16 kanizsa – jjubileum 2007. november 15. kanizsa16 kanizsa – jjubileum 2007. november 15. xix....

8
Kanizsa 2007. november 15. 16 Kanizsa – Jubileum XIX. évfolyam 40. szám 2007. november 15. DÉL-ZALAI HETILAP Kanizsa Fennállásának huszadik, il- letve ötödik jubileumát ünne- pelte november tizedikén a Dél- Zala Táncegyüttes és a Pántlika Tánccsoport. A gálára és az azt megelõzõ, a két táncegyüttes életébõl pillanat- képeket, valamint a Lendvai Nép- mûvészeti Csoport hímzéseit fel- vonultató kiállítás megnyitójára a VOKE Kodály Zoltán Mûvelõdé- si Házban került sor, amely az Erkel Ferenc Olajipari Mûvelõdé- si Ház megszûnése után otthont adott az utóbbi intézményt el- hagyni kényszerülõ mûvészeti csoportoknak. Az esten a gálát szervezõ vas- utas mûvelõdési ház vezetõje, Kámánné Szép Terézia üdvözölte a szép számú megjelentet, majd Balogh László, az Oktatási, Kul- turális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke mondott köszöntõt. Köszönet az elõdöknek, külö- nösen Papp Lászlónak, és idõs Vizeli Dezsõnek, köszönet a foly- tatóknak, s a jelenlegi tovább vi- võknek – mondta Balogh László. Jó lenne név szerint is sokakat sorolni, de elsõsorban most hadd fejezzem ki elismerésemet a mû- vészeti vezetõknek, Török Endré- nek és Papp Csillának, s a ház- nak, mely befogad, s valódi kö- zösséget épít. Bizonyos, hogy nemzeti értékeink egyik legna- gyobb kincse a magyar néptánc, amely a magyar lélekbõl fakad. Õrizzük és fedezzük fel újra ezt a kincset, mert hiszem, hogy a nép- tánc nem múló divat, hanem nem- zeti létünk szerves része, megma- radásunk egyik záloga. Balogh László hozzátette, kü- lönösen elismerésre méltó, hogy a két táncegyüttes tagjai és veze- tõi igazi értékeket fogalmaznak meg és adnak tovább egy folya- matosan igénytelenedõ világban. Marx Mária etnográfus szak- mai szemszögbõl szólt a kiállítás- ról, s hangsúlyozta a népi kultúra megmentésének fontosságát. Mint megjegyezte, ebben a mun- kában fontos szerepük van a kézi- munka szakköröknek. Az ünnepi gálamûsorra ezt kö- vetõen került sor, ahol Cseres- nyés Péter alpolgármester kö- szöntötte a jubileumukat ünneplõ táncegyüttesek tagjait és vezetõit. Az a nemzet, amely emlékeit veszni hagyja, a saját síremlékét építi, ami végsõ soron veszteséget jelent az egész emberiség számá- ra – mondta az alpolgármester. – Egy XIX. századi püspök mondta ezeket a gondolatokat, amelyek, úgy érzem, napjainkra is igazak. De nemcsak egy nemzet történel- mére kell emlékeznünk, hanem ápolnunk kell a kultúránkat is, amelynek része a népmese, a nép- dal és a néptánc is. Ebben van el- évülhetetlen szerepe a két együt- tes tagjainak, akiket azért kell kö- szöntenünk, mert e hagyományt életben tartják. A város második embere után olajipari szakszervezeti vezetõk, Szalai Géza és Fehér Imre kö- szöntötték az ünnepelteket, akik ezt követõen fergeteges néptánc- parádéval ajándékozták meg az ünneplõket. A gálán részt vett és fellépett a Goricani Néptánccsoport és Énekkar, a ropogós talpalávalót pedig – mint már annyiszor – a Bojtár Népzenei Együttes húzta. H.A. Jubilált a Pántlika és a Dél-Zala Fotó: Horváth Attila A Polgári Kanizsáért Alapít- vány nagy fába vágta a fejszéjét. Közadakozásból kívánják felújí- tani Petõfi Deák téri szobrát. Érdeklõdésünkre Március Zita, az alapítvány szóvivõje elmond- ta: Kányádi Sándornak a minap Kanizsára küldött üzenetét idé- zem: „Nemcsak tetszetõs verssor- okban, hanem cselekedetekben, tettekben kell a nép emlékezetébe vésni az eseményeket, hiszen így mindenkinek köze van hozzá.” Ilyen tett volt, mikor a költõ sza- vaira óvodások, kisiskolások ez- rei mondtak le egy gombóc fagy- laltról, hogy Elek apó kútja elké- szülhessen. Hasonló gondolat ve- zette a Polgári Kanizsáért Alapít- ványt, amikor elhatározta: gyûj- tést indít a Deák téri Petõfi szo- bor megtisztíttatásáért. A szobrá- szi munka költségvetése egymillió hatszázötvenezer forint. Deák Varga Dénes, fõépítész kérdésünkre elmondta: – Amikor Kaposvárról ideke- rültem, rácsodálkoztam Nagyka- nizsa szépségeire. Különösen a Deák térre, amely érdekes alakjá- val és fekvésével, a Petõfi szobor és a Felsõtemplom kedves együt- tesével valóságos gyöngyszeme a városnak. Ám ugyanakkor szomo- rúan kellett látnom, a zalai – alsórajki – születésû, kiváló mes- ter, Kisfaludy Stróbl Zsigmond 1934-ben készült szobra méltat- lan állapotban van. A szobron képzõdött bázikus rézkarbonát, azaz patina eltávolítására van szükség. Ezt homokszórással, ma- gasnyomású vízzel történõ átmo- sással végzik, majd a teljes felü- letet átcsiszolják, cizellálják. A felületi hibákat is ki kell javítani, végül antikolás, a vízlepergetõ réteg felvitele következik. A talap- zat is tisztításra szorul. A júliusi közgyûlésen el is hangzott a szo- bor érdekében egy képviselõi kér- dés, s íme, most lakossági össze- fogásnak lehetünk tanúi. Kapos- váriként nagy tiszteletet érzek a városukat szeretõ, azért áldozni is hajlandó kanizsaiak iránt. Nem az a célunk, hogy sokat áldozzanak kevesek. – mondja Március Zita – Hiszen nem a né- hány nagy összeg, hanem a minél szélesebb összefogás mutatja meg: ez a város valóban közös- ség, nem csak lakosok halmaza. Biztosak vagyunk benne, ha min- den Petõfit szeretõ kanizsai hoz- zájárul, december közepére ter- vünk megvalósulhat. A Polgári Kanizsáért Alapít- vány számlájára a Volksbanknak a Dél-Zalai Áruházban lévõ, a rendõrséggel szemközti és Csen- gery utcai fiókjaiban fizethetnek be, ahol elég csak annyit monda- ni, a Petõfi szoborra lesz. De befizetésre lehetõség van a Csen- gery utcai Tourinform irodában is. Örömmel álltunk a kezdemé- nyezés mellé, hiszen a Deák tér – mint fõépítész úr is említette – va- lóban a város gyöngyszeme. – mondta Bali Vera, az említett iro- da vezetõje. – Szeretettel várjuk a Tourinform irodában munka- napokon, fél kilenctõl fél ötig a szoborra adakozókat. Az alapítvány szervezõi várják közösségek jelentkezését is, vala- mint további befizetési lehetõséget biztosító helyeket, hogy minél könnyebben élhesse- nek ezzel a lehetõséggel a kani- zsaiak. Petõfi Sándor szobrát közadakozásból újítják fel A Polgári Kanizsáért Alapít- vány 14100134-40076349- 01000004 számú számlájára ban- ki, postai úton is lehet utalni. Sárga csekk a Tourinform irodá- ban kérhetõ.

Upload: others

Post on 27-Jan-2021

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

  • Kanizsa – 2007. november 15.16 Kanizsa – JJubileum

    XIX. éévfolyam 440. sszám2007. nnovember 115.DDÉÉLL-ZZAALLAAII HHEETTIILLAAPP

    KanizsaFennállásának huszadik, il-

    letve ötödik jubileumát ünne-pelte november tizedikén a Dél-Zala Táncegyüttes és a PántlikaTánccsoport.

    A gálára és az azt megelõzõ, akét táncegyüttes életébõl pillanat-képeket, valamint a Lendvai Nép-mûvészeti Csoport hímzéseit fel-vonultató kiállítás megnyitójára aVOKE Kodály Zoltán Mûvelõdé-si Házban került sor, amely azErkel Ferenc Olajipari Mûvelõdé-si Ház megszûnése után otthont

    adott az utóbbi intézményt el-hagyni kényszerülõ mûvészeticsoportoknak.

    Az esten a gálát szervezõ vas-utas mûvelõdési ház vezetõje,Kámánné Szép Terézia üdvözöltea szép számú megjelentet, majdBalogh László, az Oktatási, Kul-turális, Ifjúsági és Sport Bizottságelnöke mondott köszöntõt.

    – Köszönet az elõdöknek, külö-nösen Papp Lászlónak, és idõsVizeli Dezsõnek, köszönet a foly-tatóknak, s a jelenlegi tovább vi-võknek – mondta Balogh László.

    – Jó lenne név szerint is sokakatsorolni, de elsõsorban most haddfejezzem ki elismerésemet a mû-vészeti vezetõknek, Török Endré-nek és Papp Csillának, s a ház-nak, mely befogad, s valódi kö-zösséget épít. Bizonyos, hogynemzeti értékeink egyik legna-gyobb kincse a magyar néptánc,amely a magyar lélekbõl fakad.Õrizzük és fedezzük fel újra ezt akincset, mert hiszem, hogy a nép-tánc nem múló divat, hanem nem-zeti létünk szerves része, megma-radásunk egyik záloga.

    Balogh László hozzátette, kü-lönösen elismerésre méltó, hogya két táncegyüttes tagjai és veze-tõi igazi értékeket fogalmaznakmeg és adnak tovább egy folya-matosan igénytelenedõ világban.

    Marx Mária etnográfus szak-mai szemszögbõl szólt a kiállítás-ról, s hangsúlyozta a népi kultúramegmentésének fontosságát.Mint megjegyezte, ebben a mun-kában fontos szerepük van a kézi-munka szakköröknek.

    Az ünnepi gálamûsorra ezt kö-vetõen került sor, ahol Cseres-

    nyés Péter alpolgármester kö-szöntötte a jubileumukat ünneplõtáncegyüttesek tagjait és vezetõit.

    – Az a nemzet, amely emlékeitveszni hagyja, a saját síremlékétépíti, ami végsõ soron veszteségetjelent az egész emberiség számá-ra – mondta az alpolgármester. –Egy XIX. századi püspök mondtaezeket a gondolatokat, amelyek,úgy érzem, napjainkra is igazak.De nemcsak egy nemzet történel-mére kell emlékeznünk, hanemápolnunk kell a kultúránkat is,amelynek része a népmese, a nép-dal és a néptánc is. Ebben van el-évülhetetlen szerepe a két együt-tes tagjainak, akiket azért kell kö-szöntenünk, mert e hagyománytéletben tartják.

    A város második embere utánolajipari szakszervezeti vezetõk,Szalai Géza és Fehér Imre kö-szöntötték az ünnepelteket, akikezt követõen fergeteges néptánc-parádéval ajándékozták meg azünneplõket.

    A gálán részt vett és fellépett aGoricani Néptánccsoport ésÉnekkar, a ropogós talpalávalótpedig – mint már annyiszor – aBojtár Népzenei Együttes húzta.

    H.A.

    JJuubbiilláálltt aa PPáánnttlliikkaa ééss aa DDééll-ZZaallaaFo

    tó: H

    orvá

    th A

    ttila

    A Polgári Kanizsáért Alapít-vány nagy fába vágta a fejszéjét.Közadakozásból kívánják felújí-tani Petõfi Deák téri szobrát.

    Érdeklõdésünkre Március Zita,az alapítvány szóvivõje elmond-ta:

    – Kányádi Sándornak a minapKanizsára küldött üzenetét idé-zem: „Nemcsak tetszetõs verssor-okban, hanem cselekedetekben,

    tettekben kell a nép emlékezetébevésni az eseményeket, hiszen ígymindenkinek köze van hozzá.”Ilyen tett volt, mikor a költõ sza-vaira óvodások, kisiskolások ez-rei mondtak le egy gombóc fagy-laltról, hogy Elek apó kútja elké-szülhessen. Hasonló gondolat ve-zette a Polgári Kanizsáért Alapít-ványt, amikor elhatározta: gyûj-tést indít a Deák téri Petõfi szo-bor megtisztíttatásáért. A szobrá-

    szi munka költségvetése egymillióhatszázötvenezer forint.

    Deák Varga Dénes, fõépítészkérdésünkre elmondta:

    – Amikor Kaposvárról ideke-rültem, rácsodálkoztam Nagyka-nizsa szépségeire. Különösen aDeák térre, amely érdekes alakjá-val és fekvésével, a Petõfi szoborés a Felsõtemplom kedves együt-tesével valóságos gyöngyszeme avárosnak. Ám ugyanakkor szomo-rúan kellett látnom, a zalai –alsórajki – születésû, kiváló mes-ter, Kisfaludy Stróbl Zsigmond1934-ben készült szobra méltat-lan állapotban van. A szobronképzõdött bázikus rézkarbonát,azaz patina eltávolítására vanszükség. Ezt homokszórással, ma-gasnyomású vízzel történõ átmo-sással végzik, majd a teljes felü-letet átcsiszolják, cizellálják. Afelületi hibákat is ki kell javítani,végül antikolás, a vízlepergetõréteg felvitele következik. A talap-zat is tisztításra szorul. A júliusi

    közgyûlésen el is hangzott a szo-bor érdekében egy képviselõi kér-dés, s íme, most lakossági össze-fogásnak lehetünk tanúi. Kapos-váriként nagy tiszteletet érzek avárosukat szeretõ, azért áldozni ishajlandó kanizsaiak iránt.

