54 · web viewennek a történetnek itt 1952-ben van vége és kezdődik egy másik történet. a...

Lelkész-presbiteri konferencia – Miskolc, 2014.04.12. 1

„Az én egyházam” – Hogyan tovább Tiszáninnen?

Szeretve tisztelt Presbiter társak! Lelkipásztorok! Gondnokok! Presbiterek!

Biztos vagyok benne, hogy senki nincs a teremben, aki ne hallotta volna még ezt a szót: jövőkép. Az elmúlt évek református egyházi sajtója is sokat foglalkozott és foglakozik vele. Természetes, hiszen a Zsinat 2011. évi őszi ülésén hozta létre a Jövőkép Bizottságot és a Zsinati Tanács 2012.február 22-én tartott ülésén választotta meg a tagjait. Kérte, hogy 2012. szeptember végéig tegyenek javaslatot azoknak a kérdéseknek a megválaszolására, illetve azoknak a problémáknak a kezelésére, amit korábban a Balatonszárszón tartott rendkívüli tematikus Zsinati felvetett.Megvallom őszintén, hogy amikor először hallottam ezt a kifejezést, hogy „jövőkép”, ráadásul kibővítve úgy hogy „egyházi jövőkép” - felháborodtam.Most kell keresni és megalkotni egyházi jövőképet? Most kell egy bizottságnak megalkotni, hogy én hogy lássam a jövőt? Milyen legyen az én egyházi jövőképem?Válasz helyett jöttek tovább a kérdések. Hogy mehetett az én nemzedékem teológiára, hogyan választhattuk a lelkészi hivatást jövőkép nélkül? Erről most kellene elgondolkodnunk? Ráadásul mi, akik az 50-es években születtünk emlékszünk mit jelentett az 50-60-as években hittanra járni. Korombeli lelkipásztorok erre vonatkozó döntésünket a 60-as évek végén, a 70-es évek elején hoztuk. Meggyőződésem, hogy akinek akkor nem volt az egyházzal kapcsolatban meghatározó jövőképe az nem ebbe az irányba indult. Engem is az egyetlen egyházi gimnáziumban győzködött a tanárom, hogy egyházon kívüli: jogász, közgazdász pályán sokkal jobb helyem lenne. Mi mégis ebbe az irányban indultunk, mert már akkor volt egyházi jövőképünk.Kerestem az emlékeimben, hogy mi volt az. Mi volt az, ami miatt mertünk más irányba menni? Ahogy a népnyelv mondja mertünk széllel szembe…

A válasz nagyon egyszerű. Nincs benne semmi eget rengető, nincs benne semmi különleges. Nekem az óta is ez az egyházi jövőképem. Komolyan gondoltam a konfirmációi felhatalmazást, komolyan gondoltam a lelkipásztori fogadalmat és komolyan gondolom a püspöki esküt. Mert az egyházzal kapcsolatban számomra a jövőkép alapja 46 év alatt semmit nem változott csak tudatosabb, mélyebb és életvitelszerűbb lett.Ez jövőkép pedig 46 év óta ugyanaz: a Heidelbergi Káté 54. és 55. kérdéseire adott felelet.54. kérdés: Mit hiszel az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházról?Felelet: Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által az igaz hitben megegyező, örök életre kiválasztott gyülekezetet gyűjt magának, ezt oltalmazza és megtartja. Hiszem, hogy ennek a gyülekezetnek én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.55. kérdés: Mit értesz a szentek közösségén? Felelet: Először azt, hogy a hívők együtt és egyenként is tagjai az Úr Krisztusnak,és részesei minden javának és ajándékának.Másodszor: mindenki tekintse kötelességének, hogy ajándékaival a többi tag javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljon.

Nem kívánok itt most klasszikus hagyományaink szerint kátémagyarázatot tartani – jóllehet hiszem, hogy ránk férne, kiváltképpen gyülekezeteinkre.De az „egyházi jövőkép” kapcsán had fűzzek néhány megjegyzést hozzá. Ahhoz, hogy tovább tudjunk menni, szerintem mindenkinek a következőket kell saját magában tisztázni:

1. Kié az Egyház?Hála Istennek nem a miénk, hanem az Övé. Mi sokszor kisebb közösségeinkkel – mint pl. a család – sem tudunk mit kezdeni. Az, hogy Isten Fia a világ kezdetétől a világ végezetéig gyülekezetet gyűjt magának, azt is jelenti, hogy benne Krisztus volt, van és lesz jelen mindenkor.Isten valósága ott van elrejtve egy evilági jogi szervezetben, régi szertartásokban, máshol is előforduló törvényekben, mert az egyház Isten által akart, Krisztus által rendelt emberi közösség.Ezért az egyháztörténetnek vannak és lehetnek gyalázatos lapjai, de a Krisztus egyháza történetének nincsenek csak dicsőséges oldalai. A gyülekezetet nem mi gyűjtjük, nem mi oltalmazzuk, s nem mi tartjuk meg. A keresztyén ember rendeltetése nem a megváltás, hanem a tanúság. Az egyháznak a kormányzó tevékenysége sem képzelhető és gyakorolható másképpen csak annak alázatos tudatával, hogy az anyagszentegyház feje az, aki a Szentlelke által igazgat mindeneket.


