a belügyi tárca döntő szerepe a demokratizálódásban rajk ...€¦ · nyeképpen további...

1
VÄSÄRNAF. 1946 JTJLIÜS 14 SZABAD NÉP 3 A belügyi tárca döntő szerepe a demokratizálódásban Rajk László elvtárs nyilatkozata a sváb kitelepítésről 9 a tisztogatásról 9 a rendőrség átszervezéséről és a stabilizáció ellenségeinek megsemmisítéséről Rajk elvtárs négy hónappal ezelőtt vette át a belügyminisztérium Vezetéséit, ahol azóta csak fokozódott a munka, A belügyi tárca ugyanis döntő szerepet játszik az ország legfontosabb mai problémáinak, a köz- igazgatás demokratizálásának, a rendőrség megerősítésének, a gazda- sági és politikai reakció elleni harc fokozásának, a svábok kitelepítésé- nek megoldásában. A Szabad Nép munkatársa felkereste Rajk elvtársat és megkérte, hogy ezekről az egész közvéleményt érdeklő kérdésekről nyilatkozzék lapunknak. Sváfa kitelepítés 'Arról értesültünk, hogy a svábok Jcitelepítése körülbelül egy hónap óta szünetel. Ki ennek az oka? hangzott etsö kérdésünk. — Nem ér váratlanul ennek a kérdésnek a feltevése, hiszen a sváb kitelepítés az ország elsőrangú gaz- dasági és politikai kérdése, ezért már Nagy Imre elvtársam is a leg- nagyobb figyelmet fordította a svá- bok kitelepítésének megszervezésére. Tovább haladva az általa lerakott alapokon, sikerült is a kitelepítés le- bonyolítását úgy megszervezni, hogy június végéig a kitelepített svábok száma már elérte a 130—135 ezret és júliusban a felállított tervünk szerint 70—80 ezer svábot kellett volna kitelepítenünk. Fontos nem- zeti érdek fűződött volna hozzá, hogy sikerrel hajtsuk végre júliusi tervünket is. A földreformnál, föld- hiány miatt a szegény parasztság több tízezres tömege maradit föld nélkül s Csák így biztosíthattuk volna számukra is a földreform ked- vező befejeződését. Csak Így szűnt volna meg nagymértékben az a va- gyonbizonytalanság is, amelyik éppen a leggazdagabban déli várme- gyéinkben, Bács-Bodrog, Tolna és Ba - ranyában ma uralkodik. Hiszen a svá- bok, akik úgy érzik, kifelé áll a sze- kerük riidja, elhanyagolják a ter- més betakarítását. Sajnos, rajtunk kívülálló és előttem Ismeretlen okok- ból kénytelen voltam átmenetileg beszüntetni a kitelepítést. Meg kell várnom, amíg megkapom az ameri- kai hatóságoktól a kitelepítés új feltételeit. Meg kell mondanom: a kitelepítésnek minden átmenet nél- küli gyors leállítása — eltekintve a fenti szempontoktól — társadalmi- lag Is rendkívül súlyos helyzetet te- remtett. Az Országos Földbirtokren- dező Tanács, amely az elhagyott sváb birtokokra a földnélküli ma- gyar parasztságot telepíti, április, május és június hónapokban hozzá szokott ahhoz, hogy kitelepítés! ter- vünket és ütemünket pont osan meg- tartjuk és éppen ezért júliusi ter- vünk birtokában a telepes családok ezreit szállította már a kitelepítés alá kerülő falvakba, hogy a svábok helyét azonnal átvehesse a földhöz jutott magyar parasztság. Ez a több 10 ezres tömeg most bizonytalan- ságban él, régi otthonát elhagyta, új otthonhoz nem jutott. Hátamegett felszámolt mindent, a kijelölt ú.j birtokot, pedig nem kaphatta meg. Helyzetünket súlyosbítja még az a tény is, hogy gondoskodnunk kell a lakosságcsere-egyezmény értelmében Szlovákiából visszatelepítendő ma- gyarság elhelyezéséről is. — Ezt a súlyos helyzetet minden körülmények között meg kell olda- nom, s mivel feltétlenül számítanom kell arra, hogy a kitelepítés új fel- tételei