hévízi forrás - 2015. 11. 04

12
A TARTALOMBÓL F ORRÁS 2015. november 4. • IV. évfolyam 22. szám HÉVÍZI HÉVÍZ VÁROS LAPJA • A MARATON LAPCSOPORT TAGJA Gönye Ádámmal kitartó munkáról, eredményekről és az életprogramról | 8. oldal Lezárult a térség egyik legnagyobb beruházása Az álmok felé vezető útról nem szabad letérni Ünnepélyes szalagátvágás. Manninger Jenő, Papp Gábor és Ruszinkó Ádám a háttérben az új múzeummal Hévíz is meghívást ka- pott a nemzetközi gyógyvízexpóra. 3. oldal Bemutatkozás Barcelonában Témanap az Illyés-iskolában A közel 800 millió forint- ból megvalósított egregyi fejlesztés nemcsak Hévíz és környéke, hanem az egész régió számára ko- moly jelentőséggel bír, mondta köszöntőjében Ruszinkó Ádám, a Nem- zetgazdasági Minisztéri- um turizmusért felelős he- lyettes államtitkára a Ko- rok és borok elnevezésű tematikus sétaút ünnepé- lyes avatóján. A beruhá- zást több mint kétévnyi munka után adták át a nagyközönségnek, s ezzel a térség egyik legnagyobb fejlesztése zárult le. A keszthelyi Boom- batucada utcai dobzenekar vidám műsorával kezdő- dött a nagyszabású záró- ünnepség, amelyen római kori légiósok és gladiáto- rok is tiszteletüket tették, s később egy látványos be- mutató keretében meg is küzdöttek egymással. (Ké- pes összeállításunk a 6–7. oldalon.) Október 23-a olyan dátum Magyarország naptárában, amelyet mindig piros betűvel jelzünk majd, mondta az 1956-os forradalom és szabadságharc elmékére rendezett városi rendezvényen Papp Gábor polgármester. Mint fo- galmazott: ezen a napon emlékezünk a bátorságra, amely- lyel az ország lakossága példát mutatott az egész világ- nak, de emlékezünk hősi halottainkra, a kivégzettekre, az elhurcoltakra, a bebörtönzöttekre s a hazánkat elhagyó menekültekre is. (Részletek a 4. oldalon.) Első a sorban Hévízen tartotta kihe- lyezett ülését a Magyar Kézilabda Szövetség el- nöksége – az új vezető- ség által meghirdetett nyitás jegyében. A ta- nácskozáson Papp Gá- bor polgármester ki- emelte, a város fontos része a magyar kézilab- da-társadalomnak, s az itt élők büszkék az NB II-es női csapatra és az utánpótlás gárdára. – Mindent megteszünk azért, hogy megfelelő kö- rülményeket biztosít- sunk nekik, szögezte le a városvezető. (Folytatás a 10. oldalon.) Ezzel a címmel tartott háromnapos őszi kulturális fesztivált a hévízi Új Színpad Egyesület. A rendezvénynek a városháza díszterme adott otthont. – Fesztiválunk köszönetnyilvánítás a városnak a sok támo- gatásért, a művelődésnek, hogy helyet adott nekünk és a város összes lakójának, hogy eljönnek előadásainkra – fogalmazott Szabóné Fehér Hajnalka elnök. (Bővebben az 5. oldalon.) Kirándulás, akadályver- seny, megemlékezés és avatás. 9. oldal Ezeréves kultúránkért állunk ki ma is A megemlékezés zárásaként a képviselők koszorút helyeztek el az ’56-os emlékműnél Homlokon csókolt a Múzsa Látványos színpadi megoldásokat láthatott a közönség

Upload: maraton-lapcsoport-kft

Post on 24-Jul-2016

243 views

Category:

Documents


7 download

DESCRIPTION

© Maraton Lapcsoport

TRANSCRIPT

Page 1: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

A TARTALOMBÓL

FORRÁS2015. november 4. • IV. évfolyam 22. szám HÉVÍZI

HÉVÍZ VÁROS LAPJA • A MARATON LAPCSOPORT TAGJA

Gönye Ádámmal kitartó munkáról, eredményekről és az életprogramról | 8. oldal

Lezárult a térség egyik legnagyobb beruházása

Az álmok felé vezető útról nem szabad letérni

Ünnepélyes szalagátvágás. Manninger Jenő, Papp Gábor és Ruszinkó Ádám a háttérben az új múzeummal

Hévíz is meghívást ka-pott a nemzetközi gyógyvízexpóra.

3. oldal

Bemutatkozás Barcelonában

Témanap az Illyés-iskolában

A közel 800 millió forint­ból megvalósított egregyi fejlesztés nemcsak Hévíz és környéke, hanem az egész régió számára ko­moly jelentőséggel bír, mondta köszöntőjében Ruszinkó Ádám, a Nem­zetgazdasági Minisztéri­um turizmusért felelős he­lyettes államtitkára a Ko­rok és borok elnevezésű tematikus sétaút ünnepé­lyes avatóján. A beruhá­zást több mint kétévnyi munka után adták át a nagyközönségnek, s ezzel a térség egyik legnagyobb fejlesztése zárult le.

A keszthelyi Boom­batucada utcai dobzenekar vidám műsorával kezdő­dött a nagyszabású záró­ünnepség, amelyen római kori légiósok és gladiáto­rok is tiszteletüket tették, s később egy látványos be­mutató keretében meg is küzdöttek egymással. (Ké­pes összeállításunk a 6–7. oldalon.)

Október 23­a olyan dátum Magyarország naptárában, amelyet mindig piros betűvel jelzünk majd, mondta az 1956­os forradalom és szabadságharc elmékére rendezett városi rendezvényen Papp Gábor polgármester. Mint fo­galmazott: ezen a napon emlékezünk a bátorságra, amely­lyel az ország lakossága példát mutatott az egész világ­nak, de emlékezünk hősi halottainkra, a kivégzettekre, az elhurcoltakra, a bebörtönzöttekre s a hazánkat elhagyó menekültekre is. (Részletek a 4. oldalon.)

Első a sorbanHévízen tartotta kihe­

lyezett ülését a Magyar Kézilabda Szövetség el­nöksége – az új vezető­ség által meghirdetett nyitás jegyében. A ta­nácskozáson Papp Gá­bor polgármester ki­emelte, a város fontos része a magyar kézilab­da­társadalomnak, s az itt élők büszkék az NB II­es női csapatra és az utánpótlás gárdára.

– Mindent megteszünk azért, hogy megfelelő kö­rülményeket biztosít­sunk nekik, szögezte le a városvezető. (Folytatás a 10. oldalon.)

Ezzel a címmel tartott háromnapos őszi kulturális fesztivált a hévízi Új Színpad Egyesület. A rendezvénynek a városháza díszterme adott otthont.

– Fesztiválunk köszönetnyilvánítás a városnak a sok támo­gatásért, a művelődésnek, hogy helyet adott nekünk és a város összes lakójának, hogy eljönnek előadásainkra – fogalmazott Szabóné Fehér Hajnalka elnök. (Bővebben az 5. oldalon.)

Kirándulás, akadályver-seny, megemlékezés és avatás.

9. oldal

Ezeréves kultúránkért állunk ki ma is

A megemlékezés zárásaként a képviselők koszorút helyeztek el az ’56-os emlékműnél

Homlokon csókolt a Múzsa

Látványos színpadi megoldásokat láthatott a közönség

Page 2: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

2 2015. november 4.HÉVÍZI

HÉVÍZI FORRÁS – IMPRESSZUM:Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Heffler György Lapigazgató: Kovács Veronika Felelős szerkesztő: Varga Lívia Ki adja: Maraton Lapcsoport-Multivízió Kiadói Kft. Felelős kiadó: Szabó Miklós és Kázmér Judit ügyvezető igazgatók PLT ingyenes divízió igazgató: Heffler György Szerkesztőség: 8900 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62., Tel.: 06-92/502-222 e-mail: [email protected]. Hirdetési információ: Maraton Lapcsoport Kft., 8900 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62., Tel.: 06-20/402-4966, e-mail: [email protected]. Nyomdai munkák: Extra Média Nyomda Kft. – 8000 Székesfehérvár, Fecskepart Felelős vezető: Szabó Dániel • Megrendelés száma: HVF 22/2015 Megjelenik 3500 példányban. • Terjeszti a Savaria Post • HU ISSN 2416-2817

FORRÁSHÉVÍZI VÁROS LAPJA

A MARATON LAPCSOPORT TAGJA

HÉVÍZI

aktuálisA reptér biztonságáért

Több mint 130 millió forintból korszerűsítette az Országos Meteoroló­giai Szolgálat (OMSZ) az egyetlen dunántúli meteorológiai radart.

