az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

31
Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak… "Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése tiszteletére 350 Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja Janik Gergely, Tóth József, Csóka György, Szabóky Csaba, Hirka Anikó és Koltay András Erdészeti Tudományos Intézet, Erdővédelmi Osztály [email protected] Kivonat A dolgozat összefoglalja a Magyarországon honos cserebogár-fajok közül az erdészeti szempontból jelentősebb károsítók irodalmát. Röviden ismerteti életmódjukat, biológiájukat, a meghatározást segítő külső bélyegeket. A tárgyalt fajok: Májusi cserebogár (Melolontha melolontha Linné), Erdei cserebogár (Melolontha hippocastani Fabricius), Hosszúszőrű májusi cserebogár (Melolontha pectoralis Germar), Kalló cserebogár (Polyphylla fullo Linné), Keleti cserebogár (Anoxia orientalis Kryniczky), Pusztai cserebogár (Anoxia pilosa Fabricius), Zöld cserebogár (Anomala vitis Fabricius), Rezes cserebogár (Anomala dubia Scopoli), Sárga cserebogár (Amphimallon solstitialis Linné), Áprilisi cserebogár (Rhizotrogus aequinoctialis Herbst), Tavaszvégi csaja (Rhizotrogus aestivus Olivier). Összefoglalást nyújt továbbá a cserebogarak elleni védekezési eljárásokról, ezeken belül a vegyszeres, a mechanikai és a biológiai védekezésekről. Kitér az erdőművelési eljárásokkal való védekezés lehetőségeire is. Kulcsszavak: cserebogarak, Melolontha, Polyphylla, Anoxia, Amphimallon, Anomala, Rhizotrogus, károsítás Bevezetés A cserebogarak közismerten jelentős erdészeti és mezőgazdasági kártevők, a legnagyobb kárt általában lárvaként, a pajorok gyökérrágásával okozzák. Ezzel a tevékenységükkel károsítják leginkább az erdei fafajokat, súlyos esetben az erdőfelújítást teljesen tönkretehetik, sőt, akár idősebb fácskák elpusztítására is képesek. Elterjedési területük az egész országra kiterjed, de tömegesen csak a megfelelően laza, homokos talajokon jelentkeznek, és itt okoznak jelentős károkat. Homoktalajokon gazdálkodó domb- és síkvidéki erdészetek hírhedt károsítói. Középhegységeinkben, bár jelen vannak, alacsony egyedszámuk miatt nem okoznak problémákat. Tehát a cserebogarak csak a számukra ideális körülmények között képesek tömeges elszaporodásra, és nagy károkozásra. Az éghajlati és talajadottságokon kívül sokszor éppen az ember az, aki biztosítja számára a kedvező élőhelyet gazdálkodó tevékenységével. Ezen kívül legtöbbször ott, ahol a pajorok komolyan hátráltatják az erdő felújítását, sok más tényező is a csemetéket sújtja. Elképzelhető, hogy ha ezen tényezők közül a pajoron kívül valamelyik másikat, vagy többet kiküszöbölnénk, a cserebogár ellenére is megmaradnának csemetéink. Tudnunk kell azt is, hogy ezek a bogarak is, az összes többivel együtt a természetes életközösségek részei, és a szárazföldi rovarok körülbelül 416 millió éve együtt élnek a növényekkel, tehát nem veszélyeztetik természetes körülmények között az erdőt. A mi általunk folytatott gazdálkodásban okoznak csak problémákat,

Upload: hirudinaceus-macracanthorhynchus

Post on 14-Dec-2014

177 views

Category:

Documents


5 download

TRANSCRIPT

Page 1: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

350

Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja Janik Gergely, Tóth József, Csóka György, Szabóky Csaba, Hirka Anikó és Koltay András

Erdészeti Tudományos Intézet, Erdővédelmi Osztály

[email protected] Kivonat

A dolgozat összefoglalja a Magyarországon honos cserebogár-fajok közül az erdészeti szempontból jelentősebb károsítók irodalmát. Röviden ismerteti életmódjukat, biológiájukat, a meghatározást segítő külső bélyegeket. A tárgyalt fajok: Májusi cserebogár (Melolontha melolontha Linné), Erdei cserebogár (Melolontha hippocastani Fabricius), Hosszúszőrű májusi cserebogár (Melolontha pectoralis Germar), Kalló cserebogár (Polyphylla fullo Linné), Keleti cserebogár (Anoxia orientalis Kryniczky), Pusztai cserebogár (Anoxia pilosa Fabricius), Zöld cserebogár (Anomala vitis Fabricius), Rezes cserebogár (Anomala dubia Scopoli), Sárga cserebogár (Amphimallon solstitialis Linné), Áprilisi cserebogár (Rhizotrogus aequinoctialis Herbst), Tavaszvégi csaja (Rhizotrogus aestivus Olivier). Összefoglalást nyújt továbbá a cserebogarak elleni védekezési eljárásokról, ezeken belül a vegyszeres, a mechanikai és a biológiai védekezésekről. Kitér az erdőművelési eljárásokkal való védekezés lehetőségeire is. Kulcsszavak: cserebogarak, Melolontha, Polyphylla, Anoxia, Amphimallon, Anomala, Rhizotrogus, károsítás Bevezetés

A cserebogarak közismerten jelentős erdészeti és mezőgazdasági kártevők, a legnagyobb kárt

általában lárvaként, a pajorok gyökérrágásával okozzák. Ezzel a tevékenységükkel károsítják leginkább az erdei fafajokat, súlyos esetben az erdőfelújítást teljesen tönkretehetik, sőt, akár idősebb fácskák elpusztítására is képesek. Elterjedési területük az egész országra kiterjed, de tömegesen csak a megfelelően laza, homokos talajokon jelentkeznek, és itt okoznak jelentős károkat. Homoktalajokon gazdálkodó domb- és síkvidéki erdészetek hírhedt károsítói. Középhegységeinkben, bár jelen vannak, alacsony egyedszámuk miatt nem okoznak problémákat.

Tehát a cserebogarak csak a számukra ideális körülmények között képesek tömeges elszaporodásra, és nagy károkozásra. Az éghajlati és talajadottságokon kívül sokszor éppen az ember az, aki biztosítja számára a kedvező élőhelyet gazdálkodó tevékenységével. Ezen kívül legtöbbször ott, ahol a pajorok komolyan hátráltatják az erdő felújítását, sok más tényező is a csemetéket sújtja. Elképzelhető, hogy ha ezen tényezők közül a pajoron kívül valamelyik másikat, vagy többet kiküszöbölnénk, a cserebogár ellenére is megmaradnának csemetéink. Tudnunk kell azt is, hogy ezek a bogarak is, az összes többivel együtt a természetes életközösségek részei, és a szárazföldi rovarok körülbelül 416 millió éve együtt élnek a növényekkel, tehát nem veszélyeztetik természetes körülmények között az erdőt. A mi általunk folytatott gazdálkodásban okoznak csak problémákat,

Page 2: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

351

tevékenységeink következményeként. Legyünk tehát tekintettel a pajorokra, mint élőlényekre, akkor is, amikor védekezni akarunk ellenük!

Ennek a cikknek az a célja, hogy az erdész szakemberek számára alapos összefoglalást nyújtson az erdészeti szempontból jelentősebb cserebogarakról eddig összegyűjtött ismeretekről, az ellenük alkalmazott védekezési eljárásokról, a közeljövőben alkalmazható újabb védekezési módokról, és a még kísérleti stádiumban lévő próbálkozásokról is.

Reméljük, hogy ezzel a munkával a pajorok által megakadályozott erdőfelújulás területének csökkenését segítjük elő.

1. ábra: Erdei cserebogarak Az erdészeti jelentőségű cserebogár-fajok ismertetése

Magyarországon számos cserebogárfaj honos, de ezek közül az alább felsoroltaknak van erdészeti

jelentősége. Ezeken belül is vitathatatlanul a legnagyobb károkat a májusi és az erdei cserebogár okozza, a többi faj összes kártétele eltörpül e két fajé mellett.

A cserebogárfajok életmódjának ismertetésekor az életfolyamatok vegetációs időszakon belüli időtartamait az eredeti irodalmi közlések alapján ismertetjük. Ezek a közlések (célszerűen) a naptárhoz viszonyítva adnak meg számos olyan folyamatot, amelyek a hőösszeggel állnak inkább összefüggésben (nem annyira az eltelt idővel), ezért napjainkban, a korábban megszokottól eltérő klimatikus viszonyok miatt számos folyamat az évnek nem a jelzett szakaszában történik, hanem (gyakrabban) pár héttel korábban, vagy (ritkábban) később. Májusi cserebogár (Melolontha melolontha LINNÉ)

Társnevei: Cserebók, cserebüly, vándorcserebogár Leírása: A nemző nagy testű bogár, 2-3cm hosszúságú, teste fekete, szárnyfedői, lábai, csápjai

általában barnásvörösek, előtora (nyakpajzsa) legtöbbször fekete. A szárnyfedők, a lábak, és a nyakpajzs esetében ritkábban más vörös, fekete, vagy fekete-vörös foltos színváltozatok is előfordulnak. Testét fehéres szőr borítja, amely a fejen és az előtoron hosszabb, a pajzsocskán, a

Page 3: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

352

szárnyfedőkön, és a farfedőn igen apró. A bordázott szárnyfedőkön előfordulhat olyan sűrű szőrözöttség, hogy fehérnek látszódhatnak. Melle sűrű, bolyhos szőrzetű, potroha röviden és gyéren szőrözött. A hasi potrohszelvények két oldalán háromszög alakú fehér szőrfoltok vannak. A farfedő fokozatosan keskenyedik el, hosszú és lapos nyúlványa van. A hím csápján 7 lemez van, és a lemezek hosszúsága többszöröse (3-4szerese) szélességüknek A hím csáplegyezője 1,5-szer hosszabb, mint a csáp többi része. A nőstények csápján 6 lemez van, és a lemezek hossza nem haladja meg jelentősen szélességüket (Endrődi 1956).

2-3. ábra: Cserebogár peték (balra) és különböző korú májusi cserebogár-pajorok (jobbra).

4-5. ábra: Balra májusi cserebogár bábja és jobbra párzó májusi cserebogarak.

A báb szabad báb, 25-35mm hosszúságú, kezdetben fehér, majd teljes kialakulása után sárgásbarna színű. A különböző cserebogár fajok bábjai nagyon hasonlóak, többnyire csak méretükben és testalkatukban vannak eltérések (Jermy 1990).

A lárvák pajor típusúak, piszkosfehérek, fejtokjuk és lábaik barnásvörösek, a test utolsó szelvényein átlátszik a feketés béltartalom. Többé-kevésbé szőrözöttek, has felé görbült tartásúak. Az utolsó (analis) szelvény jellegzetesen sörtézett, amelyből a hasoldalon jól láthatóan két párhuzamos hosszanti sörtesor emelkedik ki. Ezek a végbélnyílásnál kezdődnek, majd kissé kiszélesednek, de azután párhuzamosan futnak tovább a fej irányába, a szelvény elülső 1/3-áig. Az elsőéves, azaz L1-es lárvák átlagos fejtok-szélessége 2,8 mm, az L2-eseké 4,2 mm, az L3-asoké 6,9 mm (Jermy 1990).

A peték fehérek, lerakáskor tojásdad alakúak, 3mm hosszúak és 2mm átmérőjűek, de a talajnedvesség hatására 2-3-szorosukra, és nagyjából gömb alakúra duzzadnak (Jermy 1990).

Page 4: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

353

6. ábra: Különböző cserebogárfajok analis haslemezének fotói (Homonnay és Homonnayné in: Jermy 1990). A: homoki kis cserebogár, B: áprilisi cserebogár, C: sárga cserebogár, D: májusi cserebogár, E: erdei cserebogár, F: kalló cserebogár, G: keleti cserebogár, H: zöld cserebogár

Elterjedése: Európában a mérsékelt klímájú területeken mindenütt megtalálható, bár elterjedési területe kisebb, mint az erdei cserebogáré. Hazánkban gyakori, laza talajokon tömeges lehet. A Kárpát-medencében 7 törzse honos, ebből csak 3 fordul elő a mai Magyarország területén, ezek az V., a VI. és VII. törzsek. A törzsek nem állandó területen találhatóak, az elterjedési határvonalak mozognak, és gyakoriak az átfedések is. Főleg rajzási időszakban egy-egy törzs területe ideiglenesen

Page 5: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

354

megnő, majd később újra visszahúzódik. Egyes területeken több törzs is jelen van egyszerre (Jermy 1990).

7. ábra: A májusi cserebogár törzseinek elhelyezkedése Magyarországon (Homonnay in: Jermy 1990). A—V. törzs; B—VI. törzs; C—VII. törzs

Élőhelye: Eredetileg a laza, homokos talajokon álló erdőszegélyek, és a síkvidéki nyílt, ligetes

erdők bogara lehetett. Kötődik a fás növényzethez, de melegigénye miatt a jó záródású állománybelsők már nem felelnek meg számára. Ma már változatos mezőgazdasági kultúrákban

Page 6: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

355

jelenik meg kártevőként, akár szántóföldi művelésben is, de különösen kedveli a gyümölcsösöket, szőlőket. Erdészeti szempontból legtöbb problémát homokvidékeken jelent, de kötöttebb talajokon is életképes. Nagyon jelentős károkat okoz csemetekertekben, mesterséges és természetes felújításokban, de szélsőséges esetekben idős állományokban is okozhat érzékeny károkat, igaz, más tényezőkkel együtt. A tarvágásos erdőfelújítás ideális körülményeket teremt számára. Szintén kedvezőek fejlődéséhez a megbontott, vagy az eredetileg is záródáshiányos, egyszintű állományok. Lazább, jól felmelegedő, a pajor fejlődése ideje alatt bolygatatlan talajokon, ahol rendelkezésre áll mind a talajban, mind a talaj felett táplálék, tömeges lehet. Tulajdonképpen hazánkban mindenütt előfordul, de tömegesen homoktalajú, délies kitettségű sík- és dombvidéki erdőkben fordul elő.