2. Miért oltalmazza és tartja meg minden körülmények között?Mert célja van vele, ami a tanúság Isten világ iránti szeretetéről! Mert nem egyénekben, hanem közösségekben gondolkodik, aki a gyülekezet! Az egyház Urának örök szándéka, hogy Ő nem magányos keresztyéneket akar maga mellett tudni, hanem olyanokat, akik nemcsak hozzá, hanem egymáshoz is tartoznak. Az egyház megtapasztalásának helye a gyülekezet közössége.Ezzel kapcsolatban Victor János ezt írja:„Az egymással való közösség pedig azt jeleneti, hogy sem magát Jézus Krisztust, sem a benne rejlő és belőle eredő áldásokat egyetlen hívő sem nyerheti el úgy, hogy éppen csak a maga számára kívánja elnyerni. Tudomásul kell vennie, hogy Jézus Krisztus a fej, Ő az egész testét élteti, az Ő szétáradó életének a gazdagságával és minden egyes tag csak ennek révén a többi tagokkal együtt részesülhet azokban.”Gyülekezet nélküli, magányos keresztyén nem létezik! Az egyház léte nem létszám kérdése, hanem az, hogy Isten Fia Igéje és Szentlelke által nem szűnik meg akciót folytatni az ember üdvösségéért. Találóan fogalmazza meg Barth Károly, amikor azt mondja:„A gyülekezet nem történet, hanem történés!”

3. Mi közöm van nekem ehhez? Ezen a válaszon múlik az egyházi jövőkép. Ez a válasz számomra 46 éve ugyanaz: Hiszem, hogy ennek a gyülekezetnek én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok. Tudom, hogy ez az én egyházam! Az a közösség ahol egyénileg és együtt is az Ő ajándékaiban részesedhetem. Tudom, hogy ez az én egyházam! Az a közösség ahol nekem kötelességem ezekkel az ajándékokkal a többiek javára szolgálni.Ebből következik, hogy az Egyházban a kérkedésnek, dicsekvésnek, beképzelt, fennhéjázásnak, de a siránkozó félelemnek és az állandó riogató visszaszámlálásnak vagy unalmas statisztikák komor sorolásának nincs semmi alapja. Ez egyben azt is jelenti, hogy az egyházban a gyülekezet minden tagja számára egyetlen magatartásforma elfogadható: meghajolni Jézus Krisztus vezető hatalma előtt, és alázattal, hűséggel, szeretettel elvégezni, amit Ő bízott rám!

Ez a számomra nem változó egyházi jövőkép: Az Ő egyháza, az én egyházam! Az Ő ajándéka az én szolgálatom kötelessége. Azzal a lelkülettel, ahogy a diakonisszák mondják: jutalmam, hogy tehetem!Ahogy korábban mondtam: Istennek ez a valósága ott van elrejtve egy evilági jogi szervezetben, régi szertartásokban, máshol is előforduló törvényekben, egyházmegyei határokban és a közösségeink mindennapi életét befolyásoló más részletekben.

Erről készített jelentést a Jövőkép Bizottság a Zsinat számára, amit 2012 őszén megvitatott és felhívta az egyházkerületeket a tovább gondolásra és ezzel kapcsolatban az egyházmegyei határok felülvizsgálatára. E zsinati határozat alapján döntött kerületünk közgyűlése:6/2013. (XI.9.) Kkgyül. hat.:„az egyházmegyék számának, területi felosztásának és méretének felülvizsgálatával megbízza az Egyházkerület Elnökségét. Kéri, hogy az Elnökség a felülvizsgálatot az érintett lelkipásztorok bevonásával végezze el, és az így elkészült javaslatot terjessze jóváhagyásra a következő közgyűlés elé.”Ezt a vizsgálatot a határozat szellemében az elnökség elvégezte. A továbbiakban erről szeretnék beszámolni előttetek.