A Dióskál pogányvári településrészén álló ra­darállomás üzembe he­lyezésén V. Németh Zsolt államtitkár elmondta: a földművelésügyi tárca 100 millió forintot bizto­sított a felújításhoz, amit az OMSZ 35 milliós saját forrással egészített ki. Radics Kornélia, az

OMSZ elnöke pedig ar­ról szólt: az állomás az eddiginél pontosabbá teszi az egy­három órán belüli lokális időjárási előrejelzést, ami főként a balatoni viharjelzést, illetve a sármelléki re­pülőtér repülésbiztonsá­gát szolgálja, de a térség gazdálkodói számára is segítséget jelent.

A radar a csapadék mennyiségét, halmazál­lapotát és a szelet is méri, s 120–150 kilomé­ter sugarú körben képes a legpontosabb adato­kat szolgáltatni, folya­matosan frissülő képét pedig az országban mű­ködő másik három ra­dar adataival egybe­komponálva az OMSZ honlapján bárki nyomon követheti.

Több vendég, több éjszaka, új rekordok

Hosszú hónapok fejlesz­tése és széles körű konzul­táció után megújult a heviz.hu.

– Letisztult arculat, egy­szerűbb kezelés, gyorsa­ság – így foglalta össze a fejlesztést az azt bemutató sajtótájékoztatón Papp Gábor polgármester. Mint mondta: közel 10 millió fo­rintot fordított a város a honlap megújítására, a portál tartalmi és formai elemeit az önkormányzat

és a TDM egyesület közö­sen alakította ki.

Kepli József János alpol­gármester jelezte: a fejlesz­tők az átalakításkor az ér­tékteremtést helyzeték elő­térbe. A másik fontos pillér pedig az értékmegőrzés volt – átmenteni a portálon eddig megjelent tartalma­kat, tíz különböző nyelven. Kiemelt szempont volt a régi honlap aloldalainak láthatóbbá tétele, egysze­rűbb elérhetősége is. Ilyen

például a HeBi­t, az egregyi fejlesztést és a Hévíz–Bala­ton Airportot bemutató aloldal.

Ugyancsak hangsúlyos szerepet kapott a szállás­foglalási rendszer átalakí­tása, az újítástól a foglalá­sok számának növekedését várják.

Az új heviz.hu informá­ciós portálként működik a jövőben is, központi funkci­ói azonban kicserélődtek, korszerűbbek lettek, meg­újult a rendezvény­ és étte­

remajánló is. Az említette­ken kívül a hírfelületek ad­ják a friss információ bázi­sát, a minőségi video­ és képgalériákkal megjelené­si lehetőséget biz to sít va a helyi szolgáltatások szá­mára. A web shop és a Hé­víz­kártya által pedig a ke­reskedelmi partnereket és termékeiket igyekszik po­zícionálni a portál – mind­erről Joós Attila, a fejlesz­tést végző Webmark Euro­pe Kft. ügyvezetője szólt.

Forrás-inFormáció

Öt éve minden lénye­ges mutató tekin­tetében töretlen a turizmus növekedése hazánkban, az idei eredmények ráadá­sul nemzetközileg is kimagaslóak.

Egyebek mellett erről be­szélt az egergyi beruházás átadóján Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisz­térium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitká­ra, hangsúlyozva: a fürdő­város kiemelkedő teljesít­ménye jócskán hozzájárult Magyarország idegenfor­galmának elmúlt időszak­ban elért eredményeihez. Mint fogalmazott: idén az első nyolc hónapban 7 millió 250 ezer vendég 18,5 millió vendégéjszakát töltött el ke­reskedelmi szálláshelyein­ken, így az előbbi adat 8,5,

az utóbbi pedig közel 6,5 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket. A turisták az előző évinél 13,6 száza­lékkal többet, összesen 145,2 milliárd forintot fizet­tek ki szállásdíjra.

– A magyar turizmus idei növekedési üteme nemzet­

közi összehasonlításban is kimagasló – folytatta a he­lyettes államtitkár, kiemel­ve: az első fél évben 17,5 szá­zalékkal több turista érke­zett hazánkba, mint a tava­lyi év hasonló időszakában. – Ezzel Magyarország növe­kedése a világátlag több

mint négyszerese, az euró­painak pedig három és fél­szerese volt. A kedvező ten­denciákat látva tehát joggal bízhatunk abban, hogy a 2015­ös esztendő ismét re­kordév lesz a magyar turiz­musban – mondta a politi­kus, megjegyezve: idén kö­rülbelül 10 milliós vendég­ és 25 milliós vendégéjszaka­számot várnak, a szálláshe­lyek bevétele pedig elérheti a 350 milliárd forintot.

Ruszinkó Ádám jelezte: 2014 és 2020 között ismét mintegy 300 milliárd forint jut hazánkban turizmusfej­lesztésre, részben közvetett, részben pedig közvetlen for­mában. Két kiírás már meg­jelent, s még idén újabbak meghirdetését tervezik, kö­rülbelül 60 milliárd forint értékben. Hamarosan meg­jelenik a minősített gyógy­helyek versenyképességé­nek erősítését támogató pá­lyázat is, közel hétmilliár­dos kerettel. Varga LíVia

Manninger Jenő és V. Né-meth Zsolt az avatáson

Értékteremtés és értékmegőrzés: megújult a város honlapja

Letisztult arculat, egyszerűbb kezelés, gyorsaság

Ruszinkó Ádám: – Joggal bízhatunk abban, hogy az idei re-kordév lesz a turizmusban

Sajtótájékoztatón számoltak be a fejlesztésről

Page 3: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

32015. november 4.HÉVÍZIaktuális

Október 13. és 16. között tartották a Global Aquatic Exhibitiont a barcelonai kiállítási központban. A kiállítás és vásár kísérőren­dezvénye volt a Piscina & Wellness konferen­ciaprogramja, amelyen neves szakértők és szolgáltatók vettek részt.

A résztvevők megismer­kedhettek a wellness ke­resleti és kínálati trendjei mellett a keresletet globáli­san is meghatározó folya­matokkal és fejlődési irá­nyokkal. A rendezvényre meghívást kapott Hévíz város vezetősége is, a prog­ramon Kepli József János alpolgármester tartott elő­adást.

– Azért kaptunk meghí­vást a barcelonai wellness konferenciára, mert mi is azok közé tartozunk, akik vizsgálják a turizmus helyi iparra és nemzetgazdaság­ra gyakorolt hatásait. A fi­gyelmet egy nemrég megje­lent nemzetközi publikáció keltette fel, amely a Hévíz–Balaton Airport nemzet­gazdaságra gyakorolt ha­tását vizsgálta – tájékoztat Kepli József János. – Ön­kormányzatunk együtt dol­gozik a Puczkó László ve­zette Egészség, Wellness és Spa Turizmus Obszer­vatóriummal, amely tudo­mányos műhely Magyaror­szágon eg yedülál lóan komplex módon vizsgálja a turisztikai szektor mérő­számait. A kutatásból kide­rült: Hévíz méretéhez ké­

pest és abszolút értékében nézve is jelentős turiszti­kai hatással rendelkezik, amelyet a Hévíz–Balaton Airport üzemeltetése to­vább erősít.

– A rendezvény gyógyhe­lyek és gyógyturisztikai forgalmazók szekciójában kapott helyet a hévízi pre­zentáció. Milyen előadások hangzottak ott el?

