1

Varga Csaba

A fenntartható társadalom esélye

Az egyéni (fizikai vagy pszichikai) erőszak elsősorban az érzelmek elszabadulása, az értelem

kontrolljának hiánya, s mindenekelőtt a tudat gyengesége vagy nem használata. A társadalmi

erőszak főként a közösségi érzelmek elvadulása, a kollektív ész kontrolljának hiánya és a

társadalmi tudat zavara és bizonytalansága.

Az erőszak kultúrája kifejezés azt a tapasztalatot jeleníti meg, hogy posztmodern világunkat

változatlanul a személyes és kollektív erőszak uralja, legfeljebb ez ma már finomabb,

rejtettebb vagy tompított, mint korábban, bár a viselkedési kulisszák mögött gyakran

változatlanul nyers. Ugyanakkor a kezeletlen erő tombolása sokszor – ez is paradoxon –

látszólag „kulturált” erőszak. Ez a mézes-mázos, átfestett, stilizált erőszak bármikor átválthat

kulturálatlan barbárságba is. Az erőszak egyik tárgya a Föld nevű bolygó, vagy tágabban a

természet és a második természet, holott az erőszak egyetlen formájával sem orvosolható a

fenntarthatatlanság.

Új helyzet annyiban van csak, hogy a globalizált világban a fenntarthatatlanság ma már

meglehetősen közismert tény, ám az egyre dinamikusabb fenntarthatatlanság-világdiskurzus

hatása minimális. Egyelőre tehát a fenntarthatatlanság-közbeszéd is fenntarthatatlan, mert

jobbára eredménytelen, noha a kis változások sem lebecsülhetők, de a diskurzus azért nem

esélytelen, mi több a következő évtizedben talán javuló esélyű lehet.

Ezért most fogalmazzunk ne a kulturált erőszak, hanem a tiszta világosság nyelvén: a 21.

században a földi civilizáció végképpen fenntarthatatlan, amit most az sem ment

automatikusan, hogy a kultúra – mint általában mindig – egyelőre változatlanul fenntartható.

Ez egy másik paradoxon: párhuzamosan létezik a fenntartható kultúra és fenntarthatatlan

civilizáció. Ha a kultúra is átbillen a fenntarthatatlanságba, az már a civilizáció-kultúra

együttes agóniája.

2

A társadalom viszont minden szinten egyszerre civilizáció és kultúra, ám egyelőre a

társadalom fenntarthatatlansága még nem annyira nyilvánvaló, mint a kivédhetetlennek

látszó klíma-krízis. A sokrétű (civilizációs, kulturális, társadalmi, gazdasági, stb.)

fenntarthatatlanság azért is válhat általánossá, mert evvel párhuzamosan egyrészt erősödik a

gondolkodás, sőt a megismerés zavara, másrészt a szellemi válság miatt nem születik meg az

új világalternatíva programja, amely nem egyszerűen új, hanem új típusú világrendet

prognosztizálna.

Bármennyire felfoghatatlan is a számunkra, de a növekedés-központú 19-20. század most már

véget ért – talán nem pusztító robajjal. Legkésőbb a 21. század második harmadában

felfoghatatlan változások mennek végbe – talán nem pusztító robajjal. Szerencsére a

fenntartható változásokhoz szükséges új tudások jórészt készen állnak, noha a különböző

társadalmak és egyének számára ezek valószínűleg egyelőre felfoghatatlanok. A

paradigmaváltáshoz szükséges új – nem az ember ellen forduló - technológiák jórészt szintén

készen állnak és ezek viszont még gyakran a gazdaság számára is felfoghatatlanok. A múlt és

a jövő tehát több szempontból már szemlélhető, értelmezhető – az igazi veszélyforrás ismét az

átmenet és egyben a jelen lehetetlensége – de esély van vagy lehet az új jövődiskurzusra!

Előzetes felvetések, paradigma-tézisek

A fenntarthatatlanság paradigma értelmezéséhez röviden jelezzük, hogy a korszak- és

gondolkodás-váltás leírásához használt fogalompár a régi paradigmák és új paradigmák

kategóriái.

A jövő ugyanakkor egyszerre lokális, nemzeti, európai és ez végül is univerzális globlokális

tér, vagy helyesebben sokdimenziós téridő-szerkezet. A fordulatot hozó jövőnek (részleges

vagy teljes) autonóm szereplői lesznek egyrészt az egységes emberiség, másrészt saját élő

bolygónk, harmadrészt az emberiség kollektív tudata. Új felismerés: a jelen kényszerpályái

hatnak a jövőre, de többé nem tartják fogságban; a jövő az új században szabadabb lett a

körülményektől és a korszellemtől. A 21. század egyik szellemi fejleménye: a jövő nagyobb

arányban függ saját jövőképünket, jövőkoncepciónktól, jövőakaratunktól, mint a múlttól vagy

a jelentől. A fenntarthatatlan-világállapotban ez esélynövelő paradigma, holott az euroatlanti

kultúrában soha nem látott jövőhiány és/vagy jövőreménytelenség van.

3

A paradigmáknak két típusát különböztetjük meg. A világrendszert váltó új paradigma szerint

minden eddigi világrendszert (feudalizmus, kapitalizmus, posztkapitalizmus) egy-egy új (és

generális) paradigmacsoport váltott és vált le. A világrendszert korrigáló (változtató)

paradigma szerint viszont minden eddigi világrendszeren belül (a kapitalizmuson belül

például a klasszikus kapitalizmus, ipari, kapitalizmus, pénzkapitalizmus, információs

kapitalizmus) voltak a rendszert-változtató új paradigmák. A jelenlegi ezredforduló egyik új

jellemzője, hogy most nem rendszert korrigáló, hanem rendszerváltó paradigmára van

szükség.

Az egyre inkább fenntarthatatlan természet és társadalom új gondolkodást követel, ezért

néhány témánkat érintő új (zömében univerzális rendszerváltó) paradigma-hipotézist

vizsgálunk meg:

1. Az embert nem kell okvetlenül közvetlenül és személyesen fizikai vagy lelki létében tönkre

tenni. Az ember ezen a bolygón akkor is elpusztul, ha benne és körülötte a társadalom nem

létezik, felborul, szétzúzzák, vagy széthullik. A szuverén személy léte éppen úgy hozzá kötött

a társadalomhoz, mint a szintén szuverén természethez.

2. A társadalom többek között nem csak a) épített, második környezet, b) közösségi szövet,

szerkezet és hálózat, c) intézményes állam, s önkormányzat, hanem elsősorban a társadalom

kollektív tudata.

3. A társadalom nem csak az emberen kívül van, hanem belül is. A társadalom és kollektív

tudata beépült az emberi testbe, az idegrendszerbe, az elmébe és az egyén tudatába is. Az

emberben is a természet, társadalom és tudat: egy.

4. Az ember és a társadalom egyaránt nem csak fizikai, hanem végtelenül összetett poszt-

fizikai (szellemi, kulturális, tudati vagy például transzcendens) valóság is. Az előbbi

paradigmákból következik, hogy minden valóságréteg (tehát természet, ember, társadalom,

szellem, stb.) sokrétegű anyagi/tudati valóságvektor.

5. A társadalmat ugyanúgy, mint a természetet még mindig nem értettük meg, s kardinális

tévedésként azt hisszük, hogy a természet csak anyagi-fizikai valóság. Azaz halott, érzéketlen

valóság, s ezért azt gondolhatjuk, hogy a halott valósággal bármit tehetünk büntetlenül.

4

6. Ma már megkockáztathatjuk azt a hipotézist, hogy a természet, a társadalom ugyanúgy

vagy hasonlóan él, mint az ember. Ha a természet és a társadalom szervezett és bonyolult élet,

akkor feltehetően oka, célja és következménye van létének.

7. Ma az egyik legnagyobb titok, hogy az élő szervezetek, dimenziók, struktúrák hogyan

kapcsolódnak egymáshoz, egyúttal miképpen feltételezik egymást, s a kölcsönös egymásra

utaltságot miért és mikor bontják fel.

8. Az ember a természetnek és a környezetnek is mindenekelőtt az élő társadalmon keresztül,

a társadalom büntetlen kihasználásával árt, vagy használ. Ez egyre inkább fordítva is igaz, ha

a természet-környezet pusztít, akkor elsősorban az élő társadalmat teszi tönkre és így nem

csak közvetlenül, hanem közvetve is megszüntetheti az embert.

9. Még változatlanul azt is hisszük, hogy a társadalom szintén hideg-rideg, tárgyi-intézményi

valóság, amely nagyon is hasonlít a csak naturálisnak hitt valóságra, s ezért a társadalmat is

büntetlenül, erőszakosan alakítani lehet. A természet és a társadalom azonos érzéketlen,

gyakran durva kezelése természetesen nem más, mint az anti-kultúra, vagy a valódi kultúra

hiánya, a kultúra helyére tolakodó alacsony kulturáltságú, önpusztításra is alkalmas

civilizáció.

10. Ma már egyaránt lehetőséggé vált, hogy az ember, a természet, a civilizáció, a társadalom

(a gazdaság is, mint a társadalom alrendszere), vagy a kultúra fenntarthatatlan legyen. Ezek

mindegyike külön-külön is veszély, de több fenntarthatatlanság összekapcsolása végveszély.

11. Az együttes fenntarthatatlanság tudatosulása és az evvel járó új globális magasabb

tudatállapot viszont az emberiség nagy esélye s lehetősége, függetlenül attól, hogy a

klímaválság már kezelhetetlen, a társadalmi valóság részben kezelhető, vagy az átfogó

gazdasági krízis látszólag oldható meg.

12. Nagyon valószínű, hogy az emberiség már többször (majdnem teljesen) elpusztult, de

nagyon kevés tudásunk van arról, hogy végül is mi – vagy hány és milyen tényező - mentette

meg. A természet (egy bárka és a víz, amin a bárka nem süllyedt el), egy család és gyors

cselekvése (egy működő mikro-társadalom), a csoporttudat (a megmenekülünk-tudat és

bizonyossága), vagy a teremtő erő (Isten)?

5

13. Az ezredforduló utáni új valóság és új tudat legfontosabb üzenete, hogy semmi (sem a

természet, sem a társadalom, sőt az emberiség többsége) nem menthető meg az eddigi

személyes vagy kollektív „mentési gondolatokkal és szerszámokkal”.

Nem lehet feladatunk, hogy az új, gondolkodási-rendszereket megjelenítő paradigma-

hipotéziseket ebben a tanulmányban kibontsuk, s egyúttal tételesen érveljünk mellettük, vagy

akár ellenük is. A külső-belső élő valóság radikális viselkedés-váltása legyen elég

figyelmeztetés arra, hogy minden eddigi értelmezés-kísérletünk újragondolásra szorulhat.

Csak a második pontra szeretnénk visszatérni, mert változatlanul fontos, hogy a társadalmat

ne naturális, vagy ne pusztán intézményi valóságnak tekintsük. Robert E. Park és Richard W.

Burgess írta: „A közfelfogás nézőpontjából a „társadalom” gyakran nem más, mint a

társadalmi intézmények összessége. A család, az egyház, az ipar és az állam mint együttvéve

alkotja a társadalmat. Ebben a szóhasználatban a társadalmat a társadalmi struktúrával, az

emberek számára többé-kevésbé külsődleges valamivel azonosítják.”1 A társadalom

valóságának ez is egy rétege, de ez a „külsődleges valami” nem a társadalom lényege vagy

teljessége.

Ez a tanulmány „mindössze”, vagy elsősorban bolygónk környezeti és más válságának –

további szempontokat sem elhanyagolva - a társadalom és a társadalom kollektív tudata általi

kezelését és ennek sokféle, különböző típusú alternatíváit vázolja.

