jelöltnek lenni tudvalevő a legszánalomramél-

tóbb állapot, de azért mindig akadtak és mindégfognak akadni mártírok, kivált a középosztályból,a jobbmódú nemesekből, az otthon unatkozó papok-ból, a sportkedvelő mágnások, nagyravágyó próká-torokból, s még azonfelül léha szerencsevadászokegész tömege lepi el a választókerületeket: kicsa-pott hivatalnokok, tévesztett exisztencziák, profesz-szionátus népbolondítók rajokban bukkannak fel akövetjelölések idején.

Ami főleg azért baj, mert a polgárerények irántiérzék kezd a népből kiveszni. Nemcsak nem nézimár, melyik a különb ember, de nem is bírja felis-merni, mint azelőtt. A kormánypárt végrehajtóbizottságához rendesen azzal a kéréssel fordulnak„helyi nagyságokat“ nélkülöző kerületek, hogy havan még miniszter, küldjenek minisztert, ha pediga miniszterek elfogytak volna, úgy legalább állam-titkárt, és ha államtitkár sem lenne, akkor —akárkit.

A függetlenségi párt végrehajtó bizottságávalis megesett, hogy néhányszor grófjelöltet kértektőle. (Még azt is hozzátették „ha lehet, szőkelegyen“.) Hát a habarékpárton ? Azokra nem mond-hatok semmi gúnyolódót, mert azoktól semmilyenjelöltet sem kérnek.

Jókainak jól mondta meg Ilyefalván egy góbé:— No az úr az első eleven ember, akire én

ingyen szavazok.— Hogy-hogy? — kérdé Jókai.— Mert eddigelé mindég két úri-dinnyét tettek

7elejbem, hát én csak azt néztem, hogy ha meglékel-

jük, melyikből potyog ki több.Az egyhangú választások kezdenek kimenni a

divatból. Mara Lőrinczhez azzal állított be a hát-szegi küldöttség:

— Szívvel-lélekkel választjuk meg ismét a nagy-ságos urat, hanem azt az egyet kikötjük, ellenjelölt-ről is gondoskodjék, hogy formája legyen adolognak.

Sőt, ha van is egyhangú választás imitt-amott,az sem olcsó. Sváb Károly egyhangú választásairólazt beszélik, hogy néha negyven, néha változatos-ságból ötvenezer forintba szoktak kerülni.

Az apródonként elrontott választók mindenfélezsírral meg vannak már kenekezve, elannyira, hogymikor Bicskey Kálmán előhozta programmbeszéd-jében az ötéves mandátum lehetőségét, a választókközbekiáltottak:

— Helyes, helyes, de majd mi is ahhoz tartjukmagunkat!

Az ingyen kerület ma már a legnagyobb ritka-ságok közé tartozik. Csak tán a városokban vanmég néhány világtól elmaradt hely, hol költség nél-kül válnak némelyek honatyákká.

A vesztegetés elleni törvény, mely szerint itatninem szabad, semmit sem ért. A szent-endrei esetóta felmerült tekintélyes körökben annak a módo-sításnak szüksége, hogy inni ne legyen szabad; hogynem a képviselőtől kell elvenni a kerületet, ha aképviselő itat, hanem a kerülettől kell elvenni aképviselőt, (vagyis a választási jogot felfüggeszteniegy-két országgyűlés tartamára) ha a kerület iszik.

Mindössze más vignette jut a borospalaczkokra.Használni nem fog ez sem, előrelátható. Ha a

8képviselők nem tartották meg a törvényt, miérttartsák meg a képviseltek?

Különben az „alkotmányos költségből“ édes-kevés jut a „lelkeknek.“ A lelkek olcsók, de a kufá-rok drágák. A kortesek zsebelnek ilyenkor, őkpraeparálják már jóval előbb a kerületeket, szer-vezik s vívják a választási campagne alatt a döntöcsatákat Nem az ólompitykés régi fokosos alakok:begyepesedett sírban alusznak ezek már, de a ne-mes vármegye azért mégsem szabadult meg tőlük,mert minden órán oda várják maguk mellé.

Az új kortesek valóságos diplomaták, akik azemberismeret fegyvereivel tudnak bánni. Aholravaszság kell, ott ravaszok, mesterileg megbillegte-tik a választók szíve húrját, egész mélyen benyúl-nak az apró helyi érdekek közé; bölcsek, ha a böl-cseség hat, bolondok, mikor a hóborttól várnakeffektust. Mert a hóbort sem megvetendő eszköznémelykor. Gyulai Pál ellen elég volt kitalálni Ko-lozsvárott: „Gyulai nem kell követnek; elvesztetteSolferinónál az ütközetet.“

Gróf Hunyady Lászlót azzal igyekeztek diadalrasegíteni:

— Íme atyafiak, ez az a Hunyady László, akita németek lefejeztek Budán a Szent-György-téren.

Kármán Lajos hosszú időkön át állandó kerü-letét úgy tántorították el, hogy ráijesztettek a vá-lasztókra: „Ha még egyszer megválasztják kendtek,meglesznek a szolgálati évei, penziót fizetnek nekikendtek.“

Egy ügyes fogás többet ér tíz beszédnél. Azaz,hogy a beszéd egy idő óta már épen semmit sem ér.Talán ebben a véleményben volt Emich is, amikoregyszerűen így szólt leendő választóihoz:

9— Én Emőkei Emich vagyok. A többit majd

elmondja tisztelt barátom Országh Sándor.Tömérdek mulatságos és igen sok kellemetlen

esemény közt (értem az utóbbi alatt a választókbevert fejeit) bontakozik ki végre a Ház a közvéle-mény chaoszából. Nagy meglepetések a párt-ará-nyokra nézve Magyarországon, úgy látszik, lehe-tetlenek.

Ugyanaz a szituáczió nálunk a választás, mintmikor Tisza Kálmán (beszédje közben) friss pápa-szemet vált.*

Más pápaszem — de csak épp az a helyzet éskilátás. Új parlament, azaz új fejelés, de majdnemcsak az, ami a régi volt. Felső-Magyarországról,Erdélyből s a nemzetiségi vidékekről bejön a marae-lukok zöme, az alföld küldi a függetlenségi pártotA Dunántúl termeli az antiszemitákat. (A habaré-koknak nincs helyrajzi fekvésök — de nekik megpénzök van.)

Erdély viszi ilyenkor a legérdekesebb szerepet,a szegény jó Erdély, melyet azzal csúfolnak háromévig: „Erdélynek legbecsesebb az országút ja, melyMagyarországra vezet.“ Igaz is, hogy ide járnakszerencsét csinálni az erdélyiek. De a választásokonmegfordul a koczka! Földönfutó magyarországijelöltek ott hajtják le fejüket a bizalom vánkosaira,vagy legalább megkísértik lehajtani. A „hivataloskerületek“ is ott a kies hazában fekszenek.

Mesterségük szerint felosztva, legtöbb jut be a

* Ugyanis a miniszterelnök mindig két pápaszemet hordmagával s hol az egyiket, hol a másikat teszi orrára. Egy-szer otthon felejtette az egyiket («Mosásban van» — mondáktréfásan a gúnyolódók) s az egész ülés alatt nem voltakgondolatai, zavartan kényelmetlenül mozgott székén.

10Házba azokból, akik semmi mesterséget sem tanul-

tak. Azután a prókátorok következnek, ezekbőlmindég van vagy negyven, az újságírókból körül-belül húsz szokott bejutni, a papokból huszonöt, amágnásokból negyven-ötven, a legnagyobb rész mégmindig a gentry.

Egyes meglepő bukások majd mindig történ-nek, de ezeken mindig segít a kormány; egyes meg-lepő skandalumok is mindig esnek — de ezeket felsem veszik az igazoló bizottságok.

Roth Pál azzal tette magát híressé, hogy man-dátum helyett tévedésből egy háromezer forintoskontót nyújtott be a Ház elé.

Az egész ország kaczagott ezen, de azért RothPált mégis igazolták. Majd a szent-endrei botrányoslélekvásárlás került sorra. Az egész ország dühös-ködött azon, de azért Krausz Lajost is igazolták.

De ha mindezért szidják és becsmérlőleg hason-lítgatják össze képviselőházunkat az idegen parla-mentekkel, mindég eszembe jutnak az itt járt sing-haliak, akik így szóltak:

— A bécsi nőknél szebbek a pestiek, de hiába,még ezek sem olyanok, mint a mi singhali me-nyecskéink.

A Ház amilyen olyan, a mienk. Elég jó az ne-künk, mert hisz a mi Ízlésünk.

A SZÍNHELY.

Az új tömő-téri góth-palota, melyről azt híresz-telik azok, akik megszavazták, hogy a legszebb épü-lete lesz a fővárosnak, csak tíz év múlva épül fel,ha ugyan közbe nem jönnek holmi bazilikái fá-tumok.

11Egy évtized parlamenti története tehát még a

Sándor-utczai országházban játszódik le, melyhezkét évtized emlékei tapadnak s melyet már meg-szoktak a honatyák, kiknek nehéz érzés lesz onnanelhurczolkodni.

Mert a megszokás sehol sem olyan nagy úr, minta mi keleti fajunknál. Ott van rá érdekes esetnek azUrbanovszkyé, aki a fúzió alkalmával, mikor arrólvolt szó, hogy club-helyiséget változtat a két fuzio-náló párt s a régit esetleg egy harmadik párt bérliki, nagy aggodalmakat állott ki, míg végre sok lelkitusa után abban állapodott meg:

— Én nem mozdulok egy tapodtat sem. Ahhoza párthoz állok, amelyik ide jön.

Jellemző vonás nálunk e makacs ragaszkodása régihez. (Ebből magyarázható meg, miért törikmagukat, még ebbe a régi házba olyanok, kikneknem ártana bevárni az újat, míg fölépül).

Nem csoda, hogy mindjárt ideiglenesnek szán-ták, mert bizony vékony dongájú épület, mely kö-zönséges bérháznak néz ki kívülről. Ha nem volnaott a homlokzatán az országczímer, senki sem gon-dolná, hogy itt lakik a legnagyobb úr, a nemzet.

Ámbár eleget hirdeti az országczímeres botúmedvebőrsüveges kapus is, aki a bejáratnál ücsö-rög. Nehéz hivatal az övé. Ha a nagyságos urak márazért is panaszkodnak, mert ülnek a hazáért, mttszóljon ő, ki állva szolgálja az országot?

Pedig nem tartja magát kisebb personának ná-luknál, mert szó ami szó, képviselő van vagy négy-száz, de portás csak egy van az országházban. Süve-gét legfeljebb a nagy kapaczitások előtt billenti meg,mikor a lépcsőzeten jobbról-balról felsétálnak mel-lette, mint köpűbe a gyülekező méhek. (Here a na-

12gyobb részük.) Érkező kocsinak, mielőtt kinyitná,jól megnézi előbb az ajtaját; hozzá sem nyúl, hacsupán szőlőtőke* van, rajta s nem koronás czímer.

Kerüljünk beljebb. Ami a belső berendezéstilleti, az meglehetős. Kicsiben meg van minden, amiszükséges. Távirda, posta, butlét, elnöki, háznagyiés gyorsirodai helyiségek — csak a könyvtár szorultki árván szanaszét; nemcsak a jobb- és kereszt-folyosóra jutottak üveges-könyvszekrények, de abuffetbe is. Jó gondolat különben együvé tenni akönyveket a boros palaczkokkal. így legalább sokatvannak együtt a képviselők is a könyvekkel.

Azonkívül meglehetős közömbös viszony vanköztük. Sem a könyvek nem háborgatják a képvi-selőket, sem a képviselők a könyveket.

A könyvtárnok (kivált a néhai Bazsó) sokszorcsörgette a folyosókon ingerkedve a kulcsokat, hogyolvasót fogjon — de sikertelenül. Nem akadt ho-rogra más, csak Pulszky Ágost, Szilágyi Dezső, Ber-zeviczy Albert, Láng Lajos, Grünwald Béla ésLánczy Gyula. De ezek közül is az utóbbi abban agyanúban állott, hogy csak azért vesz ki könyveket,hogy a könyvtárnoknak örömöt okozzon, s tudomá-nyos voltát szemlélhetővé tegye: a hóna alatt hordjaa folyosókon s azután visszaadja érintetlenül.

Ha valamelyik sokáig nem jött új könyvekért,aggódni kezdett miattuk. „Talán betegek, talán va-lami rossz munkán utálták meg az olvasást? Ej, ej,mi történt ezekkel ?“

Annak is örülni tudott, ha valamelyik képviselőelhozta vagy hazaküldte a kölcsönvett könyveket.Olyan érzés volt az neki, mint akinek a gyermekeitérnek vissza a nevelőből; megsimogatta őket, le-

* Fiáker nyelven: a puszta monogramra.

13verte róluk a port, beléjük kacsintott s csak azutántette vissza gyöngéden a helyükre.

Szíve repesett örömében, ha néha Tisza Kál-mánnak kellett valamely mű.

— Nagy dolog készülődik, — szólt hunyorgatvapajkosan, bizonyos titokzatossággal. — A „generá-lis“ az ágyúit tömi . . . erősen tömi.

A legnagyobb dicséret az volt tőle, hogy valaki„olvasott ember.“ Bismarckra is csak annyit tudottmondani, ha róla beszélt.

De ne foglalkozzunk az olvasottsággal, mert azitt nem numerái és nemhogy használna a közvéle-mény előtt az illetőknek, inkább árt A praktikuspolitikusok, mint például Tisza Kálmán is, úgyszól-ván eltitkolják, vagy legalább óvatosan kerülik azautorokban való jártasság látszatát Tiszánál csakvéleményének érettségéből érzik, hogy tanulmány-nak kell lennie mögötte.

Csapjuk be hát mi is a könyvtárajtót s nézzünkbe a többi helyiségekbe. Még pedig kezdjük a tanács-termen, melyet három hosszú, rovátkos ablak vilá-gít meg felülről. Puritán egyszerűségű, de annál többa czikornya a beszédekben. Ha elmondjuk, hogy aképviselők tölgyfából faragott, zöld bőrrel bevontpadokban ülnek a köralakú teremben s ha hozzá-teszszük, hogy az elnök zöld mennyezet alatt unat-kozik, feje fölött a magyar czímer és egy rossz ka-rika-óra, mely mindig késik egy negyedórával, előttea pulpituson hatalmának jelvényei, a szerencsétlencsengetyű, továbbá egy látcső, a féllábon álló elnökikalamáris és egy fehér zsebkendő (az elnöki könyekletörlésére), akkor épen semmi sem lett elhallgatva.

De nem az elnöki szék a legirigyeltebb, noha az

14van a legmagasabban; hanem lent a piros bársonykarszékek szurkálják a magyar embert a legjobban.Ezek a czélpontok. Ezek felé mosolyognak jobbról,ezek felé fenyegetőznek balról s ezekre veti ara-nyozó sugarait a nap felülről.

Középütt, a tisztáson, a gyorsírók rekesztékemellett áll a sokat emlegetett „Ház asztala.“ Ezenfordul meg a legtöbb lim-lom az ország valamennyiasztalai közül. (Ebből még Hatvani professzor semcsapolhatna tiszta bort.)

A körben futó padoknak, melyek szekcziókravannak felosztva, csupán egyetlen említésre méltóspeczialitásuk van, hogy a Deák Ferencz hajdanihelye ki van vágva kegyeletből.

Noha a babona már nem járja, mégis feljegyez-zük az Éber Nándor esetét, aki 1883-ban szórako-zottságból Deák helyére ereszkedett és abban a pil-lanatban a Ház nagy ijedelme közt kétrét hajolva,lábait a magasba meresztve, bukott a földre. MinthaDeák Ferencz szelleme taszította volna le: „Eredjinnen a helyemről.“

(Kár, hogy a miniszteri párnákban nincsenekolyan dzsinek, akik eltaszítanák a nem odavalókat.)

Mit szóljak még a tisztelt színhelyről ? Elmond-jam-e, hogy esős időben néhol beszivárog a mennyeiáldás. Szidjam az akusztikát ? Hangot adjak a gyengehangúak és a köszvényesek panaszainak. Hisz ezekmindenütt találnak kifogásolni valót! Akik a folyo-són vannak, azon panaszkodnak, hogy fullasztó gőzgomolyog ki a teremből a folyosókra, a terembeliekpedig azon sopánkodnak, hogy tűrhetetlen szivar-füst szivárog be a folyosókról a terembe.

Elől a korridor baloldalán a ruhatár van, hová

15háznagyi szabályrendelet szerint csak a képviselőkakaszthatják felöltőiket és kalapjukat.

Azért mondható sikerültnek egy fiatal hírlap-író ötlete, midőn a miniszterelnök, bizonyos teljesí-tett szolgálatok után, megkérdezte tőle, mit kívána maga számára ?

— Magamnak semmit, kegyelmes uram, hanema kabátomnak kérek egy szöget a Házban.

Meg is lett a szög (amihez kabátról is nyilvána miniszterelnök gondoskodott).

Künn az épület előtt, ha ülés van, négy-öt fiak-ker áll. Csak a beavatottak tudják, hogy a leszer-számozott, lelógó fülekkel szundikáló gebék még atörvényhozási apparátushoz tartoznak.

Ezek szállítják szavazás esetén a távollevőket.Az élelmes „hajtsárok“ és fürge galoppinok ismerika barlangokat és búvhelyeket, hogy a nyáj egyestagjait hol lehet a nap bármely órájában megtalálni.

Ha veszély van odabent, a négy fiakker egy óraalatt beliferálja voksokban ami hiányzik — a több-séghez.

A FOLYOSÓ.

Víg élet volt itt valaha régen. Mikor még nemfáradtak bele az emberek annyira az alkotmányba,mikor egyformábbak is voltak: nem tarkítottaannyi kapaszkodó és felkapaszkodott úr a csopor-tokat.

Kevesebb hiúság volt és több kedély. Derültvilága volt a parlamentnek.

Mindenki azon törte magát, mikép lehetne kel-lemesebb a többinek; most azon igyekszik mindenki,hogyan előzhesse meg a többit.

16Szontágh Pál, aki már akkor köztiszteletben

állt, verseket faragott kulináris latinsággal az egyesszónokokra:

Si loquitur Babes, nihil inde solatii habes,Quae loquitur Borlea, mortificant te ea,Dum loquitur Hilibi, praestat esse alibi.

(A versek elpusztultak; a Borleák, Hilibiek, bármás néven, megmaradtak.)

Unalmas szónoklatok alatt ott künn adomázottDeák Ferencz, ott bent pedig még maga HorváthBoldizsár is azzal mulatta magát, hogy komoly né-met költeményeket áttravesztált magyarra elmésen— de úgy, hogy aki azokat azután valaha komolyanhallotta németül, fölkaczagott rajtok. Nevetségessétette a német poezist. (Úgy ártott a németnek, ahogylehetett.)

Ma már mind ennek semmi nyoma. Elsavanyo-dott arczczal jámak-kelnek ott egymásra bámulva akövetek. Bizonyos száraz, rideg hangulat ömlik elaz egész képen. Valóságos téli tájék.

Ha valaki felnyitja a száját: az bizonyára asztenografusoknak szól.

Akinek valami ideája van, az azt kuporgatja,titkolja, nehogy más ember kitalálja és az csináljonvele furorét; akinek pedig nincs ideája, az azt úgyel tudja palástolni, hogy egy egész életben találgatnikell, hogy ugyan miről gondolkozik?

Az emberek nem tudnak sem haragudni semörülni annyira, mint régen, sem nem melegek, semnem hidegek, hanem kivált a mamelukokon az lát-szik, mintha élni is csak azért élnének, mert Tiszá-nak okoznak vele örömet.

(A habarékokkal még rosszabbul áll a dolog,

17mert azoknak még az a hitök sincs meg, hogy exis-tálásokkal valakinek örömet okoznak.)

Hanem a napok mégis fogynak, múlnak s a tör-vényhozási gépezet forog rendesen, elkényszeredettunalmas zakatolással.

Mundus se expediet. Amikor a tanácsteremunalmas, akkor a folyosó bizonyosan mulatságosés viszont.

Ah jó folyosó! Még így kesernyésen is te vagy alegcsábítóbb, a legnagyobb vonzerői Hány tarka je-lenet képe tolul az emlékezet elé. Szóváltások, pár-bajkihívások, összeesküvések. (És a folyosó-forra-dalmak sokkal veszedelmesebbek a klub forradal-maknál.)

A tanácskozóterem csak a színpad — ott játsza-nak; hanem a folyosók a kulisszák, itt öltözködnek,itt festik ki magukat a szerepükhöz.

Valaha (mikor még csak „tekintetes urak“ vol-tak a képviselők, a Szentiványi elnöksége idejében)nagy volt a különbség a bal és jobb folyosórész kö-zött „Tigris“ a világért sem ment volna át a túlsóoldali folyosóra, mert azt mindjárt gyanú alá vették,hogy disszidenskedik s a mameluk is nagyritkánvetődék a baltájékra, csak ha kénytelen volt a „pirosszoba“ miatt.*

Ma e tekintetben sokkal szelídebbek az erköl-csök. A régi feszesség megszűnt A közösügy öregebblett Az egyik párt hozzátörődött apródonkint.

A másik pártban pedig sokan vannak már, akikvállat vonnak: „Hiszen nem mi csináltuk!“

A balfolyosó elveszté vad jellegét. Szabadon

* Mert a piros szoba, hová a miniszterek a czilinderei-ket és felső öltönyeiket lerakják, hol hevenyészett audiencziá-kat adnak és tanácskozásokat tartanak, a bal folyosón van.

18járnak-kelnek a legkülönbözőbb természetek. Istóczyakárhányszor tér ki a pokróczon Wahrmannak.Az öreg Prileszky ellenzékiekkel karonfogva végzirendes sétáit, miután otthon megitta a rendes ma-rienbadi vizét Helfy kezet fog a miniszterekkel sigen nyájasan mosolyognak egymásnak a szemeközé. Szalay Imre nem átal szóba állni Tisza Kál-mánnal sem, ha úri kedve tartja.

Á jobb folyosónak azóta vége van. Csak a po-dagrás öreg urak ülnek ki oda andalogni s órákignem szólnak egymáshoz egy szót sem.

Némi életet ide csak Szontagh Pál önt, akimaga mellé vévén ,,János fejedelmet“*, itt tartjanéha udvarát, s akkor folyik az adomázás, hogyhossza vége nincsen. A képviselők mind kicsődül-nek. Péchy Tamás aggódva nézi, hogy: „No mostmindjárt nem lesz a Ház határozatképes."

A túlsó folyosón sok grupp van. A középső ajtó-nál az antiszemiták székelnek. Többnyire Andre-ánszky Gábor viszi a szót, vagy Szalay Imre, aki-nek a nadrágja rendesen tarka, de a kedve rózsa-színű. Egyik sem olyan rettenetes, mint aminőneka Lipótvárosban képzelik.

Bizonyosan itt künn ül valahol Pulszky papa is,panaszkodva, hogy a fiai leszavazták vagy dicse-kedve, hogy a fiai ellen szavazott Gazdag szellemé-nek sziporkáit, dús tapasztalatainak pointe-okbaszűrt extraktumát pazarul szórja a hallgatók közé.

Valóságos lexikonnak használják az öreg uratHa valaki valamit elfelejtett vagy még meg semtanult, ő tőle kérdezi; memóriája majdnem olyanmesés, mint a Szontaghé, aki húsz év előtti tarok-parthiekat tud elmondani hiteles bizonyossággal.

* Báró Kemény János.

19Az öreg úr azelőtt vagy tudta a dolgot vagy

nem, de mindenre megfelelt, egy idő óta azonban,mióta a fiai (kik mind különböző párton ülnek)megnőttek, felosztotta köztük a tudományok orszá-gát s ha valami jogi dolgot kérdeznek, mogorvánförmed fel:

— Azt a Guszti tudja!Ha ellenben művészeti kérdésben kérik taná-

csát, boszúsan int a kezével:— Ej no, hisz az a Károly szakmája.S magának önzetlenül csak a politika egy ré-

szét tartotta meg (azt a részét, hogy a szivarjahamuját szereti az oltárokra leverni) és a régészetet.

Pázmándy Dénes különös régiséget, egy botothozott a folyosóra, tele csodálatos ákom-bákomfaragásokkal.

Pulszky megnézi műértő arczczal.— Ez bambusz!—Nem, ez sáfrányfa, — válaszolja a tulaj-

donos.— Igen, igen, valóban sáfrányfa — hagyja rá

Pulszky. — Ez azonban rajta indus faragás.— Nem. Ezek chinai betűk!Eközben odalép Hoitsy Pál s kérdi:— Mit csinál Feri bácsi ?—Ezt a botot határoztam meg ezeknek —

mondja fölénnyel az öreg.Még a hatalmas Tisza is, ha valahol elkeserítik,

itt gyógyul meg a folyosókon, a saját talaján, asaját levegőjétől, vizétől. Az ismerős zig-zugok, ked-ves fülkék hívólag integetnek feléje ... a hívek ésleghívebbek amint ott jönnek-mennek nyugodtan,zavartalanul; finom szatirikus mosolyával Cserná-

20tony Lajos, aki keveset beszél, de minden megjegy-zése a „Rovás“-ba való; hatalmas vaskos lépteivelVizsolyi, a párt elnöke, finom, örökké derült arczá-val, huszárosán kifent bajuszszal; fürgén, gondtalan-ügyesen tudja gruppírozni a semmittevést, minthafolyton lázas tevékenységben volna. Gróf BánffyBéla meg-megáll néha és gondterhelten vakarja megőszülő fejét, örök felhő borong a homlokán, minthafolyton-folyvást azon töprengene: „Mit szól majdehhez a generális?“ (Bánffy Béla szereti az akcziót;olyan mint a vekker-óra, mely mindig ébreszt, demindig vagy nagyon későn, vagy nagyon korán.)Az öreg Boér otthonosan, pamutból kötött házisap-kában tipeg-topog; Széli Kálmánnak a leginfámi-sabb szárazság idején is fel van gyűrve a nadrágja.

Tisza ami híveket elveszít a tanácsteremben,visszaszerzi a folyosón, ahol ügyesen tud az embe-rekkel szinczerizálni. Hol az egyiket, hol a másikatszólítja meg s félreinti valami fülkébe, beszélgetvelők, meglehet, hogy csak az időjárásról, de azazoknak mégis jól esik.

Mondják, minden nagy ember veszít közelről,Tisza hát nem nagy ember, mert ő nyer közelről.Akik jól ismerik, azok ragaszkodnak hozzá a leg-jobban.

Tisza olyanforma lehet, mint a róna Petőfinek:csak jó ismerősei előtt veti le fátyolét. De ha leveti,akkor ez az arcz nem hideg többé, vonzó melegségderűje önti el a széles homlokot s nagy szív sugár-zik ki az üveggel fedett szemekből.

A mamelukoktól sokszor lehet hallani bizal-masan:

— Engem csak a Tisza személyéhez való ragasz-kodás tart a pártban.

21(Pedig sokkal szebben hangzanék megfordítva,

ha az elvek tartanák ott őket.)A hajdani kormányelnökök alatt közvetlen kö-

zelükből terjedt a hidegség kifelé. Rendesen az inti-musok kezdtek legelőbb foszladozni, de a messzebbeső gyűrűzet visszanyomta őket. Tisza alatt meg vanfordítva s innen hatalmának állandósága. Tisza leg-bensőbb környezetéből a ragaszkodás melege áradkifelé; a tovább eső rétegekben természetesen min-dég lanyhább — de ahol már a hidegebb szél fúj,az oly messze van, hogy a „generálisnak“ nemárthat.

Külső modora szögletes és ügyetlen, úgy hogyha valami idegent visznek hozzá, a jóakarók rende-sen figyelmeztetik: „De meg ne Ítélje egyszeri látás-ból, mert Tiszát sokáig kell ösmerni, hogy élvez-hesse.“ Kár hogy hozzá nem teszik: ,.Nekünk ma-gunknak is tíz évi mamelukoskodásba került.“Hanem az igaz, nagyon megszerették, kiváltmég a tíz évnél is régiebbek. Pedig miért ? Hogy jóbánásmódja van ? Hiszen a többi miniszterek majdelolvadnak a nyájasságtól. Bedekovics előre köszöna kapusnak is; Kemény Gábor két kiterjesztett kar-ral hatol be a folyosón át a miniszteri szobáig s akét kiterjesztett kar arra való, hogy útközben, mintkét gép, a mamelukok kezeit szorongassa; Szapáryarcza csupa czukor; a Széchenyi szeme édes méz —és mégis csak Tisza tud bánni a mamelukokkal ?

Ennek nem lehet más nyitja, mint hogy van egyerénye: keveset ígér és abból sokat tart meg, a többiminiszterek sokat ígérnek és abból keveset tarta-nak meg.

És hogy van egy hibája: a fúzió után el tudta

22felejteni, kik voltak az ellenfelei, de nem tudta elfe-lejteni, kik voltak barátai.

Ez kapcsolja hozzá táborát; de sok fogyatko-zása is innen ered.

Különben nem való a folyosón komoly dolgok-ról beszélni. A napfény széles sávokban szűrődik bea nagy üveglemezeken át, kivált déltájban pajkosantánczol a vastag szürke szőnyegen, egy-egy aranypántlikával keresztül szeli a magasban kóválygófüstfelhőt is több helyen. Vidám kaczaj csendül meginnen-onnan. Vihánczolás zaja hallatszik a buffet-ből. Az vagy Odescalchy Gyula lesz, vagy a jámborRónay János. Ni, itt gurul Göndöcs apó is. Noszameg kell a kezét nézni, ha rajta van a nagy gyémántgyűrű, akkor az annak jele, hogy ma beszélni fog.

Amott, a Ház gyufatartójának tájékán, JókaiMór évelődik az ellenzékiekkel.

— Könnyű nektek, nyugodt lelkiismerettel fe-küsztök le mindig; ha jót indítványoztok, azért, mertjót találtatok ki, ha rosszat, azért, mert úgysem leszbelőle semmi.

A homályos keresztúton, hol a könyvszekré-nyek között vezet az út az egyik folyosóról a má-sikra, örökös gáz ég piszkos, vörhenyes lánggal.Innen nyílik a többnyire néptelen olvasószoba.A homályos sikátor a suttogóknak jó. Ha ugyan ittis meg nem zavarják őket közelgő léptek „tip-top,tip-top.“ A derék Kőrössy sántikál nagy előszere-tettel ezen a tájon.

A folyosó nemcsak a bent unatkozó képviselőkmenhelye, hanem a kimaradt képviselők leshelyeis. Itt a legczélszerűbb bevárni a haláleseteket.A folyosó halálmadarai meghallják, hogy hol, mi-

23kor ürül kerület ? Hogy vannak az otthon fekvő be-tegek? Itt a szemük előtt sorvadnak el a fenjáróhektikus képviselők, akik görnyedten és köhécselvefutnak át a folyosón a terembe, hogy a füst ne foj-togassa őket. Az ex-képviselők összenéznek ilyen-kor: „Ejh, ez sem húzza már sokáig!“ Tagadhatat-lan, ez is egy neme az élvezetnek.

Ezalatt belülről az elnöki csöngetyű és a vil-lanydrót gyakran zizeg, riadozik, sikongat, csakhogya folyosót nem olyan könnyű már most becsalo-gatni, mióta megvan ott künn a beszéd-mércze, melyúj találmány megmutatja ki beszél és ki fog ezutánbeszélni.

Az élénkebb érdeklődés a tárgytól és a szónok-tól függ. Olyan tárgy nálunk, mely váratlan fordu-latokat nem hozhat s melyet pártczélokra kizsák-mányolni nem lehet, senkit sem érdekel, s az olyanszónok, aki nem személyeskedik, (ha csak nem anagy szónokokból valamelyik) hallgatókra nemszámíthat.

Még a kiváló szónokok közt is nagyon szigorúaz osztályzat.

Garasos czigarettát el lehet dobni Horánszkyértis, Istóczy megér egy kabanost, Grünwald egy kubát.Szilágyiért akárhányszor láttam félig szítt brittani-kákat eldobva, Apponyiért, Tiszáért, Jókaiért elhají-tanak pompásan szelelő regalitásokat, de egy bockerejéig terjedő orátort nem szült a mostoha kor.

Hogy is ne! Rossz csere volna egy szónokértszáz csevegőt hagyni itt! Ott bent a jó barátok isellenségek, ha különböző párton vannak, s közbe-szólásokkal ingerlik egymást, künn az ellenségek isjó barátok; sőt itt, a barátságos füstfelhők között, anyájas zsibongásban, még az újságírók is összebúj-

24nak meghitt bizalmas suttogásra. Mondja is nekikaz arra menő Csernátony:

— Úgy, úgy! Szeressétek egymást fiúk, mertmás úgy sem szeret benneteket!

