A FEHÉR GÓLYA / Ciconia ciconia Linnaeus 1758 /

[Régi neve: C. alba.]

(ÖSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS ÉS FAJVÉDELMI STRATÉGIÁK)

Készítette a Nimfea Természetvédelmi Egyesület megbízásából:

Fauna Film Egyesület, Szélné Sándor Katalin

2012.

TARTALOM

Petőfi Sándor: A gólyához 3. oldal

Néhány gondolat a gólyáról 7. oldal

Előfordulása, állománynagysága 10. oldal

Fészkelése, szaporodása 12. oldal

Élőhelye, táplálkozása 19. oldal

Vonulása, telelése 19. oldal

Mortalitásának legfőbb okai 29. oldal

A fajvédelem kezelési tervjavaslata 31. oldal

Felhasznált irodalom 34. oldal

Petőfi Sándor : A gólyához

Sokféle a madár, s egyik ezt, másik aztLeginkább kedveli,Ezt ékes szólása, amazt pedig tarkaTolla kedvelteti.Kit én választottam, a dal-mesterséghezNem ért az a madár.S egyszerű, mint magam... félig feketében,Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebbMadaram a gólya,Édes szülőföldem, a drága szép alföldHűséges lakója.Tán ezért szeretem annyira, mert veleEgyütt növekedtem;Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkorKerepölt fölöttem.

Vele töltöttem a gyermekesztendőket.Komoly fiú valék.Míg társim a hazatérő tehéncsordátEstenként kergeték:Én udvarunkon a nádkúp oldalánálHúztam meg magamat,S némán szemléltem a szárnyokat-próbálóKis gólyafiakat.

És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakranFordult meg fejembe':Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,Szárnyakkal teremtve?Csak a messzeséget járhatni meg lábbalS nem a magasságot;Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor énA magasba vágyok.

Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltemSorsáért a napot,A föld fejére ő tesz világosságbólSzőtt arany kalapot.De fájt, hogy estenkén megszúrják... mert hiszenFoly keblébül a vér;Gondolám: hát így van? hát aki világít,Ilyen jutalmat nyér? - -

Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,Mint anya jön elé,Aki fiainak számára kosarátGyümölccsel terhelé.Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,Ha gyümölcsöt hozott:Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,A gólyát elcsalod.

Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,Midőn távozának;Miként most eltűnő ifjuságom után,Ugy néztem utánok,S milyen bús látvány volt a házak tetejénA sok üres fészek,Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,Hogy jövőmbe nézek.

Mikor tél multával fehér hó-subájátA föld levetette,S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányátÖlté föl helyette:Akkor az én lelkem is felöltözék új,Ünnepi ruhába,S gólya-várni néha elballagtam egészA szomszéd határba. -

Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogyIfju lett a gyermek:Talpam alatt égett a föld, nekiesem,És paripán termek,S megeresztett kantárszárral vágtaték kiA puszták terére...Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogyLovamat elérje.

Szeretem a pusztát! ott érzem magamatIgazán szabadnak,Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,Nem korlátoztatnak,Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mintFenyegető rémek,A csörgő patakot hányva-vetve, minthaLáncot csörgetnének.

És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!Vannak szépségei,De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,Sürű fátyol fedi;Jó ismerősei, barátai előttLeteszi fátyolát,S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mertTündérkisasszonyt lát.

Szeretem a pusztát! be-bekalandoztamTüzes paripámon,S midőn már ott jártam, ahol fizetésértSincs emberi lábnyom:Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.Egy futó pillanatA tóra mellettem, s benne kit látok meg?Gólya barátomat.

Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunkA puszta legmélyén,Ő a víz fenekét, én a délibábotHosszasan szemlélvén.Igy töltöttem vele gyermekségemet ésIfjuságom javát,Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,Se' szép hangot nem ád.

Mostan is kedvelem és úgy tekintem énA gólyamadarat,Mint egyetlen valót, mely egy átálmodottSzebb korból fönnmaradt.Megérkezésedet még mostan is mindenEsztendőben várom,S kivánok szerencsés útat, ha távozol,Legrégibb barátom!

NÉHÁNY GONDOLAT A GÓLYÁRÓL

A legismertebb, hazai népköltőnk versében szinte teljesen végig-követhető e madár egész életútja, kiérezhető belőle az a szeretet, amit a nép táplált iránta, hisz valójában a „legmagyarabb” madarunkról van szó. Sokszor a hűség és hazaszeretet példaképeként szolgált, a családi békét, összetartozást is szimbolizálta.

Mindenki jól ismeri a kéményen fészkelő fehér gólyát, annál kevesebben hallottak viszont fajtársáról, a fekete gólyáról / Ciconia nigra/. Még az előbbi régóta keresi az ember szomszédságát, közelségét ; beköltözött a falvakba, tanyákba s szinte „házi állatként” tartjuk számon, addig fekete tollruhás rokona megmaradt félénk, emberkerülő madárnak. Csak a középhegységeink nagy-kiterjedésű, sötét erdőiben vagy a csendes folyóárterekben érzi jól magát, háborítatlan környezetben, távol a világ zajától, az ember mesterséges környezetétől.

„A fehér gólya – eszterág, esztrág, cakó, koszta, gagó, gólya, házi gólya – népszerűség tekintetében vetekedik a fecskével s ha tán mégis az utóbbit kell győztesnek minősíteni, az csak azért van, mert a gólya fészkelési területe Magyarországon lényegesen kisebb és korlátozottabb, mint a fecskéé. Amíg ez fölhatol a legmagasabb erdő és vadőri lakhoz, addig a gólya csak az Alföldön s a Dunántúl alacsonyabb vidékein fészkel nagyobb számban, ellenben a Felvidéken és Erdélyben csak egyes folyóvölgyek mentén telepszik meg. Erdélyben a Mezőségen is fészkel imitt-amott, a folyóvölgyek közül pedig a következőkben található: Olt, Feketeügy, Maros, Szamos, Kisküküllő és Sztrigy. Háromszékben fölhatol egészen a Kézdiszékbe, elég gyakori a Kovásznai-járásban, leggyakoribb a Barczaság északi szélén Hídvég és Apáca Olt-menti községekben. A Felvidéken a legészakibb fészkelőhelyek az Ipoly, Sajó, Hernád, Tárcza, Tapoly és Ondava völgyeiben vannak, de még ezeknél is északabbra található az Alföld legészakkeletibb kiszögelésében Zemplén és Ung megyék sík részén egészen a hegység határvonaláig.”

A hosszú, piros csőrű és gázlólábú madarunk gyakran tűnik fel népdalainkban, népmeséinkben, népi játékokban sőt a nép életének fontos szakaszában, a születésben is nagy szerepet kap, hisz a néphit szerint a gólya

hozza az újszülötteket. Néphiedelem az is, hogy amelyik házra gólya száll - de nincs rajta fészke -, ott rövidesen gyermek születik. Ilyen és ehhez hasonló említése a gólyának számtalan sok van még, s mindez alátámasztja a magyar ember gólyaszeretetét, ismeretét és ez által természetesen védelmét és megőrzését is.

Tordon Ákos: Búcsúzik a gólya

Búcsúzik a gólya,Mocsarak lakója,Holnap indul napkeletre,Egyiptomba, napmelegre.De visszajön majd kikeletre,Átrepül a nagy tengeren,És Afrikából itthon terem.Fészke hazavárja,Nálunk a hazája.

Több európai nép – például a litvánok – hozzánk hasonlóan a nemzet madarának tartja. Még a finn gyerekeket is a gólya hozza, pedig arrafelé nem fészkel a szerencsehozó madár, s előfordulása is csak alkalmi. Az átlagemberek mellett az ornitológusok is fokozott figyelmet fordítottak és fordítanak a fehér gólyára egész Európában.

Földünk mérsékelt és meleg éghajlati öveiben 17 gólyafaj él, melyek magasságuk alapján a nagyobb termetű madarak közé sorolhatók. Átlagosan 70-100 cm között vannak. A fehér gólya magassága: 100-115 cm, szárnyainak fesztávolsága: 155-215 cm. Testsúlya nemenként változó: a hímeké átlagosan 3,6 kg míg a tojóké átlagosan 3,3 kg.