– Tanulságos volt, hogy olyan nemzetközi szinten elismert szakemberek vol­tak jelen, akik jelentős gyógydesztinációk szolgál­tatóival dolgoztak és dol­goznak együtt annak érde­kében, hogy piaci pozíciói­kat erősítsék és vezető sze­repre törjenek az ágazat számos területén. Nem ele­gendő ismerni a statisztiká­kat, azokat helyes paramé­terek mentén kell tudni ér­telmezni ahhoz, hogy meg­állapításaink összhangban legyenek a valós piaci igé­nyekkel, amelyek pontos is­merete elengedhetetlen a tudatos tervezéshez. A rendszer teljes ismeretéhez a statisztikai adatokat olyan mátrixba kell helyez­ni, amely figyelembe veszi a turistaszámon és vendégéj­

szakán túl a szolgáltatá­soknál keletkezett, turisták által generált, multiplikáló­dó költéseket, valamint az adó­visszatérítéseket és az ehhez kapcsolódó központi támogatásokat. Nálunk ezek az összetett elemzési rendszerek, mint például a turizmus szatellit számla, nemrég kezdtek szárba szökni, ezért érdemes olyan nemzetközi deszti náci ók­hoz fordulni, amelyek ezek­kel a számításokkal már régebb óta támogatják az idegenforgalomban is egy­re fontosabb tudatos, hosz­szú távra szóló stratégiai tervezést. Ha jobban látjuk az ágazat mérőszámait, jobb, pontosabb választ tu­dunk adni arra a kérdésre, hogyan lehet a turisztikai szolgáltató ágazatot fejlesz­teni úgy, hogy a kínálat húz­za magával a keresletet, és nem pedig fordítva. Tehát ne a meglévő piacokat osz­szuk fel újra és újra, hanem egészen új területeket ke­ressünk.

– Milyen érdeklődést vál­tott ki a Hévízről szóló elő­adás?

– A Hévízről szóló prezen­táció a város és a gyógytó gazdasági hatását mutatta be. Érdeklődést tapasztal­tunk a helyi szolgáltatóktól, de talán jelentősebb, hogy jelen volt a török utazási iro­dák szövetségének alelnö­ke, aki jelezte, hogy szeret­ne velünk a későbbiekben együtt dolgozni. Természe­tesen tisztában van Hévíz török kapcsolataival, illet­ve, hogy az idei főszezonban volt török charterjáratunk, és úgy gondolja, érdemes lenne kidolgozni a török mozgásszervi panaszokkal küzdő gyógyturisták foga­dásának lehetőségét. Mi

készséggel álltunk a meg­keresés elé. Fontos még megemlíteni, hogy grúziai wellness­ és gyógyfürdőket képviselő szakemberek is megkerestek minket, akik szintén mozgásszervi reha­bilitációval foglalkoznak, és kíváncsiak arra, mi Hé­vízen mit csinálunk. Ettől a találkozástól teljesen füg­getlenül a Hévíz TDM Egye­sület tanulmányutat szer­vez a jövőben Grúziába, ahová hévízi szolgáltatók fognak kiutazni. Talán ösz­sze tudjuk kapcsolni a két érdeklődést és kölcsönösen előnyös találkozás is lehet belőle. Őry rózsa

Hévíz is bemutatkozott a nemzetközi gyógyvízexpón

Papp Gábor polgármester Kovács Barnabás főkonzullal

Kepli József János alpolgármester a konferencia szervezőivel

Fókuszban a diplomáciaPapp Gábor polgármester és Kepli József János találko-zott dr. Kovács Barnabás főkonzullal, és az együttműkö-dési lehetőségekről egyeztettek. Mivel a spanyol piac nem tartozik Hévíz jelentős beutaztatói közé, így ezen a területen bármiféle növekedés előrelépés jelenthet. A tárgyalások azonban főként tudományos jellegű együtt-működésekről szóltak, méghozzá arról, hogy spanyol–magyar kooperációval uniós pályázati forrásokat találja-nak, amelyekkel kutatásokat indíthatnak a piaci trendek jobb megismerésére.

Page 4: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

4 2015. november 4.HÉVÍZI

(Folytatás az 1. oldalról.)Az, hogy valaki az ’56­os

menekülteket az ázsiai és afrikai kontinensről érkező migránsokkal hasonlítja össze, történelmileg téves, politikailag pedig hamis kö­vetkeztetés, hangsúlyozta Papp Gábor, kiemelve, a megtorló idegen hatalom elől menekülő ’56­os ma­gyarok magukénak vallot­ták az európai kultúrát, a keresztény értékrendet, s tőlük nem kellett félnie sen­kinek. Ők tiszteletben tar­tották a befogadó ország törvényeit, asszimilálódni akartak, és egy nagyon fon­tos érzés volt bennük, ami alapjaiban különböztette meg őket a mostani migrán­soktól. Ez pedig a hála.

– A magyar forradalmak és szabadságok minden században leveréssel vég­ződtek. Mindig volt egy erő­sebb hatalom, ami el tudta taposni azokat. Így volt ez a Rákóczi­szabadságharc­cal, az 1848­as forradalom­mal és így volt ez 1956­tal is. Ráadásul 1956 áldozatai és hozzátartozóik még itt él­nek köztünk. 2015­öt írunk, de nem nagyon van család Magyarországon, amely ne szenvedett volna el valami­lyen áldozatot a kommunis­ta diktatúra alatt – fogal­mazott a városvezető, ki­emelve: valami végérvénye­

sen eldőlt 1956­ban. A ma­gyar forradalom felrázta és megdöbbentette a világot, és egyben végérvényesen átformálta azt, hiszen nem csupán az önkényuralmi kormány ellen lázadt fel, hanem egy egész hazug vi­lágrend ellen. Bár a forra­dalmat leverték, éppen a lázadás vérbe fojtása mu­tatta meg, hogy nem azé az igazi erő, aki tankok tetején érkezik, hanem azé, akinek van bátorsága tiltakozni.

Papp Gábor szerint „öt­venhat szelleme arra tanít, hogy egy ország, ha talpra áll önmaga védelmében, s képes felülemelkedni min­den megosztó érdeken, nemzetté válik, és példát tud mutatni az egész világ­nak”. A forradalom 13 na­pig, az utóvédharcokkal

együtt másfél hónapig tar­tott, de 50 éven keresztül — közvetve vagy közvetle­nül — hatott mindarra, ami Magyarországon, Európá­ban és a világon történt.

– A történelem most is az orrunk előtt zajlik. Ki sem mondjuk, mert annyira fé­

lünk tőle, hogy vajon ez az év majd hogyan fog szere­pelni a történelemkönyvek­ben. Egyetlen dolog van, ami megnyugtató ebben az amúgy teljes mértékben fel­kavaró és félelmetes nem­zetközi helyzetben, amely­nek hazánk is részese: hogy

Magyarország kormánya megingathatatlan elhatáro­zást tett amellett, hogy megvédi az ország határait, s nincs semmiféle nemzet­közi nyomás és kényszer, amelynek hatására ezen az állásponton a miniszterel­nökünk változtatna – fejtet­te ki Papp Gábor. – Európa népe már hálás a markáns magyar kiállásért, bízzunk a Jóistenben, hogy megvilá­gosítja az európai vezetők elméjét is, hogy meglássák: Európa határainak védel­me egyet jelent az ezeréves európai keresztény kultúra és értékrend védelmével.

A polgármesteri beszé­det az Új Színpad doku­mentumjátéka követte, majd koszorúzással zárult a hévízi megemlékezés.

Varga LíVia

emlékezés

Kórustalálkozó Isten dicsőségéreA Hetednapi adventista egyház hévízi gyülekezete

zenei napot és kórustalálkozót szervezett a közelmúlt­ban. A rendezvényen a helyi gyülekezet kórusán kívül Nágocsról, Zalaegerszegről és Nagykanizsáról érkez­tek fellépők, szám szerint 75­en, s ugyanennyi érdeklő­dő hallgatta a műsort. A programon Istent dicsőítő éne­kek hangzottak el, tájékoztatott Markal László gyüle­kezetvezető, aki elmondta: a gyülekezet az adventi idő­szakban több programmal is készül.

Az elmúlt napokban országszerte sok százezren keresték fel elhunyt szeretteik sírját, nem volt ez másként a hévízi temető-ben sem (képünkön). November 1-jén, mindenszentek nap-ján az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket ünnepeltük, november 2-án, halottak napján pedig a katoli-kus egyház megemlékezett minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.

