10. jo nesbo - police

8/17/2019 10. Jo Nesbo - Police

1/294


2/294


3/294

ELSŐ RÉSZ

Prológus

Odabent aludt, az ajtó mögött.A sarokszekrényt régi fa, lőpor és fegyverolaj szaga töltötte meg. Amikor a nap a megfelelő szött be a szobába, a szekrényajtó kulcslyukán beszűrődő, homokóra alakú fénysugár bágygcsillant a polcon heverő pisztolyon.Egy orosz Odessza volt, az ismertebb Sztecskin-pisztolyok másolata.

A fegyver hosszú utat járt be. Litván kulákok révén került Szibériába, ahol az urkák dél-szihadiszállásai között vándorolt. Egy ideig egy atamán, azaz egy kozák vezér birtokában volt, dőrség az Odesszával a kezében gyilkolt meg, azután egy fegyvergyűjtő börtönigazgató honában kötött ki. A csúf, szögletes géppisztoly végül Rudolf Aszajev révén került Norvégiába, űnése előtt sikeresen monopolizálta az oslói drogpiacot a heroinhoz hasonló opioid, a sításával. Annak a városnak a drogpiacát, ahol most a fegyver volt. Egészen pontolmenkollveien, Rakel Fauke házában rejtőzött. A tárában húsz 9*18 milliméteres Makarov-mára van hely, a fegyver sorozat leadására is alkalmas. A tárban még tizenkét ólomgolyó lapult.A golyók közül hármat konkurens koszovói albán drogkereskedőkre lőttek ki. A három lőszer közü

y ért húst.A következő két golyó Gusto Hanssen, egy fiatal tolvaj és drogkereskedő életét oltotta ki, aki pébítószert sikkasztott, amíg Aszajevnek dolgozott.A pisztolyon még mindig érződött az utolsó három lövés szaga, amely az egykori rendőrnyomozó,le fejét és mellkasát érte, miközben épp Gusto Hanssen meggyilkolásának ügyében nyomozyszín is ugyanaz volt: Hausmanns gate 92.A rendőrség azóta sem zárta le a Gusto-ügyet. A gyilkosság vádjával eredetileg letartóztatott tizenes fiút szabadon engedték. Többek között azért, mert nem sikerült megtalálniuk a gyilkos fegivel így kapcsolatba sem tudták hozni. A fiút Oleg Faukének hívták, és minden áldott éjjel lövdt fel. Nem azokra, amelyek Gusto életét oltották ki, hanem a másik háromra. Amelyeket a renott le, akire gyermekkorában apja helyett apjaként tekintett. Éveken keresztül álmodozott arról, hfi egyszer feleségül veszi az anyját, Rakelt. Harry Hole. A férfi pillantása ott izzott Oleg lelki stt a sötétben, és a fiú a pisztolyra gondolt, amely egy sarokszekrényben hevert valahol mess

ban reménykedett, hogy soha többé nem látja viszont. Hogy soha senki nem látja többé. Ott alszikidők végezetéig.Odabent aludt, az ajtó mögött.A napi huszonnégy órában őrzött kórteremben gyógyszer– és festékszag terjengett. A férfi melle

szer minden egyes szívdobbanást rögzített.Isabelle Sk0yen, az oslói városháza szociális ügyekért felelős városi tanácsosa és Mikael Belsen kinevezett rendőrfőkapitány abban reménykedett, hogy soha többé nem látja viszont.

Hogy soha senki nem látja többé.Ott alszik majd az idők végezetéig.

Első fejezet

Hosszú, meleg szeptemberi nap volt. A fény olvasztott ezüstté varázsolta az Oslo-fjord vizét, és lrította az alacsony dombokat, amelyek már megízlelték az ősz első esőcseppjeit. Az oslóiak az

pokon kezdenek rendre esküdözni, hogy soha, de soha nem költöznek el a városból. A napkorong ukott Ullern városrész mögött. Az utolsó sugarak végigsimították a tájat, a város szerény mú


4/294

úskodó szegényes bérházakat, a pazar, teraszos penthouse lakásokat, melyek az országot hirtezdagságba röpítő olajról meséltek, és a narkósokat, akik a Stensparkenben heverésztek, a rendsinek számító főváros kebelén, ahol többen haltak meg túladagolásban, mint az akár nyolcszor naópai városokban. Végigcirógatták a kerteket, ahol a védőhálóval körülvett trambulinokon a gyereználati útmutató előírásaihoz híven nem ugráltak háromnál többen egyszerre. És a várost körü

gyeket és erdőket, melyek félúton belevesztek az úgynevezett Oslo-katlanba. A nap nem reszteni a várost, úgy nyújtogatta felé sugárujjait, mintha egy vonat ablakából kihajolva aghosszabbítani a búcsút.

A reggel hideg és tiszta volt, s olyan éles fénnyel indult, amilyet a műtőlámpák árasztanak. Napkömérséklet emelkedett, az ég kékje egyre mélyebb árnyalatokat öltött, a levegő pedig bársonyos letzeptembert az év legkellemesebb hónapjává teszi. És amikor puha és óvatos léptekkel megérkezonyat, a Maridalsvannet felé elnyúló hegyoldalak villanegyedeiben alma és napmeleg lucfenyő

zott a levegőben.Erlend Vennesla az utolsó magaslat tetejéhez közeledett. Érezte az izmait égető tejsavat, heonban inkább arra koncentrált, hogy függőlegesen nyomja le a klipszes pedálokat, és a térde eelé nézzen. Mert a helyes technika elengedhetetlen. Különösen, amikor az ember kimerült, és azvesen parancsolná olyan testhelyzetbe, amelyben ugyan kevésbé fáradt, de egyúttal kevésbé hat

mokat terhel. Érezte, ahogy a merev bicikliváz minden wattnyi teljesítményt elnyel és felhaelyet beletapos, majd azt is, hogyan gyorsul fel, amikor sebességváltás után állva kezd pedáközben ugyanazt a fordulatszámot próbálja tartani, ami mintegy kilencven tekerést jelent percenkzusmérő órára pillantott. Százhatvannyolc. A fejlámpa fényét a kormányra erősített GPS kijelnyította, amelyet Oslo és a környék részletes térképével, valamint aktív nyomkövetővel láttakékpár és a tartozékok többe kerültek, mint amit egy frissen nyugdíjba vonult gyilkossági nyogorúan véve megengedhetett volna magának. De fontos, hogy formában maradjon, most, hogy as kihívásokat tartogat számára.Kevesebb kihívást, ha egészen őszinte akar lenni.

A tejsav a combjába és a lábszárába mart. Fájdalmas volt, de egyben kecsegtető ígérete is annavetkezik. Endorfinmámor. Izomláz. Nyugodt lelkiismeret. Egy sör a feleségével az erkélyen, ha a lm hűl le túlságosan naplemente után.És egyszer csak odafent volt. Az út kiegyenesedett, és ott feküdt előtte a tó, a Maridalsvannet. Lasdéken volt. Tulajdonképpen abszurd, hogy egy európai főváros központjából indulva mindössze tcnyi megfeszített kerékpározás után hirtelen gazdaságok, mezők, sűrű erdők és az este sötétjébe aösvények között találja magát az ember. A fejbőre viszketett az izzadságtól a koromfeketerkájú kerékpárossisak alatt, amely annyiba került, mint a gyermekkerékpár, amelyet unokája

arie hatodik születésnapjára vásárolt. Erlend Vennesla azonban nem vette le a sisakot. A kerékpárében a legtöbb haláleset fejsérülések miatt következik be.Újra a pulzusmérő órára pillantott. Százhetvenöt. Százhetvenkettő. Egy kellemes fuvallat ongást sodort magával a város felől. Az Ullevaal Stadionból jöhetett, nemzetközi mérkőzést játseste. Szlovákia vagy Szlovénia ellen. Erlend Vennesla néhány másodpercre elképzelte, ho

vrivalgás neki szól. Jó ideje nem kapott már tapsot. Utoljára akkor, amikor nyugdíjba vonulásamzeti Nyomozóirodánál, a Kriposnál búcsúztatták odafent a Brynön. Torta és Mikael Bellman zéde, aki azóta meg sem állt a rendőrfőkapitányi székig. Erlend pedig örömmel fogadta a tapsberek szemébe nézett, köszönetet mondott, és még a torka is elszorult kissé, amikor belefog

yszerű, velős és tényeken alapuló köszönőbeszédbe, ami az idők folyamán már hagyománnyá posnál. Gyilkossági nyomozóként végzett munkája során bőven voltak hullámhegyek és hullámvö


5/294

agyobb baklövéseket azonban sikerült elkerülnie. Legalábbis amennyire tudta, hiszen az ilyesmirm kap százszázalékos választ az ember. Azaz most, hogy a DNS-elemzések technológiája ilyen , és a vezetőség jelezte, hogy a régi esetek némelyikében is alkalmazzák majd, fennállt a veszélygis megkapja az ember a válaszokat. Az új válaszokat. A megoldást. Mert amíg felderítetlen eset szó, addig teljesen érthető ez a törekvés, az azonban nem fért Erlend fejébe, miért akarforrásokat olyan ügyekre pocsékolni, amelyeket már rég lezártak.Az utcai lámpák ellenére majdnem elhajtott az erdő irányába mutató fatábla előtt az egyre sűrétben. Pedig ott volt. Pontosan úgy, ahogy emlékezett. Az útról letérve egy ösvényre jutott. Olyan

ert, amennyire csak bírt, nehogy elveszítse az egyensúlyát a puha erdei talajon. A sisakra erámpa fénye az ösvényt pásztázta, a kétoldalt sorakozó lucfenyők képezte sötét fal azonban mancsolt neki. Ijedt, sietős árnyak nyargaltak előtte, alakot váltottak, és eltűntek a szeme elő

pzelte ezt akkoriban is, amikor megpróbálta beleélni magát a lány helyzetébe. Egy zseblámpázében menekült, miután három napon keresztül fogva tartották, és megerőszakolták.És amikor Erlend Vennesla megpillantotta a lámpát, amely előtte gyulladt fel a sötétben, egy pilla gondolt, hogy a lány zseblámpája az, hogy a lány rohan ott az ösvényen, és ő a motorbiciklis üelkapja. A fény ide-oda villódzott, majd egyenesen Erlendre szegeződött. Erlend megállt, és les

ikliről. A fejlámpa fényét a pulzusmérő órára irányította. Már száz alatt járt. Nem is rossz.

Kioldotta az álla alatt a csatot, levette a sisakot, és megvakarta a fejét. Atyaég, de jólesik! Lekapejlámpát, a sisakot a kormányra akasztotta, és a zseblámpa fénye felé tolta a kerékpárt. A korm

mbálózó sisak a csuklójának ütődött.Megállt a zseblámpa előtt, amelynek a fénye hirtelen felfelé mozdult. És miközben az erős fényakította, arra gondolt, hogy már nem kellene ennyire zihálnia, mivel a pulzusa már egészen alaratlanul valami mozgást érzékelt: valami felemelkedett a remegő fénykör mögött. Halk, fütyülőtte meg a fülét, és ebben a pillanatban különös gondolat furakodott az agyába. Nem lett volna sennie a sisakot! A kerékpárosok körében a legtöbb haláleset...A gondolat felbukkanásával mintha pillanatnyi zavar támadt volna az időben, mintha a vi

pcsolata a világgal egy másodpercre megszakadt volna.Erlend Vennesla elképedve bámult maga elé, miközben egy meleg izzadságcsepp csordultmlokáról. Mondott valamit, de a szavaknak nem volt értelmük, az agya és a szája közötti összeköntha felmondta volna a szolgálatot. Újra hallotta a halk fütyülést. Azután a hang elhalt. Minden nggal egyetemben, már a saját lélegzetét sem hallotta. Azon kapta magát, hogy térdre esett, és a kából látta, hogy a kerékpár lassan az árokba borul. Aztán amikor az izzadságcsepp elényergét, majd a szemébe folyt és elvakította, az előtte táncoló sárga fény is eltűnt. Ekkor értettegy nem izzadság volt.A harmadik ütés olyan erejű volt, mintha egy jégcsap fúródott volna a fején és a nyakán kerestébe. Minden megfagyott.Nem akarok meghalni, gondolta, és megpróbálta felemelni a karját, hogy védje a fejét. Ám ayetlen tagja sem engedelmeskedett az akaratának, tudta, hogy lebénult.A negyedik ütést már nem érezte, de a nedves talaj illata elárulta neki, hogy a földön feksziklogás után az egyik szemére sikerült visszanyernie a látását. Közvetlenül az arca előtt egy pár mokancsot pillantott meg a sárban. A cipő sarka megemelkedett, és kissé elszakadt a földtől. Aszazökkent. Majd az egész megismétlődött. Mintha az, aki megütötte, ugrálna. Lendületet vesz,gyobb erőt fejthessen ki, amikor lesújt. Az utolsó gondolat pedig, ami átfutott Erlend agyán, az

gy nem felejtheti el, hogy hívják a kislányt, az unokáját. Nem veszítheti el a nevét.