Az első kérdés, hogy hol tartunk? Milyen ma egyházkerületünk állapota?Néhány megállapítást fogok felolvasni. Azt kérem mindenkitől, hogy jól figyeljen, mert a végén azt fogom kérni, hogy tegye fel a kezét, aki ezekkel a megállapításokkal ma 2014-ben egyetért.

- Egyházunk újjáépítését lassítja a még mindig tartó nehéz anyagi helyzet.- Úgy látszik, hogy nehezen tudunk átállni a behajtás mankójáról az önkéntes áldozatkészség szabadabb

világába, a hozzánk mindenben illőbb rendszerre.- A belső újjáépítésnek viszont nem csupán a külső akadályok állnak az útjába, hanem az egyház és a lelkek

ügye iránt most is sajnálatosan tapasztalható hidegség, közömbösség is. …nincs áldozat és kockázatvállalás. Csak annyi történik, amennyit kényelmesen, kimérten a hagyomány és a szokás keretei között meg lehet csinálni. Van az egyház azoknak, akik a helyébe jönnek, sokszor nem Isten utáni vágyból, hanem megszokásból, számításból, képmutatásból. De nincs egyház azoknak, akiknek utána kellene menni, akiket féltő szeretetünkkel üstökön kellene ragadni, hogy megmentsük őket…


- Tudom, hogy egyházunk a magyar nép lelkében bírja erős gyökereit. Ebből a tényből kell ösztönzést merítenünk arra, hogy a népegyházból hitvalló egyházzá fejlődve, népünket is hitvallóvá, minden vallásellenes maszlaggal szemben ellenállóvá tegyük.

- Megoldásra váró, szinte sürgető kérdés az önfenntartó egyház kifejlesztése. Ez látszólag leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik. Az egyik a nehéz anyagi helyzet, a másik népünk ragaszkodása a megszokotthoz, a kivetéshez, a kényszerhez, idegenkedése az újtól, az önkéntestől, a szabadtól, a hitből fakadótól. Ahol a lélek sirály szárnya megcsapja a közönybe merült lelkek felszínét, ott az önkéntes adakozás csodálatos forrásai fakadnak fel. Lakodalomra a magyar ember nem sajnál semmit. Levágja az utolsó tyúkját is. Lakodalmi hangulatú a vőlegény Krisztus élmény nélkül ellenben soha nem fog menni az egyházfenntartás, a legjobb kieszelt módszerek mellett sem.

- Nem kell félni attól, hogy a feltételek szigorítása sokakat visszariasztana az egyháztagságtól és megapasztaná azok számát. Ellenkezőleg annál nagyobb becsülete lesz az egyháztagságnak, minél komolyabb és szigorúbb feltételekhez lesz kötve. Aki pedig ezektől a feltételektől visszariad, aki feltétel nélküli egyháztagságot hajlandó csak vállalni, az jobb, ha ma ott hagyja az egyházat és nem fertőzi annak légkörét, nem rontja annak közszellemét.

Most kérem, hogy aki ezekkel a megállapításokkal egyetért, emelje fel a kezét!

Mint láttátok én is emeltem a kezemet. Azért mert ezekkel én is maradéktalanul egyetértek, de ezek nem az én megállapításaim. Az elhangzott idézetek Dr. Enyedy Andor 1946-48. évi püspöki jelentéseiből valók.Előadásom címében ott szerepel egy kérdés: hogyan tovább Tiszáninnen? Ezt megválaszolni akkor tudjuk, ha felidézzük, hogy honnan jövünk. Ezt bizonyítja az is, hogy Enyedy püspök megállapításaival ennyien egyetértünk közel hatvan év után.Az elmúlt nyolcvan év változásait szeretném megmutatni azokon a térképeken, amik az egyházmegyei határmódosításokat rögzítik. Azt tudtam, hogy az egyházkerületek közül a történelem vihara talán minket tépázott meg a legjobban. De azt nem gondoltam, hogy a kommunista diktatúra ujjlenyomata még mindig ott van a jelenlegi egyházmegyei térképünkön.Köszönetet mondok innen is Szentimrey Márk levéltár igazgató és Dr. Dienes Dénes professzor uraknak, hogy egyháztörténeti kutatásaik eredményeit – közte Enyedy Andor püspöki jelentéseit 1943-1953 között – rendelkezésemre bocsátották. Ezen hiteles dokumentumok nélkül most itt csak a szóbeszéd és a változó emlékezet alapján szólhatnék.Az első térkép az 1935-ös hivatalos névjegyzék alapján készült.