Más madarakhoz hasonlóan évente egyszer vedlenek, teljes vedlésük általában a telelő helyeken történik. Életkoruk változó, hisz a természetben őket érő hatások miatt átlagosan csak 8-12 évet élnek, ellentétben azokkal, melyek zárt, védett körülmények közt akár a 30 évet is megélhetik.

„Viselkedését méltóságteljesnek minősíthetjük. Járása lassú és kimért, tartása egyenes, repülése, amelyet néhány ugrással vezet be, aránylag lassú, de mégis könnyű és szép, kivált a pompás csavarvonalak tüntetik ki. A repülés nem fárasztja ki, szárnyait ritkán és nem szaporán mozgatja, de a szelet és minden légáramlást oly ügyesen tudja kihasználni, hogy lebegve, tetszés szerint emelkedik vagy süllyed és kitűnően ért minden fordulathoz. Rendkívül alkalmazkodó természetű. A gólya a fészkétől távol éppoly vad, mint összes rokonai. A polgárembert, pásztort és gyermeket, mint veszélytelen embereket, igen jól meg tudja különböztetni, de azért minden közeledést elkerül és az őt elejteni akaró vadásznak megnehezíti a lőtávolba jutást. Még sokkal óvatosabb és félénkebb a költözés alkalmával és egyáltalában, amikor fajbelijeivel egyesül. Afrikában az európai elől mindig nagyobb távolságból menekül, mint a bennszülött elől.”

ELŐFORDULÁSA, ÁLLOMÁNYNAGYSÁGA

Hazánkban 2 fajuk él a fehér gólya és fekete gólya. Mindkét faj foko-zottan védett, természetvédelmi értékük: 100.000 ,- Ft. A BirdLife International nemzetközi állományadatokon alapuló osztályozása alapján az Európa-szerte veszélyeztetett (SPEC 2) kategóriában tartozik.

Hogyan alakult létszáma a múlt század elején és hol volt fészkelő faj ? Erről Brehm írásából informálódhatunk.

„A gólya, a magas északi országok kivételével, sehol se hiányzik Európából, noha természetesen nem mindenütt található, mint költőmadár. Egyebek között Angliába is ellátogat, ahol azelőtt állítólag gyakori volt, de jelenleg már igen ritka és Görögországból szintén többé-kevésbbé visszavonult, mert Morea lakói a törökök szent madarát egészen elvadították. A gólya Spanyolország egyes tájain, amelyek egyébként nagyon megfelelnének neki, a ritkaságok közé tartozik. Tait szerint Portugáliában majdnem egész éven át található, csak télen tűnik el rövid időre. Dél-Oroszországban és a Káspi-, valamint Fekete-tenger körül gyakori. Kőnig szerint Algír némely részein gyakori költőmadár és Batna házain fészke nem ritkaság. Alexander az Aranypart tartományban nagy telepeit látta, különösen Daboya mellett, ahol a magas baobabfákon igen sok alaktalan gólyafészket látott. A gólyák itt decemberben költenek és májusban, az esős évszak kezdete előtt elköltöznek fiókáikkal. A fehér gólya téli útján egész Afrikát és Indiát keresztül kalandozza. Sík, lapos és mély, vízben gazdag, kivált mocsaras és lápos vidékeket kedvel, de oly területeket igényel, amelyeket az ember már mívelés alá fogott. Noha sok fehér gólya az emberi lakásoktól távol, az erdőkben is megtelepszik és vastag fákon építi nagy fészkét, többségük azonban lakott helyeken és épületeken fészkel.

Az állományuk Európa szerte csökkenő tendenciát mutat fokozott védelmük ellenére. Több nyugat-európai országból az erőteljes iparosodás, földhasználat és technikai fejlődés „eredményeképp” szinte teljesen kipusztult e faj. Főleg Európa déli és középső részén elterjedt, ott, ahol a legoptimálisabbak a feltételek megélhetéséhez. A nagyobb kiterjedésű, nedves, füves részeket,

tocsogókat, táplálék gazdag helyeket kedveli. Skandináviában és Nagy-Britannia területén korábban sem volt fészkelő, inkább csak kóbórlóként figyelhető meg. Gólya nagyhatalomnak Lengyelország számít, ahol közel 40.000 pár költ. Nagy fészkelő állományai vannak még Spanyolországban és Ukrajnában is, ahol a párok száma meghaladja a 15.000-et. Etológiai megfigyelések és gyűrűzési vizsgálatok bizonyítják azt, hogy a nálunk kikelő gólyafiókák első vagy második évükben, amikor telelő helyeikről visszaérkeznek nem a korábbi fészek környékén, hanem a környező országokban állnak meg és kezdenek majd költéshez . Vagyis a nálunk kelt gólyák pl. az osztrák, szlovák, bulgár, román vagy vajdasági populációk nagyságát növelik.

S mi volt a helyzet az 1850- 1900-as évek elején? Elolvasva az alábbi részletet, kiderül belőle, hogy e faj ekkor még igen stabilnak mondható.

„Megfelelő kímélet mellett állománya még jelenleg nincs veszélyeztetve, sőt azt tapasztaltam, hogy a Duna-Tisza közén határozottan gyarapodik. Fennmaradása annál is inkább valószínű, mert a téli szálláson is nagy megbecsülésnek és kíméletnek örvend. Dél-Afrikában a „nagy sáskairtó madár” (Great Locust Bird) a neve, mert ott szinte kizárólag az országos csapást alkotó sáskarajokat pusztítják az Európából odasereglő gólyák. Sajnos, nagyon sokan áldozatul esnek ennek a sáskairtó szenvedélyüknek, mert Dél-Afrikában arzénpermettel is védekeznek a sáskák ellen s ha a gólya ilyen arzénpermettel mérgezett sáskákat fogyaszt, akkor esetleg arzénmérgezésben ő is elpusztul. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert a Hortobágyon 1907-ben a nagy sáskajárás idején lelőttem egy gólyát, hogy megállapíthassam a gyomortartalmát s azt tömve találtam sáskákkal. Kb. 1000 darab volt benne.”

Európán kívül a fehér gólya még Észak- és Dél-Afrikában, Kis-Ázsiában, Irakban, Iránban, Örményországban és Azerbajdzsánban is fészkel. Teljesen elkülönülve Közép-Ázsiában a Ciconia ciconia asiatica, a Távol-Keleten önálló fajnak tekintett C.c.boyciana fordul elő.

„ Gólya, gólya, gilice,Mitől véres a lábad,Török gyerek elvágta,Magyar gyerek gyógyítja,Síppal,dobbal, nádi hegedűvel!”

FÉSZKELÉSE, SZAPORODÁSA

Hazánkban szinte az ország minden területén találkozhatunk fészkeivel, a magyar falvak 60-70%-a ad otthont ennek a fajnak. A fehér gólyából 1958-ban hazánkban még kereken 8.000 pár költött, 1974-ben már csak 4.000, vagyis az állomány éppen a felére csökkent. Emiatt megindultak a védelmét célzó különféle akciók, aktív védelmi tevékenységek, melyeknek hatásai szinte néhány éven belül eredményt produkáltak, ugyanis 1979-ben már 4.760 párt regisztráltak az ország területén. Számuk mára elérte az 5.000 párt.