6/294

Második fejezet

Anton Mittet rendőrtiszt kivette a félig teli papírpoharat a kis, piros Nespresso D290 mvéfőzőből, majd lehajolt, és a padlóra állította. Nem volt egyetlen bútordarab sem, amire rátna. Azután felfordította a hosszúkás dobozt, a tenyerébe rázott egy újabb kávékapszulát, gé

enőrizte, nincs-e kiszakadva a tetején a vékony fémfólia, majd a kávéfőzőbe dugta. Végül egypírpoharat állított a kifolyó alá, és megnyomta az egyik csillogó gombot.Miközben a kávéfőző hörögni és nyögni kezdett, Anton Mittet az órájára pillantott. Mindjártségváltás. Vártak rá otthon, de úgy vélte, előbb el kell igazítania a lányt, hiszen mégiscsa

dőrtiszti főiskolásról van szó. Mit is mondott, hogy hívják? Silje? Anton Mittet a kávéfőző kifolyredt. Akkor is vinne neki kávét, ha férfi lenne? Nem tudta, de mindegy is, már lemondott róla, h

hez hasonló kérdésekre választ találjon. Olyan csend lett, hogy hallotta, ahogy az utolsó, szinte átppek a papírpohárba csöppennek. A kapszulában már nemigen volt sem szín, sem íz, de mindlett facsarni belőle, mert a lány hosszú éjszakai műszak előtt állt. Társaság nélküli, eseménszak előtt, melynek során nem lesz egyéb dolga, mint hogy a Rikshospital fehérre festett, onfalait bámulja. Anton Mittet ezért döntött úgy, hogy megiszik vele egy kávét, mielőtt elmegy. Fkávéspoharat, és visszaindult. A falak visszaverték léptei kopogását. Kulcsra zárt ajtók mellett

Tudta, hogy senki és semmi nincs mögöttük, csak újabb csupasz falak. A norvégok gondoltak a annak idején, amikor a kórházat építették. Tisztában voltak vele, hogy idővel nő a népesség, az emdásul egyre idősebbek, betegebbek lesznek, és nagyobb igényeket támasztanak majd. Hosszú ndolkodtak, ahogy a németek az autópályáik, a svédek pedig a repülőtereik megépítésekor. De vanéhány magányos német autós, aki a harmincas években végighajtott a gigantikus betonutakon, vd utasok, akik az Arlanda repülőtér túlméretezett csarnokain vágtak keresztül valamikor a hat

ekben, szintén úgy érezték, hogy az egész valahogy olyan kísértetjárta? Hogy bár teljesen új, csantetlen, és még senki sem halt meg itt autóbalesetben vagy repülőgép-szerencsétlenségben, valntha mégis hemzsegne a kísértetektől? Hogy az autó fényszórója bármikor egy családra vet

elynek tagjai az út szélén álldogálnak, és kifejezéstelen tekintettel bámulnak a fénybe, véadtan, az apát keresztülnyársalta valami, az anya feje hátracsavarodott, a gyermeknek meg csute egyik oldalán vannak végtagjai? Hogy az Arlanda érkezési csarnokában a poggyászfutóanyag függönye mögül bármelyik pillanatban előcsúszhat egy még izzó, elszenesedett, a gumiszeégett hulla, néma sikolyra nyíló, füstölgő szájjal? Egyetlen orvos sem tudta megmondani,ználják majd ezt a szárnyat, az az egy mindenesetre biztos volt, hogy az ajtók mögött emberek fghalni. Ott volt a levegőben. A láthatatlan testek, melyekben nyughatatlan lelkek lakoznak, minthand ott feküdtek volna a kórházban.Amikor Anton befordult egy sarkon, ott nyújtózott előtte egy újabb, félhomályba burkolózó folyos

an kopár és szögletes volt, hogy különös optikai csalódást okozott: úgy tűnt, mintha a folyosó véegyenruhás lány egy falra akasztott kis kép szereplője lenne.– Tessék, hoztam magának is egyet – mondta, amikor odaért a lányhoz. Hány éves lehet? Húsz?Kicsit több. Talán huszonkettő.– Köszönöm, de nekem is van – felelte a lány, és egy termoszt húzott elő a szomszédos széken hizsákjából. Hanglejtésének enyhe lendületessége egy északi nyelvjárás maradványa lehetett.– Ez jobb – nyújtotta felé Anton az egyik poharat.A lány habozott, azután elvette.– És ingyen van – tette hozzá Anton, majd diszkréten a háta mögé dugta a kezét, és a kabátja

vetéhez dörgölte égett ujjbegyeit. – A kávéfőzőt csak miattunk tették ki. Ott van a folyosón a...– Igen, láttam, amikor jöttem – szakította félbe a lány. – De mivel az utasítások szerint egy pill


7/294

m hagyhatjuk el a beteg ajtaját, hoztam magamnak otthonról.Anton Mittet belekortyolt a kávéba.– Ez így van, de mindössze egyetlen folyosó vezet ide. A negyedik emeleten vagyunk, és a kávéyetlen ajtó sincs, amelyen át elérhető lenne egy másik lépcső vagy bejárat. Abban az esetben semerülni bennünket, ha kávéért megyünk.– Megnyugtatóan hangzik, de inkább az utasításokhoz tartanám magam. – A lány futó mosolyt vilmajd, talán a burkolt rendreutasítást ellensúlyozandó, ivott egy kortyot a kávéból.

Anton enyhe bosszúságot érzett, és már a nyelvén volt, hogy kifejtse a véleményét az

ndolkodásról, amelyet idővel a tapasztalat hoz magával, de ekkor a folyosó végén váratlanul felbuami. A fehér alak mintha a padló fölött lebegve közeledett volna feléjük. Anton hallotta, ahogyáll.A jelenés körvonalait egyre tisztábban ki lehetett venni, végül egy dús idomú, szőke nővé változoórház bő szabású ápolói egyenruháját viselte. Anton tudta, hogy a nő ma éjszakás. És hogy holnabad lesz.

– Jó estét! – mondta az ápolónő hamiskás mosollyal, majd felemelt két fecskendőt, és az ajtóhoz kilincsre tette a kezét.– Várjon egy kicsit! – szólt rá Silje. – Meg kell néznem az igazolványát. És a napi jelsz

kségem lesz.Az ápolónő csodálkozva Antonra pillantott.– Hacsak a kollégám nem kezeskedik magáért – tette hozzá Silje.Anton biccentett.– Menj csak be, Mona.Az ápolónő kinyitotta az ajtót, Anton pedig utánabámult. A félhomályos szobában látni vélte arül sorakozó műszereket és a takaró alól kilógó lábujjakat. A beteg olyan magas volt, hogy hosyat kellett keríteniük neki. Az ajtó becsukódott.– Jól van – mondta Anton, és Siljére mosolygott. Látta a lányon, hogy egyáltalán nincs ínyére az

og, és hogy Antont egy vérbeli hímsovinisztának tartja, aki az imént iskolázott le egy fialéganőt. De az ég szerelmére, hiszen csak főiskolás, a gyakorlati évnek pedig pontosan az a lén

gy nála tapasztaltabb rendőröktől tanuljon! Anton egyre csak billegett a sarkán, és nem tudta,zelje a helyzetet. A lány azonban elébe vágott.– Ahogy már említettem, olvastam az utasításokat. Magát pedig már biztosan várja a családja.A férfi a szájához emelte a poharat. Mit tudhat ez a lány a családi viszonyairól? Csak nem céloar valamire? Például rá és Monára? Hogy néhány este hazavitte munka után, és nem álltaknyinél?– A macis matrica a táskáján – mosolyodott el a lány.Anton belekortyolt a kávéba, majd megköszörülte a torkát.– Ráérek. Mivel első alkalommal van őrségben, lehetőséget biztosítok, hogy kérdezzen, ha kíamire. Tudja, az utasítások sem tartalmaznak mindent. – A másik lábára helyezte a testsúlyát.

nne, hogy a lány kihallotta a célzást a mondandójából, és tökéletesen megértette.– Ahogy akarja – felelte a lány a huszonöt éven aluliak idegőrlő magabiztosságával. – Ki fekrteremben?– Nem tudom. És ahogy az utasítások is világossá teszik: a férfi névtelen, és az is marad.– De maga azért tud valamit.

– Úgy gondolja?– Mona. Nem hívná a keresztnevén, ha nem beszéltek volna már korábban. Mit mesélt?


8/294

Anton Mittet a lányt méregette. Szép volt, de minden melegség és báj hiányzott belőle. Kissé vékzlésének. Kócos haja volt, a felső ajka pedig, amelyet mintha egy túl feszes ín tartana, előrtszőfogakat sejtetett. Viszont fiatal volt. A fekete egyenruhába bújtatott teste izmos és kidolg

ben Anton teljesen biztos volt. Vagyis ha elmesélné neki, amit tud, az azért lenne, mert tudat alakoskodta, hogy a jóindulata egy század százalékkal megnöveli annak az esélyét, hogy szexenyal? Vagy mert a Siljéhez hasonló lányokból öt év leforgása alatt főtiszt, különleges nyomozói még rosszabb: a főnöke lesz, miközben ő egy nyomorult rendőrtiszt marad, mert a Drammekké az útjában áll majd, akár egy fal vagy egy eltávolíthatatlan pecsét.

– Gyilkossági kísérlet – mondta Anton. – Rengeteg vért veszített, állítólag már alig volt pulzusa, aértek vele. Azóta kómában fekszik.– Miért kell az őrség?Anton megvonta a vállát.– Potenciális tanú. Amennyiben túléli.– Mit tud?– Kábítószeres ügyek. A legfelsőbb szinteken. Valószínűleg olyan infók birtokában van, amelyói heroinkereskedelem kulcsembereit buktathatják le. És azt is elárulhatja, ki akarta meggyilkolni– Vagyis attól tartanak, hogy a gyilkos visszatér, és befejezi, amit elkezdett.

– Amennyiben a tudomására jut, hogy a férfi életben van, és itt ápolják, igen. Ezért vagyunk itt.A lány bólintott.– És túl fogja élni?Anton a fejét ingatta.– Úgy vélik, néhány hónapig életben tarthatják, de meglehetősen kicsi az esélye annak, hogy felémából. De ettől függetlenül. – Anton ismét a másik lábára helyezte a testsúlyát. A lány vizsgantása kezdett kellemetlenül hosszúra nyúlni. – Addig is őriznünk kell.

Anton Mittet némileg megsemmisülve hagyta ott a lányt. Lement a recepció melletti lépcsőn, és kőszi éjszakába. Már a kocsiban ült, amikor észrevette, hogy csörög a mobiltelefonja.

