a főcímbeli mondattal foglalható össze ceruzák vagytok ... · anya csak egy van, az az egy,...

20
Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu XXVIII. évfolyam 5. szám 2018. május Maga a pápa érkezett II. János Pál ereklyéje a tolnai templomban Díszbe öltözött április 22-én, vasárnap a tolnai templom. Püspök, pap, diakónus, kispap állt a hívő közösség élén, az egy- házközségi tanácsadó testület díszsorfala előtt, miközben a Mözsi Bartók Béla Női Kar legszebb szakrális dalait kisérve szó- lalt meg az orgona. Nem akárkit vártak: maga a pápa érkezett. A „pápalátogatásra” Szent II. János Pál pápa ereklyéjének Tolnára kerülése folytán került sor. A szent pápa néhány hajszálát tartalmazó díszes ereklyetartót, amit a tolnai származású állandó diakónus, Rózsa László hozott Lengyelországból, Udvardy György pécsi megyéspüspök helyezte el ünnepélyesen a tolnai templom egyik mellékoltárán. Hogy mik azok az ereklyék? Ezek kultusza az ősegyházig nyú- lik vissza, amelyben kötelező gya- korlat volt az akkor épülő templo- mokat mártírok, vértanúk, szen- tek sírjai fölé emelni. Ez a mozza- nat élt tovább a későbbi korokban abban, hogy amikor már ezek a megszentelt helyek elfogytak, magukból a szentekből vittek oda egy-egy „darabot”, egy apró csont- szilánkot, ruhafoszlányt, bizonyí- tottan a szenthez köthető tárgyat, vagyis ereklyét. A II. Vatikáni Zsinatig (1962-1965) nem épülhe- tett fel katolikus templom e nélkül. Ma mindez már nem kötelező, sőt, egyre ritkább. Az ereklye ünnepélyes elhe- lyezésére a vasárnapi szentmise bevezető aktusaként került sor, amit püspöki mise követett. (Folytatás a 13. oldalon.) A főcímbeli mondattal foglalható össze az a tanács, amelyet Márai Sándor sza- vaival dr. Novothné Bán Erzsébet igaz- gatónő adott útravalóul annak a negy- vennégy diáknak, akiknek május 5-én utoljára szólt a csengő a Tolnai Szent István Katolikus Gimnáziumban. Az idei tanévben egy hat- és egy négy- évfolyamos gimnáziumi osztályt búcsúz- tattak május 5-én az iskola diákjai, tantes- tülete, dolgozói. Az ünnepi műsor kezdete- ként a búcsúztató tanulók képviseletében Manfrédi Richárd mondott verset, Fehér Dorottya pedig a 240 diák nevében arra biztatott minden ballagót, hogy a helyes gondolkodás legyen a legfőbb alapelvük. A végzősök közül Buchmüller Petra fogal- mazta meg gondolatait, melynek lényege – a búcsúzáson túl – az volt, hogy ne felejt- senek el köszönetet mondani mindazok- nak, akik segítették az útjukat az érettségi- ig. Rácz Dániel ballagó diák szavalata után meglepetésként a Tarzan betétdalát, a Gyermekembert adta elő Steinbach Luca (11. a) Szabó Nándor (8. a) gitárkíséretével. Az ünnepi műsor részeként a TÖDE elnöke átadta a Kisherceg- díjat Szabolcskáné Szentes Ilona egykori igazgatóhelyettesnek, aki tavaly búcsúzott az iskolától. A díjjal a humánus, nyitott gondolko- dást, a közösségért tenni akaró és arra képes magatartást ismerik el az öregdiákok, annak adják át az elismerést, aki valami kiemelkedőt, különlege- set alkotott sportban, művészetben, tudományban, vagy a mindennapokban. Az ünnepség zárásaként dr. Novothné Bán Erzsébet búcsúzott az ünnepel- tektől. Ezután a már megszokott módon felszálltak a léggömbök, a ballagta- tók átadták a fokosokat és a tarisznyákat, a tizenkettedikesek pedig utoljára végigjárták az iskolát, megtartották az utolsó osztályfőnöki órát. Batyujukban immár a tanáccsal, a ceruza öt erényével, amely segít megőrizni a belső békét: 1. Van egy kéz, amely vezeti lépteidet. 2. A ceruzának fáj a hegyezés, de van olyan fájdalom, amit el kell tudni viselni, mert jobb emberek leszünk tőle. 3. A ceruza mindig hagyja, hogy kiradírozzuk, amit elrontott. 4. A ceruzában a grafit a lényeg, az, ami a bensőben történik. 5. Mindig nyomot hagy maga után. A végső tanács tehát: „Tudd meg, hogy az életben te is ugyanúgy nyo- mot hagysz a tetteid után, és ennek tudatában cselekedj.” DuGa Fotók: Czakó Balázs Elballagtak a gimnázium végzős diákjai Ceruzák vagytok Isten kezében

Upload: others

Post on 14-Feb-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.huXXVIII. évfolyam 5. szám 2018. május

Maga a pápa érkezett II. János Pál ereklyéje a tolnai templomban

Díszbe öltözött április 22-én, vasárnap a tolnai templom. Püspök, pap, diakónus, kispap állt a hívő közösség élén, az egy-házközségi tanácsadó testület díszsorfala előtt, miközben a Mözsi Bartók Béla Női Kar legszebb szakrális dalait kisérve szó-lalt meg az orgona. Nem akárkit vártak: maga a pápa érkezett.

A „pápalátogatásra” Szent II. János Pál pápa ereklyéjének Tolnára kerülése folytán került sor. A szent pápa néhány hajszálát tartalmazó díszes ereklyetartót, amit a tolnai származású állandó diakónus, Rózsa László hozott Lengyelországból, Udvardy György pécsi megyéspüspök helyezte el ünnepélyesen a tolnai templom egyik mellékoltárán.

Hogy mik azok az ereklyék? Ezek kultusza az ősegyházig nyú-lik vissza, amelyben kötelező gya-korlat volt az akkor épülő templo-mokat mártírok, vértanúk, szen-tek sírjai fölé emelni. Ez a mozza-

nat élt tovább a későbbi korokban abban, hogy amikor már ezek a megszentelt helyek elfogytak, magukból a szentekből vittek oda egy-egy „darabot”, egy apró csont-szilánkot, ruhafoszlányt, bizonyí-tottan a szenthez köthető tárgyat, vagyis ereklyét. A II. Vatikáni Zsinatig (1962-1965) nem épülhe-tett fel katolikus templom e nélkül. Ma mindez már nem kötelező, sőt, egyre ritkább.

Az ereklye ünnepélyes elhe-lyezésére a vasárnapi szentmise bevezető aktusaként került sor, amit püspöki mise követett.

(Folytatás a 13. oldalon.)

A főcímbeli mondattal foglalható össze az a tanács, amelyet Márai Sándor sza-vaival dr. Novothné Bán Erzsébet igaz-gatónő adott útravalóul annak a negy-vennégy diáknak, akiknek május 5-én utoljára szólt a csengő a Tolnai Szent István Katolikus Gimnáziumban.

Az idei tanévben egy hat- és egy négy-évfolyamos gimnáziumi osztályt búcsúz-tattak május 5-én az iskola diákjai, tantes-tülete, dolgozói. Az ünnepi műsor kezdete-ként a búcsúztató tanulók képviseletében Manfrédi Richárd mondott verset, Fehér Dorottya pedig a 240 diák nevében arra biztatott minden ballagót, hogy a helyes gondolkodás legyen a legfőbb alapelvük. A végzősök közül Buchmüller Petra fogal-

mazta meg gondolatait, melynek lényege – a búcsúzáson túl – az volt, hogy ne felejt-senek el köszönetet mondani mindazok-nak, akik segítették az útjukat az érettségi-ig. Rácz Dániel ballagó diák szavalata után meglepetésként a Tarzan betétdalát, a Gyermekembert adta elő Steinbach Luca (11. a) Szabó Nándor (8. a) gitárkíséretével.

Az ünnepi műsor részeként a TÖDE elnöke átadta a Kisherceg-díjat Szabolcskáné Szentes Ilona egykori igazgatóhelyettesnek, aki tavaly búcsúzott az iskolától. A díjjal a humánus, nyitott gondolko-dást, a közösségért tenni akaró és arra képes magatartást ismerik el az öregdiákok, annak adják át az elismerést, aki valami kiemelkedőt, különlege-set alkotott sportban, művészetben, tudományban, vagy a mindennapokban.

Az ünnepség zárásaként dr. Novothné Bán Erzsébet búcsúzott az ünnepel-tektől. Ezután a már megszokott módon felszálltak a léggömbök, a ballagta-tók átadták a fokosokat és a tarisznyákat, a tizenkettedikesek pedig utoljára végigjárták az iskolát, megtartották az utolsó osztályfőnöki órát. Batyujukban immár a tanáccsal, a ceruza öt erényével, amely segít megőrizni a belső békét:

1. Van egy kéz, amely vezeti lépteidet.2. A ceruzának fáj a hegyezés, de van olyan fájdalom, amit el kell tudni

viselni, mert jobb emberek leszünk tőle.3. A ceruza mindig hagyja, hogy kiradírozzuk, amit elrontott.4. A ceruzában a grafit a lényeg, az, ami a bensőben történik.5. Mindig nyomot hagy maga után.A végső tanács tehát: „Tudd meg, hogy az életben te is ugyanúgy nyo-

mot hagysz a tetteid után, és ennek tudatában cselekedj.” DuGa

Fotók: Czakó Balázs

Elballagtak a gimnázium végzős diákjai

Ceruzák vagytok Isten kezében

2018. MájuS2

Fe le lős ki adó: APPELSHOFFER áGNES polgármester, Tol na, Hősök te re 1. Tel.: 74/540-800. Hir de tés fel vé tel: STEINBAcH ZSOLT, te le fon: 30/65-03-023, illetve 74/540-800. Szer kesz tő sé gi e-mail: [email protected] ISSN 1215-914x Nyom dai mun kák: Kerényi Nyom da Kft., 7100 Szek szárd, Ep res kert u. 3. Te l.: 74/413-501. Felelő s vezető: Kerényi Zol tán ügy ve ze tő. Meg je lent 5000 pél dány ban.

A tolnai egyesületek mintegy harmada képviseltette magát a civil szervezetek vezetőinek hagyományos találkozóján, április 16-án, a MAG-Házban.

A képviselő-testület humán bizottságának elnöke, Baksainé Kenessei Éva által összehívott ese-ményen húsz szervezet képviselője vett részt: Mözsi Német Nem-zetiségi Klub, KÉSZ Tolnai Csoportja, Tolnai Rk. Plébánia Karitász Csoportja, Nyugdíjas Szabadidő Klub, Tolna Városi Nyugdíjas Egyesület, Tolnai Városvédő Egyesület, Tolnai Sakk Egyesület, Rády József Huszár-bandérium, Tolnai Városszépítő Alapítvány, Szabadidős Ifjúsági Kreatív Alkotók, Barátság Szeretet-szolgálat Alapítvány, Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör, „Kézjegy” Tolnai Tollforgatók Klubja, Civil Voks Tolnai Egyesülete, Vitál Sport és Szabadidő Egyesület, Tolnai Öregdiák Egyesület, Tolnai Polgár-őrség Közhasznú Egyesület, Mözsi Bartók Béla Női Kar, Nagycsaládo-sok Tolnai Egyesülete, TOVÁBB Szabadidős Társaság.

A résztvevők beszámoltak szer-vezetük elmúlt évi munkájáról és idén tervezett programjaikról. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezek között lesznek külsősök számára is nyitottak. Ilyen rendezvény többek között: Nepomuki-ünnep, tolnai

búcsú, Erzsébet-ünnep, senior örömtánc tanfolyam, Tolnaiak a nagyvilágban előadás sorozat, röp-labda, tollaslabda és teniszverse-nyek, szilveszteri futás, ingyenes nyári napközi gyerekeknek, isme-retterjesztő előadások. Egy 30 és egy 25 éves jubileumot is ünnepel-nek az év során, az egyik szervezet pedig a rádióban is szerepelni fog.

A beszámolókból kiderült, hogy a szervezetek nagyon aktívak, és sok esetben együttműködnek egymás-sal. Több egyesületi vezető említette meg a csökkenő taglétszámot, hogy nehéz pótolni a kieső tagokat. Ugyanakkor mindenki nagy öröm-mel konstatálta, hogy egy idén már-ciusban alakult ifjúsági szervezet, a Szabadidős Ifjúsági Kreatív Alkotók vezetője is jelen volt.

Civil házak, játszóterek

A rendezvényen Appelshoffer Ágnes polgármester beszélt a városi fejlesztésekről. Egyebek mellett jelezte, hogy a város által elnyert ún. CLLD-pályázat révén mintegy 130 millió forintot fordítanak a mözsi civil ház felújítására, a tolnai civil

ház a Martinek emlékházba költözé-sére, illetve három új játszótér kiala-kítására. Ezen felül mintegy nyolc-vanmillió forint áll majd rendelke-zésre különféle helyi programok, rendezvények megvalósítására, amelyre a civilek is pályázhatnak. Ez a hatalmas forrás komoly lehetősé-get biztosít majd az egyesületeknek elképzeléseik megvalósítására.

A találkozón bemutatkozott Vajda Tibor, a Tolnai Kulturális Központ és Könyvtár nemrég mun-kába állt új igazgatója is.

Komoly forráshoz juthatnak a civilekA helyi egyesületek harmada képviseltette magát a találkozón

Csak egy van

Appelshoffer Ágnes tájékoztatóját hallgatják a találkozó résztvevői. Balról Baksainé Kenessei Éva és Vajda Tibor

Fotó: TH

APRÓHIRDETÉSTolnai 3 szobás családi házat lakásra cse-rélnék. 20/456-20-40.

Korábban élelmiszerboltként működő üzlethelyiségek üzemeltetésre vagy bár-milyen tevékenységre kiadók. Cím: 7130 Tolna, Bartók B. u. 25.Cím: 7131 Mözs, Tolnai u. 12.Érdeklődni: 06-30/602-6597.

Tolnán lakást vásárolnék. 74/445-279.

Savanyú káposztám értékesítése továbbra is folyamatos. Koncz Ádám, Tolna, Bajcsy-Zs. u. 85. Tel.: 70-588-12-07.

Csökkenő taglétszámok

Ahogy a kevésbé tehetős családok spájzában általában már legfel-jebb, ha egyetlen üveg baracklekvár árválkodik május első vasárnapjá-nak tájékán, úgy köztudottan anya is csak egy van.

Az az egy, aki eleinte émelyeg, meg öklendezik. Utána viszont nagyon is megjön az étvágya, hogy végül egy férfimagazin szemszögé-ből rondán elmedvésedjen az alak-ja, egy női magazin értékítélete szerint pedig istencsapásos narancsbőröket, meg terhességi csí-kokat növesszen. Végül szörnyű kínok között kipréselje magából azt, akinek mindezt köszönheti. Hogy aztán, mikor néhány másod-perc múlva a mellére teszik azt a maszatos, csúnya, ordító kis lényt, fogja magát és a puszta szívverésé-vel elcsendesítse. Plusz a szívébe zárja őt, örökre. És ettől még olyan boldog is lesz, mint még soha.

Anya csak egy van, az az egy, akinek nem adatik meg, hogy saját kicsi vérét a maga testéből táplálja. De mindent megtenne azért, hogy legyen egy apró emberke, aki az ő nyakát kulcsolja át, ha boldog, az ő ölébe menekül, ha bántják, akinek ő készítheti a Kárpát-medence leg-figyelemreméltóbb krumplistésztá-ját, és ő stoppolhatja meg a zokni-ját, még akkor is, amikor már nem is olyan apró az az emberke.

Anya csak egy van, aki lehet melírozott és ősz hajú, dundi és sovány, okos és butácska, a lényeg, hogy – bár ezt talán nem mindig éreztetik vele –, azért ő a legdrá-gább a világon. Akinek közremű-ködése nélkül az életnek valószínű-leg nem lenne értelme. Pláne, hogy élet sem igen lenne.

Mint májusban a baracklekvár, anya is csak egy van. Úgy hívják, hogy Mutter, Anyuska, Mámi, Ánjá, Munika és persze Nagymami és Dédi. Meg ki tudja még, mennyi másik neve van.

Szóval nagyjából ez az az egy. Anya. Steinbach Zsolt

32018. MájuS 33

A részvételi arány városunkban bő 6 százalékkal lett alacsonyabb az országos átlagnál, utóbbi 69,73 % volt. Ugyanakkor az idei részvé-tel élénkebb volt a 2014-esnél, amikor a választók 57,1 százaléka járult az urnákhoz.

A pártlistákra leadott szavazatok alapján a tolnaiak az országos átlag-nál valamivel jobban kedvelik a Fidesz-KDNP-t. Míg a kormánypárt a hazai és a külhoni szavazók voksa-inak összesítése alapján – négy tized híján – nem érte el az 50 százalékot, addig Tolnán a szavazók többsége, 51,36 százaléka szavazott a Fidesz-KDNP-re, szám szerint 3005-en.

A parlamentbe jutott ellenzéki pártok közül a Jobbik rosszabbul (országosan 19,2, Tolnán 15,7%), viszont az MSZP-Párbeszéd (12–12,1%) és a Demokratikus Koalíció (5,41–5,6%) kicsivel job-ban, a Lehet Más a Politika pedig jóval jobban (7,31–10,5%) teljesí-tett a városban, mint országosan. Az országgyűlésbe nem került, de országosan 1% fölé jutó további két párt közül a Momentum Mozga-

lom (3,1–1,8%) és a Magyar Két-farkú Kutya Párt (1,75–1,2%) is az országos szintjénél kevesebb voksot gyűjtött településünkön.