Ezen már nincs rajta az a 140 gyülekezet, amit a trianoni határ leszakított kerületünktől. Öt egyházmegyénk maradt, némelyik igen megcsonkítva. Ezek: Abaúji-, Gömör-Tornai-, Felsőborsodi-, Alsóborsodi-, és Alsózempléni


Egyházmegyék. Ez utóbbihoz csatolták a Felsőzempléni Egyházmegye egyetlen itt maradt gyülekezetét, Sátoraljaújhelyi Egyházközséget.Így ér bennünket a háború annak minden nyomorúságával. 1943-as püspöki jelentésben olvashatjuk:„Még mindig végeláthatatlan hevességgel folyik a két és fél év óta bennünket is magával sodró világháború, de a világ keresztyén egyházai nemzetközi jó barátság címen ökumenikus, vagyis egyetemes mozgalommá tömörülve munkába álltak olyan béke kialakítására, amely nem új háború csiratelepe, hanem a háború által ütött sebek gyógyítása lesz.” Ez szól tisztújításokról is, benne említve, hogy Alsóborsodban esperessé választották Román Ernő alsózsolcai lelkipásztort. Ennek később nagy jelentősége lesz.1945. évi jelentés megállapítása ma is igaz: „A lelkészi javadalmaknál itt-ott díjlevél csökkentési törekvéseket lehet észlelni. A lelkészi munka leértékelése, alábecsülése nem ritkán lelketlen, ki uzsorázása lappang a törekvések mögött. Lélekkel, de főképpen melegen érző szívvel kell tehát ezekben a dolgokban eljárni és nem az egyéni, vagy tömegönzés keménységében és szűkkeblűségében. A lelki munkások is felelősek azért, hogy eltartásukkal a közösséget felettébb ne terheljék és az általános nélkülözésekből magukat ki ne vonják.”

Még 1946-ban is minden változóban, de már a határokról intézkedni kell, hogy az egyházmegyék, - amik akkor is igazgatási és kormányzási céllal alakultak, - működni tudjanak. Ez évi jelentésben olvassuk: „Az elszakadt egyházmegyékből levált, illetve itt maradt Sátoraljaújhelyi egyházközséget ismét az Alsó-Zempléni egyházmegyéhez, a Gömöri és Tornai egyházközségeket pedig, egyenlőre a Felső-Borsodi egyházmegyéhez csatolta az Egyházkerületi Tanács folyó év június 12-ei ülésén 11. számú határozatával. A végleges helyzet kialakulása majd magával fogja hozni ennek a kérdésnek kívánalom szerinti rendezését is.”

1946-ban jelentkeznek az igazgatási és kormányzási problémák is. „Az esperes úr felhozza, hogy helyben lakó segédlelkészt nem bír tartani, mivel nem tudna részére ellátásról, fűtésről, világításról gondoskodni. Az érthető, hogy az esperes úr ne tudja ezt megtenni, de hogy a 48 egyházközségből álló 80.000 református lelket számláló Alsó-Borsodi egyházmegye ne tudná az esperesét segédlelkésztartásban segíteni, vagy legalább a postaköltségeit megtéríteni, az semmiképpen nem érthető. Legfeljebb az egyházi életünk rettenetes mozdulatlanságával, a közös érdekek egyetemes szempontok iránti bántó közönnyel magyarázható.”Nyilvánvaló, hogy önmagában egyházmegyei problémák nincsenek, mert ezek mindig gyülekezeti problémákra vezethetők vissza. Ezt mondja 1946-ban Enyedy Andor: „Nagyon sok egyházközség van, ahol a lelki élet és lelki munka szempontjából egyáltalán nem megnyugtató a helyzet. Vannak nagy, két-háromezer lelkes gyülekezetek, amelyekben nincs elég lelkészi munkaerő, s emiatt csak szórványos, szinte gépies, úgynevezett rituális szolgálatok folynak, de nincs különösebb gond a gyerekekre, az ifjúságra. A magyarázat pedig az, hogy nincs pénz. Az a


véleményem és tapasztalatom, hogy ez egy veszedelmes és végzetes ördögi kör. Minél kevesebb lelki munka van és lesz a gyülekezetekben, annál jobban elhidegülnek, elközönyösödnek a lelkek, s annál jobban eldugulnak, elszűkülnek az áldozatkészség belső forrásai. Ellenben az anyagi kockázattal elindított lelki munka később anyagilag is bő termést hoz. A lelki munka szüneteltetésének veszélyére, végzésének lehetőségeire és eredményeire, azért nem szűnök meg utalni és emlékeztetni. Vannak aztán kisebb egyházközségek, ahol nincs lelki munka, mert a lelkipásztornak erre nincs hajlama, készsége, adottsága, itt külső segítséget kell igénybe venni. Ezeket a jelenségeket azonban a legtöbbször felülről kell meglátni és a baj, vagy hiány orvoslására intézkedést tenni, éppen ezért a be nem avatkozás gyülekezeti függetlenségének elvéről szeretnék átmenni a jótékony beavatkozás helyes, és egészséges álláspontjára. Úgy érzem, hogy azért rendelt Isten, küldött Urunk és azért állított a közbizalom az egyház élére, hogy ne nézzen tétlenül egyes egyházközségeinkben a lelki ügyek elhanyagolását, vagyis a legelső rendű egyházi életműködés pangását és elakadását.”Ezzel a közgyűlés egyetértett és határozatában „A püspök úr törvényes és szükséges beavatkozását az egyházközségek életében nemcsak megnyugvással veszi, de támogatja is.”Valami ezen az éven úgy érzem változott. Nyilvánvalóvá vált, hogy nincs út visszafelé, tehát előre kell menni.