A központból keresték.– Maridalen, gyilkosság – mondta az ügyeletes tiszt. – Tudom, hogy mára már végzett, de segítségükségük a helyszín biztosításához. És mivel úgyis egyenruhában van.– Mennyi idő?– Legfeljebb három óra, és leváltják.Anton meglepődött. Manapság bármit megtettek, hogy elkerüljék a túlórákat, a merev szabályotségvetés ellehetetlenítették a praktikus szervezést. Úgyhogy ezúttal valószínűleg nem szokvlkosságról van szó. Bízott benne, hogy nem gyerek az áldozat.– Rendben – válaszolta Anton Mittet.– Küldöm a GPS-koordinátákat.Ez az új, aktív nyomkövetővel ellátott GPS-rendszer lehetővé tette a műveleti központ számára,mérje, hol vannak a kollégák. Azért hívták Antont, mert ő volt a legközelebb.– Jó – mondta Anton. – Három óra.Laura ugyan már lefeküdt, de szerette, ha a férje hamar hazaér a munkából, ezért Anton küldött ne

MS-t. Azután beindította a motort, és elhajtott a Maridalsvannet irányába.Antonnak nem volt szüksége a GPS-re. Az Ulleválsetervei leágazásánál négy rendőrautó pamivel előrébb pedig narancssárga és fehér rendőrségi szalag mutatta az utat.

Anton előhalászta a kesztyűtartóból a zseblámpát, és odament az útlezárásnál ácsorgó tiszthez. Lőben felvillanó fényeket és a helyszínelők lámpáit, amelyekről mindig egy filmforgatás jut


9/294

ébe. Ami nem is állt olyan messze a valóságtól, mivel az utóbbi időben a tetthelyen nemcsak fotnem HD-kamerákat is használtak, amelyekkel egyrészt felvették az áldozatot, másrészt pedig ápet készítettek az egész helyszínről, hogy a későbbiekben visszanézhessék: állóképeket merevíthetőle, illetve olyan részleteket nagyíthattak ki, amelyek a helyszíneléskor esetleg nem tűntek lényeg– Mi történt? – kérdezte a rendőrtiszttől, aki karba tett kézzel reszketett a kordon mellett.– Gyilkosság. – A tiszt hangja kásás volt. A szeme vörös, az arca holtsápadt.– Azt hallottam. Ki a főnök?– A helyszínelőcsoport. L0nn.

Anton az erdőből kiszűrődő hangokat hallgatta. Sokan voltak.– A Kripostól vagy a gyilkosságiaktól még senki nincs itt?– Nemsokára jönnek a többiek is. Csak most fedezték fel a holttestet. Te fogsz leváltani?Többen is jönnek. Neki mégis túlóráznia kell. Anton alaposabban megnézte magának a rendőrt.Vastag kabátot viselt, de ha lehet, most még jobban reszketett, mint az imént. Pedig nem is igazáeg.– Te értél ide elsőnek?A rendőrtiszt némán bólintott, és a földre szegezett tekintettel toporgott.A pokolba, gondolta Anton. Mégiscsak gyerek lesz. Nyelt egyet.

– Üdv, Anton! A központ küldte?Anton felpillantott. Nem is hallotta, amikor a két alak kijött a sűrű erdőből. Azelőtt is látta már, ahhnikusok ügyefogyott táncosok módjára mozognak a tetthelyeken, kicsavarodott testtel átbújnak mtt, miközben úgy lépegetnek, mint az űrhajósok a Holdon. Persze, az is lehet, hogy az utóbbi hak a fehér overall miatt jutott az eszébe.– Igen, én veszem át valakitől a műszakot – felelte Anton a nőnek.Pontosan tudta, ki ő, mindannyian tudták. Beate L0nn, a bűnügyi technikusok vezetője egemberként híresült el kivételes arcfelismerési képessége okán, amelyet szemcsés, homeofelvételeken felbukkanó rablók azonosításával kamatoztatott. Állítólag még a teljesen elmaszkí

nosztevőket is képes volt felismerni, amennyiben az illető korábban már a rendőrség látókörébe yanis a kis, szőke fej a rendőrségi adatbázisban megtalálható portrék ezreit tárolta. Ez a gyilkyleg különleges eset lehet, nem szoktak vezetőket kirendelni az éjszaka közepén egy tetthelyre.Az apró termetű nő sápadt, csaknem áttetsző arcához képest a kollégája képe szinte lángolt. Aplős bőrét két élénkvörös pamacs ékesítette szakáll gyanánt. A szeme enyhén kidülledt, minthanyomás uralkodna a fejében, ami kissé csodálkozó kifejezést kölcsönzött az arcánaszembeötlőbb mégiscsak a sapkája volt, amely akkor vált láthatóvá, amikor lehúzta a fehér kapu

kora rasztasapka a jamaicai lobogó színeiben pompázott. Zöld, sárga és fekete.Beate L0nn a remegő tiszt vállára tette a kezét.– Akkor menj haza, Simon. Ne áruld el senkinek, hogy én javasoltam, de egy erős ital jót tenneekvés előtt.A tiszt bólintott, s görnyedt hátát három másodperc múlva elnyelte az éjszaka.– Nagyon csúnya látvány? – kérdezte Anton.– Hozott kávét? – kérdezett vissza a rasztasapkás, miközben egy termosz tetejét csavargatta.Ez a két szó bőven elég volt ahhoz, hogy Anton tudja: a férfi nem Oslóból származik. Vidéki, az

a többi, a keleti országrészben élő városlakóhoz hasonlóan neki sem volt semmi fogalelvjárásokról, és különösebben nem is érdekelték.

– Nem – felelte Anton.– Érdemes mindig saját kávéval nekiindulni egy helyszínnek – mondta a rasztasapkás. – Sosem


10/294

ni, meddig marad az ember.– Jól van, Bjorn, azelőtt Anton is gyilkossági ügyekkel foglalkozott – torkolta le Beate Lammenben, ugye?– Igen – válaszolta Anton, miközben a sarkán billegett. Gyilkossági ügyekkel is foglalkozoveset, ha egészen pontosan akar fogalmazni. Valami azt súgta neki, hogy Beate Lrnn sajnálatos mlékszik rá. Nagy levegőt vett. – Ki találta meg a holttestet?– Ő – biccentett Beate L0nn a rendőrtiszt autója felé, amelynek ebben a pillanatban zúgott fel a mo– Úgy értem, ki jelentette be az esetet?

– A feleség értesítette a rendőrséget, amikor a férfi nem ért haza a kerékpártúráról – felztasapkás. – Legfeljebb egy órát késhetett, az asszony pedig aggódott a szíve miatt. Mivel volS, a jeladó segítségével gyorsan megtalálták.

Anton lassan biccentett, majd lelki szemei előtt azonnal megjelent a két rendőr – egy férfi és egybecsenget az ajtón. A rendőrök megköszörülik a torkukat, s a feleségre függesztett komoly pilla

onnal elárulja, amit utána a szavak csak megismételnek. Azok a lehetetlen szavak. A feleségményen küzd, hogy megőrizze az önuralmát, de végül kifordul magából, felfedi, ami odabent ndent megmutat.Azután a saját felesége, Laura arca bukkant fel előtte.

Egy mentőautó közeledett feléjük, sziréna és kék fény nélkül.Ekkor kezdett derengeni Antonnak. A gyors reakció egy szokványos eltűnési ügyre. A nyomkövátott GPS. A nagy létszám. A túlóra. A kolléga, akit annyira megrázott a holttest felfedezése, hogylett küldeni.– Rendőr – mondta halkan.– Ha jól tippelem, a hőmérséklet idefent úgy másfél fokkal lehet alacsonyabb, mint a városndta Beate L0nn, miközben egy számot ütött be a telefonjába.– Egyetértek – bólintott a rasztasapkás, és ivott egy kortyot a termosz tetejéből. – A bőrön mégzíneződés. Vagyis valamikor nyolc és tíz óra között történt.

– Katrine? – szólt bele Beate a telefonba. – Utánanéznél nekem valaminek? A Sandra Tveten– ne szó. Úgy van.– A rohadt életbe! – kiáltott fel a rasztasapkás. – Szóltunk, hogy várják meg a hullazsákokat!Anton megfordult, és két férfit pillantott meg, akik egy hordágyat cipelve bukdácsoltak enövényzetből. A lepedő alól egy pár cipő kandikált ki.– Ismerte – mondta Anton. – Azért remegett annyira, nem igaz?– Azt mondta, együtt dolgoztak az 0kerni őrsön, mielőtt Vennesla a Kriposhoz került – felztasapkás.– Van dátum? – kérdezte L0nn a telefonba.Kiáltás hallatszott.– Ó, hogy az a.Anton megfordult. A hordágyat cipelő férfiak egyike az út menti árokba csúszott. Zseblámpájáye a hordágyra esett. A lepelre, amely lehullt. A. miről is? Anton megdermedt. Az egy fej? Mertathatatlanul egy emberi test volt. De az ott tényleg egy fej? Anton azokban az években, amlkossági csoportnál dolgozott – a nagy baklövése előtt –, épp elég holttestet látott, de ehhez fog soha. Az a homokóra formájú valami a vasárnapi családi reggeliket juttatta eszébe, Laura lágytelyen még ott lóg a héj skalpja, de a repedésből már kifolyt a sárgája, és rászáradt a szilárd, de

érjére. Az ott tényleg egy. fej?Anton csak állt, és pislogva nézte, ahogy a mentőautó hátsó lámpájának fénye beleolvad a sötétb


11/294

telen rádöbbent, hogy ezt az egészet már átélte egyszer. A fehérbe öltözött alakok, a termosz, a l kilógó láb. Ismétlődés. Déjà vu. Pontosan ugyanezt élte végig a Rikshospitalban. Mintha az ami előjel lett volna. A fej.– Köszönöm, Katrine – mondta Beate.– Mi a helyzet? – kérdezte a rasztasapkás.– Pontosan ezen a helyen dolgoztam Erlenddel – felelte Beate.– Itt? – bámult rá a rasztasapkás.– Pontosan itt. Ő vezette a nyomozást. Tíz évvel ezelőtt. Sandra Tveten. Megerőszakolt

ggyilkolták. Még gyerek volt.Anton nyelt egyet. Gyerek. Déjà vu.– Emlékszem az ügyre – mondta a rasztasapkás. – Különös fintora a sorsnak, hogy ugyanahelyen halt meg. A Sandra-ügy is ősszel történt, nem?Beate nem válaszolt, csak lassan biccentett.Anton egyre csak pislogott. Képtelenség, hogy látott egy hasonló holttestet.– A rohadt életbe! – átkozódott halkan a rasztasapkás. – Csak nem úgy érted, hogy.?Beate L0nn elvette tőle a termosz poharát. Ivott egy kortyot, majd visszanyújtotta a férfinak.Bólintott.

– A pokolba! – suttogta a rasztasapkás.

Harmadik fejezet

– Déjà vu – mondta Stále Aune, és kipillantott a Sporveisgata fölött kavargó hófúvásra, melycember reggeli sötétség lassan megadta magát a gyenge nappali fénynek. Azután visszafordasztal túloldalán ülő férfihoz. – A déjà vu az a jelenség, amikor az ember úgy érzi, hogy az ténő dolgokat valamikor korábban már átélte. Nem tudjuk pontosan, mi ez.A többes szám alatt a pszichológusokat értette általában, nem csak a terapeutákat.– Egyes vélemények szerint amikor fáradtak vagyunk, az ingerületek lassabban vivődngpályákon, így mire az információ tudatosodik, egy ideje már ott volt a tudattalanunkban. Ezértg felismerésként. A fáradtság lehet a magyarázata annak, hogy a déjr vu érzése leggyakrabnkahét végén jelentkezik. A kutatások ennél többel nem nagyon járultak hozzá a jegyarázatához. A péntek a déjr vu-nap.Stále Aune talán egy mosolyban reménykedett. Nem mintha a mosoly bármi jelentőséggel bírt kmai erőfeszítései szempontjából, melyekkel arra igyekezett rábírni az embereket, hogy hozzák réletüket, hanem mert a szobának szüksége volt rá.– Nem így értettem – mondta a páciens.

Kliens. Ügyfél. Az ember, aki nagyjából húsz perc múlva fizetni fog a recepción, amivel hozzon öt pszichológus közös költségeinek fedezéséhez, akik Oslónak ebben a közepesen előkelő nyosrészében, a jellegtelen, divatjamúlt, négyemeletes sporveisgatai épületben praktizáltak. Stále va a férfi feje fölött lógó faliórára pillantott. Tizennyolc perc.

