origo nyelvvizsga hallott szovegertes

90
Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése Origó nyelvvizsga Hallott szövegértés Hallott szövegértés az ITK-Origó nyelvvizsgán A nyelvvizsgán a vizsgázó egy kb. 1,5-2 perc hosszúságú, átlagos beszédtempójú szöveget hallgat meg. A szövegek gyakran a B2 középfokú nyelvvizsga szintjének megfelelően szerkesztettek, gyakran különböző sebességű és akcentusú angol köznyelvi stílusú szöveget hallgat meg a vizsgázó. A szöveget három alkalommal hallgató meg, az első minden esetben a ráhangolódást, a szöveg megismerését és tartalom globális áttekintését célozza meg. A második majd a harmadik hallgatást követően van lehetőség, hogy a szöveg alapján magyarul feltett kérdésekre a vizsgázó magyar nyelven adjon választ. A feladat pontozása építkező jellegű, azaz fontos vizsgataktika, hogy minden helyes vagy helyesnek vélt választ le kell írni, hiszen a jó válaszok pontokat érnek, a helytelen válaszokra pedig nem jár pont levonás. A feladat pontértéke 20, amelyre kb. 20 perc áll a rendelkezésre. A hallott szöveg értési képesség fejlesztése egy hosszabb, részleteiben is odafigyelést igénylő folyamat, amely ideális esetben a nyelvtanulás legelejétől mindennaposan jelen van a tanulási-tanítási folyamatban. A lényeg azonban egyszerű: a hallott szövegértési készséget csakis élő angol nyelv hallgatásával lehet megszerezni, nem szabad azt várni, hogy a nyelvtan tanulása és papíron, feladatok kitöltése vagy a fordítás gyakorlása sokat fejleszt a hangzószöveg értési készségen. Sok embernek ez a feladat jelenti a legnagyobb gondot a nyelvvizsgán és ha te is közéjük tartozol, ajánlom, hogy hallgasd meg ezeket a szövegeket, próbálj ezekkel is gyakorolni. A szövegeket letöltheted nyomtatható .pdf formátumban, a hanganyagot pedig .mp3 formátumban is. Fontos, hogy a szöveg átiratát és a megoldást csak az után nézd meg (de akkor viszont igen és hallgasd is meg sokszor!), hogy a kérdésekre válaszoltál. 1 / 90

Upload: mlaca77

Post on 01-Jan-2016

1.215 views

Category:

Documents


22 download

TRANSCRIPT

Page 1: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

Origó nyelvvizsga Hallott szövegértés

Hallott szövegértés az ITK-Origó nyelvvizsgán

A nyelvvizsgán a vizsgázó egy kb. 1,5-2 perc hosszúságú, átlagos beszédtempójú szövegethallgat meg. A szövegek gyakran a B2 középfokú nyelvvizsga szintjének megfelelőenszerkesztettek, gyakran különböző sebességű és akcentusú angol köznyelvi stílusú szövegethallgat meg a vizsgázó.

A szöveget három alkalommal hallgató meg, az első minden esetben a ráhangolódást, aszöveg megismerését és tartalom globális áttekintését célozza meg. A második majd aharmadik hallgatást követően van lehetőség, hogy a szöveg alapján magyarul feltett kérdésekrea vizsgázó magyar nyelven adjon választ. A feladat pontozása építkező jellegű, azaz fontosvizsgataktika, hogy minden helyes vagy helyesnek vélt választ le kell írni, hiszen a jó válaszokpontokat érnek, a helytelen válaszokra pedig nem jár pont levonás. A feladat pontértéke 20,amelyre kb. 20 perc áll a rendelkezésre.

A hallott szöveg értési képesség fejlesztése egy hosszabb, részleteiben is odafigyelést igénylőfolyamat, amely ideális esetben a nyelvtanulás legelejétől mindennaposan jelen van atanulási-tanítási folyamatban. A lényeg azonban egyszerű: a hallott szövegértési készségetcsakis élő angol nyelv hallgatásával lehet megszerezni, nem szabad azt várni, hogy a nyelvtantanulása és papíron, feladatok kitöltése vagy a fordítás gyakorlása sokat fejleszt ahangzószöveg értési készségen. Sok embernek ez a feladat jelenti a legnagyobb gondot anyelvvizsgán és ha te is közéjük tartozol, ajánlom, hogy hallgasd meg ezeket a szövegeket,próbálj ezekkel is gyakorolni.

A szövegeket letöltheted nyomtatható .pdf formátumban, a hanganyagot pedig .mp3formátumban is. Fontos, hogy a szöveg átiratát és a megoldást csak az után nézd meg (deakkor viszont igen és hallgasd is meg sokszor!), hogy a kérdésekre válaszoltál.

1 / 90

Page 2: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

Amennyiben túl nehéznek érzed ezeket a feladatokat, rossz eredményeket érsz el ezeken,akkor ez valószínűleg azért van mert ez a készséged még nem érte el a kívánatos szintet.Ebben az esetben ne gyötörd magad az összes feladat megoldásával, inkább találd meg aszintednek megfelelő anyagokat és azokkal gyakorolj. Fejleszd a szókincsed, gyakorlod akiejtést hangos szótár segítségével (pl. Longman Dictionary of Contemporary English 5thedition) és bizony hallgasd, hallgasd és hallgasd az élő angol nyelvet: nézz filmeket angolul,hallgass angol zenét, nézd a BBC-t vagy a CNN-t, hallgass online rádiókat, tölts le számodraérdekes podcastokat a telefonodra, hogy mindig kéznél legyen egy kis angol hanganyag.

Amennyiben tetszik ez az oldal, szívesen venném ha a hozzászólás mezőben elmondanád avéleményed. Köszönöm

1. szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

{audio}origo_01.mp3{/audio}

2 / 90

Page 3: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Mi volt a két kaliforniai diák bűne? (2)

2. Mi volt a büntetésük? (2)

3. Mi volt a három futballhuligán büntetése? (3)

4. Kinek volt “köszönhető” a büntetés végrehajtás sajátos alakulása? (1)

5. Mi történt valójában minden alkalommal a futballszezon alatt? Részletezze! (7)

1. Mi volt a két kaliforniai diák bűne?Egy parkoló kocsiból leszívtak 3 gallon(nyi) benzint. (2 pont)

2. Mi volt a büntetésük?12 mérföldet kellett gyalogolniuk (gallononként 4 mérföldet). (2 pont)

3 / 90

Page 4: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

3. Mi volt a három futball huligán büntetése?5 perccel minden mérkőzés előtt és 5 perccel minden focimérkőzés után jelentkezniük kellett ahelyi rendőrségen. (3 pont)

4. Kinek volt "köszönhető" a büntetés-végrehajtás sajátságos alakulása?A skót rendőrőrmesternek. (1 pont)

5. Mi történt valójában minden alkalommal a futball szezon alatt? Részletezze!Minden alkalommal az őrmester azt mondta nekik, hogy üljenek le és várjanak néhány percet,ugyanis éppen elfoglalt. Néhány perc múlva ugyanerre hivatkozott. Ez így ment több mint egyóráig és az egész futballszezon alatt. Amikor már távozhattak, az őrmester kérte őket, hogy nefelejtsenek el jelentkezni öt perc múlva. (7 pont)

{audio}origo_01.mp3{/audio}

In Monroe, California, two students were sentenced to walk for twelve miles. They had beenfound guilty of siphoning three gallons of petrol from a parked car, and the judge consideredthat four miles to the gallon was a suitable punishment.

Similarly, three football hooligans in the town of Burntisland in Fife were ordered by themagistrate to report to the local police five minutes before kick-off time and five minutes after thefinal whistle as a punishment for a breach of the peace during a Dunfermline-Raith Roversmatch.

4 / 90

Page 5: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

The gleeful youths had been expecting a much worse punishment and calculated that theycould report at five minutes to three, be at the game (provided it was being played at home) fiveminutes after kick-off, and rush back in time to report, as ordered, five minutes after the finalwhistle.

They realized that if it was a cup tie, and the game went into extra time they would have toleave before the final result was known. However, they took no account of the cunning Scotspolice sergeant who was on duty throughout their sentence.

They reported, as arranged, five minutes before kick-off the following Saturday. The sergeanttold them to sit down and wait for a couple of minutes as he was 'a little busy, at the moment.' Afew minutes later, they again asked the sergeant to clock them in and got the same reply. Thiswent on for more than an hour.

Eventually, at half past four, ten minutes before the final whistle was due to be blown, thesergeant found time to log the boys' arrival at the station. He took his time doing so and they didnot leave until twenty to five. Just as they were leaving, he called to them not to forget to reportback in five minutes. This went on every Saturday throughout the football season.

5 / 90

Page 6: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

2. szöveg

Hallgassa meg a szöveget, és válaszoljon az alábbi kérdésekre!

