Miskolci Egyetem

Egészségügyi Kar

TDK DOLGOZAT

1-ES TÍPUSÚ DIABÉTESZES SERDÜLŐK FITTSÉGI

VIZSGÁLATA ÉS EREDMÉNYEIK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

EGÉSZSÉGES KORTÁRSAIKKAL

Konzulensek:

Prof. Dr. Barkai László

Lukács Andrea

Nagy Réka

Gyógytornász hallgató

IV. évfolyam

2010

TARTALOMJEGYZÉK

1. BEVEZETÉS.......................................................................................................... 4

2. SZAKIRODALMI ÁTEKKINTÉS........................................................................ 6

2. 1. A Diabetes mellitus fogalma ..................................................................................... 6

2. 2. A Diabetes mellitus tünettana és a diagnózis kritériumai.......................................... 6

2.2.1 A diabéteszes anyagcserezavar vezető tünetei ..................................................... 7 2. 3 Az 1-es típusú cukorbetegség etiológiai tényezői és patogenezise ............................ 8

2. 4. Az 1-es típusú diabétesz kezelése.............................................................................. 9

2. 4. 1. A kezelés célja ................................................................................................... 9 2. 4. 2. Terápia formái ................................................................................................... 9 2. 4. 3. Intenzív inzulin kezelés ................................................................................... 10 2. 4. 4. Inzulinpumpa-kezelés...................................................................................... 11 2. 4. 5. Étrendi célkitűzések......................................................................................... 12

2. 5. A diabétesz szövődményei ...................................................................................... 13

2. 6. Az 1-es típusú cukorbetegség serdülőkori sajátosságai........................................... 14

2. 6. 1. Az önkontroll elhanyagolása ........................................................................... 15 2. 6. 2. Pszichológiai problémák ................................................................................. 15

2. 7. Fizikai terhelés és az 1-es típusú diabétesz ............................................................. 16

2. 7. 1. A rendszeres munka hatása az izomra............................................................. 16 2. 8. A fizikai aktivitás előnyei diabéteszben .................................................................. 16

2. 8. 1. A fizikai terhelés hatása a vércukorszintre ...................................................... 17 2. 8. 2. Az edzés specifikus kritériumai 1-es típusú diabéteszben............................... 17 2. 8. 3. Fizikai terhelés hatása 1-es típusú diabéteszben.............................................. 18 2. 8. 4. Tanácsok testedző programokhoz ................................................................... 19 2. 8. 5. Szénhidrát bevitel és inzulin adagolás a fizikai terhelés alkalmával............... 20 2. 8. 6. A terheléses hypoglykaemia megelőzése ........................................................ 20

3. ANYAG ÉS MÓDSZER...................................................................................... 22

3. 1. Beteganyag .............................................................................................................. 22

3. 2. Vizsgálati módszerek............................................................................................... 24

3. 2. 1. Antropometria mérések ................................................................................... 24 3. 2. 2. Eurofit motoros állóképesség tesztjei .............................................................. 25

4. EREDMÉNYEK................................................................................................... 30

4. 1. Antropometriai mérések eredményei....................................................................... 30

4. 2. Eurofit motoros tesztek eredményei ........................................................................ 34

5. MEGBESZÉLÉS.................................................................................................. 37

6. KÖVETKEZTETÉSEK ....................................................................................... 40

2

7. ÖSSZEFOGLALÁS............................................................................................. 42

IRODALOMJEGYZÉK........................................................................................... 43

MELLÉKLETEK

3

1. BEVEZETÉS

Általános iskolai és gimnáziumi éveim során a rendszeres sportolás életem

meghatározó részévé vált. Iskolás koromban versenyzőként, jelenleg

sportoktatóként és gyógytornász hallgatóként is fontos számomra a rendszeres,

megfelelő intenzitású mozgás. Tudományos munkám tárgyául olyan témát

választottam, ami a rendszeres fizikai aktivitás fontosságát hangsúlyozza a fiatalok

életében. A cukorbetegség előfordulása világszerte emelkedő tendenciát mutat. A

fizikai aktivitás csökkenése bizonyítottan elősegíti a 2-es típusú cukorbetegség

kialakulását. A rendszerese fizikai aktivitás kulcsszerepet játszik a 2-es típusú

cukorbetegség megelőzésében, a cukoranyagcsere javulásában és a szövődmények

kialakulásának megelőzésében. (Gerencsér, 2004) Az 1-es típusú cukorbetegség

előfordulása Magyarországon a 15 éves kor alatti gyermekeknél 1 ezrelék körül

mozog. Az EURODIAB felmérése szerint 3-4-szeres incidencia növekedést lehet

megfigyelni. [Gyürüs, Soltész, 2004] Az 1-es típusú diabétesz elsősorban

gyermekeket, serdülőket és fiatal felnőtteket érint, de bármely életkorban

jelentkezhet. (Fövényi, 1999) Korábban serdülőkorban regisztráltak több új beteget,

most már egyre fiatalabb korban jelentkezik a betegség, nem ritka a

csecsemőkorban manifesztálódó cukorbetegség.

Számos szakirodalom hangsúlyozza, hogy a diabétesz eredményes kezelése a

gyógyszeres és diétás terápián túl, a hatékony edzésprogramon, fizikai aktivitáson is

múlik. Az 1-es típusú cukorbetegség megfelelő mozgásterápiája elképzelhetetlen

orvos, dietetikus és gyógytornász nélkül. Egyes irodalmak szerint az edzéssel

gyógyszerként kell bánni: rendszeres, pontosan adagolt testmozgás hat a legjobban

nemcsak a cukoranyagcsere javításában, hanem a kardiovaszkuláris szövődmények

kivédésében is segítség. (Apor, 2000)

4

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Karán folyó tudományos munka alapján

bekapcsolódtam a diabéteszes serdülők életminőségét és fizikai teljesítőképességét

vizsgáló felmérésbe. Az EUROFIT protokollnak megfelelően 13-18 éves korú

fiatalok antropometriai adatait mértem (testmagasság, testsúly, bőrredők négy

helyen) és nyolc motoros teszttel és egy aerob állóképességi teszttel vizsgáltam

fittségi mutatóikat. A méréseket 2009. augusztus és december között végeztem.

Dolgozatom célja összevetni az 1-es típusú diabéteszes serdülők fittségi mutatóit az

ugyanazon korú egészséges fiatalokéval. Választ kerestem arra, hogy az 1-es típusú

cukorbetegek és egészséges kortársaik között találok-e eltérést az antropometriai és

fittségi mutatók között. Összefüggést kerestem a cukorbeteg serdülők fittségi

paraméterei és az anyagcsere állapotuk között.

5

2. SZAKIRODALMI ÁTEKKINTÉS

2. 1. A Diabetes mellitus fogalma

A diabetes mellitus krónikus betegség, amely genetikai és környezeti tényezők

együttes hatására jön létre, anyagcserezavarok és érrendszer szövődmények

képében. Az anyagcserezavarra a vércukor rendellenesen magas szintje

(hyperglykaemia) jellemző, ami együtt jár a fehérje- és zsíranyagcsere, valamint a

só-víz és sav-bázis háztartás zavaraival.

A hiperglikémiát az inzulin hiánya vagy hatástalansága okozza. Az érrendszeri

szövődmények megjelenhetnek a nagy ereken (macroangiopathia), ami a

szokásosnál korábbi életkorban fellépő és súlyosabb atherosclerosis jelent, valamint

érinti majd minden szerv (de elsősorban a szem és vese) kisereit microangiopathias

szövődmények képében. A legtöbb betegben a perifériás és autonóm idegrendszer is

károsodik (neuropathia) [Szollár, 2005]

A betegség általában gyermekkorban, leggyakrabban a pubertás körül alakul ki, de

kialakulhat bármely életkorban, csak az időskori megjelenés az életkorral arányosan

egyre ritkább. Ezenkívül jellegzetes szezonális halmozódás is megfigyelhető a késő

őszi és téli hónapokban. [Gerő, 2010]

Az 1-es típusú diabetes mellitus a gyakori anyagcsere megbetegedés gyermek- és

serdülőkorban. Epidemiológiai megfigyelések arra utalnak, hogy az 1-es típusú

diabétesz gyakorisága a következő évtizedben világszerte nőni fog, és ez kiemelten

vonatkozik a kelet-európai régióra, így hazánkra is.

2. 2. A Diabetes mellitus tünettana és a diagnózis kritériumai

A típusos fiatalkori betegség általában akut-szubakut tünetekkel alakul ki. A

jellegzetes tünetek közé tartozik a polyuria és a polydipsia, a következményes

exsiccosis, a pruritus és a polyphagia ellenére észlelt nagyfokú fogyás és gyengeség.

Jelentős súlyveszteség esetén elvégzett laboratóriumi vizsgálatok a hyperglykaemia,

glucosuria és esetleges ketonuria kimutatásával megerősítik a betegség fennállását.

A bőrön furunkulusok jelenhetnek meg, gyakoriak az izomgörcsök, a lehelet

6

acetonszagú. Gyermekeken nem ritka az intenzív hasi fájdalom és hányás (ún.

pseudo-peritonitis). A laboratóriumi leletek közül a magas vércukor- és káliumszint,

a vizeletben a cukor- és acetonpozitivitás a jellemző. A C-peptid szintje igen

alacsony (akár a kimutathatósági határ alatt van). A betegek többségében szigetsejt-

és béta-sejt ellenes antitestek mutathatók ki a szérumban. A típusos tünetek

fennállása esetén a diagnózis nem nehéz. Ha ezek hiányoznának, akkor a WHO két,

különböző időpontban mért kóros vércukorszint (éhgyomorra >7,0 mmol/l és/vagy

napközben >11,1 mmol/l) kimutatásához köti a diagnózist [Gerő, 2010].

A korai diagnózisnak nagy jelentősége van - különösen fiatalabb életkorban -, hogy

időben elkezdjék a megfelelő inzulinkezelést és ezáltal elkerüljék a súlyos

anyagcsere-zavar kifejlődését.

2.2.1 A diabéteszes anyagcserezavar vezető tünetei

Az anyagcserezavar lényege az inzulin abszolút vagy relatív hiánya, így az

energetikai homeosztázis szabályozása felborul. Inzulin hiányában a glukóz nem

képes belépni az izom- és zsírszöveti sejtekbe, a vér cukorszintje megemelkedik. Az

inzulinhiány következtében szöveti glukózhiány alakul ki, ami fokozza a máj

glukoneogenetikus folyamatainak sebességét. A kialakuló hyperglykaemia tehát a

csökkent felhasználás és az ennek ellenére fokozódó glukoneogenezis együttes

eredménye. „A glukoneogenezis fokozódásához aminosavra van szükség, amit az

izomszövet fehérjéinek lebontásából fedez a szervezet. Az izomszövet

mennyiségének megfogyatkozása súlyvesztéshez és negatív nátrium egyensúlyhoz

vezet. Az anyagcserezavar egyik lényeges eleme, hogy a magas vércukorszint

ellenére szöveti glukózhiány, endogén „éhezés” figyelhető meg. Az energiaellátást a

zsírszövetből ellenőrizhetetlen mennyiségben kiáramló szabad zsírsavak biztosítják.