– Inkább olyan, mint egy folyton visszatérő álom.– Mint egy álom? – Stále Aune pillantása visszasiklott az újságra, amely az íróasztal kihúzott fiókvert kinyitva, úgy, hogy a páciens nem láthatta.Manapság a legtöbb terapeuta közvetlenül a pácienssel szemben ül, és amikor a masszív íróügyeskedték Stíle irodájába, a kollégák vigyorogva hívták fel a figyelmét arra, hogy a m

ápiaelmélet szerint az a legjobb, ha a lehető legkevesebb fizikai akadály van közötte és a pzött. Stále válasza tömör volt: – Legfeljebb a páciens számára.


12/294

– Ez egy álom. Álmodom.– A visszatérő álom teljesen szokványos jelenség – mondta Aune, és végigsimított a szájánejtsen egy ásítást. Vágyakozva gondolt a jó öreg díványra, amely kikerült az irodájából, és mzichoterapeuták bennfentes tréfálkozásainak céltáblájaként állt odakint a közös helyiségbenyállvány és egy súlyzórúd alatt. A díványon helyet foglaló páciensek ugyanis nagyban megkönnyátlástalan újságolvasást.– De olyan álom, amelyet egyáltalán nem akarok. – Gyér, önérzetes mosoly. Gyér, jól fésült frizurIsten hozott az áloműzőnél, gondolta Aune, és megpróbálkozott egy hasonlóképpen halvány mos

páciens hajszálcsíkos öltönyt, szürke és piros nyakkendőt, valamint fényes fekete cipőt viselt. eedzakót, vidám csokornyakkendőt, vastag tokát és egy pár barna cipőt, amelyre ráfért volna egy ztogatás.– Esetleg elmesélhetné, miről szól ez az álom.– Épp most meséltem el.– Igen. De mesélhetne róla egy kicsit részletesebben.

– Ahogy már említettem, ott kezdődik, ahol a Pink Floyd Dark Side of the Moon című avéget ér. Az Eclipse végénél, amikor David Gilmour azt énekeli, hogy. – A férfi csücsörítolyan modoros angolságra váltott, hogy Aune szinte látta a szájához közelítő teáscsészét: –

everything under the sun is in tune but the sun is eclipsed by the moon.[i]

– És maga erről álmodik?– Nem! De igen. Vagyis a lemez a valóságban is így ér véget. Optimistán. Miután az omnegyed része a halálról és az őrületről szól. Az ember azt gondolja, hogy minden rendbengy visszaáll a rend. De miközben az album utolsó akkordjai lecsengenek, a háttérben egy hanlhatóan mormol valamit. És miután az ember felcsavarja a hangerőt, ezt hallja: There is no dark

the moon really. Matter of fact it’s all dark.[ii]

Minden sötét. Érti?– Nem – felelte Aune.

A szakirodalom szerint ezt kellett volna kérdeznie: fontos önnek, hogy értsem? Vagy valami hasképtelen volt rá.

– A gonoszság nem létezik, mert egyszerűen minden rossz. A világűr sötét. Gonosznak születünosz a kiindulópont, az a természetes. De olykor felragyog egy kevés fény. Ez azonban csak átmrt vissza kell térnünk a sötétségbe. És ez történik az álmomban.– Folytassa! – mondta Aune, majd székestül az ablak felé fordult, és töprengő arckifejezéssel kibta. Így igyekezett elkendőzni a tényt, hogy valami mást akar látni, mint a másik arcára kiülő önsaönelégültség keveréke. A férfi szemmel láthatólag kivételesnek tartotta magát, egyedi esetnek, n két kézzel kapkodnak a pszichológusok. Minden kétséget kizáróan vett már részt terápián. Aune

ogy egy parkolóőr széles léptekkel, mint egy seriff, végigvonul az utcán, és azon tűnődött, milyen nkára lenne ő alkalmas. A következtetés gyors volt. Semmilyenre. Különben is, imádta a pszicho

eretett az ismert és az ismeretlen területek között tévelyegni, és szerette a tömény tárgyi tgérzéssel és kíváncsisággal felhígítani. Legalábbis ezt mondogatta magának reggelente. Akkor múgy, hogy közben semmi egyébre nem vágyik, mint hogy ez az alak befogja végre, és eltűndájából meg az életéből? A férfi volt az oka, vagy a terapeutaként végzett munkája? Valójában szul tálalt ultimátuma szorította rá, hogy megváltozzon: hogy kevesebbet dolgozzon, és töbtsön vele és a lányukkal, Aurorával. Mire Aune félretette az időigényes kutatásokat, a gyilkportnál végzett tanácsadói munkáját és a rendőrtiszti főiskolán tartott előadásait. Terapeuta l

nkaidővel. Ez tűnt a leghelyesebbnek. Mert voltaképpen mi is hiányozhatna neki mindabból


13/294

adott? Talán az, hogy gyilkolászó, beteg lelkek profiljának felállításával töltse az idejét, és rzalmas cselekedeteket elemezzen, amelyek miatt alig jön álom a szemére, és ha végül mégis sludnia, akkor Harry Hole főtiszt telefonjára ébredjen, aki lehetetlen kérdésekre követel azoaszt? Annak a Holénak a hívására, aki kiéhezett, kialvatlan, megszállott vadásszá vált, s mindeemart, aki vette magának a bátorságot, hogy az útjába tévedjen, még abba is, aki számított valamgül lassan, de biztosan az összes kollégáját, családtagját és barátját ellökte magától?Persze, hogy ez hiányzott neki! A lényeg hiányzott.Az érzés, hogy életet ment. És ezúttal nem az ésszerűen gondolkodó öngyilkosok életéről volt szó

kor rábírták, hogy feltegye magának a kérdést: ha valaki ennyire fájdalmasnak érzi az életet, éptelen változtatni, akkor miért ne halhatna meg? Inkább az hiányzott, hogy a tettek mezejére léphgy közbeavatkozhasson, hogy megmenthesse az ártatlant a bűnöstől, hogy megtegye, amit senki má

megtenni, mert ő – Stále Aune – a legjobb. Ennyire egyszerű volt. És igen, hiányzott neki Harryányzott neki a magas, mogorva, alkoholproblémákkal küzdő férfi, akinek hatalmas szíve volt, kadatlanul a hívásaival háborgatta. Aki a társadalom szolgálatára ösztönözte – jobban m

zényelte –, és azt követelte tőle, hogy a társadalom söpredékének elfogása érdekében feláldoládi életét és az éjszakai nyugalmát. A gyilkossági csoportnál azonban már nem volt, mint Harry

vű főtiszt, és más sem, aki felhívta volna. A pillantása újra az újságra siklott. A rend

tótájékoztatót tartott. Lassan három hónap telt el a maridaleni gyilkosság óta, és továbbra sem mutatni semmilyen nyomot vagy gyanúsítottat. Pontosan olyan eset volt, mint amelyek miatt azeták. A gyilkosság ugyanazon a helyszínen és ugyanazon a napon történt, mint egy régi, megoldatlaáldozat pedig egy olyan rendőr volt, aki annak idején részt vett a nyomozásban.

De ez akkor volt. Most meg egy túlhajszolt üzletember álmatlanságáról csevegett, aki mégkonszenves sem volt neki. Aune hamarosan kérdéseket tesz majd fel, amelyek vélhetően kizászttraumás stresszzavart. Az előtte ülő férfit nem bénították meg a rémálmok, mindössze az érdegy a teljesítőképessége újra a csúcson legyen. Aune majd ad neki egy példányt a rémálmok kezelló Imagery Rehearsal Therapy címet viselő cikkből, amelyet Krakow és. A többi szerző

elejtette. Megkéri, hogy írja le a rémálmot, és a fogalmazását hozza magával a legközelebbi alkaikor is közösen készítenek hozzá egy pozitív befejezést, amelyet mentálisan begyakorolnak, mm végül kellemesebbé válik, vagy egyszerűen eltűnik.Aune a beteg monoton, álmosító hangját hallgatta, miközben egyre az járt a fejében, hogy a marilkosság ügyében folytatott nyomozás az első naptól kezdve egy helyben toporog. Még a Sandra-üó szembetűnő egybeesések – a dátum, a hely, a személy – sem vitték előre a Kripostlkosságiakat. Most pedig arra biztatják az embereket, hogy nem számít, milyen lényegtelennek tog, hívják őket, ha eszükbe jut valami. Erről szólt a tegnapi sajtótájékoztató. Aune azt gyanítottaegészre csak azért volt szükség, mert a rendőrségnek fel kellett mutatnia valamit, ami azt bizo

gy nem bénultak meg teljesen. Miközben az egész pontosan az, aminek látszik: a nyomozás tehemény kritikával illetett vezetői fásultan, egyfajta lássuk-hátha-nektek-jobban-megy felkiáldultak az emberekhez.A sajtótájékoztatón készült képre pillantott, amelyen azonnal felismerte Beate L0nnt. Gunnar Halkossági csoport vezetője egyre inkább egy szerzetesre emlékeztetett erős, sűrű hajával,

bérkoszorúként fogta körbe csillogóan tar fejtetőjét. Mikael Bellman, az újdonsült rendőrfőkapitvolt, mivel az egyik embere meggyilkolásáról volt szó. Az arca feszültnek tűnt, és jóval vékonyab

nt ahogy Aune emlékezett rá. A médiabarát fürtök, melyeknek hossza a még épp elfogadható h

olta, láthatólag a Kripos, a szervezett bűnözés elleni osztály és a teljes seriffiroda vezetői poszárán végezték. Aune Bellman csaknem nőies szépségén tűnődött, amelyet a hosszú szempillák, va


14/294

ellegzetes, fehér, pigmenthiányos foltokkal pettyezett barna bőr csak tovább hangsúlyozott. A ből semmi sem jelent meg. Egy felderítetlen rendőrgyilkosság nyilvánvalóan a lehető legrosítás egy frissen kinevezett rendőrfőkapitány számára, akinek villámkarrierje a sikeren alapult. számolta az oslói kábítószerbandákat, az könnyen feledésbe merülhet. A nyugdíjas Erlend Venatalosan ugyan nem szolgálatban ölték meg, de a többség pontosan tudta, hogy halálának valamdon köze van a Sandra-gyilkossághoz. Így aztán Bellman ráállította az ügyre az összes embernybe vette minden külsős segítségét, aki élt és mozgott. Csak Stále Aunét nem. Őt törölték a listáilván, hiszen maga kérte.

És most itt a korai tél, és vele együtt az érzés, hogy a hó elfedi a nyomokat. A hideg nyomokat. Nmmiféle nyom. Beate L0nn a sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy szinte szembeötlő a nyomok hrmészetesen mindenkit ellenőriztek, akit valamilyen módon érintett a Sandra– ügy. A gyanúsítottazzátartozókat, a barátokat, még Vennesla kollégáit is, akikkel együtt dolgozott az eseten. Mdmény nélkül.A szobára csend telepedett. Stále Aune a páciens arckifejezéséből arra következtetett, hogy az kéramit, és most a pszichológus válaszát várja.– Hm – mondta Aune. Állát az öklére támasztotta, és a férfira nézett. – Maga mit gondol erről?A másik tekintete zavart tükrözött, Aune pedig egy pillanatig attól tartott, hogy valójában egy

et kért, vagy valami hasonló történt.– Hogy mit gondolok a lány mosolyáról? Vagy a fényről?– Mindkettőről.– Néha azt hiszem, azért mosolyog, mert kedvel. Máskor meg az az érzésem, hogy azért csináljaakarja, hogy tegyek meg valamit. De amikor abbahagyja a mosolygást, a fény is kialszik a szem

akkor már túl késő, hogy megtudjam, mert többé nem hajlandó megszólalni. Ezért szerintem inkásítő az. Vagy nem?– Öhm. Az erősítő?– Igen. – Szünet. – Amiről meséltem. Amit apa kapcsolt ki, amikor bejött a szobámba, miközb

ndogatta, hogy annyiszor lejátszottam már a lemezt, hogy az az őrület határát súrolja. A kikapmb melletti vörös fény pedig egyre gyengébb lett, végül egészen eltűnt. Mint egy szem. Vagplemente. Én pedig arra gondoltam, hogy elvesztettem őt. Hogy ezért némul el az álom végén. Hy az erősítő, amely elhallgat, amikor apa kikapcsolja. És már nem beszélhetek vele.– Lemezeket hallgatott, és a lányra gondolt?– Igen. Megállás nélkül. Úgy tizenhat éves koromig. És nem lemezeket. Hanem a lemezt.– A Dark Side of the Moont?– Igen.– De a lány nem akarta magát?– Nem tudom. Valószínűleg nem. Akkor nem.– Hm. Lejárt az időnk. Adok magának valamit, amit el kellene olvasnia a következő alkaenkívül egy új befejezést fogunk készíteni a történetnek. A lány beszélni fog. Mondani fog maamit. Olyasmit, amit hallani szeretne tőle. Mondjuk, hogy kedveli magát. Megteszi, hogy elgondon egy kicsit a következő alkalomig?