Különbségeka körzetekben

Az egyes körzetekben természe-tesen szintén voltak különbségek. A Fideszre a legnagyobb arányban (58,4%) a 12. körzetben szavaztak (ez a szavazóhelyiség a mözsi isko-lában volt.) A legkevesebb voksot (41,2%) pedig a 10. körzetben (Pitypang óvodai szavazókör) kapta a kormánypárt.

A Jobbik a legnagyobb sikert (18,9%) a 7. körzetben könyvelhette el (Bartók utcai iskola). Az MSZP-Párbeszéd a 10. körzetben volt magához képest a legnépszerűbb (17,7%). Az LMP-re arányaiban a legtöbben (14,4 %) a 8. körzetben szavaztak (Bartók utcai iskola), míg a Demokratikus Koalíciónak relatí-ve a 6. körzetben (Eötvös utcai isko-la) volt a legtöbb követője (7,8%).

Tolnán is a Fidesz és Horváth István nyert nagy fölénnyel

A városban zökkenőmentesen zajlott a választásFotó: Tolnatáj TV

Kamupártok néhány vokssal

A pártlistás szavazólapokon össze-sen 23 párt szerepelt. Közülük szá-mosan közvetlenül a választások előtt, a „semmiből” bukkantak elő. A köznyelvben csak „kamupártoknak” nevezett formációkból 13 szerepelt a szavazólapokon. Ezek közül nulla szavazatot kapott a városban az Európai Roma Keresztények Jobblé-téért Demokratikus Párt és az Össze-fogás Párt. 1 darab szavazatot ért el a Rend és Elszámoltatás Párt, valamint a Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja. 5, vagy az alatti vokssal végzett továbbá a NET Párt (2), a Magyarországi Cigánypárt (3), a Közös Nevező 2018 (4), a Szegény Emberek Magyarországért Párt (5), az Iránytű Párt (5), és a Kell az Összefogás Párt (5).

Egyéni jelöltekTolna megye 1. számú választó-

kerületében eredetileg 14 egyéni jelölt volt, az utolsó napokban (és percekben) viszont négyen vissza-léptek, így tíz jelöltre voksolhattak a

tolnaiak és mözsiek. Az úgymond kamupártok jelöltjei pártjuknál valamivel jobban szerepeltek, mert mindegyikük kapott szavazatot, a legjobb eredményt elérő pedig 22 voksot gyűjtött össze a városban.

Miután az MSZP-Párbeszéd jelöltje, dr. Harangozó Tamás három perccel a visszaléptetési határidő lejárta előtt visszalépett, három érdemi szereplője maradt az egyéni voksolásnak: Horváth István (Fidesz-KDNP), dr. Hadházy Ákos (LMP) és Szabó Balázs (Jobbik).

Horváth István kicsivel még a pártjánál is jobban szerepelt Tolnán, ő 3042 szavazatot gyűjtött, ami 51,7%-ot jelent. Dr. Hadházy Ákos – részben az ellenzéki visszalépések nyomán – sokkal több voksot kapott, mint a pártja, a szavazók 35,1 százaléka tette a neve mellé az x-et. Szabó Balázs viszont lényege-sen kevesebb voksot (10,6%) gyűj-tött a városban, mint pártja.

Érdekességként megemlíthető, hogy Horváth István fölényes győ-zelme ellenére egy körzet akadt, mégpedig a 10. számú, ahol dr. Hadházy Ákost – 6-tal – többen támogatták, mint a győztes képvi-selőt.

A tolnai választópolgárok 63 százaléka vett részt az áprilisi országgyűlési választásokon. A tolnai eredmények nem sokban térnek el az országos átlagtól, de azért akadnak különbségek.

Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testületeaz alábbi ingatlan értékesítésére

a következő pályázatot írja ki: Az ingatlan tolnai 653/1/A/8 hrsz. alatt felvett, természetben 7130 Tolna, Kossuth u. 1. III/8. szám alatt található, 34 m2

alapterületű, melyhez 3,6 m2 erkély tartozik. Az elidegenítési ár min. 7.000.000,- Ft, (azaz Hétmillió Forint).A pályázatot 2018. június 15. (péntek) de. 10,00 óráig lehet

benyújtani a Tolnai Polgármesteri Hivatal Titkársági Osztályán. Az ügyintéző dr. Nemes Margit aljegyző.

A pályázat nyertese a teljes forgalmi értéket elérő, vagy azt meg-haladó legmagasabb vételi ajánlatot tevő pályázó lehet, akinek személyét Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2018. június 28-i ülésén határozza meg.

Horváth István, harmadszorHorváth István 2010 óta a Tolnát is magába foglaló választókörzet egyé-ni képviselője, sorozatban immár harmadszor választották meg.

A választási győzelmet követően a teol.hu-nak nyilatkozva elmondta: előnyt jelentett számára, hogy az általa képviselt településeken ismerik. Nemcsak az ünnepségeken volt jelen, hanem az örömökben és a gondok-ban is osztozott. Úgy gondolja, hogy a nagymértékű felhatalmazás, amit kapott, komoly felelősséget jelent, a bizalmat meg kell szolgálnia. Kiemelte, hogy harmincöt százalékkal sza-vaztak rá többen, mint négy évvel ezelőtt.

Horváth István az előző parlamenti ciklusban miniszteri megbízottként dolgozott, a kormány sertésprogramját felügyelte, majd a megyei jogú váro-sok fejlesztésének koordinációjáért felelős államtitkárként tevékenykedett.

Alapvetően most és korábban is választókörzete települései fejlesztésé-nek elősegítése, gondjaik, problémáik megoldása a fő feladata. Hogy a következő években miben számít rá a kormányzat, később derülhet ki.

– Azzal, hogy ránk voksoltak a választópolgárok, az eddigi politikánkra és a stabilitásra szavaztak. A fő vonalak már az elmúlt négy évben kirajzolód-tak, tisztán látszik, hogy a Fidesz-KDNP milyen, az európai és a magyar kul-túrában gyökerező értékeket képvisel. Azt esetleg érdemes végiggondolni, hogy kell-e valamit korrigálni, de meggyőződésem, hogy az irány jó, és most nem vált volna az ország előnyére egy váltás – fogalmazott a képviselő.

Horváth Istvánon kívül egyébkén még öt honatya került be a parlament-be: Potápi Árpád János (Fidesz), Süli János (Fidesz), Hirt Ferenc (Fidesz), dr. Harangozó Tamás (MSZP) és dr. Hadházy Ákos (LMP).

Horváth István az idei tolnai március 15-i ünnepségen

Fotó: Ném

eth István

Apró eltérések az országos átlagtól

2018. MájuS4

A város munkaerő-piaci helyzeté-ről készített beszámolót Árvai Attila, a Szekszárdi Járási Hivatal foglalkoz-tatási osztályvezetője. A dokumen-tumból többek között kiderül, hogy a Tolnai járásban is munkaerőhiány alakult ki. Álláskeresők ugyan van-nak a nyilvántartásban, de zömmel nem felelnek meg a munkaadók elvárásainak. Akik pedig megfelelné-nek, azok sok esetben a több műsza-kos munkát nem tudják vállalni, vagy a felajánlott bér nem megfelelő számukra. Akik korábban otthon önellátásra rendezkedtek be, azok a több műszakos munkarendben az állataikat nem tudják megfelelően gondozni. Mindenesetre ma aki akar, és kompromisszum kész, az el tud helyezkedni, ha nem is mindenki az általa elképzelt munkakörben.

A hiányszakmák között van a CNC gépkezelő, a varrónő, az operá-tor (autóipari betanított munkás), szakács, cukrász, kőműves, festő, adminisztrátor, informatikus, teher-gépkocsi vezető. A hivatal idén is indít képzéseket a hiányszakmákban. Tolnán egyébként a 2018. januári adatok szerint a regisztrált álláskere-sők aránya a gazdaságilag aktív lakosság számához képest 6,5% volt. Ugyanez a mutató 2017 februárjában 8,3, míg 2016 februárjában 9,3% volt.

Támogatta Szegfű Attila r. törzs-zászlós körzeti megbízotti kinevezé-sét a testület.

A Tolnai Intézményműködtető Központ (TIK) 2017. évi munkájáról is készült beszámoló, ezt is egyhan-gúlag elfogadta a testület.

A Thelena Kft. elmúlt évi munká-járól szóló beszámolót és az önkor-mányzati tulajdonú társaság idei üzleti tervét is elfogadásra érdemes-nek tartották. A cég a korábbi év jelentős vesztesége után 2017-ben 578 ezer forint adózott nyereséget ért el. A 2018-as üzleti tervben egy-millió forint feletti várható ered-mény szerepel.

A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szekszárdi Katasztrófa-védelmi Kirendeltség és a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltóság 2017. évi munkájáról szóló beszámolót is elfo-gadta a képviselő-testület.

A polgármester jelezte a megje-lent katasztrófavédelmi vezetők felé, hogy a város szinte erőn felül – idén már 15 millió forinttal – támogatja a tolnai önkormányzati tűzoltóságot, a szervezet a környező

Aki akar dolgozni, talál munkátSzámos beszámoló szerepelt a képviselő-testület április 26-i ülésének napirendjén,

így a munkaerő-piaci helyzetről szóló. A képviselők több fontos döntést hoztak a városban megvalósítandó fejlesztésekről is.

„Lehetőség, Egészség, Közösség” – „Komplex térségi felzárkózás Tolna és Környékén” című EFOP 1.5.2-16-2017-00027 program keretében, Tolna és vonzáskörzetében (Bogyiszló, Fadd, Fácánkert, Sióagárd) élő lakosság, egyének és családok számára új, szociális szolgáltatás indult, mely hamarosan tartalmas közös-ségi programokkal bővül!

A szociális szakemberek által nyújtott személyre szabott, ingyenes információ- és segítségnyújtás, tanácsadás (problé-ma és konfliktuskezelés; életmód-, életvitel; gazdálkodás, álláskeresés) elérhető:

Tolna, Bajcsy-Zsilinszky E. u.73/A (Lovarda)Ügyfélfogadás: hétfőtől – péntekig Telefon: 06-30/785-7059.

EFOP -1.5.2.- 16-2017-00027

L.É.K.„Ha elképzelted, már el is kezdted”

településektől érdemi hozzájárulást nem kap. Jelezte: nem tudja, hogy Tolna meddig képes ezt a forrást biztosítani. A tűzoltók viszont nagyobb anyagi megbecsülést kelle-ne, hogy kapjanak. Úgy vélte, ezt az állami feladatot további állami for-rás bevonásával lehet csak megfele-lően ellátni a jövőben.

A tolnai központi orvosi ügyelet tavalyi tevékenységéről a feladatot ellátó Emergency Service Kft. készí-tett beszámolót. Az ügyelet hétvégé-ken, ünnepnapokon, illetve hétköz-napokon 16 órától másnap reggel 8-ig biztosítja sürgős esetekben az orvosi ellátást. Tavaly 4316 volt az ügyeleti ellátottak száma az érintett településeken (Tolna, Fadd, Dombo-ri, Bogyiszló, Fácánkert.) A felnőttek esetében közel ötszáz fővel, a gyere-kek esetében több, mint száz fővel nőtt a betegforgalom. A házhoz hívások száma is nőtt, ám zömmel ambuláns ellátások történtek. Az érintett önkormányzatok összessé-gében (lakosságszám arányosan) 21,8 millió forintot fizettek az ügye-leti ellátásért.

Appelshoffer Ágnes és Baksainé Kenessei Éva az ügyelettel kapcsola-tos jelzéseire válaszolva a kft. ügyve-zetője elmondta: nehéz biztosítani a folyamatos ügyeletet, egyrészt az általános orvoshiány miatt, más-részt, mert a környező városok ügyeletein jóval magasabb az orvo-

sok díjazása, mint Tolnán. Az ügy-vezető azt kérte, hogy ha bárkinek panasza van, akkor azt a konkrétu-mok megjelölésével – pontosan mi történt, mikor és hol – jelezzék a betegek, mert csak így tudják kivizs-gálni az esetet, és azt, hogy történt-e orvosi hiba, vagy sem. Megjegyezte ugyanakkor, hogy például a telefo-nos tanácsadás is az ügyeleti munka része, illetve, hogy a lázcsillapítás jellemzően nem igényel orvosi beavatkozást, sőt, az új orvosi proto-koll szerint az esetek zömében nem szükséges a lázat csillapítani.

Összesen 576 ezer forinttal támogatja idén az önkormányzat a tolnai ötödikes diákok balatonsze-pezdi táborozását. Idén nyáron a Wosinsky iskolából 39 diák és öt kísérő, a Széchenyiből 25 gyerek és 3 kísérő vesz részt az ötnapos prog-ramon. A gyerekek befizetései fedezik a szállás, az étkezés és az utazás költségeit. A Wosinsky Mór Általános Iskola, illetve a két iskolai alapítvány a tábor idejére szerve-zett programok költségeihez kérte ezúttal a támogatást, ami a prog-ram valamennyi résztvevője szá-mára fejenként 8-8 ezer forint.

Hamarosan nyugdíjba vonul dr. Németh Katalin, az I. sz. házi gyer-mekorvosi körzet orvosa. A dok-tornő a feladat ellátási szerződését ez év június 30-ával felmondta. Az

orvos lemondott a praxisjogról az önkormányzat javára. A testület tudomásul vette a felmondást és döntött a gyermekorvosi körzet praxisának ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról.

Szerződést köt a város a Thelena Kft-vel a rekultivált hulladéklerakó (egykori szeméttelep) utógondozá-sáról. A feladatot egy évre bruttó kb. 1,1 millió forintért látja el a cég.

Szintén a Thelena Kft-vel szerző-dik az önkormányzat négy fejlesztés elvégzésére.

Két projekt, a mözsi Zöldkert óvoda épületének felújítása, illetve a tolnai városközponti járdafelújí-tás folytatása a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány támo-gatásával, a Hősök terén álló I. világháborús szobor felújítása a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közala-pítvány támogatásával valósulhat meg. A negyedik fejlesztés a Bartók Béla utcai iskola konyha-ebédlőjé-nek korszerűsítése, amelyet a város önerőből old meg.

Az óvoda épületének rekonstruk-ciója bruttó mintegy 15 millió forintba kerül, ezt teljes egészében fedezi a JETA támogatása. A járda-építés költsége bruttó 85,7 millió, ebből a JETA támogatása 40 millió Ft, a többi önerő. A szobor restaurá-lása bruttó 1,1 millióba, az ebédlő-konyha korszerűsítése pedig bruttó mintegy 19 millió forintba kerül.

Kiválasztották a város egyik több száz milliós TOP-pályázati támogatásának segítségével meg-valósítandó beruházás kivitelezőjét is. Ez a projekt négy tolnai iskola-épület – a Kossuth, a Szent Imre, a Bartók és az Eötvös utcai – energe-tikai korszerűsítését célozza.

A nyílt közbeszerzési eljárásra öt ajánlat érkezett. Ezek közül mind a négy épület esetében a tolnai Pellio&Ceva Kft. adta a legkedve-zőbb ajánlatot, összesen nettó 254,7 millió forintért. Ám ez az ajánlat is meghaladja a rendelke-zésre álló pályázati összeget, így a mintegy 48 millió forintnyi különbséget is várhatóan az önkor-mányzatnak kell állnia.

Pályázatot nyújt be a város a Festetich utca 34-66. házszámok közötti útburkolati szakaszának fel-újítására. Az igényelt támogatás bruttó 24,8 millió forint, a város által biztosítandó önerő 8,2 millió.

2018. MájuS 5

Idén több, mint kétszer akkora támogatási igény érkezett a civil szervezetektől a közművelődési pályá-zatra, mint a rendelkezésre álló, kétmillió forintos önkormányzati keretösszeg. Ezúttal 25 szervezet nyúj-tott be támogatási igényt, 4,15 millió forint értékben.

A gyermek- és tömegsport pályázat 800 ezres kereté-re 13 civil szervezet adott be pályázatot, összesen 1,67 millió forint értékben

A képviselőtestület, illetve a humán bizottság által megítélt támogatások a mellékelt táblázatokban olvas-hatóak.