A zsírsav-felszabadulást nagymértékben fokozza, hogy a csökkent inzulinhatás

miatt nem gátlódik a hormonérzékeny lipáz. Az energiaszükségletet jóval

meghaladó szabad zsírsavak egy részét a máj veszi fel a keringésből, kis részét

oxidálja, más részét trigliceriddé visszalakítva lipoproteinekhez kötve a vérpályába

juttatja. Így a szérumban emelkedik mind a szabad zsírsavak, mind a lipoproteinhez

kötött trigliceridek mennyisége, hyperlipaemiát és szabad zsírsavak szintjének

7

növekedését eredményezve. A zsírsav oxidáció kapacitása a citrátkörben

korlátozott, az acetil-koenzim A felesleg béta-hidroxivajsavvá vagy acetátsavvá

kondenzálódik, majd acetonná alakul. A részleges zsírsavoxidáció említett

végtermékeit ketontesteknek nevezzük. A ketontestek felszaporodása lényegileg a

teljes éhezés során megismert jelenséggel azonos. Éhezéskor azonban az egyes

szervek (elsősorban az agy és a vese) a fokozott zsírsavégetés során keletkező

ketontestek elégetéséhez alkalmazkodnak. A cukorbetegség során fellépő endogén

éhezés annyiban különbözik a valós éhezéstől, hogy az előbbiben a megemelkedett

vércukorszint elegendő az agy és a nélkülözhetetlen inzulinfüggő szervek

ellátásához, nem alakul ki tehát olyan alkalmazkodó mechanizmus, amely

eltávolítaná, felhasználná a nagy mennyiségben létrejövő ketontesteket, így azok

koncentrációja növekszik a vérben. A magas ketontest-koncentráció savas irányba

tolja el a vér pH-ját, a savak kiürítéséhez pedig fokozott bikarbonát- és nátrium

vesztés társul. A vér magas glukózszintje -meghaladva a vese maximális tubuláris

visszaszívó képességét- ozmotikus diurézist okoz, emiatt van polyuria és

glucosuria. A polyuria azután fokozott folyadékfelvételt, polydypsiát von maga

után.” [Szollár, 2005, 187-188.oldal]

2. 3 Az 1-es típusú cukorbetegség etiológiai tényezői és patogenezise

Az 1-es típusú diabéteszben az inzulintermelő béta-sejtek elpusztulása okozza az

inzulinhiányt. A béta-sejtek örökletesen fogékony egyedekben valamilyen külső,

környezeti tényező (vírus vagy toxikus anyag) hatására továbbá az immunválasz

zavarra miatt idegenné válnak, és a szervezet immunrendszere elpusztítja őket. Az

antigén ingerre a szervezet védekező rendszere autoimmun mechanizmussal

válaszol, azaz részben a sejtes immunválasz útján, részben pedig humorális

ellenanyagok és a komplement rendszer segítségével egy gyulladásos folyamat, a

Langerhans-szigetekre kiterjedő insulitis során elpusztítja a béta-sejteket. A

regeneráció kivitelezhetetlensége miatt a sejtek 80-90%-ának tönkremenése után

kialakul az 1-es típusú inzulinhiányos cukorbetegség. [Szollár, 2005] „Ezt az

autoimmun patogenezisű formát szokás 1/a típusú betegségnek nevezni. Az esetek

8

kis hányadában (Európában körülbelül az esetek 10%-ában) laboratóriumi

módszerekkel nem mutathatók ki autoimmun markerek, ilyenkor az 1-es típusú

diabétesz idiopathiás formájáról beszélünk ezt szokás 1/b típusnak is nevezni,

szemben a fent leírt 1/a autoimmun típussal. Az 1/b altípust szintén a progresszív és

irreverzíbilis béta-sejt pusztulás jellemzi, éppen úgy, mint az 1/a típust, de a béta-

sejtek pusztulásának oka nem tisztázott” [Gerő, 2010, 534. oldal].

2. 4. Az 1-es típusú diabétesz kezelése

2. 4. 1. A kezelés célja

Az 1-es típusú diabéteszben a kezelés célja az inzulin hiányában fellépő súlyos

anyagcsere-elváltozások korrigálása, a hosszú távú csaknem normális

vércukorszintek garantálása, a heveny szövődmények (mindenekelőtt a súlyos

hipoglikémiák) kivédése, illetve minimalizálása, a késői szövődmények megelőzése

vagy legalábbis megjelenésük késleltetése, az életminőségnek a fennálló diabétesz

ellenére való tökéletesítése. [Fövényi, 2000]

Az 1-es típusú cukorbetegeket ma általában intenzív inzulinkezelésben részesítik

Ez a kezelési (de sokkal inkább gondozási) forma magában foglalja a betegek

részletes oktatását, a megfelelő diétát (modern terminológiával: orvosi táplálkozási

terápiát), a testmozgás beépítését a napi programba, a napi többszöri vércukor-

ellenőrzést és az eredmények figyelembevételével végzett napi többszöri

inzulinadást. A betegek gondozása az erre specializálódott diabetológiai

szakgondozókban, illetve centrumokban történik. [Gerő, 2010; Tamás, Fövényi,

1999]

2. 4. 2. Terápia formái

A serdülőkori inzulin dependens diabétesz mellitusz terápiájának célkitűzései

részben általánosak, részben speciálisak. Az általános célkitűzések megegyeznek a

más életkorban ismert feltételekkel, úgymint a diabéteszes tünetek megszüntetése, a

ketoacidózis és a hypoglykaemia megelőzése és a normoglykaemiára való törekvés.

9

Egyik fontos célkitűzés a gyermek normális fejlődésének és szexuális érésének

biztosítása, valamint a pubertás időszakában az obesitás megelőzése. Ugyancsak

fontos célkitűzés a pszichés egyensúly megőrzése [Drash, 1994].

Az anyagcserehelyzet direkt mérési módszerének, a glikolizált hemoglobin

meghatározásának elterjedése lehetővé teszi az anyagcserekontroll hosszú távú

ellenőrzésének megvalósítását. A HbA1c a vörösvértestekben található hemoglobin

egy formája, melyben a hemoglobinhoz glükóz kötődik. A glükózzal kötésben lévő

(glikozilált) hemoglobin aránya a teljes hemoglobinhoz képest százalékban

kifejezve a cukorbetegség kezelésének egyik fontos laborparamétere. Segítségével

megállapítható, hogy milyen volt a beteg átlagos vércukorszintje az elmúlt három

hónapban. Ez egy stabil glükóz-fehérje forma, így egy standard paraméternek

számít. A HbA1c úgy működik, mint egy „memóriagép”, amely az elmúlt 3 hónap

kóros vércukor ingadozásairól ad felvilágosítást. A glikolizált hemoglobin

mennyisége összefüggésben van az átlagos vércukorszinttel. Az átlagos

vércukorszint HbA1c-értékre való átszámolásához az alábbi formula használatos:

HbA1c [%] = (Átlagos vércukorszint [mg/dl] + 86) / 33,3

Nincs egységes vélemény arról, hogy mely HbA1c-értékhatárok elérése és

megtartása kívánatos serdülőkori inzulin dependens diabétesz mellituszban. Egyes

szerzők 9-10%, mások pedig 8% alatti értéket tartanak megfelelőnek a késői

szövődmények megelőzéséhez. [Madácsy, 1999]

2. 4. 3. Intenzív inzulin kezelés

Az intenzív inzulin kezelés alapja gyermek- és serdülőkorban is a főétkezések

előtt adott napi háromszori gyorshatású inzulin, valamint a lefekvéskor és

szükség esetén reggel is adott ún. intermedier hatású inzulin. Az esetek

többségében a gyorshatású inzulin a napi inzulin szükséglet kb. 60%-át, az

intermedier inzulin pedig 40%-át teszi ki. Ezen átlagtól azonban egyénenként

igen nagy eltérések is tapasztalhatók, néha az intermedier inzulin szükséglet

lényegesen kisebb az átlagosnál. [Tamás, Fövényi, 1999]

Az intenzív inzulin kezelés elengedhetetlen feltétele a rendszeres otthoni

vércukorszint mérés illetve ellenőrzés. Az otthoni önellenőrzés kiegészítője a

10

glikozilált hemoglobin szint negyedévenkénti meghatározása, melyeknek

segítségével elérhető a vércukorszint normalizálása, ezen keresztül pedig a késői

érszövődmények megelőzése.

2. 4. 4. Inzulinpumpa-kezelés

„Az inzulinpumpa az inzulin felfedezése óta talán a legnagyobb lépést jelentette a

diabetes mellitus (mindegyik ismert, inzulinadagolást szükségessé tevő formája

esetében) terápiájának megkönnyítésére. Az inzulinpumpa olyan speciális

inzulinadagoló készülék, ami a hasnyálmirigy inzulin elválasztását a lehető

legjobban utánozni képes, ezáltal a lehető legegyenletesebb és a táplálkozáshoz

leginkább adaptálható inzulinmennyiség bejuttatását teszi lehetővé.” [Felszeghy,

2010, 1. oldal]

Nagy előnye, hogy folyamatos, szubkután inzulin beadást tesz lehetővé, a

szerelék cseréjét csak 2-3 naponta kell elvégezni, ezáltal a napi gyakran 4-5-szöri

inzulinadást kiváltva, két – három naponta egy alkalommal történő szúrást tesz

szükségessé. „Működése két programon alapul. Ennek egyik része a folyamatos

inzulinadagolás, ami az úgynevezett bázisütem megadását jelenti. A bázisütem

feladata hasonló az úgynevezett intenzív, konzervatív inzulinterápia bázis

adagolásához, azaz a hormonális hatások és a mozgás vércukor változtató –

emelő és csökkentő – hatását hivatott ellensúlyozni. „Az inzulinpumpa

segítségével óráról – órára beállítható az adagolt inzulinmennyiség és ez,

természetesen, mivel nem 14-16 órára adagoljuk egyszeri szúrással, lényegesen

kisebb mennyiséget jelent, mint a hagyományos technikákkal. Az inzulinpumpa

másik programja az úgynevezett bólus program. A gyakorló inzulinadagoló

betegek tudják, hogy vércukorszintjük rendkívül sok tényezőtő függ, ezek egy

része az étkezéssel függ össze. Ehhez természetesen ismernünk kell az egyénre

szabott inzulinérzékenységet, ami a mmol/l-ben megadott vércukorcsökkentő

hatást jelenti, amit egy egység bólusinzulin beadásával el tudunk érni. Ez

felnőtteknél általában 2,2 mmol/l, de hasonlóan a korábbi értékekhez, nagyon sok

tényezőtől függően változhat. Emellett a szénhidrát mennyiségétől függően

változó mennyiségű inzulin adása szükséges, ezt az úgynevezett szénhidrátarány

11

segítségével határozhatjuk meg, ami az egy egység inzulin adása mellett

elfogyasztható szénhidrát grammban megadott mennyiségét jelenti. Ha már adott

számunkra a szükséges inzulin mennyisége, az inzulinpumpák segítségével a

bólus beadásának idejét is meghatározhatjuk, ami az elfogyasztott táplálék

szénhidrátmennyiségétől és a zsír és fehérjetartalmától is függhet, azzal a

legjobban harmonizálva.” [Felszeghy, 2010, 1. oldal]

2. 4. 5. Étrendi célkitűzések A "diéta" elnevezés helyett használt "étrendi célkitűzések" jobban kifejezi a

lényeget és kevésbé riasztó a család és a diabéteszes gyermek számára.