Egyedfejlődése: Hazánkban, a Kárpát medencében 3 év szükséges kifejlődéséhez, hidegebb

éghajlatú területeken 4 vagy 5 év. Az április végi, május eleji rajzáskor frissen lerakott peték a talajból vizet vesznek fel, és fokozatosan eredeti méretük akár háromszorosára is megduzzadnak. A petékben 3-4 hétig fejlődik az embrió. A kikelt lárvák elfogyasztják a petehéjat és egy idő után a felszín felé igyekezve szétszélednek. Kezdetben humuszanyagokat fogyasztanak, de igen hamar áttérnek a gyökerekre. Ezek az első stádiumú lárvák (L1). A kis pajorok egy része kedvező körülmények esetén már az első év augusztusában második stádiumúvá (L2) vedlik, de nagyobb részük L1-es alakban marad.. A vedlés 1-2 napig tart, a pajor közben több pihenőt tart. A frissen vedlett pajornak még a feje is fehéres és puha, csak egy nap múltán szilárdul meg a fejtok, és nyeri el sötét, vörösesbarna színeit. A telelés idejére mind az L1-es, mind az L2-es pajorok mélyebbre húzódnak a talajban, ott mindegyikük telelő üreget készít magának, majd hibernálódnak. A következő év tavaszán újra a jobban felmelegedő talajrétegekbe ásnak fel. Az eddig L1-es pajorok májusban L2-es stádiumba vedlenek, majd három hónapi fejlődés után augusztusi vedlésükkor elérik az L3-as stádiumot. Az L2-esként áttelelő, gyorsabb fejlődésű pajorok már a rajzást követő év júniusában L3-as stádiumba érnek. A rajzást követő év augusztusára tehát már minden lárva L3-as alakban van. Újabb áttelelés után, a rajzás utáni második év júniusában az L3-as pajorok a mélyebb talajrétegekbe vonulnak, ott bábbölcsőt készítenek, és a körülbelül egy hónapos előbáb állapotot követően bebábozódnak. A bábbölcső kemény falát a pajor váladékával összekevert talaj alkotja. A bábnyugalom körülbelül szeptember közepéig tart, majd a bábból a kifejlett bogár kel ki, de a bábbölcsőben marad, és ott telel át. A rajzást követő harmadik év áprilisában-májusában ás fel a bogár a felszínre, ahol a rajzás során megtörténik a párosodás és a nőstények lerakják az új petéket. A bogarak rövid életűek, a nőstények petéik lerakása után elpusztulnak, a hímek pedig még hamarabb (a párosodások után nem sokkal) elhullanak (Homonnay 1969).

Szaporodása: A kifejlett bogarakkal a rajzáskor találkozhatunk. A bogarak előbújásuk után

azonnal többnyire a legmagasabb kontúralakzat (ami általában egy fa vagy facsoport) irányába kezdenek repülni. Előbb a hímek kezdenek repülni, és csak a rajzás kezdete után 1 héttel áll be az 1:1 ivararány. Az ivararány naponta általában 10 %-al változik. A rajzás a reggeli napsütés melegében és az esti szürkületben a legerőteljesebb, napközben csak néhány repülő bogarat látni. Éjszaka a bogarak a fákon, bokrokon pihennek. A nőstények előbújásuk után egy, a közelben található, alkalmas rajzófára (vagy bokorra) szállnak, és rövid pihenő után táplálkozni kezdenek. A hímek többet repülnek, mivel ők keresik fel a nőstényeket, mégpedig a rágás által a levelekből előtörő illatanyagokat követve. A rajzás erősen függ a hőmérséklettől, az időjárástól. Hűvös-esős időben a rajzás elhúzódó, gyengébb intenzitású, melegben azonban igen erőteljes, a bogarak aktívan mozognak, repkednek. A rajzófa többnyire az erdőszegélyben, vagy szabadon álló, fiatalabb fa. Kisebb rajzáskor is összegyűlnek a bogarak egy-egy fára, vagy kisebb facsoportra, nem egyenként fordulnak elő. Tömeges rajzás esetén a környéken minden fán, és az erdőbelsőben is megtalálhatóak. Megfigyelhető, hogy a rajzáshoz igyekeznek egy megfelelően magas egyedsűrűséget kialakítani, ha kevesen vannak kisebb területen (kevesebb fán) gyűlnek össze, nagy egyedszám esetén pedig nagyobb területen oszlanak el. A rajzófáktól általában nem távolodnak messzire, és a peterakás is legtöbbször ebben a körzetben történik. Az előbúvás után táplálkozással töltenek 1-2 napot, majd párosodnak, ami 1-2 órát vesz igénybe. A párosodás után 24 órával a nőstények megkezdik a peték lerakását. Általában a rajzófa környékén furakodnak be a talajba, meglepően gyorsan, és 10-30cm mélyben többnyire 10 és

Page 7: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

356

30 közötti számú petét helyeznek el. Ezután újra a felszínre jönnek, esetleg táplálkoznak, és újra lefúrnak, hogy megint petéket rakjanak. Ezt egy nőstény akár 3-5 alkalommal is megismételheti, ha jó kondícióban van. A peterakás befejeztével a nőstények el is pusztulnak. Mivel a nőstény helyezi el a petéket, így ő határozza meg a pajorok élőhelyét és leendő tápnövényét is. Általában laza, nem árnyalt, jól felmelegedő talajfoltokat keres fel, de lényeges a táplálékul szolgáló fák és csemeték közelsége. Az erdőszegélyek és a megbontott vagy záródáshiányos állományok nagyon kedvezőek ebből a szempontból. Az aljnövényzet nem zavarja a nőstényt a peterakásban, de kedveli a tiszta, növényzetmentes foltokat. Nagy területű, (például talajművelés miatt) teljesen növényzetmentes talajra normális esetben nem petéznek. A homokos, laza talaj ideális számukra, de kötöttebb, agyagos talajba is képes beásni magát a nőstény, ha más helyet nem talál, vagy ha a legjobb helyekről a tömegszaporodás miatt kiszorul. Ilyenkor előfordul, hogy az árnyalt talajú erdőbelsőbe, vagy akár megművelt, üres szántóföldbe kénytelen petézni, ahol a pajorok túlélési esélye csekély (Győrfi 1963).

A májusi és az erdei cserebogár között gyakori a kereszteződés (Győrfi 1963). Táplálkozása: A kifejlett bogarak rágása pazarló, sok levéldarabot hullatnak a földre, és ráadásul

éppen a frissen kihajtó leveleket pusztítják el. Ezen kívül a rügyeket és virágokat is elfogyaszthatják. Erős rajzáskor akár tarrágást is okozhatnak. Mégis a pajorok kártétele nagyobb jelentőségű, amelyek nem sokkal kikelésük után már gyökereket fogyasztanak, majd évről évre egyre többet esznek, ahogy testtömegük gyarapodik, és egyre vastagabb gyökereket tudnak teljesen eltüntetni. Csemetekertekben, erdőfelújításokban a fiatal fácskák pusztulását okozzák, sőt időnként idősebb fákat is elpusztíthatnak gyökérrágásukkal. A pajorok is, a bogarak is erősen polifág élőlények, a legtöbb erdei fafaj és számos mezőgazdasági haszonnövény is kiváló tápnövény számukra. Néhány különbség azonban előfordul a kifejlett rovarok és a lárvák kedvelt tápnövényei között: például a kőrisek lombját a bogarak többnyire nem fogyasztják, ám a nőstény szívesen petézik kőrisfák alá, amelyek gyökerén kiválóan fejlődnek a pajorok. A májusi cserebogár kedvenc tápnövényei a tölgyek, de nem kevésbé megfelelő számára a nyárak, fűzek, juharok, hársak, gyertyán, bükk, nyír, vadgyümölcsök, stb. gyökere és levele sem. Az akác gyökere szintén kiváló pajortáplálék. A bogár a tűlevelűek tűit is megrágja, ha más már nem elérhető. Csak néhány növényfaj van, amit a megfigyelések szerint a cserebogár nem szívesen fogyaszt, ezek: a bálványfa és a tuják gyökerei, és a kőris levelei, bár nagy tömegszaporodáskor nem lehetetlen, hogy ezeket is fogyasztja. Képesek a legtöbb növényi (és mesterséges) mérget legalább részben semlegesíteni, vagy idővel többé-kevésbé alkalmazkodni hozzájuk. Néhány növényt különösen kedvelnek, ezeket akár „pajor csalogató” növényként is lehet alkalmazni: szamóca, saláta csillagfürt, kőris, vörös tölgy. Valószínűleg inkább a nőstény keresi és választja ezeket a növényeket szívesen, nem pedig a pajor. Ezen kívül egyes (nem őshonos) növényeket kerülni látszanak, pl.: mézontófű. A pajorok között a kannibalizmus is előfordul. Feltételezhető, de nem bizonyított, hogy esetenként más, kisebb termetű talajlakó rovarokat is elfogyaszthatnak (Győrfi 1963).

Természetes ellenségei: A májusi cserebogár igen sok élőlénynek szolgál táplálékul. A gerincesek

közül a vaddisznó sok pajort túr ki a földből, és a vakond is közismert ellensége a lárváknak. A denevérek, a rovarevők és a kistermetű ragadozók rajzáskor a bogarakból lakmároznak. Még a kutyák és a macskák is fogyasztanak belőlük. A vakond a talajban vadászik a lárvákra. A madarak, különösen a varjak és a sirályok szívesen fogyasztják a pajorokat, ha azok szántáskor a felszínre kerülnek, de a rigók, a seregélyek, és más madarak is, ha hozzájutnak (Győrfi 1963).

A rovarok között is számos fogyasztójukat találjuk, bár a kifejlett bogaraknak méretük miatt kevés ízeltlábú ellensége van. A lótücsök a vakondhoz hasonlóan a talajban pusztítja a lárvákat. Egy rablólégy faj (Asilidae) lárvája a bábokat pusztítja. A Dexiinae alcsaládba tartozó fürkészlegyek közül több faj belső élősködője és pusztítója a cserebogár lárváknak (pl.: Dexia rustica Fabricius). Hasonló életmódúak a Scoliidae (tőrösdarazsak) és a Tiphiidae (bogárrontó darazsak) családokba tartozó darazsak, amelyek közül néhány faj cserebogár pajorokat is megtámad (pl.: Scolia quadripunctata Fabricius, Tiphia femorata Fabricius). A nőstény darázs a talajban lévő pajort képes észlelni, leásni hozzá, majd fullánkjával megbénítja és elhelyezi rajta tojását. A darázs kikelő lárvája lassan elfogyasztja a még élő pajort. A hangyák, mint általános ragadozók is bírnak jelentőséggel a cserebogár szempontjából, igaz csak a boly közvetlen környezetében kapják el, vagy üldözik el a

Page 8: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

357

bogarakat, és lehetséges, hogy a talajban járataik bővítésekor időnként egy-egy pajort is képesek zsákmányolni, és a petéket is elfogyaszthatják (Jermy 1990).

Jó pár fonalféreg (Nematoda) képes megtámadni a földben a pajorokat, de csak akkor tudják azt elpusztítani, ha elég sokan jutnak be a pajor testébe. A fonalférgek baktériumokkal élnek szimbiózisban. A fonalféreg (főleg csoportosan) képes befúrni magát a rovar testébe, és oda bélcsatornájában behurcolja a baktériumot is. Itt a baktérium, ha elég sok kerül be belőle, már képes a rovar sejtjeit megtámadni, felszaporodni, és akár a pajort el is pusztítani. A fonalféreg eközben magát a baktériumot fogyasztja, azon táplálkozik, nemzedékei váltakoznak, amíg a következő fertőzőképes fonalféreg-nemzedék ki nem rajzik a lárva elpusztult testéből. Ilyen fonalféreg faj például a Neoplectana melolonthae Rühm, de ezen kívül Mermis fajok is előfordulnak, sőt számos lehetséges fonalféreg faj és törzs még azonosítaltlan. Kísérletek folynak Heterorhabditis törzsek alkalmazásával a pajorok elpusztítására. A fonalférgek által elpusztított lárva egyszínű vörösesbarnává változik (Inántsy és Lakatos 2004).

A lárvákban egy húrféreg faj, a Parachordodes tolasamus Dujardin is előfordul (Jermy 1990). A protozoák közül a Polymastix melolontha Grassl., Stictospora provincialis Leger, és az Euspora

fallax Schneider ismertek (Jermy 1990). „Az entomopatogén gombák által okozott megbetegedésben sok lárva, előbáb és báb elpusztulhat.

A gombabetegségek közül lényegesek a Beauveria brongniartii, Bauveria densa, B. effusa, B. bassiana, és a Metarhizium anisopliae fajok. A 2-3 mikron nagyságú spórák a gomba terjedését szolgálják, a környezeti tényezők kedvezőtlen alakulásának ellenállnak, a szél és eső nagy távolságokra elhurcolhatják. A rovarokban élősködő gombafajok egy része obligát parazitának tekinthető, mivel szaporodásukhoz a természetben feltétlenül rovarokra van szükségük. Az entomopatogén gombák hatásmechanizmusa egyszerű: miután a gombát tartalmazó készítmény bekerül a talajba, nyugalomban van mindaddig, amíg a gazdaállat a közelébe nem kerül. A gazdarovar fertőzése úgy megy végbe, hogy a kutikulára jutó gombaspóra megfelelő nedvesség hatására kicsírázik, majd csíratömlőivel, kitináz enzimet termelve feloldja a kutikulát és behatol a rovar testébe. Tapasztalatok szerint megállapítható, hogy a gombás járványok fellépése igen nagymértékben függ a hőmérséklettől és a levegő páratartalmától, valamint a talajlakó rovarok esetén a talaj összetételétől és szerkezetétől is. Az optimális hőmérsékletigényt a szakirodalom 25-32 Co, az optimális csapadékigényt pedig 2,5-5,9 mm/nap-ban írja le. A talaj minősége, elsősorban televény tartalma, vízfelvevő képessége és szerkezete, döntő szerepet játszik a talajlakó rovarok gombás járványainak kialakulásában.” (Filák 2008)

A baktériumok is jelentős kórokozói a cserebogárpajoroknak. Ezek sokszor elszíneződéses tüneteket okoznak. Ilyen baktérium például a Pseudomonas septica (Hurpin 1962). Számos lárvát pusztít el a rickettsiózis betegség is, Rickettsiella melolonthae Philip. A pajorok megbetegítésére és elpusztítására a Bacillus thuringiensis talajlakó baktérium is képes, amelyet a biológiai védekezésben széleskörűen alkalmaznak. (A baktérium spóráját a rajzó bogarak ellen vetik be.) (Jermy 1990) Ezeken kívül Pseudomonas fajok, Enterobacter fajok, Acinetobacter fajok, Bacillus sphaericus és B. weihenstephanensis is előfordul a pajorokban (Sezen-Demir-Demirbağ 2007).

Törökországban leírt vírusbetegsége a lárváknak egy entomopoxvírus (MmEPV), amelynek tünetei a lárvák testén megjelenő kisebb-nagyobb barna vagy fekete foltok (Sezen-Demirbağ 2006).