– Hogyne.A páciens felállt, leakasztotta a kabátját a fogasról, és az ajtó felé indult. Aune az íróasztal mradt, és a számítógép képernyőjén felvillanó naptárat nézte. Máris nyomasztóan tele volt. Aztán

gy megint ugyanaz történt: teljesen elfelejtette a páciens nevét. Kikereste a naptárból. Paul Stavnes– A jövő héten ugyanebben az időpontban megfelelő lenne, Paul?


15/294

– Persze.Stále beírta a naptárba. Mire felnézett, Stavnes már távozott.A pszichológus felállt, fogta az újságot, és az ablakhoz lépett. Hol a pokolban marad a beígért glmelegedés? A cikkre pillantott, de hirtelen torkig lett az egésszel. Ledobta az újságot. Elege lett aek, hónapok óta tartó cikkezéséből. Agyonverték. Súlyos fejsérülést szenvedett. Erlend Venneesége, a gyermekei és az unokái gyászolják. Barátait és kollégáit lesújtották a történtek. „Melegszátságos ember volt.” „Nem lehetett nem kedvelni.” „Kedves, becsületes és toleráns volt, egyá

m voltak ellenségei.” Stíle Aune mélyet sóhajtott. There is no dark side of the moon really. Ma

t it’s all dark.A telefonra siklott a tekintete. Tudták a számát. A készülék mégis néma maradt. Ahogy a lámban.

Negyedik fejezet

Gunnar Hagen, a gyilkossági csoport vezetője végigsimított a homlokán, majd a hajába mélyen beúnán. A tenyerében összegyűlt verejtéket felitatta a tarkóján burjánzó hajsziget. Vele szemben otes nyomozócsoport. Egy szokványos gyilkossági ügy esetében jellemzően tizenkét emberről voy kolléga meggyilkolása azonban minden, csak nem szokványos, így a K2 terem az utolsó

gtelt, ami csaknem ötven embert jelentett. Ha azokat is hozzáveszi, akik beteget jelentettek, a cszáma ötvenhárom főre rúg. És hamarosan egyre többen esnek majd ágynak, mivel a médiahadjárzhetően megkezdődött. A legjobb, ami erről az ügyről elmondható, az az, hogy közelebb ymáshoz a gyilkossági csoportot és a Kripost. Hogy az örökös rivalizálást félretéve kivételesepatként, együttműködve dolgoznak azon, hogy megtalálják kollégájuk gyilkosát. Az első néhány han intenzitással és szenvedéllyel vetették bele magukat, hogy Hagennek szent meggyőződése volt

echnikai bizonyítékok, tanúk, lehetséges indítékok, gyanúsítottak és kiindulópontok hiányának dacorsan felderítik az ügyet. Egyszerűen azért, mert elképesztő akarat munkálkodott bennük, aomabb szövésű már nem is lehetett volna, a rendelkezésükre álló források pedig gyakorrlátlanok voltak. És mégsem.A szürke, fáradt arcokra kiülő csüggedés egyre láthatóbb lett az elmúlt hetekben. És a tetótájékoztató sem emelt sokat a harci morálon, különösen, mivel a segítségért való könyörgésinkább csúfos megfutamodásra hajazott. Ma újabb két ember jelentett beteget, méghozzá légák, akik jellemzően nem dobták be a törülközőt egy kis nátha miatt. A Vennesla-ügy mellett rávolt a Gusto Hanssen-ügy is, amely megoldott esetből újra megoldatlanná vált, miután Oleg F

ngedték, majd Chris „Adidas” Reddy visszavonta a vallomását. Na igen, egy pozitív dolog mégVennesla-ügyben: a rendőrgyilkosság annyira háttérbe szorította a narkós srác, Gusto halálát, h

tó egy szót sem írt arról, hogy az ügy újra terítékre került.Hagen a szónoki állványon heverő papírra pillantott. Összesen két sor állt rajta. Ez volt mindensorból álló reggeli megbeszélés.

Gunnar Hagen megköszörülte a torkát.– Jó reggelt, emberek! Mint a legtöbben már tudják, a tegnapi sajtótájékoztatót követően jó npet kaptunk. Összesen nyolcvankilencet, amelyek többsége ebben a pillanatban is ellenőrzés alatt Nem kellett hangsúlyoznia, hiszen mindannyian tudták, hogy majd’ három hónap után most értélypontot, s a tippek kilencvenöt százaléka égbekiáltó baromság volt, a betelefonálók nagy részétzokásos sültbolondok tették ki, akik minden alkalommal hívogatták őket. De akadtak közöttük rés

meg olyanok, akik rá akarták terelni a gyanút egy ismerősükre, aki elcsábította a kedvesüket, vagmszédra, aki ellógott egy lépcsőház-takarítást. És nem kímélték őket a hétköznapi telefonbetyárok


16/294

ogy azok sem, akik csak egy kis figyelemre és némi társalgásra vágytak. A „többség” szó alatt ösgy tippet értett. Az „ebben a pillanatban is ellenőrzés alatt áll” kijelentés meg szimpla hazugságyanis már rég ellenőrizték őket. És pontosan oda vezettek, ahol voltak: sehová.– Igen előkelő látogatót kaptunk ma – folytatta Hagen, és azonnal érezte, hogy a szavaitgjegyzésként is lehet értelmezni. – A rendőrfőkapitány szeretne mondani néhány szót. Mikael...Hagen becsukta a papírmappát, majd felemelte és az asztalhoz ütögette az alját, mintha az nem eg4-es lapot, hanem egy egész köteg papírt tartalmazna. Bízott benne, hogy Bellman keresztnesználatával sikerült elterelnie a figyelmet az „igen előkelő” jelzőről, és a terem végében ácsorgó

é intett.A fiatal rendőrfőkapitány karba tett kézzel támasztotta a falat, várt egy pillanatig, amíg minden fm fordult, majd erőteljes, ruganyos mozdulattal ellökte magát a faltól, és gyors, határozott léptekelvény felé indult. Az arcán félmosoly játszott, mintha valami mulatságos gondolat járna a fejébikor a pulpitus előtt könnyedén sarkon fordult, majd alkarjára támaszkodva kissé előrehajoltlgatóságra nézett, mintegy hangsúlyozandó, hogy nem rendelkezik előre megírt forgatókönyvvel, a gondolt, hogy Bellman remélhetőleg mutatni is fog valamit az ígéretes belépő után.– Néhányan talán tudják, hogy sziklát szoktam mászni – mondta Mikael. – Amikor olyan napra ébnt a mai, amikor az ablakon kinézve gyakorlatilag semmit sem látni, az időjárás-jelentés pedig to

vazást és erősödő szelet ígér, akkor egy hegyre gondolok, amelyet egyszer meg akartam hódítani.A férfi szünetet tartott, Hagen pedig megállapította, hogy a váratlan bevezető hatott: Bellmerült megragadnia az emberek figyelmét. Egyelőre. De Hagen tudta, hogy a túlhajszolt omságtűrő képessége pillanatnyilag meglehetősen alacsony, és nem is fogják megerőltetni ma

nak érdekében, hogy ezt véka alá rejtsék. Bellman túl fiatal volt, és egyelőre nagyon rövid időt töságosan gyorsan megszerzett főnöki székben ahhoz, hogy hosszasan visszaélhessen az emelmével.– Ezt a hegyet véletlenül ugyanúgy hívják, mint ezt a termet. És egyben ugyanazt a nevet viselielyet a Vennesla-ügynek adtak. K2. Jó név. A Föld második legmagasabb csúcsa. A kegyetlen

ogy becézni szokták. A világ legnehezebben megmászható orma. Minden négy próbálkozásbóállal végződik. Úgy terveztük, hogy a hegy délnyugati oldalán vágunk neki, azon az úton, ame

agic Line, varázslatos útvonal néven szokás emlegetni. Ez eddig csak két hegymászónak sikerükan egyenesen öngyilkosságnak tartják. Elég egy kis időjárás-változás vagy a szélirány megfordaz embert meg a hegyet betemeti a hó. A hőmérséklet sem kedvez a túlélési esélyeknek, külövel a levegőben köbméterenként kevesebb oxigén van, mint a víz alatt. És miután a Himalájár, mérget vehetünk rá, hogy az időjárásban és a szél irányában is lesz változás.

Rövid szünet következett.– És hogy miért ragaszkodtam mégis ehhez a hegyhez?Újabb szünet. Ezúttal hosszabb, mintha Bellman arra várna, hogy valaki válaszoljon a kérdésrán még mindig ott ült a félmosoly. A szünet hosszúra nyúlt. Túlságosan hosszúra, vélte Hagdőrök nem rajonganak a színpadias hatásvadászatért.– Mert. – Bellman megkocogtatta a mutatóujjával a pulpitus üveglapját. – Mert ez a nehezebben megmászható útvonala. Fizikailag és szellemileg egyaránt megterhelő. A mászásodpercnyi örömet sem tartogat, csupán aggodalmat, véres verejtéket, félelmet, magassági beteggénhiányt, az életveszélyes pánik és az annál is veszedelmesebb fásultság fokozatait. És a rése sem a győzelmi mámor pillanatáról szól, hanem arról, hogy bizonyítékot szerezzen az embe

gy ott járt, és készítsen egy-két fotót. Nem ringathatja magát abba a hitbe, hogy a nehezén már túlm engedheti át magát a kellemes kábulatnak. Továbbra is megfeszített összpontosításra van szüks


17/294

bernek tennie kell a dolgát, mint egy programozott robotnak, miközben egy pillanatra sem feledkg a helyzet mérlegeléséről. Egész idő alatt mérlegelnie kell a helyzetet. Milyen az idő? Mzéseket küld a teste? Hol van? Mióta van itt? Mi a helyzet a csapat többi tagjával?Bellman hátrébb lépett a pulpitustól.– Mert a K2 megmászása egy viszontagságokkal teli hegymenet mindenféle értelemben. Még akikor az ember lefelé tart. Viszontagság és hegymenet. Ezért akartuk megpróbálni.A teremben a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Nem volt tüntető jellegű ásítozáselmetlen fészkelődés. Atyaég, gondolta Hagen, elkapta őket!

– Két szó – folytatta Bellman. – Nem három, csak kettő. Kitartás és összetartás. Sokat gondolkon, hogy idevegyem-e az ambíciót is, de az nem elég fontos, nem elég jelentős a másik kettőhöz krsze jogos a kérdés: mi értelme a kitartásnak és az összetartásnak, ha nincs cél, nincs amzdelem a küzdelem kedvéért? Dicsőség jutalom nélkül? Igen, én ezt mondom: küzdelem a küz

dvéért. Dicsőség jutalom nélkül. Ha a Vennesla-ügy még évek múltán is szóba kerül, akkorzontagságok miatt lesz. Mert lehetetlennek tűnt. Mert a hegy iszonyú magas, az időjárás borzalmegő pedig túlságosan ritka volt. Mert minden összejött. És a viszontagságokról szóló elbeszéléjd a dolgot meseszerűvé, emiatt válik olyan történetté, amit a túlélők a tábortűz mellett mesélnek

ogy a hegymászók többsége se jut el soha életében a K2 lábáig sem, úgy mi is végigdolgozha

es nyomozói pályánkat anélkül, hogy egy ehhez hasonló ügyben részt vehetnénk. Belegondoltaba, hogy ha ezt az ügyet az első hetekben megoldották volna, akkor egészen biztosan feledésbe na néhány éven belül? Mert mi a közös a történelem összes legendás bűnügyében?Bellman várt. Majd bólintott, mintha a teremben ülők megadták volna a választ a kérdésre.– Hogy időbe telt megoldani őket. Mert a megoldásuk tele volt viszontagságokkal.Hagennek suttogás ütötte meg a fülét:

– Churchill, eat your heart out.[iii]

Amikor megfordult, a kajánul mosolygó Beate L0nnt pillantotta meg maga mellett.