Korábban a fehér gólya is magas fákon vagy sziklákon költött, majd ezeknek eltűnésével került az ember alkotta építmények közelébe. Itt a már említett nádtetős házak tetején, oldalszellőzős kéményeken, oszlopokon, várromokon, gémeskutakon vagy szalmakazlakon telepszik meg, nem zavartatva magát az ember közelsége miatt. Majd amikor ezek a helyek is eltűnnek, játszik fontos szerepet a villanyoszlop és azok a mesterséges fészkelési lehetőségek, melyeket az ember teremtett e madárfaj számára. A nyugati, dél-nyugati valamint az északi, észak-keleti megyékben nagy a párok sűrűsége. Van olyan Tisza-parti település, ahol a fő úton kb. 3km-t haladva szinte minden második villanyoszlopon van egy-egy gólyafészek, akár 10-15 is egymás után. / Pl. Tiszagyulaháza, Újtikos, Tiszadob területén /

„Magyarországon a gólya vonuló madár; a terület fekvése szerint érkezik március közepétől kezdve április elejéig; aug. 15 és 20 között, ritkán későbben vonul el a téli szállásába. Nagyon kivételes esetekben itt marad egy-egy telelő példány is, de ez többnyire rokkant, ha nem is látszik annak és csak úgy tud téli idején megélni, hogy igénybeveszi az ember gondoskodását. Jelenleg ugyanis a gólya egyéni szabadságának megőrzése mellett az emberhez csatlakozott, mert tán fölismerte, hogy az ember a leghatalmasabb lény s ezért annak a házatáján építi meg az otthonát, hogy annál nagyobb biztonságban legyen, egyúttal hogy annál könnyebb legyen a megélhetése. Egészen más volt azonban a helyzete az őskorban, amikor az ember még nem jelent meg a földön. Akkoriban kétségtelenül tisztára erdei madár volt, mint rokona, a fekete gólya. Akkoriban még fákon fészkelt és pedig egy-egy kedvező táplálkozási terület közelében telepesen. Ezt az ősi szokását ma is megtartotta: lehetőleg telepesen fészkel – egy-egy faluban 30–40 pár, sőt több – s igen gyakran fészkel fákon. Ahol jó vadászterület közelében kis erdő vagy liget akad, ott ezekben is telepesen

fészkel. Ilyen hírneves, érdekes gólyatelep van a Balaton délnyugati sarkánál elterülő Fenék-majorban, melynek parkjában közel egymás mellett 20–25 gólyafészek van a fákon, egy-egy fán néha 5 fészek is. A legszebb és legnevezetesebb ilyen gólyafészkes fák egyike Farmos községben van. Régebben kb. 15 fészek volt ezen a hatalmas nyárfán, jelenleg már csak 6–7 fészek szokott lenni rajta, mert villámcsapás következtében megcsonkult”

Gólyáink a telet a melegebb, déli kontinensen, Afrika keleti és déli részén töltik. A fehér gólya márciusban, a fekete gólya valamivel később, hó végén vagy áprilisban érkezik meg s keresi fel régi fészkét vagy kezd új fészek építéséhez az, amelyiknek elpusztult vagy még nem volt fészke.

Megenyhült a lég, vidul a határ,S te újra itt vagy, jó gólyamadár!Az ócska fészket megigazgatod,Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Tompa Mihály: A gólya

„Az emberhez való ragaszkodása különösen a párosodási időben nyilvánul meg. A gólya telepekben szeret fészkelni, amelyek némelykor igen népesek. Így Mecklenburg egy helyiségében nem kevesebb, mint 71 lakott fészek volt. Az egyszer megépített fészket minden évben használja: ismernek egyes fészkeket, amelyek 100 év óta minden nyáron lakottak. Hogy ugyanaz a pár egymásután hány évig használja a fészket, azt nem tudjuk, de föltesszük és bizonyára joggal, hogy életkoruk igen hosszú és ezért a fészektulajdonosok váltakozása ritka. Ha csak az egyik gólya tér vissza, mint az néha megtörténik, akkor gyakran sokáig tart, míg párt szerez magának és akkor rendesen heves küzdelmek támadnak a fészekért, közben valószínűleg fiatal párok érkeznek, amelyek közösen támadják meg a korábbi tulajdonost, hogy azt elűzzék, ami elég gyakran sikerül is, sőt meg is ölik azt. Az összes megfigyelésekből azt következtethetjük, hogy a gólyapár házassága egész életre szól. Azonban ez a hűség nem zár ki minden kétséget, mert ismerünk eseteket, amikor a tojó gólya az idegen gólyák udvarlásának engedett, viszont bigámiában élő hím gólyáról is tud a krónika.”

Ágakból, gallyakból összerakott, hatalmas fészkét sokszor a légvezetékek oszlopaira építi, melyekről bebizonyosodott, hogy komoly veszélyt jelenthetnek sokszor idős, fiatal madár számára egyaránt. Az a tendencia, hogy a házak kéményeiről, pajták, gémeskutak, szalmakazlak tetejéről „átszoktak” az előbb említett oszlopokra, eléggé könnyen magyarázható – mindezek a létesítményeink már csak helyenként lelhetők fel, eltűntek a múlt emlékeivel együtt. Ez az áttelepülés a gólyánál a ’60-as években kezdődött el s gyorsult fel és mára a fészkek 90%-a már ezeken figyelhető meg. Ugyan ez a tendencia látható európai élőhelyein is, melynek eredményeképpen ma kb. 35-40.000 villanyoszlopra települt fészket ismerünk Európában.

A madár kimeríthetetlen fészkelési stratégiáját mutatja ez a fokozatos alkalmazkodás, beilleszkedés az állandóan változó környezetbe!

A mai generációk nagy része úgy nőtt fel, hogy ezeket a régen használatos építményeket nem látta, nem is ismerte. De remélhetőleg a gólya madarat és a vele kapcsolatos sok mesét, dalt, játékot ismerik, s tovább adják majd Ők is!

A fehér gólya fészkét általában egy magas pontra építi, ahonnan messzire ellát és könnyen szárnyra kaphat. A fészkek általában egyesével, elszórtan, egymástól távolabb találhatók, de előfordul, hogy jó fészkelési adottságok miatt laza kolóniák is kialakulhatnak / lásd a fenti településeknél./

A fészek anyaga: száraz, vastag ágak, vékonyabb gallyak – bélelésükre vékony szálú, finom fűcsomót, tollat, mohát, szénát stb. is felhasználnak. Ezeket a tojó a fészken ülve állandóan rendezgeti, igazgatja ezzel is növelve a fészek stabilitását. Előfordulhat, hogy sokszor fészekidegen anyag is beépítésre kerül / műanyag zacskó, madzag, damil, drót / melyek a fiókákra csavarodva azok pusztulását idézhetik elő.

Egy-egy fészek így hetekig is készülhet, főleg azok, melyek újonnan épülnek. A régiek csak tatarozásra, felújításra szorulnak, melyeknek tömege így évről-évre nő s akár az 1000 kg-ot is elérheti egy bizonyos idő után. Egy fészket akár évtizedekig is használhat, mivel a megfelelő fészekaljzatok száma kevés és egy elfoglalt régi fészek tatarozása kevesebb energiát is igényel egy új építé-sénél. A fészkek átmérője általában 80 cm és 2 m között változik. Magassága az első évben 20-40 cm, de idővel akár a 2 métert is elérheti. Tömege kezdetben 20-30 kg. Az idős fészkek között 1,2 tonna súlyút is találtak már. Bár a fiókák - főképpen nagyobb korukban - a fészek szélére állva ürítenek, az ürülék egy része a fészekbe jut. A szülőmadarak az ürülék és a nedvesség felitatására folyamatosan fészekanyagot hordanak a fészekbe, ami így a teljes fiókanevelési időszak alatt növekedik (Jakab 1980).

Mit ír erről Brehm? „Maga az építmény korántsem kiváló. Az alapot hüvelyknyi vastagságú ágak, gallyak, tövisek és gyepdarabok alkotják, a második réteg finomabb rőzséből, nádszálakból és sáslevelekből, a tulajdonképpeni fészekcsésze pedig száraz fűcsomócskákból, trágyából, szalmacsutakból, rongyokból, papírdarabokból és tollakból készül.

A hímek általában hamarabb érkeznek, majd néhány napos késéssel jelennek meg a tojók. A megfigyelések szerint az idősebb madarak érkeznek meg legelőbb. A párok rendszerint egy költésnyi időre vannak együtt, utána esetleg a fészekhűség hozza őket újra össze s maradnak esetleg több évig is együtt. Ez a kapcsolat a hiedelmek ellenére nem örökké tart. A hím madár választ párt magának, s szinte a párválasztás után már megtörténik a párzás, majd tojásrakás.