{audio}origo_02.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Milyen tévedés áldozata a házaspár?

2. Miért nem oldotta meg a problémát az üzenetrögzítő?

3. Volt-e foganatja a feleség első reklamálásának? Mi bizonyítja ezt?

6 / 90

Page 7: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

4. Ki és milyen módon fizet kártérítést?

5. Milyen formán kerülhet veszélybe a férj üzleti vállalkozása?

* bereavement counsellor - tanácsadó haláleseti ügyekben

1. Milyen tévedés áldozata a házaspár?Egy kórház szórólapjára tévedésből az ő telefonszámuk került. (3 pont)

2. Miért nem oldotta meg a problémát az üzenetrögzítő?Mert a tévesen őket hívók üzenetet hagytak, és a házaspár úgy érezte nem hagyhatja ezeketfigyelmenkívül; vagy visszahívták a telefonálókat, vagy továbbították az üzeneteiket a kórháznak. Ennekkövetkeztében a számlájuk jó magas lett. (4 pont)

7 / 90

Page 8: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

3. Volt-e foganatja a feleség első reklamálásának? Mi bizonyítja ezt?Nem, mert a téves hívások hetekkel később sem szűntek meg, és amikor a feleség másodszormentpanaszt tenni a kórházba, a kitett szórólapokon még mindig az ő telefonszámuk szerepelt, sőt afalon lévőtérképen is. (2 pont)

4. Ki és milyen módon fizet kártérítést?A házaspárnak új telefonszámot kellett kérnie. Ennek következtében a férj üzleti nyomtatványaitis újrakellett nyomni, melynek költségét a kórház megtéríti. (3 pont)

5. Milyen formán kerülhet veszélybe a férj üzleti vállalkozása?Valószínűleg a megrendelők máshoz fordulnak, ha nem tudják őt felhívni, mert foglalt a vonala.(3 pont)

{audio}origo_02.mp3{/audio}

At last Allie and Nick Hinton don't have to worry any more when the phone rings unexpectedlyand someone urgently needs a midwife or some sort of medical help.I thought there was a family emergency when I heard the phone ring at 5.20am, but it was aman asking for the nearby Churchill Hospital. He said he'd got our number from a leaflet put outby the hospital. I didn't think much more about it, but the next day we had lots of similar calls.I contacted the hospital and found out that the leaflets had been printed with our number on bymistake. The person I spoke to said they'd have some new ones done but, weeks later, we werestill getting the calls. One night an elderly lady phoned in tears asking for a bereavementcounsellor*. I couldn't tell her she'd dialled the wrong number so I had to sit down and listen toher. Another time, someone rang up for a midwife. Nick had to phone around different hospitalsto get the woman some help.We started putting on the answermachine, but people still left messages for the hospital. We felt

8 / 90

Page 9: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

that we couldn't ignore them, so we'd phone the person back or call the hospital with themessage. Our bill rocketed. I went to the hospital again to complain and nearly hit the roof.There was a stack of leaflets with our number still on in reception and a huge map on the wallwith our number displayed! We'd already changed our number; and made it ex-directory beforethe calls for the hospital started coming through. Now, it was clearly, on view for the whole ofOxford to see.I demanded that something be done and asked for compensation for the calls we'd made. Butwe were only given the suggestion that we change our number, and told that the hospital wouldpay for Nick's business stationery to be printed, with our new number.Our biggest concern has been that Nick is a self- employed decorator and relies heavily on thephone to get work. If people hear an engaged signal, it's likely that they'll try someone else.Nick and I considered taking legal action but finally resigned ourselves to changing our phonenumber. It cost Ł25, but it was worth it. Now when the phone rings, at least we know it's for us.

3. szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_03.mp3{/audio}

9 / 90

Page 10: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Milyen munkát próbált meg otthon elvégezni a barkácsolás megszállottja, TonyThompson? (5)

2. Mikor esett le a létráról? (4)

3. Mi történt az ablakkal a garázsban? (2)

4. Hogyan történt az, amikor majdnem agyonütötte az áram? (3)

5. Mi a felesége szerepe a munkálatai során? (2)

1. Milyen munkát próbált meg otthon elvégezni a barkácsolás megszállottja, TonyThompson?

10 / 90

Page 11: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

- zuhanyzó függönyt felszerelni - szétszedni a régi kandallót - kifesteni a garázst - kicsempézni az előszobát - lyukat fúrni a mosogató alatt (5 pont)

2. Mikor esett le a létráról?Amikor megpróbált utánanyúlni a kezéből kicsúszott fúrónak. (2 pont) Amikor afürdőszobafüggönyt szerelte fel. vagy (+1 pont) Amikor a garázst akarta festeni. vagy (+1 pont)

3. Mi történt az ablakkal a garázsban?Estében kirántotta a falból (amikor elkapta). (2 pont)

4. Hogyan történt az, amikor majdnem agyonütötte az áram?Lyukat próbált fúrni a mosogató alá, átfúrta a mosogatót, nem engedte le a vizet (zárlat), a fúrófelrobbant. (4 pont)

5. Mi a felesége szerepe munkálatai során?Mindig közelében van egy elsősegélynyújtó készlettel, ugyanis férje esetében soha nem lehettudni, mitörténik. Soha nem megy el otthonról, ha a férje dolgozni kezd. (2 pont)

{audio}origo_03.mp3{/audio}

11 / 90

Page 12: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

Tony Thompson is a keen do-it-yourself fan. One day, after watching plumbers install a newbathroom in his house. Tony decided to fit a shower curtain.

Unfortunately, his electric drill slipped out of his hands and cracked the new porcelain sink. Ashe reached out to stop it falling he fell off the ladder. His hammer left a huge hole in the newbath and the ladder fell on top of the toilet, cracking the cistern, Tony broke several of his ribs inthe fall.

When he came out of hospital and was feeling ready for action again, he decided to remove anold fireplace. This went slightly better. Tony survived unharmed, but a sharp piece of flyingconcrete shattered the television set in the corner.

He then decided to paint his garage, so he tied his ladder securely to a window frame and set towork. Unfortunately, he slipped off and fell through a window covering himself and his car with agallon of paint. As he fell he grabbed on to the window frame and pulled it right out of the wall.

Tony wasn't put off, he decided to tile his hallway and bought some expensive Italian tiles forthe job. He stored them at the foot of the stairs ready for work the next morning. But he slippedon his way down and smashed every one.

You'd think he'd give up, but no. Shortly afterwards he was drilling a hole under his kitchen sink.It's a pity that he forgot to empty it first. When the drill went through the sink Tony was coveredin a torrent of dirty dishwater and the drill blew up, almost electrocuting him in the process.

Fortunately, his wife understands his obsession and refuses to leave the house when he gets towork -she always hovers close by with the first-aid box in her hand - just in case.

12 / 90

Page 13: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

4. szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

{audio}origo_04.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Milyen divathóbortról beszélnek? (3)

2. A férfi szerint mi ennek az oka? (5)

3. Milyen vonatkozásban említik Dinana hercegnőt? (3)

13 / 90

Page 14: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

4. Mi a véleményük a McDonald’s-ról? (4)

1. Milyen divathóbortról beszélnek?Manapság az emberek az étkezés és egészség megszállottjai, akik mindenáron karcsúak, fittekakarnak maradni. (3 pont)

2. A férfi szerint mi ennek az oka?Elárasztanak minket a gyors ételek, "silány kaja", kevés az emberek ideje főzésre, sportra, detársadalmi kényszer is, hogy jól kell kinézni, de ez az emberek jogos igénye is. (5 pont)

3. Milyen vonatkozásban említik Diana hercegnőt?Csinos és vékony és egészségesnek látszik, minden fiatal lány hasonlítani akar rá. (3 pont)

4. Mi a véleménye a férfinak a McDonald's-ról?Túlzás étteremnek nevezni, egyhangú az étel (két szelet kenyér között egy szelet hús), papírbólesznek, a környezet is civilizálatlan, noha ő maga is jár oda. (4 pont)

14 / 90

Page 15: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

{audio}origo_04.mp3{/audio}

-Nearly everybody I know seems to be obsessed with their diet, what they eat, they spend a lotof time jogging, running about, doing a few exercises, all in an effort to make themselves slim.What do you think about it?

-I think they have the right to be concerned nowadays, really, because there's so much junkfood marketed to us, and so little time in which to cook healthy food -yes -that I think, yes,people have the right to be concerned about their health - because how much time does theaverage person spend exercising? Not very much because they don't have time to, their life isvery pressurised.

-Yes, I suppose so, it just seems to be an obsession, it seems to me it can become anobsession -everybody has to be terribly thin and terribly fit.

-Yes, I can see there's a lot of pressure especially on young women, to follow fashion and tolook like models. Yes, certainly in the Royal family the example of Princess Diana comes tomind.

15 / 90

Page 16: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

-Yes, it certainly does.