lassítani fogják a kitelepítés gyorsaságát és valószínűleg szűkí- teni fogják lehetőségeit, ezért a kér- dés megoldásánál nem építhetek csak a további kitelepítésre. Javas- laton dolgozanf, hogy a svábok belső összetelepítóeével szabadítsak fel akkora földbirtokterületet, hogy a demokratikus magyar kormány ki- elégíthesse a földnélküll magyar parasztság méltányos és jogos igé- nyeit. Kérdés: Nyilvánvaló, hogy a sváb kitelovítés demokratikus köztársaságunk elsőrangú gaz- dasági és politikai kérdése. Mi az oka mégis annak, hogy amióta a *váb kitelepítés a kiránt, mértéket elérte, annyi kifogás volt ellene? — El kell Ismernem, a kifogások- ban Is van egy szemernyi igazság. Nem lehet egy Ilyen nagyméretű tömeges és gyorsan végrehajtott ki- telepítést véghezvinni anélkül, hogy kisebb, vagy7 néha súlyosabb hibák is elő ne forduljanak. Nem véletlen azonban az, hogy7 a sváb kitelepítés ellen Is azok fordultak leghangosab- ban, akik a másik oldalon sovi- niszta uszítással próbálták megron- tani jóviszonyunkat demokratikus szomszédainkkal s megrontani az ország hitelét a demokratikus nagy- hatalmak előtt. Egyesek megveszte- getéstől kezdve, hamis Igazoló ira- tok kiállításáig mindent elkövettek, hogy megmentsék a reakciós, fa- siszta svábokat, nem törődve azzal, hogy minden „megmentett“ svábbal néhány földhözragadt, ma zsellér- sorban sínylődő, sokgyermekes ma- gyar parasztot ütnek el attól a lehe- tőségtől, hogy ők Is részesülhessenek a földreform áldásaiban. I létszámcsökkentés Hogyan halad a létszám- csökkentés és ezzel párhuza- mosan a közigazgatás megtisz- títása a reakciós elemektől f Nagy feladatok elé állította a létszámcsökkentés végrehajtása a belügyi kormányzatot. Tudott dolog j mindenki előtt, hogy az Igazolási el- | járások csőddel végződtek s a régi | Horthy-, Szálasi-rezsim köztisztvise- lőinek 90—93%-a megmaradt állásá- ban. A létszámcsökkentésre vonat- kozó kormányrendelet átlagosan csak 30%-os elbocsájtást tesz lehe- tővé. Nyilvánvalóan úgy7 kellett a lét- számcsökkentés végrehajtását meg- szerveznem, hogy e 30%-os apasz- tás révén is, demokratikus népi be- rendezkedésünk ellenségeinek az el- bocsájtása útján lehetőséget teremt- sek a közigazgatás demokratizálá- sára, azaz a dolgozó nép fiainak be- vonására a közigazgatás fontos ve- zető pozícióiba is. Az országban a belügyi kormányzat vonalán össze- sen 291 bizottság dolgozik, ebből 80 bizottság munkájának befejezése előtt áll. Teljesen befejeződött a munka, kielégítő eredménnyel, a minisztériumomban, ahol 506 minisz- tériumi köztisztviselő közül 228-at bocsájtottunk el. Befejeződött a lét- számcsökkentés Békés és Csongrád vármegyében is. Nem rajtunk múlik, hogy július 15-re nem hajthatjuk végre országosan a létszámcsökken- tést. Akik a múlt egy darabját sze- retnék átmenteni népi köztársasá- gunkba, minden ügyeskedésükkel azon vannak, hogy megzavarják munkánk menetét. A reakció tisztá- ban van azzal Is, hogy a létszám- csökkentés gyors befejezése a sta- ANGOL PARKOS 6 MONSTRE LATABAR KALMAN KISS MANYI LANTOS OLIVER RAJNA ALICE KAZAL LÁSZLÓ SZÁNTÓ KLÁRI ILON és FREI) LARRY fellépt FELEKI KAMILL RACZ VALI HALMAI IMRE SÍPOS ERZSÉBET FEKETE PÁL TOMPA PUFI PARTOS GUSZTÁV ével. bilizáelónak, a jó forint megterem- tésének egyik igen fontos feltétele. A reakciós elemek átmentésével te- hát a stabilizáció sikerét akarják meghiúsítani. Rajta leszünk, hogy ez ne