A fenntarthatóság folyamatos újraértelmezése

A fenntarthatóság újragondolásra vár a társadalom és a társadalmi tudat szempontjából, s ez

egyben annak vizsgálata is, hogy a világban ma jelen lévő – uralkodó és kisebbségi –

társadalom-formációkat mennyiben és hogyan jellemzi a fenntarthatóság.

A jelenlegi pénzügyi és gazdasági világválság kitűnően feltárja és megmutatja, hogy a

társadalmak önreflexiói, önmozgásai, önmentési reakciói mire képesek, és főként mire nem

képesek még krízis helyzetben sem, mert a jelenlegi gazdasági fenntarthatósági követelmény

szinte kizárólag a fenntarthatatlan pénzügyi-gazdasági fenntarthatóság elérésére törekszik.

Ha a közelmúltat az ipari korral és az ipari társadalommal, a jelent a posztipari korszakkal,

vagy a pénzpiaci újkapitalizmussal írjuk le, amely egyébként a posztipari és az ingformációs

kor (vagy információs kapitalizmus) keverék modellje, akkor ebből az is következik, hogy se

6

a közelmúlt, se a jelen világmodellje nem alkalmas a szűken vett gazdasági-társadalmi

fenntarthatóság elérésére. Már azért sem, mert a jelen világállapotai még az új tudást sem

hasznosítják.

A fenntarthatóság új értelmezési kerete

Eltérő a fenntartható fejlődés közpolitikai és tudományos fogalma. A fenntartható fejlődés

kategóriája az ipari kor egyik utolsó fogalma, amely az ipari-posztipari kor korrekcióját

célozza. A fenntarthatóság tehát csak rendszerkorrigáló fogalom és az ipari kor eddigi

fejlődés és/vagy növekedés felfogása is értelmét veszti. Ezért helyettük a funkcionális és

szubsztanciális globalizáció2keretei között új fogalmakat kellene keresnünk, ráadásul a

természeti-környezeti fenntarthatóság a funkcionális globalizációban megoldhatatlannak

tűnik. Az elmúlt évtizedben átmeneti – még mindig nem paradigmaváltó – fogalmai voltak

például a fenntartható információs társadalom, a fenntartható posztpiaci társadalom

kategóriája, viszont a tudás- és tudatfejlesztő kor már a szubsztanciális fenntarthatóságot

követeli.

A 21. század elején észrevehető, hogy reális közeljövőképként csak a globlokál típusú és csak

felemás fenntarthatóság remélhető. A fenntarthatatlanság mindaddig általános marad, amíg az

ökológiai kríziseket csak ökológiai krízisekként értelmezzük. Szintén észrevehető, hogy

létrejött (az első és második természeti valóság mellett) a harmadik valóság, a globlokál

virtuális valóság, amely értelmezhetetlen a hagyományos fenntarthatósággal. A mai

tudományos térelmélet jórészt másolja, vagy alig gondolja tovább a 20. század

térgondolkodását, ami szintén fenntarthatatlan, noha a fenntarthatatlanság alapvetően a

globális társadalmi tér egyik jellemzője. Mintegy lábjegyzetként ide tehetjük: korunk a

láthatatlan és rövidesen a látható paradigma-váltások folyamata lehet, avagy lassan egyedül

csak ez a paradigmaváltás lehet fenntartható.

A globalizáció lényegileg új téridő egyrészt a három (és az idővel négy) dimenziós földi

valóságban, másrészt a fizika nyelvén mondva ez már ötdimenziós transznacionális

hipertérben. Az értelmezés szempontjából fontos, hogy új globalizáció-lokalizáció teremtette

új térben (téridőben) a környezeti tér tartalma és szerkezete kibővült:

• Az univerzális természeti téridő, avagy az öt természeti alrendszer (atmoszféra,

hidroszféra, litoszféra, bioszféra és a föld belsejét jelentő geoszféra) változatlan;

7

• A globális második természeti tér a nooszféra, technoszféra;

• A virtuális poszt-természeti (vagy harmadik természeti-környezeti) tér, például az

infoszféra, a cyberszféra;

• Az előbbi három szerkezeti elem együttese, az integrált természeti-környezeti tér,

avagy az ökológiai téregyüttes;

• A természeti-környezeti terek egyúttal többszintes (globális, kontinentális, nemzeti és

lokális) társadalmi terek.

• Mindegyik társadalmi tér egyben a kollektív társadalmi tudati terek megnyilvánulásai.

Ezért joggal mondhatjuk, hogy a fenntartható fejlődés elmélete nem lehet más, mint az

összetett ökológiai-társadalmi (sőt kollektív tudati) tér változásának, változásfolyamatának

elmélete. Ez az új felfogás: új paradigma.

A tudományos szakirodalomban közben az egyik új elmélet, a kockázati világtársadalom

elmélete váltotta ki talán a legnagyobb visszhangot. Az új elmélet (Ulrich Beck, 1997.) szerint

az ökológiai globalizáció három – hagyományos paradigmaként - veszélyforrást erősít fel: 1.

a gazdasággal összefüggő ökológiai pusztítások és ipari-technológiai veszélyeket; 2. a

szegénységből fakadó ökológiai pusztítás és ipari-technológiai veszélyeket; 3. a tömegpusztító

fegyverek bevetésének veszélyeit. Mindez avval való szembesülést jelent, hogy ezek a

veszélyek civilizációs önpusztítást jelenthetnek és a közös végzet tapasztalatát kelthetik.

Beck felfogása azonban szerintünk szükségképpen kiegészíthető a (4) globális-kontinentális

politikával, (5) a globális tudással, tudásalkalmazással, (6) a globális társadalommal, (7) az

emberiség kollektív tudatállapotával, (7) stb. összefüggő ökológiai veszélyekkel. A

kiegészítések nélkül nincs új paradigma.

A kockázati társadalom fogalma mellett új paradigma a Gaia-koncepció. Így egy másik új

felfogás szerint (James Lovelock, 1990., 1991.) a teljes földi bioszféra több mint

alkotóelemeinek együttese. Az elmélet – mint az köztudott - az élő és nem élő organizmusok

kényes és egymásra ható, ideális életfeltételekre törekvő egységét mutatja be.

Lovelock híres elmélete a földbolygót egyetlen egységes és önszabályozó rendszernek tartja.

A földön az élet annak köszönheti közel négymilliárd éves fennmaradását, hogy Gaia

önszabályozó mechanizmusai az állandóan változó feltételek mellett is az élet számára

megfelelő tartományban stabilizálják a légkör összetételét és a hőmérsékletet. Az élet

8

geofiziológiai szempontból olyan rendszernek a sajátossága, amely nyitott az energia- és

anyagáramlásra, és egyúttal képes arra, hogy a külső körülményektől függetlenül állandó

értéken tartsa belső tulajdonságait.

Ezért Lovelock felfogása szintén továbbgondolható, mert az eredeti elmélet részben maradt a

föld fizikai-anyagi valóságként való felfogásán belül, másrészt elment ennek a valóságképnek

a határáig, hiszen a Gaianak már-már valamilyen elmével vagy tudattal rendelkező

tulajdonságát feltételezte. A tudományos vita még korántsem zárult le, sőt a posztnormál

tudomány a fizikai-anyagi valóság létét is megkérdőjelezte, mi több megcáfolta. A föld ezért

valószínűleg olyan fizikai és posztfizikai szuprarendszer, amely valamilyen önszabályozó

kibernetikus öntudattal rendelkezik. A Gaia ezért – az általunk megtapasztalt méretekhez

képest - hatalmas élőlénynek tekinthető, amely az emberiség akaratával, érdekével szemben

hozhat döntést.

A Gaia tehát szintén kockázati tényező. Ezért minimális feladat, hogy bolygónkkal – a

kölcsönös tisztelet és elfogadás jegyében – minimum párbeszédet folytassunk.

A fenntarthatóság fogalmának típusai

A fenntarthatóság értelmezésének széles szellemi készlete alakult ki. Az uralkodó négy

fogalom és gondolkodási modell röviden így jellemezhető:

1. A fejlődés-központú (és/vagy gazdaság-központú) fenntarthatóság. Indikátorok: egy főre

jutó GDP, beruházások aránya a GDP-ben, áruk és szolgáltatások kereskedelmi egyensúlya,

adósság a GNP arányában, az anyagfelhasználás intenzitása, egy főre jutó éves

energiafogyasztás, ipari és lakossági szilárd hulladék mennyisége, stb.

2. A természeti erőforrásokkal (vagy/és természeti feltételekkel) való gazdálkodás központú

fenntarthatóság. Indikátorok: üvegház-hatású gázok kibocsátása, ózonkárosító anyagok

használata, művelhető és folyamatosan művelt terület, műtrágyák használata, fakitermelés

intenzitása, elsivatagosodás által fenyegetett területek, éves zsákmány a főbb fajokból, éves

vízkivétel a felszíni és felszín alatti vizekből a rendelkezésre álló teljes mennyiség

százalékában, a védett területek aránya, stb.

3. A társadalom-központú (szociális jólét, s szociális igazságosság alapú) fenntarthatóság.

Indikátorok: a szegénységi szint alatt élő népesség %-a, jövedelmi egyenlőtlenség indexe,

9

munkanélküliségi ráta, születéskor várható élettartam, biztonságos ivóvíz-ellátás, alapfokú

orvosi ellátás, felnőttek írni-olvasni tudási aránya, egy főre jutó lakásterület, a népesség

növekedési rátája, stb.

4. Az előbbi három fogalom és felfogás együttes alkalmazása. Indikátorok: a gazdaság, a

társadalom és a természet-központú fenntarthatóság indikátorai.

Az ezredforduló után még mindig ezek az uralkodó gondolkodás-modellek. Ez a

háromközpontú fenntarthatóság korábban ugyan új paradigma is volt, mára azonban

elvesztette presztízsét és mozgósító kapacitását, mert a civilizáció fenntarthatatlanságát ezzel

a gondolkodással, s az ebből kiinduló programadással nem lehetett megoldani. Ez akkor sem

történt volna másképpen, ha ezt a felfogást – paradigma módosításként – továbbfejlesztjük, s

például nem csak anyagi jólét alapú életminőség-központú fenntarthatóságként, vagy a túlzott

erőforrás használatra és általában a túlfogyasztás visszafogására épített fenntarthatóságként,

vagy az ökológiai láblenyomat csökkentését szolgáló fenntarthatóságként definiáljuk.

Az új fenntarthatóság fogalmai, nézőpontjai

Az általános és az egészre irányuló új világkép (és világtudat-kép) tételesen felvázolható. Az

új valóság tehát összetett és sokdimenziós valóság: első és második természet, személyes és

kollektív tudat, szellemi valóság, transzcendens valóság, virtuális valóság. A valóság térben

(téridőben) megjelenő sokszintes valóság így vertikális, horizontális és ugyanakkor térfeletti

valóság. Az élő, ön”változtató”, „tudatos” természet nem azonos a halott és/vagy létező,

anyagként-tárgyként kezelt természettel. A fizikai vagy naturális valósággal nem keverhető

össze a szellemi valóság (a kollektív tudással vagy elmével). A gazdaság szintén nem csak

termelés, árucsere és gazdasági piac, hanem szintén sokvektorú (természeti, társadalmi,

szellemi, mentális, stb.) valóság, amire a gazdasági-pénzügyi válság ismét megtanítja a

civilizációt. Az élő, önfejlesztő társadalom nem azonos az „objektív”, alávetett, államosított

vagy manipulált társadalommal (látható és láthatatlan). Ezért a gazdaság, a társadalom vagy

az állam szükségképpen egyszerre funkcionális és szubsztanciális valóság. Minden valóság

élő szervezet, teremtett és teremtő, amelynek saját törvényei, önálló programjai, önmozgásai,

kapcsolódásai és hálózatai vannak.

