XXIX. Országos Tudományos Diákköri KonferenciaÁllam- és Jogtudományi Szekció

A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK

ÉRVÉNYTELENÍTÉSE IRÁNT INDÍTOTT

KERESETEK PROBLEMATIKÁI

Szerző: Tóth LeventeIntézmény: Eötvös Loránd Tudományegyetem

Állam- és Jogtudományi KarKonzulens: Varga István Ph.D, tanszékvezető

egyetemi docens

Budapest, 2008

1. BEVEZETŐ GONDOLATOK

Jelen írás egy, a magyar jogirodalomban viszonylag kidolgozatlan területet vesz elemzés

alá, a választottbírósági ítéletek érvénytelenítése iránt indított keresetek problémáit.

Ismeretes, hogy nem csak a jogirodalom, hanem a bírósági gyakorlat is szűk

keresztmetszeten keresztül vizsgálja az érvénytelenítési keresetek jogtudományi, és

alkalmazásbéli kérdéseit.

A dolgozat időszerűsége megkérdőjelezhetetlen, mivel hazánkban a választottbírósági

útra terelt jogviták száma jelentősen megnőtt a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI.

törvény (Vbtv.) hatálybalépése óta és egyúttal egyre több érvénytelenítési keresettel

találkozunk.

Munkámban foglalkozom a választottbíróságok és az állami, rendes bíróságok

kapcsolatával, együttműködési formáival, a bíróság poszt-arbitrális feladatain túl. Hasonló

kérdések tárgyalása nélkül kevéssé érthető, miért van szükség a választottbíróságok ítéletei

ellen jogorvoslati lehetőség biztosítására abban az esetben is, ha a felek jogvitájuk eldöntésére

– annak pozitívumaival és negatívumaival egyetemben – alávetették magukat a

választottbíróság kizárólagos döntési jogosultságának.

Már a korai időkben is léteztek „választottbíróságok”, sőt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy

ez a legősibb formája az igazságszolgáltatásnak. A primitív társadalmak ugyanis nem

ismerték még az állami jogszolgáltatás fogalmát, ennek megfelelően a korai

igazságszolgáltatás és a bíró kijelölése is egyfajta, a két fél között létrejövő „tekintélyen

alapuló contractus” révén valósulhatott csak meg.

A választottbíráskodás nem tekinthető modern jogintézményének, hiszen gyökerei a

magánjog számos intézményéhez hasonlatosan a római jogig nyúlnak vissza. A legfőbb

különbség azonban, hogy a modern államok megjelenésével a választottbíróságok

legitimitásukat már az államtól nyerik, és működésük kereteit már törvények szabályozzák.

Mindenekelőtt tehát annak a kérdésnek a megválaszolása szükségszerű, hogy a

választottbíróságok milyen felhatalmazás alapján dönthetnek polgári és kereskedelmi

jogvitákban, illetve mi alapozza meg legitimitásukat.

Az alternatív jogvitarendezés (alternative dispute resolution) legelterjedtebb fajtája a

választottbíráskodás, s ennek ad hoc és szervezett formáját minden esetben legmagasabb

szintű állami normák szabályozzák. Ebből következően állami szinten jönnek létre, és nem

nemzetközi megállapodások konstruálják őket. A nemzetközi egyezmények azonban

1

biztosítják a választottbíróságok hatékony működését, továbbá azt, hogy határozataik ne csak

a származási állam határain belül fejtsék ki joghatásukat.

A választottbíróság létének forrása Magyarországon az Alkotmány 45.§-ának (2)

bekezdése. Eszerint a törvény az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesítését

is elrendelheti.1

Ezzel az Alkotmány deklarálja, hogy jogviták eldöntésére a Magyar Köztársaság

területén nem csak az állami bíróságok jogosultak, és ez a rendelkezés ad felhatalmazást arra,

hogy a Polgári törvénykönyv (Ptk.), illetve a Választottbírósági törvény (Vbtv.) meghatározott

jogviták eldöntésére a választottbírósági út lehetőségét is nyitva hagyja.

A Ptk. rendelkezése a következőképpen szól: „Bírósági peres eljárás helyett a felek

választottbírósági eljárást köthetnek ki, ha legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel

hivatásszerűen foglalkozó személy, a jogvita e tevékenységével kapcsolatos, és a felek az

eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek”2. A választottbírósági törvény ehhez annyi

többletfeltételt támaszt, hogy a választottbírósági eljárást a feleknek szerződésben kell

kikötniük3.

A fentiekből következően a választottbíróságok közjogias jellegű fórumok, melyet azzal

indokolhatunk, hogy rendes bíróságok helyett, Az Alkotmány és a törvények által átruházott

hatáskörben jogosultak vitákat eldönteni. Azonban magánjogi intézménynek is tekinthető,

hiszen a jogvita eldöntésére a választottbíróság szerződés által, az egyes esetekben a felek

privátautonómiája alapján kapja közvetlen felhatalmazását. Ezt a felhatalmazást két szerződés

keletkezteti. Az egyik megállapodás a felek között jön létre (törvény keretei között), és arra

vonatkozik, hogy az egyébként rendes bíróságra tartozó jogvitát választottbíróság döntse el. A

másik kontraktus pedig a felek és a választottbíró(k) között keletkezik, mely megállapítja a

konkrét ügyben közvetlen döntési jogosultságukat.

Ezzel a jogvita érdemi eldöntésének jogosultsága kikerül a rendes bíróságok

hatásköréből, azonban az állam nem veszti el teljesen kontrollját a jogvita fölött. Kivételes

esetekben ugyanis a választottbíróság döntését rendes bíróság érvénytelenítheti, valamint a

választottbíróság eljárása során is lehetnek olyan eljárási cselekmények, amelyekben az állam

„beavatkozó”, eljárást segítő szerepe megfigyelhető.

Mielőtt részletesen ismertetném a választottbíróság és a rendes bíróságok kapcsolatát,

röviden említést kell tenni, hogy mégis miért választják oly sokan a választottbírósági utat.1 Ujlaki László: A nemzetközi gazdasági választottbíráskodás jogának jogági útvesztői. In: Európajogi tanulmányok 4. (szerk.: Mádl Ferenc), ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi Tanszék, Európai Közösségek Dokumentációs és Kutatási Központja, Budapest, 1999., 177. oldal2 Ptk. 7.§ (2)3 Vbtv. 3.§ (1) c)

2

A választottbíróság legfontosabb előnye, hogy eljárása sokkal gyorsabb, mint a rendes

bíróságé, illetőleg az eljárás, és maga az ítélet sem nyilvános. A bírók feltételezhető

szakértelme által, és azzal, hogy a bírák személyét tulajdonképpen a felek jelölik ki, nagyobb

bizalommal viseltetnek a jogszolgáltató irányába. Ezen felül a választottbíróság eljárása jóval

kevesebb eljárási kötöttséggel bírhat, s az eljárás módját a felek, valamint a választottbíróság

maga állapíthatja meg.

Mindezekből következik, hogy a választottbíróság eljárásának alapjaira a feleknek jóval

nagyobb ráhatásuk van, illetve a vitarendezés fenti módja hordozza magában legnagyobb az

esélyt a jogvita megegyezéssel történő lezárására is.

2. A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGOK ÉS AZ ÁLLAMI BÍRÓSÁG KAPCSOLATA

Az állami bíróságok a jogbiztonság biztosítása érdekében szükséges, hogy bizonyos

kérdésekben fenntartsák döntési jogosultságukat a választottbíróság döntési jogkörébe utalt

ügyek vonatkozásában is. Feladatuk, hogy őrködjenek a közrend védelme és a minimális

eljárási garanciák betartása fölött.

Ezt a megállapítást Vincze Andrea tanulmányában a következőképp igazolja: „A

választottbíróság meghonosításának szükségességén túl is vannak azonban a jogállamnak

bizonyos kötelezettségei. A jogállam azon feladata, hogy őrködjön a vitarendezés

jogszerűsége felett és kizárja az önkény érvényesülését, nemcsak az állami bíróságokra

vonatkozik, hanem a választottbíráskodásra is. A két intézmény tehát manapság egyre inkább

egymás mellett állónak minősül, és a jogalkotók is együttműködési jellegűként írják le

viszonyukat. Az állami bíráskodás mintegy kíséri a választottbíráskodást, anélkül, hogy

szükségtelenül beleavatkozna. Ez azt jelenti, hogy az állami bíróságot nem kötelező segítségül

hívni a választottbírósági eljárásban, de megvan rá a lehetőség.”4

Az állami bíróságok és a választottbíróságok kapcsolata természetesen a különböző

korokban más-más formát ölt, azonban mögöttes szándéka folyamatosan a jogbiztonság

megvalósítása.

Ezt a kapcsolatot az UNCITRAL Modelltörvény5, és a magyar választottbíráskodásról

szóló törvény6 tükrében vizsgálom meg. Ezek alapján körvonalazható, hogy általában milyen

4 Vincze Andrea: A választottbíróság és az állami bíróság kapcsolata (1), In: Cég és jog, 2003 augusztus, 39. oldal5 Az ENSZ Közgyűlése által 1985. június 21-én jóváhagyott Model Law on International Commercial Arbitration6 1994. évi LXXI. tv.

3

esetekben van lehetősége a rendes bíróságoknak „beleavatkozni a választottbíróság dolgába”.

A Modelltörvény – a hivatalos magyarázat szerint – arra hivatott, hogy elindítsa a nemzeti

választottbíráskodásra vonatkozó szabályozások nemzetközi harmonizációját. Ennek az

eredményeként hazánkban is új, különálló választottbíráskodásra vonatkozó törvény született,

amelyet az említett mintatörvényre harmonizált a jogalkotó7.

Az államnak a Modelltörvény alapján viszonylag szűkre szabott funkciói vannak a

választottbíráskodás vonatkozásában, amelyeket alapvetően két részre oszthatunk: egyrészt

vannak az eljárást segítő, másrészt pedig a választottbíróságot kontrolláló szerepkörei.

Az állami beavatkozás lehetősége a mintatörvény és Vbtv. szerint a választottbíróság

hatáskörével, a választottbíró kijelölésével, kizárásával, megbizatásának megszüntetésével, a

választottbírósági ítélet érvénytelenítésével, illetve a választottbírósági megállapodás

elismerésével, valamint az ítéletek elismerésével, végrehajtásával kapcsolatban jelenik meg.

A Modelltörvény megengedi a rendes bíróságok közreműködését a választottbíróság

bizonyítási eljárásában, jogsegélyt nyújt, ideiglenes és biztosítási intézkedéseket végez,

azonban nem határozza meg ezek kereteit, így annak pontosabb szabályozása tekintetében az

államok szabadabb kezet kapnak a mintatörvény viszonylatában is. Itt szükségesnek tartom

azt megjegyezni, hogy a magyar Vbtv. alapján az eljárást segítő cselekményeket az állami

bíróságok nemperes eljárásokban végzik, míg a kontrollt biztosító feladatai közül az

érvénytelenítés lehetőségének megvizsgálása peres úton történik. Érdekességképpen

megjegyezném, hogy Európában általában a Modelltörvényre harmonizált állami

beavatkozási lehetőségeket találunk, azonban néhány állam hagyományainak megfelelően

fenntartott ezektől merőben eltérő bírósági jogköröket. Az angol Arbitration act például

lehetővé teszi a rendes bíróság állásfoglalását egyes – az eljárás során felmerülő –

kérdésekben is.

3. A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI ÍTÉLET ÉRVÉNYTELENÍTÉSE IRÁNT INDÍTOTT KERESETEKRŐL ÁLTALÁBAN

Az állami beavatkozás legdrasztikusabb formája e tárgykörben a választottbírósági

ítélet érvénytelenítése. Erre természetesen csak nagyon kevés esetben, súlyos eljárási

szabályok megsértése esetén, illetve akkor van lehetőség, ha az ítélet alapjául szolgáló

7 Explanatory Note by the UNCITRAL Secretariat in the Model Law of International Commercial Arbitration

4

jogvita választottbírósági útra nem tartozott, vagy ordre public-et, azaz közrendet sért.

Ennek az állami szerepnek a kibontása dolgozatom érdemi témája, így ezzel alaposan,

számos – a magyar gyakorlatban ismert – problémát ismertetek.

Még sokszor a jogvégzett emberek számára sem teljesen világos mit is jelent a

választottbírósági ítélet érvénytelenítése, illetve mi a különbség az ítélet érvénytelenítése és

hatályon kívül helyezése között. Mind a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről

és végrehajtásáról szóló, 1958. június 10-én, New Yorkban kelt Egyezmény kihirdetéséről

szóló 1962. évi 25. törvényerejű rendelet, mind a nemzetközi kereskedelmi

választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezmény

kihirdetéséről szóló 1964. évi 8. törvényerejű rendelet a „setting aside” kifejezést hatályon

kívül helyezésnek fordítja.

Úgy gondolom, ildomos erre a fogalmi diszkrepanciára felhívni a figyelmet. Bírói ítélet

vagy azzal azonos hatályú határozat hatályon kívül helyezése megítélésem szerint csak olyan

rendszerben értelmezhető, ahol az azonos struktúrában működő, állami jogalkalmazó szervek

között hierarchikus kapcsolat áll fent. Ahogyan egy magyar bíróság általi külföldi ítélet

hatályon kívül helyezése fogalmilag értelmezhetetlen, úgy a választottbíróság ítéletét sem

helyezheti hatályon kívül egyetlen bíróság sem, mivel azok bizonyos értelemben „külső”

jogalkalmazó fórumok. Az érvénytelenítés (setting aside – azaz „félretol”, félre tesz”)

kifejezés is azt mutatja, hogy az állam csak az ítélet érvényesülését akadályozhatja meg.

Az érvénytelenítést tehát semmiképpen sem lehet azonosnak tekinteni a hatályon kívül

helyezéssel, hiszen a hierarchikus alá-fölé rendeltségi szerep nem állapítható meg a

választottbíróság és a rendes bíróságok között. Az állami bíróságok inkább egyfajta kontrollt

gyakorolnak a választottbírósági ítélet felett, melynek körvonalait az érvénytelenítési okok

jelenítik meg. Az állami bíróság a kontroll gyakorlásával legfeljebb azt állapítja meg, hogy a

választottbíróság ítélete nem váltja ki azt a hatályt, amelyet a Vbtv. biztosít számára8, noha az

ítélet továbbra is létezik.