sikerüljön és meg vagyunk győződve, hogy ha késéssel is. de még mindig kellő időben és kielé- gítő eredménnyel fogjuk e felada- tunkat teljesíteni. Zavartalan közigazgatás Tudja-e biztosítani bel- ügyminiszter elvtárs a lét- számcsökkentés után a köz- igazgatás működésének zavar- talanságát ? Feltétlenül! Eleinte lesznek döccenők, de döcögve is előbbre fo- gunk jutni. Jobb, ha egyelőre ki- sebb szakképzettségű, de izig-vérlg becsületes és meggyöződéses demo- kraták intézik a nép ügyelt, mintha „szakképzett“ reakciósokra bíznánk továbbra is a demokrácia közigaz- gatását. Gondoskodunk a szaktudás fejlesztéséről is. Számos tanfolyamot szerveztünk meg, szoros együttmű- ködésben a Szakszervezeti Tanács- csal, hogy7 a munkásság és paraszt- ság közigazgatási pályára jelent- kező tagjait megfelelő szakképzett- séggel ruházhassuk fel. A közigaz- gatási tanfolyamok Igen jó ered- ménnyel folynak, s új tisztviselőink a demokrácia legjobb köztisztviselői közé tartoznak. Vármegyei rendszerünk megreformálása Van még valami, ami foglalkoztatja belügyminiszter elvtársat a közigazgatás de- mokratikus megszervezése so- rán? — Van! Az utóbbi időben nagyon sok szó esett a községi választások megtartásáról. Kétségtelen, a köz- ségi választások nagy7ban hozzá fog- nak járulni a demokrácia további megerősödéséhez, közigazgatási ap- parátusunk megtisztulásához. De tel- jesen osztom Erdei Ferenc barátom véleményét, aki a sajtóban sürgető- leg vetette fel a közigazgatás re- formjának kérdését. Valóban, a köz- igazgatás megtisztítása a reakciós elemektől csak első lépés népi de- mokratikus közigazgatási berendez- kedéoünk felé. Közigazgatási beren- dezkedésünk alapja a vármegyei rendszer, amely évszázados fejlődés- ben a reakció fellegvárává alakult át. Jelenlegi vármegyei rendszerünk nem válhat Igazán demokratikussá, csupán a választások megtartása útján. Ahhoz, hogy igazán demokra- tikus közigazgatásunk legyen, gyö- PLflKTÁZS minden este órakor i na gyeikerű DZSUNGEL ANGYALA Xadass1 , j László és Felek]} László vidáai ‘áncos révűje A f 6 s , ci e p b e n : LATABAR KÁLMÁN NÉMETH MARK A KAZAL LÁSZLÓ SZANTHÓ KLÁRI LANTOS OLIVÉR ILON és FRED LARRY JIMMY GLADYS KÜSSEROW VÉRTES KLÁRI — IVONNE GRANA HELEN MORGAN HOLLYWOOD-SISTERS BENKE IRMA — SIMON SYLVTA DÉRI TIBOR és JAZZ-ZENEKARA Énekel: LAKATOS ILONKA Minden nap reggelig nyitva! kérésén meg kell reformálni, ki kell cserélni vármegyei rendszerünket. A belügyi kormányzat mindent el- követ.. hogy a községi választások alapjául szolgáló új választási tör- vény elkészítésével egyidejűleg el- készüljünk közigazgatási reform- javaslatunkkal is. Forradalmi jelen- tőségű lépés lesz ez, amely- felszá - molja a múltat s az új választási törvénnyel együtt a dolgozó magyar nép fiainak, elsősorban a parasztság- kezébe rakja le az önkormányzatok s ezzel az ország irányítását. It rendőrség Még a rendőrségiéi sze- retnénk néhány kérdést jel- tenni. A belső demokrácia- ellenes erők felfedése azt mu- tatja, hogy a rendőrség mun- kája, javulóban van. Mégis, mi a rendőrség ellen megismétlődő heves támadásoknak az oka? — A rendőrség ütőképessége valóban fokozódott. Ez a dolgok természetes rendje, hiszen már az elődeim által lerakott szilárd alapokon biztosítva volt a rendőrség fejlődése. A rend- őrség ütőképessége a demokrácia védelmében fokozódott ez nem tetszik bizonyos elemeknek s ez az oka annak, hogy annyi támadás