Nézzünk szét még egyszer. Mert a folyosó, éppúgy, mint a terem, minden perczben más-más.A tanácsterem ajtai minduntalan nyílnak és záród-nak a kijövök és a bemenők után. Egyenkint szál-lingóznak ki és be, a beszédek alatt. Egy-egy beszédután valóságos népvándorlás van s igen gyakranmegesik, hogy akik a Vámos beszéde alatt „folyosó“voltak, azok válnak a következő szónok alatt „te-remmé“ s a Vámos volt hallgatói folyosóvá. (De aztmár nem árulom el, hányan vannak ilyenkor afolyosón.)

Hát mondom nézzünk szét még egyszer. Mennyiérdekes typikus alak! S majd mindenikhez fűződikvalamely tréfa vagy esemény.

Az a magas, nyúlánk fiatal ember SzeredayAladár. Ezt egyszer fájd helyett lőtték meg Erdély-ben. Akivel beszélget, az Damokos volt képviselő.Ezzel meg az történt, hogy mikor a király cerclealkalmával, miután előbb a körülállókkal a vadá-szatokról beszélt, hirtelen hozzá fordult azzal a kér-déssel: „házas ön?“, ő abban a hitben, hogy azt kér-dezi, ha vadász-e, hirtelen oda felelt: néha-néhafelség

Aki most szegődik hozzájuk harmadikul, az aközbülső Pulszky. Természetesen ő hozzá is tapadelég sok vidám ötlet. Tőle kérdezte csípősen Gab-lentz, miután már egy óra hosszat tanácsokkaltömte hadászati dolgokban. „Ugyan kérem delegátusúr, milyen csatákat vezényelt már?“

Hosszú korom bajuszát pödörgetve ott ődöng

25a „csontbáró“ Orbán Balázs, Thaly Kálmánnal ka-ronfogva, aki talán épen most közli vele azt a tör-ténelmi fölfedezését, hogy a kuruczok olyan deréklegények voltak, mikor karóba húzták őket, mégott a karón is pipáztak.

A buffét felé húz báró Bánffy György, az ope-rette-szerző, akit azzal haragítanak, hogy a zene elsősorban úgy érdemel figyelmet, mint „hajnövesztőszer“. (Innen van a zongora-virtouzoknak a nagyhajuk.)

Csak említeni kellett a nagy hajat s már élénkbelógázza magát Hermán Ottó, akit a nagy haj és apókok tettek híressé, de nagyon lassan, mert nálunkmég az ilyen fajta tudományt hiábavaló szőrszál-hasogatásnak tartják. Mikor az erdélyi ember előttdicsekedett, hogy tizenkét pókfajt talált a környé-kükön, az kételkedve rázta fejét:

—Ugyan, ugyan, hiszen az egész világon csakháromféle pókfaj van, a közönséges pók, a keresz-tes és a kaszás pók.

—Már szeme is más mindeniknek, — bizony-kodott Herman.

—Ugyan, ugyan, hiszen a póknak nincs isszeme.

Egyszóval, ahány ember, annyi típus és annyiadoma. Ki győzné azokat elsorolni? Méltán mond-ják, hogy Magyarország az adomák és tréfák ha-zája. De hát még a folyosó? Az akkor valóságospuskaporraktár. Igaz, hogy ez elmésségekben sokolyan puskapor van, amelyikkel már lőttek egyszer.

Az elmésségek és ötletek mellett itt virágzik leg-jobban a pletyka is. Ez a piacza. A képviselők olya-nok, mint a kulcscsomag: szépen összecsengnekegy csomóban, de elválasztva mindenik más zárba

28tartozik. A társadalom sok osztálya van képviselve.Tehát sokat látnak, hallanak. S amit látnak, halla-nak saját körükben, azt mind ide hozzák a folyosóra.

Aki ide leül teljesen tájékozatlanul, egy óramúlva aufait lesz mindenben, ami a színházakban,a bureauxbban, a klubokban, boudoirokban és a„Kék macskában“ történt.

De amellett a tanácsterem működése is figye-lemmel kísérhető, mert galoppinok és nyugtalanvérű képviselők folyton jönnek-mennek s hirdetik,mi folyik bent, ki beszél, mit beszél.

De ezzel nagyon kevesen törődnek — mígnemvégre megjelenik Podmaniczky Frigyes. Lihegvejön otthonról úti ruhában. Biztos jel ez arra, hogynemsokára megrezdül az elnöki telegramm s vala-melyik jegyző kikiált a folyosóra:

— Szavazás van!Egy pillanat alatt betódulnak a teremajtókon és

halotti csend terül el a folyosó vidékein.. . . Csak a teremőrök lépte czupog a szőnye-

geken, amint a hirtelen elhajigált füstölgő szivarvé-geket szedegetik.

A GENERÁLIS.

Így nevezik egymásközt a miniszterelnököt amamelukok, mintegy ki akarván fejezni a vak ka-tonai engedelmességet: hogy követik éjjel-nappal,szárazon-vízen (de nem vízen és kenyéren).

Tíz éve uralkodik már fölöttük. Feje a pirosszéken fehéredett meg. Tíz éve eszi a legédesebbkenyeret, melynek a neve hatalom, és sem a kenyérnem lett kisebb, sem az ő étvágya nem lett rosszabb.

E tíz év alatt sok mindenen ment keresztül,

27járt a scyllák és charybdisek között, hajója záto-nyon akadt, sziklához csapódék, ellenkező szelekszakgatták vitorláit, de mindent kihevert. Az tör-tént vele, ami minden kormány elnökkel: hogy a ha-talmi széken népszerűtlen lett, végre pedig az tör-tént vele, ami soha egy kormányelnökkel sem: hogya saját népszerűtlenségét a hatalmi széken élte túl.

A nemzet ráunt oppozícziót csinálni ellene, asajtó belefáradt üldözésébe, mert nem ártott nekisemmi. Utoljára belenyugodott mindenki abba agondolatba, hogy ez már mindig így tart, isten neki,még leányágon is Tisza fog itt uralkodni.

Hanem azalatt a tíz év alatt meglehetősen meg-öregedett

Lássuk csak, milyen 1 Nem lehet mondani, hogyszép ember (ámbár, ha szavazásra kerülne a sor,arra is többsége lenne), de azt sem lehet mondani,hogy rút ember. Nincs rajta semmi különös, de azis igaz, hogy nincs rajta semmi közönséges sem.

Hosszú, sovány alak, hosszúkás, körtearczczal,kissé biczegve jár, igen egyszerűen öltözik. Sárgás-fehér szakálla legyező alakban környezi állát, őszhaját fölösleges hosszúra növeszti és e fölösleggeltakarja el a deficzitet.

Tegyük hozzá még e képhez~azt, hogy szemeittöbbnyire sötétszínű szemüveg födi s ez ad csontos,szögletes arczának némi fagyasztó ridegséget; meg-lehet taktikából viseli, mert szemeinek őszinte,majdnem szelíd fényével nem bírna tábora feletturalkodni. De így azt sejthetik, hogy a barna szem-üveg alatt villámok laknak. Ha végül megemlítjükmég históriai nevezetességű pislogását, teljesen ké-szen vagyunk az arczképével.

28Gróf Andrássy Gyula idejében két udvar volt

Magyarországon. Az egyik a bécsi Burg, a másik az„Angol királyné.“ Ha a miniszterelnök ki akart“vinni valamit, előbb el kellett utaznia Bécsbe s ottkérni rá a jóváhagyást, mikor pedig Bécsben készenvolt, még hátra volt a másik hatalom, az öreg DeákFerencz az Angol királynéban; ha az is beleegyezett,akkor a miniszteri tanácsban kezdődött el a csataa többi hatalmas hét miniszterrel, kik mind a ma-guk esze szerint szerették volna igazgatni az országot

Roppant mulatságos dolog volt az így.Deák, aki előre belátta, hogy ebből nagy kol-

liziók támadhatnak, Kandó Kálmánt a következőhatáskörrel neveztette ki miniszteri tanácsosnak:

— Te pedig arra fogsz ügyelni, hogy miAndrássyval össze ne veszszünk. Ha gorombaságotüzen vagy én üzenek valami erőset, annak te útköz-ben szép formát találsz.

Úgy is lett Ha az öreg úr azt mondá valamiremérgesen: „ez ostobaság, ebbe én soha bele nemegyezem, mondd meg Andrássynak, ezt ne próbáljatenni“, azt Kandó már úgy adta elő a miniszter-elnöknek:

— Kegyelmes uram, beszéltem Deákkal, alap-jában helyesli a propozícziódat, de ez idő szerint,úgy vettem ki, még némi aggályai vannak.

Tisza, mint ellenzéki vezér, figyelmes szemlé-lője volt e kormányzási mizériáknak, s mihelyt ahatalomra került, első dolgának vette, megszabadí-tani magát a kapaczitásoktól.

És ez igazán fényesen sikerült neki.Megalakította, apródonként összeenyvezte a

„néma minisztériumot“, megannyi cerclet, a legké-nyelmesebb, legszürkébb apparátust, mely valaha

29létezett Tisza proponál s ők bólintanak rá egyet,vagy pedig ők proponálnak, de Tisza előleges bele-egyezésével. Megszokták, hogy Tisza cselekszik min-dent, Tisza oltalmaz mindenkit Ha valamelyik mi-niszternek a torka fáj, nem a patikába szalajtja alakájt, hanem Tiszához . . . alkalmasint ő rendelneki még vizikátort is . . .

Hát a párt?A pártból kiveszett lassanként minden önálló-

ság, sokkal jobban, mint Tisza szeretné. E nagyember lapító súlylyal nehezedik rájuk szellemévelés egyéni tulajdonaival. Nekik azt kellett volna lát-niok ebből, hogy nagy ereje van — de ők csak aztnézték ki, hogy őnekik semmi erejök sincs.

Mindenki kicsinek kezdte magát érezni és kicsimaradt A régi nagyságok szemlátomást apadánaks elkedvetlenedve maradoztak el, vagy pedig lustánhagyták maguk fölött röpülni a devalváló időt

Mindinkább megszokták ők is, hogy Tisza gon-dolkozzék, s tegyen mindent. Gondolták magukbanázsiai nyugalommal:

— Hiszen az ő dolga, egészen. Ha rosszat csinál,magának csinálja, ha jót csinál, nekünk csinálja.Minek ütnénk bele az orrunkat?

Tisza még egy darab ideig közié terveit egyik-kel vagy másikkal, de mikor észrevette, hogy azok,mielőtt nyilatkoznának, az ő véleményét fürkészik,hogy azt adhassák tanácsképen, abbanhagyta ezta fölösleges formalitást is s azóta lett a szó szorosértelmében „generális“.

A generális nem konferál, csak határoz.A párt nem disputái, csak szavaz.Gróf Bánffy Béla, mikor egy ízben a kormány

30plánumát kérdezték tőle, rezignáló humorral fejtéki a párthelyzetét.

— Tisza nem szól, kérem, soha semmit s ebbőlkét jó dolog következik. Egy az, kérem, hogy misemmit sem árulhatunk el és más az, kérem, hogymi mindnyájan mindent tudunk, mert többet sem-mitsem tudhatunk.

Így lett, hogy Tisza ugyan most is növeszti apártját, de csak azért, amiért a hajat, hogy imitt-amotta kopaszságotfedezze vele.

S így lett, hogy Szontagh Pál a „skizt“ nevezteelfinom gúnnyal„pártunk kimagasló alakjának“.

A KARZAT.Össze sem bírom számítani, annyiféle karzat

van. Hölgy-karzat, képviselők karzata, főrendiekkarzata, írói karzat, idegenek karzata és ifjúságikarzat Ez kivált téli időben van tömve, mikor aszegény emberek melegedni jönnek oda, — de nemúgy értem, hogy a beszédektől.

Természetesen legszebb ezek közt a hölgy kar-zat Még pedig legszebb olyankor, ha az országházkapuján ki van téve a tábla: „A karzati jegyek mindelfogytak.“ A zsúfolt karzat biztosan jelenti a zsú-folt házat is, mert akkor valami érdekes esemény,vagy érdekes szónok van napirenden.

Nem akarom vitatni, hogy azokban a rekeszté-kekben is lehet sok följegyzésre méltót találni, ahola férfiak ülnek, ámbár egy-egy Haluska János, köhé-cselő főispán vagy gróf még nem olyan látnivaló,amiértérdemes volna a gukkertelővenni a fiókból.Néha ugyan vetődik hozzánk valami idegen neveze-

tesség, máskor torzonborz vidéki deputáczió

31költi fel a figyelmek Közönséges napokon azonbanki ül ott ? Néhány ismeretlen ember és néhány meg-szokott ösmerős. Majoros István vagy Farkas Ká-roly. Ha fekete zászló lóg odakünn, akkor feltűnikegy-két gangos bajusz és piros-pozsgás ábrázat is aláthatáron: eladó kortesek fiziognómiája.

De a legállandóbb alak, a legfigyelmesebb hall-gató Ivánka Zsigmond, akinek a helyére majd em-léktáblátfog kelleni csináltatni:

Ittüldögéltsok esztendeigIvánka Zsigmond.

Olyan szenzácziós esemény a legnagyobb ritka-ságok közé tartozik, mint aminő tavaly történt,hogy a karzatrólegy exaltáltasztalos lekiáltott:

—Pusztuljatok innen hazaárulók, akik az or-szágoteladtátok a zsidóknak.

A teremőrök gyorsan eltuszkolták.—Szörnyűség — sopánkodék Péchy — hogy

ilyesmit mer, pláne a karzaton! Idelent föl semvenném.*

Hanem az ilyen szczénákért bőven kárpótol azörök tavasz, mely a hölgyek karzatán virít. Szépfeslő rózsabimbók, kinyílt rózsák, kevély liliomoks szerény ibolyák egy csokorban. Valóban kéjesillat terjed felülről. Szép szemek mosolyognak sze-líden, ha Hoitsy beszél vagy Fenyvessy. Rohonczytés Andrássy Tivadart is szívesen hallgatnák, de őknem beszélnek szívesen.

Kíváncsian hajlanak alá a kis fejecskék, mikor

* Péchy Tamásban van némi humor. Mikor VadnayAndor szűzbeszédében Eötvös Károlyt támadta, odaszólt:«Itt nem szokás ám mindjárt gorombáskodni». (Később aztánlehet.)

32Szilágyi Dezső emelkedik fel, nehogy elveszítsenek,

ha egyet is, apollói gesztusaiból. Apponyi Albert iskedvenczük. A nők, hiába, mind ellenzékiek.

Gyönyörű kép az így néha-néha. A gazdag szín-pompa, vidorság, elevenség, a beszédes legyezők,melyek örökös mozgásban vannak s mozgásukraegész kis szélvihar kerekedik.

Azonkívül, hogy Odescalchy Gyula és pártjanagy gyönyörűségét találja a hölgykarzatban, meg-van a praktikus haszna is. Egy-egy hosszú beszédalatt meg lehet bátran házasodni.

A fiatal képviselők felhurczolkodnak a magasbas míg lent az öregek gorombaságokat mondanakegymásnak, addig ők csupán szépeket suttognak alelkes honleányok füleibe. A csevegés zsivaja har-monikusan szűrődik le szelíd zsongássá, melybenoly jól esik az öregeknek lent szundikálni, minthaa méhesben volnának.

De nemcsak az úgynevezett obligát honleányokülnek a karzaton, nemcsak a piknikek és bálok diva-tos királynői a mamáikkal; el vetődik oda sokszoregy-egy agg kisasszony, összetöpörödött anyóka azország valamelyik széléről. Nyolczvan év hava fediránczos arczát. Egész a múlt század. Hosszú virágoswikler van a nagymamán, tenyérnagyságú ezüstcsattal, Apafy Mihály korabeli főkötő barnállik fejebúbján s az aranyfoglalatú okuláré hozza neki közela törvényalkotó urakat. Szeretné is megkérdezni akörnyezetétől, ha nem röstelné: melyik vájjon kö-zülök a palatinus?

Sokszor megesik, tavaly is megtörtént, hogyegy idősb nő elmerülve Tisza beszédének hallgatá-sában, miután az egy perczre megállott a jegyzetei-ben nézegetve, kihajlott, a karzati sorompón s a Ház

33nagy derültsége által követve, türelmetlenül kiáltottfel: „Halljuk hátno!“

Évtizedek óta egy gyönyörű menyecske jártrendesen a karzatra. Szép, magas, délczeg asszonyvolt, méltóságteljes nemes arcczal. Pajkos képvise-lők elnevezték „Hungáriá“nak.

Húsz év óta természetesen megöregedett a szépasszony s sokat veszített bájaiból, de a karzatonmég most is ott van rendesen. Még pajkosabb kép-viselők most már hozzáteszik a nevéhez: „Hungária,de a tatárjárás után.“

A karzatnak ez a része igen fontos tényező.Sokan beszélnek csupán a karzatnak és sokan lép-tek a törvényhozói pályára, csupán a karzatkedvéért

Mert Magyarországon két dologra jó a képvi-selőség. A jobbik esetben valami zsíros hivatalbajut ki belőle az ember, a rosszabbik esetben gazda-gon megházasodik benne.

Nos igen, mondjuk ki nyíltam. Magyarországonsenki sem azért lép valamely pozíczióra, hogy ottmegmaradjon. A járásbíró nem azért lesz járás-bíróvá, mert tetszik neki ez a pálya, s mert a leg-szebb életfeladatnak tartaná, a szegény embernekszolgáltatni igazságot. Óh dehogy, ő szeptemvir akarlenni, vagy talán főügyész ... ez neki csak átme-net A képviselő sem azért jön be a Házba, mert erőtés ambícziót érez magában a törvények alkotásá-ban résztvenni. Neki ez csak átmenet ... a hely,ahonnan lesben várja a szerencsét. Az ügyvédség isátmenet, az alispánság is . . . Itt minden emberkénytelenségből van a maga helyén (de meg is lát-szik!) s csak átutazóban érzi magát, örökösen keze-ügyében van az úti táska, amely többnyire üres.

34A karzatok közül a hírlajatudósítóké van a leg-

jobban hozzá forrva a Házhoz. Kóczos, torzonborzalakok ülnek itt, akik állítólag a közvéleményt szol-gálják innen.

A bécsi előkelőbb lapok néhány tudósítója, egycsomó fiatal riporter (akik mindent jobban tudnaka lent ülő öregeknél s minden tisztelet nélkül bírás-kodnak fölöttük) s végre a molyette újságírók, akarzat habituéi.

A riporter csupa szem, mindent észre vesz spótolja a lent ülő sztenografok fogyatkozását. (Merta gyorsíró olyan, mint a vak, mindent hall, de sem-mit sem lát.)

Hanem tagadhatatlanul legérdekesebbek e kar-zat ama régi alakjai, akik ott töltötték életük javát.

Némelyik itt őszült meg a beszédek hallgatásá-ban. Mások már rég elhagyták a hírlapírói pályát,de a tudósítói karzatról nem bírtak leszokni. Meg-foghatlan varázs van abban: aki ezt a levegőt meg-szokta, meghal, ha nem szívhatja tovább. Veteránképviselőknél tapasztaljuk, ha hosszantartó kép-viselősködés után kimaradnak a Házból, hazamen-nek és meghalnak.

A Ház a nap s e csökönyös hírlaptudósítók abolygói. A gibiczek. Megvannak a rokonszenvesalakjaik, azoknak a sorsát, sikereit s az anti-pátikusok bukását lesik ott, minden fordulat izgatjaőket, minden esély mulatságot okoz nekik.

A játék ő nélkülök folyik, de ők annyira bele-élték magukat, hogy azt hiszik, részök van benne.Hiszen csak egy kicsinyke korlát a válaszfal! Hány-szor álmodják magokat oda . . .

S az álom néha beteljesedik. A tudósítói karzatalakjai közül nem egy bukkan fel a földszinten.

35Azt mondják, „kiülte a mandátumot“ De az álom

csak álom marad. Aki a tudósítói karzatról jut be,megint csak visszakerül az oda. Por volt, por leszmegint

A KÉT TÖRZSFŐNÖK.Mikor a két mérsékelt ellenzéki frakczió egye-

sült két fej alatt, így okoskodtak köztük a tudá-kosabbak.

— Majd meglássátok, hogy gyümölcsöző viszonylesz. Apponyival fölfelé hódítunk híveket, Szilágyi-val lefelé.

Hiszen nem volt az rosszul kieszelve, hogy úgylegyen, mint a régi fali-órákon: ha az egyik pondusfent jár, akkor a másik pondus lefelé ereszkedik.

Hanem a valóságban megfordítva ütött ki;Apponyi azért vesztett fölfelé híveket mert Szilá-gyival van karonfogva, Szilágyi pedig Apponyi miattvált kevésbé kedveltté lent.

A két vezér a szó szoros értelmében egymástkoptatja. De mindkettő oly kiváló alak, hogy mégmindig marad belőlük jobb időkre.

Tagadhatatlan, a pártjukon vannak a nagyvagyon, nagy nevek és nagy hiúságok. Oligarchákés liberálisok, elégedetlenek és várakozók egy sónés egy kenyéren.

Nehéz ilyen helyütt a vezényletnek mozogni sösszetartani őket

Jellemző megjegyzése volt valakinek, midőnSzilágyi Dezső egyik kitűnő beszédét mondotta azüzenet-vitánál:

— Szilágyi ma fényesen győzött— Hol? Kin?— Itt a Házban — a saját pártja fölött.

36Ugyanezt teszi Apponyi is.Beszédjeik az egész országban nagy hatást tesz-

nek, de politikájuk nem tesz semmi hatástMegesik tehát, hogy mikor sokáig hallgatnak,

Tisza, az őrök birkózó, szinte feledtetni képes őketMagok az ellenzékiek, mihelyt sokáig nem halljákfegyvereiket csörömpölni, csügedten suttogják egy-más között:

— Hiába, csak egy ember van itt ma: TiszaKálmán.

A két törzsfőnök azonban rajta van, hogy ezne igen gyakran történjék. Inkább ők ketten osz-toznak meg a dicsőségen. (Tiszáé a hatalom, övéka dicsőség.)

S hogy soha össze nem zörrennek az osztozko-dásnád, az a kormánypárti sajtó érdeme. Mert ami-kor Szilágyi van in floribus, a kormánypárti újsá-gok kezdik kürtölni, hogy „Apponyi a nagyobbtalentum.“

Ez akkor, úgy olvasd, a Szilágyi verőfényes hete.(Mert semmi sem olyan erős, ami itt egy hétig elnem kopik.)

S egy hét alatt Szilágyi után okvetlenül felszó-lal Apponyi. A dicsőség ekkor rögtön az ő alakjátönti el sugarakkal s a kormánypárti újságok lélek-szakadva írják: „Szilágyi a nagyobb talentum.“

A kormánypárti taktika menőverez arra, hogya két összeenyvezett vezér el ne szakadjon s egy-mást paralyzáló súlyát el ne veszítse.

BENT A TEREMBEN.A tulajdonképeni Ház mégis csak azok a külön-

féle alakú fejek, melyek könyökökkel alátámasztva,

37nagy rendezetlenségben tarkállanak a padsorokban,lankadatlan vigyorogva, ásítva vagy morogva.

A hírneves politikusoké a vezénylet, de mégisaz a névtelen tömeg a hatalom, az a törvény-hozó test.

S ezt akarnám én lefotografírozni. De vájjonlehetséges-e egy olyan testet eltalálni, melynek min-den része örök mozgásban van. Ami e perczben láb,az a másikban könyök s ami tegnap száj volt, azma fül.

A Ház olyan változó, mint az idő, soha sem azegészen, ami már volt s mégis majd mindig ugyanaz.

Az egyének örökké változnak. Egyik jön, má-sik bukik. Ma ez van elől, holnap amaz. A minisz-terek, a nép-kegy és a két (jó és bal) szerencse lab-dái ők, de a Ház karakterét és kinézését egyiknekvagy másiknak letűnése vagy fölbukkanása nemváltoztatja s új színeket közbe nem vegyit. Hanema megszokott szürke képben, hol a vezérek az élén-kítő pontok, mégis vannak nélkülözhetetlen egyé-nek, akik nélkül, ha ugyanaz lenne is a kép, másvolna a háttér.

Kinek szerkesztenék vájjon a jegyzőkönyveket,ha nem ülne bent Csanády Sándor, aki odajárul azelnöki kathedrához s tenyerét tölcsérformára csu-csorítva, mély figyelemmel hallgatja azok felolva-sását: nincsen-e bennök hamisság s van-e „stélus“.

A házszabályokat érintő vitáknál mulatságosnézni, miként feszeleg Madarász Józsefi A házszabá-lyok az ő privát thémája. A nagy közbeszóló, SzalayImre, is szükséges fűszer, de ha ő a gyömbér, akkorlegalább is sáfrány Lükő Géza, kinek összes orátoriműködése e czímen szokott napvilágra jönni: Egyhang a baloldalon.

38Jóízűen alszik az ülések alatt Bánffy Dániel és

Göndöcs. A zúgást, tapsvihart, haragos ellenmon-dásokat szelíd méhecskék zsongásának álmodja.

Ivánka Imre szétterpeszkedik két könyökével,mint a terebélyes fa (úgyis ez a legkedvesebb ha-sonlata) és a gúnyos nevetést csinálja jól. Mertmajd mindenki bizonyos szerepet visz. Körösi Sán-dor van beosztva falrengető hangjával a „Halljuk“kiáltásokra. Prileszky Tádé a lelkesülésre alkalmas,nagy homloka megtelik ragyogással és szemeibenfény gyulad ki — amikor akarja, Hegedűs Sándorincselkedni szeret grimace-okkal és kézintegetések-kel. Szlávy Olivér ajkrángatásai fitymálást fejez-nek ki.

De a legfélelmetesebb parlamenti alak mégisaz ellenzéké: a halavány Bölöny József, aki a kor-mánypárti szónok elé ül, s olyan művészien tudunatkozni, és oly szerencsével ásít, hogy megkívánjatőle a Ház. A hatás okvetlenül az ő kinyitott szájábapottyan bele.

A terem már stúdió úgy van berendezve, hogyaz egész Ház (éppen mint a lesti tótság) soha együttne lehessen. Éppen nem fehérük annyi vizitkártyaa szűkre mért ülőhelyeken, a hány képviselő van.Nem tudom én mi lenne, ha egyszer valamennyienösszejönnének? Ámbár ne beszéljünk lehetetlen-ségekről — — —

Különben minél népesebb a Ház, annál kiszá-míthatatlanabb a hangulata. Néha olyan szeszélyes,mint egy asszony, aki tudja, hogy hódítani akarják.

S képzeljenek önök egy asszonyt, akinek há-romszáz szíve van! (Igaz, a madamenak még ezen-felül háromszáz szája is van!)

Még csak megjárja, mikor vidám, izgékony, sze-

39retetreméltó, — de rettenetes és kiállhatatlan amigraines napokon.

Föl nem lehet melegíteni, fázékony, nem ér-dekli semmi.

Jókai regény-korrektúrákat csinál a beszédekalatt, Beksics angol szerzőket olvas, Darányi Ignáczczukros mosolyokkal hajlítgatja fejét ide-oda. Szom-jas Boross és Iszákovics versenyt ásítoznak, Bor-nemisza István idegbántón rázza a lábát, melyet ki-lógat a padból, a kecske-szakállú Tolnay Gáborszemöldöke fölszalad a homloka legtetejére, PáterZimándi csuklik, Szerb György úgy néz ki, minthaüveget fújna, a bagolyarczú Wahrman élczeketfarag, s azokat papírczédulákra vetve, körözteti akörnyéken, Csernátony félig behunyt szemmel ját-szik a monoklija zsinórjával, Tisza Kálmán pedigúgy pislog ott hátradőlve székén, mint egy óriáscsörgőkígyó, amely emészt. Kissé féloldalt hajolva,örökös ugrásra látszik készen s ha hirtelen felállvagy leül, olyan, mint egy kinyílódó vagy becsukódóbicska.

Egy nagy átható tekintettel szétpillantva a teremgömbölyű mezején, mint a különböző vetések,szembetűnően ütnek el egymástól külsőleg is apártok.

A gyűrött, színehagyott kabátok a baloldalon,a jól táplált testek átellenében, bizonyos választé-kosság a középen. A függetlenségi párton még ma-gyar ruha is akad: Csanády Sándor, Izsák Dezső,Rigó Ferencz, Orbán Balázs, a két Madarász, mégmind magyar csizmában szeretik a hazát. A moz-dulatok ruganyossága, testtartás, járás mind elütegymástól. De a legátlábolhatlanabb mélység a pár-tok között mégis a ruhaszabás.

40Herman például ott ahol van, megvan, de ültes-

sük csak a bársonyos Gromon Dezső mellé s azon-nal botrányossá válik. Andrássy Gyula Gosztonyivalkaronfogva nevettető látványt nyújtana. Egyszóvala ruha sokat tesz: akin a ruha gyermekkora óta jóláll, arról biztos, hogy vagy mameluk lesz, vagy ha-baréki; akin nem jól áll, kénytelen szélsőbali lenni.

Lélekemelő példa volt erre a két Odescalchytestvér, a kormánypárti Gyula herczeg a hetykeblousával, s a szélsőbali Arthur herczeg a patkóscsizmáival. Amint megszűnt szélsőbali lenni: meg-bukott, valamint György Endre is ki-kimaradozika Házból, mert nem tarthatja fenn magát a kor-mánypárton, abban a ruhában.

A pártok még jobban különítik el az embere-ket szokásaikban, modorukban, mint az ágy, mely-ből származtak. Ha Nopcsa udvarmester két eszten-deig lenne a baloldalon: fehérvári bicskát viselnea csizmaszára mellett. A pártoknak amalgamizálóerejük van.

De előbb említendő, mert magasabban áll (azazcsak ül) a pártoknak a jámbor Péchy Tamás, azelnök, aki Mekka felé — akarom mondani — a mi-niszterelnök felé fordított arczczal trónol a mocsár-zöld mennyezet alatt körülvéve jegyzői udvarától,melynek két válfaja van: az „igás“ és a „parádés“jegyző. T. i. azok, akik dolgoznak és azok, kik azüzeneteket hordják a főrendiházba az ócska attilá-ban, melyet még a Széli Kálmán testére szabtak egy-kor, s a molyette sastollas süvegben, a rozsdás frin-giával. (Már csak ez az egy remanenczia van a kö-zépkorból). Az elnök hófehér, pecsétgyűrűs keze acsengetyű mellé van lapulva, álmos kék szemei,

41mint az életunt toronyőré, kedvetlenül kémlelik ahorizont.

A miniszteri székeken dús ólomszín hajábankotorász gróf Szapáry Gyula; homlokát összerán-czolja, szemeit szendén lesüti, mintha imazsámolyelőtt fohászkodnék, gróf Széchenyi Pál. Tánczolvajön át a médiumon a fürge Trefort és bonbonokatmajszol. Magát összehúzva ül a vén Pauler. Baju-szát pödri a szép délczeg Fejérváry Géza, fumigativenézvén a sok czibilt s mégis bizonyos irigységgelnyárspolgárias külsejű szomszédját Kemény Gábort,hogy „istenem, milyen okos ember ez!“ Csak egyminiszter van, aki örökké hallgat és örökké figyel:Bedekovics. Beszéljen Apponyi vagy Vámos, Istóczyvagy Cselko Ignácz, Jókai vagy Münich, ő egyformaáhítatos csodálattal csügg rajtok, elöntvén kedves,keleties arczát az élvezet derűje, örök rejtély lesző e miatt az utókor előtt, míg végre is úgy fogjákmegfejteni, hogy bizonyosan nem tudott magyarul.

Farkasszemet néz a miniszterekkel (kék pápa-szemén át) az előkelő arczú Mocsáry. A jó öregIrányi Dániel kezét mellényzsebébe dugva, keser-nyés arczczal hallgatja a szóáradat hömpölygését,csak néha igazít egyet-egyet a hajzatán, mely lemesalakban van két oldalt a homlokára simítva.

Közel ül egymáshoz Ugrón Gábor és HermánOttó, a két sebeket osztogató dalia, kik fegyveresenalusznak, a pajzsaikkal betakarózva. A szomszédmezőn két sisakos vitéz magaslik ki: Apponyi ésSzilágyi. Csendesen ül helyén az előbbi, csak élénkszemjátéka mutatja, hogy figyel; Szilágyi nyugtalan,gyakran szól közbe s arczvonásai és gesztusai foly-ton elárulják rokon- vagy ellenszenvét. Még izgatot-

42tabb, ha ő maga szándékozik beszélni; „Szilágyitrikóiban van“ szokták ilyenkor mondani.

