2015 februar alfajarok

3
90 KEDVES ALFAJÁRÓK! Meginterjúvoltam Gedeon Ellen agy- kontrolloktató kollégámat, aki szin- tén lassan 25 éve tanítja – egyének- nek és kis csoportoknak – a Silva- módszert, illetve budapesti kurzusa- imon a szünetekben a hallgatók kér- déseire válaszol. Kedves Ellen! Mit tartasz fontosnak elmondani magad- ról az Elixír olvasóinak? – Maholnap aranydiplomás villamosmérnök vagyok, ezért az agykontrolloktatásomban dominál a realitás és a logika. New Yorkban kezdtem az agykontrollos létet, majd 1990 au- gusztusában veled és Gábor bátyáddal együtt elvégeztem Laredoban az oktatóképzőt. Egyéni megkeresésre a sok-sok magyar emberen kívül angolul is tanítottam. Olyan családok- nál is oktattam, ahol az egyik családtag komoly egészségügyi kihívással nézett szembe. Az agykontroll csodálatos, minden tanfolyamon újabb sejtett kincsek, lehetőségek világosodnak meg előttem. Kérdezik olykor, nem fárasztó-e 6-8 órát beszélni? Korábban voltam tanársegéd a Műegyetemen. Ott 2 órákat kellett beszélnem, néhány alkalommal 4 órát. A végére elfogyott a hangom, és csak „recsegtem”. Amikor elém hozta a sors, hogy agykontrollt oktas- sak, átvillant az agyamon: de hiszen nem is tudok hosszan beszél- ni! Ám amikor 1990 karácsonya után bencés diákcsoportnak és családjaiknak első tanfolyamomat tartottam Balatonfüreden, egy pillanatra sem jelentkezett a rekedtség! A negyedik nap után cso- dálkoztam rá: a feladat – kérés nélkül – megkapta a támogatást. Szokták kérdezni: milyen személyes sikerem van? Hála Istennek mindig egészséges voltam és vagyok is, de egyszer a 80-as években asztmás napjaim voltak. Hajnalban jött az ér- zés, hogy a légcsövem már olyan szűk, hogy csak egy kötőtű férne át rajta. Ebben a még bódult, delta-közeli állapotban gondoltam: „Egy csudát kötőtű! Akár a hüvelykujjam is bele kell férjen!” A harmadik levegővételre szabadon lélegeztem. Ez pontosan „a gondolat hat a testre” agykontrollos metodika. A Silva-módszerben az a csodálatos, hogy az ember ösztö- nösen is alkalmazza a technikákat, amiket José Silva rend- szerbe foglalt és átnyújtott. Ezt is lehet, azt is lehet. Alkalmazd, ha még magadtól a szükség rá nem vitt! Tapasztalatod alapján milyen gyakorlatias tanácsokat adnál az agykontroll-tanfolyamot már elvégzetteknek? BUDAPEST február 14–15., 21–22. oktató: Domján Gábor, Baglyas György helyszín: Hotel Platánus, IX. ker., Könyves K. krt. 44. március 5–6., 12–13. (hétköznapi) oktató: Domján András helyszín: Corner Rendezvényközpont, V. ker., Bajcsy-Zsilinszky út 12. március 7–8., 14–15. oktató: dr. Kígyós Éva helyszín: Lurdy Ház, IX. ker., Könyves K. krt. 12-14., I. em. Konferenciaközpont, 4. terem április 11–12., 18–19. oktató: Domján Gábor helyszín: Moha Ház, XIV. ker., Gizella út 42-44. április 12., 19., 26., május 3. oktató: Domján Áron helyszín: VIII. ker., Fiumei út 4. (Szebb Életért Központ) május 10., 17., 24., 31. oktató: Domján Áron helyszín: VIII. ker., Fiumei út 4. (Szebb Életért Központ) június 6–7., 13–14. oktatók: dr. Kígyós Éva, Baglyas György, Domján Gábor helyszín: Moha Ház, XIV. ker., Gizella út 42-44. ANGOL NYELVŰ AGYKONTROLL-TANFOLYAM: [email protected] VIDÉK MÁTÉSZALKA: február 7–8., 14–15. oktató: Baglyas György helyszín: Városi Műv. Közp., Kölcsey u. 2. SZENTES: február 21–22., 28.–március 1. oktató: Domján András helyszín és jegyárusítás: Művelődési Ház, Tóth J. u. 10-14. KAPOSVÁR: február 28–március 1., 7–8. oktató: Baglyas György helyszín: PTE Egészségtudományi Kar, Szent I. u. 14/b. jegyárusítás: Természet Patikája, Anna u. 12. (82/222-577) VESZPRÉM: február 28-március 1., 7–8. oktató: Domján Gábor helyszín: Hotel Magister, József A. u. 34/2 jegyárusítás: Elixír könyvesbolt, Ady u. 7/b, fszt. 2. (30/9561-125) AGYKONTROLL: STRESSZKEZELŐ ÉS ELMEFEJLESZTŐ MÓDSZER Nyilvántartási szám: E-000247/2014/D001 Alapítási engedély száma: 957/3/2013 Pedagógusoknak 40, egészségügyi szakdolgozóknak 19 kreditpont adható. A 40 órás, 4 napos agykontroll- tanfolyam részvételi díja 39 000 Ft, a nappali tagozatos diákok és nyugdíjasok díja 26 000 Ft, a gyermektanfolyamot végzette- ké 20 000 Ft. A részvétel alsó korhatára 14 év. Papok, lelkészek, rabbik, szerze- tesek, valamint érvényes munka- szerződést felmutató hitoktatók – előzetes jelentkezés után – in- gyen vehetnek részt a kurzuson. Az oktatás az első napon reggel 9-kor kezdődik. Vidéki tanfolyamainkra a jegy- árusításra vonatkozó informáci- ók a helyszínen szerezhetők be, a szervező intézménynél. A tanfolyamot végzettek előre megvásárolt napijeggyel juthat- nak be ismétlőként a kurzusra. A napijegy ára 4000 Ft, diákok- nak és nyugdíjasoknak 2500 Ft. Napijegy vidéken a jegyárusító helyeken kapható, kizárólag az agykontrollos igazolvány felmu- tatásával. FIGYELEM! Az agykontroll-tanfolyamra vásá- rolt jegy csak annál az oktatónál használható fel, akinek a neve a jegyre van nyomtatva! DOMJÁN ANDREA nyelvtanár és agykontrolloktató DOMJÁN GÁBOR nyelvtanár és agykontrolloktató DOMJÁN ANDRÁS hipnoterapeuta és agykontrolloktató dr. DOMJÁN LÁSZLÓ orvoskandidátus és agykontrolloktató dr. KÍGYÓS ÉVA pszichológus és agykontrolloktató DOMJÁN ÁRON építészmérnök és agykontrolloktató BAGLYAS GYÖRGY szociálpolitikus és agykontrolloktató jegyárusítás Mammut I. (alsó földszint)(a Széna térnél) VIII. ker., Fiumei út 4. (Szebb Életért Központ a Keleti pu-nál) telefon: 1/488-0118 FELNŐTT – TANFOLYAMOK www.agykontroll.hu • www.szebbeletert.hu EGYRE JOBBAN AGYKONTROLLAL