Az 1947-es püspöki jelentésből ennek nyomai tűnnek elő. A törvényes és szükséges beavatkozás igénye erősödik. „Az sem lehet vitás, hogyha választunk magunk fölé zsinatot, akkor annak határozatát, rendelkezését nem bírálni, nem kifogásolni kell, hanem végre kell hajtani. Erre kötelez a letett eskünk, az egyházban is nélkülözhetetlen jó rend és fegyelem.”Másik idézet ebből a jelentésből: „Hallatlanul megmérgezi közéletünket, egymáshoz való viszonyunkat a hátmegetti suttogás és szembe hízelgés kétszínűsége… Felsőbbségünkkel szemben is nemcsak szent jogunk, hanem kötelességünk is a bírálat. Ennek azonban tárgyilagosnak, tényeken alapulónak kell lennie és nem légből kapottnak. Jóakaratúnak és nem bizalomrombolónak, elkedvetlenítőnek, mállasztónak.”

Elérkezik 1948., ami több tekintetben fordulatot hoz. Az egyik: állami kezelésbe vették iskoláinkat. Erről ezt mondja a püspök: „Meg kell vallanunk, hogy nemcsak módunk, hatalmunk nem volt iskoláink megtartására, de nem volt meg ehhez iskoláinknak az államtól való anyagi függetlenségében a teljes jogcímünk sem. Isten ítélete is van ebben, ami előtt engedelmes és alázatos szívvel meg kell hajolnunk. Viszont hálával és hittel kell megragadnunk azt a kegyelmi ajándékot, azt az áldott és a mai időkben megbecsülni való lehetőséget, hogy a hitélet és a lelki élet területén minden korlátozás nélkül végezhetjük szolgálatunkat. Azt a szolgálatot, amit iskoláinkkal való elfoglaltságunkban és elbizakodásunkban elhanyagoltunk és elmulasztottunk, amit pedig Isten és a mi Urunk első renden bízott reánk az Isten nyájának legeltetésében.”Változás az egyházi vezetésben is: „Dr. Ravasz László a püspökségből, a konvent és zsinat lelkész-elnöki tisztségéből állt félre, mert úgy érezte, hogy ezzel egyházának jó szolgálatot tesz. Nekünk jó volt a legragyogóbb fáklyát a legmagasabb tartóban látni.” Ennek és a nyomában járó személyi változásoknak súlyos következményeit valamennyien ismerjük.

Abaújban már ezen az éven foglalkoztak a kisebb egyházközségek bokrosításával, amit a püspök szerint az új idők és változott viszonyok ki fognak kényszeríteniE mellett gyülekezetek szintjén is indulnak előremutató változások. A korábban említett -1943-ban megválasztott esperesről ezt mondja a püspök: „Alsó-Borsod esperese bölcs átgondolással és iránymutatással foglalkozik… szabad egyház szabad államban alapelv, és mint új misszió munkaközösség kérdéseivel. Román Ernő esperes úr mindnyájunk előtt példakép lehet abban, hogy idős ember létére megérti és átérzi új eszmék, követelmények és módszerek jelentőségét. Ő nem bánja, ha nélküle történik is valami áldott megmozdulás, csak történjék minél több.”Az áldott megmozdulások mellett akkor is voltak, akik nem akartak mozdulni és elleneztek minden változást. De ez nem térítette el azokat, akik a döntések felelősségét hordozták. Még mindig a 48-as jelentésben olvassuk: „Sokan szeretnék még úgy folytatni az életet, ahogy régen volt. Sokan védik még azt, amit Isten nyilvánvalóan és szembetűnően megítélt, de általában, sőt ezeknél is kavarodik a Bethesda tó, jeléül annak, hogy magasabb erő munkálkodik itt az embernél. Örvendetes tünet a Miskolci egyházközség 3 egyházközségre bomlása, amit bizonyára követni fognak újabb részelések, s nyomukba jövő belterjesebb lelki munka. Ugyanide sorolódik az egyházmegyék szaporítása is, éppen a missziói munka, és a közösség szempontjából, aminek intő szavát, követelését a legtöbb egyházmegye megértette.”

