© Dr. Dombi Ákos

2© Dr. Dombi Ákos

Az idézetek forrása:

Acoccella, N. (2005): Economic Policy in the Age of Globalization. Cambridge University Press: Cambridge.

Gács, J. (2007): A gazdasági globalizáció számokban. A nyitottság alakulása az EU országaiban – I. rész. Közgazdasági Szemle 54(10).

3© Dr. Dombi Ákos

4© Dr. Dombi Ákos

5© Dr. Dombi Ákos

A nemzetgazdaságok rohamos nemzetköziesedésének és a tényezőáramlásfelgyorsulásának a tényét anem main streamglobalizáció értelmezés is elismeri, de úgyvéli, hogy a globalizáció ennél jóval többet jelent. Bármely nem main stream gondolkodó(lásd alább) művét olvassuk, közös bennük, hogy a globalizációra elsősorban úgytekintenek, mint egy a színfalak mögött zajló hatalmi folyamatra, mely során avilággazdaság legerősebb szereplői érvényesítik érdekeiket a „gyengébbek” kárára.

A nem main stream globalizáció értelmezés tömör definícióját szolgáltatja Veress József(2009, 38.o.). Az alábbiakban ezen definíció fajsúlyos elemeit vesszük górcső alá.

(Veress, J. (2009):A gazdaságpolitika szerepe a modern gazdaságokban.In: Veress, J. (szerk.):Gazdaságpolitika a globalizált világban. Typotex Kiadó: Budapest.)

6© Dr. Dombi Ákos

A „világgazdaság legerősebbé váló szereplői” a transznacionális vállalatok. Alegnagyobb transznacionális vállalatok eszközértéke, éves bevételeMagyarország évesGDP-jével vetekszik. Ezen transznacionális vállalatok ülnek a világgazdaság hierarchia-piramisának képzeletbeli csúcsán. Hierarchia azonban nem csak a TNC-k és a többi (nemTNC, kkv) vállalat viszonya kapcsán fedezhető fel, hanem a TNC-k csoportján belül is. Etekintetben a TNC-k három csoportját különböztethetjük meg: a pénzügyi TNC-k,nemzetközi kereskedelmi láncok, nem pénzügyi (termelő) TNC-k.

7© Dr. Dombi Ákos

8© Dr. Dombi Ákos

9© Dr. Dombi Ákos

10© Dr. Dombi Ákos

A nem main stream megközelítés lényege:

A tények

1. A Washingtoni konszenzus által megtestesített gazdaságpolitika (liberalizáció, dereguláció,privatizáció) a TNC-k számára előnyös.

2. A nemzetközi szervezetek (elsősorban az IMF) a válságba vagy annak küszöbére sodródottországoknak olyan hiteleket nyújtottak, amelyek feltételéül a Washingtoni Konszenzusprogramcsomagjának egyes pontjainak betartását jelölték meg. Másképpen fogalmazva, a hitelfeltételéül a neoliberális alapelveknek megfelelő stabilizációs csomagot szabtak meg. Különösen a90-es években volt szembetűnő, hogy az IMF dogmatikusan ragaszkodott a neoliberális elvekennyugvó stabilizációs csomagokhoz.

3. A WTO keretében kötött multilaterális kereskedelmi megállapodások fókuszában a nemzetközikereskedelem előtt tornyosuló akadályok lebontása áll. Ezt a célt olyan extrém módon követteésképviselte a szervezet, hogy a kritikusok gyakran azzal a váddal illetéka WTO-t, hogy anemzetközi kereskedelemre, mint célra és nem mint a fejlődés szolgálatába állított eszközre tekint.

4. A 2. és 3. pont eredményeként a nyugati világ által favorizált (neoliberális) gazdaságiszabályrendszer globálisan elterjedt, és 2008-ig megkérdőjelezhetetlen narratívaként volt jelen.

A hipotézis (a nem main stream logika támadható pontja)

Nem véletlen egybeesés, hogy a nemzetközi intézményeken keresztül olyan játékszabályok terjedtek ela világgazdaságban, amelyek a TNC-knek kedveznek. Valójában a világgazdaság eme legerősebbszereplői és azőket uraló érdekcsoportok állnak az IMF, a Világbank és a WTO mögött.