Ugronék és Apponyi között barnállik a termé-keny interpelláló: Olay Szilárd, az antiszemiták víg-kedélyű bárója, Andreánszky Gábor s a leghátulfehérük galambősz hajával Lázár Ádám, a nagyszóöntö (akinek azonban mindent meg lehet bocsá-tani, mert nagyon szereti a hazát). A mérsékeltellenzékiek és a szélsők közé beékelve virraszt a rosz-szul beretvált Szentkirályi Albert, a „rézsunt eresz-kedő új csillag.“

Viaszkos vászna előtt könyököl Steinacker.A czentrum két sarkát a „nevető ember“ Sághy ésa „síró ember“ báró Huszár Károly szegik be. HoitsyPál a csillagokat vizsgálja — persze a karzatiakat.Mint a sózott halcsík úgy viczkándozik a kis czukrosbaba, Fenyvessy Ferencz, gyönyörködve nézegetigróf Andrássy Tivadart, a mintát s búsan a pirosnyakú Ábrányi Kornélt, az utódot — a díszjegyző-ségben. A nagy bajuszú Orbán hol kijebb eresztiegy likkal a nadrágszíjat, hol beljebb kapcsolja, aszerint ahogy gyarapszik vagy fogy az animó azoráczió alatt.

Honatyának a legszebben fest a hajlott hátúgróf Csáky László, tisztes kanáriszín szakállával;klasszikus antik arcz s érdekes pelyhes fej a hóri-horgas báró Lipthay Béláé; szerényen lapul összehelyén a rokonszenves arczú gróf Károlyi Sándor,örökösen jegyez a czeruzájával valamit (de a világsohasem fogja megtudni mit) Veszter Imre. Aholni, a médiumon áll Rohonczy Gedeon és gróf KinskyNusi, hogy jobban lássák. A széles vállú HegedűsJózsef háta mögé telepszik Várady Gábor, hogy nelássák.

43Ugyanazon a tájon ragyog a kivágott mellényű

Visi Imre jubiláló arcczal. Idegenül nézeget szét akosfrizurájú Szögyényi Emil. Sima diplomatamo-soly játszik a Láng Lajos ajka körül. Az üdítő ma-gányt élvezi itt Dobránszky Péter. Törökös nyuga-lommal morfondírozik és kontemplál a kiengeszteltPetur bán: Lukács Béla. A megelégedettségtől sugár-zik Bende, ellenben az elégedetlenség felhője boronga Jánossy homlokán. Amint lehajlik, a könyökévellátszik olvasni a „Pester Lloydot“ a kopasz grófBatthyány László. A szakáll-rámába foglalt Har-kányi Frigyessel szinczerizál a vizek istene: Hor-váth Gyula. Az öreg Szitányi Bernát (klubnevén„Urunk““) épen most szorít kezet az érkező Urba-novszkyval (klubnevén „Ucsu“).

A czentrumban a volt és leendő miniszterektanyáznak, mert a legnagyobb tisztesség közvetle-nül a miniszterek háta mögött ülni. Ezek a legkapó-sabb helyek. Mert nem közönyös az, mikor ő exczel-lencziáik megfordulni méltóztatnak, tekintetük elsőfriss sugára kire esik.

A primipilusok többnyire itt ülnek. Szentgyörgyiúgy néz ki, mint egy megöregedett Ámor (de perszenyíl hiányában), Horváth Boldizsár itt suttog FalkMiksával. Philemon és Baucis: báró Kemény Jánosés Szontagh Pál szeretetteljesen bújnak össze. GrófKeglevich István a sarkon árulja portékáját (politi-kai divatkereskedése van) az ex és még leendő mi-niszterek közül csak Tisza Lajos került a jobb oldallegszélire s finom, gúnyoros mosolylyal hallgatja agyengébb elmetermékeket. De ott van a nagyok közta híres Róth Pál és erősen szuszog, mintha ,valaminagy terhet emelgetne.

Hátul a karzat alatt, külön fészkekre osztva,

44ülnek a hadakozó szászok és a horvátok. Mit mond-junk az utóbbiakról ? Azt, hogy egy horvát, két hor-vát, három horvát, — negyven horvát. És ezzelminden ki van merítve.

De a sok lent hullámzó alak közül egy sem olyanszembetűnő, mint Pulszky Ferencz, a két habarékiszekczió közepén, amint aluszékonyan lógázza fejét,mint a kérődző elefánt s levegőt zihálva be orrlyu-kain át Néha felocsúdik s van akkor nagy ijedelem,mert ha fölkel, mindent támad: a kormányt, a haba-rék-pártot, a szélsőbalt, a nagy adókat, az antiszemi-tákat a zsidókat, sőt megtámadja még maga-magát is.

S míg így pihen, zajlik, unatkozik, nevet vagyharagszik, figyel vagy feszeleg a Ház, a terem gömb-jének legszélén, mint sbirr, egy fegyveres mamelukjár-kel köröskörül.

Az öreg Plachy Tamás az, aki reszkető kezeivelegyre faragcsál valamit.

A kés pengéje rémesen villan, amint egyet-egyet lép monoton sétájában.

A MACSKA.Országgyűléseinken a kedélyesség soha sem

volt ritka. A legnehezebb időkben is jó fogadtatásratalált. 1848-ban, midőn a népképviselet a Lloyd-teremben ülésezett, egy madár röpült be az ablakons ott repdesett a képviselők feje fölött.

A különben komoly Beöthy Ödön félig felemel-kedvén helyéről, több mint félhangosan mondá:

— Indítványozom, hogy a két Madarász küldes-sék ki a veréb elfogatására.

Nem lehetetlen, hogy e veréb apja volt a mi

45bejáratos csízünknek. Sőt néha egy-egy valóságosveréb is beröpül a tanácsterembe. A verebek külön-ben is politikus állatok — gr. Andrássy Gyula óta.

Hanem sokkal feltűnőbb jelenség az, hogy gya-korta kukkan be egy macska is. Szép, okos szemű,hamvas szőrű állat: rendesen a karzatra sompolyogs ott dörömbölve nyargalász a hölgyektől a főurak-hoz, megriadtan lekúszik a földszintre, a képviselőkközé, felugrik a Ház asztalára, beszaladgálja a jobb-oldalt, baloldalt, megáll valamelyik hátulsó haba-réki padban és mosakodni kezd.

Az 1885-iki télen kétszer jött be (tehát épenannyiszor, mint Podmaniczky), amikor is nagy ül-dözéseknek volt kitéve a teremszolgák részéről segy negyeróráig tartotta derültségben a t. Házat.(Sok képviselőről nem mondhatnánk ennyi jót.)

— Sicz! Sicz! — kiáltozák szerte.Zalay István elérzékenyülve hebegte, Krajtsikot

és Beöthy Algernont keresve szemeivel:— Itt van a kék macska! Eljött, fölkeresett,

visszaadta a képviselőknek a vizitet.Gróf Keglevich István ijedten fenyegette meg

a czeruzájával, nehogy bele találjon ülni valamelyikpiros székbe. Gyöngéden nézett rá Szirmay Pál,irigykedve Rácz Géza: „Hiszen ez csak egy macskaés mégis van bajusza.“ Végre is az lett a sorsa, hogymegfogták és durván kidobták az utczára. De ő eztfel sem vette, nemsokára ismét látható volt a Ház-ban, elölről kezdve karrierjét.

Az ember szeret elfilozofálni rajta, hogy miértjár oda ez a macska ? Hát bizonyosan azért, mert acsíz és veréb is odajár. (Hiszen korrupczió van,uraim.)

46De nincs a szegény czirmosnak semmi sze-

rencséje.Mert mindig olyankor lép akczióba a zsákmány

után, mikor a csíz és veréb vagy még nincs ott, vagymár elröpült onnan.

Ámbár az ilyesféle malheur bizony sokszormegesik a szegény politikusokkal is.

A SZÓNOKOK

Hajdan csak egy pár „szónok“ volt, a többinem igényié legföljebb a „fölszólaló“ nevet. De mostmár nem születnek többé Magyarországon kis em-berek. Mindenki nagyszabású beszédeket tart. Méga szűz szónokok is.

Pedig a szűzbeszéd nem tréfa dolog. A legsa-játságosabb érzés a világon.

Feláll az ember és a terem is emelkedik vele.A padok elkezdenek szaladni rézsűt össze-vissza.A homlokzat hat márványos oszlopa összehajlik,mint szélben a kukoriczaszár.

A halványpiros színű pokróczczal beterített mé-dium oldalt ferdül s a gyorsírói ketrecz felszalad amagasba.

Péchy Tamás az elnöki székben jegyzőstül, elő-adóstól sülyedni kezd. Feje fölött az óra őrültenforog s a mutató egyszerre mutatja a nap mindenóráját.

Magának a szűz szónoknak száz érzéke kelet-kezik, amelyekről eddig tudomása sem volt. Hallnemcsak a füleivel, de az idegeivel is. S meghalljamind a háromszáz embernek, minden súgva tettmegjegyzését Ha mozdul, ha ásít, ha sóhajt, ha gú-

47nyosan nevet, vagy fitymáló gesztust csinál valaki,azt mind fölfogja a szónok szeme.

A honatyai kopasz homlokok beszédesek lesz-nek. A szűz szónok e fehér lapokról is olvas tetszéstvagy nem tetszést Érzi, miként szegződik reá mih-den szem s e szúró nézés hevíti belül s ébren tartjatestének minden porczikáját. Szikrákat csal ki s olyerőket fejleszt, melyek nem léteznek, csak a szűzszónokokban.

Az eltompult öreg szónok már az előtte levőembert sem látja meg.

A szűz szónok előtt elzöldül a világ. A zsivajlankasztón hat rá, a néma csönd édes kéjjel csik-landozza. Egy-egy „helyes“-kiáltás, mely halkan el-szalad a padok között, mint hűs szellő, izzó homlo-kát enyhadón simogatja.

Előtte a guggaszkodó képviselők olyanok, minta megsózott békaczombok, örök mozgásban látsza-nak lenni.

Egy háborgó tenger a Ház képe.S e tenger fölött ő uralkodik a szavával.Egy mondat: s a fejek megmozdulnak, halk

morgás támad; egy másik mondat: s a tenger csen-desen pihen; egy harmadik megjegyzés: játszi nap-fény, a tetszés szivárványa pajkoskodik a haboktarajos hátán.

Ebből látható, hogy a beszéd nagy élvezet lehet,de esetleg nagy kín; annak is aki tartja, annak is,aki hallgatja.

Nálunk bőven terem a szónok (mert sokan sze-retik a saját hangjukat hallani) noha a szónoki mo-dor és ízlés nagy átalakuláson ment át. Kossuth szó-virágai s Kazinczy Gábor páthosza nincsenek többé.

48A deklamálást a természetesség váltotta fel. A sal-

langot és bombasztokat kezdi kiszorítani az eszmeitartalom. Egy kis illat, egy kis szín még szépíti abeszédeket, de már csak módjával legyen bennök.

Legjobban tudja ezt vegyíteni gróf ApponyiAlbert A legnagyobb szónoka a legkisebbik párt-nak van. Ha Apponyi nevét olvassa a jegyző, rohanbe mindenki a folyosóról, mintha ebédre haran-goznának.

Öblös hangjának ércze az egész termet betölti.Magatartása nyugodt, mozdulatai kimértek és plasz-tikusak, előadása folyékony és átlátszó, mester amodulácziókban s gondolatait változatos formábangruppírozza. Apponyi egy nagy műszónok, ki ellen-feleit is elragadja.

Jóval szárazabb Szilágyi Dezső. Kevesebb bennea lendület és kolorit De veszedelmes orátor, kinagy hatalommal rendelkezik, mert a sophismákbóltetszés szerinti következtetéseket von le. Apponyimeggyőzi hallgatóit és ünnepélyes hangulatot teremt.Mintha egy hatalmas királyi sas szállna a levegő-ben. Szilágyi ellenben fölingerli pártját, összetöriaz ellenfélt, melynek a feje fölött kóvályog, mint akánya. Egyet csíp vagy koppant a csőrével mind-untalan. Fölkap egy-egy mameluk csirkét a leve-gőbe s a magasból leereszti. A szatyra ostorát meg-pattogtatja és szórja a gúny nyilait zápormódra.Hatalmas alakja, domború melle, oroszlán-feje össz-hangban áll szónoki erejével. Ajkán gúnyoros mo-soly ül és gyűlölet ég a szemeiben. A gesztusai ízlés-telenek.

A legnagyobb szónokok után a legkedvesebbjön: Jókai Mór.

Vannak, akik elragadják, felvilágosítják, meg-

49nevettetik, elálmosítják, hazakergetik a tiszteltHázat Jókai megpezsgőzteti.

Lassú hangon beszél. Néha-néha odanyúl őszparókájához, majd lehajtja fejét félvállra, szelíden,mintha mesélne egy színes fonalon. Kék szeme nyá-jasan pihen azokon, kiket korhol. (Hiszen virággalhajigálja őket!) Meg-megpödri a bajuszát is, miköz-ben tettetett jámborsággal csöppenti el mézédeshumorát.

A „Ház sárkánya“ Ugrón Gábor. Az ő beszéd-jeiben van a legtöbb tűz és az ő előadásában a leg-több hév. Mint rögtönző páratlan tehetség.

Gyakran történik meg nagy viták elején, hogybeszédekkel akarják az időt kihúzni, amíg elkészül-nek a többi feliratkozott pártbeli orátorok. Ugrónhátrafordul ilyenkor beszédközben társaihoz:

— Beszéljek még?— Még egy fél óráig.Beszél tehát egy félóráig és pedig zamatosán,

lendülettel, a meggyőződés melegségével. Némelymondatai úgyszólván sustorognak, mint az izzó vas,ha elhajítják.

— Elhagyhatom már ? — kezdi ismét a leteltidő múlva, miközben már patakban csurog le kivö-rösödött arczán az izzadtság.

— No még egy negyedóráig!Egy kendőt csavar nyakára, mikor bevégzi s

rohan a folyosóra kihűlni, ott fogadva fölvilla-nyozott párthíveinek kézszorítását.

Kormányozhatlan, mint a léghajó, Thaly Kál-mán. Annyira beleélte magát Rákócziék közé, hogyitt is örökké maga mellett érzi őket. Ott ül a baljánBercsényi s nyers igazságokat sugdos a fülébe, —

50látja Kolonicsot a túlsó oldalon, s vérbe borul szemea dühtől . . .

Nem korbácsol fel ádáz szenvedélyeket, de el-ringat, elandalít az édes szavú Horváth Boldizsár,a régi klasszikus orátori iskola nagy alakja. Be-szédje csillog-villog az aranyozástól.

De többet tesz Horváth Boldizsárnál példáulgróf Károlyi Sándor, mert ő nemcsak elringatja azembert, de el is altatja tisztességesen. Göndöcs Be-nedek fuvolaszerü hangja unikum. A játszi gyerme-tegség és a szűzies naiv észjárás bugyborékai nemminden kellem nélkül valók. A Tisza Lajos előadásaszürke, de beszédjeinek van bizonyos sajátos színeés zománcza. Rokonszenves alak, fesztelen mozdu-latokkal. Többnyire a zwikkerjével játszik beszédközben s derült nyíltság önti el kellemes arcz-vonásait.

A puritán egyszerűséget képviseli Hegedűs Sán-dor: épp oly pongyola, mint Tisza Kálmán s éppúgy van élcze és svádája, mint annak, — csakhogymindez kisebb méretekben.

Mint előadó gyakran megteszi a zárbeszédek-nél, hogy mikor már végezné, szétnéz előbb, havájjon többségben vannak-e s ha még mindig nincsbehajtva a szavazáshoz szükséges számarány, egykis fordulattal még egy emeletet épít a beszédjére.

De ezek a hangok mind csak légyszárnyak neszeVámos bömbölő szavához képest.

Vámos bízvást elmondhatja, amit egykor BeszeJános:

— Látván, hogy nagy sokaság jött beszédemetmeghallgatni, kieresztettem a hangomat négyezerfül erejéig.

De ha Vámosé a legnagyobb hang, gesztusok

51dolgában nem megy senkihez kölcsönért Zimándy,a „Trefort kalapácsa“ (ahogy nevezi magát).

Szemei kidüllednek, arcza rákvörös lesz, szá-jából messze szétfrecseg a nyál. Halántékain saját-szerű vastag, kék erei kidagadnak, homlokránczaiösszetepednek, mint a pamut-sapka, a nyaka ireg-forog, a két keze úgy jár, mint a motolla, hosszútestével hol előre, hol hátra hajlik negédesen.

Nevezetességre nézve azonban mégis Zay Adolfáll legelöl. Mit ér a Vámos nagy hangja, a Zimándytesti ornamentikája, ha mégis Zay tartotta eddig amagyar parlamentben a leghosszabb beszédet?Négy egész óráig tartó beszéd volt ez a középtanodaitörvényjavaslat tárgyalása alkalmával. Hogy mittartalmazott, azt élő ember nem tudja, mert min-denki elfelejtette az elejét, mire a közepéig jutott.

Polonyit, ki akkoriban alapított egy kis lapot,arra kérte, próbálja a beszédjét leközölni folytatá-sokban, mire az mentegetőzve felelte:

— Lehetetlen az barátom, mert megvallomneked négyszemközt, hogy a lap csak a választá-sokig fog tartani.

A jó szónok olyan ritkaság, mint a tökéletesasszony; annyi ingredienczia kell ahhoz, hogy vala-melyik bizonyosan hiányzik. Aki beszélni tudna,nincs mondanivalója, akinek pedig van, az bizonyo-san nem tudja elmondani. S az tesz sokakat szeren-csétlenné, hogy a sikerhez megvan a fele erejük.De a leggyakoribb az olyan képviselő, aki sem' el-mondani nem tud valamit, sem nincs amit elmond-jon. Könnyű aztán megelégedettnek lennie.

Beksicsnek kellemesen csengő hangja van, dea páthosza túlságos. Sőt a stylje is (valóságos plakát-stylus) izgalmasabb időkre való. Visi előadásában

52van valami sajátos frisseség, érvelésében erő. A leg-utóbbi szukreszczencziában rá és Beksicsre nem le-hetne ráfogni, hogy sablon-emberek. Neményi Am-brus csodákat miivel a kis hangjával, épp úgy, mintVadnay Károly, ki ökonomice úgy tudja felosztaniskálákra, hogy modulálhat, színezhet vele.

A légy röpülését is meg lehet hallani, oly csöndvan, ha Istóczy Győző áll fel. Nyugodtan beszél lát-szólag, de szakgatott mondatai elárulják a forrongószenvedélyt. Halvány, szelíd arcza soha se pirul ki,de a hangja megreszket némelykor a belső izgatott-ságtól. Széles, szögletes homlokán végiggyöngyözikegy-egy verejték-csepp, amit nem a szónoklati hévfacsart ki, hanem a gyűlölet, mely szürke szemei-ben élénken lángol. A képviselőkben, bármely pár-ton legyenek is, észrevétlenül egy ideg nőtt, melyetaz antiszemitizmus mulattatva csiklandoz.

Túlvékony hang jutott osztályrészéül az izmostehetségű Beöthy Ákosnak, de mégsem hápog úgy,mint Pulszky Ágost, akihez képest még BohonczyGedeon is csak kedvesen selypít. A kukoricza-mor-zsoláshoz hasonlít a Madarász József hangja, atormareszeléshez Csanády Sándoré, a köpüléshez aTors Kálmáné, a keréknyikorgáshoz a báró KeményGáboré. De azért mégsem ő a kabinetben a legrosz-szabb szónok. Gróf Szapáry Gyula felülmúlja.

Egy ízben szemére is vetette Ugrón Gábor, mi-dőn mindjárt a miniszter után állott fel czáfolólag,de beszédje alatt Szapáry ostentative elfordult.

— Ha én végighallgattam — mondá — a t. mi-niszter úr hebegését, méltóztassék szintén végighall-gatni az én beszédemet.

Leczkét mond fel gróf Széchenyi Pál keneteshangon; Trefort pongyolán, akadozva beszél, kézzel-

53lábbal hadonázva s a fejével kapkodva. Báró Fejér-váry Géza kitűnően tudja eltalálni a kaszárnya-hangot. Fáik Miksa formában és tartalomban a Házlegnagyobb szónokai közé tartozik. Szontagh Pálbekalandozza idézetekért az egész emberiségét(Szontagh egy Grünwald Bélába oltott MocsáryLajos). Komjáthy Béla a népies allűrjeivel csinálnémelykor hatást. Enyedi Lukács azon ritka embe-rek közé tartozik, akik élvezhető sauce-ban tudjákfeltálalni a szakdolgokat. A függetlenségi pártonegyike a legékesebb szónokoknak Bartha Miklós:de megtetszik a beszédjein, hogy otthon vannakkomponálva; legnagyobb tehetség Ugrón, a legtábla-biróibb Mocsáry, a legklasszikusabb Irányi, de alegszélesebb látköre Helfynek van. Általában mostsok jóravaló talentum került erre az oldalra. Her-mán Ottó, aki igazi nagy szellem, bármely európaiparlamentben számot tenne, tán még nagyobbat,mint itt, hol szintén pozícziót vívott ki, de inkábbmint érdekes speczialitás. Justh Gyula világos fő,szeretetreméltó egyéniség. Havlár Dániel ruganyoselme, praktikus világnézettel. A legszerencsétlenebborator a rokonszenves Veres József, akinek egy szépbeszéde után elragadtatva kiáltott fel Éber Nándor:„Istenem beh gyönyörül“ S ezután senki sem mertetöbbé dicsérni, mert kisült, hogy a szegény ÉberNándor már akkor őrült volt.

„Csukjátok be a vízvezetéket!“ e tréfás felkiál-tás hangzik a folyosókon a kijövőktől, ha SimonyiIván beszél bent, kit nagy szomjúhozás égetvén,nyakra-főre hordatja a vizet a teremszolgákkal.

Amint morfondírozva ülök a karzaton, fölrez-zenek néha!

— Nini ki beszél itt az én szájammal?

54Hát az akkor bizonyosan vagy Török Zoltán

vagy Huszár István. (Istenem, beh gyönyörű ez apalócz dialektus!)

Bizonyos tekintetben megkomolyodott a Ház.Olyan ízetlenségek ma már nem esnek, mint csakegy évtizeddel előbb, mikor még Vajda János, a tör-téneti nevezetességű hosszú vita alatt (amely magais idétlen jux volt) kétszer mondta el egy álló hely-ben, egymásután a beszédét szóról-szóra és csak ajámbor sztenografusok vették észre nagynehezen shajították el a czeruzájukat.

Vagy mikor ugyancsak az agyonbeszélési vitá-nál azzal kezdé (természetesen egy délutáni ülésen)dikczióját Szakácsy Dániel:

— T. Ház! A tegnapi szónok előadására kívánokreflektálni

—Melyik szónok? — kiálták közbe. — Merttegnap sokan beszéltek!

Szakácsy zavarba jött, ötölt-hatolt, hebegett:—Izé . . . János. A vezetéknevét elfelejtettem.

Csak azt tudom bizonyosan, hogy János.Nagy hahota támadt, de még nagyobb, mikor

kisült, hogy az a tegnapi János, akinek a beszédjérereflektál: Horn Ede.

Ma már hála Istennek legfeljebb egy-egy nyeg-leség, körmönfont metaphora, valamely elbicsak-lott kifejezés, lapsus linguae vagy afféle enyelgés,mint a gróf Hunyady László-é volt: „Ezt maguknem tudják“ képezik azon parlamenti kuriózumo-kat, melyek tovább maradnak fenn az úgynevezetthalhatatlan szónoklatoknál.

Nincs egészen igazuk azoknak, akik sóhajtozvadicsérik a régi országgyűléseket, sopánkodván amostaniakon. Ha a parlament tekintélye hanyatlott,

55annak nem az egyénekben van oka, mert az általá-nos niveau szembetűnő módon növekedett Az auk-toritások hanyatlását a sajtó idézte elő, mely közelhozta a közélet tényezőit a közönség szeméhez, márpedig közelről az igazi nagy emberek sem látszanaknagyoknak — hát még a nem igaziak ?

Mik ma, teszem azt, Göndöcs Benedek kedvesnaivitásai az 1849-iki Majertsik Márton bobrói kö-vetéhez képest, ki a függetlenség kimondása ellenfelhozott érvre, hogy a respublika úgy sem lehetnálunk tartós és egészen állandó, tótos dialektusbannagy pathosszal fejtegette:

— Hiszen kérem alásan, ha csak egy-két ezerévig tart is, még se nem lesz az nekünk rossz ké-rem alásan.

Ama ósdi önző urak közül pedig nincs meg máregy sem, kiknek egyike azért nem akarta megsza-vazni a pozsonyi diétán a lánczhidat, mert: „minekmár erre a rövid időre?“ (T. i.: maga a hetvenfelé járt.)

A római jellemek akkor is ritkák voltak.Az elvtelenség nem volt annyira sem botránykeltő,mint ma. Kazinczy Ferencz mint egyik példát a sokközül, jegyzi fel az 1815-ben elhalt Borosjenői AczélIstvánról, hogy a diétái ülésből, hol fényes szónok-latával ő és pártja győzött, sokszor jött ki károm-kodva:

— Hát megérdemli ez az ország, hogy boldoglegyen ?

Manapság bizonyos közepes tisztesség sokkaljobban van megőrizve a parlamentben, mint a dié-tákon volt.

Nagy karakter kevés van, de becsületes ember

56nagyon sok. Nagy zsenik alig vannak, de a zömtehetséges és művelt. A szónokok közül is kivesz-tek apródonként az originális példányok. A mi szó-nokaink majdnem olyan egyformák, mint a chinaiak.A chinaiak azért, mert a szemöldjeiket borotválják;oratoraink azért, mert bizonyos kinyomkodottsablon van már a beszédekre, ami olyan, mint apléh-forma, amelyben a kuglufot sütik. Ha valaki-nek valami mondanivalója van, hát beteszi ebbe azörök formába.

A beszédek kilencz nyolczada a következőalkatelemekből áll: a szónok abból vesz hat uncziát(még jó aki uncziákban dolgozik), ami a pártja jel-szavaiból ráragadt, három uncziát abból, amit olva-sott és végre csak egy uncziát abból, amit ö magakigondolt. Ezért egyformák többé-kevésbé a parla-menti orácziók.

Hanem bezzeg elütő a többitől a Pulszky cse-vegése. Az élczek, adomák és szójátékok virágaivaltűzdeli körül a kalapját s fiatalos dévajkodássalhajigálja a levegőbe. Hangja szétfolyó (kivált ha afogait otthon felejti), előadása nem folyékony, aka-dozik, szavakat keresgél, s mikor megtalálja őket sfelhozza az emlékezőtehetség kamrájából a száj-padlásig, akkor veszi észre, hogy olasz szavakathozott fel, nosza elindul újra szavakért s megintkihúzza a találó mondatot, de angolul. Innen a sokpauza, a zavar és kapkodás, amikor beszél. Az öregúr fejében annyi nyelv van elraktározva, hogy ne-héz közülök kikeresni a magyar clichét gondo-lataihoz.

Különben sem normális állapot az, amiben aszónok van. Abban a pillanatban, midőn feláll,egész más emberré válik, aki jobban uralkodik né-

57melykor mások, mint a saját feje fölött Tömérdekpélda van rá, mily könnyű a szónokot zavarba hozni.

Tisza Kálmán egy ízben erősen támadtaApponyi Albertét, mire felemelkedett gróf ZichyNándor. Ghiczy Kálmán, mint elnök, aggódva láttaZichyt felállani, félt hogy nagyon el találja mérgesí-teni a vitát, s mintegy önkénytelenül kérdé:

—Személyes ügyben kíván a képviselő úr szó-lam vagy egyébként?

— Egyébként — felelte Zichy Nándor.—Egyébként pedig nem lehet — veti oda az

elnök, mire Zichy Nándor engedelmesen ereszke-dett vissza helyére.

Pedig ha nem lettek volna mind a ketten a zöld-asztal-lázban, mind a ketten tudták volna, hogymind a két esetben joga van a szóhoz Zichynek.

Ugyancsak Ghiczy ültette le egyszer Cserná-tonyt is azzal a figyelmeztetéssel:

—Amit a képviselő úr mondani akar, az a ház-szabályokkal ellenkezik.

A Dessewffy Aurélok idejében már hetek előttszivárogtak ki hírek egyes monumentális beszédek-ről. Először egy szűk baráti kör hallotta, átrostálta,aztán az ország lelkesedett rajtuk, s éveken át ké-pezték szóbeszéd tárgyát. Ma már csak egy napigélnek a beszédek, mint a tiszavirág. Úgy is vannakcsinálva, hogy extemporizált polémiáknak látszas-sanak. Tisza Kálmán, noha mint szónok épen nemajánlható mintának, rányomta kisebb-nagyobb mér-tékben saját egyéniségét s az ő beszédeinek karak-terét úgyszólván az egész parlamentre.

Chic lett az „előttem szóló“-val foglalkozni. S havalaki otthon készíti is beszédét véres verejtéketizzadva, mikor a Házban rájön a sor, egy hirtelen

58összekomponált toldalékkal hozzáragasztja „azelőttem szóló“-hoz, mint ahogy a waggonokat szo-kás egymáshoz kapcsolni, tekintet nélkül arra, hogymit szállítanak egyikben vagy másikban. Ezzel akierőszakolt frisseséggel utánozzák a „generálist“,aki örökké vagdalkozik, mindig az imént „szólók“ellen, s úgy tud védekezni, hogy támadni látszik súgy támadni, hogy mindenki védekezésnek gondolja.

Azelőtt eszmék kellettek a szónoknak — mostcsak „előtte szólók“ kellenek.

A «MAJDNEM» SZÓNOKOK.Nos igen, vannak ilyenek is. Magyarországon

mindenféle fajtája megterem az orátoroknak.Mikor egyszer valaki arról dicsérte gróf Széchen

Antalt, hogy okos és ékesszóló ember, a másikhozzátette mintegy nyomatékül:

— Az már igaz. Jól ösmerem. Eleget pisszeg-tem neki.

Sokszor tapsolunk a bolondnak és pisszegjük abölcset, jól tudva, mit cselekszünk — de a „virtus“kívánja így.

Hanem a szónokok valamennyi válfajai köztlegmulatságosabbak a majdnem szónokok — akiketa parlamenti gyakorlat teremtett.

Azokat a szerencsétlen honatyákat értem, akikvagy nem akarnak, vagy nem tudnak, vagy nemmernek beszélni, de mert a kerület előtt mégis szé-gyenük az örökös némaságot, nagy viták alkalmá-val feliratkoznak a szólásra, de lehetőleg utolsók-nak, kiczirkalmazva, hogy akkorra már a vitaelposványosodjék.

A hírlapok szorgalmasan közük napról-napra,

59hogy kik vannak még szólásra följegyezve. A név-sort olvassák az egész országban, de ami fő, a kerü-letben, hol a malmok alatt futó tűz gyanánt terjed ahír: „a képviselőnk beszélni fog.“

Itt fent is bizonyos respektusban részesül azolyan képviselő, akiről tudva van, hogy oráczióthordoz a nyelve alatt. Kivált ha még szűz ember.Foglalkoznak vele, tudakolják, faggatják: „Mirőlbeszélsz? Hosszan beszélsz?“

Pedig dehogy beszél, dehogy.Az egész feliratkozás csak manőver.Az utolsó perczben az a malheur történik vele,

hogy valaki feláll előtte és elmondja az eszméjét.Boszúsan dohogja elvtársainak, hogy így megamúgy: „egyszer akartam beszélni, akkor is elvet-ték előlem a thémámat“.

Azok még vigasztalják és úgy sajnálják: „nebúsulj rajta, legalább a tüdőd nem romlik“. De azmégis egyre búsul, panaszkodik egész a legközelebbinagy vitáig, amikor megint feliratkozik, de megintnem beszél. Hanem persze annak is megint van va-lami nagy oka.

Az élelmesebb „majdnem szónok“ egész a kés-hegyig megy. A jegyző elkiáltja a nevét s ő fel isemelkedik helyéről. Ott áll, mozgásra kész ajakkal,köhint egyszer-kétszer, mintha a torkát köszörülnéa nagy munkához. Pedig ez is csak szemfényvesztés,mert jól tudja, hogy csak egy szempillanatig tart azegész komédia, a Ház már fáradt, türelmetlen snyomban felzúg minden irányból a megváltó „eláll,eláll“, amire a majdnem szónok egy sajnálkozó, demégis szelíd mosolylyal lekuporodik a helyére.

Még egy harsogó élj ént is kap érte.A majdnem szónokok rendesen így vegetálnak,

60a hírnév útjának a széleit járva, de sohasem lépvemagára az útra.

S ez nem is rossz taktika tőlük.A közönség, mely örökké olvassa róluk, hogy

beszélni fognak, azt hiszi egyenkint, hogy mindigbeszéltek is, csak ő nem olvasta a beszédjüket. El-kerülték a figyelmét S utoljára kezdi őket ténye-zőknek tartani.