A választottbírósági ítéletek első fokon jogerősek és végrehajthatók. Mivel az ítélet ellen

fellebbezésnek helye nincs, érdekes megvilágításba kerül az, hogy milyen jellegű

jogorvoslattal lehet élni egy súlyos hibákkal rendelkező ítélettel szemben. A Vbtv.

rendelkezései szerint csak az ítélet érvénytelenítését lehet kérni9.

Az érvénytelenítési kereset perorvoslat, mivel polgári peres eljárás során hozott ítélettel

azonos hatálya van, azonban nem tekinthető rendes perorvoslatnak, már csak azért sem, mert 8 Vbtv. 58. §9 Vbtv. 54. § A választottbíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye; csak az ítélet érvénytelenítése kérhető a bíróságtól, az 55. §-ban felsorolt okokból.

5

jogerős ítéletekkel szemben nincs lehetőség rendes perorvoslatok (a tágabban értelmezett

jogorvoslat eseteit, mint a kijavítás, kiegészítés iránti kérelem nem veszem e körbe

tartozónak) igénybevételére.

A választottbírósági ítéletek érvénytelenítésére meglehetősen szűk körben van

lehetőség. Ez azért is indokolt, mert azzal, hogy a felek kikötötték egy, az állami

jogalkalmazó szervtől, a rendes bíróságtól eltérő, szakmailag felkészült fórum kizárólagos

döntési jogosultságát, egyúttal lemondtak fellebbezési jogukról. Tették ezt az alternatív

vitarendezési mód valamennyi – korábban ismertetett – előnyének és esetleges hátrányainak

tudatában.

A magyar választottbíráskodásról szóló törvényben deklarált érvénytelenítési okok az

UNCITRAL Model Law-ban szereplő okok tükörfordításának tekinthetők10, és megegyeznek

a New York-i Egyezmény11 elismerés és végrehajtás megtagadásának okaival12, azzal a

különbséggel, hogy a magyar törvény az Egyezményben, valamint a mintatörvényben

elsőként megjelölt megtámadási okban meghatározottakat kettébontja, és két különálló

megtámadási alapként kezeli őket.

Hazánkban a Vbtv. 55. § vonatkozik az érvénytelenítés okaira, lehetőségeire. A

törvény szövege néhány ponton magyarázatra szorul.

Az 55.§ (1) a) alapján, ha a fél jogképességének, vagy a (saját nevében eljáró) fél

cselekvőképességének hiányát később állapítják meg az ítélet elismerése és végrehajtására

nincs lehetőség.

A b) pont alapján a választottbírósági szerződés, melyből az eljárás keletkezett a

figyelembeveendő jog szempontjából nem jöhetett létre, így nem eredményezhet

elismerést és végrehajtást.

A c) pont olyan mértékű eljárási hibát feltételez, amely a felek eljárásbéli

egyenlőségét, a választottbíróság pártatlanságát vonja kétségbe.

A d) pont alapján az ítélet a kereseti kérelmen túlterjeszkedik, ezáltal megsérti a

kérelemhez kötöttség elvét. Érdekességképpen megjegyezhető, hogy olyan

jogrendszerekben, mint például a német, egyes érvénytelenítési okokat hivatalból

figyelembe kell venni, így ott a kérelemhez kötöttség elvét bizonyos értelemben nem kell

betartani.

10 Lásd: UNCITRAL Model Law 34. cikk11 A külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1958. június 10-én, New Yorkban kelt Egyezmény12 Lásd: New York-i Egyezmény V. cikk

6

A választottbírósági eljárást – egyebek mellett – a felek azért választják, hogy annak

tagjait maguk jelöljék, és eljárási rendjét meghatározzák. Ha ez a processzuális joguk

sérül, a választottbíróság ítélete mellőzi a felek előzetes akaratát ((e) pont).

A (2) bekezdés az érvénytelenítés abszolút vagy objektív okait sorolja fel, az

inarbitrabilitást, illetve a közrendbe ütközést, amelyekben felfedezhető a társadalmi

érdekek mögöttes védelme.

A magyar választottbíráskodásra vonatkozó törvény alapján érvényesíthető

érvénytelenítési keresetek problematikái közül a továbbiakban – egyéb kérdések vizsgálata

mellett – külön fejezetben foglalkozom a közrendbe ütközés, illetve az alkalmazandó

hatvan napos határidő aktuális kérdéseivel, hiszen úgy vélem e két kérdés értelmezése

okozhatja a legtöbb problémát a jogalkalmazás során.

4. A KÖZREND ÉRTELMEZÉSE A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK ÉRVÉNYTELENÍTÉSE SORÁN

4.1 A közrend fogalma

A közrend szerepe az elmúlt évtizedben számos nemzetközi magánjogi értekezés és

tanulmány fókuszába került és vélhetően a jövőben még nagyobb publicitást nyernek majd a

közrendi kérdésekkel foglalkozó munkák.

A nemzetközi kereskedelem által látenssé váló nemzeti határokkal egyidejűleg

megszaporodtak a határokon átnyúló gazdasági érdek- és jogviták, és ezzel együtt fontos

kérdéssé lett annak megítélése, hogy egy (választottbírósági) határozat, ítéletet elismerését,

végrehajtását, a külföldi jog alkalmazását egy adott állam milyen okokból tagadhatja meg. Ez

különösen érdekes kérdés egy olyan földrajzi területen, mint Európa, ahol az aktív

jogharmonizáció számtalan jogterületen, így a polgári eljárásjog területén is kifejti hatását.

Elsődleges kérdés a gazdasági életbe és a magánszférába való – talán legszigorúbb –

beavatkozásnak tekinthető fent említett valamely lehetőség alkalmazása, ezért nagyon

lényeges az állami és a szupranacionális kontroll a beavatkozásnak teret engedő, azt

szabályozó normák terén.

A közrend, mint az elismerés és végrehajtás, a külföldi jog érvényesíthetőségének

akadálya, majd a választottbírósági ítéletek érvénytelenítésének egy lehetséges oka koronként,

kultúránként, és államonként változó tartalommal megtölthető fogalomnak tekinthető.

Közrendi kérdésekkel már olyan jogtudósok, mint Friedrich Karl von Savigy, vagy Pasquale

7

Stanislao Mancini is foglalkoztak, először érdemben és körülhatárolhatóan a kodifikációs

történelemben a Code Civil adja meg a közrend kereteit. Az említett Napoleon-i törvénykönyv

6. artikulusa akképpen rendelkezik, hogy a „felek között létrejött megállapodások nem

ronthatják le azon törvényeket, amelyek a közrendre és a jó erkölcsre vonatkoznak”13. Ez a

definíció a jogtudományban uralkodó nézet szerint a közrend meghatározásának gyökerét és

legfontosabb esszenciáit magába foglaló meghatározás.

Témánk elemzése során azért is vagyunk kénytelenek – legalább érintőlegesen –

foglalkozni ezekkel, mert a közrendre vonatkozólag sehol nem találunk szélesebb körben

alkalmazást nyerő és akceptált fogalomalkalmazást. Minekután a közrendbe való ütközés

jogalkalmazói gyakorlat során történő megállapítása csak az egyes esetek (ítéletek)

vonatkozásában lehetséges, s kevés – evidens – esettől eltekintve (mint például a

bűncselekmények elkövetése) nincsenek olyan tényállások, melyek az egész világon, vagy a

nemzetközi közösség nagy hányadában elfogad, ezért csak a kérdéssel foglalkozó jogirodalom

beható tanulmányozása után rajzolódhat ki a közrend, mint a „jogrendszer kemény

magjának14” fogalma, szerepe és funkciója.

4.2 Korai értekezések a közrendről

A kontinentális közrend fogalmának értelmezése, mint a jogrendszer védelmének

alapja Európában két fő területen folyt. Az első a francia-olasz jogterület, mely jogfelfogás

alapvetően a Code Civil elméleti alapjaiból és szövegéből táplálkozott. E felfogás szerint a

közrend jóval tágabban értelmezhető, és lényegesen szélesebb körben vélték alkalmazhatónak

a nemzeti bíróságok által, mint a német elméletek szerint. A francia közrend-felfogás abból

indult ki, hogy vannak bizonyos szabályok, amelyeknek feltétlen érvényesülniük kell, így

azokkal ellentétes külföldi jog nem alkalmazható, azzal ellentétes ítélet nem tekinthető

elismerhetőnek. Ennek érdekében az ordre public mintegy „közbeavatkozik”, hogy

megvédjen bizonyos érdekeket. Ennek deklarálásával rögtön felmerül a kérdés: milyen

érdeket kell védenie a közrendnek?

13 Az eredeti normaszöveg a következőképpen hangzik : On ne peut déroger par des conventions particulières, aux lois qui intéressent l' ordre public et les bonnes moeurs.14 Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2004, 119. oldal

8

A „közérdek köre” folyamatosan változik az egyének szabadsága védelmének és az

állam szerepének függvényében. Az ordre public egy egyszerű elvet fejez ki: A közérdek a

privát érdek felett áll15.

Végül a francia gondolkodók, jogtudósok és különösen André Weiss elismerte, hogy a

közrend pontos meghatározása leküzdhetetlen nehézséget jelent, ezért a bíráknak szabad kezet

kell adni16. Ezzel a széles körű mérlegelési jogkörük mellett tette le voksát. Az egyes

jogtudósok elméleteinek elemzése meghaladná jelen írás terjedelmét, azonban annyit

leszögeznék, hogy számos közrendértelmezés tartalmaz a fogalom körén belüli csoportosítást,

a francia felfogás többek között megkülönböztet politikai és erkölcsi, valamint ún.

közgazdasági közrendet.

A francia felfogással szemben áll a német közrendértelmezés, melynek atyja Friedrich

Karl von Savigny. A német jogtudomány jeles képviselője a korrekció lehetőségéből indul ki,

így a nemzetközi kollíziós magánjogban elsősorban a fenntartási lehetőséget emeli ki.

Eszerint a fórum elvileg feltétlenül alkalmazza a külföldi jog szabályait, azonban ebben egy

benne foglalt fenntartás rejlik. Azt a burkolt vélelmet állítja ugyanis fel, hogy a külföldi jog

csak abban az esetben alkalmazható, ha az nem ütközik a belföldi jog alapintézményeibe17.

A fenti elméletek mellett érdemes említést tenni az angolszász értelmezésről is. Az

angol bíróságok – mint a közrend fogalmának az esetjogon keresztüli alakítói – abból a

valóságos hatásból indultak ki, amelyet az adott külföldi szabály alkalmazása, határozat

elismerése, végrehajtása gyakorolna a társadalomra. A gyakorlat szerint a bíróság akkor

hivatkozhat a közrend sérelmére, ha az kirívóan sértené a belföldi jogrendet és az élet- és

társadalmi viszonyokat.

A fent taglaltak formálták, alakították közrend fogalmainkat és a rendes bíróságok

jelenlegi gyakorlatát.

4.3 A közrend fogalmának mai értelmezése

4.3.1 A belső közrend fogalma

A jogirodalomban, illetve a bíróságok (beleértve az Európai Bíróságot is)

gyakorlatában számtalanszor fordul elő a közrend értelmezése a belföldi, illetve a nemzetközi

15 Jean-Baptiste Racine: L’Arbitrage commercial international et l’ordre public, Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence, E.J.A., 1999., 8.oldal16 Réczei László: Nemzetközi Magánjog, Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1961. 84. oldal17 Vincze Andrea: A közrend szerepe és jelentősége a nemzetközi magánjogban, In: Studia Iurisprudentiae Doctorandorum Miskolciensium. Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai IV/2., Miskolc, Bíbor, 362. oldal

9

jogviták tekintetében is, így felmerül a kérdés, hogyan alakult ki a nemzetközi vagy európai

jogban a közrend bírói védelme, valamint közrendi klauzula. Ezért nem elhanyagolható

értelmezési kérdés, hogy melyik közrendi fogalom alakult ki hamarabb, illetve fejlődésük

milyen irányban figyelhető meg.

A belső közrend és a nemzetközi magánjog közrend fogalma látszólag elkülönül,

azonban mind történetileg, mind a jogfejlődés folyamatát tekintve a belső közrend a

nemzetközi közrend előzményének és gyökerének tekinthető. A nemzeti bíróságok azért sem

hivatkozhatnak – például egy választottbírósági ítélet érvénytelenítésének elbírálásaként –

olyan közrend fogalomra, amely egy nagyobb közösség – elkülönült – jogalkalmazó

tevékenysége révén jelent meg, mert csak a nemzeti jogszabályok szerint, a nemzeti anyagi

jog alkalmazásának alapulvételével érvényteleníthetnek egy ítéletet.

Ez egészen addig a pontig feltételezhető, amíg a választottbírósági ítélet

érvénytelenítése iránt indított kereseteket – akár – az Európai Unióban egységes jogszabály

szerint bírálják el.

Ezt támasztja alá az Európai Bíróság állásfoglalása is, mivel ítéleteiben rámutat arra,

hogy ő maga nem alakíthatja vagy értelmezheti egy szerződő tagállam közrendjét:

„nem a Bíróságra tartozik az, hogy meghatározza a szerződő állam közrendjének

tartalmát, az már rá hárul, hogy ellenőrizze azokat a korlátokat, amelyek között a szerződő

állam bírósága e fogalom alkalmazásához folyamodhat annak érdekében, hogy ne ismerjen el

valamely, más szerződő állam bíróságától származó határozatot”18.

Jelenleg, ennek értelmében még az Európai Unió valamennyi szerződő állama saját

szokásai, normái alapján bírálja el a kereseteket, így annak során az egyes jogrendszerekben

kialakult közrend fogalmat kell alapul venni, hiszen azok eltérő történelmi fejlődés révén

alakultak és eltérő – több évszázados – jogfejlődés eredményei.