11© Dr. Dombi Ákos

12© Dr. Dombi Ákos

Forrás: Durlauf, S.N. – Johnson, P.A. – Temple, J.R.W. (2005): Growth Econometrics.In: Aghion, P.–Durlauf, S. N. (szerk.): Handbook of Economic Growth. North-Holland: Amsterdam.

13© Dr. Dombi Ákos

14© Dr. Dombi Ákos

A globalizáció politikai trilemmáját Dani Rodrik (2011), a Harvard egyetem nemzetközi politikaigazdaságtannal foglalkozó neves professzora fogalmazta meg. Az alábbiakban az ő gondolataitfoglaljuk össze.

(Rodrik, D. (2011):The Globalization Paradox. Democracy and the Future of the World Economy.W.W. Norton & Company: New York, London.)

Mindenekelőtt vizsgáljuk meg közelebbről, hogy a trilemma három komponense pontosan mit istakar:

1. Hiperglobalizáció: A hiperglobalizáció az az irány, amerre a világ haladt és lényegében el is jutott2008-ra, a válság előestéjére. Címszavakkal megragadva a következőkről van szó: szabadkereskedelem, szabad tőkeáramlás, szabad vállalatalapítás, kicsi állam. Más szóval, azországhatárok létéből fakadó tranzakciós költségek minimalizálásáról van szó. A hiperglobalizációennek megfelelően a gazdaságpolitika számára a neoliberális elveknek való megfelelést jelenti, ésebből kifolyólag egy komoly egységesítést, hasonulást az eszköztár terén. Ahiperglobalizáció ígyvégső soron a „nemzeti gazdaságpolitika”, mint fogalom kiüresedéséhez vezet. Gazdaságpolitikaitekintetben a nemzeti diverzitás helyét a globális, egységes játékszabályok veszik át.

2. Nemzetállam: A nemzetállam jelen vonatkozásban azt jelenti, hogy adöntéseket a mindenkorinemzeti kormányzat hozza meg. Más szóval, a nemzeti szuverenitásról van szó.

3. Demokrácia: A demokrácia a kormányzati döntések legitimitását és egyben reprezentatív jellegétjelenti. Más szóval azt, hogy a gazdaságpolitikai döntések nem idegen/külföldiérdekeknekalárendelve születnek meg. A választások révén a nép felhatalmazza a kormányzatot valamilyentársadalmi berendezkedés megvalósítására. Amennyiben a kormányzat kénytelen utóbbitfigyelmen kívül hagyni közvetett vagy közvetlen külső gazdasági (vagy politikai) kényszerbőlkifolyólag, a demokrácia intézménye sérül. A globalizáció és a nemzeti demokrácia konfliktusanapjainkban a gazdaságpolitika fent tárgyalt determináltságában testesülmeg.

A politikai trilemmalényege, hogy nemzeti kormány, demokrácia és hiperglobalizáció egyszerre nemlétezhet. A három tényezőből csak kettő valósulhat meg. Ennek megfelelően a következő háromlehetőséggel szembesülünk:

(Folytatás a következő dián!)

15© Dr. Dombi Ákos

1. Nemzetállam + Hiperglobalizáció = „arany kényszerzubbony”: Tegyük fel, hogy a világgazdaságteljesen globalizált, a nemzeti határok nem zavarják meg a tényezők szabad áramlását. Ebben ahelyzetben a nemzet állam úgy „maradhat fenn”, ha kényszerűen a gazdasági globalizációrafókuszál, elismeri a gazdaságpolitika determináltságát, azaz arra törekszik, hogy minél vonzóbbáváljon a nemzetközi befektetők számára. Ebben a világban a kormányzat olyan politikát fogkövetni, amely elsősorban a piac bizalmának megszerzésére és a tőke bevonzására koncentrál, ahazai fejlesztési célok helyett. A hiperglobalizáció kiszorítja a nemzeti politika autonómiáját, amiáltal a demokrácia sérül. A „kényszerzubbony” tehát nem más, mint az egységes játékszabályok(Washingtoni konszenzus) átvétele. Az „arany” jelző pedig arra utal, hogy a main streamközgazdászok szerint ezek a játékszabályok a nemzet prosperitását segítik elő.

