Idősek Akadémiájaegyetemi professzorok előadásai az Otthonokban

Sószoba megnyitó Csepelen

természetes terápia testnek és léleknek

2017/3. szám magazin

Leslie L.Lawrence

misztikus és mégis emberközeli

Schay Éva a legfontosabb befogadni a belső békét

Forr

ás: V

égh

Lász

ló /

Mag

yar

Nem

zet

32

Szeretettel köszön-töm Önt az Olajág Magazin 2017. évi harmadik megjele-nése alkalmából.

Őszi számunkban ismét színes beszá-molókat találhatnak olvasóink az ottho-nok életéből, hiszen ünnepeltünk tizenöt éves intézményi szü-

letésnapot, együtt mulattunk a szomszédjaink-kal, sószobát nyitottunk, újkenyeret szegtünk meg, Arany János szülőhelyére is ellátogattunk, s még sorolhatnánk milyen sokszínű időszak áll mögöttünk, de meséljenek erről a lap hasábjai!

Interjúalanyaink között találkozhatnak világhírű íróval, szeretetenergiával működő intézményi orvossal és igen tartalmas, gazdag életúttal ren-delkező lakóval egyaránt.

Érdekességekkel ismertetjük meg Önöket a kávéfogyasztási szokások kapcsán, elvisszük Önöket egy borkóstolóra, Etyekre, és ismertet-jük a sóterápia előnyeit, lehetőségeit, természeti hátterét.Örömünkre szolgál, hogy a lapban immár

hagyományosan megjelenő keresztrejtvény helyes megfejtését egyre több lakónk küldi be, a nyerteseket egy-egy üveg finom, zamatos bor-ral díjazzuk.

A lap oldalain beszámolunk a CEDEK munkássá-gáról, mely szervezet soraiban lakóink és dolgo-zóink is gyakran tevékenykednek, és bemutatjuk a Zsigmond Király Egyetemmel induló új közös kezdeményezésünket, az Idősek Akadémiáját.

Közkívánatra információval látjuk el Önöket az Olajág Otthonok intézményi biztosításának kereteiről, a lakók további lehetőségeiről.

Igyekeztünk a nyár minden melegét, élményét becsempészni a magazinba, hogy az elkövet-kező hűvösebb időkben az oldalakat forgatva könnyebb legyen a meleg napok élményeit feleleveníteni.

Forgassák az Olajág Magazin lapjait jókedvvel, egészséggel!

Kedves Olvasó!

dr. Szirmai Viktorfőigazgató

Tartalom

Szirmai Viktor köszöntő

INTERJÚK ÉS ÉLETTÖRTÉNETEKLeslie L. LawrenceSchay Éva doktornő Orvosok az Olajág Otthonokban Cserhalmi Imre lakóBúcsú Tamási Lajostól

KULTÚRA, SZABADIDŐ, PROGRAMOKMátyás térAugusztus 20.ÚjpalotaSzomszédünnep 2017CsepelArany János Irodalmi körSeuso kincsekTörökbálintSzeptember 7 törökbálintVelencei-tavi kirándulásZuglóEtyek kirándulásBFZ

GyermektáborIdősek akadémiájaGyimesbükkCEDEK

EGÉSZSÉG, DIVATSószoba megnyitóKávé cikkVeszteségek feldolgozásaA gondozottak ingóságainak biztosítási feltételeiŐszi divat

rejtvény nyertesekLakók elérhetőségeImpresszum

Keresztrejtvény

3

48

1214

16

17

1819

2122

2324

25262627

2829303234

353535

36

54

Leslie L. LawrenceMisztikus és mégis emberközeli

Leslie L. Lawrence számomra a misztikum volt mióta csak – s ennek már ezer éve – elkezdtem a könyveit olvasni. A mai napig emlékszem miért is szerettem bele a regényeibe. Olyan tájakra repített, ahol soha nem jártam, olyan kultúrákat ismerte-tett meg velem, melyek erősen különböznek a mienktől, s ami mindennél fontosabb volt számomra, annyira beleéltem magam minden kötetének a cselekményébe, hogy engem aztán hiába szólongatott bárki, nem hallottam. Hogyan is hallhattam volna, ha egyszer egy tibeti kolostor imamalmait forgattam, másszor Svájc hófedte csúcsai között szedtem a lábamat a hidegben. Régi vágyam teljesült, amikor sze-mélyesen találkozhattam az íróval, aki közvetlenségével, kedvességével tovább növelte rajongásomat.

Olajág Otthonok: Mit adott Önnek a szülőhe-lye, a család és a barátok az induláshoz?Leslie L. Lawrence: Szilvásszentmártonon szü-lettem, de nagyon rövid időt töltöttem ott. Két héttel a születésem után Kaposvárra költözött a család, ott nőttem fel. Csak nyaranta jártam visz-sza a nagyszüleimhez Szilvásszentmártonra. Sajnos – mivel a második világháború utánra esett – a gyermekkorom meglehetősen zakla-tott volt. Rendkívül erkölcsös családból szárma-zom. Apai ágon a nagyszüleim kulákok voltak, ez annyit jelent, hogy volt harminc holdjuk, ami valljuk be, nem egy óriási terület. Anyai ágon a nagyapám lelkész volt.Több gyermekkori sérelemre is emlékszem. Rettenetesen rosszul esett, hogy nem vettek fel úttörőnek. Nem kedvelte a rendszer a csalá-dunkat – többször meghurcoltak minket, a csa-lád néhány tagját meg is verték – én gyermek-ként mégis vágytam arra a fehér ingre a vörös

nyakkendővel. Az általános iskola nyolcadik osztályát követően pedig – származásom miatt – az ország összes középiskolájából kitiltottak. Mindennek egy jó oldala azonban feltétle-nül volt: megtanultam, milyen fontos a családi összetartás. Meg kellett tanulnom kettős életet élni, kifelé azt mutatni, hogy alkalmazkodom a rendszer-hez, otthon pedig egészen máshogy viselkedni. Mivel az ikrek jegyében születtem, ez a kettős szerep nem esett nehezemre. A túléléshez igye-keztünk kaméleonként beépülni a környezetbe. Ez az alkalmazkodási készség az életem későbbi szakaszaiban is nagyon jól jött.

Bevallom, hogy nincs olyan könyv, amelyet ne olvastam volna Öntől, de ez messziről ere-deztethető. Azt is tudom, hogy önnek Kafka és Karl May a két kedvence. Ez a kettő kicsit messze esik egymástól…

Karl May abban az időben betiltott olvasmány volt. Német származású volt, s mint ilyet 1945 után nem igazán volt szabad olvasni, a könyv-tárakból is kidobálták a hasonló írók köteteit. A barátaim meg néha összeszedegették ezeket a kidobott könyveket, és én így jutottam hoz-zájuk. Ami megfogott bennük az a kaland volt maga. Ideológiától teljesen függetlenül új helyekre menni, új emberekkel találkozni és ott mindenféle kalandokat átélni. Kafka később lett a kedvencem. Az ő könyvei-ben az irracionalitás fogott meg, hogy nem lehet tudni, honnan hová jut el az ember. Hogy a lát-szat egészen más, mint ami mögötte van, és az egésznek van egy borzongató, misztikus légköre. Emiatt lett a kedvencem.Hogyha olvasta a könyveimet akkor tudja, hogy nálam is a kaland az első. Annyi izgalmas jelene-tet igyekszem a könyveimbe beletenni, amennyit csak lehet, hogy ne legyen üresjárat.Nagyon rossz, ha bármilyen művészeti alkotás leül, de egy könyvnél még rosszabb, mert akkor újra fel kell kelteni az olvasó figyelmét.

Az olvasó figyelmét az Ön könyvei teljes mértékben lekötik. Én mindig azt mondtam gyerekként, hogy én azt a könyvet szeretem, aminél ha anya hozzám szól háromszor, még mindig nem hallom, mert benne élek a könyv-ben. Ezt felnőttként is megélem, bárhol olva-sok is. De miért pont a Távol-Kelet?Ez egy érdekes kérdés. Nagyon sok minden múlik az ember életében a véletlenen. Én Karl May nyomán arabokról akartam írni. Engem a mecsetek és az egész keleti világ izgatott első-sorban. Karl May sok könyve ott játszódik és engem mindig jobban érdekelt, mint az indiános történetek. Ezeket ugyanúgy egyes szám első személyben írja le, mint az indiános története-ket. Én nem Amerikába vágytam, hanem inkább a Közel-Keletre. Mikor aztán később egye-temre mentem, gondoltam, ha szeretnék eljutni azokba az országokba, akkor a nyelvet illene megtanulnom. Szerencsére, mire én egyete-mista korba értem, már megszűnt a korábbi idő-szakra jellemző származásbeli különbségtétel.

Sőt, 1957-ben kijött egy olyan program, mely támogatta a vidéki tehetséges gyerekeket. Így lettem üldözendő kulákgyerekből támogatandó tehetség. Sajnos a közel-keleti szakokra nem kerültem be a bölcsészkaron, mert nagyon sokan jelentkez-tek rá, abban bízva, hogy így szabadabb lesz a mozgás külföldre. Egy kedves barátom viszont javasolta, hogy akkor jelentkezzek távol-keleti szakra, ott nincsenek annyian, majd később át tudok menni. Így kerültem mongol szakra, amit annyira megszerettem, hogy maradtam, még tibetit is tanultam hozzá. Így lettem a Távol-Kelet szerelmese.

Hogyan születik meg a történet? Mi kell ahhoz, hogy egyszer csak elkezdjen önálló életet élni egy ilyen kalandos történet az Ön fejében?Valami impulzus kell hozzá, ez kétségtelen. Ezt különböző helyekről szerzi meg az ember. Nekem az alap adott volt, mert az egyetem elvégzése után a Tudományos Akadémiához kerültem és különböző kutatásokat végeztem terepen. Történeteket, kultúrát kutattunk és való-ban, keleten rengeteg olyan dolog van, amiről lehet könyvet írni. Csak vigyázni kell, hogy az ember az igazságot írja le. Tehát nekem az alap megvolt. Ezután pedig van valami, ami megin-dítja az ember agyát, egy tudományos hír vagy bármi más. Egyszer Lisszabonba repültem - még a nyolc-vanas évek második felében - és több erdélyi tetőfedő bádogossal utaztam együtt. Mikor aztán megérkeztünk a város fölé, nagy lelkesen mutogatták egymásnak a tetőket. Na, hát én is így vagyok a kelettel kapcsolatosan. Fel szoktam írni a könyvtémákat, mikor kialakulnak a fejem-ben. Aztán egyikből lesz könyv, a másikból nem, ahogy alakul.Én évente két könyvet adok ki, és hasonló szer-kezetük van. Történik egy bűneset, azt ki kell nyomozni, és az elejétől a végéig a logikai kap-csolatok követik egymást. Mint Shakespeare szonettjeiben kötött a forma, abban alakul a tör-ténet, csak a tartalma más.

Emberközelben

76

De persze nem jó, hogyha az ember ugyanazt csinálja mindig, tehát a változatosság kedvéért van olyan téma, amit inkább elteszek egy másik évre. Ez is befolyásolja azt, hogy éppen mit írok. A Lőrincz. L. László könyveknek nincs állandó főszereplője, egyes szám második személyben játszódnak, kicsit fantasztikusabbak is.