Hagen biccentett, majd a teremben ülőkre nézett. Lehet, hogy régi trükk, de még mindig működötol néhány perccel ezelőtt egy kihunyt tábortűz üszkös maradványait látta, Bellmannak siaélesztenie a parazsat. De Hagen azzal is tisztában volt, hogy ha továbbra sem mutatnadményeket, akkor nem fog sokáig lángolni.Bellman három perccel később befejezte a buzdító beszédet, és széles vigyorral, tapsvihar közagyta a pódiumot. Hagen kötelességtudóan összeütögette a tenyerét, miközben a hideg rázta attólszamenjen az emelvényre. Garantáltan hazavágja a hangulatot, ha bejelenti, hogy a nyomozói cszámát harmincöt főre kell csökkenteniük. Ugyan Bellman utasítására, de abban Hagen egyetértetgy nem neki kellene közölnie a társasággal a hírt. Hagen előrement, letette a mappát, megköször

kát, és látszólag a papírjaiba temetkezett. Azután felnézett. Megint megköszörülte a torkigyorodott.

– Ladies and gentlemen, Elvis has left the building.[iv]

Csend. Senki sem nevetett.– Nos, lenne néhány dolog, amit meg kell beszélnünk. Néhányan más feladatok elé néznek.Síri csend.Amikor Mikael Bellman kilépett a rendőr-főkapitányság előcsarnokában a liftből, a szeme sarkábkra lett figyelmes, aki éppen beugrott a másik felvonóba. Csak nem Truls volt az? Aligha, ndig fel volt függesztve az Aszajev-ügy miatt. Bellman kisétált a főbejáraton, és behúzott nyak

akozó autóhoz indult a hófúvásban. Amikor elfoglalta a rendőr-főkapitányi irodát, felvilágosít


18/294

gy elméletben a rendelkezésére áll egy sofőr, ám az előző három elődje lemondott erről, miveték, rosszul venné ki magát, ha sofőrt fizetnének, miközben minden területen leépítések vanntségcsökkentésre törekednek. Bellman azonban fenntartotta magának ezt a kiváltságot, és egyértee, hogy nem engedheti, hogy efféle szociáldemokrata kicsinyesség akadályozza az eredmnkavégzésben, ezenkívül fontos jelezni a rangsorban lejjebb állók felé, milyen juttatásokknyökkel jár a kemény munka és az előmenetel. A PR-vezető később félrevonta, és azt javasolta,ennyiben a sajtó erről kérdezősködne, szorítkozzon a hatékony munkavégzésre, és a juttatásamint az előnyökről szóló részt inkább mellőzze.

– A városházára! – mondta Bellman, miközben beült a hátsó ülésre.Az autó elindult a járda mellől, megkerülte a Grenland-templomot, majd a Plaza Hotel és a Nsta toronyházai felé vette az irányt, amelyek az Operaház környékének fejlesztései ellenére is ulo látképét. Azaz uralták volna, de ma nem volt semmiféle látkép, csak a hó, Bellman agyánom egymástól független gondolat suhant át. Átkozott december! Átkozott Vennesla-ügy! Átkozottrntsen!Mikael nem beszélt Trulsszel, és nem is látta gyermekkori barátját és beosztottját azóta, hogy ojén fel kellett függesztenie. Illetve a múlt héten mintha látta volna a Grand Hotel előtt, egy póban. A felfüggesztéshez a Truls számlájára történt nagy összegű készpénzbefizetések vezettek. A

m tudott – vagy nem akart – számot adni a pénzek eredetéről, Mikaelnek mint főnökének nem voasztása. Mikael természetesen tudta, honnan származott a pénz: a takarítói munkából – aonyítékok megsemmisítéséből –, amelyet Truls Rudolf Aszajev drogbandájának megbízásából véa féleszű befizette a számlájára a pénzt! Az egyetlen vigaszt az jelentette, hogy sem a pénz, sem

m tudta gyanúba keverni Mikaelt. A világon mindössze két ember leplezhette volna le, hogy Myüttműködött Aszajevvel. Az egyik a szociális ügyekért felelős városi tanácsos, aki egyben a bűntát. A másik pedig egy kómában fekvő haldokló a Rikshospital egyik lezárt szárnyában.Keresztülhajtottak a Kvadraturen negyeden. Bellmant lenyűgözte a prostituáltak fekete bőrénekukban meg a vállukon megtapadó fehér hópelyheknek a kontrasztja. Az sem kerülte el a figyelmét

Aszajev eltűnése után keletkezett űrt újabb drogbandák dílerei töltötték ki.Truls Berntsen. Kamaszkorukban úgy loholt Mikael nyomában Manglerudban, ahogy a bojtorjánvetik a cápát. Mikael volt az agy, a vezéregyéniség, a szavak embere, a lehengerlő megjelenés.eavis” Berntsen pedig maga a vakmerőség, a nyers erő és a szinte gyermeki lojalitás. Mikael, ak megfordult, barátokat szerzett. Trulst olyan nehéz volt kedvelni, hogy mindenki inkább elknek ellenére folyton együtt lógtak, Berntsen és Bellman. Egymás után szólították fel őkztályteremben, és később a rendőrtiszti főiskolán is, először Bellmant, majd a nyomában pororntsent. Amikor Mikael Ullával kezdett járni, Truls továbbra is ott volt a sarkában, két lé

maradva. Ahogy teltek az évek, Truls lassacskán lemorzsolódott, mert benne nem volt megeszületett törekvés, amely Mikaelt hajtotta előre a magánéletben és a karrierben. Truls álta

nnyen irányítható és kiszámítható volt. Rendszerint ugrott, ha Mikael azt mondta neki, hogy ugorjoha úgy elborult a tekintete, hogy Mikael alig ismert rá. Mint amikor kis híján megvakította artóztatott srácot a gumibottal. Vagy amikor félholtra verte a Kriposnál azt a meleg fickópróbálkozott Mikaelnél. Mivel a próbálkozásnak feltehetőleg tanúi is voltak, Mikaelnek tennie amit, anélkül hogy bárkinek is szemet szúrna. Így aztán lecsalta a férfit a Kripos kazánházába

uls egy gumibottal esett neki. Először még aránylag visszafogottan, de azután egyre dühödteközben a pillantása teljesen elsötétült. Tágra nyílt szeme végül egészen fekete volt a haragt

kaelnek kellett leállítania, nehogy megölje a pasast.Igen, Truls tényleg lojális volt. Ugyanakkor egy kibiztosított gránát, és ez volt az, ami fel


19/294

gasztotta Mikael Bellmant. Amikor Mikael közölte vele, hogy a munkaügyi tanács a felfüggellett döntött, amíg nem tisztázzák, honnan származik a számláján lévő pénz, Truls egyre csatogatta, hogy ez magánügy, majd vállat vont, mintha az egésznek semmi jelentősége nem lenozott. Mintha Truls „Beavis” Berntsennek lenne hová mennie, mintha volna élete a munkáján kívkael látta, ahogy elfeketedik a pillantása. Mintha meggyújtottak volna egy kanócot, amely odabentsötét bányaalagútban, de nem történt semmi. Nem lehetett tudni, hogy a kanóc egyszerűenságosan hosszú volt, vagy időközben el is aludt, ezért aztán az ember csak várt a fedezékben, mndják, minél tovább késik, annál pusztítóbb lesz a robbanás.

Az autó bekanyarodott a városháza mögé. Mikael kiszállt, és felkaptatott a bejárathoz vezető lépyes vélemények szerint, amikor az építészek, Arneberg és Poulsson az 1920-as években elkészíteveket, ezt jelölték ki főbejáratnak, de egy félreértésből adódóan rosszul olvasták a tervraj

mikor a negyvenes évek vége felé fény derült a tévedésre, az építkezés már olyan fázisban járt,ább eltussolták a dolgot, és úgy tettek, mintha mi sem történt volna, miközben abban bíztak, hogOslo-fjord felől hajón érkeznek a norvég fővárosba, nem sejtik majd, hogy a konyha bejár

ványa fogadja őket.Az olasz bőrtalpak puhán csattogtak a kőpadlón, amikor Mikael Bellman a recepcióhoz vonult. Agött ülő nő ragyogó mosolyt villantott rá.

– Jó reggelt, főkapitány úr! Már várják. Tizedik emelet, a folyosó végén balra.Bellman a liftben felfelé a tükörképét tanulmányozta. És arra gondolt, hogy pontosan erről vafelé tart. Még ennek a gyilkossági ügynek az ellenére is. Megigazította a selyem nyakkendőt, ama vett neki Barcelonában. Teljes Windsor-csomó. Annak idején a középiskolában ő tanította meg

akkendőt kötni. De csak a fél Windsor-csomót mutatta meg neki, a vékonyat. A folyosó végnyire nyitva állt. Mikael belökte.Az iroda kopár volt. Az asztalt letakarították, a polcok üresek voltak, a tapétát a falon lógó képekmaradt, világos foltok tarkították. A nő az ablakpárkányon ült. Szép arca volt, az a fajta, amelyet ais dekoratívnak talál, de szőke fürtökbe csavarodó hajasbaba-frizurája ellenére is híján volt m

nak és kellemnek. Magas volt és sportos, széles vállú és széles csípőjű, utóbbira az alkalomraintettel szűk bőrszoknya simult. Combját keresztbe vetette. Férfias vonásai – amit a markáns orrna hideg, kék ragadozószempár még inkább hangsúlyozott – és magabiztos, kihívó, játékos tekán Bellman néhány elhamarkodott következtetésre ragadtatta magát a megismerkedésüvezetesen arra, hogy Isabelle Sk0yen egy kezdeményezésre hajlamos, kockázatvállaló puma.– Zárd be az ajtót! – utasította a nő.Mikael nem tévedett.Becsukta maga mögött az ajtót, és elfordította a kulcsot a zárban. Odalépett az egyik ablakhosháza Oslo szerény, jellemzően három-négy emeletes épületei fölé magasodott. Az előtte húzósó oldalán a hétszáz éves Akershus-erőd trónolt, a magas várfalon sorakozó régi, háborús sérüléelő ágyúk a fjord felé néztek, amely a fagyos széllökések miatt úgy festett, mintha libabőrös lenvazás elállt, az ólomszürke felhők alatt a város kékesfehér fényben fürdött. Mint egy hulla, merllmanban a hasonlat. Isabelle hangja visszhangot vert az üres helyiségben.– Nos, édesem, milyennek találod a kilátást?– Lenyűgöző. Ha az emlékezetem nem csal, az előző tanácsosnak kisebb irodája volt, ráadáhány emelettel lejjebb.– Nem arra a kilátásra gondoltam – mondta a nő. – Erre.

Bellman a nő felé fordult. Oslo frissen kinevezett, szociális ügyekért felelős városi tanátterpesztette a lábát. A bugyija mellette hevert az ablakpárkányon. Isabelle több alkalomm


20/294

ejtette, hogy sosem értette a csupaszra borotvált punci varázsát, Mikael azonban úgy vélte, hogy monnyal létezik valami arany középút, s miközben az elétáruló vadont bámulta, motyogva megisméátásra tett megjegyzését. Egyszerűen lenyűgöző.A nő cipősarka a padlóra koppant, majd Isabelle Mikaelhez lépett. Lesöpört egy láthatatlan porszekója hajtókájáról. Tűsarkú cipő nélkül is egy centiméterrel magasabb volt Mikaelnél, de így, ciyenesen fölé tornyosult. A férfi azonban nem találta félelmetesnek. Épp ellenkezőleg, a nő testmérlkodó személyisége érdekes kihívás volt számára. Többet követelt tőle, mint Ulla kicsi, törékeny szelíd engedékenysége.