Természetesen gyermekkorban az étrendi javaslatok is nagymértékben függnek a

beteg életkorától és a testsúlyától, másrészt pedig bizonyos általános

követelményeket tartalmaznak. Szakirodalom szerint 12 éves kor felett az

energiaszükséglet lányok számára 1600-1800 kcal/nap, fiúk számára 1800-2200

kcal/nap. Leginkább megfelelő tápanyagbevitel aránya: szénhidrát: 50-55 %,

fehérje: 10-15 % (albuminuria esetén <10%), zsír 30-35% (telített-telítetlen

zsírsavak aránya 1:1). További fontos szempontok: naponta többszöri gyümölcs-

és zöldségfogyasztás, koleszterin maximum 300 mg/nap, fokozott rostbevitel,

gyakori étkezés (5-6 x naponta), az étkezési időpontok betartása. [Madácsy,

1999]

Az újabb szemlélet szerint az étrendi tanácsadás az életkorfüggő

kalóriaszükséglet és az alapvető tápanyagok javasolt arányának megadása mellett

azt is célul tűzi ki, hogy a cukorbeteg gyermek étrendje minél inkább

beleilleszkedjen a család étrendjébe, ami természetesen a család korábbi

étrendjének megváltoztatását is bizonyos fokig szükségessé teszi. A tapasztalatok

szerint elsősorban annál a cukorbeteg gyermeknél számíthatunk jó kezelési

eredményekre, akinek a családja ezeket a feltételeket teljesíti.

Minimális követelményként megfogalmazható, hogy a javasolt napi szénhidrát

mennyiséget a gyermek ne lépje túl, kellőképpen szétosztva fogyassza el, és a

szénhidrát tartalmú ételek megválasztásánál a szülő lehetőleg vegye tekintetbe

azok glikémiás indexét is. Ezen túlmenően lényeges szempont az étrend

12

összeállításánál a telített és telítetlen zsírsavak aránya, a koleszterin- és a

sóbevitel korlátozása, valamint a kellő mennyiségű fehérje fogyasztás [Conell

1991; ISPAD Consensus, 2000].

A fent leírtak rávilágítanak arra, hogy a pumpakezeléssel adagolt inzulin a lehető

legjobban igazodik az egyéni igényekhez. Mindehhez azonban nem szabad

elfelejteni, hogy a pumpa nem gondolkodik helyettük, ahhoz, hogy a lehető

legoptimálisabban tudják használni, mindenképpen szükséges, a rendszeres

vércukormérés, és a táplálékok összetételének lehető legjobb ismerete.

2. 5. A diabétesz szövődményei

Általában elfogadott, hogy a diabéteszes szövődmények kialakulásában a

hyperglykaemia mértéke és fennállásának időtartama a legfontosabb tényező.

Feltételezhető, hogy a pubertásnak szerepe lehet a microangiopathia

patogenezisében. Több szerző leírta, hogy a retinopathia progessziója pubertás alatt

felgyorsul, mások a nephropatia vonatkozásában észleltek hasonló összefüggéseket.

Néhány vizsgálat szerint a microangiopathia gyakorisága a pubertás után

ugrásszerűen megnövekszik, ami sem az anyagcsere kontrollal, sem a betegség

időtartamával nem volt magyarázható. [Barkai, 1995] Klinikai megfigyelések

bizonyítják, hogy az első szemfenéki elváltozások vagy a microalbuminuria, esetleg

neuropathia korai jelei a pubertáskorban vagy közvetlenül utána észlelhetők.

[Barkai, Madácsy, Vámosi, 1991]

Perifériás macroangiopathia: A diabétesz mellituszban kialakult, az alsó végtagi

artériákat érintő macroangiopathia, mint obliteratív arteriosclerosis klinikai

tüneteiben és szövettani képében nem tér el az időskori arteriosclerosistól, viszont

jellemzi a gyors progresszió és a többi érszakasz egyidejű érintettsége. Gyakori a

muszkuláris típusú erek media sclerosisa. A szűkületek és elzáródások igen

gyakoriak a poplitea és cruralis ágak területén [Till, 1999]

„A microangiopathia tekintetében nincs lényeges különbség az 1-es típusú (IDDM)

és 2-es típusú (NIDDM) cukorbetegség között. Előfordulása az anyagcserezavar

13

mértékével és a cukorbetegség fennállásával áll egyenes arányban. A három fő

klinikai forma (retino-, nephro-, neuropathia) mellett ismeretes a myocardium és a

bőr kisérbetegsége is. A neuropathia kórfejlődésében a domináló axonális

idegbántalom mellett nem elhanyagolható szerepet játszik a microangiopathia

okozta myelin pusztulás, amely az ingerület vezetési zavarához vezet. A

neuropathia során egyaránt bekövetkezik a szenzoros, motoros és autonóm idegek

károsodása. Az idegbántalom klinikai megjelenési formái igen változatosak,

leggyakoribb a perifériás szimmetrikus szenzomotoros polyneuropathia, amely a

diabeteses láb kialakulásának fontos kiváltó tényezője. Szokványos esetben a

klinikai képet a szimmetrikus, harisnyaszerű kiterjedésű érzészavar jellemzi, amely

lehet a tapintás és hőérzet hypo- vagy anaesthesiája és emellett csökkent a

vibrációérzet.” [Till, 1999, 14. oldal]

A diabetes mellitus érszövődményei egymagukban gyakorlatilag igen ritkán

jelennek meg. Általában kombináltan, egymás mellett vannak jelen a különböző

lokalizációs formák. Sokszor egy jól behatárolható területen jelennek meg a

szervezet különböző károsodásai úgy, hogy egymás kedvezőtlen hatását erősítik.

Ezek az ún. komplex szövődmények [Halmos, 1999].

A macroangiopathia jelenléte meghatározza a kezelési elveket és lehetőségeket,

emellett jelentősen növeli a diabéteszes láb amputációhoz vezető esélyeit. A

diabéteszes láb szövődményeinek jó része gyógycipővel megelőzhető, illetve a

neuropathiás (és osteoarthropathiás) szövődmények műanyag ortézissel

gondozhatók. Az eredményes kezeléshez és megelőzéshez nélkülözhetetlen a

betegek kellő felvilágosítása, kooperációs készségük elnyerése, valamint a

különböző orvosi szakterületek képviselőinek együttműködése.

2. 6. Az 1-es típusú cukorbetegség serdülőkori sajátosságai

A serdülőkorral járó szomatikus, pszichés és pszichoszociális változások

nagymértében és sokszor kedvezőtlenül befolyásolják a diabéteszes serdülők

anyagcserehelyzetét, amit a HbA1c érték gyakori emelkedése is jelez. [Soltész,

1999]

14

A pubertáskori fiziológiás változások egyik jellegzetessége az inzulinérzékenység

megváltozása. Az éhomi inzulinszint fokozatosan nő mindkét nemben, csúcsát a 3-

4. Tanner stádiumban ér el, majd a fiatal felnőttkorban tér vissza a prepubertalis

értékre. [Barkai, 1995] „Az inzulinérzékenység csökkenését jelzi az is, hogy az

orális vagy vénás glukózterhelés alatt, változatlan cukorértékekkel fokozott az

inzulinválasz. Hyperinzulinémiás „clamp”-technikával az ún. inzulin stimulálta

glukózmetabolizmus szignifikáns csökkenése volt kimutatható egészséges

serdülőkben (mind a prepubertalis, mind a felnőtt egyénekkel összehasonlítva), ami

elsősorban az izomszövet kisebb glukózfelvételéből adódott. Hasonló, ill. még

kifejezettebb inzulinrezisztencia-fokozódás mutatható ki serdülőkori

diabéteszesekben. Az inzulinrezisztencia-fokozódás és a növekedési hormonszint

között pozitív korrelációt találtak.” [Soltész, 1999, 550. oldal] Más megfigyelések is

arra utalnak, hogy elsősorban a növekedési hormon hypersecretioja a felelős a

pubertáskori inzulinrezisztenciáért.

„A rossz anyagcsere kontroll a lineáris növekedés zavarát eredményezheti,

növekedést gátló hatása a pubertás különböző szakaszaiban nem egyformán

érvényesül. A korai pubertásban (Tanner 2-3) már viszonylag enyhe

anyagcserezavar is a növekedés ütemének csökkenését eredményezheti, míg a késő

pubertásban (Tanner 4-5) a növekedés gátlása csak jelentős hyperglykaemia mellett

érvényesül.” [Barkai, 1995, 30. oldal]

2. 6. 1. Az önkontroll elhanyagolása

Az endokrin anyagcsere- és életmódbeli változások gyakoribb önmonitorozást

tennének szükségessé a serdülőkorban. A pubertáskorú fiatal kevésbé tesz eleget

ennek a kívánalmaknak, és a szülő sem tudja már úgy kontrollálni gyermekét, mint

korábban. Nem ritkák a diétás kihágások, illetve az inzulin-adagolásban előforduló

pontatlanságok, melyek anyagcsere-romlást okozhatnak.