A kórokozók a legtöbb talajban jelen vannak, de csak bizonyos években okoznak tömeges pajorpusztulást. Sajnos ma még nem elég pontosan ismertek azok a körülmények, amelyek a járványok kialakulását lehetővé teszik (Győrfi 1963). Erdei cserebogár (Melolontha hippocastani FABRICIUS)

Társnevei: Gesztenye cserebogár, lógesztenye cserebogár, vadgesztenye bogár Leírása: A nemző az előző fajhoz nagyon hasonló, de annál kisebb és zömökebb, 23-28 mm

hosszúságú. Előtora legtöbbször vörös színű. A májusi cserebogárhoz hasonlóan a szárnyfedők, a lábak, és a nyakpajzs ritkábban más (fekete, vörös, vagy foltos) színváltozatokban is előfordul. A

Page 9: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

358

szárnyfedőkön a szőrözöttség általában kissé erőteljesebb, mint az előző fajnál. A farfedő a májusi cserebogárétól eltérő, rövid, majdnem függőlegesen lefelé áll ki a farlemezből, fokozatosan keskenyedik el, és gombszerű nyúlványban végződik (Endrődi 1956).

8-9. ábra: Nőstény (balra) és hím (jobbra) erdei cserebogár.

10. ábra: Májusi (balra) és erdei (jobbra) cserebogarak farfedő-nyúlványai.

A báb hasonló, mint a májusi cserebogáré, attól csak némileg kisebb testméretében, zömökebb alkatában tér el (Jermy 1990).

A lárvák nagyon hasonlóak a májusi cserebogár lárváihoz, azoktól főleg a fejtok kisebb méretében (az L3-as lárvák átlagos fejtok-szélessége 6,2 mm, az L2-eseké 3,9 mm, az L1-eseké 2,5 mm), és kissé a jellegzetes sörtesorok lefutásában különböznek. Itt az utolsó szelvény hasi oldalán a sörtesorok végig párhuzamosan futnak, de felül összeérnek, és a sörték aprók, sűrű állásuk miatt vonalat alkotnak. Csak a sörtesorok alapján nem megbízható a két faj megkülönböztetése (Jermy 1990).

A peték gyakorlatilag ugyanúgy néznek ki, mint a májusi cserebogár petéi (Jermy 1990). Elterjedése: Euroszibériai faj, hazánkban is gyakori. Tömegesen homokvidékeken fordul elő, és

nem csak a laza, hanem kötöttebb barna homokon is. A májusi cserebogárnál hidegtűrőbb faj, de sok helyen egymás mellett élnek (Jermy 1990).

Page 10: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

359

Élőhelye: A májusi cserebogárral szemben az erdei cserebogár a homoktalajon álló erdők

árnyasabb belsejében találja meg ideális életfeltételeit. Zárt, idős állományokban is tömeges lehet. A májusi cserebogárhoz hasonlóan ma már mindenféle mezőgazdasági kultúrákban is megjelenik és károsít (Jermy 1990).

Egyedfejlődése: A májusi cserebogár egyedfejlődésétől kevéssé tér el. Az erdei cserebogár 3 és 4

éves fejlődésű is lehet hazánkban Győrfi (1960) szerint, míg Homonnay és Homonnayné (1970) vizsgálatai szerint kizárólag 3 éves. Az erdei cserebogarak pajorjai 99-100%-ban már az első évben vedlenek. A vedlés a sekélyebb talajrétegekben történik, utána folytatódik a táplálkozás, és csak októberben kezdik meg a pajorok az őszi mélyebbre húzódást. A rajzás utáni második évben a pajorok már júniusban elkezdik a mélybe vonulást, ahol előbábbá, bábbá, majd imágóvá vedlenek, és áttelelnek (Homonay-Homonnayné 1970).

Szaporodása: Megegyezik a májusi cserebogár szaporodásával, de az erdei cserebogár rajzása

(kisebb hőigénye miatt) néhány nappal korábban elkezdődik. A nőstények az erdőbelsőben szívesen petéznek. A májusi és az erdei cserebogár gyakran kereszteződik, átmeneti alakok is előfordulnak (Homonay-Homonnayné 1970).

Táplálkozása: Megegyezik a májusi cserebogár táplálkozásával (Jermy 1990). Természetes ellenségei: Megegyeznek a májusi cserebogár természetes ellenségeivel (Jermy

1990). Hosszúszőrű májusi cserebogár (Melolontha pectoralis GERMAR)

11-12. ábra: Hím hosszúszőrű cserebogár. Leírása: A nemző a májusi cserebogárhoz nagyon hasonló, de annál kisebb, 23-27 mm

hosszúságú. A szőrözöttség ennél a fajnál sűrűbb és hosszabb, különösen az előtoron és a farfedőn. Farfedő-nyúlványa csak a hímeknek van, és ez hasonló alakú, mint a májusi cserebogáré, de jóval rövidebb. A hím csáplegyezője a csáp többi részétől több mint kétszer hosszabb. A csáp harmadik ízén kicsi, de látható fog van (Endrődi 1956).

A báb hasonló, mint a májusi cserebogáré, attól csak némileg kisebb méretében tér el (Jermy 1990).

A lárvák nagyon hasonlítanak a májusi cserebogár lárváira, az elkülönítés külső jegyek alapján nem teljesen megbízható (Jermy 1990).

A peték gyakorlatilag ugyanúgy néznek ki, mint a májusi cserebogár petéi (Jermy 1990).

Page 11: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

360

Elterjedése: Európai faj, Közép-Európában, a Kaukázusban, Irán északi részén gyakori a hűvös, erdős, hegyvidéki régiókban. A Kárpát medencében szórványosan, elszigetelt hegyvidéki területeken fordul elő (Jermy 1990).

Élőhelye: Üde, erdőkben gazdag, fával borított területeken, hegyvidékeken, folyóvölgyekben él.

Az erdei cserebogárnál is hidegtűrőbb és jobban szereti a zárt erdőket, azonban nem jelentkezik olyan tömegességgel, mint a májusi, vagy az erdei cserebogár (Jermy 1990).

Egyedfejlődése: Hasonló az erdei cserebogár egyedfejődéséhez (Jermy 1990). Szaporodása: Hasonló az előző két faj szaporodásához (Jermy 1990). Táplálkozása: Megegyezik az előző két faj táplálkozásával (Jermy 1990). Természetes ellenségei: Megegyeznek az előző két faj természetes ellenségeivel (Jermy 1990).

Kalló cserebogár (Polyphylla fullo LINNÉ)

13-14. ábra: Hím kalló cserebogár.

Társnevei: Csapó cserebogár, arató cserebogár Leírása: A legnagyobb cserebogár fajunk, a kifejlett bogár 30-35mm hosszú. Teste fekete vagy

vörösbarna, amelyet foltokban apró, fehér pikkelyszőrök borítanak. Ezek a pikkelyszőr-foltok a fejpajzs elején és oldalain széles szegélyt alkotnak. A fekete előtoron a pikkelyszőrök hosszanti középsávot alkotnak, valamint kétoldalt egy-egy nagyobb foltot, amelyeket kisebb foltok vehetnek körbe. A pajzsocska pikkelyszőrökkel teljesen borított. A szárnyfedőkön a szőrfoltok sűrűbb vagy ritkább fehér márványos rajzolatot alkotnak. A bogár teste fényes. A hím csáplegyezője 7 igen hosszú, hajlított lemezből áll, míg a nőstényé 5 ízű, rövid és egyenes. A bogár, ha megzavarják cirpelő hangot ad szárnyfedői és potroha segítségével (Endrődi 1956).

A báb 37-40mm hosszúságú, kifejlődve szalmasárga színű (Homonnay 1975). A lárva nagyméretű, nyugalmi állapotban kör alakba gömbölyödik. A cserebogár pajorok között a

legnagyobb a termete. Fejtok-szélessége L1 stádiumban 3-3,2 mm, L2 stádiumban 5,2-5,5 mm, L3 stádiumban 8-9,5 mm. Az utolsó szelvény két jellegzetes sörtesora rövid, oválist alkot, és egy-egy sor csak 6-11 sörtéből áll. Mozgása még a többi pajorhoz képest is lomhább (Homonnay 1975).

A peték csontszínűek, ellipszoid alakúak, 3,4mm hosszúak és 2,7mm szélesek (Homonnay 1975).

Page 12: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

361

Elterjedése: Közép-európai elterjedésű faj, nálunk is gyakori, különösen a Duna-Tisza közi homokhátságon. A májusi cserebogárnál jobban igényli a lazább, homokosabb talajokat. Gyakran találkozhatunk vele alföldi erdőkben, szőlőkben, gyümölcsösökben (Homonnay 1975).

Élőhelye: Az alföldi homokvidéken álló, főként ültetvényszerű erdőkben, fenyvesekben,

akácosokban, nyárasokban, tölgyesekben, de csemetekertekben, szőlőkben és gyümölcsösökben is gyakori. Homokos, laza talajokat kedvel, hőigénye magasabb a májusi cserebogárénál (Homonnay 1975).

Egyedfejlődése: Hazánkban 4 éves fejlődésű. Először csak a rajzás utáni év nyarán vedlik, és a

többi vedlés is nyáron következik be. Az L1-es stádiumú pajor humuszanyagokkal táplálkozik. A rajzás utáni év telén L3-as lárva alakban telel át, majd a rajzás utáni negyedik év május-júniusában bábozódik be, és két hónap múltán jelenik meg a kifejlett imágó (Homonnay 1975).

Szaporodása: Hazánkban határozott rajzási évek nincsenek, minden évben rajzik, változó

erősséggel. A rajzás június közepétől kezdődik és július közepéig tart. Ekkor bogarakat nappal csak igen ritkán láthatunk, mivel alkonyatkor bújnak elő a talajból és sötétedésig tömegesen rajzanak, majd ismét a talajba bújnak vissza (kivéve, ha a párosodástól, vagy betegségtől legyengültek). Alföldi homoktalajokon, ahol sok a selyemkóró (Asclepias syriaca Linné) gyakran annak levelén pihen, bódult állapotban. Szélcsendes meleg, holdfényes estéken 23 óráig is megfigyeltek már rajzást. A párosodás általában fűszálakon, lágyszárú növényeken történik. A nőstények a párosodás után körülbelül egy héttel (július elejétől augusztus közepéig) rakják le petéiket, összesen 18-22 darabot, de ezeket egyenként helyezik el (Homonnay 1975).

Táplálkozása: Az imágó jelentős károkat okoz rajzáskor pazarló rágásával fenyő (különösen

feketefenyő) állományokban, de nyárasok, tölgyesek, akácosok lombját is szívesen fogyasztja. Az ültetvényszerű állományszerkezet kedvező számára. Gyümölcsösökben, szőlőkben, napraforgón és más haszonnövényeken is lakmározik. A pajor károsítása sokkal jelentősebb, már csak a cserebogarak közötti legnagyobb testmérete miatt is. Hajlamos továbbá a pajor arra, hogy a csemetekert, erdősítés, vagy más sorba ültetett növény táblájában egy-egy sorra rááll, és azt követve eszi meg a gyökereket. A növények pusztulásából látható, hogyan halad a pajor a soron. Nagyobb gyökerekbe is mély járatokat rág méretes rágóival, a kisebbeket pedig teljes egészében megeszi. Néhány pajor elegendő lehet idősebb fák elpusztításához (Homonnay 1975).

Természetes ellenségei: Megegyeznek a májusi cserebogár természetes ellenségeivel (Jermy

1990). Keleti cserebogár (Anoxia orientalis KRYNICZKY)

Társnevei: Csíkos cserebogár, szőrös cserebogár Leírása: A nemző testhossza 26-32 mm, vörösbarna felületű, a potrohszelvények jórészt feketék.

Feje és előtora sűrűn szőrözött, de az előtor két oldalán két-két szőrtelen, csillogó tükörfolt található (néha csak egyetlen nagy tükörfolt van). A pajzsocska is szőrözött, középvonala kivételével. A szárnyfedőkön a fehér pikkelyszőrök foltokat alkotnak, amelyek hosszanti sorokba rendezettek. A hím csáplegyezője 5 nem túl hosszú, a nőstényé 4 rövid lemezből áll. A farfedő nem rendelkezik nyúlvánnyal, csúcsban végződik (Endrődi 1956).

A bábja hasonló a kalló cserebogár bábjához, de annál kicsivel kisebb (Jermy 1990). A lárva pajor alkatú, fejtok-szélessége L1 stádiumban átlagosan 2,6 mm, L2 stádiumban 4,8 mm,

és L3 stádiumban 7,8 mm, amikor testhossza 35-40 mm. Az utolsó potrohszelvény hasi oldalán sűrű, apró szőrzet van, de nincsenek jellegzetes, párhuzamos sörtesorok (Jermy 1990).

A petéi a kalló cserebogár petéihez hasonlatosak (Jermy 1990).

Page 13: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

362

15-16. ábra: Keleti cserebogár nősténye. Elterjedése: Kelet-mediterrán faj, nálunk a kalló cserebogárhoz hasonlóan az alföldi

homokvidékeken elterjedt (Jermy 1990). Élőhelye: Alföldi lombos erdők, akácosok, gyümölcsösök (Jermy 1990). Egyedfejlődése: A kalló cserebogár fejlődésével körülbelül megegyező (Jermy 1990). Szaporodása: A kalló cserebogár szaporodásával körülbelül megegyező (Jermy 1990). Táplálkozása: A kifejlett bogarak károsítása igen csekély, de több lombos fafajon is figyeltek már

meg táplálkozó imágókat, például nemes nyáron és dión is. A pajorok azonban, hasonlóan a kalló cserebogár lárváihoz, jelentős károkat okoznak igen sokféle erdészeti és mezőgazdasági haszonnövényben. Foltokban jelentkező növénypusztulás jelzi a pajorok tevékenységét. A fácskák gyökereit jellegzetesen hegyesre rágják (Jermy 1990).

Természetes ellenségei: Megegyeznek a májusi cserebogár természetes ellenségeivel (Jermy

1990). Pusztai cserebogár (Anoxia pilosa FABRICIUS)

17-18. ábra: Nőstény pusztai cserebogár.

Page 14: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

363

Társneve: Bolyhosszőrű bogár Leírása: A kifejlett bogár domború hátú, 21-24 mm hosszú, színe fekete, feketésbarna, (esetleg a

szárnyfedő, még ritkábban az egész test is lehet világosbarna). A fej, a potroh has-oldala és a farfedő rövidebb, a tor has-oldala hosszabb szőrökkel fedett. A szőrök szürke színűek. A potroh has-lemezeinek oldalain a háromszögek csak testhez simuló szőrből állnak. A fejléc tagolatlan. A hím csáplegyezője 5 nem túl hosszú, a nőstényé 4 rövid lemezből áll. A farfedő csúcsa mélyen kimetszett, villás nyúlványú (Endrődi 1956).

A báb színében és alkatában a keleti cserebogár bábjára hasonlít, attól jóval kisebb méretében tér el (Jermy 1990).

A lárvák csontszínűek, sokszor halványzöldes árnyalattal, pajor alkatúak. A lárvák fejtok szélessége L1 stádiumban átlagosan 2,3 mm, L2 stádiumban 4 mm, és L3 stádiumban 5,2-6,5 mm, kifejlett testhossza 35-41 mm. Az utolsó potrohszelvény hasi oldalán (a keleti cserebogárhoz hasonlóan) nincsenek szimmetrikus sörtesorok, csak sűrű, apró, horog alakú sörték (Homonnay 1976).

