titbcs.hutitbcs.hu/dl/versenyek/tlv/feladatlap 3_6.docx · web viewthökölynek már mind a két...

7
TÖRTÉNELEM LEVELEZŐS VERSENY TIT 6. osztály 3. forduló 2020/2021 TÉMAKÖR: A MAGYAR KIRÁLYSÁG A KORA ÚJKORBAN NÉV ISKOLA BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ 2021. február 12. 1. Számozással állítsd időrendbe az eseményeket! (6 pont) a, ___ Balassi Bálint halála b, ___ Eger török kézre kerül c, ___ Buda visszavívása d, ___ Bécsi béke e, ___ vasvári béke f, ___ Szulejmán halála 2. Olvasd el a szöveget, majd válaszolj a kérdésekre! „Gróf Thököly Imre (1657-1705) korának sikerembere volt. Dédapja még lókereskedésből gazdagodott, nagyapja és apja pedig jó házasságokkal alapozták meg a család jövőjét. Thökölynek már mind a két hazában voltak jelentős birtokai, s az anyagi függetlenség a politikában is segítette. Legfőbb tehetségének a szervezőképesség mutatkozott. Pályájának első jelentős sikere, hogy 1680. január 8-án, 23 éves korában a kuruc seregek fővezérükké választották. 1682-ben feleségül vette Zrínyi Ilonát, akivel az óriási Rákóczi- birtokok is kezére jutottak. Bécs passzivitása is hozzájárult ahhoz, hogy a következő évben szinte egész Észak- Magyarország ura lett, s átvehette a felső-magyarországi fejedelemségről szóló szultáni athnámét. Vajon mire volt jó egy újabb, negyedik részre szakítani Magyarországot? A választ az 1660-as évek magyarországi politikai gondolkodásának ellenzéki vonalában találhatjuk meg. Ekkorra

Upload: others

Post on 01-Apr-2021

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: titbcs.hutitbcs.hu/DL/Versenyek/Tlv/feladatlap 3_6.docx · Web viewThökölynek már mind a két hazában voltak jelentős birtokai, s az anyagi függetlenség a politikában is segítette

TÖRTÉNELEM LEVELEZŐS VERSENYTIT

6. osztály3. forduló2020/2021

TÉMAKÖR:

A MAGYAR KIRÁLYSÁG A KORA ÚJKORBAN

NÉV ISKOLA BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ

2021. február 12.

1. Számozással állítsd időrendbe az eseményeket! (6 pont)

a, ___ Balassi Bálint halála b, ___ Eger török kézre kerül c, ___ Buda visszavívása

d, ___ Bécsi béke e, ___ vasvári béke f, ___ Szulejmán halála

2. Olvasd el a szöveget, majd válaszolj a kérdésekre!

„Gróf Thököly Imre (1657-1705) korának sikerembere volt. Dédapja még lókereskedésből gazdagodott,

nagyapja és apja pedig jó házasságokkal alapozták meg a család jövőjét. Thökölynek már mind a két

hazában voltak jelentős birtokai, s az anyagi függetlenség a politikában is segítette. Legfőbb

tehetségének a szervezőképesség mutatkozott.

Pályájának első jelentős sikere, hogy 1680. január 8-án, 23 éves korában a kuruc seregek fővezérükké

választották. 1682-ben feleségül vette Zrínyi Ilonát, akivel az óriási Rákóczi-birtokok is kezére jutottak.

Bécs passzivitása is hozzájárult ahhoz, hogy a következő évben szinte egész Észak-Magyarország ura

lett, s átvehette a felső-magyarországi fejedelemségről szóló szultáni athnámét.

Vajon mire volt jó egy újabb, negyedik részre szakítani Magyarországot? A választ az 1660-as évek

magyarországi politikai gondolkodásának ellenzéki vonalában találhatjuk meg. Ekkorra szinte

axiómává vált az a meggyőződés, hogy az ország területe felett osztozkodó két birodalom viszonyában a

hatalmi mérleg tartósan az oszmánok javára billent. Ezt a tanulságot a kortársak elsősorban az 1664.

évi vasvári békéből szűrték le, amelyet a bécsi udvar az azt megelőző fényes szentgotthárdi győzelem

ellenére, előnytelen feltételek mellett írt alá. Ebből a tapasztalatból hajtott ki az Ottomán Birodalom

legyőzhetetlenségének mítosza, mely szerint, ha a törökkel nyíltan szembeszállunk, akkor úgy is

elbukunk, s ez esetben elkerülhetetlenül a teljesen bekeblezett balkáni országok sorsa lesz az

osztályrészünk – ha viszont önként vállaljuk a behódolást (Erdély példájára) a külpolitikai függés

fejében megtarthatjuk saját intézményeinket, belső önállóságunkat. S ez már csak azért is kívánatosnak

tűnt a számunkra, mert ellenkező oldalon ott kísértett Csehország elrettentő példája (illetve általában az

Page 2: titbcs.hutitbcs.hu/DL/Versenyek/Tlv/feladatlap 3_6.docx · Web viewThökölynek már mind a két hazában voltak jelentős birtokai, s az anyagi függetlenség a politikában is segítette

abszolutizmus egész Európában végbemenő előrenyomulása), amelytől a magyar uralkodó osztály

hagyományos rendi kormányzási jogait féltette.”