2. 6. 2. Pszichológiai problémák

Nem ritka a depresszió és az étvágybetegségek (anorexia, bulémia), ill. a

diabétesszel szembeni „lázadás”, ami nem csak az önmonitorozás

elhanyagolásához, hanem az inzulinkezelés szándékos visszaéléshez is vezethet,

15

elsősorban a serdülő leányoknál (hypoglykaemia, illetve ketoacidosis). Egy, a

közelmúltban végzett kérdőíves vizsgálatban a diabetészes serdülők 28%-a ismerte

be, hogy az interjút megelőző 10 napban legalább 1 alkalommal nem adta be

magának az inzulint. [Weissberg-Benchell és mtsai, 1995] A pszichiátriai

morbiditás fokozódása az egyik legsúlyosabb serdülőkori komplikáció [Tattersall és

mtsai, 1981; Rother és mtsai, 1993]. Nem ismeretes, hogy a kialakulásban mekkora

szerepe lehet a családi környezetnek és a korábbi indokolatlan és esetleg irreálisan

szigor orvosi instrukcióknak, diétás utasításoknak. Az ún. „brittle” diabétesz is

gyakran pubertáskori diagnózis, a háttérben csaknem mindig megbúvó pszichés és

családi problémákkal. [Soltész, 1999]

2. 7. Fizikai terhelés és az 1-es típusú diabétesz

2. 7. 1. A rendszeres munka hatása az izomra

Rendszeres aktív tréning során szövettani és biokémiai változások zajlanak le az

izmokban, fokozódik a munkavégző képessége is. Ezek mértéke a teljesítménytől

függ. Megvastagszik az izom, nő a myofibrillumok, mitokondriumok száma,

fokozódik az energiatermelésben részt vevő – elsősorban aerob – enzimek

aktivitása, gyarapodnak a glikogénraktárak, a kapillárisok száma nő, javul az inzulin

érzékenyég, és az izmok ellenálló képessége fokozódik. Az inzulintól független

glükózfelvétel nő, s emellett az edzett izom több zsírsavat és kevesebb szénhidrátot

éget el (glikogéntartalékolás). Az edzés abbahagyása után néhány héttel azonban

újból visszaáll az eredeti helyzet. Az inzulin dependens diabétesz mellituszos

betegekben is az egészségesekhez hasonlóan alkalmazkodnak az izmok a

terheléshez, csak a hexokináz aktivitás marad kisebb, illetve a kapillarizáció kisebb

fokú. [Ángyán, 1993; Kautzky, 1999]

2. 8. A fizikai aktivitás előnyei diabéteszben

A fizikai aktivitás akutan csökkenti a vércukor szintet, rendszeres edzéssel javul a

glükóz tolerancia, nő az inzulin iránti érzékenység, csökken a HbA1c érték,

arányosan az aerob kapacitás növekedésével. Az LDL és VLDL frakció csökken, a

HDL koleszterin nő. Ez utóbbi edzés-specifikus hatásnak tekinthető: semmi más

16

nem növeli ekkora mértékben és következetességgel. Az enyhe és közepes

hipertónia javul. A súlyfelesleg leadásában fontos tényező a rendszeres edzés. A

szimpatikus tónust csökkenti. Gazdaságosabb kardio-respiratórikus és

izomműködés folytán a mindennapi életvitel könnyebbé válik. Javul a maximális

teljesítőképesség is. Pszichológiai tényezők: javul a közérzet, az önbizalom,

csökken a szorongás, javul a stresszorok iránti tűrés és a stresszfeldolgozás. A jobb

állóképességű személy glikogénraktárai nagyobbak, emellett könnyebben áll át

zsírégetésre, az ellenregulációs hormonválasz mérsékeltebb: „kisebb erőfeszítéssel

oldja meg a feladatot a szervezet”, így a vércukorszint fenntartását is. Az

állóképességet igénylő edzés a kardiovaszkuláris rizikót is csökkenti. [Apor, 2000;

Austin és mtsai, 1994; Kemmer és mtsai, 1983]

2. 8. 1. A fizikai terhelés hatása a vércukorszintre „A vércukorszint csökkenése akár 20 óra hosszan észlelhető a mintegy 40-60

perces, közepes intenzitású terhelés után a jobb felhasználás és a máj csökkent

cukorleadása folytán. Az edzés inzulinszerűen hatva a glükóznak az izomsejtbe

jutását segíti, majd a következő órákban, napokban az inzulin iránti érzékenység

(szenzitivitás) nagyobb mindaddig, amíg a glikogénraktárak helyre nem állítódnak.”

[Apor, 1999, 579. oldal]

2. 8. 2. Az edzés specifikus kritériumai 1-es típusú diabéteszben

A tréning specifikus kritériumát az aktuális cukor-anyagcsere státusza adja. A

csökkent és emelkedett vércukorszint egyaránt kontraindikálhatja a fizikai terhelést.

A mozgás gyorsíthatja az inzulin felszívódását, a szénhidrát-raktárak

kimerülhetnek. Az inzulin hiányában a zsíranyagcsere kerül előtérbe a ketózis

veszélyét hordva magában, ha pedig magasabb az inzulin koncentrációja,

hypoglykaemia előfordulása fenyeget, különösen a hosszabb időtartamú edzéseknél.

[Gerencsér, 2004]

17

2. 8. 3. Fizikai terhelés hatása 1-es típusú diabéteszben Alapvető különbség az egészségesek és a diabéteszesek között az endogén inzulin

hiánya, amelyet exogén inzulinnal teljes értékűen nem lehet pótolni. Nagy

különbség van a periféria (sok) és a portális rendszer (kevés) inzulin ellátásában,

ami teljesen afiziológiás. Emiatt fokozott a máj glukózkiáramlása, és kisebb az

izmok glukózfelvétele. A vérben néha hyperinzulinaemia, máskor hypoinzulinaemia

van, s ez nem kerülhető el még kifinomultabb inzulindozírozással sem, legfeljebb

csökkenthető. Emiatt a vércukor is a magasabb ill. alacsonyabb értékek között

ingadozik. Ennek következtében a hipoinsulinaemiás időszakban végzett munka

ketoacidózist, hiperglikémiát okoz, a hiperinzulinémia alatt végzett munka viszont

hipoglikémiába torkollhat. Az anyagcserét tovább rontja az excesszív glucagon-,

katekolamin-, növekedési hormon túlsúly is.

Látható tehát, hogy az 1-es típusú cukorbeteg fizikai terhelése nem egyszerűen

végrehajtható feladat, annak ellenére, hogy valóban megfelelő körülmények között

igen nagy terheléssel is megbirkózhatnak a betegek. Az inzulin, diéta és a fizikai

munka triumvirátusának koordinációja nehézséget jelenthet a betegek számára. A

terhelések pontos időzítése, az inzulindózis megfelelő módon való csökkentése igen

magas fokú önismeret, önkontrollra való képességet, oktatási szintet és optimálisan

vezetett anyagcserét feltételez [McNiven Temple és mtsai, 1995; Rasmussen és

mtsai, 1995]. Mindezek ellenére a cukorbeteg fiatalokat nem szabad korlátozni a

sporttevékenységben. A fejlődő szervezetnek testi-lelki és szellemi fejlődéséhez

nélkülözhetetlen a megfelelő testmozgás. Sok tényezőt kell tanácsadáskor

figyelembe venni: az aktuális vércukorszintet, a diétát, az inzulindózist, a beadás

idejét, helyét, a terhelésnek az inzulinadáshoz és az étkezéshez viszonyított idejét,

mértékét. Retinalis, renalis, kardialis, neuralis szövődmények esetén természetesen

csak mérsékelt testmozgás (úszás, séta) javasolható, mert ezek a szövődmények

romlanak jelentős terhelések hatására. Figyelembe kell venni a mozgásszervek

(csontozat, izületek, izmok) állapotát is, elsősorban a láb kímélése érdekében

[A.D.A. Clinical Practice Recommendation, 1991]. Szövődménymentes fiatalok

18

esetében kevés kontraindikációja van a rendszeres megfelelő intenzitású

mozgásnak.

2. 8. 4. Tanácsok testedző programokhoz

Alapvető jelentőségű bármely típusú cukorbetegség részére a gondos anamnézis és

vizsgálata az esetleges szív-, ideg-, vese-, csont-, szemszövődmény kiszűrésére.

Célszerű terheléses EKG-t végezni a program megkezdése előtt. Egyénileg ki kell

kísérletezni a beteg számára leginkább megfelelő terhelési fokot, megfigyelni ennek

hatását a vércukorszintre. Javasolt aerob gyakorlatok végzése, a maximális

terhelhetőség 50-70%-ával. A szakirodalom a ciklikus sportokat javasolja, mint

például az úszást, a kerékpározást, kocogást és a gyaloglást. [Kautzky, 1999].

Természetesen egyéb sportok is (labdajátékok, evezés, sífutás stb.) űzhetők.

Lényeges, hogy a beteg örömmel, kedvvel, szívesen végezze és ne kötelező

munkának tekintse ezt a tevékenységet, mindennapi életébe is lehetőleg könnyen be

tudja építeni. A terhelés foka a pulzusszám alapján jól megbecsülhető [A.D.A.

Clinical Practice Recommendation, 1991] a következő képlet alapján: Maximális

terhelés 50%-a= 0,5 (maximáls pulzus-nyugalmi pulzus)+ nyugalmi pulzus;

Maximális pulzus= 220- életkor (év).

Legalább hetente 3-5 alkalommal, általában 40-60 percig javasolt sportolni az

anyagcsere egyensúly megtartásához. Tapasztalatok szerint ennél kevesebb és

enyhébb terhelésnek nincs megfelelő élettani hatása, mozgásnak számít ugyan, de

ennél nem több. A hétvégi, alkalmankénti, nem tervezett fizikai munkának nincs

élettanilag sok előnye, sőt épp ad hoc jellegénél fogva akár káros is lehet. Az

edzések kihagyása esetén sajnos gyorsan visszaáll a korábbi kedvezőtlen állapot,

vagyis lényeges a folyamatosság.

A betegek a mozgást vércukor monitorozására felkészülve, előzetes oktatás után

kezdhetik el, külső segítséggel önmaguknak kell kitapasztalniuk, hogy az adott

mozgásmennyiség glikémiás indexe milyen. A terhelés mértékét (intenzitása,

időtartama) fokozatosan ajánlott növelni, a rendszeres vércukorszint ellenőrzése

mellett. [Vida, 1999]

19

2. 8. 5. Szénhidrát bevitel és inzulin adagolás a fizikai terhelés alkalmával

A fizikai terhelés jótékony hatása mellett, nem szabad elhanyagolnunk annak

veszélyét sem. A legfenyegetőbb a terheléses hypoglykaemia kialakulása. A

gyógytornásznak fel kell ismernie a hypoglykaemia tüneteit és tudnia kell a

megelőzés és az akut beavatkozás módját. Tünetek: egyénenként változó, kezdetben

homályos-vagy kettős látás, gyengeség, fejfájás, „elkent” beszéd. Jellemző a

szimpatikus hiperaktivitás, mely tachycardiával, izzadással, tág pupillákkal és

remegéssel jár. Az állapot romlásával tudatzavar, mentális zavar, aluszékonyság,

dezorintáció léphet fel. Végül teljesen eszméletlen állapotba kerülhet az egyén

(kóma), mely kezdetben spasztikus tónusfokozódással, Babinski-reflexekkel,

pupilla reflexek kiesésével jár, melyeket hipotónia, areflexia, bradycardia és

légzésdepresszió követ.

2. 8. 6. A terheléses hypoglykaemia megelőzése

A hypoglykaemia kockázata a fél óránál hosszabb terhelések során, illetve után

kerül előtérbe. A terhelés tartama és intenzitása – lehetőleg a hét minden napján –

legyen azonos, legalábbis szénhidrát energia-ekvivalensben azonos.