4.3.2 A közrend hazai fogalmának értelmezése

Hosszabb kifejtést igényel a közrendi klauzula megjelenése, a közrend értelmezésének

változásai hazánkban, illetőleg a magyar bíróságok gyakorlata. A téma hazai ismerői az

elmúlt esztendők során már több alkalommal górcső alá vették a Legfelsőbb Bíróság által

közzétett közrendi hivatkozású választottbírósági ítéletek érvénytelenítésének témájában

született döntéseit.

18 Az Európai Bíróság C-7/98. számú ítéletének 23. pontja

10

A választottbírósági ítéletek közrendbe ütközésre való hivatkozással történő

érvénytelenítésének lehetősége egyébiránt már a húszadik század elején megjelent a magyar

polgári eljárásjogban. Érdekességképpen megjegyezhető, hogy a XIX. század végén a magyar

jogirodalomban is foglalkoznak közrendet érintő kérdésekkel.

Az eredeti Plósz Sándor-féle polgári perrendtartás még nem tartalmazta a közrendi

klauzulát, azonban az említett törvénycikkben már ennek csírája felfedezhető19.

Térfy Gyula egyik művéből levonható az a következtetés, hogy a Plósz-féle Pp. alapján

nem zárható ki, hogy a választottbíróság ítélete lényegesebb alaki- és anyagi jogszabályok

megsértése esetében megtámadható legyen20.

A korabeli elemzésekben, így ebben az esetben is kitűnik, hogy a közrend szorosan

összekapcsolódik a belső jogszabályok, jogelvek, és azok céljainak érvényesülésével. Ezzel

szemben jelen korunkban sokkal absztraktabbá válik a közrend és a jogszabályok kapcsolata,

és ez az alant ismertetett esetekből is világosan kitűnik.

A jogfejlődés eredményeként, a második világháborút követően a választottbírósági

ítélet érvénytelenítése alapjául szolgálhat hazánkban is az, ha a választottbírósági ítélet az

Alkotmányba vagy a magyar jognak feltétlen alkalmazást kívánó szabályába (közrendbe)

ütközik21. Látható, hogy itt már nevesítve van a közrend, fogalma a feltétlen alkalmazást

kívánó szabállyal való azonosul.

Jelenleg a Vbtv. 55.§ (2) b) alapján megtámadható a közrendbe ütköző

választottbírósági ítélet.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága csekély számú határozatában körvonalazta

a közrend fogalmát, és megkísérelte annak értelmezését. A Bíróság valamennyi határozatában

felfedezhető, hogy ilyen összetett kérdés kapcsán csak néhány jogirodalmi értelmezésre

hagyatkozik a fogalom megvizsgálása során. Véleményem szerint ez a kérdés súlyát tekintve

komoly hiányosságként értékelhető. A közrend fogalmának értelmezését tartalmazó – egyik

legfontosabb – döntés22 mindössze – az egyébként mértékadó forrásnak tekinthető – Dr. Mádl

Ferenc – Dr. Vékás Lajos Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga

című művére hagyatkozik, majd későbbi döntésekben, mint további hivatkozási alapot, a

közrend Jogi Lexikon hibás, és Réczei László 1961-es definícióját veszi alapul.

19 414. § A mennyiben nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, a külföldi biróság itéletét nem lehet érvényesnek elfogadni: … 5. ha az itélet érvényességének elismerése hazai jogerős itélettel, a közerkölcsiséggel, vagy hazai törvény czéljával ellenkezik;20 Térfy Gyula: A Polgári Perrendtartás Törvénye és Joggyakorlata, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1927.21 1967. évi 40. tvr. 362.§ (1) c)22 EBH 1999.37

11

Megítélésem szerint azonban a Legfelsőbb Bíróság a határozatok többségében – nagyon

helyesen – szűkre szabta a közrendbe ütközés kereteit, ezzel nem engedett teret az

érvénytelenítési keresetek tömegessé válásának. Abban az esetben ugyanis, ha a közrendi

klauzula kiterjesztő alkalmazásának álláspontjára helyezkedett volna útmutatásaiban a

legmagasabb szintű bírói fórum, félő, hogy a fellebbezés alternatívájaként alkalmazták volna

az érvénytelenítési keresetet.

A bírósági döntések vizsgálatához mindenekelőtt ismertetni kell a kérdésben irányadó

fogalmi meghatározást. Mádl és Vékás professzorok mértékadó munkájában a

következőképpen határozzák meg a közrend fogalmát:

„Minden jogrendszernek van egy „kemény magja”, amely arra hivatott, hogy az illető

rendszer gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi alapjait közvetlenül védje, és egyúttal az

adott társadalmi-jogi berendezkedés alapvető értékrendjét kifejezésre juttassa: legtöbbször

alkotmányos elvek formájában.”23

Ebből a definícióból kiindulva az eset elemzésekor a Legfelsőbb Bíróság első

kérdésként tisztázta, önmagában az anyagi jogszabálysértés nem adhat okot a

választottbíróság ítéletének érvénytelenítésére, ahhoz ugyanis az ítéletnek olyan alapvető

jogelvekkel kellene szembekerülnie, amelyek messze meghaladják egy-egy törvény kereteit.

Ezzel a megállapítással egyetértek. Később a Bíróság megjegyzi, hogy mindezen túl, ha a

felperes az ítélet érvénytelenítését közrendbe ütközés jogcímén kéri, a bíróságnak azt kell

vizsgálnia, hogy az a jogi norma, melynek megsértésére a felperes hivatkozik, közvetlenül a

gazdasági-társadalmi rend alapjait védi-e.

A döntés alapjául szolgáló esetben megállapításra került, hogy a Ptk. 318.§ (1) és 336.§

megsértése, a választottbírósági ítélet érvényesülése a gazdasági élet résztvevőinek csak egy

szűk körét érinti, így a gazdasági-társadalmi rendet alapjaiban nem sérti. Meggyőződésem,

hogy önmagában az, hogy az ítélet a gazdasági élet résztvevőinek szűk körét érinti a kereset

elutasítása tekintetében érdemi hivatkozási alapnak nem tekinthető, hiszen az ítéletek

többsége általában csak kevéssé érinti a gazdaság egészét, és csak nagyon kirívó esetben

befolyásolja meghatározóan a nemzetgazdaságot, melynek védelmét a közrendi klauzula

általánosságban biztosítja. Ezen megjegyzés mellett egyetértek azzal, hogy az anyagi

jogszabályok megsértése nem jelenti önmagában a közrend sérelmét is, mivel a felek a

választottbíróság kizárólagos döntési jogosultságának kikötésével vállalták a hibás

jogértelmezés kockázatát, és közvetve lemondtak fellebbezési jogukról.

23 Dr. Mádl Ferenc – Dr. Vékás Lajos : Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004., 119. oldal

12

A bíróság felülvizsgálati határozataiban rendszerint kiemeli, hogy a jogszabálysértés

megállapítása önmagában nem sért közrendet. Ez azért indokolható, mert így kiküszöbölhető,

hogy valamennyi választottbírósági ítéletet megtámadásával a rendes perorvoslatok

alternatívájaként funkcionáljon az érvénytelenítési kereset. Lényeges e körben az a

megállapítás, mely szerint önmagában a felek szerződéses vitájában egy esetleges

jogszabálysértő választottbírósági döntés nem valósítja meg a gazdasági, társadalmi rend

alapjainak, azaz a közrend sérelmét. Hiszen így számtalan esetben a felperes az ítélet érdemi

felülbírálatát óhajtaná elérni24.

A továbbiakban felmerül a kérdés, akkor vajon mi az, ami kimeríti a jogrendszerünkben

megalkotott közrendi sérelem fogalmát?

Először is megállapítható, hogy a közrend fogalma nem szűkíthető le az Alkotmányban

meghatározott garanciális szabályok vagy alkotmányos alapjogok és kötelezettségek

sérelmére. Ennek ellenére az európai és a magyar gyakorlat döntően kivételessé teszi a

közrendbe ütközés megállapításának alapvető lehetőségeit. E látszólagos ellentmondásnak a

feloldása mindenképpen nehéz feladatnak bizonyul. A magyar gyakorlatban a sikeres

érvénytelenítési kereset „fehér hollónak” tekinthető.

A Bíróság bővebben nyilatkozott az alapvető jogok, a feltétlen érvényesülést kívánó

szabályok sérülése felől egy 2006-ban közzétett határozatban25. A felülvizsgálati eljárás

alapjául szolgáló tényállás esetében az elsőfokú bíróság a közrend sérelmének

megállapításával érvénytelenítette a választottbíróság ítéletét. Ebben a jogesetben a Fővárosi

Bíróság megállapította, hogy a hivatkozottak alapján a választottbíróság ítélete közrendet sért,

melyet három jogsértés együttes értékeléseként megalapozottnak tekintett. A felek által

közösen előterjesztett kérelem ellenére a választottbíróság nem kísérelte meg a szakértői

vélemény ellentmondásainak feloldását, majd az ítéletében sem indokolta meg, hogy a

szakértői véleményt miért tartja megalapozottnak. Ezen túlmenően, bár a szakértői vélemény

nem tér ki a felperesek viszontkeresetének a rendelkezésre bocsátott építőanyagok ellenértéke

elszámolásával kapcsolatos tételre, az ítélet indokolásában ez viszontkereseti kérelem említés

nélkül maradt. A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet,

amelyben az ítélet megváltoztatásával többek között a felperes keresetének elutasítását kérte.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében kifejtette, hogy a hazai, és a nemzetközi bírói gyakorlat

szerint a közrendbe ütközés legfeljebb akkor állapítható meg, ha a választottbíróság eljárása a

Vbtv-t sérti, vagy az Eljárási Szabályzatba ütközik, azonban a keresetlevél nem hivatkozott

24 BH 2006. 21825 BH 2006. 257

13

ilyen jogszabálysértésre, és a támadott ítélet sem állapította azt meg. Véleményem szerint az

alperes fent taglalt hivatkozása nem helytálló, ellenben azt helyesen ismerte fel, hogy a

szakvéleménnyel kapcsolatos kifogások az ügy érdemi elbírálásának körébe tartoznak, és az

ebben a körben meghozott döntések tekintetében a rendes bíróságnak nincs mérlegelési

jogköre. Ezt egyébként a választottbírósági törvény kifejezett rendelkezése tiltja26,és a Bíróság

is rámutat arra, hogy az érdemi felülbírálat a jogrendszer keretein belül nem megengedett.27 A

felülvizsgálati fórum megállapította, hogy a jogerős ítélet önkényesen érvénytelenséget

eredményezőnek tekintette, az érvénytelenítés alapjául nem szolgáló okok érvénytelenítési

okká halmozódását, és figyelmen kívül hagyta, hogy az állami bíróság nem másodfoka a

választottbíróságnak. Az érvénytelenítés azonban csak szélsőséges esetekben, a jogrend

alapelveinek nyilvánvaló és súlyos megsértése esetén alkalmazható. A jogerős ítéletet

hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság, és deklarálta, hogy az elsőfokú bíróság által

hivatkozott sérelmek ismeretében nem lehet nyilvánvaló, egyenes következtetést levonni arra,

hogy a választottbíróság pártatlan, független, és igazságos eljárás alkotmányos elveit sérti és

veszélyezteti a jogbiztonságot, s ezáltal a jogrend alapelveit súlyosan sérti.

A fenti jogesetek bizonyítják, hogy a hazai fórumok a közrendbe ütközés határait

nagyon szigorúan húzzák meg. Konklúzióként megállapítható, hogy a polgári, anyagi,

eljárásjogi szabályok téves alkalmazásának ténye önmagában nem valósítja meg a gazdasági,

társadalmi rend alapjainak, a közrendnek sérelmét28.

A bírósági jogalkalmazás során a Mádl és Vékás professzorok nyomán kialakított

közrend definíciójának adaptálása úgy vélem elfogadható, és helyes. Azonban a Legfelsőbb

Bíróság egy közismert határozatával sikeresen felforgatta az értelmezési kérdéseket.

A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati fórum 2002. október 7-én hozott ítéletének

szakszerűségét, szakmailag indokoltságát (Gfv. VI. 30.450/2002/6.) az elmúlt néhány év alatt

sokan kétségbe vonták már.

A döntés alapjául szolgáló tényállás rövid ismertetése elengedhetetlen. Az

érvénytelenítési per felperese majdnem valamennyi érvénytelenítési okra hivatkozott

keresetében, ezek közül csak a közrend sérelmét érintő hivatkozásokat említem meg. A

felperes számos eljárási szabály megsértésére utalt, sérelmezte, hogy a bíróság a választottbíró

kizárási indítványában nem döntött, és a választottbíróság ennek bevárása nélkül érdemi

határozatot hozott. Közrendbe ütközőnek találta a fórum által megítélt – precedens nélküli –

26 Vbtv. 54.§27 EBH 2007. 170528 EBH 2007. 1705

14

ügyvédi munkadíjat, mondván, mértéke a magas pertárgyérték ellenére sem indokolt, és

önmagában sérti a társadalom értékítéletét is.

Az elsőfokú bíróság a fenti hivatkozásokat nem találta megalapozottnak.

Az elsőfokú bíróság a felperesnek erre az érvénytelenítési okra történő hivatkozását is

alaptalannak találta. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a Vbtv. nem határozza meg

a közrend fogalmát, és a tételes jogi szabályozás sem ad fogalom-meghatározást. Az e

tárgyban hozott eseti döntésre hivatkozva akként foglalt állást, hogy a választottbírósági ítélet

közrendbe ütközésének megítélésénél a jogi normába ütközésen felül azt is vizsgálni kell,

hogy a jogszabálysértés megvalósítja-e a gazdasági, társadalmi rend alapjainak sérelmét,

illetve, hogy az a jogszabály, amelyet az ítélet sért, közvetlenül a gazdasági-társadalmi rend

alapját védi-e. Megítélésem szerint az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság helyesen ítélte meg

a tényállást, és a közrend szűkítő értelmezését konzekvensen alkalmazta. Véleményem szerint

a perköltség, az ügyvédi munkadíj mértékének vizsgálata az érdemi döntés részének

tekinthető, és nem szorítható a Vbtv. 55. §-nak keretei közé. Ezért az elsőfokú bíróság nem

vizsgálhatta annak közrendbe ütközését, hovatovább azért sem, mert az esetlegesen túlzó

ügyvédi munkadíj megállapítása ténylegesen csak a feleket érinti, semmiképpen sem

befolyásolja, vagy sérti a gazdaság, és a társadalom érdekeit.