A peték szennyes-fehérek, ellipszoid alakúak, méreteik: 3,2-3,3 x 2,4-3 mm (Homonnay 1976). Elterjedése: Pontomediterrán faj, elterjedési területe leginkább tőlünk délebbre fekszik, hazánkban

ritkábban fordul elő. Pest, Fejér, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben élnek állományai (Homonnay 1976).

Élőhelye: Az előző fajoknál jóval kevésbé kötődik a fákhoz és az erdőállományokhoz, amelyeket

csak az imágó érési táplálkozása miatt keres fel. A pajorok már a mezők, legelők talajában fejlődnek. Az erdőfoltokkal, vagy egyedülálló fákkal kevéssé tagolt füves puszta a számára kedvező élőhely (Homonnay 1976).

Egyedfejlődése: Magyarországon a faj fejlődése 3 éves. Mindig lárvaalakban telelnek át, és az

első telet mind L1-stádiumban tölti. A hímek fejlődése 1-2 héttel megelőzi a nőstényeket (Homonnay 1976).

Szaporodása: A rajzás június közepétől július közepéig tart, kora délutántól, 16 órától 19 óráig. A

hímek kb. egy héttel korábban jelennek meg. A nőstények a talaj közelében, füveken, lágyszárú növényeken mozogva várják párjukat, és a párzás is a talaj közelében, vagy a talajon történik. A peték lerakása július második negyedétől augusztus végéig tart. Időközönként nagy egyedszámban rajzanak, majd hosszú évekig alig találkozhatunk velük (Homonnay 1976).

Táplálkozása: A bogár kedveli az erdeifenyő tűit, de a lombot is szívesen fogyasztja. Az imágók

károsítása egyébként csekély mértékű. A lárvák elsősorban fűfélék és mezőgazdasági növények gyökereit rágják, így erdészeti kártételük is elhanyagolható (Homonnay 1976).

Természetes ellenségei: Megegyeznek a májusi cserebogár természetes ellenségeivel (Jermy

1990). Zöld cserebogár (Anomala vitis FABRICIUS)

Társnevei: Fináncbogár, szőlő cserebogár Leírása: A kifejlett bogár testhossza 14-18 mm. Háta fémes smaragdzöld színű, az előtor

oldalszegélye lehet sárga. A test hasoldala többnyire sötétebb, fémes bronz színű. Ritkábban piros és sárga színváltozatok is előfordulnak. Testfelülete simának, selyemfényűnek látszik. A szárnyfedők barázdái sekélyek, finomak. Az előtor tövén a szegély középen megszakad. Az előtor nem öblösödik ki, oldalainak íve illeszkedik a szárnyfedők oldalainak ívéhez. A farfedőnek nincsen nyúlványa. A

Page 15: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

364

lábak színe többnyire a test színével egyezik, az elülső és a középső lábak külső karma hasított. A csáp általában sárgásbarna, 3 csáplegyezővel (Endrődi 1956).

A szabad báb szalmasárga színű, 15-16 mm hosszú (Jermy 1990). A pajor fehéres színű, L3 stádiumban a fejszélessége 4,6-5 mm, testhossza 30-32 mm. Az utolsó

szelvény hasi oldalán a szimmetrikus sörtesorok sörtéi hosszúak, tűszerűek. A két sor sörtéi egymással szemben állnak, összeérnek, vagy keresztezik egymást. A talaj felszínén kinyújtott testtel, a lábaival járva halad előre (Jermy 1990).

A pete ellipszoid, csontszínű (Jermy 1990).

19-20. ábra: Zöld cserebogár. Elterjedése: Közép- és dél-európai faj, nálunk gyakori. Hazánkban 3 változata ismert, amelyek

színezetükben térnek el egymástól. Az alföldi homokvidékeken gyakori, de a Dunántúlon is vannak populációi (Jermy 1990).

Élőhelye: Elsősorban a szőlőkben és gyümölcsösökben okoz károkat, erdei előfordulása ritkább.

Élőhelyi igényeiben körülbelül a keleti és a pusztai cserebogár között állhat, azaz nem kötődik nagyon erősen az erdőállományhoz, de a pusztai élőhely nem megfelelő számára. A gyümölcsfákat kedveli leginkább. A laza talaj fontos számára, kötöttebb talajokban csak igen ritkán fordul elő (Jermy 1990).

Egyedfejlődése: Hazánkban fejlődése 3 éves, lárvaalakban telel, kétszer vedlik (hasonlóan a

pusztai cserebogárhoz), majd bebábozódik (Jermy 1990). Szaporodása: A rajzás június-júliusban történik, ilyenkor csoportosan lepik el a fákat, bokrokat.

Nagy mennyiségű levelet elfogyasztva, 1-2 hét után kezdik a nőstények lerakni petéiket a földbe. A bogarak többnyire csoportosan repkedve táplálkoznak a nappali órákban, éjszakára pedig a talajba bújnak. Igen mozgékonyak, a fáról lerázva azonnal menekülni próbálnak, és a talajba ássák magukat. Egyes években tömegesen rajzanak, és sok kárt okoznak, de a legtöbb évben csak alacsony egyedszámmal jelentkezik a faj. Szabályszerű rajzási ciklus nem figyelhető meg a zöld cserebogárnál (Jermy 1990).

Táplálkozása: A bogár a szőlőt, gyümölcsfákat, diót igen kedveli, de szívesen táplálkozik

galagonyán, orgonán, fűz és nyár leveleken is, valamint sokféle erdei fa, cserje, és mezőgazdasági növény levele is jó tápláléka, még a bálványfa is. A Kisalföldön és Somogyban, a Lábodi erdészet területén volt tömeges rajzása 1989-ben illetve 1985-ben. Érdekessége, hogy az imágó okoz gazdaságilag jelentős kárt, nem pedig a pajor. Rágása jellegzetes, vázasító rágás, mivel a bogarak a levéllemezt megeszik, de az ereket meghagyják. A levéllemez szélétől indulva karéjokat rágnak, és a lemez belső részein pedig lyukakat készítenek, így a levéllemez rojtossá és likacsossá válik, majd csak a főerek maradnak meg. Mivel csoportosan rajzik, sokszor látni olyan jelenséget, hogy a fák vagy cserjék koronájában nagyobb foltban csak egy, vagy néhány ág van tarra rágva, a többi levél

Page 16: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

365

érintetlen. Viszonylag ritkán jelentkezik olyan tömegben, hogy nagyobb területen is tarrágást okozzon. A lárvák először a talaj humuszanyagait, majd fűfélék és fás-szárúak gyökerét fogyasztják (Jermy 1990).

Természetes ellenségei: Megegyeznek a májusi cserebogár természetes ellenségeivel (Jermy

1990). Rezes cserebogár (Anomala dubia SCOPOLI)

21-22. ábra: Rezes cserebogár.

Társneve: Kis fináncbogár Leírása: A bogár teste 11-15 mm hosszú. A középső és az elülső lábak külső karma hasított, az

előtor töve szegélytelen. Az előtor gyengén kiöblösödik, széle nem illeszkedik a szárnyfedők ívéhez.. A szárnyfedők barázdái egyenlőtlen mélységűek. A farfedőnek nincsen nyúlványa. Felülete fémes fényű, de jól láthatóan pontozott. Rengeteg színváltozatban fordul elő. Lehet fekete, kék, zöld, vörös, vagy sárga színű, sőt az egyes testrészek (előtor, fej, szárnyfedők, lábak) különböző színűek is lehetnek, akár foltosan is. A 3 csáplegyező többnyire a testtel megegyező színű, a csáp többi része időnként világosabb (Endrődi 1956).

A szabad báb szalmasárga színű, 12-15 mm hosszú (Jermy 1990). A lárva hasonlít a zöld cserebogár lárvájára, attól arányosan kisebb. A talajfelszínen szintén

nyújtott testtel mozog. Az utolsó szelvényen a tű alakú sörték összeérnek (Jermy 1990). A pete csontszínű, gömbölyded alakú (Jermy 1990). Elterjedése: Európai elterjedésű faj, a Kárpát medencében a homokvidékeken gyakori. Pest, Bács-

Kiskun, Csongrád, Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megyékben vannak jelentősebb állományai (Jermy 1990).

Élőhelye: Alföldi, homokos talajú, mélyebb fekvésű, növényzettel dúsan borított területek. Folyó

menti ligeterdőkben, ártéri erdőszegélyekben él, de a gyümölcsösökben, szőlőkben is szívesen tanyázik (Jermy 1990).

Egyedfejlődése: Nálunk 2 éves a fejlődése. Lárvaalakban telel, kétszer vedlik (három

lárvastádiuma van), és a második év májusában bábozódik (Jermy 1990). Szaporodása: A rajzás június-júliusban történik a nappali órákban, éjszakára a bogarak a talajba

húzódnak. Sokszor csoportos a rajzás, de magányos bogarakkal is találkozunk. Gyakran együtt rajzik a

Page 17: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

366

zöld cserebogárral. A nőstény a talaj felső rétegébe petézik. Hasonlóan mozgékony, mint a zöld cserebogár (Jermy 1990).

Táplálkozása: A zöld cserebogárhoz hasonlóan az imágó kártétele jelentősebb, mint a pajoré. A

bogár a lombos fák leveleit eszi. Kedvelt tápnövényei az akác, a fűz, a nyár, a szőlő, a cseresznye, a dió. A fenyők tűleveleit is megrágja, valamint számos más fa, cserje és lágyszárú növény is megfelelő számára. Különféle mezőgazdasági növényeket is fogyaszt. A lárvák alföldi fenyvesekben, akácosokban, nyárasokban okoznak csekélyebb károkat, bár eleinte csak humuszanyagokkal élnek, és később rágnak gyökereket (Jermy 1990).

Természetes ellenségei: Megegyeznek a májusi cserebogár természetes ellenségeivel (Jermy

1990). Sárga cserebogár (Amphimallon solstitialis LINNÉ)

23-24. ábra: Bal oldalon a sárga cserebogár hímje (Pavel Schlemmer), jobb oldalon a nősténye (Václav Hanzlík). (www.biolib.cz)

Társnevei: Jánosbogár, Júniusi bogár, álcája a „szántáskukac” Leírása: A nemző 16-20 mm hosszú. A fején a homlokléc középen kissé bemélyedt. A fej, az

előtor, a pajzsocska és a szárnyfedők töve hosszú szőrökkel fedett, míg a szárnyfedők csak gyéren szőrözöttek. A farfedő ráspolyozottan pontozott, nyúlványa nincs. Színe világos szalmasárga, de vöröses változatok is előfordulnak. A szárnyfedő enyhén áttetsző. A potroh sötét, feketésbarna, ami a szürkés szőrzet miatt haránt-csíkosnak látszik. Csápja 9 ízű, 3 lemezű legyezővel. A hím csáplegyezője olyan hosszú, mint a csápostor, míg a nőstény csáplegyezője a csápostornál rövidebb (Endrődi 1956).

A báb szabad báb, amely földből készített bábbölcsőben található. Vajsárga színű, 19-21 mm hosszú (Jermy 1990).

A pajor alkatú lárva csontszínű, patkó alakban görbült. Az L1-es lárva fejszélessége 1,5-2,2 mm, míg az L2-es lárváé 2,6-3,4 mm. Az L3-as lárva fejszélessége 4,2-5,2 mm, testhossza 22-32,5 mm. Az utolsó szelvény hasi oldalán a 2 jellegzetes tüskesor lefelé széthajló, néhány tüske a sorokon kívül is áll. A tüskék mérete lefelé növekszik (Homonnay 1974).

A pete fehéres színű, fényes, ellipszoid alakú, 2-2,5 mm hosszú (Jermy 1990). Elterjedése: Euroszibériai faj, hazánkban mindenütt gyakori (Jermy 1990).

Page 18: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

367

Élőhelye: Homokos, laza talajú füves puszták, gyepek. Nagyon gyakran más, hasonló méretű cserebogár-fajokkal együtt fordul elő (Homonnay 1974).

Egyedfejlődése: Hasonló, mint a rezes cserebogár egyedfejlődése. A később lerakott peték L1

stádiumban kénytelenek telelni, csak a következő tavasszal vedlenek L2-es stádiumú lárvává (ez a jelenség viszonylag ritka) (Homonnay 1974).

Szaporodása: Júniusban-júliusban, meleg estéken rajzik szürkülettől sötétedésig. A hím bogarak

főleg a talaj közelében, de a fák koronájának magasságában is repkednek. A nőstények a talajon és a növényeken mászkálnak, csak igen ritkán repülnek. Éjszakára a talaj felső rétegébe, a rögök közé, repedésekbe bújnak vissza. A nőstény összesen körülbelül 40 petét rak le, több kisebb csomóban a talajrepedésekbe (Homonnay 1974).

Táplálkozása: A rajzó bogarak nem, vagy csak igen keveset esznek, de ekkor a lombos és tűlevelű

fák leveleit is rágják. Igazából csak a pajor okoz károkat, de ez is főleg fűfélék gyökereit rágja (bár sokféle növény gyökerét is fogyaszthatja), csak ritkábban tesz kárt csemetékben. Nagy egyedsűrűség esetén a növényzet sínylődik, és foltokban kipusztul (Homonnay 1974).

Természetes ellenségei: Megegyeznek a májusi cserebogár természetes ellenségeivel (Jermy

1990). Áprilisi cserebogár (Rhizotrogus aequinoctialis HERBST)

25-26. ábra: Áprilisi cserebogár hímje.

Társnevei: Csaja, vörhenyes cserebogár, tavaszi cserebogár Leírása: Az előző fajhoz hasonló. A nemző 13-20 mm hosszú. Csápja 10 ízű, 3 ízű legyezővel,

amely a hímnél hosszabb a csápostornál és a végén erősen hajlított. Az előtor töve nem szegélyezett. Feje, előtora, pajzsocskája, és a szárnyfedők töve hosszú, felálló, sárga szőrökkel fedett. A szárnyfedőn a szőrzet igen finom, testhez simuló, alig látható. A farfedőnek nincs nyúlványa. Teste egyszínű sárgásvörös (Endrődi 1956).

A báb szalmasárga színű szabadbáb, 20-23 mm hosszú (Homonnay 1970). A lárva pajor alkatú, fehéres, pihenés közben kör alakot vesz fel. Az L1-es lárva fejszélessége

átlagosan 2,8 mm, míg az L2-es lárváé 4 mm. Az L3-as lárva fejszélessége 5 mm körüli, és teste 3-4 cm hosszú. Az utolsó szelvény hasi lemezén a két jellegzetes tüskesor helyett 2 tüskecsoportot találunk, amelyek felül összeérnek, de lefelé szétnyílnak, nyílhegyet formázva. A tüskecsoportok középen nem csak egy-egy, hanem több (2-3) sor tüskét tartalmaznak (Homonnay 1970).