– Szerintem úgy méltányos és igazságos, ha veled szentelem fel az irodámat. A te. együttműlandóságod nélkül nem kaptam volna meg ezt a munkát.– Ahogyan én sem az enyémet – felelte Mikael Bellman.Beszívta a nő parfümjének illatát. Ismerősnek tűnt. Csak nem. Ulláé? A Tom Ford-parfüm, hják? Black Orchid. Amelyet Mikaelnek Londonban vagy Párizsban kellett beszereznie, rvégiában képtelenség volt hozzájutni. Az egybeesés egészen valószínűtlennek tűnt.Látta a nő szemében bujkáló nevetést, amikor az észrevette elképedését. Isabelle Mikael nyakanta a karját, és nevetve hátravetette a fejét.– Sajnálom, de nem tudtam kihagyni.

Hát persze, a házavató buli után Ulla panaszkodott, hogy eltűnt a parfümje, biztosan valamghívott celeb nyúlta le. Mikael a maga részéről meg volt róla győződve, hogy a helyiek, anglerudiak egyike volt, nevezetesen Truls Berntsen. Hogy is kerülhette volna el a figyelmét, hogy

maszkoruk óta fülig szerelmes Ullába? Ezt persze soha nem említette sem a felesége, sem Trulsogy ezt az ügyet sem a parfümmel. Úgy volt vele, hogy még mindig jobb, hogy Truls Ulla parnte el, és nem az egyik bugyiját.– Gondoltál már arra, hogy ez a te problémád? – kérdezte Mikael. – Hogy képtelen vagy kigokat.A nő lágyan nevetett, és behunyta a szemét. Hosszú, széles ujjai eleresztették egymást Mikael ny

jd végigsimítottak a gerincén, és bekúsztak az öve alá. Azután enyhe csalódással a szemében Mizett.– Mi a baj, nagyfiú?– Az orvosok szerint nem fog meghalni – mondta Mikael. – A legutolsó információim szerint mly megvan arra, hogy magához tér a kómából.

– Hogyhogy? Megmozdult?– Nem, az EEG-s mérésekből derült ki, ezért neurológiai vizsgálatokba kezdtek.– Na és? – Isabelle szája már közvetlenül a férfié mellett volt. – Félsz tőle?– Nem tőle félek, hanem attól, amit tud. Rólunk.– De miért kotyogná ki? Egyedül van. Semmit sem nyerne rajta.– Akkor hadd magyarázzam el másképp, édes – mondta Mikael, és félretolta a nő kezét. – Az agy van valaki, aki tanúsítani tudja, hogy te és én együttműködtünk egy kábítószerkereskedővel ekében, hogy feljebb jussunk a ranglétrán, és.– Idehallgass! – vágott közbe Isabelle. – Mi mindössze annyit tettünk, hogy finoman közbeavatkonem engedtük, hogy a piaci erők diktáljanak. Ez csak a jól bevált munkáspárti politika, édgytuk, hogy Aszajev monopolhelyzetbe kerüljön, és letartóztattuk a többi drogbárót, mivel Abítószere sokkal kevesebb túladagolást eredményezett. Bármi egyéb rossz drogpolitika lett volna.

Mikael nem állta meg nevetés nélkül.– Azt hallottam, hogy kiforrott szónoki készségekre tettél szert a vitafórumokon.


21/294

– Nem válthatnánk végre témát, édes? – Isabelle keze Mikael nyakkendője körül matatott.– És azzal tisztában vagy, hogy hangzana ez egy bírósági tárgyaláson? Hogy én azért kaptam dőr-főkapitányi széket, te pedig a tanácsosi posztot, mert látszatra személyesen tisztogattuk megáit, és nyomtuk le a halálesetek számát. Miközben valójában hagytuk, hogy Aszajev bizonyítétessen el, kivégezze a konkurenseit, és olyan drogot árusítson, amely négyszer olyan addiktív, moin.– Hm. Teljesen beindít, amikor így beszélsz. – A nő magához húzta. A nyelve már Mikael szájábaa férfi hallotta a harisnya zizegését, ahogy a nő a combját az övéhez dörgölte. Isabelle maga után

közben ringatózva az íróasztal felé hátrált.– Ha magához tér, és jártatni kezdi a száját.– Fogd be, nem csevegni hívtalak ide! – A nő ujjai Mikael övcsatjával babráltak.– Van egy elég nagy problémánk, amire megoldást kell találnunk, Isabelle!– Értem, de most, hogy rendőrfőkapitány lettél, egyre gyakrabban ütközöl majd rangsodésekbe. És most épp a városházán elintézendő dolgaidat kell az első helyre tenned.Mikael elkapta a nő kezét.Isabelle felsóhajtott.– Rendben. Halljam, mire gondoltál?

– Hogy éreztetnünk kellene vele, hogy az élete forog kockán. Mégpedig hihető módon.– Miért kellene megfenyegetni? Miért nem csináljuk ki azonnal?Mikael nevetett. Egészen addig, amíg rá nem jött, hogy a nő komolyan gondolta, amit mondott. g csak gondolkodási időre sem volt szüksége.– Mert.Mikael nem eresztette a nő pillantását, és ügyelt rá, hogy határozottan csengjen a hangja. Igyeyanaz az önálló Mikael Bellman lenni, aki fél órával ezelőtt a nyomozócsoport előtt állt. Megprukkolni valami válasszal. A nő azonban megelőzte.– Mert nem mered. Esetleg nézzük meg, mit találunk az aktív eutanázia címszó alatt az

dalakban? Forráshiányra, egyebekre hivatkozva elrendeled a rendőri védelem megszüntetését, azeg váratlan látogatót kap az Arany Oldalakról. Ami természetesen csak a számára váratlan. Vagodaküldheted az árnyékodat, ezt a Beavist. Truls Berntsent. Úgyis mindenre kapható a pénzért, nemMikael hitetlenkedve csóválta a fejét.– Először is, az őrséget a gyilkossági csoport vezetője, Gunnar Hagen rendelte el. Ha a bzvetlenül az után meggyilkolnák, hogy felülbíráltam Hagen döntését, az elég rossz fényt vetne rámy mondjam. Másodszor pedig, semmi szükség gyilkosságra.– Idehallgass, édesem. Egyik politikus sem jobb a tanácsadóinál. Ezért ha az ember a csúcsrni, olyan emberekkel kell körülvennie magát, akik okosabbak nála. Én pedig kezdek kételkedni agy okosabb vagy nálam, Mikael. Először is, képtelen vagy elkapni ezt a rendőrgyilkost. Másog, fogalmad sincs, hogyan lehetne megoldani egy olyan egyszerű problémát, mint egy kómásntézése. Szóval most, hogy még csak meg sem akarsz dugni, felvetődik bennem a kérdés: mégis zdjek veled? Tudsz nekem válaszolni erre?– Isabelle.– Ezt nemnek veszem. Akkor nagyon figyelj, mert a következőt fogjuk csinálni.Mikaelt egyszerűen lenyűgözte a nő. A fegyelmezett, csaknem jeges profizmus, az egyckázatvállaló és kiszámíthatatlan magatartás, amelytől a kollégák azonnal fészkelődni kezde

kükön. Néhányan egyenesen közveszélyesnek tekintették, mivel nem értették, hogonytalanságteremtés Isabelle játékának a része. Az a fajta ember volt, aki mindenki másnál gyors


22/294

ott előre. És aki – ha úgy alakul – annál mélyebbre és annál nagyobbat zuhan. Nem mintha Mllman nem ismert volna magára Isabelle Sk0yenben, de a nő alsó hangon is az extrém kiadása vovolt a különös az egészben, hogy nem húzta magával, hanem sokkal inkább óvatossá tette.– A beteg még nem tért magához, úgyhogy egyelőre nem teszünk semmit – mondta Isabelle. – Isy enebakki aneszteziológiai szakápolót. Elég kétes figura. Ő lát el olyan tablettákkal, ameitikusként nem vehetek meg csak úgy az utcán. Ahogy Beavis, ő is szinte mindenre hajlandó a pébármit megtesz a szexért. Apropó.Felült az íróasztal szélére, szétterpesztette a lábát, és egyetlen mozdulattal kigombolta a férfi s

kael keményen megragadta a nő csuklóját.– Isabelle, várjuk meg a szerdát és a Grand Hotelt!– Ne várjuk meg a szerdát és a Grand Hotelt!– De igen, tényleg ezt szeretném.– Vagy úgy? – mondta a nő. Kiszabadította a kezét, és széthúzta a férfi sliccét. Lepillantott, majdngon megjegyezte: – A szavazatszámláló szerint a dolog ellenzői kettő-egyre kikaptak, édes.

Ötödik fejezet

A sötét beálltával a hőmérséklet tovább csökkent. A hold sápadt fénye kíváncsian kandikált be

relli szobájába, amikor az anyja felkiabált neki a nappaliból.– Téged keresnek, Stian!Hallotta, hogy cseng a vezetékes telefonjuk, de abban reménykedett, hogy nem őt hívják. Letette zérlőjét. Három lyukkal a vége előtt tizenkét ütéssel volt a szint alatt, vagyis átkozottul közel jához, hogy kijusson a Tiger Woods Masters golfversenyre. Rick Fowlerként játszott, mivel ő vyetlen menő arc a Mastersben, ráadásul az egyetlen játékos, aki életkorban közel állt a huszonegyanhoz. Mindennek tetejébe mind a ketten Eminem és a Rise Against nevű punk rock együttes rajtak, és szívesen viseltek narancssárga holmikat. Rick Fowler persze megengedhetett magának egyást, Stian viszont még mindig a szüleinél lakott. De ez csak átmeneti volt, amíg megkapja az ösztöalaszkai egyetemre. Minden valamirevaló norvég alpesi síző megkapja az országos if

nokságon elért eredményei révén, és egyáltalán. Igaz, hogy attól még senki nem lett jobb síző,autazott. És akkor mi van? Csajok, bor és síelés. Mi kell még? Esetleg egy-egy vizsga, ha belejébe. Egy záróvizsga, amivel aztán valami használható munkát szerezhet. Pénzt egy saját lakásrtet, amely jobb annál, mint hogy egy túl rövid ágyban alszik a síző Bode Miller és Aksel Lund Spei alatt, az anyja húsgombócát eszi, az apja szabályait követi, és elkényeztetett, pimasz kölykökek a sznob szüleik szerint legalább akkora tehetségek, mint Kjetil André Aamodt vagy Lasse nál pedig főleg jobb, mint a Tryvannskleiva síliftjét felügyelni a Tryvann Síközpontban

nalmas órabérért, amit még egy indiai gyerekmunkásnak is sértés lenne felajánlani. És Stian port mert volna megesküdni rá, hogy a síklub elnöke keresi. Az egyetlen, akiről Stian tudta, hogym mobiltelefonon hívja az embereket, mert az egy kicsivel drágább, és inkább arra kényndenkit, hogy a vezetékes készülékhez rohangáljon.Stian átvette az anyjától a telefonkagylót.– Igen?– Helló, Stian! Itt Bakken. Az előbb kaptam egy telefonhívást. Állítólag jár a Kleivalift.– Most? – kérdezte Stian, miközben az órára pillantott. Negyed tizenkettő. A síközpont kilenckor z– Fel tudsz ugrani, hogy megnézd, mi folyik ott?

– Most?– Amennyiben nem vagy épp rettenetesen elfoglalt, természetesen.


23/294

Stian eleresztette a füle mellett a gúnyos megjegyzést. Tudta, hogy két kiábrándító idény van gött, és hogy az elnök véleménye szerint nem a tehetségével van a baj, hanem azzal a rengeteg ielyet a tunyaság, a fizikai hanyatlás és az általános semmittevés oltárán áldoz fel.– Nincs autóm – felelte Stian.– Kölcsönadom az enyémet – vágta rá gyorsan az anyja, aki karba tett kézzel állt mellette.– Bocs, Stian, de ezt hallottam – mondta az elnök szárazon. – Biztosan csak néhány féleszű kölyökakik szórakozni akarnak.