-And I think perhaps she has had some responsibility for... for propagating an image that everygirl should be very slim.

-I see, so you think they're all "copy cats".

-Yes, I think that people want it because she was so beautiful.

-Yes, not only the desire to look good but the desire to be healthy as well, I think.

That's kind of infectious.

16 / 90

Page 17: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

-And do you think that we eat too much junk food?

-Yes, I think we do, especially children. When you think of McDonald's, one

famous institution, and you think of how much fuss is made of McDonald's, all it is is aHamburger, a piece of meat between two pieces of bread.

-Yes, yes.

-And there are thousands of these restaurants, so-called restaurants. I can't see anythingremotely resembling a restaurant in McDonald's.

- ……. but think of the worldwide popularity of McDonald's.

17 / 90

Page 18: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

-It's all about a hamburger.

-And eating off cardboard and sitting surrounded by bits of paper.

-Yes, yes it's terribly uncivilised.

-It certainly is. I think so, too. Although I admit that I go there.

-Oh, you too?

-Yes, yes, I'm afraid so.

18 / 90

Page 19: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

5. szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésre:

{audio}origo_05.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Milyen munkában járatos dr. Jennifer Smith? (2)

19 / 90

Page 20: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

2. Mit tapasztalt a vizsgázókkal kapcsolatban? (3)

3. Mit tanult meg, aminek szerinte más is hasznát veszi? (3)

4. Mit alkotott? (1)

5. Milyen témákra tér ki részletesen művében? Említsen legalább négyet? (4)

6. Milyen eredményre számít a könyve segítségével? (2)

1. Milyen munkában járatos Dr. Jennifer Smith?Vizsgáztató érettségin; 'A' és '0' szintű vizsgákon. Ezernyi dolgozatot javított ki. (2 pont)

20 / 90

Page 21: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

2. Mit tapasztalt időről időre?A vizsgázók azért vesztettek értékes pontokat, mert nem tudták, hogy a vizsgáztató mit vár elés azt, hogyhogyan kell vizsgázni helyesen. (3 pont)

3. Mit sajátított el aminek más is hasznát venné?Elsajátította, hogy hogyan kell dolgozatot javítani és rádöbbent arra, hogy ez értékes információlehet aleendő vizsgázókak. (3 pont)

4. Mit alkotott?Egy útmutatót érettségizőknek, 'GCSE and GCE A Level Examination Hints' címmel. (1 pont)

5. Milyen témákra tér ki részletesen művében? Említsen legalább négyet!

- hogyan keltsünk jó benyomást dolgozattal - hogyan érhető el a vizsgáztatónál, hogy ne fél, hanem egész jegyet adjon - mennyit írjunk, és mit ne írjunk - hogyan válaszoljunk esszékérdésekre - hogyan gazdálkodjunk az időnkkel - hogyan szerkesszük meg az összefoglalást

(4 információ=4 pont)

6. Milyen eredményre számít?Eredményjavulást 2-5 jegy mértékig. (2 pont)

21 / 90

Page 22: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

{audio}origo_05.mp3{/audio}

My name is Dr Jennifer Smith and for seven years I have worked as an examiner for threedifferent examination boards at GCSE, GCE '0' and 'A' level. I must have marked thousands ofexam papers and I saw that many candidates were losing marks simply because they did notknow what the examiner was looking for nor how they should answer the questions properly.

Having used marking schemes and having been instructed on how to mark exam papers, Icame to realise that this information could be of great value to anyone sitting theseexaminations. So I decided to write a guide, "GCSE & GCE 'A' Level Examination Tips & Hints".In this guide, I tell you:

- How you can help your examiner to be positive about your papers. - How you can encourage your examiner to give you whole marks and not just halves. - How much to write... and, even more important, what not to write. - How to answer an essay question and questions involving calculations. - How exam papers are marked. - How to use your time in an examination to pick up extra marks. - How to structure your revision.

I believe that the hints given in this guide may improve a candidate's results by 2-5 marks. Thismay not sound like much, but it could mean the difference between a 'D' and a 'B' at A-level. Ofcourse, there is no substitute for hard work and you can't expect to get marks from nowhere, butyou can present what you know in a way that is very likely to pick up those vital extra marks.

22 / 90

Page 23: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

6. szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésre:

{audio}origo_06.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

23 / 90

Page 24: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Miért volt olyan különleges élmény az utazás időpontja az angol hölgy számára? (3)

2. Az oda- és visszautazás között milyen különbségekről beszél? (4)

3. Az ország melyik részében vannak a nagy hegyek Új-Zélandon? (1)

4. Az új-zélandi és az angliai táj mennyiben hasonlít, illetve mennyiben tér el? (2)

5. Az új-zélandi belföldi közlekedés milyen sajátosságát említi? (1)

6. Hogyan fogadják az ott lakók az idegent, a briteket és miért? (4)

24 / 90

Page 25: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Miért volt különleges élmény az utazás időpontja az angol hölgy számára?Mert karácsonykor nyár volt, forróság, teljesen más, mint Angliában. (3 pont)

2. Az oda és visszautazás között milyen különbségekről beszél?Odafelé rémálom volt, mint a szardíniák úgy ültek, 30 órás út, de nem fáradt el, Budapestrevisszatérésekor teljesen kimerült, egy hétig álmos volt. (4 pont)

3. Az ország melyik részében vannak a nagy hegyek Új-Zélandon?A déli szigeten. (1 pont)

4. Az új-zélandi és az angliai táj mennyiben hasonlít illetve mennyire tér el?

- hegyek, csodálatos tengerpart (1 pont) - de enyhébb éghajlat, meghökkentő táj (1 pont)

5. Az új-zélandi belföldi közlekedés milyen sajátosságát említi?Naponta egyszer jár csak busz vagy vonat. (1 pont)

6. Hogyan fogadják az ott lakók az idegent, a briteket, és miért?Barátságosan, vendégszeretően, mert mindenkitől messze vannak, az ország lakosságánaklegnagyobb része Angliából érkezett, őshazájuknak tekintik, a briteket megkülönböztetettszeretettel fogadják. (4 pont)

25 / 90

Page 26: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

{audio}origo_06.mp3{/audio}

-Now I understand you've been to New Zealand, which is a country a very long way away fromEurope, and understand that you were there for 3 weeks. Could you tell us something about it'?

-Well, actually, I was there for a month.

-For a month?

-I went over Christmas I spent four weeks in New Zealand which was wonderful because theweather was hot: it was their summer and it was a wonderful contrast from Christmas inEngland in Europe.

-Hm. Tell us something about the journey because that must be one of the worst things aboutthe travelling to a country like New Zealand. Did it take a long time to recover?

26 / 90

Page 27: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

-Oh, yes, well, the journey was a nightmare. The journey was 30 hours sitting close to people,more close than you'd want to sit with your closest friend, like sardines.

-I can imagine.

-For 30 hours. And it was very odd because in New Zealand I had no jet-lag. In New Zealand Igot off the plane and I felt all right. When I came back to Budapest I was unwell for a week. Icouldn't sleep, I was distorted.

-Which way did you fly to New Zealand? Was it through Asia or through America?

-Through Asia. And came back the same way, and maybe that had something to do with it.

-Yes, it often does. Tell us a little bit about the landscape in New Zealand. Many people think it's

27 / 90

Page 28: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

similar to England. Is that true?

-In a way, ...that it's ..it's more dramatic. It looks like England, but the climate is wonderful; theyhave hills, they have mountains, forests, beautiful sea-shore, all with wonderful weather at thesame time and in the South Island they have high mountains with snow and glaciers.

-I should imagine you did a lot of walking.

-Oh, yes, I did a great deal of walking and travelled around New Zealand by train and bus aswell.

-Yes.

-And that was quite an experience because there is only one bus or one train a day, so if youmiss it you have to come back tomorrow. There is one bus from Napia to Wellington and youcatch that or you try again the next day.

28 / 90

Page 29: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

-If there's one lasting impression you have of the country, something you would recommend toother people what would it be?

-Well, then it would be the people. Because the people were uniformly kind and hospitable andI've never been treated so well as a foreigner anywhere ever. It's a beautiful country and reallyvery friendly people. I think because they're such a long way away from everybody, that anystranger is welcomed as a voice from somewhere else. Most of them came originally fromBritain and they still have very strong ties as they still think of it as the home country, soanybody from there is doubly welcome.

