zöld napok

6
ÚJABB DÍJJAL GAZDAGODOTT A ZÖLD NAP 3 oldal >> AZ ÉV KAMPÁNYA KITÜNTETÉST KAPTUK 2 oldal >> Önkéntesként a Zöld Napban Tavaszi Zöld Napok másodszor A Zöld Nap Egyesület és a kézdi- vásárhelyi sportiroda idén már- cius 25-27 között ismét meg- szervezi a Tavaszi Zöld Napokat. A három napos rendezvényso- rozaton bekapcsolódnak a Föld Órájába, előadásokat, konferen- ciát tartanak, de a sportról sem feledkeznek meg, lesz gombfoci és kerékpár ügyességi versenyek is. Az esemény pénteken 11 órakor nagy olaj-, elem-, cd/dvd- és lejárt gyógyszergyűjtéssel rajtol. Három ponton veszik majd be a fent említett tárgyakat, a Millenium parknál, a sportcsarnok előtt és a Nagy Mózes Líceumban. Ez tart egészen 15 óráig, amikor a sportcsarnok mellett több kategóriában meghirdetett kerék- pár ügyességi verseny veszi kez- detét. 17 órától a felsőháromszéki civil szervezetek találkoznak a kézdivásárhelyi Sportszálló társal- gójában (II. emelet). A találkozón a következő témaköröket járják körül: az európai önkéntes szolgálatról (EVS) röviden, a Nemere Útja kijelölése Kézdi- és Orbaiszéken, a találkozón bemutatják, a CIVEK által létrehozott Sepsi Zöld Útat, válaszokat keresnek arra a kérdésre, hogy melyek azok a problémák, gon- dok, nehézségek, amelyekkel a helyi civil szervezeteknek szembe kell nézniük, frissítik a Háromszéki civil katalógust, civil rendezvényekről, megmozdulásokról értekeznek. A szombati nap gombfoci versennyel indul 10 órakor, 12 órától körbejárják és megöntözik a tavaly elültetett több mint ezer facsemetét, majd szabad tevékeny- ségek lesznek egészen 20 óráig, amikor gitáresten szórakozhatnak az érdeklődők Tiborral és barátaival. 20.30 és 21.30 között ismét csat- lakoznak a Föld Órájához. Ennek lényege, hogy 2007 óta minden márciusban egy órára kialszanak a fé- nyek a világ legtöbb nagyvárosában, mintegy globális üzenetként, hogy tennünk kell a klímaváltozás ellen. Pál-Varga Réka Tóth Katalin va- gyok, Ökológia és környezetvédelmi szakon végeztem a Babeş-Bolyai Tu- dományegyetemen, miután 2009-ben hazaköltöztem Kézdivásárhelyre, akkor hallottam a Zöld Nap Egyesületről. Akkor az egyesület mindössze négy tagból állt, de a kis csapat nagyon lelkes volt és kitartásuk, lankadatlan munka- kedvük meghozta munkájuk gyümölcs- ét. Most nem telik el hét, hogy az újságok ne közölnének le rendezvényt a Zöld Nap Egyesület szervezésében. Mint környezetvédő igyekszem segíteni az egyesület környezetvédelmi prob- lémákra vonatkozó munkáját. De mivel a Zöld Nap Egyesület munkássága több más területet is érint, lehetőségem nyílt új információk szerzésére is. Új ismereteket szereztem olyan előadások meghallgatása során, ame- lyek a civil életről, a civil jogokról és az önkéntesség előnyeiről szóltak. Részt vehettem egy projektíró versenyen, együtt a zöldnapos tagokkal, ahol új em- bereket ismertem meg, és a projekt-írás bonyolult rendszerébe is volt szeren- csém bepillantást nyerni. Ezek mellett több alkalommal ruhát gyűjtöttünk a rászorulóknak, és jótékonysági kon- certek megszervezésénél segédkeztünk, amelyekkel például leukémiás gyer- mekek kezeléséhez szükséges pénzt teremtettük elő. Így a különböző ren- dezvényeken való aktív részvétel által nemcsak a környezet megóvásában, hanem Kézdivásárhely fejlesztésében is részt tudok venni. 3. oldal >> www.zoldnap.info [email protected] I. évfolyam - 1. szám

Upload: raduly-attila

Post on 12-Mar-2016

270 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

Elkészült a Zöld Nap Egyesület három havonta megjelenő ingyenes újsága. A lap a Zöld Napok nevet kapta s negyedévente fog elkészülni Biró Levente alelnök főszerkesztésében.