A tojó áprilisban vagy májusban rakja le átlagosan 3-5 mészfehér tojását, melyeken általában 30-35 napig kotlik. A tojások színe a kotlás előrehaladtával sárgássá színeződhet. Évente egyszer költenek, délen általában 1-2 héttel korábban kezdődik a tojásrakás, mint az északi költőhelyeken. A tojások kora között eltérés tapasztalható, mivel a tojó 2-3 naponta tojik egy-egy tojást. Ez a különbség a fiókáknál is jól megfigyelhető egy ideig. A tojások nagyjából egy lúdtojáshoz hasonlítnak, súlyuk kb. 115g. Mikor már 15 naposak csak két óránként érkezik az étel. A gólyák, akik egyébként nappali állatok, ebben az időszakban egész éjszaka keresik az egereket és gilisztákat.

Három hétig tart, míg a kisgólyák karcsú vékony lábukra fel tudnak állni, s utána egyre nagyobb önbizalommal kezdik el szárnyacskáikat is csapkodni. Az első repülésük július vége felé várható, ekkora már a fiatalok akkorák, mint szüleik, de csőrük még rövidebb és sötétebb végű.

10 év eredménye, mely során az egyes évek fészkeinek fióka számát, átlagát vizsgálták és számolták ki:

Átlagos fiókaszám(kirepülő fiatalokkal)

2.312.691.592.142.742.782.23 1.66 3.09 2.35

2003. év (2140 adat alapján)2004. év (3768 adat alapján)2005. év (2239 adat alapján)2006. év (3022 adat alapján)2007. év (2789 adat alapján)2008. év (2263 adat alapján)2009. év (3401 adat alapján) 2010. év (2959 adat alapján) 2011. év (2877 adat alapján) 2012. év (2375 adat alapján)

Az átlag kiszámításában az adott évben elfoglalt fészkeket vettük figyelembe, beleértve azokat is, amelyekben a költés sikertelen volt.

Ivarérettségüket 3-5 év alatt érik el, nagyobbik részük azonban már az első évben elpusztul. A fiatal gólyák több mint kétharmada elpusztul három éves

kora megérése előtt. A legidősebb példányok 30 évig is élhetnek. Mikor elhagyják a fészket, még kb. 2 hétig a közelben maradnak, majd augusztus vége felé elindulnak az első útjukra dél felé. A szülők csak néhány nap után követik őket. Akkor honnan tudják a fiatal gólyák, hogy merre kell menniük? Hogy képesek eljutni Afrikába a szülői útmutatás nélkül? A választ minden bizonnyal a génjeikben, az agyukban hordozzák, ahol egy öröklött "mappa" vezérli őket a meleg szavannákra.

A kisgólyák fészeklakók, mely azt jelenti, hogy etetésük a szülőkre van bízva, nem képesek még önállóan táplálkozni. Ilyenkor a pár egyik tagja –rendszerint a hím- megy táplálékért, míg a másik madár 5-10 napon keresztül a fiókák mellett marad és őrzi őket. Ebben az időszakban tragédiát jelent valamelyik szülő elhullása, mivel a fészeknél lévő madár a kicsik eleségkérő hangja ellenére sem mozdul el helyéről s ezzel azok éhen pusztulását okozhatja.

Megfigyeltek más, különös viselkedési formát is öreg gólyáknál, mint pl. azt, amikor valamelyik gólyafiat megeszi vagy éppenséggel kidobja a fészekből. Általában ezek kedvezőtlen időjárású években történnek meg, s rendszerint gyenge, életképtelen egyedekkel. Olyan megfigyeléseket is leírnak a Hortobágy területéről, hogy az egymás közelében lévő fészkek egyikéből elpusztult szülő helyett, a közelben lévő fészek párja segített be az árván maradt fiókáknál a táplálék hozatalba és etetésbe.. Így mind a két fészek fiataljait etetve, mindkét fészekalj sikeresen kirepült. Ezeket a jelenségeket kronizmusnak nevezzük.

A gólyafiókák kikelésükkor 70-80 grammosak, felállni csak kb. 4-5 hetesen tudnak a fészekben s kirepülésük 8-9 hetesen kezdődik el. Ez után még néhány hétig visszajárnak éjszakázni a fészekbe, s általában csak 4 éves korukban költenek először.

Színezetükben ilyenkor már hasonlítanak szüleikre, de fontos bélyeg a sötét, szinte fekete csőr, amiben eltérnek a kifejlett madaraktól. Sipító, táplálékkérő hangjuk messzire hallatszik. A fehér gólya jellegzetes hangja – melyet a pár találkozáskor, fészekre érkezéskor hallat- a kelepelés, költési időben olykor a sziszegés.

Az öreg madarak a fészekhez érve annak közepére öklendezik a hozott táplálékot, melyet a fiatalok onnan csipkednek fel. Ezek általában lágy eleségek, melyek könnyen emészthetőek és fontos tápanyagokat tartalmaznak a fiókák intenzív növekedéséhez. Inni a szülőmadarak csőrében hozott vizet ísszák, melyet csőrből-csőrbe öklendez a felnőtt madár. Azt is megfigyelték, hogy az

utódokat vizes moha segítségével hűtik (Rékási & Jakab 1984). Általában 2 vagy 3 fióka repül ki egy fészekből, de az Alföldön nem ritka a hat fiókát felnevelő pár sem (Jakab 1987).

A régi megfigyelések is hasonlóak voltak a madarak „etetése-itatása” tekintetében..

„ Nem tömik őket, hanem életök első napjától kezdve hozzá kell szokniok, hogy az elébök ökrendezett eledelt maguk szedjék fel. Erre az öregek tanítják őket, amennyiben a kicsinyek csőrét megfogják és lefelé húzzák. A szükséges vízmennyiséget az öregek a táplálékkal együtt garatjukban hozzák és a fiókák elé öntik. Nagy hőségben a fiókákat locsolják is és elébük állva, a naptól elfödik őket, hogy árnyékban legyenek; hűvös és esős időben fiókáikat saját testökkel takarják. A fiókák életök első napjaiban a sarkukon ülnek, később a fészekben felállnak, a tapasztalt szülők a fészekből való kiesés ellen új ágak és rőzseszálak elhelyezésével külön védik őket; csakhamar megismerik a vidéket és bebizonyítják, hogy szemük kezdettől fogva kitünő; mert az eledellel megrakottan közeledő szülőt már messze távolból észreveszik és először mozdulataikkal, később kelepeléssel üdvözlik, bármily ügyetlenül teszik is kezdetben. Növekedésük legalább két teljes hónapig eltart.”

