6-13 török 2015 · ház saját ét ter mében, de csak a helyszínen! elhelyezés: 2 férőhelyes...

8
6 www.grandtours.hu online-foglalás w w w TÖRÖKORSZÁG Törökország a mesés Kelet kapuja. Üdvözöljük abban az országban, melynek ezerarcú világa két kontinensen, Európa és a Közel-Kelet határán terül el, Kelet és Nyugat között. Változatossága mindig elkápráztatja az idelátogatókat. Tájai, természeti csodái egyedülálló- ak, városaiban, falvaiban a bizánci, szeldzsuk és oszmán kultúra emlékei egyaránt megtalálhatók. Tengerpartja több mint 8000 km hosszú, megszámlálhatatlan káprázatos partszakaszára a török nép rendkívül büszke. A törökök Közép-Ázsiából származnak. A Kr. u. 4. század körüli népvándorlással a törökök is megindultak nyugati irányba, a ván- dorlások során az arabokkal érintkezve felvették az iszlám vallást. Később egyre több területet foglaltak el a Bizánci Birodalomból, majd folyamatosan betelepedtek Kis-Ázsiába. 1453-ban II. Mehmed Szultán elfoglalta Konstantinápolyt, és letette az 1922-ig fennálló iszlám birodalom, az Oszmán Birodalom alapkövét. Törökország történelméből feltétlen meg kell említeni Mustafa Kemal Atatürköt (1881–1938), aki a modern török állam megalapítója, az első minisz- terelnök volt. Az ő vezetésével harcolta ki Törökország mai határa- it. Munkásságának jelentősége a soknemzetiségű országból nem- zetállamot kovácsolt, megalapozta a török nemzeti identitást, általános választásokat hirdetett, bevezette az európai öltözködést, a latin ábécét. A női egyenjogúság az egyik legnagyobb eredménye, neki köszönhetően egyre nagyobb szerepet kaptak a nők a politi- kában, a gazdasági, üzleti életben és a társadalomban. A nők 1934- től rendelkeznek választójoggal Törökországban. Atatürk emlékét senki sem sértheti meg Törökországban; ha valaki így tesz, bűntet- tet követ el a török állam ellen. 2002-től új kormányfő áll Törökország élén, Recep Tayyip Erdogan, akinek kormányzása alatt jelentős fejlődésnek indult a török gazdaság, hatalmas építkezésekbe kezdtek, kétszer két sávos útvonalhálózatot alakítanak ki, a korrupció pedig jelentősen visszaszorult. A török rendkívül vendégszerető, nyitott nép, a külföldi vendége- ket különösen szeretettel üdvözlik. A helyi emberek kedvességének köszönhetően hamar otthonosan érezhetjük magunkat. A török ember ugyanis szeretné is, hogy megismerjük, megkedveljük őket. Szeretnek társalogni, és rendkívül érdeklődnek más kultúrák, nem- zetek iránt. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Államforma: köztársaság Főváros: Ankara Hivatalos nyelv: török, de az idegenforgalmi régiókban angolul is beszélnek Vallás: iszlám 99%, egyéb 1% Lakosság: kb. 72 millió Terület: 780 578 m 2 Időeltolódás: +1 óra Magyarországhoz viszonyítva Hivatalos fizetőeszköz: Török líra (TL) 1 TL = kb. 110 Ft, 1 = 2,7 TL Elektromosság: 220 V Beutazási szabályok: magyar állampolgároknak útlevél szüksé- ges. Az útlevélnek visszautazástól számí- tott hat hónapig még érvényesnek kell lennie. Oltások: nem szükséges Ivóvíz: csapvíz fogyasztása nem ajánlott, palac- kozott vizet érdemes inni Éghajlat: mediterrán, forró nyár és enyhe tél jellemzi, az ország belsejében pedig kontinentális Magyar Nagykövetség: Layos Kosut Caddesi No. 2., 06650 Yildiz, Cankaya, ANKARA Telefon: 00-90-312-442-2273 Ügyelet: 00-90-533-699-3694 Fax: 441-5049 E-mail: [email protected] Web: www.mfa.gov.hu/emb/ankara KUSADASI a török riviéra egyik legnépszerűbb üdülővárosa az Égei- tenger partján. A valaha kicsi halászfalu mára 95 000 állandó lakosú város lett, amely a nyári szezonban többszörösére duzzad, néha a • 3 •1 •1 • COASTLIGHT HOTEL 2 • • CSÚSZDAPARK 1 – YONCA APARTMAN 2 – BAZÁR (kicsi) 3 – KIPA PLÁZA – TESCO 4 – OUTLET 5 – SUPERMARKET 6 – BAZÁR (nagy) • 4 Égei-tenger Ephesus 18 km Izmir 95 km Pamukkale 220 km 5• • 6 • SENTINUS HOTEL SE SE SE SE SENT NT NT NT NTIN IN IN IN INUS US US US H H H H HOT OT OT OT OTEL E E • EPHESIA HOTEL PALMIN HOTEL • COA • VISTA HILL HOTEL • ALISH HOTEL Útlevél szükséges! 2014-től vízummentesség!