TRANSCRIPT

Page 1: Zöld Napok

ÚJABB DÍJJAL GAZDAGODOTT A ZÖLD NAP

3 oldal >>

AZ ÉV KAMPÁNYA KITÜNTETÉST KAPTUK

2 oldal >>

Önkéntesként a Zöld Napban

Tavaszi Zöld Napok másodszorA Zöld Nap Egyesület és a kézdi-vásárhelyi sportiroda idén már-cius 25-27 között ismét meg-szervezi a Tavaszi Zöld Napokat. A három napos rendezvényso-rozaton bekapcsolódnak a Föld Órájába, előadásokat, konferen-ciát tartanak, de a sportról sem feledkeznek meg, lesz gombfoci és kerékpár ügyességi versenyek is.

Az esemény pénteken 11 órakor nagy olaj-, elem-, cd/dvd- és lejárt gyógyszergyűjtéssel rajtol. Három ponton veszik majd be a fent említett tárgyakat, a Millenium parknál, a sportcsarnok előtt és a Nagy Mózes Líceumban. Ez tart egészen 15 óráig, amikor a sportcsarnok mellett több

kategóriában meghirdetett kerék-pár ügyességi verseny veszi kez-detét. 17 órától a felsőháromszéki civil szervezetek találkoznak a kézdivásárhelyi Sportszálló társal-gójában (II. emelet). A találkozón a következő témaköröket járják körül: az európai önkéntes szolgálatról (EVS) röviden, a Nemere Útja kijelölése Kézdi- és Orbaiszéken, a találkozón bemutatják, a CIVEK által létrehozott Sepsi Zöld Útat, válaszokat keresnek arra a kérdésre, hogy melyek azok a problémák, gon-dok, nehézségek, amelyekkel a helyi civil szervezeteknek szembe kell nézniük, frissítik a Háromszéki civil katalógust, civil rendezvényekről, megmozdulásokról értekeznek.A szombati nap gombfoci versennyel indul 10 órakor, 12 órától körbejárják és megöntözik a tavaly elültetett több mint ezer facsemetét, majd szabad tevékeny-ségek lesznek egészen 20 óráig, amikor gitáresten szórakozhatnak az érdeklődők Tiborral és barátaival.20.30 és 21.30 között ismét csat-lakoznak a Föld Órájához. Ennek lényege, hogy 2007 óta minden márciusban egy órára kialszanak a fé-nyek a világ legtöbb nagyvárosában, mintegy globális üzenetként, hogy tennünk kell a klímaváltozás ellen. Pál-Varga Réka

Tóth Katalin va-gyok, Ökológia és környezetvédelmi szakon végeztem a Babeş-Bolyai Tu-dományegyetemen, miután 2009-ben h a z a k ö l t ö z t e m Kézdivásárhelyre, akkor hallottam a Zöld Nap Egyesületről.

Akkor az egyesület mindössze négy tagból állt, de a kis csapat nagyon lelkes volt és kitartásuk, lankadatlan munka-kedvük meghozta munkájuk gyümölcs-ét. Most nem telik el hét, hogy az újságok ne közölnének le rendezvényt a Zöld Nap Egyesület szervezésében.

Mint környezetvédő igyekszem segíteni az egyesület környezetvédelmi prob-lémákra vonatkozó munkáját. De mivel a Zöld Nap Egyesület munkássága több más területet is érint, lehetőségem nyílt új információk szerzésére is.