Tárgyalt a testület

Múlt héten tartotta ok­tóberi soros ülését a hé­vízi képviselő­testület. A grémium 23 napirendi pontot tárgyalt. Egyebek mellett módosították a védőnői körzeteket, pá­lyázatot írtak ki az egyéb szálláshely­szol­gáltatók minőségfejlesz­tési támogatására és döntöttek a Gróf I. Feste­tics György Művelődési Központ megszüntetésé­ről, melynek feladatait a Hévízi Kultúrközpont Szolgáltató Nonprofit Kft. veszi majd át. Az ülésről következő szá­munkban részletesen is beszámolunk.

Elhunyt szeretteinkre emlékeztünk

„Történelmileg téves, politikailag hamis...”

1956 áldozatai és hozzátartozóik itt élnek köztünk, mondta beszédében Papp Gábor polgármester

A városi megemlékezésen az Új Színpad tagjai idézték fel 1956 októberének történéseit

Page 5: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

52015. november 4.HÉVÍZI

(Folytatás az 1. oldalról.)– Október 23­án hangjá­

tékkal kezdtük az ünnepi műsort, majd irodalmi ká­véházat rendeztünk be a díszteremben, ahol a ked­venc verseinkből, filmekből és eredeti hanganyagokból összeállított műsorral vár­tuk az érdeklődőket – foly­tatta Szabóné Fehér Haj­nalka.

Szombaton Tiszta szív­vel címmel mutatott be kö­zös műsort az Új Színpad musical­ és tánccsoportja, a produkciót Berkes Dáni­el és Bodgánné Tóth Otti­lia tanította be, s mindket­ten közre is működtek ben­ne. Este az egyesület Vidá­mító Társulata lépett szín­padra Kabaré kavalkád 2.0 című zenés műsorával. A nyolc rövid jelenetet a Vi­dám és a Mikroszkóp Szín­pad, valamint a rádiókaba­rék műsorából válogatták össze. Vasárnap este pedig

zárásként Marth P. Ildikó Kukás guru című darabját mutatták be.

– Ezzel a hétvégével le­zártunk egy négyéves cik­lust – szögezi le Szabóné

Fehér Hajnalka. – Jelenleg minden szakkörünk teljes kapacitással működik, s már tudunk vállalni külső fellépéseket is, ami komoly fordulópont számunkra.

Az egyesület idén kará­csonyi műsorral várja az érdeklődőket, szintén a díszterembe, emellett lesz­nek adventi fellépéseik is. Januárban pedig vendég­szereplésre mennek a pé­csi egyetemre, ahol a szeni­orok diplomaosztójára kaptak meghívást.

Kiss Réka ötödik osztá­lyos kora óta tagja az egye­sületnek. Mint mondja, an­

nak idején az újságban látta a tagfelvételről szóló hirde­tést, s gondolta, megpróbál­ja, hiszen a szavalás, a szín­játszás, a tánc és az ének egyaránt érdekelte.

– A fellépés előtti izgal­mat szeretem a legjobban – jegyzi meg. – Számomra a hétköznapokon mindig az jelenti a fényt, hogy hétvé­gén megyünk fellépni vagy próbálunk. Felnőtt korom­ban is szeretnék ezzel fog­lalkozni és színházban dol­gozni. Már fontolgatom, hová kellene mennem to­vábbtanulni…

TóTh andrás

kultúraFiatal művészek bemutatkozása

Megnyitotta kapuit a FISE DESIGN 2015 című kiállítás, amely a Muzeális Gyűjtemény­ben látható.

A Fiatal Iparművé­szek Stúdiója tárlatá­nak megnyitóján Her­man Katalin, a Feste­tics György Művelődési Központ megbízott igazgatója mondott kö­szöntőt. Lajkó Ivett furulyán működött közre, a kiállítást Mascher Róbert for­matervező, a FISE el­nöke nyitotta meg.

– Egyesületünk 33 éves, jelenleg 370 ta­gunk van – közölte az elnök. – Hévízen a FISE minden szakosz­tálya képviselteti ma­gát, így az üveg, kerá­mia, bőr, öltözék, tex­til, grafika, vizuális kommunikáció, fotó, videó, ipari forma, bel­ső építészet és ötvös szekció is.

A FISE bázisa Buda­pesten van, kiállítóter­mében háromhetente kapnak lehetőséget a tagok arra, hogy meg­mutatkozzanak.

– Általában csopor­tos tárlatokat csiná­lunk, s alkalmanként eljutunk külföldi kiállí­tásokra is, eddig negy­ven alkalommal vet­tünk részt ilyenen. Igyekszünk minél több lehetőséget biztosítani és minél többfélének lenni – fogalmazott Mascher Róbert. (ta)

Őszi kulturális fesztivál – köszönetképpen

Balatoni mesterségek napja címmel kézműves munkabemutatókat tartot­tak a városháza előcsarno­kában az Új Színpad Egye­sület őszi kulturális feszti­válja keretében.

A program az ország há­rom térségében, Tokajon, Budapest környékén és a Balaton régióban futó ha­gyományőrző projekt egyik eleme volt, mondta lapunk­nak Horváth Viola, a pro­jekt szakértője. – Célunk, hogy egy más jellegű ren­dezvény közönsége is meg­ismerkedjen ezekkel a kéz­műves szakmákkal.

Horváth Viola elmondta még: novemberben Zala, So­mogy és Veszprém megye

legkiválóbb népművészeinek szerveznek kiállítást, amely Keszthelyen is megtekinthe­tő lesz, s hévízi kiállítók is képviseltetik majd magukat.

– Már nyugdíjas vagyok, korábban könyvtárosként dolgoztam. A népművé­szet számomra olyan örömszerző tevékenység,

amivel már több mint negyven éve foglalkozom – tudtuk meg Cz. Tóth Haj­nalka hímző­ és gyöngy­fűző népi iparművésztől, a népművészet mesterétől. – Elvégeztem egy három­éves tanfolyamot, s azóta is rendszeresen járok to­vábbképzésekre. Folya­matosan próbálok új dol­gokat tanulni. Kezdetek óta az a célom, hogy a ma­gyarság által birtokolt rendkívül gazdag hímzés­hagyományt megpróbál­juk újra élővé tenni azál­tal, hogy a mai kor köve­telményeinek megfelelően átfogalmazzuk a mintá­kat úgy, hogy közben hűek maradunk azokhoz. (ta)

Őrzik és közben élővé teszik a néphagyományt

A társulat Marth P. Ildikó Kukás guru című bohózatát is előadta

Tiszta szívvel címmel közös műsort mutatott be az Új Színpad musical- és tánccsoportja

Cz. Tóth Hajnalka népi iparművész számára a népművészet örömszerző tevékenység, immár több mint negyven éve

A FISE minden szakosz-tálya bemutatkozik

Page 6: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

6 2015. november 4.HÉVÍZI

(Folytatás az 1. oldalról.)– Egészségturizmussal

foglalkozó szakemberként régóta követem figyelem­mel és valódi elismeréssel azt a városépítő és turiz­

musfejlesztő munkát, amit a hévíziek az elmúlt évek­ben véghezvittek. Nem vé­letlen, hogy Budapest után évek óta az önök városa a legnagyobb vendégforgal­

mú település Magyarorszá­gon – fogalmazott Ruszinkó Ádám, jelezve: ezeket a si­kereket a település nem tud­ta volna elérni a turisztikai szolgáltatók és az önkor­mányzat példás együttmű­ködése nélkül.

Mint fogalmazott: a fürdő­város turisztikai szempont­ból a kormány kiemelt figyel­mét élvezi, ezt a repülőtérnek nyújtott állami segítség és az elmúlt évek hévízi pályázati támogatásai egyaránt bizo­nyították. Uniós és állami for­rás tette lehetővé a Korok és borok projekt létrejöttét is, folytatta a helyettes államtit­kár. Leszögezte: a történelmi emlékeket, táji jellegzetessé­get, gasztronómiai különle­gességeket felfűző tematikus sétaút nemcsak az egregyi városrészt kapcsolja be Hévíz turisztikai kínálatába, de várhatóan hozzájárul ahhoz is, hogy az ide látogatókat to­vább tudja marasztalni a vá­ros, az eleve hosszabb időt itt töltő kúravendégek számára pedig színesíti a kínálatot,

hozzájárulva a költések növe­kedéséhez. S az sem elhanya­golható szempont, hogy a fej­lesztés két új munkahelyet teremtett.