Az új fenntarthatóság – több változatban - tehát ebben az új világkép rendszerben

fogalmazható meg érvényesen. Ezt a kisebbségben lévő új gondolkodás-modell hálózatot, a

10

jelen és a jövő fenntarthatóságának új fogalmi készletét azért nehéz csoportosítani, mert a

modellek még nem teljesen kristályosodtak ki, s az indikátorok többségét még nem tisztázták.

A régi paradigmát először mintegy halálos sebként – a már említett - a Gaia-központú

fenntarthatóság felfogás bontotta meg. Közben egyre szélesedő társadalmi körökben a

növekedést elutasító integrált környezeti és társadalmi fenntarthatóság gondolata terjedt el.

Ugyanakkor a kollektív tudatemelés alapú integrált fenntarthatóság koncepció még nem vált

ismertté, de a tudás, tudat és spirituális javulás alapú fenntarthatóság teóriája napirendre

került.

Több gyökeresen új, más, komplex fenntarthatóság közelítésről, felfogásról, értelmezés-

vízióról beszélhetünk:

1. Humán ökológia (alternatív értelmezések: ember és környezete ökológia, jó élet ökológia,

autonóm természeti ökológia, tranzakciós ökológia, humán környezeti ökológia, stb.) Élő-

önszervező, sokrétű természeti-társadalmi-kulturális központú fenntarthatóság modellek.

2. Társadalmi-közösségi ökológia (alternatív kategóriák: kollektív felelősség alapú ökológia,

települési ökológia, közösségi ökológia, stb.). Élő társadalom központú fenntarthatóság

modellek.

3. Transzcendens ökológia (alternatív nevek: spirituális ökológia, ökoteológia, szakrális

ökológia, remény teológia, stb.). Ökoteológiai fenntarthatóság modellek: például keresztény

és más vallásból kiinduló, kozmikus intelligencia vagy gnózis alapú felfogások.

4. Tudat ökológia (alternatív fogalmak: kollektív intelligencia alapú ökológia, poszt-ökológia,

lét-ökológia, új tudatosság ökológia, etikai ökológia, stb.). Kollektív tudat központú

fenntarthatóság modellek.

Ha szeretnénk összefoglalni az új megközelítéseket, bővebben így jellemezhetnénk az új –

részben egymást átfedő, részben kiegészítő, részben új irányokat nyitó - ökológiai modelleket:

1. Mi a humánökológia?

„Az ember és a környezete kölcsönös egymásra hatásával foglalkozó ökológiai tudományág.

A környezeten a természeti, kulturális és társadalmi környezetet egyaránt értik. A fenntartható

11

életmód, az új típusú tudatosság és a környezeti változások egységes nézőpontú, folyamatos

diskurzusra alapozott vizsgálatára a humánökológiát javasolhatjuk.

A humánökológia olyan környezeti alaptudomány3,mely szerveződési mintáit figyelembe

véve nehezen sorolható be a természettudomány/társadalomtudomány felosztásba. Azonban

mindenképp embertudományról van szó, érdeklődési területe és vizsgálódási technikái

alapján. A humán ökológia „tehát az ember és környezetének kapcsolatait, összefüggéseit,

állapotát, és perspektíváit elemzi, melynek keretében foglalkozik az ökológia

tudományelméletével és tudománytörténetével, a humánökológia meghatározásával és

részterületeivel (antropológia, szociálantropológia, evolúcióelméletek, ember és természet, az

agronómia humánökológia dimenziói, a természetvédelem humánökológiája), a történelmi

ökológia kérdéskörével, a kultúra - ökológia és a politikai ökológia területeivel. Érinti a

globális programokat, világjelentéseket, az új nemzetközi rend kritikai aspektusait, a "zöld"

politikai mozgásokat, a harmadik világ helyzetét a világ környezetvédelmében, valamint a

békekutatások, konfliktuskutatások és az egyes kormányzatok környezetvédelmi politikáinak

területét.”

Lányi András az ezredfordulón – egy könyvelőszóba rejtett - elmélyült esszével4 szólította

meg a hazai értelmiséget. Ennek summázata így hangzik: „A humánökológia a szimbolikus

környezetben zajló emberi együttélést vizsgálja.” „Mivel az emberi élet eredendő

adottságának nem az individuális különlétet, hanem az együttlétet tartja, a humánökológia

nem fogadhatja el a pozitivista és redukcionista társadalomelméletek kötelező kiindulópontját,

a „társadalmi egyént”: empirikusan csak a biológiai egyed és a társadalmi viszony léte

igazolható. Még kevésbé ismerheti el a – társaiktól és környezetüktől függetlenített – egyének

sokaságából formális vagy ideológikus ismérvek szerint képzett kollektívumok

elsődlegességét. Az elvont egyéniség és a még elvontabb közösség-koncepciók helyett

kiindulópontját a személy életét alkotó kapcsolatokban keresi. Végül szükségképpen el kell

határolódnia „az ember halálát” proklamáló strukturalista és posztstrukturalista irányzatoktól

is, ahol maga a rendszer él önálló életet – a társadalmi érintkezés intézményei -, az erkölcsi

személyiség pedig eltűnik az egymás iránt közömbös bioszféra és technoszféra közt.”

2. Mi a társadalmi ökológia?

Lányi András egy másik, szintén korábbi írásában5 így fogalmazott: ”A környezeti

kölcsönhatások jelentőségének felismerése tehát párhuzamosan terjedt a természet és a

12

társadalom kutatói között. A közös tematika elkerülhetetlenné teszi az interdiszciplináris

együttműködést – anélkül természetesen, hogy a két tudásterület tételezésmódjának alapvető

különbségéről megfeledkeznénk. A bioszféra-krízis nem értelmezhető a humaniorák bevonása

nélkül, az iskolai környezeti nevelés nem érhet célt, amíg csak a természetismereti tárgyak

tananyagában szorítanak neki helyet, a környezet pusztítása ellen fellépő társadalmi

mozgalmak joggal követelnek ökológiai belátáson alapuló politikát.”

Werner Kroh hosszú című tanulmányában (Egy ökológiai etika alapjai és perspektívái - A

jövő iránt érzett felelősség, mint a teológia kihívása6) világosan összegez:

„Mármost abba a kérdésbe ütközve, hogyan szervezhető meg a jövő iránti kollektív

felelősség, Jonas alapvető dilemmával találkozik: Egyfelől tudván tudja, hogy a hatalom

korlátozásának "a társadalomból (kell) kiindulnia, mivel semmiféle privát felismerés,

felelősség vagy aggodalom nem elegendő a meglátott feladathoz", és "csupán a politikailag

érvényesített társadalmi fegyelem legnagyobb mértéke képes a jelen előnyeit alárendelni a

jövő hosszútávú parancsának". Hiszen többé nem csupán a felhasználásnak, hanem a hatalom

megszerzésének a mérsékléséről is szó van. Másfelől azt hiszi, hogy a megkövetelt (harmadik

fokú) új hatalmat, amely az embert nemcsak önmagától védi meg, hanem a természetet is az

embertől, csak egy elit tudja etikailag és intellektuálisan átvenni; s hogy következésképpen a

"felelősségteli lemondás politikájának jövőbeni szigorában a demokrácia (ahol

szükségszerűen a jelen érdekeltségei viszik a szót), legalábbis ideiglenesen alkalmatlan", és ez

idő szerint, még ha "ellenkezve" is, mégis csak a "zsarnokság ('Tyrannis') különböző formáit"

mérlegelhetjük.”

3. Mi a transzcendens (vagy spirituális) ökológia?

György Lajos – Mit jelent materialistának lenni, ha nincs többé anyag?7 című esszéjében -

összefoglalja Theodore Roszak 1992-ben megjelent A Föld hangja című könyvének

üzenetét: „A kozmosz és a föld (Gaia) – él, célja van, tudatuk is van, de az számunkra, az

ember számára megfejthetetlen és megismerhetetlen. Az ember megjelenése a mindenségben

szükségszerű, nem véletlen. Az ember, aki evett a tudás fájának gyümölcséből, igyekezett

elfeledni, amit a mindenségtől - (Istentől) kapott. Saját játéka, hatalma, önzése érdekében

elnyomja legjobb (Isteni, kozmikus) énjét, ökológiai tudattalanját. Célunk annak

felszabadulása, megismerése.”

13

„Ha az ökológia számunkra együttlétezéstan8, egyben minden létező kölcsönhatásának

tudománya is, akkor nem hagyhatjuk vizsgálódásunk körén kívül az anyagi világ és a nem

anyagi kölcsönhatásának kérdését. A szakrális szemiotika és kommunikáció, a misztikus

tapasztalatok, a Szent megtapasztalásának és a rituális-mágikus jelenségek antropológiai

jelenségvilágának körét. Egy átfogó ökológia nem tekinthet el a transzcendens és az anyagi

világ viszonyának vizsgálatától, ez álljon bár mély ökológiai alapokon, vagy közeledjen

tárgyához a kultúratudományok relatívizáló nyitottságával. Még akkor sem tekinthet el, ha az

ökológiai biológiai alapparadigmája számára már a humánökológia létjogosultsága is kérdéses

volt.”

Az egyik indiai szerző koncepciója9 meggyőző:„Gaia, a Mélyökológia, a Permakultúra és a

Bioregionalizmus egy integrált természetszemlélet gyakorlati alapját képezik. De a világ nem

tartható fenn csupán gyakorlati elképzelésekkel. A szellemre is szüksége van. Ha nincs

helyünk a szellem számára, céltalanok leszünk. Ezért a Teremtés szellemisége, amely a

szentség iránti érzékenységet segít fejleszteni, az ökologikus világszemlélet lényeges része.

Mit jelent a Teremtés szellemisége? Ez nem egy vallás, nem azt jelenti, hogy templomba kell

járnunk, vagy a Bibliát kell olvasnunk. Azt jelenti, hogy az emberi lélek és a talaj isteni

eszmével van átitatva.

A Teremtés szellemisége hozzásegít, hogy a természetet és önmagunkat másképp lássuk. A

Föld szent, a fák szentek, és szentek a folyók és a hegyek is. Az indiai emberek azt mondják:

ez Ganges szent folyója. A Ganges a világ összes folyóját szimbolizálja, és minden folyó

szent. Indiában sok élőfa szentély van. Nincs szükségünk templomokra, minden fa szentély. A

Teremtés szellemisége a minden élet iránti tisztelet érzését fejleszti, nemcsak az emberi élet

iránti tiszteletet. A legtöbb ember elfogadja, hogy az emberi élet szent; nem vehetjük el az

emberi életet. Értékeljük az embert, pusztán, mert ember. Hiszünk az emberi élet

szentségében; ezt kell kiterjesztenünk minden életre. Az emberi kapcsolatokon belül

elfogadjuk mások segítségét, szolgálatát. Ilyen alkalmakkor azt mondjuk, "köszönöm",

kifejezve a hála érzését – ez a hála a Teremtés szellemisége.”

4. Mi a tudatalapú ökológia?

Karsai Gábor Filozófia és ökológia10 című tanulmányában a fontosabb filozófusok

természettel, ökológiával kapcsolatos nézeteit elemzi.„Whitehead szerint az emberi tudat vagy

értelem valójában egy sokkal mélyebb kreativitás vagy teremtőerő sajátos felfokozódása. Ez a

14

kreativitás minden természeti létezőben működik, minden történés tanúbizonyságot tesz róla.