Új ismereteket szereztem olyan előadások meghallgatása során, ame-lyek a civil életről, a civil jogokról és az önkéntesség előnyeiről szóltak. Részt vehettem egy projektíró versenyen, együtt a zöldnapos tagokkal, ahol új em-bereket ismertem meg, és a projekt-írás bonyolult rendszerébe is volt szeren-csém bepillantást nyerni. Ezek mellett több alkalommal ruhát gyűjtöttünk a rászorulóknak, és jótékonysági kon-certek megszervezésénél segédkeztünk, amelyekkel például leukémiás gyer-mekek kezeléséhez szükséges pénzt teremtettük elő. Így a különböző ren-dezvényeken való aktív részvétel által nemcsak a környezet megóvásában, hanem Kézdivásárhely fejlesztésében is részt tudok venni. 3. oldal >>

[email protected]

I. évfolyam - 1. szám

Page 2: Zöld Napok

Zöld Nap Egyesület - hírek

AZ ÉV KAMPÁNYA KITÜNTETÉST KAPTUK - 2010-ES ÉV LEGJEI!

Az Erdélyi Magyar Ifjak három-széki szervezete a tavalyhoz hason-lóan idén is elkészítette a három-széki ifjúság 2010-es LEGjeit!

A bizottság egyik sikeres pro-gramunkat emelte ki s az év kampánya díjat ítélte számunkra.Bizonyára a rendszeres olvasóink, barátaink tudják, hogy 2010. szeptember végén a “Vásárolj Helyi Terméket!” nevű kampányt elindítottuk. Amelynek keretén belül elkészítettünk egy kampányfilmet. A kampányfilmben 21 (betűből tevődik össze a szlogen is) háromszéki civil szervezet képviselője sorakozik fel és szólal meg a helyi termékek fontosságáért. Alig két hónap alatt mintegy 16 ezer nézőt (csak a youtube internetes portál számítása szeri-nt) hozott a kampányfilm. Folyamatosan népszerűsítjük oktatási intézményekben és helyi televíziókban is. A Zöld Nap Egyesület csapata ezúton is köszöni a kitüntetést. Ráduly Attila

2011 AZ ÖNKÉNTESSÉG ÉVE

Önkéntes napot szerveztek Erdély városaiban – Marosvásárhelyen, Gy-ergyószentmiklóson, Székelyudvarhe-lyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredá-ban – szombaton, január 29-én, mivel 2011 az önkéntesség európai éve. Kézdivásárhelyen is ezen a napon nyitot-ták meg az önkéntesség évét, az eseményt a Caritas székhelyén szervezték meg.

A nap folyamán ismerkedésre, játékra, önkéntességről, a különböző szervezetek tevékenységéről szóló beszélgetésre került sor, az érdeklődők választ kaphattak kérdéseikre, illetve információkat az egyes pro-gramokról. Ráduly Attila

LEZÁRULT A FENNTARTHATÓSÁGI ESSZÉPÁLYÁZAT

A pályázat részvevői arról írtak, hogy milyen változások következhetnek be a klímaváltozásban, valamint milyen veszélyeket lehetne és kellene elkerül-ni a következő évtizedben. A Zöld Nap Egyesület és a PONT Csoport december elején jelentette be a “Hogy legyen holnap is!” nevű esszépályázatát.

A beérkezett pályaműveket az érdeklődők a www.holnap.info portálon a Pályamunkák menüpont alatt megtekinthetik. Ráduly Attila

NEGYEDIK RUHAOSZTÁS

Futásfalván az utóbbi napokban kiosz-tásra került a tavaly az utolsó bolhapi-acon begyűjtött 7 zsák ruha.

A negyedik alkalommal lebonyolított ruhaosztásban a zöldek segítségére volt Bardócz Csaba ikafalvi lelkész. Azon személyek, akik nem tudták most eljuttatni a szekrényben felgyül-emlett ruhákat, azoknak tavasszal (Tavaszi Zöld Napok II) még lesz rá lehetőségük.

EL VAN BÜTÜLVE - KÖNYVBEMUTATÓ A

VIGADÓBAN

2011 február 16-án a Zöld Nap Egyesület könyvbemutatót szer-vezett. Telt ház előtt került bemu-tatásra Salamon Ferenc El van büt-ülve.