Pályázó szervezetMegítélt támoga-tás (Ft)

Juhász Anna Alapítvány 50.000,-„A jövő ifjúságáért” Alapítvány 90.000,-Vitál Sport és Szabadidő Egyesület 140.000,-„Mözs Gyermekmosolyáért” Alapítvány 30.000,-„Egészségünkért Tolna I.” Alapítvány 50.000,-

Tolna Városi Nyugdíjas Egyesület 50.000,-Zöldkert Óvoda Gyermekeiért Alapítvány 50.000,-Tolnai Sakk Egyesület 40.000,-LapáTolna Sárkányhajó Club 100.000,-Tolnai Gesztenyéskert Óvodásokért Alapítvány 50.000,-Bóbitás Pitypang Óvoda Gyermekeiért Alapítvány 50.000,-Tolna Városi Bringások és Barátaik Szabadidős Társaság 50.000,-A XXI. Század Gyermekeiért Alapítvány 50.000,-

Összesen: 800.000,-

Elbírálták a pályázatokat KözművElődési pályázat

GyErmEK- és tömEGsport pályázat

Pályázó szervezetMegítélt

támogatás (Ft)

„A jövő ifjúságáért” Alapítvány 140.000,-

A XXI. Század Gyermekeiért Alapítvány 50.000,-

„Egészségünkért Tolna I.” Alapítvány 140.000,-

Fusz János Zeneművészeti Alapítvány 70.000,-

Juhász Anna Alapítvány 140.000.-

KÉSZ Tolnai Csoportja 50.000,-

„Kézjegy” Tolnai Tollforgatók Klubja 60.000,-

Martinek József Képzőművészeti Alapítvány 60.000,-

Mözsi Német Nemzetiségi Klub 120.000,-

Mözsi Bartók Béla Női Kar 150.000,-

Tolnai Katolikus Karitász Csoport 50.000,-

Tolnai Nyugdíjas Szabadidő Klub 50.000,-

Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör 100.000,-

Tolnai Öregdiák Egyesület 70.000,-

Tolna Városi Nyugdíjas Egyesület 80.000,-

Tolna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 100.000,-

Zöldkert Óvoda Gyermekeiért Alapítvány 60.000,-

Közösség Kultúra Közhasznú Egyesület 50.000,-

Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar Egyesület 200.000,-

Mözs Gyermekmosolyáért Alapítvány 40.000,-

TOVÁBB Szabadidős Társaság 20.000,-

Tolnai Városvédő Egyesület 50.000,-

Tolnai és Mözsi Székelyek Egyesülete 50.000,-

Tolnai Gesztenyéskert Óvodásokért Alapítvány 50.000,-

Bóbitás Pitypang Óvoda Gyermekeiért Alapítvány 50.000,-

Összesen: 2.000.000,-

Ebben az évben a tolnai hor-gászvizeket üzemeltető szerve-zetek a tavalyinál jóval több halat telepítenek. Igaz, ez az előzmények ismeretében nem igazán meglepő.

A Déli-holtág vizein ugyanis tavaly teljes egészében elmaradt a telepítés. Ennek oka az volt, hogy 2017. év elején bérlőváltás zajlott, és az új szerződések csak májusban köttettek meg.

A tavalyi mérsékelt telepítés másik oka a hal áfa csökkentés körü-li várakozás volt: az elmúlt évben a beharangozott 2018-as áfacsök-kentés „előszeleként” jelentősen emelkedtek a halárak. Az Északi-holtágat üzemeltető Tolnai Horgász Egyesület emiatt inkább kivárt, kevesebbet telepített. A tavalyról megmaradt pénzből pedig idén az áfacsökkentés nyomán olcsóbbá – pontosabban a korábbi évekhez hasonló árúvá – váló halból többet tudnak vízbe tenni.

Németh István, a horgász egyesü-let elnöke arról tájékoztatott, hogy első lépésben március közepén 40 mázsányi, kb. 2,5 kilós átlagsúlyú háromnyaras pontyot telepítettek.

A legkisebb területű vízen, a Felső-Révhókonyon a Dynamic Kft. az új bérlő. Takács Balázs ügyvezető elmondta, hogy náluk is megtörtént már az első telepítés: két mázsa méretes ponty kapott új életteret.

A Déli-holtág többi vízterületét, az Alsó-Révhókonyt és a Lehőczi-holtágat a Tolnai Dunáért Egyesület üzemelteti. Bajor László egyesületi elnök közölte: sok horgász kérése volt, hogy fogható méretű halak kerüljenek a vízbe. Ezért április ele-jén összesen 850 kiló háromnyaras pontyot telepítettek, amelyek átlag-súlya 2,5-3 kilogramm.

Idén több hal kerül a vizekbeMindenütt megtörtént

az első telepítés

Nehezen készült el a gimnázi-umi sportpálya, amelynek épí-tését figyelmetlen emberek és legutóbb egy őz is késleltette.

Lapzártánk után, május 3-án adták át ünnepélyesen a gimnáziu-mi sportudvart. A létesítmény rekortán borítású futópályája nehe-zen készült el, de nem az építők hibájából. Legalább egy nap kell ahhoz, hogy megszilárduljon a pálya utolsó felvitt műanyag rétege. Ezt a még képlékeny anyagot azon-ban többször is megrongálták a kri-tikus időszakban. A helyszínen levő figyelmeztető plakátok, feliratok

ellenére hol kerékpárral, hol gyalo-gosan „rondítottak” a még lágy felületbe. Legutóbb azonban nem emberek, hanem – ki tudja honnan – egy őz tévedt a pályára a legrosz-szabbkor, mintegy 20-25 méteren megrongálva a képlékeny borítást.

A tolnai polgárőrök rendszere-sen ellenőrizték az épülő pálya környékét is. Így volt ez április 9-én este is. Egyikük, Schubert János – aki egyébként hivatásos vadász –, elmondta: amikor kör-bevilágítottak a pályán, legna-gyobb meglepetésükre egy 2-3 éves őzbak szaladgált a futókörön. Értesítették a rendőrséget és a tűz-

oltóságot, hogy közös erővel pró-bálják meg befogni és a természet-be visszavinni az állatot. A befogá-si kísérlet azonban kudarcot val-lott, és kikergetni sem sikerült az őzet a területről. Több órányi eredménytelen hajsza után végül egy szekszárdi állatorvos altatólö-vedékkel meglőtte az őzet. Ám hiába várták, hogy az állat elká-buljon, az elszaladt. Többször is átfésülték a területet, de nem buk-kantak rá. Végül hajnali két óra körül feladták a keresést. Az őz azóta sem került elő.

Ember és állat is nehezítette az építkezést

Őz szaladgált a futópályán

Dr. Novothné Bán Erzsébetet, a gimnázium igazgatóját is meglepték a történtek

Fotó: Mártonfai D

énes

A Déli-holtág vizeibe is szép pontyok kerültek

Fotó: beküldött fotó

MANNA BIOBOLT (Tolnán, a kápolnai buszmegállónál)

Tolna, Kápolna tér 7. Tel.: 30/6419498Nyitva: h-p: 8-12, 13-17, sz: 8-10

Kínálatunkból:– gyógyteák– Lenkei vitamin– reform élelmiszerek– friss reform kenyerek– glutén, laktózmentes termékek– Biotech, Scitec termékek– étrendkiegészítők

Manna Biobolt Tolna

termékek

2018. MájuS6

Ősz hajú fiúk a régi grundonA gyerekek mentek, az öreg fák maradtak. Most az egykori, öregfiúk jöttek, hogy ha megint mennek, már fiatal fák-kal legyen teli újra a tér.

Az egykori laktanya előtt, a régi Kiskertben, a valamikori erdőcské-ből már csak néhány öreg famatu-zsálem maradt. Ahogy a fák alját betöltő, vérre menő focimeccsek zsi-vaja és a nagy pénzben játszott suke partik izgalma is már rég a múlté. Az idén tavasszal újabb két fára monda-tott ki a motorfűrészes ítélet, ami mellett könnyek, de legalábbis sóha-jok nélkül már elmenni nem lehe-tett. Tenni kellett hát valamit. Így jött össze tizenegy egykori grund tag, a kiskerti fiúk derékhada, nagy-szombat délután, hogy napsugaras gyermekkoruk egykori színterén megállítsa ezt a hanyatlást. Csákányt, lapátot, ásót, no meg 26 facsemetét hoztak, hogy kipótolják azokat a fákat, amiknek szinte mindegyiké-hez fűződött egy-egy gyerekkori emlék. E csapat legfiatalabb tagja az idén lesz 60 éves, hárman pedig épphogy innen vannak a 70-en. Ki pocakosan, ki megőszülve, ki kopa-szon, de a régi hévvel és vidámsággal fogtak hozzá az ültetéshez. Hogy kik ők? A kiskerti grund egykori birto-kosai, akik kiharcolt jogukon a Kaszárnya és a Bajcsy utcából jártak ide. Más fiúcsapat legfeljebb hívásra, velük focizni jöhetett. De a hosszú

Bajcsy utcából sem mindenki, ennek határa befelé, a város felé a Bajorék, illetőleg velük rézsút szembe a Schmidték háza volt, kifelé, a Cigánydomb irányában pedig a Csöndes-sarok. Mindnyájan szeret-tek focizni, mindnek volt csúzlija, ismerte őket a környék. Ahogy titkos

szimbiózisban éltek a mások számá-ra oly zárt és félelmetes orosz lakta-nyával is. Közülük mindenki tudta, hol vannak a rések a robusztus ková-csoltvas kerítés elemei közt…

Nevük volt a fáknak. Volt a gunyesz fa, amire szinte természetes lépcső vezetett fel, volt a kígyós fa, a kókuszfa (fekete dió) és bent a lak-tanyában a lócitromfa (narancs-eper), amelynek ökölnyi termésével

A fákon már nem múlikha fejbe dobtak valakit, annak estig csöngött a füle. Meg a mogyorófa a katonai gyengélkedő mellett, a sok gesztenyével, szintén a kerítésen túl. Ami hiába volt szuronyos-puskás őrrel biztosítva, a csencselést, – ami főként borért benzint jelentett –, még így sem tudta megállítani.

Ezek a régi történetek is előjöt-tek, hatalmas kacagásoktól kísér-ten, mire a kis fák a földbe kerül-tek. Egy órára újra gyerekek voltak mind. Hogy kik? A két Guld, (a pék Guldok) Gyuri és Gábor, a (hentes) Lampekek, Jóska és Pisti, a borász Bajor Laci, a kapus Schmidt Misi, Pauli Józsi, Prancz Jenő, Kurtnakker Józsi, Deli Laci és e sorok írója. Lampek Jóska – aki

Kiskerti faültetők

Fotó: Ném

eth István

legalább harminc éve nem focizott már – még egy focilabdát is hozott, ahogy Guld Gyuri is, aki szintén több évtizede Németországban él, és most csak pár napra jött haza, hogy itt lehessen, még egy plusz napot maradt. De fogadtak maguk közé néhány új tagot is, a továbbra is a szomszédban élő Koncz csa-ládból, Évát és Veronikát, Éva fér-jét, Lacit és kisfiúkat, Tamást. A szintén Kaszárnya utcai Trázer Tibi bort és poharakat hozott. De a nem mindennapi attrakció hírére kilátogatott az alpolgármester, Berta Zoltán is, aki fát is ültetett. Később a laktanyából, (vagyis a Thelena Hotelből) a megfordított sorrend értelmében most nem benzin, hanem sör érkezett. De nélkülözhetetlen segítségnek bizo-nyult Klein Antalnak, a Thelena Kft. vezetőjének a megjelenése is, a cég kisteherautójával, rajta egy vizes tartállyal, az ültetés utáni beöntözéshez. A facsemeték, fel-ajánlásként, e sorok írójának kis faiskolájából származtak.

Így telt el a délután első fele, hogy mire az eső újra eleredt – előtte és utána is esett – a huszon-hat kis juharfa megtalálja a helyét, a még megmaradt, százévesnél is idősebb öreg fa mellett és alatt. Hogy lesz-e még gyerekcsapat, akik e fák alatt játszanak majd? A fákon már nem múlik… Ahogy bízni lehet abban is, hogy 50-60 év múlva ugyanazt fogják mondani, mint mi: hogy bár minden igyeke-zetünkkel felnőttek akartunk lenni, életünk mégiscsak gyerekként volt a legboldogabb. Koncz Ádám

Nyugdíjasok majálisoztak a Holt-Duna partján. Együtt ünnepelt három szervezet tagsága.

Három helyi szervezet összefogásával szerveztek majálist a nyugdíja-sok a tolnai holtág partján. A koordinálást a Tolna Városi Nyugdíjas Egyesület vállalta, melynek elnöke, Kákonyi Bertalanné, köszöntőjében

azt emelte ki: nagy öröm, hogy végre b e s z é l ge t h e t n e k egymással azok is, akik nem ugyanan-nak az egyesületnek a tagjai. A Civil Voks Egyesület és a Tolnai Nyugdíjas Szabad-idő Klub is képvisel-tette magát. Össze-sen 54 fő jelezte részvételi szándékát.

Sört, üdítőt és helyben főtt virslit kínáltak a résztvevőknek. Újságírói kérdésekre Kákonyi Bertalanné elmondta: egy ekkora város-

ban elfér több nyugdíjas szervezet is, csak az a fontos, hogy legyen közöt-tük kommunikáció, és ne szervezzenek rá egymás programjaira. Jelen esetben ilyesmi nem történhetett. Együtt ünnepelték május elsejét. -Wy-

Folytatódott a Tolnai Német Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett fúvóskoncert sorozat, április 22-én. Tavasz lévén most „Frühlingsmusik”, azaz tavaszi zene volt soron. A kellemes vasárnap délutáni napsütésben a Babarci Fúvószenekar és a Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar (képünkön) lépett fel a Mözsi Művelődési Ház udvarán, szép számú közönség előtt.

Fotó: Dom

okos Gábor

Kákonyi Bertalanné köszöntötte a megjelenteket

Együtt majálisozott három civil szervezet

Tavaszi zene

Fotó: W.G

.

2018. MájuS 7

Élete első négy évét töltötte mindössze Tolnán a Kossuth-díjas író, Parti Nagy Lajos. Mégis kötődik e városhoz, hiszen a felmenői itt keresték a boldogu-lást, jellegzetes helyi, vízhez kötött mesterségeket folytatva. Nagyapja például uszálykormányos volt.

– Sokat jár vidékre?– Nem mondhatnám. Ha jön egy-egy felkérés, hogy

olvassak fel, szívesen vállalom, egyébként otthon ülök és dolgozom.

– Egyértelmű volt fiatalkorában, hogy író lesz?– Minden kamasz keresi az útját, vágyik a sikerélmény-

re, aztán aszerint, hogy milyen visszajelzéseket kap, elren-deződnek a dolgai. Visszatekintve lehet, hogy egyenesnek tűnik az irány, de csak azért, mert az azt erősítő emlékek maradnak meg.

– A szocializmusból megmaradt emlék az egy párt, egy írószövetség. Most a többpártrendszert természetesnek vesszük, de az írótársadalom kettészakadása jó dolog-e?

– Nem ördögtől való, hogy legyen több írószervezet, és ki-ki a politikai látásmódjának megfelelőhöz csatla-kozzon. Vannak persze, akiket nem a világnézet, hanem a pénz vonz. A támogatási lehetőségeknek megfelelő álláspontot képviselnek. Szívük joga. Egy biztos: tehet-séget vásárolni nem lehet.

– És ha egy tehetség a támogatás híján nem képes kibontakozni?

– Azt mindenki elismeri, hogy ebből a szektorból, a kultúrából, igencsak kivonták a pénzt az elmúlt évek-ben, évtizedekben. De arra fogni a dolgot, hogy valaki tehetséges, ám a támogatások elmaradása miatt nem

vitte semmire, súlyos aránytévesztés. Egyébként a művészet, a magas művészet, sehol a világon nem tudja eltartani magát. Vagy az állam van jelen szponzorként, vagy a magán mecenatúra működik. És az sem kötelező, hogy valaki kizárólag a művészetéből éljen meg. Nyugaton egy színész, ha van munkája játszik, ha nincs, akkor átmenetileg másból tartja el magát.

– Ön el tudja tartani magát?– El. Nem függök semmilyen politikai hatalomtól. Otthon vagyok, azt írok,

amit akarok, és van kiadóm, amely gondozza a köteteimet. Van néhány lap, amelyekben közreadhatom, amit gondolok a világról, és ott van a net is, mint közéleti fórum.

– Merre tovább?– Amerre eddig. Munkám sok van, de 65 évesen már nem az irányváltások

jellemzik az embert. Szerintem tíz év múlva, ha élek, nagyjából ugyanúgy fogok írni, mint ma. A saját bőréből nem bújhat ki senki. Mindenbe belekapni, annak sok értelmét nem látom. Az ember létezik a világban, éri egy csomó késztetés, ami sokszor látszólag semmivé foszlik, később mégis előbukkanhat az írásaiban.

– A posztmodern költészet vezéralakjaként emlegetik. Az aktuálpoliti-ka megjelenhet-e egy posztmodern versben?

– Nemigen, legföljebb lecsapódik. De megjelent az aktuális mondan-dóm egy csomó publicisztikámban, interjúmban. A puszta tény, hogy valaki ír a világról – ha nem is érinti az aktuálpolitikát –, már közéletiség.

– Sokfelé megfordult az országban, a világban. Vannak-e kedvenc helyei, ahová szívesen visszajár?

– Van sok kedves helyem. Berlint például nagyon szeretem, ahol másfél évet éltem. Mindenki máshogy néz körül mindenütt. Az író, az újságíró mindig egyfajta készenlétben van. Készen áll arra, hogy amit tapasztal, kifejezze a saját eszközeivel. Erről szól az életünk. Csak sajnos mindig több a kifejezni való, a megírandó, a terv, mint a rendelkezésre álló idő. Nehéz döntés, hogy mibe kezdünk bele, s mibe nem, mert nem minden fér bele az életbe. Wessely

„TOLNAI TALENTUM„ – Parti Nagy Lajos író

Mindig több a megírni való, mint a rendelkezésre álló idő

Parti Nagy Lajos Szekszárdon szü-letett, Tolnán töltötte élete első négy évét, aztán Kaposvárra, majd

Székesfehérvárra költözött a szüleivel. Pécsen szerzett diplomát, ott kezdett dolgoz-ni könyvtárosként és a Jelenkor című lap szerkesztőjeként. Jelenleg a fővárosban lakik a 65 éves Kossuth-díjas író, Parti Nagy Lajos, aki a negyedik házasságában él, négy gyermeket nevelve. (Közülük egy a felesé-géé, három pedig az ő korábbi párkapcsola-tából való.) Arra a kérdésre, hogy nehéz-e vele élni, azt feleli, hogy „nem hinném”. Minden más kérdés az irodalomról szól, hisz az írás, olvasás tölti ki a napjait. A 32. kötete, a Létbüfé, októberben jelent meg. Ez, mint-egy ötszáz töredékszerű verset tartalmaz. Prózai munkássága is gazdag, kritikusként, színpadi szerzőként, műfordítóként is ismert.