Nekem határozottan tetszik, ahogy egy-egy szereplő visszaköszön a művekben, tehát lehet velük találkozni újra és esetleg még derül is ki róluk valami új. Ettől én is úgy érzem, mintha egy hosszú folyamatban élnék és újra meg újra találkoznék ismerős emberekkel.Ennek tulajdonképpen ez a lélektana. A való élet-ben is azt szeretjük, ha ismerősökkel találkozunk. A televíziós sorozatok is így működnek, az ember ugyanazokat látja viszont, akik lassan ismerő-sökké és barátokká válnak. Persze ezt is variálni kell a könyvekben, hogy ne váljon unalmassá.

Mennyi mindenre oda kell figyelnie egy írónak!Erre is, és még rengeteg mindenre. Például van egy könyvem, amely a kínai agyagkatonákról szól, amelyet még nem találtak meg, mikor én megírtam a könyvet. Rengeteg több ezer éves dokumentáció szólt róluk, tehát nem csoda, hogy megtalálták. De mikor én megírtam, csu-pán újságok beszéltek róla, hogy egy császár elásott sok agyagszobrot. Nekem ez a történet úgy megtetszett, hogy írtam róla egy könyvet. Félidőnél tartottam a könyv írásában, mikor jött a világraszóló hír, hogy a szobrokat megtalálták. Tehát nagyon jól időzítettem a könyvet.

Sok olvasó sose hallott volna ezekről az iste-nekről, és hogy mit tisztelhetünk bennük, ha Ön ezt le nem írja a könyveiben.Ez is az egyik misszióm, átadni azt, amit én tudok ezekről a kultúrákról. Mindenki azt jegyzi meg belőle, amit szeretne. Sokat járok író-olvasó

találkozóra, kötelességemnek érzem, hogy talál-kozzak az olvasókkal. Néha meglepődöm, hogy milyen pontosan ismerik azokat a szertartásokat, melyekről írok. Egyszer egy középkorú hölgy jött oda hozzám, amikor dedikáltam és azt mondta, hogy a lánya nagyon sokszor üdvözöl. Mondta a nevét, de nem ismertem, mire mondta, hogy most egyetemi tanár Kínában. Az én könyveim ösztönözték arra, hogy erre a pályára lépjen, miattam ment ki az egyetemre, amit elvégzett és annyira jól sikerült, hogy ott marasztalták dolgozni. De számtalan olyan történet is van, ami arról szól, hogy egy fiatal semmilyen könyvet nem volt hajlandó elolvasni, de akkor a barátja a kezébe nyomta az egyik könyvemet és azóta már mást is boldogan elolvas.

Honnan eredeztethető az, hogy önmaga a regényeinek a főhőse? Ez elég ritka a könyveknél.Igen, ritka és nagyon nehéz is. Mert gondoljon bele, ha én mesélem el a történetet és én ott vagyok a kaland közepén, én nem tudhatok min-denről. Csak azt tudhatom, amit az a szereplő tud. Nagyon nehéz átadni azokat az információ-kat, amit az író tud, de a főszereplő nem tudhat. Meg kell szerezni az információkat a történet folyamán, és ezt nehéz összehozni.

De bizonyos megérzésekkel, melyekről a főszereplő „beszél”, mégis sejteni lehet a jövendő eseményeket.Vannak informátorok a cselekményben, akiktől be lehet szerezni a szükséges információkat. De valóban nagyon nehéz. Az egyes szám első sze-mélyt önéletrajzi írásokra találták ki, ahol leírja az ember, hogy mi történt vele. De ez mégis köze-lebb áll az olvasóhoz.

Picit más téma. A gasztronómia mennyire áll közel Önhöz? A jakvajas teán kívül.Mint fogyasztó. Főzni nem tudok, sose töreked-tem rá, hogy megtanuljak. Talán mert nálunk a családban nem volt tradíció, hogy a férfinak is tudnia kell főzni. Hagyományos családból

jövök, nálunk a férfiak dolgoztak és a nőké volt a háztartás. Viszont nagyon szeretem a keleti konyhát. Az indiai, kínai és a thai konyha a kedvencem.

Van-e szabadideje évi két könyv mellett?Ki kell jelentenem, hogy abszolút normális vagyok, nem vagyok munkamániás. Minden nap írok egy bizonyos mennyiséget, de nem többet. Emellett hétköznapi életet élek, járok moziba, meccsre, nézem a televíziót… Sok min-den érdekel, vannak unokáim is, velük is szoktam foglalkozni. Valami hobbi esetleg?Az utazás, sokat utazom. Van, hogy nem is kuta-tási okból utazom el, de később könyv lesz belőle annyira megfog.

Az egészség kapcsán van valami, amire külö-nösen odafigyel? Akár testi, akár szellemi, lelki egészség tekintetében?A mentális egészségnek a legjobb, ha az ember dolgozik, méghozzá szellemi munkát végez. Ha nem dolgozunk, nem tevékenykedünk, akkor leépülünk. Tornáztatni kell az embernek az agyát, olvasással, beszélgetéssel vagy egy jó hobbival. Nekem rengeteg munkával jár egy könyv meg-írása, utána kell nézni ennek, annak, elolvasni ezt a könyvet, kutatni abban a könyvben... Ez a tevé-kenység az életkoromnak megfelelően edzés-ben tartja az agyamat. Fizikailag is igyekszem karbantartani magam. Van egy futópadom, amit rendszeresen használok. Figyelek a súlyomra, rendszeresen eljárok orvosi vizsgálatokra. Az orvosom mindig megnyugtat, hogy még neki-kezdhetek egy vastagabb könyvnek is.

Mit üzen az Olajág Otthonok lakóinak?Nem szabad az embernek elhagynia magát! Célként azt kell kitűzni, hogy százhúsz évig élek egészségben és mindent meg is kell tenni annak érdekében, hogy ez valósággá váljon.

Szász Krisztina

Forrás: Blikk

98

Orvosok az Olajág Otthonokban

Dr. Shay Éva

Törökbálint - A közösség ereje

Egy szakma tele kihívásokkal és egy nő, aki mások segítésére tette fel az

életét. Shay Éva doktornőt az örökké tartó tanulás jellemzi, és a szeretet

hajtja előre. Bámulatosan kedves személyiség, tipikusan az az ember, akinek

megnyugtató a közelében lenni. Ő úgy gondolja, hogy egy orvosnak főleg

beszélgetnie kell a betegeivel, ki kell alakítania egy bensőséges bizalmi kap-

csolatot, amiben a felek egyenlők és egymás partnerei. A törökbálinti Olajág

Otthon orvosa az intézet megnyitása óta, amely számára inkább az otthont,

a benne lakók pedig a családot jelentik.

Kezdjük az elején. Hol született?Budapesten születtem, nagyon régen, 1947-ben. Már nem vagyok nagyon fiatal.Mi szeretett volna gyermekkorában lenni?Nagyon szerteágazó érdeklődésem volt, min-dent akartam csinálni. Nagyon szerettem az álla-tokat. Általános iskolától kezdve a gimnáziumon át, végig bejártam az állatkertbe, ott dolgoztam minden nyáron. Állatorvosnak készültem, de abban az időben még nem nagyon voltak női állatorvosok és én minimum oroszlánokkal akar-tam foglalkozni. Nagyon nagy ambícióim voltak.

Mi történt utána?A gimnáziumot a Kafka Margitban végeztem el, nagyon jó tanáraim voltak, nekik köszön-hetem, hogy végül jelentkeztem az orvosira, amit summa cum laude végeztem el. Az egye-tem utolsó két évében az anatómiai intézet-ben voltam demonstrátor, Szentágothai János

professzor úrnál, aki még ma is világhírnévnek örvend. Emlékezetes kisagykutatásokban vet-tem részt, ahol az akkor még frissnek mondható elektormikroszkópos hisztokémiai vizsgálatokat végeztünk. Ez egy bonyolult dolog volt, felkértek rá, hogy maradjak az intézetben, de én úgy gon-doltam, hogy ha csak egy beteg meggyógyul a munkásságomnak köszönhetően, akkor többet tettem, mintha esetleg évtizedeken át kutatok és nem érek el semmit. Mert ez is benne volt. Letettem az aneszteziológia-sebészeti szakvizs-gát. Majd átkerültem az urológiai klinikára, ahol plasztikai műtéteket végeztem. 1981-től eljöttem háziorvosnak, mert nekem nagyon terhes volt az egyetem. A gyerekek és a férjem mellett nem tudtam olyan sok ügyeletet tartani, amennyire ott szükség lett volna. Azóta Törökbálinton házior-vosként dolgozom. A törökbálinti Olajág Otthon megnyitása óta pedig intézményi orvosként is praktizálok. Közben megszereztem a háziorvosi

majd a családorvosi minősített szakvizsgát és mindezek mellett, az orvosi egyetemen oktat-tam egészen a ’80-as évek végéig. Ezután még a foglalkozás-egészségügyi szakvizsgámat is leraktam. Így tehát most négy és fél, majdnem öt szakvizsgám van.

Ez lenyűgöző. Ezek szerint nincs problémája a magolással.Nem egészen. A magolás nekem soha nem ment jól sajnos, azzal együtt, hogy az anatómia egy telefonkönyvnek felel meg. Például a gyógyszer-tan már elrettentett. Azt volt az egyetlen tantárgy, amiből azt kérdezték, hogy akarom-e az ötösért folytatni és azt mondtam, hogy nem köszönöm, csak írják be végre. Én mindig kitaláló vol-tam, aki inkább gondolkozott. Az államvizsgán a professzor azt mondta, hogy nem szeretem, ha a vizsgán találják ki a tananyagot, de maga jól megoldotta. Ez a szülészet-nőgyógyászatnak volt egy nagyon speciális kérdése. Szerencsére már a gimnáziumban is olyan tanáraim voltak, akik inkább a gondolkozást pártolták. A másod-fokú egyenlet levezetése mindenki számára egy rémtörténet. Az egyik felelésemnél én elmond-tam, hogy hogyan kell levezetni, a tanár pedig közölte, hogy nem így kell csinálni, de jó az eredmény, mert ez is egy módszer. Tehát én kitalálós voltam és ez máig végigkísér. Talán a betegségek felgöngyölítésében is ez vezet, nem mindig követem a tankönyveket. Hála istennek

eddig még a megérzéseim jók voltak, mert talán nagyon sokat nem hibáztam az elmúlt negyven akárhány évben.

Azzal kezdte, hogy állatorvos szeretett volna lenni, aztán mégis humán orvos lett. Miért alakult így?Én nagyon szeretek emberekkel is foglalkozni. Nagyon furcsát fogok mondani, az ember is az állatvilág része, csak kicsit magasabb szinten, és humorosan mindig azt mondtam, hogy ha nincs ló, a szamár is jó, így lettem orvos. Én ezt nagyon szeretem, ezért is mondtam az előbb azt, hogy ha egy betegem is meggyógyul, az már megérte.

Említette, hogy majdnem öt szakvizsgája van, mit tanult még?Nagyon sok kis kurzust vettem fel, többek közt a pszichoterápiát is, nem szakvizsgáztam le belőle, de voltam mindenféle képzésen. Konyítok egy kicsikét a manuálterápiához és az akupunk-túrához. Nagyon sok mindent szeretek befo-gadni máig is. Most már kicsit kevésbé megy, de én azt hiszem, hogy mindig jó, ha az ember nyitott mind a két irányra, vagyis a hagyományos és a keleti orvoslásra is. Azt gondolom, hogy mindig az egész embert kell nézni és nem csak a betegséget. A mai világban ez már nem nagyon divat, mert mindig a leletek alapján kezelik a betegeket. Én már elég régen háziorvos vagyok, a kezdetektől hozzám járó betegek gyerekeinek a gyerekei is lassan felnőnek, ezért sokszor az egész családot ismerem, így nagyobb rálátásom van arra, hogy egy esetben mennyi a pszichoszo-matikus és mennyi a valós betegség.