– Hévíz idén azt is bebizo­nyította, hogy nemcsak krea­tivitásból, de válságmene­dzselésből is jelest érdemel, hiszen intenzív jelenléttel si­keresen dolgozta meg a piaco­kat, így a növekvő számú bel­földi, valamint cseh és szlo­vák vendég csaknem pótolni tudta az orosz vendégek szá­mának már tavaly elindult visszaesését. Ez alapján re­mélhető, hogy Hévíz idén is milliomos lesz, azaz átlépi a bűvös hét számjegyet a ven­dégéjszakák számát illetően – emelte ki Ruszinkó Ádám.

A térség egyik legnagyobb beruházása zárult le az egregyi projekttel, amely hoz­zájárul ahhoz, hogy Hévíz egyre inkább a közép­euró­pai régió kiemelt gyógyköz­pontjává váljon, bocsátotta előre Manninger Jenő mi­niszteri biztos, országgyűlési képviselő.

– A város a Hévízi­tó és a gyógyászat mellett most már történelmi attrakciót is kínál az itt tartózkodóknak, s egyedülálló módon több év­ezred emlékeit képes felvo­nultatni és bemutatni a hazai és a nagyszámú nemzetközi közönség számára, újabb ér­tékkel gyarapítva a megye kincsestárát – fejtette ki a politikus. – Ha képletesen el­indulunk innen, Egregyről a Hévízi­tó felé, voltaképpen évezredeken gyalogolunk keresztül. A római kori villá­tól, az avar kori leleteken át az Árpád­kor emlékei tárul­nak a szemünk elé, hogy az­tán a sétánk során egészen az újkori Festetics­öröksé­gig, a tóig jussunk el.

Mint fogalmazott, a hátrá­nyos helyzetű települések tá­mogatása mellett a húzóága­zatokat is segíteni kell, ame­lyek lehetőséget teremtenek és hasznot hoznak az egész térség számára. S mert Hé­víznek nemcsak a hazai, de a nemzetközi versenyben is részt kell vennie, muszáj to­vább dolgozni a város fejlesz­tésén.

Papp Gábor polgármester beszédében arról szólt: a vá­ros vezetősége 2010 óta fel­adatának tekintette Egregy bevonását a város turisztikai kínálatába. Meg kellett azon­ban találni azokat az egyedi lehetőségeket, amelyekre – szó szerint – építeni lehet.

közélet

„Hévíz bebizonyította, hogy nemcsak kreativitásból, de válságmenedzselésből is jelest érdemel”

Page 7: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

72015. november 4.HÉVÍZI

– Elsődleges tervünk az volt, hogy a régóta rossz álla­potban lévő Dombföldi utcát rendbe tegyük. Pályázati for­rás azonban ilyen célokra nem volt, ezért a teljes város­rész fejlesztését tűztük ki cé­lul. Úgy véltük, Egregy évez­redes történelme, az itt talál­ható római kori emlékek, illet­ve gyönyörű, országosan is ritka kincsnek számító Ár­pád­kori templomunk komoly lehetőséget kínál számunkra.

Kormányzati támogatás­sal, 560 millió forint pályáza­ti pénzből és közel 200 millió forint saját forrásból sikerült egy, a környéken egyedülál­ló fejlesztést megvalósítani, csodás parkot, színvonalas múzeumépületet, valamint újra tetszetős külsővel pom­pázó templomot magában foglalva – mondta Papp Gá­bor, köszönetet mondva a munkálatokban részt vevők­nek, kiemelve a projekt koor­dinálását végző Kepli József János alpolgármester tevé­kenységét.

Az ünnepélyes szalagátvá­gást követően dr. Szarka La­

jos történész kalauzolta vé­gig az érdeklődőket az új, 500 négyzetméteres múzeumban Hévíz évezredei címmel meg­nyílt állandó kiállításon, ame­lyen a látogatók többségében a városban és térségében előkerült régészeti leleteket láthatnak, az őskortól a kö­zépkorig bezárólag.

A programon a gyerekek a római kori rom játszóterén régészkedhettek, minden ér­deklődőt korabeli lakoma várt, s a Happy Dixieland Band, valamint a Tűzszínház fellépése szórakoztatott.

Varga LíVia

közélet

Page 8: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

8 2015. november 4.HÉVÍZI portré

Gyerekként nem arról álmodott, hogy fel­nőve sok pénzt keres majd, hanem arról: azt csinálhatja, amit igazán szeret. Gönye Ádám terve valóra vált, ma edző és sikeres testépítő versenyző. Azt mondja, a sport tanította mindenre az életben.

A keszthelyi származá­sú – most Hévízen élő, ide kötődő – Gönye Ádám éle­tében mindig is jelen volt a sport. Szülei sporttago­zatos iskolába íratták, s ő élt is a lehetőséggel, na­gyon sok mindent kipró­bált, így – még hallgatni is sok a felsorolást – foci­zott, atletizált, kézilab­dázott, teniszezett, ko­sárlabdázott és bokszolt is. A mozgás volt a létele­me. Aztán, a felnőtté vá­lás küszöbén, lement az edzőterembe.

– Akkor, mint oly’ sokan, főleg azért, mert ki akar­tam tűnni a fiúk közül, s jobban szerettem volna tet­szeni a lányoknak. Azután egyre jobban elmélyedtem ebben a sportágban, és au­todidakta módon ismer­kedtem az elméleti oldalá­val. Újságokat olvastam, videókat néztem, könyve­ket vásároltam, végül elvé­geztem Budapesten egy sportiskolát, és szinte ész­revétlenül az életem meg­határozó része lett a test­építés.

Így beteljesült egy gye­rekkori remény, hisz’ Gönye Ádám aprócska lur­kóként nem rengeteg pénz­ről álmodott, hanem arról, hogy felnőttként azzal fog­lalkozhat, amit szeret. Be­jött az életprogram.

S most már nemcsak edző és testépítő, hanem versenyző is, méghozzá családi kötelékben, hiszen párja, Czotter Mariann ugyanezt az életpályát jár­ta s járja be. Közösen tart­ják a tréningeket, együtt készülnek a megméretteté­sekre, azonos a napi ritmu­suk, s ugyanazokon a ver­senyeken lépnek a bírák és a közönség elé. Extraként pedig összekötötték az (magán)életüket is.

Első versenyszezonjuk­ban, idén, máris berobban­tak az élmezőnybe. Romá­niában a Herkules Kupán, ami egy nyílt nemzetközi viadal, Ádám harmadik, Mariann második lett. Majd Budapesten, a vb­kvalifikációs Bodysport Kupán Mariann nyert saját kategóriájában, Ádám pe­

dig második helyezést ért el. A Fit Parádén Mariann harmadik lett, akárcsak az idényzáró Super Bodyn, ahol Ádám ezüstérmet érő helyen zárt.

Mindez, persze, nagyon hosszú munka eredménye.

– Ebben a sportban – mondja Ádám – nem hóna­pok vagy egy­két év alatt jön az eredmény. Nagyon komoly elhivatottság kell hozzá, nem lehet megúszni a kemény munkát: évtize­dek kellenek az igazi siker­hez. Így szinte mindent ezen út során tanultam meg. Például azt, mit jelent

megdolgozni valamiért. S megtanultam hinni abban, hogy bármire képesek va­gyunk, csak tenni kell érte. Merni kell nagyot álmodni, mert az álmokból cél lesz, s az a felé vezető útról nem szabad letérni: amit terve­zünk, sikerülni fog, ha be­letesszük a kellő munkát.

A munka pedig benne van ebben az életútban, sőt, talán több is ez, mint munka. Ahogyan Gönye Ádám mondja, ez életfor­ma; nem arról szól ugyanis a dolog, hogy van hetente néhány kemény edzés. Tré­ning ugyan van minden­nap, de emellett figyelni kell mindenre: táplálkozás­ra, életvitelre és életmód­ra, a szervezet rezdülései­re. A testépítés, ezen a szinten, napi 24 órás kon­centrációt követel.

– A versenyzés azért mo­tivál minket, hogy egyre többet tanuljunk. Ez az éle­tünk, és szerettünk volna még sikeresebbek lenni, az pedig erőt adó visszaigazo­lás, ha szép eredményeket érünk el. S persze mindig van hová lépni előre – kijut­ni például egy Európa­baj­nokságra, rangos nemzet­közi versenyre.

