Transcript

Ilyen volt 2014Csongrád megyei KSZR

Szeged, 2015. február 12.

Küldetésünk a kistelepülési könyvtárellátás terén

Minőségi szolgáltatások biztosítása a kistelepüléseken Korszerű technikai eszközökön alapuló és az adott település

felhasználói igényeire rugalmasan reagáló szolgáltatásokat kínáljunk

Biztosítsuk a szabadidő hasznos és tartalmas eltöltésének lehetőségét

Támogassuk a gyermekek olvasóvá nevelését Segítsük az informális, és az élethosszig tartó tanulásba való

bekapcsolódást A hátrányos helyzetűek és fogyatékkal élők támogatásával

biztosítsuk az információs esélyegyenlőséget

Célunk

A rendelkezésre álló források lehető legjobb felhasználásával

minden szerződött partnernél minőségi szolgáltatások bevezetése.

mindenhol elindítani a változásokat, erőnkhöz mérten

Egyenlő esélyt biztosítani az összes településenSzorosan együttműködve a településekkel,

igényeiknek megfelelően dolgozva

A partneri hálózat Az 2013-as 25 partnerünk 2014-ben a Csongrád Megyei Könyvtárellátási Szolgáltatási Rendszerhez 28

szolgáltató hely tartozott, a szóba jöhető településeknek 56 %-a. Ambrózfalva, Árpádhalom, Csanádalberti, Csengele, Derekegyház, Eperjes,

Ferencszállás, Királyhegyes, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Kübekháza, Magyarcsanád, Nagyér, Nagylak, Nagytőke, Óföldeák, Öttömös, Pitvaros, Pusztamérges, Pusztaszer, Szegvár, Székkutas, Tiszasziget, Újszentiván

Mellé három új csatlakozó Csanytelek, Maroslele ,Tömörkény

2014-es évre a Somogyi-könyvtárral könyvtárellátási szerződést kötő települések után könyvtárunk 23897648,- Ft támogatást kapott a lakosságszám kategória szerint.

Könyvtárellátási szolgáltatási rendszeren belüli tevékenységünk:

• Január hónapban minden szolgáltató helyet és önkormányzatot felkerestünk és egy állapotfelmérő kérdőíven rögzítettük a 2014-es évben megvalósítandó fejlesztési feladatokat. Továbbiakban ez az anyag jó mankónak bizonyult a szolgáltató helyek költségvetési tervezésének elkészítésénél.

• Kitöltöttük február hónapban a 25 KSZR-es szolgáltató hely statisztikai adatlapját a kultstat.gov.hu oldalon.

• 2014. március 31-ig elkészítettük a minisztérium számára „Beszámoló a Csongrád Megyei Könyvtárellátás szolgáltatásairól és a Csongrád Megyei Könyvtárellátási Szolgáltatás munkaterve” című anyagokat. Olvasható: http://www.sk-szeged.hu/kszr-hirek

• 2014. május 31-ig minden velünk szerződésben lévő önkormányzatnak postázásra került a „Tájékoztató az előző évben nyújtott szolgáltatásokról” c. beszámolónk

• A KSZR rendszerhez nem tartozó 5000 lélekszám alatti települések fenntartóinak folyamatos tájékoztatást adtunk a rendszerhez való csatlakozás lehetőségéről

Könyvtárellátási szolgáltatási rendszeren belüli tevékenységünk:

• Törlések, állománygondozás és az ezzel járó feladatok elvégzése• A rendszerhez kapcsolódó települések helyismereti sajtóbibliográfiájának

folyamatos szerkesztése, készítése• Folyamatos pr tevékenység• A háttérmunkák végzése és koordinálása• A felmerülő igények és problémák megoldása• Tájékoztató és reklámanyagok szerkesztése és elkészíttetése• A vonatkozó honlap és blog szerkesztése, frissítése, információval való

ellátása• Egységes feliratok és könyvőr megtervezése, elkészíttetése

Dokumentumszolgáltatás - könyvek

Évi négy alkalommal rendelhettek új könyveket a szolgáltató helyek a megadott összeghatárig egy általunk összeállított listáról.

A beszerzést és a feldolgozást a Somogyi-könyvtár munkatársai végezték.