Mely betegségek jellemzőek? A háziorvosi praktizálásom első tíz évéhez képest sokszoros a rák, a pszichoszomatikus, az asztmás és ekcémás esetek száma.Mit gondol, mi ennek az oka?Az ok teljesen egyértelmű, zaklatottabb a világ, bizonytalanság uralkodik, ezért gyakoribbak az immunrendszer gyengesége miatt előforduló problémák. Orvosként tehát erre kell összponto-sítanunk. Ez nagyon fontos.

1110

Ezek szerint nem gondolja, hogy az lehet az említett betegségek megszaporodásá-nak hátterében, hogy régen még nem tudták olyan jól diagnosztizálni ezeket?De diagnosztizálták, csak betegségként, nem feltétlenül mondták azt, hogy ezek a problémák pszichoszomatikus eredetűek. Nem biztos, hogy a gyomorfekélyt csak gyomorfekély gyógysze-rekkel kell kezelni, hanem mentálisan is támo-gatni kell a beteget. Hozzáteszem azt, hogy a pszichiátria is hatalmas fejlődésen ment keresz-tül, hiszen olyan gyógyszerek, pszichoterápiás kezelések állnak ma rendelkezésre, melyek régen nem voltak. Gondolok itt a hangulatbe-tegségek terén használt gyógyszerekre, ezek óri-ási forradalmat idéztek elő. Tulajdonképpen rengeteg mentális betegség kezelhető ezek által.

Ha már a pszichológiánál és a lelki problémák okozta betegségeknél tartunk, Ön hogyan birkózik meg a betegei elvesztésével?A beteg elvesztése egy nagy kihívás. Az ember mindig felméri azt, hogy az élet ilyen-e, mert a születés és az elmúlás hozzátartozik az élet vonalához. A halál ter-mészetes dolog, mint ahogy eszünk, iszunk és alszunk. De az orvosnak ebben óriási felelőssége van. Mindig átgondolom, hogy vajon mindent megtettem-e azért, hogy a halál később követ-kezzen be. Ha tiszta a lelkiismeretem, akkor ezt el kell fogadnom. Természetes, hogy minden veszteséggel az ember egy kicsit önmaga is meghal. Szabó Magda is ezt mondta, hogy ha valami nagy trauma ér minket, akkor újra és újra meghalunk egy picikét. Békével kell elengedni a másikat. Az biztos, hogy az orvosnak fel kell vérteznie magát, egy kis pajzsot kell tartania, mert különben elviselhetetlen lenne a fájdalom. Intézményi és háziorvosként dolgozni azt jelenti, hogy csaknem családtagként kezeli az orvos a klienseit, hiszen nap, mint nap találkozik velük. Egy kórházi orvosnak könnyű dolga van, hiszen

a kliensek jönnek-mennek, ezért csak egy beteg-ként tekint rájuk, nem feltétlenül jelenik meg a személy. Abban a helyzetben, amiben én dol-gozom, barátságok szövődnek, érzelmek és erős kötődések alakulnak ki, így az elvesztés mindig olyan érzés, mintha egy családtagod ment volna el. Az idősotthonnak az az előnye, hogy itt egy közösség van, itt van támasz. Ugyanúgy részesül az orvos a támaszból, mint a bentlakó. Hiszen nem könnyű megélni, hogy szinte nap mint nap vannak veszteségek.

Amikor a közösséget említi, kikre gondol?Elsősorban az itt lakókra. Engem mindig meg-vigasztal az, hogy másoknak tudok segíteni.

Látom, hogy jobban vannak, hogy fenn tudom tartani az állapotukat. Olyan gondo-kon tudok segíteni, melyek az idős korban már nagyon gyakran előfordulnak. Hiszen arra várni és arra vágyni, hogy egy idős embert, aki már az élete javát leélte, „egészségessé tegyünk”, az nagyon nehéz. Itt a leg-

több probléma már együtt jár az öregedéssel. Egyszer beszéltem arról, hogy beteg vagyok-e vagy csak idős, hiszen a betegség kétféle lehet. Egyrészről egy akut betegség, egy vírusfertőzés, lázas állapot, egy gyulladásos folyamat, másrész-ről lehet olyan, ami úgy szép fokozatosan kialakul, és tulajdonképpen mondhatom azt, hogy gyógyít-hatatlan. Azonban kezelhető és karbantartható. Az idős embereket leginkább az ízületi betegsé-gek sújtják, ezek okozzák az egyik legnagyobb problémát, hiszen aki nem tud mozogni vagy állandó fájdalommal él, annak az élete nagyon keserű. Természetes, hogy a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a korral járó mentális hanyatlás vagy a szklerózis multiplex is nagyon megterhelő, de ezek többé-kevésbé kordában tarthatóak. A mozgásszervi elválto-zások azonban nehezen befolyásolhatóak. Ami egyszer elkopott, azt nagyon nehéz pótolni. Idős korban már nem biztos, hogy vállalható akár

anyagilag, akár egészségügyileg egy protézis műtét vagy más beavatkozás.

Ennyi idő - és valljuk be - fájdalom után, még nem gondolt arra, hogy máshol dolgozzon?Nem. Ebből is látszik, hogy én nagyon szeretek beszélgetni. A kislányom, aki nővérke, a húszas éveiben párszor eljött ide, hogy lássa, milyen az itteni rendelői munka, mert ő is idősotthon-ban dolgozik. Egyszer azt mondta nekem, hogy „Anyu, neked olyan könnyű, te csak ülsz és beszélgetsz”. Ez egy nagyon kedves megjegy-zés volt. Mondtam, hogy „igen én csak ülök és beszélgetek, csak éppen emberi életek sorsáról döntök közben és én nagyon szeretek ülni és beszélgetni”. Igyekszem barátian, körülölelően, nem csak orvosként, hanem partnerként bánni mindenkivel. Évekkel ezelőtt egy születésnapi évfordulón azzal leptek meg, hogy Törökbálint díszpolgára lettem. Nekem ez nagyon nagy megtiszteltetés volt, egyáltalán nem számítot-tam rá.Szívből gratulálok hozzá! Említette, hogy Ön életek sorsáról dönt. Hogyan tud egy ember, ekkora hatalommal, illetve felelősséggel a kezé-ben önmaga maradni?A német iskola szerint az orvos vonuljon és legyen tekintélyelvű. Az angolszász technika szerint az orvos partner. Én azt hiszem, hogy a felelősség abban rejlik, hogy az ember a tudá-sát mindig fejlessze, próbálja meg a maximumot nyújtani és kövesse a hippokratészi mondást, miszerint „nil nocere!”, azaz „ne árts!”.

Összefoglalná nekem, hogy mit szeret igazán az itteni munkájában?Azt szeretem, hogy emberi kapcsolatokat tudok kialakítani és hogy ezekben a viszonyunk sze-rető és baráti. Engem itt elfogadnak és hallgat-nak a tanácsaimra. Minden hónapban tartok egy egyórás egészségügyi előadást, ahol igazából csak ülünk és beszélgetünk. Próbálok érdekes témákat hozni, volt pár egészségügyi is, de leg-inkább olyanok, amikkel meg tudom mozdítani a gondolatokat. Volt olyan, hogy meséljenek a nyári élményeikről, az ifjú szerelmeikről, a hitükről,

vallásukról stb. Ezek mindig érdekes kérdések, mindenki másképp látja őket. Természetesen itt is figyelni kell arra, hogy soha ne sértsünk, min-dig tartsuk tiszteletben a különböző véleménye-ket. Ez egy moderált beszélgetés, amiben az az érdekes, hogy egyszerű és nagyon komplikált lelkek is megnyílnak. A program már két éve megy, és mindig nagyon sokan vagyunk.

Azt mondta, hogy a kliensei, az Ön eseté-ben inkább a barátai hallgatnak a tanácsaira. Milyen tanácsok ezek?A legfontosabb az, hogy fogadják be a belső békét. Próbáljanak sokat mozogni, tartsák magu-kat frissen szellemileg és fogadják el, hogy az időskor együtt jár némi nehézséggel, de attól még lehetnek boldogok.

Már évtizedek óta foglalkozik idős emberek-kel. Ön is biztosan kapott tanácsokat és sokat tanult tőlük. Ezek alapján mit tart a legfonto-sabbnak az életben?Miután már én is idős vagyok, azt tudom mon-dani, hogy az ember legyen türelmes, legyen toleráns, ne akarjon mindenáron az önérvényesí-tésre törekedni. Mindig fel kell tenni azt a kérdést magunknak, mennyire fontos, hogy egy adott konfliktusban érvényesítsük az akaratunkat. Ha számomra ez egy sorsdöntő kérdés, akkor min-denképpen meg kell harcolni érte. Azonban meg kell tanulni könnyen lemondani és átlépni a vitákon. A vita, a feszültség, az állandó elége-detlenség és az elfogadás hiánya az igazi gyilkos.

Ripszki Andrea

Azt szeretem, hogy emberi kapcsolatokat tudok kialakítani és hogy

ezekben a viszonyunk szerető és baráti.

1312

Találkozás Cserhalmi Imrével„Ki kell vetnünk a szívünkből mindent, ami megkeserítheti”

Kinek ez, kinek az a fontos. Cserhalmi Imre a munkájának élt és a sikerei hajtották előre.

Hosszú és - mint mondja - kacskaringós élete során volt a többi közt gyári munkás is,

színházigazgató is, írt könyveket, forgatókönyveket, különféle műfajú színpadi műve-

ket és rengeteg cikket, emellett főiskolákon és egyetemeken is okította a fiatalokat.

Ma gazdasági, egészségügyi, kulturális és közigazgatási vezetőknek tart tréninge-

ket a többi közt tárgyalástechnikából, konfliktuskezelésből, szóbeli és írásbeli kom-

munikációból. Egy éve él a zuglói Olajág Otthonban. Amikor nem dolgozik, akkor a

sportban és a zenében merül el, előbbiben a biciklije, utóbbiban a pianínója segíti.

A gyermekkorára emlékezve az érzelemgaz-dagságot, illetve érzelmi biztonságot hozza fel elsőként. Baptista lelkészcsaládba született, s úgy tartja, hogy e kis egyházban kapta az első leckéket a közösségben élésről, ott sajátíthatta el az alkalmazkodás és a türelem képességét, ott vált először fontossá számára a humánum meg-becsülése és tisztelete. A gyermekéveit falun töl-tötte, ezt is meghatározónak tartja az életében. Neki a természetközelség nem csak a jó levegőt és a szép tájat jelenti, hanem például a paraszti tudás megismerését is. Azt mondja, mélysége-sen tisztel minden olyan tudást, amivel ő nem rendelkezik, mert praktikusságra, kreativitásra és humánumra ösztönző közegben nőhetett fel.Az apartmanjába lépve az első, ami megragadja az ember szemét, a rengeteg könyv, hiszen igazi irodalomrajongó. Állítja, hogy kiemelke-dően gazdag és izgalmas a kortárs irodalom. Nem azok közé tartozik, akik csak olvassák az irodalmat - bár rendszeresen publikál könyvkri-tikákat is -, hanem írja is a műveket. Több díjjal is jutalmazták, ennek ellenére az elismerések terén rendkívül szerény, nem szeret a kitünte-téseiről beszélni. Így indokolja: „Több újságíró generációt is arra neveltem, hogy nem igazán jók azok az interjúk, amelyek csupán az alanyuk

vélt vagy valódi dicsőségtáblájának felsorolá-sára szorítkoznak. A kitüntetések, a díjak jóles-nek, de inkább csak dekorációk az életben, és nem biztos, hogy a leglényegesebbet mondják el az emberről. Mindenki ismer művészt, akinek a puszta neve vonzerőt, tekintélyt, sikert jelent, más pedig hiába van felpántlikázva mindenfélével - és ezt persze folyton hangoztatja is - az értéke ettől semmit se nő. Ráadásul a kitüntetések oly-kor inkább az adományozók, mint az adományo-zottak aktuális érdekét szolgálják. Ezért a saját-jaim közül legfeljebb olyat említek meg, amelyik konkrét teljesítményhez kötődik. Egyszer egy külföldi filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díját nyertem el az általam írt tévéfilmért. Aztán kineveztek címzetes főiskolai tanárnak, aztán megkaptam az Aranytoll nevű életműdíjat. De annak a díjnak is nagyon tudtam örülni, amit egy kortárs zeneszerző, Vántus István kapott az első operájáért, amelynek a librettóját én írtam egy óind mese nyomán.”