Háromszéki szólások, kife-jezések című kötete, mely az Anya¬nyelv¬ápolók Erdélyi Szövet-ségének a kiadásban jelent meg.A bemutatón Ördög-Gyárfás Lajos, a kötetet kiadó nyelvművelő szövet-ség ügyvezető elnöke megjelentetett könyveiket ismertette, Sántha Attila író pedig Salamon Ferenc kötetét mél-tatta. A könyv 13 lejért megrendelhető a [email protected] villám postacímen. A többezer állandó szókapcsolatot tartalmazó gyűjtemény bizonyí-téka annak, hogy a székely em-ber nemcsak hagyományőrző, de hagyományteremtő is, nyelvi lelemé-nye derűs, ízes és zamatos!A szerző a Zöld Nap Egyesület önkén-tese. Ráduly Attila

2011. március 26. - 20:30

2

Page 3: Zöld Napok

Zöld Nap Egyesület - hírek

VÉRÜKET ADTÁK A KÉZDISZÉKIEK

Van, aki egy évben ötször is ad vért, de a szomorú statisztikák szerint 100-ból 95-en egyszer sem. A Zöld Nap Egyesület és a Profi Rádió első alkalommal hívta fel a figyelmet arra, hogy igenis fontos és szükséges vért adni, hisz véradással emberéleteket mentünk meg. A véradás három egymást követő szerdán, február 16-án, 23-án és március 2-án történt, reggel 8 és 10.30 között, a kézdivásárhelyi kórházban.Számos megkeresés érte egyesületünket, hogy a véradási kampányról információval szolgáljunk és önkéntes vé-radóként regisztráljuk a személyeket. A felhívásnak több kézdiszéki is eleget tett, akik közül mindenkitől 4,5 decilitert vért vettek le a vérel-látó szolgálat munkatársai. Sikerült az embereket kellőképpen felvilágosítanunk a véradás lehetőségeiről és fontosságáról.

KÖRNYEZETVÉDELMI ELőADÁST TARTOTTUNK A NAGY MÓZES ELMÉLETI LÍCEUMBAN

A Zöld Nap Egyesület 2011 már-cius 8-án a kézdivásárhelyi Nagy Mózes iskolában környezetvédelmi előadásokat tartott.

A vetített képes bemutató közben, a több mint 80 résztvevő az egyesület önkénte-seihez számos kérdést intézett.A ZNE csapata köszöni Damó Csaba tanár úr meghívását Ráduly Attila

ÚJABB DÍJJAL GAZDAGODOTT A ZÖLD NAP

A Zöld Nap Egyesület ismét egy ran-gos elismeréssel gazdagodott.

Az egyesület két aktivistája Györgyjak-ab Boróka és Ráduly Attila részt vett a február közepén meghirdetett több for-dulós Reklámkreativitási Versenyen. A versenybe kétfős csoportok jelentkez-hettek, a verseny 3 próbából állt.A három tagú szakmai zsűri: Kádár Ma-gor (kommunikációs szakember), Kele-men Attila (újságíró), Szabados Attila (reklámtárgy vállalkozó) az első díjat ítélte oda a csapatnak. Ráduly Attila

MILYEN JAPÁNBAN ...... EGY KÖRNYEZETVÉDEL-

MI KONFERENCIA?

2011. március 18-án, Incze Réka (környezetvédelmi szakember): MILYEN JAPÁNBAN......egy környezetvédelmi konferencia? című interak-tív előadására került sor, a kézdivásárhe-lyi sportszálló társalgójában. Az előadás kezdetén egy gyertyát gyúj-tottunk meg a március 11-én történt Japán földrengés áldozataiért. Incze Réka a Tokióban, február 16-18. között megrendezett környezetvé-delmi konferenciáról és a Japánban szerzett élményeiről beszélt. Majd az előadás végén válaszolt a jelenlevők kérdéseire.

Önkéntesként a Zöld Napban

A munka mellett kirándulásokon vettem részt együtt a zöldnaposokkal, mint például biciklitúrákon, biciklife-lvonulásokon és hétvégi kiránduláso-kon. A sok színes, izgalmas rendez-vény során sok új jó barátra tettem szert, akik számomra már nem csak zöldnaposok. Így minden megmozdu-lás, legyen az munka vagy szórakozás, a jó hangulat jegyében telik el.Én nagyon örvendek, hogy megis-merkedhettem az egyesülettel, és csat-lakoztam hozzájuk, segítve munkáju-kat. Büszke vagyok, hogy e csapatnak a tagja lehetek. Tóth Katalin

3

Bartók Csaba

Az évszak önkéntese György Attila!