Upload: bigbud123

Post on 26-Sep-2015

26 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

Alfajarok

TRANSCRIPT

  • 90

    KEDVES ALFAJRK!Meginterjvoltam Gedeon Ellen agy-kontrolloktat kollgmat, aki szin-tn lassan 25 ve tantja egynek-nek s kis csoportoknak a Silva-mdszert, illetve budapesti kurzusa-imon a sznetekben a hallgatk kr-dseire vlaszol.

    Kedves Ellen! Mit tartasz fontosnak elmondani magad-rl az Elixr olvasinak?

    Maholnap aranydiploms villamosmrnk vagyok, ezrtaz agykontrolloktatsomban dominl a realits s a logika.New Yorkban kezdtem az agykontrollos ltet, majd 1990 au-gusztusban veled s Gbor btyddal egytt elvgeztemLaredoban az oktatkpzt. Egyni megkeressre a sok-sokmagyar emberen kvl angolul is tantottam. Olyan csaldok-nl is oktattam, ahol az egyik csaldtag komoly egszsggyikihvssal nzett szembe. Az agykontroll csodlatos, mindentanfolyamon jabb sejtett kincsek, lehetsgek vilgosodnakmeg elttem.

    Krdezik olykor, nem fraszt-e 6-8 rt beszlni? Korbban

    voltam tanrsegd a Megyetemen. Ott 2 rkat kellett beszlnem,nhny alkalommal 4 rt. A vgre elfogyott a hangom, s csakrecsegtem. Amikor elm hozta a sors, hogy agykontrollt oktas-sak, tvillant az agyamon: de hiszen nem is tudok hosszan beszl-ni! m amikor 1990 karcsonya utn bencs dikcsoportnak scsaldjaiknak els tanfolyamomat tartottam Balaton fre den, egypillanatra sem jelentkezett a rekedtsg! A negyedik nap utn cso-dlkoztam r: a feladat krs nlkl megkapta a tmogatst.

    Szoktk krdezni: milyen szemlyes sikerem van? HlaIstennek mindig egszsges voltam s vagyok is, de egyszer a80-as vekben asztms napjaim voltak. Hajnalban jtt az r-zs, hogy a lgcsvem mr olyan szk, hogy csak egy kttfrne t rajta. Ebben a mg bdult, delta-kzeli llapotbangondoltam: Egy csudt ktt! Akr a hvelykujjam is belekell frjen! A harmadik levegvtelre szabadon llegeztem. Ezpontosan a gondolat hat a testre agykontrollos metodika.

    A Silva-mdszerben az a csodlatos, hogy az ember szt-nsen is alkalmazza a technikkat, amiket Jos Silva rend-szerbe foglalt s tnyjtott. Ezt is lehet, azt is lehet. Alkalmazd,ha mg magadtl a szksg r nem vitt!

    Tapasztalatod alapjn milyen gyakorlatias tancsokatadnl az agykontroll-tanfolyamot mr elvgzetteknek?

    B U D A P E S Tfebrur 1415., 2122.oktat: Domjn Gbor, Baglyas Gyrgyhelyszn: Hotel Platnus, IX. ker., Knyves K. krt. 44.

    mrcius 56., 1213. (htkznapi)oktat: Domjn Andrshelyszn: CornerRendezvnykzpont, V. ker.,Bajcsy-Zsilinszky t 12.

    mrcius 78., 1415. oktat: dr. Kgys vahelyszn: Lurdy Hz, IX. ker.,Knyves K. krt. 12-14., I. em.Konferenciakzpont, 4. terem

    prilis 1112., 1819.oktat: Domjn Gbor helyszn: Moha Hz, XIV. ker.,Gizella t 42-44.

    prilis 12., 19., 26., mjus 3.oktat: Domjn ronhelyszn: VIII. ker., Fiumei t 4. (Szebb letrt Kzpont)

    mjus 10., 17., 24., 31.oktat: Domjn ron helyszn: VIII. ker., Fiumei t 4. (Szebb letrt Kzpont)

    jnius 67., 1314.oktatk: dr. Kgys va, BaglyasGyrgy, Domjn Gbor helyszn: Moha Hz, XIV. ker., Gizella t 42-44.

    ANGOL NYELV AGYKONTROLL-TANFOLYAM: [email protected]

    V I D KMTSZALKA: februr 78., 1415. oktat: Baglyas Gyrgyhelyszn: Vrosi Mv. Kzp.,Klcsey u. 2.

    SZENTES: februr 2122., 28.mrcius 1. oktat: Domjn Andrshelyszn s jegyrusts:Mveldsi Hz, Tth J. u. 10-14.

    KAPOSVR: februr 28mrcius 1., 78. oktat: Baglyas Gyrgyhelyszn: PTE EgszsgtudomnyiKar, Szent I. u. 14/b.jegyrusts: Termszet Patikja,Anna u. 12. (82/222-577)

    VESZPRM: februr 28-mrcius 1., 78.oktat: Domjn Gbor helyszn: Hotel Magister, Jzsef A. u. 34/2jegyrusts: Elixr knyvesbolt,Ady u. 7/b, fszt. 2. (30/9561-125)

    AGYKONTROLL:STRESSZKEZEL

    S ELMEFEJLESZT MDSZER

    Nyilvntartsi szm: E-000247/2014/D001Alaptsi engedly szma:957/3/2013Pedaggusoknak 40, egszsggyi szakdolgozknak 19 kreditpont adhat.