Bakancslista

Fiatal korától kezdve meghatározója életének a zene, vezényelt kórusokat, zenekart, orgo-nán kísérte édesapja és a gyülekezet énekét

a templomban, karvezető szakra is járt. Amikor meghallotta, hogy igyekszünk teljesíteni a lakók bakancslistáján szereplő kívánságokat, kapva kapott az alkalmon, hogy megvalósítsa az egyik álmát. Szeretné a Budapesti Fesztiválzenekar élén elvezényelni Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának nyitányát. Ebből is látszik: nem-hogy félne a kihívásoktól, elébük megy.

Biztonságot keresett, aranybányára lelt

Amikor bejelentette a családjának, hogy idősott-honba akar költözni, minden gyerekét külön meg kellett győznie a döntéséről, mert mindegyikük inkább közelebb szeretett volna lakni hozzá, mint távolabb. Erős akaratú ember, ragaszkodott ahhoz, hogy kényelmesebb és főleg biztonságo-sabb legyen az élete. Nem érezte rosszul magát egyedül az otthonában, de több ideje marad a munkára, az olvasásra, a kulturális élményekre, ha például nem kell főzéssel bajlódnia. „Amúgy is ebben a korban - céloz az egészségügyi biz-tonságra - már minden váratlan is várható.” A hivatása megtalálta az idősotthonban is. Itt, idén húsvétkor fejezte be önéletrajzi könyvét, amelyet két éven át írt, és amely megjelenteté-sét a következő év elejére tervezi a kiadója. Az

itteni lakókkal ismerkedve rájött arra is, hogy aranybányára lelt, hiszen nagyon érdekes, mély, tanulságos sorsok hordozói az itt élő emberek. Elhatározta, hogy néhány lakó életútját portré-ban örökíti meg, s e portrék egy kicsit azt is kiraj-zolják majd, hogy milyen „mocskos” volt a XX. század. Nincs olyan ember, akinek az életében ne okozott volna valamilyen sérülést, akadályt, tragédiát. Reméli, hogy könyve, mint csepp a tengerben érzékeltetheti majd, hogy milyen embereket szült a múlt század és persze azt is, hogy milyen emberek szülték azt a századot.

Az, hogy élek

Senkinek sem könnyű megválaszolni azt a kér-dést, hogy az életében mire a legbüszkébb, főleg nem egy olyan embernek, akinek ennyi teljesít-mény van a háta mögött. Cserhalmi Imre mes-terségének eszközei a szavak, egy dolgot százfé-leképpen is meg tudna fogalmazni, ezért lepett meg az a viszonylag egyszerű válasz, miszerint arra a legbüszkébb, hogy él. „A huszonegyedik században büszke lehet, aki megérte a nyolcva-nas éveit, bárki is az illető, mert ahhoz sok min-dent kellett túlélnie” - mondja.

1514

Búcsú Tamási Lajostól

A Lajos bácsi nem volt akárki. (Onnan ismertem, hogy járt az előadásaimra, amit kántor al-rab-biként tartok hetente az Olajág Otthonokban; ezekben történelmi, asztrológiai, isten-keresési, valamint sláger- és kabaré-történeti, illetve kri-mi-témák szövődnek össze…) Lajos bácsi renge-teg József Attila s Ady verset tudott és mondott el kívülről, és turistaként bejárta Európát. A szü-netekben elmesélte az életét.

1931-ben született. Gyerekként tanúja volt, hogy a családja elbujtatott egy félig zsidó kisgyere-ket (a helyi zsidó orvos és egy helybeli – mező-túri – lány titkos kapcsolatából). A fiúval tartotta a barátságot s később levelezett vele mikor abból neves karikaturista lett a Ludas Matyiban (majd ’56-ban disszidált).’44-ben megijedt a Sztálin gyertyák ijesztő fényé-től, meg az átvonuló amcsi gépek morgásától. Ástak óvóhelyet, a kutya is mindig beszökött hozzájuk.

Egyszer ’45-ben megszidta az apja, mert azt kia-bálták az utcán, hogy „kommunisták!”.Az anyja járt takarítani a szomszédos Gina kis-asszonyhoz és vénkisasszony testvéréhez, de elküldték azzal, hogy „kommunista”. Pedig azt sem tudta, mi az. Igaz, a lánya, Lajos húga igaz-gatónő lett az iskolában és a férje ÁVH-s volt.

Mutatja a papírokat, amiket ’94-ben kapott, hogy a kormány elnézést kér igaztalan meg-hurcolásáért. Igen, ’52-ben letartóztatták (mint kiderült, a húga feljelentette), s azzal vádolták, hogy jampec stílusban öltözködve az amerikai és jugoszláv nagykövetségre járt vetítésekre Budapesten, sőt, fegyveres összeesküvést szervezett a határvidéken. (Ez a Rajk per ideje, hamis vádak, koncepciós perek ártatlanok ellen, a sztálini paranoia utolsó két éve, mely később, ’56 után, némileg - de nem elvileg - enyhült.) ’56-ig volt bezárva. Elvégzett valami ipai tanuló iskolát és csempe-rakó építőmester lett belőle,

jó keresetével és turistautakkal ellensúlyozta az elzártságot, a megpróbáltatásokat. Két gyereket nevelt fel, felesége 2000-ben halt meg, unokái is látogatták néha.

Elmesélte, hogy a ’90-es évek elején rátámadt a volt ÁVH-s kihallgató tisztje, aki közben rendőr lett.Egy ’56-os körben még fegyvert is kapott, hogy meg-védje magát és elmaradtak a fenye-getések (utcai kia-bálás formájában), mert ez a „Feri” talán megtudta, hogy védik őt. (De leadta a fegyvert később.)Egyszer, ’91-ben, a Fény utcai piacon a volt tiszt odalépett hozzá és rálépett a lábujjára. Erre ő fel-lökte, behúzott neki egyet. Az elment a rendőrségre (kiderült, onnan ment nyugdíjba) és bevitette egy éjszakára. De elsimították a dolgot, sőt, megkapta a hivatalos bocsánatkérést.

Lajos bácsi sokszor mesélt unokahúgáról, Tamási Eszter bemondónőről, akit az egész ország sze-retett. A komoly Takács Marika és a tudós Kudlik Juli mellett az Esztié volt a Mosoly Birodalma. ’38-ban született és sajnos korán, 91-ben elhunyt. Eszter nem végezte el a gimnáziumot. Volt egy nővére, a Zsuzsi Pesten, aki kalauznőként meg-ismerkedett egy jómódú fogorvossal, akik ’56-ban disszidálva ügyesen átíratták a lakásukat Esztire. A Rózsavölgyi Színiiskolában tanult, és

valami statisztálás során felfedezték, s behívták bemondónak.

Közben (talán részben, mert Eszti unokatesója volt) Lajos az elegáns világ csempézője lett, ismert mindenkit, Korda Gyuritól Lázár minisz-

terelnökig. A New York Kávéházban a sok író közt ő volt az egyetlen proli. Ezt (a burkoló mestert a kávéházban, aki a sze-gény írókat meghívta egy-egy körre) Nádas Péter is megírta regényében, a nemrég megjelent önélet-rajzi töredékekben.

Egy híres énekesnő lakott a szomszédjában, a Rózsadomb aljában egy ideig, sajnos a nevét nem mondta, nyilván diszkré-cióból, ezért sokat vesze-kedtek, hogy hányig lehet zajos partikat adni, miköz-ben Lajos hajnalban indult

a melóba.

Bosszantotta, hogy az ismerős orvos szabadsá-gon van, véletlenül pont, amikor ő alig tud lábra állni, de mikor mondtam, hogy van másik orvos, legyintett, nem akar ilyen bonyodalmakat, majd ráér szeptemberben.Nem ért rá.Egy héttel állandó sakkpartnere, Pista bácsi után ment el. Ki tudja, talán folytatják valahol az utolsó félbemaradt partit.

Kozma K. Herzl György, kántor, al-rabbi

Büszkén mutatja meg a pianínóján és fölötte a családi fotógalériát: négy gyereke és tizenegy unokája mosolyog rá onnan, amikor ébredéskor kinyitja a szemét. Meglepetést is tartogat. Az emlí-tett önéletrajzi könyvéből még soha, sehol, egyet-len sort sem publikált. Most lemásolta a könyve legutolsó sorait, amit az Olajág Magazinnak aján-dékoz első közlésre, annál is inkább, mert ezek-ben a mostani lakótársainak üzen:„... egy idősotthonban élek (Olajág), ahol nagyon jól érzem magam. Itteni társaimnak üzenek végül néhány sort. Az egyiket Voltaire-től idé-zem: „Minél tovább haladunk a korban, annál inkább ki kell vetnünk a szívünkből mindent,

ami megkeserítheti”. Üzenek még egy közismert fohászt is, picit a jelzőimmel dúsítva: „Uram, adj nekem türelmet, megértést, józanságot, nagyvo-nalúságot, hogy el tudjam viselni azt, amin nem változtathatok. Kérlek, Uram, ugyanakkor adj nekem bátorságot, erőt, kitartást és felelősség-tudatot, hogy megváltoztassam, amit megváltoz-tathatok. De legfőképp arra kérlek Uram, nagyon kérlek, adj nekem bölcsességet, hogy ezt a kettőt mindig meg tudjam különböztetni egymástól.”„Ja, és az élet rövid, nagyon rövid. Nyolcvanhárom vagyok. Nekem elhihetitek.” (Cserhalmi Imre)

Ripszki Andrea

1716

Kultúra, szabadidő, programok

Augusztus 20. a Mátyás térenMátyás tér

Szomszédünnep 2017Újpalota

A szépen megterített asztalon a nemzeti színű szalaggal átkötött friss házi kenyér már önma-gában is ünnepi hangulatot teremtett. Az ünnep lebonyolításában nagy segítségünkre volt Nagyfalusi Albertné, Irénke néni, aki vállalta, hogy a megemlékezés során mond néhány mondatot arról, hogy az évek, évtizedek alatt mi mindent is ünnepeltünk és ünnepelünk Magyarországon augusztus 20-a alkalmából. Jelenleg az állam-alapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepe ez a nap, de az ünnep tartalma és értelmezése eltérő volt a különböző korszakok-ban. Eredetileg elsősorban vallási ünnep, melyet Szent István király tiszteletére tartottak, később nemzeti tartalommal egészült ki és az állam-alapítás ünnepévé is vált. Ezt követően mind vallási, mind nemzeti jellegét megszüntették,

az ünnepet más tartalommal ruházták fel. Ekkor lett augusztus 20-a az új kenyér, később pedig az Alkotmány ünnepe. Nagyon érdekes volt hallgatni, hogy a jelenlegi ünnepi szokások honnan erednek, milyen körül-mények közt alakultak ki. Irénke néni elmesélte saját emlékeit és azt, hogy milyen általa ismert népszokások kapcsolódnak e naphoz. Sokan elérzékenyültek, meghatódtak, hiszen minden-kiben sok emlék elevenedett fel a régi időkből. A hagyománynak megfelelően a kenyér meg-szegése előtt Irénke néni keresztet rajzolt a friss cipóra. A kívül ropogós, belül omlós ünnepi kenyeret mindenki jóízűen fogyasztotta.