A pete csontszínű, ellipszoid alakú, hossza 2,3-2,5 mm, szélessége 1,7-1,9 mm (Homonnay 1970).

Page 19: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

368

Elterjedése: Főleg a palearktikus régióban elterjedt, kelet-európai faj. Nálunk mindenütt gyakori

(Jermy 1990). Élőhelye: Gyepes területek, legelők, kaszálók, rétek, szántóföldi kultúrák, csemetekertek,

mindenféle fátlan (és ritkábban fás) növénytársulások. Inkább a kötöttebb talajokat kedveli, nem annyira a laza homokot (Homonnay 1970).

Egyedfejlődése: Hazánkban három éves fejlődésű. A lárvák fejlődése hasonló a májusi

cserebogárnál tapasztalt fejlődésmenethez. Júniusban jelennek meg az első kikelt lárvák a talaj felső rétegében. Az L1-es lárvák egy része már a rajzás évében, augusztusban L2-essé vedlik, és a rajzást követő év augusztusában L3-as stádiumba lépnek. A többi pajor csak a rajzás utáni év májusában vedlik L2-essé, majd ez év szeptemberében L3-assá. Az L3-as pajorok a rajzást követő második év júliusában levonulnak alsóbb talajrétegekbe (körülbelül 20cm mélyre) bebábozódás céljából. Szeptember elejére az imágók kifejlődnek, és a rajzás utáni harmadik év március végén kezdenek előbújni (Homonnay 1970).

Szaporodása: A rajzás március végétől akár május első napjaiig is elhúzódhat. Közvetlenül a

legmelegebb déli órák után bújnak elő, és akár estig folytatódik a rajzás. Csak a hímek repülnek, a nőstények a talajon mászkálnak. Zömmel csak fél méter magasságig repülnek a hímek, csak ritkán emelkednek magasabbra. A párzás után a nőstény még sokáig él, akár május közepén is találkozhatunk vele, miközben lerakja petéit. A petéket kisebb csoportokban, vagy egyenként helyezi el, sokszor talajszemcsékből ragasztott védőburkot készít nekik, és 2-10 cm mélyre helyezi el őket. A hím a párzás után hamar elpusztul (Homonnay 1970).

Táplálkozása: A kifejlett bogár nem táplálkozik, csak a pajor fogyaszt rövid ideig humuszt, majd

különféle gyökereket. Elsősorban a lágyszárúakat, fűféléket fogyasztja, de a gyümölcsösökben, szőlőkben is előfordul. Erdészeti csemetekertekben, erdőfelújításokban is okoz ritkábban károkat (Homonnay 1970).

Természetes ellenségei: Megegyeznek a májusi cserebogár természetes ellenségeivel (Jermy

1990). Tavaszvégi csaja (Rhizotrogus aestivus OLIVIER)

27-28. ábra: Tavaszvégi csaja nőstény.

Társnevei: Nyári gyökérrágó, tavaszvégi vörhenyes cserebogár

Page 20: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

369

Leírása: Az előző fajhoz hasonlít, de kisebb termetű. A nemző csak 12-14 mm hosszú. Csápja 10 ízű, 3 ízű legyezővel, amely a hímnél hosszabb. Sötét, kiemelkedő vonallal szegélyezett az előtor alapja, és az előtoron általában középen egy hosszanti sáv, és kétoldalt egy-egy sötét folt látható. A hátsó lábszárak hátulsó szegélyén 4-7 éles fogacska van, amelyek tövéből sörték erednek. A toron és a fej hasoldalán sűrű, finom szőrzet található. A potroh-szelvényeken csak keresztirányban vannak apró sörtékből álló sorok, távolról a bogár hasa is simának tűnik. Az előtor és a szárnyfedők pontozattak, de simák, szőrtelenek. Felülnézetben az előtor enyhén kiöblösödik. A farfedőnek nincs nyúlványa. Teste egyszínű sárgásvörös (Endrődi 1956).

A báb szalmasárga színű szabadbáb, 15-23 mm hosszú (Jermy 1990). A lárva pajor alkatú, fehéres, pihenés közben kör alakot vesz fel. Az L1-es lárva fejszélessége

átlagosan 2 mm, míg az L2-es lárváé 3 mm. Az L3-as lárva fejszélessége 5 mm körüli, teste 3-4,5 cm hosszú. Az utolsó szelvény hasi lemezén a két jellegzetes tüskesor felül párhuzamos, de lefelé szétnyílik. A tüskesorok csaknem egész hosszukban kettősek (Jermy 1990).

A pete csontszínű, ellipszoid alakú (Jermy 1990). Elterjedése: Európai faj, a Kárpát-medencében mindenfele előfordul. Főleg a homokos talajokon

gyakori (Jermy 1990). Élőhelye: Az áprilisi cserebogárnál jobban kedveli a fás növényzetet, de annál valamivel jobban

igényli a laza, homokos talajt. Ennek ellenére kötöttebb talajokban is előfordul. Hőigénye kissé alacsonyabb, mint az áprilisi cserebogáré (Jermy 1990).

Egyedfejlődése: Nálunk 3 éves a fejlődésmenete, amely hasonló az áprilisi cserebogáréhoz (Jermy

1990). Szaporodása: Az áprilisi cserebogáréhoz sokban hasonló. A rajzás április utolsó negyedében

kezdődik, és június elejéig tarthat. A hímek a talaj közelében repkednek, míg a nőstények többnyire csak a talajon és a növényeken mászkálnak (de ritkán repülnek is). A rajzás alkonyattól a sötétség beálltáig tart, majd a bogarak megint a talaj sekélyebb részeibe bújnak. A nőstények összesen 20 körüli petét helyeznek el egyenként a talajba, 8-15cm mélyre. A peterakás időszaka júniusig is elhúzódhat, majd a nőstény is elpusztul (Jermy 1990).

Táplálkozása: A kifejlett bogarak nem, vagy csak keveset táplálkoznak. Ilyenkor a szilek, a

szelídgesztenye és a hársak leveleit szívesen fogyasztják. Az L1-es lárvák még főleg humuszt fogyasztanak, de később már különféle fás és lágyszárú növények gyökereit eszik. Erdészeti jelentőségük csekély, viszont a mezőgazdaságban tetemes károkat okoznak (Jermy 1990).

Természetes ellenségei: Megegyeznek a májusi cserebogár természetes ellenségeivel (Jermy

1990).

Page 21: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

370

Az erdőgazdálkodásban alkalmazható védekezési eljárások

A cserebogarak életük során a pete és az előbáb stádiumokban, valamint a vedlésekkor a legsebezhetőbbek, és a leginkább ekkor függenek a külső körülményektől (hőmérséklet, páratartalom, talajnedvesség) is. Könnyebb a rovarok elleni védekezés, ha pontosan ismerjük viselkedésüket, életfolyamataikat, környezeti igényeiket. Tervezés, szervezés, előrejelzés

A cserebogarak károsításai általában nagyobb területeket (akár egész erdészeti tájegységeket is)

érintenek, és jellemzően évről-évre folyamatosan jelentkeznek, sőt éven belül sem csak rövid időszak alatt. Azonban csak időszakosan vethető be a legtöbb védekezési technológia. Ezen kívül ráadásul tömegszaporodásos évek is előfordulnak.

Olyan károsítóknál, amelyek egyszerre, nagy területen okoznak jelentős károkat, de időszakosan jelentkeznek, különös jelentősége van a védekezés szakszerű megtervezésének, hogy a szűkös erőforrásokat a megfelelő helyen, a megfelelő időben, és a megfelelő módon lehessen felhasználni. Ehhez a tervezéshez szükséges, hogy lehetőség szerint a legtöbbet tudjuk meg előre a várható károsítás helyéről, idejéről és mértékéről. Több módon is lehetséges tájékozódnunk arról, hogy mekkora a populáció egyedszáma, és hogy hogyan változik.

Egyik módszer az egyszerű talajgödör-ásás, és az előkerülő pajorok számolása. Egyszerű, munkaigényes, de hatékony megoldás, és jelen pillanatban a talajban lévő pajorok vizsgálatára nem ismert jobb eszköz. Ezzel a módszerrel a pajorok kora is megállapítható (L1, L2, L3), így következtethetünk a rajzás várható idejére (adott évben vagy 1, 2, 3 év múlva), és egyedszámaikból pedig a rajzás(ok) erősségére. Az összehasonlíthatóság érdekében célszerű rögzített területű (pl.: 1 vagy 0,5 m2-es) mintagödröket ásni. Mesterséges felújításokban, makkvetéses területeken praktikus az 1-2 m x 0,5 m-es, hosszú téglalap alakú gödör, a sorok irányában. A pajorok korát és faját a fejszélesség mérésével, valamint az analis sörtemező vizsgálatával lehet megállapítani, ami terepen nehézkesen végezhető. Hasznos ekkor a csimaszokat edénybe gyűjteni, és nyugodt körülmények között elvégezni a vizsgálatokat. A pajorok nyáron, meleg időben nem sokáig bírják ki zárt edényben, de ha némi földben elbújhatnak és az edény szellőzik, tovább élnek. Hajlamosak a kannibalizmusra, ha nagyon sok van belőlük kis helyre zsúfolva, és ha sokáig vannak összezárva táplálék nélkül. A pajorásást akkor célszerű végezni, amikor a csimaszok közvetlenül a felszín közelében tartózkodnak. A legjobb tehát tavasszal és nyáron, március végétől kezdődően májusban, júniusban, júliusban és esetleg augusztus elején, meleg időben, és közvetlenül kiadós esős időszak után ásni. A tavaszi időszakban a megfelelő talajnedvesség gyakrabban adott, de csak meleg időben járunk sikerrel, és ha éppen nem abban az évben rajzik a helyi cserebogártörzs (ekkor csak bogarakat lelünk, avagy később petéket). A nyári időszakban a talaj szárazsága a fő korlátozó tényező. Ilyenkor már csak pajor stádiumban találjuk a cserebogarat, a pajorok a meleg miatt aktívan mozognak és táplálkoznak, viszont a talaj víztelítettségétől függően kénytelenek hol a felszín közelébe húzódni, hol a mélyebb rétegekbe leásni. Esőzések után, alaposan víztelített talaj esetén 1-2 ásónyomnyi mélységbe elég leásni, és a legkevésbé kell attól tartani, hogy a mélyebb (1,5-2 m) rétegekben még pajorok lehetnének. Ha petéket kívánunk ásni, akkor a rajzás után, májusban és június elején kell próbálkoznunk. Június végétől már bábokat is találhatunk (ha a helyi törzs már L3 stádiumban volt), majd szeptembertől akár már kifejlett és áttelelésre kész bogarakat is. Természetese a peték, bogarak és bábok esetenként jóval nagyobb mélységben, és jóval nagyobb mélységi szórással is előfordulhatnak. A pajorásás idő- és munkaerő-igényes tevékenység, éppen ezért a munka megszervezésekor vessük össze a rendelkezésünkre álló munkaerőt, és az ásáshoz ideális, de többnyire rövid időszakot, és a kiásandó mintagödrök számát. Az erdőrészlet szintű pajorfeltáráshoz az ERTI Erdővédelmi Osztályán megbízható eredményeket szolgáltatott, ha az 1m*1m-es alapterületű mintagödröket körülbelül szabályos négyzet hálózatban helyeztük el, és egy hektárra egy mintagödör jutott. Szükség és lehetőség szerint a mintagödrök hálózatát módosítani kell. Mivel a pajorok (főleg az

Page 22: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

371

L1-esek) általában foltokban találhatóak, számítanunk kell arra, hogy egyes gödrökben semmit sem találunk, másokban viszont meglepően magas lehet az egyedszám, azaz a mintagödrökben az egyedszám szórása igen magas lehet. Homonnay (1960) és Jermy (1990) szerint a mintagödrökből előkerült átlagos pajorszám alapján a rajzáserősség a következő táblázat alapján jelezhető előre:

Stádium Gyenge Közepes Erős Igen erős L1 és L2 2-5 db/m2 5,1-10 db/m2 10,1-20 db/m2 20,1 db/m2 felett

L3 0,1-0,5 db/m2 0,6-2 db/m2 2,1-5 db/m2 5,1 db/m2 felett

1. táblázat: A rajzás előrejelzése négyzetméterenkénti pajorszám alapján Az erdészeti és mezőgazdasági fénycsapdák már hosszú ideje regisztrálják a fogott cserebogarak

mennyiségét és mennyiségi változásait is, bár sajnálatos módon a központi vezetés helytelen gazdálkodása miatt számos csapda működését le kellett állítani forráshiány miatt.. A cserebogarak ugyanis mind repülnek a fényre, a hímek aktívabban, mint a nőstények (ellenben más csapdákkal a cserebogarak nehezen foghatóak). A korábbi, 27 csapdából álló mezőgazdasági fénycsapda hálózat szintén igen nagy mennyiségű hasznos adatot szolgáltatott. Az adatsorokból hosszabb távú következtetések vonhatóak le az egyedszám-változások tekintetében és a periodikusan ismétlődő rajzáscsúcsok is jól megfigyelhetőek. Megállapíthatjuk azt is, hogy éppen melyik törzs rajzása várható területünkön. Ezen kívül a fénycsapda alkalmazásával a rajzás kezdete igen könnyen meghatározható, így a vegyszeres védekezés pontosan időzíthető (Homonnay 1977).

év törzs

2008 VI. 2009 VII. 2010 V. 2011 VI. 2012 VII.

… ... … …

2. táblázat: A májusi cserebogár törzsek rajzási évei 2008-tól (Jermy 1990)

Előnyei ellenére egy-egy erdőgazdaság számára a fénycsapda üzemeltetése csak egy, vagy néhány

károsító rovarfaj miatt általában nem kifizetődő. Az ERTI jelenleg 24 fénycsapdát üzemeltet, és az évente megjelenő Erdővédelmi Figyelő-Jelzőszolgálat beszámolójában és előrejelzésében a cserebogárra vonatkozó fénycsapda-adatok is szerepelnek. A beszámolót minden olyan erdőgazdálkodó ingyenesen megkapja, aki az erdővédelmi jelzőlap figyelmes kitöltésével és beküldésével részt vesz az adatszolgáltatásban. Ezen adatok hasznosak lehetnek a várható rajzás évére és erősségére vonatkozóan.

A már említett erdővédelmi jelzőlapokon szintén értékes adatokat gyűjtünk a cserebogár által károsított területekről is, és ezen adatok szintén szerepelnek a kiadványban. Hasonló segítséget nyerhetünk ezektől, mint a fénycsapda adatoktól. Ezért is, és más károsítók szempontjából is lényeges a jelzőlapok rendszeres beküldése, és valósághű kitöltése, amelyekért köszönetet mondunk az erre munkát és figyelmet szentelő erdőgazdálkodóknak. A mai technika lehetővé tenné az erdővédelmi adatok naprakész, teljes lefedettségű, erdőrészlet szintű, térképi adatbázissal egybekötött, nagyban automatizált, interneten keresztül történő adatforgalmazását és feldolgozását is, de ennek anyagi, és főleg hozzáállásbeli akadályai vannak. Amint ezek elhárulnak, az ERTI az eddiginél sokkal magasabb szinten tudja majd ellátni az erdész szakmai közönséget a számukra szükséges adatokkal.