Sőt idők jártával maguk a „majdnem szóno-kok“ is belekövesednek abba a hitbe, hogy ők foly-ton-folyvást részt vesznek a vitákban.

A HOL A SZELLEMI TOILETTET CSINÁLJÁK.Mielőtt betérnénk a buffetbe, ahol arról lesz szó,

ami a szájba bemegy, nézzünk be a Háznak abbaaz apparátusába is, ahol azzal foglalkoznak, ami aszájon kijött, tudniillik ahol a beszédeket fésülik,helyrerángatják, mielőtt a közönség elé kerülnének.Ez a gyorsírói iroda.

Különbözőkép születik minden beszéd s akár-milyen takarosnak születik, még mindig sok velea baj, míg teljes toilettejében léphet elénk.

Jókai rendesen a folyosókon készíti beszédeit.Mielőtt szónokolna, egy félóráig jár egyedül, kezeithátra kulcsolva. Beszéde mindig szerkesztve van:sokszor kiérzik a finom összhangzat eleje és végeközött. Ha olyankor szólítja meg valaki, midőn azelmondandókon gondolkozik, a fejét rázza tagadó-lag: „Nem vagyok otthon.“

Tisza sohasem szerkeszti beszédeit és nemgondolja át előre, ő csak az egyes pontokat jegyzifel magának egy előtte álló ívre nagy betűkkelschlagwortokban. Azért laza minden beszédje s leg-

61többször hasonlít egy epigrammsorozathoz. A rész-letekben a tömérdek „hogy“-ok és közbevetett mon-datok közül kibontakozik a találó vágás és elcsat-tan, de az összefüggés a részletek közt erőszakolt

Tisza csak ritkán nézi át beszédeit a gyorsiro-dában, ha fontos külügyre vonatkozó kormánynyi-latkozatokat tesz, amelyek nálunk körülbelül min-dig így hangzanak:

A ki nem lesz betegségben,Az marad jó egészségben.

Jókai mindig átnézi.Igen kevesen vannak, akik nem nézik. Ezek

közé tartozik Bánffy Béla, Fáik, Mocsáry, PulszkyÁgost, aki arról nevezetes, hogy sem az „sz“, sema „cs“ betűt nem tudja kimondani.

Istóczy mindig leírva adja oda mondókáját agyorsírónak.

Szenvedélyesen kontrolírozza utólag a közbe-szólásokat, amit idegenek tettek az ő beszédébe smég nagyobb fontossággal vigyázza amaz antisze-mita megjegyzéseket és felkiáltásokat, melyek ide-gen beszédek alatt mondatnak innen-onnan. Jaj agyorsírónak, ha valamelyik kimarad.

Lázár, Dobránszky, Orbán Balázs és a kapaczi-tások közül is nem egy, leírva adják oda elmeszülöt-teiket az iroda számára. Dobránszky előre rakjabele még a „helyes“, „igaz“, „úgy van“ közbeszólá-sokat is, a saját akarata szerint; Orbán Balázs pe-dig ama helyeket, amelyeket szerinte emeltebb han-gon kell majd előadni, aláhúzogatja czeruzával, alágyan elmondandó helyeket ellenben kék írónnaljelzi. (E kéziratban meg volna tehát bizonyos fokiga hangja is örökítve, ha a beszédek maguk kiállnákaz örökkévalóságot.)

62Göndöcs szintén leírva adja át mondókáját az

„Országgyűlési Napló“ részére*), de sohasem lehethasznát venni, mert a közbeszólások s kitörő derült-ségek szónoklás közben rendesen elterelik attól,amit leírt s egészen más beszédeket mond el.

A legpontosabb beszédátnézők Körösy Sándor,Irányi Dániel, Szilágyi Dezső, Simonyi Iván. Szi-lágyi, ha nagyobb beszédet tart, rendesen ott maradülés után is. Odahozatja ebédjét s órákig korrigál,egész lapokat kihúzgálva, mint olyanokat, melyeketkétszer is elmondott az ö sajátosan terjengő lapí-tásai közben.

(Zárjelben legyen itt mondva, hogy a Szilágyibeszédei vagy egy óráig tartanak, vagy két óráig.Rövidebb beszédet nem tud tartani. Hogy fél óráigvagy másfél óráig beszéljen, az lehetetlen. Az öregPulszky ezt úgy magyarázza: — „Dezsőnek, mintprofesszornak, óra számra van az esze elindulva,vagy megáll pont egy óra múlva vagy meg nem állés akkor az már bizonyosan pont két óra.“)

Hogy a rögtönzés némelykor mily öntudatlanultörténik, arra nézve egy érdekes epizód maradt fenna gyorsiroda annaléiban.

Egyszer — régen volt már — egy napon ugyan-azon egy kérdésben tartottak beszédeket DeákyLajos és Deák Ferencz.

Deáky Lajos a megtartott beszéd után, mely-ben ellenezte a fenforgó javaslatot, beballag a szte-nograf-irodába s kéri a beszédét

Az iroda-főnök rendelkezik.— Kérem a Deáky beszédét!

* Szépen leírt beszédei fölött ez áll: «Göndöcs Benedekapátkanonok és orsz. képviselő rögtönzött beszéde.»

63Az illető gyorsíró, kinél nem a Deáky, de a

Deák beszéde volt, rosszul hallja a nevet s átnyújtjagépiesen a Deák Ferencz beszédét a főnöknek, kiazt viszont látatlanul Deákynak adja át.

Olvassa, betűzgeti az öreg Deáky figyelmesenpontról-pontra, tetszik neki, helylyel-helylyel bólint anagy fejével és a megelégedettség sugárzik kövérarczán, mígnem az oráczió végén egyszerre megüt-közve kiált fel:

— De kérem mi ez itt? Hiszen én nem fogad-tam el a javaslatot

Ez eléggé jellemzi azt a csodálatos lelkiállapo-tot, melynek kivált a rögtönző szónok van kitéve,ha a Ház színe előtt beszél. Hasonlítható ez a csatahevéhez. Mikor a vagdalkozó katonát úgyszólvánaz öntudatlanság láza veszi hatalma alá úgy, hogytalán a saját vére folyását sem érzi.

A SOKFEJŰEK.

A fügetlenségi pártról van szó.A legfényesebb eszmét ők képviselik, az ő ke-

zükben van a legszebb zászló, melynek selyme éde-sen suhog.

A czélt tudják, hanem a csatatervek részletei-vel nincsenek tisztában, miért is a függetlenségipárton senki sincs megelégedve a dolgok folyásával.Mindenki azt hiszi, úgy kellene azokat csinálni,ahogy ő gondolná — ha gondolkoznék rajta.

Egyik legnagyobb baja a pártnak, hogy sok fejevan és kevés lába. (S azon a kevés lábon is sok atyúkszem.)

Rég azon törik már a fejüket, miként kellenebehozni egységesebb vezényletet, de nem megy,

64hiába, nincs csak egy mód: belerakni az összes ve-zéri neveket a Madarász Jenő kalapjába, aztán haddhúzná ki nekik onnan Földváry Miklós, hogy kivezessen.

Eddigi vezéreik többnyire nehézkes testű, lassú,ünnepélyes emberek, akik óvatosak a fegyverne-mekben és kirohanásokban, mert féltik a nymbusu-kat, minthogy nehezen szerezték. (Némelyik azzal,hogy már nagyon régóta él.) Nem szeretnék tehátkönnyen elveszíteni. Ha támadnak is, annyira meg-fontolják mit mondjanak, hogy rendesen semmitsem mondanak.

Taktika, sztratégia nincs a pártban, egyszóvala vezénylet hiányzik. Innen az általános fejetlenséga sokfejűek pártján. Mocsáry Lajos igen találóanmondá egy ízben:

— A függetlenségiek olyanok, mint a nomádarabsok. Mindenik a saját zsoldján, a saját lován,a saját fegyverével, a saját szakállára harczol.

*Egyszer összeránczolt homlokkal, lehajtott fej-

jel láttam sétálni a folyosón Herman Ottót, kékesszemeit fürkészőn forgatva mindenfelé.

— Mit keres? — kérdém.— A pártomat — felelte szomorúan.Pedig ott jártak-keltek, ott zsibogtak körü-

lötte a derék szittyák.És azóta sokszor láttam ilyen tűnődve járni

Helfyt és Irányit is.Mert így van az: párt a vezérét, vezér a pártját

nem találja, ha mindenki a saját lován, a saját sza-kállára harczol.

*

65De ez csak a részletekben van így. A fődologban

kompakt a függetlenségi párt. S ha jól meggondol-juk, nincs is szüksége taktikára. Hiszen anélkül istökéletes. Isten jó kedvében adta ezt a pártot az or-szágnak.

Olyan ez, mint a gyűjtőmedencze, ahova min-den merészebb kívánság befolyik, ahol a békétlenlelkületek megtalálják az okot, amiért egész ártal-matlanul holtig duzzoghatnak.

Ilyen elégedetlenséget lecsapoló apparátusaegyetlen európai parlamentnek sincs.

Nálunk sohasem lehetnek állandóbb kommu-nisztikus vagy szocziálisztikus csoportosulások, mertvan egy olyan czél, melyet túlliczitálni nem lehet,mely soha ki nem megy a divatból, hogy másnakengedjen helyet, mert nem tud magyarnak emberiagy szebbet, többet, nagyobbat kigondolni Magyar-ország önállóságánál.

S ehhez a törekvéshez nem kell taktika, hanemcsak remény. S a reményhez türelem.

Ők akkor sem hibáznának a szerepük ellen, haát nem kelhetvén a folyamon, leülnének a partraés szép csendesen bevárnák, míg a víz elfolyik.

Hogy ők ezt lármásan teszik, meg lehet nekikbocsátani, mert nekik nincs meg a chance-szuk,hogy a piros székekbe és az éléskamrákba lármáz-zák bele magukat.

A jövőnek élnek, de nekik magoknak nincsjövőjük.

Nem kell hát őket azért kigúnyolni, ha néhajobban hadonásznak és csörtetik a kardot, mint kel-lene; még kevésbé amiatt, ha sokszor egész cziklu-sokon át nem csinálnak egyebet, mint hogy Ugron

66Gábort várják, ha nincs itt, mikor jön meg Erdély-

ből, ha pedig itt van, akkor azt várják, hogy mikormegy el Erdélybe.

Hiszen az a programmjuk, hogy várjanak.

A BUFFET.De én nem várok, átmegyek inkább a buffetbe.— Igen, igen, menjünk a buffetbe — hangzik

a folyosón.— De hátha valami érdekes történik az alatt?— Majd beszólít a telegráf.Tizenkét óra felé megtelik a két abroszszal meg-

térített asztal, s a pulpitusnál is sokan állnak, kikegy pohár vörös bort vagy egy kis cognacot hörpen-tenek be csak úgy állva s pogácsáikat ropogtatvasietnek el.

Hogy az ember a buffet-t kellőleg meg tudjabecsülni, ahhoz ott kell lenni az ülésen s végig hall-gatni húsz beszédet, melyek csordultig tele vannakhazaílúi keserűséggel; képzelhetni, de le nem írhatni,milyen jól esik azokat leöblíteni egy kis sherryvel.A buffet a különböző pártárnyalatok kielégítésénekszempontjából (hogy a törvényhozói stylust hasz-náljam) van berendezve. Van ott szalonna a szélső-bal számára üveg-görebek alaít, van sonka a kor-mánypárt részére és káviár a habarékoknak. A buf-fetnek háromféle vendégei vannak: azok a képvise-lők, akik ott esznek és isznak, olyan képviselők, akikott udvarolnak s végül azok a volt képviselők, akika karzattól és folyosótól elszoktak, de a buffet-tőlelszokni sehogy sem bírnak.

Itt van még csak igazán nagy füst. A sűrű leve-gőt még jobban elnehezíti a húsok és a sajtok illata,

67mely kellemesen csiklandozza a képviselői orrokat.A kések és tányérok idegbántón zörögnek, a legyekés a beszabadult dongók zümmögve röpködik körülaz ételneműeket.

Az asztaloknál vidám kompániák foglalnak he-lyet. A jó elbeszélőknek ez lenne a voltaképenitalaja, nem a folyosó, mert itt egészen proculnegotiis szürcsölgetik a nemes nedveket s nyugodtanmegtelepedve hallgatják a trics-tracsot.

Csakhogy másféle diskurzus kell ide, mint afolyosóra. A folyosónak a legszívesebben hallgatottcauseurje Csernátony, kivel csak az öreg Pulszkyvetekedhetnék szellemességben, de az öreg úr sok-szor ereszti hosszú kantárra az emlékező és képzelőtehetségét, míg ellenben Csernátony mindig találótmond s ebben áll az ereje. Grünwald Béla üde tehet-ségének színpompájával mindenre csillogó zomán-czot von, amit elbeszél; Ábrányi Kornél sziporkázóötleteivel pezseg s elkalandozó svádájával mulattat;Szontagh Pál szintén a nagy elbeszélők közül való,de ő leginkább anekdotizál s nem a napi esemé-nyekre alkalmazva. A legtöbb politikai mag a Cser-nátony idézeteiben és megjegyzéseiben van. Grün-wald a száraz igazságot felolvasztja szépirodalmiczukorban s színes bonbon-stanjczlikban dobáljael, Csernátony a czukorból is keserű extraktumotcsinál. Bon-motjairól nem kevésbé híres gróf TiszaLajos. Egy-egy megvilágító sziporka, egy szúró meg-jegyzés senkinek sem sikerül jobban nálánál.

Mikor a polgári házassági vita alkalmával azajgó főrendek közül valaki egy durva fölkiáltásttett, mindenki megfordult és hangosan kérdé:

— Ki volt az ?— Gróf Starcsevics! — mondá Tisza Lajos félig

68hangosan a képviselői karzaton s ez a megjegyzéseegy fél nap alatt befutotta a fővárost és mindenkitmegnevettetett

Máskor egy piszkolódó iratot köröztek a folyo-són egy képviselő ellen, aki maga is piszkolódniszokott.

— Mi az? — kérdé valaki épen gróf Tisza La-jostól, aki megvetőleg dobta el az iratot.

— Kozareket akasztják — felelte kedélyes kö-zömbösséggel.

De a buffetbe egészen másforma causeurökkellenek, mint a folyosóra.

Itt Beöthy Algernon a generális, kimeríthetet-len ötletgazdagságával. Egész kötetet meg lehetnetölteni az ő szeretetreméltó csínyjeivel és jó mon-dásaival. Még a későbbi nemzedékek is emlegetnifogják, mikép csalta el a szászokat a szavazás előlazzal az álsürgönynyel, hogy a püspökük érkezik;mint kukorékolt fel a pad alatt a legkritikusabb pil-lanatban, az ellenzéki vezér gyújtó szónoklata köz-ben: a Ház nevetni kezdett s a hatalmas beszéd ve-szélyes bontó hatása elmaradt.

Régebben Jankovich Miklós volt a párt BeöthyAlgernonja. Mert minden jóra való parlamentbenszükséges egy olyan alak, aki a tréfa eszközeivel éstalálékonyságával segít ott, ahol már a bölcseségelfogy vagy nem használ. Mikor a Deák szivarjaitlopták, Jankovichnak kellett kikutatnia a bűnöst.Rá is jött, puskaporos szivarokat rakott be az öregúr táskájába. Csak azt kellett aztán megjegyezni,kinek van a bajusza megperzselődve. — Mikor CsikySándort kellett minden áron elhallgattatni hosszú-nak ígérkező beszéde közben, hogy a szavazás mégaznap megejthető legyen, Jankovich egy darabka

69jeget vitt be a buffetből s beeresztette a derék hazafiinggallérja alá. Elérte czélját. Amint a jégdarabvégigszaladt a hátgerinczén, egy ijedt szisszenés-sel leült.

A buffetbe vonulnak a suttogók s leülnek egykülön asztalhoz hátul. Itt igazítják el különféle tit-kosabb ügyeiket.

A minap is írásba elmerülve találtam ott egyelőkelő képviselőt.

— Mit csinál ? — kérdém.— Pénzt, felelte kurtán (váltót irt alá).A nagy vadászok szintén itt ülnek össze s Comes

Turcus (gróf Török József) viszi köztük a szót. Ezerlehetetlen kaland csal mosolyt az ajkakra. Csodála-tos halállal kimúlt nyulak és medvék árnyai su-hannak el.

Ide menekülnek a zöld észjárású politikusok is,kik a Házban nem merik a szájukat kinyitni, afolyosókon pedig nem akad hallgatójuk, itt a buffetderült levegőjében, hol kisebb a niveau, előadhat-ják nézetüket az ország állapotáról: hogy még Árpádapánk hibázta el a dolgot, minek telepedett megolyan rossz helyen, ahol hét hónapig van tél, öt hó-napig van nyár; amit az ember és állat megkeresnyáron, azt mind fölemészti télen . . . Hogy nemkell a nagy államadósságoktól félni, mert csak azolyan államnak van jövője, amelyik sokkal tarto-zik; azt aztán nem engedik elejteni a többi poten-tátok, mert kamatokat várnak tőle.............................

— Nem segít mi rajtunk, csak egy sátorosünnep — hunyorgat jelentőségteljesen Prileszky,aki gyerekek közt gyerek, bölcsek közt bölcs, mame-lukok közt pecsovics, szélsőbaliak közt forradal-

70már. A sátoros ünnep alatt most azt érti, hogy mi-kor majd megint hadi sátorok fehérlenek a mezőkön.

Némelykor itt reggelizik a pénzügyminiszter.Nagy sürgés-forgás van, a karcsú Hébe szoknyáiingerlőn suhognak, amint megszaporázott fürgeség-gel futkos ide-oda. A mamelukok tiszteletteljesrehallatott hangon mesélgetnek, az ellenzékiek pediggyorsan elpárolognak.

A kis Hébe nagybecsű portéka itt. Mintha egynépes szigeten egyetlen egy asszony lenne. Grófok,bárók versenyeznek egy mosolyáért. Nyájasabbnálnyájasabb hangon szólítgatják: Kisasszony egy ka-napét kérek.“ „Még egy pohár sherryt.“ „Frisspogácsát“

Rónay János beül a kredencz mögé s ott enye-leg a szép Hébével. Néha még a komoly Vizsolyiis bekukkan, hogy egy pár pajzán megjegyzést vált-son vele. Hát még Odescalchy Gyula herczeg: a„rózsák barátja ?“

A buffet tündére majd minden évben változiks hogy mindenféle pártárnyalatok ki legyenek elé-gítve, a szőkét barna követi s a barnát ismét szőke.

A telegráf ezalatt cseng, bong, rezeg s meghozzaa jelentést mindenről, ami bent történik. Ha egy-szer rezzen, akkor új szónok lép odabent sorom-póba, ha kétszer, miniszter kezd beszélni, ha riado-zik, sikongat, mintha vészthirdetőn kiáltaná: „Jer-tek, jertek!“ akkor hirtelen szavazás kerekedett.

A gyűjtő-íveknek is a buffet a terrénuma. Ottlegjobban meg lehet fogni mindenkit. Mert a regge-liző ember kedélyes, ritkán tagad meg valamit má-soktól. Valaha hat-hét olyan gyűjtő-ív is czirkulálta buffetben mindennap: Egy boldogtalan özvegy

71számára gyűjtöttek, némelykor elég jogczím volt egyelégett templom is.

Ma már nem igen gyűjtenek a Házban. Nemtudom mi az oka.

A szegény emberek haltak-e ki vagy a gazdagképviselők ?

A KÉPVISELŐI MESTERSÉG.A pálya tagadhatlanul hanyatlott, nemcsak az

országházi kapus szempontjából, hogy sáros időbenhajdan még azt kiáltotta a szolgaszemélyzetnek aképviselő, mikor a foyerbe ért: „Ide a fogatomat“,most meg már csak annyit mond: „Ide a kalucsni-mat“ — hanem lekopott lassan-lassan a nimbusegészen.

Senki sem tartja már nagy embernek TischlerVinczét vagy Lipthay Pált azért, mert képviselők.A naiv idők letűntek örökre, a tekintélyek lehanyat-lottak a régi tekintetes urakkal. Az átkozott újság-írók lejáratták a nagyságokat, mert közel hoztákőket a közönséghez. Minden bibircs, májfolt lát-ható lett

Azokban a hazafiakban már senki sem hisz,akik álmatlanul töltötték éjeiket és sírtak a hazasorsa fölött. Az aranyozott köd szétfoszlott. A frázi-sok elvesztették erejöket. A képviselőség apródon-ként puszta mesterséggé vált.

Magok a képviselők egy része is gyári módonpllíttatik elő. Részben kreatúrák, részben ambu-lánsok.

Hajdan a közbizalom keresett fel némely férfia-kat, ma bizonyos férfiak indulnak el magoknak köz-bizalmat keresni. (Ez pedig nagy különbség.)

72Hajdan (még csak tíz év előtt is) bent a parla-

mentben keresni kellett az embert az odiózus dol-gokra, ma az odiózus dolgokat maguk az emberekkeresik.

Ezért hanyatlott s ezért vált mesterséggé a kép-viselőség, de még mindig a legkellemesebb mester-ségek egyike, sok előnynyel, de némi hátránynyal is.

Egyik előnye a szórakoztató társas élet, nem aveszedelmes „pertu“-ságot értem, mely sok embertcsábít el, kivált a tehetségteleneknek merőbe áldat-lan pályára; a „pertu“-ság mindössze egy üresforma, melyet a gyakorlat ad absurdum redukál* —hanem értem a klubbot, a képviselői élet költséges,de ingerlő tarkaságait, a szereplés édességét, a csil-logó lidérczfényt, mely nem egy derék embert vittmár a mocsárba.

Ahol ilyen az előny, hogy hátránynak is beve-hető, ott a hátrány viszont megjárja előnynek.

Az a hátrány, hogy a képviselőnek nem kelldolgozni. — Aki egyszer mandátumhoz jutott, azvégkép elszokik a munkától úgy, hogy abból nemlehet többé semmi, csak képviselő.

* «Gyakran esik meg, hogy kénytelen megkérdezni atársától: «ugyan hogy is hívnak téged, kedves barátom ?»

Néhány év előtt történt, hogy a pénzügyi bizottságbaki volt jelölve egy gróf (nem tudom már kicsoda, micsoda)és Lukács Béla. Valamelyik képviselő neki indult kortes-kedni a gróf javára, s ebben a járatban szólít meg egy barnakopasz urat a habarékos padok egyikében:

— Remélem, te is a grófra szavazol, pajtás. Derék fiúmegérdemli. De meg kicsoda, micsoda is az a Lukács Béla ?Nos megígéred?

—Légy nyugodt, barátom, — feleli a megszólított —minden bizonynyal a grófra szavazok, minthogy éppen énvagyok az a Lukács Béla, és nem szavazhatok magamra.

(Nem érdemes a pertuságért pénzt költeni.)

73A parlament csak kevés embert enged csele-

kedni. A nagyobb rész hajlong, meggörbült hátge-rinczczel, lődörög összetett kézzel s anekdotizál.

Hogy azonban ne kelljen magát szégyelnie adologtalansága miatt, erre is ki van gondolva va-lami: az osztályülések.

Aki egy mukkot sem szól, egy szalmaszálat semtesz keresztbe soha, annak is legyen egy mentsvára:az osztályülés.

A közönség oda be nem lát, — hát természete-sen ott dolgozik. (Pedig dehogy dolgozik.)

De bizonyos feladatai mégis vannak —’ ha mes-terségét jól érti.

Ha mameluk, meg kell tartania a kerületet ésa generális kegyeit, s ügyesen kell tudnia haza be-szélni innen s idebeszélni otthonról.

Örökké azon jajgat a Házban, a folyosón, a mi-niszterek, az államtitkárok és mindennemű primi-pilusok előtt, hogy az ő kerületéért semmit sem tesz-nek, hogy ennyi meg ennyi esztendő óta egy köröm-feketényi jó se történt ez irányban, hogy a válasz-tók zúgnak és morognak. Csak az egyik részök éne-kel: az, amelyik már koldus lett s tarisznyával járküszöbről-küszöbre.

Ha itt festi a vidéket, rettentően néz ki a vá-lasztóföld. Komor felhők húzódnak a határok fölött,a házak recsegnek és düledeznek, a nép éhesen lé-zeng az utczákon, a hidak karfái össze vannak töre-dezve, a vármegyeház fedelén becsurog az eső.A lovak kidőlnek a sáros utakon s fájdalmasan nye-rítenek. A finánczok bömbölve járnak a falvakbans szakgatják le a szegény nép ruháját.

. . . . Hanem mihelyt a kerületbe ér le a kép-

74viselő, egyszerre megváltozik minden. Derült nap-fény pajkosan futkos a mezők kövér füvein.

Nincs már semmi baj. Vígan lengnek a zászlóka házak ereszein. Ha van még valami kívánni való,hát az is meglesz. Hogyne lenne meg. Nem kellbúsulni.

Ami kevés jó történt, az egyszerre nagy dologgálesz. A képviselő ráfúj és nőni kezd, mint a hólyag.

A képviselő szavaiban kitárul a titokzatosfényes panoráma — a jövő.

Be enged pillantani a nagy műhelybe, ahol aszerencsét kalapálják. A hallgató tömegek látják aminiszterelnököt, amint gondterhelten hajtja lefejét az asztalra és felsóhajt: „Most már tennünkkell valamit ezért a szegény vidékért.“

A képzeletet végig nyargaltatja a miniszteribürök rengeteg szövevényében, a tömérdek paksa-méták között, az egyik talán egy vasúti terv, a má-sikban, meglehet, iskola van, csak épen alá kelleneírni; a miniszter bele is mártja már pennáját a tin-tába, de épen akkor nyit rá egy sötét ellenzéki alak,aki miatt megint elmaradt az aláírás. Hanem meg-lesz, okvetetlenül meglesz.

A világ összes eseményei úgy vannak alakuló-ban, a szálak mind úgy futnak le a Bismarck gom-bolyagjáról, hogy a kerületet nagygyá tegyék.

A parlament befolyásos alakjai éjjel-nappalnem csinálnak egyebet, mint hogy az idevaló embe-rek kitalált és kitalálhatatlan kívánságait hánytor-gatják, de hát lassan megy, minden lassan megy,nem kell türelmetlenkedni . . . .

A miniszterek csupa jószívű emberek és mindbele vannak szeretve épen ebbe a kerületbe. De hátitt ez időben nincs is nagy baj, jó termés volt, a gyü-

75mölcs szépen beütött, kurta tél-jött, „könnyű volt ajószágot teleltetni“ . . . egyszóval megvagyunk hálaIstennek.

Ilyen kétféleképen beszél a mameluk. Ha ittvan, a kerületnek beszél. Ha otthon van, a generá-lisnak beszél.

A függetlenségi képviselőnek sokkal könnyebbmegélni; ő neki csak feketíteni kell a dolgokat: mindaz otthoniakat, mind az ittenieket és arra csak egyfestéket használ.

Némi szükséges dolgok azonban ott is vannak.A vezérválasztásban kell tapintatosnak lennie.(Mennyivel boldogabb a mameluk, ki már készenkapja a generálist.) Nagy választék lévén a vezérek-ben, sokszor elhibázza az ember.

Azonfelül nem szabad olyanokat csinálni, mintOrbán Balázs, aki a kerületekben korteskedvén,minden faluban máskép mondta az államadósságo-kat: hol többet egy pár száz millióval, hol keveseb-bet, amiért aztán komolyan megfedette Ugron:

— Engedd meg barátom, de én nem hagyom anépet bolondítani. Válaszsz magadnak egy numerust,aminő neked tetszik, nem bánom, de aztán maradjis meg mellette következetesen.

Magában a Házban legjobb a szerény modortaffektálni. Mert a legtöbbször csak azt eresztikelőlre, aki látszik magát érezni hátul. A strébe-rek és a poseurök csak bizonyos fokig nőhetnekmeg a mi parlamentünkben, mely a nobilitásra sok,talán a kelleténél is több súlyt fektet még ma is,daczára annak, hogy külső tekintélye oly nagyonaláhanyatlott, vagy hogy talán épen azért fektet ráannyi súlyt.

Finnyásabb parlament, bizonyos tekintetben,

76alig van a kontinensen. Úgyszólván elfajzott afinnyásság.

Egy időben oly gyakoriak voltak a támadások,gyanúsítások és oly túlzásokban csapongtak, hogya komoly gondolkozásúak (rendesen így történikaz) átmentek a másik túlzásba, felállítva a merevgavallérizmus tanát, mely a támadásokat és lelep-lezéseket perhorreszkálja. Pedig a parlamenti tusáknem lovagjátékok.

Az emberek szeretnek gavallérok lenni (kiváltha nem kerül egyébbe, mint hogy semmit se csele-kedjenek), s igen sok dolgot elhallgatnak a Házbangavallér szempontból, amit okvetlenül szellőztetnikellene — a közönség érdekében.

A «HALUSKA JÁNOSOK».Hiányos volna ez a könyv, ha a Haluska Jáno-

sokat kifelejteném belőle, mert ahogy a Horac lovag-jának a háta mögött ül a gond, épen úgy sötétlenekminden képviselőnek háta mögött a HaluskaJánosok.

Az immunitás védi a képviselőket mindenfélezaklatás ellen, csak a Haluskáké ellen nem.

Hogy kik azok a Haluskák ? — fogják önökkérdeni. — Ejh, hát ki nem találták volna magoktól?

„Haluska János“ — képviselői nyelven — min-den ember, aki választó.

Gyakran hallani bús panaszokat:„Haluska Jánosok érkeztek a nyakamra.“ „Ha-

luska János dolgában kell mennem ide vagy oda.“„A Haluskáktól kaptam levelet“ — s több effélét.

De ha a Haluska Jánosok elől nem védi a kép-viselőket az immunitás, vannak megint bizonyos

77dolgok, amelyekben úgyszólván a Haluska Jánosokszolgálnak neki immunitásul.

Ha a képviselő rendez-voust elhanyagol vagyígéretet nem vált be, elég azt mondani mentségül:„Haluskám van.“

Olyan kifogás ez, mintha azt mondaná, hogy„gyomorgörcseim vannak“ vagy „lázam van.“A Haluskás képviselőt senki sem unszolja többésemmire; gyöngéd szánalom tárgya. A Haluskásképviselő olyan sérthetetlen, mint a viselős asszony.

S Haluskái mindenkinek vannak, ha mandá-tuma van. Gyakran jönnek, de az a szörnyű, hogyjöhetnek minden perczben. Ha az ambituson cso-szogás hallatszik, az ajtón kopogtatás, a képviselőösszerezzen, mert nincs a napnak és éjnek oly órája,hogy Haluska ne jöhetne. Ott állhat lesben a mu-zeumkert szögletén vagy az országház kapujánáloldalog. Az is lehetséges, hogy a karzaton ül már sonnan fürkészi hiúz-szemekkel a képviselőjét.

A Haluska mindenütt jelenvaló, mindent lát%ésmindenre kíváncsi. Jaj annak a szegény képviselő-nek, aki Haluskákat vezetget a városban.

Ha valaki köszön, a Haluska rögtön megkér-dezi: „Ki volt az?“ Ha a képviselő azt feleli, hogy„Nagy Ferencz“ vagy „Kiss Gábor“, legott elkezdikkutatni: „Nem-e a bihari Nagyokból való, vagy aborsodi Kissekből ? A képviselő erre aztán vagy aztmondja: „nem“ s akkor megindul végig a szomszé-dos megyékben a hajsza (Hüm! Úgy hát nyilván aszabolcsi Nagyokból van?); ha pedig azt feleli, hogy„igen“, erre meg az áll be, hogy: „Melyik Kissneka fia, hátha ismerem a famíliáját.“

Hát még a tömérdek kérdezősködés a politikasubtilis részletei után? A képviselőnek tudnia kell

78azokat, mert beszélik, tehát van bennök valami. Hanem tudja, akkor nem benfentes. S ha nem ben-fentes, akkor többé meg nem választják, mert őne-kik nagy befolyású ember kell.

Hiszen könnyű volna megfelelni, elütni ígyvagy úgy, ha minden elejtett szavát nem szentírásszámba vennék. Haza viszik, mint valami virágma-got, amiből egész legendák fognak nőni otthon, haelvetik a kerületben.

A szegény képviselő természetesen örökkétűkön ül, félve, hogy kisül valami, mert kénytelensok nem igazat mondani, kivált ha mameluk, merta nem mameluknak könnyű. Az csak káromkodik,szid mindent; ami szép, azt azért szidja, mert drága,(minek fecsérelni az adózó nép pénzét ilyenre ?)ami pedig nem szép, azt azért szidja, hogy nem szép.Aztán az ellenzéki Haluska Jánosok sokkal szeli-debbek és sokkal hiszékenyebbek; hanem a mamelukHaluska rettenetes az ő fürkésző, vizsgálódó tekin-tetével és tudnivágyával. A mameluk Haluska érzi,hogy ő hatalmon van és a hatalmat élvezni akarja.Neki vessék fel a fátyolt a kormányzás titkai elől,ö most látni akar, mert az ő kedvükért lett vakká.