    A 40 rs, 4 napos agykontroll-tanfolyam rszvteli dja 39 000 Ft, a nappali tagozatosdikok s nyugdjasok dja 26 000 Ft, a gyermektanfolyamot vgzette-k 20 000 Ft. A rszvtel als korhatra 14 v.Papok, lelkszek, rabbik, szerze-tesek, valamint rvnyes munka-szerzdst felmutat hitoktatk elzetes jelentkezs utn in-gyen vehetnek rszt a kurzuson. Az oktats az els napon reggel9-kor kezddik.Vidki tanfolyamainkra a jegy-rustsra vonatkoz informci-k a helysznen szerezhetk be,a szervez intzmnynl. A tanfolyamot vgzettek elremegvsrolt napijeggyel juthat-nak be ismtlknt a kurzusra. A napijegy ra 4000 Ft, dikok-nak s nyugdjasoknak 2500 Ft.Napijegy vidken a jegyrusthelyeken kaphat, kizrlag azagykontrollos igazolvny felmu-tatsval.

    FIGYELEM! Az agykontroll-tanfolyamra vs-rolt jegy csak annl az oktatnlhasznlhat fel, akinek a neve ajegyre van nyomtatva!

    DOMJN ANDREAnyelvtanr s agykontrolloktat

    DOMJN GBORnyelvtanr s agykontrolloktat

    DOMJN ANDRShipnoterapeuta s agykontrolloktat

    dr. DOMJN LSZLorvoskandidtuss agykontrolloktat

    dr. KGYS VApszicholguss agykontrolloktat

    DOMJN RONptszmrnk sagykontrolloktat

    BAGLYAS GYRGYszo ci l po li ti kus sagykontrolloktat

    jegyrusts Mammut I. (als fldszint)(a Szna trnl) VIII. ker., Fiumei t 4.

    (Szebb letrt Kzpont a Keleti pu-nl) telefon: 1/488-0118

    FELNTT TANFOLYAMOK

    www.agykontro l l .hu www.szebbeleter t .hu

    EGYRE JOBBAN

    AGYKONTROLLAL

  • 91

    ALFAJRK

    Eleinte naponta legalbb ktszer gyakorolj, mg ha ertis kell vegyl ehhez magadon! Ennek hatsra ugyanis mr 10nap 2 ht utn gy vgydsz majd a meditciban megta-pasztalt rzsre, mint szomjasan egy pohr vzre, vagy mint aszeretted kzelsgre.

    Minl rdekesebb, minl fontosabb szmodra az a cl,amivel foglalkozol, annl gyorsabban kerlsz meditatv llapot-ba. Aztn mr tredkidket is boldogan hasznlsz. Csak be-hunyod a szemed, vagy mg azt sem teszed, s mris beleledmagad a vltozsba. A kpzelerd, a kreativitsod nagyon fogszrakoztatni! S megltod: jnnek az eredmnyek, ha a clodegyenes, becsletes, tiszta s pozitv, s ha megrdemled.

    Ksznm a beszlgetst, s jelzem az olvasknak,hogy Ellen a 466-0353 budapesti telefonszmon rhet el.

    Sok sikert!Domjn Lszl

    SIKEREK

    1Egy llsplyzat kapcsn alkalmaztam a pohrvz-tech-nikt. A dntssel kapcsolatos hezitlsomnak tbb oka isvolt. Az akkori munkmat, munkahelyemet rendkvl szeret-tem, mind szakmailag, mind emberileg nagyszer volt. Az jmunka ms vrosba kltzst, nagy leterheltsget, nagyobbfelelssget, de elrelpst s tbb fizetst grt. Fltem a vl-tozstl s attl, hogy kpes leszek-e megfelelni az j kihvs-nak. s a vltozs jt fog-e tenni az tves kisfiamnak s gyegszben a csaldunknak. A pohrvz-technikval megkr-deztem, hogy a plyzat leadsa mit fog hozni nekem s acsaldomnak. Egy vagy kt nap mlva ltem a gpem eltt,amikor a szemem rtvedt egy zlet szrlapjra, amiblcsak annyi ltszott J dnts Beadtam a plyzatot, 12 je-lentkezbl engem vlasztottak, s mr 2,5 ve lnk frjem-mel szlvrosban, ahol boldogok vagyunk.