7. Szöveg

29 / 90

Page 30: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_07.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Mi a véleménye a férfinek a TV-ről? (3)

2. Mi a nő véleménye? (3)

3. A TV milyen előnyeit említi a hölgy a rádióval szemben? (4)

4. A programok kiválasztásával kapcsolatban milyen módszert említ a férfi, aminek abevezetésével maga sem ért egyet? (1)

5. Mit mondanak a szülők szerepéről a gyerekek TV-nézési szokásaival kapcsolatban? (3)

6. Mi az, amiben a beszélgetés végén a hölgy egyetért a férfival? (1)

30 / 90

Page 31: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Mi a véleménye a férfinak a TV-ről?Csodálatos dolog, mert sokféle műsorból lehet választani, semmi rosszat nem tud róla mondani.(3 pont)

2. Mi a nő véleménye?Jó dolog, maga is néz folytatásos filmeket, de fennáll a veszélye annak, hogy valaki a rabjalesz. (3 pont)

3. A TV milyen előnyeit említi a hölgy a rádióval szemben?Nemcsak hallunk, látunk is a TV-ben, sőt a programok részeseivé válhatunk, különösenszínházi előadások, természetfilmek, dokumentumműsorok esetében. (4 pont)

4. A programok kiválasztásával kapcsolatban milyen módszert említ a férfi, aminekbevezetésével maga sem ért egyet?A cenzúrázást. (2 pont)

5. Mit mondanak a szülők szerepéről a gyerekek TV nézési szokásaival kapcsolatban?A szülőknek lenne a feladatuk, hogy válogassanak, de sokszor a szülők nincsenek is jelen, ha agyerek TV-t néz. (3 pont)

31 / 90

Page 32: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

6. Mi az amiben a beszélgetés végén a hölgy egyetért a férfival?Nincsen értelme a TV-n zenét nézni. (1 pont)

{audio}origo_07.mp3{/audio}

-Well, I think television is a wonderful thing, and when you think how many different kinds ofprogrammes you can watch, documentaries or films or comedies, programmes about music,sports.

-Oh, yes, yes.

-I haven't a bad word to say about it.

-Haven't you? Oh, well, I think there are wonderful things on television and I do watch soapoperas sometimes, but I think it's addictive, I think you can spend far too much time watchingtelevision just because you don't want to think about doing something else.

-Oh, of course but the off button is always there when you have had enough. So I think a littlebit of self control is necessary.

-Well, yes, that's true, but I do know when I did watch TV, I did watch a great deal too much.

-Do you think that there's anything about the nature of television that makes it more addictivethan radio, or just ordinary films?

32 / 90

Page 33: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

-Well It's not just oral, you see as well as hear something, and I think it's much more easy to getinvolved in dramas and I think documentaries are wonderful especially the nature programmes.The nature programmes are wonderful, I would miss those very much.

-A lot of people think that certain things on television should be censored. Do you thinkcensorship is a good idea on TV or not?

-I don't know.

-I personally think it's a bad idea. Everybody should have the right to decide what they see orwhat they don't.

-Well, this is true, but everybody hasn't got the right to decide what is put on. That is only in thehands of people who have the power to make the programmes.

-That's right, yes, but I think when we are talking about protecting children from certain kinds ofviolence, scenes of violence on TV, isn't it in the hands of the parents?

-Yes, but I don't think all parents can be relied on. A lot of parents aren't very often there at all.And I think there is a case for saying no violence before 9 o'clock at night.

-A kind of threshold. Well, what about nature programmes? Why not go to the Zoo and watchanimals there in the flesh?

-Because in nature programmes you're watching animals in their natural habitats. And I reallydon't approve of zoos, I'm afraid. No, I don't like seeing any animals locked up in a cage.Personally I'd rather be extinct than locked up in a cage. But that's just a personal point of view.

33 / 90

Page 34: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

-What about art on TV? Do you think it is possible to enjoy an opera the same way as we do inreality? I don't. Listening to music on TV is pointless.

-Oh, yes. I agree.

8. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_08.mp3{/audio}

34 / 90

Page 35: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Hogyan keresték korábban az eltűnt személyeket? (2)

2. Mitől változott meg a keresésük? (2)

3. Hogyan keresik őket az Egyesült Államokban? (2)

4. Milyen információk találhatók még a CD ROM-on? (2)

5. Mi a hátránya a CD ROM-nak? (1)

6. Miért jobbak az interneten lévő adatbázisok? (3)

7. Milyen pozitív hatása van az új technológiának (3)

35 / 90

Page 36: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Hogyan keresték korábban az eltűnt személyeket?Korábban a detektívek sokat talpaltak és hosszú órákon keresztül böngészték a személyinyilvántartásokat. (2 pont)

2. Mitől változott meg a keresésük?Számítógépes adatbázisokban rögzítették a személyi nyilvántartásokat. (2 pont)

3. Most hogyan keresik őket az Egyesült Államokban?Az országos adatbázisokból név s egyéb azonosító információ (pl. születési dátum) alapjánkereshetők ki az eltűnt személyek. (2 pont)

4. Milyen információk találhatók meg CD ROM-on?Telefonszámok, házassági és halálozási anyakönyvek, stb. (2 pont)

5. Mi a hátránya a CD ROM-nak?Hamar elavulttá válnak. (1 pont)

6. Miért jobbak az Interneten lévő adatbázisok?Az adatok gyorsak és könnyen elérhetők, állandóan korszerűsíthetők. (3 pont)

7. Mik az előnyei az új módszereknek?0lcsóbb lett a keresés, korábban megtalálhatatlan emberek előkerülnek, sok boldogcsaládegyesítésre kerül így sor. (3 pont)

36 / 90

Page 37: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

{audio}origo_08.mp3{/audio}

Finding missing persons has traditionally been a long and tiring process. Today, though, theInternet and digital databases are both changing the chances of success and the amount oftime it takes to re-establish a long lost connection.

In the past detectives had to do lots of legwork, and hours of going over city, county and staterecords was needed to gather information. Gill Robinson, a missing person expert and theowner of a detective agency, says, 'technology has totally overwhelmed this Industry'. It's like awhole different thing than it was four years ago. What nowadays happens is that they're takingall of these public records from all over the United States and putting them into huge databases.You can look nation-wide in county courthouses, and be able to find the exact person thatyou're looking for by their name and some other identifying information like the date of birth. Andit’s totally changed the industry.

So now in addition to old-style detective work, today's investigators have new electronic tools togive them instant access to information, which will come in a lot of different ways. One thing'sthe CD-ROM, now there's a CD-ROM of every listed telephone number in America. There aremarriage indexes, death indexes, all that sort of thing. Any kind of information you want, it's in adatabase.

But there are disadvantages to databases on CD-ROM. They are frozen in history, and quicklybecome outdated. More and more the Internet is becoming a primary source for informationretrieval. In addition to fast and easy access, data is constantly updated on-line. Even as wespeak, things are going onto the Internet that you can just go in and basically pay someone elseto search the databases for you. And it's becoming a lot more accessible to the public. This newtechnology usually has a positive effect on searching for missing people. It's bringing the costdown, it's making people findable that were never findable before, and it's really making a lot ofhappy family reunions.

37 / 90

Page 38: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

9. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_09.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Milyen összefüggésben említi a szöveg a New York Times-t és Londont? (5)

38 / 90

Page 39: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

2. Milyen hátrányos megkülönböztetésben részesülnek a nők (2)

3. Milyen kezdeményezések születtek a nők jobb kiszolgálására a londoni HotelIntercontinental-ban?

A) a szállodai szolgáltatások terén? (2)

B) A szobák felszereltségében? (4)

C) Az étteremben? (2)

39 / 90

Page 40: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Milyen összefüggésben említi a szöveg New Yorkot és Londont?A New York Times közölt egy cikket/felmérést néhány éve, (1 pont) mely szerint 2000-re 50%-aaz üzleti ügyben utazóknak nő lesz. (2 pont) De a londoni hotelekben ez vajmi kevés változásthozott abban, ahogy a női vendégekkel bánnak. (2 pont)

2. Milyen hátrányos megkülönböztetésben részesülnek a nők?

- késve szolgálják ki őket (bárokban és éttermekben), mert azt hiszik férjükre várnak. (1pont) - a legidősebb/legtekintélyesebbnek látszó férfinak adják a számlát (1 pont)

3. Milyen kezdeményezések születtek a nők jobb kiszolgálására?

A) a szállodában?Mindig áll készenlétben csomagot cipelő bell boy, első osztályú mosási szolgáltatás. (2 pont)

B) a szobában?Dupla zár az ajtón, szoknya akasztó a szobában, hajszárító, jó fürdőszoba világítás,fürdőköpeny, fürdősapka és mérleg, luxus módon berendezett szobák. (4 pont)

40 / 90

Page 41: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

C) az étteremben?Egyedül étkező nőnek a fal mellett adnak asztalt, üzleti ebédnél középre teszik a számlát. (2pont)

{audio}origo_09.mp3{/audio}

A few years ago the New York Times published a survey which showed that by the year 2000,close to fifty per cent of business travellers would be women. But, as you may well ask, has thismade any difference to the way women travelling alone are treated in hotels in London? Theanswer, incredible as it may sound, is very little.