    – Nem az a célunk, hogy sokatáldozzanak kevesek. – mondjaMárcius Zita – Hiszen nem a né-hány nagy összeg, hanem a minélszélesebb összefogás mutatja

    meg: ez a város valóban közös-ség, nem csak lakosok halmaza.Biztosak vagyunk benne, ha min-den Petõfit szeretõ kanizsai hoz-zájárul, december közepére ter-vünk megvalósulhat.

    A Polgári Kanizsáért Alapít-vány számlájára a Volksbanknaka Dél-Zalai Áruházban lévõ, arendõrséggel szemközti és Csen-gery utcai fiókjaiban fizethetnekbe, ahol elég csak annyit monda-ni, a Petõfi szoborra lesz. Debefizetésre lehetõség van a Csen-gery utcai Tourinform irodábanis.

    – Örömmel álltunk a kezdemé-nyezés mellé, hiszen a Deák tér –mint fõépítész úr is említette – va-lóban a város gyöngyszeme. –mondta Bali Vera, az említett iro-da vezetõje. – Szeretettel várjuka Tourinform irodában munka-napokon, fél kilenctõl fél ötig aszoborra adakozókat.

    Az alapítvány szervezõi várjákközösségek jelentkezését is, vala-

    mint további befizetésilehetõséget biztosító helyeket,hogy minél könnyebben élhesse-nek ezzel a lehetõséggel a kani-zsaiak.

    PPeettõõffii SSáánnddoorr sszzoobbrráátt kköözzaaddaakkoozzáássbbóóll úújjííttjjáákk ffeell

    A Polgári Kanizsáért Alapít-vány 14100134-40076349-01000004 számú számlájára ban-ki, postai úton is lehet utalni.Sárga csekk a Tourinform irodá-ban kérhetõ.

    40.qxd 2007.11.14. 11:58 Page 1

  • Egyre nagyobb nagyobb hullá-mokat vet az NTE 1866 Sport-egyesület labdarúgó-szakosztályá-nak támogatási ügye. A dolog márodáig fajult, hogy a fõszponzortképviselõ Marton István polgár-mestert és Karádi Ferenc képvise-lõt nem engedték be a múlt hétvé-gi meccsen a játékosok öltözõjébe.A polgármester ezt követõen saj-tótájékoztatón kijelentette, hogyamíg az egyesület élén ez az el-nökség marad, addig azon lesz,hogy a közgyûléstõl egy fillért sekapjanak. Az elnökség pedig egy-elõre – úgy tûnik – marad.

    Tóth László, az egyesület koráb-ban lemondott elnöke sajtótájékoz-tatón jelentette be, hogy a további-akban is változatlan összetételbentevékenykedõ elnökség nem fo-gadta el a lemondását, s visszahív-ta a labdarúgó szakosztály élére aszintén lemondott Kozma Lajost is.Az elnökség arról is határozott,hogy amennyiben a város közgyû-lése a következõ közgyûlésen nemítéli meg a kért támogatási össze-get és a jövõ évre vonatkozóannem kötelezi el magát, hogy évesszinten legalább húszmillió forin-tos támogatást biztosít a labdarúgószakosztály részére, akkor az el-nökség a csapat NB. III-as nevezé-sét a bajnoki szezon második felé-re vonatkozóan visszavonja. TóthLászló kijelentette: az egyesület el-nöksége visszautasít mindenfélekülsõ nyomásgyakorlást.

    Nem kellett sokat várni MartonIstván polgármester reagálására,

    aki késõ délutáni, Bene Csabávalközösen tartott sajtótájékoztatójánkijelentette: amíg a jelenlegi el-nökség áll az NTE élén, addig egyfillért sem ad az önkormányzat.

    A város elsõ embere szerint azNTE-nél jelen pillanatban vezetésiválság van, ugyanis az elnökségtagjai korábban azt vállalták, hogyminden önkormányzati forint melléegy szponzorforintot tesznek.Hogy ez megtörtént-e, s ha igen,akkor mekkora mértékben, azzalkapcsolatban az elnökség semmi-lyen fórumon, így a közgyûlésensem tudott érdemi adatot szolgál-tatni. Marton István információiszerint az elnökség által felhajtotttámogatói pénz 7,2 millió forint,ami a polgármester számára azt je-lenti, hogy az eddig az önkormány-zat által nyújtott 12,5 millió forin-tos támogatásból ötöt vissza kelle-ne fizetnie az egyesületnek, hiszennem teljesült az elnökség szponzoritámogatásokra vonatkozó vállalása.

    – Ezek az emberek úgy gondol-ták, hogy az önkormányzat egyfeneketlen kút, amibõl lehet mernia pénzt? – kérdezte. – Pont azokaz urak gondolták így, akik felhá-borodottan vették tudomásul,hogy az önkormányzat folyószám-la-hitele nyolcszázmillió forint! Sakkor most a korábbi tíz, majdkettõ és fél millió után adjunk ne-kik újabb ötmilliót? Ez szerintemegészen elképesztõ és felháborító.

    Marton István utalt arra is, hogy amúlt hétvégi meccsen Karádi Fe-renc képviselõvel kiment a pályára,mert a közgyûlés után bátorítani

    szerették volna a játékosokat. Erreazonban nem kerülhetett sor, mertnem engedték be õket az öltözõbe.A polgármester ezt felháborítónaktartja, legfõképpen azért, mert ígytulajdonképpen a fõszponzor önkor-mányzat képviselõit tiltották ki.Mindemellett minden szurkoló ke-zébe egy tájékoztatót nyomtak,amelyben egyebek közt felsoroltákazon fideszes képviselõket, akik aminapi közgyûlésen nemmel vok-soltak a kért támogatás ügyében.

    Marton István végül kijelentette:amíg az NTE elnöksége változatlanösszetételben mûködik az egyesületélén, õ azon lesz, hogy egy fillér tá-mogatást ne adjon az önkormányzat.

    Bene Csaba a polgármester általelmondottakhoz hozzátette, hogy azönkormányzat fizeti az egyesületközmûszámláit, ami a nyújtott tá-mogatáson kívül nincs is forintosít-va, tehát az önkormányzat felelõs-ségvállalása sokkal nagyobb, mint

    ami indokolt lenne. Az NTE 1866kiemelt támogatást kapott az elmúltidõszakban, ugyanis a korábbi, tíz-millió forintos támogatás a megyeibajnokságban való szereplésért cse-rébe „enyhe túlzás” volt – mondta.Mint mondta, akkor megelõlegez-ték a bizalmat, hiszen azonos para-méterekkel bíró csapatok nem kap-tak ilyen mértékû önkormányzatisegítséget. Ráadásul felhívták az el-nökség figyelmét arra is, hogy eb-bõl az összegbõl meg kell oldaniukaz NB. III-as szezon elsõ felének fi-nanszírozását is, ami -a jelek sze-rint- nem sikerült. Ehhez képest azönkormányzat a késõbbiekbenadott további 2,5 millió forintot.

    Bene Csaba leszögezte: ezekfényében újra kellene gondolniukaz érintetteknek, hogy miért ésmilyen módszerekkel támadják afõszponzort.

    Horváth Attila

    Az NTE-csarnokban rendeztékaz ökölvívók négy napos juniormagyar bajnokságát, melyen vé-gül a nevezési lapok alapján har-mincöt egyesület indította száz-három bokszolóját. Köztük volttermészetesen a rendezõ KanizsaBox Klub több reménysége is, s

    abból a szempontból a papírfor-ma érvényesült, hogy akitõl leg-inkább várták, az a sportolójukbajnoki címet is szerzett. A szó-ban forgó öklözõ Korpics Istvánvolt, aki a 69 kg-osok között áll-hatott a dobogó legfelsõ fokára.A +91 kg-osok között a házigaz-

    dák színeiben Kovács Károly vé-gül a második helyen zárt, mígVass Richárd bronzérmet szerzett.Annak ellenére, hogy az elõzete-sen vártakhoz képest kissé szû-kebb mezõny jött össze, a kani-zsai bokszolók három érme így isszépen csillog, s készülhetnek atovábbi erõpróbákra.

    P.L.

    A Bojtor Busz Kanizsa SörgyárSE nõi extraligás asztaliteniszcsapata serényen gyûjtögeti ellen-felei skalpjait – idegenben. Soro-zatban negyedik gyõzelmét gyûj-tötte be a hazai asztaloktól távol(a Soltvadkert, Kecskemét, Tolnahármasa után) a budapesti Erdért

    ellenében. A fõvárosi mérkõzéselõtt a kanizsaiak a Szekszárddalálltak holtversenyben a negyedikhelyen, s az újonc ellen a papír-forma is mellettük szólt. AStoian-Kacsándi kettõs ugyan ne-hezen hozta az elsõ, vagyis a pá-ros meccset, aztán Stoian egyes-

    ben belelendült, s hozta mérkõzé-seit. Kacsándi Ritának ezúttalkissé döcögõsebben ment, Né-meth Ági viszont kitett magáért,így végül 6:1-re nyert a KanizsaSörgyár csapata, s ezzel a Szek-szárdot is maguk mögé utasítot-ták két ponttal, mivel közvetlenriválisuk kikapott a Statisztikától.

    P.L.

    A második fordulóval folyta-tódtak a hazai sakk csapatbajnok-ság küzdelmei, melynek kereté-ben a címvédõ Aquaprofit NTSKegyüttese a Decs 1990 sakkozóitfogadta. A hazaiak 8:4 aránybangyõztek, s ez bizony az elvártak-nál kicsit szûkebbre sikeredett,legalábbis a szakmai stáb értéke-lésébõl ez tûnt ki. A legnagyobbmeglepetés Vasziliosz Kotroniasz

    veresége volt az elsõ táblán, s ezis oka volt annak, hogy a gyõze-lem nem lett magabiztosabb. Afelnõtt mezõny mellett azonbanzajlanak a korosztályos megmé-rettetések is, hiszen az Aquaprofitversenyzõi indultak a NemzetiKorcsoportos Sakk Csapatbaj-nokságon is. A 18 év alattiak ver-senyén egy lány és egy ’95 január1-e után született sakkozó indítá-

    sa is kötelezõ volt. A mezõnybenvégül a Tolna megyeiek fölényeérvényesült, de a Paks és Decscsapata mögött a kanizsaiak aharmadik helyen végeztek. A dél-zalai együttest Ignácz Mária,Bánusz Tamás, Bérczes Dávid,Kobán Bálint, Mihók Olivér, ésNyizsnyik Bence alkotta.

    Polgár László

    Kanizsa – SSport 2007. november 15. 15Kanizsa – AA hét ttémája 2007. november 15.2

    Fõszerkesztõ: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Czene Csaba, Horváth Attila, Polgár László. Tördelés, tipográfia:Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintézõ: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervezõ: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztõség éskiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: [email protected]élcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Kiadja: a KanizsaÚjság Kft. Felelõs vezetõ: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetõje. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. ZalaegerszegFelelõs vezetõ: László Károly. Terjesztõ: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelõs vezetõ: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286.Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879

    KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP

    SSzzûûkkeebbbb ggyyõõzzeelleemm aa nnaaggyyookknnááll

    Kanizsa KK DKG-EAST –Veszprémi ESC 83-107 (22-31,24-31, 19-20, 18-25.) Nagykani-zsa, 150 nézõ. A kanizsai csapat-ban jó teljesítményt nyújtott:Beck, Murvai, Fodor.

    Az eddig veretlen, és az A cso-portba igyekvõ veszprémi csapatmár a mérkõzés elején magáhozragadta az irányítást. Szinte hibát-lan támadójátékukhoz csakasszisztálni tudtak a hazaiak, en-

    nek köszönhetõen már az elsõ fél-idõben jelentõs elõnyre tettek szerta vendégek. A szünet után hiábapróbálta a védekezését váltogatni akanizsai gárda, nem tudta szorossátenni a mérkõzést. A minden tekin-tetben jobb látogatók magabiztosgyõzelmet arattak az indiszponál-tan játszó házigazdák ellen.

    Kovács Nándor, a Kanizsa KKDKG-East edzõje: – Köszönjükszurkolóink buzdítását. A gyenge

    védekezésünknek ez lett az ered-ménye.

    Viszont, hogy némileg ellensú-lyozzuk a vereség tényét, eztmegelõzõen a Kanizsa KK együt-tese a Magyar Kupa II. selejtezõfordulójában Siófokon az NB II-es Sió-Kosár UK ellen 87-59-esgyõzelmet aratva a következõkörbe jutott.

    P.L.

    RRoosssszzaabbbb sszzéérriiáábbaa kkeerrüülltteekk

    IIddeeggeennbbeenn jjóóll áállllnnaakk

    HHáárroomm éérreemm aa tteerrmmééss

    Folytatta remek szereplését azOB I B-s vízilabda bajnokságbana CWG Kanizsa együttese, melyaz akkori listavezetõ után a se-reghajtóval is mérkõzhetett. El-sõként az igazi rangadóról, va-gyis az ASI Vasas elleni találko-zóról essék szó, melyen végül14-4-es kanizsai siker született.