Megjegyzésre érdemesnek találom a hivatkozási alapként hozott „sérti a társadalom

értékítéletét” kifejezést. Mindamellett, hogy e kérdés elméleti vizsgálata meghaladja jelen

dolgozat terjedelmét, a társadalom értékítélete a jog számára megfoghatatlan fogalmat jelöl és

ez alapján a magam részéről nem tartom a közrend keretein belül értelmezhetőnek a kereseti

kérelmet.

A jogerős ítélet ellen a per felperese terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben

sérelmezte, hogy a bírósági határozatban téves kioktatás található arra nézve, hogy az ítélet

ellen fellebbezésnek is helye van. Továbbá nehezményezte, hogy az elsőfokú bíróság nem

vette figyelembe a súlyos eljárási szabálysértéseket, ezen felül érdemben nem foglalt állást a

választottbírósági tanács tagja ellen benyújtott kizárási indítványról, melyet a bíróság tárgyalt,

azonban nem bírált el. Hivatkozása szerint a bíróság ítéletében megállapított ügyvédi költség

igazolja a felperes álláspontját arról, hogy a választottbírósági ítéletben megállapított

perköltség aránytalan mértékű. E körben a választottbírósági ítélet azért is közrendbe ütközik,

mert arra az eljárásra nézve is perköltséget állapított meg az alperesnek, amely - a kizárási

indítvánnyal kapcsolatban - a rendes bíróság előtt zajlott. Megítélése szerint ezzel a

választottbíróság elvonta az állami bíróság hatáskörét. Kizárólag a nemperes eljárás állami

15

bírósága dönthet abban a kérdésben, hogy a nemperes eljárásban milyen mértékű perköltséget

állapít meg. Ezt a döntést a Választottbíróság saját határozatával nem pótolhatja.

A felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság megállapította a közrend sérelmét a

magas perköltségre vonatkozóan, és az ítéletet részlegesen érvénytelenítette. Megállapítása

szerint a 32 milliárd forintos, magas pertárgyérték mellett is a legmagasabb szinten kifejthető

munkához viszonyítva is aránytalanul magas a 290 millió forintos ügyvédi munkadíj.

Indokolásában kifejtette, hogy a 290 millió forintos „tiszteletdíj” a Magyarországon eddig

megállapított legmagasabb ügyvédi munkadíj. A fórum nem cáfolta, hogy a választottbírósági

ítélet meghozatalának időpontjában hatályban lévő 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet az ügyvédi

munkadíj meghatározásánál a mérlegelés kiinduló alapjaként a pertárgyérték figyelembe

vételét követelte meg. A kiindulási alapot jelentő perérték nagysága mellett a kialakult bírói

gyakorlat azonban a ténylegesen kifejtett ügyvédi tevékenység idő- és munkaigényességét,

színvonalát veszi figyelembe29. Nem tagadja a bíróság azt sem, hogy a rendelet nem állapít

meg felső határt ügyvédi munkadíjnál. Annak megállapítása kérdésen kívül a felek

megállapodását képezi.

A jogerős ítéletet sérelmező fél álláspontja az ügyvédi díj kifogásolása esetében jogi

szempontból azért is érthetetlen, mert annak megállapítása az eljáró bíróság diszkrecionális

jogkörébe tartozik. Az ügyvédi munkadíjat a bíróság érdemi döntésében állapítja meg. A

perköltség mértékének sérelmezése elvi okokból érthető egy rendes bírósági eljárásban, ezért

az Alkotmány 57.§-a értelmében a jogorvoslathoz való jog érvényesülése végett

megtámadható. A választottbíróság esetében azonban az a helyzet áll fenn, hogy a felek

kötelmi jogi értelemben egy „külön” kontraktussal a választottbírák tanácsára ruházták a

jogvita eldöntésének jogát, lemondtak fellebbezési jogukról, illetőleg a bírák kijelöléséről

maguk gondoskodtak. Ennek értelmében a testület döntésének legitimitása

megkérdőjelezhetetlen. A perköltség mértéke megítélésem szerint nem sérthet közrendet,

mivel az nincsen hatással sem a társadalomra, sem a gazdaság egészére, és végül a társadalom

értékítéletét sem érinti.

Ezek után érdekes kérdés, hogy a Legfelsőbb Bíróság mire alapozva mondta ki a

közrend sérelmét? Kecskés László professzor, és Nemessányi Zoltán egy tanulmányban

helyesen felhívja a figyelmet arra, hogy a felülvizsgálati fórum kizárólag jogirodalmi

hivatkozásokra alapította azt az álláspontját, miszerint a választottbíróság ítélete közrendet

sért a perköltség vonatkozásában30. Ennek megfelelően mindösszesen két könyvre

29 BH 1996. 321.30 Dr. Kecskés László – Dr. Nemessányi Zoltán: Magyar közrend – nemzetközi közrend – közösségi közrend, Európai jog, 2007/3. szám, 23. oldal

16

hivatkozott; a már említett Mádl – Vékás című művének 1997. évi 5. kiadására, illetőleg a

Jogi Lexikonra. Ugyanitt felhívják a figyelmet arra, hogy a hivatkozott mértékadó tankönyv

valójában kifejti, hogy a közrend csak a jogrendszer fogalmán belül értelmezhető és ezt a

Legfelsőbb Bíróság figyelmen kívül hagyja. Azzal ugyanis, hogy az ügyvédi munkadíj

megállapítására vonatkozó szabályokat a választottbíróság betartotta, nem valósított meg

jogszabálysértést.

A bíróság döntéséből a következtetésre jutunk, hogy közrendbe ütközőnek tekinthető

olyan ítélet is, amely sem ténylegesen, sem pedig közvetve nem valósít meg jogszabálysértést.

Ez a gyakorlat, illetőleg önmagában az ítélet megítélésem szerint a jogbiztonságot

veszélyezteti. Nem kevesebbet állít ugyanis a Legfelsőbb Bíróság, mint azt, hogy az a

választottbírósági ítéleti rendelkezés is lehet közrendet sértő, ami amúgy jogszerű, azaz nem

jogellenes31. Azt gondolom, ha a bíróság a közrend fogalmát a maga egészében, szakmai

megalapozottsággal, céljának megfelelően vizsgálja, arra a következtetésre juthatott volna,

hogy csak jogszabálysértő döntés lehet közrendbe ütköző, így a közrendet csak a

jogrendszerben lehet értelmezni.

Ennek tudatában világos, hogy a társadalom értékítélete túl tágan értelmezhető és

megfoghatatlan fogalom. Még a jogrendszer alapjai, alapelveinek megsértését, a társadalmi

vagy gazdasági rend veszélyeztetését egy adott ügyben meg lehet állapítani, a társadalmi

értékítélet – akár konkrét ügyben – meghatározhatatlansága nem adhat okot egy ítélet

érvénytelenítésére. A döntés alapjainak megkérdőjelezhetőségét tovább erősíti az is, hogy a

bíróság az állami ítélkező szervek jogalkalmazásában sem kötelező fent említett határozatára

hivatkozva hozta meg döntését. Ha az eseti döntés egy állandóan elfogadott bírósági

gyakorlatot tükröz – amint arról a bíróságnak hivatalból tudomása van -, úgy ez esetben az

eseti döntés tartalma is lehet meghatározó32. Itt azonban kialakult gyakorlatról nem

beszélhetünk és megítélésem szerint ezen felül a bíróságokra nézve „kötelezően ajánlott”

határozatot semmiképpen sem lehet – kizárólagosan – alapul venni egy választottbírósági

ítélet érvénytelenítésének megállapításához.

Ezek szerint a bíróság jelen ügyben ok nélkül kiterjesztette a – belföldi – közrend

fogalmát.

A jövőben az értelmezés fenntartására irányuló, illetőleg ahhoz hasonlatos döntésekre

remélhetőleg nem kerül sor. 31 Kecskés László: „Jó lovassal szemben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 130. oldal32 A közrend fogalmának értelmezése a választottbírósági ítélet elleni bírósági eljárásban, Gazdaság és Jog, 2006. december, 12. szám, 26. old.

17

A hazai közrendi kérdések kapcsán végül egy konklúziót vonhatunk le; a joggyakorlat

további feladata – az esetjog és az elméleti irodalom felhasználásával – azon zsinórmérce

pontos kidolgozása és következetes alkalmazása, mely alapján lehetőség kínálkozik a

választottbírósági ítélet eredményes érvénytelenítésére a közrendbe ütközés jogcímén33.

4.3.3 A belső közrend nemzetközi és európai relációkban

Korábban már említést tettem arról, hogy a közrend fogalmának változása a közösségi

jog fejlődésével, az Európai Bíróság értelmezésével, illetőleg a „nemzetközi közösségi

joggal” való kölcsönhatása alapján felgyorsult.

Az 1994. évben hatályba lépett választottbíráskodásról szóló törvényünk szövege az

érvénytelenítési szakaszt tekintve teljesen azonos a külföldi választottbírósági határozatok

elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1958. június 10-én kelt New York-i Egyezménynek és

az UNCITRAL Modelltörvény 34.cikkének.

Ebből következik, hogy a magyarországi választottbíráskodás elfogadását segíti elő, ha

minden olyan esetben, amikor az állami-, és választottbírók közösen léphetnek fel egy-egy

részkérdés eldöntésében (pl.: hatáskör megállapítása, elfogultsági kifogás elbírálás) a

magyarországi gyakorlat kialakítása során mindkét bíróság figyelemmel van a nemzetközi

gyakorlatra34.

E kérdéskörben még a közrend európai vonatkozásaira térnék ki. Az Európai Bíróság

joggyakorlata és a közösségi jog alapján három területet különíthetünk el. A közrend

megjelenik egyrészt az elsődleges közösségi joganyagban, hiszen valamennyi alapszabadság

kapcsán találunk a közrendre történő utalást. Másrészt fontos korlátja volt és maradt a

közrend a más tagállamban született ítéletek elismerésének és végrehajtásának. Sőt ezen a

szabályozási anyagon túlmutatóan, de mégis lényegileg ebbe a problémasíkba illeszkedve

olyan európai bírósági előzetes döntés is született, amely alapján a tagállami bíróság

közrendbe ütközés miatt megtagadhatja az elsődleges közösségi versenyjogi szabályokkal

ellentétes választottbírósági ítélet elismerését. Harmadrészt az EK magánjogi tárgyú

irányelveinek szabályaival kapcsolatban is felmerült a közrend egyik dimenziójának, az

imperatív szabályoknak a kérdése: az Európai Bíróság előtti egyik eljárásban első pillantásra

meghökkentő módon az volt ugyanis a dilemma, hogy az irányelvben szereplő és a tagállami

33 Boóc Ádám: A kereskedelmi választottbíráskodás egyes kérdései. In: Diszciplínák határain innen és túl, Fiatal Kutatók Fóruma 2. -2006, Budapest, 2007 – MTA Társadalomkutató Központ, 119. oldal34 Kiss Károly: A Választottbíróság ítéletének érvénytelenítése közrendbe ütközésre való hivatkozással, Gazdaság és jog, 12. szám, 2005. december, 13. oldal

18

jogba átültetett rendelkezések megkerülhetők-e jogválasztás révén, vagy azok imperatív

szabályoknak minősülnek, amelyek feltétlen érvényesülésre tarthatnak igényt35.

Az Európai Bíróság számos döntése érintette a közrend fogalmát. Ennek kapcsán

megállapította az államok szuverén döntési jogosultságát a közrend fogalmának kapcsán: „…

a szerződő államok az Egyezmény 27. cikkének 1. pontjában foglalt fenntartás értelmében

elvileg saját nemzeti szempontjaiknak megfelelően, szabadon meghatározhatják közrendi

követelményeiket, e fogalom korlátai az Egyezmény értelmezésével kapcsolatos kérdéseket

képeznek. Így, bár nem a Bíróságra tartozik az, hogy meghatározza a szerződő állam

közrendjének tartalmát, az már rá hárul, hogy ellenőrizze azokat a korlátokat, amelyek között

a szerződő állam bírósága e fogalom alkalmazásához folyamodhat annak érdekében, hogy ne

ismerjen el valamely, más szerződő állam bíróságától származó határozatot”36.

A Bíróság a közrend kérdésével több esetben is foglalkozott. Megállapította többek

között: „A nemzeti hatóságnak a közrend fogalmára történő hivatkozása minden esetben azt

feltételezi, hogy – a társadalmi rend bármely jogsértés által megvalósított megzavarásán túl –

a közrend olyan valóságos és kellően súlyos veszélyeztetése álljon fenn, amely sérti a

társadalom valamely alapvető érdekét”37.

A fenti Európai Bírósági döntések hivatkozása azért elengedhetetlen, mert ezzel a

bíróság deklarálja azt a jogot, hogy az Európai Közösség területén - bizonyos mértékű -

kontrollt gyakoroljon a közrendi kérdésekkel kapcsolatban. Ez a későbbiekben negatív

jogalkotásban jelenhet meg, hiszen arra nincs felhatalmazása a Bíróságnak, hogy effektíve

megállapítsa a közrend tartalmát, viszont adott esetben egy tagállami közrendi vonatkozású

döntést érdemben befolyásolhat, azok elismerésére és végrehajtására közvetve korlátokat

szabhat.

Ennek tudatában kijelenthető, hogy az Európai Bíróság közrendi kérdésekben

értelmezheti az adott döntést és saját mérlegelési jogkörében generális minimumokat állíthat

fel a közrend keretét meghatározandó.