ÉLŐHELYE, TÁPLÁLKOZÁSA

„Mi a rendes, normális tápláléka? Erre a fontos kérdésre nézve megtámadhatatlanul pontos adatokat szerezhettem a gólyafiókák két évtizedet felölelő gyűrűzései alkalmával. A fészkek környékén ugyanis egyes években rengeteg mennyiségű „köpet” akadt. Ezek a köpetek a gólyatáplálék emészthetetlen részeiből állanak, amelyek az emésztés után a gyomorban egy csomóba szorulnak. Ezeket azután a gólya, mint többé-kevésbbé gömbölyű vagy hengeres „köpet”-eket a szájnyíláson át visszaökrendezik. Ha ezeket a köpeteket szétbontjuk és megvizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy 90%-ig rovartörmelékekből állanak. Csont még abban az esetben sincsen benne, ha egeret evett. Az egérfogyasztást csak a köpetben található egérszőr bizonyítja. A gólyagyomornak tehát az a sajátságos berendezése van, hogy még a csontot is megemészti, ellenben a rovarok chitin alkatrészeit, valamint az emlősök szőreit nem. Világos következménye ennek az, hogy a köpet egymaga nem elegendő a gólyatáplálék megállapításához. Ez a tény már abban is megnyilvánult, hogy egyik-másik évben a legszorgosabb keresés mellett sem lehetett a gólyafészkek táján köpetet találni. A jelenség behatóbb vizsgálata azután rendkívül érdekes törvényszerűségre vezetett. Ha sok volt a köpet a fészek körül, akkor kevés volt benne a fióka, ha meg nem volt köpet, akkor a fiókák átlagos száma jóval nagyobb volt. A két szélső értéket az 1908. és 1914. évek adták: előbbiben a fiókák átlagos száma 2.64, utóbbiban 3.51 volt, tehát 1914-ben országos átlagban egy fiókával többet neveltek a gólyák, mint 1908-ban. Tovább vizsgálva ezt a föltűnő jelenséget, arra az eredményre jutottam, hogy az évi szaporulat szoros összefüggésben van a tavaszi csapadékmennyiséggel. Ha tavasszal, a gólya érkezése és fióka nevelése idején bőséges esőzések vannak, akkor a gólyacsaládok sok fiókát nevelnek – négy-öt, sőt nagy ritkán hat fióka is volt egy fészekben – ha ellenben szárazság jellemzi a tavaszi időjárást, akkor a fiókák száma rendszerint kisebb, néha csak „egyke” nevelődik. Ennek a rendkívül érdekes jelenségnek az a magyarázata, hogy nedves esztendőkben a gólya elegendő békát, kígyót, gőtét stb., szóval kiadós és rövidebb idő alatt összeszedhető hústáplálékot talál a kiöntésekben, vadvizekben és hasonló helyeken, míg szárazság idején a sokkal kevésbbé kiadós és sokkal hosszabb idő alatt szedhető rovartáplálékra (sáskák, tücskök, lótetű, cserebogárpajor, gabonaszipoly stb.) szorul. A hústáplálékból nem képződik köpet, tehát ez a magyarázata annak, hogyha nincs köpet, akkor sok a fióka, ellenben a

rovartáplálék bőséges köpetképződést okoz, tehát a sok köpet a rossz táplálkozási viszonyok jele és ennek következménye a fiókák csekély száma.

A gólya táplálkozásában tehát vannak úgynevezett „szűk” és „bő” esztendők. A gazdasági jelentőség elbírálásában csak ez előbbiek érdekelnek, mert a kényszertáplálkozás idején vetemedik leginkább a kártételekre.

A köpetek tanúsága szerint azonban ilyenkor tömegesen pusztítja a káros rovarokat s ezért a mezőgazdaságra nézve föltétlenül hasznos, tehát védelemben részesítendő madár. Mint állandóan szem előtt levő, föltűnő madárnak az életmódját a nagy közönség is igen jól ismeri, tehát minden apró-cseprő csínytevését számontartja, így pl. a baromfiudvarban elkövetett kártételeit; de általában véve azt tapasztaltam, hogy a gazdaközönség föltétlenül hasznosnak és érzelmi szempontok kikapcsolásával is védendőnek tartja. A magyar madárvédelmi törvény védelem alá helyezte a gólyát, lelövése tehát minden időben tilos. Egyes pákosztos példányok, amelyek rákapnak a baromfiudvar fiókáira, vagy a tenyésztett apró vadra, riaszthatók, esetleg el is pusztíthatók, de a vadászat érdekére való hivatkozással történő lelövése föltétlenül elítélendő.”

„A gólya, különösen ha fiatalon szedték ki a fészekből, könnyen megszokja a fogságot és ápolóját és annyira megszelídül, hogy szabadon ki- s berepülni engedhetjük; ismerőseit kelepeléssel és szárnylengetéssel üdvözli, megbarátkozik a nagyobb háziállatokkal is, de a gyengébbekkel szemben túlkapásokat is megenged magának, sőt még a gyermekekre is veszélyes lehet.” /Ki ne olvasta volna Fekete István: Kele c. kisregényét, mely pont ezt mutatja be egy sérült gólya esetében?/ „Ha párosan tartjuk és bizonyos szabadságot engedünk neki, akkor még szaporodik is. A szabadon élőkkel is párosodik és azokkal télire esetleg el is költözik, de a legközelebbi tavasszal visszatér és úgy viselkedik, mint azelőtt.”

Régen a mezőgazdaságban dolgozó emberek megfigyelték, hogy hány tojást rak a gólya, mennyi fióka kel ki belőle,- ugyanis ebből próbáltak következtetni arra, hogy az év milyen csapadékos avagy száraz lesz. Sok gólyafi esetében csapadékos időt vártak, ellenkező esetben viszont aszályos évre számíthattak.

Miért is hasznos a gólya? Erre a kérdésre azonnal válaszolhatunk is- mert táplálékai közt szerepelnek olyan állatfajok, melyek tömeges jelenléte nem kívánatos az ember számára. Afrikában például legfontosabb tápláléka a sáska és szöcske ezért ott sáskamadárnak is hívják. Hogyan látták ezt 100-150 évvel ezelőtt?

„A gazdasági jelentőség azonban nemcsak elméleti, hanem elsősorban gyakorlati kérdés is, úgyhogy az ismertetés mellett a legfontosabb annak minél szélesebb körökben való elfogadhatása, hogy lehetőleg minden érdekelt nemcsak esztétikai alapon, hanem meggyőződésből is védje a gólyát. Ez a szempont azért fontos, mert a gólyának igen sok az ellensége, főleg a vadásztársadalom körében, tehát éppen azok között, akik a legeredményesebben üldözhetik a gólyát. Nem lehet eltagadni azt, hogy a gólya a vadászat szempontjából sokszor károsnak minősíthető. Kétségtelen bizonyítékok vannak arról, hogy a fogolycsibéket és nyúlfiókákat is fölszedi, ha elébe kerülnek, sőt olyan esetet is figyeltek meg, amikor két gólya együttesen vadászott fiatal nyúlra s közbelépés nélkül bizonyára áldozatul is esett volna a támadásnak. Rothermund Gyula, a lelkiismeretes tudósító azonban hozzáfűzi ehhez az esethez, amely 1904-ben történt, a következő megjegyzést: „úgy látszik, hogy az 1904. év nyarán sokat éheztek a gólyák, minthogy a tartós szárazság következtében kiszáradtak az összes rétek és mocsarak és kevés volt a rovar és sáska is.

Ebben a megjegyzésben benne foglaltatik már a gólya fölmentése is, csak akkor vetemedik ilyen kártételekre, amikor a kedvezőtlen időjárás következtében nem találja meg rendes táplálékát.”

„Nálunk régen, amikor még a mocsaras ligeterdőkben, folyók ártereiben, árvizek után megmaradt kiöntéseken, kubikgödrökben kereste táplálékát, főleg vízi élőlényeket fogyasztott. Ma a rövid füvű területeken, nedves kaszálókon és friss szántásokon is előszeretettel vadászik, melynek eredményeként tápláléka kiegészült az itt található élőlényekkel. Egyáltalán nem válogatós, mindent megeszik amit el tud kapni és le bír nyelni.A széles táplálékspektrumú faj jól kihasználja a Kárpát-medence változékony éghajlata miatti évente eltérő táplálékkínálatot. A kontinentális klíma hatása alatt álló száraz időszakokban ízeltlábúak, kisemlősök szerepelnek, a csapadékos időszakokban megnövekszik a kétéltűek, halak aránya S mit ír erről a régi leírás? Íme:

„A gólya táplálékát a legkülönfélébb állatok szolgáltatják. A szó legteljesebb értelmében ragadozó madár. Úgy látszik, hogy a kétéltűeket, rovarokat és földigilisztákat előnyben részesíti, de bizonyára csak azért, mivel a legkönnyebben foghatók. Rendes vadászútjain a leggyakrabban békákat, egereket és rovarokat talál és így legelőbb szedi is fel őket; azonban a gyíkot, törékeny kuszmát, siklót, sőt mérges kígyót is megöli, a halakat éppoly mohón szereti, mint a békákat, alkalomadtán a zavaros vízben serényen üldözi őket és arasznyi hosszú példányokat nyel el belőlük. Nagy mohóságában a kisebb kígyókat gyakran úgy nyeli le, hogy előzőleg a legkevésbbé sem készíti el őket a lenyelésre; még sokáig vergődnek a torkában és amikor új préda fogása céljából gyorsan lehajol, a kígyó könnyen kioson megint a száján, úgyhogy ha szabad területen több kígyó van előtte, igen mulatságos vadászat folyik le. A mérges keresztes vipera is kedvenc eledel számára; de valahányszor nyelésre kerül a dolog, ismételten és oly erősen megvagdalja fejét, hogy az se lát, se hall. Ha egyszer-egyszer túlgyorsan s nem óvatosan jár el és a vipera megmarja, akkor néhány napig nagyon szenved, de aztán egészen helyre jön. Az összes földön fészkelők tojásait kiszedi; a fiatal madarakat, foglyokat is irgalom nélkül megöli, sőt fiókáinak teli madárfészkeket hord; pusztítja az egereket, amelyekre a mezőn és réten a lyukaik előtt leselkedik; a vakondot feltúrásakor akkor vágja ki, amikor túrásával jelzi ottlétét s a fiatal nyulakat anyjuk bátor védekezése dacára elviszi. A virágos réten serényen űzi a rovarvadászatot és nemcsak az ülő és mászó rovarokat fogja el, hanem a körötte zümmögőket is igyekszik repülés közben elkapkodni, úgyhogy a méhekben is kárt tesz.”/ Brehm /

Alfers 19 gólya – tizenkét öreg és hét fiatal – gyomortartalmát megvizsgálta és bennük 5 kecskebéka és 131 hegyi béka, 43 vakond, 913 nagyobb futóbogár, 2 gyík és egy cickány, tehát csupa hasznos állat maradványait találta, ellenben a károsakból: 9 mezei egeret háromféle fajban, 89 sáskát, 4 lótetűt, 30 cserebogarat, 133 káposztalepke hernyót és 25 földigilisztát talált, ha ez utóbbiakat is károsaknak tartjuk.”

Így fő táplálékát képezik: földigiliszta, csigák, szöcske fajok, cserebogarak, sáskák, ebihalak, rákocskák, kisebb halak, de vízisiklók, békák,gőték és gyíkok is gyakran prédájává válnak. Ezen kívül még kisebb, szántóföldi gerinceseket is megfog, szívesen megy a szántó traktorok vagy kaszálógépek után, amikor is bőséges táplálékmennyiséget eredményeznek számára ezek a

gépek. Nagy mennyiségű pockot, egeret, pajorokat, lárvákat tud ilyenkor megfogni. Talán kevesen tudják, hogy a baglyokhoz vagy kisebb ragadozó madarakhoz hasonlóan a felesleges, emészthetetlen anyagokat, csontocskákat, szőrt stb. ők is köpet formájában öklendezik ki.

A madarak táplálkozó területének a nagysága annak táplálék bőségétől függ. Általában 500-3000 méter távolságig járnak el, ettől messzebbre már nem „éri” meg a madárnak elmennie táplálékért, fiókanevelési időszakban pedig végképp nem. Ilyenkor ugyanis az intenzív etetés miatt időben is sokat jelent a távolabbi helyen való táplálékkeresés. A fiókák ugyanis nagyon sokat és sűrűn esznek. Kimutatták, hogy például egy 4 fiókás fészek esetében 3 kg táplálékot kell naponta biztosítania a szülőknek a fiatalok számára. Ezt a mennyiséget pedig összeszedni szöcskéből vagy sáskákból, esetleg gilisztából egész napi munkát ró a szülőpárra. Ez alapján pedig kirepülésükig 185 kg táplálékot esznek meg összesen.

VONULÁSA, TELELÉSE

Költés után a madarak csapatokba verődnek. A vonulást a fiatalok kezdik meg, néhány tapasztalt madár vezetésével augusztus második felében. Az öregek egy-két héttel később indulnak el Afrika felé. Az egyedek nagy része augusztus folyamán elvonul Magyarország területéről, de szeptemberben is megfigyelhetők kisebb vonuló csapatok. Poliptikus faj.

A vonulásról érdemleges és biztos információkat nagyon régóta a gyűrűzési adatokból tudunk, mely gyűrűzésekre legnagyobb többségében fióka korban kerül sor. Hazai érdekesebb gyűrűzési adatok:

Magyarországon gyűrűzött egyedek száma (1951-2006 ) 5.196 pdGyűrűzött fiókák száma (1951-2006 ) 4.715 pdHelybeni (0-5 km ) megkerülések száma(1951-2006) 58 (1,1%)Belföldi ( több,mint 5 km )megkerülések száma (1951-2006) 64 (1,2%)Külföldi megkerülések száma (1951-2006 ) 53 (1,0%)Külföldi megkerülések száma (1908-1950 ) 99 pdKülföldi gyűrűs példányok Magyarországon(1908-2006) 340 pdLegtávolabbi megkerülés 8.962 km ( Dél-Afrikai Köztársaság )Legnagyobb, átlagos elmozdulás 57,8 km/nap (Magyarország-Horvátország)Legidősebb, gyűrűs madár 18 év, 19 napA mai Magyarország területén gyűrűzött madarak 29 országban kerültek meg:Dél-Afrika 29, Románia 22, Bulgária 13, Szerbia 9 példány.

A vonulási útirányuk nagyon sokáig nem volt ismert, igen sokféle feltételezés volt erről is, melyekre tényleges választ szintén a gyűrűzési adatok adtak.

A nyugat-európai állomány Gibraltáron keresztül vonul Nyugat- illetve Közép-afrikai telelőterületére, de az Ibériai félszigeten áttelelő állománya is van. Közép- és Kelet-Európa valamint a Közel-Kelet fehér gólyái a Boszporusznál hagyják el kontinensünket, Törökországon átvágva Izraelnél délre fordulnak, majd Afrikába érve a Nílus vonalát követik. Az egyedek fele a Csád-tó térsége felé kitérőt tesz. Telelőterületük Kenya és Uganda szavannás régióitól a

Fokföldig terjed, a Jóreménység fokától ÉK-re eső területekig. Terület-hűségük igen csekély, ugyanaz a példány is egymástól több száz km-re fekvő területeken töltheti az egyes évek teleit, valószínűleg a táplálékmennyiségtől függően.

A két vonulási útvonalat használó egyedek fészkelő területét közelítőleg a k.h. 11. foka választja el, az Alpoktól a Harz-hegységig , majd nyugat felé Osnabrückön keresztül az Ijssel-tó déli területéig. Az elválás nem éles, meglehetősen széles sávban egyaránt fészkelnek nyugat és kelet felé vonuló egyedek is. Végcéljuk Dél-Afrika, mely a legtávolabbi telelőterület, melyet azonban nem minden példány és nem minden évben látogat meg. D-Afrikában- ahol a fiatalok aránya magasabb, mint az északabbi területeken – a fehér gólya november és február között van jelen, bár fiatalon meggyűrűzött egyede már szeptemberben is került meg itt. A vonulás során a felszálló meleg levegő-áramlatokat / termikeket / kihasználva vitorláznak, szinte alig repülnek aktívan (Marián & Tráser 1979). A tengereket elkerülve csak nappal repülnek.

Kísérletes-áttelepítéses vizsgálat alapján a vonulási útvonal használatában az öröklött tényezők mellett a tanulás is jelentős tényezőt játszik. Vonuláskor a Boszporusznál akár tízezres csapatokban is megfigyelhetők a faj egyedei, ahol legnagyobb számban augusztustól közepétől szeptember elejéig mutatkoznak.

A közel 120 műholdas adóval ellátott gólya vizsgálata a korábbi gyűrűzéses kutatásokkal szerzett adatokat megerősítette. Mindezen módszerek segítettek a fontosabb pihenőhelyek kimutatásában is, melyek a következők:

1. Boszporusz környéke

2. Iskenderuni-öböl északi partja

3. Damaszkusz térsége, Szíria

4. Bet’Shean-völgy, Izrael

5 Szuezi-öböl környéke, Észak-Egyiptom

6-8. Ny-Szudán és Csád környéke

9-10. Tanzánia és Serengeti

11. Serengetitől délkeletre eső területek

12. Zambia, Zimbabwe és Mozambik határvidéke

Ezt hosszú út követi Dél-Afrika felé, s addig még 3 pihenőhelyet iktatnak be, főleg mezőgazdasági területeken s hosszabb ideig eltáplálkoznak. A tavaszi vonulás az őszivel megegyező úton történik, de a kevesebb pihenőnap beiktatása miatt annál gyorsabban.