Women are still ignored by hotel staff in many bars and restaurants because, as the excusegoes, it is assumed they are waiting for husbands or friends. And a woman who takes a groupof men out to lunch may well find, if she doesn't look out, that the bill is automatically handed tothe most senior-looking male in the party.

There are, however, a few enlightened hotels in London who welcome women alone and dotheir best to make them comfortable. The Hotel Inter-Continental in London carried out their ownsurvey into what a woman looks for in a hotel and have tailored their facilities accordingly. Forinstance, they now always have a bellboy on hand at the kerbside to carry luggage, there aredouble locks on doors, skirt hangers and hair dryers in every room, good bathroom lighting,bathrobes, caps and scales.

They will also take care, if you are dining alone, to give you a table along the wall rather than inthe centre of the room. And if you are in the company of business colleagues the waiter willplace the bill discreetly in the middle of the table. The hotel offers every possible amenityincluding a first-class laundry service. Furthermore, the rooms are every bit as luxurious asyou'd expect them to be.

41 / 90

Page 42: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

10. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_10.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Miért tanul az illető nyelveket? (2)

2. Mi az első két lépés? (2)

42 / 90

Page 43: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

3. Mikor kezd el magántanárral tanulni, és hogyan indokolja ezt a választást? (4)

4. Mi a véleménye néhány szaktanárnak? (1)

5. Mi szól ellene? (1)

6. Hogyan szerez magántanárt? (2)

7. Hogyan gyakorol a tanárával az elutazás előtt? (3)

1. Miért tanul az illető nyelveket? Mert nem szeret külföldre utazni anélkül, hogy ne beszélné az ország nyelvét. (2 pont)

43 / 90

Page 44: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

2. Mi az első két lépés?

- Vesz egy Berlitz nyelvkönyvet a "Tanulj egyedül" sorozatból. (40 leckés) - Talál egy magántanárt. (2 pont)

3. Mikor kezdi el magántanárral tanulni, és hogyan indokolja ezt a választást?

- csak azután, miután átvette ezt a könyvet, kb. 1 lecke 1 este. Ez kb. 1 hónap, miutánelsajátított egy alapszókincset. (2 pont) - nincs szükség magántanárra az alapszókincs elsajátításához, a kiejtést soha nem találtaproblémásnak (2 pont)

4. Mit javasol egy szaktanár? Legjobb módszer kezdőknek a gyors intenzív tanfolyam nyelviskolában. (1 pont)

5. Mi szól ellene?

- túl drága - időigényes: 2este + utazás (1 pont)

44 / 90

Page 45: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

6. Hogyan szerez magántanárt?

- felhívja az International House-t New Yorkban - diákok adnak magánórát az anyanyelvükön (2 pont)

7. Hogyan gyakorol elutazás előtt?

- vesz 3 órát egyfolytában - tanárával sétál a városban vagy beül enni valahova - csak az adott nyelven beszélgetnek (3 pont)

{audio}origo_10.mp3{/audio}

I won't visit a country unless I've learned the language. Before you say ,"Isn't that terriblydifficult?" let me tell you how it can be done. It's not difficult at all, and it can be exciting.

First, it is not necessary to be fluent in a language. You are going to be in the country for onlytwo or three weeks. I follow two steps. First, I buy a Berlitz "Self-Teacher Book" which has about40 lessons. Second, I find a tutor. I devote an hour a night to the lessons and finish them inabout a month.

Some people might prefer a tutor at the beginning, but I find that a mistake. When you don'tknow the word for "book", a tutor only slows you down. You simply don't need a tutor to buildbasic vocabulary.

45 / 90

Page 46: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

True, you will be more certain of learning correct pronunciation at the start, but I have neverfound that a serious problem. Possibly some qualified language teachers will not agree with me.Some will say that a crash course at a language school is the best way. But I don't want tospend two nights a week at a language school, travelling there and back and spending aconsiderable amount of money. I'd rather get home for dinner and pull out the language bookwhenever a free hour appears.

It is also true that I am not learning to engage in international diplomacy. I'm learning to havesome fun. I'm not likely to use it after the trip, and I'm willing to invest only so much money andenergy in the learning process.

So I have now invested 30 hours and I have a basic vocabulary of some 500 words. After anhour a night for one month, you will be amazed at how much you know. Now you get a tutor. Icall International House in New York City, which is the residence for 500 foreign students.

At International House, most of the students are delighted to give lessons in their language andearn some money. I spend two hours a week, mostly in simple conversation. The eveningbefore I leave for the country, I try to spend three straight hours with the tutor -perhaps at dinneror walking around the city. We only speak his language.

10 percent of the words he uses I will miss, but I can still follow him. Now and then I have to askhim to repeat slowly what he has just said. But all in all, it works.

46 / 90

Page 47: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

11. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_11.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Mi történt a színésznővel, aki a Coronation Street című tévésorozatban játszott? (2)

2. Mit kellett tenni a sorozat szerzőinek? (2)

3. Mit mondott a Granada TV szóvivője? (2)

4. Mit tudunk meg egy másik színésznőről, Barbara Knox-ról? (2)

47 / 90

Page 48: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

5. Az esetből okulva mit csináltak a producerek? (2)

6. Mitől tartanak az egészségügyi szakértők? (2)

7. Mi a véleménye az Egészségügyi Minisztériumnak és miért? (3)

1. Mit történt a színésznővel, aki a "Coronation Street" c. tévésorozatban játszott?Leverte a lábáról az országos influenza. (2 pont)

2. Mit kellett tenni a sorozat szerzőinek?Át kellett írni jeleneteket. (2 pont)

3. Mit mondott a Granada TV szóvivője?Olyan vírusos fertőzése van, amiből valószínűleg nehéz lesz megszabadulni (amiből egyhamar

48 / 90

Page 49: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

nem fog kigyógyulni). (2 pont)

4. Mit tudunk meg egy másik színésznőről, Barbara Knox-ról?Most jött újra dolgozni, miután influenza miatt hazaküldték a próbákról. (2 pont)

5. Az esetből okulva mit csináltak a producerek?Az egész stáb részére megszervezték az oltást. (2 pont)

6. Mitől tartanak az egészségügyi szakértők?Hogy a megbetegedések száma karácsony után növekedni fog. (2 pont)

7. Mi a véleménye az Egészségügyi Minisztériumnak és miért?Nincs járvány mert 100 ezer emberből csak 54 beteg és járvány csak akkor van, ha 100 ezerből100 ember beteg. (3 pont)

{audio}origo_11.mp3{/audio}

Coronation Street was thrown into chaos yesterday when actress Julie Goodyear was struckdown by the flu bug raging through the country.

Scriptwriters were forced to re-write scenes for the TV soap after Julie, alias barmaid Bet Gilroy,called in sick.

49 / 90

Page 50: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

She has told bosses at Granada TV that she may not be fit to work for the rest of the month andis staying at home in Heywood, Greater Manchester.

A Granada TV spokesman said: "She has a viral infection which has apparently been difficult toshake off."

Barbara Knox, 53, who plays Rita Fairclogh, has just returned to work after being sent homefrom rehearsals because of flu. Bill Waddington, the Street's Percy Sudgen, said producerswere so concerned about flu epidemic that they had organised injections for the cast.

" He said: "We all hope Julie gets well soon."

-The outbreak of flu and colds sweeping many parts of the country could be linked to a strainwhich has caused havoc in France and America.

-Experts predict a sharp rise in sickness since Christmas and hope to discover whether it isbeing caused by a flu-like bug or true influenza –especially the feared A-Beijing strain.

Richard Kenyon, of the Influenza Monitoring and Information Bureau, said:

"We have reports of localised outbreaks in Newcastle. Birmingham, Cardiff, Bristol andNorwich."

The Department of Health says the outbreak isn't an epidemic because the illness has struckonly 54 per 100,000 of the population. The figure for an influenza epidemic is 100 per 100,000.

50 / 90

Page 51: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

12. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_12.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

I.

51 / 90

Page 52: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Mi könnyítheti meg a helyzetünket a vámvizsgálat során? (2)

2. Milyen választási lehetőségünk van a vámvizsgálatnál? (4)

3. Mivel lehet mentegetőzni? (1)

4. Honnan lehet értesülni a tudnivalókról? (2)

5. Mi történhet ha megszegjük a törvényt? (2)

II.

6. Kit ért támadás? (1)

7. Mi történt a kutyákkal? (2)

8. Minek köszönhető, hogy nem történt súlyosabb sérülés? (1)

52 / 90

Page 53: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

I.1. Mi könnyítheti meg a helyzetünket a vámvizsgálat során?Ha ismerjük saját jogainkat és a vámtiszt jogait. (2 pont)

2. Milyen választási lehetőségünk van a vámvizsgálatnál?Választhatjuk a zöld folyosót, ha nincs elvámolnivalónk vagy a piros folyosót, ha vanelvámolnivalónk. (4pont)

3. Mivel lehet mentegetőzni?Semmivel, a törvény nem ment fel, ha nem ismerjük a szabályokat. (1 pont)

4. Honnan lehet értesülni a tudnivalókról?Plakátokról és brosúrákból, amelyek kompon, repülőgépen és vámmentes üzletekbentalálhatók. (2 pont)

5. Mi történhet, ha megszegjük a törvényt?Meg kell fizetni a vámot vagy megbírságolhatnak. (2 pont)

53 / 90

Page 54: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

II.