Edzésprogramba bekapcsolódáskor sokkal gyakrabban, akár félóránként ellenőrizze

a beteg a vércukrát, hogy kiismerje a szervezete egyedi reagálását is. Gyors

felszívódású inzulin után legalább egy óra teljen el az edzés megkezdéséig. Ha az

edzés óránkénti szénhidrát szükséglete a 25 g-ot meghaladja, célszerű félóránként

feleannyi kalóriatartalmú „falatkát” elfogyasztani, mint amennyi az edzés

energiaigénye. Ha az edzés tartama több órás, és így az összes energiaigény ezer

Kcal nagyságrendben van (pl. hegyi gyalogtúrázás), akkor a terhelés utáni késői

hypoglykaemia megelőzésére, plusz szénhidrát fogyasztandó. Az intervallum

jellegű, az ellenfelektől függő intenzitású – tehát előre nem tervezhető – edzések

több veszéllyel járhatnak a diabéteszesek számára, mint a ciklikus mozgások (futás,

evezés, kerékpározás stb.) Az edzés kezdete és az inzulin beadása között legalább

egy-másfél óra teljen el. Előfordulhat, hogy a hypoglykaemia a terhelés után 6-14

órával később jelentkezik, ilyenkor kisebb adag esti inzulin és kicsit több szénhidrát

fogyasztása szükséges az este és éjszaka folyamán. A fizikai terhelés alatt mindig

20

legyen cukor és glukagon injekció elérhető. Amennyiben a hypoglykaemia minden

óvintézkedés ellenére kialakul a fizikai terhelés során, annak edzésprogramját

szakorvossal konzultálva kell kidolgozni. [Apor, 2000; Gerencsér, 2004]

21

3. ANYAG ÉS MÓDSZER

3. 1. Beteganyag

Vizsgálatomban 50 fő 1-es típusú diabéteszes és 70 egészséges kontroll serdülő vett

részt. A vizsgált személyek 13-18 év közötti fiatalok voltak. Adataikat az 1.sz.

táblázat mutatja nemek szerinti bontásban. A résztvevőket vizsgálatom során a

következő kódszámokkal láttam el: az 1-es típusú diabéteszes lányok a DLS

(diabéteszes leány serdülő) rövidítést kapták, az 1-es típusú diabéteszes fiúk a DFS

(diabétesz fiú serdülő) rövidítést. A kontrollcsoportban résztvevő leányok a KLS

(kontroll leány serdülő) rövidítést, a fiúk pedig a KFS (kontroll fiú serdülő)

rövidítést kaptak. (1. sz. táblázat)

1-es típusú diabéteszes/ egészséges kontrollok

Létszám Átlagos életkor

Diabéteszes leány serdülő (DLS)

24 15,83 (±1,79)

Diabéteszes fiú serdülő (DFS)

28 15,79 (±1,75)

Kontroll leány serdülő (KLS)

37 16,01 (±1,84)

Kontroll fiú serdülő (KFS)

33 15,41 (±1,71)

1. sz. táblázat: A vizsgált személyek adatai nemek szerinti bontásban A diabéteszes gondozottaknál feltüntettem a HbA1c átlagos értéket, valamint a

diabétesz betegség kialakulása óta eltelt átlagos időtartamot a szórással együtt. Az

értékek a 2. sz. táblázatban olvashatóak.

22

Diabétesz fennállásának átlagos időtartama (év)

Átlagos HbA1c érték (%)

Fiúk (DFS) 6,14 (±4,02)

8,52 (±1,53)

Lányok (DLS) 5,73 (±2,90)

8,92 (±1,21)

2. sz. táblázat: A vizsgált diabéteszes serdülők átlagos HbA1c értékei és a betegség kialakulása óta eltelt átlagos időtartam

A diabéteszesek csoportját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi

Oktató Kórház Gyermekegészségügyi Központ Gyermekdiabetes Gondozójának

betegei képezték. A gondozottak klinikailag szövődménymentesek voltak. A

felméréseket a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának tornatermében végeztem.

Az diabéteszes serdülők adatait a Gyermekdiabetes gondozóban rendelkezésemre

bocsátották. A kontrollcsoportot egy-egy véletlenszerűen választott általános és

középiskola tanulói képezték. Az általános iskolások nyolcadik osztályos tanulók

voltak, a középiskolások tizenegyedik osztályos tanulók voltak. Mind két osztályt

saját iskolájuk tornatermében mértem fel 2009. szeptember hónapban. A motoros

teszteket az Eurofit protokollnak megfelelően bonyolítottam le és ugyanazzal az

eszközökkel végeztem. Az Eurofit teszteket egy nap bonyolítottam le a vizsgálat

személynek. A diabétesz csoport felmérése folyamatos volt és 2009. augusztusától

decemberig tartott.

A felmérés a Regionális Tudományos- és Kutatásetikai Bizottság engedélyével

(2.3/2009), a szülők és a gyermekek írásos beleegyezésével történt.

23

3. 2. Vizsgálati módszerek

Az eredményeket minden személynél külön tesztlapra vezettem fel, mely a

mellékletben megtekinthető. (2. sz. melléklet)

3. 2. 1. Antropometria mérések

Testmagasság: függőleges falfelület mellett, azt sarkával, tomporával és hátával

érintő, álló személyen mértük, cm pontossággal.

Testsúly: digitális személymérlegen, minimális ruházatban tizedkilogramm

pontsággal mértem.

Bőrredők:

A bőrredő mérés négy helyen történt, a m. tricepsen, a m. biceps brachiin, a háton a

lapocka alsó csúcsa mentén, és a csípőlapátnál.

Bőrredő a tricepsen:

A méretet a vizsgált személy lazán lógó karjának hátsó oldalán, a vállcsúcsot a

könyökkel (acromion-olecranon) összekötő vonal képzeletbeli felezőpontjánál

vettem fel.

Bőrredő a bicepsen:

A bőrredőt a kar elülső oldalán, közvetlenül a könyökhajlat feletti függőleges

vonalon emeltem el, a tricepsen mért bőrredővel egy magasságban.

Bőrredő a lapocka alatt:

A lapocka alatti bőrredőhöz a redőt a lapocka belső, ferde vonalánál (margo

medialis), lefelé és kifelé 45 fokos szögben emeltem fel.

Bőrredő a csípőn:

A redőt az elülső-felső csípőcsúcs (spina iliaca anterior superior) elülső határán a 45

fokban átlósan lefelé és befelé haladó vonalon mértem.

A mérésnél a bőrt és a bőr alatti kötőszövetet a bal kéz hüvelyk és mutatóujjával

fogtam meg és elemeltem az alatta lévő izmoktól. A mérés Harpenden kaliperrel

történt. A bőrredők mérését a test bal oldalán végeztem, 0,1 mm pontossággal.

24

3. 2. 2. Eurofit motoros állóképesség tesztjei

Eurofit tesztet az Európai tanács Sportfejlesztési Bizottsága hozta létre 1993-ban. A

tesztegyüttes a próbázó motoros képességeit vizsgálja; az egyensúlyérzéket, a

végtagmozgás gyorsaságot, a hajlékonyságot, a dinamikus erőt, statikus erőt,

hasizom erőállóképességet, a kar- és váll izomerő-állóképességet, a futási

sebességet és az aerob állóképességet.

Mindegyik vizsgált személy a flamingó egyensúlyi teszttel kezdte a motoros

teszteket és a 20 méteres ingafutással fejezte be.

1. teszt: Flamingó egyensúly teszt

A vizsgált tényező: Általános egyensúly

A teszt leírása: Egy lábon való egyensúlyozás adott méretű gerendán.

A próbázó megpróbált egyensúlyban maradni, amilyen hosszan csak lehetséges,

maximum egy percig úgy, hogy szabadon választott jobb vagy bal lábán a gerenda

hossztengelyének irányában állt. A másik lábát behajlította, és lábfejét megfogta az

azonos oldali kezével. A másik karját használhatta az egyensúlyozáshoz.

Segítségképpen a szabályos helyzet felvételéig a karomba kapaszkodhatott. A próba

akkor kezdődött, amikor a próbázó elengedte a karom, felvette a szabályos

helyzetet. Minden esetben, amikor elveszítette az egyensúlyát, azaz amikor kezével

elengedte a lábát vagy bármelyik testrészével a talajjal érintkezett, a teszt

megszakadt. A stopperórát az addig eltelt időnél megállítottam „reset” nullázás

nélkül, majd a következő újraindításnál folytatódott a számlálás. Minden

egyensúlyvesztés után az előzőekben ismertetett módon újra kezdődődött a teszt

mindaddig, amíg az egy perc eltelt. Az egy perc alatti egyensúlyvesztések számát

regisztráltam a tesztlapon.

2. teszt: Lapérintés teszt

A vizsgált tényező: A végtagmozgás gyorsasága

A teszt leírása: Két lap gyors megérintése, minél rövidebb idő alatt váltakozva az

ügyesebbik kézzel.

25

Felszerelések: állítható magasságú asztal melyre egy polifoam szőnyeget

rögzítettem. A szőnyegre két 20 cm átmérőjű kört rajzoltam, a körök középpontja

egymástól 80 cm távolságban helyezkedett el. A két kör között, azoktól egyforma

távolságra X jelet rajzoltam. Az asztallap magasságának a vizsgált személy

köldökének vonalában kellett lennie.

A vizsgált személy az asztallal szemben állt kis terpeszben. A kevésbé ügyes kezét

az X jelre helyezte, az ügyesebbik kezét pedig a választott kézzel ellentétes oldali

kör közepére. Miután elhangzott az "elkészülni, rajt" jelzés oda-vissza kellett

mozgatnia az ügyesebbik kezét a két körlap között 25-ször a lehető leggyorsabban a

középütt elhelyezett kéz felett. Az érintéseket hangosan számoltam. A próbázó az

ügyesebbik keze kiválasztásához a tesztet kipróbálhatta. Eurofit protokoll szerint

minden próbázó kétszer végezte el a tesztet és a jobbik, azaz az alacsonyabb

időeredményt vettem figyelembe. A próba értéke az az időtartam, amennyi a

mindkét lap 25 alkalommal történő megérintéséhez szükséges, tizedmásodpercben

megadva.

3. teszt: Ülésben előrenyúlás

A vizsgált tényező: Hajlékonyság

A teszt leírása: Ülő helyzetben a lehető legtávolabbra nyúlás.

Felszerelések: 35 cm hosszú, 45 cm széles, 32 cm magas doboz, felső lapjának

hossza 55 cm, szélessége 45 cm. Ez a felső lap 15 cm-rel nyúlik előre a támaszkodó

láb irányába. A 0-tól 50 cm-ig terjedő beosztás, amely az előrenyúlás mértékét

nézzük a felső lap középvonalában van kijelölve. Egy közel 30 cm hosszú vonalzó a

doboz tetején, amelyet a vizsgált személy tol előre a kezével a doboz tetején.

A vizsgált személy nyújtott ülésbe leült, talpát a dobozhoz támasztotta, mindkét

kezével megérintette a vonalzót mielőtt elkezdte az előrehajlást. Törzsdöntéssel

lassan fokozatosan előrenyúlt ameddig képes volt mindenféle hirtelen mozdulat

nélkül. A térdét végig kinyújtva tartotta és lassan, fokozatosan tolta előrefelé a

vonalzót anélkül, hogy meglökné vagy a kezét teljesen kifeszítené. A teszt előtt

bemelegíteni, izmaikat előfeszíteni nem lehetett. Az eredményt az ujjakkal a skálán

elért legtávolabbi helyzet adta meg. A tesztet Eurofit protokoll szerint kétszer

26

végezték el és a jobbik eredményértékét regisztráltam centiméterben. A vizsgált

személynek meg kellett tartania ezt a helyzetet mindkét próbálkozásnál, legalább

két másodpercig, hogy az eredmény pontosan leolvasható legyen: Ha a két kéz ujjai

nem egyforma távolságra értek el, akkor az ujjakkal elért távolságok átlagával

számoltam.