1949-re az örvendetes tünetek erősödnek, és hatására komoly döntések is születnek.Idézet a püspöki jelentésből: „Most van 150. évfordulója annak, hogy az alsó borsodi egyházmegye mai alakját elnyerte és önálló életműködését 1799-ben a Tiszakesziben tartott alakuló gyűlésén megkezdhette. Itt a lelki élet


terén ébredő, felfelé ívelő jelenségek mutatkoznak. Az esperesi jelentés szóvá teszi az egyházmegyék felosztásának a kérdését. Az esperes kezdeményezésére ki is mondta az egyházmegyének közép-, és alsó borsodira való felosztását és mind a két megyében elrendelte a tisztségekre való szavazást. A lélekszám mind a kettőben 41 000 körül lesz. Miskolcon az egyházközségekre bontás máris termi jó gyümölcseit és mutatja jó eredményeit.”

A következő éven (1950) a jelentés a döntést tovább értékeli így: „Az egyházkerület legutóbbi, múlt évi közgyűlésünk óta egy új egyházmegyével gyarapodott. Örvendetes fejlődés ez a kettéoszlás. Először is azért, mert az egyház életében mindig első helyet igénylő és érdemlő missziói szempontból történt. Másodszor azért, mert a vezetőség számára lehetővé teszi a kisszámú egyházközségekkel való gondos és alapos foglalkozást. Viszont a kisebb számú egyházközségeket, lelkipásztoraikkal, elöljáróikkal és tagjaikkal együtt olyan külső és belső érintkezésbe hozza, olyan egységbe foglalja, ami nagyobb számú egyházközségek között természetszerűleg nem alakulhat ki.” Majd később említi, hogy „Közép-Borsodi esperes úr boldog örömmel szedi számba a két egyházmegyére oszlás jó eredményeit és rátapint egyházi életünknek minden fájó sebére, de ráirányítja a figyelmet a megújulás jelére is.”

Elérkezik 1951. kerületünk tragikus esztendeje. Enyedy így fogalmaz: „Egyházkerületünk életének bizonyára régóta és még nagyon sokáig legnagyobb és legfájdalmasabb eseménye Sárospataki Teológiai Akadémiánk megszűnése. Október 15-én tartott rendkívüli közgyűlésünk e tárgyban hozott és a zsinat tagjaival közölt határozata egyházi felsőbbségünknél rossz benyomást keltett. Teológus ifjaink azzal akarták az ügyet a maguk kedve szerint előre vinni, hogy intézetüket elhagyva hazajöttek. Amilyen megértéssel voltunk szívük vágya és fájdalmai iránt, olyan erélyesen intettük őket, a tanulmányi rend, valamint az illetékes elöljárók iránti engedelmességre. Mi a lelkészképzés kérdésében elmondtuk a magunk érveit, elsírtuk a magunk könnyeit… Most már nincs részünkről semmi egyéb hátra, mint tudomásul venni a zsinat törvényerejű döntéseit.”Még ebben az évben a közép-borsodi egyházmegyéről is megemlékezik: „A Közép-Borsodi Egyházmegye esperese jelentésében megemlékezik arról, hogy a kebelbeli egyházközségek szinte kivétel nélkül áttértek az önkéntes adózási rendszerre és ez eredményesebbnek mutatkozik a régi törvényes kirovásnál. Az egyházmegye közigazgatási pénztárának anyagi tekintetben nem volt fennakadása és így nem bizonyultak jogosnak azok a félelmek, hogy a megkisebbedett egyházmegyék nem fogják bírni az egyházigazgatással járó közterheket.”

Ennek a történetnek itt 1952-ben van vége és kezdődik egy másik történet. A rendkívüli közgyűlés határozatának, ami rossz benyomást keltett az előző éven megalakult Állam Egyházügyi Hivatalnál is következményei lettek. Az első, hogy megalakítják, a Hevesi Egyházmegyét ezzel megszűnik a Közép-borsodi.Majd 1952. október 30-ai zsinat által elfogadott III. törvénycikk így szól: „1 §. A Magyarországi Református Egyház Zsinata a Tiszáninneni Egyházkerület Hevesi egyházmegyéjét valamennyi egyházközségével a Dunamelléki


Egyházkerülethez, az egyházkerület többi, Abaúji, Borsodi és Zempléni egyházmegyéjét pedig valamennyi egyházközségével együtt a Tiszántúli Egyházkerülethez csatolja.8 § A törvény életbe lépésének napján megszűnő Tiszáninneni Egyházkerületi hatóságok és bíróságok előtt folyamatban levő és törvény életbe lépésének napjáig be nem fejezett ügyekben jelen törvény értelmében illetékessé váló Dunamelléki, illetve Tiszántúli Egyházkerületek hatóságai és bíróságai folytatják tovább.”