Upload: others

Post on 29-May-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: 6-13 török 2015 · ház saját ét ter mében, de csak a helyszínen! Elhelyezés: 2 férőhelyes stúdiókban és 2–5 fős 1 szoba + nappalis apartmanokban (5. fő csak kiskorú

6 www.grandtours.hu online-foglaláswww

TÖRÖKORSZÁG

Törökország a mesés Kelet kapuja. Üdvözöljük abban az országban, melynek ezerarcú világa két kontinensen, Európa és a Közel-Kelet határán terül el, Kelet és Nyugat között. Változatossága mindig elkápráztatja az idelátogatókat. Tájai, természeti csodái egyedülálló-ak, városaiban, falvaiban a bizánci, szeldzsuk és oszmán kultúra emlékei egyaránt megtalálhatók. Tengerpartja több mint 8000 km hosszú, megszámlálhatatlan káprázatos partszakaszára a török nép rendkívül büszke.

A törökök Közép-Ázsiából származnak. A Kr. u. 4. század körüli népvándorlással a törökök is megindultak nyugati irányba, a ván-dorlások során az arabokkal érintkezve felvették az iszlám vallást. Később egyre több területet foglaltak el a Bizánci Birodalomból, majd folyamatosan betelepedtek Kis-Ázsiába. 1453-ban II. Mehmed Szultán elfoglalta Konstantinápolyt, és letette az 1922-ig fennálló iszlám birodalom, az Oszmán Birodalom alapkövét. Törökország történelméből feltétlen meg kell említeni Mustafa Kemal Atatürköt (1881–1938), aki a modern török állam megalapítója, az első minisz-terelnök volt. Az ő vezetésével harcolta ki Török ország mai határa-it. Munkás sá gának jelentősége a soknemzetiségű or szágból nem-zetállamot ko vácsolt, megalapozta a török nemzeti identitást, általános vá lasz tásokat hirdetett, bevezette az európai öltözködést, a latin ábécét. A női egyenjogúság az egyik legnagyobb eredménye, neki köszönhetően egyre nagyobb szerepet kaptak a nők a politi-kában, a gazdasági, üzleti életben és a társadalomban. A nők 1934-től rendelkeznek vá lasz tójoggal Törökországban. Atatürk emlékét senki sem sértheti meg Török or szág ban; ha valaki így tesz, bűntet-tet követ el a török állam ellen.

2002-től új kormányfő áll Törökország élén, Recep Tayyip Erdogan, akinek kormányzása alatt jelentős fejlődésnek indult a török gazdaság, hatalmas építkezésekbe kezdtek, kétszer két

sávos útvonalhálózatot alakítanak ki, a korrupció pedig jelentősen visszaszorult.

A török rendkívül vendégszerető, nyitott nép, a külföldi vendége-ket különösen szeretettel üdvözlik. A helyi emberek kedvességének kö szön hetően hamar otthonosan érezhetjük magunkat. A török em ber ugyanis szeretné is, hogy megismerjük, megkedveljük őket. Sze retnek társalogni, és rendkívül érdeklődnek más kultúrák, nem-zetek iránt.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

Államforma: köztársaság Főváros: Ankara Hivatalos nyelv: török, de az idegenforgalmi régiókban angolul is beszélnek Vallás: iszlám 99%, egyéb 1% Lakosság: kb. 72 millió Terület: 780 578 m2

Időeltolódás: +1 óra Magyarországhoz viszonyítva Hivatalos fizetőeszköz: Török líra (TL) 1 TL = kb. 110 Ft,

1 € = 2,7 TL Elektromosság: 220 V Beutazási szabályok: magyar állampolgároknak útlevél szüksé-

ges. Az útlevélnek visszautazástól számí-tott hat hónapig még érvényesnek kell lennie.