4. teszt: Helyből távolugrás

A vizsgált tényező: alsóvégtag dinamikus ereje

A teszt leírása: Álló helyzetből távolugrás.

A vizsgált személy kényelmes terpeszben állt, a lábujjai közvetlenül a kijelölt vonal

mögött voltak. A karokat a talajjal párhuzamosan maga előtt tartotta, miközben

karjával erőteljesen lendített, elrugaszkodott és elugrott a lehető legtávolabbra. Az

Eurofit protokoll szerint kétszer hajtották végre a tesztet, ebből a jobbik eredményt

vettem figyelembe.

5. teszt: Kézi szorítóerő

A vizsgált tényező: Statikus erő, kéz ereje kilogrammban megadva

A vizsgált személyhez a kézi „Baseline hydraulic” dinamométer markolatát

egyénileg beállítottam. A próbázó feladata az volt, hogy az erőmérőt ügyesebbik

kezébe megfogja, könyökét behajlítsa, és 2 másodpercig összeszorítsa olyan erősen

amennyire tudja. A tesztet kétszer végezték el Eurofit protokollnak megfelelően és a

jobb eredményt vettem figyelembe.

6. teszt: Sit up teszt, felülések

A vizsgált tényező: hasizom erő-állóképessége

A teszt leírása: A fél perc alatt megtett maximális számú felülés. A vizsgált személy

a hanyadt feküdt, válla érintette a szőnyeget, kezeit összekulcsolta a tarkóján, a

térdeit 90 fokos szögben behajlította, a sarka és a talpa a szőnyegen volt.

Felüléseket végzett úgy, hogy a könyökével megérintette a térdét, ujjait egész idő

alatt összekulcsolva a tarkóján tartva. "Elkészülni…rajt" jelzésre kezdte el a

mozgást és 30 másodpercig végezte olyan gyorsan, amennyire lehetséges. Ezt a

27

tesztet csak egyszer végezte el. A 30 másodperc alatt tökéletesen végrehajtott

felülések számát vettem figyelembe.

7. teszt: Függés hajlított karokkal

A vizsgált tényező: a kar és a vállöv izomerő-állóképessége

A teszt leírása: hajlított karú függés helyzet megtartása bordásfalra akasztott rúdon.

A vizsgált személy a függeszkedő rúd alá állt, kezét vállszélességben a rúdra

helyezte, felső madárfogással (ujjaival felülről, hüvelykujjával alulról). Az álla a

rúd felett kellett legyen. Megtartotta ezt a helyzetet, amilyen sokáig bírta anélkül,

hogy az állát megpihentette volna a rúdon. Az időt stopperórával tizedmásodperc

pontossággal mértem. A teszt akkor fejeződött be, amikor a szemgödör vonala a rúd

alá süllyedt vagy kezével elengedte a függeszkedő rudat.

8. teszt: 10 x 5 méteres ingafutás

A vizsgált tényező: Futási sebesség, fürgeség

A teszt leírása: A maximális sebességű futás, fordulás tesztje az egymástól 5

méterre elhelyezett bóják közt.

A vizsgált személy indulásra készen a vonal mögé állt. Az egyik lábát pontosan a

vonal mögött helyezte el. Amikor meghallotta az indító jelet, feladata az volt, hogy

olyan gyorsan fusson, amilyen gyorsan csak tud a másik vonalig, majd megfordulva

visszafusson a kiindulási vonalhoz, mindkét lábával átlépve a vonalakat. Az

ötméteres távot tízszer kellett megtennie, amit stopperórával mértem.

9. teszt: 20 méteres ingafutás teszt

A vizsgált tényező: Aerob állóképesség

A teszt leírása: Az aerob fittség vizsgálatára alkalmas teszt gyaloglási tempóban

indul, majd gyors, futási sebességgel fejeződik be.

A 20 méteres ingafutás 8 km/óra sebességről indul és fokozatosan nő 0,5 km/óra

sebességgel minden percben oly módon, hogy a próbázók magnóról kapják a

hangjeleket. A vizsgált személyek minden esetben utolsóként hajtották végre ezt a

feladatot. Annyi hosszt kellett futniuk a 20 méterre elhelyezett bóják közt amennyit

28

bírtak. A tesztet kifáradásig végezték. Akkor ért véget, amikor egymás után kétszer

nem sikerült a próbázónak a hangjelzésre elérni a szemben lévő vonalat.

Az adatok statisztikai elemzésére az SPSS 17.0 Statisztikai Elemző Rendszert

használtam. A diabétesz és kontrollcsoport fittségi és antropometriai mutatóinak

összehasonlítására a t-próbát használtam, a HbA1c érték és a fittségi tesztek közötti

összefüggést a Pearson-féle korrelációs együtthatóval vizsgáltam. [Sajtos, Mitev,

2007]

29

4. EREDMÉNYEK

4. 1. Antropometriai mérések eredményei A vizsgált serdülők személyenként négy testtájékon végzett bőrredő méréseinek

átlagos eredményeit a 3. sz. táblázat mutatja.

Bőrredő (mm)

Diabétesz fiúk (DFS)

Kontroll fiúk (KFS)

Diabétesz lányok (DLS)

Kontroll lányok (KLS)

tricepsz 13,0 (±7,12)

11,9 (±5,24)

23,0 (±6,13)

19,2 (±6,68)

bicepsz 14,4 (±7,07)

12,9 (±5,10)

20,9 (±6,70)

19,4 (±6,86)

csípő 16,5 (±8,7)

13,7 (±8,01)

28,1 (±9,40)

23,5 (±7,98)

lapocka 13,2 (±6,23)

14,0 (±6,46)

21,8 (±8,6)

21,4 (±7,96)

3. sz. táblázat: Vizsgált serdülők bőrredő méréseinek átlagos értékei mm-ben A vizsgált serdülők tápláltsági állapotát a testtömeg-index alapján kapott referencia

átlag és percentilis értékek szerint elemeztem a KSH Népegészségtudományi

Kutatóintézet adatai alapján. A 3. sz. melléklet mutatja a percentilis értékeket.

Testtömeg-index DFS 21,81 (±2,97) vs KFS 21,15 (±3,28) (p=0,418)

A négy helyen mért bőrredők alapján, az adatokat összeadva összesített bőrredő

értéket határoztam meg. A bőrredők és testtömeg-index átlagos értékeit a 4.sz.

táblázat mutatja.

Bőrredők összesen DFS 56,97 (±26,58) vs KFS 52,49 (±22,41) (p=0,477)

1-es típusú diabéteszes fiú csoport

Kontrollcsoport Szignifikancia szint

Testtömeg-index (BMI)

21,81 (±2,97)

21,15 (±3,28)

(p=0,418)

Bőrredők (mm)

56,97

(±26,58) 52,49

(±22,41) (p=0,477)

4. sz. táblázat: Serdülő fiúk antropometriai méréseinek eredményei

30

3. sz. melléklet szerint mind az 1-es típusú diabéteszes csoport, mint a

kontrollcsoport tagjai normál testsúlyúnak mondhatóak. A bőrredők eredménye a

kontrollcsoport esetében kedvezőbb volt, tehát az 1-es típusú diabéteszesek

valamivel nagyobb zsírmennyiséggel rendelkeznek a kontroll csoporthoz képest.

Számottevő különbséget sem a BMI érték, sem a bőrredők összege között nem

találtam és az értékek között nem volt szignifikáns különbség. Az 1. sz. ábra

szemlélteti a serdülő fiúk átlagos testtömeg-index értékeit. A 2. sz. ábra szemlélteti

a serdülő fiúk átlagos bőrredő értékeit.

21,81

21,15

20,80

21,00

21,20

21,40

21,60

21,80

22,00

Testtömeg index (BMI)

Serdülő fiúk testtömeg-indexének összehasonlítása

1-es típusú diabétesz Kontrollcsoport

1. sz. ábra: Serdülő fiúk átlagos testtömeg-index értékei

56,97

52,49

50,00

51,00

52,00

53,00

54,00

55,00

56,00

57,00

Bőrredők

Serdülő fiúk bőrredő méréseinek összehasonlítása

1-es típusú diabétesz Kontrollcsoport

2. sz. ábra: Serdülő fiúk átlagos összesített bőrredő értékei mm-ben

31

A lányok testmagasságából és testsúlyából számolt testtömeg-index értékeit és a

bőrredő mérések összesített eredményeit a 6. sz. táblázat mutatja.

Testtömeg-index DLS 23,28 (±2,93) vs KLS 21,00 (±4,41) (p=0,036)

Összesített bőrredők DLS 93,73 (±28,36) vs KLS 82,95 (±26,92) (p=0,166)

1-es típusú diabétesz leány csoport

Kontrollcsoport Szignifikancia szint

Testtömeg-index (BMI)

23,28 (±2,93)

21,00 (±4,41)

(p=0,036)

Bőrredők 93,73 (mm)

5. sz. táblázat: Serdülő leányok antropometriai méréseinek adatai (±28,36)

83,48 (±27,10)

(p=0,166)

A testtömeg-index alapján a serdülő lányok mindkét csoportja a normál

percentilis határon belül helyezkedik el. A kontrollcsoport testtömeg-indexe

alacsonyabb, mint az 1-es típusú diabéteszes csoporté és az eltérés statisztikailag

szignifikánsnak bizonyult.

Az 1-es típusú diabéteszes serdülő leányok nagyobb zsírmennyiséggel

rendelkeznek, mint egészséges kortársaik, azonban szignifikáns különbség nincs

köztük. A 3. sz. ábra szemlélteti a serdülő leányok testtömeg-indexének

különbözőségeit. A 4. sz. ábra szemlélteti a serdülő lányok összesített bőrredő

méréseinek eltéréseit.

32

23,28

21,00

19,5020,0020,5021,0021,5022,0022,5023,0023,50

Testtömeg-index (BMI)

Serdülő leányok testtömeg-indexének összehasonlítása

1-es típusú diabéteszes csoport Kontrollcsoport

3. sz. ábra: Serdülő leányok testtömeg-indexének különbségei

93,73

83,48

78

80

82

84

86

88

90

92

94

Bőrredők

Serdülő leányok bőrredő méréseinek adatai

1-es típusú diabétesz Kontrollcsoport

4. sz. ábra: Serdülő leányok összesített bőrredő méréseinek eredményei

33

4. 2. Eurofit motoros tesztek eredményei

A fiúk eredményeit összevetve, minden motoros tesztnél a kontrollcsoport

átlageredményei jobbak voltak. Szignifikáns különbséget három tesztnél találtam a

lapérintés tesztnél /DFS 13,16 (±1,46) vs KFS 11,87 (±1,97), (p=0,006)/, a

felüléseket mérő tesztnél /DFS 23,39 (±4,17) vs KFS 26,12 (±4,13), (p=0,013)/ és

az aerob állóképességet mérő tesztnél /DFS 35,82 (±16,93) vs KFS 55,76 (±23,49),

(p=0,000)/. Az eredményeket összefoglalva a 6. sz. táblázat mutatja.