A költészet napja alkalmából, április 11-én a Tolnai Kulturális Központban nem Petőfit, hanem múzsáját, szerelmét, hitvesét, Szendrey júliát idézte meg Patka Heléna a Feleségek felesége című monodrámában.

Petőfi szavait idézi az előadó férje, Dvorák Gábor rendezésében színre vitt monodráma címe, ahogy az egész előadásban jelen volt a hazafias versei mellett az imádott nőhöz írt költeményeiről is jól ismert poéta. Annak ellenére, hogy az ő alakja egy pillanatra sem jelent meg az előadás-ban, mindvégig ott volt Szendrey Júlia elhangzó gondolataiban, érzése-iben, illetve a hozzá intézett, a távol-ból megszólaló üzeneteiben: levelei-ben és a mára közkinccsé vált szerel-mes verseiben. Mint például a költő örök szerelméről tanúskodó „Szep-tember végén”-ben.

Szendrey Júlia szorgos naplóíró volt, így hiteles dokumentumot adott az utókornak a Petőfivel megélt sze-relméről és házasságáról, a csodás koltói mézeshetektől az 1849-es ese-mények borzalmaiig. A Dvorák & Patka Színház is erre támaszkodha-tott leginkább produkciójának létre-hozásakor, és természetesen kettejük levelezésére, valamint Kerényi Ferenc színház- és irodalomtörté-nész Júlia című darabjára. K.E.

Patka Heléna előadását láthatták az érdeklődők

Parti Nagy Lajos egy szekszárdi könyvbemutatón

A szerző fotója

Júlia PetőfirőlMonodráma

a Lovardában a költészet napján

A Létbüfé című kötetből

326. ma viaszhullásforró és közös folyosóimon

hol te távoli labor inteszma uzsonnára

forog a földtájfunpupilla

mint tömöttebb s tömöttebb kásahát ezt tudomakármint lesz

1034nyílegyenes

a kakaóscsiga fölzuhanása*

330. egy ciprus alatt ülvízfesték alanyom

sáppasztja az asztmatalán némi szénnelnézd a bányászokat

fiatal Othellókzihája riaszt ma

anyátlanatívebeh szomorú súgják

van ennek egy íveEtelka ne sírjál

világnak lombjára

Fotó: Józsa Jácint

2018. MájuS8

A tolnai ifjúsági kórusnál nincs megállásA tolnai Fusz jános Zeneiskola kórusa ismét arany diplomát és országos dicsérő oklevelet szerzett április 6-án, a Bárdos Lajos Zenei Hetek minősítő hangversenyén, Szekszárdon.

Idén a szekszárdi Babits kulturá-lis központ adott otthont a regio-nális minősítő hangversenynek, amelyen 15 kórus (kb. 400 gyerek) mutathatta be tudását, három megyéből. A résztvevők között vol-tak általános iskolák, gimnáziu-mok és zenetagozatos iskolák is. A jelenlévő kórusoknak 15 perc állt rendelkezésre, hogy bemutassák, mivel készültek a hangversenyre. A zsűri elnöke Kertész Attila, Liszt-díjas karnagy volt.

A tolnai Fusz János Zeneiskola kórusa 15 fővel vett részt az esemé-nyen, ami a többi kórus létszámá-hoz mérve csekélynek számított. Népdalcsokrot, népdal feldolgo-

zást, egyházi és világi számokat énekeltek és természetesen Bárdos Lajos művet is. A zsűri döntése alapján a tavalyi évhez hasonlóan

KÓTA (Magyar Kórusok, Zeneka-rok és Népzenei Együttesek Szövet-sége) minősítést kaptak arany dip-lomával, emellett országos dicsérő

Ismét aranyat ért a daluk

A tolnai zeneiskola arany diplomás kórusa

Fotó: beküldött fotó

oklevéllel is díjazták őket. Ez azért nagy szó, mert az idei rendezvé-nyen mellettük csak a bajai gimná-zium zenetagozata kapta meg ugyanezt az elismerést.

Schmidt Zoltánné kórusa janu-ártól készült a megmérettetésre. A kórus tagjainak összetétele nagyon változó, a legfiatalabbak 3. osztá-lyosok, a legidősebb tag pedig vég-zős gimnazista. Mindegyik fiatalt dicséret illeti példamutató szorgal-ma és alázatos munkája miatt. Schmidt Zoltánné szeretné meg-köszönni a szülőknek is az áldoza-tot, amit ezért a kórusért hoztak. Elmondása szerint a sikeres minő-sítő után a gyerekek újult erővel készülnek a zeneiskolai tanévzár-óra, amit a tolnai templomban ren-deznek majd.

A kórus tagjai voltak: Babos Réka, Bérces Noémi, Buchmüller Fanni, Fülöp Anna, Horváth Kitti, Horváth Míra, Jánvári Viktória, Kakócz Gábor Márk, Kovács Eszter Dominika, Moldován Noémi, Steinbach Luca, Szabó Hanna, Szabó Zsófia, Zsolnai Ágnes, Zsolnai Beatrix, és a kar-nagy: Schmidt Zoltánné. T.E.

Különleges környezetórán ve- hettek részt a gyerekek a Föld napja alkalmából a MAG-Házban, április 27-én délelőtt.

A Tolnai Kulturális Központ és Könyvtár immár harmadszor rendezett „zöld” programot a világnap apropóján, ezúttal az intézmény munkatársainak köz-reműködésével. Egyikük, Józsa Jácint elmondta: iskolásokat és óvodásokat vártak a rendezvény-re. A rendhagyó környezetóra játékos, szemléletformáló felada-tok megoldásából állt. A diákok-ra többek között a tudatos vásár-lással, a környezetbarát közleke-déssel, a szelektív hulladékgyűj-téssel kapcsolatos megválaszo-landó kérdések vártak. Emellett ültettek körömvirágot és kakukk-füvet a MAG-Ház udvarán, ahol a mezítlábas mini Kneipp-ösvényt is végigjárhatták.

Az óvodásoknak is hasonló, ismereteiknek megfelelő elfog-laltságokat találtak ki a szerve-zők. A kicsik talán a leginkább az „erdei kisvasutat” élvezték. A „vonat” egy kiskocsi képében jelent meg, amire tíz óvodás is felfért, a megállók pedig az udvar fáinál voltak, amelyekről elbeszélgettek a kisdedekkel.

Madaras vetélkedô A már hagyománynak számító madaras vetélkedőjét március 7-én rendezte meg a Selyem Óvoda. Az elmúlt évben az intézmény elnyerte a Madárbarát Óvoda címet, ezért fontosnak tartják, hogy a gyermekek minél változatosabb, színe-sebb tevékenységek során szerezzenek ismereteket a madarakról. A vetélkedőn három csapat mérte össze erejét. A fel-adatok között volt kirakós, igaz-hamis játék, madárhangok felismerése, vala-mint mozgásos játékok is. A versenyzők a vetélkedőn való szereplésért oklevelet kaptak, valamint a Magyar Madártani Egyesülettől könyvjelzőt és matricát.

Ignácz Bernadett szervező

Útvonalterv a világ megmentésére Ebben a tanévben másodszor csatlakoztak a Széchenyi iskola diákjai a Digitális Témahét programjához, amelyet április második hetében rendeztek. A felső tagozatos diákok csoportmunkában dolgoztak. Útvonaltervet készítettek egy hazai tavunkhoz. Az út egy erdőn át vezetett. A cél az volt, hogy a tóhoz kirán-duló turisták megis-merkedjenek a kör-nyezet szépségeivel, de szembesüljenek azokkal a problé-mákkal is, amelyek a Földet veszélyeztetik (környezetszennye-zés, természetpusztí-tás). A feladat elvég-zéséhez szükséges információkat a gyerekek informatika szakkörön, internetes oldalak-ról gyűjtötték össze. Majd erkölcstan és technika órákon plakátot szerkesztettek és rajzoltak. A plakát a környezetvédelemről szólt, ebbe épült bele az útvonalterv. A gyermeki munkában kreatív ötletek jelen-tek meg a pusztulásra ítélt világ megmentésére, megóvására.

Környezetóraa Föld napján

Iskolásokat és óvodásokat vártak a rendezvényre

Fotó: beküldött fotó

MeghívóA Mözsi Bartók Béla Női Kar

2018. május 18-án (pénteken)

18 órai kezdettel

Zeng a Május

címmel tavaszi hangversenyt rendez a

tolnai katolikus templomban.A hangversenyen közreműködik az

érsekcsanádi Összhang Vegyeskar.

A kórus szeretettel hív és vár minden érdeklődőt.

2018. MájuS 9

A Tolnai Kulturális Központ területén rendezték április közepén a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei döntő-jét. A megmérettetésen azok az általános és középiskolás csapatok vehettek részt, ame-lyek a kirendeltségi fordulók-ban a legjobban teljesítettek.

A versenyt dr. Hábermayer Tamás, a Tolna Megyei Katasztrófa-védelmi Igazgatóság igazgatóhelyet-tese nyitotta meg, majd Berta Zoltán alpolgármester köszöntötte a gyere-keket. Elmondta, hogy rendkívül jó kezdeményezésnek tartja az ifjúsági versenyt, hiszen a katasztrófák, a veszélyhelyzetek elleni felkészülést nem lehet elég korán kezdeni. Arról is beszélt, hogy az önkormányzat-nak is vannak katasztrófavédelmi feladatai, és a város egy nagyon jól működő önkormányzati tűzoltóság-

gal, illetve önkéntes tűzoltó egyesü-lettel rendelkezik.

A gyerekek elméleti és gyakorlati állomásokon adtak számot kataszt-rófavédelmi ismereteikről. Volt, ahol „szennyezett” területről kellett sérültet menteniük, másutt homok-zsákokat töltöttek és raktak le szak-szerűen, vagy befüstölt sátorban kerestek elrejtett tárgyakat. Az alap-vezeték szerelésben a város önkor-mányzati tűzoltói voltak a fiatalok segítségére, az elsősegélynyújtó állomáson pedig a Vöröskereszt munkatársai kísérték figyelemmel a feladat végrehajtását. Az állomások között volt, ahol a védelmi igazgatá-si ismeretekre, a viharjelző rendsze-rekkel kapcsolatos tudásra, vala-mint az EDR rádiózás szabályainak ismeretére volt szükség.

A versenyt végül az általános és a középiskolás korcsoportban is egy-egy paksi csapat nyerte.

Fotó: Makovics Kornél

Célra tartás. A felkészülést nem lehet elég korán kezdeni

Sérültmentés szennyezett helyszínről

Tolnán rendezték a megyei katasztrófavédelmi versenyt Új parancsnok az őrs élén

A város közbiztonsági helyzete is napirendre került az áprilisi testületi ülésen.

Dr. Pilisi Gábor r. ezredes, szekszárdi rendőrkapitány elmondta: 2010 óta az össz bűncselekmény szám csökkenő tendenciát mutat, Tolnán is. Míg a korábbi években ez a szám 250 körül alakult, addig tavaly 193 volt. A mennyiségi csökkenés mellett csökkent a súlyosabb bűnesetek aránya is. Igaz, tavaly – hosszú évek után – történt egy emberölés is, ez azonban indulati bűncselekmény volt, nem függött össze a közbiztonsági helyzettel.

A rendőri jelenlét megfelelő a városban, ahogy a rendőrség és az önkor-mányzat, civil szervezetek kapcsolata is kiváló. A közlekedés terén viszont tavaly nem volt rózsás a helyzet, hiszen három halálos baleset is történt. Igaz, nem a városon belül, hanem a település környékén. Pirgi József alpolgármester kérdésére a rendőrkapitány azt mondta, hogy a fácánkerti elágazóban az esetleges körforgalom kialakítását fel fogják vetni az illeté-keseknek, de célszerű, ha ezt az önkormányzat is kezdeményezi.

A polgárőrség is elkészítette a tavalyi évről szóló beszámolóját. Dr. Szilák Mihály, a szervezet elnöke megköszönte az önkormányzat anyagi és erkölcsi támogatását, ami nélkül nem tudnának működni. A polgárőrség változatlanul lelkiismeretesen ellátja feladatát, kitűnően együttműködve a rendőrséggel. A tapasztalatok szerint a polgárok is méltányolják a polgár-őrök munkáját, zömmel elfogadják az esetleges figyelmeztetéseiket.

Appelshoffer Ágnes polgármester megköszönte a polgárőrök csa-patának áldozatos, szabadidőben, díjazás nélkül vállalt tevékenységét, külön méltatva az elnök aktív munkáját.

Az ülésen dr. Pilisi Gábor bejelentette, hogy május 1-jétől új parancsnoka lesz a Tolnai Rendőrőrsnek. Csorba Szilárd c. r. alezre-des, aki 2016 márciusától látta el az őrsparancsnoki feladatokat, májustól a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályveze-tőjeként dolgozik tovább. Utódja a Tolnai Rendőrőrs élén Wiesner Csaba r. százados, az őrs eddigi bűnügyi alosztályvezetője.

Csorba Szilárd megköszönte a közös munkát és a támogatást. Azt mondta, nagyon szeretett Tolnán dolgozni, ha nem adódik ez az új felkérés, szívesen maradt volna. Kérte, hogy támogassák utódját, aki-nél szerinte nincs most alkalmasabb őrsparancsnok.

A polgármester megköszönte Csorba Szilárd munkáját, megértve a váltás szükségességét. Egyben örömét fejezte ki Wiesner Csaba kine-vezése kapcsán, hiszen ő egy olyan rendőri vezető, aki helybéliként jól ismeri az itteni viszonyokat és őt is mindenki ismeri.

Bár csak 2018-ban vették fel a városi értéktárba, a Merczel-kert évtizedek óta díszíti Mözs határát. Az arborétum megál-modója Merczel György ker-tészmérnök és családja.

Meczel György a budapesti kerté-szeti főiskolán végzett zöldségker-tészként, de a dísznövényekhez mindig is vonzódott. Az 1970-es években, Mözsre való végleges lete-lepedése után kezdte kialakítani kertjét, bár abban az első időkben még a zöldségek és a gyümölcsök domináltak. A dísznövények első generációját a környező erdőkből

szedte össze a tulajdonos. Ezekből mára mintegy 7000 m2-es arboré-tum, botanikus kert alakult ki, benne rengeteg különleges növény-nyel. A fő látványosság mégis az írisz, vagy nőszirom, melyből mint-egy 1000 fajta díszeleg a birtokon. Mellette megtalálhatóak a sáslilio-mok – belőlük mintegy 400 fajta –, de otthon érzi itt magát az árnylili-om, a hunyor, a tulipán számos faj-tája; egy jókora sziklakert tele növé-nyekkel, és még ki tudja mennyi szépséges virág, cserje, és fa várja itt az érdeklődőket. Egy tórendszert is kiépített a kertészmérnök, amiben nyaranként tavirózsák virulnak. A

botanikuskert nagy előnye, hogy természetes környezetet alakítottak ki a növényeknek, a talajt szinte mindenütt fedi valami. Sokfelé nő illatos gólyaorr, pajzsika, borostyán és más talajtakaró növény. A tulaj-donosok íriszekhez való vonzódá-sát az is bizonyítja, hogy Merczel

György az Íriszkedvelők Országos Egyesületének tevékeny tagja, a kétévente Budapesten megrende-zett írisz kiállítás állandó kiállítója.

A Merczel-kert, mely a város, sőt a megye egy gyönyörű és különle-ges látványossága, bátran ajánlható minden érdeklődőnek. Link Judit

A városi értéktár kincseiA Merczel-kert

A Merczel-kertben egy tórendszert is kiépített a tulajdonos

Fotó: TH

2018. MájuS10

Kilencedik évfolyamát zárta a Mözsi Népfőiskola

Gyarapodott a hallgatók száma

A tavalyi huszonnyolc után idén harmincegyre gyarapo-dott a Mözsi Népfőiskola hall-gatóinak száma.

Ők mindannyian rendszeresen látogatták a Mözsi Népfőiskola 2017/2018-as tanévének tizenegy, a Mözsi Művelődési Házban rende-zett foglalkozását. Az előadók a szekszárdi Kaszó Gyula, református lelkész kivételével, helyiek voltak.

A népfőiskola hallgatói számára oklevelet állított ki Tóth Györgyi, a Mözsi Népfőiskola vezetője és Hefner Erika, a népfőiskola ernyő-szervezete, a Tolna Megyei Szabad-

művelődési és Népfőiskolai Társa-ság elnöke. Ezt a tanúsítványt az évad záróünnepségén, április 26-án vehették át a mözsi Berkenye Vendégházban, amelynek tulajdo-nosai, Rikker József és felesége is a népfőiskola lelkes látogatói.

Hefner Erika köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Nép-főiskolai Társaság idén ünnepli megalakulásának harmincéves jubileumát. Tóth Györgyitől pedig megtudhattuk, hogy az előadások résztvevőinek összlétszáma azt mutatja: a rendszeres hallgatókon kívül más érdeklődők is megláto-gattak egy-egy előadást. K.E.

A Mözsi Népfőiskola 2017/18-as tanéve záróünnepségének résztvevői. Az alsó sorban jobbról a második Tóth Györgyi, mellette Hefner Erika

Fotó: Dom

okos Gábor

csodás világba csöppenhetnek az érdeklődők a Mözsi Műve-lődési Ház nagytermébe lépve: két bajai amatőr természetfo-tós, Mohai Sarolta és Schneider Viktor fotói mutatják be környe-zetünk rejtett szépségeit, Gemenc madarai, illetve Szabad ég alatt: ékkövek a Bácskából című kiállításukon.