Oltások: nem szükséges Ivóvíz: csapvíz fogyasztása nem ajánlott, palac-

kozott vizet érdemes inni Éghajlat: mediterrán, forró nyár és enyhe tél jellemzi,

az ország belsejében pedig kontinentális Magyar Nagykövetség: Layos Kosut Caddesi No. 2., 06650 Yildiz,

Cankaya, ANKARA Telefon: 00-90-312-442-2273 Ügyelet: 00-90-533-699-3694 Fax: 441-5049 E-mail: [email protected] Web: www.mfa.gov.hu/emb/ankara

KUSADASI a török riviéra egyik legnépszerűbb üdülővárosa az Égei-ten ger partján. A valaha kicsi halászfalu mára 95 000 állandó lakosú város lett, amely a nyári szezonban többszörösére duzzad, néha a

• 3

•1•1

• C

OA

STL

IGH

T H

OTE

L

2 •

• C

SZD

APA

RK

1 – YONCA APARTMAN2 – BAZÁR (kicsi)3 – KIPA PLÁZA – TESCO4 – OUTLET5 – SUPERMARKET6 – BAZÁR (nagy)

• 4

É g e i - t e n g e r

Ephesus 18 kmIzmir 95 kmPamukkale 220 km

5•

• 6

• S

ENTI

NU

S H

OTE

L•

SE

SE

SE

SE

SEN

TN

TN

TN

TN

TINININININ

US

US

US

US

HHH HHO

TO

TO

TO

TO

TELEE

• EP

HES

IA H

OTE

L

PALMIN HOTEL •

CO

A

• VISTA HILL HOTEL

• A

LIS

H H

OTE

L

Útlevél szükséges! 2014-től vízummentesség!

Page 2: 6-13 török 2015 · ház saját ét ter mében, de csak a helyszínen! Elhelyezés: 2 férőhelyes stúdiókban és 2–5 fős 1 szoba + nappalis apartmanokban (5. fő csak kiskorú

KUSADASI

www.grandtours.hu online-foglaláswww 7

félmilliót is elérheti. Egy rendkívül nyüzsgő, lüktető, mulatozásra, szó-rakozásra és egyben ki kapcsolódásra egyaránt alkalmas város. A sokféle szórakozási lehetőségek mellett a kultúrára vágyóknak is számtalan meglepetést tartogat: a világ egye-dülálló ősi településeit, vallási szen-télyeit fedezhetik fel. A tomboló turizmus ellenére Kusa dasinak sike-rült megőriznie gyönyörű partvo-nalát és régészeti jelentőségét is. Komppal könnyedén eljuthatunk a közeli görög szigetekre, Samosra és Mykonosra.

A belvárosa gyönyörűen kiépített tengerparti sétánnyal, kávézók, éttermek sorával és a bazárok hívo-gató útvesztőjével varázsolja el a látogatót. Éjjel-nappal pezseg az élet, köszönhetően számtalan nagyszerű étteremnek, melyek a hagyományos török ételektől, az európai, ázsi-ai konyhán át mindent kiszolgálnak. A város központja a kikötő, ahol naponta cserélődnek a nagy óceánjáró hajók. A város központjában nincsenek fürdésre alkalmas strandok, de szép tengerparti sétány övezi.

A belvárosból bármely irányba haladva a tengerparton, különböző elnevezésű tengerpartokat találunk: mindenütt kiépített szálloda-komplexumok, aquaparkok, homok, napfény, tengerpart... Ezek a stran dok több kilométerre is lehetnek a központtól, de a közlekedés a strandok és a központ között nem jelent gondot, mert az úgyne-vezett „dolmusok” (többszemélyes mi nibuszok) minden irányban

közlekednek mindennap éjfélig, és 1 euróért bárhová elviszik a „stopposokat”. A strandok közül utasainknak fontos megemlíteni a Long Beach nevű strandot, ahol az apartmanjaink és néhány szállo-da található. Ez a strand a város központjától 6 km-re található, ami egy közel 30 km hosszú partszakasz kezdete. A másik, név szerint megemlítendő strand a Ladies Beach, mely kb. 2 km-re fekszik a központtól.

A helyiek által lakott városrészben a turisták ritkán fordulnak meg, pedig aki igazán autentikus ízekre vágyik, a legjobb étterme-ket itt találja. Érdemes tenni egy sétát, és megnézni hogyan élik a török emberek mindennapjaikat. Mosolyban és segítőkészségben errefelé sem lesz hiány.

A tengerpart mentén található régi házak némelyike emlékeztet már csak a régi Kusadasira, az egykori jelentéktelen halászfalura, mely a 80-as évektől kezdődően töretlenül fejlődik, s mára már – ahogy mondani szokás – modern európai várossá nőtte ki magát. A tengerparti hangulatos kávézók, a hegyek, a homokos strand, a régi és modern lakóépületek, szállodakomplexumok, a kultúrák keveredése adja a város egyedi hangulatát, mely mindenkit magával ragad.