    Tmea

    2A fiskoln volt egy elg negatv tanrunk, akinek min-den baja volt, elssorban magval, de ezt a hallgatkonvezette le! Mi nk, 40-en, elhatroztuk, hogy szeretni fogjukt. Akik agykontrollosak voltak, sszetettk a hrom ujjukat,a tbbiek csak koncentrltak a tanr rra, s nagyon szeret-tk t. (Az n tletem volt!) Az els reakcija az volt, hogy ki-rohant a terembl. A msodik: visszajtt s egsz mskpp

    beszlt velnk, megvltozott, onnantl kezdve brmit kr-tnk tle, segtett. Hre ment a fiskoln, st a tbbi osztlyis ezutn rajtunk keresztl krt tle segtsget.

    Buliba, ahol tombola is van, mindig gy megyek, hogyhromujj-technikval rhangoldom, hogy nyerjek valaminekem valt. 100 %-os hatkonysg!

    Elmetkre-technikval sikerlt leszoktatni a lnyomat a k-rmrgsrl, kb. egy hnapnyi programozssal. 15 vvel ezeltt.

    Nemes Szilvia

    3Fjt a szemem, s idnknt furcsa dol-gokat lttam, gy elmentem a szem-orvoshoz. Megllaptotta, hogy hatrrt-ken van a szemnyomsom, s mr mostrgtn adna is r szemcseppet. (Sohanem voltam gygyszerprti, az elmlt 15vben nem is vettem be semmifle szin-tetikus gygyszert.) Nem szerettem volna

    a szemcseppet, ezt meg is mondtam, mire a doktorn nagyoncsvlta a fejt. (Annyit elmondank, hogy nem sokkal elttetantottam egy vak kislnyt, aki glaukmtl vakult meg, e be-tegsg egyik tnete a magas szemnyoms. Sejtettem teht, mia problma.) Fizikai szinten gy segtettem a testemnek, hogyminden nap difalevl-tet ittam, mostam is vele a szemem,illetve Leo Angart knyvbl vgeztem a tenyerezs s sze-menergetizl gyakorlatot. Alfban bementem a szemembe.Bellrl gynyr, csillog, fehr mrvnyfal csarnoknaklttam, az aljn vzzel (hasonlan, mint egy szp cseppkbar-langban). Itt-ott zld nyk tapadt a mrvnyfalra, a vz pedigkiss zavaros volt. A vzszintjelz mrce pirosan villogva mu-tatta az orvos ltal mrt szemnyomst.

    Sok-sok szorgos kis manbl ll takartbrigd jelentmeg, akik gondosan sszetakartottk a ragads zld nykota falakrl, a vizet pedig leengedtem, fnyesre sikltuk a med-ret, s felengedtem kristlytiszta vzzel gy, hogy a mrcnl15-17 kztt lljon. (Hullmzott a vz.) A nagytakartst nemminden nap vgeztem el, de minden nap legalbb egyszer el-lenriztem, van-e jabb zld maszat a falon, amit nem vettekszre kis takartim. Ha talltam, figyelmeztettem ket a gon-dosabb munkra. S ellenriztem a vzszintjelzt is, hogy a k-vnt tartomnyban legyen.

    Kt ht mlva visszamentem kontrollra, ismt elvgez-te a doktorn a mrst. Az egyik szememben 15, a msik-ban 16 volt a szemnyoms. Annyit mondott: J, akkornem kell szemcsepp.

    Hartynin Barta Judit

    gyermekagykontroll-oktat

    AGYKONTROLLOS TALLKOZAGYKONTROLL-TANFOLYAMOT

    VGZETT FELNTTEKNEK

    Helyszn: Bp., VIII. ker., Mzeum krt. 4/A., B plet!!!Idpont: februr 18. (szerda),du. 6-tl kb. 7-ig. Belpdj: 600 Ft. Honlapunkon (www.agykont-roll.hu) rdemes fliratkozni hr-levlre, mert a sikerek lelkesthatsa mellett rendszeres agy-kontrollozsra is sztnz.

    HREK Kihagyhatatlan kurzus Szalaydm ktnapos SIKERKDJA!Tkletesen egszti ki az agykontroll-tanfolyamot. dm aTitokbl is ismert Jack Canfieldanyagt oktatja, felsfokon. Info: www.sikerkod.hu vagy 06-30-398-1399

    Dr. Pardi Jzsef, agykontroll-tanfolyamot vgzett pszichiter,egyni pszichoterpit, spiritu-lis terpit, reinkarncis foglal-kozst s lomrtelmezst vllal.Jelentkezs: [email protected] 30/951-6160.