2. Hiperglobalizáció+Demokrácia = globális kormányzás: A demokrácia feladása nem szükséges.Amennyiben a döntéseket globális szintre delegáljuk, azaz feladjuk a nemzetállamot, ademokrácia intézménye fennmaradhat a hiperglobalizáció keretei közöttis. Ez az opciópraktikusan a globális kormányzást valósítaná meg, amely a döntéseketszupranacionális szintredelegálná. A globális kormányzat a világ népeinek reprezentatív, legitim képviselete lenne. Azopció azonban akkor is utópisztikus, ha eltekintünk az operatív megvalósítás nehézségeitől. Avilág nemzetei ugyanis kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból túlságosan sokszínűekahhoz, hogy egy kormányzat mindenki érdekét, igényét figyelembe vehesse és kiszolgálhassa. Aszűk közös nevező miatt a globális kormányzás tehát szükségszerűen „túl kevés” kormányzáshozvezetne.

3. Nemzetállam + Demokrácia: A 2. opcióval szembeni lényegi fenntartások miatt, a demokráciamegóvásának egyetlen módja az, ha a nemzetállam helyett a hiperglobalizációt áldozzuk fel. Arendszer a nemzetállam újbóli megerősítését célozná meg, a feltétlenül szükséges nemzetköziszabályrendszerrel kiegészítve. Ez az opció egyfajta Bretton Woods 2.-t támogatna.

16© Dr. Dombi Ákos

17© Dr. Dombi Ákos

Az alábbiakban Dani Rodrik (2011) gondolatatait foglaljuk összea globalizáció eddigi történetéről éskívánatos jövőjéről.

(Rodrik, D. (2011):The Globalization Paradox. Democracy and the Future of the World Economy.W.W. Norton & Company: New York, London.)

A globalizáció első hullámában (19.század második fele – 1918) megvalósult kapitalizmus azaranystandard rendszerre és az Adam Smith-i éjjeliőr állam szerepre támaszkodott. A közösségi ésszociális intézmények gyerekcipőben jártak. A kormányzatok általánosan korlátozottnak tekintettékgazdasági szerepüket. Nevezzük a kapitalizmusnak ezt a formáját „Kapitalizmusnak 1.0” -nak.

A társadalmak demokratizálódásával és a szakszervezetek megerősödésével párhuzamosan erősödött azigény az állam fokozottabb gazdasági és társadalmi szerepvállalására. Az állam növekvő szerepet vállalt ajóléti szolgáltatásokban. Ezen szerepváltozáshoz az 1929-33-as világválság is nagyban hozzájárult.Mindez oda vezetett, hogy az iparosodott országokban a közösségi kiadások a nemzeti jövedelemarányában a 19. század végi 10 százalékról a 2. világháborúig 20 százalékra, majd az 50-es, 60-asévekben átlagban 40 százalékra növekedtek. A létrejött vegyes-gazdaságot nevezzük „Kapitalizmus 2.0”-nak. A Kapitalizmus 2.0 korlázotott globalizációval párosult, mivel a mögöttes Bretton Woods-i rendszernem a teljesen szabad tőke- és áruáramlást tűzte ki célul. Sőt, a Bretton Woods-i rendszerben atőkeáramlás szabadsága korlátozott volt, és a kereskedelmet is csak részlegesen liberalizálták. Avilággazdaság eme korlátozott globalizáltsága megteremtette a lehetőségét annak, hogy az egyesnemzetek kiépítsék a Kapitalizmus 2.0 hazai verzióját. Erre a modellre mért súlyos csapást a 80-as, 90-esévekben fokozódó nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi integráció, elvezetve a hiperglobalizációhoz.

A 2008-as világválság megcáfolhatatlan bizonyítékát szolgáltatta a hiperglobalizáció által fémjelzettvilággazdasági berendezkedés instabilitásának és sérülékenységének. Jelenleg így egy átmenetifázisban vagyunk, amit az is szemléltet, ahogy a politikai trilemma háromszögébenőrlődünk. Aleginkább sürgető feladat, hogy újratervezzük a kapitalizmust. „Ahogyan a Smith-i leankapitalizmus (Kapitalizmus 1.0) átalakult a Keynes-i vegyes-gazdasággá (Kapitalizmus 2.0), úgy vanmost szükség arra, hogy megvalósítsuk az átmenetet a vegyes-gazdaság nemzeti verziójáról annakglobális verziójára” (Rodrik, 2011, 235 o.) A Kapitalizmus 3.0 tervezésénél aneoliberálistól merőbeneltérő narratívára van szükség, amely nem a maximum globalizációra, hanemaz okos globalizációratörekszik. (Folytatás a következő dián!)