A folytatásban sok említésre méltó nincs. Talán az tanúságos, ahogyan még egyszer módosíttatják az egyházmegyei határokat. Meggyőződésem szerint ennek oka az, hogy 1955-re, - amikorra az ÁEH és ügynökhálózat kiépül – rájönnek, hogy nehezen működtethető a rendszer. Ugyanis az állami közigazgatási határok eltérnek az egyházmegyei határoktól. Az egyházmegyei közgyűlések jegyzőkönyvei rögzítik a tényt, hogy 1956. január elsejétől az egyházmegyei határokat hozzá kell igazítani a közigazgatási járási határokhoz.


Ekkor kerülnek Abaújból Borsodhoz az edelényi járás települései Izsófalva – Jósvafő vonalban. Abaújból Zemplénhez a sátoraljaújhelyi járás települései a Nagyhuta – Hollóháza vonalban, Végül Borsodból a Hevesi egyházmegyéhez a mezőkövesdi járás települései Tiszavalk – Borsodgeszt – Nagyvisnyó vonalban.

Az egyházkerületünk önállóságának visszaállítása során már a határok nem változtak, csak a Hevesi egyházmegye vette fel később az Egervölgyi nevet megemlékezve az itt született hitvallásra.Így rögzültek 1957-től máig egyházmegyei határaink. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért nem az 1949-ben létrehozott határokat állították vissza? Hiszen az egy olyan ígéretes kezdet volt, ami három év alatt megmutatta eredményeivel, hogy ez a helyes irány. Az egyházmegyék kerület által elképzelt szaporítása helyett a kommunista diktatúra ezért szorgalmazta és nyomta le a torkunkon a nagyobb egységeket. Az egyház elsorvasztásának koncepciójába nem férhetett bele egy megyéiben szaporodó és ezáltal életében is növekvő egyház.

A kérdésre a válasz meggyőződésem szerint az, amiért nem engedték Enyedy püspököt tisztségébe visszahelyezni. Erről Dienes professzor így ír. „Enyedy reaktiválása kínos lett volna a hatalom számára, hiszen azt a látszatot kelthette, hogy minden félreállított „régi” ember visszatérhet, s mindenképpen felvetette volna a súlyos jogsértések és törvénytelenségek jóvátételének igényét”Így jutottunk tehát idáig. Ahol most tartunk, arra nem mondom, hogy rossz, vagy, hogy rosszul működik.De az egyházkormányzatban eltöltött 24 évi szolgálat után teljes meggyőződéssel mondom, hogy működhetne sokkal jobban is.


Az egyházmegye ma is több egyházközségnek az egyházi kormányzás és igazgatás céljából felsőbb hatósággá egyesülése. Nem több és nem kevesebb. Kisebb egységekben jobban működik, ahogy ezt előttünk járt nemzedék bizonyította. Vagy, ahogy ma is bizonyítja hogy a nagy Borsod-Gömöri Egyházmegyében a Presbiteri Szövetség nem egy, hanem két szervezettel működik. Ezért készített az elnökség által felkért előkészítő bizottság egy tervezetet megvitatásra mielőtt annak véglegesített formáját az elnökség a közgyűlésnek beterjeszti. Ez a tervezet 5 egyházmegyéről szól, de nem az 1949-es állapot visszaállítása, hanem annak az elképzelésnek a hozzáigazítása mai helyzetünkhöz. Az alábbi két táblázat mutatja a jelenlegi és a tervezett állapotot