Schneider Viktor nagyméretű tábláin a fotók mellett egy-egy oda-illő rövid idézet is helyet kapott Fekete István Tüskevár című regé-nyéből, ezzel összművészeti élményt adva. Mindezt a megnyitón Balogh Emőke, a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola növendékének gordonkajátéka is kiegészítette.

Viktor a gödöllői Szent István Egyetem természetvédelmi mérnök szakos hallgatója, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság polgári természetőreként és a Magyar Madártani Egyesület tagjaként segí-ti a természetvédelmi szakemberek munkáját. Ehhez szükséges időn-ként a természetfotózás, amelyet ma már művészi szinten művel, bemu-

tatva ezzel a lakóhelye környékén élő állat- és növényvilág fajgazdag-ságát, és az élővilág ritkán látható pillanatait, mint például a pelyhes bagolyfiókákat. A kiállítás képei mellett a rajtuk látható fajok neve is elolvasható magyarul és latinul.

Intimebb környezetben, az utca felőli színpadot körülvéve a prózaibb című: Gemenc madarai tárlat kisebb méretű, de elvarázso-ló távlatokat bemutató fényképei láthatók. Mohai Sarolta tavaly júli-usban a Sokszínű Élő Népművészet találkozón néptáncot, népviselete-ket ábrázoló fotókat mutatott be itt, és azóta is ilyen témájú fényké-pei díszítik a Mözsi Művelődési Ház folyosóját. A néptánc gyors mozdulatait, az ugrásokat szívesen rögzítő fotós most a Gemenc egén szárnyaló sokféle, szebbnél szebb madár sebes röptét kimerevítő, de szabad mozgásukat jól érzékeltető fényképpel varázsolja el a látogató-kat, amelyeket vízen ringatózó ladikból készített, sportlövő múlt-jának köszönhetően, biztos kézzel.

A kiállítás május 31-ig tekinthe-tő meg. K.E.

Varázslatos természet Bácskából és a Gemencből

Mohai Sarolta és Schneider Viktor fotókiállítása Mözsön

Az alkotók és fotóik méltatói: balról Dr. Gál Zoltán Baja város díszpolgára, Schneider Gábor, dr. Kalotás Zsolt, Pro Natura-díjas természetfotós és Mohai Sarolta

Fotó: Dom

okos Gábor

Készül a csülkös babgulyás csipetkével

Életet vittek a legkisebb falubaA megye legkisebb faluja, Murga főterén rendezett nosz-talgia majálist a helyi önkor-mányzat és a tolnai Vándorló Szépkorúak Baráti Köre.

A közös majálisozás alapja, hogy Murga polgármestere, Felkl

Márton tolnai, illetve, hogy a vándorló szépkorúak már jártak korábban is ebben a szép kis falu-ban, és tetszett nekik.

Zsinka János, a baráti kör veze-tője elmondta, hivatalosan 78-an utaztak Murgára, de napközben még további érdeklődők érkeztek

Többen voltak a vendégek, mint a lakosokTolnáról és Mözsről. (Murga lakossá-ga pedig 67 fő.) Az üdvözlő pálinka és a Kaiser Zoltán által sütött kb. 150 lángos elfogyasztása után a vendégek-nek a polgármester és egy helyben lakó történész, dr. Balogh Margit mutatta be a falut egy séta során.

Ebéd előtt Felkl Márton és Zsinka János köszöntötte a jelenlevőket, előbbi úgy fogalmazott, hogy a tol-naiak életet vittek a faluba.

A babgulyás ebéd után köszöntöt-ték a baráti kör közelmúltbeli név- és születésnaposait. A tolnai Kapinya István révén galambröptetéssel

indult a délutáni program, ame-lyen fellépett Schmidt Árpád (vers), a szedresi Bónyai Gusztávné (magyar nóta), Kapinya József (alias Kaczor Feri), a Mözsi Country Tánccsoport, Nyírő Sán-dorné (magyar nóta), Bali László (ének), Izsák Károlyné (alias Kalkuttai Szent Teréz). A műsort a Vándorló Szépkorúak rehab. tánc-csoportjának produkciója („A nézését, meg a járását”) zárta, de a program folytatódott, mulatsággal, Atkári Lajos zenéjére, a közös vacsora után is, este fél nyolcig.

Zsinka János köszönetét fejezte ki Felkl Mártonnak és feleségének, valamint minden fellépőnek, köz-reműködőnek, akik hozzájárultak a majális sikeréhez.

Fotó: Hargitai Éva

konyhakertje

112018. MÁJUS

MÁJUSIPROGRAMAJÁNLÓ

Hétfőnként: 10.00 órától: Csacska-Macska Mókatár – játé-kos fejlesztő kicsiknek Lillával 18.00 órától Country-tánc18.00-19.00-ig: Extreme Body edzések hétfőtől-csütörtökig különböző időpontokban (erő-állóképességi, súlyzó rudas edzések) – AnitávalKedd: 16.50-től Jóga – hastáncSzerda: 18.00-20.00: Mözsi Német Nemzetiségi KórusCsütörtök: 17.00 óra: Csillag Show Dance Egyesület próbája

Anyák napi iskolai és óvodai ünnepségek.

Június 16.: Szabadtéri juniális a Mözsi Nyugdíjas Klub szervezé-sében. Jelentkezni Csongrádi Imre klubvezetőnél és Kvanduk Andrásnénál lehet a 74/441-724 és a 74/440-463 telefonokon.

Június 23.: Kerwastrudl Fest (Keltkalács Fesztivál) Tolna Város Német Nemzetiségi Önkormány-zata rendezésében.

MÁJUSI PROGRAMOK:péntek) 10.00 óra:

Gyermekszínház – Mazsola bérlet III. előadása: Körúti Színház – Ágacs-ka (Csukás István). Jegyár 600 Ft.

Május 25. (péntek) 13.00 óra: Gyermekszínház – Manócska bérlet III. előadása: Körúti Színház: Emil és a detektívek (Erich Kästner). Jegyár 600 Ft.

Május 25-26. (péntek-szom-bat): Város Napja. Részletes prog-ram a plakáton.

Május 27. (vasárnap): 18.00 óra: Tolnai Ifjúsági Fúvószenekar – Broadway Concert.

JÚNIUSI ELŐZETES:Június 8. (péntek): Pedagógus nap.

SPORT:Röpisuli: kedd, csütörtök 15.00 óraSzöcske Akrobatikus Rock’n’Roll:

szerda 16.30 óraGyerek zumba: csütörtök 17.30 óraFashion Dance: péntek 17.00 óra

X-training: péntek 18.00 óra

A programokkal kapcsolatban a 74/540-035; 74/540-036-os számokon lehet érdeklődni.

Sünizene – zenés foglalkozás 0,5-3 évek korig minden hétfőn 9.50 órá-tól a gyermekkönyvtárban.Csacskamacska – gyermekfoglal-kozás minden kedden 9 órától a gyermekkönyvtárban.

pénteken Nepomuki Szent János Napi rendezvényt tart a Tolnai Katolikus Plébánia és a Városi Könyvtár közös szervezés-ben. Program: 19.00 óra: Szentmise a katolikus templomban, a mise végén a koszorúk megáldása. Mise után fáklyás körmenet, a Duna partján a koszorúk vízre eresztése.

pénteken 17 óra: Bíró László tábori és családreferens püspök előadása.

kedden 18 óra: Ótos Miklós „Szemelvények Wosinsky életéből” című előadása. Az elő-adás ingyenes.

KÖNYV TÁRI HÍ REK

MÁJUSI PROGRAMOK:Dohóczki Istvánné

„A természetes anyagok öröksége, a csuhé szépsége” című kiállítása

május 18-ig tekinthető meg.

Május 8-22-ig: „A kéménytüzek megelőzhetőek” – a Tolna Megyei Katasztrófavé-delmi Igazgatóság fotókiállítása.

Május 25. péntek 17.00 óra: „Utazás kicsiben” – kiállítás Horváth Róbert makettjeiből

JÚNIUSI ELŐZETES:Június 22. péntek:

Parázs-varázs Szent Iván-i tábor-tűz és „múzeumok éjszakája”

a MAG-Házban. 18.30 óra: „Csillagok között” című fotókiállítás megnyitója

HETI RENDSZERESSÉGGEL MŰKÖDŐ PROGRAMOK:Hétfő és csütörtök, 18.00 óra:

AsszonytornaSzerda, 18.00 óra: Jóga

INFORMÁCIÓ: 74/540-117

A programok

//kultura.tolna.hu/

MEZÍTLÁB A PARKBAN Ez a színdarab semmi másról nem szól, mint a 60-as évek amerikai középosztályáról és a házasságról. Adva van egy fiatal, hebrencs, butus-ka leányzó, aki természetesen nem dolgozik, és egy komoly, konzerva-tív gondolkodású ügyvéd fiatalember, valamint egy frissen kötött házasság. Ehhez a szerző, Neil Simon még hozzákeverte a leányzó visz-szahúzódó, magányos édesanyját és a kukkoló szomszédot. Remek vígjátéki alapanyag. Hogyan tud mégis boldogulni az egymástól telje-sen különböző két fiatal? A megoldás egyszerű. „Adj valamit a másiknak magadból” – tanácsolja leányának az anya. Ennyi az egész. De ezt megtanulni fájdalmas és kacagtató konfliktusok során lehet csak. A Körúti Színház társulata április 19-én ismét nagyszerű előadással örven-deztette meg a tolnai közönséget a Lovarda színpadán. Link Judit

országos programhoz csatlakozva

a Tolnai Kulturális Központ és Könyvtár az idei évben is meghirdeti

„A legszebb konyhakertek” programot. Várjuk minden

konyhakerttel rendelkező kert- művelő és közösség jelentkezését.

Jelentkezési határidő: 2018. június 15.

Fotó: Makovics Kornél

Bemutatkozás fekete-fehérben

Sudár Lászlóné Magdi (képünkön) alkotásaiból nyílt kiállítás a tolnai Both cukrászdában, a Közösség Kultúra Közhasznú Egyesület tárlatsorozatának leg-újabb felvonásaként április 14-én. Az alkotó, aki hatvan éves kora után kezdett el festeni, ezúttal nem festményekkel jelentkezett, hanem grafikáival mutatkozott be. A témaválasztásnál viszont maradt kedvencénél, a természet szépségeinek ábrázolásá-nál. A kiállítást Verseghy Ferenc, az egyesület elnö-ke nyitotta meg (képünkön), kifejezve meggyőző-dését, hogy Magdika a jövőben is sok szép megle-petést fog okozni a közönségnek. A tárlatnyitón Olár Dzsenifer és Kökény Anasztázia (vers), illetve Steinbach Luca (ének) működött közre.

Fotó: Ném

eth István

Magyaroszág legszebb

2018. MájuS12

Az alkotó és a kiállított alkotások egy része

Az alkotó, Vassné Ill Teréz (szemben) a kiállításon

Fotó: Józsa Jácint

A szerző fotója

Különleges szerepet tölt be a faddi Dohóczki Istvánné Zsuzsan-na életében a csuhé: súlyos betegségéből történő felépülé-sében tevékenyen közrejátszott ez a természetes anyag.

Orvosa javaslatára csuhéból készí-tett kézműves alkotásokat, ami hoz-zájárult a gyógyulásához. Ezek az alkotások azonban nem csak gyógyí-tottak, hanem gyönyörködtetnek is. Erről legutóbb a MAG-Házban ápri-lis 27-én nyílt kiállításon győződhet-tek meg az érdeklődők. Dohóczki Istvánné a Föld napja alkalmából

rendezett tárlatán bemutatott alkotá-sai között vannak csuhéból font hasz-nálati tárgyak is, de az anyag különle-gességét a régi paraszti életbe bepil-lantást engedő életképek, döntően csuhéból és más természetes anya-gokból készült, különféle tevékenysé-geket „végző” bábuk adják. A tárlaton emellett faddi parasztembereket ábrázoló archív fotók is láthatók.

A kiállítást Deméné Miksa Zsuzsanna, nyugalmazott faddi lel-kész nyitotta meg, közreműködött Decsi-Kiss András (ének, gitár.) Dohóczki Istvánné kiállítása május 18-ig látható.

Selyemre festi mesejeleneteit a szekszárdi alkotó, Vassné Ill Teréz. Munkáit áprilisban láthat-ta a közönség a MAG-Házban.

Április 4-től 25-ig várta az érdeklődőket a Mesecseppek című kiállítás a MAG-Házban. A szek-szárdi Vassné Ill Teréz ritka mes-terséget művel: selyemre fest. Kikapcsolódásképpen pedig varr: babákat, állatfigurákat, mesébe illő jeleneteket.

Kiállításának megnyitóján köz-reműködött Szabóné Kis Ágnes népdalokkal, és az alkotó lánya, Vass Viola verssel. Köszöntőt dr. Lehőcz Regina járási hivatalvezető

mondott. Arról beszélt, hogy a Kínából Európába került selyem, a szövetek királynője közel áll a tol-naiakhoz, hisz hosszú időn át működött a településen selyem-gyár. A kiállított, kontúrtechniká-val készült mesés művek elringat-ják a szemlélőt. A hétköznapok zűrzavarából visszarepítenek ben-nünket gyermekkorunk világába.

Újságíró kérdésekre Vassné Ill Teréz elmondta, hogy eddig admi-nisztrátorként dolgozott, de mos-tantól az alkotásnak szeretné szen-telni az idejét. Természetesen az értékesítésre is kell gondolnia. Erre különböző vásárokon és az inter-neten lesz lehetősége. -Wy-

Gyógyít és gyönyörködtet Selymes mesékDohóczki Istvánné csuhékiállítása Kontúrtechnikával készült művek

Évek múltán sem érheti kellemetlen meglepe-tés azt a lakásvásárlót, aki a K&H Bank új hitel-konstrukciója segítségével szeretné megte-remteni új otthonát.

A bank új termékének egyik legnagyobb előnye ugyanis, hogy hosszú távú biztonságot nyújt: 10, 15, vagy 20 éves lejárat során előre rögzített kamatot, állandó törlesztő részleteket kínál. Azaz a forint kamatának változásából adódó kockázato-kat a pénzintézet állja.

A K&H Bank Zrt. tolnai fiókjának vezetője, Lusinszki Ferencné Annamária elmondta: április közepén jelent meg ez az új termékük, az akció szeptember 30-ig él.

A fiókvezető szerint aki lakásvásárlást, vagy épí-tést fontolgat, annak érdemes minél előbb élni az

új hitelkonstrukció kínálta előnyökkel. Már csak azért is, mert a jelenlegi, igen alacsony jegybanki alapkamat a jövőben előbb-utóbb vélhetően emel-kedni fog. Emellett pedig a jelenlegi jogszabály szerint a maximum 5 millió forintig terjedő ÁFA-visszaigénylési lehetőség is csak jövő év végéig él.

A K&H Bank új termékéről érdemes tudni azt is, hogy házépítéshez, új, vagy használt lakás vásárlásához 20 százalékos önerő biztosítása mel-lett használható fel, de korábbi lakáshitel kiváltá-sára is alkalmas. A fix kamatozás mellett nagyon

fontos, hogy nincs kezelési költség, és különféle kamatkedvezményt is kínálnak azoknak az ügy-feleknek, akik a K&H Bankkal más területen is kap-csolatban állnak, például számlát vezetnek ott, vagy a pénzintézetnél kötnek biztosítást.

A hitelfelvételről gondolkodók számára fontos az is, hogy a lehető legkevesebb procedúrával és a lehető leggyorsabban jussanak a pénzükhöz. Ez a fogyasztóbarát hitelkonstrukció ezt is biztosítja. A fiókvezető szerint az értékbecslés elkészülte után akár 48 óra alatt megtörténhet a hitelbírálat. Az értékbecslés – amennyiben a hitelezés megvalósul – ingyenes, emellett az adásvételi szerződést is elég a hitel jóváhagyása után bemutatni, előtte egy elő-

Kiszámítható jövő egy új otthonbanÚj, fix kamatozású lakáshitel a K&H Banktól, Tolnán is

Új, fix kamatozású, kezelési költség nélküli lakáshitel konstrukciót kínál a K&H Bank Zrt., tolnai fiókjában is

A K&H Bank tolnai fiókjának mosolygós csapata készséggel áll az ügyfelek rendelkezésére

szerződés is elegendő. Mindez pedig helyben, Tolnán, a Kossuth Lajos utca 33. szám alatti bankfiókban intézhető, ahol két jelzáloghitel szakértő is az ügyfelek rendelkezésére áll.

Az érdeklődők időpontot is kérhetnek, az 540-333-as telefonon, vagy az [email protected] e-mail címen. Az első megbeszélés után pedig személyre szabott kalkulációt kapnak a hosszú távra szóló, de kiszámítható jövőt megalapozó döntésükhöz. -pr-

2018. MájuS 13Ezerféle megosztottságtól szen-

ved a világ, amelyben azt, hogy nálunk ki kire szavazott, már meg sem merem kérdezni. Kormány-pártokra, vagy ellenzékre? Mert más ugye nincs? Vagy mégis? Az alábbi történet mintha erről szólna.