Gönye Ádám és Czotter Mariann egyébként reme­kül érzi magát hévíziként. Sok pozitív visszajelzést és támogatást kapnak – a vá­rostól, az emberektől, a kö­zösségtől. Szeretnek itt élni, dolgozni, ráadásul ha­marosan egy újabb álmuk teljesül: saját edzőtermet nyitnak. Mert ebben is hit­tek – és keményen dolgoz­tak érte…

PéTer árPád

„Szalonna?! Nem is emlékszem…” Ádám így reagált arra a kérdésre, vajon a rendkívül feszes és szabályozott életmódba belefér-e néha egy kis házi szalonna. Azt mondja, talán gyerekként evett ilyet utoljá-ra. A professzionális testépítőknél mindent számolni, mérni kell, így például fehérjéből, ami a szervezet építő-anyaga, az átlagembernél lényegesen többet kell fo-gyasztani. A szervezet üzemanyagával, a szénhidráttal pedig óvatosan kell bánni, nekik kerülni kell a gyorsan felszívódó, egyszerű fajtát (például a cukrot). A barna rizs viszont – ami összetett szénhidrát - jöhet. Persze, az sem nyakló nélkül…

Czotter Mariann és Gönye Ádám. Remekül érzik magukat hévíziként: a város sikereik bázisa

Gönye Ádámmal kitartó munkáról, eredményekről és az életprogramról

Az álmok felé vezető útról nem szabad letérni

Superbody 2015. Ádám a rendkívül erős mezőnyben a második helyen zárt

Page 9: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

92015. november 4.HÉVÍZIoktatás

Sportfelszerelést ajánlott fel a Hévíz Sportkör

A Hévíz Sportkör és a labdarúgó szakosztály vezető­sége sportfelszereléseket, mezeket adott át a Hévízen működő oktatási intézményeknek, ezzel a gesztussal is erősítve a sok éve jól működő kapcsolatot.

– 2010­ben felállított új koncepciónk egyik fontos célja az volt, hogy szorosabb együttműködést alakítsunk ki a helyi közintézményekkel, iskolákkal, óvodákkal, az el­múlt évek pedig azt igazolták, hogy ez a kapcsolat jól működik – mondta Bencsik Péter, a Hévíz SK elnöke.

– Mivel az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a labdarúgó szakosztály létszáma, az elraktározott eszközök, szerelések kevésnek bizonyultak, így úja­kat kellett beszereznünk, a meglévőket pedig szeret­tük volna jó gazdákhoz juttatni – fogalmazott Damina László, a labdarúgó szakosztály vezetője. – Elsősor­ban olyan felszereléseket adtunk, amik alkalmasak a versenyzésre is.

– Ezekben a mezekben még komolyabbnak érzik ma­gukat, és még szívesebben játszanak majd a gyerekek – fogalmazott Nagy Sándorné, a Brunszvik Teréz Óvo­

da vezetőhelyettese, megjegyezve: náluk is van egy kis focipálya, s a Bozsik­fesztiválon is lelkesen vettek részt a legkisebbek.

– Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ismét ilyen segítséget kapunk a Hévíz SK­tól – közölte Simonné Gál Gyöngyi, az Illyés Gyula Általános Iskola igazgatója. – Fiataljaink tágra nyílt szemekkel néznek a sportolókra, hogy azok milyen szép, egységes szerelésben jelennek meg. Ez nálunk eddig nem volt megvalósítható. Ezekben a mezekben biztosan nagyon büszkék lesznek majd ma­gukra, tevékenységükre, iskolájukra és a városukra is.

– Nagyon örülünk a szereléseknek – mondta Nagy Boldizsár, a Bibó István Gimnázium igazgatója. – Az önkormányzat és a KLIK segítségével ugyan próbáljuk folyamatosan fejleszteni eszközparkunkat, ám legutol­só mezkészletünk így is 7–8 éves. A foci nálunk is a leg­kedveltebb sport a fiúk és a lányok körében egyaránt. Csapataink rendszeresen járnak meccsekre, tornákra, ennek következtében a mezek nagy igénybevételnek vannak kitéve.

Szabó Imre, a labdarúgó szakosztály szakmai vezető­je a mezátadás kapcsán így fogalmazott:

– Az óvoda, az általános iskola és a gimnázium is ki­emelt partnerünk. A gyerekek nagy része ezekből az intézményekből érkezik hozzánk, így napi kapcsolatban vagyunk, ráadásul használjuk infrastruktúrájukat, ter­meiket is. Reméljük, hogy a gyerekek örülni fognak ezeknek a felszereléseknek, és hosszú évekig használ­ják majd azokat, ezzel is erősítve az egyesület és az in­tézmények kapcsolatát. TóTh andrás

Folytatódott a református templomban a Viva la Musica komolyzenei koncertsorozat. Ezúttal a Német–Magyar Barytontrió muzsikált.

Az 1975­ben alapított braunschweigi baryton­triónak évente több mint 15 fellépése volt az USA­ban és Európában. 2014­ben aztán új fejezet kezdődött: prof. dr. Manfred Herbighez két nagykanizsai zenetanár, Ba­logh Tünde gordonkaművész és Németh Ferenc brácsa­ és hegedűművész csatlakozott. Joseph Haydn és kortársai művein kívül régebbi, vala­mint 19. és 20. századi zene­szerzők műveit is előadják.

– Kilenc éve költöztem Németországból Magyaror­

szágra, gambákkal, csel­lókkal, barytonokkal fog­lalkozom – tudtuk meg Manfred Herbigtől. – A baryton Eszterházy Miklós herceg kedvenc hangszere volt, maga Joseph Haydn 140 triót írt erre a hangszer­

re, de a kortársak is szeret­ték. Mi ezeket a műveket adjuk elő.

November 27­én még egy adventi koncertet tartanak a Viva la Musica keretében, majd a sorozat jövőre folyta­tódik.

Szabó Imre, Nagy Sándorné, Damina László, Simonné Gál Gyöngyi, Bencsik Péter és Nagy Boldizsár

Gambák, csellók, barytonok és Joseph Haydn

Manfred Herbig, Németh Ferenc és Balogh Tünde

llyés­témanapot rendez­tek az általános iskolában az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon. A diákok a könnyed programok mel­lett közösen emlékeztek az 1956. október 23­ai esemé­nyekre és tisztelegtek az iskola egykori hős diákja, Földes Gábor emléktáblá­jánál. A nyolcadikosok és a kórus ünnepi műsorral ké­szült.

Az alsósok, szakítva az eddigi hagyományokkal, túrázni indultak. Volt, aki úti célként a Somló­hegyet választotta, többen egy hé­vízi körsétával egybekötött múzeumlátogatás mellett döntöttek, a legkisebbek pedig a Hévízi­tó körül ba­rangoltak.

A felsősök dr. Zacher Gábor drogról tartott elő­adása után a névadó Illyés Gyulához kapcsolódó fel­adatokat is megoldottak a délelőtti akadályverseny során, s ekkor tartották az ötödikesek avató ünnepét is. A diákok minyonbőrbe bújtak, és osztályindulói­kat hangosan kántálva re­mek hangulatot teremtet­tek a tréfás, ámde erőt pró­báló feladatokhoz. Sok szerepben kellett helyt áll­niuk: fodrászként póker­arccal táncra perdültek, spagettifutárként motoros üldözésbe kezdtek, majd Picassókként portrét ké­szítettek tanáraikról.

– Esküjükben fűt­fát megígértek, reméljük, a

hosszú szünet után is em­lékezni fognak ígéreteik­re – fogalmazott Simonné Gál Gyöngyi igazgató, megjegyezve: a jó hangu­lat meg teremtésében nagy szerepe volt a szer­vező diákönkormányzat tagjainak és segítő veze­tőjüknek, Porkoláb An­namária tanárnőnek.

Az Illyés­napok folytatá­saként a szünet után tart­ják a környék általános is­koláiban is meghirdetett Illyés vers­ és prózamondó, illetve szépkiejtési ver­senyt. „Kedvenc tájam” té­mában pedig tetszőleges technikával készített pá­lyamunkákat várnak a rajzpályázatra.