A védekezés időzítésének megkönnyítésére, a rajzás hőösszeggel való összefüggését kiaknázva több módszert is kidolgoztak a kutatók a rajzás időpontjának előrejelzésére. Például Richter (1964)

Page 23: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

372

módszere a következő: A rajzás évében a 7,7 C° napi középhőmérséklet elérése után minden napi középhőmérséklet 7,7 C°-ot meghaladó részét összeadva az összeg eléri a 250-270 C°-ot, akkor megindul a rajzás.

A fent tárgyalt módokon begyűjtött ismeretek birtokában már képesek leszünk arra, hogy a védekezéseket megtervezhessük. A védekezés szükségességét és sürgősségét meg kell állapítani. A kiválasztott védekezési mód(ok) technológiai jellegzetességeit egyeztetni kell a cserebogarak pusztításának legideálisabb időszakaival, valamint a szükséges egyéb (munkaerő, munkagép, szerek, engedélyek stb.) tényezőket is biztosítani kell. Ez igen sokszor nehéz feladat, mivel igen rövid idő alatt, és a cserebogarak élettevékenységétől függően (nem előre látható időpontban) kell védekezni. A szervezés éppen azzal könnyíthető meg, hogy az előrejelzések felhasználásával már jó előre elvégezzük azokat a feladatokat, amelyeket lehet, és már készenlétben várjuk ki a beavatkozás legmegfelelőbb időpontját.

Sajnos azonban tekintetbe kell vennünk azt a tényt is, hogy a cserebogarak élet-tevékenységei és rajzása nem csak az általunk már megismert tényezőktől függhetnek, így minden előrejelzésnek van bizonytalansága. A fenti módszerekkel mégis jó esélyünk van megfelelő pontosságú előrejelzésre. Vegyszeres védekezés

A vegyszeres védekezési eljárások költségesek, megfelelő szakértelemmel alkalmazva rövid távon igen hatékonyak lehetnek, ökológiai szempontból azonban hatásuk meglehetősen durva. Lehetőség szerint kerüljük a vegyszerek erdőbe juttatását. Azonban súlyos pajorfertőzés és rágáskár gyors, de nem hosszú távú megszűntetésére alkalmasak. Sok esetben az egyetlen lehetséges megoldást jelentik, de a problémák orvoslására hosszú távon nem alkalmasak.

A vegyszeres védekezésre ma már számos szer áll rendelkezésre, bár ezek közül csak néhány engedélyezett hazánkban, az erdőgazdálkodásban. Például 2008-ban az erdészetben talajfertőtlenítésre alkalmazható szerek: Basamid G, Force 1,5G, Proplant. Az imágók ellen erdőben használható szerek 2008-ban pedig: Dimilin 25WP, Fendona 5 ULV, Sumi-Alfa 0,5 ULV. A mindenkori engedélyezett szerekről, árukról és hatékonyságukról tájékozódni kell.

A vegyszeres védekezés tehát mindkét élőhelyükön képes támadni a cserebogarakat: egyrészt a kifejlett imágókat a lombozatban (ami csak a rajzás időszakában lehetséges), másrészt a talajban élő pajorokat is. Sajnálatos módon nem állnak rendelkezésre szelektív, csak cserebogarak ellen ható készítmények, ezért mind a lombkorona-permetezések, mind a talajfertőtlenítések során számos más rovar is elpusztul. Ezek között néhány olyan rovar is, amely védett, ritka, ökológiailag fontos szerepet betöltő, vagy éppen természetes ellensége a cserebogaraknak. Ilyenkor természetesen az egyéb rovarfogyasztó élőlények (rovarevő kisemlősök, madarak, stb.) is erősen megsínylik a beavatkozást. Éppen ezért lehetőleg csak a legvégső esetben alkalmazzuk a vegyszeres védekezést a cserebogarak ellen.

Igen érdekes jelenség még az is, hogy a kifejlett cserebogarak jelentős mértékben képesek ellenállni a vegyszereknek. Gyakori megfigyelés, hogy általában az erős kontakt mérgek sem képesek azonnal elpusztítani a bogarakat, és bár leperegnek az ágakról, többségük még hosszabb ideig életben marad, mászkál. Lehetséges, hogy néhány a későbbiek során sem pusztul el. Győrfi János (1954) szerint a régebben alkalmazott hexaklór-cikohexán hatóanyagnak a nőstények jobban ellenállnak, de a kezelés után, ha életben maradnak is, tojást már többnyire nem képesek rakni. Apt Ödön (1952) szerint már az L3-as pajorok is viszonylag ellenállóak e szerrel szemben. Mai megfigyelések alapján a most alkalmazott szerekre is hasonlóan reagál a cserebogár.

A cserebogarak ilyen tulajdonságait tekintetbe véve, valószínűsíthető az is, hogy az egymás után azonos szerrel végzett vegyszerezések esetén az ellenálló-képességük tovább nő az adott szerrel szemben. Tehát lehetőleg az egymást rövid időszakon belül (3 év) követő és ugyanazt a populációt érintő vegyszerezéseket célszerű lehet más-más, vagy váltott szerekkel végezni.

A vegyszerek kijuttatása többféle lehet.

Page 24: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

373

A rajzó bogarak ellen a permetezés hatékony, amely kisebb famagasságnál traktorral, vagy akár háti permetezőgéppel is végezhető, de magasabb fák, nagyobb területek, és géppel nem járható erdők esetében már a légi kijuttatás a megfelelő megoldás. Az ULV technológia jól alkalmazható. Régebben por alakú szereket is használtak, mára már ezek visszaszorultak. Korábban egyes vélemények szerint elegendő volt az erdőszegélyek kezelése, ma azonban tudjuk, hogy ez önmagában nem elég hatékony, jobb a védekezést teljes területtel végezni az érintett erdőrészletekben. A legmegfelelőbb az imágók elleni védekezést a rajzáskezdet után egy héttel végezni, amikor beállt az 1:1-es ivararány. Fontos a permetezés napjának megválasztásakor tekintettel lennünk az előrejelzés résznél tárgyalt tényezőkre. Javasolt a szert az alkonyati órákban kijuttatni az erősebb rajzás miatt.

A talajfertőtlenítésre sokszor granulátumot alkalmazhatunk, vagy pedig az injektálásokhoz folyadék halmazállapotú szer használható. A granulátumos talajfertőtlenítés nagyobb, vagy teljes terület kezelésére alkalmas, a gépi földmunkákkal akár egy menetben is, mint ahogy például a Valkói Erdészetnél is egy ekére szerelt házi gyártmányú granulátum-szóró végzi el megfelelően a feladatot. Az injektálás a már beültetett csemeték gyökerének egyéni védelmét szolgálja, és ehhez kézi vagy traktorra szerelt injektáló eszköz is szükséges. A vegyszer gyökérzónába juttatása megoldható még ültetéskor a csemete gyökerének szerbemártásával, vagy az ületőgödör (árok) vegyszeres beöntözésével, granulátumozásával is. Jó megoldás a Babics István és Vízvári Ottó (2006) által kifejlesztett, a talajba helyezett és a gyökérhez vezető egyszerű műanyag öntözőcső, amely az öntözést és a gyökér vegyszeres védelmét is hatékonyabbá teszi. Ezekkel az elmés megoldásokkal a védekezés költségei jelentősen csökkenthetőek, hatékonysága pedig növelhető. Biológiai védekezés

A biológiai védekezés során gyakran a vegyszeres védekezés módszereivel kijuttatott, de biológiai eredetű hatóanyagok, vagy kórokozók alkalmazásával irtjuk a károsítókat. Előfordul, hogy a károsítókat elfogyasztó állatok felszaporításával és kijuttatásával érjük el a kívánt hatást. A biológiai védekezés viszonylag csekély mértékben gyakorol hatást a természetes környezetre, nem vagy alig okoz felesleges pusztítást, kevéssé veszélyeztet más élőlényeket a megcélzott károsítón kívül. Ugyanakkor a modern vegyszerek hatásosságukban többnyire felülmúlják őket, ők azonban árukban múlják felül többé-kevésbé a vegyszereket. Ráadásul a biológiai készítmények sokszor speciális technológiát, külön figyelmet, megfelelő tárolást igényelnek, hogy a hatásosságuk megmaradjon. Kíméletességük miatt valószínűleg a későbbiekben tovább nő majd jelentőségük.

A cserebogár elleni védekezésben természetesen a már fentebb felsorolt természetes ellenségek jöhetnek szóba. A mai gyakorlatban baktériumokat, gombákat és fonalférgeket alkalmaznak a cserebogarak ellen.

A számos baktérium közül, amelyek a cserebogarakat képesek megbetegíteni, a biológiai védekezésben eddig csak a Bacillus thuringiensis vált be. A szert, amely a baktérium spóráját tartalmazza, rajzáskor lehet alkalmazni. A lombozatra kipermetezett spórákat a bogarak megeszik, majd a baktériumok az emésztőrendszerből kiindulva elpusztítják az állatokat. Ennek a szernek hátránya az, hogy az UV sugárzástól óvni kell, tehát lehetőleg alkonyatkor kell kijuttatni. Egy másik tulajdonsága az, hogy nem fajspecifikus, hanem minden lombrágó rovarra hat, elpusztítja őket. Éppen ezért alkalmazzák más lombkárosítók ellen is sikerrel. A piacon ma már könnyen elérhetőek a Bacillus thuringiensis készítmények.

A gombák közül a Beauveria brogniartii mutatkozott eddig alkalmasnak arra, hogy hatékony készítményt állítsanak elő belőle. A termék valójában a gomba által megfertőzött árpa, amely talajfertőtlenítőként használható. A gomba a pajor (pete, báb, bogár) elpusztítása után behálózza a környező talajüregeket, hogy újra érintkezhessen a rovarral. A készítmény szelektív, a májusi és az erdei cserebogarak ellen hatásos. Erős pajorfertőzöttség esetén a leghatékonyabb, ekkor a gomba olyannyira elszaporodik a talajban, hogy még hosszabb ideig képes védettséget biztosítani a cserebogár visszatelepülése ellen. Alacsony pajorsűrűség esetén nagyobb dózist javasolnak. A gomba megfelelő talajnedvességet igényel.

Page 25: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

374

A rovarpatogén fonalférgekkel hazánkban is folynak kutatások. Főként Heterorhabditis fajokat, és azok törzseit használják fel. A fonalférges készítmények eddig még viszonylag szerény eredményeket hoztak, de már kaphatóak talajfertőtlenítésre alkalmas szerek. A legnagyobb probléma az, hogy a fonalférgek elveszítik fertőzőképességüket a laboratóriumi szaporítás során. A forgalmazott készítmények kertészetekben sikerrel alkalmazhatóak, de szabadföldön eddig nem sok eredményre vezettek. Kertészetekben viszont a vagyszereknél hosszabb hatástartam volt elérhető, nagy hatékonysággal párosulva, ha a fonalférgek kellően el tudtak szaporodni. A szer folyadék halmazállapotú, kiöntözéssel lehet a talajba juttatni. Nem fajspecifikus, a talajban lévő minden lárvát és bábot megtámadnak a fonalférgek. A gombakészítményhez hasonlóan bizonyos talajnedvességre van szüksége a férgeknek.

Külföldön igéretes kísérleteket végeztek a nim növény (Azadirachta indica A. Juss.) rovarölő és rovarriasztó hatású olajával. Hazai eredmények az erdővédelem témakörében még nincsenek.

Hazai viszonyaink között is találunk olyan növényeket, amelyek hatnak a cserebogarakra. Például ismertek olyan növények, amelyeket különösen szívesen fogyaszt, míg másokat igyekszik elkerülni talajba juttatott méreganyagai miatt. A pajor kedvelt növényei a szamóca, saláta, csillagfürt, sárgarépa, kőrisek, nyárak, hársak, juharok. Riasztóan hatnak a pajorra például a pohánka (Fagopyrum esculentum Mönch), és az észak-amerikai eredetű mézontófű (Phacelia tanacetifoliaLinné), mivel a talajba rovartoxin hatású, gázosodó vegyületeket juttatnak. Kísérletek igazolták, hogy például a tölggyel egy sorba vetve a riasztó növényeket csökkenthető a pajorkár. A sorközökbe szamócát ültetve az ott összegyűlő pajorokat az időben elvégzett sorközműveléssel elpusztíthatjuk. (Ha elfogy a szamóca, kénytelen a pajor a tölgyet enni, de a szamóca hervadásával időben jelzi a pajorrágást.) Erdőtelepítéskor Haracsi (1944) javasolja, hogy nyárakat, kőriseket elegyítsünk a tölgy közé, így elvonhatjuk a pajorkár egy részét a kívánatos főfafajról.

Igen érdekes és sikeres kísérleteket végzett Horber 1963-ban, amelyekben sikerrel alkalmazta az úgynevezett steril hím technikát. Ebben a módszerben tömegesen begyűjtött hím bogarakat kezelnek röntgensugárzással, amely sterilizálja őket. A hímeket ezután szabadon bocsátják, azok párosodnak a nőstényekkel, de így a peték terméketlenek lesznek. A kísérletben jelentős mértékben sikerült csökkenteni a bogarak egyedszámát (ötödére és tizenhatodára) (Jermy 1990). A módszert ma nem alkalmazzák, újabb eredményekről beszámolók nincsenek.

1864-ben Merseburg mellett már alkalmaztak a pajorok irtására egy igen érdekes megfigyelést. A rajzás évében, még május előtt az erdőterületek közötti szántón 4 négyszögölnyi mintaterületeken 6 hüvelyk vastagságban istállótrágyát terítettek el, majd ezt 3 hüvelyk laza földdel fedték. A rajzás után, július közepén azt találták, hogy ahol elég napsütötte helyen volt, ott igen sok pajor nyüzsgött a trágyában és a vele érintkező földben. Ahol kevesebb volt a napfény, ott még a peték nem keltek ki. Mindenesetre nagy hatékonysággal vonzotta a nőstényeket petézésre az így készített csalogató ágy. Ezek után az ágyakat felszedték és elégették. A hibája ennek a módszernek az, hogy a trágyába előszeretettel petéznek a ganéjtúrók is, amelyek így „ártatlan áldozatokká” válhatnak, nem is beszélve a feleslegesen végzett munkáról. Ezért meg kell győződni arról, hogy valóban cserebogár pajorok lepték-e el csapdánkat (Taschenberg)!