Melyik évben történt? (4 pont)

d, vasvári béke: ______________________ e, Thököly és Zrínyi Ilona házassága: ___________

f, Thököly Imre születési éve: __________ g, a kuruc seregek fővezére lett: ________________

Döntsd el az állításokról, hogy igazak (I) vagy hamisak (H)! (4 pont)

h, Thökölyé lett a Rákóczi-birtok: ____ i, A szultán nem támogatta fejedelemségét: ____

j, A szentgotthárdi csatában az osztrákok győztek: ____ k, Erdélynek megmaradt a belső önállósága: __

3. Fejtsd meg a keresztrejtvény vízszintes sorait, majd válaszolj a kérdésekre! (12+3 pont)

1, A pénzügyekkel foglalkozó hivatal neve2, Erdélyi németek3, Ennek a toronynak a tetejéről szólítják imára az iszlám hívőket4, „A borok királya, a királyok bora”5, Bentlakásos iskola6, Török gyalogos katona7, Gazdagon díszített török kard8, Török templom9, A hódoltság vezetője 10, Lovas török katona11, Török bíró12, Erdélyi vallás

a, Megfejtés: _________________________________________________

b, Mi volt a legjelentősebb munkája? _____________________________________

Page 3: titbcs.hutitbcs.hu/DL/Versenyek/Tlv/feladatlap 3_6.docx · Web viewThökölynek már mind a két hazában voltak jelentős birtokai, s az anyagi függetlenség a politikában is segítette

c, Hol nyomtatta ki? ____________________________

4. Melyik mai ország területén található? (10 pont)

a, Munkács: ________________________ b, Kassa: ____________________________

c, Nagyszombat: ____________________ d, Karlóca: __________________________

e, Temesvár: _______________________ f, Gönc: _____________________________

g, Eszék: _________________________ h, Gyulafehérvár: _____________________

i, Nagyvárad: _____________________ j, Zenta: ____________________________

5. Nevezd meg, majd keresd meg a sorszámát a térképen! (5+5 pont)

a, Itt halt meg Zrínyi Miklós a XVI. században: ____________________________ _____

b, Itt halt meg Zrínyi Miklós a XVII. században: ___________________________ _____

c, Ez a béke zárta le a Bocskai-szabadságharcot: __________________________ _____

d, Ebben a városban alapított egyetemet Pázmány Péter: ____________________ _____

e, Felvidéki város, Thököly fejedelemségének központja: ___________________ _____

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

Page 4: titbcs.hutitbcs.hu/DL/Versenyek/Tlv/feladatlap 3_6.docx · Web viewThökölynek már mind a két hazában voltak jelentős birtokai, s az anyagi függetlenség a politikában is segítette

6. Ebben a feladatban egy rövid fogalmazást kell készítened. Három témakör közül választhatsz egyet, fontos, hogy 10-15 sornál ne legyen hosszabb a műved! (10 pont) Feltétel az egyediség!

1, Gyulát védtem

2, Kuruc vagyok Hegyalján

3, Jezsuita iskolába járok

Karikázd be az általad kiválasztott témakört! (1 pont)

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________________

7. A következő feladatot az internet segítségével tudod megoldani! Keresd meg a www.zanza.tvhonlapot, majd a baloldalon található fülek közül keresed meg a történelmet. Kattints rá az Újkor – Az újjáépítés kora Magyarországon témára, majd a Felvilágosult abszolutizmus a Habsburg Birodalomban és Magyarországon című fejezetre. Nézd meg a kisfilmet és válaszolj a kérdésekre! (12 pont)

Kit tart a kezdő képen Mária Terézia a kezében? ___________________________________

Ki uralkodott tovább? A helyes választ húzd alá!

MÁRIA TERÉZIA II. FRIGYES

Mi a neve a Sziléziáért folytatott első háborúnak? ____________________________________

Page 5: titbcs.hutitbcs.hu/DL/Versenyek/Tlv/feladatlap 3_6.docx · Web viewThökölynek már mind a két hazában voltak jelentős birtokai, s az anyagi függetlenség a politikában is segítette

Nevezd meg Mária Terézia kancellárját! ___________________________________________

Milyen vám illette?

Iparcikk a Magyar Királyságból a Habsburg Birodalomba: ________________________

Iparcikk a Habsburg Birodalomból a Magyar Királyság területére: __________________

Hány évvel ezelőtt adták ki az Urbáriumot? _______________________

Melyik városban alapították meg a Theresianumot? _________________

Ki volt „az állam első szolgája”? ______________________________________

Mit biztosított a türelmi rendelet? A helyes választ húzd alá!

SZABADABB VALLÁSGYAKORLATOT SZABAD VALLÁSGYAKORLATOT

Mi a neve a Habsburg Birodalom részének?

őrgrófság: ________________________________________________

királyság: ________________________________________________

Összpontszám: 72 pont