Néhány szóban érdemes kitérni a közrend nemzetközi jogi vonatkozásaira is. A

nemzetközi magánjognak vannak olyan alapelvei, amelyek nem sérülhetnek egy

választottbírósági ítélet érvényesülése során. A nemzetközi kereskedelmi

választottbíráskodásban kérségtelenül kialakultak olyan – a lex mercatoria meghatározó

35 Dr. Kecskés László – Dr. Nemessányi Zoltán: Magyar közrend – nemzetközi közrend – közösségi közrend, Európai jog, 2007/3. szám, 28. oldal36 Az Európai Bíróság C-7/98. ítélet37 Az Európai Bíróság C-50/06. ítélet; további hivatkozások: Rutili ügyben hozott ítélet 28. pontja, Bouchereau ügyben hozott ítélet 35. pontja, Orfanopoulos és Oliveri ügyekben hozott ítélet 66. pontja, Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 46. pontja, és Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 35. pontja

19

részének is tekinthető – elvek, melyeknek érvényre juttatása közrendi jellegű

követelményeknek tekinthető. Ezek az alapvető elvek akkor is érvényesülnek, ha az

alkalmazandó jog esetlegesen ezekkel ellentétes rendelkezéseket tartalmaz38.

4.4 Ütközhet-e belső közrendbe a belföldi választottbírósági eljárás során hozott ítélet?

Végül e kérdéskörben megemlítenék még egy érdekes problematikát a közrend

értelmezésével kapcsolatban. A kiváló nemzetközi magánjogász Burián László

tanulmányában kifejti, hogy belföldi választottbírósági eljárásban a magyar anyagi jog alapján

hozott ítéletnek a magyar közrendbe ütközése fogalmilag kizárható39.

A közrend természetére, alkalmazásának feltételeire vonatkozóan a fentiekben

ismertetett elméleti megközelítésekből ez okszerűen következik. A közrendbe ütközés

fogalmilag csak akkor merülhet föl – írja okfejtésében Burián –, ha a fórum – legyen az állami

vagy választottbíróság – külföldi jogot alkalmaz, határozatát külföldi jogra alapítja. A belföldi

választottbírósági eljárásban, ami – az eseti választottbíráskodás kivételes előfordulására

tekintettel – jelenleg elsősorban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett

Választottbíróság eljárását jelenti, az eljárás magyar felek között a magyar anyagi jog alapján

folyik. Ugyanebben az okfejtésben állítja a szerző, hogy egy norma feltétlen alkalmazást

kívánó jellege csak nemzetközi összefüggésben vizsgálható. Az érvelés zárásaként a

következőt szögezi le: „A fogalmi zavar részben arra vezethető vissza, hogy a közrend pozitív

védelméről vallott elméleti felfogások nem hangsúlyozzák kellően, hogy a norma imperatív

jellege a belső jogszabályok egymás közti viszonyában nem értelmezhető. Az imperatív

jelleget csak nemzetközi összefüggésben, a külföldi normák vonatkozásában lehet vizsgálni”.

Úgy vélem ez a kérdés a közrend mélyebb elemzése során óhatatlanul felvetődik

mindenkiben. Hogyan lehetséges egy választottbírósági ítélettel a jogrendszeren belül

értelmezhető – tehát belföldi – közrendet (a rendszer alapjait, alapelveit, feltétlen érvényesülni

kívánó normáit) megsérteni, ha azonos jogrendszer szabályait alkalmazza a választottbíróság

és a rendes bíróság is?

A kérdés annak ismeretében válik érdekessé, hogy amennyiben communis opinio-vá

válna az a nézet, hogy belföldi választottbírósági ügyben a közrend nem értelmezhető, akkor

38 Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Ius Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 120. oldal39 Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Ius Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 118. oldal

20

az egyik leglényegesebb, mondhatni a legfőbb garanciális érvénytelenítési ok értelmét

vesztené. Burián professzor érvelése rendkívül helytállónak tűnik, azonban néhány ponton

kérdéseket vet fel.

Ahhoz, hogy szkepszisem alátámasszam, ismét Mádl és Vékás professzorok

mértékadó művéből kell ismét idéznem: „Nincs egyelőre egyértelműen kialakult felfogás a

tekintetben, hogy melyek egy norma imperatív jellegének kritériumai, vagyis mely

szabályokat kell feltétlen alkalmazást kívánó természetűnek tekinteni. A legelfogadhatóbb

álláspont szerint azok a jogszabályok imperatív jellegűek, amelyek közvetlenül szolgálják és

védik a gazdasági-társadalmi rendnek – többségükben az Alkotmányban is kifejezett –

alapjait. Kétség esetén az illető jogszabály céljából kell kiindulni”40.

Ez a meghatározás – különös tekintettel annak utolsó mondatára – világossá teszi azt,

hogy az állam legfőbb érdeke és mögöttes szándéka, hogy biztosítsa az imperatív

jogszabályok céljának megvalósulását és minden eszközzel védje a közrendet. Mivel a

szervezett választottbíróság sem tagozódik be az állami bíróságok struktúrájába, és a

döntésekkel szembeni felülvizsgálati jog szűkre szabott, szükségszerű egy garanciális elem

beépítése a rendszerbe. Az állam érdeke az, hogy azon szilárd alapok védelmét biztosítsa,

amelyeket a társadalom és a gazdasági élet alapvető értékeknek tekint, ehhez azonban

szükséges juriszdikciós jogosítványai egy részének megtartása, amellyel fenntartja a fent

említett jogszabályok céljának védelmi lehetőségét. Ezt támasztja alá a Vbtv. miniszteri

indokolása is: „Ezek a hibák nem a jogvita érdemi elbírálásával, a választott jog helyes vagy

helytelen alkalmazásával, az ítélet vagy az indokolás helytálló vagy téves voltával függnek

össze. A bíróság tehát érdemben nem bírálhatja felül a választottbírósági ítéletet, csak azt

vizsgálhatja, hogy az eljárás során a felek akarata, jogos érdekeinek védelme és a törvény

kötelezően alkalmazandó szabályai érvényesültek-e. A bíróság szerepe lényegében a

választottbírósági szerződés érvényesülésének biztosítása. Ezen túlmenően csak akkor

érvényteleníti a választottbíróság ítéletét, ha a vita tárgya a magyar jog szerint

választottbírósági útra nem tartozik (noha a felek odautalták), vagy az ítélet a magyar

közrendbe ütközik”.

Úgy vélem, hogy az állam végső védelmi eszközként folyamodhat belső jogszabálya

alapján az imperatív normák tartalmát és céljait sértő ítéletek érvénytelenítéséhez. Ez jelenti a

közrend tényleges védelmének biztosítását, hiszen a választottbírósági ítélet bizonyos

aspektusból nézve „kvázi külső” ítéletnek tekinthető.

40 Dr. Mádl Ferenc – Dr. Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004., 121. oldal

21

Mivel a közrend egy mögöttes, abszolút érdeket jelöl, annak védelmét biztosítani kell

minden jogalkalmazó szervvel szemben is, és nem engedhető meg, hogy a társadalomban,

vagy a gazdaságban állami kontroll nélkül érvényesüljön közrendet sértő ítélet, főleg úgy

hogy az ítélet azonos hatályú a rendes bíróság ítéletével.

Az pedig, hogy a „belső ítéletekre” nem lehet vonatkoztatni az érvénytelenítési okokat

azért is vizsgálandó, mert a miniszteri indokolás külön nevesíti a belső ítéletre való

alkalmazást: „Az érvénytelenítésre lehetőséget adó okok megegyeznek a külföldi

választottbírósági határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó, 1958-ban

megalkotott New York-i Egyezményben az elismerés és végrehajtás megtagadását lehetővé

tevő okokkal. (Az Egyezménynek Magyarország is tagja.)

Ezek az indokok jól alkalmazhatók a belföldi választottbírósági ítéletek

érvénytelenítésének szabályozására is”.

Az állam olyannyira fontosnak ítéli a közrend védelmét, hogy az indokolás ki is emeli,

hogy nincs lehetőség arra, hogy a felek kifejezett megállapodásukkal előre kizárják az

érvénytelenítési per megindításának lehetőségét.

Még egy elméleti lehetőséget említenék, hogy a norma imperatív jellege a belső

jogszabályok egymás közti viszonyában is értelmezhető. Abban az esetben ugyanis, ha egy

választottbírósági ítélet egy hatályban lévő alacsonyabb szintű jogszabály alapján hoz döntést

egy magasabb szintű jogszabály rendelkezésével szemben, akkor a döntés a jogalkotási

törvény által felállított hierarchikus viszonyokat megsérti, és a belső jogrendben vertikális

értelemben valósul meg az imperatív norma megsértése.

5. VIZSGÁLNIA KELL-E HIVATALBÓL A MAGYAR BÍRÓSÁGNAK AZ INARBITRABILITÁST, ILLETVE A KÖZREND SÉRELMÉT?

Az állam és az ordre public védelme ezt mindenképpen megkövetelné, azonban a

hatályos szabályozás rendelkezései szerint erre nincs lehetőség. A Vbtv. egyáltalán nem

foglalkozik ezen megtámadási okok ex officio figyelembevételével.

A szubjektív érvénytelenítési okokra vonatkozó igényérvényesítésnél az „ítélet

érvénytelenítését kérheti” fordulatot alkalmazza a törvény41, tehát itt egyértelmű, hogy

kereseti kérelem nélkül nincs lehetőség az érvénytelenítésre.

41 Vbtv. 55.§ (1)

22

Az objektív vagy abszolút okok esetében pedig az „ítélet arra hivatkozással is kérhető”

fordulatot találjuk, amely szintén feltételezi a kérelem szükségességét42.

Ennek ellenére érdekes, hogy a törvény alapján a választottbírósági ítéletek elismerése

és végrehajtása esetében a bíróság nem mellőzheti az inarbitrabilitás és a közrend sérelmének

vizsgálatát43. Ebből nyilvánvalóan nem következtethetünk arra, hogy az érvénytelenítési

kereset elbírálásakor is ugyanígy kéne eljárnia a bíróságnak, azonban e jelentős

diszkrepanciára érdemes felhívni a figyelmet. Ha a miniszteri indokolás is kiemeli annak

jelentőségét, hogy a közérdek sérelmét vagy az inarbitrabilitás megállapítását olyan érdekek

indokolják, amelyek alapján ex officio vizsgálatnak van helye, akkor értelmetlennek bizonyul

ugyanennek a lehetőségnek a hiánya az érvénytelenítési eljárás során.

6. A GENFI EGYEZMÉNY ÉS A NEW YORK-I KONVENCIÓ KAPCSOLATA

Ebben a fejezetben az érvénytelenítési kereset és a közrend vonatkozásában felmerülő,

és ezen túlmutató kérdést vetnék fel. Magyarország szerződő fele a New Yorkban 1958. évi

június hó 10. napján a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról

megkötött Egyezménynek, illetőleg a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló,

Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezménynek is.

A Genfi Egyezményt kihirdető 1964. évi 8. tvr. helytelenül a választottbírósági ítélet

érvénytelenítése helyett a választottbíróság határozatának hatályon kívül helyezéséről

rendelkezik. Bírói ítélet vagy azzal azonos hatályú határozat hatályon kívül helyezése

megítélésem szerint – ahogyan már korábban említettem – csak olyan rendszerben

értelmezhető, ahol az azonos struktúrában működő, állami jogalkalmazó szervek között

hierarchikus kapcsolat áll fenn. Ahogyan egy magyar bíróság általi külföldi ítélet hatályon

kívül helyezése fogalmilag értelmezhetetlen, úgy a választottbíróság ítéletét sem helyezheti

hatályon kívül egyetlen bíróság sem az ismertetett okok miatt. Az érvénytelenítés (setting

aside – azaz „félretol”, félre tesz”) kifejezés is azt mutatja, hogy az állam csak

megakadályozhatja az ítélet érvényesülését.

42 Vbtv. 55.§ (2)43 Vbtv. 59.§ a) b) illetve a hivatkozott szakaszok miniszteri indokolása: A végrehajtás megtagadására kerül sor az e Javaslat hatálya alá tartozó ügyekben akkor is, ha érvénytelenítési keresetet nem indítottak, de a bíróság megállapítja, hogy a vita tárgya a magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozik, vagy a választottbírósági ítélet a közrendbe ütközik. Erre azért van szükség, mert e két ok fennállása esetében az állam jogi érdeke, hogy a választottbírósági ítélet ne legyen végrehajtható, így a végrehajtás megakadályozása nem függhet kizárólag attól, hogy a fél indít-e érvénytelenítési keresetet, vagy sem.

23

Ennél is nagyobb problémát jelentenek az Egyezmény a határozatok elismerése és

végrehajtása tárgyában lefektetett szabályai. Az Egyezmény a következőt deklarálja:

1. Az Egyezmény hatálya alá tartozó választottbírósági határozatnak valamely Szerződő Államban történt hatályon kívül helyezése csak abban az esetben nyújt alapot arra, hogy a határozat elismerését és végrehajtását egy másik Szerződő Államban megtagadják, ha a hatályon kívül helyezés abban az Államban történt, amelyben vagy amelynek joga alapján a határozatot hozták, mégpedig a következő okok egyikéből:

a) a választottbírósági szerződést megkötő felek a reájuk irányadó jog szerint nem voltak jogképesek vagy cselekvőképesek, vagy az említett szerződés a felek által kikötött jog értelmében, vagy ilyen kikötés hiányában annak az országnak a joga szerint, amelyben a választottbírósági határozatot hozták, érvénytelen; vagy

b) a hatályon kívül helyezést kérő felet nem értesítették szabályszerűen a választottbíró kijelöléséről vagy a választottbírósági eljárásról, vagy pedig ez a fél egyéb okból nem tudta előterjeszteni nyilatkozatát; vagy

c) a határozat olyan vitára vonatkozik, amelyre a választottbírósági kikötés nem terjed ki, illetve amelyre a határozat rendelkezései nem vonatkoznak vagy a határozat a választottbírósági kikötés keretén kívül eső ügyre vonatkozó döntést tartalmaz, ha azonban a választottbíráskodásnak alávetett kérdésekre vonatkozó döntések elválaszthatók azoktól, amelyek a választottbíráskodásnak nem voltak alávetve, a választottbírósági határozatnak azt a részét, amely a választottbíráskodásnak alávetett ügyekre vonatkozó döntéseket tartalmaz, nem kell hatályon kívül helyezni; vagy

d) a választottbíróság összetétele vagy eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának, vagy - ilyen megállapodás hiányában - az Egyezmény IV. Cikkében foglalt rendelkezéseknek.