    Ami eddig hiányzott Kanizsán,az ezúttal megvolt, hiszen aszéksorokat nézõk is megtöltöt-ték, s a dél-zalaiak ezt jó játékkalmeghálálva biztosan múlták felülaz addigi éllovast. Az addigit,mivel a gyõzelmével átvette avezetést a CWG legénysége, smár igy mérkõzhetett az utolsó

    csapattal, a szintén fõvárosiMAFC-cal. Az eredménybõl nemlehetne arra következtetni, me-lyik csapat milyen pozíciót fog-lalt el a tabellán, végül azonban akanizsaiak hozták a kötelezõt 11-9-cel. A következõ ellenfél no-vember 17-én szombaton 11 órá-tól a Kecskemét gárdája lesz akanizsai uszodában.

    P.L.

    MMáárr lliissttaavveezzeettõõkk

    Már ötvenszázalékosak. A lab-darúgó NB III Dráva csoportjábanaz NTE 1866 gárdája a Marcalicsapatát fogadta, s mint kiderült,az elõzetes várakozások nem vol-tak hiábavalóak, hiszen a kanizsai-ak végül 4-3-as sikert arattak. Ez-zel a dél-zalaiak ötven százalékos-ra alakították eddigi szereplésükmérlegét, s bár az eredmény szo-ros meccset sejtet, Tóth Attilaedzõ játékosai már 4-1-re is vezet-tek. A vendéglátók góljait Cs.Horváth, Ujvári és Bagarus sze-rezték, s az NTE a 30. perctõl em-berelõnyben játszott.

    Két versenyzõ, kilenc gyõze-lem. Az NTE 1866 dzsúdósaiHorvátországban a zágrábi nem-zetközi tornán remekül szerepel-tek az U13-as korosztály képvise-lõi. Ami a mezõny nagyságát ille-ti, majd kétszázan indultak az erõ-felmérõn, köztük Csonka Richárdés Lukovits Balázs. Elõbbi 42 kg-ban állt a tatamira, s öt gyõztesmérkõzéssel szerezte meg az elsõhelyet, míg ugyanez a helyezés a+60 kg-ban bizonyító Lukovits-nak négy diadallal jött össze.

    Bedõ kilenc találata. A Du-nántúli Gyerek I. (1993-ban ésutána születettek) Vízilabda-baj-nokságban is folytatódtak a küz-delmek, s a második forduló mér-kõzéseinek Dunaújváros adottotthont. A CWG Kanizsa csapataelsõként a házigazdákkal mérkõz-hetett, s nyertek végül 16-4-reúgy, hogy egy remek 8-0-s soro-zattal gyakorlatilag eldöntötték ameccs kimenetelét. A legeredmé-nyesebb Kanizsa-játékosok BedõKrisztián (5 gól) és Vitári Márk(4) voltak. A másik összecsapá-son az éllovas Kaposvárral küz-döttek, s az országos bajnokság-ban is szereplõ somogyiak márrágósabb falat volt számukra,nyertek is a kaposvári fiatalok15-7-re. Bedõ ekkor is hozta for-máját négy góllal terhelve meg azellenfél hálóját. Szabó Szilárd tré-ner tanítványai ezzel két forduló(vagyis négy mérkõzés) után aharmadik helyen állnak a pontva-dászatban.

    November 22. 18.30 óraMedgyaszay Ház

    A mindenség képe egyaranykoporsón – A nagy-szentmiklósi kincs 2. sz. kan-csójának képrendje.

    Pap Gábor, mûvészettörté-nész vetítettképes elõadása.

    “NAPFÉNY” Rákbetegek és Hoz-zátartozók Nagykanizsai Egyesületeköszöni minden kedves embertársának,hogy adója 1%-ával támogatta Egyesü-letünket. A befolyt összeget az alapsza-bálynak megfelelõen, beteg embertársa-ink gyógyítására használjuk fel. Adó-számunk: 18967621-1-20

    Egyesület Vezetõsége

    A Thúry György Múzeum tisz-telettel vár minden érdeklõdõt2007. november 20-án 16.30 órátólMolnár András: „Viam meampersequor. Batthyány Lajos grófútja a miniszterelnökségig” címûkötet és a „Saját utamat jártam.Batthyány Lajos miniszterelnök1807-1849” címû emlékalbum be-mutatójára. A köteteket bemutatjaa szerzõ, Molnár András, a ZalaMegyei Levéltár igazgatója és KissGábor, a Deák Ferenc MegyeiKönyvtár igazgatója.

    GYORSÍTOTT MOPED, MOTORKERÉKPÁR

    ÉS SZEMÉLYGÉPKOCSI

    KEDVEZMÉNYES ELMÉLETI

    VEZETÕI TANFOLYAMUNK INDUL:

    NOVEMBER 22-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

    16.00 ÓRAKOR

    Jelentkezés: Nagykanizsa, Király út 47.

    Tel.: (93) 312-394

    Az Önök biztonsága a mi sikerünk!A Közlekedõk biztonsága

    közös érdekünk!

    A Farkas Ferenc Zene- ésAranymetszés Mûvészeti Iskola ésa Kanizsai Zeneiskoláért Alapít-vány rendezésében alapítványi na-pokra kerül sor.

    November 19. 18 óra – Tehetsé-geink nyomában. Az iskola hang-versenytermében. Zongorán közre-mûködnek: Fu Rui és Dr. ErdõsLászlóné növendékei. November26. 18 óra – Koncert a HSMKkamartermében. Közremûködnekaz iskola növendékei és tanárai.

    A belépõjegyek ára 500 Ft

    UUllttiimmááttuumm iitttt iiss,, ootttt iiss

    40.qxd 2007.11.14. 11:58 Page 3

  • Dávid Zoltán ott volt az Er-zsébet téri szovjet emlékmû le-döntésénél, amiért majd’ egyévig tartó börtönbüntetést iskapott. A „Szabadság Hõse”Emlékéremmel kitüntetettidõs úr egy ideig közös albér-letben élt Ungor Károllyal, aforradalom és szabadságharckanizsai eseményeinek tizen-hat évesen elhunyt, évtizede-ken keresztül agyonhallgatottáldozatával.

    A ma már Nagyrécsén élõ Dá-vid Zoltán fiatal és bohó legény-ként, tizennyolc évesen csöppentbele a forradalmi eseményekbe,ám az azt követõ megtorlás vég-leg felnõtté érlelte. Ott volt azErzsébet téri szovjet emlékmûledöntésénél, a laktanyánál pedigtöbbi társával együtt fegyvereketkövetelt. Azt mondja, a hozzáhasonló fiatalok nem akartakcsodát mûvelni, nem akartákmegdönteni a rendszert, egysze-rûen csak a kíváncsiság hajtottaõket, no meg a vágy, hogy fegy-vert foghassanak. Ismerte Ungor

    Károlyt is, aki SkerlágJózsefnével együtt halálos lövéstkapott a mozikertben. A tizenhatéves, ártatlanul meggyilkolt fiú-ról azonban mélyen hallgatott azelmúlt negyven év agyonhamisí-tott históriája.

    – Iskolatársak voltunk UngorKárollyal, ugyanis vegyes osz-tályba jártunk, amelyben voltakfestõk, fényképészek, kõmûvesekés mint jómagam, szabók – mesé-li Dávid Zoltán. – Majdnem egyévig albérletben laktam Karcsibarátommal, az ipari iskola pe-dellusánál, akit Anna néninekhívtak. Néha segítettünk az akkormár idõs, meglehetõsen rosszullátó néninek. Ungor Karcsi festõ-nek tanult a város egyik legismer-tebb festõjénél, a Czirákinál. Em-lékszem, azon a hétvégi napon aKarcsi hívott, induljak el velük énis a buszhoz, de az enyém késõbbment, így inkább maradtam – le-het, hogy ez életem legjobb dön-tése volt, mert ha megyek, akkortalán engem is lelõnek az ÁVÓ-sok. Karcsi a barátjával a kora-beli tudósításokkal ellentétbenugyanis nem moziba ment, hanema buszhoz, amivel hazautazhatottvolna a szüleihez, Szentpéterúrra,pontosabban Vörrüre, ez egy kö-zeli, kisebb település. Többször iskészültem az elmúlt években,hogy elmegyek a sírjához, de va-lahogy soha nem érek oda. Bará-tok voltunk, Karcsi jópofa gyerekvolt, a tanárok is szerették, álta-lában szót fogadott. Néha énekel-getett, de nagyon fa hangja volt.Azon az ominózus estén egyéb-ként hamar eljutott hozzám a hír,

    hogy lövést kapott. Ugye, ahollaktunk, nem volt távol a mozi-kerttõl, s a hírek gyorsan terjed-tek szájról-szájra. A kórházbamár nem tudtam bemenni hozzá,mert engem is elragadtak az ese-mények.

    – Aminek következtében majd-nem egy évet töltött börtönben.

    – Igen, 1957 júniusában letar-tóztattak – akkor, amikor márnem is számítottam rá. Ugyanisott voltam az Erzsébet téri szoborledöntésénél, de tevõlegesen nemvettem részt benne, csak néztem.Kíváncsi voltam, mint minden fi-atal. Aztán a tömeggel mi, fiata-lok is a laktanyához vonultunk,ahol fegyvereket követeltünk –engem csak az hajtott, hogy vég-re valódi fegyvert foghassak akezemben. A megtorlás hamarutolért minket, hiszen mint min-denhol, itt is akadt szemtanú, akifeljelentett minket. Menekülnünkkellett, társaimmal együtt elin-dultunk a határ felé, de én Fel-sõszölnöknél visszafordultam. Aztmondtam nekik: fiúk, én nem me-gyek sehova. Ha akkor valakimegsúgta volna, hogy micsodaszenvedés következik hamarosan!Biztos nem maradok, ha tudom,hogy börtön vár rám. Tizenegyhónapig voltam bent, az volt aszerencsém, hogy a fegyvert azerdõn eldobtam, így nem találtaknálam semmit sem. Ez a majd-nem egy év rettenetes volt, az ál-landó éjszakai kihallgatások, averések, kínzások, a többiek jaj-veszékelése mély nyomot hagyottbennem. Ha kimegyek, soha nemérnek utol. Az akkori társaim,akik bátrabbak voltak nálam, mamár mind vagyonos üzletembe-rek. Így visszatekintve azonbanösszességében mégsem bántammeg, hogy itt maradtam, mindigarra gondolok, hogy akkor mostnem lennének ilyen szép unoká-im… Késõbb egyébként sokannem tudták, hogy én részt vettema forradalomban, az ember igye-kezett a múltját eltitkolni, nehogyhátránya származzon belõle. Ezaz oka annak is, hogy UngorKároly halálát ennyi ideig hall-gatás övezte. Mert hát ki is mertvolna róla beszélni?

    Horváth Attila

    Kanizsa – FFeltáruló mmúlt2007. november 15. 3Kanizsa – AApró 2007. november 15.14

    Fotó

    : Hor

    váth

    Atti

    la

    JJÁÁRRMMÛÛ

    SSZZOOLLGGÁÁLLTTAATTÁÁSS VVEEGGYYEESS

    ÁÁLLLLÁÁSS

    INGATLAN

    Állás

    Belvárosban 800 m2-es építési területeladó. Társasház építésésre kiválóanalkalmas. Érd.: 30/227-3294 (6040K)

    Platánsoron kétszobás, II. emeleti,szép állapotú lakás eladó. Érd.: 30/448-6072 (6086K)

    Nagykanizsán, nyugodt környezet-ben 87+25 m2-es lakás beépíthetõ tetõtér-rel, kerttel, garázzsal, pincével, teljesenfelújítottan eladó azonnali beköltözéssel.Kisebb lakást beszámítok. Érd.: 20/9616-404 (6077K)

    Nk-án a Deák tér 10. szám alatt te-tõtéri, azonnal beköltözhetõ, új, 46 m2-es + galériás, turbókazános, kétszobáslakás 9,99 millióért eladó, akár önrésznélkül is. Érd.: 30/901-9013 (6078K)

    Nagybakónakon kétszobás családiház nagy telekkel eladó. Érd.: 20 óraután a 93/315-559 (6099K)

    Nk-án Csengery u. elején 57 m2-es, 2,5szobás, jó állapotú, III. emeleti lakás 9,5millió Ft-ért eladó. Érd.: 30/348-9669(6100K)

    Szép természeti környezetben, kicsiszõlõbirtok olcsón eladó. Érd.: 20 óra utána 93/315-559-es telefonszámon. (6101K)

    Borsfán (a bázakerettyei, letenyeistrandfürdõhöz közel) 100 m2-es családiház akácossal, kis kerttel eladó. Nagykani-zsai lakáscsere érdekel. Irányár: 3,9 millióFt. Érd.: 06-30-650-8534, este: 93-329-544 (6108K)

    Nk-án bejáratott üzlethelyiség kiadóvagy eladó! Két terem (72+12 m2), rak-tárhelyiség, mellékhelyiségek. Érd.:30/227-3294 (6111K)

    Belvárosban (Csengery út elején)garázs eladó. Érd.: 20/446-2968 (6112K)

    LADA Samara 75000 km-rel, 2009-igmûszakival, garázsban tartott, jó állapotú, újtéli gumikkal eladó. Irányár: 200.000 Ft.Tel.: 30/327-4316 (6115K)

    Nk-i Keleti Étterembe gyakorlattalrendelkezõ felszolgáló hölgyet vagy fel-szolgálót éves állásra felveszünk. Érd.:20/482-4545 (6079K)

    Érettségizõknek azonnali munkale-hetõséget kínálok! Tel.: 30/551-9841(6116K)

    Asztalos végzettséggel, érettségivel,vagyonõr vizsgával, “B” kategóriás jogo-sítvánnyal (PÁV I-es is) munkát keresek.Tel.: 30/600-2415 (6117K)

    12 kg-ot fogytam nyolc hét alatt,egészségesen, maradandóan, éhezés éskoplalás nélkül. Hívjon, hogysegíthessek! 70/779-3325 (6118K)

    Meghibásodott távirányítóját (TV, hifi,videó, stb.) megjavítom. Érd.: 20/510-2723 (6119K)

    Gépelést vállalok! 30/9932-534 (6120K)

    Születésnapi, karácsonyi, szilveszteridekorációk, kellékek rendelhetõk nagy vá-lasztékban. Dekor Kuckó Nagykanizsa,Magyar u. 9. 30/459-4461 (6110K)

    Fiatal lány keres olyan kedves nénit,aki megtanítaná kötni, horgolni, cserébebármiben a segítségére lennék. Érd.:30/270-8592 (6113K)

    A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Regio-nális Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál el-helyezkedési lehetõséget:forgácsoló szakirányú 95.000 – 105.000 FtAWI hegesztõ szakirányú 95.000 – 105.000 Ftmûszaki ellenõr szakirányú 100.000 – 120.000 Fthegesztõ technológus szakirányú 180.000 – 250.000 Ftminõsített hegesztõ szakirányú 94.000 – 100.000 Ftgázszerelõ szakirányú 94.000 – 100.000 Ftkõmûves szakirányú 120.000 Ftfestõ-mázoló szakirányú 120.000 Ftács-állványozó szakirányú 140.000 – 150.000 Ftkárpitos szakirányú 90.000 – 130.000 Ftszakápoló szakirányú 150.000 Fthúsbolti eladó szakirányú 70.000 – 80.000 Fthentes szakirányú 70.000 – 80.000 Ftautófényezõ szakirányú v. betanított 80.000 – 90.000 Ftvarró szakirányú v. betanított 70.000 – 90.000 Ft

    Bõvebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról a Nyugat-Dunántúli Re-gionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Regionális Kirendeltségén(Nagykanizsa, Fõ út 24. szám) alatt adunk.