Nodav Ben Yehuda minden idők legfiatalabb izraeli alpinistája lett volna, aki valaha is feljutott a Mount Everestre. Már csak három-száz méterre volt a csúcstól, ami-kor megpillantotta az eszméletlen török hegymászót a hóban. Még élt. Addigra a csúcstámadás során már két kihűlt halotton is átlépett, de náluk nem állt meg. Tudta, raj-tuk már úgysem segíthet. De a többiek sem hajoltak le, itt nincs helye az érzelgősségnek, ez íratlan törvény a Hegyen. Aki összeesik, vagy félrelép, elveszett. Yehuda most mégsem tudott továbbmen-

Hegyek

(Folytatás az 1. oldalról.) Prédikációjában Udvardy György

hosszasan méltatta a szentéletű pápát, akinek már a megválasztása is megrázta a világot. Személyével ugyanis egy olyan egyházfő foglalta el Szent Péter trónját, aki a vasfüg-gönyön túlról, a szocializmust építő Lengyelországból érkezett. Amely-nek hatalmasságai sok mindent sze-rettek volna felmutatni a kommu-nizmus építésének útján, de saját pápát legkevésbé. Krisztust idéző, pápai jelmondata, „Ne féljetek!” is ebbe a világképbe illeszkedett, ami sajnos – ha nem is ugyanazért, mint akkor – ma is nagyon időszerű. A püspök ezen kívül beszélt még a pápa, a magyar katolikus néplélek-hez igen közel álló, megkülönbözte-tett Mária tiszteletéről, a krisztusi elvekhez való következetes ragasz-kodásáról és mindarról, amit a világbéke és a társadalmi igazságos-ság fáradhatatlan harcosaként tett.

Az ünnepi ceremónia és mise után a püspök nem sietett el, Tolnán ebédelt, előtte pedig a sajtó rendel-kezésére állt. Lapunk kérdéseire elmondta: a mai katolikus egyház megfontolt és visszafogott az erek-lyék kultuszát illetően. Nem teológi-ailag van ezzel gond, mert amíg a szentek kultusza a helyes mederben zajlik, az ereklyéknek is köztünk a helyük. Bajok akkor lehetnek ebből, ha az ereklyéket mintegy varázsszer-ként, amulettként, csodatévő fétis-ként kezdik tisztelni. Hogy ez be ne következzék, erre ma nagyon ügyel az egyház. Mindazonáltal nem ez az első ereklye-elhelyezés, amin Udvardy György, püspöksége ideje alatt, részt vett. Legutóbb a sásdi templom kapott ereklyét, méghozzá

a jugoszláv partizánok által legyil-kolt drinai vértanúk ereklyéjét.

Érdeklődésünkre, hogy volt, vagy van-e személyes kötődése II. János Pál pápához, a püspök azt válaszolta: – Életünk több fontos ponton is találkozott. Ő 1978-ban lett pápa, én pedig ebben az évben kezdtem meg teológiai tanulmá-

nyaimat. Fellépése jelentős pezs-gést, megújulást hozott az egyház életébe, ami ránk, akkori kispa-pokra igen lelkesítően hatott. Ahogy máig is nagy tisztelettel nézek rá. A szentek nem a múlt figurái, ők a jövő emberei. Ő főleg.

Rózsa Lászlót arról kérdeztük, hogy ő miként került a szent pápa

szellemi közelségébe, miként jutott hozzá ereklyéjéhez, és miért pont Tolnára hozta azt?

– Egyházi kapcsolataim révén gyakran megfordulok Ukrajnában – mondta –, amelynek során az elmúlt évek alatt baráti kapcsolatba kerültem Mieczyslaw Mokrzycki lembergi (ukránul Lviv) érsekkel, az ukrán katolikus püspöki kar elnöké-vel. Aki nem mellesleg, 1996 és 2005 között, II. János Pál pápa másodtit-kára volt. Az ereklye tőle való, amit a közelmúltban Lengyelországban adott át nekem. Hogy ezt miért pont Tolnára hoztam? Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Máriabesnyőre is vittem egyet – ez diakónusi működésem színtere –, ugyanakkor, noha évtizedek óta már nem lakom itt, szívem mélyén máig tolnainak vallom magam. II. János Pált pedig a legnagyobb pápák közt tartom számon. Azok között, akik már éle-tük során híd lehettek Isten és ember között. ká

Pápai ereklye a tolnai templombanMár a megválasztása is megrázta a világot

Az ünnepi ceremónián: balra Udvardy György, szemben Rózsa László

Fotó: Ném

eth István

ni. Még a táborból ismerte a fiút, a nevére is emlékezett, Aydin Yrmaknak hívták. Nem volt rajta se kesztyű, se oxigénmaszk, a sisakja mellette feküdt a hóban. Ha így marad – villant át az agyán – meg vannak számlálva a percei. Yehuda a csúcsra nézett, még utol-érhetné a társait, ha azonnal a nyomukba eredne, még összejö-hetne a dolog, amire – tudta, érez-te – nem biztos, hogy lesz még egyszer lehetősége az életben. Ahogy azonban az is világos volt előtte, hogy az a pillanat, amihez most érkezett, más miatt is egysze-ri és megismételhetetlen: döntése most életet, vagy halált jelent. Döntött. Kilenc órán át tartott,

mire leértek a hegyről. Végig a hátán cipelte alélt társát, ami már csak azért is emberfeletti teljesít-ménynek számított, mivel Yrmak jól megtermett, testes férfi volt. Ahogy lejjebb értek a török kis időkre vissza-visszanyerte az esz-méletét, ilyenkor ordított a fájda-lomtól. A bajokat tetézte, hogy közben Yehuda oxigénmaszkja is eltört. Ebben az állapotukban bot-lottak bele valamivel lejjebb a maláj fiúba, aki szintén nem tudta tovább folytatni az útját. Se fel, se le. Ő nem vesztette el az eszméle-tét, de a végkimerülés határán volt. Oxigénért könyörgött. Ekkor újabb csoportok tűntek fel lentről, akiknek Yehuda az útját állta. Nem

kérte, követelte, adjanak a maláj-nak oxigént. Volt, aki adott. Ettől stabilizálódott az állapota. Túlélték. Amikor Nodav Ben Yehuda az első interjúit adta külföldi lapoknak a katmandui kórházban, még reménykedett, hogy lefagyott ujjait meg tudják menteni az amputálás-tól, amikre a hegyimentés során nem tudott kesztyűt húzni. Az újságírók még sok minden egyébre is kíváncsiak voltak az életre szóló esemény részleteit illetően, csak egyre nem kérdeztek rá ott és akkor, mégpedig arra, hogy vajon zsidó létére Yehuda tudta-e, hogy a török fiú muszlim, a maláj pedig buddhista? Mert tudhatta. És ha tudta, akkor még egy csúcsot meg-mászott. Még egy, az előzőnél is nagyobbat, amit nem a természet alkotott, hanem amit már mi, emberek hordtunk össze. ká

Shop eladó ÉS TölTőállomás-

kezelőmunkatársakat keresünk

0-24 órás nyitvatartású MOL M6 fácánkerti pihenő munkahelyre (M6 tolnai felhajtó után).

akár napi 4 vagy 6 órás munkarendbe gépkocsival rendelkező munkatársat keresünk.

TakaríTói munkára

ÁllÁsajÁnlat

Jelentkezést fényképes önéletrajzzal a [email protected] címre kérjük.

Érdekes változatos munka, hosszútávú, biztos munkahely.

14 2018. MÁJUS

A migránsok tömeges, ellenőrizetlen befogadása növeli a terrorve-szélyt. Ez tény. Az viszont megmosolyogtató, ahogy néhány, nem éppen ájtatoskodó és jótékonykodó típusú, nagyra nőtt kisember óvja a kereszténységet az iszlámtól. A hittel hadilábon áll Európa. Önerőből igyekszik megteremteni saját jólétét, nem fecsérelve időt a „nonprofit hókuszpókuszokra”.

Ne menjünk messzire, itt a mi katolikus többségű kisvárosunk, ahol az átkosban – amikor még nem volt ilyen szabad a vallásgya-korlás –, kétszer ennyien jártak templomba, mint most. A katolikus általános iskolának száz, a katolikus gimnáziumnak közel három-száz tanulója van, a pap mégis ministráns nélkül áll a hívek elé a szombati miséken. Vasárnap akad 2-3 ministráns – a négyszáz gyerekből. Nem egy bíztató arány.

Pillantsunk a dolgok mögé! A három nagy keresztény ünnep: a karácsony, a húsvét és a pünkösd. A karácsonyi eseményeket min-denki érti: megszületett a kis Jézus, a pásztorok meg a háromkirá-lyok mennek babalátogatóba, visznek ajándékot. Sokakban ebből a sztoriból csak a slusszpoén maradt meg: az ajándékozás. Ezért, az egyre fejlettebb világ egyre fejlettebb polgárai, a Megváltó szülinap-jának közeledtével, vásárlási lázban égnek.

A húsvét már egy bonyolultabb történet. Odáig teljesen elfogadott a cselekmény, hogy Krisztust keresztre feszítik. Ártatlan emberek kivégzése számtalanszor előfordult a történelem során, Boleyn Annától Rajk Lászlóig. Nem kell „hinni” ahhoz, hogy ezt elhiggyük. A feltámadással viszont – ahogy Bán Endre, az egykori püspöki helynök fogalmazott –: egy új minőség kezdődik. Ez már az a terü-let, ahonnan nincsenek tapasztalataink, és ahol a tettvágy, a képze-lőerő, de még a logika is csődöt mond. Nincs mese: hinni kell. Nem elég okosnak, nem elég gazdagnak lenni, nem lehet befizetni a föl-döntúli, örök boldogságra.

A pünkösd még ennél is nehezebben fogható fel. Mi az, hogy a Szentlélek kiáradása? Mi az, hogy az apostolok fején lángocskák jelentek meg, és nyelveken kezdtek szólani? Milyen technikai megol-dással valósították azt meg, hogy a hallgatóság soraiban lévő zsidók, arabok, görögök és rómaiak, mindannyian a saját nyelvükön hallot-ták az igét? Mekkorát kaszálhatna egy nyelvstúdió, ha ezt a talál-mányt megszerezhetné… Wessely

Ünnep és üzletTOL NAI KORNYIKA

Fotó: FacebbokFotó: N

émeth István

VIHAROS KAPÁS

Tizenhárom kilós tükörpon-tyot fogott húsvétkor az Északi-holtágon Bucher János. A tolnai horgász elmondta, hogy a gyö-

nyörű hal viharos, esős időjárási

körülmé-nyek

között, az éjszakai

órákban került horogra. (Feltétezhetően

nem tudott ellenállni a hor-gon felkínált „vaddohányos” kukoricának.) Bucher János tizenöt perc fárasztás után szákolta meg a nagy halat,

amit mérlegelés és fotózás után reggel visszaengedett a vízbe.

Fotó: beküldött fotó

Ízôrzôk Mözsön. A Duna TV-n és a Duna World-ön lát-ható Ízőrzők című műsor stábja április végén Mözsön forgatott, Róka Ildikó szerkesztő vezetésével. A műsorkészítők ellátogattak többek között a mözsi civil ház falumúzeumába, ahol a Mözsi Német Nemzetiségi Klub kórusa is énekelt. Jártak Verseghy Ferenc mözsi fazekasnál és a Lovas Ferenc építész által felújított, külsőleg az eredeti állapotot bemutató sváb házban is. Természetesen mözsi hagyományos ízeket őrző, különleges sváb (képünkön) és székely ételek készítését is felvették. Úgy, mint sült paprika fokhagymás buzsdéval, pirítóssal; saláta leves; töltött tyúk ecetes pityóká-val; gőzgombóc gyümölcsmártással; főtt csirke petrezselymes mártással és torma szósszal; kitolófánk. A műsor a nyár folyamán lesz látható a tévében.

Ritkán esik meg az emberrel, hogy másfél órán keresztül önfeledten kacagjon, de nem is lehetetlen. Ezt bizonyította Hadházi Lászlónak, a humor egyik nagyágyújának Tévélaci című estje Tolnán, április 24-én a Lovardában. A jelentős számú közönség szellemi kirándulást tehetett a bulvárhírek és a valóság világába. Jeleneteket hallhattunk Hadházi „Kész átve-rés”-es múltjából, bulvársztorik valós eredetét ismerhettük meg és néhol, nem bántó módon, a politika is megjelent. A közönség hatalmas hahotázások közepette élte meg ezt a másfél órát, néha, bizony önmagán is nagyokat derülve. Link Judit

Tévélaci

Engedélyszám: U-001312

E-mail: [email protected] www.ritaliatravel.hu

Áraink az utasbiztosítást, útlemondási biztosítást, és a belépőjegyeket, fakultatív programok árát nem tartalmazzák. Hirdetésünk nem teljes körű, a részletekről érdeklődjön irodánkban!

NOOONN SSSTOOOPP UTAAZÁÁÁSOOKK

További ajánlataink: www.ritaliatravel.hu

AUTÓBUSSZAL, IDEGENVEZETŐVEL TOLNÁRÓLÁÁÁAUTÓBUSSZAL,

2018.06.2 . 5.700 Szlovénia!

2018.08.04. 6.500 Ausztria!

2018.09.01. 13.990

Tengerparti lubickolása RITALIÁVAL!

az idén két időpontban! 2018. 07.14. és 2018.08.20.

Pula és 2018.08.18. Részvételi díj: 12.990 Ft/fô

A Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör június 6-án, 18 órától, a tol-nai Civil Házban tartandó klubnapján Lóczy István könyvbemutatót tart. A könyv témája a Tolna és Baranya megyei svábság bejövetele, öröksége. Az előadásra mindenkit szeretettel várnak. A klub májusi összejövetelén a Wosinsky iskola diákjai adtak színvo-nalas anyák napi műsort, felkészítőjük Bucher Erika volt.

152018. MájuS

Az Esőmanók Tolna Megyei Autistákért Egyesület az autizmus világnapja alkalmából szimpátia sétát és pár per-ces flashmob-ot szervezett április 5-én Szekszárdon, a Garay téren. Ezen az eseményen részt vettek a tolnai Idősek Klubja tagjai is.

Április 18-án a Tolnai és a Mözsi Idősek Klubja tagjai Szekszárdon szenior tánc tanfolyamon vettek részt. A szeniortánc zenére történő, az idősödő ember szervezetéhez illeszkedő kíméletes „sporttevékenység”. Az új tánclépések megtanulása intenzív agytornát kíván, és elősegíti az idegpályák „olajozását”.

Az EFOP-3.2.9-16-2016-00017 kódszámú „Óvodai és iskolai szo-ciális segítő tevékenység fejlesztése és megvalósítása a Tolnai járás-ban” című pályázat keretében gyermekvédelmi szakemberek, jelző-rendszeri tagok számára április 19-én szakmaközi meg-beszélést szerveztünk. Az előadás témája: Kiskorúak szexuális bántalmazása, gyakorlati teendők bántal-mazás esetén. Az előadó dr. Parti Katalin PhD – kriminológus volt.

A családsegítő Központ hírei

cSALáDSEGíTő KÖZPONT7130 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 96. • Tel.: 74/443-825, 74/540-711

Télen a szubtrópusi, trópusi országokba (Thaiföld, Indonézia), nyáron a külföldi táborokba, önkéntes munkákra, kint élő családtagok látogatására, esetleg vallási közösségekkel gyógyulást remélve (Brazília, Kína) utazhat a család, vagy annak egy része.

Az alap védettséget a kor szerinti oltások adják, akár előrehozott időpontban, erre épülnek az adott országok sajátosságai miatt ajánlott oltások. Mindezek az itthoni oltási rendbe beilleszthetőek.

Mivel a legnagyobb esély a sérülésekre van, ezért a tetanusz tartal-mú kombinált oltások alap immunizálása jó, ha befejeződött az uta-zás kezdetére.

A kanyaró elleni védelmet célszerű az ismert járványügyi helyzet miatt megerősíteni.

Nemzetközi utazások előtt a leggyakrabban alkalmazott a májgyul-ladás elleni vakcina, ennek létezik kombinált, A és B típus elleni formája, de ha csak a fertőző májgyulladás ellen védekezünk, akkor elég az A típusú oltóanyagot választani.

Hastífusz ellen elsősorban a fejlődő országokban kell az oltás, de Tunéziában, Egyiptomban, Törökországban is előfordul.

A hátizsákos turisták veszettség ellen is jó, ha védekeznek oltással. A járványos agyhártyagyulladás egész Afrikát átszeli, elsősorban az A és C típusú cseppfertőzéssel terjedő baktériuma. A négykomponensű oltóanyag biztonsággal véd e súlyos betegség ellen.

Sárgaláz elleni oltást Közép-Afrika, Dél-Amerika trópusi területe-ire utazóknak szükséges beadatni, kizárólag az erre kijelölt oltó köz-pontokban.

Az óvatosság azért fontos, mert ma népszerűek a kalandot, egzotikus élményt kínáló utazások, fontos ismerni a család szállás, étkezési, sza-badidős terveit. Bátran kérjenek tanácsot orvosuktól a házi patika össze-állításán túl az oltási terv elkészítésében is, hogy az utazás valóban gondtalan élmény legyen. Dr. Barna Györgyi, vezető háziorvos

Utazik a családSzinte nincs olyan évszak, amikor ne lenne aktuális a családok számá-ra az utazási felkészítés, oltási terv, főleg gyerekkel utazók számára.

átmenetileg az egykori Galéria söröző épületébe költözött a Tolnai Idősek Klubja – tájékozta-tott Pástiné Szentendrei Mária, a Tolnai családsegítő Központ (cSSK) vezetője.

Mint arról korábban hírt adtunk, a tolnai Árpád utcai idősek klubja épü-letének korszerűsítésére TOP-pályázati támogatást nyert a város. Lesz tetőcsere, külső burkolat felújí-tás, de bontanak és építenek is, amely-nek révén új, korszerű ebédlő és kiszolgáló helyiségek készülnek, az udvarban parkosítanak. A beruházás befejezéséig, a tervek szerint október 31-ig, új helyet kellett keresni az intézménynek. Így történt, hogy az idősek klubja április közepétől az egy-kori Galéria söröző helyén működik.