2. Azoknak a Szerződő Államoknak egymás közötti kapcsolatában, amelyek egyben szerződő felei a New Yorkban az 1958. évi június hó 10. napján a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról megkötött Egyezménynek is, e cikk 1. bekezdésének az a joghatálya, hogy a benne felsorolt hatályon kívül helyezési okokra korlátozza a New Yorkban megkötött Egyezmény V. Cikke 1. bekezdése e) pontjának alkalmazását44.

A fentiekből következően kijelenthető, hogy a Genfi Egyezmény részes államai

kötelesek elismerni és végrehajtani azokat a választottbírósági határozatokat, amelyeket

abban az államban – inarbitrabilitás, vagy közrendbe ütközés címen – érvénytelenné

nyilvánítottak, ahol a határozat született45. Az Egyezmény ugyanis taxatív felsorolást, és a

New York-i Konvencióhoz képest kifejezett szűkítést tartalmaz az elismerés és végrehajtás

megtagadásának tekintetében. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az Egyezmény elegánsan

félretolja az objektív okokat. Ez több dolog miatt rendkívül aggályos.

44 1964. évi 8. törvényerejű rendelet a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezmény kihirdetéséről, IX. cikk45 Pontosabb megfogalmazásban csak abban az esetben tagadhatják meg az elismerést, és a végrehajtást, ha a saját jogrendszerük szerint ilyen kifogást nem támasztanak. Ez másik oldalról természetesen a származási állam bírósága bizonyos rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyását követeli meg.

24

Mindenekelőtt vizsgáljuk meg, hogy mi eredményezi egy választottbírósági ítélet

érvényesíthetőségét, illetve mi emeli a választottbíróság ítéletét azonos szintre a rendes

bíróságokéval.

A választottbíróságokkal kapcsolatos valamennyi kérdést minden állam a

legmagasabb szinten álló (törvényi) jogi normával rendez. Ebből következően a

választottbíróság közjogi jellegű státusát értelemszerűen nem nyerheti mástól, mint az

államtól. Ha pedig bizonyítást nyer, hogy az állam „jóvoltából” hozhat ítéletet – bizonyos

körben – a választottbíróság, akkor abban az esetben, ha az állam az ítéletet bármilyen

oknál fogva érvénytelennek nyilvánítja, az tulajdonképpen jogi értelemben és

érvényesíthetőségét illetően a továbbiakban nem tekinthető létezőnek. A

választottbíráskodás közjogi jellegét igazolta már korábban Plósz Sándor is.

Plósz szerint a bírói hatalom gyakorlásának átruházása történik a választottbírósági

szerződésben. Lényegében Plószéval azonos felfogást képvisel a jogirodalomban Nagy

Ferenc is, aki szerint közjogi jellegű a választottbíróság, „ mely ha eljárásjogi jogosultságát

a felek szerződése alapítja is, s maguk a felek által állíttat is össze: az ítéletben rejlő

köztekintélyt és kikényszeríthetőséget mégis nem a felek, hanem éppúgy az állam

akaratából származtatja le, mint a tulajdonképpeni bíróságok46.

A idézettek azt támasztják alá, hogy a választottbíróságok közjogi szereplők is, és

elsődlegesen az állami jogszabályoknak köszönhetően tekinthetők jogalkalmazó

szerveknek. Maga a Vbtv. felhatalmazást arra, hogy a választottbíróság ítéletét azonosnak

kell tekinteni a rendes bíróság ítéletével47.

Miért is olyan fontos ezt a kérdést tisztázni?

Abból indulunk ki, hogy egy választottbírósági ítéletben foglaltak végrehajtását a

származás országában a belső jogszabályok biztosítják állami jogalkalmazó szerveken

keresztül. Más államban pedig szintén állami garanciát kap az ítélet elismerése és

végrehajtása, melyet viszont csak közvetve nyer el, mégpedig a származási, valamint az

elismerés és végrehajtás államának nemzetközi megállapodása, nemzetközi egyezmény,

kivételes esetben viszonosság alapján.

Ennek megfelelően, ha a származási ország nem tekinti érvényesíthetőnek az ítéletet,

akkor tulajdonképpen megvonja az ítélettel azonos hatály jellegét. Ha elméleti szemmel

tekintünk erre az esetre, akkor azt látjuk, hogy van egy ítélet amely – a szó kifejezett

értelmében – nem tekinthető nem létezőnek, elvesztette „közjogi támaszát”.

46 Farkas József: A választottbíráskodás néhány elméleti kérdése, In: Jogtudományi Közlöny, 1988. július, 386. oldal47 Vbtv. 58.§

25

Az Egyezmény tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a választottbíróság ítéletének

közjogi jellegéből származó joghatásai más államokban érvényesíteni lehet, a származási

állam kifejezett akarata ellenére. Ezzel felmerül a kérdés, hogy mi tartja fent a

választottbíróság ítéletének a rendes bírósággal azonos hatályát, ha a rendes bíróság

kifejezett aktussal érvénytelenítette a határozatot.

A fennálló helyzet – nézetem szerint – egy olyan jogi helyzetet eredményez,

amelyben a választottbírósági ítélet rendes bírósági ítélettel azonos hatálya az egyezmény

alapján az elismerés és a végrehjatás államában (de csak abban) „újjáéled”. A

választottbírósági ítélet első fokon jogerős és végrehajtható, mivel azonban az állam

érvénytelenítésével ez a hatálya megszűnik, csak az ítélethatály újjáéledésével fűződhetnek

hozzá ismét jogkövetkezmények, és szolgálhatnak elismerés és végrehajtás alapjául.

Ez a lehetőség azonban azt a szándékot is jelölheti, hogy az egyes államok fent

kívánják tartani a jogot arra, hogy megítéljék, hogy az adott ítélet az ő

normaviszonyaikban sért-e közrendet, vagy tartozhat-e választottbírósági útra. Ugyanis –

ahogyan korábban kifejtettem – a közrend eltérő tartalmakat jelöl minden államban.

Például egy arab államban lehet közrendet sértő a kamatkövetelés végrehajtása, míg egy

európaiban ez teljesen természetes. A probléma azonban az, hogy a Genfi Egyezmény

részes államai európai államok, és abból kiindulva, hogy az Európai Közösség a

jogharmonizáció, a társadalmi-gazdasági berendezkedések közelítése következtében

egymáshoz minden tekintetben közelebb állónak tekinthetők, mint a New York-i

Konvenció egyes – más kultúrájú – államai. Ebből kifolyólag indokolatlan ez a

„bizalmatlansági fenntartás” a szerződő államok részéről.

7. MI LESZ AZ ÉRVÉNYTELENÍTETT VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI ÍTÉLET ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ JOGVITA SORSA?

A választottbíráskodásról szóló törvény hallgat arról, hogy milyen eljárás követi az

érvénytelenítést, ezáltal alapot szolgáltat a fenti kérdés feltételére. Vajon a választottbírósági

megállapodás feléled, vagy a rendes bírósághoz kerül a döntés joga? Mindkét állítás mellett

szólnak érvek és ellenérvek. A Vbtv. mindössze annyit állapít meg, hogy a bíróság ítélete

kizárólag a választottbíróság ítéletének érvénytelenítésére szorítkozhat48.

48 Vbtv. 56.§ (2)

26

Varga István szerint a Vbtv. kifejezett rendelkezése hiányában nem egyértelmű mi

történik abban az esetben, ha érvénytelenítettek egy ítéletet. Az bizonyos, ha az

érvénytelenítés a választottbírósági megállapodás hibája miatt történik, abban az esetben a

rendes bíróság jogosult az ügyben dönteni. Azonban ha más okból érvénytelenítik az ítéletet,

a választottbírósági kikötés „túlélheti” az érvénytelenítést49.

Véleményem szerint mivel a felek jogvitájuk eldöntésére kikötötték a

választottbíróság kizárólagos döntési jogosultságát, így egyúttal kizárták a bíróságnak az

ügy érdemi elbírálásához való jogát. Erre, ha az ügyre nem vonatkozik a Vbtv. 55. § (2) a)

pontja, a törvény lehetőséget biztosít, így a döntéstől függetlenül a választottbírósági kikötés

hatályban marad, vagy újjáéled. Az hogy hatályban marad, vagy újjáéled, attól függ, hogy a

választottbírósági szerződés mikor szűnik meg. Akkor, ha az ügyben a választottbíróság

érdemi döntést hozott, vagy akkor, amikor érvényes döntés született (tehát a szó tényleges

értelmében a jogvita véglegesen elbíráltatott)? A szerződés ugyanis a jogvita érdemi

elbírálására vonatkozott, azonban ha később a választottbíróság ítéletét érvénytelenítik a

szerződés nem teljesült.

A jogalkotó akarata a szabályozás teljes hiánya miatt nem állapítható meg a feltett

kérdésekben. Vélhetően azonban az érvénytelenítést követően a rendes bíróság eljárása – az

előbb említett kivételes esettől eltekintve – kizárt.

Viszont ha a választottbíróság jogosult eljárni, akkor egy újabb problémával találjuk

szembe magunkat, mégpedig azzal, hogy a feléledt választottbírósági kikötés alapján

szabályozás hiányában jogosult/köteles-e eljárni ugyanaz a bíró/tanács, vagy sem. Be kell-e

fizetni újra a díjat, vagy sem?

Végül vitaindító kérdés lehet az is, hogy amennyiben egy választottbírósági ítéletet

érvénytelenítenek, a választottbíróság szerződést szeg-e. Hiszen ha abból indulunk ki, hogy a

választottbíróság tagja(i) kimagasló szakmai tudással, és gyakorlattal rendelkeznek,

valamint a felek és a választottbírók között létrejött megállapodás arra vonatkozik, hogy a

jogvitát (érvényesen) eldöntsék, akkor történik e szerződésszegés a választottbíróság

részéről, ha határozatát érvénytelenítik.

Fontos tényként kezelendő, hogy a választottbírósági utat a felek nyilvánvaló előnyei

miatt választják, ezek közül talán a szakértelem mellett a legfontosabb érv az ügyek gyors

elbírálása.

49 István Varga: Arbitration Law and Practice in Central and Eastern Europe (ed.: Liebscher-Fremuth-Wolf), Juris Publishing, 2006, p.:HUN-85

27

Mivel biztos jogi érvekkel felvértezett válasz nem adható, célszerű lenne egyértelműen

szabályozni ezeket a kérdéseket.

8. A KERESET BENYÚJTÁSÁRA NYITVA ÁLLÓ HATÁRIDŐ ALKALMAZÁSÁNAK KÉRDÉSE A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI ÍTÉLET

ÉRVÉNYTELENÍTÉSE SORÁN

8.1 A határidőről általában

A soron következő, és talán a magyar jogirodalomban kevéssé vitatott, ám a gyakorlati

alkalmazást tekintve igen jelentős probléma a választottbírósági ítéletek érvénytelenítése iránt

indított keresetek tekintetében a kereset benyújtására nyitva álló határidők alkalmazása.

A magyar választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény alkalmazása során

nehézségekbe ütközik az értelmezésre hivatott jogalkalmazó. A választottbírósági ítéletek

érvénytelenítésének okai bár különbözőek is lehetnek, azonban abban megegyeznek az egyes

vizsgált jogszabályok, hogy megkülönböztetnek objektív és szubjektív megtámadási okokat

(akárcsak a hazai vbtv.) és azokra egyértelműen és kétséget kizáróan egy határidőt állapítanak

meg. Ez vizsgálatom szempontjából azért rendkívül lényeges ténymegállapítás, mert a magyar

választottbíráskodásról szóló törvény. 55.§ (1) - (2) bekezdése, amely magába foglalja a

választottbírósági ítélet érvénytelenítésének objektív, illetőleg szubjektív okait, azonban nem

rendelkezik a törvényszövegből egyértelműen megállapítható, mindkét esetre vonatkozó

igényérvényesítési határidővel.

Alapvető probléma az is, hogy a törvényből nem tűnik ki, hogy az érvénytelenítési

eljárás tekintetében mi a különbség objektív és szubjektív megtámadási okok között. Egyetlen

kézenfekvő magyarázat mutatkozhat a megtámadási okok kettébontására, mégpedig az, hogy

az objektív okokat a bíróság ex officio figyelembe veszi. Másképpen, az objektív

érvénytelenítési ok fennállása esetében nem érvényesül a kérelemhez kötöttség elve.

A hazai normaszöveg mellőzi a határidő megállapítását az objektív okok taxatív

felsorolásakor, azonban a jogalkotó akaratát, szándékát, a törvény szerkesztésének

sajátosságait és az itt felsorolt európai gyakorlatot figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a

Vbtv. 55.§ (2) bekezdésének esetében is alkalmazandó az (1) bekezdésben meghatározott

hatvan napos határidő. Ezt a véleményt alátámasztani látszik az is, hogy az 55.§ (3) bekezdése

kiemeli, hogy a határidő elmulasztása egyúttal jogvesztéssel jár.

28

Ezek tudatában kérdésként merül fel, hogy a magyar bíróságok gyakorlatukban az

objektív okokra való hivatkozás esetében vonatkoztassák-e a hatvan napos jogvesztő határidőt

abban az esetben, ha a vita tárgya magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozik,

vagy az ítélet közrendbe ütközik.

A törvényszövegből nem válik teljesen világossá, hogy vonatkozik-e a hatvan napos

határidő az objektív okokra. Ehhez meg kell vizsgálni a jogszabály célját, illetve azt, hogy a

határidő vonatkoztatásának hiánya milyen hatással van a jogbiztonságra. Részletesebben

vizsgálom a korábbi hazai szabályozásokat, illetve fontosnak tartom a nemzetközi normák,

gyakorlatok összevetését a magyar választottbírósági törvénnyel és annak alkalmazásával.

Ezzel bizonyossá teszem azt, hogy hasonló alapokon nyugvó normaszövegek mellett a

nemzetközi joggyakorlatban egyértelmű, hogy határidő nélkül nem lehet érvénytelenítési

keresetet benyújtani rendes bíróságokhoz.