Sütő-Nagy Kinga

Dr. Szirmai Viktor főigazgató, Hajdú László polgármester és Tóth Vera képviselőasszony köszöntői után kezdődhetett is a nyárbúcsúz-tató Szomszédünnep. Először a Kővirágok tagjai szórakoztatták a közönséget ismert operett- és táncdalokkal. Közben pogácsát csemegéztünk, majd az olaszos életérzést felkeltve finom pizzát ettünk, melyet jobbnál jobb borokkal öblítettünk le. Volt vörös és fehér, száraz és édes, kinek-kinek ízlése, pillanatnyi hangulata szerint. A fiatal tehetségek után a műsor második felé-ben fellépő Soltész Rezsőt nagy tapssal fogad-tuk. Ő rutinos előadóként sorra énekelte régi, ismert slágereit. Kicsit ugyan ércesebb hangon, de ugyanolyan erővel és kedvvel, mint hajda-nán. Saját dalai mellett pályatársak számait, no meg érzelmes olasz slágereket is hozott nekünk. Szinte mindet tudtuk mi is, így elég nagy volt a „kísérő kórus”. Érezte ezt Soltész Rezső is, lejött a színpadról, közöttünk, velünk énekelt. Rálelt közben néhány régi rajongójára is, akikhez min-dig volt pár kedves szava. Félórás ráadással

hálálta meg a közönségnek a figyelmet, a szere-tetet. Alig akartuk elengedni, a koncert után kör-bevették lakóink és a szomszédok. Egy köszön-tésre, egy kézfogásra, egy gratulációra, sőt még puszira is megállították. De mint a bölcs kínai mondás szól: minden dolognak vége szakad egyszer…, a jobbaknak hamarább, így ez a vidám nap is véget ért. Több kedves lakónktól és a szomszéd házakból hoz-zánk látogatott vendégektől is kaptunk dicsérő szavakat, köszönetet a programért. Sokan, sokat dolgoztunk érte, ezért nagyon jól esett. Végül tartogatok egy jó és egy rossz hírt is: a jó az, hogy jövőre újra lesz szomszédolós buli. A rossz, hogy körülbelül még háromszázhatvanöt napot kell rá várni. Vigasztaljon bennünket, hogy úgy rohan az idő mostanság, mindjárt itt leszünk újra! Csak közben még egy kis karácsony, egy kis nyuszi, egy kis hőség és máris…

Rácsné Leskó Ildikó

Az augusztus 20-i ünnepség alkalmával gyönyörű reggelre ébredtünk. Az árnyas udvaron megrendezésre kerülő programon sok lakó vett részt.

A hűvös, esős napok után végre napsütésre ébredtünk, talán még fel is melegedett a levegő, hogy a szomszédoláshoz kellemesebb legyen.Azért maradt egy kis izgulnivaló, a szél rendesen felerősödött. Ennek ellenére nagyon sokan lejöttek a kertbe lakóink közül, no meg a környékről is megérkeztek a „szomszédok”.

1918

Arany János Irodalmi körCsepel

Hosszas tervezés, szervezés után, egy szép péntek kora reggel indultunk el az Arany János

Irodalmi Kör tagjaival és további érdeklődő lakókkal Nagyszalonta irányába, hogy lega-

lább térben minél közelebb kerüljünk Arany Jánoshoz. Természetesen nem maradhatott el

indulás előtt a jófajta székely pálinka, ami megalapozta a hangulatot is. „Idegenvezetőnk”

nem más volt, mint a neves operaénekesnő, Pánti Anna, akiről az út alatt kiderült, hangja

mellett személyisége is varázslatos. Anna gyermekkorának nagy részét Nagyszalontán

töltötte, s erősen hatott rá Arany és a város szellemisége.

Hosszas tervezés, szervezés után, egy szép pén-tek kora reggel indultunk el az Arany János Irodalmi Kör tagjaival és további érdeklődő lakókkal Nagyszalonta irányába, hogy legalább térben minél közelebb kerüljünk Arany Jánoshoz. Természetesen nem maradhatott el indulás előtt a jófajta székely pálinka, ami megalapozta a han-gulatot is. „Idegenvezetőnk” nem más volt, mint a neves operaénekesnő, Pánti Anna, akiről az út alatt kiderült, hangja mellett személyisége is varázslatos. Anna gyermekkorának nagy részét Nagyszalontán töltötte, s erősen hatott rá Arany és a város szellemisége.Hosszas, de cseppet sem unalmas utazás után Danielisz tanár úr fogadott bennünket a hajdú-városban, Nagyszalontán, a református temp-lom előtt. Danielisz Endre irodalomtörténész és pedagógus, a megélt kilencvenkét évének minden élményét átadta abban a rövid időben, amit együtt töltöttünk. Első utunk a templomba vezetett, ahol felfedezték a gyermek Arany János kivételes képességét, ahol Pánti Anna édes-apja kántor volt, és ahol Annát is megkeresztel-ték, ahogyan Arany Jánost is, persze nem egy időben. A templom ezer szállal kötődik Arany Jánoshoz és családjához. A padokon ülve szinte láttuk az öt-hat éves fiúcskát, amint fellopakodik

a karzatra, hallottuk hetyke hangját, amint az akkori kántor úr kérdésére elmondja, már négy évesen tudott írni, olvasni. A templomból a szoborparkba sétáltunk át a Tanár úrral, ahol Arany János méltóságtelje-sen ül, kezében pennával. A szobortól látható az iskola, amelynek korabeli földszintes épületében Arany tanult és tanított is. Arany János szobrának megkoszorúzását követően a templom másik oldalán álló Kossuth Lajos szobor előtt álltunk meg tisztelegni, s hallgattuk meg Pánti Anna énekét.Danielisz tanár úrtól elbúcsúzva – kinek „Tokaj szőlővesszein” csepegtetett nektárt adtuk köszö-netképpen – az Arany-portára bandukoltunk, ahol vendéglátónk, Fekete Mária mesélt a valaha itt állt, majd többször leégett szülőházról, a csa-ládról, a korról. Az udvaron álló kút forrásvizét itta Arany János is. A most ott zöldellő eperfa „nagyapja” árnyas ágai alatt születtek örökér-vényű gondolatai. A ház búbos kemencéjének oldalánál ülve elszavaltunk néhány verset Arany Jánostól, beszélgettünk Petőfivel kötött szoros barátságáról és a múló időről.Már-már olyan éhesen, mint Toldi „farkasa”, tértünk be a korábban kiválasztott étterembe ízes, illatos, sűrű, zamatos parasztcsorbát enni.

„Nekem áldott az a bölcső,mely magyarrá ringatott.” (Arany János)

Más nem volt hallható az asztal körül, csak csupa hmmmm, ami szó szerinti fordításban annyit tesz, micsoda finom leves ez!Immár jóllakva tértünk át a közeli Csonkatoronyba – ahol a múzeum igazgatója, Darvasi Zoltán fogadott bennünket -, melyet a török dúlás után a hajdúk építettek védelmi céllal. Az épület ma az Arany János Emlékmúzeumnak ad helyet, melyhez fia, Arany László adományozta a város-nak édesapja hagyatékát. A recsegő falépcső-kön sétálva szinte megérinthettük Arany János tárgyait, elmélázhattunk a fotel felett, melyben ülve lelke eltávozott e világról. Érdekességekkel, színes történetekkel gazda-godva, Arany János és Nagyszalonta szellemisé-gének egy darabkáját a szívünkbe zárva, fárad-tan, de elégedetten tértünk haza.

Köszönjük a vendéglátóinknak, hogy úgy érez-hettük magunkat, mintha a családunk távolabb élő tagjaival találkozhattunk volna korlátok, határok nélkül.Köszönjük a megvalósítás lehetőségét, Bocz Renáta intézményvezető álmát, Naszódi Andor csepeli lakónk lelkiismeretes segítségét az elő-készítésben. Köszönjük Pánti Anna jelenlétét és a résztvevő csapatnak a fáradhatatlan kíván-csiságot és a jókedvet.

„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,Ember lenni mindég, minden körülményben.” (Arany János)

Szász Krisztina

Seuso kincsekCsepel

„Maradjanak meg neked sok évszázadon át ezek az edények Seuso, és utódaidnak is méltón a hasznára váljanak.”

Eredetileg nem az volt a tervünk, hogy megnézzük a Seuso-kincseket az Országházban.

Székesfehérvárra készültünk, mikor a hírekből megtudtuk, hogy az újonnan hazakerült

Seuso-kincsek augusztus végéig ingyenesen megtekinthetőek az Országházban. Hamar

átírtuk a programot.

A kirándulás a délelőtti órákban a Fővám téri csarnokban kezdődött, ahová a demenciával élő lakóink is velünk jöttek vérpezsdítő cigánymuzsi-kát hallgatni. A délutáni órákban pedig indultunk az Országházba.A kirándulásra kirakott jelentkezési ív egy déle-lőtt alatt betelt pótjelentkezőkkel. Az Országházat a látogatói központ felől közelítettük meg. Ahogy

előre jelezték, sorállással kellett számolnunk. Szerencsére a nap éppen akkor bukott az épü-let egyik szárnya mögé, így árnyékban vártuk ki a sorunkat. A kellemes meleg fekete gránittöm-bökön pihenhettek meg a fáradtabbak, a többiek beszélgettek, viccelődtek.Egyszerre tizenöt-húsz embert engedtek be a kiállításra. A kincseket az egyik bejárat

2120

előterében állították ki úgy, hogy a legtöbb tárgyat a vitrinek körül körbe is lehetett járni. Már sokat hallottunk, láttunk a Seuso-kincsekről, de élőben egészen más egy ilyen rendkívüli kollekció. A tár-gyak nem hivalkodóak, egyszerű pompát és gaz-dagságot tükröznek. Mindegyik használati tárgy ea rendeltetésének megfelelő, mégis a kidolgo-zás és a mitológiai háttér szellemi tartalommal és esztétikai élménnyel tölti meg azokat.Bepillantást nyerhettünk a korabeli Pannónia pro-vincia békebeli gazdagságába, műveltségébe, kifinomultságába. Mi leginkább romokat, oszlopo-kat, cserepeket látunk a letűnt Rómából, de egy-egy ilyen műkincs felnyitja a szemünket e korszak mindennapi életének sokszínűségére. Szinte látjuk magunk előtt a vízhordó edények-kel közlekedő szolgálókat, halljuk a mosdótálban a víz csobogását, érezzük a tálon illatozó gyümöl-csök sokféleségét és látjuk, ahogy a gyűjtemény legpompásabb darabján, a Seuso-tálon, a ven-dégsereg hangos éljenzése közepette megérke-zik a vaddisznópecsenye és a sült hal, miközben a boroskancsó kupakja kinyílik és a finom bor a poharakba csordul.Természetesen tudjuk, hogy ezeket a kincse-ket tulajdonosaik egykoron elrejtették, hiszen a birodalom végnapjaiban a barbár támadások és a politikai bizonytalanság állandósult és eljött az idő, amikor menekülni kellett. A kincs elrej-tői bizonyára nagy szívfájdalommal búcsúztak

drága kincseiktől. Talán remélték, hogy egyszer viszontlátják…Kalandokkal teli a kincsek újkori története is. Most, hogy újra láthatóak, igazán kár lett volna elszalasztani ezt az alkalmat. Reméljük, hogy a kincsek végleges helyén is megtekinthetjük majd a lelet-együttest.

