2012.01.12. a szeretet természetéről

3
Maharishi Mahesh Yogi a szeretet természetéről A szeretet természete az élet természete. Az élet természete pedig a létezés, az intelligencia, amely egyre fejlődve halad előre. Létezés, amely természetes módon fejlődik és halad. Intelligencia, amely természetes módon fejlődik és halad előre. A szeretet is természetes módon fejlődik és halad előre. A szeretet az élet. Mindaz, amit az élettel kapcsolatban mondunk, igaz a szeretetre vonatkozóan is. És mit mondunk az élettel kapcsolatban? Az életnek általában – vagy legnagyobb részt – két arculata van. Ezért is beszélünk az élet 200 százalékos értékéről. 100 százalék relatív és 100 százalék abszolút. És aztán, amikor azt mondjuk, hogy az élet természete a 100 százalék relatív és a 100 százalék abszolút, nem veszítjük el szem elől, hogy az élet struktúrája az, ahogyan mi magunk rendelkezünk vele. Mi magunk szolgáltatjuk az élet szerkezetét. Az életet a saját tudatosságunk szintjén éljük. Az élet olyan, amilyenek mi vagyunk, amilyen a tudatosságunk szintje. Hét tudatállapotot ismerünk, és az élet minden tudatállapotban más. Ezért amikor azt mondjuk, hogy az élet relatív és abszolút, akkor hagyunk a relatív és az abszolút értékeknek ennyi mozgásteret, hogy tudatszintünk függvényében különböző struktúrájuk lehessen. Egyébként az a kijelentés az életről, amely az egyik tudatszinten igaz, nem lesz igaz a másik tudatszinten. Ezért, amikor előrejelzéseket adunk az élettel kapcsolatban, amikor meghatározzuk az életet a különböző értékekben, akkor először le kell szögeznünk, hogy az élet a különböző tudatszinteken különböző. És mindez a különbség az abszolút és a relatív tartományán belül mozog. Így azt mondhatjuk, hogy az élet egyszerre abszolút és relatív. Abszolút és relatív, hogy megszámlálhatatlan árnyalat lehessen jelen a relatívban. Az abszolút egy. Ezért az egyik szinten az élet egy. Soha nem változó, örök, végtelen és korlátok nélküli. Más szinteken az élet kicsi, rövid és változó. Így a soha nem változó és az örökké változó – ez a két egymásnak teljesen ellentmondó helyzet tartozik az élet valóságához. Két egymásnak teljességgel ellentmondó helyzet alkotja az élet egyetlen tartományát, az élet egyetlen mezejét. Ez az, ahogyan a szeretet jellemezhető. A szeretet az életnek ebben az értékében jellemezhető. Úgy találjuk, hogy számtalan különbözőség oldódik fel a szeretet egyetlen mezején. Léteznek különbözőségek és létezik a harmónia. A harmónia pedig uralkodik a különbözőségek felett. Mindig. A teljesen eltérő sajátságok a szeretet tartományán, az szeretet mezején találkoznak össze. Ezért mondjuk azt, hogy a szeretet harmonizál. Egyesít. A szeretet egyesít. És az erő kétségtelenül nagyobb az egységben. A különbözőségben az összes rész szétesik. Emiatt pedig a sokságban, az egység hiányában az élet gyenge. Az egységben, a szeretetben az élet erős és hatalmas.

Upload: vandor-david

Post on 08-Sep-2015

220 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

Maharisi

TRANSCRIPT

  • Maharishi Mahesh Yogi a szeretet termszetrl

    A szeretet termszete az let termszete. Az let termszete pedig a ltezs, az intelligencia, amely egyre fejldve halad elre. Ltezs, amely termszetes mdon fejldik s halad. Intelligencia, amely termszetes mdon fejldik s halad elre. A szeretet is termszetes mdon fejldik s halad elre.

    A szeretet az let. Mindaz, amit az lettel kapcsolatban mondunk, igaz a szeretetre vonatkozan is. s mit mondunk az lettel kapcsolatban? Az letnek ltalban vagy legnagyobb rszt kt arculata van. Ezrt is beszlnk az let 200 szzalkos rtkrl. 100 szzalk relatv s 100 szzalk abszolt. s aztn, amikor azt mondjuk, hogy az let termszete a 100 szzalk relatv s a 100 szzalk abszolt, nem vesztjk el szem ell, hogy az let struktrja az, ahogyan mi magunk rendelkeznk vele. Mi magunk szolgltatjuk az let szerkezett. Az letet a sajt tudatossgunk szintjn ljk. Az let olyan, amilyenek mi vagyunk, amilyen a tudatossgunk szintje.