A fehér gólya fészkelési és telelő helyei:

S mit gondoltak és tudtak már az 1870-es évek után a vonulásukról, ennek irányáról? Lent olvasható mindez.

„Elköltözés előtt a vidék gyólái, családjai bizonyos helyeken, rendesen puhatalajú, mocsaras réteken gyűlnek össze, mintegy tanácskozásra. Ez azonban nem szabály. Állítólag az ilyen összejöveteleken mustrálgatják is a fiatal nemzedékeket s amelyik nem látszik elég erősnek és épnek, ahhoz, hogy a nagy utat megtehesse, azt kegyetlenül fölkoncolják. Hogy ebből mennyi az igazság, azt biztosan még nem, mert ilyen gólyaítéletnél megbízható ornithológus még nem volt jelen.”/ Brehm 1879/

„A mi gólyáink novemberben érkeznek meg Dél-Afrikába, tehát ezt a kb. 10.000 kilométeres utat 90–100 nap alatt teszik meg. Ha tekintetbe vesszük a gólya repülési sebességét, akkor azt kell mondani, hogy igen lassan vonul, mert naponta átlag csak kb. 100 kilométernyi utat tesz meg. Tavasszal azonban már jóval gyorsabban vonulnak, mert Dél-Afrikát január végén, esetleg februárban hagyják el és március közepe után már itthon vannak, tehát csak feleannyi idő kell nekik a hazajövetelre. A két utazás időtartama között levő nagy különbségnek az a magyarázata, hogy ősszel a fiatal nemzedék még nem erősödött meg eléggé a nagy útra, tehát lassan utaznak és pihenőnapokat iktatnak közbe. Tavaszra kelve a fiatalok is már megerősödtek s így az utazás gyorsabban megy. Ugyanaz a bölcs berendezés látható az utazásnak ebben a lefolyásában, mint abban, hogy a gólya nem vág neki a tengernek, mint pl. a sokkal gyorsabb szárnyalású, jobb repülő fecske, hanem szép kényelmesen megkerüli azt. Hogy vajjon ez a „bölcs berendezés” tudatos-é, vagy ösztönös, vagy pedig úgy fejlődött a gólya testi és szellemi adottsága alapján, annak tárgyalásába itt nem bocsátkozhatunk, bármily érdekes fejezetét is alkotja a madártannak. Csak azt lehet hangsúlyozni, hogy a gólyák tapasztalt vezetők vezérlete alatt teszik meg a nagy utat, mert azok közül a fiókák közül, amelyek magánosan indultak útnak, habár el is találták a déli irányt, még egy se jutott el a délafrikai téli szállásba.

Dr. Thienemann ugyanis a gólyavonulás tanulmányozása céljából Kelet-Poroszországban nagyobbszámú fiagólyát szedetett, azokat fogságban fölnevelte s szeptember végén, amikor már a vidék összes gólyái elvonultak, szabadon eresztette őket. A sereg tétovázás nélkül délfelé vette az útját, egyesek eljutottak Magyarországba és a Balkán-félszigetre, de nem jutottak tovább Görögországnál. Ezzel részben azt bizonyították, hogy vezető nélkül is megtalálják a helyes vonulási irányt, részben azonban azt is, hogy a végcélt, megfelelő vezetés nélkül, ennek dacára sem tudják elérni.

A gólya rendkívül érdekes vonulási viszonyainak az ismertetésében még okvetlenül fölemlítendő az a sajátságos jelenség, hogy a délnémetországi, svájci és francia gólyák, sőt már részben a holland gólyák is nem délkelet felé vonulnak, hanem délnyugat felé Spanyolországnak és Marokkónak. Ezeknek a téli szállása még ismeretlen.”

MORTALITÁSÁNAK LEGFŐBB OKAI

A vonuló gólyák legfőbb tizedelője a mostoha időjárás, a közben fellépő esetleges táplálékhiány,ennek minőségi romlása s az ezek okozta legyengülés, betegség vezethet elhullásukhoz. Az érkezés időszaka a vonulási területek időjárásától függően eltolódhat. Ezek nagy százalékban tehát befolyásolják a túlélést és kihatnak a költési sikerre is. Pl. 1997-ben a tavaszi vonulás ázsiai szakaszán tapasztalt hideg időjárás miatt több 10.000 gólya pusztult el,ennek eredményeként a keleti útvonalat használók teljes fészkelő területén az átlagosnál legalább 20%-kal kevesebb fészek volt foglalt. Ebben az évben a Magyarországon jellemző 4,8-5,6 ezer pár helyett, kevesebb,mint 4 ezer pár költött. Az átlagos fiókaszám is mindössze 1,6 volt a szokott 2,67 helyett. Valószínűleg a szülőmadarak igen rossz kondíciója miatt. Bár nemzetközileg is védett faj, ennek ellenére sok helyen vadásszák, tömegesen pusztítják. Afrikában fogyasztják is s ezen kívül kedvezőtlen még rájuk az afrikai nagy szárazság és ottani táplálékuk, a sáskák vegyszeres irtása.

Az európai populáció 85%-a Kelet-. 15%-a Nyugat-Európában fészkel. A 20. század során a faj állománya drámaian megfogyatkozott, elsősorban a nyugati területeken a madarak számára kedvezőtlenebb földművelési módszerek használata és az ÉNY-afrikai telelőterületeket sújtó szárazság miatt. A faj állományának mélypontja 1984-ben volt, amikor 135 ezer párra becsülték fészkelő állományát. Több országban a kipusztulás szélére került. 2004-2005-től erőteljes védelmi intézkedések hatására már fokozatos létszám gyarapodás volt megfigyelhető, s előzetes becslések alapján mára a világállomány 230 ezerre tehető. Európai állománya kb.: 120-150 ezer pár.

A műholdas adóval ellátott madarak adatai alapján az öreg madarak pusztulási rátáját 14 %-nak, az első éves fiatalokét 72 %-nak találták. A gyűrűzéses adatok kimutatták, hogy a frissen kirepült és öreg gólyák legnagyobb része áramütés vagy villamos légvezetéknek ütközés következtében hullik el. Ez a veszély a vonuló, -fészkelő,- és telelőterületeken is fennáll. Mivel a villamos hálózatok technológiája az egyes országokban eltérő, a probléma nemzetközi szintű kezelése szinte lehetetlen.

A biztonságos, hagyományos költőhelyekről kiszorulva a veszélyes villanyoszlopokra kényszerültek át. Ez a tendencia a ’60-as években megindult

már, s mára a fészkek 90-95 %-a itt figyelhető meg. Hazánkban az elektromos szolgáltatók megtették a kezdeti lépéseket, melyben a Hortobágy térsége élen jár, s a veszélyes oszlop-fej szerkezeteket átalakítva, magasítókat helyeznek ki rájuk.

Korunk újabb veszélyforrást termelt ki a személyautók nagyszámú használatával. Az autóforgalom növekedésével egyre több gólya pusztul el az utak mentén. A madarak sokszor az útszéli vizesárokban keresgélnek táplálék után s onnan sétálnak ki az úttestre vagy éppen a felrepülésnél éri őket baleset, csapódnak az arra haladó járműveknek.

Nagyon minimális százalékban de megfigyelhető minden évben a sérült, beteg vagy gyenge gólyák fészkelő helyen maradása. Ezek a példányok, ha időben megfelelő menhelyre kerülnek, etetve átvészelik a telet s a következő idényben már a többiekkel elvonulhatnak a telelőhelyekre.