8.2 A határidőkre vonatkozó hazai jogirodalom elemzése

Elsőként Szász Iván professzort és Horváth Évát idézném, aki hosszú időn keresztül a

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság élén állt. A két

említett személy komoly szerepet vállalt a hatályos választottbírósági törvény előkészítésében

és megalkotásában. Egyik írásukban a következőt jegyzik meg: „az érvénytelenítési kereset

kezdeményezésére az ítélet kézbesítésétől számított hatvan nap áll rendelkezésre. Ez a

határidő a közrend megsértésére vonatkozó keresetek esetére is vonatkozik”50.

Ebből kiindulva úgy gondolom, a jogalkotó szándékára is lehet következtetni, noha a

törvény nem fogalmaz egyértelműen. Az ugyanis, ha egy kereset benyújtására határidő nélkül

lehetőség van, mindenképpen veszélyezteti a jogbiztonságot. A választottbírósági ítélet

hatálya azonos a rendes bíróság ítéletével, méghozzá úgy, hogy első fokon jogerőre

emelkedik. A perjogban – kevés példától eltekintve – sem korábbi sem hatályos

szabályozásban nem található ún. határidő nélkül érvényesíthető kérelem, kereset jogerős

határozattal szemben. Még a különleges perorvoslatok esetében is minden esetben meg van

határozva egy objektív és egyben jogvesztő határidő51.

50 Prof. Dr. Iván Szász and Dr. Éva Horváth: International Handbook on Commercial Arbitration, J. Paulsson (ed.), Suppl. 31, 2000, szeptember51 Ld.: Pp. 261.§ (3) Az ítélet jogerőre emelkedésétől számított öt év elteltével perújításnak helye nincs; e határidő elmulasztása miatt igazolással élni nem lehet; illetőleg Pp. 272. § (1) A felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál a határozat közlésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni kettővel több példányban, mint ahány fél a perben érdekelve van. A felülvizsgálati kérelem benyújtására előírt határidő elmulasztása esetén az elmulasztott határidő utolsó napjától

29

Mielőtt a hatályos nemzetközi szabályozást tekinteném át, fontosnak tartom ismertetni a

korábbi magyar szabályozást e tárgy vonatkozásában, ugyanis az érvénytelenítési kereset

benyújtására nyitva álló jogvesztő határidő hiányára épp a magyar gyakorlatban találunk

példát.

A Plósz Sándor-féle polgári perrendtartás a választottbírósági ítélet megtámadására

nyitva álló határidőt csak bizonyos esetekben rendelte alkalmazni, más esetekben viszont

„idő nélkül” lehetett hivatkozni az érvénytelenítési okokra.

A törvénycikk értelmében nem alkalmazandó a határidő a következő esetekben: ha

választott birósági szerződés nem volt, vagy ha nem érvényesen, vagy nem az eldöntött

ügyre vonatkozólag lett kötve, valamint ha az itélet hozatala előtt hatályát vesztette; ha a

szerződésnek vagy a törvénynek a választott biróság alakitására vagy a határozathozatalra

vonatkozó rendelete meg lett sértve; ha a 782. §-nak az itélet eredetijének aláirására

vonatkozó szabályait meg nem tartották; illetőleg ha az itélet a törvény szerint meg nem

engedett cselekményre kötelez vagy rendelkező részében érthetetlen52.

Az érvénytelenítés további okai esetében kilencven napos „záros” határidőt jelöl,

amelyet a „kiadmány” kézbesítésétől kell számítani. A fenti normaszövegből kitűnik, hogy

a határidő nélkül hivatkozható okok között a közrendbe ütközés nincs megemlítve.

Ha azonban vannak olyan keresetek, amelyek – a fenti törvény szerint – határidő

nélkül érvényesíthetők, akkor a következő kérdés merül fel: van-e valamilyen abszolút

korlát az érvényesítésre? Nyílván, ha a törvény nem állapít meg konkrét, anyagi jogi

keresetindítási határidőt, más, végső és objektív határidő nem jöhet szóba. Tisztázandó,

hogy ez esetben elévülési időt sem alkalmazhatunk, hiszen az érvénytelenítés esetében

nem követelésről van szó. Egy korabeli indokolásban, Doroghi Ervin a következőt állítja:

„Az érvénytelenítési okok, a már közölteken kívül, nagyjából megegyeznek a mai

perrendtartásnak a választottbíróság ítélete elleni fellebbezési okaival, és a Pp.-nek a

perújításra vonatkozó intézkedéseivel, mellőzve természetesen azokat, melyek a

választottbírósági eljárás természetével ellenkeznek és azzal az eltéréssel, hogy a Pp.

567.§-ában szabott öt évi határidőn túl is érvényesíthetők, amit a választottbírósági eljárás

csekélyebb biztosítékai és az a körülmény, hogy a fél esetleg nem bír tudomással a

választottbírósági eljárás folyásáról, indokolnak”53.

számított harminc nap elteltével igazolásnak akkor sincs helye, ha a mulasztás csak később jutott a fél tudomására, vagy az akadály csak később szűnt meg.52 Plósz Sándor-féle Pp. 784.§ 1.,2.,6.,7. pontok53 Dr. Doroghi Ervin: A perrendtartás és a választott bíróságok. In: A jogállami perrendtartás füzete, szerkesztették: Dr. Edvi Illés Károly, Dr. Baumgarten Nándor, Dr. Gyomai Zsigmond, A jogállam kiadóhivatala, Budapest, 1915., 145. oldal

30

Érdekes, hogy a korabeli felfogás fontosabbnak kezel néhány szempontot a

jogbiztonságnál. Doroghi Ervin kifejezetten azt állítja, hogy vannak olyan eljárási

biztosítékok, amelyek előrébb valóak az ítélt dolog elvéből levezethető biztosítékoknál.

Ugyanis ha az eljárás során olyan ítélet születik, amely meghatározott garanciális

minimumokat mellőz, akkor a társadalom legfőbb érdeke ennek megsemmisítése.

Véleményem szerint azonban a jogrendszerbe vetett bizalom jelentősen csökken, ha

belátható időn túl kétségessé tesszük az ítéletek érvényesíthetőségét, továbbá azt

eredményezheti, hogy a szakmai érvek ellenére kevesebben választják a magyar

választottbírósági eljárást jogvitájuk elbírálásához, hiszen az ítélet érvényesíthetősége

kétséges marad. A jogbiztonság pedig nem valósulhat meg akkor, ha egy állam normái – a

perorvoslatok kiszámítható lehetőségein túl – nem biztosítják az ítéletek véglegességét,

amely feltételezi a határidők meglétét is. Ha a rendkívüli perorvoslatok közül

megvizsgáljuk azt, amely a határozatot sérelmező fél számára időben a leghosszabb

mentsvárként szolgál, a perújítást, ez esetében is meghatározott egy objektív határidő.

A jogbiztonság – véleményem szerint – a perorvoslatok esetében mindig feltételez

határidőt. Ezt támasztja alá a Németh János és Kiss Daisy által szerkesztett Polgári

perrendtartás magyarázata is. Tekintettel arra, hogy a szubjektív perújítási határidő jóval

az ítélet jogerőre emelkedése után is kezdődhet, a jogbiztonság érdekében szükséges a

perújítási kérelem előterjesztésének végső határidejét is megállapítani54.

Az 1911-es perrendtartás még indokoltnak találta bizonyos esetekben a jogbiztonság

közvetett sérelmével járó keresetindítási lehetőséget. Az is megállapítható, hogy a határidő

nélkül álló megtámadási okok jelentősen eltértek a jelenleg hatályos Vbtv. rosszul

értelmezett szakaszában található okoktól.

A jogbiztonság követelményének érvényesülése a későbbi szabályozásban már

egyértelműen megállapítható. Az 1952. évi III. törvény eredetileg nem tartalmazott

választottbírósági szabályokat, azokat csak később szabályozta a jogalkotó e törvényben55.

A jogszabály a következőképpen szólt: „A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt –

a kézbesítéstől számított hatvan napon belül – keresetet lehet indítani”56.

Megjegyzendő, hogy a közrend, mint megtámadási ok már megjelent a

normaszövegben, hiszen az alkotmányba, vagy a magyar jognak feltétlen alkalmazást

54 A Polgári perrendtartás Magyarázata, Szerkesztette: Dr. Németh János – Dr. Kiss Daisy, Complex Kiadó, Budapest 2007., 1459.oldal55 Az 1967. évi 40. sz. tvr. módosította a Pp-t.56 Az 1967. évi 40. sz. tvr-rel módosított Pp. 362.§

31

kívánó szabályaiba ütköző, valamint jogszabály kötelező rendelkezésével ellentétes ítélet

közrendet sértőnek minősült.

A jelenleg hatályos választottbíráskodást szabályozó törvény kétséget ébreszt a

jogalkalmazóban a – fent említett – határidős szabályok kapcsán, ennek megfelelően van

példa arra, hogy az objektív okokra történő hivatkozások esetében hatvan napon túl is

befogad keresetlevelet a bíróság. Meggyőződésem azonban, hogy semmi esetre sem lehet

egy bírói ítélettel azonos hatályú határozattal szemben határidő nélkül jogorvoslattal élni.

8.3. Nemzetközi összehasonlítás

A következő sorok a meghatározó nemzetközi szabályozást vizsgálják, amelyek azt

támasztják alá, hogy ily mértékű bizonytalanság a New York-i Egyezmény részes államai

körében nem fordul elő. Ebből arra lehet következtetni, hogy a jogalkotó, amikor beiktatta

a hazai jogrendszerbe az Egyezményben foglaltakat, illetve harmonizálta a törvényt az

UNCITRAL Modell Law mintájára, akkor a hatvan napos jogvesztő határidőt valamennyi

érvénytelenítési okra alkalmazni rendelte, noha a törvény dogmatikai elemzéséből ez nem

feltétlenül tűnik ki.

Először a német ZPO vonatkozó szabályait idézném, hiszen az egy jól megkonstruált,

valamennyi fontos kérdést egyértelműen rendező jogszabálynak tekinthető. Az eljárási

törvény 1059 §-a kettébontja a megtámadási okokat a választottbírósági ítélet

érvénytelenítésére aszerint, hogy a megtámadási eljárás csak kérelemre vagy hivatalból is

indulhat. A szubjektív okok a kérelemre történő eljáráshoz tartoznak, az objektív okok

alapján hivatalból (is) indulhat eljárás.

A (3) bekezdés első mondata rendelkezik a határidőről, melyben nem bontja ketté a

megtámadási ok minősége szerint az eljárásokat. Ezek szerint mind az objektív, mind a

szubjektív okokra vonatkozik. Az, hogy az objektív okokat hivatalból kell figyelembe venni,

nem zárja ki a lehetőségét a kérelemre való eljárásnak e tárgykörben, inkább a bíróságra

telepít egy kötelezettséget, mégpedig azt, hogy valamennyi érvénytelenítés iránt indult

eljárásban meg kell vizsgálni az ordre public sérelmét. Felvethető, hogy amennyiben így

van, jelentheti-e azt, hogy bár hivatalból meg lehet állapítani objektív megtámadási ok

fennálltát, kérelemre már a határidőn túl figyelembe nem vehető? Megítélésem szerint a

határidő jogvesztő, ezáltal figyelembe nem vehető még a közrend sérelme sem57.

57 ZPO. 1059.§

32

A német ZPO-val szemben tehát a mi törvényünkből nem tűnik ki, hogy mitől lenne

egy megtámadási ok objektív, és mitől szubjektív. Varga István egy tanulmányában rámutat,

hogy a relatív/szubjektív megtámadási okok a felek érdekeit – és azokét, akikre az ítélet

vonatkozik – hivatott védeni, különösen pedig a vesztes fél érdekét, aki egy, a törvény által

biztosított rövid határidőn belül hivatkozhat a relatív okokra az ítélet érvénytelenítése

végett58.

Ezzel szemben az objektív megtámadási okok mögött a felek érdekén túl mindig egy

közösségi érdek is meghúzódik, amely indokolttá teszi azt, hogy bíróság ex officio

figyelembe vehesse ezeket az okokat.

A vizsgált kérdés szempontjából arra a következtetésre jutottam, hogy bár azon

hivatkozási okok között, melyek az ítélet érvénytelenítésére nyitva állnak, differenciálhatunk

kizárólag a fél érdeke és a mögöttes társadalmi-közösségi érdekek megléte szerint, azonban

ez nem érinti az igényérvényesítési határidőt. Ezt a megállapítást a következő, európai és

Európán kívüli államok törvényeiből és a jogbiztonság elvéből vezetem le.

A gazdaságilag fejlett államok választottbírósági eljárási normáinak jeleit mutatja a

svéd választottbírósági törvény. A svéd törvény élesen elkülöníti egymástól az objektív és

szubjektív okokat. Elsőként egy – teljesen különálló, taxatív – felsorolással jelöli meg

azokat az eseteket, amikor a választottbírósági ítélet „invalid”, azaz semmis59. A

semmisséget eredményező okok egyébiránt az európai gyakorlatban megszokottakkal

egybehangzó, tehát semmisségi oknak minősül például, ha az ítélet a svéd törvényekkel

nincs összhangban, vagy alapvető elveket sért.

A következő vizsgált kérdés a megjelölt törvényben az, hogy milyen határidő

vonatkozik az igény érvényesítésére, illetőleg egységesen figyelembe kell-e venni az

objektív és a szubjektív esetekben? A kérdés második felére a válasz egyértelmű igen,

hiszen a kézbesítéstől számított három hónapban jelöli meg az igényérvényesítés

lehetőségét a norma (Section 34.). Megjegyzem, hogy külön kiemeli a vonatkozó szabály a

korrekció, kijavítás, kiegészítés eseteit, amikor is a határidő kezdő időpontja megváltozik,

de ez a vizsgált kérdés szempontjából irrelevánsnak bizonyul.

A belga Code Judiciaire is alátámasztja azt a véleményt, amely szerint az objektív és

szubjektív okokra is megfelelően vonatkozik a törvényi – megtámadásra nyitva álló – három

hónapos határidő60. A jogszabály először felsorolja az érvénytelenítési okokat (La sentence

58 István Varga: Setting Aside Hungarian Arbitral Awards Without Time Limit? In: Acta Juridica Hungarica (ed. Vanda Lamm), 2008. Szeptember, Akadémiai Kiadó, Budapest, 335. oldal59 The Swedish Arbitration Act of 1999 (SFS 1999:116) Section 33.60 Code Judiciaire Art. 1707.