Stiannak tíz percbe telt, hogy a kanyargós úton fehajtson a Tryvannstárnethez. A száztizennyolc

gas tévétorony lándzsa módjára fúródott az Oslótól északnyugatra emelkedő dombtetőbe.Stian leállította az autót a hófödte parkolóban, ahol mindössze egy piros Golf parkolt. Kivéceket a síbokszból, felcsatolta őket, és elsiklott a főépület mellett, fel a síközpont azon csúcsaelyre a Tryvann Express nevet viselő, nagy sebességű négyüléses felvonóval lehetett feljutni. Oátni a tavat és a Kleivaliftet, amely egy kisebb, csákányos felvonó volt. A holdfény ellenére tút, hogy lássa, valóban mozognak-e a fordított T alakú ülések, a felvonó zúgását azonban tisztán haEllökte magát. Miközben hosszú, lusta kanyarokkal szlalomozott lefelé, hirtelen észrevette, milyencsend idefent éjszaka. A zárást követő első órában mindig úgy érezte, mintha a gyerekek örbálása, a lányok tettetett rémületről tanúskodó visítása, a letaposott havon és jégen megcsiko

élélek éles hangja, a fiatal srácok figyelmet követelő, tesztoszteronnal teli ordítozása továbbraszhangozna a dombok között. És miután lekapcsolták a reflektorokat, egy ideig mintha a fégmaradna. De azután fokozatosan elhalkul minden. És egyre sötétebb lesz. Végül csend tölt be m

got, és a sötétség előkúszik a fák közül. A Tryvann ilyenkor mintha egy egészen más hely lennean számára is – aki úgy ismerte a terepet, mint a tenyerét – olyan idegen, mint valami idegen by hideg, sötét, lakatlan planéta.Siklás közben a sötét miatt kénytelen volt az érzékeire hagyatkozni, ösztönösen megérezni, hogyanek alatt hullámozni és kanyarodni a talaj. Stiannak azonban pontosan ebben rejlett a tehetsége, esített mindig kiválóan rossz látási viszonyok között, hóesésben, ködben, szürkületben.

amilyen módon képes volt érzékelni, amit nem látott. Mert bírt valamiféle tisztánlátással, ammelyik síelő a birtokában van, mások – a többség – pedig nem. Cirógatta a havat, lassan siklottyújtsa az élvezetet. Amikor leért, a liftbódé elé kanyarodott.Az ajtót feltörték.A hóra faforgács szóródott, az ajtónyílás feketén ásított. Stianba csak ekkor hasított belé a felismgy egyedül van. Hogy éjszaka van, és egy teljesen elhagyatott helyen jár, ahol az imént követtek ncselekményt. Valószínűleg csak csínytevésről volt szó, de akkor is. Végül is nem lehet egészen nne. Hogy csupán csínytevésről van szó. És hogy egyedül van.– Hahó! – igyekezett túlkiabálni a motorzúgást és az ülések zörgését, amelyek a halkan nylhuzalon közeledtek és távolodtak. És azon nyomban meg is bánta. A hegyoldal a saját rettegé

ngját verte vissza. Mert félt. Mert a gondolatsor nem ért véget a bűncselekmény és az egvaknál, hanem folytatódott. És meg sem állt egészen addig a régi történetig. Napközben soha nemébe, de néha, esti műszak idején, amikor alig volt síelő, megesett, hogy a történet a sötétséggel lopakodott az erdőből. A síszezonon kívül történt, egy késő nyári estén a kilencvenes években. Aószínűleg elkábították valahol a városközpontban, majd autóval felhozták a síközpo

egbilincselve, csuklyával a fején. A parkolóból azután levonszolták ide, ahol feltörték a bódé ajd odabent megerőszakolták. Stian úgy hallotta, hogy a tizenöt éves lány olyan kicsi és törékeny

gy bódult állapotban az erőszaktevő vagy erőszaktevők könnyedén idecipelhették a parkolóból.ménykedni lehetett abban, hogy egész idő alatt nem tért magához. Stian azonban azt is hallotta, h


24/294

cscsontja alá bevert két nagy szöggel felszögezték a falra, hogy az elkövető vagy elkövetőkszakolhassák meg. Így a lehető legkevesebbet kellett érintkezniük a padlóval, a fallal és a lánny

gy a rendőrség ezért nem talált DNS-t, ujjlenyomatot vagy ruhafoszlányt. De az sem volt lehegy ebből egy szó sem igaz. Az viszont egészen biztos, hogy a lány maradványaira három külöyen bukkantak rá. A fejét és a törzsét a Tryvann-tóban találták meg. Az alteste egyik rész

yllerl0ypa-szlalompálya alján húzódó erdőben bukkantak rá, a másik felére pedig egy másik rtjern partján. Mivel az utolsó két részt egymástól ennyire távol találták meg, ráadásul a tetthelytönböző irányban, a nyomozás során felmerült egy elmélet, mely szerint két elkövető volt.

méleteken kívül nem is volt több a rendőrök kezében. A tetteseket – még abban sem lehettek bizgy egyáltalán férfiak voltak, mivel spermát sem találtak, ami ezt megerősíthette volna – soherült kézre keríteni. De az elnök és a többi mókamester előszeretettel sztorizott az első esti műszazdő, zöldfülű klubtagoknak arról, hogy csendes éjszakákon a síbódéból hangok szűrődnek ki. Sikelyek szinte minden egyéb neszt elnyomnak. Kalapálás zaja, ahogy a falba ütik a szögeket.Stian kioldotta a síbakancsot a kötésből, és az ajtónyílás felé indult. Enyhén berogyasztotta a térfejét a síbakancs sarkához nyomta, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni egyre zaklatvverését.Mitől van így betojva, ugyan mi a fenét lát majd? Vért és mocskot? Kísérteteket?

Bedugta a kezét az ajtón, kitapogatta a villanykapcsolót, és felkattintotta.A kivilágított helyiségbe meredt.A festetlen fenyőből ácsolt falon egy lány lógott. Egy szögre akasztva. Szinte teljesen meztelenupán a napbarnított test stratégiai pontjait fedte egy sárga bikini. A naptár a december hónapnátva, de még tavalyról maradt ott. Néhány héttel korábban, egy különösen csendes estén szturbált a kép előtt. A csaj is elég szexis volt, de ami sokkal jobban begerjesztette, az a fahávonó között, közvetlenül az ablak előtt elsikló lányok látványa volt. Hogy mindössze félméternyük a merev farkával a kezében. Különösen azok a csajok izgatták fel, akik egyedül ültek fel a csákvonóra, és a merev rudat gyakorlott kézzel a combjuk közé igazították, majd összezárták a lá

ogy a T alakú ülés felemelte a feneküket. A föl-le ringatózó hátuk, miközben a rúd és az acézött megfeszülő rugó újra összehúzódott, és kilendítette őket Stian látóteréből, felfelé omvonalán.Stian belépett a kis faépületbe. Kétség nem férhetett ahhoz, hogy járt odabent valaki. A műpcsolót, amelynek elforgatásával a felvonót elindították és leállították, letörték. Két darabban hedön, a vezérlőpanelen csak a kapcsoló fémcsapja árválkodott. Stian a mutató– és hüvelykujjagva megpróbálta elfordítani a csapot, de lecsúszott róla az ujja. A sarokban állótosítékszekrényhez lépett. A fémajtó zárva volt, a kulcs pedig, amely a szekrény mellett szokott

y zsinegen, eltűnt. Különös. Visszament a vezérlőpanelhez. Megpróbálta lehúzni a reflektorokngszóró kapcsolóin lévő műanyagokat, de olyan erősen voltak rögzítve, hogy inkább feladta, mertott, azokat is tönkreteszi. Kellett volna valami, amivel szorosan megfoghatja a fémcsapoapófogó vagy ilyesmi. Miközben kihúzta az ablak előtt álló asztal egyik fiókját, különös elítette hatalmába. Ugyanaz, ami akkor is kerülgette, amikor vakon siklott lefelé a faházhoz. Úgy é

gy odakint a sötétben áll valaki és figyeli.Felnézett.Egyenesen egy arcba, amely tágra nyílt szemmel meredt rá.Az ablak duplán exponált tükörképében a saját arcába, saját halálravált szemébe bámult.

Stian megkönnyebbülve fújta ki a levegőt. A fenébe is, hogy lehet ennyire beszari?Miután a szíve újra verni kezdett, pillantása pedig visszasiklott a fiókra, a szeme sarkából m


25/294

ami mozgást érzékelt volna odakint, egy arcot, amely elszakadt a tükörképtől és jobbra mozdultámgyorsan eltűnt a képből. Stian újra felkapta a fejét. Továbbra is csak a saját képmását látt

úttal nem volt kétszeresen exponálva. Vagy mégis?Mindig is élénk volt a fantáziája. Legalábbis Marius és Kjella csak ennyit felelt, amikor azt mkik, hogy kanos lesz, ha csak a megerőszakolt lányra gondol. Természetesen nem attól, gerőszakolták és megölték. Vagy talán mégis, a nemi erőszak gondolata, tulajdonképpen izgattahogy a lány egész szép volt, szép és csinos. És hogy itt volt a faházban, meztelenül, egy fütykö

ncijában. Igen, ez volt, ami begerjesztette. Marius csak annyit mondott rá, hogy teljesen beteg,

dig – az a pöcs – természetesen kipofázta az egészet, és mire a pletyka visszajutott Stianhoz, mlt, hogy Stian maga is szívesen benne lett volna az erőszakban. Igazi barát, morfondírozott

közben egyre a fiókban turkált. Felvonóbérlet, bélyeg, bélyegzőpárna, tollak, ragasztószalag, egyy finn kés, egy számlatömb, csavarok, anyák. A fenébe is! Kihúzta a következő fiókot. Se fogó, sekor az eszébe villant, hogy megpróbálhatná előkeríteni a vészleállítót, amelynek rúdját a faház mkták leszúrni a hóba, hogy baj esetén a rúd tetején lévő piros gomb megnyomásával azonnal le lehtani a liftet. Amire lépten-nyomon szükség is volt: a kiskölykök miatt, akiket tarkón csapott az ü

zdők miatt, akik hanyatt estek, amikor a lift egy rándulással elindult, mégsem eresztették el, ésábbvonszolta őket felfelé. Vagy az olyan idióták miatt, akik a térdhajlatukat a rúdba akasztva eg

alra csúsztak, hogy menet közben az erdőbe vizeljenek.Átkutatta a szekrényeket. A rudat elvileg nem lett volna nagy művészet megtalálni, mivel egy nagy méter hosszú fémdarabról volt szó, amelyet feszítővashoz hasonlító, hegyes végének köszönhnnyen le lehetett szúrni a letaposott, jeges hóba. Stian félresöpörte a pályán felejtett kesztkákat és síszemüvegeket. Következő szekrény. Tűzoltó készülék. Vödör és felmosórősegélyláda. Egy zseblámpa. De a rúdnak nyoma sem volt.Talán kint felejtették este a zárás után.Fogta a zseblámpát, és kiment, hogy körüljárja a faházat.Odakint sem találta meg. Mi a franc, ellopták volna? A liftbérleteket meg otthagyták? Stian fülét m

ami zaj ütötte volna meg. Az erdő felé fordult, a lámpa fényét a fákra irányította.Egy madár? Vagy egy mókus? Néha egy-egy jávorszarvas is felbukkant, amely nem sokat atőzködésre. Ha ki tudná kapcsolni végre ezt az átkozott liftet, akkor jobban hallaná az egyéb zajokMiután visszament a faházba, észrevette, mennyivel jobban érzi magát odabent. Felvette a műpcsoló két darabját a padlóról, és megpróbálta a fémcsapra szorítani őket, hogy elfordítsa velütcsúsztak egymáson a kezében.Az órára pillantott. Mindjárt éjfél. Lefekvés előtt még végig akarta játszani az augustai pályáolgatta, hogy felhívja-e az elnököt. A rohadt életbe, csak egy fél fordulattal kellene elcsavarniomorult fémcsapot!Ösztönösen felkapta a fejét, a szíve p

10. jo nesbo - police

Documents