Voltaképpen nem más, mint az adott történés vagy létező szubjektivitásának, a környezet

hatásaira adott aktív válaszának, a puszta passzív alkalmazkodáson túli eredeti

hozzájárulásának az elve. A receptivitás, a külső hatások befogadása minden létezőben

kiegészül valamiféle spontaneitással, szabad ön- és környezet-meghatározással. A világ, a

természet, a környezet nem hatásbefogadások puszta összessége, hanem élő és dinamikus

kölcsönhatások komplex egésze, hálózata, nyílt rendszere. Minden létező vagy történés

"észleli" a környezetét, befogadja, magába építi annak hatásait, és a maga részéről,

kialakulásának, létesülésének folyamatában "válaszol" ezekre a hatásokra, minősíti azokat.”

„Az itt csupán vázolt, és részletesen nem kimunkált filozófiai alapelvek megítélésem szerint

lehetővé teszik az "ökológiai gondolkodás" filozófiai megalapozását, végső soron a természeti

és az emberi (tudati) valóság közös filozófiai alapra helyezését, különválasztásuk

felszámolását, és a közös világ egységes szerkezetének feltárását.”

„Egy bizonyos pont után a társadalom kollektív tudatának súlya újra akadályokat, korlátokat

görget az egyéni emelkedéshez, ami így csak pillanatnyi betekintést enged a fejlődés

magasabb szintjeibe. Eme korlátok feloldása a fejlett tudatok csoportos együttműködésével

érhető el, ami egyúttal megnyitja a társadalom előtt a tudat alapú kormányzás lehetőségét is”

(Dienes István, fizikus).

Néhány fontosabb – vagy karakterisztikusabb - idézetet ismertettem, természetesen számos

további felvetésre hivatkozhattam volna.

Sokan beszélnek tehát az ökológia és a társadalom összekapcsolásáról, de egyelőre kevés

kutató, vagy értelmező gondolkodó beszél önálló társadalmi ökológiai szemléletről. Ennek

nagyon egyszerű okai vannak: a társadalmat még mindig szintén nem értjük, s azt sem

nagyon, hogy milyen kardinális szerepe van az ökológiai problémák megoldása

szempontjából is. Holott a természet is társadalmasult valóságforma, sőt a környezet

társadalmi produktum, ráadásul régóta jól tudjuk, hogy minden tény társadalmi konstrukció.

Szinte minden csak a társadalmon keresztül vagy/és a társadalomban létezik.

A fenntartható társadalom koncepciója

15

A globális-lokális társadalom és természeti környezete között szoros egymásra utaltság és

interakció van. A társadalom természeti környezetben jön létre, s a természeti környezet

meghatározza a társadalmat. A kapcsolat még ennél is lényegibb: a társadalmak (és a

társadalom egységei) a környezet megtartói vagy felélői, s fordítva, a környezeti állapotok és

változások tehát minden közösség és társadalom fenntartói, vagy létfeltételeinek

megkérdőjelezői. Az összetett környezeti rendszerek és az összetett társadalmi rendszerek

nem csak hatnak egymásra, hanem egységes természeti-ökológiai rendszerként léteznek.

Ez az összefüggés eddig is világos volt. Nézzük a későbbi, vagy jelenlegi súlyosabb

felismeréseket. Az önszerveződő, vagy a társadalom által kontrollálhatatlan természet, vagy a

éppen a társadalom által megzavart vagy tönkre tett természet tulajdonképpen bármikor, alig

kiszámítható módon elpusztíthat társadalmi csoportokat. A társadalom tehát védtelen. Az

ember személyesen, egyedül, társak nélkül – bármilyen egyéni természetpusztító cél is

vezérelje – az univerzális természetet nem képes elpusztítani, vagy főként csak egyes lokális

természeti közegnek okozhat károsodást. A sokaság, a társadalom, s különösen a globális

társadalom viszont nem csak önmagát, hanem magát a természetet (sőt a bolygót) is képes

tönkre tenni vagy elpusztítani. A természet tehát védtelen, ha természetesen eltekintünk a

poszt-természeti (például metafizikai) védelemtől.

Ez a kettős védtelenség elve. Ám a természet súlyosabban kiszolgáltatott, mint az ember vagy

a társadalom. Az új ökológiai gondolkodás azonban azt is feltételezi, hogy az emberi

társadalom az egyetlen olyan kockázati tényező, amely képes a természet totális pusztítására.

A tétel ellentéte is igaz: az emberi társadalom az egyetlen olyan tényező, amely képes a

természet-környezet megóvására, helyreállítására. Ezért bármikor, bármilyen ökológiai

krízisről beszélünk, legyen világos, hogy végső soron csak a társadalom segíthet.

Az állam, a technológia, a tudás (vagy bármi más eszköz) csak hozzájárulhat a

kríziskezeléshez. Kitüntetett szerepe egyedül a társadalomnak van, amely integrálja, erősíti és

végigviszi a legjobb személyes és tudatos egyéni elképzeléseket. Ember nélkül nyilván nincs

közösség és társadalom, ám közösség és társadalom nélkül az ember őslény, vagy jobb

esetben őstudat.

Ezért mindennemű fenntarthatóság – de nem kizárólagos - kulcsa: a társadalom, ha az képes

önmagában fenntartható lenni, s képes hatékonyan fellépni mondjuk a természet, a gazdaság,

vagy a kultúra fenntarthatósága érdekében. Ezért a jövő titkos és nem titkos kulcsa: a

16

társadalom, avagy az emberek együttes cselekvése. Ha más és jobb világot akarunk, ez

alapvetően a társadalom jobbvilágot-teremtő képességének alkalmazásától függ. Legyen

közben az is világos, hogy a társadalom ma azért tűnik alkalmatlan jobbvilágot-teremtő

eszköznek, mert nem értjük a társadalmat, vagy felületesen ismerjük, s nem tudjuk jobb célok

érdekében dinamizálni.

A társadalom: üres előttünk. Foncsorozott üveg, ami nem tükröz vissza semmit. A tükör-

képtelenség oka lehet akár a tükör hiánya is. Holott a társadalom nem izolált, rideg, fagyott

vagy lélektelen valóság: a társadalom kettős értelemben is forró valóság. Egyrészt azért, mert

a társadalom az a valóság, amely minden embert létét megrövidíti, az egyén – különösen, ha

tudás- és tudat- és közösségszegény - tényelegesen és szimbolikusan is elsősorban a

társadalomba hal bele. A betegségek zömében csak következmények. Másrészt azért, mert

egyedül a társadalom és a kollektív tudat emeli ki az egyént természeti és környezeti korlátai

közül, sőt a társadalom közvetíti az embernek a tudásokat, hiteket, részben a vallásokat, így a

társadalom tesz létrát a Istenhez vezető lépésekhez is. Kivételek azok a magas rangú (tehát

magas tudatú) személyek, akik kétségtelenül tartósan magas tudatállapotban vannak, s ennek

révén nincsenek alávetve a társadalom transzcendencia-szolgáltatásainak sem. Ám a tanítvány

sem jut el egyedül, Mester nélkül a Himalája barlangjaiba.

Ezért aktuális (vagy első) paradigmaként létkérdés, hogy a különböző társadalmak ma

ugyanúgy fenntarthatatlanok lehetnek, mint az ipari-posztipari civilizáció, amelynek egyik új

paradigmája, hogy a gazdaság nem tudja eltartani a társadalmat, ráadásul a gazdaságnak

alávetett társadalmak – a sokféle közvetett erőszak hatására – láthatóan hozzáidomultak a

fenntarthatatlan gazdasághoz. A másik új (rész)paradigma ezért az, hogy a társadalom nem

tud mit kezdeni a fenntarthatatlan gazdasággal; a kölcsönös fogság állapotában a gazdaságok

és a társadalmak egymást húzzák lefelé, miközben a gazdaságok és társadalmak

együttműködését szervező és az állami intézményeket működtető hatalmi elitek képtelenek

megoldani a válságokat.

A harmadik paradigma-elem, hogy a természet figyelembe vétele nélkül sem a gazdaság, sőt

sem a társadalom nem tudja eltartani, mi több jólétbe emelni az embert. Eljutottunk a

végpontig, vagy annak közelébe: nemcsak a gazdaság nem tudja eltartani a társadalmat,

hanem a társadalom sem az embert, az emberi életet, mert a közösség és a kultúra

kártyavárként omlik össze a fenntartható társadalom nélkül. A kiterjedt ökológiai és gazdasági

válság felszínre hozott két alaptörvényt: a természet fenntarthatatlansága egyre inkább együtt

17

jár a társadalmi fenntarthatatlanságával, az utóbbi pedig elvileg-logikailag akár az utolsó földi

ember és tudat kipusztulását is jelentheti, ami egyébként nem biztos, hogy az ember – mint

biológiai-társadalmi reprodukció - kihalását hozza magával.

A társadalom ugyanakkor nem, vagy nemcsak pusztán fizikai létforma, vagy nemcsak

második természeti környezetként megtestesülő naturális valóság. Avagy a társadalom –

jelképesen – nem csak sok egyes ember gazdag együttélési rendszerei, s nem csak családi

kapcsolatokban, emberek házaiban, vagy közintézményekben és épületeikben fejeződnek ki.

A társadalom szellemi valóság (is), mert minden egysége, eleme, „mozdulata” szellemi

komponens. Így a társadalom lelki, vagy spirituális valóság (is), még akkor is, ha ennek sem a

társadalom sok tagja, sem az egyes ember nincs tudatában, pedig minden egyes darabja,

viszonya, emléke és jövőálma metafizikai természetű. És a társadalom lényegileg mindig

virtuális valóság (is), mert a társadalmat senki nem tudja megfogni, mint egy tárgyat, vagy a

társadalomba nem lehet úgy beleülni, mint egy autóba.

A társadalmat az emberek szinte kivétel nélkül labirintus rendszerként élik meg, amelynek

nem találják a kijáratát, holott a társadalom eredetileg azért jött létre, hogy járható utat

kínáljon a vacsorához, a fűtött barlanghoz és az Istenhez. A társadalom labirintusként való

tételeződése azért veszélyes, mert a társadalom, s benne az egyén tartósan idegen,

veszélyeztetett, kiszolgáltatott és sokszor az önmagára nézve krízist jelentő veszélyforrásokat

sem észleli.

A veszélyeztetett ember aztán önmagára is veszélyes, legfeljebb a durva vagy a finom, a

teljes vagy részleges, a látható vagy láthatatlan önpusztítások között válogat. Az anyagi

létezés abszolutizálása vagy a mértéktelen túlfogyasztás vagy a tényleges Abszolútum

elvetése mind-mind valamilyen típusú önpusztítás, vagy önkárosítás. Mindez egyébként a

társadalom fenntarthatatlanságának is tárgyszerű tájleírása. És akkor is tiszta igazság ez, ha

számtalanszor megtapasztalhattuk, hogy minden egyes emberben ott él az Önvaló, vagy a

személyes Isten, avagy az isteni Én, de ugyanakkor minden ember lelke mélyéből, vagy az

örökké rejtett tudatalattijából előhívható az ön- és világpusztító erő, ami önmaga által nem

mindig kontrollálható.

A társadalom életképességét, krízismegoldó kapacitását vagy lelkiállapotát így az is rontja,

hogy a naturális társadalom sokáig érzéketlen a természeti bajok iránt, sőt jellegéből fakadóan

nem is rezonál érzékenyen a környezet romlásának figyelmeztető jeleire, mindaddig nem,

18

amíg a társadalom fizikai (vagy akár szellemi) létét nem veszélyeztetik az ökológiai (vagy

bármilyen más) válságok.