hangzik el rendőrségünk ellen. Két- ségtelen, van még elég .javítani való a rendőrség szervezetében Is, sze- mélyi összetételében is. Ezt a mun- kát erélyesen folytatjuk. Három- hónapos munkatervünk alapján áp- rilis, május és júniusban felülvizs- gáltattam az ország minden rendőr- kapitányságának működését, egészen a járási kapitányságokig és a köz- ségi rendőrbiztosságokig és most folyik az összegyűjtött adatok fel- dolgozása. A belügyi kormányzat rövidesen mélyreható átszervezést fog végrehajtani, amelynek eredmé- nyeképpen további tisztogatás, a fe- gyelem és szervezettség megszilár- dítása révén, demokratikus rendőr- ségünk valóban a demokratikus köz- társaság biztos őre lesz. A sabilizidó és a forint rendészeti védelme Folytatódnak-e a feketé - zők és a spekulánsok elleni in- tézkedések és tesz-e a rendőr - ség előkészületeket a stabili- záció, a jó forint megvédésére f Az ország döntő, központi problémája a jó pénz megteremtése. Ettől függ demokráciánk jövője és a, dolgozó magyar nép boldogulása-. A munkásság és parasztság, a de- mokratikns gondolkodású értelmiség másfél esztendőn át emberfeletti ál- dozatokat hozott a gyárakban, föl- deken és irodákban, hogy talpra- állítsa az országot. A dolgozók ezt az országot a maguk számára épí- tik újjá. A demokratikus rendőrség minden erejével védeni fogja a dol- gozók szabad országát, éberen fog őrködni a forint védelmében és rajta lesz, hogy az infláció kalandorai, a dolgozók verítékéből táplálkozó „új gazdagok“, minél hamarább hu- rokra kerüljenek. Szervezetten fo- lyik a rendőrség ráállítása e felada- tok megvalósítására, a stabilizáció és a forint védelmének rendészeti biztosítására. Ezek az előkészületek cselekedetekben fognak kifejeződni s helyettem beszélnek majd a té- nyek. Az MKP az értelmiségiek laki ér- és élelmiszerjegy-igényeiért Az MKP szanálási bizottsági tárgyalt az értelmiségi szakszel - vezetek megbizottaival azokról a legsürgősebb tennivalókról, ame- lyekkel enyhíteni lehetne a stabili- záció idején a magyar értelmiségve nehezedő súlyos terheken. Az MKP szanálási bizottsága magáévá tette az értelmiségi szakmáknak a lak- bérre és élelmiszerjegyekre vonat- kozó fontos igényeit és felkérte pártunk minisztereit, hogy terjes- szék elő az értelmiség jogos köve- teléseit a minisztertanácson. Büntetőjogi védelemben részesülnek a nemzeti biztonságéit A nemzeti bizottságokn-ík, mint népi politikai szerveknek a feladata az ország politikai vezetése. E bizott- ságok politikai ellenőrző szerepüknél fogva közigazgatási feladatot is vé- végeznek. Szükséges tehát, hogy de- mokratikus rendünknek ezt a szer- vét, amely a közigazgatást ellenőrzi, büntetőjogi védelemben részesitsük. Ezt a célt szolgálja az igazságügy- minisztérium rendelettervezete. A rendelettervezet szerint az Or- szágos Nemzeti Bizottság, valamint a községi, városi, járási, törvényha- tósági területi Nemzeti Bizottságokat a büntető törvények adkalmMzása szempontjából hatóságnak, tagjaikat vedig hatósági embereknek kell te- kinteni, A rendelet a Nemzeti Bizott- ságok tagjaira fokozott felelősséget hárít és kimondja, hogy hivataluk- ban közhivaialnokoknak számítanak. A rendelet szerint a bizottságok vagy tagjaik sérelmére elkövetett rágal- mazás vagy becsületsértés üldözendő bűncselekmény. ha most vásárol cipőt! Egyes kirakati modellek rendkívül mérsékelt áron. Ik u s O fflá C IPŐ I, ERZStBMI 5