Ide gen ve ze tõ elérhetõsége: Telefon: (00 90) 549-733-90-62Szállás: Yonca apartman. Egyéni utasaink itt jelentkezzenek! Egyé ni leg uta zók figyelmébe Kusadasi kb. 1750 km, autópályadíj és

kompjegy kb. 40 000 Ft/autó/4 fő oda-vissza. Idõ pont: Május 16.–október 17-ig hetente, szombati turnusváltás-

sal.Uta zás: Légkondicionált luxusbusszal vagy egyénileg.

LONG BEACH

LADY'S BEACH

KUSADASI PANORÁMA

Útlevél szükséges! 2014-től vízummentesség!

Page 3: 6-13 török 2015 · ház saját ét ter mében, de csak a helyszínen! Elhelyezés: 2 férőhelyes stúdiókban és 2–5 fős 1 szoba + nappalis apartmanokban (5. fő csak kiskorú

8

KUSADASI

www.grandtours.hu online-foglaláswww

FAKULTATÍV PROGRAMOK

Hajókázás az Égei-tengerenEgész napos kirándulás az Égei-tengeren kétszintes hajóval. Lehe tő-ség van fürdőzésre, napozásra. A program ára tartalmazza az ebé-det, illetve a korlátlan italfogyasztást (sör, bor, üdítők).

Ára kb. 20 € / 10 €

PamukkaleKihagyhatatlan program Törökország egyik legismertebb természeti csodája Pamukkale, a „Gyapotvár”, az UNESCO-világörökség része, mely hófehér mészkőmedencéiről ismert. A földfelszín alól feltörő kb. 35 fokos termálvízből kicsapódó kalcium-karbonát hatalmas meden-cés teraszokat hozott létre. Az itteni víz gyógyító ereje régről ismert. Különösen jó hatása van asztmára, reumára és bőrbetegségekre. A gyógyító erejű forrás legendája egészen II. Euménosz pergamoni király korába nyúlik vissza, aki egész várost emelt a hegyoldalra, kiépí-tett fürdőkkel, és Hierapolisznak, azaz Szent Városnak nevezte el.. Ebéd a Pam Hotelben, ahol Pamukkale termálvizének jótékony hatását él vezhetjük. (Úszósapka használata kötelező.) A program keretén belül meglátogatunk még egy onyx-manufaktúrát vagy egy textilgyárat is.

Ára kb. 45 € / 30 €

EphesusAz ókorban Ephesus Róma után a második legnagyobb város volt. Ma romjai között kalandozva felfedezhetjük az Arcadiana utat a hatalmas színházzal, a gimnáziumot, a város agoráját, a felső tízezer házainak maradványait, valamint néhány fürdőt, csak úgy, mint

Celcus könyvtárát és az Artemisz-templomot, mely egyike az ókori világ hét csodájának. A keresztényeknek is fontos hely, hiszen itt élt Mária, itt írt Pál és János apostol. Az ephesusi túrát a Golden Ephesus ékszerboltban fejezzük be. Ára kb. 40 € / 25 €

TörökfürdőHamam – igazi kényeztető wellness-program, ahol elfelejthetjük mindennapi problémáinkat a szakszerű masszázs alatt, mely külön-böző kezelést tartalmaz.

Ára kb. 15 €

HIEROPOLIS

PAMUKKALE

Page 4: 6-13 török 2015 · ház saját ét ter mében, de csak a helyszínen! Elhelyezés: 2 férőhelyes stúdiókban és 2–5 fős 1 szoba + nappalis apartmanokban (5. fő csak kiskorú

KUSADASI

www.grandtours.hu online-foglaláswww 9

Török est

Kóstolja meg a török konyha igazi specialitásait, számtalan előétel különlegességét, tipikus főétkeit. Egy lenyűgöző előadás alkalmával – a török konyha ízein túl – a híres török vendégszeretetet is meg-tapasztalhatjuk. A tö rök folklór legszebb táncait, énekeit és a világ-hírű hastáncosokat tekinthetjük meg. Ára kb. 45 € / 25 €

Vízi vidámparkokA park Kusadasi szélén található. Igazi élmény, kikapcsolódás ki -sebb és nagyobb gyermekek és persze felnőttek számára egyaránt. A program keretében ellátogatunk az Adalandba, mely a világ 10 legnagyobb aqua park jának egyike. A parkban külön felár ellenében lehetőség van delfinekkel való úszásra is (90 €/fő).

A belépőjegy ára, utazással kb. 22 € / 17 €

Sirince

Sirince egy gyönyörű hegyi falu Ephesus közelében, Selcuk városától 5 km-re, Kusadasitól 30 km-re található.