Niklas „Luhmann a társadalom specifikumát11, alapját a kommunikációban látja. Mindaz a

társadalmat jelenti, ahol kommunikáció megy végbe, a környezete pedig az ezen kívüli világ.

A társadalom tehát nem képes a környezetével kommunikálni, csak a környezetéről, vagyis a

vizek szennyezése, a vadak pusztulása nem okoz addig társadalmi rezonanciát, amíg nem

beszélnek róla. Mint korábban láttuk, a társadalom részrendszerei a saját kódjukkal

szelektáltan észlelik a környezetüket, maga a társadalom mint egész viszont nem rendelkezik

ilyen kóddal, és így egységesen csak kivételes esetben képes a környezetére reagálni, például

egy földrengésnél. A luhmanni konklúzió ebben az összefüggésben: a társadalom, mint egész

nagyon alacsony rezonanciafokkal rendelkezik a környezete irányába.”

A társadalom feltárása azonban megcáfolja azt a luhmanni tézist, hogy a társadalom alapja a

kommunikáció, mert a társadalom elkezd (vagy hatékonyabban kezd) élő szervezetként és

kollektív cselekvőként működni, ha erős konfliktushelyzetbe kerül. A társadalom értelmezése

viszont azt a tézist is elveti, hogy a társadalom lényege „csak” szervezet, vagy például a

közcselekvés, hiszen az új tudomány elemzései már kimutatják, hogy az intézményes

társadalom közösség mindig függ a kollektív tudattól. A kollektív tudat ugyan függ az emberi

személyes tudatoktól, de – ez az új paradigma-hipotézis – nincs alárendelve a naturális

egyéneknek és társadalmaknak, mert a jelek szerint egyrészt önálló fizikai és nem-fizikai

mező, másrészt még magasabb, nem a földi civilizáció által befolyásolható még magasabb

tudatmezőkhöz kötődik.

A társadalom projektum most azonban egyszerre több titok dimenzióba ütközik. 1. A

magasabb tudatállapotban lévő egyén képes-e személyesen befolyásolni a kollektív tudatot,

amely a befolyásolás után megváltozva számos-számtalan emberre hat befolyásoló erőként?

2. Ha egyszerre több magas tudatállapotban lévő egyén (mintegy tudatközösségként) képes-e

csoportosan befolyásolni a kollektív tudatot, amely az intenzív befolyásolás után számos-

számtalan emberre hat új módón erős befolyásoló erőként? 3. Az ember egyénileg vagy

csoportban kollektíven hat az emberiség tudatmezőjére, akkor ez a tudatmező képes-e

befolyásolni a természetet és a természeti-környezeti viselkedést? 4. Ha a társadalmi tudatot

nem alulról, vagy nem az ember felől nézzük, akkor ez a mindenkori, egyszerre változatlan és

folyton változó emberiség-tudat milyen „öntudattal”, milyen „önprogrammal” rendelkezik?

19

5. A kollektív tudatra felülről (vagy bármilyen irányból, vagy dimenzióból) és nem az ember

(sőt nem az egyéni isteni Én) irányából milyen transzcendens hatások érik?

Vagy hagyjuk el a spirituális tér- és időfeletti mezőket (vagy akár feltételezzük azt, hogy nem

is léteznek), kérdezzük meg, hogy a kollektív társadalmi tudatnak milyen a viszonya,

interakciója a kollektív tudással (az univerzális társadalmi vagy/és kozmikus

intelligenciával)? És teljesen mindegy, hogy milyen és hány további kérdést teszünk fel, azt

ne feltételezzük, hogy mindegyik kérdés értelmetlen vagy értelmezhetetlen. A végtelen

valóság soha nem zárt, mindig nyitott, csak az vetődhet fel, hogy meddig és mennyire látunk

el a külső-belső végtelenben. Nincs hova és nincs esélyünk kihátrálni vagy elmenekülni a

nyilvánvaló és nem oktalan kérdésfelvetések elől.

Az ember esetleg persze elmenekülhet majd más bolygóra, ahol a természeti környezet sokkal

rosszabb minőségű is lehet, ám sikeres menekülésének és megmaradásának feltétele, hogy a

társadalmat is magával menekítse. Egyedül senki nem repül át, mondjuk, a Marsra, ahol

önmaga a sivatagos felszín alatt vagy felett aligha teremt saját létének paradicsomot. Ha ez

így van, akkor az is törvény és igazság, hogy érdemesebb a földet és társadalmát megmenteni,

mint az emberiség fizikai exportjában gondolkodni.

A mindenkori társadalom és társadalmi tudat tehát akkor válik fenntarthatóvá, ha először is,

megértjük, hogy a társadalom sokszintes, sokvektorú valóságrendszer és valósághálózat. Ez az

összetett valóság egyszerre racionális és racionálitáson túli, ezért ugyanolyan természetű, mint

például egy tizenhárom éves kamasz, vagy egy negyvenhárom éves felnőtt, akit senki nem tud

bábként rángatni, vagy tárgyként kezelni. Másodszor megérthetjük, hogy ez a bonyolult

kapcsolat rendszer, oda-vissza kommunikáció és egyszerre spontán és tervezett cselekvés

egyrészt nem véletlen, s nem csak szándékos, másrészt nem csak oksági, s okságon túli,

harmadrészt kézzelfoghatóan evilági és ugyanakkor világon túli. Önmagában egyszerre képes

erkölcsös és erkölcstelen, vagy akár erkölcs nélküli lenni.

II. János Pál pápa üzenetéből12 idézhetünk: „A modern társadalom nem lesz képes megoldást

találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját. A Föld

társadalmainak jó része az igények azonnali kielégítésének és a fogyasztásnak a bűvöletében

él, miközben közömbös marad az okozott károkkal szemben. Amint azt már kifejtettem, az

ökológiai krízis világosan rámutat az emberiség erkölcsi válságának mélységére. Ha hiányzik

az emberi személyiség és az emberi élet értékének megbecsülése, elveszítjük érdeklődésünket

20

mások, és maga a Föld iránt is. Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem valamint az

áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell, hogy váljanak, különben mindannyian egy

szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk.”

A pápa üzenete az evilági erkölcs újrateremtését szorgalmazza, miközben evidens, hogy a

transzcendens szinten nincs más, mint erkölcsös teremtett világ. Ide nyulunk vissza erőért és

hitért, s innen vezérelve törekszünk a társadalmon keresztül elvégezhető ökológiai egyensúly

visszaállítására.

A fenntartható (és/vagy újraalkotott) társadalom

programja

Jelenleg ugyanúgy nincs egyesített társadalomelmélet, ahogy hiányzik az egyesített fizika

vagy természet elmélet. Ha nincs egyesített társadalomelmélet, akkor aligha lehetséges a

fenntartható társadalom elmélete. Ha nincs a társadalom egészére rátekintésünk, akkor

szükségképpen töredékes lesz a fenntartható társadalom felfogása. Ezt a tételt szinte minden

fontos publikáció igazolja. Például Donella és Dennis Meadows a kilencvenes évek elején

publikált egy fontos tanulmányt13 a fenntartható társadalom értelmezéséről és programjáról

A tanulmány összefoglalja, hogy a fenntartható társadalomnak egyrészt milyennek nem kell

lennie, másrészt az is, hogy milyennek kell lennie. A negatív mutatók közül kiemelhető: a

fenntartható társadalom nem a fizikai expanzióban, hanem a kvalitatív fejlődésben érdekelt;

nem merevedik bele a jelenlegi igazságtalan elosztási viszonyok változatlanságába; nem

feltétlenül a kilátástalanság és stagnálás társadalma; technikai vagy kulturális értelemben nem

kell primitívnek lennie; nem egy megmerevedett világ, melyben a népesség, vagy a termelés,

vagy bármi más abnormális módon állandó állapotban marad; nem fogja megszüntetni a

szabadság fontos fajtáit; nem feltétlenül szükséges, hogy uniformizált társadalom legyen;

semmi nem utal arra, hogy antidemokratikus, kellemetlen vagy unalmas legyen. És

legfőképpen: a szerzők szerint semmi oka nincs annak, hogy a nem megújuló erőforrásokat ne

használják, amennyiben használatuk megfelel a fenntarthatóság kritériumainak, „nevezetesen

a megújuló helyettesítők kifejlesztése követelményének, hogy egyetlen jövőbeli társadalom se

épüljön olyan erőforrásokra, amelyekről hirtelen kiderül, hogy kifogytak vagy

megfizethetetlenné váltak”.

21

A felsorolás leplezetlenül mutatja, hogy a két szerző tudatosan belül marad a kapitalizmus-

újkapitalizmus hagyományos paradigmáján, sőt a tanulmányuk elején maguk is beismerik,

hogy az általuk felvázolt fenntartható társadalom koncepció nem sokban különbözik attól,

amelyben az emberek ma élnek.

A tanulmány második felében először összefoglalják, hogy mik jellemezhetik a fenntartható

társadalmat: 1. a visszajelzés tökéletesítése, azaz például jobban meg kell ismerni az emberi

populáció jólétét, valamint a lokális és globális erőforrásokat és szemétlerakókat; 2. A

reakcióidők felgyorsítása, avagy aktívan keresni kell azokat a szignálokat, amelyek jelzik, ha

a környezet károsodik; 3. A nem megújuló erőforrások felhasználásának minimalizálása; 4. A

megújuló erőforrások eróziójának megelőzése; 5. Minden erőforrás maximális hatékonyságú

használata; 6. A népesség és a fizikai tőke exponális növekedésének lelassítása és végül

megállítása. Szerintük „…az utolsó tételnek nagy a jelentősége. Intézményi és filozófiai

változásra, valamint társadalmi innovációra van szükség. Megköveteli a kívánatos és

fenntartható népesség- és termelési szint meghatározását. Inkább a fejlesztés, mint a

növekedés eszméjéhez kapcsolódó célok megfogalmazását kívánja meg. Egyszerűen, de

lényegre törően egy olyan emberi létezés célképzeteit igényli, amelynek nincs szüksége

állandó fizikai expanzióra.”

Ez a néhány utolsó mondat új paradigmák keresését jelzi, de csak az elvont célképzetek

igénylését követeli. De melyek ezek? Tanulmányuk végén három területen új gondolkodásmód

szükségességét emelik ki. Az egyik a szegénységre, a másik a munkanélküliségre, a harmadik

– ez a legérdekesebb – a kielégítetlen anyagi szükségletekre vonatkozik. A szegénység

kezeléséről azt írják, hogy a világ ökológiailag és gazdaságilag eggyé forrott, mindnyájan itt

élünk ezen a levadászott területen, amelyen van még miből elboldogulni, ha ügyesen

szervezzük. A munkanélküliségnél az új gondolkodásmód például az, hogy a foglalkoztatás

nem lehet követelmény a megélhetés számára, így jelentős kreativitással létrehozható egy

olyan gazdasági rendszer, amely igazságosan osztja el a munkát és pihenést. A kielégítetlen

anyagi szükségletek kapcsán azt mondják, hogy a lelki kiüresedés az egyik legnagyobb

éltetője az anyagi növekedés iránti vágynak, holott az emberek önazonosságra, közösségre,

feladatokra, elismerésre, szeretetre, örömre vágynak, amelyek anyagi dolgokkal nem

kielégíthetők.

Donella és Dennis Meadows végül ezt víziót fogalmazzák meg: „Az expanzió korszakát

lassanként az egyensúly korszaka váltja fel. Ennek az egyensúlynak a megteremtése az

22

elkövetkező néhány évszázad feladata… Az új kor témája nem a fegyver és az ember és nem

is a gép és az ember lesz; a nagy téma az élet újjászületése lesz, a mechanikus felcserélése az

organikussal, és a személyek mint minden emberi erőfeszítés végcéljának a rehabilitálása.