A képviselő, akármilyen öreg is, egyszerre meg-fiatalodik a Haluskák társaságában, úgy értem amegfiatalodást, hogy visszaugrik a jogászkori álla-potokba, mikor az öregek feljöttek . . . Mennyi rafi-néria és műgond kellett ahhoz, hogy észre ne vegyékaz — üres koffert.

De még az jó volna, ha a Haluskák csak poli-tikai felvilágosításokat akarnának a képviselőjük-től, hanem ha valami tudakozni valójuk, sürgetősperük vagy bárminemű komissiójuk van, ott a készhordár: a képviselő.

79Az kioltott nyelvvel szaladgál reggeltől estig az

ő dolgukban.S még ez mind a könnyebb rész.Hanem mikor aztán az egész kerület kezd meg-

indulni, mint a birhami erdő — hivatalok után.Mert az a jó képviselő — a Haluskai felfogás

szerint, — aki oly gyöngéden szereti a kerületét,hogy maga után hozza apródonkint.

Lélekemelő példák vannak erre nem egy vidé-ken,* kivált ahol nagyobb az elszegényedés. A gaz-dagabb vidéken ellenben másforma járvány dühöng:a gomblyuk betegség. S ezt is a szegény képviselő-nek kell gyógyítani.

Egyszer a jó öreg Pulszky Ferencz fölment — ígymesélik — a közlekedésügyi minisztériumhoz, hogy minthírlapíró vasúti jegyet kérjen az államtitkártól.

—Benn van az államtitkár úr? — kérdé egy elegánskinézésű fiatal embertől.

— Rögtön jön. Tessék addig is leülni az énszobámban.

Pulszky bement az udvarias meghívásra s levetettemagát a pamlagra.

—Jegyet jöttem kérni Eperjesre — szólt az öregnagyot fújva. — Sok, sok esztendeje nem láttam a szülő-vármegyémet, szeretnék oda fölutazni s a rokonságot meg-látogatni.

— Mikor szándékozik fölmenni Feri bácsi ?Az öreg úr figyelmes lett a bizalmas megszólításra:— Kinek hívnak öcsém?— Én Bilinyi Károly vagyok Sárosból.—Szervusz gyerek! Hiszen rokonok vagyunk. Mit

üzensz haza apádnak, mert ahhoz is elmegyek Bilinbe.—Az már nehéz lesz Feri bácsi, mert ő is itt van

alkalmazva a közoktatásügyi minisztériumban.—No az derék. Hát így már most kihagyom Bilint a

programból, hanem elmegyek Sztropkóra a Szalokyakhoz.—Hiába lenne! Azok is mindketten itt vannak a leg-

főbb számszéknél.

80Jókaitól olyat is kértek már, küldvén hozzá egy

ócska órát, amelyiknek az a hibája, hogy jár, denem üt; járjon utána, hogy olcsón megigazítsák,mire szellemes levélben visszafelelte:

„Nekem meg az a hibám, hogy ütök, de nemjárok.“

Sokkal ravaszabban szokott magán segíteniSzontagh Pál, aki — mikor nagyon elözönlik pro-tekczió-kérésekkel — egy-egy beszédet vág ki a kor-mány ellen s boldog mosolylyal hirdeti utána:

— Most én disgrata persona vagyok.Hanem ezzel ellentétben vannak még jó lelkek,

akik annyira beleszoktak már a foglalkozásukba,

—Üsse meg a kő! Akkor hót fölkeresem az én ifjúkoriczimborámat: Demethey Janit.

— Írnok a belügyminisztériumnál.—No szépen vagyunk! Így hát az egész időt a

Komoródy Miska keresztfiam kastélyában kell töltenemBerzéten.

—A Miskánál! Hisz az meg nálunk iktató... Itt kör-möt a szomszéd szobában.

E pillanatban nyitott be az államtitkár.— Mit parancsolsz, kedves barátom ? — kérdé

Pulszkytől.—Egy jegyet akartam tőletek kérni a vármegyémbe —

felelte az öreg szeretetreméltó humorával — de látom, hogyfölösleges, mert ti azt már egészen ide hoztátok.

Lemondott az úti tervéről, hazament.Harmadnapra két utiporral lepett gentry kinézésű alak

nyitott be a dolgozó szobájába.— Mi tetszik?Előadták: valami hivatalt szeretnének a kormány-

nál, az iránt kérik protekczióját, nem felejtvén beleszőnikérelmükbe azt is, hogy szögről-végről rokonságban van-nak vele.

— Honnan valók vagytok?— Sárosmegyéből.— Ejnye, ha tudtam volna! Hát volt ott még valaki?

81hogy megszerették s nem tudnának élni anélkül,hogy örökké ne protezsáljanak.

Ilyen nagy alak Horváth Gyula, aki még a má-sok Haluskáit is szárnya alá veszi s egészen el vanszomorodva, ha nem zaklatják. „Kijöttem a divat-ból“ sóhajt fel ilyenkor.

Egyszer Kállay János (a fehér szerecsen) írtneki a Házba egy ilyen tartalmú névjegyet:

„Légy szíves soraim átadóját a miniszternéltámogatni.“

Horváth Gyulát kihívták a teremből, átvette anévjegyet a folyosón s így szólt nyájasan azátadóhoz:

— Mi akar lenni barátom?— Semmi, kérem alásan.— De hát csak van valami kívánsága ?— Nincs, kérem alásan.— Az lehetetlen! — mond megütközve Horváth

Gyula. — önnek okvetlenül kell valamit óhajtania.— Nem óhajtok én semmit— Gondolkozzon csak.— Hiába gondolkoznám — felelte amaz za-

varral.— Nem értem — folytató Horváth szemrehányó,

bús hangon. — ön nem akarja a protekcziómat?De miért hozta akkor ezt a levelet?

— Mert két hatost adott egy úr az ide-hozataláért.

Ez volt eddigelé az egyetlen ember, akinek nemkellett protekczió.

De mérget lehetne venni rá, hogy ez sem ma-gyarországi születés.

82EPILOG.

(Egy képzeletbeli ülés.)Mondják, hogy a mostani pártállások mellett

nem képzelhető egészséges parlamenti élet

Az orga-nizmusban nincs pezsgés, elevenség. Stagnál

a par-lament, mint

a holt

víz. Nincsenek pártok, melyekfölváltják egymást

a kormányzásban. A balközépis csak úgy juthatott

kormányra, hogy kormány-pártivá lett.*

Egy kiváló politikussal

beszélgettünk egy ízbena folyosón erről

a bajról.— Bár

csak itt

is úgy lenne, mint

Angliában.Hogy itt

is meg volnának a whigek és a toryk.Az egyik a hatalomban, a másik türelmetlenül

ko-pogtatva a hatalom ajtaján. De mi is buktassa megTiszát

most? A habarékok? Szegények! A külügyipolitika még megbuktathatná, de az nincs. Hát

miegyéb ? Talán a szemcsés köthártyalob meggátlásá-ról

szóló javaslat? Ostobaság! Az egyiptomi szem-betegség nem ölhet

meg kormányokat

... De hakét

hatalmas pártunk volna, a whigek és toryk, behegész más világ volna itt! . . .

* Jókainak volt

egy kitűnő ötlete a fúzióra. A kálvinistaember

a katholikust

térítgette, a katholikus pedig a kálvi-nistát. Mindenik felhasználta minden ékesszólását: «Legyünkegyek, az én vallásom a jobbik, ezért

meg ezért.» Egy naponvégre, sok kapaczitálás után, a mint

találkoznak, mindenikörömtől

mosolygó arczczal

siet

a másik elé:— Jer

a szívemre testvér, — mond a katholikus —meggyőztél, kálvinistává lettem.

— Apage Satanas — kiált

fel

ijedten a másik, kifejtőzveennek a karjaiból

— te is meggyőztél

engem: én már

ka-tholikus vagyok.

83Ezen a thémán azután elábrándoztunk. Misz-

tikus deczemberi homály volt A gázlángok kísérte-ties fényt vetettek. A tanácsteremből titokzatoszsongás ringatott el bennünket . . . .

Láttuk a messze jövőben az elképzelt esetetdrasztikus színekkel, de valószínű formában.

Leírom, miképen láttuk.*

* *Az elnöki széken Molnár Viktor ül, megtört

öreg úr, deres hajjal, de még mindig villogó sze-mekkel. Gyakran kell nyúlnia a csengetyűhöz.

Éppen a budgetet tárgyalják. A miniszterekhomlokáról kínos izzadság csurog, pedig deczemberközepe van. A kormányelnök: Tisza István részvét-tel tekint kollegáira. (Híres apjának egykori kabi-netjéből már csak Pauler Tivadar van meg.)

A wipper-innek sápadtan olvasgatják és mérle-gelik a két párt számerejét A fiakkerek folytonrobognak végig a tömő-téri fényes házsorok közt,szállítván a voksokat a „szürke macskából“ (mertúgy kell venni, hogy akkorra már a kék macskaszőre is megderesedik).

A pártarány kétségbeejtő. Az ellenzék, melyeta többszörös exminiszter Szilágyi Dezső vezet, száz-nyolczvan jelenlevő tagot számlál. (Ha jól olvastameg Gajári Ödön.)

A kormánypárt mintegy tíz-tizenöt taggal erő-sebb, hanem a circumstantiák mégis aggodalmatgerjesztők, mert a nemzetiségi képviselők már avita kezdete óta gyanúsan kezdik magukat viselni.S végre is övék a hatalom, ők határoznak. Az őnegyven-ötven szavazatuk dönti el, melyik párturalkodjék.

84A negyedik Pulszky (aki a nemzetiségi párthoz

tartozik) jól mondta ma a folyosón:— Magyarországon csak egy politikai kérdés

van, hogy ki szerez meg bennünket, a nemzetiségipártot

S ez egy olyan portéka, amelyiknek az értékeegyre nő.

Ma megveszi a nemzetiségi szavazatokat az el-lenzék s kormányra jut.

De a portéka nem lesz az övé, újra a kirakatbakerül. Mert a kormánypárt válik ellenzékké s mostismét ez alkudozik velők.

Évek óta foly a rettenetes liczitáczió a sűrűnváltakozó párturalmak mellett

Brassó már Budapesttel vetélkedik, Balázsfal-vára egyetemet Ígér a közoktatásügyi miniszter.

A Miletics Szvetozár szobrára százezer forintotszavazott meg az országgyűlés egyhangúlag, csak azöreg Beksics tartott ellene egy nagy beszédet de aderék aggastyánt lezúgták. A magyar tudományosakadémiában egy külön szerb és oláh osztályt szer-veztek.

De ez még mind nem elég a nemzetiségeknek.Tudják ők, mit érnek a két egyenlő erejű párt kö-zött s nem adják magukat olcsón.

Mindenki nekik hízeleg. Valaha Ausztria volta Moloch, most ők az új Moloch. Igaz, hogy még arégi is megvan, de ez rosszabb, mert a régit legalábbszidni lehet ehhez azonban nyájas arczot kell vágniörökké.

Az ellenzék a tegnapi konferenczián abban álla-podott meg, hogy még egy kilenczedik miniszter fel-állítását fogja indítványozni: a nemzetiségi minisz-terét. Ez aztán a tromf.

85A kilenczedik miniszter ideája nyolcz minisz-

tert buktat meg.Az ellenzéki szónokok mind ebben az értelem-

ben beszélnek. A Ház hangulata ünnepélyes. A kor-mánypárt primipilusai összebújnak a folyosóntanácskozni.

— Megbukunk.— Semmi kétség. A nemzetiségek most már

mind az ellenzékkel fognak szavazni.— Mit csináljunk? Lemondjunk?— Dehogy. ígérjünk nekik két nemzetiségi mi-

nisztert — mondja Kőrösy Sándor.— Helyes, csakugyan ez lesz a legjobb.(No végre! — dohogja megkönnyebbülten

Kőrösy. — Mióta képviselő vagyok, ez az első indít-ványom, amit elfogadnak.)

E pillanatban újságolja Ábrányi Kornél, hogyodabent Steinacker beszél. Mindenki befelé siet.Az elnöki emelvény elé tódulnak, hogy jobbanhallják.

Valóban Steinacker emelkedett fel. Tisztelettel-jes csöndben hallgatják. Az ellenzék és a kormány-párt padjairól versenyezve zúg fel a tetszésmoraj,Ivánka Zsigmond lehajlik a karzatról és tapsol akezeivel. Beöthy Algemon elragadtatva kiált fel:„óh beh szép!“

Csak egyetlen baloldali padban ül egy exczen-trikus vézna ember, aki kesernyés gúnyos arczczalhallgatja Steinackert. Ez Hermán Ottó, divatos paró-kával a fején. Haja és pártja elhullott apródonkint,mindössze négyen vannak. Lejárt már az ingyen-mandátum kora, a lelkesedés az elvek iránt, ók iscsak nagy nehezen jutottak be, kivéve Hermant, kiegyhangúlag lett megválasztva Szent-Endrén. (Mert

86a szegény Szent-Endre már egy évtized óta nem kapjelöltet, úgy, hogy kénytelen ingyen választani.)

Bíz a szélsőbal megfogyott, mióta olyan ellen-zék van, mely a kormányzást föl-fölveszi.

Épen tegnap este tett a miniszterelnök egy prak-tikus indítványt a klubban, hogy azon eshetőséggelszemben, ha a szélsőbal egészen kiveszne a jövő vá-lasztásoknál, a párt a maga kebeléből válaszszon tízmamelukot, akik külön napidíj mellett tartoznakfüggetlenségiek lenni, szidni a közös ügyeket, fen-tartani és hangoztatni az ős szélsőbaliak hagyomá-nyos követeléseit és reményeit. Tanulmányozásiforrásul, mihez tartás végett, a néhai Csanády Sán-dor összes felszólalásai összegyűjtettek és kiadat-nak a rendelkezési alap költségén.

De tán érdekesebb, ha odahallgatunk a szó-nokra.

Azokról a szomorú időkről emlékszik meg anagy Steinacker, amikor még el voltak nyomva, aminiszterelnök úr zsarnok apja idejében. Mennyitszenvedtek ők akkori De ő nem az az ember, aki avett sérelmeket megboszulná; rokonszenvvel nézi amagyar nemzetiség életfolyását; barátja a magyarnemzetiségnek s szívesen támogatja azt a politikát,mely a legméltányosabb minden irányban. (Zajoséljenzés és taps. Egy hang a jobboldali padokról:Melyik az?)

Amint így szőnők a szeszélyes álmot a folyo-són, egyszerre elsuhan mellettünk Steinacker, azismeretes viaszos vászon kötegjével a hóna alatt.Nini, mi ez? Hát nem ő beszél?

Nem, nem! Az mind csak fantázia volt.

87Steinacker a falhoz simulva, idegenül siklik el

a folyosón járó-kelő csoportok között s nem üdvözlisehol nyájas köszöntés, sem verőfényes mosoly.

És szinte megkönnyebbültem, hogy a Ház olyanamilyen.

Hogy nincsenek benne whigek és toryk s hogyHermannak megvan még a hosszú haja, Tiszánaka hosszú keze.

Egyszerre meg voltam elégedve mindennel,nemcsak a mamelukokkal, de még a habaré-kokkal is.

. . . Bárcsak az olvasónak is adhatnék kölcsönebből a nagy megelégedésből egy csipetnyit.

POLITIKAI KARCZOLATOK ÉS JELLEM-RAJZOK.

1887—1890.4.

A KÉPVISELŐSÉG MESTERSÉGE.1887. október 10.

(Hasznos tanácsok az új képviselőknek egy öregképviselőtől.Bevezetés.

Még egészen friss a mandátumotok gyerekek,egészen hótiszta, ahogy mondani szokták. Még a vá-lasztási elnökötök porzója is rajta van. Csak közön-séges homok, pedig bizony aranypor

is lehetne azért

a pénzért . . .

De mindegy, úgyis aranyos papír az, nem csoda,

hogy annyian törik magukat

érte, mert

olyan minta wolwichi bűvös kancsó, melyből

mindenki olyan

nedűt iszik, aminőre a szíve vágyik.

A szegény együgyű ember

csak a napidíjakatlátja benne. A számító okos ember

elébe tett

létrá-

nak becsüli, melyen a magasba mehet, ha eresztik.A szónoki temperamentum kevély rá, hogy immáraz egész ország színe előtt

mennydöröghet

és a

stenographusok jegyezni fogják szavait

az utókorszámára. Van olyan speczies is, aki az udvari esté-lyekre való meghívást

becsüli az egészben a leg-

többre; az ügyvéd a klientelája nagyobbodását, aparthie-hajhász a megnövekedett

chance-ait

látja

ebben a papírban.Sőt

nekem magamnak van egy ismerősöm, zül-

lött

alak, garázda vén korhely, utczai botrányokat

92csináló, aki meglátván a minap a mandátumomat,elábrándozva sóhajtott fel:

— Nekem de jó volna!Azt hittem, a napidíjakat áhítja, hát csak úgy

a szokás kedvéért kérdeztem a szegény ördögtől:— Ugyan mit csinálna vele?— Mit? — kiáltá és a bedűlt szemei lázas

fényben csillogtak. — Minden este összetűznék arendőrséggel és soha sem vihetnének be.

Lám még ennek is becses lenne a mandátum,csakhogy megint más szempontból. Egyszóval, úridolog az, gyerekek. Csak egy baja van, hogy meg-szerezni nem nagyon könnyű, de megtartani nagyonnehéz. Mert sok csínja-bínja van. Vagy az emberun rá a választóira bizonyos okoknál fogva, vagy aválasztók unnak rá az emberre némelykor ok nél-kül; de tegyük fel, hogy a választók is szeretik azembert, az ember is a választókat, akkor esetleg aminisztereket nem szereti (ami egyébiránt a mi pár-tunkon nagy ritkaság) vagy a miniszterek nem sze-retik. S ez mind olyan, ami halálos kimenetelű lehet

Azért hát a legfőbb dolog a fiatal képviselőnek,hogy hosszú életű lehessen, kettőt megtanulni,először:

Hogyan kell bánni a választókkal?

Az asszonyoknak kezet csókol az ember, deegyiknek sem udvarol. A miniszterekről fumigativebeszél otthon és fenyegetődzik, hogy csak ezt merjetenni egyik vagy másik, ő akkor ellene fog szavazni.Ez örökké imponál a választóknak.

A főemberek nevenapjára üdvözlő sürgönytküldjön. A választási elnök gyerekeinek egy-egy ba-

93raczkot el ne felejtsen nyomni a fejükre. Egydisznótorra minden évben elmenjen.

A képviselő mindennap korán keljen, hogy a„Budapesti Közlönyét átolvassa, s ha van bennevalami kerületbeli kinevezés, azonnal értesítse azilletőt táviratilag, hogy az abban a gyanúban legyenholtig, mintha a képviselőnek is köze volna a kine-vezésben.

Minden új képviselőnek föl kell állítani otthontervbe egy leendő minisztert a belső barátjaiból,olyant, akiről meg van győződve, hogy soha sem leszazzá s ennek a budgetjéből építeni a légvárakat aválasztók számára ilyenformán:

— Most nehéz viszonyok vannak. Elhanyagol-nak bennünket. De ez nem sokáig tart, csak mígTisza a kabinetjét rekonstruálja, amikor az én tisz-telt barátom (itt az illető képviselő vezeték- és ke-resztneve következik) veszi át (itt a tárcza neve kö-vetkezik). Már megígérték neki. Bizonyos. Csak azidőpontot nem lehet tudni. A t. barátom határozottÍgéretét bírom, hogy első sorban (s itt következik akerületnek minden kívánsága) ezeket veszi a pro-gramújába.

A választók két három czikluson át rendesentürelmesen megvárják az illető jó pajtás miniszter-ségét, mely csodálatos konfliktusok miatt mindiga küszöbön van, de mindig elodázódik.

Mert a választó olyan kétlábú, tollas lény, aki-nek a „várakozás“ a tápláléka. Más ember akkornyugtalan, ha valamit vár. A választó akkor kezdnyugtalankodni, mikor már semmit se vár.

De hát ez csak egyik fele, még azt is tanuljá-tok meg,

94Hogyan kell bánni a miniszterekkel?

No ehhez aztán sok tapintat és invenczió kell,fiatal barátim. Elmondom nektek példákban a ma-gam praxisát

A minap kapok kerületemből egy megbízást,megyek is rögtön Fabiny miniszterhez s előadomneki, hogy X aljegyzőt nevezze ki albírónak, ilyen ésolyan fontos érdek követeli stb.

— Hm, — mondá a miniszter megnézve a kér-vényező iratait — hiszen ennek még alig van valamiszolgálati ideje. Hát azt gondolod te, hogy olyankönnyű bírákat kinevezni! Nem tréfa dolog az, ba-rátom. Nem lehet, punktum.

— Jól van, kegyelmes uram, — mondám hirte-len feltalálva magamat — ha nehezedre esik kine-vezni egy albírót paratus sum, van nekem olyanmegbízásom is, hogy csapass hát el egyet, Y albírót.Ilyen és olyan fontos érdek követeli stb.

Mire a meglepetés zavarával ugrott fel székérőla miniszter.

— Elcsapni bírót? Hova gondolsz? Hisz az mégnehezebb!

— Hja kegyelmes uram — mondám bánatos,panaszló hangon — ha se kinevezni, se elcsapni nemlehet . . . akkor . . .

— Akkor hát — vágott szavamba nagy kegye-sen, — akkor mégis inkább kinevezek egyet.

S ki is nevezte a védenczemet. Kénytelen volt.Olyan ügyesen állítottam az alternatíva elé.

De ez csak egyik griffem volt. Van nekem ilyenszáz is. TÍZ évi képviselősködés alatt az öt ujjambagyűjtöttem minden pratikus raffineriát.

Ha én valamit ki akarok vinni, egy dolgot, hát

96addig elő sem adom az illető szakminiszternek, mígén a magam eszétől ki nem gondolok hozzá még egymásik dolgot. És pedig egy nehezebbet.

Akkor aztán odaállok a miniszter elé nagy bo-csánatkérésekkel:

— Engedd meg, kérlek kegyelmes uram, hogyegyszerre két dologgal rohanlak meg, de a kényszer,a kötelesség stb.

— Mi az? — kérdezi a miniszter rendesen sa-vanyú arczczal.

Elmondom először a könnyebb dolgot, az igazit,azután elmondom a nehezebb dolgot, a fikcziót.A miniszter arcza elborul, kedvetlenül vakarja afejét. Dörzsöli kezét, morog, izgatottan kalimpál alábaival.

— ... Bizony barátom, nem tudom én . . .majd utána nézek, majd meglátom ... ez mégisszörnyűség . . . Hiszen, ha csak magad volnál . . .

E közben diplomatikus visszavonulással, mint-egy megsajnálva, hogy a szegény miniszter milyennagy zavarban van, nagylelkűen lemondok az egyikkérésemről, a nehezebbről, a kigondoltról.

Erre kiderül a miniszter ábrázata, a kezembecsap, megszorongatja érzékenyen és így szól:

— Te mégis jó ember vagy, Károly. Meglesz amásik kívánságod.

Csalhatatlan methódus, egy kincs, amit én mostnektek elárultam, melylyel minden minisztert meglehet fogni, melylyel mindent el lehet érni s még aminiszter van az embernek lekötelezve — de ezzela methódussal csak a magamforma malheurös em-ber élhet.

Mert amilyen szerencséje van némelyiteknek,egyszer a miniszter meg találja tenni mind a két ki-

96vánságtokat s akkor jöttök aztán zavarba a nemlétező védenczczel és kisül az én nagyraihireszteltbefolyásomnak a titka.

Vigyázzatok, kérlek, rá ne jöjjön a kormánymég legalább ebben a cziklusban.

WEKERLE ELŐSZÖR JELENIK MEG.1887. február 10.

A „Ház“ folyosói gyakran tarkák. A Ház tag-jain kívül is sok nevezetesség, sok érdekes ven-dég fordul meg ott. Néha arra czammog Gyulai Pál,ki ott gyűjti össze a kéziratokat a Budapesti Szem-lébe. Máskor a Haynald papi ruhája suhog végig.Nagy paktumok, konfliktusok idején AndrássyGyula is megfordul a folyosón s rendesen otthagyegy bon mot-t és magával visz egy fait accompli-t.Van aztán olyan időszak, amikor a főispánok szál-lingóznak a folyosóra s türelmetlenül várják a „ge-nerálist“, aki vagy bent a tanácsteremben, vagy aminiszteri szobában van elfoglalva. A miniszteriszoba ajtaja előtt egy teremör áll ilyenkor s az ajtóüvegtábláján van egy apró lyuk, azon keresztül les-kelődik a teremőr, hogy mit csinál a miniszter, belehet-e hozzá valakit bocsátani.

Csendes hétköznapokon azonban csak a meg-szokott alakok mozognak a folyosón. Az egész élet aminiszterelnök körül hullámzik odakünn is. A többiminiszterek ritkán jönnek ki melegedni a párthoz.Olyan kályha is az, hogy nem mindenkinek • tartmeleget.

A kormányelnök, kijövet a tanácsteremből,már az ajtóban veszi ki szivartárczájából a czigaret-lijét s siet a legelső szivarozó emberhez tüzet kérni.

97De míg az égő szivarú emberhez ér is, útközben az

ország dolgát intézi; meglátja Csávolszkyt: „Honnanvette szerkesztő úr azt a hírt, hogy Budapestet erősí-tik, mondhatom egészen alaptalan.“

Miután röviden megdementírozza a nagy ijedel-met keltő hírt, végre rágyújt, de mindjárt az elsőszippantásnál szemébe ötlik Bornemisza Ádám:„Hát te miben sántikálsz — ijeszt rá kedélyesenmert az nem ok nélkül való, hogy Lázár Ádám meg-dicsért.“

A sziporkázó czigaretlivel biczeg a folyosón,szemeivel keresve Csernátonyt. Találkozik CsákyLászlóval, valmit mond neki, épen arra megy a fo-lyosó legkedveltebb lakója Vizsolyi, ennek is mondvalamit.

És amint átsétál, hat-hét emberrel beszélt út-közben, aki mind akczióba látszanak lépni, miutána miniszterelnökkel szólották. Mintha amerre végigmegy, mindenütt megakadt ügyeket és csomókatgurított volna egy-egy szavával odább.

Mindenre ráér, mindent észrevesz. Egy-egy meg-éhezett öreg mameluk óvatosan oson a ruhatár felé,hogy haza szökjön. Tisza azt is észre veszi: „Hátcsak nem akarsz még elmenni Pali?“ — mondja aző egyszerű száraz nyájasságával (föltéve persze,hogy Palinak hívják a mamelukot).

A mameluk erre a nyájasságra szót fogad sazzal az eltökéléssel ül le egy-egy folyosói karszékbe,hogy ha kell, husvétig se mozdul ki onnan. Hogy netenné meg, „ha a generális nem ereszti“.

Itt is, ott is feltűnik czilinderjével a fején, kezetszorít Helfyvel, csipkelődik gondmentes perczeibenmég Szalay Imrével is, a gavalléroktól kérdezi a teg-napi operabál sikerét, Wahrmanntól a börze mai

98állását: informál és informáltatja magát. Véleménytmond ide-oda fordulva a tanácskozás menetéről,megjegyzéseket tesz őszinte, néha érdes modorbanaz egyes beszédekre: minden perczben au fait van,hogy ki beszél odabent és miről beszél? Végre addigkeresi Csernátonyt, hogy egyszer csak megtalálja,annyival is inkább, mert Csernátony is keresi. A kétczilinderes fej eltűnik egymás mellett bizalmas kö-zelben s olyankor nem zavarja őket többé senki.Leülnek valamelyik padra és elbeszélgetnek halkan,csendesen.

Az arra menők sietve osonnak el mellettök,hogy ne háborítsák őket s ne halljanak meg semmiállamtitkot, ami aztán a lelküket nyomná.

Pedig meglehet, hogy nem is beszélnek állam-titkokról — hanem csak a Komlóssy mai beszédjétmagasztalják egymást közt.

... De nini most veszem észre, annyira bele-bonyolódtam a folyosó leírásába, hogy tulajdonké-pen nem is annyira az új pénzügyminiszteri államtit-kárt rajzoltam le, mint inkább az új pénzügyminisz-tert. Pedig az már nem egészen ismeretlen ember.

Ámbár iszen Wekerle sem az. Mert akinekolyan a jó híre, hogy még a miniszteri bürók vastagfalain is keresztül szivárog a napvilágra, az mármegérdemli, hogy — bevegyem a karczolatokba.

Az új államtitkár annyira új, hogy még nem isállamtitkár, mert még ahhoz két faktor szükséges;a király ő felsége, akinek már fel van terjesztve ésSalamon Ferencz, aki kinyomassa a „BudapestiKözlönyben“.

Tehát az új államtitkár ma megjelent a folyo-són. Amit nyomban megszagoltak a Ház pénzügyikapaczitásai: Helfy, Enyedi, Prileszky és Beöthy Al-

99gernon. Siettek hozzá, hogy üdvözöljék és kriti-zálják.

Fiatal ember, magas tagba szakadt erőteljestermettel, még fogalmazónak is beillenék. Pirospozsgás arcza friss, üde, emlékeztet I. Napóleonra,fekete szemei a fiatalság élénkségével égnek. Szépújdonatúj pepita nadrág van rajta, ami rögtön fel-költé Szalay Imre irigységét. Tehát az új államtitkárelső föllépése nem volt szerencsés.

Különben minden tekintetben rokonszenves je-lenség. Az ő kineveztetése méltó folytatása annakaz iránynak, mely a Baross kinevezésével inaugu-ráltatott: hogy most már a „munka emberei“ jön-nek, ahogy a vezérczikkírók szokták mondani.

A számok nem törték meg, mint Hegedűs Sán-dort, hajlékony, eleven, inkább hinné az ember ko-tillion tánczosnak, mint a legszárazabb tárcza ál-lamtitkárának.

De hát a külső csal: milyen üdének látszik smégis azt panaszolja, hogy nagyon el van fáradva.

De már ezért rögtön megélczeli Beöthy Algernon,színlelt naivitással kérdezve:

—Hát olyan fárasztó az a deficzitcsinálás?Amire odaszól Tisza Lajos gróf:— Eleinte nem nagy munka, később aztán nem

nagy mulatság.Még nagyobb hibát vesz észre az új államtitká-

ron Helfy Ignácz:—Jézus Mária, nincs bajuszaiAz ám. Meglepetve pillantanak oda. Az új állam-

titkárnak nincs bajusza.Szép barna barkója nőtt két oldalt, de az ajkak

fölött nincsen semmi. Még csak pehely sem.No ez különös eset. Erre nem mutathatnak-

100praecedenst. Magyar államtitkári széken még nemült eddig bajusztalan ember.

Meg is indulna most már a zúgolódás moraja azegész folyosói vonalon, szítanák a mérges tüzet, hogyTisza nem tiszteli a nemzeti tradíciókat, ha szeren-csére ott nem teremne Visi Imre és az aggódó Helfytmeg nem nyugtatná:

— De Náczi bácsi! Hiszen finánczlErre aztán megnyugszik Helfy, Persze, persze.

A fináncznak nem kell okvetlenül a bajusz, — mertcsak fináncz.

S ezzel elnémult az az egyetlen hang is és azegyetlen kifogás is, mely az új államtitkár kineve-zése ellen felmerült a parlamenti körökben.

AMIKOR BESZÉLNI AKARTAM.1888. február 8.

Ma végre elhatároztam, hogy beszélek s meg-kértem egyik barátomat, írja meg helyettem a kar-czolátot. Mert csak nem lehetek egyszerre író ésthéma.

Fölvettem reggel a fekete kabátomat, megfésül-ködtem á la Fenyvessy és bementem a Házba.

— Ne beszélj ma, — mondták a barátaim —mert most rossz idő jár a lutheránusokra.

— Azért is beszélni fogok. Engem nem lehet el-ijeszteni.

S egy párszor megpróbáltam a jobboldali folyo-són, ahol egy lélek sem jár, a gesztusokat, hogy fo-gom tartani egyik kezemben a keszkenőt, a másik-ban kecsteljesen a czeruzát; elhatároztam, hogybeszéd közben öreg mamelukok tanácsa szerintGosztonyi Sándorra fogok nézni, sehová egyebüvé;

101mert ha azt hiszi az ember, hogy Gosztonyinak be-szél, lehetetlen, hogy megzavarodjék. Hanem haApponyira talál rátévedni a szónok szűz szeme,legott megijed attól, amit eddig mondott, szeme zöldszikrát hány, a padsorok el kezdenek őrülten fo-rogni, az elnöki emelvény Csáky gróffal együtt fel-szalad a teremboltozatra s ott a levegőben himbálóz-nak, mint láthatatlan szövetükön a pókok, Tibád ésDárday Sándor.