    Mindenkinek j szvvel ajnljuka Szintzis Szabadegyetemminsgi programjait: www.szintezis.info.hu

    PCS: mrcius 1415., 2122.oktat: Domjn Gborhelyszn s jegyrusts: ZsolnaiKult. Negyed 78 (72/500-376)ingyenes ismertet elads: februr 10., kedd, 17 ra

    PAKS: mrcius 2122., 2829.oktat: Baglyas Gyrgyhelyszn: Csengey Dnes Kult.Kzp. jegyrusts: Dzsa Gy. t 98. (20/264-2608)ingyenes ismertet elads: mrcius 11., szerda 17 ra

    GYULA: prilis 1112., 1819. oktat: Baglyas Gyrgyhelyszn: Implom Jzsef lt. Isk.,Bke sgt. 49.

    jegyrusts: Napfny zeReformbolt, Vroshz u. 16-24. (30/488-5614)ingyenes ismertet elads: mrcius 18., szerda 17 ra

    JSZBERNY: prilis 1112., 18-19.oktat: Domjn Andrshelyszn s jegyrusts: VrosiKnyvtr, Bercsnyi t 1. (57/505-400)

    SZEGED: prilis 1112., 1819.oktat: Domjn Andreahelyszn: SzegediTudomnyegyetemjegyrusts: Natura Bolt,Csongrdi sgt. 9. (62/555-882)

    KESZTHELY: prilis 2526., mjus 23.oktat: Domjn Gborhelyszn s jegyrusts: letfaIskola, Vaszary K. u. 12. (83/320-007)ingyenes ismertet elads: mrcius 24., kedd, 17 ra

    MISKOLC: prilis 25-26., mjus 2-3.oktat: Domjn Andreahelyszn: City Hotel, Csabai kapu 8.jegyrusts: Erzsbet Frd,Erzsbet tr 4. (46/504-876)

    NAGYKRS: mjus 910., 1617.oktat: Domjn Gborhelyszn s jegyrusts: Arany J.

    Kult. Kzp., Szabadsg tr 7.(53/550-040)ingyenes ismertet elads: mrcius 31., kedd, 18 ra

    KISKUNFLEGYHZA: mjus 23-24, 30-31.oktat: Baglyas Gyrgyhelyszn s jegyrusts:Szakmakzi Mv. Kzp., Szent J.tr 3. (76/462-364)ingyenes ismertet elads: prilis 29., szerda 17 ra

    DEBRECEN: mjus 2324., 3031.oktat: Domjn Gborhelyszn: Vasutas Mv. Kzp.,Faraktr u. 67.jegyrusts: mor Divatru zlet, Batthyny u. 1. (20/803-3721)

    ingyenes ismertet elads: prilis 22., szerda, 17 ra

    TATABNYA: mjus 3031., jnius 67. oktat: Domjn Andrshelyszn: Tatabnyai IntegrltSzakiskola, Bnki D. telephely,Rti utca 1-5.jegyrusts: Civil Szolg. Kzpont,Kodly tr 2/a (70/943-4378)

    GYR: jnius 67., 1314.oktat: Domjn Andreahelyszn: Kereskedelmi sIparkamara (Ibis Hotel), Szt. Istvn t 10/Ajegyrusts: prilis 1. utn

  • 4Egy hete reggel s este 15 percet relaxlok, s azegszsgi llapotom javult. A stressztl nagyongyakran szapora szvversem, vrnyoms-ingadoz-som volt, ami most elmlt.

    Bea

    5Egy ht alatt sikerlt legyznm a lustasgomat.Mr nem rzem azt, hogy nincs kedvem dolgozni.F. Gerg

    TOVBBKPZ KURZUSSORSFORDT

    Ha mr tudod vagy legalbbis sejted , hogy egyjobb let kialaktshoz milyen vltoztatsra lenneszksged a gondolkodsod, az rzseid s a csele-kedeteid terletn, akkor ez a 20 rs egyttes mun-klkods segt megtallni ehhez a mdszereket. Fejlesztheted nismeretedet tbb, sajt magad

    ltal kirtkelhet pszicholgiai teszt elvgz-svel.