    Ht tudatllapotot ismernk, s az let minden tudatllapotban ms. Ezrt amikor azt mondjuk, hogy az let relatv s abszolt, akkor hagyunk a relatv s az abszolt rtkeknek ennyi mozgsteret, hogy tudatszintnk fggvnyben klnbz struktrjuk lehessen. Egybknt az a kijelents az letrl, amely az egyik tudatszinten igaz, nem lesz igaz a msik tudatszinten. Ezrt, amikor elrejelzseket adunk az lettel kapcsolatban, amikor meghatrozzuk az letet a klnbz rtkekben, akkor elszr le kell szgeznnk, hogy az let a klnbz tudatszinteken klnbz.

    s mindez a klnbsg az abszolt s a relatv tartomnyn bell mozog. gy azt mondhatjuk, hogy az let egyszerre abszolt s relatv. Abszolt s relatv, hogy megszmllhatatlan rnyalat lehessen jelen a relatvban. Az abszolt egy. Ezrt az egyik szinten az let egy. Soha nem vltoz, rk, vgtelen s korltok nlkli. Ms szinteken az let kicsi, rvid s vltoz. gy a soha nem vltoz s az rkk vltoz ez a kt egymsnak teljesen ellentmond helyzet tartozik az let valsghoz. Kt egymsnak teljessggel ellentmond helyzet alkotja az let egyetlen tartomnyt, az let egyetlen mezejt.

    Ez az, ahogyan a szeretet jellemezhet. A szeretet az letnek ebben az rtkben jellemezhet. gy talljuk, hogy szmtalan klnbzsg olddik fel a szeretet egyetlen mezejn. Lteznek klnbzsgek s ltezik a harmnia. A harmnia pedig uralkodik a klnbzsgek felett. Mindig. A teljesen eltr sajtsgok a szeretet tartomnyn, az szeretet mezejn tallkoznak ssze. Ezrt mondjuk azt, hogy a szeretet harmonizl. Egyest. A szeretet egyest. s az er ktsgtelenl nagyobb az egysgben. A klnbzsgben az sszes rsz sztesik. Emiatt pedig a soksgban, az egysg hinyban az let gyenge. Az egysgben, a szeretetben az let ers s hatalmas.

  • Az egysg mindig az ads elvn nyugszik. Az egyik adni akar a msiknak, s ahhoz, hogy adjon, a msik kzelben akar lenni. Az egyik adni akar a msiknak, a msik is adni akar neki. Mindegyikk a maga lelkesedsben, hogy adjon, egyesl, s teljesen a msiknak adja nmagt. A szeretet egyest. A szeretet egyest. gy mkdik, mint egy anya, aki egyszeren csak egyest, akinek a szeretetben egyesl az sszes gyermek, az sszes klnbzsg. A klnbzsgek nem olddnak fel, csak eljn kzjk a harmnia, hogy uralkodjon. Ez a szeretet. A szeretet soha nem szort httrbe semmit. Amikor a kett egyesl, mindkett nvekszik a maga azonossgban. Mindkettejk azonossga hangslyosabb vlik, m egymsnak vannak adva.

    A szeretet reakcija nagyfok, benssges s ers. Az egyesls hatalma risi. Az egyeslsnek ez a hatalma az, amely minden egynt az egyre tbb s tbb s tbb fel viszi. Mindenki egyre csak halad s halad elre. s ez az elrehalads oly vak minden msra, hogy csak egyetlen irnyba ramlik. Az egyre tbb s tbb s tbb fel, aztn mg a legnagyobb vgtelensgen is tl. Minden egyn llandan s szakadatlanul halad a mindig tbb s tbb s tbb fel. A szeretet hatalmas nagy ereje az, amely az egynt az let vgtelen rtke fel vonzza. Ez, hogy az sszes teremtett dolog vonzva van a mind tbb s tbb s tbb fel nem ms, mint a Teremtnek a teremts irnti szeretete. A mind tbb s tbb fel val halads egyhegysge ez a szeretet.