Műveltség, humanizáció, kooperáció és szimbiózis: ezek lesznek a világot átfogó új kultúra

jelszavai.” Igen, legyen így. De egyelőre semmi jele annak, hogy az egyensúly korszaka

jönne, holott a tanulmány megírása óta majdnem húsz év eltelt. Ha az ideális jövőhöz néhány

évszázad kell, akkor – ha minden így marad - arra sincs nagyon esély, hogy az emberiség

odáig megmarad. Igen, a program nem más, mint az élet újjászületése, de hogyan érhetjük el

ezt?

A két szerző tehát nem old meg semmit, az új gondolkodásmód náluk nem hoz új paradigmát.

Ha viszont a szakirodalomban körbenézünk, ennél nem találunk jobb, átfogóbb, vagy

kidolgozottabb jövőképet. Ezért először tegyünk arra kísérletet, hogy Meadowsék hat pontban

összefoglalt pozitív fenntartható társadalom vízióját gyökeresen kiegészítsük egy

továbbgondolt, valóban új és fenntartható jövőt ígérő világképpel:

1. pont: Az új, fenntartható, globális-lokális világrend. A jelenlegi gazdasági világrendet nem

elég – ugyanebben a logikában – javított világrendre váltani. Az új és más típusú világrend-

modellek kitalálása most folyik. Mindegyik világrend típus újragondolt, fenntartható és/vagy

újrateremtett lesz.

2. pont: A poszt-piaci (poszt-tőke alapú) gazdaság, avagy a poszt-kapitalizmus utáni új

gazdaság. A kapitalista (vagy ami még rosszabb: az un. szocialista, tehát államkapitalista)

gazdaság nem átmeneti, hanem általános krízisben van, amelyet ma még makacsul védenek a

piacpárti dogmatikus ideológusok. A szemléleti vagy stratégiai alternatíva hiányzik. Mindegy,

hogy a következő félszázad milyen új gazdaság-modelleket dolgoz ki, ám ezek mindegyike

valamilyen mértékben poszt-piaci, vagy/és már nem a mostani tőke-központú gazdaság lesz.

A gazdaság koordinálását se a láthatatlan kéz, se a látható kéz nem tudja ellátni: jön a

tudásbeli, a társadalmi, az erkölcsi, vagy a spirituális posztpiaci szabályozás.

3. pont: Részvételi állam, részvételi (és elektronikus) demokrácia. Az elmúlt századok állam-

modellje, vagy tágabban politika-, hatalom-, kormányzás típusa egyaránt

működésképtelenségét, reformképtelenségét, kríziskezelési képtelenségét mutatja. A folyton

újragenerált hatalom- és öncélú igazgatás-központúságot felváltó modellt egyaránt jellemzi

majd, hogy egyrészt az állam- (vagy közösség-) polgárt nemcsak bevonja, hanem annak

23

részvételére épít, másrészt a mai képviseleti (kvázi) demokráciát felváltó részvétel központú

demokrácia jön létre, harmadrészt a társadalomnak alárendelt, a társadalmat aktivizáló

politikai rendszer visszanyeri reform- és cselekvőképességét, legitimitását és kohézióteremtő

lehetőségét.

4. pont: Az intelligens, hálózati, civil társadalom, lokalitás reneszánsz. A mediatizált hatalmi

érdekeknek (és játékszabályoknak) alávetett, ezért magas fokon manipulált és kiszolgáltatott,

szétesett és izolált, információ- és tudás hiányos, önszervezésben alulteljesítő, dialógusra és

kooperációra alig alkalmas társadalmak helyett magas szinten képzett, gazdag identitás

készletre építő, kreatív, önszabályzó, önszervező, intelligens és széles körben – vertikálisan és

horizontálisan – együttműködő, sőt fenntartható civil társadalmak alakulnak ki. Ezek a

politikai-hatalmi struktúrákat és intézményeket ellenőrzik, s a globális, nemzeti és lokális

szinten egyaránt folyamatos önépítkezéseket folytatnak. A hálózati társadalmakban a lokális

szinteken új minőségek – új önkormányzati, önellátási, önszervezési elvek és formák - jönnek

létre.

5. pont: Állam- és hatalomközpontú nemzet helyett, erkölcs, tudat és tudat-központú nemzetek

együttműködése. Az elmúlt századokban a külső és belső veszélyeztetettségek miatt a

nemzetek (kivéve az uralmi központokat megtestesítő nagy államokat, nagy nemzeteket)

alapvetően védekezésre kényszerültek és létmódjuknak elsősorban az erősnek akart

nemzetállamokat tartották. A kifelé támadó, a befelé szintén gyakran támadó nemzeteket – az

új típusú világrendben, értékrendben, kooperációs rendben – felválthatja a tudás, az érték, az

erkölcs, a magasabb kollektív tudatállapot központú nemzet-modell.

6. pont: Új tudás, poszt-normál (és/vagy poszt) tudomány. A közelmúlt, a jelen és a közeljövő

egyaránt tudáshiányos világát (gazdaságát, társadalmát, államát, stb.) nem lehet fenntartani,

ráadásul az elmúlt évtizedekben szinte minden kontinensen, vagy országban folyamatosan

születik a paradigmaváltó új tudás, új (már nemcsak poszt-normál jellegű) tudomány, új

metafizika vagy új teológia számos iránya, gondolkodási modellje. A tudás-alapú gazdaság és

társadalom nem illúzió, nem maszlag, csak nem a régi tudásokat kell a régi – avagy

fenntarthatatlan módon – alkalmazni. Ezért a tudásteremtés és tudásközvetítés új programja,

új intézményrendszere alakul ki.

7. pont: Az ember újjászületése, előtérben a tudat- és az elme, fókuszban a lelki-szellemi

szükségletek. Ez a második ezredforduló szembesült a legélesebben avval, hogy az ember

24

egészéről elképesztően keveset tud, hiába megszámlálhatatlan tudományos kutatás és

eredmény, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy az ember lényege nem a test és agy (ám

mindegyik generálisan fontos), hanem mindenekelőtt az elme, a lélek, és főként a titokzatos

és egyelőre látszólag megfejthetetlen tudat. Ha hiányzik valami, méghozzá mindenhez,

világrendhez, társadalomhoz, jövőhöz, akkor ez nem más, mint a magas rendű ember és annak

magas rendű minősége.

8. pont. Személyes és kollektív tudat emelése. Ha a 21. század fő (vagy egyik fő) kérdése a

tudat, akkor az szükségképpen nem más, mint egyszerre a személyes és kollektív tudat, sőt a

személyes és kollektív tudat minden szintje, a tudattalantól a transzcendens tudatokig. A

tudattípusok, a tudatformák, a tudatminőségek, a tudatállapotok, a tudatváltások megértése és

tudatos alkalmazása feltétele minden külső (gazdasági, társadalmi, ökológiai, stb.) tényleges

és valódi eredményt hozó változásnak is.

9. pont: Erkölcs-központú világ, poszt-szekuláris világrend, új spiritualizmus, szakrális

demokrácia. Ez a század avval a paradigmaugrást hozó változással is jár, ha az emberek és

ideológusok többsége ezt még elképzelhetetlennek is tartja, hogy egyrészt véget ér a vita az

Istenről, hitről, vallásról, a transzcendencia létezéséről, mert ezek a dimenziók, valóságok,

minőségek vitathatatlanná válnak. Másrészt véget ér a vita erkölcsről, etikai normákról, az

erkölcsi szabályok feltétlen szerepéről, mert szintén vitathatatlanná válik, hogy bolygónk,

civilizációnk, kultúránk fenntarthatatlan az erkölcsi rend nélkül. És akkor még az is

megtörténhet, hogy a hitek, a vallások, az etikák nem egymásban, nem egymás között keresik

az ellenséget.

10. pont: Fenntarthatóság helyett újragondolás-újraalkotás. Vagy durvábban mondva, a

kapitalista, poszt-kapitalista – a kapitalista világrend lassú, alig hatékony, globális

konfliktusokba sodró – kvázi-fenntarthatósága helyett nemcsak a mai egyre kevésbé

fenntartható világrendben, hanem elsősorban az új világrend-alternatívák valamilyen

kombinációjában új természeti-környezeti koncepcióra és magatartásra lesz szükség. Ezt a

jelenlegi fenntarthatóság fogalom helyett újragondolásnak-újraalkotásnak nevezném, mert

alapja a természet, az élet és az ember új felfogása lesz.

Íme, tíz pontban a kardinális kis káté. Ez így együtt nem más, mint az új program. Az új

módon fenntartható világrend, s fenntartható világtársadalom víziója. Ehhez sem kell azonban

több évszázad és nincs esély a világváltás kitolására, távoli időbe való exportálására.

25

Az új pontok egyúttal azt is jelzik, hogy nem csak a fenntarthatóságot, hanem a társadalmat

magát is újra kell gondolni. Minden eddigi közvélekedéssel és tudományos állásponttal

szemben a társadalom nem elsősorban „objektív valóság”, hanem többféle csoportos

tudatállapot és tudatminőség. A tanulmány ezért röviden felvázolt egy társadalmi kollektív

tudatelmélet hipotézist; a társadalmi tudat nyilvánul aztán meg korszellemként,

intézményrendszerként, társadalmi viselkedésként, s a kollektív tudat igen intenzív, de rejtett

hatásokat fejt ki minden emberre és személyes tudatra.

A társadalomnak ez a kibővített, tudatközpontú elemzése azért fontos, mert az emberiség vagy

egy-egy ország társadalma akkor lesz – új értelemben - fenntarthatóság-központú, vagy

újraalkotás szándékú, ha ezt a filozófiai-metafilozófiai rendszert és ezt a minőségi

életkövetelményt a társadalmi tudat befogadja és támogatja. Az elkülönült, önjáró, lefojtott és

elfojtó társadalmi tudat változása természetesen jórészt az egyének minél magasabb szintű

tudásától, tudatától és tudatosságától függ, azaz a kollektív tudatra tett visszahatásától.

A tíz pontok mindegyik összefügg a kormányzás és önkormányzás minőségével és várható

paradigmaváltásával. Ezért érdemes legalább felsorolnunk, hogy a következő fél században

milyen új, fenntartható és/vagy újraalkotott kormányzás-önkormányzás modell alternatívák

válhatnak realitássá. Íme, a két – szükségképpen nem teljes – lista:

Globális állam-modell lehetőségek:

a. globális parlament és kormány,

b. az államok intézményesített együttműködése,

c. a független globális hatóságok hálózata,

d. az állam nélküli (globális) jog,

e. a globális önszabályozó rendszer,

f. a globális részvételi állam és globális civil intézmények,

g. az elektronikus világ”kormányzás”, h) a globális intézményesített civil társadalom,

h. a globális tudatos kollektív tudat – tudat”kormányzás”,

i. több alternatíva sokféle kombinációja.

Lokális állam-modell változatok:

a. a lokális parlament és helyi kormány (új városállam),

b. térségek és települések intézményesített együttműködése,

26

c. az államtól és helyi önkormányzatoktól független hatóságok rendszere,

d. lokális önszabályozó rendszer „központ” nélkül,

e. lokális részvételi önkormányzás és demokrácia,

f. a elektronikus lokális e-parlament és digitális „kormány”,

g. lokális – és intézményesített – civil irányítás, h) a lokális tudat”kormányzás”,

h. több alternatíva kombinációja.

Mindegyik alternatíva más elvek szerint, más módon nyújthat sikeres változást. Nem

kétséges, hogy a felsorolt állam-önkormányzás modellek többségének még a neve sem ismert.