Anynf így elmélkedém, egyszerre elém bukkanvalahol az olvasóteremből Neusziedler Károly.

—Jó reggeltI—Jó reggelt!

— Voltál a tegnapi konferenczián? — hörgi re-kedten, hogy szinte a fülemet reszelte. (Ejnye degyilkos hangja van ennek a szegény Neusziedlernek.)

—Nem voltam.— Hm. Akkor hát semmit sem tudsz. Hanem

mit csinálsz te ember? Mért nem mégy te Emsbe?—Emsbe? Minek? — kérdém kíváncsian.—Ezzel a hanggal! — folytatja ő. — Látod ne-

kem is ilyen gyalázatos hangom volt tavaly, de ottvoltam a nyáron már s íme micsoda hangom vanmost.

„No szépen vagyunk, gondoltam magamban. Eza maga hangját jobbnak tartja az enyimnél! Iste-nem, milyen képzelődök az emberek!“

De hohó! Ha képzelődök az emberek, hát miértne lehetnék én is képzelődő? Hátha csakugyan jobba Neusziedler hangja, amely pedig nekem olyanrossznak látszik, hogy ahhoz még a Gosztonyi fejeis zavarólag hat. Eh, mindegy, mégis beszélni fogok.Semmi sem rémít meg! Bemegyek és feliratkozom,punktum. Ez az én tárgyam. A pénzügyminiszter

102budgetje. Az igaz, hogy ehhez értek a legkevesebbet.Minélfogva épen csak ez a tárcza az, ahol egy rosszbeszéd is sikert arathat. De iszen tudom én mitcsinálok.

Benyitok a terembe, látom kevesen vannak.Annál jobb; végre is itt van az öreg Rácz Athanáz,majd zúg az nekem „helyeseket“. Hát Kőrössy ittvan-e vájjon? Eléje ülök. Az ő „halljuk“ kiáltásaiüdítöleg hatnak majd idegeimre.

Ej, ej, csak legalább ez a Szilágyi Dezső itt nelenne, rettenetes gúnyos nézése van. Pedig amott ülFröhlich Gusztáv mellett. Persze nem látta a klub-könyvet, nem tudja Fröhlichről, hogy már beirat-kozott a mamelukok közé; abban a hitben húzódikmelléje, hogy még pártonkívüli. Csendesen ülnekegyütt kettecskén: egyik a pártvezér, másik a párt.(De a párt még mostani szerény külalakjában iscsak képzeletbeli.)

No de most már figyeljünk a tárgyalás mene-tére, hogy megkapjam valamelyik szónok beszédé-ből azt a matériát, melyet esetleg polémia alakjábanaz otthon előre elkészített beszédem elejéhez ragasz-tok, hogy ez megadja neki a rögtönzés ízét és zamat-ját. Mert ami divat, az divat. Ez a tournur okvetet-lenül szükséges, hogy „chic“-es legyen az oráczió.

Linder Györgyöt szólította a jegyző.Linder György olyan a habarékpárton, mint

egy párisi elegancziával öltözött czilinderes uracsona babos nyakkendő; az egyetlen népies motívum.Hogy mikép keveredett a nagy urak közé, azt unal-mas volna megírni nekünk, de hogy mikép fog kike-verődni onnan, azt még unalmasabb bevárni nekik.

Most denikve ott van és igen jól érzi magát; hálaistennek egészséges és igen gyakran beszél.

103Ma is felállott és a bevételekről kezdett beszélni.— Hja, erre csak egy hét múlva kerül a sor —

mondák a jobboldalon.— Ez a 11. czímnél lesz, hangzott újra. Majd a

jövő héten tessék beszélnilAz elnök is közbeszólt:— A képviselő úr a bevételekről beszél, pedig

még csak a kiadások tételénél vagyunk.De Linder György olyan rimánkodó arczot vá-

gott, szemeiben annyi esdeklés volt, hogy a szelídelnök kiolvasta azokból a következő kérelmet:

„Ugyan hagyjanak, kérem alásan. Ha már bele-kezdtem, ne ültessenek le. Ne tegyék nekem azt aszégyent“

Végre is hagyták beszélni, de az én természe-temmel össze nem fért, hogy egy olyan beszédet hall-gassak meg ma, amiért csak egy hét múlva járnapidíj.

Nem, azt már nem cselekszem. Ez egy koraiszülöttl És végre is ebből nem kaphatom meg aszükséges matériát, amivel polemizálhatok, mert éna mai tárgyakhoz akarok szólani.

Kimentem tehát a folyosóra. Ott szivarozgattamvagy egy óra hosszat s hallgattam az ellenzéki cso-portokat, amint a Károlyi István és a Bismarckbeszédét dicsérgették. (Talán még most is azon vitat-koznak, hogy melyik volt szebb!)

— Értelmes öreg úr — szól közbe csillámlószemekkel Tulok Béni — de volna csak nekem ishárom millió katonám a hátam mögötti

Csakhamar ráuntam a nagy politikára (hiába,mikor beszéddel terhes az ember, tűkön ül) s újrabementem a tanácsterembe: hátha megérkezett mára kedvező pillanat.

104Épen Mikecz János szűz szónok kezdett be-

szólni. Csinos szőke fej. Ejnye de ismerős valahon-nan. Aha! A borbélyműhelyeken láttam ilyenformátlefestve, csakhogy egy nagy fehér lepedő szokott anyakába lenni.

Most lepedő nélkül beszél, igen kellemes sze-rény modorban, a dohány jövedékről.

Alig mond azonban néhány észrevételt, egy-szerre felhangzik mindenfelől:

— Nincs napirenden!— Hetek előtt tetszett volna beszélni, a dohány-

javaslatnál.— Elavúlt! — kiáltá egy hang.De ez a szónok is olyan kérő arcot vágott,

mintha mondaná:„Hagyjanak kérem alásan! Ne ültessenek le.

Ne tegyék rajtam azt a szégyent. Ha már megtanúl-tam a beszédemet, engedjék azt elmondanil“

A Háznak jó szíve van. Megengedte. A képvi-selők türelemmel tűrték a posthumus szónoklatot.

Hanem én ugyan bent nem maradok. Minekhallgassak én meg olyan beszédet, amelyért márhetek előtt vettem fel a napidíjat? És végre ebbőlsem kaphatom meg a matériát a polémiához.

Azaz, hogy — talán nem is kell már.Mert ami nem megy, nem megy. A két orátor

sorsa megdöbbentett.Az egyiknek azt mondják, hogy „beszéljen majd

későbben“; a másiknak azt mondják: „miért nembeszélt korábban?“

Hja, tisztelt képviselőház, ha önöknek semmisem jó, akkor nekem harmadiknak már csak aztmondhatnák: „Ne beszéljen semmikor.“

— Jegyző úr, méltóztassék engem letörülni!

105IFJ. ANDRÁSSY GYULA GRÓF ELSŐ

MEGSZÓLALÁSA.1888. november 29.

I. Hogy ütött ki a mai ülés.Lázban volt az egész Ház. A karzat csordultig

megtelt. A lihegve érkező képviselők mohón kér-dezték még a korridoron:

— Nem késtem el?— Nem, nem. Még csak a kilenczedik szakasz-

nál vagyunk.A folyosói szivarozók minden pillanatban inter-

pellálták az ajtónállókat:— Nem beszél még Andrássy?— Nem még.Lassan teltek a perczek. A Ház órája lomhán

csúszott odább-odább, a szónokok, akik a nyolcza-dik és kilenczedik paragrafust gyúrták, toldták,faragták, úgy tűntek fel, mint közbejött kellemetlenakadályok. Mindenki szerette volna a hajánál fogvaelőhúzni a jövő félórát

Senki se figyelt, senki sem gondolkozott, min-denki a 10-ik §-t várta. Csak gróf Tisza Lajosbanvolt még annyi érdeklődés a regále összes paragra-fusai iránt, hogy egy elaboratummal bízta meg afolyosón Horváth Gyulát:

— Csinálj nekünk egy olyan javaslatot, amelybeminden beérkezett kérvénynek elég legyen téve.

Ha ezt kérte volna Hatvani professzor az ördög-től a „három teljesíthetlen dolog“ közt egynek, mégma is minden ördög kodifikálna.

Eközben megzendült az elnöki csöngetyű oda-benn.

106Mindenki rohant befelé.De bizony még csak Varasdy beszél. Valamelyik

jegyző rá talált könyökölni a villanygombra s félre-vezette a folyosót

Ah végre! A jegyző elkiáltja:— Ifjabb Andrássy Gyula gróf.Nagy mozgás támad a teremben. „Helyre,

helyre!“ Mindenki siet a padjába. Aztán síri csöndváltja fel az elhelyezkedés robaját

Érdekes halvány ifjú áll fel a középen, grófTeleki József és Miklós Gyula mellől.

Vékony finom alak, rokonszenves, kedves arcz,az ifjúság harmatával ... és olyan ismerős vala-honnan . . .

Ni persze. Az Andrássy Gyula régi képeiről.Szakasztott az az arcz, azok a szemek, azok a moz-dulatok.

Kellemes szerénység önti el egész egyéniségét,s ami elfogja, az a kis lámpaláz, az is ülik neki.

— Halljuk, halljuk! — zúg fel a terem hatal-mas ívén véges végig.

Halkan fojtott hangon kezd beszélni, de egyrenagyobb biztossággal. Minden tetszés-zaj, mindenközbekiáltott „helyes“ és „úgy van“ erősíti hangjátegy árnyalattal, míg végre tisztán, folyékonyancsengnek a szavak ajkairól.

Az öregek arcán, akik még apja táborában kö-nyököltek egykor, az öröm sugara fénylik.

— Egészen ő! Ilyen volt.Ugyanazok a történelmi gesztusok: ha valami

nem jut eszébe, a nyakát vakarja, ha jól foly a be-széd, a feje búbján kaparász. Egészen ő. De az elő-adása folyékonyabb, mint az apjáé.

Sűrűn, majdnem szakadatlanul tarkítja beszé-

107dét a tetszészaj, kivált a baloldalon. Polonyi helyes-lőleg bólingatja fejét. Kaas Ivor két egymás tetejérehelyezett pápaszemen át nézi éldelegve. Irányi aszemhunyorgatásaival integet helyeseket.

De a kormánypárton is ki-kiszalad a szájakbólegy önkénytelen „úgy van“, „igaz“. Pedig a fiatalszónok voltaképen a javaslat mostani szövege ellenbeszél erkölcs-politikai szempontból.

Nem tartja helyesnek, hogy a hamis adóbeval-lások mintegy szankczionáltassanak a törvényben;aki kisebb jövedelmet vallott, mikor fizetni kellett, azmost se vallhasson be nagyobbat, mikor kapni kell.

A megcsontosodott mamelukok elgondolkozvacsóválják a fejüket.

— Kár volna a szegény gentryért. Hadd legyennekik az a kis kolláczió! Aztán ami egyszer az állam-hoz jut, azt soha se látja többé az állampolgár, azami az állampolgárnál marad, azt az állam mindigmegtalálja.

Mások ellenben így okoskodtak a beszéd alatt:— Jól beszél, szépen beszél, csakhogy eszerint

a kisbirtokos károsodnék, mert az maga vallott ha-misan, a nagybirtokos nevetne, mert az a tiszttartójaáltal csalta meg az államot.

— Ejh, hisz az egész adórendszerünk olyan —vágott közbe egy habaréki — hogy az állam már aszámítási tervezetében levon a csalásra bizonyosszázalékot.

így okoskodott három ember. Három emberbenaz egész ország. Bajos ilyen atmoszférában etikaiszempontra állni.

De a beszéd nagyban és egészben nagy hatástkeltett. Andrássy pompásan választotta meg a tár-gyat. Közpályára induló fiatal politikus útitáskájába

108nem mindjárt tepertős pogácsa való, hanem valamieszményibb.

Élénken, szabatosan vetette oda gondolatait,csinos formában, magas szempontból, nemes ér-vekkel.

Mikor bevégzé s letette kezéből a czeruzát,amelylyel gesztikulált és az össze-visszagyűrt fehérzsebkendőt, harsány „éljen“-zaj hullámzott ateremben.

Többen odasiettek kezet fogni. Legott felállottUgrón Gábor. Ugyanegy időben a miniszterelnök.

— Halljuk Ugront!— Halljuk a miniszterelnököt!Ugrón leült, a kormánypárt idegesen, várako-

zásteljesen nyüzsgött, Tisza beszélni kezdett.Meggyőzően védte a paragrafust, melyet a poli-

tikai célszerűség indokol, mert amit a városoknakmegad a törvény, miért vonja azt meg más osztály-tól? Ami Andrássyt illeti, lendületes hangon mondá:

— Örömömnek adok kifejezést, mert látombenne a haza sorsát jövőben átveendő generácziójelzését.

Perczekig tartó tetszészaj morajlott fel a jobb-oldalon, ami még egyszer ismétlődött, mikor beszéd-jét elvégezvén, a nagy államférfi, ezer vitának győ-zedelmes hőse, odament az első szűzbeszédjétől ki-pirult ifjú szónokhoz, hogy kezet szorítson vele.

A mamelukok szent meggyőződéssel suttogták:— A kis Gyulából nagy államférfi lesz!

II. Hogy ütött volna ki a mai ülés?Leírtam híven, őszintén Andrássy Gyula sike-

rét, melyet akkor is megérdemelt volna, ha véletle-nül Gyulai Andrásnak hívják.

109De nehogy vérszemet kapjanak a Gyulai Andrá-

sok az Andrássy Gyula mai sikerétől, leírom az üléstarra az eshetőségre is (hiszen az ilyen magamféleember minden bolondságra ráér) ha a 10. §-nál nemAndrássy Gyula gróf szólal föl, hanem GyulaiAndrás.

Nekem mindenesetre jobban ütött volna ki,mert csak egy karczolatot írnék, azt, ami alább kö-vetkezik (s azt is kisebb betűkkel) de Gyulai András-nak rosszabbul.

Az ülés képe körülbelül ez lenne:A Házban csendes unalom terjengett. A karza-

ton Éles Henriknek három választója piszkálta afogát és az ismeretes Czincz bácsi.

A folyosón Szalay Imre mondott rossz élezeket,amiknek csak Károlyi Gábor nevetett.

Bent a teremben Thaly Kálmán módosított a9. szakaszhoz, kijelentve azonban, hogy most volta-képen nem ö beszél, hanem egy barátja, akinek mégvalami mondanivalója akadt, de kétszer nem szól-hatván a tárgyhoz a házszabályok szerint, hát ömost a helyett beszél.

Az inkognitó szónok szép sikerrel perorált.A 10. §-nál Varasdy Károly kezdte meg a vitát.

Eszes, fiatal szónok, az Urbanovszky tanítványa afejrázásban. Egy kis módosítványt adott be.

Most egyszerre felállt a kormánypárti padok-ból Hagara Viktor és Jónás Ödön mellől egy fiatalember s elkezdett beszélni.

— Ki ez? — kérdék a képviselők.— Gyulai András, új képviselő.— Ilyen nevű képviselő is van? Halljuk no!De a nagy zsongásban, mormogásban alig lehe-

tett kivenni a szavát. Egészen a falaknak beszélt.

110Jó szerencse, ott volt Hanzély Márton, aki min-

dent hallgat és mindent jegyez, mire egyszer csakelsápadva súgja a körülötte ülőknek . . .

— Lázadást— Micsoda? Kicsoda?— Hát nem halljátok mit beszél? Kikel a 10. I.

ellen. Nem fogadja el. Korrupcziót emleget, pár-tot bont.

Villámként híre futott a Házban. Nagy csöndtámadt

Polonyi kirohant a folyosóra:— Gyertek be! Belviszály van a kormánypárton!Hagara és Jónás ijedten húzódnak el a padból.A szónok árván egyedül marad egy padban.Szép csendesen és folyékonyan mondja el a

maga dolgát, hogy aki hamisan vallotta be az adó-ját, bűnhődjék.

— Nem volt az úr valaha fináncz? — bömbölközbe Kőrösy Sándor.

— Ezt a paragrafust — folytatá a szónok —nem szabad a törvényben meghagyni, mert az olyanvolna, mintha maga a parlament szentesítené a tör-vénysértést.

Hegedűs Sándor ingerülten kiáltja:— Ohó, ohó!A roppant zajban minden szava elmosódik.

A szélsőbaliak tombolnak: „Halljuk, halljuk!“Péchy kétségbeesetten lóbázza a csengetyűt.

Tisza kedvetlenül pislog székében féloldalt dőlve,csak a Wekerle ajkán játszik a letéphetetlen mosoly.

A roppant lármától csak egyes szakgatott sza-vak hallatszanak a szónok ajkairól . . . korrup-czió . . . erkölcsi szempont . . . törvény szigora...

111— Ez hallatlan! — sóhajtja kimeredt szemekkel

László Mihály.— Meg akarja ölni a gentryt — förmed fel

Bornemisza Ádám.— Eláll! Eláll! — zúgják a felvidéki regale-tu-

lajdonosok.A szónok beszédjének vége teljesen elveszett.

Hogy miket mondott még ezután, azt már csakSzathmáry Károly fogja tudni, ha majd a Ház nap-lóit korrigálja.

Mikor leült s elcsendesedett a Ház, a jobbszívűmamelukok tisztes távolból sajnálkozva nézegettéka hírességre vergődött fiatal képviselőt:

— No ez ugyan betette maga után az ajtót

TISZA ISTVÁN BESZÉL.1889. január 14.

Nagy adakozó kedvében volt ma Hoitsy Pál.Az ülés elején a „lányunk“ lakodalmáról lévén szó,Hoitsy Pál azon volt: „adjunk neki valami nászaján-dékot, például egy kastélyt.“ (Jószívű emberek ezeka szélsőbaliak.)

Az ülés közepén a „fiúnk“ beszélt s a szélsőbalvolt a legjobban elámulva. Hoitsy Pál fejcsóválvamorogta: „Valóságos kész miniszter.“ Kevés híja,hogy nem indítványozta: „Adjunk neki egy pirosszéket“.

A mi fiúnk beszélt, azaz hogy a generálisé,ő maga elszólta magát egy kicsit, mondván egyközbeszólásra: „sajnálja, hogy a miniszterelnök fia,de nem tehet róla“.

Pedig épen szerencséje, hogy nem másnak afia, (t. i. annak a másnak szerencséje), mert úgy

112venné ki magát más fiául, mintha az illetőnek azapja volna.

Egy a közpályán megöregedett politikus érett-ségével beszélt; kerülve minden színt, minden zo-máncot, minden hímport. Csak az érveit mondta el,azokat is cziczoma nélkül, egyszerűen. Hangját le-eresztette, ne csengjen. A kiélezett helyeknél gyor-san siklott el, mintha megrettenne tőle, hogy hatásttalál elérni. Gesztust nem használt, fejét föl nemvetette negédesen, mint a modern szónokok, czeru-zájával nem kalimpált, nem volt a kezében csak a„Pesti Napló“ egy esti lapja: abba fogódzott, azt su-hogtatta meg néha; az volt a fegyvere.

Apponyi ellen polemizált belőle, idézve beszéd-jét és czáfolva, majd Thalyra mért egy oldalvágást,közbe Bolgár Ferenczet szurkálta meg s Horánszkyse maradt megsebzetlenül.

Amint Fehérváry után (ki ma szerencsésenjóízű humorral dolgozott), Tisza István nevét han-goztatta a jegyző, mély csönd lett a Házban. A mé-dium megtelt. A zsúfolt karzatokon ideges hullám-zás suhogása vonult el. A kis Tisza Lajos, édes anyjamellett ott fönn a karzaton, kíváncsian hajlott aládús hajú, lányos fejecskéjével, míg a nagy TiszaLajos idelent valóságos lámpalázban nézte TiszaIstván első útra indulását

Mert az igaz, hogy Tisza István beszélt máregyszer a Házban, de akkor olyan szerény thémátválasztott, amivel Sprinczer János is restelnebíbelődni.

Ma pedig olyan nehéz thémát választott, amivelrégi vén szónokok sem mernének megbirkózni.

Maga a miniszterelnök az első alkalomnál szé-pen hátraült a képviselők háta mögé; mert akkor

113az apa hallgatta szárnypróbálgató fiát, (s nem voltbenne biztos, tud-e a szívén uralkodni); de ma mára vezér figyelte a katonáját, aki erősen ostromlottpozícziókról ver vissza hatalmas ellenfeleket, s eztmár a hadoszlop éléről nézhette a vezér.

Szép sugár magas alak Tisza István; rövidrenyírt fekete haj, kis bajusz, nyílt kékes szemek s azifjúság hamva, pirossága az arczon.

A karzaton, mely tele volt köröskörül amerre aszem látott, szép asszonyokkal, lányokkal, tudomsokan gondolták:

„De kár, hogy már házas ember“.Csendesen, szinte szakgatottan, indult meg a

beszéd, egymáshoz lazán rakott, polemikus észre-vételekkel. Néha hangzott fel bágyadt helyeslés.Gyakrabban egy-egy ellenzéki közbeszólás. (Polo-nyinak volt ma nagyon pihent az esze.) Egy párBeöthy Ákos-féle „halljuk, halljuk“, (mely képesvolna egy Bismark-féle beszéd alatt is nevetést elő-idézni) fülsértőén hasogatta a levegőt.

A mamelukok csendesen, tartózkodva viseltékmagukat. Mert senki sem szeret abba a gyanúbakeveredni, hogy valakinek azért kiált „helyeslést“,mert az egy hatalmas embernek a fia.

Hanem a hideg modorú fiatal szónok, míg magaegy pcrczig sem melegedett meg, lassankint átmele-gitette az egész pártot. Érv-érvre csattant, itt egylogikátlanságra mutatott rá, ott egy homályt oszla-tott el s annyi ízléssel, olyan okosan, hogy lassan-kint mindenki elfelejté benne a Tisza Kálmán fiát.

Maga Tisza István ez!Zajos harsogó helyesekben tört ki a párt.

Az ellenzék elnémulva hallgatta. A szélsőbal öregfejei bánatosan himbálóztak:

114— Vége van; sohasem szabadulunk meg. Meg

van már a miniszterelnöknek a „folytatása“ is.S valóban egy-két remark, az abstrahálás és a

comprehensiv erő a miniszterelnökre emlékeztetett,de kiegészítve a Tisza Lajos gróf kifejezési szabatos-ságával és előkelő gúnyjával.

A mamelukok lelkesedése most már megeredtszélesen.

— Ez aztán a legény — lihegte Jókai.Kőrössy Sándor és Darányi Ignácz úgy néztek

ki, mintha pezsgőznének. Az öreg Boér szemeibekönyek csergedeztek, mintha mondaná: „Lesz márnekem vezérem öreg napjaimra is.“ A bihari kép-viselők összeverődtek egy padba és dicsérték a me-gyéjüket. Csak Fluger Károly vakarta a fejét ked-vetlenül. „Most már megint több egy nagy emberrel,akivel nekem billiárdoznom kell.“ (Mert esténkinta klubban Fluger billiárdozik Tisza Lajossal ésCsernátonyval, újabban Wekerlével is.)

Ezalatt Tisza István egyre beszélt s egyrenőtt . . . rohamosan nőtt a Ház szemeiben.

A vége felé már nem is látszott fiatalnak.Hófehér gödrös homlokára csalóka ránczokat

rakott a képzelet s a behunyt szem hófehér szálakatvegyített a hajába.

Minden mondatánál kitört a tetszés-zaj.De a legszebb volt a beszédje vége: tömör és

magvas, az a leczke, amit az ellenzéknek adott. Mégezt senki sem mondta el ily őszintén és bátran.

S még csak egy szisszenés sem hallatszott, ellen-mondási zaj, visszatetsző morgás. Pedig nagyonfiatal ember mondta — két öreg kisebbségnek,(mely valószínűleg methuzsalemi éveket él még mintkisebbség) de annyira minden praetenzió nélkül

115mondta, azon a szürke fenhéjázás nélküli hangon,(mely a legbecsesebb tulajdona az apának és fiú-nak) hogy még Tomcsányi Lászlónak se jutotteszébe haragudni: pedig ezt már úgy alkotta azanyatermészet, hogy örökké duzzogjon, haragudjék.

Éljen s taps viharzott fel, mikor a fiatal szónokvégre leült.

Azaz, hogy már akkor nem volt fiatal szónok.Úgy kelt fel még az igaz, de már úgy ült le, mintmeglett politikus, hogy azt ne mondjam, államférfi.

A Ház zsibongva omlott ki a folyosóra. MégHorváth Boldizsár neve sem állította meg a kitó-dulókat. A felkelő napnál kisebb varázsa van alehunyónak.

Ott künn aztán a gratulácziók özöne várta aminiszterelnököt, aki jobban el tudja viselni azokata szavakat, amik neki keserűek, mint azokat, amikédesek: ki is tért előlük egyszeribe:

— Mind nem ér a ti kritikátok semmit Majda kis Lajos fiam mondja meg, milyen volt a Pistabeszédje. A pénteki ülést is jól megbírálta: „Olyanaz édes apám, mint a színház.“

— Mi is volt csak pénteken? — keresgélte azemlékezetében valaki.

— Hát az Apponyi beszédje — akadt rá hirte-len a szomszédja, meglehet, hogy a kis Tisza Lajosészrevételéből.

SZILÁGYI DEZSŐ BESZÉL.1889. február 21.

Szilágyi Dezső beszélt. A nagy Dezső, akit sokanbámulnak, de kevesen szeretnek. Egy „fénylő csil-lag“, mint egy lap nevezte, aki azonban nem tud

116eligazodni az égi testek közt, hogy a mennyboltmelyik tájékán helyezkedjék el. Hol a Gönczöl-sze-kere előtt bukkan föl, hol mögötte (de sohasemrajta).

Az anyatermészet is beszélésre alkotta.Egy nagy elméjű ember, akinek az a czélja: be-

szélni és azután megint beszélni, majd újra megújra beszélni; agya mozog, mint a perpetuum mobiles őrli gondolatokká a benyomásokat, ha másokkalbeszél, hallgatja azokat, egy-egy megjegyzést, meg-figyelést megragad:

— Ez jó lesz egy beszédbe.Minden, amit lát, ami a nagy mindenségben

eléje tárul, csak annyiban létezik, ha egy beszédhezanyagul szolgál. Az utczák koldusa, lapczikk, a sza-ladó fiakker, ácsorgó hordár, rikító plakát az utcza-sarkon, garázdálkodó rendőr, sétáló gavallér, akardcsörtető katonatiszt, mind csak úgy érdekli, haészlelődés útján valami olyas morzsát lehet rólalekaparni, ami az épülőfélben levő beszédjébe behe-lyezhető valahova, vagy a fundamentumba, vagy avértelekbe, vagy a padlásra, vagy a pillérek közé.

Mindig épít, lázzal, emésztő szenvedélylyel,hangya-szorgalommal.

Előbb az anyagot gyűjti össze. Az oszlopokat,a gerendákat, a köveket.

Olvas egész éjszakákon át. Nagy államférfiak,hatalmas gondolkodó elmék emlőit szopja, jegyze-teket csinál s mikor elalszik, oda álmodja magát aparlamentbe s zajos izgató tapsok között tart felleg-verő szpícseket.

Reggel kél, behozzák reggelijét, elolvassa alapokat.

Van-e bennök valami anyag?

117Aztán kimegy magányos sétára a Dunapartra,

hallgatva a nagy folyam csendes morgását: háthaaz is súgna neki valami gondolatot.

Megáll. Egy ötlet jutott eszébe. Hop! Ebből egyfordulat lesz az elmondandó beszédbe! Megcsináljahozzá a gesztust . . .

Gyakran lehet őt látni így gesztikulálva, egye-dül. Dehogy egyedül, — az összes anyagával.

Magával hordja s az egyre gyűl. Itt is, ott is hallvalamit A kaszinó elejtett trics-tracscsából, a ven-déglői társaságok disputáiból értékes megfigyelése-ket gyúr össze. A régi alchimisták a fűzfából istudtak aranyat csinálni: Szilágyi Dezső egy tökfilkógondolataiból is le tud szűrni egy figyelemre méltóigazságot. Nagy nyomozó tehetsége gyorsan vájkála sok lim-lom közt s egyszerre kikapja abból, ami-nek ő hasznát veheti.

Mikor aztán össze van hordva az anyag, hozzá-fog a beszéd megépítéséhez. Napokig vajúdik ezen.

Bemegy a Házba, felíratja magát a táblára.Most már híre fut, hogy beszélni fog. A jegyzői

tábla kilocsogja s ő sem tart titkot többé.De hasztalan is lenne. Elárulja minden. Arcza

sötétebb, ónszínű lesz, mintha egy felleg vonná be,a szemei csillognak, a halántékaira dagadt kék erekülnek ki. Mintha az egész koponyát feszítené bentaz a beszéd, amellyel terhes.

Dezső hát beszélni fog. Közli bizalmas emberei-vel, hírek szivárognak ki az egyes részletekről. Csakegyet nem lehet tudni előre. Ellene beszél-e a javas-latnak, vagy mellette?

E bizonytalanság mint egy vércse ott kóvályoga pártok felett, borzalmasan.

118Ha kérdezik, daemoni titokzatos mosolylyal fe-

leli, szemöldjeit felhúzva:— Ezt még nem tudom.Ott ül a középen, az ülések alatt, hallgatja a

szónokokat, gúnyosan nevetve egyes mondatoknál.Nagy szemei kerekre nyitva, rejtett villámokat lát-szanak kisugárzani, hatalmas tenyerét fumigálvaforgatja, mintha mondaná:

— Beszélj csak, beszélj. Majd én mondom megaz igazit!

S építi tovább emeletről emeletre, kacskarin-gós czirádákkal, vaskos arányokban az orácziót.Nagy bőrkötésű könyvekkel, vén bachantokkal jár ahóna alatt, az embereket kerüli, szemei alatt kékpatkók jelennek meg, álmatlan éjek barázdái. S mi-nél több barázda, annál hosszabb beszéd.

S íme, mikor már mindenki várja s óriás kar-zatok zarándokolnak be napokon át — egyszerrecsak letűnik a név a fekete tábláról:

— Szilágyi nem fog beszélni.A parlamenti alakok összedugott fejekkel súg-

nak-búgnak: „Mi történt? Szilágyi letörültette ma-gát.“ Mesék, legendák keletkeznek: Ez az oka, azaz okai

A szó mesterét valóban habozás fogja el, meg-lepi egy gyermeteg érzés, bizonyos félelem, mint azasszonyt a szülés előtt. Látni rajta a tépelődést,hogy mintegy a gombjain találgatja: „Beszéljek,ne beszéljek?“

— Beszélni fogok, — határozza el — de ezt megazt kihagyom a beszédből. E helyett az argumentumhelyett másikat teszek. Ezt meg azt a pontot ígyhegyezem ki, a beszéd közepéből kilökök egy cso-mót, a farkát megtoldom, az elejét összevonom.

119S most következik a lélekroncsoló feladat.

A Szilágyi jellemző férfias arcza igazi fájdalmatlehel. Egy apagyilkos minden kínját átérzi, mikorszerette gyerekeiből egy csomót feláldoz. Mindengondolatán, argumentumán nagy szeretettel csügg.Atyai lelke folyton az eltaszított szellemi kölykökkelvesződik s gyakran visszavesz, megkegyelmez egy-nek-egynek, hogy újra elhajítsa.

E rettentő helyzetben találja a végzetes perez,midőn a jegyző elkiáltja: „Szilágyi Dezső“ s beáll afenséges csönd, minden koszorúnál erősebb hódolataz orátoroknak.

Szilágyi felkel, szíve megdobban s megindulbelőle az eszmetábor lassan, méltóságteljesen höm-pölyögve, mintha egy nehéz gályán jönne.

Előbb az orra látszik, aztán a bordák villannakki, majd mintha egy hullám visszahajtaná, újraelkanyarodik hátrafelé, nagyot fáról most s egylökéssel sebesen siklik kijebb, de még a zászló mostse tűnik ki: ellenzéki-e, vagy a kormánypárt lobo-gója. Szél lengeti, csavargatja messze a távolban arúdja körül, éles szemek kíváncsian találgatják,kinek a színe lesz? Melyik parton köt ki?

S felhangzik közbe mindkét pártról a „hurráh“.Mind a két párt népe reménykedik.

És bíz az igen sokszor megesik, hogy csakakkor sül ki, midőn a szónok az utolsó mon-datot kiejti: „Elfogadom, vagy nem fogadom el ajavaslatot“.

Akár így, akár úgy, a bámulat Utasító zajgásamorajlik át a Házon, mikor végre kifáradva leül.