TóTh andrás

Minyonbőrben minden kicsit más…

A diákok minyonbőrbe bújva jókedvűen láttak neki az erőt próbáló feladatoknak

Page 10: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

10 2015. november 4.HÉVÍZI sport

Tízgólos vereséget szenve­dett a sérülésektől sújtott Hé­víz a Csurgótól hazai pályán az NB II­es női kézilabda­baj­nokságban. A 36­26­os vere­séggel zárult meccsen a für­dővárosiak nem találták az ellenszerét a somogyiak nyi­tott védekezésének. Ráadá­

sul csurgói oldalon korábbi NB I­es játékosok is szerepel­tek, akiket képtelenség volt tartani. Klász Karola, a Hé­víz játékos­edzője szerint az együttesnek a pofon után lel­kileg kell összeszednie ma­gát, s erősíteni kell a lányok önbizalmát.

A hévízi labdarúgó szak­osztálynál nemcsak az utánpótlás korú gyerekekre és a felnőtt csapatra dolgoz­tak ki profi edzésprogramo­kat, hanem belső edzőkép­zést is tartanak.

A legutóbbi foglalkozáson a bemelegítés és az erőnléti edzés fontossága volt a téma. Mint Kasper István, a

Magyar Futballakadémia mozgáskoordinációs és erőnléti edzője elmondta, rendszerszemléletet próbál­tak átadni az edzőknek, il­letve bemutatták, milyen a nemzetközi trend.

– Beszéltünk az erőfej­lesztés felépítéséről, a gyor­saság fejlesztéséről és arról is, hogyan kell előkészíteni a játékosokat az edzésre. Ezenkívül megismerked­tünk képességfejlesztő esz­közökkel is. Külföldön és szerencsére már Magyaror­

szágon is a kiemelt klubok­nál nagyon jelentős szere­pet kap az erőnléti edzés, elsősorban a sérülések megelőzése, illetve a telje­sítmény fokozása érdeké­ben.

A szakember szerint a magyarok lemaradása e té­ren is jelentős, de képzések­kel e hátrány ledolgozható.

– A modern technika és a tudományos háttér most már nagyon fontos az erőn­léti rendszerekben. A méré­sekkel visszajelzést kapunk arról, hogy jó munkát vég­zünk­e a hétköznapokban – hívta fel a figyelmet Orbán Attila, az MLSZ erőnléti edzőképzés oktatója. – Az lenne a szerencsés, ha játé­kosokra lebontva lehetne edzésterveket kialakítani, mivel minden játékos más és más módon reagál a ter­helésre. (ta)

Válásra hasonlított a meccsMúlt hétvégi győzelmével őrzi második helyét a Hévíz

a megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokságban. A fürdő­városiak Czibor 43. percben szerzett góljával 1­0­ra nyertek a Nagykanizsa ellen, de nem nyújtottak jó telje­sítményt. Ezt a meccs után Lendvai Miklós vezetőedző szóvá is tette értékelésében.

– A mai mérkőzés olyan volt, mint mikor az első felesé­gemmel váltunk: szerencsém volt, hogy életben marad­tam. Ez a három pont fontos volt, de a játék értékelhetet­len a részünkről.

(Folytatás az 1. oldalról)Ahogyan Kocsis Máté el­

nök fogalmazott, amikor az új elnökség mandátumot kapott, elhatározta, hogy végigjárja a megyéket, hogy még közelebb hozza az emberekhez a sportágat.

– Fontos, hogy az elnök­ség ne egy elefántcsontto­ronyban üljön, hanem ki­mozduljon az ország azon pontjai felé, ahol élő és jó kézilabda van, s így vidé­ken is megismerhetik mun­kánkat. Ezért is lesznek kihelyezett ülések (a hévízi az első a sorban), amelye­ken terveinkről, a jövőről beszélünk, s bepillantást nyerünk az adott megye kézilabdázásába. Nagy fába vágtuk a fejszénket, mert ahhoz, hogy ezt a

Minőségi képzés – edzőknek

A Hévíz, bár nem játszott jól, hozta a kötelezőt

A belső edzőképzés célja az eredményesség fokozása

Nem bírtak a Csurgóval a hévíziek

Új utakon a Magyar Kézilabda Szövetség

Az elnökségi ülésen Papp Gábor azt mondta, Hévíz fontos része a hazai kézilabda-társadalomnak

Az önbizalmukat kell erősíteni

Napraforgó VendéglőCserszegtomaj, Sümegi u. 9.

Tel.: 06-83-310-554, 06-30-2263-463www.napraforgovendeglo.hu

A közmondás szerint

“Ha lúd, legyen kövér!”, ennek szellemében:szeretettel várjuk, amennyiben egy kiadós, ínycsiklandozó Libavacsoráról ábrándozik…Márton nap előtt egy héttel

és az azt követő napokra különleges menüajánlattal, ropogós, illatos, hájas, májas ételkülönlegességekkel,

és zamatos borokkal invitáljuk vendégeinket!

ZTE–Újpest, Hévízen

Hévízen fogadta a ZTE FC együttese az élvonal­beli Újpestet a labdarúgó Magyar Kupában, mivel a ZTE­stadion játékteré­nek felújítási munkálatai miatt az egerszeg iek nem játszhatnak ottho­nukban. A találkozót fo­kozott biztonság i és rendőri ellenőrzés övez­te, mivel nagyjából más­félszáz Újpest­drukker érkezett a meccsre – nem hiába. A nyolcaddöntő első mérkőzésén ugyanis a l i lák 5­0­ra nyertek, formalitássá téve ezzel a visszavágót.

Page 11: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

112015. november 4.HÉVÍZIsport

Október végén ismét bi­zonyított a hévízi fociután­pótlás, több korosztály is sikeresen szerepelt.

Október 29­én újabb baj­noki mérkőzéseken léptek pályára a serdülő korosz­tályok, tudósít a klub Facebook­oldala.

U14: Hévíz–Üstökös FC Győr 0-3 (0-3)

Hévíz: Kiglics – Németh, Takács, Giczi, Bogdán Cs. – Szindekovics (Bogdán D.), Páli – Demeter (Soós), Simon, Bognár – Bogdán R. (Lukács).

U15: Hévíz–Üstökös FC Győr 1-0 (1-0)

Hévíz: Gujgiczer – Filipánics, Kopasz­Bódi, Vella, Mózer – Tálos, Lobitz – Owaimer, Lettner, Tóth F. – Thompson (Szeglet).

Gólszerző: Owaimer. Október 26­án a 11 és a 12 évesek kiemelt Bozsik­tor­nán szerepeltek Zalaeger­szegen.

U11-es korosztály: Mörk Máté Vilmos, Mörk Milán Atti la, Molnár Kristóf, Szindekovics Ro­land, Dézsenyi Zsig­mond, Dominkó Joel, Sza­bó Gergő Csaba, Szekér Balázs, Móricz Máté, Asperján György, Hosszú Márk, Tóth Ákos. Dézse­nyi Zsigmond oklevelet kapott kiemelkedő telje­sítményéért. Eredmé­nyek: Hévíz–Lenti 7­0, Hévíz–ZTE 4­1, Hévíz–Keszthely 1­0, Hévíz–

Nagykanizsa 0­4, Hévíz–Zalaszentgrót 1­1.

U12-es korosztály: Far­kas Balázs, Horváth Gergő Ákos, Léránt Richárd, Hor­váth Benjamin, Máté Benító, Németh Marcell, Németh Róbert, Pálmai Marcell, Pin­tér Bálint, Salamon Zsig­mond, Tóth Bálint. Különdí­jat kapott Farkas Balázs.

Eredmények: Hévíz–Lenti 0­2, Hévíz–ZTE 0­1, Hévíz–Keszthely 2­2, Hé­víz–Nagykanizsa 2­1, Hé­víz–Zalaszentgrót 0­2.

Két hévízi bokszolóra is komoly erőpróbák várnak a közeljövőben.