A feldolgozott könyveket negyedévente szállítottuk ki a szolgáltató helyekre.

db ÉrtékAz állami támogatás

százalékaAmbrózfalva 174 314510 47,06Árpádhalom 216 418361 62,60Csanádalberti 187 313196 46,86Csanytelek 171 315123 31,43Csengele 415 812408 81,04Derekegyház 1130 1509319 150,56Eperjes 257 459080 68,69Ferencszállás 141 258395 38,66Királyhegyes 232 435809 65,21Kiszombor 286 540965 53,96Klárafalva 149 293315 43,89Kövegy 173 299973 44,89Kübekháza 216 491687 49,05Magyarcsanád 218 380452 37,95Maroslele 189 389030 38,81Nagyér 218 387576 57,99Nagylak 76 144559 21,63Nagytőke 234 435353 65,14Óföldeák 165 348726 52,18Öttömös 252 404768 60,57Pitvaros 318 630170 59,45Pusztamérges 357 718359 67,76Pusztaszer 398 719836 67,90Szegvár 338 661168 65,95Székkutas 228 430752 42,97Tiszasziget 264 531880 53,06Tömörkény 326 694207 69,25Újszentiván 211 397816 39,68

Állománygyarapodás 2014

A gyarapításra fordított összeg az állami támogatás arányában(az ajándék és egyéb beszerzések is)

Dokumentumszolgáltatás - állománygyarapítás

Dokumentumszolgáltatás - folyóiratok

Az időszaki kiadványok rendelését a folyóirat csoport végezte, tartotta a kapcsolatot a szolgáltató helyekkel.

2014-ben mintegy 230 folyóirat előfizetést koordináltak kollégáink, a 2015-ös előfizetéseknél pedig folyamatosan egyeztettek a szolgáltató hely könyvtárosával

A 2015-re megrendelt folyóiratok kardex-lapjait kollegánk elkészítette, így a szolgáltató hely könyvtárosainak már csak a nyilvántartást kell vezetnie.

Folyóirat előfizetések alakulása(a 2015-ös rendelések még módosulnak)

település Folyóirat 2012-re db

Folyóirat 2013-ra db

Folyóirat 2014-ra db

Folyóirat 2014-re Ft-

Ambrózfalva 0 6 30 070 FtÁrpádhalom 9 8 85 260 FtCsanádalberti 0 5 36 540 FtCsanytelek 11 88 935 FtCsengele 0 8 9 59 896 FtDerekegyház 12 10 84 330 FtEperjes 15 13 101 650 FtFerencszállás 0 14 13 60 720 FtKirályhegyes 0 3 14 100 FtKlárafalva 0 9 8 63 880 FtKövegy 0 6 16 590 FtKübekháza 1 7 8 30 942 FtMagyarcsanád 1 7 45 285 FtMaroslele 8 51 485 FtNagyér 0 6 17 370 FtNagylak 0 5 6 19 810 FtNagytőke 8 11 62 280 FtÓföldeák 1 6 3 420 FtÖttömös 0 6 6 61 170 FtPitvaros 0 10 14 102 570 FtPusztamérges 0 6 7 34 500 FtPusztaszer 0 9 10 49 810 FtSzegvár 28 6 17 280 740 FtSzékkutas 16 6 9 69 780 FtTiszasziget n.a. 14 8 88 800 FtTömörkény 9 86 136 FtÚjszentiván n.a. 10 11 72 900 Ft

Dokumentumszolgáltatás - állományfeltárás

A szolgáltató helyek számára a Somogyi-könyvtár által szerzeményezett könyvek a Corvina rendszerbe kerülnek feltárásra, a külön létrehozott CSMDB adatbázisban.

http://corvina.sk-szeged.hu/WebPac.csmkdb/CorvinaWeb?action=advancedsearchpage

2013-ban minden szolgáltató hely számára megvásároltuk a Corvina IKR licenszét. (2014-ben pedig az újonnan csatlakozóknak)

A HUNTÉKA integrált rendszer adatbázisában lévő állományok konvertálása befejeződött 2014-ben.

Kollégáinkkal közösen elkezdtük a retrospektív feltárást, tehát a régi állomány feldolgozást. (Nagytőke, Öttömös, Szegvár elkészült, valamint jelenleg folyamatban van Székkutas állománya)

Dokumentumszolgáltatás - állománygondozás

Állománykivonás

Kivont könyvek (db)

Állomány nagysága

Az állomány %-a került kivonásra

Csanádalberti 401 3682 11

Maroslele 1583 9843 16

Nagylak 762 5196 15

Óföldeák 2483 5489 45

Szegvár 6227 22249 28

Dokumentumszolgáltatás - állománygondozás

Állományellenőrzést végeztünk az alábbi településeken:

Csanádalberti, Nagylak, Nagytőke, Öttömös, Szegvár

Az állományellenőrzéssel egy időben készítettük elő a könyveket a gépi feltárásra.