6. Kit ért támadás?Egy szolgálaton kívüli rendőrt. (1 pont)

7. Mi történt a kutyákkal?Kettőt lelőttek, de egy még szabadlábon van. (2 pont)

8. Minek köszönhető, hogy nem történt súlyosabb sérülés?A rendőrön rajta volt a bukósisakja. (1 pont)

{audio}origo_12.mp3{/audio}

I.

Getting stopped at customs is something that only happens to other people. But if it doeshappen to you, you will find the situation easier to handle if you're confident about your rightsand those of the customs officers.

When you choose between the green Nothing To Declare and the red Something To Declarechannels you make a formal statement about what you're bringing into the country. There's noexcuse for not knowing what your legal limits are -posters and leaflets with details of this areavailable on all ferries and in duty-free shops. So if you break the law you can be charged duty

54 / 90

Page 55: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

or fined.

II.

Two rottweilers were shot dead last night after savaging an off-duty policeman. PoliceConstable Peter Chessel was left in agony with a deep bite wound on his left thigh after the"devil dog" attack on the Isle of Wight.Two other policemen, who were radioed for help, ordereda farmer to shoot them.

Two were killed. But last night a third was still loose on the island, which is now full ofholidaymakers. Police Constable Chessel, who was treated for his injuries in hospital, said later:"They were going for my head. If I had not had my motorcycle crash helmet on, I would havebeen more seriously hurt."

13. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

55 / 90

Page 56: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

{audio}origo_13.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

I

2. Milyen rendkívüli tettet hajtott végre Carol Wilson tegnap este? (2)

2. Miért kellett Carolt a korházba vinni? (2)

3. Mit mondott a szomszéd? (3)

II.

4. Milyen rendőrségi akcióról van szó? (4)

56 / 90

Page 57: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

5. Milyen elrettentő esetek fordultak elő? (4)

1. Milyen rendkívüli tettet hajtott vége Carol Wilson tegnap este?Kimentette két gyermekét az égő hálószobából. (2 pont)

2. Miért kellett Carolt kórházba vinni?Mert belélegezte a sűrű füstöt. (2 pont)

3. Mit mondott a szomszéd?Carol reszketett a hálóingében, rádobott egy plédet, a gyerekekre kabátot adott. Fojtogató volt afüst.Carol rendkívüli tettet vitt végbe. (3 pont)

II.4. Milyen rendőrségi akcióról van szó?A rendőrök jelöletlen autóval megelőzik a szabálytalankodó autósokat, felveszik az eseménytmajd kényszerítik őket, hogy nézzék végig videón, hogy mit követtek el. (4 pont)

57 / 90

Page 58: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

5. Milyen elrettentő esetek fordultak elő?Egy vezető nagy sebességgel hátrafele ment az autópályán, egy másik pedig egészen közelrőlkövetett nagy sebességgel egy teherautót. (4 pont)

{audio}origo_13.mp3{/audio}

I.

A pregnant woman dashed into a blazing bedroom in her nightie yesterday to rescue her twosmall daughters.

Carol Vincent, who expects her baby in four weeks, dragged the girls, aged two and four, tosafety. Then she was rushed to hospital in Nottingham for emergency treatment after breathingin thick smoke.

The blaze, caused by a child playing with a cigarette lighter, severely damaged Carol's home inNottingham.

Neighbour Mrs. Joyce McKenzie said: "Carol was shivering in just her nightie. I threw a blanketover her and put overcoats on the two kids. The smoke was choking. Carol did a fantastic job."

II.

Maniac motorists are being forced by Manchester police to sit through video nasties of the

58 / 90

Page 59: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

mistakes they make on the motorway.

Instead of a summons, offenders have to sit and watch as police in unmarked cars take themover and show an instant replay.

Worst examples taken by the video police include a driver reversing at speed down the M62motorway and a 60-mile-per-hour bumper-to-bumper race with a lorry.

Chief inspector Neil Longsden, leading the campaign following a dramatic rise in fatal accidents,said: "The intolerant attitude of a minority has contributed greatly to these worrying statistics."

14. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_14.mp3{/audio}

59 / 90

Page 60: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Milyen okok miatt került bíróság elé egy fiatal édesanya? (3)

2. Milyen bírósági ítélet ellen nyújtott be fellebbezést az édesanya? (2)

3. Jelenleg hogyan viszonyulnak a gyerekek édesapjához? (2)

4. Milyen esetben számíthat az anya azonnali bebörtönzésre? (2)

5. Mire kötelezte egy újabb rendelkezéssel a bírónő az édesanyát? (2)

6. Mi a gyerekek joga? (2)

7. Miről beszél a szóvivő (2)

60 / 90

Page 61: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Milyen okok miatt került bíróság elé egy fiatal édesanya? Megakadályozta, hogy volt férje karácsonyi ajándékokat juttasson el gyermekeiknek.Felbontatlanul küldte vissza férje ajándékait, leveleit és képeslapjait. (3 pont)

2. Milyen bírósági ítélet ellen nyújtott be fellebbezést az édesanya? 28 napos felfüggesztett börtönbüntetés. (2 pont)

3. Jelenleg hogyan viszonyulnak a gyerekek az édesapjukhoz? Nem akarnak vele találkozni. (2 pont)

4. Milyen esetben számíthat az anya azonnali bebörtönzésre? Ha ismét bíróság elé kerül. (2 pont)

5. Mire kötelezte egy újabb rendelkezéssel a bírónő az édesanyát? Át kell adnia az apa ajándékait a gyerekeknek. (2 pont)

61 / 90

Page 62: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

6. Mi a gyerekek joga? Kapcsolatot tartani mindkét szülővel. (2 pont)

7. Miről beszél a szóvivő? Az elvált szülők gyerekeinek körülbelül a fele megszakítja a kapcsolatot az egyik szülővel. (2pont)

{audio}origo_14.mp3{/audio}

A young divorced mother was threatened with jail yesterday for banning her ex-husband'sChristmas gifts to their children.

The warning came from England's leading woman judge, who said that children should not befought over in a battle between divorced parents.

Lord Justice Elisabeth Butler-Sloss had heard in the Appeal Court that the mother sent backunopened presents letters and greeting cards from the father desperate to keep in touch withhis 12-year-old son and nine-year-old daughter.

The judge said the mother had been so successful in "detaching them from their naturalaffections for the father" that they did not want to see him.

"But it is the children's right to have a relationship with both parents," she added.

62 / 90

Page 63: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

She warned the mother that she could face immediate jail if she was brought back to court.

The mother had appealed against a 28-day suspended prison sentence for failing to pass onpresents.

The sentence was overruled, but Lord Justice Butler-Sloss made a new order compelling her tohand over the gifts.

The ruling was welcomed by the pressure group Families Need Fathers.

"Up to half the children of divorced parents soon lose contact with one parent," said spokesmanTrevor Berry.

15. Szöveg

63 / 90

Page 64: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_15.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Miért nem talált Karen először megfelelő biztosítótársaságot? (2)

2. Mit kért Karentől a cég, amelyiket választotta, hogyan reagált erre Karen, és mibenállapodtak meg? (3)

3. Milyen felvilágosítást kapott, amikor a későbbiekben kereste a céget? (5)

4. Rosszabbul is alakulhattak volna a dolgok. Mit gondol erről Karen? (5)

64 / 90

Page 65: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Milyen kritikával illeti Karen a biztosító társaságokat?Túl drágák a fiatalok számára. (2 pont)

2. Mit kért Karentől a cég, amellyel megállapodott és hogyan reagált erre Karen?Azt kérték, hogy azonnal küldjön pénzt. Ez nem tetszett Karennak. Megállapodtak, hogyhitelkártyáról fog fizetni (miután kap egy levelet). (3 pont)

3. Milyen felvilágosítást kapott, amikor a későbbiekben kereste a céget?Először azt mondták, hogy nem tudják kapcsolni, mert rossz a vonal. A következő hívásnálkiderült, hogy a cég nem létezik. Az összes ügyfél pénzével eltűntek. Karen biztosítása nemérvényes. Szabálytalan volt, hogy így járt az autójával. (5 pont)

4. Rosszabbul is alakulhattak volna a dolgok. Mit gondol erről Karen?Szerencse, hogy a pénzét nem vesztette el. Rossz arra gondolni, hogy baleset is történhetettvolna. Ugyancsak szerencse, hogy nem sodort mást bajba. (5 pont)

{audio}origo_15.mp3{/audio}

65 / 90

Page 66: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

As soon as she passed her driving test, Karen Barnet began saving to put her car -a birthdaypresent -on the road, Just three months later, Karen, who is 20, was ready to go, so she startedtelephoning around to get some insurance quotes.