    Megismerheted a szemlyisgfejlds alapve-t trvnyeit, hogy rtallj nkorltoz hiedel-meid gykereire.

    Szembenzhetsz azokkal az elz genercik-tl tvett gondolatmintkkal, amik nem szol-gljk boldogulsodat.

    Ismereteket szerezhetsz az ember lelki mk-dsre vonatkoz legjabb kutatsok eredm-nyeirl.

    Megismerhetsz tbb olyan mdszert, amelyeksegtenek a vltozsban.

    Oktat: dr. Kgys vaIdpont: februr 7-8.Helyszn: Szebb letrt Kzpont (Bp., VIII. ker., Fiumei t 4.)Jegyrusts: Mammut I., ill. a helysznenra: 20 000 Ft

    AGYKONTROLL

    GYEREKEKNEKA gyerekagykontroll-tanfolyam hatsra a gyerekvrhatan: magabiztosabb lesz eredmnyeseb-ben tud tanulni kpes megszntetni fjdalmaizmt betegsg esetn gyorsabban meggygyul megtanulja cljait elrni kpes lesz megszaba-dulni rossz szoksaitl kpes jobb dntsekethozni nyugodtabb s energikusabb lesz.A tanfolyamok kis ltszmak s jtkosak. A gyerektanfolyamok ra 19 500 Ft, a testvrked-vezmny 3 500 Ft/f. Gyerektanfolyamot vgzettek ksbb a felntteknekszl kurzust mr olcsbban vgezhetik el! Tovbbi gyerektanfolyamokrl a www.agykontroll.huhonlapon olvashat informci.

    GYEREKSIKEREK

    1Mt szemregi daganatai jelents visszahz-dst mutatnak. A tavaszra tervezett mtt el-maradt, a daganatbl a vrzs felszvdott, zsugo-rodott. Ebben az vben, 5 ve elszr (!) nem kel-lett MRI-vizsglatra mennnk, elg flvente egyszemszeti kontroll.

    Rszlet egy miskolci anyuka

    Topn Ills Ildik gyerekoktatnak rt levelbl

    2Kzpiskolai tanr vagyok shrom gyermek desanyja.n kezd vagyok, de nagyfiam,Botond, harmadikos korban el-vgzett egy gyerekagykontroll-tanfolyamot, melyre n beszl-tem r. Negyedikes korban fel-vtelizett a 8 vfolyamos helyi gimnziumi osztly-ba. Az rsbeli napjn nem engedtem iskolba, s adleltt folyamn csak pihent. Ellazult llapotbanmeghallgatta a Zseninek szlettl cm CD-t, az-tn megrta a legjobb matekfelvtelit, s sszests-ben pedig a 2. helyen vgzett a felvtelizk kztt. Ez

    egy kicsit az n sikerem is, gy rzem, de azta ishasznlja a technikkat. Most 6. osztlyos. tdik-ben megnyert egy regionlis matematikaversenyt.Legutbbi sikere pedig a ktlmszs tern volt,amire azrt is bszke, mert enyhn triszonya van.

    Z. Krisztina

    3A tanfolyam vgn, amikor mentnk le a lpcsn,azt mondta Szandi: hinyozni fog Maxim, in-kbb ide jnnk suli helyett. Vasrnap este, fradtanhazarve, szomoran kzlte,hogy minden tantrgy-bl rnak htfn, vagy felelni fog, s ezt a mennyisgetnem fogja tudni megtanulni, mg reggelig sem. Aztvlaszoltam: trld, trld s prbld ki a hromujj-technikt, htha gyorsabban megy majd a tanuls!.

    n meg csak annyit szeretnk elmeslni, hogy azutbbi pr htben hetente egyszer fogszati kezels-re jrok, s tfbim kvetkezmnyeknt minden ke-zels eltt vagy a lidokain injekci beadsa utn el-jultam, vagy nagyon rosszul voltam (szvdobogs,nehzlgzs, szorongs), ami ltalban az egsz ke-zels alatt megmaradt. gy volt ez az utbbi hromht alatt hromszor. Az agykontroll-tanfolyam utnihtfn korbban rkeztem az orvoshoz, laztottam,programoztam s vrtam. s nem volt rosszullt!!!Ez szmomra hihetetlen, elkpeszt, nagyszer do-log. Azta minden ismersmnek meslek, tancso-lom, hogy prbljk ki, s a legkzelebbi szli rte-kezleten is el fogom mondani a negyedikes oszt-lyom szleinek az agykontrol pozitv hatsait.