Dokumentumszolgáltatás - állománygondozás

Az állománygondozás része a könyvek szakszerű és felhasználó-barát elhelyezése a polcokon, valamint a könnyű visszakereshetőséget segítő esztétikus feliratok elhelyezése. Ezért (is) készíttettünk egységes feliratokat és könyvőröket. 2014-ben 18 könyvtár számára, ez évi tervünk a többi könyvtárba is elkészíttetni az egységes feliratokat. Ehhez kapcsolódóan vásároltunk 500 db könyvtámaszt, aminek beszerzését folytatjuk.

Dokumentumszolgáltatás – állománygondozás

Folytatódik az állományrevízió, hogyehelyett ez legyen!

Dokumentumszolgáltatás – nem hagyományos dokumentumok

A 2013-as „tűzoltás” után 2014-ben már fontosnak tartottuk, hogy a helyi igényeknek megfelelően nem hagyományos dokumentumokat is beszerezzünk a szolgáltató helyek számára.

A diafilm reneszánszát éli, így közel 63000,- Ft értékben vásároltunk diafilmeket Ambrózfalva, Kiszombor és Székkutas számára.

Dokumentumszolgáltatás – nem hagyományos dokumentumok

Közösségteremtő célt is szolgálnak a különböző fejlesztő játékok, amelyeket Csengele, Ferencszállás, Klárafalva, Kövegy, Maroslele, Nagyér, Óföldeák, Pitvaros, Pusztamérges, Pusztaszer, Székkutas, Tiszasziget, Tömörkény települések könyvtáraiba vásároltunk. (közel 400000,- Ft értékben)

Bútor és berendezés fejlesztésekAz állományrevíziókat követően, valamint azokkal egy időben a helyiségek átrendezése zajlott. A

felszabaduló polcok el- és áthelyezése lehetővé tette a tágasabb, „olvasóbarátabb” terek.

Bútor és berendezés fejlesztések

Az átalakítások során lehetőségünk nyílt az igényeknek megfelelően, új bútorok, kiegészítők vásárlása

Ambrózfalva (számítógépasztal), Kübekháza (padlószőnyeg), Nagyér (szék, asztal, polcok), Nagylak (polcok, berendezés), Nagytőke (polc), Óföldeák (szék), Pitvaros (szőnyeg, babzsák-fotel, fotel), Újszentiván (polcok)

Bútor és berendezés fejlesztésekFontosak az előbb említett kisebb-nagyobb fejlesztések, azonban mindenképpen meg kell említe

ni Újszentivánt, ahol a költségvetés nagy részét új polcok készíttetésére fordítottuk…

Valamint Nagylakot, ahol az önkormányzat a könyvtárnak is helyet adó épületet önerőből teljes körűen (kívül-belül) felújította, így lehetővé tette számunkra egy teljesen új könyvtárbelső kialakítását.

Számítástechnika

Jó gépek és megfelelő szoftverek nélkül minőségi szolgáltatást már nem lehet biztosítani.

Ezért nagy hangsúlyt fektetünk a számítástechnikai eszközök fejlesztésére. Ez nem csak a számítógépek megvásárlását jelenti. Egyéb eszközöket is vásárolunk a helyi igényeknek megfelelően.

Számítástechnika

Az általunk szállított (vásárolt) számítógépek garanciális javítását, szervizelését vállaljuk. Karbantartásukat folyamatosan elvégezzük. Nem szabad megfeledkezni róla, hogy az eszköz avulását figyelembe véve szinte folyamatosan cserélni szükséges az elavult gépparkot.

Számítástechnika

2014-ben számítógépet vásároltunk (szoftverekkel)

Ambrózfalva, Csanytelek, Ferencszállás, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Kübekháza, Magyarcsanád, Maroslele, Öttömös, Pusztamérges, Pusztaszer, Székkutas, Tiszasziget

Számítástechnika – egyéb eszközök

Egyéb technikai eszközöket is beszereztünk a igényeknek megfelelően

Ambrózfalva (diavetítő), Árpádhalom (térmikrofon), Csanádalberti, Derekegyház, Eperjes, Királyhegyes (nyomtató), Kiszombor (diavetítő), Nagyér, Nagylak, Nagytőke, Óföldeák, Tömörkény, Újszentiván (wifi-router, vonalkód-leolvasó)

Rendezvények

A jogszabály (39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet 5. § (2) bekezdés h) pontja) kimondja, hogy a szolgáltató hely negyedévente legalább egy alkalommal részt vesz az alapszolgáltatásokon túli programok fogadásában, szervezésében, saját szervezésű közösségi program lebonyolításában

Információszolgáltatás

• 2013 folyamán létrehoztunk a Somogyi-könyvtár portálján egy önálló menüpontot a KSZR szolgáltatás számára. Itt igyekszünk megjeleníteni a könyvtárak alapadatait, a szolgáltatásaikat, beszámolunk a eseményekről, pályázati eredményeinkről, a fejlesztésekről.