A biológiai védekezéshez tartozó módszer az is, ha (lehetőleg más technikákkal együtt alkalmazva) az erdősítésekkor a szokásos makk- vagy csemetemennyiség többszörösét ültetjük ki, így a pajorkár után is várhatóan marad elegendő csemete. Mechanikai védekezés

Még hallhatunk azokról az időkről, amikor a cserebogarat élőmunkával, gyűjtéssel próbálták

korlátozni. Bár ez igen kézenfekvő megoldás, mára az emberi munka drágulása és a módszer elégtelen hatékonysága miatt erre gyakorlatilag már nincs példa. Kis területen azonban, főleg más eszköz hiányában, ezt a lehetőséget sem szabad elvetni.

A legfőbb mechanikai védekezésben alkalmazott eljárás a talajművelés, mivel legtöbb mezőgazdasági talajművelési mód jellegéből adódóan a talaj átdolgozásakor a megművelt

Page 26: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

375

talajrétegben lévő bogarak, pajorok és peték túlnyomó többségét elpusztítja. Az erdészetben azonban csak korlátozottan alkalmazhatóak ezek az eljárások, és költségességük miatt csak akkor használják őket, ha egyébként is szükség van mélyszántásra, tárcsázásra, talajlazításra. Természetesen a különböző művelő eszközök más-más hatékonysággal bírnak, hiszen nem egyforma alapossággal aprítják és forgatják át a talajt. Így például a talajlazítás hatékonysága a cserebogarak ellen csekély, míg a tárcsázás és a szántás után igen kevés élő pajor marad vissza, gyakorlatilag teljes a hatékonyság. Hasonló okokból a pásztás talaj-előkészítés önmagában nem képes pajormentességet biztosítani. Igen fontos a munkavégzés időpontjának szakszerű meghatározása, amelyhez három fő szempontot kell tekintetbe venni:

1, Agrotechnológiai szempont: a talaj jó megmunkálhatósága adott hőmérsékleti és nedvességtartalmi határok között lehetséges, így a megfelelő időjárási viszonyokat ki kell várni a munka megkezdéséig.

2, Erdőművelési szempont: az erdészeti technológia kijelöli azt az időszakot, amelyen belül feltétlenül el kell végezni a munkát (pl.: a csemeték kiültetésének, vagy a magvetésnek időszaka előtt).

3, Cserebogár-etológiai szempont: Ezen kívül figyelembe kell venni a pajorok mozgását a talajban, hogy lehetőleg minél több tartózkodjon a munkamélységben akkor, amikor ténylegesen megtörténik a talajművelés. A pajorásásnál leírt ideális időszakok azok, amelyekben a mechanikai pajorpusztítás sikerrel végezhető.

Javasolt a talajművelést a rajzás évében júniustól októberig, a rajzás utáni évben áprilistól októberig, a rajzást követő második évben pedig áprilistól júniusig végezni, a hatékony pajorpusztítás szempontjából (Jermy 1990).

A talajmunkákat érintő másik lényeges jelenség, hogy (hacsak nem igen erős a rajzás, és nagyon nagy a bogarak száma) a nőstény általában nagyobb, megművelt növényzettől mentes táblába nem szívesen petézik. Ha az általunk alkalmazott technológiában teljes talaj-előkészítés szerepel, jó, ha a rajzó nőstények már a megművelt, üres táblával találkoznak májusban, így kisebb az újrafertőződés esélye.

Mivel az év folyamán a pajorok, a bogarak, és akár a peték is előfordulhatnak a szokásos munkamélységek alatt, és csak ritkábban fordulnak elő teljes egyedszámban a sekélyebb talajrétegekben, ráadásul a pajorok pusztítására ideális talajállapot többnyire nem kedvez a gépi földmunkáknak, igen nehéz a fenti három szempont egyidejű érvényesítése.

A talajmunkák többnyire egy menetben végezhetőek talajfertőtlenítő szer kijuttatásával, amelyek jelentősen megnövelik a hatásosságot, hosszabb hatástartamot eredményezhetnek, és segíthetik a később beültetett csemeték védelmét is. Ezen kívül számos biológiai védekezési módhoz is kapcsolódik talajmunka.

A talajművelés hatékonyságával kapcsolatosan megjegyezzük, hogy a tarvágást követő teljes talaj-előkészítés, esetleg talajfertőtlenítéssel egybekötve hatásos védelmet nyújthat, de ez csak a telepítés évében érvényesül. A későbbiekben a visszafertőződést további injektálásokkal, megfelelő időben végzett sorközműveléssel, és a rajzó bogarak irtásával kell megakadályozni, legalább 3 éven keresztül, súlyos költségek árán. A részleges talaj-előkészítés csak talajfertőtlenítéssel együtt hozhat eredményt, azonban itt az utólagos védekezésben a talajművelés már nemigen alkalmazható. Csak mesterséges felújítási módoknál lehet talajművelést végezni, így azt a cserebogarak ellen alkalmazni.

Megjegyzendő, hogy a talajműveléssel erőteljesen megbolygatjuk a termőtalajt, átalakítjuk szerkezetét, megváltoztatjuk élővilágát. Az átalakítás a fás növények szempontjából sem mindig pozitív, ezért alaposan mérlegeljük alkalmazásának szükségességét. Ha lehet, kerüljük erdeinkben az életközösségek, esetünkben a talajflóra és talajfauna durva bolygatását. Védekezés erdőművelési eljárásokkal

A cserebogár-probléma összetett volta miatt célszerű átfogó megoldást keresni, és a bogár helyett inkább az élőhelyet és a tömegszaporodás körülményeit megcélozni. Ezért véleményünk szerint az erdőgazdálkodásban a leginkább alkalmazható, legkézenfekvőbb, legolcsóbb és leginkább természet-

Page 27: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

376

közeli védekezési módszer az, ha olyan erdőállományt alakítunk ki, amely eleve nem nyújt lehetőséget a cserebogarak tömeges felszaporodására, és lehetőleg időszakosan sem teremtődnek ilyen körülmények. A másik cél pedig az, hogy ezt az állományt természetes úton tudjuk felújítani. Így minimális költséggel oldható meg az erdő felújítása, valamint szakmai szempontból felkészültséget igénylő, de igen elegáns választ adhatunk a pajorkérdésre. Természetesen ilyen erdők kialakítására nem mindenhol egyformák a lehetőségek, és a mindenkori termőhelyi adottságokat nem lehet áthágni, éppen ezért kell kísérletekkel megtalálnunk a megfelelő eljárásokat.

A Kárpát-medencében a cserebogár a legtöbb erdőterületen jelen van, azonban erdőgazdasági

problémát csak a laza, homokos talajú, sík- és dombvidéki erdőgazdaságoknál okoz. Ezeken a területeken tömegszaporodásra képes.

Sajnálatos módon a Magyarországon hagyományosan, és sok helyen sikerrel alkalmazott erdő-felújítási módok a cserebogarak ideális élőhelyein álló erdőkben a felújítás során éppen olyan viszonyokat teremtenek, amelyek a bogarak és a pajorok szempontjából is ideálisak. A bontóvágások, különösen, ha túlzott mértékűek, sok napfényt engednek be az erdő talajára, így az jobban felmelegedhet, ami mind a petézéshez, mind a pajorok fejlődéséhez igen kedvező. A tarvágásokkal a beeső napsugárzás nagyobb területet érint és erőteljesebb lesz, valamint az erdőszegélyek fajlagos hossza is nő, amelyek kedvelt rajzóhelyek. A mesterséges telepítések, és a végvágott felújítások nagyterületű táblái valóságos pajoriskolákká válhatnak (a menzán kínált bőséges csemetével), ahol csak nagyon hosszú idő múlva, számos vegyszeres kezelés és pótlás után mutatkozik némi eredmény.

Azonban nem csak a felújítás módja kedvezhet károsítónk életfolyamatainak. Az egy szintes, egykorú, elegyetlen tölgyes-cseres állományok egyébként sem eléggé árnyaltak, így szintén kellemes élőhelyei a cserebogárnak. Az időnként felverődő igen erős és akár 6-10 m magas cserjeszint nyújt már árnyalást, valamint jelzi, hogy második lombkorona-szint kialakítását is elbírta volna a termőhely. Számos erdőben a mesterségesen kialakított, élőhelyekben szegény, sematizált erdőszerkezet, valamint a méretes álló holt fák igen alacsony száma miatt kevés az élő és búvóhelye a cserebogarak természetes ellenségeinek, és összességében kisebb az erdő életközösségeinek stabilitása. A nem megfelelő állományszerkezet, szintezettség, elegyesség, és erdőszegély miatt nem érvényesülhet a jó erdőszerkezet klímát módosító, nedvesség-megtartó és hő-kiegyenlítő hatása sem. Ültetvényszerű erdőkben és ültetvényekben ezek a jelenségek még erőteljesebben érvényesülnek.

Az erdőszerkezet rossz voltát sokszor az igen magas vadlétszám okozza, miközben a pajorhoz hasonlóan akadályozhatja a felújulást, hacsak kerítéssel ezt a hatást nem mérsékeljük. Bár a vadfajok közül a vaddisznó jelentős mértékben fogyasztja a pajorokat, azokból még igen sok megmarad. Ahhoz, hogy érdemes legyen a pajor kitúrására energiát fordítani, sok kövér pajor szükséges. Az elszórtan vagy mélyen lévő pajorok így megmaradnak, és képesek a cserebogár-állományt magas létszámmal fenntartani. Mindenesetre a friss túrások jelzik, hogy egyrészt sok a pajor, másrészt éppen a felszín közelében tartózkodnak.

Nem hagyhatjuk említés nélkül azt a tényt sem, hogy igen sok esetben az emberi tevékenység az erdész igyekezete ellenére okoz károkat az erdőben, és így teremt kedvező feltételeket a cserebogaraknak. Ilyen eset például az, hogyha vízrendezés, vagy külszíni bányaművelés miatt a talajvízszint esésével a termőhely pont a pajoroknak kedvező irányba változik meg. Hasonló, és napjainkban gyakori eset az, hogy az erdőben fatolvajlás miatt alakul ki hatalmas záródáshiány. A termőhelyet érintő ipari-mezőgazdasági tevékenységeket össze kell hangolni az erdészet és az élő környezet érdekeivel, valamint a bűncselekményeket az erdőben sem szabad megtűrni. Lehetővé kell tenni, hogy az erdész megvédhesse az erdőt, és adott esetben önmagát. Régóta adós ezen problémák megoldásával hazánk vezetése.

Ma már az erdőterületek nagy része mezőgazdasági táblákkal, vadföldekkel határos. A mezőgazdasági kultúrák pedig szintén kedvelt helyei a cserebogaraknak, ahol bőséggel áll rendelkezésükre táplálék, mind a pajorok, mind a bogarak számára. A csimaszok egy része még a rendszeres talajmunkákat is átvészeli a mélyben, mivel a mezőgazdasági munkák során nincsenek tekintettel rájuk, avagy a technológia nem teszi lehetővé irtásukat. Több éves kultúrákban, gyümölcsösökben és szőlőkben viszont komoly pajorpopuláció alakulhat ki. Így az erdők és a művelt földek határán kiváló, táplálékokban rendkívül gazdag cserebogár-kánaán alakul ki. A zárt gyepek,

Page 28: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

377

legelők, rétek már nem kedveznek azoknak a cserebogaraknak, amelyek komolyabb erdészeti károkat okoznak. Valamint a rétek élőhelyet nyújtanak olyan állatfajoknak, amelyek jelentős pusztítói a cserebogaraknak. Például a tőrösdarazsak nősténye rengeteg nektárt fogyaszt, miközben rejtélyes módon, a talaj felett repkedve találja meg azt a körülbelül 50 pajort, amelyek után leásva elhelyezi rajtuk egy-egy tojását.

Láthatóan az újulatnak a mostani körülmények között erőteljesen lecsökkentek a túlélési esélyei.

Így a fenti okok miatt szükséges, hogy a pajorkárral erősen sújtott erdőterületeken az eddigi (legtöbbször jól bevált) gyakorlatot átgondolva és megváltoztatva új, hatékonyabb erdőművelési eljárásokat keressünk, majd alkalmazzunk.

A talajárnyalás és a jó állományszerkezet igen fontos a cserebogarak elleni védekezésben. Az erdei és a hosszúszőrű májusi cserebogár kivételével a többi faj nem fejlődik jól árnyalt, hűvös talajban. A magasabb víztartalom és az alacsonyabb hőmérséklet ráadásul kedvez a gombáknak és baktériumoknak is, amelyek így nagyobb mértékben képesek megbetegíteni a pajorokat. Azaz, mivel az erdőművelési beavatkozásokkal erőteljesen meg tudjuk változtatni egy-egy állomány záródását és így fényviszonyait, joggal reméljük, hogy képesek leszünk a cserebogarak számára kedvezőtlen erdőalakokat előállítani.

Az általunk felvetett kérdésre külföldön már régen született hatékony válasz. Már 1931-ben Puster (1931) szerint is a cserebogár legnagyobb ellensége zárt erdő, mert ez a pajor legnagyobb melegszükséglete idején tartja a talajt hűvösen és üdén, így hátráltatva a cserebogarak fejlődését. Minden olyan erdészeti beavatkozás, amely után a talajt nagy területen és hosszú időre érheti a napfény, vagy déli, benapozott széleket teremt, a cserebogaraknak kedvez. A ligetes, vagy bontott állományok árnyalása még szintén nem elegendő. Ellenben a kis területű, a vágás szélét és az újulatot lehetőleg árnyalásban tartó lékvágások, valamint az észak és észak-nyugat felől vezetett felújító-vágások hatékonyan csökkentik a cserebogár számára ideális talajviszonyok területét, így meg is szüntetve az erdei pajorkárt több németországi és csehországi lucos erdőben (Győrfi 1963).

Tehát már igen korán felismerték erdész elődeink, hogy a cserebogarak visszaszorításához mindenkor a lehető legkevesebb fényt szabad az erdő talajára engedni. Ezt a keskeny, északról dél felé haladó felújító szegélyvágásokkal lehet elérni. Hasonló eredmény érhető el kis területű, azaz egy fahossz alatti méretekkel bíró, szintén dél felé haladó lékvágásokkal is, bár itt bonyolultabb az anyagszállítás megoldása. A munkát folyamatos figyelemmel, évenkénti visszatéréssel végezték. Az említett példák tőlünk északra, lucfenyves állományokban, más klímában vezettek sikerre. Hazai viszonyaink között legtöbbször tölgy és cser főfafajú állományok szenvednek a cserebogártól, és a már tárgyalt egyéb okok miatt egyébként is nehezen újuló állományok felújítását kell megoldanunk. Az ilyen vágásmódoknál tehát számolnunk kell a tölgyek nehézkesebb-lassabb felújulásával, azonban ezt ellensúlyozza a tölgy azon képessége, hogy a csemeték képesek több éven keresztül „lappangani” az anyaállomány árnyékában (Varga Béla szóbeli közlései 2008). Emellett számítanunk kell a felújítási időszak jelentős megnyúlásával is. A másik felvetődő kérdés a már említett záródáshiány, hiszen ritka erdőben hiába vezetjük jó irányban és kellő óvatossággal a felújítást szolgáló vágásokat. Ezt utólagosan csak a termőhelynek megfelelő fajú második szint bevetésével érhetjük el, és csak akkor, ha a termőhely ezt valóban elbírja. Itt az árnytűrőbb elegyfafajok jönnek elsősorban számításba, mint például a juharok, szilek, de az árnyalás megteremtésén kívül jó az elegyességre is minél inkább törekedni. Természetesen jobb, ha az elegyfák megfelelő mértékű kíméletével már a kezdetektől hagyjuk kialakulni a második koronaszintet.