Csodálatos látvány az neki. Álmatagul néz szét,hogy áll-e még a világ?

A száz meg száz fej nagy gombolyagba mozog

120az ajtó felé „öt percz! öt percz!“ hangzik viharosan.Kusza kiáltások verődnek füleihez: „Nagyszerű volt!Pompás volt! Ez oszt a szónok!“

Igen, igen, a világ áll még. A nyomasztó leve-gőből tele tüdővel szív be annyit, amennyit lehet.Homlokát megtörli kendőjével s újra szétnéz.

Ott ül az öreg Péchy Tamás, mint egyébkor, otta csöngetyű, ott mosolyog az ország czímere a hátamögött, a hármas fedélablakon besüt a nap. Valakiodaszól Krajtsiknak: „Gyerünk ebédelni, Mohayfiam.“

Szilágyi összerázkódik. Hát csakugyan áll méga világ, daczára annak, hogy megtörtént. Megtör-tént a dolog. Elmondta. Kiadta ami benne volt. S aföld nem esett ki a küllőiből, a természet össze nemmorzsolódott, a miniszteri padok vidáman pirosla-nak s Krajtsik ebédelni készül. Rettenetes ez.

Fojtó keserűség fogja el:— Hát érdemes ebben az országban beszélni?Kimegy a folyosóra, hol tömjénfüst veszi körül.Mindenki el van ragadtatva. A varázslat bilincsei-

ben nyög az egész Ház. Üdvözlik, magasztalják, deez neki nem elég: mert semmi sem tört össze; min-den áll és él.

Átszalad a folyosón a gyors-iroda felé s bekuk-kan az olvasó-terembe, hol lapot olvasnak néhányan.

Mintha egy kést szúrnának a szívébe.— E nyomorultak olvasnak. Most! Mikor én

beszéltem!Siető léptekkel, világgyűlölettel rohan az iro-

dába s ott megint más ember ő. Itt a magzat pólyák-ban, úgy, ahogy meg van alkotva. Ezt most meg kella világ számára fésülni, hogy tetszetős legyen, hogyhódítson. Széles, olajbarna arczán a szeretet meleg

121lehe ömlik el. Szemeiből életkedv, lázas érdeklődéssugárzik. Mohón szalad át az egész beszéden. Egy-szerre összeszorítja a szívét egy sajgó fájdalom. Va-lamit kihagyott. Majd hamar utána felváltja aboszúság érzése: valami olyat mondott, amit jobblett volna elhallgatni.

Mikor elvégezte a korrektúrát, a szükségeskörülmetéléseket, lehorgasztott fővel, kedvetlenülmegy el. Hiába állítják meg újra a folyosón a gratu-lánsok, hiába harsogja minden ember: „Nagy voltálDezső, kolosszális voltál,“ bánatosan rázza a fejétés mint az űzött vad eltávozik a Házból.

Be se jön napokig. Nincsen megelégedve. Dör-mög. A barátjaihoz hozzá nem szól, kerüli őket.Többet el sem olvassa a lapokban a beszédét. Dühösrá. Lankasztó zsibbadtság nehezedik tagjaira. Egésznapokon át zúgnak fejében azok a beszédrészek,amiket elmondott s amiket nem kellett volna s mintkisértetek jelennek meg álmatlan éjjelen előtte azoka passzusok, amiket kihajigált s amik kétségtelenülmonumentálissá tették volna a beszédét. Ember-alakot öltenek ez argumentumok és megjegyzéseks óriás kalapácsokkal verik a mellét: „Miért nemmondtál el engem?“

De ez is csak napokig tart, míg a bánkódásködén keresztül a politikai élet lüktetésének új be-nyomásai keresztül nem verik magukat, le nemtiporják, el nem temetik a régieket.

Az izzó fejben megfogamzik egy másik beszéd.Megy, jár-kel, olvas, szemlélődik s hordja összeismét az új anyagot — egy új beszédhez.

S ez így megy örökkön-örökké, hosszú eszten-dők óta és így fog menni mindig; a lángelmék sohasarkalni nem szűnő ösztöne űzi, hajtja, hogy beszél-

122jen, megint beszéljen és azután is beszéljen, sohanem szabadulva az édes kíntól, mely fogva tartjas mely alkalmasint soha el sem ereszti azok közé,akiknek osztályrészük tenni és mindig csak tennivalamit

így képzelem én Szilágyit, akiből egész életébennem lesz egyéb, csak Magyarország legnagyobb szó-noka . . . Hát iszen az is valami.

TISZA KÁLMÁN BEJELENTI LEMONDÁSÁT.1890. március 13.

Ünnepi hangulat rezgett a Ház sűrű tömöttsoraiban (aminők nem voltak évek óta), midőn avezér belépett lengő fehér hajával, egyszerűen, csen-desen s áthaladva a médiumon, beült biborszékébemég egyszer, utoljára.

Zajos éljenzés viharzott fel jobbról s mélysé-ges, nyomott csend honolt túl. A Kaas Ivor hírhedtpiros „kedvéből“ csak a Csatár orrán fénylett egyczentiméternyi.

Már együtt volt mindenki; a zsúfolt karzat,ember ember hátán, ezer mosolygó női arcz: csi-nos, ideges jószágok, kiket izgat, gyönyörködtet alátványosság, a nagy öreg ember utolsó útja.

Félkaréjban ott ülnek zordonan a miniszterek.Olyanok, mint a színpad hősei, kik eltávoznak aszínről, hogy az új jelenetben ismét előjöjjenek.Baross Gábor komoran süti le érdekes szerecsen-fejét, a Szilágyi arcza ónszínben játszik, Wekerleszemeiben kihamvadt a vidor fény, csak gróf TelekiGéza sugárzik a mosolytól. Még egyszer kinyitja,becsukja a fiókját, hogy nem felejtett-e el bennevalamit, s azután benne hagyja a picziny kulcsot.

123Az elnök remegő hangon nyitja meg az ülést.

Búsan csilingel a viharűző csöngetyű, mint a lélek-harang. A mamelukok szívét összeszorítja valami...A tavaszi napfény besüt a hármas ablakon, de fentaz elnök feje felett zöld mezőben az országczímer,mintha árnyékkal volna bevonva.

Majd a sablonszerű bejelentések után feláll a„generális“, aki már holnap közkatona lesz. Egy-szerű barna kabát van rajta, nyugalom, megelége-dés ül szelíd, hosszúkás arczán, mintha csak aztkészülne jelenteni, hogy holnap lesz Mária-Valériakirálykisasszony lakodalma, ahová szívesen látjáka tisztelt Házat egy kis délebédre, mintha valami jótetszetős dolgot akarna mondani.

Templomi csönd áll be. Hallani lehet a MiksaElek lélekzését, lent a karzaton a fotográfus gépé-nek csettenését, amint a camera obscurára rá-csapja a fedőt.

Beszélni kezd, a hangja nyugodt, messze hal-latszó, Az egész terembe elhat a nagy csöndben.

Elmondja a kabinet tagjai közt beállott nézet-eltéréseket, melyeknél fogva beadta a mai naponő felségének lemondását.

— Éljen a király! — dördül közbe a loyalisPolonyi. (Hej tudom csuklik most fent Budán akirály.)

Egy pár szélbali hang utána kiáltja az éljent,de csakhamar csend lesz ismét s Tisza bevégezhetiszavait, kérve a Házat, hogy miután a kormánylemondott, függeszsze fel addig üléseit, míg a kegyel-mes királyi leirat meghozza az új kormányt.

Hosszantartó, lelkes éljen reszkettette mostmeg a terem falait.

124Tisza bágyadtan intett a kezével, mintha mon-

daná: „Minek az?“ A habarékpárt vezérei összenéz-tek: „Furcsa bukás ez!“ Beöthy Ákos odahajolt ajobb határhoz s azt kérdé a határszéli mamelukoktól:

— Hát már most mi lesz?S önmaga nyomban meg is felelt:— Megpróbáljátok Szapáryt szeretni.Ezzel kellett volna befejeződnie a mai ülésnek,

de a sors úgy akarta, hogy a zöld asztal hatalmasvitéze még egyszer összemérje kardját az ellenféllel:hadd csattogjon, hadd szikrázzék még egyszer anemes aczéf a régi csillanással, a régi éllel.

Az öreg Irányi állott fel, nem hozzá méltó ésnem a helyzethez illendő szavakkal, elkezdte a tá-vozó nagy ember működését, múltját, pályájátmocskolni, ebben az ünnepélyes félórában, midőnmég a balmezőn is minden jó hazafi lelkét nyomtaegy bizonytalan érzés. Némelyeken meglátszott, né-melyek be is vallották.

— Eláll — hangzott a felháborodás jobbról sIrányi perczekig nem jöhetett szóhoz. A méltatlan-kodás vörösre festé a jobboldaliak arczát: Undo-rító! — kiáltá egy-két hang. S valóban szánalmasvolt az ellenzék nagy önteltségü Dánielje, aki ráli-czitált Polonyiékra, de ízetlenebbül, mert ezek ahatalmon álló államférfiút ostromolták, míg ez ahatalomtól visszalépőt — aminek nem lehet prak-tikus haszna, ami csak puszta lefetyelés. (Hja bizonynem olcsó a szélbali vezérség sem.)

Zúgott, fészkelődött, háborgott, mint a felkor-bácsolt tenger a mameluktábor. ötször-hatszor félbekellett szakítania beszédét a nagy szenteskedőnek,kit a saját pártja is röstelkedve hallgatott.

125Alig hogy bevégzé, fölpaltant ifjú tűzzel Tisza

Kálmán a miniszterelnöki székből. Vissza se ültabba már többé.

— Mintha a régi balközépi vezért látnám —morogta Horváth Gyula, s szürke, lelkes szemei fel-csillámlottak az édes emlékektől.

Polonyi közbekiáltott:— Mi czímen szól?— Míg a király föl nem ment, még miniszter-

elnök vagyok.S hatalmas vervvel felelt, ruganyos elmeéllel,

fölemlítvén, ezelőtt tizenöt évvel is azzal fogadtaIrányi, hogy nem bízik benne, most is azt fejezte ki.Ma is azt feleli hát, amit ezelőtt tizenöt évvel felelt,hogy ezt személyének egyéni megítélésére örven-detes tudomásul veszi.

Beadván a keserű labdacsot Irányiéknak, párt-jának . . . vagy bocsánat, — a többségnek frene-tikus tetszéskitörései között elhagyta székét és atermet ...

Léptei nesztelenül hangzottak el a puha tompaszőnyegen.

De azok, akik utána néztek a nagy történelmialaknak, úgy érezték, mintha egy emberben meg-testesített fényes korszak lépne ki a teremből s tűn-nék el a szűk, szárnyas ajtóban s léptei alatt minthadobbanna a föld . . .

A léptek elhangzottak . . . Elment . . . Nincstöbbé. A szolga feladja rá nagy szürke kabátját aminiszteri szobában.

Jó Clio, csinálj pontot, írd oda a „finist“, szórdbe arany porzóddal s verd ki a tintát toliadból.

Hohó, megállj csak! Hallod künn az utczán az„éljeneket!“ . . . Tiszát üdvözli a tömeg. Gyengélled

126az él jen-hangokat? Mire az ország végéig érnek,orkánná izmosodnak . . . Úgy nézem, öreg Clió,varrj még a tékához egy pár ív tiszta papírt!

GRÓF APPONYI ALBERT.A vászonkereskedések kirakatain két kép vált

már únottá. Láthatta azokat minden ember, aki azutczákon megfordult. Egy fiatal férfit ábrázol azegyik kép, aki kétségbeesett arczot vág, mert egy-szer sem, sehogy sem tudja az inggallérját úgy fel-gombolni, hogy valahol fel ne csússzék.

Ez gróf Apponyi Albert tíz év óta.A másik képen ragyogó vidám arczczal, széles

jó kedvében ugyanazon férfialak van ábrázolva,aki végre megleli a gellérfelgombolás nyitját.

Ez is gróf Apponyi Albert a véderő-vita óta.Nem akarom a harmadik képet megfesteni,

hisz ezt a vászonkereskedők sem teszik ki a kiraka-tokba (mert kárára lenne a Fayt-féle felgombolásimódnak), de nagyon valószínű, hogy a szilárdanállni látszó gallér is kicsúszik majd . . . Csak leg-jobb az, ha az embernek az inge és a gallérja ugyan-azon egy darabból való.

És ezzel körülbelül el is mondtam volna mára kritikámat a gróf Apponyi Albert politikája,programmjai és működése fölött, — de ön, tiszteltszerkesztő úr, valami egyebet kíván tőlem; egyfecsegést Apponyi grófról, melyet a hölgyek is meg-értsenek, de a politikusok is elolvashassanak.

Tudom, tudom, ön azt írta nekem: „A mame-lukot hagyja a másik szobában, mikor hozzáfog azíráshoz.“

Ne tessék tőlem félni, t. szerkesztő úr, én ben-

127nem a mameluk nagyon szelíd, hallgatag ember ésmikor Apponyi Albertról írok, bátran bent lehet aszobában, mert az ő egyéni tulajdonai és nagytalentuma előtt a mameluk is leveszi a kalapját.

Apponyi' Albert (nem árulom el éveit, mertmég házasulandó ember) amaz időszaknak a gyer-meke, melyről azt szokták mondani: „Itt egy gene-ráczió kimaradt“. Ez az időszak mindössze közép-szerűségeket produkált s az egyetlen nagy alakApponyi Albert Mikor lett nagygyá, hogyan növe-kedett fel híres ősz kapaczitások feje fölé, annakalig van története. Mindjárt első fellépésével a par-lamentben államférfiú számba ment. Apponyi Al-bert sohasem volt kezdő politikus. Talán éppenezért sorsa, hogy bevégzett politikus se legyen soha.

Pedig széles látkörrel, sok tanulmánynyal bír,az angol nagy államférfiakra emlékeztető kompre-hensiv erővel rendelkezik, szónoki képessége pedigez idő szerint első az egész kontinensen.

Előadásából hiányzik ugyan a Kossuth szín-pompája, az Eötvös Károly csöppentett mézes hu-mora, a Szilágyi Dezső analizáló ereje és az UgrónGábor gyújtó heve, de sokkal több hiányzik viszontezeknél abból, ami őbenne megvan.

Nagy napja az a Háznak, ha ő beszél, pediggyakran beszél. Már kívül a kapun láthatni nyo-mait; ki van függesztve a táblácska: „a karzatijegyek elfogytak“. A folyosón mélységes csönd ho-nol, mint a kriptában, csak a teremőrök léptei hang-zanak: tip-top, tip-top. A karzat teliden tele van.Az idegenek páholyában száz meg száz szőke, barnanői fej izeg-mozog türelmetlenül. Ingó-lengő kalap-tollak, csapkodó legyezők rezedaillatot hajtanaklefelé, hol fulladt, sűrű levegő kavarog a tömött

128sorokban ülő honatyák feje fölött . . . . A főrendekkarzata is megtelt rogyásig. A vegyes karzati közön-ségben ki-kitarkállik egy-egy klerikus nyakig be-gombolt reverendában, a hátulsó sorokban olykor-olykor egy jászberényi atyafi a szépen kikeféltdókájában.

A miniszterek a czeruzájukat hegyezik (mertlesz jegyezni való), az egész Ház türelmetlenül hall-gatja azt a szerencsétlent, akinek Apponyi előttjutott a hely a szónokok tábláján.

Végre megcsendül a jegyző ajkán:— Apponyi Albert gróf!A templomi csöndben fölemelkedik a Horánszky

Nándor háta mögött, ifj. Ábrányi Kornél mellől aHáz nagy szónoka, kivel csak Szilágyi vetélkedhetik.Hosszú kezeiben egy czeruza van és egy zsebkendő.Feje, mely egy nemes angol lóéhoz hasonlatos, mél-tóságteljesen, nyugodtan nyúlik fel hosszú nyakán.Szép öblös hangja megkondul, mint a harang ésviszi-viszi a hallgatóit — amerre ö akarja. S milyenszép művészi, kiczirkalmozott utak ezek, amiken oviszi a hallgatóit; kanyargósak és mégis összeérők.Szilágyi megáll velünk s az unalomig hosszan kellidőznünk egyes helyeken, sőt némelykor vissza isfordul; Ugrón vadon-erdőn visz, sziklákon, hegy-szakadásokon át, tüske-bokrok között nyargal, sohase tudjuk, hol lyukad ki, Eötvös kiveszi a lapdáitegy-egy tisztáson s csiklandozó napfénynél pajkosjátékot űz velünk, de Apponyi komolyan, méltóság-teljesen, erős léptekkel, símán hatol előre az ö„angol sétányán“, virág is van az útban, de módjá-val, tüske is van, de csak a dekoráczió végett.

Pihen az elnöki csöngettyű. Nem kell elnyomnia „zajt“, „nyugtalanságot“, nem kell rendreutasítani

129a szónokot, öntudatos nagy mester kezeli a Cicerofegyvereit, ki nem ragadtatja el magát. Tudja,mennyi czentiméterig szabad a késnek belehatolniaz ellenfél bőre alá, hogy a seb imparlamentárissáne váljék. Vitatkozási modora előkelő, hangja min-dig nemes, stylje finom, kifejező, szabatos és a fris-seség hímpora van rajta.

Beszédje mindig kerek, mindig egész; oly nagy,gazdag anyagot nem bír kezelni, mint Szilágyi (kiegy társzekér argumentummal dobálja agyon ellen-lábasait), csekély beszéd-platinát gyúr meg egy szó-noklatra, de az úgy van dolgozva, czizelírozva, ki-domborítva, összeállítva és felállítva, hogy nagyarányaival látszik imponálni, pedig ez csak a szó-noklati művészet bűvös játéka; az a bűvészet, melya Hatvani professzoré volt, hogy a Hortobágy füveimagasabbaknak tetszettek egy perczre a debreczenitoronynál.

Apponyi beszédjei megrendítik, összemorzsol-ják az embereket, de csak az ő szájából hallva, ahatás künn, a friss levegőn, gyorsan párolog ki afejekből, bár sohase párologhat el végképen.

A frenetikus tetszés-zaj, mely föl-fÖlviharzikszavai alatt, egy cseppet se látszik őt melegíteni;nyugodt, hideg marad végig, halavány hosszú arczánnem gyúl ki a pir, szemei nem csillognak tüzesen,homlokán nem czikázik át a hevület derengő fénye,csak nagy orrezimpái látszanak gyorsabban lük-tetni és a czeruza jár sebesebben a kezében.

* **

Gróf Széchen Antalt dicsérte egyszer valakinekDeák Ferencz, hogy nagyon okos ember és jó szónok:— Tudom — mondta az — jól esmerem. Hatal-

mas szónok az; sokat pisszegtem már neki.

130Körülbelül így van Apponyival a közvélemény;

de amíg Széchen Antallal szemben ez talán helyesálláspont volt, Apponyi Alberttel szemben nincs aközvéleménynek igaza. Széchen maga kereste ezt apisszegést és megtalálta, Apponyi el akarja kerülniés minduntalan szembe találja.

Apponyi Albert a nemzeti törekvések hivatottnagy szószólója, őt minden magyar embernek sze-retni és tisztelni kell, — ha követni nem is. Mertlehetnek differencziák a módra nézve, de a czélranincsenek.

Ő abból a fából van faragva, melyből a legne-mesebb államférfiak. Szíve jó és eszményekérthévül. Sokszor mondá baráti körben:

— Tisza a nemzet rossz tulajdonságaira spe-kulál, azért olyan erős, én a jó tulajdonait szeret-ném fölkorbácsolni.

De hisz épen ez az egyik oka, amiért Apponyitehetségeihez mérten nem prosperálhat; nem veze-tik magyaros motívumok. A nemzetek nehezebbenválnak meg az öröklött rossz tulajdonságaiktól,mint a jóktól. S a nemzetek nem változhatnak megegyszerre egyes emberek kedvéért, kell hát, hogyezen emberek változzanak meg. És Apponyi próbáljais az elváltozásokat így is, úgy is; de sehogy semtudja úgy eltalálni, hogy a politikát csináló magyarelem önmagára ösmerjen: „Ni, ni, ni, ez az énképemben jár“.

Ez az oka azon félszeg helyzetnek, amelybemost jutott, hogy a meddő küzdelmekben kifáradtpártja, úgyszólván belekényszerül a kormánypártbavaló beleolvadásba; zászlójukat beviszik maguk-kal s el fog tétetni a szabadelvűpárt győzelmireliquiái közé.

131Ez az oka és ama hibás kiindulási pont, hogy

Apponyi már ifjan azzal a szándékkal lépett a par-lamentbe, hogy mindenáron miniszterré legyen.

Ha a görögök, meg azok, akik a mithológiátkigondolták, olyan mameluk-természetüek lettekvolna, mint mi, bizonyára külön istent adtak volnaa minisztereknek is (volt nekik elég) s ez az isten,vagy mondjuk istennő, hihetőleg olyan természettelbírna, hogy futna azoktól, akik neki udvarolnak,— de ámbár minisztereinknek nincs külön istenük(legfeljebb külön kupéjuk), akivel ezt az igazságotki lehet tapasztalni, de példáink vannak már a múlt-ból. Andrássy Gyula gróf az akasztófa felé indult stalán ezért jutott el a trón közelébe. Tisza Kálmánelső léptei (az Almássy-összeesküvésben) a börtönfelé irányúltak, s így ért el kacskaringósan a minisz-terelnöki székbe.

Csak Apponyi Albert indult egyszerre a vörösszék felé.

Egy lépés csak, két lépés csak ... de még eddigegy tapodatnyira sincs közelebb, mint ahogy az elsőnap volt

* **

De hisz egy egész kötetet lehetne Apponyirólfecsegni, még sem merítenők ki sem az anyagot,sem a közönség érdeklődését Felhozhatnánk ellene,hogy szereti a zenét és mondhatnék a magyaratyafiaknak: „Ej, ugyan képzeljék el önök DeákFerenczet zongorázva“. Elmondhatnék, hogy ajezsuiták nevelték (s ez nagy hiba számba esnékkivált azok előtt, akiket senki sem nevelt), ráfoghat-nánk, hogy a papokkal kokettírozik stb. De e léhaszószátyárságot mellőzve, legyen szíves a czikkvégére odatenni szerkesztő úr a következő szavakat:

132„Apponyi Albert grófot félreértették eddig, de

az ő idejének is el kell érkeznie. Mert a nagy tehet-ségek nem pusztán azért adatnak a nemzetnek,hogy a képes újságoknak legyen kiknek hozni azarczképeit.“

A LEAOTUNGI EMBERKEK.Válasz Jókai Mórhoz.*

Kedves bátyám!Olvastam hozzám írt leveledből, a leaotungi

emberkék eszméjét honnan vetted, de engem nemviszel tévútra. Szép, épületes tudománynak tartoma tarokkot magam is, de azt már kötve hiszem, hogybeszély-thémák bugyognának belőle. Nem lennék-e

* Jókai Mór

írt

a «Pesti Hírlap»-ban egy igen szépelbeszélést

«A leaotungi emberkék» czímen. Ez emberkék

hazája egy világtól

elzárt

khinai tartomány, melyet

egyszer,hajdani időkben földrengés alkalmával

egy óriási szikla úgy

eltorlaszolt, hogy onnan csak az ott

élő aranymenyétek tud-tak kijutni egy keskeny egérúton.

Az emberek benn rekedtek s idők múltán nagyon meg-kisebbedtek. Ennek története pedig az, hogy van Leaotung-ban egy naphta-tartalmú csodaforrás, mely megakadályozzaa test

Kifejlődését

s ha az állati kölykeket

vagy gyermekeket

születésök után megmártják benne, nagyon kisded termetűekmaradnak. A katasztrófa alkalmával

kormányzó leaotungi

helytartó tehát, hogy a folyton szaporodó faj megélhessen aszűk területen, a forrással

ivadékról-ivadékra megkisebbít-

tette népét, úgy hogy végül

oly aprókká lettek, hogy a szűkegérúton is kijárhattak a világba. Egy harminczkét

leaotungi

emberkéből

álló deputáczió történetét

írja le a mese, melyetLeaotung azért

küld a külvilágba, hogy a tartomány alatt-

valói hódolatát

tolmácsolja Csia Csingi khinai császár

előtt,ki egy aranymenyét

nyakára kötött

Üzenettel

magához ren-delte azt. A t. Ház írója a klubban meginterpellálta Jókait:honnan vette az ideát

ehhez a bájos meséhez, mire Jókaiegy Mikszáthhoz intézett

humoros levélben azt

felelte, hogytarokkozás közben bukkant

reá, s hogy a leaotungi ember-kék voltaképen a tarokk-kártyák figurásai, a skiz lévén köztüka khinai császár

stb.E levél

adta meg a fenti karczolat

írásához az alkalmat1890. nov. végén a fuzionálási hírek közepette.

133én akkor termékenyebb náladnál? Mert meg kellmondanom az igazat szemedbe, hogy én sokkal jobbtarokkista vagyok, mint te. Te pedig sokkal jobb íróvagy, mint én — és az is valami.

Hanem épen azért nem szép tőled, elzárni elő-lem a forrásokat. Már mingyárt tegnapelőtt, mikora levél megjelent, kifejezhettem volna a kételye-met; de akkor még nem jöttem rá, hol vetted aleaotungi emberkék eszméjét. Most már azt is tudom.

Mindenekelőtt megmondom neked, merre fek-szik Leaotung tartomány, az eltemetett kis ország,ahonnan nem lehet kijönni a lakosoknak. Te Chinamellé tetted, de voltaképpen kezdődik Prónay Dezsőbáró mellől és tart fölfelé egész Fröhlich Gusztávig,Horváth Gyuláig, akik a grániczon ülnek.

Ez a te Leaotung tartományod.Tudod-e, hogy jöttem én erre rá? Amint ott

ülünk tegnapelőtt a Szilágyi hatalmas beszéde alatt,hát látom egyszer, hogy a nagy miniszter fölkap egycsomó leaotungi embert és elkezdi őket a saját állí-tásaikba mártogatni (te ezt a folyadékot napthánaknevezted a beszélyben) s éppen ellenkezőleg, minta gyertyamártónál, minél többet mártogatta őket,annál kisebbek lettek. Fogytak, törpültek ott a sze-münk láttára úgy, hogy elbűvölve a látványtól,közbe is szóltam:

— Nini a leaotungi emberkék!Szerencsére nem hallották a gyorsírók, se az

elnök, aki nyilván megpirongatott volna, mert ba-rátságos lábon állunk Leaotung tartománynyal.

Ebből aztán világos lett előttem minden, amitmegírtál.

Hiszen persze, hogy persze, a habarékpárt azaz országocska, melyet egy beomlott kőszikla elzárt

134a nagy világtól s a lakosoknak nem marad egyébválasztásuk, mint vagy ott pusztulni el, vagy kijönni.

Kijönni azonban nem lehet, mert csak egyakkora rés van kifelé, amin egy kis arany menyétkiférhet. Aminthogy ki is fért már rajta FenyvessyFerencz barátunk.

S íme most már hová tendál az egész leaotungipolitika. Az embereknek meg kell előbb kisebbed-niök, hogy átjöhessenek. Nagy kevély termetükkel,vezéri páncéljaikkal, forgós sisakjaikkal át nemférnének az összerázott Tien-Muen sziklaúton.

Te, kedves bátyám, aki előbb láttad meg ihletettszemeddel az égboltján az Andromeda csillagot,mint a szakértő csillagászok, te immár anticzipálvaaz időket, le is írtad az ő bevonulásukat a klubba,amikor megkisebbedve jönnek harminczheten. (Énis ennyire becsülöm a számukat.) Gyönyörűségesenvan ez lefestve, hogy „lépdel a kormányzó, (ez alegmagasabb termetre köztük) négy vadászszal,három kürtfúvóval (Kaas Ivor, Bolgár és Grecsák),négy palankin-hordóval, két napernyőtartó (LinderGyörgy, Bemáth Dezső), két lámpavivővel s azon-kívül tizenkét testőrvitézekkel, hoznak magukkalkét tigrist, két szelindeket, egy tevét. És ez mindösszevéve nem tesz ki többet egy közönséges jólkihízott mandarin súlyánál“.

Eddig a te szép elbájoló meséd. Valóban cso-dálkozni fog felette Gyulai Pál, aki azt mondja,hogy mikor „igaz történetet“ írsz, mindig meseválik belőle s most íme, hogy egyszer mesét mon-dasz, egy igaz történetre bukkantál.

Mély megfigyeléssel nyúltál bele az aktuálispolitika szálaiba, csak egyetlen egyben sántít adolog. T. i. a császár Csia Csingi felséges személyét

135nem látom sehol a horizonon, aki pedig szükségesvolna arra nézve, hogy a menyét nyakára kösse aczédulát azzal a beszélyedben leírt becses üzenettela leaotungi emberkékhez:

— Én, Csia Csingi császár, kívánlak palotám-ban elfogadni s mindennemű szükségesekről gon-doskodom rólatok, utatokban és szállástokon.

Egyebekben pontról pontra összevág minden.Sőt némileg ebben is, mert a mi leaotungi ember-kéink hasonlóan kisebbednek s folyton folyvástvárják az üzenetek Nap nap után múlik s az üzenetnem jön. A Csia Csingi szája be van csukva.

* **

Látod, hiába fogtad rá a tarokk-figurákra ameséidet, megösmerem én a te észjárásodnak fur-fangos voltát s igen sajnálom, hogy már te is a sze-gény mérsékelt ellenzék ellen törsz, gúnyos szatírá-kat írva róluk. Hiszen annyira elhagyatottak ésszerencsétlenek!

Kinek a lelke essék meg rajtuk, ha nem a költőé;aztán, akinek annyi koszorú van a fején, mintneked, — az hagyja a tövisekkel való babrálástnekünk, akik igazán csak leaotungi emberkékvagyunk hozzád képest; s ha elszeded a thémáin-kat — miből élünk meg azután?

Vagy hogy épen azért utaltál engem a tarokkra?Tisztelő híved és szolgád

M. K.

AZ ALKONYAT.

Ösmertem az öreg urat, mikor még ragyogott.Mikor a dicsőség teljes verőfényével öntötte el alak-ját. Akkor is képviselő volt, nagy szónoklatokat

136tartott, amikre „öt percznyi szünet“ szokott követ-kezni. A kirakatokban látható volt az arczképe, afolyosókon orákulum gyanánt adták szájról-szájraaz elejtett mondásait. A lapok minduntalanbelekeverték mindenféle kombinácziókba s addig-addig jelölgették, hogy végre miniszter lett;excellencziás úr.

Ott ült egy darabig, két vagy három évig apiros székben. Sok okos dolgot csinált, de a tetteknem tetszenek annyira, mint a szavak. A népszerű-ség kezdte elhagyni az öreget; ő pedig még azokbóla népszerűség édes emlőin nőtt régi emberekbőlvaló volt, akik nem tudnak megélni a ringató daj-kájuk nélkül.

Megesett vele az a hallatlan eset, hogy beleunta miniszterségbe, leköszönt és újra beállott nagyembernek.

Sehol sem olyan nehéz dolog az, mint épenminálunk. Mert egyebütt az ellenzék padjaira ül avisszalépő államférfi; az elvesztett népszerűségitőkéjét azoknál szerzi vissza, akik apródonkintelszedegették.

De itt nem lehet; egész múltját meg kellenetagadnia, ha oda ülne: nincs más választása, mintgyalog tovább tolni a kollégák szekerét, amelyen őis rajta ült előbb. (Azért is ritka az olyan, aki aszekérről szívesen lelépne.)

Az öreg úr azért még „nagy“ volt. Hiszen meg-maradt a „kegyelmes“ czíme és a nagy múltja. Dea nagysága egyre halványult.

Beszédjei még olyan impozánsak, mint azelőtt,csak a hatás nem olyan impozáns többé.

Az első döfést az elnök adja meg neki; a leg-

137közelebbi nagy beszédje után nem függeszti fel azülést öt perczre.

Az első időkben még tíz-húsz ember kíséri hazaaz ülésből. Boldog, akinek a karját nyújtja a neve-zetes aggastyán s végig mehet vele az utczákon, apróöreges járásával gyöngéden lépést tartva. Sógora,öcscse, akik szintén képviselők, alig juthatnak hozzá.

Az utczákon meg visszanéznek utána a járó-kelők és suttogják egymásnak:

— A volt miniszter!Később már csak a sógora és az öcscse kisér-

getik.Egyszer azután ezek is kezdenek elmaradozni.Pedig most már igazán rászorulna, hogy kísér-

jék; szemei meggyöngültek, nem lát jól; hallásátelvesztette, nem hallja a kocsizörgést a háta mögött;hangja is elgyengült, elvesz a Házbeli zajban, hafelszólal. De minek is beszél! Mi az ördögöt akarmég az öreg?