    Krisztina levele Ptercsk Maxim gyerekoktatnak

    4Az unokm 8 ves. Semmi gond nem volt ve-le, de mivel az egsz csald agykontrollos, ta-valy is elvgezte, idn Kaposvron pedig megis-mtelte. Nem is gondoltam, hogy hasznlja is.Legutbbi tallkozsunkkor megjegyeztem:

    Lizike! Gynyr, hossz lett a hajad! Tudod Mama, minden hajszlamat kicsi ma-

    nk hzzk finoman.Nagyon j tanul, de a torna nem az erssge.

    Kislabdadobs volt. Gyorsan kikretztt vcre.Elkpzelte, hogy tst kap. Persze, hogy tst kapott.

    A titkos kuckjban tanul, ahova csszdnrkezik. Judit

    92

    7-10 VESEKNEKBudapest II. ker.: II. 28.III. 1.(30/903-1468) Oktat: Magda Katalin Budapest III. ker.: II. 2122.(20/410-0709) Oktat: Hoffer va Budapest VII. ker.: II. 78.(30/620-7373)Oktat: Tihanyi Rita

    Budapest XI. ker.: II. 2122.(20/211-3527) Oktat: Kovcs Erika Gyngys: II. 1415. (30/542-2335)Oktat: Perczel Zoltn Mosonmagyarvr: II. 78.(96/206-307, napkzben)Oktat: Bdi Andrea Pcs: II. 2122. (30/217-7529)Oktat: Hoffbauern Sink Csilla Szeged: II. 78. (30/619-2294)Oktat: Harnczi Erzsbet Velence-Szkesfehrvr: II. 2122. (20/965-9932)Oktat: Strasszer Helga

    10-14 VESEKNEKBudars: II. 2122. (20/260-6208)Oktat: Varga DinaBudapest III. ker.: II. 28. III. 1.(20/551-3079) Oktat: Ptercsk Maxim Budapest III. ker.: II. 78.(30/903-1468)Oktat: Magda Katalin Budapest XI. ker.: II. 78.(20/260-6208)Oktat: Varga Dina Budapest XVI. ker.: II. 1415.(30/598-6468)Oktat: Topn Ills Ildik

    Eger: II. 2122. (30/903-1468)Oktat: Magda Katalin rd: II. 28.III. 1. (20/448-5121)Oktat: Kovcs Erika Gyngys: II. 2122. (30/542-2335)Oktat: Perczel Zoltn Kecskemt: II. 2122. (30/748-6914) Oktat: Makra ZsuzsannaMtszalka: II. 2122. (20/568-5854)Oktat: Sndor Csilla

    Miskolc: II. 678. (30/598-6468) Oktat: Topn Ills IldikSopron: II. 28.III. 1. (20/470-9045)Oktat: Bdi Andrea Szeged: II. 1415. (30/619-2294)Oktat: Harnczi Erzsbet Szekszrd: II. 1415. (30/217-7529)Oktat: Hoffbauern Sink Csilla Szombathely: II. 28.III. 1.(30/462-0013)Oktat: Szakos Ibolya

    GYEREK TANFOLYAMOK

    AGYKONTROLLIRODA:1/488-0118

    POSTACME: Agykontroll, 1389 Budapest, Pf. 115

    SZEBB LETRT KZPONT Bp., VIII. ker., Fiumei t 4., (a Keleti pu. kzelben) Nyitva: htkznap 9 s 18 ra kztt, szombaton 9 s 15 ra kztt.

    MAMMUT I., Als fldszint Bp., I. ker., a Szna trnl Nyitva: htftl szombatig: 10-tl 20 rig.

    AGYKONTROLL-NAGYKERESKEDS: Tel: 20/969-0059 Budapest, VIII. ker., Fiumei t 4. Ltogathat: htftl pntekig: 9-tl 18 rig

    w w w . a g y k o n t r o l l . h u w w w . s z e b b e l e t e r t . h u w w w . s i l v a m e t h o d . c o m