Page 4: Zöld Napok

Az ENSZ közgyűlés és az illetékes Dub-lini es Rio de Janeiroi konferenciák ja-vaslatára 1992-ben lett elfogadva már-cius 22. mint a Víz Világnapja. Azóta minden évben szerte a világban ezt a na-pot választják létünk egyik legfontosabb és legnélkülözhetetlenebb elemének, a víznek a megemlékezésére. Ilyenkor különböző rendezvények megszervezé-sére kerül sor, mint pl. ivó kutak, s z ö k ő k u t a k felavatására és t u d o m á n y o s konferenciákra, nyílt napok szervezése a la-kosság számára. Ennek a napnak fő célja, hogy felhívja az em-beriség figyel-mét a tiszta és friss víz és a fenntartható édesvízi források jelentőségére és annak fokozott védelmére.

Minden évben más jelmondat jegyében zajlik a megemlékezés e természeti kincsről. A 2011-es évben megszervezett rendezvénysorozatok jelmondata: “Víz a városért”. A “Víz a városért” jelmondat jegyében megszervezett Világ Konferenciát ebben az évben a Dél Afrikai Cape Town-ban szervezték meg. A három napos rendez-vénysorozaton, ahova a világ minden tájárol érkeztek résztvevők, sor került kiállításokra, bemutatókra, különböző konferenciákra és nyílt vitákra. Az idei konferencia fő témája a Föld nagyobb városainak a vízellátása és csatornázási problémája volt, kivételes hangsúlyt fektettek az afrikai államok városainak vízellátási problémáira. Afrika népessé-gének 38%-a él városokban és a jelen-legi migrációval a városokba ez az arány 2050-re 50% is lehet.2010 decemberében személyesen is szerencsénk volt hallani az afrikai váro-sok vízellátási problémáiról Kolumbán Katalin, baróti születésű egyetemista előadása során, aki hat hónapot töltött az afrikai malawiban mint önkéntes. A következőkben őt kérdezem személyes tapasztalatairól e témával kapcsolatban:

1. Afrikai önkéntességed alatt melyik Afrikai városba (városokba) látogat-tál el? Megfigyeléseid alapján, mi a véleményed az átlag életszínvonalról a városokban?Jártam Malawi fővárosába Lilongwe-be és Blantyre-be amely egy nagyobb iparváros. A városok lakosságának a száma nagy, mint minden afrikai város-ban és sok a turista (legtöbb fehér em-ber). A város életszínvonala vegyes, vannak nagyon szegény emberek akik az utcán kéregetéssel keresik meg a mindennapi ételükért a pénzt és van-nak nagyon gazdag emberek, akik többnyire afrikaiak és arabok, akiknek biztos munkahelyük van a különböző segélyszervezeteknél. A nagyvárosok viszonylag tiszták, főként a belvárosok, a szegényebb külkerületi környék kevés-

bé tiszta.A kisebb városok, mint pl. Zomba, Thyolo és Dowa viszont általában szeme-tesek, és az ott élő emberek átlag életszín-vonala is sokkal kisebb. A csatornákat, ha vannak, akkor azokat többnyire szemét-tárolónak használják. Nincsenek külön helyek a szemétgyűjtésre, az emberek a szemetüket mindenhova szétdobálják.

2. Mit láttál, a városokban milyen az átlagember ivóvíz ellátása? Van e csa-tornarendszer, és ha van, mi a vélemé-nyed annak hatékonyságáról az illető városban?A városokban a vízellátás általában na-gyon rossz. Vannak helyek ahol naponta

4-5 órára vagy akár napokra is elveszik a vizet. Az embereknek folyamatosan gondoskodniuk kell víztárolásról. A folyóvíz nem elégséges mosogatásra, fürdésre vagy wc-ék használatára. A mosogatást, ruhamosást és a fürdést a közeli folyókban, tavakban végzik, amit egyben szemétlerakó helynek is használ-nak. Többször láttam fiatal gyermekeket a vízben játszani a halom városi szemét mellett.A vezetékes víz nem tiszta, ivásra nem alkalmas. A csatornázott víztől nemegy-szer bőrfertőzésem volt. De ez főképp függ az emberi szervezettől, az ott élő emberek szervezete hozzászokott a víz minőségéhez így ők nem lesznek olyan gyakran betegek tőle. Én, az orvos taná-csára, a vizet fogyasztás előtt 20 percig forraltam.A falvakban és kisebb településeken, ahol nincs vezetékes vízellátás vagy csa-tornarendszer, ásnak egy nagy gödröt a földbe és az ott összegyűlt vizet isszák. Általában a nyílás nincs lefödve így az állatok is onnan fogyasztják a vizet.