A CSSK vezetője elmondta, hogy az időseket és a dolgozókat a volt söröző – galériával és nagy, kelle-mes terasszal is rendelkező – épüle-tében megfelelően el tudják helyez-ni. Az ebédet is a helyszínen tudják elfogyasztani a klubtagok. Az egy-kori vendéglátóhely étterem részé-ben pedig az intézmény egyéb fel-szereléseit, bútorait tárolják átme-netileg.

Mint azt korábban megírtuk, a Galéria söröző és étterem, 2016. december 31-én zárt be. Az új tulajdonosok, Hámori Attila és Hámori Róbert már akkor jelezték, hogy a Galéria egy ideig zárva lesz, mivel felújítani, átalakítani terve-zik, és egy, a múltjához méltó, szín-vonalas vendéglátóhelyet szeretné-nek kialakítani.

Jó időben a teraszon is kellemesen telik az idő

Fotó: Tauker Eszter

Idősek klubja a GalériábanAz átalakítás idejére új helyre költözött az intézmény

Nagyra értékeli a Tolna Városi Nyugdíjas Egyesület tagsága a szervezet által rendezett tartal-mas, színvonalas programokat. Ez is kiderült az egyesület ápri-lis 10-i éves közgyűlésén, ame-lyet a MAG-Házban rendeztek.

Kákonyi Bertalanné elnök beszá-molójából is kiviláglott, hogy a – város négy nyugdíjas szervezete közül a legnagyobb, 189 tagot szám-láló – egyesület változatos progra-mot kínál a tagságnak. Tavaly jártak többek között Szentendrén, a Krisna-völgyben, Gödöllőn, a megyében Decsre, Györkönybe, Fácánkertbe, Nagydorogra kirán-dultak. Több előadást szerveztek, melyek témája az úti beszámolóktól a bőrápolási tanácsokon, vagy az e-receptekkel kapcsolatos tájékozta-tón át a fűtési szezonban fellépő vészhelyzetekig terjedt. Aktívan részt vettek a városi rendezvényeken, jelen vannak a város közéletében.

A helyi polgárőrség kezdemé-

nyezésére csatlakoztak a Szomszé-dok Egymásért Mozgalomhoz (SZEM), de más civil szervezetek-kel, illetve a helyi idősek otthoná-val is együttműködnek. Idén ugyancsak számos programot kínálnak. Ebben az évben is szer-veznek például fórumokat a nyug-díjasokat érintő témákról, kirándu-lásokat az ország távolabbi vidéke-ire és a megye településeire. De vannak különleges helyi látnivalók is, amiket még nem mindenki ismer, így ilyenek megtekintése is szerepel a programkínálatban.

Kákonyi Bertalanné elmondta, hogy a közgyűlésen több határoza-tot hoztak. Az egyik az ún. beteg-csomaggal kapcsolatos. A szerve-zet a bizalmiak segítségével igyek-szik figyelemmel kísérni a tagság egészségi állapotát. Akik kórházi ellátására szorulnak, vagy hosz-szabb ideig otthon betegeskednek, részükre csomagot állítanak össze. Ennek értékét ötszázról ezer forint-ra emelte a közgyűlés.

A tagság elégedett a programokkalKözgyűlést tartott a Tolna Városi Nyugdíjas Egyesület

2018. MájuS16

Az utolsó tolnai hajósok egyikeA brit trónörökös párt is megutaztatta a Dunán

Strelenczki jános volt hajósként harminchat évet töltött el a Dunán, aki mosolygós felesége és hűséges kutyája mellett, kényelmes Mikszáth utcai otthonában mára már teljesen száraz-földi életet él. Hajós emlékei közül sok mindent a helytörténeti gyűjteménynek adott, de egy rend új egyenruhát – minden eshe-tőségre – azért még a szekrényben tart.

– Jól sejtem, hogy ön a legidő-sebb azok közt a tolnai hajósok közt, akiknek a családjában még apáról fiúra szállt a hajós hivatás?

– Wimmer Feri kicsit idősebb nálam, de lehet, hogy a magam nyolcvan évével az első háromban tényleg benne vagyok. De a hajós eredet is csak félig áll meg a lábán, mert ugyan a családom nagy része a Dunán élt, de az apám kőműves volt. Aki ráadásul nagyon is elle-nezte, hogy hajós legyek.

– Akkor hát hogy került a hajóra?–Miután kitanultam a géplakatos

szakmát a selyemgyárban, felkerül-tem az Óbudai Hajógyárba dolgoz-ni. Klopfer nagyapám, aki akkori-ban jó hírű kormányos volt a MAHART-nál, segített bekerülni a céghez, a szüleim tudta nélkül. Hogy ott vagyok, onnan tudták meg, hogy küldtem haza Regens-burgból egy képeslapot. Aztán végül elfogadták, gondolván, hogy ha ez csak egy kaland, úgyis hamar véget ér. Ám azt, hogy mindez életem nagy kalandja lesz, és 36 évig fog tartani, ott még magam sem hittem. 1956. október 2-át írtuk akkor.

– Milyen volt a hajósélet ebben az időben?

– Itt is végig kellett járni a rang-létrát, ami a hajón a gépolajozó és a kazánfűtő beosztással kezdődött. Akkoriban a MAHART hajóállo-mányának a zöme még gőzhajó volt. Lent a gépházban, pokoli zaj-ban és hőségben, egész műszakon át szenet lapátolni bizony nem volt egy leányálom. Igyekeztem is minél gyorsabban „feljebb” kerülni. Ám ehhez tanulni kellett, sokat. Hosszú éveken át. Így jutottam el odáig,

hogy a végén már „lóerő korlátozás nélküli” gépkezelő végzettséget sze-reztem, amivel a legnagyobb hajó-kon is dolgozhattam. Így kerültem az ott bejárható ranglétra legmaga-sabb fokára, a hajógép-üzemvezetői beosztásba.

– Fel tudná sorolni a hajókat, amelyeken szol-gált?

– A Győr volt az első és a Táncsics lett az utolsó. Miközben ott volt még a Május 1., Kazán, Etele, Hunor, Buda, Mohács, Ózd, Sopron, Eger, Komárom, Mecsek, Vértes, Inota, Lehel, Szombathely, Szob, Miskolc, Pécs, Kaposvár és Mátra nevű hajók, illetve az 1-es, a 3-as, és az 5-ös úszó-daruk is. Ezek közül a Május 1. és a Kazán még gőzösök volt, a Táncsics viszont már az akkori technika csú-csán állt, minden luxussal felszerel-

ve, a cég protokollhajója volt. De katonakoromban szolgáltam hadiha-jón is, az A-246-oson, egy aknászha-jón, a tolnai Majtényi Misivel.

Egyébként tolnaival mindenhol lehetett akkoriban találkozni a Dunán. A MAHART akkori vezér-igazgató helyettese, Komm Ferenc is tolnai volt. A tolnaiak közül Adorján Sanyival, Gyenei Sanyival és Klopcsik Józsival dolgoztam több-kevesebb ideig együtt.

– Merre jártak és mit szállítot-tak ezek a hajók?

– A leggyakrabban vasércet szállí-tottunk, az ukrán Réniből fel Duna-újvárosba. De minden egyebet is fuvaroztunk, a műtrágyától az építő-anyagon át a gabonáig. Legemléke-zetesebb „fuvarom” viszont az angol trónörökös pár, Károly herceg és fele-sége, Diána hercegnő volt, akiket egy sétahajózás erejéig a Táncsicson lát-tunk vendégül. Kezet is foghattam velük. Nagyon kedves emberek voltak.

– A víz minden élet forrása, de néha temető is…

– A hajózás veszé-lyes üzem. Állandó készenlétet és ébersé-get igényel. Van, hogy a szélsőséges időjárás is nagyon megnehezíti a munkát, de a legtöbb baleset hátterében mégis csak az emberi hiba, vagy mulasztás áll. Egyszer például Dunaújvárosból men-tünk lefelé a Moháccsal

és még vagy öt uszállyal, amikor szembetalálkoztunk a felfele közle-kedő Graz-cal, ami szintén jó pár uszályt húzott. Mindez még nem lett volna baj, ha a vontatóhajó előt-tünk hirtelen keresztbe ne fordult volna. Elkerülhetetlen volt az ütkö-zés. A Graz az alvó szakácsnő és a konyhalány kabinjában „kötött ki”, odébb tolva az ágyukat. Volt ijede-lem! Szerencsére nagyobb baj nem

lett, mert még időben egy zátonyra tudtuk kormányozni a sérült hajót, ami azon megfeneklett, így nem süllyedt el. Mint később kiderült a Grazon épp ünnepeltek – hogy ittak is, az nem volt kétséges –, de a fő baj az volt, hogy egy tapasztalatlan fiút hagytak a kormányállásban, aki ráadásul még el is aludt. De hát minden rosszban van valami jó: míg a hajónkat Újpesten javították, én otthon tölthettem pár napot. Abban az évben nősültem, pont karácsony volt…

– Hány karácsonyt töltött a hajón? – A 36-nak legalább a felét, ha

nem többet. Olyan, hogy a kará-csony első és másod napját is a csa-láddal tölthessem, alig fordult elő. Volt, hogy mire hazaértem, már várt a távirat: azonnal forduljak vissza, Dunaújvárosban vár a hajó.

– Milyen a szenteste a hajón?– Csendes. Arra az éjszakára min-

dig leálltunk. Ha nem volt kikötő a közelben, akkor más, arra alkalmas helyen horgonyoztunk le. Engelhart-zell-ben egyszer még az éjféli misére is kijutottam. Mindig volt ünnepi vacsora, egy kis ital is akadt, de ez soha nem pótolta a családot. Ilyenkor lélekben mindenki otthon járt.

– Megérte? Mi maradt ebből mára? – Hogy megérte-e vagy sem, ezen

nem szoktam gondolkodni. Szerettem csinálni, ez volt az életem. Ha újra kezdhetném, ma sem tennék másként.

Hogy mi marad utánam? Én ugyan mostanra már „kint vagyok a vízből”, de a fiaim életét még át és átjárja a Duna. Hármójukból kettő él közvetlenül víz közelben, az egyik Domboriban vett házat, a másik a tolnai Duna-parton épített. Ahogy látom, ők sem bírnak meglenni a víz nélkül. És ez így van jól. Most épp a nyolcvanadik születésnapom-ra készül a család, aminek az ünnepi helyszíne meglepetés lesz, de hogy valami Duna-part is lesz benne, abban biztos vagyok. ká

Strelenczki János

Fotó: Ném

eth István

április 13-tól május 4-ig várta az érdeklő-dőket Laki Erzsébet kiállítása a MAG-Házban. A tárlatot Verseghy Ferenc egyesü-leti elnök nyitotta meg.

A 2004-es nyugdíjba vonulásáig könyvelő-ként dolgozott Laki Erzsébet, és csak azt köve-tően kezdett festeni. Vászonra és farostlemez-re készít olaj- és akril képeket: tájakról, embe-rekről, tárgyakról, élethelyzetekről. Az utóbbi időben különböző tárgyalkotó technikákkal is foglalkozik: a ragasztós, keményítős paverpollal és a papírfonással. Ilyen műveket is bemuta-

tott a harmincegynéhány festménye mellett, a MAG-Házban nyílt kiállításán.

Az április 13-i megnyitón közreműködött Seleljo Alexandra (zongora), Moldován Noémi (fuvola), Szabó Nándor (gitár) és Vígh Ferencné (vers). Beszédet Verseghy Ferenc, a Közösség Kultúra Közhasznú Egyesület elnö-ke mondott. Hangsúlyozta, hogy Laki Erzsébet nagyon tehetséges, s bár későn kezdte a fes-tést, kiemelkedik az amatőrök közül.

Ez a tárlat május 4-ig volt megtekinthető. A következőt szülőfalujában, Zombán szeretné rendezni a festő. -Wy- Laki Erzsébet (jobbra) a kiállításon

A szerző felvétele

Későn kezdett festeni, de tehetsége megmutatkozikÚj tárgyalkotási technikákat is kipróbál

2018. MájuS 17

A jó idő ne tévesszen meg sen-kit! A szakember szerint csak májusban biztonságos a palán-tázás, korábban rizikós.

Március közepén még havazott, április közepén meg már 25 fokos csúcshőmérsékleteket mértünk. Az átmeneti időszak az idén is elma-radt. A korai meleg palántázásra ösztönzött sokakat, de Doszpod András óvatosságra int. Van tapasz-talata bőven, palánta-előállítással foglalkozik Mözsön, évtizedek óta: 1984-től maszek, azelőtt a szedresi téesznél dolgozott.

Négy nagy, egyenként 150 négy-zetméteres fóliasátorban folyik náluk a munka, s két kertet is gondoznak a

feleségével. Palántaszezonban a két gyerekük is besegít. Ilyenkor sok a tennivaló, bár összességében, a rend-szerváltás óta egynegyedére esett vissza a palánták iránti igény.

Nem szabad sietni – hangsú-lyozza –, bármilyen csábító az áprilisi jó idő, érdemes megvárni a májust. A szabadföldre való kiülte-tés igazából csak május második hetétől biztonságos. Nehezen viseli a fóliasátorból való kikerülést a gyenge növény. Nagyon érzékeny a paprika, de a legérzékenyebb a padlizsán. Kockáztatni lehet, ami néha bejön, néha nem. Látott már Doszpod Andás olyan eset is, hogy hektárszámra fagyott el a dinnye-palánta… -Wy-

Doszpod Andrásné (jobbról) és Benke Józsefné, aki palántát választ

A szerző felvétele

A padlizsán a legérzékenyebbA palántázás május közepén biztonságos

Citromfűvel a rovarok ellenA citromfű erőteljes citrusillatot áraszt, ezt pedig nem szeretik a rovarok. Be kell kenni a karokat, a lábat és nyakat a testápoló olajjal, így nyugod-tan élvezhetjük a szabadtéri programokat. Vigyázat! A citromfűolaj, mint minden illóolaj, allergiát okozhat. Próbaként érdemes egy cseppet cseppenteni a könyökhajlatba; ha nem lép fel allergiás reakció, bátran lehet használni. Még egy tipp: a citromfű illóolajat a napozóágy állvá-nyára csepegtetve rovarmentes napozás garantálható.

Hozzávalók: 60 ml desztillált víz, 60 ml kajszibarackolaj, ennek híján mandulaolaj, 120 csepp citromfű illóolaj. Kézi elektromos habverő, kanál. (Fém kanalat használjunk, mert a fakanál magába szívja az illóolajat.)

Elkészítése: Desztillált vizet öntünk egy nagy tálba. Lassan-ként öntjük hozzá a barack- vagy mandulaolajat, közben keverjük a kézi habverő legmagasabb fokozatán addig, míg az egész olaj össze nem keveredik a vízzel, és tejszerű folyadékká áll össze. Ekkor hoz-záadjuk a citromfű illóolajat, és elkeverjük egy fémkanál segítségével. A folyadékot zárható fla-konba töltjük. Ledugaszolva hűvös helyen kell tartani. Ha az összetevők kicsapódnak, a flakont alaposan fel-rázva újra használható állagúvá tehetjük.

MÁjus

Szépségápolásfüvesasszony-módra

Elkészült a Városi Sportcsarnok melletti harmadik teniszpálya, amelyhez a helyi teniszbarátok is hozzájárultak társadalmi munkával. A pályaavató ver-senyt május 12-én rendezik.

A Városi Sportcsarnok mellett, a Wosinsky iskola területén levő két salakos pályát a várostól immár négy éve a Vitál Sport és Szabadidő Egyesület bérli. Bajnokságot, tor-nákat rendeznek és teniszoktatást tartanak gyerekeknek. A pályákat az iskolások is használják testneve-lés órákon.

A tenisz iránti növekvő érdeklő-dés szükségessé tette, hogy a megle-vő két pálya mellett még egyet ala-kítsanak ki. Adódott a lehetőség, hogy az egykori salakos kispályás focipályaként működő, de már rég-

óta használaton kívüli, elhanyagolt területen hozzanak létre új tenisz-pályát. Az önkormányzat és a Magyar Tenisz Szövetség támogatá-sával, valamint a lelkes helyi tenisz-barátok munkájával nemrégiben el is készült a létesítmény, amelyen már pattognak a teniszlabdák.

Herczig Gábor, a Vitál egyesület elnöke elmondta: a pályát május 12-én, egy meghívásos páros tenisz-versennyel avatják fel. Arról is tájé-koztatott, hogy elindult az idei ama-tőr városi bajnokság, harminckét nevezővel, nyolc csoportban. A négyfős csoportok első két helyezett-je a felsőházban, a második kettők az alsóházban küzdenek majd tovább. Emellett tovább folyik a teniszokta-tás, és természetesen a rendszeres egyesületi használaton kívül min-denki számára bérelhetőek a pályák.

Helyi teniszbarátok is részt vettek a pályaépítésben

Fotó: beküldött fotó

Párosversennyel avatják az új pályát

A tenisz iránti növekvő érdeklődés miatt szükség volt rá

2018. MájuS18

Kiváló minőségű, magas műszaki tartalmú

NyíLáSZáRÓK A PIAcI áR ALATT!

Adjon esély otthona komfortossá tételéhez!Fantasztikus, INGYENES árAJáNLAToT

adunk Önnek, csak hátra kell dőlnie. Ne tegyen fárasztó km-eket,

HÍVJoN gyorsan, cselekszünk! VERHETETLEN áR/ÉRTÉK ARáNy!