Sztanev Zsolt

A törökbálinti intézmény 15 éves lett!Törökbálint

Szeptember 7-én borús napra ébredtünk, ám a színvonalas dekorációval feldíszített épü-

let mosolyt csalt arcunkra. A törökbálinti intézmény tizenöt éves születésnapi ünnepsé-

gére készültünk.

A jeles alkalomra a lakók és a dolgozók jó han-gulatban, csinosan, az alkalomhoz illően öltözve érkeztek. Az ünnepséget Elek Sándor, Törökbálint polgármestere és dr. Szirmai Viktor az Olajág Otthonok főigazgatója nyitotta meg, majd Hárosi Gabriella, az intézmény vezetője köszön-tötte az otthon legelső lakóját, illetve dolgozóját. A pezsgő és a torta „bevonulásával” kezdődött a vigasság. A Törökbálinti Mazsorett Klub fellépése után a Rózsaszirom Nótakör dalcsokorral köszön-tötte a lakókat, majd a Napsugaras Ősz Ének- és

Tánccsoport előadását tekintettük meg. Végül megérkezett a várva várt vendég, Soltész Rezső személyében, aki sok mosolyt csalt a hölgyek arcára. Kellemes stílusával és fülbemászó hang-jával elkápráztatta a közönséget. Sokak örömére ismert slágerek csendültek fel, melyeket a lakók és a dolgozók is együtt énekeltek. Nehéz szívvel engedtük el a művész urat. A rendezvényt záró vacsora alatt, a kiváló marhapörkölt és a finom borok fogyasztása közben - az alkalomhoz illő módon - a Lendvay Férfikórus hangulatos bor-dalokkal szórakoztatta a közönséget. A jókedvet a vacsora után zenés táncmulatság fokozta, ahol lakók, vendégek és dolgozók együtt mulattak. A jól sikerült születésnap az elkövetkező napok-ban is beszédtéma volt a lakók között.

Cziráki Nóra

2322

Velencei-tavi kirándulásTörökbálint

Etyek vigyázz, megyek!Színek, ízek, illatok…

Zugló

Agárdon először az Akváriumházba látogattunk, mely bemutatja a Velencei-tó jellegzetes halait, valamint olyan vízi élőlényeket, mint a szitakötő-lárva, a vízi skorpió és a vízi botpoloska. A nyolc akváriumban összesen 7085 liter víz van.A látogatást követően hajóval átkeltünk Agárdról a tó másik oldalára. A vízi alkalmatosságon való utazás kalandosra sikerült, mert az a hajó, ame-lyen több ember fért volna el, előző este elrom-lott és nem sikerült megjavítani. Egy kisebb hajón kaptunk helyet, ahol sérült gyerekekkel

utaztunk együtt. A hajó túlterheltsége miatt, a kapitány által aktívabb csapatnak majdnem le kellett szállnia, akik a korunk ellenére most, bot és rollátor ide vagy oda, mi voltunk. Szerencsére, végül mindkét csapatban jutott hely a hajón. A kirándulás alkalmával sok lakónk készített fotó-kat, köztük Fekete Zoltánné Erika és a párja.

Palkó Józsefné, Eta

A nyári melegben vízpartra vágyva, a Velencei-tó „hívásának” eleget téve, tizenöt török-

bálinti lakóval keltünk útra Magyarország harmadik legnagyobb természetes tavához.

Egy gyönyörű júliusi hétfő reggel indultunk kirándulni a zuglói Olajág Otthon lakóival.

Utunk során először Budapesten az Operaházat, az ország egyik legszebb épületét néz-

tük meg. Az épület freskói, szobrai, az Operaház nézőtere valóságos unikum. Kiváló veze-

tést kaptunk egy helyi dolgozó személyében.

„Ott túl a nagy hegyen, a másik hegy alján, Szőlőskert díszeleg napsütötte lankán. Vesszőiről ősszel édes fürtöt szednek, Tündérek csókolnak rajta minden szemet.

Ettől lesz a bor oly illatos, fenséges, Embert részegítő, tüzes, reménységes. S ha szomjadat oltod kulacsra tapadva, Ezernyi tündércsók repül az ajkadra.” (Azurák Mihály)

E nagyszerű élményt követően vágtunk neki az országútnak. A Budapesttől alig több mint harminc kilométerre található Etyekre hamar megérkeztünk, ahol már várt bennünket Orosz Gyula borász, hegybíró a családi pincészetében. Négyhektáros szőlőterületen gazdálkodik, mely ültetvények az Etyek-Budai Borvidék területéhez tartoznak. Miután elhelyezkedtünk, figyelmesen hallgattuk vendéglátónkat, aki elmesélte, hogyan készül a bor és milyen borokat készít a pincé-szete. Legalább nyolc szebbnél szebb, jobbnál jobb bort kóstoltunk meg, az ízlelőbimbóink ujjongtak a zamatos ízek kavalkádjában. Tetszett, hogy minden megkóstolt borról kaptunk tájékoz-tatást, így különbséget tudtunk tenni az aromák között. Egy rövid bortúrán vettünk tehát részt, és a borkóstolás mellett nagyon finom pogácsá-val is kínáltak bennünket. Vásároltunk is, mert

ezek a borok boltban nem csak kizárólag itt, a pincészetben kaphatók. A többség tetszését a „Rókatündér” fantázia névre keresztelt caber-net sauvignon félszáraz rozébor nyerte el. Győry Ferenc lakónk jól ismeri az etyeki táj magával ragadó atmoszféráját, mert egykor ő is itt term-esztette saját szőlőit. Az ő vezetésével buszoz-tuk körbe Etyek történelmi jelentőségű helyeit. A Körpince együttes, a Kecskegödör, az Öreghegy, a Sóskúti úti pincesor, az egyedül-álló présházak a település gyöngyszemei. Feri bácsi elbeszélései életre keltették a tájat, és mi egy igazán élményekben gazdag kiránduláson vehettünk részt.

Csécsi Zsófia

2524

Nálunk járt a Budapesti FesztiválzenekarZugló

Hazánk egyik leghíresebb, külföldön is elismert szimfonikus zenekarának öt tagja látoga-

tott a zuglói Olajág Otthonokba a kissé szeles szeptemberi napon. A zenekar igazgatója

Fischer Iván karmester, aki a nemrég elhunyt Kocsis Zoltánnal együtt a zenekar alapítója

is. A BFZ olyan világsztár vendégkarmesterekkel dolgozott együtt, mint Solti György,

Yehudi Menuhin, Pinchas Zukerman, Gidon Kremer vagy éppen Schiff András.

A zenekar gyakori vendége a Müpának, a Zeneakadémiának és sok más hazai koncertte-remnek. A hagyományos nagyzenekari koncer-tek mellett számos rendhagyó koncertműfajból építenek hagyományt. Programjaikkal különféle zenei ismerettel rendelkező és sokféle korosz-tályhoz tartozó közönséget céloznak meg. Nagy népszerűségnek örvendenek különleges, olykor formabontó programjaik, például a gyermekek-nek szóló Kakaókoncertek.Ennek jegyében jöttek el a szépkorúak közé, a zuglói Olajág Otthonba, immár második alka-lommal. Haydn, Mozart, Schubert, Csajkovszkij és Dvorak muzsikáját - az öt kiváló zenész előa-dásában - vastapssal jutalmazta a nagyszámú közönség. A koncert helyszíne, az étterem zsú-folásig telt.

A színvonalas zene mellé alkalomhoz illő meg-lepetést is kaptak lakóink, egy pohár pezsgőt és egy kis bonbont. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy mindazok, akik szeretik a komolyze-nét, a nehezebben mozgó, vagy más különleges gondozási igényű lakóink is jelen lehessenek az eseményen.

A Paskál Otthon életében is ritkaságszámba menő kiemelten nívós előadás - hiszen a Budapesti Fesztiválzenekar nem jut el minden idősotthonba - nagy örömet és tetszést keltett. Köszönet mindenkinek, aki segített abban, hogy a világhíres zenekar fellépése a Paskál Otthon kulturális életének része lehetett.

Balogh Péter

Gyermektábor

Idén is megszerveztük nyári táborunkat dolgozóink gyermekei részére. Lelkes

programszervezőinknél csak a gyerekek voltak izgatottabbak.

Csepeli intézményünkben a sportfoglalkozásokban, mely tartalmazott cso-

csót, billiárdot, sakkot, malmozást és pingpongot, a gyerekek a buszsofőrünk,

Pilipecz Zsolt elleni küzdelmet tartották a legizgalmasabbnak. A lurkókkal

voltunk kirándulni a Börzsönyben és ellátogattunk Dobogókőre is.

A zuglói intézményünkben táborozó gyere-kekkel voltunk a tűzoltóságon, ahol beülhet-tünk egy igazi tűzoltóautóba. A mesék világába a Mesemúzeum interaktív játszóházában vezet-tük be a gyerekeket, akik a mesehősök jelme-zeibe is beöltözhettek. Jártunk a Normafánál és biztosan feledhetetlen élmény marad mindenki számára az Aeropark, ahol beülhettünk egy repülőgép pilótafülkéjébe és a végén még egy helikopterbe is beszállhattunk.Újpalotai otthonunkban is akadtak

élmények bőven. Már az első napon elmentünk a „Cirkusz-parkba”, ahol a célbadobó verseny mellett voltunk az ugráló-várban, jelmezbe búj-tunk és marcipán-szobrászkodtunk. Szerdán a Zoo Caféban foglaltunk helyet, ahol sokféle állatot hoztak az asztalunkhoz, így a gyerekek kézbe vehettek gekkót, tengerimalacot, lógó fülű nyuszit, agámát, teknősöket, sünit, kétfajta kaméleont, végül két óriáskígyót is megfoghat-tak, igaz, még nem teljesen kifejlett példányokat. Azért a nagyobbikat hárman tartották a kezük-ben, de így is lelógott a vége. Természetesen itt is volt kirándulás, nem is akármilyen, hiszen meg-látogattuk Budakeszin a Díno-parkot. Moziztunk is, megnéztük a Gru 3-at, amit egy fagyizás követett. Törökbálinton a kreativitásé volt a főszerep, só-liszt gyurmával próbáltunk Michelangelo nyo-mába érni, amitől csak egy hajszál választott el, ezen kívül gyöngyöt fűztünk, rajzoltunk és póló-kat batikoltunk. Természetesen a sportprogra-mok sem maradhattak el. Csütörtökön voltunk az Izgiland kalandparkban, ahol kis „motorok-kal” versenyeztünk. A kirándulás sem maradt el, krokodilok és óriás pókok között járkáltunk, rájákat simogattunk és cápákat bámultunk a Tropicariumban. A tábort a gyerekek nagyon élvezték, de mi, dol-gozók talán még jobban.