"I'd heard that the prices could vary enormously, so I was determined to find myself a goodone,"

But each insurance company quoted her very high prices, She was just about to lose heartwhen at last one day she spotted on an advertisement in the local newspaper for car insurancethat read: "Don't be penalised because you are young, over 50 or have car convictions","

It seemed to be the answer to her problems, so she called the number, "The man was veryfriendly and helpful," says Karen, "He gave me a quote for £190, which was a lot cheaper thananywhere else."

The next day Karen phoned again to get some more details, "I was asked to send the moneyright away but I said I did not like the sound of that," she explains, "He seemed veryunderstanding -we even shared a joke about letting people take advantage of you, We agreedthat I'd pay on my credit card after I'd received a note from the company."

The note arrived the next day and Karen went straight to the Post Office to get her car taxed.

"I was really pleased with myself and started driving my car everywhere, I told all my friendsabout the insurance company and promised to pass on details so they could save money, too,"

The first clue that something was wrong was when Karen tried to call the company to give hercredit card details. "I could not get through: the operator told me there was a fault on the line, Ikept trying, and two weeks later, I had my call answered by someone saying that the companydid not exist, had gone off with everyone's money and that as my insurance is not valid it wasillegal for me to be driving around in my car."

66 / 90

Page 67: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

"I was so shocked, Everyone I'd told said I was lucky I had not actually parted with my money,but I was furious."

"I had been driving round for over two weeks without any insurance cover whatsoever. I dreadto think what would have happened if I had had an accident."

"Also I was horrified at the thought that I could have led other people into trouble."

Karen, who is now properly insured, says legitimate insurance companies are to blame becausethey charge too much for people who are young and on a tight budget.

16. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

67 / 90

Page 68: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

{audio}origo_16.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Mit állított Suzanne Brind a bíróságon. (3)

2. Mit tudunk meg Suzanne foglalkozásáról? (2)

3. Mikor és hol történt az incidens? (3)

4. Milyen bizonyítékai voltak a rendőrségnek? (3)

5. Mit mondott az ügyész? (2)

6. Hogyan védekezett a férfi? (2)

68 / 90

Page 69: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Mit állított Suzanne Brind a bíróságon?Hogy egy külföldi kinézetű férfi állandóan nekidörgölődzött a földalattin. Először azt hitte, hogyezt a vonat mozgása okozza, de rájött, hogy szándékosan tette. (3 pont)

2. Mit tudunk meg Suzanne foglalkozásáról?Divatmodell, fürdőruhát reklámoz divatlapoknak. (2 pont)

3. Mikor és hol történt az incidens?Egy nagyon meleg napon, csúcsforgalomban a londoni földalattin. (3 pont)

4. Milyen bizonyítékai voltak a rendőrségnek?Beszálltak a férfi után a szerelvénybe, miután látták, hogy figyeli a nőket a peronon. (3 pont)

5. Mit mondott az ügyész?Hogy a férfi közvetlenül a nő mögött állt. (2 pont)

6. Hogyan védekezett a férfi?Nem vette észre/nem figyelt arra, hogy ki áll mellette, mert zsúfolt volt a szerelvény és mozdulnisem tudott. (2 pont)

69 / 90

Page 70: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

{audio}origo_16.mp3{/audio}

A top model was molested by a waiter as she travelled on a crowded Tube train, a court heardyesterday.

Suzanne Brind, who displays swimwear for fashion magazines, claimed - Turkish-born ErolSensever continually rubbed against her.

Dressed in a stylish jacket and trousers, she said: "I felt somebody very close. I thought it maybe the movement of the train. But I realised later it wasn't, that it was on purpose. I looked roundand I saw a foreign looking man. It was just .going through my mind that this could be onpurpose."

The alleged assault took place during the London rush-hour on a day when temperatures hit 35degrees.

Police followed Sensever onto the train after they saw him watching women on the platform atOxford Circus on July 9 last year.

Sheila Gaylord, prosecuting, told Southwark Crown Court: "He stood right behind the victim."

When Sensever, who had been drinking, stepped off the train he was arrested. Senseverdenies indecently assaulting Miss Brind.

70 / 90

Page 71: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

He said, "I wasn't aware of anyone around me in particular because it was too crowded and Iwas not able to move."

The trial continues.

17. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon a kérdésekre:

{audio}origo_17.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

71 / 90

Page 72: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Ha valaki házat akar építeni, mivel kezdje? (3)

2. Ha nem talál az ember elképzeléseinek megfelelő lakást, milyen listát kellösszeállítania? (2)

72 / 90

Page 73: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

3. Milyen megfontolások hangzanak el az ebédlő és a hálószoba kialakításávalkapcsolatban? (2)

4. ha színvonalas konyhát és fürdőszobát akar, mi az olcsóbb megoldás? (3)

73 / 90

Page 74: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

5. Mi növeli a költségeket? (1)

6. A garázzsal kapcsolatban mire kell figyelni? (2)

74 / 90

Page 75: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

7. Mi kerül 28-33 fontba? (1)

8. Mikor lehet elkezdeni a tervezést? (1)

1. Ha valaki házat akar építeni, mivel kezdje?

- nézze meg a bemutatott mintaházakat lakótelepeken, - tanulmányozza a terveket tartalmazó könyveket, - nézze meg a tervező vállalatok prospektusait és mintaházait (3 pont)

75 / 90

Page 76: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

2. Ha nem talál az ember az elképzeléseinek megfelelő lakást, milyen listát kellösszeállítania?Azoknak a szempontoknak/elképzeléseknek a listáját, hogy mi az, amit szeretne és mi az, amitsemmiképpen nem szeretne. (2 pont)

3. Milyen megfontolások hangzanak el az ebédlő és a hálószoba kialakításávalkapcsolatban?Maximum hány személyes ebédlőasztalt szeretne és legyen-e egy nagy hálószoba, akkor is, haezáltal a többi szoba kisebb lesz. (2 pont)

4. Ha színvonalas konyhát és fürdőszobát akar, mi az olcsóbb megoldás?Ha azonnal színvonalasra csináltatja olcsóbb, mint most olcsóbbat csináltatni és későbbfeljavítani. (3 pont)

5. Mi növeli a költségeket?A szokatlan alakú helységek. (1 pont)

6. A garázzsal kapcsolatban mire kell figyelni?A házban legyen vagy különálló. Egy vagy két kocsihoz. (2 pont)

7. Mi kerül 28-33 fontba?Egy négyzetlábnyi terület építési költsége. (1 pont)

8. Mikor lehet elkezdeni a tervezést?Ha már nagyjából van elképzelése arról, hogy mit szeretne. (1 pont)

76 / 90

Page 77: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

{audio}origo_17.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

Building your own home from start to finish is an exciting but baffling experience. You have todecide on every aspect of the house, from the number of bed-rooms to the downstairscloakroom, before committing your plans to the local authority.

Start off by touring show houses on new developments, study books of plans, look at thebrochures and show houses of design companies.

You may not come across the home you want but you will build up an extensive list of featuresthat appeal to you and those you would not have at any price Decide what you want room byroom, starting at the front door. Do you want an impressive front entrance? What is themaximum number of people you want to sit around the dining table?

Do you want the master bedroom to be as big as possible, even if it means making the otherssmaller?

Do you want to have a dream kitchen and bathroom? If so, it's cheaper to get it done now than

77 / 90

Page 78: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

settle for cheap ones and upgrade later.

Consider the shape of the house as well as the interior planning. Bear in mind the site it willhave to fit into and remember that unconventional shapes will add to the overall costs.

Think ahead. If you may need an extra bathroom later, allow for it in the drainage.

Plan for imaginative concealed lighting now rather than after the plasterer has started work.

Don't forget to give due attention to the garage. Do you want it to be integral or separate? Singleor double?

The house size is also important. Self-building costs between ₤28 and ₤33 a square foot. As arough guide, a three-bedroom detached house is about 1,000 square feet. Sixteen hundredsquare feet will give you a spacious four-bedroomed, two-bathroomed home.

When you have a rough idea of what you want, you can begin thinking of design. You can havean architect or design service make a new plan or adapt one of their own designs or take onefrom one of the many books of plans available.