Napjainkban minden második ember a Földön városban lakik és ez az arány csak növekszik. Statisztikai előrejelzések szerint két évtizeden belül 60%-a a Föld népességének (kb. 5 milliárd ember) lesz

városlakó. Egy fenntartható és hatásos városi vízgazdálkodás soha nem volt ilyen fontos, mint napjainkban.

A falvakból és kisebb településekről való elvándorlás főbb okaiként megemlíthet-jük a háborúkat, a munkanélküliséget, a biztonság hiányát vagy azt a tényt, hogy a természeti katasztrófák (árvizek, aszályok) miatt az emberek elvesztették lakóhelyeiket és egy nagyobb, bizton-ságot ígérő nagyobb városba költöznek.

2011. Március 22 - A Víz Világnapja4

Page 5: Zöld Napok

A városok infrastruktúrái nem képesek lépést tartani a gyors növekedéssel és kiszolgálni az emberek ivóvíz és higiéni-ai igényeit. A XXI-ik század legnagyobb globális problémája a városok ivóvíz el-látása és higiéniai szolgáltatása lett.Jelenleg a fejlődő országok nagyváro-saiban a lakosság 27%-nak nincs veze-tékes ivóvíz hozzáférése és ezrek élnek tiszta ivóvíz és csatorna nélküli nyomor-

negyedekben. A tiszta ivóvíz hiánya mi-att terjednek a betegségek, olyanok, mint a kolera, a kóros hasmenés és a malária amelyek, a megfelelő gyógyszerek és a higiénia teljes hiánya miatt legtöbb eset-ben halálos kimenetelűek. Megyénkben is minden évben megem-lékeznek a Víz Világnapjáról. Az idén az Olt folyó egy szakaszán (Sepsiszentgyörgytől Kilyén települé-

sig) medertisztítási akcióra került sor, amelyen a Szentgyörgyi isko-lák diákjai, különböző non-profit egyesületek önkéntesei és a Kovászna megyei Román Vízművek közösen vettek részt. Ezzel szerették volna fel-hívni a lakosság figyelmét a tiszta víz megőrzésének fontosságára.

Tóth Katalin

„ A Víz fontos, felelős vagy érte”

A Föld vízkészletének 96%-at sós tengervíz alkotja és csupán 4%-a az élethez szükséges nélkülözhe-tetlen édesvíz. Az édesvíz 79%-a hó és jég, 20%-a talajvíz, 1%-a pedig felszíni vizek formájában van jelen bolygónkon. Igen szűkös készletek állnak rendelkezésünkre és ez a mennyiség is egyre fogy. 2025-re az ENSZ előrejelzése szerint az emberi-ség kétharmadának nem jut elegendő ivóvíz. Ha háztartásunkban vagy a munkahelyünkön csak egy kis figyelmet fordítunk a mindennapi „környezettu-datos” vízhasználatra, már egy kis idő múlva is érzékelhetjük annak előnyeit (a víz és villanyszámlánkon) és így mi is tettink valamit környezetünk érdekében, okosabban bánva az édesvíz tartalékunkkal a Földön. Íme pár jó tanács a tudatos víz-fogyasztás érdekében:

1. Fogmosás és kézszappanozás közben zárd el a csapot.2. Csak akkor használj meleg vizet, ha föltétlen szükséges. Így nem csak vizet, de energiát is spórolhatsz. Meleg vizes kazánodat állítsd minél kisebb hőfokra.3. Fürdés helyett tusolj. Egy teli kádban való fürdéskor akár 70 L édes-vizet is elhasználhat egy személy.4. Figyelj arra, hogy a csapok, WC tartályok ne csöpögjenek. Egy lassan csöpögő rossz csapon naponta 40-120 L víz is elfolyhat. A csöpögő csapokat minél hamarabb javítasd meg.5. Mosogatás során próbálj álló vízben mosogatni. Egy alkalommal akár 26 L vizet is elpazarolhatunk.6. Csak teli mosógéppel mossál. A mosógép egy mosás alatt átlag 120 L vizet fogyaszt el.7. Otthonod tisztántartása érdekében használj környezetkímélő „zöld” mosó, mosogató és tisztítósze-reket.8. Figyelj arra, hogy a lefolyóba ne kerüljön semmilyen nemű veszélyes szennyező anyag, pl. használt étolaj vagy zsiradék. 1 csepp étolaj 60-80 L vizet tesz ihatatlanná és annak tisztítása több ezer liter tiszta vizet vesz igénybe, e mellett eldugja a lefolyót is. A főzés során keletkezett használt éto-lajat vagy zsiradékot gyűjtsd össze és

add le a Zöld Nap által rendszeresen megszervezett „Olajgyűjtési akción”. Mi gondoskodunk a használt zsira-dékok és étolajak újrahasznosításáról (szerződés alapján leadjuk egy magán cégnek (érték nélkül) aki biodízel – kiegészítőt és kenőanyagot készít belőle) megakadályozva azt, hogy ki-kerüljön a környezetbe és hosszútávon szennyezze azt.9. Próbálj te is minden plusz édes-vízforrást kihasználni a háztartásodba. A lakóházak tetejére hulló esővíz a háztartások ma felmért vízfogyasz-tásának kb. a 80%-át teszi ki. Az évi csapadékmennyiségtől függően, a tető minden négyzetmétere 600-1300 L vizet gyűjt a víztárolóba. Használd az összegyűjtött esővizet virágok öntözé-sére meg a padló felmosására.Talán úgy tűnhet, hogy ez a pár kisebb intézkedés, amiket az otthonunkban egyénileg tudnánk alkalmazni nem menti meg a világot és, hogy úgyis bőven van víz a vidékünkön, mi nem vagyunk veszélybe. De igenis minden kis tett számit, amit a környezetünk megvédése érdekében teszünk. Hiszen ha nem vigyázunk a természet adta ér-tékeinkre előfordulhat, hogy az utókor majd nem bővelkedhet azokban és azért csak mi leszünk a felelősek.

Tóth Katalin

5

www.nemere.zoldnap.info

Page 6: Zöld Napok

6

Lezárult a Kvíz – íme a nyertesek névsora!

A hétvégén lezárult az Elsősegélynyújtás Kvíz . Mindenkinek köszönjük a részvételt és a beküldött válaszokat! A 198 kitöltött űrlap közül 87 személy tesztje került az átmenők kategóriába. A játékosok a 20 megadott kérdésből legalább 15re kellett he-lyesen válaszoljanak, hogy bekerüljenek a mai sorsolásra.

A nyertesek névsora:1. Szőcs Álmos - Ozsdola2. Ugron Ágnes - Nyújtód3. Kovács T. Károly - Kolozsvár

Döntött az elbíráló bizottság

Február 18-án döntött a nyertesekről a három fős zsűri. A pontozás 1-10 skálán mozgott ezenkívül a zsűri írt egy összesítőt alkotásonként. A beérkezett alkotásokat a www.holnap.info portálon megtekinthetik az érdeklődők.

Az elbíráló bizottság végső döntése alapján:

I. Díj. 2-es pályázó: Egyensúlyban Élni Egyesület – 8.86II. Díj.1-es pályázó: Kézdivásárhelyi Sportszervezet – 8.83III. Díj. 3-as pályázó: Ökopeace, Ökopolitikai Ifjúsági Szervezet – 8.81Különdíj. 7-es pályázó: Maroskeresztúri Általános Iskola – 6.66

Impresszum

Kiadja a Zöld Nap Egyesület - 2011 -Főszerkesztő : Biró LeventeMunkatársak: Bartók Csaba, Gyöne Anna, Ráduly Attila, Pál-Varga Réka , Tóth Katalin Korekktúra: Biró LeventeTördelő: Biró Levente

Szerkesztőség: Kézdivásárhely, Hóvirág utca 12. szám 525400Mobil: +40 766611066Email: [email protected]

www.zoldnap.info www.zoldnap.blogspot.com