FIÚK Diabétesz

(DFS) Kontroll (KFS)

Flamingó egyensúly (egyensúly vesztések száma)

Eredmény Szórás

9,39 (±6,57)

6,58 (±5,75)

p=0,079 Lapérintés (sec) Eredmény

Szórás 13,16

(±1,46) 11,87

(±1,97) p=0,006 Ülésben előrenyúlás (cm) Eredmény

Szórás 16,68

(±8,18) 19,99

(±6,40) p=0,072 Helyből távolugrás (cm) Eredmény

Szórás 195,50

(±24,46) 201,15

(±31,15) p=0,440 Kézi szorítóerő (kg) Eredmény

Szórás 39,64

(±8,52) 42,24

(±8,80) p=0,248 Felülések (darabszám) Eredmény

Szórás 23,39

(±4,17) 26,12

(±4,13) p=0,013 Függés (sec) Eredmény

Szórás 13,36

(±11,56) 19,60

(±12,91) p=0,053 Ingafutás (sec) Eredmény

Szórás 20,45

(±1,69) 19,96

(±2,50) p=0,386 Aerob állóképesség (megtett távok száma)

Eredmény Szórás

35,82 (±16,93)

55,76 (±23,49)

p=0,000 6. sz. táblázat: A vizsgált serdülő fiúk Eurofit teszteredményei

34

A lányok eredményeit összevetve a kilenc tesztből a kontrollcsoport mutatott jobb

eredményt hat tesztben (flamingó egyensúly, lapérintés, felülések, függés, ingafutás,

aerob állóképesség), három tesztben (ülésben előrenyúlás, helyből távolugrás, kézi

szorítóerő) a diabéteszes csoport eredményei jobbak, de nincs szignifikáns

különbség. Szignifikáns különbséget négy tesztnél találtam: a lapérintés tesztnél

/DLS 14,33 (±1,87) vs KLS 13,13 (±1,2), (p=0,016)/, a felüléses tesztnél /DLS

16,67 (±5,80) vs KLS 19,41 (±4,18), (p=0,036)/, a függés tesztnél /DLS 1,67

(±2,62) vs KLS 4,58 (±5,41), (p=0,017)/ és az aerob állóképességet mérő tesztnél

/DLS 20,33 (±10,93) vs KLS 29,11(±14,97), (p=0,016)/. Az eredményeket a 7. sz.

táblázat mutatja.

LEÁNYOK Diabétesz

(DLS) Kontroll (KLS)

Flamingó egyensúly (egyensúly vesztések száma)

Eredmény Szórás

9,92 (±6,72)

9,03 (±6,28)

p=0,601 Lapérintés (sec) Eredmény

Szórás 14,33

(±1,87) 13,13 (±1,2)

p=0,016 Ülésben előrenyúlás (cm) Eredmény

Szórás 22,29

(±6,61) 20,65

(±6,21) p=0,329 Helyből távolugrás (cm) Eredmény

Szórás 149,38

(±25,61) 143,22

(±23,90) p=0,343 Kézi szorítóerő (kg) Eredmény

Szórás 30,42

(±4,90) 29,57

(±4,17) 0,472 Felülések (darabszám) Eredmény

Szórás 16,67

(±5,80) 19,41

(±4,18) p=0,036 Függés (sec) Eredmény

Szórás 1,67

(±2,62) 4,58

(±5,41) 0,017 Ingafutás (sec) Eredmény

Szórás 23,43

(±2,20) 23,28

(±2,25) p=0,791 Aerob állóképesség (megtett távok száma)

Eredmény Szórás

20,33 (±10,93)

29,11 (±14,97)

p=0,016 7. sz. táblázat: A vizsgált serdülő leányok Eurofit teszteredményei

Összehasonlítva az összes diabéteszes serdülő glikolizált hemoglobin (HbA1c)

értékét a fittségi mutatók átlageredményeivel, több tesztben is szignifikáns

kapcsolatot mutatott.

Korrelációs analízis elvégzése után a glikolizált hemoglobin érték öt fittségi

mutatóval mutatott szignifikáns összefüggést: lapérintés (r=0,376, p=0,006);

helyből távolugrás (r= -0,324, p=0,019); függés (r= -0,318, p=0,022); 10x5 méteres

ingafutás (r= 0,296 , p=0,033) és aerob állóképesség (r= -0,519, p=0,000).

A tesztek összefüggései a 8. számú táblázatban olvashatóak

HbA1c

Flamingó Lapérintés Ülésben előrenyúlás

Helyből távolugrás

Kézi szorítóerő

Korreláció 0,177 0,376 -0,136 -0.324 -0,043 p = 0,210 0,006 0,335 0,019 0,763

8. sz. táblázat: Fittségi mutatók és HbA1c érték korrelációs analízis eredményei

HbA1c Felülések Függés Ingafutás Aerob

állóképesség Korreláció -0,201 -0,318 0,296 -0,519 p = 0,153 0,022 0,033 0,000

36

5. MEGBESZÉLÉS Az antropometriai mérések tekintetében a kontrollcsoport és a diabéteszes serdülő

fiúk esetében nem találtunk szignifikáns eltérést sem a testtömeg-index, sem a

bőrredők összesített értéke között.

Leányoknál a testtömeg-index közötti különbség statisztikailag szignifikánsnak

bizonyult, a kontrollcsoport eredménye volt alacsonyabb. Lányoknál a különbség

azzal magyarázható, hogy a diabéteszes leányok a pubertás során fokozott testsúly-

gyarapodásra hajlamosabbak, mint egészséges kortársaik, ami nem vezethető vissza

pusztán az étkezési szokásokban vagy a fizikai aktivitásban való eltérésekre.

[Barkai, 1995]

Fiúknál minden motoros tesztben a kontrollcsoport átlageredményei voltak

kedvezőbbek. Az eredményekben szignifikáns különbséget három tesztnél találtam,

a lapérintés tesztnél, a felüléseket mérő tesztnél és az aerob állóképességet mérő

tesztnél.

Lányoknál a kilenc elvégzett teszteredményből hat tesztben a kontrollcsoport

bizonyult jobbnak, ebből négy teszt eredménye között szignifikáns különbséget

találtam: a lapérintés tesztnél, a felüléseket mérő tesztnél, a hajlított karú függést

mérő tesztnél és az aerob állóképességnél.

Az eredmények azt mutatják, hogy mind a fiúk, mind a lányok esetében a

diabéteszes csoport teljesítménye elmaradt a lapérintés tesztnél és a felüléseket

mérő tesztnél. Tehát a diabéteszes serdülők végtagmozgás-gyorsasága és hasizom

erő-állóképessége jelentősen elmarad az egészséges kortársaikhoz képest.

Véleményem szerint a hasizom erő-állóképesség elmaradásának oka, hogy a

diabéteszes gondozottak izom-anyagcseréje hosszabb távú munka során, az

energetikai folyamatok eltérése miatt zavart szenved. Felmerült bennem az a

gondolat is, hogy klinikailag még nem kimutatott microangiopathiás érelváltozások

miatt a törzsizmok ventrális csoportja a diabéteszeseknél kevésbé hatásosan

működik illetve hamarabb kifárad.

A végtagmozgás gyorsaságot mérő lapérintés tesztnél mutatkozó szignifikáns

eltérés véleményem szerint azzal magyarázható, hogy az emelkedett vércukorszint

37

károsítja az idegrostokat ellátó ereket és rontja az idegrostok anyagcseréjét. Szabó,

Niklai (2002) tanulmánya szerint előfordult, hogy serdülőkorú 1-es típusú

cukorbetegség első tünete a disztális típusú szimmetrikus neuropathia volt, ahol

elsődlegesen a motoros rostok károsodtak.

Egy dán multicentrikus vizsgálat (Olsen és mtsai, 1999) korai diabéteszes

szövődményeként a perifériás neuropathiát találta gyermekek és fiatal felnőtt korú

betegeknél. Szakirodalmi áttekintésemben is utaltam rá, hogy klinikai

megfigyelések szerint a neuropathia korai jelei pubertáskorban vagy közvetlenül

utána észlelhetők. [Barkai, Madácsy, Vámosi, 1991]

Mindkét diabéteszes csoportnál szignifikáns különbséget mértem az aerob fittséget

vizsgáló tesztben az egészséges kontrollcsoporthoz képest. Véleményem szerint

ennek oka, hogy azon tünetmentes diabéteszes betegek, akiknek a paraszimpatikus

működése károsodott, fizikai terhelésre való adaptációja nem megfelelő mértékű.

[Barkai, Peja, 1999] Ez a megállapítás igaz lehet, az izom erő-állóképességet mérő

teszteknél tapasztalt különbségekre is.

A diabéteszes vizsgált serdülők glikolizált hemoglobint szintje és a fittségi mutatók

között összefüggést találtam, miszerint a kedvezőbb anyagcserekontroll-érték a jobb

fittségi eredményekkel összefüggést mutatott. A kilenc tesztből öt teszttel

szignifikáns kapcsolatot találtam. A HbA1c alacsonyabb értéke a jobb mozgás

gyorsasággal, izomerő-állóképességgel, dinamikus erővel és kedvezőbb aerob

állóképességgel mutatott szignifikáns kapcsolatot. Legerősebb volt a kapcsolat az

aerob állóképességet vizsgáló teszttel. Ezt a megállapítást más tudományos munka

is alátámasztotta, miszerint diabéteszben a fizikai teljesítmény összefüggött a

glikolizált hemoglobinszinttel. [Barkai, Peja, 1999]

A bevezetésben megfogalmazott kérdésfeltevéseimre felmérésem kiértékelése után

azt a választ találtam, hogy van eltérés az 1-es típusú cukorbetegek és egészséges

kortársaik antropometriai és fittségi mutatói között. Mégpedig a kontrollcsoport

fizikai fittségének átlagértéke fiúk és lányok esetében is jobb a diebéteszes

serdülőkéhez képest. Összefüggést találtam cukorbetegek körében az általános

fittség és az anyagcsere állapot között öt motoros tesztben. A legerősebb

kapcsolatot a glikolizált hemoglobin szint az aerob állóképesség teszttel mutatta,

38

eszerint a fizikai teljesítmény összefügg a metabolikus kontrollal. Ugyanez fordítva

is igaz az aerob állóképesség hatással van a cukorbetegek anyagcsere állapotára.

39

6. KÖVETKEZTETÉSEK

A cukorbetegség világszerte emelkedő tendenciát mutat és egyre nagyobb

odafigyelést igényel a társadalomtól.