A falu szűk kis utcáin a helybéli nők kézzel készített portékáikat árulják. Himzett terítők, olivaolajak, természetes alapanyagokból készült szappanok, dzsemek, mézek széles választékát találhatjuk. A falu méltán híres gyümölcsborairól, a helybéli borászatokban kóstolóra is van lehetőség. A helyi gyümölcsökből készített borok széles választékát találhatjuk: alma, vilmoskörte, málna, áfonya, szeder, sárgadinnye, eper, de a fehér, vörös és rosé borok több fajtá-ját is megkóstolhatjuk.

Ára kb. 20 € / 10 €

Szűz Mária háza

Szűz Mária feltételezett háza egy majdnem teljesen újjáépített kápolna nem messze Epheszosz romjaitól. Az apszisban található Mária szobra és egy egyszerű oltár. A kis, középső helyiséget egy konyha foglalta el, az ásatások során szén- és famaradványokat tártak fel. A ház mellett található a Szűz Kútja, a legenda szerint vize csodatévő hatású. A hagyomány szerint Szűz Mária Krisztus halála után i. sz. 37-től i. sz. 48-ig ebben a házban élt. Egyesek szerint Epheszoszban is temették el. A ház a római katolikusok, az ortodox keresztények és a muzulmánok számára is fontos zarándokhely. A házat a 20. században három pápa látogatta meg, XXIII. János, VI. Pál és II. János Pál.

Ára kb. 22 € / 11 €

FAKULTATÍV PROGRAMOK

FIGYELEM! A FAKULTATÍV PROGRAMOK LÉTSZÁMFÜGGÕEK! JELENTKEZÉS AZ IDEGENVEZETÕNÉL! A BELÉPŐDÍJAK MINDIG KÜLÖN FIZETENDŐK! A PROGRAMOK VÁLTOZTATÁSÁNAK JOGÁT AZ IRODA FENNTARTJA!

Page 5: 6-13 török 2015 · ház saját ét ter mében, de csak a helyszínen! Elhelyezés: 2 férőhelyes stúdiókban és 2–5 fős 1 szoba + nappalis apartmanokban (5. fő csak kiskorú

10

KUSADASI

www.grandtours.hu online-foglaláswww

Yonca Apartman

Ellátás: Önellátó. Igény szerint menüs félpanzió 10 €/nap, vagy csak vacsora 7 €/nap igényelhető az apart man-ház saját ét ter mében, de csak a helyszínen!

Elhelyezés: 2 férőhelyes stúdiókban és 2–5 fős 1 szoba + nappalis apartmanokban (5. fő csak kiskorú gyermek esetén megengedett).

Megjegyzés: Kusadasi nagyobb strandja, a Long Beach kb. 700 méterre található. Vásárlási lehetőségek: kb. 500 méter a kisebb boltok, 1 km a nagy KIPA Plaza, mely-ben Tesco Áruház is található és 600 méter az Outlet. Az épület rendelkezik imponáló közösségi terekkel. A szobák egyszerűen be ren dezettek, az apartmanok tágasak, rendkívül tiszták. Légkondícionáló a hálószo-bában található. A konyhában kétlyukú rezsó, mikro-hullámú sütő és páraelszívó található. A hűtőszek-rénynek nincs fa gyasz tó rekesze. A nappaliban található két da rab kihúzható ágy, és a televízió. A nappaliban esetenként 3 fő is elhelyezhető, ameny-nyiben kiskorú gyermekekről van szó. Külön zuhanyzó a föld szinten a turnusváltás idejére biztosított. A wifi a hallban ingyenes, a szobákban fizetős.

Turnusváltás: csomagszoba (udvar): � wc: � zuhanyzó (nyitott, zárt): � közös helyiség (udvar): �

Kapacitás: 37 db 2-5 fős 1 szoba + nappalis apartman, 4 db 2 fős stúdió. (Kedvezménnyel értékesítjük.)GPS-koordináták: N 37° 49' 00" E 27° 16' 18"

www.yoncaapart.com

Központ: 5 km

Strand: 700 m

Klíma: �5 €/nap

WIFI: � Útlevél szükséges! 2014-től vízummentesség!

Page 6: 6-13 török 2015 · ház saját ét ter mében, de csak a helyszínen! Elhelyezés: 2 férőhelyes stúdiókban és 2–5 fős 1 szoba + nappalis apartmanokban (5. fő csak kiskorú

KUSADASI

www.grandtours.hu online-foglaláswww 11

Coastlight Coastlight Hotel **** Hotel **** Fekvése: Közvetlen tenger-

parti szálloda a Long Bea-chen. Központtól való távolság 5 km. A Yonca apartmanunktól 1 km-re található.

Felszereltség: A szálloda kül-ső és belső medencével rendelkezik. 2 ét terem és bárok gondoskodnak a vendégek el lá tásáról. Játékszoba, asztalitenisz segítik a kikapcsolódást.