Ez azonban nem olyan nagy probléma, mert a következő évek társadalmi disputáiban, a

szakértők heves nyilvános vitáiban, az állami-önkormányzási modellkísérletek értékeléseiben

az új felfogások széles körben értelmezhetők lesznek. A fenntartható-újraalkotott társadalom

koncepciója így válik mindennapos ismeretté.

A fenntartható társadalom jövő-forgatókönyvei

Ez a fejezet azt vizsgálja, hogy az önmagát is fenntarthatóvá tenni akaró társadalmi tudat és

maga a társadalom – egyaránt okként és következményként – miképpen érheti el, vagy

hogyan szorgalmazhatja a generális fenntarthatóságot, a Föld ökológiai megmentést, az eddig

fenntarthatatlan civilizáció megzabolázását és egyúttal kulturálttá válását.

A forgatókönyv alternatívák mellett az esélyek-esélytelenségek taglalására is kitérünk;

nyilván külön kérdés, hogy új modellként a társadalom-központú fenntarthatóság növelés

mennyire releváns és hatékony.

A feltárt és röviden bemutatott válságtünetek régi, s új szemléletű értelmezései alapján

egyaránt megfogalmazhatók Európa (és benne Magyarország) jövő-forgatókönyvei.

Hangsúlyozzuk, hogy ezek komplex gazdasági, társadalmi, tudásbeli, kulturális (stb.)

alternatívák. Először egy összefoglaló szcenárió készletet mutatunk be a lehetséges fontosabb

forgatókönyvekről, majd a forgatókönyvek bizonyítására egy-két fontosabb alternatívát

részletesen ismertetünk. Európa fontosabb jövő-forgatókönyvei14 (három kapitalista-

újkapitalista és négy poszt-kapitalista modellként) hét alternatívában fogalmazhatók meg.

A jövő modellek tényleges és/vagy szimbolikus nevei és jellemzéseik:

27

1. Modernizáció rendszerszerű szupra-válsága, csőd gondnokság, régi világrend bukása és

társadalmi lázadások veszélye, negyed- és fél-diktatúrák kialakulása.

A jövő alternatíva jellemzése: A 21. század első fele elsősorban válságok, csődök,

visszaesések sorozata, átfogó reménytelenség-alternatíva, az Európai Unió csődgondnok, s a

legnagyobb veszélyek elhárítására koncentrál, ám a tagállamokban is számos negatív

forgatókönyv mehet végbe, diktatúrák, polgárháborúk, terrorizmus. Tünetek: folyamatos,

egymást erősítő csődök, gazdasági krízis, a klímakrízis megoldhatatlan, a modernizáció és

poszt-modernizáció elvei és intézményei csak részben kezelik a válságokat, társadalmi

ellenállások, az ifjúság lázadásai, a csőd következménye lehet valamilyen diktatúra-modell

kialakulása is.

2. Javított kapitalizmus folyamatos válsággal, szabályozott cowboy kapitalizmus, újraalkotott

kapitalizmus, korrigált liberális világrend átmentése.

A jövő alternatíva jellemzése: Marad a kapitalizmus, a pénzpiac központú kapitalizmus,

legfeljebb szabályozottabb, ellenőrzöttebb lesz, de a jóléti állam nem rekonstruálható, nő a

szociális egyensúlytalanság. Tünetei: az önkorrigáló, de alapjaiban nem változó világrend,

részben államosított kapitalizmus, vagy regulált kapitalizmus, globálisan és kontinentálisan

ellenőrzött pénzpiacok, vagy államilag szabályozott és felügyelt gazdaság, de a válság

folyamatos lesz!, a javított demokrácia modell jön, de az Európai Unió nem lesz egyesült

Európa

3. Tudásközpontú világmodell, globális tudásvezérelt gazdaság, társadalom, intellektuális

kapitalizmus.

A jövő alternatíva jellemzése: Poszt-információs kapitalizmus, a pénz helyett zömében a tudás

az uralkodó csereeszköz, s a tudás-szegénység felszámolása, előtérben a tudás-integráló,

innováló és hasznosító Európa. Jellemzői: tudás-kapitalizmus, vagy jobb esetben tudás-

posztkapitalizmus, a globális tudásgazdaság csökkenti a kontinensek közötti (s kontinenseken

belüli) egyenlőtlenségeket, kreatív és innovatív intellektuális tőke központú

(poszt)kapitalizmus, az egyesült Európa lehetővé válik.

4. Poszt-kapitalizmus, új gazdasági világrend, poszt-piaci (és nem csak tőke-alapú) gazdaság,,

fenntartható gazdaság, társadalom és kultúra kora. Ez egyúttal már új poszt-szekurális15

világrend.

28

A jövő alternatíva jellemzése: A posztkapitalizmus lényege: tőke utáni, poszt-piaci korszak,

már nem növekedés-központú paradigma, az egységes Európa nem elsősorban politikai vagy

gazdasági, hanem érték- és életminőség központú integráció, így új politikai modell alakul ki.

Mutatói: nem (vagy nem elsősorban) a profit a lényeg, hanem a kölcsönös – mindenki

egyformán jól jár alapú - érdek és érték egyeztetés, alternatív energiahálózatok, poszt-

demokrácia: részvételi állam, elektronikus és/vagy részvételi demokrácia, középpontban a

fenntartható világ és fejlődés lehetővé tétele, a klíma krízis kezelése.

5. Lokalitás-központú globalizáció, társadalom-központú világállapot, új szolidaritás, új

közösségi identitás, direkt és/vagy közvetlen demokrácia kora.

A jövő alternatíva jellemzése: A régi világrend széthullik darabokra, és dinamikus lokális

hálózat(ok) jön(nek) léte, ez részben a lokális világ reneszánsza, a lokális „köztársaságok”

rendszere, a lokalitás fontosabb, mint a globalizáció, új típusú nemzetállamok, lokalitás-alapú

szövetségek, nem profit- és verseny-központú, hanem önellátás, öngondoskodás célú

együttműködések. Tünetei: önellátó, önfejlesztő kis közösségek hálózatai, a globális

gazdasággal egyenrangú helyi gazdaság, lokális pénz bevezetése, társadalmat szolgáló

gazdaság, politika, a természetbe integrálódik vissza az emberiség, fenntartható világ

alternatíva a középpontban, részvételi önkormányzás, széleskörű részvételi (és elektronikus)

demokrácia.

6. Tudás- és kollektív tudat-központú világrend, tudat-központú állam és társadalom, kultúra-

vezérelt univerzális korszak.

A jövő alternatíva jellemzése: Az egyes embert nem a pénz, a hatalom, a presztízs, hanem a

magasabb minőségű tudás és tudatosság vezeti, a társadalmakat nem a mohóság, az uralkodás,

hanem a kollektív tudat minőségei irányítják. Jellemzői: középpontban a tudatfejlesztés áll, a

szegénység és a kiszolgáltatottság sikeres lecsökkentése, a természet és környezet megóvása,

rekonstrukciója, s harmónia az emberrel, a magas szintű kultúra a magas tudás- és

tudatállapotok kifejeződése, az új „világrend” teljesen meghaladta a posztkapitalizmust is.

7. Erkölcs központú világrend, érték, vallás, hit orientált világállapot, globális vallási béke,

poszt-szekuláris világrend.

A jövő alternatíva jellemzése: Ha az ember nem csak fizikai, lelki és szociális, hanem

spirituális lény is, akkor olyan világot teremt kívül és belül, ami érték, erkölcs, s vallás (vagy

29

spirituális) alapú. Mutatói: nem a pénz, nem a tudás, hanem a tudattal együtt az etika, a vallás

(stb.) értékei tartják össze és irányítják a világot (a gazdaságot és társadalmat is), a

középpontban az egymással dialógust folytató vallások, hitek, spirituális tapasztalatok

vannak, erkölcs és hit alapú „világrend” születik

A komplex forgatókönyv készlet - ezt vegyük észre - egyaránt tartalmaz paradigmakorrekciós

forgatókönyveket (lásd az első hármat), s a különböző paradigmaváltó szcenáriókat (lásd az

utolsó négyet). Ha esélyeket kell taglalnunk, csak azt mondhatjuk, hogy a közelmúlt

tapasztalata alapján csak a második vagy harmadik forgatókönyv diadala várható. De. A

válság minden eddiginél súlyosabb, az új paradigmák évtizedek óta készülnek, így a korszak

szellemi-szakmai, vagy intézményi és társadalmi korlátai lazulhatnak

Az első szcenárió így a csőd, a káosz vagy a hanyatlás, a második és részben a harmadik

forgatókönyv a helyben járás, de a stabilizálás (és kollektív biztonság), a negyedik-ötödik

jövő-alternatíva az új megoldások, a hatodik-hetedik szcenárió pedig az ideális jövővilág

teremtésének forgatókönyve. A várható történelmi valóság viszont soha sem egy, izolált jövő-

alternatíva valóra válása, hanem akár kontinensenként, vagy kontinenseken belül, különböző

arányban-mértékben integrált forgatókönyv-kombinációk eredménye!

A jobb esélyek talán arról szólnak, hogy a globális világ, az Európai Unió, vagy akár minden

európai ország szükségképpen olyan alternatívákat ötvözhet, amely a jövőt eltolja a

paradigmaváltás felé. Ha van a jelennek izgalmas és a válságnál súlyosabb kérdése, az éppen

az, hogy kontinensünk képes-e kilépni a rendszer- és paradigma-foltozások bűvköréből?

Ha igen, kik, milyen gazdasági, társadalmi, politikai erők – milyen szellemi csoportokkal

szövetkezve - állnak az élre? Egy valami bizonyosnak látszik: mindegyik jövő-forgatókönyv

modellhez hozzá tartozik egy válságértelmező és megoldó globális/nemzeti/lokális

válságtanács típus létrehozása. Így például mindenekelőtt újra kellene gondolni, s ki kellene

egészíteni az összes forgatókönyv képviseletével a tervezett európai bölcsen tanácsát. Vagy

az európai nemzetek bölcsek tanácsait.

Megjegyzés: Ma még kevesen látják, hiszik, hogy a globális-lokális régi rend folyamatosan

növekvő, elmélyülő válságba kerül. Kevesek viszont csak ezt tartják reálisnak, az első és a

második forgatókönyv együttes bekövetkezését. A kérdést nem kell, s nem lehet most

eldönteni, de kötelező lenne a negatív trendre is komolyan felkészülni.

30

Utószó – avagy a forgatókönyvek megvalósíthatósága

Ha tehát van, vagy lehet program, ha nincs minden veszve, vagy legalább lehet alternatíva,

akkor nyilván még az a kérdés, hogy mikor valósítható meg, vagy egyáltalán bármikor

megvalósítható-e? A zavaróan „hosszú” és változatlannak látszó jelen ugyanis

kikerülhetetlenül válság, noha az egymást váltó válsághelyzeteket a társadalom már

tudomásul veheti és megszokhatja, – csakhogy a belátható jövő rossz esetben tragédia lehet,

vagy jobb esetben nem várt, vagy a várakozáson túli újrakezdés, ám ebben a században

bármelyik is következik be, az eredmény gyökeresen más valóság és kollektív tudat lesz →

Hol is tartunk tehát? Mit is üzenhetünk, hiszen pillanatok belül megint eltelik majd tíz vagy

húsz év? Mit is remélhetünk akkor is, ha a század húszas éveiben is esetleg ismét csak ott

tartunk majd, hogy a korábbi üzeneteket ismételjük?

• Mintha minden most kezdődne, hiszen véglegesen új tér és idő van

• Az ajtók és ablakok kinyílnak, az ég is feltárul, de vihar van

• Az új paradigmák, a paradigmaváltások új és új gondolkodást hoznak

• Nincs miért és mitől meghátrálni, lehet új víziónk, saját programunk és

indulhat az új világteremtés.