Az utóbbi időben sajnos tapasztalható, hogy az emberek hozzáállása a madárhoz is sokat változott. Sokan nem szeretik, ha a gólya a házon vagy annak közelében rak fészket, ugyanis zavarja a madár ürüléke és sokakat az erős, állandó kelepelő hangja. Több esetben fordultak már kérelemmel a megfelelő hatóságokhoz, hogy ezeket a nem kívánatos madarakat távolítsák el a környékről.

A FAJVÉDELEM KEZELÉSI TERVEI

A fehér gólya megtelepítésének lehetőségei:

- élőhely védelem és kialakítás

- táplálék mennyiség, minőség biztosítása

- fészkelési lehetőségek biztosítása

- a faj mechanikai védelme

- nemzetközi megállapodások

A gólyatelepítés során az első, legfontosabb szempont a megfelelő élőhely közelsége, mely a táplálkozást, táplálékmennyiséget biztosítja a madarak számára. Ha ilyen hely nincs a közelben – vagy csak minimális, időszakos –akkor hosszabb távú megtelepedésükre nem igazán számíthatunk, a telepítés biztosan nem lehet sikeres. Egyik legfontosabb feladat tehát a táplálékszerző élőhelyek megőrzése, esetleges kialakítása. Ezt a célt szolgálták régebbi pályázati lehetőségek, melyeknek segítségével az ún. „kis víz program” keretében nyílt arra mód, hogy a falvak, települések mellett lévő vízfelszíneket megtartsák, megakadályozzák annak lefolyását. Hosszabb időn keresztül ezek megfelelő mennyiségű és összetételű élelmet nyújthatnak a település gólyáinak. Szintén fontos ezeknek a vizeknek „tisztán tartása” is, meg kell akadályozni azt, hogy ebbe vegyszerek, mosószerek, műtrágyák esetleges mérgezőbb anyagok kerüljenek, hiszen ezek tönkreteszik a víz élővilágát s esetlegesen a gólyák – vagy más vízi élőlények - tömegesebb pusztulását is okozhatják.

Ha van lehetőség rá, akkor ilyen jellegű pályázatokat kell írni, melyek keretéből megvalósítható megfelelő élőhelyek kialakítása.

Előfordulhat az, hogy van a térségben megfelelő táplálékot biztosító hely, még sem költenek a közelében a madarak. Ilyenkor valószínűleg nincs megfelelő hely, ahová fészket tudnának rakni. Ekkor szükséges a műfészkek, gólyakosarak kihelyezése alkalmas helyre. Ez a kihelyezés legtöbbször a villanyoszlopokra történik, melyek szakszerű munkát igényelnek. Sikeres lehet őket olyan helyre telepíteni, ahol az oszlop közvetlenül a táplálkozó terület

szélén vagy akár a közepén helyezkedik el. Műfészkeket háztetőre is fel lehet tenni, melynek váza fa vagy fém is lehet. Ennek van egy része mely a tető dőlési szögének megfelelően állítja be a műfészket.

Ezek kihelyezését minden esetben érdemes szakemberekre bízni / a villanyoszlopra helyezendő fészket csak az áramszolgáltatók emberei végezhetik / s mindig egyeztessünk a nemzeti parkok és a Magyar Madártani Egyesület dolgozóival.

A fészek olyan helyre kerüljön:- ahonnan jó minden irányba a kilátás, magaslati ponton helyezkedik el,- ahol nincs a gólyákra veszélyes villanyvezeték, más áramforrás,- figyelembe kell venni, hogy a fészek évek múlva hatalmas tömegű lehet,- hogy a madarak ürüléke később ne okozzon gondot,

A fészekalapra érdemes mindig ágakat erősíteni, oltott mésszel becsapkodni, mintha már „régóta” lakott lenne.

A villanyoszlopokon lévő fészkek folyamatos karbantartást igényelnek, ennek elmaradása üzemzavarokat okozhat. A fészkek nem érhetnek a vezetékekhez, ezért azokat fészektartó / magasító/ kosárra kell helyezni. Ezek azonban idővel elhasználódnak, a fészek súlyánál fogva megrogyhatnak ezért időnként cserélni kell őket. Ezekben a munkákban egyre többen vesznek részt, így pl. a nemzeti parkokon és az MME-n túl az önkormányzatok, civil szervezetek, civilek, áramszolgáltatók is sok esetben.

Fordított eset is lehetséges, amikor megfelelő fészkelő helyek vannak, de még sincsen rajtuk madár. Ekkor valószínűleg a táplálékban van hiány. Ilyenkor lép életbe a fent leírt eset, vagyis megfelelő élőhely és táplálék szükséges, amit az ott leírt módon próbálhatunk meg „előteremteni”.

Sürgős feladat a középfeszültségű légvezetékek tartóalapjainak szigetelése is, mert ezeken évről-évre egyre több gólyát - s más, főleg nagy méretű ragadozó madarat – ér áramütés.

A fészkek esetleges áthelyezéséhez, leszedéséhez a természetvédelmi hatóságok engedélye szükséges.!

A faj úgymond mechanikai sérülése elkerülhető lenne, ha az élőhelyeket átszelő vezetékek / oszlopok / a földben haladnának, ezek ugyanis az áramütés veszélyét is erősen csökkentenék. A vezetékek föld alatti elhelyezésének viszont hatalmas költségei vannak, ezeket pályázati pénzből lehetne finanszírozni. Az ország több, tradicionális madárvonulási helyének közelében történtek már ilyen beruházások, melyek egyértelműen bizonyítják létjogosultságukat. / Hotobágy /

Az adatokat átnézve szembeötlő a fiatal egyedek nagyon-nagy százalékú mortalitása. Ha esetleg sikerülne valamilyen módszerrel csökkenteni ezt, az hatalmas előrelépést jelentene a fajvédelem ill. egyedszám növelés tekintetében.

A vonuló madarak esetében a meglévő nemzetközi megállapodások mellett szükség lenne újabb egyezményekre, melyek biztosítják e faj védelmét, nyugalmát a vonulása során az érintett országokban és a telelő helyein egyaránt.Az ilyen tevékenységet végző szerveknek nyomást kellene gyakorolnia azon országokra, ahol még e faj állandó üldözésnek, vadászatnak van kitéve, s mely tevékenységekkel veszélyeztetik és negatívan befolyásolják e fokozottan védett madárfaj állományalakulását.!

„ A csapat mozdulatlan, és hallgatja Kelét, amint megkiáltja az embernek, a háznak, a tájnak, minden életnek a búcsúzó ősi köszöntőt.

Csend van most az udvaron; a kelepelés száraz pergése önmagába hull és elenyészik. Azután három árnyék repül tovább a ház fehér falán nyomtalanul.

A csapat mintha csak erre várt volna. Egyetlen lobbanással a levegőben van mind. Keléék már le se szállnak. A föld süllyedni kezd, süllyed a fészek, a nádas, az öröm, a bánat.

Elmúlt a nyár, és mintha semmi sem történt volna, csak egy csapat gólya száll a tarlott mezők felett dél felé, dél felé.”

/ Fekete István: Kele /

FELHASZNÁLT IRODALOM

Alfred Brehm: Az állatok világa

A Hortobágy madárvilága / szerk.: Ecsedi Zoltán 2004 /

Fekete István: Kele / 1982 /

Jakab Béla: Rövid jelentés a gólya-költőpárok számának alakulásáról Madártani Tájékoztató / 1980 /

Jakab Béla: Hazai fehér gólya adatok 1981-82. Madártani Tájékoztató / 1983/

Kapocsy György: „ Gólya, gólya haza szállj… „ / 1980 /

Lovászi Péter: Az MME fehér gólya-védwlmi programjának munkája 2000-ben. Túzok 6./ 2001.

Magyar madárvonulási atlasz / sorozatszerk.: Ujhelyi Péter 2009/

Peterson-Mountfort: Európa madarai / 1977 /

Schnidt Egon- Bécsy László: Ezer ágán ezer fészek / 1981 /

Magyar madárvonulási atlasz / sorozatszerk.: Ujhelyi Péter 2009/

Tirják László : A gólyák útján / 1994 /