Ellátás: Félpanzió (reggeli és vacsora büférendszerben).Elhelyezés: 2 ágyas, erkélyes, légkondicionált szobákban. A szobában tv, telefon, széf

található, a fürdőszobában hajszárító is van. Első gyermek 100% kedvezményt kap a szállás és ellátás árából 12 éves korig (pótágyon).

Megjegyzés: A szálloda 79 szobával rendelkezik, ezért családiasabb légkör uralkodik, mint egy többszáz szobás komplexumban. Bár az ellátás itt nem all inclusive, a szálloda fekvése, szépsége és kedves személyzete miatt népszerű a turisták körében. A szobák-ba nem engednek kívülről ételt és italt felvinni!

GPS-koordináták: N 37° 49' 16" E 27° 15' 51"

www.coastlighthotel.com

Vista Hill ***** Fekvése: Közvetlen a tengerparton található, a központtól

5 km-re.Felszereltség: Külső úszómedencék, belső me dence, külső

és belső gyermekmedence, szau na, masszázsszoba, törökfürdő, fitness központ, tenisz, vízisportok, számos bár, a fel nőtteknek animáció, a gyerekeknek mini klub, gondoskodik a felhőtlen kikapcsolódásról.

Ellátás: All Inclusive (svédasztalos reggeli, ebéd, vacsora, helyi alkoholos és alkoholmentes ita lok térítés mentesen)

Elhelyezés: A szálloda 2011-ben lett felújítva. A több, mint 300 szobából álló szállodakomplexum mindegyik szobá-ja rendelkezik mini bárral, televízióval, telefonnal, hajszá-rítóval, légkondicionálóval, valamint széffel. Első gyer-mek 100%, a második gyermek 50% kedvezményt kap a szállás és az ellátás árából 12 éves korig (pót-ágyon).

Megjegyzés: Szép, igényes, hatalmas 5 csillagos tenger-parti szálloda.

www.cande.com.tr

Alish Hotel Resort and SPA****

Fekvése: A tengerparttól kb. 200 m-re, a köz-ponttól 6 km-re található.

Felszereltség: A szálloda külső úszómedencével, szaunával, masszázsszobával, törökfürdővel, wellness központtal, snack bárral rendelkezik; a felnőtteknek animáció, a gyerekeknek a mini klub nyújt külön szórakozást.

Ellátás: All inclusive (svédasztalos reggeli, ebéd, vacsora, helyi alkoholos és alkoholmentes ita-lok térítésmentesen).

Elhelyezés: A szálloda 2012-ben nyílt meg. A szo-bákban minibár, televízió, telefon, hajszárító, légkondicionáló, valamint széf található. Első gyermek 12 éves korig 100% kedvezményt kap a szállás és ellátás árából (pótágyon).

Megjegyzés: Szép, igényes 4 csillagos wellness szálloda, melyhez saját tengerpart tartozik, ahol a napernyők és napágyak a szálloda ven-dégei részére ingyenesek.

Útlevél szükséges! 2014-től vízummentesség!

Page 7: 6-13 török 2015 · ház saját ét ter mében, de csak a helyszínen! Elhelyezés: 2 férőhelyes stúdiókban és 2–5 fős 1 szoba + nappalis apartmanokban (5. fő csak kiskorú

12

KUSADASI

www.grandtours.hu online-foglaláswww

Palmin Hotel****Fekvés: A tengerparttól 500-

600 méterre található. A szálloda napi hatszor ingye-nes buszjáratot indít a part-hoz, ahol ingyenes naper-nyőket és napágyakat bizto-sítanak.

Felszereltség: A szállodához külső- és belső-, illetve gyer-mekmedence is tartozik. A vendégek szórakoz tatásáról teniszpálya, csúszda, fit neszterem, szauna és jacuzzi gondoskodik.

Elhelyezés: A szálloda 156 standard szobája minibárral, széffel, vízforralóval, hajszárítóval, telefonnal, légkondi-cionálóval van felszerelve. Első gyermek szállása, ellá-tása 12 éves korig (pótágyon) ingyenes.

Ellátás: All Inclusive (svédasztalos reggeli, ebéd, vacsora, helyi alkoholos és alkohol mentes italok térítés mente-sen)

Megjegyzés: A 156 szobás elegáns szálloda rendkívül nép-szerű az utasok körében. Igényes, nagyon szép szálloda.

Sentinus Hotel****Fekvés: Közvetlen tengerparti szálloda. A központtól 6 km-re található.Felszereltség: Külső úszómedence, szauna, fitnesz terem, mini golf,

3 étterem, 6 bár, törökfürdő, illetve animációs programok gondos-kodnak a vendégek jókedvéről.