Upload: others

Post on 23-Jun-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A belügyi tárca döntő szerepe a demokratizálódásban Rajk ...€¦ · nyeképpen további tisztogatás, a fe gyelem és szervezettség megszilár dítása révén, demokratikus

VÄSÄRNAF. 1946 JTJLIÜS 14 S Z A B A D N É P 3

A belügyi tárca döntő szerepe a demokratizálódásban

Rajk László elvtárs nyilatkozataa sváb k ite lep ítésrő l9 a tisz to g a tá sró l9

a ren dőrség á tszervezésérő l és a stab ilizáció ellenségeinek m egsem m isítéséről

R a jk elvtárs négy hónappal ezelőtt vette át a belügyminisztérium Vezetéséit, ahol azóta csak fokozódott a munka, A belügyi tárca ugyanis döntő szerepet játszik az ország legfontosabb mai problémáinak, a köz- igazgatás demokratizálásának, a rendőrség megerősítésének, a gazda­sági és politikai reakció elleni harc fokozásának, a svábok kitelepítésé­nek megoldásában. A S z a b a d N é p munkatársa felkereste R a jk elvtársat és megkérte, hogy ezekről az e g é s z közvéleményt érdeklő kérdésekről nyilatkozzék lapunknak.

Sváfa k ite lep ítés— 'A rró l é r te s ü l tü n k , h o g y a

s v á b o k Jc ite lep íté se k ö r ü lb e lü l e g y h ó n a p ó ta s z ü n e te l . — K i e n n e k a z o k a ? — h a n g z o t t e tsö k é r d é s ü n k .

— Nem ér váratlanul ennek a kérdésnek a feltevése, hiszen a sváb kitelepítés az ország elsőrangú gaz­dasági és politikai kérdése, ezért már Nagy Imre elvtársam is a leg­nagyobb figyelmet fordította a svá­bok kitelepítésének megszervezésére. Tovább haladva az általa lerakott alapokon, sikerült is a kitelepítés le­bonyolítását úgy megszervezni, hogy június végéig a kitelepített svábok száma már elérte a 130—135 ezret és júliusban a felállított tervünk szerint 70—80 ezer svábot kellett volna kitelepítenünk. Fontos nem­zeti érdek fűződött volna hozzá, hogy sikerrel hajtsuk végre júliusi tervünket is. A földreformnál, föld­hiány miatt a szegény parasztság több tízezres tömege maradit föld nélkül s Csák így biztosíthattuk volna számukra is a földreform ked­vező befejeződését. Csak Így szűnt volna meg nagymértékben az a va- gyonbizonytalanság is, amelyik éppen a leggazdagabban déli várme­gyéinkben, Bács-Bodrog, Tolna és Ba­ranyában ma uralkodik. Hiszen a svá­bok, akik úgy érzik, kifelé áll a sze­kerük riidja, elhanyagolják a ter­més betakarítását. Sajnos, rajtunk kívülálló és előttem Ismeretlen okok­ból kénytelen voltam átmenetileg beszüntetni a kitelepítést. Meg kell várnom, amíg megkapom az ameri­kai hatóságoktól a kitelepítés új feltételeit. Meg kell mondanom: a kitelepítésnek minden átmenet nél­küli gyors leállítása — eltekintve a fenti szempontoktól — társadalmi­lag Is rendkívül súlyos helyzetet te­remtett. Az Országos Földbirtokren­dező Tanács, amely az elhagyott sváb birtokokra a földnélküli ma­gyar parasztságot telepíti, április, május és június hónapokban hozzá szokott ahhoz, hogy kitelepítés! ter­vünket és ütemünket pont osan meg­tartjuk és éppen ezért júliusi ter­vünk birtokában a telepes családok ezreit szállította már a kitelepítés alá kerülő falvakba, hogy a svábok helyét azonnal átvehesse a földhöz jutott magyar parasztság. Ez a több 1 0 ezres tömeg most bizonytalan­ságban él, régi otthonát elhagyta, új otthonhoz nem jutott. Hátamegett felszámolt mindent, a kijelölt ú.j birtokot, pedig nem kaphatta meg. Helyzetünket súlyosbítja még az a tény is, hogy gondoskodnunk kell a lakosságcsere-egyezmény értelmében Szlovákiából visszatelepítendő ma­gyarság elhelyezéséről is.

— Ezt a súlyos helyzetet minden körülmények között meg kell olda­nom, s mivel feltétlenül számítanom kell arra, hogy a kitelepítés új fel­tételei lassítani fogják a kitelepítés gyorsaságát és valószínűleg szűkí­teni fogják lehetőségeit, ezért a kér­dés megoldásánál nem építhetek csak a további kitelepítésre. Javas­laton dolgozanf, hogy a svábok belső összetelepítóeével szabadítsak fel akkora földbirtokterületet, hogy a

demokratikus magyar kormány ki­elégíthesse a földnélküll magyar parasztság méltányos és jogos igé­nyeit.

K é r d é s : N y i lv á n v a ló , h o g y a s v á b k i t e lo v í t é s d e m o k r a t ik u s k ö z tá r s a s á g u n k e ls ő ra n g ú g a z ­d a sá g i é s p o l i t ik a i k é r d é s e . M i a z o k a m é g is a n n a k , h o g y a m ió ta a * v á b k i te le p í té s a k ir á n t, m é r t é k e t e lé r te , a n n y i k i fo g á s v o lt e l le n e ?