Kezdje meg a felújítást még ma, új formába hozzuk otthonát!

VIGYÁZAT!Ezzel csökken

a fűtésszámlája!

06 20/355-4368, 06 30/377-5336

Táp-Ta kar mány bolTPuRINA TAKARMáNyOK

TELjES VáLASZTÉKASZEMES TERMÉNyEK KEDVEZõ áRON!

Takarmányok házhoz szállításaKutya-macsKa tápoK

és halcsaliK forgalmazása

ElõnEvElt csibE, kacsa Íratható!rántani való csirKe, tyúK,

KaKas rendelhetõ!FElkl MÁrtOn Tolna, Kodály u.18.

Tel.: 74/441-468, 06/30-3700-427Nyitva tartás hétfõtõl-péntekig:

délelõtt: 7-10 óráig, délután: 15-17.30-ig, szombat délelõtt: 7-10 óráig

2018. június 18-án, hétfőn 17 órakor

ü REDőNy (műanyag, alumínium, fa), ü RELuxA, ü SZALAGFüGGÖNy, ü FIx/MOBIL SZúNyOGHáLÓ, ü NAPELLENZő, ü HARMONIKAAjTÓ, ü HEVEDERZáR

KéSzÍTéS - JAVÍTáSUjvári róberT Tolna, Wosinsky u. 4.

Telefon: 74/441-477 és 20/35-54-368

ÁrnyékolÁs-technika

2018. MájuS 19

LEáNy FuTSAL, I. OSZTáLy

Három ponttal maradtak el az aranyérmestől

A leány futsal u15 I. osztályban is befejeződött a bajnokság. Vologyimir Kolok tanítványai dicséretesen szerepeltek, a 3. helyen végeztek.

Végeredmény: 1. Miskolci Vénusz 46, 2. ASTRA 41 G Kiskunfélegyházi Bulls 44, 3. Brand-Mission-Artifex Tolna-Mözs 43, 4. Gyulai Amazonok 24, 5. UFC Szekszárd 19, 6. Hajdúböszörmény 4, 7. Ricsilla Futsal 3, 8. Árkád ETO Győr (kizárva) 0 ponttal. A góllövőlistán a tolnai Ezer Anna 38 góllal a 6. helyen végzett.

Bronzérmes a Brand-Mission

NőI KÉZILABDA NB II.

Tolna KC–Duna-Pent NKSE 29-38 (11-19). Tolna: Tancz - Izsák (2), Pásztor K. (5), Csajkó (7), Lengyel-falusy (7), Gál (4), Gaál. Csere: Majsai-Németh (kapus), Pásztor F. (1), László (3), Yela, Szauter. Meg-bízott edző: Gálné Víg Zsuzsa. A hazaiak támadásban és védekezés-ben sem tudták felvenni a versenyt a Dunaújvárossal. A nagyon magas védőfalat nem tudták átlőni, gyak-ran pontatlanul játszottak és a védekezés a 10. perc után sérülés miatt nem volt már az igazi. A második félidő derekán feltámadt a csapat, de ez már késő volt a fel-zárkózáshoz.

Pécsi TE PEAC–Tolna KC 36-22 (16-9). Tolna: Tancz – Izsák, Pásztor K. (8), Csajkó (6), Lengyel-

falusy (2), Gál (1), Gaál (1). Csere: Majsai-Németh (kapus), László (4), Yela, Szauter, Bakó. Megbízott edző: Gálné Víg Zsuzsa. A tolnai lányok mindvégig visszafogottan, bátortalanul játszottak, nem nyúj-tották azt, amire képesek. A táma-dások befejezésében körülménye-sek voltak és a védekezésben sem tudtak a kapusoknak segíteni.

Tolna KC–Kozármisleny SE U21 32–34 (14-17). Tolna: Tancz – Izsák, Pásztor K. (5), Csajkó (10), Lengyelfalusy (5), Gál (7), Gaál (2). Csere: Majsai-Németh (kapus), László (3), Szauter, Bakó. Megbízott edző: Gálné Víg Zsuzsa. Jó iramú és változatos csatát láthattak a szurko-lók. Először fej-fej mellett haladtak a csapatok 1-2 gól különbséggel.

A 21. percben még 13-13 volt az állás, majd a kozármislenyi lányok egy 3-0-ás rohanással elléptek a hazaiak elől. A második félidőben a házigazdák mindig csak 2 gólra tudták megközelíteni az ellenfelet. Többször adódott lehetőség a szo-rosabb eredményre, de sajnos Pásztorék nem koncentráltak kellő-képpen a kritikus pillanatokban. A hosszabb kispaddal és frissebb játé-kosokkal rendelkező vendégek megérdemelten nyertek. A kiváló csapatmunkát nyújtó tolnai lányok remek mérkőzést vívtak.

Siófok KC U21–Tolna KC 35-28 (15-12). Tolna: Tancz – Izsák (2), Pásztor K. (4), Csajkó (12), Lengyel-falusy (5), Gál (5), Gaál. Csere: Majsai-Németh (kapus), László,

Kiváló csapatmunka a Kozármisleny ellenYela, Szauter, Bakó. Megbízott edző: Gálné Víg Zsuzsa. Jó iramú, de néha már durva mérkőzést játszottak a vendégek a Siófok ellen. Nagyon rossz tolnai kezdés után a hazaiak a 8. percben már 7-1-re elhúztak. Időkérés után összeszedték magukat a vendégek és a 25. percben 12:11 volt az állás. A második félidő elején a Balaton-partiak 9 találatára a tol-naiak csak 6-tal tudtak válaszolni, a kemény védekezés felőrölte a vendé-gek erejét. Az utolsó 10 percben fel-váltva estek a gólok. Lengyelfalusy-éknak az egész találkozón kemény, sok durva belépéssel tarkított véde-kezéssel kellett megküzdeniük. A vendégeknek voltak szép megoldá-saik és időnként a védekezésük is kifogástalan volt.

Lapzártakor a Tolna KC 10 ponttal a 9. helyen állt, 6 ponttal lemaradva a 16 pontos Duna-Pent NKSE mögött és 4 ponttal meg-előzve a Tamási csapatát.

Fotó: beküldött fotó

Eredményes kora tavaszon vannak túl a tolnai Tanren Karate Sportegyesület sportolói. A március eleji Sárvár Kupán, illetve két héttel később, a szekszárdi sportcsarnokban megrendezett Széki Kupán is szép eredményeket értek el a karatésok.

A Sárvár Kupa eredményei: 2. helyezettek: Szászi Kata, kadet női ippon shobu kumite, Veress Ádám, kadet férfi kata. 3. helyezett: Szászi Kata, junior női kumité. 4. helyezett: Veress Ádám, junior férfi kata

A Széki Kupa eredményei: Ezüstérmesek: Szászi Kata (kumite), Szutor Zétény (kata). Bronzérme-sek: Veress Ádám (kata), Szutor Lehel, Szutor Zétény.

Szintén márciusban tartották meg a Faddi Karate Szakosztály és a tol-nai Tanren Karate Egyesület szerve-zésével Faddon a jótékonysági karate bált. Az évről évre növekvő létszámú rendezvény ismét jó hangulatban telt, gyermekek és felnőttek együtt szórakozhattak a helyszínen.

A bált cégek és magánszemélyek egyaránt támogatták, a klub ezúton is köszönetét fejezi ki nekik.

KARATE

Érmek két kupáról

A sárvári versenyről is több érmet hoztak haza

Fotó: beküldött fotó

HÁZTARTÁSI GÉPEK JAVÍTÁSA

SZAbó RolAnd TolnA, AlKoTmÁny u. 44.

TEl.: 20/471-86-72

és bármi, ami elromolhat!

ü mosógépek ü mosogatógépekü mikrohullámú sütõkü porszívók ü bojlerek...

Házhozszállítás egyeztetés alapján megoldható!Előnevelt baromfi rendelhető!

Folyamatosan kapható frissen vágott, konyhakészre

tisztított, szabadon tartott

baromfiKaKas (súly: 2,5-3 kg) 1.100 Ft/kgFürj 600 Ft/dbPecsenye Kacsa 1.200 Ft/kg (súly 1,8-2,5 kg)

Fürjtojás 20 Ft/db

Érdeklődni, rendelést feladni személyesen a Tolna, Bajcsy Zsilinszky u 33. alatti irodában,

telefonon a 06-70/414-6816 vagy 06-70/414-6814 számokon lehet.

fÜrJHÁZToLNai

Már 11 csatlakozási helyet kínálunk körutjainkhoz: Szekszárd-Tolna-Paks-Kalocsa-Baja-Bátaszék-Bonyhád-Pécs-Komló-Dombóvár-Kaposvár

ROMCAR TRAVEL uTAZáSI IRODA7130 Tolna, Bajcsy Zs. u. 120. Tel. /fax: 36-74/443-828Weboldalunk: romcar.hu • Romcar Utazási Iroda

rövid nyaralós ajánlatainK Horvátországban:Rövid nyaralás az Adrián – Duga uvala 5 nap/4 éj

2018. 06. 25-29. Részvételi díj: 78.900 Ft/fő

2018. 07. 31-08. 04. Részvételi díj: 89.900 Ft/fő

2018. 08. 20-24. Részvételi díj: 82.900 Ft/fő

Autóbuszos rövid nyaralás a Krk szigeten,

Omisalj-ban 5 nap/4 éj2018. 08. 05-09.

Hotel főépületében félpanzióval: 75.900 Ft/fő

2018. 09. 08-12. Depadance részben

félpanzióval: 54.900 Ft/fő

05.20. Plitvicei-tavak nonstop kirándulás busz+idegenvezetés 10.900 Ft/fő05. 23-27. Erdély csodái 5 nap/4 éj busz+szállás+idegenvezetés 59.900 Ft/fő

aKtuális ajánlatainK:

A részvételi díj tartalmazza: autóbuszköltség, idegenvezetés, több napos út esetén szállásdíj. Előre választható fix ülőhelyek felára: 1500 Ft/fő.

töröKországi kiemelt ajánlataink

8, 11, 12 és 15 napos turnusokra

kedvezményes árakonfoglalhatók

96.000 Ft-tól/fő/7 éj minden illetékkel együtt.

2018. MájuS20LABDARúGáS, MEGyE I. NőI FuTSAL NB I.

sós ropi. Mix röplabdatornát (fiúk, lányok vegyesen) rendezett a Tolnai Kulturális Központ április 28-án a Lovardában, immár tizenharmadik alkalommal. Ezúttal nyolc csapat nevezett, négy Pécsről, egy-egy Bonyhádról , Paksról, Dunaföldvárról és Tolnáról. 1. lett a Sós Ropi (Pécs), 2. a Paks, 3. a Bonyhád Keri, 4. a TNT (Pécs), 5. a Tolnai Turmix, 6. a Sütik (Pécs), 7. a Kreditért Jöttünk (Pécs), 8. a Földvári Betyárok.

Fotó: beküldött fotó

Tolna VFC–Majos 3-1 (2-0).Tolna: Bildhéber – Jerabek, Nagy (Pap), Ledneczki, Horváth – Pesti (Frankovszky), Blatt, Királyházi (Felföldi), Mátyás (Szili) – Buzás, Szabolcska (Ranga). Vezetőedző: Buzás Attila. G.: Szabolcska 2, Mátyás. A fájdalmas dombóvári vereség után a tolnaiak egy jól sike-rült hazai fellépéssel igazolták, hogy nem mondtak le a bajnoki címről.

Őcsény–Tolna VFC 2-10 (2-4)Tolna: Bildhéber (Márton) – Jerabek (Cseri), Nagy, Ledneczki, Horváth (Szili) – Mátyás, Blatt, Királyházi, Karszt – Buzás, Ranga. Vezetőedző: Buzás Attila. G.: Mátyás 3, Szili 2, Buzás 2, Blatt, Ranga, Ledneczki. Még a nagyará-nyú vendéggyőzelem ellenére is

szembetűnő volt, hogy a tolnaiak-nak gondjaik vannak a helyzetki-használással.

Bonyhád–Tolna VFC 4-2 (1-1)Tolna: Cseri – Jerabek (Ranga), Led-neczki, Nagy, Horváth – Pesti (Karszt), Blatt, Királyházi, Buzás (Szili), Mátyás (Sümegi) – Szabolcska (Fel-földi). Vezetőedző: Buzás Attila. G.: Szabolcska, Blatt. A színvonalas rangadón a tolnaiak a mezőnyben jobbak voltak, a görcsösen játszó vendégek a gyenge helyzetkihaszná-lásuknak köszönhetik a vereséget.Lapzárta után: Dunaföldvár–Tolna 2-1 (1-1)

A Tolna VFC 20 forduló után a 2. helyen állt, 4 ponttal a Dombóvár mögött.

Fájdalmas pofonok

A Bonyhád is legyőzte a Tolnát

A Tolna VFC mérkőzéseinek időpontjai:Május 12. 17.00 óra Tolna-SzedresMájus 19. 17.00 óra Tamási – TolnaMájus 26. 17.00 óra Tolna – NagymányokJúnius 2. 17.00 óra Bátaszék – Tolna

Üveges Katalin (középen) két gólt lőtt a bronzcsatán a Szekszárdnak

Helyosztók az 1-4. helyért:Hajdúböszörmény–Brand-Mission-Artifex Tolna-Mözs 5-1 (0-1). Tolna: Ősz – Szalkai, Horváth, Varga, Üveges. Csere: Farkas, Folk, Kaiser. G.: Üveges. Brand-Mission-Artifex Tolna-Mözs– Hajdúböszörmény 2-1 (1-0). Tolna: Ősz – Horváth, Kaiser, Varga, Üveges. Csere: Farkas, Szalkai. G.: Üveges, Szalkai. Hajdúböszörmény–Brand-Mission-Artifex Tolna-Mözs 2-0 (1-0). Tolna: Ősz – Horváth, Kaiser, Varga, Üveges. Csere: Farkas, Szalkai. Helyosztó a 3. helyért, 1. mérkőzésAgenta Girls Szekszárd–Brand-Mission-Artifex Tolna-Mözs 2-2 (0-0). Büntetőkkel: 2-3. Tolna: Ősz – Szalkai, Horváth, Varga, Üveges. Csere: Farkas. G.: Üveges 2.

Lépéselőnyben a bronzért

Fotó: Makovics Kornél

Az április 7-i hétvégén rendezték meg Szerbiában, Bezdánban a 29. síkvízi kajak regatta kajak versenyt, ahol a Tolnai Kajak-Kenu SE versenyzői is vízre szálltak.

A viadalon 15 egyesület képviseltette magát, köztük horvát, szerb és magyar csapatok. Az idei évad első versenyén a Tolnai Kajak-Kenu SE 30 sportolóval vett részt, és csapatban az első helyen végeztek. A tolnaiak eredményei: 1. helyezett: MK-1 U11 Bajusz Lídia Sára, Wusching Miklós. 2. helyezett: K-1 U15-16 Nagy Raul, K-1 U17-18 Bali Máté. 3. helyezett: MK-1 U12 Török Bertalan, MK-1 U11Egri Panna, K-1 U17-18 Ezer Dávid János, MK-1 U12 Buri Petra. 4. helyezett: MK-1 U10 Kerner Luca, K-1 U15-16 Erőss Lili, MK-1 U12 Debreceni Áron, K-1 Felnőtt Ezer Dávid János, MK-1 U13 Buri Kata. 5. helyezett: K-1 U15-16 Puskás Dorina. 6. helyezett: K-1 U14 Haiszer Anna Liza, K-1 U13 Takács Zsombor, K-1 felnőtt Bali Máté, MK-1 U12 Konyár Márk, K-1 U13-14 Kerner Ákos Simon. 7. helyezett:K-1 U15-16 Bauer András. 8. helye-zett: MK-1 U13 Szalai Áron, K-1 U-1516 Miklósa Gábor, K-1 U14 Tillmann Zsófia.

KAjAK-KENu

Csapatgyőzelem szerbiában

Tihanyi FC–Tolnai VSE 7-0 (3-0). Tolna: Széchenyi – Merkl M., dr. Papp, Sós, Klem. Csere: Szőcs (kapus), Oláh. Vezetőedző: Szőcs Richárd.Tolnai VSE–UFC Szekszárd 6-7 (2-2). Tolna: Széchenyi – Merkl M., dr. Papp, Sós, Karszt. Csere: Merkl D., Sára, Vadas, Bucher, Klem. Vezetőedző: Szőcs Richárd. G.: Merkl M. 2, Karszt 2, Vadas, Klem. A rájátszás végeredménye: 1. Tihanyi FC 9, 2. UFC Szekszárd 9, 3. Tolnai VSE 0 ponttal.

FÉRFI FuTSAL, REGIONáLIS BAjNOKSáG

Harmadik hely a rájátszásban

Fotó: Makovics Kornél

Boros Adrián a harmadik helyen végzett az Amsterdam Waterland Marathon kajakversenyen.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség tájékozta-tása szerint a versenyt a holland város csator-náin rendezték, a táv 23 kilométer volt, két futószakasszal. A Tolnai Kajak-Kenu SE spor-tolója, Boros Adrián elmondta, hogy igen erős mezőny indult a versenyen. Csak az utolsó 500 méteren dőlt el a csata, a végeredmény nagyon szoros volt. Adrián a portugál győztestől mindössze 1 másodpercre maradt le, az ezüst-érem pedig – egy francia versenyző és közte – célfotó alapján dőlt el, ellenfele javára.

Boros bronz Hollandiából

KAjAK-KENu