Elhelyezés: 102 erkélyes szoba gondoskodik a vendégek elhelyezéséről. A szobákban minibár, televízió, telefon, hajszárító, valamint ingyene-sen használható széf található. Első gyermek 100%, a második gyermek 50% kedvezményt kap a szállás és ellátás árából 12 éves korig (pótágyon).

Ellátás: All Inclusive (svédasztalos reggeli, ebéd, vacsora, helyi alkoholos és alkohol mentes italok térítésmentesen).

Megjegyzés: Szép, igényes szálloda. 102 szobájával nem tartozik a nagy szállodakomplexumok közé, ezért családiasabb a légkör.

www.palminhotel.com

www.sentinushotels.com

Hotel Ephesia **** www.ephesia.com

Fekvése: Közvetlen tengerparti szálloda a Long Beach-en, a központtól való távolsága 8 km. Felszereltség: A szálloda rendelkezik külső és belső medencékkel, 2 étteremben és 3 bárban válogathatunk az ételek és italok között. A szórakozásról a játékterem, törökfürdő, shop-ping center és az animációs programok gondoskodnak.

Ellátás: All inclusive (reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, helyi alkoholos és alkoholmen-tes italok térítésmentesen).

Elhelyezés: 2 ágyas, erkélyes légkondicionált szo-bákban. A szobákban tv, telefon, széf, minibár és fürdőszoba (hajszárítóval) található. Első gyer-mek 100%, a második gyermek 50% kedvez-ményt kap a szállás és ellátás árából 12 éves korig (pótágyon).

Megjegyzés: A 250 szobás szálloda Kusadasi egyik legelegánsabb szállodájának, a Hotel Ephesia Beach Clubnak a „kis testvére”. Igényes, szép szálloda, profi személyzettel, jó ellátással és remek fekvéssel.

GPS-koordináták: N 37° 48' 32" E 27° 16' 17"

Útlevél szükséges! 2014-től vízummentesség!

Page 8: 6-13 török 2015 · ház saját ét ter mében, de csak a helyszínen! Elhelyezés: 2 férőhelyes stúdiókban és 2–5 fős 1 szoba + nappalis apartmanokban (5. fő csak kiskorú

KUSADASI

www.grandtours.hu online-foglaláswww 13

BUSZOS UTAZÁSSAL – BUSZJEGGYEL FT/FŐ/HÉT

Két légterű stúdió apartman Coast L.**** Ephesia**** Alish**** Palmin**** Sentinus**** Vista Hill*****

2 fős 3 fős 4 fős 5 fős2 fős

félpanzió

2 fős

all inclusive

2 fősall inclusive

2 fősall inclusive

2 fősall inclusive

2 fősall inclusive

V. 16–23. 39 900 38 900 37 900 36 900

101 900155 900

109 900144 900 121 900

152 900V. 23–30. 42 900 39 900 38 900 37 900

132 900V. 30.–VI. 06. 45 900 41 900 39 900 38 900184 900

VI. 06–13. 48 900 44 900 41 900 40 900164 900

158 900VI. 13–20. 53 900 47 900 44 900 43 900

112 900212 900 144 900 169 900VI. 20–27. 58 900 50 900 47 900 45 900

185 900VI. 27.–VII. 04. 63 900 54 900 49 900 47 900

187 900VII. 04–11. 68 900 57 900 52 900 49 900

241 900

159 900

209 900

207 900VII. 11–18.

72 900 60 900 54 900 50 900126 900

VII. 18–25.

184 900 207 900224 900

VII. 25–VIII. 01.VIII. 01–08.VIII. 08–15.VIII. 15–22. 69 900 58 900 52 900 49 900VIII. 22–29. 66 900 56 900 51 900 48 900

112 900 159 900 187 900 185 900VIII. 29.–IX. 05. 63 900 54 900 49 900 47 900212 900

181 900IX. 05–12. 58 900 50 900 47 900 45 900IX. 12–19. 53 900 47 900 44 900 43 900

101 900

132 900 164 900158 900

169 900IX. 19–26. 48 900 44 900 41 900 40 900184 900 132 900

IX. 26.–X. 03. 45 900 41 900 39 900 38 900109 900

144 900X. 03–10. 42 900 39 900 38 900 37 900

135 900 109 900 144 900X. 10–17. 39 900 38 900 37 900 36 900 124 900

Étkezési árak (csak helyben fizetendő €-ban) Csak vacsora (fő/nap) Félpanzió (fő/nap)

Yonca (menüs) 7 € 10 €

A KOMPDÍJAT a gépkocsivezetõ szedi össze a helyszínen, és õ veszi meg a jegyeket!Kompdíj kb. 2 € (oda-vissza)

A fix ülõhelyet a gyûjtõjáratokon nem tudjuk garantálni. Gyûjtõjáratnak minõsül odafelé Szegedig, visszafelé Szegedtõl útvonalak.