— El kell Ismernem, a kifogások­ban Is van egy szemernyi igazság. Nem lehet egy Ilyen nagyméretű tömeges és gyorsan végrehajtott ki­telepítést véghezvinni anélkül, hogy kisebb, vagy7 néha súlyosabb hibák is elő ne forduljanak. Nem véletlen azonban az, hogy7 a sváb kitelepítés ellen Is azok fordultak leghangosab­ban, akik a másik oldalon sovi­niszta uszítással próbálták megron­tani jóviszonyunkat demokratikus szomszédainkkal s megrontani az ország hitelét a demokratikus nagy­hatalmak előtt. Egyesek megveszte­getéstől kezdve, hamis Igazoló ira­tok kiállításáig mindent elkövettek, hogy megmentsék a reakciós, fa­siszta svábokat, nem törődve azzal, hogy minden „megmentett“ svábbal néhány földhözragadt, ma zsellér­sorban sínylődő, sokgyermekes ma­gyar parasztot ütnek el attól a lehe­tőségtől, hogy ők Is részesülhessenek a földreform áldásaiban.

I lé tszám csö k k en tés— H o g y a n h a la d a l é t s z á m ­

c s ö k k e n té s é s e zze l p á rh u z a ­m o s a n a k ö z ig a z g a tá s m e g t is z ­t í t á s a a r e a k c ió s e le m e k tő l f

— Nagy feladatok elé állította a létszámcsökkentés végrehajtása a belügyi kormányzatot. Tudott dolog j mindenki előtt, hogy az Igazolási el- | járások csőddel végződtek s a régi | Horthy-, Szálasi-rezsim köztisztvise­lőinek 90—93%-a megmaradt állásá­ban. A létszámcsökkentésre vonat­kozó kormányrendelet átlagosan csak 30%-os elbocsájtást tesz lehe­tővé. Nyilvánvalóan úgy7 kellett a lét­számcsökkentés végrehajtását meg­szerveznem, hogy e 30%-os apasz- tás révén is, demokratikus népi be­rendezkedésünk ellenségeinek az el- bocsájtása útján lehetőséget teremt­sek a közigazgatás demokratizálá­sára, azaz a dolgozó nép fiainak be­vonására a közigazgatás fontos ve­zető pozícióiba is. Az országban a belügyi kormányzat vonalán össze­sen 291 bizottság dolgozik, ebből 80 bizottság munkájának befejezése előtt áll. Teljesen befejeződött a munka, kielégítő eredménnyel, a minisztériumomban, ahol 506 minisz­tériumi köztisztviselő közül 228-at bocsájtottunk el. Befejeződött a lét­számcsökkentés Békés és Csongrád vármegyében is. Nem rajtunk múlik, hogy július 15-re nem hajthatjuk végre országosan a létszámcsökken­tést. Akik a múlt egy darabját sze­retnék átmenteni népi köztársasá­gunkba, minden ügyeskedésükkel azon vannak, hogy megzavarják munkánk menetét. A reakció tisztá­ban van azzal Is, hogy a létszám- csökkentés gyors befejezése a sta-

A N G O L P A R K O S 6M O N S T R E

LATABAR KALMAN KISS MANYI LANTOS OLIVER RAJNA ALICE KAZAL LÁSZLÓ SZÁNTÓ KLÁRI ILON és FREI) LARRY

f e l l é p t

FELEKI KAMILL RACZ VALI HALMAI IMRE SÍPOS ERZSÉBET FEKETE PÁL TOMPA PUFI PARTOS GUSZTÁV

é v e l .

bilizáelónak, a jó forint megterem­tésének egyik igen fontos feltétele. A reakciós elemek átmentésével te­hát a stabilizáció sikerét akarják meghiúsítani. Rajta leszünk, hogy ez ne sikerüljön és meg vagyunk győződve, hogy ha késéssel is. de még mindig kellő időben és kielé­gítő eredménnyel fogjuk e felada­tunkat teljesíteni.

Z avartalan közigazgatás— T u d ja -e b iz to s í ta n i be l­

ü g y m in is z te r e lv tá r s a lé t ­s z á m c s ö k k e n té s u tá n a k ö z - ig a z g a tá s m ű k ö d é s é n e k z a v a r ­ta la n s á g á t ?