Hosszan folytathatnánk a remény-felvetéseket. Most ne törődjünk az idővel és az aktuális

kényszerpályákkal. Az új tudás már elérhető és alkalmazható, nincs akadálya az új elme- és

tudatállapotoknak, végül új kollektív tudatállapotokba (is) léphetünk. A tényleges, új

paradigmát megtestesítő 21. századot várhatóan a bölcs idősebbek és az új nemzedékek hozzák

el – vagy esetleg rontják el, amit nincs miért elrejtenünk: világkrízisek, lázadások,

polgárháborúk jöhetnek.

Az új fenntartható/újrateremtett világra jelenleg elsősorban lokális-regionális szinten látunk

példákat, mert a – legalább korlátozottan - fenntartható társadalomra egyelőre elsősorban

helyi szinten van nagyobb esély. Az elmúlt másfél évtized Magyarországán, noha nálunk a

nagyobb léptékű, az új paradigmákra alapozott társadalmi kísérleteknek nincs gazdag

hagyománya, mégis néhány új lokális – minőségi - fenntartható modell született meg. A

legizgalmasabbak azok a lokális modellek, amelyek messze túllépnek a helyi természeti-

31

környezeti fejlesztéseken, s komplex gazdasági, társadalmi, politikai és spirituális

világteremtésre vállalkoznak.

A régi paradigmák „uralma” ellenére tehát már potenciálisan az új paradigmák korát éljük, a

közeljövő – bármikor is lesz az - az új paradigmák elterjedése és érvényesülése lesz. Az új

paradigma új gondolkodás – túllépés a naturális, anyagelvű valóságon, a testen és a

fogyasztáson, avagy visszatérés az igazi „valóságokhoz” (tudathoz, téridőhöz, kultúrához),

mert a funkcionális építkezés önmagában korlátozottan eredményes. Anyagtól a

tudatközpontú anyaghoz, sőt a tudatig, a világegyetemtől az univerzális tudatmezőkig, s a

párhuzamos világegyetemekig, társadalomtól a társadalmi tudatig és tudatalattiig. Új

világteremtés: bent az egyénben - és kint is a társadalmi téridőkben. A fejlesztések így nem

irányulhatnak elsődlegesen, vagy kizárólag a tárgyi-anyagi következményekre (az „objektív”

valóságokra), még akkor sem, ha a következmények visszahatnak (a tudatokra). Gyors váltás

indult el: a naturális történelemtől eljutunk a poszttörténelemig. Ideák cselekednek velünk.

Irodalom

A globális éghajlatváltozás, Védegylet, 2007.

Alfred North Whitehead: Folyamat és valóság, Typotex Kiadó, 2001.

Az OECD Tanács környezetpolitikai eszközei, KTM, 1997.

Az ökológiai válság: közös felelősségünk: Őszentsége II. János Pál pápa üzenete,

http://bocs.hu/vall-oko-konf-2001c.htm

Baji Lázár Imre: Öko-platonista jegyzetek a kegyelem reményében, Ökotáj 39-40 szám,

http://www.okotaj.hu/

Béres Tamás: Természeti környezet és kereszténység,

http://www.lutheran.hu/z/honlapok/eszak/urlap/037

Boda Zsolt a globális civiltársadalomról http://www.ahet.ro/dossziek/kulpolitika/boda-zsolt-a-

globalis-civiltarsadalomrol-59-101.html

Boda Zsolt: Globális ökopolitika, Helikon Kiadó, 2004.

32

Bolyki János: Teremtésvédelem. Ökológiai krízisünk teológiai megközelítése, Kálvin János

Kiadó, 1999.

Borsos Béla: Azok a bizonyos könnyű léptek, L’Harmattan, 2003.

Borús jövőt jósol James Lovelock, (ford: Illyés András)

http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=20164/

Donella and Dennis Meadows – Jorgen Randers: The Sustainable Society. In Donella and

Dennis Meadows – Jorgen Randers: Beyond the Limits. Post Mill, Vermont 1992., Chelsea

Green Publishing Co.

Donella Meadows, Dennis Meadows, Jorgen Randers: Limits to Growth, The 30-Year

Update, Chelsea Green Publishing, 2004.

Dr. Bulla Miklós- Guzli Piroska: A fenntartható fejlődés indikátorai,

http://www.kep.taki.iif.hu/file/Bulla_fenntarthato_fejlodes_indikatorai.doc

Faragó Tibor – Nagy Boldizsár (Szerk.): Nemzetközi környezet- és természetvédelmi

egyezmények jóváhagyása és végrehajtása Magyarországon, KVM, ELTE Állam és

Jogtudományi Kar, 2005.

Felelősségünk a teremtett világért (szerk: Jávor Benedek), Védegylet 2004.

Gyulai Iván: Gondolatok a fenntartható fejlődésről

http://gtk.wigner.bme.hu/jegyzet/jegyzetmm/KornyezetiEtika/ketifejvv.doc

http://www.fsz.bme.hu/mtsz/termved/fejlod01.htm#1

http://www.pierrejacquet.net/spip.php?article53

Dr. Hermann Imre: A fenntartható fejlődés kudarcának oka a gazdasági fejlődés doktrínája

(Mészáros Milán A Riói ENSZ Föld Csúcs kudarcának oka a fenntartható fejlődés doktrínája

című tanulmányához hozzáfűzött gondolatok), 1996-1997.

James Lovelock: The Revenge of Gaia: Why the Earth Is Fighting Back – and How We Can

Still Save Humanity. Santa Barbara (California): Allen Lane. 2006.

33

James LOVELOCK's web site - the international homepage, http://www.ecolo.org/lovelock/

Jacquet, Pierre - Jean Pisany-Ferry – Laurence Tubiana: Gouvernance mondiale: les

institutions économiques de la mondialisation, In: Gouvernance mondiale, La Documentation

Francaise, Paris, 2002 .

Jávor Benedek: A kereszténység ökológiai küldetése

http://www.jak.ppke.hu/hir/ias/200612sz/2006_1-2_2acta6.pdf

Jordán Ferenc: A kihalások története, Természet Világa, 129. évf. 3. szám

http://www.termeszetvilaga.hu/tv98/tv9803/kihal.html

Lányi András (szerk.): Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv, ELTE

Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet: Osiris, 2003. 283 p.

Lányi András: A humánökológia környezetfogalma és eszmetörténeti összefüggései (Előszó a

Természet és szabadság című könyvhöz, Osiris, 2000)

Lányi András: Fenntartható társadalom, L’Harmattan, 2007.

Lynn White: The Historical Roots of our Ecological Crisis. Science, vol. 155. 1967.

Magyarul: Ökológiai válságunk történeti gyökerei. In: Lányi András (szerk.): Természet és

szabadság. Osiris, Budapest, 2000, 27–35.

Molnár László: Környezeti etika,

http://gtk.wigner.bme.hu/jegyzet/jegyzetmm/KornyezetiEtika/ketifejvv.doc

Senge, Peter M. (1998.): Az Ötödik alapelv, HVG kiadó, Budapest

Steiner, Dieter - Nauser, Markus (ed.): Human Ecology. Fragments of Anti-fragmentary

Views of the World. Humánökológia London, New York : Routledge, 1993. xxv, 365 p.

Takács-Sánta András (szerk.): Paradigmaváltás?!, L’Harmattan, 2007.

Theodore Roszak: Az én kiteljesedése és az ökológia,

http://terebess.hu/keletkultinfo/theodoreroszak.html

34

Theodore Roszak: The Monster and the Titan: Science, Knowledge and Gnózis, Daedalus,

vol. 103.3, 1974, magyarul: A szörny és a titán – tudomány, ismeret, gnózis (in: Természet és

szabadság, Osiris, 2000.)

Turchany Guy, Füleky György, Turcsányi Károly, Vörös Mihály: Fenntartható fejlődés

problematikája, előzményei és kilátásai, Liget, 2007/6

Varga Csaba: A metaelmélet gyönyörűsége, Kairosz Kiadó, 2008.

Ugrin Emese – Varga Csaba: Új demokrácia- és államelmélet, Századvég, 2007.

Varga Csaba (szerk.): Metaelmélet, metafilozófia, Stratégiakutató Intézet, 2005.

Zsolnai László: Ökológia, gazdaság, etika. Helikon Kiadó, Budapest, 2001.

www.vedegylet.hu

www.levego.hu

http://www.okotaj.hu/

www.greenfo.hu

http://www.ttfk.hu/hetiokopol/

http://hungary.indymedia.org

http://www.metafuture.org/

http://korny10.bke.hu/altern/

http://kovasz.uni-corvinus.hu/kov16/index.html

35

Jegyzetek

Robert E,. Park és Richard W. Burgess: Társadalom, közösség, csoport. In: Természet és

szabadság, Osiris, 2000 180-183 o.

A funkcionális és szubsztanciális globalizáció elméletét lásd: Varga Csaba: A globalizáció

metafilozófája című tanulmányában (in: V.Cs,: A metafilozófia gyönyörűsége, Kairosz, 2008)

3 Dr. Staller Tamás, Régheny Tamás: Humánökológia

http://www.foek.hu/korkep/oktat/kurzusok/humanokologia.html

Lányi András: A humánökológia környezetfogalma és eszmetörténeti összefüggései (Előszó a

Természet és szabadság című könyvhöz, Osiris, 200)

Lányi András: Miért tart az ökológia a politikától? Miért tart a politika az ökológiától?

http://www.biostrat.org/misc/tud_unn_4.doc

http://www.c3.hu/~bocs/nincseg/okocon3d.htm

Forrás: http://bocs.hu/eletharm/harpart/rosz3p17.htm

Baji Lázár Imre: Öko-platonista jegyzetek a kegyelem reményében. Ökotáj, 39–40. sz. 2008.

31–46. o.

Satish Kumar: Az ökológia elemei. (A cikk a Prakriti Indiai Nemzetközi Központban tartott

szeminárium előadásán alapul, New Delhi, 1993. január. A Resurgence 160. számából

válogatta és fordította Faludi Erika.)

http://www.okotaj.hu/szamok/31-32/ot31-09.htm

Karácsony András. Ökológiai problémák és a modern társadalom, Valóság 1987/6,

(Karácsony András Niklas Luhmann ökológiai nézeteit elemzi.)

Az ökológiai válság: közös felelősségünk, Öszentsége II. JÁNOS PÁL PÁPA üzenete a Béke

Világnapja alkalmából, 1990 január 1.. Békesség a teremtő Istennel, békesség az egész

teremtett világgal.

36

Donella and Dennis Meadows – Jorgen Randers: The Sustainable Society. In Donella and

Dennis Meadows – Jorgen Randers: Beyond the Limits. Post Mill, Vermont 1992, Chelsea

Green Publishing Co. Magyarul: Donella Meadows – Dennis Meadows: A fenntartható,

társadalom, in. Lányi András (Szerk.): Természet és szabadság, Osiris Kiadó, 2000

A világválság és következményei címmel 2008. október 31-én szakértői konferenciát

rendeztünk Budapesten, ahol ezt a hét európai forgatókönyvet megvitattuk. A dialógus

fontosabb tételeit beépítettük a forgatókönyvekbe.

Hivatkoztunk már Jürgen Habermasra, aki ma már úgy látja, hogy a posztmodernizmus és az

ember hitszükségének kibékítése a feladat, mert a posztszekuláris társadalom nem lesz majd

mentes a hittől. http://integral-options.blogspot.com/2008/10/jrgen-habermas-notes-on-post-

secular.html