18© Dr. Dombi Ákos

Dani Rodrik az új világrend (Kapitalizmus 3.0) alapelveit 7 pontban fektette le:

1. Az első elv szerint a piacoknak be kell ágyazódnia a kormányzati rendszerbe. Ez lényegébenaz államés piac új szimbiózisárautal, mely során az állam nincs többé alárendelve a piacnak. A piac hatékonyműködéséhez ugyanis olyan háttérintézményekre van szükség, amelyet csak az állam teremthet meg,és tarthat fenn. Ráadásul napjaink világgazdasági válsága végérvényesen bebizonyította, hogy a piacoktermészetüknél fogva instabilak, és nem képesek szabályozni önmagukat.

2. A globális kormányzása közeli és távoli jövőben utópia két okból kifolyólag is. Egyrészt, mertnem valószínű, hogy a nemzeti kormányok jelentősebb hatáskört átengednének a nemzetköziintézményeknek. Másrészt, a szabályozás harmonizációjából/egységesítéséből az eltérőpreferenciával rendelkező és eltérő kihívásokkal szembesülő társadalmak nem profitálnának. Aglóbusz diverzifikáltsága determinálja, hogy a demokratikus alapelveken nyugvó – azaz alegitimációt és a reprezentativitást elsődlegesnek tekintő – globális kormányzás végül is „túl kevés”valódi kormányzáshoz vezetne.

3. Nincs univerzális receptje a prosperitásnak. A neoliberális közgazdászok várakozásai aWashingtoni Konszenzus jótékony hatását illetően tehát megalapozatlanok.

4. Ha elfogadtuk a harmadik pontot, automatikusan adódik a negyedik pont (lásd a diát!) igazságtartalma.

5. A négyes pontból adódik az ötös (lásd a diát!).

6. Talán a leglényegibb kérdés, hogy az újfent megerősödött nemzetállamok alkotta világgazdaságban anemzetközi együttműködés milyen formája kívánatos. Egynyitott globális gazdaság továbbra isfontos cél marad. Azonban a nemzetközi intézményeknek és multilaterális szerződéseknek nem arrakell összpontosítaniuk, hogy minél inkább elősegítsék a nemzetközi kereskedelmet és tőkeáramlást,hanem arra, hogy a különböző intézmény- és szabályrendszerrel rendelkező országok „együttélését”támogassák. Ebben az új nemzetközi szabályrendszerben a megfelelő követelményekkelalátámasztott „opt-out” vagy más néven„exit klauzuláknak” döntő szerepe lenne. Ahogy DaniRodrik fogalmaz (Rodrik 2011, 243 o.): „Arra kell törekednünk, hogy a globalizációnak azt amaximális fokát érjük el, amely még konzisztens a nemzeti intézményrendszerek diverzitásával ésannak fenntartásával.”

7. A világgazdaság fenti 6 pontban kifejtettúj keretrendszerének alapja a demokrácia, azaz anépképviselet érvényesülése.A demokratikus döntéshozatal „helyhez kötöttsége” az ami anemzetállam központi szerepére újra felhívja a figyelmet. A demokratikus háttér/megalapozottságaz, ami elfogadtatja velünk a nemzeti intézmény- és szabályrendszerek diverzitásánaklétjogosultságát. A népképviselet érvényesülése biztosítja, hogy ezek a különbségek a kollektívdöntéshozatal és nem jól körülhatárolt lobby-csoportok érdekérvényesítésének az eredménye.Amennyiben a demokrácia intézménye sérül, mindezen érvrendszer összeomlik. Ebből kifolyólag anemzetközi közösségnek jóval kisebb toleranciát szabad gyakorolnia a nem demokratikusországokkal szemben.

19© Dr. Dombi Ákos

20© Dr. Dombi Ákos