Ifjabb Pintér Sándor la­punk megjelenésével egy időben, szerdán lép először a szorítók közé a 81 kilósok kategóriájában a Nagyka­nizsán megrendezett or­szágos bajnokságon. A hé­vízi sportoló a Botos And­rás Nagykanizsai Ökölvívó Akadémia színeiben indul, és ez lesz az utolsó megmé­rettetése ifistaként. Mint Kepli József János, a Hévíz SK ökölvívó szakosztályá­nak vezetője elmondta: ez a

viadal jelenti számára az amatőr versenysport elő­szobáját, ahol arra is esélye lehet, hogy a válogatottba bekerüljön. A serdülőkorú

Kö kösi Virág szintén or­szágos bajnokságra ké­szül, s ifj. Pintér Sándorral együtt akár éremre is esé­lyes...

sportágat jobbá tegyük, sokkal több energia kell, mint egy kevésbé kedvelt sportágnál.

Ám, ahogyan a sportve­zető leszögezte: eltökéltek, például abban is, hogy Hé­víznek szüksége van egy új sportcsarnokra, mint aho­gyan játékterek kellenek az ország más településein is. És az is a stratégia része, hogy kiemelt figyelmet for­dítanak az utánpótlásra, a fiatal játékosok nevelésére.

Németh András szövet­ségi kapitány a vb­felké­szülésről tájékoztatta az elnökséget. Hangsúlyozta, rendkívül kevés idő, mind­össze kilenc nap állt erre rendelkezésre.

– Ez minden idők legrövi­debb világbajnoki felkészü­

lése, de mostanra a keret nagyjából kialakult. Nagy örömmel vettem, hogy játé­kosaink egyre nagyobb szerepet kapnak a klubja­ikban, és sokat várunk at­tól is, hogy Görbicz Anita visszatér. Ő minden bizony­nyal hasznára lesz az együttesnek.

Német András szerint a válogatott edzéseken a gárda jól működött, ez alapján optimistán tekint a vb elé.

– Bízom abban, hogy já­tékosaink a kluboknál nem sérülnek meg, és megkapják a hozzájuk illő, méltó szerepet, így jó formában, sikerre éhesen utazik majd a keret a vi­lágbajnokságra.

TóTh andrás

Új utakon a Magyar Kézilabda Szövetség

Az elnökségi ülésen Papp Gábor azt mondta, Hévíz fontos része a hazai kézilabda-társadalomnak

Továbbra is lendületben az utánpótlás

A hévízi fiatalok ezúttal is jó teljesítményt nyújtottak

Hévízi bokszolók az országos élmezőnyben

Kökösi Virág Ifjabb Pintér Sándor

Gyűjtés rendőröknek, katonáknakMúlt pénteken lezárult a Hévíz SK labdarúgó

szakosztálya által a határainkon szolgálatot telje­sítő rendőrök és katonák számára hirdetett élelmi­szergyűjtés. Az adományokat a hét folyamán juttat­ják el számukra, az átadásról készült képeket pe­dig közzéteszik Facebook­oldalunkon, ígérték, megköszönve mindenkinek, aki hozzájárult a kez­deményezésükhöz.

Page 12: Hévízi Forrás - 2015. 11. 04

12 2015. november 4.HÉVÍZI mozaik

SÜSSÜNK, FŐZZÜNK!

Halápi JózsefHévíznek nem kell reklám, hi-szen eladja önmagát. Már nem-csak a tó vonzza a vendégeket, hanem az a pezsgő kulturális élet is, amely kitűnő szórakozást biz-tosít mindenkinek. Ritka és más-hol nem jellemző, hogy szinte

minden rendezvény ingyenesen látogatható, ez példaértékű lehetne sok más városnak. És Hévíz ké-pes folyamatosan megújulni, a beruházások az el-múlt években látványosak – Egregytől a sportig.

Nemes KláraHévíz valóban kedvelt város, de nemcsak a turisták szerint, ha-nem az itt lakók és a környező településeken élők véleménye alapján is. Egy csendes, de mégis nyüzsgő településről beszélünk, ahol a közbiztonság kimagasló.

Én évek óta járok ide gyógykezelésekre, amelyek kitűnő eredményeit magamon is tapasztalom. Na-gyon lendületes, pulzáló a város élete, amióta Papp Gábor és csapata irányítja a települést.

Steiner TamásÉveken keresztül dolgoztam Hévízen, most pedig vendég-ként látogatok el ide. Mindkét szempontból figyelemre méltó a város, mert olyan magas szín-vonalat képvisel a turizmusban, amit nehéz felülmúlni. Itt bár-

melyik korosztály megtalálhatja a kikapcsolódási lehetőségeket. Már megnéztem az új egregyi be-ruházást is: biztos vagyok benne, hogy sok ven-déget vonz majd a jövőben.

MEGKÉRDEZTÜK: Miért kedvelt Hévíz a turisták körében?

Kálmán Katalin íny­csiklandó levest ajánlott olvasóinknak, amely kü­lönlegességével és nem mindennapi ízével az egész család kedvence lehet. Előnye, hogy az alapanyagok könnyen hozzáférhetők, s elkészí­tése sem igényel órákat. A laskagombás burgo­nyalevesnek van pikáns változata is – kifejezet­ten ínyenceknek.

HOZZÁVALÓK: 50 dkg burgonya, 25 dkg laskagomba, 1 db papri­ka, 10 dkg szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 db babérlevél, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál fehér­borecet, petrezselyem­zöld, só, bors.

ELKÉSZÍTÉS: A burgonyát és a laska­gombát felkockázzuk. A szalonnát pici kockára daraboljuk és egy evőka­nálnyi olívaolajon megiz­zasztjuk, majd hozzáad­juk a szintén kis kockára vágott vöröshagymát és paprikát. Pár perc alatt így együtt üvegesre fony­nyasztjuk, amíg a papri­ka színe kissé kioldódik. Ezután az alapra dobjuk a burgonyát és a gombát, sózzuk, borsozzuk, fel­öntjük 1,2 liter vízzel, majd babérlevéllel ízesít­ve készre főzzük. A főzés végén fokhagy­más­petrezselymes rán­tással sűrítjük, s ízlés szerint fehérborecettel pikánsabbá tehetjük.

Jó étvágyat!

Laskagombás burgonyalevesSzáguldó autó a sármelléki reptéren

Várjuk jelzéseiket!Szeretnénk, ha a Forrás újság minden hévízi háztartásba eljutna, ezért kérjük, ameny-nyiben a lap terjesztésével kapcsolatban észrevétele van, írjon e-mailt a heviz i forras .ter jesz [email protected] címre.

Könnyen, gyorsan (nagyon) finomat…

Most már nemcsak repülők koptatják a sármelléki flasztert. A Hévíz–Balaton Airport kifutópá-lyáján nemrégiben zalaegerszegi mechatronikai mérnökhallgatók egy úgynevezett e-Formula járművet teszteltek. Képünkön középen Háry András, a Technológiai Centrum ve-zetője látható. A szervezet már több sikeres versenyautó-fejlesztésben vett részt.

Véget ér gombászsoro­zatunk. Benkő Lajos gombaszakértő ugyanis mostantól inkább szemé­lyesen, egy klub keretein belül szeretne informáci­ókat, ismereteket átadni.

– Ehhez szakképzett gombász és erdőt ismerő túravezető is él váro­sunkban, utóbbi alkal­manként szívesen kalau­zolna bennünket erde­inkben, kirándulásaink végén pedig közös gom­bahatározással zárnánk a napot – fogalmazza meg a klub programját a szakember.

Akit érdekel a lehető­ség, Benkő Lajosnál je­lentkezhet a piacon, illet­

ve elektronikus elérhető­ségein: e­mailben vagy a Facebookon.

Ám aki olvasni akar, annak is van lehetősége, hiszen több kitűnő honlap és közösségi oldal is meg­található a témában, de alapszabály, fogalmaz a

gombaszakértő, hog y bármilyen pontos, részle­tes is a leírás és a kép, az alapján „nem küldünk gombát a fazékba”, vagyis a szakemberrel elvégez­tetett ellenőrzés továbbra is szükséges, hiszen élet­mentő lehet.

Kép alapján nem küldünk gombát a fazékba!

A legismertebb honlapot  a miskolci gombászok üzemeltetik

TV 72 digitális +13 HD csatorna

2 év hűségidővel az első két hónapban,1 év hűségidővel az első hónapban

0 Ft havidíjjal2 év hűségidővela 3.hónaptól 3000Ft /hó

1 év hűségidővel a 2.hónaptól 3000Ft/hó

RÉSZLETEK:1272 • WWW.DIGI.HU

+36-83/340-310 +36-30/9477-552www.antennacenter.hu