Jelenlegi

Gyül. SzámaGyülekezeti lelkipásztor száma

Lelkészi hivatalok száma

2011 reformátusok száma /KSH adat/

Választói névjegyzékben szereplők száma /2011/

Abaúji 98 48 38 19 638 11 043

Borsod-Gömöri 100 70 67 73 961 24 029

Egervölgyi 25 20 17 13 184 7 154

Zempléni 70 47 43 31 773 14 304

TIREK összesen: 293 185 165 138 556 56 530

Tervezett


Gyül. SzámaGyülekezeti lelkipásztor száma

Lelkészi hivatalok száma

2011 reformátusok száma /KSH adat/

Választói névjegyzékben szereplők száma /2011/

Abaúj-Tornai 89 44 34 17 998 9 778

Borsod-Gömöri 57 34 31 25 139 10 554

Heves-Borsodi 40 30 27 24 451 11 188

Közép-Borsodi 37 31 30 39 195 10 706

Zempléni 70 46 43 31 773 14 304

TIREK összesen: 293 185 165 138 556 56 530

Az elmúlt hetekben ezt egyeztettük a lelkipásztorokkal. 178 lelkipásztort hívtunk meg öt csoportban aszerint, hogy ki mekkora református közösségben végzi szolgálatát. Ezeken a megbeszéléseken a gyülekezetek lelkészeltartó képességével összefüggő missziói egyházközségekről és a tervezett egyházmegyei határokról folytatunk kötetlen beszélgetést. A lelkipásztorok 70%-a eleget tett a meghívásnak és több esetben őszinte megbeszélés folyt. Az itt megfogalmazott ellenérzések gyökere legtöbb esetben érthető érzelmi kötődésekből vagy a megszokotthoz való ragaszkodásból fakadt. Igazán érdemi, a jövő szempontjából jobb megoldást kínáló ellenvetéssel nem találkoztam. Az én egyházi jövőképembe az nem megoldás, hogy minden úgy jó, ahogy van. Az pedig számomra teljesen elfogadhatatlan, ha valaki azért ellenzi, mert fél, hogy nem lesz esperes, vagy netán azért támogatja, mert így netán esperes lehet. Ez a történet nem erről, és nem rólunk szól. Ez már a gyermekeink egyháza. Egy olyan jövő, amiben aki akar az nemcsak tud, hanem jobban tud szolgálni a tanúság mezején. Csak egy példát ragadok ki: a tervezett közép-borsodi megye területén 4000 diák tanul református fenntartású iskolában és 500 alkalmazottunk gondoskodik nevelésükről. Ez közel 3000 család, akiknek többségével gyülekezetinknek vajmi kevés kapcsolata van.Ezeken a megbeszéléseken azt minden alkalommal sikerült tisztázni, hogy ez a történet nem a régi – még püspökszentelésem alkalmával meghirdetett miskolci egyházmegye témájának a felelevenítése. A kettő között óriási különbség van. Az, az én ötletem volt és mindenképpen meg akartam csinálni. De érezve az ellenállást - aminek az okát akkor még nem ismertem, ma már jogerős bírósági ítélet után ismerem – három évvel ezelőtt püspöki jelentésemben levettem napirendről.Ez a mostani történet nem az én ötletem és nem akarom mindenképp megcsinálni. Bizonysága ennek a zsinati jegyzőkönyv, ami rögzíti, hogy Szabó püspök javaslatára határozta el a Zsinat a határok felülvizsgálatát. A megyék maximális nagyságát se én állapítottam meg, hanem az országos esperes gondnoki értekezlet foglalt benne így állást.A folyamat, ahogy előkészítjük főgondnok úrral együtt a javaslatot, bizonyítja, hogy nem akarjuk mindenáron keresztülvinni. A lelkipásztorokkal való egyeztetés után itt ma megismertettem a lelkész-presbiteri konferenciával. Néhány nap múlva ez a most elhangzott előadás szövege és a kivetített bemutató letölthető formában ott lesz a kerület honlapján, amiről minden lelkészi hivatal levélben értesítést kap. Ebben a levélben jelezni fogjuk azt az e-mail címet, amire mindenki elküldheti a véleményét adott határidőig. Küldheti a lelkipásztor, mert nem tudott eljönni Mályiba, vagy nem akart megszólalni. Küldheti az egyházközség elnöksége, Vagy akár az egész Presbitérium. Lehet érvelni a még jobb mellett, lehet ezt támogatni. Egyet nem lehet: nem foglalkozni vele.Ezeket a hozzászólásokat értékelve készíti el az elnökség azt a javaslatot, amit a Közgyűlés említett határozatát teljesítve jóváhagyásra beterjeszt.

Erre a konferenciára Isten igéjének azzal a biztatásával hívogattunk: „… ha van valami buzdító szavatok a néphez szóljatok.” Befejezésül ezt a buzdító szót szeretném elmondani. Húsz évvel ezelőtt volt bennem ugyanez az őszinte érzés, amit akkor az Abaúji Egyházmegyének mondtam és most Egyházkerületünk gyülekezeteinek fogalmazom meg így: Minket ért az a nyomorúság, ami mára kiváltsággá lett, hogy az országban elsőként tegyünk érdemi változásokat a jövendőért.

54 · web viewennek a történetnek itt 1952-ben van vége és kezdődik egy másik történet. a...

Documents