agra, taj mahal

21

Upload: vincze-peter-antal

Post on 30-Mar-2016

271 views

Category:

Documents


7 download

DESCRIPTION

Agra és környéke az aranyháromszög csúcsán ragyogó drágakő, a Taj Mahal egy fehérmárványba öntött szerelmi vallomás, az örök szerelem zarándokhelye.

TRANSCRIPT

Page 1: Agra, Taj Mahal
Page 2: Agra, Taj Mahal

Agra és környéke

Ez a Delhitől mintegy 200 km.-re délre, a Yamuna folyó partján fekvő, Budapest méretű indiai „kisváros” is

jelentős szerepet játszik az ország történelmében.

Az 1500-as évek elején itt volt az uralkodók székhelye. A mogul uralkodók egykori székvárosának legfényesebb

aranykora a 16-17. századra, Akbár, Jahángír és Sáh Jahán uralkodásának időszakára tehető.

Ebből a korszakból származnak Agra legfőbb látványosságai: az Akbár által vörös homokkőből a Yamuna-folyó

partjára építtetett Vörös Erőd, Akbár mauzóleuma Sikandrában, valamint az Itimád-ud-Dauláh mauzóleum,

melyet Jahángír legkedvesebb felesége, Núr Jahán építtetett édesapjának, a birodalom főminiszterének emlékére.

Agra mégsem történelméről híres, hanem a szerelem oltárán valaha emelt legkülönösebb épület, a mesés kelet

illúzióját megjelenítő, a világ egyik csodájaként számon tartott Taj Mahal teszi India és a világ egyik

leglátogatottabb városává.

A síron túl tartó szerelem jelképét Rabindranath Tagore így jellemezte:

"A tear of marble still on the cheek of Time" azaz „egy márvány könnycsepp az örökkévalóság arcán”

Page 3: Agra, Taj Mahal

A történet 1607-ben kezdődött, mikor Sáh Jahán indiai trónörökös megismerkedett apja miniszterelnökének

lányával, az akkor 14 esztendős Arjumand Banu Begammal. A gyönyörű és okos lány azonnal rabul ejtette az ifjú

szívét.

Jegyességük öt éven át tartott, majd az asztrológusok javaslatára 1612. május 10-én az uralkodó feleségül vette

szerelmét. A házasságkötés után az asszony nevét Mumtáz Mahalra változtatta, aminek jelentése: "a palota

kiválasztottja".

Az uralkodó a szokásokhoz híven több feleséggel és ágyassal rendelkezett, de szívében csak Mumtáz Mahal

létezett. A szerelmes asszony 14 gyermekkel ajándékozta meg fenséges férjét.

Boldogságuknak 1631-ben vége szakadt: az asszony a 15. gyermekük születésekor meghalt.

A monda szerint ekkor azt kérte férjétől, hogy az többet ne vegyen más asszonyt maga mellé, és építtessen egy

olyan sírt emlékére, amely nevét örökre emlékezetessé teszi és csodájára jár a világ.

Kívánsága teljesült, a sah ugyan nem nősült meg többet, történetírók feljegyzései alapján azonban továbbra is

nagy rajongója volt a szebbik nemnek.

Számtalan ágyassal és táncosnővel vette körül magát, és olyan vásárokat rendezett, amelyeken kizárólag szép nők

vehettek részt.

A Taj Mahal, a fehér márvány síremlék1631-1654 között épült. A császár mauzóleuma szemben állt volna a Taj

Mahallal, és fekete kövekből építették volna. Azonban ez soha nem készült el. Az épület kövei Ázsia és India több

kőfejtőjéből származnak. Állítólag több mint 1000 elefánt hordta az anyagot. Az épület bejáratát körbe a

magaslatokig a Koránból idézett sorok fogják közre.

Page 4: Agra, Taj Mahal

Előtte az ikonikus, hosszú, tükröződő tó. Az épület belülről is olyan látványos, mint kívülről: finoman formált

betűkkel a Korán versei és féldrágakövek díszítik a termeket.

A legenda szerint az uralkodó az építkezés megkezdése előtt megölette a főépítész Ahmad Lahori szerelmét, hogy

jobban át tudja érezni az ő fájdalmát. Majd a befejezés után megvakíttatta, hogy soha ne építhessen még egy ilyen

pompázatos épületet.

Az igaz szerelem szimbóluma, szokták mondani, egy káprázatos síremlék, amivel egy megtört szívű férfi adózott

halott felesége emlékének.

A Taj Mahal legendáriuma azonban sokkal színesebb a szokásos romantikus történeteknél.

Sáh Jahán élete utolsó éveit bezárva töltötte. Egyik lázadó fia megelégelte, apja pénzköltését és az agrai erődbe

záratta az uralkodót, és még azt sem engedte meg, hogy magával vigye a háremét.