    Ügyfélfogadási idõ: hétfõ–kedd–csütörtök: 8.00–12.00 és 13.00–15.00 óra között, péntek: 8.00–12.00 óra

    2007.10.29-12.15-ig vagy a készlet erejéig!

    Túra – November 18. Magyarpolány - K túra

    Indulás: 6.30 óra Kögáz-parkolóÉrkezés: 19.00 óra Kögáz-parkolóGyalogtúra útvonala: Magyarpolány– jelöletlen úton Nagyároki dûlõ –Z+ – Csörgõkút – Z vadászház – Z+Malom út – S – Z – Polányihegy (394 m) – Magyarpolány Táv: 16 kmRészvételi díj: 800 Ft

    November 17. 18 óraKANIZSAI HELIKON II.Fiatal kanizsai elõadók a pódiumon. Vizeli Máté elõadói és szerzõi estje. Belépõdíj: 500 Ft

    November 20. 19 óraSZTÁRPARÁDÉ KOSSUTH-DÍJASOK-KAL II. SEBESTYÉNMÁRTA ESTJEBelépõdíj: 1700 Ft, diákoknak 900 Ft

    November 21. 18 óraHUMÁNÖKOLÓGIAI SZABADEGYETEM I. A klímaváltozás hatása a növényvilág-ra. Elõadó: Dr. Szabó István tanszékve-zetõ egyetemi tanár. A belépés díjtalan

    November 24. 20 óraNOSZTALGIA KÁVÉHÁZKATALIN BÁLa Nosztalgia Zenekarral - Hajdú Sándor, Ámon István, Murka László,Kõfalvi Csaba. Belépõdíj: 1200 Ft.

    In memoriam Puskás Fe-renc – e címmel rendezett kiál-lítást magyar labdarúgó ér-mekbõl és bélyegekbõl, illetvegyufacímkékbõl a MagyarÉremgyûjtõk EgyesületénekNagykanizsai Csoportja a He-vesi Sándor Mûvelõdési Köz-pontban.

    A Simon László, ReményiGyörgy és dr. Zsoldi Zoltán gyûj-tõk anyagát, emlékérmeket, bé-lyegeket, gyufacímkéket és kora-beli relikviákat is felvonultató ki-állítást Kovácsné Mikola Mária,a kiállítással egy idõben országosbörzének is otthont adó intéz-mény igazgatóhelyettese nyitottameg.

    – A Magyar ÉremgyûjtõkEgyesületének NagykanizsaiCsoportja Puskás Ferenc halá-lának elsõ évfordulója alkalmá-ból rendezte meg ezt a kiállítást– mondta az igazgatóhelyettes. –A kiállításon nyolcvanhárom da-rab, 1900 és 1954 között kibo-csátott emlékérem látható. A leg-frissebb a Puskás Ferenc Emlék-érem, nem véletlen, hogy ez ke-rült a rendezvény meghívójárais. A bélyegek közül azt említe-ném meg, amelyet harminc évvelezelõtt bocsátottak ki a Közép-Afrikai Császárságban PuskásFerenc tiszteletére. Szomorú,hogy hazánkban még mind a mainapig nem jelent meg olyan bé-lyeg, ami a legendás futballistá-nak, az egyik legkedveltebb ma-gyar sportolónak állítana emlé-ket.

    H.A.

    HennaPedikûr, mmanikûr,

    mûkörömParafinos kkéz-

    és llábápolás

    Pedikûr esetén kérésre házhoz megyek!

    Nagykanizsa, ÁÁrpád uu. Bejelentkezés: 330/532-77655

    PPuusskkáássÖÖccssii éérrmmeekkeenn

    TTiizzeenneeggyy ffáájjddaallmmaass hhóónnaappDDáávviidd ZZoollttáánn jjóóll iissmmeerrttee UUnnggoorr KKáárroollyytt iiss

    A Hevesi SándorÁltalános Iskola

    gazdasági ügyintézõt keres

    A pályázatokat a következõcímre kérjük: Hevesi Sándor Ál-talános Iskola igazgatója Nagy-kanizsa, Hevesi u. 2.

    Érdeklõdni a 311-265 telefon-számon lehet.

    A pályázat leadási határideje:2007. november 23.

    Dr. Nagy Évaradiológus adjunktus

    Szûrõ- és diagnosztikai jellegû ultrahang

    vizsgálatok!(hasi, nyaki, egyéb lágyrész)

    Nagykanizsa Kórház Rendelõintézete földszint

    ultrahanglaborRendelési idõ:

    kedd 16.00-18.30Telefon: 30/526-5944

    GYÉKÉNYESEN az „A”szektorban, közvetlenül a vízpar-ton kétszintes (40 m2 szintenként)nyaraló eladó. Érd.: 30/298-4001

    40.qxd 2007.11.14. 11:58 Page 5

  • Kanizsa – EEz ++ AAz 2007. november 15. 13Kanizsa – KKözgyûlés 2007. november 15.4

    HHoorroosszzkkóópp

    Tegyen meg mindent azért, hogy elis-merjék a munkáját, mert hosszú távonmeg lesz az anyagi haszna. Érzelmi éle-tében nyugodt, kiegyensúlyozott idõszakkövetkezik.

    Nyugodt idõszakra számíthat az elkövet-kezõ napokban. Ha befejezte a téli készü-lõdést, itt az ideje, hogy jól érezze magáta családjában. A Vénusz segítségével pár-kapcsolatát is a harmónia jellemzi.

    Ne keseredjen el, hogy itt a hideg tél.Kezdjen hasznos elfoglaltságba a sza-badidejében. Barkácsoljon, vagy varr-jon, ezzel is szebbé teheti otthonát. Szív-ügyekben nyugalomra számíthat.

    A csillagok állásának köszönhetõen in-dulatossá válhat akár otthon, vagy bará-tai környezetében. A kellemetlenségekmiatt ne sértõdjön meg rögtön. Párkap-csolatában is türelemre lesz szüksége.

    Ha meg tudja fékezni az indulatait, ráébred,környezete szinte erõn felül teljesíti a kívánsá-gait. Ha körültekintõbb, a párkapcsolatában ismegszûnnek a konfliktusok. A szingli Orosz-lánok számíthatnak a Vénusz segítségére.

    Dolgos hétköznapokra számíthat. Egész-sége is megengedi, és kedve is lesz anagytakarításhoz, bár még messze van-nak az ünnepek. A hétvégén pedig, szin-te lesi a párja kívánságát.

    A csillagok kedvezõ állásának köszön-hetõn változásokra számíthat a közeljö-võben. Ha jól használja ki a lehetõsége-ket, anyagi elõnyökhöz juthat, és érzelmiéletét is a stabilitás jellemzi.

    A Nap és a Hold, változtatásokra ösz-tönzi. Nem találja otthon a helyét, úgyérzi, a szabadidejében kezdeni kellenevalamihez. Keresse fel a barátait, háthaközösen ki tudnak találni valamit.

    Egy kis ábrándozás nem veszi el a mun-kakedvét, sõt, azt fogja tapasztalni, hogymindent könnyebben meg tud oldani. Apárjukat keresõ Nyilasok járjanak hétvé-gén többet szórakozni.

    Fáradtnak érezheti magát, s ennek nemmás az oka, mint az, hogy keveset pi-hent az elmúlt napokban. A hétvégére ik-tasson be pihenõnapot, és szánjon többidõt beszélgetésre, barátkozásra.

    Sokat aggódik mostanában a megélhetésmiatt. A gyötrõdés helyett inkább talál-kozzon régi ismerõseivel, beszélgessen, sújult erõvel folytassa a napot. A szerelemterén sem ártana a változtatás.

    A családja elismeri a fáradozását, s márez is valami. Nem változik meg jelentõ-sen az élete, de magabiztosabban tevé-kenykedhet tovább. Érzelmi életébenkellemes idõszakra számíthat.

    III.21.–IV.19. Kos

    IV.20.–V.20. Bika

    V.21.–VI.21. Ikrek

    VI.22.–VII.22. Rák

    VII.23.–VIII.22. Oroszlán

    VIII.23.–IX.22. Szûz

    IX.23.–X.22. Mérleg

    X.23.–XI.22. Skorpió

    XI.23.–XII.21. Nyilas

    XII.22.–I.20. Bak

    I.21.–II.19. Vízöntõ

    II.20.–III.20. Halak

    Öt napirendi pontot tárgyalta város képviselõ-testülete so-ron kívüli ülésén. A legnagyobbvihart az NTE 1866 MÁV lab-darúgó szakosztályának támo-gatási kérelme kavarta.

    A közgyûlés elsõként a várostelepülésrendezési tervének mó-dosításával kapcsolatos javaslatottárgyalta. A Városüzemeltetési,valamint a Városfejlesztési, Kör-nyezetvédelmi és IdegenforgalmiBizottság javaslatára a képviselõ-testület kivette az elõterjesztéshuszonnegyedik pontját, amelyalapján lakóövezetté nyilvánítot-tak volna egy Kiskanizsán, a Kis-mezõ utcában lévõ területet, ame-lyen ipari tevékenységet folytategy vállalkozás.

    Második napirendi pontban tár-gyalták a képviselõk a korábbiközgyûlésen az anyag elõkészí-tetlenségére vonatkozó indokkallevett, a Nyakó Melinda vezetteNõk Háza Egyesületnek a szen-vedélybetegek ellátásra vonatko-zó szolgáltatási szerzõdés megkö-tésével kapcsolatos elõterjesztést.

    Az önkormányzatnak 2009. ja-nuár elsejéig ellátási kötelezettsé-ge van a szenvedélybetegek –elsõsorban drogfogyasztók – ala-csonyküszöbû ellátásával kapcso-latban, de ilyen szolgáltatás jelen-leg még nem mûködik a város-ban.

    Egy nyertes pályázat révén azellátás beindítását tervezi a NõkHáza Egyesület, amely azt kérteaz önkormányzattól: kössön veleellátási szerzõdést és biztosítsonaz ellátáshoz megfelelõ ingatlantis.

    Nyakó Melinda arra figyelmez-tette a képviselõket, hogy ameny-nyiben az önkormányzat nemfoglalkozik a kérdéssel, úgy nagyvalószínûséggel elõbb-utóbb aváros több intézményében ismegjelenik a drogfogyasztásproblematikája, amellyel szem-ben abban a stádiumban már sok-kal nagyobb költségek árán lehetcsak felvenni a harcot.

    Végül a testület többsége jóvá-hagyta a határozati javaslatot,mely szerint egyetért az ellátásszükségességével, az új szolgálta-tást azonban saját intézménye, aCsaládsegítõ és GyermekjólétiKözpont szakmai bázisán valósít-ja meg.

    Harmadikként a ZemplénSportegyesület támogatási kérel-mével kapcsolatos elõterjesztés-rõl vitáztak a képviselõk, azegyesület vezetõi ahhoz kértek

    pénzügyi segítséget, hogy két or-szágos bajnoki fordulón, és egyNémetországban megrendezendõnyílt bajnokságon részt tudjanakvenni. A határozati javaslat egy-millió forintjával ellentétben vé-gül háromszázezer forintnyi tá-mogatást ítéltek meg az egyesü-letnek.

    Idõközben egy újabb egyesü-let, a Kanizsa Vízilabda Sport-egyesület is támogatásért kerestemeg az önkormányzatot. Azegyesület vezetõsége hatszázezerforintot igényelt a további, a pe-kingi olimpia miatt elõrehozotthárom mérkõzés költségeinek fi-nanszírozásához.