Azokon a területeken, ahol a termőhely már nem teszi lehetővé a kétszintes faállományok létét, általában már a fatermesztés célja is alárendelt, és a talajvédelem fontosabb. Itt csak a cserjeszinttől várható árnyalás, de ilyen gyenge termőhelyeken, a zárt erdők ökológiai határán (vagy azon túl) az állomány nyilván nehezebben újítható fel, és ezeken a helyeken a szokásos, preferált főfafajok sem érzik már jól magukat. Azonban nem kilátástalan a felújítás helyzete ilyen, csak cserjeárnyalást adó erdőkben sem. Szakmánkban még nem is ismert pontosan az a határ, ameddig az erdők természetközeli módon, a mai gyakorlattól csekélyebb erélyű és kizárólag a felújítást célzó bontóvágásokkal felújíthatóak lennének. A tarvágásos, és a sematikus bontóvágások határait azonban már ismerjük. Ezen kívül figyelnünk kell arra is, hogy az erdő jelenlegi állapota hosszú idő alatt

Page 29: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

378

alakult ki, és az emberi tevékenység erősen hatott rá. Tehát attól, hogy ma egy erdő ránézésre igen rossz képet mutat, még nem bizonyos, hogy kizárólag a termőhely gyengesége okozza sínylődését. A körülményeket alaposan megvizsgálva jobb lehet a termőhely a látszólagosnál, valamint a helyesen kialakított állományszerkezet tovább javíthatja azt.

Az így kialakított erdőkben, vagy amelyekben már szerencsés módon adott volt az alapos

talajárnyalás, már jó eséllyel alkalmazhatjuk a német erdészek által használt vágásmódokat, ügyelve arra, hogy az újulatot ne túl későn tegyük ki a napfénynek, de ne teremtsünk lehetőséget a cserebogarak elszaporodására sem. A vágások célja a felújítás kell legyen, a vágásjelölést ne csak a fatörzseket vizsgálva, hanem a földön lévő csemetéket és a felettük árnyaló koronákat nézve végezzük! Érdemes lehet az újulat felett először csak a második szintet megbontani, és csak később, óvatosan eltávolítani az anyaállományt. Az ilyen felújítás pontos ideje és erélye nálunk még meghatározásra vár, ezirányú kísérletek most indulnak. Ennek ellenére a felkészült erdész szakember saját működési területén, ha megfelelő figyelmet fordít e kérdésre, valószínűleg saját megfigyeléseivel is meg tudja oldani a felújítást.

Megjegyezzük, hogy néhány méretes, elpusztult álló fa kedvező élőhelyek egész sorát teremti meg erdeinkben, amelyek jelentős részét a cserebogarak fogyasztói foglalják el. Az odvas fák egyébként is növelik az erdő életközösségeinek stabilitását. Ne távolítsunk el tehát minden elhalt fát, száradékot az erdőből, legalább hektáronként néhány darabot hagyjunk meg belőlük. A felújítások során megmaradt hagyásfák, vagy csoportok is lehetőséget adnak erre (mivel előbb elpusztulnak a felújuló állománynál).

A fenti vágásmódokkal történő erdőfelújításnál magasabb költségekre kell számítani, mint a hagyományos bontásos felújításnál. A kerítésekre, vagy a vad távoltartásának egyéb módjaira itt is szükségünk van, de a technológia kevésbé sematikus (különösen a lékvágások esetében), a faanyag szállítása bonyolultabb, a felújulás hosszabb idő alatt történik meg, a munka gyakori visszatérést kíván, és szakmai felkészültséget is. Azonban e módszerek éppen ott alkalmazandók, ahol a bontásos és tarvágásos felújítások nem. Az utólagos pótlások, a vegyszerezések, talajmunkák összköltségei bizonyosan felülmúlják az általunk vázolt természetes felújítás költségeit. Ökológiai vonatkozásokban pedig szükségtelen az előnyök kiemelése.

Szembetűnő, hogy a cserebogarak ellen végzett természetes erdőfelújítás lékvágásos módja elveiben és módszereiben nagyon hasonló a szálaló vágáshoz.

A fenti szempontokat figyelembe vevő erdőművelési technológia hazánkban még csak kísérleti

stádiumban van, de mindenképpen várható tőle eredmény. A Valkói Erdészet szakemberei ilyen kísérlet folyatatásával is keresik a megoldást a számukra napi problémát jelentő pajorkérdésre. Bár az ismertetett vágásmódok külföldi eredményes alkalmazás más klimatikus, hidrológiai és talajviszonyok között működött, a készletgondozó fahasználathoz, szálaló jellegű erdőművelési módokhoz hasonlóan (amelyek hazai alkalmazhatóságát az erdész szakmában sokan kétségbe vonták, most azonban az ország több pontján vitathatatlanul eredményesen művelik őket) bízhatunk abban, hogy a legtöbb érintett erdőtípusban megfelelő szakértelemmel a Kárpát-medencében is működőképesnek bizonyulnak ezek a vágásmódok, és velük csökkenthető lesz a pajorkár mértéke. Összefoglalás

Cikkünkben összefoglaltuk az erdészeti szempontból fontosabb cserebogárfajok tulajdonságait,

biológiáját. Ismertettük a korábban alkalmazott, a mai, és az eredményekkel kecsegtető, kísérleti védekezési módokat.

Érzékeltettük, hogy az erdőben folyó természetes folyamatok része a cserebogár. Ha problémaként jelentkezik, akkor a kialakult helyzetért nem ez az egy károsító faj felelős, hanem az életközösségben bekövetkezett folyamatok egyensúlyának eltolódása. Ma pedig, amikor az emberi tevékenységek és az éghajlatban bekövetkező változások a korábbi történelmi időszakoknál jobban

Page 30: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

379

terhelik erdeinket, fokozott figyelmet kell szentelnünk a természetes életközösségekre. Ehhez azonban szükséges a problémához való maximálisan realista hozzáállás, ugyanis nem szabad hagynunk, hogy erdeink ügye elvesszen az olyan szélsőséges, mégsem ritka gondolatmenetek között, amelyek szűklátókörűen anyagiasok, vagy szakmailag felkészületlenek, vagy a valós természeti és gazdasági folyamatok ismerete nélkül természetbarátok. Ezeket a hibákat el kell hagyni. Bízunk abban, hogy a jövőben bölcsebben tudjuk majd élvezni erdeink bőséges áldásait.

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet mondunk a NKI és az ERTI könyvtárosainak, azaz Hertelendiné Bogdány

Veronikának és Mátyus Krisztinának az irodalmak összegyűjtésében nyújtott segítségükért. Megköszönjük Jermy Tibor hozzájárulását ahhoz, hogy a NKI által készített ábrákat bemutathassuk cikkünkben. Megköszönjük azon erdőgazdaságok dolgozóinak szellemi, fizikai, és anyagi segítségét, akik támogatták és támogatják a cserebogárpajorokkal kapcsolatos kutatásokat. Különösen köszönjük a Pilisi Parkerdő ZRT. Valkói Erdészetének, és a SEFAG ZRT.-nek, hogy lehetőséget biztosítanak a kutatások folytatásához. Végezetül köszönjük annak a nagyon sok lelkes erdész kollegának a segítségét, akik számukra apró, de összeadva mégis igen nagy szívességeikkel tették lehetővé munkánkat.

A dolgozatban felhasznált fotók többségét az ERTI erdővédelmi osztálya készítette. Amelyeket nem, azoknál a készítőt és a származást zárójelben tüntettük fel. Irodalomjegyzék Apt Ö. 1952: Pajorirtás vegyi úton. ERTI évkönyve 2. évf. 199-209 Apt Ö. 1954: Az 1954. évi cserebogárimágó irtási kísérletek. Erdészeti Kutatások 1954/4 71-80 Babics I., Vízvári O. 2006: Egyfajta védekezési technológia a cserebogárpajor károsítása ellen.

Erdészeti lapok CXLI évf. 2006. november 350-354 Endrődi S. 1956: Lemezescsápú bogarak Lamellicornia; Dr. Szélessy Vilmos és mtsai. szerk. (1956):

Magyarország Állatvilága Fauna Hungariae IX. kötet, Coleoptera IV. 4. füzet 118-138 Erdősi L. 1965: Tapasztalatok a cserebogárpajor elleni védekezésről. Növényvédelem I. 6. 44-46. Filák A. 2008: Cserebogárpajor elleni biológiai védekezés lehetőségei. Szakdolgozat, NyME

Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet Győrfi J. 1954: Vegyszeres cserebogárirtási kisérletek Sopronhorpácson. Az Erdő 3. 8. 273-275. Győrfi J. 1960: Zárójelentés a 7111/1960. számú „A csemetekertek és erdősítések védelmének

biztosítása a cserebogár károsítása ellen. - A cserebogárrajzások prognozisának megállapítása” című témáról. ERTI zárójelentés

Győrfi J. 1963: Erdővédelemtan. Akadémiai Kiadó, Budapest 320-342. Haracsi L. 1944: Pajorvizsgálatok a debreceni erdőkben. Erdészeti kísérletek 45. évf. 127-155. Hibbján J. 1897: Vidéki levél (A cserebogárpajodok szénkéneggel való irtásáról). Erdészeti lapok 36.

évf. 9. 789-792. Homonnay F., Homonnayné Csehi É. 1970: Az erdei cserebogár (Melolontha hippocastani F.) és

hazai fejlődéstörténetének rövid ismertetése. Növényvédelem VI. évf. 12. sz. 539-545. Homonnay F., Homonnayné Csehi É. 1990: Család: Cserebogarak-Melolonthidae; In: Jermy Tibor,

Balázs Klára 1990: A növényvédelmi állattan kézikönyve 3/A kötet: 156-203 Homonnay F. 1969: A Melolontha melolontha L. hároméves fejlődése és az egyes lárvastádiumok

időtartamában mutatkozó különbségek. A növényvédelem korszerűsítése 1969. VOL. 3. 97-105. Homonnay F. 1969: A Melolontha melolontha L. lárva vedléseinek és bábozódásának fázisai. A lárva

mozgástechnikája a talajban. Fol. Ent. Hung. TOM. XXII. Nr. 23. 1969. 439-445. Homonnay F. 1970: Az áprilisi cserebogár (Rhizotrogus aequinoctialis Hrbst.) életmódja és fejlődése

Magyarországon. A növényvédelem korszerűsítése VOL. 4. 1970. 105-113.

Page 31: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak életmódja

Janik G. et al.: Az erdészeti jelentőségű cserebogarak…

"Kutatással az erdőért" - az Erdészeti Kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlése

tiszteletére

380

Homonnay F. 1973: A májusi cserebogár (Melolontha melolontha L.) törzsek hazai elhelyezkedése, térhódítása és keveredése. A növényvédelem korszerűsítése 1973. VOL. 7. 31-39.

Homonnay F. 1974: A sárga cserebogár (Amphimallon solstitialis L.) életmódja és fejlődése Magyarországon. A növényvédelem korszerűsítése VOL. 8. 1974. 5-29.

Homonnay F. 1975: A kalló cserebogár (Polyphylla fullo L.) életmódja és fejlődése Magyarországon. A Növényvédelmi Kut. Int. Évkönyve VOL. III. 1975. 33-72.

Homonnay F. 1976: A pusztai cserebogár (Anoxia pilosa F.) életmódja és fejlődése Magyarországon. A Növényvédelmi Kut. Int. Évkönyve VOL. XIV. 1976. 7-34.

Homonnay F. 1976: Adatok a Melolontha melolontha L. pajorjának biológiájához. Növényvédelmi évkönyv 14. 203-209.

Homonnay F. 1977: A fénycsapdák alkalmazásának jelentősége a Melolontha fajok rajzásának, ivararányának és tömegszaporodásának kutatásában. Növényvédelem XII. évf. 4.sz. 152-159.

Inántsy F., Lakatos T. (szerk.) 2004:Biolódiai növényvédelem – a rovarpatogén fonalférgek gyakorlati alkalmazásának lehetőségei. Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht., 2004

Jakab J., Rüll G., Kolonits J. 1984: Gyakorlati tapasztalatok a májusi cserebogár (Melolontha melolontha L.) ellen helikopterrel végrehajtott Decis ULV védekezési technológia eredményéről „Az1984. évi Növényvédelmi Tudományos Napok rendezvényén elhangzott előadás összefoglalása.”. Növényvédelem 20.évf. 5. 206.

Jermy T., Balázs K. (szerk.) 1990: A növényvédelmi állattan kézikönyve. 3/A kötet, 156-200 Sezen, K., Demir, İ., Demirbağ, Z. 2007: Identification and pathogenicity of entomopathogenic

bacteria from common cockchafer, Melolontha melolontha (Coleoptera: Scarabaeidae). New Zealand Journal of Crop and Horticultural Science, 2007, Vol. 35: 79–85

Kallina K. 1892:Pajodok pusztítása naphtalinnal. Erdészeti Lapok 31. 6. 507-508. Kiss F. 1935: Beobachtungen über die Lebensweise des Walkers (Polyphylla fullo L.). Erdészeti

Kísérletek 37. évf. 1-2. 64-75. Kleiszl Gy. 1892: Botrytis tenella hazánkban a szabadban. Erdészeti Lapok 31. 6. 432-433. Puster, A. 1931: Der Maikäfer in Bienwald. Forstwissenschaftiches Centralblatt 1931 457-460 Ratkovszky K. 1900: Az idei cserebogárrajzás. Erdészeti Lapok 39. 11. 1107-1109 Sedlmayr K. 1954: A sopronhorpácsi cserebogárírtási kísérletekhez. Az Erdő 3. 8. 275. Sezen, K., Demirbağ, Z. 2006: A new isolate of Melolontha melolontha entomopoxvirus in Turkey:

morphology, infectivity and prevalence in the field, Appl. Ent. and Zool., 41 (3), 471-477, Sezen, K., Demirbağ, Z. 2007: Adi mayıs böceği (Melolontha melolontha, Coleoptera:

Scarabaeidae)’nin biyolojik kontrol ajanının araştırılması, Ekoloji ve Çevre Dergisi, 15, 62, 1-6,