Kárpótlásként a cellája ablakából rálátása nyílt a Taj Mahalra.

Halála után felesége mellett helyezték örök nyugalomra.

Allah mind a 99 neve megtalálható a síremlék feliratai között.

Az iszlám szerint mindennek van színe, alakja, térfogata, neme és kora, csak Allahnak nincs. Ugyanis Ő minden

dolog teremtője, Ő az egek és a föld kitalálója. Az iszlám hit szerint Allahnak 99 neve van pl. A Bölcs, a Tudó, a

Page 5: Agra, Taj Mahal

Látó stb. melyek jellemzőire utalnak.

Nézzünk meg egy videót Agra építészeti remekeiről: http://www.youtube.com/watch?v=2AFg6vZVUC8

Page 6: Agra, Taj Mahal
Page 7: Agra, Taj Mahal

A Vörös Erőd:

A vörös homokkőből épített erőd valójában egy palota-együttes, amelyet Sáh Jahán alakított ki. A Vörös Erőd

kincstárában tartották a birodalmi vagyont.

Később a mogulok elfoglalták az erődöt és megszerezték a hatalmas kincstárat, benne azt a gyémántot, amely

később Kohinor (a hegy fényessége) néven lett ismert. Egy indiai legenda szerint a követ egy hindu isten küldte

hálából egy igazhitű embernek. Ma a brit koronaékszerek része.

Az első uralkodó, Bábur az erődben maradt és halála után itt koronázták meg fiát Humájunt, akinek a halála

után (leesett könyvtára lépcsőjéről – ugye, milyen veszélyes hely egy könyvtár-) fia, Nagy Akbar került

hatalomra, aki megszilárdította a mogulok hatalmát.

Az épületet 4 oldalán 4 kapu nyílik, közülük is a Delhi kapu a legmagasabb, amely a városra néz. Építészeti

stílusában keverednek az iszlám és a hindu építészet jegyei.

Page 8: Agra, Taj Mahal

A mogulok Piros Bungalónak („Lál Háveli”) nevezték a Vörös Erődöt.

Nagy Akbar császár

Itt volt az indiai uralkodók szimbóluma, a Kohinor gyémánttal díszített Páva-trón, amelyet 1739-ben az iráni

Nádir sah Delhi elfoglalása és a Mogul Birodalom felett aratott győzelme után Iránba vitt, ahol már a perzsa

sahok jelképévé vált. A Páva trón megmaradt részei, ma Isztambulban, a Topkapi Palotában láthatóak.

Sáh Jahán a pávatrónon

Sáh Jaháni palotája volt az első kísérlet a vörös homokkő épületegyüttes átalakítására. Három szobából, és egy

folyosóból áll, egyediségét egy hegyes csúcsban végződő torony, és egy kisebb pavilon emeli ki, amelyből az

uralkodó az udvari elefántviadalokat figyelte. Az erőd feljárója rámpaszerűen volt kialakítva, hogy az elefántok

is fel tudjanak menni.

A monda úgy tartja, hogy Sáh Jahán a toronyban tanulmányozta a hinduizmust egy aszkétától, akit naponta

felvittek hozzá.

Ugyancsak itt zajlott az 1857-es szipojlázadás egyik csatája, ami a Brit Kelet-indiai Társaság indiai uralmának

végét jelentette, és ezután a brit kormány vette át a hatalmat.

A szipojok (a Társaság szolgálatában álló indiai katonák) azért tiltakoztak, mert a számukra szállított új fegyverek

tárját használat közben csak szájukkal tudták kezelni, s ilyenkor akarva-akaratlan lenyelték a zsírozáshoz használt,

a hinduk és muzulmánok számára utálatos marha- és disznózsírt. Ez azonban csak az utolsó csepp volt a

pohárban, a háttérben sokkal mélyebb politikai, vallási, gazdasági és társadalmi ellentétek húzódtak meg.

Page 9: Agra, Taj Mahal
Page 10: Agra, Taj Mahal
Page 11: Agra, Taj Mahal
Page 12: Agra, Taj Mahal

Sikandra:

Itt helyezték végső nyugalomra Akbart a nagy mogul uralkodót. Akbar még életében még maga tervezte meg a

sírhelyet, majd fia Jahangir fejezte be a vörös homokkőből és márványból épült síremléket, melyet egy nagy

kiterjedésű, szépen ápolt park övez. A gyönyörű zöld kertben antilopok legelésznek.

Az impozáns építmény az elhunyt uralkodó személyiségének sokoldalúságát és nagyságát tükrözi.

Page 13: Agra, Taj Mahal

A gyepet őrző biztonsági mókuska.