Ami előbb a dicsőségben való sütkérezés volt,az most kellemetlen kötelességévé válik. Sógor ésunokaöcs egymásra hagyogatják:

— Ma te kísérd kérlek haza az öreg urat. Énnem érek rá.

Egy évig eltart még ez a felosztása a hazakísér-getésnek, de egy év múlva aztán egyik sem ér rá.

Még egy darabig akad jó ember, de azt márkeresni kell.

— Kérjük meg Chorint vagy Bossányi Laczit,hogy kísérje haza az öreget.

Néha senki sem akad s ilyenkor kedvetlenülmorogják:

— De minek is jön már az öreg a Házba?Mit keres itt? Nem tud otthon ülni?

138A legfiatalabb képviselők, kiket a kegyelet még

könnyebben melegít át: e naiv lelkek, kikről min-den hímpor még nincs lereszelve, még néha-néhaegyütt kullognak az öreg úrral, de a leggyakrabbanegyes egyedül ballag az utczákon, botjára támasz-kodva, tévedező szemekkel bámulva lába elé, hogyvalamibe el ne botoljék s szorosan meglapulvaa házak falainál, hogy valami szekér agyon negázolja.

A lealkonyodott napnak ilyen szomorú az útja.

KATÁNGHY MENYHÉRTMŰVEIBŐL.

JÓKAI MÓROK.*Mikor

ezelőtt

harmincz évvel

szegény édes

anyám megengedte, hogy olvassam el a „Török világ

Magyarországon“ czímű regényt, már

a tizedik sor-nál

letettem elmosolyodva, mint

az olyan ember,

aki hamar észreveszi, hogy rászedték.

— Ugyan eredj mama! Hiszen ilyet

magam istudok írni.

— Hát csak írj ilyet

édes fiami

Olyan egyszerű, mesterkéletlen volt

a nyelv,annyira természetes az észjárás, mintha a magamélett

volna. Hát

hogyne tudnék én olyat

írni!

S azóta egyre próbálgattam. Harmincz év ótaezt

csinálom szakadatlan, mint

az ősmesékben, mi-

kor az anyai szó igézete megfog valakit

s ott

hagyja

egy lehetetlen munkánál: „Hát csak írj ilyet!“

S most, harmincz év múlva, ha újra elém vető-dik az a tíz-húsz sor, csüggedten sóhajtok fel:

— Jaj, így én sohasem fogok tudni írni!És bár

annyi idő kellett, míg erre rájöttem

most

a harminczadik esztendőben megint

egy ilyenkönnyelmű mondásba kevertem magamat.

Épen erről

a felolvasásról

tárgyaltunk, s énkönnyedén odavetettem:

* Csillag Teréz felolvasása Jókai ötvenéves írói jubi-leumán.

142—Szívesen írok Jókairól, hiszen úgy ösmerem,

mint a tenyeremet.Ha akkor valami jó szellem a fülembe súgja:

„De hát tudnál-e te a saját tenyeredről egy felolva-sást tartani?“ bizonyosan kétszer is meggondoltamvolna, de így egyszerűen neki vágva, leírtam Jókaiéletéből néhány epizódot, elmondtam némely ötle-tét, belekevertem a megfigyeléseimet s felolvastamotthon a családom előtt, mint mikor az új ruhát fel-próbálják, hogy jó leszre?

Hát egyszer csak közbeszól a tízesztendős fiam,letévén a Jókai egyik mesés könyvét, amelybenlapozgatott.

— Ezeket már én mind hallottam.— Kitől te buksi?— A Zsuzsi szakácsnő beszélte.Behivattam a Zsuzsi szakácsnőt, az a gyanúm

volt, hogy a kéziratomat olvasta.— Honnan tud maga annyit Jókairól?A Zsuzsi vállat vont.—Hát csak tud az ember egyet-mást, felelte.

Jaj lelkem uram, úgy nézzen meg engem, hogyezelőtt egy bankárnál voltam házvezetőnő s annaka leánya, mintha barátnője volnék, mindent elmon-dott, mindenre megtanított.

— És a kisasszony kitől tudta ?— A kisasszonynak volt egy huszárkapitány

udvarlója, aki bolondulásig szerette Jókai urat— Hát a huszárkapitány hol szedte fel az én

dolgaimat ?—Hja annak meg az édesanyja egy herczegasz-

szonynak volt a felolvasónője s ott mindig a Jókaikönyveit olvasták.

143No most aztán, ha még firtatni akarom, szalad-

hattam volna a herczegasszony után — de hiába.A Jókai híre nem kezdődik és nem végződik sehol.A Jókai-kultusz befújta az országot, terjeng, elter-peszkedik, mint a szederinda. Mindenki ösmeri,mint a saját tenyerét Mintha bengáli fény világí-taná meg az alakját és abban őt mindenki látja,senki jól nem látja.

Bizonyosan én sem látom jól (hiszen én is elvagyok varázsolva, mint a többiek) s még bizonyo-sabb az, hogy semmi újat sem tudok róla mondani.

Hát mit tegyek ? Lerajzoljam őt magát, alakjátarczát szelíd kék szemeit, lágy, mélabús hangját?De hiszen öt percz múlva e helyen fog ülni, látni éshallani fogjuk őt!

Elmondjam, miképen ír? Én istenem, hát van-evalaki, aki ne tudná? Talán az esztétika fapari-pájára ülve fejtegessem, hogyan kell az ihlet szilajcsikóját lovagolni? Vagy pedig nagy képpel taná-csokat ereszszek szélnek, hogyan kellett volna dol-goznia? Nevetséges! Mondta-e már valaki az erdő-nek: „Csitt erdő, ne úgy zúgj, ahogy zúgsz, hanemígy!“ Volt-e már olyan ostoba léhütő, aki rákiáltotta patakra: „Megállj; ne kanyarodj olyan szeszélye-sen s ne csacsogj ezen a hangon!“

Erdeink zúgása, folyamaink hömpölygése hallikJókai nyelvében. Virágok a mezőt épen úgy tarkít-ják, mint az ő költészetét színes gondolatok!

Mintha nem is ember írta volna e könyveket,hanem úgy nőnének a földből maguktól, mint avadszegfü vagy a marmancs. Mintha, amit az embe-rek összeálmodtak, millió ember millió éjszakán,az anyaföld azt mind beszíná s aztán csak elkezde-nének ezekből az álmokból csodálatos, édes törté-

144netek fakadni, és minden ember ráösmerne a ma-gáéra: „Ej nini, hiszen ez már járt valamikor afejemben!“

** *

Ab, igazán, én sem mondhatok semmi olyatJókairól, ami már az önök fejében ne járt volna.És ennek talán én is oka vagyok, de önök is, mertönök a Jókai generácziója.

Ez a baj. Ezen kell mindenekelőtt segíteni. Le-gyenek tehát kérem elkészülve valami rettenetesre.A legrendkívülibb eszközökhöz kell folyamodnom.El fogom önöket szakítani Jókaitól. Az írók e hatal-mát hasztalan is lenne kétségbe vonni. A fantáziá-nak is olyan engedelmes szelleme van, mint az Ala-din lámpájáé. Ha hívom, megjelenik, amit paran-csolok, megteszi.

. . . Hát én íme azt parancsolom neki, hogyhelyezze át önöket mindnyájukat e perczben a XXII.századba velem együtt, Jókait ellenben egyelőrehagyja itt (az majd magától is oda talál).

Tehát a XXII. században vagyunk és én egyakkori akadémikus koponyáját elkölcsönözve fel-olvasom nagyérdekü irodalom-történeti nyomozá-saimat e díszes körben:

Tisztelt hölgyeim és uraim!Önök jól tudják, hogy őseink milyen hitvány

papirra nyomták a könyveket és a lapokat, úgy,hogy a XIX. és XX. században nyomtatott könyveinkés folyóirataink mind elenyésztek, t i. az eredetipéldányokban, ami miatt igen sok zavar keletkezettbizonyos tények megállapításánál.

Egyike a leghomályosabb dolgoknak a XIX.századból az úgynevezett Jókai-mithosz.

145Ki volt, mi volt ezen Jókai, ez a ködös, eldönt-

hetetlen kérdés. Az általános feljegyzések szerintJókai Mór a nagy magyar király Ferencz József ide-jében élt Igen sok adat van erre, de az adatok igenfurcsák s épen nem bizonyítják, hogy ezen Jókaiírta volna a reánk maradt mintegy háromszáz kö-tetre terjedő csodás műveket. Lehet-e egy ember-nek ennyit írni? Merő lehetetlenség.

Ha írta, két-három ember írhatta. De itt viszontaz a kérdés tolakodik fel, miként írhatott két em-ber ilyen egyforma lélekkel, egyzamatú humorral,azonos fantáziával és hanggal. Ámbár nem hozhat-ekét körtefa ugyanolyan ízű gyümölcsöt?

De akárhogy áll is a dolog, bizonyos, hogy nemegy ember írta e műveket. Az akkori hiányos ésfelületes világban még az akadémián is megesett,hogy kiadott egy értekezést, melyben a két angolPitt egy Pittnek volt előállítva. Meglehet, hogy ezakkor szokás lehetett, s így csinálhattak két vagytöbb Jókaiból egy Jókait A mi őseink pazarok vol-tak, mi ma öt Jókaival dicsekednénk, ha egy volna.

Már a XXI. század irodalom-történészei is gya-nakodni kezdettek, hogy vájjon egy ember írhatta-ea tömérdek munkát, nyomozták, kutatták és ros-tálták a régi följegyzéseket Találtak is különféleJókai Mórokat Egyet, aki Komáromban született1825-ben, de az semmi esetre se lehetett az, akit1892-ben Oraviczán választottak meg képviselőnek;vagy ha az volt, semmi esetre sem írhatta e müve-ket Találtak egy másik Jókai Mórt akiről egyakkori tekintélyes folyóirat a „Budapesti Szemle“azt írja, hogy rossz regényeket ir, de ez megint nemaz lehetett, akinek műveire százezer forintnyi hono-rárium gyűlt össze 1893-ban. Egyébiránt ez a száz-

146ezer forint csak egy hóbortos mese, mert adatokvannak ebből a korból, hogy a magyarok könyv-iszonyban szenvedtek.

Találtak végre egy Jókai Mórt, aki 1848-banrevolucziót csinált, de lehet-e ez azonos azzal a JókaiMórral, aki a trónörökössel könyvet szerkesztett?Egy régi írónk, Zsarátnok Pál a ,3orcsinálásról“írt könyvében szintén említ egy Jókai Mórt, ugyan-csak a XIX. század második feléről, aki úttörő volta filloxera irtásában a svábhegyi szőlőjében. No,hogy az a gyöngédlelkű költő valamikor ölt volna,ha csak filloxera-rovart is, azt föltenni épen nemlehet.

Brontov, a híres orosz természettudós iratai-ban hasonlóképen egy Jókai Mór fordul elő, akielsőnek fedezte fel az Androméda csillagot s végrenemrégiben Genuában találtak fel egy öreg képet,ahol egy kártyakompánia van lefestve s hozzá egyfakó lajstromot, amelyből megállapítható, hogy azegyik szenvedélyes játékos egy Jókai Mór.

Mindezen Jókai Mórok általános zűrzavart idéz-tek elő a Jókai-mithoszban, míg végre nekem sike-rült rábukkannom egy értékes megjegyzésre, melyvégre közelebbi világításba hozza a sokat vitatottkérdést. Egy kétszáz éves pamphlet-szerü könyvbena következő passzust találtam: „Jókainak két fejevolt, nyári feje és téli feje“.

Ohó! kiáltám örömittasan. Ez sokat megfejt,ha nem is mindent! Jókait tehát már abban a kor-ban is, amikor állítólag élt, két fejjel képzelték azemberek, minthogy egy fejjel nem bírta volna azt asok gyönyörű történetet kigondolni.

De mi következik ebből? Bizonyára nem az,hogy két feje volt, mert kétfejű emberek sohase vol-

147tak. Hanem inkább az következik, hogy az egészJókai egy képzelt alak, épen mint őseinknél a sár-kány, vagy a griff. Jókai Mórok természetesen lehet-tek talán egy egész falura valók, de Jókai, az igaziJókai, akit e művek alkotójának tarthatnánk, bát-ran ki merem mondani soha sem élt egy személy-ben, mint ahogy nem élt Szeherezáde szultána.

Hogy mikép keletkezhettek hát e tündérkönyv-vek, az egy más kérdés, de kívül esvén értekezésemszűk körén, annak kiderítését ezen nagybecsű ada-tok alapján bízom többi tagtársamra.

. . . S most ismét jelenj meg szellem, vedd lekérlek a nyakamról a XXII. századbeli akadémikuskoponyáját és tégy vissza tisztelt közönséggel együttoda, ahonnan elhoztál.

Bocsánatot kérek e tréfáért; méltóztassanakelhinni, nem az akadémikusokat akartam kigú-nyolni, hogy azok még kétszáz év múlva is milyenalaposak lesznek, nem, csak arra akartam rámu-tatni, hogy milyen csodás pályával állunk szembenJókainál.

Magam is sokszor eltűnődtem azon:— Mikor írja ezt a tömérdek könyvet?S mire megfejtettem (mert a nap huszonnégy

órájából kitelik a magyarázat), akkor előáll a má-sik talány:

— Mikor tapasztalhatta azt a sok mindent,amit leírt?

Hiszen a szíve az mindig ott van vele, a kime-ríthetlen nagy kincstár, de a szeme? Hányszor írle olyat, amit látnia, megfigyelnie kellett. Hát mikorlátta, hol látta? Emberek közé se jár, nincs ideje.

148S mégis látta. Hogy van ez? Ki tudja? A pávának

száz nagy szeme van a tollán s csak két apró szemea fején.

A páva tollán a szemeket mindnyájan látjuk,de ő nem lát velők. A Jókai tollán a szemeket senkisem látja, de ő lát velők.

DARÁNYI IGNÁCZ.Andrássy Tivadar gróf helyére Darányi Igná-

czot választotta meg a Ház mai tisztújító ülésénalelnökének.

Darányi született . . . Ejh, tudja isten, talánnem is született, talán mindig volt. Az ember nemis tudja elképzelni, hogy a világ Darányi nélkül isexisztált valaha, öreg-e? Isten tudja. Talán hatvanéves, meglehet, hogy száz éves — de az is meglehet,hogy százharmincz éves. Bizonyos, hogy senki seemlékszik rá, hogy valaha fiatalon látta volna.A Sturm almanachja negyvenhat évesnek mondja,de a Sturm almanachja nincs oda ragasztva azarczára s mindennap hallani a klubban némelykorhatvan éves emberektől is:

— Nem volt itt Náczi bácsi?— Hol van ma Náczi bácsi?— Ki az, akivel Náczi bácsi beszél ?— Náczi bácsi ma nagyon rejtélyes.— Mit mond ehhez a Náczi bácsi?Náczi bácsi ritkán mond valamit, mert nem

szeret határozott kijelentéseket tenni. (A kijelenté-sek nagy gézengúzok és néha olyankor térnek visszaaz ember szeme elé, mikor kellemetlenek.) Náczibácsi sima, szelíd, türelmes, sokat mosolyog, de ke-veset mond s amit mond is, úgy mondja, hogy a

149delphibeli jósda is kölcsönözne rá, de habár nincseligazodó válasza, azért csak mégis czélirányos min-denkor megkérdezni, hogy mit mond ehhez Náczibácsi.

Mert a Náczi bácsi nagy portentum s emlékez-tet arra a bűvös almára, mely az Ali-Müszein házá-ban mindenre használtatott; amint a nagy szakállúbecsületes Müszein akarta, a szerint változott.

— Kedves almám, légy most törülközőkendő.És ebbe törülte le a könnyeit.—Légy most kard! — és az alma kard lett,

ütött-vágott.—Légy most díszkaftán. És az alma diszkaftán

lett, amiben paradirozhatott a jámbor Ali-Müszein.Éjjel lámpa volt és világított a dervisnek, nap-

pal harczi lándzsa (a padisah ellen vagy mellett),lett faltörő kos, ragasztó gummi-arabikum, mellvért,evőkanál, egyszóval minden kiugrott az almából,amit kívántak. Becses egy alma volt ez, majdnemolyan becses, mint Náczi bácsi a szabadelvű pártnak.

Ő is exczentrikus ember — ma, mikor nem azoroszlánok és sasok idejét éljük, hanem az arany-bornyúét Mikor minden ember lót-fut, szerez, mégRothschild is lót-fut és szerez, akkor Darányi Náczi,akinek csak úgy ömlik be ügyvédi Wertheimjába atömérdek honorárium, egyszerre csak becsukja akasszáját és azt mondja, hogy ide többé ugyan bene tegye a lábát egyetlen garas se, elég abból ennyi— és bezárja ügyvédi irodáját.

Darányi nem akart gazdag lenni — nem ért rágazdag lenni, — mert a politika elvette az idejét.S ő inkább akarta a politikát, mint a vagyont. Da-rányinak nem sport a politika, hanem valóságosanszerelmes bele s olyan becsületesen, nemesen szol-

150gálja, kétségtelenül nagy és hajlékony tehetségével,roppant szívósságával, hogy ragyogó például állhata honoracior osztály előtt — amelyhez ö magát szá-mítani szereti (nem anélkül azonban, hogy grófibarátjaitól ezért bocsánatot kérne.)

Ám, ha ő szerelmes is a politikába, ha hü is, jóis, azért még e ravasz istenaszony (mert istenasz-szony a politika is) nem pazarolta rá a legbecsesebbkegyeit, még nem fűzte ki előtte elég tágra a váll-füzőjét; — Náczi bácsit igazán úgyszólván csak ele-fántnak használták eddig a szerencsésebben jártudvarlók.

Volt ugyan hírben sok mindenféle dologgal, deő kitért előle s ha volt is alkalom rá vagy fölbáto-rító gesztus, mint a szerény udvarló, az összes ke-gyek tárából egy iczi-piczi rezeda-szálat választott.

Ez volt az a kis selyem fekete sapka, amit aHáznak bizonyos kopasz emberei hordanak, ha bizo-nyos fokú tekintély járul a kopaszsághoz.

Náczi bácsi sok mindent tett már, mindenkielösmerte tehetségét, munkásságát, erélyét, nemesönzetlenségét, gyönyörű karakterét. Mindenki tudtaróla, hogy minden lehetne, ami akarna lenni. ÉsNáczi bácsinak ez jól esett.

És azt is tudta mindenki, hogy bár mindenelehetne Náczi bácsinak, még sincs mindezekért anagy érdemekért egyebe, csak a kis fekete selyemsapkája. Mindenki tudta ezt is és Náczi bácsinak ezis jól esett. Sőt hiú volt rá.

— Én még mindig nem vagyok semmi.Ám a Nemezis őt is utolérte. Vége a szüzességé-

nek. Ma már alelnöke a t. Háznak és tudja isten,mi lesz még ő méltóságából idővel.

151SZILÁGYI DEZSŐ.

Az a férfiú, aki ma a Házban talán először éle-tében szólott az álszerénység banális frázisán, ,,azén csekély személyem“-ről (t. i. önmagáról), bizo-nyos tekintetben túlságosan súlyos (sőt mit fösvény-kedjünk az igazság apró pénzével) túlságos nagyennek az országnak. A szék, amelybe leül (még haminiszteri szék is) kicsiny is, szűk is és igen sokszorropogni kezd alatta. Nekem magamnak volt egyóriási termetű nagybátyáin, aki ahová belépett,mindenütt megütötte magát az ajtó gerendájában,a csillárokban és igen kellemetlen volt a háziasszo-nyoknak, mert felágaskodás nélkül látta meg amagas helyeken letelepedett szemetet, penészt, almá-riomok, polczok tetején.

Szilágyi Dezső izzó agyat, és kevély lelket ka-pott örökségbe az istenektől, a többi sok ajándékmellé. Nagy indulatok mozgatják. Lelkében, mintahogy az aggteleki barlangban, ágyúdörgésnek tet-szik egy pisztolylövés, marczangoló nyomokat hagynéha egy parányi inczidens. Semmi sem normális,semmi sem közönséges ezen álamférfiúban, kit igensokáig fognak emlegetni és csodálni ebben az or-szágban, különösen a halála után, midőn már nemlesz senkinek kényelmetlen.

Mert kényelmetlen ő most, amig él és kényel-metlen is lesz, mivelhogy túlságosan nagy, nem tud-nak vele mit csinálni.

Ha a kabinetben benne van, akkor kényelmet-len a kabinetben, amelyre nehezedik, kényelmetlen,a szabadelvű pártnak, amelyhez nem tud simulni,kényelmetlen az ellenzéknek, amelyet fönséges szó-noklataival összemarczangol.

152Voltak is már ehhez a témához tanácsadók,

nem egyszer, több ízben.— Ki kellene tenni a kabinetbőllIgen ám; csakhogy a kabineten kívül még ké-

nyelmetlenebb a kabinetnek, a pártnak és minden-kinek. Ha kezet szorít az emberrel, az is fáj, szinteösszezúzza a kezedet; ha ölel, a vállad fájdul meg,mikor a nehéz karjait ráteszi — de hátha még üt!Pedig ő csak vagy ölel, vagy üt, (de szívesebben üt.)

A mi kabinetünknek most az a baja, hogy né-mely miniszterek mindenkinek szeretnének tetszeni.S ez a legrosszabb politika az államférfiaknál. Ebbepusztult bele Szapáry s előtte annyi százan s ebbepusztulnak el majd e meg nem nevezett némely mi-nisztereink is. Mert tisztelet a kivételeknek. Vannak,ugyanis, akik ennek igazságát átérzik és csak azellenzéknek óhajtanak tetszeni.

Szilágyi egész ellenkezőleg, senkinek se szere-tetére nem spekulál. Megy sokszor mogorván, vagydúlva-fúlva a maga útján, ködbe burkolva, mint egyőskori óriás. Úgy néz ki néha tűnődő hamleti arczá-val, mintha önmagát keresné.

— Szilágyi megint haragszik ránk — megy száj-ról-szájra a szabadelvű klubban.

S ez így is van. Hol Szilágyi haragszik a pártra,hol a párt haragszik Szilágyira. E viszonyban, pedigmár ötéves innen-onnan, csak igen ritkák a mézesnapok. A párt, mint a gyermek, megszokta, hogy a„szülei“ beczézgessék, simogassák, néha a térdükrevegyék. Szilágyinak ellenben derogál minden chab-lon, minden érzelgés.

A párt nem érti meg Szilágyit. Az elefánt háza-kat hordoz a hátán, de pesztonkának nem született,

153a gyermekekkel nem játszogat. Következéskép sok-

szor igazságtalan a párt Szilágyi iránt.A Szapáry-regime alatt, midőn tevékeny részt

vett a parlamenti szócsatákban s kitette mellét apártért, legott nagy morgás támadt:

— Szilágyi a vezérségre törekszik.Akkor azután fogta magát Szilágyi és kerülte

a Ház porondját, vagy ha eljött is sphinxszerü arcz-czal hallgatta, hogy paskol bennünket az ellenzék.Ismét nagy morgás támadt:

— Szilágyi hallgat. Szilágyi intrikál. Szilágyia vesztünket akarja.

A nagy fa először is arra való, úgy vélik a kisemberek, hogy gyümölcsöket hozzon — nekünk.

De ez nem elég tőle, még arra is való, hogy azágai úgy nőj jenek (ne csak fölfelé, de lefelé is), hogyárnyékot tartson nekünk.

De még ez se elég. — A nagy fa még arra isvaló, hogy fészket lehessen rakni rajta.

Szilágyi elég nagy fa, de nem mindenben felelmeg ezen feltételeknek. Annyi bizonyos, hogy a gyü-mölcsöt most meghozza gazdagon az egyházjogireformok kolosszális munkájában. Szidták is azelőtteleget, hogy csak virágozni tud.

** *

Titáni gondolatok forrnak, nagy tervek gomo-lyognak Szilágyi koponyájában. Lelke áhítja a rend-kívüli cselekedeteket. S a nevetséges, kis eszközök,melyekkel rendelkezik s a kicsinyes viszonyok, me-lyekben él, úgyszólván folytonos irritáczióban tart-ják. Elégedetlen. Borongós. Homályos, nevezhetlenambicziók feszítik. Néha vágyat érez eltaposni vala-

154mit, néha az egész országot szeretné összeroppan-tani és egy újat csinálni helyette. Általános, nagyigazságok világítanak szemei előtt, mint bolygófények az éjben. De ezek az igazságok magosán van-nak. Utánok nyúlna, de lehet-e őket elérni? Nem.Ilyenkor tehetetlenül hányódik lelke s véghetetlenülleverőleg hat rá, hogy miért olyan kicsiny ő. Mintminden titán, Szilágyi is boldogtalan.

S micsoda ellentétekből van összetévelő, akiben az emberiség boldogságának nagyproblémái főnek szüntelen, természeténél fogvamégis zsarnok. Erőszakos lénye ki-kitör a nyers erő-nek imponáló ruhájában. Minden új szituácziószinte átgyúrja őt egészen. Egy másik adott viszony-ban talán nem is az előbbi ember többé.

Ha orosz czár lenne, rögtön megadná az alkot-mányt az orosz népnek — mert ez az ő erejét jelen-tené; de ha például szerb király lenne Szilágyi, min-dennap fölpofozná minisztereit, mert ottan az azerő. És ha fazekas lenne Szilágyi Dezső, képes volnaegy napon összetörni a saját fazekait. — Mert nekiéletszüksége, hogy az erejét használja, így, vagy úgy,amint lehet, ha csak az ártatlan fazekakon is. Erőtmutatni és érezni, hogy a körülötte levők is érezzékezt az erőt, ez az a csábító édesség, amit ő áhít.

Erő, mindig erő, mindenütt erő. Szilágyi Dezsőaz erő rabja. Az erőé, akinek ikertestvére a zsar-nokság.

** *

De végre is nem essayt írok Szilágyiról (lesz-nek ő róla még bibliothekák is), én voltaképen csaka mai parlamenti szerepléséről óhajtok rövidenreferálni, anélkül, hogy mint szónokot jellemezzem;

155erről már megírtam néhány év előtt a „Szilágyibeszél“ czímű rajzot s csak ismétlésekbe esném.

Szilágyi annyira szónok s annyira ösmeri tár-gyát (e javaslatot, melyen valóságos ideges szeretet-tel csügg), hogy egy hétig is el tudott volna róla be-szélni szakszerűen és érdekesen.

De vájjon miről ne tudna ő beszélni, aki estén-kint kifáradva, baráti társaságban is, midőn elfogya théma s beáll az az ismeretes nyomasztó csend,amely a fehér asztalnál gyakori, mint egy prédáraváró sas oda szól Darányihoz:

— Náczikám, állíts valamit!És ez annyit jelent, hogy állíthatsz Náczikám

mindent a világon, amit akarsz, olyat, amit te gon-dolsz, olyat, ami a bölcsek agyrostjain már leszürő-dött, olyat, amit a világ már megemésztett és arany-táblájára írt, vagy olyat, amit még a világ nem hal-lott, — nekem az egészen mindegy, én az állításo-dat össze fogom azonnal törni egy óráig tartó érde-kes, élvezetes diskurzusban.

Szilágyi maga is élvez azzal, hogy beszél. Haegy puszta szigeten élne, én azt hiszem, akkor isgruppirozná gondolatait és elmondaná az őserdők-nek a saját mulatságára.

Ma azonban nemcsak mulatságból beszélt,hanem az ő nagy javaslata mellett tört lándzsát.Sok beszédet mondott, szebbeket talán, hatásosab-bakat, bravúrjait a dialektikának, összetört szóno-kokat, torzfigurákká csavarta át theoriáikat, logi-kájukat, de ilyen monumentális beszédet, melybenaz egész szituácziót annyira markáns vonásokkalvilágította volna meg, talán még sohase mondott.

Nem volt egy cseppet sem izgatott. Nyugodtan,szenvedély nélkül szólott; a gúny, mely ajkai körül

156szokott játszani s melylyel ellenfeleit annyira feltudja bőszíteni, csendes komolyságnak adott helyetA szavaiban se voltak nyilak, szúrások. Hiszen azok-nak a fáknak, amelyek gyümölcsöket hoznak, nin-csenek töviseik. Czifraság, rhetorikai cziráda se volta beszédjében. Hiszen a gyümölcsök idejébenvirágja sincs a fáknak. Puritán egyszerűséggel, aHáz lankadatlan figyelme közt beszélt, csak a gon-dolatai, érvei suhogtak a mély csendben fönségesen.

A „nagy ellenfél“ szemben mind-mind komo-rabb lett. Végre már úgy látszott mintha keske-nyebbé is lett volna.

Ma egy „szelíd“ Szilágyit láttunk, aki nem akarsenkit megenni, de meg akar győzni mindenkit.S ehhez először magát győzte le. A szenvedély, azindulat a körmehegyét se mutatta beszédjében.Maró szatíráját otthon hagyta. A buzogány helyett,melylyel ütni szokott sisakot, pánczélokat behor-pasztani, egy világító gyertya volt a kezében.

Megszokott haragos mozdulatai is elmaradtak.Csak a zwikkerével gesztikulált és csak nagy ritkánrakta hátra kezeit összetéve, ami nála a kihívó mér-kőzés jele; elöl volt szüksége mindkét kezére, aminthol az egyikkel, hol a másikkal gyöngéden magya-rázta a dolgok állását a háznak, mintha csak valamiszalonban egy kedves társaságnak felelne arra akérdésére: „Miben van hát ez a kérdés?“

Mikor leült, mondanom sem kell, valóságoséljen-orkán kerekedett. Éljenezett a jobboldal, szélsőbaloldal és szinte tombolt a lelkesedéstől.

Ő maga megelégedetten nézett végig a hullámzó,kavargó ellenzéken, mintha mondaná:

— No, hát állítsatok még valamit!*

* *

157Ezzel az ülés véget ért. A mamelukok vidáman

siettek haza ebédelni abban a friss diadalmámor-ban, mely a liberálisokat elfogta, megizmosodottbizalommal a jövőben. A győzelem kimaradhatlan.

. . . Egy-két hónap múlva már csak a békákfogják kuruttyolni a mocsarakban, amint eddig istették, a népies hangfestés szerint:

— Urrak a papok! Urrak a papok!

JEGYZET.Mikszáth Kálmánnak A tisztelt Ház ez. 1886-ban meg-

jelent

kis könyve itt

új kiadásban kérül

az olvasó elé.E kötetből

maga az író fölvette későbbi műveibe A képviselő-ház madara ez. bájos rajzot, ugyanez föl

van véve a JubileumiKiadás apró rajzai közé is L(28. k.), ezért

itt

ezt

a czikketújra nem nyomattuk le. A könyv többi része változatlanulúgy jelenik itt

meg, mint

az 1886. kiadásban, csak az illusz-trácziókat

hagytuk még el. E kötetben még néhány karezo-latot

közlünk a Tisza Kálmán lemondásáig terjedő korszak-ból. Ezeket

a Légrády-féle 1892-ben megjelent

OrszággyűlésiKarczolatok anyagából

válogattuk ki, (1. a Bibliográfiában akönyvekről

szóló részt). Végül

itt

adjuk ki azt

a háromKatánghy-féle jellemzést, amelyeket

az író a Révai-kiadásbafölvett

volt, de a Jubileumi Kiadásból

kihagyott, bizonynyalpolitikai okok miatt, amelyek immár

tárgytalanok.

R. M.

TARTALOM.

A TISZTELT HÁZ. O1dalBevezetés........................................................................ 3A cháosz ......................................................................... 5A színhely..................................................................... 10A folyosó....................................................................... 15A generális ............................................ ...................... 26A karzat......................................................................... 30A hét törzsfőnök............................................................ 35Bent a teremben............................................................ 36A macska....................................................................... 44A szónokok................................................................... 46A «majdnem» szónokok................................................ 58A hol a szellemi toilettet csinálják................................ 60A sokfejűek................................................................... 63A buffet......................................................................... 66A képviselői mesterség................................................. 71A «Haluska Jánosok».................................................... 76Epilog............................................................................ 82POLITIKAI KARCZOLATOK ÉS JELLEMRAJZOK.

A képviselőség mestersége........................................... 91Wekerle először jelenik meg......................................... 96Amikor beszélni akartam.............................................100Ifj. Andrássy Gyula gróf első megszólalása.................105Tisza István beszél.......................................................111Szilágyi Dezső beszél...................................................115Tisza Kálmán bejelenti lemondását.............................122Gróf Apponyi Albert....................................................126A leaotungi emberkék..................................................128Az alkonyat..................................................................135

KATÁNGHY MENYHÉRT MŰVEIBŐL.Jókai Mórok.................................................................141Darányi Ignácz.............................................................148Szilágyi Dezső..............................................................151JEGYZET.....................................................................158