    Balogh László, az Oktatási,Kulturális, Ifjúsági és Sportbi-zottság (OKISB) fideszes elnökeismertette a grémium álláspont-ját, amely négyszázezer forinttaltámogatta volna az egyesületet.Bicsák Miklós (MSZP) a vitábanmegjegyezte, most nem kellenespórolni, hiszen volt már példaablakon kidobott pénzre. Õ hat-százezer forintot javasolt. Végüla testület a bizottsági javaslatnakmegfelelõen négyszázezer forin-tos támogatás mellett voksolt.

    Utolsó napirendi pontként ke-rült a testület elé a leglényege-sebb, hetek óta az érdeklõdés kö-zéppontjában lévõ támogatási ké-relem, amit az NTE 1866 MÁVegyesülete címzett a közgyûlés-nek.

    Az egyesület vezetõje, TóthLászló elnök, egyben az MSZPfrakcióvezetõje majd’ ötmillió fo-rintot kért, amely – mint mondta– elengedhetetlen, hogy a labda-rúgók tovább szerepelhessenek azNB III-ban.

    Balogh László (Fidesz-KDNP) OKISB elnöke rámuta-tott: az elmúlt egy évben a városteljes költségvetésének tíz száza-lékát, csaknem 150 millió forin-tot fordítottak a sportegyesületektámogatására. A jövõben olyanfinanszírozási rendszert kívá-nunk kialakítani, amelyben azegyesületek által szponzori tá-mogatások minden egyes forint-jához ugyanennyit tesz az önkor-mányzat – mondta. Hozzátette,jó lenne, ha az NTE-nél megje-lennének más támogatók is, nemcsak a város. Megjegyezteegyúttal, hogy a kért támogatásegyik fele a játékosok prémiumalenne, s ha ez elmarad, az mégtalán nem jelenti a csapat meg-szûnését.

    AAzz eeggyyiikknneekk ssiikkeerrüüll,, aa mmáássiikknnaakk nneemm

    1. Nagykanizsa, Erzsébet tér16. szám alatti 64 m2alapterületû üzlethelyiség

    Induló licit bérleti díj: 3.360 Ft Licitlépcsõ: 120 Ft

    A bérlemény megtekinthetõ2007. november 22. 10-11 óraközött. (Külön kérésre más idõ-pontban is.)

    A versenytárgyalás ideje: 2007. november 26. 10 óra

    A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú VárosÖnkormányzata IngatlankezelésiIntézménye EbédlõNagykanizsa, Deák tér 5.

    2. Nagykanizsai, Eötvös tér 27.szám alatti 237 m2 alapterületûüzlethelyiség

    Induló licit bérleti díj: 1.440 Ft Licitlépcsõ: 120 Ft

    A bérlemény megtekinthetõ2007. november 22. 11-12 óraközött. (Külön kérésre más idõ-pontban is.)

    A versenytárgyalás ideje: 2007. november 26. 11 óra

    A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú VárosÖnkormányzata IngatlankezelésiIntézménye EbédlõNagykanizsa, Deák tér 5.

    3. Nagykanizsa, Erzsébet tér10. szám alatti 76 m2 alapterü-letû üzlethelyiség

    Induló licit bérleti díj: 3.000 Ft Licitlépcsõ: 120 Ft

    A bérlemény megtekinthetõ2007. november 22. 9-10 óra kö-zött. (Külön kérésre más idõ-pontban is.)

    A versenytárgyalás ideje: 2007. november 26. 11.30 óra

    A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú VárosÖnkormányzata IngatlankezelésiIntézménye EbédlõNagykanizsa, Deák tér 5.

    November nyolcadikán ülé-sezett volna a Pénzügyi Bizott-ság, ha a tagok megjelentekvolna. Ugyanis Tóth László el-nökön és Lelkó Tamás külsõbizottsági tagon kívül a testülettagjai közül senki nem jelentmeg. Pedig csak két napirendipontról esett volna szó: aZemplén Sportegyesület és azNTE 1866 MÁV Sportegyesü-let labdarúgó szakosztályánaktámogatásáról.

    EEllmmaarraaddtt aa PPBB-üüllééss

    A Városüzemeltetési Bizottság többek közt tárgyalta a város tele-pülésrendezési tervének módosításával kapcsolatos elõterjesztést, súgy határozott, azt javasolja, hogy abból a 24-es számú tételt az elõ-terjesztõ vegye ki, s részletes vizsgálódás után külön hozza vissza abizottság, illetve a következõ közgyûlés elé. Az elõterjesztés aKiskanizsán, a Kismezõ utcában lévõ vashulladék-telep területét la-kóterületté nyilvánította volna. A területen azonban évek óta ipari te-vékenység folyik. A további lépések megtételéhez a bizottság bekér-te az itt mûködõ vastelep mûködésével kapcsolatos valamennyi do-kumentumot.

    HHoozzzzáákk vviisssszzaa ddeecceemmbbeerrbbeenn

    Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési IntézményeNagykanizsa, Deák tér 5.

    nyílt versenytárgyalást hirdet a következõ önkormányzati tulajdonú üzletek bérbeadására

    Mindhárom bérleményrõl a 93/311-241 és a 30/2273-192 telefonszámokon lehet érdeklõdni.

    "…hogy a gyerek ne kerüljönintézetbe"

    Az egyedülálló szülõk gyakrab-ban, de a családok is kerülhetnekolyan helyzetbe, amikor (kórházikezelés vagy rehabilitáció, bentla-kásos munkahelyi továbbképzés,tanfolyam, átmeneti problémák mi-att) a gyermekek elhelyezése bi-zonytalanná válik. Ha nincs egyhozzátartozó, aki az átmeneti idõ-szakban befogadná a gyermekeket,akkor intézetbe kerülnek. A hálózata gyermekek gondozásában, neve-lésében átmenetileg akadályozott,krízishelyzetbe jutott családokonsegít, tehát nem hatóságként jár el.

    A nagykanizsai Családsegítõés Gyermekjóléti Központ a mármûködõ Helyettes szülõi hálóza-tát szeretné bõvíteni.

    Helyettes szülõ az lehet, akicselekvõképes és büntetlen elõé-letû személy.

    A helyettes szülõi szolgáltatáscélja, hogy segítse a gyermek ve-szélyeztetettségének megelõzésétvagy a veszélyeztetettség meg-szüntetését azzal, hogy ideiglene-sen pótolja a gyermeke gondozá-sában akadályozott szülõ gondos-kodását, amely gondoskodás aszülõ akaratával megegyezik.

    Ezt az ellátást a szülõ önkén-tesen veszi igénybe, amely sorána helyettes szülõ a vérszerinti szü-lõ kérésére vagy beleegyezésével– átmeneti idõre – a gyermeketotthonába fogadja, és teljes körûellátásról gondoskodik.

    A helyettes szülõ azért dol-gozik, hogy a gyermek minélelõbb visszatérhessen vérszerinticsaládjához.

    A helyettes szülõk kiválasz-tását komoly orvosi vizsgálat éskörnyezettanulmány elõzi meg.A szolgáltatásért térítési díjatkapnak.

    A Helyettes szülõi hálózat jómûködése érdekében a Gyer-mekjóléti Központ a helyettesszülõnek szakmai tanácsot és se-gítséget nyújt.

    Ha a fentiek felkeltették érdek-lõdését, további információkértkérjük, forduljon: a Családsegítõés Gyermekjóléti Központhoz,Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 51.Tel.: 93/311-207

    Várjuk Nagykanizsa és kör-nyéki érdeklõdõk jelentkezését!

    FelhívásHHeellyyeetttteess sszzüüllõõkk

    kkeerreesstteettnneekk

    40.qxd 2007.11.14. 11:58 Page 7

  • Kanizsa – KKözgyûlés 2007. november 15. 5Kanizsa – ÉÉrtékrend 2007. november 15.12

    Amikor a Brit- és KülföldiBiblia-társulat 1898-ban, Buda-pesten kiadta az Új Testamento-mot Károli Gáspár fordításában,már nem élt az a Jókuthy János,akirõl október 23-án teret nevez-tek el a Fejér megyei Mezõszila-son. A zsoltár megsárgult kétutolsó lapja családi adatokat tar-talmaz. Baloldalon a férfiak,jobboldalon a nõk születési évét.Jókuthy János 1809-ben születettKömlõdön. Nagyapja a könyvszerint 1724-ben. A lap elsõ sorá-ban évszám nélkül, Jókuthy Má-tyás neve szerepel. A család isme-retei szerint az 1200-as évekigvisszamenõleg a férfiak mindigkatonák voltak.

    Az elõzmények után térjünkvissza Kanizsára, pontosabban aVáros Napjára. A díszközgyûlé-sen Jókuthy Judit vette át az ön-kormányzat által dédapjának ado-mányozott Nagykanizsa MegyeiJogú Város Címere poszthumuszelismerést. Jókuthy Béla, az egy-kori József fõherceg laktanya pa-rancsnoka volt.

    – Velem véget ér a család történe-te, úgy gondoltam, emléket kell állí-tani nekik, mert nem marad semminyoma annak, hogy itt éltek – fogotta történet mesélésébe a dédunoka,Jókuthy Judit. – Úgy döntöttem, ne-kem kell lépnem valamit, mert ha énnem cselekszem, akkor senki sem.Telefonáltam a mezõszilasi polgár-mesteri hivatalba, és megkérdeztem,mi módon lehetne megörökíteni azemléküket, hiszen valamikor régen aközség hosszú utcáját Jókuthy utcá-nak nevezték. A birtok családi örök-ség volt, amit folyamatosan gyarapí-tottak. Dédapám kauciónak szántaarra az esetre, ha netán a fia szegénylányt vesz feleségül. De nem így tör-tént. Mezõcsáthy Juhász Mária lett afelsége, aki József fõherceg rokonavolt. Amikor dédapámat Kanizsárahelyezték, télen itt éltek, a nyarat má-sodik otthonukban, Mezõszilason töl-tötték, és oda szándékoztak nyugdí-jasként visszaköltözni a katonaságután.

    – Ismerte a régi otthonukat?– Mindössze kétszer jártam

    Szilason. Elõször 1989-ben, ami-kor anyu vett egy Trabantot, és a

    nagymamával elvitt bennünket,aki nagyon boldog volt. Ez volt azutolsó hosszú útja, mert sajnos abetegsége miatt még az utcárasem tudott kimenni. A nagy ház-ból csak egy melléképület maradtmeg. Édesanyám elmondása sze-rint a kapunál két kõoroszlán fo-gadta a betérõket, azokon lova-golt gyermekkorában. A kertetszobrok, szökõkutak díszítették. Acsalád fekete hintója ma is látha-tó a parádi Kocsi Múzeumban.Az õsök közül sokan ott vannakeltemetve, így dédapám nõvére,Leona is, aki magas növésû lévén,nem tudott magának férjet találni,és István, aki szintén katonai isko-

    lába járt, nagy jövõt vártak tõle,de életét fiatalon eldobta magától.Szerelmes lett Blaha Lujzába, írthozzá egy levelet, ami azonban atanára kezébe került, aki felolvas-ta az osztálynak. Õ ettõl megszé-gyenülve a Dunába ugrott.

    – Miként zajlott a szilasi ün-nepség?

    – A hivatalban meghirdették,aki tud valamit a Jókuthy csa-

    ládról, jelentkezzen. A hideg,esõs idõben sokan hozták ma-gukkal a tárgyaikat, emlékeiket,annak ellenére, hogy hatvan év-vel ezelõtt elköltözött onnan acsalád. Sok régi képet vittemmagammal én is. Megható volt aszeretet, ahogyan fogadtak. Azavatóünnepségen megemlékez-tek Jókuthy János orvosról, akia tífuszjárvány idején a sajátházában gyógyította egy kollé-gájával az 1848-as ozorai csa-tában harcoló beteg katonákat.Az idõsebb emberek mégJókuthynak hívják azt az utcát,ahol a házuk állt. Vendégeske-dett náluk Bem tábornok, Mind-szenthy bíboros, Serédy Juszti-cián fõpap, és Németh Lászlóíró, aki az Iszony címû mûvében

    a családot örökítette meg, aBodnárné címû regényének pe-dig a nagymama volt a fõsze-replõje. Dédapám könyvtárátállamosították, szerencsére szá-mos könyve fellelhetõ itt a kani-zsai könyvtárban is. Biztosan el-fogult vagyok velük szemben, fõ-leg a nagymamával, aki fölnevelt,és éjszakánként varrt, hogy tanít-tatni tudjon. Nem futamodtakmeg a nehézségek elõl, nem vá-lasztották a könnyebb utat, nemmenekültek külföldre a kitelepítéselõl, hanem végigcsinálták mind-azt, amit a sors rájuk mért. Arat-ni mentek, végigdolgozták a mun-katáborokat, és nem omlottakössze, ha nem volt pénzük. Nem-csak a férfiak, hanem a nõk sem.Amikor gazdagabbak voltak azátlagnál, akkor is emberségesekmaradtak. A tõlük megmaradt le-veleket, címeres névjegyeket el-égettem, úgy tartom, ha megha-lok, ne olvassa senki, ne kerülje-nek idegenek kezébe.

    Bakonyi Zsóka

    JJóókkuutthhyy-tteerreett aavvaattttaakk MMeezzõõsszziillaassoonn

    A Családsegítõ és Gyermekjó-léti Központ Egyszülõs Klubotindított útjára azzal a céllal, hogya gyermeküket egyedül nevelõszülõk számára biztosítsanak egyolyan helyet és találkozási lehetõ-séget, ahol a hasonló helyzetbenlévõ, azonos problémákkal küsz-ködõk megbeszélhetik az õketérintõ és érdeklõ dolgokat.