• http://www.sk-szeged.hu/konyvtarellatasi-szolgaltato-rendszer• http://www.sk-szeged.hu/kszr-hirek• Újonnan létrehozott blog: http://kszr.sk-szeged.hu

Információszolgáltatás

2014-ben elkészült a Csongrád megyei KSZR logója és néhány egyéb arculati eleme

Információk

A logóval egy időben készültek el a szolgáltató helyek információs szórólapjai, illetve az ahhoz tartozó plakátok.

Továbbképzések• 2014. február 6. Együttgondolkodás a KSZR-ről, a KSZR

szolgáltatóhelyek munkatársaival, polgármesterekkel, jegyzőkkel.• 2014. április 24. Szegvári kistérségi – találkozó • 2014. május 20, 21, 22, 27, 28. 30 órás Ismeretátadó-

ismeretfelújító tanfolyam a KSZR-ben dolgozó munkatársaknak. • 2014. június 26. 42. Megyei Könyvtáros-találkozó Mórahalom.• 2014. szeptember 25. Kistérségi KSZR-es összejövetel

Csanádalbertiben• 2014. november 13. Megyei továbbképzés. Résztvevők száma 105

fő.• 2014. december 4. Megyei továbbképzés Továbbképzéseinkről bővebben a http://csmke.sk-szeged.hu/ oldalon

2014-ben 12 olyan továbbképzést tartottunk, melyen lehetőségük volt részt venni a kollégáknak. A legfontosabbakat emeltem ki.

Felhasználóképzések – digitális írástudás

• Két KSZR-es szolgáltató helyünkre (Pusztamérges, Csanádalberti) szerveztünk 2014-ben kihelyezett tanfolyamot a helyi lakosok számára.

• Pusztamérgesen 2014. március 19., 26., 31. és április 7-én Jenőfi Gábor, Dobosné Brezovszky Anikó és Sikaláné Sánta Ildikó tartottak előadásokat e-ügyintézési témakörökben

• Csanádalbertiben 2014. november 26-án, 28-án, december 3-án és 5-én volt alapfokú számítógépes tanfolyam Dobosné Brezovszky Anikó és Piri Ildikó közreműködésével.

Elégedettségmérések

Elégedettségmérések

Kétféle elégedettségmérést végeztünk kérdőíves formában szeptember és december között

• Általános elégedettségmérés a szolgáltató helyek munkatársai között. Itt azt szerettük volna megtudni, hogy a szolgáltató helyeken dolgozó kollégák hogyan és miben látják a könyvtárellátási rendszer lényegét, szolgáltatási elemeit, strukturális hatékonyságát.

• Olvasói általános elégedettségmérés arról, hogy az olvasók érzékelik-e a szolgáltatási rendszer előnyeit

Összegzés

Nagyságrendileg az összes állami támogatás 10 százalékát költöttük a központi szolgáltatásokra (gépkocsi költsége, irodaszer, banki költségek, a feladatellátáshoz szükséges eszközök beszerzése)

(2013-ban ez 14 % volt)

Községek neve dok.beszerzés (%) inf.eszk.; épületf. (%) egyéb (rendezvény) (%) Ambrózfalva 22 66 12Árpádhalom 34 28 38Csanádalberti 29 46 25Csanytelek 31 36 33Csengele 73 0 27Derekegyház 60 5 35Eperjes 40 8 52Ferencszállás 22 47 31Királyhegyes 53 14 33Kiszombor 44 38 18Klárafalva 27 55 17Kövegy 28 47 25Kübekháza 14 69 16Magyarcsanád 30 48 23Maroslele 30 37 32Nagyér 29 39 32Nagylak 9 85 6Nagytőke 31 46 23Óföldeák 40 33 27Öttömös 19 68 14Pitvaros 49 35 16Pusztamérges 42 41 18Pusztaszer 50 41 10Szegvár 56 0 44Székkutas 37 30 33Tiszasziget 42 44 14Tömörkény 50 5 45Ujszentiván 28 64 8

Egy hajóban evezünk…

Szeretném megköszönni a közös munkát.

Köszönöm a figyelmet!

[email protected]


Top Related