Ripszki Andrea

2726

Idősek Akadémiája

Erdély - Gyimesbükk

Életük a segítségnyújtás

A Zsigmond Király Egyetem és az Olajág Otthonok együttműködésében hamarosan indul az Idősek Akadémiája, ahol az egyetem

professzorai, szakemberei előadásában az idő-seket érintő és érdeklő tematikájú előadások lesznek hallhatók. Az akadémiának az Olajág Otthonok intézményei adnak helyszínt, ahová az otthonok lakóit és az adott kerület nyugdíjasait is szívesen várjuk majd. Lakóink számára a rész-vétel természetesen költségmentes lesz, hiszen a vezetőség célja, hogy a szabadidős tevékeny-ségek széles skálája mellett olyan előadásokat is kínáljon az itt élők számára, melyek új ismerete-ket biztosítanak.

Szász Krisztina

Olajág Otthonok: Mióta létezik a CEDEK, hány tagja van jelenleg?Szilágyi Nóra: 2015-ben született meg az EMIH-ben a gondolat, hogy létrehozzon egy saját sze-retetszolgálatot. A 2015 decemberi megalakulás óta segítjük a rászorulókat. Jelenleg több, mint kétszázötven regisztrált önkéntesünk van, akik a munkánkat támogatják. Örömmel mondhatom, hogy rengeteg Olajág Otthon dolgozó és lakó is

jelen van és segíti az aktivitásunkat.Olajág Otthonok: Kiknek és hogyan segíte-nek? Hány embert támogatnak?Szilágyi Nóra: A fő gondolat, hogy nemre, korra és vallásra való tekintet nélkül segítünk. Aki kéréssel fordul hozzánk, legyen ez tartós élelmi-szer, ruha vagy akár nagyobb tárgyi adomány, annak igyekszünk a segítségére lenni. Amit kapunk, eljuttatjuk a rászorulóknak.Olajág Otthonok: Úgy tudom, rendszeres ételosztással is segítenek.Szilágyi Nóra: Megalakulásunk óta minden hónapban ötszáz és ezer adag között osztunk meleg ételt a vendégeinknek. Nem rászorulók-nak hívjuk őket, hanem vendégeknek és ekként is bánunk velük. Erre a pár órára vendégül látjuk, az asztalhoz kísérjük őket, leülünk velük beszél-getni, hiszen pár kedves szó, pár őszinte kérdés sokkal jobban esik ezeknek az embereknek, mint bármi, amit pénzen meg lehet vásárolni. Az önkénteseknél nincs korhatár: van 8 éves és van 82 éves is közöttük, akikre nagyon büszkék vagyunk. Ételosztásaink hangulata nagyon jó, az önkéntesek remek összhangban dolgoznak együtt, ami kihat a vendégeinkre. Ezért is térnek vissza hozzánk újra és újra, és persze a finom étel miatt.

Szilágyi Nóra - Szász Krisztina

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) 2015-ben megalapí-

totta saját szeretetszolgálatát, a CEDEK Szeretetszolgálatot. Szilágyi Nórát,

a CEDEK vezetőjét kérdeztük munkájukról.

Csíkszeredától mintegy 30 kilométerre észak-keleti irányba, a Tatros folyó felső szaka-szán, a Gyimesi-szoros alsó kijáratánál fekszik Gyimesbükk, a történelmi Erdély egyik legke-letibb települése. A folyó és a vasútvonal is itt hagyja el Erdélyt, s lép át Moldvába. Itt áll a fel-újított bakterház a koronáskővel, s magasodik fölé a 17. században épült Rákóczi-vár romja. A várat vagy inkább nevezzük őrtoronynak, Erdély nagyfejedelme, Bethlen Gábor építette

1626 körül, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc erősíttette meg, akkor kapta mai nevét.Hosszú várakozás, tekervényes jogi és enge-délyeztetési hercehurca után elindulhat a Rákóczi-vár újjáépítése, hogy hosszú idő után ismét ügyelje, figyelje az ezeréves határt. Deáky András nyugalmazott iskolaigazgatón kívül még megszámlálhatatlan azok sora, akik szívükön viselik a vár sorsát. Az Olajág Otthonok is hozzá-járult a megvalósítás sikerességéhez, Földesné Mészáros Csilla, a zuglói Olajág Otthonok VI. számú intézményének vezetője tolmácsolta a helyszínen, Gyimesbükkön az Otthonok lakó-inak, dolgozóinak és vezetőségének jókívánsá-gait és fejezte ki reményét a mielőbbi sikeres felújítás kapcsán, melyet Deáky András köszö-nettel fogadott.

Szász Krisztina

2928

Egészség

Sószoba megnyitó Csepel, 2017. szeptember 7.

„Két dolog a legfontosabb a világon: a só és a víz.” (Plinius)

Kellemes zene, rendkívül barátságos légkör, kényelmes bútorok, a színskála

minden árnyalatában játszó fények és persze töménytelen mennyiségű só

esztétikusan elrendezve. Aki belép, nem tud úgy kimenni, hogy le ne üljön,

s ha már leült óhatatlanul is meglegyinti a nyugalom és az időtlen béke érzése.

A sószoba egyediségét tükrözi, hogy kétféle só is elhelyezésre került annak érdekében, hogy az élettani hatások kifejtésében segítsék egymást. Igazán szerencsésnek mondhatja magát az, aki már járt a Parajdi Sóbányában. Parajd és kör-nyéke tökéletesen reprezentálja Tündérország, azaz Erdély varázslatosságát. A sóbánya a gigantikus méreteivel, a százhúsz méter mélyen a Föld gyomrában megtalálható látogatói szint-tel, klímájának rengeteg betegségre gyakorolt jótékony hatásával, illetve pusztán csak a Föld középpontjához való közelebb tartózkodás élmé-nyével is várja a látogatókat. A parajdi só vagy székely só – ahogy a XV. század óta nevezik - az Ősóceán kiszáradásakor kelet-kezett, s abban különbözik a többi sótól, hogy nem vonják ki belőle a természetes iszapot, ami

egyedülálló olajesszenciát tartalmaz, egyúttal a színét is meghatározza.A parajdi só mellet szép rózsaszínű Himalája sótéglák is találhatók a sószobánkban. A Himalája só mindenféle szennyeződéstől és vegyi anyag-tól mentes, hiszen a Föld legmagasabb hegyének gyomrában termelődött az évezredek leforgása alatt. Akárcsak a parajdi só, nyolcvannégy külön-böző ásványi anyagot tartalmaz és rendkívül kel-lemes ízzel rendelkezik.A sóterápiás módszerek ajánlottak a fokozott szellemi munkát végző embereknek, akik hajla-mosak a stressz által kiváltott betegségekre, de alkalmas krónikus betegek kezelésére is, akik valamilyen bőrgyógyászati, reumatikus, mozgás-szervi, daganatos vagy krónikus belgyógyászai betegségben szenvednek. Rendkívül jó hatással van a műtétek utáni regenerálódásra, a krónikus légzőszervi betegségekre és az asztmás, allergiás betegségekre is.Érdekesség - a legenda szerint -, hogy ha nincs IV. Béla, Árpád-házi fejedelem és az ő leánya, Kinga, akkor ma nem lehetne segítségünkre az egész-ségügyi száraz sóterápia.

Szász Krisztina

Kinek mit jelent a kávé?

A kávé fekete, aromás, kesernyés ital, finom illattal. Évszázadok óta velünk van

már, elválaszthatatlan barátként ott van mindennapjainkban. Társ a bajban,

nyugalom szigete a stresszes hétköznapokban és elsősegély a fáradt regge-

leken. Mindenkinek mást jelent.

Akár szoktunk kávézni, akár nem, mára megke-rülhetetlen tényező lett a társas kapcsolatokban. Az előkészületek (sőt, már a gondolatban való rákészülés is) lényegi elemei a folyamatnak, a kínzó várakozás, a gondos „lefőzés” és a végső ráhangolódás mind-mind elemei a kötelező szeánsznak. Főleg, ha azt kedves ismerősök közt tesszük, ezzel is a társas kapcsolataink épülé-sét segítve. Szarvas Józsefné lakótársunk ebéd után hangolódik rá a boldogságpercekre, amit a kávé jelent neki. „Erkélyemre kiülve szeretem elkortyolgatni az aromás italomat, ez hozzátar-tozik a napirendemhez.” - vall erről. Ám van, aki csak a fiziológiai hatása miatt, az ébresztő, élénkítő jellemzői miatt issza a kávét, egy álmos, korai reggelen. A koffein hatását úgy fokozhat-juk még, ha hosszabb ideig a szánkban tartjuk, így az a nyelv alatt gyorsabban felszívódik és a hatás hamarabb érezhető. A legújabb kutatá-sok szerint a „fekete leves” serkenti az agy vér-keringését, csökkenti a migrénes fájdalmakat, a vesekő kockázatát, sőt a rák elleni küzdelemben

is szerepe lehet. Dr. Kun Levente így beszél a kávéról: „A súlyos szívbetegek és néhány anyag-csere betegségben szenvedőn kívül lényegében bárki fogyaszthatja, mértékkel”. Sokan csak az íze miatt isszák, hiszen mostanra a világ legtá-volabbi ültetvényéről is könnyen az asztalunkra kerülhet akár a legkülönlegesebb kávéfajta is. A kávé pozitív élettani hatását a benne található antioxidánsoknak köszönhetjük. Egy tanulmány szerint a kávé az amerikaiak első számú antioxi-dáns-forrása, magasan megelőzve valamennyi zöldség- és gyümölcsfélét.

Bárhogy is, a kávé mindennapjaink meghatározó eleme lett, érdemes beszélni róla. Ha lehet, akkor egy jó kávé közben… A zuglói Olajág Otthonok „Mini Presszó” foglalkozása is e sokrétű igény kielégítésére szolgál, itt bárkit szívesen látunk, akár csak egy kellemes beszélgetésre is.

Csécsi Zsófia

3130

Veszteségek feldolgozása

Életünk során sokszor érnek veszteségek, melyeknek feldolgozása, elfoga-

dása időt vesz igénybe. A gyász a veszteség által kiváltott reakciók, maga-

tartási formák együttese.

A gyász, nem csak közeli hozzátartozónk, szülő, testvér, gyermek elvesztése, de egy partnerkap-csolat megszakadása, nyugdíjazás, munkanélkü-liség, egy kedvenc állatunk halála, egy nagyon szeretett tárgy elvesztése is mind feldolgozást igénylő, gyászolt esemény.Szeretteink halála tudatosítja bennünk, hogy önmagunkat más emberekkel való kapcsolat-ban éljük meg, énünket más emberekkel való viszonyunk határozza meg. A gyászolás fontos lelki folyamat, mentális épségünk, egészségünk megóvását szolgálja.A veszteségre való reakciónkat több tényező határozza meg: a személyes kapcsolat, életko-runk, a megelőző veszteségek, életesemények, vallásosság, szociális kapcsolataink és nem utol-sósorban aktuális pszichés állapotunk. A gyász mindig egyéni.A gyászoló másként látja a világot, elidegenedik az emberektől, életérzése megváltozik.

A gyász egy folyamat, melynek stádiumai az alábbiak:

Megelőző gyász: a halál lehetőségével már a halál bekövetkezte előtt foglalkoznak. Könnyebb a halál elviselése, de nehezebb a feldolgozás, ha mély, bensőséges a kapcsolat a haldokló és a hozzátartozó között.Sokk, az elutasítás: a halálhír tagadása. Érzelmi viharok, érzelmi kitörések, mely egy-két napig is tarthat.