    Van egy kzmonds: a szeretet vak. Ez az sszes ember vaksga minden msra, s minden irnyba, azon kvl, hogy a fejlds egyetlen irnyba haladjon, a tbb s tbb s tbb fel. Isten szeretetben az ember vak. Annyira vak, hogy nem tud semmit; mg csak nem is ismeri Istent, mgis llandan s llandan ebben az irnyban halad. A teljes vaksg nem jelent akadlyt a szeretet ereje szmra, amely a tudatlanokat egyre csak viszi elre a tbb s tbb fel, minden egyes lpsnl a tbb s tbb fel, egyre csak fejldik, s eljut a fejlds vgtelen rtkhez. Ez a Mindenhat teremtse irnti szeretetnek az ereje. Az ember lehet teljesen tudatlan minden dologgal kapcsolatban, m teljes tudatlansga ellenre a tbb s tbb s tbb fel fog haladni. Ez a szeretet ereje. s ez a Mindenhat szeretetnek ereje, mg akkor is, ha az ember nem akarja, akkor is nvekednie kell a tbb s tbb s tbb irnyba. Egy dolog vagy nem egy dolog itt nincs vlaszts. Isten szeretete mindenkit llandan maga fel vonz. Nem szmt, hogy az ember mit akar. Rendben, legyen, amit akarsz, de ebben az irnyban fogsz haladni. Nem kell rla tudnod, de csak egyre haladsz tovbb s tovbb.

    Eljn az id, amikor tudni fogod, hogy egsz idig jl csinltad. Ez Isten szeretete, a Mindenhat, s amikor a Mindenhat szeretni kezd, akkor az szeretete mindentl fggetlen. Nem szmt semmi, mert a szeretetben vak, akrcsak egy anya, aki vakon szereti tucatnyi gyermekt. Vak arra, hogy milyen a gyermek. Egy szeme van vagy kt szeme, vagy brmi ms. Akr tud beszlni, akr nma, akr sket csak rasztja r a szeretett, mind tbbet s tbbet. Nem szmt neki, hogy milyen a gyermek, a szeretet odakti hozz. Fggetlenl mindentl, a fejldsnek ez az ereje a

  • Teremt szeretete teremtsnek minden egyes kis darabkja irnt. Ez az a nagy hatalmas eszmnyi szeretet, amely csupn megkt. A szeretet megkt, a szeretet azrt kt meg, hogy felszabadtson mg csak meg nem szabadtott s el nem vitt a vgtelen rtkhez.

    A fejlds medre zrt meder. Hatrai vannak, m ebben a mederben hatalmas ervel haladhatsz. Ezek gyorsforgalmi utak, m nem valami szlesek. Arra jk, hogy sebesen haladjanak, hogy elre haladjanak, oldalirnyba azonban nem szlesek, mert egybknt a gyorsforgalmi utak legfontosabb clja nem teljeslne. Az autplykon gyorsan elrehaladsz az ton, nem teszel kitrket. A szeretet egy gyorsforgalmi t a fejldshez, s ugyangy, ahogyan az autplyk hatrait mindkt oldalon kijellik, ez is egy zrt t. Jtszhatsz, de csak ezen a tartomnyon bell jtszhatsz. Nem lehet erre-arra haladnod. gy a szeretetnek is megvannak a maga korltai, s a szeretet medre a korltlanra nyitja meg magt, m mgis a korltokon bell marad. Az ember a korltok kztt halad, s a korltok kztt halad a korltlan fel.

    A szeretet vak, de intelligens. Nem rtelem nlkli vaksg, hanem nagyon is rtelmes, mivel ez a kozmikus intelligencia, a hatrtalan intelligencia szeretete. gy br a szeretet vak, ezzel egy idben rtelmes is. Vak, mivel egyenesen elre halad, s intelligens, mivel nem kszl erre vagy arra. llandan elre s elre halad a szeretet rtelmes, nagyon rtelmes s teljesen ber. Vaksga nem az a vaksg, amely a tompultsgbl fakad, hanem az a vaksg, amely a cl fel irnyul gyors elrehaladsbl szrmazik.

    A szeretet az let rendkvl gyengd, mgis nagyon ers s hatalmas ereje. Ez maga az let. A szeretet az let.