78 / 90

Page 79: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

18. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon a kérdésekre:

{audio}origo_18.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Milyen műveleteket nem tudnak egyesek elvégezni? (3)

2. Mit nem tud a szomszéd fia? (2)

3. Milyen összefüggésekben említette a szöveg a kormányt? (1)

79 / 90

Page 80: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

4. Mit jeleztek a legutóbb elvégzett tesztek? (3)

5. Milyen kínos esetekről hallottunk bizonyos igazgatókkal kapcsolatban? (5)

1. Milyen műveleteket nem tudnak egyesek elvégezni?

- összeadás, kivonás (1 pont) - egyéb alapműveletek (1 pont) - százalékszámítás (1 pont)

2. Mit nem tud a szomszéd fia?Hány tized van egy egészben. (2 pont)

80 / 90

Page 81: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

3. Milyen összefüggésben említette a szöveg a kormányt?

- egyik beszélő: Szerepeket kellene játszani az iskolai tanítás színvonalának emelésében.(1 pont) - másik beszélő: Valószínűleg nem érzi magát különösebben felelősnek ezért. (1 pont)

4. Mit jeleztek a legutóbb elvégzett tesztek?Hogy a hatóságoknak határozott lépéseket kell tenniük az oktatás színvonala emeléseérdekében. (3 pont)

5. Milyen kínos helyzetről hallottunk bizonyos igazgatókkal kapcsolatban?

- Egyes igazgatók, akik alig mentek át matematikából, (2 pont) - tájékozottabb beosztottaik (1 pont) - irányítására kapnak megbízást. (2 pont)

{audio}origo_18.mp3{/audio}

-Since pocket calculators came into use, pupils have been leaving school unable to do simplesums.

-Yes, they have, haven't they? Maths students who cannot add up.

81 / 90

Page 82: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

-My neighbour's son, who is fifteen, cannot say how many tenths there are in a whole.

-Unbelievable. He would be even more at a loss, if you asked him to subtract 1,500 from say,3,290.

-Oh, yes. Teachers ought to be fighting to raise standards.

-Of course, they ought, but others should be involved as well. Local authorities and thegovernment.

-I don't think the government feels particularly responsible for this issue. The Department ofEducation may, though.

-Cracking down on schools, however, is not something it would be prepared to do. It is a verydelicate issue.

-It is, there is no doubt about that. But I am worried about the idea of qualified school-leaverswho are unable to work out 10 per cent of a number. It's appalling.

-It is, really. This lack of basic arithmetic skills may well have far-reaching consequences.Ill-educated school-leavers tend to be unfit for work. They do more harm than good in theworkplace.

-The evidence from the latest tests given to school-leavers indicates that the authorities need totake firm action to improve teaching in schools.

82 / 90

Page 83: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

-Then you wouldn't get the situation where managers who have just scraped a pass in mathsare put in charge of employees who know more than they do. With better performers, of course,there would be less of a problem.

-Yes. One would expect managers as well as employees to be able to add and subtract,because these are skills you use on an everyday basis.

19. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_19.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

83 / 90

Page 84: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Mi a tegnap esti szenzációs hír a Központi Bankkal kapcsolatban és mi történt mareggel? (2)

2. Miért volt szokatlan a banda módszere? (3)

3. Merrefelé ástak a bank épületéhet viszonyítva? (4)

4. Mit tett közben a rendőrség és milyen külső segítséget kaptak? (2)

5. Mi volt a szóvivő véleménye a bandáról? (2)

6. A szóvivő szerint mit nem tudtak a banda tagjai? (2)

84 / 90

Page 85: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

1. Mi a tegnap esti szenzációs hír a Központi Bankkal kapcsolatban és mi történt mareggel?A Mole Gang megpróbálta kirabolni a bankot, de ma reggel letartóztatták őket. (2 pont)

2. Miért volt szokatlan a banda módszere?Ahelyett, hogy a főépületen keresztül próbáltak volna behatolni, az óváros alatti alagutak/járatokbonyolult rendszerén keresztül mentek. (3 pont)

3. Merrefele ástak a bank épületéhez viszonyítva?Az északi kerületben kezdtek ásni, a fő buszpályaudvar mellett haladtak, elérték a főszennyvízcsatornát, ami 20 méterre van a páncélteremtől, innen a puha talajon keresztül ástaktovább, a székesegyház alatt, majd egy földalatti folyó mellett haladtak és végül egy méterrevoltak a céljuktól. 5 információ = 4 pont

4. Mit tett közben a rendőrség és milyen külső segítséget kaptak az utolsó pillanatban?Követték az útvonalukat és kaptak egy figyelmeztető telefonhívást. (2 pont)

5. Mi volt a szóvivő véleménye a bandáról?Csodálta őket, szinte kár volt leállítani őket. (2 pont)

6. A szóvivő szerint mit nem tudtak a banda tagjai?(Mivel gyakoriak lettek a földalatti bűncselekmények,) a rendőrségnek számítógépes térképevan a város alatt lévő legtöbb alagútról. (2 pont)

85 / 90

Page 86: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

{audio}origo_19.mp3{/audio}

... And now the latest news on the sensational "Mole Gang" attempt to rob the Central Bank lastnight. The would-be robbers chose a most unusual method of reaching their goal -theunderground strong-room of the Central Bank.

Rather than trying to enter it through the main Bank building, they followed the complicatedsystem of underground passages that lies under the ancient city. By digging they managed tocreate a route over two kilometres to the main sewer which runs only 20 metres from thestrong-room of the bank.

Then they started digging through the soft soil between the sewer and the bank. The thieves'route has been traced by the police who arrested most of the gang this morning.

The tunnel they had dug started in the North District, passed the main bus station, then theyjoined the main town sewer -a very smelly business. Then they passed under the cathedral,went along an underground river and they were just one metre away from the success when thepolice, who had received a phone call to warn them of the attempt,. caught up with them.

A police spokesman said earlier today. "I'd rather admired them. It must have taken themmonths to cover the distance. It was almost a pity to stop them.

Of course, what they did not know was that, since this sort of underground crime has becomeso frequent in recent years, the police now have a computerised map of most of the tunnels thatexist under the city."

86 / 90

Page 87: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

20. Szöveg

Hallgassa meg a szöveget és válaszoljon az alábbi kérdésekre:

{audio}origo_20.mp3{/audio}

Letöltöm a feladatot (pdf és mp3)

1. Mi volt a városi tanács döntése? (2)

2. Mi lett a kísérlet eredménye? (2)

87 / 90

Page 88: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

3. Mit kellett volna tenniük a polgároknak? (2)

4. Hol találták meg az elhagyott bicikliket? (4)

5. Hogyan próbálta meg egy szemfüles férfi kihasználni az akciókat? (2)

6. Mivel magyarázza az emberek viselkedését a tanács képviselője és milyenkövetkeztetést von le ebből? (3)

1. Mi volt a városi tanács döntése?Követik Dánia és Hollandia példáját és mindenki számára, aki kívánja, lehetővé teszik azingyenes bicikli használatát. (2 pont)

2. Mi lett a kísérlet eredménye általában és számokban kifejezve?Az kísérlet katasztrofális eredménnyel járt/kudarcot vallott. A kiadott 500 bicikliből csak 100-attaláltakmeg. (2 pont)

88 / 90

Page 89: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

3. Mit kellett volna tenniük a polgároknak?Ugyanazon a nap este 10-re a székesegyházhoz kellett volna épségben visszavinni a biciklit. (2pont)

4. Hol találták meg az elhagyott bicikliket?Mindenfele a városban, hármat a tóban találtak meg, egy az Astoria mozi mögött volt, és húszatazállomás autóparkolójában. (4 pont)

5. Hogyan próbálta egy szemfüles férfi kihasználni az akciót?Gyorsan száradó festékkel próbálta átfesteni a bicikliket. (2 pont)

6. Mivel magyarázza az emberek viselkedését a tanács képviselője és milyenkövetkeztetést von le ebből?Az emberek megbolondulnak, ha valamit ingyen kapnak. Ezt a tervet fokozatosan kell majdbevezetni, vagy el kell vetni. (3 pont)

{audio}origo_20.mp3{/audio}

And now for a special report on the scandal of the yellow bike, which has been the talk of thetown in the past few days. You may remember that the town council decided to copy countrieslike Holland and Denmark and make free communal bikes available for anyone in town whowishes to use them. Last Sunday was to be an experiment. It was a disaster. Only 100 of the500 special yellow bikes given out have been found at all and many of them were damaged.Here's our reporter interviewing the town council's representative.

-Well, Mr. Hailey, what seems to have gone wrong?

89 / 90

Page 90: Origo Nyelvvizsga Hallott Szovegertes

Origó nyelvvizsga - Hallott szöveg értése

-I think our citizens forgot to bring back the bikes to Cathedral Square by 10 o'clock the sameevening in one piece.

-How many were actually returned in the proper way?

-22.

-22? Where are the other 478?

-They were found all over the place. Three were in the lake, one at the back of the Astoriacinema and another 20 were found in the station car park. Traffic wardens found a man doinggreat trade repainting the bikes with quick drying paint.

-Not very encouraging, is it?

-It certainly is not. People seem to go mad if you offer them something free. This scheme willclearly have to be introduced gradually, or perhaps not at all.

90 / 90