Kontrollált szakasz: passzivitás, tehetetlensé-gérzés, de düh, vádaskodás is előfordul, ugyan-akkor feladat az ügyintézés. A temetés a gyász-feldolgozásban nagyon fontos esemény, mert tudatosítja az elválást, lehetőség az érzelmek kifejezésére, vallási, filozófiai tartalma támasz, a résztvevők segítsége fontos a szociális kapcso-latok megerősödésében.

Tudatosulás: a felszakadó érzelmek időszaka, a gyász legnehezebb folyamata. Szembesülés a veszteséggel, az érzelmekkel, emlékekkel, gon-dolatokkal. Ez viharos érzelmekkel járhat, halál-vágy, másoktól teljes izolálódás, vagy kétszemé-lyes beszélgetés, elhamarkodott döntések. Testi tünetek: fulladásérzés, zsibbadás, szívtünetek, gyomorpanaszok, állandósuló betegségérzet, szomorúság, feszültség.

Átdolgozás-keresés és elválás stádiuma: csökken a tünetek hevessége, nő az ésszerű elfogadás. Az emlékek felidézése, a halott magatartásának követése, sajátunkként megé-lése. Megjelenik a düh, a bűntudat. Mindez még fenntartja a halottal való kapcsolatot, léte-zését számunkra. A tárgyak megőrzése, a halott magatartásának átvétele segíti az elfogadást. Ez a folyamat hónapokig tarthat.

Adaptáció-alkalmazkodás: önmagunk és a világhoz való új viszonyunk kialakítása. A gyá-szoló emlékeiben él az elhunyttal kapcsolatos múlt, de emellett képes továbblépni, normális életvitelre. A halott emlékképe él, de a gyászoló

már képes róla kilátástalanság nélkül beszélni, kifelé fordulás, a szociális kapcsolatok megúju-lása a jellemző.A sikerrel lezárult gyászmunkánál a személy úgy érzi, élete folytatható. A világhoz való kap-csolata megújul, énképe is változik. Számos dolog, amit szerette halálával elveszettnek hitt, újra értelmet kap.

A gyász, bár egyéni, sokszor az egész családot érinti, életünk legnagyobb krízise. Egy család-tag elvesztése alapjaiban rengeti meg a család szerkezetét, változtatja meg annak működését, a családtagok egymáshoz való viszonyát.

A család feladata a veszteség feldolgozása: a halál tényét el kell ismerni, megosztani a csa-láddal. Nyíltan kell beszélni róla. Erre alkalmas a temetés. Hasonlóképpen a fájdalmat, haragot, veszteséget is meg kell osztani egymás közt. Mindez segíti a család újraszerveződését.

A családi gyász folyamata:

Sokk: a család eddigi szerkezete megváltozik, a családi egyensúly megbomlik.

Kontroll: az eddig bevált megküzdő módszerek-kel próbálják az egyensúlyt helyreállítani, de ez ritkán működik.

Megújulási törekvések: új probléma-megoldási módok keresése, rejtett tartalékok mozgósítása.

Alkalmazkodás: családi stabilizáció, új egyen-súly alakul ki, a család újra működőképessé válik.

Dr. Schay Éva

3332

A gondozottak ingóságainak biztosítási feltételei

Az Olajág Otthonok all-risks típusú vagyonbiztosítással rendelkezik valamennyi – az otthonoknak helyt adó – ingatlan tekintetében. Az ingatlanhoz tartoznak maguk az épületek, beépített gépek, berendezések, pl. beépített ablak, ajtó, járólap, par-ketta, zuhanytálca, csaptelep, mosdó, tapéta, jellemzően a nem mozdítható dolgok az ingatlan részei.

A saját ingatlanokon túl biztosítva vannak a lakók tulajdonában lévő, az apartman-ban elhelyezett személyes tárgyak, pl. lakók bútorai, értékes személyes tárgyak, műszaki cikkek, illetve a lakóktól értékmegőrzésre átvett értékcikkek, úgymint készpénz, ékszerek, stb.

Betöréses lopás tekintetében a lakói vagyontár-gyak 1.500.000 Ft/fő/év mértékig vannak biz-tosítva. Betöréses lopás esetén a kárrendezés feltétele a rendőrségi feljelentésről szóló jegyző-könyv bemutatása. Az önrész mértéke: 25.000 Ft.

Az Olajág Otthonok gondozottjai az általuk lakott lakrészre, mint ingatlanra nem köthetnek biztosítást, ám ha bármelyikük úgy gondolja, hogy a tulajdonukban lévő ingó dolgok az ott-honok biztosítása alapján alulbiztosítottak, köt-hetnek a saját vagyontárgyaikra egyedi bizto-sítást is, azzal a feltétellel, hogy egy esetleges káreseménykor csak az egyik biztosítás alapján történhet kárrendezés.

A biztosító az általános szerződés feltétele-iben megfogalmaz kizáró okokat, feltétele-ket, amelyek alapján mentesül a kárkifizetési kötelezettség alól:

• kezelési utasítások be nem tartása (pl. elektro-nikus berendezésekben bekövetkező leejtés, ráöntés miatt bekövetkező károk)

• dolog eltűnése, elvesztése

• személy vagy dolog elleni erőszak nélküli eltulajdonítás (pl. biztosítás szempontjából nem betöréses lopás az, ha valaki nyitva hagyja az apartmanját és úgy tulajdonítanak el onnan bármit

• állatok által okozott károk (beleértve a moly-lepkét, férgeket, rágcsálókat, termeszeket, egyéb rovarokat)

• szabadban tárolt tárgyak esetében az eső, havas, illetve ónos eső, hódara, hó, homok vagy por, fagyhatás, napsütés által okozott károk

• bármely közüzemi, gáz-, víz- vagy áramszol-gáltatás, telefonhálózat, műholdas vagy rádió-hullámú adatátviteli csatorna kimaradása vagy megszakadása miatt keletkezett károk

• a folyamatos működés hatása miatt (pl. elhasz-nálódás) miatt bekövetkező fokozatos romlás

A biztosításból kizárt vagyontárgyak:

• idegen tulajdonú értékcikk

• műtárgyak, bélyegek, érmék, medálok,

szőrmék, mindenféle műalkotás, festmények, rajzok, régiségek, metszetek, szobrok, iparmű-vészeti tárgyak és hangszerek (ezen vagyontár-gyak csak külön megállapodás alapján vehetők fedezetbe)

• szállítás, ki- és berakodás, illetve közbenső rak-tározás alatt álló vagyontárgyak

A biztosítási eseményt a lehető legrövidebb időn belül a biztosítóhoz be kell jelenteni. A kárkori állapotról minden esetben fotókat kell készí-teni, amit a kárbejelentőhöz csatolni szükséges.

A kárbejelentés az Olajág Otthonok központjában történik, lakói kár esetén az intézmény dolgozói segítséget nyújtanak abban, hogy a kárbejelentés szabályosan történjen. A kárkifizetés kizárólag az Olajág Otthonok részére történhet. A lakó tulaj-donában lévő vagyontárgyban keletkezett kárt/kárrészt az Olajág fizeti meg a lakó részére.

Valamennyi biztosítás legfontosabb alaptézise, hogy a kártérítés nem adhat jogalapot gazda-godásra. Például ha egy régi televízió készülék meghibásodik pl. villámcsapás miatt, az tekinthető biztosítási eseménynek, de a biztosító a régi tele-vízió kárkori értékét tekinti alapnak, nem pedig egy új korszerűbb televízió árát, függetlenül attól, hogy csak korszerű új készüléket forgalmaznak a boltokban.

A részletes ÁSZF a https://www.kh.hu/vallalkozas/biztositas/vagyon/all-risks oldalon elérhető.

Bakos András

34

Tisztelt Hozzátartozók, Ismerősök!Szeretteiket, ismerőseiket az alábbi telefonszámokon érhetik el:

Lakók elérhetősége

Józsefváros:

Újpalota:

Csepel:

Törökbálint:

Zugló:

06 1 303 2884

06 1 414 3300

06 1 278 1800

06 23 515 300

06 1 555 0600

IMPRESSZUM:Felelős kiadó: Dr. Szirmai Viktor

Kiadó: Olajág Otthonok

OAP: 0014

Szerkesztők: Breuer Katalin, Szász Krisztina

Lapterv: FlowPR

A kiadó és a szerkesztőség címe: 1154 Budapest,

Bánkút utca 67-69.

Telefon: 06 1 510 0010

Email: ugyfelszolgalat@olajagotthonok.hu

Gondolatok a divatról az ősz jegyében

Miként cseréljük le ruhatárunkat az őszi szezonban, illetve milyen darabokhoz

nyúljunk a meglévő készletünkből? Mi lesz a divat irányvonala idén és mi az,

amit egy idősebb hölgynek érdemes szem előtt tartania a mindennapi öltö-

zéke kiválasztásakor? Hogyan tudunk fiatalos, mégis korunknak megfelelő

és méltóságteljes megjelenést kölcsönözni? Lássuk!

Ismét elérkezett az ősz és ruhatárunkat is kény-telenek vagyunk ennek megfelelően alakítani. A nyári lenge ruhák helyét immár a vastagabb anyagok veszik át, előkerülnek a pulóverek, kar-digánok, blézerek. Magunkra ölthetünk szoknyát, nadrágot, amelyből a szövet a legjobb választás. Ehhez viselhetünk blúzt, de hűvös időben ismét bátran nyúlhatunk a magasított, illetve garbó nyakú felsőrészekhez, ezek nemcsak praktikusak és kellemesek, de az aktuális trendbe is remekül illeszthetőek.Nyugodtan húzzunk a szoknyához harisnyát, harisnyanadrágot, hiszen a harisnya örök darab! Kerüljük azonban a színes darabokat, viseljünk testszínűt, szürkét, barnát.

Idén ősszel kimondottan divatos lesz a csipke viselete, akár a fehér különböző árnyalataiban is bátran hordhatjuk, hiszen ma már nem csupán a mennyasszonyok kiváltsága ennek a textíliá-nak a fehérben történő alkalmazása. A kék szín bizonyos árnyalatai, valamint a drapp és szürke színek szintén divatosak az idei őszi szezonban.A kendő megmarad remek, divatos kiegészítő-nek, amelyet különböző módon köthetünk meg a nyakunkon. Kalapból a nem túl nagy, kerek karima ajánlott. Az elütő, élénk szín mindkét kie-gészítő esetén kerülendő a friss divattrendek alapján. Ékszerek tekintetében a gyöngysorok, illetve gyönggyel díszített gyűrűk, fülbevalók viselete igen jó egyensúlyt képes teremteni egy diszkrét öltözékkel társítva. A gyöngy idén újra divat!

Szabó Csilla, a Between márka tervezője

Tisztelt Lakók!

Az Olajág Magazin minden lapszámában elhelyezünk egy-egy keresztrejtvényt, amellyel játékra invitáljuk Önöket. Azon játékosok egyike, akik a rejtvény helyes megfejtését a magazin megjelenése utáni egy hétben a portán elhelyezett gyűjtődobozba névvel, intézmény névvel, és apartman számmal ellátva bedob-ják, egy további ajándékkal lesz gazdagabb.

Jó rejtvényfejtést, sok szerencsét kívánunk!

A legutóbbi lapszám szerencsés nyertesei, akik egy-egy üveg finom, zamatos borral lettek gazdagabbak: Nagyfalusi Albertné, Kovács László Jánosné, Kovács Gusztávné, Harsányi Zsuzsanna Erzsébet és Dókai Anna.

Gratulálunk nekik!