    A klubtagokkal közösen ösz-szeállított éves programtervben a

    résztvevõk saját tapasztalataikalapján tanácsokat tudnak adnitöbbek között a gyermeknevelés,háztartásvezetés, egészségeséletmód kialakítása, álláskeresésés a jogi útvesztõkben való el-igazodás témakörében.

    A programokban szerepel to-vábbá pszichológus, pedagógu-sok és egészségügyi szakembe-rek elõadása, játék és ruhacsere,a szociális támogatások rendsze-rének bemutatása, és a gyermek-

    neveléssel kapcsolatos egyéb ak-tuális kérdések.

    A beszélgetéseken túl kreatívfoglalkozásokra is sor kerül. Ap-ró ajándéktárgyakat, lakásdísze-ket készítenek az ünnepekre. Aklubfoglalkozásokat Meszes Re-náta és Kollerné Mészáros Adri-enn vezetik kétheti rendszeres-séggel, keddi napokon 17 órától.Érdeklõdni a Zrínyi utca 51.szám alatt lévõ Családsegítõ ésGyermekjóléti Központban sze-mélyesen, illetve a 93/311-207-es telefonszámon lehet.

    B.E.

    Egyszülõs KKlub aa ZZrínyi uutcában

    Bárdosi Gábor (MSZP) utaltarra, hogy az elmúlt évben sokanmegígérték a csapat támogatását,s hangsúlyozta, amennyiben nemadja meg a testület a kért segítsé-get, akkor az évekkel ezelõtti ál-lapotokat hozzák vissza.

    Hogy kiket értett a képviselõ asokan kifejezés alatt, azt TóthLászló (MSZP) tette egyértelmûvé,amikor az egyesület tavalyi, jubile-umi, majd évzáró ünnepségén ké-szült videofelvételeket játszott be aközgyûlés közben. Ezeken Cseres-nyés Péter alpolgármester és Mar-ton István polgármester ígéretettett a csapat támogatására.

    Dr. Kolonics Bálint (Fidesz-KDNP) az NTE szintén vezetõtisztségviselõjeként szintén aztjavasolta, adja meg a testület akért támogatást. Egyúttal kijelen-tette, valaki végre megmondhat-ná, miért nem kap támogatást azNTE, ugyanis nem légbõl kapottkérelemrõl van szó, a helyzet drá-mai. Rámutatott, amikor a játéko-sok prémiumáról beszélnek, ak-kor elképesztõen alacsony össze-gekre kell gondolni, amelyeknekmegvan a maguk jelentõsége, hi-szen a versenysport nem mûkö-dik érdekeltség nélkül. Dr.Kolonics azt is leszögezte, azegyesületnél az új elnökséggel ta-karékos gazdálkodás kezdõdött,amit az is bizonyít, hogy a koráb-bi jelentõs adótartozás mára el-tûnt, s a támogatás révén jövõretiszta lappal indulhatnának.

    Bene Csaba (Fidesz-KDNP)frakcióvezetõ visszautasította

    az ellenzéki megszólalásokat,mert szerinte a másik oldal kép-viselõi érzelmi húrokat próbál-tak pengetni NTE-ügyben.Egyúttal leszögezte, úgy véli,amit az önkormányzat a támo-gatások terén megtehetett, aztmeg is tette. Cseresnyés Péteralpolgármester ugyancsak visz-szautasította a baloldalon ülõkáltal használt eszközöket, s arraszólította fel a protestálókat,mondják meg, honnan vegyékel a kért támogatás összegét.Hangsúlyozta: õk a város egé-szének költségvetéséért felel-nek, s ezt kell mérlegelniükminden döntés meghozatalakor.

    Bárdosi Gábor a Zrínyi utcatervezett kikötésének meg nemvalósult beruházására félretettösszeget javasolta a támogatás fe-dezetéül, míg dr. Kolonics Bálinta körzetében zajló csatorna-fel-újításból megmaradt pénzt aján-lotta fel.

    Böröcz Zoltán (MSZP) arra fi-gyelmeztetett, hogy ha nem jut-nak hozzá a támogatáshoz, akkorvisszavonják a csapatot az NBIII-ból, s a városkörnyéki baj-nokság második osztályában in-dítják. Marton István polgármes-ter minderre úgy reagált: a városés az egyesület közt köttetettmegállapodás úgy szólt, hogyelõbbi a költségvetés felét adja, amásik felét az egyesületnek kel-lett volna támogatások révénösszegyûjteni, ami – szerinte –nem történt meg, a labdarúgószakosztály érdemi bevételeket

    nem volt képes felmutatni. Utaltarra is, hogy a korábbi fõszpon-zor eltûnt a csapat mögül. Vajonmiért? – kérdezte. Véleményeszerint az NTE vezetõinek önkri-tikát kellene gyakorolni. Egyúttalfelszólította az elnökséget arra,számoljanak be arról, mennyipénzt sikerült összeszedniük aszponzoroktól.

    Dr. Kolonics Bálint visszauta-sította a polgármester stílusát, sazt válaszolta, ezt kérdezze megaz önkormányzat által felállítottháromtagú ad hoc bizottságtól,amely az elmúlt hetekben az NTEgazdálkodását vizsgálta.

    Böröcz Zoltán szintén vissza-utasította Marton István megnyil-vánulását, s azt mondta, nagyonsok vállalkozó, támogató és szülõsegített pénzzel, munkával, akikazonban nem kívánják megne-vezni magukat, ugyanis félnek. Atermészetben nyújtott támogatáspedig nehezen forintosítható. Hamégis sikerülne, akkor elképzel-hetõ, hogy a kapott összeg na-gyobb lenne, mint az önkormány-zat támogatása.

    Tóth László közben bejelentette,hogy Kozma Lajos lemondott alabdarúgó szakosztály vezetésérõl.

    Végül sem a támogatás elutasí-tásáról, sem a támogatás megíté-lésérõl szóló határozati javaslatnem kapta meg a szükséges több-séget, ezért még egy alkalommalbiztosan a testület elé kerül azNTE ügye.

    Horváth Attila

    Sporttámogatási kérelmekkelfoglalkozott az OKISB.

    Beindult a dominóelv –hangsúlyozta Balogh László bi-zottsági elnök. Év vége felé so-kak a forráshiányukat, a fõ-szponzorhoz, a városhoz valófordulással próbálják enyhíteni.Stratégiai elvként mondjuk azt,hogy minden önkormányzati egyforintot a támogatandó szervezetegy forintjához tudjunk rendelni.Az is fontos stratégiai elv, hogykészpénzhez szeretnénk még in-kább készpénzt rendelni, és jólenne jobban bízni a kanizsaimecénásokban. Sajnos tudomá-sul kellett venni, bármennyire isszeretnénk, a jelen költségvetésiévben nem tudunk tovább lépni.

    NB III-as stabil focira szükségvan. Büszkék vagyunk rá, hogyvan egy komoly hagyományok-kal rendelkezõ NTE 1866 MÁVSportegyesületünk, de most nemerrõl szavaztunk, hanem arról,hogy a tizenkét és félmillió utántudunk-e adni újabb milliókat.Hosszú szakmai vita után olyanálláspont kristályosodott ki,melynek eredményeként a kére-lemre 4 igen, 2 nem, és 0 tartóz-kodás mellett nem támogattuk azegyesületet. De ez nem jelentiazt, hogy a jövõ évben nem leszugyanolyan fontos. A négytagúközgyûlési bizottság, Karádi Fe-renc, Bene Csaba, dr. KárolyiAttila és én tájékozódtunk azegyesületnél a fociszakosztály-lyal kapcsolatban, s ezáltal vilá-gosabb képhez jutottunk, ami se-gítette a mostani nehéz dönté-

    sünket is. Összességében százöt-ven millió forintot fordítottunksporttámogatásra, ezen belül averseny és élsportra kilencvenötmilliót, és rendkívüli támogatás-ként plusz tízmilliót szétosztot-tunk a közel ötven szakosztályszámára. A lábtoll-labdások egymillió forintos igényére három-száz-ezer forinto juthat. A Kani-zsa Vízilabda Sportegyesülethatszáz ezer forintos plusz ké-relmére négyszáz ezer forintostámogatást javasoltuk. Azt kellmondanunk a befutó összessportkérelemre, hogy a domi-nók nem dõlhetnek tovább,2007. december 31-éig nincsmódunk újabb sporttámogatásiigények teljesítésére. A bizott-ság egyöntetûen kimondta, asporttámogatás a jövõ évbenfog folytatódni.

    EEggyy ffoorriinntthhoozz eeggyy ffoorriinnttoott

    Ismét tárgyalta a Nõk HázaEgyesületnek a szenvedélybe-tegek alacsonyküszöbû szol-gáltatásával kapcsolatos ellá-tási szerzõdés megkötése irán-ti kérelmét a dr. Csákai Ivánáltal vezetett Szociális ésEgészségügyi Bizottság. A ké-relem már szerepelt az októ-ber 25-ei közgyûlés tervezettnapirendjén, azonban a javas-latot az elõterjesztõ vissza-vonta azzal az indokkal, hogyúj körülmények merültek felaz elõterjesztéssel kapcsolat-ban. Az Országgyûlés október15-én módosította a szociálistörvényt, és jelentõsen átalakí-totta az önkormányzatok köte-lezõ feladatainak rendszerét.A változások érintik a szenve-délybetegek alacsonyküszöbûszolgáltatását is. Jelenleg azönkormányzatok a kötelezõfeladataiknak eltérõ mennyi-ségi és minõségi mutatókalapján tesznek eleget. Az újfeladat-ellátási rendszerben aközösségi ellátások (és így azalacsonyküszöbû szolgáltatás)nyújtásának kötelezettsége2009. január 1-jétõl megszû-nik, de mint törvényben meg-határozott tartalmú szociálisszolgáltatások továbbra ismegmaradnak, finanszírozá-suk valamennyi fenntartó szá-mára egységes módon, a tény-leges szükségletek figyelembevételével, pályázat útján való-sul meg. A pályázati finanszí-rozás részletes szabályai nemismertek, azonban a feladatkötelezõ jellegének változásamiatt az önkormányzat 2009-tõl nem lesz köteles az ala-csonyküszöbû szolgáltatásbiztosítására, sem saját fenn-tartásában, sem más fenntartó-val való ellátási szerzõdéskö-tés útján. A téma megvitatásasorán a bizottság tagjai egyet-értettek a szenvedélybetegekrészére nyújtott alacsonykü-szöbû szolgáltatás nyújtásánakfontosságával, és a határozatijavaslatban foglaltaknak meg-felelõen közgyûlési tárgyalás-ra alkalmasnak tartották azelõterjesztést.

    NNõõkk hháázzaa EEggyyeessüülleettkkéérreellmméérrõõll

    40.qxd 2007.11.14. 11:58 Page 9

  • Kanizsa – ÉÉrtékrend 2007. november 15. 11Kanizsa – VVárosháza 2007. november 15.6

    PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY a Nagykanizsa Kodály Z. u. 10. számúNyugdíjasházban megüresedett 1 db lakás bérleti jogának elnyerésére

    Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyûlésének Szociális és Egészség-ügyi Bizottsága a 36/1997. (XI.44.) számú helyi rendelet alapján pályázatothirdet a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 14. szám alatt találhatóNyugdíjasházban lévõ bérlakás bérleti jogának elnyerésére.

    A pályázat benyújtásának határideje 2007. november 30., 12.00 óra. He-lye: Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. fsz.ügyfélfogadó. A licitálás idõpontja 2007. december 7., 9.00 óra. Helye: Pol-gármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. I. em.

    A pályázat célja: az alább megjelölt ingatlan bérleti jogának elnyerése, ha-tározott idõre

    A bérlemény leírása: 1. Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/A. I. em. 14. Elhelyezkedése: Nagykanizsa, keleti városrész, alapterülete: 25 m2, szoba-

    száma: 1 szoba, komfortfokozata: összkomfortos, bérleti díja: önkormányzatibérlakást leadó pályázó esetén 8.122 Ft + igénybevett szolgáltatásokért fize-tendõ díj + rezsiköltség, adományt felajánló pályázó esetén az igénybevettszolgáltatásokért fizetendõ díj + rezsiköltség. Megtekinthetõ: 2007. novem-ber 20. (kedd) 10-11 óráig

    A bérlemény nem örökölhetõ!A pályázaton való részvétel feltételei:1./ Személyi feltételek. Pályázhat mindazon nagykanizsai állandó lakhe-

    lyû nyugdíjas, nyugdíjas házaspár, aki/k/ Nagykanizsán állandó lakos/ok/,öregségi nyugdíjas/ok/, vagy az öregségi nyugdíjkorhatár elérte/k/, önmaga,vagy legalább egyikük önmaga ellátására képes, a lakással kapcsolatos fize-tési kötelezettségeket vállalja/k/ és annak eleget tud/nak/ tenni, a pályázó apályázati feltételeket, a pályázati tárgyaláson történõ licitálást elfogadja

    2./ Egyéb feltételek. Pályázhat mindazon 1. pontban részletezett sze-mély/ek/, aki/k/ pénzadományt ajánl fel, vagy önkormányzati bérlakásátajánlja fel.