— Feltétlenül! Eleinte lesznek döccenők, de döcögve is előbbre fo­gunk jutni. Jobb, ha egyelőre ki­sebb szakképzettségű, de izig-vérlg becsületes és meggyöződéses demo­kraták intézik a nép ügyelt, mintha „szakképzett“ reakciósokra bíznánk továbbra is a demokrácia közigaz­gatását. Gondoskodunk a szaktudás fejlesztéséről is. Számos tanfolyamot szerveztünk meg, szoros együttmű­ködésben a Szakszervezeti Tanács­csal, hogy7 a munkásság és paraszt­ság közigazgatási pályára jelent­kező tagjait megfelelő szakképzett­séggel ruházhassuk fel. A közigaz­gatási tanfolyamok Igen jó ered­ménnyel folynak, s új tisztviselőink a demokrácia legjobb köztisztviselői közé tartoznak.

Vármegyei rendszerünk m egreform álása

— V a n m é g v a la m i, a m i f o g la l k o z ta t ja b e lü g y m in is z te r e lv tá r s a t a k ö z ig a z g a tá s d e ­m o k r a t i k u s m e g s z e r v e z é s e so ­r á n ?

— Van! Az utóbbi időben nagyon sok szó esett a községi választások megtartásáról. Kétségtelen, a köz­ségi választások nagy7ban hozzá fog­nak járulni a demokrácia további megerősödéséhez, közigazgatási ap­parátusunk megtisztulásához. De tel­jesen osztom Erdei Ferenc barátom véleményét, aki a sajtóban sürgető- leg vetette fel a közigazgatás re­formjának kérdését. Valóban, a köz- igazgatás megtisztítása a reakciós elemektől csak első lépés népi de­mokratikus közigazgatási berendez- kedéoünk felé. Közigazgatási beren­dezkedésünk alapja a vármegyei rendszer, amely évszázados fejlődés­ben a reakció fellegvárává alakult át. Jelenlegi vármegyei rendszerünk nem válhat Igazán demokratikussá, csupán a választások megtartása útján. Ahhoz, hogy igazán demokra­tikus közigazgatásunk legyen, gyö-

PLflKTÁZSm inden este órakor i n a g y e i k e r ű

DZSUNGELANGYALA

X a d a s s 1,j L á sz ló és F elek]} L á sz ló vidáai ‘áncos révűje

A f 6 s , c i e p b e n :

LATABAR KÁLMÁNNÉMETH MARK A KAZAL LÁSZLÓ SZANTHÓ KLÁRI LANTOS OLIVÉR ILON és FRED LARRY JIMMYGLADYS KÜSSEROW VÉRTES KLÁRI —IVONNE GRANA HELEN MORGAN HOLLYWOOD-SISTERS BENKE IRMA —SIMON SYLVTA DÉRI TIBOR és

JAZZ-ZENEKARA É n e k e l :LAKATOS ILONKA

M inden nap r e g g e l ig nyitva!

kérésén meg kell reformálni, ki kell cserélni vármegyei rendszerünket. A belügyi kormányzat mindent el­követ.. hogy a községi választások alapjául szolgáló új választási tör­vény elkészítésével egyidejűleg el­készüljünk közigazgatási reform­javaslatunkkal is. Forradalmi jelen­tőségű lépés lesz ez, amely- felszá­molja a múltat s az új választási törvénnyel együtt a dolgozó magyar nép fiainak, elsősorban a parasztság- kezébe rakja le az önkormányzatok s ezzel az ország irányítását.

It ren d ő rség— M é g a r e n d ő r s é g ié i s z e ­

r e tn é n k n é h á n y k é r d é s t je l­t e n n i . A be lső d e m o k r á c ia - e lle n es e rő k fe l fe d é se a z t m u ­ta t ja , h o g y a re n d ő r s é g m u n ­ká ja , ja v u ló b a n v a n . M é g is , m i a r e n d ő rs é g e llen m e g is m é t lő d ő h e v e s tá m a d á s o k n a k a z o k a ?