Megjelent cikkek, irodalmi adatok nem adnak egyértelmű választ arra, hogy milyen

fizikai aktivitás lenne megfelelő a diabéteszesek számára. A cikkek ajánlásokat

tesznek a fizikai terhelés különböző formáira, de legtöbbször nem különítik el az 1-

es és 2-es típusú cukorbetegre vonatkozó meghatározásokat. Számos irodalom

említi az aerob mozgásformák jótékony hatásait, de az adatok nem egyeznek abban,

hogy csupán a ciklikus mozgásformák ajánlottak az 1-es típusú diabéteszesek

számára vagy egyéb sportágak is bátran űzhetők gondos vércukorszint figyelés

mellett. Optimális edzésként heti 3-5 aerob jellegű (állóképességi) testmozgást

ajánlanak többnyire, rezisztencia edzéssel, gyakorlatokkal kiegészítve az erő és

izomtömeg fenntartására a köztes napokon. Gyermekeknek minél többféle mozgás,

minden motoros képesség fejlesztése szükséges, szakember által. Az aerob mozgás

fontos a későbbi kardio-vaszkuláris szövődmények kivédésére. Saját vizsgálatom is

alátámasztja, hogy legerősebb kapcsolat az diabéteszesek anyagcsere kontrollja és

az aerob fittség között van. Tehát következtetésként levonható, hogy ha a

diabéteszes serdülők minél több aerob jellegű testmozgást végeznek az jelentősen

javíthatja a metabolikus kontrolljukat, számszerűen a HbA1c szintjüket, kedvezően

hatva ezzel általános egészségi állapotukra.

Egyik motoros teszt fejlesztése a mások motoros tesztre is pozitív hatással van.

Véleményem szerint az 1-es típusú cukorbetegekre előnyösen hat bármilyen sportág

űzése, lényeg, hogy vércukor szintjének figyelésével végezze. Legjobb, ha többféle

sportmozgást is végez a különböző motoros képességek sokoldalú fejlesztése

céljából, mivel egy képesség javítása, erősítése hatással van a többire is.

Jelen dolgozatom célja rámutatni, hogy a gyógytornászoknak jelentős szerepe lenne

az 1-es típusú diabéteszes betegek fizikai terhelhetőségének meghatározásában és

irányításában. A gyógytornásznak kéne meghatározni az egyes páciensek

edzhetőségét, majd ezt követően orvosokkal, szakdolgozókkal együttműködve

40

kidolgozni és megvalósítani a cukorbetegek helyes mozgásterápiáját, fizikai

tréningjét, más belgyógyászati krónikus betegségekhez hasonlóan.

41

7. ÖSSZEFOGLALÁS 13-18 éves 1-es típusú diabéteszes serdülők és egészséges kortársaik fizikai

fittségének felmérését és összehasonlítását végeztem. 52 fő (24 leány, 28 fiú) 1-es

típusú diabéteszes serdülő és 70 fő (37 leány, 33 fiú) egészséges kortársuk vettek

részt a felmérésben 2009. augusztus és december között. Az EUROFIT teszt szerint

bonyolítottam le a méréseket. Vizsgáltam a serdülők antropometriai tulajdonságait,

felmértem az általános egyensúlyérzéket, a végtagmozgás gyorsaságát, a

hajlékonyságot, a dinamikus erőt, a statikus erőt, a has-, kar- és vállövi izmok erő-

állóképességét, a futási sebességet és az aerob állóképességet.

Dolgozatom célja az volt, hogy összevessem az 1-es típusú diabéteszes serdülők

fittségi mutatóit az ugyanazon korú egészséges fiatalokéval. Választ kerestem arra,

hogy az 1-es típusú cukorbetegek és egészséges kortársaik között találok-e eltérést

az antropometriai és fittségi mutatók között. Összefüggést kerestem cukorbetegek

körében az általános fittség és az anyagcsere állapot között.

Az adatok statisztikai elemzését független mintás t-próbával és a Pearson-féle

korrelációs együttható kiszámításával végeztem.

Eredményként azt kaptam, hogy a kontrollcsoport fizikai fittségének átlagértéke

fiúk és lányok esetében is jobb volt a diabéteszes serdülőkéhez képest. A különbség

statisztikailag szignifikáns volt több fittségi mutatóban is. A metabolikus kontroll a

legtöbb kedvező fittségi paraméterrel közepes erős szignifikáns kapcsolatban állt, az

aerob állóképességgel erősebb szignifikáns kapcsolatot mutatott. Ezek alapján

megállapítottam, hogy van összefüggés a cukorbetegek általános fittsége és

metabolikus kontrollja között, a jobb aerob állóképesség, kedvezőbb anyagcsere-

értéket determinál.

42

IRODALOMJEGYZÉK A. D. A. Clinical Practice Recommendation: Diabetes mellitus and exercise.

Exercise and NIDDM. Diabetes Care, 1991/14, 36-37, ill. 52-56. oldal

Ángyán L.: Sportélettani alapismeretek. Duplex-Rota Kft., Pécs, 1993,

Apor P.: A cukorbetegség javítása testmozgással, Háziorvos Továbbképző Szemle,

2000/5, 60-63.oldal

Apor P.: Fizikai aktivitás a cukorbetegség kialakulásának és progressziójának

fékezésére- A cukorbetegek edzése, Diabetologia Hungarica, XVII. Évf., 2009/2,

143-149. oldal

Apor P.: Fizikai edzés a cukorbetegség megelőzésében és kezelésében, Orvosi

Hetilap, CVI. Évf., 2009/13, 579-587. oldal

Austin A., Janosky J. és mtsai.: The relationship of physical fitness to lipid and

lipoprotein levels in adolescents with IDDM. Diab. Care, 1993/16, 421-425. oldal

Barkai L.: A gyermekkori 1-es típusú diabetes mellitus késői szövődményei, Lege

Artis Medicinae, X. évf., 2000, 49-53. oldal

Barkai L.: Inzulin-dependens diabetes mellitus és a pubertás, Orvosképzés, 1995/2,

30-34. oldal

Barkai L., Madácsy L., Vámosi I.: Autonomic dysfunction and severe

hypoglycaemia in insulin dependent diabetes mellitus, Arch. Dis. Childh., 1991, 66:

1438-1441. oldal

Connell J., E., Thomas-Dobersen D.: Nutritional management of children and

adolescents with insulin-dependent diabetes mellitus. J Am Diet. Assoc, 1991/ 91,

1556-1564. oldal

Drash AL: Clinical care of the patient with diabetes. Diabetes Care, XVII. Évf.,

1997/1, 40-44. oldal

Felszeghy E.: Az inzulinpumpa és használata,

http://www.webbeteg.hu/cikkek/cukorbetegseg/7433/inzulinpumpa (letöltve: 2010.

szeptember 18.)

Fövényi J.: Az inzulindependens diabetes mellitus, Medicus Anonymus, VIII. évf.,

2000/12, 33-39. oldal

43

Gerencsér Zs.: Diabetes mellitus és a fizikai terhelés, Mozgásterápia, XIII. évf.,

2004/3, 6-10. oldal

Gerő L.: Az 1-es típusú diabetes mellitus kialakulásának patomechanizmusa,

tünettana és kezelési lehetőségei, Orvosi hetilap, CLI. évf. 2010/13, 533-539. oldal

Halmos T..: A diabetes mellitus syndroma felosztása. In: Halmos T.., Jermendy Gy.

(szerk.), Diabetes mellitus, Medicina könyvkiadó, Budapest, 1999, 25-37.oldal

Gyürüs É., Soltész Gy.: Az 1-es típusú diabetes mellitus incidenciája

Európában, az EURODIAB adatai alapján, Összefoglaló közlemény LAM, XIV.

évf. 2004/6, 399–404. oldal

ISPAD Consensus Guidelines 2OOO for the Management of Type 1 Diabetes

Mellitus in Children and Adolescents Ed.: Medical Forum International, Zeist, The

Netherlands, 2OOO .

Kautzky L.: Fizikai aktivitás diabetesben, In: Halmos T.., Jermendy Gy. (szerk.),

Diabetes mellitus, Medicina könyvkiadó, Budapest, 1999, 625-631. oldal

Kemmer F. W., Berger M.: Exercise and diabetes mellitus: physical activity as a

part of daily life and its role in treatment of diabetic patients, J. Sports Med., IV.

évf., 1983, 77-88. oldal

Madácsy L.: A gyermek- és serdülőkori diabetes mellitus sajátosságai In.: Halmos

T., Jermendy Gy. (szerk.), Diabetes mellitus, Medicina könyvkiadó, Budapest,

1999, 539-549. oldal

McNiven Temple, Y. és mtsai: The reliability and repeatability of the blood

glucose response to prolonged exercise in adolescent boys with IDDM. Diabetes

Care, 1995/18, 26-332. oldal

Olsen B. S. és mtsai and the Danish Study Group of Diabetes in Childhood:

Metabolic control and prevalence of microvascular complications in young Danish

patients with type 1 diabetes mellitus. Diabetic Med., XVI. évf., 1999, 79-85. oldal

Peja M., Barkai L.: Fizikai tréning 1-es típusú diabetesben, Rehabilitáció, IX. évf.,

1999/4, 99-101. oldal

Rasmussen, W. és mtsai.: Effects of postprandial exercise on glycemic respons in

IDDM subjects, Diabetes Care, XVII. évf., 1995, 1203-1205. oldal

Rother, K.I., Levitsky, L. L: Diabetes mellitus during adolescence. Endocrinol.

Metab. Clin. N. Amer, 1993/2, 553-572. oldal

44

Sajtos L., Mitev A.: SPSS – Kutatási és adatelemzési kézikönyv, Alinea kiadó,

Budapest, 2007

Soltész Gy.: Serdülőkori IDDM In: Halmos T., Jermendy Gy. (szerk.), Diabetes

mellitus, Medicina könyvkiadó, 1999, 550-555. oldal

Szabó L., Niklai E.: Somaticus neuropathia mint az 1-es típusú diabetes mellitus

bevezető tünete, Diabetologia Hungarica, X. évf., 2002/1, 43-47. oldal

Szollár L.: Kórélettan, Semmelweis kiadó, Budapest, 2005, 187-192.oldal

Tamás Gy., Fövényi J.: A diabetes mellitus terápiája In.: Halmos T., Jermendy Gy.

(szerk.), Diabetes mellitus, Medicina könyvkiadó, Budapest, 1999, 197-298. oldal

Tattersall, R. B., Lowe, J.: Diabetes in adolescence, Diabetologia, XX. évf., 1981,

517-523. oldal

Till A.: Angiopathia diabetica és rehabilitáció, Rehabilitáció, 1999/9, 13-15. oldal

Vida Sz.: A fizikai tréning szerepe a cukorbetegek kezelésében, Rehabilitáció, IX.

évf. 1999/4. 101-103. oldal

Weissberg-Benchell, J. és mtsai: Adolescent diabetes management and

mismanagement, Diabetes Care, 1995/18, 77-82. oldal

45