    Pályázni a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályán (Nk, Eötvös tér 16.)átvehetõ PÁLYÁZATI LAP kitöltésével lehet, melyen fel kell tüntetni: a pá-lyázó/k/ személyi adatait, a folyósított nyugdíj/ak/ összegét, csatolva az utol-só havi nyugdíjszelvény és törzslap fénymásolatát, a felajánlásra kerülõ ön-kormányzati bérlakás pontos címét, helyiségeit, komfortfokozatát, havi bér-leti díját, csatolva a bérleti szerzõdés fénymásolatát, saját tulajdonú lakásesetén annak pontos címét, helyrajzi számát, alapterületét, komfortfokozatát,helyiségeit, minden tulajdonos adatát. A pályázatokat a Polgármesteri Hiva-tal Szociális Osztályának ügyfélszolgálatán (Nk, Eötvös tér 16.) kell benyúj-tani. A licitálásra a pályázóknak külön értesítést nem küldünk. A licitálásszabályai: A licitáláson részt vehet az a pályázó, aki pályázatát határidõben, akiírásban foglalt tartalommal nyújtotta be. A pályázót megbízással meghatal-mazottja is képviselheti. A licitálás induló összege: 2.000.000 Ft. A licitálássorán a licitösszeg 50.000 Ft-onként emelkedik. A nyertes pályázóval a la-kásra vonatkozó bérleti szerzõdést az Ingatlankezelési Intézmény köti meg akijelölés, az adomány befizetését, vagy az önkormányzati bérlakás leadásaesetén a megállapodás aláírását követõ 15 napon belül. Amennyiben a bérlõa bérbeadó Ingatlankezelési Intézménnyel a bérleti szerzõdést nem ezen ha-táridõn belül nem köti meg, a bérleti szerzõdés megkötésének lehetõségét el-veszíti.

    NNyyuuggddííjjaasshháázzii llaakkáássppáállyyáázzaatt

    MMeegghhíívvóó

    Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önt az "50 év integráció 50 helyszínen"

    országos eseménysorozat kapcsán megrendezésre kerülõ nagykanizsai programokra.

    Marton István, polgármester

    PPrrooggrraammookk

    2007. november 23., péntekHelyszín: Vasemberház (Nagykanizsa, Erzsébet tér 1-3.)9.00 Iskolások vetélkedõje az EU-PONT szervezésében - helyi forduló11.00 Ember és érték – Környezet- és természetvédelem Dél-Zalá-ban. Kerekasztal-beszélgetés a város környezetvédelmi programjá-ról. Meghívott vendégek: Glattfelder Béla, EU parlamenti képviselõ,Dr. Illés Zoltán egyetemi docens, CEUPályázati partnereink: Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület,Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara, Pályaválasztási Tanács-adó Szolgálat, Városi Diákönkormányzat, Zsigmondy Vilmos ésSzéchenyi István SZKI (Jelentkezni elõzetesen a 93/500-709-es te-lefonszámon lehet.)12.00 Európa asztala – gasztronómiai bemutató az Európai Unió or-szágainak nemzeti ételeibõl.17.00 "Európa következõ 50 éve rajtunk is múlik" – lakossági fórumTéma: Javaslatok a város 2008-2013. évi középtávú környezetvédel-mi programjához

    2007. november 24., szombatHelyszín: Medgyaszay Ház (Nagykanizsa, Sugár u. 5.)18.00 Sok nemzetiségû kultúrával az Európai Unióban. A kulturálisgálamûsor szereplõi: Dél-Zala Táncegyüttes, Kanizsai Horvát Kórusés Néptánccsoport, Kanizsa Csillagai, Királyi Pál ÁMK német nem-zetiségû gyermek- és ifjúsági csoportja

    KÍSÉRÕ RENDEZVÉNYEK:Európa-sarok: A keszthelyi Europe Direct Balaton Régió EurópaiInformációs Pont munkatársai várják az érdeklõdõket európai unióstanácsadással, tájékoztatással (ingyenes kiadványok, interaktív hon-lapok, kvízjátékok, pályázati információk).Természetfotó-kiállítás Maros Sándor képeibõl

    A rendezvény az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, azEurópai Parlament Tájékoztatási Irodája és a magyar kormány kö-zötti Igazgatási partnerség keretében jött létre.

    Tisztelettel hívjuk és várjuk az érdeklõdõ diákokat, szülõket éspedagógusokat 4. osztályos általános iskolásoknak, a nyolcév-folyamos gimnáziumi képzésünkrõl rendezett nyílt napunkra 2007.november 24., szombat 9.00 órára a Batthyány Lajos Gimnáziumnagyaulájába. A találkozás alkalmával bemutatjuk a gimnáziumunkhagyományos, immár 1991. óta tartó nyolcévfolyamos képzését.Szeretnénk, ha elnyerné tetszését iskolánk Pedagógiai Programja,annak nevelési és oktatási tartalma. Hisszük és valljuk: ránk bízhatjagyermekét, mi megpróbáljuk mottónk alapján is nevelni:

    „Nem elég a gyermeket gépileg tanítani a kiszabott tanul-mányokra, lelkét, szívét is kell mûvelni, mert csak így lehet derék,értelmes, nemesen érzõ, jellemteljes honpolgár. A nevelést, sõt méga tanítást is a gyermekeknek testi, lelki erejéhez, tehetségéhez shajlamaihoz, egyszóval egész egyéniségéhez kell alkalmazni.”

    (Deák Ferenc)

    BBaatttthhyyáánnyy LLaajjooss GGiimmnnáázziiuumm ééss EEggéésszzssééggüüggyyii SSzzaakkkköözzééppiisskkoollaa

    2007. december 13-án 19 órakora HSMK-banJegyek ára: 2000 Ft

    JEGYEK VÁSÁROLHATÓK: a TOURINFORM irodában (Csengery út 1-3.) ,

    a HONVÉD KASZINÓ-ban (Ady út 7.), valamint az elõadás napján a HSMK-ban.

    Információ: Hegedûs Erzsébet 93/311-468, 70/200-5949

    JANZA KATA ÉS DOLHAI ATTILAa MUSICAL SZTÁRJAI Nagykanizsán

    EEuurróóppaa kköövveettkkeezzõõ ööttvveennéévvee rraajjttaadd iiss mmúúlliikk

    A Nagykanizsa történelmé-ben jelentõs szerepet betöltõGuttmann-család históriáját ésmunkásságát bemutató tanul-mányt ír dr. Károlyi Attila ügy-véd, önkormányzati képviselõés lelkes helytörténész, akinekelõzõ, a város polgármestereitbemutató könyve nagy vihartkavart. Egy másik munkájában– valószínûleg még a Gutt-mann-család életét bemutatókötet elõtt – Kanizsa történetétolvashatóbb, kicsit bulvárosabbformában szeretné elsõsorban atanuló ifjúság elé tárni. Mind-két kiadvány megjelenése egyéven belül várható.

    – Több évnyi kutatómunka utánóhatatlanul felhalmozódnak olyanismeretek, amelyek szinte kénysze-rítõ erõvel hatnak azok birtokosá-ra, hogy a köz elé lépjen velük –mondta dr. Károlyi Attila. – Ígyvan ez jelen esetben is, aGuttmann-család, illetve Kanizsatörténetének kutatása során mostjutottam el arra a pontra, ahol úgyérzem, érdemes visszatekinteni, s amegszerzett ismeretanyagot továbbadni a história iránt érdeklõdõk-nek. Heraldikai és genealógiai ku-tatásaim során véletlenül botlot-tam a Guttmann-család történeté-

    be. A Guttmannok a XIX.-XX. szá-zad fordulóján a család alapítójá-nak tekinthetõ Guttmann Henrikrévén kanizsai kereskedõ család-ként szereztek nemesi címet, még-hozzá Gelsei és Beliscsei elõnévvel– ez utóbbi ma Horvátországbantalálható település. Ekkor ugyanismár nem Kanizsán élt a család, it-teni gazdasági-üzleti kapcsolatai-kat felszámolták, s Beliscse térsé-gére koncentráltak, hiszen elsõsor-ban fakitermeléssel és fûrészáru-kereskedelemmel foglalkoztak, sarrafelé bõségesen volt alapanyag.A pragerhofi vasútvonalhoz õkszállították a talpfákat, továbbá fá-ból vonta ki a bõr megmunkálásá-

    hoz szükséges cserzõanyagot. AGelsei-Guttmannok messze földönnevezetesek voltak az általuk gyár-tott cserzõanyagról. Érdekesség,hogy a párizsi világkiállításon ismegjelentek egy nagy, a tevékeny-ségüket szimbolizáló hordóval. Acsalád bárói címet kapott, s csu-pán azért nem lehettek grófok,mert Ferenc József idejében zsidószármazású emberek nem kaphat-tak grófi címet, csak báróit. Kuta-tásaim során a kezembe került aGuttmann-család egyik tagjánakbörtönnaplója is, amelyben értékesadatokat találtam a család genea-lógiájáról, azaz eredetérõl, vala-mint kanizsai munkásságáról.

    – Utóbbiról mit lehet tudni?– Nevükhöz fûzõdik például a

    Takarékpénztár, a Király Serfõzdeés a Tiszti Kaszinó megépítése.Azonban nem csak gazdagságuk-ról voltak híresek, hanem ember-baráti cselekedeteikrõl is,ingyenkonyhákat mûködtettek éstámogatták a szegény, elesett em-bereket. A Guttmann-család tag-jai példaként szolgálhatnak a mamilliárdosainak, akik csak meg-sarcolják a szegényeket, ám az ígymegszerzett vagyonból semmitnem adnak vissza nekik. A kapita-lizmus akkoriban még úgy mûkö-dött, hogy valamekkora összegetvissza is jutattak a szegény sorsú-aknak. Az akkori erkölcs még eztdiktálta – sajnos, mára az erkölcs

    teljesen kiveszett a társadalomegészébõl. Ez is motivált, amikorarra gondoltam, hogy közkinccséteszem a Guttmann-család törté-netét. A legfontosabbnak azt tar-tom, hogy ezek a gazdag emberekjelentõs részt vállaltak a közfel-adatokból, a város kötelezõen el-látandó feladataiból. Ez ma, saj-nos, nem így mûködik, Nagykani-zsa jelentõs gazdasági-pénzügyipotentátjai úgy gondolják, hogymindent letudnak az adójuk befi-zetésével. Ez szomorú!

    – Mikorra várható a könyvmegjelenése?

    – Szeretném, ha jövõ kará-csonyra elkészülne a tanulmá-nyom, amellyel párhuzamosandolgozok Kanizsa történetén is,melyben neves lokálpatrióták,például Halis István, BarbalicsLajos, Bátorfi Lajos, Balogh Já-nos és Horváth Gyula helytörté-neti írásait gyûjtöm egybe, s kö-zérthetõ formában, kicsit bulvá-rosan tárom az olvasók elé. Elsõ-sorban a ma fiataljaira, általánosés középiskolásokra számítok,akik felnõttként ennek a városnaka polgárságát, illetve politikusigárdáját adhatják a késõbbiek-ben. Kanizsa történelmének isme-rete véleményem szerint elenged-hetetlen a megfelelõ öna-zonosságtudat kialakulásához.

    Horváth Attila

    AAzz uuttóókkoorr ookkuulláássáárraa

    Fotó

    : Hor

    váth

    Atti

    la

    A harmonikazenét kedvelõkigazán nem panaszkodhattak, gyö-nyörû dallamok csendültek fel aBudapest Harmonika Trió és a ka-nizsai Bellák Tibor elõadásában aHSMK színháztermében. Az estBellák Tibor háromnegyed óráselõadásával kezdõdött, majdOrosz Zoltán világhírû harmoni-kamûvész lépett triójával, WéberGáborral és a basszusharmonikán

    játszó Horváth Istvánnal a szín-padra. Az 1993-ban alakítottegyüttes Európa-szerte egyedülál-ló formáció. A Herrer-Tabányiharmonikagálán készült felvételt aDuna Televízió többször isvetítette. Néhány évvel ezelõtt aPárizsban megrendezett FranciaNemzeti Harmonikafesztiválon õkvoltak az egyetlen külföldi meghí-vott résztvevõk.

    Kiemelkedõ sikereket ért el aZemplén Sportegyesület a Szol-nokon megrendezett V. Lábtoll-labda Világbajnokságon. A ver-senyzõk minden kategóriában azélen zártak, így a teljes magyar„A” válogatott nagykanizsai játé-kosokból állt a világbajnokságon,ahonnan – legjobb európaiakként– öt bronzéremmel tértek haza. AVB bronzérmes válogatott ver-senyzõi, Barócsi Andor, Csizma-dia Tamás, Hartai Attila, TakácsEndre, Budavölgyi Veronika,

    Gozdán Ágota és Végh Dóranemcsak városunk, hanem ha-zánk jó hírét öregbítették. Ebbõlaz alkalomból gratulált és átadtaa város ajándékát a játékosoknakés Budavölgyi Kálmán szövetségikapitánynak Cseresnyés Péter al-polgármester. – Büszkén mond-hatjuk, hogy a sportág egyik fel-legvára Nagykanizsa – hangsú-lyozta. Bár háromezer éves múlt-ra tekint vissza, de Európában ésMagyarországon alig van törté-nelme.

    LLáábbttoollllaassookk kköösszzöönnttééssee

    A Román Sándor által irányított Experidance Tánctársulat és aNemzeti Táncszínház november kilencedikén a Hevesi Sándor Mû-velõdési Központban teltház elõtt mutatta be Arany János vígepo-szából készült két részes táncjátékát, a Nagyidai cigányokat. A tánc-játék nagy sikert aratott a hallgatóság körében, ami nem csoda, hi-szen költészetet, humort és a cigányfolklór elemeit gyúrta egybe egybravúros koreográfiába Román Sándor.