— A rendőrség ütőképessége valóban fokozódott. Ez a dolgok természetes rendje, hiszen már az elődeim által lerakott szilárd alapokon biztosítva volt a rendőrség fejlődése. A rend­őrség ütőképessége a demokrácia védelmében fokozódott — ez nem tetszik bizonyos elemeknek s ez az oka annak, hogy annyi támadás hangzik el rendőrségünk ellen. Két­ségtelen, van még elég .javítani való a rendőrség szervezetében Is, sze­mélyi összetételében is. Ezt a mun­kát erélyesen folytatjuk. Három- hónapos munkatervünk alapján áp­rilis, május és júniusban felülvizs­gáltattam az ország minden rendőr- kapitányságának működését, egészen a járási kapitányságokig és a köz­ségi rendőrbiztosságokig és most

folyik az összegyűjtött adatok fel­dolgozása. A belügyi kormányzat rövidesen mélyreható átszervezést fog végrehajtani, amelynek eredmé­nyeképpen további tisztogatás, a fe­gyelem és szervezettség megszilár­dítása révén, demokratikus rendőr­ségünk valóban a demokratikus köz­társaság biztos őre lesz.

A s a b i l i z i d ó é s a forint ren dészeti védelm e

— F o ly ta tó d n a k - e a f e k e t é ­z ő k é s a s p e k u lá n s o k e lle n i in ­t é z k e d é s e k é s te s z - e a r e n d ő r ­s é g e lő k é s z ü le te k e t a s ta b i l i ­zá c ió , a jó fo r in t m e g v é d é s é r e f

— Az ország döntő, központi problémája a jó pénz megteremtése. Ettől függ demokráciánk jövője és a, dolgozó magyar nép boldogulása-. A munkásság és parasztság, a de- mokratikns gondolkodású értelmiség másfél esztendőn át emberfeletti ál­dozatokat hozott a gyárakban, föl­deken és irodákban, hogy talpra­állítsa az országot. A dolgozók ezt az országot a maguk számára épí­tik újjá. A demokratikus rendőrség minden erejével védeni fogja a dol­gozók szabad országát, éberen fog őrködni a forint védelmében és rajta lesz, hogy az infláció kalandorai, a dolgozók verítékéből táplálkozó „új gazdagok“, minél hamarább hu­rokra kerüljenek. Szervezetten fo­lyik a rendőrség ráállítása e felada­tok megvalósítására, a stabilizáció és a forint védelmének rendészeti biztosítására. Ezek az előkészületek cselekedetekben fognak kifejeződni s helyettem beszélnek majd a té­nyek.

A z M KP az értelmiségiek laki ér­és élelmiszer jegy-igényeiért

Az MKP szanálási bizottsági tárgyalt az értelmiségi szakszel - vezetek megbizottaival azokról a legsürgősebb tennivalókról, ame­lyekkel enyhíteni lehetne a stabili­záció idején a magyar értelmiségve nehezedő súlyos terheken. Az MKP

szanálási bizottsága magáévá tette az értelmiségi szakmáknak a lak­bérre és élelmiszerjegyekre vonat­kozó fontos igényeit és felkérte pártunk minisztereit, hogy terjes­szék elő az értelmiség jogos köve­teléseit a minisztertanácson.

Büntetőjogi védelemben részesülnek a n e m z e t i b i z to n s á g é i t

A nemzeti bizottságokn-ík, mint népi politikai szerveknek a feladata az ország politikai vezetése. E bizott­ságok politikai ellenőrző szerepüknél fogva közigazgatási feladatot is vé- végeznek. Szükséges tehát, hogy de­mokratikus rendünknek ezt a szer­vét, amely a közigazgatást ellenőrzi, büntetőjogi védelemben részesitsük. Ezt a célt szolgálja az igazságügy- minisztérium rendelettervezete.

A rendelettervezet szerint az Or­szágos Nemzeti Bizottság, valamint

a községi, városi, járási, törvényha­tósági területi Nemzeti Bizottságokat a b ü n te tő tö r v é n y e k adka lm M zása s z e m p o n tjá b ó l h a tó s á g n a k , ta g ja ik a t v e d ig h a tó s á g i e m b e r e k n e k k e l l t e ­k in te n i, A rendelet a Nemzeti Bizott­ságok tagjaira fokozott felelősséget hárít és kimondja, hogy hivataluk­ban k ö z h iv a ia ln o k o k n a k s z á m í ta n a k . A rendelet szerint a bizottságok vagy tagjaik sérelmére elkövetett rágal­mazás vagy becsületsértés üldözendő bűncselekmény.

ha most vásárol cipőt! Egyes kirakati modellek rendkívül

mérsékelt áron.

I k u s O f f l á CIPŐ I , ERZStBMI 5