33

arbitrale peut etre annulée), amelyek közt megtalálható például objektív hivatkozási alapnak

– a korábban elemzésnek alávetett – közrendbe ütközés (ordre public).

Az osztrák választottbírósági törvény taxatíve felsorolja a megtámadási okokat,

objektívet, szubjektívet egyaránt, azokat nem választja külön egymástól, mint a magyar

törvény. A kereset megindítására – egységesen – 3 hónapos határidőt szab. A norma csupán

annyit jegyez meg, hogy az objektív okok hivatalból figyelembe veendők, akárcsak a német

ZPO alkalmazásában. Tulajdonképpen itt is egységes a határidő, tehát vonatkozik

mindkettőre, de az objektív okok hivatalbóli észlelésének és a jogérvényesítés ilyetén

formájának határideje nem meghatározott. A kérelem beadása itt is 3 hónapos határidőhöz

kötött61. Az osztrák választottbíráskodást szabályozó törvény szerint az érvénytelenítési okot

hivatalból figyelembe kell venni az ordre public-be ütköző, valamint az osztrák jog szerint

választottbírósági útra nem tartozó ügyek esetében, illetőleg akkor, ha a hatályon kívül

helyezést kérő felet nem értesítették szabályszerűen a választottbíró kijelöléséről vagy a

választottbírósági eljárásról, vagy pedig ez a fél egyéb okból nem tudta előterjeszteni

nyilatkozatát62.

Az olasz törvény kilencven napos határidőt állapít meg az érvénytelenítési kereset

benyújtására. A határidő a határozatról való értesítéstől (notification) számít és nem

különbözik objektív és szubjektív esetekben63.

Az angol arbitration act merőben eltérő alapokból indul ki, és más fogalmakat

használ, mint a kontinentális jogszabályok. Az érvénytelenítés általánosan elfogadott

„setting aside” helyett a törvényben a megtámadás, azaz a „challenge of the award”

kifejezést találjuk. A határozatot megtámadni a választottbíróságot, az eljárást, vagy az

ítéletet érintő „súlyos szabálytalanság” miatt lehet előterjeszteni. A különbségek

szemléltetésére érdemes a megtámadási okokat áttekinteni. Az érvénytelenítésre lehetőség

van abban az esetben, ha a választottbíróság megsérti az eljárás fair és pártatlan vezetésének

törvényi kötelezettségét, nem ad módot a félnek, hogy álláspontját kifejthesse, illetőleg a

másik fél előadásaira észrevételt tegyen. Ezen felül ha a választottbíróság túllépi hatáskörét,

az eljárás nem felel meg a felek által kikötött eljárási szabályoknak, a választottbíróság nem

dönt az elé utalt valamennyi kereseti követelésben, a bizonytalan vagy kétértelmű ítélet

esetében, az ítélet formai hibájának megállapítása esetén, vagy ha az ítéletben olyan hiba

61 Österreiche Zivilprozessordnung – Vierter Abschnitt: Schiedsverfahren Art. 611. (4)62 Österreiche Zivilprozessordnung – Vierter Abschnitt: Schiedsverfahren Art. 611. (3)63 Arbitration Act (Title VIII of Book IV of the Italian Code of Civil Procedure) Art. 828.

34

van, melyet maga az eljáró tanács, választottbírósági vagy egyéb intézmény, vagy a felek

által az eljárás, az ítélet tekintetében jogkörrel felruházott személy elismer64.

Az ítélet megtámadására annak közlésétől számított huszonnyolc napon belül van

lehetőség65.

A francia polgári eljárásjogi törvény is azonosan kezeli az objektív és szubjektív

okokat a határidők vonatkozásában. A megtámadásra a törvény egy hónapot biztosít. Ez a

határidő jogvesztő66.

A holland választottbírósági törvény kissé komplexebb szabályozást alkalmaz,

ugyanis két módja van a választottbírósági ítélet megtámadásának, ebből az érvénytelenítés

csak az egyik. Lehetőség van ugyanis az ítélet „visszavonatására” is. Az érvénytelenítési

kereset indítására három hónap a határidő, melyet az ítélet letétbe helyezésétől (iktatásától)

számítható. (Kivétel: Ha az ítéletet végrehajtási záradékkal is ellátták, akkor az iktatás

idejére tekintet nélkül a végrehajtás befejezését követő 3 hónapig van lehetőség a

megtámadásra)67.

A spanyol törvény egységesen két hónapos jogvesztő határidőt állapít meg68.

Eddig az európai szabályozás köréből idéztem példákat, úgy vélem emellett érdemes

megvizsgálni a világ egyik legjelentősebb gazdasági potenciálját és növekedését felmutató

állam, Kína vonatkozó normáját. A kínai szabályozás is hasonlatosan rendezi a vizsgált

kérdéseket. Szintúgy megtalálhatók objektív okok ,– melyeket értelmezésem szerint ex

officio („Whereas the people's court establishes that an arbitral award goes against the

public interests, the award should be cancelled by the court”) figyelembe vesz a bíróság –,

és szubjektív megtámadási okok (Article 58.), amelyekre egyaránt egy hat hónapos

határidőt határoz meg a jogszabály(Article 59.)69 .

Summa summarum azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jogbiztonság

megköveteli a határidő egységes alkalmazását. Ezt éreztetik az idézett törvények is. A

magyar szabályozás jelenleg nem teljesen tiszta ebben a kérdésben. A választottbírósági

törvény 55.§ (2) bekezdését úgy lehet értelmezni, mint ami „kiegészítése” az 55.§ (1)

bekezdésnek70, így a határidők is megfelelően vonatkoznak rá.

64 Arbitration act Art. 68. (2)65 Arbitration act Art. 70. (3)66 Nouveau Code de la Procédure Civile, Art. 1486.67 Netherlands - Arbitration Act * 1 December 1986 Code of Civil Procedure - Book Four: Arbitration, Art. 1064. 3.68 Spanish Arbitration act, Title VII. 70. (4)69 Arbitration Law of People’s Republic of China – 1994 Art. 5970 István Varga: Setting Aside Hungarian Arbitral Awards Without Time Limit? In: Acta Juridica Hungarica (ed. Vanda Lamm), 2008. Budapest, Akadémiai Kiadó, Szeptember, 338. oldal

35

Összegzés

A dolgozat tárgyainak vizsgálata a hozzáértő olvasó és a jogalkotó számára

elgondolkodtató kérdéseket vetnek fel. Meggyőződésem, hogy a jövőben a

választottbíráskodásra vonatkozó jogszabály(ok) kodifikációja során ezek a problémák

szükségszerűen felvetődnek és rendezésre kerülnek majd.

A felsoroltak közt vannak olyan kérdések, amelyek folyamatosan újabb és újabb

problémákat hoznak felszínre a társadalmi-gazdasági viszonyok változásai folytán. Ilyen

például a közrend esete. Vannak azonban olyanok is, amelyek a szabályozás egyértelművé

tétele mellett megoldásra lelnének (például az érvénytelenített választottbírósági ítélet alapjául

szolgáló jogvita sorsa).

Fontosnak tartom az összegzés soraiban megemlíteni, hogy a jövő egyik kérdése az

lehet, hogy - akárcsak más magánjogi területeken - a választottbíróságot érintő szabályozással

kapcsolatban milyen mértékű jogharmonizáció valósuljon meg Európai Unióban, és milyen

jogalkotási, és értelmezési kérdések fogják terhelni a Magyar Köztársaság jogalkotó,

jogalkalmazó szerveit. Nyilván, ezeket a kérdéseket a piac is orientálni fogja majd.

A fent említett tényállítások, kritikák ellenére azt gondolom, hogy nem szabad elfeledni,

hogy hazánk a „modern” választottbírósági szabályozás és gyakorlat tekintetében néhány

szempontból óriási lemaradással bír a nyugat-európai államokhoz képest. Az 1994-et

megelőző időszakban ugyanis egy emberöltőn keresztül teljesen más jellegű

választottbíráskodás működött Magyarországon. Mindezek ellenére úgy vélem, a

választottbíráskodással foglalkozó jogtudósaink, szakképzett választottbíráink, valamint a

jogalkotó rendezni tudják majd a folyton változó, piaci igényeknek megfelelni hivatott és

felmerülő problematikákat.

Irodalomjegyzék

Felhasznált Irodalom:

Boóc Ádám: A kereskedelmi választottbíráskodás egyes kérdései. In: Diszciplínák határain

innen és túl, Fiatal Kutatók Fóruma 2. -2006, Budapest, 2007 – MTA Társadalomkutató

Központ

36

Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Ius Boni et Aequi. Studia

in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István, ELTE Eötvös Kiadó,

Budapest, 2003.

Doroghi Ervin: A perrendtartás és a választott bíróságok. In: A jogállami perrendtartás füzete,

szerkesztették: Dr. Edvi Illés Károly, Dr. Baumgarten Nándor, Dr. Gyomai Zsigmond,

Budapest, A jogállam kiadóhivatala, 1915.

Farkas József: A választottbíráskodás néhány elméleti kérdése, In: Jogtudományi Közlöny,

1988. július

Kecskés László: „Jó lovassal szemben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend

fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80.

születésnapja tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006.

Kecskés László – Nemessányi Zoltán: Magyar közrend – nemzetközi közrend – közösségi

közrend, Európai jog, 2007/3. szám

Kiss Károly: A Választottbíróság ítéletének érvénytelenítése közrendbe ütközésre való

hivatkozással, Gazdaság és jog, 12. szám, 2005. december

Liebscher-Fremuth-Wolf: Arbitration Law and Practice in Central and Eastern Europe, Juris

Publishing, June 2006

Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok

joga, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004

Németh János – Kiss Daisy: A Polgári perrendtartás Magyarázata, Complex Kiadó, Budapest

2007.

Racine, Jean-Baptiste: L’Arbitrage commercial international et l’ordre public, Librairie

Générale de Droit et de Jurisprudence, E.J.A., 1999.

Réczei László: Nemzetközi Magánjog, Tankönyvkiadó vállalat, Budapest, 1961.

Szász, Iván Horváth, Éva: International Handbook on Commercial Arbitration, J. Paulsson

(ed.), Suppl. 31, 2000, szeptember

Térfy Gyula: A Polgári Perrendtartás Törvénye és Joggyakorlata, Grill Károly

Könyvkiadóvállalata, Budapest,1927.

Ujlaki László: A nemzetközi gazdasági választottbíráskodás jogának jogági útvesztői. In:

Európajogi tanulmányok 4. (szerk.: Mádl Ferenc), ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Nemzetközi Magánjogi Tanszék, Európai Közösségek Dokumentációs és Kutatási Központja,

Budapest, 1999.

Varga, István: Setting Aside Hungarian Arbitral Awards Without Time Limit? In: Acta

Juridica Hungarica (ed. Vanda Lamm), Akadémiai Kiadó, 2008. Szeptember

37

Vincze Andrea: A közrend szerepe és jelentősége a nemzetközi magánjogban, In: Studia

Iurisprudentiae Doctorandorum Miskolciensium. Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi

Tanulmányai IV/2., Miskolc, Bíbor, 2003.

Vincze Andrea: A választottbíróság és az állami bíróság kapcsolata (1), In: Cég és jog, 2003.

augusztus

Felhasznált Jogszabályok, Egyezmények:

A Választottbíráskodásról szóló törvény (1994. évi LXXI. tv.) Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. tv.) 1911. évi 1. törvénycikk 1964. évi 8. tvr. 1967. évi 40. tvr. Arbitration act of England Arbitration Law of People’s Republic of China Arbitration Act of Netherlands Code Judiciaire Belge Nouveau Code de la Procédure Civile de France Italian Arbitration Act Österreiche Zivilprozessordnung Spanish Arbitration act The Swedish Arbitration Act Zivilprozessordnung

a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezmény

a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról New Yorkban 1958. évi június hó 10. napján megkötött Egyezmény

Explanatory Note by the UNCITRAL Secretariat in the Model Law of International Commercial Arbitration,

UNCITRAL Model Law on International Commercial Arbitration

Felhasznált Bírósági Határozatok:

BH 2006. 218 BH 2006. 257 EBH 2007. 1705 BH 1996. 321.

Az Európai Bíróság felhasznált ítéletei:

Az Európai Bíróság C-50/06. számú ítélete Az Európai Bíróság C-7/98. számú ítélete

38

Tartalomjegyzék

1. Bevezető gondolatok.........................................................................................12. A választottbíróságok és az állami bíróság kapcsolata.....................................33. A Választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt indított keresetekről általában.................................................................................................................54. A közrend értelmezése a választottbírósági ítéletek érvénytelenítése során.....7

4.1 A közrend fogalma.......................................................................................74.2 Korai értekezések a közrendről....................................................................84.3 A közrend fogalmának mai értelmezése....................................................10

4.3.1 A belső közrend fogalma.....................................................................104.3.2 A közrend hazai fogalmának értelmezése...........................................11

39

4.3.3 A belső közrend nemzetközi és európai relációkban..........................184.4 Ütközhet-e belső közrendbe a belföldi választottbírósági eljárás során hozott ítélet?.....................................................................................................20

5. Vizsgálnia kell-e hivatalból a magyar bíróságnak az inarbitrabilitást, illetve a közrend sérelmét?................................................................................................236. A Genfi Egyezmény és a New York-i Konvenció kapcsolata........................237. Mi lesz az érvénytelenített választottbírósági ítélet alapjául szolgáló jogvita sorsa?...................................................................................................................278. A kereset benyújtására nyitva álló határidő alkalmazásának kérdése a választottbírósági ítélet érvénytelenítése során...................................................28

8.1 A határidőről általában...............................................................................288.2 A határidőkre vonatkozó hazai jogirodalom elemzése..............................298.3. Nemzetközi összehasonlítás......................................................................32

Összegzés............................................................................................................36Irodalomjegyzék ..................................................................................................37Tartalomjegyzék .................................................................................................. 40

40