    KKaanniizzssáánn aa NNaaggyyiiddaaii cciiggáánnyyookk

    40.qxd 2007.11.14. 11:58 Page 11

  • Kanizsa – VVárosháza 2007. november 15. 7Kanizsa – KKöz-üügyeink 2007. november 15.10

    Balogh László, a 3. számú vá-lasztókerület önkormányzati kép-viselõje, OKISB-elnök fogadóóráttart minden szerdán 16.00 órától17.00 óráig a Batthyány LajosGimnáziumban (Nagykanizsa,Rozgonyi utca 23.): 30/2040865,[email protected]

    Papp Nándor a 12. számúválasztókerület önkormányzatiképviselõje a hivatalos elfoglaltságmiatt november 13-án elmaradtfogadóóráját november 20-án(kedden), 17 órakor a Vécsey Zsig-mond Általános Iskolában, 18órától a Zárda utcai kollégiumbantartja.

    Megértésüket köszönjük.

    Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet 3 fõ Építéshatósági ügyintézõ helyettesí-tésére. Ellátandó feladat: Kiemelt építésügyi hatósági ügyek döntésre való szakmai elõkészítése (helyszíni szemle, hi-ánypótlás, tárgyalás, határozattervezetek) és végrehajtása Nagykanizsa körzetközponti közigazgatási területén.

    Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen elõélet, a köztisztviselõk képesítési elõírásairól szóló9/1995.(II.3.) Korm. sz. rendelet 1. sz. mellékletének I./4. Építésügyi igazgatási feladatok I. besorolási osztályban felso-rolt iskolai végzettségek és szakképesítések bármelyike: egyetemi vagy fõiskolai szintû építészmérnöki, építõmérnöki(szerkezetépítõ, magasépítõ üzemmérnöki) szakképzettség; fõiskolai szintû településmérnöki (városgazdasági mérnöki)szakképzettség. Legalább egyéves szakmai (tervezõi, kivitelezõi), továbbá kétéves közigazgatási gyakorlat, vagy legalábbhároméves közigazgatási gyakorlat. (Ezek hiányában felmentés kérhetõ.) „B” kategóriás gépjármû vezetõi engedély.

    Közigazgatási alapvizsgát és szakvizsgát a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény szerint kellmegszerezni, illetõleg a Belügyminisztérium Építésügyi Hivatala szakmai felügyeletével szervezett szakmai tovább-képzésen kell részt venni. A kinevezés határozott idõre, legfeljebb hat hónap próbaidõ kikötésével történik. Illetményés egyéb juttatások a Ktv. és Polgármesteri Hivatal Közszolgálati Szabályzatának vonatkozó rendelkezései szerint.

    A pályázatokat dr. Gyergyák Krisztina aljegyzõ részére kell benyújtani (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., telefon:93/500-700 vagy 500-708), melyhez csatolni kell: az iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolatát, 3hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, szakmai és közigazgatási gyakorlat hivatalos igazolását.

    A pályázatok beérkezésének határideje: 2007. november 30. 12.00 óra. A benyújtott pályázatok elbírálására a pályá-zati határidõ lejártát követõ 15 napon belül kerül sor.

    A munkakör a benyújtott pályázatok elbírálását követõen azonnal betölthetõ.

    KKééppvviisseellõõiiffooggaaddóóóórraa

    PPáállyyáázzaatt ÉÉppííttéésshhaattóóssáággii üüggyyiinnttéézzõõkk hheellyyeetttteessííttéésséérree

    Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyûlésének Szociális és Egészség-ügyi Bizottsága a többször módosított 55/2000. (XII.13.) számú helyi ren-delet alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakásokbérleti jogának szociális alapon történõ elnyerésére:

    CSERÉRE:1. Nagykanizsa, Fõ u. 8. 5/2/11.A lakás alapterülete: 72 m2, szobaszám: 1 + fél szobás, komfortfokozata:

    komfortos, településen belüli fekvése: belvárosi terület, épületen belüli fekvé-se: II. emeleti lakás. A lakásbérleti díj összege: 22.999 Ft. A lakás állapota:felújított, A bérleti jogviszony idõtartama: 5 év, vagy az eredeti szerzõdésselmegegyezõ. A lakás megtekintésének idõpontja: 2007. november 21. 9-10.30óráig.

    KETTÕ GYERMEKES CSALÁD RÉSZÉRE:Nagykanizsa, Péterfai u. 37/D. IV. em. 1.A lakás alapterülete: 46 m2, szobaszám: 1 + fél szobás, komfortfokozata:

    összkomfortos, településen belüli fekvése: egyéb városi terület. épületen belülifekvése: IV. emeleti lakás. A lakásbérleti díj összege: 15.975 Ft. A lakás álla-pota: felújított. A bérleti jogviszony idõtartama: 5 év. A lakás megtekintésénekidõpontja: 2007. november 21. 10-11.30 óráig.

    GYERMEKES CSALÁD RÉSZÉRE:Nagykanizsa, Rózsa u. 15. I. em. 4.A lakás alapterülete: 55 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: össz-

    komfortos, településen belüli fekvése: keleti városi terület, épületen belüli fek-vése: I. emeleti lakás. A lakásbérleti díj összege: 19.088 Ft. A lakás állapota:helyreállított. A bérleti jogviszony idõtartama: 5 év. A lakás megtekintésénekidõpontja: 2007. november 20. 9-10.30 óráig.

    Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/A/2.A lakás alapterülete: 44 m2, 1 + fél szobás, komfortfokozata: összkomfor-

    tos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület, épületen belülifekvése: földszinti lakás. A lakásbérleti díj összege: 12.050 Ft. A lakás állapo-ta: felújított. A bérleti jogviszony idõtartama: 5 év. A lakás megtekintésénekidõpontja: 2007. november 20. 13.30-15 óráig.

    3. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/A/6.A lakás alapterülete: 44 m2, szobaszám: 1 + fél szobás, komfortfokozata:

    összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület, épüle-ten belüli fekvése: földszinti lakás. A lakásbérleti díj összege: 12.050 Ft. d.) Alakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony idõtartama: 5 év. A lakásmegtekintésének idõpontja: 2007. november 20. 13.30-15 óráig.

    4. Nagykanizsa, Csengery u. 56. fsz. 2.A lakás alapterülete: 76 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: komfor-

    tos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület, épületen belülifekvése: földszinti lakás. A lakásbérleti díj összege: 16.083 Ft. A lakás állapo-ta: helyreállított. A bérleti jogviszony idõtartama: 5 év. A lakás megtekintésé-nek idõpontja: 2007. november 21. 9-10.30 óráig.

    EGYEDÜLÁLLÓKNAK:1. Nagykanizsa, Magyar u. 71. fsz. 6.A lakás alapterülete: 18 m2, szobaszám: fél szobás, komfortfokozata: kom-

    fort nélküli. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület, épületen

    belüli fekvése: földszinti lakás. A lakásbérleti díj összege: 802 Ft. A lakás ál-lapota: felújított. A bérleti jogviszony idõtartama: 5 év. A lakás megtekintésé-nek idõpontja: 2007. november 20. 9-10.30 óráig.

    2. Nagykanizsa, Fõ u. 4. I. em. 4.A lakás alapterülete: 51 m2, szobaszám: 1 + fél szobás, komfortfokozata:

    komfortos. A lakás településen belüli fekvése: belvárosi terület, épületen belü-li fekvése: I. emeleti lakás. A lakásbérleti díj összege: 16.260 Ft. A lakás álla-pota: felújított. A bérleti jogviszony idõtartama: 5 év. A lakás megtekintésénekidõpontja: 2007. november 21. 9-10.30 óráig.

    A Szociális és Egészségügyi Bizottság pályázatot hirdet továbbá azalábbi, Garzonházban lévõ üres önkormányzati bérlakások bérleti jogá-nak elnyerésére.

    Elhelyezésre a 35. életévet be nem töltött fiatal házasok/élettársak jogosul-tak lakásigényük végleges rendezéséig, de legfeljebb 60 hónap idõtartamig,elhelyezésük átmeneti megoldásával és takarékosságra ösztönzéssel.

    1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. fsz. 4.A lakás alapterülete: 36 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: össz-

    komfortos. A lakás településen belüli fekvése: keleti városi terület, épületenbelüli fekvése: földszinti lakás. Szálláshasználati díj összege: 12.814 Ft. A la-kás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony idõtartama: maximum 60 hó-nap. A lakás megtekintésének idõpontja: 2007. november 20. 14-15.30 óráig.

    2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. II. em. 11.A lakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1+fél szobás, komfortfokozata:

    összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: keleti városi terület, épüle-ten belüli fekvése: II. emeleti lakás. Szálláshasználati díj összege: 14.952 Ft. Alakás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony idõtartama: maximum 60 hó-nap. A lakás megtekintésének idõpontja: 2007. november 20. 14-15.30 óráig.

    3. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. I. em. 6.A lakás alapterülete: 40 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: össz-

    komfortos. A lakás településen belüli fekvése: keleti városi terület, épületenbelüli fekvése: I. emeleti lakás. Szálláshasználati díj összege: 14.952 Ft. A la-kás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony idõtartama: maximum 60 hó-nap. A lakás megtekintésének idõpontja: 2007. november 20. 14-15.30 óráig.

    4. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. fsz. 2.A lakás alapterülete: 38 m2, szobaszám: 1 szobás, komfortfokozata: össz-

    komfortos. A lakás településen belüli fekvése: keleti városi terület, épületenbelüli fekvése: földszinti lakás. Szálláshasználati díj összege: 13.526 Ft. A la-kás állapota: helyreállított. A bérleti jogviszony idõtartama: maximum 60 hó-nap. A lakás megtekintésének idõpontja: 2007. november 20. 14-15.30 óráig.

    5. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. II. em. 11.A lakás alapterülete: 40 m2, 1+fél szobás, komfortfokozata: összkomfortos.

    A lakás településen belüli fekvése: keleti városi terület, épületen belüli fekvé-se: földszinti lakás. Szálláshasználati díj összege: 14.952 Ft. A lakás állapota:helyreállított. A bérleti jogviszony idõtartama: maximum 60 hónap. A lakásmegtekintésének idõpontja: 2007. november 20. 14-15.30 óráig. A pályázatok benyújtásának helye és határideje: 2007. november 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály, Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.

    SSzzoocciiáálliiss bbéérrllaakkááss-ppáállyyáázzaatt,, GGaarrzzoonnhháázzii bbéérrllaakkááss-ppáállyyáázzaatt

    Azt gondolom, és remélem ez-zel nem vagyok egyedül, hogynem csak képviselõk, de mindenmagyar állampolgár elmondhat-ja a véleményét az ország, illetveahol él, annak a településnek azönkormányzati tevékenységérõl.Szeretném leszögezni, nem vol-tam az állampárt tagja, semszimpatizánsa, mint ahogy masem vagyok egyik politikai tömö-rülésnek sem. Bár koromból ere-dõen beléphettem volna a kom-munista pártba, vagy azMSZMP-be, de erkölcsi és politi-kai hovatartozásom nem engedtemeg, hogy olyan pártnak legyeka tagja, amely minden gazdaságirealitást nélkülözõ hazug és ha-mis politikai ideológiára épülvemegfertõzött embert, fát, legelõt,állatot egyaránt. Olyan légkörtteremtve, amelyben apa feljelen-tette a fiát, vagy éppen fordítva,hogy nem spontán gazdasági-társadalmi törvényeknek megfe-lelõ ideológia alapján próbáltérvényesülni, hanem utópisztikuselveihez akarta idomítani az em-beriséget. Megakadályozta aszabad véleménynyilvánítást, saz alkotó szellemet palackba zár-ta. A tömegtájékoztatás felügye-letével még az önkontrolltól ismegfosztotta magát, hibát, hibá-ra halmozott, pedig sajtószabad-ság nélkül semmilyen szabadságse létezhet, mert belebetegszik azegész társadalom. E gazdasági

    és erkölcsi fertõ többet ártott azországnak, a nemzetnek, mintegy harmadik világháború.

    A küszöbön álló hetven évemalatt, nyitott szemmel és füllelláttam illetve hallottam, tehátszámomra a demagógia: „a tö-megek tudatos félrevezetése ha-zug ígérgetésekkel és az érzel-mek felelõtlen szításával” nemeladható.

    Szeretném elmondani szemé-lyes véleményemet, mert a Kani-zsa Újság hasábjain szinte he-tente lehet találkozni a jelen ön-kormányzatának ellenzéki „pro-minens” politikusainak kritikái-val. Sajnos, azok közelebb áll-nak, sõt meg is haladják a fentemlített demagógiát, mint atényszerû és helyén való kritikát.Megfeledkezve a valós tényrõl, atizenhat éves városvezetésükrõl,mely valóban hasonlít az általukemlített szóhoz, az ötletbörzéhez,közel húsz évre eladósítva Nagy-kanizsa városát. Olyan hatalmasadósságot hagyva az utánuk jö-võknek, amely már szinte kezel-hetetlen. Rájuk jellemzõ módona „legjobb védekezés a táma-dás” elvét használva megkísér-lik a tömeget befolyásolni a je-len önkormányzat és személyszerint a polgármester alkalmat-lanságáról, elterelve a figyelmeta maguk tevékenységérõl.

    A tizenhat év alatti impotenstevékenységük, melyben váro-

    sunk teljesen leépült, a korábbanrentábilisnak mondott vállalatok,Sörgyár, Cola, Bútorgyár, DKG(melyek jelentõs munkaerõvelrendelkeztek, megoldva a városilyen irányú gondjait), az elmúlttizenhat év folyamán az MSZP-SZDSZ városvezetés alatt „szak-mai hozzáértésükkel, gazdaságiprogramjaikkal” megszûntek,vagy csak kis mértékben üzemel-nek. Ez volt az a „perspektíva”távlati kilátás a jövõre néz