A gyûjtõjáratokra külön nem készítünk ülésrendet, helyfoglalás felszállás szerint történik ezen a szakaszon.

Helyfoglaláskor kérjük megjelölni minden busztípusra a kívánt ülõhelyet!Összetartozó utasainknak az egy autóbuszon való utaztatást garantálni csak abban az esetben tudjuk,

ha azonos felszállási helyet jelölnek meg!KOMPMENETREND (odafelé): Gelibolu–Lapseki fél és egy óránként a nap 24 órájában, a hét minden napján.

NIN

CS

BB

HETE

S F

ELÁ

R!

Maxim

um

2 h

étig

vás

árolh

ató

au

tóbu

szra

ret

úrj

egy,

egyé

bkén

t két

egyi

rán

yú j

egy

szüksé

ges

.

Azo

k az

autó

busz

os

uta

sain

k, a

kik

kett

õ v

agy

több h

étre

sze

retn

ének

elu

tazn

i, ré

szvé

teli

díju

kat

úgy

szám

olh

atjá

k ki

, ho

gy

az

elsõ

het

et b

usz

os

árra

l, a

tová

bbi h

etek

et e

gyé

ni á

rral

szá

mo

lják.

A t

urn

us i

dõ p

on to

kho

z, k

érjü

k, a

dja

ho

zzá

az u

tazá

si id

õt

is,

ugya

nis

az

autó

bu

szok e

gy

nap

pal

ham

arab

b in

du

lnak

, és

egy

nap

pal

kés

õbb é

rkez

nek

, m

int

a tá

blá

zatb

an je

lzet

t id

õp

onto

k.

Ap

artm

ano

s el

hel

yezé

s es

etén

az

első

és

uto

lsó 4

turn

usb

an n

incs

egyá

gya

s fe

lár,

ha

az u

tas

válla

lja a

tár

sítá

st,

és b

uss

zal u

tazi

k.

EGYÉNI UTAZÁSSAL

Két légterű stúdió apartman

Ft/apartman/hét

Coast L.****

Ft/fő/hét

Ephesia****

Ft/fő/hét

Alish****

Ft/fő/hét

Palmin****

Ft/fő/hét

Sentinus****

Ft/fő/hét

Vista Hill*****

Ft/fő/hét

2 fős 3 fős 4 fős 5 fős2 fős

félpanzió

2 fős

all inclusive

2 fős

all inclusive

2 fős

all inclusive

2 fős

all inclusive

2 fős

all inclusiveV. 16–23.

39 900 44 900 49 900 54 90063 900

117 90071 900

91 900 83 900114 900

V. 23–30.94 900V. 30.–VI. 06.

146 900VI. 06–13.

111 900120 900

VI. 13–20.

74 900174 900 106 900 131 900VI. 20–27. 50 900 55 900 60 900 65 900

147 900VI. 27.–VII. 04. 61 900 67 900 73 900 79 900

134 900VII. 04–11. 72 900 79 900 86 900 94 900

203 900

121 900

171 900

169 900VII. 11–18.

81 900 89 900 97 900 105 90088 900

VII. 18–25.

146 900 154 900186 900

VII. 25–VIII. 01.VIII. 01–08.VIII. 08–15.VIII. 15–22. 74 900 82 900 89 900 97 900VIII. 22–29. 67 900 74 900 81 900 88 900

74 900 121 900 134 900 147 900VIII. 29.–IX. 05. 61 900 67 900 73 900 79 900174 900

143 900IX. 05–12. 50 900 55 900 61 900 66 900IX. 12–19.

39 900 44 900 49 900 54 900 63 900

94 900 111 900120 900

131 900IX. 19–26.146 900 94 900

IX. 26.–X. 03.71 900

91 900X. 03–10.

97 900 71 900 106 900X. 10–17. 71 900

A TÖRÖKORSZÁGI MENETREND MEGEGYEZIK A DÉL-GÖRÖGORSZÁGI MENETRENDDEL. LÁSD A 86-87. OLDALT!

APARTMAN FELÁRAK ÉS KEDVEZMÉNYEK

Apartman neve

Miért?Mennyi?

busszal egyénileg

Yonca 1 légterű –5% –10%

AUTÓBUSZKÖLTSÉGEK: egyirányú: 35 000 Ft/fő retúr: 45 000 Ft/fő

Útlevél szükséges! 2014-től vízummentesség!