Page 14: Agra, Taj Mahal

Itmad-Ud-Daulah

A név azt jelenti, hogy az állam pillére. Ezt a rangot kapta a sírba temetett Ghiyas Beg, aki Jahangir mogul

uralkodó első minisztere volt.

A Yamuna folyó partján fekvő síremléket lánya, Nur Jehan uralkodónő építtette. Formája hasonlít a Taj

Mahalhoz, de sokkal kisebb, ezért Baby Taj néven emlegetik.

A néhány évvel később épült Taj Mahalt láthatóan ennek az építménynek alapján emelték.

Ez volt az első mogul-építmény, mely Rajastan-i fehér márványból készült, és gazdagon díszítették

féldrágakövekkel,(jasper, lapis lazuli, onyx, topáz) melyeket a hálás utókor folyamatosan ellopkodott.

A gyönyörű kidolgozású építményt gyakran elefántcsont ékszerdobozként is emlegetik.

A síremléket négyzet alaprajzú kert, a Paradicsomkert öleli körbe, az élet négy folyója osztja fel négy-kertre, ezt

nevezik char-bagh-nak. A négy folyó, a négy égtáj felé áramlik.

A folyók nevei: a borfolyó, a vízfolyó, a mézfolyó és a tejfolyó.

Page 15: Agra, Taj Mahal
Page 16: Agra, Taj Mahal

Fatehpur Sikri

A város 1570 és 1585 között a Mogul Birodalom központja volt, Akbar sah épített itt új fővárost egy csodás

esemény emlékére.

A sahnak ugyanis sokáig nem született gyermeke, de miután találkozott egy szent emberrel, akinek az

imádságainak hatására, a felesége hamarosan fiút szült. Így Akbar sah városépítésbe kezdett a találkozó

színhelyén és ideköltöztette az udvartartását.

Lehet, hogy innen ered a szólás, hogy beleimádkozta a gyereket???

Akbar igencsak kedvelte a nőket, legkedvesebb feleségeinek (hindu, muszlim, keresztény) pedig külön pavilont

építtetett a palotán belül.

Arról nem szól a fáma, hogy a mintegy 1000, nincs tévedés, ezer ágyasa, hol lakott. Akbar meglehetősen

nagytermészetű ember lehetett, biztosan fejből tudta a Káma-szutra minden figuráját. Bár, ha belegondolunk, napi

három aktus esetén is csak évente egyszer került sor mindenkire.

Tizenöt év elteltével azonban, a vízhiány miatt, összes feleségével együtt visszaköltözött Agrába.

Fatehpur Sikri középkori pompájával, vörös homokkőből épített erődjével, hatalmas központi tereivel, finoman

díszített pavilonjaival és pompázatos kertjeivel, méltán része a Világörökségnek.

Nézzünk meg egy videót az Agra környéki csodás épületekről:

http://www.youtube.com/watch?v=UDJ9OKSV-a4

Page 17: Agra, Taj Mahal
Page 18: Agra, Taj Mahal
Page 19: Agra, Taj Mahal

Mathura

Fontos zarándokhely, a hinduk szent városainak egyike.

A hindu mitológia szerint Mathurát még Ráma isten fivére Laksmana alapította, majd a Krisna nemzetségének, a

jádaváknak lett a fővárosa.

A valóságban is ősi település ez a Yamuna folyó partján fekvő város, neve már felbukkan a Mahábháratában is.

Mathura, mint India egyik legősibb települése, Krisna isten egyik központja,

Krisna - Jézus Krisztushoz hasonlóan - valószínűleg történeti figura, mert isteni képességei mellett jócskán

rendelkezik emberi vonásokkal is.

A Jézus Krisztus és Krisna életéről szóló legendákban számos egybeesés fedezhető fel, ilyen például Krisztus és

Krisna gyerekként való üldöztetése és a csodálatos megmenekülésükről szóló történet.

Maga a Krisna név is - más kiejtésben Krisztna vagy Krisztosz - a két isten közötti sok hasonlóságra utal,

olyannyira, hogy többen arra következtetnek, hogy Krisna nem más, mint Krisztus módosított formája.

Számunkra talán kissé furcsa, hogy a hívők szent áhítattal várják, hogy a papok felébresszék délutáni álmából

Krisnát, majd amikor a díszes ajtó kinyílik és megjelenik Krisna szobra, ezt hangos ovációval üdvözlik. Az

emberként kezelt istent később jelképesen megetetik, majd becsukják az ajtót, mondván Krisna elfáradt, pihennie

kell.

Krisna kezében jelképes furulyája mellyel a pásztorlánykák százait csábította el.

Page 20: Agra, Taj Mahal

Befejezés:

Agra és környéke az aranyháromszög csúcsán ragyogó drágakő, a Taj Mahal egy fehérmárványba öntött szerelmi

vallomás, az örök szerelem zarándokhelye.

Page 21: Agra, Taj Mahal